6
XXXIX. évfolyam 5. szám Városi HaVilap 2015. május FÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTALAN A JÖVŐKÉP A mezőhegyesi földosztással kapcsolatban folyamatos erő- feszítések történnek annak érdekében, hogy minél széle- sebb körben legyen elismert az a kérés, hogy a települé- sünk alapját képező volt koronabirtokra ne érvényesüljön a kisgazdásítás. A közérdeklődés középpontjába került föl- dosztással kapcsolatban interjút kért tőlem a HVG újság munkatársa, azt követően a Békés Megyei Hírlap sajtósa. Tudomásom van arról, hogy a parlamentben helyet foglaló ellenzéki pártok mindegyike szólni kíván a mezőhegyesi földosztás ellenében. Kértem dr. Fazekas Sándor földmű- velésügyi minisztert, hogy a helyszínen, személyes munka- látogatás keretén belül ismerje meg mondataink igazságtar- talmát. Az elmúlt napokban a HÍR TV Látótér műsorának munkatársai Kun Mihály és Veres Zoltán igazgató urak mellett, Mitykó Zsolt polgármestert is megkérdezték a föl- dosztás várható következményeiről. Erre adható rövid és egyértelmű válasz: társadalmi és gazdasági katasztrófa! A Képviselő-testület választási legitimitása függ attól, hogy következetesen megvédi a Ménesbirtok gazdálkodási rend- jét vagy tétlen szemlélője lesz az újbóli elvándorlásnak és a nyomorgók sokasodásának. Nagyon sajnálom, és éles bí- rálatomat fejezem ki azon személyek irányába, akik még most sem hajlandóak nyilvánosan megszólalni a gazdál- kodási rend védelmében, miközben az elmúlt 20-30 évben a megélhetésüket a nagyüzemi gazdálkodásból szerezték meg. Nem üzengetni kell a polgármesternek, hogy így meg úgy kellene csinálni, meg majd ő tudná, mit kell tenni, ha- nem tessék előrelépni és tenni! Azzal kell szembesülnöm, hogy Mezőhegyes már nem arról szól, milyen javakat adhat ennek a közösségnek, hanem arról, hogy mit lehet kivenni belőle. Településünk önkormányzata szinte minden évben működésképtelenné vált volna, ha a Ménesbirtok Zrt. nem áll mögé egy adott pillanatban. Jelenleg 128 önkormány- zati foglalkoztatottból mintegy 90 fő munkahelye azonnali veszélybe kerül, ha az adó nem a jelenlegi mértékkel ér- kezik meg az önkormányzat számlájára. Ezen túlmenően a birtoknál foglalkoztatott közel 250 ember családja, a kö- zel 900 időszaki munkás fog szembesülni a jelenlegi élet- színvonalának zuhanásával. Nem is beszélve településünk kereskedőiről, szolgáltatóiról. Mi lesz, mintegy 2500-3000 emberrel? Egyesek arcátlanul azt vágják a képembe, hogy az embereket sanyargató Ménesbirtok Zrt. megszűnése után micsoda felszabadult és igazságos gazdálkodás fog itt létrejönni. Nos, a foglalkoztatott emberek 12 hónapon keresztül a jogszabályok által meghatározott fizetésen túl megkapják az iskolakezdési támogatást, a törzsgárda jutal- mat, a húsvéti, a karácsonyi csomagon túl egyéb évközi juttatásokat is. Amennyiben ez nem jó, akkor lehet nálam jelentkezni a közfoglalkoztatott programba 50 ezer forint/ hó fizetésért. A Ménesbirtok igazgatósága időt és pénzt nem kímélve próbálja a helyzetet stabilizálni. Szükség van arra, hogy a civil szervezetek, a birtok által eddig támoga- tott partnerek megszólaljanak az egész közösség védelme érdekében! Bármerre visz hivatalos utam, mindenhol meg- kérdezik, hogy mi lesz Mezőhegyessel? Ugyanakkor Me- zőhegyesen ez a kérdés csak keveseket foglalkoztat! Bár- milyen földosztásnál igazságosabb lett volna, ha a jelenlegi foglalkoztatottak között osztják fel a parcellákat. Igen, pró- bálkoznak az új bérlők egyfajta konzorciumot létrehozni a kukorica vetőmagtermesztés megtartása érdekében, hiszen e célból érkezik településünkre a Limagrain vállalat is. De a szövetkezésre mi a biztosíték? Máris van 50 új bérlő, és rögtön 50 különböző érdek. A pályázati kötelem meg nem is a vetőmagtermesztésről szól! Az „embertartásnál fonto- sabb az állattartás”! Mi lesz ebből? Szükséges visszavonni minden földpályázatot és előbb legyen rendezve a 230 éve nem rendezett földparcellák jogi helyzete. Legyen koncep- ció arról, hogyan vegyük át a birtok társadalmi szerepvál- lalását (utak, major, stb.), legyen elképzelés arról, hogy az erdőgazdálkodást vagy a peremterületről osztott földet az önkormányzat vegye át kezelésébe. Mindezen célok eléré- séhez közösségi szerepvállalás kell. Egyedül nagyon nehéz ebbe az irányba húzni, ha a többi evező áll! A krízishelyzet kezelésére már kaptam olyan javaslatot is, hogy már most kezdjük el az elbocsájtásokat, mert ez a lépés a későbbi helyzetet könnyíti meg… Erre mit mondjak? Ki foglalkoz- tatja majd az elbocsájtott embereket? Feltételezhetően az elvándorlók, segélyért folyamodók száma fog emelkedni. A földosztás siettetőitől kérdezem, hogy ha most csőd kö- zeli állapotban van az önkormányzat, akkor milyen bevé- tel fogja stabilan tartani a költségvetésünket, az átmeneti időszakban, amikor a Ménesbirtok Zrt. már nem vet, az új bérlő meg még nem arat? Mitykó Zsolt, polgármester FOLYTATÓDIK A KÖZFOGLALKOZTATÁSI KAMPÁNY Előző lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy a Képvi- selő-testület négy programcsoport keretében indította út- jára a mezőhegyesi közfoglalkoztatást. A temetőben lévő ravatalozó előtti járdafelület elkészült. Gratulálok minden munkatársunknak a gondos és eredményes munkához. A közreműködők neveit az áprilisi újságban olvashatjuk. Most a mezőgazdasági programon belül Csabai Hajnalka agronómus irányításával megvalósuló kertészeti felada- tokat mutatjuk be. A konyhakerti feladatokat alapvetően három telephelyen (Munkácsy utca 2 kert, Kossuth utca 1 kert) végzik el. Egy fóliasátorban paradicsom, egy másik- ban paprika, harmadikban uborka, a negyedikben karalá- bé, karfiol, káposzta, saláta, tökfélék kerülnek termesztésre. (Folytatás a 2. oldalon) MEZŐHEGYES

FÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTA · ményt Mitykó Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kö-szöntőjében méltatta a kulturális seregszemle jelentőségét, kiemelve a hagyományaink

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: FÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTA · ményt Mitykó Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kö-szöntőjében méltatta a kulturális seregszemle jelentőségét, kiemelve a hagyományaink

XXXIX. évfolyam 5. szám Városi HaVilap 2015. májusFÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTALAN A JÖVŐKÉP

A mezőhegyesi földosztással kapcsolatban folyamatos erő-feszítések történnek annak érdekében, hogy minél széle-sebb körben legyen elismert az a kérés, hogy a települé-sünk alapját képező volt koronabirtokra ne érvényesüljön a kisgazdásítás. A közérdeklődés középpontjába került föl-dosztással kapcsolatban interjút kért tőlem a HVG újság munkatársa, azt követően a Békés Megyei Hírlap sajtósa. Tudomásom van arról, hogy a parlamentben helyet foglaló ellenzéki pártok mindegyike szólni kíván a mezőhegyesi földosztás ellenében. Kértem dr. Fazekas Sándor földmű-velésügyi minisztert, hogy a helyszínen, személyes munka-látogatás keretén belül ismerje meg mondataink igazságtar-talmát. Az elmúlt napokban a HÍR TV Látótér műsorának munkatársai Kun Mihály és Veres Zoltán igazgató urak mellett, Mitykó Zsolt polgármestert is megkérdezték a föl-dosztás várható következményeiről. Erre adható rövid és egyértelmű válasz: társadalmi és gazdasági katasztrófa! A Képviselő-testület választási legitimitása függ attól, hogy következetesen megvédi a Ménesbirtok gazdálkodási rend-jét vagy tétlen szemlélője lesz az újbóli elvándorlásnak és a nyomorgók sokasodásának. Nagyon sajnálom, és éles bí-rálatomat fejezem ki azon személyek irányába, akik még most sem hajlandóak nyilvánosan megszólalni a gazdál-kodási rend védelmében, miközben az elmúlt 20-30 évben a megélhetésüket a nagyüzemi gazdálkodásból szerezték meg. Nem üzengetni kell a polgármesternek, hogy így meg úgy kellene csinálni, meg majd ő tudná, mit kell tenni, ha-nem tessék előrelépni és tenni! Azzal kell szembesülnöm, hogy Mezőhegyes már nem arról szól, milyen javakat adhat ennek a közösségnek, hanem arról, hogy mit lehet kivenni belőle. Településünk önkormányzata szinte minden évben működésképtelenné vált volna, ha a Ménesbirtok Zrt. nem áll mögé egy adott pillanatban. Jelenleg 128 önkormány-zati foglalkoztatottból mintegy 90 fő munkahelye azonnali veszélybe kerül, ha az adó nem a jelenlegi mértékkel ér-kezik meg az önkormányzat számlájára. Ezen túlmenően a birtoknál foglalkoztatott közel 250 ember családja, a kö-zel 900 időszaki munkás fog szembesülni a jelenlegi élet-színvonalának zuhanásával. Nem is beszélve településünk kereskedőiről, szolgáltatóiról. Mi lesz, mintegy 2500-3000 emberrel? Egyesek arcátlanul azt vágják a képembe, hogy az embereket sanyargató Ménesbirtok Zrt. megszűnése

