FOHÁSZ A MÚZSÁKHOZ.docx

FOHÁSZ A MÚZSÁKHOZ

Tíz ógörög költő

TARTALOM

HÉSZIODOSZ (I. e. 8-7. sz.) A MÚZSÁKHOZ A VILÁGKORSZAKOK A CSALOGÁNY ÉS A SÓLYOM PÉLDÁZATA JÓ ÉS ROSSZ ÁLLAMREND

SZAPPHÓ (I. e. 630-6. sz. első negyede) ARTEMISZ ESKÜJE KHARAXOSZ SZERETŐJE FIVÉRE HAZATÉRÉSÉÉRT HÉRÁHOZ LETÜNT A FIASTYÚK... HÍVOGATÓ APHRODITÉHEZ ÍGY EGYKOR A SZÉP KRÉTAI NŐK... MEGHAL A KEDVES ADÓNISZ... VAN NEKEM EGY SZÉP LEÁNYKÁM... VERS KLEISZHEZ ARIGNÓTA VALLOMÁS HALNI VÁGYAKOZOM... APHRODITÉHEZ GONGÜLÁHOZ ANAKTORIÁHOZ AKHILLEUSZRÓL ÉDESANYÁM! NEM PERDÜL A ROKKA... BOLDOG EMBER, MINT URANOS LAKÓI... PÁRBESZÉD NÁSZDAL TÖREDÉKEK A HÁZASTÁRSAK KORÁRÓL HEKTOR ÉS ANDROMAKHÉ LAKODALMA PÁRBESZÉD ALKAIOSSZAL HOLTAN MAJD FEKÜSZÖL...

ALKAIOSZ (I. e. 625-6. sz. első fele) APOLLÓNHOZ HERMÉSZHEZ BORDAL HÉLIOSZHOZ HELENÉRŐL SZENTSÉGTÖRŐT KI DICCSEL ÖVEZ... HARCI DAL

FOHÁSZ A HAZÁÉRT MOST KELL A BOR... A DIOSZKÚROSZOKHOZ MAJD JŐ A HULLÁM... AZ ÁLLAM HAJÓJA BORDAL NEM SZÉPEN-ÉPÜLT, SZÉPTETEJŰ LAKOK... NEM KŐ ÉS FA, NEM ÉPÍTÉSZ... ZEUSZHOZ PITTAKOSZRÓL EGY NAGYRATÖRŐRŐL PITTAKOSZHOZ BORDAL ESŐT ZÚDÍT LE ZEUSZ EGE RÁNK... VIGADJ, AMÍG ÉLSZ

ANAKREÓN (I. e. 570-500 k.) ARTEMISZRE ALKIMOSZ, TE KEDVES... DIONŰSZOSZHOZ IFJAK BARÁTJA EGY LEÁNYHOZ ENGEM A SZERELEM... SZERELMI PÁRVIADAL ÓH, DACOS SZEMÜ... SZERENÁD ERÓSZ MINT KOVÁCS ARTEMÓNRA ELÉGEDETTSÉG POSZEIDÓN HAVA... SZERÉNY LÁTOGATÓK GYŰLÖLÖM BORDAL TÖREDÉK A HALÁLRÓL

IBÜKOSZ (I. e. 6. sz.) POLÜKRATÉSZHEZ TÖREDÉK A TAVASZRÓL A SZÉP EURÜALOSZ ERÓSZ HALÁL ELLEN NINCS ORVOSSÁG

SZIMÓNIDÉSZ (I. e. 556-468) A DAL VARÁZSA DANAÉ EMBER VAGY!... CSAK A GYÖNYÖR BOLDOGÍT MÍLY CSEKÉLY EREJŰ... NEM JUT ERÉNYRE... ÉPESZŰEK

ARETÉ A KRANNÓNI SZKOPASZHOZ A THERMOPÜLAIBAN ELESETTEK EMLÉKEZETÉRE A THERMOPÜLAI-I HŐSÖKRE A PLATAIAI CSATA EMLÉKÉRE ÁLDOZATI DAL

PINDAROSZ (I. e. 518-438) A SZÜRAKÚSZAI HIERÓNHOZ AZ AKRAGASZI THÉRÓNNAK (Kocsiversenyen nyert diadalára) LEVÉL THRASZÜBÚLOSZHOZ (Kocsiversenyen nyert diadalára) AZ AITNAI KHROMIOSZHOZ (Kocsiversenyen nyert diadalára) A SZÜRAKÚSZAI AGÉSZIÁSZHOZ (Öszvérfogat-versenyen nyer diadalára) AZ AIGINAI ALKIMEDÓNNAK (Birkózásban nyert diadalára) A LOKRISZI HAGÉSZIDÁMOSZNAK (Ökölvívásban nyert diadalára) AZ AIGINAI PÜTHIÁSZNAK (Pankrationban nyert diadalára) AZ AKRAGASZI MIDÁSZRA (Fuvolajátékban nyert diadalára)

KALLIMAKHOSZ (I. e. 305-240 k.) BERENÍKÉ HAJFÜRTJE NYÁRI ZÁPOR THÉSZEUSZ ÉS A BIKA REGGEL

THEOKRITOSZ (I. e. 300 k.) ARATÓMUNKÁSOK FÉRFIBŰVÖLÉS

ASZKLÉPIADÉSZ (I. e. 320-275 k.) ÉLETUNTSÁG VISZONZATLAN SZERELEM KÜLDJ HAVAT... A SZERELMÉTŐL MEGSEBZETT MELEAGROSZ PANASZA ÉDES... ELRAGADOTT DIDÜMÉ... EGY SZŰZHÖZ KÖNYÖRGÉS A KOSZORÚKHOZ

HÉSZIODOSZ

(I. e. 8-7. sz.)

A MÚZSÁKHOZ

Kezdjük a dalt immár Helikón Múzsái nevével!Ők lakják e hegyet, Helikón magas, isteni ormát,kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbaljárják táncukat és oltára körül Kroniónnak.Ők miután Hippúkréné, Permésszosz avagy szentOlmeiosz vize gyöngéd tagjaikat mosogatta,rendbeszedik szép tánckarukat Helikón magas ormán,édes vágyat kelt ez a kar, dobbannak a lábak.Innét indulnak sűrű ködöt öltve magukra,éjszaka járnak, szépséges hang száll körülöttük,zengik az aigisztartó Zeuszt meg az argoszi Hérát,őt, a dicső úrnőt, aki lépked arany sarujában,s aigisztartó Zeusz lányát, a bagolyszemű Pallaszt,Phoibosz Apollónt s Artemisz istennőt a nyilakkal,s azt, ki ölelve a földet, meg-megrázza: Poszeidónt,szent Themisz úrnőt, s Aphroditét, ki kacsint a szemével,és az aranykoszorús Hébét és véle Dionét,Létót, Íapetoszt, meg a görbeeszű Kronosz álnoklelkét. Hajnalt és a Napot meg a szép Teliholdat,és Gaiát és Okeanoszt, a nagyot, s a sötét Éjt,s mind az örökké élő isten szent születését.Egyszer dalra tanították meg Hésziodoszt, mígszent Helikón lejtőjén őrizgette a nyájat.Ez volt első szózatuk, ezt mondták legelőszörlányai aigisztartó Zeusznak, olümposzi Múzsák:"Hitvány pásztori nép, szolgáltok csak hasatoknak!Szánkon tarka hazugság, mind a valóra hasonlít,tudjuk zengeni mégis a színigazat, ha akarjuk."Igy szóltak hozzám az igazszavu isteni lányok,s adták friss ágát a babérnak, hogy leszakasszam,botnak, megbámulni valót, meg az isteni hangotültették el bennem: hirdessem, mi leszen s volt,zengjem a boldog örökkéélő isteneket mind,s rajtuk kezdjem a dalt és vélük hagyjam is abba.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

A VILÁGKORSZAKOK

Egy törzsből származnak az istenek és a halandók.Emberi nemzetséget először fényes aranybólkészítettek az istenek, ők, az Olümposzon élők.Akkor még mindenki fölött Kronosz égi király volt,s könnyű szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó,távol a bajtól, távol a jajtól, még az öregségsem járt köztük, mindvégig duzzadt az erőtőlkarjuk s lábuk, a kórság még nem törte meg őket;mint lágy álom jött a halál rájuk, s amíg éltek,csak jóban volt részük; a föld meghozta magától

bő termését és dolgozni merő gyönyörűségvolt, sok jó közepette, a dús legelőn legelészettnyájuk, s kedvelték az olümposzi boldogok őket.Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajtát,jótét lelkek lettek, a nagy Zeusz rendeletére,földönjáró hű őrzői az emberi nemnek,minden gaztettet meglátnak, s őrzik a törvényt,míg magukat köd leplezi, úgy járják be a földet,gazdagság-gyarapítók, mert övék ez a rang is.

Másodikul sokkal satnyább rend jött, az ezüstnép,úgy rendelték ezt el, akik lakják az Olümposzt,testben-lélekben nem volt az aranyra hasonló.Száz évig nevelődött hű anya oldala mellettotthon a gyermek, balgatagon játszódva egész nap,ámde amint felserdültek, s átléptek a mezsgyén,már alig éltek arasznyi időt, azt is tele bajjal,dőrén, mert egymás gőgjét nem tudta kivédniegy sem, s már nem tisztelték a nagy isteneket sem,s istenek oltárára se hozták áldozatuk már,úgy, ahogy embertől a szokás törvénye kivánja.Zeusz Kronidész haragos szívvel rejtette el őket,merthogy a boldog olümposzi isteneket nem imádták.Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajt is,föld-mélyén-lakozó boldognak hívja az ember,s csak másodsorban, de azért még tiszteli őket.

Zeusz atya akkor harmadikul más rendet, a rézkort:új embert formált, az ezüskorhoz se hasonlót,kőrisfából, durva, kemény fajt, melynek Arész kell,gőgje alatt jajszó támad, nem is él gabonával,lelke szilárd és meg nem hajlik, mint a rideg vas,izmában szörnyű hatalom van, nagy keze vállbólnő ki hatalmas tagjaihoz, s közeledni sem enged.Rézből voltak a fegyvereik, rézből a lakásuk,rézszerszámmal dolgoztak, s nem járta a vas még.Egymással harcoltak s egymást gyűrte le karjuk,így érték el a hűs Hádész tágas palotáját,névtelenül: feketén, bár rettentő erejük volt,értük jött a halál, s el kellett hagyni a napfényt.

Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajt is,más embert állított Zeusz ismét a világba,jobb s igazabb volt, mint az előbbi, ez új, negyedik rend,isteni hősök rendje, nevük félisten a földön,föld vég nélküli térein ők járnak mielőttünk.Emberölő csata, irtó harc pusztítja ki őket,részben a hétkapujú Thébaiban, a kadmoszi földön,míg a Dagadtlábú dús nyájáért tusakodnak,másokat elcsalt messzire, tengeren át a hajókkal

szépfürtű Helenáért Trója alatt tusakodni.Ott a halál végzése homályba takarta be őket,ám egy részét Zeusz Kronidész, ki az emberi sorsotkét mértékkel méri, a föld peremére helyezte.Ott laknak, s lelkükhöz nem fér gond s szomorúság,mély örvényű Ókeánosz boldog szigetében,áldott hősök, akiknek mézédes gabonát ád,s esztendőnként háromszor virul újra a szántó,távol az isteni székhelytől s Kronosz ott a királyuk.Mert a bilincsektől őt Zeusz atya megszabadítva,száműzvén tisztelte, királlyá téve felettük.Aztán létrehoz ismét egy más emberi fajtát,sok népet tápláló földön most ezek élnek.

Csak ne születtem volna e most élő ötödik rendembereként, meghalni előbb, vagy a messze jövőbenélni szeretnék, mert melyben mi vagyunk, ez a vaskor.Éjjel-nappal nincs pihenésünk, pusztul az embergondban-bajban, az istenek így szabták ki a sorsunk.Mégis járul még öröm is némelykor a bajhoz,s Zeusz el fogja törölni e fajtát is, ha az embermár a halántékán ősz hajjal jő a világra.Ellentét támad majd akkor apák s a fiúk közt,s vendéghez vendéglátója, barát a baráthoz,s testvérhez nem kedves a testvér, mint ahogy eddig,és nem tiszteli többé gyermek öreg szüleit sem.Súlyos szitkokkal szólnak hozzájuk a durvagyermekek, isteni bosszútól sem félve, a hálásgyermek adóját nem fizetik meg öreg szüleiknek,áll az ököljog, s egymás városait kirabolják.Nem becsülik meg a jót, az igazt, aki őrzi az esküt,inkább azt, aki gőgjében mindig gonoszat tesz,tisztelik, és markában a jog mindenkinek, és nemismeri senki a szégyent, árt az igaznak az álnok,mert hamisan szól és nem fél megszegni az esküt.Sok baj sújtja a népet, s köztünk jár az Irigység,annak örül, ha baj ér, csúf hangja van, arca kegyetlen.Akkor a széles térségű földről az Olümposzorma felé, öltözve fehérbe, elindul, az embertelhagyván, fel örökké élő isteneinkhezAidósz és Nemeszisz: méltó harag és a szemérem,itt csak a baj meg a kór marad és nincs ellene gyógyír.


A CSALOGÁNY ÉS A SÓLYOM PÉLDÁZATA

Most a hatalmasnak mondom, ha megérti mesémet.Így szólt egykor a sólyom a tarkanyakú csalogányhoz,

míg a magasban a felhők közt karmába ragadta,s ez szánalmas hangon sírt, szenvedve a horgaskarmok közt, de kemény szóval támadta a sólyom:"Ó, nyomorult, mit nyögsz? Az tart, aki sokkal erősebb,s dalnok vagy bár, arra cipellek, amerre akarlak,mígnem elengedlek, vagy, rád éhezve, bekaplak.Balgatag az, ki erősebbel mer szembeszegülni,úgysem győz, csak a szégyenhez még bánata társul."- Szólt a sebes sólyom, szárnyát szélesre kitárva.


