624
Hatalom és ármány, szenvedély és hűség, igazság és becsület árad a New York Times izgalmas, a dicső középkorban játszódó bestsellerének lapjairól. A kedvelt írónő, Julie Garwood könyvében visszatér az ezüstlepelbe burkolózott Felföldre, a nagysikerű Titok helyszínére, és az olvasó újra találkozhat a két felejthetetlen harcossal: Ramsey Sinclairrel és Brodick Buchanannel _______________________________________________________________ ____________ Oroszlánszívű Richárd halála után sötét korszak köszönt Angliára a hataloméhes király és mohó talpnyalói zsarnoki uralma alatt. Az embert próbáló idők egyik áldozata Gillian, aki még egészen kisgyermek, amikor a kegyetlen és törtető Alford báró lemészárolja apját és kettészakítja családját. Alford mindenáron vissza akarja szerezni a despota János király drágakövekkel kirakott ládikáját, és éktelen haragra gerjed, amikor a kincs kisiklik ujjai közül – és több mint egy évtizedre eltűnik. Tizennégy évvel később, a gyönyörű ifjú hölggyé serdült Gillian a két skót nemzetségfő, Ramsey Sinclair és Brodick Buchanan személyében látja a kulcsot, melynek segítségével megfejtheti gyermekkora titkait. A vakmerő és ravasz skótok támogatásával, valamint új barátnőjére és egyben szövetségesére, Bridgid KirkConnellre támaszkodva Gillian végül szembeszáll a sötét lelkű és gátlástalan Alford báróval, aki elvette tőle otthonát, szétzúzta családját, bemocskolta apja jó hírét. Ám a hős

Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Hatalom és ármány, szenvedély és hűség, igazság és becsület árad a New York Times

izgalmas, a dicső középkorban játszódó bestsellerének lapjairól. A kedvelt írónő, Julie

Garwood könyvében visszatér az ezüstlepelbe burkolózott Felföldre, a nagysikerű Titok

helyszínére, és az olvasó újra találkozhat a két felejthetetlen harcossal: Ramsey Sinclairrel és

Brodick Buchanannel

___________________________________________________________________________

Oroszlánszívű Richárd halála után sötét korszak köszönt Angliára a hataloméhes király és

mohó talpnyalói zsarnoki uralma alatt. Az embert próbáló idők egyik áldozata Gillian, aki

még egészen kisgyermek, amikor a kegyetlen és törtető Alford báró lemészárolja apját és

kettészakítja családját. Alford mindenáron vissza akarja szerezni a despota János király

drágakövekkel kirakott ládikáját, és éktelen haragra gerjed, amikor a kincs kisiklik ujjai közül

– és több mint egy évtizedre eltűnik.

Tizennégy évvel később, a gyönyörű ifjú hölggyé serdült Gillian a két skót nemzetségfő,

Ramsey Sinclair és Brodick Buchanan személyében látja a kulcsot, melynek segítségével

megfejtheti gyermekkora titkait. A vakmerő és ravasz skótok támogatásával, valamint új

barátnőjére és egyben szövetségesére, Bridgid KirkConnellre támaszkodva Gillian végül

szembeszáll a sötét lelkű és gátlástalan Alford báróval, aki elvette tőle otthonát, szétzúzta

családját, bemocskolta apja jó hírét. Ám a hős harcosok mellett Gillian és Bridgid azt is

megtanulja, hogy a vágy is könnyen hódító fegyverré válhat… az árulás egyetlen pillanat alatt

megöli a bizalmat… és mindent kockára tesz azzal, ha megadja magát egy nem várt szerelem

csábításának.

Page 2: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

LENYŰGÖZŐ MESE. …Izgalmas történet, szenvedély, hűség, barátság és rejtély összeolvad

az élethű, húsvér szereplőkkel.

—Romantic Times

NAGYSZERŰ SZÓRAKOZÁS. …EGYSZERŰEN FELEJTHETETLEN. Soha még románc

nem volt ilyen jó.

—Rendesvous

LETEHETETLEN. …Bárki, akinek volt szerencséje elolvasni Julie Garwood klasszikus

meséjét, A titkot, emlékezni fog a két kedves csirkefogóra, Brodick Buchananre és Ramsey

Sinclair-re. A váltságdíj az ő saját történetük… A cselekmény gördülékeny és szórakoztató, és

élet közelbe hozza a középkori Angliát.

—Under tn Covers Book Reviews

LEBILINCSELŐ. —Amazon.com

REMEK JÁTÉK, tele humorral, szerelemmel, csatával és csípős párbeszédekkel… Annyi

szórakozást kínál, hogy az ember le sem tudja tenni… A szereplők mintha régi barátaink

lennének, és az olvasó szinte sajnálja, hogy véget ért a történet.

—The Cedar Rapids Gazette (IA)

CSODÁLATOS. …A VÁLTSÁGDÍJ biztosítja számunkra a feszültséget, a szenvedélyt és a

humort.

—All About Romance

Julie Garwood történetei egy más világban játszódnak, ám ő megfoghatóvá teszi ezt a világot.

Az olvasók… értékelik az élet törékenységét egy olyan időben, amikor a halál mindenütt jelen

volt.

—The Kansas City Star

2

Page 3: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brian Michael Garwoodnak,

a kiváló újdonsült jogász-közgazdásznak—

A te éles eszeddel, szenvedélyes lelkeddel és könyörületes szíveddel

nincs semmi, ami megállíthatna.

Amikor nekiindulsz ennek a nemes pályának, ne felejts el:

”A jog olyan gépezet, amelynek ha megadják a kezdőlökést,

már magától is működik.”

Galsworthy: A jog II

Add meg a kezdőlökést, Bryan!

3

Page 4: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

E L Ő S Z Ó

Anglia, Oroszlánszívű Richárd király uralkodása idején

A rossz dolgok mindig éjszaka történnek.

Az éj legsötétebb órájában meghalt Gillian édesanyja, miközben új életet hozott a világra, és

egy fiatal, meggondolatlan szolgáló, aki égett a vágytól, hogy elsőként tudassa a szomorú hírt,

felkeltette a két kislányt és elmondta nekik, hogy édesanyjuk halott. Két nappal később

megint csak éjszaka rázták fel őket, hogy megtudják, meghalt újszülött öccsük is, akit apjuk

tiszteletére Ranulfnak neveztek el. Törékeny teste nem bírt megbirkózni azzal, hogy teljes két

hónappal korábban jött a világra.

Gillian félt a sötétségtől. Megvárta, amíg a szolgáló elhagyja a szobát, majd hasára feküdt és

lecsusszant a nagy ágyról a hideg kőpadlóra. Mezítláb szaladt végig a tiltott útvonalon, a

titkos folyosón, amely nővére szobájába vezetett, és ahhoz a meredek lépcsőhöz is, amely a

konyha alatti alagútban ért véget. Alig tudta átpréselni magát a szekrényke mögött, amelyet

apja tett a keskeny ajtó elé, hogy visszatartsa lányait attól, hogy a titkos átjárón

szaladgáljanak. Újra és újra figyelmeztette őket, hogy ez titok, és az átjárót csak végszükség

esetén lehet használni. Egyáltalán nem játékra való. Hiszen még a leghűségesebb szolgálóinak

sem árulta el a három hálószobát összekötő folyosó titkát, és később sem állt szándékában

elmondani nekik. Attól is tartott, hogy lányai esetleg leesnek a meredek lépcsőn és kitörik a

nyakukat, ezért nem egyszer megfenyegette őket, hogy alaposan kiporolja a feneküket, ha

rajtakapja őket, hogy az átjárót használják. A titkos folyosó veszélyes és tilos hely volt

számukra.

De azon a szörnyűséges éjszakán, a gyász és veszteség éjszakáján Gillian nem törődött azzal,

hogy esetleg bajba kerül. Félt, és valahányszor rátört a félelem, egyenesen nővére, Christen

szobájába szaladt vigaszért. Amikor sikerült résnyire nyitnia az ajtót, Christenért kiáltott, és

aztán várta, hogy érte jöjjön. Nővére odasietett, megragadta a kezét, és behúzta a szobába,

majd segített neki felmászni az ágyba. A kislányok összekapaszkodtak a vastag takaró alatt és

együtt zokogtak, miközben apjuk elkeseredett fájdalomkiáltásai visszhangzottak végig a

szobákon. Hallották, hogy újra és újra édesanyjuk nevét üvölti. A halál behatolt békés

otthonukba és gyásszal töltötte el a házat.

4

Page 5: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A családnak nem adatott meg, hogy az idő begyógyítsa sebeiket, mert az éjszaka szörnyei

nem hagytak fel a vadászattal. Akkor is éjszaka volt, amikor pogányok törtek rájuk és

kiirtották Gillian családját.

Apja ébresztette fel. Berohant a szobába, karján Christennel. Hűséges katonái ott jöttek

mögötte. William – Gillian kedvence, mert a férfi mindig édességekkel traktálta, amikor apja

nem látta –, Lawrence, Tom és Spencer. Arcukon komor arckifejezés ült. Gillian felült, és

álmosan dörzsölte szemét kézfejével, miközben apja átadta Christent Lawrence-nek, majd

hozzásietett. A gyertyát az ágy melletti szekrényre tette, leült mellé és gyengéden kisimította a

kislány haját a szeméből.

Apja szörnyen szomorúnak nézett ki, és Gillian úgy vélte, tudja az okát, miért.

– A mama megint meghalt, papa? – kérdezte aggodalmasan.

– Az isten szent… nem, Gillian – felelte apja fáradt hangon.

– Akkor hazajött?

– Ó, édes kis báránykám, ezt már annyiszor megbeszéltük. A mama soha többé nem jön haza.

A holtak nem szoktak visszajönni. A mamád most már a mennyben van. Próbáld megérteni!

– Igen, papa – suttogta Gillian engedelmesen.

Hallotta a halk kiáltásokat az alattuk levő szintről, és észrevette, hogy apján páncéling van.

– Most harcolni mész, papa, az isten szent nevében?

– De előbb biztonságban akarlak tudni téged és a nővéredet.

Felkapta a ruhát, amelyet Gillian szobalánya, Liese tett ki másnapra, és gyorsan felöltöztette

lányát. William előrelépett, és letérdelt elé, hogy ráadja a cipőjét.

Apja még soha nem öltöztette, és Gillian nem értette a dolgot.

– Papa, előbb le kell venni a hálóinget, csak utána adhatod rám a ruhát. És szólni kell Liese-

nek, hogy fésülje meg a hajamat.

– Ma éjjel nem számít, hogy meg van-e fésülve a hajad.

– Papa, sötét van odakint?

– Igen, Gillian, sötét van.

– Ki kell mennem a sötétbe?

Apja hallotta a félelmet a hangjában, és próbálta megnyugtatni.

– Fáklyák fogják megvilágítani az utat, és nem leszel egyedül.

– Te is velünk jössz?

Nővére válaszolt apja helyett.

5

Page 6: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem – kiáltotta a szoba másik végéből. – Mert a papának itt kell maradnia, hogy harcoljon,

isten szent nevében – ismételte meg az apjától oly sokszor hallott kifejezést. – Nem igaz,

papa?

Lawrence rászólt Christenre, hogy maradjon csendben.

– Nem akarjuk, hogy bárki is megtudja, hogy elmegyünk. – magyarázta suttogva. – Ugye,

tudsz nagyon-nagyon csendben lenni?

Christen buzgón bólogatott.

– Tudok – súgta vissza. – Szörnyen csendben tudok lenni, ha kell, és amikor…

– Csitt, aranyom! – tette Lawrence a kislány szája elé a kezét.

William a karjába vette Gilliant, kilépett vele a szobából és a sötét folyosón át apja szobájába

vitte. Spencer és Tom előttük jártak a gyertyákkal, hogy megvilágítsák az utat. A kőfalon

óriási árnyékok táncoltak, lépést tartva velük, és nem hallatszott más hang, mint csizmáik

kopogása a kőpadlón. Gilliant félelem fogta el, ezért szorosan átölelte a katona nyakát, és fejét

az álla alá fúrta.

– Nem szeretem az árnyakat – nyöszörögte.

– Nem bántanak – nyugtatgatta a férfi.

– A mamát akarom, William.

– Tudom, kismackóm.

Butácska beceneve mindig mosolyra fakasztotta a kislányt, és félelme hirtelen tovaszállt.

Látta, hogy apja elsiet mellettük, és szeretett volna utána kiáltani, de William figyelmeztetően

az ajkára tette az ujját, emlékeztetve, hogy most csendben kell maradniuk.

Alighogy beértek a szobába, Tom és Spencer máris nekilátott, hogy elmozdítsa a fal mellől az

alacsony szekrényt, amely mögött a titkos ajtó rejtőzött. A rozsdás sarokvasak panaszosan

nyikorogtak, olyan hangot adva ki, mint a dühös medve, aminek akarata ellenére

szétfeszítették a száját.

Lawrence és William letették a kislányokat, hogy meg tudják gyújtani a fáklyákat. Abban a

pillanatban, amikor hátat fordítottak, Christen és Gillian apjukhoz rohantak, aki térden állva

kutatott az ágy melletti szekrény fiókjában. A két kislány megállt a két oldalán, lábujjhegyre

emelkedve a szekrény szélébe kapaszkodtak, és próbáltak belekukucskálni a fiókba.

– Mit keresel, papa? – kíváncsiskodott Christen.

– Ezt – emelt magasba egy ékszerekkel gazdagon díszített dobozt.

– Ez szörnyen szép, papa – mondta áhítatosan Christen. – Az enyém lehet?

– Meg az enyém is – kotnyeleskedett közbe Gillian.

6

Page 7: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem – mondta szigorúan apjuk. – Ez a doboz János hercegé, és azt akarom, hogy meg is

kapja.

Még mindig térden állva, az apjuk Christen felé fordult, megfogta a karját és a kislány

vonakodása ellenére magához húzta.

– Ez fáj, papa!

– Sajnálom, kicsim – engedett azonnal a szorításon az apa. – Nem akartam fájdalmat okozni,

de azt akarom, hogy most nagyon figyelj arra, amit mondok neked. Meg tudod ezt tenni,

Christen?

– Igen, papa, figyelek rád.

– Nagyon jó – dicsérte meg apja. – Szeretném, ha magaddal vinnéd ezt a dobozt, amikor

elmész. Lawrence meg fog védeni minden bajtól, és biztonságos helyre visz téged. Segít majd

elrejteni ezt az átkozott kincset, amíg el nem jön az idő, és utánatok tudok menni, hogy

elvigyem a dobozt János herceghez. Senkinek nem szabad beszélned a kincsről, Christen!

Gillian gyorsan megkerülte apját, és Christen mellé állt.

– Nekem elmondhatja, papa?

Apja oda sem figyelt a kérdésre, Christen válaszára várt.

– Senkinek sem fogom elmondani – ígérte a kislány.

– Én se fogom elmondani senkinek – csatlakozott sietve nővéréhez Gillian, és nagyot bólintott

hozzá, hogy apja lássa, komolyan gondolja, amit mondott.

Apjuk továbbra sem vett tudomást kisebbik lányáról, mert minden igyekezete arra irányult,

hogy megértesse Christennel, milyen fontos dologról van szó.

– Soha senki nem tudhatja meg, hogy nálad van a doboz, gyermekem. Most pedig, figyeld,

hogy mit csinálok! – parancsolt rá. – Betekerem a dobozt ebbe az ingbe.

– Hogy senki ne lássa meg? – kérdezte Christen.

– Így igaz – suttogta apja. – Hogy senki ne lássa meg.

– De én már láttam, papa – kotyogott közbe Gillian.

– Tudom, hogy láttad – biccentett apja, majd felnézett Lawrence-re. – Még túl fiatal hozzá…

túlságosan sokat kérek tőle. Édes istenem, hogyan engedhetném el a kicsikéimet?

– Az életem árán is megvédelmezem Christent – lépett előre a férfi. – Gondoskodom róla,

hogy senki ne láthassa meg a dobozt.

William is előre lépett, hogy letegye esküjét.

– Semmilyen bántódás nem érheti Lady Gilliant – fogadkozott. – A szavamat adom, Ranulf

báró. Az életemmel felelek a biztonságáért.

7

Page 8: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A hangjából áradó szenvedély megnyugtatta a bárót. Bólintott a két katonának, hogy jelezze,

teljesen megbízik bennük.

Gillian megbökte apja könyökét, hogy felhívja magára a figyelmét. Ő sem akart kimaradni.

Amikor apja becsomagolta az egyik ingébe a dobozt és Christennek adta, Gillian várakozóan

összekulcsolta a kezét, mivel feltételezte, ha nővére kap ajándékot, akkor neki is jár. Igaz,

hogy Christen volt az elsőszülött, ráadásul három évvel idősebb is, mint ő, de apjuk soha

kivételezett egyikükkel sem.

Nehéz volt türelmesen várni, de Gillian megpróbálta. Figyelte, ahogy apja magához öleli

nővérét, és homlokon csókolja.

– Ne felejtsd el a papát! – suttogta. – Ne felejts el engem!

Ezután Gillianért nyúlt. A kislány a karjába vetette magát, és cuppanós csókot nyomott

borostás arcára.

– Papa, nekem nem adsz egy szép dobozt?

– Nem, édesem. Te most Williammel mész. Fogd meg a kezét és…

– De papa, nekem is kell egy doboz! Hogy legyen mit magammal vinnem.

– A doboz nem ajándék, Gillian.

– De papa…

– Szeretlek! – mondta, visszapislogva könnyeit, és szorosan magához lányát. – Vigyázzon rád

a jóisten!

Ector, apja intézője rontott be. Kiáltása úgy megijesztette Christent, hogy elejtette a kincset. A

kigurult az ingből és nagyot koppant a kőpadlón. A fáklyák fényében életre keltek a fába

beékelt rubintok, zafírok és smaragdok, és úgy csillogtak-villogtak, mintha égből pottyant

csillagok lennének.

Ector megtorpant, és az elégurult vakító gyönyörűségre meredt.

– Mi történt, Ector?

Azon igyekezetében, hogy mielőbb átadja urának a katonák parancsnokának, Bryantnek az

üzenetét, Ector látszólag oda sem figyelve felvette a dobozt a földről, átnyújtotta Lawrence-

nek, majd a báróhoz fordult.

– Uram, Bryant megparancsolta, hogy mondjam el önnek, az ifjú Vörös Alford katonáival

bejutott a belső várudvarra.

– Látták Alford bárót? – bukott ki a kérdés Williamből. – Vagy továbbra is elbújik előlünk?

Ector a katonára nézett.

– Nem tudom – ismerte be, mielőtt visszafordult volna a báróhoz. – Bryant az is a lelkemre

kötötte, hogy szóljak, a katonái önt keresik, uram.

8

Page 9: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Máris megyek – jelentette ki a báró, és talpra állt. Intett Ectornak, hogy hagyja el a szobát,

majd maga is követte. Az ajtóban megállt, hogy még egy utolsó pillantást vessen imádott

lányaira. Az angyalarcú, szőke hajú Christen és Gillian, aki anyja fehér bőrét és ragyogó zöld

szemét örökölte, úgy néztek ki, mint akik menten zokogásban törnek ki.

– Induljatok, és az isten legyen veletek! – parancsolta a báró rekedt hangon.

És elment. A katonák az átjáróhoz sietettek. Tom előrement, hogy kinyissa az alagút végén

lévő ajtót, és ellenőrizze, hogy az ellenség nem foglalta el még azt a területet. Lawrence

megfogta Christen kezét, és a fáklyát magasra tartva vezette a kislányt a sötét folyosón.

Gillian rögtön mögötte szaporázta William kezébe kapaszkodva. Spencer zárta a sort. Ő még

visszaráncigálta a szekrényt a nyílás elé, mielőtt bezárta volna maguk mögött az ajtót.

– A papa nem is mondta, hogy neki is van titkos ajtaja – súgta Gillian Christennek.

– Nekem sem árulta el – súgta vissza nővére. – Talán elfelejtette.

Gillian megrángatta William kezét.

– Nekem és Christennek is van titkos ajtón, de a hálószobánkban. Senkinek nem mondhatjuk

el, mert ez titok. A papa azt mondta, hogy el fog fenekelni, ha eláruljuk valakinek. Te tudtad,

hogy ez titok, William? – A katona nem válaszolt, de a kislányt nem riasztotta el a hallgatása.

– Tudod, hová vezet a mi járatunk? A papa azt mondja, ha a végére érünk, akkor a halastónál

lyukadunk ki. Most odamegyünk?

– Nem. Ez a folyosó a borospince alá vezet. Mindjárt a lépcsőhöz érünk, és azt szeretném, ha

nagyon csendben maradnál.

Gillian egyik szemét az árnyékon tartotta, amelyik a falon követte őket. Közelebb húzódott

Wiliamhez, majd nővérére terelődött a figyelme. Christen magához szorította az ékszeres

dobozt, de az ing csücske a könyöke alá lógott, és Gillian nem tudott ellenállni neki. Kinyúlt

és megfogta a végét.

– Most én következem, hogy a dobozt vigyem. A papa mondta.

Christen dühös lett.

– Nem is mondta – kiáltott fel. Gyorsan Lawrence felé fordult, hogy húga ne érje el a dobozt,

és árulkodni kezdett. – Lawrence, Gillian hazudozik. A papa azt mondta, hogy nálam legyen a

doboz, ne nála.

Gillian azonban nem engedett.

– De akkor is én jövök soron – jelentette ki, és megpróbálta újra elkapni az inget. Gyorsan

visszakapta a kezét, mert mintha hangot hallott volna a háta mögül. Megfordult, hogy

megnézze, mi okozta a zajt. A lépcsősor komor sötétségbe burkolózott. Gillian semmit sem

látott, de biztos volt benne, hogy az árnyékban szörnyetegek rejtőznek, hogy elkapják őt, sőt,

9

Page 10: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

talán egy vad sárkány is elbújt a sötétben. Rémülten kapaszkodott a katona kezébe, és

szorosan hozzábújt.

– Nem szeretek itt lenni – sírta el magát. – William, vegyél fel!

Alighogy a férfi lehajolt, hogy szabad kezével felemelje a kislányt, a falon remegő árnyak

egyike szintén megmozdult, és egyenesen ráugrott. Gillian felsikoltott rémületében,

megbotlott és nekiesett Christennek.

– Nem adom, az enyém! – kiáltotta nővére, és Gillian felé ütött, mire az árny Williamnek

rontott. Az ütés a térdén érte a férfit, aki nekiesett Lawrence-nek. A lépcsőfokok síkosak

voltak a falakról csöpögő nedvességtől, és a két férfi túl közel volt a lépcső széléhez, semhogy

meg tudják tartani magukat. Fejjel előre zuhantak a sötétségbe a kislányokkal együtt. Szikrák

pattogtak körülöttük, ahogy a fáklyák tüzes labdaként bucskáztak le előttük a mélybe.

William kétségbeesetten igyekezett megóvni a kislányt, ahogy legurultak a csorba

lépcsőfokokon, de nem tudta teljesen betakarni testével, így Gillian álla nekiütődött az éles

kőnek.

Az eséstől kábultan, Gillian lassan felült és végignézett magán. Vér áztatta a ruháját, és

amikor meglátta a vért a kezén, sírva fakadt. Nővére mellette feküdt, arccal a padlón, és meg

sem moccant.

– Christen, segíts! – hüppögte Gillian. – Kelj fel! Nem szeretek itt lenni. Kelj már fel!

William talpra küzdötte magát, és a hisztérikus kislányt szorosan magához ölelve, futva indult

neki a folyosónak.

– Csitt, kicsim, csitt! – csitítgatta újra és újra.

Lawrence követte, a karjában Christennel. A lányka homloksebéből is vér szivárgott.

– Lawrence, te és Tom vigyétek Christent a patakhoz. Spencer és én utánatok megyünk –

kiáltotta William.

– Gyertek velünk most! – sürgette őket Lawrence, túlkiabálva Gillian zokogását.

– A gyerek nagyon rossz állapotban van. Össze kell varrni a sebét – magyarázta William. –

Menjetek! Majd utolérünk benneteket. Siessetek! – tette hozzá, és maga is futásnak eredt.

– Christen! – sikította Gillian. – Christen, ne hagyj itt!

Amikor az ajtó közelébe értek, William befogta Gillian száját, és igyekezett rávenni, hogy

csendben maradjon. A cserzővarga házához vitték a kislányt a külső várudvarba, hogy Maude,

a cserzővarga felesége összevarrja a sebet. Gillian állának alsó része teljesen szétnyílt.

Mindkét katona lefogta a kislányt, amíg Maude dolgozott. A csata már a közelben dühöngött,

és a zajok olyan fülsiketítően hangossá váltak, hogy kiabálniuk kellett, ha hallani akarták

egymást.

10

Page 11: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Fejezd be! – parancsolt az asszonyra William. – Biztonságos helyre kell vinnünk, mielőtt

késő lenne. Siess! – sürgette meg Maude-ot, majd kirohant őrködni.

Maude csomót kötött a cérnára, majd elcsípte, aztán amilyen gyorsan csak tudta, bekötözte

Gillian állát és nyakát.

Spencer felemelte a kislányt, és Willliam után sietett. Az ellenség gyújtónyilakkal felgyújtotta

néhány kunyhó tetejét, és a két férfi a kislánnyal a lángok fényében rohant fel a dombra, ahol

a lovaik vártak.

Félúton jártak, amikor katonák özönlötték el a domboldalt. Alulról is elvágták az útjukat.

Lehetetlen volt menekülni, de a két bátor ember most a kötelességét tartotta szem előtt.

Gillian a földre tették maguk közé, és pusztán lábuk szolgált védőrácsként a támadás ellen,

ahogy megálltak fölötte, hátukat egymásnak vetették, és kardjukat magasba emelve végső

csatakiáltás hagyta el torkukat. A két nemes férfiú úgy halt meg, ahogy élt. Bátran és

becsülettel védelmezve az ártatlant.

Alford egyik parancsnoka felismerte a kislányt, és visszavitte a nagyterembe. Liese, Gillian

komornája észrevette a kislányt, amikor beléptek, és merészen kitört a sarokba terelt

szolgálók csoportjából. Megpróbálta rávenni a katonát, hogy bízza rá a kislányt. Szerencsére a

parancsnoknak terhére volt a gyerek, így boldogan megszabadult tőle. Ráparancsolt Liese-re,

hogy vigye fel a kicsit, majd kirohant, hogy újra belevesse magát a csatába.

Gillian úgy viselkedett, mint aki nincs magánál. Liese megragadta a kezét, és gyorsan

felsietett vele a lépcsőn a kislány szobája felé, hogy minél messzebb kerüljön a mészárlástól.

Teljes pánikban nyúlt a kilincs felé. Arcán könnyel folytak, ahogy belekapaszkodott, de

kinyitni már nem tudta. A dobhártyarepesztő reccsenéstől nagyot ugrott. Éppen idejében

fordult meg ahhoz, hogy lássa, amint a nagyterem súlyos tölgyfaajtaja kivágódik, és véres

kardokkal és harci szekercékkel felfegyverzett emberek özönlenek be rajta. A vér szagától

megrészegülten emelték fegyverüket, hogy lesújtsanak a gyengékre és védtelenekre. A

fegyvertelen nők és férfiak maguk elé emelték a kezüket szánalmas védekezésül a pengeéles

kardokkal szemben. Szükségtelen vérontás volt ez már. Liese elborzadva roskadt térdre,

szemét lehunyta és fülét is befogta, hogy ne lássa, ahogy barátait lemészárolják, hogy ne

hallja kétségbeesett hangjukat, amint kegyelemért könyörögnek.

Gillian mozdulatlanul állt mellette, de amikor meglátta, hogy apját rángatják be a terembe, a

lépcsőkorláthoz szaladt és letérdelt.

– Papa – suttogta, aztán meglátta az aranyköpenyes embert, amint apja fölé emeli a kardját. –

Papa! – sikoltotta.

Ezek voltak az utolsó szavai. Attól a pillanattól fogva Gillian a némaság világába süllyedt.

11

Page 12: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Két héttel később a fiatalember, aki elfoglalta apja birtokát, Vörös Alford, Lockmiere bárója

maga elé hívatta, hogy döntsön a sorsa felől, és Gillian anélkül, hogy egy szót is szólt volna,

világosan értésére adta, mit gondol és mit érez.

Liese Gillian kezét fogva lépett be a nagyterembe, hogy találkozzon a szörnyeteggel, aki

megölte a gyermek apját. Alford, aki alig érte még el azt a kort, hogy férfinak nevezhessék,

gonosz, hataloméhes démon volt, és Liese tudta, hogy pusztán intéssel a halálba küldheti

mindkettőjüket.

Gillian kiszakította magát Liese szorításából, és egyedül indult előre. Megállt, amikor elérte a

hosszú asztalt, ahol Alford és társai ebédeltek. Kifejezéstelen arccal, kezeit maga mellett

lógatva, mozdulatlanul állt, és üres tekintettel bámult a báróra.

A férfi egyik kezében egy fácáncombot tartott, a másikban nagy szelet barna kenyeret. Zsír

pettyezte sovány, borostás állát, szájából húscafatok lógtak ki. Néhány percig tudomást sem

vett a gyerekről, majd miután a csontot a háta mögé dobta, felé fordult.

– Hány éves vagy, Gillian? – Egy egész percig várt, mielőtt újra próbálkozott. – Kérdeztem

valamit – morogta, és igyekezett legyűrni növekvő indulatát.

– Nem lehet több négyévesnél – jegyezte meg egyik barátja.

– Szerintem öt is elmúlt – szólt közbe másik társa is. – Kicsi ugyan, de akár hatéves is lehet.

Alford felemelt kézzel intette csendre embereit, de tekintetét egy pillanatra sem vette le a

kislányról.

– Ez egyszerű kérdés. Válaszolj, és egyben azt is elmondhatnád, hogy szerinted mit kellene

tennem veled. Az apám gyóntatója úgy véli, azért nem tudsz beszélni, mert az ördög

megszállta a lelkedet. Arra kért, engedjem meg neki, hogy kiűzze belőled, és hidd el, nem

kellemesek a módszerei. Szeretnéd, ha elmondanám, mit is fog pontosan csinálni? – kérdezte.

– Nem, nem hiszem, hogy szeretnéd – tette hozzá félelmetes vigyorral. – A kínzás

természetesen szükségszerű, mivel ez az egyetlen módszer, amellyel ki lehet űzni az emberből

az ördögöt. Legalábbis nekem azt mondták. Szeretnéd, ha egy asztalhoz kötöznének hosszú

órákra, miközben a gyóntató vallat? Megvan a hatalmam, hogy megtegyék a parancsomra.

Most pedig felelj a kérdésemre, mégpedig gyorsan! Mondd meg, hány éves vagy! – követelte

hörögve.

A kislány hallgatással válaszolt. Jeges hallgatással. Alford látta, hogy fenyegetése nem ért

célt. Arra gondolt, hogy a lányka talán túl együgyű ahhoz, hogy felfogja, amit mond. Elvégre

az apja lánya, és a báró is milyen ostoba bolond volt, amikor elhitte, hogy Alford a barátja.

– Talán azért nem válaszol, mert nem tudja, hány éves – vélte az egyik férfi. – Kérdezd a

dobozról!

12

Page 13: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Alford biccentett beleegyezése jeléül.

– Figyelj csak, Gillian – kezdte savanyú hangon. – Az apád ellopott egy igen értékes holmit

János hercegtől, én pedig vissza akarom szerezni tőle. Gyönyörű ékkövek voltak a doboz

tetején és oldalán. Ha láttad, egészen biztosan emlékszel rá – tette hozzá. – Láttad a kincset?

És a nővéred? Felelj! – csattant fel éles, parancsoló hangon. – Láttad, hogy apád elrejti a

dobozt? Vagy talán te dugtad el?

A kislány úgy tett, mintha egy szót sem hallott volna abból, amit a férfi mondott, csak bámult

rá rezzenéstelenül.

Az ifjú báró bosszankodva felsóhajtott, majd úgy döntött, hogy megpróbálja megfélemlíteni a

tekintetével.

A gyermek arckifejezése egyetlen lélegzetvételnyi idő alatt változott meg. Már nem

közönyösen meredt a férfira. A tekintetében lobogó végtelen gyűlölet gyorsan

elbátortalanította a bárót, akinek karján és tarkóján égnek álltak az apró szőrszálak. Nem

istentől való dolog, ha egy ilyen zsenge korú teremtés ekkora erővel képes kifejezni érzelmeit.

Megijedt a kicsitől. Mivel maga is feldühödött saját reakcióján, hiszen a gyermek alig nőtt ki

a kisbabakorból, Alford ismét durvasághoz folyamodott.

– Ványadt, beteges kis jószág vagy, tudod-e, ezzel a sápadt bőrrel és seszínű hajjal. A nővéred

bezzeg szép, ugye? Mondd csak, Gillian, féltékeny voltál rá? Ezért lökted le a lépcsőn? Az

asszony, aki összevarrt, elmondta, hogy Christen és te lefelé mentetek a lépcsőn, és a veled

lévő katona elárulta neki, hogy te lökted le a nővéred. Jó, ha tudod, Christen már halott, és ez

a te hibád. – Előrehajolt, és hosszú, csontos ujját a kislányra szegezte. – Egész életedben ezzel

a bűnnel kell együtt élned, bármilyen rövid legyen is ez az élet. Úgy döntöttem, hogy a világ

végére száműzlek – tette hozzá mintegy mellékesen. – Messze, északra, ahol szörnyen hideg

van. A pogányok közt fogsz élni, míg el nem jön a nap, amikor újra szükségem lesz rád. Most

pedig tűnj el a szemem elől! Kiráz tőled a hideg.

Liese a félelemtől reszketve lépett előre.

– Uram, elkísérhetem a kislányt északra, hogy vigyázzak rá?

Alford a bejárat mellett gyáván reszkető szolgálólányra emelte a tekintetét, és önkéntelenül is

megrezzent a rémülettől eltorzult arc láttán.

– Az egyik boszorkány gondoskodik a másikról? – vakkantotta gúnyosan. – Nem érdekel,

hogy mész vagy maradsz. Azt teszel, amit akarsz, csak vidd el a szemem elől ezt a

pokolfajzatot, hogy nekem és a cimboráimnak ne kelljen tovább elviselnünk a sátáni

tekintetét.

13

Page 14: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Alford kihallotta a remegést a saját hangjából, és még jobban felbőszítette. Felkapott egy

súlyos fatálat az asztalról, teljes erőből a gyerek felé hajította. Épp hogy elhibázta. Az edény a

kislány feje mellett alig centiméterekkel zúgott el. Gilliannek a szeme se rebbent, csak

továbbra is a férfira meredt gyűlölettől égő tekintettel.

Csak nem a lelkére pályázik? Alford beleborzongott a gondolatba.

– Kifelé! – üvöltötte. – Tüntessétek el a szemem elől!

Liese odasietett Gillianhez, felkapta és kirohant a teremből. Alighogy biztonságosan kiértek,

szorosan magához ölelte és a fülébe suttogta.

– Már vége, és hamarosan elhagyjuk ezt az elátkozott helyet, és soha nem jövünk vissza. Soha

többé nem kell látnod a helyet, ahol apádat meggyilkolták, és nekem sem kell többé látnom az

uramat, Ectort. Újra kezdjük az életünket csak mi ketten, és isten segedelmével egyszer talán

békét és nyugodalmat lelünk.

Liese elhatározta, hogy a lehető leggyorsabban elindul, mielőtt Alford meggondolná magát. A

báró engedélye felszabadította, hiszen azt is jelentette, hogy nemcsak a birtokot, de Ectort is

elhagyhatja. Ura az őrület határára került, amikor megtámadták a kastélyt, és túlságosan

összezavarodott ahhoz, hogy elmeneküljön. Tanúja volt a katonák és a személyzet

lemészárlásának, melyet maga is alig élt túl, elméje végképp elborult. Naphosszat

Dunhanshire dombjait rótta, a hátán egy ócska, rögökkel és kövekkel teli zsákkal, és egyre

csak azt kántálta, hogy abban tartja a kincseit. Éjszakánként az istálló délkeleti sarkában

ágyazott magának, ahol magára maradt gyötrő rémálmaival. Távolba meredő, üveges

tekintettel járt köztük, és azt motyogta az orra alatt, hogy ő is olyan gazdag ember lesz, mint

Richárd király, vagy trágár szavakkal káromolta az istent, amiért oly sokáig kell várnia a

jussára. Még a betolakodók és a vezetőjük, Alford – aki a távollevő uralkodó nevében

magának követelte Dunhanshire-t – is kitért az útjából. Amíg az őrült békén hagyta őket, ők

sem törődtek vele. Néhány fiatalabb katona azonban térdre rogyott és keresztet vetett,

valahányszor Ector keresztezte az útjukat. Úgy vélték, a szent rituálé megvédi őket attól, hogy

az elmeháborodott valami módon ártson nekik, vagy rájuk ragassza az őrültségét. Nem mertek

kezet emelni rá, mert attól féltek, ha megölik, a démonok, akik megszállták Ector elméjét,

átköltöznek az ő fejükbe, és uralni fogják gondolataikat és cselekedeteiket.

Liese úgy érezte, hogy maga az isten adott neki felmentést a házassági esküje alól. A hét év

alatt, amelyet férjként és feleségként együtt éltek, Ector soha nem mutatott iránta kedvességet

vagy vonzalmat, sem szóval, sem tettel. A férfi úgy vélte férjként az a kötelessége, hogy

engedelmességet és alázatot verjen asszonyába, hogy az is elnyerhesse helyét a

mennyországban, és ezt a kötelességét nagy odaadással teljesítette is. A kemény és indulatos

14

Page 15: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

embert gyerekkorában szégyenletes módon elkényeztették szerető szülei, és mire férfivá érett,

meggyőződésévé vált, hogy mindent megkaphat, amit csak akar. Csak az élvezeteknek élt, és

a mohóság határozta meg minden gondolát. Alig három hónappal Gillian apjának halála előtt

kapta meg a sóvárgott intézői állást, mivel jól kiismerte magát a számok világában. Ekkor

betekintést nyerhetett az elszámolásokba, és látta, milyen hatalmas összeg folyik be a

bérlőktől, és nem volt titok többé előtte, mekkora vagyonnal rendelkezik a báró. Erőt vett rajta

a kapzsiság, ugyanakkor elöntötte a keserűség is, mivel úgy találta, hogy nem kapja azt a

javadalmazást, amit megérdemelne.

Ector azonban gyáva volt. A támadás idején Liese a saját szemével látta, hogy ura a

szakácsnőt, Liese legkedvesebb barátnőjét, Gertát használja pajzsul az udvarban röpködő

nyilak ellen. Amikor Gerta meghalt, Ector magára húzta a tetemét, és úgy tett, mintha ő is

halott lenne.

A szégyen elviselhetetlen volt, és Liese soha többé nem tudott utálat nélkül az urára nézni.

Tudta, hogy ezzel a lelki üdvét kockáztatja, hiszen súlyos bűnnek számít úgy gyűlölni isten

egy teremtményét, ahogy ő gyűlölte Ectort. Megköszönte az Úrnak, amiért adott neki egy

második lehetőset, hogy jóvátegye bűneit.

Mivel attól tartott, hogy Ector megpróbálja követni, ha szó nélkül megy el, ezért az indulás

napján kézen fogta Gilliant, és az istállókhoz indult, hogy elbúcsúzzon urától. A kislánnyal

együtt ahhoz az álláshoz sétált, ahol Ector mostanában lakott. Észrevette a kampóra akasztott

trágya- és vérfoltos zsákot a sarokban, és elfintorodott undorában. A zsák ugyanúgy bűzlött,

mint az előtte dúlt vad módjára járkáló férfi.

Amikor a nevén szólította, Ector összerezzent, majd a zsákhoz rohant, lekapta a kampóról és a

háta mögé rejtette. Szeme vadul cikázott ide-oda, miközben kis híján térdre roskadt a súly

alatt.

– Ostoba vén bolond – morogta az asszony. – Senki nem akarja ellopni a zsákját. Azért

jöttem, hogy szóljak, elhagyom Dunhanshire-t Lady Gilliannel együtt, és soha többé nem

látom magát, áldassék az Úr neve. Hallja, kend, mit mondok? Hagyja abba a motyogást és

figyeljen rám! Nem akarom, hogy utánam jöjjön! Megértette?

Ector halkan, idétlenül vihogott. Gillian közelebb húzódott az asszonyhoz és a szoknyájába

kapaszkodott. Liese azonnal hozzá fordult, hogy megnyugtassa.

– Ne félj tőle, kicsim! – súgta neki. – Nem engedem, hogy bántson téged – tette hozzá, mielőtt

visszafordult volna urához.

– Komolyan gondoltam, amit mondtam, Ector. Ne merészeljen követni! Soha többé nem

akarom magát látni! Az én szememben maga már halott, és el is temették.

15

Page 16: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Úgy tűnt, a férfi egyáltalán nem figyel rá.

– Hamarosan megkapom a jutalmam… és csak az enyém lesz… a király váltságdíja –

kérkedett rekedt hangon. – Pontosan az érdemeim szerint… az országát a váltságdíjért. És az

enyém lesz… az enyém… csak az enyém…

Liese oldalra biccentette Gillian fejét, hogy a kislány is láthassa a férfit.

– Emlékezz erre a képre, gyermekem! Sose felejtsd el, mivé teszi az embert a gyávaság!

Liese nem nézett vissza többé. Alford báró nem volt hajlandó kíséretet adni melléjük. Mulatta

a gondolat, hogy a két boszorkány gyalog kutyagoljon északra. A fiatal Hathoway fivérek

azonban a segítségükre siettek. Waldo és Henry a kastélytól északnyugatra béreltek földet, és

felajánlották igáslovaikat és szekerüket az úthoz. Mindkét férfi állig felfegyverkezett, mivel

tartottak az országutak mentén portyázó martalócoktól, akik előszeretettel rabolták ki a

gyanútlan utazókat.

Szerencsére, az utazás eseménytelen volt, és Gilliant Liese-zel együtt szeretettel fogadták a

világtól elvonultan élő Morgan Chapman báró kastélyában. A báró házasság révén volt

Gillian nagybátyja, és bár jó viszonyban volt a királlyal, mégis kívülállónak tartották, és csak

ritkán hívták meg az udvarba. Némi skót vér folyt az ereiben, és ez elég volt ahhoz, hogy

megbízhatatlannak tartsák.

Külsőre is félelmetes látványt nyújtott majdnem kétméteres termetével, göndör, fekete hajával

és állandó mogorva arckifejezésével. Alford büntetésül küldte Gilliant távoli rokona

otthonába, de mint kiderült, száműzetése valóságos áldás volt a számára. Bácsikája látszólag

mogorva, távolságtartó ember volt, a zord külső azonban érző szívet takart. Morgan bácsi

gyengéd, szerető embernek bizonyult, akinek elég volt egy pillantást vetnie szerencsétlen

unokahúgára, hogy tudja, rokonlélekre talált. Liese-zel közölte, nem fogja hagyni, hogy a

gyerek feldúlja eddigi békés életét, de szinte rögtön ellentmondásba keveredett önmagával,

hiszen ettől kezdve minden idejét a kislány gyógyításának szentelte. Úgy szerette Gilliant,

mint a tulajdon apja, és személyes küldetésének tekintette, hogy a kislány újra megszólaljon.

Igazából azt szerette volna, ha a gyereket nevetni hallja, de attól félt, reményei túlzóak.

Liese is kötelességének tekintette, hogy segítsen Gilliannek feldolgozni a tragédiát, amely a

kislány családját érte. Hosszú hónapok teltek el kedveskedéssel és vigasztalással, de

mindhiába, és az asszony már a kétségbeesés szélén állt. Egy szobában aludt a kislánnyal,

hogy bármikor meg tudja nyugtatni, amikor Gillian sikoltozva ébred fel rémálmaiból.

Annak a szörnyű éjszakának az apró részletei mélyen bevésődtek a kislány elméjébe, ám

zsenge kora miatt még nemigen tudta szétválasztani a valóságot a képzelettől. Arra azonban

tisztán emlékezett, hogyan harcoltak nővérével a csillogó dobozért, és arra is, hogyan próbálta

16

Page 17: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

elragadni testvérétől a kincset, hogy ő is vihesse egy kicsit. A zuhanást sem felejtette el a

kastély alatti alagútba vezető lépcsőről. Az állán lévő cakkos szélű sebhely bizonyította, hogy

az nem csak képzelete műve volt. Emlékezett Christen sikolyára. És a vérre is. Zavaros

álmaiban mindig úgy rémlett fel neki, hogy mindkettőjüket vér borította. Az éjszaka közepén

jelentkező rémálmok mindig ugyanarról szóltak. Lángolóan vörös szemű, hosszú, ostorszerű

farokkal rendelkező arcnélküli szörnyetegek üldözték őt és Christent a sötét folyosón, de

álmaiban soha nem ő volt nővére gyilkosa. Mindig a szörnyek ölték meg testvérét.

Egy viharos, újabb rémálmokkal teli éjszakán Gillian végre megszólalt. Liese rázta fel a

szörnyű álomból, és ahogy az ilyenkor már szokásává vált, betekerte bácsikája egyik puha,

skótkockás takarójába, és a tűz mellé sietett vele. Ott leült és ringatni kezdte, miközben halk,

megnyugtató hangon beszélt hozzá.

– Nem helyes dolog ám, amit csinálsz, Gillian. Napközben egy szót sem lehet kihúzni

belőled, aztán meg egész éjjel vonítasz, mint egy magányos farkas. Azért van ugye, mert

szeretnéd kiadni magadból azt a sok fájdalmat, amit átéltél és elzártál? Azt hiszed, ez a módja,

angyalkám? Beszélj hozzám, gyermek! Mondd el, mi bánt!

Liese nem várt választ, ezért majdnem elejtette a kislányt, amikor meghallotta a suttogását.

– Mit mondtál? – kérdezte egy kicsit élesebb hangon, mint szándékozta.

– Nem akartam megölni Christent. Nem akartam.

Liese könnyekben tört ki.

– Ó, Gillian! Nem ölted meg Christent. Hiszen már annyiszor mondtam neked. Hallottam,

amikor Alford báró mondta, de emlékszel, alighogy kimentünk a nagyteremből, én rögtön

mondtam neked, hogy a báró hazudott. Miért nem hiszel nekem? A báró csak fájdalmat akar

okozni neked, mert kegyetlen ember.

– Christen halott.

– Nem halt meg.

Gillian felnézett az asszonyra, hogy lássa, igazat mond-e. Iszonyúan szeretett volna neki

hinni, és szüksége is volt rá, hogy hinni tudjon.

– Christen életben van – biccentett erélyesen Liese. – Figyelj rám, kicsim. Bármilyen szörnyű

legyen is az igazság, én soha, de soha nem fogok neked hazudni.

– Emlékszem, hogy csupa vér volt.

– A rémálmaidban?

Gillian bólintott.

– Lelöktem Christent a lépcsőn. A papa fogta a kezemet, aztán elengedte. Ector is ott volt.

– Minden összekavarodott a fejedben. Nem volt ott a papád és Ector sem.

17

Page 18: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian az asszony vállára hajtotta a fejét.

– Ector megőrült.

– Így igaz – helyeselt Liese.

– Te is velem voltál az alagútban?

– Nem, de tudom, mi történt. Mialatt Maude összevarrta a sebedet, az egyik katona, aki

veletek volt odalent, elmesélt neki mindent. Felkeltettek benneteket, és apátok szobájába

vittek.

– Engem William vitt.

– Igen.

– Odakint sötét volt.

Liese érezte, mennyire remeg a kislány, ezért még jobban magához ölelte.

– Igen, az éjszaka közepén történt. Alford és katonái akkor már betörtek a belső várba.

– Emlékszem, hogy kinyitottak egy ajtót a falban a papa szobájában.

– A titkos járat az alagútba vezető lépcsőhöz vitt. Négy katona volt apáddal, négy olyan

ember, akire rá merte bízni az életeteket. Te is ismered őket, Gillian. Ott volt Tom és Spencer,

Lawrence és William. Spencer mesélte el Maude-nak, hogy mi történt. Végigmentek a titkos

folyosón, a kezükben fáklya volt, hogy megvilágítsák az utat.

– Nem szabad beszélnem a titkos ajtóról.

– Tudom, hogy van egy a szobádban is – mosolyodott el Liese.

– Honnan tudod? Christen elmondta neked?

– Nem mondta el, de minden este én fektettelek le a saját ágyadba, reggelente azonban

legtöbbször Christen ágyában találtam rád. Kitaláltam, hogy lennie kell egy titkos átjárónak,

mert tudtam, hogy félsz a sötétben, és a két szoba közti folyosón is sötét volt, tehát valami

más utat kellett keresned.

– Akkor most elfenekelsz, mert elmondtam?

– Ó, az isten szerelmére, dehogy, Gillian! Soha nem ütnélek meg.

– A papa sem ütne meg soha, mégis mindig azt mondta, hogy el fog fenekelni. Csak

bolondozott velem, ugye?

– Igen.

– A papa fogta a kezemet?

– Nem. Ő nem ment veletek az alagútba. Nem lett volna tisztességes dolog, ha gyáván

elmenekül a csatából, és az apád tiszteletreméltó ember volt. A katonáival maradt.

– Lelöktem Christent a lépcsőn, és csupa vér volt, mégsem sírt. Megöltem őt.

Liese felsóhajtott.

18

Page 19: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Tudom, hogy túl kicsi vagy, hogy megértsd, de akkor is szeretném, ha megpróbálnád.

Christen leesett a lépcsőn, és te is. Spencer azt mesélte Maude-nak, hogy szerinte William

megcsúszott a síkos lépcsőn, és nekiesett Lawrence-nek. Igaz, hogy a lépcső nagyon síkos

volt, de William esküdözött, hogy valaki hátulról meglökte.

– Talán én löktem meg – aggodalmaskodott a kislány.

– Te még nagyon kicsi vagy, nincs annyi erőd, hogy egy felnőtt embert kibillents az

egyensúlyából.

– De talán…

– Nem te vagy a felelős – erősködött az asszony. – Kész csoda, hogy egyikőtök sem halt meg.

Neked azonban össze kellett varrni a sebet az álladon, ezért Spencer és William elvittek

Maude-hoz. William őrködött a kunyhó előtt, míg a csata egyre közelebb dúlt. William

mindenáron biztonságba akart juttatni, de sajnos, mire Maude végzett, addigra Alford emberei

elözönlötték az udvart, és nem lehetett többé elmenekülni. Téged elfogtak, és visszavittek a

kastélyba.

– Christent is elkapták?

– Nem, vele sikerült elmenekülni, mielőtt felfedezték volna az alagutat.

– Hol van most Christen?

– Nem tudom – ismerte be Liese. – De talán Morgan bácsikád meg tudja mondani neked.

Talán ő tudja. Holnap feltétlen kérdezd meg tőle! Úgy szeret téged, mintha a tulajdon lánya

lennél, Gillian, és tudom, hogy segíteni fog, hogy megtaláljuk a nővéredet. Biztosra veszem,

hogy te is nagyon hiányzol neki.

– Talán elveszett valahol.

– Nem veszett el.

– De ha mégis, akkor biztosan nagyon megrémült.

– Gyermekem, a testvéred nem veszett el. Biztonságban van valahol, jó messzire Alford báró

karmaitól. Hiszel végre nekem? A szíved mélyén neked is érezned kell, hogy a nővéred él.

Elhiszed, hogy Christen nem halt meg?

Gillian bólintott, és játszani kezdett az asszony hajával.

– Hiszek neked – suttogta, és nagyot ásított. – Mikor jön értem a papa, hogy hazavigyen?

Liese szeme újból könnybe lábadt.

– Ó, kicsikém, a papád nem jöhet érted. Meghalt. Alford megölte.

– Beleszúrta a kardját a hasába.

– Jóságos isten, te láttad?

– A papa nem sírt.

19

Page 20: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ó, te szegény kicsi angyal…

– Talán Maude a papát is összevarrhatná, és akkor értem jöhetne és hazavihetne.

– Nem, nem tud érted jönni. Meghalt, és a halottak nem kelnek újra életre.

Gillian elengedte Liese haját, és lehunyta a szemét.

– A papa a mamával van a mennyországban?

– Igen, biztosan ott van.

– Én is a mennyországba akarok menni.

– Még nincs itt az ideje, kicsim. Előbb sok-sok évet kell élned, és csak azután mehetsz a

mennyországba.

Gillian szorosan összezárta a szemét, nehogy sírva fakadjon.

– A papa éjjel halt meg.

– Igen.

Hosszú idő telt el néma csendben, mielőtt a kislány újra megszólalt volna.

– A rossz dolgok mindig éjszaka történnek – suttogta vékony hangon.

E L S Ő F E J E Z E T

Skócia, tizennégy évvel később

Az egész MacPherson klán sorsa a Ramsey Sinclear nemzetségfő kezében volt. Walter

Flanders békés halála után a mostanában született Alan Doyle-lal együtt pontosan

kilencszázhuszonketten voltak a MacPhersonok, és a büszke férfiak és nők többsége abban

reménykedett, hogy Ramsey-től megkapják azt a védelmet, amire nagyon is szükségük volt.

A MacPhersonokra rájárt a rúd. Vezetőjük, egy Lochlan nevű, szomorú szemű, ám gonosz

lelkű öregember az előző évben saját kezével vetett véget az életének, az Úr legyen hozzá

irgalmas. A nemzetség tagjai annyira megdöbbentek vezetőjük gyáva cselekedetén, hogy még

most sem voltak képesek nyíltan beszélni róla. A fiatalok között egy olyan sem akadt, aki

sikerrel pályázott volna a nemzetségfő címére, de az is igaz, hogy a legtöbbjük nem is akarta

igazán Lochlan helyét betölteni. Mindannyian úgy vélték, hogy öngyilkosságával Lochlan

bemocskolta ezt a tisztet. Bizonyára megőrült, döntötték el végül, hiszen normális ember nem

követ el ekkora bűnt, tudván, hogy egy örökkévalóságon át kell a pokolban égnie elvetemült

tettéért.

20

Page 21: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A két öreg, Brisbane Andrews és Otis MacPherson, akik ideiglenes átvették a MacPherson

klán vezetését, idős volt már és fáradt már a húsz évnél is régebben tartó küzdelemtől, melyet

a környező, a MacPherson-földekre pályázó nemzetségekkel vívtak. A támadások ereje

megtízszereződött a nemzetségfő halála után, mivel ellenségeik tudták, hogy vezetőjük

elvesztése nagyon sebezhetővé tette a klánt. A szörnyű idők azonban ravasz lépéseket

kívántak, ezért Brisbane és Otis elhatározták, hogy a tavaszi fesztivál idején megkörnyékezik

Ramsey Sinclairt. A nemzetség is jóváhagyását adta döntésükhöz. Az ünnepség megfelelő

alkalomnak látszott arra, hogy átadják kérelmüket, mivel íratlan szabály biztosította, hogy a

résztvevő nemzetségek félreteszik ellenségeskedésüket, és a versenyek két hete alatt egy

családként élnek együtt. Régi barátságok születtek újjá, ártalmatlan torzsalkodások borzolták

a kedélyeket, és ami a legfontosabb, ekkor pecsételték meg a házassági szerződéseket. A

lányos apák napjaik többségét azzal töltötték, hogy megvédjék gyermekeiket a nemkívánatos

udvarlóktól, ugyanakkor megtalálják a lehető legjobb partit számukra. A legtöbb férfi

meglehetősen kimerítőnek találta ezt az időszakot.

Mivel a Sinclairek földje délen határos volt a MacPherson birtokkal, Ramsey feltételezte,

hogy a MacPherson klán vezetői szövetségre akarnak vele lépni, de mint kiderült, sokkal

többről volt szó. Egyfajta egyesülést szerettek volna – mintha csak házasságra lépnének – a

két nemzetség között. Hajlandóak voltak feladni a nevüket és Sinclairré válni, ha vezetőjük

megesküszik a becsületére, hogy minden egyes MacPhersonnal úgy fognak bánni, mintha

született Sinclair lenne. Teljes egyenjogúságot szerettek volna mind a kilencszázhuszonkét

emberüknek.

Ramsey Sinclair sátra felért egy nagyobb méretű kunyhóval, és elég tágas volt ahhoz, hogy

tanácskozzanak benne. A sátor közepén kis, kerek asztal állt, körülötte négy szék. A földön

néhány gyékény hevert, hogy legyen hol aludni. Ramsey harcosainak parancsnoka, Gideon és

két másik tapasztalt Sinclair harcos, Anthony és Faudron is jelen voltak, mindketten Ramsey

hű emberei. Michael Sinclair, Ramsey öccse a sátor árnyékában várta izgatottan bátyja

engedélyét, hogy csatlakozhasson végre az ünnepléshez. A gyermeket már megrótták egyszer,

amiért félbeszakította a tanácskozást, ezért a szégyentől és zavartól lehajtott fejjel ácsorgott.

Brisbane Andrews, egy átható tekintetű és reszelős hangú zsémbes öregember előrelépett,

hogy megmagyarázza, miért is akarják a MacPhersonok az egyesülést.

– Vannak ugyan fiatal harcosaink, de igen gyengén képzettek és nem képesek megvédeni

asszonyainkat és gyermekeinket az ellenségeinkkel szemben. Szükségünk van az erőtökre,

hogy sakkban tartsuk az ellenfeleinket, és békében élhessünk.

21

Page 22: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Otis MacPherson neve legendává vált a Felföldön fiatalkori jelentős, bár meglehetősen

kiszínezett hőstetteinek köszönhetően. Az öreg leült a Ramsey által felkínált székre, két kezét

összefonta csontos térdén, és Michael felé intett a fejével.

– Talán az lenne a legjobb, uram, ha meghallgatnád az öcsédet, és aztán útjára engednéd,

mielőtt folytatnánk a megbeszélést. A gyermekek gyakran fecsegnek ki titkokat akaratlanul is,

és nem szeretnénk, ha kitudódna ez az… egyesülés… mielőtt elfogadnád vagy elutasítanád a

kérésünket.

Mivel Ramsey maga is egyetértett az öreggel, bólintott és öccse felé fordult.

– Mit akarsz, Michael?

A kisfiú még mindig szörnyen félénken viselkedett bátyjával szemben, akivel alig párszor

találkozott csak rövid élete során. Ramsey a kiképzés kemény évei után a Maitland birtokon

élt nemzetsége küldöttjeként, és csak halálosan beteg apja hívó szavára tért vissza otthonába.

A fivérek szinte idegen voltak egymás számára, de Ramsey, bár nem igazán tudta, hogyan

kell bánni a kisgyerekkel, mielőbb változtatni akart ezen a helyzeten.

– Szeretnék elmenni horgászni az új barátommal – dadogta Michael, fejét még mindig

lehajtva. – Ha nincs ellene kifogásod, uram.

– Nézz rám, ha tőlem kérsz valamit – utasította Ramsey.

Michael gyorsan engedelmeskedett, megismételte a kérdést, és ezúttal nem felejtette el

hozzátenni a „kérlek” szócskát sem.

Ramsey látta öccse szemében a félelmet, és azon töprengett, mennyi időbe fog kerülni a

kisfiúnak, hogy megszokja a jelenlétét. A gyerek még mindig az apját gyászolta, és Ramsey

tudta, hogy Michael mennyire elhagyatottnak érezheti magát. Michael alig volt egyéves,

amikor elveszítette az anyját, így nem is emlékezhetett rá, de apjukkal nagyon közel álltak

egymáshoz, és azóta sem tudta kiheverni az elvesztését. Ramsey nagyon remélte, hogy idővel,

és persze rengeteg türelemmel Michael megtanulja, hogy megbízzon benne, és talán

mosolyogni is megtanul újra.

– Ne menj a vízesés közelébe, és napnyugta előtt térj vissza ide, a sátorba! – parancsolta halk

hangon.

– Visszajövök napnyugta előtt – ígérte a fiú. – Mehetek most?

– Igen – adta meg az engedélyt Ramsey, majd némileg elkeseredve figyelte, hogy öccse

elbotlik a saját lábában, majd fellök egy széket nagy igyekezetében, hogy mielőbb

csatlakozhasson barátjához.

– Michael – szólt utána, amikor a fiú már a kijáratnál járt. – Nem felejtettél el valamit?

22

Page 23: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A gyerek zavartan nézett vissza rá, míg Ramsey a vendégek felé nem intett a fejével. Akkor

gyorsan odasietett a két öreghez, mélyen meghajolt és kibökte:

– Megengedik, hogy elbúcsúzzam?

Otis és Brisbane bólintottak, és mosolyogva nézték, ahogy a fiú kisiet.

– A fiú hasonlít rád, uram – jegyezte meg Brisbane. – Jól emlékszem még, hogyan nézték ki

legényke korodban, és a fiú kiköpött másod. Isten segedelmével Michaelből is nagyszerű

harcos lesz. Igazi vezető.

– Így van – helyeselt Otis. – Megfelelő irányítás mellett jó vezetővé válik a fiú, ám lehetetlen

volt nem észrevennem, hogy a gyerek fél a fivérétől. Hogyan lehetséges ez, uram?

Ramsey nem sértődött meg a kérdésen, mivel az öreg igazat mondott és hangja sem tükrözött

egyebet, mint egyszerű megfigyelést.

– Még idegen vagyok a fiúnak, de idővel majd megtanul bízni bennem.

– Bízni abban, hogy nem hagyod el? – kérdezte Otis.

– Igen – biccentett Ramsey, magában elámulva a férfi jó megfigyelőkészségén.

– Emlékszem még arra az időre, amikor apád elhatározta, hogy újra megnősül – szólalt meg

újra Brisbane. – Akkoriban úgy véltem, hogy Alisdair túl öreg és szokásaiban

megcsontosodott ahhoz, hogy új asszonyt vegyen maga mellé. Az anyád már tíz éve halott

volt, de apád csak nevetett az aggodalmaimon, és nagyon elégedettnek tűnt. Találkoztál

Glynnesszel, a második feleségével?

– Ott voltam az esküvőjükön. Mivel sokkal fiatalabb volt apámnál, apám azt hitte, ő megy

majd el előbb, és azt akarta, hogy asszonyának jól menjen a sora, ha ő már nem lesz –

magyarázta Ramsey.

– És téged kért meg rá, hogy gondoskodj róla? – érdeklődött mosolyogva Otis.

– A fia vagyok – felelte Ramsey. – Bármit megtettem volna, amit kért.

Otis a barátjához fordult.

– A Sinclair uraság soha nem fog hátat fordítani a bajban levőknek.

Ramsey úgy vélte, éppen elég időt vesztegettek a magányügyek kitárgyalására, ideje áttérni a

fontosabb ügyekre.

– Azt mondtátok, hogy a védelmemre van szükségetek, de nem lenne elegendő ehhez

egyszerűen szövetségre lépni?

– A harcosaitoknak éjjel-nappal védeniük kell a határainkat – magyarázta Otis. – Egy idő után

elegük lenne a feladatból, de ha a saját földeteket véditek…

– Igen – csatlakozott hozzá gyorsan Brisbane is. – Ha a Sinclaireké a föld, akkor bármi áron

megvédik. Nekünk… – Döbbenten elhallgatott, amikor Ramsey hozzájuk lépett, hogy bort

23

Page 24: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

töltsön a kiürült kupákba. El is felejtette, mit akart mondani. – Te vagy nemzetségfő… mégis

kiszolgálsz minket, mintha a fegyvernökünk lennél. Nem vagy tisztában a hatalmaddal?

Ramsey mosolygott az öreg megrökönyödésén.

– Csak azt tudom, hogy a vendégeim vagytok a sátramban – felelte. – És idősebbek is vagytok

nálam. Kötelességem, hogy a kényelmetekről gondoskodjam.

A két öreg megtiszteltetésnek vette a szavait.

– Az apád szívét örökölted – dicsérte Otis. – Jó érzés látni, hogy Alisdair tovább él a fiában.

Ramsey főbiccentéssel nyugtázta a bókot, majd finoman újra az őt érdeklő téma felé terelte a

beszélgetést.

– Azt állítod, hogy bármi áron megvédeném a földjeiteket, ha én birtokolnám?

– Igen – helyeselt Otis. – És nem keveset kínálunk cserébe az egyesülésért. A földünk igazán

bővelkedik minden jóval. Tavainkban hemzsegnek a halak, a föld zsíros, dús termést adó, a

hegyekben kövér juhnyájak legelnek.

– Éppen ezért vagyunk kitéve az állandó támadásoknak. A Campbelleknek, Hamiltonoknak és

Boswelleknek folyamatosan zaklatnak bennünket. A földjeinkre, vizeinkre és asszonyainkra

fáj a foguk, a többieket pedig a pokolra kívánják.

Ramsey arcán nem tükröződött semmilyen érzelem, miközben a szenvedélyes szónoklatot

hallgatta. Fejét lehajtva és két kezét a háta mögött összekulcsolva sétálni kezdett a sátorban.

– Engedelmeddel uram, feltennék néhány kérdést – szólalt meg Gideon.

– Kérdezz csak – adta meg az engedélyt Ramsey.

Gideon Otishoz fordult.

– Hány harcost számlálnak a MacPhersonok?

– Majdnem kétszázat, de ahogy Brisbane is említette már, nagyon hiányos a kiképzésük. – És

még száz vár arra, hogy megkezdődjön a kiképzése. Legyőzhetetlenné nevelheted őket, uram,

olyanokká, mint Brodick Buchanan spártai harcosai. Ó igen, biztosan sikerülni fog, mert már

egy harcos szíve dobog bennük és elméjük is úgy jár, mint egy harcosé.

– Brodick katonáit spártaiaknak hívod? – kérdezte mosolyogva Gideon.

– Igen, mivel valóban azok – felelte Otis. – Nem hallottad apáidtól és nagyapáidtól a régi

spártaiakról szóló történeteket?

– De igen – bólintott Gideon. – A legtöbbjük erősen felnagyított mese.

– Nem – tiltakozott Otis. – Többségük igaz történet. Szent emberek írták le és mesélték

nemzedékről nemzedékre. Az biztos, hogy barbár törzs volt – tette hozzá homlokát ráncolva.

– Bűnösen büszke, de határtalanul bátor. Az a hír járta róluk, hogy inkább kard által vesznek

el, mintsem alulmaradjanak a vitában. Szerintem ugyancsak makacs nép lehetett.

24

Page 25: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem szeretnénk, ha az ifjaink olyan könyörtelenek lennének, mint a Buchanan harcosok –

szólt közbe gyorsan Brisbane.

Ramsey elnevette magát.

– Az már igaz, hogy Brodick emberei könyörtelenek. – Mosolya lassan elhalványult, amint

folytatta. – Jobb, ha tudjátok, urak, bár gyakran hadilábon állunk egymással, Brodickot a

legközelebbi barátaim közt tartom számon. Olyan ő nekem, mintha a fivérem lenne. Mégsem

veszem sértésnek, amit róla mondtatok, mert tudom, hogy Brodick örülne neki, ha hallaná,

hogy könyörtelennek tartjátok.

– Szenvedéllyel irányítja embereit.

– Ez igaz – bólintott Ramsey. – Ám ugyanakkor tisztességes, szinte már túlzottan is.

– Mindkettőtöket Iain Maitland képzett ki, ugye? – kérdezte Brisbane.

– Igen.

– Maitland bölcsességgel vezeti a nemzetséget.

Ramsey egyetértett vele.

– Iaint is a barátomnak és egyben a fivéremnek tartom.

Otis mosolygott.

– Brodick szenvedéllyel, Iain ésszel, te pedig, Ramsey uram az igazság vaskezével uralod a

népet. Valamennyien tudjuk, hogy könyörületes ember vagy. Szánj meg hát minket! –

esdekelt az öreg.

– Honnan tudod, hogy milyen vezető vagyok? – nézett rá Ramsey. – Könyörületesnek

nevezel, de még csak hat hónapja állok a nemzetség élén. Úgy is mondhatnám, hogy

próbaidőn vagyok.

– Nézd csak meg a parancsnokaidat! – biccentett az öreg a harcosok felé. – Gideon, Anthony

és Faudron vezette a Sinclair klánt, amikor apád beteg volt. A halála után te lettél a vezető, és

mégsem úgy cselekedtél, ahogy mások a te helyedben tettek volna.

– Mit tettek volna mások?

– Leváltották volna a régi harcosokat, és olyan emberekre cserélik, akikről tudják, hogy

hűségesek hozzájuk.

– Mi hűek vagyunk az urunkhoz – tört ki hevesen Gideon. – Kétségbe mered vonni a

hűségünket?

– Nem. Én pusztán azt mondom, hogy más nemzetségfők kevésbé lennének… bizalmasak…

és megszabadulnának az olyan emberektől, akik kihívást jelentenek számukra. Ennyi az

egész. Uram, te kimutattad a könyörületességedet, amikor megtartottad őket ebben a fontos

pozícióban.

25

Page 26: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey nem mondott sem igent, sem nemet erre az értékelésre.

– Ahogy már mondtam is, csak rövid ideje vagy vezető, és vannak megoldásra váró

problémák a Sinclair klánon belül is. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a legalkalmasabb

idő…

– Nem várhatunk tovább, uram. A Boswellek hadat üzentek, és a híresztelések szerint

szövetségre akarnak lépni a Hamiltonokkal. Ha ez megtörténik, akkor elpusztítják a teljes

MacPherson klánt.

– A harcosaitok önként hűséget fogadnának Ramsey-nek? – kérdezte Gideon.

– Igen – erősítette meg Otis.

– Mindannyian? Nincs köztük olyan, aki inkább elszakadna?

Otis és Brisbane egymásra néztek, mielőtt Otis válaszolt volna.

– Akadnak néhányan, akik az egyesülés ellen vannak. Mielőtt megkerestünk volna a

kérésünkkel, szavazásra tettük fel a kérdést. Négy hónappal ezelőtt. Mindenkit

megkérdeztünk, férfiakat és nőket egyaránt.

– Megengedtétek a nőknek, hogy szavazzanak? – hitetlenkedett Gideon.

– Ó, igen – mosolygott Otis. – Tisztességesek akartunk lenni hozzájuk, hiszen őket is érinti ez

az egyesülés. Magunktól nem jutott volna eszünkbe őket is bevonni, de Meggan MacPherson,

a volt vezetőnk unokája addig erősködött, míg az asszonyokat is megkérdeztük.

– Ő a legszókimondóbb asszony – tette hozzá Brisbane, és a szemében táncoló fény elárulta,

hogy nem tartja hibának Meggan szókimondását.

– Ha négy hónappal ezelőtt szavaztatok, akkor miért csak most kerestétek meg Ramsey-t a

kérésetekkel? – akarta tudni Gideon.

– Valójában kétszer szavaztunk – magyarázta Otis. – Négy hónappal ezelőtt feltettük a

nemzetségnek a kérdést, aztán hagytuk, hogy újra átgondolják a dolgot. Az első szavazás is az

egyesülés mellett döntött, de kisebb arányban.

– Nem akartuk, hogy azt mondják, siettettünk egy ilyen fontos lépést – vette át a szót

Brisbane. – Ezért időt adtunk nekik, hogy fontolóra vegyék az összes lehetséges

következményt. Aztán ismét szavaztunk.

– Igen – bólogatott Otis. – Sokan azok közül, akik ellene voltak az egyesülésnek,

meggondolták magukat és mellette szavaztak.

– Nem kellett volna ilyen sokáig várnunk, uram, hogy hozzád jöjjünk, de most a helyzetünk

kritikusra fordult.

– Mi volt a második szavazás eredménye? – kérdezte Ramsey. – Hányan vannak még az

egyesülés ellen?

26

Page 27: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hatvanketten, és mindannyian nagyon fiatalok.

– A büszkeség elvakította az ítélőképességüket – mentegette őket Brisbane.

– Egy Proster nevű makacs lázadó vezeti őket, de rajtuk kívül mindenki más az egyesülés

mellett szavazott, és a többség szava dönt.

– A lázadók elfogadják a döntést?

– Igen, de csak kelletlenül – ismerte el Otis. – Ha Prostert sikerülne meggyőzni, a többiek vele

tartanának. Van egy egyszerű módja, hogy biztosítsd a hűségüket… egy nagyon egyszerű

módja.

– És mi lenne az?

– Vedd el feleségül Meggan MacPhersont! – bökte ki Brisbane. – És akkor a házasság

összeköti a két nemzetséget.

– És ha úgy döntök, hogy nem veszem el?

– Akkor is rimánkodnék neked, ha ez kell az engedélyedhez, hogy a két nemzetség

egyesüljön. Ha elvennél egy MacPhersont, az csak erősítené a szövetséget. A klánom… a

gyermekeimnek szüksége van a védelmedre. Alig két héttel ezelőtt meggyilkolták David és

Lucy Douglast. Csak annyi volt a bűnük, hogy túl közel merészkedtek a határhoz. Még ifjú

házasok voltak.

– Nem veszíthetjük több jó emberünket, és ha nem fogadsz be minket, akkor egyesével fogják

leölni a nemzetség maradékát. Mi lesz a gyerekeinkkel? – aggodalmaskodott Brisbane. –

Annyi idős fiaink vannak, mint az öcséd – tette hozzá abban a reményben, hogy ezzel is

megpuhítja Ramsey-t.

Ramsey nem tudott hátat fordítani a segélykiáltásnak. Tisztában volt vele, mire képesek a

Boswellek, hogy még több földet szerezzenek maguknak. Egy percig sem gondolkodnának,

ha gyerekeket kell gyilkolniuk hozzá.

– A Boswellek igazi sakálok – morogta maga elé.

Gideon elég jól ismerte urát ahhoz, hogy sejtse, mi lesz a válasz.

– Ramsey, a nemzetség elé viszed ezt a kérdést, mielőtt választ adnál ezeknek az

embereknek?

– Nem. Ez nem olyan téma, amely nyílt vitát kívánna.

Gideon igyekezett nem kimutatni bosszúságát.

– De meggondolod még, mielőtt döntenél?

Ramsey tudta, hogy parancsnoka azt szeretné, hogy várjon még a döntéssel, mielőtt végleges

választ adna, és kettesben is meg akarja vele beszélni a dolgot.

27

Page 28: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Három órán belül megkapjátok a válaszomat – fordult a két öreghez. – Megfelel ez így

nektek?

Otis bólintott, majd felállt.

– Akkor, ha megengeded, visszatérünk a válaszért.

Brisbane megragadta barátja karját.

– Elfelejtetted megemlíteni neki a versenyt – suttogta fennhangon.

– Milyen versenyt? – kapta fel a fejét Gideon.

Otis zavarában elvörösödött.

– Arra gondoltunk… hogy megóvjuk a harcosaink büszkeségét, beleegyeznél, hogy néhány

versenyszámban összemérjük erőnket. Nincs ugyan esélyünk a győzelemre, de mégis

könnyebb lesz feladni a nevünket és felvenni a Sinclair nevet, ha alulmaradunk az

erőfitogtatásban.

– És ha nyernétek? – lépett előre Gideon.

– De nem fogunk – erősködött Otis.

– De ha mégis?

– Akkor a Sinclairek adják fel a nevüket. Akkor is te leszel a vezetőnk, Ramsey, de azontúl

MacPherson lesz a neved, és a győztes lesz az első embered.

Gideon felháborodottan hallgatta az öreget, Ramsey-re azonban pontosan az ellenkező hatást

tették Otis szavai. Annyira abszurdnak találta a dolgot, hogy legszívesebben felnevetett volna.

Kényszerítenie kellett magát, hogy megőrizze komoly arckifejezését.

– Már van parancsnokom, és nagyon elégedett vagyok vele.

– De, uram, csak arra gondoltunk…

– A parancsnokom itt áll előttetek – szakította félbe Ramsey. – Komoly sértés részetekről

ilyen javaslattal előállni.

– Mi lenne, ha feltennéd a kérdést a nemzetségednek? – puhatolózott Brisbane. – A játékok

csak most kezdődtek, és még teljes két hétig tartanak. Versenyezhetnétek a végén.

– Ebben az esetben nekem is meg kellene kérdeznem a nemzetség minden tagját, a férfiakat

és nőket egyaránt, ahogy ti is tettétek. És mivel nincs itt mindenki, biztosíthatlak, hogy

hónapokig tartana, mire minden emberem szavazna. Meg kellene várni a jövő évi fesztivált,

hogy versenyezhessünk.

– De mi nem várhatunk olyan sokáig a döntésedre – tiltakozott Otis.

– Teljesen őszinte leszek hozzád, és elárulom, hogy amúgy sem áll szándékomban a

nemzetségre bízni a döntést. A puszta javaslat is visszataszító. A Sinclair név szent. Mégis, ha

az egyesülés mellett döntenék, akkor – hogy megóvjam a harcosaid büszkeségét, ahogy kérted

28

Page 29: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– akkor azt is javasolni fogom, hogy versenyezzenek a különböző rangokért. Azokat a

MacPhersonokat, akik a versenyek során különleges erőt és bátorságot mutatnak az embereim

ellen, maga Gideon fogja kiképezni.

– Akkor három órán belül visszatérünk a válaszodért – bólintott belenyugvással Otis.

– Az isten vezéreljen eme fontos döntésben – tette hozzá Brisbane, majd követte barátját a

szabadba.

Ramsey halkan felnevetett.

– Próbált bevinni a sűrűbe – jegyezte meg. – Otis azt hiszi, hogy a MacPherson harcosok

legyőzhetnek minket, és akkor minden az övé. Védelmet kap tőlünk, és a nevüket is

megtarthatja.

Gideon nem szórakozott ilyen jól.

– Alázatos képpel, könyörögni jöttek, a végén pedig nem átallottak feltételeket szabni. Ez

felháborító! Anthony, te mit mondasz? – fordult helyetteséhez.

– Én az egyesülés ellen vagyok – dörmögte a szőke harcos. – Visszataszító, ha egy férfi

hajlandó önként feladni a nevét.

– Nekem is ez a véleményem – szólt közbe Faudron. Karvalyszerű arca vörös volt az

indulattól. – Otis és Brisbane hitvány alakok.

– Nem, egyszerűen csak ravasz öregemberek, akik a legjobbat akarják a nemzetségüknek. Egy

ideje tudom már, hogy megkeresnek a kérésükkel, így volt időm bőven megfontolni a dolgot.

Mondd csak, Gideon, támogatnád a két klán egyesülését?

– Tudom, hogy te mellette vagy. Túlságosan lágyszívű vagy, uram. Meglehetősen aggasztó ez

a jellemvonásod. Egy ilyen egyesülés komoly problémákkal járhat.

– Ezzel én is tisztában vagyok, de Otisnak igaza van, nagyon sokat kínálnak cserébe. Ami

még ennél is fontosabb, hogy segítségre van szükségük, Gideon. Képes lennél hátat fordítani

nekik?

A férfi a fejét rázta.

– Nem. A Boswellek lemészárolnák őket. Engem mégis inkább Proster és a követői

aggasztanak.

– Elég idejük volt rá, hogy hozzászokjanak az egyesülés gondolatához. Hallottad, mit mondott

Otis. Négy hónappal ezelőtt szavaztak. Különben is, rajtuk fogjuk tartani a szemünket.

– Már döntöttél, igaz?

– Igen. Szívesen látom őket a nemzetségünk tagjai között.

– Gondok lesznek a mi embereinkkel is…

29

Page 30: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Akkor majd megoldjuk őket – csapott parancsnoka vállára Ramsey. – Ne nézz rám ilyen

mogorván! Tegyük félre egyelőre a dolgot, és csatlakozzunk az ünnepséghez. Iain és Judith

Maitland már tegnap óta itt vannak, és még nem tudtam velük szót váltani. Keressük meg

őket.

– Van itt még valami, amit el kellene intézned előtte.

Ramsey elbocsátotta Anthonyt és Faudront, és csak ezután fordult újra Gideon felé.

– Látom az arcodon, hogy nem túl komoly ügyről van szó.

– Hű katonádnak, Dunstan Forbesnak nagyon is komoly. Talán jobb lesz, ha leülsz, uram,

mivel Dunstan megkérte Bridgid KirkConnell kezét.

Ramsey hirtelen nagyon kimerültnek érezte magát.

– Hány volt eddig?

Gideon nevetett.

– Velem együtt hét, de Douglas esküszik rá, hogy összesen nyolcszor kérték meg a lány kezét.

Ramsey leült, lábát kinyújtotta.

– Tud Bridgid a legújabb kérőjéről?

– Még nem, de vettem a bátorságot, hogy érte küldessek. Odakint vár, és legalább te is

megismerkedsz végre ezzel a szúrós rózsaszállal. – Miután befejezte szavait, harsány

kacagásban tört ki.

– Tudod, Gideon – csóválta a fejét Ramsey –, eddig azt hittem, hogy amikor kihívtalak a

nemzetségfő címért, tisztességes küzdelemben győztelek le.

Gideon nyomban elkomolyodott.

– De hiszen így volt.

– Egészen bizonyos vagy benne, hogy nem szándékosan hagytál győzni, hogy aztán ne neked

kelljen Bridgid ügyével megbirkóznod?

Gideon újra elnevette magát.

– Minden lehetséges. Be kell ismernem, szeretek a közelében lenni, hiszen szemrevaló

fehérnép, és igazi gyönyörűség még csak ránézni is. Ráadásul annyi tűz és szellem van benne,

ami több asszonynak is elég lenne. Meglehetősen… szenvedélyes… ám legalább olyan

nyakas, mint egy Buchanan. Már nem is bánom, hogy kikosarazott, mert egyáltalán nem

szeretnék magamnak ilyen nehezen kezelhető nőszemélyt.

– Hogyan lehetséges, hogy nemzetségfőként már három kérőt is vissza kellett utasítanom a

nevében, de még soha nem találkoztam vele?

30

Page 31: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A nagybátyjánál volt, Carnwathban. Biztosan tudom, hogy elmondtam neked, amikor

engedélyt adtam neki, hogy meglátogassa a nagynénjét, akinek most született kisbabája. Most

ők is itt vannak az ünnepségeken.

– Ha mondtad is, elfelejtettem. De arra emlékszem, hogy elutasította mindegyik kérőjét, és

mindig ugyanazokkal a szavakkal.

– Úgy érzem, ma is ugyanazt fogja mondani, és Dunstan egykettőre a megtört szívű hódolók

táborában találja magát.

– Az apám a hibás azért, hogy nekem kell vesződnöm ezzel a kellemetlen kötelességgel. Ő

adott engedélyt Bridgid apjának, hogy a lány maga választhasson magának férjet. Hihetetlen

számomra, hogy ez a nő egyedül dönthet a jövőjéről.

– Nincs választási lehetőséged ebben a kérdésben. Tisztelned kell apád adott szavát. Bridgid

apja nagyszerű harcos volt, és a halálos ágyán csikarta ki apádból az ígéretet. Kíváncsi lennék,

hogy sejtette-e, milyen makacs lesz ebben a kérdésben a lánya.

Ramsey felállt, és szólt Gideon, hogy hívja be a lányt.

– És hagyd abba a vigyorgást! – parancsolt rá. – Dunstan számára ez komoly dolog, ezért úgy

is fogjuk kezelni. Ki tudja, talán Bridgid mégis igent mond az ajánlatára.

– Igen, délután meg piros hó fog hullani az égből – morogta Gideon, miközben a

sátornyíláshoz lépett. Habozva megállt és visszafordult. – Csavarta már el már nő a fejedet? –

kérdezte halkan.

A kérdés felbosszantotta Ramsey-t.

– Még nem.

– Akkor most légy erős, mert biztosra veszem, hogy megszédülsz a látványtól.

A következő pillanatban Gideon jóslata majdnem valóra vált, amikor a sátorba belépett

Bridgid KirkConnell, és Ramsey-nek szó szerint elakadt a lélegzete. Bridgid csodálatosan

szép lány volt – bőre halvány, szeme ragyogó, hosszú, göndör mézszínű haja a hátát verdeste,

alakja tökéletes. Ramsey azon csodálkozott, hogy csak nyolcan kérték meg.

A lány kecsesen pukedlizett, és bájosan rámosolygott.

– Jó napot kívánok néked, Ramsey uram! – köszöntötte.

A férfi meghajolt.

– Végre találkoztunk, Bridgid KirkConnell. Jó néhány kérő szívét kellett összetörnöm a

nevedben anélkül, hogy tudtam volna, miért akarnak derék harcosaim mindenáron ilyen

csökönyös teremtést maguknak asszonyul. Most már értem az elszántságukat.

A lány mosolya elhalványult.

– De hiszen találkoztunk már.

31

Page 32: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey a fejét rázta.

– Biztosíthatlak, nem felejtettem volna el, ha találkoztunk volna.

– De valóban találkoztunk – erősködött a lány. – Az unokatestvéred esküvőjére jöttél haza.

Míg a szüleim az ünnepségen voltak, én úgy döntöttem, hogy úszom egyet a völgyön túli

tóban. Te halásztál ki a vízből.

– És miért halásztalak ki?

– Fuldokoltam.

– Talán nem tudtál úszni? – csodálkozott Gideon.

– Legnagyobb meglepetésemre, nem.

Ismét elmosolyodott, mire Ramsey szíve hevesebben kezdett verni. Maga is megdöbbent

rajta. Még soha nem reagált így nő közelségére. Nyilvánvaló, hogy nem tudja kivonni magát a

lány lenyűgöző szépsége alól. Nem volt rá jellemző ez a viselkedés, hiszen nem volt már

kamasz, és nem egy szép nő társaságát élvezte már. A mosolya teszi, döntötte el végül.

Képtelenség ellenállni neki.

Kíváncsi lett volna, hogy Gideon is hasonlóan reagál-e a lány látványára, és mihelyt össze

tudja szedni magát annyira, hogy levegye tekintetét Bridgidről, meg is győződik róla.

– Ha nem tudtál úszni, minek ugrottál be a tóba? – értetlenkedett Gideon.

A lány vállat vont.

– Az úszás nem tűnt nehéz dolognak, és bizonyos voltam benne, hogy sikerül rájönnöm, hogy

kell, de gyorsan kiderült, hogy tévedtem.

– Nagyon merész voltál.

– Nem, csak ostoba.

– Fiatal voltál még – szólalt meg Ramsey is.

– A szüleid biztos beleőszültek, annyit kellett aggódniuk érted – vélte Gideon.

– Nem először hallom ezt a vádat – felelte Bridgid, majd ismét Ramsey felé fordult. –

Megértem, hogy nem emlékszel rám. Nagyon régen történt a dolog, és sokat is változtam

azóta. Felnőttem, de nem vagyok csökönyös, uram. Hidd el, hogy nem vagyok az!

– Mostanra már férjhez kellett volna menned – mondta Ramsey. – Nekem úgy tűnik, hogy

ugyancsak nehéz természeted van. Az összes kérőd nagyon derék ember és kiváló harcos volt.

– Igen, nem kétlem, hogy valamennyien nagyszerű férfiak – bólintott a lány.

Ramsey előrelépett. Bridgid hátrált egy lépést, mivel tudta, mi következik, és szeretett volna

minél közelebb lenni a kijárathoz.

32

Page 33: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey észrevette, amint a lány a hátranézett, mintha a szabadsághoz vezető távolságot

akarná felmérni, és majdnem elnevette magát. Ennyire visszataszító lenne számára a házasság

gondolata?

– Most egy újabb harcosom nyilvánította ki kívánságát, hogy asszonyául szeretne. A neve

Dunstan. Ismered?

– Nem – rázta a fejét a lány.

– Dunstan jó ember, Bridgid, és jól fog veled bánni.

– Miért?

– Mit miért? – húzta fel értetlenül a szemöldökét Ramsey.

– Miért akar elvenni? Megindokolta?

Mivel Ramsey nem személyesen beszélt Dunstannel, Gideonhoz fordult a válaszért.

– Megindokolta Dunstan a kérést?

A parancsnok bólintott.

– Azt monda, akar téged.

Ramsey Gideon habozó hangja hallatán kitalálta, hogy a férfi nem a teljes igazságot mondja.

– Mondd el, mit mondott pontosan! – parancsolta.

Gideon elvörösödött.

– Biztos vagyok benne, hogy a lány nem akar minden szót hallani, uram.

– Én viszont azt hiszem, hogy szeretné hallani. Dunstan is azt várja tőlünk, hogy jól

képviseljük az érdekeit.

A parancsnok dühösen ráncolta a homlokát. Bosszantotta, hogy zavarban van.

– Rendben. Bridgid KirkConnell, Dunstan esküdözik, hogy szeret. Nagyra becsüli a

szépségedet, és a földet is imádja, melyet… könnyű lépted érintett… Isten a tanúm, hogy

szóról szóra ezt mondta.

Ramsey elmosolyodott, de Bridgid egyáltalán nem volt lenyűgözve, inkább sértve érezte

magát. Mégis igyekezett elrejteni érzéseit, mert tudta, hogy ura úgysem értené. Végtére ő is

csak egy férfi, és nem tudhatja, mi van a leány szívében.

– Hogyan lehetséges ez? – kérdezte. – Még sohasem találkoztam ezzel az emberrel, mégis azt

állítja, hogy szeret.

– Dunstan jó ember – erősítette meg ura szavait Gideon. – Biztos vagyok benne, hogy

komolyan is gondolja, amit mondott.

– Nyilvánvalóan beléd bolondult – tette hozzá Ramsey. – Kérsz egy kis időt, hogy megfontold

az ajánlatát? Talán le kellene vele ülnöd, hogy megbeszéljétek…

33

Page 34: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem – vágott közbe a lány. – Nem akarok leülni vele, és nincs szükségem időre. Most

rögtön szeretném megadni a választ. Kérlek, mondd meg Dunstannek, hogy nagyon

megtisztelő az ajánlata, de…

– De mi? – kérdezte Gideon.

– Nem kérek belőle.

Ugyanezekkel a szavakkal utasította a többi nyolcat is.

– Miért nem? – kérdezte látható ingerültséggel Ramsey.

– Nem szeretem.

– Mi köze a szerelemnek a házassági ajánlathoz? Majd megtanulod szeretni, miután

egybekeltetek.

– Csak olyan embernek leszek az asszonya, akit szeretek, vagy egyáltalán nem megyek

férjhez – jelentette ki a lány hevesen, és újabb lépést tett hátrafelé.

– Hogy vitatkozzam ilyen lehetetlen ötlettel? – fordult Ramsey parancsnokához.

– Nem tudom. Fogalmam sincs, honnan veszi ezeket a gondolatokat.

Bridgid durva sértésnek találta, hogy a két férfi úgy beszél róla, mintha ott sem lenne, de

igyekezett uralkodni magán, hiszen Ramsey mégiscsak a nemzetségfő volt, és neki

tiszteletben kell tartani a férfi rangját.

– Nem gondolod meg magad Dunstannel kapcsolatban? – nézett rá kérdőn Ramsey.

Bridgid megrázta a fejét.

– Nem kérek belőle – ismételte meg.

– Ó, Bridgid, te aztán tényleg makacs teremtés vagy!

Az a tény, hogy már harmadszor bírálják meg, nem is kedvezően, felpiszkálta a lány

büszkeségét, és nem bírt tovább lakatot tenni a szájára.

– Alig tíz perce vagyok itt, és ezen rövid idő alatt már neveztél csökönyösnek, nehéz

természetűnek és makacsnak. Ha befejezted a sértegetésemet, szeretnék csatlakozni a

nénikémhez és bácsikámhoz.

Ramsey-t meglepte a lány dühkitörése. Ő volt az első nő, aki ilyen hangon merészelt vele

beszélni. Viselkedése súrolta a szemtelenség határát, mégsem tudott rá haragudni, hiszen csak

azokat a szavakat ismételte meg, amelyeket ő maga mondott neki, és azok valóban sértőek

voltak.

– Nem beszélhetsz ilyen tiszteletlen hangod az uraddal – dörrent rá Gideon. – Az apád

elsüllyedne szégyenében, ha hallaná, hogyan beszélsz.

Bridgid lehajtotta a fejét, de Ramsey látta a könnyeket a szemében.

– Hagyjuk az apját békében nyugodni.

34

Page 35: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– De, uram, legalább kérjen bocsánatot.

– Miért kérne? Én voltam az, aki megsértette őt, bár nem szándékosan, ezért elnézést kérek.

– Te kérsz tőlem elnézést? – kapta fel a lány a fejét.

– Igen.

A lány ragyogó mosollyal ajándékozta meg.

– Akkor el kell mondjam, hogy nagyon sajnálom, amiért ennyire ellenségesen viselkedtem. –

Meghajolt, majd gyorsan megfordult és kiviharzott az ajtón.

Gideon szúrós szemmel nézett utána.

– Igencsak nehezen kezelhető teremtés ez a lány – jegyezte meg. – Sajnálom azt a férfit, aki

végül feleségül veszi, mert alaposan meggyűlik majd vele a baja. Az élete állandó harc lesz.

– Igen ám, de gondold csak el, milyen frissítő tud lenni egy jó csata az asszonyoddal! –

nevetett Ramsey.

Gideon meglepve nézett urára.

– És téged érdekelne egy…

Kiáltás szakította félbe a szavait, mire a bejárat felé fordult. Egy fiatal harcos bukott be

lélekszakadva a sátor nyílásán. Emmet MacPherson fia, Alan volt az, és úgy nézett ki, mint

aki éppen az imént találkozott az apja szellemével.

– Uram, gyere gyorsan! Szörnyű baleset történt… borzasztó… a vízesésnél… – dadogta

levegő után kapkodva. – Az öcséd… ó, istenem, a kisöcséd…

Ramsey már kirohant a sátorból, amikor utolérték a férfi utolsó szavai.

– Michael halott.

M Á S O D I K F E J E Z E T

Anglia, János király uralkodása idején

Egy hajszálon függött az élete. Nagy igyekezetében, hogy elrejtőzzön az ellenség elől, a kisfiú

az istálló sarkában talált, rég kidobott kötelet gyorsan egy cakkos szélű kőtömb köré tekerte,

majd jó erős csomót kötött rá, ahogy Ennis bácsikájától tanulta, és fürgén – mielőtt

meggondolhatta volna magát – hasra feküdt és átcsúszott a szikla peremén, a bal karjában

tartva a kötelet. Túl későn döbbent rá, hogy a dereka köré kellett volna tekernie, hogy aztán a

lábával támaszkodva segítse magát lefelé, ahogy a tapasztalt harcosoktól látta, amikor azok le

szoktak ereszkedni a Huntley Cliffs meredek oldalán kedvenc horgászhelyükre.

35

Page 36: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A fiú sietett, így nem maradt már ideje visszamászni és elölről kezdeni az egészet. A kiálló

kövek éles tűként karcolták végig érzékeny bőrét, hasa és mellkasa hamarosan egy merő

vérző fájdalom volt. Tudta, hogy ezek a sebek majd az igazi harcosok sorába emelik őt, de

míg arra gondolt, milyen nagyszerű, hogy ilyen fiatalon már ő is a harcosok közé tartozhat, az

is ott lüktetett a fejében, hogy bárcsak ne fájnának annyira a sebek.

Akkor sem fog sírni, legyen bármilyen erős is a fájdalom. Látta a vérpettyeket a sziklán, saját

vérét, és ezt majdnem annyira félelmetesnek találta, mint veszélyes helyzetét. Ha most látná a

papája, biztos megkérdezné, hogy elment-e az esze, talán még a fejét is csóválná, majd

felkapná, és gondoskodna róla, hogy minden rendbe jöjjön és ő biztonságban legyen, és… ó,

papa, bárcsak itt lennél! Könnyek szöktek a szemébe, és tudta, hogy minden fogadkozása

ellenére sírni fog, mint egy kisbaba.

Otthon akart lenni, a mamája ölében akart ülni és hagyni, hogy az beleborzoljon a hajába, és

nagy hűhót csapjon körülötte. Segítene megtalálni a józan eszét – bármi legyen is az – és

akkor papa sem bosszankodna.

Miközben szülei jártak a fejében, olyan honvágy fogta el, hogy halkan nyöszörögni kezdett.

Olyan görcsösen szorította a kötelet, hogy az végül véresre horzsolta ujjait, amitől szorítása

bizonytalanabb lett. Karját éles pengeként hasogatta a fájdalom, ujjai lüktettek, gyomra égett,

de igyekezett tudomást sem venni a kínokról, mivel a fájdalom lassan átadta helyét a

pániknak, és semmi másra nem tudott gondolni, minél messzebb kerüljön innen, mielőtt a

sátán észreveszi eltűnését.

Sokkal nehezebb volt leereszkednie a hegyszorosba, mint gondolta, de nem adta fel. Tovább

mászott lefelé, bár nem mert lenézni a tátongó szakadékba, amely legalább olyan mély, mint

maga a pokol. Próbálta az képzelni, hogy otthon van és a kastély mögött álló nagy fák

egyikéről mászik le, mert abban jó volt. Igazi született famászó, még a bátyjánál is jobb. Az

apja mondta.

Kimerülten megállt, hogy pihenjen egy kicsit. Felnézett, és meglepve látta, hogy mennyit

haladt már, és egy pillanatra büszkeség fogta el. Ám ekkor észrevette, hogy az életmentő kötél

foszlani kezdett. Büszkesége rémületté változott, és könnyekben tört ki. Biztosra vette, hogy

soha többé nem látja a szüleit.

Mire Gillian utolérte a fiút, úgy érezte, lángol a tüdeje és alig jutott levegőhöz. Követte a fiú

nyomát a sűrű erdőn keresztül, olyan gyorsan futva, ahogy csak lába bírta, és amikor végre

elérte a sziklát és meghallotta a gyermek sírását, térdre roskadt megkönnyebbülésében. A

kisfiú még életben van, hála a jóistennek!

36

Page 37: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Öröme azonban rövidéletű volt, mert amikor a kötélért nyúlt és látta, hogy az mennyire

elvékonyodott, tudta, hogy csak percek kérdése, mikor szakad el. Meg sem merte érinteni. Ha

megpróbálná felhúzni, a sziklának ütődő kötél csak még gyorsabban foszlana tovább.

Lekiáltott a fiúnak, hogy maradjon nyugton, majd minden bátorságát összeszedve hasra

feküdt, a szakadék szélére kúszott és lenézett. Félt a magasságtól, és egyből hányinger fogta

el, ahogy a végtelennek tetsző mélységet meglátta. Az isten szerelmére, hogyan fogja kihozni

innen a fiút? Túl sokáig tartana elmenni egy jó erős kötélért, ráadásul nagy volt a kockázata

annak is, hogy Alford katonái észreveszik. A sziklafalból kisebb-nagyobb kövek álltak ki, és

tudta, hogy egy tapasztaltabb férfi vagy nő le tudna mászni rajtuk.

Ő azonban nem tapasztalt… nem is fürge fürge. Elég volt lenéznie, hogy szédülni kezdjen, de

isten a tanúja, akkor sem hagyhatja itt a gyereket, és az idő sürgetett. A kötél hamarosan

elszakadt, és akkor a fiú halálra zúzza magát odalent.

Nem volt választása. Elmormolt egy gyors imát bátorságért fohászkodva, majd óvatosan

átcsusszant a sziklaperemen. Ne nézz le! – mondogatta magának. Ne nézz le!

Gillian felkiáltott örömében, valahányszor sikerült megvetnie a lábát egy-egy kiugró kövön.

Mintha csak lépcsőn járna, bíztatta magát. Amikor végre elérte a fiút, homlokát

hozzászorította a hűvös sziklához, lehunyta a szemét, és köszönetet mondott az Úrnak, hogy

nyaktörés nélkül jutott el idáig.

Lassan a gyerek felé fordult. Nem lehet több öt vagy hatévesnél, és elszántan igyekezett

bátornak és egyben határozottnak is látszani. Már ott lóghat néhány perce a kötélen, egyik

kezével görcsösen kapaszkodva, a másik kezében egy tőrt – Gillian tőrét – szorongatva.

Szeme tágra nyílt a rémülettől, de Gillian látta benne a könnyeket is, és úgy érezte,

megszakad érte a szíve.

Bár a lány volt egyetlen reménye a túlélésre, a kisfiú mégsem tudott megbízni benne. Nem

volt hajlandó beszélni vele, és dacosan elkerülte a tekintetét, és valahányszor Gillian érte

nyúlt, felé kaszált a tőrrel, kisebb-nagyobb sebeket ejtve a lány karján. Gillian nem adta fel.

Még ha az életébe kerül, megpróbálja megmenteni a fiút.

– Hagyd abba ezt az ostobaságot, és engedd, hogy segítsek neked! – parancsolt rá. –

Esküszöm az égre, elment a maradék józan eszed is. Nem látod, hogy a kötél mindjárt

elszakad?

Éles hangja felrázta a fiúk, aki végre képes volt lerázni magáról a rémület béklyóit. Rábámult

a lány vérző kezére, és rádöbbent, hogy ő okozta a sebeket. Gyorsan eldobta a tőrt.

– Sajnálom, lady! – kiáltott fel kelta nyelven. – Nagyon sajnálom. Nem szabadna hölgyeket

bántalmaznom, soha.

37

Page 38: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Hadarva beszélt, elharapva a szavak végét, Gillian alig értette.

– Megengeded, hogy segítsek? – Remélte, hogy a fiú megérti, amit mond, mivel abban sem

volt biztos, hogy a helyes szavakat használja-e. Kelta nyelvtudása meglehetősen gyenge volt.

Mielőtt a fiú válaszolhatott volna, rákiáltott:

– Ne ficánkolj így, mert elszakad a kötél! Engedd, hogy megfogjalak!

– Siessen! – suttogta a fiú, ezúttal azonban angolul.

Gillian közelebb húzódott hozzá, egyik kezével a feje felett levő kiszögellésbe kapaszkodott,

hogy megőrizze egyensúlyát, a másikkal a fiú felé nyúlt. Abban a pillanatban, amikor sikerült

véres karjával átölelnie és magához húznia a fiút, a kötél elszakadt.

Ha a fiú nem állt volna már egyik lábával biztonságosan a kiugró peremen, akkor mindketten

menthetetlenül hátra zuhantak volna. Gillian magához szorította a gyereket és hangosan

felsóhajtott a megkönnyebbüléstől.

– Éppen idejében érkezett – mondta a fiú, miközben leoldotta derekáról a kötél maradékát, és

a mélybe dobta. Szerette volna megnézni, hogyan éri el a szakadék alját, de amikor meg akart

fordulni, a lány erősebben szorította magához, és rászólt, hogy maradjon nyugton.

– Eddig megvolnánk – mondta Gillian olyan gyenge, halk hangon, hogy biztosra vette, a

gyerek nem is hallotta. – Most jön a neheze.

A fiú észrevette, hogy a nő hangja remeg.

– Fél, lady? – kérdezte.

– Ó, igen. Félek. Most elengedlek. Dőlj neki a sziklának, és ne moccanj! Elindulok fölfelé

és…

– De lefelé kellene mennünk, nem fel!

– Kérlek, ne kiabálj! – szólt rá a gyerekre. – Valószínűleg nem tudunk lemászni a szakadék

aljába. Nincs elég kiálló rész. Nem látod, hogy milyen simára csiszolódott a szikla?

– Talán, ha elmenne és hozna egy jó kötelet…

– Szó sem lehet róla! – vágott közbe Gillian.

Gillian mind a két kezével belekapaszkodott az apró kiszögellésbe a feje felett, és próbálta

felhúzni magát. Az ereje azonban cserbenhagyta, és hiába próbálkozott hősiesen, nem sikerült

visszamásznia.

– Tudja mit, lady?

– Csitt! – suttogta, majd magában erőért imádkozva újra nekiveselkedett.

– De tudja mit?

– Nem, mit? – kérdezte, miközben a sziklának dőlve pihent, és várta, hogy szív újra normális

ütemben verjen.

38

Page 39: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Alattunk van egy igazán nagy párkány. Láttam. Leugorhatnánk. Nézzen le, lady, és akkor

maga is láthatja! Nincs messze.

– Nem akarok lenézni.

– De le kell néznie, hogy lássa, hol van pontosan. Aztán talán lekúszhatnánk…

– Nem! – kiáltott fel Gillian, és újabb próbálkozást tett, hogy felhúzza magát a következő

kiálló kőre. Ha sikerülne megcsinálni, akkor biztos megtalálná a módját, hogy lenyúljon és a

gyereket is felhúzza maga mellé.

A fiú figyelte, hogyan küzd a sziklával.

– Túl gyenge ahhoz, hogy felmásszon, ugye?

– Úgy tűnik, igen.

– Segíthetek?

– Nem, te csak állj nyugodtan, és ne moccanj!

Ismét próbálkozott, de a siker legkisebb reménye nélkül. Annyira rettegett, hogy levegőt is

alig kapott. Teremtőm, egész életében soha nem félt még ennyire!

– Tudja mit, lady?

A fiú nem nyugodott, és Gillian feladta a reményt, hogy elhallgattassa.

– Nem, mit?

– Lefelé kell mennünk, nem fel!

– Felfelé megyünk.

– Hogyan, amikor el sem mozdulunk innen?

– Légy türelmes! – parancsolt rá Gillian. – Nem találom a helyes fogást. Adj egy percet, és

újra megpróbálom.

– Azért nem tud felmászni, mert megvágtam a karját. Csupa vér még a ruhája is. Nagyon

megvágtam. Annyira sajnálom, lady, de nagyon féltem.

Gillian hallotta a fiú hangján, hogy mindjárt sírva fakad.

– Ne aggódj most emiatt! – nyugtatgatta, és újra nekifeszült a sziklának. Végül egy

elkeseredett nyögéssel feladta. – Azt hiszem, igazad van. Kénytelenek leszünk lefelé menni.

Csigalassúsággal fordult meg a vékony peremen, majd hátával szorosan a sziklához simulva

leült. A gyerek figyelte, majd megpördült, és lehuppant mellé. A fürge mozdulattól Gilliannek

kis híján a szíve is megállt. Gyorsan a fiú karja után kapott.

– Ugorhatunk már? – sürgette izgatottan.

Ennek a fiúnak tényleg nincs semmi sütnivalója.

– Nem. Nem ugrani fogunk, hanem szépen, lassan leeresztjük magunkat. Fogd meg a

kezemet, és szorítsd erősen!

39

Page 40: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– De véres a keze.

Gillian gyorsan a szoknyájába törölte a kezét, aztán megfogta a gyerek kezét. Együtt

kukucskáltak le. Gillian látni akarta, hogy valóban elég széles a sziklaperem kettejüknek.

Újabb imát mormolt maga elé, majd mély lélegzetet vett, és lecsúszott a vékony peremről.

A távolság tényleg nem volt nagy, de a földet érés így is fájdalmas volt. A kisfiú elvesztette az

egyensúlyát, amikor leértek, és Gillian az utolsó pillanatban rántotta vissza. A gyerek a

karjába vetette magát, nekiszegezte a sziklafalnak, majd arcát a vállába fúrta, és úgy

reszketett, minta a nyárfalevél.

– Majdnem lezuhantam.

– Igen, de már biztonságban vagyunk.

– Nem megyünk tovább lefelé?

– Nem. Egyelőre itt maradunk.

Néhány percig összeölelkezve ültek a sziklapárkányon, majd a fiú elengedte Gilliant, és

felfedezőútra indult. Elég gyorsan magához tért, ahhoz képest, hogy az imént megérintette a

halál szele, gondolta Gillian. A gyerek otthagyta a peremet, és a szélesebb rész felé kúszott,

amely felett mint egy tetőként egy másik kiszögellés nyúlt ki a sziklából.

Látható elégedettséggel ült le, lábait maga alá húzta és intett a lánynak, hogy jöjjön oda hozzá

Gillian a fejét rázta.

– Jó nekem itt is.

– Esni fog, és akkor megázik. Nem nehéz. Csak ne nézzen le!

Mintha csak igazolni akarná a kisfiú jóslatát, az ég hatalmasat dörrent a távolban.

Gillian lassan araszolva elindult. Szíve úgy dübörgött, mintha ki akarna ugrani a mellkasából,

és annyira rettegett, hogy azt hitte, mindjárt elhányja magát. Úgy tűnik, a gyerek sokkal

bátrabb, mint ő.

– Hogyan lehetséges, hogy nem szeret lenézni? – kíváncsiskodott a fiú, majd előremászott,

hogy lekémleljen a szakadékba.

Veszedelmesen közel került a párkány széléhez. Gillian rémülten kapta el a bokáját, és

visszahúzta.

– Ezt ne csináld!

– De le akartam köpni, és megnézni, hová esik.

– Maradj itt mellettem, és hallgass egy kicsit! Ki kell gondolnom, hogyan tovább.

– De hogyan lehetséges, hogy nem szeret lenézni?

– Egyszerűen nem szeretek, és kész.

– Biztos rosszul lesz tőle. Az arca egész zöld. Hányni fog?

40

Page 41: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem – felelte a lány fáradtan.

– Fél, ha le kell néznie.

A fiú csak nem adta fel.

– Miért kérdezel ennyit?

– Nem tudom, csak úgy – vont vállat hanyagul a gyerek.

– Én sem tudom, miért félemlít meg, ha le kell néznem, csak félek tőle, és kész. Még a

hálószoba ablakomon sem szeretek kinézni, mert attól is elszédülök, olyan magasan van.

– Minden angol lady olyan, mint maga?

- Nem hiszem.

– A legtöbbjük gyenge – jelentette ki a gyerek megfellebbezhetetlenül. – Ennis bácsikám

mondta.

– A bácsikád téved. A legtöbb nő nem gyenge. Bármit meg tudnak tenni, amit a férfiak.

A gyerek úgy látszik ezt roppant mulatságosnak találta, mert úgy nevetett, hogy csak úgy

rázkódott belé. A lány azon csodálkozott, hogyan lehet valaki az ő korában ennyire

fennhéjázó.

A fiú nem fogyott ki a kérdésekből.

– Hogy hívnak? – fordult újra a lány felé.

– Gillian.

A gyerek várta, hogy a nő is megkérdezze az ő nevét, és amikor nem tette, oldalba bökte.

– Te nem akarod tudni az én nevemet?

– Már tudom a nevedet. Hallottam, amikor a katonák beszéltek rólad. Michael vagy, és

Sinclair nemzetséghez tartozol, amelyet Ramsey Sinclair vezet. Ő a bátyád.

– Nem –rázta hevesen a fiú a fejét. – Michael nem az igazi nevem. – Összegömbölyödött a

lány mellett, és megfogta a kezét. – Éppen azt játszottuk, hogy becsapunk mindenkit, amikor

a katonák elkaptak és beledugtak egy zsákba.

– Ez biztosan nagyon ijesztő volt – jegyezte meg Gillian. – Hogyan akartatok becsapni

mindenkit? – Mielőtt a fiú válaszolhatott volna, már tette is fel az újabb kérdést. – Miért nem

vártál meg az istállónál? Olyan könnyű lett volna elmenekülni, ha úgy teszel, ahogy

mondtam. És miért vagdostad össze a karomat? Tudtad, hogy a barátod vagyok. Én nyitottam

ki neked az ajtót, nem igaz? Bárcsak bíztál volna bennem!

– Az angolokban nem szabad megbízni. Ezt mindenki tudja.

– Ezt is Ennis bácsikád mondta neked?

– Nem, ezt Brodick bácsi mondta, de már amúgy is tudtam.

– Már bízol bennem?

41

Page 42: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Talán. Nem akartalak megvágni. Nagyon fáj?

Pokolian fájt, de a fiú nyugtalanságát látva, esze ágában sem volt bevallani neki. Éppen elég

izgalom érte már a gyereket eddig, és Gillian úgy vélte, nincs szükség rá, hogy tovább tetézze

azokat.

– Nem lesz semmi gond – nyugtatta meg a fiút. – De azt hiszem tennem kell valamit, hogy

elállítsam a vérzést.

Letépett egy csíkot az alsószoknyájából, és a gyerek figyelő tekintetétől kísérve betekerte

vérző karját. A fiú csomót kötött a hevenyészett kötésre a csuklójánál. Gillian ezután

visszarángatta tépett, véres ruhaujját a kötés fölé.

– Tessék, máris jobban vagyok.

– Tudod mit?

– Nem, mit? – sóhajtott fel Gillian.

– Felsértettem az ujjaimat. – Teljesen úgy hangzott, mintha dicsekedne, és mosolyogva emelte

fel a kezét, hogy a lány is láthassa a sérüléseket. – Most semmit sem tudok csinálni, mert

annyira fájnak.

– Azt el tudom képzelni.

A kisfiú arca felderült. Gyönyörű gyerek volt. Sötét fürtök keretezték bájos arcát, és szürke

szemében huncut fény ragyogott. Arcát és orrát szeplők pettyezték.

Távolabb húzódott, felemelte ingecskéjét, hogy Gillian láthassa a mellkasát és a hasát.

– Lesznek sebhelyeim.

– Nem hiszem – kezdte Gillian, de amikor látta a kisfiú elszontyolodd arckifejezését, gyorsan

folytatta. – Bár talán mégis lesz egy-kettő. Szeretnéd, ha lennének?

– Igen – bólintott a fiú.

– Miért?

– Minden harcosnak vannak sebhelye. Az a vitézség jele.

Olyan komolyan beszélt, hogy Gillian nem mert nevetni.

– Tudod, mi az a vitézség?

A fiú a fejét rázta.

– Azt tudom, hogy valami jó dolog.

– Így igaz – helyeselt a lány. – A vitézség bátorságot jelent, és valóban nagyon jó dolog. Azok

a sebek biztosan fájnak – tette hozzá, és előrehajolt, hogy visszahúzza az ingecskét a fiú

hasára. – Amikor visszavisznek minket a birtokra, megkérem az egyik szolgálót, hogy tegyen

egy kis gyógykenőcsöt az ujjaidra, a mellkasodra és a hasadra, és akkor sokkal jobban fogod

42

Page 43: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

érezni magad. Az idősebb asszonyok közül néhányan még emlékeznek rám – tette hozzá. –

Ők segíteni fognak.

– De mi nem akarunk visszamenni – kiáltott fel a fiú.

A gyors változás meglepte a lányt.

– Próbáld megérteni! – magyarázta neki. – Itt rekedtünk. Ez a párkány nem vezet sehová.

– El tudok mászni a végéig és megnézem…

– Nem –szakította félbe Gillian. – Lehet, hogy a sziklaperem nem elég erős ahhoz, hogy

megtartson. Látod, hogy mennyire elvékonyodik a szélén?

– De meg tudnám…

– Nem engedem, hogy kockáztass!

– Nem akarok visszamenni! – telt meg a fiú szeme könnyel. – Haza akarok menni!

Gillian együtt érzően bólintott.

– Tudom, és én szeretnék segíteni neked, hogy hazajuss. Meg fogom találni a módját, hogy

hazavigyelek – ígérte. – A szavamat adom neked! – Úgy tűnt, nem sikerült meggyőznie a fiút.

Nekidőlt, és nagyot ásított.

– Tudod, mit szokott mondani Ennis bácsikám? Ha egy angol a szavát adja neked, akkor üres

marad a markod.

– Azt hiszem, nagyon szeretnék ezzel az Ennis bácsival találkozni, és egy-két dologban

helyretenni.

– Nem állna szóba veled – horkantott a fiú. – Legalábbis azt hiszem, hogy nem. – Hallgatott

egy kicsit, mielőtt folytatta. – Gillian, tudom, hogy az istállónál meg kellett volna várnom

téged, de bejött egy ember, megijedtem tőle és elfutottam.

– Azt akarod mondani, hogy a báró bement az istállóba?

– Az a ronda ember, akinek vörös szakálla van.

– Igen, az a báró. Meglátott téged?

– Nem hiszem. Amikor a fák között rejtőzködtem, láttam, hogy két másik emberrel ellovagol.

Talán soha nem is jönnek vissza.

– Ó, egészen biztosan visszajönnek – mondta Gillian, mert nem akarta, hogy a kisfiúban

hamis reményeket kelteni. – Ha nem holnap, akkor holnapután.

A kisfiú gondterhelten ráncolta a homlokát, és ez a látvány hirtelen elszomorította Gilliant. A

gyerekeknek fogócskáznia kellene, nevetnie és a barátaival mókáznia. Ezt a legénykét

elszakították a családjától, hogy Alford báró felhasználhassa a piszkos játszmájában. A gyerek

bizonyára úgy érzi magát, mintha valami rémálomba csöppent volna.

– Még mindig félsz, Gillian?

43

Page 44: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Már nem.

– Én soha nem félek semmitől – kérkedett a fiú.

– Igazán?

– Majdnem soha – igazította ki magát a gyerek.

– Hány éves vagy?

– Majdnem hét.

– Majdnem?

– Nemsokára hét leszek.

– Nagyon bátor fiú vagy.

– Tudom – bólintott a kisfiú komolyan. – Miért raboltak el azok az emberek az fesztiválról?

Ez volt az első, amire elmehettem, és olyan jól éreztem magam. Azért vittek el, mert a

barátommal be akartuk csapni a családunkat?

– Nem azért – nyugtatta meg a gyereket Gillian.

– Valami… rosszat csináltam?

– Ó nem, semmi rosszat nem tettél. Ami történt, az egyáltalán nem a te hibád. Csak rossz

helyen voltál, rosszkor. A báró tőlem akar valamit, de még nem árulta el, hogy mit, és

valahogy te is belekeveredtél.

– Én tudom, mit akar – hencegett a legényke. – És tudod mit? A báró a pokolra fog jutni, mert

a papám odaküldi. Annyira hiányzik a papám és a mamám! – tört el hirtelen a mécses.

– Igen, még szép, hogy hiányoznak. Te is biztosan nagyon hiányzol nekik, és mindent tűvé

tesznek, hogy megtaláljanak.

– Nem keresnek, és tudod miért nem? Mert azt hiszik, meghaltam.

– Miért hinnék azt?

– Hallottam, amit a báró a barátaival beszélt.

– Akkor ismered a báró tervét? – kérdezte Gillian éles hangon.

– Talán igen. A férfi, aki elrabolt, olyan látszatot keltett, hogy bevertem a fejem egy kőbe,

beleestem a vízesésbe és megfulladtam. Hallottam, amikor elmondta a többieknek. A mamám

azóta biztosan állandóan sír.

– Szegény asszony…

– Nagyon hiányzom neki.

– Az biztos. De gondolj arra, mennyire fog örülni, amikor újra otthon leszel. Most pedig,

kérlek, mondd el nekem, mi mindent hallottál még! – kérte, és igyekezett úgy tenni, mintha

nem lenne égető fontosságú a kérdés, nehogy megijessze a kisfiút.

44

Page 45: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hallottam mindent, amit mondtak, és tudod miért? Mert becsaptam őket. A báró nem tudta,

hogy értem őket, mert nem beszéltem a többiek előtt, még keltául sem.

– Ez nagyon okos dolog volt tőled. – Látta, hogy a fiúcska nagyon örül a dicséretnek.

Boldogan mosolyogva nézett fel, közben összefonta ujjaikat. – Mondj el mindent, amit

hallottál, és nem kell sietned! Fontos, hogy ne hagyj ki semmit!

– A báró elveszített egy dobozt még nagyon régen, de azt hiszi, hogy tudja, hol van. Egy férfi

elárulta neki.

– Milyen férfi? A báró megmondta a nevét?

– Nem, de az ember haldoklott, amikor elmondta neki. A doboznak is fura neve volt, de arra

sem emlékszem.

Gillian hirtelen érezte, hogy gyomra görcsbe rándul. Értette már, miért kényszerítette vissza őt

Alford báró Dunhanshire-be, és a lehetséges következményekre gondolva könny szökött a

szemébe.

– Arianna – suttogta maga elé. – Arianna dobozának nevezte, nem?

– De igen – vágta rá a fiú izgatottan. – Honnan tudod a nevét?

Gillian nem válaszolt neki. Elméjében egymást követték a kérdések és gondolatok. Istenem,

csak nem talált rá Alford Christenre?

– Honnan tudsz keltául?

– Micsoda? – kérdezte Gillian élesen, a hirtelen váltástól zavartan.

A fiú megismételte a kérdést.

– Most haragszol rám, amiért megkérdeztem?

Gillian látta a gyerek szemében az aggodalmat.

– Nem, nem haragszom – nyugtatta meg. – Tanultam keltául, mert a nővérem, Christen a

Felföldön él és én…

– A Felföldön hol? – szakította félbe a fiú.

– Nem vagyok benne biztos…

– De…

Gillian azonban nem engedte, hogy a fiúcska ismét félbeszakítsa.

– Amikor megtudom, hogy pontosan hol lakik, akkor megkeresem, és azt szeretném, ha

tudnék vele kelta nyelven beszélni.

– Hogyan lehetséges, hogy ő egy felföldi klánhoz tartozik, te meg nem?

– Mert engem elfogtak – magyarázta a lány. – Nagyon régen, amikor még kislány voltam, a

báró és a katonái elfoglalták Dunhanshire-t. Az apám megpróbált bennünket biztos helyre

juttatni a nővéremmel, de a nagy felfordulásban Christen és én elveszítettük egymást.

45

Page 46: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És a nővéred eltűnt?

– Nem tűnt el. Az apám egyik hű embere északra vitte, az Alföldre. Morgan bácsikám

mindent elkövetett, hogy rátaláljon, de a Felföldön elvesztette a nyomát. Nem tudom

pontosan, hol lehet, de nagyon remélem, hogy egy napon megtalálom.

– Hiányzik neked?

– Igen, nagyon. De már nagyon régen nem láttam. Biztosan fel sem ismerném, ha

találkoznánk. Morgan bácsi azt is mondta, hogy a család, amely befogadta, valószínűleg a

nevét is megváltoztatta, hogy nagyobb biztonságban legyen.

– A bárótól?

– Igen. De rám emlékezni fog.

– De mi lesz, ha mégsem?

– Emlékezni fog rám – erősködött Gillian.

Eltelt egy hosszú perc néma csendben, mielőtt a fiú újra megszólalt volna.

– Tudod mit?

– Mit?

– Azért beszélem jól a nyelvedet, mert a mamám megtanított rá, bár a papám egyáltalán nem

örült neki, és ő csak keltául beszél velem. Már nem is emlékszem, hogyan tanultam meg.

Csak úgy ment magától.

– Nagyon okos fiú vagy.

– A mamám is ezt szokta mondani. A kelta nem is könnyű – folytatta –, mert mindegyik

klánnak megvannak a maga kifejezései, és nagyon sokáig tart, amíg az összes szót megtanulja

az ember. Amikor Brodick bácsikám velem beszél, akkor az én nyelvemen kell beszélnie,

különben nem értem, amit mond, de az nem számít, hogy te érted, amit mondanak, és tudod

miért? Mert veled egyáltalán nem állnának szóba, hacsak a bácsikám nem parancsolná meg

nekik.

– Miért nem állnának velem szóba?

A fiú lekicsinylő pillantást vetett rá. Olyan édes gyerek volt, hogy Gilliannek komoly

erőfeszítésébe került, hogy ne ölelgesse meg.

– Mert angol vagy – magyarázta kioktató hangon. – Nemsokára sötét lesz –

aggodalmaskodott. – A sötéttől is úgy félsz, mint amikor lenézel?

– Nem, a sötéttől egyáltalán nem félek.

A fiú szerette volna, ha Gillian átöleli a vállát, de a lány nem akarta észrevenni szándékát, így

végül elkeseredetten ő maga fogta meg a kezét és rakta a vállára.

– Olyan illatod van, mint a mamámnak.

46

Page 47: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És az milyen?

– Finom.

Hangja elcsuklott, és Gillian kitalálta, hogy újra elfogta a honvágy.

– Talán a báró meg sem talál.

– A katonái észre fogják venni a sziklatömb köré tekert kötelet – emlékeztette a gyereket.

– Nem akarok visszamenni.

A legényke könnyekben tört ki. Gillian odahajolt hozzá, elhúzta fürtjeit a szeméből, és

homlokon csókolta.

– Csitt, kicsim! Minden rendben lesz. Megígérem neked, megtalálom a módját, hogy

hazavigyelek.

– De te csak egy lány vagy – sírta a kisfiú.

Gillian igyekezett kigondolni valamit, amivel reményt adhat a gyereknek. A fiúcska sírását

hallva úgy érezte, megszakad a szíve.

– Ugye, tudod, ki az a védelmező? – bökte végül kétségbeesésében.

– Ugyanaz, aki a bajnok – csuklott a kisfiú. Felült és öklével letörölte könnyeit. – Volt egy

védelmezőm, és aztán lett még egy. Az elsőt akkor kaptam, amikor megszülettem, mert

minden gyerek kap egyet a születése napján. Neki kell vigyázni a kisfiúra vagy kislányra

egész élete során, hogy ne történjen vele semmi rossz. Az én bajnokom Angus volt, de aztán

meghalt.

– Ezt igazán sajnálattal hallom. Biztos vagyok benne, hogy Angus nagyszerű védelmező volt.

Gillian kezdett elfáradni. Nem volt könnyű a gyerek fecsegését követni. Karja fájdalmasan

lüktetett, mintha égő fáklya fölé tartaná. Ám bármennyire is kimerítette a hosszú utazás

Dunhashire-be, eltökélte, hogy addig tartja szóval a gyereket, amíg az el nem álmosodik, és

nem lesz ereje aggodalmaskodni.

– Akkor kaptam magamnak egy új bajnokot – folytatta a fiúcska. – A papa sokáig töprengett

rajta, hogy ki legyen, mert azt akarta, hogy a legmegfelelőbbet kapjam. Azt mondta, azt

akarja, hogy az én bajnokom is olyan erős legyen, mint Grahamé.

– Ki az a Graham?

– A bátyám.

– És kit választott a papád?

– A barátját. Félelmetes harcos, és ő is fontos úr, és tudod mit?

– Mit? – mosolygott a lány.

– Szörnyen kegyetlen. Ez a legjobb a dologban. Papa azt mondja, hogy nagyszerű bajnok lesz

belőle.

47

Page 48: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Mert kegyetlen?

– És mert erős – magyarázta. – A puszta tekintetével ketté tud hasítani egy fát. Ennis bácsi

mondta. Csak olyankor kegyetlen, amikor muszáj.

– Ezek szerint nem Ennis bácsikád a bajnokod?

– Nem. Ennis bácsi nem lenne jó bajnoknak, ő túl kedves.

– És nem lenne jó, ha kedves védelmeződ lenne? – nevetett Gillian, de látta a fiú arcán, hogy

ostobaságot kérdezett.

– Nem, a csata közben kegyetlennek kell lenned az ellenségeiddel, nem kedvesnek. Ezért

kérte meg a papa Brodick bácsit. Ő az új bajnokom, és ő soha nem kedves. És tudod mit?

Ez a három szó lassan az őrületbe kergette Gilliant.

– Nem, mit? – kérdezte.

– Brodick bácsi most biztos lángot okád, mert ő megmondta a papának, hogy ne engedjen el a

fesztiválra, de a mama nagyon akarta, és a papa végül beadta a derekát.

– Brodick bácsikád is ott van a fesztiválon?

– Nem, ő soha nem meg el egyre sem, mert azt mondja, hogy túl sok angol van ott.

Lefogadom, hogy ő nem hiszi, hogy halott vagyok. Ő a Buchananek új vezetője, és azt

mindenki tudja, hogy milyen makacs egy Buchanan. Most, hogy ő lett a védelmezőm,

hívhatom őt bácsinak. Talán eljön értem, és előbb megtalál, mint a papám.

–Talán így lesz – mondta Gillian, csak hogy megnyugtassa a kisfiút. Mi lenne, ha az ölembe

hajtanád a fejed és lehunynád a szemed? Pihenj egy kicsit!

– De nem mész el, mialatt alszom, ugye?

– Hová mehetnék?

A legényke elmosolyodott, amikor rájött, hogy micsoda butaságot kérdezett.

– Félni fogok, amikor el kell majd menned. Hallottam, amikor a báró azt mondta a barátainak,

hogy el kell menned a nővéredhez. Nagyon dühös lesz, ha megtudja, hogy elvesztetted őt.

– Ezt miért nem mondtad az előbb?

– Elfelejtettem.

– Mit mondott még? – nógatta a gyereket. – Mindent tudnom kell.

– Emlékszem, amikor azt mondta, hogy a király is keresi a dobozt, de ő akarja előbb

megtalálni. Nem tudom, miért. Nem emlékszem másra – jelentette ki elvékonyodó hangon. –

A papámat akarom! Azt akarom, hogy jöjjön értem és vigyen haza!

– Kérlek, ne sírj! – könyörgött neki Gillian, és közelebb húzta magához. – Egy olyan

kisfiúnak, akinek három védelmezője is van, nem szabad sírnia, csak mosolyognia.

– De nekem nincs három védelmezőm. Csak egy van.

48

Page 49: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– De igenis három van. A papád az első, Brodick a második, és én vagyok a harmadik. Addig

leszek a bajnokod, amíg biztonságos helyre nem juttatlak.

– De a lányok nem lehetnek bajnokok.

– Dehogynem lehetnek.