után micsoda felszabadult és igazságos gazdálkodás fog itt létrejönni. Nos, a foglalkoztatott emberek 12 hónapon keresztül a jogszabályok által meghatározott fizetésen túl megkapják az iskolakezdési támogatást, a törzsgárda jutal-mat, a húsvéti, a karácsonyi csomagon túl egyéb évközi juttatásokat is. Amennyiben ez nem jó, akkor lehet nálam jelentkezni a közfoglalkoztatott programba 50 ezer forint/hó fizetésért. A Ménesbirtok igazgatósága időt és pénzt nem kímélve próbálja a helyzetet stabilizálni. Szükség van arra, hogy a civil szervezetek, a birtok által eddig támoga-tott partnerek megszólaljanak az egész közösség védelme érdekében! Bármerre visz hivatalos utam, mindenhol meg-kérdezik, hogy mi lesz Mezőhegyessel? Ugyanakkor Me-zőhegyesen ez a kérdés csak keveseket foglalkoztat! Bár-milyen földosztásnál igazságosabb lett volna, ha a jelenlegi foglalkoztatottak között osztják fel a parcellákat. Igen, pró-bálkoznak az új bérlők egyfajta konzorciumot létrehozni a kukorica vetőmagtermesztés megtartása érdekében, hiszen e célból érkezik településünkre a Limagrain vállalat is. De a szövetkezésre mi a biztosíték? Máris van 50 új bérlő, és rögtön 50 különböző érdek. A pályázati kötelem meg nem is a vetőmagtermesztésről szól! Az „embertartásnál fonto-sabb az állattartás”! Mi lesz ebből? Szükséges visszavonni minden földpályázatot és előbb legyen rendezve a 230 éve nem rendezett földparcellák jogi helyzete. Legyen koncep-ció arról, hogyan vegyük át a birtok társadalmi szerepvál-lalását (utak, major, stb.), legyen elképzelés arról, hogy az erdőgazdálkodást vagy a peremterületről osztott földet az önkormányzat vegye át kezelésébe. Mindezen célok eléré-séhez közösségi szerepvállalás kell. Egyedül nagyon nehéz ebbe az irányba húzni, ha a többi evező áll! A krízishelyzet kezelésére már kaptam olyan javaslatot is, hogy már most kezdjük el az elbocsájtásokat, mert ez a lépés a későbbi helyzetet könnyíti meg… Erre mit mondjak? Ki foglalkoz-tatja majd az elbocsájtott embereket? Feltételezhetően az elvándorlók, segélyért folyamodók száma fog emelkedni. A földosztás siettetőitől kérdezem, hogy ha most csőd kö-zeli állapotban van az önkormányzat, akkor milyen bevé-tel fogja stabilan tartani a költségvetésünket, az átmeneti időszakban, amikor a Ménesbirtok Zrt. már nem vet, az új bérlő meg még nem arat?

Mitykó Zsolt, polgármester

FOLYTATÓDIK A KÖZFOGLALKOZTATÁSI KAMPÁNYElőző lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy a Képvi-selő-testület négy programcsoport keretében indította út-jára a mezőhegyesi közfoglalkoztatást. A temetőben lévő ravatalozó előtti járdafelület elkészült. Gratulálok minden munkatársunknak a gondos és eredményes munkához. A közreműködők neveit az áprilisi újságban olvashatjuk.Most a mezőgazdasági programon belül Csabai Hajnalka agronómus irányításával megvalósuló kertészeti felada-tokat mutatjuk be. A konyhakerti feladatokat alapvetően három telephelyen (Munkácsy utca 2 kert, Kossuth utca 1 kert) végzik el. Egy fóliasátorban paradicsom, egy másik-ban paprika, harmadikban uborka, a negyedikben karalá-bé, karfiol, káposzta, saláta, tökfélék kerülnek termesztésre.

(Folytatás a 2. oldalon)

MEZŐHEGYES

Page 2: FÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTA · ményt Mitykó Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kö-szöntőjében méltatta a kulturális seregszemle jelentőségét, kiemelve a hagyományaink

FOLYTATÓDIK A KÖZFOGLALKOZTATÁSI KAMPÁNY(Folytatás az 1. oldalról)Ezen túlmenően csemegekukorica, burgonya, fokhagyma, vöröshagyma kerül gondozásra. Ezen javak mellett 1,5 hektáron állítunk elő vöröshagymát, lilahagymát, takar-mánykukoricát. Nagy reményeket fűzünk az 5 hektáron termesztett fűszerpaprika ültetvényünkhöz is. A termesz-tett növényeket leadjuk felvásárló kereskedőnek, továbbá nagyon fontos, hogy a gazdaságosság mentén a közétkez-tetésbe vigyük a növényeket, illetve a lakosság számára is hozzáférhetővé tegyük az ÁMK előtti piactéren. Ezen te-vékenységeket a következő munkatársaink végzik: Asztalos Judit, Balogh László Attila, Binder Szilvia, Bódi Alexandra, Csabai Hajnalka, Csontos Lászlóné, Csordásné Németh Ju-lianna, Dombrádi Béla, Elekesné Szabó Edit, Emődi Szil-via, Fekete János, Finta-Bartho Monica, Földesi Lászlóné, Garan János, Gellai László, Hamza-Simonka Ágnes, Hégely Tiborné, Hényel Józsefné, Horváth Zoltánné, Huszárik Já-nos, Ilyés Gáborné, Imre Lajos, Jusztin Mária, Karikó Lász-lóné, Kocsány Mária, Kolozsi Béláné, Krizsán Judit, Mazula

Beáta, Méreg Mihályné, Mészáros Mária, Molnár Ildikó, Nagy Sándorné, Németh Ferenc, Papp Antalné, Rubos Ibo-lya, Sági Ferenc, Sípos János, Soós Pálné, Szabó Jánosné, Szakál Gabriella, Szalai Jolán, Szobonya Zoltán, Téglás Ist-vánné, Tordai Gábor, Tordai Gáborné, Tóthné Tóth Andrea, Török Sándor, Vajgel Attila, Végh Mária, Zakor Norbert.