JÓ ÉS ROSSZ ÁLLAMREND

Ott, ahol egy mérték mér polgárnak s idegennek,és az igaz törvény útjáról senki le nem tér,dúsan hajt az a város, benne virágzik az ember,békesség lakozik földjén, ifjak nevelője,messzetekintő Zeusz nem támaszt ellene harcot.Nem pusztítja a törvénytartó népet az inség,sem rontás, a nehéz munkát a siker koszorúzza.Bőséges termést hoz a föld, erdő a hegyekben,tölgy koronáján makk, odvában méhek, a rétensűrű gyapja alatt már szinte leroskad a bárány,szülnek az asszonyok és a fiú az apára hasonlít.Minden jó az övék, ily népnek azért sohasem kellszállni hajóra: az áldott föld meghozza a termést.Ámde akiknek a gazság tetszik, a gőgös erőszak,törvényt köztük a messzetekintő Zeusz maga hirdet.Gyakran egész város szenved, mert egy gonosz élt ott,egy bűnös, kit a bűn útjára az ostoba gőg vitt.Nagy veszedelmet hoz le reájuk Zeusz a magasból,járványt és éhínséget, hogy hulljon az ember.Meddők lesznek az asszonyok, így pusztulnak a házak,Zeusz, az olümposzi terve szerint; van, hogy csatarendetvisz romlásba, van úgy, hogy várost rombol, a bástyát,vagy hogy a tengeren éri utól a hajóikat isten.


SZAPPHÓ

(I. e. 630-6. sz. első negyede)

ARTEMISZ ESKÜJE

Így járt hát az aranyhajú Phoibosz, a nagy titán,Koiosz lánya szülötte, erős Kronidész fia,Artemisz meg az istenek esküszavával ott...apja fejére fogadta: "Örökre szűzmaradok, s odafenn fogok élni magas hegyekormán, gyors vadat űzve, egyezz bele kedvemért!"Bólintott a nagy istenek atyja, hogy úgy legyen....szarvasölőnek azért nevezik maigattól fogva a földiek és örök istenek.Házasság, szerelem soha meg se kisérti őt.

Lator László fordítása

KHARAXOSZ SZERETŐJE

Boldog úrnőm, Küprisz, im' esdve kérlek,adj szerencsés, jó utazást öcsémnek,mindig oltalmazd a gyalázat ellen,s óvd a veszélytől.

Halhatatlan, oldd fel a kárhozattól,..........................................................míg szerencsés széllel elér a híresotthoni révbe.Bár keserves, Küprisz, ahogy reád lelt,Dórikhá, nos hát ne kiáltsd világgá,mint esett, hogy már ime másodízbenkedvese lettél.

Franyó Zoltán fordítása

FIVÉRE HAZATÉRÉSÉÉRT

Küprisz és ti habszüzek, arra kérlek,hadd kerüljön vissza fivérem épen,bármit is kíván szive, hogy beteljék:váltsd te valóra!

Bármi bűne volt: valamennyit oldd fel;kedvvel nézzen rá a barát - haraggalminden ellenség - nem: ilyen ne légyenmár soha többé!

Éljen úgy, hogy nénje a hírnevébenrészt vehessen, oldja fel azt a fojtógyászt, mely egykor szívemet annyi kínnaltönkregyötörte.

Hogyha ócsárolta a nép - a szégyen(mint a kés, úgy szúrt; ha a seb be is forrt,most a vidám ünnepi csődületbenújra kisajdul.

Istenasszony, hogyha dalom csak egyszerfelvidított:) halld e fohászt, magasztosKüprisz - és a szégyen e nagy csapását(űzd el örökre!)


HÉRÁHOZ

Állj fejem mellé, mikor álmodom, szentHéra úrasszony, gyönyörű alakban,mint az Átreusz két fia látta, esdvén,képed, a két úr,

épp mikor Tróját leigázta karjuk;és Szkamandrosztól mikor útrakeltek,otthonukba vissza elérni nékiknem lehetett még,

míg nem áldoztak neked és uradnakés Thüóné hőnszeretett fiának.Éppenúgy kérlek könyörögve, úrnő:hadd tegyem újra

Leszboszomban szép hivatásom, ismétdrága szűzek közt, kiket annyi táncra,dalra oktattam, mikor ünneped jöttszent örömével.

Mint a két Átreusz-ivadék hajóitvisszajuttattad honi partra, kérlek:engem is vígy vissza hazámba, Héra,légy kegyes úrnőm.

Devecseri Gábor fordítása

LETÜNT A FIASTYÚK...

Letünt a fiastyúk és ahold is: tovaszállt az éjfél;elmult a találka-óras én itt heverek - magamban!

Babits Mihály fordítása

HÍVOGATÓ APHRODITÉHEZ

Újra elrejtőzik a csillagok szépszűzi arca a holdnak udvarában,hogyha teljes fénye előkacag majds isteni mécsként

földünkön szétcsordul ezüstje; aztán................................................................majd ha a kék magasbólhalkan alászáll,

jöjj hozzánk Krétába, a templomodba:almafáid közt, ligetedben egyrevárunk, míg szétárad a drága tömjénjószagu füstje;

tündöklő csermely vize csobban át arózsabokrok közt, s az egész vidékrereszketeg lombok susogása bűvöljó puha álmot;szerte, délceg mént nevelő mezőkönmeggyfa hullajt szirmot, alatta bokrosánizs nő, és messze a tájra dús méz-illatot áraszt -

jöjj el majd, Küprisz, koszorús fejeddelszép aranymívű poharat ragadva,légy köztünk, vígadj s hiveidnek öntsélisteni nektárt!

Horváth István Károly fordítása

ÍGY EGYKOR A SZÉP KRÉTAI NŐK...

Így egykor a szép krétai nők füzérelebegte körül tánccal a díszes oltárt,a lábuk a rét lágy füve közt suhant át.


MEGHAL A KEDVES ADÓNISZ...

Meghal a kedves Adónisz, már mit tehetünk Küthereia?- Hantoljátok el őt, megszaggatva ruhátokat!


VAN NEKEM EGY SZÉP LEÁNYKÁM...

Van nekem egy szép leánykám,mint arany virágszálRing csodás alakja - Kleuiszaz, kiért rajongok;Hej, nem adnám Lűdiáértcserébe, sőt a kedves(Leszboszért sem...)


VERS KLEISZHEZ

...édesanyád azt mondta nekem, Kleisz:

"Íly korban csodaszép a lány,mint te vagy, ha a copfjaitbíborszín szalagok disze fonja át."

Úgy, úgy! Szép ez a cifraság.Ám annak, akinek hajaszőkébb, mint a sugárzó fáklyaláng,

legszebb mitra fején a dús-szirmú, tarka virágfüzér.S bár jól állna talán, Kleisz, elhiszem,

Szardész cifra divatja is,melytől Maioniában, olysok városban, az asszonyok ékesek -most nincs ily cicomára pénz.Hogy vennék neked én ma ittmitrát? Ám Mütiléne urát okold....................................................Ő tépázzta meg ősi dicső nevünk.


ARIGNÓTA

................................................................

................... de gyakorta mégSzardészből ideszáll a gondja hozzánk.

Hej, amíg köztünk élt, biz' egy istennőttisztelt benned a hű Ari-gnóta és dalaiban lelte kedvét.

Ámde most távol Lűdia női köztpompáz, mint - ha a Nap letűnt -fenn a rózsaujju Szeléne minden

csillagot messze túlragyog, és csak őszórja fénysugarát a sóstengerárra s a dús virágmezőkre.

Hull a szép harmat, feslik a sok pazarrózsa, sarjad a zsenge fű,mézes lóhere bóditón virul ki.

Ott bolyong, jár-kel nyugtalanul, reádgondol, szende kis Atthisz, ésvágy epeszti, szivét a bánat őrli."Gyertek át!" - ezt kiáltja csak, ám a hangnem jut eddig, a sűrü éjel nem hozza a tengeren keresztül...................................................................


VALLOMÁS

Észbontó szerelemmel emészt megintkeserédes Erósz, ez a szörnyeteg.Hozzám, Atthisz, a gondolatod se száll,s Andromedához, akár a madár, repülsz...


HALNI VÁGYAKOZOM...

Atthiszt már sose látom én.Halni vágyakozom csupán.Sírt ő is hevesen, mikor elhagyott,

s ezt mondotta zokogva: "Jaj,mily szörnyű a mi végzetünk,Szapphó! Nem szivesen megyek, esküszöm."

S ez volt akkor a válaszom:"Járj csak boldogan, és reámemlékezz: tudod, úgy szeretett szívem.S hogyha elfeleded talán,emlékedbe idézem én:kedves volt s gyönyörű közös életünk:

fontál szép koszorút sokat,rózsát és ibolyát, s hajadvélük oldalamon diszitetted itt;

sok fényes kenetet simaszép bőrödre előttem ittkentél, balzsamokat, fejedelmi szert;

s édes lágy kerevetre isdőltél rózsaszirom között,s vágyadtól szabadult e helyen szived.

Nem volt ünnepi tánc soha,szent ünnep sem, amelyben énnem vettem vala részt közösen veled;

nem volt oly viruló liget,hol csörgődobod és dalodnem zendült föl a szép tavasz ünnepén..."


APHRODITÉHEZ

Tarka trónodról, ravasz istenasszony,mért küldesz nékem szerelemkirálynő,bút és bajt mindég, te örök leányafényes egeknek?

Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél,hallattad kérő szavamat, kiléptélkedvemért apád aranyos házábólés befogattad

cifra hintódat; lebegő galambokvonták azt fürgén a sötétbe-süllyedtföld felé; szárnyuk sebesen csapdosvavert a nagy égben,

s már itt is voltak; te pedig, te boldog,istenarcodon mosoly ült, és nyájas

szóval kérdeztél, mi bajom van és mérthívlak az égből

és mi volna megkeserült szivemnekkivánt orvossága? "Ki bántott, Sapphó?kit küldjek kemény szerelem szavávaltéged ölelni?

Ha eddig került, ezután majd üldöz;hogyha semmit nem fogadott el, eztánő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,bár ne akarjad."

Jer most is hozzám, a nehéz gondokbóloldd föl szivemet, s amiért eped, nesajnáld teljesíteni: légy harcombandrága szövetség.


GONGÜLÁHOZ

Jöjj hamar hozzám, amilyen hamar tudsz,rózsabimbóm Gongüla, tejfehér szépköntösödben: lásd, a szivem szerelmeszáll körülötted,

szép leány: mert már ha ruhádra nézek,akkor is reszket, gyönyörömre, szivem.Egykoron szórtam magam is szidalmatAphroditéra,

most pedig kérem, szavamért kegyét nevonja meg tőlem, de kiért leginkábbvágyom én, azt hozza el újra, hozzontéged ölembe.


ANAKTORIÁHOZ

Ez lovasrajt, az gyalogoshadat vagynagy hajókat tart e sötét világonlegkülönbnek - én: amiért a szívünkgyúl szerelemre.

Ezt akárki hallja, megérti könnyen;mert hisz' ő, ki szebb vala bárki másnál,

szép Heléna, hagyta a férfit el, kilegderekabb volt

s rombazúzta Trója pazar csodáját -sem leányát, sem szerető szülőitnem kimélte -, Küprisz oly átkos útracsalta szerelmét.

Persze könnyen hajlik a nő kedélye,gyakran eltéríti Erósz a lelkünk -így ma szép Anaktoriám, ki távolél, jut eszembe.

Bezzeg inkább lássam a lépte bájátés az arcán felragyogó derűt, mintlűd szekérsort vagy gyalogoshadat, melyfegyveresen küzd!


AKHILLEUSZRÓL

Őt magába éjszinü föld fogadta,s vége lett akkor valamennyi kínnak,mit magára Átreidák ügyéértvéve viselt el.


ÉDESANYÁM! NEM PERDÜL A ROKKA...

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyanszakadós ma a szál -vágy nehezül rám:mert a sudár, szép Aphrodité letepert!Szerető, szeretőkell ma nekem már!

Radnóti Miklós fordítása

BOLDOG EMBER, MINT URANOS LAKÓI...

Boldog ember, mint Uranos lakói,aki vígan ül, kegyes, ellenedben,s andalog kellő szavad édes hangján,s gyönge mosolygást

ajkadon látván szeliden lebegni,melyre megdöbben keblemben a szív,mert jelenléted leborít azonnal,és oda lészek.

Nyelvem eltompul ajakim között, s gyorségi tűz ömlik tetemimre végig.Zúg fülem, s bágyadt szemeim borulnakéji homályba.

Arcomon végig hideg izzadás foly,reszketek, fúlok, s halavány virágkénthervadó színnel rogyok a halálnakkarjai közé.

Kölcsey Ferenc fordítása

PÁRBESZÉD

"Lánykorom, te, lánykorom, te, merre röpülsz, ha elhagysz?""Már soha vissza hozzád, hozzád már soha vissza."


NÁSZDAL TÖREDÉKEK

Alma, az édesízű, magas ágon mint ha piroslik,fenti a legfölsőn; nem vették észre szüretkor;hej, dehogyisnem, csak nem tudták eddig elérni.

***

Mint a hegyekben a jácintot ha a pásztori népekföldre tapossák, s fekszik bíbor szirma a földön.

***

Estcsillag, mit a Hajnal szétszórt, elviszed azt mind:el a gödölyétel a bárányt, anyjától a gyönge leánykát.

***

Föl, jól föl a tetővel!Hümenaiosz!Magasabbra, magasra, ti ácsok!Hümenaiosz!Magas a vőlegény, mint csak Arész,

sokkal magasabb a nagyoknál.


***

Itt a kéziszövésű, lágybíborkelme, ne vesd meg ezt,vedd: Phókaia-vidéki pazarbecsű,drága kincs ez a küldemény.

***

Hét mérföldes az ajtónállólába - őt marhának a bőréttíz mester keze varrta cipővé.

***

Vőlegény, mi is az, ami rád hasonlit?karcsu fácska - terád csakis ez hasonlít.

***

Boldog uracska, itt a nász, amit úgy kivántál;végre tiéd a drága szűz, akit úgy kivántál!Bájos a termeted, mily szép a szemed, menyasszonymézszinű pír fut enyhén szét a kecses kis arcon.