A fiú egy hosszú percig töprengett a lehetőségen, végül rábólintott.

– Rendben – egyezett bele. – De akkor adnod kell nekem valamit!

– Igazán?

– Igen – bólintott erélyesen a fiú. – A védelmező mindig ad valami fontos tárgyat a

gyereknek, akire vigyáz – magyarázta. – Valami olyat kell adnod, ami a tied.

– Brodick bácsikád is adott neked valami fontosat?

– Igen. Odaadta a papának a legjobb tőrét, hogy adja nekem. Bele volt vésve a címere a

markolatába. A papa csinált neki egy bőrtokot, és megengedte, hogy elvigyem a fesztiválra.

És most elveszett.

– Mi történt vele?

– A báró egyik katonája elvette tőlem. Láttam, amikor az egyik szekrényre dobta a

nagyteremben.

– Megpróbáljuk majd visszaszerezni – ígérte a lány.

– De te mit adsz nekem?

Gillian felemelte a kezét.

– Látod ezt a gyűrűt? Ez a legdrágább kincsem.

A halvány alkonyi fényben nem volt könnyű kivenni a gyűrűt. A legényke megfogta Gillian

kezét és magához húzta.

– Szép – jelentette ki.

– A nagymamámé volt. Morgan bácsikámtól kaptam az utolsó születésnapomon. Felfűzöm

erre a szalagra és a nyakadba akasztom. Az inged alatt viseld, nehogy a báró meglássa.

– Örökre megtarthatom?

– Nem. Amikor teljesítem az ígéretemet, és biztonságban hazaviszlek, vissza kell adnod. Most

pedig hunyd le a szemed, és próbálj meg aludni! Gondolj arra, mennyire fognak örülni a

szüleid, amikor újra találkoztok!

– A mama sírni fog örömében, és a papa is nagyon boldog lesz, de ő nem fog sírni, mert a

harcosok sohasem sírnak. De nem lesz sokáig boldog, mert el kell mondanom neki, hogy

szófogadatlan voltam.

– Miben nem fogadtál szót?

49

Page 50: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Megmondta, hogy nem mehetek a vízesés közelébe. Azt mondta, hogy túl veszélyes ott

játszani, mert a kövek síkosak, de mégis odamentem a barátommal, és amikor ezt

megmondom a papának, ő nagyon dühös lesz.

– Félsz az apádtól?

A gyerek kuncogott.

– Soha nem félnék a papától.

– Akkor miért aggódsz ennyire?

– Azért, mert el kell mennem vele sétálni, és gondolkoznom kell azon, miért rossz az, amit

csináltam, és meg is kell mondanom neki, aztán büntetést kapok.

– Milyen büntetést?

– Lehet, hogy egy ideig nem fogja megengedni, hogy vele lovagoljak… az szörnyű nagy

büntetés lenne, mert nagyon szeretek az ölében lovagolni. Meg szokta engedni, hogy én

tartsam a kantárt.

Gillian megsimogatta a kisfiú hátát, és azt javasolta, hogy emiatt most ne aggódjon. De a

gyerek még nem fejezte be a gyónást.

– Van másvalami is, amit meg kell neki mondanom – folytatta. – Azt is el kell mondanom,

hogy mit tettünk Michaellel.

– A barátodat is Michaelnek hívják?

– Csak a barátomat hívják Michaelnek. Hiszen mondtam neked, hogy be akartuk csapni a

többieket, ezért kitaláltunk egy trükkös játékot.

– Ne aggódj most emiatt! A papádat biztosan nem fogja érdekelni, hogy mit játszottatok a

barátoddal.

– De…

– Aludj! – parancsolt rá.

A kisfiú néhány percre elhallgatott. Gillian arra gondolt, hogy a gyerek végre elaludt, és

komolyabb dolgokkal kezdett foglalkozni gondolatban.

– És tudod mit?

Gillian felsóhajtott.

– Nem, mit?

– Téged szeretlek, de a legtöbb angolt nem szeretem. Ennis bácsi mindegyiket gyűlöli. Azt

szokta mondani, ha kezet fogsz egy angollal, az még az ujjaidat is ellopja. De ez, ugye, nem

igaz?

– Nem, ez tényleg nem igaz.

– Sajnálod, hogy angol vagy?

50

Page 51: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem, csak azt sajnálom, hogy Alford is az.

– A báró ostoba. És tudod miért?

Gillian érezte, hogy a fiú úgysem adja fel, amíg el nem mondta, ami a begyében van.

– Nem, miért? – kérdezte kötelességtudóan.

– Mert azt hiszi, hogy én vagyok Michael.

Gillian keze abbahagyta a simogatást, és egész teste megmerevedett.

– Te nem Michael vagy?

A fiú a hátára fordult, majd felült, hogy az arcába nézhessen.

– Nem, a barátom Michael. Ezt próbáltam neked elmondani. Az az ostoba báró azt hiszi, hogy

én vagyok Ramsey úr öccse, de nem vagyok az. Michael az. Ezt a játékot találtuk ki.

Kicseréltük a plédünket, és kíváncsiak voltunk, hogy észreveszi-e valaki. Este aztán én

Michael sátrába mentem volna haza, ő meg a miénkbe.

– Ó, édes jó istenem! – suttogta Gillian, és a döbbenettől szinte levegőt sem kapott. Ennek az

ártatlan kisfiúnak fogalma sincs, hogy milyen fontos dolgot árult most el neki, és csak amiatt

aggódott, hogy mit fogsz szólni az apja, ha rájön a turpisságra. Csak idő kérdése azonban,

hogy Alford is felfedezze az igazságot, és akkor a gyerek sorsa meg lesz pecsételve.

Megragadta a kisfiú vállát és közelebb húzta magához.

– Figyelj rám! – súgta neki parancsoló hangon. – Soha senkinek nem mondhatod el, amit az

előbb nekem mondtál. Ígérd meg!

– Ígérem.

Csak a távoli villámok fénye világította meg a szikla szürke köveit, így nem tudta jól kivenni

a gyerek arcát. Még közelebb húzta magához, és a tekintetét kutatva suttogta:

– Ki vagy te?

– Alec.

Gillian keze az ölébe hullt, hátát a sziklafalnak támasztotta.

– Alec – ismételte. Képtelen volt elrejteni megdöbbenését, de a fiú nem vett észre semmit.

– Érted? – vigyorgott rá. – A báró annyira ostoba, hogy rossz fiút rabolt el.

– Igen, értem. Alec, a barátod látta, amikor a báró emberei elraboltak a fesztiválról?

A fiú alsó ajkát harapdálva gondolkozott.

– Nem – mondta végül. – Michael visszament a sátrába, hogy elhozza az íját és a nyilait, mert

át akartuk lőni a nyilakat a vízesés fölött. Akkor jöttek azok az emberek, akik elvittek. És

tudod mit? Azt hiszem, nem a báró katonái voltak, mert mindegyik plédet viselt.

– Hányan voltak?

– Nem tudom… talán hárman.

51

Page 52: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ha felföldiek voltak, akkor árulók, akik szövetkeztek a báróval – morogta a lány maga elé,

és a hajába túrt idegességében. – Micsoda kavarodás!

– De mi lesz, ha a báró rájön, hogy én nem Michael vagyok? Biztos nagyon dühös lesz, ugye?

Talán szól az árulóknak, hogy hozzák el Michaelt is neki. Remélem, Michaelt nem teszik bele

zsákba. Igazán ijesztő tud lenni.

– Ki fogjuk találni, hogyan figyelmeztethetnénk Michael családját a veszélyre.

Gillian fejében egymást követték a gondolatok, miközben próbált rájönni, milyen játékot űz

Alford.

– Alec, ha ruhát cseréltetek Michaellel, akkor rajta a te pléded volt, és azt biztosan észrevették

a nemzetség tagjai. Ő pedig minden bizonnyal elmesélte, hogy milyen játékot találtatok ki.

– Az is lehet, hogy túlságosan félt ahhoz, hogy elmondja.

– Hány éves Michael?

– Nem tudom. Talán annyi, mint én. És tudod mit? Az is lehet, hogy levette a plédemet. Igen,

biztosan ezt tette. Én ezt tettem volna a helyében, ha nagyon megijedek. És nem akarja

felbosszantani a bátyját, mert még nem ismeri túl jól, mert a bátyja csak nemrég tért vissza a

nemzetséghez, hogy átvegye a vezetését. Michael nem is akart plédet cserélni velem, mert

félt, hogy bajba kerülhet. Az egész az én hibám – sírta el magát Alec. – Én kényszerítettem rá,

hogy ruhát cseréljünk.

– Azt akarom, hogy ezt most azonnal hagyd abba! Nem tettél semmi rosszat. Senki sem fog

téged hibáztatni. Csak játszottatok a barátoddal, ennyi. Mi lenne, ha az ölembe hajtanád a

fejed, és csendben lennél egy kicsit, hogy én is tudjak gondolkodni?

Ezzel Gillian lehunyta a szemét, hogy elejét vegye a további kérdezősködésnek. A fiú

azonban nem akart ráhallgatni.

– És tudod mit? – Majd amikor a lány nem válaszolt, megrángatta a ruháját. – És tudod mit?

Gillian feladta.

– Mit?

– Mozog a fogam. – Hogy bebizonyítsa, megfogta a lány kezét, és odahúzta az egyik ujját a

laza foghoz. – Érzed, hogyan mozog, amikor hozzáérsz. Lehet, hogy holnap ki is esik.

A hangjában csengő izgalom eszébe jutatta Gilliannek, milyen kisfiú is még Alec. Egy mozgó

fog számára fontos esemény.

– A papa ki akarta húzni, de aztán azt mondta, hogy várni kell vele, amíg jó meg nem lazul.

Hangos ásítással hajtotta a fejét a lány ölébe, és türelmesen várta, hogy az ismét simogatni

kezdje a hátát.

52

Page 53: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Meg akartam kérni a papát, hogy a fesztiválon húzza ki, mert Michael is látni akarta.

Michael Ramsey-hez tartozik – tette hozzá arra az esetre, ha a lány elfelejtette volna.

– És te kihez tartozol, Alec?

A fiú büszke hangon válaszolt.

– Iain Maitland fia vagyok.

H A R M A D I K F E J E Z E T

Alford szeretett játszani. Különösen kedvelte a kegyetlen játékokat.

Most remekül érezte magát, bár a napja kezdődött valami jól. Vasárnap déltájban ért vissza

Dunhanshire-be, teljesen átázva és csonttá fagyva, mivel egy váratlan vihar kapta el útközben.

Meglehetősen nyomorultul érezte magát, és az sem javított a hangulatán, hogy azt kellett

hallania, Lady Gillian segített a fiúnak elmenekülni. Mielőtt igazi dühbe lovallta volna magát

– a kellemetlen hírt hozó katonát már megölte –, jelentették neki, hogy Gilliant és a fiút

megtalálták és visszahozták a kastélyba. Most mindketten ott álltak előtte, és arra vártak, hogy

meghallják, milyen büntetés vár rájuk.

A várakozás csak fokozta Alford élvezetét. Azt akarta, hogy rettegve találgassák, milyen

kínzásokat eszelt ki számukra, és az, hogy hagyta őket a saját levükben főni, szintén Alford

játékának a része volt. A fiú, Ramsey uraság együgyű öccse túl ostoba volt ahhoz, hogy

megértse, miről van szó, de Alford így is látta rajta, hogy fél abból, ahogy igyekezett minél

közelebb húzódni a lányhoz. Gillian azonban meglehetősen elkeserítette, és ha nem ismerte

volna, még azt hiszi, hogy szándékosan igyekszik tönkretenni a szórakozását. Úgy tűnt,

egyáltalán nem izgatja a sorsa. Alford nem látott rajta félelmet.

A szuka még mindig képes volt a frászt hozni rá, és a férfi halkan átkozta magát gyávaságért,

mivel nem állta a lány tekintetét. Egy egész légiónyi katona sem lehet olyan félelmetes, mint

ez a fiatal lány, és bár Alford állandóan emlékeztette magát, hogy az ő kezében van a hatalom,

és egyetlen szavával halálba küldhetné, elméjében mégis Gillian volt az, aki a gyeplőt tartotta.

A báró soha nem felejtette el, hogyan nézett rá, amikor a mészárlás után maga elé hozatta.

Akkor Gillian még kislány volt, de Alford még ma is beleborzongott az emlékbe. Tudta, hogy

a lány látta, amikor megölte az apját, de abban reménykedett, hogy az idő majd elmossa az

emléket. Ebben most egyáltalán nem volt olyan biztos. Vajon mire emlékszik még Gillian?

Hallotta-e, ahogy beismerte a bűneit Ranulfnak, mielőtt belémártotta volna a kardját? A

gondolattól végigfutott a hátán a hideg. Gillian gyűlölete megijesztette, elgyengítette.

53

Page 54: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Keze reszketett, amint a kupájáért nyúlt. Igyekezett lerázni magáról a félelmet, és a kéznél

levő feladatra összpontosítani. Tisztában volt vele, hogy elméje most inkább lassú és

nehézkes. Szokatlan volt számára, hogy a barátai előtt ennyire részegen mutatkozzék. Már

évek óta keményen ivott, mivel az emlékei nem hagyták nyugodni. Arra azonban mindig

vigyázott, hogy csak részegedjen le, amikor egyedül van. Ma eltért a maga által felállított

szabályoktól, mivel a bor segített csillapítani dühét. Nem akart olyat tenni, amit később

megbánhat, és bár fontolgatta, hogy csak másnap foglalkozik Gillian ügyével, végül úgy

döntött, elég tiszta még a feje, hogy elintézze ezt az ügyet, hogy aztán tovább folytathassa

barátaival a mulatást.

Alford Gillianre meredt véreres szemével. A hosszú asztal közepén ült, két oldalán állandó

cimboráival, Hugh Barlowe báróval és Kopasz Edwinnel. Ritkán ment bárhova is barátai

nélkül, mivel a két férfi volt leghálásabb közönsége. Annyira élvezték kisded játékait, hogy

gyakran azért könyörögtek, hadd csatlakozzanak ők is, és Alford soha nem aggódott amiatt,

hogy bármelyikük is elárulhatná, hiszen mindkettőjüknek legalább olyan sáros volt a múltja,

mint az övé.

Gillian és a fiú előző nap reggele óta nem evett egy falatot sem, és Alford úgy vélte,

mindketten farkaséhesek lehetnek mostanra, ezért kényszerítette őket, hogy végignézzék a

lakomát, miközben barátaival a különböző büntetési lehetőségeket vitatták meg. Az asztal

roskadozott az ételek súlya alatt: fácán és nyúl, páva és galamb, aranysárga sajtszeletek, kövér

szelet barnakenyerek, lekvár és méz, valamint édes szederlepény kínálták magukat a

lakmározóknak. Szolgák sürögtek a széles szájú boroskancsókkal, újabb minden jóval

megrakott tálcákkal.

Az asztalon lévő élelemmel akár egy hadsereget is jól lehetett volna lakatni. Ahogy a három

férfit nézte, Gilliant olyan hányinger fogta el, hogy nyomban tovatűnt az étvágya is. Maga

sem tudta eldönteni, hogy hármójuk közül melyik a visszataszítóbb. A nagy, előreálló fülű és

hegyes állú Hugh folyamatosan disznó hangokat adott ki evés közben. A tripla tokájú, táskás

szemű Edwin egészen beleizzad, úgy tömte magába a zsíros húst. Úgy viselkedett, mintha

bármelyik pillanatban eltűnhetne előle az étel, még mielőtt sikerülne teletömnie feneketlen

bendőjét. Mire megállt, hogy levegőt vegyen zsíros, vörös arcán kövér izzadságcseppek

gördültek alá.

Mind a három férfi iszákos volt. Mialatt Gillian állt és nézte lakmározásukat, hatkorsónyi bort

nyeltek le, és most is arra vártak, hogy a szolgálók újratöltsék a kupájukat.

Úgy zabáltak, mint a disznók, ám Alford a legrosszabb hármuk közül, döntötte el végül a

lány. Ajkára galambhús cafatok ragadtak, és amikor barlangnyi szájába egy egész lepényt

54

Page 55: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

tömött, szája két oldalán lassú patakként csordogált a szederlé, feketére festve vörös szakállát.

Részegségében azonban nem is törődött vele, és máris újabb darabért nyúlt.

Alec a lány jobb oldalán állt, a kandalló közelében, és némán nézte a lakomázó férfiakat.

Időről időre megérintette, és bármennyire is szerette volna Gillian megnyugtatni a kisfiút,

még csak egy pillantást sem mert felé vetni, mert Alford merőn figyelte őket. Ha a férfi

észrevenné, hogy bármilyen vonzalmat mutat a gyerek iránt, biztosan felhasználná ellene.

Gillian megpróbálta felkészíteni a fiút, hogy semmi jóra nem számíthatnak, és azt is

megígértette vele, hogy történjék bármi, nem fog megszólalni. Amíg Alford azt hiszi, hogy a

fiú nem ért semmit, addig remélhetőleg szabadon beszél előtte, és talán elejt néhány óvatlan

szót, amelyből kiderül, hogy mi volt a célja a kisfiú elrablásával.

Amikor nem bírta már tovább nézni az állati zabálást, a bejárat felé fordult. Tudta, hogy

gyermekként ebben a teremben játszott, de nem maradt semmi emléke abból az időből. A

lépcső mellett egy öreg szekrény állt, és Gillian azon töprengett, hogy a szüleihez tartozott-e,

vagy Alford hozta magával a kastélyba. A szekrény tetején térképek és pergamentekercsek

hevertek, de a szélén ott árválkodott egy tőr is. Gillian emlékezett rá, hogy Alec azt mondta,

az egyik katona a szekrényre dobta a tőrt. Ezek szerint még mindig ott van. Onnan, ahol állt ki

tudta venni a szokatlan és bonyolult jelet a markolaton, és ez különös módon megnyugtatta. A

tőr Alec védelmezőjének, Brodicknak az ajándéka.

A hangosan böfögő Alford magára vonta a figyelmét. Nézte, ahogy a férfi megtörli az arcát

bársonyingének ujjával, majd hátradől a székén. Úgy tűnt, nagy erőfeszítésébe kerül nyitva

tartani a szemét, és beszéde is motyogó, elmosódott volt, amikor megszólalt.

– Mit csináljak veled, Gillian? Minduntalan szembeszállsz velem. Hát nem érted, hogy én

csak a te érdekedet nézem?

Edwin rekedten felröhögött, Hugh vihogva nyúlt a kupája után.

– Csak a baj van veled – folytatta Alford. – Pedig én igazán engedékeny voltam veled. Hát

nem békén hagytalak egész idő alatt, és hagytam, hogy felnőj? Be kell vallanom, meglepett,

hogy milyen szépség lett belőled. Olyan jelentéktelen kis béka voltál, hogy igazán csodás ez

az átváltozás. Most már értékes zsákmány vagy, édesem. Eladhatnálak a legtöbbet ígérőnek,

és meggazdagodnék. Nem félsz?

– Inkább unottnak néz ki, mint ijedtnek – jegyezte meg Edwin.

Alford oda sem figyelt a közbeszólásra.

– Tudsz róla, hogy egész csapat katona kellett ahhoz, hogy kiragadjanak szent életű rokonod

várából? Azt hallottam, hogy Morgan bácsi keményen ellenállt, ami igazán csodálatos

tekintetbe véve, hogy milyen rozoga és puhány öregember. Tudod, azt hiszem, igazán kegyes

55

Page 56: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

dolog lesz részemről, ha véget vetek e földi szenvedéseinek. Biztosra veszem, hálás lesz, ha

gyorsan végzek vele ahelyett, hogy hagynám egyre csak kínlódni.

– A bácsikám nem rozoga és nem is puhány!

Edwin harsányan felkacagott. Gilliannek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne húzzon

be neki egyet. Teremtőm, de szerette volna, ha erősebb. Gyűlölte a félelmet és a tehetetlenség

érzését.

– Hagyd békén a bácsikámat, Alford! – követelte. – Ő nem árthat neked.

A férfi úgy tett, mintha nem hallotta volna Gillian szavait.

– Igazi szerető szülő lett belőle, ugye? Morgan nem harcolt volna annyira érted, ha nem

apjaként szeret. Igen, biztosan nem lett volna olyan makacs, ha nem jelentesz neki semmit, a

fene a fajtáját! – tette hozzá horkantva. – Szomorúan hallottam, hogy te is makacskodtál. Ez

igazán zavarba ejtő. Arra számítottam, hogy nyomban engedelmeskedsz a parancsomnak.

Végtére is én vagyok a gyámod, és neked sietve kellett volna hozzám jönnöd a hívásomra.

Egyszerűen nem értem az ellenállásodat. Nem értem – ismételte meg, majd elhallgatott,

megcsóválta a fejét, mielőtt folytatta volna. – Ez az otthonod, nem igaz? Az ember azt hinné,

alig vártad, hogy visszatérhess. János király kijelentette, hogy Dunhanshire a tiéd marad, amíg

férjhez nem mész. Utána persze a férjed fogja irányítani helyetted.

– Ahogy lennie kell – szólt közbe Hugh.

– Még nem ravaszkodtad ki a királytól Dunhanshire-t? – Gillian nem tudta elrejteni

csodálkozását.

– Nem is kértem tőle – morogta a férfi. – Minek tettem volna? Úgy is hozzám tartozik, mivel

én vagyok a gyámod, ezért én ellenőrzök itt mindent.

– János jelölt ki a gyámomnak? – kérdezte Gillian csak azért, hogy bosszantsa a férfit, mivel

tudta, hogy a király nem adta meg Alfordnak az engedélyt.

Alford elvörösödött dühében, és szúrósan meredt a lányra, mialatt ruháját igazgatta, majd

újabb kupa bor után nyúlt.

– Te annyira nem számítasz a királynak, hogy meg is feledkezett rólad. Én azt mondtam, hogy

a gyámod vagyok, és ennyi elég is.

– Nem, ennyi egyáltalán nem elég.

– Alford a királyunk legbizalmasabb embere – kiabált Edwin. – Hogyan merészelsz vele ilyen

arcátlan módon beszélni?

– Arcátlan, mi? – jegyezte meg Alford. – Tetszik vagy sem, Gillian, én vagyok a gyámod, és a

sorsod az én kezemben van. Ez azt jelenti, hogy személyesen választok neked férjed. Ami azt

illeti, lehet, hogy én magam veszlek el – tette hozzá mintegy mellékesen.

56

Page 57: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian nem engedte meg magának, hogy akárcsak számításba vegyen ilyen borzalmas

lehetőséget, ezért továbbra is rezzenéstelen arccal bámult Alfordra, mintha nem is hallotta

volna a fenyegetését.

– Az unokafivérednek ígérted – emlékeztette Hugh. – Azt hallottam, hogy Clifford már

terveket kovácsol.

– Igen, tudom, hogy mit ígértem, de hallottál már te olyat, hogy valaha is megtartottam volna

az ígéretemet? – vigyorgott Alford.

Hugh és Edwin könnyesre nevették magukat. Alford kezének egyetlen intésével elhallgattatta

őket.

– Teljesen elvesztettem miattatok a fonalat. Hol is tartottam?

– Éppen arról beszéltél Gilliannek, mennyire elkeserít az engedetlensége – emlékeztette

Edwin.

– Ó, igen, persze. Ez nem mehet így tovább, Gillian! Elnéző ember vagyok – tudom, ez

komoly hiányosság –, és mindig megesik a szívem a szerencsétleneken. Éppen ezért szemet

hunytam nagybátyád felháborító viselkedése felett, és azt is megbocsátottam, hogy nem siettél

teljesíteni a parancsomat.

Nagyot kortyolt a borából, mielőtt folytatta volna.

– Erre te mivel fizettél a jóságomért? Megpróbáltál segíteni ennek a kis vadembernek a

szökésben. A gyámodként egyszerűen nem engedhetem meg, hogy ez az újabb engedetlenség

büntetlenül maradjon. Itt az ideje, hogy te és a fiú egy kis alázatot tanuljatok.

– Ha megvered a lányt, Alford, időbe kerül, míg felépül, és akkor késedelmet szenved az a

fontos kutatás, amit rá akarsz bízni – figyelmeztette Edwin barátját.

Alford egy hajtásra kiitta a maradék bort, majd intett a szolgálónak, hogy töltse újra a kupáját.

– Ezzel magam is tisztában vagyok – nyugtatta meg emberét. – Észrevetted, hogy a fiú

mennyire ragaszkodik Gillianhez? Amilyen ostoba, biztosan azt képzeli, hogy a lány meg

tudja védeni. Bebizonyítsuk neki, hogy mekkorát tévedett? Hugh, mivel te élvezni szoktad az

ilyen feladatokat, megverheted a fiút.

– Egy ujjal sem nyúlsz hozzá – szólalt meg halkan a lány, és Alford zavart arckifejezéséből

láthatta, hogy sokkal nagyobb hatást gyakorolt rá, mintha kiabált volna.

– Nem?

– Nem bizony!

– A fájdalom majd megtanítja a kölyköt, hogy mekkora ostobaság elszökni tőle – dobolt

ujjaival az asztalon a férfi. – Különben is, mindketten kellemetlenséget okoztatok nekem, és

Hugh sem akarom elkeseríteni. Ő pedig ég a vágytól, hogy fájdalmat okozzon nektek.

57

Page 58: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Legalább az egyikőtöknek. Próbáld nem megölni a fiút! – fordult Alford a barátjához. – Ha

Gillian cserbenhagyna, akkor szükségem lesz rá.

– Egy ujjal sem nyúlsz a gyerekhez! – ismételte meg Gillian, ezúttal keményebb hangon.

– Magadra vállalod a büntetését? – kérdezte Alford.

– Igen.

A férfi döbbenten vette tudomásul Gillian gyors beleegyezését, ugyanakkor dühös is volt,

hiszen a lányon egyáltalán nem látszott, hogy félne. A bátorság idegen fogalom volt számára,

és soha nem volt képes megérteni, hogyan képesek egyes emberek tanúságot tenni

bátorságukról, míg mások nem. Belőle hiányzott eme tulajdonság, és bár soha nem érezte

szükségét, hogy megpróbáljon bátran viselkedni, mindig felbőszítette, ha mások így tettek

előtte. Egyszerűen gyűlölte másokban a saját jelleméből hiányzó nemes vonásokat.

– Azt teszem, Gillian, amihez kedvem van, és te nem állíthatsz meg. Akár meg is ölhetlek.

– Igazad van – vont vállat a lány. – Akár meg is ölhetsz, és én nem állíthatlak meg.

A férfi felvont szemöldökkel tanulmányozta Gilliant. Nem volt könnyű összpontosítani,

amikor a bor már ólomsúllyal húzta le szemhéját, és semmi másra nem vágyott, mint hogy

lehunyhassa néhány percre. Mivel ezt nem tehette, inkább ismét a borba kortyolt.

– Valamit kitaláltál – mondta nehezen forgó nyelvvel. – Mi az, Gillian? Milyen játékot

merészelsz űzni a gazdáddal?

– Nincs szó semmiféle játékról – felelte a lány. – Nyugodtan ölj meg, ha ez a szándékod.

Bizonyos vagyok benne, hogy megfelelő magyarázattal tudsz majd szolgálni a királyodnak.

De ha már itt tartunk, ahogy magad is mondtad, annyi éven át hagytad, hogy magam legyek,

és most hirtelen visszarendeltél ide. Nyilvánvaló, hogy valamit akarsz tőlem, és ha most

megölsz…

– Igen – szakította félbe Alford. – Valóban akarok valamit tőled. – Kihúzta magát a széken, és

diadalmasan bámult a lányra. – Örvendetes híreim vannak. Annyi éves kutatás után végre

megtaláltam a nővéredet. Tudom, hol rejtőzködik Christen. – Figyelmesen nézte a lányt, és

elkeseredetten vette tudomásul, hogy Gillian nem reagál a bejelentésére. Önelégülten

vigyorgott, miközben a kupát forgatta ujjai között. – Még azt is tudom, hogy melyik klán

rejtegeti őt előlem. A MacPhersonok. Azt viszont nem sikerült megtudnom, hogy milyen

néven él köztük. Egy testvér biztosan megismeri a saját vérét, ezért azt akarom, hogy hozd el

őt nekem.

– Miért nem küldöd oda a katonáidat?

– Nem küldhetem az embereimet a Felföld útvesztőibe, márpedig Christen a Felföldön

rejtőzik valahol. Azok a vademberek lemészárolnák a katonáimat. Természetesen

58

Page 59: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

megkérhetném János királyt, hogy áldását adja a vállalkozásomra, és minden bizonnyal

kapnék tőle erősítést, de nem akarom a családi ügyeimmel terhelni. Különben is, itt vagy te

nekem, hogy elvégezd ezt az apróságot.

– A katonák amúgy sem tudnák, melyik asszonyról van szó, a pogányok pedig biztos nem

árulnák el. Azok a vadak megvédik az övéiket minden áron – vetette közbe Hugh.

– És mi van, ha megtagadom, hogy elmenjek?

– Valaki más is elhozhatja nekem Christent – blöffölt Alford. – Csak azért küldelek téged,

mert így egyszerűbb.

– És az a valaki más hogyan fogja felismerni a nővéremet?

– Az a felföldi, akitől a hírt kaptuk, ismeri Christen mostani nevét – emlékeztette Edwin

Alfordot. – Rávehetted volna, hogy elárulja.

– Amennyire tudjuk, úgy volt, hogy magával hozza Christent holnap – jegyezte meg Hugh. –

Az üzenet, amelyet küldött azonban arra utalt, hogy valami gondja akadt…

– Méghozzá nagyon sürgős – szólt közbe Edwin. – Még az sem biztos, hogy holnap

megérkezik. Lehet, hogy csak holnapután ér ide.

– Nem is kétellettem, hogy sürgős – hajolt előre a széken Hugh, hogy lássa barátját. – Az

áruló nem tette volna meg ezt a hosszú utat, ha nem valami sürgős és fontos dologról lenne

szó. Nem kockáztatná, hogy valaki meglátja.

– Ha megvered a fiút, Hugh, lehet, hogy a felföldi megharagszik és visszaköveteli az aranyat

– dörzsölgette Edwin terjedelmes tokáját.

– Ő inkább holtan szeretné látni a kölyköt, te ostoba – nevetet Edwin. – Túl részeg voltál,

hogy követni tudd a beszélgetést. Legyen elég annyi, hogy Alford és a felföldi üzletet

kötöttek. Te is tudod, időről-időre szárnyra kap a pletyka, hogy látták a kincses dobozt, és

valahányszor János király hall róla, mindig csapatokat küld ki, hogy átkutassák a királyságot.

Továbbra is elszántan meg akarja találni az ő Ariannája gyilkosát, és vissza akarja kapni a

dobozt.

– Van, aki azt mondja, hogy buzgósága nemhogy csökkent, hanem inkább növekedett az

elmúlt évek során – jegyezte meg Edwin. – Még a skót Alföldre is küldött katonákat, hogy

megtudjon valamit.

– És amíg János a kincset keresi – bólintott Hugh –, Alford Christen után kutat, mivel

meggyőződése, hogy a lány tudja, hol van a doboz elrejtve. Be akarja bizonyítani, hogy

Christen apja lopta el. Alford is elküldte az embereit, hogy kérdezősködjenek a klánoknál…

– De sehonnan nem kapott választ.

59

Page 60: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Így igaz – helyeselt Hugh. – Senki nem ismerte el, hogy ismeri Christen, míg meg nem

jelent az a felföldi.

– De milyen üzlet jöhetett létre egy áruló és a mi Alfordunk között?

Hugh a báróra nézett, de az már lehunyt szemmel, mellkasára csüggedt fejjel bóbiskolni

látszott.

– Még soha nem láttam a bárót ilyen részegnek – súgta oda hangosan Hugh a barátjának. –

Nézd, a bor úgy legyűrte, hogy elaludt.

Edwin vállat vont.

– Szóval, milyen üzletet kötöttek? – nógatta Hugh-t.

– A báró beleegyezett, hogy fogva tartja a fiút, így csalja elő az odújából a bátyját, Ramsey

Sinclairt, hogy aztán a felföldi megölhesse őt. A gyerek csak csali, és amikor az egész véget

ér és Ramsey halott…

– A fiúra már nem lesz szükség.

– Pontosan – biccentett Hugh. – Szóval, a felföldit egyáltalán nem érdekli, hogy megvered-e

vagy sem.

– És mi a báró haszna ebben az üzletben?

– Aranyat kapott a felfölditől és még valamit. Majd Alford elmagyarázza. Ha azt akarja, hogy

tudd, biztosan elmondja.

Edwint bosszantotta, hogy őt kihagyták a dologból. Keményen oldalba bökte Alfordot. A báró

felriadt, és szitkozódni kezdett. Edwin követelte, hogy árulja el neki az egyezség részleteit.

Alford nagyot húzott a kupájából, mielőtt válaszolt volna.

– Az áruló olyan hírrel szolgált, amely értékesebb az aranynál.

– Mi lehet annál értékesebb?

– Hiszen mondtam – vigyorgott Alford. – Elárulta a nemzetség nevét, ahol Christent

rejtegetik, és ha megkapja, amit akart, akkor elmondja azt is, hogy milyen nevet használ. Erre

megesküdött. Szóval, amint látod, ha Gillian cserbenhagyna, akkor még mindig ott van a

felföldi.

– Miért nem mondja el most? Mennyivel könnyebb dolgunk lenne, ha…

– Nem bízik a mi bárónkban – vigyorodott el Hugh is. – Előbb ennek a Ramsey-nek kell

meghalnia. Ha ez megtörténik akkor esküszik, hogy ő is elárulja a nevet.

Gillian el sem akarta hinni, hogy a három férfi ilyen nyugodtan beszél előtte. Túlságosan

sokat ittak, és egyszerűen megfeledkeztek az óvatosságról. Gillian úgy vélte, hogy másnapra

már egyikük sem fog emlékezni rá, miről is beszélgettek vacsora közben.

60

Page 61: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Edwin és Hugh úgy vélték, Alford jutalmat fog kapni a királytól, és most arról beszélgettek,

mit fog vele csinálni. Gillian végtelenül hálás volt figyelmetlenségükért, mert amikor azt

hallotta, hogy egy felföldi érkezik hamarosan Dunhanshire-be, úgy érezte, beomlik alatta a

padló. Gyomra görcsbe rándult a félelemtől és lába is ki akart csúszni alóla. Szerencsére

Alford nem vette észre megingását.

Gillian természetesen tudta, miért jön az áruló. Azt akarta elmondani Alfordnak, hogy rossz

fiút rabolt el, és ha ez kiderül, az isten legyen irgalmas Alechez. Nincs más választás, szökni

kell!

Alford hatalmasat ásított, majd tekintete a lányra esett.

– Ah, Gillian, el is felejtettem, hogy ott állsz. Lássuk csak, miről is beszélgettünk? Ó igen,

emlékszem már – csillant fel a szeme, és Hugh-hoz fordult. – Mivel Gillian nagylelkűen

magára vállalta a fiú büntetését, talán a kedvére tehetnél. Az arcát ne bántsd! – figyelmeztette

emberét. – Tapasztalatból tudom, hogy az arc sérülései milyen lassan gyógyulnak, márpedig

minél előbb útnak akarom indítani, hogy felkutassa nekem a nővérét.

– És a fiúval mi legyen?

Alford gúnyosan Gillianre vigyorgott, amikor válaszolt.

– Azt akarom, hogy őt is verd meg!

Gillian a háta mögé lökte Alecet.

– Előbb engem kell megölnöd, Alford! Nem engedem, hogy a gyereket bántsátok.

– De én nem akarlak megölni, Gillian. Azt akarom, hogy idehozd nekem a nővéredet!

Szándékosan gúnyos hangon beszélt, mert szerette volna elérni, hogy a lány megértse, csak

nevet rajta és a szánalmas próbálkozásán, amellyel a fiút akarja megvédeni. Tényleg azt hiszi

ez a nőszemély, hogy neki számít az ő akarata? Hogyan merészel parancsokat osztogatni

neki? Hogyan képzeli, hogy megszabhatja, mit tegyen és mit ne? Érvényt fog szerezni az

akaratának, gondolta Alford eltökélten, és ugyanakkor móresre tanítja ezt az arcátlan

fehérszemélyt. Egyszer s mindenkorra megtanulja majd, hogy mennyire jelentéktelen a

személye.

– Esküszöm, ha csak egy ujjal is hozzáérsz a fiúhoz, nem hozom el neked Christent!

– Igen, igen, én is tudom – mondta Alford unott hangon. – Egyszer már előálltál ezzel az üres

fenyegetéssel.

Hugh hátralökte a székét, és próbált talpra állni. Gillian lázasan töprengett, mivel állíthatná

meg a készülő erőszakot.

– Nem igazán akarod Christent visszakapni, igaz?

– Dehogynem akarom – billentette oldalra a fejét Alford. – Nagy terveim vannak vele.

61

Page 62: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian igyekezett magára vonni a férfi haragját abban a reményben, hogy elfeledkezik a

fiúról.

– Ó, tudom én, milyen tervek azok – nevetett fel hangosan, kihívóan. – János király kincses

ládikóját akarod, és azt hiszed, Christennél van, ugye? Ezt akarod igazából, és azt hiszed, ha

visszakényszeríted, magával hozza majd a dobozt is. Be akarod bizonyítani, hogy az apám

ölte meg a király szeretőjét és lopta el a kincset. És akkor majd megkapod Dunhanshire-t

jutalmul. Ez a te nagy terved, ugyebár?

Alford úgy reagált, mintha egy tálka forró olajat öntött volna a képébe. Dühtől remegve ugrott

fel, széke hátrarepült, neki a falnak.

– Szóval emlékszel a dobozra – üvöltötte, és elősietett az asztal mögül, durván félrelökve az

útjába kerülő Hugh-t. – És azt is tudod, hová rejtették.

– Természetesen tudom – hazudta a lány.

Újabb pokoli üvöltés harsant a teremben, miközben Alford odarohant Gillianhez.

– Mondd meg, hol van! – követelte. – Christennél van, ugye? Tudtam… tudtam, hogy ő vitte

el… az az őrült Ector elárulta, hogy az apád odaadta neki. A nővéred ellopta tőlem, és te

tudtad… egész idő alatt, amíg én tűvé tettem érte mindent… és te tisztában voltál vele…

egész idő alatt… tudtad.

A férfit elragadta a féktelen indulat, és ököllel állon vágta Gilliant, aki a padlóra zuhant.

Alford képtelen volt józanul gondolkodni. Csizmás lábával rúgott a puha testbe, újra és újra,

egyre vadabbul, elszántan arra, hogy addig abba sem hagyja, míg meg nem hallja a lány

fájdalomsikolyait. Azt akarta, hogy egy életre megbánja, amiért packázni mert vele, és

elhallgatta előle, hogy ismeri az igazságot. Egész idő alatt tudta, hogy az a doboz sárba

tiporhatja Ranulf báró nevét, és megnyerheti neki a király jutalmát és Dunbashire-t is. Az az

átkozott szuka tudta, és mégis évekig hagyta gyötrődni!

– Én… fogom odaadni a királynak… a dobozt… én egyedül… – zihálta, az erőfeszítéstől

kimerülten. – Az enyém lesz a jutalom… az enyém… csak az enyém.

Gillian még mindig szédült az állára mért ütéstől, ezért képtelen harcolni a rá záporozó

rúgásokkal. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy az oldalára fordult, és karjaival védeni

próbálta a fejét. Háta és lába fogta fel a legtöbb rúgást, de a sors különös szeszélye folytán, a

fájdalom közel sem volt olyan erős, mint Alford szerette volna, mivel félig önkívületi

állapotában alig érezte a csizmás láb nyomát testén.

Amikor azonban Alec rávetette magát, teljesen magához tért. A kisfiú hisztérikusan, torka

szakadtából visított, miközben Gillian ellökte őt Alfordtól. Mindkét karjával átkarolta a

fiúcskát, szorosan magához ölelte, így védve saját testével a rúgásoktól, majd megszorította

62

Page 63: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Alec kezét remélve, hogy a kisfiú megérti, most csendben kell maradnia. Alford teljes dühe a

lányra irányult, és Gillian attól félt, hogy a kisfiú közbeavatkozása csak ront helyzeten, és

gyereknek is kijut a jóból.

Alford nyálat köpködve trágárságokat üvöltözött, miközben megállás nélkül rugdalta a lányt.

Hamar kimerült azonban, levesztette az egyensúlyát és hátratántorodott. Hugh-nak annyira

tetszett a látvány, hogy kétrét görnyedt a nevetéstől. Edwin sem akarta, hogy véget érjen a

mulatság, és bátorító szavakat kiáltott Alfordnak, hogy folytassa. Gilliannek csengett a füle a

dobhártya repesztő hangtól, és forgott vele a terem, de még az ájulás határán is igyekezett

odafigyelni a rémült kisfiúra.

– Csitt! – súgta neki. – Hallgass már!

Mintha csak valaki befogta volna a száját, Alec a sikítás kellős közepén elhallgatott. Arca alig

néhány centire volt csak a lány arcától, szeme tágra nyílt félelmében, de gyorsan bólintott,

hogy a lány tudtára adja, csendben marad. Gillian örült annak, hogy a fiú megértette, és még

egy halvány mosolyra is futotta az erejéből.

– Fogd vissza magad, Alford! – kiáltotta Hugh még mindig nevetve. Letörölte a könnyeket

arcáról, mielőtt hozzátette volna. – Sehova nem lesz képes menni, ha megölöd.

Alford visszatántorgott az asztalhoz.

– Igen, igaz – zihálta. – Uralkodnom kell magamon!

Letörölte homlokáról az izzadságot, félrelökte a fiút, és talpra rántotta Gilliant. A lány ajkán

vér csorgott, és Alford elégedetten bólintott, mert a lány elhomályosuló szeméből látta, hogy

sikerült neki fájdalmat okozni.

– Addig dühítettél, míg elvesztettem az önuralmam – morogta. – Csak magadnak tehetsz

szemrehányást a fájdalmaid miatt. Két napot kapsz, hogy összeszedd magad, utána elhagyod

Dunhanshire-t, és elindulsz arra az isten háta mögötti helyre, amelyet Felföldnek hívnak. A

nővéred a MacPherson nevű klánnál rejtőzik. Találd meg őt! – parancsolta. – Találd meg, és

hozd vissza őt is, meg a dobozt is!

Alford megigazította az ingét, majd visszatántorgott az asztalhoz, közben dühösen odaintett a

szolgálónak, hogy állítsa fel a székét. Miután sikerült leülnie, ingujjával megtörölgette a

homlokát, majd egy hajtásra kiitta a teli kupa bort.

– Ha nem teszed meg, Gillian, valaki nagyon kárát látja. Valaki olyan, aki kedves a

szívednek. A nagybátyádnak fájdalmas és lassú halála lesz. Esküszöm neked, olyan

szenvedésekben lesz része, hogy térden állva fog könyörögni a megváltásért. A fiút is meg

fogom öletni – tette hozzá mintegy mellékesen. – De ha elhozod nekem Christent és a ládikót,

a szavamat adom, hogy elengedem a fiút az áruló felföldinek tett ígéretem ellenére.

63

Page 64: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– De mi van akkor, ha csak az egyiket tudja elhozni? – kérdezte Hugh.

Erről Edwinnek is eszébe jutott egy kérdés.

– Melyik a fontosabb neked, báró, Christen vagy a király ládikája?

– A ládika, természetesen – csattan fel Alford. – De én mind a kettőt akarom, és ha Gillian

csak az egyiket hozza el, akkor meghal a bácsikája.

Hugh előbotladozott az asztal mögül, és megállt Gilliannel szemben. A szemében csillogó

mohó vágytól összeszorult a lány gyomra. Hugh nem vette le róla a tekintetét, miközben a

báróhoz beszélt.

– Hosszú ideje barátok vagyunk már – emlékeztette Alfordot. – Eddig soha nem kértem tőled

semmit… egészen mostanáig. Add nekem Gilliant!

Alfordot meglepte, ugyanakkor szórakoztatta is barátja kérése.

– Az ágyadba vinnél egy boszorkányt?

– Igazi nőstény oroszlán a kicsike, és én tudom, hogyan szelídítsem meg – kérkedett a férfi, és

közben kéjesen nyalogatta ajkait.

– Elvágná a torkod, miközben alszol – kiáltott oda barátjának Edwin.

Hugh felhorkant.

– Ha Gilliant az ágyamba kapom, biztosíthatlak, hogy nem fogok aludni.

A lány felé nyúlt, hogy megsimogassa, de az félrelökte a kezét. Hugh a lány szoknyájába

kapaszkodó kisfiúra nézett. Gillian gyorsan megszólalt, hogy visszaterelje magára a férfi

figyelmét.

– Te vagy a legvisszataszítóbb alak, akivel valaha is találkoztam, Hugh, és ráadásul olyan

gyáva féreg, hogy szinte sajnállak.

A férfi megdöbbent ekkora arcátlanság hallatán, és visszakézből pofon ütötte a lányt.

– Hagyd békén! – dörrent rá türelmetlenül Alford, amikor látta, hogy Hugh újabb ütésre emeli

a kezét.

Hugh néhány másodpercig meredten bámulta Gilliant, majd előrehajolt.

– Úgyis az enyém leszel, te szuka! – súgta neki, ezzel megfordult és visszament az asztalhoz.

– Add őt nekem! – erősködött. – Majd én engedelmességre tanítom.

– Megfontolom a kérésedet – ígérte a báró vigyorogva.

Edwin sem akart kimaradni.

– Ha Gilliant neki adod, akkor Christen az enyém kell, hogy legyen – csapott le azonnal.

– Őt már elígértem.

– Magadnak akarod – vádaskodott Edwin.

– Nem akarom őt magamnak. Valaki másnak ígértem oda.

64

Page 65: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Kinek?

– Ugyan, mit számít az Edwin? – nevetett Hugh. – Alford még soha nem tartotta meg a

szavát.

– Soha – vihogott Alford. – De mindig kell lennie egy első alkalomnak.

Edwin megnyugodva elvigyorodott. Ostoba módon azt hitte, még mindig van esélye, hogy

elnyeri Christen kezét.

– Ha csak fele olyan szép, mint Gillian, igazán szerencsés vagyok – jelentette ki.

– Mennyi időt adsz Gilliannek, hogy megtalálja a nővérét? – kérdezte Hugh.

– Vissza kell térnie, mielőtt az aratási ünnepség megkezdődne.

– De hiszen ez nagyon rövid idő – tiltakozott Edwin. – Gondolj csak bele, legalább egy hét,

míg a Felföldre ér. Talán kettő is. És akkor még nem számoltunk azzal, hogy mennyi

probléma adódhat az út során, vagy Christen felkutatásával…

Alford felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.

– Az aggodalmaskodó fecsegésedtől megfájdul a fejem. Fogd be a szád, amíg elmagyarázom

a részleteket a gyámleányomnak. Gillian, mielőtt arra gondolnál, hogy találsz valami

együttérző felföldit, aki segít megvédeni a bácsikádat a haragomtól, jó, ha tisztában vagy a

következőkkel. Egy egész csapat katona vette körül az otthonát, és ha csak egy felföldi harcos

is a birtokra teszi a lábát, Morgant megölik. Túszként fogom őt tartani, amíg vissza nem térsz.

Elég érthető voltam?

– Mi lesz, ha a lány elárulja Ramsey-nek, hogy az öccse nem fulladt a vízesésbe és nálad van?

– szólt közbe Hugh.

– Nem fogja elmondani. Tudja, hogy a fiú élete múlik a hallgatásán. Elég a kérdésekből!

Sokkal érdekesebb dolgokat akarok veletek megvitatni. Például azt, hogy mit fogok csinálni a

király jutalmával, miután visszaadtam neki a dobozt. Már többször is sugalmaztam neki, hogy

Gillian és Christen apja volt, aki ellopta a dobozt és megölte Ariannát, és amikor a király

megtudja, hogy egész idő alatt Christennél volt a kincs, teljesen meg lesz győzve Ranulf

bűnösségéről.

Intett a bejáratnál álló két őrszemnek.

– A hölgy alig áll a lábán. Látjátok, mennyire bizonytalan? Vigyétek fel őt a fiúval együtt a

régi szobájába! Látod, Gillian, milyen figyelmes vagyok hozzád? Megengedem, hogy a saját

ágyadban aludj.

– És a fiúval mi legyen, uram? – kérdezte az egyik katona.

– Tegyétek be a szomszédos szobába! Így legalább egész éjszaka hallgathatja védelmezője

sírását.

65

Page 66: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A katonák előresiettek, hogy teljesítsék uruk parancsát. Egyikük elkapta Alec karját, míg a

másik Gillianért nyúlt. A lány ellökte magától, összeszedte magát, és bár minden porcikája

fájt, lassan kiegyenesedett. Felemelt fejjel tartotta magát az asztal sarkába kapaszkodva, míg

sikerült annyi erőt gyűjtenie, hogy elbírja a lába. Akkor elengedte az asztalt, és kimért

léptekkel az ajtó felé indult. Már közel járt, amikor elvesztette az egyensúlyát, és

nekitántorodott az ajtó közelében álló szekrénynek. A katona azonnal odaugrott, felemelte, és

kivonszolta a teremből. Gillian fájó bordáira szorította a kezét és meggörnyedt, Alec a

szoknyájába kapaszkodott, így indultak neki a lépcsőnek. Gillian kétszer is megbotlott,

mielőtt lába teljesen cserbenhagyta. A katona nyögdécselve emelte a karjába, és felvitte a

szobájába.

A hátába szúró fájdalom olyan erős lett, hogy Gillian elájult, mire elérték a szobát. A katona

leejtette a lányt az ágyra, megfordult és megragadta a fiút, de Alec makacsul ellenállt. Rúgott,

harapott, karmolt, míg a másik katona meg nem unta a huzavonát.

– Hagyjuk itt a kölyköt – javasolta társának. – Ha egy szobában van a kettő, akkor csak az

egyik ajtó előtt kell őrt állnunk az éjjel. A fiú elalhat a padlón.

A két férfi elhagyta a szobát, gondosan bezárva maguk mögött az ajtót. Alec felmászott

Gillian mellé az ágyra és hozzábújt. Attól való félelmében, hogy a lány meghal, és magára

hagyja, halk zokogásban tört ki.

Gillian csak hosszú idő múlva tért magához. Az egész testét átjáró fájdalom olyan erős volt,

hogy könnyek gyűltek a szemében. Megvárta, amíg feje kitisztul annyira, hogy nem forog

már körülötte a szoba, majd megpróbált felülni, de az elviselhetetlen fájdalomtól tehetetlenül,

legyőzötten visszaroskadt a takaróra.

Alec a nevét suttogta.

– Most már minden rendben lesz. A legrosszabbon már túl vagyunk, Alec. Kérlek, ne sírj!

– De te is sírsz!

– Mindjárt abbahagyom – ígérte Gillian.

– Meg fogsz halni? – aggodalmaskodott a kisfiú.

– Nem – súgta a lány.

– Nagyon fáj?

– Már nem annyira – hazudta Gillian. – És legalább most biztonságban vagyunk.

– Nem vagyunk biztonságban – vitatkozott a fiú. – Holnap…

– Minden jobb lesz – vágott közbe Gillian. – Sötét van itt, nem gondolod? Hajtsd fel az

ablakról a sötétítőt, hadd jöjjön be egy kis világosság!

66

Page 67: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Már majdnem lement a nap – közölte a fiúcska, amint felugrott az ágyról, és az ablakhoz

rohant, hogy teljesítse Gillian kérését.

A nap aranyfényű sugarai beáramlottak a szobába, és mint valami puha selyemzászlók úsztak

a gyengéd nyári szellő szárnyán, táncoltak a kőpadlón. Gillian látta az apró porszemek

kavargását a levegőben, érezte az ágytakaró penészes illatát, és azon töprengett, vajon milyen

régen van már zárva ez a szoba. Ő lett volna az utolsó, aki ebben az ágyban aludt? Lehetetlen.

Alford szerette a szórakozást, és biztosan nagy mulatságokat rendezett nagy vendégsereggel,

mióta az ő kezében van Dunhanshire.

Alec visszamászott mellé az ágyra, és megfogta a kezét.

– Lassan lemegy a nap. Szörnyen sokáig aludtál, és sehogy nem tudtalak felébreszteni.

Nagyon megijedtem – ismerte be. – És tudod mit?

– Nem, mit?

– Nemsokára sokkal rosszabb lesz nekünk, mert hallottam, amikor a báró azt mondta, hogy

idejön egy felföldi.

– Igen, én is hallottam, amit mondott. – Kezét a homlokára szorította, és lehunyta a szemét.

Halk imát mormolt, hogy az isten adjon neki erőt, méghozzá gyorsan, mert nagyon kevés

idejük maradt.

– A felföldi holnap vagy holnapután itt lesz. – Alec egyre izgatottabb lett. – Ha meglát,

azonnal tudni fogja, hogy én nem Michael vagyok. És akkor biztosan el is árul.

Gillian újra próbálkozott a felüléssel.

– Én pedig biztosra veszem, hogy máris tudja, te nem Michael vagy. Ez lesz az a sürgős

dolog, ami miatt idejön.

A kisfiú olyan erősen ráncolta a homlokát, hogy végül orrán a szeplők egyetlen nagy folttá

olvadtak.

– Talán valami mást akar mondani.

– Nem hiszem.

– Nem akarom, hogy elmenj és itt hagyj!

– Nem foglak itt hagyni – ígérte a lány.

– De a báró el akar küldeni.

– Igen, de téged magammal viszlek. – A fiú egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki hisz neki.

Gillian megpaskolta a gyerek kezét, és mosoly erőltetett az arcára. – Nem számít, hogy jön-e

a felföldi vagy sem, bár szívesen vetnék egy pillantást az arcára.

– Mert áruló?

– Igen.

67

Page 68: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És akkor elmondhatnád a papának meg Brodicknak, de még Ramsey-nek is, hogyan néz ki?

Alec olyan boldognak látszott, hogy Gillian gyorsan rábólintott.

– Igen, pontosan. Elmondanám a papádnak, hogyan néz ki az áruló.

– És Brodicknak és Ramsey-nek is?

– Igen, nekik is.

– És akkor tudod, mi fog történni? Majd ők tesznek róla, hogy jól megbánja, amiért áruló lett.

– Igen, ebben én is biztos vagyok.

– Miért nem számít, hogy jön-e a felföldi vagy sem?

– Azért, mert mi ma éjjel megszökünk.

– A sötétben? – nyílt tágra a kisfiú szeme meglepetésében.

– A sötétben. Remélhetőleg a hold fénye fog vezetni minket.

A legényke lelkesedése határtalan volt. Boldogan ugrált az ágyon.

– De hogyan fogunk megszökni? Hallottam, ahogy a katona ránk zárta az ajtót, amikor

kiment, és a folyosón őrök vannak. Azért is suttogok, hogy ne hallják meg, amit beszélünk.

– Akkor is elszökünk.

– De hogyan?

Gillian a szoba másik végébe mutatott.

– Te és én egyenesen átsétálunk azon a falon.

A mosoly leolvadt a gyerek arcáról.

– Nem hiszem, hogy azt meg tudjuk csinálni.

Olyan kétségbeesett volt a hangja, hogy Gilliannek nevetni támadt kedve. Rádöbbent, hogy

minden fájdalma ellenére határtalan örömet érez, hiszen nem kell a kisfiút Alford karmai közt

hagynia. Micsoda szerencse, hogy a férfi nem szakította el tőle a gyereket! Gillian ki is akarta

használni Alford baklövését.

Nem tudott ellenállni, a karjába vonta Alecet és alaposan megölelte.

– Ó, kicsim, a jóisten vigyáz ránk odafentről.

A fiú hagyta, hogy megcsókolja a homlokát, beleborzoljon a hajába, majd kibújt az ölelésből.

– Honnan tudod, hogy a jóisten vigyáz ránk? – Annyira türelmetlen volt, hogy meg sem várta

a választ. – Az isten fog segíteni nekünk, hogy átsétáljunk a falon?

– Igen.

– Azt hiszem, a báró annyira megvert, hogy megbolondultál – csóválta a fejét a fiú.

– Nem bolondultam meg, csak nagyon-nagyon dühös lettem.

– De, Gillian, az emberek nem tudnak átmenni a falon!

68

Page 69: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Majd kinyitjuk a titkos ajtót. Ez volt a szobám, amikor kicsi voltam – magyarázta. – A

nővéremé volt a szomszéd szoba., és valahányszor féltem, vagy egyedül éreztem magam,

kinyitottam a titkos ajtót, és átfutottam hozzá. A papám mindig nagyon haragudott érte.

– Miért?

– Mert az átjárót csak veszély esetén volt szabad használni, és nem akarta, hogy bárki is

tudjon róla. Még a hű szolgálói sem. A szobalányom, Liese azonban mégis tudott róla, mert

reggelente általában üresen találta az ágyamat, az is tudta, hogy félek a sötétben, és nem

csavarognék a folyosón, ezért rájött, hogy lennie kell egy titkos átjárónak a két szoba között.

Látod azt a szekrényt a falnál? Az apám tette oda, hogy távol tartson az ajtótól. Tudta, hogy a

szekrény túl nehéz nekem, és nem tudom elmozdítani, de Liese elmesélte, hogy be tudtam

mögé bújni, és így mégis hozzáfértem az ajtóhoz.

– Nem fogadtál szót a papádnak? – nyílt tágra a gyerek szeme.

– Nagyon úgy néz ki, hogy nem.

A lány beismerését Alec roppant mulatságosnak találta, és addig nevetett, míg ki nem

csordultak a könnyei. Gillian a szája elé tette az ujját, hogy csendre intse. Nem akarta, hogy

az őrök meghallják a vidámságot odabentről, és gyanút fogjanak.

– De ha az átjáró a nővéred szobájába vezet, hogyan tudunk elszökni? – kérdezte súgva a

kisfiú. – Hogyan jutunk ki onnan?

– Az átjáró egyben egy lépcsőhöz is vezet, amely egyenesen a kastély alatti pincébe visz. Ha

nem falazták be, akkor kijutunk a falakon kívülre.

– Akkor indulhatunk máris? Kérlek! – könyörgött a fiú.

Gillian megrázta a fejét.

– Meg kell várnunk, amíg a báró és az emberei lefekszenek. Annyi bort ivott, hogy bizonyára

hamarosan ágyba ájul. Különben is, lehetséges, hogy mielőtt ez megtörténne, felküld még egy

őrt, hogy ellenőrizzen minket, és ha nem vagyunk itt, akkor riadóztatja a környéket.

Alec megfogta a lány kezét, szorosan tartotta, míg a szemközti falat bámulta, és megpróbálta

elképzelni, hol lehet a rejtekajtó. Végül gondterhelt arccal fordult vissza Gillianhez.

– És mi lesz, ha a báró befalaztatta?

– Akkor találunk más módot a szökésre.

– De hogyan?

Gillian halvány fogalma sem volt, hogyan, de azt tudta, hogy ki kell vinnie Alecet

Dunhanshire falai közül, mielőtt a felföldi megérkezik.

– Becsalhatjuk az őrt és…

Alec izgatottan félbeszakította.

69

Page 70: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És akkor én úgy leütöm, hogy nyomban elájul – lelkesedett, és az ágyat püfölve mindjárt el

is játszotta, hogyan képzelte. – Vérezni fog – biztosította a lányt. – És akkor ráállok a

mellkasára, talán még a kardját is megszerzem, és akkor tudod mit? Össze-vissza szabdalom,

hogy a végén sírva fog kegyelemért könyörögni. Nagyon erős vagyok ám! – kérkedett.

Gillian alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megint szorosan magához ölelje, és csak azért

nem mosolyodott el, nehogy a kisfiú azt higgye, hogy rajta nevet.

– Igen, látom, hogy milyen erős vagy.

A gyerek boldogan vigyorgott. Nagyot bólintott, miközben mindkét vállát felhúzta.

Vajon minden kisfiú ilyen vérszomjas? – csodálkozott Gillian. Az egyik percben még zokog,

a másikban már vidáman tervezgeti, hogy milyen szörnyű bosszút fog állni. Gilliannek még

soha nem volt dolga kisgyerekkel – Alec volt az első az életében –, és nem igazán tudta,

hogyan viselkedjen vele. Ugyanakkor végtelen törődést érzett a gyerek iránt. Ő volt az

egyetlen, aki megmenthette a kisfiút, és ez számára azt jelentette, hogy Alec még mindig

veszélyben van.

– Nagyon fáj?

– Micsoda? – pislogott meglepetten Gillian.

– Az arcod – mondta a gyerek, és felnyúlt, hogy végigsimítson a lány arcán. – Megdagadt.

– Egy kicsit szúr, ennyi.

– Honnan van az a seb az állad alatt?

– Leestem a lépcsőn. Nagyon régen történt. – Gillian megpaskolta maga mellett az ágyat. –

Gyere, feküdj le és próbálj meg egy kicsit aludni!

– De hiszen még nincs éjszaka.

– Igen, tudom, de mi egész éjjel fent leszünk, és gyalogolni fogunk – magyarázta. – Tehát

most kell pihenned!

A kisfiú mellégömbölyödött, a fejét a vállára hajtotta.

– Tudod mit?

– Mit?

– Éhes vagyok.

– Majd később keresünk valamit enni.

– Lopnunk kell?

Izgatott hangjából Gillian arra következtetett, hogy nagyon is tetszik neki a lehetőség.

– A lopás bűn.

– A mama is ezt szokta mondani.

– És igaza is van. Mi nem fogunk lopni. Csak kölcsön vesszük, amire szükségünk van.

70

Page 71: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Lovakat is vehetünk kölcsön?

– Ha elég szerencsések leszünk, és találunk egy olyat, amit senki nem őriz, akkor igen, lovat

is veszünk kölcsön.

– Fel is akaszthatnak, ha lovat lopsz.

– Emiatt aggódom a legkevésbé – mondta halkan a lány, és igyekezett kényelmesebb

helyzetet találni magának. Minden porcikája fájdalmasan lüktetett, és egyszerűen képtelen

volt olyan helyzetet találni, hogy ne érezze a kínokat. Bekötözött kezét az oldalához vitte, és

csak amikor megérezte az apró szúrást, jutott eszébe a meglepetés.

– Van a számodra valamim – mondta a gyereknek. – Hunyd le a szemed!

A fiú gyorsan feltérdelt, és szorosan lehunyta a szemét.

– Mi az?

Gillian feltartotta a tőrt. Nem kellett szólnia, hogy szabad a gazda, mert a fiú már leskelődött.

A szemében megcsillanó öröm láttán Gilliannek sírni támadt kedve.

– Brodick tőre – suttogta Alec félelemmel vegyes bámulattal. – Hogyan találtad meg?

– Te árultad el, hol van – emlékeztette a lány. – Én csak elvettem a szekrényről, amikor kifelé

jöttünk a nagyteremből. Tedd bele a bőrtokba, nehogy véletlenül megvágd magad!

A fiú olyan boldog volt, hogy visszakapta a kincsét, hogy hevesen átölelte Gillian nyakát, és a

fülébe súgta:

– Szeretlek, Gillian!

– Én is szeretlek, Alec.

– Most már meg tudlak védeni, mert visszakaptam a tőrömet.

– Akkor most te leszel az én bajnokom? – mosolygott a lány.

– Nem – vihogott Alex.

– Miért nem?

A fiú hátrahúzódott, és elárulta neki a szerinte nyilvánvaló tényt.

– Mert én csak egy kisfiú vagyok. De tudod mit?

– Nem, mit?

– Találunk neked egyet.

– Egy bajnokot?

A legényke komolyan bólintott. Gillian megcsóválta a fejét.

– De nekem nincs szükségem védelmezőre – biztosította a fiút.

– De kell, hogy legyen egy védelmeződ. Talán Brodickot megkérhetjük.

– A kegyetlen Brodickot? – ugratta a lány.

A fiú újra bólintott, erre Gillian halkan felnevetett.

71

Page 72: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem hiszem… – kezdte, de Alec közbevágott.

– Megkérjük Brodickot – jelentette ki, és hirtelen nagyon felnőttnek hangzott. – És tudod

miért?

– Nem, miért?

– Mert szükséged van rá.

N E G Y E D I K F E J E Z E T

Nem tetszett nekik az üzenet. Buchanan nemzetségfő személyes testőrei közül négy

közrefogta a fiatal MacDonald harcost, fenyegetően fölé tornyosult, miközben ő

kényelmetlenül feszengve eldadogta a rábízott fontos üzenetet. Három harcos egyszerűen

megnémult az üzenet hallatán. Aaron, Robert és Liam azonnal cselvetésre gyanakodtak, és

kellőképpen fel is dühítette őket. Mindenki tudta a Buchanan klánban, hogy üzenethozó

vezére egy csúszó-mászó, hazug féreg, ezért aztán nem is hitték a hírnök szavait. A negyedik

Buchanan harcos, Dylan éppen ellenkezőleg reagált. Bár ő is meg volt győződve arról, hogy a

MacDonaldok ura nem több hazug kutyánál, az üzenet azonban elképesztette és felkeltette az

érdeklődését annyira, hogy meghallgassa a részleteket.

Aaron, a legkimondóbb a csoportban, tiltakozón csóválta a fejét. Előbbre lépett és rádörrent a

küldöncre, hogy ismételje meg, amit mondott.

– De már az előbb is elmondtam – nyekegte a fiatal MacDonald harcos.

– Akkor most mondd el újra! – parancsolt rá Aaron, és szándékosan olyan közel állt a

férfihoz, annak egészen hátra kellett hajtania a fejét, ha a szemébe akart nézni. – Szóról szóra

hallani akarom azt az ostoba üzenet!

A MacDonald harcos úgy érezte, csapdába esett. Robert közvetlenül mögötte állt, Dylan

szemben vele, Aaron és Liam pedig két oldalról fogták közre. Mindegyik Buchanan harcos

legalább két fejjel magasabb volt nála, és könnyedén agyonnyomhatták volna a puszta

súlyukkal.

A harcos felé fordult, aki követelte, hogy ismételje el az üzenetet, és próbált hátrébb húzódni,

hogy egy kis távolságot teremtsen kettejük között.

– Egy ifjú hölgy azt követeli, hogy az uratok azonnal menjen el hozzá. A bedeszkázott

templomban várja, a Len birtok közelében a keresztútnál. Azt állítja… hogy ő…

72

Page 73: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A harcos sötét tekintete úgy megfélemlítette az ifjút, hogy elakadt a szava. Dylanhez fordult,

majd hátralépett, mintha így menekülhetne az átható pillantástól, és beleütközött a Fekete

Robert nevű harcosba.

– Az üzenet Brodicknak szól, és csak neki – tiltakozott erőtlenül.

– Neked Buchanan úr, kölyök – mordult rá Liam.

– Igen… igen, Buchanan úr – javította ki magát gyorsan az ifjú. – Megfeledkeztem magamról.

– De meg ám – morogta mögötte Robert.

Dylan előrelépett, hogy tovább kérdezgesse a küldöncöt. Már üzentek Brodicknak, hogy

jöjjön a nagyterembe, de még nem érkezett meg, így a Buchanan harcosok elit alakulatának

vezetője úgy döntött, hogy ő kérdezi ki a hírnököt. Tudta, hogy a MacDonald fiú fél, ezért

háta mögött összekulcsolta a kezét, hogy megnyugtassa, nem akarja bántani, majd

türelmetlenül várta, hogy az ifjú összeszedje magát.

– Folytasd! – szólt rá.

– A hölgy azt állítja, hogy ő Buchanan úr menyasszonya – nyögte ki a megfélemlített

fiatalember. – És azt követeli, hogy az uratok kísérje őt otthonába, hogy elfoglalhassa az őt

megillető helyet.

Robert hátulról megbökte, hogy magára vonja a figyelmét, de ezzel véletlenül sikerült

ellöknie az ifjút, aki nekiesett Dylannek. Dylan meg sem rezdült. A fiatalember gyorsan

összeszedte magát, és megfordult, hogy Robert szemébe nézhessen.

– Nem hazudok – erősködött. – Csak azt mondom, amit rám parancsoltak.

– Hogy hívnak? – kérdezte Robert. Azt hitte, ez igazán barátságos kérdés, ezért ugyancsak

meglepődött, amikor azt látta, hogy a fiatalember úgy elsápad, mint egy ijedős kislány.

– Henley – nyögte ki az ifjú, és magában hálát adott az Úrnak, hogy eszébe jutott. – Henley-

nek hívnak.

Dylan visszakövetelte magának a fiatal MacDonald figyelmét. Az engedelmesen megfordult,

bár enyhén szédült már az óriások között való forgolódástól. Minden erejével igyekezett a

vezetőre figyelni, de ez nem volt könnyű, mert a másik három harcos szándékosan még

közelebb nyomult hozzá.

– Miért egy fiút küldtek a MacDonaldok az üzenettel? – kérdezte Dylan lenézően.

Henley akkorát nyelt, hogy ádámcsutkája valóssággal táncot járt, de nem mert vitatkozni a

parancsnokkal, hogy ő már férfi és nem fiú, ezért így válaszolt:

– Az uram úgy vélte, hogy egy fiatalabb embernek több esélye van túlélni az uratok haragját.

Mindannyian láttuk már csatában Buchanan urat, és tudjuk, milyen hatalmas ereje van.

Többen esküsznek rá, hogy tanúi voltak, amint egyetlen csuklómozdulattal sújtotta halálra az

73

Page 74: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

ellenfelét. Azt is hallottuk, hogy… nem okos dolog… felkelteni a haragját. MacDonald uraság

nem szégyelli beismerni, hogy tiszteletteljes félelmet érez uratok iránt.

– Tiszteletteljes félelmet – vigyorgott Dylan.

Henley biccentett.

– Az uram azt is mondta, hogy Brodick…

Liam keményen meglökte a küldöncöt, mire az nekizuhant Robertnek. Robert meg sem

rezzent, Henley azonban úgy érezte, mintha kőfalnak ütközött volna. Liam felé fordult, és

magában azt kívánta, bárcsak lenne annyi bátorság benne, hogy megmondja a harcosnak, ha

akar tőle valamit, elég a nevén szólítania, nem kell lökdösnie.

– Brodick neked Buchanan úr – emlékeztette Liam.

– Igen, persze. Buchanan úr – bólintott gyorsan Henley.

– Azt akartad mondani, hogy? – nógatta Aaron.

Henley balra fordult, hogy válaszoljon.

– Az uram azt is mondta, hogy Buchanan uraság tiszteletreméltó ember, és nem támadna rá

egy fegyvertelen emberre. Nálam pedig nincs fegyver.

Henley kénytelen volt jobbra fordulni, amikor Dylan kezdte kérdezgetni.

– És azt is mondta az urad, hogy Brodick belátó ember?

Henley tisztában volt vele, ha hazudik, azt úgyis tudni fogják.

– Nem, épp az ellenkezőjét mondta – ismerte be.

Dylan nagyot nevetett.

– Az őszinteségeddel megmentetted az irhád.

Újra Aaron szólalt meg, arra kényszerítve a küldöncöt, hogy teljes fordulatot tegyen.

– Nem szoktuk megölni a hírnököket – mondta.

– Kivéve természetesen, ha rossz hírt hoznak – vigyorgott Dylan.

Henley visszafordult a vezető felé, hogy folytassa az üzenetet.

– Van még valami, és attól tartok, hogy ami hátravan, az egyáltalán nem lesz uratok kedvére

való.

Minél előbb átadja az üzenetet, annál előbb kiszabadulhat a Buchanan harcosok csapdájából,

és ha az Úr kegyes hozzá, talán úton lehet hazafelé, mielőtt Brodick megérkezik.

Brodick éppen gyakorlatozott a katonáival, és egyáltalán nem örült, hogy félbeszakítják, de

amikor meghallotta, hogy sürgős üzenet vár rá, szíve megdobbant a reménytől. Talán Iain

Maitland üzent, hogy megtalálták a fiát, Alecet.

Gawain, egyike hű katonáinak azonban lerombolta reményeit, amikor elárulta neki, hogy a

hírhozó a MacDonald klán színeit viseli.

74

Page 75: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A csalódás csak tovább fokozta elkeseredését és haragját.

– Holnap visszamegyünk a vízeséshez, és újra átkutatunk mindent – fordult barátjához. –

Megint vitába szállsz velem, Gawain?

– Nem, uram – rázta a fejét a férfi. – Hiábavaló lenne veled vitatkozni. Amíg el nem hiszed,

hogy a fiú halott, addig ugyanolyan szorgosan kutatok utána, akárcsak te.

– De te elhiszed, hogy Alec megfulladt, ugye?

– Így igaz, én elhiszem – sóhajtott fáradtan Gawain.

Brodick nem hibáztatta barátját őszinteségéért. Egy ideig némán ballagtak fel a dombon

egymás mellett.

– Alecet megtanította úszni az apja – jegyezte meg Brodick.

– De ha Alec beütötte a fejét az egyik sziklába – és a vér is erre utalt –, akkor talán már

eszméletlen volt, amikor a vízbe esett. Különben is, egy felnőtt embernek is gondot okozna,

hogy túlélje azt a zuhanást.

– Sem Iain, sem én nem hisszük, hogy Alec halott.

– Maitland gyászolja a fiát – mondta Gawain. – Idővel majd elfogadja a halálát is.

– Soha – vitatkozott Brodick. – Amíg el nem temetjük, egyikünk sem fogja elfogadni, hogy

meghalt.

– És csak nemrég lettél te a bajnoka. Valószínűleg ez is az egyik ok, hogy képtelen vagy

elfogadni a halálát. Mint az új védelmezője…

– Egy védelmező, aki elbukott – szakította félbe Brodick keserűen. – Vele kellett volna

mennem az ünnepségekre, vigyáznom kellett volna rá. Még azt sem tudom, hogy Iain

odaadta-e Alecnek a tőrömet, és ha a fiú tudta… – Megrázta a fejét, és kényszerítette magát,

hogy a jelenre koncentráljon. – Menj, vedd át a gyakorlatozást! Csatlakozom hozzád, mihelyt

meghallgattam MacDonald mondandóját.

Szél süvített át a nagytermen, amikor kinyílt az ajtó. Henley hallott Brodick kemény lépteinek

kopogását a kőpadlón, és lehunyta a szemét. Annyira megrémült, hogy kis híján elájult, és

minden bátorságát össze kellett szednie, nehogy futásnak eredjen.

– Azt ajánlom, hogy valóban sürgős legyen az az üzenet. Hol van a MacDonald harcos? –

követelte Brodick, miközben hosszú lépteivel keresztülvágott a termen.

Dylan a katonák felé intett, akik körbevették a hírnököt.

– Lépjetek hátra, hogy az urunk meghallgathassa ezt a fontos üzenetet! – parancsolt rájuk.

Igyekezett komoly hangon beszélni, de nem igazán sikerült neki.

Brodick megállt Dylan mellett, és Henley reszketni kezdett, mert a két harcos ugyancsak

félelmetes látvány volt. A Buchanan uraság még parancsnokánál is magasabb volt. Valóságos

75

Page 76: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

óriás állt előtte, a karján és combján duzzadó hatalmas izmok nyers, mindent elsöprő erőt

sejtettek. Bőrét bronzszínűre festette a nap, hosszú, szőke haja a vállát verdeste. Tekintete

olyan áthatóan és felmérően meredt Henley-re, hogy a fiatalembernek olyan érzése támad,

hogy valami vadállattal néz farkasszemet, amely őt szándékozik elfogyasztani vacsorára.

Igen, ez itt igazi farkasverem, és az Úr legyen hozzá irgalmas, amikor elmondja a hírt,

amelyet hozott.

Bár korábban Dylan megfélemlítette, most, hogy ura mellett állt, korán sem tűnt olyan

ijesztőnek Henley szemében. A színei pont ellenkezője voltak Brodicknak, mivel Dylan sötét

volt, mint az éjszaka. Alkatra ugyan körülbelül hasonlóak voltak, de Dylan viselkedése közel

sem volt olyan félelmet keltő, mint uráé.

– Hallani akarom azt a sürgős üzenetet!

Henley összerezzent. Képtelen volt Brodick tekintetét állni, ezért gyáván a csizmájára bámult,

amíg elismételte a korábban betanult szavakat.

– A hölgy… azt parancsolja, hogy siess hozzá, uram, a Szent Tamás templomhoz, amely a

Len birtok közelében van a keresztútnál, és a hölgy… azt követeli… igen, követeli, hogy

kísérd őt az otthonodba.

Henley megkockáztatott egy gyors pillantást Brodickra, hogy lássa, hogyan reagál a hírre,

majd azt kívánta, bárcsak ne lett volna olyan kíváncsi. A nemzetségfő arcán haragos felhők

gyülekeztek Szúrós tekintetétől Henley-nek minden vér a fejébe tolult, és attól rettegett, hogy

el fog ájulni, szégyent hozva ezzel a MacDonald névre.

– Ki ő? – kérdezte halkan Brodick.

– Mondd meg neki! – parancsolta Dylan.

– A menyasszonyod – bökte ki Henley. – A hölgy… a menyasszonyod.

– Az a nő azt állítja, hogy a menyasszonyom?

– Ez az igazság – bólintott Henley.

– Egy fenét az! – csattant fel Dylan.

– Nem, azt akartam mondani, hogy csak azt állítja… Ő utasított, hogy pontosan így mondjam

el neked. Uram, nincs kedvedre ez az üzenet? – A lélegzetét is visszafojtotta, míg a válaszra

várt. Elhitte a Brodickról szóló híreszteléseket, és biztos volt benne, hogy élete azon múlik,

hogyan fogadja a hírt az uraság.

– Az attól függ, milyen a nő – szólt közbe Aaron. – Egyáltalán, csinos?

Henley nemcsak szembeszállt a harcossal, de még a harag apró villanása is átsuhant az arcán,

sőt hangja is ingerülten csengett, amikor válaszolt.

– Ő nemcsak egy nő, hanem igazi hölgy! Egy gyengéd úrihölgy.

76

Page 77: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És hogy hívják ezt a gyengéd úrihölgyet? – érdeklődött Robert.

– Buchanan. Lady Buchanannek nevezi magát. – Mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta volna.

Biztosan az uratok asszonya, mert nagyon is illik hozzá. Én hiszek neki.

– Úgy látom, sikerült elcsavarnia a fejed – vetette közbe Aaron. – De nem csoda, hiszen

nagyon fiatal vagy még, és az ifjakat könnyű befolyásolni.

Henley tudomást sem vett a gúnyos hangról, és szavait egyenesen a nemzetségfőhöz intézte.

– Beszélhetek veled nyíltan, uram? Elmondhatom, hogy pontosan mi történt?

Brodick bólintott, de Dylan pontosította ura engedélyét.

– De csak amíg igazat beszélsz.

– Úgy lesz, uram, csakis az igazat fogom mondani – ígérte Henley. – Az Alföldről jöttem

hazafelé, amikor keresztezte az utamat egy férfi. A külseje földművelőre vallott, a beszéde

angolra. Nagyon meglepődtem, mert hallatlan merészség egy angoltól, hogy engedély nélkül

a Felföldön barangoljon. Arra gondoltam, micsoda pimasz alak, de amikor meghallottam,

milyen nemes feladatra vállalkozott, gyorsan megbocsátottam neki.

– És mi volt az a nemes feladat?- kérdezte Aaron.

– A bátyjával együtt a hölgyet védelmezték.

– Mindössze két férfi oltalmaz egy ekkora kincset? – gúnyolódott Robert.

Henley úgy tett, mint aki nem hallotta a közbeszólást, és lélekben igyekezett felkészülni a

nemzetségfő várható haragjára, amikor elárulja neki az üzenet legrosszabb részét.

– Uram, a menyasszonyod angol.

Liam, a csoport legcsendesebb embere akkorát ordított, hogy Henley ijedtében ugrott egyet.

Robert átkozódott, Aaron undorodva rázta a fejét. Egyedül Brodick nem mutatott semmilyen

reakciót a hír hallatán. Felemelte a kezét, hogy elhallgattassa embereit, majd nyugodtan

ráparancsolt a hírhozóra, hogy folytassa.

– Először nem is tudtam a hölgyről – magyarázta Henley. – Az angol azt mondta, őt

Waldónak hívják, és meghívott, hogy osszam meg vele a vacsoráját. Elmondta, hogy maga az

idős uraság engedélyezte, hogy átmenjenek a Len birtokon, mert a felesége révén távoli

rokonságban áll a klánnal. Úgy véltem, igazat mond, mert semmi okát nem láttam, hogy miért

hazudott volna, és mivel éhes voltam és fáradt, elfogadtam a meghívását. Angol létére

meglehetősen rokonszenves ember volt. Miután megvacsoráztunk, faggatni kezdett az

északon élő nemzetségekről. Már sokat ismert közülük névről, és megkért, hogy rajzoljam le

neki a földre egy pálcával, hol élnek bizonyos klánok.

– Mely nemzetségek érdekelték pontosan? – keményedett meg Brodick hangja.

77

Page 78: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A Sinclairek és a MacPhersonok, de legjobban az érdekelte, hogy találhatók a Maitland

klán, és utánad is érdeklődött, uram. Igen, a Buchananek különösen érdekelték. Most, hogy

jobban belegondolok, igazán különös a dolog. A férfi nagyon elkeseredett, amikor megtudta,

hogy milyen messze északon élnek a Maitlandek. Mosolygott azonban, amikor megmutattam,

hogy a te birtokod szomszédos a Sinclair klán földjeivel, és a Sinclair birtok érintkezik a

Maitlandekével. Meg kellett volna kérdeznem tőle, miért örül annyira ennek a hírnek, de

akkor nem is gondoltam rá.

– És az eszedbe jutott, hogy megkérdezd, miért érdeklik annyira ezek a nemzetségek? –

kérdezte Dylan.

Henley összerándult a harcos haragos hangja hallatán.

– Igen, azt megkérdeztem tőle –felelte. – Waldo azt mondta, tudni szeretné, ki ad neki

engedélyt, hogy átkeljen a földjén, és ki nem. Én azt tanácsoltam neki, hogy forduljon vissza

és menjen egyenesen haza, mert egyik klán sem fog engedélyt adni neki arra, hogy a földjére

lépjen.

– Mikor beszélt az asszonyról? – kérdezte Aaron.

– Ő egy igazi hölgy – javította ki nagy bátran Henley a harcost.

– Mondod te – forgatta a szemét Aaron. – Inkább majd magam ítélem meg.

– Folytasd a mesédet! – parancsolt rá a hírnökre Dylan.

– Miután megrajzoltam a térképet Waldónak, megkérdezte, hogy ismerek-e egy Brodick nevű

harcost.

– Neked Buchanan úr! – csattan fel Liam.

Henley gyorsan bólintott.

– Én csak Waldo szavait ismétlem – hadarta. – Ő pedig Brodicknak nevezte az uratokat.

Elmondtam neki, hogy ismerem, akiről beszél, és azt is, hogy most ő a Buchanan nemzetség

feje. Kérdezősködött rólad, uram, de leginkább arra volt kíváncsi, hogy… tiszteletreméltó

vagy-e. Mondtam neki, hogy te vagy a legtiszteletreméltóbb férfiú, erre ő bevallotta, hogy

valójában mit keres a Felföldön. Elárulta, hogy a menyasszonyodat kíséri.

– Ekkor kerültek elő a lány apjának a katonái?

– Nem, katonák nem voltak velük. Csak a két fivér és a hölgy, senki több, csak ők ketten, és

ők is elég öregek már erre a feladatra. Kerestem a többieket, de senkit sem találtam.

– Milyen apa az olyan, aki mindössze két öreggel indítja útnak a lányát? – csodálkozott

Aaron.

– Nem volt velük más – erősködött Henley. – Valóban öregek, a negyvenes éveik közepén

járhatnak, de azért elég szívósak ahhoz, hogy eljussanak a Len birtokig, ami ugyancsak szép

78

Page 79: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

távolság a Felföldön. A fivérek nagyon óvják a hölgyet. Még azt sem engedték meg, hogy

megnézzem magamnak, de azt elárulták, hogy odabent van a templomban. Megbíztak, hogy

adjam át az üzenetet az uratoknak, és aztán azzal az ígérettel kecsegtettek, hogy gazdag

ajándékot kapok, ha elhozom a hírt. De nekem nem kell semmi – sietett hozzátenni –, mivel

már így is megkaptam a jutalmam.

– És mi légyen az? – érdeklődött Robert.

– Láttam a hölgyet, és beszéltem is vele. Nincs olyan ajándék, amely felérne ezzel az

élménnyel.

Liam nyíltan felhorkant, de Henley tudomást sem vett róla.

– Nevethettek, ha akartok, de ti még nem láttátok, ezért meg sem érthetitek.

– Mesélj nekünk róla! – parancsolta Aaron.

– Az ablakon át szólított meg, amikor távozni készültem. Beleegyeztem, hogy engedélyt

kérek az uramtól, hogy idejöhessek, bár őszintén szólva, nagyon reméltem, hogy valaki más

kapja majd a megbízást, mert meglehetősen aggódtam, milyen fogadtatásban részesülök.

– Térj a tárgyra! – szólt rá Dylan.

Dylan szerette volna tudni, mit gondol Brodick a dologról, mivel ura egy szót sem szólt,

mióta megkezdődött a vallatás. Inkább untatni látszott a hír, hogy egy angol nő a

menyasszonyának adja ki magát.

Henley megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta volna.

– A hölgy megszólított, és odahívott magához. Én leugrottam a lovamról és odasiettem hozzá,

mielőtt Waldo és a fivére megállíthattak volna, mivel nagyon kíváncsi voltam a hölgyre, és

szerettem volna hallani, mit akar mondani.

A hírnök elhallgatott, amint felidézte a csodás pillanat minden részletét. Magatartása egyetlen

szempillantás alatt megváltozott, és a harcosok előtt már nem egy megfélemlített ifjú állt,

hanem egy megrészegült férfi. Hangja ellágyult, ahogy felidézte a találkozást.

– Tisztán láttam őt, mivel olyan közel álltam, hogy akár a kezét is megérinthettem volna.

– És megtetted? – kérdezte Brodick veszedelmesen halk, de jeges hangon.

Henley hevesen megrázta a fejét.

– Dehogyis vetemedtem volna ilyesmire – tiltakozott. – A menyasszonyodat komolyan

bántalmazta valaki, uram – tette hozzá. – Az arcának egyik fele csupa horzsolás, a bőre

halvány, mint a sáfrány, az álla tele van sötét foltokkal. Nyilvánvaló, hogy a duzzanatok

hagytak nyomot rajta, és a kezén is láttam horzsolásnyomokat, meg a jobb karján. A bal karja

be volt kötözve csuklótól könyékig, és fehér vászon vérfoltos volt. Meg akartam kérdezni a

hölgyet, ki bántotta, de cserbenhagytak a szavak, és egy szót sem tudtam kinyögni. Láttam a

79

Page 80: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

fájdalmat és kimerültséget a szemében, a gyönyörű zöld szemében, mely pontosan olyan

színű, mint a hegyeink tavasszal, és képtelen voltam levenni róla a tekintetem – ismerte be

elvörösödve. – Biztos voltam benne, hogy egy angyal áll előttem.

Henley most egyenesen Aaronhoz intézte a szavait.

– Azt kérdezted tőlem, hogy csinos-e, de ez a szó egyáltalán nem felel meg arra, hogy leírjam

Buchanan uraság menyasszonyát. – Az ifjú arca már valósággal lángolt, amint hozzátette. – A

hölgy… nagyon gyönyörű… igen, egészen biztosan angyal, mivel esküszöm neked, hogy

maga a tökély.

Brodick igyekezett elrejteni bosszúságát annak hallatán, hogy egy angol nő így el tudta

bűvölni a fiatal harcost. Egy angyal, valóban, gondolta keserűen. Egy angyal, aki arcátlan

módon hazudott.

– Meséltél uradnak is a hölgy szépségéről? Vagy másoknak a nemzetségedben? – kérdezte az

ifjút.

– Igen – ismerte be Henley. – De nem nagyon részletesen.

– Miért nem? – akarta tudni Robert.

Henley-nek több esze volt, semhogy hátat fordítson a nemzetségfőnek. Az hatalmas sértésnek

számítana, ezért nem nézett Robertre, amikor válaszolt neki.

– Tudtam, ha részletezem a szépségét, akkor magukénak akarnák a hölgyet. Elmondtam az

uramnak az igazságot, miszerint két angol férfi megkért, hogy adjak át az uratoknak egy

üzenetet. Azt is elmondtam neki, hogy a fivérek azt akarják tudatni Buchanan urasággal, eljött

az ideje, hogy otthonába kísérje menyasszonyát. Az uram meg is elégedett ennyivel és rám

parancsolt, hogy jöjjek el hozzátok… de a parancsnoka többet akart tudni.

– Balcher kifaggatott? – kérdezte Dylan.

– Igen.

– És mit mondtál neki? – Ezúttal Robert volt a kérdező.

– Egyenesen megkérdezte, hogy a hölgy a Felföldön tartózkodik-e, én pedig nem akartam

hazudni neki, de nem is állt szándékomban. Elmondtam neki, hogy igen, de nem adtam meg a

pontos helyet – ismerte be. – Megígértem a hölgynek, hogy csak neked árulom el, uram, hogy

hol is van pontosan.

– Akkor hazudtál Balchernek – csapott le rá Dylan.

– Nem – rázta a fejét Henley. – Azt mondtam a parancsnoknak, hogy a hölgy a Len birtok

közelében van, de nem szóltam a templomról.

– Tehát lehetséges, hogy Balcher ebben a pillanatban már a Len birtok felé tart, hogy ellopja

Brodick asszonyát – dörmögte Aaron.

80

Page 81: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem eskettek meg, hogy titokként kezeljem, ezért csak azt mondhatom, kétség sem fér

ahhoz, hogy Balcher átfésüli a Len birtokot a hölgy után. A Felföldön mindenki tudja,

mennyire szeretne diadalmaskodni rajtad, uram, és ha el tudná lopni a menyasszonyodat…

– Képes rátenni a kezét a mi tulajdonunkra – vetette közbe Liam dühtől remegő hangon.

– Ha csak egy MacDonald is hozzányúl, mind meghalnak – mondta ki Robert, amit

valamennyien gondoltak. – Nem igaz?

– De igen – helyeselt Liam.

– Nem hiszem, hogy megértettétek – mondta Henley. – Ha a nemzetségem férfijai meglátják

őt, többé nem fogja érdekelni őket az uratok haragja. Túlságosan elvarázsolja őket a hölgy

szépsége ahhoz, hogy tisztán tudjanak gondolkozni.

– Ahogy téged is elvarázsolt? – bökte meg az ifjút Aaron.

– Ahogy mondod.

– De nem értél hozzá? – nézett rá szúrósan Dylan.

– Az imént mondtam az uradnak, hogy nem, és van annyira kedves az életem, hogy ne

hazudjak nektek. De ha nem lenne az uratok menyasszonya, akkor se gyaláztam volna meg az

érintésemmel. Ő a legkedvesebb hölgy, akit valaha is láttam.

– Balchert nem fog tisztességesen viselkedni – jósolta Robert mogorván.

Dylan bosszankodva bámult embereire. Robert, Aaron és Liam hirtelen úgy viselkedtek,

mintha ők lennének a nő bajnokai.

– Alig öt perce még dühöngtetek az üzenet miatt – emlékeztette őket. – Mitől változott meg

hirtelen a véleményetek?

– A MacDonaldok miatt.

– Különös Balcher miatt – vetette közbe Aaron.

– A hölgy Brodickhoz tartozik, és senki másé nem lehet – jelentette ki Robert.

Erre már Brodick sem tudta visszafojtani mosolyát, olyan nevetséges irányt vett a beszélgetés.

– Én nem követeltem őt magamnak – emlékeztette a harcosokat.

– De ő magának követelt téged, uram – vitatkozott Aaron.

– És akkor mi van? – kérdezte Dylan.

Mielőtt bárki válaszolhatott volna, Brodick felemelte a kezét, hogy csendre intse őket.

– Van még egy utolsó kérdésem a hírnökhöz, és szeretném hallani a válaszát.

– Igen, uram? – Henley-t újra elfogta a remegés.

– Azt mondtad, hogy a hölgy odahívott az ablakhoz, mert beszélni akart veled, de azt már

nem mondtad, hogy mit akart tőled.

– Kiegészítő üzenetet küldött neked.

81

Page 82: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Kérése van? – kérdezte Aaron.

Henley arcán most először tűnt fel egy halvány mosoly.

– Nem, én nem nevezném kérésnek. Parancsot küldött.

– Nekem küldött parancsot? – Brodick teljesen elképedt a nő vakmerőségén.

Henley mély lélegzetet vett, és nagyon remélte, hogy nem ez lesz az utolsó az életében, végül

kibökte:

– Azt parancsolja neked, uram, hogy siess!

Ö T Ö D I K F E J E Z E T

Gillian komolyan aggódott, hogy elhamarkodta a dolgot. Már egy teljes napja várakozott

Aleckel együtt az elhagyatott templomban, és majdnem biztos volt benne, hogy Brodick

odaérhetett volna, ha szándékában állt eljönni.

Rosszul érezte magát, és azzal is tisztában volt, ha egyszer leül, talán nem lesz elég ereje,

hogy újra felálljon, ezért fel-alá sétált a főhajóban, miközben a helyzeten töprengett.

– Hamarosan el kell innen mennünk – mondta a kisfiúnak. – Egyszerűen nem várhatunk

tovább.

Alec egy széken ült, lábát maga alá húzva, és őt figyelte.

– Nem nézel ki valami jól, Gillian. Beteg vagy?

– Nem – hazudta a lány. – Csak fáradt.

– Éhes vagyok.

– Hiszen most ettél.

– Igen, de utána ki is hánytam.

– Mert túl gyorsan behabzsoltad az ételt.

Gillian hátrament a templom végébe, ahol letette a holmiját és az elemózsiás kosarat, amelyet

barátai, a Hathoway fivérek loptak neki. Kinézett az ablakon, és látta, hogy Henry odakint

őrködik a tisztáson.

– Mit nézel? – kíváncsiskodott Alec.

– A Hathowayeket. Nem is tudom, mihez kezdtünk volna nélkülük. Sok évvel ezelőtt

segítettek nekem eljutni a bácsikámhoz. Nagyon bátran viselkedtek. Egyikük sem habozott,

amikor volt szó, hogy újra a segítségemre siessenek. Meg kell találnom a módját, hogyan

fizethetném ezt vissza nekik.

Átnyújtott Alecnek egy darabka sajtot és egy vastag szelet kenyeret.

82

Page 83: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Kérlek, ezt most próbáld meg lassabban enni!

A kisfiú hatalmasat harapott a sajtba, majd felnézett.

– Ugye, Brodick bácsi hamarosan itt lesz?

– Alec, viselkedj rendesen! Nem illik tele szájjal beszélni.

– Tudod mit? – kérdezte a kisfiú, oda sem figyelve az intelemre.

– Nem, mit?

– Nem mehetünk el, mert Brodick bácsi nagyon dühös lesz, ha idejön, és mi nem leszünk itt.

Meg kell várnunk őt.

– Adunk neki még egy órát, de nem többet, rendben? – ült le Gillian a kisfiú mellé a székre.

– Rendben – bólintott Alec. – Utálok várni – tette hozzá.

– Én is – ismerte be a lány.

– Gillian, mit fogsz csinálni, ha nem találod meg a nővéredet?

– Megtalálom – jelentette ki a lány határozottan. – Meg kell találnom.

– A dobozt is meg kell találnod. Hallottam, amikor a báró mondta.

– Nem is tudom. A doboz évekkel ezelőtt elveszett.

– De hiszen azt mondtad a bárónak, hogy tudod, hol van.

– Hazudtam neki. Egész idő alatt csak arra tudtam gondolni, hogy ne bántson téged. Az apám

a nővéremnek adta a ládikát, hogy vigye magával. Aztán baleset történt…

– De miért kell a bárónak egy öreg doboz?

– Mert nagyon értékes, és az is lehet, hogy segítene megoldani egy régen történt rejtélyes

ügyet. Szeretnéd hallani a történetet?

– Félelmetes?

– Egy kicsit.

– Az jó – bólintott mohón a kisfiú. – Szeretem a félelmetes történeteket.

– Rendben, akkor elmesélem – mosolyodott el Gillian. – Úgy néz ki, hogy mielőtt János

király lett…

– Herceg volt.

– Igen, ő volt a herceg, és őrülten beleszeretett egy Arianna nevű ifjú hölgybe. Azt mondják,

nagyon szép hölgy volt…

– Szebb, mint te?

A kérdés meglepte a lányt.

– Szerinted szép vagyok?

A fiú bólintott.

83

Page 84: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Köszönöm, de Arianna minden angol hölgynél szebb volt. Gyönyörű szőke haja aranylón

ragyogott a napfényben…

– Beteg lett és meghalt?

– Nem lett beteg, de meghalt.

– Egyszer csak felpattant, aztán összeesett, mint Angus?

– Nem, hanem…

– Akkor mi történt vele?

– Sokkal gyorsabban el tudnám mesélni, ha nem szakítanál folyton félbe – nevetett Gillian. –

Hol is tartottam? Ó, igen. Ahogy mondtam is, János herceg teljesen belehabarodott ebbe a

hölgybe…

– Mit jelent az, hogy belehabarodott?

– Tetszett neki. Szerette – magyarázta a lány, majd gyorsan folytatta, amikor látta, hogy Alec

szóra nyitja a száját. – A hölgy volt az első igaz szerelme, és szerette volna feleségül venni.

Hallottál már Szent Kolumba1 ládikójáról?

– Nem, mi az? – rázta a fejét a fiú.

– Egy olyan ékszerekkel kirakott doboz, amely a skótoké. Sok-sok évvel ezelőtt Szent

Kolumba megszentelt maradványait beletették ebbe a ládikóba…

– Mi az a maradvány?

– Csontdarabok. Ma most, ahogy mondtam is, a maradványokat a ládikóba tették, és a skótok

magukkal vitték a csatába.

– Miért vittek magukkal csontokat a csatába?

– Mert azt hitték, ha velük van a doboz, akkor győzedelmeskednek az ellenségeiken.

– És tényleg győztek?

– Gondolom, igen, mivel még ma is járja ez a szokás. De nem minden csatába viszik

magukkal, csak néha.

– És te honnan tudsz a dobozról?

– Morgan bácsi mesélte.

– Fogadjunk, hogy az alföldiek hordják magukkal a dobozt, és nem a felföldiek.

– Miből gondolod?

– Mert a felföldieknek nincs szüksége dobozra, amikor harcolnak. Ők mindig győznek, mert

sokkal erősebbek és kegyetlenebbek, mint az ellenség. Tudod, mit szokott mondani Ennis

bácsi?

– Nem, de gondolom, hogy valami sértő dolgot.

1 Szent Kolumba, bencés szerzetes, a skót-kelta kereszténység megalapítója.

84

Page 85: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ennis bácsi azt szokta mondani, ha az angol katonák háromnál több harcost látnak feléjük

lovagolni, akkor eldobják a kardjukat és gyáva nyúl módjára elfutnak.

– Nem minden angol olyan, mint a báró. A legtöbbje azért bátor férfi – győzködte a fiút

Gillian, de a gyereket nem érdekelte, hogy mennyire bátrak az angolok.

– Elmeséled nekem, hogy mi történt a szép hölggyel és János királlyal? – kérdezte, majd

elfordult és nagyot köpött. Gillian igyekezett tudomást sem venni a durva viselkedésről, és

folytatta a történetet.

– Jánosnak nagyon megtetszett a skótok ékszeres dobozáról szóló legenda, ezért elhatározta,

hogy ő is teremt egy hasonlót.

– Megbízott egy kézművest…

– Mi az a megbízott?

– Megparancsolta a kézművesnek, hogy készítsen neki egy gyönyörű ékszeres ládikót. János

nagyon szeretett okosan és ravaszul viselkedni, ezért azt is kijelentette, hogy ő lehet az

egyetlen, aki ki tudja nyitni a dobozkát. A kézművesnek több mint egy évébe került, mire

megtervezte és elkészítette a dobozt, és amikor végre elkészült, mindenki azt mondta róla,

hogy mestermunka. Lehetetlen volt megállapítani, melyik a teteje és melyik az alja, mert nem

volt rajta sem zár, sem kulcslyuk. A külsejét egymást keresztező aranycsíkok borították, és a

csíkok közé drágaköveket raktak. A zafírok olyan kéken tündököltek, mint az ég egy szép,

verőfényes nyári napon. A smaragdok zöldje olyan volt…

– Mint a szemed? – találgatott Alec.

– És rubinkövek is voltak, élénkvörös rubinok…

– Vérvörösek?

– Valószínűleg – hagyta rá a lány. – És az összes ékkő az aranycsíkok közé volt bedolgozva.

Egyedül János tudta, hogyan kell kinyitni a ládikót.

– Ez nem igaz. A férfi is tudta, aki készítette a dobozt.

– Erre János is rájött, és akkor szörnyű dolgot tett. Megparancsolta, hogy öljék meg a

kézművest.

– És János király… – Alec szünetet tartott, míg elfordult, hogy köpjön egy nagyot, mielőtt

folytatná – megölte a hölgyet és beletette a csontjait a dobozba?

– Nem, ahhoz kicsi volt a ládikó – magyarázta Gillian. – János egyébként is Arianna egyik

arany hajfürtjét akarta beletenni, mert úgy gondolta, hogy szerencsét fog hozni neki, amikor

csatába megy. Kinyitotta a dobozt, beletette az ékszerekkel kirakott tőrét, majd

megparancsolta a fegyvernökének, hogy vigye a ládikát Lady Arianna szobájába, és kérje

meg a hölgyet, hogy vágjon le egy fürtöt a gyönyörű hajából és tegye bele a dobozkába.

85

Page 86: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És aztán mi történt?

– Lady Arianna megkapta a nyitott ládikát és benne a tőrt. A fegyvernök bevitte a tőrt a hölgy

szobájába, letette az asztalra, majd távozott. Később azt állította, hogy Ariannán kívül senki

nem volt a szobában, még a szobalány sem.

– Tudom, mi történt azután. A hölgy ellopta a dobozt meg a tőrt is, igaz?

Gillian mosolygott a gyerek lelkesedésén.

– Nem lopta el. A történet szerint, a fegyvernök hallotta, hogy a hölgy bezárja az ajtót, miután

ő távozott. Amikor később visszatért, hogy elvigye a ládikát a hercegnek, Arianna nem

válaszolt a hívására. Akkor János odament a hölgy szobájához.

– A hölgy beengedte?

– Nem.

– Elküldte?

– Nem. Egy hang sem hallatszott a szobából. János mindig is híres volt a türelmetlenségéről.

Nagyon gyorsan dühbe gurult, és megparancsolta a katonáinak, hogy törjék be az ajtót, amit

meg is tettek a csatabárdjukat használva. János besietett a szobába, és így ő volt, aki

megtalálta a hölgyet. Szegény Arianna hatalmas vértócsában feküdt a padlón. Valaki leszúrta.

– Utána tette János a csontjait a dobozba?

– Nem, dehogyis. Emlékszel, mondtam, hogy a doboz túlságosan kicsi volt ahhoz, hogy

beleférjenek a csontjai. Különben is, eltűnt a ládika és a tőr is.

– Hová lettek?

– Ó, az rejtély.

– És ki ölte meg a szép hölgyet?

– Azt senki sem tudja. János megparancsolta a katonáinak, hogy az egész királyságot kutassák

át a ládikáért, de az nyomtalanul eltűnt. János bizonyos abban, hogy aki ellopta a dobozkát, az

ölte meg az ő igaz szerelmét is. Morgan bácsi mesélte, hogy időről-időre felröppen a hír,

látták Arianna dobozát, ilyenkor János megújult erővel folytatja a kutatást, de mind a mai

napig nem találta meg.

– Tudod mit?

– Mit?

– Jobb a hölgynek, hogy meghalt, mintha János király felesége lett volna – jelentette ki, majd

megint elfordult és nagyot köpött.

– Miért csinálod ezt?

– Muszáj – felelte a kisfiú. – Valahányszor kimondjuk a nevét, mindig köpni szoktunk. Ezzel

mutatjuk ki, mit gondolunk róla.

86

Page 87: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian megdöbbent, ugyanakkor jót szórakozott is Alecen.

– Azt akarod mondani, hogy minden felföldi, aki kimondja János király nevét, köp utána

egyet?

– Van, aki káromkodik, de nekem nem engedi meg a mama.

– Remélem is, hogy nem engedi meg.

– Brodick káromkodni szokott, ha ki kell mondania a királyotok nevét. Rá fogsz majd szólni,

hogy hagyja abba? – kérdezte Alec, és vihogni kezdett.

A vihogás ragadósnak bizonyult. Gillian könnyedén a kisfiú orrára koppintott.

– Te vagy a legaranyosabb kisfiú, akit ismerek – súgta neki –, de ugyancsak furcsa kérdéseket

teszel fel.

– De rászólsz majd Brodickra, hogy hagyja abba? – erősködött a gyerek.

Gillian égnek emelte a szemét.

– Ha előfordul, hogy kimondja János király nevét, és káromkodni vagy köpni fog utána, akkor

természetesen rászólok.

Alec erre nevetésbe tört ki.

– Nagyon meg fogod bánni, ha meg akarod szabni, hogy mit tegyen. Egyáltalán nem fog neki

tetszetni – jósolta. – Bárcsak ideérne már!

– Én is nagyon örülnék, ha már itt lenne.

– Talán el kellett volna neki küldened a tőrt, ahogy akartad is. Miért gondoltad meg magad?

– Ha elküldtem volna a tőrt Brodicknak, akkor ő egyből rájött volna, hogy azért akarom látni,

mert tudok rólad valamit. Amikor azonban jobban átgondoltam a dolgot, eszembe jutott, hogy

más is megláthatja a tőrt, és az már kockázatos lenne. Nem tudom, kiben bízhatok.

– De te láttad az árulót az ösvényen – emlékeztette a fiú Gilliant. – Te mondtad, hogy láttad őt

a dombtetőről, mialatt én aludtam.

– Igen, valóban láttam, de emlékszel, mire kértelek? Ezt senkinek nem szabad elmondani.

– Még Brodicknak sem?

– Még neki sem.

– Mennyi ideig kell még itt várnunk?

– Azt hiszem, eleget vártunk már – paskolta meg a gyerek kezét Gillian. – Brodick mégsem

jön el értünk, de azért ne aggódj! Meg fogom találni a módját, hogy hazavigyelek.

– Mert megígérted, igaz?

– Igen, mert megígértem. Istenem, hogy is lehettem ilyen ostoba! Nem kellett volna azt

mondanom annak a MacDonald harcosnak, hogy Brodick menyasszonya vagyok.

– De lehet, hogy Brodicknak szüksége van egy menyasszonyra. Talán mégis eljön értünk.

87

Page 88: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Aranyat kellett volna kínálnom.

– Brodickot nem érdekli az arany – horkantott a gyerek.

– Az jó – mosolygott Gillian –, mivel nekem nincs is aranyam.

– Hazudtál volna Brodick bácsinak? – nyílt tágra Alec szeme.

– Hazudtam azzal is, amikor azt állítottam, hogy a menyasszonya vagyok.

– Nagyon dühös lesz, amikor ideér, de nem engedem majd, hogy kiabáljon veled.

– Köszönöm. Ugye, már te sem haragszol rám?

– Tényleg dühös voltam rád – ismerte be a fiú. – De már nem haragszom.

– Meg kellett, hogy fürdesselek. Büdös voltál.

– Brodick biztos szépnek talál majd, de tudod mit?

– Nem, mit?

– Nem fogja megmondani neked. Szeretnéd, ha azt gondolná rólad, hogy szép vagy?

– Nem igazán – felelte a lány, mivel sokkal fontosabb dolgokon járt az esze. – Nem várhatunk

tovább, Alec. Egyedül kell továbbmennünk. Ha befejezted az evést, indulunk.

– De ha nem akarod, hogy Brodick szépnek tartson, akkor miért ezt a szép zöld ruhát vetted

fel?

Gillian felsóhajtott. Alec igazán bosszantó kérdéseket tudott feltenni. A legjelentéktelenebb

dolgok voltak számára izgalmasak, és ha kérdezni kezdett, nem adta fel addig, amíg kielégítő

választ nem kapott.

– Azért ezt a ruhát vettem fel, mert a másik már koszos.

A fiú nagyot harapott a kenyérbe, közben átgondolta a választ, végül újra megszólalt.

– Tudod mit?

Gillian türelemért fohászkodott.

– Nem, mit?

– Biztosan félni fogsz Brodicktól.

– Miből gondolod?

– Mert a nők félni szoktak tőle.

– Nos, én nem fogok – jelentette ki a lány. – Most pedig hallgass és egyél!

Kopogtak az ajtón. Gillian felállt. Waldo, az idősebbik Hathoway fivér rontott be.

– Bajban vagyunk, kisasszony – tört ki. – A MacDonaldok… az, akivel az üzenetet küldtem…

– Henley?

– Igen – bólogatott hevesen a férfi. – Biztosan elmondta a többi MacDonaldnak, hogy maga

itt van, mert harmincnál is többen tartanak erre a mezőn át. Ugyanazokat a színeket viselik,

mint Henley, de katonát nem láttam köztük.

88

Page 89: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem értem. Nem beszéltem Alecről Henley-nek. Akkor miért jönnek ide?

– Azt hiszem, magát akarják, kisasszony.

Gillian döbbenten csóválta a fejét.

– Az nem lehet.

Waldo üres, kimerült tekintettel nézett rá.

– Errefelé másként mennek a dolgok. Ha akarnak valamit, azt el is veszik.

– Azonnal elmegyünk – ragadta meg a lány Alec kezét, és talpra rántotta. – Waldo, szólj a

fivérednek, és a lovaknál találkozunk. Siess!

– De, kisasszony – tiltakozott Waldo. – Mást is szerettem volna mondani. Egy másik klán

emberei is feltűntek, egyenesen MacDonaldok felé lovagolnak. Nem vagyok benne biztos, de

azt hiszem, a Buchananek azok. Kilencen vannak.

– Ha Brodick és a harcosai, akkor szánalmasan kevesen vannak a MacDonaldokhoz képest.

– Nem, kisasszony, inkább a MacDonaldokat kell sajnálni. Még soha nem láttam olyan

harcosokat, mint ezek. Ugyancsak vad kinézetűek, és azt is láttam, hogy a MacDonaldok

meghátrálnak. Félnek tőlük. Ha harcra kerül a sor ma, nem hiszem, hogy a Buchanan

harcosok fognak elvérezni. Biztos benne, hogy ezeknek a vadaknak a kezébe akarja letenni az

életét és a fiúét is?

Gillian nem tudta, mit mondjon, és olyan rémület fogta el, hogy szinte a szívverése is elállt.

– Remélem, Brodick az az embereivel – suttogta.

Alec ki akarta szabadítani magát a kezei közül, hogy kimehessen megnézni a harcot, de

Gillian szorosan megmarkolta a karját és nem engedte el.

– Waldo, el kell mennetek Henryvel, mielőtt ideérnek. Köszönök mindent, amit értem és

Alecért tettetek. Siess, mielőtt meglátnak!

A férfi a fejét rázta.

– Nem megyünk el addig, míg biztonságban nem tudjuk magát, kisasszony. Az ajtónál fogunk

őrködni. A harcosoknak előbb minket kell megölniük, ha magát akarják.

Gillian nem tudta lebeszélni a férfit az általa nemesnek vélt cselekedetről. Amint újra kiment,

a lány Alechez fordult.

– Mondd el nekem, hogy néz ki Brodick! – parancsolt rá.

– Úgy néz ki, mint Brodick.

– De pontosan milyen a külseje?

– Nagy – vont vállat a fiú, majd eszébe jutott valami, és elmosolyodott. – És öreg.

– Öreg?

– Nagyon öreg – bólintott.

89

Page 90: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian nem hitt neki.

– Milyen színű a haja?

– Fehér.

– Biztos vagy benne?

A fiú újra bólintott.

– És tudod mit?

Gillian szíve elszorult.

– Nem, mit?

– Nem hall valami jól.

Erre már le kellett ülnie.

– Miért nem mondtad előbb, hogy Brodick öreg. Azelőtt, hogy üzentem volna neki, hogy én

vagyok a menyasszonya. Meg is ölhette volna a hír. – Felpattant, és húzni kezdte a fiút maga

után. – Azonnal elmegyünk.

– De mi lesz a Buchananekkel?

– Nyilvánvaló, hogy a másik klán nem Brodické. Waldo biztosan elmondta volna, ha a

harcosok közt öregember van.

Waldo rájuk nyitotta az ajtót.

– A MacDonaldok megfutamodtak, és a másik klán erre tart – kiáltott be.

Gillian megfogta Alec vállát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

– Azt akarom, hogy rejtőzz a mögött a kő mögött, és ne gyere elő, amíg ki nem derítem, kik

ezek az emberek. Meg se mukkanj! Érted? Ígérd meg… kérlek!

– De…

– Ígérd meg! – követelte a lány.

– Előjöhetek, ha Brodick az?

– Nem, amíg nem beszéltem vele, és meg nem ígéri, hogy segíteni fog nekünk.

– Rendben, megígérem, hogy csendben leszek.

Gillian annyira megörült, a kisfiú engedelmességének, hogy megpuszilta az arcát. A gyerek

azonnal megtörölte arcát a kézfejével, és el akart húzódni, amikor a lány megölelte.

– Állandóan puszilgatsz – panaszkodott széles vigyorral, ami mutatta, hogy nem is neheztel

igazán. – Akárcsak a mamám.

– Menj, rejtőzz el! – utasította, és a templom hátuljába vezette. A fiú a bal kezét fogta meg,

mire Gillian elfintorodott. A kés okozta seb még nem gyógyult be, sőt az egyre erősödő

fájdalomból azt is sejtette, hogy a seb begyulladt.

Alec látta a lány fintorát.

90

Page 91: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A mamám gyógyszereire van szükséged – suttogta. – Azoktól majd jobban leszel.

– Az biztos – hagyta rá Gillian. – Most pedig, Alec, egy hangot se! – figyelmeztette. – Bármi

történjék is, maradj itt és meg ne mukkanj! Ideadnád a tőrt, amelyet Brodicktól kaptál.

– De az az enyém!

– Tudom, hogy a tied. Csak kölcsönbe szeretném – nyugtatta meg a fiút.

Alec odaadta neki a tőrt, de amikor Gillian megfordult, hogy elmenjen, utolérte a kisfiú

suttogása.

– Szörnyen sötét van itt.

– Itt vagyok veled, nem kell félned!

– Hallom, hogy jönnek.

– Én is hallom őket.

– Gillian, te is félsz?

– Igen, de most maradj csendben!

Gillian a főhajóba sietett, és megállt az oltár előtt. Egy másodperc múlva hallotta is, hogy

Waldo megállt kiált valakinek. Nyilvánvaló, hogy a parancsot semmibe vették, mert a

következő pillanatban nagy lendülettel kivágódott az ajtó, és a boltív alatt ott állt a

legfélelmetesebb harcos, akit Gillian valaha is látott. Hatalmas alak volt, lenszőke haja a

vállát verdeste, bőre naptól cserzett. A pléden kívül, amely a térdéig sem ért, semmit sem

viselt. A bal vállán átvetett anyag alig takart valamit izmos, sebhelyekkel tarkított

mellkasából. Őzbőr csizmájából tőr kandikált ki, de kard nem volt nála.

A férfi még be sem lépett, Gilliannek már inába szállt a bátorsága. A puszta termetével elzárta

a napfény útját, bár néhány napsugár így is átszökött a réseken, aranykeretbe fogva és szinte

földöntúlivá nagyítva amúgy is termetes alakját. Gillian szorosan megmarkolta a tőrt a háta

mögött, egyetlen mozdulattal becsúsztatta ruhájának ujjába, majd lassú mozdulattal

összefonta a két kezét maga előtt, abban a hiú reményben, hogy sikerül a férfival elhitetni, ő

teljesen ura magának.

A harcos néhány pillanatig mozdulatlanul állt, tekintetével felmérte a templomot lehetséges

veszély után kutatva a sötét sarkokban, majd amikor meggyőződött róla, hogy egyedül

vannak, fejét lehajtva belépett a templomba, és becsapta maga mögött az ajtót.

H A T O D I K F E J E Z E T

91

Page 92: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick dübörgő léptekkel haladt végig a főhajón, léptei nyomán megremegtek a gerendák és

finom por szitált a mennyezetről. Gillian nem hátrált, bár ehhez össze kellett szednie minden

bátorságát.

Szerencsére a férfi néhány lépésnyire megállt tőle, két kezét összefonta a háta mögött, és

pimaszul végigmérte. Nem kapkodott, tekintete többször is végigsiklott a lány alakján, majd

amikor befejezte a durva szemlélődést, megállt az arcán, és némán várta, hogy a lány

megszólaljon.

Gillian pontos tervei voltak erre a pillanatra, magában el is próbálta, mi fog történni. Először

természetesen bemutatkozik, mert így udvarias, aztán megkérdezi majd a férfi nevét. Az meg

fogja mondani, hogy Brodicknak hívják, de nem hisz neki, amíg be nem bizonyítja, hogy

valóban ő Brodick. Hogy bizonyosságot szerezzen, kérdéseket fog feltenni neki, egyfajta

vizsgának veti alá, hogy megbizonyosodjon, számíthat a férfira.

Igen, okos ötlet volt tőle, hogy ki fogja kérdezni a férfit, és el is kezdi a vallatást, mihelyt a

szíve újra normális ritmusban ver majd. A férfi tekintete nyugtalanította, és képtelen volt akár

egetlen értelmes gondolatra is.

A harcos gyorsan elvesztette a türelmét.

– Te vagy az a nő, aki a menyasszonyomnak adta ki magát?

A hangjából kicsendülő harag a lány arcába kergette a vért. Rémülten érezte, hogy elpirul.

– Igen, én vagyok az.

A férfit szemmel láthatóan meglepte az őszintesége.

– Miért tetted?

– Hazudtam.

– Ez nyilvánvaló.

– Általában nem szoktam…

– Mit nem szoktál? – nógatta a férfi, miközben magában azon csodálkozott, mitől ilyen ideges

a lány. Hiszen ő teljesen laza tartásban áll előtte, kezét hátratéve, még a kardját is odaadta

Dylannek, mielőtt a templomba lépett volna. A vak is láthatja rajta, hogy nem áll szándékában

ártani neki.

– Általában nem szoktam hazudni – magyarázta Gillian, örvendezve, hogy nem felejtette el,

mit is akart mondani. Sokat segített, hogy a férfi állát bámulta, mivel a tekintetét nem állta. –

Ön nem is öreg – mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott, majd elmosolyodott. – Nekem

azt mondták, hogy ön nagyon öreg – suttogta –, … és a haja is fehér.

Végül felnevetett, meggyőzve ezzel Brodickot arról, hogy teljesen elment az esze.

92

Page 93: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Azt hiszem, elölről kell kezdenem az egészet. Lady Gillian vagyok, és igazán sajnálom,

hogy hazudtam, de nem tudtam más módot kitalálni, hogy akkora távolságról idecsaljam, mint

hogy a menyasszonyának adtam ki magam.

– A távolság igazán nem volt nagy – vont vállat a férfi.

– Nem? – csodálkozott a lány. – Akkor, könyörgöm, ugyan árulja már el, miért tartott ilyen

sokáig, hogy ideérjen? Már nagyon régen várakozunk ebben a templomban.

– Várakoznak? – kérdezett vissza a férfi halkan.

– Igen. A Hathoway fivérek… a két őr az ajtó előtt… és én itt vártunk egész idő alatt.

– Mitől voltál olyan fene biztos abba, hogy eljövök?

– Kíváncsiság – felelte a lány egyszerűen. – És igazam, vagy talán nem? Azért jött el, nem?

Halvány mosoly derítette fel a férfi komor vonásait.

– De igen – bólintott. – Találkozni akartam azzal a nővel, aki ekkora orcátlanságra

vetemedett.

– Ön Brodick… úgy értem, hogy ön a Buchanan uraság, ugye?

– Igen.

A lány arca megkönnyebbülten felragyogott. Az ördögbe is, de csinos! A hírnök nem

hazudott, amikor a szépségéről beszélt.

– Ki akartam kérdezni, hogy megbizonyosodjam, nem hazudik-e, de elég egy pillantást

vetnem önre, hogy tudjam, valóban ön az. Nekem azt mondták, hogy egyetlen pillantásával

ketté tud hasítani egy fát, és abból, ahogy rám bámul, el is hiszem, hogy meg tudja tenni.

Meglehetősen ijesztően néz ki, de ezzel ön is tisztában van, igaz?

A férfi nem reagált a kérdésre.

– Mit akarsz tőlem?

– Azt akarom… nem – pontosított –, szükségem van a segítségére. Egy igen értékes kincs van

a birtokomban, és arra kérem, segítsen hazajuttatni.

– Nincs elég angol férfi, aki a segítségedre sietne?

– Ez túlságosan bonyolult, uram.

– Kezd az elején! – javasolta Brodick, maga is meglepődve azon, hogy szívesen időz a nő

társaságában. Lágy, kellemes hangja tele volt érzékiséggel, mint ahogy a lány maga is, és ezt

a férfi különösen vonzónak találta.

Brodick egész életében gyakorolta, hogyan rejtse el az érzéseit, éppen ezért biztos lehetett

benne, hogy a lány nem is sejti, milyen hatással van rá. A csodálatos illat egészen más irányba

terelte a gondolatait. Rendkívül nőies, valamiféle virágillata volt, amit Brodick egyszerre

talált vonzónak és izgatónak is. Erőt kellett vennie magán, hogy ne húzódjon közelebb hozzá.

93

Page 94: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ez majd mindent megmagyaráz, amit tudnia kell – mondta a lány. Lassan előhúzta a tokba

bújtatott tőrt a ruhaujjából, és magasra tartotta, hogy a férfi láthassa.

Brodick villámnál is sebesebben mozdult. Mielőtt Gillian akár kitalálhatta volna, hogy mi a

szándéka, a férfi már el is ragadta tőle a tőrt, közben megragadta sérült karját és maga felé

rántotta.

– Hogyan került ez hozzád? – követelte a lány fölé tornyosulva.

– Megmagyarázom – sikoltott fel Gillian. – Csak, könyörgöm, engedjen el. Fájdalmat okoz

nekem.

Könnybe lábadt szeme alátámasztotta szavait. Brodick azonnal elengedte és hátralépett.

– Akkor magyarázd meg! – követelte újra.

– Kölcsönkértem a tőrt – mondta a lány, majd a templom hátulja felé fordult. – Alec, most

már előjöhetsz.

Brodick még sohasem járt ilyen közel ahhoz, hogy elveszítse az önuralmát. Amikor látta,

hogy a Maitland gyerek felé fut, megbicsaklott a térde, és szíve a torkába ugrott. Annyira

megdöbbent, hogy egy szót sem tudott kinyögni, amikor Alec a karjába vetette magát.

Reszkető kézzel emelte fel a kisfiút, és magához szorította.

A gyerek átölelte a nyakát és hozzásimult.

– Tudtam, hogy jönni fogsz. Mondtam Gilliannek is, hogy segíteni fogsz nekünk.

– Jól vagy, Alec? – kérdezte érzelmektől remegő hangon a férfi. Gillianhez fordult, hogy őt

faggassa a tekintetével, de a lány a kisfiút nézte lágy, anyás mosollyal az arcán.

– Válaszolj neki, Alec! – utasította a kisfiút Gillian.

A gyerek hátrahajolt Brodick karjában, hogy védelmezője szemébe tudjon nézni, és bólintott.

– Nagyon jól vagyok, bácsikám. A hölgy vigyázott rám. Még az ételét is nekem adta, amikor

éhes voltam, és nem volt elég az étel mindkettőnknek. És tudod mit? Nem engedte, hogy

bántsanak, még akkor sem, amikor az az ember meg akart ütni.

Brodick egyre Gillian nézte, miközben a kisfiú fecsegett, de amikor Alec befejezte,

rábólintott.

– Pontosan el fogod mondani, mi történt – jelentette ki. Nem kérte, inkább utasítást adott.

– Igen, mindent elmondok – egyezett bele a lány.

– És tudod mit, bácsikám?

– Nem, mit? – fordult hozzá Brodick.

– Nem fulladtam vízbe.

Brodick még mindig annyira meg volt rendülve, hogy nem tudott nevetni ezen a kijelentésen.

– Látom, hogy nem fulladtál bele – jegyezte meg szárazon.

94

Page 95: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– De elhitted, hogy igen? Én mondtam Gilliannek, hogy nem fogod elhinni, mert makacs

vagy, mint egy öszvér. De elhitted?

– Nem, egy pillanatig sem hittem, hogy vízbe fulladtál.

Alec addig tekergőzött Brodick karjaiban, míg sikerült Gillian felé fordulnia.

– Ugye, megmondtam – nézett rá diadalmasan, majd újra bácsikájához fordult. – Beleraktak

egy zsákba, és az igazán félelmetes volt.

– Ki rakott bele egy zsákba? – hördült fel Brodick, de igyekezett uralkodni dühén, nehogy

megijessze a gyereket.

– A férfiak, akik elvittek. Talán sírtam is – ismerte be a fiú olyan hangon, mintha valami

szörnyű bűnt gyónna meg. – Nem voltam bátor, bácsikám, de tudod mit? Gillian azt mondta,

hogy az voltam.

– Kik voltak azok az emberek, akik a zsákba dugtak?

Bácsikája nyersessége megijesztette a fiút, és szemét lesütve válaszolt.

– Nem tudom. Nem láttam az arcukat.

– Alec, a bácsikád nem rád haragszik. Menj, szedd össze a holmidat, amíg szót váltok vele.

Brodick gyengéden letette a gyereket, és figyelte, ahogy a kisfiú elfut.

– Segít nekem hazavinni őt a szüleihez?

A férfi felé fordult.

– Mindent megteszek, hogy hazajusson.

– Ahogy én is – erősködött a lány. – Megígértem Alecnek, hogy hazaviszem, és

szándékomban áll megtartani az ígéretemet, és beszélnem kell az apjával is. Az ügy rendkívül

sürgős. Azonkívül, uram – tette hozzá –, önben megbízom, de önön kívül senki másban. Azt

mondták nekem, hogy nyolc ember jött önnel. Ez igaz?

– Igaz.

– Mindegyiküket látni akarom, mielőtt Alec kilépne innen.

– Meg akarod nézni őket? – döbbent meg a furcsa kérésen Brodick. – Valamennyien

Buchanan harcosok – tette hozzá. – Ennél többet nem is kell tudnod.

Alec futott feléjük, amikor Gillian megismételte a követelését.

– Előbb látni akarom őket!

– És tudod miért, bácsikám?

– Miért? – nézett a kisfiúra Brodick.

– Mert Gillian látta az árulót – bökte ki gyorsan, mert ő akarta elsőként tudatni bácsikájával a

nagy újságot. – Én aludtam, de Gillian alaposan megnézte magának. Ő mesélte nekem. Csak

azért rejtőzködtünk nagyon sokáig, hogy láthassa, ki az áruló. Egy felföldi – tette még hozzá.

95

Page 96: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ó, Alec, ezt nem lett volna szabad elmondanod…

– Elfelejtettem – vágott közbe a kisfiú. – De Brodick nem fogja elmondani senkinek, ha

megkéred rá.

– A férfi, akit láttam, valószínűleg úton van visszafelé a Felföldre – magyarázta a lány. – Nem

tudom, mennyi ideig akart Angliában maradni, de nem kockáztathatok. Alec biztonsága

fontosabb.

– Ezért akarod megnézni az embereimet. Biztos akarsz lenni abban, hogy nem közülük való,

akit láttál? – kérdezte Brodick dühösen.

Gillian hirtelen annyira kimerültnek érezte magát, hogy legszívesebben lerogyott volna az

egyik padra, ráadásul semmi kedve nem volt valami diplomatikus válaszon törni a fejét.

– Igen, pontosan ezt szándékozom tenni, uram.

– Azt mondtad, megbízol bennem.

– Így van – biccentett a lány, majd gyorsan folytatta. – De csak azért, mert szükségem van

valakire, akiben megbízhatom, és ön Alec védelmezője. De senki másban nem bízom. Alec

úgy hiszi, hogy három felföldi rabolta el az ünnepségekről, de lehettek többen is azon az

emberen kívül, aki az egészet kitervelte, szóval, ahogy ön is láthatja, Alec még mindig

veszélyben forog, és én addig fogok vigyázni rá, amíg biztonságosan haza nem juttatom.

Mielőtt Brodick válaszolhatott volna, odakintről füttyszó hallatszott, elvonva a férfi figyelmét.

– El kell most mennünk innen – jelentette ki. – Az embereim türelmetlenkednek, és csak idő

kérdése, hogy a MacDonaldok visszajöjjenek és még több katonát hozzanak magukkal.