MUTASD MAGAD DÉL-BÉKÉS

A Dél-Békési Kistérség Közkincs Kerekasztala a Kalocsa Róza Közhasznú Nonprofit Kft. koordinálásával immár ha-todik alkalommal szervezte meg a Mutasd Magad Dél-Bé-kés elnevezésű kulturális rendezvénysorozatot. Az amatőr művészeti előadók, produkciók megmérettetésére lehető-séget kínáló program első ,,szemezgetőjének” 2015. márci-us 28-án Mezőhegyesen a József Attila ÁMK adott otthont. A Művelődési Központ munkatársaként örömmel vettem a felkérést az elődöntő megszervezésére. A kistérségi ese-ményt Mitykó Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kö-szöntőjében méltatta a kulturális seregszemle jelentőségét, kiemelve a hagyományaink bemutatásának, továbbörökíté-sének fontosságát. A 15 műsorszám között a helyiek mellett végegyházi, kaszaperi és medgyesegyházi fellépők is bemu-tatkoztak. A színvonalas produkciókat 3 fős szakmai zsűri: Komáromi Anett, a Békéscsabai Jókai Színház színművé-sze, Berta János bábművész, Duma Zsolt, a Duma’ Színház művészeti vezetője értékelte. A zsűri végül 5 arany, 6 ezüst és 3 bronz minősítést ítélt oda. Az arany minősítettek részt vettek a május 10-én Mezőkovácsházán megrendezésre ke-rülő gálán. Büszkék vagyunk a „hazai versenyzőkre”. Minő-sítések: Arany: Paulik Ildikó – Jennifer Lopez: Let’s get loud – mazsorett, Ovszák Bernadett - Csalog Zsolt: Parasztre-gény – vers, Uri Gréta - Kálnay Adél: Levél anyához – vers, Király Enikő - Veres Péter: Én nem mehetek el innen - vers. Ezüst: 2.a osztály Csúfolódó – néptánc, Fehér Martin - Sza-lai Borbála: A csacsi – vers, Veres Dorina - Móra Ferenc: A hegedű - vers. Bronz: Zafír Trió (Paulik Ildikó, Polacsik Vi-vien, Surányi Erzsébet) - Karib tenger kalózai filmzene ma-zsorett - zászlós koreográfia, DIO dancing (Horváth Szabi-na, Tapasztó Daniella, Szécsi Viktória, Kádi Dóra, Eszéki Elizabett, Csatári Edit) – Michael Jackson: They Don’t Care About Us. Perlaki Edit

HATODIK MAZSORETT BÁL

A Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület Pau-likné Szabó Ildikó vezetésével, hatodik alkalommal ren-dezte meg 2015.04.18-án a Mazsorett bálat, a József Attila ÁMK színháztermében. Alig, hogy vége lett az Újévi koncertnek, már hozzá is fog-tunk a mazsibál szervezéséhez. A csoportvezetők, Paulik Ildikó, Surányi Erzsébet, Polacsik Vivien új zenék keresé-sébe fogtak, új koreográfiákat állítottak össze, hogy minél látványosabb, hangulatosabb műsor kerüljön a színpadra. Öt csoport készült a nagy napra. A legkisebbek a Gyöngy-virágok, az alsó tagozatos iskolások a Rubin csoport ne-vet viselik, a felsősök a Gyémántok, és a legnagyobbak a Smaragdok. Az idén először az általános iskolások szakkör keretén belül ismerkedhettek meg a mazsorettel, így most ők is felléphettek a műsorban. Mindenki nagy lelkesedéssel járt próbára, gyakorolt pörgetni, feldobni-elkapni, zenére szép tartással mosolygósan táncolni. Elérkezett a nagy nap. Délelőtt főpróba, még egy utolsó egyeztetés, ki mikor, milyen ruhában szerepel, egyszóval nagy volt az izgalom gyereknek, felnőtteknek egyaránt. Te-remdíszítés, terítés, mindezt a szülők segítségével. A Centrál Étterem biztosította a vacsorát, a bál résztvevőinek a zenét Csepregi Róbert szolgáltatta. Hagyományainkhoz híven a Smaragd csoport „Éljen a magyar”c. fergeteges nyitótánccal kezdett, majd Zsóriné Kovács Márta, - aki konferált az est folyamán- felkérte Kun Mihály urat, a rendezvény védnö-két, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. vezérigazgatóját, a bál megnyitására. Az ő beszéde után minden csoport egy-egy magyaros táncot mutatott be. Ezt követően könnyűzenei számokban remekeltek a csoportok. A fináléban mind az öt csoport a színpadon tündökölt, ragyogtak a szemek, mo-solygott mindenki , felszabadultan táncoltak, gyönyörűek voltak! A műsor végén Paulikné Szabó Ildikó megköszönte min-denkinek a segítségét, gratulált a lányoknak, jó szórakozást kívánt a bál összes résztvevőjének. A műsor után a vacsora következett, majd a békéscsabai Salsa Műhely bemutatóját láthattuk. Ezután kezdetét vette a tánc, mulatság, vidámság, kicsik- nagyok-családok együtt szórakoztak. Éjfélkor a vár-va-várt tombolahúzás következett a kicsik örömére, majd folytatódott a hajnalig tartó mulatság, melyet az előtérben elhelyezett „Koktél bár” színesített, Kovács Sándor koktél-jaival. Kellemes estét töltöttünk el együtt. Reméljük jövőre is sike-rül megrendeznünk a Mazsorett bálat.