***

Ambrózia várt mára borvegyitőben,Hermész meg az isteneknek mert az edénybőlÁm ők - ki-ki öblöskancsóval a kézben -áldoztak, s a vőlegénynek sorra sok jótkivántak.


A HÁZASTÁRSAK KORÁRÓL

...mégis, hogyha szeretsz, hát

ifjabb nő legyen asszonyod,mert el nem viselem, hogy énifjabbnak legyek asszonya.


HEKTOR ÉS ANDROMAKHÉ LAKODALMA

Küproszból odaértek a tengeri gyors hajók,s hírnök jött rohanó-sebesen föl a várba hősÍdaiosz, s hirüladta a jót, szava harsogott:"Nagy hírünk lesz, amely sose hervad el, Íliontdíszitő, s vele Ázsia városait, mivelHektór társaival vezet erre sötétszeműlányt szent Théba s a dúsmezejű Plakié felől,gyöngéd Andromakhét; közeleg, jön a sós vizengályákkal; s arany-ékszereket hoz, igen sokat,s bíbor, illatos öltönyöket, gyönyörű ezüstkelyheket vele, számtalan éket, ivort ide."Így szólt: s nagysebesen föl is állt a derék apa;szállt a tágterü városon át ez a hír hamar.S fogták jókerekű szekerekbe a férfiakmost öszvéreiket: föl is ültek az asszonyokmind, és vélük a zsengebokájú leánycsapat,és külön Priamosznak a lányai éppenúgy,és fogták be az ifju legények a ménekethajlott-ívü igába; röpültek a síkon át;gyeplőt tartva ülésen..................................................................milyenek csak az istenek.Dícsérték dalaikkal ezért valamennyienőket, s ment menetük velük így ama vár felé.Édeshangu vidám fuvolák meg a lant szavaszólt ott elkerülve, csivogtak a csöngettyük,éles hangon a szűzek a szent dalokat velükzengték, s isteni hang, nevetés zaja szállt egészégig; és az utak sorain...csészék és keverő nagy edények...tömjén, mürrha, fahéj, buja illata egybeszállt.Éltes asszonyok éneke zengte dicséretük,és a férfiak égreható süvitése is,Paiánt híva, a Messzelövőt, Gyönyörű-hurút;Hektórt s Andromakhét vele zengte az énekük.


PÁRBESZÉD ALKAIOSSZAL

AlkaioszSzólnék tehozzád, s fékezi nyelvemeta szégyen...

SzapphóHa szép, ha kedves volna, amit kívánsz,s ha csúf beszéd nem volna a nyelveden,szemedre szégyen nem borulna,szólana szád helyesen s azonnal.


HOLTAN MAJD FEKÜSZÖL...

Holtan majd feküszöl, senkise fogvisszatekinteniemlékedre, ki sem vágyakozikrád, ki a múzsairózsákat sose bírtad, de amottlent, Aidész lakánholt árnyak raja közt kósza kis árny,erre meg arra szállsz.


ALKAIOSZ

(I. e. 625-6. sz. első fele)

APOLLÓNHOZ

Ó, úr Appollón, Zeusz atya gyermeke!Mikor születtél, ékesített apádarany szalaggal, drága lanttal,s hattyú szép fogatot kezedre

bízván, kiküldött Delphoi iránt, s a szépKéphisszosz-adta Kasztaliánk ezüstvizéhez: ott mondj jósigékets ossz igazat minekünk; s te szálltál

hüperboreuszok földje felé; mikorDelphoiban ezt megtudta a nép, paiántfújtak s forogtak táncos ifjakszent triposzod körül és esengtek,

hogy térj amonnan vissza; de mégis ottláttál te törvényt egy kerek éven át,s midőn idő jött visszatérned

hattyuidat hazaforditottad.

Már nyárközépen járt az idő, mikorÉszak felől meghoztak a hattyuid:a fecske szólt, pacsirta zengettés a tücsök cirpelte nékünk

szent jósigédet, s Kasztaliánk ezüstforrása buzgott, s bíboros árja a nagy Képhiszosznak, tudva: nem jármessze mezőn, hazatért az isten.


HERMÉSZHEZ

Üdv neked, küllénei úr, dalombatéged óhajtlak: szeles ormon egykorMáia szült téged. Kronidész királlyalcsókbafonódván.

............................................................

És a marháit mikor elraboltad,rádtalált a jós, az erős Appolón,s míg reádmordult fenyegetve, addigorra előtt már

kézívét elloptad: ezen mosolygottés a jóspálcát neked adta: innenhív arany-pálcásnak a földi ember;ő maga tőled

lantodat megkapta, s azóta hívjákőt arany-fegyver viselőnek...


BORDAL

Jőjj, igyunk! Sose várj mécsre. A nap már csak egy ujjnyi tán,Vedd le hát, szeretett társam, a nagy szépdiszü kelyheket:gondűzőül adott bort minekünk Zeusz s Szemelé fia,embereknek: egészen tele töltsd, harmada bor legyenés kétharmada víz, és azután rajta, kupát kupakergessen...


HÉLIOSZHOZ

Nap, ki táplálsz mindeneket, s folyóknakpartjain fölkelsz, vagy a bíboros nagytenger árjánál, hol a kerge hullámparti fövenyt dúl,

s hol nagyon sok szép hajadon mosakszik,zsenge szép combját gyönyörű kezévelmosva és úgy öntve magára föntrőllangy vizek árját,

mint olajkenet gyönyörét...


HELENÉRŐL

Azt regélik, hogy temiattad értePriamoszt és gyermekeit keservesátok, és szent Íliont is te hagytad,hogy porig égjen.

Óh, nem íly nőt vitt Aiakosz szülötte -míg az ég lakóit a nászra hívta -mást: a Néreusz termeiből a Kheirón-házba, egy édes

zsenge lányt. Péleusz meg a legkiválóbbbüszke Néreusz-lány szeretőn megoldtákszűz övét, s a szép hajadon kilenc hómúlva fiat szült,

azt a félistent, ki legizmosabb volt,sok deres mén hetyke urát; amaz mindtönkrement Heléna miatt, a phrügeknépe s a vár is.


SZENTSÉGTÖRŐT KI DICCSEL ÖVEZ...

..............................................................szentségtörőt ki diccsel övez, becsül,népámitó fejére méltánhullnak a mennyei büntetések.

Sokkalta jobb lett volna, ha átdöfika bősz akhájok őt, ama gaztevőt:tán csöndesebb tengerre jutnakAigai partjainál hajózva.

Szentély zugában már Priamosz komorleánya roppant kincsü Athéna szentszobrához bújt, érintve állát,míg a görög had a váron át dúlt;

így halt meg oly sok trójai, Déiphoboszis ott veszett, s fal-hosszat a jajgatásharsant, s a tág dardán lapályonszerteriadt a gyereksikoltás;

Aiász szivében gyilkosi téboly, úgyért szűzi Pallasz háza elé, ki másboldog istennél zordonabbulsújtja az elvetemült halandót;

majd rácsapott két kézzel a lokriszia szent szobornál lelt hajadonra, s ottgyalázta meg, nem félte nagy Zeuszháboruság-okozó leányát,

Pallaszt, ki szörnyűn nézve szemöldökealól, fakón a borszinü árra törtnem-sejlő árnyként, s viharokkalverte-kavarta az éjen által.

Majtényi Zoltán fordítása

HARCI DAL

Érctől csillog a nagy terem: díszlik fönn az egész tető Arész remekharc-sisakjaival, s lecsüng föntről róluk a hófehérsörény s lobog,harcos fők gyönyörű dísze; s rejtve mindvalamennyi szög,mivel ragyograjta itt meg amott az érc-lábvért, mely az erős nyilatkivédi majd;és új-vászonu vért is, és öblös pajzs is elég heverhalomban itt,s kard is, khalkiszi jó acél, és sok öv ragyog itt s igensok új ruha;ezt feledni sosem lehet nékünk, hogyha e nagy csatáraindulunk.


FOHÁSZ A HAZÁÉRT

Tépik gondbamerült szivem a kételyek;mit hoz majd a jövő, nem tudom, ó fiam.Tűrjük, bármi csapást küld Kronidész, magadönt mindig, amikor emberek életétfölforgatja. Nem őnélküle jött a bajránk most sem, hogy a vak téboly a földre szállt,Zeusztól könnybefúló harcra uszítva, és oly sok válogatott hőst viadalra bírt,kiknek hírneve már szárnyal a földtekén.Bátor férfiak - úgy álltak, akár a fal,s védték városukat, isteni terv szerint.Sok hőst elragadott végzete, zord halál,minket többieket, kik kikerültük avérfürdőt, Kronidész végre kegyébe vett,elhárítva a vészt. Adjon ez új reményt,s múltunkkal ne törődj. Halld, nosza, jósszavam:népünk megmenekül, majd ha olyan fohászkél ajkán, aminek Zeusz megörül megint.Biztos jószivü lesz, hallva a hő imátZeusz: villámaival jelzi is egyre, hogyszánják tönkregyötört népem a Boldogok,s könnyebb lesz a bajok súlyos igája már.Most hát éppen ezért Zeuszhoz imádkozom:"Hürrasz-sarj vagy a gaz Arkheanaktidákfattya, s bárki ma él még a Kleantidákházából, sose láthassa a szép napot,s Megmentőnknek ezért mézizü bort magamáldozhassak, ahogy Mürszilosz is kidől."


MOST KELL A BOR...

Most kell a bor, most kell leigyuk magunka sárga földig, mert oda Mürszilosz!........................................................................

Tótfalusi István fordítása

A DIOSZKÚROSZOKHOZ

Jertek, elhagyván ragyogó Olümposzt,Léda és Zeusz két fia, két erős hős,nézzetek kedvvel s könyörülve, Kasztórés Polüdeukész;

tágterű földünk mezeit s a tengertkik befutjátok rohanó lovakkal,s könnyedén menttek ki a könnyfakasztószörnyü halálból,

ráugorva fönt a vitorla-csúcsra,messzefénylőn ültök elől a gályán,vészes éjben fényt sugarazva bolygóbarna hajóra.


MAJD JŐ A HULLÁM...

...majd jő a hullám, itt közeleg, nekünkvészt hordozó, mert gyönge hajónkba tör,és a fenékvizet kimerve...............................................................

a lékeket betömve sebtenbiztos öbölbe futunk hajónkkal.

Nehogy legyűrje bárkinek is szivétlágy rettegés, nincs messze a cél se már;gondoljatok rá, mit fogadtunk:állja a férfi a bajt keményen,hogy gyávasággal senki a föld alattnyugvó elődök hősi nevére rútszégyent ne hozzon.........................................................


AZ ÁLLAM HAJÓJA

Nem értem ésszel, honnan is ér a szél,mert egyszer innen zúdul az ár felénk,majd onnan - így futunk e kettősvész közepette sötét hajónkkal.

Mig annyi kínnal álljuk a bősz vihart,de már az árboc-tőbe kapott a hab,s a szélcibálta nagy vitorlák

rongya lefoszlik ezer cafatban.

A horgony enged.........

A feldübörgő árban, esővel ésvad szélviharral küzdeni nem gyönyör -így mondja mind - se láthatatlanzátonyon összezuzódni ronccsá.

De most ilyen veszélybe került hajónk.Feledni mindezt, cimbora, újra csaktivéletek borozni, Bükkhiszélvezetébe merülni vágyom.

Ezért a nappalt vígan aludjuk át.....................................................


BORDAL

Koccintsunk! Minek így várni a fényt?Kurta a nappal ám!Hozz hát öblös edényt, melyben a borlángja cikáz. Igyunk!Gondűző italul Szemelé ésZeusz fia hagyta ránk,emberfajra a bort. Rajta, keverdegyhez a kétszerestszínig; hajtsa a telt serleget ígyszüntelen új meg újserleg...


NEM SZÉPEN-ÉPÜLT, SZÉPTETEJŰ LAKOK...

Nem szépen-épült, széptetejű lakok,nem jólrakott nagy kőfalak és utakadják a várost, nem hajógyár,ámde olyan lakosok, kik avval

mi megvan, élni tudnak...


NEM KŐ ÉS FA, NEM ÉPÍTÉSZ...

Nem kő és fa, nem építésztesz várost, hanem ott, aholvannak olyan vitézek,

kik megvédik az otthonuk,ott van város is és fal is.


ZEUSZHOZ

Zeusz atyánk, nékünk iszonyú bajunkbankétezer sztatért a lüdek fizettek,s így a szent várost igazán remélték,tán el is érjük,

bárha tőlünk még sose kaptak ők jótés nem ismertek; s ez az ember itt, mintsandaszívű róka, igért sokat, deszökni kivánt már,

mitse teljesítve, saját honából..................................................


PITTAKOSZRÓL

Bizony nem emlékszem: kicsi voltam énakkor, ki dajka térdein ül, gyerek;de jó apám elmondta, mit nyert,mekkora tiszteletet Drakóntól

e férfiú; s most ő maga zsarnokokpártjára állott, azt a Melankhroosztszolgálta, aztán észrevétlenzsarnoka lett a mi városunknak.


EGY NAGYRATÖRŐRŐL

Vágyik szörnyen e férfiú nagy hatalomra s ígyfölfordítja az államot; ing, lemerül hamar.


PITTAKOSZHOZ

...és összehíva mind ragadó hadát,a házat éj s nap színbora öntözi,vad dőzsölés dúl szerteszét ott,hol maga szólt azelőtt a törvény.El nem feledte őket e férfiú,mihelyt először végre fölülkerült,fogadta őket minden éjjel,s egyre fenékig ürült a korsó.

Te, íly silány sorból eredő, olyantisztet betölthetsz, mit csak előkelőszülők szabad, hős sarja tölt be..................................................


BORDAL

Nem kell a bajnak önmagad adnod át,mert el mit érsz, ha mindig a baj gyötör,barátom? Ámde drága gyógyszerbort a pohárba töltve inni.


ESŐT ZÚDÍT LE ZEUSZ EGE RÁNK...

Esőt zudít le Zeusz ege ránk, erőstél jön, megáll a jég a folyók szinén........................................................