– Harcban álltok a MacDonaldokkal? – kíváncsiskodott Alec.

– Eddig nem volt köztünk viszály, de úgy tűnik, többé nem kerülhető el az ellenségeskedés.

– Miért? – kérdezte Gillian meglepetten. – Az a MacDonald, akivel én találkoztam, nagyon

kedvesen viselkedett, és nyilvánvalóan szavatartó ember, hiszen elvitte az üzenetemet önnek.

– Na, igen – bólintott Brodick. – Henley-nek hívták, és valóban elhozta nekem az üzenetedet,

de csak azután, hogy elmesélte az urának és felkeltette a nemzetségének kíváncsiságát is.

– És azért jönnek most ide, hogy önnel harcoljanak? – faggatózott tovább Gillian, mert

mindenáron szerette volna megérteni a dolgot.

– Nem, kislány – mosolyodott el Brodick. – Azért jönnek, hogy téged ellopjanak, és ez olyan

sértés, amelyet nem nyelhetek le szó nélkül.

Gillian mélységesen megdöbbent.

– Hogy engem ellopjanak? – suttogta. – De az ég szerelmére, miért tennének ilyesmit?

A férfi fejét csóválva adta tudtára, hogy nem áll szándékában tovább magyarázkodni.

96

Page 97: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Bármennyire is szeretnék a másvilágra küldeni néhány MacDonaldot, kénytelen vagyok

várni, amíg téged és Alecet el nem juttatlak a Maitland birtokra. Azonnal elmegyünk innen.

Alec már rohant is volna az ajtó felé, de Gillian elkapta a karját, és maga mellé húzta.

– Várnod kell addig, míg meg nem győződtem róla, hogy nem fenyeget veszély, ha kimész!

– De én nem akarok várni!

– Én pedig nem akarok veled vitatkozni, fiatalember. Azt teszed, amit mondtam!

Megértetted?

Alec azonnal Brodickra pillantott, hogy a segítségét kérje.

– Én folyton mondogatom Gilliannek, hogy a papám a nemzetség feje, és ezért nem

parancsolgathat nekem állandóan, de ő nem is hallgat rám. Egyáltalán nem fél a papától.

Igazán megmondhatnád neki.

– Mit mondjak neki? – kérdezte Brodick, ámulatát palástolva.

– Hogy hagyja rám, hogy mit csinálok.

– A hölgy csak a legjobbat akarja neked, Alec.

– De mesélj neki a papáról! – könyörgött a kisfiú.

Brodick megadta magát.

– Iain Maitland hatalmas uraságnak számít a Felföldön. Sokan rettegnek a haragjától.

– Valóban? – mosolygott bájosan a lány.

– Sokan alaposan meggondolják azt is, hogy mit mondjanak a fiának.

Alec hatalmasat bólintott egyetértése jeléül, amikor Gillian ránézett.

– Engem pedig jobban érdekel, hogy épségben hazavigyelek a szüleidhez, minthogy azért

kényeztesselek, hogy elnyerjem apád jóindulatát, de ezzel esetleg a halálodat okozzam.

– Hadd lássam a karod! – szólt rá Brodick.

– Miért akarja látni? – pislogott meglepetten a lány.

A férfi nem válaszolt és nem is várta meg, hogy engedelmeskedjen, csak megfogta a kezét, és

felhúzta a ruhája ujját egészen a könyökéig. Vastag kötés fedte a sebet, de a csukló környéki

vörös duzzanatból a férfi tudta, hogy a seb elfertőződött.

– Hogyan történt?

Alec közelebb húzódott a lányhoz.

– Elárulsz? – suttogta aggodalmasan.

Brodick úgy tett, mintha nem hallotta volna a gyerek kérdését, de már tudta a választ.

Valamilyen módon Alec volt felelős a lány sérüléséért, és később, amikor egyedül lesz a

kisfiúval, kifaggatja a részletekről. Egyelőre azonban annyiban hagyja a dolgot.

97

Page 98: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian és a fiú szemmel láthatóan az erejük végére jártak, szemük alatt hatalmas karikák

sötétlettek. A lány bőre kipirult, és Brodick gyanította, hogy a láztól. Azt is tudta, ha nem

veszik hamarosan kezelésbe a sérülést, a lány komoly bajba kerül.

– Egyáltalán nem fontos, hogyan sérültem meg, uram.

– Hívj nyugodtan Brodicknak!

– Ahogy kívánja – felelte Gillian, de közben magában azon csodálkozott, mitől lett a férfi

hangja gyengéd, és arcáról is eltűnt a komor kifejezés.

Mielőtt felfedezhette volna, hogy mi a szándéka, a férfi megfogta az állát, és oldalra fordította

a fejét, hogy jobban láthassa az arcán a halván foltokat.

– És ezek a horzsolások honnan vannak?

– Az a férfi ütötte meg, ököllel – bökte ki azonnal Alec, aki megkönnyebbülve vette

tudomásul, hogy a figyelem elterelődött Gillian karjáról. Nagyon szégyellte magát, amiért

megvágta a lányt, és remélte, hogy bácsikája soha nem szerez róla tudomást. – És tudod mit,

Brodick bácsi? – tette hozzá gyorsan.

Brodick nem vette le tekintetét Gillianről, ahogy válaszolt.

– Mit?

– A háta is csupa kék-zöld folt. Illetve csupa folt volt, de lehet, hogy most is olyan.

– Alec, hallgass!

– De ez az igazság. Láttam a sérüléseket, amikor kijöttél a tóból.

– Neked akkor aludnod kellett volna. – A lány ellökte Brodick kezét az arcától. – Láthatnám

végre az embereit?

– Igen.

Gillian úgy tervezte, hogy Alecet bent hagyja a templomban, amíg ő kimegy, és szemügyre

veszi a harcosokat, de Brodicknak nyilvánvalóan más szándéka volt. Éleset füttyentett, mire

Alec vihogva fogta be a fülét. A füttyszóra kivágódott az ajtó, és nyolc férfi masírozott be a

templomba. Gillian észrevette, hogy mindegyiknek le kellett hajtania a fejét, amikor belépett.

Mindegyik Buchanan óriás? – csodálkozott magában.

Abban a pillanatban, ahogy kivágódott az ajtó, a lány maga mögé lökte Alecet azzal a

szándékkal, hogy megvédje, ami elég nevetséges volt, tekintve a felé tartó harcosok

nyilvánvaló erőfölényét. Brodick látta, hogyan védelmezi a fiút, és igyekezett nem sértésként

felfogni a dolgot. Bármilyen könyörtelen ellenfél hírében álltak is a Buchanan harcosok, soha

nem emelnének kezet egy nőre vagy gyerekre. A Felföldön mindenki tudta ezt róluk, de

Gillian Angliából jött, és ez mentségül szolgál a viselkedésére.

98

Page 99: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Dylan odadobta urának a kardját, amint belépett a templomba. Brodick a tokjába süllyesztette

a fegyver, közben magában jót mulatott embereinek döbbent arckifejezésén. Nyilvánvalóan

lenyűgözte őket a nő szépsége, mivel képtelenek voltak levenni róla a tekintetüket.

Jó kedve azonban hamarosan bosszúságba csapott át, és rá kellett döbbenni, egyáltalán nem

tetszik neki, hogy harcosai ilyen nyíltan bámulják Gilliant. Az egy dolog, hogy megnézik

maguknak, de megint más, hogy majd kiesik a szemük. Talán soha nem láttak még csinos nőt

korábban?

Alec kikukucskált Gillian szoknyája mögül, meglátta Dylant és integetett neki. A parancsnok

megbotlott, és nekiesett Robertnek, aki azonnal visszalökte.

Gillian gondosan megnézte magának mindegyik férfit, miközben azok őt bámulták.

– Nos, meggyőződtél róla, hogy minden rendben van? – kérdezte Brodick nyugodtan, miután

a lány befejezte a vizsgálódást.

– Igen.

– Csak nem egy Maitland bujkál annak a nőnek a szoknyája mögött? – kérdezte Dylan, aki

még mindig nem nyerte vissza lélekjelenlétét. – Bármire megesküdnék, hogy a kölyök

teljesen úgy néz ki, mint Alec Maitland.

Alec azonnal Dylanhez rohant, és boldogan nevetett, amikor a férfi a magasba lendítette.

– Az akarta, hogy rejtőzzek el. Én nem akartam, de rákényszerített.

– Azt hittük, megfulladtál, fiú – suttogta Liam rekedt hangon.

Dylan leengedte a gyereket, és a vállára fektette. Alec azonnal átölelte a nyakát, és kihajolt

kissé, hogy lássa a többieket.

– Nem fulladtam meg – jelentette ki.

A nyolc férfi körülvette Alecet, de néhányan továbbra is Gilliant bámulták. Brodick

birtoklóan előbbre lépett, és helytelenítő pillantást vetett Liamre és Robertre, a két

legtolakodóbb emberére, hogy figyelmeztesse őket, mennyire dühíti a viselkedésük.

– Nagyon messze van ide a Maitland birtok?

– Nem – felelte. – Robert, fogd a hölgy zsákját és kösd a nyergedhez! – parancsolt rá a

harcosra, miközben kézen fogta Gilliant, és az ajtó felé indult vele. – Alec veled fog

lovagolni, Dylan – tette hozzá, és amint elhaladt Robert mellett, odamorogta neki a bajsza

alatt. – Nem láttál még soha szép nőt?

– Ilyen szépet még soha – felelte Robert.

Dylan az oldalára ültette Alecet, majd előrelépett, hogy útját állja urának.

– Be sem mutatod nekünk a menyasszonyodat, uram?

99

Page 100: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ő Lady Gillian – mondta Brodick, majd egyesével elsorolta emberei nevét, de olyan

gyorsan, hogy a lány csak egy-két nevet tudott megjegyezni.

Szívesen pukedlizett volna, de Brodick még mindig szorosan fogta a kezét, ezért inkább csak

a fejét biccentette meg feléjük.

– Nagyon örülök, hogy találkoztunk – mondta lassan. Most szólalt meg először kelta nyelven

azóta, hogy Brodickkal találkozott, és egészen addig, míg mind el nem mosolyodtak, azt hitte,

hogy jól sikerült a bemutatkozása. Vajon azért mosolyognak, mert tetszett nekik, hogy az

anyanyelvükön szólt hozzájuk, vagy kinevetik, mert mulatságosnak tartják a próbálkozását?

Ahogy önbizalma csökkent, úgy vált beszéde is mind akadozóbbá. – És szeretném

megköszönni, hogy segítenek nekem Alecet hazavinni a szüleihez.

Öröm járta át, amikor mindnyájan bólintottak.

Robert előbbre lépett.

– Maga Brodick menyasszonya? – szegezte neki a kérdést nyíltan, mint mindig.

– Nem – pirult el a lány.

– De azt állította, hogy a menyasszonya – emlékeztette Aaron.

– Igen – mosolygott Gillian. – De tudja, csak lódítottam, hogy kíváncsivá tegyem az urukat,

mert azt szerettem volna, hogy idejöjjön.

– Márpedig ha egyszer azt állította, akkor az úgy is van – jelentette ki Liam, és a többiek

haladéktalanul rábólintottak.

– Ez meg mit jelent? – kérdezte nyugtalanul Gillian a harcostól.

– Ez azt jelenti, kisasszony – mosolygott Dylan –, hogy maga Brodick menyasszonya.

– De hiszen hazudtam – vitatkozott a lány, akit teljesen megzavart a beszélgetés. Hiszen az ő

indokai teljesen egyértelműek és elfogadhatóak voltak, ezek a harcosok mégis úgy tesznek,

mint akik semmit nem értenek.

– Maga mondta – ismételte meg az egyik harcos. Gillian emlékezett rá, hogy Stephennek

hívják.

– Most nincs idő erre – szólt közbe Brodick.

Ő vezette a csapatot, Gillian maga után húzva. A lépcső mellett várakozó két angolról

jóformán tudomást sem vett. A lovak a közeli fáknál voltak kipányvázva.

– Te velem lovagolsz – fordult a lányhoz.

Gillian elhúzódott tőle.

– El kell búcsúznom a barátaimtól – jelentette ki, és mielőtt Brodick megakadályozhatta

volna, Waldohoz és Henryhez sietett. Mindkét férfi fejet hajtott előtte, és mosolyogva

hallgatta, amit mondott nekik. Brodick nem hallotta ugyan a lány szavait, de a férfiak

100

Page 101: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

arckifejezéséből meg tudta ítélni, hogy örömet szerzett nekik. Amikor azonban látta, hogy a

kezüket is megfogja, azonnal odament hozzájuk.

– Már éppen elég időt elvesztegettünk.

A lány tudomást sem vett róla.

– Uram, szeretném, ha megismerné Waldo és Henry Hathowayt. Ha ők nem sietnek bátran a

segítségemre, soha nem jutottunk volna el idáig Aleckel.

Brodick nem szólt egy szót sem, de azért megbiccentette feléjük a fejét.

– Waldo, kérlek, vidd vissza a lovat, amelyet kölcsönvettem.

– De hiszen ellopta a lovat, kisasszony! – tört ki Henryből.

– Nem loptam el, csak engedély nélkül kölcsönvettem – szögezte le a lány. – Kérlek, ígérjétek

meg, hogy mindketten elrejtőztök, amíg ez az egész véget nem ér. Ha rájönnek, hogy ti

segítettetek nekem, akkor megölnek benneteket.

– Úgy lesz, kisasszony. Mi is tudjuk, hogy az a rókalelkű gazember bármire képes, és mind a

ketten elrejtőzünk, amíg maga vissza nem tér. Az isten segítse az útján.

Gillian szeme könnybe lábadt.

– Már másodszor sietettek a segítségemre, és mentettétek meg az életemet.

– Hosszú utat tettünk meg együtt – mondta Waldo. – Egészen kicsi lány volt, amikor először

találkoztunk. Akkor egyáltalán nem is beszélt.

– Emlékszem, Liese miket mesélt, drága barátaim. Eljöttetek azon a sötét napon, hogy

felajánljátok, elkísértek minket és megvédelmeztek az úton. És most újra kisegítettetek a

bajból. Örökké az adósotok leszek, és fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt nektek valaha is

visszafizetni.

– Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a szolgálatodra lehettünk – dadogta Henry.

Brodick megfogta a lány karját, és hátrább húzta, hogy engedje el végre az idősebb fivér

kezét.

– Indulnunk kell – figyelmeztette, de ezúttal erőteljesebb hangon.

– Igen, persze – hagyta helyben Gillian.

Megfordult, és észrevette Alecet Dylan karjában. Intett a Hathoway fivéreknek, hogy

várjanak, majd ellökte Brodick kezét, és keresztülsietett a tisztáson.

– Alec, bizonyára szeretnél köszönetet mondani Waldonak és Henrynek, amiért segítettek

nekünk.

– Nem szeretnék – rázta a fejét a fiú. – Ők angolok, szóval nem kell nekik semmit

megköszönnöm. A felföldiek nem szeretik az angolokat – tette hozzá dölyfösen.

Gillian visszafogta az indulatait.

101

Page 102: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Dylan, kérem, hagyjon minket magunkra egy percre Aleckel!

– Ahogy óhajtja, hölgyem.

Alighogy a férfi letette a gyereket, Gillian megfogta Alec karját, és maga után húzta a tisztás

szélére, a fák mellé. Ott aztán lehajolt hozzá, és fülébe suttogott, miközben a fiú folyton

izgett-mozgott, így próbálván szabadulni.

Dylan Brodickhoz fordult.

– Mit csinál? – csodálkozott.

– Emlékezteti a fiút a jó modorra – mosolygott Brodick. A fivérek felé nézett, és maga is

nagyot sóhajtott. – És úgy tűnik, engem is.

Mielőtt Dylan magyarázatot kérhetett volna erre a furcsa kijelentésre, ura már a fivérek felé

indult. Waldo és Henry szemmel láthatóan féltek Brodicktól, és elhátráltak előle, amíg a férfi

rájuk nem szólt, hogy álljanak meg. Dylan nem hallotta, mit mond ura a két férfinak, de látta,

ahogy kihúzza díszes tőrét a csizmaszárból, és feléjük nyújtja. Az angolok legalább olyan

döbbenten bámultak, mint Dylan. Figyelte, hogyan próbálja Waldo visszautasítani az

ajándékot, de természetesen Brodick győzött a vitában.

Gillian is látta a történteket, és mosolyogva folytatta Alec nevelését. Egy perccel később a

kisfiú szándékolt lassúsággal indult a Hathoway fivérek felé. Gillian megbökte hátulról, hogy

gyorsabb haladásra bírja. Alec megállt Brodick mellett és mellére hajtott állal szólította meg

Waldot és Henryt.

– Köszönöm, amiért vigyáztak rám.

– És még? – nógatta Gillian.

– És mert nem kellett volna, mégis megtették.

Gillian elkeseredetten sóhajtott fel.

– Alec azt szeretné mondani, hogy sajnálja, amiért annyi gondot okozott. Azt is tudja, hogy ti

ketten az életeteket kockáztattátok miatta. Így van, Alec?

A gyerek biccentett, majd Gillian kezét megfogva figyelte a fivérek távozását.

– Jól mondtam?

– Igen, ügyes voltál.

Dylan a nyergébe emelte Alecet, majd Brodickhoz fordult.

– Elmondta a nő, hogy került hozzá Alec, vagy hogy mi történt?

Brodick a nyeregbe pattant, és csak aztán válaszolt.

– Nem, eddig még semmit nem mondott, de el fogja. Légy türelemmel, Dylan! Most sokkal

fontosabb, hogy minél messzebb kerüljenek a MacDonaldoktól. Ha majd biztonságban tudom

őket, és nem kell folyton a hátam mögé figyelni, akkor ki fogom faggatni. Szólj Liamnek,

102

Page 103: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

hogy ő vezeti a csapatot! – utasította parancsnokát. – Mielőtt északnak fordulnánk, Kevin

Drummondhoz megyünk előbb. Robert lovagol hátul.

– Drummond háza kiesik az utunkból, jó pár órát elvesztünk, ha arrafelé megyünk – jegyezte

meg Dylan. – Este lesz, mire odaérünk.

– Én is tudom, hol lakik, de Kevin feleségéről mindenki tudja, milyen jól ért a sebek

gyógyításához, és Gillian karjának sürgős kezelésre van szüksége.

Gillian a tisztás közepén állt, és türelmesen várta, hogy a férfiak befejezzék a megbeszélést.

Tudta, hogy róla beszélnek, mert mindketten őt bámulták komor képpel beszélgetés közben.

A napfény jótékonyan melengette arcát, és ő mégis percről-percre jobban fázott, ráadásul

minden porcikája sajgott. Azzal is tisztában volt, hogy ez nem egyszerűen a kimerültségtől

van, de az ég szerelmére, most igazán nem alkalmas az idő a betegeskedésre. Minden percre

szüksége van, hogy még az őszi ünnepségek előtt megtalálja nővérét. Teremtőm, annyira

reménytelennek látszott most minden! Nem kellett volna azt hazudnia Alfordnak, hogy

Christennél van János király kincses ládikója. Hogyan találhatná meg éppen ő, amikor a

királyság minden katonája kereste már a kincset. Az elmúlt tizenöt évben újra és újra

átfésültek minden négyzetcentimétert, és mégsem bukkant rá senki. Lehet, hogy még mindig

Christennél van? Alford mindenesetre úgy hiszi, és Gillian csak megerősítette ebben a

hitében, mivel ki akarta menteni Alecet a szörnyű veszélyből, amely a báró udvarában

leselkedett rá. A szíve mélyén azonban tudta, hogy a doboz elveszett mindörökre, és ő egyre

gyorsabban és mélyebbre süllyed a mocsárba.

Volt ugyan valamiféle terve. Mihelyt hazaviszi Alecet a szüleihez, könyörögni fog az apjának,

hogy segítsen neki eljutni a MacPherson birtokra, ahol állítólag Christen él. Igen ám, de

hogyan tovább? Elméje tele volt megválaszolatlan kérdésekkel, és csak abban reménykedett,

hogy képes lesz rendet teremteni kusza gondolatai közt, ha egyszer jobban érzi magát.

Megdörzsölte a karját, abban a hiú reményben, hogy így felmelegedhet, közben kényszerítette

magát, hogy a jelenre koncentráljon. Brodick felé irányította a lovát, akkor sem lassított,

amikor a közelébe ért. A férfi lehajolt a nyeregből, átkarolta a derekát, és különösebb

erőlködés nélkül az ölébe emelte.

Gillian eligazgatta a szoknyáját a térdén, és próbált egyenesen ülni, hogy háta ne érjen a

férfihoz, de Brodick nem hagyta. Szorosabbra fogta ölelését, és végül teljesen magához

szorította. Igazából Gillian még hálás is volt az izmos férfitestből áradó melegért, az erős,

férfias illatot pedig rendkívül vonzónak találta. Szerette volna néhány percre lehunyni a

szemét, és megpihenni. Talán még úgy is tehetne, mintha véget ért volna ez a rémálom. Nem

103

Page 104: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

engedte meg azonban, hogy a képzelete túl messzire ragadja, mivel még mindig vigyáznia

kellett Alecre.

Megfordult, és Brodickra nézett. A férfi igazán jóképű, gondolta, egy pillanatra elfeledve, mit

is akart mondani. Sok történetet hallott már a viking harcosokról, akik évszázadokkal azelőtt

bebarangolták Angliát, és Gillian arra gondolt, hogy Brodick bizonyára a vikingek

leszármazottja, hatalmas termete is ezt bizonyítja. Csontjai jól kirajzolódtak egészen a magas

pofacsontoktól az enyhén szögletes áll vonaláig. Igen, kétségtelenül jóképű, és fogadni mert

volna, hogy sok nő szíve megdobbant már a karakteres arc láttán. Erről újabb gondolat ötlött a

fejébe. Alec ugyan azt mondta, hogy Brodicknak nincs asszonya, de vajon van-e kedvese, aki

epedve vár a visszatértére.

– Valami gond van?

– Nem lovagolhatna velünk Alec is? Biztosan elférne.

– Nem.

Gillian egy egész percet várt, hogy a férfi megindokolja az elutasítást, majd rádöbbent, hogy

annak esze ágában sincs magyarázatot adni. Gillian igyekezett nem sértésként felfogni a férfi

hűvös modorát. Morgan bácsi mondta elégszer, hogy a felföldiek egy egész más nép, és a

saját, különös módjukon élnek, ezért úgy döntött, hogy Brodick bizonyára nem akart durva

lenni. A nyers modor egyszerűen a természete része.

Nekidőlt a férfinak, és megpróbált lazítani, de újra meg újra hátrapillantott, mert meg akart

győződni arról, hogy Aleckel minden rendben van.

– Már majdnem ott vagyunk – szólalt meg halkan Brodick. – El fog merevedni a nyakad, ha

állandóan hátrabámulsz. Alec jól van, Dylan nem engedi, hogy bármi baja történjen. – Ezzel a

lány fejét a vállához vonta. – Pihenj! – parancsolt rá a lányra.

És Gillian így is tett.

H E T E D I K F E J E Z E T

Brodick felrázta Gilliant, amikor elérték úti céljukat.

A lány nagy nehezen kiszakította magát az álom karjaiból, és dörzsölgetni kezdte

elgémberedett nyakát. Némi erőfeszítéssel sikerült kijózanodnia, majd amikor körülnézett,

egy pillanatra azt hitte, hogy még mindig álmodik. Hol van? Mi ez a hely? Buja zöld dombok

vették körül. Keskeny patak csörgedezett a közeli lankán, és a völgy közepén szalmatetős,

szürke kőből rakott kunyhó terpeszkedett hívogatón. Az udvart a szivárvány minden színébe

104

Page 105: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

pompázó vadvirágok tarkították, és illatuk egészen elbódította. Nyírfák szegélyezték a kunyhó

nyugati oldalán futó tisztavizű csermely partját, keletre pedig, amerre a szem ellátott, dús zöld

füvű mező húzódott. A mező végében kövér juhnyáj legelészet, vastag gyapjuk mutatta, hogy

hamarosan nyírásra készek. Fecsegő vénasszonyok módjára bégettek, míg egy királyi tartású

kutya, éber szemmel és magasba emelt fejjel őrizte őket. A kunyhó kéményéből vékony

füstcsík szállt az égnek. A szellő gyengéden simogatta Gillian arcát. Ez maga volt a

paradicsom.

Harsány kiáltás rázta fel álmélkodó bámészkodásából. Magas, sovány férfi áll a házikó

küszöbén, és mosolyogva üdvözölte a közeledő harcosokat. Ahogy Gillian a kunyhóban

eltűnő férfiakat nézte, az utóbbi napok eseményei hirtelen élességgel idéződtek fel

emlékezetében.

Dylan Alecet a karjában tartva, fejét lehajtva lépett a kunyhóba. Brodick már leszállt a lóról,

de nem mozdult. Gillianre várt, hogy lesegíthesse. Amikor a lány végre felé fordult, a karját

nyújtotta, és Gillian lecsusszant a nyeregből. Egy röpke pillanatra találkozott a tekintetük, és

Gillian elgondolkozva nézte a férfit, akit alig ismert, és akiben mégis tökéletesen megbízott.

Átható tekintetétől olyan érzése támadt, hogy a férfi az összes titkát ismeri. Próbálta

elhessenteni az ostoba gondolatot, hiszen Brodick is csak egy férfi, semmi több – és nem

ártana, ha megborotválkozna, tette hozzá magában. Arcát és állát aranyszőke borosta

borította, és a lány hirtelen ellenállhatatlan kísértést érzett, hogy megsimítsa az arcát,

kipróbálja, milyen az érintésük.

– Miért bámul így rám? – kérdezte.

– Ugyanazért, amiért te is, kislány.

A férfi szemében csillogó szikra mutatta, hogy van benne valami ördögi, és Gillian

egyszerűen nem érzett erőt magában, hogy most flörtölni kezdjen vele. Ami azt illeti, abban

sem volt biztos, hogy tudná, hogyan kell.

Ellökte a férfi kezét a derekáról, és hátralépett.

– Miért álltunk meg itt? És ki volt az az ember az ajtóban? Alecnek nem lett volna szabad

bemennie, amíg én…

A férfi félbeszakította.

– Utoljára mondom el, hogy Alec biztonságban van Dylannel. Dylan nagyon megsértődne, ha

tudná, hogy nem bízol benne.

– De hiszen nem bízom benne – suttogta, hogy a többi harcos meg ne hallja. – Nem ismerem

őt.

105

Page 106: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Engem sem ismersz – mutatott rá Brodick. – De úgy döntöttél, hogy bennem megbízol,

akkor pedig azt is el kell hinned, hogy csakis az igazat mondom neked. Az embereim akár az

életük árán is megvédik Alecet. – A hangjában csengő határozottság figyelmeztette Gilliant,

hogy többet nem hajlandó erről a témáról beszélni.

– Túlságosan kimerült vagyok ahhoz, hogy vitatkozzam.

– Akkor ne tedd. Nincs értelme egy Buchanannel vitatkozni – tette hozzá. – Esélyed sincs a

győzelemre, kislány. A Buchananek soha nem vesztenek.

Gillian arra gondolt, hogy Brodick csak tréfálkozik vele, de mivel nem volt benne egészen

biztos, inkább nem nevetett. A férfinak vagy egészen furcsa humorérzéke van, vagy

borzasztóan öntelt.

– Gyere! Csak az időt vesztegetjük – fogta meg a lány kezét Brodick, és a kunyhó felé indult.

– Itt töltjük az éjszakát?

A férfi meg sem fordult, úgy válaszolt.

– Nem, amint Annie ellátja a karod, továbbmegyünk.

– Nem akarok kellemetlenséget okozni neki.

– Megtiszteltetésnek veszi majd, hogy a szolgálatodra lehet.

– Miért?

– Mert azt hiszi, hogy a menyasszonyom vagy – magyarázta a férfi.

– Ugyan miért hinné? Hiszen csak egyetlen MacDonald harcosnak mondtam el ezt a

hazugságot.

– A hírek gyorsan terjednek errefelé – nevetett Brodick. – Azt pedig mindenki tudja, hogy a

MacDonaldok nem tudnak titkot tartani.

– Ó istenem! Jókora kellemetlenségbe sodortam önt, igaz?

– Nem – felelte kurtán a férfi.

Amikor az ajtóhoz értek, Brodick hátralépett, hogy előre engedje a lányt. Gillian közelebb

lépett hozzá és súgva kérdezte:

– Megbízik ezekben az emberekben?

– Annyira mindenképpen, mint bárki másban, aki nem Buchanan – vont vállat a férfi. – Kevin

Drummond húga az egyik emberemhez ment feleségül, szóval valamiféle rokonságban van

velünk. Minden szót, amit kiejtesz, bizalmasan fognak kezelni.

Dylan bemutatta neki a házaspárt. Annie Drummond a tűzhely mellett állt, és fejet hajtott

Gillian előtt. Az asszony olyan korú lehetett, mint ő és gyereket várt. Kevin Drummond is

fejet hajtott, és szívélyesen üdvözölte őt az otthonában. Gilliannek úgy tűnt, mindketten

nagyon feszültek.

106

Page 107: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A kunyhó nem volt nagy, és frissen sült kenyér illata lengte be. A hosszúkás asztal a hely

nagy részét elfoglalta, és a székek számából – hat állt az asztal körül – Gillian arra

következtetett, hogy Drummondék szoktak vendégeket fogadni. Igazi otthon volt, meleg,

kényelmes és hívogató, az a fajta, amelyről Gillian álmodozni szokott, amikor megengedte

magának, hogy fantáziája elragadja és elképzelte, hogy beleszeret valakibe és családja lesz.

Micsoda ostoba képzelgések! – feddte magát. Az élete tele van aggodalommal, és igazán

nincs most ideje ilyen hiábavalóságokra.

– Megtiszteltetés, hogy az otthonomban üdvözölhetem – jelentette ki Kevin, és bár szavait

Gillianhez intézte, a lány észrevette, hogy tekintetét le nem veszi Brodickról.

Miután szertartásosan üdvözölte a nemzetségfőt, Annie az asztalhoz invitálta Gilliant, hogy

megnézhesse a sebét. Ő maga az asztal másik oldalán ült le, és várta, hogy a lány kényelembe

helyezze magát. Mialatt Gillian feltűrte ruhájának ujját és lebontotta a kötést, Annie tiszta

ruhát terített az asztalra.

– Nagyra értékelem, ha akad rá valamilyen gyógyszere – mondta Gillian. – Nem túl komoly a

sérülés, de azt hiszem, gyulladásba jött.

Gillian úgy vélte, hogy karja egyáltalán nincs rossz állapotban, Annie azonban egészen

elfehéredett, amikor a sebet meglátta.

– Istenem, kisasszony, szörnyű fájdalmai lehetnek!

Brodick és harcosai közelebb léptek, hogy ők is szemügyre vehessék a sérülést. Alec a

lányhoz rohant és hozzásimult. Látszott rajta, hogy mennyire meg van riadva.

– Az ég szerelmére, hol szerezte ezt a sebet? – kérdezte Dylan.

– Megvágtam magam.

– Fel kell nyitni és ki kell tisztítani – suttogta Annie. – Uram, néhány napig itt kell

maradnotok, legalább addig, amíg ellátom a sebet. Mivel hölgyről van szó, a lassabb módszert

kell választanom.

– De mi nem maradhatunk olyan sokáig – tiltakozott Gillian.

– És ha férfi lenne? Akkor mit tennél? – kérdezte Brodick.

Mivel Annie úgy vélte, a nemzetségfőt csak a kíváncsiság vezérli, nyugodtan válaszolt.

– Felnyitnám a sebet, eltávolítanám a gyulladt részeket, utána azonban asszonyi tüzet öntenék

a nyílt sebbe, és bár ez a különleges főzet eddig minden sebet meggyógyított, szörnyű

fájdalommal jár a használata.

– A legkeményebb harcosokat is hallottam már ordítani a fájdalomtól, amikor Annie ezzel a

keverékkel gyógyította őket – jegyezte meg Kevin.

107

Page 108: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick türelmesen várta, hogy Gillian eldöntse, melyik kezelést kéri. A lány biztosra vette,

Drummondék eltúlozzák a dolgot, de nem volt választása. Nem engedhette meg magának,

hogy több időt veszítsen holmi apró fájdalom miatt. Brodick mintha ha az elméjében olvasott

volna.

– És azok a harcosok, akiket az asszonyi tűzzel kezeltél, napokig itt maradtak, vagy nyomban

távoztak?

– Ó, rögtön azután távoztak, hogy gyógykenőcsöt kentem a sebükre.

– Azok, akik állva maradtak, el is mentek – vetette közbe Kevin.

Brodick elkapta Gillian alig észrevehető biccentését.

– Használd a harcosok gyógymódját Gillianen, és ő egy hangot sem fog kiadni, míg kezeled.

Ő is Buchanan – tette hozzá, mintha ezzel mindent megmagyarázna.

– Egy hangot sem fogok hallatni? – csodálkozott Gillian a férfi önteltségén.

Brodick komoly hangon válaszolt.

– Nem fogsz.

Gillian legszívesebben sivalkodni kezdett volna, mielőtt Annie egyáltalán a sebéhez ér,

csakhogy felbosszantsa ezt a felfújt hólyagot, de végül ellenállt a kísértésnek, mert arra

gondolt, hogy hangoskodásával megijesztené ezt a kedves asszonyt és Alecet is. Amikor

azonban kettesben lesz Brodickkal, nem felejti el emlékeztetni rá, hogy ő egyáltalán nem

tartozik a Buchananek közé – hála istennek, mivel az összes Buchanan túlságosan el van telve

magával. Gillian észrevette, amikor Brodick kijelentette, hogy ő nem fog egy hangot sem

kiadni, az összes harcos rábólintott.

Ó, igen, a legszívesebben tényleg sikoltozni kezdett volna.

Annie falfehér lett Brodick szavaira. Odahajolt a férjéhez, és súgott valamit a fülébe. Mivel

hadarva beszélt, Gillian csak egy-két szót tudott elkapni, de az elég volt ahhoz, hogy kitalálja,

Annie arra kért engedélyt férjétől, hogy álomitalt adhasson neki.

Kevin Brodickhoz fordult a kéréssel, miközben asszony elsietett, hogy összegyűjtse a

kezeléshez szükséges eszközöket. Mielőtt Brodick válaszolhatott volna Kevinnek, Gillian

megszólalt.

– Nem akarom, hogy elaltassanak! Nagyra értékelem, hogy ennyire aggódnak értem, de

mindenképpen szeretnék józan maradni, hogy mielőbb folytathassam az utat.

Brodick biccentett, de Gillian nem tudta eldönteni, hogy beleegyezését vagy elutasítását

akarta kifejezni.

– Komolyan gondoltam, amit mondtam – erősködött. – Nem akarom, hogy elaltassanak.

108

Page 109: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Alec megrángatta a ruháját. Amikor Gillian lehajolt hozzá, a szeme sarkából látta, hogy Annie

valami port rak az egyik kupába, majd bort tölt rá.

– Mit akarsz? – kérdezte Alectől.

– Elárulod? – suttogta a kisfiú.

– Hogy te vágtad meg a karomat? – A gyerek beütötte a fejét a lány állába, ahogy bólintott. –

Nem, nem árulom el senkinek, és azt szeretném, ha nem aggódnál többet emiatt.

– Rendben – nyugodott meg a fiú. – Éhes vagyok.

– Hamarosan kapsz valami ennivalót.

– Az engedélyeddel, uram, szeretnék köszöntőt mondani rád és a menyasszonyodra –

jelentette be Kevin, és a kupákkal teli tálcát az asztalhoz vitte.

– Ó, de én nem is… – kezdte Gillian.

– Bírod az engedélyem – szakította félbe Brodick a lányt.

Gillian komor pillantást vetett rá, miközben magában azon csodálkozott, miért nem

világosította fel a férfi Kevint a tévedéséről, de úgy döntött, ráér később is magyarázatot

kérni.

Kevin Gillian elé tette az egyik kupát, majd szép sorban elrendezte a többit is, jókora

távolságban a lány italától, hogy az véletlenül se keveredhessen össze a többi kupával. A

köszöntő tulajdonképpen nem volt más, mint egy okos cselszövés, és bár Gillian tisztában volt

vele, hogy Kevint a jó szíve vezérli, mégis felháborította, hogy ennyire semmibe veszik a

kívánságát. Így csak egyetlen választása maradt.

– Behívhatom a többi harcosodat, uram, hogy ők is igyanak az egészségetekre? – fordult

Kevin Brodickhoz.

Válaszul a nemzetségfő az ajtóhoz ment, és nagyot füttyentett. Az éles hang visszhangot

vetett a kunyhóban. Egy perccel később a többi harcos is beáramlott a házikóba, hogy átvegye

a kupáját. Gillian segített nekik, és mindegyik férfinak személyes nyújtotta át a bort.

Amikor mindenkinek kezében volt az ital, Kevin előrelépett és a magasba emelte kupáját.

– Kívánok néktek hosszú és boldog életet, egészséges fiakat és lányokat!

– Úgy legyen! – csatlakozott a jó kívánsághoz Aaron.

Mindenki megvárta, amíg Gillian kiüríti a poharát, és csak akkor kortyoltak ők is az italukba.

Brodick Annie felé biccentett, kihúzott egy széket, és leült Gillian szemben. Intett neki, hogy

tegye az asztalra a kezét, majd amikor az engedelmeskedett, kezét ő is a lányéra tette.

Gilliannek nem kellett megkérdeznie, miért. Anélkül is tudta, hogy a férfi azért fogja meg a

kezét, hogy ne ránthassa el Annie kezelése alatt.

Dylan is odalépett az asztalhoz, és a lány vállára tette a kezét.

109

Page 110: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Robert, vidd ki a fiút! – utasította a harcost.

Alec görcsösen belekapaszkodott Gillian karjába.

– Itt akarok maradni veled! – súgta a lánynak.

– Akkor Dylant kell megkérned – mondta Gillian. – És ő minden bizonnyal megfontolja a

kérésed, feltéve, hogy udvariasan kéred, Alec.

A fiú habozva nézett a harcosra, fejét egészen hátrahajtva.

– Itt maradhatok… kérlek?

– Hölgyem? – nézett kérdőn a lányra Dylan.

– Örülnék, ha Alec itt maradna velem.

– Akkor egy ideig még maradhatsz, Alec, de nem szabad beleavatkoznod. Megígéred?

– Ígérem – bólintott a fiú, és nekidőlt a lánynak

Annie Gillian mellett állt, de nem kezdett bele a kezelésbe, noha minden készen állt.

– Nem érzi magát álmosnak? – kérdezte mintegy mellékesen.

– Nem igazán.

Az asszony Brodickra nézett.

– Talán várnunk kellene még egy-két percet.

Gillian végignézett az őt körülvevő harcosokon, és látta, hogy Annie férje egyre gyakrabban

ásítozik, de mivel a Robert nevű katona is sűrűn ásított, nem tudta eldönteni, melyik is fog

valóban elaludni. Aztán Kevin megingott.

– Annie, kérlek, szólnál az uradnak, hogy üljön le?

Kevin meghallotta a kérést, és dühösen pislogva próbálta felfogni.

– Ugyan miért kellene leülnöm? – csodálkozott.

– Hogy ne essen akkorát.

Senki nem értette Gillian szavait, amíg Kevin hirtelen előre nem bukott. Szerencsére Brodick

egyik harcosa elég gyorsan mozdult ahhoz, hogy elkapja a férfit, mielőtt az beütötte volna a

fejét az asztal sarkába.

– Ajaj, kislány, kicserélte a kupákat, nem igaz?

– Elkábította Kevint? – csodálkozott a másik harcos, de szája széles vigyorra húzódott.

Gillian érezte, hogy lángol az arca. Tekintetét az asztalra szegezte, és igyekezett valami

elfogadható bocsánatkérést kigondolni Kevin feleségének.

Annie döbbenten nézett a nemzetségfőre, mit szól a csalárdsághoz. Brodick megcsóválta a

fejét, mintha helytelenítené a dolgot, de a szemében huncut szikra csillogott, amikor

megszólalt.

110

Page 111: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Úgy tűnik, Kevin elkábította magát. Tegyétek az ágyra, Aaron, aztán lássunk végre neki a

kezelésnek. Annie, mielőtt útnak kell indulnunk.

Az asszony bólintott, majd reszkető kézzel Gillian karjára tette a kést. Brodick megszorította a

lány csuklóját még azelőtt, hogy a kés a bőrébe vágott volna. Gillian először arra gondolt,

megmondja neki, hogy túlságosan aggódik miatta, de amikor Annie komolyan foglalkozni

kezdett a sebbel, már hálás volt a férfi támogatásáért. Ösztönösen összerándult volna, de

Brodick szorítása nem engedett semmilyen mozdulatot.

A kezelés közel sem volt olyan borzalmas, mint várta. Egész karja fájón lüktetett a

gyulladástól, és amikor Annie végül felnyitotta a sebet, Gillian azonnal könnyebbséget érzett.

Alec a jobb karja alá bújt, és valósággal hozzátapadt. Ijedten suttogott.

– Nagyon fáj?

– Nem – vágta rá azonnal a lány.

Amikor a gyerek látta, hogy Gillian milyen nyugodtan viselkedik, maga is megnyugodott, és

kíváncsian kérdezősködni kezdett.

– Fáj annyira, mint amikor az a férfi az arcodba vágott?

– Csitt, Alec!

– De fáj annyira? – makacskodott a kisfiú.

Gillian felsóhajtott.

– Nem.

Annie egy tiszta ruhával tisztogatta a sebet, de megállt a keze, amikor Alec feltette kérdését.

– Valaki megütötte önt, kisasszony? – A kedves asszony határozottan döbbentnek látszott,

ezért Gillian igyekezett megnyugtatni.

– Igazán nem nagy ügy – erősködött. – Kérem, ne aggódjon miattam!

– Az a férfi… ki volt?

A szobában olyan csend támadt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani, amint a lány

válaszára vártak, de ő megrázta a fejét.

– Igazán nem fontos.

– Ó, de nagyon is fontos – mondott ellent Dylan, a többiek egyetértően morogtak.

– Angol volt – bökte ki Alec.

Annie bólintott, jelezve, hogy elhiszi a gyerek szavait, majd újabb ruhacsíkot vett elő, és

folytatta a seb tisztogatását. Gillian megrezzent a fájdalomtól, és észre sem vette, hogy

Brodick kezét szorongatja.

– Tudtam, hogy angol volt – jelentette ki Annie. – Nem ismerek egyetlen felföldit sem, aki

kezet emelne egy asszonyra. Nem én.

111

Page 112: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A harcosok többsége rábólintott az asszony szavaira. Gillian kétségbeesetten szeretett volna

témát váltani, ezért kibökte az első gondolatot, ami eszébe jutott.

– Igazán szép napunk van, nem igaz? A nap fényesen süt és a szél is egészen enyhe…

– A férfi részeg volt, nagyon részeg – szakította félbe a gyerek.

– Alec, senkit nem érdekelnek a részletek.

– Ó, dehogynem érdekel – mondta vontatottan Brodick, halk, megtévesztően lágy hangja jól

palástolta valódi érzelmeit. Igyekezett türelmesen viselkedni, de annyira szerette volna hallani

a teljes történetet, hogy szinte eszét vesztette. Micsoda férfi az, aki megüt egy asszonyt vagy

egy gyereket? Alec már így is sejtette, milyen borzalmakon kellett keresztülmennie, és azt is,

mennyire bátran viselkedett Gillian. Brodick azonban tudni akarta a részleteket is, és úgy

döntött, hogy meg is tudja még az est beköszönte előtt.

– Részeg volt, ugye Gillian? – erősködött a fiú.

A lány nem válaszolt, de Alecet ez sem bátortalanította el. Mivel Gillian nem tiltotta meg

neki, hogy meséljen a verésről, ezért elhatározta, hogy mindent elmond, amit tud.

– Brodick bácsi, és tudod mit?

– Nem, mit?

– Az a férfi az öklével ütötte meg, és amikor Gillian a földre zuhant, akkor rugdosni kezdte,

és csak rúgta, rúgta, rúgta. Nagyon megijedtem, és próbáltam megállítani, de nem hagyta

abba.

– Hogyan próbáltad megállítani? – kérdezte Dylan.

Alec felvonta a vállát.

– Nem tudom – ismerte be. – Talán kiabáltam.

– Annie, ugye már majdnem befejezte? – fészkelődött Gillian.

– Igen, majdnem.

– És akkor tudod mit? Rávetettem magam Gillianre, de ő félrelökött és akkor tudod mit tett?

Rám feküdt, és a kezét is a fejemre tette, hogy megóvjon a rúgásoktól.

– És utána mi történt, Alec? – faggatta a kisfiút Liam.

– Megsimogatott, és rám szólt, hogy maradjak csendben, és azt is mondta, hogy minden

rendben lesz, nem engedi, hogy bántsanak. És nem is engedte – tette hozzá. – Egyetlen rúgást

sem kaptam.

Gillian legszívesebben befogta volna Alec száját. A férfiak látható borzalommal hallgatták a

fiú elbeszélését, de tekintetüket le nem vették róla. Gillian szégyellte a történteket,

ugyanakkor zavarban is volt.

– Csak egy angol bántotta Lady Gilliant? – kérdezte Robert. – Vagy voltak mások is?

112

Page 113: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Volt egy másik, aki megütötte.

– Alec, szeretném, ha… – kezdte Gillian, de a fiú közbevágott.

– De ő is megütött, nem emlékszel? Az a férfi rugdosott, aztán az a másik megütött. Hogy-

hogy nem emlékszel?

– Emlékszem, Alec – hajtotta le a fejét Gillian. – Csak nem akarok beszélni róla.

A kisfiú Brodickhoz fordult.

– És tudod mit csinált Gillian, miután a férfi megütötte őt? Mosolygott, hogy jól

felbosszantsa.

Annie összeszedte a ruhákat, és félretette egy székre, majd egy vastag törülközőt tett Gillian

karja alá.

– Uram, kitisztítottam a sebet.

Brodick bólintott.

– A fiú éhes. Biztosan nagyon örülne egy szelet kenyérnek, ha nem túl nagy gond.

– Ha lehet, egy kis mézzel – szólt közbe Alec.

– Természetesen mézzel – mosolygott rá Annie.

– Odakint kell megenned – utasította Brodick. – Robert kimegy veled, és vigyáz rá, nehogy

valami csintalanságon törd a fejed.

– De Brodick bácsi, Gilliannel szeretnék maradni. Szüksége van rám, és nagyon egyedül lesz,

ha nem leszek itt vele.

– Majd én mellette maradok – ígérte Brodick. – Robert!

A harcos közelebb lépett. Alec látta, hogy jön, és még jobban a lányhoz simult. Gillian

lehajolt és a fülébe suttogta.

– Szólni fogok, ha szükségem lesz rád.

Meg kellett esküdnie az édesanyjára, hogy nem fog eltűnni, ha a kisfiú magára hagyja néhány

percre. Miután sikerült Alecet meggyőznie, a gyerek kikapta Annie kezéből a mézes kenyeret

és az ajtóhoz viharzott. A nagy sietségben elfelejtette rendesen megköszönni az ételt.

– Később majd minden bizonnyal eszébe jut a jó modor, és megköszöni a kenyeret –

mentegette a fiút Gillian. – Igazán köszönöm, hogy ilyen türelmes vele. Annyira kisfiú még,

és nagyon nehéz időszakon ment keresztül.

– De maga segített neki, hogy sértetlenül átvészelhesse – jegyezte meg mögötte Dylan, és

kezét újra a lány vállára tette. Gillian nem igazán tudta, hogy a férfi dicséretét akarja

kifejezni, nyugtatni szeretné, vagy csak biztos akar lenni abban, hogy nem próbál elszökni.

113

Page 114: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A következő pillanatban Annie jelent meg kezében egy hosszúkás serpenyővel, amelyben

valami folyadék volt. Vastag ruhával tekerte körbe a vasnyelet, és az ujja hegyével

ellenőrizte, milyen meleg a főzet.

– Nem túl forró, asszonyom, de kegyetlenül fog fájni. Ha sikítani szeretne…

– Egy hangot sem fog hallatni – ismételte meg Brodick határozott, ellentmondást nem tűrő

hangon.

A férfi basáskodása felbosszantotta Gilliant. Hogyan merészel így beszélni, füstölgött

magában a lány. Mégiscsak neki kellene eldöntenie, hogy bátran fog viselkedni vagy sem.

Miből gondolja a férfi, hogy az ő dolga a döntés?

Annie tovább habozott, láthatóan rémült és bizonytalan volt. Gillian rápillantott.

– Miért hívják ezt a kezelést asszonyi tűznek?

Pontosan azelőtt tette fel a kérdést, hogy Brodick odabiccentett Annie-nak, és az asszony a

sebbe öntötte a főzetet. A fájdalom villámcsapásként érte, borzalmas és elemésztő volt. Úgy

érezte, mintha karjáról elevenen lenyúzták volna a bőrt, majd lúgba mártották volna. Bőre

lángban égett, és az égető tűz egészen a csontjaiig hatolt. Teste azonnal reagált a durva

beavatkozásra. Gyomra görcsbe rándult, a világ forogni kezdett körülötte, látása

elhomályosult. Felugrott volna a székről, ha Brodick és Dylan nem tartja olyan erősen. Édes

istenem, a gyötrő kín nem akart enyhülni! Az első heves fájdalomhullám után bőre lüktetni

kezdett, és karja úgy égett, mintha izzó parazsat tettek volna a sebbe. Teste nekifeszült Dylan

testének. Mély lélegzetet vett, szemét szorosan összezárta, nehogy kicsorduljanak könnyei.

Száját görcsösen összeszorította, hogy visszafojtsa kínsikolyát, és teljes erejéből

belekapaszkodott Brodick kezébe.

Ha a férfi az együtt érzés legkisebb jelét mutatta volna, Gillian összeomlik és hangos

zokogásban tör ki, de amikor segélykérően Brodickra nézett és meglátta nyugodt,

kifejezéstelen arcát, Gillian képes volt összeszedni magát és úrrá lenni a fájdalmon.

Amikor rájött, hogy szorosan hozzásimul Dylanhez, kényszerített magát, hogy

kiegyenesedjen a széken. De tovább szorongatta Brodick kezét. Egyszerűen képtelen volt

elengedni, pedig isten a tanúja, ő igazán megpróbálta. És amikor biztosra vette, hogy nem

bírja tovább a kínzást, a fájdalom hirtelen enyhülni kezdett.

– A legrosszabbon már túl van – suttogta Annie, és hangjából ítélve, ő is legszívesebben sírva

fakadt volna. – Most hűsítő kenőcsöt teszek rá, utána szépen bekötözöm. Múlik már a

fájdalom?

Gillian válaszolni akart, de hangja cserbenhagyta, ezért csak mereven biccentett. Tekintetét a

szemközti fal egy pontjára szegezte, és magában azon imádkozott, csak el ne ájuljon.

114

Page 115: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Annie gyorsan dolgozott, és néhány perc múlva Gillian karját valami fehér kenőcs fedte

vastagon, majd puha, de szoros kötés került rá könyökétől a csuklójáig. Nem volt könnyű

dolga az asszonynak, mert Gillian még mindig nem engedte el Brodick kezét. Amint a

fájdalom elviselhetővé vált, a lány észrevette, hogy Brodick gyengéden simogatja a tenyerét

hüvelykujjával. A férfi arckifejezése nem változott ugyan, de az apró figyelmes gondoskodás

hatalmas hatással volt a lányra. Úgy érezte, mintha a férfi a karjaiba vette volna és szorosan

magához ölelné.

Miután Annie befejezte a kötözést, Gillian vett egy utolsó, megnyugtató lélegzetet, és elhúzta

végre kezét Brodicktól.

– Tessék, készen is vagyunk – suttogta Annie. – Holnapra már kutya baja sem lesz. Csak arra

vigyázzon, hogy néhány napig ne érje víz a sebet!

Gillian újra biccentett, hangja rekedt volt, amint köszönetet mondott az asszonynak a

gondoskodásért.

– Ha megbocsátanak egy percre – kezdte, és lassan felállt. Dylan a könyökénél fogva

segítette. Gillian térde megroggyant és a férfinak esett. Méltóságteljes lassúsággal

egyenesedett ki, odabólintott Annie-nak, majd elhagyta a kunyhót. A harcosok mind fejet

hajtottak előtte, amint elment mellettük.

Gillian biztos volt benne, hogy figyelik, ezért ellenállt a kísértésnek, hogy berohanjon a fák

közé. Alec mezítláb ugrándozott a patakban, a parton Robert állt őrt. Szerencsére a gyerek

nem vette észre, amint elsietett az ellenkező irányba, mint ahogy feltörő zokogását sem

hallotta meg.

Liam mindentudón ráncolta a homlokát, ahogy a lány távozását figyelte, majd Annie-hoz

fordult.

– Van még abból az asszonyi tűzből?

– Maradt még pár csepp.

Liam az asztalhoz lépett, előhúzta a tőrét és apró vágást ejtett a karján a csuklója fölött. A

barátai mind tudták, mire készül és egy cseppet sem csodálkoztak, mivel tudták, hogy ő a

csoport hitetlen Tamása, ráadásul a legkíváncsibb is közöttük.

Mivel kíváncsi volt, milyen érzés, ha a főzetet nyers sebre öntik, karját az asztalon hagyott

ruhára helyezte, és ráparancsolt Annie-ra.

– Önts erre a vágásra belőle. Tudni akarom, milyen érzés.

Ha Annie úgy vélte is, hogy a kérés őrültség, volt annyi esze, hogy egy szóval se mondja. Úgy

érezte magát, mintha egy medvékkel bezárt barlangban lenne. Ezek a férfiak a Felföld

legvadabb harcosainak számítottak. Könnyű volt őket felbosszantani, és villámgyorsan

115

Page 116: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

visszavágtak. Félelmetes ellenség hírében álltak. Ugyanakkor a legmegbízhatóbb

szövetségesek voltak. Annie szerencsésnek tartotta magát, hogy rokonságba keveredhetett a

Buchananekkel, mert ez azt jelentette, hogy ő és férje soha nem lesz más nemzetségek

prédája.

Előrelépett, hogy tegye, amit parancsoltak.

– A te sebed jelentéktelen a hölgyével összehasonlítva – jegyezte meg. – Ezért a fájdalom

közel sem lesz olyan nagy, mint az övé.

Ezek után megdöntötte a serpenyőt, és sebbe öntötte a folyadékot. Liam meg sem rezdült.

Miután kíváncsiságát kielégítette, elégedetten bólintott Annie-nak, majd megfordult és

elhagyta a kunyhót. Brodick és a többiek követték. Odakint azonnal körülvették, és

türelmesen várták, hogy beszámoljon a kísérlet eredményéről. Aaron elmosolyodott, amikor

Liam végül megszólalt, mert hangja leginkább egy megfulladni készülő béka brekegésére

hasonlított.

– Veszettül fáj – súgta Liam. – Fogalmam sincs, hogy bírta ki a lány.

Robert is csatlakozott hozzájuk, a vállán cipelve Alecet, mint valami liszteszsákot. A gyerek

vidáman visítozott, amíg észre nem vette, hogy Gillian nincs köztük. Akkor halálra rémült

arccal a földre vergődött, és torka szakadtából a lány nevét sikoltotta. Robert gyorsan a fiú

szájára tette a kezét, hogy elhallgattassa.

– Csak a fák közé ment, Alec. Mindjárt visszajön. Nyugodj meg!

De a gyerek arcát könnyek áztatták, ahogy bácsikájához rohant. Brodick felkapta és esetlenül

megpaskolta a hátát.

– El is felejtettem, milyen fiatal vagy, kölyök – mondta rekedtes hangon. – Gillian nem

hagyott itt.

Alec gyengesége miatt szégyenkezve fúrta arcát Brodick nyakához.

– Azt hittem, hogy talán mégis – ismerte be.

– Amióta ismered őt, elhagyott akár egyszer is?

– Nem… de néha… annyira megijedek – suttogta a kisfiú. – Régebben nem szoktam

megijedni, de mostanában néha igen.

– Semmi baj – nyugtatta meg Brodick, majd sóhajtva hozzátette. – Most már biztonságban

vagy. Nem engedem, hogy valami bajod történjen.

– Gillian is ezt mondta – jutott eszébe a fiúnak. – Nem engedi, hogy valaki is bántson. Soha

többé. – Felemelte a fejét, és Brodick szemébe nézett. – Rá is vigyáznod kell, mert ő csak egy

gyenge nő.

– Egyáltalán nem vettem észre, hogy gyenge lenne – nevetett Brodick.

116

Page 117: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Pedig az. Néha sírni szokott, amikor azt hiszi, hogy alszom. Azt mondtam neki, hogy

szüksége van rád. Nem akarom, hogy bárki is bántsa.

– Nem fogom hagyni, hogy bántsák – ígérte Brodick. – Most pedig ne aggodalmaskodj

tovább! Menj, segíts Robertnek elhozni a lovát! Indulunk, amint Gillian visszatér a sétából.

De a lányra még jó tíz percet várni kellett, és amikor megjelent, kivörösödött szemén tisztán

látszott, hogy sírt. Brodick a lova mellett várt rá, amíg köszönetet mondott Annie-nak, és

amikor a lány végre odasietett hozzá, egyetlen mozdulattal a nyeregbe emelte, majd maga is

felugrott mögé. Gilliant annyira kimerítette a kezelés, hogy nyomban nekidőlt.

Brodickot hirtelen elfogta a vágy, hogy megóvja, megnyugtassa. Igyekezett úgy az ölébe

ültetni, hogy minél kényelmesebb legyen a lánynak, majd átkarolta és szorosan magához

ölelte. Gillian perceken belül elaludt. Brodick indulásra ösztökélte ménjét, miközben

gyengéden tartotta a lányt karjaiban. Gillian hosszú fürtjei a combját csiklandozták. Neki volt

a legangyalibb arca, amit valaha is látott, és Brodick kézfejével óvatosan végigsimított rajta.

Végül engedett a vágynak, amely azóta emésztette, mióta meglátta a lányt. Lehajolt és csókot

lehelt a puha ajkakra, majd elmosolyodott, mikor a lány mókásan elfintorította az orrát és

nagyot sóhajtott.

Az agya azt súgta, hogy gondolkozzon értelmesen. A lány angol, és isten a tanúja, hogy nem

bír elviselni senkit és semmit, ami angol. Alaposan megtanulta a leckét, amikor ostoba és

tapasztalatlan ifjoncként látogatást tett abban a gyűlöletes országban. Olyan feleséget szeretett

volna találni magának, mint Iain Maitland Judithja, de kutatása a legteljesebb kudarccal

végződött, mivel Iainnek sikerült rábukkannia az egyetlen kincsre, amelyet Anglia nyújtani

tud.

Vagy Brodick legalábbis így hitte, míg nem találkozott Gilliannel. Most azonban már nem

volt annyira biztos a dolgában.

– Igazán bátor lány vagy – suttogta, majd nagyot bólintva hozzátette. – Azt meg kell adni.

De ennél többre nem volt hajlandó.

N Y O L C A D I K F E J E Z E T

Alec volt az első. Bármennyire türelmetlenül is szeretett volna választ kapni Brodick a

kérdéseire, úgy döntött, hogy megvárja, amíg a gyereket megetetik, és csak utána kérdezi ki

Gilliant. A nő és a fiú is kimerült volt. A Carnith Ridge tövében ütöttek tábort, egy keskeny,

védett tisztáson, melyet három oldalról óriásfenyők vettek körül. Negyedik oldalon egészen a

117

Page 118: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Beech Lake partjáig húzódott. A köves talajú, kristálytiszta vizű tóban hemzsegtek a szürke

árnyékhalak.

Aaron plédet terített a földre a kis tábortűz mellé, melyet Liam rakott, miután észrevette, hogy

Gillian reszket. A lány egy mosollyal köszönte meg figyelmességét, mire a férfi úgy elpirult,

mint egy kisfiú.

Gillian maga alá húzott lábakkal leült a takaró egyik sarkára, míg Alec kényelmesen

elnyújtózott rajta, mint valami római kényúr. Brodick arra gondolt, az ő angyalarcú szépsége

úgy néz ki, mintha kemény csatát járt volna meg. Bőre szürke volt, arca beesett, szeme láztól

égett, mégsem ejtett egyetlen panaszszót sem. Nem kívánt enni sem, hiába kínálta Robert, de

arra odafigyelt, hogy Alec alaposan megtömje korgó pocakját. A fiú, ha teheti, egy falásra

behabzsolja az egész elemózsiát, de Gillian csak kis falatokat adott neki, közben folyamatosan

emlékeztette, hogy csak lassan egyen, mert különben megbetegszik, mindeközben

fáradhatatlanul és türelmesen hallgatta a kisfiú fecsegését.

Alec remek hangulatban volt egészed addig, míg Gillian rá nem szólt, hogy fürödjön meg.

Akkor azonnal fölpattant és bácsikájához rohant.

– Nem akarok megfürödni!

Egyedül Gillian nem lepődött meg a fiú kitörésén.

– Utána jobban fogod magad érezni – ígérte.

– Nem igaz – kiáltotta fejét rázva. – Nem kényszeríthetsz rá.

– Alec, nem beszélhetsz így egy hölggyel! – szólt rá Brodick. – És ne bujkálj mögöttem! Egy

Maitland sohasem lapul meg.

A fiú zavart kifejezéséből azonnal látta, hogy az nem tudja, mit jelent a meglapul szó, de azért

kitalálta, hogy nem jót, mert azonnal kihúzta magát és előlépett a háta mögül, szorosan mellé

állt, válla Brodick combjához ért.

– Nem akarok megfürödni! – morogta.

– Miért nem?

– Mert az ő szappanát kell használnom – mutatott Gillianre –, és akkor én…

– Akkor mi lesz? – nógatta Brodick.

– Olyan szagom lesz, mint egy lánynak.

– Nem hiszem, Alec.

– Elég sok gondot okozott nekem, mire sikerült kölcsönvennem azt a szappant – szólt oda

nekik Gillian.

– Elloptad.

118

Page 119: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem, Alec, csak kölcsönvettem – helyesbített a lány, majd Brodickra nézett. – A

szappanban rózsalevelek vannak, és Alec azt hiszi, hogy azért mert én használom…

A gyerek fejezte be helyette a magyarázatot.

– Olyan szagom lesz tőle, mint egy lánynak – erősködött Alec, miközben elővigyázatosan

hátrább lépett, és aggodalmaskodva pislogott a szeme sarkából.

Robert Alec mögé lépett, átkarolta és levitte a tóhoz. Liam elkérte a szappant Gilliantől, majd

követte társát. Gillian hallotta, amint Robert megígéri a kisfiúnak, hogy bár a fürdő úgy

fognak illatozni, mint a hölgyek, ettől még ők igazi férfiak maradnak. Alec egy perccel

később már nevetett, a válsághelyzet úgy tűnik elmúlt. Gillian úgy döntött, hogy ő is feláll és

kinyújtóztatja tagjait. Sikerült feltérdelnie, de akkor Aaron és Stephen a segítségére siettek.

Anélkül, hogy kérte volna, mindketten megragadták a könyökénél fogva, és talpra segítették.

– Köszönöm, uraim.

– Szólítson csak Stephennek – mondta a sötétbőrű harcos.

– Kétlem, hogy sikerült mindannyiunk nevét megjegyeznie – szólt közbe Aaron.

– A legtöbbjüket ismerem. Robert volt az, aki Alecet a tóhoz vitte, Liam ment vele, azt is

tudom, hogy önt Aaronnak hívják, de a többiek nevét nem ismerem.

– Engem Fingalnek hívnak – nyomakodott közelebb a vörös hajú katona.

– Én Ossian vagyok – jött közelebb egy másik is. Magas volt és olyan vaskos, hogy a nyaka el

is tűnt a két válla között.

Gillian úgy érezte magát, mint aki körül hirtelen egy majd kétméteres fal nőtt ki a földből. A

férfiak úgy bámulta le rá, mintha valami csodabogár lenne, aki most pottyant le közéjük az

égből. Sose láttam még angol nőt? És miért pont most viselkednek ilyen különösen? Hiszen

már egy egész napja velük van, és igazán volt idejük arra, hogy túltegyék magukat a

kíváncsiságukon.

Oldalt lépett, hogy kilásson a két harcos között, és megpillantotta Brodickot, aki egy fának

támaszkodva állt és két karját összefonta a mellkasa előtt. Ő is Gilliant nézte, de harcosaitól

eltérően ő nem mosolygott. Gillian fejével a körülötte nyüzsgő harcosok felé biccentett,

remélve, hogy Brodick felfogja a célzást, és rászól embereire, hogy hagyják lélegzethez jutni,

úgy látszott azonban, hogy a férfi nem óhajt a segítségére sietni.

– Nagyon keveset evett, kisasszony – vonta magára a figyelmét Ossian. – Talán nem érzi jól

magát?

– Elég jól vagyok, köszönöm.

– Előttünk nem kell a bátrat játszania – mondta Stephen.

– De tudja, uram…

119

Page 120: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Kérem, hívjon Stephennek. – Mielőtt a lány beleegyezhetett volna, már folytatta is. –

Komolyan gondoltam. Előttünk nem kell a bátrat játszania.

Újabb harcos csatlakozott hozzájuk. Őt volt a legkönnyebb megjegyezni, mert a bal arcán

széles sebhely húzódott egészen szép, barna szeméig.

– A nevem Keith – emlékeztette a lányt. – És nyugodtan beszélhet nyíltan előttünk. Mi

vagyunk az ura őrzői.

– De ő nem az én uram.

Dylan éppen időben lépett a beszélgetőkhöz, hogy hallja az utolsó kijelentést. Észrevette,

hogy egyik embere sem mond ellent a lánynak, de mind úgy vigyorog, mint az idióta.

– Kisasszony, Annie Drummond adott Liamnek egy zacskónyi gyógyító port. Az egyik felét

ma este kell bevennie vízben elkeverve, a maradékot pedig holnap este.

Liam visszatért a tóról, kezében egy pohár vizet tartott.

– Megkóstoltam, és meglehetősen keserű – mondta. – Talán jobb lenne, ha gyorsan lenyelné.

A szaga is elég undorító.

Gillian mélyen a férfi kék szemébe nézett, majd megkérdezte.

– Talán szeretne elkábítani, Liam?

– Nem, kisasszony – nevetett a férfi. – Mindannyian megtanultunk a leckét Kevin Drummond

esetéből. A gyógyital segít megszabadulni a láztól.

Gillian úgy döntött, hogy hisz neki, és gyorsan lenyelte a pohár tartalmát. Gyomra felfordult a

szörnyű íztől, kénytelen volt néhány mély, megnyugtató lélegzetet venni.

– A gyógymód kellemetlenebb, mint maga a betegség volt – jelentette ki elfehéredő arccal.

– Fáj még a keze? – érdeklődött Stephen.

– Már nem. És ha most megbocsátanak, uraim, szeretnék leülni arra a gömbölyű sziklára az

uruk mellett, hogy beszélhessek vele.

Fingal és Ossian félreállt az útjából, Keith pedig felkapta a plédet a földről, és a sziklához

sietett, hogy letakarja vele. Gillian megköszönte a figyelmességét, majd leült.

– Van még valami, amiben a szolgálatára lehetek, kisasszony? – kérdezte Fingal.

– Nem, köszönöm. Igazán nagyon kedves és figyelmes volt velem.

– Nem kell köszönetet mondania, csak a kötelességünket teljesítjük, kisasszony– mondta

Ossian.

– Kérem, hívjon Gilliannek!

– Az nem tehetem – nézett rá a férfi megbotránkozva.

– Nem, azt valóban nem teheti – jelentette ki Brodick, amint közelebb lépett. – Hagyjatok

magunkra! – utasította emberét.

120

Page 121: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A harcosok egymás után fejet hajtottak Gillian előtt, majd hátat fordítottak és a tóhoz

indultak. A lány figyelte őket, amint eltűntek a szeme elől, közben igyekezett összeszedni a

gondolatait, mivel tudta, hogy eljött a magyarázkodás ideje. Teremtőm, még a gondolat is

kimerítette, hogy fel kell idézni mindazt, ami történt,

Kihúzta magát, kezét összefonva az ölébe ejtve várta, hogy Brodick kérdezősködni kezdjen.

Dylan mellette maradt, karba tett kézzel áll Gillian oldalán.

– Hogyan találkoztál Aleckel? – kezdte Brodick.

– Nem is tudom, hol kezdjem.

– Az elején.

A lány bólintott.

– A lidércnyomás sok-sok évvel ezelőtt kezdődött.

– Lidércnyomás? – kérdezett közbe Dylan.

– Hadd mondja el egyben a történetet! – javasolta Brodick. – Utána is feltehetjük a

kérdéseinket.

– Van egy nővérem – kezdett bele Gillian. – Christennek hívják, és mindketten kislányok

voltunk még, amikor megtámadták az otthonunkat és megölték az apánkat.

A feltámadó, fenyőfák közt süvítő szél kísérteties melódiát fütyült. Gillian a kezét tördelve

idézte annak a sötét éjszakának minden borzasztó részletét, bár abban nem volt biztos, hogy

valóban emlékszik-e, vagy csak Liese elbeszéléseiből meríti emlékeit. Arianna kincséről és a

király megszállottságáról szóló történet felkeltette Brodick érdeklődését, de egyelőre nem

zavarta kérdésekkel. Alig észrevehetően bólintott, hogy folytassa, amikor látta a lány

habozását.

– Ha a báró találja meg először a kincset, övé a nagy jutalom. Csak a pénzsóvárság hajtja –

magyarázta. – Mégis azt hiszem, nem igazán bizonyos abban, hogy Christen magával vitte a

ládikót, amikor elhagyta Angliát, különben biztosan komolyabban kutatott volna utána.

Brodick zavarta meg a gondolatait, amikor felemelte a plédet és a vállára terítette.

– Reszketsz – mondta rekedtes hangon.

Gilliant meglepte a férfi figyelmessége, és dadogva mondott köszönetet.

– Folytasd! – utasította, lerázva magáról a hálálkodást, mint valami lényegtelen dolgot.

– A báró megtudta, hogy Christen valóban a Felföldön rejtőzött el.

– És honnan szedte ezt az információt?

– A felfölditől, aki egy ajánlattal érkezett hozzá. Ne felejtse el – tette hozzá sietősen. –, hogy

az évek során a báró rengeteg hírnököt küldött a klánokhoz, hogy a nővérem tartózkodási

helye után kutasson, de választ soha nem kapott. Egészen mostanáig, amikor megérkezett ez a

121

Page 122: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

felföldi. Ő azt állította, hogy tudja, merre rejtőzködik Christen, és hajlandó elárulni a bárónak,

ha viszonzásul ő is megtesz neki valamit.

– És mit akart a felföldi? – kérdezte Brodick.

– Azt, hogy rabolják el Ramsey uraság öccsét a fesztiválról. Ezzel kicsalogathatnák őt az

emberei közül, és akkor a felföldi megölhetné. Mind a kettőt holtan akarja látni.

Dylan nem tudott tovább csendben maradni.

– De a Maitland fiút rabolták el.

– Igen, rossz fiút loptak el.

A két férfi kérdezősködni kezdett. Egyik kérdés követte a másikat, míg Gillian feje

megfájdult. A tó felöl Alec nevetése hallatszott. A férfiak lefoglalták a gyereket, hogy ne

zavarja Brodickot, amíg kifaggatja a lányt.

– Hogy kerültél te a képbe, Gillian?

– Azt az utasítást kaptam, hogy az őszi ünnepségekig találjam meg a nővéremet és vigyem

vissza Angliába.

– És ha kudarcot vallasz?

– Megölik Morgan bácsikámat – csuklott el a lány hangja, és maga is megdöbbent, amikor

zokogásban tört ki. A kimerültség túlságosan érzékennyé tette, döntötte el végül, és igyekezett

lehiggadni. – A bácsikám csodálatos ember. Ő vett magához a tragédia után, és saját

lányaként nevelt fel. Szeretem őt, és bármi áron megvédelmezem.

– A báró nem a rokonod?

– Nem. Befejezné lassan a kérdezősködést? Szeretném lefektetni Alecet. Késő van már.

– Mindjárt végzek. Mondd meg annak a felföldinek a nevét, aki lepaktált a báróval!

– Nem tudom megmondani, mivel nem hallottam.

– Igazat mondasz? Biztos, hogy a báró vagy valamelyik barátja kimondta a nevét. – Brodick

csalódottsága szinte tapintható volt a hirtelen beállt csendben.

– Miért hazudnék? Hogy megvédjek egy árulót?

– De láttad őt, ugye? – erősködött Brodick. – Alec azt mondta nekem, hogy láttad a felföldit a

dombtetőről.

– Így igaz.

– És megismerné, ha látná? – kérdezte Dylan.

– Igen. Alec és én egy bucka mögött rejtőztünk, és az ösvény pontosan alattunk haladt el.

Tisztán láttam, ahogy felém lovagolt. De nem csak ő az áruló – tette hozzá. – Alec azt mondta

ketten… talán hárman is voltak az elrablói. – Gillian olyan kimerült volt, hogy alig bírta

122

Page 123: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

megtartani a fejét. – Ugye, nem is sejtik, miért tért vissza a felföldi Dunhanshire-be? –

suttogta erőtlenül.

– El akarta mondani a bárónak, hogy rossz fiút raboltak el – válaszolt neki Dylan. – És akkor

Alecet megölték volna, igaz?

– Igen.

– Kisasszony, miért verték meg? Elárulta az a gazember az okát? – kérdezte Dylan.

– Az a férfi, aki kezet emel egy asszonyra, gyáva, Dylan, és a gyáváknak nincs szükségük

indokra, hogy igazolják a tetteiket. – Brodick hangjából sütött a harag.

Gillian összébb húzta magán a plédet.

– Az első szökési kísérletünk kudarcot vallott, és a báró meg akart büntetni Alecet és engem.

– A fiú azt mondta, hogy a testével óvta az ütésektől. Ez nagyon bátor cselekedet volt

magától, kisasszony.

– Egyáltalán nem voltam bátor – tiltakozott Gillian. – Attól féltem, hogy meg fogják ölni.

Soha életemben nem rémültem még meg ennyire. Hallottam, hogy a felföldi már úton van, és

pontosan tudtam, miért jön, és valósággal rettegtem attól, hogy nem tudom elvinni onnan

Alecet mielőtt… – Elhallgatott, mély lélegzetet vett. – Annyi minden félresikerülhetett volna.

Szétválaszthattak volna minket, vagy elrejthették volna előlem a fiút, és valahányszor arra

gondolok, mi történhetett volna, újra elfog a rémület. Bátor lennék? Nem hiszem.

Brodick és Dylan összenéztek, mielőtt folytatták volna a kérdezősködést.

– Ki hajtotta végre a büntetést? Maga a báró, vagy valamelyik embere?

– Miért akarja tudni?

– Válaszolj!

– A báró.

– Alec azt mondta, hogy egy másik ember is megütött. Ez igaz? – Brodick hangja halk és

félelmetes volt.

– Nem emlékszem.

– Dehogynem emlékszel! – csattant fel a férfi. – Felelj!

Gillian megdöbbent az udvariatlan hangtól. Kihúzta magát és mereven válaszolt.

– A báró egyik barátja valóban megütött, de nem értem, miért szükséges ezt tudnia. Már vége,

túl vagyunk rajta.

– Nem, kislány – mondta a férfi halkan. – Még csak most kezdődik az egész.

K I L E N C E D I K F E J E Z E T

123

Page 124: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A harcos vaskemény külseje mögött egy igazi úriember szíve rejtőzött. A felfedezést

egyszerre volt meglepő és szórakoztató, mert bár nyilvánvaló volt, hogy Brodick gondoskodni

akar róla, az is hamar kiderült, hogy fogalma sincs arról, hogyan tegye. Amikor végre

befejezte a kérdezősködést, Gillian sietősen felállt, mielőtt a férfi meggondolná magát.

Megfordult, hogy elmenjen, de lába beakadt a plédbe, megbotlott és egyenesen Brodick

karjába esett. A férfi megragadta a vállát, hogy megtartsa, ami természetesen nagyon

figyelmes dolog volt tőle, csakhogy ő nem elégedett meg ennyivel. Ha már egyszer megfogta,

meg is akarta tartani. Mintha joga lenne hozzá, átkarolta a vállát, iszonyú ereje szinte

ledöntötte a lányt a lábáról, majd egyszerűen magához ölelte. Gillian próbált finoman

kiszabadulni az ölelésből, majd amikor ez nem sikerült, lenézett rá, hogy szóljon, engedje el.

Ám ahogy belenézett a férfi sötét, átható tekintetű szemébe, melyből szenvedély és

gyengédség sugárzott, szíve gyorsabban kezdett dobogni és lába elgyengült.

Teremtőm, van ennek az embernek fogalma arról, hogy milyen hatást tesz rá? Bőrének

melegsége azt a vágyat keltette benne, hogy bárcsak még közelebb bújhatna hozzá. A férfiból

áradó hév jobban felmelegítette, mint bármilyen takaró. Mély, rekedtes hangja pedig

borzasztó érzéki volt. Istenem, hiszen a járása is… az a féktelen önteltség, mintha az övé

lenne az egész világ. A csípője könnyed mozgása, az izmos combok és…

Gillian elhessentette az illetlen gondolatokat. Nem is lenne szabad ilyen dolgokat észrevenni.

Tény azonban, hogy még soha nem találkozott ilyen férfival, mint ahogy soha nem érzett

hasonlót sem más férfiak jelenlétében. Semmi másra nem vágyott, mint hogy fejét a férfi

vállára hajtsa, és néhány percre lehunyja a szemét. Amikor vele volt, nem érezte magát

sebezhetőnek, sem bizonytalannak. Brodick olyan embernek látszott, aki nem fél a világon

senkitől és semmitől. Vajon legyőzhetetlennek tartja magát? És ha valaki úgy gondolja, akkor

már azzá is válik? Honnan jöhet ez az önteltség és magabiztosság, töprengett a lány.

Teremtőm, mennyire szeretett volna belőlük ő is egy morzsányit!

A kimerültség nyilvánvalóan megszedte a maga vámját. Felnézett a férfira és rámosolygott.

Milyen különös, még egy napja sem ismeri, és mégis úgy érzi, mintha évek óta vele lenne.

Együtt sétáltak le a tóhoz, egymáshoz simulva, mint két barát, élvezve egymás közelségét és a

csendet, de ugyanakkor úgy is, mint két szerelmes, akik még most sem kapnak levegőt a rájuk

váró izgalmas percekre gondolva.

Na igen, a férfi valóban különös hatást gyakorol rá. El tudta hitetni vele, hogy nincsen

egyedül. Vajon segítene neki elpusztítani a szörnyetegeit is? Nem, döntötte el rögtön. Nem

124

Page 125: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

teheti meg, és nem is fogja bevonni a férfit saját kis küzdelmeibe. Tisztában volt a

felelősségével. Egyedül kell megküzdenie a sárkánnyal, és ha elbukna…

– Fázol, Gillian?

– Nem.

– Reszketsz.

– A nagybátyámra gondoltam. Aggódom érte.

– Megérdemli az aggódást?

– Ó, igen, nagyon is.

– Tudsz ma éjjel bármit is tenni a nagybátyád ügyében? – hajolt egész közel hozzá a férfi.

– Nem – felelte a lány, és közben próbált tudomást sem venni a bőrét cirógató forró lehelet

finomságáról.

– Akkor hagyd most az aggodalmaskodást! Ezzel nem fogsz segíteni a bácsikádon.

– Könnyebb ezt mondani, mint megtenni.

– Talán – hagyta rá a férfi.

Alec rohant el mellettük, egy vastag botot húzva maga után. A gyerek mezítláb volt, ing

nélkül, és szemmel láthatóan nagyszerűen érezte magát. Nevetése ott visszhangzott a fák

között.

– Túl izgatott ahhoz, hogy aludjon.

– Aludni fog, mint a tej – jósolta Brodick.

A férfi nem engedte el, amíg le nem értek a tó partjára.

– Boldogulsz egyedül is, vagy szükséged van segítségre?

– Köszönöm, egyedül is boldogulok.

– Vigyázz rá, nehogy víz érje a karod – emlékeztette a lányt, mielőtt visszaindult a táborba.

– Várjon!

– Igen? – fordult vissza Brodick.

– Ön…

Elhallgatott. Brodick csodálkozva lépett közelebb. Vajon miért habozik a lány? Gillian

összekulcsolta a két kezét, mintha imádkozni akarna. Szörnyen sebezhetőnek látszott… és

édesnek… gondolta a férfi.

– Igen? – ismételte.

– Biztonságban érzem magam ön mellett. Köszönöm!

Brodicknak fogalma sem volt, mit válaszoljon erre. Végül sikerült biccentenie, majd elsétált.

125

Page 126: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Bár Gillian látta, mennyire megdöbbentette vallomásával a férfit, akkor is örült, hogy sikerült

megmondania neki, hogyan is érez. Tudta, hogy lehetett volna ékesszólóbb is, de már késő

volt újrakezdeni.

Karja még mindig sajgott, bár már közel sem annyira, mint a nap folyamán, és nagyon

remélte, hogy láza is hamarosan alábbhagy. Reggel vagy makkegészségesen ébred, vagy

meghal. Egyelőre maga sem tudta eldönteni, melyik lenne jobb. A fáradtság lassan leteperte.

Talán egy fürdő segítene, gondolta. A víz nem tűnt túl mélynek a part közelében, a kőmeder

simának látszott, és ő természetesen nagyon fog vigyázni, nehogy a kötés vizes legyen.

Amikor azonban át akarta húzni a ruhát a fején, az beleakadt a sérült kezébe, és végül teljesen

belegabalyodott. Ez már túl sok volt neki. Leroskadt és zokogásban tört ki.

De mielőtt a földre zuhanhatott volna, egy erős kar felemelte. Nem látta ugyan az arcát, hisz a

ruha eltakarta az egész arcát, de így is tudta, hogy Brodick érkezett a megmentésére.

– Levenni vagy felvenni akarod ezt a dolgot? – kérdezte rekedt hangján.

A lány bólintott. Ez nem volt valami segítség Brodicknak, így aztán úgy döntött, hogy lehúzza

a lányról a ruhát. Amikor végzett, a földre dobta, majd Gillian álla alá nyúlt és felemelte a

fejét. Látta a könnyeket, erre átkarolta.

– Nyugodtan sírj csak! Nincs itt senki.

Gillian a pléd sarkával törölte le a könnyeit.

– De ön itt van – suttogta. Olyan szánalmasan hangzott!

Brodick ráejtette állát a lány fejére, és addig szorította magához, míg Gillian meg nem

nyugodott. Akkor hagyta, hogy a lány elhúzódjon tőle.

– Jobban vagy már? – kérdezte.

– Igen, köszönöm.

Gillian maga sem akarta elhinni, amit ezután tett. Mielőtt meggondolhatta volna magát,

lábujjhegyre emelkedett, átkarolta a férfi nyakát és szájon csókolta. Ajka csak egy pillanatig

súrolta a férfi száját, de akkor is csók volt, és amikor Gillian magához tért, és elhúzódott,

hogy a férfi szemébe nézzen, egészen különös kifejezést látott benne.

Brodick tudta, hogy a lány máris megbánta önkéntelen tettét, de ahogy a ragyogó zöld

szempárba bámult, azt is halálos bizonyossággal tudta, hogy élete éppen most változott meg

visszavonhatatlanul ennek a lánynak köszönhetően.

Gillian saját merészségétől döbbenten lépett hátra.

– Nem tudom, mi ütött belém – suttogta.

– Amikor ennek vége…

– Igen, Brodick?

126

Page 127: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A férfi csak megcsóválta a fejét, egy percig még habozott, majd hirtelen megfordult és öles

léptekkel távozott.

Vajon mit akart mondani? Legszívesebben utána ment volna, hogy magyarázatot követeljen,

de gyorsan meggondolta magát. Amikor Brodick azt akarja majd, hogy tudja, mire gondolt,

akkor el fogja mondani. Különben is, meglehetősen biztos volt benne, hogy mit akart a

tudomására hozni. Gillian hamarosan visszatér Angliába, így semmi értelme komolyabb

kapcsolatba bonyolódni.

Az isten szerelmére, miért kellett megcsókolnia? Teljesen megbolondult volna, vagy

egyszerűen csak ostoba volt? Nincs most semmi szüksége erre a bonyodalomra, mikor éppen

elég gond szakadt a nyakába. Arra gondolt, hogy a férfi után kellene mennie és

megmagyarázni neki, hogy nem akarta megcsókolni. Csak úgy megtörtént. Önkéntelen tett

volt, melyet a férfi kedvessége és saját kíváncsisága provokált ki. Talán úgy kellene tennie,

mintha az egész meg sem történt volna, töprengett, miközben ujja hegyével megérintette

száját, majd nagyot sóhajtott.

Szó sem lehet fürdésről, amikor ilyen kába, döntötte el. Még a végén belefulladna. Gondosan

megmosakodott, amennyire csak sérült karja engedte, aztán szép lassan felöltözött, miközben

bátorságot gyűjtött, hogy visszatérjen a táborba és szembenézzen Brodickkal.

Az összes Buchanan együtt ült a tisztás túloldalán, mély beszélgetésbe merülve. Amint

meglátták ők, nyomban elhallgattak. Ez elbátortalanította Gilliant. Nem mert Brodickra nézni,

mivel attól tartott, elvörösödik, és ezzel találgatásokra ad okot a többi harcosnak. Lehajtott

fejjel készítette el az ágyát a tisztás túloldalán, de érezte, hogy a férfiak le nem veszik a

tekintetüket róla. Alec köröket rajzolt a porba a botjával.

– Készen állsz a lefekvésre, Alec? – kiáltott oda a kisfiúnak.

– A férfiakkal alszom, rendben?

– Igen. Akkor jó éjszakát!

Gillian lefeküdt, arccal az erdőnek, hátát a férfiak felé fordítva. Szentül meg volt győződve

róla, hogy úgysem tud egy szemhunyást sem aludni, amikor a harcosok minden mozdulatát

figyelik. A kimerültség azonban gyorsan győzedelmeskedett, és néhány perc múlva már

mélyen aludt.

A férfiak suttogva folytatták a beszélgetést, hogy ne zavarják Gillian pihenését. Brodick nem

tudta levenni róla a tekintetét, és közben olyan ostobaságok miatt aggódott, hogy vajon elég

takaró van-e a lányon. Feltámadt a szél, és az égen esőfelhők gyülekeztek, eltakarva a hold

fényét. A távolból vihar hangjai hallatszottak, és a levegő nyomasztóan fülledt lett.

127

Page 128: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Minél sötétebb lett, annál izgatottabban viselkedett Alec. Robert lelocsolta a tüzet, és táborra

sötétség borult. A fiú megragadta a takaróját és felállt.

– Gilliannel kell aludnom – jelentette ki.

– Miért? – kérdezte Brodick, és kíváncsian várta, hogy a kisfiú beismeri-e, fél a sötétségtől.

– Mert éjszakánként félni szokott.

Engedélyre nem is várva elindult a tisztás másik szélére, takaróját Gillian mellé terítette. A

botot gondosan maga mellé tette olyan távolságra, hogy könnyen elérje, nagyot ásított, majd

hozzásimult a lány hátához.

Brodick figyelte, hogyan küzd az álmossággal, majd meghallotta a suttogását.

– Bácsikám.

– Mi van, Alec?

– Nem hagysz itt… ugye?

– Nem, nem hagylak itt. Most aludj!

Az éjszaka közepén Gillian szörnyű sikolyra ébredt, amely leginkább egy megkínzott állat

halálsikolyára emlékeztetett. Ismerte már ezt a borzalmas hangot. Alec egy újabb rémálom

csapdájába esett. Gyorsan az oldalára fordult, a karjába vette a kisfiút, hogy megnyugtassa.

– Csitt, kicsikém! – simogatta a fejét. – Minden rendben van. Biztonságban vagy.

A sikításból nyöszörgés lett, a rettegés lassan alábbhagyott. Gillian nem hagyta abba a

simogatást, amíg a gyerek teljesen meg nem nyugodott, és újra egyenletesen lélegzett.

A szívet tépő sikoltozás egy órával később újrakezdődött, és Gillian másodszor is

megismételte a szertartást. A hajnal előtti órákban megint felébredt, de most egészen más

okból. A hátán feküdt, a bal karját kinyújtva. A karja fájdalmasan lüktetett, és a földhöz volt

szegezve. Oldalt fordította a fejét, és látta, hogy Alec párnának használja a kötését. Lassan,

óvatosan, hogy fel ne zavarja a fiút, kihúzta a feje alól a karját. Éppen az oldalához akarta

húzni a kezét, amikor észrevette, hogy valami van a hasán. Egy kéz volt. Egy súlyos kéz,

amely nem tartozott hozzá. Kába döbbenettel meredt rá pár pillanatig, közben próbált

magához térni. Végül tekintetével követte a kézből folytatódó izmos kart, és eljutott a széles,

erős vállig, majd meglepetten pislogott. Teremtő isten, Brodickkal alszik! Óvatosan felült és

körülnézett. Észrevette, hogy Brodick emberei veszik körül védelmezően. El nem tudta

képzelni, hogyan kerültek oda, mint ahogy azt sem, miként került ő Brodick karjába. Próbálta

kitalálni, de annyira álmos volt, hogy alig tudta a szemét nyitva tartani, így aztán feladta a

töprengést. Visszafeküdt, fejét Brodick vállára hajtotta, kezét a mellére tette, és hamarosan

újra mélyen aludt.

128

Page 129: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Hosszú-hosszú idő óta most először érezte magát biztonságban. Ezen az éjszakán rémálmai is

távolmaradtak.

T I Z E D I K F E J E Z E T

Brodick kora hajnalban felrázta a lányt. Nem szívesen tette, hiszen szegényre annyira ráfért

volna még az alvás, amelyben oly kevés része volt az éjjel, de az idő valósággal rohant, és

aznap nehéz út várt még rájuk, mely ráadásul ellenséges területeken vezetett keresztül.

– Mennünk kell, Gillian!

– Csak egy perc – ígérte a lány, és zsákjával a hóna alatt a tóhoz sietett. Gyorsan

megmosakodott, megfésülte a haját, majd a zsákba túrt, hogy szalagot keressen. Bekötözött

karja miatt meg sem próbálta befonni dús fürtjeit. Miután sikertelenül próbálkozott azzal,

hogy haját hátul összefogja a szalaggal, feladta a küzdelmet.

A férfiak már vártak rá, amikor visszatért a táborba. Liam elvette tőle a zsákot, és Robertnek

adta.

– Ennie kell, kisasszony! – nyomott a kezébe Liam egy háromszögletű, leginkább sült kására

emlékeztető dolgot.

– Nem vagyok éhes, Liam, de azért köszönöm…

A férfi nem vette el tőle az ételt.

– Ennie kell! – erősködött.

Gillian nem akart akadékoskodni, ezért kényszerítette magát, hogy megegye az íztelen ételt.

– Liam, megkötné a hajamat ezzel a szalaggal? Úgy tűnik, én nem… – Gillian elhallgatott,

amikor meglátta a férfi döbbent arckifejezését. – Ez nem lenne illő? – kérdezte.

– Nem, asszonyom, egy cseppet sem. Az urán kívül senki sem érhet a hajához.

Az ő ura, valóban! Hogyan is vitatkozhatna ilyen lehetetlen ötlettel? Azt már megtanulta,

hogy a Buchananek makacsok, mint az öszvérek. Ha egyszer valamit a fejükbe vesznek,

semmivel nem lehet azt onnan kiverni.

Ugyanakkor rendes, tiszteletreméltó emberek voltak, akik most őt és Alecet védelmezik, és

bármit tegyenek is, ő nem fogja elveszíteni a türelmét velük szemben.

– Akkor rendben – hagyta rá a harcosra.

Brodick éppen felé indult lovával, amikor Gillian hozzásietett és a segítségét kérte. Ő is

meglepettnek látszott, de azért elvette a szalagot a lány kezéből. Gillian megfordult, haját

129

Page 130: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

hátrarázta, és egyik kezével megemelte. Brodick félrelökte a kezét, megragadta a haját,

mintha csak a lova sörénye lenne, és kemény csomóra kötötte a szalagot.

Körülbelül olyan finoman bánt vele, mint egy bölény. Gillian arra gondolt, talán azért rántott

akkorát a haján, mert így akarta érzékeltetni, hogy mennyire ellenére van, amiért nőknek való

feladatra kérte, de elfojtotta mosolyát, és illedelmesen megköszönte a férfi segítségét.

– Elérjük Ramsey úr birtokát még az est beállta előtt?

– Nem – felelte Brodick kurtán. A derekánál fogva megragadta a lányt és a nyeregbe emelte,

majd maga is felugrott mögé. – A Maitlandekhez megyünk.

Gillian beütötte a fejét a férfi állába, ahogy megfordult.

– Előbb Ramsey-hez kell mennünk, hogy figyelmeztessük az őt és testvérét fenyegető

veszélyre, mielőtt hazavisszük Alecet!

– Nem.

– De igen!

Brodick döbbenten vette tudomásul, hogy a lány dacolni mer vele. Soha egy asszony sem

mert még vitába szállni vele, és maga sem tudta, hogyan viselkedjen ebben a helyzetben. Hát

nem látja ez a nő, hogy itt övé a hatalom?

– Angol vagy, ezért hajlandó vagyok bizonyos dolgokat elnézni neked. Megértem, hogy nem

tudod, nem szabad velem vitatkoznod, ezért most felvilágosítalak. Ne vitatkozz velem!

– Ennyi? – hitetlenkedett Gillian. – A „Ne vitatkozz velem!” az összes magyarázata arra,

hogy miért is ne vitatkoznék önnel?

– Fel akarsz bosszantani?

– Természetesen nem.

Mivel Brodick úgy vélte, a lány végre megértette, hogy nem fogja holmi vitára vesztegetni az

értékes időt, megfordult, hogy odakiáltson Dylannek, de Gillian a mellkasára tette a kezét, és

ezzel sikerült magára vonni a figyelmét.

– Figyelmeztetnem kell a Sinclair uraságot.

Brodick félrehajtott fejjel nézett rá.

– Ismered őt? – kérdezte halkan. – Láttad már valaha Ramsey-t?

Gillian nem értette, mitől lett a férfi hirtelen ilyen feszült és ingerlékeny. Viselkedése rejtélyes

volt, de úgy döntött, egyelőre nem teszi szóvá, mert most sokkal fontosabb, hogy jobb

belátásra bírja.

– Nem, soha nem találkoztam még vele, de már így is sok mindent tudok róla.

– Mondd el, amit tudsz! – húzta fel a szemöldökét Brodick.

A lány tudomást sem vett a nyers modorról.

130

Page 131: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Tudom, hogy ő vezeti a Sinclair klánt, és hogy csak nemrégen lett az uruk. Így van?

– Igen.

Gillian ujja lassan vándorolt lefelé a mellkasán, ami átkozottul zavaró volt. Brodick kíváncsi

lett volna, hogy a lány tudatában van-e annak, hogy mit tesz, vagy hogy szándékosan

igyekszik-e megpuhítani ezzel a kedveskedéssel. Vajon ez a nő tényleg azt hiszi, hogy elég

néhány kedves szót mondania vagy megcirógatnia, és ő máris elveszti az eszét? Ez igazán

nevetséges! Bárki, aki elég jól ismeri őt, elárulhatta volna a lánynak, ha ő egyszer eldönt

valamit, annak úgy is kell lennie. Semmi sem változtathatja meg a véleményét.

– Vannak bizonyos feltételezéseim róla – folytatta Gillian. – Egy férfi csak akkor lehet a

nemzetsége vezetője, ha kiváló harcos. El tudom képzelni, hogy nagyon erős… majdnem

olyan erős, mint ön.

A feszültség mintha enyhült volna a férfiban.

– Majdnem – hagyta rá.

Gillian nem mosolygott, bár nem volt könnyű megállnia.

– Azt is tudom, hogy Ramsey-nek van egy öccse, aki Aleckel egykorú. Még gyerek, és az a

kötelessége – ahogy az enyém is –, hogy megvédelmezzük. Minden gyereket óvni kell a

bajtól, és ez alól Michael sem kivétel.

A lány nagyon is józanul érvelt. Brodick eredeti terve az volt, hogy elviszi a lányt és Alecet

Iain Maitlandhez, ahogy biztonságban lesznek, aztán ellovagol Ramsey-hez, hogy

figyelmeztesse. Most azonban újraértékelte ezt a tervet.

– Elsősorban a fiú érdekeit nézed, ugye?

– Igen.

– Elküldöm Dylant két emberemmel, hogy figyelmeztesse Ramsey-t, de a többiek velünk

jönnek a Maitlandekhez. Így megfelel neked?

– Igen, köszönöm szépen.

A férfi megragadta a kezét, hogy megállítsa a cirógatást.

– A jövőben nem fogsz velem vitatkozni!

Ez nem kérés volt, hanem kijelentés. Gillian úgy vélte, egyelőre meghagyja a férfit abban a

hitében, hogy engedelmeskedni fog.

– Ahogy kívánja.

Miután megkapta a megfelelő utasításokat, Dylan ellovagolt Ossiannel és Fingellel a

nyomában a Sinclair birtok felé. Alec aznap Roberttel utazott, a csapatot Liam vezette.

Amikor megálltak, hogy a lovak kipihenhessék magukat, Keith és Stephen elváltak a

131

Page 132: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

csapattól. A két harcos csak egy óra múlva érte be őket. Roppant önelégültnek néztek ki, és

egy pompás szürke kancát hoztak magukkal.

Gillian azonnal odament az állathoz. Boldog volt, hogy szereztek neki egy lovat, de öröme

csak addig tartott, míg meg nem tudta, hogy a két harcosnak esze ágába sincs

visszaszolgáltatni a kancát. Felháborodva utasította vissza, hogy az állaton lovagoljon

mindaddig, míg a férfiak meg nem ígérték, hogy miután a Maitland birtokra érnek, a kancát

visszaküldik jogos tulajdonosának. A harcosok azonban legalább annyira makacsok voltak,

mint vezetőjük, és nem voltak hajlandók beleegyezni ekkora ostobaságba. Keith okosan témát

próbált váltani, míg Stephen igyekezett meggyőzni, hogy a tulajdonos még megtisztelve is

érzi magát, amiért egy Buchanan lopta el a lovát.

– Meg akarja sérteni azt az embert? – kérdezte tőle Stephen.

– Nem, persze, hogy nem, de…

– Pedig nagy szégyen lenne a számára – győzködte Keith.

– Ha azt hiszik, hogy el tudják hitetni velem…

– Ideje indulnunk – adta ki Brodick a parancsot, és a kanca nyergébe emelte Gilliant. Kezét a

lány combján nyugtatta. – Ugye, tudsz lovagolni?

Gillian szerette volna lesöpörni a férfi kezét a combjáról, de az csak jobban megszorította,

miközben türelmesen várt a válaszra. A lány úgy döntött visszaad valamennyit a kölcsönből.

– Jobban, mint ön, uram – vetette oda öntelt hangon.

A férfi megcsóválta a fejét, és igyekezett tudomást sem venni a csábos mosolyról, mely a

vérlázító kérkedést követte.

– Nem szeretem az öntelt nőszemélyeket.

– Akkor egyáltalán nem fog engem kedvelni – jelentette ki vidáman Gillian. – Én ugyanis

szörnyen öntelt vagyok. Csak kérdezze meg Morgan bácsikámat! Ő elmondhatja, hogy ez a

legnagyobb hibám.

– Nem az önteltség a legnagyobb hibád.

Mielőtt Gillian rájöhetett volna, mit szándékozik tenni a férfi, Brodick keze már a tarkóára

csúszott, és keményen maga felé húzta a fejét. Olyan sebesen mozdult, hogy a lánynak még

pislogni sem maradt ideje, és még mindig mosolygott, amikor a férfi szája lecsapott rá.

A csóktól elakadt a lélegzete. A férfi szájából áradó forróság és saját izgatott vágya

villámként futott végig az egész testén. A férfi nyelve az övét simogatta, ízlelgette, és a

gyönyör olyan elemi erővel tört rá, hogy biztosra vette, ez már a bűn határát súrolja, de nem

törődött vele. Semmi másra nem vágyott, mint hogy ő is visszacsókolja a férfit legalább olyan

szenvedéllyel, mint az őt.

132

Page 133: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Közelebb akart kerülni hozzá, át akarta ölelni a nyakát, szorosan tartani és soha el nem

engedni. Próbálta is megvalósítani, és mire a csók véget ért, majdnem a földön kötött ki.

Szerencsére a férfi sokkal józanabb volt, mint ő – tény, egyáltalán nem látszott rajta, hogy

élvezné a csókot –, és képes volt elkapni, mielőtt szégyenbe hozta volna magát.

Hallotta, hogy Alec öklendező hangokat ad ki magából két vihorászás között, így akarván

kimutatni, mennyire visszataszítónak tartja a csókolózást, de arra már nem vette a bátorságot,

hogy a harcosokra nézzen. Így is érezte, hogy arca lángol zavarában.

– Soha többé nem szabad megcsókolnia, Brodick – suttogta rekedten.

A férfi nevetve ugrott fel ménjére, és a csapat élére ugratott. Gillian ügetésre fogta a lovát,

hogy beérje.

– Komolyan gondoltam – súgta oda neki.

Brodick úgy tett, mintha nem hallaná, amit mond, így Gillian úgy döntött, hogy egyelőre

annyiban hagyja a dolgot.

Egész nap keményen lovagoltak. Mindössze egyszer álltak meg, hogy a lovak pihenhessenek

és Alec kinyújtóztathassa a lábát. Gillian végig Brodick mögött maradt az egyeletlen és vad,

ám ugyanakkor lélegzetelállítóan szép vidéken.

Amikor megálltak éjszakára, Gillian a közeli patakhoz ment és megmosakodott, közben másra

sem tudott gondolni, csak Brodick kijelentésére, melyet azonban nem magyarázott meg.

Minél többet gondolkozott rajta, annál kíváncsibbá vált. A férfi azt állította, nem az önteltsége

a legnagyobb hibája, így utalva arra, hogy van még valami, egészen komoly hiányossága.

Majd meghalt, annyira szerette volna megkérni Brodickot, hogy magyarázza meg, de úgy

határozott, csak azért sem teszi meg. Bármilyen lehangoló volt is a tudatlanság, egyelőre

képes volt uralkodni kíváncsiságán. Ő is és Alec is annyira kimerültek az aznapi lovaglástól,

hogy rögtön vacsora után lefeküdtek. Mindketten úgy aludtak, mint akiket agyonvertek, és ha

voltak is Alecnek rémálmai, Gillian nem emlékezett rá, hogy meg kellett volna nyugtatnia a

kisfiút. Valamivel hajnal előtt felébredt, és újra ott találta magát Brodick erős karjában.

Elégedetten hunyta le a szemét, és megint álomba merült.

Mivel Alec nagyon nehezen aludta ki magát, másnap csak későn indultak tovább, és nem is

álltak meg késő délutánig. Alec sokkal nyugodtabb volt már, de még mindig nem tévesztette

szem elől Gilliant egy pillanatra sem. A lány kénytelen volt ráparancsolni, hogy maradjon

Keith mellett, ha néhány perc egyedüllétre volt szüksége, és alighogy visszatért, a kisfiú

hozzárohant és a kezébe kapaszkodott.

Szegény kis ártatlan teremtés annyira megkönnyebbültnek nézett ki, amikor újra látta.

– Nem fogok eltűnni, Alec.

133

Page 134: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Brodick bácsi azt mondja, hogy már közel vagyunk az otthonomhoz.

– Ismerősnek találod ezt a völgyet?

– Nem – ismerte be a fiú, majd megrántotta a lány kezét. – Gillian! – súgta.

– Igen? – hajolt le hozzá kíváncsian, vajon miért aggódik megint.

– Lovagolhatok veled?

– Nem szeretsz Roberttel lovagolni?

– Nem engedi meg, hogy beszéljek, még most sem, hogy biztonságban vagyunk.

– Lovagolhatsz velem.

– De meg kell kérdezned Brodick bácsit.

– Meg fogom kérdezni. Fejezd be az evést, és addig megyek és megkérdezem.

Brodick éppen visszatért az erdőből, és nagyon gondterheltnek látszott.

– Brodick, milyen messze vagyunk még Alec otthonától?

– Pár órányira.

– Lovagolhat velem Alec erre a kis időre?

– Roberttel fog lovagolni.

– De Robert nem engedi neki, hogy beszéljen.

– A harcosaimnak fontosabb dolga is akad – sóhajtott fel a férfi.

– De egy gyerek ezt nem érti.

– Rendben – egyezett bele Brodick újabb sóhajjal. – Lovagolhat veled. Ma biztonságos

területen vagyunk.

A lova felé indult, de megtorpant.

– Az összes kisfiú annyit beszél, mint ő?

– Nem tudom. Alec az első kisfiú, akivel dolgom van.

– Nagyon jól bánsz vele – mondta Brodick váratlanul. – Nagyon jó szíved van, Gillian.

A lány figyelte, ahogy Brodick lassan elsétál. Úgy tűnt, mintha a nap is őt követné. A

napsugár bearanyozta a fejét, majd lesiklott a vállára, hogy végigfusson az egész testén, és a

völgyet lassú, méltóságteljes léptekkel átszelő harcos aranyba foglalt alakja úgy nézett ki,

mintha maga az isten faragta volna szoborba Mihály arkangyalt, aki képes arra, hogy akár a

pokol összes démonával is megküzdjön. Gillian ebben a pillanatban ébredt tudatára, hogy mit

is jelent neki a férfi. Igazi asszony módjára reagált a látványra, és annyira elfogta a sóvárgó

vágy, hogy könnyek szöktek a szemébe. Annie és Kevin Drummond bájos otthona jelent meg

a szeme előtt. A szép kis kunyhó ajtajában azonban nem Kevin állt, hanem Brodick állt és őt

hívta.

134

Page 135: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Veszélyes dolog fényes nappal álmodozni, mert olyan dolgok megkívánásához vezethet,

amelyek soha nem lehetnek az övéi.

– Kisasszony, talán valami gond van? – kérdezte Liam.

Gillian kis híján kiugrott a bőréből ijedtében a hang hallatán.

– Nem, nincs semmi baj.

Mielőtt a harcos tovább kérdezősködhetett volna, Gillian felkapta a szoknyája szegélyét és a

lovához sietett. Sérült bal kezével nem tudta megragadni a kápát, és kétszeri sikertelen

próbálkozás után Brodickért kiáltott és a segítségét kérte.

A férfi felé ösztökélte a lovát, könnyed mozdulattal felkapta, és valósággal fellökte a

nyeregbe. Robert az ölébe emelte Alecet, majd a saját lovához indult.

– Brodick – szólította meg a férfit suttogva, hogy a többiek ne hallhassák.

– Igen?

– Azt mondta, hogy az önteltség nem a legnagyobb hibám. Talán valami más hiányosságom

járt a fejében?

A férfi kíváncsi volt, hogy mennyi időbe telik, míg a lány kíváncsisága felülkerekedik, és

most erőt kellett vennie magán, hogy nevessen fel hangosan.

– Sok hiányosságod van – jelentette ki. Megesküdött volna, hogy lány smaragdzöld szemében

veszedelmes szikra lobban, miközben büszkén kihúzza magát. Nagyon tetszett neki Gillian

temperamentuma. – Volt azonban egy olyan hibád, amely mellett az összes többi elhalványul.

– Volt? – csodálkozott Gillian. – Már nincs meg ez a hibám?

– Már nincs.

– Könyörgöm, árulja el, mi volt ez a szörnyű hiányosság!

A férfi rávigyorgott.

– Angol voltál.

T I Z E N E G Y E D I K F E J E Z E T

Mintha egy másik világba került volna. Még a naplemente is más volt a Felföldön. Az ég

mintha ragyogó aranyfényben úszó festménnyé változott volna, melyet széles narancssárga

csíkok tarkítanak. A nap középpontja merész vörösben égett, és semmihez sem volt fogható,

amelyet Gillian eddigi életében látott. Azt is tudta, hogy másnap ugyanilyen csodás kép vár

rá. Teremtőm, mennyire kedveli ezt a vidéket!

– Gillian, tudod mit? Majdnem otthon vagyok.

135

Page 136: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igen, egész közel lehetünk hozzá. Már majdnem a hegy tetején járunk.

Alec nagyot ásított.

– Meséld el nekem újra, amikor annyira megijesztetted Morgan bácsikádat, hogy sikítani

kezdett!

– De már legalább ötször elmeséltem.

– De szeretném újra hallani. Kérlek!

– Akkor hunyd le a szemed és pihenj, én pedig elmesélem neked újra.

Alec összegömbölyödve hozzábújt, majd újra ásított.

– Készen vagyok.

– Amikor kislány voltam…

– Egy egész hosszú évig nem beszéltél.

A kisfiú nyilvánvalóan megjegyezte a történetet.

– Igen, így igaz. Majdnem egy egész évig meg sem szólaltam.

Brodick lassabb ügetésre fogta a lovát, hogy bevárja Gilliant. Hallotta, mit mondott Alecnek,

és maga is kíváncsi volt a mese többi részét is.

– És akkor elmentél Morgan bácsihoz lakni, emlékszel?

– Igen, emlékszem – mosolygott a lány.

– De neked kell elmesélned!

– Egy éjszaka szörnyű rémálmom volt…

– Olyan, amilyen nekem is szokott néha lenni?

– Igen – bólintott rá Gillian. – A komornám, akit Liese-nek hívtak, felébresztett, hogy

hagyjam abba a kiabálást, és ahogy már az szokása volt, az ölébe ültetett és ringatni kezdett.

– És majdnem fejre ejtett, mert egyszer csak beszélni kezdtél.

– Pontosan így történt, Alec.

– És a gonosz ember, aki azt mondta, hogy te ölted meg a nővéred, hazudott, mert Liese

megmondta neked, hogy nem te voltál. Nagyon gonosz volt hozzád az a férfi, de tudod mit?

– Nem, mit?

– Brodick bácsi majd tesz róla, hogy megbánja a gonoszságát.

Gillian zavarba jött, mivel tudta, hogy Brodick is hallja a gyerek szavait, ezért gyorsan

folytatta a történetet.

– Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy Christen él, ugyanakkor meg is ijedtem,

hogy talán elveszett. Liese megnyugtatott, hogy fölösleges emiatt aggódnom, mert Morgan

bácsi egészen biztosan segít nekem megtalálni. Azt is mondta, hogy nem kell mást tennem,

136

Page 137: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

csak meg kell kérnem rá. Ő ugyan úgy gondolta, hogy majd reggel kérem meg, de sikerült

meglepnem, amikor leugrottam az öléből és a bácsikám szobájába rohantam.

– Mert még sötét éjszaka volt, ugye?

– Igen.

Alec kuncogni kezdett, mivel tudta, hogy mi következik, és alig tudta visszafogni magát. Kis

válla rázkódott, miközben egyik kezével eltakarta a száját, és várta, hogy a lány folytassa a

mesét. Szeme csillogott izgalmában.

– Liese próbált megállítani, de nem volt elég gyors, és nem mert a bácsikám szobájában

tovább üldözni. Én az ágyhoz rohantam, felmásztam rá, és beleböktem az ujjam a bordái

közé, hogy felébresszem. Nagyon mélyen aludt, még horkolt is, és akármilyen keményen

böködtem is, nem ébredt fel.

A történet teljesen felkeltette Brodick figyelmét, bár nem volt biztos benne, hogy a lány

előadásmódja bilincselte-e le, vagy Alec viselkedése. A kisfiú alig tudott nyugton maradni

Gillian ölében.

– És akkor mit csináltál? – akarta tudni a gyerek.

– Nagyon jól tudod, hogy mit csináltam, hiszen annyiszor elmeséltem már neked, hogy talán

jobban is tudod, mint én.

– De neked kell elmondanod!

– Rákiáltottam szegényre, és a frászt hoztam rá.

Alec harsányan felkacagott.

– És akkor sikítani kezdett, igaz?

– Igaz – nevetett a lány is. – Szegény bácsikám annyira megrémült, hogy a kardja után kapott,

de lába belegabalyodott a takaróba, leesett az ágyról és legurult a padlóra. És itt a mese vége.

– De azt is el kell mesélned, hogyan jártál a nyomában, bárhova is ment és csak beszéltél és

beszéltél egész álló nap.

– De hiszen éppen most mondtad el te magad. A bácsikám elmesélte, hogy amíg nem

beszéltem, minden éjjel azért imádkozott, hogy egy nap mondjam ki a nevét…

– De amikor megszólaltál és abba sem akartad hagyni a beszédet, akkor csendért és

nyugalomért kezdett el imádkozni.

– Így igaz. Tudod, Alec, amikor hazaérünk, ugyancsak nagy lesz az izgalom, és kétlem, hogy

korán ágyba kerülnél. A legjobb lenne, ha most lehunynád a szemed, és megpróbálnál aludni

egy kicsit.

A fiú nagyot ásítva átölelte a derekát.

– Gillian –suttogta.

137

Page 138: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igen?

– Szeretlek!

– Én is szeretlek, kismackóm!

A kisfiú annyira fáradt volt, hogy perceken belül álomba merült. Áldásos csend ölelte őket

körül, amint felfelé kaptattak a meredélyen. Brodick időről-időre hátrafordult, arcán zavart

kifejezés ült, mintha valamin nagyon gondolkodna.

Feltámadt a szél, hideg, metsző, szinte csontig hatoló szél. Gillian érezte, hogy Alec reszket

az ölében, ezért köré tekerte a plédet.

A gyerek súlya hamarosan elviselhetetlennek tűnt sérült bal karjának, ezért Brodickhoz

fordult segítségért. Alec annyira kimerült volt, hogy észre sem vette, amikor bácsikája átvette.

Az a gyöngédség, amellyel a férfi elhelyezte a fiút az ölében Morgan bácsit juttatta Gillian

eszébe, és azt hogyan tartotta őt az ölében, amikor esti mesét mesélt neki. Ettől olyan honvágy

fogta el, hogy legszívesebben sírva fakadt volna.

Brodick rajtakapta, amint őt nézi.

– Alecnek meg fog fájdulni a füle, ha nem takarja be a fejét – bökte ki zavartan Gillian.

A férfi a kisfiú fejére húzta a takarót, de tekintetét nem vette le a lányról.

– Mi aggaszt, kislány?

– Semmi – hazudta a lány. – Csak gondolkodtam…

– És miről? – nógatta Brodick.

Olyan közel léptetett a lányoz, hogy lábuk összeért. Gillian úgy tett, mintha észre sem venné.

– Válaszolj! – követelte.

Gillian nagyot sóhajtott.

– Arra gondoltam, ha majd megnősül, és gyerekei lesznek, milyen nagyszerű apa lesz önből.

– Miből gondolod, hogy nincs gyerekem?

– De hiszen nincs asszonya – nyílt tágra a lány szeme.

– Egy férfinak nem kell asszonyt vinni a házhoz, hogy apa legyen – nevetett Brodick.

– Ezt én is tudom – jegyezte meg a lány, és igyekezett úgy tenni, mint aki jártas a világ

dolgaiban. – Nem vagyok teljesen tudatlan.

– De teljesen ártatlan vagy, nem igaz?

– Ehhez, uram, a világon semmi köze nincs.

Arca egész elpirult zavarában. Igazán kellemes ránézni, gondolta Brodick, és ráadásul nagyon

csábító.

– És van? – suttogta a lány.

– Van mi?

138

Page 139: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Gyereke.

– Nincs.

– Szóval csak tréfálkozott velem.

Mivel a lány szemmel láthatóan választ várt, Brodick gyorsan rábólintott, majd újra az élre

vágtatott.

Néhány perc múlva dörgő hang hallatszott, és a föld megremegett alattuk. Stephen, Aaron,

Liam és Robert azonnal körbevette Gilliant.

– Alecet védjék, és az urukat! – parancsolt rájuk a lány.

– Kisasszony, Maitland földön vagyunk. Nem fenyeget minket veszély – magyarázta Stephen.

– Akkor miért vettek körbe mind a négyen?

– Csak azt akarjuk, hogy a Maitlandek is tudják – vigyorgott Robert.

– Mit kellene tudniuk, Robert?

A férfinak azonban esze ágában sem volt magyarázkodni. Előbukkantak a Maitland harcosok

és körülvették őket. A zaj megriasztotta Gillian kancáját. Mielőtt a lány megnyugtathatta

volna, Liam megragadta a kantárt, és erős kézzel megfékezte az állatot.

Harcosok gyűrűjében álltak, és közelségük nyomasztóan hatott Gillianre. Legalább negyvenen

voltak, és valamennyien komoran bámultak rájuk.

Az egyik férfi előre ugratott, hogy beszéljen Brodickkal. Volt valami ismerős benne, de a lány

nem tudta volna megmondani, hogy mi.

– Az a harcos haragszik Brodickra? – fordult Liamhez.

– Nem, kisasszony. A neve Winslow, és mindig ilyen komor.

– Winslow Iain Maitland csapatainak parancsnoka – szólt közbe Stephen is. – Ráadásul

Brodick fivére is.

Nem csoda, hogy ismerősnek találta. Gillian most felfedezte a közös vonásokat, a hasonló

színeket, és az átható tekintetet. Winslow még a homlokát is pontosan úgy ráncolta, mint

Brodick, gondolta, amikor a Maitland parancsnok felé fordult, szeme résnyire szűkült, és

mondott valamit a testvérének.

Stephen közelebb nyomult a lovával Gillianhez, a másik oldalon Liam húzódott közelebb.

– Winslow tudni akarja, kicsoda maga, kisasszony – súgta Robert a háta mögül.

Gillian látta, hogy Brodick hanyagul vállat von, mintha ő annyira jelentéktelen lenne, hogy

már nem is emlékszik rá, ki ő.

És ennek így is kell lennie, gondolta a lány. Ő tényleg nem számít a férfinak, csak egy eszköz

volt. Rövid ideig ő és Brodick egy csapatot alkottak a közös cél érdekében, hogy

visszajuttassanak egy gyereket a családjához. De most Maitland földön voltak, és feladata

139

Page 140: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

lassan véget ér. Alec újra a szüleinél lesz, Brodick kétségtelenül hazatér, ő pedig megkezdi a

kutatást a nővére után. Elméje felfogta, hogy véget ért a közös út, a szíve azonban

visszautasította. Logikus volt, hogy Brodick visszatér nemzetségfői kötelezettségeihez… és ez

így helyes. De akkor miért érzi ilyen egyedül magát? Nincs szüksége rá, vagy akár más

férfira… a nagybátyján kívül, természetesen. Morgan bácsi volt az ő családja, és amikor

befejezi a kutatást és sikerrel jár, akkor vissza fog térni hozzá.

Brodickot azonban soha nem fogja elfelejteni… sem azt a csókot, amelyet tőle kapott, és

amely a férfinak oly keveset jelentett, neki azonban mindent.

Winslow vonta magára a figyelmét, aki újra felé pillantott, és komor tekintetén látta, hogy

nem tetszik neki valami. Hallotta az angol szót, és kitalálta, hogy azért dühös, mert Brodick

egy idegent vitt a Maitland földre.

Brodick komolyan válaszolt, de olyan hadarva beszélt, hogy Gillian egyetlen szót sem tudott

elkapni. Bármit is mondott azonban, úgy tűnt, sikerült megbékítenie vele fivérét, mert az

hátrált pár lépést és vonakodva bólintott. Akkor Brodick felemelte a takarót Alec arcáról.

Winslow hangosan felkiáltott döbbenetében. Alec nyomban felébredt, ledobta magáról a

plédet, felült és rámosolygott a közelebb nyomuló Maitland harcosokra.

Az összes férfi harsányan éljenzésbe tört ki, és akkora ricsajt csaptak, hogy Gillian csengett a

füle.

Alecnek nagyon tetszett a ráirányuló figyelem. Vidáman integetett apja katonáinak, majd

megfordult Brodick ölében, és tekintete Gilliant kereste. Alec öröme olyan szívmelengető

látvány volt, hogy a lány tudta, soha nem fogja elfelejteni ezt a pillanatot. Köszönöm Istenem,

hogy segítettél hazajuttatni ezt a gyermeket, adott hálát magában az Úrnak.

Gillian ragyogó arcától Brodicknak kihagyott egy pillanatra a lélegzete, és amikor a lány

rámosolygott, legyőzhetetlennek érezte magát. Hogyan tehetett rá ekkora hatást ez a nő ilyen

rövid idő alatt? Mintha az egész világ megváltozott volna örökre, és isten a tanúja, maga sem

tudta, hogy tetszik-e neki ez a változás. Gillian maga volt a…

– Iain hazafelé tart a gyakorlótérről – szakította félbe Brodick gondolait Winslow.

– Fel kell készíteni – jegyezte meg Brodick. – Nagy megrázkódtatás lesz, hogy a halottnak

hitt fiú visszatér.

Winslow nevetett.

– De örömteli megrázkódtatás – jelentette ki, mielőtt ellovagolt volna.

A Maitland harcosok megpróbáltak közelebb nyomulni Gillianhez, amit a Buchananek zokon

vettek, és ha Brodick nem vetett volna gátat a kibontakozó ellenségeskedésnek, Gillian

140

Page 141: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

biztosra vette, hogy igazi csata bontakozott volna ki pillanatokon belül. Így csak néhány

dühös szó hangzott el, pár kemény oldalba taszítás, de komoly kár nem keletkezett senkiben.

Brodick vezette a menetet az utolsó hegygerincig. A hegyoldalban különböző méretű és

formájú kunyhók sorjáztak, néhány szürkébb, mások élénk színűre festett ajtókkal. Ahogy a

csapat elhaladt, a férfiak és nők kiszaladtak a kunyhókból és követték őket. Mindannyian úgy

bámultak, mintha csodát látnának, néhányuk még keresztet is vetett, és fejét halk imára

hajtotta. Mások örömkönnyeiket törölgették.

A Maitland kastély egy meredek hely lábánál magasodott. A szürke kőépület meglehetősen

komor látványt nyújtott, mivel a hatalmas ajtókat és ablakokat fekete anyaggal vonták be.

Brodick Aleckel a karjában leszállt a lóról, intett Robertnek, hogy segítsen Gilliannek, majd

letette a kisfiút. Alec Gillianhez futott, belekapaszkodott a kezébe és húzni kezdte a lépcső

felé.

A tömeg csendben közelebb nyomult. Brodick megfogta Gillian másik kezét, majd bátorítóan

meg is szorította, amikor látta, hogy a lány milyen kényelmetlenül érzi magát a kíváncsi

tekintetek kereszttüzében. Megállt a bejáratnál, felnyúlt és letépte a fekete leplet. A felhangzó

örömujjongás a földet is megrengette. Brodick kinyitotta az ajtót, és hátralépett, hogy Gillian

beléphessen, de a lány a fejét rázta, és közelebb lépett, hogy Brodick is hallja, amit mond a

nagy kiabálásban.

– Alec bizonyára tanúk nélkül szeretne találkozni először a szüleivel. Én boldogan várok itt.

– Én viszont jobban örülnék, ha bent lennél – lökte gyengéden előre a férfi. Gillian úgy

döntött, hogy az ajtónál fog várni, és pár percre magára hagyja a kisfiút a szüleivel, és

semmilyen noszogatás vagy lökdösés nem változtathatja meg a véleményét.

Az előtérben csak egyetlen gyertya fénye pislákolt az emeletre vezető lépcsőnél álló

szekrénykén. Gilliantől balra három lépcsőfok vezetett a nagyterembe. A kandallóban

lobogott a tűz, és a négyszögletű termen egy hosszú faasztal húzódott végig. Az egyik végénél

egy nő hajolt a varrása fölé. Mellette két gyertya égett. Gillian nem látta ugyan a nő arcát, de

biztos volt benne, hogy Alec édesanyja az. Az asszony nem nézett fel, bár biztosan hallotta az

ajtó nyitódását. Úgy tűnt a kívülről behallatszó zaj is teljesen hidegen hagyja.

Gillian előbb hallotta meg a Maitland uraság hangját, mintsem meglátta volna.

– Az ég szerelmére, mi ez a nagy ricsaj? – akarta tudni Iain.

A hang a hátsó folyosóról jött. Alec apja a kamra felől lépett a nagyterembe, észrevette

Brodickot, és magyarázatot követelt a kiabálás okára.

141

Page 142: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Alec már elindult szülei szobája felé, de amikor meghallotta apja hangját, megfordult és

visszaszaladt. Végigrohant a kőpadlón, leugrott a nagyterembe vezető három lépcsőn és karját

kitárva felkiáltott:

– Mama… papa… itthon vagyok!

T I Z E N K E T T E D I K F E J E Z E T

A döbbenet kis híján végzett a szüleivel. Életében először Iain Maitland csak tehetetlenül állt,

és meg sem tudott szólalni. Mintha csak fejjel nekiment volna a kőfalnak, hátratántorodott.

Hitetlenkedve rázta a fejét. Szeme elhomályosult.

– Alec? – suttogta rekedten, majd felüvöltött. – Alec!

Judith Maitland felugrott és boldogan felsikoltott. Az elfeledett varrókosárka a földre gurult.

Judith a szívéhez kapott, tett egy bizonytalan lépést fia felé, majd ájultan rogyott a padlóra.

Szerencsétlenségére Brodick túlságosan messze volt tőle, hogy elkaphassa, férje pedig még

mindig annyira a megrázkódtatás alatt állt, hogy csak tehetetlenül nézte asszonya ájulását.

Alec majdnem leverte lábáról az apját, amikor teljes sebességgel nekirohant. Iain igyekezett

lerázni magáról a bénultságot. A hatalmas harcos reszketve térdre hullt, fejét lehajtva és

szemét lehunyva ölelte magához fiát.

A kisfiú a vállára hajtotta a fejét, és aggodalmasan pislogott az anyjára.

– Nem kellene felemelned a mamát, papa?

Iain felállt, de képtelen volt elengedni a fiát, ezért ráparancsolt Brodickra, hogy csináljon

valamit Judithtal.

Brodick kezét az asszony válla alá csúsztatva, gyengéden a karjába emelte. Judith arca

hófehér volt, és semmilyen rázogatás nem tudta magához téríteni.

– Ugyancsak meglepted az édesanyádat, Alec – jelentette ki Brodick. – Ő lélekben már holtan

látott és el is temetett téged.

– Nem – rázta meg a fejét Iain. – A szívében még élt a remény.

Judith kinyitotta a szemét, és látta, hogy Brodick karjában van.

– Miért…

– Mama, felébredtél! – örvendezett Alec.

Brodick gyorsan letette Judithot, de nem engedte el, hátha az újra elájul. Hirtelen elárasztották

az érzelmek, és megállíthatatlanul zokogni kezdett. Iain magához ölelte, míg Alec csak

bámult, majd nyugtalankodni kezdett.

142

Page 143: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem szabad sírnod, mama. Nem haltam meg. Itthon vagyok. Papa, mondd meg neki, hogy

ne sírjon!

– Azért sír, mert boldog, hogy hazajöttél – nevetett Iain. – Adj neki néhány percet, és ő maga

is ezt mondja majd.

Judith reszkető kézzel érintette meg Alec arcát.

– Imádkoztam, hogy még…

Brodick lassan hátrahúzódott. Nem akarta zavarni a bensőséges pillanatot, és Gilliant is

szerette volna megtalálni. Azt hitte, hogy a lány vele tartott, amikor belépett a nagyterembe,

de most látta, hogy tévedett. A lépcső melletti padon ülve talált rá. Kezét összekulcsolta az

ölében, tekintetét a padlóra szegezte.

– Mit csinálsz itt?

– Várom, hogy a Maitlandek kiörüljék magukat a fiuk szerencsés hazatérésén. Úgy éreztem,

nagyon tolakodó lenne tőlem, ha most zavarnám őket. Szükségük van néhány perc magányra.

Brodick melléült, elfoglalva a kis pad minden szabad centiméterét. Gillian egyszerre csak azt

vette észre, hogy teljesen a férfihoz szorul. Korábban medvéhez hasonlította Brodickot, és a

kép most sokkal valósabbnak tűnt.

A férfi megfogta a kezét, és óvatosan felhúzta ruhájának az ujját.

– Le kell venned ezt a kötést, mielőtt lefekszel ma este.

– Le fogom.

Brodick nem engedte el a kezét, és Gillian nem húzta el.

– Brodick!

– Igen?

Egy hosszú percig csak nézte a férfit, mielőtt megszólalt volna.

– Szeretnék köszönetet mondani a segítségéért. Ön nélkül Alec soha nem térhetett volna haza

a szüleihez.

Brodick nem értett vele egyet.

