6 8 t a n u l m á n y o k

Faludi Nemes ember-ének magyar rokonai. í r t a : ALSZEGHY ZSOLT.

P in té r Jenő nagy irodalomtörtenetének IV. kötetében (325. 1.) így tér Faludi prózai munkáira: „Mária Terézia királynő uralkodásának utolsó év tizedében Magyarország a hitbuzgó vallásos élet és a konzervatív eszmék bevehetetlen vára volt. A katolikusok és a protestánsok egyformán vissza-u t a s í to t t ak minden szabadabb gondolatot; I s ten és a király, a papság é.-a nagyurak körül forgot t az engedelmes a la t tva lók minden szolgálatkészsége. Egyesek azonban egyebet is lá t tak utazásaik során a nyugateurópai nemzetek között . P a p és világi egyarán t megfigyelhette, hogy a külföld műveltebb körei-ben már sok helyen megingott a pozitív vallásban való hit, a szabadgondol-kodás harcba lépett a feudális társadalmi rend védőivel, a magánbeszélgetések során a ny i l t ateizmus is fe lü tö t te fejét. Azok a magyar szemlélődök, akik féltették nemzetüket a nyugat i libertinizmuetól, a valláserkölcs védelmével óha j to t t ak g á t a t emelni a hitetlenség, erkölcsi szabadosság és merészhangú társadalmi b í rá la t á ramla ta elé. Л baj megelőzése ösztönözte F a l u d i t is arra, hogy az á l ta lános erkölcsiség emelésével vértezze a magyar kiváltságos osz-tályokat a francia filozófusok szellemi előretörése ellen."

Ennek a beállításnak nyilvánvaló érdeme, hogy meglátja Fa lud i szere-pét a kor szellemi harcaiban. Ámde téved az időmegjelölésben és nem emeli ki elég h a t á r o z o t t a n azt az i rány t , amely ellen Fa lud i harcol: a libertinizinus ez; „akinek egyszer a finom iibertinizmus megtetszet t — ír ja — ós szívébe gyö-keredzett, süket minden lágy és kemény szóra, vak minden világos példára. Alunni bocsá t j a klke-ismeretit, hogy ne furdalhassa; nagyobb gond ja az, hogy no tudja , sem hogy tudja , mely veszendőben légyen jövendője." (Nemes úrfi.)

A Nemes ember a „szabadon nyargalódzó libertini" uraimékat leckézteti, „hideg-vette a tyafiak"-nak nevezi őket, „szabadosok- és semmiliitűek"-n k. Euzebius a libertinizmust cáfolja Eleutherius-szal szemben, mint „dögö-s lehe-letet" és óva mondja: „Most arról intlek, se közöd, se részed ne legyen a hbertinizmus-nyájabéliekkel". A Nemes asszonyban — visszatérvén Eleuthe- rius felfogására — azt latiitudináriusnak bélyegzi, mert „Epicurus vol t casis-tá ja , i lobbesius theológusa". A Nemes úrfi ban annak, hogy Eusebius el-hagyja a néppel bővös városokat , egyik legfőbb oka az, mert o t t „az atheiz-mus hívei magasan fennhordják nyakokat"; Neander viszont úgy t u d j a : „Ott kinn mezőföldi formán, benn a kulcsos városokban városi készülettel és mód-dal gyakorol tat ik mind az. mind más gonosz, főképen a Iibertinizmus". Az öreg mester jól t u d j a , hogy nehéz „a szabadon nyargalódzó libortinus uraimékat a keresztényi kötelességek igá ja alá vetni"; ámde „ a Iibertinizmus elhatalma-zott nálunk, ós mint a vízözön elfolyta az országot" . Ezért a. Bölcs ember útmuta tása így hangzik: „Ne já tszál lelkeddel, szedd öszve minden erőiét, ismertesd meg vele Istenedet, magadat , Teremtődhöz való kötelességedet, tud-jad üdvességednek eszközeit, és azon légy^ hogy boldoguljon !"

Pintér azonban elmulasztot ta Faludinak ez t a törekvését beleállítani kora magyar szellemi világába. Pedig ez az egyik mozzana t , amely Fa ludi írásait magyar földön korszerűvé teszi. A Iibertinizmus ellen éles hangon küzdenek

t a n u l m á n y o k 6 9

a kor magyar írói. ,1736-ban Volf Ábrahámnak és Rogallen Fridrihiek Atyafi-ságos serkentések címen figyelmeztetés jelent meg „a gyülekezetek angyala, az egyházi szolga" számára, hogy őket a Nicolaitáknak hi tetése ellen óvja, „mely méreg az indefferentizmus neve a la t t most is sokaknak szíveket bántja". Az Itinerarium Athei Nagyszombatban 1737-ben ú j r a közzéteszi az 1676 ban Bécsben megjelent párbeszédes vi ta tkozást ; benne megütközve á l lapí t ja meg: „Plurimos hoc in nostro aevo primae nobilitatis viros eo devenisee, qui licet non in curia, in corde tarnen sunt athei, apud quos non solum omnis religio et pietas exulat, verum etiam aliquando in familiari colloquio dicere ausi, cum philosophie ethnicis: mundum ex atomis temere confluxisse . . . ex infinita vi ebmentorum sponte enaturn, sine Deo regi e t conservari." A gyulafehérvári református kollégiumban mondot ta el Kendeffi Elek Naturalista expositns című szónoklatát 1759-bon azok ellen: „qui ilium tantum Deum colendi modum necessarium agnoscunt, qui ex principíis rationis, seu iis, quae in theologia natural i de Deo docentur, definitur". A kötethez fűzö t t versben Verestói György ezekről a gondolkodókról így emlékezik meg:

. . . О nefiis iugens, Stygioque dignum injici stngno, neque períerendum inter illos, quos pretio redemit

Christus Jesus . . .