Kecskés Sándorné (mazsorettes anyuka)

Mezőhegyes / 2

Page 3: FÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTA · ményt Mitykó Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kö-szöntőjében méltatta a kulturális seregszemle jelentőségét, kiemelve a hagyományaink

A SZENT GYÖRGY NAP KRÓNIKÁJAHONFOGLALÓSDI. Idén 3. alkalommal került megrende-zésre a Szent György napi honfoglaló bajnokság, műveltségi vetélkedő a kollégium 12 diákjának részvételével. Izgalmak-ból idén sem volt hiány! Eredmények: 1. Szalai Szabolcs, 2. Nyári Ádám, 3. Medve Levente. Mitykó Zsolt polgármes-ter, a verseny fő támogatója: Büszkeséggel töltött el, hogy a József Attila Általános Művelődési Központ munkatársai meghívtak a 3. Mezőhegyesi Honfoglalósdi elnevezésű mű-veltségi vetélkedőre. Amikor Zsótér-Erdélyi Dórával neki-kezdtünk ennek a programnak, nem gondoltuk, hogy a diá-kok körében ilyen közkedvelt lesz. Természetesen a szimpla vetélkedőből igazi versenyt csak egy rátermett játékmester teremthetett. Ő Kocsis Gyula tanárbá… Több éven keresz-tül fejlesztette tudását, még nem több tízezer játékos közül, többször is első helyen végzett az országos kiterjedésű Hon-foglaló műveltségi kvízjátékban. Többször volt alkalmam látni és megtapasztalni azt a szellemi pezsgést, ami Kocsis Gyula és dr. Várkonyi László játéka alatt belengte az ÁMK tanári szobáját. Kocsis tanárbá 3 évvel ezelőtt elfogadta fel-kérésemet egy olyan feladatra, ami nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hasznos, tartalmas időtöltést biztosítani olyan gyermekek, diákok számára, akik nehéz életkörülmények között élik mindennapjaikat. Ma az eredményhirdetés számszaki besorolásán túl mindenki győztes volt, aki be-nevezett a versenybe! Igen, mert több fordulón keresztül tapasztalhattuk meg a szellemi küzdelem izgalmát, a ver-sengés egy olyan formáját, amely nem a fizikai képességek-re épít, hanem a műveltségre. Köszönöm ezt az élményt, és gratulálok Dénes Mária kollégium igazgatónak, Kocsis Gyula játékmesternek, Perlaki Edit közművelődési szakem-bernek a sikeres lebonyolításhoz. Találkozzunk jövőre is.RAJZVERSENY. Három évvel ezelőtt Mitykó Zsolt, akkor még alpolgármester és Zsótér-Erdélyi Dóra igazgató, az ak-kori ÁMK szellemiségéhez igazodva hirdette meg a Szent György napi rajzversenyt. Többek között az ő anyagi tá-mogatásuknak köszönhetően idén is értékes ajándékokat kaptak a díjazott rajzok alkotói. Összesen 90 rajz érkezett, melyekből a három tagú zsűri, Deli Zoltánné Szabó Éva, Molnár Csilla, Tóthné Ács Márta, nehezen tudta kiválaszta-ni a legjobbakat. Eredmények: 1-4 osztály: 1. Keresztes Réka 3a, 2. Offner Zoltán 2b, 3. Soós Marianna 3a. 5-8 osztály:

1. Boros Balázs 5b, 2. Uri Gréta 5b, 3. Sári Máté 6b. Diákotthon: 1. Rubos Beatrix, 2. Szegedi Réka, 3. Eszéki István. 15-20 éves illetve a felnőtt összevont kategória: 1. Vaj-gel Nikoletta, 2. Takács Noémi, 3. Takácsné Ökrös And-rea. Különdíj: Kalmár Lilla, Frankó Fanni, Kiss Noel, Mag Fruzsina. A díjátadás után Szilvási Annamária, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának harmadéves hallgatója hegedű játékát hallgathatta meg a közönség.SAKK VERSENY. Az idei versenyen Battonya, Mezőkovács-háza, Tótkomlós, Kardoskút, Békéssámson és Mezőhegyes csapatai mérték össze tudásukat. Eredmények: 1. helyezett: Kardoskút, 2. helyezett:Tótkomlós, 3. helyezett: Mezőhe-gyes. Gratulálunk az eredményekhez. Jővőre újra találko-zunk.

LABDARÚGÓ TORNA. Rendhagyó módon, Lipták Fruzsina - FOCISTÁK című kiállításának megnyitásával vette kezde-tét a labdarúgó torna.Fruzsina focistákról készített portréit hozta el. Körülbelül másfél éve kezdett el portrékat rajzolni. Akkoriban sok focimeccset nézett, onnan jött az ölet. Az első próbálkozások annyira jól sikerültek, hogy egyre több alkotás született, sőt, már „megrendelésre” is készített port-rékat. Azóta rengeteg pozitív visszajelzést kapott szurkolók-tól, játékosoktól egyaránt. A kiállított rajzok azt bizonyítják, hogy rászolgált az elismerésre. A díszes kupákért hat csapat versengett: VÖRÖS KAKAS, SEMEX TEAM, VÖRÖS ÖR-DÖGÖK, KOCOGÓ, HÁZÉPÍTŐK BOLTJA, PIONEER. Eredmények: 1. helyezett: VÖRÖS KAKAS, 2. helyezett: SE-MEX TEAM, 3. helyezett: VÖRÖS ÖRDÖGÖK

FUTÓNAGYKÖVET ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Tóth László futónagykövet és Mitykó Zsolt polgármester egyetértettek abban, hogy az ilyen kezdeményezéseknek példaértékű ereje van. Fontos, hogy minden generáció magáévá tegye a mozgás örömét. A cél az egészség megőr-zése, és ennek érdekében a lehető legtöbbet meg kell tenni, hiszen ha az orvosok írják elő a kötelező mozgást, akkor már elkezdődtek a bajok. A futónagykövet Tótkomlósról érkezett Mezőhegyesre, majd Battonyára folytatta útját. A tervek szerint 11 nap alatt 36 települést érintve, mintegy 487 km-t megtéve teljesül az idei év programja. Az együtt-működés még az idei évben folytatódik az által, hogy Tóth László elfogadta Mitykó Zsolt meghívását a szeptember-ben megrendezésre kerülő fogathajtó világbajnokságra. Ott egy standon kerülnek bemutatásra az egészséges élet-móddal kapcsolatos programok, lehetőségek.