– Nem én hoztam ő haza, Gillian, hanem te. Én alig segítettem – tette hozzá. – De ha én nem

lettem volna, te akkor is megtaláltad volna a módját, hogy hazahozd a fiút.

Iain Brodickért kiáltott, de Gillian megfogta a kezét és a férfi figyelme újra felé fordult.

– Igen?

– Miután beszélt Alec szüleivel… visszatér az otthonába?

Brodick felállt és a lányt is felhúzta. Alig néhány centire álltak egymástól. A férfi lehajtotta a

fejét, a lány felé fordította az arcát, ahogy szerelmesek közt szokás. Az ördögbe is, szeretné

megcsókolni! Egy hosszú, szenvedélyes csók, melyet követne a második, majd a harmadik…

143

Page 144: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A férfi tekintetétől Gillian karja csupa libabőr lett.

– Válaszolna? – suttogta.

– Mit is kérdeztél? – kérdezte türelmetlenül.

A férfi éles hangjától megdöbbenve Gillian hátralépett, nekiütközött a padnak.

– Miután beszélt a Maitlandekkel, visszatér az otthonában? – ismételte meg a kérdést, majd a

kezét bámulva hozzátette. – Végül is, ön a nemzetségfő. Biztosan vannak kötelezettségei.

– Valóban sok tennivaló vár rám – bólintott.

– Igen, értem. – A lány igyekezett elrejteni előle csalódottságát. – Köszönetet kell mondanom

önnek azért, amit Alecért és értem tett, de a kötelességét teljesítette, mivel Alec biztonságban

van itthon. Nem is tudom, hogy mit… tettem volna… ön nélkül… – Tudta, hogy

összefüggéstelenül beszél, de képtelen volt uralkodni magán. – Természetesen haza kell

térnie, csak arra gondoltam…

– Igen?

A lány finoman felvonta a vállát.

– Arra gondoltam, hogy talán szívesen találkozna újra a barátjával Ramsey Sinclairrel.

Brodick felemelte a lány állát a hüvelykujjával.

– Találkozni fogok vele, mielőtt elhagynám a Maitlandeket. Ramsey hamarosan itt lesz.

– Miből gondolja, hogy…

A férfi nem engedte, hogy befejezze a kérdést.

– Elküldtem Dylant, hogy figyelmeztesse, emlékszel?

– Igen, de…

– Ramsey beszélni szeretne veled, mihelyt lehetséges. Ide fog jönni – jósolta.

– De ön hazatér?

– Már mondtam, hogy rengeteg kötelezettségem van.

– Nem tudna egyenesen válaszolni? – kiáltott rá a lány elkeseredetten.

Iain újra Brodick nevét kiáltotta.

– Gyerünk, Gillian! Iain biztosan meg ismerni. Elég ideje volt, hogy túltegye magát a

meglepetésen.

– És a felesége?

– Neki legalább egy hét kell majd hozzá. Nem hiszem, hogy egy pillanatra is szem elől fogja

téveszteni Alecet ez idő alatt.

Gillian leporolta a ruháját.

– Szörnyen nézek ki.

– Így igaz.

144

Page 145: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian megemelte a szoknyája szegélyét, hogy lemenjen a lépcsőn, de Brodick elkapta a

karját.

– Azt kérted, hogy egyenes választ adjak – mondta neki halkan. – Én csak arra lennék

kíváncsi, hogy te miért nem egyenesen kérdezel.

– Az ég szerelmére, mit akar ez jelenteni? Ön szerint mit kellene kérdeznem?

– Amit kérdezni akarsz.

– Ön igazán bosszantó ember!

– Már sokan mondták. És türelmetlen is – tette hozzá. – Egyelőre azonban hajlandó vagyok

várni.

– Ott van, mama. Ő Gillian! – kiáltotta Alec.

A lány elhúzódott Brodicktól és mosolyogva nézte, ahogy a kisfiú felé rohan. Alec megfogta

a kezét, és húzni kezdte.

– Ne félj a papától! A legtöbb nő fél tőle, de te talán nem fogsz, mert nem vagy olyan, mint

ők.

Gillian egyáltalán nem volt olyan magabiztos, mint Alec feltételezte, mert Iain Maitland

igazán tiszteletet keltő férfiú volt. Magas és izmos. Ha szürke szemével ránézett, Gillian úgy

érezte, hogy olvasni tud a gondolataiban. Egyedül sötét hajának lágy hullámai enyhítettek

valamit arcának komorságán. Ha nem lett volna annyira tekintélyt parancsoló, Gillian úgy

vélte, majdnem olyan jóképű lenne, mint Brodick.

Judith Maitland kedves mosolya enyhítette a félelmetes légkört, amelyet ura megjelenése

keltett. Gyönyörű nő volt, de a szeme színe – tiszta ragyogású ibolyakék – volt az, amely

megragadta az embert. Apró termetű, kecses asszony volt, mégis volt benne valami olyan

előkelőség, amitől Gillian úgy érezte, hogy egy királynő előtt áll. Mivel neki magának égető

szüksége lett volna egy fürdőre és tiszta ruhára, el tudta képzelni, hogy a másik nő szemében

úgy nézhet ki, mint egy lompos parasztasszony.

Alighogy Brodick bemutatta őket egymásnak, Judith előrelépett és megragadta Gillian kezét.

– Megtalálta és hazahozta nekünk a fiunkat – mondta remegő hangon. – Ezt soha nem tudjuk

visszafizetni önnek.

Gillian gyors pillantást vetett Brodickra. A Maitlandek szemmel láthatóan abban a

meggyőződésben voltak, hogy Alec elveszett. Teremtőm, hogy fogja nekik elmagyarázni,

hogy mekkorát tévednek?

– Jöjjön, üljön az asztalhoz – invitálta Judith. – Bizonyára megéhezett a hosszú úttól. Alec

elmondta, hogy egyenesen Angliából jött idáig – tette hozzá, miközben az egyik székhez

vezette a lányt.

145

Page 146: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igen, Angliából jöttem.

– Én is angol vagyok.

– Nem, Judith – szólt közbe az ura. – Te csak voltál angol.

Az asszony elmosolyodott.

– Az itteni férfiak egyszerűen megváltoztatják a történelmet, ha az úgy tetszik nekik.

– Maitland vagy – jelentette ki Iain. – Ez minden, amit bárkinek is tudnia kell rólad. Brodick,

tölts bort magadnak és ülj le! Hallani akarok minden részletet, mielőtt beengedném a családot

és a barátainkat. Alec, gyere ide apádhoz! – tette hozzá, hangjából szeretet csendült.

A kisfiú az asztalhoz futott, és apja széke mellé húzott egy széket. Gillian észrevette, hogy a

nemzetségfő keze reszket, amint fia vállára teszi kezét. Alec rámosolygott és leült, de

nyomban fel is állt, mivel apja figyelmeztette, hogy nem illik a hölgyek előtt helyet foglalnia.

A Maitland parancsnok, Winslow lépett be a nagyterembe, és meghajolt ura és asszonya felé.

– Ramsey Sinclair átlépte földünk határát és egy órán belül itt lesz.

– Máris eljutott hozzá a hír Alec szerencsés megmeneküléséről? – csodálkozott Iain.

– Én küldtem érte Dylant – magyarázkodott Brodick, majd fivéréhez fordult.

– Gillian, szeretném, ha megismernéd a bátyámat, Winslow-t. Winslow, ő Lady Gillian.

Winslow meghajolt.

– Lady Gillian, maga Angliából jött? – kérdezte komor arckifejezéssel.

– Igen, angol vagyok, és ezen nem tudok változtatni. Kellemetlen önnek ez a tény?

Winslow-nak sikerült meglepnie Gilliant egy gyors mosollyal.

– Az attól függ.

– Mitől?

– A fivéremtől. – Minden további magyarázat nélkül ejtette a témát, és Brodickhoz fordult. –

Meglátogatod az asszonyomat és a fiaimat, mielőtt elmennél. Nagyon elkeserednének, ha nem

jönnél el.

– Természetesen meglátogatom őket.

– Hozd ide őket, Winslow – utasította Iain. – Ma este ünnepelünk. A gyerekeknek nem kell

korán lefeküdniük.

– Winslow, nem tudja véletlenül, hogy Ramsey öccse, Michael fivérével tart-e? – kérdezte

Gillian.

Ha a harcos különösnek is gondolta a kérdést, nem mutatta.

– Nem tudom, hölgyem, de hamarosan kiderül – hajolt meg újra, és elhagyta a termet.

Judith személyesen gondoskodott róla, hogy egy nagy korsó tiszta víz kerüljön az asztalra a

vendégeinek.

146

Page 147: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Papa, hol van Graham?

– A bátyád Patrick bácsikádnál van, de hamarosan itt lesz. Nagyon fog örülni, ha meglát.

– Mert hiányoztam neki? – faggatta mohón a kisfiú.

– Mindannyiunknak hiányoztál – mosolygott rá apja.

– A mamának hiányoztam a legjobban. Még mindig mennyire reszket, mert annyira

megleptem. Nézd, papa! Még a vizet sem tudja kitölteni. Most megint sírni fog?

– Valószínűleg – nevetett Iain. – Jó időbe telik majd anyádnak… meg nekem is – tette hozzá

–, amíg megemésztjük ezt az örömteli meglepetést.

Alec nem túlzott, amikor Judith állapotáról beszélt. Az asszony már a víz felét az asztalra

locsolta, ám a poharakba mégsem jutott egy csepp sem. Keze vadul reszketett, valahányszor

fiára nézett, és szemét könnyek homályosították el. Iain megfogta asszonya kezét.

– Ülj le, kedvesem! – mondta neki halkan.

Az asszony közelebb húzta székét, leroskadt rá és urához simult. Iain vizet töltött Gilliannek,

de amikor a lány a kupáért nyúlt, meglátta, hogy milyen koszos a keze, erre gyorsan az asztal

alá rejtette.

Iain átkarolta asszonyát és Gillianre nézett.

–Hogyan talált rá a fiamra? Mindent apró részletet hallani akarok! Kezdje az elején! –

parancsolta, majd elhallgatott egy pillanatra, és megsimogatta Alecet, mielőtt folytatta. – Kész

csoda, hogy egy ötéves kisfiú túlélte a zuhatagot.

– Alec csak ötéves? – csodálkozott Gillian.

– De hét leszek.

– A bátyád hétéves – emlékeztette őt az apja.

– De én is leszek hétéves – erősködött a kisfiú.

Alec leugrott a székről, odaszaladt Gillianhez, felmászott az ölébe és megölelte.

– Úgy látom, jó barátok lettek Aleckel – jegyezte meg Judith, mosolyogva.

– Iain, talán várhatnál addig a részletekkel, míg Alec lefekszik – javasolta Brodick.

– De ma sokáig fennmaradok, mert a papa mondta, hogy ünneplünk – szólt közbe Alec. –

Ugye, ezt mondtad, papa?

– Igen – bólintott rá az apja.

– Tudod mit, Gillian? – súgta Alec.

– Nem, mit? – hajolt előre a lány.

– Amikor lefekszem, a mama egészen addig mellettem marad, amíg el nem alszom, és a

bátyám is abban a szobában alszik, ahol én, és így talán nem lesznek rémálmaim és nem

fogok félni.

147

Page 148: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Talán ma éjjel egyáltalán nem fogsz álmodni.

– De neked is kell valaki, aki veled alszik, hogy te se félj, ha nem leszek melletted.

– Velem minden rendben lesz – nyugtatta meg Gillian, a kisfiút azonban nem tudta

meggyőzni.

– De mi lesz, ha megrémülsz? Kell valaki, aki felébreszt. Talán megkérhetnéd Brodickot,

hogy most is aludjon veled, mint a múltkor.

Gillian gyorsan fiú szája elé tette a kezét, hogy elhallgattassa. Arca lángolt zavarában. Érezte,

hogy Brodick figyeli, nem mert a férfira nézni.

– Alec, édesem, zavarba hozod Gilliant – nevetett Judith.

– Mama, tudod, hogy szokott engem hívni Gillian?

– Nem, hogyan?

– Kismackómnak – mondta kuncogva a kisfiú.

Iain tekintete ide-odajárt Brodick és Gillian között.

– Laggan atya visszatért hozzánk – jegyezte meg. – És jött vele egy fiatalabb pap is, akit

Stevensnek hívnak.

– Miért mondod ezt nekem? – kérdezte Brodick.

– Csak azt akartam, hogy tudd, két elérhető pap is van a közelben – magyarázta Iain, és

jelentőségteljes tekintetet vetett Gillianre.

– Nem aludtam Brodickkal – tört ki a lányból. – Semmi szükségem a papra.

– De igenis vele aludtál.

– Alec, nem illik vitatkozni az idősebbekkel – feddte meg az anyja.

– De mama…

– Csitt, édesem!

Gillian Brodickra bámult. A férfi könnyedén tisztázhatná ezt a szörnyű félreértést, csak egy

szavába kerülne, hogy megmagyarázza. Azonban úgy látszott, Brodicknak esze ágában sincs

magyarázkodni. Helyette Gillianre kacsintott.

– Nem is gondoltam volna, hogy egy arc ennyire el tud vörösödni – jegyezte meg.

– Magyarázza meg! – követelte a lány.

– Mit kellene megmagyaráznom? – kérdezett vissza ártatlan arccal Brodick.

Gillian erre Judithhoz fordult.

– Letáboroztunk éjjelre… és egyáltalán nem arról van szó, mint aminek hangzik… aludtam…

és amikor felébredtem… akkor mind ott voltak.

– Mind? – húzta fel a szemöldökét Iain.

– Brodick emberei.

148

Page 149: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Brodick embereivel is együtt aludt?

Gillian nem vette észre, hogy a férfi csak tréfálkozik vele.

– Nem… azaz… csak aludtunk. Semmi más nem történt, uram.

– Ne gyötörd tovább! – szólt rá urára Judith. – Nem látod, hogy mennyire kínos ez Gilliannek.

Ő még nem érti a felföldi humort. Mi történt a karjával? – fordult a lányhoz arra gondolva,

hogy a kevésbé kényes téma majd eltereli a figyelmét. – Láttam a kötést, és kíváncsi voltam,

hogy…

Alec félbeszakította anyját. Leugrott Gillian öléből.

– Papa, el kell mennünk sétálni.

– Most?

– Igen, papa, most.

– Alec, szeretnék beszélni Brodickkal és Gilliannel. Alig várom, hogy elmondják, hogyan

találtak rád.

– De, papa, el kell mondanom, hogy mit tettem, és te dühös leszel rám. El kell mennünk

sétálni, hogy gondolkozhassak a hibámon.

– Gyere ide, fiam! – parancsolta Iain, aki tisztán látta az aggodalmat a gyerek szemében.

A kisfiú vonakodva odament hozzá, fejét végig lehajtva tartotta. Iain a vállára tette a kezét és

előrehajolt. Alec szemében könnyek gyűltek.

– Nagyon megijedtem, papa, és megvágtam Gillian kezét, és akkor az feldagadt, és Annie-nak

kellett meggyógyítania, és az egész az én hibám, mert én sebeztem meg, és tudom, hogy nem

szabad a hölgyeket bántani, de annyira megijedtem. Nem szerettem Angliában lenni, és haza

akartam jönni. – Ezzel átkarolta apja nyakát, és keserves zokogásra fakadt.

– Alec nagyon aggódott, hogy csalódást okoz önnek, uram – magyarázta Gillian. – Nem

értette meg, hogy segíteni próbálok neki. Egy kötélen lemászott egy szakadékba, de a kötél

már öreg és foszlott volt, és… – segélykérően nézett Brodickra. Hirtelen úgy érezte, képtelen

megmagyarázni a történteket, annyira fáradt és kimerült.

– A fiam össze-vissza beszél. Azt mondja, Angliában volt?

Gillian lélekben felkészült az előtte álló megpróbáltatásra.

– Igen, igazat beszél. Alec Angliában volt.

– Ugye, mondtam, papa.

Iain biccentett, de tekintetét nem vette le a lányról.

– Hogyan került a fiam Angliába?

– Alec nem zuhant bele a vízesésbe. Elrabolták az ünnepségekről, és fogságban tartották egy

angliai kastélyban. Ott találkoztam vele.

149

Page 150: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Iain arckifejezése megváltozott. Alecet az anyja ölébe tette, és felállt. A fia kedvéért

igyekezett uralkodni haragján, és nem kiabált, bár arra lett volna kedve.

– Ki rabolta el?

Gilliant rémület fogta el, ahogy a férfi fenyegetően fölé tornyosult, mintha magában máris

eldöntötte volna, hogy ő a felelős azért, mert a fia veszélybe került.

– Tévedésből történt – kezdte.

– Még szép, hogy tévedés volt – üvöltötte Iain.

Alec szeme tágra nyílt.

– Dühös vagy, papa?

A férfi mély lélegzetet vett.

– Igen.

– Nem rád haragszik, Alec – súgta Gillian.

– Ezt ő is tudja – csattant fel Iain.

– Ne merj Gillianre támadni! – szólt bele Brodick is, aki eddig csendben figyelte a

beszélgetést. Hangja ugyanolyan dühösen csengett, mint Iainé. – Ő legalább olyan ártatlan,

mint a fiad. Ülj le! Elmondom, mit tudtam meg. Tudom, hogy alig várod, hogy halld az egész

történetet, de akkor se emeld fel a hangod Gillian szemben! Nem tűröm, hogy megtedd!

Gillian látta, hogy Iain menten felrobban a dühtől, ezért sietve közbeszólt, mielőtt a két férfi

egymásnak esett volna.

– Amikor azt mondtam, hogy tévedés volt…

– Igen? – nézett rá Iain.

– A férfiak, akik elrabolták Alecet, azt hitték, hogy Ramsey öccsét, Michaelt viszik magukkal.

Rossz fiút raboltak el.

– Az ég szerelmére… – Iain annyira dühös volt, hogy nem tudta folytatni.

– Ülj le, Iain, és hallgasd meg Gilliant! – szólt rá halkan Judith.

A férfi kis híján felborította a széket, amikor kirántotta az asztal mellől, mielőtt leült volna rá.

Hátradőlt, és kemény pillantást vetett a lányra.

– Kezdjen bele!

– Ez egy nagyon hosszú történet, uram, és Ramsey bármelyik pillanatban itt lehet, nem igaz?

Ha várhatnánk addig…

Iain álla megfeszült, és megrázta a fejét.

– Papa, tudod mit? – A kisfiú apjára mosolygott beszéd közben, és az odanyúlt, hogy

megsimogassa.

– Nem, mit? – kérdezte rekedt hangon.

150

Page 151: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Kétszer is elszöktünk, de először visszavittek minket, és az egész az én hibám volt, mert

nem vártam, ahogy Gillian mondta.

Iain meglepetten pislogott, miközben próbálta megfejteni fia különös magyarázatát.

– Mi történt, amikor először elszöktél?

– Kötélen lemásztam a szakadékba, bizony ám – büszkélkedett a kisfiú. – De nem jó kötelet

vittem magammal.

– A kötél már foszlott volt – szólt közbe Gillian.

– A fiam lemászott egy szakadékba egy foszladozó kötélen? – dühöngött Iain. – És maga hol

volt, amikor ez történt?

– Papa, Gillian azt mondta nekem, hogy várjak rá, de én nem vártam, és nem a kanyon felé

kellett volna menni, de azt hittem, hogy arra gyorsabb lesz. De utána jó és engedelmes

voltam, ugye, Gillian?

– Igen, Alec.

– Az istállóban kellett volna várnom.

– De nem vártál – mondta az anyja.

– Nem, és azt hittem, hogy Gillian hányni fog, mert egész zöld lett az arca, amikor áthajolt a

sziklaperemen és meglátott engem. Azt mondta, hogy szörnyen rosszul szokta érezni magát,

amikor le kell néznie valahonnan és néha el is szédül.

– Ön fél a… – kezdte Judith, de Iain félbeszakította a saját kérdésével.

– De mégis lemászott Alecért?

– Nem volt más választásom.

– Értem kellett jönnie, papa – magyarázta Alec. – És éppen jókor ért oda, mert a kötél el is

szakad pont akkor, amikor sikerült elkapnia. Azt mondta, hogy szörnyen félt, de nem hányta

el magát.

Úgy tűnt, a kisfiút ez a tény némileg elszomorította. Egyik szülője sem mosolyodott el, mivel

mindketten arra gondoltak, hogy kis híján elvesztették a fiukat.

Arra is rá kellett döbbenniük, hogy Gillian valójában megmentette Alecet.

– Igyekszem türelemmel lenni, amíg Ramsey meg nem érkezik – jelentette ki Iain. – De

legalább annyit tegyen meg, hogy megmondja azoknak a gazembereknek a nevét, akik

elrabolták a fiamat – követelte. – Istenemre, tudni akarom a nevüket, most rögtön!

– Figyelmeztettelek, hogy ne beszélj ilyen hangon Gilliannel. Most pedig parancsolom neked,

Iain, hogy fogd vissza magad! Nem tűröm, hogy felizgasd!

Judith Maitland nem tudta volna megmondani, hogy Brodick dühös kitörése Iaint vagy

Gilliant lepte-e meg jobban. Iain elképedve, Gillian hitetlenkedve bámult a harcosra.

151

Page 152: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Iain gyorsan magához tért. Előrehajolt.

– Parancsolni merészelsz nekem? – sziszegte dühösen.

Brodick is előrehajolt.

– Pontosan ezt szán…

– A kiabálás nem izgat fel – szólt közbe gyorsan Gillian, remélve, hogy sikerül elcsitítania az

ellenséges hangulatot.

– De engem igen, Gillian!

A lány ara gondolt, vajon Brodick észrevette-e, hogy szinte kiabál vele. Judithra nézett

segítségért, de Alec volt az, aki megmentette a helyzetet.

– Papa, ne kiabálj Gilliannel! – kiáltott fel. Odarohant a lányhoz, és felmászott az ölébe. – Ő

soha nem kiabált velem, még akkor sem, amikor az a férfi megverte. De ő jól becsapta, papa.

– Valaki megverte Gilliant? – döbbent meg Iain.

– Igen – bólintott Alec. – Gillian magára vonta a figyelmét, hogy megvédjen engem.

A kisfiúnak hirtelen eszébe jutott a gyűrű, amelyet Gilliantől kapott, és levette a szalagot a

nyakáról.

– Gillian azt mondta, hogy ő lesz a bajnokom, ugyanúgy, mint Brodick bácsi, és hogy

megtarthatom a gyűrűt, amíg haza nem érünk. Megígérte nekem, hogy nem engedi, hogy

bárki is bántson, és nem is engedte. Már nincs szükségem a gyűrűre, hogy emlékeztessen,

biztonságban vagyok, de akkor is szeretném megtartani.

– Nem lehet a tiéd, Alec – mondta neki halkan Gillian.

A fiú vonakodva adta oda neki a gyűrűt.

– Brodick bácsi azt mondta, hogy örökre megtarthatom a tőrét.

– Akkor sem adhatom neked a nagymamám gyűrűjét – nevetett Gillian.

Judith férje karjára tette kezét.

– Ugye, te is tudod, ha nem lett volna Gillian, akkor a fiunk már nem élne.

– Persze, hogy tudom…

– Akkor azt javaslom, hogy ne bánj úgy vele, mintha ő lenne felelős a történtekért, és kiabálás

helyett inkább köszönd meg, amit tett. Én mindjárt térdre ereszkedem előtte, és úgy adok hálát

istennek, hogy Alechez vezette őt. Igazi őrangyala volt a fiunknak.

Az érzelmektől fűtött beszéd zavarba hozta Gilliant, és a fejét rázta tiltakozásul. Judith

megtörölte szemét, és felállt.

– Gillian – kezdte Iain habozva. – Köszönöm, hogy megmentette a fiamat, és igazán nem

szándékoztam úgy viselkedni, minta magát tartanám felelősnek. Elnézést kérek, ha ilyen

152

Page 153: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

benyomást keltettem volna. Bármilyen nehéz lesz is, megvárom, amíg Ramsey csatlakozik

hozzánk, és csak akkor kérek magyarázatot.

Judith arca ragyogott az elégedettségtől.

– Biztos vagyok benne, hogy most hallottalak először bocsánatot kérni. Ez igazán nagy

jelentőségű esemény. És ha már úgyis ilyen engedékeny hangulatban vagy, akkor azt

javasolnám, hogy Ramsey-vel együtt várjatok Gillian történetére, amíg véget ér az ünneplés.

A mai este Alecé, és a rokonaink és barátaink hamarosan itt lesznek, hogy megünnepeljék

szerencsés hazatérését. – Judith meg sem várta ura beleegyezését. – Gillian biztosan szeretné

felfrissíteni magát.

– Gillian szeret fürödni – szólt közbe Alec. – Engem is megfürdetett. Én nem akartam, de ő

ragaszkodott hozzá.

– Igazán jó gondodat viselte – nevetett Judith, és megfogta Gillian karját. – Mit szólna egy

forró fürdőhöz?

– Az most nagyon jól esne.

– Keresek tiszta ruhát, ezeket pedig kimosatom – ígérte az asszony. – A Maitland pléd jó

melegen fogja tartani – tette hozzá. – Nappal ugyan még meleg van, de éjszakák hűvösek.

Brodicknak egyáltalán nem tetszett, hogy Gillian Maitland plédet viseljen. Végig sem

gondolva, mit tesz, megszólalt.

– Gillian Buchanan színeket fog viselni az ünnepségen.

Iain összefonta a két karját a mellkasán, és hátradőlt a széken.

– Miért akarod, hogy a te színeidet viselje? Arra készülsz, hogy…

Brodick a szavába vágott.

– Az embereim… nagyon felháborodnának. Biztos, hogy fellázadnának, ha meglátnák rajta a

te plédedet, Iain. Nagyon megkedvelték a lányt, közénk tartozónak tekintik és védelmezi.

Amíg Gillian a Felföldön tartózkodik, a mi színeinket fogna hordani. Nem tűröm, hogy

megsértsék a Buchanan harcosokat.

– Azon aggódsz, hogy az embereid megsértődnek? – vigyorgott Iain. – Valóban ezt hallottam

volna a te szádból? Az isten szerelmére, hiszen ők harcosok, nem…

Azt akarta mondani, hogy asszonyok, de gyorsan meggondolta magát, amikor felesége szúrós

pillantást vetett rá. Gyerekek, fejezte be végül mosolyogva a mondatot.

Judith felnevetett, mivel nagyon jól tudta, hogy az ura az ő kedvéért igyekezett diplomatikus

lenni. A lépcső felé indult, Gillian azonban visszafordult Brodickhoz.

– Brodick, megígérte a fivérének, Winslow-nak, hogy meglátogatja a családját.

– Tudom, hogy mit ígértem.

153

Page 154: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Akkor itt lesz, amikor visszatérek?

A férfi elkeseredetten sóhajtott fel, amiért a lány még mindig nem meri egyenesen feltenni a

kérdését.

– Igen, itt leszek.

Gillian biccentett, majd Judith után sietett. Igyekezett elrejteni, hogy micsoda

megkönnyebbülést érzett, amikor azt hallotta, hogy Brodick marad még egy ideig,

ugyanakkor ingerült is lett magára, amiért így érez. Tisztára bolond módjára viselkedett,

amikor hagyta, hogy ennyire függővé váljon a férfitól. Nincs joga a férfira támaszkodni. Nem,

egyszerűen nem kérhet tőle többet.

Mindent elkövetett, hogy kiverje Brodickot a fejéből, mialatt fürdött. Judith egy halványsárga

ruhát készített ki neki. Mellben ugyan kicsit merész volt, elég sokat láttatni engedett a

kebléből, de Judith úgy vélte, a ruha így is illendő viselet. Brodick felküldött egy Buchanan

plédet, és Judith megmutatta a lánynak, hogyan kell eligazítani a ráncokat a dereka körül.

Aztán az egyik végét átvetette a lány bal vállán, majd bedugta a végét az övébe.

– Hosszú ideig tartott, míg megtanultam, hogyan kell ezt csinálni – magyarázta közben. – Egy

örökkévalóságig, mert a ráncok soha nem akartak helyesen állni. Csak egyetlen módon lehet

elsajátítani ezt a művészetet, ha állandóan gyakorolja az ember.

– A pléd nagyon fontos a felföldieknek, igaz?

– Ó, igen. Ők… akarom mondani, mi… nagyon különös emberek vagyunk. A plédnek mindig

takarnia kell a szívet – magyarázta. – Büszkén viseljük a színeinket. – Hátralépett és

szemügyre vette Gilliant. – Nagyon csinos vagy – jelentette ki, áttérve a bizalmas hangra. –

Gyere, üljünk a tűz mellé, és megfésülöm a hajad. Úgy tűnik, majdnem teljesen megszáradt.

Nem bánnád, ha közben kérdeznék egy-két dolgot? Szörnyű vagyok, nem? – nevette el magát.

– Az uramat arra kárhoztattam, hogy várjon, én meg nem bírok a kíváncsiságommal.

– Szívesen válaszolok a kérdéseidre. Mit szeretnél tudni?

– Hogyan találkoztál Aleckel? Te is fogoly voltál?

– Igen.

– De miért? Te angol vagy, és biztosan kérhettél volna segítséget a királytól.

– A király jó barátja azoknak az embereknek, akik felelősek az Alecet és engem ért bajokért,

és bizonyos értelemben János király is osztozik a felelősségben.

Mialatt Judith Gillian haját fésülte, a lány mindent elmesélt neki Arianna kincséről. Judithot

nagyon megragadta a történet, és amikor Gillian az apja haláláról beszélt, az őszintén

elszomorodott.

154

Page 155: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– János herceg szerelmes lett Ariannába, és bár ez nagyon romantikusan hangzik, az az

igazság, hogy házas ember volt a kaland idején. Tragikus dolog, hogy Ariannát

meggyilkolták, de akkor sem érzek szánalmat a királyom iránt. Megszegte a feleségének tett

hűségesküjét.

– Kétszer is megnősült, ugye? És ha jól tudom, az első felesége még él.

– Így van – helyeselt Gillian. – Sok évi házasság után elvált Hadwisától2. Nem volt gyerekük

– tette hozzá magyarázólag. – És másod-unokatestvérek is voltak. A canterbury-i érsek

megtiltotta a házasságot, de János külön egyházi engedélyt kapott Rómából.

– Ha János első házasságát az egyház szentesítette, hogyan kaphatott engedélyt a másodikra?

– A bordeaux-i érsek, meg Poitiers és Saintes püspökei semmisnek nyilvánították az első

házasságot.

– Milyen indokkal.

– Vérrokonok voltak.

– Mert másod-unokatestvérként túl közeli rokonságban álltak egymással?

– Igen. János nyomban elvette Izabellát3, és ezzel komoly bajba keveredett, mert a lányt már

mással jegyezték el. Izabella még csak tizenkét éves volt, amikor feleségül vette.

– János elveszi, amit akar – jegyezte meg Judith. – Nem igaz?

– De igen – értett vele egyet Gillian.

Judith a fejét csóválta.

– Anglia ugyancsak megváltozott, mióta eljöttem onnan.

– János a felelős az összes kellemetlen változásért. Rengeteg nagyhatalmú bárót elidegenített

magától, és arról suttognak, hogy lázadás készül. Ami még ennél is rosszabb, az egyházat is

maga ellen fordította, és a pápa ezt úgy bosszulta meg, hogy egész Angliát egyházi tilalom alá

helyezte.

– Jánost kiátkozták?

– Még nem, de biztos vagyok benne, hogy Ince pápa ezt is megteszi, ha János nem enged,

méghozzá hamarosan, az akaratának. Az egész bonyodalom a canterburyi érseki cím miatt

robbant ki. John Norwich püspökét, John de Greyt akarta kinevezni, a canterburyi apátok

azonban már megválasztották Reginaldot, és el is küldték Rómába, hogy a pápa jóváhagyja a

választást.

– Ezek szerint a pápa Reginaldot nevezte ki?

2 Gloucester Izabella (1170-1217) – a történelem több néven is ismeri (Hadwisa, Hawise, Joan, Eleanor, Avise and Avisa.3 Angouleme Izabella (1187-1246)

155

Page 156: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem – rázta a fejét Gillian. – A saját emberét, Stephen Langtont választotta. John

iszonyatosan feldühödött, és nem engedélyezte, hogy Langton angol földre lépjen és átvegye

Canterbury vezetését, és akkor a pápa interdiktum alá helyezte az országot. Semmilyen

egyházi szertartást nem végezhetnek. A templomokat bezárták, és a papok nem áldhatják meg

a házasságkötéseket. Nem szolgáltathatják ki az egyházi szentségeket, kivéve, ha élethalál

kérdéséről van szó. Sötét idők járnak Angliára, és attól félek, ez csak rosszabb lesz.

– Azt hallottam, hogy János tetteit az indulatai vezérlik.

– Igen, a vad természetéről ismert mindenfelé.

– Nem csoda, hogy nem hozzá fordultál segítségért.

– Nem, azt nem tehettem.

– Van családod, aki aggódik érted?

– Morgan bácsikámat is túszként tartják – suttogta Gillian. – Kaptam egy… feladatot…,

amelyet még a szüret előtt el kell végeznem. Ha kudarcot vallok, a bácsikámat megölik.

– Ó, igazán nehéz időket éltél át, ugye?

– Szükségem van az urad segítségére.

– Segíteni fog mindenben, amiben csak tud – ígérte Judith Iain nevében.

– A férfi, aki a bácsikámat fogva tartja, közeli tanácsadója a királynak, és János inkább rá fog

hallgatni, mint rám. Először arra gondoltam, hogy valamelyik báró segítségét kérem, de ők

most el vannak foglalva az egymás elleni harccal, és különben sem tudom, melyikben

bízhatom. Angliában most káosz uralkodik, és én nagyon aggódom a jövő miatt – fejezte be.

– Nem zaklatlak tovább kérdésekkel, Iain és Ramsey úgyis alaposan kifaggat majd később.

– Köszönöm a türelmed.

Mielőtt Judith válaszolhatott volna, kopogtak, majd az ajtó kivágódott és Alec rohant be a

szobába. Döbbenten torpant meg, amikor meglátta Gilliant. A lány felállt és rámosolygott.

– Valami baj van, Alec?

– Olyan… szép vagy – bökte ki végül a fiú.

Judith egyetértett fiával. Gillian hosszú fürtjei bájos csigákba göndörödtek, ahogy

megszáradtak, és keretbe foglalták finom arcát. Nagyon csinos nő, aki ugyancsak fel fogja

kavarni a kedélyeket aznap este, gondolta Judith.

– Mama, a papa azt üzente, hogy azonnal gyere le. Azt kérdezte, hogy nem hallod a zenét?

Mindenki itt van már, és alig várja, hogy ehessünk. Gillian, te is gyere le. Brodick bácsi

mondta.

– Judith, te menj előre! – mondta Gillian. – Tisztára összevizeztem a kötésemet. Szerencsére,

már úgyis le kell vennem.

156

Page 157: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Judith segíteni akart, de Gillian ragaszkodott hozzá, hogy menjen le az urához. Amikor végre

magára maradt, leült, és lassan letekerte a kötést, rettegve a várható látványtól. A seb

ijesztőbb volt, mint várta, de szerencsére nem gennyedzett, és a gyulladás is visszahúzódott.

Bőre ráncos volt, felhólyagosodott és borzasztóan nézett ki. Gillian emlékeztette magát, hogy

a hiúság bűn, és nem kellene a sebhelyekkel foglalkoznia. Különben is, a karját eltakarja a

ruha ujja, és rajta kívül soha senki nem fogja látni a hegeket. A seb környéke még mindig

nagyon érzékeny volt, és Gillian elfintorodott fájdalmában, amint hideg szappanos vízzel

gondosan megtisztogatta a karját. Mire Annie Drummond utasításai szerint befejezte a seb

ápolását, egész karja fájdalmasan lüktetett.

Finoman megtörülgette karját, majd visszahúzta a ruhaujjat a csuklójára, és egyelőre félretette

a jelentéktelen sérülés kérdését. Sokkal fontosabb dolgok miatt főtt most a feje. Morgan bácsi

jutott az eszébe. Vajon rendesen bánnak vele? Ha vele maradhatott a személyzete, akkor nem

lesz gond, ebben biztos volt, de ha Alford elküldte őket…

Az kezébe temette az arcát. Kérlek, Istenem, vigyázz rá! Ne engedd, hogy megbetegedjen! És

kérlek, ne hagyd, hogy miattam aggódjon

Nevetés hangja lopódzott be imái közé. Gillian halk sóhajjal felállt és vonakodva csatlakozott

a Maitlandekhez.

T I Z E N H A R M A D I K F E J E Z E T

Gillian valóban óriási felbolydulást keltett, ahogy azt Judith megjósolta.

Igazi kis tömeg gyűlt össze a nagyteremben, hogy megünnepelje Alec hazatérését. A hangulat

vidám volt, a társaság hangos. A termet száznyi gyertya fénye világította meg. A sarokban

egy fiatalember lanton játszott, a szolgálók ezüsttálcákon hordták körbe az italt. A nyárson

sülő húst egy idősebb asszony vigyázta egyik kezében a nyárssal, a másikban egy fakanállal.

A fakanalat arra használta, hogy elkergesse a férfiakat, akik a húsból akartak torkoskodni,

mielőtt elkészült volna.

Az élénk zene és a vidám évődés körülölelte Gilliant, ahogy a terem nyüzsgését figyelte.

Elindult lefelé a lépcsőn, és a zene hirtelen elhallgatott. A lantos felnézett, majd a hangok

egymás után némultak el, ahogy a férfiak és nők felé fordították a tekintetüket.

Brodick éppen Iain egy újabb kérdését válaszolta meg, mikor véletlenül felnézett,

megpillantotta a lépcsőn lefelé vonuló lányt, és nyomban elfelejtette, mit is akart mondani. A

157

Page 158: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

jó modorról is megfeledkezett, mert bár a mondat közepén tartott, nyomban hátat fordított

fivérének és barátjának, és a lépcsőhöz indult.

Brodick korábban is észrevette már, hogy Gilliannek csinos alakja van, a lány vonzó

domborulatai most sokkal szembetűnőbbé váltak számára. Nem igazán tetszett neki a ruha

mély kivágása, és komolyan fontolóra vette, hogy egy másik Buchanan pléddel takarja el a

férfitekinteteket odacsábító kebleket.

A mindenit, de csinos fehérszemély!

Gilliannek elég volt egy pillantást vetnie Brodick komor arcára, és sürgő késztetést érzett,

hogy megforduljon és felrohanjon a lépcsőn. De mivel már félúton járt, úgy vélte, gyávaság

lenne, ha most megfutamodna. A rá irányuló figyelem nyomasztó volt, a csend félelmetes.

Néhány férfi döbbentnek látszott, míg mások inkább zavartnak. Csak Brodick hűséges

emberei – Robert, Liam, Stephen, Keith és Aaron – mosolyogtak rá. Erre úgy döntött, hogy

csak rájuk figyelve folytatja útját, és tudomást sem vesz a tömegről, sem Brodickról.

Brodickról azonban nem lehetett nem tudomást venni. A lépcső alján várt rá, és amikor végre

leért, a férfi kinyújtotta felé a kezét. Gillian habozva tette kezét a kezébe és felnézett rá.

Zavartan látta, hogy még mindig komoran méregeti, ezért kedvesen rámosolygott és közelebb

hajolt hozzá.

– Ha nem hagyja abba ezt a nézést, esküszöm, úgy megrúgom, hogy arról koldul – súgta oda

neki.

A férfit annyira meglepte a fenyegetés, hogy önkéntelenül is felnevetett.

– Csak nem hiszed, hogy fájdalmat tudsz okozni nekem?

– De még mennyire, hogy tudok.

Brodick újra felnevetett, és szemében huncut fény csillant. Gillian hirtelen sokkal

magabiztosabbnak érezte magát. Már nem is zavarta, hogy mindenki őt nézi. Igaz, most nem

is nagyon tudták bámulni, mert Brodick emberei szokásuk szerint azonnal körülvették.

– Uram, nem engedheted, hogy a Maitlandek így meresszék a szemüket a hölgyre – morogta

Robert. – Ez nem illendő.

– És hogyan akadályozhatnám meg?

– Mi boldogan elvégezzük helyetted ezt a kis feladatot – ajánlotta fel Liam buzgón.

– Igen – csatlakozott hozzá Stephen. – Majd teszünk róla, hogy kiverjék a buja gondolatokat a

fejükből.

– Ne használd a buja szót a hölgy előtt – bökte oldalba keményen Aaron Liamet.

Szerencsére a zene újra megszólalt, és a tömeg visszatért az ünnepléshez.

158

Page 159: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick nem engedte el a kezét, miközben Liamnek válaszolt, és mivel nem nézett rá, Gillian

úgy tett, mintha hallgatná a beszélgetést, így nyugodtan figyelhette a férfit. Zordságában is

annyira jóképű volt, hogy Gillian eltöprengett, van-e egyáltalán fogalma arról, milyen hatást

gyakorol a nőkre.

Ma este azonban veszélyesnek is tűnt vállát verdeső aranyszínű hajával és az egynapos

borostával az állán. Nyilvánvalóan megmosdott, mivel haja csak félig száradt meg, és tiszta,

fehér ing volt rajta, amelyet vagy magával hozott, vagy Iaintől kapott kölcsön. A fehér anyag

még jobban kiemelte bőre barnaságát.

Brodick észrevette, hogy őt nézi. Szeme felvillant, amitől a lánynak elakadt a lélegzete, és

legszívesebben azonnal a karjai közé vetette volna magát, és szerette volna lecsókolni arcáról

a komorságot. Helyette inkább felsóhajtott, és magában hálát adott az istennek, hogy a férfi

nem tud a gondolataiban olvasni.

– Én azt mondom, hogy vigyük ki a Maitland harcosokat és váltsunk velük pár szót –

javasolta Robert.

– Az ököl szava sokkal hathatósabb minden beszédnél – jelentette ki Liam. – Mi lenne, ha

kihívnánk őket egy csatára?

Gillian nem szentelt túl nagy figyelmet a Buchanan harcosok morgásának egészen addig, míg

meg nem hallotta az ököl szót.

– Márpedig nem fognak ma este verekedni! – parancsolt rájuk. – Ez itt egy ünnepség, nem

pedig csetepaté.

– De, kisasszony, egy jó verekedés mindig ok az ünneplésre – magyarázta Stephen.

– Azt akarja mondani, hogy élvezik a verekedést?

A harcosok egymásra néztek. A lány kérdése nyilvánvalóan megzavarta őket. A többnyire

morcos képű Robert elvigyorodott.

– Ez a dolgunk – világosította fel Liam.

Gillian várta, hogy Brodick véget vessen ennek a felháborító beszédnek, de a férfi egy szót

sem szólt. Amikor megszorította a kezét, válaszul ő is megszorította Gillian kezét.

– Nem érdekel, hogy élvezik-e a verekedést vagy sem – kezdte Gillian. – Maitland úr biztosan

nem örülne, ha ma este bonyodalmat okoznának.

– De, kisasszony, a Maitland harcosok még mindig magát bámulják. Ezt nem engedhetjük

meg.

– De megengedhetik.

– De hiszen ez pimaszság – magyarázta Stephen.

– Ha valaki engem bámul, az egyedül az én hibám.

159

Page 160: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Így igaz, tényleg a te hibád – szólalt meg végre Brodick is. – Átkozottul gyönyörű vagy ma

este.

Gillian maga sem tudta, hogy örüljön vagy inkább bosszankodjon ennek hallatán.

– Ön az egyetlen, aki úgy tud bókolni, hogy az bírálatnak hangozzék.

– Bírálatnak is szántam, nem bóknak. Egyszerűen lehetetlen, hogy így nézz ki és közben

elvárd, hogy észre se vegyenek. Csakis a te hibád, hogy a Maitlandek így meresztik a

szemüket.

Gillian elrántotta a kezét.

– És mégis mit kellene tennem, hogy változtassak a kinézetemen?

– A haja, kisasszony – mondta Aaron. – Talán hátraköthetné ma este, és eltakarhatná egy

kendővel.

– Szó sem lehet róla!

– És a ruhája – csatlakozott társához Liam. – Nem talált volna valami kevésbé…

testhezállót… ma estére?

Gillian végignézett magán, majd a harcosra pillantott.

– Egy zsákhoz mit szólna, Liam? – kérdezte, majd elkeseredetten forgatta a szemét, amikor

látta, hogy az az ostoba alak komolyan fontolóra veszi a lehetőséget. – Azok az emberek, akik

engem bámulnak, valószínűleg csak meg vannak lepve, amiért Buchanan pléd van rajtam.

Nem kellett volna felvennem.

– Miért nem? – csodálkozott Robert. – Nekünk nagyon tetszik, hogy a mi plédünk van magán.

– Csak egy Buchanan viselheti ezeket a színeket – magyarázta a lány. – Nem lett volna szabad

olyasmivel hivalkodnom, ami nem igaz. Ha megbocsátanak, felmegyek és visszaveszem a

saját ruhámat.

– Nem! – fogta meg Brodick a kezét, és maga után húzta. Az volt a szándéka, hogy Iainhez és

Judithhoz viszi a lányt, hogy ők bemutathassák azoknak, akiknek szeretnék, ám a Maitland

harcosok, akik szintén szerettek volna Gilliannel megismerkedni, minduntalan megállították

őket. Az egyik, bikakinézetű férfi annyira buzgó volt, hogy Brodick kénytelen volt térden

rúgni, hogy félreállítsa az útból és folytathassák az útjukat. Gilliant megdöbbentette a férfi

viselkedése.

– Ön a Buchanan nemzetség feje – súgta oda neki figyelmeztetően.

– Magam is tudom, hogy ki vagyok – csattant fel Brodick.

Ha a férfit nem érdekli, hogy mások is hallják, amit mond, akkor ő sem fog törődni vele,

gondolta Gillian.

– Akkor viselkedjen is úgy! – ripakodott rá emeltebb hangon.

160

Page 161: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hiszen azt teszem – nevetett Brodick. – Ami azt illeti, éppen azon fáradozom, hogy

megőrizzem a jó hírnevünket és a hagyományainkat.

– Az emberei nagyon erőszakosan viselkednek.

– Örülök, hogy te is észrevetted.

Gillian feladta. Ezzel az emberrel nem lehet értelmesen beszélni. Egyik oldalba lökés a

másikat követte, mire eljutottak Iainhez és Judithhoz. A Maitland uraság meghajolt előtte,

mielőtt Brodickra zúdította volna neheztelését.

– Fogd vissza az embereidet, vagy én teszem meg! – figyelmeztette.

Brodick elvigyorodott. Gillian megfordult, és elkeseredetten látta, hogy a Buchanan harcosok

azon törik a fejüket, hogyan csábíthatnák harcra a Maitlandeket, sőt mindent el is követnek

ennek érdekében.

Nem volt ugyan joga Brodick embereinek parancsolni, mégis úgy érezte, hogy valamilyen

módon felelős a tetteikért. Nagyon megkedvelte őket az alatt a rövid idő alatt, amit együtt

töltöttek, és nem akarta, hogy kivívják Iain haragját. Még akkor sem, ha nyilvánvaló volt,

hogy az öt zsivány már az anyatejjel szívta magába a virtuskodást. A verekedés számukra

olyan volt, mint gyermeknek az édesség.

– Kérem, bocsásson meg egy percre, uram – fordult Gillian Iainhez. – Szeretnék pár szót

váltani Brodick embereivel.

Gyorsan pukedlizett vendéglátói előtt, majd elsietett, Brodickról tudomást sem véve, elvégre a

férfi dolga lenne helyretenni az embereit. A Buchanan harcosok már javában kakaskodtak egy

nagyobb Maitland csoport közepén.

– Igazán örömet szereznének nekem azzal, ha úriember módjára viselkednének – szólt

hozzájuk olyan hangosan, hogy a Maitland harcosok is hallhassák.

A férfiak döbbenten néztek rá, de azért beleegyezően rábólintottak. Gillian rájuk mosolygott,

majd a Maitlandekhez fordult.

– Az uruk úgy rendelkezett, hogy ma egyetlen harcosa sem keveredhet harcba. Megértem,

hogy nagy csalódással tölti el önöket, de mint tudják, a Buchananek tiszteletre méltó férfiak,

akik állják a szavukat, és nem fogják tovább provokálni önöket.

– Ha nem verekedhetnek, akkor minek fárasztanánk magunkat – vont vállat Liam. – Az

uratok pont a játék legélvezetesebb részét tiltotta meg.

– Akkor talán verjünk csapra egy hordócska sört – csapott Liam vállára nagyot az egyik

Maitland harcos. – Megnézhetitek, ahogy Eric egy korsót megiszik egy húzásra. Fogadok,

hogy senki sem tudja utánacsinálni közületek.

161

Page 162: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Aaron nem értett vele egyet, és miután fejet hajtottak Gillian előtt, a Buchananek követték a

Maitlandeket az éléskamrába, hogy előhozzák a söröshordót.

Úgy tűnt, a virtuskodásnak már nem lehet gátat vetni.

– Gyerekek, mind egytől egyig – morogta maga elé Gillian, és szoknyája alját felkapva,

visszasietett Iainékhez.

Judith elvonta őt a férfiaktól, hogy bemutassa legkedvesebb barátnőjének, egy csinos, szeplős

arcú, vörös hajú asszonynak, aki két névvel is dicsekedhetett. Frances Catherine-nek hívták.

– Az ura, Patrick Iain fivére – magyarázta Judith. – Frances Catherine és én már sok éve

barátok vagyunk.

A fiatalasszony ragyogó mosolya oldotta Gillian feszültségét.

– Judith és én alaposan kitárgyaltunk magunk között – vallotta be az asszonyka. – Felkeltetted

Brodick figyelmét, és ez nem kis teljesítmény, Gillian. Brodick nem nagyon kedveli az

angolokat – igyekezett finomítani a valóságon Frances Catherine.

– Elmesélte neked, hogy ő és Ramsey sok évvel ezelőtt Angliába mentek, hogy asszonyt

találjanak maguknak? – kérdezte Judith.

Gillian szeme tágra nyílt meglepetésében, és gyors pillantást vetett Brodickra.

– Nem, egy szót sem szólt róla. Mikor volt Angliában a barátjával?

– Legalább hat vagy hét évvel ezelőtt.

– Lesz az nyolc is – javította ki barátnőjét Frances Catherine.

– Mi történt? – kíváncsiskodott Gillian.

– Mind a ketten szerelmesek voltak Judithba.

– Nem igaz – vitatkozott Judith.

– De igen, szerelmesek voltak beléd – erősködött barátnője. – De akkor Judith már Iain

asszonya volt, ezért elhatározták, hogy Angliában mennek, és Judithhoz hasonló fehérnépet

keresnek maguknak.

Gillian elmosolyodott.

– Még nagyon fiatalok lehettek, nem igaz?

– Tele ostoba álmokkal – bólintott Frances Catherine. – De a hölgyek egyike sem ért fel a mi

Judithunkkal…

– Ó, az ég szerelmére, Frances Catherine! Nem kell úgy beszélned rólam, mintha szent

lennék. Egyáltalán nem az volt a céljuk, hogy olyan lányt találjanak, mint én. Egyszerűen

nyugtalanok voltak, és itt nem akadt nekik megfelelő pár. Hamarosan megjött azonban a józan

eszük, és visszatértek a Felföldre. Mindketten megesküdtek Iainnek, hogy felföldi lányt

vesznek el.

162

Page 163: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Így volt – bólintott rá Frances Catherine.

– Egészen addig, míg nem jöttél te – tette hozzá mosolyogva Judith.

– Brodick nagyon kedves velem – mondta Gillian. – De ez minden. Igazán kedves ember –

tette hozzá dadogva.

– Ó nem, egyáltalán nem kedves – jelentette ki Frances Catherine.

– Érzel valamit ez iránt a kedves ember iránt? – kérdezte nevetve Judith.

– Nem lenne szabad ilyesmit kérdezned tőle! – feddte meg barátnőjét Frances Catherine. – De

tényleg, Gillian, érzel valamit iránta?

– Természetesen, fontos a számomra. A segítségemre sietett. Nélküle nem tudtam volna

Alecet hazahozni. Örökre az adósa lettem. De az a helyzet – folytatta gyorsan, mikor látta,

hogy a másik kettő mondani akar valamit –, hogy vissza kell térnem Angliába, mihelyt

befejeztem a küldetésemet. Nem kergethetek ostoba… álmokat.

– Van itt egy kis bonyodalom, amellyel nem számoltál, Frances Catherine – fordult

barátnőjéhez Judith.

– A szerelem bonyolult dolog – felelte a fiatalasszony. – Csak még egy kérdésemre válaszolj,

Gillian, és ígérem, nem zaklatlak többet. Brodicknak adtad a szívedet?

Gillian megmenekült a válasz alól, mivel Frances Catherine ura lépett oda hozzájuk. Patrick

Maitland hasonlított a bátyjára. Szeme és haja színe szinte ugyanolyan volt, alkata azonban

nem volt olyan robosztust, mint a nemzetségfőé. Feleségét azonban ugyanolyan féltő gonddal

szerette, és Gillian azt is észrevette, hogy a két fivér egyáltalán nem titkolja egymás előtt,

milyen gyengéd érzelmekkel viseltetnek asszonyuk iránt. Szerelmül nyilvánvaló, szívet

melengető és irigylésre méltó volt.

Frances Catherine bemutatta őt Patricknek, majd elbüszkélkedett hat gyermekükkel is – az

ikerlányokkal, akik anyjuk kiköpött másai voltak, és négy jóképű legénykével. A legkisebb

talán egyéves lehetett, és mindent elkövetett, hogy kiszabaduljon apja karjaiból.

Alec megrángatta Gillian kezét, hogy magára vonja a figyelmét, majd bemutatta neki

Grahamet. Az elsőszülött Maitland fiú egy kicsit szégyellős volt. Nem nézett Gillianre, de

azért szertartásosan meghajolt a lány előtt, majd elfutott a barátaihoz.

– Az első fiunkat egy bátor harcosról neveztük el, aki az uram mestere volt – magyarázta

Judith. – Graham már nyolc éve meghalt, de a szívünkben még mindig gyászoljuk. Csodálatos

ember volt, és nekem olyan, mintha a nagyapám lett volna. Ó, Helen integet. Ez azt jelenti,

hogy kész a vacsora. Gyere, Gillian, te és Brodick mellettünk kell, hogy üljetek. Frances

Catherine, szólj az uradnak, és csatlakozzatok hozzánk!

163

Page 164: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Odakint leszállt az este, és újabb gyertyákat gyújtottak, hogy megvilágítsák az óriási terembe.

Az összes asszony segített, hogy behordják a tálcára rakott ételeket. Bár Gillian felajánlotta

segítségét, nem engedték neki, hogy akár a kisujját is mozdítsa. Csodálkozva látta, hogy ilyen

rövid idő alatt igazi lakomát sikerült az asztalokra varázsolni. Volt ott mindenféle finom falat:

fácán és galambsült, lazac és pisztráng, friss, ropogós kenyér, cukrozott zablepény és édes

almatorta. Bor, sör és friss forrásvíz segített leöblíteni a sok finomságot. Kecsketej is volt az

asztalon, és Gillian egy egész kupával megivott a krémszerű italból.

A vacsora alatt a katonák kézről kézre adták Alecet. A kisfiú olyan izgatott volt, hogy egy

falat sem ment le a torkán, és égett a vágytól, hogy mindent elmeséljen. Annyit beszélt, hogy

a végén már csak dadogni tudott.

– A fiam szeme karikás a fáradtságtól – jegyezte meg Iain. – Akárcsak magának, Gillian.

Mindkettőjüknek jó sok alvást kell pótolniuk.

– Mindkettőjüknek rémálmai lesznek – mondta Brodick halk hangon, hogy csak Iain

hallhatta. – Hol fog ma éjjel Gillian aludni?

– Graham régi szobájában. Nem kell aggódnod miatta. Judith és én vigyázni fogunk, hogy

senki se zavarja.

Újra megszólalt a zene, mire Patrick nyomban felállt. A babát Judith ölébe tette, és talpra

húzta asszonyát. Frances Catherine arca ragyogott az izgalomtól, amint követte urát a terem

közepére. Más párok is csatlakoztak hozzájuk. Vidáman ropták a táncot, miközben az

asztalnál ülő férfiak lábukkal verték az ütemet, és az asztalt csapkodták.

Néhány merészebb fiatal harcos Gillian felé oldalgott, hogy táncra kérje, de Brodick egyetlen

sötét pillantása elég volt, hogy gyorsan elálljanak szándékuktól.

Brodick percről percre ingerültebb lett. A mindenségit, hát nem látják, hogy Buchanan plédet

visel? Nem tudnák békén hagyni csak egyetlen éjszakára? Hiszen a vak is láthatja, hogy a

lány mennyire kimerült. Még Iain is észrevette a szeme alatt húzódó sötét karikákat. Brodick

elégedetlenül csóválta a fejét. Mi az ördögöt kellene tennie, hogy Gilliannek egy kis

nyugalmat és csendet biztosítson végre?

És milyen jogon viselkedik ilyen birtoklóan? Hiszen a lány nem hozzá tartozik. Kizárólag

Alec kedvéért volt eddig vele.

– Az ördögbe is! – morogta maga elé.

– Hogyan? – Gillian karja hozzáért az övéhez, ahogy közelebb hajolt hozzá. – Mondott

valamit?

A férfi nem válaszolt.

– Azt mondta: „Az ördögbe is!” – világosította fel Iain vidáman. – Nem így van, Judith?

164

Page 165: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– De igen, pontosan ezt mondta – helyeselt asszonya, és szeme huncutul csillogott.

– De miért? – csodálkozott Gillian. – Mi baja van?

– Maga – nevetett Iain. – Maga a baja.

– Iain, hagyd békén! – húzta össze komoran a szemöldökét Brodick.

– Hölgyem, szabad egy táncra?

Alec állt Gillian mögött, és ujjával megbökte a hátát. Amikor a lány megfordult és

rámosolygott, a kisfiú meghajolt. Teremtőm, micsoda elragadó gyermek! Gilliannek vissza

kellett fognia magát, nehogy felkapja és összecsókolja a fiút.

Mialatt Brodick türelmesen magyarázta a gyereknek, hogy Gillian túl fáradt a tánchoz, a lány

felállt, olyan pukedlit vágott le, mintha maga Skócia királya kérte volna fel táncra, majd kezét

nyújtotta Alecnek.

Alec úgy vélte, a tánc egyet jelent azzal, hogy addig köröz a teremben, amíg el nem szédül.

Brodick félrevonult, és egy oszlophoz dőlve figyelte a párost. Észrevette, hogy Gillian sötét

fürtjei vöröses csillogást kapnak a kandalló tüzének fényében, és azt is észrevette, hogy

mosolyog. Mosolyából életöröm áradt.

Aztán feltűnt neki, hogy nem ő az egyetlen, aki mindezt észrevette. Alighogy véget ért a tánc,

a harcosok karvaly módjára csaptak le rá. Legalább nyolcan vették körbe, és esengtek a

figyelméért.

Mindannyian táncolni akartak vele, de ő udvariasan visszautasította az ajánlatokat.

Tekintetével Brodickot kereste, és amikor megtalálta, anélkül, hogy tudatában lett volna, mit

csinál, odament hozzá. Egyikük sem nézett a másikra, egyikük sem szólalt meg, mégis,

amikor a lány megmozdult, hogy közelebb húzódjon, a férfi is megmozdult, míg végül testük

egymáshoz simult.

Brodick mereven maga elé bámult, mikor megkérdezte.

– Nagyon hiányzik Anglia?

– Morgan bácsikám hiányzik.

– De Angliát hiányolod-e?

– Ott van az otthonom.

Néhány percig némán álltak egymás mellett, a táncosokat figyelték.

– Meséljen az otthonáról! – kérte a lány.

– Nem tetszene neked.

– Miért nem?

– A Buchananek nem olyanok, mint a Maitlandek – vont vállat a férfi.

– Ez mit jelent?

165

Page 166: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Mi… keményebbek vagyunk. Spártaiaknak hívnak minket, és bizonyos szempontból talán

azok is vagyunk. Te túl finom vagy a mi életformánkhoz.

– Élnek asszonyok a Buchanan földön, vagy nem?

– De igen, természetesen vannak asszonyaink.

– Nem igazán tudom, mit értett azon, hogy túl finom vagyok, de azt hiszem, nem bóknak

szánta. Mégsem sértődöm meg. Amellett fogadni mernék, hogy a Buchanan asszonyok nem is

különböznek annyira tőlem. Ha én finom vagyok, akkor ők is azok.

A férfi erre már elmosolyodott, és a lányra nézett.

– Megennének téged vacsorára.

– Ami azt jelenti, hogy?

– Már az első pillanatban mélyen megsértenének.

Gillian felnevetett, és a fejek felé fordultak, ahogy meghallották az örömteli hangot.

– Meséljen nekem ezekről az asszonyokról! – kérte. – Igazán kíváncsivá tett.

– Nincs sok mesélnivaló – rántotta meg a vállát Brodick. – Erősek. Tudnak vigyázni magukra.

Megvédik magukat, ha kell, és ugyanolyan könnyedén ölnek, mint a férfiak. – Újabb

pillantást vetett a lányra. – Igazi harcosok, és egyáltalán nem finomak.

– Most bírálja, vagy dicséri őket? – akarta tudni Gillian.

– Természetesen dicsérem.

Gillian megmozdult. A férfi elé lépett.

– Miért mesélte el ezt nekem mindezt az asszonyokról?

– Te kérdezted.

A lány megrázta a fejét.

– Ön kezdte ezt a beszélgetést. Most fejezze is be!

A férfi felsóhajtott.

– Csak azt akartam, hogy te is felismerd, ez egész lehetetlen.

– Mi lehetetlen?

– Kettőnk kapcsolata.

Gillian nem tett úgy, mintha fel lenne háborodva a feltételezés miatt, vagy sértené a férfi

önteltsége.

– Ön nagyon nyers és őszinte ember, ugye?

– Nem akarom, hogy hamis reményeket dédelgess magadban!

Brodick tudta, hogy az utolsó kijelentésével sikerült felbosszantania a lányt – szeme a viharos

tenger színére emlékeztetett –, de akkor sem szívta vissza a szavakat, és nem volt hajlandó

szépíteni az igazságon.

166

Page 167: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ő két lábbal áll a földön, nem álomvilágban él, mégis, a gondolat, hogy el kell engednie maga

mellől Gilliant egyre elviselhetetlenebbnek tűnt. Mi az ördög történik vele? És hová lett az

önfegyelme? Úgy látszik, teljesen elhagyta, mivel bármennyire akarta is, képtelen volt szemét

levenni a lányról. Tekintetét az ajkára szegezte, és nagyon is jól emlékezett rá, milyen

csodálatos érzés volt, amikor az a puha száj az övére tapadt. Az ördögbe, újra meg akarta

csókolni!

Szeme összeszűkült, és úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban morogni kezd.

– Bizonyára nagyon nemes cselekednek érzi, hogy megmondta, soha nem tudna engem

szeretni…

Brodickot meglepte a lány értelmezése.

– Egy szóval sem mondtam, hogy nem tudnálak szeretni.

– De pontosan azt mondta – vitatkozott a lány. – Épp az imént adta a tudtomra, hogy semmi

esélye kettőnk kapcsolatának.

– Mert valóban esély sincs rá. Szörnyen éreznéd magad.

Gillian lehunyta a szemét, és türelemért imádkozott. A férfi teljesen kihozta a sodrából, ám

igyekezett nem kimutatni haragját.

– Akkor tisztázzuk! Tudna szeretni, de sohasem élne velem. Jól mondom?

– Nagyjából – húzta a szót Brodick.

– Miután ön világosan kifejtette véleményét az ügyben, nincs más hátra, mint hogy én is ezt

tegyem. Ha valaha is olyan szerencsétlen lennék, hogy beleszeretnék egy olyan öntelt,

nagyképű és konok spártaiba, mint ön, aminek körülbelül akkora az esélye, mint hogy

megtanulok repülni, mint egy madár, akkor sem mehetnék magához feleségül. Szóval, amint

látja, egy cseppet sem számít, hogy ön szerint semmi esély arra, hogy kettőnk között valami

kapcsolat alakuljon ki.

– Miért?

– Miért mi?

– Miért nem jöhetsz hozzám feleségül?

Gillian meglepetten pislogott. Istenem, megőrjíti ez a férfi!

– Vissza kell térnem Angliába…

– Hogy alkalmat adj annak a gazembernek, aki félholtra vert, hogy újra megpróbáljon

megölni?

– Bármi áron megvédem Morgan bácsit.

Brodicknak ez egyáltalán nem tetszett. Összeszorította állát, az izom megfeszült, és látszott

rajta, milyen dühös.

167

Page 168: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És amikor megtalálod a nővéred, őt is megkéred, hogy adja fel az addigi életét?

– Nem – suttogta a lány. – Ha megtalálom Arianna kincsét… az kielégíti majd a bácsikám

fogvatartójának a mohóságát.

– Érdekes, hogy amióta együtt vagyunk, még egyszer sem mondtad ki a nevét.

– Nem vagyunk még olyan régóta együtt.

– Miért nem árulod el a nevét? Nem akarod, hogy én is tudjam, igaz, Gillian?

A lány nem akart válaszolni.

– Szeretnék leülni. Ugye, megbocsát?

– Más szóval, lezártad ezt a témát.

Gillian már majdnem rábólintott, de hirtelen meggondolta magát.

– Ami azt illeti, van még valami, amit szeretnék önnek mondani.

– Akkor mondd! – parancsolt rá a férfi, amikor látta, hogy habozik.

– Soha nem tudnék szeretni olyan férfit, aki ennyire alkalmatlannak tart.

El akart sétálni, de a férfi a vállánál fogva tartotta vissza.

– Ó, Gillian, te egyáltalán nem vagy alkalmatlan – hajolt közelebb hozzá Brodick. – Te…

olyan… átkozottul… édes… vagy.

Átkarolta a lányt, és durván magához húzta. Szája a lány ajkát súrolta. A finom érintés úgy

hatott rá, mint a villámcsapás, és a következő pillanatban megtörtént, ami előrelátható és

elkerülhetetlen volt.

Brodick nem menekült többé.

Szája követelőzőn tapadt Gillian szájára. Ugyanakkor sürgető kényszert érzett arra is, hogy

elérje, a lány is úgy érezzen, mint ő. Tudta, hogy Gillian érez valamit iránta, de ő többet akart.

Sokkal többet. Gillian számára megszűnt a zene, a tömeg és minden zaj abban a feszült

pillanatban, amikor Brodick hosszan és alaposan megcsókolta. Brodick érezte, ahogy a lány

megremeg, mikor nyelve a tulajdonos nyersességével behatolt az édes szájba, és szorosabbra

vonta ölelését a derekán. Arra gondolt, hogy sohasem akarja elengedni. Aztán megérezte,

hogy a lány is a nyaka köré fonja két kezét, csípője az övéhez simul, és olyan hevesen

viszonozza a csókját, hogy Brodick valósággal beleremegett a vágyba.

Egy pillanatig arra gondolt, hogy egyszerűen a vállára dobja a lányt, és meg sem áll vele a

legközelebbi ágyig, de akkor kiáltást hallott, és azonnal kijózanodott. Nyomban véget vetett a

csóknak, és hátralépett, bár a lány karja még mindig átfogta a nyakát.

Gilliannek beletelt néhány másodpercbe, mire felfogta, mi történt, és mire valóban kitisztult a

feje, elfogta a rémület saját szégyenletes viselkedése miatt. Édes istenem, legalább hatvan

168

Page 169: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

vadidegen ember látta, amint szenvedélyesen megcsókolta Brodickot! És mit szólna Morgan

bácsi, ha tudna bűnös vágyának eme megnyilvánulásáról?

Olyan zavarba jött, hogy fogalma sem volt, mit csináljon. Szerette volna megmondani

Brodicknak, hogy soha többé nem csókolhatja így meg, ugyanakkor égett a vágytól, hogy a

férfi ott nyomban megismételje a csókot. Mi a csuda történik vele? Már a saját gondolatain

sem igazodik ki! Elkeseredett dühvel támadt a férfira.

– Soha többet nem csókolhat meg!

– De meg foglak.

A férfi nagyon is vidámnak hangzott, és Gillian esze ágában sem volt leállni vele vitatkozni.

Megfordult, hogy elsétáljon, de Brodick elkapta a karját, és visszahúzta.

– Gillian!

– Igen? – kérdezte, de nem nézett a férfira.

– Ramsey megérkezett.

– Valóban? – kapta fel a fejét a lány.

– Igen – bólintott Brodick. – És az én csókomra fogsz gondolni, amikor találkozol vele. Ami

azt illeti, az est hátralevő részében csak ez fog foglalkoztatni.

Nem egyszerű kijelentés volt, inkább utasítás, és Gillian maga sem tudta, hogy a férfi

önteltsége bosszantja jobban, vagy a parancsoló hang.

– Valóban? – ismételte kihívóan.

– Igen – mosolygott rá a férfi.

Elszántan lépett közelebb a férfihoz. Akkor övé lesz az utolsó szó!

– Nem leszek szerelmes beléd – jelentette ki halkan, hogy a többiek ne hallhassák, mit mond.

Brodick is közelebb lépett. Meg akarja félemlíteni, kétség sem fér hozzá, gondolta Gillian. A

férfi lehajolt és a fülébe suttogta.

– Már az vagy.

T I Z E N N E G Y E D I K F E J E Z E T

A Maitland klán minden független fehérszemélye felkapta a fejét, amikor Ramsey Sinclair és

kísérete bevonult a nagyterembe. A fiatal lányok ajkát hatalmas sóhajt hagyta el, és csivitelő

madárrajként követték a Sinclair nemzetség urát, amint az átvágott a termen.

169

Page 170: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick Gilliant figyelte. Kíváncsian várta, hogyan reagál a lány Adonisz megjelenésére.

Mielőtt Ramsey belépett volna, Brodick ráparancsolt Gillianre, hogy üljön le a sarokba, és ott

várja meg, míg az üdvözlések véget érnek.

Gillian reakciója nagy megelégedettséggel töltötte el a férfit. A többi nőtől eltérően ő nem

ugrott fel, és nem indult a nemzetségfő után. Inkább a kíséretét szemlélte kíváncsian, és

megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Ramsey mögött meglátta Michaelt. Nyilvánvaló volt,

Gilliant sokkal jobban érdeklik Ramsey emberei, mint maga Ramsey. Aggodalmas arccal vett

szemügyre minden terembe lépő férfit, és amikor végül megnyugodva hátradőlt a széken,

Brodick rájött, hogy tekintete az árulót kutatta a csoportban.

Dylan lépett be utoljára. Azonnal urához sietett, hogy jelentést tegyen.

– Hol van Lady Gillian? – kérdezte, miután befejezte mondandóját. – Nem látom a táncosok

között.

Brodick a sarok felé intett a fejével. Dylan megfordult, meglátta a lányt és elmosolyodott.

– A mi plédünket viseli – jegyezte meg büszkén. – Hát nem ő itt a legcsodálatosabb hölgy?

– De igen – hagyta helyben Brodick.

– Uram, mindenki ünnepel, Gillian mégis egyedül ül. Miért? Talán a Maitlandek semmibe

veszik? Idegenként kezelik? Nem mondta el Iain az embereinek, hogy Gillian nélkül nem

lenne okuk ünnepelni? A mindenségit, hát nem látják, hogy Alec már halott lenne Gillian

ereje és bátorsága nélkül?

Dylan minden kérdéssel egyre dühösebb lett, s mire végzett, arca vörös volt a haragtól. Maga

a gondolat, hogy Lady Gilliant mellőzhetik, mérhetetlenül felháborította.

– Gondolod, bárkinek is megengedném, hogy semmibe vegye Gilliant? Keresd meg az

embereidet, és meglátod, miért ül egyedül. A mieink senkit nem engednek a közelébe.

Dylan körülnézett a teremben, és megnyugodott. Haragját elégedettség váltotta fel. Robert és

Liam a kandalló közelében helyezkedtek el úgy, hogy bármikor közbeléphessenek, ha

valamelyik mohó katona botor módon Gillian közelébe akarna merészkedni. Keith, Stephen

és Aaron láthatóan ugyanezzel az elhatározással cövekeltek le a másik oldalon, így sikeresen

zártak el minden közeledési kísérletet a bejárat és a terem déli oldala felől is.

– Hogy fogadta Ramsey a hírt, hogy Michaelt akarták elrabolni?

– Nem mondtam el neki.

– Miért nem?

– Túl sokan voltak körülötte, beleértve azokat a nyomorult MacPhersonokat is – magyarázta.

– Nem tudtam, kiben bízhatok…

– Egyikükben sem bízhatsz meg – vetette közbe Brodick.

170

Page 171: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Így igaz – helyeselt Dylan. – Ezért csak annyit mondtam neki, hogy Iain és te sürgősen

tanácskozni akartok vele, és ragaszkodtam ahhoz is, hogy Michael velünk jöjjön. Amikor

végre sikerült egyedül találnom, akkor megmondtam neki, hogy Alec előkerült.

– Gondolom, Iain épp most mondja el neki – jegyezte meg Brodick, mikor látta, hogy barátai

komoly beszélgetésbe merülnek. Iain arca elsötétült haragjában, amint dühös taglejtésekkel

előadta, mi történt a fiával, Ramsey-n azonban nem látszott indulat. Olyan közönyös arccal

hallgatta Iaint, mintha barátja az időjárásra panaszkodott volna.

– Úgy látom, Ramsey elég jól fogadja a hírt – jegyezte meg Dylan.

– Nem, nem – mondott ellent neki Brodick. – Iszonyú dühös. Nem látod, hogy ökölbe szorítja

a kezét? Csak ő sokkal jobban tudja palástolni az érzelmeit, mint Iain vagy akár én.

– A Maitland uraság hív – figyelmeztette Dylan.

Brodick azonnal barátaihoz sietett. Barátsága jeléül Ramsey vállára csapott üdvözlésül, majd

jól oldalba bökte a könyökével. Ramsey viszonozta az oldalba bökést.

– Jó újra látni téged, barátom – kezdte.

– Ostoba pletykák terjengnek rólad a Felföldön, Ramsey, amelyeket elhinni sem vagyok

hajlandó. Azt beszélik, a szárnyad alá vetted a puhány MacPhersonokat, de én tudom, hogy ez

a szégyelletes pletyka csakis hazugság lehet.

– Nagyon jól tudod, hogy a MacPhersonok csatlakoztak a nemzetségünkhöz. Sinclairek

akarnak lenni – tette hozzá. – De ők nem puhányok, Brodick, csak rosszul képzettek. Nem

voltak olyan szerencsések, mint te vagy én, akik Iain alatt tanulhattunk.

– Ez igaz – ismerte el Brodick. – Iain, mit mondtál neki?

– Elmondtam, hogy Alecet tévedésből vitték el, és hogy Michael volt a valódi célpont.

– Hol van az a nő, aki hazahozta Alecet? – követelte Ramsey. – Beszélni akarok vele.

– Ahogy én is – csatlakozott hozzá Iain. – Az ünnepségnek vége.

Iain intett a véneknek, a vendégek perceken belül elhagyták a nagytermet. Ramsey jó éjszakát

kívánt az öccsének, és megkérdezte tőle, hogy szeretne-e a Maitlandekkel maradni egy ideig.

A kisfiú valósággal ragyogott örömében.

– Alec azt mondta, hogy a papája elvisz minket horgászni, és nem hagyja, hogy a vízbe

fulladjunk.

– Remélem is, hogy nem – felelte Ramsey szárazon. – Viselkedj jól, amíg itt vagy, és fogadj

szót Lady Maitlandnek.

Michael futva indult neki a lépcsőnek Aleckel és bátyjával, Grahammel, közben Winslow

visszajött a terembe. A Maitlandek parancsnoka egyenesen Gillianhez tartott, aki épp az imént

búcsúzott el Frances Catherine-től.

171

Page 172: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A feleségemet nagyon felzaklatta, hogy nem mutattam be magának. Ha holnap tudna időt

szakítani…

– Nagyon szívesen megismerkedem a feleségével, mielőtt útnak indulok.

– El akar menni? – nézett rá zavart csodálkozással a férfi. – Hová?

– A Sinclair birtokra Ramsey-vel.

– És Brodick megengedte? – hitetlenkedett Winslow.

– Nem kértem tőle engedélyt.

– A fivérem sehova nem engedi magát Ramsey-vel – jelentette ki a férfi.

– Miért ne engedne?

– A feleségemet Isabelle-nek hívják.

A hirtelen témaváltás természetesen nem volt véletlen. Winslow véget akart vetni a vitának.

Viselkedése sokban fivére viselkedésére emlékeztette a lányt, mivel Brodick pont ilyen nyers

és udvariatlan volt bizonyos esetekben.

És parancsolgató, tette hozzá gondolatban, amikor a férfi közölte vele, hogy Gillian kedvelni

fogja Isabelle-t. Nem a reményét fejezte ki, nem. Inkább megparancsolta, hogy a lány szeresse

Isabelle-t.

– Biztos vagyok benne, hogy kedvelni fogom a feleségét, és alig várom, hogy

megismerhessem.

Winslow helyeslően bólintott.

– Az uraságok várnak magára – figyelmeztette a lányt.

Gillian mély lélegzetet vett, kihúzta magát és bólintott.

A terem még mindig ragyogott a rengeteg gyertya és a kandallóban lobogó tűz fényétől. A

lenyűgöző hármas a masszív tölgyfaasztal túlsó végén várt rá. Az asztalfőn Iain ült, balján

Ramsey-vel és a jobbján Brodickkal. Amint meglátták, hogy Gillian közeledik, valamennyien

felálltak. A lány kihúzott egy széket velük szemben, és leült. Dylan és Winslow uruk mögé

álltak.

– Most már szeretném hallani, mi történt a fiammal – szólalt meg Iain.

Brodick Gillian mellé vitte a székét, leült, és kezét karba téve olyan pillantást vetett barátaira,

mely figyelmeztette őket, hogy vége az életüknek, ha csak egy szóval is említeni merik, hol

ül.

Ramsey arcáról semmit nem lehetett leolvasni, Iain azonban igencsak elégedett képet vágott.

Dylan nagyot bólintott, mintha csak jóváhagyná ura választását, és maga is helyet változtatott.

Iain derűs arccal figyelte Brodickot, és Gilliannek hirtelen úgy tűnt, hogy a Maitland uraság

valójában nagyon kedves ember. Amikor először látta, nyersnek és félelmetesnek találta, de

172

Page 173: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

most egész más színben tűnt fel előtte. Talán azért, mert látta, mennyire szereti a feleségét és

a gyerekeit.

Ramsey-t azonban sokkal nehezebb volt kiismernie. Sokkal nyugodtabbnak látszott, mint

Brodick, ami önmagában is bámulatos volt, hiszen a férfi épp az imént tudta meg, hogy valaki

ártani akar az öccsének. Mit fog szólni, ha meghallja a teljes történetet?

– Gondolhattam volna rá, hogy Dylannel azt is megüzenjem, hozd el a parancsnokodat is –

mondta Brodick.

– Majd elmondom Gideonnak, amit tudnia kell, amikor hazaértem – vont vállat Ramsey.

– A parancsnokom, Winslow és Brodick parancsnoka, Dylan különleges okból van itt, Gillian

– magyarázta Iain.

– Milyen különleges okból?

Brodick karja hozzáért az övéhez, amint előrehajolt.

– Megtorlás – mondta kemény hangon, amitől a lány gerincén végigfutott a hideg. Fejében

kérdések kergették egymást, miközben további magyarázatra várt, de Brodick egy szót sem

szólt.

– Miféle megtorlás? Úgy érti, hogy háború?

Válasz helyett Brodick Iainhez fordult.

– Kezdjünk neki. Nagyon fáradt.

– Gillian, arra kérem, hogy kezdje az elején, és meséljen el mindent. Ígérem, nem fogjuk

félbeszakítani. Igyekszünk gyorsan végezni, hogy aztán kipihenhesse magát.

Gillian félig-meddig azt várta, hogy Ramsey dühöngeni fog vele, és árulással fogja vádolni,

csak mert angol. Hálásan vette tudomásul, hogy tévedett, és megkönnyebbülve dőlt

Brodickhoz.

– Nem vagyok még annyira fáradt – nyugtatta meg a férfiakat. – De nagyra becsülöm a

törődésüket. Attól az éjszakától kell kezdenem, amikor apám felébresztett engem és a

nővéremet, és megpróbált biztonságos helyre juttatni minket.

A következő órában Gillian végigvezette hallgatóit a történeten. Hangja egyszer sem

bizonytalanodott el, míg elsorolta a puszta tényeket. Igyekezett semmi fontosat nem kihagyni,

és mire befejezte, torka teljesen kiszáradt.

A férfiak egyszer sem szakították félbe, és amikor végzett, sokáig csak a kandallóban égő

fahasábok ropogása hallatszott. Brodick vizet töltött neki, amit egy hajtásra kiivott, majd

megköszönte.

173

Page 174: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Javukra legyen mondva, Iain és Ramsey meglepően nyugodtan fogadták a hallottakat.

Egymás után tették fel neki a kérdéseiket, és a következő órában kitartó vallatásnak volt

kitéve.

– Az ellenséged azt hitte, hogy az öcsédet felhasználva előcsalogathat és megölhet, Ramsey –

mondta Brodick. – Ki gyűlöl annyira, hogy ilyen messzire is képes elmenni?

– Átkozott legyek, ha tudom – morogta a férfi.

– Ramsey, ismeri Christent? – kérdezte Gillian. – Hallott esetleg olyan családról, aki

befogadhatta és sajátjának ismerte el?

– Csak most kezdem megismerni a nemzetségem tagjait – rázta a fejét Ramsey. – Hosszú

évekig távol voltam az otthonomtól, Gillian, és amikor visszatértem a Sinclairekhez és a

vezetőjük lettem, csak azt a maroknyi embert ismertem, akik apám hűséges katonái voltak.

– De Christen nem Sinclair – emlékeztette Gillian.

– Igen, említette, hogy a MacPhersonokhoz tartozik, de sajnos őket sem ismerem jobban –

ismerte be Ramsey. – Be kell vallanom, fogalmam sincs, hogyan fogjuk megtalálni őt.

– Ezek szerint segít nekem?

A férfit meglepte a kérdés.

– Természetesen segítek.

– Az idősebbek emlékezni fognak Christenre – vonta magára a figyelmet megjegyzésével

Brodick.

– Igazad van – bólintott Iain. – Az idősek emlékezni fognak. Ők ismernek mindenkit és

tudnak minden pletykáról. Hány éves volt Christen, amikor ideérkezett?

– Hat- vagy hétéves lehetett.

– Ha egy családban hirtelen megjelenik egy… – kezdte Ramsey, de Iain félbeszakította.

– De Gillian épp az imént mondta, hogy a család évekig a határ mellett élt, mielőtt északra

költözött volna, a rokonaikhoz.

– Akkor is híre ment volna, hogy a kislány nem a saját gyerekük – erősködött Brodick.

– Kérdezősködni fogok – ígérte Ramsey.

– Talán nem is lesz olyan nehéz megtalálni, mint ahogy hisszük – mondta Iain. – Brodicknak

igaza van, ami az időseket illeti. Amíg Graham és Gelfrid éltek, mindenről tudtak, ami a

nemzetségen belül történt.

– Az igaz – bólintott rá Ramsey, majd Gillianhez fordult. – Mit fog tenni, ha megtalálja a

nővérét? Megkéri, hogy menjen vissza magával Angliába?

– Nem – hajtotta le fejét a lány. – Abban reménykedem, hogy emlékezni fog Arianna

kincsére, és talán arra is, hogy hová rejtették.

174

Page 175: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nagyon fiatal volt még, amikor a dobozt kapta – jegyezte meg Iain. – Abban bízik, hogy

ennyire kiváló az emlékezete? Én kétlem, hogy bármire is emlékezni fog.

– Talán még rád sem emlékszik majd – figyelmeztette Brodick.

Gillian nem volt hajlandó elfogadni ezt a lehetőséget.

– Christen a nővérem. Meg fog ismerni – erősködött.

– Azt mondta, Christen egy évvel idősebb magánál – mondta Ramsey.

– Majdnem hárommal – javította ki a lány.

– Akkor hogyan lehetséges, hogy ilyen jól emlékszik a részletekre? Hiszen egészen kicsi volt

még, amikor mindez történt.

– Liese, a legkedvesebb barátom, isten nyugosztalja, segített, hogy ne feledkezzem el a

történtekről. Újra és újra elmesélte nekem azt az éjszakát, és minden mást is, amit a túlélőktől

megtudott. Liese nem akarta, hogy elfelejtsem a történteket, mert tudta, hogy egy napon

majd…

– Igen, mit tudott? – nógatta Brodick, amikor a lány hirtelen elhallgatott.

– Hogy igazságot akarok szolgáltatni.

– És mégis hogyan képzelte az igazságszolgáltatást? – kérdezte Ramsey.

– Még magam sem vagyok biztos benne, de egy dolgot tudok. Tisztára akarom mosni apám

nevét. Az az ember, aki fogva tartja a bácsikámat, azt hiszi, hogy be tudja bizonyítani, az

apám ölte meg Ariannát és ellopta a kincset. Én be akarom bizonyítani, hogy nem így volt.

Azt akarom, hogy nyugodtan pihenjen a sírjában – tette hozzá érzelmektől fűtött, remegő

hangon. – Van egy bizonytalan tervem – folytatta. – A kapzsiság mozgatja azt a szörnyeteget

– utalt Alford báróra, bár a nevét szándékosan nem mondta ki. – És szeret játszani. Azt hiszi

magáról, hogy nagyon okos, de talán megtalálom a módját, hogy ellene fordítsam saját

önteltségét.

A múlt felidézésétől teljesen kimerülten nyúlt a pohár után, hogy még egy korty vizet igyon,

és úgy gondolta, ideje véget vetni a beszélgetésnek.

– Azt hiszem, nem hagytam ki semmit – mondta. – Igyekeztem mindent elmondani.

Készült hozzátenni, hogy engedelmükkel most el is búcsúzna éjszakára, de Iain meghiúsította

a szándékát.

– Nem egészen mindent – jegyezte meg halkan.

Gillian hátradőlt a széken, két kezét az ölébe ejtette.

– És mit hagytam ki? – kérdezte ártatlanságot színlelve.

– Tudják, hogy láttad azt a felföldit, aki lepaktált az angol ördöggel – tette kezét a kezére

Brodick.

175

Page 176: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Elmondta nekik?

– Alec mondta el az apjának, ő pedig Ramsey-nek – magyarázta a férfi. – De csak, hogy

megértsd, Gillian, ha a gyerek nem árulta volna el, akkor én biztosan elmondom.

– Miért kérte meg Alecet, hogy ne árulja el nekünk, látta az árulót? – kérdezte Ramsey.

Gillian mély lélegzetet vett.

– Attól féltem, hogy itt tartanak majd, amíg meg nem mutatom önöknek az árulót.

Iain és Ramsey gyors pillantást váltottak, amiből Gillian ösztönösen megsejtette, hogy

pontosan ez volt a szándékuk. A Felföldön akarták tartani őt. Szerette volna, ha a két férfi be

is ismeri.

– Erre gondoltak, nem igaz?

A két uraság úgy tett, mintha nem is hallotta volna a kérdését.

– Hogy nézett ki az a férfi? – kérdezte Ramsey.

– Nagydarab ember volt, hosszú sötét hajjal és erős, határozott állal. Nem volt kellemes

látvány – vallotta be.

– Épp most írta le a felföldi férfiak többségét, Gillian. Nem volt rajta valami különleges

ismertetőjel?

– Úgy érti sebhely, vagy ilyesmi?

– Bármi, ami segít ráismerni.

– Nem, sajnálom. Semmi különleges nem volt rajta.

– Csak reméltem… könnyebbé tette volna a dolgunkat – mondta Ramsey, majd előrehajolt és

újra kérdezgetni kezdte. Gillian meglepődött a Sinclair uraság kitartásán és visszafogottságán.

Nagyon nyugodtnak nézett ki, pedig dühöngenie kellett volna a hallottakon. Ramsey azonban

nem engedte, hogy indulatai eluralkodjanak rajta, és Gillian arra gondolt, hogy ez az

önuralom ugyancsak csodálatra méltó.

Alec szaladt le a lépcsőn.

– Papa, zavarhatlak egy kicsit? – kiáltotta futtában.

Apja széles mosolya biztosította az engedélyt. Mezítláb szaladt át a termen.

– Alec, még mindig ébren vagy?

– Elfelejtettem jó éjt puszit adni, papa.

Iain megölelte fiát, és megígérte neki, hogy lefekvés előtt még benéz hozzá, majd

visszaküldte a szobájába.

Gillian figyelte, ahogy a gyerek vonakodva a lépcső felé sétál. Láthatóan semmi kedve nem

volt ágyba bújni. A fiatal még küzd az álom ellen, gondolta, de az idős megbecsüli azt, és

ebben a pillanatban Gillian végtelenül öregnek érezte magát.

176

Page 177: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Van még valami kérdésük? – nézett fáradtan a férfiakra.

– Csak egy – nyugtatta meg Ramsey.

– Igen, csak egy – csatlakozott hozzá Iain is. – Neveket akarunk, Gillian, mind a háromnak

tudni akarjuk a nevét.

Gillian az egyik uraságról a másikra nézett.

– És ha már tudják, hogy kik ők, mit szándékoznak tenni? – kérdezte végül.

– Hadd legyen ez a mi gondunk – mondta Iain. – Nem kell miatta aggódnia.

Gillian nem értett vele egyet.

– Ó, de igenis tudnom kell. Kérem, mondja el! – erősködött.

– Mégis, mit gondolsz, mi az ördögöt fogunk csinálni? – kérdezte halkan Brodick.

Gilliant felbosszantotta a férfi hangjában bujkáló harag.

– Ne merészeljen ilyen hangon beszélni velem! – parancsolt rá.

Brodickot megdöbbentette a lány kitörése, és nem igazán tudta, hogyan reagáljon. Ha egyedül

lettek volna, bizonyára az ölébe húzza és megcsókolja, csak a szórakozás kedvéért, de mivel

nem kettesben voltak, és barátai árgus szemmel figyelték, nem akarta zavarba hozni a lányt.

Ennek ellenére legszívesebben megcsókolta volna a lányt, és az a felismerés igencsak

bosszantotta. Hova az ördögbe tűnt az önfegyelme? Amikor a közelében volt, még a saját

gondolatainak sem tudott parancsolni.

– Az ördögbe! – morogta maga elé.

– És ne is káromkodjon előttem! – súgta parancsolóan Gillian.

Brodick megragadta a karját, magához húzta és lehajolt hozzá.

– Tetszik nekem, hogy van bátorságod szembeszállni velem – súgta a fülébe.

Vajon megérti-e valaha ezt a férfit, csodálkozott magában Gillian.

– Akkor most bizonyára úszik a boldogságban, uram – jelentette ki fennhangon.

– Nem igazán. Még válaszolnod kell a kérdésre! Tudni akarjuk az angolok nevét!

Egyikük sem vette észre, hogy Alec még mindig a teremben van. Amikor meghallotta apja

éles hangját, megfordult, mert látni és hallani akarta, mi történik, majd lassan közelebb

óvakodott. Attól félt, hogy apja dühös lesz Gillianre, és úgy döntött, ha ez megtörténik, akkor

majd ő megvédi a lányt. Ő lesz a bajnoka. Ha pedig nem sikerül, akkor elfut a mamájáért.

Brodick hátradőlt a széken, és türelmesen várta, hogy Gillian engedelmeskedjen a

felszólításnak.

– Igen – mondta hirtelen a lány. – Elárulom a nevüket, ha megígérik, hogy semmit nem

tesznek addig, míg véget nem érnek az őszi ünnepségek.

177

Page 178: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Tudnunk kell a neveket, most azonnal! – kötötte az ebet a karóhoz Ramsey. tudomást sem

véve a lány kéréséről.

– Előbb az ígéretére van szükségem, Ramsey. Nem hagyhatom, hogy Morgan bácsi veszélybe

kerüljön.

– Ő máris veszélyben van – mutatott rá Iain.

– Igen, de még él, és feltett szándékom, hogy ez így is maradjon.

– Miért olyan biztos abban, hogy még él? – akarta tudni Ramsey.

– Ha megölik, semmi okom visszatérni Angliába. Ezt az a szörnyeteg is tudja. Semmit nem

fog tőlem kapni, amíg nem látom a nagybátyámat – magyarázta. – Nem fogja bántani.

Iain felsóhajtott.

– Nagyon nehéz helyzetbe hoz bennünket – kezdte, és igyekezett diplomatikusan fogalmazni.

– Hazahozta a fiamat, és ezért egész életemben hálás leszek. Tudom, hogy mit jelent magának

a bácsikája, és mindent meg fogok tenni, ami erőmből telik, hogy kiszabadítsam őt, Gillian,

de tudni akarom azoknak a nevét, akik zsákba dugták a fiamat, mint egy állatot, és azét is, aki

majdnem halálra verte magát…

– Papa, ne légy dühös Gillianre! – kiáltott fel Alec és az apjához rohant. Szeme megtelt

könnyel. – Semmi rosszat nem csinált. Én tudom annak a férfinak a nevét.

Iain az ölébe vette a kisfiút, és igyekezett megnyugtatni.

– Nem vagyok dühös, és tudom, hogy Gillian nem csinált semmi rosszat.

– Alec, mind a három nevet hallottad? – kérdezte Brodick.

A gyerek apja mellkasára hajtotta a fejét, és lassan bólintott.

– Igen, mindegyik nevet hallottam, de a másik kettőjére nem emlékszem… csak azéra, aki

megverte Gilliant.

– Arra vagyok a legkíváncsibb – mondta Brodick halkan. – Ki volt az, Alec?

– Alec, kérlek! – könyörgött Gillian.

– Áruld el nekem, Alec! Ki az?

– Báró – suttogta a kisfiú. – Bárónak hívják.

T I Z E N Ö T Ö D I K F E J E Z E T

A sikoly az éjszaka közepén hangzott fel. Judith Maitland azonnal felriadt, rádöbbent, hogy a

vérfagyasztó hang Alectől származik. Gyorsan ledobta magáról a takarót, de mielőtt

kiszállhatott volna az ágyból, Iain már a gyerekek szobájában termett.

178

Page 179: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Graham és Michael félelemtől tágra nyílt szemmel ültek az ágyukon. Alec kézzel-lábbal

hadakozott apja ellen, rúgott, karmolt. A fiút rémálom tartotta fogva, és semmilyen simogatás

vagy rázás nem volt képes visszahozni. Fia elkínzott sikolyai elviselhetetlenek voltak Iain

számára, és a férfi csak tehetetlenül állt, nem tudván, mit tegyen.

Judith leült fia mellé, a karjába vette, ringatni kezdte. Pár perc múlva a gyerek elcsendesedett.

Teste ellazult, nekidőlt anyjának, és úgy tűnt, újra elaludt.

– Édes istenem, micsoda poklot kellett megjárnia szegénynek! – suttogta Iain.

Judith arcán könnyek peregtek. Szóra képtelenül rázta a fejét. Iain felemelte öléből Alecet, és

visszafektette az ágyába. Judith gondosan betakargatta.

A következő órában még kétszer riadtak fel fiuk sikolyaira, és rohantak mindketten az

ágyához. Judith az ágyukba akarta vinni Alecet, és Iain beleegyezett, hogy a kisfiú velük

aludhat, ha még egyszer sikoltozni kezd.

Judith és Iain sokáig nem tudott elaludni, de amikor végre sikerült nekik, semmilyen hang

nem zavarta álmukat az éj hátralelő részében. Mindketten sokáig aludtak. Már hajnal is

elmúlt, amikor idősebbik fiuk, Graham szaladt be szobájukba. Apjához sietett, és megérintette

a vállát.

– Papa, Alec elment.

Iain nem esett pánikba. Feltételezte, hogy fia felkelt már és kiment valahová. Intett

Grahamnek, hogy maradjon csendben, ne zavarja fel anyját, majd felkelt, megmosakodott,

felöltözött és kiment az előtérbe, ahol Graham és Michael várt rá.

– Valószínűleg odalent van – súgta nekik, miközben behúzta maga mögött az ajtót.

– Biztosan nem ment le, papa – bökte ki Graham.

– Hagyd abba az aggódást! – parancsolt rá Iain. – Alec nem tűnt el.

– De már korábban is megtette – suttogta Graham egyre növekvő félelemmel.

– Mindketten menjetek le, keressétek meg Helent és reggelizzetek meg! Alecet hagyjátok

rám!

Egyik fiú sem mozdult. Michael mélyen lehajtott fejjel állt, Graham azonban bátran apja

szemébe nézett.

– Sötét van odalent.

– És te nem kedveled a sötétet. – Iain igyekezett, hogy hangjából ne lehessen kihallani az

aggodalmat.

– És sem szeretem a sötétet – vallotta be Michael, tekintetét mereven a padlóra szegezve.

Odalent kinyílt a bejárati ajtó, Brodick és Ramsey lépett be. Mindketten a szabad ég alatt

aludtak, mivel nem szerették a falak bezártságát. Hozzászoktak már, hogy a fenyők illata és a

179

Page 180: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

halkan susogó szél ringatja őket álomba. Igazság szerint, csak akkor szerettek ágyban aludni,

amikor nővel oszthatták meg azt, de olyankor sem fordult elő, hogy a fehérnép társaságában

aludták volna végig az éjszakát.

Michael észrevette bátyját, és nyomban hozzászaladt.

– Ramsey, Alec elment.

– Hogy érted azt, hogy elment?

– Nincs az ágyában.

Iain sietett le a lépcsőn. A bejárathoz sietett, és elhúzta a sötétítőfüggönyt az ablakokon. Fény

áradt a terembe.

– Itt kell lennie valahol – jelentette ki, elfojtva aggodalmát.

– Az őrök látták volna, ha elhagyja a kastélyt – nyugtatta Ramsey. – Hol a pokolban lehet?

Nyilvánvaló volt, hogy Ramsey is aggódik, Brodick azonban cseppet sem látszott

nyugtalannak.

– Gilliannel van – jelentette ki.

Ramsey és Iain megdöbbenve meredtek rá.

– Miért lenne Gilliannel? – kérdezte Iain, de már indult a lépcsőhöz.

– Biztonságban érzi magát vele.

Iain megpördült.

– És az anyjával meg az apjával nem érzi magát biztonságban?

– Természetesen velük is – indult fel Brodick a lépcsőn. – De azt is tudja, Gillian megengedi

neki, hogy az ágyában aludjon. Vele van, és egyikőtök sem mehet be a szobájába, csak ha én

is ott vagyok.

– Ó, az isten sze… – Iain nem fejezte be a fohászt. Végigsietett a folyosón, és kopogtatás

nélkül nyitott be Gillian szobájába. Odabent sötét volt. Brodick ment el mellette, egyenesen

az ablakhoz lépett. Felemelte a sötétítőt, és egy zsinórral a falban lévő kampóhoz kötözte,

majd megfordult.

Alec Gillian mellett feküdt az ágyban pontosan úgy, ahogy Brodick gondolta. Szorosan

hozzábújt, fejét a lány vállán nyugtatta. Gillian a hátán aludt, jobb karjával átölelve a kisfiút,

mintha még álmában is védelmezni akarná. Másik karja ott feküdt mellette, tenyérrel felfelé,

és a halvány fényben jól láthatók voltak a szörnyű vágások és horzsolások kezén és karján.

Ramsey az ajtóban állt, és bár általában diplomatikusan viselkedett, időnként kiütközött belőle

a Brodick mellett felszedett nyersebb modor.

– Mi az ördög történt a karjával? Borzasztóan néz ki.

Szerencsére suttogva beszélt, így nem zavarta fel Alecet és Gilliant.

180

Page 181: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick visszaengedte a sötétítőt az ablakra, hogy a fény ne zavarja az alvókat, majd intett

Iainnek, hogy távozzanak. Iain meg sem moccant.

– Az egyik angyal őrzi a másikat – suttogta, majd megfordult és kiment a szobából. –

Megtesszük, amit kér – mondta Ramsey-nek.

– Várunk a bosszúval? – vonta össze a szemöldökét a férfi. Már maga a gondolat is bosszantó

volt, hogy várnia kell a megtorlással.

– Igen, várunk.

Brodick még mindig a szobában volt. A széken észrevette a plédet, felemelte és betakarta

Gilliant és Alecet a Buchanan színekkel. Még egyszer a lányra pillantott, majd, amikor az

ajtót behúzta maga mögött, érezte, hogy valami különös elégedettség tölti el. Hirtelen

rádöbbent, hogy soha többé nem engedi el maga mellől a lányt.

Tetszik neki vagy sem, Gillian az övé lesz.

* * *

Gillian egy órával később ébredt fel, és tökéletesen kipihentnek érezte magát.

Megmosakodott, majd nagy gonddal felöltözött. A saját ruháit vette fel. A szolgálók

valószínűleg kimosták az éjjel a ruháit, és a tűz elé akasztották, mert mindegyik makulátlanul

tiszta és száraz volt.

Tunikája, melyet a halványsárga ruha fölött viselt, smaragdzöld volt. Nagybátyja gyakran

mondta neki, hogy milyen jól illik szeme színéhez. Gondosan megigazította az övet, hogy az

lazán övezze derekát, megfésülte haját, megcsipkedte arcát, hogy egy kis színt adjon neki,

majd elindult lefelé.

Judith és a fiúkkal reggelizett. Graham könyörgött anyjának, hogy engedje el Michaellel és

Aleckel megnézni, hogyan gyakorlatoznak a harcosok, és miután megkapta anyjuk

engedélyét, a fiúk felkapták a fakardokat, amelyekkel küzdeni fognak, és kirohantak az ajtón.

– Most végre beszélgethetünk – mondta Judith. – Jól aludtál? Korán felkeltél. Biztos voltam

benne, hogy legalább délig ágyban maradsz. Nagyon kimerültnek néztél ki.

– Jól aludtam – biztosította Gillian az asszonyt. – És korán akartam felkelni. Ma el kell

mennem.

– Máris?

– Igen.

– Hová mész?

– Haza, Ramsey-vel.

181

Page 182: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Judith szeme elkerekedett.

– Brodick tud róla?

– Még nem. Nem tudod véletlenül, merre lehet?

– Az istállóknál Iainnel és Ramsey-vel. Nem bánnád, ha veled tartanék? Annyira szeretném

hallani, mit szól Brodick, amikor meghallja, hogy Ramsey-vel akarsz menni.

– Miért szólna bármit is? Ő is tudja, hogy a nővéremet keresem, és azt is, hogy most a

MacPhersonok közt él. Bizonyára megérti, hogy a Sinclair birtokra kell mennem, ha meg

akarom találni.

– Ramsey-vel.

– Miért nézel ilyen hitetlenkedve? Tudod, hogy Winslow ugyanígy reagált tegnap este,

amikor megemlítettem, hogy Ramsey-vel megyek ma? Ő is megkérdezte, hogy Brodick tud-e

a tervemről. Igazán különös!

– Látom már, hogy el kell magyaráznom bizonyos dolgokat.

– Az jó lesz, köszönöm.

– Ramsey, Iain és Brodick olyanok egymásnak, mintha testvérek lennének – kezdte Judith. –

Megbíznak egymásban, hűségesek egymáshoz. De te is bizonyára észrevetted már, hogy

Brodick borzasztóan birtokló hajlamú. Valamennyi Buchanan ilyen – tette hozzá.

– Mit akarsz ezzel mondani?

Judith felsóhajtott.

– Amikor Iain és én még újházasok voltunk, Iain nem nagyon szerette, ha Ramsey a

közelemben van.

– Miért? Nem bízott benne?

– De, megbízott Ramsey-ben, ahogy Brodickban is, de a nők, ahogy te is láthattad,

hajlamosan elveszteni a fejüket Ramsey láttán. Neked is be kell ismerned, ördögien helyes

férfi.

– Igen, de ugyanezt Iainről és Brodickról is elmondhatjuk.

– Iain egy kicsit… bizonytalan volt eleinte, de aztán látta, hogy a szívem az övé, és

megnyugodott. Brodick azonban még nem ismer téged annyira, ezért lehet, hogy

akadékoskodni fog, ha azt hallja, hogy Ramsey-vel akarsz elmenni.

– Nem fog akadékoskodni – biztosította Gillian.

– Azt hiszed, jól ismered, igaz? – nevetett Judith.

– Így igaz.

– Van egy kis vetélkedés is Ramsey és Brodick között. Ez akár tönkretehette volna a

barátságukat is, de nem így történt. Ahogy a múlt éjjel is említettem, nyolc évvel ezelőtt

182

Page 183: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

történt. Mindketten Angliába mentek, hogy asszonyt találjanak maguknak. Azt azonban nem

mondtam el, hogy Brodick talált egy nőt, akiről úgy vélte, hogy ő lesz az igazi.

– Mi történt? – nógatta Gillian, mikor látta, hogy Judith habozva elhallgat, és arca egy

vörösebb lesz.

– A nő odaadta magát Brodicknak.

– Eljegyezték egymást?

– Nem – rázta a fejét Judith. – A nő mégis odaadta magát neki. Érted?

– Azt akarod mondani, hogy lefeküdt vele?

A két nő már csak suttogott, és mindketten vérvörösre pirultak.

– Brodickot ismerve azt mondanám, hogy az ágyába vitte, de a nőnek is bele kellett egyeznie,

különben Brodick egy ujjal sem nyúlt volna hozzá.

– És elmondta neked?

Gillian határozottan döbbentnek tűnt. Judith nagyot nevetett.

– Jóságos isten, dehogy mondta el! Iain mondta el, de legalább fél évembe került, mire ki

tudtam imádkozni belőle. Soha nem árulhatod el nekik, hogy te is tudsz a történtekről! Ígérd

meg!

– Megígérem – egyezett bele Gillian gyorsan abban a reményben, hogy a történet többi részét

is meghallja. – Mi történt a nővel? Brodick tiszteletre méltó férfiú, és nem hiszem, hogy

elvette volna a nő ártatlanságát és…

– De nem is volt ártatlan – súgta Judith. – Már más férfiakkal is lefeküdt.

– Te jó ég! – suttogta Gillian, és közben arra gondolt, micsoda szégyen, hogy az a nő angol

volt.

– Az egyik férfi történetesen Ramsey volt.

– Nem!

– Csitt! – szólt rá Judith. – Nem akarom, hogy a szolgálók meghallják.

– Mind a ketten az ágyukba vitték?

– Igen, de egyik sem tudta a másikról, hogy a nő mindkettőjükkel cicázik.

Gillian szája tátva maradt a megdöbbenéstől.

– Nem csoda, hogy Brodick gyűlöli az angolokat. Mi történt, mikor rájöttek a dologra?

– Természetesen egyiküknek sem kellett a nő. Visszatértek a Felföldre, és megesküdtek, hogy

saját fajtájukból vesznek el valakit, vagy egyáltalán nem nősülnek.

– Szerette Brodick azt a nőt?

– Nem hiszem. Ha szerette volna, akkor dühös lett volna Ramsey-re, de valójában alig

zavarta.

183

Page 184: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És Ramsey?

– Ő is könnyedén vette. A nők csapatostul járnak utána – tette hozzá. – Ezért fog Brodick

akadékoskodni, ha vele akarsz elmenni innen.

– Azt mondtad, megbízik Ramsey-ben.

– Nem is Ramsey miatt, hanem miattad – mondta ki nyíltan az igazságot Judith. – Mint az

imént is említettem, a nők hajlamosak elveszteni a fejüket Ramsey láttán.

– És Brodick attól tart, hogy én… ó, az isten szerelmére! – kiáltott fel Gillian és harsányan

felkacagott. – Tévedsz, Judith. Brodickot egyáltalán nem fogja érdekelni.

– Menjünk, próbáljuk ki! – állt fel Judith.

A két nő egymás mellett sétált le a domboldalon. Nem volt nehéz észrevenni a három

nemzetségfőt, mivel egy csoportban álltak az istállókon túl a mezőn, sudár nyárfa módjára

kiemelkedve a harcosok csoportjából, akik kardjukkal gyakorlatoztak.

Mind a három férfi feje a feléjük közeledő hölgyek felé fordult. Gillian észrevette, hogy Iain

nem tudta levenni tekintetét asszonyáról. A köztük lévő szerelem nyilván nem csökkent az

elmúlt évek alatt.

– Gillian mondani szeretne neked valamit – jelentette be Judith.

– Uram – kezdte a lány.

– Csak Iain – javította ki a férfi.

Gillian gyors biccentéssel újrakezdte mondandóját.

– Iain, először is szeretnék köszönetet mondani a kedvességéért és vendégszeretetéért.

– Inkább én vagyok az, aki köszönetet szeretne mondani, amiért hazahozta a fiamat.

– Gillian szeretne Ramsey-vel menni a Sinclairhez, és azt hiszem, valóban ezt is kell tennie –

jelentette ki Judith határozottan, hogy ura tudtára adja, ő is támogatja Gillian tervét. – Még ma

indulni akar.

– Valóban? – húzta fel a szemöldökét Iain, és gyors pillantást vetett Brodickra.

– Ramsey, úgy tervezte, hogy még ma hazaindul? – kérdezte Gillian.

– Igen – válaszolta a férfi, és a lány észrevette, hogy ő is Brodickra néz.

– Tudom, mennyire fontos önöknek, hogy megtalálják azt a férfit, aki elárulta Ramsey-t.

– Valamennyiünket elárult – szakította félbe Iain.

– Igen, persze – egyezett bele sietve a lány, hogy mielőbb folytathassa a magyarázkodást,

mielőtt még cserbenhagyná a bátorsága. Mert ugyancsak nagy bátorságra volt szükség, hogy

megmondja ezeknek az óriásoknak, hogy mit tegyenek. Különösen így, hogy szorosan

egymás mellett álltak. Szerette volna minél előbb elmondani a kis beszédet, amelyet útközben

Judithtal gyakorolt.

184

Page 185: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Csak az őszi ünnepségekig van időm, hogy elvégezzem a feladatot, amelyért idejöttem. Ez

azt jelenti, hogy nincs sok időm. Isten segedelmével meg fogom találni a nővéremet, és mivel

ő már a MacPhersonokhoz tartozik, a MacPhersonok pedig a Sinclair nemzetség része, ezért

ma Ramsey-vel megyek, hogy elkezdjem a kutatást. Remélem, hogy valamennyien segíteni

fognak.

A beszéd befejezése után Gillian karba fonta a kezét, és igyekezett magabiztos képet vágni.

– Látom, hogy már eldöntötte, mit fog tenni – mondta Iain szárazon. – Számítottunk rá, hogy

Ramsey-vel akar tartani a Sinclair birtokra.

– Látod, a semmi miatt aggódtunk – súgta Gillian Judithnak.

– Mindjárt kiderül – súgta vissza barátnője.

– Ramsey, te mit mondasz? Magaddal viszed Gilliant? – fordult barátjához Iain.

– Akár azonnal indulhatunk, ha Lady Gillian úgy kívánja.

– És te Brodick? – kérdezte Judith. – Mit a véleményed Gillian tervéről, hogy Ramsey-vel kel

útra?

Gillian nem hagyott időt a férfinak a válaszra.

– Brodick is velem jön – bökte ki.

– Valóban? – kérdezte halkan a férfi?

Gillian szíve hevesebben kezdett dobogni, szinte alig kapott levegőt. Rádöbbent, mennyire

megrémítette a gondolat, hogy Brodick elhagyhatja. Édes istenem, hogyan engedhette meg

magának, hogy ennyire a férfi hatása alá kerüljön? Tudta, hogy nem lenne szabad a férfit

bevonnia a saját problémáiba, mégis a gondolat, hogy Brodick elhagyja és ő soha többé nem

látja őt, egyszerűen elviselhetetlen volt számára.

– A Buchananek viszályban állnak a MacPhersonokkal – mondta halkan Judith. – Azt hiszem,

túl sokat kívánsz Brodicktól.

– Judith, a Buchananek nem viszálykodnak a MacPhersonokkal – javította felesége tévedését

Iain. – Csak nem kedvelik őket. Ők senkit nem kedvelnek, akit puhánynak tartanak.

– Nem lehet mindenki olyan erős, mint ön, Brodick – jegyezte meg Gillian. – Inkább

védelmeznie kellene a gyengéket, nem átgázolni rajtuk.

A három férfi vigyorogva nézett össze, amiből Gillian megértette, hogy valójában

mulatságosnak találják a hozzáállását. Nyilvánvalóan naivnak hiszik.

– Talán nem így van? – provokálta őket.

– Nem, egyáltalán nincs így – felelte Brodick. – Egy puhány nem marad életben a Felföldön.

Ramsey és Iain azonnal rábólintott, egyetértésük jeléül.

185

Page 186: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A MacPhersonok piócák. – Brodick már egyenesen Ramsey-hez intézte szavait. – Nem

csinálnak mást, mint kiszívják az erőt a Sinclairekből, és belőled is. Tetszik nekik, hogy van,

aki gondoskodik róluk – folytatta. – És holtbiztos, hogy nem akarnak erősek lenni. Ha már

minden erőt kiszívtak belőletek, és teljesen tönkretettek titeket, akkor egyszerűen el fognak

dobni, és keresnek maguknak egy másik együttérző nemzetségfőt, és bekönyörgik magukat az

ő kegyeibe.

– Úgy beszél az együttérzésről, mintha az valami bűn lenne – jegyezte meg Gillian.

– Mert ebben az esetben az is.

– Ramsey csak rövid ideje a nemzetség feje, de máris tekintélyt és hírnevet vívott ki magának

– szólt közbe Iain. – Ezért mentek hozzá a MacPhersonok.

– Magam sem becsülöm semmire az olyan embert, aki képes lenne ugyan megvédeni magát

és a családját, mégis lustálkodással tölti az idejét, és hagyja, hogy mások viseljenek gondot rá

és a családjára. Mégis, azt hiszem, hogy mindketten tévedtek a MacPhersonokkal

kapcsolatban. Csak annyi a hiba velük, hogy nem kaptak rendes kiképzést. Nem gyengék,

csak képzetlenek.

A vita folytatódott, de Gillian figyelmét valami mozgás vonta magára. Négy ifjú hölgy állt a

fák alatt és a nemzetségfőket bámulták. Az egyik vörös hajú lány állandóan az arcát

csipkedte, míg a többiek a hajukat vagy a ruhájukat igazgatták. Valamennyien vihorásztak.

Gondtalan viselkedésük mosolyra késztette Gilliant. Arra gondolt, hogy a lányok a legjobb

formájukat akarják mutatni, amikor végre a Maitland uraság elé járulhatnak, egyelőre azonban

udvariasan kivárják, hogy az uraság ne legyen elfoglalva.

– Pontosan ettől tartunk mi is, Ramsey – mondta éppen Iain. – Kiképzed a MacPhersonokat,

ők meg majd ellened fordulnak.

– Szerencsére, Iain és én nem engedjük, hogy valami bajod essék – csatlakozott barátjához

Brodick. – Ha te nem is véded a hátadat, majd mi megtesszük.

– Tudom, mit teszek – jelentette ki Ramsey magabiztosan. – Ti pedig tartsátok távol

magatokat az ügyeimtől.

– Gondolod, hogy MacPherson lehetett, akit Gillian látott? Lehetett ő az áruló? – kérdezte

Judith.

– Megfordult a fejemben ez a lehetőség – bólintott Iain.

– Ha az a férfi meghallja, hogy Gillian látta őt – nézett Judith Brodickra. – Ha tudja, hogy

Gillian bármikor rámutathat, nem próbálja meg majd elhallgattatni? Alec azt mondta, hogy

hárman voltak, akik elrabolták, szóval tudjuk, hogy az áruló nem egyedül dolgozik.

– De ő nem tudja, hogy láttam – érvelt Gillian. – Ezért azt hiszem, biztonságban vagyok.

186

Page 187: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ki tudja rajtatok kívül, hogy Gillian látta az árulót? – kérdezte Judith férjét.

– Az öcsém, Patrick. Mialatt távol leszek, ő fog vigyázni a fiainkra és Ramsey öccsére. Dylan

és Winslow is tud róla, és Ramsey azt tervezi, hogy ő is elmondja a parancsnokának,

Gideonnak. Patrick nem fogja szem elől téveszteni Michaelt, amíg itt van – tette hozzá

Ramsey-hez fordulva.

– Az öcsém nem is lehetne nagyobb biztonságban, mint nála.

– Winslow-nak miért kellett elmondani? – kérdezte Judith halkan.

– De hát Brodick fivérében biztosan megbízol – dadogta meglepetten Gillian. – Nem

aggódhatsz azon, hogy elárulja az urát.

– Az életemet is rábíznám Winslow-ra – nyugtatta meg Judith. – Nem ezért kérdeztem Iaint,

de amint azt te is tudod, Winslow Iain csapatainak parancsnoka – magyarázta. – És tudom,

hogy Iainnek jó oka volt arra, hogy Winslow-t beavassa ebbe a titokba. Csak azt szeretném

tudni, mi ez az ok.

Iain szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát. Gillianre nézett, majd visszafordult

asszonyához.

– Winslow-nak tudnia kellett, hogy előkészülhessen.

Judith nem hagyta annyiban.

– Mire?

– Fel kell készítenie a csapatainkat.

Gillian megmerevedett.

– Harcra?

– Igen.

– Angliába készülnek?

– Igen.

– Mikor? – akarta tudni a lány.

– Amikor elárulod nekünk annak a három angolnak a nevét – felelte neki Brodick.

– Nekünk? – lépett közelebb Gillian. – Akkor Dylan is felkészíti a Buchanan harcosokat?

– Az én harcosaim mindig készen állnak – mosolygott a férfi. – Dylan csak néhány részletet

tisztáz.

– De miért?

– Hogyan kérdezhetsz tőlem ilyesmit? Iain a szövetségesem és a barátom is, Alec a

keresztfiam. Kötelességem, hogy bosszút álljak a fiút ért sérelemért.

– De van más okod is, nem igaz? – kérdezte Ramsey.

Brodick úrrá lett indulatán.

187

Page 188: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igen, van rá más okom is – bólintott lassan.

– És mi lenne az az ok? – érdeklődött Judith.

Brodick csak megrázta a fejét, így jelezve, hogy nem óhajt tovább magyarázkodni. Gillian

Ramsey-hez fordult.

– És mi van az ön parancsnokával? Ő is felkészíti a csapatait?

– Igen.

Gillian hitetlenkedve csóválta a fejét, és az egyetlen személyhez fordult, akiről úgy vélte,

hogy képes józanul gondolkodni.

– Judith, ugye nem hiszik, hogy lerohanhatják Angliát?

– De, pontosan ezt képzelik.

– Csak három ember ellen megyünk, nem egy egész ország ellen – mondta Iain szárazon.

– De mind a hárman hatalmas bárók. Ha a felfegyverzett harcosok harcra készen

belovagolnak Angliába, János király biztosan hallani fog róla, és akkor azt kockáztatják, hogy

háborúba keverednek Angliával, akár akarják, akár nem.

– Ó, kislány, hát nem érted? – nézett rá Brodick. – A királyotok tudni sem fog róla, hogy ott

jártunk. Senki sem fog észrevenni minket.

– Úgy gondolja, hogy láthatatlanok lesznek?

– Nincs szükség gúnyolódásra, Gillian – villantott olyan mosolyt a lányra, amelytől más

körülmények közt elállt volna a szívdobogása.

– Még szép, hogy János király tudni fogja, hogy ott vannak – kiáltott fel elkeseredetten. –

Mondja csak, Brodick, pontosan mikorra is tervezik azt az inváziót, amelyről senki nem fog

tudni?

– Iain már megválaszolta a kérdésedet. Azonnal elindulunk, amint elárulod annak a három

angol disznónak a nevét.

– Értem – bólintott Gillian. – Most, hogy sikerült megértenem a tervüket, tudom, hogy soha

nem fogom elárulni a neveket. Magam is megtalálom a módját, hogyan boldoguljak velük. Az

igazság így vagy úgy, de győzni fog.

– Gillian, mégis hogy képzeli, hogy igazságot szolgáltat? – vonta össze a szemöldökét Iain. –

Maga mégiscsak egy nő…

Brodick a védelmére kelt.

– Gillian erős és határozott nő, és nagyon okos. Őszintén hiszem, hogy végül valóban le tudja

győzni a gazembereket.

– Köszönöm.

188

Page 189: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem dicséretnek szántam – szögezte le a férfi. – Csak az igazságot mondtam. Mégsem

engedhetem, hogy megfossz bennünket a jogos bosszútól, Gillian. Mi legalább annyit

kockáztatunk, mint te.

– Nem a bosszú az elsődleges célom – vitatkozott a lány. – De az önöké az, ugye?

A férfi vállat vont. Gillian Ramsey-hez fordult, remélve, hogy véget vet a vitának.

– Pár perc és készen állok az indulásra.

Ramsey bólintott.

– Velünk jössz, Brodick?

– Itt az ideje annak az egyenes kérdésnek, Gillian.

– Brodick, úgy emlékszem, amikor Annie Drummond azt a szörnyű folyadékot a karomra

akarta önteni, ön azt mondta neki, hogy egy hangot sem fogok ejteni.

– És nem is ejtettél, igaz?

– Valóban nem. De ön sem kért. Kijelentette, hogy mit vár tőlem. Én csak az ön példáját

követem.

– Az isten szerelmére – morogta, türelme végére járt. – Ha azt akarod, hogy veled menjek,

kérj meg rá. Most, Gillian, vagy elmegyek.

– Képes lenne elhagyni? – kérdezte döbbenten, hogy a férfi ilyesmivel fenyegeti.

A férfi úgy nézett rá, mintha meg akarná fojtani.

– Kérj meg rá! – követelte.

– Nem akarom, hogy azt higgye, szükségem van önre…

– Szükséged van rám.

Gillian hátralépett. Brodick követte. A lány halkan felsóhajtott és újra próbálkozott.

– Csak arról van szó, hogy elég jól megismertem már, és bízom önben.

– Azt eddig is tudtam, hogy bízol bennem.

– Miért nehezíti meg ennyire a dolgomat?

– Én nehéz ember vagyok.

– Az biztos – helyeselt Ramsey.

A többiek nyilván minden szót hallottak. Gillian tisztára bolondnak érezte magát.

– Velem jön? – kérdezte zavartan.

– Igen.

– Köszönöm.

Brodick a lány álla alá nyúlt és felemelte a fejét.

– Veled maradok, amíg vissza nem térsz az otthonodba. A szavamat adom – ígérte. – Most

pedig hagyd abba az aggódást!

189

Page 190: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Nézőközönségükről tudomást sem véve Brodick előrehajolt és megcsókolta. Csak egy

gyengéd érintés volt, és véget is ért, mielőtt a lány pislantani tudott volna, de még így vadul

dobogni kezdet a szíve.

Hangos nevetés térítette észre. Megfordult és elkerekedett szemmel látta, hogy már vagy egy

tucat fehérszemély várakozik a fák alatt.

– Maitland úr, nem kevés hölgy vár arra, hogy szót válthasson önnel – mondta Gillian.

– Ők nem az urammal akarnak beszélni – nevetett Judith. – Ő már elkelt.

– Elkelt? – csodálkozott Gillian.

– Házas ember – magyarázta Judith.

– Amíg Gillian a Felföldön tartózkodik, én vagyok felelős érte – szólalt meg Iain. – Csakis

neki köszönhetem, hogy a fiam életben van, ezért én leszek a védelmezője.

– Én is óriási felelősséget érzek Gillian iránt – jelentette ki Ramsey. – Neki köszönhetően az

öcsém biztonságban van, és azt is tudom, hogy zendülés van kitörőben.

Iain Brodickra nézett.

– Nem tűröm, hogy folt essen a becsületén.

– Mit akar ez jelenteni? – akarta tudni Brodick.

– Az emberek beszélni fognak – mondta Judith. – Nem akarom, hogy valaki megbántsa

Gilliant.

– Miről fognak beszélni? – kíváncsiskodott Gillian.

Judith szándékosan kikerülte az egyenes választ, nehogy zavarba hozza új barátnőjét.

– Egyik-másik kegyetlen lesz. A Maitlandek természetesen nem fognak rosszakat mondani,

de a többiek igen.

– Judith azt próbálja elmondani, hogy az emberek találgatni fognak, és azt hiszik, hogy maga

Brodick szeretője.

– Iain, muszáj ilyen brutálisnak lenned? – kiáltott fel Judith.

– Csak azt akartam, hogy megértse.

– Máris lábra kapott a pletyka? – kérdezte Gillian.

Iain megrántotta a vállát.

– Ez nem igazán kielégítő válasz – jegyezte meg Brodick. – Folt esett a nevén?

Hangja ingerült volt, látszott rajta, hogy maga a lehetőség is feldühítette. Gillian kihúzta

magát.

– Nem érdekel, hogy mit beszélnek – jelentette ki. – Be kell vallanom, eddig még nem is

gondoltam arra… annyi minden más foglalkoztatott… egyfolytában azon aggódtam… –

Hirtelen elhallgatott. Remegett, arca lángolt, de hangja határozott volt, amikor újra

190

Page 191: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

megszólalt. – Azok az emberek, akik pletykálkodással töltik az időt, meglehetősen ostobák.

Ha akarnak, nyugodtan hívhatnak szajhának, nem törődöm vele. Én tudom, hogy tiszta a

szívem, és az istenen kívül senki másnak nem kell elszámolnom a tetteimmel.

– Engem viszont nagyon is érdekel – közölte dühösen Brodick. – Nem tűröm, hogy bárki

rosszat mondjon rád.

– Hogyan akarod megakadályozni? – kérdezte Ramsey.

– Igen – csatlakozott barátjához Iain. – Mondd el nekünk is, mi a terved!

Brodick szerint csak egyetlen lehetséges megoldás volt. Nagyot sóhajtva bökte ki.

– Gondolom, elveszem feleségül.

Gilliannek még a lélegzete is elakadt.

– Rosszul gondolja! – csattant fel.

Senki sem vett tudomást a tiltakozásáról, még Judith sem.

– Szerintem, ez értelmes megoldás – jelentette ki Iain.

– Így igaz – helyeselt Ramsey. – Brodick amúgy is úgy viselkedik, mintha az ő tulajdona

volna. A múlt éjjel sem engedett a közelébe, csak ha ő is ott volt mellette.

– Mert tisztában van vele, hogy a nők hajlamosak megfeledkezni maguk, ha te is ott van –

jegyezte meg Iain. – És akkor ott volt az a szerencsétlen esemény is Angliában, amikor

Brodickkal asszony után néztetek. Még biztos most is dühös rád.

– Egyáltalán nem vagyok dühös! – csattant fel Brodick.

Barátai úgy tettek, mintha nem is hallották volna a tiltakozást. Ramsey vállat vont.

– Több mint nyolc éve történt már – emlékeztette Iaint. – Brodick különben sem lenne boldog

olyan nővel, akinek bárki könnyen elcsavarhatja a fejét.

– Ezért nem hozta haza egyikőtök sem.

– Egyikünk sem akarta. Túl laza erkölcsű volt.

– Ez nagyon is enyhe kifejezés rá – kajánkodott Iain.

Brodick vasvilla szemmel meredt rájuk. Legszívesebben megölte volna barátait, de azok

láthatóan nem aggódtak miatta.

– Több is történt akkor, mint amit elmeséltek, nem igaz? – kíváncsiskodott Judith.

Senki sem válaszolt a kérdésére. Iain rákacsintott, és az asszony elhatározta, hogy az első

adandó alkalommal alaposan kifaggatja.

– A múlt éjjel a te pléded volt rajta, Brodick – mondta Ramsey.

– Brodick akarta, hogy az ő színeit viselje – árulta el Iain. – Ez mindenféle találgatásokra ad

okot a helyzetével kapcsolatban.

– Azt is hallottam, hogy megcsókoltad az egész Maitland klán szeme láttára.

191

Page 192: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem volt ott mindenki, csak néhányan – morogta Brodick.

– Azt akartad, hogy mindenki tudja… – kezdte Iain, de Brodick félbeszakította.

– Átkozottul igazad van. Tényleg azt akartam.

– Mit akart? – kérdezte Judith és aggodalmas pillantást vetett Gillianre. – Mit kellene

mindenkinek tudnia?

– Hogy Gillian hozzá tartozik – magyarázta Iain.

– Ezért csókolta meg annyi tanú előtt – tette hozzá Ramsey.

Szegény Gillian úgy állt ott, mint akibe villám csapott. Judith megkönyörült rajta, mivel tudta,

hogy ő nem értheti meg a felföldiek nyers nyíltságát.

– Biztos vagyok benne, hogy csak egy ártatlan kis csókocskáról volt szó. Olyanról,

amilyennel az unokatestvérét szokta üdvözölni az ember.