Ám mit se adj a télre! A tűzhelyedégjen, te töltsed mézizü borral akelyhet szinültig, és övezzedhomlokodat puha gyolcsszövettel..................................................................


VIGADJ, AMÍG ÉLSZ

Dőzsölj vélem, igyál, Melanipposz! - e szó, mi ez?Azt várod, hogy a tiszta, derűs napot újra lásd,

hogyha túl vagy az Akherón zordcsobogásu, mélyárján? Ej, ne gyötörd ma e nagy titokért magad!

Mert már Szüsziphosz is, Aiolosz fia, bár a leg-bölcsebb volt, menekülni akart a halál elől;

mégis, bár a szivében okos vala; kétszer átkellett kelnie Akheron éji vizén; - hogy ott

súlyos földtömeget vigyen, erre itélte őtKronosz nagy fia. Hát ne törődj vele, lent mi vár;

hogyha vége a létnek, a lenti világ felészállunk, és oda már földi baj el nem ér.

Még ha zúgva süvít is az északi szél dühe.......................................................................


ANAKREÓN

(I. e. 570-500 k.)

ARTEMISZRE

Esdem, szarvasölő leány,Zeusz aranyhaju gyermeke,szent úrnője vadaknak,Artemisz, jer a Léthaioszörvényéhez, a hősszivűférfiaknak e városátkedveld: nem gonoszak, kiketvéd itt pásztori pálcád.


ALKIMOSZ, TE KEDVES...

Alkimosz, te kedves, érted ejtem első könnyemet:mert hazád a szolgaságtól védve hulltál, ifju hős.


DIONŰSZOSZHOZ

Dionűszosz, kivel úr Erósz,és mélykék-szemü nimfa-rajs bíborszép Aphrodité,édes, dús aranyöltönyű,játszik együtt, a nagy hegyekcsúcsán szállva-szökellve -esdeklek: szívesen gyerehozzám, és kegyesen figyeld,hallgasd meg, mire kérlek:Kleobúlosznak, ez óhajom,jótanácsodat add: az énvágyam vágyva fogadja...


IFJAK BARÁTJA

Csak igéző szavamért van, hogy az ifjak úgy szeretnek,tudok én buján dalolni, tudok édesen csevegni.


EGY LEÁNYHOZ

Thrák csikó, miért szaladsz el, görbe szemmel rámtekintve,íly vadul? tán azt hiszed, hogy semmihez sem értek én?Hidd csak el, hogy könnyüszerrel rádvetem még ezt a zablát,és a gyeplőt kézbetartva, körbe kényszerítelek.Még ma lágy füvet harapdálsz, könnyeden szökellve játszol,mert ki hátadat megülje, nem került derék lovas.


ENGEM A SZERELEM...

Engem a Szerelem piroslapdával sziven ért, és egyszépcipőjü, aranyhajúlánnyal játszani hivott.

Lesbosban született a lány.Csak csufolta fehér fejems elfutott gonoszul, gonosztársnőjére kacsintva.


SZERELMI PÁRVIADAL

Vizet adj, de bort is, ifjú,hamar adj pazar-virágúkoszorút: ma még Erósszalmegyek én ököltusára.


ÓH, DACOS SZEMÜ...

Óh, dacos szemü drágaság!Vágyom rád, de te meg se látsz.Fájón rázza gyerek-kezedéletem zaboláját.


SZERENÁD

Gyorsan faltam a reggelim:egy kis házi pogácsát,s ittam egy kupa bort; no mosthalkan játszom a finomlanton: hajnali dalt az énkedves kis szeretőmnek.


ERÓSZ MINT KOVÁCS

Kalapácsával Erósz tüzesre vert gorombáns belemártotta szivem a jéghideg patakba.

Szabó Lőrinc fordítása

ARTEMÓNRA

...A szőke Eurüpülé kit isszeret? Ama hírhedt Artemónt.Még nem is oly rég satyakot, kötött-kopott köpenyt viseltez, s a fülében fityegő fakockát, és az oldalánegy ócska vedlett marhabőrt,málladozó pajzs kimosatlan huzatát. Kenyérkofákés buja nők közt mulatott mindig az ádáz Artemón,

csalárd és mocskos életű.Volt nyaka sokszor kalodában, s a kerékbe is kerültostor ütött sokszor a hátára sebet, s az üstökéts szakállát szaggatták sokat.Most kocsiban sétafikál, s fülén arany függőt viselKüké fia, s hord elefántcsontnyelü ernyőt, asszonyokmódjára büszkén.


ELÉGEDETTSÉG

Nem kell nékem Amáltheiabőségszarva, de az se, hogymásfél századig üljek énvén tartésszoszi trónon.


POSZEIDÓN HAVA...

Poszeidón hava itt van; ím:víztől súlyos a fellegekgyomra, vad viharok szelecsattog szerte a tájon.


SZERÉNY LÁTOGATÓK

Úgy jőjjetek, mint vendég, kellemes barát,ki csak tetőt és tűzhelyet kér, semmi mást.


GYŰLÖLÖM

Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,háborút emleget és lélekölő viadalt.S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsákszép adományairól zengve szeretni tanít.


BORDAL

Nosza, hozd, fiú, a kancsót,kiiszom ma egyhuzamban.De a tíz pohárnyi vízhezne vegyél csak öt pohár bort:hogy a mámor el ne csapjon,íme, csínján iddogálok.

Nosza rajta! Csak ne bőgve,zsivajogva hajtsuk egyrele a bort, miként a szittyaricsajoz - de szép dalokkalmulatozva kortyolgassunk!


TÖREDÉK A HALÁLRÓL

A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon,fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már,oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még.Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet,ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő,s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre...


IBÜKOSZ

(I. e. 6. sz.)

POLÜKRATÉSZHEZ

..................................................rom lett Dardanidész Priamosz nagyonhíres erősfalu városa általuk,mert Zeusz óhaja volt,hogy a szép Helenát a szőkét,Argosz hada hozza ki onnansok gyászt okozó viadalban,mit a dalnokok ezre dicsőit.Pergamont se kerülte a vész meg az ínség;Küprisz aranylóhaja volt oka.Ámde a háznak urát becsapó, bujaPáriszt tiltva ma zengenem és kecseslábú Kasszandrát

s Priamosz valahány szülöttét,és a magaskapujú Ilionnak avesztét is, ma tehát ki se térek ahős daliákra, akika szilárd, a hatalmas, öblösgályákon a tengeren általhozták meg a Trója bukását,és Pleiszthenidész Agamemnónvolt vezérük, e férfi-vezér, a derék aggAtreusz oly hős,daliás fia.Mindezeket csak a szent Helikónon abölcs múzsák kara tudná zengeni:nincs olyan emberi lény,ki folyékonyan elsorolnámind a hajók neveit, s hogy az argoszinép hogyan érte el aigai tengerenáltal a lónevelőTróját, s az akháiokat bronzpajzsukkal, a férfiakat, kikközt ott menetelt a csatábanoly bátor Akhilleusz, a szélnélgyorsabb, és az erős Telamóniosz Aiasz........................................................................................... az aranyhurúHüllisz szűlte a szép Tróiloszt, akittrójai és danaosz,mint újra meg újra öntöttjó sárgarezet szinarannyal,gyakran vele összehasonlít.Köztük nyered el te a szépségfényét, Polükratész, az örök diadalmat,mit dalom általnyerek el magam.

Kálnoky László fordítása

TÖREDÉK A TAVASZRÓL

Fénylik a birs a tavaszban, a zúgógyors patakok gyökerét megitatják,s ott, hol a nimfa-sereg szűz kertje van,újra virágzik a felragyogó pomagránát,s búvik az új levelek hüvösében a kis fürt,jár-kel az új venyigékben a bor már:bennem a vágynak nyugovása, sem évszaka nincsen időtlen:mint ahogyan lobogó villámokkal a thrákészaki szél söpör át a vidéken,Küprisz is úgy tipor engem örökké,

néma közönnyel, olyan feketén, eszelősen,egyre csak úgy szerelemre taszít gyermeki kortólés ma is úr a szivemben.


A SZÉP EURÜALOSZ

Eurüalosz, csuda-sarja kecses Khariszoknak,gyönyörü gyermeke széphaju Hóráknak,Küprisz s a méz-szemü Peithórózsaligetben örömre neveltek.

Lator László fordítása

ERÓSZ

Ma megint szerelemmel igéz meg Erószepedő buja kék szeme: Küprisz erőshálóiba ránt be csalóka varázsa,s nincsen előle menekvés.Már úgy remegek, ha felém közeleg,mint diadalkoszorúsan a ló, ha kivénül, alig meriramló kocsival kirobogni a pálya felé.


HALÁL ELLEN NINCS ORVOSSÁG

Ha oda az élete: márnem lelhet az írt, aki meghalt.

Jánosy István fordítása

SZIMÓNIDÉSZ

(I. e. 556-468)

A DAL VARÁZSA

Számtalan égi madárörvénylett Orpheusz arca fölött,s az acélszinü tengerből a halak

nyílegyenest kiszökelltek a gyönyörü dalra.


DANAÉ

.............................. hogy adíszveretű láda körülzúgva csapkodott a széls habzón tört fel a vízár,ő megijedt, remegőn hullt le, könny mosta az arcát,hű keze Perszeuszt ölelte át, mig így szólt: "Óh fiam,mily nagy bánatom!De te alszol, csecsemő-szivedmég pihegőn szunnyad a bús deszkák közöttércbeszögelt éjszakákban,kékfényü sötétségbe nézel el.Nem bánt, ha fönt, száraz dús hajad fölött matovazúdul s elfut a sóshabos ár, sem ha az orkán bőg; fekszel a bíborosvánkosokon oly édes arccal!Hogyha megrémítene az, mi rémséges,fülecskéd kitárnád anyád szavának.Csucsukálj még, kicsikém, csitulj, te vészes ár, csitulj,határtalan gyász! Csak jönne a változás, mi megvált,Zeusz atya, engem is;hogy imám szava vakmerőbb,mint illő volna - bocsásd meg, Istenem!"


EMBER VAGY!...

Ember vagy! Előre sose látod, hogy a holnap ugyan mit ád;s az, kit te ma boldognak itélsz, mennyi időig az.A hirtelen elröpülő, kicsi légynek sincs ilygyorsan változó sora.


CSAK A GYÖNYÖR BOLDOGÍT

Hogy lehet gyönyör híjánlétünk kivánatos, mit ér bármily királyság?Nélküle isteneink sorsát sem irígylem.


MÍLY CSEKÉLY EREJŰ...

Míly csekély erejű az ember! Hiúk fáradozásai.Perc-élete elfut: baj után baj öli.Menekülni se bír: kard csüng a fejére: Halál;abból ugyanúgy részt kapnak a jók, gonoszok,egy mérce szerint.


NEM JUT ERÉNYRE...

Nem jut erényre a köz,sem az ember az isteni kegy híján.Egyedül Isten, ki segít. Baj nélkülsenki sincs a halandók közt.


ÉPESZŰEK

Épeszűek Lindosz urát, Kleobúloszt zenghetik-é dalaikban,ki zúgó szent folyamoknak, tavasz ékeinek,nap meg a hold ragyogó, aranyos sugaránaks tenger örvényének értékét lebecsülte egy oszlopért?Mi érne fel isteneinkkel? Zúzva súlythatkődarabokra halandó kéz is. Őrült volt ő, aki mást hitt.


ARETÉ

Van tanítás erről is:férfi erénye magas, járatlan sziklaszirteken lakik;könnyü lábu nümphák szent kartánccal ott veszik körül,és akármilyen halandó szem nem is láthatja őt,csak kibe izzadság foga mart, a lélekemésztő,s bátran lép a csúcsra fel.


A KRANNÓNI SZKOPASZHOZ

Ritka a jó, a valódi férfiú,ki, kezét, lábát, s eszét ha tekintjük, íly

gáncstalan, kifogástalan s tökéletes............................................................Mégse helyeslem a Pittakosz szavát,noha bölcstől származott ez a gondolat:"Lenni jó, makulátlan embernek nehéz."Hiszen íly kiváltság csak isteneké lehet,míg az emberi gyönge lény,ha a Sors lesújt rá, nem áll soha helyt.Mindenki jó, hogyha boldogan él,s ha szenved, gonosz lesz,s legkivált az a jó, ki istenek kegyeltje.

Nem török én lehetetlenekre hát,sose tékozlom kis életidőmet ittoly reményre, amely sosem lehet való:kifogástalan nem lehet, ki a tág egűföld gyümölcsein éldegél.Ha akadna egy, megjelentem e hírt.Szívembe zárom s magasztalom azt,ki szándékosan nemvét hibát: hisz a Sorson istenek se győznek.

..................................................

......................... nékem épp elég,aki nem gonosz s telhetetlen, akit hevítvárosának az érdeke,aki ép, egészséges ember. Ilyetnem gáncsolok. Hisz van éppen eléggazember vagy őrült!Szép akármi nekem, ha nem vegyűl a rúttal.


A THERMOPÜLAIBAN ELESETTEK EMLÉKEZETÉRE

Ők, kik Thermopülaiban elestek,hősi sorsot és dicső halált találtak,oltárok a sírok, a könny emlékezet, és a jaj áldás;mentes az ily temető enyészettől,rajta nem fog idő, mely úr más mindenen.Hős férfiaké ez a kert, lakójaként őbenne élHellasz örök diadalma. Rá tanú Leonidász,Spártának fejedelme, kitől erénye díszéts hírnevét örökölte falunk.


A THERMOPÜLAI-I HŐSÖKRE

Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

Ponori Thewrewk Emil fordítása

A PLATAIAI CSATA EMLÉKÉRE

Mind, kik e táj közepén, dúsforrású Ephürébenlaknak, a harci erény jónevü mesterei,vagy Glaukosz földjén, a korinthoszi vár közelében,így örökítik meg nagy hadi tetteiket:égbeszökő arany emlékkel. Hadd kapja a gyors hírszárnyra dicső nevüket s hősi elődeikét.