Teleki József gróf 1760-ban adja ki Leydenben Essai sin- la faiblesse di-s Esprit forts című művét a keresztény felfogás védelmére. Miháltz István 1765-ben magyar fordításban teszi közzé Neumayr Ferenc Okosok hite című könyvét „az hidegvette indifferentizmus azaz az közvallás" ellen. Ez a könyv már ha tá rozo t tan az indifferentizmus neve a lá foglalja a naturalizmust, a libertinizmust, a syneretizmust, separatizmust és azt a valóságos indifferentiz-must , amely csak az t hiszi, aminek taní tásában minden keresztény felekezet megegyezik. Az 1732-ben Kolozsvárt megjelent Theologia catholica nemcsak azért érdekes, mert a I I . rész IX. fejezetében az erdélyi katolikus egyház történetét tekinti á t , hanem azért is, mert r á m u t a t az indifferentizmus leg-veszedelmesebb propagálójára, Pufendorf műveire. „Revera -— ír ja egy helyen — religio iis super civilem gubornationem, rationem s t a t u s neutiquam est ." Pufendorf Sámuel híres műve De officio hominis et citis 1734. évi kiadásában valóban hangsúlyozza: „ U t r i tu externo colatur Deus, naturalis lex non dict i tat . Ra t io : quia r i tus surit ex inst i tute hominum; Deus coli potest sine externo r i tu ." Másut t : „Jus na tu rae est imanutabile e t indispen-s a b i l a . . . Diseentiunt, qui pontifici dispensandi in divinis facul ta tem tr ibuunt ." A természetjognak a vallás parancsaitól való elkülönítése egy ősibb, termé-szetes vallás feltételezésére vezetett; ez viszont a vallást, a vallás rendelke-zéseit az emberi közösség érdekei szempontjából vette b í rá la t alá, az egyes vallások taní tása i közöt t nem isteni eredetben, hanem emberi szándékban lá t ván csak különbséget. Az egyházi és állami hatalom érdekelkülönülésekor ez a meggondolás az állami hatalom mellé á l l t és Febronius taní tásához készí-t e t t e az u t a t (Wichtiges Pro Memoria an die weltlichen Regenten); ennek a magyar visszhangjai azonban most kívül esnek vizsgálódásainkon. Maga a natural izmus ellen való harc azonban a század végéig hangos Magyarországon;

7 0 t a n u l m á n y o k

a Faludiéval rokon felfogás képviselői közül a szászvárosi Dálnoki László Ferencnek ( A naturalisták vallásának leírása és megrostálása, 1795), Pucz Anta lnak Lancelinből f o r d í t o t t {A vallás győzedelme a mai hitetlenek és új bölcsek ellen, 1797), Alexovits Vazulnak A könyvek szabados olvasásáról (1792) című és Molnár János latin v i t a i r a t á r a (űe ratione critica legendi libros moderni temporis, 1776) utalok.

Fa ludi fejtegetései t e h á t a XVIII. századnak az indifferentiznms elleni küzdelmébe illesztendők ; csak így ér thet jük meg, mennyire aktuál is eszmé-ket hirdet tek, mennyire nem-idejétmult volt a közzétételük.

Ámde műfajilag sem állanak olyan egyedül, mint ahogy irodalomtörténet-írásunk eddig hirdette. E téren kettős gyökerük van: a vallásos elmélkedések és a társadalmi tükrök. A z utóbbiak közül Gvevarai Antal könyvére kell gon-dolnunk, a Fejedelmeknek serkentő órájára., amelynek II . kö t e t é t Draskovith János, I . és I I I . kötetét pedig Prágay András fordí tot ta magyar ra (1610, 1628); F ü s ü s János 1626-ban megjelent Királyok tükörére, az if jabb Teleki Mihály fo rd í to t t a Fejedelmi Lélekre (1689), Theökeli Miklós heidelbergi kiad-ványára: Oratio de nobilitate (1604) és Zrínyi Miklós elmélkedéseire Mátyás király életéről. Ez a hagyomány magyar földön a XVIII . század folyamán tovább él; ilyen az Idea principum in sapientia coronata Mathiae Corvini (1713), a Les Devoires des Grandes, id est Magnatum obligatio (1753), ш Idea sapientis (1746), a Kolozsvárt megjelent Norma principum christianorum (Fredro-fordítás, 1751), és a De vera nobilitate (1741). Sőt ennek a társa-dalom-erkölcsi elmélkedésnek ha j t á sa Ludovicus Abelly Nagyszombatban is ki-adot t könyve: Sacerdos Christianus (1747), Dierkens Péter Disputatio theo-logicája (1765) a szerzetesi életről és a protestáns Kor tho l t Súlyos papi ierhe (1726), Jean Papánek francianyelvű í r á sa : Probleme sceptique est-il bon de se marier? (1783), Hevenesi Gábornak ismételten kiadot t műve: Diarium adolescentis studiosi (1717), Cörver Jánosnak Politique chretienne-ie (1770) és az ú j r a k i ado t t Justus Lipsius-kötetek.

A másik gyökér a vallásos elmélkedések műfaja. A XVII . században ez a műfa j katolikus és protes táns részen egyarán t virágzott , de gazdag a termése a XVII I . században is. Az előző századból nyúlik á t Arnd János müveinek kedveltsége. Bél Má tyás 1724-ben megjobbítva a d j a ki Huszti Ist-vánnak 1698. évi fordí tását , a Keresztyéni jóságos tselekedetekkel tellyes paradicsomkertetskét, amelynek alapigéje: „A szent élet légyen a legnagyobb és erőeebb imádság". Ü j kiadásban lát napvi lágot 1764-ben a Petrőczi K a t a fordí tot ta Tizenkét Liliom. 1741-ben Szabó János Az igaz keresztyénségről írott négy könyvet teszi közzé; előljáróbeszédében számbaveszi a magyar nyel-ven megjelent hasonló szellemű munkákat: Müller Henriknek Nyugasztaló óráit, Kegelius Filepnek elmélkedéseit, Gerhard János Kegyesség gyakorlásának két fordí tását , Möller Mártonnak A keresztyén életnek és idvességes halálnak mes-terségét, Ács Mihály mű »ét, a Boldog halál szekerét, a Vásoni Márton fordí-tásában megjelent Életnek reguláit, a Gyermekeknek kézi könyvecskéjét, a Volff—Rogallen-féle Serkentéseket, Boyle L a j o s Kegyesség gyakorlását ós Vitringa híres könyvét: a Lelki életet. A vallásos elmélkedések természetesen a mindennapi életre is u t a s í t á s t adnak. Gerard Jánosnak híres elmélkedései pl. ezzel indulnak: „Valaki a világi becsülletet annyira óhajt ja , az ollyan ember

t a n u l m á n y o k 7 1

minden eszit-kedvit csak az után h a j t j a , ső t magát is a világhoz formál ja : az illyeket pedig az Isten u tá l ja" . (Liliomok völgye, 1746.) Tajnácsait vilá-giaknak a világi életre adja ,