Gillian hevesen bólogatott, de Brodick megcáfolta.

– Egy fenét volt olyan – morogta.

Judith halk sóhajjal feladta. Ha volt valami, amit az évek során megtanult Iain mellett a

felföldiekről, az volt, hogy egyikük sincs tisztában, mit jelent finoman viselkedni. Ha valamit

akartak, egyszerűen megtették, és ha megkívántak egy fehérszemélyt, egyszerűen elvették.

Ilyen egyszerű a dolog. A férfiak természetesen tisztelték a nőket, ezért feleségül vették őket,

mielőtt az ágyukba vitték volna, ám ha egyszer kötelezettséget vállaltak, azt meg is tartották

holtuk napjáig. Jelen esetben Brodick nyilvánvalóan akarta Gilliant, és nincs olyan érv, amely

megváltoztathatná az elhatározását. El fogja venni Gilliant, és hűséges barátja csak azt akarta

tudtára adni bosszantó évődésével, hogy helyeslik a választását, és bármit megtesznek, hogy

segítsenek.

Egyikük sem vette azonban figyelembe Gillian érzéseit. Judith megveregette barátnője karját,

így adva tudomására, mennyire együtt érez vele. A lány határozottan kábultnak látszott.

– Brodick!

– Igen, Judith?

– Szereted Gilliant?

Néma csönd követte a kérdést. Ha tekintettel ölni lehetne, akkor Iain már özvegy lenne,

gondolta Judith. Elég nyilvánvaló volt, Brodicknak egyáltalán nem tetszik, hogy ilyen

személyes kérdést tett fel neki. Judith azonban nem visszakozott, elvégre most Gillian

érdekeit kellett szem előtt tartania.

– Nos, szereted?

– Édesem, ezt nem kellett volna megkérdezned.

192

Page 193: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Én pedig azt hiszem, hogy meg kellett kérdeznem – vitatkozott vele Judith. – Valakinek

Gilliannel is törődnie kell.

– Mi törődünk vele – próbálta megnyugtatni Ramsey.

– És nyilvánvaló, hogy Brodick akarja őt – vetette közbe Iain.

– Az nem elég, hogy akarja – jelentette ki Judith. – Elfelejtetted, hogy Gillian angol?

– Csak volt angol – szólalt meg egyszerre Iain és Ramsey.

Judith nem is titkolta bosszúságát.

– Talán nem esküdtetek meg Brodickkal együtt, hogy vagy felföldit nőt vesztek asszonyul,

vagy egyáltalán meg sem nősültök? – fordult Ramsey-hez.

– Valóban megesküdtek – válaszolt Ramsey helyett Iain. – Az után a szerencsétlen angliai

eset után…

– Megtennéd, hogy nem nevezed többé szerencsétlen esetnek? – követelte bosszankodva

Brodick.

– Tettünk ilyen ígéretet – ismerte el Ramsey. – De Brodick nyilvánvalóan meggondolta

magát.

– Én csak a hírnevét féltem – morogta Brodick.

– Akkor egyszerűen tarts távol magad tőle! – javasolta neki Judith.

– Ez egyáltalán nem elfogadható megoldás – horkant föl a férfi.

– Miért nem? – erősködött Judith.

– Mert Brodick egyáltalán nem akarja távol tartani magát tőle – világosította fel Ramsey. –

Erre magadtól is rájöhettél volna, Judith.

Az asszony úgy határozott, hogy más irányban próbálkozik.

– Brodick, elmesélted már Gilliannek, hogy milyen élet vár rá a Buchananek között?

A férfi vállat vont.

– Hisz csak most döntöttem el, hogy feleségül veszem – ismerte be.

– Azt mondta nekem, hogy szörnyen fogom ott érezni magam. – Gillian hangja nem volt több

rekedt suttogásnál. Még mindig szédelgett Brodick felháborító pimaszságától, amellyel

irányítani akarta az életét, de a dühöt lassan felváltotta a hitetlenkedés, és perceken belül

reszketni kezdett. Egyre csak azt mondogatta magának, hogy a három férfi mindjárt elneveti

magát, és beismeri, hogy csak tréfálkoztak vele.

És amikor ez megtörténik, tudta előre, hogy egy csepp szomorúságot fog érezni.

– Igen, nyomorultul fogja érezni magát – morogta Brodick, mire Ramsey nevetésben tört ki.

– Ezek szerint megmondtad neki az igazságot. Senkit sem irigylek, legyen férfi vagy nő, aki

be akar illeszkedni azok közé a vadak közé, akiket Buchanannek hívsz.

193

Page 194: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem fogom nyomorultul érezni magam – kiáltott fel Gillian. – És tudják, miért nem?

A férfiak úgy tettek, mintha nem is hallották volna a kérdést.

– Látod, milyen derűlátóan áll hozzá? Ez már fél siker.

– Uraim, abbahagynák a tréfálkozást? – követelte Gillian. Végre magához tért annyira, hogy a

sarkára álljon, és szilárdan eltökélte, hogy véget vet ennek a vitának.

– Nem hiszem, hogy tréfálkoznának – jegyezte meg Judith. Közelebb lépett Gillianhez, úgy

suttogta. – Ha még nem vetted volna észre, azt hiszem, el kell mondanom, hogy…

Gillian zaklatottan a hajába túrt.

– Mit kell elmondanod? – kérdezte tombolva.

– Ők soha nem tréfálnak. Biztos vagyok benne, hogy Brodick komolyan feleségül akar venni.

T I Z E N H A T O D I K F E J E Z E T

– Brodick, válthatnánk néhány szót négyszemközt?

Gillian éles szavai nem hagytak helyt vitának, és a lány meg sem próbálta elrejteni dühét. Azt

akarta, hogy a férfi tudja, mennyire haragszik rá.

– Most nem, Gillian – felelte türelmetlenül Brodick, akit láthatóan nem izgatott a lány

indulata. – Ramsey, tíz percen belül indulunk. Elkészülsz annyi idő alatt?

– Természetesen – hangzott a férfi válasza, majd meghajolt Judith és Gillian felé és nekiindult

a dombnak.

Iain átkarolta asszonya vállát, és nyugat felé fordult.

– Mielőtt visszatérték a kötelezettségeimhez, vessünk egy pillantást a fiainkra! Épp az imént

indultak Patrickhez és Frances Catherine-hez.

Judithnak nem volt sok választása, mivel ura egyszerűen magával húzta.

– Megígérted nekik, hogy elviszed őket horgászni – emlékeztette férjét.

– Nem, Alec ígérte meg a nevemben.

– De azért elviszed őket.

– Hát persze – nevetett Iain. – És nem hagyom, hogy a vízbe fulladjanak – tette hozzá,

megismételve Michael bátyjának tett ígéretét.

Brodick nem mozdult Gillian mellől, de nem rá figyelt. Dylant igyekezett felfedezni a sok

száz gyakorlatozó Maitland katona között. Gillian a nőket nézte, akik felkapták szoknyájuk

szélét, és futva indultak fel a dombra. A legtöbbjük idétlenül vihogott, mint valami csitri lány.

– Mi a csudát csinálnak? – csodálkozott.

194

Page 195: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick csak egy pillantást vetett rájuk.

– Ramsey-t üldözik.

– Miért? – döbbent meg Gillian.

– Mit miért? – kérdezte, miközben tekintete a gyakorlóterepet fürkészte.

Gillian felsóhajtott.

– Miért üldözik azok a nők Ramsey-t?

A kérdés meglepte Brodickot, mivel úgy vélte, hogy ez egészen nyilvánvaló, ám a lány

szemmel láthatóan nem tartotta annak.

– Mindannyian ezt csinálják – felelte vállat vonva.

– Az összes nő őt üldözi? – faggatózott tovább Gillian, mert még mindig nem értette.

A férfi végre hajlandó volt ráfigyelni.

– Igen – mondta halkan.

– De hát miért?

– Tényleg nem tudod?

– Nem kérdezném, ha tudnám – válaszolta meglehetősen zavarban Gillian.

– Mert úgy találják, hogy… jóképű – mondta végül Brodick jobb jelzőt nem találván. – De ezt

már mondtam neked.

– Ramsey nagyon kedves férfi és elég udvarias is, de el sem tudom képzelni, hogy csak azért

szaladjak utána, mert vonzó.

– A nők nem törődnek a jellemével vagy a viselkedésével, csak szeretik bámulni őt.

– Tudom, mit akar elérni – csóválta a fejét a lány. – Azt akarja, hogy jót nevessek, és

elfelejtsem az arrogáns viselkedését és kijelentéseit.

– Esküszöm, az igazat mondtam. A nők szeretik Ramsey-t bámulni, ezért futnak utána. Te

talán nem találod őt csinosnak?

– Eddig nem is gondoltam rá, de most, hogy mondja, azt hiszem, valóban az – vont vállat

Gillian. – Igen, tényleg jóképű – tette hozzá meggyőzőbb hangon, nehogy Brodick azt higgye,

hogy hibát keres a barátjában. – Iain is nagyon jóképű férfi, és azon is csodálkozom, hogy ön

után nem futnak a nők. Végül is, ön sokkal…

Elharapta a szót, még éppen idejében. Az ég szerelmére, hiszen majdnem elmondta a férfinek,

hogy mennyire tetszik neki. Nyers férfiassága már-már a bűnnel volt határos. Elég volt

mellette lennie, és Gilliannek máris erkölcstelen és hölgyhöz egyáltalán nem illő gondolatai

támadtak. Sokkal inkább illetek ezek a gondolatok egy szajhához. Elvégre a szajhák

kéjvágyóak, ő nem. Legalábbis addig nem volt az, amíg Brodick be nem lépett az életébe, és

fenekestül fel nem forgatta azt.

195

Page 196: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Esze ágában sem volt azonban a férfi orrára kötni, hogy milyen hatással van rá. Még csak az

hiányozna, hogy tovább hizlalja a férfi önteltségét. Így is jutott neki éppen elég. Akár élete

végéig kitarthat.

– Én sokkal milyenebb vagyok? – nézett rá merőn Brodick. Gillian igyekezett elkerülni az

átható tekintetet.

– Tudom már, hogy miért nem üldözik önt a nők – villantotta rá ragyogó mosolyát. – Mert

félnek öntől.

– Ezt jó tudni – nevetett a férfi.

– És állandóan komor.

– Á, ott van Dylan.

Ezzel Brodick elsietett. Gillian el sem akarta hinni, hogy lehet valaki ennyire udvariatlan. A

férfi egy szó nélkül otthagyta, még csak egy pillantást sem vetett.

– Ó, azt már nem! – suttogta maga elé. – Ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem.

Még mindig morogva, felkapta a szoknyája szélét, és utána sietett.

– Brodick, ragaszkodom hozzá, hogy válthassak önnel néhány szót, és az sem érdekel, hogy

meg akar hallgatni vagy sem – kiáltott utána, de mivel a férfi már messze járt, Gillian

kétellette, hogy hallotta-e egyáltalán.

Nem akart felgyorsulni, de a domb sokkal meredekebb volt, mint gondolta, és mielőtt

észrevehette volna, mi történik, már futott is, és úgy tűnt, képtelen lelassítani.

Sikerült belefutnia egyenesen a karddal gyakorlatozó katonák csoportjába.

– Ó, elnézést kérek! – dadogta a harcosnak, akinek nekiütközött.

A férfi nem hallotta, viszont megérezte, hogy valaki a hátának ütődik. Azt hitte, egy másik

harcos hátulról akar rátámadni, ezért villámgyorsan megpördült, kardját magasra emelte és

kész volt lesújtani, amikor észrevette, hogy ki áll vele szemben.

Döbbent kiáltásába még a fák is beleremegtek. Gillian riadtan hátraugrott, és beleütközött egy

másik katonába. Gyorsan megfordult és bocsánatot kért. Erre az is felüvöltött. Gillian

elszörnyedve az általa okozott felforduláson, rémülten forgolódott körbe-körbe, és rá kellett

döbbennie, hogy egy imitált csata sűrűjében áll, ám a körülötte harcoló ziháló óriások úgy

küzdöttek, mintha az életük függne tőle. Úgy tűnt, egyikük sem egyszerű gyakorlatozásnak

tekinti a harcot.

A nagy kavarodásban szem elől tévesztette Brodickot.

– Elnézést kérek, amiért félbeszakítottam önöket – szabadkozott, miközben igyekezett utat

törni közöttük.

196

Page 197: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick harsány kiáltásától úgy érezte, a szívverése is eláll. Erre mindenki üvöltözni kezdett.

Elkeseredett sóhajjal nyugtázta, hogy ő a felfordulás oka.

A küzdelem abbamaradt, és ő ott találta magát a hitetlenkedő harcosok gyűrűjében, akik úgy

bámultak rá, mintha az égből pottyant volna közéjük.

– Nagyon sajnálom, uraim. Nem akartam megzavarni a gyakorlatukat. Én valójában csak… ó,

ott van Brodick. Kérem, engedjenek át!

A férfiak annyira megdöbbentek, hogy moccanni sem tudtak. Brodick elharsogott parancsaira

azonban hamarosan széles ösvény keletkezett a harcosok sorai között. A végén Brodick állt

szétvetett lábakkal, kezét csípőre téve, arcán komor kifejezéssel.

Gillian arra gondolt, hogy talán jobb lenne a másik utat választania, de amikor hátrasandított,

azt kellett látnia, hogy Dylan és Winslow állja el arra az utat. Winslow úgy nézett rá, mintha

meg akarná gyilkolni. Dylan egyszerűen ámulni látszott.

Mivel a csapdából szabadulni nem tudott, úgy döntött, ékesszólásával igyekszik kivágni

magát a kínos helyzetből. Kihúzta magát, és lassan a férfi felé indult, aki szerinte az egész

kalamajkáért felelős volt.

– Az isten szerelmére, Gillian, mégis mit képzeltél? Akár meg is ölhettek volna!

A tömeg hangos morgással helyeselt. Gillian arca lángolt, de kényszerítette magát, hogy

bosszankodó hallgatóságához forduljon. Összefonta két kezét, mintha imádkozna, és

megismételte a bocsánatkérést.

– Sajnálom. Elindultam lefelé a dombról, és mielőtt észrevehettem volna, hogy mi történik,

már futottam is. Még egyszer a bocsánatukat kérem, uraim, amiért félbeszakítottam önöket és

aggodalomra adtam okot.

Hangjának őszintesége és a szívből jövő bocsánatkérés megbékéltette és kedvére is volt a

katonáknak. Néhányan még meg is hajoltak előtte, mások csak biccentettek, hogy lássa, nem

haragszanak rá.

Gillian már kezdte volna jobban érezni magát, de amikor visszafordult Brodick felé, jókedve

azonnal tovaszállt. Haragos pillantásától még a nap is elbújt volna szégyenében.

– Beszélni akartam önnel – szólt a férfihoz merészen.

Brodick fejét lehajtva, bivaly módra indult feléje. Amikor odaért hozzá, akkor sem lassított.

Egyszerűen megragadta a lány kezét és magával rángatta. Gilliannek nem volt semmi

választása. Vagy a férfival tartott – ami azt jelentette, hogy futnia kellett, ha lépést akart

tartani a hosszú, gyors lépésekkel –, vagy Brodick úgy rángatja maga után, mint valami

rongybabát.

– Engedjen el, és lassítson egy kicsit! – követelte, miközben futva igyekezett a férfi után.

197

Page 198: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick lelassított.

– Esküszöm, az élő istenre, te még a szenteket is kihoznád a béketűrésből.

– Ön nem szent, Brodick, bármit is mondott az anyja annak idején.

A bivaly elmosolygott.

– De mégis kedvemre való vagy, Gillian. Nagyon is.

A lánynak semmi kedve nem volt a bókokhoz, különösen nem az ilyen zavarbaejtőekhez.

– Akkor most bizonyára…

– Úszom a boldogságban? – kérdezte Brodick, visszaemlékezve a lány előző esti szavaira.

– Így van, és tudja miért?

– Nem – felelte szárazon Brodick. – De gondolom, úgyis elmondod, nem? – tette hozzá

lemondó hangon. Gillian úgy döntött, nem veszi fel a sértést.

– Felmentem az ígérete alól.

– Úgy, és melyik ígéretemre is gondolsz?

– Nem kell tovább aggódnia a jó hírnevem miatt. Mivel engem egy cseppet sem aggaszt,

miért is törődne vele ön?

– Értem.

– Nem kell feleségül vennie.

– Ez igaz lenne?

A férfi hirtelen irányt változtatott, és a fák felé vette az útját, ahol korábban Ramsey csodálói

gyülekeztek.

– Most meg hova rángat?

– Kettesben akarok lenni veled.

Gillian nem emlékeztette Brodickot, hogy alig pár perce, mielőtt a férfi Dylan keresésére

indult volna, ő kérte, hogy kettesben beszélhessenek. Minél előbb el tudja magyarázni az

álláspontját, annál jobb, hiszen bármelyik pillanatban félbeszakíthatják őket, vagy a férfi

megint eltűnik a szeme elől.

– Tudom, miért javasolta.

– Mit javasoltam? – nézett rá Brodick.

– Megtenné, hogy figyel rám egy kicsit? Csak lovagiasan akart viselkedni, azért javasolta,

hogy feleségül vesz.

– Javasoltam? Gillian, én nem szoktam javasolni. Én parancsolok. Érted a különbséget?

Gillian úgy döntött, nem vesztegeti az időt arra, hogy megbékítse a férfit.

– Most nincs időnk diplomatikusnak lenni – jelentette ki. – Szeretném, ha megértené, semmi

szükség arra, hogy lovagias legyen. Az egész az én hibám, már magam is látom. Nem kellett

198

Page 199: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

volna megkérnem önt, hogy jöjjön velem Ramsey birtokára. Sarokba szorítottam, és ez nem

volt helyes tőlem.

– Engem soha senki nem szorított sarokban – csattant fel ingerülten Brodick, akit mélyen

sértett a lány megjegyzése. – Azt tettem, amit tenni akartam, és amit szükségesnek éreztem.

– Ön nem felelős értem.

Brodick a fák közé vezette, miközben Gillian egyre az indokait sorolta, hogy mit miért tett.

Nyilvánvalóan mindent végiggondolt már, és alaposan megfontolt magában. Persze,

hatalmasat tévedett, gondolta Brodick, de lehatározta, hogy megvárja a magyarázkodás végét,

mielőtt tisztázza a dolgokat.

Amikor egy kerek tisztásra értek, Brodick elengedte a lány kezét, nekidőlt egy vastag fa

törzsének, két karját összefonta a mellkasa előtt, és várta, hogy Gillian befejezze végre a

leckéztetést.

Próbált odafigyelni arra, amit mond, de hamar elvesztette a fonalat. A kipirult arc és az vadul

hullámzó aranybarna haj látványa elvonta a figyelmét. Tudta, a lánynak fogalma sincs róla,

milyen gyönyörű. A külső szemmel láthatóan nem volt fontos számára, és Brodick arra

gondolt, ez is milyen üdítő különbség közte és az általa eddig ismert nők között. Smaragdzöld

szeme valósággal lángolt. Ó, igen, micsoda indulatok rejtőznek itt a felszín alatt, gondolta

Brodick, és hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a karjába vonja és soha többé el se

engedje.

– Érti már?

Mi az ördögről beszél ez a lány?

– Mit kellene értenem? – kérdezett vissza, miután rájött, hogy egy szót sem hallott abból, amit

Gillian beszélt.

– Hát nem is figyelt rám? – kiáltotta elkeseredve Gillian.

– Nem.

A lány magába roskadt.

– Brodick, nem megyek magához feleségül. – Megcsóválta a fejét. – Nem engedem, hogy

pusztán lovagiasságból elvegyen.

– Gillian!

– Igen?

– Szeretsz velem lenni?

Gillian úgy tett, mintha nem értené a kérdést. Még mindig biztonságosabb volt, mint hagyni,

hogy a férfi is megismerje azokat az érzéseket, amelyeket annyira igyekezett elrejteni előle.

– Úgy érti, hogy… most?

199

Page 200: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nagyon jól érted, hogy mit kérdeztem.

– Brodick…

– Válaszolj!

Gillian lehajtotta a fejét.

– Igen, szeretek veled lenni… nagyon – ismerte be. – De ez nem számít – tette hozzá sietve. –

Csak rövid ideje ismerjük egymást, és önnek haza kell térnie. Biztos vagyok benne, hogy

rengeteg sürgős elintéznivaló vár önre otthon. Végtére is, ön a Buchanan nemzetség vezetője.

– Tudom, hogy ki vagyok, az ördög vigye el! – csattant fel Brodick.

Gillian azonnal visszavágott, saját fegyverét fordítva a férfi ellen.

– Ne merészeljen ilyen hangon beszélni velem! – csattant fel ő is. – Nem fogom eltűrni.

Amikor a férfi hirtelen elmosolyodott, Gillian még indulatosabb lett.

– Talán mulatságosnak találja a kritikámat.

– Inkább rendkívül üdítőnek.

A lánynak elakadt a lélegzete meglepetésében.

– Valóban? – nyögte.

– Igen. Nem sok fehérszemély merészel velem szemben ilyen hangot megütni. Ami azt illeti,

te vagy az első – tette hozzá kissé zavartan. – Nem lenne szabad ilyen arcátlanságot

megengednem.

– Nem hiszem, hogy arcátlan voltam, és általában nem szokásom másokat bírálni, de az ön

társaságában teljesen elvesztem a józan eszem.

– Ezt jó tudni.

Gillian elkeseredetten megcsóválta a fejét, és közelebb lépett a férfihoz.

– Szeretném, ha nem próbálna megzavarni az állandó témaváltással. Nagyon megnehezíti a

dolgomat. Nem szeretnék egyebet, mint…

– Felmenteni az ígéretem alól?

– Igen – sóhajtott Gillian.

A férfi felé nyúlt, de Gillian gyorsan hátralépett, és ujját parancsolóan szegezte rá, hogy

maradjon a helyén.

– Ne merészelje!

– Mit?

– Megcsókolni. Ezt akarta tenni, nem?

Brodick újra nekidőlt a fának.

– Szeretnél te megcsókolni engem?

A lány izgatottan túrt a hajába.

200

Page 201: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igen… úgy értem, nem. Ó, ne tegyen fel nekem kérdéseket! – kiáltott fel. – Tisztára

megőrjít. Nem mehet magához feleségül. Meg kell találnom a nővéremet és azt az elátkozott

dobozt, aztán vissza kell térnem Angliába. Ha önhöz megyek feleségül, a végén egyedül

marad.

– Ennyire kevésbé bízol bennem? Nem hiszed, hogy meg tudlak védeni?

– Hogyne bíznék önben – vágta Gillian habozás nélkül. – Azt is tudom, hogy meg tud védeni,

de ez nem az ön csatája. Az enyém, és nem fogom hagyni, hogy ön is belekeveredjen. Ha

valami történne önnel, azt nem tudnám elviselni.

Brodicknak hirtelen eszébe jutott valami, ami megingatta.

– Talán férfi vár rád Angliában?

Mióta csak belekezdtek a heves párbeszédben, most először volt valami bizonytalanság a férfi

hangjában. Volt valami kedves a sebezhetőségében. Gillian tudta, hogy akár hazudhatna is, és

ezzel egyszer s mindenkorra véget vetne a vitának, de úgy érezte, nem lenne tisztességes a

férfival szemben.

– Nem vár rám férfi. Morgan bácsikámhoz megyek haza, de más férfi nincs az életemben.

– A bácsikád nem választott neked férjet?

– Nem.

Brodick félrehajtott fejjel tanulmányozta a lányt, majd halkan megszólalt.

– A bácsikád alkalmasnak fog találni engem.

Gillian nem vitatkozott vele.

– Igen, az biztos.

– Kedvére lesz, hogy egy nemzetségfőnek lettél az asszonya?

Brodick önbizalma visszatért, az imént tapasztalt bizonytalanságát mintha elfújták volna. Újra

az öntelt és saját fontosságának teljesen tudatában lévő uraság állt előtte.

– Természetesen örülni fog, hogy ilyen fontos pozíciót tölt be, de nem ezért fogja

alkalmasnak találni.

– Akkor miért? – kérdezte kíváncsian a férfi.

– Mert könnyedén át fog látni a durva külsőn. Ön indulatos és szenvedélyes ember, és

végtelenül hűséges azokhoz, akiket szeret. Ugyanakkor tiszteletre méltó férfiú is, Brodick. A

bácsikámat nem tudja majd becsapni, ő azonnal látni fogja, mi lakozik valójában a szívében.

– Na és te, Gillian? Te tudod, mi lakozik a szívemben?

Hangja alig volt suttogásnál hangosabb, és Gillian érezte, amint egész teste beleremeg a

vágyba. A fák lombjain átszűrődő napsugarak különös fénybe vonták a férfi alakját.

Bronzszínű bőre ragyogott, hosszú, világos haján aranyosan csillant a nap. Ahogy Gillian

201

Page 202: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

ránézett, kiszáradt a szája, és görcsbe rándult a gyomra. A fantáziaképek arcába kergették a

vért, és amikor rájött, hogy a férfi száját bámulja, gyorsan a földre szegezte a tekintetét, és

addig fel sem merte emelni, míg meg nem zabolázta rakoncátlan gondolatait. Azelőtt soha

nem gondolt állandóan, milyen lenne együtt lenni egy férfival, de mióta Brodickkal

találkozott, azóta egyre gyakrabban álmodozik róla, és tudta, nem lesz könnyű dolga a

gyónásnál, mire elmondja a papnak, hogy milyen romlott nőszemély lett belőle.

– Sok nővel volt már dolga?

El sem akarta hinni, hogy volt mersze feltenni ennyire bizalmas kérdést, és bármit megtett

volna, hogy visszaszívja szavait.

– Ne válaszoljon! – bökte ki gyorsan. – Nem lett volna szabad megkérdeznem.

– Bármit megkérdezhetsz tőlem, amit csak akarsz. És igen, voltam már nőkkel. Akarod, hogy

összeszámoljam, hánnyal?

– Nem, dehogyis – dadogta. – És vár önre otthon asszony? – kérdezte, még mindig a földet

bámulva.

– Gondolom, jó néhány asszony vár rám.

Erre már ránézett a lány.

– Nem vehet el több asszonyt, Brodick, csak egyet.

Gillian arca lángvörös volt. Brodicknak nagy erőfeszítésébe került, hogy ne nevesse el magát.

– Mindig akadnak olyan asszonyok, akik szívesen megosztják velem az ágyamat –

magyarázta. – Egyikük sem várja el, hogy feleségül vegyem.

Gillian úgy döntött, hogy látatlanban is gyűlöli ezeket a nőket. Semmi oka nem volt ugyan a

féltékenységre, mégis nyomorultul érezte magát. Nem lesz ugyan a férfi felesége, mégis

gyűlölte a gondolatot, hogy Brodick más nőkkel fekszik le.

– És ezek a nők akkor is ágyba bújnak önnel, ha már házas lesz? – kérdezte, és képtelen volt

elrejteni ingerültségét.

– Ezen még nem gondolkodtam – ismerte be a férfi.

– Akkor gondolkodjon rajta most! – csattan fel a lány.

Amikor Brodick elmosolyodott, Gillian rádöbbent, hogy a férfi pontosan tudja, mi játszódik le

benne. Ó igen, tudja, hogy nem szívesen hall ezekről az asszonyokról, és élvezi a reakcióját.

Hirtelen úgy érezte, hogy legszívesebben megrúgná, ugyanakkor meg is csókolná. Helyette

úgy döntött, hogy visszafogja magát.

– A felesége bizonyára nem akarja majd, hogy más nőt is vigyen az ágyába.

– Gillian, amikor az asszonyom leszel, csak veled fogok ágyba bújni és senki mással.

Mindketten hűségesek leszünk egymáshoz jóban és rosszban egyaránt. Nem kell ilyen

202

Page 203: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

lényegtelen dolgok miatt aggódnod! Csak téged akarlak. Tudni fogja ez a te Morgan bácsikád,

hogy jól gondodat viselem?

– Tudni fogja, hogy magam is gondot tudok viselni magamra. Nem vagyok gyenge. A

bácsikám megtanított rá, hogyan védjem meg magam. Azért gondolja, hogy gyenge vagyok,

mert Alec elárulta, hogy megvertek?

– Nem. Erőről és bátorságról tettél tanúságot, nem gyengeségről. Megvédted a fiút a

bántalmazástól azzal, hogy magadra vontad a gazfickó haragját. Különben is – tette hozzá –,

soha nem vennék el egy gyenge nőt.

A hangjából kicsengő melegség és dicséret teljesen elgyengítette a lányt. Istenem, mennyire

szerette volna magát a karjába vetni, és ott maradni örökre! Nem tudta, hogyan védhetné meg

magát a férfitól, és máris sajnálni kezdte magát a veszteségért, mivel tudta, miután visszatér

Angliába, semmi sem lesz már ugyanolyan, mint régen.

– Mondd ki, hogy szeretsz! – követelte a férfi.

– Szeretem – vallotta be Gillian. – De egyáltalán nem örülök neki, hogy így van. Nem is

tudom, hogyan történhetett… minden olyan gyors volt… nem volt időm megvédeni magam

öntől, és biztos lehet benne, hogy nem szándékoztam beleszeretni önbe. – Megrázta a fejét,

mintha csak a gondolatait akarná helyrerázni. – De ez nem számít. Akkor sem lehetek a

felesége.

Brodickon eláradt a megkönnyebbülés. Noha már tudta, hogy a lány szereti, az, hogy tőle

magától hallotta, megerősítette. Feszültsége felengedett, és hirtelen mintha újjá született

volna. Tisztának, megújultnak és elpusztíthatatlannak érezte magát.

– Az enyém leszel, Gillian.

A lány megdöbbent a hangjából áradó szenvedélytől.

– Nem – rázta meg a fejét.

– De igen – szögezte kemény, határozott hangon. – Jobb, ha tudod. Soha más férfi nem érhet

hozzád. Hozzám tartozol.

– És mikor jutott erre a következtetésre?

– Amikor azt mondtad, szeretsz. Előtte is tudtam, de úgy látszik, tőled kellett hallanom.

Gillian sírva fakadt.

– Miért nem érti meg? Soha nem lehet enyém Annie Drummond háza. Sem most, sem

máskor. Mindenféle ostoba gondolatot akar a fejembe ültetni, és arra kérem, hogy ne tegye.

Igazán kegyetlen dolog öntől, hogy olyasmi iránt kelt bennem vágyat, ami soha nem lehet az

enyém. Nem – folytatta szinte sikoltva –, nem fogok álmodozni, mert az veszélyes!

203

Page 204: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Annie Drummond házát szeretnéd? – kérdezte Brodick, alaposan meglepődve a furcsa

kívánságon. – Miért?

– Ó, ne is törődjön vele! Úgysem értené.

– Magyarázd meg, hogy megértsem!

– Arról van szó, hogy mit képvisel Annie kunyhója – kezdte Gillian habozó hangon. –

Otthona van, és férje, aki szereti és az élete… idilli.

– Nem tudhatod, milyen az élete, hacsak nem bújsz a bőrébe – jelentette ki Brodick.

– Ne akarjon itt logikus érveket keresni! – követelte a lány. – Csak azt próbálom megértetni,

hogy soha nem lehet olyan életem, mint Annie-é. Vissza kell térnem Angliába.

Brodick hirtelen megmerevedett. Az igazság szíven ütötte. Végre úgy érezte, megfejtette az

igazi okot. Rájött, hogy miért utasítja makacsul vissza a lány. Döbbenten ismerte fel, hogy

Gillian még most is őt próbálja védeni.

– Azt hiszed, hogy meg kell halnod, miután visszatértél Angliába, ugye, Gillian? Ezt nem

akarod beismerni nekem.

A lány nem nézett rá, amikor válaszolt.

– Ennek is megvan a lehetősége – mondta halkan, majd újra sírva fakadt.

– Nem szeretem látni, hogy sírsz. Azonnal hagyd abba!

Gillian döbbenten pislogott. Csak Brodick képes ilyen ostoba parancsot kiadni. Csak nem

hiszi, hogy szándékosan sír, mert őt akarja bosszantani?

– Ön a legnehezebb természetű ember, akit ismerek, és nem fogok feleségül menni önhöz.

Brodick olyan gyorsan mozdult, hogy Gilliannek ideje sem volt elhúzódni. Két gyors lépéssel

a lány mellett termett és a karjába vonta.

– Már elkötelezted magad, amikor beismerted, hogy szeretsz. Semmi más nem számít. Nem

érdekel, hogy milyen bonyolult lesz. Most már az enyém vagy. Komolyan azt hiszed, hogy

elengedlek magam mellől?

Gillian azt mondogatta magának, hogy erősnek kell maradnia, és mindent elkövetett, hogy

kiszabadítsa magát. Teljes erejével a férfi mellkasának feszítette két kezét, hogy távolabb tolja

magát a férfitól. Amikor Brodick közelében volt, semmi másra nem vágyott, mint elmerülni

az ölelésében és nem törődni a világgal. Szerette volna, ha megáll az idő… és ez lehetetlen.

Hiába küzdött, nem bírt a férfival. Brodick legalább tízszer olyan erős volt, mint ő, és egy

perc múlva Gillian feladta a küzdelmet.

– Most mit fogunk csinálni? – suttogta fejét lehajtva, a sírás határán.

Fogalma sem volt, hogy kérdése mennyire árulkodó. Nem azt kérdezte, hogy ő mit fog tenni,

hanem azt, hogy ők. Brodick elégedetten szorította őt magához, lehajolt és megcsókolta a

204

Page 205: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

homlokát, majd lehunyta a szemét és belélegezte a lány finom, nőies illatát. A hajának rózsa

illata volt. Annyira különbözött a Buchanan asszonyoktól, és Brodick rádöbbent, hogy egy

kicsit tart is tőle. A bőre olyan sima és puha volt, mint amilyennek a felhőket képzelte, a

mosolya elbűvölte. Olyan gyönyörű, tiszta és ártatlan volt, mint a kisbabák első mosolya.

Semmi ravaszság nem volt benne. Nem, egészen más volt, mint a többi nő. Eszébe jutott,

amikor először találkozott vele, túlságosan kimértnek és illedelmesnek találta. És

törékenynek. Túl törékenynek az ő életviteléhez. Mégis, szinte azonnal meglátta benne az

acélos erőt. Bátor volt és tiszteletre méltó, és ez csak két indok volt a sok száz közül, amiért

magának akarta a lányt.

– Megígérek neked valamit – szólalt meg rekedt hangon. – És akkor végre felhagysz ezzel az

aggodalmaskodással.

– És mi lenne az ígéret?

– Ha visszamész Angliába, veled tartok.

– Ha visszamegyek?

– Még nincs eldöntve.

– Miről beszél? Nem értem. A döntés joga csakis az enyém.

Brodick nem vitatkozott vele, és némasága aggasztotta Gilliant. Még egyszer megpróbált

valami magyarázatot kicsikarni belőle, de a férfi makacsul megtagadta.

– Amikor visszatérek Angliába, egyedül megyek. Önnek itt kell maradnia. Nem tudnám

elviselni, ha bármi történne önnel.

Gillian hangja reszketett az érzelmektől, és hangjából kicsendülő félelem meglepte,

ugyanakkor elégedettséggel töltötte el Brodickot. Soha senki nem törődött még úgy vele, mint

Gillian. Egyedüli családja a bátyja, Winslow volt, de ez is távoli, rideg rokonság volt.

Szerették egymást, ahogy fivérekhez illik, de soha nem mutatták ki érzelmeiket.

– Hinned kell bennem, hogy meg tudlak védeni – parancsolt rá.

– Nem tudja, mivel áll szemben. Ezek nem hétköznapi emberek. Ők a király barátai, és bírják

a támogatását, és abban is biztos vagyok, hogy az ördög is az ő oldalukon áll.

– De egyikükben sem felföldi vér folyik, és ez sebezhetővé teszi őket.

– Próbáljon meg komoly maradni! – csattant fel a lány. – Egy felföldi ugyanolyan vérzik,

mint egy angol.

– Hinned kell bennem! Megparancsolom!

Gillian feladta. Nem vitatkozott tovább. Úgy érezte, egy kőfallal is előbb érteti meg magát,

mint Brodickkal.

205

Page 206: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hiszek önben, és mindent megteszek, hogy ne aggodalmaskodjam, de ez minden, amit

ígérhetek. Annyit parancsot adhat, amennyit csak akar, az még nem változtathatja meg az

érzéseimet.

– Mindenkinek megvan a gyenge pontja – magyarázta Brodick türelmesen. – Meg fogom

találni az övékét, ígérem neked.

– Mindenkinek?

– Igen – jelentette ki határozottan a férfi.

Keze Gillian tarkójára csúszott. A puha fürtöket a keze köré tekerve finoman hátrahúzta a

lány fejét, lehajolt hozzá, és mélyen a szemébe nézett.

– És mi a te gyenge pontod, Brodick?

– Te vagy az.

T I Z E N H E T E D I K F E J E Z E T

Brodick lehajtotta a fejét, és megcsókolta, hatásosan lepecsételve a száját, így elejét vette

minden lehetséges tiltakozásnak. Nem gyengéd becézés volt, hanem kemény, követelőző

csók, mely kétséget sem hagyott afelől, hogy mennyire kívánja őt. Nyelve behatolt az édes

melegségbe, simogatón, becézőn, és pillanatokon belül a lány éppoly szenvedélyesen csókolt

vissza. Félénken kezdte ugyan, csak tapogatózva a nyelve hegyével, de amikor meghallotta a

férfi torkából feltörő mély morgást, amikor megérezte ölelő karjának szorítását, Gillian is

felbátorodott. Elragadta a szenvedély, mégsem félt, mert tudta, hogy a férfi tudni fogja, hol

kell megállni. Úgy tűnt azonban, hogy egyelőre esze ágában sincs abbahagyni, és szája

varázslatos dolgokat művelt a testével. Valahol a gyomra mélyén epekedő vágy lángolva

követelt még többet, és ahogy a férfi szája az övét becézte, simogatta, uralta, másra sem tudott

gondolni, csak hogy kerülhetne hozzá még közelebb.

Keze a hátát simogatta, majd megragadta és felemelte, míg végül testük, akárcsak szájuk

szorosan összeforrt. Melle a férfi mellkasához nyomódott, combja mintha forró acélhoz ért

volna. Teste még többet követelt, és lélegzete elakadt, olyan hevesen viszonozta a férfi

csókjait.

– Brodick, azt akarom…

A férfi újra megcsókolta, szinte vadul, majd hirtelen elhúzódott, és lassan leengedte a földre.

Arcát a lány nyakának hajlatába temette, és vett néhány mély levegőt, hogy visszanyerje

önuralmát.

206

Page 207: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian nem akarta, hogy a férfi elengedje, és amikor az gyengéden harapdálni kezdte a

fülcimpáját, és nyelve megcsiklandozta az érzékeny bőrt, az élménytől egész teste

megvonaglott.

– Ne… – hangja elcsuklott, és csak remegni tudott a férfi karjai között.

Brodick végigcsókolta a nyakát.

– Mit ne? – kérdezte.

Gillian oldalt hajtotta a fejét, hogy a férfi jobban hozzáférjen.

– Ne hagyd abba! – sóhajtotta.

Brodick gyengéden eltolta magától és el is engedte volna, ha a lány nem imbolyog. Arcán

igazi öntelt, férfimosoly játszott, és kimondhatatlanul elégedett volt magával, amiért ilyen

rövid idő alatt ennyire sikerült felkavarnia Gilliant. A lány szenvedélye szinte tükre volt az

övének, és tudta, ha sikerül végre levetkőzni szégyellőségét, épp olyan vad és gátlástalan lesz

a nászéjszakájukon, ahogy ő szeretné. De az isten szerelmére, jó lesz, ha mielőbb meglesz az

az esküvő, mert nem bírja már sokáig, és megszégyeníteni sem akarja a lányt azzal, hogy az

esküvői fogadalom előtt ágyba viszi. Gillian azonban roppant megnehezíti a dolgát. Elég

ránéznie, és máris forró vágy támad fel benne. Az a hihetetlen zöld szem most a vágytól

elhomályosultan mered rá, haja vad, zabolátlan fürtökben göndörödik a vállán, szája piros és

duzzadt a csókjaitól.

Persze ostobaság lenne arra várnia, hogy a lány végre észre tér. Mire egyáltalán nekilát, hogy

döntsön a kérdésben, addigra akár két gyermekük is lehetne.

Végül a környező világ durván betolakodott kettejük idilljébe, és visszahozta őket a jelenbe.

Ramsey Brodick nevét kiáltotta, és a férfi sóhajtva lépett hátra.

– Menj, szedd össze a holmidat! Ideje indulnunk.

Megfordult és a gyakorlótér felé indult. Gillian utána futott.

– Köszönöm, hogy megérted.

– Mit értek meg?

– Hogy nem mehetek hozzád feleségül.

Brodick meg sem állt, de nevetése még sokáig ott csengett a lány fülében.

Mire Gillian visszatért a kastélyhoz, Helen már becsomagolta a holmiját. Gillian megköszönte

a segítséget, és közben eszébe jutott, milyen ígéretet tett előző este. Szerencsére Helen tudott

segíteni, és megmutatta a céljához vezető rövidebb utat a hátsó ajtón át.

Eltelt tíz perc, majd újabb tíz, és Brodick, aki természeténél fogva amúgy is türelmetlen

ember volt, egyre ingerültebben várta Gilliant a kastély udvarában.

207

Page 208: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey és Winslow mellette álltak, és szinte percenként nézett hol az egyik, hol a másik a

bejárati ajtóra.

– Mi az ördög tart neki ennyi ideig? – morogta Brodick.

– Talán Iainre és Judithra vár. Itt is jönnek. Gillian biztosan el akar tőlük búcsúzni.

Ramsey vette észre először Gilliant a domb másik oldalán.

– Ott jön.

– Nem felejtette el – mosolyodott el Winslow.

Felesége, Isabelle Gillian mellett sétált, két fiuk pedig mögöttük szaporázta. Kisebbik fia,

Andrew, aki hamarosan betölti az ötödik évét, most előre futott és megfogta Gillian kezét.

Winslow figyelte, ahogy a lány rámosolyog fiára és mond neki valamit. Bármi volt is az,

annyira tetszett Andrew-nak, hogy hangos kacagásban tört ki. Isabelle-en látszott, erősen

küzd, hogy el ne nevesse magát.

– Mit nem felejtett el? – kérdezte Brodick fivérét.

– Mondtam neki, hogy Isabelle veszekedett velem, amiért nem mutattam be neki. Nem

felejtette el.

Winslow hirtelen rájött, miért szórakozik olyan jól családja Gillian mellett.

– Nem hinném, hogy Isabelle akár szót is ért abból, amit Gillian mond. Az asszonyod kelta

kiejtésén még sokat kell javítani.

Brodick bólintott.

– Jó feje van. Meg fogja tanulni.

– Megtartod?

– Igen.

– Ő már tudja?

– Még nem.

Ramsey hallotta a beszélgetést, és tiszta szívből felnevetett.

– Gondolom, alaposan végiggondoltad a lehetséges problémákat.

– Így van.

– Nem lesz könnyű dolga együtt élni… – kezdte Ramsey, de Brodick nem hagyta befejezni a

mondatot.

– A Buchananekkel. Tudom, és aggódom is, hogyan fog beilleszkedni.

Ramsey elvigyorodott.

– Nem ezt akartam mondani. Nem lesz könnyű dolga együtt élni veled. Azt hallottam innen-

onnan, hogy meglehetősen nehéz természetű ember vagy.

Brodick nem vette sértésnek barátja megjegyzését.

208

Page 209: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Gillian tisztában van a hibáimmal.

– És mégis hozzád megy? – kérdezte Winslow.

– Ami azt illeti, kosarat adott.

Mivel mindketten jól ismerték Brodickot, Ramsey és Winslow újra felnevettek.

– Szóval, mikor lesz az esküvő? – kérdezte Ramsey.

T I Z E N N Y O L C A D I K F E J E Z E T

A szerelemnek nem szabadna ilyen gyorsan történnie.

Gillian a Sinclair birtokra vezető út jó részét azzal töltötte, hogy Brodickról gondolkodjon, és

azon töprengjen, hogy a csudába tudta a férfi elrabolni a szívét ilyen rövid idő alatt. Brodick

gyakorlatilag kiforgatta önmagából. Tisztában volt a hibáival, a többségével legalábbis, mégis

szerette. Maga sem tudta, ez hogyan lehetséges. A szerelmet táplálni kell. A szerelem hosszú

hónapokig tartó udvarlás után alakul csak ki, sőt néha akár évekbe is telhet, mire felismeri az

ember. A szerelem holtbiztos, hogy nem villámként sújt le.

Talán csak vágy, amit érez. Ám ha az, hogyan lesz képes valaha is bevallani a gyóntatójának

bűnös gondolait anélkül, hogy elsüllyedne vagy meghalna szégyenében. Vágy lett volna?

Brodick ördögien jóképű férfi, és halottnak kellene lennie, hogy ne vegye észre. Igen ám, de

Ramsey és Iain és jóképű, mégsem gyorsul fel a szívverése, ha a közelükben van. Brodick

ugyanakkor valósággal megbabonázza. Elég, ha egy pillantást vet rá, és máris kihagy a

lélegzete.

A férfi most azonban egyáltalán nem törődött vele. Ramsey-vel együtt a katonák előtt

lovagoltak, és Brodick egyszer sem nézett hátra, hogy meggyőződjön arról, rendben van-e

minden Gilliannel. A lány ideje nagy részét azzal töltötte, hogy a széles vállakat bámulja,

miközben azon gondolkodik, hogy nyerhetné vissza a józan eszét.

Nem akart arra gondolni, amiért most Ramsey otthona felé tartott, de képtelen volt száműzni

fejéből a komor gondolatokat. Mi van, ha a nővére mégsem lesz ott? Mi van, ha férjhez ment,

és elköltözött a MacPhersonoktól? Vagy ami még rosszabb, mi van, ha Christen nem

emlékszik rá? Neki nem volt ott Liese, hogy segítsen életben tartani az emlékeket. Mi van, ha

Christen mindent elfelejtett?

Gillian annyira lefoglalták a gondolatai, hogy észre sem vette, amikor Brodick és Ramsey

megálltak. Dylan odanyúlt, és megragadta a lány lovának kantárját, így kényszerítve

megállásra. Gillian a katonákkal együtt jókora távolságra várakozott a két vezértől, és a lány

209

Page 210: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

már éppen készült megkérdezni Dylantől, miért nem mennek tovább, amikor meglátta a

nyugat felől közeledő lovast. A férfi megkerülte őket, és egyenesen Brodickhoz és Ramsey-

hez lovagolt.

Gillian türelmesen várta, hogy kiderüljön, mi folyik. Úgy látta valami vita alakult ki az idegen

és Brodick között. Nem lehet több egyszerű félreértésnél, gondolta a lány. Brodick ugyan

nagyon ráncolta a homlokát, és az idegen többször is megcsóválta a fejét, Gillian azonban azt

is észrevette, hogy Ramsey mosolyog.

– Dylan, miért rázza az az ember a fejét az uradra?

– Ő Laggan atya, és ő a lelkipásztora a Maitlandeknek, a Sinclaireknek és sok más

nemzetségnek is.

– És a Buchananek lelki üdvével is ő törődik?

– Ha nincs más választása, akkor igen.

– Ezt nem értem. Nem szereti a Buchananeket?

– Minket senki sem szeret, asszonyom – kuncogott a férfi. – Erre büszkék is vagyunk. A

legtöbb klán békén hagy minket, akárcsak az egyház, beleértve Laggan atyát is.

– Miért nem szeretnek titeket?

– Félnek tőlünk – magyarázta a Buchanan parancsnok vidáman. – Laggan atya azt hiszi

rólunk, hogy barbárok vagyunk.

– Honnan veszed, hogy barbárnak tart benneteket?

– Magától az atyától. Így szokott hívni minket.

– Biztos vagyok benne, hogy ő sem gondolja komolyan. Nem vagytok barbárok. Talán egy

kicsit… szenvedélyesebbek… ennyi az egész. Úgy látom, a tisztelendő kitart az álláspontja

mellett. Látod, hogy csóválja a fejét Brodickra?

– Brodick akkor is győzni fog – jósolta Dylan. – Mindig győz.

Mintha csak tudta volna, hogy róla beszélnek, Brodick hátrafordult a nyeregben és egyenesen

Gillianre nézett, miközben a pap tovább vitatkozott vele. Laggan atyát nyilván nagyon

felizgatta a vita tárgya, mert már hadonászott is érvelés közben.

Akkor Brodick rákacsintott a lányra. Gillian nem értette a viselkedését. Nem vallott

Brodickra, hogy mások előtt tegye neki a szépet, az apró gesztus mégis megmelengette

Gillian szívét.

– Tudod, hogy miről vitatkoznak? – fordult Dylanhez újra.

– Igen.

210

Page 211: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Laggan atya is megfordult, hogy ránézzen. Haja egészen fehér volt már, arca naptól cserzett.

Pengevékonyságúra összeszorított ajka mutatta elégedetlenségét, ezért Gillian inkább nem

mosolygott, nem is intett neki, csak egyszerű biccentéssel üdvözölte az egyházfit.

Mihelyt a pap visszafordult, Gillian azonnal magyarázatot követelt Dylantől.

– Mondd meg, miről vitatkoznak!

– Magáról.

– Hogyan?

– Biztos vagyok benne, hogy maga a vita tárgya, asszonyom.

– Az lehetetlen – ellenkezett Gillian. – Hiszen a pap nem is ismer engem.

– Iain küldte Brodickhoz, és gondolom, Laggan atya most az ön védelmezőjeként lép fel.

Biztos akar lenni abban, hogy nem kényszerítik semmi olyasmire, amit nem akar megtenni.

– De hát én Ramsey birtokára akarok menni. Iain biztosan elmagyarázta az atyának a

helyzetemet.

Dylan őszintén remélte, Gillian nem őt kéri meg, hogy elmagyarázza a pap indokait.

Véleménye szerint, minél kevesebbet tud Gillian, annál jobb.

Brodick intett Gilliannek, hogy csatlakozzon hozzájuk, miközben Laggan atya, még mindig

komoran odébb léptetett a lovával, hogy helyet adjon a lánynak. Ramsey és Brodick

közrefogták Gilliant. A lány rámosolygott a papra, miközben Ramsey bemutatta őket

egymásnak, de mosolya elhalványult, és a szívverése is elállt, amikor felfedezte, hol állnak.

Azt hitte, hogy Brodick egy lankás domboldalon állította meg a menetet, de most felfedezte,

hogy alig egy lépésnyire áll a szikla szélétől, és jól látta maga alatt a meredek hegyoldalt.

Olyan erővel rántotta meg a kantárt, hogy a ló rémülten hátrált, szerencsére Brodick gyors és

határozott közbelépése megmentette attól, hogy kibukjon a nyeregből. A férfinak úgy kellett

kifejteni a kantárt a kezéből.

– Gillian, mi ütött beléd?

A lány mereven rászegezte a tekintetét és a világért sem nézett volna máshová.

– Nem szeretek lenézni ennyire mély szakadékba – suttogta. – Megszédülök tőle.

Látva a félelmet a lány szemében, Brodick gyorsan hátrébb léptette mind a két lovat. Ramsey

követte a példáját.

– Jobb így?

Gillian nagyot sóhajtott, teste ellazult.

– Igen, sokkal jobb, köszönöm szépen – suttogta, mielőtt Laggan atyához fordult volna.

– Ramsey, szükségem lesz a segítségedre ebben az ügyben – szólt halkan barátjához Brodick.

– Megteszem, amit tudok – ígérte Ramsey éppolyan halkan.

211

Page 212: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian kíváncsian nézett Brodickra.

– Az én segítségemre is szükséged lesz?

A férfi elvigyorodott.

– A te segítséged elengedhetetlen követelmény.

– Akkor áruld el, kérlek, miben lehetek a szolgálatodra, és én boldogan megteszek mindent,

amit módomban áll.

Brodick Ramsey-re pillantott, mire az gyorsan megszólalt.

– A tisztelendő atya arra vár, hogy beszélhessen veled. Ugye nem szeretnéd, ha

modortalannak tartana?

A gondolat, hogy esetleg akaratlanul is megbántotta az egyház emberét, pirulásra késztette a

lányt.

– Nem, dehogyis – tiltakozott. – Jó napot, atyám! Igazán örülök, hogy megismerhetem.

– Jó napot neked is, leányom! – felelte a pap, de az udvariasság nyomban eltűnt a hangjából,

amint folytatta. – Most pedig szeretnék néhány fontos kérdésre választ kapni, hogy

kielégítsük az anyaszentegyházat.

– Az anyaszentegyházat akarja kielégíteni? – csodálkozott Gillian, akit kicsit megzavart a

hirtelen hangváltás és a furcsa kijelentés. Biztosan rosszul értett valamit.

– Igen – mondta nyomatékosan a pap. Egy pillanatra elhallgatott, hogy ellenséges pillantást

vessen Brodickra, majd folytatta. – Addig nem mozdulunk el innen, amíg bizonyosságot nem

szerzek, hogy nem kényszerítettek semmire.

– Atyám, rendkívül fontos, hogy eljussak…

Mielőtt befejezhette volna a magyarázatott, Ramsey erőszakosan félbeszakította.

– Talán nem mászott le Gillian a szakadékba, hogy kimentse Alec Maitlandet? Iain azt

mondta, hogy a fia egy sziklapárkányon rekedt.

– Gillian itt van előtted. Kérdezd meg egyenesen tőle! – javasolta Brodick.

A lány nem figyelt oda a két férfira.

– Atyám, miért kell kérdéseket…

– Megtetted, Gillian?

Megint Ramsey szakította félbe, és ha nem ismerte volna jobban a férfit, Gillian azt hitte

volna, hogy szándékosan vág minduntalan a szavába. De ez nevetséges ötlet volt,

természetesen. Brodicktól eltérően, Ramsey sohasem lenne szándékosan udvariatlan. Ha volt

valami hibája, az éppen a túlzott diplomatikusság volt.

– Mit tettem meg? – kérdezte szórakozottan, miközben az atyát tanulmányozta. Az ég

szerelmére, miért kellene kielégíteni az egyházat, mielőtt folytatná útját Ramsey birtokára?

212

Page 213: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey megismételte a kérdést, és követelte, hogy nézzen rá, miközben válaszol. Mivel

annyira erősködött, Gillian elnézést kért az atyától, majd a férfihoz fordult.

– Igen, Ramsey, lemásztam a szakadékba, hogy kimentsem Alecet.

Mielőtt a férfi újabb kérdést tehetett volna fel neki, Gillian újra minden figyelmét a papnak

szentelte.

– Atyám, azt akarja mondani, hogy addig nem mehetek tovább, amíg ki nem elégítem az

egyházat? Jól értettem?

– Igen, lányom, pontosan ezt mondtam. Senki sem mozdulhat erről a szent pontról, amíg

kielégítő válaszokat nem kapok. Komolyan gondoltam, amit mondtam, uram – vetett még egy

éles pillantást Brodick felé.

– Megkapja a válaszait – biztosított a férfi.

– Nem értem… – kezdte Gillian.

– Majd én megmagyarázom – nyugtatta meg a pap. – A Buchananek híresen nagy csalók.

Bármit megtesznek, hogy megkapják, amit akarnak, és mivel a szüleid és a gyóntatód

nincsenek itt, hogy megvédjenek, kötelességemnek érzem, hogy a védelmeződként és lelki

atyádként lépjek fel. Érted már?

Gillian semmit nem értett. Megcsóválta a fejét, és eszébe ötlött, megkérdezi Laggan atyát,

miből gondolta, hogy neki szüksége van valakire, aki vigyáz rá. Hát nem veszi észre, hogy ott

van neki Brodick?

– Atyám, megkértem Brodickot…

A pap annyira megdöbbent, hogy nem hagyta neki befejezni a mondatot.

– Te kérted meg őt? Akkor nem kényszerítettek rá, hogy velük gyere?

Gillian kezdte azt hinni, hogy Laggan atyának valami baj lehet a fejével. Türelmesen próbálta

újra elmagyarázni.

– Ha valaki itt kényszerített bárkit is, az én voltam. Brodick már rég hazatért volna az

övéihez, ha én nem kérem meg arra, hogy…

Brodick a szavába vágott.

– Gilliannek megvan a maga akarata, atyám. Soha nem kényszerítettem semmire. Így van,

Gillian?

– Igen, pontosan így van – helyeselt a lány. – De atyám, még mindig nem értem, miért érezte

szükségesnek, hogy a védelmezőm legyen. Nem látja, hogy jó kezekben vagyok?

Laggan atya úgy nézett rá, mintha sírva akarna fakadni.

213

Page 214: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Kedvesem, valószínűleg sejtelmed sincs, mibe keveredtél – kiáltott fel teljesen elképedve a

lány nyugodt viselkedésén. – Válaszolj nekem valamire! Voltál már valaha a Buchanan

birtokon?

– Nem, még…

Az atya égnek emelte a karját elkeseredésében.

– Na, látod! – kiáltotta diadalmasan.

– Amit eddig láttam a Felföldből, az gyönyörű volt – mondta Gillian. – Gondolom, Brodick

földje is legalább olyan szép.

– De még sohasem találkoztál azokkal a barbárokkal, akik Buchanannek nevezik magukat,

ugye? – kérdezte a pap síri hangon.

Nyilvánvaló volt, hogy Laggan atya valamiért nagyon feldúlt, ezért Gillian gyorsan válaszolt

neki, remélve, hogy sikerül megnyugtatnia.

– Nem, atyám, még nem sok Buchanannel találkoztam, de biztos vagyok benne, hogy

valamennyien kedves emberek, és egyáltalán nem barbárok.

– Jóságos úristen a mennyben, ez a nő azt hiszi, hogy a Buchananek kedves emberek!

Hallottad ezt, Ramsey? Hallottad?

Ramsey mindent elkövetett, hogy el ne nevesse magát, amikor válaszolt.

– Hallottam, atyám, de hadd emlékeztessem arra, amit Brodick mondott. Gilliannek megvan a

maga akarata. Mellesleg komolyan azt hiszem, hogy valóban kedves embereknek fogja találni

Brodick embereit.

– Hogyan találhatná… – kezdte az atya.

– Mivel a vezetőjüket annak találja. Nem lenne mellette, ha nem így lenne. Brodick

meglehetősen… elbűvölő tud lenni, ha rászánja magát.

Ramsey az utolsó szavakat már kuncogva ejtette ki, majd miután befejezte mondandóját,

harsány kacagásban tört ki. A pap visszafordult Brodickhoz.

– A lány valószínűleg nem tudja, mi vár rá.

– Azt akarja mondani, hogy nem fogok róla megfelelően gondoskodni, vagy hogy a

nemzetség tagjai rosszul fognak bánni vele?

Laggan atya rájött, hogy túlfeszítette a húrt, ezért gyorsan igyekezett helyrehozni a baklövést.

– Nem, nem – emelte fel a kezét. – Csak azt akartam mondani, hogy… Gillian annyira

gyengéd hölgynek néz ki… és el sem tudom képzelni, hogyan lesz képes élni olyan zord

körülmények között.

Gillian nem értette, mit akar ez a furcsa párbeszéd jelenteni, mint ahogy azt sem, miért

aggódik annyira az atya. Brodickra nézett, remélve, hogy tőle választ kaphat a kérdésre, de a

214

Page 215: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

férfi tudomást sem vett róla, pergő kelta nyelven a paphoz beszélt. Dühös, ellenséges hangja

hallatán Gillian elszörnyedt. Hogyan beszélhet valaki ilyen indulatosan egy szent emberrel?

Brodick azt magyarázta Laggan atyának, hogy milyen sokat jelent számára Gillian, és akár az

életét is feláldozná érte, de nem hagyná, hogy bármi bántódás érje. Tudta, hogy a lány egy

szót sem ért abból, amit mond, de a pap értette, és most csak ez számított.

Brodick ugyancsak meglepődött, amikor Gillian váratlanul kitört.

– Nem beszélhetsz ilyen durván egy pappal! Istennek ez nem fog tetszeni – jelentette ki, majd

az atyához fordult. – Nem akart tiszteletlen lenni.

– Nincs szükség arra, hogy helyettem bocsánatot kérj! – mordult rá Brodick.

– Csak a lelked üdvét óvom! – csattant fel Gillian.

– Ezek szerint törődsz Brodick lelki üdvével, leányom? – kérdezte a pap.

– Valakinek csak kell törődnie vele – felelte Gillian. – Segítség nélkül biztosan nem jut a

mennyországba. Ezt bizonyára ön is észrevette, atyám, hiszen régebben ismeri, mint én.

– Gillian, elég legyen ebből az ostoba beszédből! – parancsolt rá Brodick, de a lány tudomást

sem vett róla.

– A szíve azonban aranyból van, atyám. Csak nem akarja, hogy bárki is tudjon róla.

Laggan atya elmosolyodott.

– Te látod benne a jóságot?

– Ó igen, atyám, látom.

Az atya összehúzott szemmel tanulmányozta a lányt.

– Békés otthonban nőttél fel?

– Igen. A bácsikám otthona nagyon békés volt.

– És mégis hajlandó vagy… – A tisztelendő megcsóválta a fejét. – Ahogy az imént is

említettem, elképzelni sem tudom, hogyan fogsz megbirkózni a zord viszonyokkal.

– Atyám, Brodick és én a Sinclair birtokra igyekszünk – mondta Gillian, remélve, hogy

sikerül eloszlatni a pap téveszméit.

– De nem maradsz ott örökre – kiáltott fel az atya elkeseredetten. – Előbb-utóbb haza kell

térned.

– Így igaz. Vissza is fogok térni…

– Gillian, hogyan tudtad véghezvinni? – kiáltott fel Ramsey.

A lány döbbenten fordult felé.

– Mit, Ramsey?

– Ha félsz a mélységtől, hogyan tudtál lemászni Alecért a szakadékba?

– Biztos, hogy ezt most akarod megbeszélni?

215

Page 216: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igen.

– De éppen azt magyaráztam Laggan atyának, hogy vissza kell…

– Válaszolj Ramsey kérdésére, Gillian! – parancsolta Brodick.

Gillian feladta, hogy kezében tartsa a beszélgetés fonalát.

– Hogyan másztam le a szakadékba Alecért? Egyszerű. Lehunytam a szemem.

– Nagyon nehéz lehetett neked. Láttam, mennyire elsápadtál az imént, amikor a meredély

szélén álltunk.

– Nem volt más választásom, és időm se sok. Alec kötele elszakadni készült.

– Most, leányom, ha rám tudnál figyelni egy kicsit, feltennék még néhány fontos kérdést –

erősködött az atya. Vele egy időben Ramsey is megszólalt.

– Már hogyne lett volna választásod. Véghezvinni valamit, amitől ennyire félsz, nagy

bátorságot igényel.

– Gillian, az tette, amit tennie kellett. Természetesen nagyon bátran viselkedett – jelentette ki

Brodick.

– Egyáltalán nem viselkedtem bátram – tiltakozott Gillian. – Annyira féltem, hogy remegtem.

És sírtam is – tette hozzá.

– Gillian, ne vitatkozz velem erről! Azt mondtam, hogy bátor voltál. Fogadd el, hogy tudom,

mit beszélek.

Gillian nem szerette, ha ellentmondanak neki.

– Brodick, egyedül a pápa csalhatatlan. Te nem vagy az. Ezért aztán nem tudhatod, hogy…

– Szeretném folytatni a kérdezősködést – erősködött az atya. – Tudnom kell, leányom, hogy

jó-e a viszonyod az egyházzal?

– Elnézést, hogy mondta?

– Azt szeretné tudni, hogy jó-e a viszonyod az egyházzal – ismételte meg a kérdést Brodick.

Gillian az egyik férfiről a másikra nézett.

– Igen, jó.

– És mikor gyóntál utoljára?

A lány habozott.

– Válaszolj! – utasította Brodick.

– Megkértelek már, hogy ne használd velem szemben ezt a hangot – suttogta Gillian

ingerülten. – Egyáltalán nem szeretem, amikor így beszélsz velem.

Laggan atya is hallotta Gillian kifakadását, és leesett az álla.

– Te bírálni mered Buchanan uraságot? – dadogta kimeredt szemmel.

Erre Gillian zavarba jött.

216

Page 217: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ő emelte fel először a hangját, atyám – mentegetőzött. – Ön is hallhatta. Talán nem szabad

kiállnom magamért?

– Dehogynem, leányom. A legtöbb nő azonban nem tenné meg. Félnének a bosszújától.

Gillian ezt nevetségesnek találta.

– Brodick soha nem ártana egy nőnek – jelentette ki.

Laggan atya erre felkacagott, alaposan meglepve a lányt.

– Azt hallottam, hogy minden embernek megvan a párja, legyen bármilyen nehéz természetű

vagy barbár is. Kénytelen vagyok beismerni, kezdem elhinni, hogy valóban így van.

– Továbbléphetnénk? – türelmetlenkedett Brodick.

– Persze, persze – bólogatott az atya. – Gillian, újra meg kell kérdezzelek. Mikor gyóntál

utoljára?

– Van annak már jó ideje – pirult el a lány.

Ez egyáltalán nem tetszett a tisztelendőnek.

– És miért nem vettél részt ebben a fontos szentségben?

– Valóban válaszolnom kell ezekre a kérdésekre, mielőtt folytatnánk az utat, Ramsey?

– Igen – bólintott a férfi.

– Az atya várja a válaszodat – emlékeztette Brodick.

Gillian feje megfájdult. Úgy tűnt, ő egyedül ő találja furcsának a tisztelendő faggatózását, de

elhatározta, mihelyt kettesben marad Brodickkal, magyarázatot követel tőle. Egyelőre úgy

döntött, hogy a kedvükre tesz.

– Azért nem mentem gyónni, mert Anglia pápai interdiktum alatt van, és a papoknak nem

szabad kiszolgáltatni az egyházi szentségeket, kivéve a keresztelőt és az utolsó kenetet.

Bizonyára ön is hallott róla, hogy a pápának… akadt egy kis gondja János királlyal. A

canterburyi érseki széken vitáznak.

– Az interdiktum – bólintott az atya. – Hát persze. Mit is képzeltem? Elfelejtettem, hogy

Angliából jöttél hozzánk. Nos, szeretnéd, ha meghallgatnám a gyónásod?

– Most?

Gillian nem akart kiabálni, de végtelenül megdöbbentette a javaslat. Még hogy Ramsey és

Brodick előtt sorolja fel a bűneit? Ráadásul úgy, hogy nem választja el az atyától a

gyóntatófülke rácsa?

– Gillian semmi olyat nem tett, amiért megbocsátásért kellene folyamodnia – biztosította az

atyát Brodick.

– Honnan tudod, hogy nem tettem? – lepődött meg Gillian.

– Tudom – nevetett a férfi.

217

Page 218: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Vétkeztem – nézett a férfira Gillian, közben magában felsóhajtott, mert ez nagyon úgy

hangzott, mintha dicsekedni akarna.

– Nem vétkeztél.

Gillian nem volt hajlandó belenyugodni, hogy a férfi ellentmond neki.

– Igenis vétkeztem – erősködött. – Neked köszönhetően tisztátalan gondolatok forogtak a

fejemben, és mind veled volt kapcsolatos. Látod? Mégiscsak vétkeztem.

Csak miután kimondta a szavakat, jött rá, mit is mondott.

– Az összes bűnöm a te hibád, Brodick, és ha pokolra jutok, istenemre, jössz velem te is.

Ramsey, ha nem hagyod abba a nevetést, esküszöm, lelöklek a szikláról.

– Szereted őt, leányom? – kérdezte Laggan atya.

– Nem – mondta határozottan Gillian.

– Végül is, nem követelmény.

– Remélem is, hogy nem – kiáltott fel a lány.

– De nagyban megkönnyítené az életed – figyelmeztette az atya.

– Gillian, az igazat mondd! – követelte Brodick.

Megragadta a lány kezét. Gillian megpróbálta kirántani, de a férfi nem engedte.

– Az igazat mondtam. Nem szeretem Ramsey-t, és ha nem hagyja azonnal abba a nevetést, a

Sinclairek kereshetnek maguknak új nemzetségfőt.

– Nem Ramsey-t – igyekezett túlkiabálni Ramsey nevetését Laggan atya. – Azt kérdeztem,

szereted-e Brodickot.

– Elmondtad az atyának, hogy szeretlek? Kinek mondtad még el?

Brodick szerint, a kérdés nem igényelt választ. Halkan megkérte Gilliant, hogy újra mondja el

neki, mennyire szereti.

– Brodick, ez most nem a legjobb idő arra…

– Ez a legtökéletesebb idő rá.

A lány nem értett vele egyet.

– Amit neked mondtam, az kettőnk dolga.

– Szeretsz?

Gillian nem akart szerelmet vallani ekkora hallgatóság előtt, akik ráadásul minden szavát

éberen lesik, ezért lehajtotta a fejét, úgy mondta:

– Nem kívánom a szívügyeimet most megbeszélni.

Brodick nem hagyta magát visszautasítani. Hüvelykujjával a lány alá nyúlt, és felemelte a

fejét.

– Szeretsz? – kérdezte újra, és megszorította a kezét, hogy válaszra bírja.

218

Page 219: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hiszen tudod, hogy igen – suttogta Gillian.

Brodick komoly képpel húzta le válláról a plédet, és kettejük összekapcsolt kezére tekerte.

Gillian ekkor megértette, mi történik. Rémülten ki akarta szabadítani a kezét, de Brodick nem

engedte, és néhány másodpercnyi hadakozás után feladta a küzdelmet.

A szíve a férfié volt.

A férfi a szemébe nézett, úgy parancsolta.

– Hallani akarom a szót!

A lány konokul hallgatott. A férfi makacsul ragaszkodott a kéréséhez.

– Hallani akarom, Gillian! Ne tagadd meg!

Gillian érezte, hogy minden szem rátapad, és azzal is tisztában volt, milyen állhatatos tud

lenni Brodick. Addig úgysem hagyja békén, amíg meg nem kapja, amit akar. Különben is,

lehetetlen volt megtagadni a szerelmét, és ha a férfi hallani akarja az ominózus szót, akkor ő

kedvére tesz.

Gillian halkan felsóhajtott, amikor rájött, hogy elvesztette a csatát, de a végső győzelem akkor

is az övé maradt.

– Szeretlek – suttogta alig hallhatóan.

– Most és mindörökké?

Gillian habozott egy pillanatig, de aztán félresöpörte minden aggodalmát, és döntött.

– Igen.

– Én pedig tisztelni és védelmezni foglak, Gillian – mondta Brodick. Keze a lány nyakára

csúszott, és magához húzta. A szeme sarkából látta, hogy Laggan atya felemeli a kezét, és a

kereszt jelét rajzolja rájuk.

Gilliannek nem volt ereje, hogy ellenálljon Brodick csókjának. Annyi nyílt birtoklásvágy volt

a férfi érintésében. Keze arcát simogatta, és Gillian egy pillanatra megfeledkezett a

nézőközönségről és a felhangzó harsány örömujjongásról. Amikor a férfi végül elengedte,

Gillian kénytelen volt megragadni a kápát, nehogy leessen a lováról. Igyekezett rendbe hozni

a külsejét, mialatt Brodick újra átvetette a vállán a plédet, és gondosan betűrte az övébe.

Gillian várta, hogy a férfi majd mond valamit, de úgy tűnt, nincs kedve megszólalni, ezért a

lány Laggan atyához fordult.

– Az isten legyen veled – mondta az atya.

Ramsey szélesen vigyorgott, és alaposan hátba vágta Brodickot.

– Ezt meg kell ünnepelni!

– Mit kell megünnepelni, Ramsey? – kérdezte ártatlanul Gillian.

– Kielégítetted az anyaszentegyházat.

219

Page 220: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ezek szerint folytathatjuk az utat?

– Igen.

Mielőtt Gillian tovább kérdezősködhetett volna, Ramsey habozva a paphoz fordult.

– Atyám, velünk tartana ma este?

– Megígértem MacHugh uraságnak, hogy benézek hozzá, de ha még sötétedés előtt

visszaérek, akkor szívesen élek a vendégszereteteddel. Az az igazság, öreg csontjaim

hozzászoktak már, hogy meleg ágyban töltöm az éjszakát. Üres ágyban – tette hozzá, gyors

tekintetet vetve Brodickra.

– Egy üres ágy fogja várni, atyám – ígérte Ramsey vigyorogva.

Laggan atya szánakozó pillantást vetett Gillianre.

– Még van időd, leányom – tört ki belőle. – Volt már arra példa, hogy egy lány meggondolta

magát, mielőtt túl késő lett volna. Gillian, ha elbizonytalanodnál ma este előtt, vagy ha

megjönne az eszed és rádöbbennél, hogy micsoda ostobaságot…

– Ami történt, megtörtént, atyám. Nyugodjon bele! – mondta Ramsey.

Laggan válla meggörnyedt.

– Figyelmeztetlek, Buchanan uram. Továbbra is figyelni fogok rá.

Ramsey megint felnevetett.

– Ez azt jelenti, hogy megszegi az esküjét, miszerint soha többé nem lép Buchanan földre?

Úgy rémlik, azt mondta Iain Maitlandnek, hogy a Buchananek mind pogányok, és soha többé

nem teszi be a lábát a birtokra.

– Emlékszem, mit mondtam – csattant fel a pap. – És azt a szerencsétlen esetet sem

felejtettem el. Mégis, világos számomra, hogy mi a kötelességem. Rajta tartom a szemem

Lady Gillianen, és ha azt látom, hogy boldogtalan, vagy hogy méltánytalanul bánnak vele,

akkor felelni fogsz, uram. Jobb lesz, ha jó gondot viselsz rá. Kincset kaptál, fiam, ha nem

jöttél volna rá!

Miután befejezte a szenvedélyes beszédet, Laggan atya megrántotta a kantárt, és lovát

keresztülvezette a harcosok sokaságán.

– Isten legyen veled! – kiáltott még vissza.

Gillian figyelte, ahogy a pap ellovagol, de Brodick meghúzta a haját, hogy magára vonja a

figyelmét.

– Jól fogok veled bánni – ígérte.

– Teszek róla, hogy valóban jól bánj velem – felelte a lány. – Folytathatnánk az utunkat?

Brodick intett Dylannek, hogy vegye át a vezetést, majd Ramsey-hez fordult, hogy

megbeszéljen vele valamit. Gillian észrevette, hogy a parancsnok egyenesen a sziklák felé

220

Page 221: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

lovagol. Rémülten dobbant meg a szíve, és lovát ösztönösen az ellenkező irányba terelte. Az

egyik pillanatban még Brodick mellett állt, a következőben már a déli lankán léptetett lefelé.

– Hová a pokolba megy? – kérdezte Brodick Ramsey-t, és vágtára fogta a lovát. Pillantok alatt

beérte Gilliant, megragadta a kantárt, és próbálta megfordítani a lovat. Gillian ellenállt.

Ellökte a férfi kezét, és tovább nógatta a kancát.

– Rossz irányba mész.

– A jó irány az a sziklafalon át vezet?

– Figyelj, Gillian, az…

– Nem megyek arra.

– Engedd, hogy megmagyarázzam… – kezdte Brodick türelmesen, majd halkan szitkozódni

kezdett, mert soha senkit nem látott olyan gyorsan mozogni, mint Gilliant. Mivel a lány nem

tudta rávenni Brodickot, hogy engedje el a kantárt, lecsúszott a lóról és sebes léptekkel

elindult lefelé, mielőtt a férfi bármilyen jó indokot fel tudott volna hozni, amivel

meggyőzhette volna, hogy a rövidebb úton menjenek. Brodick nem hagyta elillanni a lányt.

– Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?

– Szerinted minek látszik? Gyalogolok. Úgy érzem, ki kell nyújtóztatnom a lábamat.

– Add ide a kezed!

– Nem.

– Az nem sziklafal – kezdte újra a férfi.

– Én a hosszabb úton megyek.

– Rendben – egyezett bele Brodick.

Gillian megtorpant.

– Komolyan mondod? Nem kényszerítesz?

– Természetesen nem kényszerítelek semmire. A hosszabb úton megyünk.

Éleset füttyentett, és felemelte a kezét. Dylan azonnal visszafordult.

Gillian tudta, hogy zavarba hozta Brodickot, amiért képtelen lemenni azon az ostoba

hegyoldalon. Az összes harcos őt bámulta, de szerencsére egyik sem mozdult a helyéről, így

nem hallotta, mit mondanak.

– Nem akarlak szégyenbe hozni a barátod és az embereid előtt, de esküszöm, ha

rákényszerítesz, hogy lemenjek azon a meredélyen, akkor mégis szégyent hozok rád.

– Halálra vagy rémülve, és mégis azon aggódsz, hogy megszégyenítesz a katonáim előtt? Ó,

Gillian, soha nem tudnál rám szégyent hozni. A hosszabbik úton megyünk.

Az izgalmat megkönnyebbülés váltotta fel.

– Mennyivel tart tovább így az út?

221

Page 222: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Az attól függ, milyen gyorsan lovaglunk.

– De mégis, mennyivel? – makacskodott a lány.

– Egy egész nap – ismerte be Brodick, és újra a kezét nyújtotta.

– Olyan sok? Akkor is ha sietünk?

– Igen. Add a kezed!

– Tudok a saját lovamon menni.

– Jobb szeretném, ha velem lovagolnál.

A lány hátralépett.

– Brodick!

– Igen?

– Mégiscsak le kell mennem azon a meredélyen, ugye?

– Semmit nem kell tenned, amit nem akarsz.

Gillian mély lélegzetet vett, kihúzta magát, és megfogta a férfi kezét. Brodick először maga

mögé akarta lendíteni a nyeregbe, de aztán meggondolta magát, és az ölébe ültette. Érezte,

mennyire reszket a lány, és csak az járt az eszébe, hogy megnyugtassa. Átkarolta és szorosan

magához ölelte.

– Ez a félelmed…

– Teljesen ésszerűtlen, ugye?

– Tudod, mi okozza? Történt veled valami, amitől ilyen óvatosan viselkedsz?

– Nem azt akartad mondani, hogy gyáván?

Brodick megszorította a lány állát, úgy kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

– Nem akarom még egyszer hallani, hogy így beszélsz magadról. Te nem vagy gyáva!

Megértetted?

– Igen.

– Mondd ki!

– Nem vagyok gyáva. Most már nem kell annyira szorítanod – tette hozzá.

Gillian megvárta, amíg a férfi szorítása enyhül, csak akkor folytatta.

– Meggondoltam magam. Mégiscsak a szikla felé menjünk. De mi legyünk az utolsók – tette

hozzá gyorsan, arra gondolva, hogy sikerül egy kis bátorságot önteni magába, míg a sorára

vár.

– Biztos vagy benne?

– Igen – erősködöt, bár olyan gyenge hangon, hogy azon se csodálkozott volna, ha a férfi nem

hallotta volna meg. – És a saját lovamon megyek – tette hozzá valamivel határozottabban. –

Nem akarom, hogy az embereid azt higgyék, gyenge vagyok.

222

Page 223: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Soha nem hinnék, hogy gyenge vagy – nyugtatta meg Brodick, miközben visszavágtatott

lovával. Nem állt meg a hegygerincen, hanem le sem lassítva nekivágott a keskeny, kanyargós

ösvénynek, amely Ramsey birtokára vezetett. Gillian a férfi plédjébe rejtette arcát, átkarolta a

derekát, és úgy követelte, hogy engedjék előre a többieket.

Brodick nemet mondott rá.

Még mindig volt idő, hogy megálljanak, mielőtt elérik az ösvény legmeredekebb részét, és

Gillian elhatározta, hogy mindenképp ráveszi Brodickot, hogy álljanak meg. Időre volt

szüksége, hogy összeszedje a bátorságát. Miért is nem érti meg ez a makacs öszvér?

– Az utolsó akarok lenni.

– Én viszont szeretek az első lenni.

– Várni fogunk – jelentette ki a lány éles hangon. A félelemtől elszorult a torka, és csak arra

tudott gondolni, hogy zuhan egy feneketlen mély fekete lyukba, és soha nem áll meg. Sikítani

szeretett volna, és úgy érezte, vagy menten elhányja magát, vagy elájul.

– Brodick… én nem tudom…

– Mesélj nekem azokról a tisztátalan gondolatokról, amelyek velem voltak kapcsolatosak!

– Micsoda?!

A férfi türelmesen megismételte a kérdést. A lova botladozott, körülöttük kövek szabadulta el,

és zuhantak a mélybe, de Brodick alig változtatott a testhelyzetén, hogy segítse ménjét a

leereszkedésben. Gillian a zajt hallva, meg akart fordulni, hogy lenézzen, de Brodick újra

elvonta a figyelmét.

– Rajtunk volt a ruhánk ezekben a tisztátalan gondolatokban?

Gillian elvörösödött.

– A ruhánk? – suttogta.

– Amikor rólam álmodoztál…

– Nem álmodoztam rólad.

– Dehogynem – mondta vidáman a férfi. – Te magad mondtad Laggan atyának, tisztátalan

álomképeid voltak.

– Tisztátalan gondolatok – kiáltott fel a lány.

– És azt is mondtad, hogy ezek a… gondolatok… rólam szóltak.

– Ó, hallgass már el!

A férfi felnevetett.

– Szóval, volt?

– Mi volt?

– Rajtunk ruha?

223

Page 224: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Persze, hogy volt – kiáltott fel a lány most már idegesen.

– Akkor nem lehettek túl érdekesek azok a tisztátalan gondolatok.

– Befejeznéd végre ezt a témát?

– Miért?

– Mert nem illendő, azért.

– Én pedig azt hiszem, hogy jogom van tudni. Elvégre azt mondtad, hogy rólam szóltak ezek

a képzelgések, vagy nem?

– De igen.

– Akkor? Tudni akarom, mit csináltam.

Gillian lehunyta a szemét.

– Megcsókoltál.

– Csak ennyi? Semmi több?

– Mégis mit vártál?

– Ennél sokkal többet. Hol csókoltalak meg?

– Az ajkamon. Most pedig abbahagynád…

– Sehol máshol? – A férfi határozottan csalódottnak tűnt. – Elmondjam, hogy nekem milyen

ábrándképeim voltak rólad.

Gillian szeme tágra nyílt?

– Te… is… álmodoztál rólam?

– Természetesen, de az én gondolataim sokkal érdekesebbek voltak.

– Valóban?

– Szeretnéd hallani őket?

– Nem.

Brodick újra nevetett, és nem is törődött a visszautasítással.

– Az én álmaimban te nem viseltél semmit. Nem, ez így nem pontos. Mégiscsak volt rajtad

valami.

Gillian tudta, hogy nem szabadna megkérdeznie, de nem tudott ellenállni a kíváncsiságnak.

– Mi volt rajtam?

A férfi közelebb hajolt hozzá.

– Én – súgta a fülébe.

A lány hátrahőkölt.

– Jóságos isten! – kiáltott fel. – Mindketten pokolra jutunk, ha tovább folytatjuk ezt a bűnös

beszélgetést. Honnan tudhatnád, hogyan nézek ki ruha nélkül?

– Csak találgattam, de így is tökéletes voltál.

224

Page 225: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem.

– A bőröd selymes és sima, és az álmaimban ott feküdtem a selymes…

Gillian gyorsan a férfi szájára tapasztotta a kezét, hogy elhallgattassa. Brodick szeme

ördögien csillogott. Botrányos volt a viselkedése, de talán pont ez volt az, ami Gilliant hozzá

vonzotta. Brodick valahogy függetlenítette magát az összes megkötéstől. Úgy tűnt, egyáltalán

nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla, és nem az volt a fő célja, hogy másokat

elkápráztasson.

Gillian szeretett volna ugyanilyen szabad lenni.

– Ha veled vagyok, az meglehetősen… felszabadító… élmény – suttogta.

– Nem is volt olyan szörnyű, igaz, asszonyom?

Gillian megrándult Dylan hangjára.

– Tessék? – kérdezte zavartan, és lekapta kezét Brodick szájáról. A férfi megfogta a kezét, és

gyors puszit nyomott a tenyerére. Gillian elpirulva húzta vissza a kezét, mielőtt Dylan beérte

volna őket.

– A lefelé út nem is volt olyan szörnyű, ugye? – ismételte meg Dylan.

Gillian felnézett a hegyoldalra, megrázta a fejét, és felkacagott.

– Nem, egyáltalán nem volt szörnyű.

Néhány perccel később megint a saját lován ült. Úgy döntött, hogy átveszi a vezetést, ezért

vágtára ösztönözte hátasát.

– Becsaptál – kiáltott vissza, amint elhaladt Brodick és Ramsey mellett.

– Így igaz – ismerte el Brodick. – Haragszol rám?

Gillian újra felnevetett.

– Én nem haragszom, hanem visszavágok.

Anélkül, hogy tudta volna, épp most idézte a Buchananek hitvallását.

T I Z E N K I L E N C E D I K F E J E Z E T

Ramsey Sinclair otthona fenséges volt. Egy gyönyörű völgy közepén kiemelkedő fennsíkon

feküdt, melyet egyik oldalról meredek hegycsúcsok vettek körül, míg a másikról lankás

domboldalak. Amerre a szem ellátott, dús fűszőnyeg borította a vidéket, melynek

szemkápráztató zöldjét csak a hangák hússzínű foltjai törték meg. A hanga és a fenyő illata

összevegyült a kunyhók kéményeiből felszálló füsttel. A nemzetségfő kastélya védelmezőn

225

Page 226: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

magasodott a szalmatetejű házikók felett, és a birtokot kőből készült fal fogta körül,

biztonságot nyújtva a falakon belül élőknek.

A súlyos vaskapu kinyílt, Ramsey és vendégei belovagoltak. Harsány üdvrivalgás fogadta

őket. Az emberek elősereglettek, hogy üdvözöljék urukat. Szép számú hölgykoszorú érkezett

rohanva.

Gilliant nyomban körülvették a Buchanan harcosok, hogy megvédjék úrnőjüket a tolakodó

tekintetektől. Aaron Gillian elé ugratta a lovát, Dylan és Robert két oldalról fogta közre, míg

Liam mögötte helyezkedett el.

Bármilyen lehetetlen is volt kilátni az őrzők válla fölött, Gillian azért megpróbált

kikukucskálni közöttük. Bár kész csoda lett volna, ha rögtön rábukkan Christenre, és ezt ő is

tudta, mint ahogy azt is, hogy valószínűleg nem lesz könnyű dolga. Mégis, akárhányszor

észrevett egy szőke hajú nőt, szíve hevesen megdobbant a reménytől.

Brodick és Ramsey már leszálltak a lovukról, és a katonák gyűrűjében álltak. Gillian

türelmesen várta, hogy Brodicknak eszébe jusson, ő is ott van.

– Látja a férfit, asszonyom? – kérdezte halkan Dylan.

– Milyen férfit?

– Az árulót – suttogta a parancsnok.

– Nem, sajnálom. Nem is őt… - Gillian újra megpróbálta szemügyre venni a tömeget. – Még

nem – súgta vissza. – Túl sokan vannak…

– Pedig Ramsey legtöbb embere nincs is itt – világosította fel Dylan. – Valószínűleg még

mindig gyakorlatoznak a kastély mögötti mezőn. Igen, egész biztos ott vannak, különben

Gideon már itt lenne, hogy üdvözölje urát.

Míg Gillian a tömeget pásztázta tekintetével, néhány merészebb MacPherson harcos közelebb

óvakodott, hogy alaposabban megnézze magának. Az egyik ostoba legény túl közel

merészkedett.

Fekete Robert előbbre ugratott a lovával, így az ifjúnak oldalra kellett lépnie, ha nem akarta,

hogy legázolják.

– Ne bámuld a hölgyet! – parancsolta Robert, hangjába gyűlölet vegyült.

A tagbaszakadt férfi társaira nézett, majd visszafordult Roberthez.

– Vagy különben? – kérdezte pimaszul.

Robertet nem hatotta meg az ifjú hősködése. Mielőtt észrevehette volna, mi a szándéka,

Robert lehajolt, torkon ragadta a szemtelen alakot és maga elé emelte, hogy a szemébe tudjon

nézni.

– Vagy különben összetöröm a csontjaidat.

226

Page 227: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A MacPherson harcos jól megtermett ember volt, Robert mégis olyan könnyedén emelte fel,

mint a pelyhet. Roppant ereje elképesztette Gilliant. Akárcsak rossz modora.

– Robert, tedd le azt a fiút, kérlek!

– Ahogy kívánja, asszonyom – morogta a harcos.

Brodick történetesen pont akkor nézett oda, amikor Robert elhajította az ifjút. A férfi a barátai

körében ért földet. Brodick megcsóválta a fejét, átcsörtetett a tömegen és megállt a hátán

fekvő, kábult harcos előtt.

– Robert!

– Nem tetszett nekem, ahogy az asszonyunkra nézett, uram.

Az ifjú megpróbált felkelni, de Brodick a mellkasára tette csizmás lábát és visszatartotta.

– Hogyan nézett rá?

– Szemtelenül.

– Gyönyörű a nő – szólalt meg dacosan, de hangjában kihívás is csengett. – Ha meg akarom

nézni magamnak, akkor meg is nézem.

Brodick lenézett a férfira, és lábával ránehezedett a mellkasára.

– Igen, valóban gyönyörű – hagyta helyben kedves hangon. – De én nem szeretem, ha más

férfiak bámulják. – Fokozta a nyomást, amíg az ifjú arca vöröses színt nem öltött, és levegő

után kezdett kapkodni. Ekkor fenyegető hangon hozzátette: - Egyáltalán nem szeretem!

Ramsey jelent meg mellette.

– Engedd felállni! – parancsolta.

Brodick hátralépett, és figyelte, ahogy az ifjú feltápászkodik. Alighogy lábra állt, Ramsey

előrelépett és olyan erősen meglökte, hogy az újra a hátsó felén landolt.

– Azonnal bocsánatot kérsz Buchanan úrtól! – üvöltött rá.

– Buchanan? – akadt el a legény lélegzete. – Ő a Buchanan uraság? Nem tudtam…

Ramsey fenyegetően közelebb lépett. A katona gyorsan feltápászkodott.

– Bocsánatot kérek, Buchanan úr. Soha többé nem fogok az asszonyára nézni. Esküszöm az

apám életére!

Ramsey így sem volt elégedett, ugyanis észrevette, hogy az ifjú még mindig a MacPherson

plédet viseli.

– Vagy az én színeimet hordod, vagy eltakarodsz a földemről!

Gillian elképedve bámulta Ramsey-t. Egészen eddig azt hitte, hogy a férfi egy jó modorú

úriember. Judith Maitland azt mesélte neki, hogy valahányszor Iain szövetségre akart lépni

valakivel, mindig Ramsey-t küldte tárgyalni, mert a férfi annyira diplomatikus volt. Most

azonban egyáltalán nem látszott diplomatikusnak. Ami azt illeti, indulata Brodickéval

227

Page 228: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

vetekedett. Gilliant zavarban érezte magát, tudva, hogy ő a férfi haragjának oka, és megrovó

pillantást vetett Robertre, hogy kifejezze neheztelését a férfi akciója miatt, de Robert állta a

pillantását.

– Szemtelenül bámulta magát, asszonyom – védte meg magát halk hangon.

– Nem hiszem, hogy szemtelen volt – suttogta vissza Gillian.

– De én igen.

Megfeszülő álla mutatta, hogy komolyan hisz az igazában, és Gillian úgy döntött, hogy nem

áll neki vitatkozni vele.

– Ott van Gideon – szólalt meg Aaron. – Beszélned kell vele, Dylan. Az a hír járja, hogy

veled egyenrangúnak hiszi magát.

Harcosok csoportja özönlött le a hegyről a kastély két oldalán, de Gillian a szemébe sütő nap

miatt nem tudta kivenni az arcukat.

Robert vonta el a figyelmét megjegyzésével.

– Gideon Ramsey csapatainak parancsnoka. Ez nem azt jelenti, hogy Dylannel egyenlő?

– Velem senki nem lehet egyenlő – ugrott le lováról Dylan. – De kielégítem Gideon hiúságát,

és addig alacsonyodom, hogy beszélek vele. Ugye, megbocsát, asszonyom? – kérdezte Dylan,

miközben megfogta a lova kantárját, hogy elvezesse.

– Természetesen – felelte Gillian. – Én is szeretnék leszállni a lóról, Robert. Menj odébb,

kérlek, hogy több helyem legyen!

– Meg kell várnia Brodickot.

– Így igaz, meg kell várnia – helyeselt Liam, és előbbre táncolt lovával, hogy átvegye Dylan

helyét. – Megkönnyítené a dolgunkat, ha asszonyom a mi plédünket viselné.

– Miben könnyítené meg?

– Azzal a tudtukra adná, hogy maga…

– Hogy én? – noszogatta a férfit, amikor az elhallgatott.

– Velünk van – mondta Robert.

Megmenekült a további magyarázkodástól, amikor Ramsey intett neki, menjen odébb a

lovával, hogy odaférjen Gillianhez.

Ramsey leemelte Gilliant a nyeregből.

– Ne ítéld meg a klánomat egy csapat éretlen kölyök alapján! – kérte.

– Már a földön van – szólalt meg Brodick barátja háta mögül. – Elengedheted.

Ramsey úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, és továbbra is Gillian derekán tartotta a

kezét.

– Gyere be! Már majdnem dél van, biztosan éhes vagy.

228

Page 229: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick félrelökte Ramsey kezét, és intett a lánynak, hogy menjen oda hozzá. Gilliant

bosszantotta a férfi viselkedése. Megkötötte magát, azt akarta, hogy Brodick menjen oda

hozzá.

– Nem vagyok éhes – közölte Ramsey-vel.

– Akkor ma este nagy lakomát csapunk – ígérte Ramsey. – De előtte találkozni fogsz a

birtokon élő embereimmel. Ha nem lesz köztük az a férfi, akit láttál, akkor holnap

kilovagolunk, hogy találkozhass a többiekkel is. Hosszú időbe fog telni, Gillian –

figyelmeztette. – Most, hogy a Sinclairek egyesültek a MacPhersonokkal, hatalmas területet

mondhatunk magunkénak.

– És mi lesz a nővérével? – kérdezte Brodick.

– Szeretnék az asszonyokkal is találkozni – mondta Gillian, kezét Brodick kezébe csúsztatva.

– Tudom, hogy számodra az a legfontosabb, hogy megtaláljuk azt a férfit, aki elárult, és én

mindent megteszek, hogy segítsek, de elvárom, hogy te is megtégy mindent. Meg kell

találnom Christent.

Ramsey bólintott.

– Azt mondtad, a MacPhersonok fogadták be, és Iain azt javasolta, hogy az öregeknél kezdjük

a kérdezősködést, mert ők biztosan hallottak róla.

– Akkor miért nem járt eredménnyel a kutatás, amikor János király elküldte az embereit a

nemzetségekhez. Egyik sem válaszolt az érdeklődésére.

– Miért kellett volna válaszolniuk? – mosolygott Ramsey.

– Nem értem.

– Nem szeretjük János királyt – mondta ki nyíltan Brodick.

– Így van – bólogatott Ramsey.

Folytatták útjukat a finoman vésett kőlapokból kirakott lépcső felé, amely a kastély súlyos

tölgyfaajtajához vezetett. Az emberek szétváltak előttük. Gillian két idősebb embert vett észre

a lépcső alján. Az egyikük magas és sovány volt, mint egy piszkafa, a másik csak fele akkora,

de kerek, mint a telihold. Mindketten meghajoltak Ramsey előtt. A nemzetségfő bemutatta

őket Gilliannek.

– Azt remélem, hogy Brisbane és Otis tud segíteni neked Christen felkutatásában – fordult

Gillianhez. – Mindketten MacPhersonok.

Ramsey gyorsan elmondta a két öregnek a legfontosabb tudnivalókat Gillian nővéréről.

– Biztos vagyok benne, hogy a ti emlékezőképességetekkel eszetekbe fog jutni, melyik család

fogadta be a kislányt, aki olyan hatéves lehetett akkoriban.

229

Page 230: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– De ha a család a gyerekkel együtt érkezett az Alföldről, honnan tudhatnánk, hogy a kislány

nem a sajátjuk volt? – kérdezte Brisbane.

– Ti biztos tudni fogjátok, hiszen mindenről tudtok, ami itt folyik. Bizonyára hallottátok a

pletykákat annak idején.

– Talán a hölgy segítségére lehetünk – jelentette ki Otis. – De kíváncsi vagyok, te miért

segítesz neki, uram. Talán a hölgy többet jelent neked, mint kellene?

– A hölgy valóban rengeteget jelent nekem – felelte Ramsey kurtán.

– De hát ő angol – mutatott rá Brisbane a nyilvánvalóra. – Ezért aggódik Otis, uram.

– Tudom, ki ő – csattant fel Ramsey. – Lady Gillian Brodickhoz tartozik, és Brodick a

barátom.

A bejelentés felvidította a két öreget. Otis határozottan megkönnyebbültnek látszott.

– Akkor te nem…

– Nem – vágott közbe Ramsey. – Gillian szíve Brodické.

Brisbane Brodickhoz fordult.

– Így is magadénak akarod, hogy angol?

– Igen.

Gillian, akit felbosszantott a beszélgetés ilyetén fordulata, közbeszólt.

– Boldog vagyok, hogy angol lehetek.

Otis együtt érzően nézett rá.

– Ó, kislány, nem hiszem, hogy valakit boldoggá tehet, hogy angol, de bátorságra vall, hogy

legalább úgy teszel. Gyere csak velem! – bíztatta, és intett Ramsey-nek, álljon el az útból,

hogy megfoghassa a lány karját. – Elbeszélgetünk a nővéredről.

Brisbane sem akart kimaradni.

– Az én emlékezetem sokkal jobb, mint a tied – jelentette ki, és megfogta Gillian másik karját,

durván félrelökve Brodickot az útból. – Sétáljunk egyet a tó körül, és közben összedugjuk a

fejünket. Eszembe jutott az egyik család. Az Alföldről jöttek, és van egy hozzád hasonló korú

lányuk.

Mivel a két öreg két oldalról belekarolt, Gillian nem tudott pukedlizni Ramsey előtt, hogy

elbocsátását kérje. Brodick pillantott, és látta, hogy a férfi beleegyezően bólint, erre teljes

figyelmével kísérői felé fordult, akik a tó felé sétáltak vele.

Ramsey és Brodick figyelték a távozásukat.

– Biztonságban van? – kérdezte Brodick, de már intett is Robertnek és Liamnek, hogy

kövessék a hármast.

230

Page 231: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Természetesen biztonságban van – nyugtatta meg Ramsey. – Hagyd egy kicsit pihenni az

embereidet!

– Rendben – egyezett bele Brodick, és gyorsan visszavonta iménti parancsát. Követte

Ramsey-t a kastélyba, ahol egész tömeg gyűlt össze, hogy a nemzetségfővel beszélhessen.

– Gondolod, hogy Otis és Brisbane képes lesz Gilliannek segíteni?

– Nem az a kérdés, hogy tudnak-e segíteni, hanem hogy hajlandók-e – töltött Ramsey egy

kupa bort, és odanyújtotta barátjának, majd magának is töltött egyet. – Valószínűleg sejtik,

hol lehet Christen – magyarázta –, de mielőtt bármit is mondanának Gilliannek, beszélni

fognak a családdal. Ha Christen találkozni akar a húgával, megszervezik neki. Ha nem…

– Akkor megparancsolod nekik, hogy szervezzék meg.

– Persze, de nem lesz könnyű. Az idős emberek borzasztó makacsok tudnak lenni.

– Azért akarják óvni, meg MacPherson?

– Igen.

– De miért hiszik, hogy meg kellene óvniuk Gilliantől? Hiszen ő Christen húga.

– De angol. Ne aggódj, Brodick! Ha Christen itt van, meg fogjuk találni. Ni, ott van Gideon és

Dylan. Hadd intézzek el egy-két sürgős dolgot, aztán mi is összedugjuk a fejünket.

A következő óra gyorsan eltelt. Ramsey először a nemzetség tagjainak aggodalmait intézte el,

utána meghallgatta Gideon jelentését a távolléte alatt felmerült problémákról. Nem is volt

túlságosan meglepve, amikor hallotta, hogy a gondok többsége a MacPherson katonákkal van

összefüggésben. Ramsey uralkodott magán, míg Gideon egymás után sorolta, milyen

rendbontások történtek a gyakorlatozások során. Mire a parancsnok befejezte sérelmei

felsorolását, arca vörös volt, mint a főtt rák.

– Arra utasítottál, hogy legyek türelmes – emlékeztette urát. – De én mondom neked,

veszélyes dolog az ilyen fegyelemsértéseknek teret engedni. Az engedetlenek vezetőjének

hatalma napról napra nő. Amikor valami parancsot adok, a MacPhersonok előbb erre az

emberre néznek, és csak akkor teljesítik a parancsaimat, ha ő rábólint. Ez elfogadhatatlan! –

Gideon hangja remegett a haragtól.

Ramsey nyugodtan állt a kandalló mellett, és figyelte, ahogy parancsnoka zaklatottan rója a

köröket a nagyteremben. Brodick az asztalnak támaszkodva hallgatta Gideon panaszáradatát a

MacPhersonokra. Dylan mellette állt.

Amikor Ramsey úgy érezte, hogy eleget hallott, kezét felemelve csendet kért.

– És mit szeretnél, Gideon, mit tegyek? – kérdezte halkan.

– Űzd el a gazembert! – fordult ura felé a férfi.

– Van ennek a gazembernek neve? – szólt közbe Dylan.

231

Page 232: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Proster.

– És azt akarod, hogy kergessem el? – követelte Ramsey.

– Jobban szeretném, ha megölnéd, uram, de akkor is elégedett leszek, ha száműzöd.

– Mi legyen a követőivel? Velük mit tegyek szerinted?

– Az igazat akarod hallani?

– Természetesen.

Gideon felsóhajtott.

– Azt szeretném, ha mindent elkergetnéd. Tudod, hogy ellene voltam a két klán

egyesítésének, uram, és arra emlékszem, figyelmeztettelek, hogy ez nem fog működni.

– És most azt hiszed, hogy a jóslatod valóra vált?

– Úgy van, uram.

– Tudtad, hogy lesznek problémák, Gideon. A te dolgod, hogy megtaláld a módot a gondok

megoldására, és ez nem az elégedetlenkedők kiűzése a nemzetségből. Keresd meg Prostert és

küldd ide hozzám! – utasította a parancsnokot. – Majd én elintézem őt is meg a követőit is.

Gideon szemmel láthatóan megkönnyebbült, hogy megszabadult ettől a gondtól, és gyorsan

bólintott.

– Nagyra értékelem a beavatkozásodat, uram, mert esküszöm, ezek a bajkeverők teljesen

sarokba szorítottak. Nem mindenkinek van akkora türelme, mint neked.

Senkinek nincs akkora türelme, mint Ramsey-nek, gondolta Brodick. Gideon nyilvánvalóan

nem ismeri elég jól az urát, különben tudná, hogy a civilizált és diplomatikus külső alatt egy

barbár harcos vadsága lakozik, amely még Brodick heves természetén is túltesz. Brodicktól

eltérően Ramsey-t nehéz volt indulatba hozni, de ha egyszer türelme végére ér, reakciója

kirobbanó és rendkívül hatásos volt. Sokkal kegyetlenebb tudott lenni Brodicknál, és talán ez

volt az egyik oka, amiért olyan jó barátok lettek. Ó igen, Brodick legalább annyira megbízott

benne és csodálta Ramsey-t, mint azt az embert, aki mindkettőjüket kiképezte vezetőnek, Iain

Maitlandet.

Ő aztán igazán kegyetlen vezető, gondolta Brodick. Iain ritkán mutatott könyörületet, és

messze földön híres volt türelmetlenségéről. Ezért is bízta Ramsey-re, hogy a tárgyalásokon

az ő nevében beszéljen. Míg Iain megölte volna azt, aki nem értett vele egyet, Ramsey a

meggyőzés erejével érte el, amit akart, és csak akkor tört ki belőle az Iainéhez és Brodickéhoz

hasonló nyers brutalitás, amikor szép szóval nem ért célt.

Miután Gideon befejezte a panaszkodást, hangulata érezhetően megjavult.

– Van még egy ügy, amiben intézkedned kell, uram, mielőtt megpihennél – jelentette be

széles vigyorral.

232

Page 233: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És ezt az ügyet te szórakoztatónak találod? – húzta fel a szemöldökét Ramsey.

– Ó, nagyon – felelte Gideon.

– Hadd találgassak! – sóhajtott Ramsey. – Ez az ügy kapcsolatban van Bridgid KirkConnell-

lel?

– Igazán gyors a felfogóképességed, uram – nevetett Gideon. – Valóban a mi Bridgidünkről

van szó. Újabb kérő jelentkezett érte.

– És ezúttal kicsoda? – kérdezte Ramsey lemondó arckifejezéssel.

– Matthiasnak hívják, és a MacPhersonokhoz tartozik. Hadd figyelmeztesselek, uram, ha

Bridgid elfogadja az ajánlatát azok után, hogy annyi derék Sinclair harcos visszautasított,

nagy botrány lesz.

Erre mát Ramsey is elnevette magát.

– Ha van valami, amit a mi Bridgidünkről elmondhatunk, akkor az az, hogy nagyon is

megjósolhatóak a cselekedetei. Mindketten tudjuk, hogy vissza fogja utasítani ezt a Matthiast,

úgy hogy nem kell kellemetlenségektől tartanod. Küldd be, hogy feltegyem neki a kérdést.

Szeretném, ha Brodick is megismerné.

– Miért? – csodálkozott Brodick.

– Mert igazán… érdekes a leány – magyarázta Ramsey.

– A bocsánatodat kérem, uram, de előbb az anyja kifejezte azon kívánságát, hogy beszélni

szeretne veled, mielőtt fogadod a lányt.

– Odakint vár?

– Nem, de azonnal elküldetek érte.

– Amikor ezt befejezte, azt akarom, hogy hívd össze a férfiakat a kastélyudvarba – mondta

Ramsey. – Minden férfi legyen itt – tette hozzá.

– Semmilyen kifogást ne fogadj el! – szólt közbe Brodick.

– Ahogy kívánod – bólintott nyomban Gideon, és fürkészően nézett urára. – Ezek szerint

bejelentést akarsz tenni, uram? Gratulálhatok?

– Nem.

Brodick kíváncsiságát felkeltette Gideon megjegyzése.

– Mihez akart gratulálni? – fordult barátjához.

– A vének felkértek, hogy mérlegeljem egy házasság lehetőségét Meggan MacPhersonnal.

Még nem döntöttem el, mit tegyek. Igazság szerint, még nem volt időm gondolkodni rajta. Az

azonban tény, hogy nagyban megkönnyítené a dolgomat, ha a két nemzetséget házasság által

összekapcsolnám.

233

Page 234: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Számtalan női szívet össze fogsz törni – kottyantotta közbe Dylan, aki képtelen volt

visszafogni magát. – Sok csinos lányt láttam a nyomodban szaladni, amikor megérkeztünk, de

azt is észrevettem, hogy egyik sem merészkedett hozzád közel.

– Általában egy pillanatra sem szokták békén hagyni – jegyezte meg Gideon. – Ma azonban

félénkebbek voltak. Azt hiszem, tudom is az okát, miért maradtak távol.

– És mi volna az az ok? – érdeklődött Brodick.

– Te, uram – mondta ki nyíltan az igazságot a Sinclair parancsnok. – Ott álltál Ramsey

mellett, és ezért nem mertek közelebb jönni a lányok. Bár urunktól teljesen elvesztik az

eszüket, úgy látszik, tőled sokkal jobban félnek.

– Jó tudni, hogy még mindig el tudod bátortalanítani a hölgyeket, Brodick – vigyorgott Dylan.

– Most nincs időnk ostoba tréfálkozásra – morogta Ramsey, aki láthatóan kényelmetlenül

érezte magát az ifjú hölgyek viselkedése miatt. Brodick tudta, mennyire zavarja Ramsey-t,

hogy a nők falkákban járnak utána a külseje miatt, és mivel a barátja volt, ki is használta ezt a

tudást. Amikor csak tehette, zavarba hozta Ramsey-t.

– Igazi átok lehet, hogy ilyen szép kisfiús arccal vert meg az ég – húzta el a szót. – Biztosan

nagyon kimerítő lehet, hogy minden éjjel más asszonyt találsz az ágyadban. Nem is tudom,

honnan veszed a lelki erőt, hogy megbirkózz ekkora teherrel

Ramsey állán megrándult egy izom, ami nagy megelégedéssel töltötte el Brodickot.

– Mindketten tudjuk, hogy a te ágyadban legalább annyi nő megfordult, mint az enyémben –

csattant fel. – De komolyan gondoltam, amit mondtam. Most sokkal fontosabb dolgokat

kellene megvitatnunk.

Fáradtan sétált az asztalhoz, szándékosan félrelökve Brodickot, aki megpróbálta útját állni és

kicsalni belőle egy jóízű nevetést. Ramsey intett Gideonnak és Dylannek, hogy üljenek le,

majd maga is helyet foglalt. Megragadott egy kancsó vizet, töltött magának, majd utasította az

ajtónál várakozó fegyvernököt, hogy hozzon nekik kenyeret és sajtot, hogy elűzhessék

éhségüket addig is, míg az esti lakomára várnak.

Alighogy a fiú elhagyta a termet, Ramsey javasolta, hogy Brodick mondja el Gideonnak a

történteket.

– A parancsnokaink minden erejüket a támadás előkészítésére kell, hogy fordítsák – mondta.

– Iain azt akarja, hogy Winslow, Dylan és te kiválasszátok azokat a katonákat, akik velünk

lovagolnak Angliába.

– Megtámadjuk Angliát? – ámult el Gideon.

– Nem – felelte Brodick. – Bár már maga a gondolat is megmelengeti a szívem.

234

Page 235: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Hátradőlt a széken, és szép sorjában elmesélte Gideonnak, mi történt, és hogyan mentette meg

Gillian Alec Maitlandet. Gideon alig akart hinni a fülének. Amikor Brodick befejezte, a

parancsnok a fejét csóválta.

– Édes istenem! – suttogta. – Kész csoda, hogy Alec túlélte.

– A csodának Gillian a neve – mondta halkan Brodick. – Ha ő nem lett volna, akkor Alec már

halott lenne.

– És senki sem tudná, hogy áruló van köztünk – tette hozzá Ramsey.

– Ugyan ki tenne ilyesmit? – kérdezte Gideon, majd meg is válaszolta saját kérdését. – Csakis

egy MacPherson lehetett – csapott öklével az asztalra. – Csak nekik van hasznuk belőle.

Sokan vannak köztük, akik örülnének a halálodnak, uram, és mindannyian Prosterhez

tartoznak. Bár még nagyon fiatal, sikerült elnyerni a bizalmukat. Lázadók ők mind, semmi

mások.

– Én nem vagyok meggyőződve róla, és amíg bizonyosságot nem szerzek, nem teszek semmit

– jelentette ki Ramsey.

Csendre intette társait, ahogy az ifjú fegyvernök besietett sajttal és kenyérrel teli tállal. Miután

a fiú az asztalra tette a tálat, Ramsey megparancsolta neki, hogy a konyhában várakozzon,

majd újra felvette a beszélgetés fonalát.

– Segítenünk kell Gilliannek, hogy megtalálja a nővérét. A szavamat adtam neki.

– Biztos, hogy a MacPhersonok között kell keresni? – kérdezte Gideon állát dörzsölgetve.

– Igen. Christennek hívják, és néhány évvel idősebb Gilliannél.

– A család biztos megváltoztatta a nevét, hogy védje őt – vetette közbe Brodick.

– Valószínű, de én azért reménykedem, hogy Otis és Brisbane emlékezni fognak rá. Semmi

sem kerülheti el a figyelmüket.

– Talán én is tudok segíteni – mondta Gideon. – Az apámnak is jó az emlékezete, és majdnem

az összes MacPhersont ismeri. Gyűlöli őket, de azért tisztességesen viselkedik velük – tette

hozzá. – A húga egy MacPhersonhoz ment hozzá. Már meghalt, de amíg élt, az ura szörnyen

bánt vele, és ezt az apám soha nem felejti el. Ennek ellenére segíteni fog neked, uram, ha tud.

Ha egy család befogadott egy gyermeket, az apám valószínűleg tudni fog róla. Most, hogy

jobban érzi magát, nem tűri a bezártságot, és a rejtvény bizonyára segíteni fog, hogy elvonja a

figyelmét. Az engedélyeddel, uram, meglátogatnám őt, amint lehet.

– Gideon apja eltörte a lábát egy szörnyű esésben – magyarázta Ramsey Brodicknak és Dylan.

– Jó hír, hogy meg fog gyógyulni. Egy időben azt hittük, nem fog neki sikerülni, és Gideon

hazasietett, hogy mellette legyen.

235

Page 236: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ha nem tud újra járni, akkor inkább meghal – mondta Gideon. – De most felcsillant egy kis

reménysugár. Ha nincs szükséged rám az elkövetkező néhány napban, akkor rögtön

indulhatnék. Még sötétedés előtt megtehetném az út felét.

– Jól van – egyezett bele Ramsey. – Minél előbb beszélsz az apáddal, annál jobb. Brisbane és

Otis még napokig aggódhatnak a MacPhersonok iránti kötelezettségeik miatt, és talán vissza

is érsz az információval, mielőtt a két öreg rászánná magát, hogy elárulja az igazságot.

– Christen talán magától is jelentkezik – vélte Dylan.

Gideon fel akart állni, de aztán meggondolta magát.

– Uram, azt mondtad, Angliába lovaglunk, de azt nem, hogy pontosan hová megyünk.

– Még nem tudjuk – ismerte be Ramsey. – Gillian nem árulta el nekünk azoknak az

angoloknak a nevét, akik fogva tartották Alecet, és üzletet kötöttek az árulóval.

– Miért nem árulta el neked, uram? – döbbent meg Gideon.

Brodick válaszolt a kérdésre.

– Attól fél, ha elárulja nekünk a neveket, akkor rögtön támadunk, és cserbenhagyjuk a

nagybátyját. Attól is fél, hogy arra kényszerítem, itt maradjon.

– De hiszen pontosan erre készülsz, nem? – kérdezte Ramsey. – Biztos vagyok benne, hogy

nem akarod visszaengedni Angliába.

– Elég bonyolult a dolog – sóhajtott Brodick. – Gillian meglehetősen önfejű.

– Éppen ezért vonzódsz hozzá – mutatott rá Ramsey.

Brodick a fejét csóválta.

– Hogyan kérhetném tőle, hogy bízzon bennem, amikor tudom, hogy el fogom árulni ezt a

bizalmat? A pokolba, fogalmam sincs, mit tegyek. Egyáltalán nem tetszik nekem, hogy meg

kell szegnem a szavamat, de elfogadhatatlan a gondolat, hogy veszélybe kerül az élete.

– Ezt meg kell beszélned vele, mégpedig minél előbb. Szükségünk van azokra a nevekre.

Gideon felállt és meghajolt ura előtt.

– Most távoznék, ha megengeded.

– Add át apádnak, hogy mielőbbi gyógyulást kívánok neki.

– Átadom – ígérte a férfi. A bejárat felé indult, majd megfordult. – Uram, a döbbenetes hírek

miatt el is felejtettem megkérdezni…

– Mit?

– Még mindig azt akarod, hogy összegyűljenek ma este a férfiak az udvarban? Szólok

Anthonynek, hogy adja ki a parancsot – tette hozzá sietve. – De ha nem a házasodási

szándékodat akarod bejelenteni Meggannel, akkor megkérdezhetem, mit kívánsz mondani az

embereknek? Talán maradnom kellene.

236

Page 237: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey ekkor rádöbbent, hogy egy fontos részlet kimaradt az elbeszélésből.

– Minden esélyünk megvan, hogy megtaláljuk az árulót – világosította fel parancsnokát. –

Gillian látta azt az embert, amikor a birtok felé lovagolt.

– Látta az árulót? – kérdezte meglepetten Gideon.

– Igen, látta a gazembert – erősítette meg Dylan. – Az elbeszéléséből tudjuk, hogy olyan

közel volt hozzá a búvóhelye, hogy akár le is köphette volna, az ostoba pedig még csak nem is

tudja, hogy Gillian ott volt.

– Ezért akarom, hogy ma este minden férfi az udvarba jöjjön. Gillian mindegyiket megnézi, és

ha az áruló köztük lesz, ki fogja szúrni – mondta Ramsey.

Gideon megcsóválta a fejét.

– És a hölgy biztosan fel fogja ismerni azt a férfit?

– Igen.

– Akkor bármi áron meg kell őt védenünk. Ha ez a férfi megtudja, hogy Gillian bármikor

rámutathat, akkor megpróbálja elhallgattatni, mielőtt még…

– Gillian tökéletes biztonságban van – jelentette ki Dylan. – A Buchananek nem engedik,

hogy bármi baja essék. Ő már hozzánk tartozik.

Gideon meglepetten pislogott.

– Lady Gillian a Buchananekhez tartozik? – kérdezte, Dylan hencegésétől összezavarodva.

– Igen – bólintott Ramsey. – Csak még nem tud róla.

H U S Z A D I K F E J E Z E T

Ramsey találkozása Bridgid KirkConnell anyjával, Leah-vel keserű szájízt hagyott maga után.

Amikor az asszony belépett a nagyterembe, Ramsey első benyomása kedvező volt. A

középkorú nőhöz határozottan kegyes volt az idő. Kora ellenére még mindig feltűnő jelenség

volt. Miután meghallgatta a mondandóját, Ramsey véleménye gyökeresen megváltozott, és

mire az asszony elhagyta a termet, már a látványától is felfordult a gyomra.

Brodickkal együtt lementek a tóhoz, megfürödtek és tiszta ruhát vettek fel, de mihelyt

meghallgatta Leah kérelmét lányával kapcsolatban, Ramsey sürgető kényszert érzett, hogy

újra megfürödjön. Az asszony gyalázatos viselkedése anyához méltatlan volt.

Brodick néhány perccel a találkozás után tért vissza a nagyteremben, komor arckifejezéssel –

ahogy ez már szokása volt –, mert Gillian még mindig Brisbane-nel és Otisszal beszélgetett.

Alig várta már, hogy megtudja, mit mondott a két öreg a lánynak. Ráadásul arra is rádöbbent,

237

Page 238: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

hogy egyszerűen maga mellett akarja tudni Gilliant, és a felismeréstől csak még inkább

elkomorult, hiszen olyan nevetségesen viselkedett, mint egy szerelmes kamasz.

Ramsey-t magába roskadva találta, fejét lehajtva ült, mintha imádkozna. Amikor barátja

felnézett, keserű arckifejezését látva Brodick megkérdezte:

– Mi bajod? Úgy nézel ki, mint aki lúgot ivott.

– Úgy is érzem magam – ismerte be Ramsey. – Épp most fejeztem be Bridgid KirkConnell

anyjának, Leah-nek a meghallgatását.

– Jól sejtem, hogy a találkozó nem a legsikeresebben zajlott?

– Az a nő egy aljas perszóna – morogta Ramsey. – Hogy az ördögbe mondjam meg

Bridgidnek, hogy a tulajdon anyja…

– Mi van vele?

– Leah féltékeny a lányára – magyarázta sóhajtva Ramsey, és a fejét csóválta, hogy ilyesmi

egyáltalán létezik.

– Ezt ő maga mondta?

– Nem, de nagyon is nyilvánvaló, hogy mi a problémájának a gyökere. Leah nemrégiben ment

újra férjhez, és nem tetszik neki, ahogy az ura a lányra néz. Azt hiszi, hogy a férfi megkívánta

Bridgidet, és szeretné kint tudni a lányt a házból.

– Talán csak így akarja védelmezni Bridgidet – vélte Brodick.

Ramsey megint megcsóválta a fejét.

– Nem, a lánya jóléte az utolsó dolog, ami foglalkoztatja. Egyre csak azt hajtogatta, hogy

milyen öregnek néz ki, ha a lánya mellett áll.

– Az isten szerelmére! – morogta Brodick. – Miért kell ilyen semmiségekkel foglalkoznod?

– Akárcsak neked, nekem is az egész nemzetségre oda kell figyelnem, és Bridgid a klán tagja.

Maradj itt, és ismerd meg! – ösztönözte barátját Ramsey. – Akkor majd megérted, miért

találtam olyan visszataszítónak az anyja viselkedését.

– Bridgid vajon tud róla, hogy az anyja azt szeretné, hagyja el a házát?

– Fogalmam sincs. Leah egy időre elküldte a húgához azzal az indokkal, hogy Bridgid

nénikéjének segítségre van szüksége, mert most született kisbabája.

– Akkor talán visszatérhetne a lány a nénikéjéhez.

– Az csak ideiglenes megoldás volt – magyarázta Ramsey. – A nénikéjének öt gyereke van és

egy kis kunyhóban lakik. Ott egyszerűen nincs hely Bridgid számára.

– Ezek szerint a házasság az egyetlen megoldás.

– Éppen ez a gond – sóhajtott fel Ramsey, és gyorsan elmondta Brodicknak, hogy miféle

ígéretet tett apja a lány apjának.

238

Page 239: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Azt akarod mondani, hogy Bridgid maga választhatja meg, kihez megy feleségül?

– Hacsak meg nem szegem azt az ígéretet.

– Jól ismerlek. Soha nem tennél ilyet.

– Akkor mi lenne a megoldás erre a problémára? Van valami ötleted?

Brodick gondolkodott egy percet, mielőtt válaszolt volna.

– Iain befogadná.

– Bridgid ide tartozik, ez az otthona – vetette ellen Ramsey. – Még azt hinné, hogy száműzöm

innen.

– Megszokna ott.

– Nem akarom megsérteni az érzéseit. Semmi rosszat nem tett.

Brodick néhány pillanatig barátját tanulmányozta.

– Komolyan törődsz ezzel a lánnyal, igaz?

– Persze, hogy törődöm vele, hiszen a klánom tagja.

Brodick elmosolyodott.

– Akkor miért nem veszed feleségül?

Ramsey felállt, és nyugtalanul járkálni kezdett a kandalló előtt.

– Mert ő Sinclair – magyarázta. – Tudom, mi a kötelességem. Ha azt akarom, hogy működjön

ez az egyesülés a Sinclairek és MacPhersonok között, akkor Meggan MacPhersont kell

elvennem. Ez csak logikus, nem? Megkapom, amit akarok ettől az üzlettől. A MacPherson

birtok olyan hozomány, amelyet nem tudok visszautasítani.

– Mindig is gyakorlatias ember voltál – jegyezte meg Brodick.

– Te is – szögezte le Ramsey. – Amíg Gillian be nem lépett az életedbe.

Brodick bólintással jelezte, hogy egyetért barátjával.

– Észre sem vettem, hogy jön.

Hangjából annyi önutálat csendült ki, hogy Ramsey elnevette magát.

– És pontosan mikor jöttél rá…

Brodick vállat vont, hogy palástolja zavarát.

– Amikor Annie Drummond a sebébe öntötte az a folyékony lángot. Én tartottam a karját,

nehogy megmoccanjon a kegyetlen gyógykezelés alatt. Meg se nyikkant közben.

– Aha, szóval a bátorsága nyűgözött le.

– Nem, hanem az, ahogy rám nézett – ismerte be Brodick nevetve. – Esküszöm az élő istenre,

úgy nézett rám, mint aki ott nyomban meg akar ölni, amiért el kell szenvednie azt a

szörnyűséget. Hogyan is ne bolondulnék bele egy ilyen erős, makacs nőszemélybe?

239

Page 240: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Anthony vetett véget a beszélgetésnek, amikor bejelentette, hogy Bridgid KirkConnell várja,

hogy beszélhessen a nemzetségfővel.

A következő pillanatban belépett Bridgid. Mosolya felderítette Ramsey-t, bár magában arra

gondolt, hogy lánynak igazán nincs oka mosolyogni.

– Jó napot, uram! – köszöntötte Brodick, amint közelebb sétált hozzá, majd pukedlizett. – És

jó napot neked is, Buchanan uram!

Csak futó pillantást vetett Brodickra, amikor üdvözölte, mert ő is hallotta a pletykákat a

tekintetének erejéről, és úgy gondolta, jobb az óvatosság.

Brodick látta, hogy a lány fél tőle, és mégis közelebb lép és újra pukedlizik. Ezzel kivívta

Brodick elismerését.

– Csodálatos napunk van, ugye? – kérdezte, remélve, hogy ezzel elodázhatja a témát, amiért

Ramsey hívatta.

– És mi benne olyan csodálatos? – kérdezett vissza Ramsey.

– Ó, hát minden, uram. A nap gyönyörűen süt, enyhe szellő fújdogál. Igazán szép nap.

– Bridgid, éppen most beszéltem az anyáddal.

A lány lesütötte a szemét, két kezét összekulcsolta a háta mögött.

– Valóban?

– Igen.

– És sikerült meggyőznie téged, uram, hogy megszegd az apámnak tett szent ígéretet?

Ramsey tudta, a lány szándékosan használta a szent szót, hogy bűntudatot keltsen benne, ha

ez lenne a szándéka.

– Nem, nem sikerül meggyőznie, hogy megszegjem az apádnak tett ígéretet.

Bridgid erre újra elmosolyodott.

– Köszönöm, uram, de máris sok idődet raboltam el. Engedelmeddel, most távoznék.

Már félúton járt kifelé, amikor Ramsey megállította.

– Nem adtam engedélyt, hogy távozhass, Bridgid. Gyere ide vissza! Meg kell beszélnünk egy

fontos dolgot.

Brodick hallotta, hogy a lány halkan felsóhajt, mielőtt megfordul. Nyilvánvalóan tisztában

volt vele, mi is az a fontos dolog, és abban reménykedett, hogy sikerül megúsznia.

Lassan fordult vissza, és még lassabb léptekkel ment vissza ura elé. Amikor odaért, megállt,

Ramsey szemébe nézett és némán várta a mondandóját.

– Újabb férfi kérte meg a kezedet.

– Köszönettel visszautasítom.

240

Page 241: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Még a nevét sem tudod annak a férfinak, aki szeretne feleségül venni. Nem utasíthatod így

vissza.

– Sajnálom – mondta, bár semmi bűnbánat nem volt a hangjában. – Ki az a férfi?

– Matthiasnak hívják. A MacPhersonokhoz tartozik, és be kell vallanom, hogy nem sokat

tudok róla. Mégis bizonyos vagyok benne, ha elfogadod az ajánlatát, jól fog veled bánni.

Egy egész percet várt a lány válaszára, de Bridgid makacsul hallgatott.

– Nos? – kérdezte Ramsey türelmetlenül. – Mit mondasz?

– Most már visszautasíthatom?

– Az ég szerelmére… Ismered azt az embert?

– Igen, már találkoztam vele, uram.

– És semmilyen vonzó vonást nem találsz benne?

– Ó, biztos vagyok benne, hogy sok jó tulajdonsága van.

– Akkor?

– Nem kérek belőle.

– Miért nem?

– Uram, tudsz róla, hogy üvöltesz velem?

Brodick köhögéssel leplezte nevethetnékjét. Ramsey sötét pillantást vetett rá, mielőtt

visszafordult volna Bridgidhez. Figyelte, amint igazi nőies mozdulattal hátrasimítja egyik

rakoncátlan fürtjét, és egy pillanatra elvesztette a beszélgetés fonalát.

– Próbára teszed a türelmemet!

– Az elnézésed kérem, uram. Nem áll szándékomba próbára tenni a türelmedet. Távozhatnék

most? Azt hallottam, hogy van itt egy hölgy, aki Angliából érkezett, és feltétlenül meg kell

ismerkednem vele.

– Miért kell? – kérdezte Brodick.

A lány összerándult a sötét vakkantásra, de gyorsan összeszedte magát.

– Mert még soha nem voltam Angliában – magyarázta. – Ezernyi kérdést szeretnék feltenni

neki. Kíváncsi vagyok, milyen Angliában élni, és csak ő tud nekem erre választ adni. El sem

tudom képzelni, hogy máshol éljek, és nagyon érdekel, hogy ő is érez-e angliai otthonával

kapcsolatban. Már el is döntöttem, hogy kedvelni fogom.

– Az biztos – jósolta a férfi.

– Sok közös vonásotok van Lady Gilliannel – jegyezte meg Ramsey. – Mindketten nagyon

makacs nőszemélyek vagytok.

– Ezek szerint őt is kényszerítik, hogy férjhez menjen? – Bridgid képtelen volt elrejteni

felháborodását.

241

Page 242: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Téged senki sem kényszerít, hogy férjhez menj, Bridgid – lépett közelebb hozzá Ramsey.

– Akkor távozhatok?

– Nem! – csattant fel a férfi. – Ami ezt a Matthiast illeti…

– Szóval megint nála kötöttünk ki? – tette csípőre türelmetlenül a kezét a lány.