Kerényi Grácia fordítása

ÁLDOZATI DAL

Ötvenhat bikaborju, Szímónidész, s ugyanennyiüst a tiéd táblád elhelyezése előtt:szépszavu férfiukart íly sokszor dalra tanítvaszáguldtál a dicső Győzedelem szekerén.

Kárpáty Csilla fordítása

PINDAROSZ

(I. e. 518-438)

A SZÜRAKÚSZAI HIERÓNHOZ

Úgy szeretném: bár Philürída Khirónmost is élne! - hogyha fohászba közóhajtkell szavamnak önteni -ki rég a halálba merült:Úranidész Kronosz égi hatalmu szülöttelenne bár úr Pélionnak völgyein,réti vándor, embereket szerető Vad! Egykor ővolt a szelíd, kínokat-szüntető Aszklépiosznak mestere,bárminemű bajok orvos-héroszának.

Mielőtt a szépparipás Phlegüászlánya magzatát anya-védnök Eleithüi-ával hordta volna ki -

hálótermében aranynyílaival odaveszti szüz Artemisz őt. Le-száll a Hádész-házba Phoibosz terve szerint.Zeuszi sarjak bosszuja nem hiu semmi! Bár a lánya sosenyírthaju nagyPhoiboszé lett, állhatatlan szíve-hajtvamás szeretőt szerez apja tudta nélkül.

Bár ölében isten tiszta rügye,meg se várta esküvőjét, sem a vadnászujongást, mint enyelegni szeret pajtásian avőlegénnyel sok, vele egykoru szűzlányéjjeli nászi dalokkal.Ám a lány, mint annyi más:messzi legénybe szerelmes.A leginkább esztelen lám az a fajta halandó,a körülötte valótki lenézi, s távoli álmok után sovárog, balgánüres árnyékra vadászik és lehetetlent remél.

Szenvedélye győnyörü leplü Korónisztszörnyű ballépésre ragadta. Jövén Ár-kádiából egy idegen:ágyába fogadta a lány!Éles a Kém szeme, látja! Juháldozatokbandús Püthóban volt a templom szent ura.Nem követvén mást, csak eszét, ama mindent észlelőlegigazibb kalauzt.Ő hazug szót nem tud. Isten, ember őtnem viszi lépre se tettben, se gondolatban.

Látva, hogy Korónisz az Eilatidavándor, Iszkhüsz ágyasa lett, e galád ár-mányt: hugát küldötte, abosszu után lihegőt,el, Lakereia felé, hol a lány lakozottpartján Bolbé tavának; ám rossz szelleme ottmegrontotta őt, hogy a bűnre vezesse, vesztibe!És vele halt sok a szom-széd lakókból. A hegyekben kis zsarátlángja gyakorta nagy erdőket emészt el.

Mint szüléi fektetik éppen a lánytfel a falként tornyozott máglyára éskörbe Héphaisztosz tüze nyalja, Apollón így kiált:"Nem hagyom: vérem-fiam így odavesszenszörnyü halállal az anyjaátoksorsát osztva!" - szólt.S lépve egyet, kiragadta

a tetemből gyermekét.A lobogó haju láng szét-nyílt neki. És a fiútvitte már Magnészia kentaurához, hogy tanítsaneki: embereken rágó bajok gyógyírait.

S mind, kik hozzá jöttek, a testbe bennsarjadott kórok nyavalyásai; vagy kitvillogó érc kaszabolt,vagy messzeröpült lövedék-kő; vagy a tél fagya-, nyár heve-roncsolttestüek: más-más bajaiktól mindeneketmegszabadított: duruzsolva varázsszót; jótevőüdvitalokkal, avagygyógyirokkal megkezelve testüket;mást meg a kése nyesett, s lett újra éppé.

Ám haszonvágy gúzsba kötöz tudományt.Lám, a kézben felragyogó arany arraösztökélte őt mesészsoldért: a halottaibóltámasszon fel egy emberi lényt. Mire Zeusz meg-dobta mindkettőt: legott megállt tüdejüklélegezni, mert beleverte a villám a Halált.Kérni az isteneketcsak halandóknak való dolgokra kell!S nézz csak a lábad elé, ismerve sorsod!

Drága lelkem, ne törekedj rohanónhalhatatlan létre! Érd el ésszel azt,mit elérhetsz! Élne ma Khiron, a bölcs odvában ésbárha mézédes dalom anda varázsszertharmatozna szivébe:rábeszélném, hogy legyenorvosa most derekas, jóembereknek, s oltsa megtűz-nyavalyáik, vagy egyZeusz fia, Látoidavolna!... Mennék könnyü hajón az Ión-tengert hasítvaArethúsza vizéhez, az aitnai vendégbarát

nagy királyhoz, ki Szürakúsza ura:enyhe népével, nem irígyli a jókat,és a vendégnek csodáshű atyja. Ha úgy jöhetnék,hogy neki két kegyajándékot is velem elhoz-nék egészségét, mi drágább, mint az arany,és a himnuszt a diadalra, mit egykor Delphibennyert Phereníkosz: az égcsillagánál fényesebben csillogón

- szelve a mélyvizü tengert - megjelennék!

Hadd fohászkodjak az Anyához, akita kapumnál lányaim éji dalokkaludvarolnak oly sokatnagy Pánnal együtt a Dicsőt!Érted a monda igaz velejét, Hierón, úgyvedd eszedbe őseinknek ez szavait:"Egy örömre kétszeri bánatot adnak az istenek."Így van ez - ezt a bolondhosszutűrőn elviselni képtelen,ám a derék csak a jót veszi tudomásul.

Néked a Sors boldog időket adott.Népvezér vagy, nagy király. - Végzet-nagyúr:hogyha halandóra, terád kegyesen nézett. Hiszenboldog lét felhőtlenül nem adódottaz Aiakoszfia Péleusz-nak, se Kadmosznak. Pedigőket idézi a Hír leg-boldogabb percéltünek.Lám az aranykoronás Mú-zsák dala szólt a hegyen,s Hétkapus Thébaiba', hogy elveszi ez a szép Harmóniáta tehénszeműt, az Néreusz hires lányát, Thetiszt.S látva láttak isteneket lakomán,arany trónon ülni király-fiait Kro-nosznak, és tőlük hozománytis nyertek. A Zeusz kegye volt,hogy szabadultak előbbi nehéz nyügeiktől,s szívet vettek. Ám utóbb Kadmosz e nagyboldogságát részben elölte a három lánya bússorsa, viszont Szemelét,a fehérkarút sovárgott fekhelyén,Zeusz atya lepte meg álmában, Thüónát.

Péleusz és az örökéltü Thetiszegyszülött sarját, akit anyja Phthiábanszült: Akhillészt, vad csatánPhoibosz nyila ölte meg. Úgysírtak a hős danaok, tetemét hogy a máglyánégni látták. Az Igazság útainakismerője az egekadta javakkal élni tud.Másfele fúj a magas-ból a szél mindég. Ha csőstül dől ránktünde Szerencse, sokáig nem marad hív.

Szűk napokban szűk, nagyidőkbe' nagyúr -ez leszek! Magam szünetlen az adottsorshoz alkalmazva, eszéllyel elérem, amit lehet.

Anda-szép bőséggel az Ég ha eláraszt,isteni hírre jutok majd:azt remélem. Mert hiszenLűkia bölcs fia - Szarpé-dónt, öreg Nesztór tudósversfaragók-muzsikálta,záporozó dal utánösmerjük. Híres dalok éneke által él örökkéaz Erény. Keveseknek juthat osztályrészül ez!


AZ AKRAGASZI THÉRÓNNAK(Kocsiversenyen nyert diadalára)

Vágyom a Tündaridáknak lelni kedvét,a nagyhaju, szép Helenének,hős Agrigentum vegye most méltó dalom,Thérón diadalmairól zeng himnuszom,pompás lovait dalolom.Muzsám olyan készségesen mellettem állt,hogy nagyszerüen sikerűlt új mód szerintdór ütemben ünnepélyes, szépszavu dalt

zengenem. És koszorúm is, homlok-ékemszüntelen arra hevít,hogy megtegyem azt, mit az ég szabott ki rám:a szépszavu lant, meg a síp lágy zengzeteötvözze a vers ütemét.Ainészidámoszhoz legyen méltó e dal,s mely város az isteni dal bölcsője volt:Písza is mind ösztönöz, hogy szóljak immár,

mely vidéken, mint az egykorHéraklész óhaja volt,egy igaz bíró, akijött, a győztestkék olajággal övezte,melyet az isztroszi forrásnál szedettAmphitrüón fia, és lettaz dicső emlék, az Olümpia dísze.

És a hüperboreusz nép, mely Apollónttiszteli, ráhelyeselt,mert úgy könyörögte Zeusz vendégbarátberkének e fát, amely oly hűs árnyat ad,s majd férfierényt koszorúz.Már hó felén, oltárai felett, miketatyjának emelt, a kelő, estéli Hold

széttekintett szép aranyló hintajáról.

Ő meg e rendeletet hozta: versenylégyen, öt évben egy-egy,az isteni Alpheioszon, szent partokon.De akkor alig viritott még szép fa ott,Kronosz hegye völgyeiben,úgy látta, hogy fák nincsenek, csak pusztaság,mit perzsel a napsugarak forró heve.Így tehát úgy végezett, hogy Isztriába

indul onnan, merre Létó lánya, a fürge-lovasvárta őt, Arkádia dús ligetébőls hegyfokáról érkezőt.Őt pedig Eurüsztheusznakrendeletére kiküldte atyja, hogyvisszaterelje a fénylő-szarvú, szép ünőket, mire Taügeta márArtemisznek tett ajánlást, írt nyakörvén.

Ment a nyomon, s ama földet látta már, mitzord Boreász nem ural,ott állva csodálta e táj dús erdeit,vágyott oda ásni a fát, a pályakőszéléhez, ahol kocsi futmajd körbe, kétszer hat futamban. S erre majdeljön maga is kegyesen, mint védnök, ésmélyövű szép Léda két hős sarja is,

mert amíg őt az Olümposz várta, rájukbízta a versenyeket,a bátor ökölviadalt, s könnyükocsishajtók futamát. Örömest széthirdetem:Thérón, meg az Eumenidáka jólovú Dioszkúroktól nyertek olynagy hírt, amiért a halandók közt ezekasztalánál gyakran ültek, megbecsülten,

mert ezek mély érzülettelfélik az isteneket.Mint a víz is minden elem közül első,s kincs között a színarany,Thérón erényben a győztes;Héraklész oszlopa mellé ért el ő,túl ezen nem jut sem okos, se bolond,én se bírnám őt követni, meg se kezdem.

Bede Anna fordítása

LEVÉL THRASZÜBÚLOSZHOZ(Kocsiversenyen nyert diadalára)

A régiek, ó Thraszübúlosz,fogva zengő lantjukats szállva fönn a színaranypánttal ékes Múzsa-szűzek fogatán,könnyedén nyilaztak onnanmézszavu dalt, szivetejtőt,arra a szépre, kin édes ifju nyárkéntnyílt az ékes Aphrodité drága bája.

Mert akkor a Múzsa se volt mégbérdalos, se pénzleső,s nem kinálta áruként,még az édes Terpszikhoré sem a dalt,színezüstre váltva át alágyszavu himnuszok arcát:most meg az argoszi bölccsel vallja ő is,s mily közel jár épp e szó a színvalóhoz:

"Pénz csak a férfi ma, pénz"- hisz látta: ha elvesz a kincs, már híve sincs.Bölcs szived ért... de hisz én se mondok újatzenge Iszthmoszt, hol Poszeidóngyőzni vitte jó Xenokratész lovaits zeller-ágból font neki dór koszorút:tűzze ragyogó homlokára;

így áldva e jólovu férfit,Akragasznak csillagát;majd Kriszában Phoibosz isrátekintett s diccsel övezte fejét,s lám, Erekhtheusz népe drágadíszeivel koszorúzva,fényes Athén mezején sem kelt az ajkángáncs a négyest óva hajtó férfi ellen:

mert Níkomakhosz keze ott is jól szorult a szíjakon;még a verseny-hirdetők,Zeusz atyának éliszi papjai is,mind felismerték, hisz egykorültek is asztala mellett;üdvrivaló szavuk egyre szállt feléje,s úgy borult a Győzelemnek szép ölére

ott, ama földön, ahol- mint tudjuk - az égi olümposzi Zeusz

berke virul s hol a hős Ainészidámoszháza hírt nyert mindörökre.Épp ezért oly otthonos rég nálatok isvíg csapatban, ó Thraszübúlosz, a táncés a gyönyörü édes ének.Mert nem szakadékba, se szirthezdalnok útja nem vezet,hogyha híres házba térs Múzsa-ajkáról hozza a tiszteletet.Ó, ha messze szállna dárdám!...annyira, mint ahogy egykorXeinokratész szive, kedves lénye túltettbárkién: oly nyájas arccal járt a nép közt

- s a lónevelésre is advarégi hellén mód szerint -minden áldott ünnepettorral ült meg, s bárhogyan állt is a szél,megterített asztalánálegyre feszült a vitorla:szállt a hajója a Phásziszig, ha nyár volt,s télidőben ott suhant a Nílus árján...

S bárha ma annyi irígyremény raja dúl is az emberek szivén,el ne feledd soha jó atyád erényét,ám e dalt se, mert hisz én semarra szántam, hogyse veszteg álljon e mű...- Kérlek, add át régi hivemnek e dalt,majd ha odaérsz, Níkaszipposz.

Marticskó József fordítása

AZ AITNAI KHROMIOSZHOZ(Kocsiversenyen nyert diadalára)

Alpheusz magasztos enyh-helye,híres Szürákuszai disze, Ortügia,Artemisz élvhelye itt,nővére Délosznak! ime hadd dalolomédes énekét Veledszélrobogásu lovak futamának,híven hálát advaEtna-őr Zeusznak. Khromiosz szekere,s Nemea űz dalom befogvazengi győzelem-müvét.