A katolikus elmélkedő irodalom XVII I . századi újdonságai közül a leg-jelentősebb érték szalézi Sz. Ferenc világhírű művének, a Philotheának fordí-tása . A pálos Kollari ts Joakim tolmácsolta 1766-ban: elég nehézkesen, csak a szónoki részeket lendületesebben. A Philothea valóságos életvezerlő könyv; t an í t á sa tehát nem az imára szorítkozik, hanem általában a keresztény életre nevel. Vannak benne cikkelyek a társalkodó és magános életről, a barátko-zásról, a szeretők szerelmoskedósekről, az illendő és tisztességes ruházatról, s tb. Hiszen előljáróbeszédében kimondja: „az én célom és szándékom az, hogy azokat is taní tsam s oktassam, kik a városokban, hadi szolgálatokban, udva-rokban, törvényes tisztbéli hivatalokban, magok jószágokban, házas társaság-ban, özvegységben és szüzességben élnek". — Ugyancsak jelentős Bona János cisztercita apát könyve: Az égben kézen fogva való vezetés; ezt Sebe Mihály Ignác fordí tot ta le 1773-ban. A józan lélekvezetés céljára készült ; az az alap-gondolata, hogy „aki igazán bölcs akar lenni, az nem a vélekedésnek, hanem az életnek tanul. Nem is keresi a bölcseségbcn maga lelkének gyönyörködtetését, hanem orvosságát". A fordító ezzel a megjegyzéssel a j á n l j a : „Ennél ámbár mennyit írjon vagy olvasson valaki, soha senki sem többekre, sem jobbakra nem tan í tha t" . Szalézi Sz. Ferencénél aszkétiku-abbak a vallásos elmélkedései. —- W . de Brita ;ne Emberi okosság-&t Gánótzi Antal lat in tolmácsolásából fo rd í to t t a magyarra Horvát József 1764-ben. Az istenes élet alapjaira nevel ez is; az okosság és jó erkölcs regulái szerint rendeli el a z ember életét, hirdeti t ehá t a vallásos h i t erejét, de a t á r sas élet szabályait is. Az ember értékét belső becsében l á t j a ; „az ősi nemességből kölcsönzött dicsőség épen hívságos". Van benne valami Faludi Eusebiusának a társaságtól való elkívánkozásából; egy helyen így s ó h a j t : „Hogyha magános erdőben s kristályforrás mellé mégyek, annyi boldogságot találok o t t , és gyönyörűséget, amennyit a csá-szár koronájában nem látok". A kor sa já tos állásfoglalása ez; Orczy Lőrinc így fogalmazta meg: „Nem fényes pa lo tán lakik a boldogság, Arany kárpi tok közt több a nyomorúság; Bár nézzünk ezüsttel megrakot t táblákat, Unalom rak j a fel ide a t á l aka t " .

Orczy Lőrinc gondolata és hang ja hangzik felénk Dombi Mihály vallásos elmélkedéseinek (Vízből és vérből készíttetett üdvösséges fördök, 1742) egyik versbetétjéből is: „Legnagyobb dicséret istenesen élni, A, bűnt elkerülni és az Istent félni: Világ dicsőségét csak semminek vélni, Hanem a jövendőt mennyekben remélni". Dombi kötetében az imádságos hang az uralkodó, a bűnbánatra indító; épp ezért „Szent Ágoston írásiból öszveszedegetett siral-mas fohászkodásokkal" is t a rk í t j a szövegét, másrészt a párbeszédes formával is igyekszik elmélyíteni ha t á sá t : beszél egymással a Test és Lélek, a Meg\ál tó és a Penitenciatartó, a Lélek és Őrzőangyal stb. —- Ugyancsak Szent Ágos-t o n t szólal ta t ja meg Molnár Jáíios is hitvitázó elmélkedéseiben (A megtérő református elmélkedéséről, 1763), és pedig versben: „Számláljátok a pápáka t Péternek székében: Vajmi szépen érik egymást azok azon rendben! Ez a kőszál : ezt a pokol soha meg nem ron t j a : Engem is ez t a r t az hitben, szám, szívem ezt mondja". Érdekes, hogy Molnár könyvének „készülő fohászkodása" ezzel

7 2 t a n u l m á n y o k

a Sylvesterre emlékeztető mondat ta l indul: „Sokféleképpen szólván az Isten régenten az Atyáknak a próféták által, végezetre a napokban szólla nekünk az ő P i a á l ta l . Hebr. 1.". Az igazabb szentírásról szóló részben a magyar bibliafordításokkal foglalkozik. Noha a könyv alapja egy pa tak i disputa anyaga, a katolikus és p ro tes táns felek összes v i tapont ja i t felölelni igyekszik. Nála is gyakori a beszélgetés, pl. a kassai szerzetes vendég, a debreceni t-heo-lógus, a pa taki poéta és a pa tak i szerzetesek közöt t . — Hitvédő célja van Nagy Ferenc törökszentmiklósi plébános könyvének is (Az egy, igaz és boldogító hitnek elei, 1767); különös érdeklődésre t a r tha tnak számot azok a fejezetei, amelyek a babonaságról szólnak, mert i t t korának egész sereg babo-nájá t jegyezte fel. Fejtegetései azonban nem maradnak a szoros hitvédelem terén; a vallásos kötelességek elemzésénél ilyeneket olvasunk: „Kötelesek (az atyák) nagy számadás a l a t t őket (t . i. gyermekeiket), mikor rnódjok vagyon benne, iskolába járatni ёз legalább olvasásra t a n í t t a t n i " . Vagy az V. parancs kapcsán: „Mivel tartoznak az urak jobbágyaiknak? Tartoznak nékik minden-ben jó példát adni, igazságot kiszolgáltatni, békességet szerezni, s elegendő időt engedni, hogy magok élelméro valót szerezhessenek". A skót puritánok világhírű lelkikönyvét, Bunvan János Keresztyén utazását Szigeti Sámuel és Tordai Sámuel fordításában 1777-ben kapta kézhez a magyar közönség; benne a mennyország felé vezető ú t a lélek t isztulásának képe, a Száj-keresztyénnel szemben az igazi keresztyénnek életpéldája. Allegorikus tanítás, első részében úti kalandjaival, a másodikban elmélkedéseivel r agad ta meg protestáns olvasóit. — Sulzer vallásos elmélkedéseit Sófalvi József t e t t e közzé magyarul 1778-ban A természet szépségéről való beszélgetések címen; a természet szépségének és rendjének ünneplése éppúgy Istenhez vezető iskola benne, m'nt az ugyancsak Sófalvi-fordította másik Sulzer-könyvben, A természet munkáiból rett erkölcsi elmélkedések-ben (1776).