– Bridgid, figyelmeztetlek, nem tűröm az arcátlanságot.

A lány azonnal visszakozott.

– Bocsánatot kérek. Tudom, hogy pimaszul beszéltem, de egyszer már visszautasítottam az

ajánlatát.

Ramsey nem akarta feladni.

– Tudod, hogy hány derék embernek adtál már kosarat?

– Igen.

– Sok szívet összetörtél.

– Ebben kételkedem, uram. Egyik férfi sem ismert annyira, hogy összetörhettem volna a

szívét. Ha megtehetném, hogy ne kérjék meg többet a kezem, biztosíthatlak, boldogan

megtenném. Egyáltalán nem kellemes számomra, hogy újra és újra végig kell szenvednem ezt

a kihallgatást. Az igazság az, hogy lassan már attól is félni kezdek…

– Mitől? – nógatta Ramsey, amikor a lány hirtelen elhallgatott.

Bridgid elpirult zavarában.

– Nem fontos, uram.

– Nyugodtan beszélhetsz előttem. Most pedig áruld el, kérlek, mi az, ami megfélemlít!

– A találkozás veled, uram – bökte ki a lány. – Csak olyankor beszélsz velem, amikor valaki

megkérte a kezem. Tudom, hogy milyen kellemetlen neked, hogy a drága idődet ilyen

jelentéktelen ügyekre kell vesztegetned.

– Te nem vagy jelentéktelen ügy.

– De nehéz velem boldogulni, nem igaz?

– De igen.

– Befejeztük mára?

– Még nem. Bridgid, nem akarsz férjhez menni?

– Dehogynem. És gyerekeket is akarok – tette hozzá ezúttal lelkesen. – Sok gyereket, és úgy

fogom őket szeretni, ahogy egy anyának kell.

– Akkor miért utasítod vissza egymás után az ajánlatokat? Ha gyerekeket szeretnél…

Bridgid nem engedte, hogy Ramsey befejezze a mondatot.

– Mást szeretek.

A bejelentés jócskán meglepte Ramsey-t.

242

Page 243: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igazán?

– Igen.

– Ki az a férfi?

– Nem mondhatom meg a nevét – rázta a fejét a lány.

– Akkor menj hozzá! – javasolta Ramsey türelmetlenül.

A lány felsóhajtott.

– Nem kért meg.

– Tudja, hogyan érzel iránta?

– Nem tudja. Nagyon ostoba ember.

Brodick erre már nem tudta visszatartani a nevetést.

– Mégis szereted? – kérdezte.

– Igen – mosolygott a lány. – Nem akarom szeretni, de mégis tiszta szívből szeretem őt.

Biztosan én is olyan ostoba vagyok, mint ő. Nem is tudom más mentséget erre. A szív ügyei

kifürkészhetetlenek, és én nem vagyok elég okos ahhoz, hogy kiigazodjak rajtuk – jelentette

ki, majd Ramsey-hez fordult. – Nem kérek Matthiasból. Nem fogok hozzá menni egy olyan

emberhez, akit nem szeretek.

Ramsey-t magát is meglepte, ahogyan a lány bejelentésére reagált. Amikor Bridgid beismerte,

hogy más férfit szeret, és ezért nem kell neki Matthias, először meglepődött, de ezt az érzést

hamarosan felváltotta valami más, amit leginkább bosszúságként jellemzett volna. Bár nem

tudta megmagyarázni miért, a gondolat, hogy a lány szerelmes valakibe kellemetlenül

érintette. Ennek így semmi értelme. Hiszen épp most próbálta meggyőzni, hogy fogadja el

Matthias ajánlatát. Ha beleegyezett volna, akkor is csalódottnak érezné magát? Nem,

gondolta, mert tudta, hogy a lány soha nem menne Matthiashoz.

Ramsey erővel kiszakította magát zavarba ejtő gondolatai közül, és Bridgidhez fordult.

– Áruld el nekem, ki az a férfi, és én szót emelek az érdekedben.

– Köszönöm a segítőkész ajánlatodat, de a férfinak, akit szeretek magától kell döntenie.

– Ez nem ajánlat volt, hanem parancs. Mondd meg a férfi a nevét.

Újabb lépést tett előre, de Bridgid nem hátrált meg, bár nem volt könnyű szembeszállni a

férfival. Ramsey hatalmas termetű férfi volt, és a közelsége szinte megsemmisítette. Azonban

Ramsey a földesura is, és mint ilyennek az a kötelessége, hogy megvédje, nehogy ártson neki

valaki. Hűséges alattvalója volt, és akár tetszik a férfinak, akár nem, kötelessége, hogy az

érdekeit képviselje. Mellesleg tudta róla, hogy kedves és nagylelkű ember. Igaz, hogy halálra

rémíti, de soha nem emelne rá kezet.

243

Page 244: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Elhatározta, hogy megpróbálja elterelni a férfi figyelmét abban a reményben, hogy

megfeledkezik a követeléséről.

– Uram, hol van Michael? Ma még nem is láttam, és nemrégiben megígértem neki, hogy

elviszem fára mászni.

– Fára mászni?

– Igen. Minden fiúnak meg kell tanulnia, hogyan kell fára mászni.

– És úgy véled, hogy te meg tudod neki mutatni?

A lány bólintott.

– A Maitlandekkel maradt. Aleckel jól összebarátkoztak, de ha hazatér, sem mutathatod meg

neki, hogyan kell fára mászni. A fára mászás nem illik egy hölgyhöz, Bridgid.

– Attól tartok, igazad van, uram – ismerte el vonakodva a lány.

Ramsey hallani akarta a férfi nevét, akiről Bridgid kijelentette, hogy szereti. Bridgid

elkedvetlenedett, mivel cselfogása nem vált be.

– Nem kívánom megmondani a nevét, uram – mondta morcosan.

– Ez egészen nyilvánvaló – morogta Ramsey. – Ennek ellenére el fogod árulni a nevét.

– Nem fogom.

Ramsey nem akarta elhinni, hogy a lánynak van mersze dacolni vele.

– Nem fogom feladni – figyelmeztette. – Mondd meg a nevét!

A férfi könyörtelen volt, mint a zsákmányát üldöző ragadozó, és Bridgid csak magát

hibáztathatta, mert ostoba módon elárulta szíve titkát.

– Igazságtalanul előnyben vagy velem szemben, uram – jegyezte meg.

– Miért?

– Mert te vagy az uraság – magyarázta a lány. – Te nyíltan beszélhetsz, míg én…

Ramsey nem engedte, hogy befejezze a mondatot.

– Te is nyíltan beszélhettél, mióta csak betetted ide a lábad. Most pedig felelj a kérdésemre!

Haragos hangja hallatán a lány összerezzent. Saját magát szorította sarokba, és fogalma sem

volt, hogyan fog kikeveredni onnan.

– Hacsak nem parancsolod meg…

– Már megparancsoltam neked, hogy mondd meg a férfi nevét – emlékeztette Ramsey a lányt.

A férfi udvariatlansága zavarba hozta Bridgidet. Lehajtott fejjel válaszolt, hogy nem kelljen

ura szemébe néznie.

– Sajnálom, de nem árulhatom el a nevét.

244

Page 245: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey feladta, és úgy döntött, hogy egyelőre hagyja elsikkadni a dolgot. Taszította a saját

viselkedése. Nem vallott rá, hogy hagyja elszabadulni az indulatait egy nővel szemben, bár ez

a bizonyos fehérszemély ugyancsak próbára tette a türelmét.

– Bűnnek számít, ha dacolok veled, uram? – kérdezte Bridgid.

Ramsey habozott egy pillanatig.

– Nem, természetesen nem – mondta végül.

– Az jó – mosolygott rá a lány.

– Te is nagyon jól tudod, hogy nem – nézett rá bosszúsan Ramsey.

Bridgid tudomást sem vett az indulatos kifakadásról.

– Engedelmeddel, uram, most távoznék. Így is túl sokat fecséreltem el a drága idődből –

pukedlizett, és megpróbált elmenni, de Ramsey megjegyzése újfent megállította.

– Ha nem kívánsz hozzámenni Matthiashoz, akkor van egy másik dolog, amelyet meg kell

beszélnünk.

– Valóban?

– Igen.

Bridgid türelmesen várt, de Ramsey nem találta a megfelelő szavakat. Hogy az ördögbe

mondja meg neki, hogy a tulajdon anyja nem akarja megtűrni a házában? Nem, ezt képtelen

megtenni.

– Úgy látszik, elfelejtettem…

Brodick sietett a segítségére.

– Michael.

– Michael? – nézett kérdőn Ramsey a barátjára.

Brodick bólintott.

– Azt mondtad, hogy szeretnéd megkérni Bridgidet, segítsen neked az öcséd nevelésében,

mivel annyira fiatal még a fiú, emlékszel?

– Igen, persze – kapott az ötleten Ramsey. – Már emlékszem. Michael most a Maitlandeknél

van.

– Igen, uram, már említetted, hogy a barátját látogatja meg.

– Igen, persze. – Ramsey tisztára idiótának érezte magát. – De amikor hazajön…

Ramsey segélykérően nézett Brodickra.

– Ramsey-nek nincs sok ideje arra, hogy foglalkozzon az öccsével, és úgy véli, hogy a fiúnak

nagy szüksége van egy gyengéd női kézre.

– Így igaz – helyeselt Ramsey. Mindketten menet közben találták ki, hogyan szőjék tovább a

történetet, de úgy tűnt, a lány nem veszi észre cselszövésüket.

245

Page 246: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Boldogan segítek neked, uram.

– Akkor ez el van rendezve.

– Mi van elrendezve? Pontosan mit kívánsz tőlem, uram?

– Azt, hogy költözz be a kastélyba – magyarázta Ramsey. – Három üres szoba is van odafent.

Válaszd ki az egyiket, és hozd át a holmidat minél előbb! Ez azt jelenti, hogy el kell hagynod

az otthonodat. Tudom, milyen nehéz lesz ez neked és az anyádnak – tette hozzá, és magában

büszkén konstatálta, hogy képes volt ekkora hazugságra anélkül, hogy megfulladt volna belé.

– Azt akarod, hogy itt lakjam? Uram, ez nem lenne illendő. Az emberek pletykálni fognak.

– Akkor aludj a szolgálókkal a kastély mögötti szálláson!

Bridgid pár pillanatig fontolgatta a dolgot, majd lassan rábólintott. A szemében tükröződő

szomorúságtól Ramsey-nek elfacsarodott a szíve, és rá kellett döbbenni, a lány mindent ért.

Bridgid végül kihúzta magát és mély levegőt vett, mielőtt megszólalt.

– Boldogan segítek az öcséd nevelésében, uram, de nem lenne jobb várni a beköltözéssel, míg

Michael hazatér?

– Nem, azt akarom, hogy mielőbb áthozd a holmidat a kastélyba!

– Akkor, ha megbocsátasz? Máris indulok érte.

Ramsey engedélyt adott a távozásra, és figyelte, ahogy a lány az ajtó felé sétál. Bátor kiállása

lenyűgözte, különösen, hogy látta a szemében remegő könnyeket, mielőtt elfordult volna.

– Uram! – állt meg Bridgid az ajtónál.

– Igen?

– Ne ítéld meg az anyámat túl szigorúan! Nem tehet az érzéseiről. Nemrégiben ment férjhez,

és joga van, hogy kettesben legyen az urával, én pedig útban vagyok. Azonkívül, éppen itt az

ideje, hogy elhagyjam az otthonomat.

– Gondolod, ezért kértelek meg arra, hogy költözz a kastélyba? Mert az anyád kettesben akar

maradni az urával?

– Talán nem? – kérdezett vissza a lány. – Mi más oka lenne?

Vágy és féltékenység, gondolta Ramsey, de nem szándékozta ezt a szégyenteljes igazságot a

lány orrára kötni. Nem akarta elárulni neki, hogy a mostohaapja bűnös szándékkal néz rá, és

az anyja féltékeny lánya szépségére.

– Már elmagyaráztam az indokaimat. Segítesz nekem Michael nevelésében, és ennyi.

– Te nagyon kedves ember vagy, uram, de…

– De mi?

Futó mosoly suhant át a lány arcán.

– Egyáltalán nem tudsz jól hazudni.

246

Page 247: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

H U S Z O N E G Y E D I K F E J E Z E T

Soha semmi nem megy könnyen. A Brisbane-nel és Otisszal folytatott hosszú és kimerítő

beszélgetés után Gillian feje lüktetett a sok kitérő választól. A két öreg kedves és gyengéd

volt, de végtelenül makacs. Bár egyikük sem ismerte be, gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy

mindketten tudják, hol van Christen, ám egyikük sem fogja elárulni, míg meg nem szerezte

Christen hozzájárulását. Gillian igyekezett türelmes maradni, és igyekezetének meg is lett a

jutalma, amikor Otis végül utalt rá, hogy Christen valóban a MacPherson birtokon lakik.

Gillian szíve megdobbant örömében, és könyörtelenül tovább faggatta az öregeket, ám

hasztalanul próbálkozott többet kihúzni belőlük.

Gillian annyira biztos volt abban, hogy Christen futva siet hozzá, ha meghallja, hogy húga itt

van, hogy készséggel beleegyezett, vár addig, míg a két öreg nem beszél nővérével.

Könyörgött nekik, hogy mielőbb keressék fel, igyekezett megértetni velük, hogy mennyire

szorít az idő, és hogy hamarosan vissza kell térnie Angliába. Azt azonban nem árulta el nekik,

hogy miért.

Mivel csalódottnak és idegesnek érezte magát a vének távozása után, és szeretett volna

egyedül maradni néhány percre, sétára indult a kunyhók között húzódó ösvényen. Amikor

felért a dombtetőre, az egyik fa árnyába húzódott és leült. Szoknyáját gondosan elrendezte

maga körül a füvön, majd lehunyta a szemét. Igyekezett minden gondolatot kiűzni a fejéből,

miközben élvezettel hagyta, hogy a langy szellő simogassa az arcát. Amikor újra kinyitotta a

szemét, körülnézett. Ramsey birtoka gyönyörű volt… és békés. Alatta zajlott a falu

mindennapi élete. A harcosok a fegyverüket gondozták, míg mások a földet művelték,

előkészítve a következő termés számára. Az asszonyok a ház előtt ültek, gabonát őröltek,

hogy legyen miből kenyeret sütniük. Gyermekeit a közelükben játszottak valami vad játékot

bottal és kövekkel.

Egy rövid percig Gillian is átadta magát ennek a békének és nyugalomnak. De gondolatai nem

hagyták nyugodni. Kérdések zsongtak a fejében, amelyeket meg kell kérdeznie Christentől,

amikor újra találkoznak. Imádkozott, hogy nővére emlékezzen rá, és hogy ezek az emlékek

kellemesek legyenek. Liese rengeteg mókás történetet mesélt neki kettejükről. Újra és újra

elmondta őket, hogy Gillian ne felejtse el a nővérét. Christennek azonban nem volt senkije,

aki segített volna ébren tartani az emlékeit, de Gillian reménykedett, hogy így sem felejtette el

őt, hiszen Christen volt az idősebb. Nem felejthette el.

247

Page 248: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Egy nő kiáltozása rángatta ki gondolataiból, és éppen időben fordult meg ahhoz, hogy lássa az

ösvényen felfelé siető világos hajú ifjú hölgyet. Homlokát gondterhelt ráncok barázdálták, és

Gillian rögtön meg is értette az okát, amint meglátta a mögötte csörtető nagydarab, elszánt

tekintetű férfit. Amikor azonban jobban megnézte magának, észrevette, hogy a durva alak

inkább fiú volt, mint felnőtt férfi.

– Mondtam már, hogy hagyj békén, Stewart, és komolyan is gondoltam! Ha tovább zaklatsz,

én…

Hirtelen elhallgatott, mert észrevette Gilliant. Szinte rögtön elmosolyodott, és a lány felé

sietett, kéretlen széptevőjéről meg is feledkezve. Stewart megtorpant, majd hátralépett.

– Jó napot, milady!

– Jó napot! – viszonozta az üdvözlést Gillian.

– Bridgidnek hívnak – mutatkozott be a lány, és gyors pukedlit vágott le. – Ne kelj fel! – tette

hozzá gyorsan. – Te vagy az a hölgy, aki Angliából érkezett?

– Igen. Gilliannek hívnak.

– Már mindenhol kerestelek. Azt reméltem, hogy nem vagy túl elfoglalt, és rá tudsz szánni

néhány percet, hogy válaszolj a kérdéseimre. Nagyon érdekel, hogyan élnek az emberek

Angliában.

Gilliant meglepte a lány érdeklődése, ugyanakkor örült is neki.

– Boldogan válaszolok a kérdéseidre, bár meg kell, hogy valljam, te vagy az első ember, aki

érdeklődést mutat a hazám iránt. Ezek szerint szereted Angliát?

– Nem tudom, hogy szeretem-e – nevetett a lány. – Szörnyű dolgokat hallottam Angliáról, és

feltett szándékom, hogy kiderítem, igazak-e. Az itteni férfiak hajlamosak a túlzásra.

– Máris biztosíthatlak, anélkül, hogy hallottam volna azokat a történeteket, hogy mind

hamisak. Az angolok jó emberek, és büszke vagyok rá, hogy közéjük tartozom.

– Nemes dolog tőled, hogy megvéded a honfitársaidat.

– Csak őszinte vagyok, nem nemes. Mondj el néhányat ezekből a mesékből, és én

meggyőzlek, hogy hazugságok.

– Ha ezek a történetek túloznak, akkor talán meggondolom magam, és egy napon mégis

ellátogatok Angliába, bár nem hiszem, hogy az uraság elengedne. A te hazád van olyan szép,

mint az enyém?

– Ó, igen – felelte Gillian. – Más ugyan, de gyönyörű.

Újabb katona csatlakozott Stewarthoz. Megállt mellette és csak bámulta a két lányt. Ő is alig

nőtt ki még a kamaszkorból. Magas volt és esetlen, arcát ragyák csúfították el. Gillian úgy

248

Page 249: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

vélte, rendkívül durva dolog mások beszélgetését kihallgatni, és szerette volna elhessenteni

őket, de Bridgid tudomást sem vett a két ifjúról.

– Az anyám azt mondta, hogy az angol férjek minden szombat este megverik az asszonyukat,

hogy a nő még a vasárnapi mise előtt letudja a penitenciát.

Ekkora hazugság hallatán Gillian felkacagott.

– Ez nem igaz. Az angol férjek nagyon kedvesek és gondoskodók, és nem bántanák a

feleségüket. Legalábbis a többségen nem – javította ki magát. – Nem különböznek az itt élő

emberektől. Ugyanazok az értékeket követik, és ugyanúgy jót akarnak a családjuknak.

– Gyanítottam, hogy az egészet csak kitalálták – vallotta be Bridgid. – Akkor gondolom, a

pápáról terjesztett történet is hazugság.

– Mit meséltek róla?

– Hogy a szentatya egyházi tilalom alá helyezte Angliát.

– Ez sajnos igaz – ismerte el szomorúan Gillian. – A pápának van valami vitája János

királlyal, de hamarosan ez is megoldódik.

– Én nem ezt hallottam.

– Hanem mit?

– Hogy Jánost ki fogja átkozni.

Gillian keresztet vetett a szörnyű jóslat hallatán.

– Őszintén remélem, hogy ez nem fog megtörténni – suttogta. – A királyunknak így is épp

elég gondja van a lázadó bárókkal.

– A királyotok magának keresi a bajt.

– De akkor is a királyunk – emlékeztette halkan Bridgidet Gillian. – Kötelességem, hogy

hűséges legyek hozzá.

Bridgid ezen elgondolkodott, majd végül rábólintott.

– Igen, ahogy nekem is hűségesnek kell lennem a vezetőmhöz egészen addig, amíg olyat nem

tesz, amellyel méltatlanná válik erre a hűségre. Leülhetek melléd? Éppen most fejeztem be a

hurcolkodást, és meglehetősen fáradt vagyok. Azonkívül rengeteg kérdésem van, de ígérem,

egy sem fogja érinteni a királyotokat, mert látom, hogy ez a téma kényelmetlen neked.

– Igen, kérlek ülj ide mellém! – invitálta Gillian, aztán észrevette, hogy Stewart Bridgid felé

iramodik. A másik fiatalember is követette a példáját.

– Ó istenem, jönnek azok a csirkefogók.

Miközben Gillian felállt, Stewart előrelendült és elkapta Bridgidet a derekánál fogva. A lány

felsikkantott, és igyekezett lefejteni a legény kezét magáról.

– Azonnal engedj el, Stewart!

249

Page 250: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hallottad, mit mondott. Hagyd békén! – parancsolt rá az ifjúra Gillian is eltökélve, hogy

segít újdonsült barátnőjének. Stewart rávigyorgott.

– Ez csak Bridgidre és rám tartozik. Csak meg akarom csókolni, és ennyi, aztán majd

elengedem. Talán tőled is lopok egy csókot. Te is vagy olyan csinos, mint Bridgid.

– Távolabb mennél tőlem? Úgy bűzlesz, mint egy ázott kutya – morogta Bridgid.

A fiatalember, aki Stewarttal jött, szintén előrelépett.

– Te már szereztél magadnak asszonyt. A másik az enyém lesz – kérkedett. – Én majd tőle

lopok egy csókot.

Stewart felkiáltott fájdalmában, elengedte Bridgidet, hátraugrott és a karjára meredt.

– Megharaptál, te kis…

Bridgid csípőre tett kézzel fordult felé, hogy szembeszálljon támadójával.

– Te kis micsoda?

– Szuka – motyogta Stewart.

Gillian a sértéstől döbbenten kapta torkához a kezét, Bridgid azonban egy cseppet sem tűnt

sértődöttnek, csak a fejét csóválta.

– Ha nem csak egy ostoba kisfiú lennél, Stewart, máris jelenteném az esetet az uradnak. Most

pedig menj, és hagyj engem békén. Bosszantasz.

– Hiszen szabad préda vagy.

– Ez nem igaz! – csattant fel a lány.

– De igenis az vagy. Láttam, hogy felvitted a holmidat a kastélyba. Az anyád kidobott a

házból, nem igaz? És nem vagy férjnél, ezért szabad préda vagy. Különben sem vagyok kisfiú

– tette hozzá komoran. – És ezt be is fogom bizonyítani neked. Az engedélyeddel, vagy

anélkül, de megkapom azt a csókot.

– Akkor én is – hősködött a másik legény, bár Gillian látta, hogy nagyokat nyel, és folyton a

háta mögé nézeget. Szemmel láthatóan nem szerette volna, ha valaki meghallja hencegését.

– A fiú neve Donal – mondta halkan Bridgid. – Ugyanolyan fiatal és ostoba, mint Stewart. –

Közelebb hajolt Gillianhez, úgy suttogta. – Félsz? Mert ha félsz, akkor hívok segítséget.

– Nem félek, de bosszant a dolog. Nem ártana ezeknek a fiúknak jó modort tanulni.

– Mit szólnál hozzá, ha lelöknénk őket a domboldalon? – vigyorgott Bridgid.

A terv botrányosnak hangzott, ugyanakkor jó mulatságnak tűnt, és Gillian volt annyira jó

pajtás, hogy benne legyen a mókában. Bridgid példáját követve lassan hátrált, míg végül

mindketten ott álltak a lejtő szélén.

Donal és Stewart arcukon idióta vigyorral feléjük léptek. Bridgid begörbített ujjal hívogatta

őket még közelebb.

250

Page 251: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Tedd, amit én! – súgta oda Gilliannek, majd ráparancsolt Stewartra, hogy forduljon meg és

hunyja le a szemét, ha azt akarja, hogy megkapja a jutalmát.

A két fiú izgatott kiskutya módjára engedelmeskedett.

– Ne leskelődj! – szólt rá Bridgid. – Erősen hunyd le a szemed!

– Készen állsz? – kérdezte Gillian Donaltól.

A fiú hevesen bólogatott, mire Gillian erősen meglökte hátulról. Bridgid ugyanabban a

pillanatban taszította meg Stewartot. Donal lebucskázott, Stewart azonban fürgébbnek

bizonyult. Győzedelmes kiáltással tette hátra az egyik lábát, hogy kitámassza magát, majd

megfordult, hogy lássa barátját legurulni. Bridgid és Gillian kihasználta pillanatnyi

figyelmetlenségét. Szoknyájukat felemelve alaposan fenéken rúgták a fiút, hogy útnak

indítsák társa után.

Sajnos, közben Bridgid is elvesztette az egyensúlyát. Félig legurult a domboldalon, mire meg

tudott állni. Harsány nevetését visszhangozták a fák. Gillian segíteni akart neki, ezért gyorsan

utána sietett, de elbotlott a saját lábában, és nekigurult Bridgidnek.

Mindkettőjüket fű, föld és levelek borították, de egyikőjük sem törődött vele. Nem bírták

abbahagyni a nevetést, és olyan zenebonát csaptak, hogy a mezőn gyakorlatozó katonák

abbahagyták a harcot, és felbámultak rájuk. A lányok igyekeztek úrrá lenni magukon, de

amikor felültek és meglátták a riadt nyusziként tovafutó Szewartot és Donalt, újra

ellenállhatatlan nevetőgörcs vett rajtuk erőt.

Bridgid tért előbb magához.

– Mondtam, hogy ostobák – fordult Gillianhez, könnyeit törülgetve.

– Tényleg mondtad – hagyta helyben Gillian, és nagy nehezen talpra kecmergett. Reccsenést

hallott, és amikor lenézett, látta, hogy blúzának bal ujja a csuklójára esik. Ettől újra

nevethetnékje támadt.

– Én is olyan szörnyen nézek ki, mint te? – kérdezte Bridgid.

– Több levél van a fejeden, mint haj.

– Hagyd abba! – könyörgött Bridgid kétrét görnyedve. – Nem bírom tovább. Már fáj a hasam

a nevetéstől.

Gillian kinyújtotta a kezét, hogy Bridgid belekapaszkodhasson, majd felhúzta barátnőjét. A

lány pár centivel magasabb volt, mint ő, így fel kellett rá néznie, amint egymás mellett

visszaindultak a dombra.

– Sántítasz – jegyezte meg Bridgid. – Csak nem sérültél meg?

Mire Gillian újra nevetni kezdett.

– Elvesztettem a cipőmet.

251

Page 252: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Bridgid megtalálta a lábbelit, és odaadta Gilliannek. Gillian éppen lehajolt, hogy felvegye,

amikor Bridgid megragadta a karját.

– Jóságos isten, ne nézz oda!

– Hová ne nézzek? – hunyorgott Gillian a naptól elvakítva.

– Az egyik Buchanan harcos minket figyel. Ó te szent ég, azt hiszem a parancsnokuk az. A

dombtetőn áll. Ne nézz oda! – ismételte meg suttogva, amikor Gillian meg akart fordulni. –

Gondolod, hogy látta, mit tettünk?

Gillian elhúzódott Bridgidtől, és megfordult.

– Igen, Dylan az – mondta. – Gyere, bemutatlak neki. Igazán kedves ember.

– Nem akarok találkozni vele – lépett hátra Bridgid. – Ő egy Buchanan.

– Úgy van.

– Nos, akkor nem valószínű, hogy kedves lenne. Egyik Buchanan sem az – tette hozzá nagyot

bólintva. – De te Angliából jöttél, ezért nem tudhatod…

– Mit nem tudhatok?

– Hogy ők… könyörtelenek.

Gillian elmosolyodott.

– Valóban?

– Az igazat mondom neked – erősködött Bridgid. – Mindenki tudja, milyen kegyetlenek. De

miért is ne lennének azok? A vezetőjük példáját követik, és Brodick Buchanan uraság a

legfélelmetesebb ember, aki csak létezik. Tudom, mit beszélek – bizonygatta. – Olyan

történeteket mesélhetnék neked, hogy beleőszülnél. Ha hiszed, ha nem, ismerek olyan nőket,

akik csak attól elsírták magukat, hogy Buchanan uraság feléjük nézett.

– Ez képtelenség – nevetett Gillian.

– Ez igaz. Ma a nagyteremben jártam, hogy urammal beszéljek, és ő is ott volt.

– És megríkatott?

– Nem, dehogyis. Nem vagyok én olyan puhány, mint egyik-másik itteni asszony. De azt

mondom én neked, hogy nem tudtam a szemébe nézni.

– Esküszöm, hogy nem is olyan vad.

Bridgid megveregette Gillian karját, és olyan pillantást vetett rá, amelyből világosan kiderült,

hogy naivnak tartja. Majd újra a dombtetőre pillantott.

– Ó istenem, nem akar elmenni. Attól tartok, ránk vár.

Gillian Bridgid karjába fűzte karját, és magával húzta el is felejtkezve arról, hogy a cipőjét

még mindig a kezében tartja.

– Hidd el nekem, meg fogod kedvelni Dylant.

252

Page 253: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Kétlem – horkant fel Bridgid. – Gillian, hallgass rám! Mivel a barátom vagy, azt javaslom

neked, tartsd magad távol a Buchananektől, különösen a vezetőjüktől. Nem fog ugyan

bántani, de az biztos, hogy halálra rémít.

– Nem könnyen ijedek meg.

– Én sem. Te ezt nem érted. Fogadd meg a tanácsomat és tartsd magad távol tőle.

– Az nem lesz könnyű.

– Miért?

– Mert el vagyok vele jegyezve.

Erre Bridgid megbotlott, és el is esett volna, ha Gillian nem tartja olyan szorosan. Bridgid

levegő után kapkodott, majd hirtelen felkacagott.

– Egy pillanatig azt hittem, komolyan beszélsz. Minden angolnak ilyen kegyetlen humora

van?

– Pedig ez az igazság – erősködött Gillian. – Be is tudom bizonyítani.

– Hogyan?

– Megkérdezem Dylant, Brodick parancsnokát. Majd ő megmondja.

– Te megbolondultál!

– Akarsz hallani valami még megdöbbentőbb dolgot?

– Még szép!

– Szeretem Brodickot.

– Szereted a Buchanan uraságot? – nyílt tágra Bridgid szeme. – Biztos vagy benne, hogy nem

kevered össze valakivel? Minden nő Ramsey-t szereti, nem Brodickot – magyarázta

magabiztosan.

– Nem szeretem Ramsey-t. Kedvelem őt – tette hozzá –, de Brodick…

Bridgid félbeszakította.

– Valószínűleg nem is tudod, hogy mibe…

– Keveredtem? – fejezte be Gillian, amikor látta, hogy Bridgid elhallgat, és nem folytatja. –

Különös, de Laggan atya is pontosan ezt mondta. Én azonban tudom, hogy mit teszek. Ha

sikerül bevégezni… a feladatomat… Angliában, és visszajövök ide, akkor hozzámegyek

Brodickhoz.

Bridgid nem bírta abbahagyni a nevetést. Egyáltalán nem hitt el, hogy Gillian komolyan

beszél, annyira képtelen volt a gondolat is, hogy épeszű asszony egy ilyen férfinak kötelezné

el magát.

Végigvitatkozták a dombtetőre vezető utat. Bridgid messzire el akarta kerülni Dylant, de

Gillian nem engedte. Rákényszerítette, hogy találkozzon vele.

253

Page 254: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Dylan valóban félelmetesen néz ki, vélte Gillian, amint ott áll szétvetett lábakkal és karba font

kézzel. Valósággal föléjük tornyosult, és úgy tűnt, nagyon dühös, de Gillian tudta, hogy ez

csak a látszat.

– Jó napot, Dylan! – szólította meg. – Szeretném, ha megismernéd a barátnőmet. Bridgid, ez a

deli katona itt Dylan, a Buchanan harcosok parancsnoka.

Bridgid elsápadt.

– Nagyon örülök, hogy megismerhetem, uram – hajtott fejet a férfi előtt.

Dylan egy szót sem szólt, de alig észrevehetően ő is megbiccentette a fejét. Gillian

elbűvölőnek találta az önteltségét.

– Lady Gillian, mi történt magával?

– Nem láttad a férfiakat…

Bridgid jól oldalba bökte a könyökével. Dylan még komorabban ráncolta a homlokát.

– Milyen férfiakat? – akarta tudni.

Gillian barátnőjéhez fordult. Bridgid azonnal a segítségére sietett.

– A férfiakat a mezőn. Mi láttuk őket.

– Te nem láttad? – kérdezte Gillian.

– Mit kellett volna látnom, asszonyom?

– A férfiakat… a férfiakat a mezőn – dadogta Gillian, igyekezve, hogy egy arcizma sem

ránduljon.

– Természetesen láttam őket – felelte a parancsnok látható ingerültséggel. – Most is látom

őket. Azt kérdezem, hogy…

– De hát pontosan ezt csináljuk – szólt közbe gyorsan Bridgid.

– Igen – bólogatott hevesen Gillian. Egy száraz falevél lassan alálibegett az arca előtt, mire

kuncogni kezdett. – Nézzük a katonákat.

– Nem fogja elárulni, hogy mi történt, ugye?

Az elbűvölő gödröcske megjelent Gillian arcán, és Dylan igyekezett nem észrevenni, hogy

milyen vonzó a lány. Gillian Brodick asszonya, és neki semmi másra nem szabad gondolnia

vele kapcsolatban, mint arra, hogyan védelmezze meg. Mégis büszkeséget érzett, hogy

Brodick ilyen csinos asszonyra tett szert.

– Így igaz. Nem fogom elárulni.

– De Brodicknak elmondja, nem?

– Nem hiszem, hogy el fogom mondani.

– Fogadok, hogy elmondja.

254

Page 255: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A hölgyek nem szoktak fogadni – jelentette ki Gillian, majd gyorsan témát változtatott. –

Dylan, szeretnék tőled kérni valamit.

– Bármit megteszek, amit kíván tőlem – válaszolta a férfi, hangja újra hivatalosan csengett.

– Elmondtam Bridgidnek, hogy el vagyok jegyezve Brodickkal, de ő nem akar hinni nekem.

Megerősítenéd te is, hogy valóban el vagyunk jegyezve? Most miért nézel ilyen meglepetten?

– Azt hiszi, milady, hogy el van jegyezve…

– Brodicknak – fejezte be Gillian a mondatot némileg aggódva, látva, hogy a férfi alig tudja

elrejteni, milyen jól szórakozik.

– Tudtam, hogy csak kitaláltad – bökte meg újra Bridgid Gilliant. – Igazán különös humora

van – mondta Dylannek.

– Nem csak úgy kitaláltam. Dylan, mondd meg neki!

– Legjobb tudásom szerint, milady, maga nincs eljegyezve Buchanan úrral.

– Nem? – lehelte a lány.

– Nem – erősítette meg Dylan.

Gillian arca bíborvörösre gyúlt.

– De én azt hittem… ott volt a pap is… láttam, ahogy megáld minket…

Rájött, hogy tisztára bolondot csinált magából.

– Ezek szerint tévedtem – nyögte. – Nagyra értékelném, ha nem említenéd Brodicknak – tette

hozzá sietve. – Nem akarom, hogy azt higgye… bolond vagyok. Félreértés volt, és köszönöm,

hogy tisztáztad nekem.

– De, asszonyom…

Gillian felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.

– Nem akarok tovább erről beszélni!

– Ahogy kívánja.

Gillian nem könnyen tette túl magán zavarán, de keményen igyekezett úgy tenni, mintha nem

szégyenítette volna meg magát a parancsnok előtt. Észrevette, hogy a ruhaujja egész könyékig

le van csúszva, gyorsan próbálta visszaigazgatni a vállához, majd reménytelenül felsóhajtott.

– Brodick szeretne beszélni magával – mondta Dylan, akinek eszébe jutott, hogy miért is jött

Gillian után.

Gillian felfedezte, hogy még mindig a kezében tartja a cipőjét. Megkapaszkodott Dylanbe,

lehajolt és visszahúzta a lábbelit.

– Hol van?

– A kastélyudvarban Ramsey-vel.

255

Page 256: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Lemegyünk Bridgiddel a tóhoz. És tiszta ruhát is szeretnék felvenni, mielőtt találkoznék

vele.

– Brodick nem szeret várni, és én azt akarom, hogy lássa magát ebben az állapotban – ismerte

be vigyorogva.

– Rendben – egyezett bele Gillian.

Bridgid egy szót sem szólt, míg Dylan egy meghajlás után ott nem hagyta őket.

– Tartsd magad szerencsésnek!

– Tisztára bolondnak érzem magam. Komolyan azt hittem, hogy Brodick eljegyzett. Megkért,

hogy legyek a felesége. Becsületszavamra. Nem, ez így nem teljesen igaz. Azt mondta, el fog

venni feleségül.

– Ne szabad felizgatnod magad!

– Magam sem tudom, hogy mit gondoljak vagy érezzek – vont vállat Gillian. – Gyere! Ne

várakoztassuk meg Brodickot. Híján van minden türelemnek.

Bridgid mellette sétált a kanyargós ösvényen.

– Nem tudom, hogy csodálatot vagy sajnálatot érezzek irántad.

– Miért?

– Mert olyan csalódottnak néztél ki.

– Zavarban voltam.

– Ó, ezt én is ismerem. Ma ugyancsak megalázó helyzetbe kerültem. Hallottad ugye, mit

mondott Stewart? Az anyám kidobott az otthonából… azt hittem, az az én otthonom is, de ő

gyorsan ráébresztett a tévedésemre. Ha Stewart tudja, akkor valószínűleg mindenki más is. És

tudod, mi a legszörnyűbb?

– Mi?

– Hogy urunk is tudja. Rám parancsolt, hogy vigyem át a holmimat a kastélyba. Ürügyként

azt hozta fel, hogy segítségre van szüksége az öccse nevelésében, de én tudom, hogy nem ez

az igazi ok. Az anyám volt az. Megkérte, hogy tegyen valamit az ügyemben.

– Tegyen valamit?

– Pontosan ezt vágta a képembe, mialatt pakoltam. Haragszik rám, mert nem akarok férjhez

menni.

Bridgid mindent részletesen elmesélt, és mire befejezte, Gillian el is feledkezett tulajdon

bajáról.

– Az anyád nem tette jól, hogy kiebrudalt a házból.

– Azt akarta, hogy Ramsey-nek fájjon miattam a feje. Anyám nemrég ment férjhez újra, én

pedig nem vagyok könnyű természetű.

256

Page 257: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Lassan sétáltak végig az ösvényen, szoknyájukkal felkavarva az út menti virágok porát, édes

illatot csalogatva elő belőlük, és halkan beszélgettek, mint a meghitt barátnők, akik

legrejtettebb titkaikat osztják meg egymással. Egyikük sem akart sietni. Bridgid szerette volna

kiönteni a szívét valaki olyannak, aki nem ítéli el őt, Gillian pedig szeretett volna

megfeledkezni a gondjairól egy időre.

– Szóval, te is látod, nem hibáztathatom az anyámat. Nem tehet az érzéseiről. De elég legyen

az én problémáimból. Szeretnék többet tudni rólad. Tényleg szereted Brodickot?

– Igen.

– Régen ismered?

– Ami azt illeti, nem. Csak nemrégen találkoztunk.

– Tessék, látod! – kiáltott fel Bridgid. – Amikor jobban megismered majd, te is rájössz, hogy

csak futó lelkesedés volt, amit éreztél.

Gillian megrázta a fejét.

– Nem szándékosan szerettem belé. Csak úgy megtörtént, de tiszta szívemből szeretem.

Bridgid felsóhajtott.

– Én is szerelmes vagyok – ismerte be.

– Ez nem úgy hangzott, mintha nagyon boldoggá tenne a dolog – pillantott rá Gillian.

– Nem is vagyok boldog. Sőt, meglehetősen nyomorultul érzem magam. Nem akarom

szeretni.

– Miért nem?

– Mert ő nem szeret engem.

– Biztos vagy benne?

– Nagyon ostoba férfi.

– Mégis szereted? – nevetett Gillian.

– De még mennyire!

– Ki ő?

– Egy Sinclair.

– Tudja, hogyan érzel iránta?

– Nem.

– Elmondod neki, hogy szerelmes vagy belé?

– Rengeteget gondolkoztam a dolgon, és megpróbáltam… észrevetetni magam vele. Abban

reménykedtem, elég éles eszű, de amint látod, eddig még nem ismerte fel az érzéseimet.

– Szerintem, meg kell mondanod neki. Végül is, mit veszthetsz?

– Az önbecsülésemet, a méltóságomat, a büszkeségemet…

257

Page 258: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit!

– Tudom, hogy igazad van. Valóban meg kellene mondanom neki. Ha tovább várok, vén öreg

anyóka leszek, mire rájönne, hogy én vagyok a legjobb dolog az életében. Soha senki nem

fogja úgy szeretni, mint én. Ismerem az összes hibáját, és annak ellenére, hogy akadnak szép

számmal, mégis szeretem őt.

– Mikor?

– Mikor mi?

– Mikor mondod meg neki?

– Ó, nem fogok szólni.

– De hisz, épp az imént mondtad…

– Hogy meg kellene mondanom neki. Ennek ellenére azt hiszem, hogy nem fogom megtenni.

Mi van, ha nem kellek neki? Még az is lehet, hogy egyáltalán nem kedvel. Ha jobban

meggondolom, egészen biztos vagyok benne. Mindig azt mondogatja, hogy milyen nehéz

természetű és makacs teremtés vagyok.

– Ezek szerint felfigyelt rád, nem?

– Igen, de csak bosszúságot okozok neki. Errefelé a férfiak udvarolni szoktak a lányoknak.

Angliában ez másként van?

– Nem, nálunk is a férfiak szoktak udvarolni.

– Akkor neki kellene utánam jönni, nem igaz? Nem, nem fogom elárulni neki, hogyan érzek

iránta. Mikor mondta meg neked Brodick, hogy szeret?

Harcosok jöttek fel a domboldalon, keresztezve az ösvényt, ahol a két lány sétált. Gillian

megvárta, míg eltávolodnak, mert nem akarta, hogy hallják, amit mond.

– Nem mondta, hogy szeret engem, és hogy teljesen őszinte legyek, még abban sem vagyok

biztos, hogy tényleg mélyebb érzelmekkel viseltetik irányomban. Azt azért tudom, hogy

legalább kedvel.

– És mégis megmondtad neki, hogy szereted?

– Így van.

Bridgidre ez szemmel láthatóan nagy hatást tett.

– Te sokkal bátrabb vagy, mint én. Annyira félek a visszautasítástól, hogy még a gondolat is

fáj, te pedig nyíltan kimondod Brodicknak, hogyan érzel iránta, pedig ő nem beszélt az

érzéseiről.

– Valójában ő volt az, aki kijelentette, hogy szeretem őt.

– Tipikus férfi – nevetett Bridgid. – Mind el van telve magától, ha még nem vetted volna

észre.

258

Page 259: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A legtöbb igen – értett vele egyet Gillian. – De Brodicknak történetesen igaza volt, és

amikor rákényszerített, hogy valljam be, szeretem, meg is tettem. Képtelen voltam hazudni

neki.

– Erre azt mondta neked, hogy elvesz feleségül. Nagyon romantikus, ugyanakkor egy kicsit…

döbbenetes is.

– Miért?

– Mert ő Buchanan. Kérdezhetek tőled valamit… egy igazán személyes dolgot? Nem kell rá

válaszolnod, ha nem akarsz? – tette hozzá sietve.

Gillian hallotta barátnője hangján, hogy habozik.

– Mit szeretnél tudni?

– Megcsókolt már valaha?

– Igen.

– És milyen volt?

Most Gillian érezte, hogy elvörösödik.

– Nagyon kellemes – suttogta. Bridgidre nézett, és szélesen elmosolyodott. – Már attól is

remegni kezdek, ha csak rám néz.

Bridgid vágyakozva felsóhajtott.

– Engem csak egyszer csókoltak meg, és egyáltalán remegtem tőle. Igazán szeretném tudni,

milyen lehet, ha az embert a szeretett férfi csókolja meg.

– A térded megroggyan, a szíved őrülten kalimpál és a lélegzeted is elakad. És tudod, hogy

mit érzel még?

– Mit?

– Azt szeretnéd, ha soha nem érne véget a csók.

Mindketten felsóhajtottak, majd nagyot nevetettek saját viselkedésükön. Bridgid úgy döntött,

hogy ideje témát váltani.

– Soha nem értettem, hogyan alakulhatott ennyire közeli barátság Ramsey és Brodick között.

Annyira különböznek egymástól.

– Én meg úgy hiszem, hogy rengeteg közös vonásuk van.

– Nem, semmi közös nincs bennük. Ramsey olyan nagylelkű, hogy az már szinte bűn, és

kedves, meg figyelmes…

– Akárcsak Brodick – győzködte barátnőjét Gillian. – Csak éppen dörmög és zsémbel,

miközben nagylelkű, kedves és figyelmes. Ó, ott is van álmaim férfija – tette hozzá nevetve.

Brodick és Ramsey éppen az udvaron jöttek át, amikor meglátták a feléjük tartó Gilliant és

Bridgidet. Mindkét férfi megtorpant, mintha villám vágott beléjük.

259

Page 260: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ennyire azért nem nézhetünk ki rosszul – vélte Gillian, és hátrasimította haját.

– Ó, dehogynem – felelte Bridgid. Barátnőjéhez fordult, hogy segítsen neki felcibálni a

ruhaujjat a válláig, de hiábavaló erőfeszítés volt, mert az anyag azonnal visszacsúszott a

könyökére.

– Mi az ördög történt veled? – üvöltötte Brodick egy oroszlánt is megszégyenítve

hangerejével.

Bridgid arca megrándult a hang hallatán.

– Bridgid, magyarázatot követelek! – csatlakozott barátjához Ramsey.

Gillian odahajolt Bridgidhez.

– Mit szólnál hozzá, ha lelöknénk őket a domboldalon? – súgta a fülébe.

Bridgidnek az ajkába kellett harapnia, hogy visszafojtsa valahogy nevetését, amint barátnője

után indult.

– Kérdeztem valami. Mi történt veled, Gillian? – ismételte meg kérdését Brodick.

A lány néhány lépésre megállt tőle, feladta a kilátástalan küzdelmet, hogy elfogadható külsőt

öltsön, és két karját keresztbe fonta maga előtt. Bridgid barátnője mellé lépett.

– Miből gondolod, hogy történt velem valami.

Ramsey nevetségnek találta a kérdést, hisz elég volt csak ránézni. Brodickot azonban

szemmel láthatóan nem lepte meg a kérdés.

– A ruhád elszakadt, az arcod csupa kosz, a hajad pedig tele van fűvel és falevelekkel. – Egy

folt vonta magára a figyelmét a lány orrán. Odanyúlt, egyik kezével megfogta Gillian állát, és

hüvelykujjával törölte le a koszfoltot. A lány szemének csillogása elterelte gondolatait, és

nem tudta rávenni magát, hogy elengedje. Ezúttal sokkal gyengédebb hangon kérdezte meg

újra, mi történt vele. – Dylan azt mondta, hogy említettél neki holmi férfiakat, akik veletek

voltak a dombtetőn. Kik voltak, és mit csináltak?

– Semmilyen férfi nem volt velünk.

– Gillian…

– Nem volt velünk férfi, ha mondom.

Mielőtt Brodick tovább erősködhetett volna, Gillian a mellkasára tette a kezét, lábujjhegyre

emelkedett és a fülébe súgta.

– Remekül szórakoztam, ennyi az egész. Igaz, nagyon hiányoltalak. Én is hiányoztam neked?

– Én elfoglalt ember vagyok – mordult fel Brodick, és igyekezett tudomást sem venni a lány

édes illatáról. Keze szinte égette a bőrét, és Brodick arra gondolt, mennyire kedvére van a

vonzalom ilyen spontán megnyilvánulása. Ami őt illeti, már kora ifjúságában megtanulta,

hogyan palástolja az érzelmeit, és mára már második természetévé vált a visszahúzódás.

260

Page 261: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian azonban pontosan az ellentéte volt. Nem kellett mást tennie, csak ránézni az arcára, és

máris pontosan tudta, hogy mit érez vagy mit gondol a lány. Semmi ravaszság vagy

megtévesztés nem volt benne. Üdítően nyílt volt, makacs és önfejű, de láthatóan nem félt tőle.

Ráadásul ellenállhatatlan volt. Brodicknak ideje sem maradt, hogy felvértezze magát ellene,

Gilliannek máris sikerült egyenesen a szívéig hatolnia.

Gillian hátra akart lépni, de a férfi átkarolta és magához ölelte.

– Gondolod, hogy tudnál rám egy percet szánni kettesben? – kérdezte Gillian.

– Milyen okból?

A lány újra suttogóra fogta a hangját, édes lehelete csiklandozta Brodick fülét.

– Szégyentelen módon a karodba szeretném vetni magam, és csókolni téged, míg csak el nem

szédülsz.

Gillian gyors puszit nyomott Brodick arcára, majd roppant elégedetten hátralépett.

– És gondolod, hogy mindezt el tudod végezni egyetlen perc alatt?

– Ó, igen.

– Mit kell elvégezni? – érdeklődött Ramsey.

Brodick elvigyorodott.

– Gillian azt hiszi, hogy képes…

– Brodick! – kiáltott rá a lány döbbenten.

– Igen?

– Amit mondtam, az csak kettőnkre tartozik.

Ramsey úgy döntött, hogy hagyja a témát.

– Gillian, az összes Sinclair itt lesz napnyugtakor.

A lánynak némi nehézséget okozott, hogy összeszedje a gondolatait. Brodick nézésétől

megremegett a gyomra. Ez a férfi mindig bűnös gondolatok kelt benne!

– Elnézést, mit mondtál?

– Mindenki itt lesz napnyugtakor – ismételte meg türelmesen Ramsey.

– A férfiak és a nők is?

– Igen.

– Remek.

– Talán a nővéred is köztük lesz! – kiáltott fel Bridgid.

– Talán – mosolygott Ramsey a lány lelkesedésén, majd újra Gillianhez fordult. – Brisbane és

Otis elmondta neked, hol van Christen?

261

Page 262: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem egészen. Egyikük sejtetni engedte, hogy tudja, ki ő, és amikor tovább erősködtem, azt

mondta, ha az a nő valóban Christen, akkor a MacPherson birtokon él. Nem tudom, milyen

messze van innen.

– Nincs túl messze.

– Ha megbocsátotok, most szeretnék lemenni a tóhoz Bridgiddel együtt, és megfürdeni.

Rendbe kell szednem magam még napnyugta előtt.

– Még nem – ragadta meg a kezét Brodick, és gyakorlatilag magával sodorta, olyan

sebességgel indult a kastély felé. Gilliannek futnia kellett, ha lépést akart tartani vele.

– Mit csinálsz? – kérdezte suttogva.

A férfi nem válaszolt. Kivágta az ajtót, és határozottan maga után húzta. Az előtér sötét volt

és dohos. Az ajtó becsapódott mögöttük. Alig látta a férfit, amint az háttal az ajtóhoz

penderítette, két kezét kitámasztotta feje mellett, és egészen közel hajolt hozzá. Érezte a

belőle áradó forróságot és erőt, bár amikor hozzáért, végtelenül gyengéden tette.

– Itt a perced, Gillian. Elvesztegeted, vagy beváltod a hencegésed.

A lányt egy pillanatra elfogta a bizonytalanság. Aztán tulajdon félénkségét legyőzve lassan

átkarolta a férfi nyakát, beletúrt a hajába. Száját a férfi szájához érintette. Finoman fogai közé

vette az alsó ajkát. Hallotta, ahogy a férfi élesen beszívja a levegőt, és tudta, hogy merészsége

nagyon is a kedvére való. Szorosabbra fonta ölelését, kissé hátrahajtotta a fejét, majd a férfi

szájára vetette magát, és gátlástalan lelkesedéssel csókolni kezdte.

Brodick térde megbicsaklott.

Mivel támadásra képezték ki, Brodick nem hagyhatta, hogy a lányé legyen a vezető szerep.

Torka mélyéről morgás tört fel, erős karja felemelte, miközben szája hevesen ostromolta

Gillian száját, nyelve édes párbajt vívott a lány nyelvével, és amikor meghallotta a kéjes

nyögést, önuralma kis híján cserbenhagyta. Nem bírt betelni vele. Keze a lány hátát simogatta,

majd lejjebb csúszott, hogy ágyékához emelje.

Mindketten levegő után kapkodtak, mire a lány véget vetett a csóknak. Valósággal csüngött a

férfin, arcát a nyakához szorította, miközben csókokkal borította el torkát.

– El ne engedj! – suttogta, tudván, ha a férfi elengedné, ő menthetetlenül összecsuklana. A

csók minden erejét kiszívta, és mégis, másra sem tudott gondolni, csak hogy újra

megcsókolhassa. Úgy viselkedett, mint valami céda teremtés, de egy cseppet sem izgatta.

– Soha – nyögte Brodick. – Soha nem engedlek el.

Lassan leengedte a földre, de továbbra is a karjában tartotta, miközben orrával a nyakát

csiklandozta. A lány sóhaja tele volt vágyakozással.

262

Page 263: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Mivel nem akarta elengedni, Gillian a férfi vállára hajtotta a fejét és lehunyta a szemét. Kezét

a mellkasán pihentette, és érezte szívének szapora dobogását.

– Megdobogtattam a szívedet, nem igaz?

– De igen – ismerte el Brodick. – Nagy csábító vagy, Gillian. Nem csókolhatsz így, hacsak

nem folytatod is.

– Mit szeretnél, mit csináljak?

Teremtőm, milyen ártatlan!

– Este majd elmagyarázom – ígérte.

Lassan levette a lány kezét a válláról, majd emlékeztette rá, hogy a tóhoz akart menni

Bridgiddel. Gillian az ajtó felé fordult, amikor a férfi hangja megállította.

– Dylan szerint néhány Sinclair háborgatott benneteket.

– Nem volt ott egy férfi sem – ismételte meg Gillian. – De ha lett volna, akkor magam is

elbántam volna velük.

– Azt már nem – csattant fel a férfi. – Nekem kell elmondanod, kik voltak, és majd én

elrendezem a dolgot.

– És hogyan?

Brodicknak nem kellett sokáig gondolkoznia a válaszon.

– Megölöm azt a férfit, aki hozzád merészel érni.

A szemében felvillanó komor fény és megfeszülő álkapocs mutatta Gilliannek, hogy a férfi

nagyon is komolyan beszél. Brodick hirtelen meglehetősen veszélyesnek látszott. Gillian

azonban nem ijedt meg tőle, és nem állt szándékában meghátrálni.

– Nem ölhetsz meg…

Brodick nem hagyta, hogy befejezze.

– A Buchananeknél ez a módi – jelentette ki határozottan. – Hozzám tartozol, és nem

engedhetem, hogy más férfiak hozzád érjenek. Most pedig elég legyen ebből! Van valami,

amit el kell mondanom neked, és ez éppolyan alkalmatos időpont rá, mint bármely másik.

Gillian egy hosszú percig várta, hogy a férfi folytassa.

– És mi légyen az? – nógatta.

– Nálunk egy kicsit másként mennek a dolgok.

– Nálunk?

– A Buchananeknél – pontosított. – Amikor akarunk valamit, egyszerűen elvesszük.

– Nekem ez nem tűnik helyesnek.

– Az nem számít, hogy helyesnek tűnik vagy sem. Mi így intézzük a dolgainkat.

263

Page 264: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– De igenis számít. Összeütközésbe kerülhettek az egyházzal, ha olyasmit vesztek el, ami nem

a tiétek.

– Nem nagyon izgat az egyház.

– Pedig kellene, hogy izgasson.

Brodick foga megcsikordult.

– Ne vitatkozz velem!

– Nem vitatkozom. Csak a puszta tényre mutattam rá. Nem kell mindjárt gorombáskodnod!

Brodick megragadta a lány vállát, és közel húzta magához.

– Kezdjük újra! El fogom magyarázni, és azt akarom, hogy nagyon figyelj és próbáld

megérteni.

– Most sértegetsz?

– Nem, édesem. Csak figyelj!

Gilliant annyira meglepte a kedveskedés, hogy a szeme megtelt könnyel.

– Rendben – suttogta. – Figyelek. Mit akarsz elmagyarázni?

– Azt mondtad, szeretsz. Ne is tagadd! Beismerted. Már nem szívhatod vissza a szavaidat!

Tisztán látszódott, milyen bizonytalan, és Gillian szíve azonnal megesett rajta.

– Nem akarom visszaszívni. Igenis szeretlek.

A férfi szorítása megenyhült a karján.

– Ma este…

– Igen?

– Én… azaz mi… ó, a pokolba is!

– Brodick, az ég szerelmére, mi bajod van?

– Te – morogta a férfi. – Te vagy az én bajom.

Gillian félrelökte a kezét.

– A hangulatod úgy ingadozik, mint a nádszál a szélben. Most pedig, ha megbocsátasz, sokkal

fontosabb dolgom is van, mint itt állni és a morgásodat hallgatni.

Gillian megfordult, nagy lendülettel kitárta az ajtót, és kimasírozott.

Brodick feladta. Tudta, hogy elszúrta a dolgot, de úgy vélte, hogy estére úgyis minden

kiderül. Gillian okos lány. Biztos, hogy mire minden ruhát lehámoz róla, és ágyba viszi,

magától is rájön, hogy mi a helyzet. És ha mégsem, majd akkor megmondja neki.

Ramsey sétált be. Meglátta Brodickot, és azonnal kitalálta, mi történt.

– Még mindig nem mondtad el neki, ugye?

– Nem, de isten a tanúm, megpróbáltam.

– Pedig igazán egyszerű feladat, Brodick.

264

Page 265: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Tévedsz, egyáltalán nem az.

– Mit szólsz ahhoz, „Gillian, a feleségem vagy”? Mi ebben a nehéz?

– Mondtam már, hogy megpróbáltam, az isten verje meg! Ha azt hiszed, olyan könnyű, akkor

mondd meg neki te!

Ramsey hatalmasat kacagott.

– Istenemre, te félsz tőle, igaz?

– Nem, hogy mondhatsz ilyet!

– Dehogynem. Mitől félsz, mit fog csinálni?

Brodick feladta a színlelést.

– Igen, félek – ismerte be. – Attól félek, hogy elszökik. Megrémül, és megpróbál elfutni. A

fenébe is, hiszen becsaptam. Ezt nem kellett volna.

– A papot is becsaptad.

– Nos… igen… de Gillian miatt jobban aggódom. Én mondom neked, nem kellett volna

becsapnom. Nem tettem helyesen.

– De újra megtennéd, nem igaz?

Brodick vállvonogatva ismerte be, hogy igen.

– Persze. Elképzelni sem tudom az életem nélküle, és ha ki mersz nevetni, amiért gyengeséget

árultam el, esküszöm, leütlek.

– Fel a fejjel! – csapott nagyot a vállára Ramsey.

– Ez meg mi az ördögöt akar jelenteni?

– Lehetséges, hogy Gillian először megrémül, ha meghallja, hogy a te asszonyod. A pokolba,

akármelyik nő halálra rémülne.

– Ramsey. ezzel nem igazán segítesz.

– De nem fog elfutni, Brodick.

– A vacsoránál megmondom neki. Igen – bólintott határozottan. – Akkor megmondom neki.

Szinte kitépte az ajtót sarkaiból, ahogy kivágta, hogy távozzon.

H U S Z O N K E T T E D I K F E J E Z E T

A remény, hogy végre újra találkozhat a nővérével, majdnem több volt, mint amit Gillian el

tudod viselni. Mialatt öltözködött, hogy Ramsey embereivel találkozzon, keze reszketett, és

gyomra reszketett az idegességtől.

265

Page 266: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Aranyszínű ruhát viselt, a szoknya szegélyét és a csuklórészt finom öltésekkel kivarrt hímzés

díszítette. Egy szolgáló segített neki felvenni a Buchanan plédet, elrendezte a redőket a dereka

körül, majd átvetette az anyagot a vállán, és egy fonott bőrövvel rögzítette.

Gillian még ekkor sem érezte magát késznek ahhoz, hogy lemenjen, ezért a szobácskában

maradt, melyet Ramsey jelölt ki neki az emeleti folyosó végén és fel-alá járkált a kandalló

előtt, közben magában próbálgatta, hogy mit fog mondani, amikor végre találkozik

Christennel.

Bridgidet küldték fel érte. A lány kinyitotta az ajtót, belépett, majd Gillian észrevéve a

kandalló tüzének fényében, rögtön meg is torpant.

– Ó, Gillian, gyönyörű vagy! Nagyon jól áll neked ez a szín.

– Köszönöm, de a te szépségednek én csak halvány árnyképe vagyok.

Bridgid elnevette magát.

– Szép kis páros vagyunk. Úgy dicsérgetjük itt egymást, mint két ostoba kamaszlány.

– Komolyan beszélek. Elragadóan nézel ki, és a férfi, akibe szerelmes vagy, egészen biztosan

észrevesz ma este.

Bridgid felhorkant.

– Én pedig azt mondom, hogy továbbra is csak keresztül fog nézni rajtam. Mindig ezt teszi.

Már kezdek hozzászokni – tette hozzá erélyes bólintással. – Készen állsz?

– Igen – felelte, és megfordult, hogy fésűjét a helyére tegye. Megzabolázta keze reszketését,

majd mély levegőt vett, hogy megerősítse magát. – Szinte reszketek, annyira izgatott vagyok,

hogy újra láthatom a nővéremet.

– Gondolod, hogy ma este találkozol vele?

– Igen, és már be is gyakoroltam, hogy mit mondok majd neki. Azt akarom, hogy ez a

találkozás tökéletes legyen, és annyira szeretném, hogy megszeressen engem. Micsoda ostoba

aggodalom, nem igaz? Hiszen biztosan szeretni fog, elvégre a húga vagyok.

– Induljuk! – hívta Bridgid. – Nem szabad Ramsey-t megvárakoztatnunk. Mellesleg Brodick

is vele van, meg Brisbane és Otis. Hadd figyelmeztesselek, egyikük sem néz ki túl boldognak.

Valami baj van, de nekem nem árulják el, hogy mi. Lefogadom, hogy a MacPhersonok a

ludasak. Az a Proster nevű alak mindig bajt kever. Anthony és Faudron mást sem tesznek,

csak rá panaszkodnak.

– Kicsodák Anthony és Faudron? – kérdezte Gillian, miközben megcsipkedte arcát, hogy egy

kis színt kapjon.

– Gideon jó barátai, Gideon pedig…

– Ramsey csapatainak parancsnoka.

266

Page 267: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Úgy van – helyeselt Bridgid. – Ők hárman szinte összenőttek, és amikor Gideon nincs a

birtokon, Anthony veszi át a helyét.

Amikor elérték az alsó lépcsőfokot, az ajtó kitárult és egy férfi sietett be. Magas volt, sovány,

és homlokát mély redők barázdálták.

– Ő Anthony – súgta Bridgid. – Majd bemutatlak neki, ha már beszéltél Ramsey-vel. Őt nem

okos dolog várakoztatni.

A férfiak a terem túlsó végében álltak. Ramsey és Brodick halk beszélgetésbe merült, míg

Brisbane és Otis az asztalnál ült és a két uraságot figyelte. Mindketten úgy néztek ki, mint

akik elvesztették a legjobb barátjukat. Otis vette észre a közeledő Gilliant. Meglökte barátját,

majd felállt.

Gillian üdvözlő mosolya elhalványult, amikor meglátta Brodick arckifejezését. Határozottan

dühösnek látszott. A lány meghajolt Ramsey előtt, majd karba tett kézzel várta, hogy

megtudja, mi a gond.

Brodickra hárult a súlyos feladat, hogy összetörje a szívét, és ő úgy döntött, legjobb lesz, ha

minél gyorsabban túlesnek rajta.

– A nővéred nem akar találkozni veled.

Gillian nem akart hinni a fülének, és kérte a férfit, ismételje meg, amit mondott.

– Miért nem akar találkozni velem?

Brodick Brisbane-re nézett a válaszért. Az öreg nehézkesen felállt, végigkarcolva a padlót a

széklábával, amint hátratolta a széket. Megkerülte az asztalt, majd szomorú képpel

magyarázkodni kezdett.

– Amióta csak az eszét tudja, a MacPhersonok közé tartozik, és semmilyen érzés vagy emlék

nem fűzi Angliához.

– És a családja? – kiáltott fel Gillian. – Nem érez semmit irántam vagy Morgan bácsi iránt?

– A családja itt van a MacPherson között. Az apja, az anyja és…

Gillian félbeszakította az öreget.

– Az apja és anyja Angliában vannak eltemetve.

Brisbane válla még mélyebbre görnyedt.

– Férje van és… boldog és elégedett vele.

– Boldog? Elégedett? – ismételte szinte sikoltva. Morgan bácsi jutott eszébe, és reszketni

kezdett a haragtól. Egy kedves és gyengéd férfi élete forgott kockán, és Gilliant egy cseppet

sem érdekelte, milyen boldog vagy elégedett Christen.

Brisbane felé lépett, de Brodick a dereka köré fonta a karját és magához húzta.

– Próbáld megérteni, Lady Gillian – könyörgött Brisbane.

267

Page 268: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nincs időm arra, hogy bármit is megértsek – jelentette ki Gillian. – Beszélnem kell a

nővéremmel, amint lehetséges.

– Christen maga mondta neked, hogy nem akar találkozni Gilliannel, vagy az ura beszélt

helyette? – kérdezte Brodick.

A kérdés meglepte Brisbane-t, és pár pillanatig töprengett fölötte, mire végül beismerte.

– Az ura volt. Christen meg sem szólalt, de végig ott volt, és minden szót hallott. Ha nem

értett volna egyet az urával, tiltakozhatott volna.

– Tudja, hogy csak beszélni akarok vele? Hogy semmit nem akarok tőle kérni?

– Igen, elmondtam neki, hogy csak újra látni akarod, de nem hiszem, hogy akár ő, akár az ura

hittek volna nekem. Ne felejtsd el, kislány, hogy a múltban is kutattak már utána. Attól fél,

hogy visszakényszerítik Angliába, vagy elmondják valakinek, hogy hol él.

Gillian a homlokára szorította a kezét.

– Soha nem tennék ilyesmit.

Brodickhoz simult, és megpróbált gondolkozni. Hogyan tudná Christen félelmeit eloszlatni?

És hogyan tudná elhitetni vele, hogy a húga nem fogja elárulni?

– Ramsey? Mi az ördögöt akarsz tenni az ügyben? – fordult Brodick barátjához.

– Adok egy napot neki, hogy meggondolja magát.

– És ha nem teszi? – kérdezte Brisbane.

– Akkor magam beszélek vele Gillian érdekében. Ha még akkor sem enged, akkor

megparancsolom neki, hogy jöjjön ide. Ha kell, idevonszolom. Mégis, jobban szeretném, ha

maga hozná meg a döntést.

– Az urának nem fog tetszeni – bökte ki Brisbane.

– Nem érdekel, hogy tetszik-e neki.

– De ő egy büszke MacPherson – lépett közelebb Otis, hogy ő is csatlakozzon a heves

párbeszédhez.

– Most már ő is Sinclair – csattant fel Ramsey. – Hűséget fogadott nekem, vagy nem?

– Minden MacPherson hűséged fogadott neked, uram – biztosította Brisbane.

– Úgy van, a MacPherson harcosok hűségesek hozzád, uram – csatlakozott barátjához Otis. –

De ha már szóba került, azt is el kell mondanom, hogy mindegyikük idegennek érzi itt magát,

különösen a katonák. Anthony és Faudron állandóan kigúnyolják az erőfeszítéseiket, és

nevetségessé teszik őket. A MacPherson harcosok még mindig nincsenek jól kiképezve, és

figyelmeztetlek, ha nem történik valami sürgősen ez ügyben, itt lázadás lesz.

Ramsey nem válaszolt rögtön a heves szónoklatra, de Brodick tudta, hogy barátja nagyon

dühös.

268

Page 269: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Talán azt szeretnétek, ha Ramsey kényeztetné, vagy különleges bánásmódban részesítené a

MacPherson katonákat? – kérdezte az öregtől.

– Nem – rázta meg a fejét Otis. – Csak annyit szeretnénk, hogy egyenlő esélyt kapjanak, hogy

megmutathassák erejüket.

– Holnap én veszem át a gyakorlatozás vezetését, és amint Gideon visszatér, megbeszélem

vele ezt a problémát – jelentette ki Ramsey. – Megfelel így neked?

Otis határozottan megkönnyebbültnek tetszett.

– Igen, uram, köszönöm.

Brisbane szeretett volna Ramsey szolgálatára lenni.

– Az engedélyeddel, uram, holnap, a nap első sugarával visszatérnék Lady Gillian nővéréhez.

Külön is felhívom rá a figyelmét, hogy Lady Gillian megígérte, semmit nem akar a nővérétől,

csak beszélni szeretne vele. – Amikor ezt mondta, jelentőségteljesen a lányra nézett.

– Úgy van, semmi mást nem akarok tőle – biztosította az öreget Gillian.

Ramsey beleegyezett.

– Brisbane, amikor beszélsz vele, gondoskodj róla, hogy az ura ne legyen a szobában –

javasolta Brodick. – Lehet, hogy ő hoz döntéseket Christen helyett.

– Miből gondolod? – csodálkozott Gillian.

– Mert én is így tennék.

– De miért? – erősködött a lány.

– A nővéred ura meg akarja védeni asszonyát.

Brisbane az állát dörzsölgette.

– Most, ahogy felidézem a találkozást, magam is azt hiszem, hogy így történt. Nem hiszen,

hogy Christennek szava lett volna a döntésben.

Hihetően hangzott, amit mondtak, és Gillian lassan megnyugodott. Belekapaszkodott abba a

gondolatba, hogy nővére férje az, aki nem akarja, hogy asszonya Gilliannel találkozzon, nem

pedig Christen. Nem hibáztatta a férfit, hisz ahogy Brodick is mondta, csak a feleségét akarta

védelmezni. Gillian azonban biztos volt abban, ha pár percre kettesben maradhatna nővérével,

sikerülne minden félelmét eloszlatni.

– Egy kis ideig még türelmesnek kell lenned – mondta neki Brodick.

– Nincs időm türelmesnek lenni.

Brodick megcsókolta a homlokát.

– Nem akarom, hogy ma éjjel emiatt aggódj! – súgta a fülébe. – Tedd félre a gondjaidat. A ma

éjszakának örvendetes alkalomnak kell lennie.

– Miért? Mi történik ma éjjel?

269

Page 270: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A lány arca felé fordult, és Brodick képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Megcsókolta a puha,

édes ajkat. Mivel nem voltak egyedül, nem mélyítette el a csókot, de kis híján belepusztult,

míg száját elszakította a lányétól. Elégedetlensége szinte tapintható volt. Nem szokott hozzá,

hogy bármit is megtagadjon magától, és bár csak néhány órát kellett várnia már a

beteljesedésre, a várakozás mégis roppant feszültté tette.

És aggódóvá. Igazság szerint fogalma sem volt, mit fog Gillian szólni, ha megtudja, hogy

immáron az ő asszonya, és ez a bizonytalanság olyan érzéssel töltötte el, mint a ketrecbe zárt

vad lenne.

Nagyot nyelt és mély levegőt vett, mielőtt megszólalt volna.

– Gillian, valamit mondanom kell. – Újra megköszörülte a torkát. – Szeretném, ha tudnád…

– Igen?

– Tudod… a pokolba is, gyönyörű a szemed.

Az ég szerelmére, mi ütött belé? Ha nem ismerné a férfit, még azt hinné, hogy ideges. Ez

persze nevetséges, hiszen Brodick az egyik legmagabiztosabb ember, akit ismer. Gillian várt

pár másodpercig, hogy a férfi kibökje, mit is akar, majd megpróbált segíteni neki.

– Amit mondani akartál, a ma éjszakával kapcsolatos?

Brodick homlokán verejték gyöngyözött.

– Igen, a ma éjszakáról van szó. – Megszorította a lány karját. – Nem akarom, hogy felizgasd

magad. Ami történt megtörtént, és egyszerűen el kell fogadnod.

– Mit kell elfogadnom? – csodálkozott zavartan Gillian.

A férfi hatalmasat sóhajtott.

– A pokolba! – morogta. – Nem hiszem el, hogy ilyen nehéz a megfelelő szavakat megtalálni.

– Brodick, mi fog történni ma éjjel?

Brisbane és Otis lesték minden szavukat, de Ramsey meghiúsította reményeiket, amikor

kivezette őket a nagyteremből. Az, hogy édes kettesben maradtak, egyáltalán nem könnyítette

meg Brodick számára a dolgot, és úgy döntött, vár még egy kicsit az igazság feltárásával.

Majd a vacsora alatt, mondta magának. Igen, akkor majd félrevonja, és elmondja neki.

– Kérdeztem valamit – emlékeztette a lány. – Mi fog történni ma éjjel?

– Boldoggá teszel engem.

Gillian megremegett. Nem attól, amit Brodick mondott, hanem ahogyan mondta. A rekedt,

érzéki suttogástól izgalom futott át rajta. A férfinak elég volt csak ránéznie azzal a gyönyörű

szemével, és Gillian érezte, hogy menten elolvad. Már arra sem emlékezett, hogy a férfi mit is

mondott, de úgy tűnt, választ vár.

– Az remek lesz – sóhajtotta.

270

Page 271: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

H U S Z O N H A R M A D I K F E J E Z E T

A következő két órában Gillian a lépcsőn állt Ramsey-vel az oldalán, és az emberek egyesével

sorjáztak el előtte. Brodick mögötte állt, és amikor a lányon erőt vett a fáradtság, és testsúlyát

egyik lábáról a másikra helyezte, a férfi átölelte és gyengéden magához ölelte, hogy neki

támaszkodjon.

A férfiak nagy része a feleségét is magával hozta, és Gillian észrevette, hogy az asszonyok

csillogó szemmel bámulják Ramsey-t, míg Brodickra csak óvatos pillantásokat mernek vetni.

Az ég szerelmére, hogyan fogja megtalálni az árulót ennyi ember között? Lehetetlen,

gondolta. Legalább annyira lehetetlen, mint olyan felföldit találni, aki kedveli János királyt.

Úgy érezte, ezernél is több arcot látott, mire a nap leszállt. A gyorsan leszálló esti

szürkületben Ramsey parancsára fáklyákat gyújtottak az udvaron és az ösvény mentén.

– Mivel indokoltad ezt a gyűlést az embereidnek? – kérdezte Ramsey-től Gillian suttogva.

– Semmivel sem indokoltam – felelte a férfi. – Azért vannak itt, mert megparancsoltam nekik.

Önteltsége mosolyt csalt a lány arcára. Akkor Brodick mogorva hangján figyelmeztette, hogy

a feladatra figyeljen.

Újabb óra telt el azzal, hogy minden egyes férfit és nőt üdvözöljön, aki eléjárult. Gyomra

korogni kezdett, és reszketett az esti csípős levegőtől, ezért még szorosabban Brodickhoz

simult.

Egyetlen esemény törte meg a fárasztó és unalmas szemlét. A két fiú, aki csókot akart lopni

tőle és Bridgidtől, együtt lépett elé. Mindkettő hófehér arccal és rémülten bámulta Brodickot.

– Jó estét, Denal! – üdvözölte az egyik fiút Gillian.

A legény térde megroggyant, és a földre zuhant. Barátja megragadta a karját, és felrántotta, de

még csak pillantást sem vetett rá. Nem, tekintete Brodickra tapadt.

– Ismered ezt az embert? – kérdezte Ramsey.

Donal a lélegzetét is visszatartotta, míg a válaszra várt, közben hallotta Bridgid jóízű

kacagását.

– Igen, ismerem. Ma mutattak be neki.

– És a másikat? – Ezúttal Brodick volt a kérdező.

Stewart úgy nézett ki, mint aki menten sírva fakad.

– Vele is találkoztam ma.

271

Page 272: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hol találkoztál velük? – Brodick hangjába most jeges él vegyült. – Véletlenül nem jártak a

dombtetőn?

Gillian kitérő választ adott.

– Donal és Stewart Bridgid barátai. Ő mutatta be nekem őket.

– Gillian…

A lány Brodick karjára tette a kezét.

– Hagyd őket! – súgta neki.

A férfi úgy döntött, kedvére tesz. Az utolsó csoport következett. Egy ifjú vezette őket, aki

ugyanolyan erőszakos arckifejezéssel nézett a világa, mint Brodick szokott. Barna haja az

arcába hullott, ahogy peckesen előrelépett és kurtán odabólintott a nemzetségfőnek, majd

megfordult, hogy elmenjen.

Ramsey megállította.

– Proster, gyere vissza! – parancsolta.

A harcos megmerevedett, majd engedelmeskedett. A mögötte jövő fiatalok gyorsan

félreléptek az útjából.

– Igen, uram?

– Te és a barátaid velem gyakorlatoztok holnap.

Az ifjú viselkedése azonnal megváltozott. Úgy állt ott, mint akinek égi manna hullott az

ölébe.

– Minden barátom velem lehet? Összesen nyolcan vagyunk.

– Mindannyian jöhettek – bólintott Ramsey.

– És lesz alkalmunk megküzdeni veled, uram?

– Lesz.

– De nyolcan egy ellen. Ez nem tűnik tisztességesnek.

– A te szemszögedből nézve, vagy az enyémből?

– A számbeli fölény a mi oldalunkon van, nem a tieden – mutatott rá a harcos.

Ramsey Brodickra pillantott.

– Érdekel a dolog?

– De még mennyire.

Ramsey visszafordult Prosterhez.

– Buchanan úr csatlakozik hozzám. Ne aggódj, Proster. Nem engedem meg neki, hogy

megöljön téged vagy a barátaidat.

A harcos felhorkant erre a kijelentésre.

272

Page 273: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Alig várom, hogy összemérhessem veletek az erőmet a csatatéren. Fegyverrel vagy anélkül

kívánsz megküzdeni?

– Ti használhattok fegyver, ha van kedvetek. Buchanan úr és én a puszta kezünkkel küzdünk.

– De, uram, amikor… azt akarom mondani, hogy tisztességes harcban akarlak legyőzni.

– Biztosítalak, tisztességes küzdelem lesz – mosolygott rá Ramsey. – Hajnalban légy a

mezőn!

Proster meghajolt, majd gyorsan távozott híveivel együtt. Nem volt kétséges, hogy a másnapi

stratégiát akarták kidolgozni.

Bridgid egyetlen szót sem szalasztott el a párbeszédből, és nem tudta megállni, hogy közbe ne

avatkozzon.

– Uram!

– Igen, Bridgid?

– Proster és a társai használni fogják a kardjukat. Hogyan akarod megvédelmezni magad?

Gillian sem hagyhatta szó nélkül a dolgot. Megpördült, és egyenesen Brodickra támadt.

– Ne merészeld bántani azokat a fiúkat!

– Téged nem aggaszt, hogy fegyvertelenek leszünk?

– Mindketten tudjuk, hogy te és Ramsey megszabadítjátok őket a kardjuktól, mielőtt még

kihúzhatnák a hüvelyéből. Komolyan beszélek, Brodick. Nem akarom, hogy ártsatok nekik!

Ígérd meg! – követelte.

A férfi a szemét forgatta.

– Amikor Ramsey és én végzünk velük, semmi sem marad az önteltségükből és a

pimaszságukból. Ezt megígérhetem.

Ramsey egyetértett vele.

– Megtanulják az alázatot, mire elhagyják a harcmezőt.

A vitának a későn jövők csoportja vetett véget. Ramsey a felismerés jeleit kutatta Gillian

arcán, de a lány csak a fejét rázta. Úgy érezte magát, mintha elbukott volna.

– Nagyon sajnálom – suttogta bocsánatkérően. – Nem látom őt.

– Biztosra vettem, hogy Proster barátai között találod az árulót – ismerte be Ramsey.

– Nem hiszed, hogy hűségesek hozzád?

– Visszautasították a két nemzetség egyesülésének gondolatát – magyarázta Ramsey. – Mégis

örülök, hogy nem köztük van az áruló. Annyira fiatalok még, és utáltam volna…

Nem folytatta a magyarázatot, és Gillian nem erőltette. Brodick mondta ki a lány gondolatát.

– Annyira biztos vagy benne, hogy MacPherson?

273

Page 274: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Az voltam, de már nem vagyok az. A pokolba, biztosan a Hamiltonok vagy a Boswellek

rejtegetik a gazembert. Mind a két klánnak jó oka volt arra, hogy meghiúsuljon ez az

egyesülés a MacPhersonokkal.

A férfiak tovább folytatták a beszélgetést, miközben bementek a nagyterembe, ahol a

szolgálók már előkészítették a lakomát. Gillian szerette volna, ha Bridgid csatlakozik

hozzájuk, de a lány eltűnt, és nem is került elő a vacsora végéig. Akkor Bridgid intett neki,

hogy menjen ki vele a hátsó folyosóra.

– Gillian, beszélhetnék veled négyszemközt? Hallottam, amikor Brisbane elmondta neked,

hogy a nővéred nem akar találkozni veled, és szeretném, ha tudnád, mennyire sajnálom.

Tudom, hogy most rettenetesen csalódott lehetsz.

– Valóban csalódott voltam – ismerte be Gillian. – De még mindig reménykedem benne, hogy

meggondolja magát.

– Ramsey meg fogja parancsolni neki, hogy jöjjön ide. Hallottam, amikor mondta.

– Igen, de ez holnaputánnál előbb nem következik be. Gondolom, Ramsey időt akar hagyni

neki, hogy helyesen cselekedjen. Mégis, nagyon ellenemre van a várakozás.

– Ha tudnád, hol lakik, mit tennél?

Gilliannek nem kellett gondolkodnia a válaszon.

– Azonnal elmennék hozzá. Nincs időm arra várni, hogy meggondolja magát.

– Talán tudok neked segíteni – suttogta Bridgid. – Anthony is hallotta, mit mondott Brisbane,

és felajánlotta, hogy holnap reggel követni fogja, amikor az öreg elmegy a nővéredhez.

– Nem kerül bajba, amiért szívességet tesz nekem?

– Ő azt hiszi, hogy nekem tesz szívességet – magyarázta Bridgid. – Különben is, ő Gideon

helyettese, és azt csinálhat, amit akar. Ha valaki itt bajba kerülhet, az csakis én lehetek, de

egyáltalán nem aggódom, mert senki nem fog rájönni. Anthony elmondja nekem, hogy hol

lakik a nővéred, én meg elmondom neked. Ha urunk engedne Brisbane nyomásának, és úgy

döntene, hogy elhalasztja a találkozótokat Christennel, akkor saját kezedbe veheted az ügyet.

– Miért engedne Ramsey Brisbane nyomásának?

– Brisbane a vének tanácsának tagja, és Ramsey nagyon tiszteli őt. Christenre sem akar

ráparancsolni, csak ha rákényszerül. A nővéred családja mindent elkövetett azért, nehogy

kiderüljön, ki is ő valójában.

– Én vagyok Christen családja.

– Tudom – suttogta Bridgid, és megpaskolta Gillian kezét. – Lehet, hogy Brisbane

Christennel együtt tér vissza holnap.

– De nem hiszel benne, ugye?

274

Page 275: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hosszú évekig sikerült elrejtőznie a világ elől. Nem, valóban nem hiszem, hogy önként

előjönne.

– Elviszel hozzá?

– Természetesen.

– Holnap délután.

– De azt parancsolták, hogy várj.

– Nem parancsolták – vitázott Gillian. – Brodick azt tanácsolta, hogy legyek türelmes.

– Akkor rendben. Holnap délután elmegyünk hozzá.

Gillian Brodick felé pillantott, majd halkan megjegyezte.

– Ki kell találnom, hogyan szabadulhatnék meg Brodick embereitől. Mindenhova követnek,

mint az árnyék.

– A tóhoz nem jöttek utánunk.

– Persze, mert tudták, hogy fürödni megyek.

– Akkor? – vigyorodott el Bridgid. – Egyszerűen mondd azt nekik, hogy fürödni mész a

tóhoz.

– Nem szeretnék hazudni nekik. Nagyon megkedveltem Brodick embereit.

– De előbb tényleg lemegyünk a tóhoz, akkor nem kell hazudnod nekik, nem igaz?

Gillian felnevetett.

– Úgy gondolkozod, mint egy gonosztevő.

– Miről suttogtok ti ott ketten? – szólt oda nekik Ramsey az asztaltól.

– Csak ostobaságokról – felelte Bridgid. – Uram, Fiona felajánlotta, hogy varr néhány új ruhát

Gilliannek, hogy ne kelljen mindig másoktól kérnie, de ahhoz szüksége van a méreteire.

Elintézhetjük most? Nem fog sokáig tartani.

Alighogy hallótávolságon kívülre kerültek, Ramsey Brodickhoz fordult.

– Mikor szeded ki Gillianből az angolok neveit? Iain egyre türelmetlenebb. Indulni akar, és

ami azt illeti, én is.

– Ma éjjel.

– Az asszonyok előkészítették az egyik új kunyhót neked és Gilliannek, hacsak nem szeretnél

egy szobát itt az emeleten.

– A kunyhó meghittebb lesz – mondta Brodick. – De jobban szeretném kint tölteni az

éjszakát.

– Az asszonyod megérdemli, hogy ágyban háljon a nászéjszakáján – jegyezte meg Ramsey, és

Brodick egyetértően biccentett.

275

Page 276: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A mulatozás Laggan atya megérkeztével kezdődött. A köszöntések után az atya vacsorát

követelt, és mialatt a szolgák kielégítették a pap kívánalmait, Brodick türelmetlenül járkált

fel-alá Gillianre várva.

A nagyterem gyorsan megtelt Sinclairekkel. Brodick katonái nem keveredtek a többiekkel,

míg a söröshordókat be nem hozták, és az egyik hetvenkedő Sinclair azzal dicsekedett, hogy

bármelyik Buchanant le tudná gyűrni karpárbajban, és még csak meg sem izzadna. Fekete

Robert úgy döntött, bebizonyítja, mekkorát tévedett, így elkezdődött a versengés.

Amikor Gillian lejött az emeletről, egy pillanatra azt hitte, visszacsöppent a Iain kastélyába.

Legalább olyan fülsiketítő lárma uralkodott a teremben, mint a Maitlandéknél. Végignézett az

arcok tengerén, és észrevette Laggan atyát, amint a sarokban lakomázik. Az atya hátratolta a

padot, ahogy felállt és intett neki, hogy jöjjön közelebb. Gillian megfogta Bridgid kezét, és a

tömegen keresztül odaverekedte magát az atyához.

Ramsey figyelte, ahogy Gillian meghajtja fejét Laggan atya előtt, majd oldalba bökte barátját,

mire az felé fordult.

– Laggan Gilliannel van.

– Ó, a pokolba! – morogta Brodick.

– Igazán szólnod kellene neki, mielőtt a pap elárulja. Nagyon úgy néz ki, mint aki mondani

akar valamit.

Brodick is keresztülverekedte magát a tömegen, hogy Gillianhez jusson. Az egyik

MacPherson heves vitába bonyolódott egy Sinclairrel, és mikor Brodick odaért hozzájuk, már

lendültek az öklök. Ramsey villámgyorsan cselekedett.

– Ez itt ünnepség, nem pedig verekedés – morogta undorodva, és egyik kezével a Sinclair

grabancát ragadta meg, másikkal a MacPhersonét, majd egyetlen csuklómozdulattal

összeütötte a két fejet, aztán elengedte őket és figyelte, ahogy a két férfi a padlóra rogy. Az

ütéstől mindketten elvesztették az eszméletüket.

Brodick egyetértő morgást hallatott, majd folytatta útját. Ramsey megparancsolta, hogy

vigyék ki a két ájult embert, majd barátja után sietett. A világ minden kincséért sem hagyta

volna ki, hogy lássa Gillian arcát, amikor Brodick végre összeszedi a bátorságát, és bevallja

neki az igazságot.

A pap éppen Bridgidet dorgálta, amiért még mindig nem ment férjhez.

– Kötelességed férjhez menni és gyermekeket szülni – mondta neki. – Ez isten parancsolatja

is.

– Tervezem, hogy férjhez megyek, atyám – jelentette ki a lány pirulva. – Amint a megfelelő

ember kéri meg a kezemet.

276

Page 277: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Bridgid szerelmes valakibe, atyám – szólt közbe Gillian. – Abban reménykedik, hogy az a

férfi fogja megkérni, akinek a szívét adta.

– És ez a férfi tudja, hogy hozzá szeretnél menni feleségül? – kérdezte az atya, és meghúzta a

kupáját, míg a válaszra várt.

– Nem, atyám, nem tud róla.

Bridgid feszengéséből nyilvánvaló volt, hogy nem kíván többet beszélni a házasság

kérdéséről, ezért Gillian ragadta magához a szót.

– Atyám, ma nagy ostobaságot követtem el.

Az atya összevonta a szemöldökét.

– Egy kicsit késő már meggondolni, leányom.

– Hogy mondta?

– Hallottad, amit mondtam. Én megkérdeztem, tisztában vagy-e vele, mibe keveredtél, és te

azt mondtad… Nem, azt hiszem, Brodick volt az, aki azt mondta, hogy igen. Te magad

elismerted, hogy szereted őt.

A pap egyre izgatottabbnak tűnt.

– Csak egy félreértésről volt szó, atyám – próbálta nyugtatni Gillian. – De aztán

megkérdeztem Dylant, és ő tisztázta nekem a dolgot.

– Milyen félreértésről beszélsz? – hajtotta oldalra fejét a pap.

– Igazán ostoba és zavarba ejtő tévedésről. Tudja, amikor megáldott engem és Brodickot, arra

a következtetésre jutottam, hogy el vagyunk jegyezve. Elmondtam Bridgidnek is, de ő nem

hitt nekem, ezért megkértem Dylant, hogy erősítse meg a szavaimat. Ez volt az a félreértés –

tette hozzá elhalkuló hangon, mert csak akkor vette észre, hogy Laggan atya kővé dermedve

mered rá.

Szegény ember majd megfulladt a bortól. Pont akkor kortyolt bele, amikor Gillian kiejtette,

hogy „el vagyunk jegyezve”. Szeme kidülledt, arca elvörösödött, úgy dadogta.

– Azt mondod, hogy… azt akarod mondani, hogy te azt hitted, el vagy jegyezve a Buchanan

urasággal?

Gillian szerette volna, ha az atya nem üvöltve teszi fel a kérdést, mert így mindenki rájuk

figyelt. Brodick emberei máris feléjük igyekeztek. Gillian gyorsan rámosolygott Dylanre, így

jelezve, hogy minden rendben van, majd visszafordult a tisztelendőhöz.

– Igen, azt hittem, de Dylan tisztázta a dolgot – magyarázta halk hangon

Laggan atya odavetette a kupáját Bridgidnek, és kezét imára kulcsolta. Tekintete azonban

valósággal keresztüldöfte, miközben feltette a következő kérdést.

– És mi módon tisztázta a parancsnok ezt az ügyet?

277

Page 278: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gilliant alaposan összezavarta a pap viselkedése. Úgy tett, mintha épp most gyónt volna meg

neki valami egetverő bűnt.

– Elmondta, hogy nem vagyunk eljegyezve.

– Mert ugye, nincs eljegyezve? – kérdezte Bridgid.

– Nincs – csattant fel a pap, majd suttogva hozzátette. – Magasságos atyaúristen!

– Elnézést, hogy mondta?

– Valóban nem vagy eljegyezve, leányom… – Laggan atya két kezébe fogta a lány kezét, és

együttérző pillantást vetett rá. – Te asszony vagy.

– Bocsánat, mit mondott?

– Azt mondtam, hogy férjes asszony vagy – kiáltotta a pap, aki alig tudta visszafojtani

indulatait. – Ezért áldottalak meg. Elmondtátok az eskü szavait.

– Valóban?

– Igen, leányom. Megkérdeztelek, hogy kényszerített-e valaki, és te biztosítottál arról, hogy

nem… és ott voltak a tanúk is.

– Tanúk? – ismételte Gillian ostobán.

– Igen, nem emlékszel? Te és a többiek akkor lovagoltatok fel a birtok feletti hegygerincre…

ott csatlakoztam hozzátok, és Buchanan úr megfogta a kezed…

– Nem – suttogta a lány.

– Minden szabály szerint zajlott.

– Nem lehetek férjes asszony! – rázta Gillian hevesen a fejét. – Tudnék róla, ha az lennék…

nem igaz?

– Tiszta csalás volt az egész! – kiáltotta a pap. – Magasságos atyaúristen! Az a Buchanan

becsapott engem, az isten szolgáját.

A pap magyarázata végre eljutott Gillian tudatáig, és a felismeréssel együtt járt a harag első

hulláma is.

– Nem! – kiáltott fel.

Az egyik szolgáló éppen akkor ment el mellettük, kezében boroskupákkal teli tálcát

egyensúlyozott. Bridgid lekapott egy kupát a tálcáról, és barátnőjének nyújtotta. Mielőtt

azonban Gillian belekortyolhatott volna, a pap elkapta tőle, és fenékig kiitta. A lány másik

pohárért nyúlt. Ebben a szent pillanatban ért oda Brodick, Ramsey-vel szorosan a nyomában.

– Gillian…

A lány megpördült.

– Összeházasodtunk ma?

– Igen – felelte nyugodta a férfi. Elvette tőle a kupát, és Ramsey kezébe nyomta.

278

Page 279: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Lovon? Lovon kötöttem házasságot?!

Ramsey továbbadta a kupát Bridgidnek, mielőtt Gillianhez fordult volna.

– Meg kell ünnepelnünk ezt az örvendetes eseményt! – javasolta komoly arccal. Gillian úgy

festett, mint aki menten meggyilkolja újdonsült urát; Brodick sztoikus nyugalommal bámult

asszonyára, a pap pedig a hisztéria határán állt.

– Még vissza lehet csinálni – fenyegetőzött az atya.

– Egy fenét lehet! – csattant fel Brodick.

– Ami történt, megtörtént – vetette közbe Ramsey.

Laggan atya mogorva pillantást vetett rá.

– Elhálták már ezt a házasságot?

– Tőlem kérdezi, atyám? – vonta fel a szemöldökét Ramsey.

Gillian arca bíborvörösre váltott. Bridgid megkönyörült rajta, és odanyújtott neki még egy

kupa bort. Brodick azonban megfogta Gillian kezét, mielőtt az a szájához emelhette volna a

kupát. Elvette tőle, és ezt is Ramsey kezébe nyomta.

– Nem fogod leinni magad. Azt akarom, hogy ma éjjel tiszta legyen a fejed!

Gillian látását dühös könnyek homályosították el.

– Hogyan tehetted? – kérdezte suttogva. – Hogyan tehetted?! – ismételte meg kiáltva.

– Most izgatott vagy… – kezdte, majd elhallgatott, hogy jól oldalba taszajtsa Ramsey-t. – Ez

egyáltalán nem mókás, az ördög vigye el! – morogta.

– Most izgatott vagy? Ez a legtöbb, amivel elő tudsz állni, hogy megnyugtasd az

asszonyodat? – kérdezte Ramsey.

– Nem vagyok az asszonya! – sikoltott fel Gillian.

– Figyelj csak, kedvesem! – kezdte újra Brodick, de leghalványabb ötlete sem volt, hogy

mivel nyugtathatná meg a lányt. – Bele kell törődnöd a dologba!

– Soha! – jelentette ki Gillian határozottan.

Nyilvánvaló volt, hogy asszonya nem hallgat semmilyen józan indokra. Amikor megpróbálta

a karjába vonni, Gillian hátralépett, egyenesen az atya lábára.

– Kérdeztem valamit, és választ akarok – csattant fel Laggan atya. – Elhálták már ezt a

házasságot?

Mivel Bridgidre nézett, a lány úgy gondolta, hogy tőle várja a választ.

– Esküszöm, nem tudom, atyám. Nem hiszem, hogy tudnom kellene… vagy igen?

Laggan atya kikapta a kupát Ramsey kezéből, és egyetlen hajtásra kiürítette. Ramsey gyorsan

felkapott egy másik kupát a tálcáról, és a pap kezébe nyomta. Az annyira magán kívül volt

Brodick csalárdsága miatt, hogy nem is figyelte, mit csinál.

279

Page 280: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Amióta én itt vagyok… még soha… a Buchananek felelősek… – dadogta, és csuhája ujjával

törölgetni kezdte verejtékező homlokát. – Magasságos atyaúristen! Most mit tegyünk?

– Lovon, Brodick?!

– Úgy tűnik, némi nehézséget okoz neki túltenni magát ezen a tényen – jegyezte meg Ramsey

szárazon.

– Leszállhattál volna a lóról – magyarázta Brodick, aki igyekezett ésszerűen viselkedni. – Ha

a földön állva szerettél volna házasságot kötni, szólnod kellett volna.

Gillian legszívesebben megfojtotta volna.

– De hiszen nem is tudtam, hogy férjhez megyek, ugyebár?

– Gillian, semmi szükség arra, hogy kiabálj! Itt álok közvetlenül előtted.

A lány dühösen a hajába túrt, és igyekezett visszanyerni az önuralmát.

– Mi tudtuk – jelentkezett Ramsey.

Gillianben csak ekkor tudatosult, hogy hallgatóságuk is van, akik élénk érdeklődéssel követik

minden szavukat. Brodick emberei vették körül, és amint végigtekintett az arcokon,

megesküdött, ha csak egyiket is mosolyogni látja, sikítani kezd.

– Mindannyian tudtátok?

Mindegyik bólintott. Brodick magának követelte Gillian figyelmét. A lány szemében harag

lángolt, amikor felé fordult.

– Én azonban nem tudtam! – kiáltotta. – Becsaptál!

– Nem csaptalak be – jelentette ki a férfi. – Megmondtam, hogy elveszlek feleségül.

– Igen, de…

A férfi nem engedte, hogy befejezze.

– Te pedig azt mondtad, hogy szeretsz. Így van?

– Meggondoltam magam.

Brodick közelebb lépett, és kemény pillantása elárulta, egyáltalán nem örül a lány válaszának.

Gillian nem állhatta az átható pillantást.

– Ó, rendben, szeretlek. Most boldog vagy? Szeretlek, de csak a jóisten tudja, miért, mert az

biztos, hogy nekem fogalmam sincs. Te vagy a legmakacsabb, legönteltebb, legcsökönyösebb

ember, akit valaha is ismertem.

Úgy tűnt, Brodickra semmilyen hatással nincs a lány kifakadása.

– Már férj és feleség vagyunk, Gillian – mondta olyan nyugodt hangon, hogy a lány

legszívesebben a haját tépte volna.

– Már nem sokáig – fenyegetőzött.

280

Page 281: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodicknak ez sem tetszett. Nagyon úgy nézett ki, mintha meg akarná ragadni, ezért Gillian

gyorsan hátrább lépett, és felemelt kézzel próbálta megállítani.

– Maradj ott, ahol vagy! – szólt rá. – Amikor hozzám érsz, elvesztem a józan eszem,

márpedig arra most tiszta fejre lesz szükségem, ha ki akarom találni, hogy mit tegyek.

Ramsey újabb kupa italt nyomott a pap kezébe.

Laggan atya feje kóválygott a Buchanan uraság cselvetésétől és a nehéz bortól. Mivel meg

volt róla győződve, hogy az ő kötelessége szegény becsapott lánykát megvédelmezni,

letörölgette a verejtéket homlokáról, majd előrelépett, hogy eleget tegyen feladatának.

– Elhálták már ezt a házasságot? – követelte, és nem is volt tudatában, hogy kiáltva tette fel a

kérdést.

Gillian megdermedt.

– Tényleg ekkora tömeg előtt kell feltennie ezt az intim kérdést?

– Tudnom kell – suttogta a pap nagy hangon. – Teremtőm, de meleg van itt – tette hozzá

bizonytalan hangon. Csuklyájával a nyakszirtjét törölgette, miközben újra megkérdezte. –

Elháltátok?

– Nem – felelte Gillian, suttogását alig lehetett meghallani.

– Akkor még lehetséges, hogy ki tudom bogozni ezt az összevisszaságot.

– Semmi ilyesmit nem fog tenni – jelentette ki Brodick.

A pap összehúzott szemmel próbálta látószögébe vonni az óriást.

– Magasságos atyaúristen! Kettő van belőlük. – Megrázta a fejét abban a reményben, hogy

sikerül kitisztítania. – Megtévesztettél, hogy megszerezd ezt az édes leánykát.

Brodick nem tagadta a vádat, de csak egy apró vállrántással nyugtázta a pap szavait. Laggan

atya Gillianhez fordult, hogy megvigasztalja eme sötét órán.

– Tartsd távol magad tőle, leányom, amíg ki nem találom, hogy lehet rendbe hozni a dolgot.

Érted, amit mondok? Nem engedheted, hogy hozzád érjen, ha valóban meg akarsz szabadulni

ettől a kötéstől. Nincs más dolgod, mint hogy maradj tőle távol, leányom. Nem győzöm

eléggé hangsúlyozni – tette hozzá, és megpaskolta a lány karját. – Ha egyszer ő… és te már

voltatok… nos, érted, ugye? Akkor már nem segíthetek. Érted, amit mondok?

– Igen, atyám, értem.

– Akkor rendben. Most pedig aludj egyet a problémára, és holnap majd összetesszük a

fejünket, hogy mit lehet tenni ebben az ügyben. Még soha nem volt dolgom ilyesmivel, és ez

mélyen megráz engem, bár nem kellene, hiszen a Buchananek mind ilyen csalárdok, és a

vezetőjük a legrosszabb mind között. Mindannyian pogányok – tette hozzá erélyes

biccentéssel. – Becsapni az isten szolgáját! Várj csak, amíg a feljebbjáróm értesül erről!

281

Page 282: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Biztosra veszem, hogy kitalálnak valamit, hogyan lehetne megvonni az áldást ettől a frigytől.

Talán kérelmet intézhetnék a pápához, hogy átkozza ki őket mind egy szálig.

– Ó, atyám, kérem ne tegye! Nem akarom, hogy a Buchananek meggyűljön a baja az

egyházzal.

Brodick minden egyes szót hallott, és nagyon jól szórakozott a pap izzó szónoklatán.

– Hol van? – hajolt oda Ramsey-hez.

Barátja megértette, mit akar tudni, és suttogva válaszolt neki.

Gillian haragja most Dylan ellen irányult.

– Miért nem mondtad meg nekem? – döfte ujját a férfi mellkasába.

– Nem kérdezte, Lady Buchanan.

– Nem vagyok Lady Buchanan! – kiáltott fel olyan dühösen, hogy nyelve szinte

belegabalyodott a szavakba.

– Nem akar közénk tartozni, asszonyom? – csodálkozott Robert.

– Én senkihez nem akarok tartozni.

– Akkor miért ment hozzá az urunkhoz? – kérdezte Liam.

– Nem tudtam, hogy összeházasodunk.

– Mi tudtuk – közölte vidáman Aaron.

– Szeretnénk megtartani magát, asszonyom – szólt közbe Stephen. – Szereti az urunkat.

Mindannyian hallottuk, amikor kijelentette.

– Igen, mind hallottuk – bólogatott Robert. – És most már hozzánk tartozik, asszonyom.

Talán azért, mert olyan lelkesen győzködték, annyi őszinte aggodalom látszott rajtuk, hogy

Gillian dühe elpárolgott. Szereti Brodickot és a felesége akar lenni. Most és mindörökké. Édes

istenem, teljesen megbolondították!

Laggan atya leroskadt a padra, és kezét megtámasztotta a térdén.

– Zárd be ma éjjel az ajtódat, leányom! – javasolta Gilliannek. – Érted, amit mondok? Távol

kell tartanod magad Brodicktól!

– Gillian!

– Igen, Brodick?

– Válthatnék veled néhány szót kettesben? Most.

A lánynak nem volt ideje meggondolni. Brodick megragadta a kezét, és kimasírozott vele a

nagyteremből, valósággal maga után húzva.

Alighogy becsukódott mögöttük az ajtó, harsány üdvrivalgás remegtette meg a falakat.

Bridgid hökkenten nézett körül. Az ég szerelmére, mi van itt ujjonganivaló?

Laggan atya is látta a kifelé tartó párt. Fejcsóválva kiáltott fel.

282

Page 283: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hát nem hallotta ez a lány, hogy mit mondtam neki? Magasságos atyaúristen!

Ramsey ekkor azt javasolta, hogy mondjanak pohárköszöntőt. Bridgid arra gondolt, hogy ura

bizonyára megzavarodott. Hát nem hallotta a beszélgetést?

– Uram, szerintem várnod kellene a köszöntővel, amíg Buchanan uraság és Gillian

visszatérnek. Ha már itt tartunk, mire akarsz köszöntőt mondani? Nem hallottad, mit mondott

Laggan atya? Holnap el fogja… Miért mosolyogsz?

– Ó, Bridgid, elfelejtettem, hogy milyen ártatlan és naiv is vagy.

– Nem vagyok annyira naiv.

– Azt hiszed, hogy Gillian visszajön? – Amikor a lány rábólintott, Ramsey nagyot nevetett. –

De azért nem vagy naiv, ugye?

– Nem – erősködött Bridgid.

– Akkor megértetted.

– Mit értettem meg?

Ramsey újra felnevetett.

– Nem jönnek vissza.

A pap egyre csak a fejét csóválta.

– Magasságos atyaúristen! Most már egészen az övé.

H U S Z O N N E G Y E D I K F E J E Z E T

Brodick felkapta Gilliant és kicipelte az éjszakába. Gillian átkarolta a nyakát, és türelmesen

várta, hogy a férfi elárulja, hová viszi. A szíve mélyén már elfogadta a megváltoztathatatlant.

Tiszta szívéből szereti ezt a férfit, és ebben a pillanatban semmi más nem számít.

Ujját végigsimította a férfi arcán.

– Brodick!

– Nem fogsz vitatkozni velem – jelentette ki a férfi. – Velem alszol ma éjjel, és ezentúl

minden éjjel, amíg csak élünk! Megértetted?

A lány nem tiltakozott, nem is sikoltott, amivel sikerült meglepnie Brodickot.

Egy perc telt el néma csöndben, aztán Gillian megszólalt.

– Csak egy kérdésem van.

Brodick óvatos pillantást vetett rá.

– Mi lenne az?

– Mit fogok mondani a gyerekeinknek?

283

Page 284: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A férfi megtorpant.

– Micsoda?

– Hallottad. Mit fogok mondani a gyerekeinknek? Nem vagyok hajlandó elárulni nekik, hogy

úgy mentem férjhez az apjukhoz, hogy egy lovon ültem. Feltételezem, ezek után azt is

elvárod, hogy lovon szüljem azokat a gyerekeket, nem igaz?

A férfi szeme tele volt gyengédséggel, amikor válaszolt a képtelen kérdésre.

– Azt hiszem, előbb arra kellene összpontosítanunk az erőinket, hogy megcsináljuk a fiamat,

aztán ráérünk azon aggódni, hogy mit mondunk neki.

Gillian megcsókolta a nyakát.

– Akkor nagy bajban vagyok.

– Miért?

– Mert semmire nem tudok odafigyelni, ha te is a közelben vagy, de azért nagyon fogok

igyekezni.

Brodick boldogan nevetett.

– Egy férfi nem is kívánhat többet.

– Nem mindig a te akaratod fog ám érvényesülni.

– Dehogynem.

– A házasságban mindkét félnek engednie kell.

– Szó sem lehet róla.

Gillian megharapta ura fülcimpáját.

– Ugye tudod, hogy semmi sem változott? Mindenképpen visszamegyek Angliába, hogy

befejezzem, amit elkezdtem.

– Minden megváltozott, édesem…

Ramsey utasításait követve Brodick letért a fő ösvényről és a domboldalon folytatta az útját.

Egy szürke kőkunyhó állt a völgyben, elkülönülve a többitől. Óriásfenyők magasodtak

körülötte. Brodick kinyitotta az ajtót és bevitte asszonyát, majd lábával berúgta maga mögött

az ajtót, nekitámaszkodott és elégedetten felsóhajtott.

A kunyhó meleg és barátságos volt, frissen aprított fa illata lengte be. A kandallóban égett a

tűz, lángjai aranyfénybe vonták a szobát. A kandallópárkányon gyertyák sorakoztak, és

miután Brodick letette édes terhét, odament, hogy meggyújtsa őket. Gillian az ajtónál állt és

figyelte a férfit. Hirtelen félénknek és idegesnek érezte magát. Tekintete a kandalló mellett

terpeszkedő ágyra esett. A kunyhó meglehetősen tágasnak tűnt, amíg Brodick járkálni kezdett

benne. Ettől kezdve úgy nézett ki, hogy ő és az ágy kitölt minden teret.

284

Page 285: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian észrevette a táskáját a földön, a sarokban álló asztalka mellett. Arra gondolt, hogy ki

kellene venni a hálóingét, de aztán hogyan öltözzön át, amikor Brodick ott lábatlankodik alig

pár lépésre tőle, és a szobában nincs semmiféle paraván, amely mögé elrejtőzhetne.

Nem tudta megtenni. Úgy tűnt, a szoba falai egyenesen rázárulnak. Addig hátrált, míg

nekiment az ajtónak. Szorosan nekisimult, keze a kilincset kutatta. Csak nyugalom,

mondogatta magának, ám lélegzete szaggatottá vált. Mintha nem lenne elegendő levegő a

kunyhóban. Nem értette, minél gyorsabban szedi a levegőt, annál kevesebb jut a tüdejébe.

Brodicknak elég volt egyetlen pillantást vetnie rá, hogy lássa a lány páni rémületét. Szidta

magát, amiért időt hagyott neki a gondolkodásra. Ez hiba volt. Odament hozzá, fejét

lehajtotta, hogy Gillian a szemébe tudjon nézni, majd gyengéden lefejtette a kezeit az ajtóról.

A lány lihegése erősödött, míg végül úgy hangzott, mintha valami kürtös állna vele szemben.

– Akadt egy kis gondod, édesem, ugye?

A férfi hangjából kicsengő élvezet felbosszantotta a lányt.

– Nem kapok levegőt – pihegte. – Igazán mutathatnál egy kis együttérzést.

Erre a férfi egyenesen a képébe nevetett. A kőszívű viselkedéstől meghökkenve, Gillian meg

is feledkezett rémületéről.

– A félelmem téged mulattat, Brodick?

– Igen, de ennek ellenére szeretsz engem, nem igaz?

Kezét a lány csípőjére csúsztatta, magához húzta, miközben szája birtoklón lecsapott a

szájára. A lány teste megfeszült, dermedten simult az övéhez, de Brodick nem sietett, nem

követelőzött. Hosszú percekig ízlelgette az édes ajkakat, míg érezte, hogy Gillian ellazul a

karjaiban.

Szeretett volna szerelmet vallani neki édes, szerelmes szavakkal, hogy Gillian is tudja,

mennyire szereti, de nem tudta, mit mondjon. Soha nem tanulta a gyengéd csábítás

mesterségét. Harcos volt, vad és pogány, ahogy Laggan atya is mondta, és életében először

kívánta, hogy bárcsak ő is ismerné azokat a költői szavakat, amelyeket Ramsey oly

könnyedén használ.

Áldozatot hozott a lányért. A lassú tempó új volt neki, ugyankor fontos és szükséges, hiszen

Gillian még ártatlan, és tudta, mennyire fél a rá váró ismeretlen élménytől.

A férfi őrületbe kergette simogatásával és édes csókjaival. Elszakította tőle a száját, hogy

megmondja neki, ne gyötörje tovább. Majd beletúrt a hajába, közelebb húzta magához a fejét,

és szája szomjasan kereste a férfi száját. Türelmetlenségének meglett a jutalma. A férfi éhesen

csókolta, nyelve simogatott és csatázott, és Gilliannek hirtelen bizseregni kezdett a bőre.

285

Page 286: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Szíve hevesen dobogott, gyomra megremegett, és bele kellett kapaszkodnia a férfiba, nehogy

összeroskadjon.

Teremtőm, ez az ember aztán tudja, hogyan kell csókolni! Türelmetlenül közelebb

fészkelődött hozzá, megadva ezzel a bátorítást, amelyre szüksége volt. Brodick tovább

kóstolgatta szájával, miközben gyorsan megszabadította ruháitól. Gilliant annyira elborította a

szenvedély, hogy észre sem vette, mi történik vele, míg Brodick az alsóruháját nem kezdte

lehúzni róla. Megpróbálta ellökni a kezét, és rászólni, hogy várjon, amíg bebújik a takaró alá,

a férfi azonban egy pillanatra sem hagyta abba a csókot, miközben szorgosan rángatta a

ruháit. Mire Gillian levegőt vehetett volna, hogy kikövetelhesse, várjon még, már túl késő

volt, és ő ott állt mezítelenül. Fel nem foghatta, hogyan sikerült a férfinak a cipőjét és a

harisnyáját is levennie úgy, hogy ő észre sem vette.

Közben Brodick maga is levetkőzött. Erre Gillian csak akkor döbbent rá, amikor a férfi

nyersen átkarolta és magához szorította. Brodick felnyögött, amint a puha női kebel

hozzányomódott. Gillian felsóhajtott, amint megérezte a felhevült férfitest forróságát.

A keze hirtelen mintha mindenhol ott lenne a testén. Mintha egyszerre simogatná a vállát,

gerincének finom vonalát, selymes combját.

Csókjaik egyre vadabbá váltak, és amikor szétváltak, mindketten még többre vágytak. A férfi

erősen megragadta a vállát.

– Felgyújtod a tüzemet – suttogta rekedten.

Gillian nem tudta, hogy ez jót vagy rosszat jelent, de nem is törődött vele. Átkarolta a férfi

derekát, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta, beleadva mind azt a szenvedélyt, melynek

lángja ott lobogott benne.

Brodickot mélyen megrázta a lány szenvedélye. Soha senki nem reagált még így a

közeledésére, mint az ő édes asszonykája. Arcát Gillian nyakába temette, mélyen beszívta

finom, nőies illatát, és ha kell, megesküdött volna, hogy ennél közelebb már nem kerülhet a

mennyországhoz.

– A fenébe! – suttogta. – Lassabban kell haladnunk.

– Miért?

Nem volt könnyű összeszedni a gondolatait, hogy válaszoljon neki.

– Mert azt akarom, hogy tökéletes legyen neked.

Gillian megsimogatta a hátát. A férfiból áradó erő kis híján megsemmisítette. Érezte a

megfeszülő izmok játékát a bőr alatt, és Teremtőm, a testéből áradó forróság, amint ott álltak

szorosan összefonódva, annyira felgyújtotta, hogy semmi mást nem akart, mint még közelebb

kerülni hozzá, és hagyni, hogy felkavart érzései átvegyék teste felett az uralmat.

286

Page 287: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Már így is tökéletes – súgta vissza. – Vigyél most az ágyba!

A gyönyörű zöld szem elpárásodott a vágytól. Brodick magával roppant elégedetten – hogy

neki is sikerült úgy felgyújtania asszonyát, ahogy ő maga lángolt a közelében – karjába emelte

Gilliant, és az ágyhoz vitte.

A lány keze reszketett, míg megfogta a férfi arcát, hogy újra a száját keresse. Brodick akkor

sem hagyta abba a csókot, amikor letépte az ágyról a takarót, és asszonyával a karjában

lerogyott rá. Majd gyengéd óvatossággal a hátára gördítette, és testével takarta be testét. A

bársonyos bőr érintésétől majdnem elvesztette önuralmát, és a mohó vágy egész testét

megrázta. Az ágyhoz szegezte szerelmét, de két kezére támaszkodva felemelkedett

valamelyest, nehogy súlya agyonnyomja a lányt. Gillian káprázatos haja szétterült a párnán,

és amikor Brodick felemelte a fejét, hogy az arcába nézzen, látta, hogy mosolyog.

– Pontosan ott vagy, ahol tudni akartalak, Brodick-

– Nem, édesem. Te vagy ott, ahol tudni akartalak. – Ezzel csókolgatni kezdte a nyakát,

miközben még egyszer megpróbált valamit felidézni azokból a szerelmes szavakból, amelyek

kedvére tehetne hitvesének. – Meg vagyok elégedve veled, Gillian.

A lány félrehajtotta a fejét, hogy a férfi jobban hozzáférjen a nyakához, és megremegett,

amikor az megtalálta azt az érzékeny pontocskát pontosan a füle alatt.

– Mondd meg nekem, mit szeretsz! – parancsolt rá nyersen a férfi.

– Téged. Téged szeretlek – sóhajtott Gillian a vágytól elfúló hangon.

Brodick folytatta a gyengéd kínzást, míg Gillian kis híján belepusztult a csókok és

simogatások keltette vágyba. Lába a férfi lábára fonódott, keze pedig vándorútra indult a

hátán, élvezve a kemény férfitest érintését. Hogyan lehet valaki ennyire erős és gyengéd is

ugyanakkor?

A férfi érintése egyre követelőzőbb lett, és sokkal intimebb tájakat járt be, kiragadva ezzel

Gilliant az édes kimerültségből. Ura keze a combját simogatta, majd beóvakodott a két comb

közötti forróságba is. A lány kis híján leugrott az ágyról. Megpróbálta ellökni a tolakodó

kezet, de a férfi egy újabb csókkal szerelte le tiltakozását. És addig folytatta ezt a gyötrően

édes szerelmi játékot, míg a lány is reszketni nem kezdett a vágytól.

Gillian belekapaszkodott ura vállába, és vad szenvedéllyel csókolni kezdte. Minden vágya az

volt, hogy ő is kielégítse a férfit, de nem tudta, mit is kellene tennie, és képtelen volt annyi

időre összeszedni a gondolatait, hogy megkérdezze.

A férfi ténykedése megfosztotta a józan eszétől, és érezte, hogy önuralma lassan tovaúszik a

szürke ködbe. Attól tartva, hogy a belsejében dúló vad indulatok kirobbannak belőle, riadtan

felkiáltott.

287

Page 288: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Brodick, szabad ezt csinálnunk?

A férfi lassan, ráérősen kóstolgatta a testét, szája forrón tapadt a bőrére, amint végigcsókolta a

kulcscsontját.

– Csitt, szerelmem, minden rendben van. Bármit megtehetünk, amit csak akarunk.

Hangja rekedt volt a vágytól. Próbált lassítani az iramon, de ez volt a legnehezebb dolog,

amire életében kényszerült. Szíve úgy vert, mintha minden pillanatban ki akarna ugrani a

mellkasából. Kemény volt és forró, fájdalmasan lüktetett a vágytól, hogy végre odabent

lehessen.

A lánnyal való szerelmeskedés lesz a halála, de az ördögbe is, boldogan fog meghalni.

– Azt akarom, hogy neked is jó legyen – zihálta. Kezével végigsimította a két domb közti

selymes völgyet. – Mondd meg, hogy tetszik-e ez neked! – követelte közben.

Alighogy feltette a kérdést, szája rátapadt a lány mellére. Gillian úgy reagált rá, mintha forró,

fehér villám csapott volna belé. Lélegzete elakadt, torkából mély nyögés tört fel, körmét a

férfi vállába vájta. Szemét szorosan lehunyta, és elhaló hangon válaszolt.

– Ó igen, nagyon is tetszik.

A férfi gyengéden belecsípett a köldök fölött a bőrébe, amitől megfeszültek az izmok. A

szaggatottá vált levegővételről meg tudta mondani, hogy ez is tetszik asszonyának.

– Akkor most egyenesen úszni fogsz a boldogságban – jósolta, szándékosan a lány szavait

használva, amit annyiszor hallott tőle. Lassan lejjebb vándorolt, és addig simogatta,

csókolgatta legrejtettebb pontjait, míg a lány vonaglani kezdett a karjában.

Gillian még a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy a szerelmeskedés ilyen. Mint

ahogy azt sem hitte volna, hogy képes teljesen elveszteni az önuralmát, pedig pontosan ez

történt vele. A férfi nem engedte, hogy elhúzódjon tőle, és ahogy szájával szerelmeskedett

vele, Gillian egész teste nekifeszült, és a férfi nevét sikoltott, miközben körmével valósággal

felszántotta a bőrét.

Reakciója csak olaj volt a férfi tüzére. Nem tudott tovább várni. Magáévá akarta tenni ott és

akkor. Keze reszketett, amikor cseppet sem gyengéd mozdulattal szétfeszítette a lány lábait,

és elhelyezkedett a két combja között. Szája visszatért a finom ajkakhoz, kezével megragadta

a lány csípőjét, és próbált lassan behatolni, azt gondolván, hogy így kevésbé lesz fájdalmas

kedvesének. De akkor a lány megmozdult, és ezzel elsöpörte akaraterejének utolsó morzsáit

is. Erőteljes döféssel hatolt mélyre, átszakítva szüzességének vékony hártyáját, és egy újabb

éhes csókkal fojtva el a halk jajkiáltást. Nyelve a lány nyelvét kutatta, simogatta válaszra

várva, és elfeledtetve vele az okozott fájdalmat.

288

Page 289: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A férfi nem moccant, bár önuralma határán járt, és arcát a lány nyakának hajlatába temetve

mély, szaggatott lélegzetet vett, így kényszerítve magát, hogy lassítson. Gilliannek időre van

szüksége, hogy hozzászokjon, de az ördögbe is, kis híján megöli ez a mozdulatlanság.

Annyira forró és nedves, szoros és tökéletes volt a lány. Brodick tudta, hogy fájdalmat okozott

neki, de remélte, hogy a fájdalom gyorsan feledésbe merül. A mindenit, de jó volt benne

lenni!

Az éles fájdalomtól Gilliannek egy pillanatra elakadt a lélegzete, de amilyen gyorsan jött a

kín, olyan gyorsan vissza is vonult. A belsejében szétáradó érzés megijesztette, ugyanakkor le

is nyűgözte. Égett a vágytól, hogy a férfi folytassa, de az nem mozdult, és nagyon úgy tűnt,

hogy légzési nehézségei is támadtak. Gillian aggódva gondolt arra, hogy nem sikerült ura

kedvére tenni.

– Brodick? – suttogta, és nem is igyekezett elrejteni a hangjából kicsendülő félelmet.

– Minden rendben van, szerelmem… csak ne mozdulj… hagyd, hogy én…á, az ördögbe…

megmozdultál…

Gillian finoman megemelte a csípőjét, ám elakadt a lélegzete a döbbenetes élménytől, amelyet

a mozdulat okozott. A nyers öröm olyan erővel rázta meg a testét, hogy felkiáltott. Próbált

tökéletes mozdulatlanságban feküdni, de nem tudott többé úrrá lenni a belsejében égő

szenvedélyen. Újra megmozdult, és az élmény ezúttal még erősebb volt.

Brodick felhördült válaszul. Szilárdan beágyazódott a lány testébe, de még mindig

megpróbálta uralni a testének vad követelőzését. Akkor Gillian újra megmozdult, és ő

elvesztette a csatát. Önuralma elolvadt, mint a hó a szép tavaszi napon. Lassan visszavonult,

majd újabb ostromra indult.

Gillian arra gondolt, hogy ennél csodálatosabb dolog még nem történt vele. Teljesen

megvadult, teste felett a szenvedély vette át az uralmat. Ösztönösen feljebb húzta a lábát,

hogy még mélyebben magába fogadja a férfit. Minél erőszakosabban tört előre a férfi, annál

gátlástalanabbá vált a lány, míg végül agy teljesen kiürült, és nem hajtotta más, mint a

kielégülés utáni vágy. Zokogva ismételgette a férfi nevét, szorosan belekapaszkodott, míg a

gyönyör első hulláma meg nem rázta testét.

A mindent elsöprő érzés nagyságától megriadva próbálta megállítani, de a férfi nem engedte,

hogy megfutamodjon. Minden egyes erőteljes döfésével új tüzeket gyújtott benne. Gillian a

férfi nevét sikoltozva jutott fel a csúcsra, és Brodick, csak miután meggyőződött róla, hogy

asszonyát sikerült kielégíteni, adta meg magát tulajdon vágyának. Egy utolsó, vad döféssel

hatolt még mélyebbre, hogy aztán elszórja magját szerelme testében.

289

Page 290: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Egy hosszú percig meg sem tudott mozdulni. Nem hallatszott más hang, mint kettejük

zihálása, amint próbálnak újra lélegzethez jutni. Gilliant teljesen hatalmába kerítették a

történtek. Egy pillanatra sem engedte el a férfit, miközben próbálta lecsillapítani hevesen

dübörgő szívét.

Brodick szerette volna elmondani neki, hogy mennyire csodálatos volt vele, de moccanni sem

volt ereje. Hallotta a lány suttogását, „Magasságos atyaúristen!”, és felnevetett, de továbbra

sem tudta rávenni magát, hogy megmozduljon, ezért megcsókolta asszonya fülcimpáját és

maradt ott, ahol volt.

– Azt tudtam, hogy nagyon jó lesz veled, Gillian, de a mindenit, azt nem gondoltam volna,

hogy megölsz.

– Ezek szerint boldoggá tettelek?

A férfi újra nevetett, és végre felemelte a fejét és ránézett. Gillian szeme még mindig ködös

volt az álélt élménytől, meglehetősen vad látványt nyújtott, és Brodicknak eszébe ötlött,

milyen nagyszerű lenne újra szerelmeskedni vele.

– Igen, nagyon boldoggá tettél.

– Nem tudtam… amikor te… és aztán én… nem tudtam, hogy mi… amit mi csináltunk…

nem tudtam.

Brodick két keze közé fogta az arcát, és lustán, alaposan megcsókolta. Valahányszor

megmozdult, mellkasának szőrzete csiklandozta Gillian mellét, mire válaszul felsóhajtott. A

férfi újra megcsókolta, majd az oldalára gördült, és a karjába húzta asszonyát.

A férfi eltöltötte a birtoklás öröme. Nem tudta, mivel sikerült megszereznie magának a lányt,

vagy miért szereti őt Gillian, de most már az övé volt. Az asszonya, és egész életében óvni és

dédelgetni fogja.

Gillian megsimogatta a férfi mellkasát, ahogy közelebb fészkelődött hozzá, majd lehunyta a

szemét. Már az álom határán járt, amikor egy hirtelen gondolat kiragadta onnan.

– Brodick, mit mondjak holnap Laggan atyának?

Brodick a lehető legrészletesebben, minden érzéki szót felhasználva, ami csak eszébe jutott,

leírta, amit az imént csináltak, majd azt javasolta, hogy Gillian egyszerűen ismételje meg a

szavait az atyának.

Gillian kijelentette, hogy soha nem tenne ilyesmit, majd néhány percnyi töprengés után úgy

döntött, hogy semmit nem fog mondani.

– Nem akarom, hogy Laggan atya visszavonja az áldást – mondta ki hangosan aggodalmát.

Brodick nagyot ásított.

– Nem fogja megtenni.

290

Page 291: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Mondd meg neki!

– Rendben – egyezett bele a férfi. – De akkor neked is ki kell mondanod.

– Mit? – suttogta Gillian.

– Hogy szeretsz engem. Újra hallani akarom.

– Szeretlek.

Míg Gillian álomba merült, azt várta, hogy a férfi is kimondja, szereti őt.

H U S Z O N Ö T Ö D I K F E J E Z E T

Brodickot szeretni roppant kimerítő volt. Gillian nem aludt túl sokat aznap éjjel. Nem volt

hozzászokva, hogy férfival osztja meg az ágyát, különösen nem olyan nagydarab férfival, aki

elfoglalja az ágy nagyobbik felét. Valahányszor mozdulni akart, mindig beleütközött. Végül a

férfi egyik kemény combja alá szorulva aludt el.

Brodick nem volt hozzászokva, hogy ágyban aludjon, így neki is legalább akkora gondot

okozott aznap éjjel az alvás, mint Gilliannek. Az ágy túl puha volt, és ő jobban kedvelte a

talaj keménységét a szabad levegőn, ahol a csípős szél hűtötte testét, és a csillagokat

bámulhatta, míg csak el nem aludt. Nem akarta azonban magára hagyni Gilliant az első

éjszakán, így csak feküdt az ágyon, ki-be járkálva az álom kapuján. Két szunnyadás között

szeretkezett asszonyával. Igyekezett gyengéd lenni, mivel tudta, hogy az első alkalommal

fájdalmat okozott neki. Gillian először túl álmos volt, hogy visszautasítsa, később pedig

annyira elragadta a férfi érintésének varázsa, hogy nem törődött azzal, fáj-e vagy sem.

Úgy aludt, mint akit agyonvertek, amikor Brodick végül felkelt mellőle. Jócskán elkésett a

Ramsey-vel való találkozóról – a hajnal jött és régen tova is tűnt –, és miután homlokon

csókolta Gilliant, gondosan betakargatta, majd halkan elhagyta a kunyhót.

A gyakorlatozás rendben folyt annak ellenére, hogy Brodick remek hangulatban volt, és nem

igazán akart bárkinek is sérülést okozni. A legtöbb kárt Ramsey tette a MacPherson fiúkban,

ugyanakkor sikerült is lenyűgöznie őket szinte az első perctől fogva. Brodick véletlenül

könyökével eltörte az egyik MacPherson orrát, de rögtön helyre is igazította, mielőtt a harcos

lábra állhatott volna, és megnyugtatta, hogy ha vérzés eláll, jobb lesz az orra, mint újkorában.

Nem kért ugyan bocsánatot, de nagyon közel állt hozzá, és Brodick komolyan aggódni

kezdett, hogy a házasság máris puhánnyá tette.

291

Page 292: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey természetesen észrevette emelkedett hangulatát, és nem győzte ugratni barátját,

amiért elkésett, és szinte percenként ásítozott, míg végül Brodick komolyan fontolóra vette,

hogy eltöri Ramsey valamelyik csontját.

Amikor a gyakorlatozás megkezdődött, Proster, a kis csapat vezetője visszautasította, hogy

fegyvert viseljen urával szemben. Igazán tiszteletreméltó viselkedés volt, ugyanakkor

meglehetősen ostoba is, mert igaz, hogy a többi MacPhersonhoz képest Proster sokkal jobban

képzett volt, de Ramsey-nek a közelébe sem ért tudás dolgában. Miután Ramsey többször is a

földre küldte, a fiatal harcos önteltségének köpenye szakadozni kezdett. A többi ifjú mind a

kardjáért nyúlt, abban a reményben, hogy így előnybe kerülnek urukkal szemben, Proster

azonban még ekkor is makacsul visszautasította, hogy fegyvert rántson.

Bár igazából nem számított, hogy van-e nála kard vagy nincs. Brodick és Ramsey

villámgyorsan lefegyverezték mindegyik harcost, majd nekiláttak, hogy megtanítsák őket,

hogyan maradhatnak életben a csatatéren. Lecke volt ez a javából, méghozzá lecke az

alázatról, és mire a két uraság elhagyta a harcmezőt, a földön nyöszörgő katonák hevertek

szerteszét.

A két barát a tóhoz ballagott, hogy megmosakodjanak. Útközben elsétáltak Bridgid mellett. A

lány kurta biccentéssel üdvözölte urát, kedvesen rámosolygott Brodickra, jó napot kívánt

neki, majd felemelt fejjel továbbment.

– Hát ez meg mi volt? – csodálkozott Brodick. – Úgy látszott, mintha neheztelne rád.

– Ez enyhe kifejezés – nevetett Ramsey. – Rettenetesen dühös rám, de mivel én vagyok a

földesura, kénytelen visszafogni magát. Azt hiszem, pokoli lehet neki. Láttad, hogyan lángolt

a tekintete? Más ez a lány, mint a többi, nem igaz? A mosolyától a férfiembernek…

– Igen? – nógatta Brodick.

– Nem fontos.

– Akarod őt, igaz?

Ramsey-nek nem kellett megválogatnia szavait barátjával szemben, ezért nyíltan kimondta,

ami a szívén volt.

– Még szép, hogy akarom. A pokolba is, gyönyörű nő, és a legtöbb férfi szeretné az ágyába

vinni. Az isten óvja azt a férfit, aki végül megkapja őt, mert esküszöm, lesz vele gondja elég.

– Elmondod, mi történt?

– Zavarba hoztam Bridgidet – ismerte be sóhajtva Ramsey. – Az özvegy Marion szerette

volna megmelegíteni az ágyamat – magyarázta. – Bridgid bizonyára meglátta, hogy bemegy a

szobámba, és utána ment. Én mondom neked, Brodick, még soha nem láttam ilyen indulatokat

nőben. Bridgid felveszi veled a versenyt – tette hozzá. – Szegény Marion szeretett volna

292

Page 293: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

tapintatos lenni, és komoly erőfeszítéseket tett, hogy senki ne tudja meg, hogy az ágyamba

bújik. Erre bemasírozott Bridgid és olyan zenebonát rendezett, hogy pokoli zűrzavar tört ki.

Marion már levetkőzött, és az ágyban várt rám. Bridgidet mélységesen megdöbbentette,

ugyanakkor fel is háborította. Azt hitte, hogy Marionnak sikerült engem valahogy… lóvá

tennie. Abbahagynád a nevetést, hogy befejezhessem?

– Sajnálom – mondta Brodick, bár egyáltalán nem úgy hangzott, mintha valóban sajnálná. –

Mi történt aztán?

– Bridgid kiráncigálta Mariont az ágyból, az történt. Mire felértem az emeletre, Marion már

lefelé rohant a lépcsőn, és majdnem pucér volt. Szerencsére, a nagyterem majdnem üres volt.

Laggan atya is kidőlt addigra.

– És?

– Egyedül aludtam.

Brodick újra elnevette magát.

– Nem csoda, hogy ilyen paprikás hangulatban vagy ma.

– Ezzel nem vitatkozom – vont vállat Ramsey. – Bridgid azt hitte, hogy meg kellene

köszönnöm neki, amiért megmentett Mariontól.

– De te nem köszönted meg neki.

– Még szép, hogy nem.

– Elmagyaráztad neki, hogy te hívtad Mariont az ágyadba?

– Igen, de hiba volt. Azt hiszem, soha nem fogom megérteni a nőket – tette hozzá zord

hangon. – Esküszöm neked, Bridgid úgy nézett rám, mintha… megbántottam volna.

Fájdalmat okoztam neki, és én…

– És te?

Ramsey a fejét csóválta.

– Bridgid annyira ártatlan és naiv.

– De mégis szeretnéd az ágyadban látni, nem igaz?

– Nem viszek szüzet az ágyamba. Soha nem becsteleníteném meg Bridgidet ilyen módon.

– Akkor vedd el feleségül.

– Ez nem ilyen egyszerű, Brodick.

– Még mindig arra akarnak kényszeríteni, hogy vedd el az egyik MacPhersont?

– Meggan MacPhersont – pontosított Ramsey. – És még mindig gondolkodom rajta. Sok

problémát megoldanék vele, és nemzetségfőként meg kell tennem a kötelességem. Kell

nekem a földjük, és minden amit, a föld adhat, ráadásul békét akarok. Az egyetlen lehetséges

megoldásnak az tűnik, ha házasság által kapcsolom össze a két nemzetséget.

293

Page 294: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Milyen a nő?

– Csodálatra méltó. A legjobbat akarja a klánjának. Erős és makacs – tette hozzá. – De nincs

meg benne Bridgid…

– Mije?

– Tüze.

– Mikor döntesz?

– Hamarosan, de most már elég legyen rólam – jelentette ki, és figyelme olyan téma felé

fordult, amely szerinte sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. – Megmondta neked Gillian az

angolok neveit?

– Nem.

– Mi a fenéért nem?

– Elfelejtettem tőle megkérdezni –ismerte be Brodick zavartan.

Ramsey hitetlenkedve bámult rá pár másodpercig, majd felcsattant.

– Hogy az ördögbe tudtad elfelejteni?

– El voltam foglalva.

– Ugyan mivel? – kérdezte Ramsey, mielőtt rádöbbenhetett volna, hogy micsoda ostobaságot

kérdezett. Most ő hangzott olyan naivnak, mint Bridgid.

– Mégis, mit gondolsz, mi a fenét csináltam? – nézett rá Brodick.

– Amit én nem – felelte Ramsey vidáman.

Egy ideig némán sétáltak egymás mellett, mindketten saját gondolataikba merülve. Brodick

mindig nyíltan beszélhetett barátja előtt, de most mégis habozott, hogyan kérje a tanácsát.

– A házasság megváltoztatja az embert, igaz?

– Ezt Iaintől kellene megkérdezned, nem tőlem. Én még sohasem voltam házas.

– De te jobban kiigazodsz ezekben az ügyekben, mint én, és Iain különben sincs itt.

– A szív ügyeiben?

– Igen.

– Még csak egy napja vagy házas – mutatott rá Ramsey. – Mi aggaszt?

– Semmi sem aggaszt.

– Dehogynem. Mondd el nekem!

– Csak azt vettem észre, hogy…

– Mit? – türelmetlenkedett Ramsey.

– Hogy olyan… vidám vagyok, a fene vigye el!

Ramsey felnevetett, de Brodick egyáltalán nem értékelte barátja reakcióját.

– Figyelj, felejtsd el, amit mondtam. Soha nem beszéltem még ilyen…

294

Page 295: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem szoktál a gondolataidról vagy az érzéseidről beszélni. Nem kellett volna nevetnem.

Mondd el!

– Éppen most tettem meg – morogta Brodick. – Komolyan mondtam, olyan jókedvem van, az

isten legyen hozzám irgalmas.

– Ez valóban szokatlan – ismerte el Ramsey.

– Erről beszéltem. Még csak egy napja vagyok házas, de máris megváltoztam. Gillian teljesen

összezavar. Azt eddig is tudtam, hogy akarom őt, de arról fogalmam sem volt, hogy így elfog

a birtoklás vágya.

– Már a házasság előtt is birtokolni akartad.

– Igen, de most sokkal rosszabb a helyzet.

– Gillian a feleséged. Ez valószínűleg természetes dolog.

– Nem, ez több annál. Szeretném hazavinni őt és…

– Még nem viheted haza – vágott közbe Ramsey. – Segítenie kell nekem, hogy megtaláljam

azokat a gazembereket, akik meg akarták ölni az öcsém.

– Tudom, hogy itt van szükség rá, de akkor is haza akarom vinni, és ha tehetném, esküszöm,

lakat alatt tartanám – ismerte be fejét csóválva, hogy ilyen ostoba gondolatok foglalkoztatják.

– Mert biztonságban akarod tudni.

– Igen, és azért is, mert nem szeretem, ahogy a többi férfi…

– Bámulja? Gillian gyönyörű nő.

– Nem vagyok féltékeny fajta.

– Dehogynem!

– Teljesen kiforgatott magamból.

– Úgy beszélsz, mint az a férfi, aki szerelmes a feleségébe.

– A szerelmes férfiak gyengék.

– Csak akkor, ha előtte is gyengék voltak. Mielőtt szerelmesek lettek volna. Iain szereti a

feleségét. Őt gyengének mondanád?

– Nem, dehogyis.

– Akkor ő a legjobb példa, hogy a szerelem által nem lesz kevesebbé a férfi, mint előtte volt.

– De sebezhetővé teszi.

– Talán – egyezett bele Ramsey.

– És ha állandóan a szeretett nő körül forognak a gondolatai, akkor mégis elgyengül. Nem így

van?

– Megmondom én neked, hogy mi van – mosolygott Ramsey. – Szereted Gilliant, Brodick, és

ez az érzés halálra rémít.

295

Page 296: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A te orrodat kellett volna eltörnöm.

– Előbb szerezd meg a neveket, utána megpróbálkozhatsz vele. Biztos vagy benne, hogy

Gillian elárulja neked, kik ők?

– Természetesen. Gillian a feleségem, és azt teszi, amit mondok neki.

– Én nem egészen ezeket a szavakat használnám, amikor beszélek vele. Az asszonyok

általában nem szeretik, ha az uruk akarja megmondani, hogy mit csináljanak.

– Ismerem Gilliant- jelentette ki Brodick. – Nem fog visszautasítani. Napnyugtáig megtudom

tőle az angolok neveit.

H U S Z O N H A T O D I K F E J E Z E T

Senki nem volt jobban Brodicknál meglepve, amikor az ő édes, azt-teszi-amit-mondok

felesége nem volt hajlandó elárulni neki az angolok neveit.

Döbbenten vette tudomásul, hogy asszonya ellent mer mondani neki, és tehetetlenül állt a tény

előtt, nem tudva, hogy most mit tegyen. Gillian az asztalnál ült, két kezét az ölében nyugtatva,

és nyugodtan állta a férfi haragos tekintetét.

– Hogy érted azt, hogy nem? – akarta tudni Brodick.

– Elfelejtettél megcsókolni, amikor bejöttél. Azt hiszem, meg kell csókolnod, amikor

megjössz.

– Micsoda?

– Elfelejtettél megcsókolni.

– Ó, az ég szerelmére…

Talpra rántotta az asszonyt, kemény csókot nyomott az ajkára, majd visszaültette a székre.

– Meg fogod mondani nekem azoknak az angol gazembereknek a nevét!

– Igen – bólintott Gillian, majd pontosította válaszát. – A végén majd elárulom.

– Ez meg mit akar jelenteni?

Gillian nem válaszolt. Felkapta fésűjét, és végighúzta haján. A fenébe, nagyon csinos volt ma

este! Könnyű anyagból készült kék hálóing volt rajta, mely sejtetni engedte lágy vonalait.

Arca kipirult, szeme csillogott, és rózsaillata volt. Szinte ellenállhatatlan kísértést jelentett a

férfinak. Brodick az ágyra pillantott, majd vissza asszonyára, mielőtt rájött volna, merre is

tartanak gondolatai.

Jócskán benne jártak már az estében, és még mindig nem sikerült megtudnia tőle a neveket.

Igaz, nem is látta azóta Gilliant, hogy reggel magára hagyta, és egészen eddig túlságosan

296

Page 297: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

elfoglalt volt ahhoz, hogy egyáltalán gondoljon rá. Most azonban elszánta magát, hogy

megkapja, amit akar, mielőtt ágyba bújna asszonyával.

– Egy feleségnek meg kell tennie mindent, amit az ura parancsol neki – mondta ezért

határozott hangon.

Gilliannek ez egyáltalán nem tetszett.

– De nem ennek a feleségnek.

– A fene vigye el, Gillian, ne makacskodj itt nekem!

– Egy férj nem káromkodik a felesége jelenlétében.

– Ez a férj igen – csattant fel Brodick.

Az asszonynak ez sem volt kedvére való. Az asztalra dobta a fésűt, és a férfit nagy ívben

kikerülve az ágyhoz sétált. Lerúgta papucsát, és leült.

Ramsey-nek mégis igaza volt. Vannak feleségek, akik nem szeretik, ha az uruk parancsolgat

nekik, és Gillian szemmel láthatóan ebbe a kategóriába tartozott. Észrevette, hogy könnyek

remegnek az asszony szemében, és tudta, hogy megbántotta az érzéseit. A házasság sokkal

bonyolultabbnak bizonyult, mint várta.

– Ne tedd ezt!

– Mit ne tegyek?

– Ne sírj!

– Még csak nem is gondoltam rá – jelentette ki Gillian gőgösen. Felállt, elhúzta a takarót, és

lefeküdt.

Brodick elfújta a gyertyát, és el akarta oltani a tüzet a kandallóban, amikor Gillian megkérte,

hogy tegyen rá még egy hasábot.

– Meleg van itt.

– Fázom.

– Majd én megmelegítelek.

Amikor leült az ágy szélére, hogy levegye a csizmáját, Gillian az oldalára fordult, arccal a fal

felé.

– Megbántad, hogy elvettél? – kérdezte suttogva.

A kérdés váratlanul érte a férfit. Gillian nyilván bizonytalannak érezte a helyzetét, és Brodick

tudta, hogy ezért csakis ő a felelős, hiszen amióta csak találkoztak, úgy viselkedett vele, mint

valami morgó medve.

– Ezt még túl korai lenne megítélni – mondta rezzenetlen arccal.

Gillian nem értékelte a humorát.

– Megbántad?

297

Page 298: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick az asszony csípőjére tette a kezét, és kényszerítette, hogy felé forduljon.

– Nem tetszik, hogy ilyen makacs vagy, de boldog vagyok, hogy feleségül vettelek.

– Nem nézel ki túl boldognak.

– Visszautasítottál.

– És te nem szoktál hozzá, hogy bárki is dacoljon veled, igaz?

– Így igaz – vont vállat a férfi. – Nem szoktam hozzá.

– Brodick, mások előtt soha nem fogok vitatkozni veled, de amikor magunk közt vagyunk,

kimondom, amit gondolok.

A férfi gondolkodott egy percet, majd rábólintott.

– Történt ma valami, ami felizgatott? Amikor reggel itt hagytalak, még boldog voltál.

– Amikor itt hagytál, aludtam.

– Na igen, de az ajkadon boldog mosoly játszott – ugratta a férfi. – Kétség sem fér hozzá,

hogy rólam álmodtál.

– Ami azt illeti, meglehetősen bosszantó napom volt.

– Meséld el! – javasolta Brodick.

– Tényleg hallani akarod a panaszkodásomat? – csodálkozott Gillian.

A férfi bólintott, és Gilliannek nem is kellett több bátorítás. Felült és elsorolta, mi minden

történt aznap.

– Először is, Ramsey arra kényszerített, hogy egész délelőtt a nagyteremben üljek, és arcokat

bámuljak, majd amikor nem találtam meg köztük az árulót, végighurcolt a birtokon, hogy még

több embert nézzek meg. Annyira elfoglalt volt, hogy eszébe sem jutott Christennel beszélni –

tette hozzá. – Közben Brisbane azzal a hírrel tért vissza, hogy a nővérem nem gondolta meg

magát. Nem tudok tovább türelmes lenni, Brodick. Holnap délig adok időt Ramsey-nek, hogy

ideparancsolja Christent, és ha addig nem intézkedik, akkor magam veszem kezembe a

dolgokat.

Mély levegőt vett, mielőtt folytatta volna.

– Végül találkoztam Bridgiddel a tónál, de akkor már majdnem este volt, és neki is elkeserítő

híre volt számomra.

– Mi volt az?

– Megkérte egy barátját, hogy kövesse Brisbane-t oda, ahol Christen lakik, de a barátja nem

tért vissza a birtokra. Bridgid úgy véli, hogy egyszerűen megfeledkezett róla.

Brodick felállt, nagyot nyújtózott. Gillian figyelte, hogyan feszülnek meg az izmok a vállán,

és elállt a lélegzete a puszta test látványától. Aztán Brodick levette övét, majd a ruháit is, és

298

Page 299: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

az asszonynak minden gondolat kiröppent a fejéből. Csak az járt az eszében, hogy micsoda

gyönyörű ember az ura.

– Szóval arra gondoltál, ha tudnád, hol él Christen, egyszerűen elmennél hozzá?

Várt egy hosszú percet az asszony válaszára, majd megismételte a kérdést.

– Igen – nyögte ki Gillian kábultan. – Pontosan erre gondoltam.

– Christen már egy MacPherson és a Sinclairekhez tartozik.

– Erre én is rájöttem.

– Ramsey a földesura, és semmi szükség arra, hogy te is beleavatkozzál. Hagyd Ramsey-re a

dolgot. Megígérte, hogy maga elé hívatja.

Levette magát az ágyra, amely megroskadt súlya alatt. Bár gyűlölte beismerni, de teljesen

kimerült.

– Ramsey megígérte, hogy beszél vele ma, és nem tette meg.

Brodick nagyot ásított.

– Ramsey elfoglalt ember, Gillian.

– Tudom, hogy az. Az emberek állandóan a problémáikkal zaklatják, a nők egy pillanatra sem

hagyják magára. Mindenféle csip-csup dolgot találnak ki, hogy beszélhessenek vele. Ez

biztosan megőrjíti. De akkor is, megígérte, Brodick, és holnap délig beszélnie kell

Christennel.

Brodick nem akarta, hogy Gillian elhallgasson, mert szerette hallani a hangját.

– Mi történt még ma?

– Elbújtam Laggan atya elől – vallotta be az asszony. Brodick jót nevetett rajta, és Gillian

kénytelen volt várni, míg abbahagyja a nevetést, hogy megkérdezhesse. – Neked volt

alkalmad beszélni vele?

– Igen. A poklok kínjait szenvedte, olyan másnapos volt.

– Ramsey szándékosan itatta le, igaz?

– Laggan már amúgy is a legjobb úton járt, hogy lerészegedjen, Ramsey csak segített neki.

– Ez bűnös cselekedet – vélte Gillian. – Miért tette?

– Mert jó barátom, és tudta, hogy így vagy úgy, de az ágyamba viszlek.

Gillian a férfi vállára tette a kezét, és amikor észrevette, hogy milyen feszült, masszírozni

kezdte. Brodick felnyögött a váratlan élvezettől, ezért az asszony felhúzta hálóingét, ráült a

férfi csípőjére, és mindkét kezével gyúrni kezdte a kőkemény izmokat.

– A fenébe, ez jólesik!

Gillian érezte, hogy ellazul, és rájött, hogy azért, mert megosztotta a napját Brodickkal.

– Te mit csináltál ma?

299

Page 300: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hazamentem.

– De hisz azt mondtad, hogy a birtokod messze van innen.

– Keményen lovagoltam, de így is csak napnyugta után értem vissza.

– És mit csináltál otthon?

– Elsimítottam egy-két problémás ügyet.

Erről Gilliannek eszébe jutott még egy hír, amelyet meg akart osztani urával.

– Tudod, mit mesélt ma Bridgid?

– Mit?

– Egy nő megpróbált besurranni Ramsey szobájába… vagy legalábbis Bridgid azt hitte. Ezért

utánament. Az a bűnös asszony már levette a ruháit, és éppen arra készült, hogy… hiszen

tudod.

Brodick elvigyorodott.

– Nem, mondd el!

– Természetesen el akarta csábítani Ramsey-t. Bridgid persze kidobta a nőt, és hatalmas

patáliát csapott. Most pedig haragszik Ramsey-re, mert az nyíltan megmondta neki, hogy ő

hívta a nőt az ágyába. Bridgid már elhatározta, hogy kiköltözik a kastélyból, ha Ramsey

szobájában minden éjjel nők fognak parádézni.

– És hova fog menni?

– Ezt is megbeszéltük úton a kápolnába. Gyertyát akartunk gyújtani Gideon apjáért és

Ramsey lelki üdvéért is. Bridgid meg van győződve róla, hogy a legjobb úton halad a pokol

felé.

A lány combjaiból áradó forróság, amint az övéhez simult, egyre nehezebbé tette Brodicknak

a koncentrálást.

– Miért akartatok gyertyát gyújtani Gideon apjáért? Hiszen nem is ismeritek.

– Mert szegénynek rosszabbra fordult az állapota. Bridgid hallotta, amikor Faudron elmondta

Ramsey-nek, miért késlekedik Gideon visszatérni. Faudron és Anthony együtt látják el a

parancsnoki feladatokat, amíg Gideon vissza nem jön.

– Jó szíved van, kedvesem.

– Te nem gyújtanál gyertyát értem, ha meghalnék?

– Ne is mondj ilyesmit! Nem engedem, hogy meghalj – tört ki hevesen Brodickból.

Gillian lehajolt és megcsókolta a férfi vállát.

– Mondtam Bridgidnek, hogy jöjjön velem, és élhet a Buchananek között. Igyekezett elrejteni

a ijedtségét, de nyilvánvaló volt, hogy halálra rémült az ötlettől. Hát nem különös?

300

Page 301: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem lenne könnyű beilleszkedni neki. Ramsey úgy elkényezteti az embereit, mint a

csecsemőket. Én nem.

– Nekem nem lesz nehéz beilleszkednem.

– De igen, az lesz.

– Nem, mert ott leszel velem. Nem érdekel, hol élek, vagy hogy milyen körülmények között,

amíg mellettem vagy.

Brodick mély alázatot érzett a bizalom ilyen megnyilvánulása hallatán.

– Most, hogy megnősültem, változtatnom kell néhány dolgon – jelentette ki.

– Mint például?

– Valószínűleg szeretnél otthont magadnak.

– Miért, most nincs otthonod?

– Nincs.

– Akkor hol alszol? – kérdezte Gillian, és igyekezett titkolni elképedését.

– A földön. Jobban kedvelem, mint a puha ágyat.

– De mit csinálsz, amikor esik az eső?

Az asszony hangja feszült volt, és Brodick tudta, hogy nehezére esik izgatottságát palástolni.

Keze már nem masszírozta a vállát, hanem ütögette.

– Vizes leszek.

Gillian magában imádkozni kezdett. Bárcsak tréfálna a férfi!

– És mi van az embereiddel? Ők is a szabadban alszanak?

– Néhányan igen, de a házasok férfiak ehhez hasonló kunyhókban laknak asszonyaikkal.

– És a földesuruk miért nem?

– Nem volt rá szükségem.

– De most már van. Nem akarok a szabadban aludni.

– Velem fogsz aludni.

– Igen, de otthont akarok magamnak.

– Olyat, mint Ramsey-é?

– Nem – tiltakozott. – Nem kell olyan hatalmas. Egy kis kunyhó is megteszi. Olyan, mint ez.

Abbahagyta a férfi vállának masszírozását, és ujját végighúzta egy félhold alakú sebhelyen a

jobb váll alatt.

– Ezt hogyan szerezted?

– Már nem emlékszem. Nagyon régen történt.

301

Page 302: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Biztos nagyon fájt – mondta az asszony, és megcsókolta a cakkos szélű heget. Észrevette,

hogy ura izmai megfeszülnek, erre újra megcsókolta a sebhelyet, majd kinyújtózott rajta, és

fejét a férfi vállára fektette.

– Gillian, megölsz – nyögött fel Brodick.

– Annyira nehéz vagyok?

– Nem arra céloztam. Ha nem hagyod abba a fészkelődést, újra szerelmeskedni fogok veled,

pedig tudom, hogy most nagyon érzékeny vagy.

A férfi testéből áradó hő felmelegítette Gilliant.

– Nem vagyok annyira érzékeny – suttogta. – És tegnap éjjel egyáltalán nem izgattad magad

miatta.

– Ezek szerint emlékszel? Azt hittem, átaludtad az egészet.

Gillian tudta, hogy a férfi csak tréfálkozik vele.

– Igen, valóban átaludtam. Biztosan csak egy álom volt, amitől sikoltoznom kellett.

– Ó igen, tényleg sikoltoztál – mosolygott Brodick az emléken. – Lángra lobbantottam a

véred, igaz?

– Honnan tudhatnám? Hisz aludtam.

Gillian megsimogatta a férfi karját, élvezve az érintést.

– Annyira kemény vagy – súgta.

Sokkal inkább, mint Gillian gondolta volna. Brodick kemény volt a vágytól, de nagyon

tetszett neki az asszony merészsége és kíváncsisága.

– Brodick!

– Igen?

– Lehetne… ha nem vagy túl fáradt, és nem akarsz megmozdulni… lehetne…

– Mit szeretnél?

Gillian nagy nehezen összeszedte bátorságát, és kibökte.

– Szerelmeskedhetnék veled?

– De nekem nem kell megmozdulnom?

– Nem – biztosította az asszony.

– Édesem – nevetett Brodick. – A mozgás ebben az esetben elengedhetetlen követelmény.

Gillian simogatni kezdte az izmos hátat, majd keze és szája egyre lejjebb kalandozott. Szerette

volna minden porcikáját megcsókolni.

– Gillian – kezdte Brodick nyersen.

– Csitt! – súgta az asszony. – Ezúttal én szerelmeskedem veled. Azt mondtad, lehet.

– Lehet egy javaslatom?

302

Page 303: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Mi lenne az?

– Sokkal jobban fog menni, ha megengeded, hogy megforduljak.

Brodick a hátára fordult, magához húzta asszonyát, és mohón megcsókolta, közben

megoldotta hálóingének szalagjait, és figyelte, hogy pirul el az asszony, miközben lehúzza

róla az inget.

– Gyönyörű vagy – suttogta, és újra megcsókolta.

Vége volt a tréfálkozásnak, helyét a szenvedély vette át. Gillian egyre követelőzőbbé vált,

amint ott reszketett a férfi karjában. Brodick finoman hatolt belé, tökéletesen kitöltötte, és az

élmény olyan erős, olyan gyönyörteli volt, hogy hangosan felnyögött.

– Uramisten, nagyon finom vagy.

És akkor mozogni kezdett benne, szándékolt lassúsággal, míg az asszony magánkívül nem

vonaglott rajta. Az élmény magával sodorta, és amikor érezte, hogy az asszony teste

megfeszül, és hallotta, hogy a nevét sikoltja, maga is belezuhant a gyönyör mélységes kútjába.

Hosszú percekig feküdt mozdulatlanul zihálva, és arra várva, hogy dübörgő szíve

visszataláljon az eredeti ritmusába.

– Teljesen kimerítesz – szólalt meg Brodick rekedtes hangon, és az oldalára fordult, magával

húzva asszonyát is. Gillian háta most a mellkasának simult, és izgalmas feneke az ágyékához

nyomódott. Szeretkezésül illata még ott lebegett a levegőben. A kunyhóban egy hang sem

hallatszott a kandallóban égő fahasábok ropogásán és Gillian sóhajain kívül.

– Fogalmam sem volt, hogy ennyire fogom ezt szeretni.

– Én tudtam. Már az első alkalommal, amikor megcsókoltalak. Éreztem benned a szenvedélyt.

Tudtam, hogy vad leszel az ágyban, és igazam volt.

– Azért, mert szeretlek. Nem hiszem, hogy ilyen… szabadon tudnék viselkedni más férfival

is.

– Ezt soha nem is fogod megtudni – mondta sötéten Brodick. – Soha nem érhet hozzád másik

férfi.

– Nem akarok másik férfit magamnak – sietett megnyugtatni az urát Gillian, mielőtt az jobban

dühbe lovalhatta volna magát. – Csak téged akarlak. Szeretlek, és mindig szeretni foglak.

Az asszony lelkes szavai nagy elégedettséggel töltötték el Brodickot. Felemelte az asszony

kezét, és megcsókolta a csuklóját.

– Még mindig fáj? – nézett a csúf sebhelyre.

– Nem – felelte Gillian, és megpróbálta elhúzni a kezét. – De nem szép látvány.

Brodick most a fülét csókolgatta.

– Nincs rajtad olyan pont, ami ne lenne szép látvány.

303

Page 304: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Azzal nekilátott, hogy minden karcolást megcsókoljon az asszony karján, és mire a könyökéig

ért, Gillian már egész testében reszketett.

Gillian már az álom határán járt, amikor Brodick megbökte.

– Bízol bennem?

– Tudod, hogy igen.

– Akkor áruld el az angolok neveit!

Az asszony egyből éber lett. Megfordult a férfi karjában, hogy a szemébe tudjon nézni.

– Előbb szeretném, ha megígérnél valamit.

– Mit?

Gillian felült, a takarót maga köré tekerte, és a falnak dőlt.

– Tudod, hogy vissza kell térnem Angliába. Ezt már azelőtt is tudtad, hogy feleségül vettél,

igaz?

A férfi tudta, merre tart, és arca elkomorult.

– Igen – bólintott. – Tudtam, hogy vissza akarsz menni Angliába.

– Elárulom neked a neveket, ha megígéred, hogy te, Iain és Ramsey nem indítotok addig

bosszúhadjáratot, amíg el nem végzem a vállalt feladatom, és biztonságban nem tudom

Morgan bácsikámat. Te mindig megtartod a szavad, Brodick. Ígérd meg nekem!

– Gillian, nem engedhetem meg, hogy visszamenj. Csapdába sétálsz, és ez a csapda halálos.

Nem engedhetem meg…

– Nem állíthatsz meg.

– De igen. – A férfi hangja most már dühösen csengett. Ő is felült, és durván magához

szorította.

– Mennem kell.

– Nem.

– Brodick, Morgan bácsi most már a te bácsikád is, és kötelességed a biztonságáról

gondoskodni.

– Megtalálom neked, Gillian, és vigyázni fogok rá, hogy ne érje bántódás.

Az asszony megrázta a fejét.

– Te nem tudod, hogy hol keresd. Vissza kell mennem, és befejeznem, amit elkezdtem.

Brodick megpróbált józan érvekkel előhozakodni.

– Azt mondtad, hogy a gazember azt akarja, a király dobozával és a nővéreddel együtt térj

vissza hozzá. Márpedig te üres kézzel mész. Mégis, hogyan akarod így megmenteni a

bácsikádat?

304

Page 305: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A bárót mindennél jobban izgatja, hogy a kezébe kaparintsa a kincses ládikót. Megpróbálom

meggyőzni, hogy a nővérem halott.

– De nincs nálad a doboz, ugye? És azt sem tudod, hogy a pokolban keresd, emlékszel?

– Abban reménykedem, hogy a nővérem tudni fogja.

– És ha ő sem emlékszik?

– Nem tudom – kiáltott fel Gillian. – Vissza kell mennem. A bácsikám élete forog kockán.

Miért nem vagy képes megérteni?

– Nem engedem, hogy ilyen veszélynek tedd ki magad. Ha bármi történik veled… – A férfi

hangja megremegett, és nem tudta folytatni. Még gondolni sem tudott arra remegés nélkül,

hogy Gillian megsebesülhet. – Nem örülnék neki – morogta.

– Ígérd meg, Brodick!

– Nem!

– Gondolkodj ésszerűen! – kérte.

– Én ésszerűen gondolkodom. Te vagy az, aki nem.

– De hiszen tudtad… mielőtt elvettél feleségül… tudtad, hogy mit kell tennem.

– Gillian, azóta minden megváltozott.

Az asszony más taktikával próbálkozott.

– Te majd megvédesz engem. Meg tudsz védeni, nem igaz? – A férfi nem válaszolt. – Ha te,

és Ramsey meg Iain velem jöttök, biztonságban leszek. Ha megtaláltad a bácsikámat, utána

bosszút állhattok… de előbb semmiképp.

– Szóval, az a terved, hogy egyedül sétálsz be a sátán barlangjába? Nem vagy eszednél, ha azt

hiszed, hogy…

– Te biztonságossá teheted számomra.

Az asszony nem fogja megadni magát, gondolta Brodick, és neki kellenek azok a nevek.

– Rendben – egyezett bele végül, de mielőtt Gillian örülhetett volna az ígéretnek, a férfi

folytatta. – Ha a nővérednél van a doboz, vagy tudja, hogy hol van, és lesz a kezedben valami,

amivel üzletelhetsz, és pontosan azt teszed, amit mondok, akkor megengedem, hogy velünk

gyere.

– És vártok addig a bosszúval, amíg a bácsikám biztonságban nem lesz?

– Igen, a szavamat adom.

Gillian annyira örült, hogy megcsókolta urát.

– Köszönöm.

– Esküszöm az élő istenre, Gillian, ha valami bajod történik, azt én nem élem túl.

– Te majd megvédesz.

305

Page 306: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Az ég legyen hozzá irgalmas, hiszen máris megbánta, hogy a szavát adta. Hogy az ördögbe

engedhetné Gilliant azoknak a gazembereknek még a közelébe is?

Az asszony a vállára hajtotta a fejét.

– Hárman vannak – suttogta, és érezte, hogy a férfi teste megfeszül válaszul. – Mind a hárman

bárók, és János király jó barátai. Amikor még gyerekek voltak, a bolondozásuk szórakoztatta.

Lockmiere-i Alford báró a leghatalmasabb közülük. Ő a király tanácsadója. Morgan bácsi

elmondta, hogy ő volt az, aki Ariannát bemutatta Jánosnak, és ezért János mindig megvédi.

Nagyon ravasznak és óvatosnak kell lenned, Brodick. A király nem fog törődni vele, mik az

indokaid, ha ártani próbálsz Alfordnak.

– Alford az, aki megölte az apádat és igényt támasztott a birtokaidra?

– Igen. Vörös Alfordnak is hívják a haja színe és az indulatossága miatt. Ő egyezett meg a

felföldivel, de a másik kettő is segített neki. Hugh Barlowe és Kopasz Edwin mindig ott

vannak és lesik Alford parancsait. Mindkettőjük birtoka határos Alfordéval.

– Alford most hol van?

– Rám vár Dunhanshire-ben.

– Gondolod, hogy a bácsikád is ott van?

– Nem tudom.

– Számolnod kell azzal a lehetőséggel is, hogy Alford már megölte a bácsikádat.

– Nem. Nagyon jól ismerem Alfordot. Tudom, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül megtette

volna, és azt is hallottam, amikor büszkén kijelentette, hogy ő soha nem tartja meg a szavát,

de kénytelen életben tartani a bácsikámat, ha azt akarja, hogy együttműködjek vele. Alford

tisztában van vele, hogy nem kapja meg addig a dobozt, amíg nem látom a bácsikámat…

méghozzá jó egészségben.

– És akkor mindkettőtöket megpróbál majd megölni.

– De te ezt nem fogod megengedni.

– Úgy van – bólintott Brodick. – Veszélyes játékba kezdtél, Gillian, és én megígértem, hogy

velünk jöhetsz, ha van mivel kereskedned.

– Magaddal viszel – jelentette ki Gillian. – Dobozzal vagy doboz nélkül.

Brodick nem mondott se igent, se nemet. A következő órában részletesen kifaggatta Gilliant

Morgan bácsi birtokáról és Dunhanshire-ről, majd amikor végre kielégítette kíváncsiságát, az

Alford alá katonákról kezdte kérdezgetni.

Éjfél is elmúlt, mire végre aludni engedte asszonyát. Gillian a férfin elnyújtózva aludt el, két

karjának teljes biztonságában.

306

Page 307: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Brodick még ébren maradt, terveket szőve, és amikor végül elaludt, arról álmodott, hogy

megöli azt az embert, aki bántalmazni merészelte Gilliant.

Igen, a bosszúról álmodott.

H U S Z O N H E T E D I K F E J E Z E T

Gillian belefáradt a várakozásba. Nővére nem akart észre térni. Ramsey-re is haragudott, mert

még mindig nem tartotta be ígéretét, hogy beszél Christennel. Hiába fenyegette meg, hogy

aznap délig kap időt, mielőtt Gillian kezébe venné a dolgokat, eljött a dél, majd el is múlt, és

még mindig nem történt semmi az ügyben. Az egyik szolgáló elmondta Gilliannek, hogy

Ramsey és Brodick korán reggel ellovagoltak egy kisebb csapat katonával, de azt már nem

tudta megmondani, hogy hová mentek, vagy mikor szándékoznak visszatérni.

Végül úgy döntött, hogy megkeresi Brisbane-t, és rákényszeríti, hogy segítsen neki. Ezzel a

szándékkal állt fel az asztaltól, amikor Bridgid robbant be a nagyterembe. Kezében két íjat

hozott a hozzá való nyílvesszőkkel. Egy pillanatra megtorpant, hogy rámosolyogjon az őrt

álló harcosokra, majd Gillianhez sietett.

– Lemegyünk a tóra úszni? – kérdezte nagy hangon.

– Nem akarok…

– Dehogynem akarsz – súgta oda neki, majd alig észrevehetően a őrök felé intett. – Tégy úgy,

ahogy mondtam.

– Szívesen úsznék egyet – jelentette ki Gillian szinte kiáltva.

Bridgid szeme jókedvűen csillogott.

– Hoztam íjat és nyilakat mindkettőnknek. Ha elég gyorsak és ügyesek leszünk, akkor ma este

nyulat vacsorázunk.

Gillian a vállára akasztotta az íjat, és a tegezt cipelve Bridgid után sietett. Az éléskamrán

keresztül távoztak, és a következő percben már kint is voltak az udvaron.

Amikor a fák fedezékébe értek, Bridgid izgatottan fogta meg Gillian kezét.

– Tudom, hol lakik Christen. Anthony mégsem felejtette el. Követte Brisbane-t tegnap

délelőtt, ahogy megígérte, de aztán parancsot kapott, hogy váltsa fel az egyik határmenti őrt,

és így csak sötétedés után ért vissza a birtokra. Persze akkor már túl késő volt. Még

bocsánatot is kért – tette hozzá. – Olyan kedves ember!

– Igen, az – helyeselt Gillian. – Elviszel most Christenhez?

307

Page 308: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Még szép, hogy elviszlek, de lassabban, Gillian. Az embereknek fel fog tűnni, ha futsz.

Anthony elrejtett két lovat a tó mellett, és ha a szerencse a mi oldalunkon áll, akkor

hamarosan útnak indulhatunk. De senkinek nem mondhatod el, hová megyünk! Anthony

megígértette velem, senkinek nem árulom el, hogy segített nekem.

– Nem mondom el senkinek – ígérte Gillian. – Nem szeretném, ha a jóságáért bajba kerülne.

– Nem hiszem, hogy bárki is odafigyelne ránk. Ez a tökéletes alkalom. Brodick és Ramsey a

nyugati határra lovagoltak, hogy elrendezzenek valami galibát.

– Gondolod, Ramsey haragudni fog, amiért nem vártam meg, hogy ő beszéljen előbb

Christennel?

– Valószínűleg, de ha így is lesz, akkor is Brodickkal fogja megbeszélni, nem veled. Soha

nem engedné meg magának, hogy dühösnek lásd.

– Aggódom miattad. Nem szeretném, ha bajba kerülnél.

– Akkor siessünk, hogy még azelőtt visszaérjünk, mielőtt bárki is felfedezné, hogy elmentünk.

Egyébként én jobban aggódnék az urad haragja miatt, ha a helyedben lennék. Brodick messze

földön híres a vad természetéről.

– Nem fog rám haragudni. Mondtam neki, hogy a kezembe veszem az ügyet, ha Ramsey nem

tartja be a nekem tett ígéretét. És nem tartotta meg – mondta hevesen.

– Meg fogja – védte urát Bridgid. – Ramsey mindig a szavának áll.

– Nem tudom, mit tennék nélküled. Már arra is gondoltam, hogy bezörgetek minden ajtón,

amíg valaki el nem árulja, hol lakik Christen.

Bridgid felemelte az egyik fa ágát, hogy Gillian átbújhasson alatta.

– Soha nem találtad volna meg. Meglehetősen különös. A nővéred nagyon messze lakik

innen, fent északon. Soha nem jártam arra, de Anthony biztosított, hogy az is a MacPherson

birtokhoz tartozik.

– Azt is elmondta, hogy mennyi idő alatt érünk oda?

– Igen, délutánra ott vagyunk.

Végre megtalálták a lovakat, amelyeket Anthony rejtett el nekik.

– A szürke a tied – döntötte el Bridgid, miközben odafutott a gesztenyebarna hátashoz és

felmászott a nyergébe.

Gillian csak egy pillantást vetett a gyönyörű paripákra és a díszes nyergekre, majd

hitetlenkedve megcsóválta a fejét.

– Ramsey lovait vette kölcsön?

– Ramsey-nek nem fognak hiányozni.

– De olyan csodaszép lovak, és ha bármi történik velük…

308

Page 309: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Abbahagynád az aggodalmaskodást?

Gillian túl közel került ahhoz, hogy megtalálja a nővérét, így esze ágában sem volt

meggondolnia magát.

– Gondolj arra, hogy már csak egy kis idő, és végre újra találkozhatsz a nővéreddel.

Gilliant hirtelen izgalom fogta el. A tegezt átvetve vállán, a nyeregbe szökkent, és igyekezett

kényelmesen elhelyezkedni, ami nem is bizonyult könnyű dolognak. A nyereg vékony

falemezből készült, melyet széles bőrcsíkokkal vontak be. Kemény és merev volt, de puhán

simult bőréhez. Mivel eredetileg férfiaknak tervezték, ezért Gillian Bridgidhez hasonlóan férfi

módra ült a nyeregben, és miután eligazgatta a ruháját a térdén, megfogta a kantárt és követte

barátnőjét a völgybe.

Mindketten észrevették Prostert, amint átvágtak a mezőn, és Gillian úgy vélte, a férfi őket

figyeli, de Bridgid szerint észre sem vette őket.

Gyönyörű nap volt, igazán lovaglásra való. Az ég tiszta volt, a nap perzselt, és a levegőben a

nyár lehelete érzett. Keresztülvágtak egy réti boglárkáktól aranyló mezőn, majd néhány

perccel később felkapaszkodtak egy dombra. Amikor felértek a dombtetőre, Gillian

megfordult a nyeregben. Az elétáruló látvány olyan szemgyönyörködtető volt, hogy az jutott

eszébe, a mennyország sem lehet ennél szebb.

Egy keskeny völgyszorosban folytatták útjukat, amely kanyargó vízmosáshoz vezetett, hogy

végül egy sűrű erdőben kössenek ki. Minél beljebb jutottak a vad rengetegbe, Bridgid annál

idegesebben viselkedett. Folyton hátranézegetett, hogy nem követik-e őket.

Gillian is aggódni kezdett. Kíváncsi lett volna, hogy Christen és a férje miért szigetelték el

magukat szándékosan a többi MacPhersontól. Ennek semmi értelme, döntötte el magában,

hiszen mindenki tudja, hogy az ellenséges klánokkal és a rablókkal szemben biztonságot

jelent a közösség védelme. Nem, ennek valóban nincs így értelme.

Bridgid fejében ugyanez járt.

– Nem tetszik ez nekem – suttogta, mintha attól félt volna, hogy valaki meghallja. A kantárt

megrántva megállította a lovat, és megvárta, hogy Gillian beérje. – Nem tetszik ez nekem –

ismételte meg.

–Talán rossz irányba kanyarodtunk.

– Nem hiszem. Az eszembe véstem Anthony utasításait, és bizonyos vagyok benne, hogy jó

felé jöttünk. Nagyon részletesen leírta, merre kell menni, de lehet, hogy nem…

– Valami nincs rendben – vitatkozott Gillian. – Ez nem lehet a helyes út. Bridgid, észrevetted,

hogy milyen csend van itt? Mintha az összes madár itt hagyta volna az erdőt.

309

Page 310: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Tényleg nagy itt a csend. Valami kellemetlen érzés fogott el. Azt hiszem, jobb lenne, ha

visszafordulnánk és hazamennénk.

– Szerintem is azt kellene tennünk – helyeselt gyorsan Gillian. – Majdnem egész délután

lovagoltunk. Eddigre már meg kellett volna találnunk Christen kunyhóját.

– Ha sietünk, napnyugtára hazaérhetünk. Nagyon csalódott vagy? Tudom, mennyire szerettél

volna találkozni a nővéreddel.

– Semmi baj. Csak szeretnék kijutni innen. Úgy érzem magam, mintha bezárulna körülöttem

az erdő.

Az ösztönünk azt súgta, hogy siessenek, és mindketten beismerték, hogy meggondolatlanság

volt majdnem fegyvertelenül és kíséret nélkül bemerészkedni a vadonba.

Mivel az ösvény túl keskeny volt ahhoz, hogy megforduljanak, szélesebbet kellett keresniük.

Gillian vette át a vezetést. Keresztül verekedte magát a sűrű bozótoson, és átugratott egy

keskeny patakon, amikor meghallotta a kiáltást. A hang felé fordulva látta, hogy egy harcos

száguld feléjük az emelkedőn. A nap fényétől elvakítva hunyorgott. Ki tudta venni a

MacPherson plédet, de nem látta a férfi arcát.

Bridgid mellé lovagolt, kezét a szeme elé emelte.

– Ez Proster! – kiáltott fel. – Biztosan követett minket.

– Az ég szerelmére, mit csinál? – döbbent meg Gillian, amikor látta, hogy a férfi lekapja

válláról az íját, és nyílvessző után nyúl, miközben tekintetét egyetlen pillanatra sem veszi le a

mögöttük levő fákról.

Az orvtámadás teljesen váratlanul érte őket. Gillian sivító hangot hallott maga mögül, és

amikor megfordult, egy nyílvessző szelte a levegőt pontosan az arca előtt.

Aztán még több nyíl röppent. Gillian lova vágtázni kezdett, követve Bridgid erős kancáját a

patak partján. Gillian arra gondolt, hogy ketten együtt könnyebb célpontot nyújtanak, ezért

elszakadt barátnőjétől, de rákiáltott, hogy Proster felé igyekezzen.

Egy röpke pillanatig azt hitte, sikerül bejutnia a fák fedezékébe. Ráfeküdt a szürkére, térdét

felhúzta és fejét mélyen a ló sörényéhez hajtotta, hogy minél kisebb célpontot nyújtson. És

ekkor találta el a nyíl.

Akkora sebességgel és erővel vágódott be a vessző, hogy a hegye átfúrta a bőrét, az izmokat

és beleállt a nyeregbe. Halkan felkiáltott, ösztönösen próbálta félresöpörni a rátörő fehéren

izzó fájdalmat, de amikor a nyílhoz ért, és lábát kínzó nyilallás hasította ketté, rádöbbent,

hogy oda van szögezve a nyereghez.

Hirtelen rettenetes düh fogta el, és meg akart fordulni, hogy a támadóik szemébe nézzen,

amikor meghallotta Bridgid fülsiketítő sikolyát. Gillian megpördült, látta, hogy Bridgid lova

310

Page 311: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

megbotlik és lerogy, ledobva lovasát. A sikoly elhallgatott, és a lány mozdulatlanul hevert a

földön.

– Nem! – sikoltotta Gillian, és gyorsan arrafelé ösztökélte saját hátasát.

Bridgid nyílvesszői szétszóródtak a földön, és csak ekkor jutott eszébe Gilliannek, hogy nem

teljesen védtelen. Megragadta az egyik nyílvesszőt és az idegre helyezte. A fák közül egy férfi

tört elő és felé hajszolta a lovát, de a másik irányból Proster vágtázott felé. Rákiáltott a lányra,

hogy menjen az útjából, miközben előkapott egy nyilat, célzott és lőtt. A következő

másodpercben vérfagyasztó sikoly hallatszott, és a férfi a földre bukott, hasából nyílvessző

állt ki. Tovább sikoltozott, miközben kínlódva vonaglott a földön, majd a kiáltásokból

halálhörgés lett.

Ekkor a másik támadó rontott Gillianre. Proster másik nyílvesszőt kapott elő. Egy pillanatig

habozott, mert felismerte a támadót, de végül útjára bocsátotta a nyilat. Ellenfele hirtelen

lekushadt a nyeregben, így a fiatalember nyílvesszője elvétette a célt. Kétségbeesetten kutatott

másik után, miközben a ló vadul vágtatott felé. Erre ledobta az íját, és próbálta kihúzni kardját

a hüvelyéből.

Ahogy a távolság csökkent köztük, a támadó figyelme kizárólag Prosterre irányult, így Gillian

megragadta a lehetőséget. Felemelte az íját, gyors imát mormolt maga elé, majd lőtt. Pontosan

célzott. A nyílvessző egyenesen a férfi homlokába fúródott, és kivetette a nyeregből. Azonnal

meghalt.

Gillian rémülten zihált, majd öklendezni kezdett. Íját ledobta a földre, és zokogásban tört ki.

Az isten legyen irgalmas hozzá! Hiszen éppen most ölt meg egy embert, és még fohászkodott

is, hogy sikerüljön. Tudta, hogy nem volt választása. Az életük forgott kockán, de az igazság

nem enyhítette kínjait.

Mély levegőt vett, és igyekezett összeszedni magát. Most nincs idő arra, hogy összeomoljon,

mondogatta magának, miközben letörölte könnyeit. Bridgid megsérült és szüksége van a

segítségére.

Proster érte el először barátnőjét. A karjába vette Bridgidet, de a lány feje hátracsuklott, és

meg sem moccant. Homlokáról vér csöpögött.

Bár hallotta, hogy Bridgid felnyög, mégis felkiáltott.

– Lélegzik?

– Igen – felelte Proster. – Beverte a fejét egy kőbe, attól ájult el.

Bridgid újra felnyögött, majd lassan kinyitotta a szemét. Gillian sírva fakadt

megkönnyebbülésében.

– Köszönöm, istenem! – suttogta. – Jól vagy, Bridgid? Nem tört el semmid?

311

Page 312: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A kábult lánynak beletelt egy percébe, mire felfogta a kérdést.

– Azt hiszem, igen – mondta halkan, és kezét a homlokára tette. A fájdalomtól elfintorodott,

keze megremegett, mire hagyta lehullani az ölébe. Ekkor vette észre a vért az ujjain. Proster

felé fordult, és felnézett a férfira.

– Proster, ezek szerint megmentettél minket?

– Úgy néz ki – mosolygott rá a fiatalember.

– Követtél minket?

– Igen – ismerte be Proster. – Láttam, amikor átlovagoltatok a réten, és kíváncsi voltam, hová

mentek. Aztán északra fordultatok, ami még jobban megzavart. Vártam, hogy visszagyertek,

és amikor nem jöttetek, elhatároztam, hogy utánatok jövök.

– Hála istennek, hogy így tettél – mondta Gillian. – Kik voltak ezek? Felismerted őket

– Igen – válaszolt Proster, és hangja nagyon komoly volt. – Az egyik Durston volt, és Faudron

a másik. Mindketten Sinclairek.

– Faudron? – kiáltott fel Bridgid. – De hiszen ő urunk egyik parancsnoka.

– Már nem – mondta nyersen Proster. – Lady Gillian megölte.

– Többen is voltak? – kérdezte Bridgid, majd mielőtt a férfi válaszolhatott volna, folytatta is.

– Visszajöhetnek…

– Csak ketten voltak.

– Biztos vagy benne? – kételkedett Bridgid. – Ha többen voltak…

– Nem voltak – nyugtatta meg Proster. – Orvtámadás volt, és a célpontja Lady Buchanan volt.

– Ezt meg honnan tudod? – csodálkozott Bridgid.

– Mert az összes nyíl őt vette célba – magyarázta türelmesen a férfi. – Meg akarták ölni önt,

asszonyom – tette hozzá. – És ha Bridgid látta volna az arcukat, akkor őt is megölik. Biztosra

veszem, hogy úgy vélték, nem kell kettőnél több ember egy nő megöléséhez. A meglepetés

ereje is őket segítette.

– De miért akarták volna megölni?

– Ön tudja miért, asszonyom? – fordult Gillianhez Proster.

Gillian nem habozott a válasszal.

– Igen, tudom, de nem beszélhetek Ramsey vagy Brodick engedélye nélkül.

– Ez az egész az én hibám – sopánkodott Bridgid. – Ezt Ramsey-nek is el fogom mondani.

Nem kellett volna…

– Nem – szakította félbe Gillian. – Sokkal inkább az én hibám. Én akartam a kezembe venni a

dolgokat. Bridgid, megölhettek volna téged meg Prostert is.

312

Page 313: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian hangja megremegett, mire mély levegőt vett, hogy megnyugtassa magát.

Legszívesebben sírva fakadt volna. Combjában a fájdalom szinte elviselhetetlenné vált, és a

gyomra is egyre jobban háborgott.

Proster segített Bridgidnek felállni, majd felpattant a lova hátára. Bridgid hátasát akarta

megkeresni, de Gillian suttogása megállította.

– Segítségre van szükségem.

– A veszély már elmúlt. Ne aggódj! – nyugtatta meg Bridgid.

Gillian megrázta a fejét. Proster akkor látta meg a nyeregből kiálló nyílvesszőt, amikor

közelebb lovagolt, és gondolkodás nélkül érte nyúlt, hogy kirántsa.

– Ne nyúlj hozzá! – sikoltott fel Gillian.

Csak ekkor vette észre a férfi Bridgiddel együtt, hogy a fiatalasszony lábán csorgó vért.

Brodick rémülten bámult rá.

– Istenem, Gillian, szörnyű fájdalmaid lehetnek!

– Nem olyan szörnyű, ha nem mozgatom, de segítségre van szükségem, hogy kiszedjem.

Proster leugrott a lóról, és odasietett hozzá. Óvatosan félrehúzta Gillian szoknyáját.

– Nem látom a hegyét. Mélyen lehet. Átment a bőrön, és a fában állt meg. Ez fájni fog,

asszonyom – tette hozzá és próbál fogást keresni a nyílvesszőn kezét a nyereg és a

fiatalasszony combja közé csúsztatva.

A vértől iszamós lett a keze, és kétszer is lecsúszott a nyílról. Amikor harmadszor is

megpróbálta, Gillian felkiáltott a fájdalomtól, és ekkor a férfi feladta. Úgy érezte, nem

kínozhatja tovább.

– Segítség nélkül nem tudom kihúzni.

– Én segíthetnék – ajánlkozott Bridgid. Felnyúlt és megfogta barátnője kezét, hogy

megnyugtassa.

– Ehhez több erő kell, mint ami neked van – rázta meg a fejét Proster. – Magam sem tudom,

hogy mit tegyek.

– Akkor sem olyan szörnyű a helyzet – igyekezett bátorságot önteni barátnőjébe Bridgid. – A

nyílvessző nem ért csontot. Úgy néz ki, éppen csak belekapott a bőrödbe.

– De nagyon szorosan beágyazódott a nyeregbe – mutatott rá Proster.

– Talán, ha levennénk a nyerget… – próbálkozott Bridgid.

– Édes istenem, azt ne! – kiáltott fel Gillian.

– Ha levennénk a nyerget, csak még mélyebbre húznánk vele a nyilat.

– Én itt maradok – mondta Gillian. – Te és Bridgid menjetek segítségért! Találjátok meg

Brodickot! Ő tudni fogja, mi a teendő.

313

Page 314: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem fogom itt hagyni.

– Kérlek, Proster!

– Én sem hagylak itt – közölte Bridgid.

– Akkor te maradj velem, Proster pedig menjen segítségért!

– Nem hagyom itt – jelentette ki a fiatalember határozottan, és Gillian tudta, hogy nincs

értelme tovább vitatkoznia. Proster nyilván becsületbeli kötelességének érezte, hogy vele

maradjon.

– Akkor most mit tegyünk? – kérdezte Bridgid tanácstalanul.

– Ha lassan és óvatosan haladunk, és lent tartom a lábam, akkor megpróbálhatnánk

visszamenni.

– Meglátjuk, hogy bírja – döntötte el Proster. – Hozom a lovadat, Bridgid. Gondolod, hogy fel

tudsz rá ülni? Elég nagyot estél.

– Jól vagyok – biztosította Bridgid a legényt.

A két nő figyelte, amint Proster levágtat a domboldalon, és amikor hallótávolságon kívülre

került, Bridgid odasúgta Gilliannek.

– Hazudtam neki. Úgy lüktet a fejem, mintha ököllel csapkodnák, de fog még jobban is fájni,

ha az uraság megtudja, mit tettem.

– Semmi rosszat nem tettél – sietett Gillian megnyugtatni. – Anthony küldött ide minket.

Csakis ő a hibás.

– Nem gondolhatod komolyan, hogy Anthonynek valami köze van ehhez. Ő Ramsey egyik

legmegbízhatóbb… ő Gideon után a második…

– És Faudron volt a harmadik, nem igaz?

– Igen, de…

– Elárulta Ramsey-t – érvelt Gillian. – És most halott.

– Igen, de Anthony…

– Hogyan gondolhatod, hogy nem felelős? Bridgid, ez orvtámadás volt. Vártak ránk, és

Anthony volt az, aki felállította a csapdát.

– De miért? – kiáltott fel Bridgid. Döbbent elméje tiltakozott az igazság miatt. – Istenem, én

ezt felfogni sem tudom! Szédülök.

Gillian azonnal megbánta, hogy így elragadták az indulatai.

– Menj le a patakhoz, és mosd meg az arcot hideg vízben! Jobban fogod érezni magad.

Bridgid bólintott és lefelé indult a dombról. Hirtelen megtorpant, és visszafordult.

– Megbízol Prosterben, ugye? – kérdezte Gilliant.

– Igen, de azt hiszem, csak Ramsey-nek kellene elmondanod, mi történt, senki másnak.

314

Page 315: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Még soha nem ártottam senkinek, de esküszöm, ha találkozom Anthonyvel, megölöm.

Mialatt Bridgid a patakhoz sétált, Gillian lábát szorosan a nyereghez nyomva, lassan a

domboldalon fekvő test felé irányította lovát. Faudronnal már találkozott korábban is, de nem

emlékezett rá, hogy látta-e valaha a Durston nevű embert. Megborzongott a véres látványtól,

de elég volt egy pillantást vetnie a férfira, hogy tudja, nem őt látta Dunhanshire-be lovagolni.

Amikor Bridgid odakiáltott neki, megfordította a lovát, és visszaporoszkált a dombtetőre.

Kitapasztalta, ha elég erősen megszorítja combját, és lenyomja, akkor a sebet nem bántja

annyira a ló mozgása, és a fájdalom is elviselhetőbb.

Proster összeszedte Bridgid nyilait és íját, majd felsegítette a lányt a nyeregbe.

– Biztos, hogy tudsz lovagolni, Bridgid?

– Igen.

Proster maga is nyeregbe ugrott, felnézett az égre, hogy megbecsülje a nap állását.

– Remélhetőleg hamarosan ránk találnak – jegyezte meg.

– Gondolod, hogy már keresnek? – kérdezte Bridgid.

– Remélem, hogy igen.

Csigatempóban indultak el. Gilliannek folyton meg kellett állnia, annyira kellemetlenül érezte

magát. Végül összeszedte annyira a bátorságát, hogy közelebbről is megnézze magának a

sebet, és megkönnyebbülten látta, hogy korántsem olyan szörnyű, mint hitte. A nyílvessző a

combja külső részét kapta el, és a húson ment keresztül, ahogy Bridgid is mondta. Most, hogy

tudta, a seb nem olyan komoly, a fájdalmat is enyhébbnek érezte. Egészen addig, míg meg

nem próbálkozott a nyíl kihúzásával. Kis híján elájult a belé nyilalló kíntól.

– Gondolod, hogy keresnek minket? – kérdezte tőle Bridgid.

– Már jó ideje eljöttünk a birtokról. Mostanra már biztosan keres minket valaki.

– Ker és Alan is tudja, hogy eljöttem – szólt közbe Proster. – Mondtam nekik, hogy utánatok

jövök.

Bridgid megrántotta a kantárt és Gillianhez fordult.

– El fogják mondani a parancsnokuknak – suttogta. – Elmondják Anthonynek, és ő még több

embert fog küldeni, hogy…

Gillian igyekezett legyőzni a rátörő pánikot.

– Nem – rázta meg a fejét. – Nem tudja, hogy az emberei elbuktak.

Proster megfordult, amikor rájött, hogy a két nő nem követi. Azt hitte, Gilliannek néhány perc

pihenőre van szüksége.

Köd gomolygott az erdőben. A sűrű, tejfehér pára nem volt ugyan ártalmas, mégis

veszélyessé válhatott, hiszen ha belelovagolnak, az orrukig sem fognak látni.

315

Page 316: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Magasabbra kell jutnunk még sötétedés előtt –jelentette ki Proster.

– Soha nem fognak megtalálni minket ebben a ködben – keseredett el Gillian.

– De Anthony sem fog ránk bukkanni – jegyezte meg Bridgid.

Mivel Proster nem tudta, hogy Anthony felelős az orvtámadásért, félreértette Bridgid

kijelentését.

– Kernek és Alannek el kellett volna mondania Anthonynek, hogy utánatok jöttem, de kétlem,

hogy megtették.

– Miért nem? – csodálkozott Bridgid. – Gideon távollétében ő a parancsnokotok.

– Nem számít. Nem tisztelik, és nem is bíznak benne. Elég világosan a tudtunkra adta, hogy

semmi hasznát nem látja a MacPherson harcosoknak, és számtalanszor megalázta Kert, Alant

és a többieket is. Nem, biztosra veszem, hogy nem szóltak neki.

– De amikor észreveszi, hogy eltűntünk, akkor biztos küld utánunk embereket, hogy

megkeressenek, nem?

– Igen, de nem hiszem, hogy ennyire északra küldene bárkit is. Inkább a lakottabb helyekre

küldi a katonákat. Miért pont erre jöttetek? Eltévedtetek?

– Nem – mondta Gillian.

– Igen – mondta vele egy időben Bridgid.

– Lovagolni indultunk, és megfeledkeztünk az időről – hazudta Gillian. – És azt… nem, ez

nem igaz, Proster. Azt hittük, hogy a nővérem esetleg errefelé él, de tévedtünk.

Proster látta a könnyeket Gillian szemében, ezért sietett megnyugtatni.

– Azért nincs minden veszve. Ker és Alan szólnak Ramsey-nek, és biztosra veszem, hogy

Brodick már keresi magát, Lady Buchanan.

– De ha…

– Asszonyom – vágott közbe mosolyogva Proster. – Maga Brodick felesége. Szerintem

Brodick és az emberei darabokra fogják szedni a környéket, hogy megtalálják magát. Ne

keseredjen el! Az ura eljön magáért.

H U S Z O N N Y O L C A D I K F E J E Z E T

Gideon fogadta őket a rossz hírrel. Ramsey és Brodick épphogy visszatértek a birtokra,

amikor a Sinclair parancsnok futva jött eléjük.

Elég volt egyetlen pillantást vetni a komor arcra, hogy mindketten tudják, valami nagy baj

van.

316

Page 317: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Mi történt? – csattant fel Ramsey.

– Lady Buchanan és Bridgid KirkConnell eltűnt – zihálta a férfi. – Már mindenütt kerestük

őket, de nem találjuk.

– Mi az ördögöt értesz azon, hogy eltűntek? – üvöltötte Brodick.

– Milyen régen nincsenek meg? – akarta tudni Ramsey.

– Nem tudom biztosan – rázta a fejét Gideon. – Amikor visszatértem az apámtól, Anthony

már elhagyta a birtokot az embereivel, hogy megkeresse őket. Éppen most akartam

csatlakozni hozzájuk.

– Nem mehettek messzire – mondta Ramsey Brodicknak. – Mindjárt lemegy a nap. Sietnünk

kell, ha sötétedés előtt meg akarjuk találni őket. Merre ment Anthony?

– Délnek – felelte Gideon. – Uram, teljes egészében engem terhel a felelősség ezért. Ha itt

lettem volna…

– Otthon volt rád szükség – szakította félbe Ramsey ingerülten. – Senki nem látta őket

elmenni? – kérdezte, és hitetlenkedve csóválta a fejét. – Hogy tudtak észrevétlenül elillanni a

birtokról?

Gideon nem válaszolt. Brodick felpattant a lovára.

– Csak az időt vesztegetjük – morogta. – Én nyugatra indulok. Gideon, vegyél magad mellé

embereket, és indulj keletnek, Ramsey, te pedig menj észak felé!

– Nincs értelme észak felé menni – vitatkozott Ramsey. – Ha magukban mentek el, akkor nem

fognak bemerészkedni abba a vadonba. Bridgidnek több esze van annál.

Két riadt MacPherson ifjú várakozott a völgy bejáratánál. Figyelték, ahogy Gideon emberei

élén ellovagol keletnek.

– Te szólj Buchanan uraságnak! – súgta Alan.

A legény a fejét rázta.

– Te mondd meg neki! Nem akarom, hogy megint eltörje az orromat. Én szólok Ramsey-nek.

Brodick és Fekete Robert lovagoltak elől, Dylan, Liam és Aaron követték őket. A mezőn

jártak, amikor kiáltást hallottak maguk mögül. Dylan hátrafordult, és látta, hogy a

MacPherson harcos hajszolja utánuk a lovát. Megállt, de a többiek továbbmentek.

Alan szeplős arca vérvörös volt, inkább a félelemtől, mint az erőfeszítéstől, amikor kibökte a

fontos újságot.

– Proster… követte a hölgyeket. Északnak mentek.

Dylan nagyot füttyentett, és a következő pillanatban Brodick és emberei már körbe is vették a

rémült fiút.

– Proster követte a feleségemet?

317

Page 318: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Az uraság kemény tekintete annyira elbátortalanította Alant, hogy alig tudta kinyögni a

választ.

– Látta az asszonyodat és Bridgid KirkConnellt északnak lovagolni.

– Volt velük valaki?

– Nem, egyedül mentek el, és Proster ezért követte őket. Azt mondta, visszahozza őket…

mert nem biztonságos arrafelé…

– Akkor mi a fenéért nem hozta vissza? – dörrent rá Liam.

– Nem tudom – dadogta Alan. – Biztos történt velük valami. Ker és én azt terveztük, hogy

utánuk megyünk, de akkor megérkezett Gideon, és nyomban utána ti is.

– Ha hazudsz, esküszöm, elevenen megnyúzlak – fenyegette meg a legényt Fekete Robert.

– Isten a tanúm, hogy igazat beszélek. Esküszöm az anyám sírjára! A barátom… Ker…

Ramsey-nek szól, hogy északra menjen.

– Hozd magunkkal! – parancsolta Brodick. Lovát vágtára nógatva az erdő felé száguldott.

Egyre csak azt mondogatta magának, hogy semmi oka a pánikra, de nem használt. Teremtőm,

mit képzelt ez az asszony, hogy védelem nélkül nekiindult a vadonnak? Egyetlen kölyök

védelmez két nőt? Tényleg történhetett velük valami, különben Proster már visszahozta volna

őket.

Életében először Brodick imádkozott. Édes istenem, add, hogy minden rendben legyen!

Szükségem van rá.

H U S Z O N K I L E N C E D I K F E J E Z E T

Gilliannek elege volt. Egyszerűen képtelen volt továbbmenni, de különben is veszélyes lett

volna, mivel a sötétség egyre gyorsabban közeledett és a szürke köd is egyre sűrűbb lett.

Megálltak a patak mellett, és éppen készült megmondani Prosternek, hogy segítséggel vagy

anélkül, de mindenképpen megszabadul a nyílvesszőtől, amikor a távolból erősödő moraj

hallatszott, majd a következő pillanatban a talaj is dübörögni kezdett alattunk.

Proster megragadta a kardját, miközben Bridgid az íja és nyilai után kapott. Gillian kihúzta

tőrét az övéből, és közelebb húzódott barátnőjéhez.

– Készüljetek! – szólt rájuk Proster, majd elfintorodott, hallva saját hangja remegését.

– Talán Ker és Alan lesznek – sóhajtotta világgá reményét Bridgid.

– Túl sok a ló – mondta Proster, és előre ugratott lovával, hogy a két nő elé kerüljön.

318

Page 319: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Egy másodperccel később Brodick bukkant elő a ködből. Amikor meglátta a hármast,

megrántotta lova kantárját. Felesége sóhaja olyan megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy kis

híján megcsuklott a térde, amikor leugrott a földre. Emberi követték példáját. Ők is leugrottak

lovukról, és Proster felé indultak. A fiú olyan erősen remegett, hogy a kard táncot járt

kezében, és úgy tűnt, mintha integetne vele. De egy tapodtat sem hátrált. Bármennyire meg is

volt rettenve, szilárdan állt a helyén, készen arra, hogy feláldozza magát a nőkért.

– Tedd el a kardodat, fiú! – szólt rá Dylan.

Brodick a feleségéhez sietett.

– Gillian, jól vagy?

Gyors, igenlő választ várt, és utána jól le akarta teremteni asszonyát. Hát nem érti meg ez a

nő, hogy mit jelent neki? Hogyan merészeli kockáztatni az életét? Isten a tanúja,

rákényszeríti, hogy a bocsánatáért könyörögjön, amiért így megkínozta. És legalább egy

örökkévalóságig fog tartani, míg megbocsát neki.

Gillian akkora örömet és megkönnyebbülést érzett, amiért Brodick rátalált, hogy nem is

törődött a haragjával.

– Nem, egyáltalán nem vagyok jól, Brodick, de nagyon örülök, hogy látlak.

Proster még mindig reszkető kézzel próbálta visszadugni kardját a helyére, de csak a

harmadik kísérletre sikerült neki. Egyik lába már a levegőben volt, hogy leugorjon a lováról,

amikor Brodick Gillianért nyúlt. A fiatalember az uraság felé lódult.

– Ne nyúlj hozzá! – kiáltott rá.

Brodick villámgyorsan reagált. Proster még le se tehette a lábát a földre, amikor Brodick

olyan erősen megtaszította, hogy a hátsó fertályán kötött ki a fűben.

– Mi a fene baja van? – követelt magyarázatot Brodick asszonyától éles hangon.

Dylan a tarkójánál ragadta meg a legényt, és talpra rántotta, majd jó alaposan megrázta.

– Te mersz parancsot adni az uramnak? – ordított rá.

– Lady Buchanan oda van szegezve a nyereghez – kiáltotta Proster. – Egy nyílvessző…

Dylan nyomban elengedte, ahogy felfogta szavait. Brodick már észrevette a nyílvesszőt, és

közelebb ment a lóhoz, hogy alaposabban szemügyre vette.

Gillian Brodick arcára simította kezét.

– Annyira örülök, hogy látlak – suttogta.

– Én is nagyon örülök – súgta vissza a férfi. – Most pedig hadd lássam, mit csináltál

magaddal! – parancsolt rá.

A fiatalasszony azonnal megmerevedett.

319

Page 320: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Semmit sem csináltam magammal – kiáltott fel. – Csak próbáltam elmenekülni. Ha Proster

nem lett volna, akkor Bridgiddel mindketten halottak lennénk.

Hirtelen mind a hárman egyszerre kezdtek beszélni, hogy elmagyarázzák, mi történt.

– Sinclairek voltak – jelentette ki Proster.

– Nem engem akartak megölni, hanem Gilliant – mondta Bridgid.

– Téged is megöltek volna – erősködött Gillian.

– Proster megölte az egyiküket – fordult Brodickhoz Bridgid.

– Durston és Faudron voltak azok – mondta Proster.

Brodick megdöbbent, amikor meghallotta Ramsey egyik nagy becsben tartott parancsnokának

nevét.

– Faudron próbált megölni?

– Igen – felelte Bridgid Gillian helyett. – Ő és Durston már vártak ránk.

– Orvtámadás volt – mondta Gillian.

– Megöltem Durstont – kérkedett Proster.

– És mi van Faudronnal? Elmenekült? – kérdezte Brodick.

– Nem – rázta meg a fejét Proster. – Az asszonyod megölte.

Brodick gyors pillantást vetett Gillianre.

– Meg kellett tennem – suttogta az asszony.

– Egyetlen nyíllal, uram. Átlőtte a homlokát. Halálbiztosan célzott.

Brodick megpróbálta kezét becsúsztatni Gillian combja mögé, hogy hozzáférjen a

nyílvesszőhöz, de amikor látta, hogy asszonya összerándul, azonnal visszahúzta a kezét.

– Proster már megpróbálta kihúzni a nyilat, de nem sikerült neki – árulta el Gillian.

A fiatalember igyekezett odébb somfordálni, de Dylan újra tarkón ragadta.

Gillian bosszankodva kiáltott fel.

– Dylan, azonnal engedd el, kérlek!

Brodick elvette Gilliantől a tőrt, felemelte a plédet, majd felhasította az alsószoknyáját

egészen a combjáig. A harcosok köré gyűltek, hogy lássák, mit csinál uruk. Gillian igyekezett

az illemnek legalább a látszatát fenntartani, ezért gyorsan eltakarta a lábát a pléddel.

– Most nincs idő a szégyenlősködésre – szólt rá Brodick.

Az asszony tudta, hogy ura fel van dúlva.

– Nem olyan szörnyű, mint amilyennek kinéz.

– Nem tudsz becsapni – morogta a férfi.

– Talán asszonyunk jobb szeretné átaludni ezt az egészet, uram – javasolta Robert.

320

Page 321: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Meg akarod várni, amíg elalszik? – csodálkozott Bridgid, aki átverekedte magát a katonák

közt, hogy megfoghassa barátnője kezét. Gillian azonban értette, mire akar kilyukadni Robert,

és rettenetesen felháborodott.

– Senki nem fog leütni engem! Érthető voltam?

– De asszonyom… – kezdte Robert, de Gillian jéghideg hangon közbevágott.

– El sem akarom hinni, hogy képes voltál ilyesmit javasolni.

– Egy enyhe ütés is megtenné – érvelt Aaron. – Nem érezne semmit.

– Nem szívesen látjuk, hogy szenved, asszonyom – mondta érdes hangon Liam.

– Akkor csukd be a szemed! – csattant fel Gillian.

Brodick végül észrevette, hogy Bridgid szorosan hozzásimul. Szemében könnyek ültek, ahogy

Gilliant bámulta. A férfi rászólt, hogy húzódjon arrébb, hogy dologhoz láthasson végre, de a

lány meg sem moccant, és végül Aaronnak kellett félrehúznia az útból.

– Mit fogsz csinálni? – kérdezte Robert a háta mögül.

Válaszul Brodick kihúzta a kardját.

– Dylan, tartsd erősen a nyilat! Liam, fogd meg a kantárt!

A parancsnok előrelépett, mindkét kezével megragadta a nyílvesszőt, és leszorította, hogy

véletlenül se mozduljon el.

Aaron elhúzta Bridgidet az útból, míg Robert a ló másik oldalára sietett és szólt Gilliannek,

hogy hajoljon felé.

– Még mindig azon gondolkodsz, hogy leütsz, Robert? – gyanakodott Gillian.

– Nem, asszonyom, soha nem ütném meg az engedélye nélkül.

Gillian úgy döntött, hogy hisz neki. A férfi vállára tette a kezét és lassan felé hajolt.

– Brodick!

– Igen?

– El ne hibázd!

Aztán lehunyta a szemét és várt. Hallotta a kard suhogását, majd enyhe rándulást érzett, ahogy

a penge átszelte a nyilat, és aztán vége is volt. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a

nyílvessző ketté van vágva alig egy hüvelykujjnyira Dylan kezétől.

Tudta, mi következik, és csak az Úr a megmondhatója, mennyire rettegett tőle. Brodick a

térde alá nyúlt.

– Tedd a kezed a vállamra! – parancsolt rá.

– Várj!

– Mi van?

321

Page 322: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem akarok visszamenni Annie Drummondhoz! Hallod? Nem akarok oda visszamenni soha

többé!

A férfi szorosabbra fogta ölelését.

– Azt hittem, tetszett neked Annie házikója.

Bridgid a kezét tördelte izgalmában. Nem bírta látni, hogy barátnője ennyire szenved.

– Könnyebb lenne, ha sikítanál – tanácsolta. – Én biztosan sikítoznék.

Brodick a felesége szemébe nézett, és látta, hogy könnyben úszik.

– Egy hangot sem fog kiadni – jelentette ki.

Asszonya pontosan úgy reagált, ahogy remélte.

– Azt majd én fogom megmondani, nem te – kiáltott dühösen. – Ha megparancsolod, hogy

bátor legyek, és én tényleg bátran viselkedem, az nem számít, mert…

Valóban nem adott ki egy hangot sem. Csak hirtelen elakadt a lélegzete, amikor Brodick

kiemelte a nyeregből és ezzel a nyílvesszőt áthúzta a combján. Szorosan átölelte a férfi

nyakát, és amikor eleredtek a könnyei, arcát a vállához rejtette.

Brodick nem tudta volna megmondani, melyikük rendült meg jobban. Szó nélkül megfordult,

és a patakhoz indult vele. Bridgid követni akarta, arra gondolva, hogy talán segíteni tud a

sebkötözésnél, de Dylan elkapta és el sem engedte, amíg Brodickék vissza nem tértek.

– Már vége – súgta Brodick a megkönnyebbüléstől rekedt hangon. Szorosan magához ölelte

asszonyát, és úgy tűnt, hogy ebben az életben már el sem engedi. Időbe telt, míg túl tudta

magát tenni azon a tényen, hogy majdnem elvesztette. Megcsókolta a homlokát, és könyörgött

neki, hogy hagyja abba a sírást.

Gillian letörölte az arcát a pléddel.

– Majd meghalsz a vágytól, hogy kiabált velem, igaz?

– De még mennyire – ismerte el a férfi. – De mivel figyelmes ember vagyok, várok vele, míg

jobban nem leszel.

Gillian egy szavát sem hitte.

– Ez valóban nagyon figyelmes tőled – jegyezte meg.

– Az ég szerelmére, hogyan képzelted, hogy csak úgy elmész megfelelő… Istenem, Gillian,

meg is ölhettek volna!

Éppen csak kezdett belemelegedni, és mialatt hideg vizet locsolt a lábára, hogy lemossa a vért

és a piszkot, egy pillanatra sem hagyta abba a zsörtölődést. Azt ugyan morogva elismerte,

hogy a seb tényleg nem olyan vészes, mint először gondolta, de nyomban utána folytatta a

veszekedést, és győzte szusszal, miközben csíkokat tépett le az asszony alsószoknyájából, és a

322

Page 323: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

seb köré tekerte, hogy elállítsa a vérzést. Mire befejezte ténykedését, Gillian combja

egyáltalán nem fájt, ám a büszkesége komoly sérülést szenvedett.

A férfi nem engedte, hogy a saját lábán sétáljon, az asszony pedig nem akarta, hogy bárhová

is vigye, mielőtt nem adott ki mindent magából. Nem élte volna túl, ha Brodick az emberei

előtt veszekszik vele.

A férfi a karjába kapta, közben folytatta a szónoklatot.

– Amikor hazaérünk, esküszöm, két embert állítok eléd, kettőt meg mögéd. Nem engedem,

hogy még egyszer így rám ijessz.

Gillian végigsimította a férfi arcát, és ez a gyengédség varázslatos módon megnyugtatta

Brodickot. Ám amikor a fiatalasszony magyarázkodni kezdett, dühének lángja újra fellobbant.

– Nem azzal a szándékkal hagytam el a birtokot, hogy aztán lelövessem magam.

– De elhagytad a birtokot, nem igaz? Méghozzá megfelelő védelem nélkül. Hogyan

hagyhattad el a Sinclair földet anélkül, hogy…

– Nem tudtam, hogy már nem Ramsey területén vagyok.

Brodick lehunyta a szemét, és ezredszer is elmondta magának, hogy Gillian jól van. A

gondolat, hogy elveszíti, halálra rémítette, ugyanakkor fel is dühítette. Hogyan engedhette

meg, hogy ilyen sebezhetővé váljon?

– Kiabálással semmit nem oldasz meg.

– Dehogynem – csattant fel Brodick. – Sokkal jobban érzem magam tőle.

Gillian nem mert elmosolyodni, mert biztosra vette, hogy a férfi halálosan megsértődne, ha

megtenné. Nem akarta tovább szítani a haragját, inkább megnyugtatni szerette volna.

– Kérlek, gondolkodj ésszerűen.

– Én ésszerűen gondolkodom. Még nem vetted észre? Jó időbe telt, míg rájöttem, de

istenemre, sikerült.

– Mire jöttél rá?

– A bajok árnyékként járnak a nyomodban, Gillian. Vonzod a sérüléseket. Esküszöm az élő

istenre, ha most egy fa úgy döntene, hogy ki akar dőlni, az is a te fejedre esne.

– Ó, az ég szerelmére! – morogta az asszony. – Elismerem, nem voltam a legszerencsésebb az

utóbbi időben, de…

A férfi nem engedte, hogy befejezze.

– Nem voltál a legszerencsésebb? Amióta megismertelek, már megvertek, megkéseltek, most

pedig nyíllal lőttek meg. Ha ez így megy tovább, egy hónapon belül halott leszel, és ha ez

bekövetkezik, esküszöm, átkozottul dühös leszek.

323

Page 324: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Valóban megvertek, de az még azelőtt történt, hogy találkoztunk – próbált logikusan érvelni

Gillian. – Alec nem késelt meg, csak megvágta a kezemet, mert annyira rettegett.

Balszerencsés dolog volt, hogy a seb nem gyógyult be. És ami a nyilat illeti, éppen csak

átszúrta a bőröm – folytatta. – Te is láttad a sebet. Egyáltalán nem olyan szörnyű.

– A szívedet is átszúrhatta volna.

– De nem szúrta.

Gillian követelte, hogy a férfi tegye le, és amikor végre megtette, odasétált a fához, hogy

Brodick is láthassa, semmi baja. Amikor odaért, nekitámaszkodott a fatörzsnek, hogy levegye

a terhet fájdalmasan lüktető lábáról.

– Látod? – erőltetett magára egy mosolyt. – Teljesen jól vagyok.

Brodick elfordult tőle, és komoran meredt az éjszakába. Néhány percig egy szót sem szólt.

– Hosszú évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy többé egy nő sem zavarhatja meg a

nyugalmamat. Nem engedem, hogy megtörténjen.

– Miről beszélsz itt nekem?

– Te és én kötöttünk egy megállapodást, amikor összeházasodtunk – robbant ki a férfi. – És te

az utolsó betűig betartod ezt a megállapodást.

– Milyen megállapodást?

– Azért jöttél hozzám, hogy megvédjelek.

– Azért mentem hozzád, mert szeretlek. Most pedig mondd meg nekem, Brodick, te miért

vettél el engem?

A férfi nem válaszolt, de Gillian nem akarta feladni.

– Azért vettél feleségül, mert szeretsz? – nógatta, és lélegzetvisszafojtva várta a választ.

– A szerelem elgyengíti a férfi, és én nem vagyok gyenge.

A kemény szavakra elszorult az asszony szíve. Lehajtotta a fejét, hogy a férfi ne láthassa,

mennyire megsebezte.

– Azt mondtad, meg akarod óvni a hírnevemet. Emlékszem rá, de már akkor is tudtam, hogy

nem ez volt az igazi okod. Azt hittem… azt reméltem, hogy… talán mégis törődsz velem.

Tudtam, hogy hálás vagy, amiért segítettem Alecnek, és hogy te vagy a védelmezője, de az

biztos, hogy hálából nem kellett volna feleségül venned. Egy egyszerű köszönöm is megtette

volna.

– Felelősséggel tartozom érted, Gillian, és ennyi legyen elég az indokaimról.

– Tudom, hogy törődsz velem, Brodick.

A férfi elfordult tőle. Úgy viselkedett, mint a sarokba szorított vadállat. Brodick még soha

nem kertelt vagy kerülte ki a választ, legyen bármiről is szó. Nem, nyers volt, nyílt és őszinte,

324

Page 325: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

most pedig szándékosan nem adott egyenes választ a kérdésére. Ez nagyon aggasztotta

Gilliant. A ki nem mondott szavak megijesztették.

Miért olyan nehéz beismernie, hogy mit érez?

– Újra megkérdezem. Miért vettél el?

A férfi nem válaszolt.

– Megérkezett Ramsey – mondta. – Visszaviszlek, és akkor elmondhatod nekünk az elejétől a

végéig, hogy mi történt.

– Tudok járni – biztosította urát Gillian. – Menj csak előre! Én is mindjárt ott leszek.

– Velem jössz, most – jelentette ki a férfi, és mielőtt az asszony vitatkozhatott volna, felkapta

és visszavitte a tisztásra.

Az egyik katona tüzet gyújtott a tisztás közepén, és az összes Buchanan katona ott ült a

lángok körül. Proster, Ker és Alan együtt álltak Ramsey mellett, és várták, hogy jelentést

tehessenek uruknak. A nemzetségfő előtt Bridgid állt, és arcáról Gillian rögtön leolvashatta,

hogy a férfi éppen elégedetlenségét fejezi ki.

Brodick leültette Gilliant a takaróra, amelyet Dylan terített le számára, de az asszony nem

maradt ott. Alighogy Brodick elfordult és elballagott, Gillian felállt és Bridgidhez ment.

– Ramsey, nem hibáztathatod Bridgidet azért, ami történt. Ő semmiért sem felelős.

– Ezek szerint Bridgidet erővel kényszerítették, hogy elhagyja a birtokot?

A férfi hangja ugyan megtévesztően lágy volt, de Gillian tudta, hogy belül csak úgy forr a

mérge.

– Nem, természetesen nem kényszerítette senki.

– Vállalom a felelősséget a tetteimért – jelentette ki a lány.

– Ha valaki itt felelős, az te vagy, Ramsey. – Igen, te – erősítette meg Gillian, amikor látta a

férfi hitetlenkedő arckifejezését. – Ha megtartottad volna a nekem tett ígéretedet, akkor

elkerülhető lett volna ez a kellemetlen eset.

– Milyen ígéretemet? – csattant fel Ramsey.

– Olyan keveset jelentett neked, hogy már el is felejtetted?

Ramsey segélykérően pillantott Brodickra.

– Az asszonyod azt hiszi, hogy én vagyok a felelős.

– Nincs igaza.

Gillian dühösen karba fonta a kezét, és Brodickhoz fordult.

– Figyelmeztettelek, ma délig adok időt Ramsey-nek, hogy beváltsa az ígéretét, és

megparancsolja a nővéremnek, hogy jöjjön el hozzám, aztán a saját kezembe veszem a dolgot.

Bridgid volt olyan kedves, hogy segített nekem.

325

Page 326: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Ramsey-ben forrt a méreg.

– Nem volt időm, hogy a nővéreddel beszéljek, és a türelmetlenséged halálos veszélybe

sodort.

Bridgid próbálta elterelni ura haragját.

– Végül is, jóra fordult, ami történt – bökte ki, mire Ramsey és Brodick úgy bámult rá, mintha

elment volna a józan esze. Bridgid gyors magyarázkodásba fogott. – Másként soha nem

tudtátok volna meg, hogy Durston és Faudron Gillian életére tört, most pedig nyugodtan

kideríthetitek, hogy miért.

– Sajnálom, hogy dühös vagy ránk – mondta Gillian. – Azt is elismerem, hogy fölösleges

kockázatot vállaltunk, de mentségünkre szolgáljon, hogy egyikünk sem tudta, hogy elhagyjuk

a birtokaidat.

– Uram, beszélhetek nyíltan? – kérdezte Bridgid.

– Miért, eddig mi az ördögöt csináltál?

A lány megcsóválta a fejét.

– Te a nemzetség feje és én tisztellek, éppen ezért nem fogom elveszteni a türelmem veled

szemben. Nagyra értékelném, ha te is megadnád nekem ugyanezt a tisztességet, mivel egyike

vagyok a leghűségesebb embereidnek.

– Kérlek, ne haragudj Bridgidre! – könyörgött Gillian. – Ez az egész az én hibám. Ahogy

mondtad is Ramsey, valóban türelmetlen voltam.

– De az én ötletem volt, hogy Brisbane-t kell követni – erősködött Bridgid.

– Nem így volt. Anthony állt elő az ötlettel – emlékeztette barátnőjét Gillian.

Ramsey ordítása szakította meg a beszélgetést.

– Mi köze van ehhez Anthonynek?

Gillian rádöbbent, hogy Bridgid nem mondott el mindent Ramsey-nek.

– Anthony ajánlotta fel Bridgidnek, hogy követni fogja Brisbane-t.

– És? – sürgette a férfi, amikor Gillian habozva elhallgatott.

– Azt mondta nekem, hogy követte az öreget – vette át a szót barátnőjétől Bridgid. –

Részletesen elmagyarázta az útvonalat, és én megjegyeztem, nehogy eltévedjünk.

– Csapdába küldött minket.

Ramsey reszketett haragjában.

– Puszta kézzel ölöm meg a gazembert.

– Nem! – szólt közbe Brodick. – Meg akarta ölni Gilliant. Jogom van hozzá, hogy én

pusztítsam el a nyomorultat.

– A fenébe! – morogta Ramsey. – Istenemre, meg fog szenvedni, mielőtt kileheli a lelkét.

326

Page 327: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

H A R M I N C A D I K F E J E Z E T

Késő volt. Éjfél is elmúlt már. Bridgid és Gillian annyira fáradtak voltak a hosszú és kimerítő

nap után, hogy alig tudták nyitva tartani a szemüket. Vállukat egymásnak vetve ültek egy

fatörzsnek dőlve, lábukat kinyújtották maguk előtt, és erősen füleltek, hátha sikerül kivenni

miről beszélnek az uraságok.

Mindenki más aludt már, a földön színes plédek foltjai hevertek összevisszaságban Ramsey és

Brodick a tűznél ültek, és fejüket lehajtva halkan beszélgettek. Ramsey időről időre felkavarta

a parazsat egy hosszú, göcsörtös fával, mintha valami elveszett téma után kutatna a zsarátnok

között, míg Brodick tekintetét valami távoli pontra szegezve hallgatta, mit mond barátja és

időnként bólintott hozzá.

Gillian óvatosan oldalra fordított a fejét, és Brodick profilját nézte. Látta rajta a feszültséget,

és bár a férfi mozdulatlanul ült, úgy érezte, bármelyik pillanatban felpattanhat.

Bridgid oldalba bökte barátnőjét és a fülébe suttogott.

– Ramsey úgy véli, hogy szörnyű igazságtalanságot követett el a MacPhersonokkal szemben,

mert azt hitte, hogy egyikük felelős, amiért Alec Maitlandet elvitték. Van ennek értelme?

– Igen, majd később megmagyarázom. Most figyelj tovább!

– Figyelek – lehelte a lány, és egy perc múlva újra Gillianhez fordult. – Azt mondta, hogy

amikor hazatért, hogy apja helyébe lépjen, nagy hibát követett el, amiért a régi vezetőket a

helyükön hagyta. Nagylelkű akart lenni, és hibázott.

Bridgid tovább hallgatózott, és egy kis idő múlva Gillian újra megbökte.

– Ramsey azt mondja, hogy nem húzza tovább az időt és… ó, édes istenem!

– Mi van?

A lány arcán látszott, mennyire feldúlta valami.

– Elveszi Meggan MacPhersont. – Bridgid hangja megremegett.

– Ó, Bridgid, tehát ő az, ugye? Ő az a férfi, akit szeretsz.

A lány szeméből elszabadult egy könnycsepp.

– Igen, ő az. Szeretem őt, már nagyon régen.

– Annyira sajnálom – fogta meg Gillian a kezét együttérzően.

Bridgid letörölte könnyeit.

– A férfiak ostobák.

– Így igaz – helyeselt Gillian. – Mit mond Brodick?

327

Page 328: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Megpróbálja lebeszélni Ramsey-t a dologról. Azt javasolta neki, hogy hosszan és alaposan

gondolja át, mielőtt ekkora kötelezettséget vállal.

– Ő bezzeg nem tette meg, amiről papol – suttogta maga elé Gillian. – És most nagyon dühös

rám.

– Biztos így van – értett vele egyet Bridgid. – Épp most mondta Ramsey-nek, hogy a házasság

igazi áldozat – közölte, majd egy perc múlva újra suttogni kezdett. – Na, ennek tényleg nincs

semmi értelme.

– Minek?

– Ramsey azt mondta Brodicknak, hogy az ő esetében volt értelme az áldozatnak, mert

megtudta az angolok neveit. Te tudod, hogy miről beszélnek?

Gillian elfogta a harag.

– Igen, tudom. Ramsey azt mondja, hogy szerinte Brodick csak azért vett el engem, hogy

megtudja az angolok neveit?

– Milyen angolokét?

– Majd később elmondom – ígérte Gillian. – Áruld el! Ezt mondta?

Barátnője izgatottságát látva, Bridgid sietett válaszolni.

– Igen, Ramsey ezt mondta, és az urad helyeselt neki.

Gillian lehunyta a szemét.

– Nem akarok többet hallani.

– Mi a baj? – faggatta suttogva Bridgid. – Nekem elmondhatod. Én vagyok a legjobb

barátnőd, nem igaz?

– Te vagy az egyetlen barátnőm – felelte Gillian. – Nem hiszem el.

– Mit nem hiszel el?

– Hogy Brodick csak azért vett el engem, hogy megszerezze az angolok neveit. Nem, ezt

képtelen vagyok elhinni. Senki nem nősül ilyen okból. Ez bűnös dolog.

Bridgid végiggondolta a Gilliantől hallottakat.

– Ezek az angolok megsértették az egyik uraságot?

– Megsértették? Ó, Bridgid, ennél sokkal szörnyűbbet tettek.

– Akkor azt mondom én neked, ha felpiszkálod az alvó oroszlánt, utána ne várd, hogy épp

bőrrel elsétálhatsz. Ramsey-ék elégtételt fognak venni. Az itteni emberek soha nem felejtik el,

ha valaki ártott nekik, és bármeddig képesek elmenni, hogy megkapják, amit akarnak.

– Akkor sem hiszem, hogy Brodick pusztán a nevekért vett feleségül. Nem, ezt soha nem

fogom elhinni. A házasság szentség, és ő nem… nem, egészen biztos, hogy nem tenne ilyet.

Csak dühében mondta Ramsey-nek, hogy igaza van. Nem lehet más oka rá.

328

Page 329: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Kérdezte tőled azoknak az angoloknak a nevét, mielőtt összeházasodtatok?

– Igen.

– De te nem mondtad el neki.

– Nem mondtam el. – Elkeseredve tette hozzá. – És miután összeházasodtunk, akkor is

megígértettem vele, hogy nem áll bosszút, amíg el nem végeztem a feladatomat. A szavát

adta, és bízom benne. Tudom, hogy fontos vagyok a számára, csak túlságosan makacs, hogy

beismerje. Azt mondta, hogy felelősséget érez irántam.

– Még szép, hogy fontos vagy neki.

– Talán Brodick lebeszéli Ramsey-t arról, hogy elvegye Meggan MacPhersont.

– Nem hiszem. Nagyon úgy hangzott, hogy Ramsey már eldöntötte magában. A nemzetség

érdekeit a saját kívánalmai elé helyezi, és ennek így is kell lennie, hiszen ő a nemzetségfő.

Azt fogja tenni, amit helyesnek tart. De nem hiszem, hogy képes leszek végignézni, hogy más

nővel köti össze az életét. Már korábban elhatároztam, hogy elmegyek, és úgy látom, hogy

minél előbb meg kell tennem.

– Hová mész?

Bridgid lehunyta a szemét.

– Nem tudom. Nem maradhatok a szolgálók szállásán. Az új asszony nem nézné jó szemmel.

– Talán az anyád megengedi, hogy visszamenj hozzá.

– Nem. Elég világosan az értésemre adta, hogy látni sem akar a ház körül. Senki nem akar –

tette hozzá. Tudta, hogy milyen szánalmasan hangzik, amit mond, de annyira el volt

keseredve, hogy már nem is törődött vele. Újabb könnyeket törölt ki a szeméből. – Úgy

látszik az eséstől sírós lettem.

Gillian úgy tett, mint aki elhiszi ezt a képtelenséget. Ramsey volt az oka az egésznek.

Összetörte Bridgid szívét. Kicsit megemelte testsúlyát, hogy könnyítsen lüktető combján,

majd lehunyta a szemét. Úgy aludt el, hogy elfogadta Bridgid igazságát. A férfiak mind

ostobák.

H A R M I N C E G Y E D I K F E J E Z E T

Alighogy a nap első sugarai feltűntek a látóhatáron, Brodick felrázta Gilliant. Az asszony a

karjában aludt, bár nem emlékezett rá, hogy az éjszaka folyamán elmozdították volna

helyéről. Annyira álmos volt, hogy semmi kedve nem volt felkelni. Fejére húzta a takarót és

felsóhajtott.

329

Page 330: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Még nem – nyögte, és újra elaludt.

Bridgidet is közelebb fektették a tűzhöz egy takaróra, és egy másikkal letakarták. Amikor

Ramsey leguggolt hozzá és látta, hogy milyen békésen alszik, szinte bánta, hogy fel kell

ébresztenie. Milyen csinos, gondolta, és most először vette észre a lány hosszú szempilláit,

makulátlan bőrét, telt, rózsás ajkát. Anélkül, hogy meggondolta volna, mit tesz, ujját

végighúzta a lány alsó ajkán. Bridgid félrelökte a kezét, mintha csak egy legyet hessentene el,

és mormogott valamit, amiből Ramsey csak az „ostobák” szót értette.

– Nyisd ki a szemed, Bridgid. Ideje indulnunk.

A lány nem tűnt túl boldognak.

– Hagyj békén! – motyogta.

Brodick értetlenül állt Gillian fölött. Mi fene ütött ebbe az asszonyba, hogy nem

engedelmeskedik neki? Újra ráparancsolt, hogy keljen fel.

– Talán bele kellene dobnunk őket a patakba – javasolta Ramsey. – Azt biztosan felébresztené

őket.

Bridgid értett a szóból, és azonnal felült. Döbbenten hőkölt vissza, amikor közvetlenül maga

előtt megpillantotta Ramsey-t. A könyökére dőlve igyekezett nagyobb távolságra húzódni

tőle. Sejtette, micsoda látványt nyújthat. Haja kócosan lógott a szemébe, és hunyorogva

bámult fel a férfira. Hogyan képes ennyire… tökéletesen kinézni ezen az embertelenül korai

órán?

Brodick segített Gilliannek felállni, de nem engedte el addig, míg meg nem győződött arról,

hogy az asszony képes megállni a lábán. Gillian combjába minden mozdulatnál élesen

belehasított a fájdalom, de némán tűrte tudván, ha csak egy zokszót is ejt, újabb

végeláthatatlan litániát kell végighallgatnia felelőtlen viselkedéséről.

– Még mindig haragszol rám, Brodick?

– Igen.

– Az remek – súgta. – Mert én is nagyon dühös vagyok rád.

Fejét dölyfösen magasra emelve a folyó felé indult, de már az első lépésnél megcsuklott a

lába, és hasra is esett volna, ha Brodick idejében el nem kapja.

– Nem tudsz járni, igaz?

– Természetesen tudok járni – jelentette ki ugyanolyan zsémbesen, ahogy a férfi kérdése

elhangzott. – Most pedig, ha megengeded, megmosakodnék.

Brodick ugrásra készen figyelte, ahogy asszonya elsántikál, hogy újra elkaphassa, ha kell.

Ramsey gyengéden meglökte Bridgidet, hogy útnak indítsa a patak felé, és Brodick lazított a

tartásán, amikor látta, hogy a lány Gillian segítségére siet.

330

Page 331: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A két nő kényelmesen készülődött. Gillian kicserélte a kötést a combján, elfintorodott a

horzsolások láttán. A seb maga azonban nem is nézett ki rosszul, és máris kezdett összeforrni.

Sétált egyet, hogy kiűzze lábából a merevséget, és mire Bridgiddel együtt visszatértek a

táborba, mindketten sokkal jobb hangulatban voltak. Gillian alig-alig sántított.

Azonnal elindultak. Gillian ragaszkodott hozzá, hogy saját lován lovagoljon, és Brodick

vonakodva beleegyezett. Hamarosan elérték a mezőt, és az északi lankán vágtattak. A

távolban látszódott a szikla, amelyről Brodickkal együtt lelovagolt az esküvője napján, és

eszébe jutott az ostoba, gondtalan fecsegés és az öröm, amelyet akkor érzett. Istenem, mintha

egy örökkévalóság telt volna el azóta!

Gondolatai tovább kalandoztak, miközben átszelték a mezőt, és a kapu közelébe értek. A fal

mentén lovagoltak, amikor Gillian felnézett. A falon egy harcos jelent meg. Gillian lélegzete

elakadt, és szíve hevesebben kezdett dobogni. Megrántotta a kantárt, hogy megállítsa a lovat.

– Brodick! – kiáltott fel.

A harcos meglátta, és eltűnt a szeme elől.

Brodick és Ramsey azonnal visszafordultak.

– Mi bajod? – akarta tudni Brodick.

– Miért álltál meg? – kérdezte Ramsey.

– Láttad azt az embert odafönt? Láttad, Ramsey?

Brodick válaszolt.

– Én láttam. Gideon volt. Bizonyára a kapuhoz tart, hogy fogadja Ramsey-t. Találkoztál vele

azon a napon, amikor megérkeztünk. Nem emlékszel?

– Nem, Brodick – rázta hevesen Gillian a fejét. – Nem találkoztam vele.

– De igen – győzködte Ramsey.

– Nem! – kiáltott fel Gillian. – De láttam már korábban. Ő az az ember, aki elárult téged!

H A R M I N C K E T T E D I K F E J E Z E T

Ramsey csatakiáltása megremegtette a levegőt, riasztva a kapuőröket, hogy hívják harcba az

embereket. Pár perc alatt minden lehetséges kijáratot úgy lezártak, mint egy sírkamrát. A

katonák felajzott íjakkal a falakra rohantak, míg mások lovukra pattantak és a völgybe

vágtattak, hogy bekerítsék a birtokot. Senki sem juthatott be a gyűrűn, és senki sem

menekülhetett el.

331

Page 332: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Minden épkézláb ember rohant, hogy megvédje vezetőjét, és most először, mióta a két

nemzetség egyesült, nem volt versengés vagy előítélet a Sinclairek és a MacPhersonok között.

Egységesen álltak fel ötszörös körben az udvaron, vártak és figyeltek egyetlen közös céllal –

hogy megvédjék Ramsey-t.

Gideon az udvar közepén várt tizenegy cimborájával, csupa hozzá hű emberrel, akik úgy

vélték, hogy Gideonnak kellett volna átvenni a nemzetségfő helyét. Gideon türelmetlen volt

és magabiztos. Végre elérkezett az ő ideje. Hamarosan a Sinclairek vezetője lesz, és alig

várta, hogy megölhesse Ramsey-t. Biztosra vette, ha egyszer Ramsey halott, a klán tajgai neki

esküsznek hűséget.

Brodick megparancsolta Liamnek és Aaronnak, hogy vigye a nőket a kunyhóba, de Gillian

ellentmondott neki a saját parancsával.

– Itt maradtok és megvéditek az uratokat!

Brodick hallotta, mit mondott, és bólintott beleegyezése jeléül. Gillian intett Bridgidnek, és a

kunyhó felé indultak. Szeretett volna odakiáltani Brodicknak, hogy legyen óvatos és

vigyázzon magára, de a férfi már az előtte álló csatára koncentrált, és Gillian nem akarta

elvonni a figyelmét. Inkább fohászkodni kezdett az Úrhoz, hogy óvja meg Brodick és Ramsey

életét. Amikor Bridgidhez fordult, látta, hogy a lány éppen keresztet vet, és ebből kitalálta,

hogy barátnője is imádkozott.

Ramsey és Brodick leugrott lováról, mielőtt az megállhatott volna. Előhúzták kardjukat, és

lopták a távolságot.

Proster követni akarta urát, de Dylan hátrarántotta.

– Még nem érdemelted ki azt a tisztességet, hogy urad hátát védd.

– Akkor ki fogja megvédeni?

– Természetesen a Buchananek. Figyelj és tanulj, fiú!

Liam Proster vállára tette a kezét.

– Jól védelmezted a hölgyeket – mondta neki. – Hálásak vagyunk érte, de amíg nem vagy

rendesen kiképezve, addig csak akadályozod uradat, arra kényszerítve, hogy ő védjen meg

téged. Csak türelem, fiú! Tedd, amit a parancsnokom mond! Figyelj és tanulj!

Gideon merészen előrelépett, hogy szembeszálljon Ramsey-vel.

– Kihívlak téged, Ramsey, a Sinclairek feletti uralom jogáért – kiáltotta.

Ramsey harsány kacagása törte meg a beálló csendet.

– Egyszer már kihívtál, te gazember. Akkor kellett volna, hogy megöljelek.

– Vissza merészeltél jönni, és elloptad tőlem, ami engem illetett. Engem! – rikoltotta Gideon.

– Nekem kellett volna a nemzetségfőnek lennem, nem neked. Én vagyok rá a méltó.

332

Page 333: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Méltó? – üvöltötte Ramsey. – Azt hiszed, méltó vagy rá? Gyermekeket és asszonyokat

támadsz meg, hogy megkapd, amit akarsz, és azt hiszed, ez méltóvá tesz? Csak egy gyáva

kutya kötne egyezséget az angol ördögökkel, hogy elrabolja és megölje a testvéremet. Amikor

tévedésből Alec Maitlandet vitték el, azt hitted, helyrehozhatod a tévedésed, ha Angliába

lovagolsz, és megöletsz egy ötéves gyermeket. Nem, te egyáltalán nem vagy méltó erre a

tisztségre. Gyáva vagy és áruló, te nyomorult gazember!

– Csak azt tettem, amit tennem kellett, hogy magaménak tudhassam a Sinclairek hűségét. Te

és Michael meg fogtok halni. Én erős vagyok, Ramsey, nem olyan gyenge, mint te.

Megengedted Bridgid KirkConnellnek, hogy visszautasítson engem. Meghallgattad két öreg

nyüszítését, és hagytad, hogy a MacPherson söpredék beszennyezze a földünket. Hogyan

hiheted, hogy velünk egyenrangúak? Amint én leszek a klán vezetője, kisöpröm ezt a

szemetet a földünkről.

Ramsey behajlított ujjával invitálta közelebb Gideont.

– Gyere és ölj meg! – provokálta. – Mutasd meg az erődet!

Gideon üvöltve emelte magasba a kardját, és támadott. A barátai is meglódultak azzal a

szándékkal, hogy puszta számbeli fölényükkel lehengerlik ellenfelüket, de Brodick és Dylan

is előrelépett, és egyetlen gyors kardcsapással levágtak kettőt, mielőtt azok egyáltalán

meglendíthették volna fegyverüket. Egy tapasztalt Sinclair harcos – oldalán két

MacPhersonnal – is csatlakozott a küzdelemhez, hogy kiegyenlítse az esélyeket.

Brodick egy pillanatra sem vette le tekintetét Anthonyről, és halálos elszántsággal közeledett

kiszemelt zsákmánya felé. A gyilkos tekintet láttán Anthony megpróbált elfutni, de Dylan

megakadályozta szándékát. Brodick nem vesztegetett sok időd a harcra, és végül egyetlen

gyors csapással keresztüldöfte a torkát. Anthony állva hallt meg, majd a földre roskadt.

Brodick leköpte, még egyszer utoljára megalázva a férfit, mielőtt Ramsey felé fordult volna,

hogy figyelje harcát.

Fülsiketítő sikoly hagyta el Gideon torkát, amint Ramsey kardja keresztülszelte vállát egészen

a derekáig, kis híján kettévágva a felsőtestét. A parancsnok hitetlenkedő arckifejezéssel

hullott térdre. Ahogy beszívta a levegőt, Ramsey nagyot rúgott belé, hogy a hátára zuhanjon,

majd megállt fölötte. Kardját két kézzel a magasba emelte.

– Vesztettél – morogta, és a fegyvert Gideon sötét szívébe döfte.

Ramsey halott ellenfele fölött állt és igyekezett úrrá lenni haragján. Súlyos csend ülte meg az

udvart, csak az ő zihálása hallatszott. A levegőt megtöltötte a vér tömény illata, és úgy érezte,

hogy eltömíti az orrlyukait. Megrázkódott, mint a kutya, amelyik le akarja rázni magáról a

vizet, majd kiegyenesedett, és kirántotta a kardját Gideon testéből.

333

Page 334: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Akad még itt olyan, aki ki akar hívni? – tette fel a kérdést ordítva.

– Senki – kiáltotta valaki a tömegből. – A hűségünk a tied, uram.

Az emberek ujjongásban törtek ki, de Ramsey oda sem figyelt. A földön körülötte hullák

hevertek, a föld és a fű fekete volt kiömlött vérüktől. Ramsey a három katonához fordult, akik

vele együtt harcoltak.

– Vonszoljátok ki a testüket a falakon kívülre, és hagyjátok ott megrohadni őket!

Akkor észrevette, hogy Brodickhoz hasonlóan, karját-lábát vér borítja.

– Le akarom mosni a bűzüket magamról.

Anélkül, hogy egyszer is visszanézett volna, Brodick követte barátját a tóhoz.

Amikor elég távol voltak a többiektől, Ramsey Brodickhoz fordult.

– Holnap indulunk Angliába.

Brodick bólintott.

– Virradatkor.

H A R M I N C H A R M A D I K F E J E Z E T

Proster mondta el Gilliannek és Bridgidnek, mi történt. Lelkesedésében részletesen ecsetelte a

csata legvadabb, legvéresebb jeleneteit. Ütésről-ütésre, vágásról-szúrásra mindent elmesélt,

jóval többet, mint a két nő hallani szeretett volna. Mire befejezte, Bridgid arca szürkés

színben játszott, és Gillian is hányingerről panaszkodott.

– Biztos vagy benne, hogy Brodick és Ramsey nem sérültek meg? – faggatta Gillian a fiút.

– Egy karcolás sem esett rajtuk – biztosította Proster. – Mindkettőt elborította a vér, de nem a

sajátjuk, aztán együtt mentek a tóhoz lemosakodni. Ramsey hagyja, hogy a holttestek

elrohadjanak.

– Egyetlen szót sem akarok hallani többet – jelentette ki Bridgid. Elbocsátotta a fiatalembert,

még az ajtót is kinyitotta előtte. – Gillian, hozok neked egy kis kenőcsöt a lábadra, amitől

gyorsabban fog gyógyulni a sebed.

– Szerintem várj még vele – javasolta Proster. – Vagy a hátsó utat válaszd. Az udvaron még

mindig fekete a fű a vértől, és abban sem vagyok biztos, hogy az összes testet kivonszolták

már a kapun kívülre.

– Akkor az anyámhoz megyek, és tőle kérek gyógyírt. Proster, ma emberek haltak meg, nem

lenne szabad mosolyognod.

– De hiszen nem voltak jó emberek – tiltakozott a fiú. – Megérdemelték a halált.

334

Page 335: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Még akkor is vitatkoztak, amikor becsukódott mögöttük az ajtó.

Gillian leült, hogy megvárja Brodickot. Arra számított, hogy bármelyik pillanatban beléphet

az ajtón. Egy órával később még mindig várt. Késő délután a keresésére indult, de az egyik

MacPherson katona felvilágosította, hogy Brodick Ramsey-vel együtt elhagyta a birtokot.

Úgy vélte, a két uraság Iain Maitlandhez ment, hogy megossza vele a híreket.

Gillian igyekezett ébren megvárni férjét, de mivel az előző éjjel is nagyon keveset aludt, nem

tudta nyitva tartani a szemét. Végül nyugtalan álomba merült.

Brodick ébresztette fel az éjszaka közepén, amikor mellébújt és szerelmeskedett vele. Keze

durva volt és követelőző, és Gillian valami kétségbeesett elszántságot érzett benne, alig

visszafogott vadságot, de nem küzdött ellene és nem is utasította vissza. Nem, inkább

simogatta, becézgette, igyekezett csitítani a benne ágaskodó fenevadat. Szerelmeskedésük vad

és szenvedélyes volt, és amikor a férfi elélvezett mélyen benne, az asszony is darabokra hullt

az ölelésében.

Gillian elsuttogta neki, hogy mennyire szereti, és a férfi kincsként dédelgette magában a

szavakat, hisz tudta, hogy az elkövetkező napokban ugyancsak próbára lesz téve ez a

szerelem. Könnyen lehet, hogy az asszony másnap már gyűlölni fogja.

* * *

Másnap korán reggel Brisbane és Otis kopogtatott Gillian ajtaján. Az asszony már fel volt

öltözve, és éppen akkor fejezte be a reggelijét.

– Parancsot kaptunk, hogy vigyünk el a nővéredhez – jelentette be Brisbane.

– Akkor végre beleegyezett, hogy találkozzunk?

– Nem – rázta a fejét Otis. – Ramsey megparancsolta neki, hogy találkozzon veled.

Gillian igyekezett elrejteni, hogy mennyire elkeseríti, amiért nővére megint elutasította.

Együtt mentek az istállókhoz, ahol a lovak már felnyergelve vártak rájuk. Brisbane vezette a

kis csapatot, és sem Otis, sem Gillian nem szólt egy szót sem, amíg el nem érték a apró,

határszéli MacPherson falut.

Gillian egyszerre volt ideges és riadt. Christen elutasította őt, és bármilyen fájdalmas és

megalázó volt is, ezt már elfogadta, de mi lesz, ha nővére nem tudja, hol van a király kincse,

vagy ha elfelejtett mindent, ami történt. Akkor minden elveszett, és Morgan bácsi élete

veszélyben forog.

– Istenem, kérlek add, hogy emlékezzen! – fohászkodott Gillian, miközben leszállt a lóról, és

a Brisbane által mutatott kunyhó felé sétált.

335

Page 336: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Itt fogunk várni – mondta Brisbane.

– Nem kell várniuk. Tudom az utat visszafelé.

Akkor kinyílt az ajtó, és kilépett egy nő, akiről Gillian soha nem gondolta volna, hogy az ő

testvére. Az ura, egy sovány, magas ember, ott jött mögötte. Barátságtalan arckifejezése

világosan elárulta érzelmeit, ahogy védőn felesége fölé magasodott.

Christen egy jó fejjel magasabb volt Gilliannél. Haja is sokkal sötétebb volt, és bár Liese azt

mesélte, hogy Christennek aranyfürtjei vannak, de Gillian egyáltalán nem emlékezett rá. Nem

cikázott át rajta a felismerés szikrája, és noha Gillian tudta, hogy ez az asszony a nővére,

mégis idegen volt számára.

Christen gyereket várt, erről azonban eddig senki nem szólt Gilliannek.

Ha nem lett volna Christen olyan felpuffadt, Gillian biztos megöleli és elmondja neki, hogy

mennyire örül, hogy újra láthatja. Egy hosszú percig csak némán meredtek egymásra, végül

Gillian törte meg az egyre kínosabbá váló csendet.

– Te vagy Christen?

– Én vagyok – felelte az asszony. – Az voltam. A szüleim megváltoztatták a nevem. Most

Kate-nek hívnak.

Gilliant magát is meglepte a hirtelen rátörő harag.

– A szüleid meghaltak és Angliában vannak eltemetve – tört ki belőle, mielőtt

meggondolhatta volna, mit mond.

– Nem emlékszem rájuk.

Gillian félrehajtott fejjel nézte nővérét.

– Én azt hiszem, nagyon is jól emlékszel apánkra.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte Christen, hangjából dac csendült.

Gillian hirtelen sírni szeretett volna.

– A nővérem vagy. Látni szerettelek volna.

– De mást is akar, nem igaz?

Christen ura volt a kérdező. Az asszonynak eszébe jutott, mit kíván a jó modor, és gyorsan

bemutatta a férfit. Manusnek hívták.

Gillian hazudott, amikor azt mondta, örül, hogy megismerheti, majd válaszolt a kérdésére is.

– Igen, mást is akarok tőle.

Christen megmerevedett.

– Nem tudok és nem is akarok visszamenni Angliába, Gillian. Itt van az otthonom.

– Ezek szerint ettől félsz? Hogy arra kényszerítelek, hogy gyere vissza velem? Ó, Christen,

soha nem kérnék tőled ilyesmit.

336

Page 337: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Hangjának őszintesége utat talált Christen szívéhez. Odabiccentett férjének, és valamit a

fülébe súgott. Manus vonakodva beleegyezett, majd bement a kunyhóba és kihozott két

széket. Christen leült, és intett Gilliannek, hogy ő is üljön le. Manus visszament a kunyhóba,

és hirtelen ott maradt egyedül a két nővér, akik teljesen idegenek voltak egymásnak.

– Boldog vagy? – kérdezte Gillian, remélve, hogy oldja testvére feszültségét, ha előbb a

családjáról, a MacPhersonok közti életéről beszélteti.

– Igen, nagyon boldog vagyok. Manus és én öt éve vagyunk már házasok, és hamarosan

megszületik az első kisbabánk.

Gillian úgy döntött, hogy gyorsan a tárgyra tér, még mielőtt Christen úgy határoz, hogy véget

vet a találkozónak. Kétszer is az ajtó felé nézett.

– Csak beszélni akartam veled.

– Hogy találtál rám?

– Az egyik Sinclair rájött, hogy ki vagy valójában, és elmondta Alford bárónak. Emlékszel

még rá?

Christen bólintott.

– Másokat is küldött már utánam, hogy visszavitessen Angliába. Akárcsak a király. Hogyan

találta ki az a katona, hogy ki vagyok?

– Nem tudom.

– Olyan furcsa erről beszélni. A szüleim nagyon szorgalmazták, hogy felejtsek el mindent.

– Fontos lenne, hogy emlékezz.

– Miért?

– Morgan bácsi élete veszélyben forog. Rá emlékszel?

– Nem.

– Christen, esküszöm neked, amikor visszatérek Angliába, azt fogom mondani a királynak és

a bárónak, hogy meghaltál. A szavamat adom. Soha többet nem fognak kerestetni téged.

Christen szeme tágra nyílt.

– Hogyan fogod elérni, hogy higgyenek neked?

– Megtalálom a módját – biztosította Gillian. – De most nagyon fontos lenne, hogy próbálj

meg visszaemlékezni arra az éjszakára, amikor apánk meghalt.

– Miből gondolod, hogy emlékezni fogok arra, ami akkor történt? Még nagyon kicsi voltam.

– Három évvel idősebb vagy, mint én – mutatott rá Gillian. – És még én is emlékszem a

rémületre.

– Nem akarok beszélni arról az éjszakáról. Éveket töltöttem azzal, hogy megpróbáljam

elfelejteni.

337

Page 338: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian mindent megpróbált, hogy rávegye Christent az emlékezésre. Kért és könyörgött, de

nem segített semmi. Christen nem volt hajlandó együttműködni vele. Amikor Manus kijött a

kunyhóból és kijelentette, hogy asszonyának pihenésre van szüksége, és éppen itt az ideje,

hogy Gillian távozzon, Christen olyan megkönnyebbültnek látszott, mintha elhalasztották

volna a kivégzését. Ezt látva Gilliannek majd megszakadt a szíve.

Elkeseredetten állt fel, és lassan elindult az ösvényen. Könnyek peregtek az arcán, amint

nagybátyjára gondolt. Hogyan is képzelhette, hogy képes lesz megmenteni!

Hirtelen düh ragadta el nővére magatartása miatt. Megpördült és rátámadt.

– Christen, mikor lett belőled ilyen gyáva ember? Szégyent hoztál az apánkra, és istennek

legyen hála, hogy már nem érhette meg, mivé lettél.

Gillian megvetése késként hatolt Christenbe. Zokogásban tört ki, és húga után kiáltott.

– Várj! Ne menj el! – Elszakította magát férjétől, és Gillianhez sietett. – Kérlek, bocsáss meg!

– hüppögte.

És a nővérek ettől kezdve nem voltak idegenek egymásnak. Átölelték egymást, és együtt

siratták mindazt, amit elvesztettek.

– Soha nem felejtettelek el – suttogta Christen. – Soha nem felejtettem el az én kishúgomat.

Meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte, miközben kezével a szemét törölgette. – Annyi éven

át együtt kellett élnem a bűntudattal. Tudtam ugyan, hogy nem az én hibám, de mégsem…

– Nincs miért bűnösnek érezned magad – vágott közbe Gillian. – Te nem tettél semmi rosszat.

– De én megmenekültem, te pedig nem.

– Ó, Christen, ezért nem hibáztathatod magad! Csak egy kislány voltál. Nem változtathattad

meg a történteket.

– Úgy emlékszem arra az éjszakára, mintha tegnap lett volna. Isten a tanúm, mindent

megtettem, hogy elfelejtsem. Emlékszem, hogy apánk megcsókolt búcsúzóul. Bőr és szappan

illata volt. A keze kérges volt, de én akkor is szerettem az érintését, amikor megsimogatta az

arcomat.

– Nekem nincs túl sok emlékem az apánkról.

– Furcsa. Nem tudnám megmondani, milyen színű volt a szeme vagy a haja, de pontosan

emlékszem az illatára és az érintésére.

– Liese-re emlékszel?

– Igen – mosolyodott el az asszony.

– Ő segített nekem ébren tartani az emlékeimet. Azt is elmondta, hogy a katonák aranyhajú

lánynak hívtak.

Christen felnevetett.

338

Page 339: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Tényleg. Akkor még szőke volt a hajam, de mára már egészen bebarnult.

– Christen, mesélt el nekem, mi történt azon az éjszakán!

– A katonák el akartak vinni minket, mert nem volt biztonságos. Apánk egyik ellensége

megtámadta a kastélyt.

– Alford báró és a csapatai.

– Nem emlékszem rá, hogy féltem volna. Apa ajándékot adott, és te ki voltál kelve magadból,

mert te nem kaptál semmit.

– A kincses ládikó – suttogta Gillian. – Odaadta neked a király kincsét. A katonák azt

mesélték Liese-nek, hogy az őröknek kellett vigyázni rá, amíg a csata véget nem ért, és apánk

érted nem megy. Te rejtetted el, Christen?

– Nem, és azt sem tudom, hogy mi történhetett vele.

Gillian elkeseredése nem ismert határokat.

– Én… azt… reméltem…

Egy váratlan fuvallat felkavarta lábuknál a leveleket, és noha napos, meleg idő volt, Christen

megdörzsölte a karját, mintha azzal eltüntethetné az emlékezéstől lúdbőrös karjáról a

borzongás nyomait.

– Sajnálom – súgta. – Nem tudom, hol lehet a kincs.

Gillian hosszú percekig meg sem szólalt, mert el volt foglalva azzal, hogy legyűrje

elkeseredését és az egyre növekvő pánikot. Hogyan fogja megmenteni a bácsikáját? A

dobozka vagy a nővére nélkül veszve van minden.

– Az apánk meghalt aznap éjjel, ugye?

– Igen.

– Ott voltál?

Gilliannek kényszerítenie kellett magát, hogy oda tudjon figyelni testvére kérdésére.

– Igen, ott voltam, de csak homályos emlékeim vannak arról az éjszakáról.

– Apa beletekerte egy ruhába a dobozt.

– Ki volt még velünk a szobában?

– Négy katona és az apánk. Úgy volt, hogy Tom és Lawrence velem jön, de arra már nem

emlékszem, hogy hívták azt a kettőt, akit melléd rendeltek.

– Liese megmondta a nevüket. Willliam és Spencer, és mind a ketten meghaltak, miközben

engem védelmeztek. Minden éjjel imádkozom a lelki üdvükért.

– Én nem tudom, mi történt Tommal és Lawrence-szel. Tom rokonaihoz kerültem, és azt

mondták, apa majd értem jön. Ő is és Lawrence is ott hagytak engem, és csak gyanítom, hogy

visszatértek apánkhoz. Soha többé nem láttam őket.

339

Page 340: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Akkor nincs nálad a ládikó?

– Nincs.

– Mi történhetett vele? – kérdezte Gillian, és aggodalmában a kezét tördelte. Mély levegőt

vett, hogy valamelyest megnyugodjon, mielőtt újra megszólalt volna. – Mondd el nekem

pontosan, mi történt azután, hogy apánk odaadta neked a kincset!

– Elejtettem. Nagyon megijedtem, hogy eltört és meg fognak büntetni, de Liese férje felvette.

Apa beletekerte egy ruhába, és odaadta nekem. Aztán kiment a szobából.

– Ector is ott volt?

– Igen, tényleg így hívták. Ott volt, de csak egy vagy két percig. Biztosan ő is meghalt aznap

éjjel.

– Nem halt meg – rázta Gillian a fejét –, de megőrült. Féltem tőle – tette hozzá. – Néha

hallottam róla hírt később is. Úgy él, mint egy állat, és egy földdel teli zsákot cipel magával

mindenhová. Liese azt állította, hogy a gyávaság vette el az eszét, és még csak meg sem

siratta, amikor halálhírét vette.

– És Liese? Vele mi történt?

– Velem és Morgan bácsival élt, és azt hiszem, nagyon boldog volt. Álmában halt meg, és

nem sokat betegeskedett. Nem szenvedett. Tudott a szobánk közt levő titkos folyosóról, de

soha nem árulta el, hogy tudja.

– De azon az éjszakán nem azt a folyosót használtuk. Az apánk szobájából indultunk, nem?

– Igen, és a katonák fáklyákat gyújtottak, hogy kivigyenek minket.

– Leestünk a lépcsőn – mondta Gillian. – Nagyon meredek volt. Évekig rémálmaim voltak, és

ma sem tudok félelem nélkül lenézni nagy magasságokból.

– De nem estünk le. Úgy löktek. Tisztán emlékszem rá – mondta Christen remegő hangon. –

Mögöttem voltál, és el akartad venni tőlem a dobozt. Megfordultam, hogy rád szóljak, hagyd

abba, és akkor megláttam azt a férfit. Előugrott az árnyak közül és ránk vetette magát. Azt

hiszem, akkor vette el a dobozt is. A katonák elvesztették lábuk alól a talajt, és legurultak a

lépcsőn. Szörnyű sikolyt hallottam, aztán bevertem a fejem a kőbe, és amikor magamhoz

tértem, Lawrence karjában voltam, és már messze jártunk a birtoktól.

Gillian rémálmai hirtelen új értelmet és tartalmat nyertek.

– Az álmaimban mindig szörnyek voltak, akik a falról ugrottak le és támadtak ránk. Biztos én

is láttam őt.

– Az arcát nem láttam, de akárki is volt, nála kell, hogy legyen a kincs.

– Akkor még mindig ott kell lennie… valahol… hacsak nem vitte el valaki, mielőtt a báró

lezárta a birtokot. Ó, istenem, nem tudom, mit tegyek.

340

Page 341: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Maradj itt! – kérte Christen. – Ne menj vissza Angliába! Hozzámentél a Buchanan

urasághoz, most már neked is a Felföld az otthonod.

– Christen, te hátat tudnál fordítani a családodnak? Azoknak, akiket szeretsz?

– Nem, természetesen nem.

– Morgan bácsi élete tőlem függ.

– Ő azt szeretné, hogy boldog légy.

– Ő nevelt fel – kiáltotta Gillian. – Szeretett engem, kedves volt hozzám, jóságos és

nagylelkű. Az életemet is odaadnám érte. Vissza kell mennem.

– Bárcsak segíthetnék, de fogalmam sincs, hogyan. Talán, ha tovább gondolkozom, eszembe

jut még valami arról az éjszakáról. Megpróbálom – ígérte Christen.

Tovább ültek, és a múltról beszélgettek, amíg Gillian észre nem vette, milyen fáradt a nővére.

Arcon csókolta és megígérte, hogy újra eljön meglátogatni.

– Ha vissza tudok jönni Angliából, szeretnélek jobban megismerni. Soha többé nem fogok

kérni tőled semmit, Christen. Megígérem. De most, hogy rád találtam, nem akarlak újra

elveszíteni.

Christen lassan felállt. Képtelen volt Gillian szemébe nézni, amikor megmondta neki, mit

gondol arról, hogy újra találkozzanak.