E hős nem-emberi eré-nyével alapozták meg az istenek e

győzelem érdemeit.Siker a hírnév csúcsa. A Múzsa szeretnagy tusákról zengeni.Hozz le sugárkoronát e szigetre,melyet Olümposz ura,Zeusz adott Perszephonénak, ígér-vén hajával intve: leggyü-mölcsözőbb földdé teszi,

sokaranyú városaivalfelmagasítja Szicíliát;ércpajzsú, örökös-csatakész, zord,lóratermett népet ádnéki, mely nép híres Olümpia lángarany olaj-ágait gyakran nyeri.Sok nagyra nyílt alkalom ésnem csufol meg dal-nyilam.

Rázenditek dalomra evendégbarát úr háza kapuja előtt.Isteni díszlakomavár engem itt. E házat az idegeneklátogatják sokszor is;és van urának a gáncsosok ellengyámola, hogy füstre vizetöntsön. - Annyiféle művészet, ahányember. Járj a jó uton, s küzdj,mint sugallja hajlamod.

Döntő a tettben az erő,tanácsban értelem: kitalálni jövőt- ha ki ily észt örökölt.Nos, arra buzdít jellemed, óh Khromiosz:bátran intézd ezt, amazt.Nem szivelem, kik a kincseiket honncsak zsugorgatják, hanemjóra fordítsák, s barátaikatgyámolítsák! A sokat tűrtférfiak reményei

közösek. - Ám én Héraklészértlelkesedem; hadd idézzem erény-tettei közzül az ősi regét: mintanyja méhéből - a kíntmeg sem érezvén - Zeusz sarja kijött a sugárzófényvilágra hirtelenikerfivérével együtt...Hadd regéljen: nem soká

nyugodhatott sáfrányszinű

pólyában, arany trónusu Héra legottészrevevé, s az Egekúrnője dúlt-őrjöngve bocsáta reákét kigyót. A szobába be-kúsztak a nyílt kapun át e kigyók, s már-már begyűrüzték a kétkisdedet, s torkukba benyelni akar-ták, de Héraklész fejét föl-szegve harcba szállt velük.

Aztán a két kigyó nyakátelszoritották győzhetetlen kezei.Szörnyü fogása nyománkifújta lelkét zord, iszonyú tetemük.A szülőnőn őrködőasszonyokat vad iszony nyügözé le.Anyja, Alkméné pedigott mezítláb, ingtelenül, csupaszonszállt ki ágyából, hogy elhá-rítsa a hüllők gőg-dühét.

De berohantak fegyverestülgyorsan a kadmoszi főfők sokan.Amphitrüón a kezébe csupasz kard-dal kaszált, úgy érkezett.Szörnyü fájdalom ölte szivét. A magunk baja lám mind-annyiunkat meggyötör,viszont a mások baja mel-lett közönnyel elmegyünk.

Csak állt, gyönyörrel, kínnal e-legy döbbenetben. Látta nem-emberi nagyhősi hevét, erejétsarjának. Ím a hirnökök ál-szavaitmeghazudtolá az Ég.Hívta tehát az igazszavu Theireszi-ászt, a szomszédját, Zeuszlegkülönb jósát. Neki és az egészhadnak a jós föltárta, mily sorsvár fiára: mennyi szörny

hull kezétől a szárazon,mennyit kiirt a tengerek árjain; éshogyha elönti a düh,sok-sok gazembert szörnyü halálba taszít,ki a gőgtől elvakult.Majd amidőn ama phlegrai síkonharcot állnak istenek,a Gigászokkal: sziszegő nyilaiporba sújtják majd ez órjá-

sok sugárzó üstökét.

Hanem a sok kínért jutalmulmegadatik neki: él majd a szentboldogok égi lakában örök-nagynyugalomban és övé,párja lesz Hébé, a virágba borult, gyönyörű lány,s üdvözülten Kronidészmellett virúl, s hirdeti ottapja szent törvényeit.


A SZÜRAKÚSZAI AGÉSZIÁSZHOZ(Öszvérfogat-versenyen nyer diadalára)

A szépfalú tornác alátegyünk arany oszlopokat,rakni ha bűvöletes kastélyt akarunk.Kezdjük a dolgot: elébb homlokzatot kellégbe tárnunk, messze látszót.Hogyha Olümpia-győztess férfiú, s Píszában a Zeusz ima-, jóshelye,s oltára őre, s őse volt egyik Szü-rákosziait alapító -zengheti dal, hogy a vágyotténekekbe nem vegyül polgárirígység?

Meglássa Szósztratosz fia:ím lába beh istenienfér a topánba! De polgárok közepett,s görbe hajón az erény kockázat nélkülmit sem ér. Ki szép győzelmetvállal: emlékezet őrzi.Agésziász, rád illik a hősi magasztalás,amit zengett Adrasztosz nyelve méltánegykoron Amphiaréoszjósrul, amint sugarastűzméneivel egyben a Föld nyelte őt el.

Hogy kitevék a halotta-kat a hét máglyára, Talaionidészmondta Thébaiban: "Busongok! Hol van az énseregem szemefénye, ő, aki éppoly ragyogó jós volt, amilyen hősdárdaharcos!" - Épp ez állházigazdánkról, szürá-kuszai férfiuról.Nem szeretek kötekedni,

győzni se vágyom igen,mégis, im ezt a nagy eskütesküszöm én: ugyanezillik Agésziászra!Rá tanúk: mézajku Muzsák!

Phintisz, erős öszvérei-det fogd be legott, had üljünkfel szekeredbe! Vezessük tiszta úton,mígnem elérem e férfiak fajánaktörzsökét. Másnál különbülértenek ők e csapásonvezetni minket, hisz koszorúkat arattak őkOlümpiában! Tárjuk szét nekik mosthimnuszok ajtait! Íme,itt az idő, hogy az Euró-tász folyónál szűz Pitanét felkeressük!

Mondják: Poszeidónnal egy-bekelt, s neki szülte a gyöngy,violafürtü Evadnét. Vágyakozott rejteni leple alatt lánysága titkát,mely gyötörte... S jött a döntőhónap: a kisdedet adjákát - küldi szolgalányait - Eilatídésznek, őnevelje Phaiszanéban, Alpheoszt kinyerte: az arkadi herceg.Itt nevelődve, Apollónáltal ízlelt édes első kéjt Evadné.

Nem sikerült a leánynakvégig eltitkolni az égi rügyet.Aipütosz a mondhatatlan felháborodástbelefojtva szivébe - tépi a gond! -Delphibe hajtat: kérdezni jóst etűrhetetlen tény felől.Ám ezüst szép korsaját,sáfrány-bíbor övétkékhamu bokrok alá le-téve a lány, ime, szülisteni lelkü fiúcskát.És az aranyhaju Úrbábaként jó Eleithüi-át, s a Moirát küldi mellé.

Jonhaibul édes kinok á-rán megszületett Iamosz.Gyötri-emészti a féltés - mégis ahelythagyja a földön. Az árva kisdedet kétkékszemü kigyó a szent Ég

rendeletére a méhekártatlan mérgével itatja. - Hogy Aipütoszkirály vágtázva jó szirtes Püthóból,s kérdi megannyi cselédét:"Hol van a kisded, akit szültEuadné? Mert Phoibosz úgymond: ő az apja.

S minden halandónál különbnagy jósa leend ez a Földnépeinek; soha nem lesz magvaszakadt!" -szól a király. A cselédség hajtogatja:senki nem hallá az öt nap-ja született csecsemőt,s nem látta! - El volt rejtve a tüskebozót közötta kákában. Arany, s bíbor violapermetezte be gyöngédtagjait anda sugárral.Örök emlékül az anyja halhatatlan

névvel, a Viola-névvelilleté. Nyelvén az aranykoszorúsIfjúság gyümölcseit: Alpheusz folyamá-ba leszállva, Poszeidónt hívta, az őmesszierős ősét, s a Nyilászt, kiőrzi istenkéz-emeltDéloszát. - S éj-ég alattkérte fejére a népgyámola tiszteletét. Ráválaszol apja közeljőve, hogy érti szavait mind:"Kelj fel! a hangom után jőjj!Jöjj, fiam, oly vidékre,mely közös hely mindeneknek."

Egetverő szirtére ér-nek a nagy Kroniónnak, aholapja a jóstudomány kettős örökétadja néki: hogy a hangját hallja mindig,mely hazugságot nem ismer,és: ha jövend a merész hősHéraklész, szent sarja az Alkaidáknak, ésapjának ünnepül fundál soknépűversenyeket, s reguláik:akkor a Zeusz magas oltá-rán ahelyt - így rendeli - ő mond jövendőt!

Dicső a Hellének közötta Jánida nemzet! Elértboldogulást; a Világosság utainjár, az erényt cselekedve. Tanu minden

dolguk erre! Ám tizenkétkört aki szép diadallalkörben került győztes kocsiján, s a szemérmetesKhariszok harmatozzák tagjait beistenivé - igen, épp azthányja be sárral irígység.Ám ha Külléné alatt anyád családja

jámbor imáival elhal-mozta, s áldozatokkal az isteneinkhírnökét, Hermészt kegyesen annyiszor is:aki versenyző sokszor maga is,s hősnevelő Árkádia-tájnakgyámola - Szósztratosz fia! -bongvadörgő apja, s őkketten is arra tanúk:lám, a szerencse feléd leng!Ha! sivitó köszörű,az feni nyelvemet, érzem,s szép folyamú fuvatán

vonsz, akarót. - Sztümphalisztóllett anyám anyja, Metópa:

a szépvirágú, ő, ki Thé-bát szülte, a lónevelőt,melynek iszom vizeit majd, tarkazenésdalt fonogatva dzsidásokról. A kórustintsd meg, Aineiász: előszörzengje daluk szűzi Hérát -tudják meg azt: vajh áll-e a régi gyalázkodása bojjót disznóról, vagy elkerültem?Hisz te hites szavu tolmács,széphaju Múzsa igaz jel-kulcsa vagy, csengő dalok vegyitőedénye!

És mondd: emlékezzen Szürá-kúszaira, meg Ortügiára,melynek ura tiszta jogarával: Hierón,s éles eszével... az etnai Zeusz hatalmátféli, bíbor lábu Démé-tért s a fehér lovu Lánykaszent ünnepét, mint pap, celebrála; s a mézszavúdal és lant ismeri őt. Jószerencsé-jét az Idő ne fogyassza!Bár szives érzületekkelvenne részt Agésziász győzelmi torján,

ha ez a Sztümphalosz ős bás-tyáiból jön otthona-hagyva haza

otthonába, sokjuhú Árkádia ősszülejétől. - Igen jó: hogyha a Téléjviharán két horgonyon áll agálya. Két hazádnak, ó,adna bár az Ég dicsőboldogulást, s a Vizekgondviselő Ura adna

jó viziútat a Vészkínjai nélkül! - Aranytűzúszonyu Amphitritéférje! ó, szirmosítsadhimnuszom kedves virágát!


AZ AIGINAI ALKIMEDÓNNAK(Birkózásban nyert diadalára)

Olümpia, szépkoszorúsdiadalmak anyja te,szent igazság úrasszonya, ott, hol a jósokáldozatnak lángjainál megidézikZeuszt, ama mennyköves istent:mit fog a földilakóknak mondani,kik szive vágyban epeddiadallal küzdeni,s megpihenni, győztesen.

Hogyha hívők óhaja száll,kegyelemmel hallja ő.Nos, szép Píszának berke, mit Alpheiosz öntöz,szívesen lásd mind, ki feléd koszorút visz!Mert hisz örökre dicsőségily ragyogó jutalomra tenni szert.Bár az igaz, hogy az égmásnak is nyújt díszeket,többfelé visz boldog út.

Zeusz őriz a sors kegyeként, Timoszthenész,s hogy Nemeában a győzteslégy te majd - ő segitett.Alkimedón meg a Kronosz halmainlett az Olümpia hőse:szép, deli termetü ifjú, tettel isemberül állta a próbát,fénnyel övezte honát ishíre, a gyors-evezőjü Aiginát,melyet emberszerető Zeusz s az

üdvöt-hozó Themisz kegyel,

sokkal inkább, mint egyebütt.Hisz akad pör, nem kevés,s mindig helyes mértékkel itélni azokbanoly nehéz. De isteneink kegye ezt atenger-ölelte vidékettávoli népek elé emelte volt,égiek oszlopaként.Legyen is csak mindig az,álljon így, nem-fáradón!

Dór parasztok szántanak itt,amióta AiakosztLétó szülötte, s messzi-hatalmu Poszeidón- Íliont nagy falkoszorúval övezvén -hívták falat emelni,mert úgy vélte a sors, hogy az mégháboru kezdetekor,heves ostromharc soránszétfoszoljon, mint a füst.

Folyt nagyban a munka, midőn három kigyó- zöld valamennyi - közelgett,kettejük ott lebukott,rémületében a lelkét adva ki,s egy sziszegett, felugorva.Látva Apollon e jósjelt,megmagyarázta a titkát:"Pergamon ott fog elesni,Hérósz, az általad épült oldalon,mint ezen jelt ama kronoszi sarja,mennyköves Zeusz küldötte volt.

Ebben első és negyedikgenerációd segít:győz nemzeted Tróján." - E szavakkal az istenvágtatott is már az erős amazónoks Isztrosz iránt, fogatával.Míg a szigonyrázó az iszthmoszipartra futott kocsiján,hazavitte Aiakosztszép aranyló hintaján.

Majd Korinthoszt érte: pazarlakomákat élvezett,bár annyi ízlés van, valahány a halandó.Hadd daloljam Melesziász diadalmát,mind, mit elért a fiúkkal.Csak ne sebezzen irígység-kőszilánk,

elsorolom hogyan értNemeába célt, dicsőküzdelemben, férfi-mód,

öklével aratva sikert. Könnyen tanítaz, ki tud is. De bolond, kilusta tanulni, korán.Hiszen ki tapasztalatlan, a lelke súlytalan.Csak ki tapasztalt, tudja jól,mint cselekedhet az ember,és mi a módja, hogy egyszerszent viadalban elérjenmajdan a győzelemig, mit vágyva vár.

Mesterének ime Alkimedón,- harmincadik - nagy fényt hozott.

Égi kegyből, és a sajáterejéből tette, hogynégy férfiú volt kénytelen onnan azonnalelvonulni, csúfosan és kinevetve,lopva osonni el onnan.Ám öregapja szivébe kedv szökött,szinte feledte korát;s halált sem rettegiaz, kinek jót ád a sors.

Most tekintsünk visszafelé,hiszen el kell mondanomazt még, hogy a hős Blepsziadák, az erősekmár hatodszor nyertek olajkoszorúkatversenyeken, jutalomként.Jár a halottnak is ily nagy tisztesség,erre a rítus is int,hisz a por nem rejti elvéreink nagy tetteit.

Így hallja meg Angeliától Íphión,s mondja tovább bizonyáraKallimakhosznak: ilyendísszel övezte családját bőkezűZeusz, az Olümpia atyja.Áldjon is új sikerekkel,messzire űzze a rossz kórt,és az irígy Nemesziszt is,baj sose érje a szerencsés életük,jósorsuknak legyen őre Zeusz,megáldva őket, s városuk.

Bede Anna fordítása

A LOKRISZI HAGÉSZIDÁMOSZNAK(Ökölvívásban nyert diadalára)

Van, hogy az ember várja, amíg feltámad a szél,van, hogy az égből várnak esőt,vemhes felleg gyermekét,ám ha ki küzdött, boldogul,csordul a himnusz, mint a méz,a jövendő hírnév kútfeje,s biztos, mint amit eskü köt,nagy tetteknek e pályabér.

Nincsen irígye, övé a dicséret,ki győz az Olümpián. A mi nyelvünk mind e dicsőségpásztora lenni kíván,s istentől való az is, mikor kivirúlbölcs férfi szivében a gondolat.Tudd meg hát, Arkhesztratoszsarja, hős Hagészidámosz:győztél mint ökölvívó,

és az olajfa arany lombjából font koszorúnédes ének lesz a dísz: az én szavam,és hazádat, Lokriszt sem felejtem el,vár az ünnep ott s kezeskedem, ha jöttök,drága Muzsák, jöttök vendégekhez nem ridegés a szépben nem járatlanbölcs és bátor nép közé.Mert a róka - tűzpiros vad -és a bömbölő oroszlánsem cserél természetet.


AZ AIGINAI PÜTHIÁSZNAK(Pankrationban nyert diadalára)

Én nem vagyok szobrász, tehátnem teremtek posztjukon holt-megmerevedve csak álló szobrokat.Mézizü énekem, ó, bárvinne akármi teherhajó, vitorlásAiginából, hogy világgá híresítsdLampón fiát, bajnok Pütheászt, a birkozót,ki Nemeában nyert diadalkoszorút,bár zsenge pihe állán aliglátszik: a szőlő bolyhos anyja.

Hálaajándékot adottdárdaharcos bajnokoknak:Zeusz, Kronosz és az arany Néréidáksarjainak, meg a vendég-től szeretett honi földnek, s városának,mely hogy izmos-férfi-termő s jó hajóslegyen: imádkoztak a Zeusz Hellánioszoltára mellett égre emelve kezükEndáisz ismert két fias a zord-erős Phókosz király, kit

tündér Pszamatheia hozottvilágra tenger partfövényén.Szégyelek szólni a tettről,melyet inkább vakmerőn, mint jogosantőn Péleusz és Telamón,s hagyták el ismert szigetük...S mi űzte Oinónébül e zordhősöket el, milyen isten... Állj, szavam!

Nem jó, ha a teljes igazság meztelentárja arcát. Gyakran az éppen a bölcs, aki tudhallgatni róla.

Ember-szerencsét, kézerőt,vaskarú harcot ha épp ma-gasztalok: úgy a nyomomról - mérhetik -mennyire szökken a lábam.Könnyü-nagy lendületű a térdem. Messzetengerentúlra röpülnek a sasok.Azoknak itt a Pélion alatt míly szivesendalolt a Múzsák kórusa - köztük Apollón:hét hurú lantját színaranyszép pöngetővel zenditette,

más-másnemű dalt pöngetőn.Ők először, kezdve Zeusszal,zengik az isteni Thétiszt, Péleuszt:Krétheusz anda leánya,Hippolüté, hogy akarta őt csalárdulfogni hálóba, s a Magnétek urát,párját - merész fortéllyal ármányos mesétszővén - meggyőzte: vétke van ellene, mertPéleusz az ő hitves hüsé-gét megkisértette Akasztosz

ágyán! A való pedig éppellenkező: csábítsa el őt, anő maga kérte rajongószenvedéllyel. Visszaborzadt e sikos

szótól a vitéz, eluta-sította a nőt, félve avendégbarát-őr Zeusz bosszuját.Észbevevén ezeket az istenekkirálya a fellegadó, bólintva ráúgy itélt: Péleusz vegyen el egy aranyuszonyúNéréidát, s hogylégyen veje: rávette Po-szeidaónt, ki Aigeábóljárt el a nagyhirü dór Iszthmoszba, holvíg fiukar csoda nádsíp-fújva fogadja az istent - s birkozásbannagymerészen összemérik izmukat.Minden ügyünk eldönti a velünkszületettSors. Aiginában tégedet, Euthümenész,karjába vont a Győzelem,s más-másnemű himnusz magasztalt. -

És most a nagybátyád, kineknyomdokán jártál, dicsőit,s véreid is vele, győztes Pűtheász!Nemea szülte szerencséd,s a honi hónap, amit szeret Apollón.Mind legyőzted megjelent kortársaidhonn, s Niszosz e szépvölgyü dombján. Felvidít,hogy városszerte vínak e hősi dijért.Tudd meg, Menandrosznak köszön-heted, hogy annyi fáradalmad

mézizü gyümölcse tied.A legkülönb edzők Athénbenvannak. Azért ne huzódozz,ha megénekelni jössz Themisztioszt:jól add ki a hangodat ésvond fel vitorlád teljesen,s zengd: birkozásban, s hősi ököl-harcban elért Epidauroszban iker-győzelmet is! És Aiakosz szentélye szépcsarnokába vitte virágkoszorúit a sző-ke Kháriszokkal.


AZ AKRAGASZI MIDÁSZRA(Fuvolajátékban nyert diadalára)

Ó víg derü városa, földünkön Te a legragyogóbb,Perszephoné hona, nyájban dús, gyönyörű Akragasz,ki fenn lakozol - patakod partján - a várhegy oldalán,

isteni s emberi nem szent asszonya, kérlek, anyánk:jer: s vedd e füzért, melyet átnyújt itt a jóhirü Midászés áldd meg, amiért ime Pűthóban ma győzött Hellaszonsípja zenéje, mit egykor hajdanánszörnyü Gorgók gyászdalából szőtt Athéné;

még hallva a dalt, mely a gyötrő gyász iszonyú jaja közttört fel a két szüzi, kigyókkal teli homlok alól:hogy Perszeusz által im elhullott a harmadik leány,s tengerölelt Perszeusz népére a sors vele szállt;mert nem csak az isteni Phorküsz-fajra vont e hős homályt,ám bosszut is állt: s Polüdeiktésznek lezárta víg torát,anyja sorát meg a kényszer-szülte nászt,felmutatva szép Medúsza véres arcát;

így tett ez a hős, akit - azt mondják - arany árral ölénszült Danaé; s hogy e kedvenc már ime megmenekült,a sípnak a Szűz maga akkor adta százszavú dalát:vad zokogása szava áradt Eurüalé ajakán,az Ő fuvolája meg átformálta búgó jajszavát.A mű a Szüzé, de az embereknek adta nyomban át,s megtanitotta a "sokfejű" szabályt,népetajzó versenyekre csábitásul:

mer úgy dalol ott az a hajlékony, finom érc meg a nád:nád, mely a szép Khariszoknak lakja királyi honát,s mint hű tanu őrzi a Képhiszoszra szálló dal szavát...S lám, noha fáradozása nélkül soha emberi jómeg nem születik s ha a döntő szót a daimón mondja is:a sorsszerüség soha el nem évül s csak megjő a nap,s ím, aki kételye közt épp másra vár,van, mit elnyer, mást meg elveszt mindörökre.

Marticskó József fordítása

KALLIMAKHOSZ

(I. e. 305-240 k.)

BERENÍKÉ HAJFÜRTJE

"Az ki a mennyboltot szemlélte s az égöveket mind.......................................................................................S látva Konón engem, Bereníké hajzata fürtjét,áldozatul melyet ő égilakóknak adott............................................................................................Esküszöm, életedet téve reá s fejedet..."

........................................................................................."...melyre a Nap leragyog, hegy foka is lerogyott,Arszinoé, az anyád ék-oszlopa, úgyhogy Athószon törtek a pusztító perzsa hajóhadak át.Mit tegyek én, hajfürt, ha a vastól porba omolnaknagy hegyek is? Khalübök fajzata halna ki bár,mely feltárta a föld rossz termését, ki is ásta,és kieszelte, hogy készül a vas kalapács!S hogy hajfürt-hugaim, lenyesettet, sírva sirattak,hirtelen itt termett szárnysuhogással a szél,Memnón bátyja, a záporesős, ibolyás övü úrnőlokriszi Arszinoé szélparipája hamar,s engem a nedves-esős levegőn át langy fuvalommalellebbentve letett Küprisz ölébe legott.Mert Zephürítisz volt, ki parancsát erre kiadta,ő, a kanóposzi part tája körül lakozó.S hogy ne csak egymaga Minóisz csillagkoszorújahintse az égboltról földilakókra a fényt:mécses lettem ezért a temérdek mennyei mécs köztén, Bereníkének szép haja fürtje, midőnKüprisz, esővíztől csöpögőt, a haláltalanokhozúj csillagnak a sok régi közt fölemelt.Nem lelek ebben oly új örömöt, mint bánatot abban,hogy sohasem lehetek már haja fürtje fején,hol sokat ittam, amíg szűzlány volt ő olajokból,ám sosem ízlelem én asszony fő kenetét."


NYÁRI ZÁPOR

Míg csak a Nap ragyogott, hogy a föld is főtt a melegtől,addig a naptüzes ég tündöklőbb volt a tükörnél,és sehol egy felhő nem tűnt fel az ég-levegőben,semmi homály......Ám, mikor anyjuktól vacsorát sürgetnek a lányoks munkától kezük elvonják már - akkor a Parnészhegy mögül egy felhő, s a kakukkfüves Aigeleósznakcsúcsa mögül feltűnt, s nagy esővel záporozott le.


THÉSZEUSZ ÉS A BIKA

Látva a hőst, mindnyájan ijedten visszariadtakíly nagy férfival, ily bikaszörnnyel szembekerülni,míg csak a távolból Thészeusz nagyot így nem üvöltött:"Várjatok ott bátran! S aki fürgébb, fusson Athénba

hírnökként s vigye gyorsan a hírt Aigeusznak, apámnak,megszabadítva eképp a töméntelen aggodalomtól:Thészeusz nincs már messzi, s a vízben dús Marathónbólélve cibálja elé a bikát." Így szólt, amazok megkurjongattak: "Ié paián!" s őt helybe bevárták.Oly falevél-halmot sem az északi szél, sem a délinem teritett még földre, s az ősz sem, a lomb-hullajtó,mint aminőt a tömeg Thészeusznak a lába elé szórt,és körülállták őt a parasztok, míg a parasztnők.......öveikkel megkoszorúzták...


REGGEL

Így szólt; s álom igázta le őt is, a szóra lesőt is.Nem sok időig aludtak; a pirkadat egyhamar eljöttharmatesőzve, mikor tolvajkéz nem tapogat márzsákmányféle után, hisz a hajnal pírja világlik.Rázendít odakünn egy vízmeritő is a dalra;és kinek út mentén van a háza, a sok kocsitengelyfölveri azt, a batárok alatt nyikorogva; s ugyancsakbosszantják biz az ágyu-süket rabszolgakovácsoksűrü csapásokkal...


THEOKRITOSZ

(I. e. 300 k.)

ARATÓMUNKÁSOK

MÍLÓNBúkaiosz, béreskoma, mit búsulsz, mi bajod van?Nem vágsz már egyenes rendet, nem vágsz egy ütemreszomszédoddal, mint azelőtt - úgy elmaradozgatsz,mint juh a nyájtól, hogyha tövis sértette a lábát!Hát estére mi lesz veled és mire mégy te ma délig?Hisz csak alig kezdted s már most sem győzöd a részed!

BÚKAIOSZMílón, kőből vagy! Te akár éjfélig aratnál!Még sose vágyódtál azután, aki nincs a közelben?

MÍLÓN

Még soha. Távoli vágy - munkásnak ugyan mire jó az?

BÚKAIOSZHát virrasztani sem szoktál? Szerelem sose kínoz?

MÍLÓNMents isten! Nem jó, ha az eb belekóstól a hájba!

BÚKAIOSZÉn szeretek, Mílón, s hány napja, talán tizenegy is!

MÍLÓNHordóból iszogatsz nyilván - nálam meg ecet sincs!

BÚKAIOSZHogyne, a házam előtt is azért minden csupa gizgaz!

MÍLÓNMondd meg már a komisz kislány apját!

BÚKAIOSZMúltkor a Hippokión aratóinak ő furulyázott!

MÍLÓNMegver az ég, bűnös! Nesze, itt van hát, ami kellett!Van már kis sáskád, aki éjszaka cirpel a nádon!

BÚKAIOSZGúnyt űzöl te velem. Node nemcsak Plútosz a vaksi:bajkeverő, csalafinta Erósz is! Hát te se hencegj!

MÍLÓNNem szoktam hencegni. Te meg tedd félre a sarlóts mondj a leánykádról egy kedves dalt, hisz a munkais könnyebb lesz így és régi poéta vagy úgyis!

BÚKAIOSZKarcsu leánykámról ti daloljatok énvelem, édesmúzsák, mert amit illettek, minden gyönyörű lesz!Bombűká, szívem, szír lánynak mondhat akárki,vézna, sötétbőrű, de nekem csak mézszinü vagy te!Nézd a sötét ibolyát, feketével cifra a jácint:azt keresik mégis koszorúba a legszivesebben!Kecske lucerna után fut, a kecske után fut a farkas:fönn az ekét daru űzi - bolondulok én teutánad!Volna csak annyim, mint Krőzusnak, ahogy hire járja,tiszta arany szobrunkat ajánlnám Aphroditének!Ott állnál, a kezedben a síp, vagy rózsa, vagy alma,én meg a lábaimon gyönyörűszép új saruimmal!

Bombűká, drágám, kicsiszolt márvány a te lábod,hangod olyan puha - nincs is szó a te mozdulatodra!

MÍLÓNNézd, ez a Búkosz, nézd hogy elámított a dalával!Mily jól illett össze a mondókával a dallam!Jaj, te szakáll, minek is nőttél, de hiábavaló vagy!Nos hát, süss ide: szent Litüerszészé ez a nóta:Démétér, te gyümölcssokasító, megsokasító,ezt a vetést áldd meg csoda-könnyű, bő aratással!Kévekötők, szaporán szedjétek! Senkise mondja:"semmirekellők, munkátok fizetése mivé lesz?"Úgy rakjátok a kazlat, nézzen az északi szélnek,attól hízik a szem, meg hogyha nyugat szele éri!Délben csépléskor ne aludjatok el, ti legények!Lám a törekről akkor száll legszebben a pelyva!Kezdj el aratni, mihelyt elsőt füttyent a pacsirta. -Hadd, mikor elpihen és tűrd el, ha a nap heve éget!Látjátok, gyerekek: csak a békák élete boldog:nincsen gondjuk rá, ki ad inniuk, annyi vizük van!És te fukar kasznár! Főzzél lencsét, ahogy illik,és ne metéld a köményt is félbe: bevágod az ujjad!Így illik nótázni a napszámosnak a réten.Azt a te nyafka szerelmed meg mondd el csak anyádnak,néki való, ha korán reggel még ágyba találod!

Meller Péter fordítása

FÉRFIBŰVÖLÉS

Hol van a bájital? És a babérgally? Hozd ide gyorsan,Thesztüliszem, s bíborszinü gyapjút fonj a kehelyre,hogy ki olyan rossz hozzám, megbűvöljem a férfit,kedvesemet, ki tizenkét napja felém se tekintett,élek-e vagy halok, azt sem bánja, se kérdi az átkos,ajtómon sem zörget a hűtlen. Másfele járkál,csalfa szivét most máshoz húzza Erósz meg az anyja.Arra megyek holnap, hogy lássam, ahol Timagétoszcsarnoka van, s hogy mit művelt, a szemére vetem mind.

S most ide bűvölöm áldozatommal. Bújj ki, Szeláná,szép sugaraddal: e halk ima téged idéz ma, királynőm,és Hekatét, akitől a kutyák is félnek, a holtaksírján, éjszinü vérben járó földbeli istent.Üdv néked, szörnyű Hekatá! Te vezess el a célhoz,hogy ne legyen rosszabb e varázsszer, mint mit a Kirkákészített, Médeia, s a szőkehaju Periméda.Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Elsőbb árpadarát hintünk be a tűzbe. No szórd már,

Thesztülisz! Ej, nyavajás, hol jár az eszed? Hova bámulsz?vagy tán már te is, undok lány, kikacagsz a bajomban?Szórd, és közben mondd: "Delphisznek szórom a csontját."Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Delphisz kínoz, ezért e babérgallyat neki gyújtom:mint ahogy ég ez a gally, lángolva-recsegve-ropogva,elnyeli nyomban a tűz s nem látjuk még hamuját sem,Delphisz is úgy égjen, porlassza a láng el a testét.Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Mint ahogy ezt a viaszt olvasztanom engedi úrnőm,úgy olvadjon nyomban a vágytól a mündoszi Delphisz;és ahogy Aphrodité forgatja e bronzkarikát itt,úgy forgassa a vágy Delphiszt házam küszöbénél.Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Most korpát hintsünk. Ó Artemiszem, te megoldodHádész büszke acélját is, s mindent, ami biztos!Thesztülisz... érzik már a kutyák... hallgasd a vonítást!Itt a keresztútnál Hekaté... kondítsd meg az ércet!Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Lám, a viharzó tenger is elcsitul, elhal az orkán,csak keblem mélyén nem csendesedik soha kínom;lassan elégek azért, aki így bánt árva fejemmel:nem vagyok én asszony, csak becstelen és megesett lány.Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Háromszor loccsantok eléd, úrnőm, ez igéketejtve: "Akár nő mellett fekszik, akár fiú mellett,hulljon rá nyomban feledés, mint Naxoszon egykorelfeledé Thészeusz szépfürtü, szelid Ariadnát."Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Mondják, megterem Arkadiában a lóbürök: attólmind a csikók őrjöngve rohannak, a gyors lovak is mind.Bárcsak látnám Delphiszemet berohanni lakombaőrjöngőn, otthagyva a zsírosfényü palaisztrát!Bűvkarikám bájold ide őt, házamba a kedvest!Ezt a zsinórt Delphisz veszitette el itt köpenyéről;ezt én most széttépve a gyilkos tűzbe hajítom.Ó jaj Erósz, te gonosz, testemből éjszinü véremmért szívod ki egészen, akár a mocsári pióca?Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Még gyikot őrlök, s már viszem is holnap neki inni,Thesztüliszem, most fogd a varázsfüvet és nosza indulj,háza szemöldökfáján gyúrd szét, még amig éj van,s megköpködve susogd: "Delphisznek gyúrom a csontját."Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!Most egyedül vagyok; elzokogom, vágyam hogyan ébredt.Hol kezdjem? Ki hozott ilyen átkos bajt a fejemre?Eljött Eubúlosznak a lánya a múltkor, Anaxó,Artemiszünk ligetébe - fején ékes kosarat vitt;volt ott sok fenevad, s egy oroszlánt is kivezettek.Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!

Néhai thrák dajkám, aki erre lakott, a közelben,Theukharidá, kérlek könyörögve, hogy ővele én isbámuljam meg a felvonulást. Vesztemre, követtem,büsszoszból szőtt gyapjukhitónomat öltve magamra,hosszu uszállyal, meg Klearisztá ünnepi leplét.Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!Már a Lükón portája körül, mintegy fele úton,megláttam Delphiszt, s Eudámipposzt vele együtt;szőkébb volt a szakálluk a nyíló szalmavirágnál,s keblük tündöklőbb ragyogású mint te, Szeláná;torna után mentek haza éppen a gümnaszionból.Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!Megláttam, s megmámorosodtam; s szivem, az árva,sebzetten kalapált - szinem elhalt, s már a menettelmitse törődtem; nem tudom én, házamba hogy értem,úgy leszedett lábamról forró lázzal a kórság,s tíz napon és tíz éjjelen át nyomtam nyoszolyámat.Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!Bőröm olyan lett, hogy nem sárgább nála a sáfrány,és a fejemről sűrü hajam mind hullani kezdett;csont és bőr voltam nem egyéb. Minden javasasszonytvégigjártam, hátha elűzik rólam a rontást.Semmi sem enyhített, s az idő tovafutva betellett.Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!Végül a rabnőmnek megvallottam mi a kínom."Thesztüliszem, te szerezd meg a gyógyírt szörnyü bajomra!Én nyomorult lány, testem-lelkem a mündoszié már.Menj hát, less rá Timagétosz csarnoka mellett;mert oda jár tornászni, gyakorta el is mulat ottan."Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!"És amikor látod, hogy nincs vele senki, titokbanints neki és mondd: »Szímaithá hív« - s hozd ide hozzám."Ekképp szóltam; a lány elment, s házamba vezettefényes testű Delphiszemet. Hallottam az ágyból,könnyed léptei ajtómnak küszöbét hogyan érik- hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná! -s megdermedt minden tagom, úgy, hogy a hó se különbül,s homlokomon feltört a verejték harmatos árja;szólni se tudtam, sem nyöszörögni, ahogy, mikor édesanyja után vágyik, felsír álmában a gyermek:mint a viaszbaba, megmerevült szép testem egészen.Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!Rámpillantva, szemét a kegyetlen a földre sütötte,majd nyoszolyámra leült, s ültében ilyen szavakat szólt:"Szímaithá, megelőztél engem, ahogy megelőztemén is tegnapelőtt a futásban a karcsu Philínoszt:hajlékodba előbb hívtál, mint én ide jöttem."Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!"Jöttem volna magamtól - az édes Erósz a tanúm rá -jöttünk volna barátok hárman-négyen az éjjel;

almát hoztam volna ruhámban, a nagy Dionűszoszalmáját, fejemen meg a Héraklész üde gallyát,tiszta, ezüstszinü nyír-hajtást bíbor szalagok közt."Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!"És ha fogadsz akkor, nem bánod meg te se (mert széps fürge vagyok, legalábbis az ifjak közt az a hírem),s én is megnyugszom, ha csupán csókolhatom ajkad;ámde ha elkergetsz kaputok tiltó reteszével,fáklyákat hozok és baltát, rádtörni az ajtót."Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!"Így pedig elsőnek Küpriszt illesse a hálám,s Küprisz után, mint másodikat, téged, ki a tűzbőlfélig elégve kimentettél, ó asszonyok éke,most, amikor házadba hivattál - mert mit Erósz gyújt,forróbb, mint Liparában a Háphaisztosz tüze lángja."Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!"Szörnyű lázzal Erósz felkelti a szűzet az ágyból,s férje meleg nyoszolyájáról is az ifjú menyecskét."Ekképp rendezgette szavát, és én, a hiszékeny,megfogtam karját, s odavontam a lágy kerevetre.Testem a testétől tüzesült, arcunk melegebb lett,mint azelőtt, s édes susogás rebbent fel a szánkról...Így hát - hogy ne fecsegjek hosszan, drága Szeláná -megtörtént, ami fő, s mindkettőnk vágya betellett.

És a szememre azóta nem is hányt semmit, egészentegnapig, és én sem neki. Ám itt járt a Philisztá,szép fuvolásnőnk, és a Melixó anyja ma nálam,épp, amikor fényes paripái az égre kifutvaÓkeanoszból felhozták rózsáskaru Áószt,s újságolta nekem, hogy Delphisz másba szerelmes.Másik nő keltette a vágyat benne, vagy ifjú,azt nem tudja; csak annyit, hogy Delphisz keveretlenitta a tiszteletére a színbort, majd kilopódzott,feldíszíteni friss koszorúkkal a kedvese házát.Így számolt be az asszony a múlt éjről, s igazat szólt;mert azelőtt háromszor-négyszer járt ide hozzám,dór olajoskorsója is itt állt gyakran egész nap -most pedig? Ímé, tizenkét napja felém se tekintett!Más gyönyörűségért feledett engem bizonyára.

Bájitalommal most idebűvölöm. És ha tovább isbánt, Hádész kapuján zörget be, a Moira segéljen!Rejtegetek ládámban rosszabb, arra való szert -egyszer egy asszír vándor járt itt, az tanitott rá.S most, úrnőm, a csikóidat Ókeanosz felé fordítsd, -én viselem vágyam, mint eddig, tűrve a kínját.Fényestestü Szeláná, üdv teneked, meg a többicsillagnak, kik az éjszaka nesztelen útjait őrzik.

Kerényi Grácia fordítása

ASZKLÉPIADÉSZ

(I. e. 320-275 k.)

ÉLETUNTSÁG

Huszonkétéves se vagyok és már unok élni.Ó Eroszok, mi e kín, mi ez a vad lobogás?Haljak bele, mi lesz a szórakozásotok? Őrültkockázás, játék, mint azelőtt, gyerekes.


VISZONZATLAN SZERELEM

Kelyhet fogj, Aszklépiadész? Miért sírsz? Mi hiányzik?Nem csak rád küldött Küprisz ilyen nyavalyát,durva nyilát nem csak szíved számára hegyezteszörnyü Erósz. Még élsz - mért hogy a porba heversz?Fogjuk hát Bakkhosz poharát! oly kurta a hajnal,várjuk, amíg fáklyák gyúlnak a hazauton?Fogd kelyhed! Nincs több szerelem - jőjj, balga barátom,az örök éjjelben majd nyugalomra lelünk.


KÜLDJ HAVAT...

Küldj havat és jeget és ködöt, árassz sűrü sötétet,lángbaborítsd az eget, földre eressz tüzesőt.Elveszthetsz, de amíg élnem hagysz, bármilyen áron,szörnyűbb vészeken is vigan éldelek én.Mert az az isten hajt, aki rajtad is úr, aki téged,Zeusz, aranyesőként ércfalon átvezetett.

Somlyó György fordítása

A SZERELMÉTŐL MEGSEBZETT MELEAGROSZ PANASZA

Megsebzett a heves Phílainon s bár a sebem nemlátni, a körmeimig gyötri a testem a kín.Végem, Erósz! Végem van, meghalok én, viperáraléptem nagy hanyagul, s máris elért a Halál!

Orbán Ottó fordítása

ÉDES...

Édes a szomjasnak a havas ital; édes a télbőlenyhe zefír szárnyán szállni a tavasz elé;mégsincs semmi oly édes, mint amikor szerelembenösszefonódott párt rejt a közös takaró.


ELRAGADOTT DIDÜMÉ...

Elragadott Didümé ingerlő, játszi varázsa,s bája tüzében, jaj mint viasz, olvadozok.Mit számít, hogy a bőre sötét? Feketéllik a szén is,ám szítsd lángra, s olyan, mint csupa rózsaszirom.

Somlyó György fordítása

EGY SZŰZHÖZ

Minek e nagy szüziség? Mi öröm van benne? Ha meghalsz,nem leled a szeretőd, nem leled a szivemet.Élők gyönyöre a szerelem; a sötét Acheronbanpor s csont, mindketten csak feküszünk, szüzikém.


KÖNYÖRGÉS A KOSZORÚKHOZ

Illatozó koszorúk, ti, ez ajtószárnyra akasztva,meg ne remegjenek ám könnyem-esőzte fehérszirmaitok; záporfelhős-szemü mind a szerelmes.Ám, ha kitárul a szárny és szeretőm jön, a szép,hullassátok szőke fejére szememnek esőjét,hadd fürdesse meg őt könnyem, a záporozó!

Papp Árpád fordítása

Documents

FOHÁSZ A MÚZSÁKHOZ.docx