Tágabb a kapcsolat a szoros vallási t an í tássa l Taxomi János műveiben (Az emberek erkölcseinek és az Isten igazságának tüköréi. 1740); munkája erkölcstanító példatár, a katol ikus erkölcstan teljes egészét felölelő. Példáit Pexenfelder, Maior, Stengel példagyűjteményeiből veszi, de — különösen hazai vonatkozásoknál — más tör ténet i forrásokból is merít. A bőségesen elmon-dot t példához a tanulság kifejtését kapcsolja, nemegyszer azt is ú j történettel színezve. Szeme a sa já t korá t figyeli; noha vannak középkori példái is, mégis a sa já t kora emberéhez szól. A nagyszombati zsidók istentelenségének elmesé lése után például odaveti: „Így szeretnek minket a zsidók. Mégis némely urak inkább kedveznek nékik, hogysem a magok nyájának".* A Regnum Marianum gondolatának luve; nem kíméli t ehá t a protestánsokat , különösen az ilyen csípős megjegyzésekben: „Három dolog nein illik a kálvinistához: a böjt , a szüzesség és a deák nyelv a szájában".

A neocomumi helvét confession lévő eklézsia lelkipásztorának, Osterwald Friderich Jánosnak 1698-ban készült és 1745-ben magyarul is megjelent elmél-kedéskönyve ( A keresztyének között ez idő szerint uralkodó romlottságnak kútfejeiről) „a keresztyén vallás igazságának és becsületinek ol talmazására és

* Orczy is figyelmeztet: „Szörnyűségre méltó a paraszt népséget, Zsidó alá adni a kereszténységet". (Két nagyságos elme, 1789 : 41. 1.)

t a n u l m á n y o k 7 3

a hitetleneknek és valláscsúfoló embereknek (libertinusoknak) megcáfoltatá-sokra" vállalkozik. Ügy látja, ugyanis: „Nem kell a vallásesúfolókat és a deistákat csak a fejedelmek udvarokban vagy a hadi emberek vagy a tudósok között keresni: mert elegen vannak a városokban is a köznép közöt t , sőt még a parasztok közö t t is". — Ez nyilván a francia szerző hónára vonatkozik, de a mű világszerte elterjedő fordí tásai arra vallanak, hogy másu t t is hasonló veszély fenyegetett . Legérdekesebb a VII. fejezete, a könyvekről szóló. „Mire mutatnak —• í r j a i t t — azok a sok szerelemről í r o t t könyvek, az olvasókat megvesztegető, akár költött , akár pedig valóságos históriák, annyi szerelem-ről csinált énekek? — Nem egyebek mindezek, hanem a mostan uralkodó tisz-tátalanságnak ós feslett szabadság lelkének fa jzat i" . A z t a jánl ja t ehá t : „Szor-galmatoson reá kellene vigyázni, hogy az if jak ne olvasnának olyan könyve-ket, amelyekből libertiniznmst szívhatnak be. Erre nézve ki kellene hányni az oskolákból azoka t a könyveket, amelyekben a szemérmet és a t i sz taságot megsértő dolgok v á g y n á k . . . Másodszor, a háznép közö t t félre kellene tenni az if jak szemek elől mindazokat a könyveket, amelyek őket megvesztegetik, és nem kellene szenvedni, hogy ily veszedelmes könyveknek olvasására adják magokat! ' '

Még érdekesebb a jezsuita Bertalanffi Pá l Keresztény bölcseség című munkája (1754). Keresztény lelkületet és keresztény életmódot akar teremteni; bőséges példaanyaggal támogatva m u t a t j a a helyes élet módját , a helytelen-nek hibáit. — Faludi figyelmeztetéseinek csaknem mindegyike előkerül Berta-lanffi fejtegetésében is. Az ú j világ „politikus" emberét így ra jzol ja : „Más a szava, más a szíve, Akit ölel, nem mind híve, Míveli a z t hasznáért. I t t a szeme, o t t a célja, Kereng-forog a fortélya, Mint áll macska egérért. Min esküszik, azt hazudja , Mit megtagad, az t jól tudja , Ezer nyelven szól szája. Mint a róka megbetegszik És tyúk e lő t t halva fekszik, Hogy légyen az pré-dá ja" . Hirdeti a hivatalbéli kötelesség megtartásának fontosságát , a jó hír-nek megbecsülését, do odaveti: „Ó, t i régi füstös nemes leveleitekkel dagadozó hívságos világ f ia i ! Szűnjetek meg, kérlek, jeles eredetetekkel kérkedni; mer t minden igaz nemességnek kezdete és kútfeje az egy jó erkölcs". Szól a ba rá t -ságról, a társalkodásról, a szórakozásokról, a keresztény beszédről és a könyv-ről. „Nincs drágább kincs — ír ja — a könyvekné l . . . , de némelyek nem any-nyira a valóságos tudományért, hogysem annak hívságos nevéért vannak a könyvek u t á a . . . Nem elég az bölcsességre a könyveknek szerzése, hanem az á l lha ta tos olvasás is szükséges arra . . . Nem kell pedig válogatás nélkül min-den könyvbe k a p n i a . . . , kiki nagy óvással s okossággal olvassa a könyveket is, hogy netalán azoktól inkább megdögleltessék, hogysem tudóssá változzék . . . Valaki igaz keresztény bölccsé akarsz lenni, először is a jó könyveknek legyen becse nálad". Az í ró tó l viszont megköveteli, hogy jó ok ta tás ra törekedjék, „hogy hazájának közönséges nyelvén í r j o n . . . , hogy í rása szép renddel és világossággal légyen és az olvasót gycByörködtesse. . . , negyedszer, hogy Pet-ra rka Ferencnek tanácsaként ne igyekezzék sokat írni, hanem keveset jól". Meglátja a z t is, hogy nem is az írók hiánya az oka irodalmunk há t ramara-dottságának, hanem az , hogy „sokaknál igen kevés becse vagyon a könyvek-nek s a tudománynak". Lelkes fejezetei vannak a hazáról ós hozzá való köte-lességeinkről. „A természet kötelezésétől vagyon az, hogy kiki az h a z á j á t

7 4 t a n u l m á n y o k

szeresse!" Vizsgálja a hon boldogságának feltételeit; fontosnak t a r t j a erre a tudomány és mesterség megbecsülését, de fontosnak az egyességet is és a hűséges szolgálatot. Az egyességet a nyelvben is hangsúlyozza: „Az egy nyel-ven való szólás igen megta r t j a a haza fiai között az egyessége t . . . Nem ar ra céloz pedig i t t az intésem, hogy valaki a hazájának közönséges nyel-vén kívül semmi más nyelvet ne tanul jon , de az már nem volna kép»s, ha valaki a hazája nyelvét elmúlatván, csak egyedül valami idegenen kapna ; merő rú t negédség volna ám ez, és a hazának nemzetségétől való dölyfös idegenség . . . A hazának nyelve mindenkoron ha tha tóbb és kedvesb a haza fiai előtt , hogysem más i d e g e n . . . Valaki tehát a hazádban nagyobb foga-na t ta l akarsz szólani, ne szégyeneid annak tulajdon nyelvét!"