– Emlékszem rád kislányként, de most sokkal inkább úgy érzem, hogy idegenek vagyunk

egymásnak, akikben csak kevés közös vonás akad. Nem akarlak megbántani, de őszinte

leszek. Ha a múltban kotorászunk, csak a fájdalmas emlékeket hozzunk ismét a felszínre, és

ha rád nézek, azok az idők jutnak eszembe, amelyeket oly kétségbeesetten igyekeztem

eltemetni magamban. Talán egy napon meggondolom magam, most azonban úgy érzem,

mindkettőnknek jobb, ha különválnak útjaink. Azt azért megígérhetem, ha bármi eszembe jut,

ami segítségedre lehet a kutatásban, üzenek neked.

Gillian össze volt törve. Gyorsan lehajtotta a fejét, hogy Christen ne lássa, mennyire

megbántotta.

– Ahogy akarod – suttogta.

Szó nélkül elfordult és lassan elsétált az ösvényen. Nem nézett vissza.

H A R M I N C N E G Y E D I K F E J E Z E T

Gillian kétségbeesetten vágyott rá, hogy Brodick átkarolja és magához szorítsa. A házasság

máris megváltoztatta, gondolta Gillian. Mielőtt Brodickot megismerte és megszerette volna,

341

Page 342: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

mindig azt érezte, hogy egyedül kell szembenéznie a problémákkal. Most, hogy férje volt,

meg akarta osztani gondjait és aggodalmait vele. Ebben a pillanatban az sem érdekelte, hogy a

férfi miért nem mondta neki egyszer sem, hogy szereti. A szíve mélyén érezte, tudta, hogy így

van, és azt végképp nem hitte, hogy Brodick képes lett volna életre szóló kötelezettséget

vállalni valami jelentéktelen ok ürügyén. Nincs olyan férfi, aki ilyesmit tenne, bármennyire is

szeretne bosszút állni az ellenségén, és Brodick soha nem vette volna el pusztán azért, hogy

megtudja tőle az angolok neveit. Ramsey egyszerűen rossz következtetésre jutott, és Brodick

– akinek kényelmetlen volt feltárni az érzéseit – inkább ráhagyta barátjára.

Brodick makacs volt, mint egy öszvér, és egyéb hibáit is akár egy órán keresztül tudta volna

Gillian sorolni. Mégis szerette, és most nagy szüksége volt rá, hogy kisírja magát a széles

vállon, kiöntse a szívét, és megnyugvást találjon az ölelésében. Hogyan lehetett a nővére

ennyire rideg és érzéktelen? Egyértelműen kijelentette, hogy Gilliannek nincs helye az

életében. Hány évig álmodozott róla, hogy újra együtt lesznek, és soha, egyszer sem vette

számításba, hogy Christen esetleg visszautasítja őt.

Gillian szégyellte magát, maga sem értette miért. Tudta, hogy semmi rosszat nem tett,

mégsem tudott megszabadulni a szégyen és a megalázottság érzésétől.

A találkozás mélyen megrázta, és semmi másra nem tudott gondolni, mint hogy mielőtt

találkozzon férjével, és elmondja neki, mi történt. Visszavitte a lovat az istállóba, és fájós

lábáról tudomást sem véve, szinte futott a kastélyba abban a reményben, hogy ott találja

Brodickot.

Proster volt az, aki elmondta neki az újságot.

– Brodick elment asszonyom. Mind elmentek.

– Mind? Ki az a mind?

– Az uraságok. Iain Maitland, az én uram, Ramsey és Buchanan uraság.

– Iain itt volt?

– Igen, pirkadat után nem sokkal érkezett.

– Hová ment az uram?

– Ramsey-vel és Iainnel ment el.

– Igen, de pontosan hová mentek?

A fiún látszott, hogy meglepi, amiért Gillian nem tud semmiről.

– A hegygerincre, hogy csatlakozzanak a harcosokhoz. Arról biztos hallott, hogy pár nappal

ezelőtt harcba hívták a katonákat.

– Nem tudtam róla – ismerte be az asszony.

– Az uraságok összehívták az embereiket. Mostanra már biztosan mind egybegyűltek.

342

Page 343: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A hegygerincnél.

– Igen – biccentett Proster.

– És hol van ez a hegygerinc?

– Jókora lovaglásra innen délnek.

– Ezek szerint késő estig vissza sem térnek, ugye?

– Késő estig? Asszonyom, most jó ideig nem fognak visszatérni.

Gillian még mindig nem értette. Proster zavarodottságát látva, sietett megmagyarázni.

– Angliába indultak, és maga biztosan tudja az okát.

– Arról tudtam, hogy Angliába készülnek, de biztos tévedsz. Még nem indulhattak el. Most,

ha megbocsátasz, visszamegyek a kunyhónkba és megvárom Brodickot.

– Akkor nagyon sokat kell várnia, asszonyom, mert Brodick nem jön vissza, maga pedig

holnap elmegy innen.

– Hová megyek?

– Haza. Hallottam, amikor az uraság kiadta a parancsot. Buchanan harcosok érkeznek magáért

holnap, hogy elkísérjék új otthonába. Addig Graeme és Lochlan felelősek a biztonságáért.

Gillian szédült, gyomra görcsbe rándult.

– És kicsoda Graeme és Lochlan?

– Graeme MacPherson – jelentette ki Proster büszkén. – Lochlan pedig Sinclair. Teljesen

egyenrangúak rangban és kötelességben egyaránt. Most mindannyian egyenlők vagyunk. Ezt

Ramsey jelentette be, és azt is mondta, hogy nyugodtan megtarthatjuk a klánunk nevét, és

ugyanakkor élhetünk békében.

– Értem – suttogta Gillian.

– Rosszul érzi magát, asszonyom? Nagyon elsápadt.

Gillian a kérdésről tudomást sem véve felkiáltott.

– Proster, biztosan félreértettél valamit. Amikor Angliába mennek, akkor engem is magukkal

visznek. Megígérte… soha nem szegné meg a szavát. Tudja, hogy… Mindannyian tudják, ha

az angol meglátja őket, a bácsikám meghal. Nem, egészen biztosan tévedtél. Brodick vissza

fog jönni értem.

Elkeseredése aggodalommal töltötte el a fiatalembert, aki nem tudta, hogy mit tegyen.

Legszívesebben hazudott volna neki. Azt mondta volna, hogy igen, ő tévedett, de tudta, hogy

az asszonynak előbb-utóbb el kell fogadnia az igazságot. Ezért összeszedte magát, közben

magában imádkozott, hogy Gillian el ne ájuljon, majd kibökte:

– Isten a tanúm rá, hogy jól hallottam. Mindenki tudja… csak maga nem – dadogta. –

Angliába mennek, és magát a Buchanan birtokra viszik. Brodick aggódott a sérülése miatt, és

343

Page 344: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

azt akarta, hogy pihenjen egy napot, mielőtt útnak indul. Ez nagyon figyelmes dolog volt tőle,

nem igaz, asszonyom?

Gillian nem válaszolt. Megfordult és elindult, majd hirtelen megtorpant.

– Köszönöm, Proster, hogy elmagyaráztad.

– Asszonyom, ha még mindig nem hisz nekem, beszéljem Greame-mel és Lochlannel. Ők

majd megerősítik, amit mondtam.

– Nem kell velük beszélnem. Hiszek neked. Most pedig, ha megbocsátasz, szeretnék

visszatérni a kunyhónkba.

– Ha megengedi, akkor elkísérném – ajánlkozott az ifjú. – Nem néz ki túl jól – tette hozzá. –

Talán a lába fájdalmat okoz?

– Nem – felelte Gillian kifejezéstelen hangon.

Egyetlen szót sem szót, amíg vissza nem értek a kunyhóhoz. Proster meghajolt és távozni

akart, amikor Gillian kérdése megállította.

– Tudod, hol lakik Kevin és Annie Drummond?

– Minden harcos tudja, hol laknak Drummondék. Ha valaki megsebesül, hozzájuk mennek

segítségért. Ha nem hal útközben, akkor Annie meggyógyítja. Az esetek többségében – tette

hozzá. – Miért kérdezi?

– Csak kíváncsi voltam – hazudta az asszony. – Hamarosan szeretnék visszatérni a

nővéremhez. Elkísérnél?

Proster kihúzta magát. Nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy Gillian őt választotta kísérőül.

– Boldogan állok a rendelkezésére, de nem éppen most jött a nővérétől?

– Igen, de elfelejtettem elvinni neki az ajándékokat, amelyeket Angliából hoztam, és ő ég a

vágytól, hogy mielőbb láthassa őket. Mihelyt útra készen állok, érted küldetek.

– Ahogy kívánja.

Gillian halkan becsukta az ajtót, az ágyhoz sétált, leült rá, az arcát a kezébe temette és

keserves zokogásra fakadt.

H A R M I N C Ö T Ö D I K F E J E Z E T

A kétségbeesés gyors mozgásra ösztökélte Letépte magáról a Buchanan plédet, az ágyra dobta

és az angol ruháért nyúlt. Már összepakolt egy kis táskát. Csak a legszükségesebbeket tette

bele, amelyekről úgy vélte, hogy az út során nélkülözhetetlenek lesznek.

344

Page 345: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Bridgid szakította félbe. Gillian hallotta, ahogy a nevén szólítja, résnyire nyitotta az ajtót és

közölte barátnőjével, hogy nem érzi jól magát. Megpróbálta becsukni az ajtót, de Bridgid nem

engedte, belökte és berontott.

– Ha beteg vagy, majd én ápollak. Miért ez a ruha van rajtad? Brodicknak nem fog tetszeni. A

Buchanan színeket kellene viselned.

Barátnőjének háttal állva, Gillian bedobta fésűjét a táskába és megpróbálta becsukni. Amikor

megfordult, és Bridgid meglátta az arcát, azonnal tudta, hogy valami borzasztó történt.

– Mi a baj? – követelte. – Mondd el, és én mindent megteszek, hogy segítsek.

– Elmegyek.

– Igen, épp most hallottam. De csak holnap. Brodick emberei csak holnap jönnek. Ettől vagy

ennyire feldúlt? Nem akarsz az új otthonodba menni? – faggatózott a lány, mert mindenáron

meg akarta érteni, mi baja Gilliannek.

– Angliába megyek.

– Micsoda? Ezt nem mondhatod komolyan…

– És soha többet nem fogom felvenni a Buchanan plédet. Soha! – kiáltott fel. – Brodick

elárult engem, és ezt soha, de soha nem fogom neki megbocsátani. – Az igazság annyira

megviselte, hogy gyorsan leült, mielőtt lába felmondta volna a szolgálatot. – A szavát adta

nekem, hogy várni fognak Iainnel és Ramsey-vel…

Bridgid leült mellé.

– Mind Angliába mentek.

– Tudom – mondta Gillian. – Proster elárulta, hogy elmentek. Brodick megígérte, hogy

magával visz. A szavát vettem, mielőtt elárultam volna az angol bárók neveit, akik segítettek

Gideonnak elrabolni Alec Maitlandet.

– Miért rabolták el az uraság fiát?

– Nem őt akarták magukkal vinni. Azt hitték, hogy Ramsey öccse a zsákmányuk.

Bridgid fejében egymást követték a kérdések.

– Kezdd az elején, és mondj el mindent! Akkor talán ki tudok találni valamit, hogyan

segíthetnék.

– Rajtam nem már nem tudsz segíteni – suttogta Gillian. – Édes istenem, fogalmam sincs,

hogyan fogom megvédeni a bácsikámat. Annyira félek és… – Zokogásba fulladt a hangja.

Bridgid megpaskolta a karját, és kérte, hogy magyarázzon el neki mindent.

Így Gillian mindent elmesélt neki, kezdve attól az éjszakától, amikor megölték az apját. Mire

befejezte, rájött, hogy mennyire reménytelen a helyzete.

345

Page 346: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ha a nővéred vagy a doboz nélkül térsz vissza Angliába, hogyan akartad megvédeni a

bácsikádat?

– Az most már nem számít. Amint Brodickék megtámadják, Alford ki fogja adni a parancsot a

bácsikám meggyilkolására.

– Miből gondolod, hogy a bácsikád még él? Te magad mondtad, hogy Alford báró soha nem

tartja meg a szavát.

– Alford tisztában van vele, hogy nem kapja meg tőlem a kincset, ha bácsikámnak valami baja

esik.

Bridgid izgatottan járkálni kezdett.

– De nincs nálad a doboz.

– Tudom, hogy nincs nálam – siránkozott Gillian. – Abban reménykedtem, hogy a nővérem

tudja, hol van…

– De ő sem tudja – fejezte be a mondatot Bridgid. – Mondd el újra, ki volt veletek a szobában

azon az éjszakán, amikor apád odaadta Christennek a kincset!

– Már mondtam, hogy négy katona volt velünk. És az intéző, Ector, de ő csak egy percre jött

be. Valami üzenetet hozott apámnak, aztán ki is ment.

Bridgid töprengett egy percig, majd megcsóválta a fejét.

– Mind a két katona meghalt, aki rád vigyázott? – kérdezte végül.

– Igen.

– Egészen biztos vagy benne? Láttad, amikor meghaltak?

– Ha láttam is, nem emlékszem. Nagyon fiatal voltam még – emlékeztette Gillian barátnőjét.

– De Liese azt mondta, mindketten meghaltak. Ő biztos volt benne.

– De a nővéred nem tudja biztosan, mi történt azokkal a katonákkal, akik őt északra vitték.

Csak gyanítja, hogy visszatértek apád birtokára. Nem igaz?

– De igen, csakhogy…

Bridgid nem engedte, hogy befejezze a mondatot.

– Akkor nem rabolhatta el egyikük a kincset?

– Nem – jelentette ki Gillian. – Hűséges és megbízható emberek voltak. Apám feltétlenül

megbízott bennük.

– Talán tévedett – vélte Bridgid. – Csakis egyikük lehetett, vagy az intéző, de azt mondtad,

hogy –Ector csak nagyon rövid ideig volt a szobában.

– Ó, Ector nem lehetett, hiszen ő bolond volt.

– Ector őrült volt?

– Igen – felelte Gillian türelmetlenül. Felállt és az ajtóhoz ment.

346

Page 347: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hová mész?

– Megkértem Prostert, hogy kísérjen el a nővéremhez. Megyek és szólok neki.

– De hiszen azt mondtad, hogy Christen nem akar többé találkozni veled.

– Igen, ez igaz, de…

– Akkor miért mész vissza hozzá?

Gillian felsóhajtott.

– Valójában nem is hozzá megyek. Proster tudja, hol laknak Drummondék, és ha már úton

leszünk, követelni fogom, hogy inkább Annie-hoz vigyen el.

Bridgid nem tágított.

– De miért?

– Mert Kevin és Annie ismeri az utat a Len birtokhoz, én pedig tudom, hogy onnan hogy

jutok haza.

Bridgid döbbenten bámult rá.

– Édes istenem, te tényleg visszamész Angliába. Mondtad, hogy igen, de nem akartam

elhinni.

– Visszamegyek. – Amikor Bridgid odafutott hozzá, Gillian megölelte búcsúzóul. –

Szeretném, ha tudnád, hogy milyen sokat jelentett nekem a barátságod. Nagyon fogsz

hiányozni.

– De hamarosan újra találkozunk, nem?

– Nem, soha többé nem jövök vissza.

– És mi lesz Brodickkal? Hiszen szereted.

– De ő nem szeret engem. Csak kihasznált, hogy megszerezze, amire szüksége volt. Annyira

nem jelentettem neki semmit, hogy még arra sem volt képes…

Túlságosan fájdalmas volt erről beszélni.

– Indulnom kell – húzódott el barátnőjétől.

– Várj! – fogta meg a karját Bridgid, amikor Gillian a kilincs után nyúlt. – Én megkeresem

Proster, te addig át tudsz öltözni.

– Soha többé nem veszem fel a Buchanan plédet.

– Légy okos! Mindenki tudni fogja, hogy készül valamire, ha ebben a ruhában mész ki. Át

kell öltöznöd!

Gillian rájött, hogy barátnőjének igaza van.

– Nem is gondoltam rá… annyira dühös voltam, és… igen, tényleg át kell öltöznöm. Menj,

addig keresd meg Prostert!

347

Page 348: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Beletelhet egy kis időbe, míg sikerül. Addig el ne mozdulj innen! Ígérd meg, hogy idebent

vársz!

– Itt fogok várni. El ne felejtsd! – figyelmeztette Bridgidet. – Proster úgy tudja, hogy

Christenhez megyek.

– Tudom – nyugtatta meg a lány, és kinyitotta az ajtót. Kilépett a pitvarba, majd megfordult,

hogy behúzza maga mögött az ajtót. Gondolatai még mindig a kincs eltűnése körül forogtak.

– Kérdezhetek még valamit,

– Mit?

– Azt mondtad, Ector bolond volt. Csak túloztál, mert te furcsának találtad, vagy komolyan

gondoltad? Tényleg igazi őrült volt?

– Ó, tényleg az volt. De most siess, kérlek. Minél előbb el kellene indulnom.

– Csak azon töprengek…

– Mi van még?

– Miért bízott meg az apád egy őrültet, hogy beszedje az adót? Ennek semmi értelme.

– Akkor még nem volt őrült, amikor megbízta. Liese szerint a gyávaság vette el az eszét. A

támadás után már nem volt többé a régi. Tudom, hogy Ector előtte fukar, gonosz és szörnyen

kapzsi volt. Most pedig, kérlek, menj már és hozd ide Prostert!

Bridgid végül becsukta az ajtót. Gillian levette a ruháját és a pléd után nyúlt, amikor hirtelen

megtorpant, és hangosan felszisszent.

– Istenem, hát persze!

* * *

Bridgid hosszú ideig odavolt, és mire visszatért, Gillian tűkön ült az idegességtől.

– Mi tartott ilyen sokáig? – csattan fel, amint barátnője belépett az ajtón.

– El kellett intéznek néhány dolgot. Itt van Proster, de nem egyedül. Megengedte Kernek és

Alannek, hogy vele menjenek. Úgy viselkednek, mintha legalábbis egy hercegnőt kísérnének.

Hallanod kellene, hogyan kérkednek vele. Nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy egy

MacPhersont kértél meg.

– Fiatalok még, ennyi az egész.

– Gondolkodtam a terveden. Nem hiszem, hogy el kellene menned Drummondékhoz, mert

lehet, hogy nagyon kiesnek az utadból. Szerintem egyenesen a Len birtokra kell lovagolnod.

Proster biztosan tudja az utat.

– Hogy lehetsz ilyen biztos benne?

348

Page 349: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Errefelé minden harcos jól ismeri a területet és tudja, hol húzódnak a határok, meddig

mehetnek el. Az életük múlhat ezen a tudáson.

– De fogalmam sincs, hogyan győzzem meg őket, hogy vigyenek el oda. Azt akartam

mondani nekik, hogy azért megyek Annie-hoz, mert a lábamnak kezelésre van szüksége.

– Akkor mondd nyugodtan ezt – tanácsolta Bridgid. – De amikor már úton vagyunk, akkor

megmondjuk Prosternek, hogy a Len birtokra megyünk.

– Úton vagyunk? Bridgid, nem teheted, hogy…

– Elmegyek veled Angliába. Már össze is pakoltam a holmimat, és beletekertem egy plédbe,

nehogy Prosterék gyanút fogjanak. A lovam nyergéhez kötöttem. Ez tartott olyan sok ideig.

Bridgid hangja nyugodt volt, de kezét ökölbe szorította maga mellett, és szemében elszánt

fény csillogott. Amikor Gillian megcsóválta a fejét, Bridgid mindent elkövetett, hogy

meggyőzze. Kijelentette, hogy már eldöntötte a dolgot, és semmiképp nem hagyja lebeszélni

magát.

– Nincs már itt semmi számomra, és nem fogok itt maradni, hogy végignézhessem, hogyan

veszi el Ramsey Meggan MacPhersont. Megszakadna a szívem. Nem, semmiképpen nem

maradhatok itt. Az ég szerelmére, hiszen a saját anyám sem akar látni! Nem tudom, hova

máshova mehetnék. Kérlek, Gillian, engedd meg, hogy veled tartsak! Mindig is kíváncsi

voltam Angliára, és azt mesélted, hogy Morgan bácsikádnak felföldi vér folyik az ereiben.

Biztos vagyok benne, megengedi majd, hogy nála maradjak egy kis időre… amíg el nem

döntöm, hogy mit tegyek.

– Nem vihetlek magammal. Megsérülhetsz, és én nem tudlak megvédeni.

– A bárótól féltesz?

– Igen. Neked fogalmad sincs, hogy milyen ember. Alford igazi szörnyeteg.

– Hogyan akarod magadat megvédeni? Azt a parancsot kaptad, hogy vidd magaddal a kincset

vagy a nővéredet, de te úgy térsz vissza, hogy egyik sincs nálad. Ha valakinek itt félnivalója

van, az te vagy.

– Nekem nincs választásom – vitatkozott Gillian. – Haza kell térnem, és ott kell maradnom.

– Könyörgöm, Gillian! Elfogadom, hogy veszélyben leszek, és teljes egészében engem fog

terhelni a felelősség, ha bármi történik velem. Kérlek, gondold meg újra. Van egy tervem.

– Nem tudnék többé nyugodt lelkiismerettel élni, ha valami bajod történne.

– Akkor legalább a Len birtokig hadd menjek veled! Segíthetek meggyőzni Prostert. Tudom,

hogy segíthetek.

– És aztán visszajössz ide velük?

349

Page 350: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igen – bólintott Bridgid, de azonnal el is szégyellte magát, amiért hazudott a legjobb

barátnőjének. A terve készen állt, és elszánta magát, hogy Gillian engedélyével vagy anélkül,

de segíteni fog barátnőjének.

– Könnyen összefuthatunk… úgy értem, hogy összefuthatsz Brodickkal és a többiekkel.

– Nem hiszem. Ők biztosan Morgan bácsi kastélyához mennek előbb, az pedig Észak-Anglia

egy távoli részén van, én pedig keletnek megyek, Dunhanshire-be.

– Hol van ennek az Alford bárónak a birtoka?

– A bácsikám otthonától jócskán délre. Isten segedelmével, mire Brodickék elérik

Dunhanshire-t, ki lesz fizetve a váltságdíj, és véget ér az egész.

– Mi ér véget?

Gillian megrázta a fejét. Nem állt szándékában elmagyarázni. Bridgid hirtelen rossz előérzete

támadt és megborzongott.

– Akkor indulunk?

Gillian kihúzta magát és bólintott.

– Az isten legyen velünk! – suttogta maga elé, amint átlépte a küszöböt.

H A R M I N C H A T O D I K F E J E Z E T

Kétségbeesett versenyfutás volt ez az idővel. Tudta, hogy még az őszi fesztivál előtt

Dunhanshire-be kell érkeznie, de attól sokkal jobban félt, hogy Brodick, Iain és Ramsey előtte

fognak odaérni. Akkor az isten legyen hozzájuk irgalmas. Bármennyire haragudott is urára,

amiért becsapta, és bármilyen elszánt is volt, hogy soha többé nem tér vissza a Felföldre, a

lelke mélyén mégiscsak aggódott Brodick biztonságáért. A férfi összetörte a szívét, de a

szerelmét nem zúzhatta össze. Ha ő és a többiek megpróbálnak bejutni Alford erődjébe, akkor

itt harc lesz, és mindannyian meg fognak halni.

Gillian biztosra vette, hogy Alford megosztotta csapatait, és emberei egy részét Morgan bácsi

birtokán helyezte el, míg a többiek Dunhanshire-t védik. Alford azzal kérkedett, hogy több

mint nyolcszáz embert tud harcba szólítani, és bár Gillian kétellette, hogy valamennyien

önként és hűségesen szolgálnák a bárót, de az biztos, hogy mindannyian féltek tőle. Alford

igazi zsarnokként uralkodott csapatai felett. Egyik kedvenc eszköze a kínzás volt, hogy ezzel

is elriassza a többieket a lázadástól.

Vére meghűlt, amikor eszébe jutottak Alford szadista leckéi, és csak arra tudott gondolni,

hogyan védhetné meg a férfit, akit szeret.

350

Page 351: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Egy egész napi lovaglásra járt Dunhanshire-től, amikor megállásra kényszerült. A kimerültség

megszedte a maga vámját, és szinte szédült az éhségtől és az alvás hiányától.

Proster, Ker, Alan és Bridgid még mindig vele voltak. Többször megpróbálta rábírni őket,

hogy menjenek haza, de egyikük sem hallgatott rá. Bridgid egyre csak azt hajtogatta, hogy

van egy terve, de nem volt hajlandó elárulni, hogy mi az, és bármennyire győzködte is Gillian,

vitatkozott vele, sőt könyörgött neki, a lány makacsul ellenállt. A három fiatal harcos legalább

olyan őrjítően viselkedett. Proster újra és újra elmagyarázta neki, hogy mivel Gillian nem tér

vissza velük a Sinclair birtokra, ezért ő és a barátai vele maradnak, és megvédik, bármi

történjen is.

Sötétedett, és Bridgid azt javasolta, hogy álljanak meg éjszakára. Gillian észrevett a távolban

egy zsúpfedeles házikót, és erősködött, hogy engedélyt kell kérniük a tulajdonostól, mielőtt

megpihennek éjszakára. Proster heves tiltakozásáról tudomást sem véve, az ajtó előtt ugrott le

a nyeregből.

Az apró kunyhót egy öttagú család lakta. Az apa – egy idősebb férfi, akinek arcát ráncosra

barázdálta az idő, és ettől úgy nézett ki, mint egy kiszáradt folyómeder – először gyanakodva

bámult rájuk, különösen mikor látta, hogy a felfödi harcosok keze a kardjuk markolatán

nyugszik, de amikor Gillian bemutatkozott és udvariasan engedélyt kért, hogy a földjükön

tölthessék az éjszakát, viselkedése nyomban kedvesebb lett.

– A nevem Randall – hajolt meg mélyen. – Ő a feleségem, Sarah – mutatott a háta mögött

megbúvó nőre. – A föld nem az enyém, de ezt már úgyis tudta, nem igaz? És mégis az

engedélyemet kéri. A hűbéruramnak, Hardington bárónak művelem a földet, és biztosra

veszem, hogy neki sem lenne kifogása ellene, hogy megpihenjenek a birtokán. Ismertem az

apját, hölgyem. Nagyszerű ember volt. Boldogan állok a szolgálatára, rendelkezzen velem!

Szívesen látom vacsorára a barátaival együtt. Jöjjenek be, és melegedjenek meg a kandalló

tüzénél. A fiam majd gondoskodik a lovaikról.

Bár maguknak sem volt sok, Randall ragaszkodott hozzá, hogy Gillian, Bridgid és harcosok is

csatlakozzanak hozzájuk. Bridgid szokatlanul csendes volt a vacsora alatt. Gillian mellett ült,

és mindkettőjüknek a házigazda két tagbaszakadt fia közt szorítottak helyet.

Amikor távozni készültek, Sara takarókat adott nekik, amit az ágyukról húzott le.

– Hidegek az éjszakák – magyarázta. – Csak hagyják a földön holnap reggel, amikor tovább

mennek. Randall majd elhozza őket.

– Van még valami, amit tehetünk magukért? – kérdezte Randall.

Gillian félrevonta a férfit.

351

Page 352: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Van még valami, amiben a segítségemre lehetne – mondta neki halkan –, de biztosnak kell

lennem abban, ha a szavát adja, akkor mindenképpen meg is teszi, amit kérek, történjék

bármi. Életek forognak kockán, Randall, és ha nem tudja vállalni, akkor kérem, mondja meg

rögtön. Nem akarom megsérteni, de annyira fontos…

– Ha meg tudom tenni, akkor meg is teszem – ígérte a férfi. – Mondja el, mit szeretne, és

majd eldöntöm.

– Egy üzenetet kellene átadnia – suttogta. – Méghozzá pontosan ezekkel a szavakkal: „Lady

Gillian megtalálta Arianna kincsét.”

Randall kétszer is elismételte az üzenetet, majd bólintott.

– Most pedig mondja meg, kinek kell átadnom ezt az üzenetet, hölgyem!

Gillian közel hajolt hozzá és a fülébe súgta a nevet. A férfi térde megroggyant.

– Egészen… biztos benne?

– Igen, biztos vagyok.

Az öreg keresztet vetet.

– De ők… pogányok… mindannyian.

– Amit kértem, nagy bátorságot igényel. Átadja az üzenetemet?

Randall lassan bólintott.

– Hajnalban indulok.

H A R M I N C H E T E D I K F E J E Z E T

Dunhanshire-ben nyüzsögtek a katonák. Sötét, holdfénymentes éjszaka volt, de a kastély és

környéke mégis olyan fényesen világított, mint a király palotája. A mellvédet és az utakat

fáklyák vöröses narancs fénye világította meg, és a távolból úgy nézett ki, mintha ezernyi

démonszem bámulna az emberre.

Szorosan egymás mellett álltak mind az öten, jól elbújva az erdő sűrűjében a mezőn túl, és

hallgatták a felvonóhíd nyikorgását, amit éppen akkor engedtek le, majd figyelték az újabb

csapatnyi katonát, akik belovagoltak az erődbe.

– Egyenesen a pokol torkába mennek – suttogta Ker. – Még itt is érzem az ördög leheletét.

– Miért van itt ennyi katona? – kérdezte Proster. – A báró biztos csatára készülődik.

Esküszöm, legalább száz embert számoltam össze, mióta itt vagyunk.

– Talán hallották, hogy jönnek a mieink – találgatott Alan.

Gillian megrázta a fejét.

352

Page 353: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Alfordot mindig egy légiónyi katona veszi körül, hogy megvédjék. Biztos akar lenni benne,

hogy senki sem surranhat be a kastélyba észrevétlenül, és nem lepheti meg.

– Fél a haláltól, nem igaz? – kérdezte Bridgid. – Tudja, hogy pokolra kerül a bűneiért. Öreg

ember?

– Nem – felelte Gillian. – Gyerekként azt hittem, hogy az, de csak nagyon fiatal volt akkor.

Mivel János barátja, nagy hatalmat kapott a kezébe, és egész életét arra tette fel, hogy még

több hatalomhoz jusson. Dunhanshire valaha boldog hely volt – tette hozzá. – De Alford és

kapzsisága mindent megváltoztatott. Megölte az apámat, és elpusztította a családomat.

– Isten segedelmével a harcosaink holnap lezúdulnak a hegyekből és megtámadják Alfordot –

jegyezte meg Proster.

– Imádkozom az istenhez, hogy ez ne történjen meg, amíg nem végeztem – mondta Gillian.

– Gondolod, hogy Morgan bácsikád itt van Dunhanshire-ben? – kérdezte Bridgid.

– Nem tudom, de holnap minden kiderül. Ma éjjel pihenni fogunk.

Eloldotta a lova nyergéhez kötött takaró tartószíját, és a gyapjúplédet leterítette az egyik

hatalmas tölgyfa alá. Bridgid követte a példáját és leült mellé.

– Eddig tartott a közös utunk – szólalt meg Gillian. – Innen már egyedül kell továbbmennem.

– Te is tudod, hogy Proster nem fogja engedni, hogy egyedül menj Dunhanshire-be.

– Segítened kell, hogy megértessem vele – suttogta Gillian. – Addig biztonságban vagyok,

amíg Alford azt hiszi, hogy nálam van, ami neki kell. De ha Proster velem jön, megígérhetem,

hogy fel fogja használni a fiút ellenem. Prosternek itt kell maradnia veled, Kerrel és Alannel.

Proster térdre ereszkedett mellettük.

– Megbeszéltük a dolgot – intett fejével a barátai felé. – Úgy döntöttünk, hogy meg kell

várnia, amíg Buchanan úr megérkezik. Csak akkor mehet be.

– Már döntöttünk, asszonyom, nem érdemes vitatkoznia – vetette közbe Ker.

– Holnap délig hajlandó vagyok várni – jelentette ki Gillian. – A báró addig úgysem ébred fel,

de tovább egy percet sem.

– Vagy megvárja Brodickot, vagy magával megyek – vitatkozott Proster.

– Hagyjuk ezt a beszélgetést holnapra – javasolta az asszony. – Most pihennünk kell. – Azzal

lehunyta szemét, hogy elejét vegye a további vitának.

Bridgid majdnem rögtön álomba merült, Gillian azonban csak elszenderedett, és minduntalan

felriadt felületes álmából. A harcosok – kezükben a kardjukkal – a lábánál aludtak.

Egyikük sem vette észre, amikor távozott.

* * *

353

Page 354: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Mire átvágott a mezőn, körülvették Alford katonái, és egészen az erődig kísérték. Egyenesen

a nagyterembe vezették, és felszólították, hogy várja meg, amíg Alford parancsnoka

megérkezik.

Egy fiatal szolgálólány, aki nyilván nem tudta, hogy Alford nem akarja őt vendégül látni,

étellel teli tálcát hozott és az asztalra tette. Két katona állt őrt a bejáratnál, és Gillian minden

mozdulatát figyelte. Sokáig járkált a kandalló előtt, és amikor elfáradt, leült az asztalhoz, és

kényszerítette magát, hogy egyen pár falatot a hideg húsból és kenyérből. Nem volt étvágya,

de tudta, hogy ennie kell, hogy legyen ereje szembenézni Alforddal.

A parancsnok végül megérkezett. Hatalmad, durva ember volt, széles, domború homlokkal,

rideg, kifejezéstelen tekintettel.

– Alford báró nem szereti, ha megzavarják az álmát. Ő és társai, Edwin báró és Hugh báró

sokáig fent voltak az éjjel.

– Nincs mondanivalóm Alfordnak, amíg nem találkoztam Morgan bácsikámmal. Itt van?

– Nincs, de szerencséje van. A báró éppen a múlt héten parancsolta meg, hogy Morgant

hozzák ide a birtokra.

– Ezek szerint a bácsikámnak megengedték, hogy a saját otthonában maradjon?

– Mióta maga elment, a bácsikáját kétszer is átköltöztették egy másik kastélyba.

– Miért tart ilyen sokáig a katonáknak idehozni? Ha a múlt héten indultak…

– Az embereknek el kellett menniük Alford báró kastélyába is, hogy elhozzák a kedvenc

köpönyegét. Most már bármelyik percben megérkezhetnek.

Gillian felvezették az emeletre, és ugyanabba a szobába zárták, ahonnan korábban Aleckel

együtt megszöktek. A katona vihogva jegyezte meg, hogy azóta befalazták a titkos kijáratot.

Késő délutánig kellett várakoznia. Az idő nagy részét azzal töltötte, hogy Brodickért és a

többiekért aggódott és imádkozott. Kérte az istent, hogy vigyázzon rájuk, és tartsa őket távol

innen, amíg nem végez a feladatával.

A parancsnok jött érte, és közölte, hogy a báró várja Gilliant a nagyteremben.

– A másik családtag is megérkezett – tette még hozzá.

Gillian szerette volna megkérdezni, hogy jól van-e a bácsikája, de jól tudta, a férfi úgysem

válaszolna a kérdésére, ezért némán elsietett mellette, hogy maga győződjön meg bácsikája

állapotáról.

Edwin várt rá. Gillian rá sem pillantott, amint besietett mellette a nagyterembe. Alford és

Hugh egymás mellett ültek az asztalnál. Látszott rajtuk, hogy előző este többet ittak a

kelleténél. Hugh arca zöldes színben játszott, és keze remegett, amikor a kupájáért nyúlt. A

354

Page 355: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

bor az asztalra löttyent, ahogy a férfi mohón belekortyolt az italba, mint aki menten szomjan

hal.

Alford a homlokát dörzsölgette, mintha így megszabadulhatna kínzó fejfájásától.

– Hol van a bácsikám?

– Hamarosan itt lesz. Mondd csak, Gillian, sikerrel jártál? Megtaláltad, amiért küldtelek?

– Nem mondok semmit, amíg nem látom Morgan bácsit.

– Talán a nővéred beszédesebb lesz. Hozd be őt, Edwin! – utasította barátját, és elfintorodott,

amint fejébe újra élesen belehasított a fájdalom.

Mivel Alford merőn figyelte, Gillian igyekezett elrejteni meglepetését és zavarát. Hozzák be a

nővérét? Mi a csudáról beszél a báró?

Gillian gyorsan megfordult, és kis híján hanyatt esett, amikor Bridgid belépett a terembe. Az

ég szerelmére, mit keres ez itt? A katonák bizonyára megtalálták a rejtekhelyüket, döntötte el

végül. De ha így van, akkor mi történt Prosterrel, Kerrel és Alannel?

Mély levegőt vett, és igyekezett legyűrni a rátörő pánikot. Bridgid rámosolygott, és jó

hangosan megkérdezte.

– Melyik disznót hívják Alfordnak?

A báró felpattant, mindkét kezével az asztal szélébe kapaszkodott.

– Vigyázz a nyelvedre- üvöltött rá –, vagy kivágatom!

Bridgid egyáltalán nem ijedt meg a fenyegetéstől.

– Csak próbáld meg, és véged! – kiáltott vissza.

Gillian megragadta a kezét, hogy elhallgattassa. Veszélyes és ostoba dolog is volt a fenevadat

a saját barlangjában ingerelni.

– Hol van a bácsikám, Alford?

A báró félresöpörte a kérdést, de akkor Hugh megjegyzése vonta magára Gillian figyelmét.

– Nem csalódtam Christen megjelenésében. Még mindig aranyszőke a haja.

Edwin csatlakozott barátaihoz az asztalnál, és ujjával csettintve jelezte a szolgálóknak, hogy

hozzanak még ételt és bort.

– Nem is hasonlítanak egymásra.

Alford alaposan szemügyre vette a két nőt.

– Már kislányként sem hasonlítottak egymásra. Christen volt a szépség, és Gillian a szürke

kisegér.

– Most bezzeg semmi egérkés nincs benne – kacagott fel Hugh. Az asztal alá nyúlt, és

dörzsölgetni kezdte magát. – Akarom őt, Alford.

Alford tudomást sem vett barátja követeléséről.

355

Page 356: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Melyik klán fogadott be? – kérdezte.

– A MacPherson – felelte Bridgid.

– És milyen nevet adtak neked azok a pogányok? Vagy végig Christennek hívtak?

Gillian szíve hevesen megdobbant, mert nem emlékezett rá, elmondta-e Bridgidnek, hogyan

hívták a felföldiek a nővérét.

– Kate-nek hívnak, és ezt sokkal jobban kedvelem a Christennél.

– Ugyanolyan rossz a természete, mint Gilliannek – jegyezte meg Hugh. – Tényleg testvérek.

– I-igen – húzta el a szót Alford, de alattomos tekintetéből látszott, hogy még mindig nincs

meggyőzve. Türelmetlenül felállt, és előjött az asztal mögül. – Nálad van a kincsem,

Christen? – Tekintete ide-oda cikázott a két nő között, míg a válaszra várt.

Olyan undorító volt, hogy Bridgid hátán felállt a szőr. Merészen szembefordult a férfival, és

határozott kifejezést erőletett magára.

– Azt hittem, az a kincs a királyodé.

– Az én királyomé?

Bridgid gyorsan összeszedte magát az elszólás után.

– Én most már a MacPhersonokhoz tartozom – vont vállat közönyösséget tettetve. – Sok évig

éltem a Felföldön, és már a skót királynak tartozom hűséggel. Anglia többé nem az otthonom.

– És mi van Morgan bácsikáddal? Neki nem tartozol hűséggel?

– Nem is emlékszem rá. Csak a húgomnak jöttem segíteni.

Alford szúrós tekintetet vetett rá.

– Gondom lesz rá, hogy a király visszakapja a ládikát – csattant fel. – Itt van nálad?

Edwin is előjött az asztal mögül, és barátja mellé plántálta magát.

– Bizonyára átkutatták, amikor idehozták – jegyezte meg hármas tokáját rázogatva.

– Kutasd át újra! – szólt oda vihogva Hugh. – Vidd fel az egyik szobába, és alaposan vizsgáld

át, Edwin! Kezd a nyakánál, és szép lassan haladj lefelé!

Gillian gyorsan közbeavatkozott, mielőtt teljesen kicsúszik az irányítás a keze alól.

– Nincs a nővéremnél a doboz, és nem is tudja, hol van.

Alford félreütötte Edwin kezét, amikor Bridgid felé nyúlt.

– A tiéd lehet – ígérte. Egész közel lépett Gillianhez, úgy kérdezte. – Nálad van a kincs?

– Nincs.

– Felviheted az emeletre Christent, Edwin. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Hugh, nincs kedved

csatlakozni hozzájuk?

Hugh gúnyos nevetéssel ürítette ki kupáját, majd hátralökte székét.

– Azt hiszem, én felmegyek velük – jelentette ki.

356

Page 357: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Alford erősen figyelte Gilliant, amikor megtette javaslatát. Az asszony nem reagált a szavaira,

de amikor Bridgidhez akart érni, villámgyorsan hátralökte a férfit.

Edwint felbőszítette Gillian közbeavatkozása, és nagy lendülettel pofon vágta. Olyan erő volt

az ütésben, hogy Gillian megtántorodott és nekiesett Bridgidnek, aki elkapta, nehogy elessen.

– Ha még egyszer kezet emelsz rá, megöllek! – kiáltott rá a férfira.

Alford felemelt kézzel intette türelemre barátját.

– Kérlek, ülj le – parancsolt rá Bridgidre Gillian. Azt szerette volna, ha barátnője kikerül a

veszélyzónából. Bridgidnek sem kellett kétszer mondani. Óvatosan hátrább lépett, majd a fal

melletti székekhez sietett. Szíve hevesen dobogott félelmében, és szégyen mardosta, mert

rájött végre, hogy sokkal inkább hátráltatja Gilliant, mintsem segíti. Túl későn értette meg,

mit jelentett, amikor barátnője azt mondta, ha Proster vele tart, a báró felhasználja ellene,

hogy megkapja, amit akar.

– Ez kettőnk ügye, Alford – mondta Gillian. – Ebben a teremben kezdődött a dolog, és itt is

fog véget érni. Tudom, hol van elrejtve a kincs, és meg is fogom mutatni, mihelyt a nővérem

és a bácsikám szabadon elhagyták a birtokot. Azt javaslom, hogy hozasd ide a bácsikámat

amilyen gyorsan csak tudod, mert addig egy szót sem mondok, amíg a saját szememmel nem

látom, hogy jól van. Értjük egymást?

– Észrevetted Edwin, hogy Gillian saját magának nem kért szabad elvonulást?

Barátja bólintott, majd miután rájött, hogy most nem viheti Bridgidet az emeletre,

visszaballagott Hugh-hoz az asztal mellé. Újabb kupa bor után nyúlt.

– Miért nem menti magát? – kérdezte.

– Mert nagyon jól tudja, hogy úgy sem engedném el. – Közelebb lépett Gillianhez, és

egyenesen az arcába sziszegte. – Az évek során mindketten eljátszottunk a magunk játékát, és

most egyikünknek vesztenie kell. Esküszöm, eljön a nap, amikor megtörlek végre, és

megtanulod, hogy a jelenlétemben alázatosan viselkedj.

Kiáltás szakította félbe a mondanivalóját, és a nagydarab parancsnok jött be egy másik

katonát cibálva maga után.

– Tudhatnád, hogy nem szakíthatsz félbe, Horace – mordult rá a férfira.

– Jó okom van, uram. Ezt biztos hallani akarja. – A katonához fordult és ráparancsolt. –

Mondd el neki, Arthur!

A ragyás arcú katona bólintott, nagyot nyelt, majd kibökte.

– Épp most jöttünk vissza… Elmentünk Morgan báró chapmani birtokára, hogy elhozzuk ide,

uram, ahogy parancsoltad, de amikor…

– Azt mondtam, hogy előbb a kastélyomba menjetek – szakította félbe Alford.

357

Page 358: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Igen, uram, de gyorsabbnak tűnt, ha…

– Elhoztátok a kedvenc köpönyegemet?

Úgy nézett ki, a katona nem nagyon érti a kérdést. Horace oldalba bökte.

– Válaszolj a báró úrnak!

Arthur hevesen megrázta a fejét.

– Nem… nem, uram, nem is gondoltunk rá.

– Hol van Morgan? – csattant fel Alford. – Hozd azonnal ide!

– Nem tudom, uram, nem tudom. Nem érti, mi történt. Elmentünk a birtokra és az… üres volt.

Elmentek. Mind elment.

– Mit hablatyolsz itt összevissza? Ki ment el?

– A katonák – nyüszítette Arthur és félve hátrébb húzódott, mert tudta, hogy a báró gyakran

ostorral támadt a rossz hír hozójára. – Morgan kastélya üres volt, és a katonáid eltűntek.

– Mit értesz azon, hogy eltűntek? – üvöltötte Alford.

Arthur összehúzta magát, amikor meglátta a báró szemében megvillanó gyilkos indulatot.

– Az igazat mondom, uram. Az emberek eltűntek. A kastély teljesen üres volt, és nyoma sem

volt támadásnak vagy küzdelemnek. A székek és az asztalok nem voltak felforgatva, sehol

egy nyílvessző vagy vérfolt. Az egész úgy nézett ki, mintha egyszerűen felálltak és távoztak

volna.

– Hol van Morgan bácsi? – követelte Gillian.

– Csend legyen! – kiáltotta Alford. – A szolgálók mit mondtak, mi történt?

– Egy szolgáló sem volt a kastélyban. Ahogy mondtam, a hely teljesen üres volt. Végül úgy

döntöttünk, hogy a katonáid a te kastélyodba mentek, és magukkal vitték a szolgálókat is a te

parancsodra.

– Nem adtam ilyen parancsot – morogta Alford, és alig tudta visszafogni dühét. – Az

életükkel fognak fizetni, amiért elhagyták a posztjukat. Mindegyikük.

Horace megköszörülte a torkát.

– Van még más is, báró úr.

Alford Arthurra meredt.

– Mi van még? – dörrent a minden ízében remegő katonára.

– Villámsebesen átlovagoltunk a kastélyához, uram, de amikor odaértünk, a felvonóhíd le volt

engedve és… és ugyanaz a kép fogadott. Egyetlen katona sem volt.

– Mit mondasz? – rikácsolta Alford.

– A kastélyod üres volt.

– A szolgák?

358

Page 359: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ők is eltűntek.

– Az embereim el merészeltek hagyni? Hová mehettek? Hová? – üvöltötte Alford dühöngve.

– Meg fogom tudni, ki a felelős ezért és… – Hirtelen elhallgatott. Fejét felkapta, és Gillian

felé fordult. – Mit tudsz erről?

– Csak azt, amit az előbb hallottam.

A férfi nem hitt neki. Az övéhez nyúlt, hogy elővegye a tőrét, de rájött, hogy az asztalon

hagyta, ezért érte ment. Aztán szándékolt lassúsággal sétált vissza, és a pengét Gillian arca elé

tartotta.

– Elvágom a torkodat, te szuka, ha nem mondod meg az igazat. Hol vannak a katonáim?

– Nem tudom. Akarod, hogy találgassak?

A férfi Gillian nyakához szorította a tőr hegyét, és perverz öröm töltötte el, ahogy lassan

megkarcolta a bőrét. Még közelebb lépett, majd dermedten megtorpant. Lassan lenézett a

késre, amelyet Gillian szorított a hasához.

– Kipróbáljuk, hogy melyikünk pengéje a gyorsabb? – súgta Gillian.

Alford hátraugrott.

– Kapd el! – kiáltott oda Horace-nek.

Bridgid felugrott, hogy Gillianhez rohanjon, de Horace észrevette, és félrelökte, majd

megragadta Gillian karját, és megpróbálta elvenni tőle a fegyvert. Gillian kétszer is megvágta

a férfi kezét, mire annak sikerült megszereznie a kést.

– Én tudom, mi történt a katonáiddal – kiáltott Bridgid.

– Hátrább, Horace! – utasította Alford emberét, majd az asztalhoz támolygott, hogy bort

töltsön magának. Miután kiitta a kupát, így megerősítvén magát, megfordult és az asztal

széléhez támaszkodott. – Akkor mondd el, mi lett velük!

– Meghaltak – felelte Bridgid. – Valamennyien, mind egy szálig. Csak nem képzelted, hogy

büntetlenül elrabolhatod egy hatalmas uraság gyerekét? – Bridgid összekulcsolta két kezét, és

felnevetett. – Te vagy a következő. Te és a barátaid.

– Nem jönnek ide – horkant fel gúnyosan Edwin. – Nem mernek Anglia szívéig eljönni.

– Így van – helyeselt Hugh. – Ha a felföldiek voltak, akkor ők már régen hazamentek. Már

biztosan végeztek és…

– Ó, még csak most kezdték el – jelentette ki Gillian. – Őket nem érdekli az arany vagy a

kincs. Titeket akarnak, és addig nem végeznek, amíg holtan nem látnak benneteket.

– Hazudik! – kiáltott fel Horace. – A felföldiek barbárok, a mi katonáink magasan fölöttük

állnak.

– Akkor könyörgöm, mondd, hol vannak? – nevetett Gillian.

359

Page 360: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hány embert állítottál a falakra? – kérdezte Hugh.

– Mindegy mennyit, nem ártana megduplázni a számukat – vetette közbe Edwin. – Az ember

nem lehet elég óvatos.

Alford csak vállat vont az aggodalmaik hallatán.

– Ha ez titeket megnyugtat, akkor megkettőzhetem az őrséget. Horace, intézkedj! – utasította

parancsnokát. – Senki nem juthat be a birtokra. Bevehetetlenné tettem. Kétszáznál is több

emberem van itt, mindegyik hozzám hű, kipróbált katona. Ha hozzáadjuk azokat is, akik

veletek jöttek, legyőzhetetlen erőt képviselünk.

– Negyvenkét ember jött velem – mondta Hugh.

– Velem huszonkettő – közölte Edwin.

– Látjátok? Nincs félnivalónk.

A parancsnok alig hagyta el a termet, már jött is vissza rohanva.

– Uram, vendégeink jönnek.

– Kik?

– Istenem, csak nem a pogányok? – kiáltotta Edwin.

– Nem, báró úr, nem a pogányok. Maga a király és csapat katona van vele. Az őr felismerte a

zászlót, uram, és leeresztette a hidat.

– János itt van? – döbbent meg Alford. – Anglia királya itt van az ajtóm előtt?

– Igen, uram.

– Hány katona jött vele?

– Az őr jelentése szerint, hatvanan vagy hetvenen lehetnek.

– Szóval az én embereim vannak többen – horkant fel Alford.

Hugh felnevetett.

– Mindig túl akarod szárnyalni, igaz?

– Amikor csak tudom – ismerte el Alford. – Mivel azonban ő a király, ez meglehetősen

hátrányos helyzetbe hoz vele szemben. Amit tudok, azért megteszem.

– Azt hiszem, most már tényleg lazíthatunk az őrségünkön – vélte Edwin.

Alford tapsolt, és megparancsolta a szolgálóknak, hogy készítsenek nagy lakomát a nagyra

becsült vendégnek. Hugh és Edwin felsiettek a szobájukba, hogy átöltözzenek. Alford

megvárta, míg elhagyják a termet, és csak azután ragadta meg Gilliant.

– Figyelj rám! – sziszegte oda neki. – Nem fogsz fecsegni a kincsről, megértetted? Nem

mondod el a királynak, hol van elrejtve Arianna doboza. Esküszöm, megölöm a bácsikádat és

a nővéredet is, ha elárulsz.

– Megértettem.

360

Page 361: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Alford ellökte magától.

– Menj, ülj le a sarokba! Remélem, a király észre sem fog venni.

Bridgid Gillian után ment, és leült mellé.

– Csak összezavartam a dolgokat, ugye? – kérdezte suttogva.

– Nem – nyugtatta meg Gillian. – Ne aggódj! Hamarosan véget ér ez az egész.

– Félsz?

– Igen.

Mindketten elhallgattak, amikor Hugh és Edwin visszajött a terembe. Hugh a tunikáját

húzkodta nagy hasára, miközben csatlakozott Alfordhoz, míg Edwin egy éppen akkor

felfedezett foltot akart kidörzsölni az inge ujjából.

A szolgálók fejvesztetten rohangáltak, hogy méltó lakomával tudják fogadni nemes

vendégüket. Újabb fahasábokat vetettek a tűzre, az asztalt letakarították, leterítették egy szép

fehér abrosszal, és az asztal közepére díszes, ezüst gyertyatartók kerültek.

Hugh és Edwin Alforddal együtt azt találgatta, vajon mi indította a királyt erre a váratlan

látogatásra.

– Talán hallotta, hogy a katonáid elhagyták az őrhelyüket a kastélyodban és Morgan báró

birtokán is – vélte Edwin.

– Nem hagyták el az őrhelyüket – vitatkozott Hugh. – Egyszerűen megszöktek a csata elől, és

gyávaságukért mindegyiküknek halállal kellene lakolnia.

– A király még nem hallhatott róla – mutatott rá Alford.

– Ha még nem hallotta, akkor miért van itt? – kérdezte Edwin.

– Azt hiszem, tudom, mit akar – jegyezte meg Alford. – Azt hallottam, hogy a király újabb

franciaországi utat tervez, és biztos rá akar venni, hogy kísérjem el.

Bridgid oldalba bökte Gilliant.

– Láttad, milyen képet vágott Alford, amikor meghallotta, hogy eltűntek a katonái? Azt

hittem, felrobban a feje, olyan dühös lett.

– Bridgid, amikor a király itt lesz, ne hazudj neki! Ha megkérdezi a nevedet, az igazat mondd!

– De akkor Alford megtudja, hogy nem vagyok a nővéred.

– Nem hazudhatsz Anglia királyának!

Bridgid nem vitatkozott tovább.

– Elég rosszul időzített a király, hogy pont most látogatja meg a barátját. Mit gondolsz, miért

jön ide?

– Tudom, miért jön – mondta Gillian. – Én küldtem érte.

361

Page 362: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

H A R M I N C N Y O L C A D I K F E J E Z E T

Végre elérkezett a leszámolás napja. János, a birodalom királya nem egyszerűen besétált a

terembe, hanem ünnepélyesen bevonult. Legalább húsz katona – valamennyien fényes, új

páncélban – masírozott mögötte kettesével, majd legyezőszerűen szétnyíltak és félkör alakban

felálltak a király mögött. A falak mentén nehézfegyverzetbe bújt katonák sorakoztak fel,

céljuk nyilvánvaló volt – uralkodójuk biztonságát akarták megóvni.

Gillian és Bridgid féltérdre ereszkedtek, lehajtották a fejüket, és várták, hogy a király

engedélyt adjon a felállásra.

Bridgid óvatosan felkukucskált. Égett a vágytól, hogy egy pillantást vessen arra az emberre,

akiről azt tanították neki, hogy maga az ördög. Kicsit meglepődött, amikor látta, hogy

nincsenek a fejét szarvak. Ami azt illeti, János teljesen hétköznapi férfinak nézett ki. Sötét,

hullámos hajára ráfért volna némi igazítás, és sűrű, drótszerű, barna szakállába itt-ott ősz

szálak is vegyültek. A magassága is átlagos volt, és a lány úgy vélte, hogy a feje búbja még

Ramsey, Brodick vagy Iain válláig sem érne fel.

A három báró térdet hajtott János előtt, majd miután a király engedélyt adott, hogy

felemelkedjenek, Alford szólalt meg.

– Milyen kellemes meglepetés, uram!

– Igen, valóban – felelte János. – Ugyan milyen csínyt követtél el már megint, Alford? –

kérdezte, hangján érződött, hogy mulat a bárón.

– Nem követtem el semmit – biztosította a királyt Alford. – Minek köszönhetem a

megtiszteltetést, hogy itt üdvözölhetlek?

– Nem hozzád jöttem – legyintett türelmetlenül János, azzal megfordult és nagyon is

határozottan keresztülvágott a termen.

Gillian és Bridgid hirtelen egy pár fényes csizmát látott maga előtt.

– Álljatok fel! – parancsolta az uralkodó.

A hölgyek engedelmeskedtek. Bridgid egyenesen a király szemébe nézett, de aztán észrevette,

hogy Gillian lehajtott fejjel áll, ezért ő is gyorsan követte példáját.

– Melyik közületek Gillian, szépséges hölgyek?

– Én vagyok Lady Gillian, uram.

Alford hozzájuk sietett.

– Megkérdezhetem, uram, hogy mi dolgod a gyámleányommal?

– A gyámleányoddal, Alford? Ezek szerint rád bíztam volna?

362

Page 363: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian lassan felemelte a tekintetét, és a királyt valósággal megbabonázták szép vonásai és

élénk tüzű zöld szeme. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd hangosan kimondta az első

gondolatát.

– Fenséges jelenség. Miért nem hoztad udvaromba, Alford?

– Nem gondoltam, hogy egy gyilkos lányát szeretnéd látni az udvarodban, uram. Amint te is

tudod, meg vagyok győződve arról, hogy Gillian apja részese volt annak az összeesküvésnek,

melynek Arianna áldozatul esett és a kincses ládikót ellopták. Úgy véltem, Gillian látványa

csak eszedbe juttatná a tragédiát, valahányszor ránézel. Ezért nem vittem fel az udvarba,

uram. Nem hiszem, hogy ilyen fájdalomnak kellene kitenned magad.

János szeme résnyire szűkült.

– Igen, persze. Ez nagyon figyelmes dolog volt tőled, Alford.

A báró fejet hajtott.

– Gillian Morgan bácsikájával… Chapman báróval élt északon, és mindössze tegnap tért

vissza Dunhanshire-be. Felküldöm a szobájába, hogy ne kelljen tovább elviselned a látványát.

– Semmi ilyet nem fogsz tenni. Menj vissza Hugh és Edwin barátodhoz, amíg én pár szót

váltok ezzel a két hölggyel!

Alford nem mert vitatkozni. Fenyegető pillantást vetett Gillianre, majd visszasietett

barátaihoz. Ám túl izgatott volt ahhoz, hogy leüljön, ezért csak megállt mellettük, és erősen

fülelt, hátha sikerül meghallani valamit a király és Gillian beszélgetéséből.

János tudomást sem vett a bárókról, minden figyelmével Gillian felé fordult.

– Hol van? – követelte, majd mielőtt az asszony válaszolhatott volna, máris nekiszegezte a

következő kérdést. – Nálad van Arianna kincse?

– Nincs, uram, de azt hiszem, tudom, hogy hol van elrejtve.

– Azt hiszed? – kérdezte a király szinte kiáltva. – Nem vagy benne biztos? Ha hiába tettem ezt

a hosszú utat, biztosíthatlak, hogy roppant haragos leszek.

Mivel a férfi arca bíborszínt öltött, Gillian gyors magyarázkodásba kezdett, mielőtt Jánost

előveszi hírhedt dührohamainak egyike.

– Nem volt rá időm, hogy magam járjak utána, de azt hiszem, a kincs itt van… Dunhanshire-

ben. Csak egy rövid séta – biztosította a királyt Gillian.

A magyarázat megnyugtatta Jánost.

– Ugye tudod, hogy ha megtaláljuk itt a kincset, az egyértelműen bizonyítani fogja, hogy apád

bűnös Arianna meggyilkolásában?

Gillian tudta, hogy nem lenne szabad vitatkozni a királlyal, de nem tudta visszafogni magát.

Kötelességének érezte, hogy megvédje apját.

363

Page 364: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nekem az mondták… és el is hiszem… hogy az apám tiszteletreméltó ember volt. Márpedig

a tiszteletreméltó emberek nem szoktak ártatlan asszonyokat meggyilkolni.

– Én is hittem apád hűségében… amíg el nem árult engem.

– Nem tudom elhinni, hogy elárult volna, uram – suttogta Gillian. – Az anyám akkor halt

meg, és apám itthon gyászolta… itt, uram, Dunhanshire-ben.

– Tudom, hogy nem volt az udvarban, amikor Arianna meghalt, de Alford meg van győződve

róla, hogy szövetségben állt a gyilkossal. Igen, a férfi, aki megölte Ariannát, tovább adta a

kincset apádnak. Ha a kincs itt van, az is azt bizonyítja, hogy Alford elmélete helyes.

– Nem tudom, mit mondjak, amivel meggyőzhetnélek, hogy apám ártatlan volt.

– Hamarosan kezünkben lesz a bizonyíték a hűtlenségére. Ha elhallgattad volna a kincs

lelőhelyét, soha nem tudtam volna bizonyosságot szerezni az árulására. Miért küldtél mégis

értem?

– Alford foglyul ejtette Morgan bácsit, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli, ha nem megyek

el a Felföldre megkeresni a nővéremet. Alford azt hitte, hogy nála van a kincs, és azt

parancsolta, hozzam el neki a kincset és a nővéremet.

János gyors pillantást vetett Bridgidre, de nem vett róla tovább tudomást, míg a báró tetteit

igyekezett megindokolni.

– Alford buzgalma, hogy segítsen nekem megtalálni a kincset, nem lanyhult az évek során, és

én nem tudom hibáztatni, amiért ilyen szélsőségre ragadtatta magát. Különben is, nekem úgy

tűnik, a vég igazolja az eszközeit. De neki is megvannak a hibái – folytatta mosolyogva, mint

egy apa, aki kedvenc fiának viselkedését igyekszik megmagyarázni –, és ezek közül a

kapzsiság az egyik legnagyobb. Biztos vagyok benne, hogy azért akarta ő megszerezni a

kincset, hogy megkaphassa az érte járó jutalmat. Magam is így cselekedtem volna a helyében,

és nyilván te is.

– Uram, nekem nem kell a jutalom. Tényleg nem.

– Akkor mit kívánsz?

– Morgan bácsikám az egyik leghűségesebb báród. Csak annyit kérek, hogy védelmezd őt.

– Mindössze ennyi a kívánságod?

– Igen, uram.

A király hangulata olyan gyorsan változott, mint a nyári égbolt vihar után, és hirtelen egy

elbűvölő és figyelmes úriember állt előttük. Bár Gillian hallott már a király hirtelen

hangulatváltásairól, mégis váratlanul érte.

– Éppen most beszéltem hosszasabban a bácsikáddal.

– És jól van? – kérdezte Gillian remegő hangon.

364

Page 365: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Öreg már és fáradt, és felháborító módon vádaskodik, de amúgy jól van. Hamarosan

találkozhatsz vele.

Könnyek homályosították el Gillian szemét.

– Köszönöm, uram – suttogta. – Tudom, hogy alig várod már, hogy a kincshez vezesselek, de

ha kérhetnék még valamit…

– Igen, kedvesem?

– Ha tévednék, és a kincs még sincs itt, kérlek haragodat ne Morgan bácsin töltsd ki. Neki

ehhez semmi köze. Egyedül én vagyok a felelős.

– Ez azt jelenti, hogy ellened forduljon a haragom?

– Igen, uram.

János felsóhajtott.

Tizenöt hosszú évet vártam, hogy visszakerüljön hozzám a kincs, és úgy találom, hogy a

várakozás növeli az örömemet, de a bánatomat is. Nem akarok sietni – magyarázta –, mivel az

esetleges kudarc nagyon fájdalmasan érintene. Ami Morgant illeti – folytatta –, biztosíthatlak,

még ha nincs is itt a kincs, a bácsikád akkor is a védelmemet fogja élvezni, ahogy te is. Csak

nem képzeled, hogy szörnyeteg vagyok? Nem foglak téged hibáztatni apád bűneiért.

Bár Gillian tudta, hogy a király komolyan beszél, azzal is tisztában volt, hogy milyen

könnyedén megváltoztatja a véleményét. Nem merte volna az életét feltenni János ígéretére.

– Ön nagyon kedves, uram – bókolt neki.

– Alkalomadtán kedves is lehetek – jelentette ki a király öntelten. – Most pedig válaszolj egy

kérdésemre!

– Igen, uram?

– Feleségül mentél egy szőke hajú, óriás barbárhoz, akit Buchanannek hívnak?

Gillian megingott.

– Az asszonya vagyok, uram – nyögte. – Itt van… találkoztál vele?

– Ó igen, találkoztam vele – mondta a király lassan. – És valóban itt van két másik urasággal

együtt, és egy egész seregnyi katonával. A felföldiek körülvették Dunhanshire-t.

Bridgid élesen beszívta a levegőt, és ezzel magára vonta János figyelmét.

– Túl sokáig mellőztelek, kedvesem. Kérlek, bocsásd meg a modortalanságom, és áruld el, ki

vagy!

– Ő a legjobb barátom, és Bridgid KirkConnellnek hívják – mondta gyorsan Gillian.

Bridgid rámosolygott a királyra, és a következő pillanatban mosolyt kapott válaszul.

– Á, szóval te vagy az a hölgy, akiért Sinclair uraság jött.

365

Page 366: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Az ő nemzetségéhez tartozom, uram – lehelte Bridgid kissé idegesen attól, hogy a király

figyelme csak rá irányul. – Én pedig az egyik leghűségesebb embere vagyok, ám nem hiszem,

hogy pusztán miattam egészen idáig jött volna.

János nagyot nevetett.

– Abból kiindulva, ahogy velem üvöltözött, azt hiszem, kedvesem, tévedsz. Be kell ismernem,

hogy a felföldi harcosok igazán lenyűgözők és félelmetesek. Amikor megláttam őket,

komolyan fontolóra vettem, hogy visszatérek Londonban újabb csapatokért. A testőrségem is

nagyon szorgalmazta, hogy így tegyek – tette hozzá. – De aztán a három uraság ott hagyta az

embereit, és keményen lovagoltak, hogy beérjenek és elvágják az utam. Úgy tűnt, csak akkor

tudták meg, hogy ti ketten itt vagytok a birtokon, és… meglehetősen izgatottak lettek miatta.

Megparancsoltam nekik, hogy maradjanak a falakon kívül, és meg kell mondanom, nem

szolgált örömömre, amikor a Maitland uraság vitába mert szállni velem. Amikor elárultam

neki, hogy te küldtél értem, és megígértem, hogy nem esik bántódásotok, akkor vonakodva

bár, de beleegyeztek, hogy várjanak. Miért jöttél el az otthonodból ilyen messzire, Bridgid?

A lány Gillianre nézett, abban reménykedve, hogy majd ő válaszol a királynak.

– Alford báró azt hiszi, hogy Bridgid a nővérem.

– De nem az.

– Nem, uram.

– Hazudtunk Alford bárónak – bökte ki Bridgid. – De Gillian azt mondta, neked nem

hazudhatok, uram.

A királyt mulatta a lány őszintesége.

– Igaza is volt – mondta, majd újra Gillianhez fordult. – És mi van a nővéreddel?

– Őt örökre elvesztettük, uram – hajtotta le mélyen a fejét Gillian.

János bólintott, jelezve, hogy elfogadta Gillian válaszát. Ekkor Alford avatkozott bele a

beszélgetésbe asztalhoz invitálva a királyt.

– Veled vacsorázom, ha visszatértem.

– Visszatértél, uram? – csodálkozott a báró.

– Igen – biccentett a király. – Lady Gillian megmutatja nekem a helyet, ahol szerinte Arianna

kincse rejtőzik. Addig nem tudhatjuk biztosan, ott van-e, amíg a saját szemünkkel meg nem

győződünk róla.

Alford egy lépést tett előre, és intett parancsnokának, hogy menjen oda hozzá.

János Gillianre mosolygott.

– Akkor megyünk? – kérdezte, és gálánsan a karját nyújtotta a fiatalasszonynak.

366

Page 367: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Gillian keze reszketett, amint a király karjára tette. János látva szorongását, a kezére tette

kezét, gyengéden megpaskolta és felszólította, hogy hagyja abba az aggodalmaskodást.

– Hűséges alattvalóm vagy?

– Igen, uram.

– Akkor, ahogy már az imént is mondtam, semmi okod félni tőlem. Tudod, Gillian, hogy rá

emlékeztetsz?

– A te Ariannádra, uram?

A király elszomorodott.

– Igen, ő az én Ariannám volt, és bár a szemed színe más, ám ugyanolyan gyönyörű, mint az

övé volt. Szerettem őt, ahogy soha senki mást. Ő olyan… tökéletes volt. Gyakran eltöprengek,

milyen irányt vett volna a sorsom, ha ő élne. Ki tudta hozni belőlem a jót, és amikor vele

voltam, szerettem volna… más lenni. – János úgy beszélt, mint az első szerelem lázában égő

kamasz.

János hirtelen elhúzódott Gilliantől, és Alfordhoz fordult, mivel csak most vette észre, hogy

barátja komoly megbeszélésbe merült az egyik katonájával. A király alaposan leszidta a bárót

durva udvariatlanságáért, és emlékeztette őt, hogy az angol törvények szerint, ha a király jelen

van valahol, akkor csakis az ő személye lehet a középpontban.

Az ily módon megbüntetett Alford fejet hajtott uralkodója előtt, és bocsánatot kért.

– Mit tárgyaltál azzal a katonával? – akarta tudni János. – Nagyon fontos lehetett, ha így

megfeledkeztél a jó modorról.

– Horace az egyik leghűségesebb katonád, uram, és azt mondtam neki, hogy meg foglak

kérni, engedélyezd neki és három legméltóbb emberének azt a nagy tisztességet, hogy

elkísérhessenek téged és Lady Gilliant.

A király nemtörődöm vállrántással adta meg az engedélyt.

– Nem sokáig leszünk oda – jelentette ki. – Ti maradjatok itt! – parancsolt rá katonáira. –

Senki nem hagyhatja el a termet, amíg vissza nem térek. Bridgid, kedvesem, kérlek, te is itt

várj rám!

– Igen, uram.

Ekkor újra Alford vonta magára a király figyelmét.

– Elkísérhetlek benneteket, uram?

– Ülj le! – utasította.

Alford nem figyelt a király hangjában megbúvó figyelmeztetésre, és másodszor is feltette a

kérdést.

Jánost bosszantotta a báró viselkedése, ezért úgy döntött, megizzasztatja egy kicsit.

367

Page 368: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem jöhetsz velünk! – mondta újra. – És amíg mi Gilliannel a kincs keresésére indulunk,

javaslom, hogy Hugh-val és Edwinnel együtt tartsátok távol magatokat a nyitott ablakoktól.

Alford látható zavarral fogadta a király javaslatát. János kuncogva magyarázta.

– Elfelejtettem volna említeni, hogy Dunhanshire-t teljesen bekerítették a felföldiek? Á, látom

rajtad, hogy valóban elfelejtettem. Micsoda hanyagság volt részemről.

– Itt vannak a pogányok? – kérdezte Alford kidülledt szemmel, és hatalmasat nyelt, miközben

próbált úrrá lenni döbbenetén.

– Épp az imént mondtam, hogy itt vannak – felelte János. – De ugye nem tudod, miért jöttek?

Alford igyekezett úgy tenni, mintha nem érdekelné a dolog.

– Nem, uram, honnan is tudhatnám?

János széles vigyorral nyugtázta barátja nyugtalanságát. Haragudott rá, amiért arcátlanul

viselkedett a jelenlétében, és azért a kalamajkáért is, amit Morgan bárónak okozott. A

királynak kevés hűséges embere maradt, és bár Morgan nem tartozott a kiváltságos bárók

közé, a többi báró tisztelte őt, és az ő támogatása sokat nyomhat a latba a jövőben. Alford

buzgalma, hogy megtalálja Arianna kincsét, kellemetlen helyzetbe hozta Jánost, ezért úgy

döntött, hagyja még a bárót egy kicsit szenvedni, mielőtt megbocsátana neki.

Igazság szerint, mindig megbocsátott neki azon egyszerű oknál fogva, hogy Alford volt az,

aki Ariannát bemutatta neki, és tekintet nélkül arra, hogy milyen súlyos hibát követett el

Alford, János soha nem fogja elfelejteni a csodálatos ajándékot.

– Szeretnéd, ha elmondanám, miért jöttek ide a felföldiek? – kérdezte, csak hogy tovább

fokozza a báró gyötrelmeit.

– Ha úgy gondolod, uram.

– Téged akarnak megölni. Nézzük csak, mit is mondtak pontosan? Ah, emlékszem már. A

legmagasabb… a neve Iain Maitland. Ő azt mondta, hogy puszta kézzel tépi ki a szívedet, és

lenyomja a torkodon. Hát nem mulatságos? Elég nagydarab ember ahhoz, hogy meg is tegye

– tette hozzá vidám kuncogással a király. Nem várt választ, máris folytatta. – Mind a három

uraság ott vitatkozott előttem – tudomást sem véve rólam –, hogy melyiküknek van joga

megölni téged.

Alford mosolyt erőltetett magára.

– Igen, ez tényleg mulatságos.

– Veled is bajuk van, Edwin, és Hugh-val is. A Buchanan uraság azt vette a fejébe, hogy

egyikőtök kezet emelt Lady Gillianre. Úgy véli, ez feljogosítja őt arra, hogy levágja a bűnös

kezét. Ó, és az a szándéka, hogy levágja a lábad, Alford, vagy ezt már mondtam?

Alford megrázta a fejét.

368

Page 369: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Meg kellett volna őket ölnöd, amiért a barátaidat fenyegetik – kiáltotta a báró. – Talán nem

vagyunk hűségesek egymáshoz? Kitartottam melletted a legnehezebb időkben is. Még a pápa

ellenében is. Öld meg őket! – követelte üvöltve.

– Nem! – sikoltotta Gillian.

János megpaskolta a karját.

– Látod, mennyire felizgattad a hölgyet? Gyere, Gillian. Ez a beszélgetés ráér addig, míg

vissza nem térünk, de biztosíthatlak, nem áll szándékomban megölni az uraságokat. Ráadásul

azt is tudom, ha megtenném, másnap már az összes felföldit ott találnám a kapum előtt.

Márpedig éppen elég gond van már az országban nélkülük is, nincs szükségem újabb

bonyodalmakra.

Az ajtót szélesre tárták, és ők kiléptek. Gillian lenézett a lépcsőre, amint megemelte a

szoknyája szegélyét, majd amikor ismét felnézett, a vér is meghűlt az ereiben.

Az udvar közepén ott állt egymás mellett Iain, Ramsey és Brodick állig felfegyverkezve.

Brodick szemében harag lángolt, és mereven bámulta Gilliant. Az asszony nem tudta levenni

róla a tekintetét. Brodick úgy nézett ki, mint aki alig várja, hogy a karmai közé kaparintsa.

János parancsba adta, hogy a három nemzetségfő maradjon a falakon kívül, így aztán

elképzelni sem tudta, mit keresnek az udvaron. És egyáltalán, hogy jöttek be? Inkább

kíváncsian, mint dühösen nézett Gillianre, amikor megkérdezte.

– Önként lettél a Buchanan uraság felesége?

– Igen, uram, és nagyon szeretem őt.

– Akkor valóban igaz, amit mondanak. A szerelem vak.

Mivel nem tudta, hogy a király tréfálkozik-e, vagy komolyan beszél és a jóváhagyására vár,

Gillian inkább csendben maradt.

Ahogy Brodickhoz közeledtek, a férfi fokozatosan változtatott testhelyzetén, míg végül lábait

szétvetve állt, így pontosan két annyi helyet foglalt el, mint előtte. Ramsey és Iain azonnal

utánozták tartását.

Az üzenet nyilvánvaló volt. Nem engedik, hogy Gillian elmenjen mellettük, és a fiatalasszony

tudta, ha a király megpróbálná megkerülni őket, a három férfi megakadályozná.

A király katonái a háttérben álltak, és kezüket a kardjuk markolatán tartva várták János

parancsát.

A három férfi tudomást sem vett a katonákról, és Gillian egyre jobban aggódott a

biztonságukért.

– Álljatok félre! – parancsolta János.

369

Page 370: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Megengednéd, uram, hogy a férjem elkísérjen bennünket? – kérdezte halkan Gillian. –

Hosszú ideje nem láttuk egymást, és nagyon örülnék a társaságának.

– Valóban? – kérdezte János, és újfent elvigyorodott. – Úgy látom, ő nem annyira örül, hogy

láthat téged, Gillian. Egyikük sem tűnik túl boldognak – tette hozzá. – Ami azt illeti, az urad

pontosan úgy néz ki, mint az a férj, aki szeretné alaposan ellátni az asszonya baját.

– Ó, ő soha nem tenne ilyet – biztosította a királyt Gillian. – Bármennyire dühös is, soha nem

emelne kezet rám. Mind a hárman tiszteletreméltó emberek.

János közvetlenül Brodick előtt állt meg. Félrehajtotta a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.

– A feleséged azt szeretné, ha elkísérnél minket a sétánkon – mondta neki.

Brodick egy szót sem szólt, de hátralépett, hogy a király és Gillian el tudjanak lépni mellette.

Gillian nem bírta megállni, amikor elhaladt Brodick mellett, keze hozzáért a férfiéhoz.

Gillian tudta, hogy férje közvetlen mögöttük van, és ellentétes érzelmek kínozták. Szerette

volna a karjába vetni magát, és elmondani, hogy mennyire sajnálja, amiért ilyen

veszedelemnek tette ki a férfit. Ugyanakkor szeretett volna kiabálni vele, amiért hazudott neki

és a bosszút a saját biztonsága elé helyezte.

Annyira szerette volna megvédeni, hogy kétségbeesésében az istenhez fohászkodott. A király

időközben elengedte a karját, és most egymás mellett sétáltak a kopár udvaron. Gillian látta,

amint Horace kiválasztja a három embert, és rossz előérzete fokozódott. Szerette volna, ha

János nem enged Alford kérésének.

Alford katonái felzárkóztak a király mögé. Brodick Gillian mögött maradt, háta teljesen

védtelen volt, és Gillian félelme szinte pánikba fordult. Szeme sarkából látta, hogy újabb

csapat katona siet fel a lépcsőkön, be a kastélyba. János kérdése zökkentette ki

aggodalmaiból.

– Hová megyünk, kedvesem?

– A régi istállóhoz, uram. Ott van közvetlenül az új épület mögött, amelyet Alford emeltetett,

amikor átvette Dunhanshire irányítását.

– Miért nem rombolták le a régit, amikor az újat építették?

– Babonából.

– Magyarázd el, mit értesz ezen, és egyben mondd el azt is, miért vagy olyan biztos abban,

hogy itt van a kincs!

Gillian azzal az éjszakával kezdte, amikor apját megölték, és mire elérték céljukat, be is

fejezte a történetet.

A király parancsára az egyik katona elrohant fáklyáért. Mialatt vártak, János tovább faggatta

Gilliant.

370

Page 371: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Még mindig nem magyaráztad el, mit értettél azon, hogy babonaságból – emlékeztette.

– Miután Ector megőrült, a katonák félni kezdtek tőle, és a komornám mesélte, hogy

valahányszor elment mellettük, a katonák térdre rogytak, és keresztet vetettek, hogy távol

tartsák az ördögöt maguktól. Liese számtalanszor látta, hogy így tesznek. A katonák attól

féltek, hogy Ectornak hatalmában áll elvenni a józan eszüket, és akkor ők is olyan őrültek

lesznek, mint Ector. Liese azt is elmondta, hogy az emberek úgy hitték, maga a sátán szállta

meg Ectort, és ezért nem mertek semmit megérinteni, ami az övé volt. Ector a földeken

bolyongott napközben, és éjjel az istálló sarkában aludt.

– Úgy beszélsz a katonáimról, mintha babonás bolondok lennének, de ha a találgatásod

helytálló, akkor pont ez a babonás félelem segített megőrizni Arianna kincsét annyi éven át.

A katona visszatért az égő fáklyával, és a király intett neki, hogy ő menjen be először az

istállóba. Gilliant hirtelen olyan izgalom fogta el, hogy képtelen volt akár egy lépést is tenni.

Édes istenem, kérlek, kérlek, add, hogy ott legyen a doboz!

Megérezte Brodick kezét a vállán, és egy pillanatra a férfinak dőlt. Ennyi azonban elég is volt,

hogy megnyugodjon. Kihúzta magát, és a király után indult.

Gillian látta a kavargó porszemeket a gerendák közti réseken átszűrődő lemenő nap fényében.

A fény már kevés lett volna, ha nincs ott a fáklya. A levegő áporodott volt, nedves föld és

penész szaga érződött, amely minden egyes lépéssel csak erősebb lesz.

A király megtorpant, amikor elérték az istálló közepét, és intett Gilliannek, hogy vegye át a

vezetést.

– A sarokban – mondta a fiatalasszony, és előresietett. Tekintetét már nem vette le a padlóról,

melyet szögek és korhadt fadarabok borítottak. Amikor elhaladt az utolsó állás mellett, lassan

megfordult és benézett a sarokba, majd felkiáltott. Ott volt. Ector zsákja még mindig ott lógott

egy kampón.

– Nézzük meg, benne van-e a kincs – suttogta János.

Gilliannel együtt előrelépett, és leemelte a koszos zsákot a kampóról. Lábával odébb kotorta a

törmeléket a padlón, majd letérdelt.

– Ott van a kincs, uram? – kérdezte Horace.

A király nem válaszolt.

– Látod, hogy remeg a kezem? – súgta oda Gilliannek, ahogy óvatosan kifordította a zsákot,

és tartalmát a földre öntötte. Egy öreg, rozsdás sarokvas hullott ki először, majd különböző

alakú kövek gurultak elő. Ezeket egy sárrög, majd csorba, fából készült csésze követte. A

király felkiáltott. Egy mocskos, labda alakúra tekert rongy hullott elé. Amikor kitekerte, a

371

Page 372: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

tunika lassan formát kapott, és amikor az utolsó réteget is leszedte, az ékkövekkel kirakott

ládikó szikrázott a szemük előtt.

Könnyek öntötték el János szemét, és elméje tele volt Arianna emlékével. A múltba

belefeledkezve hajtotta le a fejét, és újra meggyászolta igaz szerelmét.

– Uram, ott van a kincs? – ismételte meg a kérdést Horace.

A királyt annyira lekötötték az érzelmei, hogy észre sem vette a pimaszságot a férfi

hangjában.

Brodicknak azonban nyomban feltűnt, és megfordult, így háttal állt a királynak és

asszonyának, amikor Horace intett a társainak. Három embere azonnal oldalra lépett, és most

félkörben álltak Brodick előtt. Köztük és Anglia királya között nem volt más akadály, csak a

felföldi, és botor módon azt hitték, hogy ők vannak erőfölényben.

Brodick pontosan tisztában volt a tervükkel. Hangja gyűlölettel és megvetéssel volt teli,

amikor megszólalt.

– A királyotok fegyvertelen.

János, még mindig térden állva, felnézett és látta, hogy a katonák kihúzzák a kardjukat.

Szeme hitetlenkedve tágra nyílt, és egy pillanatra azt hitte, hogy a felföldi akar rátámadni.

Aztán észrevette, hogy Brodick keze még mindig az oldala mellett van, kardja pedig a

hüvelyében. Honnan fenyeget akkor a veszély, amiért a katonák kardot rántottak? A kincsről

megfeledkezve felállt és körülnézett.

– Hol a veszély? – követelte.

A katonák nem válaszoltak.

– Gillian, mondd meg a királyodnak, hogy az emberei meg akarják őt ölni! – mondta Brodick.

A vezető elmosolyodott.

– És nagy dicsőségben lesz részünk, amiért megtesszük. Így van, János, meg fogunk ölni,

akárcsak a felföldit és a feleségét. – Majd Brodick felé bólintott. – Természetesen te leszel a

hibás.

János a kardjáért nyúlt, és csak akkor döbbent rá, hogy teljesen fegyvertelen.

– Csak egyet kell kiáltanom, és az embereim nyomban itt teremnek.

– Halott leszel, mielőtt ideérnek – vihogott Horace.

Brodick megcsóválta a fejét.

– Nem engedhetem, hogy megöljétek a királyotokat, mert az felizgatná a feleségemet. Abban

pedig biztosak lehettek, hogy Gilliannek még csak a közelébe sem mehettek. Elég érthető

voltam?

372

Page 373: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Egyszerre rohanták meg, és ez a hibájuk további előnyhöz juttatta Brodickot. A nagy

sietségben, hogy mielőbb elkapják, az angolok egymásba botlottak.

Brodick egy ragadozó vadállat sebességével mozdult, és csak egy elmosódó folt volt támadói

szemében. Nem láttak mást, mint kardjának ezüstös csillanását, hallották a sivító hangot,

amint lesújtott. Pengéje két katonát is átdöfött, miközben lábának egyetlen rúgásával eltörte a

harmadik katona karját és egyben a földre is küldte a férfit. Aztán villámgyorsan hátrahajolt,

hogy elkerülje az utolsó támadó pengéjét, majd megpördülve, könyökével a férfi arcába

vágott, eltörve annak állát.

Gillian megragadta a király karját, és megpróbálta kiráncigálni a veszélyzónából, ám az

bátran kihúzta magát, és nem volt hajlandó meghátrálni. Maga mögé lökte Gilliant, és

védőpajzsként állt előtte.

Mielőtt Gillian egyáltalán felsikolthatott volna, két katona már holtan hevert a földön, a másik

kettő görnyedten vonaglott a fájdalomtól. Brodick még csak ki sem melegedett a

küzdelemben. Kardját az egyik holtestbe törölte, hogy megtisztítsa az angol vértől, majd

visszadugta a fegyvert a tokjába és megfordult. Nem tudta elrejteni meglepetését, amikor

látta, hogy a király Gilliant védelmezi.

János ámultan állt. Döbbenten bámulta az árulókat, majd tekintetét Brodickra emelte.

– Négyen egy ellen – suttogta rekedten. – Lenyűgöző, uram.

Brodick vállat vont.

– Akkor még nem láttál lenyűgözőt.

A mögöttük lévő törmelék lángra kapott az elejtett fáklya tüzétől. A király újra térdre

ereszkedett, és gyengéden felemelte a kincset a földről. Óvatosan nyomta meg a rejtett

gombokat, és a doboz fedele hirtelen kinyílt. Egy hosszú percig csak némán meredt a ládikó

tartalmára.

Majd egy mélyről feltörő hang szabadult ki torkából, egy hang, mely elkínzott, állati üvöltéssé

fajult, amelyben benne csengett az elmúlt évek minden szenvedése.

És az elveszett szerelem fölött érzett fájdalom kiáltása üvöltésébe csapott át, melyet az

őrjöngő düh táplált.

A hang valósággal megbénította Gilliant. Ez már több volt, mint amit el tudott viselni. A

szívfájdalom, az árulás és csalás, a félelem mind összecsaptak a feje fölött. Nem tudta tovább

elfojtani sikolyait. Emlékei elemi erővel törtek felszínre. Gondolatban újra ott állt a meredek,

csúszós lépcsősor tetején a sötét átjáró végén. A sárkány elrugaszkodott a falról, és hosszú

farkát kibontva feléjük csapott, mire Christen és ő lebucskáztak a sötét és feneketlen

szakadékba. Újra az a rémült kislány volt, akit elhagytak és egy szál maga állt a világban.

373

Page 374: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Hallotta a köröskörül felharsanó fájdalomkiáltásokat, és újra látta apját, amint ráemeli

tekintetét, szemében bánat és sajnálat ül. Nem tudta megmenteni lányát. Előrenyújtja a

kezét…

És hirtelen Brodick állt előtte, és a nevén szólította.

– Gillian, nézz rám!

Hangjának gyengédsége és kezének érintése az arcán áthatolt a szörnyűségek falán, és Gillian

zokogva hullott a férfi karjába.

– Haza akarok menni – sírta.

– Hamarosan – ígérte Brodick. – Most pedig állj mögém, és maradj is ott.

Az éles parancsszó magához térítette Gilliant, és gyorsan engedelmeskedett, mert hallotta az

istálló felé rohanó katonák kiabálását. A lappangó tűz füstje riaszthatta őket. A lángok már

fel-felcsaptak mögötte, és Gillian tudta, ha a katonák berontanak és meglátják társaik

holttestét, meg fogják támadni Brodickot.

A király felé fordult. Látta, amint letörli könnyeit és lezárja a ládika fedelét. Újra betekerte a

dobozt a tunikába, és a csomagot visszarakta a zsákba, majd lassan talpra állt.

Valószínűleg ő is hallotta a katonákat, mert Brodick mellé állt. Felemelte a kezét, amikor a

katonák a közelébe értek.

– Ezek a te embereid, vagy az övéi? – kérdezte Brodick.

– Az enyémek – felelte a király. Hangja halálosan nyugodt volt. – Gyere velem! – utasította

Brodickot, azzal elhagyta az istállót.

Brodick maga után húzta Gilliant, de amikor kiértek az udvarra, megállt és éleset füttyentett.

Robert és Dylan hozzálovagolt.

– Vidd el innen! – parancsolt rá Dylanre. – Robert, várd meg Bridgidet, és vidd magaddal!

Gilliannek vitatkozni sem maradt ideje. Dylan lenyúlt, felkapta, és máris vágtára fogta a lovát.

– Engedjétek be a felföldieket! – kiáltott oda embereinek János, majd intett Iainnek, Ramsey-

nek és Brodicknak, hogy kövessék a kastélyba.

Alford nem tétlenkedett, mialatt a királyra várakozott. Arra használta fel az időt, hogy még

több embert gyűjtsön maga köré. Legalább egy tucat katona álldogált az éléskamra közelében.

Brodick és Iain megálltak a király mögött, Ramsey azonban észrevette a sarokban ülő

Bridgidet, és azonnal odament hozzá. Megragadta a karját és talpra rántotta, majd elindult

vele kifelé.

Bridgid meg sem mert szólalni. Még soha nem látta Ramsey-t ilyen dühösnek. Majdnem

annyira félt tőle most, mint az angol báróktól. A férfi sem szólt semmit, csak intett Robertnek,

hogy vigye el a lányt, majd megfordult és visszament a kastélyba.

374

Page 375: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

A király Iain Maitlandhez beszélt halk hangon, amikor Ramsey csatlakozott hozzájuk. Nem

hallotta mit mondott, amíg meg nem kérdezte, hogy Iain fia volt az a gyerek, akit elraboltak.

Iain kurtán bólintott, mire a király kinyújtotta a kezét és a férfi kardjára mutatott.

– Kölcsönvehetem azt?

Iain csak vonakodva engedte át a fegyvert. János megfordult, és egyik kezében a karddal, a

másikban a koszos zsákkal az asztalhoz indult, ahol Alford várt rá.

A báró fel akart állni, de a király rászólt, hogy maradjon ülve.

– Ez a nap tele van csalódásokkal – jegyezte meg jéghideg hangon.

– Ezek szerint nem találtad meg a kincset, uram? – kérdezte, és szemében mosoly bujkált.

Amikor János nem válaszolt, Alford biztosra vette, hogy igaza van. – Muszáj ezeknek a

felföldieknek itt lenniük?

János látta, hogy milyen izgatott Hugh és Edwin. Időről időre lapos pillantásokat vetettek a

három felföldi felé, félelmük nyilvánvaló volt. A király Iain Maitland felé pillantott, de a férfi

nem nézett rá. Nem, gyűlölettel teli tekintete rátapadt a prédára, akárcsak Brodické.

– Félelemmel töltenek el, Alford? – húzta a szót a király, és fejével a felföldiek felé intett.

A három férfi idegesítette ugyan a bárót, de mégis elég nagy biztonságban érezte magát, mert

tudta, hogy úgysem tehetnek ellenük semmit. Ha bármelyikük is csak a karjához ér, az

emberei és a király testőrei azonnal lekaszabolnák őket.

– Nem, egyáltalán nem félek tőlük, csak olyan… barbárok.

– Ne légy barátságtalan! – rótta meg János.

Egyik kezében szorosan markolva a zsákot, a másikban Iain kardját, a király lassan

megkerülte az asztalt.

– Ma minden fájdalmam újra előjött – kezdte, majd Iainékhez fordult, hogy megmagyarázza.

– Csak egy nőt szerettem, és őt Ariannának hívták. A legjobb barátom, Alford mutatta őt be

nekem, és azonnal beleszerettem, amint megláttam. Tudom, hogy ő is szeretett, és

mindenképp megtaláltam volna a módját, hogy feleségül vehessem.

Megállt, és a zsákot Alford elé ejtette.

– Nyisd ki! – parancsolta.

Alford kifordította a zsákot, és figyelte, ahogy a tartalma kiborul az asztalra. A doboz kiborult

a tunikából. János elárulta neki, hogy mi van a dobozban.

– A tőröm van az alján. A fegyvernökömmel küldtem el Ariannának, hogy levágjon egy

aranyszínű fürtöt a hajából. Emlékszel, Alford?

Mielőtt a báró felelhetett volna, János folytatta.

375

Page 376: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A tőröm fölött ott van Arianna hajfürtje. Mondd meg nekem, Alford, mi van a hajfürt

tetején!

– Én… nem tudom – dadogta Alford.

– De igen, tudod. A te tőröd.

– Nem az enyém – kiáltotta Alford

János újra sétálni kezdett az asztal körül.

– Nem? A te kereszted van a markolatán.

– Valaki… ellopta a tőrömet… bizonyára Gillian apja volt…

János hangja korbácsként csattant.

– Gillian apja nem volt akkor az udvarban, de te ott voltál, Alford. Te ölted meg.

– Nem, én…

János öklével az asztalra csapott.

– Ha élni akarsz, az igazat mondd!

– Ha élni akarok?

– Nem öllek meg, ha elmondod az igazat – ígérte János. – Pontosan tudni akarom, mi történt.

Előbb azonban valld be, hogy te voltál!

– El akart árulni téged – dadogta Alford. – Nem hallgatott a… tanácsomra… és elszánta

magát, hogy közéd és a tanácsadóid közé áll. Csak a te védelmedre gondoltam, királyom.

Teljesen elvakította a hatalomvágy, mert tudta… igen, tudta, hogy befolyással van rád.

– Pontosan tudni akarom, hogy mi történt! – követelte a király, hangja remegett a dühtől.

– Bementem a szobájába, hogy megpróbáljak az értelmére hatni, és ő kigúnyolt. Igen, uram,

gúnyolódott rajtam. A fegyvernököd behozta a dobozt és letette az asztalra. Nyitva volt, és

benne volt a tőröd. A fegyvernök nem látott engem, és miután elment, Arianna kivette a

késedet és levágta az egyik hajfürtöt. A tőrt és a hajfürtöt a dobozba tette…

– Miközben te továbbra is próbáltál értelmesen beszélni vele? – kérdezte János.

– Igen, uram, de ő nem hallgatott rám. Megesküdött, hogy senkinek nem hagyja, hogy az

útjába álljon. Megtámadott, és meg kellett védenem magam.

– Ezért elvágtad a torkát.

– Baleset volt. Elismerem, pánikba estem. A fegyvernököd visszatért és az ajtón dörömbölt.

Nem is gondolkodtam, csak bedobtam a tőrt a dobozba és lecsaptam a fedelét. El akartam

mondani neked. Igen, el akartam mondani – kiáltotta Alford.

– És mivel volt kulcsod a szobához, egyszerű volt elmenekülnöd, nem igaz? Bezártad az ajtót,

és a dobozt a szobádba vitted. Így volt, Alford?

– Igen.

376

Page 377: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És te vigasztaltál, amikor megtaláltunk a testet… igazi jó barátként.

– Be akartam vallani, de annyira el voltál keseredve, hogy úgy döntöttem, várok.

– Nem, úgy döntöttél, Dunhanshire báróját hibáztatott.

– Igen – ismerte be Alford, és igyekezett bűnbánónak hallatszani. – Gillian apja eljött hozzám,

hogy a közös földterületről beszéljünk. Meglátta a dobozt, amikor bejelentés nélkül lépett a

terembe, de úgy tett, mintha észre sem vette volna, aztán amikor elfordultam, azonnal ellopta.

Magának akarta megtartani – fejezte be mondókáját Alford.

– Ezt magad sem hiszed – morogta János. – Te is tudtad, hogy el fogja hozni hozzám, igaz,

Alford? Ezért megtámadtad Dunhanshire-t, és megölted a bárót, hogy elhallgattasd.

– Meg kellett ölnöm Ariannát – ismételte meg Alford. – Tönkretett volna téged.

– Engem? – kiáltott fel a király. Képtelen volt folytatni a játékot. Megállt Alford mögött és

magasba emelte Iain kardját.

– A pokolba veled! – üvöltötte és a kardot Alford hátába döfte.

A báró teste hátrafeszült, majd lassan előredőlt. János hátralépett, mellkasa zihált

felindulásában. A teremben halálos csend uralkodott, amint János felkapta a dobozt, és az ajtó

felé indult.

– A fiad megbosszultatott – mondta Iainnek, miközben intett az embereinek, hogy kövessék.

Hugh, aki gyáván a katonák mögé bújt, utána kiáltott.

– Királyom, Edwin és én nem vettünk részt Alford árulásában.

János tudomást sem vett a báróról.

– Mindegyik a tiétek – mondta Iainéknek, amint elhaladt mellettük.

Az ajtó becsukódott mögötte. Iain, Ramsey és Brodick lassan megindult előre.

H A R M I N C K I L E N C E D I K F E J E Z E T

Ramsey-t és Brodickot nem lehetett könnyen zavarba hozni vagy megfélemlíteni, de mire

Morgan Chapman báró kifejtette nekik véleményét, valamint alaposan összeszidta őket,

mindketten megalázva és meggyötörve álltak előtte.

És voltak annyira gerincesek, hogy ezt be is ismerjék. Szívesen vitatkoztak volna a zsémbes

öregemberrel, de arra tanították őket, hogy tiszteljék az időseket, Morgan azonban

meglehetősen megnehezítette számukra ezt a feladatot vad vádaskodásaival.

377

Page 378: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Úgy tűnt, egy örökkévalóságig tart, míg eljut a dolgok gyökeréhez. Ott állt előttük, két karját

összefonva maga előtt, mint egy apa, aki engedetlen fiait leckézteti. Szörnyen megalázó volt,

de Ramsey és Brodick némán végigszenvedték a tortúrát.

– Eleddig békés életet éltem, de az utóbbi két napban mást sem hallgathattam, mint két

rendkívül haragos ifjú hölgy siránkozását és panaszait. Volt képetek az én nyakamba varrni a

két nőszemélyt, hogy hozzam haza őket. Esküszöm, csengett a fülem, mire megérkeztünk. De

azt hiszitek, ezzel vége volt?

Ramsey elkövette azt a hibát, hogy tudni vélte, nem és megrázta a fejét, amivel kiérdemelt

egy megrovó pillantást és néhány szitokszót is a kötekedő kedvében lévő bárótól.

– Nem! – dörögte színpadiasan. – Az édes lánykák akkor kezdtek csak rá igazán. Arra

gondoltam, ágyba bújok előlük, de tudtam, hogy oda is utánam jönnének. – Brodick felé

bólintott. – Összetörted Gillian szívét, és ő soha többé nem akar látni.

– Akkor kénytelen lesz behunyni a szemét, mert biztosíthatlak, hogy hazajön velem.

– Sietve házasodtatok össze.

– Tudtam, mit akarok, és elvettem.

– Mit? Mégiscsak az unokahúgomról beszélgetünk, vagy nem?

– De igen, uram.

– Azt mondja, a szavadat adtad neki, és aztán megszegted.

– Így volt.

– Azt hiszi, hogy csak kihasználtad.

– Azt tettem.

– A pokolba, ember! Legalább magyarázd meg, miért tetted!

– Te is tudod, hogy miért – jelentette ki Brodick. – Nem engedhettem meg, hogy ekkora

veszélynek tegye ki magát. Ha valaki itt haragos lehet, az csakis én vagyok, mivel Gillian

meggondolatlanul követett engem.

Morgan beletúrt ősz hajába.

– Gillian nem hiszi, hogy szereted őt, és erősködik, hogy ezentúl nálam akar élni.

Mielőtt Brodick válaszolhatott volna, a báró már Ramsey ellen fordította indulatát.

– Bridgid is úgy döntött, hogy nálam kíván lakni. Azt állítja, hogy szereti az angolokat, az

isten legyen hozzám irgalmas.

– Bridgid hazajön velem.

– Miért?

Ramsey-t meglepte a kérdés.

– Mert ő is egy Sinclair.

378

Page 379: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Ez nem elegendő ok. Azt mondja, hogy mindenáron férjhez akartad adni, csakhogy

megszabadulj tőle. Azt is elmesélte, hogy az anyja kirakta a házból. Igaz ez?

– Igen, igaz – sóhajtott fel Ramsey.

– És neked is ez a szándékod?

– Nem – tiltakozott Ramsey. – Bridgid azt mondta, szerelmes valakibe, de nem hajlandó

elárulni a férfi nevét.

Morgan bosszankodva csóválta a fejét.

– Azt nem mondta véletlenül, hogy az a férfi ostoba?

– Ami azt illeti, mondta.

A báró a mellére ejtette a fejét, és egy hosszú percig némán kémlelte Ramsey-t busa

szemöldöke alól, aztán felsóhajtott.

– Nem lehetsz ennyire naiv, fiam. Az ég szerelmére, mégis mit gondolsz, kit szeret az a lány?

Gondolkozz erősen, és biztos vagyok benne, hogy magadtól is rájössz.

Nem is az, amit mondott az öreg, hanem ahogy mondta, világosította meg Ramsey elméjét.

Egy pillanatig csak bámult maga elé, majd szélesen elvigyorodott.

Morgan megkönnyebbülten bólintott.

– Szóval mégiscsak sikerült kitalálnod. Már éppen ideje volt, ha engem kérdezel – morogta. –

Ha még egy bájaidról szóló áradozást el kell viselnem, és esküszöm, elhányom magam.

Akkor elfelejted végre azt a képtelenséget, hogy elvedd azt a Meggan nevű lányt csak azért,

hogy békét teremts a klánon belül?

– Beszélt neked Meggan MacPhersonról? – Ramsey képtelen volt abbahagyni a vigyorgást.

– Fiam, nem hiszem, hogy létezik olyasmi, amit nem mondott volna el rólad. Nos, még

mindig ostoba vagy, vagy megjött végre az eszed?

Ramsey fel sem vette a sértést.

– Úgy tűnik, megjött.

– Nehéz természetű nőszemély – figyelmeztette az öreg.

– Így van, uram.

A báró kihúzta magát.

– Rendben. Akkor most azt akarom, hogy mindketten jól figyeljetek ide, mert elmondom a

feltételeimet.

– A feltételeidet, uram? – húzta fel a szemöldökét Brodick, majd oldalba bökte Ramsey-t, aki

még mindig úgy vigyorgott, mint egy eszement. – Elkelne itt némi segítség – morogta oda

neki.

379

Page 380: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A feltételeimet – ismételte meg a báró. – Csak nem képzeled, hogy azt akarom, hogy a

nyakamon maradjon ez a két szerelemtől kótyagos fehérszemély?

– Akkor hagyd, hogy hazavigyük őket!

Brodick javaslatával egy újabb megrovó pillantást érdemelt ki.

– Látom a tekintetedből, hogy szereted Gilliant. Talán neki is elmondhatnád, méghozzá

hamarost, fiam, mert Gillian a fejébe vette, hogy nem is vagy fontos neki.

– Ő az asszonyom. Még szép, hogy fontos nekem.

A báró felhorkant.

– Tüzes természetű fehérnép.

– Igen.

– És makacs. Nem tudom, kitől örökölhette ezt a kis hibát, de csökönyös, mint egy öszvér.

– Úgy van, uram.

– Nem fogod tudni betörni.

– Nem is akarom, uram.

– Remek, mert ha itt valaki be fog törni, az te leszel, fiam. Nem kell mondanom, hogy jól bánj

vele, mert Gillian gondoskodni fog róla, hogy így legyen. Erős nő, de gyengéd érzelmei

vannak.

– Uram, feltételeket említettél – emlékeztette Ramsey.

– Úgy van – bólintott a báró. – Szeretem az unokahúgomat – szögezte le. – És Bridgidet is

megkedveltem. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy kint akarom tudni a házamból.

Természetesen ez a helyzet – tette hozzá sietve –, de ügyelek rá, hogy ő ezt ne érezze. Ahogy

én látom a dolgokat…

– Igen? – kérdezte Ramsey, amikor a báró habozva elhallgatott.

– Nektek kell őket… bátorítani… a távozásra. De azt nem akarom, hogy megfenyegessétek

őket – tette hozzá. – Ti törtétek össze a szívüket, most hozzátok is rendbe a dolgot!

Miután kiadta a parancsát, maga indult, hogy szóljon a hölgyeknek. Ramsey és Brodick

nyugtalanul járkáltak várakozás közben.

– Nagyon emlékeztet engem ez a báró valakire, csak még nem tudom, hogy kire – jegyezte

meg Ramsey.

– Esküszöm, a tulajdon apám nem beszélt velem így, mint Gillian bácsikája.

– Az apád meghalt, mielőtt annyi idős lettél volna, hogy megismerhesd.

– A fenébe, de megalázó volt! Az holtbiztos, hogy nem ilyenre számítottam. Gillian

elbeszélései alapján egy halk szavú, kedves úriembert képzeltem el. Gillian azt hiszi, hogy a

380

Page 381: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

bácsikája… nyájas és szelíd. Hát vak az a nő? Az ég szerelmére, hogyan képes szeretni egy

ilyen szeszélyes vén…

Ramsey felkapta a fejét, és nevetésben tört ki, megzavarva Brodick gondolatmenetét.

– Te vagy az!

– Mi?

– Morgan… rád emlékeztet. Istenem, Gillian hozzáment valakihez, aki pontosan olyan, mint a

bácsikája. Nézd meg a bárót, és találkozhatsz húsz évvel idősebb önmagaddal.

– Azt akarod mondani, hogy egy zsémbes, rossz természetű öregember lesz belőlem?

– A pokolba, már most is zsémbes és rossz természetű vagy. Nem csoda, hogy Gillian beléd

szeretett.

– Most nincs kedvem verekedni.

Ramsey nevetve roskadt le az egyik székre, majd hirtelen elkomolyodott.

– Nem tudom elhinni, hogy Bridgid itt akar maradni.

– Arra számítottam, hogy az asszonykám tárt karokkal röpül majd elém, erre még csak le sem

jött üdvözölni. Ha a hajánál fogva kell hazavonszolnom, én, istenemre, megteszem.

– Látni kívántál, uram?

Bridgid hangjára mindketten megfordultak.

– Hol a feleségem? – akarta tudni Brodick.

– Odafent. Hamarosan ő is lejön.

– Kettesben hagynál minket egy percre? – kérte Ramsey. – Brodickhoz beszéltem, nem

hozzád, Bridgid. Gyere ide!

A lány sóhajtva fordult meg, és Ramsey-hez sétált, miközben Brodick elhagyta a termet. A

férfi az asztalnak dőlt, két karját összefonta a mellén és rámosolygott. Bridgid nem

mosolygott vissza. Lehajtotta a fejét, nehogy Ramsey gödröcskéi elvonják a figyelmét.

Úgy viselkedett, mint valami félénk és szégyellős lányka, és Ramsey azon töprengett, vajon

milyen játékot űz ezúttal, hiszen nagyon jól tudta, hogy Bridgidnek nincs egyetlen félénk

vagy szégyellős porcikája sem abban a gyönyörű testében.

– Morgan báró azt mondta, hogy beszélni szeretnél velem.

– Igen. Valami nagyon fontosat akarok mondani, de előbb szeretném, ha elárulnád, hogyan

sikerült.

– Mi, uram?

– Bridgid, nézz rám!

– Igen, uram – szedte össze magát a lány, és végre felnézett. Szíve olyan hevesen dobogott,

mintha ki akarna ugrani a mellkasából, és gyomra is ismerősen összeszorult. Ha a férfi

381

Page 382: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

egyszer megcsókolja, valószínűleg el fog ájulni. Ez a nevetséges gondolat végre segített, hogy

megnyugodjon egy kicsit.

– Valami mulatságosat mondtam?

– Igen… úgy értem, hogy nem. Természetesen nem mondtál semmi mulatságosat, uram.

– Akkor miért mosolyogsz?

A lány vállat vont.

– Szeretnéd, ha abbahagynám?

– Az ég szerelmére, Bridgid, figyelj egy kicsit rám!

– Figyelek, uram.

– Tudni akarom, hogyan sikerült eljutnod Angliába anélkül, hogy megállítottak vagy

megöltek volna.

Bridgid alaposan megfontolta a választ.

– Csalással és félrevezetéssel, uram.

– Ennél jobb magyarázatot akarok.

– Rendben van – egyezett bele a lány. – Becsaptam Prostert, amikor azt mondtam neki, hogy

Gilliannek Annie Drummondhoz kell mennie a sebe miatt. Csak akkor árultam el neki az

igazat, amikor már úton voltunk. Remélem, nem akarod őt vagy a társait hibáztatni. Gillian és

én nem voltunk hajlandók visszamenni velük.

– És mivel még nagyon fiatalok, nem tudták, hogy akár erővel is vissza kellene cipelniük

benneteket.

– Nem büntetheted meg őket

– Nem áll szándékomban megbüntetni őket. Mellettetek maradtak, és mindent megtettek,

hogy megvédelmezzenek benneteket, ezért jutalom illeti őket. Nem könnyítettétek meg a

dolgukat.

– Remélem, Gilliant sem hibáztatod – könyörgött Bridgid. – Egész úton próbált engem

visszaküldeni, de nem hallgattam rá.

– Miért szöktél el Prosteréktől és mentél Gillian után a kastélyba?

– Azt hittem, a segítségére lehetek, ha a nővérének adom ki magam, de kiderült, hogy inkább

csak útjában voltam. Kérdezhetek valamit, uram?

– Mit?

– Mi történt a katonákkal és a szolgálókkal Alford birtokán? Morgan bácsi szolgálói már

visszatértek, de mi van a többiekkel?

– Gondolom, mostanra ők is visszamentek a birtokra, és várják új urukat. Mi nem ölünk meg

ártatlanokat.

382

Page 383: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– És a katonák?

– Ők nem voltak ártatlanok.

Nem részletezte, de Bridgid úgy vélte, hogy nem is akarja tudni a kegyetlen valóságot.

– Hamarosan hazaindulsz?

– Igen.

Bridgid bólintott.

– Akkor jó utat kívánok! – mondta, és távozni akart.

– Még nem fejeztük be.

– Mit akarsz még tőlem?

– Még? Hiszen eddig nem is kértem semmit tőled… vagy igen?

A lány a fejét rázta.

– Gyere közelebb, Bridgid!

– Nagyon jó helyen vagyok itt is.

– Gyere közelebb! – parancsolta Ramsey éles hangon.

A parancsolgatása igazán nem fog hiányozni, gondolta Bridgid, miközben közelebb ment a

férfihoz, és megállt közvetlenül előtte.

– Így megfelel?

– Közelebb!

A lány beállt a két kinyújtott láb közé.

– Ez elég közel van?

– Egyelőre megteszi.

Ramsey szemmel láthatóan élvezte, hogy a lány kényelmetlenül érzi magát. Bridgid

ugyancsak zavarban volt. A férfi nyilván csak játszik vele, de nem értette, miért. Bizonyára

fogalma sincs, milyen kínszenvedés az neki, hogy ilyen közel áll hozzá és nem érintheti meg.

Istenem, bárcsak ne szeretné annyira! Csak a gondolat, hogy a férfi hamarosan ellovagol és

soha többé nem látja, a poklok kínjait okozta neki. Legszívesebben hangosan zokogott volna,

de megfogadta, hogy előbb hal meg, mintsem egy könnycseppet is ejtene.

– Morgan bácsi azt állította, hogy szeretnél mondani nekem valamit. Mi lenne az, uram?

– Morgan bácsi? Mióta vagytok rokonok?

– Nagyon közeli barátok lettünk – emelte meg az állát egy leheletnyit a lány.

A férfi csak a szemét forgatta.

– Nem maradsz itt. Ezt akartam neked mondani.

– Már eldöntöttem, hogy itt maradok.

– Akkor változtasd meg a döntésedet! Hazajössz velem.

383

Page 384: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

Bridgidet hirtelen olyan harag fogta el a férfi ostobasága és makacssága miatt, hogy kitört.

– Nem megyek haza! Itt maradok, ahol vagyok. Morgan bácsi azt mondta, hogy maradhatok.

Szeretem Angliát. Igen, uram, szeretem. Te és az embereid eddig durva hazugságokkal

traktáltatok. Úgy beszéltetek nekem Angliáról, mintha az maga lenne a pokol, de most

megtudtam az igazságot. A vidék ugyanolyan szép, mint a miénk, és az emberek is olyanok,

mint mi. Elismerem, nem könnyű megérteni őket a beszédjük miatt, de majd csak

hozzászokom. Tudod, hány angol segített nekünk az úton idefelé? Talán száz is – dicsekedett

erős túlzással. – Családok, akiknek maguknak is kevés van, mégis erősködtek, hogy osszuk

meg velük az ételüket, és odaadták a takarójukat. Gondoskodtak rólunk, pedig mi idegenek

voltunk nekik. Minden mesétek hazugság volt. Szeretem ezt az országot, és szeretem Gillian

bácsikáját. Olyan kedves és szeretetreméltó ember.

Erre a kijelentésre Ramsey-nek nevetnie kellett.

– Azt hiszed, Morgan kedves és szeretetreméltó?

– Igen – bizonygatta a lány. – És ő is szeret engem.

– De te Sinclair vagy.

– A Sinclairek közt nincs már számomra semmi.

– És mi van a férfival, akiről azt állítottad, hogy szereted?

Bridgid hátralépett, de Ramsey megfogta és közelebb húzta magához. A lány igyekezett

elnézni mellette, hogy képes legyen a beszélgetésre összpontosítani.

– Már nem szeretem többé – jelentette ki.

– Hogy az ördögbe érted azt, hogy már nem szereted többé? – hördült fel Ramsey. – Ennyire

sekélyesek lennének az érzéseid, Bridgid?

– Nem – csattant fel a lány. – Nagyon régen szeretem már, egészen kislány korom óta, de

most rájöttem, hogy nem ő megfelelő.

Ramsey-nek ez egyáltalán nem tetszett.

– Egészen pontosan mi nem felel meg benne?

– Semmi – kiáltott fel Bridgid. – Makacs, öntelt és ostoba. Igen, az. Ráadásul nőbolond is, és

én csak olyan férfihoz vagyok hajlandó hozzámenni, aki hűséges hozzám. Nem vesztegetem

rá többé az időmet. Különben is, megkaphat minden nőt, akit csak akar. Egyenesen a lábaihoz

vetik magukat. És tudomást sem vesz rólam – tette hozzá.

– Ó, Bridgid, nagyon is odafigyel rád.

– Az sem érdekli, hogy a világon vagyok-e.

– Dehogynem érdekli – mosolygott a férfi.

Bridgid ellökte a kezét, de Ramsey elkapta a derekát, és lassan maga felé húzta.

384

Page 385: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Mit csinálsz?

– Amit már régen szeretnék megtenni.

Bridgid moccanni sem tudott, a gondolatai cserbenhagyták. Teljesen elveszett a sötét szemek

tüzében, és amikor a férfi lassan lehajtotta a fejét az övéhez, súgva kérdezte.

– Ezek szerint meg fogsz fojtani?

Ramsey akkor is nevetett, amikor megcsókolta. Teremtőm, neki van a legédesebb, legpuhább

ajka a világon. Hihetetlen boldogságot és békét érzett, ahogy karjaiban tartotta. Szája

birtoklóan tapadt a lányéra, nyelve lustán nyomult beljebb, hogy birokra keljen a másik

nyelvével. Nem kapkodta el. Alaposan kiélvezte az édes ízt. Azt hitte, tökéletesen ura

magának, ám amikor a lány is visszacsókolt gondolatai tótágast álltak. Mélyen megrendítette

a dolog, mert soha nem tapasztalt még ehhez még csak hasonlót sem. Önteltsége önuralmával

együtt elolvadt, mint a hó a napon, és a következő pillanatban már remegett a vágytól. Olyan

gyorsan történt, hogy szinte lélegzetet sem tudott venni. Szája csapongva kóstolgatta a lányt,

miközben szenvedélye az egekbe szökött. Nem tudott elég közel kerülni hozzá, hogy lángoló

vágyát kielégítse.

Amikor rájött, hogy magában már az igazolást keresi, amiért ott és azonnal az asztalra döntve

magáévá teszi a lányt, kényszerítette magát, hogy megálljon. Mindketten levegő után

kapkodtak, amikor Ramsey végre felemelte a fejét.

Bridgid nehezebben szedte össze magát, sőt meg is ingott egy pillanatra, amikor járni próbált.

– Miért csókoltál meg?

– Mert meg akartalak – felelte Ramsey bársonyos hangon.

– Ez most… búcsúcsók volt? Így köszöntél el tőlem?

– Nem – nevetett a férfi. – Hazajössz velem.

– Itt maradok. Hozzámegyek egy angolhoz.

– Egy fenét mész hozzá! – üvöltötte Ramsey. Kitörése őt magát jobban meglepte, mint a

lányt. Soha még egy nő sem váltott ki belőle ilyen reakciót, de a gondolat, hogy Bridgidet más

férfi öleli, teljesen kihozta a sodrából. – Sinclair vagy és hozzánk tartozol.

– Miért akarod, hogy visszamenjek?

Ramsey életében először nagyon sebezhetőnek érezte magát. Nyomorult érzés volt.

– Az igazat akarod hallani, Bridgid? – húzta az időt.

– Igen.

Tekintetük összekapcsolódott, míg Ramsey összeszedte a bátorságát, hogy kimondja, ami a

szívén van.

385

Page 386: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– A jelenléted napsugarassá varázsolja a Sinclair birtokot. Nem tudom elképzelni az életet

nélküled.

Bridgid a fejét rázta.

– Ez nem igaz, hiszen éppen arra készülsz, hogy elvegyél egy…

Ramsey felállt és közelebb lépett hozzá.

– Újabb házassági ajánlatot kaptál.

– Ezért csókoltál meg? Hogy hazacsábíts és hozzáadj valakihez, akit nem szeretek? Ki az? –

követelte feldúltan, és már azzal sem törődött, hogy könnyei végigcsorognak arcán.

Ramsey újabb lépést tett felé.

– Ne merészelj újra megcsókolni! – kiáltott rá a lány. – Nem tudok gondolkodni, amikor…

szóval, ne csókolj meg! – nyögte Bridgid. – És ami az ajánlatot illeti, elutasítom.

– Nem utasíthatod el, amíg nem tudod, kiről van szó – érvelt a férfi.

– Rendben van. Akkor mondd meg a nevét, és majd utána adok kosarat neki. Előbb persze

dicsérni fogod, ahogy szoktad, ugye? Mindig így teszel, amikor rá akarsz venni, hogy

fogadjam el az ajánlatot – fejezte be, és még maga is hallotta, milyen fájdalmasan cseng a

hangja.

– Nem akarom dicsérni, hiszen tele van hibákkal.

– Valóban? – torpant meg a lány.

Ramsey lassan bólintott.

– Szavahihető forrásból tudom, hogy ostoba, öntelt és makacs férfi, vagy legalábbis az volt,

amíg rá nem jött, hogy milyen bolond volt.

– De hiszen ezeket én mondtam… rólad.

– Szeretlek, Bridgid. Hozzám jössz feleségül?

* * *

Brodick nem tudta, hogy mi a fenét tegyen. Úgy érezte, mintha meg lenne kötve a keze, mivel

Morgan idősebb volt nála, ezért mégsem verhette laposra, hogy rábírja, parancsolja meg

Gilliannek, hogy menjen haza a férjével. Ráadásul azt sem tehette meg, hogy darabokra szedi

a férfi otthonát, amíg meg nem találja Gilliant. Végső elkeseredésében már az is megfordult a

fejében, hogy Gillian soha nem fogja megbocsátani neki, amiért megszegte a szavát, de úgy

érezte, nélküle elviselhetetlen lenne az élete.

Ramsey talán segíthetett volna megingatni a bárót – elvégre mégiscsak diplomata volt – de őt

túlságosan lefoglalta, hogy Bridgidnek udvaroljon. Majdnem egy órájába telt, mire meg tudta

386

Page 387: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

győzni a lányt, hogy komolyan beszél és feleségül akarja venni, és miután Bridgid végre

beleegyezett, mindketten hazaindultak. Iain sem maradt ott segíteni neki, mivel égett a

vágytól, hogy minél előbb a karjába szoríthassa feleségét.

Így Brodicknak egyedül kellett boldogulnia a zsörtölődő báróval.

Morgan ugyancsak elcsodálkozott, amikor látta, hogy Brodick egy falatot sem eszik. Már

éppen elhatározta, hogy segít a szegény, szerelmes férfin, amikor meglátta Gilliant lefelé

jönni a lépcsőn.

Brodick háttal ült a bejáratnak, és Morgan tudta, hogy nem láthatta asszonyát.

– Fiam, tudnod kellett, hogy milyen makacs fehérszemély Gillian, mielőtt elvetted volna.

Bárki rájön erre, aki öt percnél többet tölt el a társaságában.

– Tudtam, hogy makacs – ismerte el Brodick. – De én ezt nem tartom hibának.

– Azt hiszem, haza kellene menned, és itt hagynod őt. Jobb lenne, ha máris indulnál.

Brodickot megdöbbentette a képtelen ajánlat.

– Nem megyek el nélküle – morogta. – Hogyan képzelheted, hogy el tudnám hagyni?

– Márpedig el tudom képzelni – jelentette ki vidáman Morgan. – Mondd csak, miért szegted

meg az ígéreted?

– Már elmondtam, miért – csattan fel Brodick türelmetlenül.

– Magyarázd el újra! – vágott vissza neki az öreg.

– Mert elfogadhatatlan volt számomra a gondolat, hogy veszélybe kerül. Nem veszíthetem el!

– Akkor soha többé ne hazudj nekem!

Az asszony hangjára Brodick szíve hevesen megdobbant, és úgy érezte, menten kiugrik a

helyéből örömében. Megnyugodva sóhajtott fel, hiszen hirtelen minden helyreállt a világában.

Gillian felé fordult. – Soha többé ne tegyél ki ekkora megpróbáltatásnak! – parancsolta.

– Ígérd meg, hogy soha többé nem fogsz hazudni nekem!

– Nem addig, míg meg nem ígéred, hogy nem vállalsz többé ilyen ostoba kockázatot. Amikor

Proster elmondta, hogy odabent vagy azzal a gazemberrel, azt hittem meg… a fenébe, Gillian,

halálra rémültem, és soha többé nem akarok újra keresztülmenni azon a poklon!

– Megbántottál.

– Tudom.

– Csak ennyit tudsz mondani? Tudod, hogy megbántottál? Akkor én itt maradok, te menj

nyugodtan haza, Brodick.

– Jó – felelte a férfi. Meghajolt Morgan báró felé, majd kisétált a teremből. Gillian megvárta,

amíg becsukódik mögötte az ajtó, majd sírva fakadt.

– Elhagy engem – zokogta, és odafutott bácsikájához.

387

Page 388: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Hiszen te mondtad neki, hogy menjen el – mutatott rá Morgan bácsi.

– Nélkülem megy haza.

– De éppen te mondtad neki, hogy menjen haza nélküled – érvelt bácsikája. – Tisztán és

világosan hallottam.

– De soha nem azt teszi, amit mondok neki. Bácsikám, hogyan fogok nélküle élni?

A férfi sután megpaskolta a hátát, nyugtatni akarván.

– Remekül elleszel.

– Annyira szeretem őt!

– De hazudott neked, emlékszel?

– Csak nemesen próbált viselkedni. Engem akart megvédelmezni.

– Akkor miért nem bocsátottál meg neki?

– Meg akartam – hüppögte Gillian. – Nem akarok nélküle élni. Hogyan hagyhatott el?

– Megfájdul tőled a fejem, lánykám. Ülj le és nyugodj meg – javasolta a férfi. Kihúzott egy

széket és gyengéden lenyomta unokahúgát rá. – Kinézek az ablakon, hogy elment-e már.

– Nem tudom elhinni, hogy képes volt elhagyni.

Morgan az égre emelte a tekintetét, és türelemért fohászkodott. Hát vak ez a lány? Nem látja,

hogy mennyire szereti az ura? Túl öreg és megrögzött volt már ő ahhoz, hogy kezelni tudjon

egy hisztérikus nőszemélyt. A szívügyeket jobb, ha a fiatalokra hagyja, döntötte el. Bennük

több a kitartás meg az életerő.

Figyelte, ahogy Brodick leveszi lováról a nyerget és odalöki egyik emberének. Mindegyik

embere leszállt már a lováról, és láthatóan otthon érezték magukat az udvarában. Amikor

Brodick visszaindult a kastélyba, Morgan úgy döntött, hogy felmegy. Mára már elege volt az

izgalmakból. A fiataloknak kell egy kis magány.

– Rögtön visszajövök – hazudta. – Maradj itt, és várj meg! – tette hozzá sietősen, nehogy

Gilliannek eszébe jusson utána menni, mint ahogy régen is szokta, és nyaggatni

siránkozásával, míg bármit kész volt megtenni neki. Elmosolyodott, amikor rájött, hogy

unokahúga még nála is makacsabb és erősebb akaratú.

A bejáratnál megállt és visszaszólt.

– Ugye, tudod, hogy szeretlek, kislányom?

– Igen, tudom. Én is szeretlek, Morgan bácsi.

A báró elindult felfelé, de megállt, amikor meghallotta maga mögött az ajtó nyitását. Nem

kellett megfordulnia, tudta, ki áll az ajtóban.

– Jól fogsz bánni vele. – Nem kérdés volt, hanem állítás.

– Igen, uram.

388

Page 389: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Nem érdemled meg őt.

– Tudom, de akkor is megtartom.

– Tudod, fiam, nagyon emlékeztetsz valakire, de nem tudok rájönni, hogy kire. – Zavartan

megrázta a fejét. – Jobb lesz, ha bemész – javasolta aztán –, mielőtt még eláztatja a

nagytermet a könnyeivel. Ha valaki, ő képes rá.

Bácsikája nevetésére Gillian felnézett, és meglátta Brodickot, amint a bejáratnál áll és őt nézi.

Gillian felállt és egy lépést tett felé.

– Visszajöttél.

– El sem mentem.

Mintha mágneses erő vonzaná őket, úgy közeledtek egymáshoz.

– Dühös voltál rám. Láttam a szemeden.

– Igen, dühös voltam. Nem tudtam, képes leszek-e megvédeni téged, és ettől halálra

rémültem.

Brodick már elég közel járt, hogy a karjába szorítsa, de nem mert hozzáérni, mert tudta, ha

egyszer csókolni kezdi, nem bírja majd abbahagyni, márpedig be kell gyógyítania a sérülést,

amelyet ő okozott neki. Olyan könnyűnek tűnt most, hogy elmondja az asszonynak, mi van a

szívén, és nem értette, miért volt eddig ilyen bolond. A szerelem nem teszi gyengévé a

férfiember, inkább megerősíti, legyőzhetetlenné teszi, amikor olyan nő van az oldalán, mint

Gillian.

– Azt hittem, hazamentél.

– Hogyan mehetnék haza nélküled? Egész életemben téged kerestelek, és soha többé nem

foglak elhagyni. Ott van az otthonom, ahol te vagy. – Keze remegett, ahogy gyengéden

megsimogatta az asszony arcát. – Megértetted? Szeretlek, és ezentúl minden reggel melletted

akarok felébredni egész hátralévő életemben. Ha ez azt jelenti, hogy Angliában kell élnem,

akkor ott fogok élni.

Gillian szeme megtelt könnyel, annyira elárasztották az érzelmek és meghatotta a gyengéd,

romantikus mód, ahogy Brodick a tudtára adta, hogyan érez iránta.

Tudta, hogy milyen nehéz döntés lehetett ez a férfinak. A mogorva külső mögé rejtette az

érzéseit. Akkor Gillian felismerte, hogy ő jobban ismerte a férfit, mint az saját magát. Nem

számított, hogy Brodickot kiverte a hideg verejték, és meglehetősen sápadtnak látszott, mégis

megadta neki, amire szüksége volt. Kimondta, hogy szereti, és ezt most már nem vonhatja

vissza.

– Mondd újra! – kérte súgva.

A férfi foga megcsikordult, de teljesítette asszonya kérését.

389

Page 390: Garwood - Titok 2 - Váltságdíj

– Angliában fogok élni.

– Mi? – pislogott Gillian meglepetten.

– Jaj, szerelmem, ne kényszeríts, hogy újra kimondjam! Ha téged ez tesz boldoggá, akkor itt

fogunk élni.

Gillian tudta, hogy komolyan is gondolja, és mélyen megrendítette az áldozat, amit ez a

kedves, gyengéd ember képes volt meghozni érte. Teremtőm, muszáj megcsókolnia, de úgy

döntött, hogy előbb megszabadítja a szenvedéstől.

– Boldoggá fog tenni, hogy Angliában élhetsz?

Szegény aggódó férjura valósággal elszürkült.

– Ha veled lehetek, akkor boldog leszek.

Erre Gillian elnevette magát.

– Akkor úszni fogsz a boldogságban. Nem akarok Angliában élni. A Buchananekkel akarok

élni. Vigyél haza!

390