Az Országos Szép Magyar Beszéd Verseny helyi fordulóján 2. a területin pedig 1. he-lyezést értem el. Ezért eltölthettem három csodálatos napot Kisújszálláson, ami nagy örömmel töltött el, és a versenyen is sok pozitív tapasztalatot szereztem. A verseny-kiírás szerint egy saját és egy idegen szöve-get kellett felolvasni a zsűrinek. Nagysze-rűen éreztem magam, hisz felkészítőmmel

Krcsméri Tiborné Edit nénivel juthattam el egészen odáig, ahol bronz minősítést kaptam. Számtalan színes program várt a versenyzőkre, melynek mindegyikét nagyon élveztem. Megismerkedhettem Kisújszállás történetével, műemlékei-vel, szoborparkjával. Látogatást tettünk a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, ahol híres gyűjteményeket és kiállításokat tekinthettünk meg. Szabadidőnkben táncházat szerveztek számunkra, és eljuthattam a nevezetes Kumánia Fürdőbe. A három nap során jó néhány barátság szövődött, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Remélem, a jövőben is ha-sonló sikereket érek majd el, és általuk sok helyre eljutva lesz részem ilyen élményekben. Kívánom minden velem egyko-rú gyereknek: legyenek kitartóak, dolgozzanak sokat, hogy ilyen élményekkel gazdagodjanak.

Király Enikő tanuló 8.b

Mezőhegyes / 3

Page 4: FÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTA · ményt Mitykó Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kö-szöntőjében méltatta a kulturális seregszemle jelentőségét, kiemelve a hagyományaink

23. JÓZSEF ATTILA VERSMONDÓ VERSENY2015.04.10-én immár 23. alkalommal rendezte meg a Me-zőhegyesi József Attila Általános Iskola, Kollégium és Alap-fokú Művészeti Iskola, Mezőhegyes Város Önkormány-zatának támogatásával a József Attila területi versmondó versenyt. E napon két intézmény ünnepelte névadóját, az általános iskola és az általános művelődési központ.

Zsótér-Erdélyi Dóra intézményvezető asszony köszöntötte a vendégeket, a versenyzőket, a zsűri tagjait. A verseny 3 kategóriában, 3 helyszínen zajlott az intézményben, me-lyen 13 település 64 versenyzője vett részt. Miközben a zsűri meghozta döntését, megemlékeztünk intézményünk névadójáról, Melocco Miklós a költőről készült szobránál. Mezőhegyes Város Önkormányzata, a Nőklub és a Diákön-kormányzat képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit. Ezt követően ünnepi műsort tekintettünk meg a színház-teremben, melyet Krcsméri Tiborné állított össze a költő életéről. Majd Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke mondott ünnepi köszöntőt. A ren-dezvény zárásaként került sor a díjak kiosztására, az első három helyezés mellett a Nőklub és a Diákönkormányzat adott át különdíjakat.

3-4 osztály: A zsűri tagjai: Kovácsné dr. Faltin Erzsébet nyu-galmazott polgármester, Malya András a Mezőhegyes Vá-rosért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Kassai Kinga magyartanár, Dénes Mária tagintézmény-vezető.1. Veres Marcell Mezőhegyes, felkészítő: Krcsméri Tibor-né, 1. Spisák Anna Bozsena Tótkomlós, felkészítő: Varga Nóra, 2. Németh Katinka Mezőhegyes, felkészítő: Krcsméri Tiborné, 3. Zsigovics Márta Újkígyós, felkészítő: Valachné Csajági Ildikó, Különdíj: Kiss Fanni Mezőhegyes, felké-szítő: Krcsméri Tiborné, Közönségdíj: Máté Kata Panna Medgyesegyháza, felkészítő: Magyar Mónika5-6. osztály: A zsűri tagjai: Radóczné Bálint Ildikó, az Apá-czai Tankönyvkiadó tankönyvszerzője, Csigér Mariann, a Szegedi Szabadtéri Játékok munkatársa, Schummer Orso-lya magyartanár, Mák Beáta magyartanár.1. Uri Gréta Mezőhegyes, felkészítő: Krcsméri Tiborné,1. Nyegota Evelin Kunágota, felkészítő: Szabó Tímea,2. Rotár Aurél Mezőhegyes, felkészítő: Krcsméri Tiborné,3. Mohácsi Annabella Kunágota, felkészítő: Szabó Tímea,Különdíj: Kergyó Márta Tótkomlós, felkészítő: Krcsméri Gábor. 7-8. osztály: A zsűri tagjai: Sándor Zoltánné, a Hunyadi Já-nos Közoktatási Intézmény intézményvezetője, Nagy Lász-ló, a SZTE Tanárképző Karának adjunktusa, Komáromi Anett színművész, Duma Zsolt drámapedagógus.1. Ovszák Bernadett Mezőhegyes, felkészítő: Krcsméri Ti-borné, 2. Veres Dorina Mezőhegyes, felkészítő: Krcsméri Tiborné, 3. Farkas Richárd Magyarbánhegyes, felkészítő: Dobsáné Jankó Andrea, 3. Nagy Vivienn Mezőkovácsháza, felkészítő: Molnárné Sinka Andrea, Különdíj: Nagy Domi-nik Kevermes, felkészítő: Bozó Vilmosné Sági Olga.Köszönjük a résztvevőknek, segítőknek, támogatóknak, hogy sikeres rendezvényt bonyolíthattunk le.