Ugyancsak irodalmi megjegyzései teszik értékessé a Szerentsi Nagy Is tván fordí tásában megjelent Barátságos oktatást (1783). Női olvasó szá-mára készült, tanácsokat ad annak, miként éljen a társaságban, hogy visel-kedjék otthonában, milyen házasság ígér boldogságot. Életfelfogása korán t -sem olyan szigorú, mint Faludié a Nemes asszony-ban; szükségesnek t a r t j a ugyan a vallás alapkérdéseinek ismeretét, de hozzáteszi: „Nem szükség az t hinnetek, h o g y . . . valamely szomorú apácának vakbuzgó vagy melankóüás áb ráza t j á t kellenék magatokra vennetek, aki is valamely megőszült Abbat is-sának kényszergetése mia t t gyakran csak tettetes képét mu ta t j a valamely i f jú szentnek". Legérdekesebbek azok a fejezetei, amelyek a művelődés forrá-saira muta tnak reá. I t t ugyanis megtoldja forrását , Meyert magyar vonat-kozású útbaigazításokkal is. A románok kapcsán említi Gellert Sréciai grófné-jának két magyar fordítását , Mészáros Kartigámját, Haller Telemakusá.t (— „ebben a magyarság felettébb eről tetet t , azért is ezt érhetőbb jó magyar-sággal ford í to t ta N. D. Zoltány ú r " —), Bárótzi Kassandráját, a Tzirus nyugodalmát (Wesselényi Farkas ford.), a két Belisariust, Marmontel Erkölcsi meséinek Bárótzi- és Kónyi-féle fordí tását , Kónyi Sármént-ját (— ,,E magá-ban igen csekély ós lehetett volna erre t e t t fáradságát hasznosabb könyv javára fordí tani" —), Gessner Abel halálát, Gellert meséit és Austriana Arabia királynéjának történeteit . A poéták közül felsorolja Ileltait, Zrínyit , Kohá-ryt , Gyöngyösit, Lázár Jánost , Verestói Györgyöt, Dugonicsot, Szabó Dávidot és Rajnist , megjegyezvén: „A Benitzki Péter és Balassa Bálint versei igen esméretesek". Arról a műfajról, amelybe Faludi tar tozik, „a szakaszonként vagy darabonként való írások" címen szól; a sor t Faludival kezdi, de Szenczi Molnár Albert Legfőbb jóról szóló fordításával, P rága i Serkentő óráival, stb. fo ly ta t j a . Még a drámatermést is áttekinti, sőt a levélműfaj magyar példa-könyveiről is beszámol. Magyar könyvekre vonatkozó ismereteit szemmellát-hatóan Rádai Gedeontól nyerte; különösen Gellert drámáinak fordításainál világos ez. De érdeme, hogy a maga kora magyar irodalmát elég alaposan ismerte, sőt olyan könyvekre is uta l , amelyek még meg sem jelentek, csak sa j tó alá készültek. A magyar nőnevelésnek Faludi mellett nagyon érdemes munkása.

Olvasmányokat ajáni Molnár János is, de nem a művelteknek, hanem az egyszerű pásztoroknak Pásztor-ember, avagy a pásztorok tanításáról két könyvében (1775); szerényen az apró kalendáriomokkal kezdi, majd a szentek történetét, Jézus életét, Dávid zsoltárai t és a z evangéliumot adná a kezükbe,

t a n u l m á n y o k 7 5

meg egykori rendtársának, Bertolanffinak a Világ ismeretéről írt könyvét, Benitzky Péter énekeit, Kempis „drága taní tású" írásai t és Pázmány imád-ságoskönyvét. Érdekes Molnárnak ez a műve, mert tudatosan a Faludi köny-veinek kiegészítéséül készült ; beköszöntésében elmondja, hogy Petrovszky Sándor figyelmeztette: „Vagyon Nemes Ember, JJdrari Ember, s több a féle: Hol a Pásztor Ember? Szégyen-é őket taní tani? sőt nem szégyen-e őket t an í t á s nélkül hagyn i?" Elsősorban önérzetet akar nevelni a pásztorokba, de megismerteti kötelességeiket is, meg tan í t j a természettudományi ismeretekre ís őket. Nvájőrző munkájukon kívül egyéb foglalatosságra is b iz t a tga t j a a pász-tornépet, a szomszéd népek példájára, mondván: „No nézzük száj t á tva a szomszéd népnek nyereséges tudományát , hanem nézzük és egyetemben tanul-juk meg!" Vallásos szellemű taní tás a Molnár tanítása, de pásztorainak mula-t ás t is enged, lúez:

Szabad hegedülni, szabad furuglázni, Sipolni, fütyülni, pofásán dudázni. De ha mulatságod az I s ten t megbántja, Csak a lélekvesztés az olyannak haszna.

Mintegy ennek a mértékletes mula tságnak bemutatására közli is a 79— 84. lapokon Faludi Ferenc első pásztói-költeményét „F . F . eklogája" címen.1

Kollaries Joakimnak a Philotheán kívül van még egy latinból fo rd í t o t t elmélkedésgyüjteménye : Keresztény-világi intések (1766). Könyve elöljáró-beszédjére már reáirányult a figyelem (EPhK. , XXXV. 508.), mert az a Szi-geti veszedelem mennyei jelenetének á t í rásához fűzi hozzá a nagy földrengés bemutatását . Az á t í r á s nemcsak verstani : nemcsak a sormetszeteket viszi végig Zrínyi szövegében, hanem gondolati is: Isten panasza a XVIII . század Begnum Marianum-elgondolásához simul. Ez t halljuk a többi között a jkáró l :

Magyarnak virtusa volt erős vitézség. Summáson kimondom, a szép egyenesség, Állhatatosság, egyszívű szép egyesség. Tisztaság, hideg vér, nagyság, nem pipesség. Szerették másodszor ök az igazságot, Gyűlöltek ellenben minden hamisságot,

Kétszínkedést főképp és a bujaságot, Bűntelen sem hagytak semmi gonoszságot. Harmadik virtusa volt szemérmetesség. Koros leányban is megvolt a szüzesség. Tiszta társaságot szerető kegyesség, Nem is lelt rossz példát könnyen a tisztesség . . .

De figyelmet érdemel prózai része is, amely X I I cikkelyben, pontokba szedve ad u tas í t á s t a józan erkölcsös életre. Faludi intelmei közül sok kerül elő Kollaries pont ja i között , így pl. „Nagy eretnekség férkezett- a polit ikában és udvariasságban, úgy, hogy alig tudha t ja , mit kelljen hinni; úgy t a r t j a mégis, hogy öszvezagyvált, rendetlen h i t te l kell mindazokat hinni, melyekben

1 Még szorosabb kapcsolatban van Faludival Molnár János másik könyve: Petrovszky Sándor úrhoz Molnár Jánosnak tizenöt levelei (1776). Л nevelésről értekezik benne, a régi és mai nevelésről, s az idézetek között Faludi Gracian-fordftásából 50 maximát , a A'cmes úrfinak pedig egész gondolatmenetét hozza, ugyancsak idézetek kíséretében.

7 6 t a n u l m á n y o k

a hitnek velejét állani véli, tudniillik a maga hasznát'*. Vagy ez az intelem: „E ket tőre figyelmezzen legfőképpen a fejedelem: hogy embereknek parancsol, cs hogy maga is ember. Az első által az emberséghez szokik, a másik által pedig a felfuvalkodástól tartózkodik. Amaz á l t a l jó pásztor lészen: ez által pedig nem lészen rossz úr" . Bőven vannak ilyen tanácsai: „Jól szólani : töké-letesség; rosszul szólani: tökéletlen együgyűség. Igazán szólani: igazság, helyesen szólani: okosság; helytelen szólalni: bolondság; nem szólani, ahol szükség szólani: kicsinyszivűség".

Az erkölcsnevelő tendencia szolgálatában a taní tás t elbeszélés, párbeszéd, vers t a rk í t j a . De gazdag a XVII I . század olyan elkölcsnevelő munkákban is, melyek teljesen versben íródtak. Természetes, hogy verses fordításban szólnak hozzánk Cato distichonjainak magyarításai, amelyeket A jó erkölcsre oktató Catónak versei címen Nagy Lajos készített (1757) ; a Ileptalogus, melynek oktatásai „rövid magyar versekbe fo rga t t a t t ak a Rózsakoszorú verseinek for-májára" 1750-ben. A verses szöveg könnyebb t anu lha tása serkentette Literati Mádii János t a Gyermeki elméhez intéztetett erkölcsi rhythmasok (1761) meg-írására; a vers i t t nem poézist jelent, csak t a n u l á s t könnyítő eszközt. Íme egy példája: „Pök j , ha nyálad nehéz, Elfordulj, s reá nézz, Hogy másokra ne essen; De gyakran pökdösni S a nyálat csorgatni Esik gyűlölségesen; Orrodat ne szíjjad, Elfordul j s kifújjad, No hagyd lenni törhessen!"

Nagyobb és tiszteletreméltó vállalkozás Mihál tz Istváné, aki a Seneca Christ ianust tolmácsolta Gyöngyösi mintájára í r t magyar versekben (Keresz-tény Seneca, 1768). Turóczi-Trosztler a könyv ajánlásának ezekből a soraiból: „De ha Cupidóról vársz mesézéseket, Senecától s tőllem nem nyered ezeket," Gyöngyösi e lhár í tásá t olvassa ki, s annak l á t j a ebben, bizonyságát, hogy Gyön-gyösi kul tusza e korban nem lehetet t olyan á l ta lános és feltétlen; elkerülte a figyelmét, hogy a XVIII . század második fele nem Gyöngyösi tárgyválasz-tásá t ünnepelte, hanem st í lusát és verselését. Annak pedig, hogy ez a kettő mennyire varázsa a l a t t t a r t o t t a Miháltzot, elég bizonysága az első bokrétács-kának ez a részlete:

Mit használ, hogy tudod külső módiokut, Vidék nemzeteknek bé-vett szokásokat? A' meg nem jobbít ja a gonoszságokot; Nem ád sebeidre ez orvosságokot. Kinek kar ja mar ju l t , lába ficamodott . Vagy ízo hellyéből lia kifutamodott ; Vagy Üri betegség szárában származott. Avagy más nyavalya testében támadott , Nem ül hat bokrétás-lovú l i intójára, Velencei kézzel készült ha jójára . Sem Moldvában termett pej p a r i p á j á r a ; Hanem vágyik szíve csak gyógyí tójára . Orvost keres azért, ki cúrájá t kezdje, Kimar ju l t ízeit hellyre visszaszedje, Romlott, beteg testén hogy p róbá já t tegye. Vi.gy a nyavalyának hogy eleit vegye.

A sornietszetot gondosan betar tó , négyesrímű tizenkettős formai normája vall Gyöngyösire és ami ennek a négyrímű formának hátrányos következménye: a hosszadalmasság a mondatfűzésben.

t a n u l m á n y o k 7 7

A stíl é forma emlékeztet Gyöngyösire a. Vitézeknek aranyos tükrí-ben (1747) is, annyira, hogy Badies — nem ismervén a szerző, Palothai Sigmond megnevezésével megjelent n y o m t a t o t t szöveget, a verset Gyöngyösi müvei közöt t adta, ki. A verses mű t a r t a lmá t a szerző így foglalja össze:

Vitézeknek mikép s hogy kellessék élni, Ег tiikörbül lehet mindennek szemlélni, Elsőben is azért az Istent köll félni. És az mi Istené, illik megtisztelni.

Gyöngyösi volt a mestere Mike Istvánnak is a IJIek javára szereztetett mulatságos vadászat (1748) megírásában. „Célja volt az authornak, hogy meg-mutassa mindazokat a képtelenségeket, melyekkel a katolikus anyaszentegyház vádoltatik." Versbon í r ja : „Talán jobban is fogja az elmét az olvasásra vonni, és az olvasónál vagy csak mulatság kedvéért jobban fog magának heiyet találni." A t an í tó költemény párbeszédes: Ű j Páp is ta és Fundamentumos Pápis ta beszélgetnek és hányják-vetik meg a katol ikus egyház tan í tása i t . a vallási t a r t a lom ellenére mégis mennyire Gyöngyösi hangjá t hal l juk! íme:

Búr voltál szép színben, orcád megsárgí t ja , Ha örültél, szemed könnyekre indí t ja . Torkodat méreggel tölti, megitat ja , Ezerszer boldog az, ki eltávoztatja.

Vagy az ilyen gondolattovábbvitel egy sorpárban:

Bánod, hogy elhagytad nemes vallásodat, Vallásoddal együt t szép szabadságodat . . .

Az istenes életre nevel Dudás Innocentius verses műve: Az igaz lelki édességekre vezérlő kalauz (17C4). Dudás is Gyöngyösinek a taní tványa, első-sorban a leírásokban, mint a vadászat bemutatásában; a, klasszikus példák kedvelésében, de főkép verselésében. Erkölcsi igazságokat fejteget, de a stílusa Gyöngyösié. Az i f j aka t például így leckézteti:

Az Istent nem féltik, mert áj í tat lanok, És édes atyjokhoz nagy háládatlanok, Kik minden dolgokban hogy ily tudatlanok, Azért az erkölcsre éppen szokatlanok . . . Absolon Dávidra, jó édes a ty já ra Gyilkosan kardot köt királyi házára, i l eg nem emlékezvén az ő jó voltára, Hossz fiú a ty jának .iára halálára . . . Amaz istentelen Nero is Kómában, Hogy félelmet tenne a birodalmában: Dübösséget mutat ő nagy hatalmában. Leginkább vétkezett pedig e p é l d á b a n . . .

Dudás is a városban lá t j a a legnagyobb veszedelmét az istenes életnek; lelkesen hirdeti t e h á t :

Oh. szép gyönyörűség vagyon a pusztába1 n, Ahol van az Isten nagy mulatságában, Boldog szív az, amely о nyájasságában Lehet Istenének s részes malasztjában. Л népes városok gyakran sokadalmat Hirdetnek egymás közt és víg lakodalmat, Nem adnak a szívnek egy kis nyugodalmat. Szüntelenül hozzák reá az unalmat.

7 8 t a n u l m á n y o k

Deákból magyarra ford í to t tnak vallja magát Rakovszky Sámuel müve, a Rendes élet módja (a címlap jelzése szerint 177G-ban nyomták, de a belső jelzés 1783-at vall!). 8—12 soros gnómákat ik t a t egymás után, a vallásos életre b iz ta tókat . I lyenformákat .

A gyónást utálja, utál ja a papot, Nem ndna érette egy jó boros csapot, Vagy egy jól meghízott bakot avagy capot, Annyival is inkább egy nyájas bálnapot. Nem kell az Istennek hirdetett igéje, Ha mégyen is, félő, há r í t j a melléje. Nem érzi, hol vagyon szivének bibéje, A lélek, az ige nem férnek beléje. Mert elfogta őtet világ szereteti, Világ előtt való fényes tekinteti, Ha magát elfogja, fél, hogy becsiileti Elvész világ előtt minden tiszteleti.

Legfontosabbnak az t t a r t j a , hogy az ember ne kapjon szerfelett az uraságon. Többoldalú már a Jeles gondolatok rövid történetekkel című kö te t

(1777), amelyet magyar í tója Schünberg Mátyás Tanúsággal teljes gondolatai* alapjáa írt , bőven megtűzdelve prózai eredetijét verses betétekkel. Az i f júság számára ír, annak az erkölcsét aka r j a megoltalmazni. Különösen a t i sz ta erkölcs romlását fáj lal ja , s ezért év a szabadgondolkodók könyveitől. A születés rendi értékével szembeállítja a lélek belső értékét:

Ugyanis mit használ te nemességednek, Mit ád néked híre s neve őseidnek, Ha szolgája s r ab ja vagy te bűneidnek, Moesárában heversz undok vétkeidnek. Az gyönyörű vir tus kikit megnemesít, Az mely mindeneket magához édesít. Az kiket e drága adámás ékesít, Szép hírrel s jó névvel nagyon megfényesít. És ezért nem szükség nemednek nagyságát Hányni őseidnek vitézkedő ágát. Mert ez nagyobbít ja vétked gonoszságát. Ha csak nem követed eleid jóságát.

A verses elmélkedésre ösztönzést Miháltz müvéből nyer t ; szívesen is idézi annak Keresztény Senecáját.

Verses elmélkedések gyűjteménye Az erkölcsöknek és a világi dolgok folyásának kisded tüköré, amelyet a parajdi cs. k. sótisztségnek mázsamestere, Gyúj tó István í r t és ado t t ki 1797-ben. Szerényen indul:

Esmérem, mely csekély tehetséggel b í r jak, Hogy a virtusokról hasznos munkát í r jak , De talán indítok az által másokat, Nálomnál e célra alkalmasb társakat .

Műve valóban nem is más, mint e lnyúj tot t , hosszadalmas verses elmélkedések sora a virtusról, az á r ta lmas indulatokról és azok ellentétjeiről. De nem elmé-leti ; tele van tanáccsal és figyelmeztetéssel. Ilyené,к : „Kerüljed a bu j a köny-

* Németül Pozsonyban 1776-bau is megjelent.

t a n u l m á n y o k 7 9

vek olvasását, Rosszra gerjeszthető képeknek l á t á s á t . . . " Vagy: „Száz to lvaj vagy gyilkos nem tészen annyi kár t , Amennyit egy hamis szívű bölcs ember á r t . " Érdekesebbek verses anekdotái, ezek az elég folyékonyan elboszélt erkölcsi példák.

A század utolsó negyedében az erkölcsi oktatás egyre gyakrabban szép-prózai formát ölt. Ilyen a Wesselényi Farkas fordí to t ta Cyrus nyugodalma {1778), mely Cyrus idealizált országában adja az eszményi államot, benne az Akadémia szervezetével, sőt az irodalmi műfajok elméletével is megismer-tetvén az olvasóit. Forrása — amint György Lajos k i m u t a t t a — Pernety Jacques francia műve: Le repos de Cyrus. De nevelő tendenciával fordí t ja le Szilágyi Márton Xenophon Kyropaideai&t is 1784-ben, bár nem reméli, hogy „a fordí tásnak az a szerencséje légyen, hogy valaha fejedelmi kézen forogjon". F. ö r i Filep ellenben a maga fejedelmi tükrét , a I-Iallerből ford í to t t Uzong c. regényt 1792-ben Sándor Leopold nádornak ajánlja, „Uzongban nem egyebet, hanem egy közjóra születet t és emberszerető dicséretes fejedelemnek eleven képét szándékozván lerajzolni". — A regényes államképek k ö z ö t t a legtöbb oldalú a felvilágosodott fejedelem eszményített tanácsadójának, Hallónak bol-dog estvéje, melyet Gelei József 1788-ban Sintenis német románjából ü l te te t t át . De idetartozik Dugonics Etelkáin is.

Az udvari embert nevelő regényes írások mellett vannak ál ta lános erkölcs-nevelők is, mint Beumont hercegnő műve, amelyet Mészáros Ignác fordí tot t le: Montier asszonynak a maga leányával közlött tanúságos levelei (1793). A kor-nak egyik legértékesebb nevelő románja. — B. Josintzi Sándor A ** főhadi-vezérnének utolsó tanításai címen (1781) Caraccioli elmélkedéseit tolmácsolja; benne még a szabadhitűek ellen is h a t á r o z o t t óvást tévén. Ugyancsak Carac-cíoli-fordítás a Kónyi János közzétette Gangandiinek levelei, melynek érde-kességet az ad, hogy a kor theológiai taní tásának a forrongásáról is beszámol (1783). Az egyszerű ember életének ú tmuta tó j a a Salzinannból fordí tot t Okosdi Sebestyén (1797), amelynek az a hivatása, hogy a gazdasági életben adjon ú tmuta tás t , de egyben a falusi emberek között élő rossz szokásokat és babonákat is elűzze. — Protestáns szemmel elképzelt Boldogország képe jelenik meg Szentmiklósi Timotheus utópiszt ikus meséjében: A jó nevelésnek tüköré (1790). Molnár János pedig Maecenasával. Petrovszky Sándorral együt t Tizenöt levelei-ben a jó nevelésre tan í t (1776).

Nem folytatom tovább, hiszen csak az volt a célom, hogy igazoljam, mennyire nem magányos haj tása i az erkölcs-nevelő irodalomnak Faludi írásai. Ez a bölcselkedő-tanító írás a XVIII . század magyar irodalmában divat volt, amelyet egyrészt a nyugat i felvilágosodás ellen való védekezés, másrészt e század vallásos zélusa ihletett .

Faludi a maga nevelő prózájának műfa j á t így ha tá rozza meg: az egyik a „dramma: sokféle beszédekkel, sokféle köl tö t t nevekkel mulatozik", míg a másik a maximagyüjtemény, mely elé csak ezt a törvényt szabja: „hogy rövid légyen, unalmas ne légyen". Az elmélkedő prózának ez a két műfa ja á l ta lános a XVIII. század irodalmában. A párbeszédes forma még az előző századok vallási vitatkozásainak öröksége, és még ebben a században is vannak ilyen polemikus haj tásai , mint az Otia Bachmegyeiana (1733), vagy Bíró I s tván Neoclese és Periclese (1774). A maxima-gyüjtemény különösen a század

8 0 t a n u l m á n y o k

közepén volt divatban. Termékei közül i t t csak egy idegen eredetű műnek, magyar ha j tása i ra akarok rámutatni . György La jos 1929-ben részletesen ismertette a Sófalvi József fordításában megjelent Oeconomia vitae humanae forrásának történetét . „Egy Dodsley nevű bibliopola" ad ta ki angolul, de úgy, mintha az egy kínai ősi könyv fordí tása lenne. Sófalvi a francia for-dításból te t te á t magyar nyelvre; előszavában meglepő bibliographiai tájé-kozottsággal á l l í t ja egybe ennek különböző nyelvű fordításai t . Köztük meg-említi a Strassburgban 1752-bon megjelent Das Buch der Weisheit und der Tugend című német fordí tást is. A magyar regény előzménvei-ben (1941) György La jos e német fordításnak két magyar tolmácsolásáról is megemlé-kezik; az egyik — száraz, de pontos fordí tás — 1774-ből való: A bölcseség-nek és jó erkölcsnek könyve; a másik — rövidí tet t szöveg — Saur Josefa fordí tása: A böcsületes ember kézi könyve (1776).

Van ennek a XVI I I . századból még egy fordítása, amelyet azonban György Lajos nem ve t t észre: ez Faludi Ferenc Bölcs embere. A német köz-vetítésre maga Faludi u t a l : „Ezt a kis könyvecskét Felső-Németországban nyomta t ták ki au thora neve nélkül, magok nyelvén". Azt is jelzi, hogy a német könyvet szabadon ford í to t ta : „A mondot t könyvecskében olyast is ta lá l tam, ami nem fér az igaz keresztény valláshoz, olyast is, ahol a contra-riurn igazabb annál, ami t élőnkbe ad, olyast is, ami a Szent emberbe már imi t t amot t megvagyon, ezek mellett szépet is, jó t is eleget. Ezek így lévén, magam sem á ta l l a t t am, hogy eszem, kedvem szerint más színt ne adnék néki, más rendet tar tanék benne". A Buch der Weisheit-tel egybevetve megállapít-ha t juk , hogy Faludi fordí tása korántsem olyan szabad, mint amilyennek ez .a vallomás sejteti. A 65 cikkelyből nála csak ötven van meg; elsősorban nzok maradtak el, amelyeknek tárgya már más Faludi-könyvekben szerepelt. A fejezetek sorrendje megváltozott . I t t - o t t egy-egy gondolatot elhagy, lia bármi okból feleslegesnek érzi: néha — nagyr i tkán •— meg is to ld ja forrását egy-egy odaillő gondolattal . A mű végén lévő erkölcsi gondolatoknak sorrend-jét is megta r t j a , bár ezek közül is néhányat elhagy. A fordítás mégis pontos, és sokkalta könnyedebb mint a pozsonyi 1774. évi fordí tás; látszik, hogy író-ember formálja.

Faludi Felső-Németország egyik nyomdájában készült német szöveget említ. György La jos az Oeconomia. német fordí tásai közöt t felhoz egy ham-burgit , amely 1759-ben e címen jelent meg: Die Weisheit an die Menschen. Ez szerinte később Leipzigben is megjelent. A budapesti könyvtárakban ennek csak 180:3-ban n y o m t a t o t t kiadását ta lá l tam, a Nemzeti Múzeumban éppen Kisfaludy Sándor példányát. Ez a lipcsei maximagyüjtemény azonban füg-getlen az Oeconomia szövegétől. Lehet, hogy az 1759. évi kiadás még az angol könyv fordítása volt. Faludi Bölcs emberének szövege azonban olyan szoros kapcsolatban van a strassburgi erkölcsncvelő iskolával, hogy bá t ran mond-hat juk, a Bölcs embernek a Das Buch der Weisheit und der Tugend a forrása.

És éppen a Bölcs ember forrásának és a forrás egykorú magyar átülteté-seinek megállapítása igazolja a legmeggyőzőbben tételünket: hogy Faludi erkölcsncvelő munkái ta r ta lmi aktual i tásukkal is beilleszkednek a XVIII. század magyar irodalmába.