Deli Zoltán pedagógus, szervező

Mezőhegyes / 4

Page 5: FÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTA · ményt Mitykó Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kö-szöntőjében méltatta a kulturális seregszemle jelentőségét, kiemelve a hagyományaink

„Köznevelés az iskolában” Az iskola közös ügyünk” A projekt neve: TÁMOP 3.1.4.B-13/1-2013-0001. A program célja: a külső partnerek (szülők, civil csoportok, más intézmények, önkormányzatok) és az iskolák közötti együttműködés számának és minőségének növelése, vala-mint az iskolai közösségfejlesztés. A feladat ennek jegyében egy közösségi esemény szervezése volt pedagógusok, szü-lők, gyerekek és más partnerek bevonásával, valamint a me-zőkovácsházi tankerület egy másik általános iskolájának, az almáskamarási általános iskolának a közreműködésével. A két iskola között a projekt előkészítése során kiváló együtt-működés alakult ki. Ezáltal egy napon, szinte tükörprojekt-ként valósult meg a két rendezvény. Eseményünk közös címe: ”Nemcsak a számítógépé a világ” A kiemelt társadalmi problémák közül a fiatalok túlzott online jelenlétére kíván-tunk reagálni, pozitív, a szabadidő hasznosabb eltöltésére szolgáló alternatívák felkínálásával. A program teljes mér-tékben az önkéntes munkára, felajánlásokra épített, és így is valósult meg. A közösségi esemény 2015. április 21-én ke-rült megrendezésre a mezőhegyesi Békás-tó partján. Mező-hegyes város alpolgármestereként nagy öröm volt számom-ra, hogy Balotainé Miskucza Tünde projektvezető tanárnő felkért a rendezvény megnyitójára, hiszen a tanárnővel és a többi szervezővel, segítőkkel, diákokkal közösen álmodtuk és valósítottuk meg az eseményt. A Mezőhegyesi József At-tila Általános Iskolát Krcsméri Tibor intézményvezető-he-lyettes képviselte. A megnyitón jelen volt Simonka György országgyűlési képviselő, valamint Hegedűs Csaba, a Ma-

gyar Birkózó Szövetség volt elnöke, 100. olimpiai bajnok. A közösségi esemény közel 500 fő részvételével zajlott le. Az általános iskola 300 tanulója 21 tíz fős csapattal, amelyben 8 gyermek mellett 2 szülő, 9 állomáshelyből álló akadály-versenyen mérhette össze erejét. A versenyszámok gumi-csizma hajításból, célbadobásból, vetőmagválogatásból, bekötött szemmel való joghurtetetésből, zsákbanfutásból, kötélhúzásból, valamint activity játékból és helytörténeti totó kitöltéséből álltak. A csapatokat alsó és felső tagoza-

tos kategóriában dí-jaztuk. Az első három helyezett részesült oklevél és tárgyjuta-lomban. A gyerekek 17 állandó helyszínen érezhették jól magu-kat, mint például kéz-műves-foglakozások, arcfestés, csillámtet-kó, horgolás, hímzés, mentő-, tűzoltóautó

bemutató, a rendőrség által biztosított közlekedési akadály-pálya, totó, pusztabuszozás, álllatsimogató, íjászat, horgász-verseny. A gyerekek vendéglátásáról a Városi Nőklub és a Mozgáskorlátozottak Egyesületének hölgytagjai 1800 pala-csinta sütésével gondoskodtak, valamint 520 adag paprikás krumpli került még kiosztásra. A palacsinta ízesítésére az osztályok által hozott házilekvárokat is díjaztuk. Az ese-mény biztonságáról a két mezőhegyesi polgárőr egyesület mintegy 30 tagja gondoskodott. Köszönet minden segítsé-gért és felajánlásért, ami segítette a rendezvényünk megva-lósítását. Összességében a résztvevők egy nagyon jó han-gulatú, élményekben gazdag délutánt tölthettek el együtt a szabadban, ahol valóban nem a számítógépé volt a világ.

Rajos István Alpolgármester

Mezőhegyes / 5

Page 6: FÖLDOSZTÁS – TOVÁBBRA IS BIZONYTA · ményt Mitykó Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kö-szöntőjében méltatta a kulturális seregszemle jelentőségét, kiemelve a hagyományaink

Születések: Kichler József és Ta-más Eszter leánya Léna Alina, Ki-rály Zsolt és Gál Henrietta fia Le-vente, Angyal László és Pogány Tünde leánya Mia Léna, Csordás István és Végh Zsuzsanna leánya Csenge.Halálozások: Szűcs Jenő(†80), Hegedűs Julianna Mária(†62), Stál Istvánné(†48), Balla Pálné (†66), Mitykó József(†84), Dúl Árpád(†79), Aranyos Istvánné (†69), Habuda Jánosné(†87), Ök-rös Mihályné(†87), Karikó Lász-lóné(†76), Boldog Mihály(†59),

Mezőhegyes * Városi Havilap * Felelős kiadó: József Attila Általános Művelődési Központ - Soósné Záluszki Mária igazgató * Tördelő szerkesztő: Dobos Ferenc * Postacím: 5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 22.

Web: http://www.mezohegyes.hu * E-mail: [email protected], [email protected]: (68)466-001, 466-002 * Fax: (68)467-302 * Nyomtatás: Mezőhegyes Polgármesteri Hivatal * ISSN 0864-8840

ANYAKÖNYVI HÍREK

ELÉRHETŐSÉGEK

Tisztelettel meghívjuk 2015. május 28. (csütörtök)

15:00 órakor kezdődő képviselő-testületi ülésre

Helye: Centrál épület Kozma Ferenc díszterem

Mitykó Zsoltpolgármester

minden hónap első keddjén fogadóórát tart 16:00-18:00

óra között a József Attila Általá-nos Művelődési Központban.

Polgármesteri Hivatal:06(68)466-001, 06(30)[email protected]ányiroda: (68)468-826 Gyógyszertár: (68)466-055Tanyagondnokok: 1. sz. körzet: (30)635-83-762. sz. körzet: (30)742-34-893. sz. körzet: (30)421-82-73Gyepmester: (30)645-0035Idősek Klubja: 30/867-11-60Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat: (30) 606-29-28Orvosi Ügyelet helyi: (30) 206-86-26központi: 06 (68) 430-551Fogorvosok:Dr. Gurzó Mária (30) 213-55-25Dr. Jónás Szilvia (30) 866-75-46

Otthoni munka!Borítékolás és egyéb csomagolási munkák

06-90-60-36-07(http://audiopress-hungary.

webnode.hu 635 Ft/min, 06-209104517,)

Ö N K O R M Á N Y Z A T I H I R D E T M É N YMezőhegyes Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Településfejlesztési és Turisztikai Bizottsága a 10/2013.(V.6.) önkormányzati rendelet 2. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 45.§ (2) bekezdése rendelkezése értelmében, pályázat útján kívánja bérbe adni a Mezőhegyes, Posta utca 15. szám alatti 14 m2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú helyiséget, kifejezetten irodai és lakossági szolgáltató te-vékenység céljára, mivel az értékesítésre szánt ingatlanra vételi ajánlat nem érkezett.A létrejövő bérleti jogviszony időtartama: maximum 5 év. A bérleti díj összege mini-mum 900.-Ft + ÁFA/m2/hó. A bérleti díj minden évben az inflációs rátával emelke-dik. A pályázónak vállalnia kell 6 havi helyiségbérnek megfelelő óvadék megfizetését, melyet a bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg köteles megfizetni. Azt a szer-ződés lejártakor visszakapja, ha a helyiséget rendeltetésszerű, használatra alkalmas állapotban adja vissza. A bérleti jogot az nyeri el, aki az óvadékon felül legtöbb havi bérleti díj előre, egy összegben történő megfizetését vállalja. A pályázatot zárt borí-tékban, „Pályázat helyiségbérletre” jelzéssel, feladó megjelölése nélkül kell benyújtani 2015. június 15-ig a Jegyzőhöz (Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 22.).

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST!„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.” Az óvodai és bölcsődei dolgozók közössége és a gyermekek nevében, Böjte Csaba szavaival mondunk köszönetet mind-azoknak, akik valamilyen formában segítségünkre voltak, a jótékonysági bál előkészületeiben és lebonyolításában bár-milyen feladatot vállaltak (adminisztráció, díszítés, műsor,

hangosítás, terítés, , sütés - főzés, felszolgálás, takarítás). Megköszönjük a tombolá-ra küldött felajánlásokat, a támogatójegyek vásárlását. Külön szeretnénk köszönetet mondani annak a több mint száz támogatónak, aki rendezvényünket jelenlétével is megtisztelte. A rendezvény nettó bevétele 606 000.- Ft, mely összeg a nevelőközösség döntése alapján kerül felhasználása.

HATODIK VÁROSI GYERMEKNAP2015. Június 6-án 9:00 órától az MSE pályán a gyermekeknek ingyenes programok

(Ugráló várak, pop-corn, vattacukor, üdítő, palacsinta, édességek)Mindenkit szeretettel várunk!

Részletes program május végén a városi hirdetőtáblákon.Támogatást köszönettel fogadunk, bankszámla szám: 11733151-20031440

Gyermekeinkért Baráti Kör Egyesület

T E M E T Ő I B U S Z J Á R A Tmájus 31.június 28.július 26.augusztus 30.szeptember 27.október 25.november 1.

15:00 - ómezőhegyesi volt trafik,15:05 - cukorgyári buszmegálló,15:10 - benzinkút buszmegálló,15:15 - Ságvári és Mátyás király utca kereszteződés megálló,15:17 - Ságvári és Komlósi utca kereszteződés megálló,15:20 - Harruckern János Közoktatási Intézmény megálló,15:25 - városi köztemetőA buszjárat 16:30 órakor indul vissza a fenti útvonalat érintve

Mezőhegyes / 6

XXXIII. MEZŐHEGYESIGYERMEK-NÉPTÁNCTÁBOR

2015. június 22-26.A Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

a József Attila ÁMK valamint a Város- és Környezetvédő Egyesület várja mindazon általános iskoláskorú diákokat, akik tartalmasan szeretnék eltölteni a vakációt!

Értékes és érdekes foglalkozásokon ismerkedhettek meg a népi táncok lendületes mozgásvilágával, a népi hagyományok sokszínűségével!

Szakmai anyag: Békés megyei magyar táncok és Kraszna-melléki táncokOktatók: Miklós János és Miklós Papp-Zsuzsanna Táborvezető: Paulikné Szabó Ildikó Tábor szervezői: Zsóriné Kovács Márta és Perlaki Edit

Jelentkezési határidő: 2015. június 12.Jelentkezni lehet és részletekkel szolgál: Perlaki Edit (Tel.: 06-30/32-88-764 / e-mail: [email protected])

Együttműködő partnereink: