„Alattad a föld, fölötted az ég…”FORRÁSOK, MÓDSZEREK ÉS ÚTKERESÉSEK

A TÖRTÉNETÍRÁSBAN

TANULMÁNYOK – KONFERENCIÁK

Sorozatszerkesztő:

GERGELY JENŐ

SZÉKELY GÁBOR

„Alattad a föld,fölötted az ég…”

FORRÁSOK, MÓDSZEREK ÉS ÚTKERESÉSEK

A TÖRTÉNETÍRÁSBAN

Szerkesztette: Balogh Margit

ELTE BTK Történelemtudományok Doktori IskolaBudapest, 2010

Az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola hallgatóinak tanulmányai elhangzottak a Történetírás kutatás,

kutathatóság és az egyházak – konferencia Gergely Jenő halálánakelső évfordulóján című rendezvényen, 2010. december 10-én.

A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

ISBN 978-963-284-181-6

© Bakó Balázs, Balogh Margit, Bognár Szabina, Csalló Katalin, Csíky Balázs, Diera Bernadett, Farkas Noémi Tünde, Fejérdy András,

†Gergely Jenő, Gianone András, Holló Péter, Horváth Ildikó, Klestenitz Tibor, Kozák Péter, Lénár Andor, Réfi Attila,

Soós Viktor Attila, Sztyahula László, Tamási Zsolt, Tornyai Anna

Kiadja: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori IskolaFelelős kiadó: Székely Gábor

A tanulmányok jegyzeteit ellenőrizte és adatait pótolta: Tornyai Anna A borítót tevezte: Gábor Péter

Tipográfi a és nyomdai előkészítés: AbiPrint Kft.Felelős vezető: Abinéri Ottó

Nyomdai munkák: Verano Kft.Felelős vezető: Marosi Attila

Tartalomjegyzék

† GERGELY JENŐ Köszöntő. Az egyháztörténeti kutatások helyzete és kilátásai a XVIII–XX. századi Magyarországgal kapcsolatban 9

BALOGH MARGIT A világi egyháztörténész: Gergely Jenő (1944–2009) 15

Forrási sokszínűség – prédikációk, pártiratok, emlékezések

FARKAS NOÉMI TÜNDE Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika 31

FEJÉRDY ANDRÁS Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai 51

SOÓS VIKTOR ATTILA Kísérlet az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai életútjának rekonstruálására 67

Egyházmegyék a történelemben

TAMÁSI ZSOLT Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban 81

SZTYAHULA LÁSZLÓ Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története a 20. században 101

Sajtó, hitélet, politika

KLESTENITZ TIBOR A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai 141

LÉNÁR ANDOR A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében Hanauer Á. István püspöksége (1919–1942) alatt 161

GIANONE ANDRÁS Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica? 179

Élettörténet és sorsesemény

BOGNÁR SZABINA „Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése 199

KOZÁK PÉTER Két világnézet. Balázs Béla és Prohászka Ottokár összecsapása az elmúlt századelőn 223

BAKÓ BALÁZS Egy világ körüli út – 1928-ban 233

CSÍKY BALÁZS Bőség és hiányok. Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek Serédi Jusztinián hercegprímási tevékenységének vizsgálata kapcsán 249

CSALLÓ KATALIN Summum ius, summa iniuria(Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete) 267

Felszín fölött és alant

DIERA BERNADETT A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei az 1960-as években 289

HOLLÓ PÉTER Egyházszakadás a magyarországi Hetednapi Adventista Egyházban – az 1975-ös válság és háttere 309

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája 1968–2010

Összeállította Réfi Attila 321

A kötet szerzői 367

GERGELY JENŐ

1944–2009

Fotó: Horváth Ildikó

9

GERGELY JENŐ

Köszöntő

Az egyháztörténeti kutatások helyzete és kilátásai a XVIII–XX. századi Magyarországgal kapcsolatban

Az alábbi rövid áttekintést Gergely Jenő a Fiatal egyháztörténészek írásai című, a valamikori tanítvány, Fazekas Csaba által szerkesztett és 1999-ben megjelent kötet részére készítette köszöntőként. Nyilván, ma nem telje-sen ugyanígy írná meg, de nem is változtatna rajta gyökeresen. S mivel akkor is, most is egy-egy olyan történészgeneráció lépett-lép munkájával a nyilvánosság elé, amelynek tagjai közvetlenül vagy áttételesen, de min-denképpen építkeztek Gergely Jenő tanári-kutatói munkásságából, ezért a professzor emlékének szentelt kötetünkbe ismételten elhelyeztük ezt a gondolatébresztő és eligazító írást. (A szerkesztő.)

*Amikor 1997-ben a METEM közreadta a Magyar egyháztörténeti biblio-gráfi a, 1980–1990. c. kötetet, abban az évtized igencsak vegyes termése 3706 címet tett ki.1 (A „egyes” alatt azt értjük, hogy a szereplő címeknek mintegy a fele nem tartozik a szorosan vett egyháztörténeti diszciplínához, esetleg azzal csupán érintkezik, így bizonyos fokig dezorientáló benyomást kelthet.) a halódó Kádár-korszak, a „puha diktatúra” viszonyai közepette ez így sem lebecsülendő teljesítmény. Mindenesetre jelzi: ahogyan lazultak a pártállami ellenőrzés kalodái, úgy kezdtek „el szivárogni” a szakmába az egyháztörténeti kutatások és publikációk. Hogy a fent említett szám sok-e vagy kevés, az igencsak relatív. A korábbi évtizedekhez képest kétségtele-nül biztatónak mondható, ám értékét majd a jövő mondja meg, hogy mi is ebből, ami maradandó, és mi az, ami kiesik az idő rostáján. A közel-múlt egyháztörténet-írásának mindenesetre objektív tükre a kötet, amint majd az lesz remélhetőleg az 1990–2000 közötti – immár szabad – évtized eredményeit felsorakoztató kötet is.

Alábbiakban a teljesség igényét mellőzve, röviden visszapillantunk a hazai egyháztörténet-írás századunkbeli néhány kérdésére, majd kísérle-

1 Várszegi Asztrik–Zombori István (szerk.): Magyar egyháztörténeti bibliográfi a, 1980–1990. Budapest, 1997.

10

Gergely Jenő

tet teszünk a jelen helyzet ugyancsak töredékes jellemzésére, végül inkább az óhaj szintjén megemlítünk néhány olyan javaslatot, melyek a jövőre vo-natkoznak.

1945 előtt a történettudományt illetően fel sem merült olyan kérdés, hogy mi az egyháztörténet, hogyan és miként része a szakmának. Voltak nagy generációk, melyeknek tagjai máig meghatározó jelentőségű műve-ket produkáltak, gondolunk itt elsősorban egyes rendtörténetekre, illet-ve egyes szerzetesrendek történeti iskoláira. De hasonlóképpen korszakos jelentőségű protestáns iskolák is működtek, hogy csak az idősb és ifjabb Révész Imrére, Bucsay Mihályra stb., avagy a más téren is jelentőset alkotó Mályusz Elemérre utaljunk.

A Horthy-korszakban azonban – elsősorban a katolikusok részéről – felmerült az igény az európai színvonalú, apológiától mentes egyháztörté-net művelése iránt. Itt két nevet kell kiemelnünk: az egyik Szekfű Gyula, a másik a bencés Vanyó Tihamér. Szekfű professzor a Magyar Katolikus Almanach 1927-es évfolyamában „A katolikus történetírás Magyarorszá-gon” címmel értekezett.2 Rámutatott, hogy a XVIII. századi szerzetesek, elsősorban a jezsuiták voltak a modern magyar történetírás megalapozói, amelyet a XIX. század első felében hanyatlás követett. A dualizmus idő-szakában Fraknói Vilmos, Knauz Nándor alapítottak új iskolát, akikhez csatlakozott a XX. században Bunyitay Vince, Békefi Remig, a fi atalabbak közül Karácsonyi János. A protestánsok közül Szekfű Zsilinszky Mihály és Thaly Kálmán munkásságát emelte ki.

A katolikus egyháztörténet-írás feladatai közül korszakunkra vonatko-zóan Szekfű a Fraknói alapította római Magyar Történeti Intézet szerepét méltatta, amelyben, illetve ahol a Vatikáni Titkos Levéltárban dolgozók működhetnek. Érdekes módon az új- és legújabb kori egyháztörténet-írás közül ő is a plébánia-történetek megírását tartotta elsődlegesnek. (Utalnék itt arra, hogy a rendszerváltáskor létrejött METEM is ezt tűzte ki elsőd-leges céljául.)

Szekfű azonban a tettek embere volt. Serédi Jusztinián bíboros herceg-prímás partnere volt abban, hogy a katolikus tudományosságnak új fóru-mot teremtsenek. Ez lett az 1936-tól rendszeresen megtartott Esztergomi Nyári Egyetem, amelynek történettudományi (egyháztörténeti) résztvevői

2 Szekfű Gyula: A katolikus történetírás Magyarországon. In: Gerevich Tibor–Leo-pold Antal–Zsembery István (szerk.): Magyar Katolikus Almanach, 1927. Budapest, 1927. 695–701. p.

11

Köszöntő

hozták létre, indították újra a Regnum c. periodikát, mint az ugyanakkor megalakult katolikus egyháztörténészek egyesületének kiadványát.3

A bencés Vanyó Tihamér azért említendő, mert ő volt az, aki a modern francia egyháztörténet-írás módszertanát megismertette a hazai közön-séggel, illetve a szakma művelőivel. Tanulmányt közölt arról, hogy miként is kell megírni egy plébánia vagy egy egyházmegye történetét.4 Az ő fel-fogásában az egyháztörténet közelebb került a társadalom- és gazdaság-történethez.

1945 után az egyháztörténet előbb az egyháztörténet-írás tárgyi, majd személyi feltételeit számolták fel, hogy száműzzék azt a tudományosság-ból, így az MTA-ról, az egyetemekről, de az egész oktatási rendszerből is. A kiteljesedő ateista és antiklerikális rendszerben az egyházak és a vallá-sok a szitok–átok szintjén bukkantak fel, még a korai századokat illetően is. Ekkor születtek a klerikális reakcióról szóló „művek”, akár úgy, hogy a klerikális reakció az imperializmus szolgálatában, akár úgy, hogy a kle-rikális reakció 1848–49-ben a Habsburgok mellett, avagy éppen a kleri-kális reakció a Horthy-fasizmus szolgálatában. (Andics Erzsébet, Balázs Béla és Sejnman könyveiről van szó.) De belekeverték Ady Endrét is,5 és más vétlen írókat, szerzőket. Az egész tragikomikus volta nyilvánvaló, de korántsem nevetséges, ha arra gondolunk, hogy generációk számára tették így szegényebbé műveltségüket, nem is szólva az idevágó ismeretek erköl-csi üzenetének hiányáról.

Az 1970-es és 1980-as években a teológiai akadémiákon az egyház- és vallástörténet művelői általában megálltak a reformációnál – a béke ked-véért. A Magyar Tudományos Akadémia Filozófi ai Intézetében Lukács Jó-zsef akadémikus vezetésével kezdődtek inkább valláselméleti és vallástör-téneti kutatások és publikációk, amelyeknek azonban lett egyháztörténeti hozadéka is. Ugyanez mondható el az ELTE BTK-n, ahol Zsigmond László professzor kutatásai, órái és egyes publikációi kínáltak az adott szerény le-hetőségek között bizonyos információkat az érdeklődő hallgatóknak.

Mindebből az is következett, hogy az 1950-es évektől a magyar egyház-történet-írás és publikálás súlypontja az emigrációba tevődött át. Áll ez a protestánsokra éppúgy, mint a katolikusokra. Ez utóbbi központjai Róma, Bécs illetve több német egyetemi város. A valóban gazdag eredmények

3 Minderről ld.: Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon, 1919–1945. Budapest, 1997. 265–267. 4 Vanyó Tihamér: Hogyan írjuk meg egy egyházmegye történetét? Pannonhalma, 1932.; Vanyó Tihamér: A plébániatörténetírás módszertana. Pannonhalma, 1941.5 Földessy Gyula – Király István (szerk.): Ady Endre: A fekete lobogó. Ady harca a kle-rikális reakció ellen. Budapest, 1950.

12

Gergely Jenő

egyetlen komoly fogyatékossága volt, hogy a kutatók nem jöhettek haza, az itthoni egyházi és állami levéltárakba kutatni az 1980-as évek elejéig. (A szemléletbeli kérdésekről nem szólnék, hiszen az természetszerűleg vál-tozó lehetett.)

Az ekkori évtizedek egyháztörténet-írásában meghatározó jelentőségű szerepet kapott a bonni egyetem újkori egyháztörténeti tanszéke profesz-szorának, Adriányi Gábornak a munkássága, illetve az általa szervezett és szerkesztett sorozatnak, a Dissertationes-nek a megjelentetése.6

Itthoni kezdeményezés volt az 1980-as évek közepén a História c. folyó-irat szerkesztősége (Glatz Ferenc) és az Új Ember katolikus hetilap szer-kesztősége (Magyar Ferenc) részéről a közös egyháztörténeti kutatások, konferenciák és kiadványok szervezése. Minderre az 1985-ben Esztergom-ban tartott első ilyen konferencián Lékai László bíboros is „áldását” adta, és nyilván nem ütközött az Állami Egyházügyi Hivatal, avagy a pártköz-pont illetékeseinek ellenkezésébe sem. (Ami nem jelenti azt, hogy ne kí-sérték volna fi gyelemmel.) Ezt az első tanácskozást több is követte, majd a protestáns és az izraelita felekezetekkel is hasonló kezdeményezésekre került sor.7

A rendszerváltozás időszakában véleményünk szerint az egyházpoli-tikában történtek a leggyorsabb és a leginkább messzemenő változások. Szinte egyik napról a másikra lebontották azokat a korlátokat, amelyek mögé az egyházakat a pártállamban kényszerítették. A visszanyert sza-badság mámorában nagy lendülettel, óriási reményekkel és nem egyszer kellően meg nem alapozott elképzelésekkel szerveződtek meg az egyház-történeti kutatás, konferenciázás és publikálás keretei, intézményei.

Igaz, a tudományegyetemek kebelébe nem tértek vissza a teológiai ka-rok, így azok egyháztörténeti tanszékei sem, de az egyetemeken is vissza-kapta polgárjogát az egyháztörténet-írás. Az ELTE BTK-n létrejött egy ún. Egyháztörténeti Műhely, amely tanszékek közötti koordinációval segítet-te-segíti az ilyen munkálatokat. Több, komoly visszhangot kiváltó konfe-renciát is rendezett. Emellett működik egy Egyháztörténeti Program is, amely ugyancsak több tanszék oktatóit fogja egybe. A Doktori Iskolában

6 Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae. München–Budapest, 1973. Sorozat-szerkesztő: Adriányi Gábor. Auróra könyvek. Jelenleg – 1997-ben – a sorozat XV. köte-te jelent meg. Adriányi professzor működése mintegy biztosította a kontinuitást az 1945 előtti és a jelenkori egyháztörténet-írás között, amihez nemcsak a nemzetközileg elismert tudományos reputációt, hanem a kellő anyagiakat is biztosította, illetve előteremtette.7 Egyébként a XIX–XX. századi egyháztörténet alapvető bibliográfi ája megtalálható: Balogh Margit–Gergely Jenő (szerk.): Egyházak az újkori Magyarországon, 1790–1992. II. köt. Budapest, 1996. 287–451. + mutatók.

13

Köszöntő

pedig tucatnyi doktorandusz készül egyháztörténeti jellegű vagy témájú disszertációja védésére. Hasonlóképpen Szegeden, Pécsett és Miskolcon is megindult az ilyen tevékenység, amelynek eredményei most mutatkoznak, amikor egy egészen új és fi atal történész generáció lép a nyilvánosság elé.

A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete is súlyt helyezett az egyháztörténeti kutatások támogatására. Az MTA-n belül pe-dig megalakult a Vallástörténeti Szakbizottság, elismerve ezen diszciplína önállóságát. Az MTA Történettudományi Bizottságának albizottságaként működik az Egyháztörténeti Albizottság, amely ugyancsak több konferen-ciát rendezett sikerrel.

Katolikus egyházi kezdeményezésre jött létre Budapesten 1989-ben a METEM, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség. Az első években nagy energiával folyó munkát számos konferencia kísérte, ahol nem egyszer intranzigens hangvételű viták is lezajlottak. Később a ME-TEM igazi érdeme nem is elsősorban a konferenciák szervezése lett, ha-nem a színvonalas egyháztörténeti írások publikálása. Ez részint a Ma-gyar Egyháztörténeti Vázlatok c. évente négyszer megjelenő folyóirat révén (Várszegi Asztrik püspök-főapát és Zombori István érdemeként, jelenleg Szegeden), részint a METEM könyvek folyama segítségével vált lehetségessé. (A sorozat jelenleg a 21. kötetnél tart.) Méltán mondhatjuk, hogy missziót tölt be: ugyanis az egyháztörténet-írásnak legjobb ösztönző-je és regulátora maga a nyilvánosság, a publikálás.

De találunk biztató és reményre jogosító példákat máshol is. Így meg-említhető például Székesfehérvárott, az egyházmegyében létrehozott Otto-kár Püspök Alapítvány, amely a főpásztor védnöksége mellett látott hozzá a korszakos előd életművének még teljesebb feltárásához és megismer-tetéséhez. Az Alapítvány által rendezett konferenciák, a Soliloquia teljes kiadása, a Prohászka ébresztése c. könyvsorozat (utóbbi kezdeményezés mozgatója és „lelke” Szabó Ferenc OSJ atya) országos fi gyelmet keltett és jelzi, hogy miként lehet a szakszerűséget összeegyeztetni az egyház valós érdekeivel és szándékaival, nem csak egyházi közreműködők bevonásával.

Miután egyféle „ad hoc” tallózást tartottunk a jelenlegi egyháztörté-net-írás állapotából, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miként és hogyan tovább? Kikkel, milyen forrásokból és milyen témák preferálásával?

Nézzük először az oktatás területét. Úgy tűnik, az egyházi egyetemek és főiskolák továbbra sem tartják „stratégiai ágazatnak” az egyháztörténetet. Vannak olyan törekvések, hogy egyik vagy másik bölcsészeti fakultáson egyháztörténeti tanszék létesüljön, ám ennek is számos buktatója van. Úgy tűnik, a lazább keretek (programok) inkább megfelelőek lehetnek. Célsze-rű lenne annak átgondolása, hogy a tananyagban, elsősorban a gimnáziu-

14

Gergely Jenő

mokéban miként integrálható vissza az egyháztörténet?8 Mivel a NAT-ban ez fel sem merül, kérdés, hogy mennyi ennek a realitása?

A XIX–XX. századi egyháztörténeti, jelesen most a katolikus egyház-történeti kutatások forrásfeltárása nagy lehetőségeket jelent. Dóka Klára és mások a Historia domus-okat nagyrészt regesztába vették. De tágabb összefüggésben két objektív ténnyel számolni kell: a Vatikáni Titkos Levél-tár 1922-es zárlatával és a korábbiakra vonatkozóan is csak korlátozott le-hetőségeinkkel; valamint itthon az ÁEH, a BM (III/III. üo.), illetve a párt-iratok, valamint a külügyi iratok kutatásának korlátozásaival.

További gondot okoz a szerzetesrendek szétszóratása során elkallódott, lappangó vagy netán elpusztult iratok kérdése. (A pusztulás az egyházme-gyei archívumokat sem kerülte el.) Ami pedig a konkrét témákat, kutatá-si irányokat illeti, ezek megjelölésére nem szabad vállalkozni. Akik már „nyakig” benne vannak, úgyis azt folytatják. A fi atalok pedig – tapaszta-lataim szerint – minden témában találnak újat, hiszen a kínálat végtelen.

Inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy az átalakított új tudományos minősítési rendszer, a tudományos utánpótlás biztosítása a korábbiaktól el-térően egyértelműleg az egyetemek akkreditált tanszékeinek, doktori isko-láinak feladata és lehetősége lett – függetlenül a fenntartótól. Célszerűnek tartanám az egyes doktori iskolák közötti együttműködést, átjárhatóságot, hogy mindenki a témájának megfelelő szakmai közegbe kerülhessen.

8 Gergely Jenő: Egyháztörténet a középiskolai történelemtanításban. Budapest, 1993. (Történelemtanári Füzetek, 1.)

15

BALOGH MARGIT

A világi egyháztörténész: Gergely Jenő (1944–2009)

Nagy társadalmi-politikai változások korszakában élt. Nemcsak törté-nészt, de embert próbáló korszakban. Háború, népi demokrácia, proletár-diktatúra, forradalom 1956-ban, Kádár-korszak, rendszerváltás – hogy csak nagyon jegyzetszerűen idézzük a főbb állomásokat. Gergely Jenő tör-ténetírói munkásságát ezek a mérföldkövek határolták be. Ahogy azt is, hogy tényői gyerekként mit és hol tanulhatott. 1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kitűnő minősítésű történelem szakos középiskolai tanári és tudományos szocializmus szakos előadói diplomát szerzett. Az életút munkahelyi állomásait kurtán össze lehet sűríteni: nem dolgozott másutt, csak az alma materben. Közel két évtizeden át tanított a Tudomá-nyos Szocializmus Tanszéken, végigjárta az egyetemi hierarchia ranglét-ráját. Akkoriban a tudományos szocializmus volt a korszak politológiája. Paradox módon épp ez az ideológiai elnevezés nyújtott védelmet a szaba-dabb gondolkodásnak, és ennek leple alatt számos olyan kérdésről lehetett beszélni, amiről egy „sima” történelem tanszéken csak elbocsátás kockáz-tatásával vagy metaforikusan. 1985. január 1-jétől az Új- és Legújabbko-ri (a későbbi Új- és Jelenkori) Magyar Történeti Tanszék docense, s ezzel titkos vágya teljesült: a jó csapatszellemű, ám mégis ideológiai tanszékről végre átkerült a „tiszta” történelemre. 1992-ben vehette át egyetemi taná-ri kinevezését, és 1995-től közel másfél évtizeden át, 2009 júniusáig tan-székvezetőként dolgozott. Olyan elődök után, mint Szekfű Gyula, Andics Erzsébet, Pölöskei Ferenc.

Kutatói pályájára visszatekintve nem lehet az őt körülvevő szellemi mű-helyekről vagy pályaorientáló, nagy műveltségű rokonokról írni. Istenfélő, templomjáró édesanyja papi pályára szánta és „életzsákjába” belecsoma-golta az egyház iránti vonzódást. Ezzel a családi indíttatással befolyásolta témaválasztását két, ma már alig emlegetett tanára. Az egyik ösztönzést a somogyi szegénysorból a fényes szellők nemzedéke tagjaként a fővárosba érkező, tudását autodidakta módon megszerző Szakács Kálmán agrártör-ténész adta, ő inspirálta a keresztényszocializmus, a kereszténydemokrácia akkor még érintetlen, sőt tabunak számító kutatására. A másik Zsigmond László volt, az 1949-ben Kossuth-díjjal kitüntetett tanszékvezető profesz-szor, akinek a pápai szociális enciklikákkal foglalkozó speciális kollégiu-

16

Balogh Margit

mai keltették fel érdeklődését a katolikus egyház társadalomújító tanai és az azokból sarjadó szociális mozgalmak iránt. Olyan témába fogott, ahol volt szabad kutatói tér, s amihez a pannonhalmi vidék és a győri közép-iskola szinte predesztinálta. Barátai később ugratták is érte: „megfogtad az Isten lábát…” Miközben a kommunista és szociáldemokrata mozgalmak történetének feltárására külön intézet volt hivatott, amely monográfi ák tu-catjaiban mutatta be a baloldali munkásmozgalom múltját (vagy legalábbis azt, amit meg lehetett írni); s miközben a szélsőjobboldali pártok és ideo-lógiák feltárásához ugyancsak hozzáfogtak, addig a két szélsőség közöt-ti, a magyar társadalom többségének politikai akaratát képviselő pártok történetének vizsgálata az 1970-es évekig lényegében elmaradt. Salamon Konrád, a közelmúltban elhunyt L. Nagy Zsuzsa és mások munkásságá-nak köszönhetően kezdett ez a historiográfi ai hiány enyhülni, s ehhez a vonulathoz csatlakoztatható Gergely Jenő elköteleződése a politikai kato-licizmushoz.

Tudományos igényű publikációkra – saját előtanulmányain kívül – nem támaszkodhatott, mégis szokatlanul fi atalon, két évvel az egyetem befeje-zése után, 1969-ben védte meg bölcsészdoktori disszertációját A keresz-tényszocializmus Magyarországon a forradalmak és az ellenforradalom idején 1918–1922 címmel. Ez a munkája hozta meg a tudósi elismerést és ezt fejlesztette tovább 1974-ben kandidátusi értekezéssé, amelynek címe A keresztényszocializmus Magyarországon 1903–1923 volt. 1991-ben a tudományos minősítési grádicsok újabb szakaszát is abszolválta: A keresz-tényszocializmus Magyarországon 1924–1944 című munkájával elnyerte a történelemtudományok doktora címet. Ezzel befejezte és teljessé tette a keresztényszocialista mozgalom történetének feltárását. A disszertációk-ból kiadott két könyv megkerülhetetlen a korszakkal foglalkozók számára. Gergely Jenő meggyőző magyarázatát adta, hogy a keresztényszocializ-mus miért maradt a magyar politikai és társadalmi élet perifériáján. Mi akadályozta kibontakozását, miért nem lett, mint például Ausztriában, a keresztényszocializmus a szociáldemokrácia mellett alternatíva? Értelme-zése szerint ebben a katolikus egyház, különösen annak államhoz fűződő viszonya volt a döntő tényező. A politikai katolicizmusnak, különösképp a keresztényszocializmusnak ugyanis csekély létjogosultsága volt egy olyan országban, ahol az egyház hagyományos pozíciói megőrzése folytán vál-tozatlanul képes maradt arra, hogy érdekeit saját maga artikulálja, és be-folyását az állami élet legfelsőbb szintjén maga érvényesítse. Ezt az olajo-zottan működő kapcsolatrendszert az egyházi hierarchiától többé-kevésbé függetlenedő politikai párt csak zavarta volna. A hagyományos értékeket és kiváltságokat őrző, magát ugyancsak kereszténynek valló kormánypárt

17

A világi egyháztörténész: Gergely Jenő (1944–2009)

mellett a meglehetősen gyanús szocialista nevet viselő keresztény párt nem lehetett igazi versenytárs. Elmélete, amely tehát a magyar keresztény-szocializmus súlyát és jelentőségét a katolikus egyház pozíciójával és be-folyásával hozta összefüggésbe, önmagában is megállja helyét, de értelme-zését a nemzetközi egybevetés is alátámasztja (a politikai katolicizmus, a hierarchia sajátos önvédelme ott jelentkezett, ahol a liberális állam defen-zívába szorította a katolikus egyházat, mint történt az Franciaországban és Németországban, és ott nem talált talajt, ahol az egyház állása rendítetlen maradt, mint Spanyolországban, Portugáliában vagy Lengyelországban).

De nemcsak főbb áramlataiban vizsgálta a magyarországi keresztény-szocializmust, hanem igen fi nom, részletes elemzését adta a belső irányza-toknak is. Meggyőzően mutatta be, hogy a politikai katolicizmus és ezen belül a keresztényszocializmus nem tekinthető sem monolit ideológiának, sem homogén politikának, s hogy a 20. századi keresztény társadalom-felfogás, etika és szociális érzékenység talaján is különböző helyi értékű politikai mozgalmak fejlődtek ki. Bizonyította, hogy – eltekintve az 1919. augusztus végi, szeptember eleji néhány héttől – nem volt egységes ke-resztényszocialista politikai platform. Giesswein Sándor a liberális kato-licizmus álláspontjára helyezkedett, és a liberális politikai táborba került. A jobboldali radikálisok pedig lényegében antiszemita-fajvédő alapon áll-tak. A tényleges keresztényszocialista platformot – legalábbis politikailag és személyileg – az a csoport képezte, amely Haller István, Huszár Ká-roly és Ernszt Sándor prelátus vezetésével létrehozta a Keresztény Szociá-lis Gazdasági Pártot, majd fuzionált a Friedrich István-féle csoporttal, és a Keresztény Nemzeti Egység Pártja gerincét alkotta. Tehát az egyház ál-tal is támogatott, átmenetileg a legitimista grófi csoport által is elfogadott volt néppártiakat és keresztényszocialistákat összefogó csoportot tekint-jük 1921 végéig a keresztényszociális irányzatnak. Fokozatosan módosult a helyzet Bethlen István hatalomra kerülése, a második királypuccs után – ekkorra a KNEP-en belüli ellentétek szétfeszítették a párt kereteit. 1922 elején a korábbi, úgynevezett keresztényszociális csoportból a többség a kormánytámogató Huszár–Ernszt volt néppárti-konzervatív irányhoz csatlakozott, amely biztosította magának Bethlenék, azaz a hatalom felé vezető utat. Ennek az ára a keresztényszocializmus már formális, elneve-zésbeli megtagadása is volt. A Bethlen-konszolidáció után a keresztényszo-cializmus az 1930-as években kényszerült másodjára sorai rendezésére: amikor megjelentek a szélsőjobboldali szervezetek és ideológiák. Gergely Jenő megcáfolta azt a bevett vélekedést, hogy a magát keresztény-nemze-tinek nevező kurzus messzemenően támogatta a katolikus pártokat, a ke-resztényszocialista szakszervezeteket. A világi hatalom nem így járt el, sőt

18

Balogh Margit

az egyházi hierarchia is inkább tartózkodóan, esetleg elutasítóan kezelte őket, mintsem feltétlen támogatójuk lett volna.

A tudományos és egyetemi oktatói munkát is fi gyelemmel kísérő párt-ideológusok számára elfogadható magyarázatot kellett adni: a marxista munkásmozgalom helyett miért érdeklődik valaki a keresztényszocializ-mus iránt? Ha gondolkodás nélkül kellene kitalálni az adott választ, akkor valami ilyesmi juthatna eszünkbe: „a munkásság megfelelő eszmei-ideo-lógiai tudatára talán még veszedelmesebbek is a kispolgári középrétegek részéről jelentkező eszmeáramlatok és politikai mozgalmak, mert nem nyíltan a marxizmus- és szocializmusellenesség formájában jelentkeztek, hanem éppen ezek köntösében, a munkásvédelem és a szociális politika je-gyében”. Ám ezzel a válasszal azért mellényúlnánk… Azzal már közelítünk az igazsághoz, ha a konszolidálódott, a világra nyitottabb Kádár-rendszer-ben keressük a választ, amelyben természetes módon adódott lehetőség a teljesebb kutatási tematika felé, lévén hogy a „marxizmus maga is ma-gában hordja a történelem totális megismerését”. Gergely Jenő, amikor nekiszegezték az idézett kérdést, a következőket válaszolta 1974-ben: „In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas”, ami annyit tesz Prohászka Ottokár magyarításában, hogy a szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, mindenekben szeretet! A témaválasztás indok-lásául pedig nem Lenint idézte („az ellenség nyelvét tudni kell”), hanem VI. Pál pápa 1971. május 14-én kelt Octogesima adveniens anniversaria kezdetű apostoli levelét, amelyben a Rerum novarum 80. évfordulóján kifejtette nézeteit a katolikus szociális tanításról. A levél jelezte: a kérdés az elmúlt évszázadokban állandóan napirenden volt a katolikus egyház-ban – s ez kellő igazolást adott Gergely Jenőnek, hogy a kérdés aktuális, és azzal történészi módszerekkel is érdemes foglalkozni. Tanulmányozta a fi lozófi át is, de az egyik, általa megfogalmazott elvárást nem sikerült ma-radéktalanul teljesítenie: „évekre el kellene mélyedni a katolikus teológia egyes területeiben is” – írta egy helyütt. Kandidátusi munkájának egyik opponense – nehogy valaki a téma gyanús klerikális jellegébe ideológiai okoskodásból belekössön – kötelességének is érezte megnyugtatóan meg-jegyezni, hogy „a szerző munkáját biztos marxista–leninista elvi elemzés jellemzi”. Gergely Jenő – ha nem is tiltva, de nem is támogatva, a kor egy-szerre rossz emlékű és a táborrendből kilépést is üzenő három T-jéből a tűrtbe sorolva – túllépett az ideológiai elvárásokon, és értően, tárgyilago-san, mégis empatikusan vizsgálta a politikai katolicizmust. Első szintézi-sét 1977-ben A politikai katolicizmus Magyarországon, 1890–1950 cím-mel foglalta össze. Ebben még találni ideológiai sablont, ez a könyve még csak egy út kezdete volt. A Katolikus Szemlében Nyisztor Zoltán, a neves

19

A világi egyháztörténész: Gergely Jenő (1944–2009)

jezsuita teológus azt írja erről a könyvről, hogy szerzője „komoly tudomá-nyos munkát végzett […] s nem árul el különösebb ellenszenvet a katoliciz-mussal szemben”. Közi-Horváth József, az 1939 és 1944 közötti országgyű-lés pap-képviselője pedig úgy jellemezte, mint olyan művet, amely nem egy mocskolódó pamfl et, hanem olyan munka, amely sok könyvtári és levéltári adatot aknázott ki. Tehát már az 1970-es évek végén elismerték munkáját egyháziak részéről is, ha nem is kritika nélkül. Korai írásaiban sem talál-ni olyat, amit durva sematizmus vagy vulgáris leegyszerűsítés jellemez-ne, érett fejjel írott munkáiban meg végképp nem. E munkájának, ahogy általában mindegyik monográfi ájának, fő erénye az anyaggazdagság, az újonnan feltárt források határtalan bősége, az ideológiai premisszáktól való irtózás, a valóság megmutatásának olthatatlan igénye. Nem szégyellte bevallani, ha tévedett, ha újragondolt és átértékelt összefüggéseket, sze-mélyiségeket. Vannak, akiknek ez kevés, és a történésztől elvárják az ere-dendő pártatlanságot. Mások a keresztény hitvallást kérték számon tőle. Valahogy úgy vannak vele, mint Diurnus (Bodor Pál) publicista a magyar lóval, amelynek nincs oldala – merthogy már annyit csúszkáltunk egyik oldaláról a másikra, hogy elkopott… Gergely Jenő nem volt olyan csúszká-lós fajta. Nem tagadta meg katolikus gyermekkorát, de ez önmagában nem tartotta meg az egyháznál. Azt nem mint Krisztus testét értelmezte, ha-nem egy vallás intézményesüléseként. Pünkösd napja, az egyház születés-napja szinte mindig vidéki házának kertjében találta. Itt talált vissza gyer-mekkora hangulatához, a földhöz, a természethez. Egy ilyen alkalommal, immár a rendszerváltozás körül folytatott beszélgetésünk során mondta: „Ha nem jött volna 1949-ben a kommunista rendszer, talán pap lett vol-na belőlem…” Ám amikor a politikai közeg már engedte volna, akkor sem emelt pajzsra semmit csak azért, mert az egyházi.

Gergely Jenő a politikai katolicizmus és a keresztényszocializmus áramlatait és törekvéseit vizsgálva felismerte, hogy sem önmagukban az eszmék, sem az ezeken alapuló mozgalmak nem érthetők az egyetemes ka-tolikus egyház történetének valamilyen szintű ismerete nélkül, s ez végül elvezette őt az egyháztörténet kutatása és művelése felé. S persze izgatta a kihívás: mi a titka az egyház életerejének? A választ nekirugaszkodásra érdemesnek tartotta, kivált hogy az egyház historikusai reális elemzések helyett nemritkán üdvtörténetet írtak. Másik oldalról viszont 1945 után előbb az egyháztörténet-írás tárgyi, majd személyi feltételeit számolták fel, s ezt a diszciplínát száműzték a tudományosságból, az Akadémiáról, az egyetemekről, sőt az egész oktatási rendszerből is. Csak szitok szintjén bukkantak fel az egyházak és a vallások, a kiteljesedő ateista és antikle-rikális rendszer még a korai századokat illetően sem tűrt árnyalást. Ek-

20

Balogh Margit

kor születtek – s itt sok idézőjelet használhatnánk – az imperializmus, a Horthy-fasizmus vagy épp az 1848–49-es forradalmat eltipró Habsburgok szolgálatában álló klerikális reakcióról szóló művek. Aztán megjelentek az első repedések. Már nemcsak az emigrációban, hanem itthon is viták, publicisztikák, majd szakmunkák kezdték újraértelmezni és újraértékelni a vallások és az egyházak történeti szerepét. Gergely Jenő még akkor vá-gott bele az egyháztörténet mint a köztörténet egyik ágának művelésébe, amikor az még jócskán a politika és ideológia által különösen befolyásol-va a „vallásos világnézet elleni harc” területének számított. Nyilván egy-szerűbb lett volna azok kórusában énekelni, akik egy-egy korszak ideoló-giai-politikai életét egyfelől az uralkodó pártok vagy szellemi irányzatok, másfelől pedig a munkásosztály pártjának és ideológiájának aspektusából ítélték meg, pontosabban szűkítették le, minden mást mellőzve, lényegte-lennek vagy éppenséggel reakciósnak minősítve. Ám ő nemigen csapódott semmilyen történész klikkhez, nem állt be senki árnyékába. Nem állítjuk, hogy ő lett volna az egyetlen úttörő, de az elsők közé tartozott, akik mást és másként írtak, mint a megelőző évtizedek szerzői. Ehhez persze olyan kiadó is kellett, mint a híres-hírhedt Kossuth, amely a népbutítás mellett népfelvilágosítást is mert csinálni – no meg egy olyan politikai rendszer is, amely ezt eltűrte. S talán nem állunk távol az igazságtól, ha feltételezzük: az állampártnak és intézményeinek, jelen esetben az Állami Egyházügyi Hivatalnak ekkor már az ilyen típusú emberekre is szüksége volt: akik ku-tatói alapossággal, és nem harcos világnézeti elkötelezettséggel közelíte-nek vizsgálatuk tárgyához. Jó kapcsolat, tán barátinak is mondható szálak fűzték Miklós Imréhez, az Egyházügyi Hivatalt és vele az egyházpolitikát hosszú éveken át irányító politikushoz. Többször is emlegette, ha nem Miklós Imre adja lektorként nevét A katolikus egyház Magyarországon, 1944–1971 című, 1985-ben megjelent kismonográfi ájához, akkor a kiadó nem merte volna megjelentetni. Igaz, még nem írhatta meg, hogy Apor Vilmos győri püspököt szovjet katonák lőtték agyon, ahogy azt sem, hogy Mindszenty József bíboros érsek elítélését jogilag legalábbis erősen kétsé-gesnek gondolja. De már sok olyasmit leírt, amivel mások nem is kísérle-teztek, de annál okosabbak voltak a rendszerváltás után, amikor már koc-kázatmentesen lehetett bátornak lenni.

A sommás megfogalmazásokba kényszerített történeti elemzések után nemcsak alapos forrásfeltárásával, hanem friss szemléletével is kitűnt. Feledésre ítélt eseményeket, személyeket, szellemi irányzatokat emelt ki az ismeretlenségből. Az addigi sarkos történetírói ítéletekkel szemben el-ismeréssel szólt a keresztény érdekvédelmi szervezetek teljesítményéről. 1958-ban Gergely Jenő elsőéves gimnazista kisdiák volt Győrben, ami-

21

A világi egyháztörténész: Gergely Jenő (1944–2009)

kor Giesswein Sándor néhai kanonokot újratemették a városi temetőben. A gyermekkori emlék hatása? Tán az is, hogy oly sokat foglalkoztatta a kivételes képességű pap-tudós-politikus személye, akit a modern kori ke-reszténydemokrácia közép-európai előfutárának tekinthetünk, s akit ha-lálakor a Kerepesi temetőben szociáldemokraták búcsúztattak az egyház képviselői helyett. Épp Giesswein volt kedvenc példája, amikor vitatta azt a véleményt, hogy a kereszténység a 19. században csak konzervatív atti-tűdű politikai következményekkel járhatott, ahogy a Horthy-korszak kor-mánypártjait sem tekintette ab ovo konzervatív pártoknak. Mert amikor Magyarországon egy keresztény irányzat politikai programot fogalmazott meg, az általában nem volt offenzív program, nem kínált alternatívákat a liberálisokhoz és a szociáldemokratákhoz képest, ahogy ez Nyugaton tör-tént. A magyar katolikus indíttatású politikát, részben beleértve a liberá-lis katolicizmust is, inkább egy önvédelmi refl exként, a kultúrharcban és az egyházpolitikai küzdelmekben elszenvedett vereségre való reakcióként értelmezte. Ebből a vereségből fakadt az a sérelmi politika, amely mindig a revideálást helyezte előtérbe, és nem adott igazi válaszokat a felmerülő konkrét társadalmi kérdésekre. Ez jellemezte már a Katolikus Néppártot is. Gergely Jenő óvott tehát attól, hogy a kereszténységet egyszerűen a kon-zervativizmussal azonosítsák, bár a katolikus egyházat mint hierarchiát kétségkívül konzervatív intézménynek tekintette. Ám azt is hozzátette: amennyiben az egyház nem direkt politizál, hanem indirekt eszközökkel próbál befolyást gyakorolni a társadalomra, akkor ezek az eszközök már egyáltalán nem vagy nem csak konzervatív jellegűek.

1982-ben jelent meg először az 1999-ben újra kiadott nagyszabású, ki-adói felkérésre írt munkája: A pápaság története. Az újabb kiadás oly mí-vesre sikerült, hogy a Kossuth Kiadó ismeretterjesztő kategóriában díjat nyert vele a Szép Magyar Könyv 1999 versenyen. Hosszú évtizedek után ez volt az első egyetemes egyháztörténet, ami megjelenhetett. De nemcsak azért időtálló és emlékezetes ez a mű, mert akkor írt a kétezer éves intéz-ményről, amikor a vasfüggöny innenső felén ez nemigen volt még bevett, hanem azért, ahogyan írt. Német alapművek felhasználásával tárgyilago-san és szakszerűen. S mindemellett szinte irodalmian. A helytállás és a tanúságtétel, a megingás és a menekülés, a „Quo vadis?” örök kérdésére adott önmagának a történelem eszközével választ. A hívő ember számára a megváltás misztériuma a megnyugvás, ám a nem hívők válaszkeresé-se sem független a kétezer éves keresztény kultúrkörből adódó értékektől és normáktól – az intézménytörténet akkurátusan sorjázó tényei mellett ez egyik üzenete kötetének. E mű mintegy „mellékterméke” vagy inkább folytatása a Pápák emlékezete. Pápai érmek, kitüntetések és pénzek című

22

Balogh Margit

kötet, amit numizmatikus-muzeológus feleségével, Héri Verával közösen állított össze és jelentetett meg 1991-ben. S néhány év múlva elkészült a ma már egyetemi tankönyvként is használt, nagy ívű monográfi ájával: A ka-tolikus egyház Magyarországon 1919–1944 című munkájával, amelyért 1998-ban Akadémiai Díjban részesült.

Kétségtelenül nem konjunkturális megfontolások alakították érdek-lődését. Bármi is vezérelte, szinte egyszemélyes intézménnyé vált, és el-végezte mindazt, ami akár kutatócsoportok dolga lehetett volna. Keres-te a vállalható és az adott politikai keretek között még járható utakat. S oroszlánrésze van abban, hogy az egyháztörténet-írás visszakerült méltó helyére, a tudományba és a felsőoktatásba. Tudta és értette, sőt őmaga fi -gyelmeztetett, hogy az egyházak és a vallások szerves részei a társadalom életének, és vizsgálatuk nélkül nem érthető sem a nemzeti történelem, sem a társadalmi fejlődés. S ebben az értelemben az egyháztörténet a köztör-ténet része. Ez az érdeklődés vitte el a politikai katolicizmus, az egyház-politika, Prohászka Ottokár, Bangha Béla, Giesswein Sándor, Mindszenty József kutatásához. Vagy épp már posztumusz megjelent munkájához, a Wolff Károly vezette Keresztény Községi Párthoz. A Wolff-párt feltárását régi kihívásként élte meg: 1991-ben, amikor akadémiai doktori értekezését benyújtotta, egyik opponense azt kifogásolta, hogy a gazdagon bemutatott keresztény pártok és szervezetek sorában kisebb teret adott a Keresztény Községi Pártnak és Wolff Károlynak. Gergely Jenő másfél évtized múlva rugaszkodott neki a párt elemzésének. S bár kézirata könyvvé formáló-dását már nem élhette meg, de a kiadónak még leadta. Így, a szerzői utó-munkát nélkülözve jelenhetett meg a Horthy-korszak valamennyi keresz-tény-katolikus pártja közül a legstabilabb, a budapesti Városházán 1939-ig vezető és a főváros életében így meghatározó szerepet játszó párt története. Ami annál is izgalmasabb, mert előjön benne a társadalmi bázis korántsem magától értetődő kérdése: a budapesti szavazók mellett, akik a Wolff-párt domináns szerepét biztosították, a szociáldemokrata s liberális városatyák is Wolff Károlyban látták a főváros ama vezetőjét, aki a mindenkori kor-mányzattal szemben is képes sikerrel megvédeni Budapest autonómiáját.

Egyetemi tanszéki munkája révén kötelezően foglalkozott a 20. száza-di munkásmozgalommal és a Horthy-korszak politikatörténeti kérdéseivel is; ezek hasznos építőköveket jelentettek az érett és széles látókörű törté-nész munkáihoz, amikor már átfogó monográfi ákat és egyetemi jegyzete-ket írt Magyarország modern kori történelméről. Ahogy a középkori ma-gyar történelmet nem lehet művelni, megérteni a középkori egyház alapos ismerete nélkül, ugyanúgy megfordítva, a modern kori egyház történetét sem lehet feltárni a modern kori állampárt működésének ismerete nélkül.

23

A világi egyháztörténész: Gergely Jenő (1944–2009)

Oktatói munkájának is köszönhető, hogy az évek múlásával kilépett az egyháztörténész szerepéből, és a 20. századi magyar politikatörténet rész-kérdéseitől eljutott a szintézisekig. Izgatták a korszak vitatott történelmi személyiségei, köztük például Gömbös Gyula vagy Antal István. Előbbiről – kinek leszármazottja Dunaalmáson telekszomszédja volt – biográfi át írt, utóbbinak válogatott emlékiratait publikálta. Gömbös kapcsán is meglepte olvasóit, és cáfolta azt az elterjedt félreértést, hogy Gömbös totális fasiszta diktatúra kiépítésére tört volna. Amikor azt hangsúlyozta, hogy Gömbös-nek is a maga helyére kell kerülni, nem a jelenkor jelképek versus antihő-sök iránti igényét szolgálta, hanem korrigálni kívánta azt az igazságtalan történetírást, amely a negatív történelmi tendenciákat kizárólag egyetlen személy nyakába óhajtaná varrni. Nem Gömbös befolyásolta egyedül és kizárólag a társadalom gondolkodását – Endre László, az 1944-es deportá-lások egyik kulcsfi gurája sem Gömböst emlegette népbírósági tárgyalásán, mint aki eszmerendszerére hatással volt, hanem Ravasz László református püspököt és Szekfű Gyula katolikus történészt. (Ami persze nem feltétle-nül a nevezetteket minősíti.)

Gárdonyi Gézától kölcsönözve A napbaöltözött ember alcímmel Pro-hászka Ottokár (1858–1927) székesfehérvári püspökről publikált átfogó életrajzot (1994) – árnyaltan, olvasmányosan, okosan, amolyan „gergely-jenősen”. Prohászkáról nemcsak ezt a könyvet írta, már az 1980-as évektől sokat foglalkozott vele, és erre külföldön is felfi gyeltek, mert először ütött meg pozitív hangot az addig jobbára csak elmarasztalóan említett püspök-kel kapcsolatban. Még a Vatikáni Rádió is méltatta írását. Nem véletlen, hogy bekapcsolódott a Prohászka-életművet kutató munkaközösségbe. Foglalkoztatta Bangha Béla jezsuita szerzetes szellemisége is, aki ugyan-csak elkötelezett harcosa volt a „keresztény kurzusként” emlegetett politi-kai berendezkedésnek. Gergely Jenő kiválóan értett ahhoz, miként lehet az úgynevezett „kényes” kérdésekhez is hozzányúlni. Nem kerülte meg Pro-hászka antiszemitizmusát, írt Bangha militáns sajtóapostolkodásáról, és nem csupán izgalmas témaválasztásaival, hanem szemléletével is kitűnt: felhagyott a bevett klisékkel, nem fogadta el az egyházakat, a hagyomá-nyokat, a tényeket relativizáló történetírást, sem a modernnek titulált, im-portált teóriákat. A történelemhez való hozzáállása, látásmódja gyakorla-tias, nem szakadt el a való élettől, és a kutatást helyezte előtérbe a szellemi játékokkal szemben. Nem hitte, hogy csak neki lehet igaza. Ám vele még egyet nem érteni is jó volt – mondta róla Karsai László történész. Mert ér-demes volt vitatkozni vele.

Visszatérően érdemes hangsúlyozni Gergely Jenő ragaszkodását a for-rásokhoz, mint egyfajta történészi „ars poeticát”: a történelem a tények-

24

Balogh Margit

nél kezdődik. Ezért a forráskiadást nem csupán hasznosnak, de nagyon fontosnak tartotta. Közzétette az 1919 és 1944 közötti püspökkari konfe-renciák rövidített jegyzőkönyveit (1984), az állam–egyház közötti 1950-es megállapodást megelőző tárgyalássorozat dokumentumait (1990), s egy kutatócsoport élén állva a magyarországi autonómiák 1848-tól napjain-kig tartó történeti forrásait (2005). Egyházak a polgári Magyarországon címmel jelen sorok írójával két közös munkája is készült (kronológia – 1993, adattár – 1996), s egy harmadikban az egyházakra vonatkozó jog-szabályokat gyűjtötték egybe (2006). Két összeállításban is megjelentette a Mindszenty-per válogatott dokumentumait, az elsőt, az 1989-ben pub-likáltat Izsák Lajossal közösen. Tudni érdemes, hogy teljes és hiánytalan forráskiadásokra a kiadóktól eleinte még nem kapott lehetőséget, ezért tett közzé részleges és válogatott forráskiadványokat is.

Műveit a történeti kritika elismeréssel fogadta, munkássága külföldön, főleg német nyelvterületen is ismertté vált. 2006-ban Being Hungarian Christian European címmel jelentek meg a halála előtti utolsó évtizedben írott azon munkái, amelyek korábban külföldi tanulmánykötetekben, il-letve konferenciakiadványokban láttak napvilágot. Idővel az egyházi sajtó is méltatta Gergely Jenő eredményeit. Elismerték, hogy az egyháztörté-net-írást ugyan szekuláris-tudományos alapon, de becsületesen és anélkül műveli, hogy a vizsgált egyház(ak) számára a legkisebb méltánytalanságot okozná. „Isten a tisztaszívű, és igaz emberekben lakik. Jenő ilyen volt” – emlékezett róla Asztrik főapát.

Persze bírálatban is bőven volt része. A szekularizáció hívei hamar az-zal vádolták, hogy túlzottan elnéző az egyházakkal kapcsolatban, míg az egyházak oldaláról azt vetették szemére, hogy kívülről tekint választott témájára, ezért az általa megfogalmazottak egyoldalúan „evilágiak”. Egy-háztörténészként két, egymással merőben ellentétes szemlélettel ütközött folyton: a hagyományos, hol erősebb, hol cizelláltabb antiklerikális felfo-gással, illetve azzal az apológiával, amely úgy véli, hogy egyháztörténetet csak egyházban élő hívők írhatnak, mivel csak ők tudják hittel megragad-ni az egyház misztériumát. Ahogy az 1920-as években Mályusz Elemér-nek sem volt könnyű elfogadtatni, hogy a magyar kereszténység középkori történetével protestáns történész is foglalkozhat, hasonlóképpen Gergely Jenőnek is meg kellett küzdenie azért, hogy nem papként és nem hívő-ként is lehet tudományos igényű egyháztörténetet művelni, miközben soha nem kérdőjelezte meg az egyházi egyháztörténet-írás fontosságát. El kell ismerni, az elutasító véleményt joggal táplálták az „egyháztörténet” néven kiadott silány színvonalú, ateista brosúrák, iskolai tankönyvek, az egyhá-zat csak „klerikális reakcióként” értékelő, sematikus feldolgozások. Sőt

25

A világi egyháztörténész: Gergely Jenő (1944–2009)

még korábbról, a polgári történetírás is előítéleteket faragott. Gergely Jenő A pápaság története, már említett munkájának előszavában foglalkozott a kérdéssel: „A pápasággal kapcsolatos egyoldalú nézetek, elképzelések ki-alakulásához és megszilárdulásához a polgári történetírás szolgáltatta az alapokat, amely a pápaságban kizárólag a középkori feudalizmus és a ma-radi eszmék görcsös védelmezőjét látta. Támogatta az ilyenfajta nézeteket az elfogultan felekezeti protestáns történelemszemlélet is, sőt az ortodox egyházak egyháztörténet-írói sem segítették elő az objektívebb szemlé-letmód kialakítását. Így a katolikus szellemű egyháztörténet még inkább apologetikus jellegű volt.” Épp a korszerű, tudományosságában támadha-tatlan egyháztörténet-írás érdekében tolta félre a marxista frazeológiájú történetírás műveit és nyúlt a forrásokhoz. Ez persze nem varázsütésre, hanem érlelődő folyamatként ment végbe, amelynek során Gergely Jenőtől is megjelentek vonalasabb írások. A rendszerváltozás után ezért többen bí-rálták, leszólták, méltánytalanul sértegették. Még olyanok is, akiktől nem várta volna. Igaz, Szent Erzsébetet is egy olyan öregasszony lökte a sárba, aki mindennap az asztalánál evett. Ő lett a „neves marxista történész”. Az-tán idővel ellenfelei is megbékéltek, vitapartnerei is lecsendesedtek, őmaga is árnyaltabb lett. Nem kevés öniróniával, még több derűvel nézett időn-ként vissza pártmúltjára vagy „pártosabb” írásaira. De ez vitathatatlanul közrejátszott abban, hogy újabb kutatásai időhatárában nemigen lépte át az 1945-ös esztendőt, sőt mind korábbi korszakokra nyúlt vissza, és ismét szívesen foglalkozott a keresztény pártok működésével vagy az autonómia kérdésével.

A napisajtón keresztül bekapcsolódott a történeti publicisztika műve-lésébe. A Históriában vagy a Rubiconban megjelent cikkei mind egy-egy érett gyümölcs. Színes, élvezetes, az ember nyúlna a következőért. Gyak-ran szerepelt a rádió ismeretterjesztő műsoraiban és a köztelevízióban is. 1988-ban az MTV Nívódíját ítélték neki az augusztus 20-ai Szent Ist-ván-napi adásban való közreműködéséért. 1997 és 2000 között, oktatói és kutatói munkája elismeréséül, Széchenyi Professzori Ösztöndíjban része-sült. 2006-ban kapta a legmagasabb állami kitüntetést: a Magyar Köztár-sasági Érdemrend lovagkeresztjét.

Végül nem hagyhatjuk említés nélkül Gergely Jenőt, a tanárembert. Hí-resen jó előadó volt. Egyetemi előadásaira mindig készült, jegyzeteket is írt, de ritkán láthatták felolvasni: élvezetesen, csipkelődő humorral fűsze-rezve, sodró lendülettel, szabadon beszélt. Izgalmas és lüktető szeminá-riumokat tartott. Soha nem tért ki a kérdések, még a legkellemetlenebbek elől sem. Aki nem iratkozott fel az első körben, már nem fért be az óráira. Pedig nem lezserségéről volt ismert, sőt inkább szigorúnak hírlett. Sok-

26

Balogh Margit

felé és sokakra fi gyelt. Őszintén érdekelte, hogy mi foglalkoztatja a diá-kot, mit kutat. S ha az ember túlzottan szárnyalt, józanul lehozta a föld-re. A műveit számba vevő bibliográfi a közel hatszáz tételéből több olyan akad, amelynek témáját továbbadta valamelyik tanítványának: izmosítsa doktorivá, kandidátusi vagy PhD-értekezéssé. Az arra fogékonyaknak iga-zi szárnyakat tudott adni, a lustábbakat meg humorral vagy egy őszinte beszélgetéssel irányította máshová. Kiváltság volt a tanítványának lenni. Hiteles, kötelességtudó, ízig-vérig pedagógus volt, akinek igazi lételeme az egyetem. „Miért maradtam itt minden csábítás dacára?” – tette fel egyszer önmagának a kérdést, amire sommásan így válaszolt: „a szabadság miatt”. Máskor azért azt is kifejtette, hogy milyen viszonylagos volt ez a szabad-ság: az 1980-as években még a pártközpontban húzták meg tanulmányait. A tanári katedrán már inkább szabadságot érezhetett. Szerette az okta-tást a miatt az állandó szellemi megújulásra késztető közeg miatt is, amit az egyetemi fi atalság jelentett. Nem terhes munkaként, hanem szórakoz-tató hivatásként élte meg a tanítást. Márai Sándor írja egy helyütt, hogy nem lehetséges öröm nélkül élni. Gergely Jenőnek az oktatás, a kutatás és az írás hármasa maradéktalan örömet adott. Ha egy témára rátalált, bul-dog módjára kutatta hozzá az anyagot – még tekintélyes professzorként is rendszeresen járt levéltárba, nem bízta „négerekre” az adatgyűjtést. Ezt az oldalát a Prímási Levéltár egykori vezetője, Beke Margit találóan idéz-te fel születésnapi köszöntőjében: „Emlékszem, amint bejött a kutatóba, mindig megkínáltam kávéval, hiszen a fővárosból és máshonnan érke-zett kutatókkal is ezt tettem… A tisztelet és az a szerénység, ahogyan a történettudományhoz nyúlt, számomra mindig példa marad. Azt sem fe-lejtem el, hogy kutatásaira nemegyszer nyári lakából jőve, cseresznyével kedveskedett, amit a kertjében termelt és saját kezűleg szedett. Azonban olyan bőségesen osztotta ezt az ajándékát is, hogy jutott belőle a prímási asztalra is.”

Tanítványai idővel maguk is tanárok lettek, szerte az országban. S hív-ták tapasztalt professzorukat ide is, oda is előadni. Lebilincselő stílusban, hallgatóságát egyszerre elbűvölve és szórakoztatva tartotta megszámlál-hatatlanul sok előadását a tudományos konferenciáktól kezdve a történe-lemtanárok továbbképzésein át a helyi értelmiségi közösségek fórumaiig. A jogszabályok értelmében 65 évesen meg kellett válnia a tanszékvezetés-től, de új tervek fűtötték: az egyetem Történettudományok Doktori Iskolá-ja vezetőjeként mindent megtenni azért, hogy az ELTE kutatóegyetemmé váljék. Munkája során minden lehetséges oktatási formában részt vett: sze-mináriumok, évfolyam-előadások, speciális kollégiumok és a posztgradu-ális képzés keretében egyaránt. Tagja volt számos kari bizottságnak, több

27

A világi egyháztörténész: Gergely Jenő (1944–2009)

ciklusban a Kari Tanácsnak. Koordinálta a Történeti Intézet, a Régészeti Intézet, az Ókortudományi Intézet és az Orientalisztikai Intézet tanszékei-re támaszkodó programokat. Neki is köszönhető, hogy a Doktori Iskolá-ban valóban tudományos műhelymunka keretében sajátítják el a hallgatók a PhD fokozat megszerzéséhez szükséges készségeket. Egyértelműen látta ugyanis, hogy az utánpótlás biztosítása a jelen egyik legfontosabb feladata.

Őmaga az Új- és Jelenkori Magyar Történelem Doktori Programot irá-nyította. A program gerincét a politikatörténet képezte, de a stúdiumok kiterjedtek a pártok, pártrendszerek, parlamentarizmus, az állam, a köz-igazgatás történetére, a politikai ideológiák és eszmék tárgykörére, a kul-túrtörténetre, a társadalmi szerveződések, autonómiák, érdekképviseletek működésére és az egyháztörténetre is.

Nagy hangsúlyt fektetett a fi atalok segítésére azért, hogy jó szakem-berekké válhassanak. Az általa szervezett konferenciákon a tanítványai megmutathatták magukat. Kósa László akadémikussal közösen indítot-ta útjára a Fiatal Egyháztörténészek Konferenciáját 2003-ban. Az álta-la szerkesztett tanulmánykötetek pedig a publikálásra adtak lehetőséget. Iskolateremtő személyét jól jelzi az a háromkötetes, 2005-ben megjelent forráskiadvány, amelyben doktoranduszaival együtt a különböző terüle-tek (például az egyetemi, egyházi, közigazgatási, akadémiai) autonómiáját foglalta össze. A munka megjelenése után egy újabb, a kamarák történe-tét elemző könyvön dolgozott, a kutatásba doktori iskolájának hallgatóit is bevonta. Még betegsége alatt is újabb kutatási terveket szőtt – immár megvalósítatlanul.

Mindig arra intett: nem az a legfontosabb, hogy hány cikked van, ha-nem hogy vannak-e tanítványaid, akik továbbviszik a gondolataidat. Az, hogy most együtt vagyunk, hogy halálának első éves évfordulóján tisztel-günk emlékének, igazolja: vetése megfogant, örökségét viszik-visszük to-vább.

Forrási sokszínűség – prédikációk, pártiratok, emlékezések

31

FARKAS NOÉMI TÜNDE

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

A Teleki Tékában fellelhető 18–19. századi erdélyi halotti beszédek feldolgozásának módszerei és problémái

„…hasonló az élet egy Theátrumi darabhoz, melyben minden ember egy bizonyos személyt játszik, egyik a Királyt, másik a Ministert, egyik a Bírót, másik a Pol-gárt, egyik a gazdát, másik a szolgát: de valamint a Theátrumban nem az a ditséretes a ki a Királyt, ha-nem a ki a maga rolléját leg-jobban játzodta, hogy így néked-is, akár hol állottál az élet Theátrumán, ditsé-reted vagyon, ha a kegyelemtől rád bizatott rollét jól játzodtad…” 1

„Animis scripsi, non auribus”, azaz a lelkekhez szólok, nem a fül-gyönyör-ködtetésért – írta Pázmány Péter művének homiletikai részében.2 Minden korszak egyházi prédikációs elvárása az utilitas megvalósulása, azaz, hogy a prédikáció célja a meggyőzés, az értelem formálása legyen, nem a hang-zatos szavaké a főszerep. A halotti beszédekről szóló szakirodalom abban is egyetért, hogy a halotti prédikáció feladata az „okos elmélkedés”, a ta-nítás, az ismeretszerzés az üdvözülésről és a megvigasztalásról. A halotti beszédnek tehát a szívekhez és nem a fülekhez kell szólnia, a prédikátor szavai el kell jussanak a hallgatósághoz, ám mindez megvalósulásának feltétele, hogy a szónok alkalmazkodjon a lelki és tudásbéli igényekhez. A halotti kártákban emiatt rövid a hitbéli kitartásra való buzdítás, és a consolidatiót taglaló rész nyer nagyobb teret, ez taglal teológiailag megala-pozott igazságokat, néhol közhelyes módon, ám a beszéd a tömörítés miatt értekezéshez, disputához válik hasonlóvá.

A halotti kárták az irodalomtörténeti értékük mellett a társadalom-történeti és kultúrtörténeti kutatások fontos forrásaivá váltak, amióta több szakember foglalkozik értelmezésükkel, elemzésükkel.3

1 MOLNOS Dávid: Az ember emberi és polgári kerületében le-rajzolva egy halotti be-szédben. A’ Ref. Kollégyom’ Bet., Kolosváron, 1807. 8.2 BITSKEY István: Virtus és Religio. Tanulmányok a régi magyar irodalmi műveltség-ről. Felsőmagyarországi Kiadó, Miskolc, 1999. 181. (A továbbiakban BITSKEY, 1999.)3 A kutatásokról összegzést lásd KECSKEMÉTI Gábor: Prédikáció, retorika, irodalom-

32

Farkas Noémi Tünde

Az elhunyt státusa, társadalmi helye és szerepe meghatározza a halál és temetés körüli szertartásokat, a jól megkonstruált rituálékat és fordít-va, a megkoreografált, ünnepélyes búcsúzás során reprezentálta magát az arisztokrácia a nagy tömegek előtt, így erősítve meg családja, házastársa, gyermekei pozícióját és ugyanakkor példát statuált az alsóbb rétegeknek. A búcsú előre megtervezett és hagyományozott, a temetés és a halotti be-szédekben elhangzott orációk és laudációk mind a reprezentáció részei.

Forrásaim a marosvásárhelyi Teleki Téka állományában fellelhető 18–19. századi partacédulák. Az állományt az alábbiak alkotják: az ere-deti fond és az egykori marosvásárhelyi Református Kollégium könyvtára mellett az úgynevezett vegyes gyűjtemény, mely több egykori magángyűj-temény, megszüntetett felekezeti iskola és egy ferences kolostor odakerült töredékkönyvtáraiból áll össze.

Kutatásom során a fennmaradt halotti beszédeket aszerint dolgoztam fel, hogy mindegyikről tudom, hogy ki felett mondták, mi az elhunyt titu-lusa, ki mondta a halotti beszédet, ő milyen foglalkozású, mikor hangzott el a búcsúztató, mikor és hol nyomtatták.

A kutatott beszédek többségét, 92 százalékukat az erdélyi arisztokrácia felett mondottak teszik ki, a fennmaradt 8 százalék is leginkább kiemelke-dő személyek felett hangzott el: egyházi vezetők, prédikátorok, halottibe-széd-írók, kollégiumi tanárok és professzorok, kevés számban ügyvédek és ennél is kevesebb számban polgárok, tisztviselők és mesteremberek felett.

Ezekből nem az egyedi jellemvonásokat emeltem ki, ellenkezőleg, vizs-gálódásom tárgya miatt az ismétlődő szófordulatokat, a szertartásra utaló megmozdulásokat, tetteket, cselekedeteket és beszédeket állítom érdeklő-désem középpontjába.

A halotti oratiók számtalan olyan elemet tartalmaznak, amelyek a ku-tatás során értékes információt nyújtanak a családokról, rangokról, vallás-ról, foglalkozásokról, halálozási okokról, élettartamról, társadalmi életről, szokásokról. Számos nyomtatott partacédula a katalógusban szereplő le-írás szerint is tartalmaz a kutatás számára elengedhetetlenül fontos élet-rajzi bevezetést és ezzel fontos információhoz juttatja a vizsgálódót, de kiolvashatók belőlük a prédikáció gyakorlatára vonatkozó szerkönyvi in-telmek, fény derül a beszédek retorikai felépítésére, és homiletikai ismere-tekre tehetünk szert.

A halotti beszédeket vizsgáló szakirodalom szerint a 17–18. századi ma-gyar műveltség vallásos műveltség volt, ám megismerve a 19. század ele-

történet. A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. században. Universitas Könyvkiadó, Buda-pest, 1998. 9–17. (A továbbiakban KECSKEMÉTI, 1998.)

33

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

jén íródott erdélyi, magyar nyelvű búcsúbeszédeket kijelenthetjük, hogy a korszaknak még mindig jellegzetes műfaja a prédikáció. A vasárnapi és ünnepnapi beszédek és a halotti orációk hátterét a vallásos retorika adta. A 19. századi beszédeket már kivétel nélkül magyar nyelven mond-ták-nyomtatták, ám a 17–18. századiakat még gyakran latinul vagy, ugyan kisebb számban, de előfordul, hogy német nyelven.

Mi az oratio funebris?

A halotti beszédeket leginkább előkelő személyek temetésekor mondták el. A 18–19. században írott és nyomtatott orációk és gyászbeszédek csak egy szűk társadalmi réteg „kiváltságai” voltak. Az elhangzott és nyomta-tásban is megjelent búcsúztatás az anyagi helyzettől, iskolázottságtól és a társadalomban betöltött szereptől függött, ráadásul leginkább a közösség kiemelkedő, férfi tagjairól szólt. Természetesen a hölgyek felett is mond-tak gyászbeszédeket, a forrásaink alapján megállapíthatjuk, hogy ezek a beszédek 37 százalékát teszik ki. Ez az eredmény azért lehet fontos, mert a németországi halotti beszédek szisztematikus feltárásának eredménye ha-sonló. A kutatást az 1970-es években kezdték el, és ma már egy marburgi önálló intézet keretein belül folytatják. A kutatócsoport összegző adatai szerint a halotti beszédben szereplő elhunytak 34 százaléka nő.4

Már a középkorban Európa-szerte divatossá vált a halotti és emlékbe-szédek írásban-nyomtatásban való megjelenése. Magyarországon protes-táns körökben terjedt el német mintára. A prédikáció gyakorlata viszont az ókortól kezdve adott volt, ismerték a beszéd retorikai felépítését, a halotti beszédek műfaja ugyanis csak a reformáció idején vált általánossá, ám di-vatja a keleti részeken, így Erdélyben is még az 1860-as évekig eltartott. Forrásainkban ez után alig fordul elő hét-nyolc gyászbeszéd, ezek is már csak a hagyományt követők, egy-egy nagybecsű kollégiumi tanár vagy ma-gas rangú egyházi személy felett mondottak. A 19. század utolsó harma-dától az egyoldalas, lerövidült gyászjelentések terjednek el, ám ezek egy másik tanulmány tárgyát képezik.

A halotti kárták általában két részre tagolódnak, az első, hosszabbik leg-inkább egy tudományos értekezés, főként teológiai, de fi lozófi ai, fi lológiai, lélektani előadás.5 Ezekben szimbolikus képekkel telezsúfolt romantikus körmondatokban hömpölyög a mondanivaló, a sok költői kérdés, általában

4 KECSKEMÉTI, 1998. 10.5 BELLÁGHNÉ Nagy Rózsa: „A jó és bölcs asszony” a 18. századi halotti beszédekben. Erdélyi Múzeum. 3–4. (2006) 94.

34

Farkas Noémi Tünde

40-50 oldalon át. A körmondat magasztos tartalomnak, szenvedélyes érzé-seknek a magasabb rendű kifejezési formája, a lelki folyamatok visszaadá-sára alkalmas, a gondolatoknak, érzéseknek szinte véget nem érő áradása.

Az úgynevezett tudományos értekezés témája attól függ, hogy a felkért szónok, azaz a halotti beszéd írója milyen foglalkozású. Leginkább papok, prédikátorok, lelkészek, de szép számban mondanak az erdélyi nemesség felett szónoklatot a híres kollégiumok professzorai is. Ők főleg teológiát vagy retorikát tanítanak, ám verset írnak gyakran a kollégium togátus di-ákjai, kipróbálva ezáltal tehetségüket, rátermettségüket.

A második rész, amely jóval rövidebb, az úgynevezett alkalmazás vagy alkalmaztatás, foglalkozik az elhunyttal, életrajzi adataival, családtagjai-val, ismerőseivel, barátaival. Teljes életrajzot azonban nem nyerünk be-lőlük, a családfa megrajzolásához célszerű más forráshoz (is) nyúlnunk. Olyan prédikátori megnyilvánulást is olvashatunk, ahol a genealógiát fel-sorolni nem ítéli szükségesnek a búcsúztató, mivel az köztudott. Ezt a meg-állapítást támasztja alá a forrásunkban fellelhető több eset is, amikor azt olvashatjuk, hogy a genealógiát most nem szükséges ismertetnie a szónok-nak, mert egy vagy több közelmúltbeli temetésen részletesen elhangzott. Ebből is nyilvánvalóvá válik, hogy a halotti beszéd írója a családi szálak szövevényébe beavatott gyásznépre alapoz.

Más distinkció szerint a halotti beszédek első részét prédikációnak, má-sodik részét oratiónak vagy laudatiónak nevezzük.6 A prédikáció alapjául szolgálhatott és valószínűleg szolgált is Heltai Gáspár Az halatoknac elte-meteseokröl című szertartási segédkönyvrészlet, amely leszögezi, hogy a tisztességes temetési szertartás nem a holtaknak használ, hanem az élő híveknek ad módot könyörületességüket és keresztényi szeretetüket kimu-tatni, az Úr ítéletéről és a bűn nagy voltáról megemlékezni, a bűntől való megszabadulásért könyörögni és a feltámadásról elmélkedni.7 Heltai ezt 1559-ben írta, ám az általunk tanulmányozott prédikációk ugyanezeket az intelmeket tartják szem előtt, hangsúlyozva, hogy vigasztalást csak Isten-ben nyerhet a gyászoló. Ez is arra utal, hogy a halotti beszédek retorikája

6 Előfordul olyan halotti beszéddel foglalkozó kutató felosztása is, amely szerint egy ha-lotti beszéd az egy szerző egy személyről szóló búcsúztatója. Ő tehát szintén vagy prédiká-cióról vagy orációról beszél, de mivel az egyes prédikációk és orációk különböző szerzők munkái, gyakran több hónap eltéréssel és különböző helyen hangzottak el, külön egység-nek tekinti őket. Én az elhunyt személyét és a beszéd szerzőjét egyszerre fontosnak tart-ván halotti beszédnek tekintem az egy halott felett mondott búcsúztatók sokaságát, egy beszédbe való kötését.7 KECSKEMÉTI, 1998. 143.

35

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

évszázadokon át öröklődött, valószínűleg csak egyes elemek használatá-ban követték a szónokok a kor divatját.

A halotti prédikáció feladata a tanítás, „okos elmélkedés”, ismeret-szerzés az üdvözülésről és a megvigasztalásról. Tömör, lényegretörő a hit-béli kitartásra való buzdítás, és hosszabb a consolidatiót taglaló rész, mely helyütt közhelyekkel lesz teli. A halotti beszéd első része, a prédikáció a gyülekezet valamennyi tagját megillette, ezzel szemben oratiót vagy lau-datiót, azaz a világi szónoklatot csak előkelők temetésén volt szokás tar-tani. Az orációnak az esemény egésze által képviselni kívánt családi vagy világi hatalmi ideológiához kellett alkalmazkodnia. Fontos kiemelni, hogy a halotti orátor mozgástere többnyire igen szűk volt. Az elhunyt családja az oráció tartalmát szoros befolyás alatt tartotta, gyakori volt, hogy a már elkészített beszéd megtartása is a rokonok előzetes döntésétől, tetszésétől függött. A szónoknak egész beszédét a családi reprezentáció igényei szerint kellett megalkotnia: tájékozódnia kellett a genealógiáról, vázolnia kellett a halott életútját, neves tetteit, jó cselekedeteit. Ezért leginkább a családhoz közel álló, a birtokra bejáratos papot vagy tanítót bízták meg a szónoki fel-adattal, ám gyakran fordult elő, hogy több orátor búcsúztatott, megosztva a szerepeket, azaz a prédikációt más, a laudációt megint más, és a búcsúz-tató verset egy harmadik szerző írta. Így kaphatott szerepet a családi lel-kész és/vagy tanító mellett a birtokhoz közel eső helység lelkésze és/vagy a kriptába/sírba helyezésnél annak a helységnek a lelkésze, ahol a temető található. A legfontosabb, hogy a halotti oráció megfeleljen céljának, azaz a halott magasztalását elvégezze az orátor általa. A magyarországi szóno-kok rendelkezésére álló korábbi és korabeli kiadású retorikakönyvek mind azt hangsúlyozzák, hogy a dicséret vagy esetleges elmarasztalás mindig a helyi szokások szerint történjék. Az orátorok retorikai jártasságáról és a használt homiletikai tanításokra a következőkben még kitérünk.

Természetesen forrásunkban nem csak ennyire tagolt halotti beszédek-kel találkozunk, számos búcsúbeszédben fordul elő, hogy a prédikátor a reprezentáció kívánalmai szerint szerkesztett megemlékező részeket is a prédikáció egységes szerkezetébe foglalja. Ezt leginkább a Bibliából vett példabeszédekkel illusztrálja, a Szentírásból kölcsönzött idézetekkel tá-masztja alá mondandóját, ilyenkor az elhunyt személyét emeli be a „taní-tásba”. A szónokok gyakran élnek azzal a megoldással, hogy a bibliai sze-mélyek és a kortársak között vonnak párhuzamot.8

Ám mindez meg kellett feleljen a megrendelőnek, hiszen a halotti be-széd írásakor az egyházi szónoknak is alkalmazkodnia kellett az igényekhez,

8 KECSKEMÉTI, 1998. 162–198.

36

Farkas Noémi Tünde

mindez kötöttségekkel járt. A búcsúztatáskor úgy kellett beszélnie és azt kel-lett mondania, ahogy és amit megkívántak tőle. Márpedig a prédikátornak nagy szüksége volt arra, hogy írása tessék, mert szerephez jutott általa, neve nyomtatásban megjelent, gondolatai elterjedtek – erre másképpen nem volt lehetőségük a lelkészeknek.9 A hallgatóság tetszését kivált képp érdemes volt elnyerni, mert az újabb felkéréshez és ezáltal biztos megélhetéshez vezetett. Előkelők temetésekor viszont magasabb rangú egyháziak is szívesen vállal-koztak prédikálásra, őket az hajtotta, hogy így befolyásuk nőtt, pozíciójuk megerősödött. A főnemesség koporsóba tétele tehát közszereplésnek bizo-nyul, mind a család, mind a szónok részéről. A jól megfi zetett megbízatás ára a halotti beszéd tartalmának befolyásolásában rejlett, hiszen a textust gyakran a rokonság, de még az elhunyt végakarata is kijelölhette.10

Jelen tanulmányban választ keresünk arra is, hogy kik és milyen mód-szerrel írták a halotti beszédeket. Milyen erényeket emeltek ki a gyász-beszédek során? Mi volt ezek üzenete a közönség felé? Mit közvetítettek az elhangzott, majd kinyomtatott orációk? A fent említett búcsúbeszédekben rengeteg az értékes információ az elhunyt rangjáról, betöltött funkcióiról, azaz életrajzáról, ám feltűnnek benne az eszmetörténetet vizsgáló számára is hasznos elemek, információk a tanításról, peregrinációról, foglalkozásról, gyakran a hivatalba lépés feltételeiről, egy-egy tisztséggel járó teendőkről, nehézségekről. Az eseménypolitika is jelen van a búcsúbeszédekben, nem ritka, hogy a szónok utal az aktuálpolitikára, taglalja a közelmúlt esemé-nyeit, kontextusba helyezve ezeket. Emiatt tehát a műfaj vizsgálható élet-mód-történeti, művelődéstörténeti, neveléstörténeti, történeti demográfi ai, történeti statisztikai, orvostörténeti aspektusból, de a beszéd magába rejt-het jogtörténeti, olvasmánytörténeti és leginkább vallástörténeti informáci-ókat is.

Akadt olyan kutató, például a német Fritz Roth, aki csak életrajzi és genealógiai forrásnak tekintette a halottibeszéd-nyomtatványokat, és ki-írta belőlük az összes ott megemlített személy adatát, majd saját gépelé-sű kiadásban megjelentette ezeket. Tetemes mennyiségű adatot kezelt ki-lenc kötetbe rendezve, összesen kilencezer személyt és adatait sorolva fel. Munká ja mindenképpen becsülendő, hiszen tizenhét év alatt, 1959–1976 között, igencsak megfeszített kutatói munka szükségeltetett korszerű adat-tárolási eszközök nélkül.11

9 KOSÁRY Domokos: Művelődéstörténet a XVIII. századi Magyarországon. Akadé-miai, Budapest, 1980. 87. (A továbbiakban KOSÁRY, 1980.)10 KECSKEMÉTI, 1998. 171.11 KECSKEMÉTI, 1998. 10.

37

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

Nyelvhasználat

A korabeli nyelvhasználat disszertációm egyik alapvető kérdése. Nem egyértelmű, hogy Erdélyben már a 18. század elején–közepén leginkább magyar nyelvű búcsúztatók hangzanak el és jelennek meg nyomtatásban. Fontos megtudnunk, hogyan vette át a latin és német nyelv szerepét a nem-zeti nyelv használata.

Köztudott, hogy a halotti orálás Magyarországon protestáns körökben terjedt el német mintára, kezdetben német nyelven és a katolikus vallási szertartások miatt deákul. Ám a kor nyomdatermékeinek nyelvi megosz-lását vizsgálva jóval több magyar nyelvű halotti beszéd jelent meg nyom-tatásban, mint amennyi egyéb magyar nyelvű kiadvány. Sőt, már a 17. szá-zadban elindult a magyar nyelven való orálás és ezek nyomtatása. Ez azzal magyarázható, hogy az 1770–1780-as években napvilágot látott halotti beszédek leginkább református nyomdák termékei: Sárospatakon, Kolozs-váron, Debrecenben adták ki őket.

Forrásainkban a meglévő 369 magyar nyelvű beszéd mellett tíznél ke-vesebb latin és német nyelvű orációt találtunk, a legkorábbit 1725-ből, a legkésőbbit 1752-ből. A legtöbb búcsúztató, és ezek kivétel nélkül ma-gyar nyelvűek, az 1760–1780-as évekből származik, érezhető az általános könyvnyomtatásban is észlelt határvonal, mely szerint 1760-tól ugrik meg a nyomtatványok száma. Ez egybeesik a könyvek tartalmában és nyelvé-ben meghúzható választóvonallal is, hiszen a könyvnyomtatásban a század első felében a kiadványok nagyobb része latin nyelvű és vallásos jellegű, a század második felében több a világi tartalmú könyv, és a latint lassan hát-térbe szorító német és magyar nyelvű kiadvány.

Ha a 18. századról és a nemzeti nyelv használatáról, nemzeti nyelven való nyomtatásról van szó, nem tehetjük meg, hogy nem ejtsünk szót a nyelv-újításról. A felvilágosodás eszméi jelentős szerepet tulajdonítottak az anya-nyelvnek, megindult a szellemi élet nyelvének magyarítása, vissza szorult a latin, majd a német nyelvű nyomtatványok kiadása, és helyét átvette a túlnyomórészt magyar nyelvű és világi tárgyú irodalom. Ez utóbbi rész-ben válaszreakció a II. József idején tapasztalható németesítésre. Az adott társadalmi-történelmi helyzetben a nyelv kérdése magával hozott egy nagy adag nemzeti érzelmekkel töltött hangulatot, mely gyakran felbukkant a nyelvújítók tollából származó írásokban. A nyelvújítás a nemesség, az ér-telmiség, a műveltebb réteg szívügye volt, és nem a polgári értelemben vett „egész nemzet” ügye. Ennek tulajdoníthatjuk sikerességét is, hiszen így el tudott terjedni, és a magyar nemzeti érzéssel vegyült nyelvi problémákra való fi gyelemfelhívást nem akadályozta az ország soknemzetiségű mivolta.

38

Farkas Noémi Tünde

A magyar nyelvnek elsősorban a latin, majd a nyelvrendelet után a né-met nyelvvel szemben kellett „felemelkednie” és érvényesülnie. Már az 1740-es évektől kezdve jelentkeztek a nyelvet érvényesíteni, pallérozni szándékozók, akik fi nomították, gazdagították, még népnyelvi forrásból is a nyelvet. A legnagyobb akadálynak bizonyult, hogy az adminisztrációban használatos szavaknak és katonai terminusoknak nem volt magyar meg-felelőjük. Megfogalmazódott, hogy nemcsak az irodalmi nyelvet kell kimű-velni, hanem egy standardizálási folyamatot kell elindítani, azaz a min-dennapi életben használatos nyelvet kell standardizálni, ami most már ne latin és ne német legyen. A közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a sajtó és a különböző tudományok terén voltak nagy hiányosságok és elmaradások, itt kellett a latinnal szemben előrehozni a magyart, és új, korszerű igények-hez adaptálni. Ez a törekvés nem a latin nyelv ellen szólt, azaz a nyelvújítók elismeréssel voltak a deák nyelv iránt, de már nem hittek nélkülözhetet-lenségében. A latin már valami elmaradottságot éreztetett, valami ósdisá-got, régiséget, melyet le kellett vetkőzni, leporolni és alkalmazkodni az új igényekhez.12

A nemzeti nyelvi kérdést igencsak befolyásolta a Magyarországon 1776-ban beiktatott Ratio Educationis, mely egységes iskolarendszert hozott létre. Modernizálódott az egyes tantárgyak szemlélete, oktatásuk módja (a latin nyelv oktatása veszít súlyából). A Ratio Educationis nem ér-vényes automatikusan Erdélyre is. A Ratiónak az erdélyi viszonyokra való alkalmazására került sor, egy bizottság végezte e munkát, melynek legtöbb tagja katolikus iskolaügyi szakember volt. Az erdélyi iskolaügy első átfogó szabályozását, a Norma Regia pro scholis Magni Principatus Transilva-niaet 1781 májusában adták ki Nagyszebenben. (Ez elsőként szabályozta általános érvényűen az erdélyi iskolaügyet.)

A Ratio nem nyomta vissza a nemzeti nyelv használatát, ellenkezőleg, a népoktatás fejlesztése által előrevitte a magyar nyelvű oktatás ügyét. Az első magyar nyelvtani és helyesírási tankönyvek éppen ekkor és ép-pen ezért láttak napvilágot. De a rendelet nemcsak a magyarnak, hanem a többi nyelvnek is nagyobb teret adott a korábbinál. Célja az volt, hogy az oktatás az elemiben anyanyelven folyjék utána, meg a diákok elsajátít-sák azokat a nyelveket és tananyagokat, amelyek a kor szellemét legjobban tükrözik. Ezért a népiskolákban német, szlovák, szerb, horvát, román és rutén nyelvű tankönyvek voltak használatban. A nemzeti nyelv jelentősége egyre nőtt, és a kor művelt magyarjainak elfogadott s hirdetett felfogása, hogy a nemzet első és legfontosabb meghatározója a nyelv.

12 KOSÁRY, 1980. 311.

39

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

Az 1760-as évektől kezdve az egyházi értelmiség legfi atalabb és leg-tehetségesebb képviselőinek irodalmi tevékenysége már egyértelműen magyar nyelvű, de azok is áttérnek a magyar nyelven való írásra, akik lati-nul kezdték el írói munkásságukat.

A latin nyelv fokozatos háttérbe szorulásával és a magyar nyelv szin-tén fokozatos előtérbe kerülésével, egy olyan országban, ahol a lakosság fele nem magyar anyanyelvű, elég nagy veszélye volt az elszigeteltségnek, hiszen a tudományos művek is lassan-lassan mind magyarul íródtak, így közönségük csak a hazai olvasóközönség lehetett, és egyre kevesebb esé-lyük volt a nemzetközi tudós világban való megjelenésre.13

Ezért érezhetjük, hogy a magyar nyelv előtérbe kerülése nem is volt ter-mészetes és egyszerű folyamat, mivel a szerzők nyugtalansága, a presztízs elvesztésétől való félelem a levegőben lehetett, emiatt akadt is olyan szer-ző, aki élete végéig deákul írta műveit, soha nem publikált magyarul. Ilyen Ribini János, aki, mily irónia, a magyar nyelv fontossága mellett érvelt, de őmaga nem magyarul adta ki műveit. (1751-ből származó Oratio pro cultura linguae Hungaricae – Beszéd a magyar nyelv műveléséért) Felme-rül a kérdés, hogy mi táplálta a magyarosodás folyamatának megindulását és erősödését? A választ a magyarul megszólaló művekből kaphatjuk meg: immár nem egy szűk körű, leginkább klerikus művelt olvasóközönségnek írnak, hanem a művelt, előkelő olvasóknak, a nemességnek, legtöbbször írásaikat is nekik ajánlják.

Mint már említettem, az egyházi értelmiség világiasodásának tenden-ciája indul el, mely nem azt jelenti, hogy megrendül a vallásos világkép, inkább átalakul, saját műveltségkészletéből merítve fordul a laikus világ felé, majd ő is laicizálódik és értelmiségivé válik. Buzgalommal igyekez-tek felrázni elsősorban a közönyös nemességet a tompaságból, és hozzá-láttak a német és francia klasszikusok fordításához, valamint a Nyugat

13 A nyelvkérdés nemkívánatos mellékhatásaként említi Kókay György, azt a jelenséget, amely éppen a felvilágosodás idején, a nemzeti nyelv fontosságának elterjedésével jelent meg és az európai kapcsolat hátráltatója lett. „E konfl iktus mélyén az rejlett, hogy a magyar nyelv kis és gyakorlatilag rokontalan nyelv lévén, ellentétben a tudományban és irodalom-ban sokáig közvetítőként használt latinnal és némettel, Magyarországon kívül ismeretlen volt. Ennek következtében a külföld informálása a hazai kulturális és tudományos eredmé-nyekről éppen úgy akadályokba ütközött, mint a külföldiek irányunkban megnyilvánuló érdeklődésének a kielégítése.” A probléma nem volt túl új keletű, már 1705-ben a Mercurius Hungaricus nyelvéül a magyart választották volna a „magyar nép vigasztalására”, de fon-tosnak tartva a Magyarországon kívüli közvélemény tájékoztatását is, a latin nyelv haszná-lata mellett döntöttek. Ugyanez az oka a Specimen Hungariae literatae 1711-ben megjelent, első magyar életrajzi bibliográfi a latin nyelvűségének. KÓKAY György: Felvilágosodás, ke-reszténység, nemzeti kultúra. Universitas, Budapest, 2000. 104.

40

Farkas Noémi Tünde

új esztétikai és fi lozófi ai eszméinek terjesztéséhez. A nemesség körében a francia műveltség vált divatossá, a tanítók is ennek hívei és terjesztői. De a jelenség általános, a század második felében, például Erdélyben több mint száz francia fordítás jelent meg, köztük Molière, Corneille, Voltaire művei, azonban nagyobb számú francia fordítás és átdolgozás maradt kéziratban. A francia irodalom mellett jelentős a német fordítások száma is, itt a szá-szok közvetítő szerepe nem elhanyagolható e tekintetben, de az ott tanuló vagy alkalmilag ott tartózkodó erdélyiekre Bécs is nagy hatással van.14

Ahhoz, hogy teljes és hiteles képet adjunk a 18. századi erdélyi nyel-vi kérdésről és nyelvhasználatról, szólnunk kellene a korabeli sajtóról, a pallérozásban részt vállaló intézményekről, a szabadkőműves páholyról és Aranka Györgyről, a könyvtáralapítókról, Teleki Sámuelről. Erre e helyütt helyszűke miatt nincs lehetőség, ám a fent említettek is választ adnak arra, hogyan vette át a latin és német nyelv szerepét a nemzeti nyelv használa-ta. Mindezekből levonhatjuk a következtetést, hogy a halotti beszéd, el-terjedtsége miatt, a kor ízlésvilágának, elvárásainak, társadalmi gondolko-dásának és íratlan szokásrendszerének megállapítására gyakran egyedüli fóruma mennyire megelőzte a nyelvújító gondolatokat, és már a 17. század-tól is nagy számban magyar nyelven látott napvilágot.

Rétor-retorika

Tanulmányunk második felében a nyelvhasználattal oly szorosan együtt járó retorikai eszköztárral és a rétorok által használt elemekkel kívánunk foglalkozni. A forrásaink által megismert beszédek szónokainak életpályá-ja hasonló, legtöbbjük generációkon át az „Áron nemzetségéhez” tartozott, egy-egy család több nemzedéken keresztül a papi hivatalt viselte fi ágon.15 Származásuk, tanulmányaik, identitásuk, feltételezhető olvasmányaik meghatározóak a megírt és fennmaradt beszédek szempontjából. A leg-több orátor életútjából látható, hogy szinte kivétel nélkül a kolozsvári és/vagy nagyenyedi református kollégium növendékei voltak, és pályájukat

14 BÍRÓ Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Balassi, Budapest, 1998. 23., 124–127.15 V. LÁSZLÓ Zsófi a: Áron nemzetsége. Református lelkészcsaládok a 18. századi Erdély-ben. In: Generációk a történelemben. Szerk.: GYÁNI Gábor, LÁCZAY Magdolna. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2007. évi konferenciájának kötete. Nyíregy-háza, 2008. 337–347. V. László a baczoni Inczéket mutatja be részletesen, ám tanulmá-nyában megemlíti a Borosnyai Lukácsokat, Herepeieket, Szathmári Papokat, Szathmári Paksiakat és a Verestóiakat. A sort folytathatnók az általunk említett szónokok közül a zágoni Bodolákkal vagy a nagy-görgényi Csiszárokkal is.

41

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

külföldi egyetemeken folytatták. Legtöbben Göttingában fordultak meg, valószínűleg a kor református kollégium végzettei számára jobb adottsá-gokkal bírt és nagyobb lehetőséget nyújtott ez az universitas, talán a csalá-di hagyományok és/vagy mecénások miatt népszerűbb ez a város. Ám szép számban mentek a heidelbergi, a jénai és franekeri egyetemre is, és páran megfordultak Bécsben, Pesten, Genfben, Utrechtben, Regensburgban és Berlinben. Valószínűsíthető, hogy ezekben a tanintézményekben hallgat-tak retorikát és megkapták az alapokat egy-egy típusú szónoklat vagy be-széd megírásához, megtartásához. A halotti beszéd kutatója számára fon-tos információval bír, hogy a családi reprezentáción túl milyen szakmai felkészültséggel írták meg ezeket az orációkat.

A középkori retorikatankönyveknek, az artes dictaminiseknek három válfaja alakult ki: a költészet (artes poetriae), a levélírás (ars dictandi) és a prédikálás kézikönyve (ars praedicandi). Témánknál fogva minket ez utóbbi tanítása érdekel jobban. Ennek nem volt ókori előzménye, ám mivel a 13. században tömeges igény jelentkezett a hiányuk pótlására, ugrássze-rűen megnőtt a prédikációs gyakorlatok száma.16

Később, a reneszánsz korban megújult a retorika és előtérbe kerültek az antik retorika nagy klasszikus alkotásai: Arisztotelész, Cicero, Quinti-lianus. Ezeket a műveket olvastatják, új nyomtatott formában teszik közzé, kommentálják és utánozzák. Az az elv hódít, amit Platón és Arisztotelész vallott a szónokról és szónoklatról: nem kell a retorikának a napi élet szol-gálatába állított erőit száraz dogmatikus korlátok közé szorítani. A retorika nem elvont tan, nem sémák, defi níciók merevségébe kényszerített ismeret-anyag. Az iskolák tantervében szereplő retorikai készségek között szerepel a természet világának ismerete éppúgy, mint a nyelvi előadásmódnak for-mai és tartalmi összetevői és a társadalmi és erkölcsi élet értékei.17

Fontos megemlíteni, hogy amíg az arisztotelészi és cicerói retorika a hallgatóság meggyőzésén alapszik, Quintilianus Szónoklattana már nyelvtani, stilisztikai és beszédtechnikai tudnivalókra helyezi a hangsúlyt, mondván: „az a tudomány, mely megtanít jól beszélni”.18 A meggyőző és esztétikai funkciójú retorika a középkortól folyamatosan váltja egymást, de nem zárta ki azt sem, hogy olykor egyszerre „alkalmaztassanak”. A 18. századtól négyféle retorikáról tudunk: az egyik a klasszikusokat utánoz-

16 A tankönyvekről lásd ADAMIK Tamás–A. JÁSZÓ Anna–ACZÉL Petra: Retorika. Osiris, Budapest, 2004. 135–141. (A továbbiakban ADAMIK–A. JÁSZÓ–ACZÉL, 2004.)17 VISY József: A görög szónoki paideia. Acta Universitatis Szegediensis. Tomus XIII. Fasc. 3. Szeged 1940. 92–93.18 Idézi VÍGH Árpád: Retorika és történelem. Gondolat, Budapest, 1981. 32. (A továb-biakban VÍGH, 1981.)

42

Farkas Noémi Tünde

ta, a másik a beszédtechnikával foglalkozott, a harmadik tulajdonképpen műfajelmélet volt, a negyedik pedig az emberi viselkedés pszichológiáját vizsgálta a kommunikáció folyamatában. A retorika fogalma azóta sem tisztázódott, lexikonaink ellentmondó szócikkei a legjobb tanúi erre. Re-torika alá soroljuk a szónoklattant, az érvelés logikáját, a beszédtechnikát, a szerkesztéstant, műfajelméletet. A 19. századtól csak az elnevezés válto-zott: a retorika helyett a nyilvános beszéd elméletét szónoklattannak neve-zik, mely különválik a stilisztikától.19

Forrásainkban az egyháziakra és a világi foglalkozásúakra leginkább a halotti prédikációba belefoglalt búcsúbeszéd jellemző: a „szent leczke, tudomány, alkalmaztatás” a legelterjedtebb halottibeszéd-szerkezet. E hár-masságra épül a beszédek szinte egyforma retorikája, mely a foglalkozás-ból adódó tulajdonságok felsorolásával indul, ezek azonosítása a következő elem, majd az elhunyt jellemére, tulajdonságaira való alkalmaztatás a záró epizód. A szónokok tudatában voltak annak, hogy a világi oráció a homile-tikai értelemben vett tanítástól gyökeresen eltér, ezt a Magyarországon is a Georgius Beckher neve alatt megjelent, valójában a braunsbergi jezsuita kollégium rektora, Michael Radau által írt Orator extemporaneus retori-kájából is tudhatták.

A halotti oráció célja az elhunyt magasztalása. A prédikáció gyakorlata viszont az ókortól kezdve adott volt. Ismerték a beszéd retorikai felépíté-sét és alkalmazták is rájuk, noha egyes források szerint a halotti beszé-dek műfaja csak a reformáció idején vált általánossá. Ennek módszerét nemcsak a retorikák oratio funebris műfaját tárgyaló részeiben, hanem az ókori eredetű invenciós módszert kifejtő kézikönyvekből is tanítják úgy, mint a Pécseli Király Imre több kiadást is megért retorikai tankönyvéből. Ez 1612-ben jelent meg az oppenheimi nyomdában Isagoges rhetoricae libri duo címen. Míg az első kiadást a komáromi iskola tanulóinak ajánl-ja a szerző, addig a harmadik, 1639-es nürnbergi kiadás címlapján ez áll: in usum scholarum Hungariae”.20 Ezt a művet tehát kétségkívül ismerték és használták a 17. század közepétől kezdve. A tankönyv magyarországi széles körű elterjedéséről és használatáról a sárospataki zsinat előírása ta-núskodik, ám mivel a mű a második kiadást Németországban érte meg, arra következtet a már többször hivatkozott Kecskeméti Gábor, hogy a retorikakönyvek hiánya miatt érdemesnek tartották használatba venni a

19 VÍGH, 1981. 40–46.20 KECSKEMÉTI Gábor: „A böcsületre kihaladott ékes és mesterséges szóllás, írás.” A magyarországi retorikai hagyomány a 16–17. század fordulóján. Universitas, Buda-pest, 2007. 74–101.

43

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

Pécseli-könyvet. Arról tehát van feljegyzés, hogy Sárospatakon tanították Pécseli tankönyvét, azt meg tudjuk, hogy a marosvásárhelyi, 1557-ben ala-pított partikuláris iskolához csatolták a politikai és vallási viszályok miatt 1716-ban, Sárospatakról kiűzött iskolát, mely 1718. április 30-án egyesült a régi particulával, és sárospataki Collegium és Evangélikus Református főtanoda néven kezdte el működését.21 Feltételezzük tehát, hogy a kollé-gium oktatási rendszerébe és könyvtárába is bekerült a retorikatankönyv, így terjedve a közép-erdélyi diákok körében. A marosvásárhelyi kollégium egyike volt a térség legjelentősebb iskoláinak. Egy 1765-ös guberniumi számbavételből az is kitűnik, hogy népességét illetően a református kol-légiumok sorában Marosvásárhely Nagyenyed után a második helyen állt: 95 főiskolás és 678 kisiskolás tanult ott egy időben. Egy rektor vezetése alatt négy-öt segédtanítóval terjesztették a szellemi világosság sugarait.22

A kolozsvári, nagyenyedi és marosvásárhelyi kollégiumok teljes gimná-ziummal és azon túlmenően fi lozófi át és teológiát tanító felső tagozattal is rendelkeztek. A század protestáns kollégiumaiban egyetlen intézmény ke-retében oktatták annak három tagozatát: a kezdő kisdiákokat, a középszint gimnáziumi tananyagát tanuló diákokat, valamint az akadémiai tagozat teológusait. A kollégium élén egyetlen főhivatású pedagógus állt, a rektor. A gimnázium és a kezdő tagozat tanulóit az akadémiai tagozat teológus nagydiákjai, a preceptorok oktatták.23

Ezek a református kollégiumok, amelyeket az egyház a 16. századtól kezdődően szervezett és tartott fent, tulajdonképpen iskolakollégiumok voltak, mert struktúrájukban a tanárok és a tanulók együttélése, önkor-mányzata dominált, s az oktatótevékenység szerencsésen ötvöződött a nevelőmunkával, az intézmény iskolai funkciója a kollégium nevelő sze-repével. Ennek eredményeképpen az iskolakollégiumok a történeti fejlő-dés folyamán, főképpen a 18. század második felében minőségileg olyan tartalmi, szervezeti és metodikai átalakuláson mentek keresztül, hogy a

21 KONCZ József: A marosvásárhelyi helv. hitv. főtanodai könyvtár ismertetése. Magyar Könyvszemle. 1879. 215.22 TONK Sándor: A marosvásárhelyi református kollégium diáksága 1653–1848. Sze-ged, 1994. 7. Az adat akkor válik érdekessé, ha fi gyelembe vesszük a levéltári adatokat a város népességének alakulásáról: 1712-ben 3480 fő, 1750-ben 3160 fő és 1787-ben 4987 fő. SZABÓ Miklós: Művelődés és gazdálkodás az újkori Erdélyben. Erdélyi értelmiség, városfejlődés és paraszti gazdálkodás a XVI–XIX. században. Mentor, Marosvásárhely, 2003. 163.23 MÉSZÁROS István: Magyar iskolatípusok 996–1990. A magyar neveléstörténet for-rásai VI. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 1991. 52.

44

Farkas Noémi Tünde

többi iskolatípushoz viszonyítva főiskolai, akadémiai elnevezést, és ennek megfelelő erkölcsi elismerést nyertek.24

Ilyen főbb, akadémiai szintű központ volt Kolozsvár, hiszen a város mű-veltsége magas volt, számos nyomda működött, és a gubernium áthelyezése során megnőtt az értelmiségiek száma is. Az első magyar újság utolsó szá-mai is itt jelentek meg, valóságosan felpezsdült az élet a század végére, és ez maga után vonta az oktatást, az iskolák életét, befolyásolta színvonalukat.

A tanárok, akik a halotti beszédeink szerzői, rendszerint helyben kezd-ték tanulmányaikat, és Hollandiában vagy Németországban folytatták, majd pár évi lelkészi vagy nevelői szolgálat után – valamelyik erdélyi főúri családnál – tanszéket kaptak, s közben főként halotti beszédeket és egyhá-zi írásokat publikáltak.

A kollégiumok közül a gyulafehérvári utóda, a nagyenyedi a legrégibb, amelynek anyagi létét még alapítója, Bethlen Gábor biztosította. A kollé-giumot Apafi költöztette át Nagyenyedre, biztonságosabb helynek gondol-ván a várost, de tévedett, hiszen a Rákóczi-szabadságharc alatt a császá-ri hadak és román segédcsapataik feldúlták az iskolát. A neves tanárok, Marosvásárhelyi Tőke István és Pápai Páriz Ferenc az általuk, csakis latin nyelven írott tankönyvekkel védték a korban réginek és elavultnak számí-tó hagyományokat.25 Viszont az oktatás demokratizálása során, a II. Jó-zsef-féle németesítő törekvések ellenhatásaként éppen Benkő Ferenc, a nagyenyedi kollégium tanára szakít elsőként a latinnal. Az „ország nyelvét” addig támogatók lépnek legelőször, példájukat követi a többi kollégium, Marosvásárhely, Kolozsvár.26

A magyar nyelvű retorika a 19. század első évtizedeiben születik és másfél évszázados múltjában a retorika két és fél évezrede történetének valamennyi főbb áramlatának sajátosságait fel vélik fedezni benne a ku-tatók. A Ratio Educationis előtt latin retorikatankönyvekből oktattak, a rendelet a retorikát még a gyakorlathoz akarta közelíteni, ám a szónoklás-nak a politikában ekkor már nincs élettere, így háttérbe szorítja a poéti-ka. A magyar retorikatörténet szempontjából fontos műveket a 19. század előtt csak az egyházi gyakorlatra írott homiletikai tankönyvek képvisel-ték. 1791–1792 között Péczeli József Mindenes gyűjteményében jelenik meg egy-egy retorikai tárgyú cikk, jegyzet vagy könyvismertető. Az ezt

24 BAJKÓ Mátyás: Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkor-ban. Akadémiai, Budapest, 1976. 9–10. (A továbbiakban BAJKÓ, 1976.)25 JAKÓ Zsigmond–JUHÁSZ István: Nagyenyedi diákok 1662–1848. Kriterion, Buka-rest, 1979. 5–19.; BAJKÓ, 1976. 108–117.26 DANKANITS Ádám: A hagyományos világ alkonya Erdélyben. Magvető, Budapest, 1983. 122.

45

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

követő időszakban egyre több retorikai mű lát napvilágot, a század dere-kára magyar nyelven is.27

Ám ezek elterjedéséig a gyakori és hosszabb-rövidebb ideig tartó pereg-rinációból is „hazavitték” az erdélyi kollégiumok egykori diákjai a Péczeli- és egyéb retorikakönyveket és retorikai tudásukat. Így Beckher kéziköny-vét vagy Cyprianus Soarez eredeti tankönyvét éppúgy, mint a neve alatt megjelent kompilációkból származó tudást. Kolozsvárott ezt a tankönyvet használták, mely Arisztotelész, Cicero és Quintilianus műveit dolgozta fel és a latinul kevés tudással rendelkezők számára is érthetővé tette a reto-rikai alapfogalmakat. Soarez műve összesen 207 kiadást ért meg, így fel-tételezhetően az egyik legsikeresebb retorikatankönyvek egyike.28 Egyes kutatások szerint Soarez műve azonban csupán segédkönyv volt, mellette a retorika három klasszikusának eredeti szövegeivel is foglalkoztak a tanu-lók. Számos tanulói tankönyvbejegyzés maradt fent, amely igazolja, hogy eredetiben idézett és lediktált példákkal, főleg Cicerótól vett részekkel egé-szítették ki a kompendiumot.29

A retorikatankönyvekben megtalálhatók az egyes genusokhoz tartozó utalások is, így a kézikönyvek által a halotti beszédeket a genus demonst-rativumhoz sorolók is. Ezek a laudatio personarum egész ókori eredetű kelléktárával és gyakorlati útmutatókkal látják el az olvasót. A 16. század második felétől a retorikáról való gondolkodásban az az elmélet honosult meg, hogy a halotti beszédekben és a szentek életéről mondott beszédek-ben, a korábbi polémiákkal ellentétben, a genus demonstrativum (bemu-tató beszéd, esetünkben laudáció) dominanciájával kell számolni. Mind a katolikus, mind a protestáns szónoklattankönyvek egyetértenek abban, hogy a szónokoknak hármas követelménynek kell megfelelniük, a docere, delectare, movere-nek, azaz tanítani, gyönyörködtetni, megindítani elmé-letének, ám teljes a bizonytalanság abban, hogy a prédikációban mindig megvalósítandók-e ezek a követelmények. Nyugaton a 17. század elejétől előbb a főrendű, majd a köznemesi, a 18. századtól már a városi polgárcsa-ládok is világi szónok mellett vagy helyett a prédikátort is bevonták rep-rezentációjuk megteremtésébe. A prédikátornak az orátor helyzetébe való kerülése sajátos retorikai helyzetet teremtett a két műfaj határterületén. A kortársak tisztában voltak a két műfaj különböző elveivel és a keveré-

27 A magyar retorikatörténetről és az első magyar nyelvű retorikákról lásd GÁSPÁRI László: Retorika. Egységes jegyzet. Tanárképző Főiskolák. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 17–23. és VÍGH, 1981. 53–77., valamint ADAMIK–A. JÁSZÓ–ACZÉL, 2004. 153–215.28 BITSKEY, 1999. 176.29 BITSKEY István: Humanista erudíció és barokk világkép. Pázmány Péter prédiká-ciói. Akadémiai, Budapest, 1979. 40.

46

Farkas Noémi Tünde

sükből adódó problémákkal. Tudták, hogy a halotti prédikáció alkalmával zavarok vannak felekezetük dogmarendszerének kifejtésében. A szónok a halotti prédikáció írása közben megkísérelhette, hogy tudásához és lele-ményességéhez mérten vágja ki magát a homiletika és retorika adta el-lentmondásokból: a reprezentáció igényei szerint készíthette el a laudációt is, ám oly módon, hogy az a prédikációtól határozottan elkülönüljön. Más esetekben tanítás és laudáció nem válik szét, a prédikátor a reprezentáció kívánalmai szerint szerkesztett megemlékező részeket is a prédikáció egy-séges szerkezetébe foglalja.

Az erdélyi peregrinusok számára a külföldi könyvtárakban talán inkább hozzáférhető retorika-kézikönyvek sem túl gyakorlatiasak, leginkább az elmélet megtanítására voltak alkalmasak, elvük az olvastatás volt. Ezek a munkák sem szólnak a prédikáció és világi szónoklat összeegyeztethetősé-géről, nem jelölnek ki támpontokat, nem adnak útmutatót arról, hogy melyik genus szabályait találják közelállónak a két fajta retorika közelítésében.30

A prédikálást tehát nem az elméletet leíró tankönyvekből tanulhatták, hanem naplókban leírt visszaemlékezések szerint vagy a prédikátorok gya-korlatát lesték el, vagy a tanárok által adott kész prédikációkat használták. Ezért gyakran a tanulmányi évek alatt megismert külföldi prédikátoro-kat szó szerint idézték.31 Ám a retorika-kézikönyvek által előírt mitizációt, exemplumteremtést és jellemábrázolást szinte kötelező érvényűen hasz-nálták. A jellemrajzok közül egyesek érzelmet, mások jellemet ábrázolók, megint mások kevertek. Leginkább világos, tömör, díszes, kötetlen stílus-ban dolgozták ki őket. Antik szónoki gyakorlat, hogy a dicsérendő személy származását, neveltetését, testi és lelki erényeit, bátorságát, eszességét, tetteit emelik ki a szónokok, és feltehetően egy összehasonlítással zárnak.32

Gyakran fordult elő, hogy a szónok a homiletika által előírt tanítást és a retorika megkívánta laudációt mitizációval vagy példateremtéssel köti ösz-sze. A bibliai név, például a könyvtáralapító Teleki esetében, a Sámuel jó lehetőség a halotti beszéd szerzőjének a bibliai hasonlatokhoz. Sámuel pró-féta és Teleki esetében szoros összefüggést lát a szónok az életek történetei között, és ezt így illusztrálja: „a magyar Izrael siratja a maga Sámuelét”.33 A bibliai mitizáció mellett egy-egy jól megválasztott történelmi személlyel

30 KECSKEMÉTI, 1998. 32., 162–164., 168., 178–179.31 KECSKEMÉTI, 1998. 187. Kecskeméti idézi Bethlen Miklós naplójából a retorikataní-tásra vonatkozó részt és Hermányi Dienes József visszaemlékezéseit.32 BOLONYAI Gábor (szerk.): Antik szónoki gyakorlatok. Typotex, Budapest, 2001. 100., 179.33 Néhai udvari cancellárius Gróf Széki Teleki Sámuel Úr Ő Excellentiája emlékezetének tiszteletére. A’ Ref. Kollégyom’ Bet., Kolos’váron, 1825. 265. [Emlékbeszédek gyűjteménye széki Teleki Sámuel felett.]

47

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

vont párhuzam telitalálat lehet. Bánffy György kormányzó munkabírását orátora „az ö méltoságában… a’ lélek erejének, és álhatatosságának, mint egy … Dósa György a’ hév vas székbe ültetve, és hasonló koronával koro-názva” – így jellemezte.34

Az elhunytak felett mondott beszédek fő vonásai az allegóriákkal, meta-forákkal zsúfolt, bonyolult stílus, a nemesi hiúság legyezgetése, a hajbóko-lás a nagyurak, rangok és címek előtt. Például a nemes származású elhunyt férfi részt vett az államapparátusban, és tetteit, hazafi ságát oldalakon ke-resztül ecsetelte az orátor. A hazafi ság központi témája minden ilyen halotti beszédnek. Ugyanakkor a politikusok erényei sem maradnak el a dicsőí-tő beszédből, így „a haza hasznára igazságos, mértékletes, jóltevő, helyes ízlésű, okos, nemes lelkű, szorgalmas, értelmes, szelíd, nagy eszű, szélyes tudományú, a szövevényes ügyekbe mély belátású, éles ítéletű, emelkedett gondolkodású, sokoldalúan képzett, szilárd jellemű, a közügyek iránt elő-ítélet nélkül érdeklődő” mindegyikük. A „nemzet jobbja” tehát „valódi em-beries érzelmű, a közjólét felett őrködő igaz hazafi ”. Egész életük „meggyőző bizonysága annak, hogy az önző, hideg világban is vannak még tiszta, igaz és erős jellemek”. Életük „fényes példa a haza ifjak serkentésére”, minden beszéd kulcsmotívuma, hogy „tanulságot kell meritni, példájukból okulni”, hiszen „a cselekvés férfi jai, a tettek embere”, akik gazdagítani akarták nem-zetüket, értelemben, szellemben, a közműveltséget terjeszteni.

A nők felett mondott beszédek is hasonló kelléktárral dolgoznak: az orátor az elhunyt hölgy „virtussainak sugáraiból némely főbbeket is egy-beszedi” és hangsúlyozza, ám szerepéből adódóan leginkább a jó feleség, „bölts” anya és gazdasszony, gondos nevelő lesz a nő, aki „alázatos, szelíd és közlelkű”. Tulajdonképpen nemi szempontból a búcsú demokratikus, a nők is hazafi ságról tesznek tanúbizonyságot, amikor hazaszeretetre, önfel-áldozásra nevelik fi aikat és bölcs feleséggé, jó anyává lányaikat.

Mivel forrásaink (a kutatás/feldolgozás mostani állása szerint) arra mutat-nak rá, hogy a 18. század derekától a 19. század utolsó harmadáig nyomtatott halotti beszédek nagyon kevés eltéréssel szinte mind egyforma módszerrel íródtak, arra következtethetünk, hogy volt egy generációról generációra át-adott szónoki tudás a beszédek szerkezetét illetően. Követték az évtizedekkel azelőtt leginkább peregrináció során megtanult és külföldről hazavitt reto-rikakönyvek és gyakorlati útmutatók által előírt, gyakran az ókori auktorok tollából származó utasításokat a jól megírt, jól elmondott szónoklat érdeké-

34 SZABÓ János: Nagy méltóságú Losontzi Liber Báró Gróf Bánffi György Úr Ő Ex-cellentiája… A’ Kir. Lyceum’ Bet., Kolo’svár, 1822. számozás nélkül [12.] [Halotti beszéd losontzi Bánffi György felett.]

48

Farkas Noémi Tünde

ben. Ez a tudás az évtizedek során alakult, formálódott, egyes elemeit el-hagyták, másokat előtérbe helyeztek, de Közép-Erdélyben a halotti beszédek segítségével kimutatható egy másfél évszázadon át uralkodó retorikai stílus.

A már említett Fritz Roth halottibeszéd-kutató kijegyzetelte a német halotti beszédekből az életrajzi adatokat és kötetbe rendezte őket, tehát azok teljesen megfeleltek annak az elvárásnak, hogy az elhunyt életpályáját feltárják belőlük. Észrevételünk, hogy a közép-erdélyi halotti búcsúztatók is ugyanolyan jó adatforrások, hiszen a Szinnyei József Magyar írók élete és munkái is rengeteg esetben a halotti beszédekre alapoz, gyakran szóról szóra visszaköszön az adattárban a szónoktól idézett szöveg. Mindezekből következtethetünk, hogy a rétorok oktatása, képzése már alapszinten, de a peregrináció során felső szinten is azonos volt, az elsajátított módszer, a szónoklat felépítési rendszere, elemei ugyanazok, csak nagyon ritkán for-dul elő, hogy valamely rétor változtat egy-két elemet vagy újít, ám a beszé-dek rendszere így is megmarad.

Kutatásunk módszerére, a feldolgozottság állására az eddigiek során is sok helyütt fény derült. Említést tettünk adatbázisunkról, melyből kiderül, hogy ki felett mondták a halotti beszédet, mi az elhunyt titulusa, milyen fe-lekezetű, ki mondta a halotti beszédet, ő milyen foglalkozású, mikor hang-zott el a búcsúztató, és mikor és hol nyomtatták.

Természetesen a vizsgált közép-erdélyi halotti beszédek kapcsán felme-rülő kutatási módszereket egy sor probléma nehezíti.

Noha, mint azt már említettük, a korra már nem jellemző a német és deák nyelvű orálás, főleg a 18. századiak között előfordul nem magyar nyelvű beszéd. Leginkább olyan esetben, amikor egy elhunyt felett több beszéd jelent meg nyomtatásban. Érdekes adalék, hogy van olyan szónok is, aki csak latinul búcsúztat: Verestói György, azaz Georgius Verestói, aho-gyan ezekben a szövegekben jegyzi nevét.

Értelmezési és feldolgozásbeli problémát okozhat, hogy a beszédek gyakran nem teljesek, azaz vagy kötésbéli hiba folytán olvashatatlanok, vagy hiányosak. Az ilyen és hasonló eset a korábbi századok iratait ku-tatóknak közhellyé vált gondja, ám egy szószámláló vagy kifejezésfi gyelő kutatást igencsak megnehezít. A Teleki Téka-béli anyag sorsát az is meg-pecsételte, hogy a Református Kollégiumból a diákok szállították át az irat-anyagot, néhol hatalmas károkat okozva bennük.

A dolgozatban utaltunk rá, hogy előfordul olyan halotti beszéd, amely-ben a búcsúztató nem érzi fontosnak a genealógiát felsorolni, hiszen a résztvevők azt mind ismerik, így a helyszínen nem hangzottak el a hozzá-tartozók nevei, de még a nyomtatásra szánt szövegbe sem vette be az orá-tor. Ez megnehezíti a kutató dolgát, leginkább az azonos nevű arisztokrata

49

Halotti beszédek, nyelvhasználat, retorika

családtagok esetében okoz fejfájást. Ebben az időben gyakori az egy csa-ládban három-négy azonos nevű személy együttélése, de az is, hogy egy elhunyt gyermek nevét kapja meg a következő szülött, így pontos beazono-sítás nélkül szinte lehetetlen egy-egy személyt „lenyomozni”.

A Teleki Tékában fellelhető halottibeszéd-gyűjtemény töredéke a korban Erdélyben nyomtatott beszédeknek, ezért egy teljes 18–19. századi halottibe-széd-kutatás érdekében át kell nézni a kolozsvári Református Egyházkerület levéltárának gyűjteményét, a kolozsvári Állami Levéltár halottibeszéd-gyűj-teményét, az unitárius gyűjteményt és egyéb magángyűjteményeket, hiszen ezekben is előfordulhatnak eddig ismeretlen halotti beszédek.

A halotti beszédek retorikájára, nyelvhasználatára és reprezentációjá-ra nagyon nehéz működő és ellenőrizhető kutatási módszert kidolgozni. Mint az a fentiekből kiderül, az orátorok generációról generációra örökítet-ték szövegeiket, egyesek külföldi, leginkább németalföldi retorikakönyvek fordításait használtak, mások a kollégiumokban megadott „tananyagokat” másolták és illesztették be egy-egy búcsúztató szövegbe. Az alkalmazott emelkedett szóhasználat, áhítatos megfogalmazások, barokkos körmon-datok miatt problémás megfi gyelni vagy mérni alakulásukat, leginkább egy-egy kifejezés előfordulásának gyakoriságát lehet számolni, vagy a bib-liai hasonlatok gyakoriságát, milyenségét, a tulajdonságok, jellemvonások azonosságát. Vizsgálni lehet a címezés-alcímezés szokását is, azt, hogy idézeteket vagy önálló megfogalmazásokat használnak gyakrabban, vagy a 19. század közepére datálható halotti beszéd rövidülését, ennek szóhasz-nálatát, azaz változását. Ugyanakkor a halotti beszédek vizuális elemei is a vizsgálódás tárgyává emelhetők, hiszen majd mindegyik búcsúbeszéd tar-talmaz legalább egy, de gyakran két-három metszetet. Ezek képi világa, elemei szintén jól kutathatóak. A dolgozat elején felsoroltuk a halotti be-szédek forrásadottságait, így a vizsgálható elemek tára is kimeríthetetlen a különböző diszciplínák, irányzatok és ágazatok felől.

Legvégül a halotti beszédek hatásának vizsgálata is némi problémát vet fel, ugyanis azt tudjuk, hogy a temetések alkalmával nyilvánosan elhang-zott egyházi beszédek a hallgatóságra alapoztak és a hozzátartozók épülé-sét szolgálták. Arra is van adatunk, hogy férfi ak, nők, gyermekek, idősek és fi atalok, írástudók és analfabéták, polgárok és mesteremberek, föld-művelő parasztok egyaránt hallgatták a nemes család képviselői mellett ezeket a beszédeket, melynek a hallgatóság meggyőzése és befolyása volt a célja, és mindezt a gyönyörködtetés módszerével próbálta elérni. Még-is kérdés, hogy a hallgatóság befogadta-e az illemtankönyvbe illő drama-turgiára épülő búcsú elemeit és megvalósította-e szerepét az emlékbeszéd. Disszertációmban a fenti kérdések mellett erre is választ kívánok adni.

51

FEJÉRDY ANDRÁS

Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai

Audiatur et altera pars. Nemcsak a bírósági gyakorlatban, de a történel-mi kutatások során is kulcsfontosságú, hogy egy-egy történést a lehető legtöbb szempontból megvizsgáljunk. Csak a különböző szereplők eltérő nézőpontjainak ismeretében nyílik ugyanis lehetőség a múltnak a valósá-got leginkább megközelítő megismerésére/rekonstruálására. A szentszé-ki–magyar kapcsolatok 1945 utáni történetének feltárásánál különleges nehézséget jelentenek a kutatási korlátozások. Jogosan tehető tehát fel a kérdés: a jelenlegi forrásadottságok alapján meg lehet-e írni elfogadható módon a szentszéki–magyar kapcsolatok legújabb kori történetét? A kér-dés megválaszolásához egy jól körülhatárolható periódus forrásait tesszük vizsgálatunk tárgyává. A kiválasztott időszak azért különösen érdekes, mert ekkor került sor a második világháború után a magyar állam, illetve egyház és a Szentszék közötti közvetlen kapcsolatok újrafelvételére.

Az 1958-ban megválasztott XXIII. János pápa1 halaszthatatlan feladat-nak tekintette, hogy a Szentszék kapcsolatot teremtsen a vasfüggönyön túli egyházzal. Az első sikertelen kísérletek után Roncalli pápa erre egyre in-kább a közeledő II. Vatikáni Zsinatban (1962–1965) látta a megfelelő alkal-mat, ezért kitartóan – és akár engedményeket is vállalva – munkálkodott a kelet-európai püspökök zsinati részvételéért.

A másik oldalon a magyar zsinati részvételnek lehetőségét az a prag-matikus egyházpolitikai fordulat teremtette meg, amely Magyarországon a zsinat előkészítésével egy időben ment végbe. A pártállam célja továbbra is

1 XXIII. János pápa (Angelo Giuseppe Roncalli) (Sotto il Monte, 1881. november 25–Róma, 1963. június 3.) 1899-től Bergamóban, 1901-tól Rómában tanult teológiát, 1904-ben szentelték pappá. Szentelése után Bergamóban püspöki titkár és szemináriumi tanár. Az I. világháborúban egészségügyi katona, majd tábori lelkész. 1921-től a Propaganda Fide kongregáció munkatársa, 1922-től főtanácsának tagja és a római szeminárium tanára. 1925-ben aeropoliszi c. érsekké szentelték. 1925–1934 között Bulgária apostoli vizitáto-ra, 1931-től apostoli delegátusa. 1934–1944 között Törökország és Görögország apostoli delegátusa. 1944-től párizsi nuncius, 1952–1953-ban a Szentszék állandó megfi gyelője az UNESCO-nál. 1953-ban XII. Piusz pápa bíborossá kreálta és kinevezte velencei pátriár-kává. 1958. október 28–1963. június 3. között pápa. 1959. január 25-én bejelentette a II. Vati káni Zsinat összehívását. 2000-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta.

52

Fejérdy András

a vallás teljes felszámolása maradt, de a(z egyház)politikai vezetés belátta, hogy ezt csak hosszú távon lehet elérni. Középtávon ezért célszerűbbnek tűnt az 1956-os forradalom bukása után immár a helyzet tartós fennmara-dásával számoló egyházakat az ország belső konszolidációjának és külpo-litikai elszigeteltségből való kitörésének szolgálatába állítani. A Magyaror-szágon bevált modell külpolitikai síkra történő kiterjesztése mindenesetre nem volt magától értetődő. Ehhez egyrészt Moszkva jóváhagyására volt szükség, másrészt pedig fennállt annak kockázata, hogy a külföldi terepen az irányítás kicsúszik a budapesti kormány kezéből. A kapcsolatfelvétellel járó veszélyeket a magyar politikai vezetés mégis vállalta, és a zsinat idején megkezdte a közvetlen tárgyalásokat a Szentszékkel, amelyek 1964-ben a két fél közötti részleges megállapodás aláírásához vezettek.

A szentszéki Ostpolitik történetét már annak utolsó évtizedeiben el-kezdték megírni. A témába vágó első monográfi ák – melyek szerzői új-ságíróként közelről követték az eseményeket – elsősorban kapcsolat-rendszerükön keresztül megszerzett háttér-információkra alapozhatták szintézisüket.2 A vatikáni keleti politika történetének feltárása 1990 után vett új lendületet, amikor már a mind szélesebb körben megnyíló levél-tárak iratanyagát is felhasználhatták a kutatók.3 Magyarország vonatkozá-

2 STEHLE, Hansjakob: Die Ostpolitik des Vatikans 1917–1975. Piper, München–Zürich, 1975. STEHLE, Hansjakob: Die Ostpolitik des Vatikans. Geheimdiplomatie der Päps-te von 1917 bis heute. G. Lubbe, Bergisch Gladbach, 1983. WENGER, Antoine: Les trois Rome. L’Eglise des années soixante. Desclée de Bouwer, Paris, 1991. A később megjelent kötetek közül ide sorolható még a L’Osservatore Romano egykori munkatársának számos háttér-információt közlő könyve: TRASATTI, Sergio: La croce e la stella. La Chiesa e i re-gimi comunisti in Europa dal 1917 a oggi. A. Mondadori, Milano, 1993.3 RICCARDI, Andrea: Il Vaticano e Mosca 1940–1990. Laterza, Roma–Bari, 1992., RICCARDI, Andrea: Antisovietismo e Ostpolitik della S. Sede. In: Vatican II in Moscow (1959–1965). Acts of the Colloquium on the History of Vatican II. Moscow, March 30–April 2 1995. Ed.: MELLONI, Alberto. Peeters, Leuven, 1997. (Instrumenta Theologica 20) 227–268. Vatikanische Ostpolitik unter Johannes XXIII. und Paul VI. 1958–1978. Hrsg.: HUMMEL, Karl-Joseph. Ferdinand Schöningh, Paderborn–München–Wien–Zü-rich, 1999. LUXMOORE, Jonathan–BABIUCH, Jolanta: The Vatican and the Red Flag. The Struggle for the Soul of Eastern Europe. Geoffrey Chapman, London–New York, 2000. MELLONI, Alberto: L’altra Roma. Politica e S. Sede durante il concilio Vaticano II (1959–1965). il Mulino, Bologna, 2000. (Tesi e ricerche di scienze religiose nuova serie 26) (A továbbiakban MELLONI, 2000); MELLONI, Alberto: L’«Ostpolitik» e i suoi uomini. In: Un diplomatico vaticano fra dopoguerra e dialogo. Mons. Mario Cagna (1911–1986). A cura di: MELLONI, Alberto–GUASCO, Maurilio. il Mulino, Bologna, 2003. (Santa Sede e politica nel Novecento 1) 217–242. MELLONI, Alberto: La politica internazionale della Santa Sede negli anni sessanta. In: Il fi lo sottile. L’Ostpolitik vaticana di Agostino Ca-saroli. A cura di: MELLONI, Alberto. il Mulino, Bologna, 2006. (Santa Sede e politica

53

Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai

sában a párt- és állami szervek iratanyagának fokozatos kutathatóvá válá-sa jelentett döntő változást. A szentszéki–magyar kapcsolatok 1945 utáni történetéről megjelent publikációk elsősorban ezekre a dokumentumokra támaszkodnak.4

A jelen írás tárgyát képező alig több mint fél évtized történetének feltá-rásakor változatlanul a magyar párt- és állami szervek dokumentumai je-lentik az egyik legjelentősebb forráscsoportot. A magyar döntéshozatal és végrehajtás folyamatát az MSZMP orgánumainak, az Állami Egyházügyi Hivatalnak és a Külügyminisztériumnak a Magyar Országos Levéltárban, illetve az állambiztonsági szerveknek az Állambiztonsági Szolgálatok Tör-téneti Levéltárában őrzött dokumentumaiból ismerhetjük meg.

A diktatúra idején szigorúan titkosan kezelt vatikáni vonatkozású ira-tok egy részének korabeli minősítését 1990 után is fenntartották, sőt né-hány esetben szigorították. A felülvizsgálatot végző szakemberek azonban nem voltak tekintettel a korabeli bürokrácia ügymenetére. Így a Vatikántól kért tájékoztatás értelmében a Külügyminisztérium és az Állami Egyház-ügyi Hivatal szentszéki–magyar tárgyalásokra vonatkozó iratanyagának minősítését 70 évre fenntartották ugyan, de az adott dokumentumok je-lentős részének másolata (vagy eredetije) megtalálható az MSZMP vezető testületeinek, Agitációs és Propaganda Osztályának, vagy éppen az állam-biztonsági szerveknek az iratai között.5 A különböző párt- és állami szer-

nel Novecento 4) 3–47. BARBERINI, Giovanni: L’Ostpolitik della Santa Sede. Un dialogo lungo e faticoso. il Mulino, Bologna, 2007. (Santa Sede e politica nel Novecento 6). MAC-KIEWICZ, Józef: A kereszt árnyékában. Külön vonal a Gondviseléshez. Ford.: PÁLFALVI Lajos. Attraktor, Máriabesnyő–Gödöllő, 2009. CHENAUX, Philippe: L’Église catholique et le communisme en Europe (1917–1989). De Lénine a Jean-Paul II. Cerf, Paris, 2009.4 MÉSZÁROS István: Mindszenty és az „Ostpolitik”. Adalékok az Ostpolitik történeté-hez 1957–1971. Paulus Hungarus–Kairosz, [Budapest–Szentendre], 2001. ADRIÁNYI Gá-bor: A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1939–1978. A Minszenty-ügy. Kairosz, Budapest, 2004. SZABÓ Csaba: Magyarország és a Vatikán. Egyházpolitika a hatvanas években. In: „Hatvanas évek” Magyarországon. Tanulmányok. Szerk.: RAINER M. Já-nos. Budapest, 1956-os Intézet, 2004. 63–95. SZABÓ Csaba: A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években. Szent István Társulat–Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2005. (A továbbiakban SZABÓ, 2005.) TABAJDI Gábor–UNGVÁRY Krisztián: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956–1990. Corvina–1956-os Intézet, Budapest, 2008. BOTTONI, Ste-fano: Egy különleges kapcsolat története. A magyar titkosszolgálat és a Szentszék, 1961–1978. In: Csapdában. Tanulmányok a katolikus egyház történetéből, 1945–1989. Szerk. BÁNKUTI Gábor–GYARMATI György. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltá-ra–L’Harmattan, Budapest, 2010. 253–280.5 SZABÓ, 2005. 49–51.

54

Fejérdy András

vek iratanyagának szisztematikus átvizsgálásával tehát a témára vonatko-zó magyar dokumentumok többségét össze lehet gyűjteni.

A szentszéki döntéshozatali folyamat feltárásának forrásadottságai kor-látozottabbak. Az Archivio Segreto Vaticano iratanyaga – néhány önálló irategyüttest leszámítva – csak XI. Piusz6 pápaságának végéig (1939. feb-ruár 10.) kutatható.7 Jelenleg folyamatban van a XII. Piusz8 pápasága alatt keletkezett iratok rendezése. Az 1939–1958 közötti periódusra vonatkozó dokumentumok kutatók előtti megnyitása így 2015-re várható.9 Az 1958 utáni korszak kutatható forrásai között a legfontosabb Agostino Casaroli10

6 XI. Piusz pápa (Achille Ratti) (Desio, 1857. május 31–Róma, 1939. február 10.) 1879-ben szentelték pappá, majd Rómában a Gregoriánán tanult tovább. 1882-től a milánói sze-minárium tanára, 1888-tól az Ambrosiana könyvtár könyvtárosa, 1907-től igazgatója. A Milánóban élő németek számára megalapította az első német leányotthont. 1912-től a Vatikáni Könyvtár helyettes igazgatója, 1914-től igazgatója. 1918-tól diplomáciai küldetés-ben apostoli vizitátor, majd 1919-ben nuncius Lengyelországban. 1919-től lepantói c. ér-sek. 1920-ban Felső-Sziléziában és Poroszországban teljesített küldetést. 1921-től milánói érsek. 1922. február 2–1939. február 10. között pápa. Pápaként konkordátumok sorával rendezte az egyház kapcsolatait. 1937-ben egyaránt elítélte a nemzetiszocializmus pogány tanítását és az ateista kommunizmust.7 FEJÉRDY András: A Vatikáni Titkos Levéltár legutóbb megnyílt iratanyagáról. A vati-káni levéltár megnyitása(i). Levéltári Szemle 57. (2007) 3. sz. 42–48. 8 XII. Piusz pápa (Eugenio Maria Giuseppe Giovanni Pacelli) (Róma, 1876. március 2–Róma, 1958. október 9.) 1899-ben szentelték pappá, majd 1901-ben az Államtitkárság munkatársa, 1904-től Gasparri közvetlen munkatársa lett. 1909-től a Nemesi Akadémi-án a pápai diplomácia tanára, a külügyi kongregációban 1911-ben al-, 1912-ben helyet-tes, 1914-ben titkár. 1917-től szardeszi c. érsek. 1920-tól németországi nuncius. 1929-ben XI. Piusz pápa bíborossá kreálta. 1930–1939 között vatikáni államtitkár. 1939. március 2–1958. október 9. között pápa. Pápasága első hónapjaiban mindent elkövetett a háború megakadályozásáért. A háború kitörése után azonnal létrehozta a pápai segélybizottságot és hírszolgálatot, hogy a hadifoglyokon, menekülteken és deportáltakon segíthessen.9 TOSATTI, Marco: Pio XII: entro 5 anni tutte le carte. La Stampa, 144. (5 marzo 2010) http://www.lastampa.it/_web/CMSTP/tmplrubriche/giornalisti/grubrica.asp?ID_blog=196&ID_articolo=708&ID_sezione=396&sezione= (Letöltés: 2010. szeptember 10.)10 Agostino Casaroli (Castel San Giovanni, 1914. november 24–Róma, 1998. június 9.) szentszéki diplomata, bíboros államtitkár. 1937-ben szentelték pappá. 1940-től irattári al-kalmazott és minutante az Államtitkárságon. 1954-től Adeodato Giovanni Piazza bíbo-ros asszisztense. 1955. július 25–augusztus 4. között a Latin-amerikai Püspökkari Tanács első általános gyűlésének titkára. 1958–1961 között a Szentszék diplomataképző iskolájá-nak tanára, 1961. február 21-től a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkárhe-lyettese, 1967. június 27-től titkára. 1967. július 16-án karthágói címzetes érsekké szentel-ték. 1979-tól pro-államtitkár és az Egyházi Közügyek Tanácsának pro-prefektusa, 1979. június 30-i bíborosi kinevezését követően 1990. december 1-jei lemondásáig államtitkár és az Egyházi Közügyek Tanácsának prefektusa. 1993-tól a bíborosi kollégium dékánhe-lyettese.

55

Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai

bíboros hagyatéka, melyet jelenleg a pármai állami levéltárban (Archivio di Stato di Parma) őriznek.11 Az irat-együttes kutatása hivatalosan nincsen korlátozva, a gyakorlatban azonban változatlanul nehéz az eredeti doku-mentumokhoz hozzájutni. A gazdag forrásegyüttesből Giovanni Barberi-ni12 által publikált dokumentumok alapján azonban így is betekintést nyer-hetünk a korabeli szentszéki döntéshozatal folyamatába.13

Ezenfelül a kutatók rendelkezésére állnak a Szentszék hivatalos állás-foglalásai, amelyeket rendszeresen közzétettek az Acta Apostolicae Sedis című közlönyben. Az egyes pápák megnyilatkozásait összegyűjtő kötetek pedig a nem hivatalos szentszéki álláspontnak minősülő szövegeket is tar-talmazzák.14 A Szentszék álláspontjának megismeréséhez további adalé-kokkal szolgálnak XXIII. János pápa közelmúltban megjelent naplója,15 egyes alacsonyabb beosztású vatikáni tisztviselők magánirattárában őr-zött dokumentumok,16 valamint a nyugati demokráciák külügyminiszté-riumának vatikáni tárgyú iratai.17

11 A Casaroli-hagyaték történetéről és tartalmáról l. AGOSTINELLI, Paola G.–NIRONI, Elena: L’Archivio Agostino Casaroli. In: Il fi lo sottile. L’Ostpolitik vaticana di Agostino Casaroli. A cura di: MELLONI, Alberto. il Mulino, Bologna, 2006. (Santa Sede e politica nel novecento 4) 345–369.12 Giovanni Barberini egyházjogász, egyetemi tanár. 1980-tól a perugiai egyetem egy-házjogtanára. 1987-től az olasz külügyminisztérium emberi jogi, kisebbségügyi szakértő-je az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet mellett.13 La politica del dialogo. Le Carte Casaroli sull’Ostpolitik vaticana. A cura di: BARBE-RINI, Giovanni. il Mulino, Bologna, 2009. (Santa Sede e politica nel novecento 7). (A to-vábbiakban La politica.)14 1 Discorsi, messaggi, colloqui del Santo Padre Giovanni XXIII. Vol. 1–6. Roma, Tipog-rafi a poliglotta vaticana, 1960–1967. Encicliche e discorsi di Sua Santita Paolo VI. Vol. 1–26. Paoline, Roma, 1964–1976.15 RONCALLI, Angelo Giuseppe/Giovanni XXIII: Pater Amabilis. Agende del pontefi ce, 1958–1963. Edizione critica e annotazione a cura di: VELATI, Mauro. Istituto per le scien-ze religiose, Bologna, 2007. (Edizione nazionale dei diari di Angelo Giuseppe Roncalli – Giovanni XXIII 7.)16 Magyar vonatkozásban a kutatás számára jól hasznosíthatók a magyar katolikus emig-ráció élén álló Zágon Józsefnek a római Szent István Alapítványnál őrzött hagyatékában fellelhető kútfők, valamint például Mons. Francesco Lardone 1971-ben készült visszaem-lékezései. Lardone visszaemlékezéseit l. TUNINETTI, Giuseppe: Monsignor Francesco Lardone (1887–1980). Il nunzio apostolico, precursore della ostpolitik. [s. n.], [Fabriano], 1997. (A továbbiakban TUNINETTI, 1997.)17 Elsősorban ezekre támaszkodik: MELLONI, 2000. Jóllehet munkájában Melloni – minden bizonnyal valamilyen speciális engedélynek köszönhetően – későbbi dokumen-tumokra is hivatkozik, a külügyi iratok kutatása a nyugati államokban sem akadály-talan. Az olasz külügyminisztérium levéltárában például alapelvként csupán az ötven évnél régebbi forrásokat adják ki a kutatóknak. Az Egyesült Államok Nemzeti Levél-

56

Fejérdy András

Megfelelő forráskritikával a jelenleg hozzáférhető források túlnyomó többségét kitevő magyar párt- és állami szerveknél keletkezett iratok is felhasználhatók a Szentszék szándékainak és cselekedeteinek rekonstru-álásához. Az egyház életének és működésének szigorú ellenőrzése folytán ugyanis ezeknél az orgánumoknál nagyszámú, az egyház belső ügyeire, az egyházi vezetés tevékenységére és felfogására vonatkozó információs anyag halmozódott fel.

Az alábbiakban néhány konkrét példán mutatjuk be, mire érdemes odafi gyelni, amikor a fent számba vett forrásokra támaszkodva teszünk kísérletet a Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatfelvételének bemutatására.

A magyar pártállami források használatakor különösen a sajátos kom-munista egyházképre kell tekintettel lenni, ami jelentősen torzíthatta egy-egy egyházi esemény értelmezését. Jó példa erre a magyar állambiz-tonsági szervek által 1962 nyarán készített, datálatlan összefoglaló jelen-tés, amely a Vatikán politikáját tekintette át a II. Vatikáni Zsinat előkészítő szakaszában. Az összeállításban többek között szerepel a Szent Offi cium ülnökének, Mons. Pietro Parente18 perugiai érseknek a Nemzetközi Meg-békélés Olasz Központja (Centro Italiano per la Riconciliazione Interna-zionale) rendezésében 1961. május 18-án tartott előadása. „A soron követ-kező egyetemes zsinat a történelem fényében és a jelen várakozásainak tükrében” című előadást az állambiztonsági dokumentum Alfredo Otta-viani19 bíboros által összehívott „politikai jellegű értekezletként” mutatta

tárában (National Archives and Records Administration), őrzött Mindszentyt érintő irategyüttesekről l. SOMORJAI Ádám: Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/1. Documenta 1963–1966. Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása, III/1. Tanulmányok és szövegközlések. METEM, Budapest, 2010. 323–330. Ezeket a dokumentumokat Somorjai Ádám megjelent publikációiban folya-matosan közli.18 Pietro Parente (Casalnuovo Monterotaro, 1891. február 16–Vatikán, 1986. december 29.) perugiai érsek, bíboros. 1916-ban Rómában szentelték pappá, majd 1926-ig a nápolyi szeminárium rektora volt. 1926–1934 között a lateráni egyetem tanára, 1934-től 1938-ig az Urbaniana egyetem rektora. 1938–1940-ben megalapította a nápolyi teológiai és ká-nonjogi fakultást. 1940–1955 között a lateráni és az Urbaniana egyetemek tanára, 1953-tól a Szent Péter-bazilika kanonokja. 1955. szeptember 15-én XII. Piusz pápa perugiai érsek-ké nevezte ki. 1959-től a Szent Offi cium ülnöke, 1965-től a Hittani Kongregáció titkára. 1967-ben megkapta a bíborosi birétumot. 19 Alfredo Ottaviani (Róma, 1890. október 29–Vatikánváros, 1979. augusztus 3.) bíbo-ros, a Szent Offi cium pro-prefektusa. 1916-ban szentelték pappá. 1916–1926 között a S. Apollinare, majd az Urbaniana egyetem tanára, a Hitterjesztési Kongregáció munkatársa. 1926–1928 között a Pápai Cseh Kollégium rektora, 1928–1929-ben a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának altitkára. 1935-től a Szent Offi cium assessora. 1953-ban XII. Pi-

57

Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai

be, melynek célja a kommunizmus kérdésének megvitatása volt. Az össze-foglaló jelentés szerint az előadó a Szentszék álláspontját ismertetve arról beszélt, hogy: „a.) a jelenlegi helyzetben arra van szükség, hogy minden nyugati országban szélsőséges politikai irányvonalat kövessenek.

b.) az egyetemes Zsinat meg fogja pontosan határozni, hogy a Vatikán a jelenlegi helyzetben hogyan harcoljon a baloldali pártok ellen.

c.) Szükség van egy egységes és határozott nyugati politikai irányvonal kialakítására a kommunista blokk ellen, ezért erősíteni kell a nyugati ha-talmak védelmi erejét úgy katonai, mint politikai téren.

d.) Az egyháznak és a hadseregnek az a feladata, hogy vezető erő legyen a kommunizmus elleni végső harcban.”20

Kétségtelen, hogy Mons. Parente előadásának hallgatóságában számos Rómába akkreditált nagykövet, kormánytag, parlamenti képviselő, kato-natiszt és polgári vezető, valamint a kulturális és politikai élet kiemelkedő személyiségei foglaltak helyet. Az előadást mégsem lehet az állambiztonsá-gi szervek jelentésében megfogalmazott célokat szolgáló politikai rendez-vénynek tekinteni. Az összefoglaló jelentés szövege nem annyira az elhang-zottakat, mint inkább a magyar hatóságok egyházképét tük rözi. Mons. Parente ugyanis a L’Osservatore Romano egykorú beszámolója szerint csupán a következőket mondta: „A zsinat kilátásait a jelen valóság vizs-gálata határozza meg: a mai világban az élet minden területén számos és mély válság jelei mutatkoznak, a keresztény civilizáció spiritualitásával el-lentétes materialista ideológia fenyeget. A soron következő zsinat feladata egy keresztény Weltanschauung (világnézet) helyreállítása és megerősíté-se: Isten és a természetfeletti értelmének visszaállítása, az igazság és a jó jogának, valamint az emberi személy méltóságának érvényre juttatása a társadalmi élet minden területén, és végül valamennyi keresztény felszólí-tása a vallási egységre és valamennyi nemzet meghívása az igazságban és a krisztusi szeretetben megvalósuló békére.”21

Hasonlóképpen több, különböző eredetű forrás egybevetésére van szükség ahhoz, hogy helyesen értékeljük Amleto Cicognani22 vatikáni bí-

usz pápa bíborossá kreálta. 1959-ig a Szent Offi cium pro-titkára, 1966-ig titkára. 1962-től berreai c. érsek. 1966–1968 között a Szent Offi cium pro-prefektusa.20 A Vatikán politikája az Egyetemes Zsinat előkészítésével kapcsolatban. Datálatlan. Ál-lambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban ÁBTL) 3.1.5. O–14 963/2. „Canale”. 401–402.21 L’Osservatore Romano. 20. maggio 1961. 4.22 Amleto Giovanni Cicognani (Brisighella, 1883. február 24–Róma, 1973. december 17.), szentszéki diplomata, bíboros államtitkár. 1905-ben szentelték pappá. 1933-ban szentel-ték a frígiai laodicea c. püspökévé. 1933–1958 között apostoli delegátus az Egyesült Álla-

58

Fejérdy András

boros államtitkár 1964 tavaszán Shvoy Lajos23 székesfehérvári püspökhöz intézett levelét. A szentszéki–magyar tárgyalások 1963. őszi fordulójáról készített magyar jelentés alapján arra lehetne következtetni, hogy a levél kizárólag a magyar kormány nyomására született. A nyomásgyakorlást az tette lehetővé, hogy a tárgyalások során Agostino Casaroli erőteljesen szorgalmazta az utolsó két egyházügyi megbízott püspöki aulákból törté-nő visszahívását. A reakciósnak tekintett székesfehérvári püspök esetében a magyar kormány ennek ellentételezéséül kérte a Szentszéktől: levélben szólítsák fel Shvoy püspököt, hogy megértőbb magatartást tanúsítson a kormánnyal szemben.24 Ezt az értékelést látszik alátámasztani az a jelen-tés is, mely szerint a budapesti Központi Szeminárium tanárai úgy tudták, hogy a Szentszék elmarasztaló tartalmú levelet küldött Shvoynak.25

A rendelkezésre álló vatikáni forrásokból azonban tudjuk, hogy a Shvoy-hoz intézett levél nem kizárólag a magyar egyházpolitikai vezetés nyomá-sára született. A székesfehérvári püspök maga is szerét ejtette, hogy a kö-vetendő magatartást illetően útmutatást kérjen a Szentszéktől.26 Ráadásul a diplomáciai nyelven megfogalmazott levél – bár kétségtelenül megértőbb magatartást kért a kormánnyal szemben – korántsem volt elmarasztalás-nak tekinthető.27 Az egyházügyi megbízott egyenesen túlzottnak találta benne a Shvoyt dicsérő szavakat és kevésnek az együttműködésre buzdí-tást.28

Tehát több szempont is közrejátszott abban, hogy a Szentszék engedett a kormány kérésének. Azon túl, hogy az egyházkormányzati szabadság el-

mokban, 1958-tól bíboros és a Keleti Kongregáció prefektusa, 1961–1969 között XXIII. János, majd VI. Pál államtitkára.23 Shvoy Lajos (Budapest, 1879. március 9–Budapest, 1968. január 21.) székesfehérvári püspök. 1901-ben szentelték pappá. Hittanár Budapesten. A Regnum Marianum-templom építője és első plébánosa. 1927-től székesfehérvári püspök. 1944-ben szembehelyezkedett a nyilasokkal, ezért Sopronkőhidára hurcolták, ahol Mindszenty Józseffel együtt rabosko-dott. Pápai trónálló, római gróf (1947).24 Jelentés a Magyar Kormány és a Vatikán megbízottai közötti tárgyalásról. Budapest, 1963. október 10. Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) M–KS 288. f. 22. cs. 1963/7. ő. e. 218.25 Feljegyzés a Hittudományi Akadémián tartott április 4-i ünnepséggel kapcsolatosan. Budapest, 1964. április 17. MOL XIX–A–21–a. K–23–1/1964. 3.26 Relazione di Mons. Casaroli al Card. Segretario di Stato sulla ripresa dei contatti con il Governo ungherese (Budapest, 14–24 marzo 1964). La politica. 109–111.27 Amleto Cicognani államtitkár levele Shvoy Lajos székesfehérvári püspöknek. MOL XIX–A–21–a. Sz–18–3/1964.28 Relazione di Mons. Casaroli al Card. Segretario di Stato sulla ripresa dei contatti con il Governo ungherese [Budapest, 14–24 marzo 1964 (con n. 7 allegati] 10 aprile 1964. La politica. 111.

59

Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai

vének védelmében – azaz a miniszteri biztosok visszahívása érdekében – a Vatikán elfogadhatónak tartott egy ilyen gesztust, a levél megírásával egy-úttal Shvoy Lajosnak is megadta a kért eligazítást. Természetesen ennek megszövegezésénél csak a szükséges mértékben vette fi gyelembe az állam elvárásait. A Vatikán összetett motivációjából mindazonáltal a magyar kormányzati jelentésekben csak az állami nyomásgyakorlás eredményes-ségét emelték ki.

A különböző eredetű források a legtöbb esetben mindenesetre megerő-sítik és kiegészítik egymást. Így például Francesco Lardone29 ankarai in-ternuncius emlékirataiból csupán annyi derül ki, hogy XXIII. János pápa megbízatására nemcsak a törökországi szovjet követtel vette fel a kapcso-latot, hanem rajta keresztül a szocialista tömb többi diplomatájával is.30 Az MSZMP Politikai Bizottsága számára 1964. augusztus 4-én készült elő-terjesztésből tudjuk, hogy Lardone már 1962. április 30-án érdeklődött a törökországi magyar követségen, vajon a magyarok – és köztük Mind-szenty József31 bíboros – részt vehetnek-e a zsinaton. Miután azonban ek-

29 Francesco Giuseppe Lardone (Moretta, 1887. január 12–Moretta, 1980. január 30.) szentszéki diplomata, c. érsek, bíboros. 1910-ben szentelték pappá. 1924–1949 között a washingtoni katolikus egyetem egyházjogtanára, egyesült államokbeli tartózkodása alatt elnyerte az amerikai állampolgárságot. 1949-től c. rizei érsek, Haiti és a Dominikai Köz-társaság nunciusa. 1953–1959 között Peruban nuncius, 1959–1966 között ankarai inter-nuncius. 1960-ban XXIII. János in pectore bíborosnak nevezte ki. A kinevezést Lardone visszautasította, hogy törökországi állomáshelyét ne kelljen a belgiumi nunciatúrára fel-cserélnie.30 Francesco Lardone 1971-ben készült emlékiratát idézi: TUNINETTI, 1997. 94.31 Mindszenty József (Csehimindszent, 1892. március 29–Bécs, 1975. május 6.) szom-bathelyi egyházmegyés pap, majd veszprémi püspök, esztergomi érsek, bíboros. 1915-ben szentelték pappá. A forradalmak alatt a jobboldali keresztény városi mozgalmak egyik szervezője volt Zalaegerszegen, ezért 1919. február 9-én letartóztatták, de később szaba-don engedték. 1927-ben az egyházmegye zalai részeinek püspöki megbízottjává nevezték ki. 1940-ben Teleki Pál miniszterelnök megbízta a Nemzetpolitikai Szolgálat Mozgalmá-nak dunántúli szervezésével, melynek célja a hazai németség körében egyre erősödő náci befolyás megakadályozása volt. 1944. március 4-én a pápa veszprémi püspökké nevezte ki. 1944. október 31-én a székesfehérvári és a győri megyéspüspökkel és a pannonhal-mi főapáttal közösen memorandumot intézett Szálasi Ferenchez a harcok beszüntetése érdekében. November 27-én több kispapjával együtt letartóztatták és Sopronkőhidára hurcolták, ahol az orosz csapatok bevonulásáig raboskodott. 1945. szeptember 5-én XII. Piusz esztergomi érsekké nevezte ki, majd 1946. február 18-án Rómában bíborosi rangra emelte. Egyházfői tisztségében megalkuvást nem ismerve szállt szembe az egyre erősebb sztálinista befolyással, ezért előbb sajtóhadjáratot szerveztek ellene, majd 1948. december 26-án letartóztatták, és 1949. február 8-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1955. július 17-én megromlott egészségi állapotára való tekintettel a püspökszentlászlói püspöki nyaralóba, majd a Nógrád megyei Felsőpeténybe szállították, ahol házi őrizetben tartot-

60

Fejérdy András

kor nem kapott választ, május 25-én, majd június 6-án újra jelentkezett, de ez utóbbi két alkalommal sem sikerült megismernie a magyar kormány álláspontját.32 Míg tehát a szentszéki diplomata emlékiratai megerősítik, hogy XXIII. János pápa az ankarai magyar ügyvivő útján is kísérletet tett a Mindszenty-ügy rendezésére, a magyar források a magyar és szentszé-ki diplomaták közötti törökországi megbeszélések tárgyára vonatkozóan szolgáltatnak bővebb adatokat.33

Hasonló a helyzet a jelenleg minden bizonnyal a Vatikáni Titkos Le-véltárban őrzött, Hamvas Endre34 csanádi püspök által készített „Quaes-tio Mindszentyana” című elaborátummal is. A dokumentum címét – té-ves helyesírással – az Állami Egyházügyi Hivatalban 1963. március 22-án készült javaslatból ismerjük, miként azt is, hogy Hamvas püspök ebben a magyar kormány Mindszenty-ügyben elfoglalt álláspontját foglalta ösz-sze.35 A beadvány létezését, valamint tartalmát megerősíti Antonio Samo-rènak,36 a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja titkárának feljegyzése.

ták. 1956. október 30-án az ÁVH-s őrség megszüntette őrzését és szabadnak nyilvánította. Október 31-én katonai kísérettel érkezett Budára, az Úri utcai érseki palotába. A követ-kező napokban nagyszámú hazai és külföldi látogatót fogadott, és sajtónyilatkozatokat adott ki. 1956. november 3-án este rádiószózatban fordult a nemzethez. November 4-én hajnalban Tildy Zoltán kérésére a Parlamentbe ment, majd az amerikai nagykövetségre menekült, ahol menedékjogot kapott. 1971. szeptember 28-án elhagyta a követséget és Magyarországot, ezt követően a bécsi Pázmáneumban élt. 1974-ben VI. Pál pápa megüre-sedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. 1991. május 4-én földi maradványait az esztergomi bazilika kriptájában helyezték végső nyugalomra.32 Javaslat a Politikai Bizottságnak a Mindszenthy (!) ügyben. Budapest, 1962. augusztus 4. MOL M–KS 288. f. 5. cs. 274. ő. e. 92.33 Vö. SZABÓ, 2005. 24.34 Hamvas Endre (Piszke, 1890. február 27–Kalocsa, 1970. április 3.) esztergomi főegy-házmegyés pap, csanádi püspök, majd kalocsai érsek. 1913-ban szentelték pappá. 1916-tól a Notre Dame de Sion Intézet házi káplánja. 1928-tól az esztergomi szeminárium spiritu-álisa és morálistanára. 1930-tól prímási titkár, 1936-tól irodaigazgató, kanonok. 1940-től budapesti érseki helynök. 1944. március 3-tól csanádi megyés püspök. 1950. július 16-tól 1956. október 30-ig az esztergomi főegyházmegye, 1952-től a nagyváradi egyházmegye magyarországi részének apostoli adminisztrátora is. 1961. október 3-tól 1968-ig a püspöki kar elnöke. 1964-től kalocsai érsek. 1969 januárjában a pápa elfogadta kora és betegsége miatt benyújtott lemondását. 1969. január 10-től a numidiai Arae c. érseke. A békemozga-lom részese, az Opus Pacis és az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának díszelnöke. 1969-től az Országos Béketanács alelnöke volt.35 Az Állami Egyházügyi Hivatal javaslatai a Vatikánnal rendezendő kérdésekkel kapcso-latban. 1963. március 22. Közli: SZABÓ, 2005. 78.36 Antonio Samorè (Bardi, 1905. december 4–Róma, 1983. február 3.) szentszéki dip-lomata, bíboros. 1928-ban szentelték pappá, majd 1932-ig a piacenzai egyházmegyében végzett lelkipásztori szolgálatot. 1932–1936 között a litvániai nunciatúra attaséja és tit-

61

Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai

Ebben az szerepel, hogy Hamvas Endre 1962. október 21-én Rómában pos-tázott a Szentszék számára egy levelet, melyben a következőket közölte a Mindszenty-ügyre vonatkozóan: a magyar kormány kész a tárgyalásra, de csak a budapesti amerikai követségen keresztül. A kormány abban az eset-ben engedélyezné, hogy a bíboros elhagyja a követség épületét, ha egyúttal az ország területéről is távozik és vállalja: sem szóban, sem írásban nem támadja a magyarországi rendszert.37

További példaként említhető, hogy a magyar levéltárakban fellelhető do-kumentumokból nem világlik ki kellőképpen Brezanóczy Pál38 egri aposto-li kormányzó Josip Žabkar39 szlovén származású szentszéki diplomatával folytatott négyszemközti beszélgetésének jelentősége. A Brezanóczy–Žab-kar találkozó mindenekelőtt azért különösen értékes, mert jelenleg szinte ez az egyetlen eset, ahol nemcsak ügynökjelentésekből lehet rekonstruál-ni azt, mi hangzott el egy fontos megbeszélésen. Az eszmecseréről három jelentés áll rendelkezésünkre: Josip Žabkar jelentése az Államtitkárságon dolgozó feletteseinek,40 valamint Brezanóczy Pál két jelentése. Az egyiket

kára. 1938-ban a svájci nunciatúra titkára. 1938–1947 között az Államtitkárság munka-társa, 1947–1950 között az Amerikai Egyesült Államok apostoli delegátusának tanácsadó-ja. 1950-től c. tirnovói püspök, kolumbiai nuncius. 1953-tól a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára. 1967-ben VI. Pál pápa bíborossá kreálta. 1968–1974 között a Szentségi Kongregáció prefektusa, 1974-től haláláig a Római Anyaszentegyház könyvtá-rosa és levéltárosa.37 Appunto di Mons. Samorè su un colloquio con Mons. Hamvas. 13 novembre 1962. Közli: La politica, 23.38 Brezanóczy Pál (Aknaszlatina, 1912. január 25–Eger, 1972. február 11.) kassai egyház-megyés pap, majd egri érsek. 1935-ben szentelték pappá. 1945-től 1948-ig a kassai egyház-megye magyarországi részének általános helynöke. 1948–1951 között rozsnyói apostoli kormányzói helynök. Elnyerte a püspöki tanácsosi és a pápai kamarási címet, 1951-ben kanonok és pápai prelátus lett. 1951. július 12-től a kassai egyházmegye magyarországi részének káptalani helynöke és a rozsnyói egyházmegye magyar részének apostoli kor-mányzója, mindkét megbízatása 1952-ig tartott, ettől kezdve érseki helynök Egerben. Cza-pik érsek halála után, 1956. április 27-én az egri főszékeskáptalan káptalani helynökké választotta, 1959. július 25-én az egri főegyházmegye és a kormányzatilag csatolt részek megyés püspöki joghatóságú apostoli kormányzójává nevezték ki. VI. Pál pápa 1964. szep-tember 15-én rotariai c. püspökké nevezte ki, 1964. október 28-án szentelték püspökké. 1969. január 10-től haláláig egri érsek.39 Josip Žabkar (Ljubljana, 1914. december 24–1984. május 19.) ljubljanai egyházmegyés pap, szentszéki diplomata, c. érsek. 1939-ben szentelték pappá. Az 1940-es évek végétől a Vatikáni Államtitkárság Általános Ügyek Szekciójának munkatársa, nunciatúrai titkár. 1969-től virunumi c. érsek, fi nnországi, 1976-tól egyben izlandi pro-nuncius. 1981-ben nyugalomba vonult.40 Relazione di Mons. Casaroli su un colloquio di Mons. Zabkar con Mons. Brezanóczy, Amm. Ap. di Eger. 4 dicembre 1962. La politica. 36–42.

62

Fejérdy András

az Állami Egyházügyi Hivatal számára készítette,41 a másikat pedig az ál-lambiztonsági szolgálatnak.42

A források összevetése egyrészt a lojális – sőt akár az állambiztonsággal együttműködő – magyar egyházi vezetők motivációinak megértéséhez ve-zet közelebb. Žabkar referátumából arra következtethetünk, hogy Breza-nóczy Pál szívén viselte a magyar egyház sorsát. Erre utal többek között, hogy a kilátástalan helyzetet vázolva, még könnyekre is fakadt egykori is-kolatársa előtt.43 Ennek csak látszólag mond ellent, hogy az állambiztonság számára írt jelentéséből úgy látszik, mondanivalóját teljesen az „otthoni eligazításnak” megfelelően adta elő.44 Az egri apostoli kormányzó magyar hatóságok részéről megfogalmazott egyik elsődleges feladata az volt, hogy rávegye a Szentszéket bizonyos „reálpolitika” folytatására, azaz arra: a Vatikán vegye fel a közvetlen kapcsolatot a magyar kormánnyal, mert a kommunista vezetőkkel is lehet reálisan tárgyalni.45 Mindez azonban nem zárja ki, hogy Brezanóczy azért vállalta – és teljesítette oly sikeresen – ezt a megbízatást, mert felfogása szerint ezzel szolgálta a leginkább a magyar egyház érdekeit. A Žabkar-feljegyzésben tapasztalható meggyőző érvelés mindenesetre kifejezetten ezt látszik alátámasztani.

A Brezanóczy–Žabkar beszélgetés legfőbb jelentősége abban áll, hogy dokumentálható hatást gyakorolt a szentszéki keleti politikára. Nem pusz-tán azért, mert tudjuk, hogy az Államtitkárság szolgálatában álló szlovén diplomata az elhangzottakról referátumot írt a pápának, és ezt a feljegyzést Angelo Dell’Acqua,46 a Rendkívüli Ügyek Kongregációjának vezetője oly je-

41 Brezanóczy Pál feljegyzése az ÁEH-nak a II. Vatikáni Zsinattal kapcsolatban. Eger, 1963. január 14. MOL XIX–A–21–a. V–37–28/1962.42 „Kékes” fn. ügynök jelentése a II. Vatikáni Zsinatról. Budapest, 1963. január 5. ÁBTL 3.1.5. O–14963/5. „Canale”. 26–50.43 Relazione di Mons. Casaroli su un colloquio di Mons. Zabkar con Mons. Brezanóczy, Amm. Ap. di Eger. 4 dicembre 1962. La politica. 42.44 „Kékes” fn. ügynök jelentése a II. Vatikáni Zsinatról. Budapest, 1963. január 5. ÁBTL 3.1.5. O–14 963/5. „Canale”. 30–31.45 Vö. „Kékes” fn. ügynök jelentése a II. Vatikáni Zsinatról. Budapest, 1963. január 5. ÁBTL 3.1.5. O–14 963/5. „Canale”. 26–50. 1963 tavaszán a bécsi tárgyalások során is ezért érvelt Brezanóczy – látszólag teljesen saját iniciatívára – amellett, hogy vegyék fel a tár-gyalásokat a kormánnyal. Vö. SOMORJAI Ádám: Mindszenty József vagy Hamvas Endre? A vatikáni diplomácia, a budapesti rezsim és a Püspöki Kar. Kiútkeresés 1963 tavaszán. Vigilia 74 (2009) 6. 469–470.46 Angelo Dell’Acqua (Milánó, 1903. december 9–Lourdes, 1972. augusztus 27.) szentszé-ki diplomata, bíboros. 1928-ban szentelték pappá. 1931–1935 között a törökországi apos-toli delegátus titkára. 1935–1938 között a Pápai Piusz Kollégium rektora. 1938-tól a Római Kúria munkatársa, 1950-től a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációjában dolgo-

63

Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai

lentősnek tartotta, hogy a következő megjegyzéssel csatolta Casarolinak: „Igen érdekes dokumentum, amely megérdemli, hogy teljes terjedelmében elolvassák.”47 Nem is csak azért, mert Brezanóczy egykori innsbrucki isko-latársának viszonylag árnyalt képet rajzolt a magyar egyház helyzetéről. Hanem elsősorban azért, mert döntően hozzájárult ahhoz, hogy a Szent-szék 1963 tavaszán közvetlen kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal. Mindez azonban csak a már rendelkezésünkre álló szentszéki források is-meretében tudható.

A Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja számára készített előter-jesztés fogalmazványából ismeretes, hogy a további lépéseket megelőző többoldalú tájékozódás érdekében – mintegy alternatív megoldásként – felmerült, hogy kérni kellene egy apostoli vizitátor magyarországi látoga-tásának engedélyezését.48 Casarolinak a Žabkar referátumot tartalmazó említett jelentéséből, illetve Brezanóczy Pálnak ide vonatkozó beszámo-lóiból tudjuk azt is, hogy Casaroli 1962. november 28-án homályos utalást tett erre a lehetőségre.49 A javaslat váratlanul érte a magyar prelátust, de néhány napos gondolkodási idő után teljesen magáévá tette az ötletet: de-cember 1-jén Josip Žabkar prelátussal folytatott bizalmas beszélgetése so-rán már kifejezetten egy apostoli vizitátor Magyarországra küldését szor-galmazta.

Az Államtitkárság, a magyar püspökök (és kormány), valamint az emig-ráns papok érdekeinek egybeesése50 végül azzal az eredménnyel járt, hogy a Szentszéknek Magyarország egyházpolitikai helyzetéről kialakított állás-pontját tartalmazó Nota verbale szövegébe bekerült egy olyan bekezdés, amely egy közelebbről meg nem határozott hatáskörrel felruházott „egyházi

zott, 1954-től helyettes államtitkár, 1958-tól Chalcedonia c. érseke. 1967-től bíboros és a Szentszék Gazdasági Ügyekkel foglalkozó Hivatalának elnöke.47 Relazione di Mons. Casaroli su un colloquio di Mons. Zabkar con Mons. Brezanóczy, Amm. Ap. di Eger. 4 dicembre 1962. La politica. 37.48 Minuta di Ponenza per la Congregazione per gli Affari Ecclesiastici Straordinari. 27 novembre 1962. La politica. 34–35.49 Relazione di Mons. Casaroli su un colloquio di Mons. Zabkar con Mons. Brezanóczy, Amm. Ap. di Eger. La politica. 36–37. és Brezanóczy Pál feljegyzése az ÁEH-nak a II. Va-tikáni Zsinattal kapcsolatban. Eger, 1963. január 14. MOL XIX–A–21–a. V–37–28/1962. – Bővebben l. erről: „Kékes” fn. ügynök jelentése a II. Vatikáni Zsinatról. Budapest, 1963. január 5. ÁBTL 3.1.5. O–14 963/5. „Canale”. 31.50 Az emigráns papok az apostoli vizitátor küldésével feltehetően a túl engedékenynek tekintett König Mindszentynél teendő tervezett látogatásának esetleges negatív hatásait kívánták semlegesíteni. Vö. FEJÉRDY András: „Hontalanok”. A római emigráns magyar papok, a magyar kormányzat és a Vatikán új keleti politikájának kezdetei. Történelmi Szemle 51 (2009) 1. 79.

64

Fejérdy András

férfi ú” Magyarországra küldését helyezte kilátásba. A Casaroli hagyatékából publikált iratokból tudjuk, hogy a csupán magyar fordításban ismert Nota verbale51 éppen ebben a kiegészítésben tért el a csehszlovák püspököknek át-adott, lényegében azonos tartalmú szentszéki irattól.52 A kilátásba helyezett szentszéki küldött végül 1963. május 7-én, Agostino Casa roli személyében érkezett Magyarországra, és ezzel megtörtént a közvetlen kapcsolatfelvétel a Szentszék és a magyar kormány képviselői között.

Casaroli első budapesti útjával egy többfordulós tárgyalássorozat vet-te kezdetét, melynek eredményeként 1964. szeptember 15-én a Szentszék és Magyar Népköztársaság között részleges megállapodás született. A Gio-vanni Barberini által publikált Casaroli-iratoknak köszönhetően immár a kétoldalú tárgyalások szentszéki forrásainak egy része is ismert. A vatiká-ni dokumentumoknak és a tárgyalások magyar kútfőinek53 elemző össze-hasonlítása meghaladja jelen tanulmány kereteit, így csupán néhány szem-pontra hívjuk fel a fi gyelmet.

A két forráscsoport a tárgyalás pontjait, a tárgyalás menetét illetően maximálisan megerősíti egymást. A szentszéki forrásokban rejlő újdon-ság, hogy a tárgyalás légköréről, a tárgyaló személyes benyomásáról, va-lamint a Vatikánnak a napirenden szereplő kérdésekkel kapcsolatos alter-natíváiról a magyar dokumentumoknál behatóbban tájékoztat. A források párhuzamosan használata így például lehetővé teszi annak feltárását, mennyire helyesen ítélték meg a magyar, illetve szentszéki megbízottak a másik fél tárgyalási stratégiáját, és ezek ismeretében hogyan igyekeztek irányításuk alá vonni a tárgyalás menetét. A két forráscsoport összevetésé-vel kiszűrhetők továbbá a magyar dokumentumokban a sajátos szocialista terminológia használatából fakadó torzulások. Casaroli az 1963 októberé-ben folytatott megbeszélésekről a magyar fél által készített jegyzőkönyv szövegét például olyannyira „homályosnak”, „pontatlannak”, sőt gyakran „kifejezetten tendenciózusnak” találta, hogy még alapszövegként sem tar-totta elfogadhatónak.54 A két forráscsoport összevetése végül ismételten

51 A Vatikáni Államtitkárságon a magyar főpapoknak átadott szóbeli jegyzék fordítása. SZABÓ, 2005. 69.52 Promemoria consegnato agli Ecc.mi Ordinari di Cecoslovacchia in data 7 dicembre 1962. La politica. 81–82.53 A fontosabb dokumentumokat kronologikus rendben közli: SZABÓ, 2005.54 Relazione di Mons Casaroli al Card. Segretario di Stato sulla ripresa dei contatti con il Governo ungherese [Budapest, 14–24 marzo 1964 (con n. 7 allegati)] 10 aprile 1964. La politica. 103., 105. – A tendenciózus megfogalmazásra a következő példát hozta Casaro-li: „A Szentszék megbízik a magyar kormányban, mert a magyar kormány tevékenysége hasznos a magyar nép és ugyancsak a világ békéje szempontjából.” Uo. 105.

65

Az 1959–1965 közötti szentszéki–magyar kapcsolatok történetének forrásai

felhívja a fi gyelmet a szentszéki–magyar kapcsolatok dokumentumainak kutathatósága terén jelentkező következetlen szabályozásra. Az 1964. évi részleges megállapodáshoz fűződő iratok egy része a magyar levéltárak-ban – szentszéki kérésre – még mindig államtitoknak minősül, miközben a Vatikán megbízottjának vonatkozó iratait közzétették.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a kutatási korlátozások ellenére a jelenlegi forrásadottságok mellett sem reménytelen vállalkozás a Szent-szék és a Magyar Népköztársaság 1959–1965 közötti történetének meg-írása. A hozzáférhető, sokszor egyoldalú forrásokban szereplő tévedések a különböző kútfők szembesítésével és a történészi munkában megszokott józan forráskritikával kiszűrhetők.

A felhozott példák ugyanakkor azt mutatják, hogy a kétoldalú kapcso-lattörténet fő vonalainak rekonstruálásán túl, a részletek kidolgozásához elengedhetetlen a legteljesebb körű forrásfeltárás. Megkockáztatható az a kijelentés, hogy további források kutathatóvá válása várhatóan nem fogja alapjaiban megváltoztatni a szentszéki–magyar kapcsolatokról eddig szer-zett ismereteinket, de részletkérdésekben számos ponton árnyalhatja, he-lyesbítheti eddigi tudásunkat. Ehhez mindenesetre nemcsak a vonatkozó vatikáni, illetve magyarországi források teljes körű kutathatóságára van szükség, hanem a moszkvai dokumentumok feltárására is. A szentszéki–magyar kapcsolatrendszer vizsgálatakor nem lehet ugyanis fi gyelmen kí-vül hagyni azt a nemzetközi erőteret, amelyben a kapcsolatfelvétel megva-lósult. Az pedig a már ismert forrásokból és szakirodalmi feldolgozásokból is világos, hogy a magyar kormány ilyen horderejű lépést csak a szovjet vezetéssel egyeztetve tehetett/tett meg.

67

SOÓS VIKTOR ATTILA

Kísérlet az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai életútjának rekonstruálására

Az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) 1951–1989 között működött.1 A Ma-gyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének (MDP KV) Titkársága 1951. május 4-i ülésén határozott az ÁEH felállításával kapcsolatban arról, hogy az ÁEH felállításáról szóló törvény másnapján ki kell nevezni a hivatal vezetőjét, Kossa Istvánt,1 ki kell dolgozni a hivatal szervezetét, hogy funk-

1 Az ÁEH működésével, szerepével több szerző, önálló kötetben, tanulmányban foglalko-zott. Ezek közül a jelentősebbek: SZÁNTÓ Konrád OFM: Az Egyházügyi Hivatal titkai. Mé-cses Kiadó, Budapest, 1990.; BALOGH Margit: Egyházügyi hivatalok. História, 1991. 5–6. sz.; FAZEKAS Csaba: Egy „janicsár” különleges rekordja 1961-ből. Egyháztörténeti Szemle, 2000. 1. évf. 2. sz.; KÖBEL Szilvia: Az Állami Egyházügyi Hivatal működése az ötvenes évek-ben 1951–1959. Magyar Közigazgatás, 2000. augusztus; SZABÓ Csaba: Egyházügyi Han-gulat – Jelentések 1951, 1953., Osiris Kiadó–Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2000.; KÖBEL Szilvia: Az Állami Egyházügyi Hivatal működése az újjászervezéstől a megszűnésig 1959–1989. Magyar Közigazgatás, 2001. október; KÖPECZI Bócz Edit: Az Állami Egyház-ügyi Hivatal tevékenysége. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004.; FAZEKAS Csaba: Doku-mentumok Miklós Imre lemondásának történetéhez (1989–1990). Egyháztörténeti Szemle, 2004. 5. évfolyam, 2. sz.; ZÁBORI László: Egyházpolitika Pest megyében, 1950–1989. Egy-háztörténelmi Szemle, 2004. 5. évfolyam, 2. sz.; KÖBEL Szilvia: „Oszd meg és uralkodj!” Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945–1989 között. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2005.; VIGH Szabolcs: Az Állami Egyházügyi Hivatal elfog-lalása 1956. november 3-án – Személyes visszaemlékezés dokumentumokkal. In: Magyar Katolikus Egyház 1956. A Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány évkönyve 2007. Szerk.: SZABÓ Csaba. Új Ember Kiadó, Budapest, 2006. 235–242.; SZABÓ Csaba: A múló idő, a távlat és az empátia. A fi atal Miklós Imre interjúk és dokumentumok tükrében. In: Szemé-lyes idő – történelmi idő. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája Kőszeg, 2003. augusztus 29–30. Rendi társadalom – Polgári társadalom 17. Szerk.: MAYER László, TILCSIK György. Separatum, Szombathely, 2006.; SZABÓ Csaba–SOÓS Viktor At-tila: „Világosság” – Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hírszerzés tevékenysége a katolikus egyház ellen. Új Ember Kiadó, Budapest, 2006.; LUKÁCS Miklós: Az Állami Egyházügyi Hivatal működéséhez. Virág János Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egyházügyi megbízott tevékenysége (1952–1955) Kommentár, 2006/6. 19–29.; SOÓS Viktor Attila: Az Állami Egy-házügyi Hivatal munkatársainak társadalmi összetétele 1951–1971. Hajnal István Kör kon-ferenciája, Túrkeve, 2008. (A tanulmány megjelenés alatt.); SOÓS Viktor Attila: Az Állami Egyházügyi Hivatal megalakulása, létrejötte és működésének első időszaka 1951–1956. Po-

68

Soós Viktor Attila

cionálni tudjon.2 Az MDP KV Titkársága ülésével egy napon – 1951. május 4-én – a Minisztertanács is tárgyalta ülésén a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztése nyomán a törvényjavaslat-tervezetet az ÁEH fel-állításáról.3 Az MDP KV Titkársága határozatának értelmében az Állami Egyházügyi Hivatal felállításáról szóló, az Országgyűlés 37. ülésén beter-jesztett törvényjavaslatot4 május 18-án vita és hozzászólás nélkül egyhan-gúlag elfogadták a képviselők.5 A törvényt – a Titkárság határozata szerint – másnap, május 19-én kihirdették.6 Az 1951. évi I. törvény, illetve a végre-hajtása tárgyában kiadott minisztertanácsi rendelet értelmében az ÁEH az addigi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) egyházakkal kap-csolatos ügykörét vette át, az országban működő összes egyház és feleke-zet felügyeletét ellátta. Ennek során a legapróbb eseményekre kiterjedően adminisztrálta az egyházi ügyeket, sőt lényegében döntött minden kérdés-ben, névlegessé téve az egyházak, felekezetek autonómiáját. Az ÁEH létre-hozásának elsődleges céljának a vallásfelekezetekkel kötött egyezmények és megállapodások végrehajtását tekintette. Az ÁEH elé kitűzött célok, fel-adatok sok lehetőséget adtak az egyházak és felekezetek tevékenységének fokozatos korlátozására, háttérbe szorítására.

Az 1956 előtti időszakban, különösen az 1956-os forradalom alatt és után elég negatívan ítélték meg az ÁEH működését. Az ÁEH 1951–1956 közötti személyi és káderproblémái, szakmai hibái olyan helyzetbe hozták a hiva-talt, hogy a korábban sem túl jó híre, megítélése még tovább romlott. 1956 végén a rossz gazdasági helyzetre hivatkozva az állami szervek körében át-szervezésekre, összevonásokra került sor, ami az egyházügyi közigazgatást is érintette. Az Elnöki Tanács 1956. december 31-én hozott 33/1956. számú

litika – egyház – mindennapok. Szerk.: LÉNÁR Andor–LŐRINCZNÉ BENCZE Edit. Heral-dika Kiadó, Budapest, 2010. (Modern Minerva Könyvek 2.) 117–160. (A továbbiakban SOÓS, 2010.); SOÓS Viktor Attila: Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium kapcso-latrendszere 1956 után a hatvanas évek végéig. (A tanulmány megjelenés alatt. A Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány évkönyve 2010.); KÖBEL Szilvia: A pártállami egyházpolitika végrehajtásában közreműködő szervek, különös tekintettel az Állami Egyházügyi Hivatal és a párt (MDP, MSZMP) közötti kapcsolatra. (A tanulmány megjelenés alatt. A Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány évkönyve 2010.)2 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) M–KS 276. f. 54. cs. 142. ő. e. MDP KV Titkársága 1951. május 4-i ülése.3 MOL XIX–A–83–a 383. jegyzőkönyv 12. napirendi pont. Minisztertanács 1951. május 4-i ülése.4 1951. május 15. az Országgyűlés 37. ülésének jegyzőkönyve, 471. 5 1951. május 18. az Országgyűlés 40. ülésének jegyzőkönyve, 601–605.6 1951. évi I. törvény, 110/1951. (V. 19.) MT rendelet. Magyar Közlöny, 1951. 77. sz.

69

Kísérlet az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai életútjának rekonstruálására

határozata értelmében megszűnt a hivatal önállósága7 és a Művelődési Mi-nisztérium egyik osztálya lett, ugyan Egyházügyi Hivatal néven, de lénye-gesen kevesebb önállósággal. Kállai Gyula az MSZMP Agitációs és Propa-ganda Osztály vezetője az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1959. május 12-i ülése elé terjesztette javaslatát az Egyházügyi Hivatal átszervezésről,8 ami-vel a PB egyetértett és határozatot hozott a hivatal átszervezéséről, valamint a korábbi elnök – Horváth János – felmentéséről és az új – Olt Károly – ki-nevezéséről.9 Horváth János felmentésére az előterjesztés szerint azért ke-rült sor, mert alkalmatlan volt az új egyházpolitikai elvek megvalósítására.10 Igaz, hogy az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1959. május 12-i, és a Minisz-tertanács 1959. május 28-i ülésén hozott határozata11 értelmében az Elnöki Tanács 25. számú törvényerejű rendelete 1959. június 2-től visszaállította a Művelődési Minisztérium Egyházügyi Hivatala 1956 előtti státusát és nevét,

de az egyházpolitika végrehajtásában meghatározó szerepe csak lassan, évek múlva vált kiemelkedővé. A döntés értelmében az ÁEH felügyeleti szerve a Minisztertanács lett. Az ÁEH jogutód nélküli megszüntetésére 1989-ben ke-rült sor, erről az 1989. évi 14. számú törvényerejű rendelet rendelkezett.12

Szükséges-e az ÁEH archontológiája?

Számos, az archontológia elvi megalapozását,13 a középkori, újkori, leg-újabb kori tisztségviselők, világi és egyházi méltóságokat felvonultató könyvet, tanulmányt ismerünk,14 azonban az 1945 utáni korszak vezető

7 MOL XIX–A–83–a Minisztertanács 1956. december 6., 13. és 20-i jegyzőkönyvei. 1956. évi 33. számú törvényerejű rendelet. Magyar Közlöny, 1956/106. szám. 1956. de-cember 29.8 MOL XIX–A–21–d 0019/1959.9 MOL M–KS 288. f. 5. cs. 130. ő. e. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1959. május 12-i ülése.10 MOL M–KS 288. f. 5. cs. 130. ő. e. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1959. május 12-i ülése.11 MOL XIX–A–83–a 116. jegyzőkönyv, a Minisztertanács 1959. május 28-i ülésének jegyzőkönyve. Az 1959. május 28-i Minisztertanácsi ülésen tárgyalt, 1959. évi 25. törvé-nyerejű rendelet. Magyar Közlöny, 61. sz. 1959. június 2.12 14/1989. sz. törvényerejű rendelet. Magyar Közlöny 43. sz. 1989. június 30.13 EMBER Győző: A Magyar Királyi Helytartótanács ügyintézésének története 1724–1848., Budapest, 1940.; FALLENBÜCHL Zoltán: Archontológia. In: A történelem se-gédtudományai. Szerk. KÁLLAY István. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészet-tudományi Kar, Budapest, 1986. (2. kiad.); ENGEL Pál: Archontológia. In: A történelem segédtudományai. Szerk.: BERTÉNYI Iván, Pannonica Kiadó–Osiris Kiadó, Budapest, 1998. 29–36.14 FALLENBÜCHL Zoltán: Magyarország főméltóságai. Maecenas Kiadó, Budapest,

70

Soós Viktor Attila

tisztségviselőinek kutatása nem kap akkora érdeklődést és fi gyelmet, mint amennyit kellene.15 Ezért is éreztem fontosnak, hogy doktori disszertáci-óm az ÁEH munkatársainak életútjára, a hivatalban betöltött tisztségekre fókuszáljon.

Az 1945 utáni egyháztörténettel, az állampárt egyházakkal kapcsola-tos tevékenységével, az ÁEH működésével foglalkozva magam is sokszor szembesültem azzal, hogy egy-egy személy tevékenységének bővebb isme-retére, teljes életútjára lett volna szükség, és hosszas kutatással, utánajá-rással sikerült csak pár életrajzi adatot megtudni az illetőről. Miután több kutató kollégának tudomására jutott, hogy az ÁEH történetével, szerve-zetével, működésével foglalkozom, gyakran megkerestek, hogy egy-egy tisztviselő, a hivatal munkatársának életúti adataira, a hivatalban betöltött tisztségeire lenne szükségük.

Tény, hogy nem a legmagasabb, az ország vezetése, irányítása szem-pontjából legfontosabb személyekről van szó, azonban az ÁEH kiemelt szerepe, státusa, jelentős rangja indokolttá teszi, hogy a 38 évig működött jogelőd és jogutód nélküli intézményben dolgozó munkatársak életútjának feltárása megtörténjen.

A viszonylag jól megfogható, átlátható időkeret, a meghatározó tevé-kenység inspirált arra, hogy doktori disszertációm amellett, hogy az ÁEH hivataltörténetét, szervezetét, működését igyekszik bemutatni, az egyhá-zak állami felügyeletét ellátó szerv közel 300 munkatársának tevékenysé-gét, hivatali előmenetelét is feldolgozza.

Az ÁEH munkatársai életútjának rekonstruálása, társadalmi összetéte-lüknek, iskolai végzettségüknek, előmenetelüknek, a hivatalban betöltött szerepüknek feltérképezése kiváló lehetőség, hogy egy, a pártállam alatt működő, az egyházak felügyeletét, ellenőrzését megvalósító szervezetnél bemutathassuk, kik is voltak azok, akik irányították, felügyelték, végre-hajtották az egyházak adminisztratív ellenőrzését.

Felmerül a kérdés: szükséges-e egy ilyen összeállítás? Nem elég az ÁEH vezetőinek, elnökeinek, elnökhelyetteseinek tevékenységét bemutatni?

1988.; ENGEL Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–II. MTA Törté-nettudományi Intézete, Budapest, 1996. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak 5.); Zala megye archontológiája 1338–2000. Szerk.: MOLNÁR András. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 2000. (Zalai Gyűjtemény, 50.)15 Kivétel TABAJDI GÁBOR–UNGVÁRY KRISZTIÁN: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956–1990. Corvina Ki-adó–1956-os Intézet, 2008. A politikai rendőrség irányítói és parancsnokai című fejezet. 51–143. Kiemelendő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatása, melynek témája az Állambiztonsági archontológia, elérhető az intézmény honlapján.

71

Kísérlet az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai életútjának rekonstruálására

Azt gondolom, hogy a központban dolgozó politikai munkatársak tevé-kenysége, meghatározó szerepe az egyházpolitika alakításában indokolttá teszi a munkatársak életútjának bemutatását. Talán még fontosabb, hogy kik tevékenykedtek püspökségi megbízottként úgynevezett „bajszos püs-pökként” azon a 14 vidéki településen16 – érseki és püspöki székhelyeken, valamint egyházi szempontból fontosabb helyeken –, ahova az ÁEH meg-alakulása után nem sokkal kinevezésre kerültek a politikai megbízottak.17 Ugyanígy összeállításra vár és fontos, hogy a megyei tanácsokon kik töltöt-ték be az egyházügyi titkári pozíciót.

Az ÁEH vezetői, a politikai munkatársak, püspökségi megbízottak, egyházügyi titkárok döntő többségében férfi ak voltak. Az ügyviteli, irodai munkában, valamint a pénzügyi, gazdasági munkakörökben dolgoztak ve-gyesen nők és férfi ak, de többségében hölgyek. Talán a hivatal kiegészítő munkaköreiben, amelyek nem tartoztak szorosan az egyházpolitika irányí-tásához, elgondolkoztató, hogy érdemes-e az életutak feltárása, de azt gon-dolom, hogy akkor alkothatunk teljes képet a hivatal működéséről, az ott dolgozók társadalmi összetételéről, a felemelkedés lehetőségéről, ha min-den egyes munkatársra vonatkozó adatot összegyűjtünk és feldolgozunk.

Az ÁEH a munkatársak körének személyi összetétele szempontjából nem tekinthető különleges intézménynek, hiszen számos közintézmény, hivatal, minisztérium személyi állománya épült fel hasonlóan. Abban azonban mégis sajátságos, hogy egy újonnan létrejött intézmény volt, hi-vatali előzmények nélkül. Így itt számos intézménnyel, minisztériummal ellentétben nem a korábbi időszak vagy korábbi vezető által felvett mun-katársakkal kellett együtt dolgozni, hanem az 1951-es alakuláskor „meg-bízható” emberek kerülhettek kulcspozícióba. Mivel az ÁEH újonnan fel-állított hivatal volt és jogutód nélkül szűnt meg, ezért viszonylag könnyen megfogható a 38 éves működése alatt ott dolgozó személyek köre és meg-rajzolható szakmai életútjuk. Kutatásaim arra irányulnak, hogy feltérké-pezzem, kik dolgoztak az ÁEH-ban, ezen munkatársak számára milyen társadalmi mobilizációs lehetőség volt a hivatal, hogyan tudtak megfelelni az MDP és MSZMP által megfogalmazott követelményeknek az egyház-politika kérdéskörében.

Kutatásom célja, hogy a megyei egyházügyi előadókig és a püspöksé-geken tevékenykedő egyházügyi megbízottakig bezárólag feltérképezzem,

16 Győr, Szombathely, Esztergom, Pannonhalma, Veszprém, Székesfehérvár, Kalocsa, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Pécs, Eger, Vác, Hejce.17 MOL XIX–A–21–a 138/1951. (1. d.)

72

Soós Viktor Attila

hogy 1951–1989 között kik irányították és felügyelték az egyházakat me-gyei és központi állami szinten.

A rendelkezésre álló források az ÁEH archontológiájához

Az ÁEH munkatársainak személyzeti anyaga a hivatal többi iratanyagával együtt 1992 után folyamatosan került be a Magyar Országos Levéltárba. Tanulmányom forrásául elsősorban ez, a jelenleg is a MOL őrizetében lévő iratanyag szolgált. Ebből is elsődlegesen a hivatalban dolgozók személy-zeti anyaga, mely csaknem minden egyes, a hivatallal munkakapcsolatba került személy fennmaradt személyzeti anyagát tartalmazza.18 A politikai munkatársakról, a hosszabb időt a hivatalban dolgozókról terjedelmes sze-mélyi dossziék keletkeztek, amelyek magukban foglalják az adott személy személyi adatlapját és törzslapját is.

Ezen a törzslapon a dolgozó alábbi adatait tüntette fel:Név; Születési hely, idő; Jelenlegi lakása; Foglalkozása; Személyi iga-

zolvány száma; Családi állapota; Házastárs neve; Munkahelye; Gyerme-keinek száma; Gyermekeinek születési éve; Apja neve; Apja foglalkozása; Anyja neve; Anyja foglalkozása; Szülők vagyoni állapota felszabadulás előtt; Felszabadulás után; Saját vagyoni állapota felszabadulás előtt; Fel-szabadulás után; Legmagasabb iskolai végzettsége; Oklevél kelte, száma; Szakképzettsége; Tanult mestersége; Nyelvismerete; Katonai szolgálat (munkaszolgálat, kisegítő szolgálat), mikor és hol teljesítette; Elért leg-magasabb fokozata; Milyen polgári és katonai kitüntetései vannak; Volt-e fegyelmi ítélete, hol, mikor, milyen határozattal?; Volt-e saját maga vagy közös háztartásban élő családtagjai közül valaki internálva, bírósági el-járással bűncselekmény miatt elítélve?; Az ellenforradalom során alakult különböző szervezetekben töltött-e be tisztséget?; Melyik társadalmi szer-vezetnek volt tagja és jelenleg melyiknek tagja?; Mely munkaadónál, mi-lyen minőségben, mettől meddig dolgozott?; Fizetése; Mennyi a nyugdíj szempontjából beszámítandó ideje?; Megjegyzések.

Sajnos nem mindenkinél töltöttek ki minden adatot, de a legtöbb mun-katárs, így a politikai munkatársak személyes adataival rendelkezünk. A hivatal működése során több mint 300 személyt foglalkoztatott.

A személyzeti anyagok mellett mind az ÁEH Elnöki,19 mind a TÜK20 iratanyagban találhatók kinevezésekre, határsávba való belépésre, kitün-

18 MOL XIX–A–21–a Személyzeti iratok 1–6. d.19 MOL XIX–A–21–a20 MOL XIX–A–21–d

73

Kísérlet az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai életútjának rekonstruálására

tetésekre való javaslatok, amelyekben egy-egy dolgozó adatait, hivatali előmenetelét ismerhetjük meg. Az ÁEH Általános iratok állagban külön tételben évenként megtalálhatóak a hivatal dolgozóinak személyi ügyei.21 Az ÁEH archontológiájának összeállításában nagy segítséget jelentenek az ÁEH Általános iratai között megtalálható pénzügyi, költségvetési iratok, bérjegyzékek,22 hiszen ezekben is fellelhetők a dolgozók személyes adatai, és az is egy érdekes vizsgálati lehetőség, hogy mekkora fi zetést kaptak a hivatal dolgozói, milyen egyéb juttatásokban, kedvezményekben részesül-tek. Különösen fontos összehasonlítási alap lehet ez más állami szervek munkatársainak keresetével.

Az ÁEH vezetése minden hónapban, illetve negyedévente jelentést várt a püspökségeken tevékenykedő megbízottaktól, valamint a megyei egy-házügyi titkároktól. Számos jelentésük fellelhető az ÁEH Elnöki és TÜK iratai között. Ezen jelentések alapján rekonstruálható, hogy ki dolgozott egy-egy püspökségen vagy egy-egy megye egyházügyi titkári megbízatásá-ban. A püspökségeken lévő megbízottak a hivatal központjához tartoztak, a megyei megbízottak azonban az adott megyei tanács alkalmazásában álltak, így ezen megbízottak személyi anyagai és a működésük során ke-letkezett iratok az egyes megyei levéltárakban találhatók, valahol jelentős mennyiségű iratanyag áll a kutatók rendelkezésére, valahol pár doboz.23

21 MOL XIX–A–21–b 1959 után található előbb a 3., majd a 4. tétel ÁEH igazgatási ügyei, ezen belül a hivatal dolgozóinak személyi ügyei. 1973-tól megváltozott az ÁEH Általános iratainak tételszáma, így a 32. tételszám alatt, 1975-ben pedig a 42-es tételszám alatt irat-tározták a hivatali dolgozók személyi ügyeit.22 MOL XIX–A–21–b pénzügyi, költségvetési iratok, bérjegyzékek 435–530. d.23 A Baranya Megyei Levéltárban az egyházügyi titkár iratai a tanács irattári rendjében nem alkotnak külön állagot. Az egyházügyi titkár iratai 1950–1976 között a Titkárság (XXIII. 3. a.), majd 1977–1990 között a Szervezési és Jogi osztály (XXIII. 3. b.) dokumen-tumai között találhatóak. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár XXIII. 23. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Állami Egyházügyi Hivatalának Iratai 1959–1964 0,63 ifm. Békés Megyei Levéltár XXIII. 23. Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egyház-ügyi Titkárának iratai 1952–1990 1,20 ifm. Budapest Főváros Levéltára XXIII. 134. A Fővárosi Egyházügyi Hivatal ügyviteli ira-tai 1948–1990 13,52 ifm. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára XXIII. 2. g. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Titkárságának Egyházügyi előadó iratai 1957–1989 2,60 ifm. Csongrád Megyei Levéltár XXIII. 3. Fejér Megyei Levéltár XXIII. 15. Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egyház-ügyi Titkár iratai 1974–1990 2,04 ifm. Győr-Moson-Sopron Megye Levéltára XXIII. 24. A Győr-Sopron Megyei Tanács Vég-rehajtó Bizottsága egyházügyi titkárának iratai 1950–1989 9,60 ifm.

74

Soós Viktor Attila

Már az egyes állagok elnevezése, időhatára és különösen terjedelme mu-tatja, hogy minden egyes megyében más-más rend szerint kerültek a levél-tárba az iratok, és van, ahol a teljes működés idejére (1951–1989), van, ahol csak egy bizonyos időszakra található iratanyag. Emellett ki kell emelni a pártanyagokat, ahol a vezető szervek és egyes megyei vezetők, osztályok anyagaiban bőven találhatók az egyházak ellenőrzését, felügyeletét bemu-tató dokumentumok.

Ezen forrásokon kívül egy-egy ügyirat aláíróiból, láttamozóiból lehet következtetni egy-egy ügyosztály munkatársaira.

Tulajdonképpen szinte a teljes, az ÁEH által keletkeztetett és a hiva-talhoz beküldött iratanyagot fel kell ahhoz dolgozni, hogy minden egyes dolgozóra vonatkozó iratot fellelhessünk. Természetesen emellett az egyes dolgozók korábbi és későbbi munkahelyeit, a rá vonatkozó máshol keletke-zett dokumentumokat is fel kell kutatni. Nagyban segíti a kutatást, a fel-dolgozást, hogy számos munkatársa a hivatalnak szinte a teljes működés idején munkatársként dolgozott az ÁEH-ban, vagy hosszabb évtizedekig tartó munkaviszonyban álltak az egyházak működését felügyelő szervvel. Két helyről az állampárt megyei vagy országos munkaköreiből, illetve a

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XXIII. 24. Hajdú-Bihar Megyei Tanács Végrehajtó Bi-zottsága Egyházügyi előadójának iratai 1951–1956 0,12 ifm. Heves Megyei Levéltár XXIII. 28. Heves Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egy-házügyi Titkárának iratai 1974–1989 1,80 ifm. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár XXIII. 26 Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egyházügyi Titkárságának iratai 1950–1991 5,52 ifm. Komárom-Esztergom Önkormányzat Megyei Levéltára XXIII. 15. Komárom Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egyházügyi Titkárának iratai 1950–1989 3,78 ifm. Nógrád Megyei Levéltár XXIII. 20. Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egy-házügyi Hivatalának iratai 1951–1989 4,85 ifm. Pest Megyei Levéltár XXIII. 23. Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága egyházügyi titkárának iratai 1952–1989 7,84 ifm. Somogy Megyei Levéltár XXIII. 1. c. V. B. Titkárság, Szervezési és Jogi Osztály iratai 1951–1990 között találhatók az egyházügyi titkárok iratai, nem képez külön állagot. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár XXIII. 32. Szabolcs-Szatmár megyei egy-házügyi titkár iratai 1950–1989 2,64 ifm. Tolnai Megyei Levéltár XXIII. 2. Tolna Megyei Tanács VB. Egyházügyi Titkárának ira-tai 1974–1989 0,7 ifm. Vas Megyei Levéltár XXIII. 24. Vas Megye Tanácsa Egyházügyi Titkár iratai 1951–1989 1,32 ifm. Veszprém Megyei Levéltár XXIII. 25. Veszprém Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egyházügyi titkár iratai 1950–1983 (1989) 3,96 ifm. Zala Megyei Levéltár XXIII. 23. Zala Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egyház-ügyi titkár iratai 1956–1989 2,88 ifm.

75

Kísérlet az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai életútjának rekonstruálására

Belügyminisztérium közegeiből érkezett a legtöbb munkatárs, vagy a Hi-vatalból oda távozott, így a legfontosabb kutatandó terület az ÁEH sze-mélyzeti anyagain túl a megyei és országos MDP-, MSZMP-iratok, vala-mint a BM személyi fogyatéki anyagainak feltárása. Eddig már közel húsz olyan ÁEH-s munkatársról tudunk, aki ÁEH-s munkája előtt, után vagy párhuzamosan a BM kötelékében dolgozott.24

A személyzeti anyagok feldolgozása mellett szükség lenne az ÁEH mun-katársainak megszólaltatására. Ez kutatásom legnagyobb, és jelenleg úgy tűnik, hogy megoldhatatlan problémája. Az interjúkészítés nehézségeiről a kutatás módszertana című részben értekezek bővebben. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy a legfontosabb vezetővel, Miklós Imrével Kálmán Pe-regrin és Szabó Csaba készített egy hosszabb beszélgetést, amit a kollégák rendelkezésemre bocsátottak. Emellett egy korábbi munkatárssal, egyház-ügyi titkárral készült beszélgetés jelent meg a Beszélő folyóiratban, így ez az interjú fontos forrásul szolgál.25

A kutatás módszertana

Nincs publikálva, és az ÁEH hátramaradt iratanyagában sem található tel-jes összeállítás a dolgozókról. Így elsőként a legfontosabb feladat össze-gyűjteni, hogy kik dolgoztak a hivatalban. Emellett a rendelkezésre álló személyzeti anyagokra, a dolgozók törzslapjára alapozva egy adatbázist kezdtem építeni, amelyben a következő adatok összegyűjtésére kerül sor: Név; Adatlap éve; Születési hely; Születési idő; Apja neve és foglalkozá-sa; Anyja neve és foglalkozása; Családi állapot; Házastárs neve; Házas-társ foglalkozása; Lakcím; Párttagság; Szülők vagyoni helyzete 1945 előtt; Szülők vagyoni helyzete 1945 után; Saját vagyoni állapota 1945 előtt; Saját vagyoni állapota 1945 után; Iskolai végzettsége; Szakképzettsége; Tanult mestersége; Nyelvismerete; Mely társadalmi szervezetnek volt tagja; Mun-kahely; ÁEH-beosztás; Mettől meddig dolgozott az ÁEH-ban; Fizetése; Ki-tüntetés.

Ezen adatok alapján kívánom az egyes dolgozók életútját megírni és összegyűjteni, hogy ki milyen tisztséget töltött be az ÁEH-ban. Cél, hogy ne csak az egyes személyek életrajzát rajzoljam meg, hanem az egyes osz-tályokhoz, főosztályokhoz tartozó munkatársak listája is rendelkezésre áll-jon, hiszen ez nagyban segíti az ÁEH működésének rekonstruálását.

24 Lásd erről bővebben: SOÓS, 2010.25 „Három pohár misebor.” Horváth István volt egyházügyi titkárral Köbel Szilvia beszélget. In: Beszélő. 2002. 9–10. sz.

76

Soós Viktor Attila

Ahogy korábban már jeleztem, doktori disszertációm, az ÁEH munka-társainak archontológiájának összeállításának legnagyobb nehézsége, hiá-nyossága, hogy a hivatal korábbi munkatársainak megszólaltatása nehéz-ségekbe ütközik. Eddig közel 10 olyan személlyel vettem fel a kapcsolatot telefonon, e-mailben, levélben, aki az ÁEH-ban dolgozott. Azért kerestem meg őket, hogy interjút készítsek velük, kifejezetten arra lettem volna kí-váncsi, hogy hogyan működött a hivatal, milyen személyes élményeik, em-lékeik vannak, illetve arra, hogy mit jelentett számukra az ÁEH. Elmond-tam, leírtam, hogy doktori disszertációt készítek az ÁEH történetéből, szeretnék erről velük beszélgetni, és mindenki, egytől egyig elutasított. A leghatározottabb elutasítást Bugár Péter26 korábbi elnökhelyettestől, 1990 után iskolaigazgatótól kaptam. Ő telefonon történt beszélgetésünk során csak a nemig jutott. Nem ad interjút, nem beszél, nem mond semmit. Mások is – kutatók, történészek, újságírók – megkeresték korábban Bugár Pétert, de mindenkit elutasított.

Az egyik legérdekesebb interjúnak a Varga Ilonával tervezett beszél-getés ígérkezett.27 Hosszú ideig Miklós Imre mellett dolgozott, titkárnője volt. Eleve meglepődött a megkeresésen és azon, hogy honnan tudtam a telefonszámát. Elmondtam, hogy fennmaradt személyzeti anyaga, amely kutatható a Magyar Országos Levéltárban, és az ebben lévő adatok, lak-cím alapján nem volt nehéz telefonszámát megtalálni. Idős korára és arra hivatkozva, hogy semmire sem emlékszik elhárította a beszélgetés lehe-tőségét. Mivel komoly ismeret birtokában lehet, ezért megpróbáltam úgy közelebb férkőzni hozzá, hogy egy tanulmányomat,28 amelyben róla is ír-tam, elküldtem neki, hogy véleményezze. Ezen próbálkozásom sem járt sikerrel, mert azon túl, hogy elolvasta és nem talált benne semmi kivet-nivalót, beszélgetésre, személyes találkozásra nem volt hajlandó. Hason-lóan sikertelen próbálkozás volt több más dolgozóval is. Egy pozitívnak mondható telefonbeszélgetésem volt dr. Bojszkó Imréné Várhegyi Hedvig-gel.29 Hosszasan beszéltünk telefonon és próbálta megértetni velem, hogy

26 Bugár Péter 1984. január 1–1989. június 30. között dolgozott elnökhelyettesi rangban az Állami Egyházügyi Hivatalban.27 Varga Ilona 1952. október 6-án került az Állami Egyházügyi Hivatalba, ahol nyugdíja-zásáig, 1987. november 30-ig dolgozott. Előbb adminisztrátor volt, majd az 1960-as évek-ben elnöki titkárnő és a Titkosan Ügykezelt Iratok referense, kezelője lett.28 Az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársainak társadalmi összetétele 1951–1971. Haj-nal István Kör konferenciája, Túrkeve, 2008. (A tanulmány megjelenés alatt.)29 Dr. Bojszkó Imréné Várhegyi Hedvig gyors- és gépírónőnek került az Állami Egy-házügyi Hivatalhoz 1959-ben, 1972-től a Katolikus Főosztályon dolgozott titkárnőként, 1974-től pedig elnöki titkárnő lett.

77

Kísérlet az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai életútjának rekonstruálására

lezárták életük ezen szakaszát, és nem szeretne sem ő, sem volt kollégái er-ről az időszakról beszélni. Elmondtam, hogy próbálják ők megérteni, hogy mennyire fontos lenne, ha elmondaná élményeit, hogy hogyan emlékszik a hivatal működésére, ottani munkájára, hogy ezzel segítse a tudományos munkát, feldolgozást. Nem lehetett őt sem meggyőzni. Nagyon kedves, jó légkörű beszélgetést folytattunk, de személyes találkozóra nem adott lehe-tőséget.

Minden dolgozó, akinél próbálkoztam, arra hivatkozott, hogy nem sze-retne erről az időszakról beszélni. Ez is egy adalék, ez is egy fontos tény, amit nem lehet megváltoztatni, de leszögezendő, hogy ezen interjúk, be-szélgetések nélkül egyoldalú munka születhet, hiszen a levéltári kutatások alapján, a levéltárakban fennmaradt iratanyagokat feldolgozva csak adat-szerű, tényszerű munkát lehet írni, de a szerintem fontos emberi történe-tek, emberi sorsok hiányozni fognak. Próbálkozom továbbra is több koráb-bi dolgozó megkeresésével, hátha valamelyikük teret enged kérdéseimnek, és rajta keresztül eljuthatok másokhoz is.

Eddig egyetlen sikeres beszélgetésem volt, igaz nem az ÁEH-val kapcso-latos munkája miatt kerestem meg. Kaposi György 1952–1956 között volt az ÁEH Vas megyei megbízottja, 1956 után szentgotthárdi rendőrkapitány-ként dolgozott. Vele Brenner János 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjszaka meggyilkolt szombathelyi egyházmegyés pap ügyében készítettem interjút. Ezen beszélgetés során kitértünk ÁEH-s működésére is, de nem sok érdemi információt mondott el.

Várható eredmények

Doktori disszertációm célja, hogy bemutassam, hogy hogyan működött az Állami Egyházügyi Hivatal, milyen szervezeti, szerkezeti változások-ra került sor a közel negyvenéves fennállás alatt. Fel kívánom térképezni az egyes főosztályok mindennapi működését. Be kívánom mutatni, hogy hogyan zajlott a hivatalban a pártélet, hány párttag volt és mennyire mű-ködött hatékonyan a párt alapszervezete. Három székhelyen, először a II. kerületben, a Pasaréti út 59. szám alatt, majd a Művelődési Minisztérium keretén belül az V. kerület, Szalay utca 10–12. szám alatt, végül az 1960-as évek elejétől a VI. kerület, Lendvay utca 28. szám alatti ingatlanban te-vékenykedett az ÁEH. Fontosnak érzem ezen épületek történetének, az ÁEH szempontjából meghatározó szerepének a bemutatását. Doktori disz-szertációm teljes újdonsága az ÁEH archontológiája, hogy egyes munka-körökben kik töltöttek be pozíciót, kik dolgoztak a püspöki székhelyeken és a megyeszékhelyeken. Fel kívánom dolgozni és be kívánom mutatni az

78

Soós Viktor Attila

ÁEH munkatársainak életútját. Ezen életpályák feldolgozása lehetősé-get ad arra, hogy megismerjük és statisztikai adatokat nyerjünk a hivatal munkatársainak származására, iskolázottságára, nyelvtudására vonatko-zóan. Megismerhetjük, hogy a hányan kaptak és milyen állami kitüntetést, hányan voltak pártnak és tömegszervezeteknek tagjai. Képet nyerhetünk arról, hogy mekkora fi zetést kaptak az ÁEH dolgozói. Így ezen számszerű adatok alapján elénk tárul az ÁEH tényleges szerepe, súlya. Jogosan felme-rülő kérdés, hogy ezen életutak feltárása, feldolgozása és publikálása nem sért-e jogszabályt. Azt gondolom, hogy a történelmi múlt megismerése az elsődleges. Az, hogy feldolgozzuk, kik irányították és hajtották végre a pártállam egyházpolitikáját, valamint hogy kik felügyelték és ellenőrizték Magyarországon az egyházakat.

Egyházmegyék a történelemben

81

TAMÁSI ZSOLT

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

Gyergyói gyűjtőlevéltári adalékok az egyházmegye történetéhez

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei az egyházakat, így az erdélyi római katolikus egyházmegyét is több alkalommal állították vá-lasztás elé. Az egyházmegyét ért hatások és a megfogalmazott álláspontok lemérésére a leginkább kínálkozó lehetőség az egyházmegyei, püspöki le-véltári adatok feldolgozása, az ott található adatok egyeztetése az állami le-véltárak vonatkozó fondjaival és természetesen a szakirodalomban közölt megállapításokkal. Amennyiben viszont a kutatást kiterjesztjük a helyi – esperesi és plébániai – levéltári anyag vizsgálatára is, sokkal árnyaltabb képet kaphatunk a kialakult helyzetről, a választott magatartásokról. Erre nyújt lehetőséget a kerületenként kialakított vagy most alakuló gyűjtő-levéltárak anyagának elemzése. Jelen tanulmányban ezért a vizsgálódást leszűkítjük az erdélyi egyházmegye egyik, gyergyói esperesi kerületének elemzésére, s az események közül is csak azokra, amelyek esetében a gyűj-tőlevéltári anyag jobb megvilágításba helyezheti a korábbi elemzések alap-ján levont következtetéseket.

Egyházmegyei zsinat

Témánk szempontjából elsőként az 1848-as egyházmegyei zsinat története jelentős. Az áprilisban szentesített, egyházat érintő pozsonyi törvények az egyházmegyékben a reformok átgondolására és megfogalmazására adott lehetőséget. A 3. törvénycikk az új miniszteri közigazgatás alá rendelte az egyházzal kapcsolatos ügyintézést. A felelős miniszteriális rendszer átvet-te a király jogkörét.1 A püspökök és az alsóházi képviselők tiltakoztak az ellen, hogy a királyi főkegyúri jogokat ezentúl a minisztérium gyakorolja, ugyanis számoltak azzal, hogy a kormányok gyakran cserélődnek, s így nehezen elképzelhető egy ilyen törvény alkalmazása, ha egy vallásellenes, protestáns, vagy csak akár egy közömbös kormányzat gyakorolná a királyi

1 TÖRÖK Jenő: A katolikus autonómia-mozgalom 1848–1871. Adalékok a magyar libe-rális katolicizmus történetéhez. Stephaneum, Budapest, 1941. 17.

82

Tamási Zsolt

főkegyúri jogot. A 13. törvénycikk elfogadta a tizedről való lemondást. A 20. törvénycikk a vallásfelekezetek közötti egyenlőség kimondásával megszüntette a katolikus vallás addigi államvallás jellegét. A vallási egyen-lőség és viszonosság kapcsán Scitovszky János pécsi püspök, a későbbi esztergomi érsek kérte a „saját hitelvei és egyházi szerkezete sértetlensége mellett” záradék betoldását, hogy megelőzhető legyen a katolikus egyház belső szerkezetébe (püspöki, lelkészi kinevezések, dogmatikus elveken ala-puló egyházi jogok) megszorításokkal vagy csonkításokkal történő külső beavatkozás. Az alsótáblán egyszerűen elvetették a betoldott záradékot. A szentesített törvénycikk – a záradékok hiányában is – alapul szolgált a katolikus autonómiamozgalomnak.2

Az 1848-as unió után a pozsonyi törvénykezés érvénybe lépett Erdély-ben is. A megváltozott jogi helyzetben az erdélyi egyházmegye a 20. tör-vénycikk alkalmazását természetszerűen kérte a belső autonómia további erősítésének zálogaként. A magyar püspöki kar még a törvénycikk szen-tesítése előtt, április 7-én egy „elkésett” petícióval próbálta meg ezt bizto-sítani.3 A törekvés az elnapolással nem szűnt meg, a kérés támogatottsá-gát a püspöki kar azzal próbálta bizonyítani, hogy a hívekkel is aláíratja a petíciót. Az esztergomi főkáptalan körlevele rámutat, hogy az érdekek érvényesítésére a legjobb megoldás a nemzeti zsinat tartása lenne. „Hogy a katholicus közösség ekképp mellőzött petícióját sorsára nem hagyhat-ja, és hagyni nem fogja, az a dolgok természetéből, és minden oldalról nyilvánuló katholicus közvéleményből világos. S hogy e közérzelem ki-fejezésére szükséges megyei és nemzeti zsinatok, s egyházi gyülekezetek tartása”,4 tehát ajánlják az egyházmegyei zsinatok megszervezését, mint-egy előkészítőül a nemzeti zsinatra.

2 SALACZ Gábor: Egyház és állam Magyarországon a dualizmus korában (1867–1918). Molnár Ny., München, 1974, 28.3 A katolikus autonómia biztosításának módozatáról április 7-én Rónay János Csanád megyei követ ismertette az országgyűlésen. Kérték, hogy a katolikus egyháznak a polgári hatalommal való viszonya egyedül a törvény által rendeztessék, akárcsak a más vallásúak esetében, engedélyezzék a zsinatok szabad tartását, legyen biztosítva a katolikusoknak is saját iskoláiknak alapítási és igazgatási joga; a katolikusoknak is szabad legyen saját alapítványaikat – azokat is, amelyek eddig a királyi helytartótanács alatt voltak – függet-lenül kezelni. A kérés tárgyalását az időhiányra hivatkozva (hogy április 10-ig – amikor is a király Pozsonyba érkezik – újabb kérdést vegyenek fel a tárgyalásokba) elnapolták. Az idő rövidsége valóban nem adhatott lehetőséget arra, hogy egy új kérés tárgyalását napirendre tűzzék, de a helyzet dilemmája az, hogy a 20. törvénycikk megszavazása előtt a katolikus egyház államvallási helyzetből nem igényelhetett autonómiát, a szavazás után viszont hiába igényelt, mert erre „nem volt idő”.4 Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár (a továbbiakban GYÉFL), Püspöki

83

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

A zsinati terv jelentősége, hogy ebben az alsópapság kibontakozó re-formmozgalma a felsőpapság intézményi védekezési diskurzusával for-mailag találkozott, hiszen mindkét esetben szükségesnek látszott a zsina-ti fórum. A zsinati terv megfogalmazódása után, miközben az alsópapság igyekezett a tárgyalásokba bevinni saját törekvéseit, az országosan egysé-ges szempontok szerint kialakított zsinati rend segítségével a felsőpapság az általa javasolt témák5 tárgyalását szerette volna csak megejteni. A nem-zeti zsinat előkészítése során a magyar püspöki kar báró Eötvös József kul-tuszminiszterrel megállapodott, hogy az esetleges felfordulások elkerülése miatt egyházmegyei zsinatokat és zártkörű megbeszéléseket is szükséges tartani.6 Ugyanis az alsópapság követelőzése előrevetítette annak a lehető-ségét, hogy az egyházon belül lázongás fordulhat elő, s egy ilyen felfordulás sem a kormánynak,7 sem a püspöki karnak nem lehetett érdeke.8 Ezért végül az egyházmegyei zsinatok helyett csak egyszerű tanácskozásokra hívják össze a papságot a magyarországi egyházfők. A konkrét tennivalók érdekében viszont Kovács Miklós erdélyi püspök nem félt megtartani az egyházmegyei zsinatot, pedig az alsópapsági mozgolódás intenzitása előtte is ismert volt. A megyéspüspök átlátta, hogy papjai a magyarországi ál-talános reformmozgalomhoz közelítenek, de őmaga is a magyar püspöki karral való szorosabb együttműködésre törekedett.

Az alsópapsági radikálisabb reformmozgalom egyházmegyénként je-lentkezve, Erdélyben az esperesi kerületek papsága – még a püspöknek zsinatot meghirdető első körlevele előtt – már elkezdte alulról is szervezni

Iratok (PI) – 389. d. 3. cs. 687/1848. – Az esztergomi káptalani gyűlés határozata. Esz-tergom, 1848. május 2. 5 25 pontos javaslatot dolgozott ki a magyar püspöki kar, s egyházmegyénként a papi tanácskozásokon, illetve az erdélyi egyházmegyei zsinaton is ezek mentén folytak a tár-gyalások.6 Válogatott dokumentumok a Kalocsai Érseki Levéltár 1848–1851 közötti anyagából (Forráskiadvány). Szerk.: LAKATOS Andor–SARNYAI Csaba Máté. Kaloprint, Kalocsa, 2001. (A továbbiakban LAKATOS–SARNYAI, 2001.) Ferenc érseknek az Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterrel június 3–5. között tartott püspökkari találkozóról és az ez alkalomból folytatott püspökkari tanácskozásokról. 10/a. Buda, 1848. június 1. Első jelentés.7 A forradalmi kormány felhívásai folyamatosan a békés átalakulást kérték, amelyet az egyházon belüli felfordulás veszélyeztethetett.8 Ennek a veszélyére fi gyelmeztet a bécsi nuncius is július végén, Rómának küldött tit-kos jelentésében. Magyar Országos Levéltár, 17952 mikrofi lm: Archivio Segreto Vaticano. Archivio della Nunziatura di Vienna, vol. 321. no. 68. Stato religioso e politico in Ung-heria. 26. iuglio. Roma. Augusztus 1-jén már konkrétan fi gyelmeztet az alsópapsági ra-dikalizmus veszélyeire, rámutatva, hogy ezért fél a magyar püspöki kar a nemzeti zsinat megtartásától. Uo. no. 85. Sinodo nazionale ungarese. 1 Augusto.

84

Tamási Zsolt

ennek az összehívását. A kézdi–orbai kerület papsága a zsinat szükségessé-gét az új, forradalmi helyzettel indokolja.9 Megfogalmazzák, hogy a kerület papsága „határozottan vissza utasítand minden, a kor szelleméből kinövő újítási ferde viszketeget” de a „megyei Nemzeti Zsinatok megtartásának általánossá vált óhajtását ilyennek nem tartjuk, annálfogva annak ren-deléséért, megtartásáért könyörgünk”.10 Kérésüket azzal is megtoldják, hogy a világiakat is szeretnék bevonni a zsinatot előkészítő tanácskozásba.11 A gyergyói papság május 22-én kelt körlevelében12 kifejti, hogy „a buda- pesti papság 12 pontból álló petícióját13 (…) annak minden pontját illő ko-molysággal, higgadt ésszel megvizsgálók, úgy találtuk, miképp azok nem csak a buda-pesti, de az egész magyar clerus sérelmeit, kéréseit foglalják magukban, azért egész készséggel, egyes akarattal azokat magunkévá tettük, elfogadtuk”. Ugyanakkor e kérdések „legtöbbike csak egy nemzeti, vagy megyei zsinaton eldönthető”, ezért kérik ennek összehívását.

A zsinati munkálatok sürgetése a püspöki levéltárban iktatott levele-zésből egyértelmű, s az, hogy a megyéspüspök a sürgetéseket elfogadja, magyarázható azzal, hogy ezzel párhuzamosan a magyar püspöki kar által megfogalmazott elképzeléseknek megfelelően készült levezetni a zsinati munkálatokat. A munkálatok során viszont olyan álláspontok jelentkeztek, amelyek megfogalmazódására a püspöki központba be nem küldött kerü-leti papi tanácskozások jegyzőkönyvei adhatnak magyarázatot. A gyer-gyói kerületi gyűlés jegyzőkönyvéből14 kiderül, hogy a zsinat összehívását egyrészről a püspöki konzisztórium útján kérik kieszközölni a megyés-püspöknél, de ugyanakkor „hogy pedig ezen folyamodásunk annál sike-

9 GYÉFL PI – 393. d. 37. cs. 688/1848. – Gelence, 1848. Pünkösd hava 17. Kádár Antal esperes és Elekes István jegyző által aláírt esperesi tanácskozási jegyzőkönyv, átküldve Kovács Miklós püspöknek.10 Uo.11 Ugyancsak a világiak részvételével tartandó egyházmegyei zsinat összehívását szor-galmazza a kézdi–orbai kerület Kantán megtartott papi tanácskozása is. – GYÉFL PI – 389. d. 11. cs. 985/1848. Kanta, 1848. Szent Jakab hó 13. Kivonat a Kantán tartott gyűlés-ből. Átküldve Kádár Antal kerületi esperes és Elekes István jegyző által.12 A püspöki székhelyen 27-én iktatva. GYÉFL PI – 393. d. 37. cs. 823/1848. Mészáros Antal gyergyói esperes beadványa az erdélyi Consistoriumhoz, Gyergyószentmiklós. 1848. május 27.13 A beadványban az aláírók az egyházon belüli demokratizáló javaslatok mellett síkra-szálltak az anyanyelvi liturgia, a papság méltányos és arányos fi zetése, a világi ruha vise-lése, a teljes papság bevonásával tartandó évenkénti zsinatolás mellett.14 GYÉFL Gyergyói Gyűjtőlevéltára (a továbbiakban GyGyL), Gyergyószentmiklósi Plé-bánia iratai. Helyi egyházi archontológia. 1276–1861. Gyergyói esperesi kerület papsá-gának gyűlési jkt. 1814–1862. 1848. május 22. Gyergyóújfalu, rendkívüli gyűlés jegyző-könyve.

85

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

resebb legyen, annak pártolására felszólítandónak véltük a szomszéd Esperest urakat, ú[gy] m[int] a fel- és alcsíki, háromszéki, sepsi és mik-lósvári, megint az udvarhelyi, M[aros]vásárhelyi, küküllői és tordai espe-rest urakat, ezen kérelmünk pártolására”. Tehát a kezdeményezésüknek szélesebb bázist próbáltak biztosítani. A konzisztóriumhoz küldött bead-vány és a kerületekhez küldött körlevél tartalmilag azonos, az indoklásban viszont eltérést találunk. A püspöki konzisztóriumhoz írt beadványban a zsinat azonnali összehívását a kepeproblémával indokolják,15 s kitérve a papi nyugdíjalap kérdésére, burkoltan jelzik, hogy az alap költségvetésére is kíváncsiak. A kerületi esperesekhez írt felhívásukban – rámutatva az átalakulások nagyságára – felteszik a kérdést, hogy „vajon Egyházunk-ban, melyben szolgálunk, – vajon Statusunkban, melynek tagjai vagyunk a tökély azon pontján állanak e fegyelmi intézeteink, rendszabályaink, melyeket még a jelenkor mindent magával ragadó árja is sérthetlenül, bántatlanul kell hogy hagyjon? S midőn ezen kérdésre ön megy győző-désünk, tapasztalásunk nemmel felelt” – kérik, hogy a budapesti papság pontjait az esperesi kerületekben is tárgyalják meg. Ezt követően az espe-resekhez írt körlevél folytatása szó szerint megegyezik a konzisztóriumhoz írttal, de a szóhasználatban erőteljesebb fogalmakat használnak. Itt már nemcsak kíváncsiak a költségvetésre, hanem számoltatni akarják a kezelő urat, kifejtik, hogy a papi nyugdíjalap veszélyben van. Körlevelük mérhető hatása, hogy ennek szellemében fogalmazza meg már május 24-én beadvá-nyát a belső-szolnoki kerület is: „nem újítási vágy, sem a világ szellemétőli gyermeki elragadtatás felszólalása, hanem egyházi megyénk erejének a politikai legújabb mozgalmak által szükségesített, s szívünk hő kívánatá-nak, magyar honnali majdani szorosabb egyesülésünknek teljesültével, a máris tervezett egyházi nemzeti gyűléseni összpontosítására törekedés kifolyása ez.”16 A gyergyói kerület körlevelének másik hatása, hogy meg-látásaik17 tárgyalására a zsinaton sor került, ugyan a nemzeti zsinatra ja-vasolt pontok keretében, viszont annál erőteljesebben.

A magyar püspöki kar által összeállított tematikát feldolgozó erdélyi egyházmegyei zsinati munkálatokon első látásra az egységesen meghatá-rozott szempontok érvényesültek, de a behatóbb vizsgálat arra enged kö-vetkeztetni, hogy valójában az esperesi kerületek aktív előkészületei sokkal inkább meghatározták a tárgyalások menetét, mint azt a nemzeti zsinati

15 „E felett, ha csak azt nem akarjuk, hogy a világiak rólunk nélkülünk önkárunkra ha-tározzanak, múlhatatlanul össze kell gyűlnünk mentől elébb.”16 GYÉFL PI. – 389. d. 11. cs. 821/1848. – Szamosújvár, 1848. május 24. Gajzágó Kristóf Belső Szolnoki esperes levele Kovács Miklós püspökhöz.17 Kepekérdés, elaggott papok és a papnevelde tőkéje…

86

Tamási Zsolt

tervet kidolgozó püspöki kar behatárolhatta volna. Erdély püspöke, Csík-tusnádi Kovács Miklós ezt ugyan érzékelte, de mégsem akadályozta meg a vélemények kibontakozását.

A Kolozsváron megtartott erdélyi egyházmegyei zsinat történetével kap-csolatos szakirodalom viszonylag csekély. Glück Jenő kolozsvári történész, amikor a gyulafehérvári érseki és székeskáptalani levéltár anyagát feltér-képezte, erről szóló tanulmányában jelezte, hogy a zsinati dokumentáci-ót nem találta meg.18 Sávai János szegedi teológiai tanár viszont az egész jegyzőkönyvet leközölte.19 Az előkészítő kerületi gyűlések jegyzőkönyveit is megjelentette.20 Figyelmét ugyanakkor elkerülte a kerületi jegyzőköny-veket összegező bizottságok munkája, amelyeknek alapján élethűbb képet nyerhetünk az egyházmegye életéről, s ugyanakkor az is bizonyságot nyer, hogy a gyűjtőlevéltárakban megőrzött espereskerületi tanácskozásokon megfogalmazott szempontok alakították elsősorban a tárgyalásokat. Csak egy példával élve, a nemzeti zsinatra tervezett pontok közül természetsze-rűen hiányzott a kepekérdés, amelyet az erdélyi egyházmegyei zsinaton hosszasan tárgyaltak. Az uniós jogharmonizáció hiánya miatt a papság bérezésével kapcsolatosan a pozsonyi törvénykezés sem tartalmazhatott javaslatot a kepére, így ez a magyar püspöki kar által javasolt 25 pontos tematikából is hiányzott, viszont az anyagi ügyek tárgyalásakor sort kerí-tettek erre is.

A székelyföldi keperendszert az 1882-es egyházmegyei sematizmus a következőképpen összegzi: „Szent István törvénye szerint tizedet kell fi -zetni a püspöknek, a papnak pedig telek és szolga jár. (…) A székelység a tizedet nem vette be. (…) A székely községekben a keperendszer (capetia) alakult ki (…): 1. Akinek 12-12 kalangya termése van, tartozik 2 kalangya őszt és kettő kalangya tavaszt adni a papnak, 1 kalangya őszt és 1 ka-langya tavaszt a kántornak. Azonkívül minden igás gazda 1 terű tűzifát, ami a pap és a kántor között oszlik. Nemesek is fi zetik, holott 1492 óta a magyar nemesség kezdette önmagát felmenteni. 2. Az osporás vagy na-pot dolgozik, vagy fi zet. Ez is természetesen oszlik a kántorral. 3. Akinek csak 6 kalangya termése van őszből és tavaszból, fél kepét fi zet”.21 Veszely Károly a kepe kapcsán rámutat, hogy a kepe, „mely bérnek neveztetik, sem

18 GLÜCK Jenő: A gyulafehérvári érseki levéltár 1848–49-es dokumentumai. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1998/1–2. 51–57.19 SÁVAI János: Zsinat és forradalom – Erdély, 1848/49. Agapé, Szeged, 1999. 452-497.20 Uo. 234-400.21 GYÉFL Fond: Személyi Hagyaték (SzH) – VIII/29. d. Az erdélyi egyházmegye. Plé-bániák és papok. 1882-es latin sematizmus fordítása. Fordította Lajos Balázs csíkmind-szenti plébános, dosszién kívül.

87

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

nem dézma, sem nem földhöz kötött teher, hanem régi szokáson s ebből fejlődött jogon, országos törvényeken és egyezményeken alapuló szemé-lyi teher”.

A kerületek papságának kepével kapcsolatos javaslatai két véglet: a tel-jes eltörlés és a változatlan megtartás közt ingadoztak. A gyergyói kerület beadványa konkrét formát javasol: függetlenül a községtől, az állam fi zes-se a papságot.22 A kepekérdés a forradalom alatt végig aktuális maradt, legalábbis egy 1849 nyarán összeállított – anyagi kérdésekre vonatkozó – kimutatás erről árulkodik. Kedves István ideiglenes püspöki helynök szá-mol be Horváth Mihály vallás- és közoktatási miniszternek, kimutatásá-ban összefoglalva az egyházmegye általa ismert anyagi helyzetét. A kepe formáját ismertetve rámutat arra, hogy a forradalom kitörése óta itt na-gyon komoly hiányosságokat lehetett tapasztalni. „A múlt évi Magyar-honi Országgyűlés kimondván, hogy a lelkészeket, és iskolatanítókat az álladalom fogja fi zetni, s az Unió megtörténvén, sok székely községek vo-nakodni kezdettek a kepe fi zetéstől.”23 Kedves István ideiglenes püspök-helyettes beszámolóját követően a székelyföldi papság Udvarhelyen papi gyűlést tartott, amelynek egyik fontos témaköre éppen a kepe rendezése volt.24 A gyergyói kerület javaslata a kepe befi zetését sürgette. „Mivel a nép oly hiedelemben vagyon, miszerént papjai ezentúl kész pénzzel fog-nak fi zettetni, sőt nyíltan kimondotta tavaly: hogy több kepét nem fog adni, ellenben a haza sorsa még nem úgy áll, hogy ez évben általa fi -zettetni remélhessünk; Azért egyesült hangon kérjék fel a kerületek az Országos teljhatalmú Korm[ány] Biztost, hogy a kepe jelen évi befi zetése iránt hatályosan rendelkezzen.” Az udvarhelyi gyűlés tagjai azonban óva-tosabban kezelik a kérdést: „Gyergyai testvéreink felhívása tartalmától némileg eltérve, a kepe dolgában azon állapult meg Gyűlésünk: hogy (…) mű csak a kebli hatóságot véltük felkérendőnek: ama felső Rendelet si-kerét a kepéző nép előleges fi gyeltetése mellett a maga bekövetkezendő idejében eredményezni.” A várt bekövetkezendő idő viszont nem követke-zett be.

22 GYÉFL PI. – 389. d. 11. cs. 1010/1848. – Gyergyócsomafalva, 1848. augusztus 1. – Gyergyói kerület beadványa.23 GYÉFL PI. – 393. d. 9. cs. 123/1849. – Kolozsvár, 1849. június 4. Kedves István ideig-lenes püspök-helyettes levele Horváth Mihály vallás- és közoktatási miniszternek.24 GYÉFL PI. – 394. d. 11. cs. 633/1849. – Udvarhely, 1849. június 11. Az udvarhelyszéki esperesi kerület papság közgyűlésének jegyzőkönyve.

88

Tamási Zsolt

Egyházkormányzat

Az egyházmegyei zsinati tárgyalások mellett az egyházkormányzati té-ren tapasztalt kerületi magatartásoknál újra csak a helyi, kerületi levél-tári anyag világíthatja meg az egyházkormányzati bonyodalmak tényleges okát. A forradalmi katonai események miatt a püspöki székhely, Gyulafe-hérvár ostromzára miatt a püspök 1848 októberétől elvesztette a közvet-len kapcsolattartás lehetőségét az egyházmegyével, s végül kénytelen volt 1849 májusában helynököt kinevezni korlátolt jogkörrel az egyházmegye ideiglenes kormányzására. Az 1848 őszén megtartott egyházmegyei zsi-naton ugyan elhangzottak különböző javaslatok a püspökválasztás és az esperesek kinevezésével kapcsolatosan,25 de nem került sor arra, hogy a zsinatoló papság saját álláspontját – a papság hozzájárulása a püspöki döntéshez – egyeztesse a püspöki helynök kinevezésének kérdéskörében. Mégis, az egyházmegye papsága, amikor a kinevezés ellen tiltakozik, a zsi-naton megállapított elvekre hivatkozva teszi azt.26 Elszigeteltségükben az egyházkormányzati problémák miatt a zsinaton többször megfogalmazott belső autonómia értelmében a püspöki helynök kinevezése helyett az es-peresi kerületek belső önállóságát helyezik előtérbe, abban a hitben, hogy a főpásztori akarat értelmében járnak el. A gyergyói kerület a házassági ügyek megoldatlansága miatt27 1849. május elején, még a helynöki kineve-zés előtt javasolta, hogy „addig is, míg K[ároly]Fejér Vár a zár alól fel nem szabadula, a helybéli tisztelt Elnökünk ruháztatnék fel Püspöki hely tar-tói hatalommal: úgy a többi Esperesi székek is kérettetnének meg, hogy Elnökeiket ruháznák fel az írt hatalommal azért ne talán, a váló, és más

25 Amikor is a gyergyói kerület a maga során – a budapesti papság 12 pontos beadványá-nak a talaján állva – azt is javasolta, hogy az esperes a hivatalát addig tarthassa meg, amíg hivatali kötelezettségeinek eleget tud tenni. Ennek megítélése – a zsinati jegyzőkönyv fo-galmazásában – a püspök feladata. Az előkészítő esperesi tanácskozások jegyzőkönyvei nem mindig kötik ezt a püspök megítéléséhez. A gyergyói kerület csupán azt állapítja meg, hogy lemondatható legyen, ha feladatát nem végzi, ha visszaél hatalmával, vagy ha több-ség bizalmát elveszti. – GYÉFL PI. – 389. d. 11. cs. 1010/1848. – Gyergyócsomafalva, 1848. augusztus 1. Gyergyói kerület beadványa.26 Ez viszont nem jelentette azt, hogy a helynök forradalmat pártoló rendeleteit ne köröz-ték volna. Az udvarhelyi papi gyűlés jegyzőkönyvében, 1849. július 11-én, már a bevezető részben megtaláljuk az utalást arra, hogy a püspöki helynök május 29-én kelt körlevele „már körözve is van”. – GYÉFL PI – 394. d. 11. cs. 633/1849. – Udvarhely, 1849. június 11.27 Ez azért is nagyon jelentős, mert a házassági ügyek rendezése a püspöki szentszék jogköréhez tartozott, így nemcsak az esperesek helynöki meghatalmazását, hanem az es-peresszéknek a püspöki szentszéki jogkörrel való felruházását is tervbe vették.

89

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

perek a zár alatt hátra maradást szenvegyenek.”28 Úgy érezték, hogy a megyéspüspök alkalmazta a zsinati elveket a kerületi jegyzők kinevezése kapcsán,29 s így feltételezték, hogy az esperesek helynöki ténykedésével is egyetértene. 1849. június 11-én az udvarhelyi esperesi kerület papsága „a Gyergyai Papság is múlt napokban tett” nyilatkozatával egyetértve arra hivatkozik, hogy Kedves István helynöki kinevezése „a tavalyi zsinat vég-zéseivel merőben ellenkezik”.30 Itt már jól tetten érhető, hogy az alsópap-ság saját útjaira tévedve önkényesen értelmezi az egyházmegyei zsinaton elhangzott összes reformjavaslatot, önmaga próbálva eldönteni azoknak egyébként bizonytalan érvénybe lépést. Az önálló megoldásokat kereső papság el mer odáig jutni, hogy a forradalmat nem pártoló esperesek he-lyett vagy a jegyzőt, vagy a szomszédos esperest fogadja el hiteles jogha-tóságnak, a püspöknek csak utólagos hozzájárulását igényelve. Például a forradalom és szabadságharc bukása után az alcsíki papság kérte a püspö-köt, hogy a fogságba esett nagykászoni plébánost, Ferenczi Józsefet, „kit a múlt évi Zsinat értelmében ugyanazon év November elején az al-csík és kászonszéki egyházi kerület jegyzőjévé szótöbbséggel megválasztottunk vala – e hivatalban megerősíteni és az esperesi hivatal vételével meg-bízni addig is, míg Esperesünk óhajtott szabadságát visszanyeri”.31 Ez az egyébként radikális megoldás ugyanakkor nem jelent elszigetelt jelensé-get, már az 1848-as egyházmegyei zsinat előtt a marosi kerület beadványá-ban, ahol az esperes szabad, csak a kerület általi választását kérték, meg-jegyezték, hogy „az udvarhelyi esperestnek32 hivatalából tett elmozdítását örömmel értettük; hasonlóképpen elcsapni kívánjuk a szebeni esperest is,

28 GYÉFL GyGyL, Gyergyószentmiklósi Plébánia iratai. Helyi egyházi archontológia. 1276–1861. Gyergyói esperesi kerület papságának gyűlési jkt. 1814–1862. 1849. május 3. Gyergyószárhegy. Espereskerületi gyűlési jegyzőkönyv.29 Kinevezésükben a kerületi jelöléseket elfogadta, 1848 szeptemberében. – GYÉFL PI – 389. d. 11. cs. 1010/1848. – Kolozsvár, 1848. szeptember 13. Kovács Miklós esperesi ke-rületi jegyzőket kinevező körlevele.30 GYÉFL PI. – 394. d. 11. cs. 633/1849. – Udvarhely, 1849. június 11. Az udvarhelyszéki esperesi kerületi papság közgyűlésének jegyzőkönyve.31 GYÉFL PI. – 394. d. 11. cs. 414/1849. – Csíkszentkirály, 1849. október 4. Miklósi Ger-gely levele az alcsíki papság nevében Kovács Miklós püspökhöz.32 Rajmund János esperest 1848-ban a kerületi papság leváltotta, tekintve hogy tevé-kenységével nem voltak megelégedve. Ezt követően Antalfi Ferenc, addigi kerületi jegyző vette át az esperesi teendők intézését ideiglenesen. Az 1849 tavaszán készült összeírás az egyházmegyéről Berde Mózes számára Antalfi Ferenc „esperesi helyettes” címmel szere-pel. – GYÉFL PI. – 393. d. 5. cs. 92/1849. – Kolozsvár, 1849. április 13. Pakó János püspö-ki titkár felterjesztése Berde Mózes kormánybiztoshoz.

90

Tamási Zsolt

mint a magyar nemzetnek megátalkodott ellenségét”.33 Az egyházmegye püspöke 1848-ban az ügyet nem kommentálta, de az tény, hogy az udvar-helyi esperes leváltását a papságtól elfogadta, miközben a többi esperes kért elcsapásához természetesen nem járult hozzá. Ugyanakkor, mivel az 1848-as egyházmegyei zsinaton elhangzott elveknek megfelelően kerített sort a kerületi jegyzők kinevezésére, nem csoda, hogy az alsópapság úgy érezte, hogy az egyházmegye vezetője a zsinaton az egyházjogilag helyes törekvéseiket bátorította, ami a későbbiekben fontos motivációs hátteret jelentett az állásfoglalásban.

Ez a háttértörténet adhat magyarázatot arra is, hogy a szabadságharc ügyét támogató Kedves István helynök személyét megkerülve miért felelt meg jobban a polgári kormányzatnak is, hogy rendeleteit közvetlenül a lojális esperesekkel közölje, átugorva azt a hierarchialépcsőt, amit a püs-pök vagy a helynök értesítése jelentett volna. Például amikor 1849. június 18-án a cári csapatok Tömösnél áttörik a székely védelmet, a forradalmi kormány felszólítja Tankó Albert alcsíki esperest, hogy a felcsíki kerület papságának gyűlését34 levezetve arra törekedjen, hogy a haza ügyében a lelkesedést fokozza.35 A kormányrendelet előírta, hogy a Közlönyt úgy te-kintsék a különböző hatóságok és kerületi igazgatóságok, mintha az abban megjelenő rendelkezések közvetlenül nekik lennének címezve.

Azáltal, hogy nyílt függetlenségi propagandát igényelt a forradalmi kormány, jelentős politikai felelősséget ruházott a papságra, akik ezt fel is vállalták. A polgári hatósággal történő együttműködés terén kevés fenn-tartás fogalmazódik meg az egyházmegyés papság részéről, hiszen az ost-romzár előtt éppen erre buzdította őket a megyéspüspök, vagy legalább-is a kerületekben ezt így gondolták. Az erdélyi katolikus egyházmegyés papság forradalmi elkötelezett magatartásának hátterét újra csak a helyi jegyzőkönyvek világítják meg egyértelműbben. A püspöki akarat értelme-zése kapcsán a gyergyói kerületben, amikor a püspöknek a békéért mon-dandó imát kérő körlevelét kézhez veszik, az ezt követő koronagyűlésen a körlevelét úgy értelmezik, ahol a püspök hazafi as szellemben a megtáma-dott haza győzelméért kéri az imát, s ezért lelkesedéssel fogadtatott „püs-

33 GYÉFL PI. – 389. d. 11. cs. 1010/1848. – Marosvásárhely, 1848. augusztus 12. Marosi kerület beadványa.34 Itt újra csak a hierarchia mellőzésének a ténye fordul elő, polgári nyomásra. A szom-szédos kerület esperese jelen esetben túllépte jurisdikciós hatáskörét. Sem a helynök, sem a püspök nem fogalmazta meg viszont neheztelését ezért a vétségért. 35 GYÉFL PI – 394. d. 13. cs. 173/1849. – Csíkszentgyörgy, 1849. június 22. Tankó Albert esperes levele Kedves Istvánhoz – mellékelve keltezés nélkül: Mikó Mihály kormánybiz-tos felszólítása.

91

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

pök úr ezen mindnyájunk kívánságával találkozó korszerű rendelete, s a Székely jó honfi Főpásztor úr megéljeneztetett”.36 A körlevélben a püspök az imát azért írta elő, hogy Isten fordítsa el a háborúságnak „iszonyatos-ságát, szentelje meg törvényes elöljáróinknak a béke helyre állítására tett s teendő intézkedéseiket”. Az ima szövegében egyszerre kéri a magyar haza és az uralkodó megáldását.37 Később, az 1849. február 7-én Gyer-gyószentmiklóson tartott kerületi gyűlésükben a főpásztori körlevélben található imát minden további nélkül „a jelen körülmények igényelte vál-toztatásokkal, s egy pár új ima, és énekek hozzá adásával” kiegészítették, Csíksomlyón kinyomtatták, s ebben a formában köröztették. Ezen a na-pon a kerület papsága letette az esküt a magyar alkotmányra, a gyűlési jegyzőkönyvben kiemelve, hogy „tevé pedig ezt annál is inkább, minthogy erre még a múlt évi Kolozsvárt tartott Zsinat határozata következtében, püspök Kovács Miklós ő N[agy]méltósága által fel valánk szólítva, köte-lezve”. A fentiekben jelzett ima szövegében Kovács Miklós püspök való-ban megfogalmazta, hogy „a ti könyörgéstek (…) gyullassza fel bennünk a haza iránti szeretetet, a koronás Király iránti tisztelet tiszta érzelmeit, s tartsa meg szívünkben a magyar alkotmány iránti tántoríthatatlan ragaszkodást”. Ehhez a magyar alkotmányhoz maradt tehát hű az egy-házmegyés papság, a trónfosztást követően. Még ha a püspök elzártsága ellenére is 1848. december 13-án kelt körlevelében Ferenc József hata-lomátvételét ismertetve kérte a hozzá való hűséget,38 ez ekkor, a hivatalos trónfosztás előtt még nem állt ellentétben a magyar alkotmányhoz való hűséggel. Így amikor az osztrák vezetéssel való szakítást a püspökétől el-szigetelt papság lereagálta, minden további nélkül meg voltak győződve, hogy főpásztoruk akaratát teljesítve támogatják a szabadságharcot. Ezt a megyéspüspök ha nyíltan nem is szentesíthette a megtorlás árnyékában történt ostromzár alóli szabadulásakor, az elfogott papok védelmében tett intézkedéseivel mindenképp burkoltan elfogadta.

36 GYÉFL GyGyL, Gyergyószentmiklósi Plébánia iratai. Helyi egyházi archontológia. 1276–1861. Gyergyói esperesi kerület papságának gyűlési jkt. 1814–1862. 1848. november 30. Killyénfalva, Espereskerületi gyűlési jegyzőkönyv.37 GYÉFL GyGyL, Ditrói Plébánia iratai. Püspöki rendeletek protokolluma, 1315/1848. 1848. október 30.38 Ezt a körlevelet egyaránt kérte szétküldeni Kemény Ferenc az erdélyi királyi Kormány-szék részéről és Puchner Antal osztrák katonai kormányzó is. Éppen ezért nem értelmez-hető a püspöki körlevél a forradalom ügye melletti elkötelezettség szempontjából.

92

Tamási Zsolt

Megtorlás kivédése

Az elfogott papok kapcsán újra csak azzal találkozunk, hogy a gyűjtőlevél-tári anyag mutathat rá a püspök tényleges magatartására, amely egyébként a hivatalos levelezésből másként rajzolódik ki. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukását követően sor került a császári proklamációkban már korábban elővetített megtorlásokra. Az egyházi személyeket is érintő megtorlások terén az ekkor prímási funkcióba lépő Scitovszky János, ko-rábban pécsi püspök dolgozta ki azt a védekezési mechanizmust, amellyel a klerikusok ügyét a polgári-katonai hatóságoktól az egyházi szentszékekhez igyekeztek átutalni. Ennek lényege, hogy az egyháziak forradalmi tényke-dését minimalizálva mutassa be, s így a számonkérés terhe alól klerikusait mentesítse. A jól kigondolt, megtervezett és végrehajtott utasítások ered-ményeként valóban nagyon sok pap kerülhette el a megtorlást, de ez szük-ségszerűen együtt járt azzal, hogy a katolikus egyház szerepvállalásáról téves megítélés rögzült a történetírásba.

A forradalom ideje alatt a magyarországi és erdélyi egyházmegye pap-sága általában a forradalmi kormány utasításainak tett eleget, a Közlöny-ben megjelenő felszólításoknak eleget téve. A forradalom és szabadságharc bukása után Haynau proklamációjában az egyházi személyekkel szembeni eljárásnál kiemeli, hogy rögtönítélő eljárásnak kell alávetni azt, aki a né-pet lázadásra csábítja; a pártütő kormánytól vagy az általa kinevezett biz-tosoktól még parancsot elfogad, vagy annak engedelmeskedik; a hozzája bocsátott proklamációit vagy egyéb rendeléseit a császári királyi polgári és katonai hatóságoknak, melyeket közhírré tenni hivatalos állásánál fog-va köteles, kihirdetni elmulasztja, vagy azokat elsikkasztja; a népfelkelést a császári királyi ausztriai vagy cári orosz seregek ellen felhívja, rendezi vagy vezérli.39 Különösen veszélyeztetett helyzetben voltak a falusi papok, akikre a kormányrendeletek kihirdetésének feladata jutott. Hermann Ró-bert közlése szerint közülük került ki a kivégzettek egyötöde.40

A felelősségre vonások által érintett klerikusok egy részét úgy sikerült kivonni a Haynau-rémuralom vésztörvényszékeinek eljárása alól, hogy egyházi fenyítékben részesítették, majd többségüket viszonylag rövid idő múlva újra alkalmazták. Erre jogalapot biztosított, hogy Scitovszky IX. Pius pápától felhatalmazást kért és kapott az irregularitás vétkébe esett papok feloldozására.41 Ehhez viszont el kellett érni, hogy a papság ügyei-

39 ZAKAR Péter: Haynau egyházi áldozatai In: Aetas, 2000, 1–2.40 HERMANN Róbert: Az 1849–1850. évi kivégzések. Aetas, 2000, 1–2.41 ZAKAR Péter: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848–49-ben. METEM, Budapest, 1999. 105.

93

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

nek tárgyalása a szentszéki bíróságokhoz kerüljön. Ilyen jellegű gyakor-lattal már rendelkezett a kinevezett Prímás, még pécsi püspöksége ide-jéből. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1849. február 22-én a katonaság által politikai vétkekért elfogott Garay Alajos klerikus ügyében a szent-széki ülnökök a következő megoldást javasolták: az elfogott pap ügyében csak akkor tétessék hivatalos kérelem, ha a bírói vádból a kihágás súlya s foka megismertetik, s „a kérelem helybehagyattandára bizton számol-ni lehet. Miután e vizsgának eredménye Budára felküldetvén legalább hivatalosan nem tudathatik – más különben pedig nevezett plebános az egész forradalmi időszak alatt zajoskodó Demagógok által gondo-san elszigetelve tartatott minden jó érzelműek és ezek érintkezésétől, és e körülmény, úgy szinte tapasztalatlansága a bármiként kiesett vizsgát, vétségének súlyát az igazság mérlegében enyhítené.” A jegyzőkönyv túl-oldalára azt is bejegyzik, hogy „az eltévedett mellett a Nagyméltóságú Püspök Úr atyailag felfog szólalni, és az egyházi joghatóság alá rendel-tetéséért könyörögni”.42 Tehát nem volt új ötlet 1849 augusztusában an-nak a megpróbálása, hogy az egyházi szentszékekhez utalják a klerikusok ügyeinek tárgyalását.

Scitovszky augusztus 23-án kelt levelében43 az egyházmegyék vezetőit felszólította, hogy részletes és pontos kimutatást küldjenek be hozzá a for-radalom és szabadságharc ideje alatt tapasztalt politikai magatartásáról a papságnak. Tekintve ennek célját, vagyis „megmutatni, hogy a Clerusnak nagyobb része ő Felsége iránti hitét, a fennforgó politikai zavarok között is megtartotta”, eleve megkérdőjelezheti a beküldendő beszámolók objekti-vitását. Minthogy egy konkrét cél elérésére igyekeznek érveket kovácsolni, a beküldendő jelentések struktúráját is meghatározzák, hogy az érvelésnél használhatóbb legyen. Ennek megfelelően első pontként azok nevét kéri fel-terjeszteni, kik „a gondjuk alá bízott népet és ifjúságot ő Felsége és a tör-vényes rend iránti hűség és engedelmességben megtartani törekedtek és ezáltal jutalomra méltókká lettek.” Vagyis pozitív megközelítésben mutatná be a katolikus egyház magatartását, s hogy ezt a magatartást még inkább kidomboríthassa, külön kéri, hogy „e kérdés felfejtésénél minden egyes em-berről egyes események elősorolandók, oly pontossággal, hogy a leírás a próbát minden tekintetben kiállhassa”. A második pontban kéri felsorolni azok neveit, kik hűtlenségi vétekbe estek. Ez esetben viszont, az első ponttól eltérően nem az egyház magatartásáról, hanem azokról az egyénekről kí-

42 Pécsi Egyházmegyei Levéltár, Protocollum 1849, 656/1849. 1849. február 22. Tanács-kozmányi ülés jegyzőkönyve.43 Egri Érseki Levéltár – 830/1849. Scitovszky János prímás körlevele, 1849. augusztus 23.

94

Tamási Zsolt

vánja felküldeni felterjesztését, kik „teljes személyes szabadságba helyeztet-ve lévén” estek a hűtlenség bűnébe. Velük kapcsolatosan azt is kéri tudatni, hogy sor került-e egyházi megbüntetésükre, s ha igen, mi módon. A világi bíróságok hatásköre alól másként nem menekíthetőek a papok. A harmadik pontnál azok neveit kéri beküldeni, kik „félelemből, kikerülhetetlen erőszak, vagy édesgetés által vezetettek hűtlenségre, a nélkül, hogy magokat jókor szaladás által megmenthették volna.” Tehát, akiket más módon nem lehet menekíteni, a már érintett elv, a terhes körülmények kényszerítő erejére való hivatkozással szeretnék a felelősség alá vonástól menekíteni.

Scitovszkynak sikerült átvinnie ezt a megközelítést a hatóságoknál, s en-nek megfelelően a császári királyi kormányzat már 1849. november 22-én 4767/7. szám alatt kiadott rendeletében kéri az egyházmegyéktől azok nevei-nek felterjesztését, akik „a forradalmi kormány zsarnokoskodása miatt fog-ságot, vagy meghurcolást” szenvedtek.44 Scitovszky hercegprímás szeptem-ber 29-ei utasítása a továbbiakban előírta, hogy a forradalmi mozgalmakhoz önként csatlakozókat minden javadalmuktól fosszák meg. Akik fegyvert fog-tak, de később visszatértek egyházkerületükbe, azokat ideiglenesen fosszák meg tisztségüktől és javadalmaiktól, addig, amíg az egyházi bíróságok előtt nem tisztázzák magukat, és nem tesznek eleget az egyházi hatóságok kívá-nalmainak. Kisebb, egyedi vétségek esetén célszerű az érintettet áthelyezni. Mindezeket látva ne feledjük, hogy e büntetések egyik fontos célja, hogy le-hetőség szerint megelőzzék a világi bíróságok jóval kegyetlenebb ítéleteit.45 Az egyházi megfenyítés célja a felsőpapság részéről mint védekezési taktika az volt, hogy bizonyítani lehessen: az egyházi vezetőség komolyan veszi a vétkek megfelelő elítélését. Ebben a logikai rendben irregularitásnak, igaz-ságtalan háborúban való részvételnek minősítik a forradalmi hadseregben történő ténykedést. Valójában a szentszékek által megszabott penitenciát sokkal inkább befolyásolta az esetleges egyházi fegyelemsértés, melynek tisztázása általában az eljárás menetét is megnyújtotta. Az eljárások zöme egyébként 1851 végéig lezajlott. A purifi kációt, a felmentést kimondták, pe-nitenciaként 1–4 hónapi elcsendesedést, lelkigyakorlatot írtak elő, amelyet általában kolostorokban, úgynevezett defi cienciákban kellett letölteni. Az itt eltöltött hetek költségét a vétkesek saját maguk állták, majd a büntetés le-töltése után folytathatták lelkipásztori tevékenységüket.

44 Győri Egyházmegyei Levéltár, Miscelanae, 13–14. csomó, 1101/1849: A győri választott püspöktől és káptalani helyettestől a győri polgármesternek írt levele, 1849. december 17.45 A levél tartalmát összefoglalja Nádasdy Ferenc kalocsai érsek rendelete: Bécs, 1849. október 25. – Nádasdy Ferenc érsek rendelete a forradalomban kompromittált papokkal szembeni eljárásról. In.: LAKATOS–SARNYAI, 2001. 122.

95

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

Lassan körvonalazódott az is, hogy a paphonvédek ügyében a püs-pöki szentszék lesz az illetékes bíróság. Ennek konkrét megfogalmazása 1850-ből ismert. 1850. július 10-én a kiadott rendelet úgy intézkedett, hogy a hadbíróságok a közigazgatási kerületekben működő fegyelmi bizottmá-nyok útján továbbították az egyházi személyek iratait a szentszékekhez. A fegyelmi bizottmánynak (Disciplinar Comité) betekintési joga volt az iratokba, de az ítélkezést az illetékes egyházi bíróságra hagyták. A betekin-tési jog kivédésére az egyházmegyék különböző módszereket alkalmaztak. A legsajátosabb megoldást a csanádi egyházmegye vezette be: egyszerűen kiollózták a jegyzőkönyvekből azokat a részeket, amelyek kompromittál-hatták a klerikusokat. (Az ollózások időrendben teljesen lefedik azt a hely-zetet, amelynek megfelelően 1848 novemberétől a csanádi egyházmegye két részre szakadt.46 Az osztrákbarátokat Oltványi István őrkanonok, püs-pöki helynök irányítja, míg a forradalmat pártolók vezetője Róka József lett,47 aki Makóról, a nyári püspöki rezidenciáról látta el helynöki tevé-kenységét. Az 1848-as Protokollum még egységes, miközben külön fellel-hető az 1849-es makói Protokollum (január 1–augusztus 14.), illetve egy másik, a temesvári Protokollum 1849-re (március 1-jétől augusztus 15-ig). Ez utóbbi rendeleteinek kiadója Oltványi őrkanonok. Míg a makói Proto-kollum anyagát alaposan megcsonkították (1849. június 21-től teljesen ki-vágtak mindent48), Oltványi anyaga hiánytalan. 1849. augusztus közepétől már csak egy Protokollum van használatban, amelybe iktatják a csanádi egyházmegyét illető beérkezett és kiadott iratokat. Ebbe csupán augusztus 18-án kerül be Lonovics püspök február 23-án keltezett levele, amelyben helynökének kinevezi Fábry Ignác választott pozsonyi püspököt.49 A hely-zet pikantériája, hogy a szabadságharc alatt a kinevezett csanádi püspök nem Lonovics, hanem Horváth Mihály volt, akinek szerepéről előszeretet-tel elfelejtenek megemlékezni.50 Hasonló megoldásnak tekinthető, hogy a

46 BLAZOVICH László: Makó története a kezdetektől 1849-ig. Szegedi Ny, Szeged, 1993. 444. (Makó Monográfi ája 4.)47 Helynöki kinevezése 1848 szeptemberében történt.48 A korábbi időpontokon kiadott és beérkezett dokumentumokból csak részletek hiá-nyoznak. A megvágott dokumentumok jelzetei 1849-ből: 232–243., 257–274., 282–287. (ebből csak annyi kiolvasható rész marad meg: „…hatalmat bitorló császári csapatok…”), 303–308., 316–321., 332–339., 341–355., 379., 396., 401–408., 420–430., 436–437.; 441-től (június 21-től) teljesen hiányzik.49 Csanádi Egyházmegyei Levéltár (a továbbiakban CSEL), 130/1849. Szentszéki gyűlés. 1849. augusztus 18. Temesvár.50 Szórványosan ez is előfordul: CSEL 212/1849. – Temesvár, 1849. szeptember 4. Szent-széki gyűlés jegyzőkönyve. Itt utalnak arra, hogy a csanádi megye a püspökével együtt a lázadókhoz léptek át.

96

Tamási Zsolt

legtöbb egyházmegyei levéltárban a világi hatóságokkal folytatott levelezés dokumentumai alig maradtak meg, tekintve hogy a kapcsolattartás a for-radalmi kormánnyal történt, ezért nyomait eltüntették, a császári hatósá-gokkal való kapcsolattartásról pedig nem volt mit megőrizni. A szentszéki iratokba való betekintési jogot egyébként a hatóságok tágan értelmezték, ezzel kapcsolatban az illetékes tisztviselők kifejtették, hogy joguk van az iratokat átvizsgálni és mérlegelni, súlyosabb esetekben a megfelelő bünte-tés felől megbizonyosodni. A világi hatóságok tehát fenntartották a súlyo-sabbnak ítélt esetekre a beavatkozás jogát is.51 Ez a beavatkozás a rendelet értelmében azokra az esetekre vonatkozott, amikor a politikai vétség miatt szükségesnek látják a pap áthelyezését.

Első látásra az erdélyi egyházmegyében a szabadságharc bukása után elég nehezen találnak rá a megfelelő védekezési formára. A püspök, Csík-tusnádi Kovács Miklós előbb a helyzetfelmérésre törekszik, s így a kezdeti megtorlásokat nem tudja megakadályozni. A szeptemberi szentszéki ülés rámutat, hogy az 1848. október 9-én Gyulafehérvárra érkező püspök „ele-inte az utak bátortalansága és a megtagadott katona-kíséret, azután egy nagyon súlyosan ránehezedett több hónapig tartó betegség miatt kény-telenített itt maradni, honnan különben a vár-ostromlási négy hónap le-folyása alatt52 megyéje papjaival és a váron kívül lévő minden más egyé-nekkel való közlekedéstől merőben el volt zárva, és így papjainak sem politikai, sem egyházi cselekvényeiről tiszta, részletes és hiteles adatokon épült tudomással nem bírhat.”53 A beszámolót Kedves István kolozsvári apátplébánostól várja, akit 1849. május 18-án nevezett ki korlátozott jog-körrel püspöki helynöknek. A püspök a papság mentését szeretné felvál-lalni, azért van szüksége a beszámolóra, hogy „miket a politica megenged (…) hogy ha szükségesnek látom, s kivihetősnek tapasztalom, lépéseket te-hessek”.54 A helynök a maga során éppen a legzavarosabb helyzetekről ren-delkezik a legkevesebb információkkal. A székelyföldi kerületek ugyanis kinevezését nem tekintették jogosnak, az utasításokat inkább a Közlönyből

51 Kalocsai Érseki Levéltár I. 1. c. – 1851. január 30. – A nagyváradi császári királyi ke-rületi főispán értesítése a tisztázó eljárások részleteinek értelmezéséről, gyakorlatáról. In: LAKATOS–SARNYAI, 2001. 152.52 Itt arra a négy hónapra utal a jegyzőkönyv, amíg az erdélyi egyházmegye kormányzá-sát a kinevezett püspöki helynök, Kedves István kolozsvári esperes látta el: 1849. május közepe–augusztus vége.53 GYÉFL PI – 393. d. 2. cs. 286/1849. – Gyulafehérvár, 1849. szeptember 12. A püspöki szentszék gyűlésének jegyzőkönyve.54 GYÉFL PI – 389. d. 4. cs. 84/1849; 393. d. 5. cs. 84/1849. – Gyulafehérvár, 1849. au-gusztus 15. Kovács Miklós erdélyi püspök levele Kedves István ideiglenes helynöknek.

97

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

olvasták ki maguknak. Szeptemberi beszámolójában rá is mutat a helynök, hogy „az én helyettességemet nem mindenütt fogadták el, mint Gyergyó-ban, és Felcsíkon másutt határozatilag is érvénytelennek nyilatkoztatták és azt hivatalosan is megírták, mint Udvarhelyt, azért az ily esperest-ségekből ide hozzám nem is jővén hivatalos tudósítás, a papok állásáról csak hírből tudhatok valamit”.55 Azt azonban tudja, hogy a forradalom és szabadságharc alatt „több papok katonák lettek, nem kevesen elfajultak, és botránkoztatók lettek”.56 Augusztus 26-án kelt levelében arra is rámu-tat, hogy „még micsoda változások történtek közelebbről az osztrák sereg bevonulása alkalmával? tisztán nem tudhatom, annyit hallottam hogy politikai vétségek miatt nevezetesen Csíkban és Gyergyóban igen sok pa-pokat elfogtak”.57

Az elfogott papok kérdése automatikusan felvetette a problémát, hogy ügyükben a püspöknek szabad-e vagy sem közbenjárni a polgári hatósá-goknál. A kérdés kapcsán tartott püspöki szentszéki tanácskozás rámutat, hogy mivel a papok a magyar kormány felől a Közlönyben megjelentek kihirdetésére kötelezve voltak, s Kedves István ideiglenes püspöki hely-nök körlevele is erre szólította fel őket, ezért a fogoly papok ártatlanok, a püspöknek tehát közben kell járnia.58 A fogoly papok érdekében történő közbelépésre kéri a püspököt egyébként már augusztus 26-án kelt leve-lében Kedves István is, rámutatva, hogy a „terhes körülmény és kényte-lenség vitt gondolatlan lépésre”, s amennyiben a püspök nem tudja őket kimenteni a fogságból s egyházközségeik élére visszaállítani, „a nép lelki pásztorok nélkül maradván kétségbe esik s elpusztul”.59 Ezt a megközelí-tést támasztja alá Scitovszky János prímásnak augusztus 23-ai körlevele is, amelyet az erdélyi szentszék szeptember12-én tárgyalt.60 Jól megértve a prímás körlevelének célját, rámutatnak, hogy a püspök, amíg tehette, a törvényes hatalom iránti engedelmességre intette papjait. Szerencsés kö-rülménynek tekinthető, hogy a szabadságharc ideje alatt a gyulafehérvári

55 GYÉFL PI – 393. d. 5. cs. 225/1849. – Kolozsvár, 1849. szeptember 7. Kedves István ideiglenes püspöki helynök jelentése Kovács Miklós püspöknek.56 GYÉFL PI – 394. d. 16. cs. 86/1849. – Kolozsvár, 1849. augusztus 21. Kedves István ideiglenes püspöki helynök jelentése Kovács Miklós püspöknek.57 GYÉFL PI – 393. d. 5. cs. 212/1849. – Kolozsvár, 1849. augusztus 26. Kedves István ideiglenes püspöki helynök jelentése Kovács Miklós püspöknek.58 GYÉFL PI – 395. d. 37. cs. 255/1849. – Gyulafehérvár, 1849. augusztus 29. A Gyulafe-hérváron tartott Szent Széki gyűlés jegyzőkönyve. Lejegyezte Lönhárt Ferenc.59 GYÉFL PI. – 393. d. 5. cs. 212/1849. – Kolozsvár, 1849. augusztus 26. Kedves István ideiglenes püspöki helynök jelentése Kovács Miklós püspöknek.60 GYÉFL PI. – 393. d. 2. cs. 286/1849. – Gyulafehérvár, 1849. szeptember 12. A püspöki szentszék gyűlésének jegyzőkönyve.

98

Tamási Zsolt

ostromzár miatt már nem kellett állást foglalnia, s így erről most nem kell számot adnia. A már elfogott papokkal kapcsolatosan azt az érvet fogal-mazzák meg, hogy a vétkesnek talált pap „nem önszíve hajlama szerint, hanem a magoknak halál-fenyegetés által engedelmességet kicsikaró, és a fejérvári várat kivéve, egész Erdélyt hatalmukban tartó Kossuthpártiak kényszerítése miatt kénytelenített cselekedni, hogy életét megmenthesse”. A következő lépés az egyházi vétségek kiemelését célozta már meg, szem-ben a politikai bűnökkel. A püspöknek megfogalmazza, hogy „mennyivel fájdalmasabban esett atyai szívemnek, a helyreállott közlekedés után ér-tesülni azon vakmerő féktelenségről, melyet papjaimnak egynémelyike nemcsak polgári, hanem egyházi téren is elkövetni nem irtózott.”61

Az egyházmegye papsága a látszólag bizonytalankodó állásfoglalás mi-att súlyos megpróbáltatás elé került. Csak a gyergyói kerületre szűkítve az elemzést, elég jelentős meghurcolás mutatható ki. Győrffy János gyer-gyóremetei lelkész a nemzeti mozgalmaktól távol maradt, mégis ő az első, akit Gyergyóból Dorschner ezredes letartóztat. 1849-től 1856-ig börtön-ben van. Más források szerint fogsága kényszerlakhelyet jelentett, amit Szárhegyen töltött le. Feljelentése az egyházközség részéről történt. Jákobi Sándor gyergyói örmény szertartású káplánt 1849. szeptember 15-én vit-ték katonai kísérettel Erzsébetvárosra, majd onnan Szebenbe. Hazafi as szónoklataiért komáromi várfogságot kap. Lakatos Ferenc gyergyószent-miklósi káplánt és tanárt 1849-ben elfogják. A szabadságharcot támogató pap egyik bűne, hogy a menekülő paptársait rejtegette.62 Nyolc évig lesz ezért fogoly Komáromban, 1857-ben szabadult, de a fogság alatt egészsége annyira tönkrement, hogy a következő évben, 1858. október 12-én meg-halt. Lázár Alajos gyergyócsomafalvi plébánost forradalmi tevékenysége miatt vallatták, de börtönbe nem került. Ezt részben magyarázza, hogy az egyházközsége kiállt mellette. Mészáros Antal gyergyószentmiklósi plébá-nost és esperest hazafi ságáért meghurcolták, börtönbe kerül. Szabadlábra helyezéséért a hívek igyekeztek a császári katonai kormányzóságnál köz-bejárni, de sikertelenül. Emellett a kerület papsága is külön, német nyel-ven írt folyamodó levelet küldött be, szintén eredménytelenül. Sánta Imre kilyénfalvi plébánost hadi törvényszék elé akarták állítani, amit viszont „a Király Bíró Tekintetes Végh András úr közbe jövetelével” elkerülhetett. Simon Endre tölgyesi lelkészt Simonel tölgyesi román pap feljelentette, ez alapján fogságra ítélik. 1851-ben szabadult. Dávid Antal ferences szerzetes

61 GYÉFL PI. – 393. d. 6. cs. 490/1849. – Kolozsvár, 1849. október 27.: Kovács Miklós püspök levele Ráduly János kanonokhoz.62 Keresztes Mártont, Farcádi Kovács Mihályt, Bardócz Jánost, Veszelyi Károlyt.

99

Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1849-es forradalomban

honvédként harcolt a szabadságharcban, a korondi plébánosnak sikerül őt a hegyekben évekig rejtegetni. Keresztes Márton örmény szertartású pap, udvarhelyi tanár részt vett az agyagfalvi gyűlésen. 1849-ben börtönre íté-lik, de ő elbujdosik. 1858-ban királyi kegyelmet kap, viszont utána is csak lelkigyakorlatokat tarthat. Kovács György korondi plébános is részt vett az agyagfalvi gyűlésen. Vád alá helyezésekor azt is felróják neki, hogy Ke-resztes Mártont rejtegette. 1850-ben került fogságba, de 1851-ben purifi -kálják. Mátyás Domokos székelypálfalvi plébános elmozdítását forradalmi szerepvállalása miatt a Gubernium követelte, amire viszont csak 1851-ben került sor. Molnár Ferenc parajdi plébános a forradalom leverését köve-tően fogságba kerül, 1851-ben szabadult, a Gubernium kérte ezt követően az elhelyezését. Sólyom Antal székelyszenttamási plébános elmozdítását is fogja követelni a Gubernium, amire viszont a püspök nem volt hajlandó. Kozma Simon nyújtodi plébánost beszédei miatt Marosvásárhelyre vitték, és négy évre ítélték. Ebből hármat töltött le. Lázár Márton berecki plébá-nost ugyancsak a forradalom alatt tartott beszédei miatt fogják vallatni, 1851-ben, de fogságba nem került. Ez a súlyos megpróbáltatás, ami az egy-házmegye papságának kijutott, arra enged következtetni, hogy a püspök ugyan szerette volna menteni papjait, viszont az adott körülmények közt nem mert elég erélyes lenni. 1849. október közepén már meg is fogalmazta óvatosabb álláspontját: „ami a politicában hibának tartatik, azt én men-tegetni nem akarom, de nem is lehet.”63

A papság meghurcolása és a megyéspüspöknek a fenti kijelentése alap-ján arra a téves következtetésre juthatnánk, hogy Kovács Miklós a politi-kai vétségek alól nem próbálta kellő hatékonysággal menteni papjait. Ha a hivatalos levelezések iktatási dátumait, illetve a csak a helyi levéltárakban megmaradt iratokat vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy még a Scitovszky által megfogalmazott önvédelmi mechanizmus működésbe lépése előtt ha-sonlókkal próbálkozott az erdélyi megyéspüspök is. 1849. augusztus 15-én kelt levelében Kedves István helynöktől azért kérte a beszámolót, hogy amit a politika megenged, azokban az ügyekben lépéseket tehessen. Ezzel gyakorlatilag megelőzte Scitovszky Jánosnak már ismertetett, s végső so-ron sikeres védekezési mechanizmusát, hiszen ebben az ügyben Scitovszky első körlevele csak augusztus 23-án kelt. Ezt a körlevelet, amint láthat-tuk, az erdélyi szentszék csak szeptember 12-én tárgyalta meg, miközben a megyéspüspök a lefogott papok kapcsán szeptember 9-én kelt levelében már jelzi, hogy a Szebenbe fogolyként elvitt gyergyói és a két csíki kerületi

63 GYÉFL PI. – 393. d. 4. cs. 446/1849. – Kolozsvár, 1849. október 18. Kovács Miklós püspök levele a Kézdi–Orbai esperesi kerület papságához.

100

Tamási Zsolt

papság ügyében Wohlgemuthoz már augusztus 30-án elküldte a szüksé-ges folyamodványt, amelynek hatását nem ismerhette.64 Scitovszky tervét megértve novemberben már a purifi kációknak az egyházi szentszékhez való utalásán dolgozik, sajnos egyelőre kevesebb sikerrel. 1849. november 17-én kelt leveléből az derül ki, hogy a polgári kormány nem engedte meg, hogy „az egyházi rendből való tanárok, és lelkészek, elő mutatandó hiteles bizonyítványok nyomán csak előttem purifi cáljanak”.65

A gyergyói gyűjtőlevéltári források alapján tehát kimutatható, hogy miközben látszólag az egyházmegyei zsinaton a magyar püspöki kar által javasolt tematika tárgyalására került sor, valójában az espereskerületi ta-nácskozásokon megfogalmazott elvek érvényesültek. Az egyházkormány-zat esetében a helynök megyéspüspöki kinevezése azért kérdőjeleződött meg, mert az esperesi kerületek a nagyobb belső autonómia jegyében ön-kényesen értelmezték az egyházmegyei zsinati tárgyalásokon megfogal-mazott elveket, s értelmezésüket képesek voltak nemcsak a többi kerület-tel elfogadtatni, hanem a polgári hatóság felé is képviselni, amely ezért is közvetlenül fordult utasításaival az esperesekhez. A szabadságharc támo-gatásában az elszigeteltsége miatt véleményét nem érvényesíthető főpász-torról az esperesi kerületek feltételezték, hogy állásfoglalásukat elfogadta, s ennek szellemében a korábbi püspöki körlevelet az utólagos igenlés tuda-tában a megváltozott viszonyoknak megfelelően át merik szövegezni, sőt köröztetni is. S végül a megtorlás kivédésében a látszat ellenére az erdé-lyi megyéspüspök még a prímási utasításokat is megelőlegezve megtette a konkrét lépéseket papjai védelmébe, amire szintén csak a kerületi levéltári adatok szolgáltatnak bizonyítékot.

64 GYÉFL GyGyL, Gyergyószentmiklósi Plébánia iratai. Plébániai iratok. 1849–1856. Körrendeletek. 1849. szeptember 9.65 GYÉFL GyGyL, Gyergyószentmiklósi Plébánia iratai. Plébániai iratok. 1849–1856. Körrendeletek. 1849. november 17.

101

SZTYAHULA LÁSZLÓ

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története

a 20. században

Munkámban a magyar katolikus egyház északi egyházmegyéinek 20. szá-zadi közigazgatás-történetével foglalkozom. Ezek az Esztergomi Főegyház-megyéhez tartoztak, majd a megváltozott politikai határok miatt az egyes egyházmegyék önállósultak és új egyháztartományt hoztak létre.

Az Esztergomi Főegyházmegyéből 1776-ban a besztercebányai, rozs-nyói és a szepesi egyházmegyék váltak ki, de a későbbiek folyamán is alá-rendeltjei maradtak Esztergomnak, miként a Nyitrai Egyházmegye is. Az egri egyházmegyéből 1804-ben a kassai és szatmári egyházmegyék terü-letét választották le önálló egyházmegyékként, de továbbra is alárendelve működtek suffraganeusként Egernek. Az így létrehozott egyházi provincia Trianonig működött, de a politikai határok átszabdalták ezen egyháztar-tomány térképét is, és közigazgatásilag új megoldást kellett találni, ami hosszú ideig tartott. Az első, majd a második bécsi döntés következtében a politikai határok ismét megváltoztak, ami az egyházmegyék életét is bo-nyolította, területi hol ide, hol oda tartozásuk miatt. A legnagyobb terüle-ti változás Esztergom esetében volt, a legnagyobb darabolás pedig Szat-már esetében, mely utóbbit három, majd négy állam között osztották szét. Ezért volt nehéz ezen latin szertartású egyházmegyék egyházi közigazga-tása, amelyre végső megoldást csak a második világháborút követő helsin-ki békekonferencia után VI. Pál pápa Qui divino kezdetű bullájával, pápai tevékenysége utolsó dokumentumával oldott meg, melynek értelmében a a magyar katolikus egyház ezen területét végleg elveszítette.

Szlovákia püspökei Trianon után: 1. Kassa – Čársky József felszentelt püspök, apostoli kormányzó, 2. Szepes – Vojtaššák János püspök, Khe-berich Márton1 segédpüspök, Barnás István,2 3. Besztercebánya – Bláha

1 Szepesegyházmegyei áldozópap, szül. 1869. október 9. Német-Lipcsén (Liptó m.); 1892. június 29-én szenteltetett föl; segédlelkész volt Görgőn, azután apostoli kormányzó Let-hánfalun és 1893-tól segédlelkész Szepesváralján. Munkája: A házasulandók lakhelyéről. Egyházjogi tanulmány. Szepesváralja, 1895. In: Schematismus Scepusiensis. 1893. 161.2 LETZ Róbert: Štefan Barnáš – biskup vysvätený pre kriminál. In: Katolícke noviny. Bratislava, CXXV/2 (2009). 20.

102

Sztyahula László

Marián püspök, 4. Nyitra – Kmetyko Károly püspök, 5. Nagyszombat – Jantausch Pál püspök, apostoli kormányzó voltak.

Az Esztergomi Főegyházmegye 1939-ig

Szent István király egyházszervezői tevékenysége során hozta létre az esz-tergomi érsekséget. Az érseki metropóliához tartozott a győri, veszprémi, pécsi, váci és egri püspökség. Ehhez csatlakozott a nyitrai, és a Havasal-földön szervezett milkói, kun püspökség, amelyek a későbbiekben elpusz-tultak. A pápai tizedjegyzékek 437 plébániát neveznek meg a csallóközi, morvavidéki és szepességi plébániákon kívül. Az esztergomi, a szepesi és a nagyszebeni vikárius segített az egyházmegye kormányzatában.3

Az esztergomi érsek mint az ország prímása állt a magyar egyház hie-rarchiája élén. Esztergomban történt István királlyá koronázása, majd ál-landósult az esztergomi érsek királykoronázási joga. Kápolnaispáni tiszt-ségénél fogva a királyi család főpapja. Egy időben önálló oklevél-kiállítást is folytat. Született szentszéki követ, többen közülük a bíborosi kollégium tagjai voltak. Közjogi szerepet tölt be mint királyi tanácsos, protonotarius, kancellár, helytartó, Esztergom megye örökös főispánja és zászlósúr.

A tatárok Esztergom városát elpusztították, de a várat bevenni nem tud-ták. IV. Béla 1249-ben a várbeli királyi palotát végleg az érseknek adta. A 13. században nyolc szerzetesház működött a városban és környékén. Az egyetlen középkori magyar eredetű szerzetesrend, a pálosok alapítását Boldog Özséb (†1273) esztergomi kanonok nevéhez fűzi a hagyomány.

Az alapszintű szellemi képzésről az esztergomi káptalani iskola gondos-kodott, a külföldi, magasabb iskoláztatást a Budai János esztergomi ka-nonok, barsi főesperes (†1427) által alapított Collegium Christi segítette elő. Vitéz János érsek (1465–1472) pedig egyetemet alapított Pozsonyban Academia Istropolitana néven.

1543-ban a törökök elfoglalták Esztergomot. Az érsekség székeskápta-lanával együtt a város elfoglalása előtt Nagyszombatba költözött. A királyi Magyarországon a szellemi és katolikus élet központjává a szabad királyi státusú Nagyszombat lépett elő. 1595-ben sikerült tíz évre visszafoglalni Esztergomot, de véglegesen csak 1683. október 27-én szabadult fel a török uralom alól.

3 Magyar Katolikus Almanach. Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 2000. 18–19. (A továbbiakban Almanach, 2000.); Magyar Katolikus Lexikon III. Szent István Társulat, Budapest, 1997. 352. (A továbbiakban Lexikon III.)

103

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

A főegyházmegye területét alapításától kezdve a sík és dombvidéken magyarok, a hegyvidéken szlovákok lakták. A 12. és a következő századok-ban települtek be a szepesi szászok és a bányavárosok német lakossága, amely a reformáció idején hamar átvette az evangélikus vallást, és hatásá-ra a szlovákok jelentős része szintén Luther követője lett.

A reformációval szemben már Oláh Miklós érsek (1553–1568) felvette a küzdelmet. Az egyházmegyében látogatásokat végez, négy egyházmegyei zsinatot tart, delegátusokat küld a tridenti zsinatra. Megalapítja 1566-ban az első magyar papnevelő intézetet, a mai érseki szeminárium ősét. Telegdi Miklós Nagyszombatban nyomdát alapít a katolikus hit terjesztésére. A re-katolizálás azonban Pázmány Péter érseksége (1616–1637) alatt bontakozik ki teljességében. 1619-ben a protestánsoktól elfoglalt Kassán szenvedett el vértanúhalált Szent Kőrösi Márk esztergomi kanonok.

Pázmány Péter megnagyobbítja az Oláh által alapított szemináriumot, Bécsben (Pázmáneum), Nagyszombatban (Adalbertinum) kollégiumot lé-tesít és 1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapít. Egyházmegyei, nem-zeti zsinatokat hív össze. Kiadja az Esztergomi Ritualét, a hívek számá-ra imakönyvet szerkeszt. Művét Lósy Imre (1637–1642), Lippay György (1642–1666) és Szelepcsényi György (1666–1685) prímások vitték tovább. Lósy és Lippay érsekek nevéhez fűződik a mai Központi Szeminárium ősé-nek, a Collegium Rubrorumnak a megalapítása, Szelepcsényiéhez pedig a Seminarium Marianum. Keresztély Ágost 1714-ben megkapja, érsekutódai számára is, a birodalmi hercegi címet.

A 18. században a főegyházmegyéből kihasították a szepesi, rozsnyói és besztercebányai püspökséget, amelyek suffraganeusokként megmaradtak az érseki tartományban az egri püspökség 1804-ben történt érseki rangra emeléséig. Az esztergomi érseki tartomány viszont a szombathelyi és szé-kesfehérvári püspökségek felállításával (1777) gyarapodott.

Rudnay Sándor prímás (1819–1831) 1820-ban elrendeli a főkáptalan-nak ősi székhelyére visszatérését Nagyszombat városából, és az érsek is velük jön hivatali apparátusával együtt. 1822-ben tette le a székesegyház alapkövét. A török pusztítástól épségben maradt Bakócz-kápolnát kisebb változtatással az új templom szerves részeként építették be. Rudnay halá-lával, hétéves széküresedés után Kopácsy érsek (1838–1847) a kupola fel-építésével folytatja az építkezést, Scitovszky prímás (1849–1866) szenteli fel és Simor érsek (1867–1891) fejezi be. A székesegyház építkezése mel-lett indult meg Hild József tervei szerint a papnevelő építése. Áttelepültek Nagyszombatból az Oláh-féle Stephaneum teológusai, majd 1885-ben a Szelepcsényi-féle Marianum fi lozófusai, és így a két nagyszombati intéz-

104

Sztyahula László

mény összeolvadt Szent István Királyról és a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett Érseki Ősrégi Papnevelő Intézet néven.

A 19. század második felétől az érseki tartomány szűkebb keretek közé szorult a gyulafehérvári-fogarasi görög katolikus érsekség felállítását kö-vetően. Az 1912-ben felállított hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye viszont az esztergomi metropóliát gyarapította.

A főváros rohamos fejlődése következtében szükségessé vált a budapes-ti helynökség felállítása, amely 1892-ben kezdte meg működését. Az egész egyházmegye területén e korszak végén 481 plébániát találunk. A főegy-házmegye területén a 19. század végén 806 katolikus népiskolában folyt nevelő-oktató tevékenység, és ezenkívül 40 női szerzetesház tartott fenn elemi iskolát.

Az érsekeknek gondjuk volt magasabb szintű egyházi intézményekre is. A Főszékesegyházi Könyvtár részére épületet emeltek. A Keresztény Mú-zeum anyagát Simor érsek vásárlásaival alapozza meg. Az I. világháborút le-záró békeszerződés a Dunától és Ipolytól északra fekvő részeket az újonnan megalakult Csehszlovákiához csatolta. E területen Nagyszombat székhely-lyel adminisztratúra működött 1937-ig, amikor a Szentszék önálló egyház-megyévé alakította.

Serédi Jusztinián (1928–1945) széles körű kapcsolatainak köszönhető a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten történő megren-dezése Szent István halálának 900. évfordulóján, amelyen Eugenio Pacelli államtitkár, pápai legátus is jelen volt. A kongresszus és IV. Béla leányá-nak, Margitnak szentté avatása 1943-ban nagy hatást gyakorolt a magyar katolikusság lelki életére.

A II. világháború utáni első éveket Mindszenty József neve fémjelzi, aki 1948-as letartóztatásáig rendkívül sokat tett a vallásosság megújí-tásáért és a keresztény közélet felvirágoztatásáért. 1951-től apostoli kor-mányzók helyettesítik a fogva tartott, majd 1971-ben külföldre távozott bíborost. Utóda, Lékai László idejében megépül a XXIII. János Szeretet-otthon, a leányfalusi lelkigyakorlatos ház és három új templom. Megújul a Pápai Magyar Intézet, és a Hittudományi Akadémián 1978-ban meg-indul a levelező tagozat és felépül a magyar kápolna Szent Péter-bazili-kában.

A rendszerváltás utáni időszak kiemelkedő eseményei: Mindszenty bí-boros újratemetése Esztergomban és II. János Pál pápa látogatása 1991-ben és 1996-ban. Megkezdődött az elvett egyházi ingatlanok visszaadása és az egyházi intézmények újraindítása. Az egyházmegyék határainak rendezé-sekor, 1993-ban a főegyházmegye elveszti a szigetközi és nógrádi terüle-teit, viszont megkapja Budapest teljes területét, Csepel kivételével. Ezzel

105

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

együtt a főegyházmegye nevébe felveszi a „budapesti” elnevezést az esz-tergomi mellé, és az egyházmegyei vezetés súlypontja a fővárosba került.4

Az esztergomi érsekek névsora5

1. Domonkos (1001), 2. Sebestyén (1001–1007), 3. Radla (1002–1027), 4. Anasztáz Asztrik (1007–1012), 5. Sebestyén (1012), 6. Benedek (1046–1055), 7. Nehemias (1067–1075), 8. Acha (1087–1090), 9. Szera-fi n (1094–1104), 10. Lőrinc (1105–1116), 11. Marcell (1116–1124), 12. Feli-cián (1127–1139), 13. Makár (1142–1147), 14. Kökényes (1150), 15. Marty-rius (1151–1157), 16. Lukács (1158–1181), 17. Miklós (1181–1184), 18. Jób (1185–1204), 19. Csák nembeli Ugrin (1204), 20. Bár-Kálán nembeli Kálán (1204), 21. I. János (1205–1223), 22. I. Tamás (1224), 23. Róbert (1226–1239), 24. Rátót nembeli Mátyás (1239–1241), 25. Báncsa nembe-li I. István (1242–1253), 26. II. Benedek (1254–1261), 27. Türje nembeli Szentgróti Fülöp (1262–1272), 28. Kán nembeli II. Miklós (1273), 29. III. Benedek (1274–1276), 30. Kán nembeli II. Miklós (1276–1278), 31. Mon-oszló nembeli Lodomér (1279–1298), 32. Bicskei Gergely (1298–1303), 33. Bő nembeli Mihály (1303–1304), 34. II. Tamás (1305–1321), 35. Piast Boleszló (1321–1328), 36. Dörögdi III. Miklós (1328–1330), 37. Teleg-di Csanád (1330–1349), 38. Vásári IV. Miklós (1350–1358), 39. V. Miklós (1358–1366), 40. Telegdi III. Tamás (1367–1375), 41. De Surdis II. János (1376–1378), 42. Demeter (1378–1387), 43. Kanizsai III. János (1387–1418), 44. Pálóczy I. György (1423–1439), 45. Szécsi Dénes (1440–1465), 46. Vi-téz IV. János (1465–1472), 47. Beckensloer V. János (1474–1476), 48. Ara-góniai VI. János (1480–1485), 49. Estei Hippolit (1486–1497), 50. Bakócz IV. Tamás (1497–1521), 51. Szatmári II. György (1522–1524), 52. Szalkai I. László (1524–1526), 53. Várady Pál (1526–1549), 54. Fráter III. György (1551), 55. Oláh VI. Miklós (1553–1568), 56. Verancsics Antal (1569–1573), 57. Fehérkövy II. István (1596), 58. Kutassy VII. János (1597–1601), 59. Forgách I. Ferenc (1607–1615), 60. Pázmány Péter (1616–1637), 61. Lósy I. Imre (1637–1642), 62. Lippay IV. György (1642–1666), 63. Szelepcsényi V. György (1666–1685), 64. Szécsenyi VI. György (1685–1695), 65. Kollonich Lipót (1695–1707), 66. Sachsen–Zeitzi Keresztély Agost (1707–1725), 67. Eszterházy II. Imre (1725–1746), 68. Csáky VII. Miklós József (1751–1757),

4 FAZEKAS István: Az esztergomi Szent István szeminárium alapítása (1566) és műkö-désének kezdetei. In: Az Úton és a Strigonium Antigonium című sorozat közös különszá-ma. Kiadja az Érseki Papnevelő Intézet és a Prímási Levéltár, 2006. 20–27. 5 BEKE Margit: Esztergomi érsekek 1001–2003. Szent István Társulat, Budapest, 2003.

106

Sztyahula László

69. Barkóczy II. Ferenc (1761–1765), 70. Batthyány I. József (1776–1799), 71. Habsburg-Lotharingiai Károly Ambrus (1808–1809), 72. Rudnay Sán-dor (1819–1831), aki 1820-ban tért vissza a főkáptalannal Esztergomba, 73. Kopácsy József (1838–1847), 74. Hám János (1848–1849), 75. Nagykéri Scitovszky János (1849–1866), 76. Simor János (1867–1891), 77. Vaszary Kolos (1891–1912), 78. Csernoch János (1913–1927), 79. Serédi Jusztinián (1927–1945), 80. Mindszenty József (1945–1973), 81. Lékai László (1976–1986), 82. Paskai László (1987–2002), Erdő Péter (2002–).

Nagyszombat az esztergomi érsekek székhelye (1543–1683)

Amikor 1543-ban az oszmán csapatok elfoglalták Esztergomot, a káptalan és az érsek Nagyszombatba települtek, amely a következő három évszázad-ban Esztergom szerepét vette át. Ott alapította például Oláh Miklós6 érsek (1553–1568) 1561-ben az első magyarországi jezsuita kollégiumot, majd 1566-ban az első szemináriumot, ott tartották a 16–17. században az egy-házmegyei és egyháztartományi zsinatokat, és ott jelentek meg 1578-tól a katolikus megújulás első magyar nyomtatványai a Telegdi Miklós apostoli adminisztrátor (1573–1586) által létrehozott nyomdában. A 17. századtól az érsekek székhelye inkább az ország közigazgatási és politikai központjá-ban, Pozsonyban volt, de a káptalani és iskolai központ továbbra is Nagy-szombat maradt. Pázmány Péter érsek (1616–1637)7 1635-ben a jezsuita kollégiumot egyetemmé fejlesztette, amelyhez 1667-től jogi, 1769-től pedig orvosi kar csatlakozott. A 17. század második felétől három szeminárium is működött a városban: az Oláh által létrehozott és Pázmány által tovább-fejlesztett Stephaneum, a Lósy Imre (1637–1642), Lippay György (1642–1666) érsekek és mások alapítványaiból működő Collegium Rubrorum (Seminarium Generale, a későbbi pesti Központi Szeminárium), valamint a Szelepcsényi György érsek (1666–1685) alapította Seminarium Maria-num, ami a 20. században ötletül szolgált Révkomáromban a »Mariánum« megalapításához. Ezeken felül Pázmány 1619-ben Bécsben ( Pazmaneum), Lósy Imre 1642-ben Pozsonyban (Emericanum8), Széchényi György (1685–1695) pedig 1687-ben, a fölszabadult Budán alapított szemináriu-mokat, utóbbit jezsuita kollégiummal és konviktussal együtt. Az érsekek ügyintézés végett hosszabb időt töltöttek Pozsonyban is.

6 Magyar Katolikus Lexikon IX. Szent István Társulat, Budapest, 2004. 981. (A továb-biakban Lexikon IX.)7 Magyar Katolikus Lexikon X. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 712.8 Magyar Katolikus Lexikon VIII. Szent István Társulat, Budapest, 2003. 107.

107

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

A budapesti, esztergomi és nagyszombati helynökségek (1892–1920)9

A 19. század második felétől új feladatot jelentett az egyházmegye számára a rohamosan fejlődő Budapest pasztorációja, ahol számos új plébánia és templom – köztük a lipótvárosi Szt. István-bazilika –, 1892-ben pedig há-rom önálló helynökség jött létre: budapesti, esztergomi és nagyszombati. 1918–1919-ben viszont az érsekek elvesztették egyházmegyéjük túlnyomó részét, ugyanis a trianoni béke következtében a Dunától és Ipolytól észak-ra fekvő terület az országhatáron kívülre került. A területen eleinte apos-toli kormányzóság működött Nagyszombat székhellyel, majd ez 1937-től önálló püspökség lett.

Nagyszombati helynökök (1892–1922)10

1. Boltizár József, püspök, érseki helynök (1886–1893),11 2. Szilányi Fe-renc, érseki helynök (1893–1901),12 3. Jedlička Pál, érseki helynök (1902–1916),13 4. Báthi László, érseki helynök (1916–1919),14 5. Osvald Richard Ferenc (1919–1922),15 aki nemcsak nagyszombati helynök volt, hanem az egész Csehszlovákia területén található esztergomi egyházmegye általá-nos püspöki helynöke is összekötő személyként Esztergom és Nagyszom-bat között.

Nagyszombati apostoli kormányzóság 1922–193916

Az Apostoli Szentszék 1922. május 29-én hozta létre a Nagyszombati Apos-toli Kormányzóságot, amit apostoli kormányzó irányított.

9 Magyar Katolikus Almanach I. Szent István Társulat, Budapest, 1984. 685. (A továb-biakban Almanach, 1984.)10 Schematizmus Bratislavsko-trnavskej arcidiecézy. Lúč, Bratislava, 2007. 13–18. (A továbbiakban Schematizmus, 2007.)11 Lexikon IX. 907.; BEKE Margit: Az Esztergomi Főegyházmegye papsága 1892–2006. Szent István Társulat, Budapest, 2008. 93. (A továbbiakban BEKE, 2008.)12 BEKE, 2008. 715. 13 BEKE, 2008. 313.14 BEKE, 2008. 58.15 BEKE, 2008. 551.16 Schematizmus, 2007. 13–18.

108

Sztyahula László

Nagyszombati püspökök (1925–1987)17

1. Jantausch Pál (1925–1947),18 2. Buzalka Mihály segédpüspök (1938–1961),19 3. Lazík Ambrus (1949–1969).20 Lazík Ambrus volt az egyházmegye történetében a második és egyben utolsó megyéspüspök, aki rendelkezett kettős kötődéssel magyar–szlovák vonatkozásban, és rendelkezett egyenlő távolságtartó karizmával is. 4. Gábriš Gyula (1973–1987).21 Ezen terület az első bécsi döntés után sem került vissza Esztergomhoz, hanem az önálló szlovák állam területén maradt. Ennek a területnek a püspöki helynöke a Vágtornócon székelő Hanzlík János22 volt.

Esztergomtól elcsatolt szlovák részi plébániák (1922–1939)23

Az alábbi plébániák képezik a későbbi Nagyszombati Egyházmegye terüle-tét, amely soha nem került vissza Esztergomhoz. Almás (Jabloňové), Alsó-bágyon (Dolný Badín), Alsóbotfalu (Bzince pod Javorinou), Alsódiós (Dol-né Orešany), Alsódombó (Dolné Dubové), Alsókorompa (Dolná Krupá), Alsólopassó (Lopašov), Alsómeric (Merašice), Alsópalojta (Plachtince), Alsórécsény (Rišňovce), Alsószelezsény (Sľažany), Alsószerdahely (Dolná Streda), Alsóvogyerád (Dolné Voderady), Apaj (Dudváh–Opoj), Aranyos-marót (Zlaté Moravce), Ardánfalva (Ardanovce), Assakürt (Nové Sady pri Nitre), Aszós (Osuské), Ábrahám (Abraham), Bakabánya (Pukanec), Banka (Banky), Barslédec (Ladice), Barstaszár (Tesárske Mlyňany), Bazin (Pezi-nok), Báhony (Báhoň), Báth (Bátovce), Berencsfalu (Prenčov), Brezó (Bre-zová pod Bradlom), Beszterce (Bratislava–Záhorská Bystrica), Bélabánya (Banská Belá), Bélaház (Boleráz), Bikszárd (Buková), Bogdány (Bohda-novce nad Trnavou), Bohunic (Jaslovské Bohunice), Borsód (Hrachoviš-te), Bozók (Bzovík), Brockó (Brodské), Bucsány (Bučany), Búrszentgyörgy

17 Uo. 18 BEKE, 2008. 14. 19 Schematizmus, 2007. 15. 20 Schematizmus, 2007. 16. 21 Uo.22 BEKE, 2008. 257.; Schematizmus Tyrnaviensis. SSA, 1948. 337. (A továbbiakban: Schematizmus, 1948.)23 A nagyszombati apostoli kormányzóság az esztergomi egyházmegyéből vált ki, amely-nek 481 plébániája volt. Ebből 1918-ban 397 plébánia – a Dunától északra – Szlovákiába ke-rült. Csupán 84 plébánia maradt az esztergomi főegyházmegyében. SZTYAHULA László: Vasárnap, Bratislava (1993. május 16.) (A továbbiakban SZTYAHULA, 1993.); Schematiz-mus Tyrnaviensis, SSA, 1927; Schematizmus Tyrnaviensis, SSA, 1938. (A továbbiakaban Schematizmus, 1938.)

109

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

(Borský Jur), Búrszentmiklós (Borský Mikuláš), Chropó (Chropov), Csataj (Čataj), Csábrág (Čabradský Vrbovok), Csári (Čáry), Csejkő (Čajkov), Csejte (Čachtice), Cseklész (Bernolákovo), Csermend (Čermany), Cserfalu (Dubo-vá), Cseszte (Častá), Csépányfalu (Štefanov), Ciffer (Cífer), Dejte (Dechti-ce), Detrekőcsütörtök (Plavecký Štvrtok), Detrekőszentmiklós (Plavecký Mikuláš), Detrekőszentpéter (Plavecký Peter), Dévény (Bratislava–De-vín), Dévényújfalu (Bratislava–Devínska Nová Ves), Dócs (Dojč), Drahóc (Drahovce), Egbell (Gbely), Egerszeg (Jelšovce), Erzsébetkápolna (Kaplná), Felsőatrak (Horné Otrokovce), Felsődiós (Horné Orešany), Felsőhosszúfa-lu (Dlhá), Felsőleszéte (Podolie nad Dudváhom), Felsőrados (Radošovce), Felsősipék (Šipice), Felsőszil (Brestovany), Felsővásárd (Horné Trhovište), Felsőzélle (Horné Zelenice), Felsőzsember (Žemberovce), Fenyőkosztolány (Jedľovské Kostoľany), Gajar (Gajary), Galgóc (Hlohovec), Garamnémeti (Tekovské Nemce), Garamszentbenedek (Hronský Beňadik), Garamszöllős (Rybník), Garamújfalu (Nová Dedina), Gerencsér (Trnava–Hrnčiarovce), Gidrafa (Budmerice), Grinád (Myslenice), Harádics (Hradište pod Vrát-nom), Hattyúpatak (Viničné pri Pezinku), Hegybánya (Štiavnické Bane), Hidegkút (Bratislava–Dúbravka), Hodrusbánya (Banská Hodruša), Ho-lics (Holíč), Hontbesenyőd (Pečenice), Hontnádas (Hontianske Trsťany), Hontnémeti (Hontianske Nemce), Horvátgurab (Chorvátsky Grob), Hrus-só (Hrušov), Irtványos (Kopanice), Ispáca (Špačince), Istvánkirályfalva (Štefanová), Istvánháza (Štefultov), Ivánka (Ivanka pri Dunaji), Jablánc (Jablonica), Jác (Jacovce), Jókő (Dobrá Voda), Jókút (Kúty), Kárpáthalas (Vištuk), Kátló (Kátlovce), Keresztúr (Dudváh–Križovany), Kékkő (Mod-rý Kameň), Kicő (Skýcov), Kisbáb (Báb), Kislévárd (Malé Leváre), Kis-tapolcsány (Topolčianky), Kisvendég (Malé Hoste), Konyha (Kuchyňa), Kopcsány (Kopčany), Korlátkő (Cerová–Lieskové), Kormosó (Kráľovce–Krnišov), Koros (Krušovce), Köpösd (Hájske), Krakovány (Krakovany), Kukló (Kuklov), Lakács (Lukáčovce), Laksárújfalu (Lakšarská Nová Ves), Lamacs (Bratislava–Lamač), Lancsár (Lančár), Láb (Láb), Lenge (Pod-horie), Lipótvár (Červeník), Litva (Litava), Lozornó (Lozorno), Ludány (Ludanice), Madunic (Madunice), Magaslak (Vysoká), Magyarfalva (Zá-horská Ves), Majtény (Majcichov), Malacka (Malacky), Maniga (Malženi-ce), Máriavölgy (Marianka), Miava (Myjava), Misérd (Dunajská Lužná), Modor (Modra), Modorfalva (Trnava–Modranka), Moraván (Moravany nad Váhom), Morvaszentjános (Moravský Ján), Nadlány (Nadlice), Nagye-mőke (Nitra–Janíkovce), Nagyheresztény (Chrášťany nad Žitavou), Nagy-jakabfalva (Jakubov), Nagykereskény (Krškany), Nagykosztolány (Veľké Kostoľany), Nagykovalló (Kovaľov), Nagylapás (Lapáš), Nagylévárd (Veľ-ké Leváre), Nagymagasfalu (Vysoká pri Morave), Nagymodró (Modro-

110

Sztyahula László

vá), Nagyrépény (Veľké Rypňany), Nagysenköc (Šenkvice), Nagyszombat (Trnava), Nagytapolcsány (Topolčany), Nagyúny (Unín), Nagyülés (Veľká Lehota), Nahács (Naháč), Nádas (Trstín), Nádasfő (Rohožník), Nemcsény (Nemčiňany), Néved (Nevidzany), Nyitrabajna (Bojná), Nyitraörmény (Ur-mince), Nyitrapásztó (Pastuchov), Nyitrapereszlény (Preseľany), Nyitra-perjés (Prašice), Nyitrasárfő (Nitrianska Blatnica), Nyitrazávod (Závada), Ottóvölgy (Doľany), Óbars (Starý Tekov), Ólehota (Stará Lehota), Ószom-bat (Sobotište), Ótura (Stará Turá), Pernek (Pernek), Péterlak (Petrova Ves), Pobedény (Pobedim), Pozsony Szentháromság (Bratislava–Najsvä-tejšia Trojica), Pozsony Szent Márton-plébánia (Bratislava–Svätý Martin), Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice), Pozsonysárfő (Blatné pri Senci), Pozsonyszöllős (Bratislava–Vajnory), Pozsonyvirágvölgy (Bratislava–Nové Mesto), Pozsony–Závod (Závod), Pöstyén (Piešťany), Pusztafödémes (Pus-té Úľany), Radosna (Radišiná), Récse (Bratislava–Rača), Rohó (Rohovské Rybky), Rózsavölgy (Ružindol), Sasvár (Šaštín), Sándorfa (Prievaly), Sel-mecbánya (Banská Štiavnica), Sempte (Šintava), Sissó (Šišov), Sopornya (Šoporňa), Stomfa (Stupava), Surányka (Šurianky), Szakolca (Skalica), Szá-razpatak (Suchá nad Parnou), Szebelléb (Sebechleby), Szelincs (Zeleneč), Szenice (Senica nad Myjavou), Szenográd (Senohrad), Szentantal (Antol), Szentgyörgy (Jur pri Bratislave), Szentistvánkút (Studienka), Szered (Se-reď), Széleskút (Solosnica), Szokolóc (Sokolovce), Szomolánka (Smolinské), Szomolány (Smolenice), Temetvény (Hrádok), Tópatak (Banský Studenec), Tótgurad (Slovenský Grob), Turréte (Turá Lúka), Udvarnok (Dvorníky nad Váhom), Újlak (Veľké Zálužie), Újvároska (Leopoldov), Ürmény (Mojmí-rovce), Üzbeg (Zbehy), Vagyóc (Vaďovce), Vágbori (Borovce), Vágszentke-reszt (Považany), Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom), Vedröd (Voderady), Velséc (Velčice), Verbó (Vrbové), Verbóc (Vrbovce), Veszele (Veselé), Vicsa-papáti (Výčapy–Opatovce), Vittenc (Chtelnica), Zavar (Zavar), Zohor (Zo-hor), Zsitvaapáti (Žitvany).

Az Esztergomi Főegyházmegye (1939–1945)24

A 20. század érsekei közül 79. Serédi Jusztinián (1928–1945)25 elsősorban egyházjogászi tevékenységével alkotott maradandót, utóda, 80. Mind-szenty József (1945–1973)26 pedig a kommunista diktatúra elleni harc jel-képévé vált. 1948-ban a kommunista hatóságok letartóztatták, koncepciós

24 Almanach, 2000. 18–19. 25 BEKE, 2008. 660.26 BEKE, 2008. 496.; STOFFÁN György: Prímások és pápák. Magánkiadás. É. n.

111

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

perben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1956-ban kiszabadult a börtönből, majd a budapesti amerikai követségre menekült, ahonnét csak 1971-ben távozhatott Nyugatra. (Hagyatékát a Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára őrzi.) Helyette az egyházmegyét apostoli kormány-zók irányították. A kommunista rendszer megszűnte után azonban a fő-egyházmegye lehetőségei alaposan megváltoztak. Számos iskola és intéz-mény került vissza egyházi kézbe, vagy indult újra, köztük Esztergomban a szeminárium régi épülete és a Vitéz János Tanítóképző Főiskola. Az Esz-tergomhoz visszacsatolt területek27 püspöki helynöke Prenner Béla28 volt.

Az első bécsi döntés után Esztergomhoz visszacsatolt plébániák névsora29

Albár (Dolný Bar), Alištál (Dolný Štál), Alsógyőröd (Veľký ĎĎur), Alsójat-tó (Jatov), Alsónyárad (Topoľníky), Alsópél (Dolný Pial), Alsórakonca (Ry-kynčice), Alsószemeréd (Dolné Semerovce), Alsóvárad (Tekovský Hrádok), Bajcs (Bajč), Bajta (Bajtava), Baka (Baka), Balony (Baloň), Barsbesse (Beša), Barsendréd (Ondrejovce), Barsfüss (Trávnica), Bart (Bruty), Bánkeszi (Bá-nov), Bátorkeszi (Bátorové Kosihy), Bessenyő (Bešeňov), Boldogfa (Boldog), Bős (Gabčíkovo), Bussa (Bušince), Csallóközcsütörtök (Štvrtok na Ostrove), Csallóközkürt (Ohrady), Csáb (Čebovce), Cseke (Čaka), Csicsó (Čičov), Csif-fár (Čifáre), Csúz (Dubník), Deménd (Demandice), Dercsika (Jurová), Dió-szeg (Sládkovičovo), Dunahidas (Most pri Bratislave), Dunamocs (Moča nad Dunajom), Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Ebed (Obid), Egeg (Ho-kovce), Egyházfa (Kostolná pri Dunaji), Egyházgelle (Holice), Egyházkar-csa (Kostolné Kračany), Ekecs (Okoč), Ekel (Okoličná na Ostrove), Eperjes (Jahodná), Érseklél (Arcibiskupský Lél), Érsekújvár (Nové Zámky), Fajkürt (Dedinka), Farkasd (Vlčany), Farnad (Farná), Felbár (Horný Bar), Felsőszeli (Horné Saliby), Felsőszöllős (Vinodol), Felsőtúr (Horné Túrovce), Felsőzellő (Veľké Zlievce), Fél (Tomášov), Füzesgyarmat (Hontianska Vrbica), Galánta (Galanta), Garamkövesd (Kamenica nad Hronom), Gúta (Kolárovo), Gyerk (Hrkovce), Helemba (Chľaba), Hidaskürt (Mostová), Hosszúfalu (Dlhá nad Váhom), Illésháza (Eliašovce), Imely (Imeľ), Ipolyfödémes (Ipeľské Úľany), Ipolynyék (Vinica), Ipolyság (Šahy), Ipolyszakállas (Ipelský Sokolec), Ipoly-

27 PILINYI Gyula: A magyarországi latin és görög szertartású világi és szerzetes római katolikus papság névtára és az országos hivatalok útmutatója. Stephaneum, Budapest, 1943. 9–26. (A továbbiakban PILINYI, 1943.) 28 BEKE, 2008. 603.; Schematizmus, 1948. 361.; Schematizmus, Slovenských Katolic-kých Diecéz. SSV, 1978. 143. (A továbbiakban Schematizmus, 1978.)29 SZTYAHULA, 1993.; Schematizmus, 1938.

112

Sztyahula László

szalka (Salka), Ipolysécsényke (Sečianky), Ipolyvarbó (Vrbovka), Ipolyvisk (Vyškovce nad Ipľom), Izsa (Iža), Jászfalu (Jasová), Jóka (Jelka), Kajal (Ka-jal), Keszegfalva (Kameničná), Kéménd (Kamenín), Királyrév (Kráľov Brod), Kisgyarmat (Sikenička), Kolta (Kolta), Komárom (Komárno), Komáromsze-mere (Semerovo), Komáromszentpéter (Svätý Peter), Komját (Komjatice), Kosút (Košúty), Köbölkút (Gbelce), Kőhídgyarmat (Kamenný Most), Kőkeszi (Kamenné Kosihy), Kürt (Strekov), Lekér (Hronovce), Léva (Levice), Luka-nánye (Nenince), Magyarbél (Veľký Biel), Marcellháza (Marcelová), Mellek (Melek), Mikszáthfalva (Sklabiná), Muzsla (Mužla), Nagyabony (Veľké Bla-hovo), Nagycsalomja (Veľká Čalomija), Nagycétény (Veľký Cetín), Nagyfödé-mes (Veľké Úľany), Nagyhind (Chyndice), Nagykálna (Kálna nad Hronom), Nagykér (Veľký Kýr), Nagylég (Lehnice), Nagymagyar (Zlaté Klasy), Nagy-mácséd (Veľká Mača), Nagymánya (Maňa), Nagymegyer (Veľký Meder), Nagyölved (Veľké Ludince), Nagypaka (Veľká Paka), Nagysalló (Tekovské Lužany), Nagysáró (Šárovce), Nagysurány (Šurany), Nagysúr (Hrubý Šúr), Nádszeg (Trstice), Naszvad (Nesvady), Negyed (Neded), Nemesoroszi (Ku-kučínov), Ógyalla (Hurbanovo), Óhaj (Dolný Ohaj), Óvár (Olovary), Özdöge (Mojzesovo), Palást (Pláštovce), Párkány (Štúrovo), Perbete (Pribeta), Pered (Tešedíkovo), Pereszlény (Preseľany nad Ipľom), Pozsonyszentantal (Báč), Somorja (Šamorín), Szelőce (Selice), Szenc (Senec), Szentmihályfa (Michal na Ostrove), Szentmihályúr (Michal nad Žitavou), Szete (Kubáňovo), Szímő (Zemné), Szőgyén (Svodín), Taksonyfalva (Matúškovo–Galanta), Tallós (To-mášikovo), Tardoskedd (Tvrdošovce), Tornóc (Trnovec nad Váhom), Tótme-gyer (Palárikovo), Udvard (Dvory nad Žitavou), Újbars (Nový Tekov), Újlót (Veľké Lovce), Vajk (Lúčnica nad Žitavou), Vajka (Vojka nad Dunajom), Vág-királyfa (Kráľová nad Váhom), Vágsellye (Šaľa), Vámosladány (Mýtne Lu-dany), Várkony (Vrakúň), Vásárút (Trhové Mýto), Verebély (Vráble), Zseliz (Želiezovce), Zsemlér (Žemliare), Zsély (Želovce), Zsigárd (Žihárec).

A nagyszombati kormányzóság (1939–1945)30

Szlovákia területén ebben az időben három megyéspüspök volt, Nyitrán, Besztercebányán és Szepesváralján, Nagyszombatban és Eperjesen pedig egy-egy apostoli kormányzó, az első latin szertartású, a második pedig gö-rög szertartású. A latin szertartású nagyszombati apostoli kormányzó Jan-tausch Pál püspök volt.31

30 Schematizmus, 1938. 344–345.31 LETZ Róbert: Katolícky episkopát a Prvá slovenská republika. In: Duchovný pastier. SSV, Trnava, LXXXX (2009. 7.) 391–392.

113

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

A nagyszombati kormányzóság 1945 után32

A II. világháború után a területet az 1938-as évnek megfelelően visszaren-dezték és Csehszlovákiához csatolták. Az Esztergomtól Nagyszombathoz csatolt területet püspöki helynökként Prenner Béla kormányozta, akit rö-viddel a II. világháború után letartóztattak és meghurcoltak.

A besztercebányai püspökség 1950-ig

Még az egyházmegye létrejötte előttről tudjuk, hogy területén a 13. és 14. században 62 plébánia alakult. A reformáció idejében a terület nagy részén protestánsok működtek. Csak a Rákóczi-szabadságharc után vált ismét a te-rületen dominánssá a katolicizmus. 1776. március 13-án hozta létre az Esz-tergomi Főegyházmegye egy részéből Mária Terézia javaslatára VI. Piusz pápa a Romanus Pontifex bullájával. Püspöki székesegyháza az egykori je-zsuita templom lett, melynek védőszentje lett az egyházmegye védőszentje is. Az első világháború alatt a Szentszék joghatósága alá helyezték, addig az Esztergomi Főegyházmegye egyháztartományába tartozott.33

Egyházmegyei szemináriuma a besztercebányai Xavéri Szent Ferenc Szeminárium. Az egyházmegye védőszentje Xavéri Szent Ferenc, székes-egyháza a besztercebányai Xavéri Szent Ferenc-templom.

Besztercebánya megyéspüspökei

1. Berchtold Ferenc (1776–1793), 2. Zerdahely Gábor (1800–1813), 3. Makay Antal (1819–1823), 4. Belanský József (1823–1843), 5. Rudnyánsky József (1844–1850), 6. Moyses István püspök (1850–1869), 7. Szuppan Zsigmond (1870–1871), 8. Ipolyi-Stummer Arnold (1872–1886), 9. Bende Imre (1886–

32 Nagyszombat a szlovák egyháztartomány székhelye: VI. Pál Pápa az 1977. december 30-án kelt Qui divino konstitúciója értelmében a Nagyszombati Apostoli Kormányzóságot érseki szintre emelte a megfelelő kiváltságokkal. Alárendelte a Besztercebányai, a Kassai, a Nyitrai, a Rozsnyói és a Szepesi Egyházmegyéket. Az ugyanazon a napon kelt Praesc-riptionum sacrosancti konstitúció a szlovák egyháztartomány határait is rendezte. Végre-hajtásával Tomášek Ferenc bíborost bízta meg, aki 1978. július 7-én ünnepélyes szentmise keretén belül a nagyszombati Keresztelő Szent János-székesegyházban kihirdette a Qui divino konstitúció szövegét. A Nagyszombati kormányzóság körlevele, 1978.33 Magyar Katolikus Lexikon I. Szent István Társulat, Budapest, 2004. 801. (A továb-biakban: Lexikon I.); BOROVI József: Az esztergomi érseki egyházmegye felosztása: A besztercebányai–rozsnyói–szepesi püspökségek alapítása 1776-ban. Budapest, 2000. (METEM könyvek, 25.) (A továbbiakban BOROVI, 2000.)

114

Sztyahula László

1893), 10. Rimely Károly (1893–1904), 11. Radnai Farkas (1904–1919),34 12. Bláha Mariánt (1921–1943),35 13. Škrábik András (1943–1950).36

Rozsnyói püspökség

A Szent István által alapított esztergomi érseki főegyházmegye északkeleti részéből alakította ki Mária Terézia javaslatára VI. Piusz pápa a Romanus Pontifex bullájával 1776. március 13-án a rozsnyói püspökséget, melynek területe Gömör, Torna, Abaúj, Nógrád és Szepes vármegyékre terjedt ki. Az egyházmegyék felállításában Pázmány Péter is aktívan közreműködött. A Rozsnyói Egyházmegye a latin rítusú katolikus egyházhoz tartozó egy-házmegye Szlovákiában. Az egyházmegye püspöki székesegyháza a rozs-nyói Mária mennybevétele-templom. Az egyházmegye védőszentje Nepo-muki Szent János.37

A trianoni békeszerződés folytán a rozsnyói egyházmegyéből 87 plébá-nia és a püspökség székhelye maradt Csehszlovákiában.

Az első bécsi döntés után is Szlovákia területén maradtak: Ajnácskő (Hajnáčka), Alsósztregova (Dolná Strehová), Ágostonlak (Závadka nad Hronom), Cservená Szkala (Červená Skala), Csetnek (Štítnik), Divény ( Divin), Divényoroszi (Podkriváň), Dobsina (Dobšiná), Felsőmecenzéf (Vyšný Medzev), Felsőtisztás (Horný Tisovník), Forgácsfalva (Lom nad Rimavicou), Gácsfalva (Stará Halič), Garamszécs (Polomka), Gölnicbánya (Gelnica), Gömörrákos (Rákoš), Gömörsíd (Šíd), Helpa (Heľpa), Ipolyber-zence (Breznička), Jekelfalva (Jaklovce), Koháryháza (Pohorelá), Korompa (Krompachy), Merény (Nálepkovo), Murányalja (Muráň), Murány hosszúrét (Muránska Dlhá Lúka), Murányhuta (Muránska Huta), Nagydaróc ( Veľké Dravce), Nagyrőce (Revúca), Nagyszuha (Veľká Suchá), Nagyveszverés

34 SALACZ Gábor: A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt. München, 1975. 13. (Dissertationes Hungaricae Exhistoria Ecclesiae) (A továbbiakban SALACZ, 1975.)35 Uo.36 Halála után a Szlovák Egyházügyi Hivatal az állam egyházak fölött gyakorolt felügye-letére vonatkozó igazságtalan törvények alapján Dechet Jánost, a Nagyszombati Apostoli Kormányzóság papját nevezte ki az egyházmegye kormányzójának. Az Apostoli Szentszék Dechet Jánost az egyházjog alapján exkommunikálta, mivel egyházi hivatalt fogadott el világi hatalomtól. Ennek ellenére az egyházmegyét haláláig, 1968 áprilisáig igazgatta. PETRANSKÝ, Ivan A.: Aktivity Andreja Škrábila v období Prvej slovenskej republiky. In: Duchovný pastier. SSV Trnava, LXXXX. (2009, 7.). 446–451.37 Schematizmus slovenských katolíckych diecéz. SSV Trnava, 1971. (A továbbiakban Schematizmus, 1971.) 434–435.; Magyar Katolikus Lexikon XI. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 750.; BOROVI, 2000.

115

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

(Gemerská Poloma), Nyustya (Hnúšťa), Ratkószabadi (Ratkovská Leho-ta), Rimakokava (Kokava nad Rimavicou), Rimaráhó (Hrachovo), Rozsnyó (Rožňava), Stósz (Štós), Szepesremete (Mníšek nad Hnilcom), Szomolnok (Smolník), Szomolnokhuta (Smolnícka Huta), Svedlér (Švedlár), Tiszolc (Tisovec), Újantalfalva (Šoltýska), Zakárfalva (Žakarovce).

Az első bécsi döntés után székhellyel együtt visszakerültek Magyaror-szághoz: Abafalva (Abovce), Baraca (Barca), Barka (Bôrka), Csoltó (Čolto-vo), Debrőd (Debraď), Deresk (Držkovce), Dobóca (Dubovec), Egyházasbást (Nová Bašta), Feled (Jesenské), Fülek (Fiľakovo), Fülekpilis (Pleš), Fülek-püspöki (Biskupice), Füleksávoly (Šávoľ), Gács (Halič), Gesztete (Hostice), Gömörpéterfalva (Petrovce), Guszona (Husiná), Harkács (Gemerská Ves), Hárskút (Lipovník), Ipolybolyk (Boľkovce), Ipolygalsa (Holiša), Jablonca (Silická Jablonica), Jászó (Jasov), Jászómindszent (Poproč), Jolsva (Jel-šava), Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie), Lice ( Licince), Lo-sonc (Lučenec), Méhi (Včelince), Osgyán (Ožďany), Pelsőc (Plešivec), Rapp (Rapovce), Rimaszécs (Rimavská Seč), Rimaszombat (Rimavská Sobota), Rudnok (Rudník), Sőreg (Šurice), Süvete (Šivetice), Szádalmás (Jablonov nad Turňou), Torna (Turnianske Podhradie), Tornalja (Tornaľa), Tornagör-gő (Hrhov), Tornaújfalu (Nová Bodva), Uzapanyit (Uzovská Panica), Várge-de (Hodejov), Velkenye (Vlkiňa), Vilke (Veľká nad Ipľom).

Magyarországnak 19 plébániája maradt.38 Várgedei esperesi kerület: 1. Cered, 2. Zabar. Putnoki esperesi kerület: 1. Putnok, 2. Ragály. Rimaszécsi esperesi kerület: 1. Sajópüspöki, 2. Szentsimon. Losonci esperesi kerület: 1. Karancskeszi, 2. Litke. Mátravidéki esperesi kerület: 1. Bárna, 2. Kazár, 3. Kisterenye, 4. Salgótarján, 5. Somoskőújfalu, 6. Zagyvapálfalva. Tornai esperesi kerület: 1. Bodvaszilas, 2. Hídvégardó, 3. Perkupa, 4. Szögliget, 5. Tornaszentandrás.

Miután a magyar rész kormányzása Rozsnyóról akadályokba ütközött, általános helynököt neveztek ki e részre. 1919-től 1927-ig Tornay János sa-jópüspöki plébános, 1928-tól Pájer János putnoki plébános volt a magyar-részi helynök. 1937 végétől nagyjából a kassai részhez hasonlóan alakult a Rozsnyói Egyházmegye magyarországi részének kormányzása.

Rozsnyói megyéspüspökök

1. Révay Antal (1776–1780), 2. Andrássy Antal (1780–1799), 3. Szányi Ferenc (1801–1810), 4. Esterházy László (1810–1824), 5. Lajcsák Ferenc (1825–1827), 6. Scitovszky János (1828–1839), 7. Zichy Domonkos (1840–

38 PILINYI, 1943. 196–199.; Almanach, 1984. 768.

116

Sztyahula László

1842), 8. Bartakovics Béla (1844–1850), 9. Kollárcsik István (1850–1869), 10. Schopper György (1872–1895), 11. Ivánkovics János (1896–1904), 12. Balás Lajos (1905–1920),39 13. Čársky József (1925),40 14. Bubnics Mihály (1925–1945),41 15. Róbert Pobožný (1949–1972).42

Rozsnyói püspökség (1937–1945)

Az első bécsi döntés után visszacsatolt területek: Rozsnyói esperesi kerü-let, Várgedei esperesi kerület, Putnoki esperesi kerület, Rimaszécsi espe-resi kerület, Füleki esperesi kerület, Losonci esperesi kerület, Tornai espe-resi kerület, Jászói esperesi kerület.43

Ennek a résznek kormányzását 1952 április 19-től az Apostoli Szentszék rendelkezésére a mindenkori egri érsek a magyarrészi kassai, rozsnyói és szatmári egyházmegye ordinariusa végezte az érvényben lévő egyházi ren-deletek értelmében.44

A szepesi püspökség

VI. Piusz pápa a Romanus pontifex kezdetű pápai bullájával 1776. már-cius 13-án, Mária Terézia 1776. január 15-én kelt rendelete értelmében új püspökségeket alapított: a besztercebányait, a rozsnyóit és a szepesit, le-választva az esztergomi érsekségről. A szepesi püspökség a liptói és árvai területek és a szepesi prépostság (1198–1776) területeiből alakult aláren-delve Esztergomnak.45

A Szepesi Egyházmegye megyéspüspökei

1. Salbeck Károly (1776–1786), 2. Révay János (1787–1806), 3. Brigido Mihály (1807–1816), 4. Pyrker János László (1818–1820), 5. Bélik József (1823–1847), 6. Jekelfalussy Vince (1848–1849), 7. Zábojszky László (1850–

39 SALACZ, 1975. 29. 40 ZUBKO Peter: Jozef Čársky – Sonda do života biskupa. In: Duchovný pastier. SSV Trnava, LXXXX. (2009. 7.) 451–467.41 Uo. 452.42 Schematizmus, 1971. 172.43 PILINYI, 1943. 196–199.44 Almanach, 1984. 687–689. 45 BOROVI, 2000.; Magyar Katolikus Lexikon XIII. Szent István Társulat, Budapest, 2006. 176.

117

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

1870), 8. Samassa József (1871–1873), 9. Császka György (1874–1891), 10. Szmrecsányi Pál (1891–1903), 11. Párvy Sándor (1904–1919),46 12. Vojtaš-šák János (1920–1965).47

A nyitrai püspökség

A Nyitrai Egyházmegye a hagyomány szerint az egyik legrégibb egyházme-gye a régi Magyarország területén, így a mai Szlovákia legrégibb egyház-megyéje is. Már feltehetőleg 880-ban alakult meg a Nagymorva Birodalom idejében. Ekkor VIII. János pápa Industriae tuae bullájával létrehozza a Morva-Pannon Egyházmegyét. Az egyházmegye történeti forrásokból biz-tos alapítása 1110-ben következett be, amikor az esztergomi érsekségből kivonták a területét.48

A püspök a nyitrai várban székel. A székesegyház a nyitrai Szent Em-merám-bazilika. Az egyházmegye védőszentjei Szent Zoerard-András és tanítványa, Szent Benedek, akiknek maradványai a Szent Emmerám-bazi-likában vannak elhelyezve.49

A Nyitrai Egyházmegye megyéspüspökei50

1. Wiching (880–891), 2. Anonymus (900–906) (?), 3. Szent Beszteréd (?1005–1046), 4. Gerváz (1106), 5. I. Miklós (1133), 6. Pál (Savol) (1137), 7. I. János (1156), 8. I. Tamás (1165), 9. Edvárd (1168–1198), 10. II. János (1204), 11. I. Vince (1220–1222), 12. I. Jakab (1223–1240), 13. I. Ádám (1241), 14. Bartolomäus (1242–1243), 15. II. Ádám (1244–1252), 16. II. Mik-lós (1253–1255), 17. II. Vince (1255–1272), 18. Philipp I. (1272), 19. I. Péter (1279–1281), 20. Pascház (1281–1297), 21. III. János (1302–1328), 22. Piast Meskó (1328–1334), 23. Vasvári Vid (Vitus de Castroferreo) (1334–1347), 24. III. Miklós (1347–1350), 25. de Insula I. István (1350–1367), 26. de Demjen I. László (1368–1372), 27. de Novoloco Domonkos (1373–1384), 28. I. Dömötör (1387–1388), 29. I. Gergely (1388–1392), 30. Hédervári II.

46 SALACZ, 1975. 13.47 DLUGOŠ, František: Ján Vojtaššák – biskup Spišskej diecézy. In: Duchovný pastier. SSV Trnava, LXXXX, (2009. 7.) 443–446.48 Schematizmus nitrianskej Diecézy. Biskupský úrad, Nitra, 2010, 15–17. (A továbbiak-ban Schematizmus, 2010.); Magyar Katolikus Lexikon IX. Szent István Társulat, Buda-pest, 2004. 903.49 JUDÁK, Viliam: Nitrianske biskupstvo od čias Metodových. Gorazd n.f., Nitra, 2006, 17. (A továbbiakban JUDÁK, 2006.)50 Uo. 18.; Schematizmus, 2010. 18–19.

118

Sztyahula László

Mihály (1393–1399), 31. II. Péter (1399–1403), 32. Hinco (1404–1427), 33. I. György (1429–1437), 34. Szécsi Dénes (Desiderius Széchy, Dionysius) (1438–1439), 35. II. László (1440–1447), 36. IV. Miklós (1448–1456), 37. Hangách Albert (1458–1459), 38. Illés (1460–1463), 39. Debrenthey II. Ta-más (1463–1480), 40. II. Gergely (1484–1492), 41. I. Antal (1492–1500), 42. V. Miklós (1501–1502), 43. Isvalies Péter (1502–1503), 44. Thurzó Zsig-mond (1503–1504), 45. Podmanicky II. István (1505–1530), 46. Thurzó I. Ferenc (1534–1557), 47. Abstemius-Bornemissza Pál (1557–1579), 48. Mosóci Zakariás (1582–1587), 49. Fehérkövy III. István (1587–1596), 50. Forgách II. Ferenc (1596–1607), 51. Szuhay István (1607–1608), 52. Lépes Bálint (1608–1619), 53. Telegdy János (1619–1624), 54. Bosnyák V. István (1644), 55. Püsky V. János (1645–1648), 56. Szelepcsényi II. György (1648–1666), 57. Kollonich Lipót (1666–1669), 58. Pálffi III. Tamás (1669–1679), 59. Gubasóczy János (1679–1685), 60. Korompay III. Péter (1686–1690), 61. Hasko II. Jakab (1690–1691), 62. Jáklin I. Balázs (1691–1695), 63. Mattyasovszky III. László (1696–1705), 64. Erdődy IV. László Ádám gróf (1706–1736), 65. Johann Ernst Harrach (1738–1739), 66. Esterházy I. Imre (1740–1763), 67. Gustinyi (Zubrohlavsky) János (1764–1777), 68. Révay II. Antal (1780–1783), 69. Fuchs Ferenc Xavér (1787–1804), 70. Kluch József (1808–1826), 71. Vurum József (1827–1838), 72. Palugyay Imre (1838–1858), 73. Roskoványi Ágoston (1859–1892), 74. Bende Imre (1893–1911), 75. Batthyány Vilmos (1911–1920),51 76. Kmeťko Károly (1920–1948),52 77. Nécsey Edvárd (1949–1968),53 78. Pásztor János (1973–1988).54

A győri püspökség

A Győri Egyházmegyét első királyunk, Szent István alapította, Eszter-gom és Veszprém után harmadiknak, valószínűleg 1003-ban. Területének zöme a mai Győr-Moson-Sopron megye volt, de hozzátartozott eredeti-leg a mai Vas megye, valamint Veszprém és Komárom megye egy része. Nyugaton Ausztriával volt határos. Szent István idejében megépült az első székesegyház a mennyekbe felvett Boldogasszony tiszteletére, és azok a templomok is, amelyek tíz falu hívei számára készültek. Valószínűleg még

51 Lexikon I. 663.; SALACZ, 1975. 11, 19.52 JUDÁK, Viliam: Nitrianska diecéza v období Slovenskej republiky. In: Duchovný pastier. SSV Trnava, LXXXX. (2009, 7.) 429–443.53 JUDÁK, 2006. 39.54 Uo. 40.

119

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

a 11. században megépült az úgynevezett lakótorony a Rába és a Moso-ni-Duna találkozásánál.55

Az egyházmegye első püspökének neve Radla volt, 1009-ig állt az egyházmegye élén. Ki kell emelni a püspökök sorából Hartvik püspököt (1083–1105), aki Könyves Kálmán király megbízásából megírta Szent Ist-ván király életrajzát és feljegyezte a szent király utolsó szavait, amelyekkel hazánkat a boldogságos Szent Szűz oltalmába helyezi.

A tatárok elleni csatában, a Muhi pusztán, életét adta a hazáért Gergely püspök (1223–1241). A tatárok 1241-ben Győrt is elfoglalták, felégették a templomot és a püspökséget. Újjáépítése II. Omode (1251–1267) nevéhez fűződik, aki román stílusban új templomot épített. A román stílusú szé-kesegyházat Dóczi Orbán püspök (1481–1486) fényes, kéttornyú gótikus templommá alakította át, és ugyancsak gótikus stílusban építette át a püs-pöki palotát is, benne a gótikus stílusú kápolnát, mely Dóczi-kápolna né-ven ismert.

Győr várát a törökök a Mohácsi vereség után nem foglalták el. A vár-kapitány azonban a Bécs ellen vonuló Szulejmán seregétől való félelmé-ben 1529-ben felgyújtotta a várat, és benne leégett a székesegyház is. Ettől kezdve Győrt a törökök így emlegették: „az égett város”. A törökök ellen vívott mohácsi csatában életét vesztette Paksy Balázs (1525–1526) győri püspök is.

A város 1598-ban történt felszabadulása után a püspök nem térhetett vissza saját épületébe, továbbra is a várkapitány lakott benne. A székesegy-ház újjáépítését Naprági Demeter (1607–1619) püspök kezdte meg. Ő hozta a Szent László király fejereklyéjét tartalmazó hermát Erdélyből Győrbe. A 17. század végén jeles esemény színhelye lett a székesegyház. Lynch Val-ter clonferti ír püspök a katolikusokat ért üldözés elől kénytelen volt mene-külni hazájából. Egy képet hozott magával, amely a Szűzanyát a gyermek Jézussal ábrázolja. A száműzött püspök Bécsben találkozott Püsky János (1651–1657) püspökkel, aki meghívta őt Győrbe, és kinevezte helynökévé. A püspök itt élt 1655-ben bekövetkezett haláláig. A képet a győri székes-egyházra hagyta, amit az északi mellékhajó falán helyeztek el. Keresztély Ágost (1696–1725) püspök idejében, 1697. március 17-én reggel 6 órától 9 óráig a képen a Szűzanya szeméből véres könnyek gördültek alá. A kendőt, amellyel letörölték a véres könnyeket, a püspök ezüstkeretbe foglaltatta, hitelesítéssel látta el, és a székesegyház kincstárában őrzik.

55 Almanach, 2000, 66–67.; Almanach, 1984, 695–696.; Magyar Katolikus Lexikon IV. Szent István Társulat, Budapest, 1998. 376.

120

Sztyahula László

A székesegyházat Zichy Ferenc püspök (1742–1782) díszítette fel úgy, ahogyan az ma látható. Építésze Hefele Menyhért, festőművésze pedig Franz Anton Maulbertsch volt. A püspökvár épületét visszaváltotta az ál-lamtól, második emelettel látta el az épületet, és a tornyot a mostani ma-gasságig kiépítette. Az ő püspöksége idején, 1777-ben állította fel Mária Terézia a szombathelyi püspökséget. Az egyházmegye Vas vármegyéhez tartozó részét a szombathelyi püspökséghez, a Veszprém vármegyei részt a veszprémi püspökséghez csatolták.

Az 1. világháború után, a trianoni békeszerződés következtében az egy-házmegye nyugati részéből 99 plébánia Ausztriához került. Ezekből ala-kult ki a mai Burgenlandi Egyházmegye.

A 2. világháború alatt a székesegyház tornyába gyújtólövedéket lőttek, a sisak kigyulladt, a templom tetőzetére zuhant és az teljesen leégett, de belső károsodás nem történt. A háború utáni teljes felújítás, az eredetivel egyező toronysisak megépítése 1968–1972 között történt.

A 2. világháború idején, amikor a front Győr városát elérte, a püspökvár pincéjébe menekült lányok és asszonyok tisztaságának védelmében Apor Vilmos püspök három golyó által megsebesítve 1945. április 2-án a kórház-ban elhunyt. Halála után azonnal megindult a boldoggáavatási eljárás, de a körülmények miatt 1949-től nem lehetett folytatni, arra csak 1990-ben került sor, és 1997. november 9-én, Rómában II. János Pál pápa a vértanú boldogok sorába iktatta Apor Vilmos püspököt.

Kiemelkedő esemény volt az egyházmegye történetében, amikor II. Já-nos Pál pápa 1996. szeptember 7-én ünnepi szentmisét mutatott be Győrött az Ipari Parkban mintegy 150 ezer hívő részvételével.

A Szűzanya kegyképe vérrel könnyezésének 300. éves évfordulója alkal-mával dr. Pápai Lajos püspök (1991-től az egyházmegye 77. püspöke) 1997-re Mária-évet hirdetett meg az egyházmegyében. Az ünnepségsorozat fő ünne-pén, 1997. március 17-én Gilberto Agustino bíboros, pápai legátus bejelen-tette, hogy a Szentatya a székesegyházat basilica minor rangra emelte.

A győri püspökség mellett kezdettől fogva működött a székeskáptalan. Szent László király idejében már hiteleshely volt, vagyis a lakosság birtok- és peres ügyeit intézte. 1777-ben Mária Terézia Sopronban társaskáptalant alapított öt stallummal.

Az egyházmegye papjainak képzése kezdetben a káptalani iskolában történt. Később a jezsuiták vették át ezt a feladatot. Emellett nagyon so-kan tanultak a külföldi egyetemeken is. Széchényi György 1624-ben meg-építette az első szemináriumot. Az 1763-as földrengés után Zichy Ferenc püspök újjáépíttette, és itt kapott helyet a könyvtár is. Széchenyi Miklós püspök 1910-ben új, modern szemináriumot építtetett, a régi pedig a fő-

121

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

iskolai előadások helye lett és a tanárok lakásául szolgált. Az „öreg sze-minárium”-ban jelenleg az Egyházmegyei Papi Otthon, az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár működik.

Az egyházmegyében mindig több szerzetesrend is működött: jezsuiták, ferencesek, domonkosok, karmeliták, bencések, piaristák, és Csornán van ma is a premontrei rend központja. A női rendek közül az Isteni Megváltó Leányai és az orsolyita rend emelhető ki. A rendek többsége iskolákat tar-tott fenn. A községekben az általános iskolák túlnyomó többsége egyházi iskola volt. Az egyházi iskolákat 1948-ban államosították, a szerzetesren-deket pedig 1950-ben feloszlatták.56

Győri megyéspüspökök57

1. Radla (1001–?), 2. Modestus (1009–1046?), 3. Miklós (1049–1055?), 4. Dezső (1064–1087?), 5. Hartvik (1088–1105), 6. György (1105–1120), 7. Ambrus (1121–1133), 8. Péter (1134–1137), 9. Pál (1137–1141), 10. Zacheus (1142–1149), 11. Izbég (1150–1155), 12. Gerázius (Gyárfás) (1156–1164), 13. András (1165–1176), 14. Mikud (Micudinus) (1176–1187), 15. Csák Ugrin (1188–1204), 16. Péter (Pethle) (1205–1217), 17. Kozma (1218–1222), 18. Ger-gely (1223–1241), 19. Lendvai Benedek az Osl nemzetségből (1242–1244), 20. Artolf (Aistulf) (1245–1253), 21. Omodé a Pok nemzetségből (1254–1267), 22. Wolfgang (Farkas) a Beicz nemzetségből (1268–1269), 23. Dénes (1269–1289), 24. András (1290–1294), 25. Tengerdi Tivadar (1295–1308), 26. Kőszegi Miklós (1308–1336), 27. Kálmán (1337–1375), 28. de Surdis Já-nos (1376), 29. Siklósi Péter (1376–1377), 30. Vilmos (1378–1386), 31. Ta-más fráter (1386), 32. Hédervári János (1386–1415), üresedés: Garai Miklós nádor világi kormányzóhelyettese: Gersei Pető János (1403–1405), ürese-dés: Kanizsai János esztergomi érsek a püspökség kormányzóhelyettese: Kanizsai István (1416–1417), 33. Molnári Kelemen (1417–1438), üresedés: Szécsi Dénes nyitrai püspök-kormányzó (1439), 34. Benedek (Mihály fi a) (1439–1444), üresedés: Frangepán György, Bertalan és Zsigmond világi kormányzók (1444–1445), 35. Salánki Ágoston (1445–1465), 36. Monoszlói Csupor Demeter (1466–1480), 37. Nagylucsei (Dóczy) Orbán (1481–1486), 38. Erdődi Bakócz Tamás (1486–1494), Snapek Zsigmond világi kormányzó (1494), 39. Szatmári Ferenc (1495–1508), 40. Felsőszelestei Gosztonyi János (1510–1525), 41. Paksy Balázs (1525–1526), 42. Ujlaki Ferenc (1535–1554), 43. Gregorianci Pál (1554–1565), 44. Delfi ni Zakariás (1565–1571), 45. Lisz-

56 PILINYI, 1943. 37.; Almanach, 2000. 66–67.57 www.gyor.egyhazmegye.hu (Letöltés: 2010. szeptember 12.)

122

Sztyahula László

thy János (1572–1577), 46. Trakostyáni Draskovich György (1578–1587), 47. Heresinczy Péter (1587–1590), 48. Kutassy János (1592–1597), 49. Hetesi Pethe Márton (1598–1605), 50. Náprági Demeter (1606–1619), 51. Lépes Bá-lint (1619–1623), 52. Dallos Miklós (1623–1630), 53. Kissenyei Sennyei Ist-ván báró (1630–1635), 54. Trakostyáni Draskovich György (1635–1650), 55. Szederkényi Püsky János (1651–1657), 56. Széchényi György (1658–1685), 57. Kollegrádi Kollonich Lipót gróf (1685–1695), 58. Keresztély Ágost her-ceg (1696–1725), 59. Sinzendorff Fülöp Lajos (1726–1732), 60. Groll Adolf (1733–1743), 61. Vásonkői Zichy Ferenc gróf (1743–1783), 62. Fengler József (1787–1802), 63. Vilt József (1806–1813), 64. Schwarzenberg Ernő herceg (1819–1821), 65. Juranits Antal (1825–1837), 66. Sztankovits János (1838–1848), 67. Karner Antal (1850–1856), 68. Simor János (1857–1867), 69. Zal-ka János (1867–1901), 70. Széchenyi Miklós (1901–1911), 71. Várady Lipót Árpád (1911–1914), 72. Fetser Antal (1914–1933), 73. Breyer István (1933–1940), 74. Altorjai báró Apor Vilmos (1941–1945).58

A Győri Egyházmegyétől elcsatolt plébániák

Dunacsúny59 (Čuňovo), Horvátjárfalu60 (Jarovce), Oroszvár61 (Rusovce).

Pannonhalmi Területi Apátság

996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monos-tor a fejedelmi alapítás szándéka szerint a középkori Európa kultúrájának keleti hídfőállása lett. Falai között rendszeresen megfordult Szent István (1000–1038), az első magyar király is.

Uros apát (1207–1243), a ma is meglévő templom építtetője visszaver-te a mongolokat a monostor-erőd falai alól. Tolnai Máté apátsága idején Pannonhalma kiemelt helyet kapott a magyarországi bencés monostorok között, és 1541-től főapátsággá vált. A török hódoltság másfél évszázada alatt azonban hosszabb-rövidebb időszakokra a szerzeteseknek menekül-niük kellett. Csak ezt követően indulhatott el a megrongált épületek hely-reállítása. Sajghó Benedek főapátsága alatt jelentős barokk építkezés folyt a monostorban.

58 PILINYI, 1943. 37.; Lexikon I. 345.59 Schematizmus, 1971. 283.60 Uo.61 Uo. 264.

123

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

A 18. század, a felvilágosodás évszázada a szerzeteséletben is éreztet-te hatását. Az állam és az uralkodók a szerzetesközösségek működését a közvetlen hasznosság szerint ítélték meg, és lényegében csak azoknak a rendeknek a létjogosultságát fogadták el, amelyek betegápolással vagy ta-nítással foglalkoztak. Mivel az a hagyomány, amelyet Szent Benedek Re-gulája képviselt, nem a közösség munkájára, hanem magára a közösségi életre helyezi a hangsúlyt, II. József 1786-ban beszüntette a magyar bencés kongregáció összes házának működését.

Az 1802-ben visszaállított rend elsődleges munkaterületül a középisko-lai oktatást kapta. 1945 után a rend birtokait és a bencés iskolákat is álla-mosították. 1950-től azonban újra engedélyezték a győri és a pannonhalmi gimnázium működését. A szerzetesközösség a nehéz években is hűségesen végezte munkáját.

A pannonhalmi főapátság főapátjai (1802–)62

1. Novák Krizosztom (1802–1828), 2. Horváth Pál (1817–1828), 3. Kovács Tamás (1829–1841), 4. Rimely Mihály (1842–1865), 5. Kruesz Krizosztom (1865–1885), 6. Vaszary Kolos (1885–1891), 7. Fehér Ipoly (1892–1909), 8. Hajdú Tibor (1910–1918), 9. Jándi Bernardin (1913–1920), 10. Bárdos Reming (1920–1932), 11. Kelemen Krizosztom (1929–1950), 12. Sárkö-zy Pál (1947–1957), 13. Monsberger Ulrik (1957–1958), 14. Legányi Nor-bert (1958–1969), 15. Monsberger Ulrik (1969–1973), 16. Szennay András (1973–1991), 17. Várszegi Asztrik (1991–).

A Pannonhalmi Területi Apátságtól elcsatolt részek63

Deáki plébánia,64 komáromfüssi plébánia,65 a komáromi székház66 és ka-tolikus gimnázium.

Az Egri Főegyházmegye

A Szent István király által az esztergomi érsekség felállításakor létrehozott és annak joghatósága alá rendelt egri püspökség alapításáról nem maradt fenn korabeli okirat. Egy 1271-ben V. István király által kiadott oklevél sze-

62 A pannonhalmi szent Benedek-rend névtára 1802–1986, 9.; Almanach, 1984. 775.63 PILINYI, 1943. 240.64 Schematizmus, 1971.; Schematizmus, 1978. 43.65 Uo. 46.66 PILINYI, 1943. 245.

124

Sztyahula László

rint a püspökség kiváltságait felsoroló oklevelek a tatárjárás idején elpusz-tultak.67

Az egyházmegye az alapítás idején nyolc vármegyei területet foglalt ma-gában. Abaújvár, Borsod, Hevesújvár, Kis-Szolnok, Szabolcs, Ung, Zaránd és Zemplén vármegyéket. Ezekhez a 13. században a vármegyévé szerve-ződött beregi és ugocsai részek csatlakoztak, később Máramaros, Szatmár, Torna, és a 14–15. században a keresztény hitre tért Jászság, majd pedig a Nagykunság is. Délen lenyúlt egészen Ajtony szállásterületéig, és e déli rész maradványaként keskeny csík húzódott egészen a 18. század derekáig a Bihari-Váradi és a Csanádi Püspökségek között pankotai főesperesség né-ven, amely csak 1750 táján lett a Csanádi Püspökség része. Főesperességei kezdetben: abaújvári, beregi (borsovai), borsodi (székesegyházi), hevesi, máramarosi, pankotai (Zaránd-Arad megyei), patai, szabolcsi, szatmári, tarcafői (sárosi), ugocsai, ungvári és zempléni. 1334-ben a pápai tizedsze-dők 13 főesperességben 821 plébániát írtak össze.

Eger 1596-ban történt török megszállását követően az 1597. február 2-án zárult pozsonyi országgyűlés a székvárosából elmenekülni kényszerült káptalan új székhelyéül Kassát jelölte ki. 1613. február 24-én a pozsonyi or-szággyűlés ismét új helyet jelölt ki a káptalan helyéül Jászón, ahová március elején át is költözött. Innen 1649-ben ismét Kassára ment, és itt is maradt Eger török uralom alól való felszabadulását követő visszaköltözéséig.

Az egyházmegye török uralom utáni helyzetét jól tükrözik az 1699-es állapotok. E szerint Heves és Külső-Szolnok vármegyében, valamint a Jászságban 27, Sárosban 22, Zemplénben 19, Abaújban 13, Borsodban 6, Ungban 3, Szatmárban 3, Szabolcsban 2, Beregben 2, Ugocsában 1, Mára-marosban 1, Zarándban 1, a jászói prépostságban 5, a lelesziben 3, vagyis mindössze 108 betöltött plébánia volt. A 92 egyházmegyés pap mellett 16 szerzetes és 10 licenciátus látta el a teendőket. Száz esztendővel később, vagyis Eszterházy püspök halálakor, 1799-ben 353 plébánia és 66 lelkész-ség volt a közel félmillió katolikus hívő ellátására.

A 18. században többször felvetődött a nagy kiterjedésű egyházmegye felosztásának gondolata. Az első kísérlet Erdődy Gábor püspök idejében volt, amikor is 1733-ban tárgyalások kezdődtek a megvalósítására vonat-kozóan, de az végül a káptalan ellenkezése miatt nem valósulhatott meg. A káptalan ugyanis a prímással együtt azon a nézeten volt, hogy nem több püspökre, hanem több lelkipásztorra van szükség. 1745-ben Mária Teré-

67 Almanach, 2000. 322.; Almanach 1984. 767.; Magyar Katolikus Lexikon II. Szent Ist-ván Társulat, Budapest, 1993. 802.

125

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

zia, majd 1787-ben I. József is eredménytelenül próbálta meg a felosztás keresztülvitelét.

Végül Eszterházy Károly 1799-ben bekövetkezett halála után a püs-pöki széküresedés idején megtörtént a felosztás. VII. Piusz pápa 1804. augusztus 9-én írta alá azt a bullát, amely az addigi egri püspökség te-rületéből létrehozta a kassai és szatmári püspökségeket, az Egri Egyház-megyét pedig érseki rangra emelte. Az egri érsekség 4 főesperesi és 18 al-esperesi kerületből állt, amelyekben 150 plébánia, 20 helyi káplánság és 71 segédlelkészi hely volt, és a római katolikus hívek száma elérte a 260 ezret.

Az 1. világháborút lezáró trianoni békeszerződés életbelépését követően a Kassai, Rozsnyói és Szatmári Püspökségek területéből Magyarországon maradt részeket a pápa 1982. május 22-én kiadott dekrétumával az Egri Főegyházmegyéhez csatolta. Ez az állapot azonban csak egy évtizedig ma-radt fenn.

1993-ban a pápa kiadta a magyarországi egyházmegyék területi rende-zéséről és az új püspökségek alapításáról szóló Hungarorum gens kezde-tű dekrétumát. Az Egri Főegyházmegye területének keleti részét átadta az újonnan alapított Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyének, vagyis Sza-bolcs-Szatmár-Bereg megyét és Hajdú-Bihar megyének egy részét. Ezeken kívül a Váci Egyházmegyének átadta Nógrád megyében található plébá-niáit. Végül a Szeged–Csanádi Egyházmegyének átadta Kunszentmárton I–II., Mesterszállás, Kuncsoba, Túrkeve, Bucsa és Dévaványa plébániákat. A Váci Egyházmegyétől megkapta Jánoshida községet. Azóta a főegyház-megye a főszékesegyházi, a hevesi, a patai, az abaúji és a zempléni főespe-rességekből áll.68

Egri megyéspüspökök és érsekek69

Megyéspüspökök: 1. Kataprán-Catapranus (–1009), 2. Bonifác (–), 3. Bul-dus-Bőd (–1046), 4. Péter (–1048). 5. Koppány-Cuppanus (–1094), 6. Pro-kop-Procopius (1102?), 7. Lőrinc (1104–1105), 8. Márton (–1106), 9. Vol-fer (1111–1113), 10. Kilit-Cletus (1114–1131), 11. András (–1132), 12. Betrius (–1135), 13. Martyrius-Martinus (1142–1150), 14. Lukács Gutkeled nembe-li (1156–1158), 15. Chemma-Soma (1158–1166), 16. Miklós (–1180), 17. Pé-ter (1181–1197), 18. Katapán (1198–1217), 19. Tamás (1224–1245), 20. Ki-lit-Cletus (1224–1245), 21. Lampert (1246–1275), 22. András (1275–1305), 23. Márton (1306–1321), 16. Telegdi Csanád (1322–1330), 25. Dörögdi

68 Almanach, 2000. 322–323.69 SUGÁR István: Az egri püspökök története. Budapest, 1984.

126

Sztyahula László

Miklós (1330–1362), 26. Szécsényi Mihály (1362–1377), 19. Czudar (Zu-dar) Imre (1377–1384), 28. Kanizsai János (1384–1387), 29. Czikó (Chykó) István (1387–1499), 30. Ludányi Tamás (1400–1410), 31. Stiborici Stibor (1410–1420), 32. Ludányi Tamás (másodszor) (1421–1424), 33. Rozgonyi Péter (1425–1438), 34. Szécsi Dénes bíboros (1439–1440), 35. Rozgonyi Simon (1440–1444), 36. Hédervári László (1447–1468), 37. Beckensloer (Beckenslager) János (1468–1474), 38. Rangoni (Veronai) Gábor bíboros (1475–1486), 39. Nagylucsei (Dóczy) Orbán (1486–1491), 40. Bakócz (Bak-ács) Tamás (1492–1497), 41. Estei Hippolit (Ippolito d’Este) bíboros (1497–1520), 42. Szalkai (Szalkán) László (1520–1524), 43. Várdai Pál (1524–1526), 44. Szalaházy (Zalaházy) Tamás (1527–1537), 45. Frangepán Ferenc (1538–1543), 46. Oláh Miklós (1548–1553), 47. Újlaká Ferenc (1553–1555), 48. Bódy György (1556–1557), 49. Verancsics (Vranchich, Verantius) An-tal (1557–1569), 50. Radéczy (Radetius) István (1572–1586), 51. Cherődy (Cherédy) János (1596–1597), 52. Szuhay István (1598–1607), 53. Erdő-dy János (1616–1625), 54. Pyber János (1625–1633), 55. Lósi (Lósy) Imre (1633–1637), 56. Lippay György (1637–1642), 57. Jakusich (Jakusits) Görgy (1642–1647), 58. Kisdi (Kisdy) Benedek (1648–1660), 59. Pálffy Tamás (1660–1669), 60. Szegedy Ferenc Lénárd (1669–1675), 61. Bársony György (1675–1678), 62. Pálffy Ferdinánd (1678–1680), 63. Korompay Péter (1681–1686), 64. Fenesy György (1686–1699), 65. Telekesy István (1699–1715), 66. Erdődy Gábor (1715–1744), 67. Barkóczy Ferenc (1744–1761), 68. Esz-terházy Károly (1761–1799).Érsekek: 69. Fuchy Xavér Ferenc (1804–1807), 70. Fischer Isván (1807–1822), 71. Pyrker János László (1826–1847), 72. Lonovics József (1848–1849), 73. Bartakovics Béla (1850–1873), 74. Samassa József bíboros (1873–1912), 75. Szmrecsányi Lajos (1912–1943), 76. Czapik Gyula (1943–1956), 77. Brezanóczy Pál (1969–1972) – Mészáros Lajos káptalani helynök (1972–1974), 78. Bánk József (1974–1978), 79. Kádár László Gábor (1978–1986), Seregély István, Ternyák Csaba.

A kassai püspökség

A Kassai Egyházmegyét 1804. március 23-án alapította II. Ferenc oszt-rák császár és magyar apostoli király, VII. Piusz pápa megerősítő bullája, az In universa gregis dominici cura 1804. augusztus 10-én kelt. Abaúj, Zemplén és Sáros vármegyéket kihasították az egri püspökségből és Kas-sa székhellyel új egyházmegye alakult mint az egri érsekség alá rendelt püspökség. Az újdonsült egyházmegye tehát az Egri Egyházmegyéből való kiszakítás révén keletkezett, ezzel egy időben az Egri Egyházmegyét érse-

127

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

ki rangra emelték. A Kassai Egyházmegyének 1918-ig tíz megyéspüspöke volt.70

Kassa megyéspüspökei

1. Szabó András (1804–1819), 2. Csech István (1820–1831), 3. Ocskay Antal (1838–1848), 4. Kunszt József (1850–1852), 5. Fábry Ignác (1852–1867), 6. Perger János (1868–1876), 7. Schuster Konstantin (1877–1886), 8. Bu-bics Zsigmond (1887–1907), 9. Fischer-Colbrie Ágoston (1906–1925),71 10. Čársky József (1925–1938), 11. Madarász István (1939–1948), 12. Čársky József (1938–1945),72 13. Čársky József (1945–1962).

Kassai püspökség szlovákiai plébániái (1918–1939)73

A trianoni határ kettéosztotta a történelmi kassai egyházmegyét: Cseh-szlovákia területére esett 115 plébánia és a püspökség székhelye:74 Abos (Obišovce), Alsófricske (Fričovce), Alsókörtvélyes (Nižný Hrušov), Alsó-mecenzéf (Nižný Medzev), Alsónyirjes (Slovenská Kajňa), Alsósebes (Niž-ná Šebastová), Alsószalók (Nižný Slavkov), Apátka (Opátka), Bajor (Baje-rov), Bányavölgy (Duplin), Barancs (Zemplínsky Branč), Bártfa (Bardejov), Bernátfalva (Valaliky), Berzevice (Brezovica nad Trysou), Bodrogszerda-hely (Streda nad Bodrogom), Boroszló-Alsóberek (Brestov), Budamér (Bu-dimir), Butka (Butkovce), Cirókahosszúmező (Dlhé nad Cirochov), Daróc (Šarišské Dravce), Delnekakasfalva (Kokošovce), Eperjes (Prešov), Erdő-vágás (Richvald), Felsőkörtvélyes (Vyšný Hrušov), Felsőmihályi (Micha-lok), Felsőolcsvár (Košické Oľšany), Felsőszabados (Vyšná Voľa), Galba-tő (Gaboltov), Gálszécs (Sečovce), Garbócbogdány (Bohdanovce), Girált (Giraltovce), Gombosszentgyörgy (Hubošovce), Göröginye (Ohradzany), Hámbor (Brezovička), Hankvágása (Hankovce), Hazslin (Hazlin), Her-nádszentistván (Družstevná pri Hornáde), Hertnek (Hertnik), Héthárs (Lipany), Holcsik (Holčikovce), Homonna (Humenné), Jánosvölgye (Jan-

70 SZOKOLSZKY Bertalan: A százéves kassai püspökség 1804–1904. Kassa. 1904; Ma-gyar Katolikus Lexikon VI. Szent István Társulat, Budapest, 2000. 280. 71 VIDÁKOVICS Aladár: Egy szentéletű magyar püspök – Fischer-Colbrie Ágoston. In: Vigília. Budapest. (1956) 225–231.; Lexikon III. 682.; ČIŽMÁR, Marián: Hlásal rodostnú zvesť chudobným, POLYPRESS s.r.o., Levoča, 1998.72 HRABOVEC Emília: Vzťahy Prvej slovenskej republiky a Svätej stolice. In: Duchovný pastier. SSV Trnava, LXXXX. (2009. 7.) 324.73 Schematizmus, 1971. 424–425.74 Uo. 425–430.

128

Sztyahula László

kovce), Jernye (Jarovnice), Kapi (Kapušany pri Prešove), Karácsonmező (Kračunovce), Kassa (Košice), Kassaújfalu (Košická Nová Ves), Kecerpek-lény (Kecerovské Pekľany), Kende (Kendice), Kenyhec része (Hraničná pri Hornáde), Kisszeben (Sabinov), Krivány (Krivany), Kurima (Kurima), La-borcmező (Zbudské Dlhé), Lapispatak (Ploské), Lasztóc (Lastovce), Lénár-tó (Lenartov), Lófalu (Kobyly), Lubotény (Ľubotín), Magyarizsép (Nižný Žipov), Magyarkapronca (Koprivnica), Málca (Malčice), Mezőlaborc (Me-dzilaborce), Mogyorósfalu (Lieskovec), Nagyazar (Veľké Ozorovce), Nagy-cseb (Žbince), Nagykemence (Kamenica nad Cirochou), Nagyladna (Veľká Lodina), Nagymihályi (Michalovce), Nagysáros (Veľký Šariš), Nagyszalánc (Slanec), Nyársardó (Ražnany), Nyirjes (Brezov), Oszikó (Osikov), Őrmező (Srážské), Paloca (Plavnica), Palocsa (Plaveč), Parnó (Parchovany), Pécsúj-falu (Pečovská Nová Ves), Pelejte (Plechotice), Peticse (Ptičie), Petőszinye (Svinica), Pósfalva (Pušovce), Rabóc (Hrabovec), Radács (Radatice), Rado-ma (Radoma), Rozskovány (Rožkovany), Rubó (Hrubov), Siroka (Široké), Sókút (Soľ), Somos (Drienov), Szacsúr (Sačurov), Szedikert (Záhradné), Szedlice (Sedlice), Szentkereszt (Križovany), Szentmihályfalva (Šarišské Michalany), Szerelmes (Ľubiša), Szilvásújfalu (Slivník), Szinna (Sniná), Szinye (Svinia), Szinyelipót (Lipovce), Sztankahermány (Hermanovce), Sztára (Staré), Sztropkó (Stropkov), Tapolyhanusfalva (Hanušovce nad Topľou), Tapolymogyorós (Skrabské), Tapolysárpatak (Mokroluh), Tarca (Torysa), Tarcadobó (Dubovica), Tarcaszentpéter (Petrovany), Tarkő (Ka-menica nad Torysou), Ternye (Terňa), Totraszlavica (Nižné Raslavice), Tót-sóvár (Solivar), Tőketerebes (Trebišov), Töltszék (Tulčík), Turány (Turany nad Ondavou), Udva (Udavské), Újszomotor (Žalobín), Varannó (Vranov nad Topľou), Vásárhely (Trhovište), Vehéc (Vechec), Vörösvágás (Červeni-ca), Zboró (Zborov), Zemplénmátyás (Ondavské Matiašovce), Zsebefalva (Župčany).

A magyarországi terület kormányzása 1918-tól 1937-ig Kassáról történt az ottlakó püspök magyarországi helynöke, Payer Ferenc sátoraljaújhelyi apátplébános által. 1937 végén az Apostoli Szentszék rendeletére Serédi Jusztinián vette át a magyarországi rész kormányzását, s nevében Meszlé-nyi Zoltán75 vitte mint helynök az ügyeket 1939 végéig.

75 BEKE Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála. Szent István Tár-sulat, Budapest, 2009. 107–110.

129

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

Kassai püspökség magyarországi plébániái76

Az alábbi 4 esperesi kerületben 50 plébánia. Gönczi esperesi kerület: 1. Abaujszántó, 2. Boldogkőváralja, 3. Fony, 4. Gönc, 5. Göncruszka, 6. Hej-ce, 7. Hernádpetri, 8. Hidasnémeti, 9. Tornyosnémeti, 10. Viszoly. Szik-szói esperesi kerület: 1. Detek, 2. Encs, 3. Fáj, 4. Felsőgagy, 5. Felsőno-vaj (Novajidrány), 6. Felsővadász, 7. Forró, 8. Hernádkércs, 9. Ináncs, 10. Krasznokvajda, 11. Léh, 12. Nyésta, 13. Szikszó. Tokaji esperesi kerület: 1. Gesztely, 2. Girincs, 3. Köröm, 4. Hernádnémeti, 5. Legyesbénye, 6. Mád, 7. Mezőzombor, 8. Monok, 9. Rátka, 10. Szerencs, 11. Taktaszada, 12. Tar-cal, 13. Tállya, 14. Tokaj. Újhelyi esperesi kerület: 1. Bodrogkeresztúr, 2. Bodrogolaszi, 3. Erdőbénye, 4. Erdőhorváti, 5. Füzér, 6. Füzérradvány, 7. Hercegkút, 8. Olaszliszka, 9. Pácin, 10. Monyha (tanya), 11. Sárospatak, 12. Sátoraljaújhely, 13. Tolcsva és Abaújkér.

A kassai püspökség 1939–1945 között

Az első bécsi döntés után, 1939 őszén Madarász István lett az egyesült két rész püspöke, Kassa székhellyel. A Csehszlovákiától visszacsatolt terüle-tek:77 Kassai esperesi kerület: 1. Abaszéplak (Krásna nad Hornádom), 2. Alsómislye (Nižná Myšľa), 3. Bárca (Barca), 4. Enyicke (Haniska), 5. Her-nádcsány (Čaňa), 6. Kassamindszent (Všechsvätých), 7. Kassaújfalu (Ko-šická Nová Ves), 8. Kavocsán (Kavečany), 9. Kenyhec (Kechnec), 10. Len-gyelfalva (Košická Polianka), 11. Regeteruszka (Ruskov). Szepsi esperesi kerület: 1. Buzita (Buzica), 2. Csécs (Čečejovce), 3. Jánok (Janík), 4. Nagyi-da (Veľká Ida), 5. Pány (Páňovce), 6. Perény (Perín), 7. Somodi (Drienovec), 8. Szepsi (Moldava nad Bodvou). Sacai esperesi kerület: 1. Aranyida (Zlatá Idka), 2. Felsőtőkés (Vyšný Klátov), 3. Hernádtihany (Ťahanovce), 4. Hilyó (Hýľov), 5. Jászóújfalu (Novačany), 6. Miszlóka (Myslava), 7. Pólyi (Poľov), 8. Saca (Šaca). Gönci esperesi kerület: 1. Gönc, 2. Abaújnádasd (Trstené pri Hornáde), 3. Alsókéked. Gálszécsi esperesi kerület: 1. Céke (Cejkov), 2. Csörgő (Čerhov), 3. Garany (Hraň), 4. Hegyi (Kopčany), 5. Imreg (Bre-hov), 6. Nagykázmér (Kazimír). Bodrogközi esperesi kerület: 1. Battyán (Boťany), 2. Bodrogszerdahely, 3. Boly (Boľ), 4. Királyhelmec (Kráľovský Chlmec), 5. Lelesz (Leles), 6. Nagykövesd (Veľký Kamenec), 7. Nagytár-kány (Veľké Trakany), 8. Rad (Rad).

76 ANDREJ, Ján: Dejiny košickej diecézy 1918–1938, Michala Vaška, Prešov. 38.; PILI-NYI, 1943. 190–194. 77 PILINYI, 1943. 189–192.

130

Sztyahula László

A kassai püspökség 1945–1952 között

1945 eléjétől az ismét különvált magyar részt Hejcéről kormányozta Tost Barnabás prépostkanonok, káptalani helynöki minőségben, és létrehozta a hejcei szemináriumot. 1951-ben Brezanóczy Pál kassai kanonok lett a káptalani helynök, aki 1952-ben a szemináriummal együtt Egerbe költö-zött, azóta Egerből történik ennek a résznek a kormányzása. 1952. ápri-lis 19-étől az Apostoli Szentszék rendelkezésére a mindenkori egri érsek a magyarrészi kassai, rozsnyói és szatmári egyházmegye ordinariusa.

A szatmári püspökség

Története:78 A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye az Egri Egyházme-gyéből lett 1804-ben kiszakítva. Eredetileg Szatmár és Máramaros várme-gyék mellett Ung, Ugocsa és Bereg vármegyét is magában foglalta, továbbá néhány Szabolcs vármegyei községet is.

A Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegyét 1804. március 23-án alapította II. Ferenc osztrák császár és magyar apostoli király, a Kassai Egyházmegyével egy időben, az Egri Egyházmegyéről való leválasztással, anélkül, hogy erről az akkori pápát, VII. Piuszt értesítette volna. Az egy-házmegye megalapítását szentesítő pápai bulla éppen ezért szinte fél évvel később, 1804. augusztus 9-én kelt (a Kassai Egyházmegyét létrehozó bulla pedig a rákövetkező napon, augusztus 10-én).

A két egyházmegye kiszakítását az Egri Egyházmegye túlnépesedése indokolta. A császár ezért az Egri Egyházmegyét érseki főegyházmegyévé emelte, alárendelve neki a belőle kiszakított egyházmegyéket.

Megalakulásakor az egyházmegye 24 815 négyzetkilométer területű volt, magában foglalta Szatmár, Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vár-megyék plébániáit. Székhelye már ekkor is Szatmárnémeti volt, első püs-pöke pedig Fischer István lett. 60 plébánia tartozott az egyházmegyéhez, melyek a világháborúkat követően különböző országok területére kerültek.

78 A szatmári püspöki egyházmegye Emlékkönyve 1804–1904. Szatmár, 1904. 8–10. (A továbbiakban: Szatmári emlékkönyv, 1904.); Magyar Katolikus Lexikon XII. Szent István Társulat, Budapest, 2003. 619.; Magyar Katolikus Lexikon VI. Szent István Társulat, Bu-dapest, 2000. 236–246.

131

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

A Szatmári Egyházmegye püspökei79

1. Fischer István (1804–1807), 2. Klobusitzky Péter (1807–1822), 3. Kovács Flórián (1822–1825), 4. Hám János (1827–1857), 5. Haas Mihály (1858–1866), 6. Bíró László (1866–1872), 7. Schlauch Lőrinc (1873–1887), 8. Mesz-lényi Gyula (1888–1905), 9. Mayer Béla (1905–1906), 10. Boromisza Tibor (1906–1928), 11. Fiedler István (1930–1939), 12. Márton Áron (1939–1942), 13. Napholcz Pál (1940), 14. Scheffl er János (1942–1952).

Az első világháború után a szatmári püspökség három államba került (1918–1939).

Románia – a püspöki székhely és 44 plébánia80

Aknasugatag (Ocna Şugatag), Alsófernezely (Ferneziu), Alsóhomoród (Ho-morodu de Jos), Barlafalu (Borleşti), Batiz (Batiz), Csanálos (Urziceni), Csenger (Boghiş), Csomaköz (Ciumeşti), Dara (Dara), Erdőd (Ardud), Fel-sőbánya (Baia Sprie), Felsővisó (Vişeu de Sus), Fény (Foieni), Giródtótfalu (Tăuţii de Sus), Halmi (Halmeu), Hosszúmező (Câmpulung la Tisa), József-háza (Iojib), Kaplony Căpleni), Kálmánd (Cămin), Kökényesd (Porumbeş-ti), Krasznabéltek (Beltiug), Krasznaterebes (Terebeşti), Lajosvölgyihuta (Huta Certeze), Laposbánya (Băiţa), Lázári (Lazuri), Madarász (Mădărasz), Mára marossziget (Sighetu Marmaţiei), Mezőpetri (Petreşti), Mezőterem (Tiream), Nagybánya (Baia Mare), Nagykároly (Carei), Nagymajtény (Mof-tinu Mare), Nagysomkút (Şomcuta Mare), Nagyszokond (Socond), Nagy-tarna (Tarna Mare), Nántű (Hurezu Mare), Rónaszék (Coştiui), Sándorfalu (Şandra), Sárköz (Rivada), Szakasz (Răteşti), Szaniszló (Sanislău), Szatmár-németi (Satu Mare), Szinfalu (Sîi), Szinérváralja (Seini), Túrterebes (Turu-lung).

Csehszlovákia – Kárpátalja plébániái

Aknaszlatina–Солотвино (Szolotvino/Solotvyno), Bárdháza–Borodiv-ka, Bene–Бене (Bene), Beregszász–Берегове (Berehove), Csap, helyi kápl. – Csop, Császlócz–Часлівці (Csaszlivci/Chaslivtsi), Dolha–Довге (Dovhe), Dombó–Дубове (Dubove), Fancsika–Фанчикове (Fancsiko-ve/Fanchikove), Feketeardó–Чорнотисів (Csornotisziv/Chornotysiv), Felsődomonya–Оноківці (Onokivci), Felsőschönborn (mai néven Fel-

79 Szatmári emlékkönyv, 1904. 6–7.80 Uo. 339–349.

132

Sztyahula László

sőkerepec) – Verhnyij Koropec, Gyertyánliget–Кобилецька Поляна (Kobilecka Poljana/Kobylets’ka Poliana), Huszt–Хуст (Huszt/Khust), Királyháza–Королеве (Koroleve), Kisrát–Malije Ratovce, Körös mező–Ясіня (Jaszinya), Mezőkaszony–Косонь (Koszony/Koson’), Munkács–Мукачевo (Mukacsevo), Nagyberezna–Великий Березний (Velikij Bereznij/Velykyy Bereznyy), Nagybocskó–Великий Бичків (Velikij Bicskiv/Velykyy Bychkiv), Nagygejőc–Великі Геївці (Velikije Gejev-ci), Nagyszőllős–Vinogradov, Nevetlenfalu–Неветленфалу (Gyakovo), Német mokra–Комсомольськ (Komszomolszk), Őrdarma–Сторожниця (Sztorozsnicja/Storozhnytsia), Perecseny–Перечин (Perecsin/Pere-chyn), Rahó–Рахів (Rahiv/Rakhiv), Sárosoroszi–Оросієве (Oroszijeve/Orosiyeve), Szerednye–Середнє (Szerednye), Szolyva–Свалява (Szvalja-va), Técső–Тячів (Tyacsiv/Tiachiv), Tiszaújlak–Вилок (Vilok), Tövisfal-va (Szolyva része), Turiaremete–Турьї Ремети (Turji Remetyi), Ungvár–Ужгород (Uzshorod), Várpalánka–Paljanok, Visk–Вишкове (Viskove/Vyshkove).

Magyarország: a Fehérgyarmati esperesség és néhány további plébánia81

Fehérgyarmati esperesi kerület: 1. Csegöld, 2. Fehérgyarmat, 3. Jánk (mai neve Jánkmajtis), 4. Szatmárcseke, 5. Zajta. Mátészalkai esperesi kerü-let: 1. Mátészalka, 2. Nagyecsed, 3. Nyírcsaholy, 4. Nyírmada, 5. Papos, 6. Pusztadobos, 7. Tiszaszalka, 8. Vásárosnamény, 9. Vitka. Beregi esperesi kerület: 1. Beregsurány, 2. Márokpapi (Aporháza/Bátorliget, Mérk, Vállaj, Zsuzsannamajor).

1918-tól Székely Gyula mérki plébános mint püspöki helynök, 1928-tól 1933-ig ugyanő mint apostoli kormányzó, 1938-tól 1942-ig Madarász Ist-ván kassai megyéspüspök, e területen mint apostoli kormányzó működött. 1942-ben Scheffl er János szatmári megyéspüspök vette át az egyesült egy-házmegye kormányzását. 1945-től Scheffl er püspök megbízásából a ma-gyar részen Barót Mihály fehérgyarmati plébános látta el a kormányzóság teendőit, majd halála után, 1951. április 16-tól dr. Czapik Gyula egri érsek, e részen mint apostoli kormányzó, 1952. április 19-től pedig mint ordina-rius működött.

81 PILINYI, 1943. 202–203.

133

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

A szatmári püspökség 1939–1945 között

Ezt követően többször változik az egyházmegye státusa: előbb Szatmár–Nagyváradi Egyházmegye néven (közvetlenül a Szentszéknek alárendelve) egyesítik a váradi egyházmegyével egy, a Szentszék és a román állam között megkötött konkordátum alkalmával, de 1940-ben újra szétválasztják (ek-kor Észak-Erdély visszacsatolása révén újraegyesül a történelmi egyházme-gye), 1948-ban viszont újra egyesítik (de már ki sem neveznek püspököt az élére). A kommunista állam hamarosan egyoldalúan felmondja a konkordá-tumot, hivatalosan nem ismeri el az egyesített egyházmegyét sem.

Magyarországhoz visszacsatolt területek (1941–1945)82

Szatmári esperesi kerület: 1. Batíz, 2. Csenger, 3. Lázári, 4. Lajosvölgyihu-ta, 5. Pátyod, 6. Sárköz, 7. Szamosdara, 8. Szatmárnémeti II, III, 9. Tyu-kod. Erdődi esperesi kerület: 1. Alsómohoród, 2. Erdőd, 3. Krasznabéltek, 4. Krasznasándorfalu, 5. Krasznaterebes, 6. Nagymadarász, 7. Nagyszo-kond, 8. Nántű, 9. Szakasz, 10. Színfalu. Nagybányai esperesi kerület: 1. Alsófernezely, 2. Barlafalu, 3. Felsőbánya, 4. Giródtófalu, 5. Józsefháza, 6. Láposbánya, 7. Nagybánya, 8. Nagysomkút, 9. Szinérváralja. Nagykáro-lyi esperesi kerület: 1. Aporháza, 2. Csanálos, 3. Csomaköz, 4. Kaplony, 5. Kálmánd, 6. Mezőfény, 7. Mezőpetri, 8. Mezőterem, 9. Mérk, 10. Nagyká-roly, 11. Nagymajtény, 12. Szaniszló, 13. Vállaj, 14. Zsuzsannamajor. Beregi esperesi kerület: 1. Beregszász, 2. Bene, 3. Mezőkaszony, 4. Sárosoroszi. Munkácsi esperesi kerület: 1. Bárdháza, 2. Felsőkerepec, 3. Munkács, 4. Szolyva, 5. Várpalánka. Huszti esperesi kerület: 1. Dolha, 2. Dombó, 3. Huszt, 4. Németmokra, 5. Técső, 6. Visk. Szigeti esperesi kerület: 1. Ak-nasugatag, 2. Aknaszlatina, 3. Borsabánya, 4. Felsővisó, 5. Gyertyánliget, 6. Hosszúmező, 7. Körösmező, 8. Máramarossziget, 9. Nagybocskó, 10. Rahó, 11. Rónaszék. Ugocsai esperesi kerület: 1. Fancsika, 2. Feketeardó, 3. Halmi, 4. Királyháza, 5. Kökényesd, 6. Nagyszőllős, 7. Nagytarna, 8. Nevetlenfalu, 9. Tiszaújlak, 10. Túrterebes. Felsőungi esperesi kerület: 1. Felsődomonya, 2. Jenke, 3. Nagyberezna, 4. Őrdarma, 5. Perecsény, 6. Sze-rednye, 7. Turjaremete, 8. Ungvár, 9. Unghuta. Középungi esperesi kerület: 1. Remetevasgyár, 2. Tiba. Alsóungi esperesi kerület: 1. Csap, 2. Császlóc, 3. Csicser, 4. Dobóruszka, 5. Kisrát, 6. Nagygejőc, 7. Nagykapos.

82 PILINYI, 1943. 201–205.

134

Sztyahula László

A szatmári püspökség 1945–1952 között

A 2. világháború páratlanul nagy veszteségeket okozott az egyházmegyé-nek. Nemcsak a háború évei alatt katonaként elesett vagy a bombázások során elhunyt civil, illetve zsidó származásuk miatt elhurcolt híveit vesz-tette el a háború miatt, de megfogyatkozott német híveinek a tábora is (a szatmári svábok a püspökség legbuzgóbb hívei voltak hagyományosan, akik számos püspököt adtak az egyházmegyének). Öt német falu népe tel-jes egészében áttelepült Németországba, papjával együtt, majd további 16 pap és az egyházmegye számos más híve követi őket. Ők végleg távoztak az egyházmegyéből.

A világháború után a négy részre szakadt egyházmegye romániai ré-szére a híveknek csak egy töredéke kerül, és közülük is hamarosan depor-tálják a még megmaradt sváb lakosság tetemes részét (több ezer hívőt). Az egyházmegye területe a következő országok közt oszlik fel:

Romániában maradt 55 plébánia és a püspöki székhely. – A Szovjet-unióba került 40 plébánia (Kárpátaljai plébániák, melyek a rendszerválto-zás óta Ukrajna részét képezik) – Csehszlovákiához került 13 plébánia:83 Csicser (Čičarovce), Dobóruszka (Ruská), Jenke (Jenkovce), Lakárd (Le-károvce), Nagykapos (Veľké Kapušany), Nagyzalacska (Veľké Zalužice), Pálóc (Pavlovce nad Uhom), Remetevasgyár (Remetské Hámre), Szenna (Senné), Szobránc (Sobrance), Tiba (Tibava), Ubrezs (Úbrež), Vinna (Vin-né). Magyarországhoz került 27 plébánia.

A kommunizmus évtizedei alatt nem neveztek ki püspököt az egyházme-gye élére. A gyakorlatilag folyamatos válsághelyzetre való tekintettel a Szent-szék 1948-ban kiad egy rendelkezést, melynek értelmében az „akadályozta-tott” (gyakorlatilag kommunista börtönökbe elhurcolt) püspököket általuk megnevezett ordináriusok helyettesítsék. Minden püspök három helyettest nevezhetett meg (arra az esetre, ha helyettesüket is börtönbe hurcolnák).

Az 1950-ben kényszerlakhelyre ítélt, majd bukaresti, máramarosszigeti és jilavai börtönökben meghurcolt (és a jilavai megsemmisítő börtönben elhunyt) dr. Scheffl er János vértanú-püspök elsőként dr. Czumbel Lajost nevezte meg az internálása előtti estén. Miután azonban Czumbel Lajost is öt évre börtönbe vetette a kommunista vezetés, helyét a másodikként megnevezett Szvoboda Ferenc titkos ordinárius vette át, szabadulásáig. Ezt követően apostoli kormányzó áll az egyházmegye élén, Sipos Ferenc személyében, a rendszerváltozásig.

83 Schematizmus, 1971. 425.

135

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

A Qui divino kezdetű pápai rendelkezés magyar fordítása

Mivel minket az Isteni Gondoskodás azért állított Péter apostolhoz hason-lóan (Vö. Jn 21, 15-17) a Krisztusban hívők egyetemes nyájának élére, hogy bölcs kormányzással Krisztus követőit abba a boldog, halált nem ismerő hazába vezessük, minden törekvésünket, minden megfontolásunkat és tö-rődésünket nagyon is annak szenteljük, hogy a hívők az odavezető utat minél könnyebben és biztonságosabban tehessék meg. Ezért, amikor tisz-telendő testvéreink, a szlovák püspökök papjaikkal és híveikkel egyetér-tően Apostoli Székünktől azt kérték, hogy néhány egyházmegye határát célszerűbben, azaz a hívő nép javára átrendezzük, mi hozzájárultunk ah-hoz, amit az említett tisztelendő méltóságok javasoltak, és apostoli hatal-munkkal az alábbiakat rendeljük el:

A Nagyszombati Apostoli Kormányzóságot püspöki rangra emeljük, és egyúttal érseki méltóság székhelyévé tesszük, biztosítva számára az ezzel járó kiváltságokat; neki rendeljük alá, mint érsektartományi püspöksége-ket az eddig közvetlenül a Szentszéknek alárendelt nyitrai, besztercebá-nyai, szepesváraljai püspökségeket, nemkülönben a kassait és a rozsnyóit. Mindezeknek az egyházmegyéknek a püspökei mint érsek-tartományi püs-pökök a nagyszombati érsek fennhatósága alá tartoznak, az egyházjog erre vonatkozó követelményeinek érvényével.

Elrendeljük azt is, hogy a Szentszéknek közvetlenül alárendelt bizán-ci rítusú Eperjesi Exarchia püspöki helynöke kapcsolódjék be az új Nagy-szombati Érsekség lelkipásztori feladataiba.

A továbbiakban ezt az intézkedő levelünket tisztelendő testvérünk, a Szent Római Egyház bíborosa, Tomašek Ferenc fogja érvényre juttatni, il-letőleg az, akit ő erre felhatalmaz. Ő a fentebbi rendelkezés végrehajtás után hivatalos okiratokat állít ki és ezek hiteles másolatait a Szent Püspöki Kongregációhoz fogja eljuttatni.

A jelen intézkedésekkel ellentétben állók érvényüket vesztik.Kelt Rómában, Szent Péternél, az Úr 1977. évében, december hónap 30.

napján, pápaságunk 15. évében.

† Jean Villot, bíboros államtitkár† Sebastiano Baggio, bíboros a Szent Püspöki Kongregáció prefektusa† Giusepe Del ton, apostoli protonotárius† Marcello Rossetti, apostoli protonotárius

136

Sztyahula László

Felhasznált irodalom

A Nagyszombati kormányzóság körlevele, 1978.A pannonhalmi szent Benedek-rend névtára 1802–1986, 9. Magyar Kato-

likus Almanach I. Szent István Társulat, Budapest, 1984.A szatmári püspöki egyházmegye Emlékkönyve 1804–1904, Szatmár 1904.ANDREJ Ján: Dejiny košickej diecézy 1918–1938, Michala Vaška, Prešov. BEKE Margit: Az Esztergomi Főegyházmegye papsága 1892–2006, Szent

István Társulat, Budapest, 2008.BEKE Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála. Szent

István Társulat, Budapest, 2009.BEKE Margit: Esztergomi érsekek 1001–2003. Szent István Társulat, Bu-

dapest, 2003.BOROVI József: Az esztergomi érseki egyházmegye felosztása: A beszter-

cebányai–rozsnyói–szepesi püspökségek alapítása 1776-ban, Buda-pest, 2000 (METEM könyvek, 25.).

ČIŽMÁR Marián: Hlásal rodostnú zvesť chudobným, POLYPRESS s.r.o., Levoča, 1998.

Duchovný pastier, SSV Trnava, LXXXX. (2009. 7.) FAZEKAS István: Az esztergomi Szent István szeminárium alapítása

(1566) és működésének kezdetei, 2006. http://www-bbdieceza.sk/hu/historia-diecezy 2010. 7. 7. 14:40.JUDÁK Viliam: Nitrianske byskupstvo od čias Metodových, Gorazd n.f.,

Nitra, 2006.Katolícke noviny. Bratislava, CXXV/2 (2009). Magyar Katolikus Almanach I. Szent István Társulat, Budapest, 1984.Magyar Katolikus Almanach. Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest,

2000.Magyar Katolikus Almanach. Szent István Társulat, Budapest, 2000.Magyar Katolikus Lexikon I. Szent István Társulat, Budapest, 2004.Magyar Katolikus Lexikon II. Szent István Társulat, Budapest, 1993.Magyar Katolikus Lexikon IV. Szent István Társulat, Budapest, 1998.Magyar Katolikus Lexikon VI. Szent István Társulat, Budapest, 2000.Magyar Katolikus Lexikon VIII. Szent István Társulat, Budapest, 2003.Magyar Katolikus Lexikon IX. Szent István Társulat, Budapest, 2004.Magyar Katolikus Lexikon X. Szent István Társulat, Budapest, 2005.Magyar Katolikus Lexikon XI. Szent István Társulat, Budapest, 2005.Magyar Katolikus Lexikon XII. Szent István Társulat, Budapest, 2003.

137

Az észak-magyarországi latin szertartású katolikus egyházi közigazgatás története…

PILINYI Gyula: A magyarországi latin és görög szertartású világi és szerzetes római katolikus papság névtára és az országos hivatalok út-mutatója. Stephaneum, Budapest, 1943.

SALACZ Gábor: A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt (Dissertationes Hungaricae Exhistoria Ecclesiae), München, 1979.

Schematismus Tyrnaviensis, SSA Tyrnaviae, 1938.Schematizmus Bratislavsko-trnavskej arcidiecézy, Lúč, Bratislava, 2007. Schematizmus nitrianskej Diecézy. Biskupský úrad, Nitra, 2010.Schematizmus slovenských katolíckych diecéz. SSV Trnava, 1971.Schematizmus slovenských katolických diecéz. SSV Trnava, 1978.Schematizmus Strigoniensis Strigonii. Typis Gustavi Buzárovits, 1919.Schematizmus Tyrnaviensis. SSA, Tyrmaviae, 1927. Schematizmus Tyrnaviensis. SSA, Tyrnaviae, 1948.STOFFÁN György: Prímások és pápák. Magánkiadás.SUGÁR István: Az egri püspökök története. Budapest, 1984.SZTYAHULA László: Vasárnap. Bratislava (1993. május 16.).VIDÁKOVICS Aladár: Egy szentéletű magyar püspök – Fischer-Colbrie

Agoston. Vigília, Budapest (1956).www.bences.huwww.gyor.egyhazmegye.hu

Sajtó, hitélet, politika

141

KLESTENITZ TIBOR

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

A 19. század végén a magyar katolicizmus szellemi elitjének körében fel-élénkült az érdeklődés az egyházi sajtó kérdése iránt, amit cikkek, tanul-mányok és polémiák hosszú sora jelez. Az elméleti erőfeszítéseket gyakor-lati lépések, társadalmi szervezetek létrehozása követte, amelyek fő célja a katolikus sajtópártolás szervezése és a versenyképes egyházi sajtó meg-teremtése volt. A sajtótörténeti művek, illetve a hazai katolicizmus törté-netével foglalkozó munkák többnyire csak a tényközlés szintjén, néhány visszaemlékezés alapján adnak pillanatképeket a mozgalomról. Pedig a hagyományos sajtótörténeti kereteken túllépő elemzés általános társada-lomtörténeti szempontból is tanulságokkal szolgálhat, a katolikus egyesü-letek vizsgálata pedig a jövőben a katolicizmuskutatás egyik legfontosabb feladata lehet.1

A mozgalom történetének feltárása azért is fontos, mivel az egyházi sajtó megteremtésével kapcsolatos törekvések folyamatosan összekapcsolódtak a katolikus identitás megerősítésének szándékával. A modernitás viszonyai között a felekezeti öntudat újrafogalmazására törekedő katolikusok kiemelt fontosságot tulajdonítottak közösségük megjelenítésének a kor médiájában. Ennek sikerétől az egyházhoz való kötődések megerősítését és politikai be-folyásuk növelését remélték. A sajtómozgalom történetének megismerése ezért a katolikus közéleti identitás jobb megértéséhez is hozzá járulhat.

A kutatási feladat ugyanakkor számos gyakorlati problémát vet fel. A legfontosabb nehézséget az jelenti, hogy a sajtóegyesületek iratainak számottevő része nem maradt az utókorra. A másik probléma, hogy a ren-delkezésre álló források nagy része sajtóanyag, amit a szakmai közvéleke-dés általában kevésbé tart értékesnek. Az egészen Leopold von Rankéig visszavezethető nézet szerint a sajtó az idő tükre csupán.2 Ezt a gondolatot

1 LÖNNE, Karl Egon: Katholizismus-Forschung. Geschichte und Gesellschaft, 26. (2000) 1. 144.2 SCHILD, Axel: Das Jahrhundert der Massenmedien. Ansichten zu einer künftigen Geschichte der Öffentlichkeit. Geschichte und Gesellschaft, 27. (2001) 2. 179.

142

Klestenitz Tibor

1927-ben Eckhart Ferenc – némileg ironikus módon – egy napilap, a Nem-zeti Újság hasábjaiban fejtette ki bővebben. Szerinte az újságíróktól nem lehet a valóságnak teljesen megfelelő híreket várni, hiszen a fő követelmény tevékenységük során a gyorsaság. Emellett a lapok több tényezőtől is füg-genek: az államhatalomtól, amely esetleg cenzúrát gyakorolhat, szubvenci-ókat adhat, valamint a szerkesztőség mögött álló politikai csoportoktól, il-letve gazdasági érdekeltségektől. A legnagyobb probléma abból származik, hogy a függőségi viszonyokat általában nem, vagy alig dokumentálják, ami megnehezíti a közölt információk forráskritikai értelmezését.3 Ez a ténye-ző a katolikus sajtó esetében is komoly nehézségeket okozhat.

Dolgozatomban annak bemutatására szeretnék kísérletet tenni, hogy hogyan lehetséges más források bevonásával pótolni a megsemmisült anyagot, és feltárni a sajtómozgalom történetének rekonstruálását lehe-tővé tévő, megfelelő mennyiségű és minőségű forrást. A sajtómozgalmat alkotó szervezetek rövid ismertetését követően számba veszem a legfon-tosabb egyházi és állami közgyűjteményekben elérhető forráscsoportokat. A dolgozat második részében a téma egyik legfontosabb elbeszélő forrása, Nyisztor Zoltán Bangha Béláról írt életrajza által felvetett kérdésekre sze-retném felhívni a fi gyelmet.

A sajtómozgalom levéltári forrásai

A katolikus sajtómozgalom nem alkotott egységes egészet. Szervezeti ke-reteit egymással laza kapcsolatban álló egyesületek adták, amelyekre az alkalmankénti együttműködés és a részletkérdésekről folytatott éles viták egyaránt jellemzőek voltak. Ennek ellenére már a kortársak is használták a sajtómozgalom kifejezést, ami jelzi, hogy a különböző csoportokat egy ösz-szefüggő rendszer alkotórészeiként fogták fel. Az első jelentősebb szerve-zet, a Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete 1896-ban tartotta alakuló közgyűlését. 1908-ban Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök vezetésével jött létre az egyházi lapok melletti propagandát szerve-ző Katolikus Sajtóegyesület. 1911-ben Bangha Béla jezsuita atya hozta létre ugyanezzel a célkitűzéssel a sajtóhölgyek mozgalmát. Végül az 1918-ban alapított Központi Sajtóvállalat (KSV) emelhető ki, amelyet szervezői nem elsősorban üzleti vállalkozásnak, hanem a katolikus eszmeterjesztés esz-közének szántak.

3 ECKHART Ferenc: Sajtó és történetírás. Nemzeti Újság, IX. (1927. február 12.) 34. sz. 4.

143

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

A legsikeresebb szervezetek a katolikus közélet alapintézményei közé emelkedtek, és hosszú ideig tevékenyek maradtak: a sajtóhölgyek moz-galma még a második világháború éveiben is működött, az Országos Páz-mány Egyesület pedig 1949-ben tartotta utolsó közgyűlését.4 A Központi Sajtóvállalat 1919 szeptemberétől egészen 1944 decemberéig jelentette meg lapjait, de újjászervezésére még a koalíciós években is történtek kísérletek.

A sajtómozgalom szervezeteinek iratait nem kímélték a történelem viharai: a Katolikus Sajtóhölgybizottság központját 1919-ben a proletár-diktatúra emberei hordták szét,5 a Pázmány Egyesület irattára 1945-ben, Budapest ostroma alatt semmisült meg,6 a mozgalomban meghatározó jelentőségű jezsuita rend dokumentumai pedig az 1950-es feloszlatáskor szóródtak szét. A rendi levéltárban őrzött anyagok közül azonban nemré-giben előkerült Bangha Béla naplójának 1914–1917, illetve 1936–1940 kö-zött íródott része.7 Semmit sem lehet tudni viszont a Központi Sajtóvállalat iratanyagának a sorsáról, amely a Fővárosi Levéltár rendezetlen anyagából esetleg még előkerülhet. A Magyar Országos Levéltárban szintén csak hé-zagosan maradt fenn az állami sajtóirányítást végző miniszterelnöki sajtó-iroda irattermése, amit viszont igen jól egészítenek ki Kozma Miklós iratai, aki a Magyar Távirati Iroda vezetője volt.

A téma legfontosabb primer forrásait természetesen a Prímási Levéltár szolgáltatja, hiszen a sajtómozgalom különböző tényezői számára döntő fontossággal bírt a hierarchia fejének megnyerése.

A sajtó kérdése egyrészt szerepelt a püspöki kar ülésein, amely meg-tárgyalta a különböző egyesületek beadványait. Bár az idő előrehaladtával egyre több főpap látta át a sajtó politikai jelentőségét, a kérdés jellemzően mégis csak másodrangúnak számított a testület számára. Ha a sajtó ügyé-nek a püspöki kar nagyobb fi gyelmet szentelt, azt általában valamilyen feszültség vagy válsághelyzet váltotta ki – így például 1911-ben a Katoli-kus Néppárt válsága,8 1918-ban a katolikus közéletet erőteljesen megosztó

4 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) P 2139. Az Országos Pázmány Egye-sület közgyűlése, 1949. február 24.5 A Katolikus Nők Országos Sajtóegyesületének huszonöt éve a kat. sajtómozgalom szol-gálatában. Sajtószemle, X. (1936) 4. sz. 3.6 MOL P 2139. Az Országos Pázmány Egyesület közgyűlése, 1947. február 20. 7 Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Levéltára. Bangha Béla naplója, 1914–1917. (A továbbiakban JL Bangha Béla naplója.) Ezúton is köszönöm Molnár Antal-nak, hogy felhívta a fi gyelmemet az értékes forrásanyagra.8 Prímási Levéltár, Esztergom (a továbbiakban EPL) Püspöki értekezletek jegyzőköny-vei 1909–1927. 1911. november 9. Bizalmas értekezlet.

144

Klestenitz Tibor

Központi Sajtóvállalat alapítása,9 1919 őszén pedig a Tanácsköztársaságot követő sokkhatás.10

A sajtó témájával valójában csak 1926-tól kezdtek el komolyan és rend-szeresen foglalkozni, amikor a nagyjavadalmasok arra kényszerültek, hogy állandó – és nagy összegeket igénylő – anyagi hozzájárulással tartsák élet-ben a Központi Sajtóvállalatot. A kar ezt követően már kezdeményezően lépett fel, és a tisztánlátás érdekében több alkalommal is készíttetett jelen-téseket a vállalat és a katolikus sajtó helyzetéről.11

A katolikus sajtóügy befolyásos szereplői maguk is igyekeztek tájékoz-tatni a prímást helyzetükről. Az 1896-tól megjelenő napilapot, az Alkot-mányt kiadó Zichy Nándor gróf több esetben számolt be vállalkozása hely-zetéről, részletes pénzügyi mérleget is mellékelve. 1917-ben Bangha Béla szintén külön emlékiratot készített lapalapítási terveiről, és a KSV előké-szítő bizottságának a jegyzőkönyveit is benyújtotta. Az 1920-as évektől a Központi Sajtóvállalat tényleges irányítója, Zichy János gróf rendszeresen számot adott a vállalat tevékenységéről. Beszámolói kezdetben inkább csak formális udvariassági gesztust jelentettek, amelyek ezért csekély for-rásértékkel bírnak. Az 1930-as évektől kezdve viszont, a KSV anyagi füg-gőségének növekedésével, illetve a politikai helyezet bizonytalanabbá vá-lásával párhuzamosan jelentései már lényegesen több érdemi információt tartalmaznak.12

Külön alcsoportba oszthatóak azok a beadványok, amelyekkel a sajtó-ügy iránt érdeklődő klerikusok, egyszerű plébánosok fordultak a prímás-hoz. Ezek elsősorban a sajtómozgalom hétköznapi gondjainak feltárása so-rán bizonyulnak hasznosak. A beadványozók gyakran adtak hangot annak a meglátásuknak, hogy pályatársaik túlzottan kevés fi gyelmet fordítanak a katolikus sajtó propagálására, illetve az ateista sajtótermékek vidéki terje-désére hívták fel a fi gyelmet. Egyes iratokból az is kiderül, hogy a szlovák anyanyelvű hívők sok helyen tiltakoztak az ellen, hogy adományaikból a budapesti „magyar soviniszta” katolikus lapokat támogatták.13

9 EPL Püspöki értekezletek jegyzőkönyvei 1909–1927. 1918. január 9–10. 10 EPL Püspöki értekezletek jegyzőkönyvei 1909–1927. 1919. augusztus 27. 11 A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között. I. kötet. Összeállította BEKE Margit. Aurora, München–Budapest, 1992. 176.12 EPL Cat. D/a/3023–1906. Zichy Nándor memoranduma. Érkezett: 1906. június 16.; EPL Cat. 44/ 3078–1920. Emlékirat a magyar katolikus sajtóreform ügyében. 1917. július 1.; EPL Cat. 56/123–1937. További jelzet C 56 1430–1935. Zichy János a prímásnak 1935. május 17. 13 EPL Cat. 44/8983–1910. Krajnyák Eduárd a prímásnak, 1909. december 20.; EPL Cat. 44/3156–1918. Névtelen pro memoria a tót sajtóról Pozsony, 1918. november 15.

145

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

Végül kiemelt fi gyelmet érdemel Csernoch János magánlevéltára. A prímás gyakran váltott leveleket a sajtóhölgybizottság egyik vezetőjé-vel, Novák Mártonnéval, egy budapesti fogorvos feleségével. Noha nem elsősorban erről szólnak, a levelek mégis némi bepillantást nyújtanak a sajtóhölgybizottság belső működésébe.14 Még érdekesebb levelezése (a ké-sőbb „Tápay” előnevet szerző) Szabó Lászlóval, aki a kor egyik legbefolyá-sosabb sajtótermékének, Az Est című bulvárlapnak a vezető munkatársa volt. Szabó jó katolikusként arra törekedett, hogy munkája során az egyház érdekeit is képviselje, és bizalmas tanácsokat adott a prímásnak a sajtó kezeléséhez, sőt még cikkeket is fogalmazott a nevében.15 Csernoch János, aki rövid ideig maga is dolgozott újságíróként, a jelek szerint nagyra érté-kelte tehetséges segítőjét, akivel jó személyes viszony is kialakult.16

Az Esztergomban feltárható forrásokat egészíti ki a Székesfehérvári Püspöki Levéltár anyaga. Ez annak ellenére is fontos adalékokkal szolgál, hogy a sajtómozgalomban jelentős szerepet játszó Prohászka Ottokár püs-pök viszonylag kevés iratot hagyott az utókorra. A legérdekesebb forrás-csoportot az 1924–1926 között keletkezett lelkipásztori jelentések alkot-ják, amelyeket a plébánosoknak az 1924-es egyházmegyei zsinat előírásai alapján évenként kellett elkészíteniük. Ezekben egyházközségük általános állapota mellett a katolikus sajtó helyzetéről is kötelesek voltak beszámol-ni. A klerikusok nyilvánvalóan tisztában voltak azzal, hogy püspökük szív-ügye a sajtó kérdése, ezért néhány jelentésen jól érezhető saját erőfeszítése-ik felnagyításának a szándéka. Egy plébános például ezért beszámolójához csatolta az esperesi kerület gyűlésén elmondott sajtóbeszédét is.17 Ennek ellenére többségük reálisnak tűnő képet rajzol fel a katolikus sajtó hely-zetéről. A legtöbb jelentéshez mellékelték a helyi postahivatal adatait az adott településen forgalmazott újságokról, amelyek miatt sok plébános volt kénytelen mentegetőzni, illetve a katolikus lapok terjesztésének nehézsé-geit hangsúlyozni.18

14 EPL Csernoch János magánlevéltára 304/1913–1914. Novák Mártonné a prímásnak, 1914. szeptember 17.15 EPL Csernoch János magánlevéltára 339/1913–1914. Szabó László a prímásnak, 1914. november 28., 1914. december 21. 16 Erre utal az újságíró felelségének egyik levele is. EPL Csernoch János magánlevéltára 362/1917–1927. Szabó Lászlóné a prímásnak, 1918. augusztus 5. 17 Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár 4694. Lelkipásztori jelentés. Po-máz, 1926. január. Melléklet: A katolikus sajtóról. A budai felsőkerület gyűlésén 1925. ok-tóber 5-én felolvasta Schürger Ödön.18 Lelkipásztori jelentések, 1924–1926. Szerk.: MÓZESSY Gergely. (Források a székes-fehérvári egyházmegye történetéből III.) Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Le-véltár, Székesfehérvár, 2008.

146

Klestenitz Tibor

Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi a már említett Sza-bó László hagyatékát, amely elsőrendű fontosságú a Központi Sajtóvállalat történetének szempontjából. Szabó tanácsadóként részt vett a vállalkozás előkészítésében, majd egy rövid, ám igen fontos időszakban, 1921 októbe-rétől 1922 februárjáig főszerkesztőként irányította a vállalat által kiadott Új Nemzedéket. Az 1919 előtti korszak megismeréséhez elsősorban a Lep-old Antallal, az esztergomi érseki iroda vezetőjével váltott levelei adnak segítséget. Az 1919 és 1922 közötti évekből pedig fennmaradt a Bangha Bé-lával folytatott levelezése.

A könyvészeti források

A nyomtatott források hatalmas mennyiségben állnak rendelkezésre. Az anyag többek között magában foglalja a sajtómozgalomhoz kötődő szerve-zetek saját időszaki kiadványait, a katolikus sajtó híradásait és kommen-tárjait, illetve a nem egyházi sajtóban megjelent cikkeket is.

A tagság számára készülő egyleti értesítők a szervezetek működéséről, a résztvevők hangulatának változásáról, a belső problémákról közölnek in-formációkat. Ezért – legalább részben – pótolhatják az elpusztult levéltári forrásokat. Ugyan hiányosan, de fennmaradt az Országos Pázmány Egye-sület értesítője, valamint a Katolikus Sajtóhölgybizottság Kis Közlönyének két száma. Megemlíthetőek emellett az egyleti közgyűlésekről kiadott je-lentések is, amelyek az egyesületek vezetőségének beszámolóit tartalmaz-zák, tehát elsősorban az ő nézőpontjukat tükrözik. A Pázmány Egyesület csak két alkalommal adott ki jelentést, a Sajtóegyesület viszont rendszere-sen megjelentette beszámolóit, amelyek legérdekesebb része általában az egylet törekvéseit és problémáit aprólékosan feltáró főtitkári jelentés.

A katolikus napilapok közül az 1902-től egészen 1944-ig fennálló krajcáros népújság, az Új Lap, a dualizmus korából a Magyar Állam és az Alkot mány, az 1919 utáni korszakból pedig a Központi Sajtóvállalat lapjai, a Nemzeti Új-ság és az Új Nemzedék szolgáltatják a legfontosabb információkat.

A katolikus folyóiratok közül természetesen a sajtómozgalom szervezői-hez kötődő orgánumok a legfontosabbak. Elsősorban a Bangha páter ál-tal életre hívott lapok említhetőek, így a Magyar Kultúra, amelyet a páter 1912-ben alapított, az értelmiség megnyerésének és az antiklerikális orgá-numok ellensúlyozásának a szándékával. A folyóirat a harcos katolicizmus szócsöveként működött, ami a kiadót a történelmi sorsfordulók idején sok nehézség elé állította. A Magyar Kultúra megjelentetése 1919 januárjában ellehetetlenült, újraindítása pedig a „keresztény koncentráció” időszaká-ban sem volt kívánatos. Erre végül csak 1921 májusában került sor, ami

147

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

jól jelezte a katolikusok és protestánsok közötti feszültségek kiéleződését. A páter ekkor már pontosan látta, hogy az orgánum megindítását sokan fe-lekezeti békebontásnak fogják tartani, ezért a folyóirat szerkesztősége már az első számban tiltakozott a várható támadások ellen.19

Szintén a páterhez köthető a sajtóhölgyek által 1916 és 1919 között ki-adott, A Sajtó című havilap, amely nyíltan vállalt propagandafunkciót töl-tött be, a katolikus sajtó népszerűsítését, majd a Központi Sajtóvállalat részvényjegyzésének előkészítését szolgálta. A propagandának a kiadvány sikerének túlhangsúlyozása is a részét képezte. Ezért a szerkesztők büsz-kén számoltak be arról, hogy az első számot százezer példányban adták ki,20 ez azonban önmagában félrevezető adat. A későbbi lapszámok átte-kintéséből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a kezdeti érdeklődést a ter-jesztők nem tudták fenntartani. 1917 tavaszán például a jelentős egyházi központban, Egerben a sajtóhölgyek A Sajtóból száz példányt terjesztet-tek, miközben csak a népszerű hitbuzgalmi lapból, A Szívből havi három-száz példányt forgalmaztak, és a helyi egyesület létszáma kétszáz fő körül mozgott. Egy nagyvárosban, Kassán úgy tudtak 1200 példányt elhelyezni, hogy egy helyi lap mellékleteként jelentették meg.21 A lapot csak 1917 máju-sától tartották érdemesnek havi ötvenezer példányban kinyomtatni.22

Az orgánum kiadása 1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt szakadt meg, majd az 1920-as években is szünetelt, ami jól jelzi a sajtóhölgyek mozgal-mának hullámvölgyét. A lapot csak a mozgalom újjászervezésével párhu-zamosan, 1929-től, Sajtószemle címmel jelentették meg újra.

A Bangha pátertől független lapok közül a legtöbb információt az Egy-házi Közlöny adja, amely a dualista korszakban a klérus legfontosabb or-gánuma volt, szerkesztője, Gerely József pedig a sajtómozgalom vezetői közé tartozott. A mára jobbára elfelejtett Gerely, aki Prohászka Ottokár szerint „geschäftig, jól forgolódó egyházi férfi ú; jó üzletember, világlátott pap”23 volt, a katolikus közélet elismert személyiségének számított. Amel-lett, hogy 1902-től haláláig irányította az Egyházi Közlönyt, rövid időre a Magyar Szemlét is megszerezte, 1908-tól a sikeresen terjeszkedő krajcá-ros néplap, az Új Lap igazgató-főszerkesztője volt, majd Zichy János mi-nisztersége alatt, 1912-től a vallás- és közoktatásügyi tárca tisztviselője

19 A Magyar Kultúra olvasóihoz. Magyar Kultúra, VIII. (1921) 1. sz. 1–2.20 A Sajtó, I. (1916) 3. sz. 1.21 A Sajtó, I. (1917) 7. sz. 1–2. 22 A Sajtó, I. (1917) 8. sz. 1. 23 PROHÁSZKA Ottokár: Naplójegyzetek I. (1887–1918). Szerk.: BARLAY Ö. Szabolcs. Agapé, Szeged–Székesfehérvár, 1997. 394.

148

Klestenitz Tibor

lett.24 Ha kézbe vesszük az általa szerkesztett orgánumokat, azonnal szem-betűnik a hirdetések viszonylag magas aránya, ami arra mutat, hogy Ge-rely – katolikus kollégáinak többségével ellentétben – jól alkalmazkodott a sajtópiac üzleti kihívásaihoz. Az Egyházi Közlönyt pedig még a „kleriká-lis veszélyről” értekező Fáber Oszkár is jól szerkesztett, „korunk szellemét megértő”25 lapként értékelte. A hetilap szerepét a világháború után az Egy-házi Lapok–Papok Közlönye című orgánum vette át, amelynek szerkeszté-sét Czapik Gyula végezte.

Az eddig említett, közéleti profi llal rendelkező katolikus orgánumok szinte magától értetődően jönnek forrásként számításba. Talán kevésbé egyértelmű, hogy egyes, elsősorban a jezsuita rend által kiadott hitbuz-galmi orgánumok szintén nagyon hasznosnak bizonyultak a kutatás szem-pontjából. Ennek magyarázata, hogy a jezsuiták általában kiterjesztően értelmezték a hitbuzgalom fogalmát. A rend laikusok számára fenntartott szervezete, a Mária kongregáció például a hitélet elmélyítését és a Má-ria-kultusz terjesztését tekintette céljának, vagyis hitbuzgalmi jellegű volt. Ebbe azonban beletartozott Mária erényeinek utánzása is, ami az apostol-kodásnak és az egyház védelmének a követelményét támasztotta fel,26 ez pedig a gyakorlatban már közéleti szerepvállalást feltételezett. Így például a budapesti iparosifjak kongregációjának tagjai 1903-ban 492 alkalommal léptek fel a katolikus lapok és olvasmányok terjesztése érdekében.27

A szerveződés orgánuma, az 1907-től kiadott Mária-Kongregáció című közlöny rendkívül sok adatot közöl a kongregációk működéséről, illetve a jezsuita rendnek a sajtóval kapcsolatos nézeteiről. Miután Bangha 1911-ben átvette a lap szerkesztését, a téma még nagyobb súllyal jelentkezett, amit jól mutat a kizárólag a sajtó ügyével foglalkozó 1911. márciusi különszám.28

Egy másik jezsuita orgánum, A Szív című folyóirat szintén gyakran tár-gyalta a sajtómozgalom gyakorlati problémáit. A szerkesztő, Bíró Ferenc páter elkötelezettségének legjobb példája, hogy 1916-ban javaslatot tett a katolikus lapok budapesti terjesztésének megszervezésére. Ezt egy vallá-

24 Magyar Katolikus Lexikon. IV. kötet. Főszerk.: DIÓS István. Szent István Társulat, Budapest, 1998. 51.; GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái. Új sorozat. X. kötet. MTA Irodalomtudományi Intézet, MTAK, PIM, Budapest, 1992. 710–711.25 FABER Oszkár: A klerikális veszély. Ádám Herman kiadója, Budapest, 1911. 17.26 BANGHA Béla S. J.: Mi a kongregáció? Rövid kalauz a Mária-Kongregáció számára. 2. kiadás. Mária-Kongregáció, Budapest, 1921. 12. 27 BÚS Jakab S. J.: Kalauz a Mária-kongregációk számára. Stephaneum, Budapest, 1907. 146. 28 BANGHA Béla S. J.: Közéleti érvényesülésünk és a sajtó. Mária-Kongregáció. IV. (1911) 7. sz. 221.

149

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

sos életközösségben élő rikkancscsoport alapításával látta lehetségesnek, amelynek tagjai egész életüket az ügynek szentelik. A tervek azzal számol-tak, hogy a munkát elsősorban fi atal nők végzik, és a vállalkozás néhány ezer koronából egy év alatt eredményt mutathat fel.29 A lapterjesztőnők 1918 májusában kezdték meg munkájukat Budapesten.30 A munkatársak 16 és 40 év közötti katolikus nők lehettek, akiknek engedelmességi foga-dalmat is kellett tenniük.31

A katolikus rikkancsnők megjelenését egy nemrégiben kiadott szakiro-dalmi munka, Bihari Péter elemzése a középosztály „elképesztő, tragiko-mikus” mértékű politikai megosztottságának a jeleként értékeli.32 Ezt az értelmezést ugyanakkor jelentősen árnyalják A Szív beszámolói, amelyek arra mutatnak, hogy a középosztály katolikus rétege valójában nem támo-gatta tömegesen a kezdeményezést, vagyis a felekezeti alapú elkülönülés igénye még 1918 feszültségekkel terhes hónapjaiban sem volt képes a fő-városi katolikusok tömegeit megszólítani.

A Szív cikkeiből kiderül ugyanis, hogy a rikkancsnők szervezetének már a kezdetekkor súlyos nehézségekkel kellett szembenéznie: a lapok nem fogytak olyan mértékben, ami önfenntartóvá tehette volna a vállalko-zást. „Szinte botrányos dolog a katolikus magyarság nemtörődömsége” – állapította meg egy publicista. A bevételek nem voltak elegendőek, és csak különböző adományok segítettek elkerülni a csődhelyzetet.33 A piaci viszo-nyok között versenyképtelennek bizonyuló hálózat fenntartásának érdeké-ben a szervezők kénytelenek voltak a hívek körében gyűjtést indítani.34

A nem katolikus lapok szintén fi gyelemmel kísérték a sajtómozgalom történéseit. Különösen igaz ez az 1918-as esztendőre, amikor megindult a Központi Sajtóvállalat szervezése. Ennek okára némileg rávilágít a Páz-mány Egyesület jelentése, amely szerint a szerveződés ellen főleg a polgá-ri radikális Világ és a szociáldemokrata Népszava írt, de néhány fővárosi bulvárlap is, „amelyeket főként az a hír tette idegessé, hogy az új vállalat elsősorban bulvár újságot akar indítani”.35

29 A Szív, II. (1916) 13. sz. 5. 30 Megmutathatod! A Szív, III. (1918) 37. sz. 5.31 A lapterjesztőnők elkezdik működésüket Pesten. A Szív, III. (1918) 36. sz. 4.32 BIHARI Péter: Lövészárkok a hátországban. Középosztály, zsidókérdés, antiszemi-tizmus az első világháború Magyarországán. Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 238.33 A mi keresztünk és a mi dicsőségünk. A Szív, III. (1918) 46. sz. 2.34 A budapesti Jézus Szíve Szövetsége havi közgyűlése. A Szív, IV. (1918) 1. sz. 2. 35 A Pázmány Egyesület választmányi ülése. Alkotmány, XXIII. (1918. március 24.) 71. sz. 12.

150

Klestenitz Tibor

A szociáldemokrata sajtó természetesen erős ellenérzésekkel követte a katolikus vállalat alaptőkegyűjtő kampányát. A Népszava szerkesztősége annak bizonyítékát vélte megtalálni a sajtómozgalom működésében, hogy a „csuhások” félnek egy esetleges forradalomtól, azonban úgy vélte, „a ke-resztény sajtó gyönge lesz ahhoz, hogy az új idők viharát elkerülhessék”.36

A magabiztos nyilatkozatok ellenére azonban a szociáldemokraták tar-tottak attól, hogy az új szerveződés a keresztényszociális mozgalom révén a munkásság körében is támogatókat keres majd. Erre utal, hogy 1918 áprili-sának végén országos sajtóagitációt tartottak, amelyet kifejezetten a kato-likus akcióra szántak válasznak. A Népszava publicistája szerint a kleriká-lis sajtópropaganda hatására a munkásság is sokkal aktívabban vett részt a szocialista lapok terjesztésében.37

Az elfogultság ellenére a lap által közölt hírek nem feltétlenül voltak alaptalanok vagy eltúlzottak. Egyes esetekben ezeket ugyanis más, ob-jektívebb forrásokkal is összevethetjük. A Népszava például 1918 elején – nyilvánvalóan azért, hogy felkeltse az olvasók fenyegetettségérzését – több alkalommal közölt híreket arról, hogy a hitoktatók az iskolában propagan-dát folytattak a KSV mellett, és a diákoktól próbálták megtudni, hogy szü-leik milyen lapokat olvasnak.38

Ezek a cikkek a fővárosi politikát is mozgásba hozták, és a budapes-ti közigazgatási bizottság ülésén egy képviselő szóvá tette a KSV iskolai propagandáját.39 A felszólalás nyomán elrendelt hivatalos vizsgálat meg-erősítette, hogy a községi iskolákban egyes hittanárok valóban felléptek a vállalat érdekében. A bizottság megállapította, hogy ez ellentétes a főváros elvi gyakorlatával, amely az oktatási intézményekben kifejezetten tiltotta a társadalmi és politikai propagandát. Ezért a tanárok fokozottabb ellen-őrzésére utasította az iskolákat.40

Ez a példa talán rávilágít arra, hogy a nem egyházi sajtó számos fontos információt szolgáltathat a katolikus sajtómozgalomról, illetve azokról a közéleti viszonyokról, amelyek befolyásolták a mozgalom működését.

36 Keresztény sajtó. Népszava, LXVI. (1918. március 10.) 59. sz. 2.37 A sajtóagitáció hete. Népszava, LXVI. (1918. április 24.) 97. sz. 7.; A Népszaváért. Nép-szava, LXVI. (1918. április 28.) 101. sz. 6. 38 Bányászgyerek levele a hittanóráról meg a papról. Népszava, LXVI. (1918. február 19.) 42. sz. 7.; Csuhás-módszer. Népszava, LXVI. (1918. március 5.) 54. sz. 7.; Ki az iskolából a csuhásokkal! Népszava, LXVI. (1918. március 10.) 59. sz. 8.39 Fővárosi Közlöny, XXIX. (1918) 13. sz. 470–471.40 Fővárosi Közlöny, XXIX. (1918) 16. sz. 552.

151

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

Fehér foltok Nyisztor Zoltán Bangha-életrajzában

A források másik nagy csoportját alkotják a sajtómozgalom vezetőiről készült életrajzok, amelyek közül talán a legfontosabb Nyisztor Zoltán 1941-ben megjelent Bangha-életrajza. Nyisztor Bangha tanítványaként és közvetlen munkatársaként tudatosan vállalta, hogy az általa rajzolt kép szubjektív lesz, hiszen a közeli szemtanú perspektívájából, kevéssel a páter halála után készítette el munkáját. Az apologetikus hangvételű írás Bang-ha életművének jelentőségét a destruktív korszellemmel szembeni keresz-tény ellenmozgalom útra indításában és a katolikus öntudat ébresztésében láttatta.41 Emellett, ahogyan Gergely Jenő utalt rá, Nyisztor, mivel a hódí-tókat tartotta a legnagyobbra a katolikus megújulás személyiségei közül, túlzottan is militánsra rajzolta meg Bangha portréját.42

Ám a szerzőt emellett aktuális politikai szándékai is befolyásolhatták. Nyisztor Zoltán tevékenységét ugyanis az 1930-as évek végétől az az alap-feltevés irányította, hogy a jövő a szélsőjobboldalé lesz, mert úgy értékelte, hogy a kormány képtelen lesz megfékezni őket. Ezért 1938-ban arra tett ja-vaslatot Serédi Jusztinián hercegprímásnak, hogy az egyház próbáljon meg kiegyezni a radikálisokkal, hogy így legalább a természettörvénnyel és a katolikus tanokkal ellenkező elemek elhagyására rá lehessen venni őket.43

Bangha több alkalommal is szót emelt az „újpogányság” képviselői el-len, és a nyilasok ellenfélként kezelték őt. Erre munkájában Nyisztor is utalt,44 ám arra törekedett, hogy kisebbítse ennek a súlyát a harcos ka-tolicizmus jelképeként bemutatott páter életrajzában. Bangha történelmi szerepét pedig többek között abban vélte felfedezni, hogy elsőként keltette fel az emberekben a meggyőződést: a „destruktív” sajtó káros a nemzetre nézve, működése tűrhetetlen, amit „lerendeléssel, megvetéssel, bojkottal kell megbüntetni”.45 Munkájában ugyanakkor teljességgel mellőzte Bang-ha életének néhány fontos epizódját, amelyekből kiderült volna, hogy az 1920-as években komoly összeütközésbe keveredett a radikális jobboldal képviselőivel. Ehelyett inkább azokat a mozzanatokat hangsúlyozta, ame-

41 NYISZTOR Zoltán: Bangha Béla élete és műve. 2. kiadás. Pázmány Péter Irodalmi Társaság, Budapest, 1941. 3–7. (A továbbiakban NYISZTOR, 1941.)42 GERGELY Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon (1919–1945). ELTE Újkori Magyar Történeti Tanszék, Budapest, 1997. 236., 239. 43 ADRIÁNYI Gábor–CSÍKY Balázs: Nyisztor Zoltán. Argumentum, Budapest, 2005. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae XVII.) 138–139.44 NYISZTOR, 1941. 390.45 NYISZTOR, 1941. 198.

152

Klestenitz Tibor

lyek arra lehettek alkalmasak, hogy demonstrálják a harcos katolicizmus elvi nyitottságát a jobboldali radikalizmus irányába.

Az első fontos elem, amelyről Nyisztor nem tesz említést, Bangha hatá-rozott legitimizmusa. A páter, a klérus jelentős részéhez hasonlóan, az egy-ház egyik legfontosabb támaszának a Habsburg-dinasztiát tartotta, és a saját eszközeivel igyekezett is tevékenyen fellépni a katolikus uralkodóház érdekeiért. Nyisztor számára azért sem volt célszerű a páter harcos legiti-mizmusát hangsúlyozni, mert ekkorra a királypártiság sajátos többletje-lentéssel gazdagodott a hazai politikában. A körmendi találkozót követően a legitimizmus zászlaja ugyanis olyan erőnek látszott, amely közös nevezőt jelenthet a törvényesség és a nemzeti függetlenség mellett álló politikai csoportok számára, és amelyet a királypártiak mellett a baloldali, liberális, szociáldemokrata közszereplők is elfogadhattak.46

Néhány példa a legitimizmus szerepének alátámasztására. Bangha Béla frissen felfedezett eredeti naplójából kiderül, hogy a páter 1917 nyarán részt vett egy német nyelvű budapesti lap megvásárlásában és Neue Post címmel katolikus orgánummá való alakításában.47 A szerkesztőséget egy klerikus, Huber János, a Katolikus Népszövetség titkára irányította, aki gyakran adott megszólalási lehetőséget a hazai németség magyarbarát vezetőjének, Bleyer Jakabnak. A lap fő célja az volt, hogy erősítse a németek lojalitását a magyar állam iránt,48 és arról igyekezett meggyőzni olvasóit, hogy a Habsburg Bi-rodalom esetleges felbomlása elsősorban a szláv népek érdekeit szolgálná.49

Az őszirózsás forradalmat követően a püspöki kar a köztársaság elfo-gadása és az állammal való kooperáció folytatása mellett döntött. Ennek a helyességéről Prohászka Ottokár is igyekezett meggyőzni a katolikus köz-élet vezetőit az 1918. november 24-én tartott összejövetelen, és az új állam-rend elfogadására bátorította őket. A beszéd súlyos csalódást keltett a gyű-lés elkötelezetten királypárti résztvevőiben, akik a hivatalos összejövetel után Bangha Béla vezetésével tartottak pótértekezletet.50

46 KARDOS József: Politikai gondolkodás, iskola és művelődés a harmincas években. In: 20. századi magyar történelem 1900–1994. Egyetemi tankönyv. Szerk.: PÖLÖSKEI Ferenc, GERGELY Jenő, IZSÁK Lajos. 2., bővített kiadás. Korona, Budapest, 1997. 234.47 JL Bangha Béla naplója. 1917. június 14., 1917. augusztus 6. 48 FATA, Márta: Jakob Bleyer und das „Sonntagsblatt”. Gründung und Entwicklung des Wochenblatts von 1921 bis 1933. In: Deutsche Literatur im Donau-Karpatenraum (1918–1996). Regionale Modelle und Konzepte in Zeiten des politischen Wandels. Hrsg. FASSEL, Horst. Institut für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde, Tübingen, 1997. 9.49 Nur nicht hetzen! Neue Post, XXI. (1917. november 16.) 265. sz. 1.50 SZABÓ László: Szegény ember gazdag élete. III. kötet. Athenaeum, Budapest, 1928. 82. (A továbbiakban SZABÓ, 1928.)

153

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

A legitimista politika lehetőségeit nagyban beszűkítette IV. Károly má-sodik visszatérési kísérletének kudarca és a Habsburgok trónfosztása 1921 novemberében. A legitimisták kisebb pártokra szakadva, esélytelenül in-dultak neki az 1922-es választásoknak. Bangha páter azonban még ekkor, a rossz kilátások ellenére is igyekezett szerepet vállalni az érdekükben. A Központi Sajtóvállalat által hagyományosan megrendezett sajtógyűlé-sek legitimista demonstrációkká alakultak át: 1922. március 12-én például a soproni gyűlésen kijelentette, nem hagyja, hogy lejárassák a keresztény legitimista irányzatot. Leszögezte: „az eskü szentségét lelkiismeretesen megtartó keresztény sajtó nem alkuszik és nem dobja oda Szent István koronáját játékszerül”, és harcot hirdetett az általa szabad kálvinistának nevezett irányzat ellen.51

A másik fontos kérdés, amelyről az életrajz nem ejt szót, a Központi Saj-tóvállalat 1921 őszén történt irányváltása. Nyisztor ezt egyáltalán nem em-líti, és a páter naplójából sem közölt a témát érintő részleteket, annak elle-nére sem, hogy az ekkor meghozott döntések alapjaiban változtatták meg a vállalat korábbi viszonyait. Igen feltűnő, hogy a KSV megalapításáról és a lapok indításáról részletesen beszámol, az ezt követő eseményekről viszont csak általánosságokat közöl. Az 1919–1922 közötti évekről szólva elsősor-ban a páter szónoki munkásságát, a vállán nyugvó felelősséget részletezi, illetve a „destruktív” sajtóval folytatott versengésre utal.52 Az elbeszélésé-ből kihagyott események ugyanakkor a levéltári források és a sajtóanyag alapján megbízhatóan rekonstruálhatóak.

Bangha Béla a vállalat anyagi problémáinak megoldására, valamint a lapok modernizálása és a politikai irányvonal módosítása érdekében Szabó Lászlót, Az Est munkatársát bízta meg az Új Nemzedék irányítá-sával, aki 1921. október 1-jén vette át a lap szerkesztését. Szabó liberá-lis katolikusnak számított, és határozott elképzelésekkel rendelkezett a katolikus sajtó megújításáról. Az állandó polémiákba belefáradt közön-ség megnyerésére toleráns hangvételt akart meghonosítani, eltávolítva a vállalatot a korábbiakban erőteljesen alkalmazott keresztény-nemzeti retorikától.53

Ez a döntés azonnal kiváltotta a jobboldali radikálisok nemtetszését. A KSV tervezett irányváltásának hírére az ébredők Budavári László veze-tésével ötvenfős küldöttséget küldtek a páterhez, hogy megakadályozzák

51 Haller az eskü szentségéről, Bangha páter a keresztény sajtóról. Az Est, XIII. (1922. március 14.) 60. sz. 7.52 NYISZTOR, 1941. 263–272.53 SZABÓ, 1928. 76.

154

Klestenitz Tibor

a változásokat.54 Az illetékesek komoly veszélyforrást láttak az ébredők magatartásában, ezért a KSV szerkesztőségei rendőri védelmet is kaptak.55 A változások miatt számos radikális egyesület fejezte ki bizalmatlanságát a vállalattal szemben.56 Az Ébredő Magyarok Egyesülete bojkott alá helyezte a KSV-t, amíg az újra a „magyar faji felfogás” alapjára nem áll.57

Mivel Szabó korábban a radikális sajtó által a destrukció zászlóshajója-ként kezelt Az Est munkatársa volt, az ébredők csak Bangha Béla „árulásá-val” látták magyarázhatónak az eseményeket. Olyan híresztelések kaptak szárnyra, amelyek szerint Bangha titokban alkut kötött volna Az Est tu-lajdonosával, Miklós Andorral, és átjátszotta számára a KSV részvényeit. Ezt a pletykát a bécsi baloldali emigránsok sajtója is felkapta, hiszen ez-által rossz színben tüntethette fel a köreikben népszerűtlen jezsuitát. Az 1960-as évek hazai sajtótörténeti szakirodalma hitelt érdemlőnek ítélte ezeket a bécsi híreket, amelyek alapján a részvények átjátszását valószínű-nek tartotta, noha elismerte, hogy a feltételezésre semmilyen írásos bizo-nyíték sincs.58

Az egyértelmű bizonyíték hiánya mellett azonban a levéltári források-ból és sajtóból megszerezhető információk is azt valószínűsítik, hogy a fel-tevés alaptalan. A pletyka kialakulásában döntő lehetett, hogy a kortársak 1919 és 1921 között a KSV és Az Est között igen éles konkurenciaharcokat tapasztalhattak, ezért érthető, hogy 1921 októberében megdöbbenéssel ta-pasztalták a Miklós emberének tartott Szabó kinevezését, és valamiféle titkos alkut, a részvények átjátszását látták az egyetlen lehetséges magya-rázatnak. A valóságban azonban Szabó legalább annyira számított Eszter-gom bizalmi emberének, mint Miklós Andorénak, amiről azonban csak az újságíró szűkebb baráti köre tudhatott. A kortársak emellett arról sem rendelkeztek információkkal, hogy Az Est tulajdonosa és a katolikus egy-ház, illetve személyesen Bangha Béla között már jóval korábban is léteztek együttműködési törekvések, amelyek Szabó levelezése alapján jól nyomon követhetőek.

54 Változások a Központi Sajtóvállalatnál. Magyarság, II. (1921. október 5.) 221. sz. 4.; LUKACHOVICH Lajos: Változások a Központi Sajtóvállalatnál. Magyarság, II. (1921. október 6.) 222. sz. 5.55 Irányváltozás a Központi Sajtóvállalatnál. Szózat, III. (1921. október 4.) 220. sz. 3.56 TÚRI Béla: Nyilatkozat. Nemzeti Újság, III. (1921. október 9.) 225. sz. 7.57 Szózat, III. (1921. október 5.) 226. sz. 4.58 DERSI Tamás: A rejtélyes doktor. Mikes Lajos és az Est-lapok. Szépirodalmi, Buda-pest, 1965. 158. (A továbbiakban DERSI, 1965.); DERSI Tamás: Sajtótörténet. A két vi-lágháború közötti polgári sajtó. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró iskola, Budapest, 1966. 8.

155

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

Az első világháború kitörését követően a sajtó felértékelődése az egyház vezetőit is arra ösztönözte, hogy hatékonyabb módszereket keressenek a közélet befolyásolására. Csernoch János prímás ezért igyekezett biztosí-tani Miklós Andor támogatását, aki sikerei csúcsán állt, Az Est a háború alatt hatalmas, félmilliós példányszámokat ért el. A lapnál Szabó László képviselte az egyház érdekeit, akit maga a prímás biztatott a feladat válla-lására.59

A Szabó és Lepold levelezéséből kirajzolódó kép szerint a magyar egy-ház feje és a lapkiadó kölcsönösen arra törekedett, hogy a másik fél érde-keit is szem előtt tartsa. Viszonyukat jól jellemzi az az eset, amikor Miklós felkérte a prímást, hogy a papságot körlevélben szólítsa fel Az Est terjeszté-sére. A szokatlan kérést Esztergom ugyan nem teljesítette, de biztosították Szabót, hogy a katolikusok nem ellenségesek a lap iránt, és a prímás min-dent megtesz az előítéletek ellen. Lepold azt is vállalta, hogy mérsékletre inti Bangha Bélát, aki ekkoriban gyakran ostorozta a „destruktívnak” nyil-vánított lapot. Az előzékenység magyarázata, hogy az egyház meg akarta akadályozni az egyik legolvasottabb sajtóorgánum „szektárius és radikális irányzatok” befolyása alá kerülését. „Ha a háború után a régi Magyar-országot akarjuk fenntartani, nagy szükségünk lesz konzervatív erőkre. Hatalmas ilyen erő volna Az Est, mostani szerkesztésében”60 – írta Lepold 1915 decemberében. (Ígéretét valószínűleg be is tartotta. Erre utal, hogy Bangha egyik orgánuma 1916-ban a páter által korábban sokat kárhozta-tott Az Estet katolikus szempontból elfogadhatónak nyilvánította.61)

1919 folyamán a politikai események gyors változása Miklós Andort arra ösztönözte, hogy tovább erősítse kapcsolatait az egyházzal, ezért még a Tanácsköztársaság hónapjaiban római katolikus hitre tért. Keresztapja Szabó László lett, a szertartást pedig Bangha közeli munkatársa, Baranyay Jusztin vezette.62 Bangha ezután lehetőséget látott arra, hogy a nagyvállal-kozót megnyerje a „keresztény morális irány” számára, ezért például 1919 őszén azt tervezte, hogy a Magyar Kultúrát Miklós nyomdájában fogja ki-adatni.63 Ez ekkor még csak terv maradt, egy másik esetben viszont meg is valósult az együttműködés: Bangha imakönyvét az Athenaeum jelentette meg, Az Est pedig reklámozta is a kiadványt.64

59 Országos Széchényi Könyvtár (a továbbiakban OSZK) Levelestár. Csernoch János Szabó Lászlónak, 1919. június 10.60 OSZK Levelestár. Leopold Antal Tápay-Szabó Lászlónak, 1915. december 31.61 A Sajtó, I. (1916) 1. sz. 2. 62 SZABÓ, 1928. 109.63 OSZK Levelestár. Bangha Béla Tápay-Szabó Lászlónak, 1919. december 6. 64 P. Bangha S. J. imakönyve. Az Est, XII. (1921. március 23.) 63. sz. 5.

156

Klestenitz Tibor

Bár a páter 1919 novemberében arról biztosította Szabót, hogy „Miklós iránt az engedékenység és a türelem terén” messzire tud menni és „vele egyéb dolgokban való kooperálásra is szívesen” gondol,65 de a KSV és a jobbra tolódó közhangulathoz ügyesen alkalmazkodó Az Est között fokozó-dó konkurenciaharc következtében a tervezett együttműködés nem való-sult meg. Sőt a KSV harcias állásfoglalások sorozatát adta ki a „destruktív sajtó”, különösen Az Est ellen, és jelentős részt vállalt annak a jobboldali radikálisok által is határozottan támogatott kampánynak a szervezésében, amely 1921 tavaszán a destruktív lapok betiltását akarta elérni.66

A két fél között csak 1921 őszén, gyökeresen megváltozott politikai hely-zetben erősödött meg a kooperáció szándéka. Ez elsősorban szimbolikus gesztusokban mutatkozott meg. Bangha például azt fejtegette, hogy csu-pán hangzatos szóvirágokból nem születhet jó keresztény sajtó, és a „zsidó sajtó” elleni vezércikkek helyett lelkiismeretes újságírói munkát sürgetett a „jó sajtó” megteremtésére.67 Az Est pedig látványosan védelmébe vette a jobboldali radikálisok által támadni kezdett Banghát.68 Ennek hátterében valószínűleg Miklós legitimisták iránti rokonszenve állhatott.69

A további események közvetve szintén cáfolják a részvények átjátszásá-nak felvetését. A KSV ugyanis 1921 őszén nem jutott friss tőkéhez, anyagi helyzete továbbra is ingatag maradt, ezért Bangha Béla arra kényszerült, hogy külföldi gyűjtőakciókkal szerezzen pénzt. Jellemzőnek tarthatjuk, hogy Nyisztor csökkenteni igyekszik ennek az eseménynek a súlyát, azzal, hogy életrajzában a kronológiai rendből kiszakítva számol be róla. Az olva-sót némileg még az utazás céljait illetően is bizonytalanságban tartja: míg az első említéskor leírja azt, hogy az út fő motivációja a KSV javára való gyűjtés volt, a részletesebb beszámolóban erről már nem tesz említést, és az utazást missziós vállalkozásként mutatja be.70

A páter 1921. október 31-én indult útnak az Egyesült Államokba, ahol elsősorban a kivándorolt magyarságot szólította meg. A Szabó Lászlónak írt leveléből kiderül, a gyűjtés fő célja az volt, hogy a vállalatot függetle-

65 OSZK Levelestár. Bangha Béla Tápay-Szabó Lászlónak, 1919. november 14.66 KLESTENITZ Tibor: Sajtó, felekezet, politika. A Központi Sajtóvállalat első évei (1919–1922). Múltunk, LVI. (2009) 3. sz. 184–186.67 BANGHA Béla SJ: Úti feljegyzések. Magyar Kultúra, X. (1922) 1. sz. 22. 68 „Mindenkinek habzik a szája a keresztény jelszavaktól.” Az Est, XII. (1921. szeptember 27.) 214. sz. 7.; „Tisztelt fanatikusok, tisztelt spionok.” Az Est, XII. (1921. november 2.) 245. sz. 5.; Az újvilágba hajózott. Az Est, XIII. (1922. január 20.) 16. sz. 1.69 DERSI, 1965. 166.70 NYISZTOR, 1941. 276; 300–303.

157

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

nítsék a „Gyulák és Tiborok kegyeitől”71 – amivel a szabad királyválasz-tók két fontos emberére, Gömbös Gyulára és a miniszterelnöki sajtóosz-tályt vezető Eckhardt Tiborra célzott. Ugyanezt remélte a páter útjától Lepold Antal, a prímás bizalmasa is, aki pontos tájékoztatást kapott a részletekről.72

Azt várhatnánk, hogy Bangha amerikai útjáról a helyi katolikus sajtóor-gánumok adják a legteljesebb képet. A Központi Sajtóvállalat valóban kap-csolatban állt az Amerikai Magyar Katolikus Népszövetséggel, és a szerve-zet lapjának, A Keresztnek a szerkesztőségével is. Bangha páter azonban a Népszövetséget szervezetlen, jobbára csak papíron létező egyesületnek tartotta,73 ezért arra törekedett, hogy más szervezetek támogatását is meg-nyerje magának.

A helyi magyarság egyik legfontosabb orgánuma az egyháztól teljesen független, New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava című lap volt, amelyet 1900-ban alapítottak.74 Ennek jelentőségét jól mutatja, hogy szerkesztőinek rokonszenvét bizalmas híradások továbbításával Kozma Miklós is igyekezett megnyerni magának, sikertelenül.75 Az orgánum a Kozma által képviselt szabad királyválasztók helyett Bangha törekvéseit támogatta, amelynek alapja a legitizmus lehetett. Erre utal legalábbis, hogy az amerikai lap szerkesztői a legitimistáktól várták a hazai viszonyok normalizálását, és 1922 januárjában a trónfosztott királlyal is interjút kö-zöltek, akit igen rokonszenves színben tüntettek fel.76

Az Amerikai Magyar Népszava tervszerűen dolgozott azon, hogy fel-építse Bangha imázsát. A lap már októberben hírt adott arról, hogy a befo-lyásos vezetőként számon tartott páter szembefordult a keresztény kurzus-sal, és új, gyűlölködéstől mentes politikát sürget.77 A lap külön riportban számolt be megérkezéséről, amelyben kedves, megnyerő, szerény ember-nek ábrázolták. Bangha hangsúlyozta, hogy tisztán egyházi missziót fog

71 OSZK Levelestár. Bangha Béla Tápay-Szabó Lászlónak, 1922. január 6.72 OSZK Levelestár. Lepold Antal Tápay-Szabó Lászlónak, 1922. január 20.73 BANGHA Béla SJ: Amerikai missziós körutam. Úti feljegyezések. Budapest, Magyar Kultúra, 1923. 39.74 KUN Andor: Az Északamerikai Egyesült Államok magyar sajtója. A Sajtó, IV. (1930) 10. sz. 525.75 ORMOS Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. I. kötet. PolgArt, Budapest, 2000. 95.76 Amerikai Magyar Népszava, XXIII. (1922. január 20.) 20. sz. 1.77 KUN Andor: A megértés politikáját kezdik hirdetni a magyar pártvezérek. Amerikai Magyar Népszava, XXII. (1921. október 12.) 244. sz. 4.

158

Klestenitz Tibor

tartani, hozzátéve, esetleg később fellép a KSV érdekében, de nem gyűjtés formájában, hanem befektetők keresésével.78

A páter 1922 januárjáig bejárta a magyarlakta településeket. Egy ka-tolikus forrás szerint az első hónapban mintegy ötezer dollár gyűlt ösz-sze,79 a végösszeg pedig a bécsi emigránsok – a katolikus sajtó által cáfolt – információja szerint 14 ezer dollárra rúgott.80 Ez azonban még nem volt elegendő az anyagi háttér megteremtésére, Bangha hazatérése tehát ekkor összességében nem volt annyira – Nyisztor szavával élve – „diadalmas”.81 A KSV anyagi gondjainak megoldására végül a legitimista arisztokraták egy csoportja vállalkozott, amelyet Zichy János gróf vezetett. A részvény-társaság 1922. március 4-én rendkívüli közgyűlést tartott, amely 12 millió-ról 19 millió koronára emelte az alaptőkét.82

Végezetül, Nyisztor Zoltán arról sem számol be művében, hogy 1921-ben Bangha a KSV fordulatának előkészítése érdekében milyen határozottság-gal fordult szembe a „keresztény kurzus” fajvédőinek jelszavaival. A páter a Gellért-szobornál szeptemberben tartott ünnepségen például különösen élesen fogalmazott: „Fájdalmas, hogy ma jobban benne vagyunk a po-gányságban, mint valaha. Tömérdek ember méltatlanul használja fel a keresztény jelszavakat.”83 Egy októberi, az Egyetemi templomban tartott beszédében kifejtette, hogy a magyarság nem faji kategória, és hogy nem a származás, hanem a kultúra és az erkölcsi gondolat jelenti a nemzetet összetartó erőt. Külön hangsúlyozta, hogy ebbe a magyar zsidóság is bele-tartozik, és egyértelműen elítélte a fajvédőket. „Mert a faji gondolat ebben a túlzó szövegezésben nem egyéb, mint prononszírozott pogányság. Nem egyéb, mint kollektív önzés”84 – mondta.

Ezeket a megnyilvánulásokat a jobboldali radikálisok dühösen fogad-ták. A Szózat cikkírója szerint például Bangha ezzel „a nemzeti fajvédelem alapjáról visszatért oda, ahonnét eredetileg kiindult, a harcos és térítő jezsuitizmus nemzetköziségéhez”.85 Bangha személye, amelyet körbeleng-tek a radikális lapok és szervezetek által terjesztett árulás-vádak, komoly indulatok kereszttüzébe került. Egy alkalommal például nyilvános felol-

78 KENDE Géza: Bangha páter megérkezett. Amerikai Magyar Népszava, XXII. (1921. november 12.) 271. sz. 1.79 A Kereszt, III. (1921. december 17.) 1.80 Nemzeti Újság, IV. (1922. február 14.) 36. 6.81 NYISZTOR, 1941. 276.82 Budapest Főváros Levéltára. VII. 2. e. Társas cégjegyzék. 78. kötet. 364. 83 Nemzeti Újság, III. (1921. szeptember 27.) 214. sz. 5.84 Bangha páter és a zsidókérdés. Szózat, III. (1921. november 4.) 248. 5.85 Uo.

159

A katolikus sajtómozgalom történetének forrásai

vasást tartott a Központi Sajtóvállalattól elbocsátott újságíró, aki gúnyos megjegyzéseket tett Banghára. Erre a hallgatóságból valaki a védelmébe vette a pátert, amivel kivívta a közönség heves felháborodását, és néhány résztvevő „bitang bolsevik”, „Bangha-huszár” felkiáltásokkal rá is tá-madt.86

Elmondható tehát, hogy az újabb források bevonása, valamint néhány fontosabb katolikus, liberális és jobboldali radikális sajtótermék anya-gának összevetése lehetővé teszi annak a képnek a módosítását, amelyet Nyisztor Zoltán festett a katolikus sajtómozgalom egyik legnagyobb ha-tású alakjáról. Bangha Béla az 1920-as évek elején ugyanis mindennapi munkájában a harcos kiállás helyett gyakran inkább a gyakorlati megfon-tolásoknak adott elsőbbséget. Az egykorú levelezések és a napisajtó anyaga megmutatja, hogy – a Nyisztor által sugallt képpel ellentétesen – a „dest-ruktívnak” minősített sajtó képviselőivel szemben nem kizárólag az elzár-kózás és a bojkott eszközeit alkalmazta. A háttérben a páter az együttmű-ködés lehetőségeit is kereste a befolyásos vállalkozókkal, az általa is sokat támadott „destruktív” lapok irányítóival, a legitimista elveket követve pe-dig éles konfl iktusokat vállalt fel a jobboldali radikálisokkal.

86 Magyarság, II. (1921. október 23.) 237. sz. 3.

161

LÉNÁR ANDOR

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében

Hanauer Á. István püspöksége (1919–1942) alatt

A katolikus egyházmegyék 20. századi történetének fontos forráscsoportját képezik a regionális – egyházmegyei, espereskerületi, plébániai – szinten megjelenő, a helyi egyházi vezetés által alapított és egy szűkebb egyházi közösséget megszólító katolikus sajtótermékek. Nemcsak az egyházközség működésébe, mindennapjaiba, jelentősebb eseményeibe engednek bepil-lantást, hanem rávilágítanak a helyi katolikus sajtó helyzetére, nehézségei-re is. Jelen tanulmány a két világháború közötti Magyarország legnagyobb egyházmegyéjében, a váciban elsősorban a helyi katolikus sajtó helyzetét vizsgálja, ugyanakkor fontos megállapításokat tesz az országos terjeszté-sű katolikus sajtó egyházmegyei helyzetére vonatkozóan is. Forrásbázisául egyrészt olyan sajtótermékek1 szolgáltak, amelyek a korszak jelentősebb sajtóévkönyvei2 szerint a Váci Egyházmegye területén, a klérus kezdemé-nyezésére kifejezetten a katolikus hívek számára jelentek meg. A vizsgálat alá vont lapok célját a katolikus egyház tanításának terjesztése, magyará-zata, valamint a helyi egyház – adott esetben az egyházmegye – életének bemutatása képezte. A dolgozat eltekint tehát az egyházmegye területén megjelenő olyan lapok vizsgálatától, amelyek egy szűkebb közösség (pél-dául cserkészet, lelkiségi mozgalom) számára készültek. Feltehetően az elemzés tárgyát képező sajtótermékeken kívül még több lap jelenhetett meg hasonló profi llal a püspökség területén, melyek feltárása és vizsgálata további kutatómunkát igényel. Bár jelen kísérlet éppen ezért az egyház-

1 Katholikus Élet (Szolnok 1924–1944), Katholikus Élet (Újpest 1928–1938), Katholikus Értesítő (Rákoshegy, Rákoskeresztúr 1934–1938), Katholikusok Lapja (Kecskemét 1924–1947), Katholikus Értesítő (Tiszakürt, Tiszaug 1943–1944), Katolikus Jövő (Vác, 1929–1936), Katolikus Szó (Újszász, 1940), Pestszentimrei Katholikus Értesítő (Pestszent imre 1934–1939), Missziós Ifjúság (Rákospalota, 1930–1944).2 A vizsgált lapok kiválasztása a következő sajtókatalógusok alapján történt: WÜN-SCHER Frigyes: Sajtóalmanach, 1931. A csonka Magyarország sajtója. Debrecen, Buda-pest, 1931.; A magyar sajtó évkönyve. Szerk.: SZIKLAY János, SZÁSZ Menyhért. Hunga-ria Lloyd Lapkiadó Rt., Budapest, 1935–1941.; Magyarország újságkatalógusa 1925–1931. Rudolf Mosse Rt., Budapest, (évszám nélkül).

162

Lénár Andor

megye helyi katolikus sajtójáról csak töredékes képet mutathat, mégis az első lépést jelenti annak későbbi átfogó elemzéséhez.

A katolikus egyházmegyében az egyházkormányzat feje a püspökség területén teljes joghatósággal bíró, „mind anyagiakban, mind lelkiekben a legfőbb törvényhozói, bírói és fegyelmi hatalommal” rendelkező me-gyéspüspök.3 A püspöki hatalom jellegéből fakadóan az egyházmegye kor-mányzásában a megyéspüspök szerepe minden területen meghatározó jelentőségű. Ennek megfelelően a főpásztor személyisége, intellektusa, lel-kipásztori célkitűzései jelentős mértékben meghatározták a helyi katolikus sajtó működésének körülményeit és lehetőségeit. A Horthy-korszak váci püspöke, Hanauer István4 sajtóval kapcsolatos elképzeléseit elsősorban az általa kiadott püspöki körlevelek alapján lehet rekonstruálni, melyek az említett sajtótermékek mellett jelen munka fontos forrását képezték.

A tanulmány először röviden utal a magyar katolikus újságírás kibon-takozásának szellemi előzményeire, körülményeire, célkitűzéseire és prob-lémáira, majd bemutatja az országos terjesztésű katolikus sajtó helyzetét a két világháború közötti Váci Egyházmegyében, végül rátér a püspökség területén megjelenő helyi katolikus sajtótermékek néhány jellemzőjének elemzésére.

A magyar katolikus újságírás a 19–20. század fordulóján

Az európai társadalmak szekularizációjára reagálva a katolikus egyházban XIII. Leó pápasága (1878–1903) alatt született meg az a felismerés, hogy a „polgári társadalomban meghonosodott új tömegkommunikációs esz-közöket a katolicizmus szolgálatába” kell állítani.5 A 19. század és a 20. század első évtizedeinek tömegkommunikációjában a nyomtatott sajtó ját-szotta a döntő szerepet, amely XIII. Leó véleménye szerint elfogult, szen-

3 BÁNK József: Egyházi jog. Az egyházi alkotmányjog alapjai. Szent István Társulat, Budapest, 1958. 101.4 Hanauer Árpád István (1869–1942): 1869-ben Pápán született. Középiskolai tanul-mányait a jezsuiták kalocsai főgimnáziumában végezte, majd a veszprémi egyházmegye kispapja lett. Teológiai tanulmányait Innsbruckban, a jezsuita Collegium Canisianumban végezte, ahol 1892-ben pappá szentelték, majd 1894-ben doktori címet szerzett. Közben pappá szentelését követően 1904-ig a veszprémi szeminárium lelki igazgatójaként (spiri-tuálisaként) tevékenykedett. 1904–1911-ig a budapesti Központi Szeminárium spirituáli-sa, 1911–1918-ig a budai Szent Imre Kollégium igazgatója. 1918–1919-ig veszprémi kano-nok és irodaigazgató. 1919–1942-ig váci püspök.5 KLESTENITZ Tibor: A „sajtóapostolok”. A Katolikus Sajtóegyesület és az egyházi megújulási mozgalmak oszloposodási törekvései a századelőn. Századvég (2005) 2. sz. 131–156. (A továbbiakban KLESTENITZ, 2005.) 132.

163

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében…

zációéhes, sokszor romboló cikkeivel széles tömegek elvallástalanodásáért felelős. A katolikus egyháznak a liberális sajtóval szemben védekeznie kell azáltal, hogy „a társadalom és az egyház javára fordítsák azt, amit az ellenfelek mindkettőnek megrontására használnak”.6 A katolikus sajtónak ennek értelmében kettős szerepe van: egyrészt kivédeni a liberális sajtó támadásait, másrészt öntudatra ébreszteni a társadalom katolikus tagjait, formálni világnézetüket és közös célok érdekében mozgósítani őket. Ezen-kívül meg kívánta szólítani az egyháztól távol álló társadalmi csoportokat is. A pápa 1879 februárjában a világ katolikus újságíróit eme célok meg-valósítására, katolikus laphálózatok kiépítésére buzdította.7

A magyar katolikus egyházban XIII. Leó felhívásának hatása igazán csak a századforduló környékén éreztette hatását. A politikai katolicizmus kibontakozásával párhuzamosan – 1895-ben az egyházpolitikai törvények által kavart hullámok hatására megalakult a Katolikus Néppárt – a kato-likus sajtó is egyre jelentősebbé vált. A korszakban összeállított jegyzékek összesen 70 katolikus időszaki sajtóterméket tartalmaznak.8 Azonban a századforduló legjelentősebb katolikus lapjai (Alkotmány – Néppárt lap-ja, Magyar Állam) is csak mérsékelten valósították meg a XIII. Leó ál-tal meghirdetett célkitűzéseket, hiszen kizárólag az egyházhoz már eleve kötődő társadalmi rétegeket tudták több-kevesebb sikerrel megszólítani. A katolikus sajtómozgalom koordinálására, a katolicizmus társadalmi sú-lyának növelésére 1907. november 4-én Prohászka Ottokár és Esterházy Miklós herceg elnökletével megalakult a Központi Sajtóegyesület (KSE), mely azonban átütő sikert nem ért el.

Az első világháború és a forradalmak okozta anyagi nehézségek meg-törték a katolikus sajtómozgalom lendületét, amely azonban hamarosan ismét magára talált. A KSE utódaként – hasonló célokkal – Bangha Béla létrehozta a Központi Sajtóvállalatot (KSV), melynek legjelentősebb lapjai az Alkotmány utódaként megjelenő Nemzeti Újság, az Új nemzedék, az Új Lap, és a hetente megjelenő Képes Krónika voltak. Bár a KSV az Élet Rt.-hez9 – a korszak másik jelentős katolikus könyv- és lapkiadójához – hasonlóan a két világháború között jelentős anyagi nehézségekkel küsz-

6 Szentséges atyánknak, XIII. Leó pápának beszédei és levelei. Budapest, 1891. 51. Idézi: KLESTENITZ, 2005. 132.7 KLESTENITZ, 2005. 132.8 DEZSÉNYI Béla: A magyar katolikus sajtó. Fejlődéstörténeti vázlat. In: Regnum egyháztörténeti évkönyv 1943. Budapest, 1943. 200–228. (A továbbiakban DEZSÉNYI, 1943.) 216.9 GERGELY Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919–1945. Panno-nica, Budapest, 1999. (A továbbiakban GERGELY, 1999.) 260.

164

Lénár Andor

ködött és többnyire sikertelenül tett kísérletet a közgondolkodás alapvető módosítására, a Horthy-korszak mégis a magyar katolikus sajtómozgalom fénykorának tekinthető. A püspökkari ülések állandó napirendi pontját ké-pezte a katolikus sajtó előmozdításának ügye, ami azt is mutatja, hogy a főpásztorok többsége tisztában volt a sajtó és a tömegkommunikáció jelen-tőségével.10 Az országos terjesztésű napilapok, a tudományos, szépirodal-mi, hitbuzgalmi és ifjúsági folyóiratok mellett a legtöbb egyházmegyében számos helyi (egyházmegyei, egyházközségi) katolikus lapot is alapítottak.

Az országos terjesztésű katolikus sajtó a Váci Egyházmegyében

A katolikus sajtónak a pasztorációban és hitvédelemben játszott szerepét a Váci Egyházmegye két világháború közötti püspöke, Hanauer Á. István is felismerte. A papságnak írt körleveleiben ismételten hangsúlyozta a sajtó fontosságát. Minden papnak fel kell ismernie az idők jeleit, és látnia kell, hogy a sajtó az evangélium hirdetésének hatékony eszköze. „A keresztény nemzeti gondolatnak egyetlen hatalmas, mindenütt félt és respektált fegyvere van: sajtónk.”11 „Az a lelkipásztor, aki még ma sincs meggyő-ződve a sajtó kimondhatatlan fontosságáról, úgy nézi a világot, mintha a könyvnyomtatás előtt való időből szakadt volna közénk”12 – véli a váci püspök.

A főpásztor erőteljesen támogatta a katolikus sajtómozgalmat. Már elődje, gr. Csáky Károly Emmánuel13 elrendelte, hogy a magyar katolikus püspöki kar határozatának megfelelően a Váci Egyházmegyében 1918 októ-berétől minden évben október hónap második vasárnapján az egyházme-gye templomaiban gyűjtést rendezzenek a katolikus sajtó támogatására.14 Hanauer a meglévő gyakorlatot felkarolta, és körleveleiben rendszeresen buzdította az egyházmegye papságát a katolikus sajtótermékek, különösen a KSV által kiadott lapok (Új Nemzedék, Nemzeti Újság) vásárlására és terjesztésére.15 Ez utóbbira kiváló lehetőséget teremtett a fentiekben em-

10 GERGELY, 1999. 259.11 A Váci Egyházmegye Hivatalos Közleményei (a továbbiakban VHK), 1922/11. 4344. (A számok jelentése: a kiadás éve, az adott évben kiadott körlevél száma, iktatószám.)12 VHK, 1923/9. 6170.13 Csáky Károly Emmánuel: 1900–1919-ig váci püspök.14 VHK, 1918/X. 5084.15 Hanauer körlevelei 1918 és 1942 között az említetteken kívül a következő katolikus lapok vásárlását és terjesztését tartották kívánatosnak: Egyházi Lapok, Magyar Tavasz, Sajtó Szemle, Katolikus Akció, Katholikus Világmisszió, A Szív, Egyházi Zeneművészet, Magyar Sion, Vox Hungarica, Népújság, Világposta, Magyar Házimunka, Kirchenblatt

165

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében…

lített sajtóvasárnap, amikor a lelkipásztornak prédikációjában a katolikus sajtó ügyét kellett tárgyalni és termékeit népszerűsíteni.

A püspök buzdítása az 1920-as évek első felében nem érte el a kívánt eredményt. Bizonyítja ezt a megállapítást egy 1923-as felmérés, amely sze-rint a Váci Egyházmegyében a Nemzeti Újság 1387, az Új Nemzedék pedig 1342 példányban járt, ami – tekintve a püspökség területén élő majdnem egymillió katolikus hívőt – bizony nagyon csekélynek tekinthető.16 A fel-mérés szerint voltak olyan plébániák, melyek egyetlen példányt sem vásá-roltak a katolikus lapokból.17 A katolikus sajtó egyházmegyei statisztikája ebből a szempontból az 1920-as évek második felében sem mutat mindig kedvező képet. Még 1928-ban is voltak olyan kis községek (Jánoshida, Maj-sajakabszállás, Újhartyán) az egyházmegyében, ahol a nép egyáltalán nem olvasott lapot.18 Dunakeszi üde színfoltot jelentett ebben a tekintetben, hi-szen 1933-ban ez a plébánia járatta a legtöbb katolikus lapot az egész egy-házmegyében.19

A sajtóvasárnap kezdeményezése az 1920-as évek második felére elve-szítette a lendületét, hiszen a befolyó összeg a lapok kiadásával járó költ-ségeknek töredék részét sem fedezte. A püspöki kar ezért 1926-ban azt a javaslatot tette, hogy minden egyházközség éves bevételének az 5 szá-zalékát vagy hívenként 4 fi llért küldjön el az adott év november 30-ig az egyházmegyei pénztárba. A katolikus sajtó támogatására szánt összeget a szeminárium céljaira befi zetett összeggel, illetve a Rómába küldött péter-fi llérekkel együtt az egyházi terminológia kultúradóként tartotta számon. A püspöki konferencia fenti határozatát végül, más püspökségekhez ha-sonlóan 1928-ban vezették be a Váci Egyházmegyében.20 A katolikus saj-tó támogatásának új formája, illetve az előírt összeg behajtása azonban a püspökség területén a papság hanyagsága miatt még sokáig problémát je-lentett. Hanauer körleveleiben gyakran említi, hogy a kultúradó beküldése

für das katholische Volk, Katolikus Nevelés. A legtöbb plébánia azonban az Új Nemze-déket és a Nemzeti Újságot járatta.16 VHK, 1923/9. 6170.17 A váci püspök minden plébánosnak előírta, hogy a polgári év végével, egy kérdőív se-gítségével részletes jelentést küldjön a plébánia hitéletéről. A kérdőív kérdései között sze-repel, hogy milyen katolikus lapot hány példányban járatnak az egyházközségbe, van-e helyi lapja a plébániának, mely destruktívnak tekintett lapok jutnak el az adott telepü-lésre. Ezek a hitéleti statisztikák fontos forrásai a katolikus sajtó két világháború közötti helyzetének a Váci Egyházmegyében és a további kutatás elengedhetetlen alapját képezik.18 VHK 1928/7. 3401.19 A dunakeszi plébánián 1933-ban 110 Nemzeti Újságot, 100 Új Nemzedéket és 200 A Szív újságot járattak. Circulares, 1933/3. 1171.20 VHK, 1926/9. 5173.; 1928/3. 1185.

166

Lénár Andor

nagyon esetleges. 1934-ben már kénytelen megállapítani, hogy „a sajtó-pártolás tekintetében utolsó helyen állunk az egész országban. A sajtótá-mogatásra befolyó összeg olyan kevés, hogy egy egész évvel hátralékban vagyunk.”21 A kép még kedvezőtlenebb annak tudatában, hogy a környező egyházmegyék hiány nélkül beszolgáltatták a rájuk szabott összeget. Ha-nauernek csak 1940-re sikerült elérnie, hogy a plébániák többsége idejében fi zesse be a kultúradót.

Az egyházmegye a katolikus ifjúsági lapok megrendelése és terjesztése területén sem mutatott sokkal jobb képet. A katolikus püspöki kar 1914-től az Élet Rt. kiadásában megjelenő lapok (Élet – katolikus tanároknak, Zászlónk – középiskolás fi úknak, Nagyasszonyunk – középiskolás lányok-nak, Kis Pajtás – a katolikus elemi iskolásoknak) megrendelését várta el a középiskolai hittanároktól. A lapok azonban ennek ellenére olyan alacsony példányszámban keltek el, hogy az Élet Rt. csak a kultuszminisztérium segítségével menekült meg a teljes anyagi csődtől.22 A végleges bukást a könyv- és lapkiadó a püspöki kar hathatós segítségével kerülte el. A főpász-torok ugyanis 1932 tavaszán elrendelték, hogy minden katolikus iskolában kötelezően rendeljék meg az Élet Rt. kiadásában megjelenő Élet, Zászlónk, Nagyasszonyunk és Kis Pajtás folyóiratokat.23 Hanauer püspök ezekben a lapokban a destruktív szellemiség elleni küzdelem eszközeit látta. Alig egy évvel később azonban meg kellett állapítania, hogy a Kis Pajtás újságot egyházmegyéjében 96 iskola fogadta el egy éven keresztül térítés nélkül.24

Az ifjúsági folyóiratok közül – bár alacsony példányszámban – a Zász-lónk volt a legkeresettebb a Váci Egyházmegyében. A lapot 1934-ben, a szolnoki reálgimnáziumban a katolikus tanulók 80 százaléka, Cegléden a katolikus iskolába járók 60 százaléka járatta. Újpesten 20, Hatvanban 16, Pestszenterzsébeten és Gödöllőn 15, Szentesen 12, Vácott 10 (!) százalék rendelte meg.25 1936-ban az Élet Rt. számszerű kimutatást küldött a Váci Egyházmegyei Hatóságnak a megvásárolt ifjúsági lapokról. A kimutatás szerint a következő plébániákon rendelték meg a legtöbb lapot: Szolnok: 240, Kispest 131, Cegléd: 100, Gödöllő: 83, Pestszenterzsébet: 66, Újpest: 55, Szentes: 54, Vác: 53 példány. A Nagyasszonyunkat 1934-ben csak az újpesti és a kecskeméti leányiskola járatta 6 és 2 példányban, 1936-ban mindössze a ceglédi plébániára járt a lap 31 példányban.

21 VHK, 1934/3. 1608.22 GERGELY, 1999. 260.23 VHK, 1932/6. 3204.24 VHK, 1933/6. 3426.25 VHK, 1934/7. 4033.

167

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében…

A fentiekből tehát megállapítható, hogy az országos katolikus lapoknak a Váci Egyházmegyében a főpásztori támogatás ellenére komoly terjeszté-si és ebből fakadó anyagi problémákkal kellett szembesülniük. Részben hasonló problémákkal küszködött a helyi – egyházmegyei, egyházközségi – katolikus sajtó is.

A helyi katolikus sajtó céljai

A Váci Egyházmegye hivatalos lapja, a Litterae circulares ad venerabilem clerum almae dioecesis Vaciensis 1886-ban jelent meg először nyomta-tásban.26 Az Egyházmegyei Hivatal gondozásában 1888-tól adták ki rend-szeresen. Alapvetően a püspöki körleveleket közölte latin–magyar nyel-ven, közlöny jelleggel az egyházmegyei papság számára. A korszakban – 1921-től – tértek át címében a magyar nyelvű kiadásra, ettől kezdve a lap A Váci Egyházmegye hivatalos közleményei címen jelent meg. Az egyház-megye másik jelentős – immár kifejezetten a híveknek is szóló – lapja a Katolikus Jövő volt, amelynek első száma 1929. január 15-én jelent meg. Az 1920-as években kezdetét vette a magyar katolikus egyházban az egy-házközségek világi képviselő-testületeinek szervezése, és feltehetően ezért döntött Hanauer a lap megindítása mellett.27

Az egyházmegyei szintű folyóiratok mellett az 1920–1930-as években a Váci Egyházmegye területén – elsősorban a püspökség nagyvárosaiban (Szolnok, Kecskemét, Vác, Hódmezővásárhely, Újpest, Pestszentimre, Pestszentlőrinc, Rákospalota) – számos olyan helyi terjesztésű katolikus lapot alapítottak, melyek általában egy-egy plébániához, illetve szerzetes-közösséghez kötődtek, és elsődleges feladatukat az adott plébániai közös-ség összefogásában és tájékoztatásában látták.28 A tanulmány által vizsgált lapok között azonban olyan sajtótermékek is találhatók, amelyek szélesebb olvasóközönséget igyekeztek megcélozni. A Nagykátán 1935-től megjelenő Katolikus Szó nemcsak a nagykátai egyházközség, hanem az egész espe-resi kerület lapja lett. A tiszakürti és tiszaugi egyházközségek 1943-ban és 1944-ben megjelenő Katholikus Értesítő című lapja a környező alföldi tanyavilágot is igyekezett elérni.

Hanauer püspök üdvözölte az új kezdeményezéseket, amelyek több célt szolgáltak. Legfontosabb feladatának valamennyi lap a katolikus öntudat

26 KENYÉRI Kornélia: A váci sajtó története 1870–1945. Váci Könyvek 6. A Tragor Ignác Múzeum Közleményei. Vác, 1992. (A továbbiakban KENYÉRI, 1992.) 149.27 KENYÉRI, 1992. 150.28 VHK, 1936/7. 5830.

168

Lénár Andor

erősítését tartotta, hogy „a katholikus társadalom számának és értelmi súlyának megfelelő helyzetet biztosítson magának.”29 Feladatuk a világi hívek összetartása és mozgósítása. A sajtó segítségével ugyanis a lelki-pásztor a templomon kívül is, rendszeresen szólhat a hívekhez. „A rádió korszakában élünk. Amikor ismeretlen emberek szavát hozza nekünk a csoda-gép és szobánkban halljuk az üzenetet, amit távoli országból kül-denek. A főpásztorban is feltámad a vágy, hogy üzenetet küldhessen egy-millió hívének és ne csak egy évben egyszer, a nagyböjti pásztorlevélben szólhasson hozzájuk és ne csak három-négy évenként a bérmálás alkal-mával hallják az ő szavát, hanem máskor is, amikor annak szükségét ér-zi”30 – fogalmazta meg a fenti igényt Hanauer püspök a Katolikus Jövő első számában. A katolikus sajtó célja a vallásos meggyőződés elmélyítése a hívekben, amit az egyház életének alaposabb ismertetésével, vallásos té-májú ismeretterjesztő cikkek közlésével kívántak elérni. Az egyházmegyé-ben megjelenő katolikus lapok igyekeztek tudósítani nemcsak a plébánia, hanem az egyházmegye és a világegyház fontosabb eseményeiről is. A hí-veket ezek részesévé kívánták tenni. A világegyház fontosabb eseményeit a legkövetkezetesebben a kecskeméti Katolikusok Lapja és a Missziós Ifjú-ság mutatta be.31

A katolikus identitás erősítésére azért is szükség volt, mert a katolikus egyház a liberális, polgári és baloldali sajtó kereszttüzében érezte magát. A korszak ideológiá-jának megfelelően a forradalmakat a liberális, baloldali, szabadkőműves sajtó számlájára írták és a polgári újság-írást a szellemei prostitúció vádjával illették, amely ront-ja az erkölcsöket, támogatja a szekularizációt és aláássa a hagyományos keresztény értékrendet. A világi sajtó „mé-telyével” szemben – amely elidegeníti a társadalmat az egyháztól – védekezni kell, a rágalmakra megfelelő vá-laszt kell adni. A katolikus sajtó orgánumai erre kínáltak lehetőséget országos és helyi szinten egyaránt. A liberá-lis sajtó befolyása elleni leghatásosabb védekezés, ha sikerül meggyőzni az egyház híveit, hogy ne olvassák a termékeit és csak katolikus lapokból

29 SIPOS Orbán: A mi Lapunk. Katholikus Élet (Szolnok), 1924. október, 2.30 Katolikus Jövő, 1929. január 15. 1–2.31 Az utóbbi folyóiratot a szalézi rend adta ki 1930 és 1944 között Rákospalotán. Bár az egyházmegye területén jelent meg, de jellegében alapvetően különbözött a tanulmány ál-tal vizsgált többi laptól, hiszen országos lapként célcsoportja kifejezetten az ifjúság volt. A távoli missziókról közölt színvonalas cikkeket és a lap eladásából befolyt összeget ezek támogatására fordították.

Hanauer Á. István váci püspök (1919–1942)

169

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében…

tájékozódjanak. A világegyházban XIII. Leó pápa Offi ciorum ac munerum című konstitúciója már 1897-től megtiltotta a vallást támadó sajtótermé-kek olvasását.32

Az egyházmegye területén megjelenő katolikus újságok a világnéze-ti harc jegyében megnevezték és minősítették azokat az újságokat, ame-lyeket kifejezetten ártalmasnak tartottak. A Vácott megjelenő Katolikus Jövő 1934-ben a következő polgári lapokat tekintette destruktívnak: „Az Est, Pesti Napló, Magyarország (a forradalomban kompromittált zsidó lapok), Újság (a harcos zsidóság lapja, keresztényellenes), Magyar Hír-lap (a zsidó szabadkőművesség szócsöve), Esti Kurir (a radikális zsidó-ság lapja), Friss Újság (zsidó szerkesztésű néplap), Pesti Hírlap (a libera-lizmus és a támadó protestáns irányzat lapja), Budapesti Hírlap, 8 Órai Újság (támadó protestáns), Magyarság (protestáns érdekeket szolgál), Népszava (a vörösök izgató lapja), Pester Lloyd (látszólag színtelen, de katolikus ellenes), Nemzeti Figyelő (katolikus papokat rágalmaz), A Reg-gel, Reggeli Újság, Hétfői Napló, Magyar Hétfő (egyik sem keresztény), Társaság (erkölcsileg súlyosan kifogásolható), Színházi Élet, Délibáb (a keresztény erkölcsöket mélyen fertőző képeslapok).”33 A katolikus sajtó a lapok olvasását a hit elárulásának bélyegezte.

A keresztényellenesnek minősített lapok megnevezése és tiltása mellett az egyházmegyei sajtó minden erejével igyekezett propagálni, népszerűsí-teni a katolikus folyóiratok olvasását.34 A püspökség területén megjelenő lapok a hívek lelkiismeretére próbáltak apellálni. „A fegyelem ellen vét, aki nem gondoskodik a katolikus sajtó és irodalmi termékek terjesztéséről, de még jobban, ha maga is katolikusellenes lapot járat. […] Katolikus ember csak katolikus újságot olvas.”35 „Katolikus család katolikus lapot olvas és terjeszt.”36 „Nem öntudatos katolikus család az, ahová nem jár kifejezetten katolikus lap.” „Amilyen az olvasmányunk, olyanná alakul gondolkodá-sunk, lelkületünk, hitünk.”37 A katolikus hívő ilyen mondatokkal szembesült a lapok oldalain. A tények azonban – az előfi zetés akadozása, az olvasókö-zönség szélesítésének nehézségei, a katolikus értelmiségi körök kritikája –

32 KLESTENITZ, 2005. 136.33 Katolikus Jövő, 1934. november 1. 34 A Katolikus Jövő 1930. április 15-i számában egyenesen azt javasolta a lelkipásztorok-nak, hogy a gyóntatószékben is kérdezzék meg a gyónót, mit olvas, és akár a feloldozás megtagadásával is vegyék rá, hogy katolikus újságot olvasson. KENYÉRI, 1992. 150.35 A püspöki kar közös pásztorleveléből idéz a Katholikus Értesítő (Rákoskeresztúr és Rákoshegy), 1936. szeptember 1. 10.36 Katholikusok Lapja (Kecskemét), 1928. április 14.37 Katolikus Élet (Szolnok), 1925. október 15. 319.

170

Lénár Andor

mind az országos, mind a helyi katolikus sajtó esetében azt mutatták, hogy a tiltás ellenére még a katolikus egyház hívei is, különösen az értelmiség, szívesebben vette kezébe a színesebb, sokoldalúbb polgári lapokat.

A kiadás körülményei

A Katolikus Jövő kivételével a vizsgálat tárgyául szolgáló lapokat a helyi egyházközség, plébánia vagy a plébános, illetve káplán adta ki.38 Alapítói kivétel nélkül klerikusok, rendszerint maguk a plébánosok, akik szerkesz-tették is a lapot. A cikkek szerzői egyházi személyek és többnyire a plébá-nia hívei, akik alkalmanként küldték be írásaikat a szerkesztőségnek is he-lyet adó plébániai irodába. Az egyházmegyében megjelenő lapok esetében, azok jellegéből fakadóan nem beszélhetünk professzionális újságírásról. Mivel a plébánosokat, klerikusokat a megyéspüspök időnként elhelyezte másik szolgálati helyre, ezért a szerkesztők személye is gyakran változott. Az új plébános a plébániával együtt megörökölte a lap szerkesztésével járó gondokat is, függetlenül attól, hogy volt érzéke az újságíráshoz vagy sem.39

Negatív módon befolyásolta a lapok fennmaradásáért vívott küzdelmet az a tény, hogy nem rendelkeztek írói gárdával. A cikkek esetlegesen szü-lettek, és nem egy lap esetében előfordult, hogy egyes számokat szinte tel-jes egészében a plébános írt. Mindez természetesen hatással volt az adott lap színvonalára is. A leglátványosabban ez a nehézség a váci Katolikus Jövő esetében mutatkozott meg. A lapnak 1934-re szinte teljesen elfogyott a szerzői gárdája. A tizenhat oldalon havonta egy alkalommal megjelenő lap cikkeit 1934-ben és 1935-ben két-három szerző, közöttük maga a szer-

38 A Katolikus Jövő a Váci Egyházmegye (felelős kiadó Szabó Jenő karkáplán 1929–1930, majd Tökölyi István karkáplán 1930–1936) kiadásában jelent meg. A tiszakürti és tiszau-gi Katholikus Értesítőt (felelős kiadó: Oláh Antal plébános) a két egyházközség, a rákos-keresztúri és rákoshegyi Katholikus Értesítőt (felelős kiadó: dr. Béky László esperes-plébános, majd Richter József, a helyi Actio Catholica elnöke) szintén a két egyházközség adta ki. A szolnoki Katholikus Élet a helyi ferences kolostor (felelős kiadó: P. Majsai Mór 1924–1927, P. Unyi Bernardin 1927–1933, P. Csiszár Teodóz 1933–1934, P. Oberten Odiló 1934–1935 szerkesztőként, P. Szegedi Alfonz 1935–1938, P. Szabó Polikárp 1938–1944-ig főszerkesztőként), a kecskeméti Katholikusok Lapja a helyi római katolikus egyházközség (felelős kiadó és szerkesztő: Révész István prelátus, kanonok 1924–1928, Kovács Sándor plébános 1928–1944), az újszászi Katolikus Szó (felelős kiadó és szerkesztő: Halász József esperes-plébános) a helyi egyházközség, az újpesti Katholikus Élet (felelős kiadó és szer-kesztő: dr. Csík József plébános) az újpesti egyházközség kiadásában jelent meg.39 A folyamatosság tekintetében rendkívülinek tekinthető, hogy dr. Csík József újpesti plébános tíz évig az újpesti Katholikus Életet, a későbbi szombathelyi püspök Kovács Sán-dor pedig 16 évig a kecskeméti Katholikusok Lapját szerkesztette.

171

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében…

kesztő dr. Kovács Vince40 és a megyéspüspök Hanauer István írták. Nem meglepő, hogy a püs-pök egy évvel később megszüntette az újságot.41

A püspökség területén két egyházi tulajdon-ban lévő nyomda működött.42 Rákospalotán a szaléziak által üzemeltetett Szalézi Művek,43 Vácott pedig a ferencesek Kapisztrán Nyomdája. Az egyházmegye sajtója szempontjából az utóbbi bírt nagyobb jelentőséggel. A ferencesek váci Ka-pisztrán Nyomdája 1926. november 21-én kezdte meg működését, miután P. Horváth Zénó, a váci ferences kolostor házfő-nöke megvásárolta a csődbe ment Váci Keresztény Nyomda Rt.44 nyomdá-ját, valamint a Budavári-féle Nemzeti Élet Nyomda felszerelését.45 A váci

40 Kovács Vince (1886–1969): Galgamácsán született. 1916-ban szentelték pappá. Káplán Ceglédbercelen, Kállón, Uriban, majd Mindszenten, tanyai missziós lelkész Majsa-Jakab-szálláson. 1916–1918-ig tábori lelkész az orosz, majd az olasz fronton. A háborút köve-tően segédlelkész Újhartyánban, majd Hódmezővásárhelyen, Vácrátóton és Kecskeméten. 1927-től plébános Kiskunhalason, 1933-tól székesegyházi kanonok és Vác-Alsóvárosi plé-bános. Segédpüspök 1940-től, káptalani helynök 1942-ben, majd 1953–1959-ig általános helynök, 1959–1969-ig apostoli kormányzó.41 Ebben természetesen az is szerepet játszott, hogy a lap 1929-es első megjelenése óta számos plébániai alapítású sajtótermék jelent meg, melyek nagyobb mértékben tarthattak számot a hívek érdeklődésére.42 A püspöki székvárosban megjelenő sajtótermékeket – a ferences Kapisztrán Nyomda mellett – a korszakban a Pestvidéki Nyomda, a fegyintézeti nyomda, a Katzburg nyomda, valamint az 1919 és 1926 között működő Váczi Keresztény Nyomda Rt. készítette. A Pest-vidéki Nyomda nyomtatta egy időben A Váci Egyházmegye hivatalos közleményeit is. KENYÉRI, 1992. 107.43 A Szalézi Művek Könyvkereskedelmi és Nyomdai Vállalatot 1926-ban alapította a szalézi rend Rákospalotán. Nyomdájában kereskedelmi nyomtatványok mellett vallásos könyveket, hitbuzgalmi lapokat és folyóiratokat is készítettek. A nyomdát 1950-ben a szer-zetesrendek működési engedélyének megvonását követően felszámolták, majd 1990-ben Hiba! A könyvjelzõ nem létezik. néven újjászervezték. Jelentősebb kiadványaik és megje-lenési idejük: 1926. I–1944. XII: Szalézi Értesítő; 1927–39: Szentkereszti Visszhang; 1930. I–1945. XI: Missziós Ifjúság, 1947. IV: Don Bosco Szalézi Műveinek Értesítője; 1933–43: a Lelki élet kis könyvei sorozat; 1934–48: a Lelki kultúra könyvei sorozat. Magyar Ka-tolikus Lexikon XII. kötet. Szerk.: DIÓS István, VICZIÁN János. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 533.44 A Váci Keresztény Nyomda Rt.-t 1919-ben alapították, hogy otthont adjon többek között a Keresztényszocialista Párt váci szervezete lapja, a Váczi Keresztény Újság elkészítésének. A nyomda megalapítását jelentős összeggel támogatta a váci székeskáptalan is. A párt Kos-suth tér 3. szám alatti helyiségében kezdte meg a működését. KENYÉRI, 1992. 110.45 Magyar Katolikus Lexikon VI. kötet. Szerk.: DIÓS István, VICZIÁN János. Budapest, Szent István Társulat, 2001. 141–142.

A váci Kapisztrán Nyomda az 1950-es államosítás előtt

172

Lénár Andor

kolostor udvarát lefedték, és a nyomda világi nyomdászokkal itt kezdte meg a működését. 1929-től ferences laikus testvérek vették át a munkát fr. Perényi Poncián irányításával. A ferences nyomdát 1949. december 29-én államosították, majd 1950 szeptemberében végleg bezárták. Sok más lap mellett itt nyomtatták a váci Katolikus Jövőt és az újpesti Katholikus Éle-tet is.46

A Váctól távoli plébániák azonban a szállítási költségek miatt nem en-gedhették meg maguknak, hogy az egyházmegye központjában nyomtas-sák a lapjukat, ezért a helyi nyomdákat vették igénybe. A szolnoki ferences plébánia lapját, a Katholikus Életet a Szolnok és Vidéke könyvnyomdájá-ban,47 a kecskeméti Katholikusok Lapját a helyi Hungária Nyomda és Lap-kiadó Rt.-nél, az újszászi Katolikus Szót Varga József könyvnyomdájában Szolnokon, a tiszakürti Katholikus Értesítőt egy kunszentmártoni nyom-dában nyomtatták.

Anyagi körülmények és terjesztési stratégiák

Az egyházmegye területén havonta egy-két alkalommal megjelenő re-gionális katolikus lapok alapításuktól kezdve anyagi nehézségekkel küsz-ködtek, ezért elemi érdekük volt, hogy állandó olvasóik legyenek, akik

46 A nyomda által készített jelentősebb kiadványok és megjelenésük: 1926. XI. 21–1928. XII. 30: Váci Keresztény Újság; Ferences Misszió Közlönye; 1928. I. 15–1944. XII: Katho-likus Élet (Újpest); 1929. I. 15–1936. XII: Katolikus Jövő; 1929. 1. sz.–6. sz.: Jézus Szíve Szövetség Havi Szándéka; 1929:1. sz.–1933. 8. sz.: Váci Egyházmegye Hivatalos Közle-ményei; 1931. I–1944. XI: Isten Dalosai; 1933. XI–1934. II: Vezér; 1933: 7/8. sz.–12. sz.: Siketnémák és Vakok Oktatásügye; 1933–37: Pazmanita Tudósító; 1935. XII–1944. IV: Magyar Családtörténeti Szemle; 1937. I–XII: Ferences Közlöny; 1937. X–XI: A Betle-hem; 1938. XI–1944. X. 15: Magyar Kultúrszemle; 1939: Nemzeti Spanyolország; 1939. XII–1940: Levél a Constantineumból; 1940. V. 28–1944. XI. 16: Nyitra-Pozsony K. E. E. Vármegyék Hivatalos Lapja; 1940. XI–1943. VI: A Mi Lapunk; 1942. I. 15–1944. XI. 15: Magyar Barát; 1942. X. 3–1943. IX. 27: Váci Élet; 1943. I–1944. IX: Az Egység Útja; 1943. I–1944. XI: Vácegyházmegyei Papok Közlönye; 1943. I–1944. XI: Váci Katolikus Tudósí-tó; 1943. 1. sz.–2. sz.: Ferences Ifjúság (Szombathely); 1943. IX–1944.VII: Sződligeti Új-ság; 1943. X. 31–1944. X. 1: Abonyi Katolikus Tudósító; 1944. (húsvét): Nova Clara Vallis; 1944. VII. 2–1948. XI: Lelkipásztori Levelek (Pécel); 1944. X. 25–XI. 11: Váci Hungarista Híradó (4 sz., 1–1 lapon); 1944/46: Magyar Umbria; 1946. XI–1947. XII: Lelkipásztori Le-velek (Abony); 1947: 1. sz.–1948. X: Assziszi Szt. Ferenc III. Rendje; 1948. II: Egyházköz-ségi Tudósító. r.k.-88. Magyar Katolikus Lexikon VI. kötet. Szerk.: DIÓS István, VICZIÁN János. Budapest, Szent István Társulat, 2001. 142.47 Az 1930-as évek közepén néhány évig a váci Kapisztrán Nyomdát használták, de 1938-ban az anyagi nehézségek miatt a munkafolyamatot ismét Szolnokra vitték.

173

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében…

rendszeresen előfi zetik a lapot.48 Az újságok lehetőség szerint igyekeztek olvasótáborukat szélesíteni. A lapok árát alacsonyan tartották, az éves elő-fi zetés díja az 1930-as években végig 2-3 pengő között mozgott. Az újságok terjesztését, amennyiben erre mód volt, a helyi katolikus ifjúsági egyesüle-tekre bízták.49 Ezek mellett kedvezményekben részesítették azokat az elő-fi zetőket, akik újabb megrendelőket szereztek a lapnak.50

Az 1929-ben nagy reményekkel induló váci Katolikus Jövőn – amely alapítói szándéka szerint az egész egyházmegye lapja kívánt lenni – azon-ban nem segítettek különböző mesterfogások sem. A lap a katolikus tár-sadalom széles rétegeihez kívánt szólni, de ehhez nem voltak adottak a szükséges anyagi és szellemi feltételek. A nagy lendülettel induló, havonta 27 oldalon megjelenő, több rovatot (Egyházmegyei Naptár, Egyházmegyei Hírek, Hírek a világegyházból, Liturgikus rovat, Szülők Iskolája, Szoci-ális Élet) indító lap munkatársai már a hatodik számban panaszkodtak, hogy a lapot megrendelők közül sokan nem fi zettek, bár az újságot rend-

48 Itt meg kell jegyezni, hogy a polgári sajtóval szemben a vizsgált egyházi lapok alapítását elsősorban nem az anyagi haszon motiválta, hanem sokkal inkább a hívek erkölcsi nevelése, katolikus identitásának erősítése. Éppen ezért a lapot kiadók célja nem a magas nyereség, hanem a működés anyagi feltételeinek biztosítása volt. Mindez pedig természetesen nem ment a hívek támogatása nélkül, ezért igyekeztek minél szélesebb olvasóbázist létrehozni.49 A kecskeméti Katholikusok Lapja terjesztését például a Mária kongregáció és a katoli-kus leánykör végezte. Katholikusok Lapja, 1924. február, 4. 50 Bár jellegénél fogva különbözik a tanulmány által vizsgált sajtótermékektől, mégis ér-dekes megvizsgálni és a fentiekkel összevetni a szaléziak által kiadott országos terjeszté-sű Missziós Ifjúság terjesztési stratégiáját, amely az egyházi lapok között átlagon felüli módon közelítette meg a polgári újságírás professzionalizmusát. Ebben annak is jelentős szerepe volt, hogy bár az egyházmegye területén jelent meg, de célközönsége nem korlá-tozódott a püspökségre, hanem az egész ország középiskolás fi atalságát szólította meg. Olvasóközönségét több módon igyekezett megtartani és bővíteni. Annak az olvasónak, aki öt új előfi zetőt szerzett, ajándékba könyvet adott. A folyamatosan romló anyagi körül-mények közepette, 1940-ben az egy új előfi zetőt szerző olvasó két hónapig ingyen kapta a lapot, aki pedig öt új hívet szerzett a lapnak, egy évig nem kellett fi zetnie. A missziós folyóirat, jó piaci érzékkel, alapításától kezdve állandó rejtvényrovatot indított, amely igen kedveltté vált. A szerkesztőség 1939-ben az olvasók javaslatát kérte a lap színesebbé téte-léhez. A legtöbb olvasói levél a rejtvényrovattal kapcsolatban érkezett. A helyes megfejtést beküldő előfi zetők (!) között pedig nyereményeket sorsolt ki. Karácsonykor előfi zetőinek a lap mellékletként egy ifjúsági regényt ajándékozott. Az 1930-ban alapított Missziós Ifjú-ság színvonalas cikkeivel, képeivel, elismerésre méltó üzleti érzékével öt év alatt a nehéz gazdasági körülmények közepette is gyarapítani tudta előfi zetőinek a számát, sőt a lap terjedelmét 1935-ben 28 oldalról 32-re növelte, az éves előfi zetési díjat pedig 3 pengőről 2 pengőre szállították le. A lap csak az 1944-es esztendő háborús eseményei miatt volt kény-telen végleg befejezni működését. Missziós Ifjúság, 1933. szeptember, 5.; Missziós Ifjúság 1935. szeptember, 2.; Missziós Ifjúság, 1940. szeptember, 18.

174

Lénár Andor

szeresen kézhez kapták. Az alapítás után alig egy évvel a Katolikus Jövő megkapta a katolikus újságokat illető legáltalánosabb kritikát, hogy nem elég élő.51 A szerkesztők 1932 februárjában az egyházmegye minden plé-bánosának és káplánjának küldtek egy mutatványszámot, de az előfi ze-tők táborát így sem sikerült kiszélesíteni. Az 1930-as évek közepére a lap teljesen elszürkült, annak ellenére, hogy 1931-től 1934-ig dr. Csík József újpesti plébános,52 országgyűlési képviselő szerkesztette a lapot, aki kap-csolatai révén olyan személyiségeket tudott megnyerni cikkírásra, mint a sajtóapostol Bangha Béla, Kocsán Károly országgyűlési képviselő, P. Oslay Oswald ferences tartományfőnök vagy a népszerű rádiós hitszónok, Tóth Tihamér.53 A Katolikus Jövő sorsát végül az egyházmegye nagyobb telepü-lésein (Kecskemét, Újpest, Hódmezővásárhely, Szolnok, Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Nagykáta) egymás után megjelenő helyi katolikus lapok pecsételték meg, melyek hasonló profi ljukkal, a helyi egyházi események közlésével jobban meg tudták szólítani az olvasóközönséget. A lap előfi -zetői 1936-ra jelentősen megcsappantak, az előfi zetők közül még mindig sokan nem fi zették be az előfi zetési díjat, így az újság előállítása jelentős anyagi áldozatot kívánt volna. Hanauer püspök 1936 decemberében a fenti okok miatt megszüntette a lapot.

Az anyagi körülmények, valamint a háborús események54 lehetetlení-tették el az újszászi Katolikus Szó,55 a tiszakürti és tiszaugi Katholikus Ér-

51 Katolikus Jövő, 1930. február 15. 34.52 Csík József (1891–1964): A muzslai (Szlovákia) születésű váci egyházmegyés pap a gim-náziumot Esztergomban és Vácott, teológiai tanulmányait a budapesti Központi Papnevelő Intézetben végezte. 1916-ban Vácott szentelték pappá, majd Sződön volt káplán, Újpesten hitoktató, majd 1925-től ugyanitt a Szent István téri templom plébánosa, monostorsági cím-zetes apát lett. Keresztényszocialista politikusként, aktív közéleti szereplőként 1922–1931-ig kapuvári képviselő, majd 1931-től a felsőház tagja volt. A Föld népe című hetilap szerkesztő-jeként, a Nép című napilap főmunkatársaként is tevékenykedett. Magyar Katolikus Lexikon II. kötet. Szerk.: DIÓS István, VICZIÁN János. Szent István Társulat, Budapest, 1994. 435.53 Külön érdekesség, hogy Csík József 1931 decemberétől 1934 decemberéig párhuzamo-san szerkesztette az újpesti Katholikus Életet és a váci Katolikus Jövőt. Ennek követke-zően a két újság tartalmilag szinte teljes egészében megegyezett.54 1937 januárjában a háborús készülődés miatt a papír ára 45 százalékkal emelkedett, ami a kis költségvetéssel működő lapok fenntartását szinte lehetetlenné tette. (Missziós Ifjúság, 1937. június, 303.) 1939-ben korlátozták a lapok terjedelmét, az Országos Magyar Sajtókamara 1941. május 26-i határozata megtiltotta a lapkiadóknak az olvasók megaján-dékozását, valamint kedvezményekben, jutalmakban részesítését. (Missziós Ifjúság, 1941. május, 1919.) Mindezek következtében a tanulmányban említett lapok az 1930-as évek vé-gétől átlagosan felére csökkentették oldalszámukat.55 A Halász József esperes-plébános által alapított lap 1940-ben jelent meg 4 oldalon, kézirat gyanánt és hat szám után befejezte működését.

175

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében…

tesítő,56 a rákoshegyi Katholikus Értesítő,57 a Pestszentimrei Katholikus Értesítő58 és az újpesti Katholikus Élet működését is.

Az újság iránti érdeklődés felkeltésének kedvelt módszere volt az egy-házmegye területén kiadott lapok között a címlap módosítása. A szolno-ki ferencesek által kiadott Katholikus Élet 1933-tól minden hónapban új címlappal jelent meg. A ferencesek rejtvényrovatot is indítottak. Újságuk P. Csiszár Teodóz szerkesztősége idején – 1933–1934 – rendszeresen adott fejtörő feladatokat olvasóinak. Mindezek ellenére azonban a korszak helyi katolikus sajtótermékei is élethalálharcot vívtak a fennmaradásért és olva-sói körük bővítéséért.

Tartalmi jellemzők

A helyi katolikus sajtó színvonala, versenyképessége nemcsak a liberális sajtótermékektől, hanem az országos katolikus lapoktól is elmaradt. Ha-sonló nehézségekkel és még rosszabb anyagi feltételekkel kellett megküz-denie, mint az országos katolikus sajtónak.59 Nem volt olyan mozgékony, sokoldalú, színes. Mindez abból is fakadt, hogy a helyi lapok még az orszá-gos lapoknál is kevesebb, kellő felkészültségű publicistával rendelkeztek, ha esetükben egyáltalán beszélhetünk ilyenről. Ennek következtében a ka-tolikus értelmiség – az egyházi tiltás ellenére – szívesebben olvasta a pol-gári sajtó termékeit, és többnyire becsületből járatta a katolikus lapokat.

A megvizsgált lapok közül tartalmi szempontból kettő emelkedik ki: a kecskeméti Katholikusok Lapja és a szolnoki Katholikus Élet. Előbbi nem-csak Kecskemét, hanem a környék katolikus lapja kívánt lenni. A város-ban és annak környékén élő 60 ezer katolikus hitéletét akarta tudatosabbá tenni és elmélyíteni. A plébániai, egyesületi és egyházmegyei események

56 Oláh Antal plébános nehéz anyagi körülmények közepette indította el a lapot 1943-ban, kéziratként. A plébániai tudósító 3500 hívő részére ezer példányban jelent meg, havonta egyszer, 4–6 oldal terjedelemben. A lap havi előállítási költsége 150–200 pengő volt, amit az egyházközség a saját költségvetéséből nem tudott kifi zetni. A hívek áldozatkészségét mutatja, hogy a plébános felhívására 1944 júliusáig 1700 pengőt sikerült összegyűjteni. A történelem fi ntora, hogy a háborús események miatt ebben a hónapban jelent meg utol-jára a tudósító.57 A rákoskeresztúri és rákoshegyi egyházközségek körlevele a hívek tájékoztatása és val-lásos nevelése céljából 1934 és 1938 között negyedévente jelent meg 16 oldal terjedelem-ben. Az 1937-es lapkorlátozó rendelet miatt 1937 júniusától már csak 6 oldalon jelent meg, végül egy évvel később megszűnt.58 A Pestszentimrei Római Katholikus Társaskör kiadásában megjelenő értesítő minden hónap első napján, 4 oldal terjedelemben került a hívek kezébe. 1934 és 1938 között adták ki.59 GERGELY, 1999. 259.

176

Lénár Andor

mellett következetesen beszámolt a világegyházban történtekről. Az egy-házi hírek mellett tárgyalta a helyi közélet jelentősebb megmozdulásait, változatos témákban – szentek élete, liturgia, bibliamagyarázat, ferences misszió Kínában, gyermekrovat, nemzetközi politikai események stb. – in-dított rovatokat, és jó gyakorlati érzékkel közölte a vasúti menetrendet is. Az újság sikerét mutatja, hogy már az alapítás évében, 1924-ben 1000 csa-lád fi zette elő. Tíz évvel később pedig már 12 ezer példányban jelent meg.60 A tanulmányban említett lapok közül a második világháború után egyedül a Katholikusok Lapja tudott újraindulni.61

A szolnoki Katholikus Élet a helyi ferences rendház kiadásában jelent meg 16 oldalon 1924 és 1944 között. A lap a hívek informálása mellett a ferences lelkiséget is meg kívánta ismertetni olvasóival. Húszéves törté-nete folyamán változatos rovatokkal – Női világ, Ifjúságunk, Egyesületi élet, Innen-onnan – érdekes események a világegyházból, Katolikus írók, Tövisek – válasz a katolikus egyházat ért támadásokra, Babonaság, Gyer-mekrovat, Könyvkritika – igyekezett fenntartani az olvasók érdeklődését. Az 1930-as évek közepétől azonban, a gazdasági nehézségek hatására a lap elszürkült. 1938-ban mindössze 8, majd az 1940-es években 6 oldalon je-lent meg. Az újság ekkor már kizárólag a plébániai élet eseményeivel, pápai rendeletek, püspöki körlevelek összefoglalásával és a plébániai költségve-tés közlésével foglalkozott, de ennek ellenére 1944-ig fenn tudták tartani.

Összegzés

Az országos terjesztésű katolikus lapok mellett a múlt század húszas-har-mincas éveiben sorra jelentek meg az egyházmegyékhez, illetve azok plébániáihoz kötődő helyi katolikus sajtótermékek. Az egyházmegyei, plébániai lapok, tudósítók jellegükből fakadóan távol álltak a professzio-nális újságírástól, bár annak néhány mesterfogását igyekeztek elsajátíta-ni. Szerkesztőik, íróik az esetek többségében csak mellékesen foglalkoztak újságírással. Ennek és a korszak nehéz gazdasági körülményeinek követ-keztében anyagi problémákkal küzdöttek, nehezen tudták megközelíteni a polgári újságírás színvonalát, bővíteni olvasótáborukat. Több lap néhány éves fennállás után meg is szűnt. Volt azonban olyan helyi katolikus lap –

60 Katholikusok Lapja, 1935. március 3. 61 Baranyai László esperes, kecskeméti plébános 1947. április 6-án próbálta újraindítani a lapot. A politikai nyomás miatt azonban 3 szám után kénytelen volt felhagyni próbálko-zásával.

177

A katolikus sajtó néhány jellemzője a Váci Egyházmegyében…

például a kecskeméti Katholikus Tudósító –, amely térsége egyik jelentős sajtótermékévé tudott válni.

Jelen tanulmány az első lépést jelenti a Váci Egyházmegye helyi kato-likus sajtójának bemutatása felé vezető úton. A későbbi kutatómunkának további források és forráscsoportok – az egyházmegye területén megjelent valamennyi egyházi sajtótermék, a Váci Püspöki Levéltár hitéleti statiszti-kái, egyházkormányzati iratai, a helyi katolikus sajtóra vonatkozó anyagai – bevonásával kell teljesebb képet adnia a témáról.

179

GIANONE ANDRÁS

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

Az Actio Catholica és a politika viszonyánakkutatási és feldolgozási problémái

A 19. század második felében kezdték actio catholicaként emlegetni a kato-likus világiak egyházért végzett munkáját Európa több országában (példá-ul Franciaországban és Olaszországban). A nagybetűvel írt Actio Catholica mint szervezett és a pápa által különösen támogatott mozgalom megindu-lása azonban csak XI. Pius1 pápaságához (1922–1939) köthető.

Magyarországon a püspöki kar 1932-ben hozta létre az Actio Catholicát (röviden AC-t), amelynél fontosabb és sokrétűbb szerepet kevés intézmény töltött be az egyház életében az 1930-as és 1940-es években. A Katolikus Akcióként is emlegetett szervezet a Horthy-korszak második felében a ma-gyar katolicizmusnak egyfajta mozgalmi központja volt. Nagymértékben hatott a helyi közösségek életére az egyházközségeken és az egyesülete-ken keresztül, ugyanakkor megszervezett számos országos jelentőségű megmozdulást, amelyek közül messze kiemelkedett az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A II. világháborút követő néhány év sajátos viszonyai között az Actio Catholica a korábbiaknál is nagyobb jelentőségre tett szert, különösen a külföldről érkező segélyek szétosztásá-ban játszott nagy szerepet. 1948 második felében azonban viharos gyorsa-sággal le kellett építeni az Actio Catholica tevékenységét az egyre erősödő egyházüldözés miatt, amelyet fémjelez az 1948. júliusi AC-per. Ettől kezd-ve tulajdonképpen nem beszélhetünk Actio Catholicáról, bár a központi iroda a nevet továbbvitte, s csak az 1990-es rendszerváltáskor szüntette meg a püspöki kar.2

1 Achille Ratti (1857–1939): 1888-tól három évtizeden át egyházi könyvtárakban (a mi-lánói Ambrosianában és a Vatikáni Könyvtárban) szolgált könyvtárosként, majd igazga-tóként, 1918 és 1921 között szentszéki diplomáciai küldetésben járt el, majd Milánó érseke lett, 1922-ben választották pápává, és a XI. Pius nevet vette fel.2 A magyar Actio Catholica történetéről részletesen lásd GIANONE András: Az Actio Catholica története Magyarországon 1932–1948. Történettudományok Doktori Iskola, Budapest, 2010.

180

Gianone András

A téma adatbázisa és a kutatás nehézségei

Mivel az Actio Catholica a püspöki kar irányítása alatt állt, ezért a téma kutatásában alapvető forrásnak számítanak a tárgyalt időszak püspök-kari tanácskozásainak jegyzőkönyvei, amelyeket szerencsére kiadtak az 1990-es években.3 A nyomtatott források közül érdemes még megemlíteni az AC éves munkájáról megjelentetett beszámolókat és az AC kiadványait, amelyek megtalálhatók, ha hézagosan is, az egyházmegyei könyvtárakban és az Országos Széchényi Könyvtárban.

Az AC országos központja Budapesten a Ferenciek terén volt, itt ülésezett – többnyire havonta az – AC legfelső szervének tekinthető – országos el-nökség, és innen irányította az AC működését Mihalovics Zsigmond4 orszá-gos igazgató titkáraival. Sajnos az AC-központ 1945 előtti iratanyaga nyom-talanul eltűnt. Az 1945 és 1948 közötti anyag pedig csak részben maradt fenn, és ez is annak köszönhetően, hogy az ÁVH által 1948 nyarán az AC központjában lefoglalt iratokat a Mindszenty-per aktáihoz csatolták, ame-lyek ma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában kutatha-tók.5 Szerencsére azonban az AC-központ igazi bürokratikus szervezetként igen sok iratot hozott létre. és ezeknek egy jelentős része az egyházmegyei levéltárakba került. Különösen sok AC-irat található a Prímási Levéltárban Esztergomban, amelyet magyaráz, hogy az AC elnöke a mindenkori herceg-prímás volt és ráadásul az országos központ az esztergomi egyházmegye területére esett. A Prímási Levéltárban megtalálhatók az AC Országos El-nökségének tanácskozásairól felvett pro memoriák, Mihalovics Zsigmond

3 A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között 1–2. Összeállította és bevezette BEKE Margit. Aurora, München–Budapest, 1992. (A továbbiakban BEKE, 1992.); A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945–1948 között. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és a bevezető tanul-mányokat írta BEKE Margit. Argumentum, Köln–Budapest, 1996. Két éve megjelentek az 1948 utáni időszak jegyzőkönyvei is: A magyar katolikus püspöki kar tanácskozásai 1949–1965 között. Dokumentumok I–II. Borovi József gyűjtésének felhasználásával ösz-szeállította BALOGH Margit. METEM, Budapest, 2008. A Horthy-korszak jegyzőköny-veit kivonatosan már az 1980-as évek közepén kiadta GERGELY Jenő: A püspöki kar ta-nácskozásai 1919–1944. Gondolat, Budapest, 1984.4 Mihalovics Zsigmond (1889–1959): az Esztergomi Főegyházmegye papja, 1919-től 1944-ig herminamezei plébános, 1944-től kanonok. Az AC országos igazgatója a szervezet megalakulásától 1948-ig, amikor külföldre távozott.5 Az 1948 és 1990 közötti időszak iratai a Prímási Levéltárban találhatók Esztergomban.

181

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

jelentései és Serédi Jusztinián,6 illetve Mindszenty József7 hercegprímá-sokkal folytatott levelezése is. A beérkezett leveleken általában megtalál-ható a válasz fogalmazványa is, így rekonstruálni lehet a teljes levélváltást. Az egyházmegyei levéltárak közül fontosak még a Szeged-Csanádi Püspök-ség és az Egri Érsekség levéltárai, ugyanis ezen egyházmegyék ordináriusai (Glattfelder Gyula,8 illetve Czapik Gyula9) egy-egy időszakban az Actio Cat-holica irányításában nagy szerepet játszottak mint ügyvezető püspök-elnö-kök. Jelentős még a Kalocsai Érseki Levéltár iratanyaga is, hiszen 1945-ben néhány hónapig Grősz József10 volt a püspöki kar elnöke, és ilyen módon az AC-elnök „helyettese” is. Végül két ok miatt ki kell emelni a Székesfehér-vári Püspöki Levéltárat is. Az egyik, hogy itt több javaslat is található az AC létrehozásával kapcsolatban, a másik pedig az, hogy egyedül ebben az egyházmegyében működött az eredeti elképzeléseknek és az ügyrendnek megfelelően az egyházmegyei és a neki alárendelt espereskerületi AC-szer-vezet. Természetesen valamennyi egyházmegyei levéltárban található szá-mos AC-irat, így az AC egyházmegyei központjainak iratai is, amelyek jelen-tős részét a helyi egyházközségek vezetőivel, azaz a plébánosokkal folytatott levelezés tesz ki. Fontos források az egyházmegyei körlevelek, mert mutat-ják azt, hogy az AC országos központjának kérései közül mit tartott fon-tosnak az ordinárius elrendelni. Az AC egyházközségi életéről is sokszor csak az egyházmegyei levéltárakban találhatók dokumentumok. Abban a néhány egyházközségben, ahol ugyancsak kutattam, alig-alig maradt fenn forrás a korszakból. Egy nagy budai plébánián például a jelenlegi plébános egyik elődje egyszerűen kidobta a régi iratokat, így ott az egyetlen meg-maradt, AC-ra vonatkozó forrás egy korábbi dokumentumok alapján utólag megírt historia domus. Más plébániákon is többnyire csak az egyházme-

6 Serédi Jusztinián (1884–1945): bencés szerzetes, kánonjogász, 1927-től haláláig bíbo-ros, esztergomi érsek.7 Mindszenty József (1892–1975): 1919 és 1944 között zalaegerszegi plébános, 1944–1945-ben veszprémi püspök, 1945-től esztergomi érsek. 1948 végén letartóztatták, és et-től kezdve – leszámítva az 1956-os forradalom néhány napját – működésében akadályoz-tatva volt.8 Glattfelder Gyula (1874–1943): 1911-től haláláig csanádi püspök, 1943-ban kinevezték kalocsai érseknek, de székét már nem foglalhatta el.9 Czapik Gyula (1887–1956): a Csanádi Egyházmegye papja, az 1920–1930-as években a katolikus lapkiadásban játszott nagy szerepet, 1939-től 1943-ig veszprémi püspök, majd 1943-tól haláláig egri érsek, 1951-től 1956-ig a püspöki kar elnöke.10 Grősz József (1887–1961): a Győri Egyházmegye papja, 1928 és 1936 között segédpüspöke, 1936-tól a Szombathelyi Egyházmegye adminisztrátora, 1939-től megyéspüspöke, 1943-tól haláláig kalocsai érsek, de közben 1951 és 1956 között börtönbüntetés, majd házi őrizet miatt működésben akadályozva, 1949 és 1951, illetve 1956 és 1961 között a püspöki kar elnöke.

182

Gianone András

gyei körlevelek maradtak meg. A fenti levéltárakon kívül még három helyen

találtam az AC történetével kapcsolatos dokumentumokat: a Politikatör-téneti és Szakszervezeti Levéltárban a Magyar Kommunista Párt vezető testületi üléseinek AC-val kapcsolatos 1948-as döntéseiről, a Magyar Pia-rista Rendtartomány Központi Levéltárában az AC-ban is szerepet játszó Sík Sándorról, illetve Lénárd Ödönről, végül a Szent István Társulat Régi Irattárában az Actio Catholicában ugyancsak szerepet játszó Esty Miklós11 hagyatékában az AC-n belüli személyi viszonyokról lehet olvasni.

A korabeli források alapján felrajzolható képet kiegészítették és sze-mélyessé tették a visszaemlékezések, mint Nyisztor Zoltán emigrációban megjelent munkái12 és azok az interjúk, amelyeket az Actio Catholica két, időközben elhunyt titkárával, Szappanyos Bélával13 és Lénárd Ödönnel14 készítettem. Sajnálom ugyanakkor, hogy az ezredfordulót ugyancsak meg-élő kortársaikkal, akik az AC történetének egy-egy szakaszában szerepet játszottak (mint például Gabriel L. Asztrik15) nem tudtam – információ hi-ányában – a kapcsolatot felvenni.

Az Actio Catholica történetének kutatásában természetesen a meglevő szakirodalomra is támaszkodtam. Gergely Jenő több könyvében16 foglalko-zott az AC-val, elsősorban annak politikai jelentőségével. Ugyancsak segít-séget nyújtott a témában való elmélyüléshez Adriányi Gábornak részben német forrásokon nyugvó alapműve a 20. század első felének magyar egy-

11 Esty Miklós (1895–1973): az 1920-as évek elejétől a magyar bíborosok „gentiluomója”, kísérője, útimarsallja. 1942-től haláláig az Actio Catholica egyik alelnöke.12 NYISZTOR Zoltán: Ötven esztendő. OMC, Bécs 1962; NYISZTOR Zoltán: Vallomás magamról és kortársaimról. Róma, 1969; NYISZTOR Zoltán: Ami a Vallomásból kima-radt. Róma, 1971.13 Szappanyos Béla (1913–2000): esztergomi egyházmegyés pap, 1940 és 1942 között az Actio Catholica egyházmegyei, 1944 és 1948 között országos titkára.14 Lénárd Ödön (1911–2003): piarista szerzetes, 1944 és 1948 között az Actio Catholica országos titkára, az egyházi iskolák védelmére létrehozott Katolikus Szülők Vallásos Szö-vetségének megszervezője és tényleges irányítója, 1948 és 1977 között megszakításokkal több mint 18 évet töltött börtönben.15 Gábriel L. Asztrik (1907–2005): premontrei szerzetes 1935-től gimnáziumi tanár Gö-döllőn, 1941-től a magyar–francia szellemi kapcsolatok a középkorban tárgykör egyetemi magántanára. 1947-ben elhagyta az országot, és az Amerikai Egyesült Államok különböző egyetemein tanított. Az ő javaslatára hozta létre az AC 1945-ben az egyházi iskolák védel-mére a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségét.16 Ezek közül az Actio Catholica történetéről a legrészletesebb GERGELY Jenő: A poli-tikai katolicizmus Magyarországon (1890–1950). Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977. (A továbbiakban GERGELY, 1977.)

183

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

háztörténetéről,17 Balogh Margitnak a KALOT-ról szóló könyve18 és Mészá-ros István Mindszenty és Ortutay, illetve Boldogasszony éve című munkái.19 A szakirodalom, elsősorban az 1945–1948 közötti időszakkal foglalkozó irodalom kapcsán kerültem szembe azzal a kérdéssel, hogy mennyire kell fi gyelembe venni a korai – erősen ideológiai befolyás alatt álló – műve-ket. Az Actio Catholica és a politika témakörében Orbán Sándornak – az MTA Történettudományi Intézete által közreadott – Egyház és állam című könyvénél20 merült fel az, hogyan kell viszonyulni egy ilyen munkához. Le-het-e tudomást nem venni róla, mondván, hogy nem történeti szakmunka, mivel egyrészt hiányzik a kellő távlat és a széles körű levéltári forrásbázis, másrészt azért, mert az akkori egyházellenes légkör nem tette lehetővé, hogy a szerző „sine ira et studio” tekintsen az általa kutatott témára? Hi-szen Orbán Sándor maga is kifejtette műve bevezetőjében, hogy az állam és az egyház 1945 és 1950 közötti viszonyának tanulmányozása „politikai feladat is”.21 Vagy úgy kell kezelni az ilyen munkát, mint bármely történész művét, amelyet befolyásolt az a kor, amelyben született és – természetesen megfelelő kritikával – mégis számításba kell venni?

A nemzetközi kitekintés kérdése

A katolikus egyház magyarországi történetével foglalkozó kutatásoknál alapvető fontosságú a szentszéki dokumentumok vizsgálata, hiszen ezek nagymértékben befolyásolták a hazai katolicizmust. Szerencsére XI. Pius pápának az Actio Catholicával, így az AC és a politika viszonyával foglalko-zó számos megnyilatkozását összegyűjtve kiadta Dombi József,22 illetve az Actio Catholicának is irányt mutató pápai enciklikákat a Szent István Tár-sulat jelentette meg. Az AC szempontjából jelentős pápai körlevelek közül egyedül X. Pius23 1905-ös Il fermo proposito enciklikájának nem találtam

17 ADRIÁNYI, Gábriel: Fünfzig Jahre ungarischer Kirchengeschichte 1895–1945. Hase & Koehler Verlag, Mainz, 1974.18 BALOGH Margit: A KALOT és a katolikus társadalompolitika 1935–1946. MTA Tör-ténettudományi Intézete, Budapest, 1998. (A továbbiakban BALOGH, 1998.)19 MÉSZÁROS István: Mindszenty és Ortutay. Iskolatörténeti vázlat: 1945–1948. A szerző kiadása, Budapest, 1989. Uő.: Boldogasszony éve 1947/1948. Mindszenty bíbo-ros evangelizációs programja. Ecclesia, Budapest, 1994.20 ORBÁN Sándor: Egyház és állam. A katolikus egyház és az állam viszonyának rende-zése 1945–1950. Kossuth Kiadó, [Budapest], 1962.21 Uo. 5.22 DOMBI József: A katolikus akció vezérkönyve. Alba Iulia-i Római Katolikus Püspök-ség, 1938. (A továbbiakban DOMBI, 1938.)23 Giuseppe Melchiore Sarto (1835–1914): 1903-tól haláláig X. Pius néven római pápa.

184

Gianone András

teljes magyar fordítását, viszont a Vatikán honlapjáról több világnyelven letölthető. Mindezen dokumentumok alapján feltárható, milyennek gon-dolta a Szentszék az Actio Catholica és a politika viszonyát.

XI. Pius pápa óvta az egyházat attól, hogy ok nélkül beleavatkozzon a tisztán politikai ügyek intézésébe, amely az állam feladata. Az Actio Catho-lica mint a hierarchiának alárendelt, elsősorban vallásinak tekintett szer-vezet esetében fontosnak tartotta, hogy távol tartsa magát a pártpolitiká-tól. XI. Pius a litván püspöki karhoz intézett levelében így írt erről: „Midőn a katolikusok a Katolikus Akciót igazgatják, avagy abban részt vesznek, emlékezzenek arra, amit […] XIII. Leó […] bölcsességgel elrendelt: »kerül-ni kell azt a téves felfogást, mely a vallást valamely politikai párttal azo-nosítja […]. Ez a vélekedés a politikai ellentéteket a vallás szent területére tolja át, megbont minden testvéries egyetértést és számtalan szerencsét-lenségnek nyit tárt kaput.«” Ugyanakkor XI. Pius az Actio Catholica tag-jait bátorította a közéletben való részvételre, amit ugyanabban a levélben így fejezett ki: „Mint magán polgárok azonban szabadon élhetnek szava-zó jogukkal, csak a Katolikus Akciót, mint ilyet, ne használják ilyesmire. Sőt súlyos kötelességmulasztást követnének el, ha képességük arányában városuk, tartományuk, államuk politikájával nem törődnének, annyival is inkább, mert a katolikusok, hogy ismét XIII. Leó pápa szavaival éljünk (Immortale Dei körlevél), »éppen a mondott tan miatt kötelesek az ügye-ket feddhetetlenül és hitből intézni. Ezzel szemben, ha tétlenül maradnak, a kormánygyeplő olyanok kezébe kerül, kiknek felfogása a boldogulásra nagyon gyönge kilátást nyújt.«”24

XI. Pius pápa 1922-ben, az Ubi arcano Dei kezdetű enciklikájában ki-fejtette, hogy az egyháznak feladata, hogy a világban érvényt szerezzen a krisztusi törvényeknek, és ezáltal a társadalmi békét helyreállítsa.25 Ez viszont együtt jár azzal, hogy az egyháznak hallatnia kell a szavát a közéletben, vagyis – tágabb értelemben – politizálnia kell. Ezenkívül ha szemügyre vesszük az Actio Catholica tevékenységének már X. Pius pápa Il fermo proposito enciklikájában fölsorolt területeit, mint a sajtó, az iskolaügy vagy a legfontosabbnak tartott, úgynevezett szociális kérdés, akkor látható, hogy ezek nemcsak a közéletnek, de a pártpolitikának is témái. Nem lehet tehát az Actio Catholica tevékenységét még a szűkebb

1954-ben szentté avatták.24 XI. Pius pápa 1928-ban írt „Peculiari quadam” levele Skwireckas kovnói érsekhez és a litván püspöki karhoz. Közli DOMBI, 1938. 173.25 XI. Pius pápa enciklikája Krisztus békéjéről. In: Politikai és szociális enciklikák XIX–XX. század. II. Összeállította és szerkesztette ZSIGMOND László. ELTE, Budapest, 1970. II/9–34. (A továbbiakban ZSIGMOND, 1970.)

185

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

értelemben vett politikától sem teljesen elhatárolni. Sőt abban a kivéte-lesnek tartott esetben, ha az egyház érdekei forognak veszélyben, az Actio Catholicának ki kell állnia a politikai küzdőtérre. Erre utalt XI. Pius, ami-kor a következőket írta: „…ha a politikai kérdések valaha is a katolikus érdekeket vagy az Egyház erkölcsi tanítását veszélyeztetnék, a Katolikus Akciónak nemcsak szabad, hanem kötelessége is befolyását latba vetni, nem a magánérdekek vagy a politikai pártok javára, hanem az Egyház és a lelkek legnagyobb hasznára, melyeknek virágzásával a közjólét el-választhatatlanul összefügg.”26

Érdekes lenne körüljárni, hogyan alakult az Actio Catholica és a po-litika viszonya az egyes országokban, hiszen az AC számos európai és amerikai országban jelentős szervezetté nőtte ki magát, ugyanakkor meglehetősen különböző politikai, gazdasági és társadalmi körülmények között működött. A Magyarországon elérhető csekély szakirodalomból27 annyi derült ki, hogy az Actio Catholica és a politika viszonya eltérően alakult az egyes országokban. Például a fasizmus Itáliájában a totalitásra törekvő államhatalom féltékenyen fi gyelte az AC-szervezetek tevékeny-ségét. Az 1929-es lateráni szerződéshez csatolt konkordátumba bekerült ugyan, hogy „az olasz állam elismeri az »Actio Catholica Italiana«-tól függő szervezeteket”, de csak azzal a feltétellel, ha ezek „a Szentszék ren-delete értelmében működésüket minden politikai párton kívül […] fejtik ki”. A konkordátum ellenére, 1931-ben Mussolini28 mégis feloszlatta az olasz Actio Catholica ifjúsági szervezeteit, arra hivatkozva, hogy a moz-galom sok szempontból maga is pártnak tekinthető. Erre válaszul XI. Pius a Non abbiamo bisogno kezdetű enciklikával fordult a világ köz-véleményéhez, tiltakozva az ellen, hogy az egyháztól el akarják venni az ifjúság nevelésének jogát. XI. Piusnak végül úgy sikerült megmentenie a feloszlatott szervezetek létét, hogy tevékenységüket hitbuzgalmi terület-re szűkítette le.29

Olaszországgal szemben Észak-Kaliforniában az Actio Catholica kifeje-zett céljának tekintette a katolikusok közéleti befolyásának növelését. Fel-lépett a szekularizáció, a materializmus, a fasizmus és a kommunizmus

26 XI. Pius pápa 1931-ben írt levele az argentínai püspöki karhoz. Közli DOMBI, 1938. 183.27 Adriányi Gábor könyvén kívül két idegen nyelvű kiadványt tudtam fellelni: ALBERT, Marcel: Katholische Aktion. In: Die katholische Kirche in Frankreich in der vierten und fünften Republik. Rom, Freiburg, Wien, 1999; PIERRARD, Pierre: Les Laïcs dans l’Église de France (XIXe–XXe siècle). Les Éditions ouvrières, Paris, 1988.28 Benito Mussolini (1883–1945): olasz fasiszta politikus, 1922 és 1943 között Olasz ország diktátori hatalmú miniszterelnöke.29 ZSIGMOND, 1970. 53–54., 134–142. GERGELY, 1977. 176–177.

186

Gianone András

ellen és támogatta a roosevelti szociális reformokat. Buzdította a katoliku-sokat, hogy befolyásolják képviselőiket különböző kérdésekben. Sőt aktí-van részt vett az 1934-es San Franciscó-i tengerészsztrájk lecsendesítésé-ben, valamint katolikus szakszervezetek megalakításában is.30

Mindazonáltal megjegyzendő, hogy a nemzetközi kitekintés ugyan kontrasztosabbá tette volna a magyarországi Actio Catholica és a politika viszonyának bemutatását, de mégis el lehetett hagyni, hiszen – a források alapján – a magyar szervezetre csak a vatikáni iránymutatások, illetve a hazai egyházi, társadalmi és politikai körülmények gyakoroltak jelentős hatást.

A magyar Actio Catholica és a politika viszonyának problémái

Az Actio Catholica és a politika viszonyának szabályozása

A magyar Actio Catholica és a politika viszonyát – az AC ügyrendjében – a pápai irányelveknek megfelelően szabályozták. A közéleti szerepvállalásra utaltak akkor, amikor az AC céljai közé sorolták, hogy „a magyar katolikus társadalom minden erejét és jóindulatú készségét […] a hitélet, az egyház és a haza érdekében […] egyesítse” és „a katolikus jogok és érdekek vé-delmét […] szorgalmazza”, ugyanakkor azt is leszögezték, hogy „az Actio Catholica mozgalmaiba pártpolitikát bevinni tilos”.31 Talán nem véletlen, hogy az AC politikai szerepével kapcsolatban a püspöki karon belül sem alakult ki egységes álláspont, amit jól tükröz az 1942-es tavaszi püspöki konferencia vitája. Egy évtizeddel az AC elindulása után néhány püspök felvetette, hogy az AC-nak politikai téren irányt kellene mutatnia a katoli-kus közvéleménynek. Apor Vilmos győri püspök32 szerint „a vidék nyugta-lan, hogy az AC nem foglalkozik a közélet ügyeivel” és hangsúlyozta, hogy „ha elvi okokból szükséges, síkra kell szállnia és megszervezni a teendő-ket”. A nagyobb politikai aktivitást sürgető püspökökkel szemben Serédi hercegprímás kifejtette, hogy az AC a pápai útmutatás alapján nem foglal-

30 ISSEL, William: For both Cross and Flag. Catholic Action in Northern California Du-ring the Thirties. Transatlantica 2006/1. http://transatlantica.revues.org/index202.html (2009. június 21.)31 A Magyar Actio Catholica ügyrendje (A püspöki kar 1936. évi jóváhagyása szerint). Kézirat gyanánt. Actio Catholica Országos Elnöksége, Bp., [1937.] 1. §, 5. §.32 Apor Vilmos (1892–1945): 1918 és 1941 között gyulai plébános, 1941-től mártírhaláláig győri megyéspüspök. 1997-ben boldoggá avatták.

187

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

kozhat napi politikával, de megvalósíthatónak tartotta azt, hogy az AC elvi iránymutatást adjon.33

Hogyan változott az évek során az Actio Catholica közéleti aktivitása?

Az AC és a politika kapcsolatának kettős alapvetését nemcsak a püspökök értelmezték különbözőképpen, de az Actio Catholica sem egyformán vi-szonyult a politikához fennállásának másfél évtizedében. Ennek a folya-matosan változó képnek plasztikus bemutatása igazi kihívás a történész számára.

Az AC megalakulása utáni első időszakban a szervezés foglalt le szinte minden energiát, de az Országos Elnökség már akkor is részt vett a mun-kaszünetről szóló törvényjavaslat véleményezésében.34 Majd az 1934–1935-ös munkaévtől kezdve az Actio Catholica rendszeresen foglalkozott a családvédelem kérdésével. Több katolikus nagygyűlésen szenteltek elő-adást ennek a témának. 1935-ben jogászok közreműködésével ankétot is tartottak a családvédelem kérdéseiről, s ennek eredményeit fölhasznál-va az AC törvénymódosítási javaslatokat terjesztett elő Glattfelder Gyula csanádi püspök útján a kormányzathoz. Többek között indítványozták az abortusz büntetőjogi következményeinek szigorítását, a férjes nők mun-kavállalásának korlátozását, a felsőoktatásban is kötelező valláserkölcsi nevelést, az anya- és csecsemővédelem országos kiépítését, az anyasá-gi segélynek a mezőgazdasági népességre való kiterjesztését, valamint a Quadragesimo anno szellemében a családi pótlék bevezetését, amelyért a szervezett ipari munkásság is harcolt.35 A Gömbös-kormányzat hiva-talosan ugyan nem reagált az előterjesztésére, de a kormányzati intéz-kedésekben mégis fi gyelembe vették az AC javaslatait.36 1936-tól még hangsúlyosabbá vált az AC közéleti szerepvállalása. 1936–1937 folyamán jelentek meg több százezres példányszámban – Közi-Horváth József37

33 BEKE, 1992. II/321–322.34 BEKE, 1992. I/503–505.35 A törvényhozás feladatai a család- és erkölcsvédelem fokozottabb kiépítésében. (Az Actio Catholica Országos Elnökségének előterjesztése). Actio Catholica Országos Elnök-sége, Budapest, [1935.]36 Prímási Levéltár, Esztergom (EPL) Cat. D/c 343/1938. Az Actio Catholica Országos El-nökségének beszámolója 1936/37. munkaévről.37 Közi-Horváth József (1903–1988): a Győri Egyházmegye papja, 1935 és 1939 között az AC országos titkára. 1939 és 1944 között az Egyesült Keresztény Párt országgyűlési

188

Gianone András

AC-titkár tollából – a korabeli keresztény társadalmi tanítás alapdoku-mentumának tekinthető Quadragesimo anno enciklikát népszerűsítő, a kommunizmusellenes egyházi tanítást összegző és a náciellenes Mit brennender Sorge enciklikát az egyszerű emberek nyelvére lefordító röpiratok.38 1937–1938-ban az AC politikai aktivitása csökkent, mivel a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megszervezése vette igénybe minden erejét. Ugyanakkor az eucharisztikus világkongresszus mozgósította a katolikus tömegeket, és – a feszültségekkel terhes poli-tikai helyzet mellett – ez az élmény is szerepet játszhatott abban, hogy a kongresszus utáni 1938–1939-es munkaév AC-programja meglehető-sen politikai jellegű lett, amelyet már a Szent István országa mottó is kifejezett. A „szentistváni” állam jellemzői közül Mihalovics Zsigmond egyrészt azt emelte ki, hogy a magyarság a maga nemzeti és állami lété-ben önálló, másrészt azt, hogy Magyarország keresztény állam. Ez utóbbi alatt azt értette, hogy biztosítják az egyház teljes mozgásszabadságát, és a krisztusi hit és erkölcs elvei mutatnak irányt az ország vezetőinek.39 Az AC az évi programja hangsúlyozta a szociális reformot és a katolikus szellemű állampolgári nevelést is. Ennek megvalósításaként az AC több kiadványt jelentetett meg azért, hogy a választópolgárokat megfelelő tá-jékoztatásban részesítse a közelgő titkos választásokra való tekintettel. Ezek közül a legjelentősebbnek az az előadási és vitaanyag tekinthető, amely alapján minden egyházközségben tanfolyamot kellett tartani. Eb-ben a kiadványban vázolták fel, hogy a „szentistváni” Magyarországot a keresztény és nemzeti eszme egységében, az egyház és állam harmonikus együttműködésével képzelik el. A kiadvány bírálta a totális állameszmét, és hangsúlyozta, hogy nem forradalmi, hanem törvényes úton kell refor-mokat, így különösen a Quadragesimo anno által javasolt szociális refor-mokat életbe léptetni.40 Mindez az akkori politikai helyzetben elsősorban a nyilasok ellen irányult.

képviselője. 1948 nyarán Nyugatra távozott. Az emigrációban több kereszténydemokrata szervezet (így például a Közép-európai Kereszténydemokrata Unió) vezetője.38 KÖZI-HORVÁTH József: Proletárok megváltása. Actio Catholica, Budapest, 1936; KÖZI-HORVÁTH József: Korunk legnagyobb veszedelme. Actio Catholica, Budapest, 1936; KÖZI-HORVÁTH József: Nemzetiszínű pogányság. A szerző kiadása, Budapest, 1937. (Bár nem szerepel a kiadványon, de ez utóbbit ténylegesen ugyancsak az Actio Cat-holica adta ki.)39 MIHALOVICS Zsigmond: Szent István országa. In: Az Actio Catholica tíz éve Mihalo-vics Zsigmond beszédeinek és írásainak tükrében. Szerk. NYISZTOR Zoltán. Szent István Társulat, Budapest, 1943. 172–174.40 Szent István országa és a mai Magyarország. Előadási és megbeszélési vázlatok az Actio Catholica helyi szervezetei és a katolikus egyesületek számára. Az Actio Catho-

189

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

1939-ben, nyilván a külpolitikai eseményekkel összefüggésben, az AC elfordult a közéleti szerepléstől és három évig a hitbuzgalmi munká-ra összpontosított. Azonban ezt az új stratégiát is politikai szemponttal, a szélsőjobboldal ellenében a tömegekért folytatott versenyfutással indokol-ták meg.

1942-től kezdve az AC programjában újra hangsúlyosabbá váltak a köz-élet problémái, de ez korántsem jelentett visszatérést az 1937 és 1939 kö-zötti időszak politikai aktivitásához. 1942 és 1944 között ismét a családvé-delem került az AC fi gyelmének középpontjába. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a házassági jogot módosító, úgynevezett harmadik zsidó-törvény, amely az egyházak ellenkezése dacára született meg. A bizonyta-lan politikai viszonyok miatt is jónak tartották a családvédelem témáját, melynek ürügyén kényes vagy politikailag semleges kérdéseket egyaránt föl lehetett vetni. Ezt az AC vezetői úgy fogalmazták meg, hogy „a csa-lád jelszava alatt annyit veszünk át a közélet problémáiból, amennyit a bekövetkező események megengednek”. 1942-ben a család szociális vé-delméről szerveztek ankétot, ahol az előadók ismertették az akkori hely-zetet, és konkrét javaslatokat fogalmaztak meg a családok anyagi jólété-nek biztosítása érdekében. Az ankét előadói szorgalmazták vidéki napközi otthonok és óvodák létrehozását, a falusi szövetkezeti szervezkedés tá-mogatását, munkáscsaládok részére városszéli kertes ház biztosítását, a nők hivatali alkalmazásának fokozatos és részleges korlátozását, illetve a nagycsaládosok nyugdíjkorhatárának leszállítását. Bár a javaslatok egy részének megvalósíthatóságát a résztvevők közül is vitatták, többségük számos előremutató megoldást vetett föl.41 Az 1943 nyarán tartott újabb ankéton a mezőgazdaságban követendő katolikus irányelveket vitatták meg. Az ankét résztvevői elsődlegesen úgy akartak igazságosabb föld-birtokmegoszlást elérni, hogy a parasztság kezébe adják a „jóindulatú” nagy- és középbirtokosok által megvételre felajánlandó földeket. De nem zárták ki alkalmas időben a nagybirtok felosztását sem. Ezenkívül állást foglaltak az értékesítési és fogyasztási szövetkezetek hasznosságáról, il-

lica Országos Elnöksége, Budapest, 1939. (A továbbiakban SZENT ISTVÁN ORSZÁGA ÉS A MAI MAGYARORSZÁG, 1939.) A kiadvány Bangha Béla jezsuita szerzetes tervezete alapján készült, amelyet az AC Országos Elnöksége többször megvitatott, és amelyen min-den bizonnyal az egyházi cenzor is változtatott, mert az Esztergomba beküldött tervezet-hez képest a végleges kiadvány több helyen módosult. Lásd EPL Cat. D/c 4916/1938.41 A család jólétéért. Az Actio Catholica szociális és karitatív szakosztályában az 1942. évben tartott családvédelmi ankét előadásai. Sajtó alá rendezte WÜNSCHER Frigyes. Budapest, 1943.

190

Gianone András

letve a mezőgazdasági munkások életkörülményeinek javításáról.42 Az 1942–1944-es időszak nagyobb közéleti érdeklődését tükrözi több AC-be-szédvázlat, amelyek a katolikus szociális tanítás ismertetését szolgálták, és amelyeket a hivatásrendiség olyan neves szakértői írtak, mint Varga László43 és Kovrig Béla.44

Bizonyos szempontból ugyancsak a nagyobb politikai aktivitást jelzi, hogy 1943–1944 folyamán XII. Pius pápa nevezetes 1942-es karácsonyi beszédét az AC ismertette szokványos fórumain: a katolikus nagygyűlésen többen beleszőtték előadásukba annak gondolatait, százezer példányban kiadták a beszédet, illetve több előadásvázlatban feldolgozták azt, és e váz-latok alapján az őszi–téli időszakban tartott, úgynevezett kultúresteken előadásokat tartottak róla.45

A háború legutolsó évében az AC ismét visszahúzódott a közélettől. Az 1944–1945-ös munkaévet jól jellemzik Czapik érseknek, az AC akkori ügy-vezető elnökének a szavai: „tekintettel az időkre, a munka hangsúlya most lelkipásztori térre korlátozódott”.46

1945 és 1948 között az Actio Catholica közéleti aktivitása egészen más dimenzióba került. Bár újfent, sőt a Horthy-korszakhoz képest még inkább igyekezett elhatárolódni a pártpolitikától, a politika és a közélet kérdései-vel továbbra is foglalkozott, ráadásul gyakorlati tevékenységei szinte mind politikai színezetet kaptak.

Az elméleti jellegű politikai aktivitást tükrözi az AC 1945 folyamán lét-rejött társadalompolitikai csoportjának tevékenysége, amely aktuális té-májú előadásokat, ankétokat szervezett és írásokat adott ki. 1946 őszén ez a csoport rendezte a Kereszténység és demokrácia ankétot, amelyen a ke-reszténydemokrata elképzeléseket fejtették ki az egyház társadalmi tanítá-sa alapján. Alapvetően a liberális angolszász demokrácia mellett foglaltak állást, amelyben érvényesül a politikai egyenlőség, a képviseleti rendszer és a személyi szabadságjogok tisztelete. A liberális demokrácia elemei mel-

42 EPL Serédi 11. Az AC Országos Szociális és Karitatív Szakosztályának mezőgazdasági kérdésekkel kapcsolatban folytatott ankétjának anyaga az első hozzászólásokkal kiegé-szítve. BALOGH, 1998. 155.43 Varga László (1901–1974): jezsuita szerzetes, szociológus.44 Kovrig Béla (1900–1962): szociológus, 1928-tól az Országos Társadalombiztosító Inté-zet (OTI) aligazgatója, majd c. igazgatója, 1940 és 1944 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a szociológia tanára, 1948-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.45 EPL Serédi 11/a. Pro memoria az AC alelnökeinek 1943. február 8-i értekezletéről. MKPK tanácskozások 1919–1944. II/371. (1943. március 17. 22. pont.)46 EPL Serédi 11/a. Pro memoria az egyházmegyei igazgatók 1944. május 16-i értekezle-téről.

191

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

lett hangsúlyozták az állami beavatkozás, a szakszervezetek és a közvetlen demokráciát gyakorló népi szervek szerepét is. Ez utóbbiakat az ankéton – nyilván taktikai okokból – úgy tartották számon mint a „szovjet demok-rácia” elemeit, bár ezek nem voltak ismeretlenek Roosevelt Amerikájában vagy a II. világháború után Európában kiépülő szociális piacgazdaságban sem. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a kereszténydemokrácia ez utóbbi-akhoz állt közelebb, hiszen hangsúlyozták a szakszervezetek, illetve a me-zőgazdasági érdekképviseletek politikamentességét. Ezenkívül a közvetlen demokráciát gyakorló népi szervekkel, konkrétan az 1944–1945-ben meg-alakult Nemzeti Bizottságokkal szemben a klasszikus helyi önkormány-zatok mellett tették le a voksot. Ugyancsak a szovjet modell bírálatát jelzi, hogy állást foglaltak a túlzott államosításokkal szemben. 1948-ban újabb ankétot terveztek Kereszténység és közgazdaság címmel, de ezt már nem tudták megtartani, mert addigra a társadalompolitikai csoport legaktí-vabb tagjait, köztük Lénárd Ödönt, letartóztatták.47

1945 és 1948 között az AC számos előadásvázlata kifejezetten politikai témákat járt körül. Ezek között olyanok is megjelentek, amelyek nyíltan bírálták a marxizmust. Lénárd Ödön például a Materializmus, ateizmus, osztályharc című füzetben a marxista ideológia legfontosabb alapelemeit ismertette kritikai szemmel és bemutatta, hogy miért összeegyeztethetet-len a katolicizmus és a marxizmus.48 Mindez arra utal, hogy az AC vezetői ekkor még reménykedtek abban, hogy Magyarországon valódi demokrácia alakul ki, ahol az egymással ellentétes eszmék szabadon ütközhetnek.

Az Actio Catholicának 1945 és 1948 között számos fontos gyakorlati te-vékenység irányítását kellett felvállalnia, például a katolikus egyesületek továbbélésének biztosítását, az Új Ember című katolikus lap kiadását, a Boldogasszony Évének rendezését, a katolikus iskolák védelméért folyta-tott küzdelem megszervezését és a rászorulók segélyezését.

A karitatív munka az alapítástól fogva az AC feladatai közé tartozott, de a II. világháború utáni általános nélkülözés idején különleges jelentőséget kapott. A nyugat-európai és amerikai katolikusoktól kapott segélyszállít-mányok szétosztásával az AC kiemelkedő szerepet játszott a magyarorszá-

47 Kereszténység és demokrácia. Szent István Társulat, Budapest, 1946; GERGELY, 1977. 262–265.; IZSÁK Lajos: A Keresztény Demokrata Néppárt és a Demokrata Nép-párt 1944–1949. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985. 81–84.; CSESZKA Éva: Gazda-sági típusú perek, különös tekintettel az FM-perre (1945–1953). Doktori (PhD) értekezés, Piliscsaba, 2004. 95–99. (A továbbiakban CSESZKA, 2004.); EPL 399/1947. Mindszenty 1947. június 7-i levele Perneczky Bélának, közli CSESZKA, 2004. Mellékletek.48 LÉNÁRD Ödön: Materializmus. ateizmus, osztályharc. Actio Catholica Országos El-nöksége [Budapest, 1946].

192

Gianone András

gi nyomor enyhítésében. Ezt még az Actio Catholica-perben is beszámí-tották Mihalovicsnak enyhítő körülményként!49 Többször nehezményezték viszont a kommunisták, hogy az AC-karitász kiemelten támogatja a B-lis-tázás és internálás következtében nehéz helyzetbe kerülő katolikus közép-rétegeket, akiket az új rezsim ellenfeleinek tartottak. Az Actio Catholica szempontjából ez a támogatás magától értetődő volt, hiszen e rétegből ke-rült ki a Horthy-korszak katolicizmusának számos tevékeny szereplője. Az AC különleges fi gyelmet fordított az egyetemistákra és a munkásifjakra is, s ez utóbbiak esetében ugyancsak fel lehet fedezni politikai indítéko-kat. Az egyetemistákra mint a jövő katolikus vezető rétegére tekintettek. A munkásság, különösen a munkásfi atalság megnyerése – bár korábban is szerepelt az AC célkitűzései közt – különösen időszerűvé vált 1945 és 1948 között a baloldali pártok ellenében, amelyek magukat a proletariátus kizá-rólagos képviselőinek tartották.50

Az AC szervezte az 1947 augusztusában megnyitott és 1948 decembe-rében bezárt Boldogasszony Évet, amelynek zarándoklatai, körmenetei és egyéb rendezvényei alapvetően hitbuzgalmi jellegűek voltak. A kommunis-ták mégis egyre inkább politikai tüntetésnek tekintették ezeket a megmoz-dulásokat, arra hivatkozva, hogy az ott elhangzott beszédek alkalmanként közéleti kérdéseket is érintettek.

Az AC azzal is politikailag érzékeny területre lépett, hogy 1946-tól jogi, szervezeti kereteket biztosított a Rajk László51 által feloszlatott katolikus egyesületek számára, hogy –ha csökkentett intenzitással is, de – folytat-hassák tevékenységüket. Így például a KALOT és a KALÁSZ szervezetei egyházközségi földműves ifjúsági csoportokként, a Dolgozó Lányok és Nők szervezetei pedig az AC Dolgozók Nagyasszonya csoportjaiként működhet-tek tovább. A Belügyminisztériumban úgy vélekedtek, hogy „a feloszlatott katolikus szervezetek az AC-ba vonultak be és ott minden megy, ami az-előtt volt, s ugyanazon emberekkel megy a dolog”.52 S bár ez a vélemény nem mentes a túlzástól, kétségtelen tény, hogy az AC-nak – hacsak rész-ben és átmenetileg, de – sikerült megakadályozni, hogy a politikai baloldal megvalósíthassa tervét a társadalmi szervezetek „gleichschaltolására”.

49 EPL 4505/1948., Világ, 1948. július 24.50 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) V–700/57. 289. Mihalovics Zsigmond 1948. április 6-i tájékoztatója az AC egyházmegyei igazgatóinak.51 Rajk László (1909–1949): kommunista politikus, 1946 és 1948 között belügyminiszter, az Államvédelmi Osztály (ÁVO) létrehozója.52 ÁBTL V–700/47. 323. Mihalovics Zsigmond 1947. november 18-i levele Mindszenty Józsefhez.

193

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

A II. világháború lezárultával, a körülmények összjátéka folytán az Ac-tio Catholica hetilap kiadására kapott engedélyt az Ideiglenes Kormánytól. Az 1945 augusztusában induló Új Ember a korszak egyetlen olyan katoli-kus lapja volt, amely közéleti kérdésekkel is foglalkozott. Ennek megfele-lően az 1945 és 1948 közötti időszakban az Új Ember rendszeresen tett közzé politikai jellegű állásfoglalásokat, köztük olyanokat is (mint például a csehszlovákiai magyarok kitelepítéséről vagy a felekezeti iskolák államo-sításáról), amelyek miatt a kommunista kormányzat utasítására a lapot cenzúrázták, elkobozták, olykor be is tiltották.53

1945-ben a katolikus püspöki kar az Actio Catholicára bízta a katolikus iskolák védelmének megszervezését, mert már akkor felmerült az egyházi iskolák államosításának terve. Az AC nem állt elő nyílt sisakkal, hanem – az egyházi iskolákba járó diákok szüleit bevonva – létrehozta a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségét és azt tolta előtérbe. Persze a Szülőszövetség AC-s kötődése nyilvánvaló volt, hiszen ügyvezetőként az Actio Catholica egyik országos titkára, Lénárd Ödön mozgatta az egész szervezetet, s an-nak székhelye is az AC országos központjában, a Ferenciek terén volt. A ka-tolikus iskolák védelme 1946-tól kezdődően egyre inkább politikai küzde-lemmé vált, amely az 1948. május–júniusi eseményekben csúcsosodott ki, és ennek a harcnak az AC tevékeny részese volt.

Ha röviden össze kellene foglalni az AC és a politika viszonyát az alapí-tástól 1948-ig terjedő másfél évtizedben, akkor jól kivehető az 1945 előtti és utáni időszak közötti különbség. A Horthy-korszakban az AC direkt po-litizálása nem jellemző. Erre nem is volt szükség, mert az egyháznak hi-vatalos képviselői ültek az országgyűlés mindkét házában. Megjegyzendő, hogy a Felsőházban a püspökök mellett helyet foglaltak az Actio Catholica más vezető személyiségei, így 1942-től Mihalovics Zsigmond is. Minden-esetre az AC közéleti feladatának inkább a megfelelő közvélemény kiala-kítását tartotta, hogy a katolicizmus meghatározó befolyással lehessen az ország politikai életére. Ezenkívül egyes elvi politikai kérdésekben adott iránymutatást időről időre a katolikus társadalom számára, különösen a fő veszélynek tartott kommunizmus és a nemzetiszocializmus kapcsán. Az 1945 és 1948 közötti időszakban nem annyira az AC változtatta meg a po-litizálással kapcsolatos nézeteit, hanem a politikai körülmények alakultak át alapvetően. Míg a Horthy-korszakban az egyházi érdekeket az állam ol-daláról nemigen fenyegette veszély, addig az új, magát népi demokratikus-nak nevező, egyre inkább kommunista befolyás alá kerülő államhatalom igyekezett az egyház társadalmi súlyát csökkenteni. Ebben a politikai és

53 EPL 4265/1948. az 5598/1948-as iratcsomóban. Melléklet az Új Ember nehézségeiről.

194

Gianone András

egyben világnézeti harcban a pártpolitikától többé-kevésbé mentes Actio Catholica szinte minden tevékenysége politikai tartalmat kapott. Ezt Mi-halovics Zsigmond is világosan látta. Az AC országos igazgatója például Samuel A. Strich chicagói bíborosnak küldött levelében azt írta, hogy ér-demes karitatív vonalon a magyar katolicizmus tevékenységét erősíteni, mert ezzel a katolicizmus közéleti súlya is növekszik.54 Az AC ilyen módon tehát „politizált” a korszakban, de ez megfelelt saját alapelveinek. Még az AC-t a politikától nagyban óvó Czapik érsek is megfogalmazta 1946-ban, hogy azokban az esetekben, amikor a politika tisztán egyházi kérdésekbe avatkozik bele, az AC kénytelen politizálni.55 Márpedig a korszak egyházi személyiségei az egyház életét és működését nem szűkítették le a templo-mokban folyó istentiszteletekre.

Eltérő politikai vélemények az Actio Catholicában

Az Actio Catholicának nemcsak az idő múlásával változott a politikához való viszonya, hanem olykor azonos időszakban is másként gondolkodtak különböző vezető személyiségei egyes politikai kérdésekről. A kutató szá-mára az okozza ilyenkor a nehézséget, hogy az egyes véleményeket meg-felelő súlyozással tálalja, nehogy esetleg egy marginális véleménnyel jel-lemezze az AC egészét.

Egyik példaként említhetők az AC óvatos és ingadozó megnyilatkozá-sai a háború ügyében. Béldy Alajos az 1942-es katolikus nagygyűlésen ke-resztes vitézeknek nevezte a keleti fronton harcoló magyar honvédeket, és hasonló szellemben írt Mihalovics Zsigmond vezércikket az AC havi érte-sítőjének számító Magyar Katolikus Akció 1942. augusztusi számába. De ugyanebben a számban az igazságos békéért való imádságra buzdították a híveket, és a fent említett katolikus nagygyűlésen Nyisztor Zoltán a hall-gatókat XV. Benedek és XII. Pius pápáknak a békéért tett erőfeszítéseire emlékeztette.56

Másik példa az AC és a zsidókérdés problematikája, amelynek korrekt bemutatását az AC bizonytalan állásfoglalásai mellett a téma máig ható átpolitizáltsága is nehezíti. Vajon melyik kiadvány tükrözi jobban az AC

54 ÁBTL V–700/57. 216–217. Mihalovics Zsigmond 1947. május 7-i levele Samuel A. Strich bíboroshoz.55 EPL 2456/1946. Jegyzőkönyv az egyházmegyei igazgatók 1946. április 24-i értekezle-téről.56 XXX. Országos Katolikus Nagygyűlés. AC Országos Elnöksége, Budapest, 1942; MI-HALOVICS Zsigmond: A Szent Király nyomdokain. Magyar Katolikus Akció, 1942. au-gusztus.

195

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

1939-es álláspontját ebben a kérdésben: az Örök vezérünk Szent István röpirat vagy a Szent István országa és a mai Magyarország című előadási és vitaanyag, amely az egyházközségi és egyesületi vezetők számára ké-szült? Az előbbiben a szerző, a Közi-Horváth József kifejezett elégedett-ségének ad hangot a készülő második zsidótörvény kapcsán, hogy „a kor-mányzat erélyes rendszabályokat készít a zsidóság anyagi és szellemi uralma ellen.” A másodikként említett AC-kiadvány is megemlíti a zsidó-kérdést, de csak annyiban tartja szükségesnek a törvényes rendezést, hogy megakadályozzák a túlkapásokat és az ártalmas szellemi befolyást. Ezzel szemben követendő példának tartja a zsidóságnak a gazdaság területein kamatoztatott tulajdonságait, és a zsidókérdés megoldását a zsidóság meg-térítésétől várja. Úgy tűnik, a püspöki kar álláspontját ez utóbbi tükrö-zi inkább, hiszen a püspökök a rasszista jegyeket magán viselő második zsidótörvény javaslatának tárgyalásakor inkább ellenvéleményüket han-goztatták a Felsőházban, és csak attól való félelmükben szavazták meg a némileg enyhített javaslatot, hogy a választásokon megbukik Teleki Pál57 kormánya, és a nyilasok kerülnek hatalomra.58

Harmadik példaként az 1945 és 1948 közötti időszak egyik legvitatot-tabb kérdését lehet felvetni. Hogyan viszonyuljon a katolikus egyház a kommunistákhoz: a modus vivendit keresse vagy vállalja föl a nyílt konf-rontációt? Ebben a kérdésben ugyanis eltérő álláspontot foglalt el az AC két püspök vezetője. Az AC elnöke, Mindszenty hercegprímás nem volt hajlan-dó kompromisszumokat kötni a kommunistákkal. Nem volt hajlandó áten-gedni azokat az intézményeket, amelyek az egyház társadalmi jelenlétének és befolyásának hagyományos eszközeit jelentették, mint az egyesületek, a sajtó és az iskola. Harcolt értük és ebbe a harcba az AC-t is bevonta. Em-lékirataiban azt írta, hogy „a legkiválóbb munkatársai […] a világnézeti harcban” az AC vezérkarából kerültek ki.59 Ugyanakkor Czapik érsek, mint az AC – püspöki kar által megválasztott – ügyvezető elnöke, 1946 tavaszán

57 Teleki Pál (1879–1941): földrajztudós, Magyarország miniszterelnöke 1920–1921-ben, illetve 1939–1941-ben.58 KÖZI-HORVÁTH József: Örök vezérünk: Szent István. Actio Catholica Országos El-nöksége, Budapest, [1939.] 21–23.; SZENT ISTVÁN ORSZÁGA ÉS A MAI MAGYAROR-SZÁG, 1939. 43–45. A püspökök állásfoglalását a zsidótörvényekkel kapcsolatban rész-letesen elemzi FEJÉRDY András: A Magyar Katolikus Egyház hivatalos állásfoglalása a „zsidótörvényekkel” kapcsolatban. In: Tanulmányok Ritoók Zsigmond hetvenedik szüle-tésnapja tiszteletére. Szerk. HERMANN István. Egyetemi Széchenyi Kör, Budapest, 1999. 171–209., valamint PÜSKI Levente: A magyar felsőház története 1927–1945. Napvilág, Budapest, 2000. 104–105., 113–120.59 MINDSZENTY József: Emlékirataim. Kardinal-Mindszenty Stiftung, Vaduz, 1988. 131.

196

Gianone András

azért aggódott, nehogy a szerveződő szülőszövetségek iskolaharcot provo-káljanak válaszul az egyházi iskolákat ért sajtótámadásokra és razziákra. Ugyanezen év őszén pedig a kulturális szakosztály társadalompolitikai csoportját kérte arra, hogy ne foglalkozzon a napi politikát érintő kérdé-sekkel.60 Tehát az AC-t igyekezett távol tartani a politikai konfrontációtól. 1948-ig alapvetően a hercegprímás akarata érvényesült, erre utalt Czapik érsek, amikor a következőket írta Esty Miklósnak 1948 tavaszán, az egy-ház és az állam viszonyának kiéleződésekor: „Bánt, hogy nem bírok vál-toztatni, de ez nem az az AC, amelyet én szeretnék”.61 1948 második felétől kezdődően azonban egyre inkább Czapik teljes politikamentességet képvi-selő irányzata jellemezte az AC-t, hogy végül az egyházüldözés nyomására a hitbuzgalmi tevékenységet folytató szervezet is megszűnjön, és csak egy hivatal maradjon belőle.

*Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica? Ehhez persze defi niálni kellett volna az elején azt, mit értünk ezen a fogalmon. Azt, hogy az Actio Catholica nem támogat egyetlen politikai pártot sem? Ha ezt a meghatározást vesszük, akkor a válasz igen lesz a címben feltett kérdésre. De ha azt a meghatározást vesszük, hogy nem foglalkozik közéleti kérdé-sekkel, akkor a válasz természetesen nem. Az Acto Catholica és a politi-ka viszonyával foglalkozó történésznek azonban mindenképpen érdemes szem előtt tartania XI. Pius pápa államtitkárának, Gasparri62 bíborosnak a következő szavait: „A katholikus akció nem anyagi és földi, hanem lelki és mennyei eszményekért küzdő, szervezett társadalmi tevékenység […]. Ha a dolgok szükségszerű kapcsolatánál fogva mégis szociális és gazdasági térre kell lépnie, amelyen politikai kérdésekkel is vonatkozásba jut, azt is csak természetfeletti érdekek biztosítása, az egyének és népek vallás-erkölcsi fellendülése érdekében teszi.”63 Ezeket a sorokat nemcsak az Actio Catholica politikamentességének tárgyalásakor szükséges tekintetbe ven-ni, hanem akkor is, ha általában az egyház és a politika viszonyát vizsgál-

60 EPL 2455/1946. és 6387/1946. Jegyzőkönyv az AC Országos Elnökségének 1946. ápri-lis 24-i és november 16-i üléséről.61 SZIT Esty. Czapik Gyula egri érsek 1948. március 25-i levele Esty Miklóshoz.62 Pietro Gasparri (1852–1934): bíboros, 1880 és 1898 között az Institut Catholique egy-házjogi tanszékén tanított, 1904 és 1916 között a Codex Iuris Canonici kodifi kálási mun-kálatait vezette, 1907-ben bíborossá kreálták, 1914-től 1930-ig államtitkár, ebben a minő-ségében az 1929-es lateráni szerződés aláírója.63 Pietro Gasparri bíboros 1922-es levele az olasz püspökökhöz. Közli SZÁNTÓ Antal: A katolikus akció. Tóth, Sopron, 1930. 112.

197

Politikamentes volt-e Magyarországon az Actio Catholica?

juk, azt a problémakört, amely a katolikus egyház hosszú történelme során számtalanszor felvetődött, és amely ma is aktuális.

Élettörténet és sorsesemény

201

BOGNÁR SZABINA

„Mivé lesz a styl?”

Tagányi Károly történetírói pályakezdése

„Mivé lesz a styl?1 Mikor egyedül a dolgok belső isme-rete: a psychológia adja tollunk alá az igazi szavakat, melyek – s nem mások! – a tényeket közvetlenül a va-lóság színeivel és elevenségével festik. Mi lesz hát az előadásból? Mikor csakis a kritika hozhatja létre az okok láncolatát, a logikai egymásutánt.”2

Tagányi Károly (1858–1924) történész, levéltárnok életének egyik legna-gyobb, feloldhatatlannak bizonyult konfl iktusa a történetírói-tudomá-nyos és a levéltárnoki-hivatali munka összeegyeztetése. Tagányi esetében a 19. század utolsó évtizedeiben kikristályosodó értelmiségi-tudományos mező ugyan megfelelő hátteret nyújtott egy szabályos levéltárnoki karrier kibontakoztatásához, a hivatali kötöttségektől mentes történetírói lét – intézményi háttér híján – azonban elérhetetlenek tűnt az ambiciózus ifjú számára. Ez a frusztráció is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Tagányi Károly pályakezdése meglehetősen hangosra sikeredett: az ifjú történész vita-cikkeivel szinte nekirontott a korszak több ismert tudósának, név szerint Pesty Frigyesnek, Ortvay Tivadarnak, Lehoczky Tivadarnak és Pulszky Károlynak. Ezek a vitacikkek – bár jelentőségük nem mérhető Tagányi évtizedekkel későbbi nagy vitáihoz, mint amilyen Erdélyi Lászlóval az Ár-pád-kori társadalmi viszonyok egyes kérdéseiről a Történeti Szemle ha-sábjain, valamint Karácsony Sándorral a polgár szó eredetéről folytatott polémiája – mégis sokat elárulnak a korszak történetírásáról, történetírói módszereiről.

1 Tagányi a „styl” kifejezést eszme, gondolat, elmélet értelemben használja.; R. VÁR-KONYI Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I. A pozitivista történelemszemlélet Európában és hazai értékelése 1830–1945. Akadémiai Kiadó, Buda-pest, 1973. 165. (A továbbiakban R. VÁRKONYI, 1973.)2 TAGÁNYI Károly: Pesty munkája a várispánságokról. Ismertetés. Budapesti Szemle 35. (1883) 1. sz. 228.

202

Bognár Szabina

Tagányi Károly Nyitráról – család, iskolák

Tagányi Károly 1858. március 19-én született Nyitrán, német erede-tű polgárcsalád3 hetedik gyermekeként. Édesapja az oszlányi származá-sú Tagányi Imre (1808–1881), aki ötvenhárom évig volt Nyitra vármegye levéltárnoka,4 édesanyja Stepánek Anna.5 Felmenői közül – kiket Tagá-nyi családtörténeti kutatásai során gondosan számba vett – többen „er-dész-szakemberek”, pecsétőrök, tanítók, kanonokok, akik életre szóló, meghatározó szellemi – valamint kisebb részben tárgyi – örökséget hagy-tak maguk után.6 Tagányi Károly a középiskolát Nyitrán, a Római Kato-likus Főgimnáziumban végezte. A hetedik osztályban még „törvényszerű

3 PÁLÓCZI HORVÁTH András: Tagányi Károly (1858–1924). In: Magyar Agrártörténe-ti Életrajzok R–ZS. Szerk. FÜR Lajos és PINTÉR János. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Budapest, 1989. 373.4 Gyászhír a Századokban: „Tagányi Károly, tehetséges fi atal történetbúvár atyja, ki tár-sulatunkat 1875. nyitrai kirándulása alkalmával oly derekasan kalauzolta, ápr. hó 27-én elhunyt. Tagányi Imre 53 évig volt Nyitra-vármegye levéltárnoka. Pontos, szakavatott tisztviselő vala, kinek megyéje sokat köszönhet.” Századok, 1881. 463.5 Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (a továbbiakban OSZK Kt.) Quart. Hung. 2288. 87, 89, 90.6 Példák: édesapja testvére Ferenc (1816–?) erdőőr, erdőszemlész; Tagányi János (?) m. kancelláriánál a kir. pecsét őre; Tagányi Vince 1797–1829 között Parasznyán fabecslő, erdőőr; Tagányi József 1790–1812 között erdőtiszt, erdőmester (OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 126–129.). Tagányi Károly kutatta családjának történetét, 1364-ig visszamenőleg készítette el a „Tagányi, Tagan, Tagany” családfát. Gyűjtése hagyatékában az OSZK Kt. Quart Hung. 2288-as dossziéban található, Tagányi család iratai cím alatt. Tagányi Ká-roly saját feljegyzései mellett eredeti hagyatéki leltárak, végrendeletek, valamint a család egyes tagjainak leveleiből áll az anyaggyűjtés (Quart. Hung. 2288. 54–61.). Tagan, Tagany családfa 1689–1884 közötti időszakból (Quart. Hung. 2288. 75, 76, 87, 91–145.). Család-történeti adatgyűjtés 1364-tól (Quart. Hung 2288. 62–65.). Tagányi Ferenc kanonok ha-gyaték átadó végzése 1894-ből (Quart. Hung 2288. 90.). „Kézzel írott vélemény Tagányi János apáczai tanító 1848. és 1849. évi politikai magaviselete tekintetében. Kelt. Nagy-váradon Március 24-én 1851.” (Quart. Hung 2288. 88–89). Tagányi János apácai tanító 1850-ben kelt kézzel írott levele, melyben nyilatkozik forradalmi tevékenységéről (Quart. Hung 2288. 68–69.). Porukomstvo. Testament Josefa Taganyi. Oszlány, 1866. máj. 12. (Quart. Hung 2288. 72.). Decisro Matrionem Agrormu Mojzivorzánozum cum Szepfarno Tagany 1798. (Quart. Hung 2288. 70–71.). Disprositro ad Patrone Auguzzi Die Defuncti Andrea Tagany 1794. (Quart. Hung 2288. 73–74, 77–78.). Testamentum Susanne Tagany 1812. (Quart. Hung 2288. 83–84.). Excelsa Regia Camora Hungarico Aulica Domini Be-ningnissimi Pratiosifsimi 1764. (Quart. Hung 2288. 79–80.). Testamentum Annae natae Taganyi Doris Joannis 1832. (Quart. Hung. 2288. 81–82.). Porukomstvo Maria Taganyi zrvde nej Stanga 1848. (Quart. Hung. 2288. 85–86.). Excelsum Camerale Consilium Do-mini et Patroni Pratiosifsimi Joannis Taganyi 1772. (Quart. Hung. 2288. 67.) Testamen-tum Andreas Tagany 1788. febr. 23.

203

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

magaviseletű” (elégséges szint, 4-es) diák, a nyolcadik osztályt már ösz-töndíjjal, „kellő szorgalmú, dicséretes magaviseletű” minősítéssel zárta. 1876. június 15-én érettségi vizsgát tett – a főtárgyak mellett – latin, gö-rög, magyar és német nyelvből.7 Ezt követte a budapesti egyetem bölcse-leti tanfolyamának elvégzése. Az „igen szorgalmas előmenetelű” hallgató a kor szellemének megfelelő komplex bölcseleti képzést kapott: a történeti tárgyak mellett – többek között – egyetemes néprajzot és földrajzot is hall-gatott (Hunfalvy Jánostól), valamint franciául tanult, és a szláv nyelvekkel is ismerkedett. Az oklevelek iránti érdeklődése szembetűnő volt: a felvett tantárgyak között minden szemeszterben visszatért a Horváth Árpád ál-tal oktatott oklevéltan és pecsétismeret.8 1879-ben a bölcsészeti tanfolyam elvégzésével „bölcsészettudor”, illetve ezzel egyidejűleg „okleveles gymna-siumi tanár” végzettséget szerzett.9

Tagányi Károly a Nemzeti Múzeum könyvtárában kezdett dolgozni,10 majd az egyetem elvégzését követően, 1879-ben a M. Kir. Országos Levél-tárba kapott kinevezést.

A levéltárnok

A Magyar Országos Levéltár újjászervezése során, 1874-ben az akkor mind-össze harminchárom éves Pauler Gyulát nevezték ki főlevéltárnoknak,11 aki nemzetközi tanulmányútjáról hazatérve komplex programot dolgozott ki arról, milyennek kell lennie az új országos levéltárnak.12 Terveinek fon-tos pillére, hogy a levéltár személyzete megfelelően képzett tisztviselőkből álljon. „Kívánatos, hogy a levéltári tisztviselők történeti ítélőképességgel

7 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 150, 151, 151a, b. Bizonyítvány a nyitrai római katholikus főgimnázium 7. és 8. osztályából, érettségi bizonyítvány.8 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 152–163. Index Lectionum Carolus Tagányi.9 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) II–10/1885.10 Ez a kérdés további kutatást igényel, véletlenül, Tagányi-cikkeket keresve találtam ezt a rövid hírt: „Tagányi Károlyt, ki a Nemzeti Múzeum könyvtárában volt ideiglenesen al-kalmazva, a m. kir. Belügyminiszter úr az országos levéltárhoz levéltári tisztté nevezte ki. Ez a hetedik fi atalember, ki az utolsó 5 év alatt a Nemzeti Múzeum könyvtárából végleges alkalmazást nyert.” Magyar Könyvszemle, 4. évfolyam, 4–5. füzet. 1879. július–október: 271. A Nemzeti Múzeum Könyvtárának állományáról Tagányi jegyzéket készített, ezt fo-lyamatosan frissítette; később is rendszeresen használta a könyvtár forrásbázisát. 11 Pauler Gyula kinevezésének dokumentumait közzéteszi L. TÓTH Róbert: Adalékok az Országos Levéltár újjászervezésének történetéhez. Levéltári Szemle 34. (1984) 1–3. sz. 179–194.12 THALLÓCZY Lajos: Pauler Gyula emlékezete. Budapest, 1911. 47. (A továbbiakban THALLÓCZY, 1911.)

204

Bognár Szabina

bírjanak. Az országos levéltárnak e végből képzett embereket kell kebelébe gyűjteni, hogy az mintegy történetbúvári szemináriumot alkosson, s hogy oly emberek, kiknek erre képességük és hajlamuk van, ezt életpályának vá-laszthassák” – írja külföldi tanulmányútjáról készült jelentésében.13 Pauler főigazgatóként versenyvizsgákat hirdetett az álláshelyek betöltésére, hogy a sok jelentkező közül a legjobban képzettekkel, legtehetségesebbekkel gyarapíthassa a levéltár tudósgárdáját.14 Így került a levéltárhoz Tagányi Károly is. A Pauler Gyula országos levéltárnok által jegyzett, 1880. június hó 21-én kelt bizonyítvány szerint: „Tagányi Károly 21 éves nyitrai születé-sű rom. kath. hitvallású végzett bölcsész, budapesti lakos az Országos Le-véltárnál betöltendő III-as osztályú hivatal tiszti állomásért pályázván, s a latin nyelvből, magyar és latin paleographiaból, diplomatikából, magyar történelem, magyar közjog és magánjog és az egyházi jogból 1879. évi jú-lius hó 8., 10. és 12. napjain a szabályszerű írás és szóbeli vizsgának magát alávetvén, a kérdéselt állomásra képesítettnek találtatott.”15

A „levéltári tisztté, hétszáz forint fi zetéssel és százötven forintnyi lak-pénzzel” kinevezett „végzett bölcsész”16 1879. július 24-én tett hivatali es-küt. Szolgálati minősítésében szerepel, hogy a fi atal tisztviselő érti a ma-gyar, német, tót, francia, angol, olasz és latin nyelveket.17 Tagányi eleinte Pauler Gyula főlevéltáros mellett látott el titkári feladatokat, afféle min-denesként „az iktatástól és a nemesi ügyek intézésétől kezdve mindenféle szakügyekkel foglalkozott”. Pályatársa, Csánki Dezső így emlékezett erre az időszakra: „gyakran bízták rá a heraldika és genealógia, közjog, hely-történet és levéltári szak körében felmerülő jelentősebb kérdések tanul-mányozását, s e nemű jelentéseit is mindig kiváló tudás, eredeti felfogás és gondos mérlegelés jellemezé”.18

Tagányi több kiadvány munkálataiba is bekapcsolódott. Altenburger Gusztáv heraldikus, címerfestő több évtizedes gyűjtőmunkájának ered-ményét tette közzé a magyar és német nyelven megjelent Magyarország czímertárában, melyet – az országos és állami címerek, vármegyék és ke-rületek, városok címereinek gyűjteményeként – a hatósági címerek kézi-könyvének szánt, és a pályakezdő Tagányi Károlyt kérte fel, hogy a kézi-

13 THALLÓCZY, 1911. 45.14 SASHEGYI Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903. Levéltári Közlemé-nyek 47. (1976) 2. sz. 231. (A továbbiakban SASHEGYI, 1976.)15 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 148. Hivatalos kinevezéseim 1879-től.16 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 170. 1879. július 22.17 MOL II–10/188518 CSÁNKI Dezső: Tagányi Károly (1858–1924). Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1. sz. 207. (A továbbiakban CSÁNKI, 1924.)

205

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

könyvhöz bevezetőt, valamint a közreadott címerekhez leírást készítsen.19 A fi atal levéltáros 1881-től részt vett az Anjou-kori oklevéltár20 munkála-taiban is, okleveleket másolt elsősorban a Magyar Országos Levéltár, illet-ve a Magyar Nemzeti Múzeum állományából.

Az újjászervezett levéltár tudományos műhelyként és a társadalom egyes rétegeit kiszolgáló hivatalként is funkcionált. A hivatali feladatok jelentős részét tették ki az úgynevezett nemesi ügyek, melynek során a levéltár ada-tokat szolgáltatott a nemesség igazolásához. Tagányi a hatalmas érdeklő-dést kielégítendő kezdeményezte Paulernél, hogy jegyzéket készíthessen21 az Országos Levéltár akkori anyagában található 1690 előtti, a magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig keletkezett armálisokra vonatkozó adatokról. Tagányi – Pauler hozzájárulásával – összegyűjtötte az adatokat, és azokat 1883 és 1886 között, az armalisták betűrendjébe rendezve, tizen-három közleményben közzétette a Turul hasábjain: Jegyzéke az Országos Levéltárban található hercegi, grófi , bárói, honossági és nemesi okleve-leknek. Tagányi ezt a jegyzéket kezdeményezésnek tekintette, tudatában volt, hogy az további kiegészítésekre szorul. Szükségesnek tartotta, hogy további jegyzékek készüljenek az országban máshol, különösen a Nemzeti Múzeumban, a megyék és a korábbi hiteles helyek levéltáraiban őrzött cí-meres és nemesi levelekről. Sorozatnyitó közleményében így fogalmazott: „az első lépés meg van téve, hogy az ilynemű oklevelek mentűl teljesebben összegyűjtessenek elsősorban a nagyközönség javára, melynek szolgálatá-ba állni társulatunk is kötelességének ismerte. Mellőztem hát minden tu-

19 TAGÁNYI Károly: Magyarország czímertára. I–VII. füzet. Társszerzők: ALTEN-BURGER Gusztáv, RUMBOLD Bernát. Budapest, 1880–81.20 Az MTA Történelmi Bizottsága az Árpád-házi királyok idejéből fennmaradt oklevelek kiadását követően Nagy Imrét bízta meg az Anjou-házi királyok okleveleinek kiadásával, aki már az 1878-ban megjelent első kötetben közel hatszáz oklevelet tett közzé. Az okle-velek többsége az Országos Levéltár kincstári levéltárából származott, s a szerkesztőn kí-vül főként levéltári tisztviselők készítették el az oklevélmásolatokat. Tagányi az 1881-ben megjelent, az 1322–1332 közötti időszakot felölelő második kötet munkálataiba kapcsoló-dott be. Ebből az időszakból az oklevelek nagy száma miatt már nem az összes fellelhető dokumentum kiadására vállalkozott a szerkesztő. Nagy Imre a válogatás fő szempontja-ként a közérdeket jelölte meg: „a köztörténelemre, a vármegyékre, egyházi és világi ha-tóságokra, tisztviselőkre, vagy pedig egyes nevezetesebb családok viszonyaira vonatko-zó”, „a mívelődés történetére s a családi beléletre […] felvilágosító adatot nyújtó” oklevelek közzétételét vállalta fel. Az okleveleket főként levéltárosok: Vincze Gábor, Nagy Gyula és Tagányi Károly, valamint Pesty Frigyes, Stachovics Remig, illetve – a Magyar Történelmi Társulat részéről – Kovács Nándor másolták. A közzétett ötszáznegyvenhárom oklevélből a fi atal tisztviselő Tagányi ötvenhat oklevelet másolt. Nagy Imre bevezetője. In: Anjoukori okmánytár. Második kötet (1322–1332). MTA, Budapest, 1881. 1–3.21 MOL–Y 1. 1884–42 (135)

206

Bognár Szabina

dományos, minden jogi szempontot, s a nyilvánvaló nemesleveleken kívül ide vettem még az 1690 előtt kelt nemesi bizonyítványokat s nemesítéseket is, de kihagytam a jegyzékből az úgynevezett »exemptió«-kat, »manumis-sió«-kat vagy »egyházi nemességet«, melyek országos nemességet amúgy sem adhattak.”22 A jegyzékből – mely tulajdonképpen az első igazi levél-tári segédlet23 – az Országos Levéltár 300 különnyomatot készíttetett.24 A hetvenkilenc oldalas füzet – az országos levéltárnok által írt bevezető szerint – mintegy hétezer adatot tartalmaz (!), „az összeállítást Tagányi Károly országos levéltári tiszt készítette, hivatalos engedély mellett a Tu-rul czímű folyóirat számára, a melynek 1883–86. évfolyamaiban az meg is jelent. Most a nm. Belügyministerium 864/884. eln. sz. a. kelt engedélye alapján, az Országos Levéltár költségén, külön lenyomatban jelenik meg, hogy hatóságoknak, magánosoknak hozzáférhetőbbé tétessék, s a most gyakrabban felmerülő nemesség-kérdésekben tájékozásúl szolgálhasson. Az összeállítás a magánszorgalom műve lévén, az érdem, valamint a fele-lősség is a netaláni hibákért, kizárólag összeállító urat illeti.”

Tagányi nem csak egy-egy téma levéltári anyagát kutatta. Törekedett arra, hogy „minden” levéltári forrást megismerjen, korát megelőzve külön-böző jegyzékeket, mutatókat készített az átnézett anyagokról. Figyelemmel kísérte az európai levéltári szakirodalmat, kijegyzetelte a bécsi Hofbiblio-thek kézirattárának, valamint a Grazi Tartományi Levéltár katalógusának magyar vonatkozású adatait. Fő törekvése az volt, hogy a magyar törté-nelem forrásait minél szélesebb körben megismerje, azokat rendszerezze.

22 Jegyzéke az országos levéltárban a magyar és erdélyi udv. kanczelláriák fölállításáig található herczegi, grófi , bárói, honossági és nemesi okleveleknek. Összeállította TAGÁ-NYI Károly. A Magyar Kir. Országos Levéltár kiadása, Budapest, 1886.23 Valójában a levéltár harmadik kiadványa: az első kiadvány 1882-ben jelent meg, és a levéltár akkor megnyílt állandó kiállításának katalógusa volt; a második 1884-ben az Országos Levéltárra vonatkozó jogszabályok gyűjteménye magyar és francia nyelven (SASHEGYI Oszkár: Az Országos Levéltár kiadványkészítő tevékenységének száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények, 50. (1979) 1. sz. 3–4.). A Tagányi összeállítása után megjelent levéltári segédletek is a nemességi ügyek iránti érdeklődést voltak hivatva ki-elégíteni: Csánki a középkori gyűjtemény oklevelein található pecsétekről készített jegy-zéket, majd Pettkó Béla és Illéssy János a királyi könyvekről (A királyi könyvek. Jegyzéke a bennük foglalt nemesség, cím, címer, előnév és honosság adományozásnak 1527–1867. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1895.). Illéssy János később jegyzéket készített a királyi könyvekben foglalt községi kiváltságlevelekről és vásárszabadalmakról is. Ezeket a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. és 1899. évfolyamában adta közre. Tagányi nemesekről készített munkájának háttéranyagát az OSZK Kt. Fol. Hung. 1550. szám alatt A Magy. Kir. Országos Levéltár nemességi és címervizsgálatainak elvi dolgai cím alatt tartják nyilván, de az iratanyagnak 1945-ben nyoma veszett. 24 MOL I–42/1884. A nemesi jegyzék kiadásával, szétosztásával kapcsolatos levelezés.

207

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

Munkájának eredményeként a korszak egyik legtájékozottabb levéltárosa lett. Így nem csoda, hogy később, mikor felmerült a gondolat, hogy a levél-tár egész anyagát a millennium alkalmából egy összefoglalásban ismer-tetni kellene a nagyobb nyilvánosság előtt, Tagányit jelölték ki a feladat végrehajtására.25 1878-ban a levéltár az igazgatóság mellett további öt részlegből állt, melyek az alábbiak voltak: a kancelláriai osztály, a hely-tartótanácsi osztály, az erdélyi főkormányszéki osztály, a kincstári osztály, valamint a kuriai levéltár.26 Tagányi 1897 végéig a levéltár három részleg-nek ismertetésével készült el (A régi Országos Levéltár. A magyar udvari kancelláriai levéltár. Az erdélyi udvari kancelláriai levéltár.). Az első rész még 1897-ben, a két utóbbi 1898-ban meg is jelent a Századokban, majd mindháromról különnyomatok készültek a Magyar Országos Levéltár szá-mára. A levéltár anyagának első tudományos ismertetései a maguk korá-nak nemzetközi színvonalán készültek: Tagányi modern, genetikus szem-lélettel közelített az anyaghoz, s az egyes kormányhatósági levéltárakat az adott hivatal és levéltár történeti fejlődését szem előtt tartva írta le.

A tematikus levéltári segédletek sajátos válfaját képviselik Tagányinak a Közgazdasági lexikon különböző címszavaihoz írt levéltári tájékoztatásai. A Halász Sándor és Mandelló Gyula szerkesztette Közgazdasági Lexikon. Közgazdasági Ismeretek Tára 1898-ban jelent meg Budapesten. A szer-kesztőknek az volt a célja, hogy a közgazdaságtan, pénzügytan és statiszti-ka elméleti kérdéseinek tárgyalásán kívül a magyar gazdasági és társadal-mi viszonyokat is bemutassák. A lexikon német mintára nagyobb lélegzetű, összefüggő szócikkeket tartalmazott, és az egyes szócikkeket „Szakbib-liographia”, „Irodalom”, „Levéltári források” és „Magyar bibliographia” című rovatok egészítették ki. A „Szakbibliographia” a legkönnyebben hoz-záférhető speciális bibliográfi ai forrásokra utalt, az „Irodalom” rovatban kapott helyet a téma „legfontosabb” irodalma. A „Levéltári források” ro-vattal a szerkesztők „a fontosabb cikkek történeti részének tanulmányozá-sát” kívánták megkönnyíteni: „Bízvást hisszük, hogy a történeti anyagnak ily szakok szerint való összegyűjtése, mely a maga nemében egyedül áll, nagyban előmozdíthatja majd hazánk gazdaságtörténetének megismeré-sét. E becses anyagot Tagányi Károly m. kir. allevéltárnok, a Magy. Tud. Akadémia levelező tagja állította össze.”27 Tagányi maga is nagyra becsülte ezt az anyaggyűjtését: a szócikkeket felvette bibliográfi ájába, s több későb-

25 EMBER Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. sz. 25. (A továbbiakban EMBER, 1975.)26 EMBER, 1975. 27.27 HALÁSZ Sándor–MANDELLÓ Gyula: Közgazdasági lexikon. Közgazdasági ismere-tek tára. Pallas, Budapest, 1898. 1.

208

Bognár Szabina

bi írásában hivatkozott rájuk olyan minimumként, amit az adott témában kutatóknak feltétlenül ismerniük kell. Holub József Tagányiról írott meg-emlékezésében a Levéltári források című rovat kapcsán azt hangsúlyozta, hogy annak összeállítására „csak a levéltári anyagban annyira otthonos s ily nagy lemondást kívánó munkát is szívesen vállaló Tagányi Károly vál-lalkozhatott”.28

Tagányi ezekkel a vállalkozásaival egyszerre kívánta szolgálni a ma-gyar történetírást és a levéltárügyet. Meggyőződése volt, hogy a levéltári anyagban minden egyes témához találhatók források, melyeket a teljes-ségre törekedve kell feltárni. Egy-egy anyag kézhezvételekor, feldolgozá-sakor a legapróbb adatmorzsát is igyekezett hasznosítani, újabb és újabb kérdéskörökkel gazdagítva anyaggyűjtését. Jellemző példaként hozható, hogy 1915-ben, mikor a Staatliche Stelle für Naturdenkmalpfl ege in Preus-sen tudományos tájékoztatást kért a levéltártól a honi madarak, növények, fák és más természeti emlékek védelmének múltjáról, Tagányi válaszában a szakirodalmi feldolgozásokon túl a levéltár iratanyagát is felsorolta. II. Géza 1157-ben kelt oklevelétől kezdődően tárta fel az állatvédelem apró adatait. A kérdőívre adott válaszában a levéltárat kimeríthetetlen, „bár-mikor bárkinek” rendelkezésre álló kútforrásként említi, felhívta azonban a fi gyelmet arra, hogy a dokumentumoknak csak kisebb része publikált, és mivel megfelelő mutató nem áll rendelkezésre, a kutatók csak az egyes gyűjtemények tételes átvizsgálásával juthatnak eredményre.29 Tagányi nem csupán a hivatalos felkérésekre válaszolt készségesen, anyaggyűjtését önzetlenül megosztotta másokkal: barátaival (például Takáts Sándorral, Thallóczy Lajossal), kollégáival, a levéltárban kutató fi atal historikusokkal – mindenekelőtt Eckhart Ferenccel, Holub Józseffel, Hóman Bálinttal és Szekfű Gyulával –, akik mesterükként tisztelték a „halk szavú levéltárno-kot”,30 és nem volt rest tollat ragadni akkor sem, ha egy-egy új adalékkal ismert kutatók (Acsády Ignác, Csánki Dezső, Herman Ottó) munkáját se-gíthette.31

28 HOLUB József: Tagányi Károly. Századok, 58. (1924) 7–10. sz. 833. (A továbbiakban HOLUB, 1924.)29 KÁLNOKI KIS Tamás: A környezetvédelemnek is van története – Tagányi Károly vá-lasza egy nemzetközi kérdőívre. Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. sz. 103–106. 30 GLATZ Ferenc: Történetíró és politika. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. 113. (A to-vábbiakban GLATZ, 1980.)31 Herman Ottónak a pásztorkodásról írott könyvéhez, Acsádynak a jobbágyság törté-netéhez adott levéltári adatokat. Csánki Dezső Magyarország történelmi földrajza a Hu-nyadiak korában című munkájához írt előszavában ezekkel a szavakkal mond köszönetet: „Tagányi Károly barátom, aki szakszerű felvilágosításai és szakadatlan érdeklődése által

209

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

Tagányi kiemelkedő teljesítménye és kiváló képességei ellenére – a kor-társak és az utókor egybehangzó véleménye szerint32 – csak lassan jutott feljebb a hivatali ranglétrán.33 Mellőzésének oka, hogy nehezen alkalmaz-kodott a hivatali munkarendhez: rendszeres késései és gyakori kimara-dásai miatt Pauler Gyula 1883-ban34 és 1885-ben is fegyelmi büntetéssel sújtotta a fi atal tisztviselőt.35 Tagányinak 1885 májusától 1887 júniusáig minden nap jelentkeznie kellett Paulernál, s egy jegyzéken fel kellett tün-

folyvást segítségemre és buzdításomra volt járatlan utamon.” MTA, Budapest, 1890.; Ta-gányi Károly levelei Herman Ottónak Etnológia Adattár (EA) EA 4336, EA 4350, EA 512732 CSÁNKI, 1924. 205–208.; SASHEGYI, 1976. 225–250.33 Tagányi levéltári kinevezéseinek dokumentumai az OSZK Kézirattárában: Quart. Hung. 2288. 190–191. A magyar királyi belügyminiszter 1879. július 22-én kelt levele Tagányi kinevezéséről.; Quart. Hung. 2288. 188–189. A magyar királyi belügyminiszter 1883. január 21-én kelt levele. 1883-ban Tagányi 150 forintnyi lakpénze 200-ra emelke-dik.; Quart. Hung. 2288. 186–187. A magyar királyi belügyminiszter 1888. május 24-én kelt levele. Tagányi 1888-ban országos levéltári tisztből, az addigi illetményének változat-lanul hagyásával, fi zetés nélküli levéltári fogalmazó lesz.; Quart. Hung. 2288. 184–185. A magyar királyi belügyminiszter levele 1891. március 18-án, Tagányi 1891-ben fi zetés nélküli fogalmazó és országos levéltári tisztből másodosztályú országos levéltári fogal-mazó lett.; Quart. Hung. 2288. 182–183. A magyar királyi belügyminiszter levele 1892 júliusában. Tagányi országos levéltári fogalmazó 1000 forinttal javadalmazott maga-sabb fi zetési fokozatba lépett elő.; Quart. Hung. 2288. 180–181. A magyar királyi belügy-miniszter levele 1893. március 31-én. „Az 1893. évi IV. törv. czikk rendelkezései alapján 1400 forint évi fi zetés és 500 forint évi lakpénzzel országos allevéltárnokká kinevezem.”; Quart. Hung. 2288. 178–179. A magyar királyi belügyminiszter levele 1898. április 23-án. „1898-tól allevéltárnoki állásában az 1600 frttal javadalmazott második fi zetési fokozatba léptetem elő.”, Quart. Hung. 2288. 176–177. A magyar királyi belügyminiszter levele 1900. szeptember 26-án, melyben Tagányi Károly allevéltárnokot 1900-tól levéltárnokká nevezi ki évi 4000 korona fi zetéssel és 1200 korona évi lakpénzzel.; Quart. Hung. 2288. 174–175. A magyar királyi belügyminiszter levele 1904. február 18-án Tagányi „fi zetés természeté-vel bíró személyi pótléka évi 800 korona”.; Quart. Hung. 2288. 172–173. A magyar királyi belügyminiszter levele 1905. szeptember 10-én Tagányi Károly „fi zetés természetével bíró személyi pótléka évi 1400 korona”.; Quart. Hung. 2288. 167. A magyar királyi belügymi-niszter levele 1917. július 27-én, Tagányi Károly „nyugalomba helyezéséről”: „Nagyságos Tagányi Károly urnak, minisztertanácsosi cimmel felruházott országos levéltárnok. Ma-gyar királyi belügyminiszter. 1917. IX. törvényczikk 10. szakaszában nyert felhatalmazása alapján Nagyságodnak nyugalomba helyeztetéséig létszámon felül való vezetését rende-lem el. Erről Nagyságodat tudomásul vétel végett értesítem.”; Quart. Hung. 2288. 165. A Magyar Népköztársaság belügyminiszterének levele 1919. január 27-én. „T. K. minisz-teri osztálytanácsosi címmel felruházott országos levéltárnokot országos főlevéltárnokká nevezi ki.” 34 MOL II–10 1885 35 MOL K 148–1890–4399 (1885–550)

210

Bognár Szabina

tetnie az időt, amikor beérkezett,36 s a kinevezéseknél is mindig háttér-be került. Pauler 1886-ban a rangsorban soron következő Tagányi helyett Csánki Dezsőt terjesztette fel első helyen a fogalmazói állásra, megjegyez-ve, hogy ugyan Csánki „nem olyan geniális, mint Tagányi úr, mégis igen jeles tehetség, képzettségben mellette megáll, s mint hivatalnok kötelessé-geinek pontosan, szorgalommal megfelel”.37

1888. január 9-én kelt levelében Pauler már arról számolhatott be a bel-ügyminiszternek, hogy Tagányi, „az országos Levéltár összes személyze-tének talán legkitűnőbb elméjű tagja” teljesen megjavult, rendesen végzi teendőit, panasz ellene többé nincsen. A pozitív változások okaként amel-lett, hogy Tagányi idősebb lett, Pauler a nősülést említi, „s így még vissza-esésétől sem igen lehet tartani”.38 Tagányi Vadnay Rózát – Vadnay Károly-nak, a korszak ismert író-újságírójának unokahúgát – vette feleségül, és lassan a hivatali munkarendbe is beleszokott. Két év múlva, 1888. május 24-én megkapta a fogalmazói címet, de még ekkor is csak 700 forintnyi hivataltiszti fi zetésből kellett megélnie, amelyhez 200 forintnyi lakpénz já-rult.39 Tagányi, hogy fogalmazói fi zetést kaphasson, még 1890 novemberé-ben az Országos Levéltár számára készített jelentős munkákra hivatkozva kérte, hogy az ellene hozott 1883-as fegyelmit, „tapasztalatlan ifjúságom e szomorú s oly súlyosan megkeserült emlékét” töröljék a minősítési táblá-zatból. Kérését a miniszter – Pauler meleg hangú pártoló javaslata alapján – teljesítette.40 Pauler indoklásában írja, hogy „Tagányi Károly úr tehetsé-ge, képzettsége s egyéb tulajdonságainál fogva az Országos Levéltár legki-tűnőbb tisztviselői közé tartozik”, s mert „hibájáért, melyért megrovatott, teljesen kiépült”. 1892-ben Tagányi már a diplomatikai osztály vezetője, ilyen minőségében irányította a mohácsi vész előtti oklevelek és iratok összegyűjtését, rendezését, szakszerű kezelését, majd 1897-ben Tagányi-ra bízták a kancelláriai levéltár felügyeletét. Tizenöt év múlva, 1912-ben Pauler utóda, Csánki Dezső felmentette ebből a tisztségéből, és a kincstári osztály vezetőjévé nevezte ki.41

36 MOL–1/1888. „661/1883 szám alatt hivatalos óráknak be nem tartása miatt fegyel-mi eljárás útján, írásbelileg megrovatott. Miniszteri szóbeli rendelet következtében 1885. május–1887. június végéig minden nap alulírottnak jelentkeznie kellett, hogy maga adja le hivatalba jövetelének idejét. Bp., 1888. jan. 8. Pauler Gyula”; Vö.: SASHEGYI, 1976. 233. 37 MOL–Y 1.–1885–II.–10.38 MOL–Y 1/1888.39 MOL–Y 1.–1888–II.–1.40 MOL K 148–1890–II. b.–439941 MOL I– 85/1912.

211

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

A Pauler irányította átszervezés eredményeként a Magyar Országos Le-véltár az ország egyik legjelentősebb történelmi kutatóhelyévé fejlődött, az itt elhelyezkedett fi atal történészek hatalmas forrásismeretre tettek szert.42 Sashegyi Oszkár hívja fel a fi gyelmet arra, hogy ebből az új helyzetből bizo-nyos feszültségek is adódtak: a történetírói ambíciók és a hivatali köteles-ségek, a társadalmi megbecsülés és a szűkös anyagi helyzet olyan divergáló erőként hatottak, amelyek egyesek számára igen nagy megterhelést jelen-tettek.43 Mindez Tagányira is igaz. Egész élete során vissza-visszatérően jelentkeztek az anyagi nehézségek. Három évvel halála előtt a Világ című lapban megjelent interjúban így emlékezett erre az időszakra: „Történet-írói hivatásomat úgy fogtam fel, hogy magáért a tudományért dolgoztam, épp ott, ahol nincs kilátás javadalmakra: az Országos Levéltárban. Olyan munkásai vagyunk mi a tudománynak, mint a középkori barátok. Nem tö-rődünk a világ elismerésével. Nagy, szent gyönyörűségünk abban rejlik, hogy búvárkodhatunk a tudományban.”44

A pályakezdő történetíró

Tagányi Károly mindössze huszonkét éves, mikor 1880-ban a Századok-ban megjelentek első történeti cikkei. Ezekben a közleményekben szülő-földje, Nyitra megye múltjának egyes részleteit dolgozta fel. Első írásában – Nyitramegye német telepeinek eredete – oklevelek alapján mutatta be a privigyei járás német ajkú lakosainak – „ennek a derék népnek, melynek munkás kezére és hazafi ságára megyéje méltán büszke lehet” – eredetét.45 Megyetörténeti kutatásaihoz a fi atal történész az ekkor már nagy tisztelet-nek örvendő későbbi jó barát, Thallóczy Lajos segítségét kérte:46 „Igen tisz-telt Uram! Amint tudni tetszik, Nyitra megye történetét tettem kutatásaim tárgyává, s hogy működésem némi jelét adjam, úgy gondoltam, hogy a me-gye múltjának vitás, vagy alig ismert mozzanatait választom e célra. Ilyen a csejtei rémdráma is Báthory Erzsébetről, melyről sokat beszélnek ma is, de csak az azon kori (1604–1612) memoire-ok, főleg Závodszkyék alapján. Annyit tudunk, hogy 1610-ben Thurzó nádor, Zrínyi Miklós és Homonnay Györggyel Csejtén megejtették a bűnügyi vizsgálatot, még bírái neveit is ismerjük, de tanúvallomását s magát a per folyamatát, mely tekintettel a

42 EMBER, 1975. 30.43 SASHEGYI, 1978. 233.44 Világ, 12. évfolyam, 1921. április 3. (vasárnap) 71. szám, 2.45 TAGÁNYI Károly: Nyitra megye német telepeinek eredete. Századok 14. (1880) 1. sz. 64.46 OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz 30. évszám nélkül.

212

Bognár Szabina

vádlott előkelő származására soká tartott, csakis a memoire-ok sovány s nem igen biztos közlése után. Odaterjed tehát alázatos kérelmem, legyen oly kedves felvilágosítani, hogy a curiai levéltár actái felmennek ezen ko-rig, s hogy a nádori törvényszék iratai ott vannak-e, s a mely évtől kez-dődnek, remélem, hogy a mit keresek, ott fel fogom találhatni, ha ugyan vannak indexei, mire nézve válaszát tisztelettel kéri Tisztelője Tagányi Ká-roly.” Már ebben az időszakban források széles körét vonta be vizsgálatai-ba: Thurzó Szaniszló későbbi nádor bajmóczi udvarának háztartását, étke-zési szokásait az Országos Levéltárban fellelt, 1602 és 1614 közötti időszak napi kiadásainak feljegyzéséből, valamint egy, a korszakban keletkezett szakácskönyv alapján mutatta be.47 Ezek a cikkek azonban nem csak a for-rások feltárásáról szóltak: a fi atal historikus a korabeli életmód, „az általá-nos culturállapotok” bemutatásához hívta segítségül a dokumentumokat. Szintén tágabb szülőföldjéhez kötődtek Tagányi első „históriai-földrajzi” kutatásai, melyekben Szolgagyőr várának helyét próbálta meghatározni. Az Árpád-kori oklevelekben két évszázadon keresztül szereplő várról és várispánságáról a 13. századtól nincs adat. Többen próbálták megfejteni a talányt, pontosan hol helyezkedett el a vár és milyen körülmények között pusztulhatott el. Tagányi etimológiai magyarázatokkal és okleveles ada-tokra hivatkozva Nyitra megyében helyezte el a várat, s helyi forrásokra támaszkodva megpróbálta feltárni annak szervezetét, működését.48

Tagányi korai írásaiban – melyek többsége bírálat – tekintélyt nem tisz-telve vonta kétségbe a korszak neves történészeinek álláspontját. Történet-szemléleti vitákat indukált, érveiben kezdetben gyakran támaszkodott főnöke, Pauler Gyula megállapításaira. A „comes” szóról írt magyarázatá-ban49 – Pesty Frigyes Az eltűnt régi vármegyékben megfogalmazott állí-tásával részben szembehelyezkedve – amellett tört lándzsát, hogy a comes szó kizárólag két értelemben használatos: hivatalt és méltóságot jelentett. Pauler nyomán állította, hogy a comesek hatalma a szabad bíráskodásban

47 TAGÁNYI Károly: Thurzó Szaniszló háztartásáról. Századok 14. (1880) 1. sz. 751–755.48 Tagányi felfedezéséről 1881 májusában levelet ír Thallóczynak, melyben beszámol a galgóci levéltárban tett kutatásairól, egyben megköszöni az édesapja haláláról való meg-emlékezést a Századokban: „Kedves Colléga! […] Főleg azonban topográfi ai tanulmányo-kat tettem, és legalább úgy hiszem, hogy megtaláltam a régi Szolgagyőr vára romjait. Vittenczről magammal hozok egy igen érdekes régi kínzóeszközt a nyelveskedő asszony-személyekre. Érdemes lesz bemutatni a régészeti társulat ülésén, s azután a múzeumnak ajándékozom.” OSZK. Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz 1. Vittencz 1881. május 31. TAGÁNYI Károly: Szolgagyőr I–II. Századok 16. (1882) 4–5. sz. 312–323, 388–398.49 TAGÁNYI Károly: Valami a „comes” szóról. Századok, 15. (1881) 6. sz. 516–519.

213

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

nyilvánult meg.50 Pesty nagy monográfi ájában – A magyarországi váris-pánságok története, különösen a XIII. században (Budapest, 1882) –Szol-gagyőr és Scynthe várbirtok helyét is máshogy határozta meg, mint a fi atal történész: Szolgagyőrt Győr megyébe, míg Tagányi Galgóc mellé helyezte; Scynthe helyét Pesty Frigyes Szencse helység területén kereste, Tagányi Károly ellenben a Nyitra megyei Szenicz falut értette alatta. A „geographiai tekintély” rossz következtetések példájaként utalt Tagányi próbálkozásai-ra.51 Válaszát Tagányi a Budapesti Szemlében adta közre. A könyv kapcsán Tagányi „történetíróink” tulajdonságairól elmélkedik: „valamennyiöknek főereje kétségkívül magában a históriai anyagban rejlik, és méltán, mert azt mai használható alakjában jóformán nekik köszönhetjük, a levéltárak óriási anyagát ők kutatták föl, valamint publicatioikkal is ők tették és te-szik folyamatosan hozzáférhetővé”52, azonban az anyaggyűjtés, „melyben éltök java részét tölték” – fogalmaz a bíráló – kezdetben csak eszköz volt, mára céllá, mesterséggé „fajult nálok”. „Nekik az adat minden: ok, okozat, tény, történelmi igazság, sőt maga könyveiknek stylje, azt hivén, hogy a történelem pusztán abból áll, ami megírva maradt reánk. Természetes az-tán, hogy mindazt, amit, mert nem maradt följegyezve, mi adunk hozzá, például az, ami az emberi lélekben történt és így soha meg nem íródhatott, azaz a történelemnek legnagyobb részét: merő ábrándnak nézik, s hogy a megértésre szolgáló eszközöket is, a phantásiát és a hypothesist kizárják pozitív légkörükből.”53 Tagányi szerint a történetíró és anyaggyűjtő céljai, eszközei és „styl”-je is különbözők. Az anyaggyűjtő célja, hogy az összes lé-tező forrást csoportosítsa időben és minőségben. Ez a meghatározás még nem tartalmaz értékítéletet, de kifejtése annál inkább. Pesty Frigyest Ta-gányi az adatgyűjtőkhöz sorolta: „adatgyűjtő, akinek olyan megfejtés kell, hogy abba minden adat kényelmesen beleférjen”, „adatok képezik minden tudományát, épen azért nem érti azokat, s a nélkül, hogy tudná, pusztán összeállításukkal is meghamisítja a történelmi igazságot”.54 Indoklása alapján az anyaggyűjtő nem gondolkozik; és ez a „tudományos segédmun-ka” inkább kárt okoz, mintsem hasznot, ha nem értő módon végzik. Tagá-nyi levéltárosként tisztában volt azzal, mit jelent az anyaggyűjtés, mekkora munkával jár, azt semmiképp sem becsülte le, de ebben a minőségében

50 PAULER Gyula: Megye? Várispánság? Századok, 16. (1882) 3. sz. 213.51 PESTY Frigyes: A magyarországi várispánságok története, különösen a XIII. század-ban. MTA, Budapest, 1882. 481.52 TAGÁNYI Károly: Pesty munkája a várispánságokról. Ismertetés. Budapesti Szemle, 35. (1883) 1. sz. 227. (A továbbiakban TAGÁNYI, 1883a.) 53 TAGÁNYI, 1883a. 228.54 TAGÁNYI, 1883a. 238.

214

Bognár Szabina

is törekedett arra, hogy adatok egymás mellé helyezésének legyen értel-me, gyakorlati haszna. Tagányi szerint az „ijesztő” teljességre törekvés, a „nyers”, időrendiséget követő adatközlés megakadályozza, hogy bármiféle plusz tartalmat adó logikai rend kialakuljon: „Az abruzzi pifferaró gúnyá-ja sárosan, álló ronggyá szakadva ezernyi foltjaival, jobban tart össze, s több harmóniát mutat, mint az adatgyűjtők előadása és stylje.”55 Az ekkor mindössze huszonöt éves Tagányi Károly sommás zárógondolata, hogy „a tudomány még csak azon túl kezdődik, a hol ők már elvégezték”.56 Ösz-szegzése tudományos hitvallást tükröz: az adatok szorgalmas és alázatos összegyűjtése szükséges, de nem elégséges – ezek értő feldolgozása nélkül nem lehet a tudomány számára is értékes művet létrehozni.

Hasonló lendülettel, érvekkel és élccel57 fogalmazta meg Tagányi Ortvay Tivadar 1882-ben megjelent, Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig című könyvéről adott bírálatát.58 „Tartalomnak cím sohasem felelt meg kevésbé, mint az, aminek szerző nevezte el könyvét. Két vaskos kö-tetben összegyűjtött mindent, a mit az ó- és középkor irodalma, krónikák, okiratok, térképek és inscriptiók mondanak vizeinkről, s mikor aztán ebből Magyarország vízrajzát kellett volna megalkotnia, félbehagyva mindent, pusztán magát ez anyagot szedte betűrendbe, így lőn a rajzból szótár, ott végezvén művét, a hol kezdenie kellett volna.”59 Tagányi ezúttal is azt kérte számon a szerzőtől, miért nem jutott tovább puszta adatgyűjtésnél. Ortvay feladata Tagányi szerint az lett volna, hogy meghatározza a folyók, mellék-folyóik és az állóvizek helyzetét, bemutassa szerepüket. Tagányi úgy vélte, bírálóként nem feladata, hogy a szerző topográfi ai meghatározásait vizs-gálja, ez a feladat és felelősség a „vidékek monográphusaié”, „kik is majd bővebb anyagkészlet és közvetlen szemlélet alapján fogják egyenkint recti-

55 TAGÁNYI, 1883a. 249.56 TAGÁNYI, 1883a. 250.57 Annyiban több és más ez a lendület, mint fi atalkori, a történetírást, a világot megváltó szenvedély papírra vetése, hogy Tagányi, mint az jegyzeteiből kitűnik, a stílust is tudatosan választja: „A közepes emberek, az elhelyezkedők, a nyárspolgárok nem láthatnak a dolgok-ból semmit, mert kerülnek minden határozottságot. A dolgok megértése csakis distinctió, ki mentül tovább menő, mentül több distinctiót tesz annál okosabb ember, az árnyalatok-ban van a dolgok értelme, azok homogének, nem osztják el magukat, hogy észrevétessenek. Innen a dolgok ismeretét csakis határozott emberek tehetik. Sokszor ártanak ugyan, de máskülönben nem lehetne észrevenni a distinctiót. Innen a geniek brutálisak, határozot-tak.” Tagányi Károly feljegyzése, korai írásai között. OSZK Kt. Quart. Hung. 2284. 442.58 TAGÁNYI Károly: Ortvay Tivadar: Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig. Ismertetés. Századok 17. (1883) 2. sz. 169–174. (A továbbiakban TAGÁNYI, 1883b.)59 TAGÁNYI, 1883b. 169.

215

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

fi cálni a rectifi cálandókat”.60 A kritika egyedüli feladata Tagányi szerint az „író fölfogását” bírálni, mert „bármely műnek összes jellemző előnyei, mint hibái, úgyis e fölfogásnak helyes vagy helytelen voltából következnek”.61

Ortvay válaszolt a kritikákra: szerinte Tagányi azon bírálók közé tarto-zik, akik nem az adott, „a fennforgó tényleges viszonyokat” tartják szem előtt, hanem „egy képzelt irodalmi ideált” gondolnak ki, s e szerint ítélnek.62 Amit számon kér tőle „ügytársa”, azt lehetetlen az adott körülmények közt megírni. Abban igazat adott bírálójának, hogy a cím nem egészen felel meg a tartalomnak, ő maga eredetileg az Adalékok Magyarország vízrajzához címet választotta, azonban azt „döntő körökben törölték”, de „hogy a cím meg nem felel egészen a tartalomnak, azt hiszem, a legkisebb baja. Nem a cím a könyv, úgy mint a styl az ember.”63 Ortvay az egyöntetűség, az adat-teljesség és a pontosság követelményével magyarázta, hogy egy-egy víznél minden rá vonatkozó okiratos adatot összegyűjtött, munkája repertórium egyben, melyet arra is szánt, hogy „segédkönyvül szolgáljon a történetíró kezében.”64 Tagányi „érdekes és naiv” felvetése, mely szerint bárki arra a következtetésre juthat, hogy az okiratilag nem dokumentált víz nem is léte-zett, abszurditás – s bár adatokra épülő munkája ilyen értelemben „a pusz-ta véletlentől lett függővé téve”, de a „történeti munka” mindig történeti tényektől függ: „nemcsak a pragmatikai, de még a philosophiai történe-lem sem független a tények meghatározta véletlentől” – érvelt válaszában Ortvay.65 Tagányi szerint Ortvay könyvének legnagyobb gyengesége a föld-rajzi nevek eredetének téves megfejtése. Erre válaszul a szerző nem kevés gúnnyal hívta fel a fi atal historikus fi gyelmét utalásaira, melyekből kide-rülhetett volna, hogy a „helytelen szófejtést” nem ő „kontárkodta”, hanem a korszak neves nyelvészei, történészei, köztük például Pesty Frigyes és Hunfalvy Pál.66 Tagányi viszontválaszában azzal érvelt, hogy az adat nem történeti tény, minden egyes adatot kritikával kell szemlélni, ugyanezt az eljárást javasolja a helynévmagyarázatok átvételére is: „az igazságra nézve teljesen közönyös, Hunfalvy mondja-e vagy más, kár volt őt alulírottal mé-regetni össze, mert a gúny éle éppen Ortvay urat sújtja, hogy mindenben a mester szavára esküszik, s hogy éppen a tekintély káprázata bénítja meg

60 TAGÁNYI, 1883b. 173.61 TAGÁNYI, 1883b. 173.62 ORTVAY Tivadar: Észrevételek Tagányi bírálatára. Századok, 17. (1883) 3. sz. 288. (A továbbiakban ORTVAY, 1883.)63 ORTVAY, 1883. 288.64 ORTVAY, 1883. 291.65 ORTVAY, 1883. 292.66 Uo.

216

Bognár Szabina

a saját ítéletét. Vádam épen az az ítélethiány volt, mit szerző úr a nézetek megválasztásában tanúsított, ép azért ennek, a saját határozatlanságának, s ne a bíráló gáncsoskodási hajlamának tulajdonítsa, ha olyasmit imputál-tam neki, a mit ő nem értett úgy.”67

Szintén lendületes, sőt indulatos, de Pauler nézeteitől függetlenebb, évekkel később programmá formálódott korai kritikája Tagányinak Le-hoczky Tivadar Beregvármegye monographiaja című munkájáról a Századokban adott ismertetése.68 Lehoczky, „Bereg derék történetbúvá-ra” számos előtanulmány után, 1881-ben adta ki megyetörténeti mono-gráfi áját. Kötetét a szerző a Magyar Történelmi Társulat 1872-ben meg-fogalmazott útmutatója alapján szerkesztette.69 Lehoczky a társulat által ajánlott elveknek megfelelően megírt monográfi ájával elsősorban „a tör-ténetíróknak” kívánt „hasznos segédmunkául” szolgálni. Tagányi így Le-hoczky munkája kapcsán tulajdonképpen a társulat programját bírálta, véleménye, hogy megyei monográfi át kizárólag helyi szempontok szerint kellene megfogalmazni. Megkérdőjelezte, hogy vajon tényleg csupán há-borúkból, országgyűlésekből, királylátogatásokból, „históriánk nagy alak-jainak egy-egy ottani vendégszerepléséből” – a „monographiai tervezet” megfogalmazásában „köztörténeti eseményekből” – állna össze a megye-

67 TAGÁNYI Károly: Válasz. Ortvay Tivadar: Észrevételek Tagányi bírálatára című cik-kére. Századok, 17. (1883) 3. sz. 295.68 TAGÁNYI Károly: Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiaja. I–II. kötet Ismertetés. Századok, 16. (1882) 2. sz. 156–161. (A továbbiakban TAGÁNYI, 1982.)69 Az 1867 júniusában megalakult Magyar Történelmi Társulat a kezdetektől támogatta a megyei és városi monográfi aírást, az első befejezett monográfi ák (Zala megye és Szabolcs megye monográfi ája) értékelése kapcsán merült fel az a gondolat, hogy „egyöntetű mód-szert” állapítsanak meg, amely szerint aztán a monográfi ák írói műveik „egybeállítását, szerkezetét, belső felosztását, előadási rendjét és formáját illetőleg eljárhatnának”. LU-KINICH Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867–1917. Magyar Történelmi Társulat. Budapest, 1918. 23., 29. (A továbbiakban LUKINICH, 1918.) Mivel az általános módszer és keret megállapítására a társulat magát tartotta leghivatottabbnak, az 1871. jú-nius 1-jén tartott igazgatósági választmányi ülésen Thaly Kálmán indítványára külön bi-zottságot hívtak életre, melynek elnöke Wenczel Gusztáv, tagjai Csaplár Benedek, Fraknói Vilmos, Nyáry Albert, Orbán Balázs, Pesty Frigyes és Rómer Flóris ig. választmányi tagok voltak. A bizottság Fraknói Vilmost és Pesty Frigyest bízta meg a monográfi atervezet el-készítésével, mely 1872-ben meg is jelent a társaság folyóiratában, a Századokban. (Szá-zadok, 1872. 412–416.) A megyei monográfi ák ügyében a társulat hamarosan megkerül-hetetlen véleményformálóvá vált. Az egyes törvényhatóságok, mint Bereg megye (1877), Ung megye (1884–86), Heves megye (1889–90), Miskolc városa (1880–82) már elkészült monográfi áik „megbírálását” kérték, mások, mint Pécs városa (1880–81), Torna megye (1881), Nyitra megye (1881), Szolnok-Doboka megye (1884–85) pedig a tervbe vett mono-gráfi ák ügyében a társulat véleményét kívánták meghallgatni. (LUKINICH, 1918. 59.)

217

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

történet. Tagányi szerint ezek olyan „általán események”, melyek okai a megyén kívül vannak, s csak kis részét képezik a megye életének. A hibás tematika mellett a vizsgálatba vont források elégtelen voltát és a források helytelen kezelését rótta fel a szerzőnek. Helyeselte, hogy Lehoczky vizs-gálta a helynevek eredetét, szükségesnek látta volna azonban, hogy a me-gye összes helynevének eredetét próbálja megmagyarázni, „mert egymást mind nyelvileg, mind fogalmilag támogatván s kiegészítvén, ethnographiai s más vizsgálódásainkra biztos alapúl így szolgálnak”.70 Hiányolta az adó-ról szóló fejezet részletességét is. Felhívta a szerző fi gyelmét, hogy Bereg megyére vonatkozóan az 1530-tól 1697-ig terjedő időszak dikális jegyzékei fellelhetők az Országos Levéltárban, és jelezte, nem érti, hogy az „ottani le-véltárban öt nagy fascicidusban 1540–1690-ig terjedő tizedlajstromokat” miért ignorálta.71 Tagányi szerint a szerző nem kellő arányérzékkel és nem egységében szemlélve vázolta a vármegye történetét: „megyéje helyrajzát a geographus, természetvilágát a természettudós, népe szokásait az eth-nographus minutiozitásával, de sohasem a historikus szemmértékével adja elő”. Az aránytévesztésért Tagányi nem a szerzőt, sokkal inkább a „téves felfogású rendszert” – „mely nagyobb tehetségek erejét is megbénítaná” – okolta: „Styljét ugyan, bár gyengeségeiben a rendszernek is része van, nem magasztalhatjuk, de készségesen elismeréssel adózunk tudományá-nak, gazdag tapasztalatainak, sokoldalú jártasságának s mindenekfölött szorgalmának.”72

A fi atal történész legélesebb vitája 1884-ben, a Századokban megjelent Styl és történelem. Jegyzetek az ötvösműkiállításról című írása nyomán bontakozott ki.73 Budapesten 1884-ben nagyszabású, több mint hétezer tárgyat felsorakoztató „ötvösműtárlatot”74 rendeztek, mely három hónapos fennállása alatt rendkívül pozitív nemzetközi visszhangot és anyagi sikert produkált. A szervezők elsősorban a hazai „műtörténet” számára vártak „tudományos hasznot” a tárlattól.75 A kiállított tárgyakat „történeti szem-pontok” szerint két nagy csoportba sorolták: a kereszténység előtti, vala-mint a keresztény stílus alkotásai között tettek különbséget, majd mind-

70 TAGÁNYI, 1882. 159. 71 TAGÁNYI, 1882. 160.72 TAGÁNYI, 1882. 161.73 TAGÁNYI Károly: Styl és történelem. Jegyzetek az ötvösműkiállításról. Századok, 18. (1884) 6. sz. 493–503. (A továbbiakban TAGÁNYI, 1884.)74 A kiállítás szakkatalógusa: Útmutató a történelmi ötvösmű-kiállítás helyiségeiben. Budapest, 1884. 75 HAMPEL József: Műtörténetünk és az ötvösműtárlat. Budapesti Szemle, 39. (1884) 93. sz. 303. (A továbbiakban HAMPEL, 1884.)

218

Bognár Szabina

két főcsoportot további alosztályokra bontották.76 A kiállítást megtekin-tő Tagányi a tárlat koncepcióját, valamint az azt interpretáló szakcikkeket – mindenekelőtt az egyik rendező, Pulszky Károly álláspontját, mely sze-rint a hazai műtárgyak korának meghatározásánál fi gyelembe kell venni, hogy hozzánk minden eszme legalább száz évvel később jutott el – nagy vehemenciával támadta. Véleménye, hogy ez a teória téves, minthogy az sem igaz, hogy hozzánk minden eszmét külföldről „plántáltak volna be”, s a hibás megközelítés alapja „a stylről való téves fölfogás.”77 Ez szembehe-lyezkedés volt a korszak tudományos életének több más nagy tekintélyé-vel, köztük főnökével is. Fraknói Vilmos, Pulszky Ferenc, Thaly Kálmán és Pauler Gyula ebben az időben annak az okait próbálták feltárni, miért maradt el hazánk legalább száz évvel az európai fejlődéstől.78 Tagányi Hip-polyte Adolphe Taine francia kritikus, irodalomtörténész „rajongójaként” helyezte középpontba a „styl”, az eszme fogalmát. Tagányi ifjúkori törté-netfelfogásának legjellemzőbb vonásaként – a kortársak megemlékezései nyomán – a későbbi korok kutatói79 is elsősorban Taine hatását emelik ki. Tagányi eredetiben olvasta Taine műveit, azokat részletesen kijegyzetelte, s egy tanulmányvázlatot is összeállított, melyben Taine-t, a történészt mu-tatta be.80 Elfogadta azt a Taine-i tételt, hogy ugyanazon korban az iroda-lom, a művészet, a politika, s a társadalmi élet minden megnyilvánulása ugyanazon eszméket hordozza, s azokat, más alakban ugyan, de lényegileg ugyanazon stílusban fejezi ki. Európában – írja Tagányi – a styl egysé-gének alapja a kereszténységben rejlik, ennek megfelelően a „keresztény magyar nemzet” története is csak ebben a kontextusban, az egyetemes tör-vényszerűségek fi gyelembevételével tanulmányozható. Tagányi Taine-től független gondolata, hogy az eszmék minden országban a helyi sajátossá-goknak megfelelően „önnön talajukból” fejlődnek ki, azokat nem külföld-ről hoztuk be százéves elmaradással.

A cikkre Pulszky Károly tanítványa, az ismert régész, Hampel József válaszolt. Ő a tárlat tanulságait levonva „nemzeti művészetünket” ele-mezte, miközben jelezte, hogy a tárlat egészének értékeléséhez hosszabb idő szükségeltetik, és gyors állásfoglalásra csupán az ötvösműtárlatot ért

76 HAMPEL, 1884. 296.77 TAGÁNYI, 1884. 494.78 R. VÁRKONYI, 1973. 165.79 CSÍKI Tamás: Társadalomábrázolások és értelmezések a magyar történeti irodalom-ban (1945-ig). Néprajz egyetemi hallgatóknak. 29. Debreceni Egyetem Bölcsészettudomá-nyi Kar, Néprajz Tanszék, Debrecen, 2003; GLATZ, 1980.; R. VÁRKONYI, 1973.80 OSZK Kt. Quart. Hung. 2284. Az írás pszichológiája. Antropogeográfi a, Milieu a törté-nelemben stb. Tagányi Károly adatgyűjtése. Taine tanulmány: 176–181.

219

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

kritika késztette. „Nagyot téved, ki e csillogó tarkaságban egységes öntu-datos stílfejlődést keres, és még hiúbb kísérlet volna nyugati stílfogalmak szerinti jellemző osztályozáson erőlködni.”81 Hampel válasza alapvetően indulati, Tagányi tudóskénti lejáratására törekszik, érveivel gyakorlati-lag nem is száll vitába. Hampel szerint a Századok „legújabb műtörténeti apostolának bombastikus föllépésére” legegyszerűbb válasz volna a szána-kozó mosoly, a kicsinylő hallgatás, de mivel a Századok „komoly történeti szaklap akar lenni”, hasábjain az „ilyenfajta idétlen terpeszkedés veszedel-met vonhat maga után”.82 Véleménye, hogy az „újdonsült laikus”, „új szak-értő”, kinek „önhittségénél csak tájékozatlansága nagyobb”, „apodiktikus nyilatkozatai” semmivel sem segítik a hazai ötvösművesség történetének megismerését. Hampel Tagányi minden korábbi megnyilvánulását is ki-gúnyolta: „nem helytelen dolog, ha fi atal történetbúváraink, kik gyakran genealógiai görcsösségekben tévelyegnek, vagy ízléstelen címerek közzé-tételében lelik örömüket, néha egy-egy nagyobb szabású külföldi történet-írót szednek elé.” Hampel szerint jót tenne a hazai történetírásnak egy kis nemzetköziség-európaiság, nincs kifogása Taine ellen sem: „Ízlése van a merész hegymászónak”, de Tagányi eljárása teljességgel elfogadhatatlan: „Ő tisztán francia mesterének szárnyaira helyezkedik. Megveti a biztos ös-vényeket, melyeket hazai szakférfi ak törtek, és chablonmunkának csúfolja, amit majdnem két szorgalmas nemzedék létrehozott. Bűvösnek vélt elmé-letébe kapaszkodik, messze eltörpül fejeink fölött, és kalandos bolyongásai korszakos felfedezéseit lerakja a merészeket ölelő Századok hasábjain, egy második Icarus, kinek reménylem, fi atalabb író-nemzedékünkben egyha-mar nem akad majd követője.”83

Tagányi nem csökkenő elánnal válaszolt, Hampel cikkét a tudomány szörnyű torzképének, a német észjárás borzadályának nevezte: „a tudós szak-rongyok csak a kritika s a gondolat véznaságát akarják eltakarni.”84 Az egész német műtörténeti elméletet bírálta, mert az – véleménye sze-rint – a művészetet mesterséggé, az irodalmat rímfaragássá degradálja.85 Felrótta Hampelnek, hogy valójában nem ismeri Taine munkáit, és felhív-ta a fi gyelmét, hogy a stílusok alakulásáról megfogalmazott állítást, mely szerint lehetetlen, hogy minden styl száz évvel később, külföldről jutott el hozzánk, nem Taine, hanem ő volt bátor felállítani. Kiemelkedően fontos-

81 HAMPEL, 1884. 305.82 Uo.83 HAMPEL, 1884. 310.84 TAGÁNYI Károly: Válasz Hampel József úr czikkére. Műtörténetünk és az ötvösmű-tárlatról. Budapesti Szemle, 40. (1884) 44. sz. 172. (A továbbiakban TAGÁNYI, 1884a.)85 TAGÁNYI, 1884a. 174.

220

Bognár Szabina

nak tartotta a nemzeti stílus vizsgálatát: „tanulmányozzuk az immár ezer esztendős magyar embert, művészetében, irodalmában, politikájában s társadalmi életének minden nyilvánulásában, hogy megismerhessük múlt és jelen tevékenységének minden rugóját, mert csak ezeknek ismerete fon-tos, csak ebből fog okulást szerezhetni a nemzet és a külföld.”86 Végszóként reményének adott hangot, hogy lesznek követői: „csak szeressék az igaz-ságot önzetlenül, küzdjenek érte elszántan, való és hamis tekintélyek ellen – és szórakozásul kacagjuk ki együtt a nagyképű tudományt.”87 Taine „his-toricista kritikájának” hatásaként tekinthetjük, hogy Tagányi tulajdonkép-pen provokálta ezeket a vitákat, s gyaníthatóan a „mester” kifejezetten ol-vasmányos, érdekes, de mindenképp az átlagból kitűnő stílusát próbálta adaptálni, nem ritkán udvariatlan, a vitapartnert (jelen esetben Hampelt) sértő megjegyzéseivel: „s mekkora tudományt puffogtat el potyára, milyen fontos arcot ölt! pedig csak a fától nem látja az erdőt s keleti befolyásokat konstatál az amúgy is keleti fajnál! Oh garasos éleselműség! Mintha csak a német philosophust látnám, mint jár föl s alá hosszú léptekkel, ül, eszik s nem keveset; mégis töprengve kérdi magától: »Létezem-e?«”88

Tagányi Taine nyomán tulajdonképpen a „pozitív műtörténet” hiányát kérte számon, szerinte a hazai műtörténet „chablonszerű” – ahelyett, hogy megpróbálná megfejteni, megmagyarázni a művészetet, ítélkezik: ma-gasztal vagy gáncsoskodik.89 Tagányi elvárása, hogy a rendelkezésre álló adatok és tények alapján új következtetések fogalmazódjanak meg, kerül-jön sor a saját „nemzeti stílus” meghatározására. Zsákutcának tartja azt az eljárást, mely arra irányul, hogy feltárja, a „százévnyi késéssel érkező eszmék” miként jelennek meg a hazai művészetben, meglátása szerint eh-hez egyébként jóval kisebb intellektuális erőfeszítés szükséges. Nem csu-pán Pulszky Károly és Hampel állítását vitatta, de ugyanezt kérte számon a korszak más neves művészettörténészein, az általa is elismert Pasteiner Gyulán és Herich Károlyon is.90 Herich: Iparművészeti tanulmányok és Pasteiner Gyula: A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig című munkájáról írott Tagányi-bírálatok a korszak mértékadó művészet-

86 TAGÁNYI, 1884. 503.87 TAGÁNYI, 1884a. 176.88 TAGÁNYI, 1884a. 176.89 TAGÁNYI Károly: Pasteiner Gyula: A művészetek története a legrégibb időktől nap-jainkig. Ismertetés. Archaeologiai Értesítő. Új folyam. (1885) 5. sz. 240. (A továbbiakban TAGÁNYI, 1885.)90 TAGÁNYI Károly: Dr. Herich Károly: Iparművészeti tanulmányok. Ismertetés. Archaeologiai Értesítő. Új folyam. (1885) 5. sz. 396–397.; TAGÁNYI, 1885. 238–241.

221

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

történeti lapjában, az Archaeologiai Értesítőben jelenhettek meg, mely fo-lyóirat főszerkesztője ekkor már Hampel József volt.

Holub József Tagányiról írott nekrológjában kiemelte, hogy bár Tagányi néhány tanulmányán erősen látszik a Taine-hatás, azonban a „nagy törté-netíró” tévedéseitől, gyengéitől Tagányit megmentette levéltári foglalkozása, illetőleg a német történelemtudomány módszereinek alkalmazása: „Taine, a 30-as évek »chasse aux documents« irányára visszahatáskép kissé lenézte az »érudits de biblio-théque«-et, az »amas de faits«-t, Tagányi azonban, bár természetesen csak eszköznek, alapnak tekintette ezeket, mindkettőt igen nagyra becsülte.”91 Életének jó részét könyvtárakban töltötte, több hazai nagy könyvtár katalógusát kimásolta, hogy odahaza is kész listája legyen az elérhető művekről, olvasmányait kijegyzetelte és saját tematikus rendszeré-be illesztette. Ugyanebbe rendezte be a levéltári munkája során feltárt forrá-sokat, ebben az esetben is a teljesség igényével látott hozzá az önmaga által kijelölt feladathoz, a levéltári források minél szélesebb körét kívánta feldol-gozni. Az adatgyűjtésbe fektetett rengeteg energia és maximalizmusa azon-ban gyakran megakadályozta Tagányit abban, hogy a következő, az adatok értő feldolgozásához és közzétételéhez vezető lépést is megtegye.

A gyengülő Taine-hatás és Tagányi európai történetírásban való jártas-ságának lenyomata a négy évvel később, 1888-ban, a Századokban meg-jelent, A „Milieu” a Történelemben, melyben Tagányi a német Friedrich Ratsel: A föld és az ember. Anthropo-geographia vagy a földrajz törté-neti alkalmazásának alapvonalai című könyvét ismertette annak magyar nyelvű kiadása kapcsán. Tagányi elismerte Ratzel „anthropo-geographiát” (embertani földrajz) megalapozó könyvét, véleménye, hogy a történetírás nem zárkózhat el az új tudomány eredményei elől, hisz kétségtelen, hogy a természet mint „állandó fi zikai létföltétel” hatást gyakorol az emberekre.92 A kérdés Tagányi szerint az, miként befolyásolja a környezet („milieu”) a „népek characterét”. Az analógia módszerét, melynek a „legszellemesebb népnél”, a franciáknál van a legnagyobb divatja, Tagányi szertelennek ne-vezte: „Ez a módszer a milieu s a népek jelleme közt a legerőszakoltabb módon keresi a párhuzamot és kapcsolatot. Nem veszik észre, hogy annak a logikához semmi köze, és hogy okok helyett tulajdonképpen metapho-rákat keresnek.”93 Tagányi, miközben számba vette az európai anthropo-geographia eredményeit, bírálta a szerző eljárását. Bár Ratzel is elítélte

91 HOLUB, 1924. 835.92 TAGÁNYI Károly: A „Milieu” a Történelemben: Dr. Ratzel Frigyes: A föld és az ember. Anthropogeographia vagy a földrajz történeti alkalmazásának alapvonalai. Fordította: Si-monyi Jenő. Ismertetés. Századok, 22. (1888) 7. sz. 661. (A továbbiakban TAGÁNYI, 1888.)93 TAGÁNYI, 1888. 663.

222

Bognár Szabina

az analógiát, és Buckle „aspects of nature” elméletét is kritikával illette – mely szerint a természeti képek a látáson, észlelésen keresztül hatnak az emberekre –, ennek dacára analógiák alapján fogalmazta meg állításait (ti. Ratzel, s általánosságban az új tudomány), s a „népeknek egyéniségé-ből csak igen csekély részt tud megfejteni” – érvelt Tagányi.94 A „Milieu” a Történelemben-t Tagányi eredetileg két részesre tervezte, de csak az első közlemény jelent meg: „Ratzel bírálatánál második rész nem jelent meg, mert olyan istentelen valami, hogy Szilágyi (Szilágyi Sándor, a Századok főszerkesztője – B. Sz.) kidobott volna érte” – írja a jegyzetek közt fennma-radt levelében Tagányi. A cikk folytatása, és a témához kapcsolódó további, többé-kevésbé kidolgozott Tagányi-írások – Anthropogeographia és Anth-ropologia, A civilizáció, Az emberiség haladása, Az emberiség fejlődése –, ahogy életművének nagyobb része, kéziratban maradtak.95

Korai írásaiban Tagányi egyedül Salamon Ferencről emlékezett meg feltétlen tisztelettel. Salamonnak Budapest történetéről írt, befejezetlenül maradt monográfi áját recenzálva rajzolta meg a történész portréját.96 Sa-lamon kapcsán a történetíráshoz szükséges tulajdonságokról, erényekről elmélkedett. A „valóságérzet” szükségességét kiemelve szólt arról, hogy az intuíció mellett a megfelelő adatkezelés is elengedhetetlen: az adatok má-morából való kilépést szorgalmazta, ez az a pont, ahol a történésznek kell előlépnie, adatait felülbírálni, mérlegelni, magyarázni, ahogy azt Salamon tette, szemben azokkal a történészekkel, akik nemcsak az adatokat, de még azok magyarázatát is „a levéltárak valamelyik titkos üregétől várják”. Salamon Ferenc annak a nemzedéknek az első tagjaként, amely „erkölcsi tudományokban, a természettudományok tapasztalati módszerét először alkalmazta” – a recenzens szerint –, kellőképpen önálló, öntudatos, nem másolja az előtte megírtakat, az adatokat fontosságuk s nem érdekességük szerint mérlegeli: „Egy magyarázat neki többet ér száz curiózumnál, bár-mily pikánsak legyenek is azok. Az igazságnak ez önzetlen keresése, me-lyet az adatok meg nem zavarnak, útjáról el nem térítenek, csak fokozza és teljesebbé teszi valóságérzetét.”97

94 TAGÁNYI, 1888. 665.95 OSZK Kt. Quart. Hung. 2284. Az írás pszichológiája. Antropogeográfi a, Milieu a törté-nelemben stb. Tagányi Károly adatgyűjtése: 113–122. Anthropogeographia és Anthropolo-gia, 123. A civilizáció, 125–137. Az emberiség haladása, 138. Az emberiség fejlődése, 184. Levéltöredék Ratzel bírálatának második részéről, 461–467. A „Milieu” a Történelemben második közlemény.96 TAGÁNYI Károly: Salamon Ferencz Budapest története II–III. kötet. Athenaeum, Buda-pest, 1885. Ismertetés. Századok, 21. (1887) 1. sz. 48–71. (A továbbiakban TAGÁNYI, 1887.)97 TAGÁNYI, 1887. 71.

223

„Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése

E tanulmánynak nem célja, hogy Tagányi történetírását egészében jelle-mezhessük. Mivel munkásságának nagyobb része máig kéziratban maradt, illetőleg gyakorlatilag semmiféle tudományos diskurzus nincs Tagányi te-vékenységéről, meglehetősen ingoványos talajon jár, aki az életmű egé-széről próbál megfogalmazni állításokat. A tudományos diskurzus hiánya még erőteljesebben jelentkezik, ha név nélkül megjelent írásait próbáljuk vizsgálatainkba bevonni. Pedig ez az életmű szempontjából nem elhanya-golható anyag. Tagányi jegyzetei közt leírta, hogy az Erdélyi Híradóban vezércikkeket és tárcákat írt álnév alatt vagy névtelenül.98

Véleményem szerint ezen írások egyike A magyar történetírás titkai-ból,99 melyben az itt bemutatott kritikáinak közös pontját, a nemesi tör-ténelemszemlélet bírálatát, név nélkül, kendőzetlenül nyújtja Tagányi: „Most, midőn a parlamentben egy történetíró képviselő veszi védelmébe az Akadémiát; midőn az Akadémia mulasztásait mind egy szálig szerény anyagi viszonyainak akarja betudni a nemzet törvényhozása előtt: nem azt fogjuk feszegetni, hogy mit nem tesz, de azt, hogy mit csinál mégis, miként csinálja. Minthogy pedig az Akadémiában nemcsak a leglármásabb, de a legköltségesebb is a történettudományi osztály: annak titkaiból hozunk egyet-mást napvilágra.”100 A folytatásban leírja, hogy a „magyar történet-írás munkásainak” 99 százaléka az új nemzedékhez tartozó, még fi atal tör-ténész. Az új nemzedék felfogásai és módszerei is újak, „olyanformán vi-szonyulnak a régi históriai felfogáshoz, eszközeihez, mint a mai hátultöltő puskához a hajdani kovás puska”. A fi atalok nem bizonyítanak többé a Bib-liával, „régen elavult írókkal”; megváltoztak a publikálás formái és keretei: „kiment a divatból a 40–50 kötetes történet, vele a fólió forma, a censura és sok más vedlett intézmény.” A szerző szerint még kísért az 1830-as és 1840-es évek történetíróinak felfogása, őket legjobb kikerülni a „tiszte-let egy nemével”, „mert a mily jó hazafi ak, épp olyan rossz historikusok”. A történetírók e „speciese” felfogása szerint „a világ minden népe és kul-túrája magyar tőből sarjadzott; a központ mindig, mindenütt a magyar és körülötte forog a világ históriája”. Az új nemzedék munkamódszere és célja is más: nem akarnak egyszerre, adatok nélkül megoldani nagy problémá-kat, „munkafelosztás” elve szerint tevékenykednek: „Ez csak másolgatja a levéltárak régi okleveleit, az rendszeresen összegyűjti és közzéteszi. Az

98 OSZK Kt. Quart. Hung. 2286. 38.99 Erdélyi Híradó, 1. (1888) 38. sz. 1888. február 12. 1. 100 Tagányi rendszeresen bírálta az Akadémiát mint a régi történetírás fellegvárát. Külö-nösen levelezésében írt gyakran az akadémiai tagajánlások mögötti háttéralkukról mint a tisztességtelenség határát súroló „szervezkedésről”, valamint egy reformtervezetet is megfogalmazott az Akadémia átalakítására. OSZK Kt. Quart. Hung. 2284.

224

Bognár Szabina

egyik egy politikai intézmény, a más már valamely tartomány, vagy csak város múltjára szenteli az életét…” A szerző bírálta a történetírás „vezé-reit”, mert legfőbb törekvésük, hogy megjelenjenek „a szellem arisztokrá-cia élite-társaságában”; szemben a történetírás „becsületes munkásaival”, akik „oklevelek másolásával egész életükön át beérik”. A levéltári kutatás gyakorlatát bírálva megismételte a Salamon Ferencről írott cikkében meg-fogalmazott vádakat az általánosan elterjedt kutatói attitűdről. A kutatók „neki esnek” a levéltáraknak, egyetlen célként lebeg a szemük előtt, hogy minél több új oklevelet fedezzenek föl. „Az mitsem tesz, hogy az oklevél batkát sem ér, mert mihelyt új, eddigelé ismeretlen, szemükben azonnal érdekessé, fontossá válik. »Igen érdekes«, »nagyon fontos« minden újon-nan kikapart lom, pedig bátran tovább ehette volna a moly és penész a levéltárakban a történettudomány legcsekélyebb kára nélkül”. Bírálta az adatok mindenek felettiségére alapozó történetírást, szerinte itt téves az indukció módszere, túlzásként tekintett arra, hogy a historikusok többsé-ge szerint csupán az történt meg, ami meg van írva. Szerinte az okok, „a rugók”, amelyek az eseményt vagy az oklevelet létrehozzák, kívül állnak az adaton. Kigúnyolja a „a telivér historikusokat”, akik „el nem hiszik, hogy a középkori ember evett, ivott, emésztett”, hacsak leírva nem látják. Bár a kortársak nyilván tudták, ki mártotta tollát vitriolba, nem csoda, hogy ezt a sarkított, sokszor túlzó véleményt Tagányi nem jegyezte.

*A fi atal Tagányi szembe ment a korszak történetírásával, sok-sok mindent másként képzelt el, Taine bűvkörében kiváló adottságokkal, ifjúi hévvel magának hangot, stílust, a történetírásnak új utakat keresett. Később, ahogy a hivatali fegyelembe, úgy egyre inkább integrálódott a tudós társa-dalomba is, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Heraldikai és Genea-lógiai Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság, a Szent István Akadémia tagja lett, és tisztségeket is vállalt: a Történelmi Társulat már 1884. január 3-án igazgatói választmányi tagjá-vá választotta.101 A társulati tagságok mellett témáit, lehetőségeit is ettől a közegtől kapta. Ebben a konformistább időszakában sem szűnt meg azon-ban újítani, megpróbálta új alapokra helyezni a monografi kus helytörté-netírást, s fontos lépéseket tett a gazdaságtörténet és a társadalomtörténet meghonosításáért.

101 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. Hivatalos kinevezéseim 1879-től. 276. 1884. január 3-án kelt, kézzel írott levél. Tagányi Károly a Magyar Történelmi Társulat 1884. január 3-án tartott közgyűlésén annak igazgató választmányi tagjává megválasztatott (1884–1886).

225

KOZÁK PÉTER

Két világnézet

Balázs Béla és Prohászka Ottokár összecsapása az elmúlt századelőn

Balázs Béla író, költő, esztéta, Bartók Béla színpadi művei szövegkönyvei-nek szerzője és Prohászka Ottokár római katolikus püspök, egyházi szó-nok, egyetemi tanár alig ismerték egymást. Életükben valószínűleg csak egyszer találkoztak, 1905 márciusának elején, amikor a későbbi püspök és az akkor még Bauer Herbert néven harmadéves bölcsészhallgató Prohász-ka egyik egyetemi előadása közben összeszólalkozott, s a vita az előadás után is folytatódott. A vitának nem sok irodalma van. A Prohászka-élet-rajzok nem tartották említésre méltónak, maga a püspök sem írt erről nap-lójában. A Balázs Béla-irodalom ismeri ezt az affért, monográfusa, K. Nagy Magda1 talán kissé merészen párhuzamot von Ady Endre közismert Pro-hászka-ellenes antiklerikális publicisztikái és Balázs Bélának a vitában el-foglalt Prohászka-bírálata között.

Vajon mi az igazság? Miért, miről és hogyan vitatkozott egymással a professzor és a diák? Hogy vélekedett egymásról a tanár és az egyetemi hallgató? Alábbi írásommal ezekre a kérdésekre próbálok meg válaszolni.

Prohászka Ottokár, a paptanár

Prohászka Ottokár 1858. október 10-én, Nyitrán született.2 Apja, még Prochaska Domokos (1817–1879) néven Morvaországból származott, ősei német iparosok voltak. Prochaska Domokos vadásztisztként került Magyar országra. Pozsonyban, egy bálon ismerkedett meg Filberger Anna

1 Balázs Béláról megjelent egyetlen monográfi a: K. NAGY Magda: Balázs Béla világa. Kossuth Kiadó, Budapest, 1973. (A továbbiakban K. NAGY, 1973.) 2 A közölt életrajzi adatok: SZABÓ Ferenc: Prohászka Ottokár élete és műve. Szent Ist-ván Társulat, Budapest, 2007. (A továbbiakban SZABÓ, 2007.) 25–37., GERGELY Jenő: Prohászka Ottokár. „A napbaöltözött ember.” Gondolat, Budapest, 1994. (A továbbiakban GERGELY, 1994.) 13–34. és FORINTOS Attila: Adattár. Prohászka Ottokár társadalmi kapcsolatai. (A továbbiakban FORINTOS, 2006.) In: Prohászka Ottokár – püspök az em-berért. Válogatás a Székesfehérvári Egyházmegye Prohászka Évének tanulmányaiból. Szerk.: MÓZESSY Gergely. Székesfehérvár–Budapest, 2006. 297–305.

226

Kozák Péter

Máriával (1838–1888), Filberger András nyitrai pékmester leányával. Egy katonatiszt a 19. század végén csak úgy házasodhatott meg, ha megfelelő kauciót tett le, amellyel igazolni tudta, hogy rendelkezik azzal a feltétellel, hogy rangjának megfelelő módon el tudja tartani családját. Mivel az apa ilyen kaucióval nem rendelkezett, kilépett a hadseregből és pénzügyőri fel-ügyelőséget vállalt. A család tagjai egymás között németül beszéltek, ké-sőbb is német nyelven leveleztek; Prohászka is csak évekkel később tanult meg magyarul. Prohászka Ottokár gyermekkorát Nyitrán, Pozsonyban és Rózsahegyen töltötte: apja áthelyezései miatt ugyanis a család gyak-ran változtatott lakóhelyet. Elemi iskoláit 1865–1866-ban Rózsahegyen és 1866–1869-ben Losoncon végezte, majd 1869–1871-ben a nyitrai piarista gimnáziumban, 1871–1873-ban a kalocsai jezsuita gimnáziumban, illetve 1873–1875-ben az esztergomi papi kisszemináriumban tanult; 1875-ben Esztergomban érettségizett. Középiskoláinak befejezése után hét évig (1875-től 1882-ig) a római Collegium Germanico–Hungaricumban tanult; közben 1878. augusztus 17-én fi lozófi ai, 1882. június 25-én teológiai dokto-ri oklevelet szerzett, illetve 1881. október 30-án pappá szentelték. A római hét év (három év fi lozófi a és négy év teológia), valamint a jezsuita nevelés (első miséjét Szent Ignác oltáránál mondta) meghatározó lett Prohászka Ottokár életében. Tapasztalatait később felhasználta az esztergomi pap-képzés reformjában is.

Római tanulmányai után 1882. augusztus 18-án kinevezték esztergomi káplánná, egyúttal szeptember 10-étől az esztergomi líceum görög–latin szakos tanára. 1884. augusztus 26-án Simor János érsek kinevezte az esz-tergomi szeminárium morális és pasztorális tanárává, 1888. július 10-étől a dogmatika professzora, 1890-től pedig a szeminárium spirituálisa. Pro-hászka huszonkét évet töltött Esztergomban, ezalatt intenzív írói tevé-kenységet folytatott. Szervezői képessége és egyéb munkássága nyomán Esztergom a 19. század végén a katolikus megújulás egyik központjává vált. A rideg, merev és korszerűtlen papnevelői hagyományokkal szemben igyekezett bensőséges lelkiségre nevelni növendékeit, pedagógiai elképze-léseivel a magyarországi papnevelés forradalmi megújítója lett. A Magyar Sionban Pethő néven megjelent tanulmányai, továbbá első könyvei (Isten és a Világ, 1891; A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat, 1893) szellemi nyitottságról tanúskodtak, európai távlatokat képviseltek a szűk látókö-rű, konzervatív katolikus gondolkodásban. Prohászka írásainak újdonsága még az a kísérlet is, amellyel megpróbálkozott a modern tudományok és a teológia közötti feszültséget csökkenteni (Föld és Ég, 1902). Szabó Ferenc

227

Két világnézet Balázs Béla és Prohászka Ottokár összecsapása az elmúlt századelőn

monográfi ájában rámutatott,3 hogy Prohászka nem utasítja el az evolú ciót (és külön a darwinizmust). Véleménye szerint a fejlődés hipotézise nem zárta ki a teremtő aktust, a bibliai teremtéstörténetet nem kell betű szerint értelmezni; Prohászka arra törekedett, hogy a geológia és a paleontológia eredményeit összeegyeztesse a bibliamagyarázatokkal. Nagyon jól tudta, hogy a természettudományos nézetek idővel, a tudomány haladásával vál-toztak, a keresztény világnézet viszont – a kinyilatkoztatott hit fényében – elévülhetetlen. Nyitottsága a (természet)tudományok felé hitvédelmi okokkal magyarázható. A tudományok új eredményeiben rendkívül jára-tos fi atal paptanár a század elején körvonalazódó új, természettudomá-nyos világképet igyekezett a teológia szemszögéből magyarázni, azaz arra törekedett, hogy az egyre nagyobb híveket maga mögé felsorakoztató ter-mészettudományos igazságokhoz vallási hitelveket keressen (és találjon).

A század elején fellépő, „szentéletű, elveiért mindenre kész férfi ú” meg-jelenése, közéleti szerepvállalása lelkesedést váltott ki a legkülönbözőbb beállítottságú lapok körében is. Közismert, és sokszor idézett, hogy az el-szántan liberális Budapesti Napló főszerkesztője, Vészi József (Vészi Margit festőművész apja, Molnár Ferenc későbbi apósa) lelkes cikkeket írt a nagy tudású, „szilaj fantáziájú” papról, aki „poétalélekkel míveli” a tudományok két ellentétes pólusát: a teológiát és a geológiát.4 Vészi szerint Prohászka a katolicizmust közel akarta hozni a modern korszellemhez, „áthidalni az örvényt, mely megnyílt a tudás és a hit között”. Vészi sokszor citált írása az 1902. október 17-i katolikus nagygyűlésről tudósított. Kevéssé ismert vi-szont, hogy ugyanezen a nagygyűlésen az Alkotmány című, Prohászka Ot-tokár dolgozatait sűrűn közlő lap szerint elhangzott az is: „a katolicizmus világnézet… amely az egész világot, az egész életet le akarja foglalni… a katolikus kereszténység az élet központjában székelő erő, amely hiten, fi lo-zófi án, művészeten, iskolán, családon végig jár.” Ady Endre, a Nagyváradi Napló munkatársa ugyanakkor egészen másként vélekedett Prohászka úr-ról, „a katolikus nagygyűlés harcias páteréről” és „hellyel-közzel korcsmai stílusú beszédjéről”. Ady harcos antiklerikális cikkeiben5 úgy vélte, hogy

3 SZABÓ, 2007. 70–72. 4 VÉSZI József: Prohászka Ottokár. Budapesti Napló, 1902. október 19. és VÉSZI József: Megint Prohászka. Budapesti Napló, 1902. október 25. Az egész vitát részletesen elemzi: Ady Endre összes prózai művei. III. kötet. Sajtó alá rendezte KOCZKÁS Sándor és VEZÉR Erzsébet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964. (A továbbiakban ADY, 1964.) 389–391. 5 ADY Endre: Anya és leánya. Nagyváradi Napló, 1902. október 19.; ADY Endre: Pro-hászka Ottokár Nagyváradon. Nagyváradi Napló, 1903. január 20.; ADY Endre: Prohász-ka és vidéke. Nagyváradi Napló, 1903. január 23. A vitát tovább elemzi: Ady Endre összes prózai művei IV. kötet. Sajtó alá rendezte VEZÉR Erzsébet. Akadémiai Kiadó, Budapest,

228

Kozák Péter

Prohászka tudományos tájékozottsága csupán arra jó, hogy a tudományt (és a művészetet) a harcos egyház (= ecclesia militans) szolgálatába állítsa: „A föld valóban forog, s nem azért, mert ezt Prohászka Ottokár sem von-ja kétségbe…”6 Ady írásai azonban csak kivételnek tekinthetőek, az 1945 utáni irodalomtörténet-írás elsősorban Ady költőóriás és kiváló publicista személye miatt Prohászka szociális demagógiáját hangsúlyozta.

Prohászka Ottokár 1890-től kezdve egyre gyakrabban tartott előadá-sokat Budapesten, egyesületi tevékenységek, karitatív elfoglaltságok, lel-kigyakorlatok, szónoki feladatok kötötték a fővároshoz. Neve divatba jött, napilapok szívesen számoltak be munkásságáról, amely így mind ismer-tebbé vált; különösen az értelmiségi férfi ak számára tartott úgynevezett konferenciái lettek egyre híresebbek, látogatottabbak. Ráérzett arra, hogy Budapest az a terep, ahol igazán kamatoztathatja képességeit, az egyetem valójában nem cél, hanem eszköz arra, hogy meghódítsa, rekatolizálja a fővárosi intelligenciát, segítségül híva lenyűgöző tudományos ismereteit, széles körű irodalmi és fi lozófi ai műveltségét. Káldor Márk, Mózessy Ger-gely és Gergely Jenő kutatásaiból tudjuk,7 hogy a pesti egyetemi tanárság 1901-től foglalkoztatta Prohászkát, jóllehet naplójegyzete szerint kineve-zését egyáltalán nem ambicionálta. Kisfaludy Á. Béla halála után azon-ban megüresedett a budapesti tudományegyetemen a dogmatikai katedra, amelyet Prohászka mégis megpályázott.

A budapesti tudományegyetem Hittudományi Karán 1904. március 4-én nevezték ki a dogmatika nyilvános rendes tanárává, tisztjétől az ural-kodó általi püspöki kinevezése után, 1905. november 6-án vált meg hiva-talosan.8 Ezen idő alatt, 1904 őszétől a hét négy napján reggelente, össze-sen heti hét órában tartott dogmatikai előadásokat, 1904. december 8-án felkérték egy ünnepi szentbeszéd tartására. Ezenkívül 1905 tavaszán, azaz egy szemeszter idején Istenről és a lélekről címmel heti egy, esti órában, az akkori egyetem legnagyobb helyiségében, a kupolateremben tartott elő-adásokat.9 A körülbelül 600 főt befogadó nagyterem általában színültig

1964. 298–302. és K. NAGY (1973.) 67–68. 6 ADY Endre: Egy voks. Nagyváradi Napló, 1902. november 12. ADY (1964.) 125. 7 KÁLDOR Márk–MÓZESSY Gergely: Adalékok Prohászka Ottokár egyetemi taná-ri működéséhez. (A továbbiakban KÁLDOR–MÓZESSY, 2006.) In: Prohászka Ottokár – püspök az emberért. Válogatás a Székesfehérvári Egyházmegye Prohászka Évének tanulmányaiból. Szerk. MÓZESSY Gergely. Székesfehérvár–Budapest, 2006. 75–82. és GERGELY (1994.) 84–99. 8 FORINTOS, 2006. 300. 9 SZABÓ, 2007.105. és SCHÜTZ Antal: Prohászka pályája. In: Prohászka Ottokár összes művei. 25. kötet. Szent István Társulat, Budapest, 1929. 59–63.

229

Két világnézet Balázs Béla és Prohászka Ottokár összecsapása az elmúlt századelőn

megtelt, már csak azért is, mert Prohászka volt akkor az egyetlen teoló-giai tanár, akinek előadásait más karok hallgatói számára is nyílttá tették: bölcsész és jogász világi hallgatók (és hallgatónők) özönlöttek a népszerű szónok gondolataira. Itt és ekkor találkozott egy harmadéves bölcsész is Prohászkával…

Balázs Béla, a bölcsészdiák

Balázs Béla, Bauer Herbert néven 1884. augusztus 4-én, Szegeden szüle-tett.10 Apja, Bauer Simon (1851–1897) középiskolai tanár volt Szegeden, a helyi állami főreáliskolában, majd haláláig Lőcsén tanított. Német nyel-vű Goethe- és Schiller-műveket gondozott, néhány nyelvtudományi dol-gozatot és egy történelmi drámát is írt (ez utóbbit Árpád címmel, Kézai Simon álnéven jelentette meg, 1896-ban.)11 Anyja Lewy Jenny (= Eugenia) az orosz határ közelében lévő porosz kisvárosból, Elbingből származott. Az édesapa és „az idegen országbéli” szép tanítónő kalandos körülmények között ismerkedtek meg, s nem sokkal bemutatásuk után Jenny kisasszony már mint feleség tért vissza Szegedre. Balázs Béla apjától a fi lozófi ai gon-dolkodást, a drámai művek elemzésének képességét, kiválóan zongorázó anyjától a zene iránti érzékenységet, mindkét szülőjétől az irodalom sze-retetét örökölte. Bauer Herbert 1902-ben a szegedi főreáliskolában érett-ségizett, de általunk ismert első verse már két évvel korábban megjelent Lőcsefürdői emlék címmel a Szegedi Naplóban (1900. december 25-én).12 A sikeres vizsgák után 1902-ben iratkozott be a budapesti tudományegye-tem magyar–német szakára. A nagyhírű Eötvös Collegiumba került, ahol Kodály Zoltán szobatársa lett. Balázs Béla további sorsára nézve döntőnek bizonyult, hogy az Eötvös Collegium diákja lett, ahol életre szóló barátsá-got kötött Kodállyal, s Kodály révén néhány évvel később Bartók Bélával is megismerkedhetett. Kodállyal közösen régi magyar irodalmat, zene-történetet, esztétikát és fi lozófi át hallgattak, színházi bemutatókra jártak, a közös élményeket együtt vitatták meg. Szellemi fejlődésére a kollégium mellett leginkább még a gyermekkori jó barát, Juhász Gyula hatott.

Bauer Herbert alapvizsgáit 1904-ben „kitűnő dicséretesre” tette le,13 önképzőkörökre járt, rendszeresen szerepelt a Négyesy-szemináriumon, rendkívüli szorgalommal írta naplóját, részt vett a Thalia Társaság első

10 K. NAGY, 1973. 8–34. 11 KÉZAI Simon: Árpád. Színmű 5 felvonásban. Lőcse, 1896. 12 BAUER Herbert: Búcsúzóra. Lőcsefürdői emlék. Szegedi Napló, 1900. december 25. 12. 13 BALÁZS Béla: Napló. I. kötet. 1903–1914. Válogatta, szerkesztette, a szöveget gondozta FÁBRI Anna. Magvető, Budapest, 1982. (A továbbiakban BALÁZS, 1982.) 25.

230

Kozák Péter

nyilvános szereplésén, ahol színészként is debütált.14 A rendkívül aktív, minden bölcsészeti stúdium iránt érdeklődő fi atalember ambícióit az egye-temi élet azonban csak részben elégítette ki. Naplójában sokszor kifogá-solta a tanárai stílusát, nehezményezte azok világnézetét, szüntelenül írt (meg nem jelent és később általa megsemmisített novellákat, drámákat, tanulmányokat) és olvasott, képezte és továbbképezte magát.

Néhány nappal az ominózus vita előtt Bauer Herbert éppen a művé-szet jelentőségéről, egységességéről tűnődött Naplójában: „a művészet ál-talános fogalom, zenét, szobrászatot, festészetet, építészetet, költészetet egyformán jelent nálam.”15 A költészet szótól mégis idegenkedett, jobban szerette művészetnek nevezni mesterségét, mert – véleménye szerint – a költészet sokaknál egy külön kasztot jelent, a művészet viszont egy közös ok, közös cél és szövetség egy esztétikai feladatban.

Juhász Gyula visszaemlékezései szerint16 ugyanis az 1900-as évek elején a pesti bölcsészhallgatók szellemi érdeklődése szinte kizárólag esztétikai természetű volt. A fi lozófusok közül is elsősorban azok hatottak rájuk, akik jó írók voltak, mint Schopenhauer vagy Nietzsche. „E boldogtalan szellem-nek különösen sok hódolója akadt”, s a német nyelv e legnagyobb mestere döntően befolyásolta Babits, Ady, Kosztolányi és Prohászka Ottokár szellemi fejlődését is! Az egyetemi templom és katedra is megnyílt Prohászka Otto-kár számára, aki elsősorban új mondanivalóival és egyéni hangjával, mond-hatni költői lendületével ragadott el hívőt, kétkedőt és szabadgondolkodót.17

A vita

Prohászka Ottokár – mint említettük – 1905 tavaszán kezdte meg elő-adás-sorozatát Schütz Antal szerint18 az Istenről és a lélekről, Juhász Gyula visszaemlékezései alapján19 a vallás és a művészet viszonyáról. Való-színűleg nincs ellentmondás a két állítás között, hisz minden bizonnyal

14 Uo. 140. 15 Uo. 149. 16 JUHÁSZ Gyula: Egyetemi társak. In: Juhász Gyula. 1883–1937. Szerkesztette, a kísé-rő szöveget és a jegyzeteket írta PAKU Imre. Magvető, Budapest, 1962. (A továbbiakban JUHÁSZ, 1962.) 41–43. és JUHÁSZ Gyula: Örökség. Válogatott prózai írások. Válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta PÉTER László. I. kötet. Szépirodalmi, Budapest, 1958. (A továbbiakban JUHÁSZ, 1958.) 352–355. Az írás megjelent még a Juhász Gyula kritikai ki-adásban is: Juhász Gyula összes művei. Prózai írások. 1927–1936. Szerk. PÉTER László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 350–353.17 JUHÁSZ, 1958. 41–43. és JUHÁSZ, 1962. 352–355. 18 Schütz Antalra hivatkozik KÁLDOR–MÓZESSY, 2006. 81. 19 JUHÁSZ, 1958. 41–43. és JUHÁSZ, 1962. 352–355.

231

Két világnézet Balázs Béla és Prohászka Ottokár összecsapása az elmúlt századelőn

előadás-sorozata a közelmúltban megjelent A diadalmas világnézet (1903) című munkájára támaszkodott,20 amelynek lényege az volt, hogy hogyan lehet a keresztény világnézetet a mai kultúrvilágba „beleállítani”? Az elő-adásra 1905. március 1-jén került sor, az egyetem legnagyobb termében, a kupolateremben, ugyanott, ahol a Négyesy-szeminárium Stílusgyakor-latai is zajlottak.21 Az érdeklődés legalább olyan nagy volt, mint amikor Kosztolányi Dezső Baudelaire-fordításokat olvasott fel ugyanitt, ahol Mo-hácsi Jenő, a Tűz című, egy számot megélt lap szerkesztője elsőként hir-dette Prohászka nagy ellenfelének, Ady Endrének zsenialitását, s ahol első munkáival jelentkezett – többek között – Oláh Gábor és Babits Mihály, vagy az akkor rendkívül népszerű, ám azóta az irodalmi köztudatból ki-kopott Adorján Andor novellista és Zalai Béla, a fi atalon elhunyt fi lozófus (hogy csak találomra néhány nevet kiragadjunk).

A Négyesy-szeminarista Bauer Herbert tehát „hazai pályán” hallgathat-ta Prohászka Ottokár fejtegetéseit a vallásos világnézet hatalmáról. Pro-hászka véleménye szerint22 az erőteljes és egészséges vallásosság nincs ellentétben semmiféle tudománnyal és művészettel, sőt ellenkezőleg, első-sorban a teremtő vallásosság inspirálja az alkotót és az alkotást. A felta-lálónak inspirációra, a felfedezőnek tájékoztató gondolatokra, a fi lozófus-nak intuícióra van szüksége, s ezt leginkább a hitből merítheti. Teremteni ugyanis csak hitben lehet, olyan hitben, amely hisz az eszményekben, a szeretetben és a lelkesülésben. A vallástalanok hite hit az enyészetben, a semmiségben, a hiábavalóságban és a lemondásban. Az alkotó szellem, az ihlet, az inspiráció nem szereti a sötétséget, a kétséget, a lemondást. A mo-dern költészetnek és irodalomnak nincs művészete, mert nincs vallásossá-ga. „Lantja el van repedve, húrjai elszakadtak, tapogatódzó keze reszket… nem a siralmak költészete ez, hanem siralmas költészet.”23

20 PROHÁSZKA Ottokár: A diadalmas világnézet. Az 1. kiadás Esztergomban jelent meg, 1903-ban. Balázs Béla valószínűleg ismerte a könyvet. 21 Prohászka Ottokár előadásai. Egyetemi Lapok, XIX. (1905. febr. 19.) 13. sz. 10. Köz-ismert, hogy Juhász Gyula a Négyesy-szemináriumnak hat szemeszteren át volt titkára. Később, több írásában is visszaemlékezett a szemináriumra: JUHÁSZ Gyula: A Négye-sy-órák. Szeged és Vidéke, 1918. május 4. In: JUHÁSZ, 1962. 67–68. „[a szemináriumi felolvasások] abban a teremben [voltak,] ahol többek között Prohászka Ottokár adott elő hívőknek és hitetleneknek, és vitázott Balázs Bélával arról, hogy mi az igazabb, a vallás vagy a művészet?” 22 Sajnos dokumentumok hiányában nem lehet kideríteni, hogy Prohászka és Balázs Béla egészen pontosan miről vitatkozott. Balázs Béla naplójegyzetei alapján valószínűsíthető, hogy a későbbi püspök A diadalmas világnézet című művének bizonyos fejezeteiből emelt ki részleteket. 23 PROHÁSZKA Ottokár: A vallásos világnézet hatalma. In: PROHÁSZKA Ottokár:

232

Kozák Péter

Balázs Béla viszont már ekkor a művészet lényegéhez tartozónak vél-te a művészi alkotás igazságfeltáró, emberekre ható és alakító funkcióját. A művészi módon feltárt igazság nem feltétlenül a hitből fakad. A különbö-ző világfelfogások egymással szemben állnak, s közülük nem lehet objektív alapon egyik elsőbbségét hirdetni a másik igazságával szemben, „mond-ván, hogy te vagy az igazibb”.24 A különböző igazságok közül az igazságok etikája szerint választhatunk: s azt az igazságot választom, amelyik szá-momra a leginkább megfelelő, amelyiknek az etikája az én lelkiismerete-met a leginkább kielégíti. Minden döntésem csak utólagos magyarázata meglévő érzéseimnek, morális és egyéb ítéleteimnek: minden választá-sommal utólagosan bizonyítom döntéseim jogosságát, jogosultságát.

Nem minden igaz, ami egy igazság. Egy természeti törvény, amelyet egy tudós felismer, az lehet igaz: a természeti törvényen a hit nem vál-toztathat. Az működik vagy nem. Egy erkölcsi, művészi vagy metafi zikai igazság azáltal lesz igaz, hogy megismertem. A művészi „igazság nem élt bennem, nem élt tettemben, amíg meg nem találtam… mígnem gondola-tomban nem hatott másokra, továbbhatva és fejlődve bennük”.25

A vitában tehát Balázs Béla különválasztotta a művészi és a (természet)tudományos igazságot, s egyúttal mindkét igazságot igyekezett leválaszta-ni a hitről, cáfolva azt, hogy ezen igazságokat a hit mozgatná.

Az előadás után a diák és a professzor még közel két órán át beszélge-tett, vitatkozott egymással, igyekezvén meggyőzni a másikat saját világ-nézete helyességéről. Valószínűleg Prohászka Ottokár nem számított rá, hogy rögtön egyik első, világiaknak szánt egyetemi előadásán izgalmas szellemi párbajt vív egy bölcsészhallgatóval – nem tudunk róla, hogy ko-rábbi, nyilvánosság előtt zajló beszédei alatt bárki is kétségbe vonta volna megállapításait, lett volna bárki, aki kifejtette volna ellenérveit teológiai világképével szemben.

Balázs Béla ugyanakkor nyitottnak bizonyult a későbbi püspök nézetei iránt, szerette volna megismerni Prohászka gondolkodását, aki – meggyő-ződése szerint – csak hosszan elmondta véleményét, de nem is reagált vi-tapartnere érveire. Prohászka mindent megengedett és mindent elismert, ugyanakkor saját dogmáit egyedül érvényesnek hirdette: „Prohászka gon-dolkodása olyan, mint egy épített automata. Csak bizonyos mozgásokat ké-pes végezni… Bizonyos mozgásokat nem érzékel, a világától annyira távol

A dia dalmas világnézet. 6. kiadás. Kárpát Kiadó, Cleveland, 1975. 43–49. 24 BALÁZS, 1982. 150–152. A vitáról még: K. NAGY, 1973. 66–68. 25 BALÁZS, 1982. 151.

233

Két világnézet Balázs Béla és Prohászka Ottokár összecsapása az elmúlt századelőn

esnek, hogy azok – szerinte – nem is léteznek.”26 Prohászka – Balázs Béla szerint – egy rögeszme megszállottja, képtelen elfogadni, hogy más igaz-ságok is létezhetnek, ugyanakkor kiváló szónok, a jelenlévőkre is rendkívül nagy hatást gyakorolt. „Erős intellektus”, de nem alkotó értelem, „csodá-latos jelenség, de nem akarom csalónak nevezni.” Balázs Béla ugyanakkor elismerte, hogy Prohászka képes hatni a tömegekre, rendkívül tájékozott a modern irodalomban és művészetekben, a vele vívott ideológiai párbaj igen nagy felkészültséget igényelt, de úgy érezte, hogy „villogott, hasított” az elméje, s tudását vitapartnere is maximálisan elismerte.27

Mint bevezetőnkben említettük, a Prohászka-irodalom nem tartotta fontosnak ezt az epizódot megemlíteni. Talán nem is volt különösebb je-lentősége, s ha Balázs Béla naplójában nem jegyezte volna fel, valószínűleg szinte semmit sem tudnánk róla. Mégsem baj, hogy nem így történt. Vitájuk révén kicsit közelebb kerültünk két század eleji gondolkodó nézeteihez. Pro-hászka Ottokárt néhány hónap múlva, 1905. október 17-én kinevezték szé-kesfehérvári püspöknek. Balázs Béla pedig néhány év múlva, 1908. április 1-jén, mint Prohászka nagy ellenfelének, Ady Endrének feltétlen híve, a ma-gyar irodalmat döntően befolyásoló társaság, A Holnap alapító tagja lett.

26 Uo. 152. 27 BALÁZS, 1982. 152. Balázs Béla még azt is megjegyezte, hogy Prohászka gyakran em-legette „Hüm”-öt. Sokat törte a fejét, míg végül rájött, hogy David Hume angol fi lozófusról, illetve művéről, A vallás természetes történetéről van szó.

235

BAKÓ BALÁZS

Egy világ körüli út – 1928-ban

Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök 1928-ban időt és energiát nem sajnálva világ körüli útra indult, hogy a magyar katolikusokat kép-viselje a világegyház legnagyobb szabású rendezvényén, a Sydneyben meg-rendezett Eucharisztikus Világkongresszuson. Egy katolikus főpaptól ez a hosszú távollét és igen nagy utazás nem volt megszokott a Horthy-korszak Magyarországán. Bár köztudott volt, hogy Mikes szeretett utazni (elsők között használt autót, repülőgépet), de ez az utazása szinte szenzációszám-ba ment.

Mikes útja azonban több volt, mint egyszerű utazás: jól megtervezett, sok országot érintő, sok feladatot teljesítő. Nemcsak a magyar egyházat képviselte azon a találkozón, ahol a világegyház valamennyi jeles kép-viselője megjelent, hanem képviselte Magyarországot, a magyar nemze-tet is. Nem véletlen, hogy a tudósítások főleg azt emelték ki személyével kapcsolatban, hogy a kommunista hatalom börtönbe vetette,1 így egyfaj-ta hős-mártír képe rajzolódott meg róla. Az utazást lelkipásztori útnak is tekintette, éppen ezért lett ilyen hosszú térben és időben egyaránt. Azo-kat a magyar közösségeket kereste fel, amelyeket a Nyugatra kivándorolt magyarság hozott létre és próbált fenntartani. Ehhez a szombathelyi egy-házmegye is tevékenyen hozzájárult Mikes utasítására: papokat küldött a magyarok lelki irányítására Párizsba, Kanadába, az Egyesült Államokba az ottani egyházi hatóságok engedélyével. A nehéz körülmények, az isme-retlen ország, nyelv, szokások komoly kihívás elé állították ezeket a papo-kat, így számukra óriási erkölcsi támogatást jelentett egy magyar főpásztor látogatása. Ugyanez mondható el a hívőkről is. A hasonló célokat szolgáló szerzetesi közösségek is várták Mikes püspököt, hogy megmutathassák, mire jutottak saját erejükből és a püspök támogatásából. Ezért kereste fel a Szociális Missziótársulat nővéreinek otthonát is.

1 The Sydney Mail, 1928. szeptember 5. 9. Az újságkivágás megtalálható: Szombat-helyi Egyházmegyei Könyvtár Géfi n Gyula hagyatéka; The Argus, 1928. augusztus 28. 19. http://newspapers.nla.gov.au/ndp/del/article/3946855?searchTerm=Mikes+Eucharis-tic+Congress (2010. szeptember 1.)

236

Bakó Balázs

És ne feledkezzünk el arról sem, hogy a 20. század első felében a hét-köznapok embere számára valódi kuriózumot jelentett egy ilyen Föld kö-rüli út. Ezért élénk érdeklődés kísérte. A tanulmányban ennek az útnak a körülményeit, céljait és eredményeit vizsgálom, miközben kísérletet teszek arra is, hogy a kutatás néhány jellegzetes problémáját ezen témán keresz-tül felvillantsam.

A forrásokról

A téma rendkívül izgalmasnak tűnt a kutatás elején: új, egzotikus tájak és élmények várhatták az utazót, így a kutató is rendkívüli eseményekre és beszámolókra számított. Vajon mi indította el Mikes püspököt erre a világ körüli útra? Miért pont ő utazott a magyar főpapok közül és miért erre a távoli találkozóra? Mi történt vele az úton? Milyen gyakorlati ered-ményeket ért el az utazás? Ezekre a kérdésekre kerestem a válaszokat a forrásokban. Ám a források meglehetősen szűkös számban kerültek elő, mintha ez a fél év „kiesett” volna Mikes püspökségéből. Hivatalos doku-mentumok nemigen szólnak az utazásról. A püspöki kar 1928. október 10-én megtartott őszi ülésének jegyzőkönyvéből csak annyi derül ki, hogy Mikes a magyar katolicizmust képviseli Sydneyben és emiatt maradt távol az ülésről.2 A szombathelyi püspökség iktatókönyvei is hallgatnak, és a hi-vatalos kancelláriai iratok között sem találtam vonatkozó anyagot, ezért a magániratok között kezdtem kutatni. A lehető legegyszerűbb lenne a világ körüli út bemutatása, ha magának Mikesnek maradt volna fenn valami-lyen útleírása, esetleg útinaplója. Mikes gimnazistaként és kispapként ve-zetett naplót, amelynek több darabja is megtalálható hagyatékában. Ám püspöki működése idejéből egy sem található, így akár azt is feltételezhet-nénk, hogy nem vezetett ilyent. Aztán Géfi n Gyula hagyatékában ráleltem két füzetből kiemelt kézzel írott lapra, amely valamilyen napló része lehe-tett, és épp a világ körüli út indiai szakaszáról tartalmaz feljegyzéseket.3 Ezek szerint tehát téves volt ama előfeltételezés, hogy Mikes nem vezetett naplót, viszont ennek semmi nyomára nem bukkantam. Szerencsére Mi-kes elég gondosan megőrizte a számára írt leveleket, így joggal számítot-tam arra, hogy a missilisek között akad a témába vágó irat. Sajnos azonban a levelezés egyoldalú: alig maradt meg kimenő, Mikes által küldött levél, így a beérkező levelekből kell következtetni Mikes válaszaira, álláspont-

2 GERGELY Jenő: A püspöki kar tanácskozásai. Gondolat, Budapest, 1984. 142.3 Szombathelyi Püspöki Levéltár (a továbbiakban SZPL) Géfi n Gyula hagyatéka Mikes János iratai.

237

Egy világ körüli út – 1928-ban

jára. A püspöknek írt levelek szerencsére ezt lehetővé teszik, bár gyakran tartalmaznak homályos utalásokat, diplomatikus fogalmazásokat, így az olvasó nem mindig érti az irat lényegét, vagy kulcsfontosságúnak tűnő in-formációk maradnak előtte rejtve. Természetesen a hiányzó adatok, infor-mációk könnyen megszerezhetőek, ha megnézzük a címzettek beérkező leveleit. Csakhogy Mikesnek a témában levelező partnerei részben kül-földiek, akiknek a levelezése nem lelhető fel. Másik csoportjuk bár hazai, de irataik nem maradtak fenn, hagyatékuk sorsa ismeretlen. Marad tehát a féloldalas levelezés és az ebből kinyerhető információmozaikok össze-rakosgatása. Természetesen csak akkor, ha a levelek teljesek, olvashatóak és érthetőek. Mikes levelezése esetében mindhárom jelző fontos lehet: a levelek egy része hiányos, gyakran csak egy-két oldal maradt meg, viszont a levél eleje vagy vége hiány zik; a kézzel írt levelek nem minden esetben megfejthetőek, különösen az úgynevezett sütterlin betűkkel írtak; és ha esetleg teljes, olvasható is a levél, még mindig előfordulhat, hogy olyan idegen nyelven íródott, amelyet a kutató nem ismer. Mikes esetében ez is könnyen előfordulhatott, hiszen a magyar és német, mint anyanyelv mellett latinul, angolul és franciául is kiválóan értett és levelezett. A vi-lág körüli útra vonatkozóan egyetlen köteg francia nyelvű levél maradt fenn, amelyet az Eucharisztikus Világkongresszus titkársága írt Mikes-nek az út előkészítési szakaszában. A levelek töredékesek, többnek hiány-zik a befejezése. Mégis igen értékesek, mert világosan megmutatják az úti célt és előzetest adnak a programról. Tudjuk, hogy Mikes időnként küldött Magyarországra levelet, amelyben beszámolt útja állásáról, a látottakról, ezek azonban sajnos nem maradtak fent. A levelek tartalmát azonban a vármegyei sajtó azonnal közölte. Így az út rekonstruálásának legfonto-sabb forrásai azok az újságcikkek, amelyek részben Mikes, részben úti-társai információi alapján születtek meg az utazás ideje alatt. Persze ezek nem túl terjedelmesek, de az nyomon követhető, hogy az eredeti útiterv mennyire valósult meg. A sajtó nyomon követte az út utóéletét is. Mivel egy nem mindennapi utazásról volt szó, hazaérkezése után Mikes számos meghívást kapott egyesületektől, társaságoktól, hogy tartson beszámolót, előadást a távoli vidékeken szerzett tapasztalatairól. Úgy tűnik, hogy ezen előadások nagy érdeklődésre tartottak számot, a korabeli társasági élet meghatározó eseményei voltak, ezért a sajtó ezekről is tudósított. Ezek a beszámolók az út egy-egy részletét aprólékosabban mutatják be. Hogy teljes legyen a kép, hozzá kell tenni, hogy az utazás ideje alatt fényképek is készültek. Ezek egy töredéke megtalálható a püspök hagyatékában, de sajnos többnyire nem beazonosítható, hogy mikor és hol készültek, kiknek a társaságában látható Mikes.

238

Bakó Balázs

Az út bemutatásához természetszerűleg az is hozzátartozna, hogy ma-gát a Sydneyben megrendezett Eucharisztikus Világkongresszust is bemu-tassam. De ez sem könnyű feladat, ugyanis szakirodalmi kutatásaim nem vezettek eredményre egy összefoglaló, a világkongresszusok történetét vagy magának a sydneyi kongresszusnak a történetét leíró mű után. A világhá-lón is legfeljebb a kongresszusok évszám szerinti felsorolását találtam meg a Szentszék honlapján. Sydneyről viszont csak egy aukciós háznak a világ-kongresszusra kiadott emlékérme-árverési hirdetménye szerepelt. Segítsé-gemre sietett azonban a tény, hogy Magyarország is rendezett kongresszust 1938-ban, és ennek történetét Gergely Jenő feldolgozta és megjelentette.4 Ebben röviden ismertette a kongresszusi mozgalom történetét is. Ebből ki-derül, hogy az 1881-ben Franciaországban megszülető kongresszusi mozga-lom gyorsan kedveltté vált, és már a századfordulón évente rendeztek talál-kozókat. Az 1920-as évek közepéig csupán egyetlen alkalommal rendezték meg Európán kívüli helyszínen, Montrealban. 1926-tól kezdve azonban a világ összes kontinensére eljutott a kongresszus, ekkor épp Chicagóba, majd a következő két év múlva Sydneybe. A magyar főpapok számára nem volt ismeretlen a kongresszusi mozgalom: Hanauer Á. István váci püspök például ott volt a madridi eseményen 1911-ben, vagy Mikes is meglátogat-ta már püspökként az 1912-ben Bécsben rendezettet.5 Ennek mintájára egyház megyei eucharisztikus találkozókat is szerveztek a szombathelyi egy-házmegyében, sőt 1913-ban Szent Márton ereklyéinek hazahozatalakor is a bécsi mintára szervezték az ünnepségeket. Nagyon fi gyelemre méltó, hogy a magyar püspöki kar fontosnak tartotta 1928-ban, hogy épp a legtávolabb rendezett kongresszuson képviseltesse magát. Ebből rögtön adódik, hogy Mikes utazásának fi gyelemfelhívó szerepe lehetett: a világ katolikusainak érdeklődését akarták felkelteni Magyarország, a magyar sérelmek és a ma-gyar katolicizmus iránt. Mikes ennek szellemében így indokolta utazásának fontosságát: „Hosszú utamon azt kellett tapasztalnom, hogy létezésünkről alig tudnak, holott más hasonló kis nemzetek szerepelnek a köztudatban. Kis nemzetek csak nagy kultúrfölénnyel tudnak érvényesülni. Igen nagy feladat vár tehát reánk e téren. Ha betöltjük e hivatásunkat, remélhetjük, hogy a magyar nép is nagyon ismert lesz a tengeren túl is.”6 Ez jó alkalom le-hetett, hiszen Sydneyben nemcsak a világegyház klerikusai, hanem megha-tározó világi tagjai is jelen voltak, akiknek politikai és társadalmi körökben

4 GERGELY Jenő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten / 1938. Kossuth, Buda-pest, 1988.5 SZPL Püspöki körlevelek 1912.6 Vasvármegye, 1928. december 8.

239

Egy világ körüli út – 1928-ban

is nagy volt a befolyásuk. Persze rögtön adódik a kérdés, hogy miért éppen a szombathelyi püspök képviselte Magyarországot. Azon túl, hogy Mikes köz-tudottan szeretett utazni és nem ijedt meg a nagy távolságoktól, új utazási eszközöktől, személyének kiválasztását más tényező segítette. A Nemzetkö-zi Eucharisztikus Kongresszus Állandó Bizottságának tagjaként működött Batthyány-Strattmann László herceg, aki a szombathelyi egyházmegye híve volt. Valószínűleg Mikes tőle értesülhetett a lehetőségről. A herceg 1927. de-cember 8-án az Állandó Bizottság alelnökéhez írt levelében tett arról emlí-tést, hogy esetleg Mikes gróf is csatlakozna a Sydneybe utazó társasághoz, amit Henry d’Jeanville gróf örömmel fogadott.7 Ebből arra következtetek, hogy nem külföldről érkezett a meghívás, hanem magyar kezdeményezésű volt Mikes útja. A püspöki kar és a kormány támogatását nem lehetett ne-héz megszerezni, hiszen a klebelsbergi politikának épp a kultúrfölény az egyik jelszava, amire Mikes is hivatkozott fenti nyilatkozatában.8 A másik indok, hogy Mikes meghívást is kapott az amerikai kontinensről, és ezt a látogatást összekötötte a kongresszusra való utazással, de ebben is a hiva-talos Magyarországot és a magyarság képviseletét tartotta elsődlegesnek.9

Az út előkészületei

Mikes püspök 1928 januárjától élénk levelezést folytatott d’Jeanville gróf-fal az utazás kapcsán. A tervek már ekkor arról szóltak, hogy Ausztráliá-ba nyugati irányba indulnának, azaz az amerikai kontinensen keresztül utaznának. Magát az utat a Sydney érseke által a kongresszus hivatalos utazási irodájának kinevezett Cook ügynökség tervezte és szervezte. A ta-vasz folyamán az útiterv folyamatosan változott, igazodva az együtt uta-zók igényeihez. Az eredeti program szerint a társaság június végén indult volna Franciaországból, és az Egyesült Államokat és Kanadát átszelve, a Csendes-óceánon a Hawaii-szigeteket és Új-Zélandot érintve érkezett vol-na meg a kongresszus helyszínére, majd szeptember közepén India és a Szentföld érintésével tért volna vissza Európába.10 Gyakorlatilag tehát egy teljes világ körüli útról van szó, amely minden kontinenst érintve legalább fél évig tart. Az ügynökség a program mellé részletes költségvetést is tett

7 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. január 7.8 Vasvármegye, 1928. december 8.9 „Mikor először fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy elmegyek Sydneybe, […] hogy a magyarságot képviseljem, nem hittem, hogy Amerikába is elvetődöm. Közben azután meghívást kaptam a Kanadában élő magyar testvéreinktől.” Vasvármegye, 1928. december 15. Mikes beszámolója a Katolikus Kör estélyén.10 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. február 1.

240

Bakó Balázs

és több útvonalat is felajánlott. A kongresszus európai résztvevőinek el-sősorban a rövidebb és olcsóbb, Olaszországból induló utat ajánlották, amelyen Szuez érintésével juthattak el Ausztráliába. Ennek ára közel 15 ezer frank volt, amelyet csökkenteni lehetett a helyi bizottság által fi zetett 11 500 frankkal.11 A Mikes által választott út azonban drágább, hosszabb és jóval tartalmasabb volt. Olyan útitársakat választott magának, akik nem-csak előkelőbbek voltak, de útirányuk is jobban megfelelt Mikes többcélú útjának: többek között Thomas Heylen namuri püspök, a tangerlooi belga premontrei apát, Lamy püspök voltak a társaságban, akik vizitálni akarták a Kanadában és az Egyesült Államokban lévő premontrei apátságokat.12 Ez kapóra jött Mikesnek, aki szintén oda tartott. A társaság előkelőnek számított, hiszen Heylen püspök, a Nemzetközi Előkészítő Bizottság elnö-ke mellett Croy herceg és unokahúga, Pauline de Croy hercegnő, Jeanville gróf, a bázeli plébános és mások csatlakoztak hozzá.

Mikes március 18-án kelt levelében tájékoztatta Jeanville grófot, hogy a kongresszuson valóban részt kíván venni.13 Április folyamán az utazás szervezése felgyorsult. Mikes arról érdeklődött francia útitársától, hogy mikor lesz végleges a program, mikor és honnan indulnak, hogyan tud-ja lebonyolítani kanadai látogatását. Külön kérdése volt arra vonatkozóan, hogy a hajón lehet-e misét tartani, illetve a vasútállomásokon lesz-e erre lehetőség. A belga püspökök az útra mozgó oltárt is vittek, ezeket Mikes is használhatta.14 A társaság időközben próbálkozott az útiköltségek le-faragásával, és ezért minden lehetséges kedvezményt igyekeztek igénybe venni. Hanauer püspök szintén ekkor utazott Kanadába, és mint a magyar kormány küldötte, aki a kanadai magyar kolóniák ünnepeire utazik, in-gyenjegyet kapott a Canadian Pacifi c társaságtól.15 Mikes természetesen megpróbálta ugyanazt a kedvezményt megkapni, sikeresen.16 Az út szer-vezése június elejére befejeződött, kialakult az indulás időpontja és hely-színe, illetve maga a program is.17 A társaság első osztályon utazott. A vo-natokon nappal szalonkocsiban, éjszaka hálókocsiban tartózkodhattak, és foglalt helyük volt. Az utazás ausztráliai és ázsiai részén a poggyászok szál-lítása, az étkezés és a kirándulások is benne voltak az árban, míg a kanadai és egyesült államokbeli út során külön kellett fi zetni. A szállás egyágyas,

11 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. március 8.12 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. március 22.13 Uo.14 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. április 10.15 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. április 28.16 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. május 29.17 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. június 5.

241

Egy világ körüli út – 1928-ban

fürdőszoba nélküli szállodai szobákban történt, és többnyire tartalmazta az étkezést is. A kirándulásokat szintén tartalmazta az ár, ami fejenként 420 fontot tett ki. Ebben nem volt benne a Sydneyben való tartózkodás.

Az utazás eredeti terve a következő volt:18

Június 30. Indulás Cherbourgból az Empress of France nevű hajón.Július 6. Megérkezés Québecbe, továbbindulás vonattal, átszállással

Montrealba.Július 6. Megérkezés Montrealba, majd továbbindulás a Windsor állomás-

ról a Trans Canadával Banffba.Július 9. Megérkezés Banffba.Július 9–14-ig a következő kirándulások szerepeltek a programban: Kirándulás automobillal: indulás a szállodából a Buffalo-parkba,

Brow-vízesés, Spray- és Brow-völgy megtekintése. A Buffalo-parkban bivalyok, jávorszarvasok, dámvadak, birkák, hegyi kecskék megtekin-tése, visszaút során rövid kitérő a vadasparkba, alagútba, a medencé-hez és végül a golfpályára. Kirándulás automobillal a Louise-tóhoz, majd visszatérés a híres Johnson Canyonon át. 48 kilométeres táv meg-tétele autóval és gőzhajóval: Banff, Louise-tó, Buffalo-park, Bankhead, Canyon de Diable.

Július 14. Indulás 12 óra 20 perckor a Trans Canadával Vancouverbe.Július 15. Megérkezés Vancouverbe 9 órakor, továbbindulás 10 órakor,

Seattle-be.Július 15. 21 óra 30 perckor megérkezés Seattle-be, továbbindulás 23 óra

15-kor a Union Pacifi c vonattal San Franciscóba.Július 17. Megérkezés San Franciscóba 11 óra 30-kor, majd a szobák elfog-

lalása a Hotel St. Francisben.Július 17–18-át érintő programok: 48 km megtétele automobillal San Fran-

ciscóig, közben felfedezve a legkülönbözőbb helyeket: Pacifi c Heigths, Presidio, Park Lincoln, Cliff House és a Seal Rock, az Arany Kapu Park, mely magában foglalja a Young Múzeum és az Akvárium megtekintését is, Twin Peaks, Mission Dolorés, Civic Center, Oakland felé Berkeley és Piedmont szerepel a programban, s persze minden híres hely felfedezé-se Oaklandben, végül a a Kaliforniai Egyetem és a Littoral Boulevard megtekintése.

Július 18. Indulás 23 óra 40-kor Mercedbe.Július 19. 5 óra 3-kor megérkezés Mercedbe, majd továbbindulás a Yose-

mite-völgybe 8 órakor automobillal.Július 19. 11 óra 45-kor megérkezés az Ahwahnee Szállodába.

18 SZPL Mikes János püspök iratai. Missilis 1928. dátum nélkül.

242

Bakó Balázs

Július 19–22-ig a program alakulása előre láthatólag kétautomobilos ki-rándulást foglal magában. Az első út során a völgy természeti szépségei-nek, míg a második út során a helyi nevezetességeknek a megtekintése.

Július 22. Továbbindulás 15 óra 30-kor automobillal, 17 óra 45-kor meg-érkezés a gleccserhez, ahonnét továbbindulásra csak másnap kerül sor. Éjszaka a Glacier Point Hotelben.

Július 23. Indulás Mercedbe, áthaladva Wawonba és Mariposa Grove of Big Tries természetvédelmi területeken. Megérkezés Mercedbe 17 óra 15-kor, majd a 17 óra 24 perckor induló vonattal Los Angelesbe.

Július 24. 7 óra 40-kor érkezés Los Angelesbe, a szállodai szobák elfogla-lása a Hotel Alexandriában.

Július 24–27-ig a következő kirándulásokra kerül sor: Kétórás sétakocsikázás az óvárosból indulva, ismerkedés a város tör-

ténetével és fejlődésével a misszióktól kezdve, többek között az üzleti előkelő negyedek és színházak megtekintése, majd Los Angeles külvá-rosában mintegy háromórányi autózás a narancs lugasok és a magán-tulajdonban lévő strucc- és aligátortelepek mentén, végül kirándulás Gleenwood Mission területére.

Július 27. Reggel 7 óra 45-kor indulás San Franciscóba a Southern Pacifi c vonattal. San Franciscóba érkezés 19 óra 45-kor, szállás a Hotel St. Francisben.

Július 28-án továbbindulás Honoluluba a Malolo fedélzetén.Augusztus 1. Megérkezés Honoluluba, de még aznap este útra kelés a

Niagara fedélzetén.Augusztus 10. Pihenő Suvában (Fidji).Augusztus 13. Megérkezés Aucklandbe, szállás a Grand Hotelben.Augusztus 14. 10 óra 30-kor indulás Rotoruába, megérkezés 17 óra 20-kor

a Grand Hotelbe.Augusztus 14–17 közötti kirándulások: automobillal Wairoába, a Taeawer,

Rotomahana és a Waimaugn-tavakhoz, kirándulás a Nagy-tavakhoz.Augusztus 17. Indulás autóval Wairakeibe, a szállodai szoba elfoglalása a

Geyser House Hotelben. Kirándulás automobillal a Geyser-völgybe.Augusztus 19. Indulás a kora reggeli órákban, majd megérkezés délután

Taumauruniba, a szállodai szoba elfoglalása a Meredith’s Hotelben.Augusztus 20. Reggeli indulás hajón a Wanganui-folyón.Augusztus 21. Megérkezés Pipirikibe, szállás a hasonló nevű hotelben.Augusztus 22-én reggel hajóval visszaindulás Wanganuiba, délben megér-

kezés Wanganuiba, majd ebéd a Foster’s Hotelben, ezután pedig tovább-indulás délután Wellingtonba.

Augusztus 24-ig még két félnapos kirándulásra kerül sor.

243

Egy világ körüli út – 1928-ban

Augusztus 24. Indulás az Ulimaroa fedélzetén Sydneybe.Augusztus 28. Megérkezés Sydneybe.SZEPTEMBER 5–9. KÖZÖTT EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS.Szeptember 12. Este indulás vonattal Fremantle-ba.Szeptember 17. A délelőtt folyamán megérkezés Fremantle-ba, ahonnét

délután tovább indulás a Chitral fedélzetén Colombóba.Szeptember 27. Megérkezés Colombóba, majd a szállodai szoba elfoglalása

a Galle Face Hotelben. Kirándulás automobillal a kelanyai buddhista templomba a bennszülött városon és a Victoria hídon át, illetve a Mont Laviniához.

Szeptember 28. Este hét órakor indulás Trichinopolyba.Szeptember 29. 19 óra 45-kor megérkezés Trichinopolyba. Szállás elfog-

lalása a pihenőházban. Rocher és a St. John-templomok megtekintése, ahol Réginald Heber van elhantolva. Szabadidős program, amely során az utasok autós kiránduláson vehetnek részt saját költségükre.

Szeptember 30. 20 óra 10-kor indulás Tanjorébe. 20 óra 15-kor megér-kezés a pihenőházba. A sziklaerőd, a nagy templom, Raja Palota és a Schwartz-templom megtekintése. E látnivalók közel vannak az állo-máshoz, gyalog könnyen megközelíthetőek, idegenvezetés nem lesz. Szabadidős program, mely során az utasok autós kiránduláson vehet-nek részt saját költségükre.

Október 1. 21 óra 26-kor indulás Madrasba.Október 2. Megérkezés Madrasba 7 órakor, majd a szállodai szoba el-

foglalása a Connemara Hotelben. Autós kirándulás Mount Roadba, Government Hausba, a St. Georges erődbe, melynél található a Ste – Mary templom és az Arsenal a múzeummal. Automobilos kirándulás a városban. Indulás 8 órakor Kalkuttába.

Október 4. 10 óra 45-kor megérkezés Kalkuttába, majd a szállodai szoba el-foglalása a Great Eastern Hotelben. Kalighat, természetvédelmi terület, Viktória királynő emlékműve, Fort Wilhiana, Eden Garden meglátoga-tása autós kirándulás keretében, a folyópart mentén vallási és temetési szertartások megtekintése és kirándulás a botanikus kertbe.

Október 5. 20 óra 6-kor indulás Benáresbe. Október 6. 10 óra 30-kor megérkezés Benáresbe, majd a szállodai szoba el-

foglalása a Chark’s Hotelben. Kirándulás a Gangesz folyó mentén, ahol vallási és temetési szertartások megtekintésére kerül sor, kirándulás automobillal a Monkey, Golden, Jagernath-templomokhoz, illetve az Aurangzeb királyi mecsethez és a bazárokhoz.

Október 7. Reggel 7 óra 30-kor indulás Delhibe, ahová a megérkezés este 23 óra 52-re várható, szállás a Maiden’s Hotelben. Delhiben kirándulás

244

Bakó Balázs

automobillal az Erődbe a Kashmir Kapun át, majd a kuriózumokat áru-ló boltok megtekintése. Flagstaff Tower, Hindu Rao’s House. Tovább-haladás autóval Ferozabadig, Indraprasathig vagy Purawaig, Humayun síremlékéig. Visszaútra Újdelhin át kerül sor.

Október 9. 8 óra 55-kor indulás Agrába. Érkezés 12 óra 30-kor, majd a szállodai szobák elfoglalása a Cecil Hotelben. A paloták és az Erőd meg tekintése, kirándulás automobillal Fatenpur Sikri sivatagi városba. Auto mobilos kirándulás Ak Bar és Sikandra síremlékekhez.

12 óra 42-kor indulás Bombayba.Október 11. 16 óra 45-kor megérkezés Bombayba, majd a szállodai szobák

elfoglalása a Taj Mahal szállodában.Október 12. Indulás a Nakunda fedélzetén.Október 13. Pihenő Ádenben.Október 21. Pihenő Port-Saidban.Október 26. Megérkezés Marseille-be.

A program rendkívül részletes és pontos, és inkább egy világi társasuta-zásnak tűnik, mintsem az Eucharisztikus Kongresszusra zarándoklók út-jának. Tartalmaz minden fontos és nevezetes látnivalót, ami megtekint-hető és útba esik. De hogy a tervből mi valósult meg, az már más kérdés. Mikesnek ugyanis saját terve is volt, ami azokat a helyeket tartalmazta, amelyeket hivatalosan is meg kellett látogatnia, hiszen számára ez lelki-pásztori út is volt.

A világutazó püspök

Az indulás előtti napokban Mikes igen sűrű programot bonyolított le. Előző héten még a fővárosban járt hivatalos ügyeinek elintézésére, illetve szer-vezte a felállítandó szalézi tanoncotthon támogatását, de részt vett a Felső-ház ülésén is, ahol fél év szabadságot kapott az utazás időtartamára. Jú-nius 16-án Zalaegerszegen részt vett a Notre Dame nővérek rendházának és iskolájának alapkőletételén, ahol Klebelsberg Kunó kultuszminiszterrel is találkozott, és minden bizonnyal az útja is szóba került, de délben már a püspökvárban beiktatta az új sárvári esperest, délután pedig felavatta a székesegyház új Madonna-szobrát.19 Június 17-én még elvégezte a papszen-telést a székesegyházban, 19-én meghallgatta a cserkészek névnapi szere-nádját, majd június 20-án, délután fél háromkor autón elindult Bécsbe, és kezdetét vette a nagy utazás. Eme sűrű program miatt joggal alakulhatott

19 Vasvármegye, 1928. június 17.

245

Egy világ körüli út – 1928-ban

ki a közvéleményben Mikesről az elszánt, tevékeny, tetterős főpap képe, aki oly sok teendője mellett ilyen óriási útra és kalandra is vállalkozik. Elindu-lása előtt még ebéden vendégül látta a székeskáptalan tagjait és elbúcsú-zott tőlük. Az egyházmegye híveitől a VI. számú körlevelében20 vett búcsút és megjelölte utazásának céljait is. Földrajzilag ezek a következők voltak: Bécs – Innsbruck – Franciaország – Kanada – Új-Zéland – Ausztrália – India – Kairó –Szentföld – Róma. Konkrét céljai között említette a ma-gyar katolikus egyház képviseletét Sydneyben, a magyar telepek és misz-sziók meglátogatását, a Kanadába kivándorolt magyarok ünnepségén való részvételt, szentföldi zarándoklatot és római ad limina látogatást. A hosszú és összetett program sok célt tűzött tehát maga elé és óriási távolságokat akart legyőzni. Nézzük meg, mindebből mi valósult meg!

Bécsbe még aznap este érkezett és rögtön tovább is indult Innsbruckba, ahol meglátogatta nővérét és egykori iskoláját.21 Június 22-én indult vonat-tal Párizsba, ahova másnap érkezett meg. Június 24-én részt vett Párizsban az ottani magyar ház alapkőletételénél, ahol beszédet is mondott Mannhe-im Lajos dr.22 és Korányi Frigyes báró,23 párizsi magyar követ mellett. Nem véletlen, hogy az ünnepséget beillesztették az utazás menetrendjébe. Az 1920-as évek közepén sárvári családok tucatjai vándoroltak ki Franciaor-szágba munka és megélhetés reményében. Ez egy szervezett kivándorlási akció volt, amely elsősorban Észak-Franciaország területére irányult és az ottani textiliparban kínált elhelyezkedési lehetőséget a magyar családok-nak. A kivándorlók zöme tehát a szombathelyi egyházmegyéből szakadt ki, és ez indíthatta Mikest arra, hogy 1927-ben Sarlay Géza24 személyében saját papot küldött ki a franciaországi magyarokhoz. Sarlay legfőbb fel-adata a kivándorolt magyar ipari munkások lelki gondozása és egy magyar lelkészség felállítása volt.25 A Párizsi Magyar Katolikus Misszió 1928-ban

20 SZPL Püspöki körlevelek 1928. VI.21 Mikes nővére, Mária Pia Innsbruckban élő kegyesrendi apáca volt. Mikes teológiai ta-nulmányait az innsbrucki Canisiumban végezte.22 Mannheim Lajos párizsi bankár, felesége Lenkeffy Ica magyar színművésznő.23 Korányi Frigyes báró 1924–1928 között Magyarország párizsi nagykövete.24 Sarlay Géza (1895–1956): szombathelyi egyházmegyés pap, 1927–1930 között párizsi magyar lelkész.25 Mikes 1926-ban járt Párizsban, amikor ígéretet tett Emmanuel Chaptal párizsi segéd-püspöknek egy magyar lelkész kiküldésére a kinti magyarok lelki gondozására. Az ügyet felkarolta Serédi hercegprímás is, aki tárgyalt az ügyről Dubois párizsi bíborossal, és megegyeztek a magyar pap fogadásáról. Mikes 1927 nyarán vállalta a pap kiküldését és Sarlay Géza zalaegerszegi segédlelkészt jelölte ki, aki 1927 novemberében utazott Párizs-ba. Költségeit a Vallás- és Közoktatási Minisztérium az állami költségvetésből fedezte. SZPL Acta cancellariae 1927/698, 2724, 2980, 3365.

246

Bakó Balázs

kezdte meg működését, és fontos hitéleti, politikai és kulturális központja lett a Franciaországban élő közel 60 ezer magyar emigránsnak. Mikes sze-mélyes jelenléte azt üzente a magyar egyháztól eme kis közösségnek, hogy nem feledkeztek meg róluk, és ez minden bizonnyal eminens erkölcsi tá-mogatás volt. Mikes számára mindig fontos volt papjai személyes sorsának nyomon követése, így a franciaországi papjai is számíthattak személyes támogatására. Szükségük is volt erre, mert a francia hatóságok akadékos-kodása és a kinti magyar közösség erős megosztottsága nem könnyítette meg munkájukat.26 Mikesnek még egy papja dolgozott Francia országban, Roubaix-ban,27 Kurcz Imre lelkész, aki 1930-tól Sarlay utódja lett a párizsi lelkészségben.28 Mikes tehát a személyes bátorítás gesztusát is gyakorolta, amikor a magyar közösséget támogatta személyes jelenlétével.

Az ünnepség másnapján Mikes elutazott Luxemburgba a királyi csa-lád meglátogatására, ami –ismerve a püspök legitimista elveit és a királyi család iránti szoros elköteleződését – nem meglepő. Június 27-én Mikes felszállt a La France nevű hajóra Le Havre kikötőjében, és elindult Ameri-ka felé. A társaságában utazó kongresszusi elnökséggel hamar jó viszonyt alakíthatott ki, mert hamarosan sürgős levelet küldött Serédi Jusztinián hercegprímásnak a hajó fedélzetéről: „Alig szálltam hajóra már írok, de az ügy sürgős. Együtt utazom az Euch. Congressusok elnökségével, azt kö-zölték velem, hogy ha 1936-ban (előbb nem lehet) Budapesten óhajtjuk a nemzetközi Euch. Congressust megtartani, a meghívásnak most, Sydney előtt kellene megtörténnie Eminenciád részéről. Lehet a meghívást felté-teles formában megtenni…”29 Valószínűleg ez az első írásos dokumentu-ma az 1938-as budapesti kongresszus előkészületeinek, azaz Mikes egy-ház-diplomáciai lépésének is köszönhető, hogy a magyar rendezés tervéről a kongresszus elnöksége értesült és azt kedvezően fogadta. Mikes ilyen irá-nyú tárgyalásai valószínűleg az első tapogatózó kísérletek voltak, mielőtt a kérdést a prímás hivatalosan is felvetette volna. Mikes pozitív választ tar-talmazó levele után azonban már Serédi bátran „jelzi (a püspöki karnak –

26 DOBÓ Katalin: Párizsi magyar katolikusok jubileuma. Életünk, XXXIV. évf. 9. szám. 2002. szeptember 5.27 Észak-franciaországi város a belga határ mellett. 1928-ban mintegy 400 magyar csa-lád lakta. L. Benjamin JANICAUD: Les missions religieuses au sein de l’immigration hongroise en France (1927–1940). http://cdlm.revues.org/index4684.html (2010. szep-tember 1.)28 A témáról bővebben: BOROVI József: A franciaországi magyar katolikus lelkészségek története. I. 1925–1945. Szent István Társulat, Budapest, 2000.29 Prímási levéltár, Esztergom – Serédi Jusztinián magánlevelei 2457/1928. Mikes levele június 22-én kelt, de ez valószínűleg elírás, mert aznap még úton volt Párizsba.

247

Egy világ körüli út – 1928-ban

B. B.), hogy több oldalról felmerült a kívánság: legyen egyszer Budapesten az eucharisztikus kongresszus”.30

A kongresszusi küldöttek július 4-én éjjel érkeztek meg New Yorkba. Mikes fogadására sokan megjelentek az amerikai magyarság papjai kö-zül.31 Mikes egy időre elbúcsúzva útitársaitól a St. Mary’s Home-ban szállt meg, majd másnap megtekintette az épülő új magyar katolikus templomot és a város nevezetességeit. Aznap késő este utazott tovább Dancsecs Imre32 és dr. Szabó János társaságában, akik közül előbbi Toledóig, utóbbi egé-szen Sydneyig vele tartott.

A szombathelyi egyházmegyének ebben az időben több papja is volt az Egyesült Államokban és Kanadában, akik a kivándorolt magyarok lelki gondozását végezték. Dancsecs mellett 1928-tól Galambos József Bridge-portban, majd Throopban, Kóczán Boldizsár Clevelandben, Gáspár János Perth-Amboyban dolgozott. Megbízatásuk általában pár évig tartott, és annak letelte után hazatértek és plébánosként folytatták papi hivatásukat. Elég szoros kapcsolatban álltak a püspökkel, gyakran tájékoztatták őt le-vélben problémáikról, konfl iktusaikról, feladataikról. Ezeknek a papoknak meg kellett küzdeni a nyelvi, kulturális, gazdasági és egyéb nehézségekkel, így – ahogy az Párizsban is – Mikes látogatása azt mutatta, hogy fi gyelem-mel kíséri munkájukat, támogatja őket, és ez megerősítette hivatásukat.

Mikes útjának amerikai szakaszáról kevés információt közölnek a for-rások. Bár több meghívás is érkezett a püspökhöz, hogy látogassa meg pél-dául a Szociális Testvérek buffalói otthonát,33 nem tudjuk, hogy erre sor került-e. Ami biztos, hogy kanadai látogatásának célja a Saskatchewan ál-lamban lévő Stockholm34 felkeresése volt, ahol a helyi magyar egyesület megalakulásának évfordulóját ünnepelte. Erről fénykép is maradt Mikes hagyatékában.35 A kanadai útról Mikes már hazaérkezve mesélt, és főleg az

30 GERGELY Jenő: A püspöki kar tanácskozásai. Gondolat, Budapest, 1984. 142. 31 Vasvármegye, 1928. július 21. Mikes amerikai érkezéséről és programjáról a lap ezen száma közöl leírást Galambos József toledói káplán levele alapján. A megjelentek közül a levél felsorolja Ghika György New York-i főkonzult, Chernitzky F. István bridgeporti plé-bánost, P. Peéri Bonaventúra New York-i plébánost, Szabó János dr. trentoni plébánost, P. Jambrik bp-i hittantanár (bridgeporti), P. Szabó Brunó New York-i lelkészt, Feysz Hugolin woodbridgei plébánost, Dancsecs Imre volt toledói és Galambos József bridgeporti káp-lánt.32 Dancsecs Imre 1925-től szolgált káplánként Toledóban, Ohio államban, az Erie-tó partján.33 SZPL Mikes János iratai. Missilis 1928. június 30. Brósz Klára levele.34 Stockholm svéd bevándorlók által alapított település Saskatchewan tartományban, Esterhazy szomszédságában.35 SZPL Mikes János iratai, fényképek.

248

Bakó Balázs

ország nagysága és zord éghajlata kápráztatta el. Gazdag és nagy jövő előtt álló országnak írta le, amely várja az újabb bevándorlókat, akiket azonban Mikes óv, mert a könnyen megszerezhető föld csábító, de a körülmények nagyon nehezek Kanadában.

Az út további részéről szinte semmi információt nem sikerült találnom. Mikes előadásából tudni, hogy járt a nyugati parton, majd újból az óce-án következett. Nagyon tetszett neki Honolulu a sok virággal és a parla-menttel. Új-Zélandról megjegyezte, hogy sok a gejzír, és ott is járt a parla-mentben.36 Azután Ausztrália következett, ahová augusztus 26-án érkezett meg.37 Ottani programjáról nem maradt fenn semmi, csak beszámolója festi le nem túl pozitívan az ausztrálokat: lustának tartja őket, akik kevés munkával sok pénzt akarnak keresni; miközben minden munkásnak vil-lája, autója van, aközben az ország eladósodott. „Szocialista uralom van” – sommázza véleményét.38 Ázsiai útjáról eléggé határozott véleménnyel tért vissza. Beszámolójában főleg az ázsiai politikai helyzetről beszélt, és sok megállapítása később helytállónak bizonyult. Indiában nagyra tartot-ta az angol uralmat, miközben Gandhi mozgalmát nem ítélte veszélyesnek. Annál inkább Japánt, amely az Egyesült Államok ellen fog fordulni Mikes szerint. Érdekes az a keserű megjegyzése, hogy Ceylonban többet kellett fi zetnie a vízumért, mint társainak, mert a háborúban vesztes ország ál-lampolgára.39 Ezek a benyomások természetesen ámulatra késztették hall-gatóságát. Indiai tartózkodásáról fennmaradt naplórészlete jelzi, hogy a meglátogatott helyszínekről pár szavas, tömör leírást készített: mit látott, milyen benyomást tett rá a hely, miből épültek a falak, mi a szembetűnő a helyben.40 Aztán teljesen megszűnnek a források, és már csak arról értesü-lünk, hogy Mikes hazatér. A Vasvármegyében Lingauer Albin főszerkesztő december 4-én vezércikket ír a püspök hazatérése előtt, amelyben csodá-latát fejezi ki a világjáró iránt.41

Mikes hazaérkezése valóságos diadalút volt. December 7-én virág- és zászlódíszbe öltöztették a várost, a püspököt a város vezetőiből álló kül-döttség és éljenző tömeg fogadta.42 Mikes eléggé meglepődött a jól megter-vezett, külsőségeiben eléggé túlzó ünnepléstől, de minden bizonnyal ked-vét lelte benne. A köszöntők, az újságcikkek szinte hősként magasztalták és

36 Vasvármegye, 1929. január 31. Mikes beszámolója a Vas Megyei Kaszinóban.37 Vasvármegye, 1928. augusztus 15.38 Vasvármegye, 1929. január 31.39 Uo.40 SZPL Géfi n Gyula hagyatéka, Mikes iratai.41 Vasvármegye, 1927. december 4.42 Vasvármegye, 1929. január 8.

249

Egy világ körüli út – 1928-ban

örömüket fejezték ki hazatérte kapcsán. A következő hónapokban számos üdvözlő levél érkezett a püspöki palotába, és mind gratulált a bátor és ki-vételes útért. Aztán következtek a meghívások a különféle társasági ren-dezvényekre, gyűlésekre, ahol Mikes érdekes és izgalmas előadások során beszélte el utazásának élményeit.43

Az út végéről annyit tudunk, hogy az eredeti programhoz képest lerö-vidült és kimaradt belőle a szentföldi zarándoklat. Székely László Mikes-ről írott könyvében44 ezt azzal magyarázza, hogy útközben megbetegedett maláriában, bár a püspöki hivatal ezt a Vasvármegyében december 5-én cáfolta.45 Az Európába való visszaérkezést követően terv szerint elvégezte ad limina látogatását Rómában, és ezt követően tért haza. 1929 február-jában osztotta meg az egyházmegye híveivel gondolatait, tapasztalatait az úttal kapcsolatban. Főleg a lelki dolgokról írt: „Mikor Amerika földjére lép-tem… Elszédítettek ott a technikának, a mérnöki tudománynak alkotásai, az ügyesség, az élelmesség, de láttam sok szomorú dolgot is. A pénz és az élvezet bálványait imádja rengeteg ember…”46

Összességében elmondhatjuk, hogy Mikes 1928-as utazása valóban me-rész vállalkozás volt, amely a korban ritkának számított. Több célja volt, ezeket sikeresen teljesítette. Az első, hogy személyében megmutatkozott a magyar katolikus egyház a világban és felhívta a fi gyelmet Magyaror-szágra. Előkészítette, megindította a felkészülést a budapesti kongresszus-ra. Kifejezte a magyar katolikusok támogatását a nyugati szórványban élő magyarok felé. Bátorítást adott ezen közösségeknek, papjaiknak. Persze a sok élmény Mikest is gazdagította és nagyon sok új ismeretséggel ajándé-kozta meg. Ezek közül néhány tartós is maradt, mint például Alexander cottayami püspök barátsága.47

Kutatói szempontból az út feldolgozása rendkívül izgalmas, de elég ne-héz is volt. Viszonylag kevés és hiányos forrásból kellett dolgozni, miközben a téma újabb kérdéseket és témákat vetett fel. A kiindulásnál nem lehetett arra számítani, hogy olyan szempontok is előkerülnek, amelyek eredetileg

43 Vasvármegye, 1928. december 15. Katolikus Kör estélye; 1929. január 5. Magyar Nők Szent Korona Szövetsége szombathelyi csoportjának gyűlése; 1929. január 16. Emerica-na szombathelyi csoportjának kiskáptalanja a tiszti kaszinóban; január 31. Vas megyei Kaszinó. 44 SZÉKELY László: Emlékezés gróf Mikes János szombathelyi püspökről. Magyar Nyu-gat, Vasszilvágy, 2009.45 Vasvármegye, 1928. december 5.46 SZPL Püspöki körlevelek 1929. I.47 SZPL Mikes János iratai. Missilis 1929. Alexander püspök levele. 1929. november 29.

250

Bakó Balázs

nem tartoztak a szorosan vett kutatási célba. Ilyen a nyugati szórványma-gyarság helyzete, lelkipásztori ellátása. A téma feldolgozása ráirányította a fi gyelmet, hogy továbbra is hiányzik sok olyan forráskutatás és -feldol-gozás, amely a magyar katolikus egyház két világháború közti történetét részleteiben vizsgálja. Például a magyar egyház külföldi kapcsolatainak feltárása, a kivándoroltak és a hazai egyházi körök kapcsolatának kutatá-sa. A források közül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iratanyagá-nak hiánya igen megnehezíti a kutatók dolgát. Ugyanakkor fontos lenne, hogy ezt a hiányt az egyes egyházmegyék forrásainak feldolgozásával és szintetizálásával pótolja a kutatás. A Szombathelyi Egyházmegye esetében Mikes János világ körüli útja eme forrásfeldolgozásnak egy eleme, amely hozzá kíván járulni az egyházmegye történetét meghatározó főpap mun-kásságának megismeréséhez, értékeléséhez.

251

CSÍKY BALÁZS

Bőség és hiányok

Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek Serédi Jusztinián hercegprímási tevékenységének

vizsgálata kapcsán

Serédi Jusztinián hercegprímási tevékenységének témája átfogja a Horthy- korszak katolikus egyháztörténetének nagy részét, így általánosabb jellegű módszertani kérdések megfogalmazására is lehetőséget ad, és több kutatá-si irányt vet fel. Ezek közül kettőt emelnék ki az alábbiakban.

A szakirodalom kezelése

A téma szakirodalmi feldolgozottsága egyenlőtlen, néhány kérdést részle-tesen vizsgáltak már, azonban számos alapkutatás hiányzik. Ugyanakkor paradox módon éppen azoknál a témáknál szükséges leginkább vissza térni a forrásokhoz, amelyekről a legtöbb feldolgozás született.

A szakirodalom több szempontból is fontos viszonyítási pont a törté-nész számára. Egyrészt nem lehet minden alapkutatást egy embernek el-végezni. Mások kutatási eredményeit felhasználva, egyfajta munkameg-osztást alkalmazva lehet egy téma feldolgozásában továbblépni. Másrészt a tudományos munka egyik ismérve, hogy párbeszédet folytat a témában addig született publikációkkal, bekapcsolódva egy virtuális közösségbe. Nagy mennyiségű szakirodalom esetén a sok eltérő értelmezés, „versengő narratíva” mellett egy saját vélemény megfogalmazásához elengedhetetlen a forrásokhoz való visszatérés. Számos esetben az eltérő értelmezések kö-zötti ellentmondások vezetnek vissza a kiindulóponthoz.

Szemléletes példa erre az 1938-ban meghozott, úgynevezett első zsidó-törvény felsőházi elfogadásával kapcsolatos probléma. A szakirodalom nagyobbik része azt állítja, hogy a Felsőházban a katolikus főpapok meg-szavazták a törvényjavaslatot.1 Van olyan szerző, aki erre az állításra építi fel a katolikus püspököket elítélő érvelését.2 Van, aki nem foglal állást a

1 Lásd pl. GERGELY Jenő: A magyarországi katolikus egyház és a fasizmus. Századok, 121. (1987) 1. sz. 34.; LÁSZLÓ T. László: Egyház és állam Magyarországon 1919–1945. Ford.: MOLNÁR Piroska és a szerző. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 283.2 BRAHAM, Randolph L.: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon. 1. köt. Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1997. 122.

252

Csíky Balázs

kérdésben, és nem tárgyalja a katolikus egyház álláspontját.3 Csupán né-hány tanulmány hívja fel a fi gyelmet arra, hogy a főpapok a törvényjavaslat felsőházi szavazásán a Budapesten rendezett, XXXIV. Nemzetközi Eucha-risztikus Kongresszus előkészületei miatt nem vettek részt. Azonban ezek az írások sem támasztják alá állításukat forrásokkal.4

„A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosítá-sáról” címet viselő törvényjavaslatot az Országgyűlés Felsőháza 1938. má-jus 24-i, keddi plenáris ülésén tárgyalta. Az ülés délelőtt 10 óra 7 perckor kezdődött és este 8 óra 30 perckor ért véget. A napirenden nem csak az első zsidótörvény tervezete szerepelt, de az idő legnagyobb részében azt tár-gyalták. Az általános vitában Mikecz Ödön igazságügy-miniszteren kívül tizenegyen szólaltak fel. A részletes tárgyalás során a Felsőház hozzászólás nélkül fogadta el a törvényjavaslatot. Az előbb említett 11 hozzászólóból 4 volt római katolikus, 2 izraelita, 3 református és 2 evangélikus. Az izraelita felsőházi tagokon kívül csupán egy ember, Szőke Gyula szólt a javaslat el-len. A törvénytervezetet elfogadta beszédében Raffay Sándor evangélikus és Ravasz László református püspök is. Szőke Gyula római katolikus volt, ügyvéd, földbirtokos, a Csanádi Egyházmegye és a Szent Imre Főiskolai Internátus Egyesület jogtanácsosa. 1919-ben részt vett Budapesten a kato-likus egyházközségek megszervezésében. Vezetőségi tagja volt a katolikus egyetemisták és öregdiákok több szervezetének, így a Szent Imre Körnek, a Szent Imre Főiskolai Internátus Egyesületnek és a Szent Imre Szenátus-nak. A Középponti Katolikus Körben is vezető szerepet töltött be, a Credo országos elnökségének szintén tagja volt. Az Actio Catholica igazgatótaná-csában a férfi egyesületeket képviselte. Szőke tehát a katolikus értelmiség befolyásos képviselője volt, aktív szerepet játszott a katolikus társadalmi életben. Ráadásul jó kapcsolatokat ápolt a püspöki karral, hiszen ő volt az elnöke a katolikus nagyjavadalmasok által alakított jogügyi bizottságnak.5

3 GYURGYÁK János: A zsidókérdés Magyarországon. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 141–142.4 ADRIÁNYI, Gabriel: Die ungarischen „Judengesetze” der Jahre 1938, 1939 und 1941 und die katholische Kirche. In: Wege der Theologie: an der Schwelle zum dritten Jahr-tausend: Festschrift für Hans Waldenfels. Hrsg.: RISSE, Günter et alii. Bonifatius, Pa-derborn, 1996. 547.; FEJÉRDY András: A Magyar Katolikus Egyház hivatalos állásfogla-lása a „zsidótörvényekkel” kapcsolatban. In: Tanulmányok Ritoók Zsigmond hetvenedik születésnapja tiszteletére. Szerk.: HERMANN István. Egyetemi Széchenyi Kör, Budapest, 1999. 175. (A továbbiakban FEJÉRDY, 1999.) Fejérdy Adriányira hivatkozik.5 Országgyűlési almanach az 1935–40. évi országgyűlésről. Szerk.: HAEFFLER Ist-ván. Magyar Távirati Iroda, [Budapest], [1935.] 111–112.; A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között. Szerk.: BEKE Margit. 1. kö-tet. Aurora, München – Budapest, 1992. 502, 504.; Prímási Levéltár, Esztergom (a továb-biakban EPL) Cat. D/c, 2802/1935. (887/1936. alapszám)

253

Bőség és hiányok • Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek…

Szőke Gyula felszólalásában így érvelt: „A törvényjavaslat elfogadásá-ban a legjobban akadályozott a javaslat 4. pontja, amely a megkeresztel-kedés tényét állította oda, mint cezúrát a zsidó és a keresztény arányszám közt. Nem tudom azonban elfogadni azért sem, mert az én elgondolásom gyermekkorom óta nem a mások űzése, hanem a mások támogatása és szeretete. Nem tudom elfogadni azért sem, mert nem látom nemcsak azt, hogy ezzel valami előnyt ér el az ország, de még azt sem, hogy ezzel vala-mi nyugalmat tudunk teremteni. Amikor ma itt az eucharisztikus kong-resszus alatt magas vallási és erkölcsi megnyilvánulást él át az ország, én azt hiszem, a legszebb törvényjavaslatot akkor hozná a kormány, ha meg-fogadná azt, amit ezen a kongresszuson hirdetünk és hozná a keresztény szeretet, a keresztény erkölcs és a keresztény igazságosság törvényjavas-latát, rendeleteit és intézkedéseit, ha hozná és adná nekünk azt a mun-kát, amellyel mi nemcsak kenyeret adunk, de az embereket fel is akarjuk emelni arra az erkölcsi magaslatra, amelyet megértve és amelyen állva, azt mondhatjuk, hogy megvan a magyar és a keresztény testvériség, amely a jövő kibontakozásának egyedüli alapja.”6 Szőke egyrészt az 1919. augusz-tus 1. előtt és után megkeresztelkedettek közötti különbségtételt kifogá-solta, amely szerint zsidónak minősültek az ezen időpont után áttért kon-vertiták. Másrészt viszont erkölcsi elvekre hivatkozott, összefüggésben az eucharisztikus kongresszussal. Felszólalása azért is fi gyelemre méltó, mert a katolikus főpapok valóban nem vettek részt a plenáris ülésen. Bár a par-lamenti dokumentumok nem tartalmazzák az ülésen részt vevők névsorát, más forrásokból rekonstruálható például az, hogy Serédi Jusztinián esz-tergomi érsek mivel töltötte ezt a napot. A hercegprímás külföldi bíboro-sokat fogadott. Délelőtt a Déli pályaudvaron a philadelphiai érseket, este a Nyugatiban Hlond lengyel prímást és más főpapokat. Délután 6-tól pedig az Ünnepi Csarnokban a pápai legátus tiszteletére rendezett üdvözlő esten vett részt.7

A katolikus püspökök álláspontját azonban ismerjük a törvényjavaslat-tal kapcsolatban. A Felsőház 1938. május 20-án, együttes bizottsági ülésen tárgyalta a javaslatot. Annak ismertetése után először Serédi hercegprímás szólalt fel. Kijelentette, hogy nem híve a visszaható erejű törvényeknek, va-lamint hangsúlyozta, hogy a törvénynek nem szabad az igazságossággal és a felebaráti szeretettel ellentétbe kerülnie. Kiemelte, hogy az igazságosság

6 Az 1935. évi április hó 27-ére meghirdetett Országgyűlés Felsőházának naplója. 3. kötet. Budapest, 1938. 302.7 Nemzeti Újság, XX. (1938. május 25.) 3.; A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kong-resszus emlékkönyve. Közrebocsátja a kongresszus előkészítő főbizottsága. Szent István Társulat, Budapest, 1938. 89–96.

254

Csíky Balázs

mindenkivel szemben kötelező és mindenkivel szemben egyforma, abban nem lehetnek fokozatok. Viszont úgy vélte, hogy a felebaráti szeretetben lehetnek fokozatok, így ha jogos önvédelemről van szó, jobban kell szeretni magunkat, mint másokat. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartotta, hogy a ’zsidó’ fogalmának meghatározásánál különbséget tesznek az 1919. au-gusztus 1. előtt és után megkereszteltek között. Ez ugyanis megkérdője-lezte a keresztség szentségének érvényességét és ezáltal kétségbe vonta a ’keresztény’ fogalmát. Végül a hercegprímás elismerte, hogy a zsidókérdést meg kell oldani. Kijelentette, hogy a törvényjavaslatot annyiban fogadja el, amennyiben az az általa kifejtett elveknek megfelel.8 Serédi után Glatt-felder Gyula csanádi püspök mondta el véleményét. Míg a hercegprímás beszéde inkább általános elvi síkon mozgott, addig Glattfelder gyakorlati kérdéseket is felvetett és aktualizálta a problémát. A csanádi püspök felszó-lalásában kijelentette, hogy „van azonban a benyújtott tervezetnek olyan szépséghibája, mely elvi okból el nem fogadható s ha az nem módosíttatik, nem lesz lehetséges az egész törvényjavaslatot sem megszavazni”.9 Ez alatt az 1919. augusztus 1. előtt és után megkeresztelkedettek közötti különb-ségtételt értette. Hangsúlyozta, hogy a keresztség pogányokat átformáló erejét nem lehet kétségbe vonni, és nem lehet „a keresztséget a faji jelleg függvényévé degradálni”. A javaslat megszavazását egy másik feltételhez is kötötte: „ha a törvény szövegébe nem lesz beiktatva oly rendelkezés, hogy a kormány az intézkedések folytán állásukat vesztők végellátása tekinte-tében rendeletileg fog gondoskodni, akkor szintén nem fogadom el a ja-vaslatot.”10 Glattfelder kijelentette, aggódik amiatt, hogy a törvény valóban nyugalmat fog-e biztosítani az országnak: „Mert én úgy látom, hogy akik a zsidókérdéssel kapcsolatban a leghangosabbak, nem annak megoldására törekszenek, hanem ürügyet keresnek, hogy a zavarosban halásszanak. (…) azt kell látni, hogy a durva uszítás a legselejtesebb elemeket mozgatja meg, amelyek porondra állása nem annyira a zsidók, mint inkább etikai erők és tekintélyek biztonságát fenyegeti.”11 Ugyanakkor megjegyezte: „Kétségte-len, hogy a világszerte tomboló antiszemita viharban a zsidók azt aratják, amit ők maguk vetettek (…) Ezek dacára mégsem szabad a problémát azzal a rövid szóval elintézni: úgy kell nekik. Én nemcsak a zsidókat látom, ha-nem az országot féltem. (…) nyilvánvaló, hogy csak paragrafusokkal a kér-dést nem lehet megoldani. A közhatalomnak bátor és őszinte felvilágosító

8 Nemzeti Újság, XX. (1938. május 21.) 1.; FEJÉRDY, 1999. 173–174.9 Nemzeti Újság, XX. (1938. május 21.) 1.10 Uo. 2.11 Uo.

255

Bőség és hiányok • Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek…

és rendszerző eréllyel kell a nemzet lelki egyensúlyát helyreállítani. Ebből a szempontból örülni kellene, hogy a törvényjavaslat a kereszténységnek a sajtó terén is arányos részt óhajt biztosítani. Csak az a kívánatos, hogy ha a keresztény újságírók az általuk joggal igényelhető arányt elérik, a keresz-tény etikának uralmáról a magyar sajtóban is gondoskodjanak. Mert ha a zsidók a redakciókból kivonulnak, de amit erkölcsöt és fegyelmet meg-bontó és diszkreditáló zsidószellemnek nevezünk, megmarad, a baj és a botrány csak nagyobb lesz. Hogy ezek a különböző irányú aggodalmak, amelyek a törvényjavaslattal szemben sokak lelkét eltöltik, eliminálhatók lesznek, arra reményt leginkább a törvénytervezetnek az a hiányossága nyújt, hogy a részletes intézkedést a kormány kezébe teszi le. (…) Mert föl kell tételezni, hogy minden kormány (…) meg fogja találni a módot, hogy többet használjon, mint ártson. Talán ez a remény indít leginkább, hogy a törvényjavaslat érdemi intézkedéseit elfogadjam” – fejezte be beszédét a csanádi püspök.12 Serédi és Glattfelder felszólalása nem volt egyértelmű állásfoglalás a törvényjavaslattal szemben, hiszen feltételekkel ugyan, de elfogadták azt. A bizottság azonban nem a törvényjavaslat végleges elfoga-dásáról tárgyalt, csupán arról volt hivatva dönteni, hogy a javaslat a plená-ris ülés elé kerülhet-e, illetve kívánnak-e módosításokat végrehajtani rajta. Glattfelder püspök a javaslat megszavazását az általa javasolt módosítá-sok elfogadásához kötötte. A végleges szöveg azonban tartalmazta az 1919. augusztus 1. előtt és után megkeresztelkedettek közötti különbségtételt (1938. évi XV. törvény 4. §), és nem került bele az állásukat vesztők vég-ellátásáról való gondoskodással kapcsolatos szakasz. Ha tehát a csanádi püspök tartja magát a bizottsági ülésen kifejtett álláspontjához, valamint részt vesz a plenáris ülésen, a törvényjavaslat végszavazásán nemmel kel-lett volna szavaznia.

A hercegprímás bizottsági felszólalásában elvi kifogásokat emelt. Jogi szempontból a törvényjavaslat visszaható erejét ítélte el, erkölcsi szem-pontból az igazságosságnak és a felebaráti szeretetnek való megfelelést vizsgálta, dogmatikai szempontból pedig a keresztség szentségének meg-kérdőjelezését tartotta elfogadhatatlannak. Mivel felszólalását nem tudjuk egyértelmű állásfoglalásnak tekinteni, érdemes összevetni azzal a beszé-dével, amelyet alig egy évvel később, a második zsidótörvény tárgyalása-kor mondott a Felsőház plenáris ülésén. Ebben a beszédében kijelentette, hogy „a zsidóság közéleti, gazdasági és egyéb tereken való arányos vissza-szorítását a nemzet jogos önvédelme okán mindenki szükségesnek tart-ja”. Ugyanakkor hangsúlyozta: „A represszáliákban van igazságosság is,

12 Uo.

256

Csíky Balázs

mert meg akarják torolni a deliktumot, de van igazságtalanság is, mert ez a megtorlás kollektív, úgyhogy a bűnösökkel az ártatlanokat is sújtják. Az egyház ezeket a represszáliákat soha nem helyeselte. (…) Ismétlem, magam is vallom a visszaszorítás szükségességét, de az a nemzet jogos önvédelme alapján keresztény módon, igazságosan, vagyis az összes körülmények fi -gyelembevételével, lehetőleg egyéni elbírálás alapján történjék. (…) Ezért nem szabad például a keresztség szentségének lelki átalakító hatását sem bizonyos terminushoz kötni, mert meggyőződésem szerint ez is igazság-talan.”13 Serédi arra is felhívta a fi gyelmet, hogy a „kereszténynek vallott Magyarországon” a keresztény állampolgárokat megillető jogegyenlőséget követeli az igazságosság, valamint hogy a faji alapú különbségtételt később a zsidókon kívül más nem magyar származású állampolgárokra is kiter-jeszthetik, ami ellenkezne a Szent István-i elvekkel. A hercegprímás mégis elfogadta a törvényjavaslatot, és kisebbik rosszként abba is beletörődött, hogy a törvény hatálybalépése után megkeresztelkedő zsidók a kereszt-ség felvétele után 20 évig még zsidónak számítsanak.14 Serédi 1939. április 15-én elmondott beszéde segít megérteni, hogy az igazságosság elve alap-ján hogyan látta a zsidóság diszkriminációját, azonban természetesen arra nem ad választ, hogy a hercegprímás 1938. május 24-én hogyan szavazott volna a Felsőházban, ha részt vesz az első zsidótörvény szavazásán. Az elvi problémák azonban nem akadályozták meg abban, hogy egy évvel később a második zsidótörvényt elfogadja.

Figyelembe kell azonban venni még egy szempontot. A magyar főpapo-kat óvatosságra inthette ugyanis a Szentszék álláspontja. Hanauer István váci püspök 1938 tavaszán volt ad limina látogatáson Rómában, és útjáról beszámolt Serédi hercegprímásnak. A L’Osservatore Romano a magyar törvényjavaslatot a német és román zsidóüldözéssel állította párhuzam-ba, aminek Hanauer szerint szerepe lehetett abban, hogy a törvényjavaslat „a Szentszéknél általános megütközést keltett”. Luttor Ferencet, a vatikáni magyar követség kánonjogi tanácsosát az Államtitkárságra kérették, hogy felvilágosítást adjon. Kihallgatása alkalmával a pápa is „aggodalmaskod-va” előhozta a váci püspöknek az ügyet, aki igyekezett megnyugtatni XI. Piuszt, hogy Magyarországon nem lesz olyan zsidóüldözés, mint Német-országban, és semmiféle atrocitás nem fog történni. „Úgy látom, leginkább azon ütköznek meg, és ebben dogmatikus sérelmet látnak, éppen most az eucharisztikus kongresszus idejében, hogy az 1919 óta megkeresztelteket

13 Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett Országgyűlés nyomtatványai. Felsőház. Napló. 4. kötet. Budapest, 1939. 136–137.14 Uo. 137.

257

Bőség és hiányok • Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek…

is a zsidók közé számítja a törvény, tehát a keresztségüket nem ismeri el” – írta Hanauer a hercegprímásnak.15 A váci püspök jól látta a helyzetet. Angelo Rotta nuncius 1938. április 12-i jelentésében számolt be részletesen Eugenio Pacelli bíboros államtitkárnak a törvényjavaslatról, elemezve an-nak társadalmi és politikai hátterét is. Pacelli csak hetekkel később, május 8-án válaszolt a jelentésre. Főként azt tartotta furcsának és önkényesnek, hogy az 1919 utáni megkeresztelkedéseket nem tartják őszinte megtérés-nek, és reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány nem fog túl szigorú in-tézkedésekhez folyamodni a zsidókkal szemben, a magyar katolikusok pe-dig mérsékelt magatartást fognak tanúsítani.16 Rotta nuncius valószínűleg ismertette a magyar hercegprímással a bíboros államtitkár álláspontját. A konvertita zsidók között a megkeresztelkedés időpontja szerinti különb-ségtételt a magyar püspökök is elfogadhatatlannak tartották, ezt a felső-házi bizottsági ülésen Serédi hercegprímás és Glattfelder püspök is elítélte.

Összefoglalva a fentieket, nem tudjuk, hogy az első zsidótörvényt meg-szavazták volna-e a magyar katolikus püspökök a Felsőházban, mivel nem vettek részt a szavazáson. Bár az alapkoncepcióval, a zsidóság diszkrimi-nációjával egyetértettek, erős kétségek fogalmazódhatnak meg azzal kap-csolatban, hogy a törvényjavaslatot abban a formában elfogadták volna.

A fogalmi keretek újragondolása

A tanulmányom címében jelzett téma vizsgálata során szükségessé válik nemcsak a szakirodalom értékelése, hanem a korábbi fogalmi keretek, ka-tegóriák újragondolása is. Példaként a ’katolikus megújulás’ fogalmát em-lítem meg.

A ’katolikus megújulás’ vizsgálatakor először is a fogalom tér- és időbeli lehatárolását kell elvégezni. A kereszténység kétezer éves története során számos időszak volt, amelyet a kortársak és az utókor az egyház megújulá-sának, felvirágzásának koraként értékelt. Magyarországot tekintve is ’ka-tolikus megújulásként’ jellemzik például a reformációra adott válaszként a 16–17. században végbement változásokat, melyek egyik legnagyobb alakja Pázmány Péter volt. Ezt a folyamatot korábban ’ellenreformációnak’ is ne-vezték, kiemelve a reformáció szerepét annak megindulásában. Ma inkább

15 EPL Cat. D/c, 1990/1938. Hanauer levele Serédinek, Vác, 1938. május 1.16 Archivio Segreto Vaticano (Città del Vaticano), Archivio della Sacra Congregazione degli Affari Ecclesiastici Straordinari, Ungheria, No 77 P.O., Fasc. 57, f. 10r-v, N1476/38 Pacelli utasítása Rottának, Vatikán, 1938. május 8.

258

Csíky Balázs

a katolikus egyházon belüli, önálló szempontokat fi gyelembe vevő ’katoli-kus megújulás’ kifejezést használják.17

A jelenkori magyar katolikus egyháztörténet vonatkozásában már a kortársak is megújulásról, reneszánszról beszéltek. Prohászka Ottokár 1913. február 4-i naplóbejegyzésében, áttekintve a megelőző 20-30 év ka-tolikus lelkiségi és társadalmi kezdeményezéseiből azokat, amelyekben ő-maga is tevékenyen részt vett, így írt: „Gondolok arra a mi katholikus rene-szánszunkra, mert méltán [így] nevezhetem azt, ami itt körülöttünk feszül s mozog s belebimbózik a világba. Mennyi mindenféle mű és vállalat és iparkodás! (…) Örülök, hogy a katholicizmus vén törzse annyi sok hajtással kíváncsiskodik bele az új világba; azonban azt kell mondanom, hogy ezek szociális cseppek a tenger vagy – mondjuk – a pocsolyák felszínén! Mindeb-ből kivettem a részemet. Deo gratias!”18 Prohászka tehát egy folyamat meg-indulását érzékelte, de azt még nem tartotta eléggé mélyrehatónak. A 20. századi ’katolikus megújulás’ időhatárainak kijelölésében meghatározó volt Nyisztor Zoltán 1962-ben megjelent munkája.19 A visszaemlékezés és az elemző feldolgozás határterületén álló könyv 1895 és 1945 közé teszi ezt a megújulást. A kezdeti időpont a Katolikus Néppárt megalakulását, a záró időpont pedig a második világháború befejezését jelöli. Ezt a beosztást vette át Adriányi Gábor is 1974-ben megjelent munkájában.20 Szántó Kon-rád nem jelölt meg pontos időpontot a folyamat megindulására, de azt az 1890-es évek egyházpolitikai harcaihoz kötötte.21 A megújulásban szerepet játszottak az egész nyugati világban ható, nemzetközi, valamint a hazai té-nyezők is. A modern természettudományok, fi lozófi a, történeti kritika által felvetett kérdésekre, amelyek megkérdőjelezték az egyház által közvetített világképet, egyre égetőbb szükség volt választ találni, hiszen ezzel párhu-zamosan társadalmi és politikai téren a szekularizáció és a liberalizmus az egyház(ak) addigi pozícióit kezdték megrendíteni. Mindez már a 19. század eleje óta tartó változás volt, viszont Magyarországon a már említett egy-

17 A fogalom használatára a 16–17. századdal kapcsolatban l. ADRIÁNYI Gábor: Az egy-háztörténet kézikönyve. Szent István Társulat, Budapest, 2001. 298–300, 346. (A továb-biakban ADRIÁNYI, 2001.)18 PROHÁSZKA Ottokár: Soliloquia. 1. kötet. S. a. r.: SCHÜTZ Antal. Szent István Társu-lat, Budapest, é. n. 244. (Prohászka Ottokár összegyűjtött munkái XXIII. kötet.)19 NYISZTOR Zoltán: Ötven esztendő. Századunk magyar katolikus megújhodása. Opus Mystici Corporis, Bécs, 1962.20 ADRIÁNYI, Gabriel: Fünfzig Jahre ungarischer Kirchengeschichte 1895–1945. V. Hase und Koehler Verlag, Mainz, 1974. L. különösen: 35–42. (A továbbiakban ADRIÁ-NYI, 1974.)21 SZÁNTÓ Konrád: A katolikus egyház története. 2. kötet. Ecclesia, Budapest, 1988. 501–508. (A továbbiakban SZÁNTÓ, 1988.)

259

Bőség és hiányok • Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek…

házpolitikai küzdelem élezte ki és tette mindenki számára egyértelművé, hogy a katolikus egyház hazai társadalmi és politikai pozíciói átalakulnak. Papok és világi hívek is felismerték, hogy a megváltozott körülmények kö-zött a katolikus értékek és érdekek érvényesítése a vallásos emberek moz-gósításával, a katolikus tömegek támogatásával képzelhető csak el, és nem halogatható tovább a hitélet elmélyítése sem. A ’katolikus megújulás’ kez-dő időpontjának emiatt fogadható el az 1894-es vagy az 1895-ös dátum, attól függően, hogy a külső, politikai eseményeket (az egyházpolitikai tör-vények elfogadását) vagy a belső, katolikus politikusoktól indult kezdemé-nyezéseket (Katolikus Néppárt megalapítása) hangsúlyozzuk-e ki. A záró időpont tekintetében egységesnek mondható a szakirodalom álláspontja, hiszen több szerző is korszakhatárnak tekinti a második világháború végét és az azzal járó politikai változásokat.22 Véleményem szerint azonban, bár az egyházak politikai pozíciói megváltoztak, társadalmi szerepük gyökeres változását nem a második világháború vége, hanem az 1946–1951 között végrehajtott intézkedések sora hozta el. Utalni lehet a katolikus egyesüle-tek jelentős részének betiltására, az egyházi iskolák államosítására, a köte-lező vallásoktatás megszüntetésére, a katolikus egyház és az állam közöt-ti egyezmény kikényszerítésére és a szerzetesrendek legnagyobb részének felszámolására, Mindszenty József hercegprímás, később pedig Grősz Jó-zsef érsek letartóztatására és elítélésére, végül pedig az Állami Egyházügyi Hivatal felállítására. A ’katolikus megújulás’ eredményeinek felszámolása, lendületének megtörése 1951-re következett be.

A megújulási folyamat legjelentősebb része az 1919–1944 közötti idő-szakra esett, és témánk szempontjából is ez az időszak releváns. Az újabb szakirodalom ezzel kapcsolatban azonban kritikai észrevételeket fogalmaz meg, és felteszi a kérdést, hogy lehet-e egységes katolicizmusról, illetve egységes politikai katolicizmusról beszélni a Horthy-korszakban.23 Nem-csak politikatörténeti, hanem társadalomtörténeti vizsgálatokra is szükség van a folyamat elemzésekor, viszont egyház és állam jó viszonya, az állam támogatása nagyban hozzájárult az egyházak megújulásának kibontako-zásához, és emiatt első kérdéseink politikatörténeti jellegűek lehetnek.

A ’katolikus megújulás’ tartalmáról való diskurzust hosszú ideig, talán mindmáig meghatározza Nyisztor Zoltán már említett könyve, amelyet több történész is alapul vett a téma feldolgozásakor. Nyisztor a megújulás

22 Uo. 608.; GERGELY Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919–1945. 2. kiadás. Pannonica Kiadó, Budapest, 1999. 120. (A továbbiakban GERGELY, 1999.)23 Pl. SPANNENBERGER Norbert: A politikai katolicizmus. In: A magyar jobboldali ha-gyomány, 1900–1948. Szerk.: ROMSICS Ignác. Osiris, Budapest, 2009. 187.

260

Csíky Balázs

előzményeinek felvázolása után kiemelte a megújulás nagy papi szemé-lyiségeinek három generációját, írt a külföldi missziókban tevékenykedő magyarokról, a szerzetesrendek növekedéséről, majd világi személyiségek portréit vázolta fel, a sajtó terén bekövetkezett változást elemezte, végül rövid jellemzéseket adott a korszakban alakult szerzetesrendekről, kato-likus egyesületekről és intézményekről.24 Adriányi Gábor a Horthy-kor-szakkal kapcsolatban monográfi ájában az egyházpolitikai helyzet elem-zésén túl jeles személyiségeket mutatott be, a szerzetesrendek fejlődését, a katolikus egyesületek és iskolák helyzetét ismertette, majd a katolikus nagygyűlések történetét vázolta fel, végül az egyháznak a nemzetiszocia-lizmus elleni küzdelméről írt.25 Szántó Konrád összefoglaló munkájában a politikatörténet bemutatása mellett a szerzetesség felvirágzását, az egy-ház oktató-nevelő és egyéb kulturális tevékenységét, a hitélet elmélyítését, a szociális tevékenységet, az egyesületi munkát elemezte.26 Gergely Jenő az egyházpolitikai elemzés mellett a katolikus társadalmi szervezeteket, a szerzetesrendeket, az egyházi hitéletet, iskolákat és kulturális tevékenysé-get, valamint a katolikus egyház gazdasági helyzetét mutatta be.27 Ezekben a máig alapműként használt munkákban a ’katolikus megújulás’ tartalmi elemeinek kijelölésében, felsorolásában számos hasonlóságot láthatunk. Éppen ezekkel a közös pontokkal kapcsolatban szeretnék felvetni néhány kérdést, egyház és állam viszonyával, a szerzetesrendek fejlődésével, vala-mint a különböző társadalmi rétegek megszólításával kapcsolatban.

A magát „keresztény-nemzetinek” mondó, 1919–1944 közötti magyar-országi politikai rendszer számára fontos legitimációs tényezőt jelentettek az egyházak, különösen a katolikus egyház. Híveinek nagy száma miat-ti társadalmi befolyása, iskoláin keresztül az oktatásban játszott szerepe, földbirtokai révén gazdasági súlya, valamint a Szentszék mint nemzetközi politikai tényező mind-mind felértékelték jelentőségét. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter az új hercegprímás, Serédi Jusztinián fogadásakor, 1928. január 19-én a budapesti Déli pályaudvaron elmondott köszöntőjében mintegy összefoglalta a magyar kormányoknak állam és egyház együtt-működéséről az egész korszakban vallott felfogását és saját kultúrpolitiká-ját: „Csernoch hercegprímást az a meggyőződés hatotta át, hogy csak a bel-ső békesség és az állam és az egyház harmonikus együttműködése esetén

24 A könyvről l. CSÍKY Balázs: Nyisztor Zoltán életrajza. In: ADRIÁNYI Gábor–CSÍKY Balázs: Nyisztor Zoltán. Argumentum, Budapest, 2005. 250–253. (A továbbiakban CSÍKY, 2005.)25 ADRIÁNYI, 1974.26 SZÁNTÓ, 1988. 592–608.27 GERGELY, 1999.

261

Bőség és hiányok • Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek…

építhetjük újra valláserkölcsös alapokon a romba dőlt magyar hazát. És az építési munka folyik, és ehhez a munkához bizalommal várjuk és sze-retettel kérjük főmagasságodat. Budapestnek és környékének, az Alföld-nek, különösen a tanyavilágnak templomokra, a nyomorral küzdő egész társadalomnak intézményekre van szüksége, a vallás vigaszára, hogy az egyén és a család ezernyi gondjával, a nemzet pedig mostoha sorsával meg tudjon küzdeni. Ez a küzdelem csak részben politika, nagy része szelle-mi, vallási és erkölcsi tusa, amely nagyszerű harcban és még nagyszerűbb munkában Magyarország hívő népe várja a szellemi vezért.”28 A magyar kormányzat nemcsak jogi és politikai eszközökkel, hanem anyagilag is tá-mogatta a katolikus egyházat. Utalhatunk itt az állami költségvetésbe be-vett katolikus egyházi és iskolai segélyre, valamint az úgynevezett kong-rua-hozzájárulásra, amellyel az alsópapság fi zetését egészítették ki.29 A 18. században állami kezelésbe vett szerzetesi birtokokból létrehozott úgyne-vezett Vallás- és tanulmányi alapok kezelését egy egyházi-állami vegyes bizottság ellenőrzése mellett a kultuszminisztérium végezte. Az alapítvá-nyi birtokok jövedelmét szintén katolikus egyházi célokra fordították.30 Az anyagi támogatásnak is megvoltak azonban a határai. A gazdasági világ-válság idején, 1929–1930-ban több alkalommal is szóba került, hogy több szerzetesrend olyan építkezésekbe kezdett, amelyeknek nem volt meg az anyagi fedezete, és utólag kért pénzügyi segítséget. A Magyar Katolikus Vallás- és Tanulmányi Alapokra Felügyelő és azok Kezelését Ellenőrző Bi-zottság 1929. október 30-i ülésén foglalkozott a kérdéssel, megállapítva, hogy a Vallásalap a nehéz gazdasági helyzetben nem tud segíteni ezeknek a szerzetesrendeknek. A bizottság felkérte a megyéspüspököket, hogy az egyházmegyéjük területén lévő szerzetesrendek vezetőit fi gyelmeztessék: az építkezések megkezdése előtt vizsgálják meg, van-e rá fedezet. Határo-zatban fi gyelmeztették továbbá a szerzetesrendek főnökeit, hogy új épít-kezéseknél ne számítsanak a Vallásalap támogatására.31 Néhány hónappal később Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a hercegprímáshoz intézett le-velében tért vissza a kérdésre, miután vissza kellett utasítania a karmeli-ta rend kölcsönkérelmét. „Ez alkalomból van szerencsém Főmagasságodat tiszteletteljesen felkérni, méltóztassék a nagyméltóságú püspöki karral és az egyes szerzetesrendekkel közölni, hogy a katholikus hitélet és nevelés

28 MTI Hírarchívum 1920–1945. Hírkiadás, 1928. január 19., 8. http://archiv1920-1944.mti.hu (2010. október 20.)29 GERGELY, 1999. 315–317.30 Uo. 291, 294. 31 EPL Cat. D/c, 42/1930. Serédi levele az összes ordináriusnak, Esztergom, 1930. január 7.

262

Csíky Balázs

szempontjából még oly fontosnak tartott újabb vállalkozás és építkezés megkezdése előtt tegyék alapos és gondos mérlegelés tárgyává, vajon an-nak végrehajthatósága gazdaságilag kellőleg meg van-e alapozva, azaz a szükséges anyagi fedezet már előre biztosítva van-e, mert ez idő szerint, sőt nyilván hosszabb időn át, sem a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tár-ca, sem a m[agyar] kath[olikus] vallás- és tanulmányi alap nincs abban a helyzetben, hogy az előzetes tudomás és hozzájárulásának biztosítása nél-kül megkezdett műnek befejezhetéséhez szükséges anyagi eszközöket se-gítségül nyújtsa.”32 A hercegprímás fel is hívta az ordináriusok és az összes hazai szerzetesrend fi gyelmét, hogy „arra nem lehet és nem szabad szá-mítani, hogy az önkéntes elhatározással megkezdett építkezést a magyar kath[olikus] vallás- és tanulmányi alap majd segít folytatni és befejezni”.33 Ugyanakkor nemcsak az állam, hanem a törvényhatóságok is támogatták anyagilag az egyházi célokat. Különösen fontos volt ez Budapest esetében, amely segélyeket folyósított a különböző felekezeteknek, de emellett építési telkek adományozásával és rendkívüli pénzügyi juttatásokkal is segítette az egyházakat. A fővárosi önkormányzatnak mint kegyúrnak kötelessége volt a templomok építésének támogatása. Itt is felmerült a túlköltekezés problémája. 1932-ben Karafi áth Jenő kultuszminiszter a hercegprímás-nak írt levelében kifejtette, hogy tapasztalata szerint az egyházközségek gyakran kezdenek az egyházi főhatóság előzetes engedélye nélkül olyan építkezésekbe, amelyeknek később nem tudják viselni a költségeit. Ezért arra kérte Serédit, lépjen fel ez ellen, és utasítsa az egyházközségeket adós-ságaik rendezésére, hogy a vállalkozók ki tudják fi zetni munkásaikat.34 A katolikus megújulásnak tehát anyagi vonatkozásai is voltak, és még a keresztény-nemzeti Magyarországon sem lehetett pénzügyileg megalapo-zatlan tervek megvalósításába fogni vagy túlköltekezni. Az állami vagy ön-kormányzati támogatás kibővítette a lehetőségeket, de a gazdasági világ-válság az egyházi célok megvalósításának is határt szabott.

A magyar katolikus megújulás aspektusai közül a szerzetesség fejlődé-se nagy fi gyelmet kapott, Gergely Jenő egyenesen a hitélet elmélyülésének és fellendülésének első számú tényezőiként említi a női és férfi szerzetese-ket.35 A magyar szakirodalomban elfogadott állítás, hogy a két világhábo-rú között Magyarországon szerzetesi megújulás ment végbe, mely mind

32 EPL Cat. D/c, 369/1930. Klebelsberg levele Serédinek, Budapest, 1930. január 9.33 Uo. Serédi levele Klebelsbergnek, Esztergom, 1930. február 3.34 GERGELY Jenő: A Keresztény Községi (Wolff-) Párt (1920–1939). Gondolat Kiadó, MTA–ELTE Pártok, pártrendszerek, parlamentarizmus kutatócsoport, Budapest, 2010. 238–249.35 GERGELY, 1999. 180.

263

Bőség és hiányok • Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek…

a szerzetesrendek létszámának növekedésében, mind pedig a szerzete-si fegyelem megszilárdulásában megmutatkozott.36 Egy nemrég megje-lent forráskiadvány azonban elgondolkozásra késztet ebben a kérdésben. A Somorjai Ádám által szerkesztett kötet a vatikáni Szerzetesi Kongregá-ció Levéltárában 2006-ban kutathatóvá vált iratokat és a Szent Anzelm Bencés Prímásapátság Levéltárában őrzött dokumentumokat közöl a ma-gyarországi szerzetesrendek 1927–1935 közötti apostoli vizitációjával kap-csolatban.37 A vizitáció lefolytatására, a vizitátorok kinevezésére vonatko-zó források mellett a vizitációs jelentések jelentős része is megtalálható a kiadványban. A vizitációt 1927-ben, Cesare Orsenigo budapesti apostoli nuncius indítványára rendelte el XI. Piusz pápa. Orsenigo nuncius azzal érvelt, hogy az első világháború után Magyarország elvesztette területé-nek kétharmadát, a határváltozással megszakadtak a régi intézményes kapcsolatok, a rendházakat elvágták tartományi központjaiktól, és mind-ez negatív hatással volt a szerzetesi fegyelemre. Három vizitátort nevez-tek ki, Hubert Hansen verbita tartományfőnököt, aki jól ismerte a magyar nyelvet, a férfi rendek számára, Áronffy Ferenc lazarista tartományfőnö-köt a női rendek számára, valamint Magdics Ignác pápai prelátust a két előbbi vizitátor rendjeinek meglátogatására.38 Hansen 1929-re készítette el vizitátori jelentéseit, és javaslatai értelmében a Szerzetesi Kongregáció egy újabb, második vizitációt rendelt el 1930-ban, de már más formában. Ekkor az egyes rendi generálisokat kérték fel, hogy javasolják a vizitátor személyét, aki apostoli delegátusi kinevezést kapott, széles jogkörrel. A vi-zitáció folyamán tehát adott esetben javaslatot tehetett elöljáró letételére, új elöljáró választására, kinevezésére is. Az apostoli delegátusok kineve-zése 1931-től kezdődött meg, a jelentések 1931–1935 között készültek el. Erről a második vizitációról fennmaradt anyagok meglehetősen hiányo-sak, viszont a kötetben teljes körűen olvashatóak Hubert Hansen vizitációs jelentéseinek az egyes férfi szerzetesrendekre vonatkozó bevezető részei, három rend kivételével, amelyek esetében nincs meg a jelentés. A vizitá-ció előre nyomtatott kérdőívét a bencések esetében közli Somorjai, a többi rend esetében térképen tünteti fel a meglátogatott rendházakat, közli azok alapítási évét és szerzetesi létszámát, valamint a tanítórendek esetében a fenntartott iskolák tanulói létszámát. Sajnos eddig nem került elő a vizi-

36 Lásd pl. SZÁNTÓ, 1988. 592–593. és GERGELY, 1999. 179–180.37 SOMORJAI Ádám: Visitatio apostolica institutorum vitae consacratae in Hungaria 1927–1935 – A magyarországi szerzetesrendek apostoli vizitációja 1927–1935. Pannon-halma, 2008. 576 p. (Rendtörténeti Füzetek 13.) (A továbbiakban SOMORJAI, 2008.) A kötetről lásd CSÍKY Balázs recenzióját: Levéltári Szemle, LVIII. (2008) 3. sz. 94–97.38 SOMORJAI, 2008. 114–115, 129–134.

264

Csíky Balázs

tációról a Szerzetesi Kongregációban készült értékelő jelentés. A női szer-zetesrendek vizitációjáról szóló jelentését Áronffy Ferenc 1932-ben küldte el a Szerzetesi Kongregációnak. Ő 300 kolostort látogatott meg. Mint már említettem, 1927-ben Orsenigo nuncius éppen a szerzetesi fegyelem terén mutatkozó negatív tendenciákra hivatkozva indítványozta az apostoli vizi-táció elrendelését. A vizitáció során a vizitátor, illetve az apostoli delegátus a pannonhalmi főapáti koadjutor, a piarista tartományfőnök és a csornai premontrei apát megválasztásában, illetve kinevezésében játszott fontos szerepet, megoldva ezzel az említett rendek vezetési válságát, ugyanakkor beavatkozva a rendek életébe. Milyen hatással volt tehát az apostoli vizi-táció a magyarországi szerzetesrendi megújulásra? Át kell-e értékelnünk ennek fényében a szakirodalomban olvasható megállapításokat? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása újabb alapos kutatásokat igényel.

A magyar katolikus megújulással kapcsolatban szükséges megvizsgálni a két világháború közötti időszak társadalmi problémáit is, választ keresve arra a kérdésre, hogy a parasztság és a munkások megszólításában meny-nyire volt sikeres a katolikus egyház. A földkérdés a Horthy-korszakban is súlyos társadalmi probléma volt Magyarországon, mivel aránytalan volt a birtokok megoszlása, nagy volt a mezőgazdaságban dolgozók száma, a szegényparasztok és a mezőgazdasági munkások pedig rossz körülmények között éltek. A katolikus egyház jelentős birtokokkal rendelkezett. A főpa-pok viszont ellenezték a földreformterveket, és arra hivatkoztak, hogy az egyházi vagyon meghatározott célokat szolgál, mint például a papság és az alkalmazottak ellátása, intézmények fenntartása. Ugyanakkor a szegény-parasztok és mezőgazdasági munkások nagy része katolikus hívő volt, és a katolikus szociális tanítás is sürgette a mezőgazdaságból élők életkörül-ményeinek javítását. A katolikus értelmiség megoldási javaslata az volt, hogy az egyházi birtokokat kisbérlőknek adják haszonbérletbe, ez azonban nem valósult meg.39 További elemzésekkel lehetne feltárni, hogy az egyhá-zi nagyjavadalmasoknak a földkérdésben elfoglalt álláspontja befolyásol-ta-e, és ha igen, mennyiben a falusi lakosság vallási viszonyait.

A katolikus egyház számára kihívást jelentett, hogy a parasztság kö-rében a korszakban egyre gyorsabban kezdtek terjedni a protestáns kis-egyházak, vagy katolikus szóhasználattal szekták. A püspöki kar már 1922-ben foglalkozott a kérdéssel, és 1925-ben utasítást adott a Szent Ist-

39 CSÍKY Balázs: A katolikus nagyjavadalmasok és a Gömbös-kormány telepítési tervei. In: Szociális kérdések és mozgalmak Magyarországon (1919–1945). Szerk.: SZILÁGYI Csaba. Gondolat Kiadó, Barankovics István Alapítvány, Faludi Ferenc Akadémia, Buda-pest, 2008. 131–160.

265

Bőség és hiányok • Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek…

ván Társulatnak, hogy közérthetően megírt röpiratokat adjon ki a szekták ellen. 1925 és 1928 között összesen nyolc füzet jelent meg ebben a téma-körben. 1940-ben pedig az Actio Catholica füzetsorozatában publikáltak egy rövid összefoglaló írást.40

A katolikus egyház érdeklődése különösen az 1930-as években fordult a parasztság felé, összefüggésben azzal, hogy a falukutató mozgalom és a népi írók faluszociográfi ái révén a parasztság helyzete nagyobb nyilvános-ságot kapott. Népfőiskolákat szerveztek a parasztfi atalok képzésére és a fa-lusi vezető réteg kinevelésére. A korszak legszervezettebb és legjelentősebb katolikus szociális mozgalma, az 1935 és 1946 között működő KALOT is az agrárifjúság számára jött létre. A püspöki kar viszonya a szervezethez ellentmondásos, több esetben konfl iktusokkal terhes volt.41 Ugyanakkor az egyházi vezetés is felismerte, hogy hallatnia kell szavát a parasztság hely-zetéről folyó vitában. 1936 nyarán az Actio Catholica Országos Elnöksége pályázatot hirdetett a hittudományi főiskolák hallgatói számára, hogy nyári szünetük ideje alatt falukutatást végezzenek, és elkészítsék annak a falu-nak a szociográfi áját, amelyben nyári pihenésüket töltik.42 Az 1936. október 3–6. között megrendezett 27. katolikus nagygyűlés témája pedig „Krisztus és a falu” volt.43 Még elvégzendő feladat annak elemzése, hogy a parasztság körében milyen visszhangja volt ezeknek a vitáknak, folyamatoknak.

A munkásság esetében fel lehet hívni a fi gyelmet arra, hogy a keresz-tényszocialista mozgalom a két világháború közötti időszakban sem vált a magyar közélet meghatározó tényezőjévé, és a keresztényszocialista szak-szervezetek nem voltak egyenrangú ellenfelei baloldali megfelelőiknek.44 Számos katolikus értelmiségi számára fájó pont volt, hogy a munkásság nagy részét az ateista alapon álló szociáldemokrata szakszervezetek tömö-rítik. Azért is volt számukra szimpatikus az 1930-as évek végén a nyilas mozgalom, mert Szálasiék létre akartak hozni egy olyan munkásmozgal-mat, amely nemzeti alapon állt és kereszténynek mondta magát.45 Mindez a katolikus egyháznak a munkásság körében való viszonylagos sikertelen-ségének problémáját veti fel, és ezzel összefüggésben a szélsőjobboldal és a vallásos értelmiség viszonyának kérdését is tovább árnyalja.

40 CSÍKY, 2005. 35–38.41 A KALOT-ról lásd: BALOGH Margit: A KALOT és a katolikus társadalompolitika 1935–1946. História–MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1998.42 Magyar Sion, 1936. július 5., 2.43 EPL Cat. D/c 3112, 3242/1936.44 GERGELY Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon (1924–1944). Typovent Kiadó, h. n., 1993. 7–8.45 CSÍKY, 2005. 141.

266

Csíky Balázs

A ’katolikus megújulás’ fogalmát azonban nem csupán önmagában, ha-nem felekezeti és nemzetközi összehasonlításban is érdemes megvizsgálni. A kedvező társadalmi és politikai feltételek a Horthy-korszakban mind-egyik történelmi keresztény egyházban elősegítették annak a megújulási folyamatnak a kibontakozását, amelynek előzményei a 19. század végére nyúltak vissza. Mindez társadalmi, politikai, erkölcsi és kulturális téren is megmutatkozott. A protestáns egyházakban előtérbe került az egyházak belső megerősítése, a szórványközösségek gondozása, felvirágzott az egye-sületi élet, új templomok épültek. Az 1930-as évek elején mindkét protes-táns egyházban új istentiszteleti rendtartást vezettek be, és megújították az egyházi törvénykönyvet. Megélénkült az egyházi sajtó- és kiadói tevékeny-ség. A református egyházban a megújulási mozgalomnak több irányzata alakult ki. Az egyik az egyesületi munkára kívánt építeni, a másik inkább a gyülekezetben folyó munkát állította a középpontba. A holland református teológia hatása alatt álló úgynevezett történelmi kálvinizmus az erőteljes református öntudatra és küldetéstudatra nevelő munkát helyezte előtérbe. A társadalmi szerepvállalás kiemelkedő eseményei voltak a Soli Deo Gloria református diákszövetség balatonszárszói üdülőtelepén rendezett értelmi-ségi találkozók, amelyek közül kiemelkedett az ország jövőjéről tanácskozó 1943-as találkozó. Az evangélikus egyházban felvirágzott a testületet alko-tó és életüket az egyházi munkának szentelő nők, a diakonisszák tevékeny-sége, akik betegápolással, valamint gyülekezeti munkával (családlátoga-tás, betegápolás) foglalkoztak. Sorra alakultak a diakonisszaegyesületek és anyaházak. Az evangélikus egyházi iskolák magas színvonalú oktatást nyújtottak.46 A történelmi protestáns egyházakban kibontakozó megúju-lási mozgalmak mind kiváltó okaikban, feltételeikben, mind pedig szá-mos tartalmi elemükben hasonlóságot mutatnak a katolikus megújulással. Ezeknek a párhuzamos folyamatoknak a mélyebb összehasonlító elemzése a katolikus egyháztörténet számára is fontos eredményeket tartogat.

A magyar katolikus megújulás fogalmának nemzetközi összehasonlí-tásban való vizsgálatakor fel kell hívni a fi gyelmet arra, hogy az első világ-háború után Európában általában is tapasztalható az egyházi élet fellen-dülése. A magyarországihoz hasonló méretű megújulás azonban leginkább Franciaországban következett be. Ott a szerzetesrendek visszatérhettek házaikba, az egyházi vagyon kezelését az állam az újonnan létesített egy-házmegyei alapokra bízta, számos új templom épült, és kibővült a katoli-

46 Magyar művelődéstörténet. Szerk.: KÓSA László. Osiris, Budapest, 1998. 424–426.; Magyarország a XX. században. Főszerk.: KOLLEGA TARSOLY István. 2. kötet. Babits Kiadó, Szekszárd, 1997. 356–374.

267

Bőség és hiányok • Néhány módszertani kérdés és kutatási lehetőségek…

kus iskolahálózat. Jelentős liturgikus és biblikus mozgalom bontakozott ki, erőteljes fejlődésnek indult az ebben az időszakban létrehozott Actio Catholica.47 A franciaországi társadalmi és politikai helyzet azonban me-rőben más volt, mint a magyarországi. Hazánkat a hasonló helyzetben lévő és földrajzilag is közelebb fekvő környező országokkal lehetne összevetni, de egy ilyen elemzés több szempontból sem váltaná be a hozzá fűzött re-ményeket. Egyrészt szomszédaink katolikus egyházainak jelentős része a magyar katolikus egyházba tartozott ténylegesen 1918 előtt, de jogilag utána is még hosszabb ideig. A felvidéki területek vonatkozásában az egy-házmegyei határoknak a politikai határokhoz való igazítása csak 1937-ben következett be, de az is csak ideiglenes megoldás volt, amelyet az első bé-csi döntés miatt 1939-ben módosított a Szentszék. A vagyoni kérdéseket a szlovák és a magyar félnek a korszakban nem sikerült rendezni, és a vég-leges területi rendezés egyházi vonatkozásban csak 1977-ben következett be. Erdélyben a román konkordátum megkötése után módosították az egy-házszervezetet, majd ezen a második bécsi döntés miatt kellett újra változ-tatni, 1941-ben. Másrészt a környező országok egy része az ortodoxiához tartozik. Romániában a felekezeti és a nemzeti hovatartozás között szoros összefüggés van, a római katolikus egyház a magyar nemzetiséghez kap-csolódik. Jugoszlávián belül Szerbiában az ortodox egyház jelenti a nemze-ti, és ezzel együtt meghatározó vallásfelekezetet. Az említett két szempont miatt tehát a környező országok katolikus egyházainak vizsgálata jelentős részben (a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, a Bácskát tekintve) a magyar katolikus egyháztörténet kereteiben helyezhető el a korszakban, nem pe-dig nemzetközi összehasonlításként értelmezhető.

Végül, de nem utolsósorban a ’katolikus megújulás’ fogalmát az 1948–1964 közötti időszak egyháztörténetéből visszatekintve is meg lehet vizs-gálni. Ha elfogadjuk, hogy a két világháború közötti időszakban jelentős katolikus megújulás ment végbe, akkor felvetődik a kérdés, hogy mindez hogyan hatott a következő korszakban, fi gyelembe véve azt is, hogy az 1945 utáni kulcsszereplők az előző időszakban már fontos szerepet játszottak (például Mindszenty József már akkor politizál, zalaegerszegi apátplébá-nos, 1944-től veszprémi püspök, Grősz József már 1928-tól győri segéd-püspök, Czapik Gyula a katolikus sajtó egyik irányítója, 1939-től már veszprémi megyéspüspök). A hívek tömegeinek pedig még meghatározó élménye lehetett az 1938-as nemzetközi eucharisztikus kongresszus. A ka-tolikus egyház 1948 utáni megtörésének ismeretében, a politikai rendőrség által beszervezett papok, főpapok tevékenységének tudatában, az aktív hit-

47 ADRIÁNYI, 2001. 393–394.

268

Csíky Balázs

életet élő emberek számának csökkenését látva felvetődik a kérdés: talán a megújulás mennyiségi fejlődésétől elmaradt a belső, lelki növekedés? Vagy nem erről volt szó, hanem túl kemény próbatétel elé kerültek a hívő embe-rek? Ezek már olyan kérdések, amelyek a történettudomány részeként ér-telmezett egyháztörténet területéről átvezetnek a teológiai tudományként felfogott egyháztörténet területére.

Összefoglalás

Tanulmányomban két problémát vizsgáltam meg a két világháború kö-zötti katolikus egyháztörténettel kapcsolatban. Az egyik a szakirodalom értékelésének és felhasználásának kérdése, amely általános módszertani probléma. Közhelynek tűnő megállapítás, hogy a Horthy-korszak egyház-történetének feldolgozottsága egyenetlen. Paradox módon mégis azoknál a témáknál nem lehet csupán a szakirodalomra támaszkodni és szükséges leginkább visszatérni a forrásokhoz, amelyekről a legtöbb feldolgozás szü-letett. A különböző értelmezések egyrészt megnehezítik a saját vélemény kialakítását, relativizálják a források tartalmát, másrészt viszont ellent-mondásaikkal visszavezetnek a kiindulóponthoz, és segítenek új kérdések megfogalmazásában.

A másik probléma a fogalmi keretek újragondolása. Magától értetődő-ként használunk olyan fogalmakat, amelyek tartalmát az újabb kutatások fényében szükséges lenne újradefi niálni. A példaként említett ’katolikus megújulás’ fogalma a Horthy-korszak esetében kulcsfontosságú. Elemzése elsősorban nem a fogalom által jelölt folyamat megkérdőjelezését jelenti, hanem kritikus kezelését. A korábbi szakirodalom által kijelölt tartalmi ele-mek mellett felvethető újabb tényezők bevonása, például a katolikus meg-újulás anyagi hátterének vizsgálata, felekezeti és nemzetközi összehason-lító elemzése. Az újabb források ismeretében változhat a szerzetesrendek fejlődéséről alkotott kép. A megújulást, fellendülést erősítő vonások mellett a fogalmat árnyalhatja a kudarcok, megoldatlan problémák számbavétele. Mindez pedig a történeti kutatásban értékes eredményeket hozhat.

269

CSALLÓ KATALIN

Summum ius, summa iniuria1

(Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

Vitéz Bakay Szilárd altábornagy (1892–1947) nevével ritkán találkozha-tunk történelmi tanulmányaink során. Pedig ő volt az, akit az 1944. év sorsfordító eseményei között hazánk kiugrásának megszervezésével bíztak meg, de mielőtt sikerre vihette volna tervét, elrabolták. Később népbíróság elé állították, majd 1947 tavaszán végrehajtották az alaptalanul kiszabott halálos ítéletet. Nyughelye ismeretlen, de családja mai napig bízik benne, hogy egyszer az altábornagy megkaphatja azt a végtisztességet, amelyet megérdemel.1

Egy katonatiszti pálya kezdete

„Bakay Szilárd 1892. szeptember 8-án született Budapesten. Édesapja, Bakay Szilárd, az I. honvéd gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka, százados, majd őrnagy, édesanyja Németh Mária, egy budapesti vasnagy-kereskedő lánya.”2 1897-ben édesapja szívbénulás következtében meg-halt, a négy fi út huszonhat éves özvegye egyedül nevelte. Bakay Szilárd 1902-ben a kőszegi katonai alreáliskola diákja lett, majd 1907 és 1909 kö-zött Morva-Fehértemplomban, 1909-ben pedig a bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémián tanult. 1912-ben hadnaggyá avatták, miután kitűnő eredménnyel végzett az akadémián. 1912 és 1914 között a 44. Gyalog-ezrednél szolgált, időközben zászlóalját Bécsből Budapestre, majd az első világháború kezdetén a szerbiai frontra vezényelték, ekkor már század-parancsnok-helyettes. Huszonhárom évesen soron kívül főhadnaggyá lép-tették elő. Az első világháborúban szerzett érdemeiért „Vaskorona-rendet”, a legmagasabb kitüntetést kapta meg. A négy fi ú közül nemcsak Szilárd jeleskedett a katonai pályán. Öccse, Gyula tengeralattjárón szolgált, szin-tén szép jövő előtt állt, de 1917-ben, huszonkét éves korában a hajójuk el-süllyedt. A harmadik Bakay fi ú Mária Terézia-rendet kapott katonai érde-meiért. Tehát a négy fi úból három hősi halott, alig élték túl édesanyjukat.

1 A legnagyobb jog a legnagyobb jogtalanság (latin).2 Bakay Szilárd életrajza: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/1192_bakay_szilard_eletrajza (Letöltés dátuma: 2008. július 5.)

270

Csalló Katalin

Szilárdot 1918-ban soron kívül századossá léptették elő. 1919-ben fe-leségül vette Jordán Margitot. 1920-ban született meg első gyermekük, (IV.) Bakay Szilárd. 1922-ben Pécsre helyezték, befejezte a Hadiakadémi-át, majd a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, 1926-ban őrnaggyá, 1931-ben pedig alezredessé léptették elő. Ezt követően attaséként szolgált először Belgrádban, majd Athénban, azután pedig Szófi ában. 1939-ben az illetékes magyar hatóságoknál jelentette, hogy a szovjetek megállapodást terveznek Németországgal, de nem hittek neki. 1939-ben hazatért a kül-szolgálatról, két-két és fél évet Debrecenben töltött.

1942-ben a kormányzó a keleti frontra küldte Bakayt mint a kijevi meg-szálló erők magyar parancsnokát, közben altábornaggyá léptették elő. Néhány hónapos kiküldetésről volt szó csupán, de Bakay nem szívesen vál-lalta el, ugyanis a katonai attasé állás várományosa volt Spanyolországban, ahol biztonságosabb lett volna. A kormányzó viszont bízott Bakayban, tud-ta, hogy egy tiszta kezű, nagyon kitűnő katona, ezért az altábornagy végül vállalta a külszolgálatot. Erre az időszakra esett a doni katasztrófa, Bakay kérte, hogy hazatérhessen, de táviratára – amelyben Magyarországra tör-ténő visszahelyezését kérte – elutasító választ kapott. 1943 januárjában nyílt lehetősége a hazatérésre, de ekkor még nem tudta kinek átadni a szol-gálatot, így csak június végén tért vissza Magyarországra. 1943. augusztus 1-jétől Szombathelyen hadtestparancsnok.

1944 sorsfordító eseményei

„A magyar honvédelem 1944-es helyzetének érzékeltetésére Bakay Szilárd szavai megfelelőnek bizonyultak: Előttem az orosz, mögöttem a német, fö-löttem az angolszász. Parancsot kérek! – majd hozzátette: – Nem nekünk kell szégyenkeznünk azért, ami történt, hanem azoknak, akik a bűnöket el-követték: a fasisztáknak, a nyilasoknak, a kommunistáknak. Ez az ország mindig elutasította a szélsőségeket.”3

A háborúból való kiugrás megszervezésére Horthy Miklós Bakay Szilárd altábornagyot kérte fel. Érdekes, hogy a kormányzó és Kállay mi-niszterelnök miért éppen Bakay Szilárdban bízott, abban az emberben, aki nem is ősmagyar, hanem egy határőrvidéki, szerb–horvát kisnemesi családból származott. Ennek ellenére – végignézve a katonai pályafutá-sát – tudták, hogy ő nem fogja elárulni a kormányt. Már korábban kitűnt, hogy nem ápol baráti érzelmeket sem a németekkel, sem az oroszokkal.

3 A közkatona meg a háború – Magyarország krónikája – 1944. Magyar Nemzet, 1994. március (Bakay Mária családi irattára).

271

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

Nagyon erőskezű katona volt, ezért úgy vélték, hogy rá lehet bízni az egész ország sorsát. A tragédia abban állt, hogy Bakay egyedül kevésnek bizo-nyult. Szemben más vezető katonai emberekkel, akiknek a pártállását nem lehetett pontosan tudni, Bakay hiába próbált tenni az országért.

1944. március havának elején a magyar vezérkar számára nyilvánvaló-vá vált, hogy a németek hazánk megszállására készülnek. Március 15-én Hitler eldöntötte, hogy meghívja magához Horthyt. Még ugyanezen a na-pon, Pesten, az Operában Veesenmayer német követ kérte Horthyt, hogy másnap vegye át Hitler levelét. Ennek a kormányzó eleget tett. Horthy a levél átvételét követően véleményt kért, hogy menjen, vagy ne menjen ki Hitlerhez Németországba. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök, illetve Csatay Lajos hadügyminiszter igent, Ghiczy Jenő külügyminiszter, Keresz-tes-Fischer Ferenc belügyminiszter nemet mondott, Kállay Miklós minisz-terelnök pedig a kormányzó döntésére bízta. A kormányzó végül úgy dön-tött, hogy elfogadja Hitler meghívását. Bakay Szilárd már ezt megelőzően tájékoztatta a kormányzót, hogy a burgenlandi német–magyar határon csapatmozgásokat észlelt. Horthy németországi látogatása során megkér-dezte a Führert, aki azt válaszolta, hogy mivel Németországot bombázzák az angol–amerikai repülők, így Burgenland nyugalmasabb terület a német csapatok kiképzésére.

Hitler egy proklamációt nyújtott át Horthynak aláírásra, amelyben a kormányzó kijelentette volna, hogy a német csapatok a németekkel való egyetértésben és az ő hozzájárulása után jöttek Magyarországra, de ezt a kormányzó megtagadta.

Még mielőtt kiutaztak volna Németországba, Ghiczy meghagyta, hogy mindenképpen táviratozni fog a külföldön tartózkodásuk eseményeiről, illetve az esetleges német megszállásról. A németek azonban semmilyen táviratot nem továbbítottak, kivéve egyet, amelyben Hitler tájékoztatta Veesenmayert Horthy Magyarország megszállásához való „hozzájárulásá-ról”. A magyar küldöttség különvonatát a németek többször feltartóztatták, a szerelvény még osztrák területen járt, amikor március 19-én a belügymi-niszter riasztotta a miniszterelnököt.

Bakay március 19-ére virradóan kétségbeesetten táviratozott a budai várba, ahol csak Bajnóczy vezérezredes tartózkodott, hogy parancsba kap-ta, hogy nyissa meg a határokat, és így a németek békés úton megszáll-hatják az országot. Táviratában kérte, hogy repülőn küldjenek hozzá egy parancsőrtisztet, mert lehet, hogy a várban lévőket kényszerítik. Kérésé-nek eleget tettek, a várból kiküldött parancsőrtiszt megerősítette az írásos parancsot, hogy Bakaynak meg kell nyitnia a magyar–német határt. 1944.

272

Csalló Katalin

március 19-én hajnal és dél között minden ellenállás nélkül megtörtént Magyarország megszállása.

Miután a kormányzó 19-én dél körül hazatért, koronatanácson számolt be a németországi látogatásáról. Elmondta, hogy Hitler azért csalogatta ki őt az országból, hogy ne tudja megszervezni az ellenállást. Közölte to-vábbá, hogy a németek Kállay lemondását követelik, valamint új kormány kinevezését. A miniszterelnök lemondását követően köszönetet mondott a kormányzónak: „A nemzet e nehéz perceiben, tekintettel a súlyos követ-kezményekre is, a legjobb elhatározást választotta és nem kötelezte el ma-gát. Ma a lényeg nem a kormányon van, hanem a hadseregen és hogyan tudjuk a hadsereget átmenteni, hogy az be ne olvadjon a német hadsereg-be. […] Kéri a főméltóságú kormányzó urat, maradjon meg a helyén. Ezt az ország, az egész magyar nemzet és a honvédség érdekében kéri. Lehetőleg vonuljon vissza a kormányzó úr az egyes ügyek intézésétől. De ezt az ál-lását, a kormányzói méltóságot sem önakaratából, sem erőszak folytán ne hagyja el”4.

1944. március 23-án megalakult az új kormány, melynek élére a kor-mányzó Sztójay Döme tábornokot, a berlini magyar követet nevezte ki.

1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetséges oldalra. Ezzel a lé-péssel a Szovjetunió számára minden akadály elhárult Magyarország irá-nyába. Horthy a Sztójay-kormány leváltását követően, augusztus 29-én Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnökké, s megbízta azzal a feladattal, hogy a német megszállás ellenére állítsa vissza szuverenitásunkat, vala-mint készítse fel az országot a háborúból való kilépésre.5 Az új kormány azonban közel két hét alatt válságba került.

1944. szeptember 7-én összeült a koronatanács, amelyen a kormányzó bejelentette, hogy fegyverszünetet kell kérni. A miniszterelnök volt az első, aki ellenérzését fejezte ki a javaslattal szemben, ugyanis úgy vélte, a fegy-verszünet kérdését a törvényhozás elé kell vinni. A miniszterek többsége azonban a kormányzóval értett egyet. „A koronatanács határozata végül leszögezte, hogy a szövetségesek csak az ország fő stratégiai pontjait száll-hatják meg, román és jugoszláv csapatok az ország megszállásában nem vehetnek részt, a magyar rendőrség és közigazgatás megmarad a helyén, a szövetségesek járuljanak hozzá, hogy a Magyarországon tartózkodó német csapatok akadálytalanul hagyhassák el az országot. Mindez természetesen

4 VARGYAI Gyula: Magyarország a második világháborúban: összeomlástól összeom-lásig. Korona Kiadó, Budapest, 2001. 321. (A továbbiakban VARGYAI, 2001.)5 SALAMON Konrád: Magyar történelem 1914–1990. Nemzeti Tankönyvkiadó, Buda-pest, 1998. 150.

273

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

távol esett a ’feltétel nélküli megadás’ kritériumaitól”6. Lakatos Géza sze-rint a kormányzó ezzel a lépéssel a felesleges vérontást akarja elkerülni.

A kormányzó – a körülményekre tekintettel – összehívta a „titkos ta-nácsot”. A két világháború közötti időszak jelentős politikai személyisé-gei voltak jelen. A tanácson elhangzottakat Macartney a jelen lévők által elmondottakból rekonstruálta. A tanács döntése értelmében a németeket nem tájékoztatják a tervek konkrétumairól. Hazánk nem harcol tovább, szabad elvonulást biztosít a német csapatoknak. Továbbá célként fogalma-zódott meg az „oroszokat és a románokat nem megsérteni” követelmény. A titkos tanácson hozott határozat a minisztertanács előtt süket fülekre talált. Horthy tudta, hogy nem válthatja le a kormányt, melyet így is nagy nehézségek árán tudott kinevezni, így egy megoldás maradt: személyesen kell cselekednie. Bár a magyar vezérkar biztosította a németeket, hogy to-vábbra is harcolnak a szovjetek ellen, Hitler nagy erőket rendelt Budapest közelébe, és a német csapatokkal tudatta, hogy a magyar csapatok együtt-működésére nem lehet számítani.

Szeptember 30-án egy német felségjellel ellátott repülőgép hagyta el Csákvárt, melyen Náday István vezérezredes és Charles Tefl er Howie angol ezredes tartózkodott. A kormányzó utasítása szerint feladatuk Magyaror-szág fegyverszüneti szándékának eljuttatása az olasz fronton harcoló angol haderőhöz, valamint azon kérelem átadása, hogy legalább Nyugat-Magyar-országra küldjenek angol–amerikai erőket. A németek azonban tudomást szereztek arról, hogy a magyarok megpróbálják felvenni a kapcsolatot a szövetségesekkel.

1944. október 11-én aláírt egyezmény értelmében Magyarország köte-lezettséget vállal csapatainak az 1937. december 31-én érvényes határai mögé történő visszavonására, továbbá köteles megindítani a háborút Né-metország ellen. A kormányzó a tervezettnél korábban cselekedett: a ki-ugrás végrehajtása a hadseregre várt, így mielőbb értesíteni kellett őket a kiugrás terveiről. Mindeközben Szálasi informálta a németeket, kifejtette, hogy a kormányzó nagymértékben függ a családjától, így megfelelő eszkö-zökkel jobb belátásra bírható. Szálasi és Veesenmayer Lakatos Géza félre-állításáról, valamint az új kormánylista tagjairól tárgyalt. Emellett Szálasi „veszélyességi sorrendben” említette Horthy híveit: Bakay, Lázár, Hardy és Vattay. „Ezt a tábornoki cimboraságot minden körülmények között azon-nal el kell távolítani a kormányzó környezetéből, és teljesen ki kell kapcsol-ni a magyar politikai életből!”7

6 VARGYAI, 2001. 349.7 VARGYAI, 2001. 359.

274

Csalló Katalin

A kiugrás sikere az 1. és 2. magyar hadseregen múlt. A hadseregpa-rancsnok feladatát képezte volna, hogy megszakítsa a kapcsolatot a néme-tekkel, kapcsolatba lépjen a szovjetekkel, s mindeközben megtartsa a fe-gyelmet a haderő soraiban. A sorsdöntő fedőtáviratot azonban Kapitánffy Albin vezérkari őrnagy nem adta le, s a vezérkar főnöke csak október 15-én értesült a hadseregre bízott feladatokról. Az 1. magyar hadsereghez Szálasi távirata érkezett meg, amely szerint a harcot folytatni kell, nincs szó fegy-verletételről. A szovjetek eközben bevonultak Magyarország területére.

1944. október 15-én a budapesti rádióban a kormányzó szólalt fel: „Amióta a nemzet akarata az ország élére állított, a magyar külpolitika legfontosabb célkitűzése volt a trianoni békeszerződés igazságtalanságai-nak legalább részbeni megszüntetése, a békés úton elérni kívánt revízió által. […] Magyarország a szövetséges államok elleni háborúba a geográfi ai helyzetünk következtében reánk nehezedő német nyomás folytán sodró-dott bele, de ennek keretében sem voltak hatalmi céljaink, és senkitől sem akartunk elvenni egy négyzetméternyi területet sem.

Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a német bi-rodalom ezt a háborút elvesztette. […] Szomorúan kell megállapítanom, hogy a német birodalom a szövetségesi hűséget a maga részéről velünk szemben már régen megszegte. […] Ez év márciusában pedig a német biro-dalom vezére, éppen a magyar haderő visszahozatalára irányuló sürgeté-seink folytán tárgyalásra hívott meg Klessheimbe, s ott közölte velem, hogy Magyarországot német csapatok szállják meg, és tiltakozásom dacára ezt foganatosította azalatt, míg engem odakint visszatartottak. […] A szövet-ségi hűséggel ellenkező mindezen cselekményeiket azzal a nyílt kihívással tetézték, hogy a budapesti hadtestparancsnokot, Bakay Szilárd altáborna-gyot a belső rend fenntartása érdekében tett intézkedései közben a német Gestapo ügynökei egy ködös októberi reggelen, a rossz látási viszonyok felhasználásával, lakása előtt autójából kiszállásakor orvul megtámadva, elhurcolták. […] Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján”8.

Ez idő alatt a kormányzó fi át, ifj. Horthy Miklóst tőrbe csalták a Gestapo emberei és elhurcolták. Veesenmayer német követ tájékoztatta Horthyt a fennálló helyzetről: ha nem adja meg magát, támadást intéznek a palota és a testőrség ellen. A kormányzó, megakadályozva a felesleges vérontást, kiadta a parancsot az ellenállás megszüntetésére. Október 16-án elvitték a kormányzót is, aki fogadalma ellenére elhagyta a helyét, így az ország ki-

8 KÁLLAY Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942–1944. 2. kötet. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991. 213–216.

275

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

szolgáltatottá vált a németeknek, március 19. elkerülhetetlen következmé-nyeként. A kiugrás előkészítése során felmerülő hibákat később már nem lehetett orvosolni, így a kísérlet csupán kísérlet maradt, megpecsételve ha-zánk sorsát a következő évtizedekre.

Mauthausen

Bakay Szilárd egyike volt azoknak, akiket a németek Horthy kormányzó „legveszélyesebb” támogatói közé soroltak. A kormányzó és Kállay minisz-terelnök bíztak Bakayban, számítottak a segítségére az ország védelmében. 1944. február 8-án táviratot kapott a várból, melyben villásreggelire hív-ták. Bakay eleget tett a meghívásnak. A várban a kormányzó és a minisz-terelnök mellett jelen voltak még Bakay korábbi iskolatársai, illetve Vattay, aki szintén „veszélyes” személynek számított a németek szerint. Bakay az angol győzelemben bízott, illetve abban, hogy Magyarország stabilitását meg lehet őrizni. Sem a németekhez, sem az oroszokhoz nem akart kapcso-lódni; nem ő volt az egyetlen, aki így gondolkodott.

1944 elején Bakay kiküldte egy emberét a magyar–német határra. Ba-kay fennhatósága – mint szombathelyi hadtestparancsnok – kiterjedt az egész magyar–német határra, Soprontól egészen a Muraközig. Jelentették neki, hogy a burgenlandi területen hadmozdulatok folynak. A kormányzó klessheimi látogatása során számon kérte Hitlertől ezeket a csapatmozgá-sokat, de kitérő választ kapott. Bakay próbálta megakadályozni a német megszállást, nem akarta megnyitni a határt, de a várból megerősítették a parancsot, így nem tehetett mást.

A német megszállást követően a kormányzó továbbra is számított Ba-kay segítségére a kiugrás előkészítésében és végrehajtásában. A németek pontosan tudták ezt, így Bakay a Gestapo célpontjává vált. A német tit-kosszolgálat Otto Skorzenyt9 bízta meg Bakay elrablásával. Valóban fon-tos ember lehetett a németek számára, ha a titkosszolgálat egyik vezetőjét, „Európa fenegyerekét” küldték. Skorzeny a Waffen-SS tisztje volt, s a má-sodik világháború alatt számos akcióban vett részt, többek között Musso-lini kiszabadításában.

1944 októberében Bakay Budapesten tartózkodott. Mivel Szombathe-lyen volt a lakása, ha a parancs a fővárosba szólította, a Duna-palota épüle-

9 Otto Skorzenyt (1908–1975) 1943-ban nevezték ki SS-Hauptstrumführerré, majd 1944-ben Magyarországra vezényelték, miután tudomást szereztek róla, hogy Horthy kor-mányzó kiugrást és a szövetségesek oldalára való átállást tervez. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Otto_Skorzeny, letöltés dátuma: 2009. március 22.

276

Csalló Katalin

tében lakott. Bakay ez időben számos németérzelmű személy kihallgatásán vett részt a Margit körúti fogházban. A németek számára egyértelművé vált, hogy Bakay nem áll mellettük. Október 8. éjszakáján Bakay sofőrjét egy álparanccsal eltávolították. Helyette egy németbarát sofőr ült a volánhoz. Hajnali kettőkor értek a szálloda épülete elé, ekkor fejére zsákot húztak és elhurcolták. Először repülőgéppel Bécsbe, majd onnan Mauthausenbe vit-ték, ahol egészen 1945. május 5-éig raboskodott. A németek a kormányzó egyik „legveszélyesebb” emberének eltávolításával nyílt kihívást intéztek a kormány felé, ugyanis személyében a kiugrást vezető egyik altábornagyot rabolták el. Ezt a kormányzó október 15-ei proklamációjában ki is emelte.

A nyilasok uralomra jutása után alig egy hét elteltével a hivatalos köz-lönyben a következő tartalmú kormányrendelet jelent meg: A nemzetveze-tő (Szálasi maga kreálta titulusa) azonnali hatállyal lefokozza Bakay Szi-lárd altábornagyot mint a nemzetiszocialista eszmék és a német–magyar fegyverbarátság árulóját. Minden tőle származó írás, őt ábrázoló fénykép megsemmisítendő.

Ezzel egy időben Szombathely nyilas vezetői megjelentek állandó la-kásán, feleségével közölték, hogy 24 órán belül költözzön ki a hadtestpa-rancsnoki lakásból. Kényszerlakhelyül egy pincehelyiséget és mosókony-hát jelöltek ki számára, élelmiszerjegyeit pedig megvonták.

Bakay a mauthauseni koncentrációs tábor foglya volt 1944. november 1-jétől 1945. május 5-ig, amikor az amerikai csapatok felszabadították a lágert.

A táborból az amerikai katonai szervek – lévén Magyarország a jaltai és potsdami szerződés értelmében szovjet érdekszféra – a Badenben székelő szovjet frontparancsnokságra vitték. Ott képmutatóan a legudvariasabban fogadták, de azért néhány hétig „vendégül látták”, hogy leromlott kondíci-óját „feljavítsák”. Közben nem múlt el nap, hogy 1-2 órás „beszélgetést” ne folytattak volna vele, részben saját katonai és diplomáciai múltját illetően, részben pedig a Horthy-hadsereg volt magasabb vezetőire vonatkozó in-formációk szerzése céljából.

Végre elérkezett a hazaindulás napja. Június végén külön gépkocsit biz-tosítottak számára, s hogy akadálytalanul hazatérhessen, egy magas rangú szovjet tiszt kísérte Szombathelyig. Íme, hogy írt erről az akkori magyar sajtó: „Hazatért Bakay altábornagy, akit a Gestapo elrabolt a fővárosból. […] Bakay Szilárd altábornagy, mint a budapesti hadtest parancsnoka, az első puccskísérletet a helyőrséghez intézett egyetlen erélyes, katonailag minta-szerű parancs kiadásával megakadályozta. […] Bakay Szilárd kész tervet hozott a Gestapo és a német elnyomók kiűzésére. Egymás után együtt-tar-tást rendelt el három hétvége alkalmával. Terveit nem fogadták el, azután

277

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

az időpontot találták alkalmatlannak az ’illetékesek’. […] Október 8-án, beosztott tisztjeinek árulása következtében, a német parancsnokság kü-lön engedélyével hurcolta el a Gestapo. Mauthausen volt az utolsó állomás, ahonnan a felszabadító orosz csapatok kivették végre kínzói karmaiból. A Badenben töltött néhány hét után – ahol a leggondosabb nyomozás és ellenőrzés ideje alatt kissé magához tért – most hazaérkezett. Megfogyott, kimerült, de személyében ott ég az a töretlen erő, tűz, lelkesedés, mely ké-pessé tette az elnyomók elleni harcra és a szenvedések elviselésére”.10

Bakay Szilárd ekkor nem rendelkezett megfelelő személyi igazolvány-nyal, ezért először át kellett esnie az igazolási eljáráson. A szövetséges hatalmak részéről nem is merült fel semmi kétség Bakay igazolása tekin-tetében, ugyanis az oroszok Baden bei Wienben megfelelően megbizonyo-sodtak, hogy az altábornagy nem követett el háborús bűncselekményt. A Mauthausenben kiállított papírjain igazolták, ez alapján kaphatta meg a személyi igazolványt Magyarországon, valamint így nyugdíjasként tér-hetett haza. Azonban elérkezett az az időszak, amikor egyébként igazolt embereket is a népbíróság igazoló bizottsága elé állítottak.

A népbíróság előtt

Bakay Szilárd 1945 nyarán térhetett haza a fogságból, és hiába igazolták a szövetségesek, népbíróság elé kellett állnia. 1945. augusztus 3. és novem-ber 8. között folyt az igazolási eljárás, amelynek második szakaszában – immár ügyvédi segítséggel – végül sikerült tisztáznia magát. Magára az eljárásra Bakay 1942–1943-as tevékenysége miatt került sor, amikor is Ki-jevben a magyar megszálló erők parancsnokaként működött. Vádlói között szerepelt Rákosi Mátyás is, aki – bár nem ismerte személyesen Bakayt – állította, hogy az altábornagy kijevi tartózkodása során kegyetlenkedett az ukrán lakossággal, illetve a katonái 68 ezer ukrán polgárt gyilkoltak meg. Rákosi az igazolóbizottságnak küldött írásában csak ennyit írt: „személyé-ben nem tévedtem” – ezzel megpecsételte Bakay sorsát.

A népbírósági iratjegyzék felsorolja az igazolási eljárás iratainak jegyzé-két. A vád oldalán elsőként szerepel Rákosi Mátyás A magyar jövőért című könyve,11 továbbá tanúként szerepel Szilágyi György szombathelyi rendőr (koronatanú), Nemes Tivadar miskolci rendőrfelügyelő, Musztea György, Garzsuly József, Bosnyák Antal, Nonn György (Rákosi titkára), Mikó-Mül-

10 Bakay Mária családi irattára.11 Megjelent Moszkvában, 1942–43. Budapesten Szikra Kiadás, 1945.

278

Csalló Katalin

ler András, Tanító Béla vezérőrnagy, Radó Sándor, valamint 1945-beli po-litikai párttagok, illetve Révész Géza és Tímár Miklós hadbíró főhadnagy.

Rákosi Mátyás könyvében ismeretlenül vádolja Bakayt: „Kijev két esz-tendőn át a magyar megszálló hadsereg főhadiszállása volt. Itt garázdálko-dott például Bakay altábornagy, a kijevi megszálló csoport parancsnoka, aki a hadseregben pompás üzleti érzékről tett tanúságot. Valóságos szállí-tási vállalata volt. Vasúton, de főleg teherautókon szorgalmasan szállította Magyarországra a lopott, rabolt holmikat. Különösen a nemesfémből ké-szült ikonokat szerette, de nem vetette meg az egyszerű ékszert és a képe-ket sem. Példáját természetesen környezete is követte s főhadiszállása idő-vel a rabolt és lopott holmik valóságos börzéjévé alakult. Gyakori vendég volt nála Jány Gusztáv, a második hadsereg parancsnoka, aki szívesen vitt magával egy-egy értékes emléktárgyat. A magyar hadsereg számára kül-dött dohány, alkohol, szeretetadományok jelentékeny része Kijevben akadt meg s élénk cserekereskedelem tárgyát képezte. 100 levente cigaretta ugyanolyan pénzegység volt, mint a tízpengős és a kijevi hadtáp nyüzsgött a seftelő, üzérkedő magyar katonatisztektől, akiknek kezén fürgén vándo-rolt Magyarország felé az a rabolt és lopott holmi, ami most a rendkívüli bizottság jelentésében szerepel. Darnica, ahol 68 000 békés ukrán polgárt gyilkoltak le a magyar megszálló csapatok, egyik állomáshely volt s ahogy a fosztogatásban, úgy a békés lakosság sanyargatásában sem maradtak el náci gazdáik mögött a magyar csatlósok.”12 Rákosi mindezt úgy jelentette ki, hogy nem ismerte személyesen Bakayt, s míg a magyar hadsereg Kijev-ben tartózkodott, addig ő Moszkvában volt, nem is találkozhatott az al-tábornaggyal.

A védelem oldalán számos tanút hallgattak meg, több vallomás meg-található a családi iratok között: Lázár Károly, Versényi Tibor őrnagy, a Budapesti Népbíróság vezetője (hadbíró ezredes), Ajtony Arthur hadbiz-tos ezredes, Nagybaconi Nagy Vilmos vezérezredes, Szilágyi Lajos őrmes-ter, valamint Mészáros Sándor. (A mellékletek között 8. számmal szerepel Bakay Szilárd vallomása.)

A népbíróság nem igazolta Bakayt, ezért az altábornagy fellebbezést nyújtott be, kérte az elutasító határozat megsemmisítését és az igazolás kimondását. Fellebbezésében Bakay előadta azon okokat, amelyek alapján az 1382/ig. biz.–1945. számú határozat hatályon kívül helyezését és az ügy ismételt elbírálását kérte:

– „Szóban forgó, mégpedig legsúlyosabb határozat meghallgatásom nélkül hozatott meg, az idézéseket ugyanis mind késve kaptam kézhez.

12 Rákosi Mátyás hivatkozott könyve (A magyar jövőért).

279

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

– A határozat indokolásában foglalt vádak teljes alaptalansága miatt. Rákosi Mátyás ’Magyar jövőért’ című könyvében mint fő panamista va-

gyok odaállítva. Erre válaszom: 1942 augusztusában éppen azért küldöt-tek ki Kijevbe, hogy ott rendet teremtsek. Tanúim erre s az ottani sikeres és minden tekintetben kifogástalan működésemre: Vörös János honvédelmi miniszter, Nagybaczoni Nagy Vilmos akkori honvédelmi miniszter, továb-bá Major Ákos a Budapesti Népbíróság vezetője, Imrefy László a Kapos-vári Néptörvényszék elnöke, Jaczkó Pál Vasvármegye főispánja, Mocsáry György vezérkari ezredes, Balassa György ezredes, Sobor Jenő tisztviselő, Bajnóczy József vezérezredes, Lázár Károly altábornagy, Kerner Pál ezre-des. […] Arra a vádra, hogy ’az orosz lakossággal szemben való kegyetlenke-dést és fosztogatást nem enyhítette, valamint a rabolt értékek és ingóságok Magyarországra való szállítását nem akadályozta meg’ válaszom: A lakos-sággal szemben nem tűrtem semmiféle kegyetlenkedést, sőt, az ínsége-seket törzsem mozgó konyháiról elláttattam, a lakásaikat is segíthettem lakhatóvá tenni. […] De különben is, mint megszálló csoport parancsnoki szereplésemet (1942. augusztustól 1943. júniusig) az oroszok kivizsgálták. Ugyanis 1945. május 19-én az amerikaiak által felszabadított Mauthausen-ben megérkezett hozzám három orosz tiszt, kik felszólítottak, ha kedvem van, jöjjek velük Bécsbe, hogy ott igazolhassanak, s ezután hazatérhessek. Kész örömmel tartottam velük az amerikaiak engedélye alapján. Elvittek Baden bei Wien-be, ahol (tanúk erre: Andorka Rezső, Budapest, IV. Régi-posta utca 19. és Lakatos Géza volt miniszterelnök) 1945. május 20-tól jú-nius 9-ig tartott kivizsgálásom oroszországi szereplésemről, védőőrizetük alatt. Június 9-én szabadlábra helyeztek s gépkocsit bocsájtottak rendel-kezésemre, hogy hazamehessek. Ez is azt hiszem legékesebb bizonyítéka annak, hogy kifogástalanul láttam el megszállt csoport parancsnoki szol-gálatomat.

Ama vádra, hogy ’a zsidó munkaszolgálatosokkal való bánásmód eny-hítésére vonatkozó miniszteri rendeleteket nem adta ki, a munkaszolgála-tosokkal való embertelen bánásmódot és kegyetlenkedést nem szüntette meg’, válaszom:

Sohasem voltam antiszemita, mit legjobban bizonyít Stern Benő (Buda-pest, V. Csáky utca 32. IV. 9.), továbbá az a körülmény, hogy 1941–42-ig hadosztály segédtisztem Kővári Kohn Marcell alezredes (jelenleg VI. hon-védkerületi parancsnok Debrecenben), s hogy Steiner Ignác kassai szüle-tésű zsidó munkaszolgálatosnak büntetését, akit a hadbíróság halálra ítélt 1944-ben, 10 évi börtönre változtattam át. (Tanúim erre: Demény hadbíró őrnagy, valamint Fekete János és Diéslaky Ferenc alhadnagyok, Szombat-hely 3. kerületi parancsnokság). […] Közismert antifasiszta politikai be-

280

Csalló Katalin

állítottságomnál fogva, különben is egészen érthetetlen az a vád, hogy a zsidó munkaszolgálatosok helyzetének enyhítésére szolgáló miniszteri ren-deleteket nem adtam volna ki. […] Ami pedig a Margit körúti fogházban, 1944. szeptemberben megtartott negyedévi hadtestparancsnoki szemlém-mel kapcsolatos vádaskodást illeti, erre válaszom: Tudtommal politikai foglyok akkor nem is voltak ott, de ha esetleg mégis voltak elenyésző szám-mal, úgy azok nem tartoztak alám, azaz az I. hadtest hadbírósága alá. Így tehát nem szedethettem el a politikai foglyoktól a szalmazsákokat, mert ehhez jogom nem volt. De a többi foglyoktól sem vetethettem el, – s erre nem is adtam senkinek sem parancsot, ellenben írásbeli javaslatot tettem a honvédelmi miniszternek (13. osztály), hogy tegye megfontolás tárgyává, hogy akkor amidőn kórházakban és csapatoknál nincsen kellő számú szal-mazsák s nincs honnan előteremteni, tehát a büntető intézetektől lehessen pótolni. Hogy eme javaslatommal mi történt, azt már nem tudom, miután közben a Gestapo elhurcolt. […] A németek, hogy végrehajthassák állam-csínyüket, úgy látszik csak bennem látták az akadályt s ezért tartották fontosnak az elrablásomat. Az október 15-én történt események ezt be is igazolták. A legsúlyosabb magánzárka-büntetésben volt 7 hónapig részem. Mauthausenben a tábor börtönében naponta 15 órát sötétben, beszélgeté-si és írási tilalomban, valamint gyakorlatban olvasási tilalommal, hiszen csak náci propaganda könyveket kaphattam. A 29-es számú egyes zárká-ban ültem, alattam volt a krematórium és a gázkamra, míg az amerikaiak fel nem szabadítottak. Közben 1945. január 25-én kelt 4. számú ’Honvéd-ségi rendeletek’ közli nemzetvezetői elhatározás alapján lefokozásom, a magyar nemzet ellen elkövetett hűtlenség miatt. Mélységes keserűség tölt el, hogy ugyanakkor, midőn a nemzeti ellenállásban részt vevőket megju-talmazzák, engem, az élharcost még arra sem tart érdemesnek az igazoló bizottság, hogy meghallgasson, mielőtt a szóban forgó legsúlyosabb hatá-rozatát meghozta.

Még megjegyzem, hogy Szegeden nem voltam, vitézi birtokom nincsen, holott az első avatottak között voltam. Zsidó birtokom nem volt és nincsen. Nemzetvédelmi keresztet nem kaptam és nem is kértem. Nem születtem bíborban, – amit elértem, azt kizárólag becsületes munkámmal értem el.

Csomag melléklet iratjegyzék szerint. Tisztelettel Bakay altbgy.”13

Bakay Szilárd védőjeként Körmendi Lajos budapesti ügyvéd járt el (Bu-dapest V., Légrády Károly u. 43.). Miután Bakay fellebbezést nyújtott be a távollétében meghozott sérelmes határozat miatt, Körmendi előterjesztés-

13 Vitéz Bakay Szilárd altgy. fellebbezése az igazolását elutasító népbírósági határozat el-len. Bakay Mária családi irattára.

281

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

sel élt a Népügyészségnél, melyben számos tanúvallomásra és egyéb bizo-nyítékra hivatkozik (többek között Bakay fellebbezésére).

A Budapesti Népbíróság igazolófellebbezési tanácsa végül 1945. novem-ber 8-án kelt határozatában kimondta, hogy Bakay Szilárd altábornagyot igazoltnak tekinti. A népbírósági tanács indokolásában kifejtette: „Mint-hogy végül Vörös János honvédelmi miniszter nyilatkozata szerint igazo-lás alá vont neve a Szövetséges Ellenőrző Bizottság által átnyújtott azon katonai személyek nevei között, akik ellen a szövetségeseknek kifogásuk volt, nem szerepel, végül, mert kétségtelen, hogy a szovjet katonai hatósá-gok igazolás alá vontat ügyének kivizsgálása után szabadon bocsájtották, a népbíróság az igazolóbizottság által kihallgatott tanúk és a megtett be-jelentések alapján, melyek csupán közvetett bizonyítékként mérlegelhetők, az igazolóbizottság határozatában az igazolás alá vont terhére megállapí-tottakat bizonyítottnak nem találta, ezért a rendelkező rész értelmében ha-tározott”14.

Halálos ítélet

Miután a népbíróság igazoltnak minősítette, Bakay Szilárd hazatért Szom-bathelyre, remélve, hogy immár nyugodtan töltheti nyugdíjas éveit. Sajnos tévedett. A szombathelyi polgárok azt tanácsolták neki, hogy hagyja el az országot, hiszen nincs messze az országhatár, de Bakay azt mondta, hogy ő igaz magyar érzelmű ember, akit igazoltak, és győzött az igazság, nem fél. Valamint úgy érezte, hogy akkor tudja segíteni orosz fogságban (Kujbisev) lévő fi át, ha itthon marad.

1946-ban, nagycsütörtökön két civil ruhás férfi érkezett a Bakay-ház-hoz, az altábornagyot keresték, aki éppen nem volt otthon. Állításuk sze-rint abból a célból keresték Bakayt, hogy más személyek igazolási ügyében tanúként vegyen részt, s ezért a városházára kísérjék. Mivel az altábor-nagy nem tartózkodott otthon, a közelben várakoztak. Mikor hazaért, a szomszédjai próbálták meggyőzni, hogy meneküljön, de nem ment. Érte jött ismét a két, magyarul beszélő férfi , és hivatalos iratokat felmutatva elkísérték. Mivel aznap nem ért haza, felesége elkezdte keresni férjét, il-letve ügyvédi segítséget próbált kérni. Mint utólag kiderült, Bakayt a Széll utcai KGB-házba vitték, majd két nappal később a fővárosba szállították. Bakay né Budapesten fogadott ügyvédet, az akkori idők egyik leghíresebb védőjét, Bartha Sándort bízta meg férje képviseletével.

14 1945. november 8-án kelt igazoló határozat Piri Gábor tanácsvezető bíró aláírásával. Bakay Mária családi irattára.

282

Csalló Katalin

Az altábornagy elrablását a londoni Times 1946. április 18-i száma is megírta: „A magyarországi Szombathelyről jelentik, hogy Bakay Szilárd altábornagyot két ismeretlen ember elrabolta. Ez már a második eset, hogy Bakayt elrabolták. Először akkor történt meg, amikor Budapest helyőrsé-gének parancsnoka volt a Szálasi kormányt megelőző kormány alatt. Ak-kor a Gestapo vitte el Mauthausenbe. Később visszatért Szombathelyre, ahol feleségével élt.

Megállapítást nyert, hogy Bakayt két férfi kereste fel, és megkérte, hogy kísérje el őket egy hivatalnokhoz. Beszállt az autójukba, és azóta nem lát-ták. Bakay nemrég vallomást tett oly tisztek működéséről, akik a nyuga-ti zónából tértek vissza, ahova a háború végén menekültek. Azt mondják, hogy bosszú vagy a félelem vezetett az elrablásához, hogy esetleg ellenük vallhatna.”15

Bakay a július–augusztus hónapokat a Vilma királynő utcai börtönben töltötte, majd szeptemberben átszállították a Conti utcai börtönbe, ahol magánzárkába került. Itt raboskodott december 23-ig. Ez idő alatt felesé-ge és menye a börtön portájára vittek élelmet, dohányt, tiszta fehérneműt. Személyesen nem találkoztak Bakayval, viszont reménykedtek, hogy ha már ennyi ideig életben hagyták, talán kiszabadul. A fogság ideje alatt a két Bakayné – pénzt, támogatást nem kímélve – mindenkit megkeresett Bu-dapesten, aki esetleg segítséget nyújthat az altábornagy szabadon bocsátá-sában, mint utóbb kiderült, sikertelenül.16 Bakayné még Rákosi Mátyást is felkereste, aki fogadta is egy fél órára. Az asszony könyörgött, hogy Rákosi járjon el férje ügyében, de csak 1992 után derült ki, hogy akkor Rákosi nem tudott arról, hogy Bakay hol van.

1946. december 23-ára tűzték ki Bakay tárgyalását, amire már nem került sor. Aznap, amikor a két Bakayné megérkezett a Conti utcába, a börtön kapui nyitva voltak és egy őr sepregetett az utcán. Ekkor Bartha Sándor visszaadta a megbízást, mert azt mondta, hogy innen vagy min-denkit főbe lőttek, vagy mindenkit elvittek Kijev, Oroszország felé, ő már itt nem tud többet segíteni. Mint az utóbb az 1992. évi orosz iratokból kiderült, Bakayt akkor nem kelet felé, hanem nyugatra, Sopronba vitték, ahol még három hónapig fogva tartották, és a hivatalos iratok szerint Sop-ron városától délkeleti irányban 3 km-re végezték ki. Az ítéletét 1946. de-cember 23-ára dátumozták, emellett volt még egy kegyelmi kérvénye, amit

15 Field-Marshal KIDNAPPED: Hungarian Mystery. London Times, 1946. április 18. (Forrás: Bakay Mária családi irattára.) 16 Megjegyzés: Az amerikai nagykövetségen megkeresték Juhász Emil alkonzult, jártak az angol nagykövetségen segítségért, továbbá végiglátogatták Bakay volt baráti körét, töb-bek között Budapest rendőr-főkapitányát.

283

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

hivatalból írtak, tehát nem a védőjétől származott. A kegyelmi kérvényt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége 1947. március 13-án eluta-sította és az ítéletet végrehajthatónak nyilvánította. Az ítélet golyó általi halál, melyet 1947. március 17-én hajtottak végre. Ez már az az időszak, amikor az oroszok folyamatosan elhagyják Sopronkőhidát.

1947 februárjában – még az ítélet végrehajtása előtt – a nagyhatalmak aláírták a békeszerződést, amely szeptemberben lépett hatályba. A márci-usi kivégzés idején még a fegyverszüneti egyezmény volt érvényben, amely szerint az oroszok egyedül nem dönthetnek egyetlen háborús bűnös ügyé-ben sem, és az amerikaiaknak alá kellett volna írniuk az ítéletet. Továb-bá a fegyverszüneti egyezményben Magyarország vállalta, hogy „közre fog működni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatásá-ban, az érdekelt kormányoknak való kiszolgáltatásában és az ítélkezésben e személyek fölött”, tehát az ítélet nem születhetett volna meg magyar fél részvétele nélkül.

Bakay Szilárdné 1956-ban a Magyar Vöröskereszthez fordult férje fel-kutatása céljából, de ugyanezen év október hó 1. napján kapott válaszban arról értesítették, hogy nem sikerült Bakay Szilárd tartózkodási helyét megtalálni. Ezt követően Bakayné 1957-ben a Debreceni Járásbírósághoz fordult férje holttá nyilvánítása érdekében, az ügy áthelyezését követően a kizárólagosan illetékes Szombathelyi Járásbíróság járt el. Kérelme alá-támasztásául a következő tényeket hozta fel: „Férjem Bakay Szilárd ny. al-tábornagy, aki Budapesten 1892. szeptember 8-án született, anyja Németh Mária – legutolsó bejelentett állandó lakóhelyéről (Szombathely, Lipp Vil-mos u. 9.) 1946. évi április hó 11-én déli 1 órakor két ismeretlen polgári egyénnel – azok felszólítására – eltávozott. Azóta magáról semminemű életjelt nem adott. A hatóságok – és a magam egyéni – felkutatására irá-nyuló fáradozásaink sajnos eredménytelenek maradtak. Eltűnését követő hetekben olyan feltevések is voltak, melyeket velem hivatalos személyek szóban több ízben közöltek, miszerint férjemet nyugatra szökött fasiszták hurcolták volna el, nehogy ellenük terhelő tanúvallomást tehessen, annál is inkább, mert férjem a Mauthausen-i ’Gestapo’ tábor foglya volt 1944. no-vember 1-től 1945. május hó 5-ig.” A Szombathelyi Járásbíróság 1957. de-cember 17-én kelt végzésében holttá nyilvánította Bakay Szilárdot, halála idejét 1945. év december 31. napjának 24. óráját állapította meg.17

17 A Szombathelyi Járásbíróság Pk. 21.463/1957/4. számú végzése. (Forrás: Bakay Mária családi irattára)

284

Csalló Katalin

Sikertelen exhumálás

Az exhumálásért folytatott küzdelem kezdetén, 1989-ben Nemeskürty Ist-ván így vélekedett a „Bakay-ügyről”: „Ügyvéd kéne ehhez. A Bakay-ügy kü-lönlegesen szörnyű.” Az exhumálás ügyét ifj. Bakay Szilárd indította el, majd lánya, Bakay Mária folytatta. Bakay Szilárd altábornagy érdemei el-ismerésének első állomása posztumusz előléptetése volt, amelyre 1991-ben került sor: „A Köztársaság Elnökének 57/1991. (III. 18.) KE határozata ’posztumusz’ előléptetésekről: Az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdése18 alap-ján a miniszterelnök javaslatára az 1848-as forradalom és szabadságharc 143. évfordulója alkalmából Bakay Szilárd altábornagyot (…) ’posztumusz’ vezérezredessé előléptetem. Göncz Árpád, a Köztársaság elnöke, ellenje-gyezte Antall József, miniszterelnök.”19

1992. szeptember 22-én Bakay Mária kézhez kapta azon iratokat, me-lyek szerint nagyapját az orosz törvények alapján rehabilitálták. Kimond-ták, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének 1943. április 19-i törvénye szerint a megszállt szovjet területek békés lakossága, vala-mint a fogoly partizánok ellen elkövetett kínzások, gyilkosságok, az ártat-lan falvak lerombolása, felégetése miatti felelősségre vonás Bakay Szilárd altábornaggyal szemben alaptalan volt. Az orosz igazolás ellenére Magyar-országon nem történt előrelépés sem a rehabilitáció, sem az exhumálás ügyében.

Kéri Kálmán országgyűlési képviselő 1992-ben ifj. Bakay Szilárdhoz intézett levelében kifejtette, hogy „minden erőmmel azon vagyok, hogy Édesapád emléke meg legyen örökítve. Ennek első lépcsője egykori rend-fokozatának elismerése volt. Emléktábla elhelyezése már bizonyos nehéz-ségekbe ütközik. Melynek leküzdését minden erőmmel szorgalmazom.”20 A következő évben ismét levélváltásra került sor Kéri Kálmán és immár Bakay Mária között. A képviselő úr levelében kérte Bakay Máriát, tudassa vele, hogy nagyapja sikeres exhumálása esetén milyen külsőségek között kívánja a temetést. Bakay Mária 1993. június 5-én kelt levelében kifejtet-te, hogy nagyapjának rangjához méltó katonai tiszteletadást kér (ágyútalp stb.). E levélre Kéri Kálmán szóban adott választ, mégpedig, hogy Bakay Szilárd nem kaphat rangjához méltóan ágyútalpat, ez megoldhatatlan.

18 Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés i) és j) pontjai: „A köztársasági elnök i) … kinevezi és előlépteti a tábornokokat, j) adományozza a törvényben meghatározott címeket, érdem-rendeket, kitüntetéseket és engedélyezi viselésüket.”19 Bakay Mária családi irattára.20 Kéri Kálmán országgyűlési képviselő levele. Budapest, 1992. március 3. Bakay Mária családi irattára.

285

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

Ugyanebben a hónapban levélváltásra került sor Bakay Mária és Horváth József köztársasági megbízott között. Az államtitkár úr már a levélváltás előtt, a köztársasági elnök kérésére intézkedett a néhai altábornagy földi maradványainak felkutatására. Levelében kifejti: „A halálos ítélet végre-hajtásának és a holttest eltemetésének helyéről érdeklődve munkatársam felkereste a Sopronkőhidai Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokát, a Soproni Városi Levéltár igazgatóját, a Városi Temetkezési Kft.-t, a Katoli-kus Konventet, az Evangélikus Lelkészi Hivatalt, Fertőrákos község plébá-nosát és Németh Alajos főtisztelendő kortárs helytörténészt. Nevezettek készségesen, lelkiismeretesen igyekeztek kérésünknek eleget tenni. Sajná-lattal állapították azonban meg, hogy a náluk fellelhető nyilvántartások-ban semmiféle vonatkozó feljegyzés, iratanyag nem található. A fogvatar-tottak vagy elítéltek lelki gondozását végző, az elhunytakat utolsó útjára kísérő idős főtisztelendő úr sem emlékszik altábornagy úrra. Megjegyzi azonban, hogy sok elhaltnak névtelenül adhatták meg a végtisztességet.

Nagyapja érdemeit elismerve, nagyra becsülve hősiességét természetes-nek tartom, hogy továbbra is mindent megtegyünk hamvai felkutatására és emberhez méltó újratemetésére. Igyekszünk egykori sorstársakat, a volt őrszemélyzet tagjait, az adott időszakban a börtönhöz közel élő lakosokat stb. felkeresni.”21

1993-ban felmerült annak lehetősége, hogy a néhai altábornagyról lak-tanyát nevezzenek el. Gosztonyi Péter történész, a magyar honvédség tar-talékos ezredese szerint Maléter Pál, Mecséri János, Bakay Szilárd és Koz-ma István vezérezredesekről Budapesten, illetve más, vidéki helyőrségen kijelölt laktanyákat neveztek volna el, de a tervek sajnos nem realizálódtak.

Következő jelentős állomásként az 1999. évet emelném ki. Bakay Mária a Szombathelyi Városi Bírósághoz fordult annak érdekében, hogy a bíró-ság az előző fejezetben említett Pk. 21.463/1957/4. számú végzését helyezze hatályon kívül és Bakay Szilárd halála tényét állapítsa meg. A bíróság Pk. 51.694/1999/2. számú végzésében a kérelemnek helyt adott, a halál helyéül Sopron városát, annak idejéül pedig 1947. március 17. napját jelölte meg.

Bakay Mária számos helyen próbált adatokat keresni, kérni elhunyt nagyapjáról. Felkereste többek között a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot, ugyanis a néhai altábornagy igazolását követően nyugdíjasként tért haza Szombathelyre, valamint felesége is szerepel az igazgatóság nyilvántar-tásában. Emellett felkereste a Történeti Hivatalt, de sajnos az exhumálás szempontjából releváns információt nem talált.

21 Horváth József köztársasági megbízott, címzetes államtitkár levele. Győr, 1993. június 23. Bakay Mária családi irattára.

286

Csalló Katalin

Az exhumálás ügyében az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet megkere-sése bírt a legnagyobb jelentőséggel, ugyanis ők végeznék a holttest kieme-lését. E körben több levélváltásra került sor Bakay Mária és Susa Éva, az I.O.I. biológus-antropológus szakértője között. Bakay Mária úgy gondolta, hogy nagyapja azonosítása nem jelent majd problémát, híresen alacsony termete, ép fogsora, illetve korábbi sebesülések nyomai alapján. Sajnos a soproni rabtemető helyszínrajza nem elegendő az exhumálás sikeres foga-natosításához, a holttest kiemelésére csak akkor kerülhet sor, ha valamely dokumentum pontosan behatárolná a sír helyét. Így gyakorlatilag az ügy 2004-ben megállni látszott.

Felcsillant a remény, amikor is 2004-ben Bakay Mária kézhez kapta a nagyapjával szemben folytatott eljárás orosz iratanyagát. Sajnos a kilenc-venoldalas akta nagyon silány minőségű, sok helyen olvashatatlan, így a fordítás nehézségekbe ütközött. A letartóztatást elrendelő határozatot, valamint a kivégzésről szóló jegyzőkönyvet sikerült lefordítani. A letar-tóztatást elrendelő határozat 1946. július 12. napján kelt, tehát három hó-nappal az altábornagy elrablását követően. A határozatban a Szövetséges Koordinációs Bizottság Magyarországi felügyeleti parancsnoka, valamint a Budapest Szovjet Helyőrségének katonai ügyésze megállapította: „Bakay Szilárd az 1930 és 1932 közötti időszakban a magyar vezérkar 2. felderí-tő-kémelhárító osztályán adatfeldolgozó csoport előadójaként tevékenyke-dett, a kémkedési és felderítési értesülések rendszerezésével és közlésével foglalkozott Olaszország, Bulgária, Jugoszlávia, Törökország és Görög-ország vonatkozásában. […]

1942 augusztusától 1943 júniusáig Bakay Szilárd a magyar megszálló hadseregcsoport parancsnoka volt, a Szovjetunió ideiglenesen megszállt területén.

Bakay Szilárdnak mint parancsnoknak a vezetése alá tartozott 5 ma-gyar megszálló hadosztály, melyeket a partizánmozgalommal szembeni küzdelemre használtak fel, és a legfontosabb vasúti és közúti csomópontok őrzésére, melyeken keresztül történt a fronton lévő német–magyar had-seregek lőszerrel és élelmiszerekkel történő ellátása.

Bakay Szilárdnak alárendelt hadosztályok az 1942–1943-as évek fo-lyamán részt vettek számos nagyarányú büntető műveletekben a szovjet partizánokkal szemben, a brjanszki erdőségekben, a Brjanszk, Csernyigov, Sosztka-Konotop főútvonalak mentén.

A magyar megszálló hadosztályok műveletei a partizánokkal szemben, melyeket a németekkel közösen hajtottak végre, sok falu megsemmisítésé-

287

Summum ius, summa iniuria (Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete)

vel, a békés szovjet lakosság tömeges kifosztásával járt együtt.”22 A határo-zat olyan cselekményeket említ, amelyek alól Bakay Szilárd tisztázta magát az igazolási eljárás során. Másrészt, a cselekmények tényleges elkövetése esetén sem lehetett volna felelősségre vonni, ugyanis egy 1943. évi szovjet törvény rendelkezik a határozatban foglalt cselekmények büntetendőségé-ről, így felmerülhet a visszaható hatály problémája.

A másik lefordított irat – a kivégzési jegyzőkönyv – szerint a Budapesti Helyőrség Katonai Törvényszékének a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa El-nöksége 1943. április 19-i rendelete alapján hozott 1946. december 21–23-i, a legsúlyosabb büntetést – a golyó általi halált – kiszabó ítéletet végre-hajtották Bakay Szilárdon. Az ítéletet minden fokozatban jóváhagyták. „Az elítélt Bakay Szilárd ki lett végezve és holtteste a földnek adatott át, 3 kilométer távolságra Sopron városától, délkeleti irányban (Magyarorszá-gon).”23

Sajnos az orosz iratanyag – lehetőségekhez mért – lefordítása sem veze-tett közelebb Bakay Szilárd sírjának felkutatásához, pontos adatokról nem rendelkezik. Az pedig csupán feltételezés, hogy az utolsó sírok egyikében van, és sajnos az exhumálást erre nem lehet alapozni. Így az orosz iratok reménykeltő megküldése sem jelentett előrelépést. Bakay Mária húszéves kutatásából származó iratok hajóládákat töltenek meg, de mindez nem ele-gendő. Időnként érdemeiért elismeréssel illetik Bakay Szilárdot. Legutóbb 2006 decemberében jutalmazták Magyar Örökség Díjjal, mint a katonát, aki Magyarországért életét áldozta.

E néhány oldal csupán szűk vázlata annak a húsz évnek, amely alatt Bakay Szilárd leszármazottai az elhunyt altábornagy nevének tisztára mo-sásáért küzdöttek – sajnos eredménytelenül. Az orosz hatóságok saját tör-vényeik alapján rehabilitálták, elismerték, hogy alaptalanul ítélték el, és igyekeztek segítséget nyújtani az exhumálás sikeréért. A magyar hatóságok azonban sorra utasítják el Bakay Mária leveleit, kérelmeit. Miért? Mi oka lehet annak, hogy ma Magyarországon nem rehabilitálnak egy nyilvánva-lóan ártatlanul elítélt embert, pedig posztumusz előléptették? Bár Rózsás János levelében arról nyilatkozott, hogy minden, az oroszok által elítélt és kivégzett háborús bűnöst rehabilitáltak: „Nem értem, hogy nagyapja, vitéz Bakay Szilárd altábornagy úr miért nincs még a magyar igazságügyi szer-vek által rehabilitálva? Hiszen mindannyiunkat, akiknek a rehabilitációs igazolását megküldték Moszkvából, a magyar hatóságok törölték a bűnügyi

22 Bakay Mária családi irattára.23 Központi Levéltár – ÁBI – Oroszország. Bakay Mária családi irattára.

288

Csalló Katalin

nyilvántartásból, és a priuszos lét hátrányait megszüntették.”24 De ha ez Bakay Szilárd esetében is így történt, erről a leszármazók miért nem kap-tak megfelelő dokumentációt? Pedig a mai eljárás szerint az egyenes ági le-származók kérhetnék semmisségi eljárásban felmenőjük bűnügyi nyilván-tartásból való törlését, így ha ez hivatalból megtörtént, értesíteni kellett volna jelen esetben Bakay Máriát. Gyakorlatilag Bakay Szilárd a magyar hatóságok nyilvántartásában még háborús bűnösként szerepelhet. Ennek alapján viszont azt a további kérdést veti fel, hogy miként lehet az, hogy ma Magyarországon egy „papíron” háborús bűnöst posztumusz előléptetnek, több sajtótermékben, díjátadással elismerik hősiességét és mindazt, amit az országért tett? Még számos kérdést lehetne felvetni, de annyi bizonyos, hogy 63 évvel ezelőtt kivégeztek egy igaz magyar érzelmű, becsületes em-bert, akiről – véleményem szerint – a nagy többség nem tudja, hogy ki volt és mit tett az országért. Próbálta megakadályozni a német megszállást, megszervezte Magyarország kiugrását, de végrehajtani nem tudta, mert elrabolták. Hazatérve igazolták, de valakinek mégis útjában állt, mert újra elrabolták, immár végleg, és családja húsz éve minden feltehetően hatás-körrel bíró szervet és hivatalt felkeres az exhumálás érdekében, sikertele-nül. De tegyük fel, mi történne, ha megtalálnák a holttestet? Nem kaphat rangjának megfelelő tiszteletadást. Miért? Válaszok, indokok nincsenek, csak miértek. Talán egy napon lehetségessé válik hazánkban, hogy a nép-bíráskodás és a korabeli politikai berendezkedés ártatlanul elítélt és isme-retlen helyen nyugvó áldozatai megkapják azt a végtisztességet, amelyet megérdemelnének.

24 Vitéz Rózsás János levele Bakay Máriához. Nagykanizsa, 2009. január 20. (Bakay Má-ria családi irattára.)

Felszín fölött és alant

291

DIERA BERNADETT

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei

az 1960-as években

Jelen konferenciakötet Gergely Jenő professzor emléke előtt kíván tiszte-legni. Szeretném én is kifejezni hálámat, hiszen leginkább neki köszönhe-tem, hogy tanulmányaim nem értek véget a graduális képzéssel, hanem bizalmat szavazott és elindított a doktori iskolába.

Tanulmányom egy nagyobb téma részeként még az ő segítségével ala-kult ki, most szeretném folytatni a kutatást és haladni azon az úton, ame-lyet együtt kezdtünk el.

Doktori disszertációm témája a katolikus egyházat érintő 1961-es per-sorozat, állambiztonsági szakzsargonnal a „Fekete Hollók” akció. Hosszú (évekre visszanyúló) előkészítő munka után 1961 februárjában lépett fel a Belügyminisztérium azon világi és papi személyekkel szemben, akik az en-gedélyezett határokon túl gyerekek, fi atalok hitre nevelésével foglalkoztak. Az ügy fontosságát és nagyságát mutatja, hogy nemcsak Budapesten tör-téntek őrizetbe vételek, hanem országosan. Az akció kiemelkedő eseménye volt, amikor február 6-án éjszaka egyszerre Budapesten, Szegeden, Eger-ben, Székesfehérváron, Baján és Pécsett mintegy 100 főt tartóztattak le. Kutatómunkámban előrehaladva most azt szeretném bemutatni, hogy mi-lyen katolikus élet jellemezte a pécsieket, azt hogyan számolta fel az állam-védelem, majd hogyan próbálták az ottaniak, minden megpróbáltatással együtt fenntartani a keresztény szellemiséget.

A kutatás adatbázisa – módszertani alapvetések

Minden kutatás alapja valamilyen „adatbázis”. De a történész honnan nyeri az adatait? Milyen forrásokra támaszkodhatunk?

Esetemben nincs gond a rendelkezésre álló adatok mennyiségével. Sőt, inkább a mérhetetlenül sok információ az, ami első pillantásra megré-misztheti a kutatót. Forrásaim egyik csoportját az Állambiztonsági Szol-gálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) található titkosrendőrségi anya-gok adják. Nagysága gyakorlatilag felmérhetetlen. Szűken nézve a „Fekete Hollók” objektum dossziékba rendezett anyagai 27 kötetet tesznek ki.

292

Diera Bernadett

Egy-egy ilyen dossziéban átlagosan 300 oldalnyi irat található. Ez tehát nagyjából 8100 oldal. Aztán ehhez a nyersanyaghoz elsőként hozzájönnek a vizsgálati dossziék anyagai. A pécsi „Fekete Hollók” esetében ez „csupán” 6 kötet. További fontos forrástípus, amit fokozott kritikával kell kezelnünk, az ügynökök által a BM tisztjeinek adott jelentések összessége; ezeket a munkadossziékban találhatjuk.

Ezek a vizsgálati szakasz folyamán keletkezett iratok. Az ügyek legtöbb-ször továbbmentek az ügyészségre, majd bírói szakaszba kerültek. Nem egy esetben másodfokú szintre vagy a Legfelsőbb Bíróságra jutottak. Tehát ismernünk kell a vádiratot, az ítéletet, sőt magának a pernek a lefolyását is érdemes vizsgálni. Az ilyen anyagok a fővárosi, illetve a megyei levéltárak-ban találhatók.

Előre megtervezett politikai perek esetében elengedhetetlen a párt (MSZMP) jegyzőkönyveinek, határozatainak elemzése. A végrehajtó ha-talom számára elsődleges kérdés volt, hogy az adott ügy mikor számít-hat politikai „támogatásra”. Tehát nem a Belügyminisztérium döntötte el a „Fekete Hollók” ügy felszínre hozásának időpontját a birtokukban lévő bizonyítékok alapján, hanem a párt vezetésének jóváhagyására vártak. A forrásokból az látszik, hogy már az 1950-es évek végén volt annyi infor-mációjuk az „illegálisan” működő csoportokról, hogy bármikor letartóztat-hatták volna a főszereplőket.

Az időzítés fontosságát a következő idézet kellőképpen megvilágítja: „Az operatív feldolgozó munkánál, különösen az ügyek realizálásánál minden esetben fi gyelembe kell venni a bel- és külpolitikai helyzetet, és nem utolsósorban azt, hogy egy-egy ügy realizálásának a tömegek meg-nyerése szempontjából milyen hatása van. Ez a legdöntőbb szempont.”1

Az idézet megértésében segít, ha tudjuk, hogy ez a néhány sor a BM-tisz-tek oktatását szolgáló hivatalos tankönyvből való. Ez az 1963-as összeál-lítás világosan megmutatja, hogy a politikai tényezőkön túl az emberek lehetséges reakcióit is fi gyelembe vették, amikor a letartóztatások (ún. rea-lizálások) időpontját meghatározták.

A titkosrendőrségi és politikai anyagokon kívül érdemes felkutatni a „másik fél” forrásait is. Gondolok itt elsősorban a korban keletkezett, a cso-portok életét segítő munkákra. Ezek a legtöbbször gépírással sokszorosí-tott füzetek a hitéletet és a hitre nevelést támogatták. Például a pécsi „Fe-kete Hollók” egyik fontos ága a cserkészéletet továbbvivő, az úgynevezett

1 BERÉNYI István: A klerikális reakció ellenséges tevékenysége a népi demokrati-kus rendünk ellen. Az operatív munka sajátosságai és feladataink ezen a területen. BM Rendőr tiszti Akadémia Politikai Nyomozó Tanszék, Budapest, 1963. 41.

293

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

„Szikla tábor”-ba összegyűlt fi atalok és vezetőik kiadványai. Ténylegesen szamizdat irodalomról van szó, csak nem a megszokott értelemben (tehát nem a rendszerváltozást megelőző évek formálódó ellenzékének folyóira-tairól). Tábori újságok, összegyűjtött énekes- és imádságoskönyvek mind arról tanúskodnak, hogy a hitélet az 1950-es években sem állt meg, csak szűkebb, szinte teljesen behatárolt keretek között folyt tovább.2 Intenzitásá-ban viszont annál erősebben, hiszen akik részt vettek benne, akkora kocká-zatot vállaltak, hogy nem volt érdemes „félgőzzel” tevékenykedniük. Ezek az egykorú források kiemelt jelentőségűek a feldolgozás szempontjából.

A kor más szempontú megközelítésére ad lehetőséget a résztvevők visz-szaemlékezéseinek vizsgálata. Vannak, akik leírták emlékeiket üldözteté-sükről,3 mások, akik még életben vannak, felkereshetők, hogy velük élet-útinterjút készítve más forrásokat és új szempontokat is bekapcsoljunk a kutatásba. 2010 nyarán sikerült a „Fekete Hollók” ügyhöz több szálon is kötődő 83 éves Arató Lászlóval interjút készítenem, aminek eredményeit igyekszem tanulmányomba, illetve a kutatás további részébe beépíteni.

A módszertani alapvetés végén fontos leszögezni, hogy a különböző tí-pusú forrásokat együtt érdemes olvasni és elemezni, mert csak így alakít-hatunk ki átfogó képet a korról, és azon belül az állam és az egyház viszo-nyáról.

A hitoktatás elméleti keretei

A fentebb említett adathalmaz kezelésében nehéz olyan pontokat találni, amelyek képesek a kutatás irányát megszabni, illetve amelyek mentén a konkrét ügyet feldolgozhatjuk. Ennek oka, hogy a rendelkezésre álló anyag terjedelmét és tartalmát tekintve is sokrétű, így a kutatónak nagy körül-tekintésre és világos célokra van szüksége ahhoz, hogy ne vesszen el az adatok sűrűjében.

A „Fekete Hollók” ügy levéltári anyagának feldolgozása közben (a ku-tatás jelenlegi állapota mellett) két olyan elméleti alapvetést találtam, melyekből kiindulva lehetőség nyílik az ügy teljes feldolgozására. E két csomópont a ’hitoktatás, illetve elitképzés’, valamint a ’hitoktatás, illetve államellenes szervezkedés’ fogalmak és viszonyuk köré szerveződik.

2 Sziklatábor: A magyarországi katakombacserkészet története, visszaemlékezések és dokumentumok (1945–) 1948–1988. Szerk.: IVASIVKA Mátyás, ARATÓ László. Márton Áron Kiadó, Budapest, 2006. 164–165. (A továbbiakban IVASIVKA–ARATÓ, 2006.)3 BOLVÁRY Pál: Rabláncon Krisztusért. Youngstown, Ohio, 1992. (A továbbiakban BOLVÁRY, 1992.)

294

Diera Bernadett

Hitoktatás kontra elitképzés

Az első a fent említett pontok közül a hitoktatás kontra elitképzés prob-lémája. Felfi gyeltem a perekben visszatérő azon vádra, hogy a vádlottak nem is hitoktatással foglalkoztak, hanem egy esetleges hatalomváltásra készülve a jövő elitjét képezték ki. Érdekes felvetés, megéri a „Fekete Hol-lók” ügy minden szálán körbejárni. További kutatások tárgya lehet annak a kérdésnek a megválaszolása, vajon szerepelt-e ez a tényleges indítékok között. Főbb irányokat azonban fel lehet vázolni, amihez elengedhetetlen bizonyos fogalmak meghatározása. Hogyan lehetne defi niálni az elitet? E helyütt nem teszek kísérletet az elit fogalmának kimerítő és átfogó meg-határozására, hiszen jelen tanulmány szempontjából e kérdéskör pontos körüljárása nem tűnik szükségszerűnek. A következőkben az elit fogalmát tág értelemben használjuk, majd kiemelünk három olyan aspektust, ame-lyek jelentőségek konkrét kutatásunkban.

Tág értelemben elitnek tekinthető a társadalom életében (politika, gaz-daság, kultúra stb.) valamiféle vezető szerepet betöltők tábora. Az elit for-málásában három szakaszt tudtam elkülöníteni. Az első a kiválasztás sza-kasza; a második a képzésé, nevelésé; a harmadik pedig a „funkcionálásé”, vagyis amikor a tanulmányai által gyakorlatot szerzett személy működni kezd valamilyen szakterületen. A „földalatti” csoportok életében sajátosan alakult az első szakasz, a második szakasz jelentette a hitoktatás gyakor-lati kereteit, a harmadik pedig szinte meg sem valósult. A konklúzió rövid elővételezése után rátérek az egyes szakaszokra.

Kiválasztás

A föld alá kényszerített, a hatalom szemében illegális hitoktatásban részt vevők válogatás után kerültek csoportjaikba. Ám ezt a válogatást legin-kább nem a vezetők, hanem az adott történelmi szituáció végezte. Tisztá-ban lehettek azzal a hittanra járók, kiscsoportokhoz tartozók, hogy nem veszélytelen, amit tesznek. Esetleges egyetemi felvételijüket, tanulmányi előmenetelüket akaszthatta meg, ha kiderült róluk részvételük az „illegá-lis” hitoktatásban. Hátrányos megkülönböztetést azok is szenvedtek, akik az állam által engedélyezett hitoktatásban vettek részt. Szüleiket minden eszközzel próbálták rávenni, hogy tekintsenek el gyermekük hitoktatásá-tól; a gyerekekre pedig sok esetben a tanárok igyekeztek nyomást gyako-rolni. Ha az elitképzés alapja a kiválasztás, akkor elsősorban a kiválasztó-dás vonatkozásában beszélhetünk a hitoktatásról is úgy mint elitképzésről.

295

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

Másfelől az is igaz, hogy a csoportok nagy része igyekezett nyitott lenni és befogadni a hozzá fordulókat. Természetesen az érdeklődők hamar meg-értették, mit nyerhetnek, illetve mit kockáztatnak, így azok maradtak, akik valóban elkötelezettek voltak. Pécsett például egy-két cserkészvezető még az átalakulás éveiben megpróbálta összegyűjteni az utcán bolyongó gye-rekeket, nekik szerveztek csoportot, néhányan meg is maradtak közülük.4 Ez a próbálkozás is azt jelzi, hogy voltak, akik szerették volna tágítani a hitre vezethetők körét, és olyanok felé indultak, akikről a társadalom már lemondott. Ezek a gyerekek biztosan nem az elit fi ai voltak; ebben az eset-ben inkább arról volt szó, hogy a hitoktatás segítette elő a társadalomba való integrálásukat.

Képzés

Ha szűkebb értelemben a pécsi hitoktatást nézzük, a fi atalok hitéleti ne-velése két forrásból indulhatott, ami persze több esetben összeért egy-egy személyben. 1948 előtt virágzó és szerteágazó tevékenységet fejtett ki a cserkészet, illetve az azt vezető cserkészlelkipásztorok és tisztek. A szer-vezet ellehetetlenítése után voltak, akik folytatták a gyerekek nevelését a régi hagyományokat követve. A cserkészegyenruhát és más külsőségeket elhagyva továbbra is találkoztak, és legtöbbször a Mecsekben tett kirán-dulások és táborok alkalmával őrizték hitüket. Arató László cserkésztiszt ehhez a vonalhoz sorolható a pálos Bolváry Lászlóval (Pál atyával) együtt. Ők hatalmas lendülettel fogtak hozzá a kisebb gyerekek, fi atalok össze-fogásához.

A másik lehetőség, hogy a plébániákon egy-egy lelkipásztor, aki fogé-kony volt vagy fontosnak érezte a fi atalokkal való foglalkozást, összegyűj-tötte maga köré a hittant tanulni vágyókat. Csonka Ferenc atya, aki a pécsi belvárosi plébánia káplánja volt, hasonló módon szervezte meg főként a középiskolát végző fi atalokat. Átvette a cserkészet gyakorlati elemeit, és a rendszeres hittanórák mellett kirándulásokat szervezett a rábízottaknak. A pécsi „Fekete Hollók” ügy későbbi elsőrendű vádlottja Csonka Ferenc, másodrendű vádlottja Bolváry Pál lett.

Pál atyán, illetve a Pécsett rendházzal bíró pálosokon keresztül egy harmadik szálat is felfedezhetünk. Ez az „illegális pálos vonal”. A szerze-tesek működési engedélyének megvonása után a pálosok, ahogy tudtak, próbáltak tovább élni, amihez elengedhetetlen volt az utánpótlás biztosí-tása. Arató László – aki maga is a feloszlatott pálos rend kispapja (is) volt

4 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 68.

296

Diera Bernadett

– igyekezett megkeresni és tovább segíteni azokat, akik a pálos rend iránt érdeklődtek. Néhány levél bizonyítja, hogy Arató volt a kapcsolat az érdek-lődő szeminaristák és a pálosok (Bolváry Pál atya) között.5 Ez végképp ül-dözendőnek minősült a hatóság szemében, hiszen itt a hitoktatáson túl az állam által betiltott szervezet utánpótlásáról volt szó.

Működés

Elitet képezni legtöbb esetben akkor van értelme, ha biztosított azok „funkcionálása”. Esetünkben erről szó sem lehetett. A hitoktatásban részt vevők – akár tagként, akár vezetőként – tudták, hogy az ateista társada-lomban nem számíthatnak vezető pozíciókra, sőt örülhetnek, ha háborítat-lanul gyakorolhatják vallásukat. Az 1956-os forradalom egyik legnagyobb tanulsága az volt, hogy nem átmenetileg rendezkedett be a kommunizmus Magyarországon, nem átmeneti a Vörös Hadsereg erejével hatalomra ju-tott Kádár-kormány. Az a mentalitás, hogy „ezt guggolva is kibírjuk”, tart-hatatlanná vált. Ha a katolikus egyház, illetve szerzetesei, papjai, sőt világi hívei is egzisztenciájukat kockáztatva, felelősséget vállalva biztosították a következő nemzedék hitre nevelését, 1956 után már nem gondol(hat)ták, hogy nevelői munkájukkal a következő rendszer vezetőit képzik. Sokkal inkább a tapasztalataikat, és az általuk jónak gondolt életvezetést igyekez-tek átadni. A hatalom bizonytalanságát mutathatja az, hogy ennyire féltek néhány csoporttól, amelyek időről időre a hitüket gyakorolni jöttek össze.

Az elitképzés vádja azért is nehezen értelmezhető, mert nem speciális témákban mélyítették a résztvevők ismereteit, sokkal inkább átfogó, a ka-tolikus hitet a mindennapokban megélő mentalitást próbáltak átadni. Te-hát nem közigazgatási – politikai vagy egyéb, a társadalom egy-egy szeg-mensében – vezető szerepre predesztináló ismereteket adtak át, hanem hittant, erkölcstant, pszichológiai és szociológiai ismereteket. Csak ezekkel nehezen lehetett volna – egyéb rátermettség nélkül – bármilyen, kommu-nizmus utáni rendszerben érvényesülni.

Végezetül látni kell, ami a források összevetésénél derülhet ki, hogy a szereplők teljesen mást értenek egy-egy fogalom alatt. A hatalom eszköz-tárában az „elit” politikai értelemben jelentkezik, és szinte mániákusan jelenik meg az a vád, hogy a hittanvezetők munkájának valódi célja egy majdani rendszerváltás utáni vezetőgárda képzése. Erről bővebben a kö-vetkező fejezetben lesz szó, itt viszont annyit jegyeznék meg, hogy a másik

5 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban ÁBTL) V–147350/1. Csonka Ferenc és társai vizsgálati dossziéjában található levelek a szálas iratok között.

297

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

oldal mennyire másként gondolkodott „elitségéről”. Ugyanis ők is hasz-nálták magukra az elit szót, csak míg a hatalom politikai értelemben, ők inkább „lelki” értelemben tették ugyanezt. Vagyis azt tartották, hogy az istenhitre alapozott emberi magatartásuk, a hazaszeretetükben gyökerező tenni akarásuk és a saját érdeküket háttérbe szorító viselkedésük emeli ki őket az „átlagból” és teszi „elitté”.6 Tény, hogy például a cserkészek asze-rint a tíz törvény szerint éltek, amit még alapítójuk fogalmazott meg. Igaz, hogy némileg aktualizálták az adott helyzetre, ezért beszéltek „krisztusi magyar ifjúról”, és ezért tartották különösen fontosnak a harmadik tör-vény betartását: „A krisztusi magyar ifjú nem dicsekszik és tud hallgatni.”. A törvények között szerepelt a gyengék védelme, a másokon való önzetlen segítés, vagy a becsületesség és bátorság, ezek olyan értékek, amik meg-élése kiválthatja a társadalom rokonszenvét.7

Hitoktatás kontra államellenes szervezkedés

A másik fontos kérdés, ami köré adatainkat rendezhetjük, illetve segít egy fontos irányt kijelölni: a hitoktatás kontra államellenes szervezkedés té-mája. A hitoktatással foglalkozó papokat, világiakat – az eddig általam vizsgált minden esetben – a „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése”, vagy az abban való „tevékeny részvétel” vádjára hivatkozva ítélték el. A Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállí-tása (BHÖ) első pontja ez a vád. A korban a vélt vagy valós politikai ellen-féllel való leszámolás alkalmas eszközének bizonyult ez a vádpont. Ha csak az egyházat érintő pereket nézzük, mind a „kis”, mind a „nagy” ügyekben

6 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 122. 7 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 79. A cserkészek tíz törvénye: – A krisztusi magyar ifjú első kötelessége az engedelmesség. – A krisztusi magyar ifjú teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, Egyházának,

Hazájának és embertársainak tartozik. – A krisztusi magyar ifjú nem dicsekszik és tud hallgatni. – A krisztusi magyar ifjú – ahol tud – segít. – A krisztusi magyar ifjú másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú. – A krisztusi magyar ifjú a természetben Isten alkotását látja, ezért jó az állatokhoz és

kíméli a növényeket. – A krisztusi magyar ifjú szereti a csendet, az elmélyedést és az imát. – A krisztusi magyar ifjú vidám, de meggondolt. – A krisztusi magyar ifjú becsületes. – A krisztusi magyar ifjú testében és lelkében tiszta. Jelmondat: Krisztusibb ember, magyarabb magyar!

298

Diera Bernadett

visszatérő elem az államellenes szervezkedés. De tekinthető-e államelle-nes szervezkedésnek, ha egy pap összegyűjti a plébánián szolgáló minist-ránsokat? Tekinthető-e államellenesnek, ha ezeknek a fi úknak gondosko-dik a hitben való fejlődéséről? Netalán ha kirándulni viszi őket?

Államellenesség és differenciálás

A pécsi „Fekete Hollók” ügy arról győzi meg a kutatót, hogy a hatalom sze-mében minden megtorlandó volt. Nem differenciáltak se tevékenységek, se személyek tekintetében. Olyannyira nem, hogy például Budapesten, szintén a „Fekete Hollók” ügyében érintett személy a következő visszaemlékezést adta: „Voltak olyanok, akik óvatosabbnak gondolták magukat; megúszták egy ideig. Azon nevettem, hogy ugyanúgy bekerültek a börtönbe, mint én.”8

Különbség a büntetés mértékében lehetett, de az ítéletek indoklásában olyan sokféle szempont szerint enyhítették vagy súlyosbították az ítéletet, hogy nehéz egyetlen tényezőre visszavezetni őket. Átlagosnak mondható, hogy az egyházhoz tartozó felszentelt papokat, szerzeteseket keményebb ítélet alá vonták, közülük – ha lehet – a szerzeteseket még szigorúbban ítélték. A világiak – hozzájuk viszonyítva – enyhébb elbírálás alá estek, bár találkoztam olyan esettel, amikor súlyosbító körülményként vették fi gye-lembe a terhelt munkás származását, hogy az iparban, munkásként dol-gozó létére „klerikális összeesküvés” résztvevője volt. Az előző korszakhoz (Horthy-rendszer) köthető katonai-hivatalnoki családi háttér minden eset-ben hátrányosan hatott a vádlott megítélésére.

Államellenesség és alkotmány által garantált szabadságjog

Az államellenesség másik olvasata lehet, ha a hatalom által alkotott, az ál-lam életét szabályozó törvénygyűjteményt, azaz az alkotmányt vizsgáljuk. Az 1949. augusztus 20-án elfogadott alkotmány 54. paragrafusa biztosítja és garantálja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gya-korlásának jogát. Ezzel szemben a gyakorlatban azt látjuk, hogy férfi akat és nőket ítéltek el azért (már nem a Rákosi-rendszerben), mert gyerekek, fi atalok vallásos képzésével foglalkoznak. Az elmélet és a megvalósulás kö-zötti különbséget valószínűleg az adja, hogy a felek (az állam, illetve az egyház) másként értelmezték a vallás „gyakorlását”. Az állam a templom falai között, lehetőleg csak a liturgia megünneplésére értelmezte a vallás-szabadságot, és saját bevallása szerint ennek is előbb-utóbb el kell tűnnie:

8 Barlay Ö. Szabolcs atya szóbeli közlése, 2008. szeptember 20.

299

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

„A vallásos világnézet és a marxizmus–leninizmus között kibékíthetetlen ellentét van. A vallásos ideológia elleni harcot a marxizmus–leninizmus fegyvereivel vívjuk mindaddig, amíg a vallásos világnézet az emberek tu-datából el nem tűnik.” (részlet az MSZMP Politikai Bizottságának 1958. július 22-i határozatából).9 A vallásgyakorlat minden egyéb megnyilvánu-lását tiltani és akadályozni igyekezett. Nem, vagy csak korlátozott mérték-ben lehetett a liturgiához kapcsolódó körmeneteket végezni; az ifjúsággal való foglalkozás – a szentségek felvételének előkészületén túl – tiltott volt. Ezt a tiltást a Rendőrtiszti Akadémia egyik tankönyvében olvashatjuk: „Az egyházak az ifjúsággal kizárólag az iskolai hitoktatás keretében, a vonatkozó minisztertanácsi határozatban előírtaknak megfelelően, vala-mint elsőáldozás, bérmálás és konfi rmáció keretében foglalkozhatnak. Az ifjúsággal való minden más (sport, vetítés, énekkar, iskolán kívüli hittan stb.) foglalkozás megengedhetetlen.”10

A másik fél pedig azt vallotta, hogy a kereszténység az egész életet és annak minden területét meghatározó életforma, ezért beletartozik mind a liturgikus élet, mind a hitben való folyamatos mélyülés, mind a hittanon tanultak gyakorlati megvalósítása kiránduláson, baráti találkozások alkal-mával, teljesen ellentétben állva a fentebbi idézettel. A pécsi ügy másod-rendű vádlottja, Bolváry Pál pálos atya gyerekeknek szervezett „indiános romantikával” csoportokat. Ő 1961. február 10-i kihallgatásán így vall er-ről: „A csoportmunkával célom az volt, hogy az iskolában kapott »hiá-nyos« hittanoktatást [azaz a fakultatív, állam által engedélyezett hittan] kiegészítve „igazi hű katolikusokká” neveljem.”11

Államellenesség és a következő generáció

A harmadik csomópont annak vizsgálata lehet, hogy a hatalom miért ennyi-re szigorúan lépett fel – az engedélyezetten túli – hitoktatás ellen? A válasz talán ezekben a kérdésekben foglalható össze: „Kié lesznek a fi atalok? Kié lesz a következő generáció?”. Minden csoportosulásnak, szervezetnek alap-kérdése, hogy kik fogják tovább vinni. A Kádár-rendszer első éveiben ki-emelkedő fontosságú az új hatalom szemében, hogy a forradalom leverése

9 VASS Henrik (szerk.): A Magyar Szocialista Munkás Párt határozatai és dokumentu-mai 1956–1962. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979. 269.10 GERÉB Sándor: A klerikális reakció aknamunkájának formái és módszerei, az ope-ratív elhárítás elvei, feladatai, alapvető módszerei. Rendőrtiszti Akadémia, Politikai Nyomozó Tanszék, Budapest, 1969. 32. 11 ÁBTL V–147350/3. 44. Részlet Bolváry Pál 1961. február 10-i kihallgatási jegyzőköny-véből.

300

Diera Bernadett

után képes lesz-e maga mellé állítani a társadalmat. Megrázó lehetett Ká-dáréknak azzal szembenézni, hogy a forradalom résztvevői között tömegével képviselték magukat a fi atalok: középiskolások, egyetemisták. Ez gyakorla-tilag azt jelentette, hogy a Rákosi-rendszer hivatalos ifjúságnevelő intézmé-nye, a MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket; nem sikerült elérni az ifjúság kommunista ideo-lógia szerint való nevelését. Az 1957-ban megalakult KISZ-nek (Kommunis-ta Ifjúsági Szövetség) döntő szerepet szántak a fi atalok formálásában.

Velük szemben a másik szervezett erő, amelynek szintén alapvető fon-tosságú a következő nemzedék kérdése, az a katolikus egyház. A háború utáni drasztikus térvesztés, majd a hatalom teljes behódítási kísérlete után, ha lehet még égetőbb volt az egyház számára a következő nemze-dék kérdése. Nem csupán a következő papi-szerzetesi hivatásoké, hanem a világi hívőké is. A szerzetesrendek „illegalitásba” kényszerítve sokkal kevesebb energiát tudtak a következő nemzedék kinevelésére szánni, hi-szen erejüket az új működési keretek kiépítésére és az idősebb rendtagok ápolására kellett szánni. A legtöbb rend esetében azonban akadtak fi ata-lok, akik minden tiltás ellenére, felismerve szerzetes hivatásukat novícius-nak jelentkeztek. Az egyházmegyei szemináriumok voltak legtöbb esetben „búvóhelyei” a jelentkezetteknek, de például a Pécsett tevékenykedő Arató Lászlót az állam nyomására távolították el előbb a váci, majd az egri, végül a Központi Szemináriumból.12

Az állam vállaltan és kizárólagosan ateista világnézete nehezen tűrte, tűrhette a más ideológiai alapon állókat. Nagy kérdés volt, hogy a csupán nyolc gimnáziumot fenntartó katolikus egyház képes lesz-e érezhető ha-tást gyakorolni az ifjúságra. Az 1948 óta tartó kemény fellépés az egyház ellen igencsak megrostálta a híveket. Voltak, akik elfogadták a templom fa-lai közé szorított létet, de maradtak olyanok is, akik igyekeztek továbbad-ni gyermekeiknek a hitet, vagy az iskolai hitoktatáson vagy egyéb utakon keresztül. Az egyház hatósugara azonban sokkal szűkebb lett, ezért vált a jövő szempontjából nagyon fontossá azoknak a helytállása, akik a vesztes helyzetben igyekeztek tenni a következő katolikus nemzedékért.

A hitoktatás gyakorlati keretei

A Pécset érintő „Fekete Hollók” fedőnevű rendőrségi adatgyűjtés és letar-tóztatás során az átnézett titkos belügyminisztériumi anyagok kapcsán három fő vonal bontakozott ki, bár kettőnek a szétválasztása elég nehéz-

12 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 309.

301

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

kes, és a szemtanúk visszaemlékezése segített a szálak elkülönítésében. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában „Pécsi Fekete Hollók” néven egy vizsgálati dossziésorozat13 található, amelyben a később bírósá-gi szakaszba került ügy 5 vádlottjának (Csonka Ferenc, Bolváry Pál, Ká-roly Róbert, Bárdfalvi Ferenc, Várhidy György) kihallgatási jegyzőköny-vei, rendőrségi tervei és összefoglalói olvashatók. Érdekes viszont, hogy a legtöbb ügynek van úgynevezett objektumdossziéja is, ez viszont nincs a levéltár birtokában, annak ellenére, hogy adatbázisukban O–12033 szá-mon a kötetről említés történik. Ez annyiban nehezíti meg a kutatást, hogy kénytelenek vagyunk csak a vizsgálati dossziéra szorítkozni, és az egyéb vonalon (esetleg) működő más csoportokat fi gyelmen kívül hagyni. Nem biztos, hogy nagy számban maradtak, akik kikerültek a rendőrség látó-szögéből, az viszont könnyen elképzelhető, hogy a másokkal szemben tá-masztott vádpontokat még annyira sem tudták alátámasztani, mint Cson-ka Ferenc és társai esetében. Itt jegyzem meg, hogy a további kutatás során előkerülhetnek még ügyek, amelyeket ilyen-olyan szálon a pécsi „Fekete Hollókhoz” lehet kapcsolni.

Visszatérve a csoportok szétválasztására, három típust tudunk elkülö-níteni: első a plébániához köthető hitoktatás (ezzel Csonka Ferenc és Bol-váry Pál foglalkozott – „hivatalból” is); második a cserkészet hagyománya-it folytató, „indián romantikával” működő őrsök (ebben mind az öt vádlott érintett volt, sőt Arató László is, akinek ügyét elkülönítették a pécsiektől); harmadik pedig az „illegális” pálos rend újoncfelvételét végzők (Bolváry Pál és Arató László).

A plébániához köthető hitoktatás

Az 1949. évi 5. számú törvényerejű rendelet rendelkezett a hitoktatás mód-járól. Eszerint hittant tanítani az iskolákban lehet, meghatározott heti óraszámban, előzetes feltételekhez kötve a beiratkozást. Mivel sokakban visszatetszést váltott ki a rendelkezés, nem ezeken az alkalmakon vettek részt, hanem megindult az arra vállalkozó lelkipásztorok segítségével – az Állami Egyházügyi Hivatal külön engedélye nélküli – „illegális” hitoktatás. Ministránsok összefogása, énekkarok, vagy csupán kiscsoportok szervezé-se közben gondoskodtak a tagok hitbeli képzéséről is. Ilyen fajta mozgás az egész ország területén jellemző volt, hiszen mindenhol voltak papok, szerzetesek, több esetben világiak, akik vállalták a kockázatot a következő nemzedék hitbeli neveléséért. Ezt a tevékenységet próbálta az állam meg-

13 ÁBTL V–147350/1–6. Csonka Ferenc és társai.

302

Diera Bernadett

akadályozni azzal, hogy államellenesnek minősítve, 1949 után több hul-lámban eljárást kezdeményezett a vezetők ellen. Pécsett például 1955-ben tartóztatták le Wöllner Frigyes (rendi nevén Ferenc) ciszterci és Jancsó Imre jezsuita atyát.14 A hitoktatás azonban nem állt meg, Csonka Ferenc és Bolváry Pál Wöllner atyáéktól és egymástól is függetlenül folytatták hitok-tatói munkájukat, Csonka inkább a középiskolások, Bolváry a kisiskolások körében, egészen 1961-es letartóztatásukig.

A pécsi cserkészet

1947–1948 folyamán a vezetők számára is világos lett, hogy a cserkészet hivatalosan (eredeti céljai szerint) nem tud tovább működni, hiszen a vá-lasztási manipuláció segítségével megújult vezetőség a szervezetet bele-kényszerítette az úttörőmozgalomba.15 Arató László, mint a 47. számú Szent László Király Cserkészcsapat (a pécsi Nagy Lajos Ciszterci Gimná-zium Cserkészcsapata) vezetője, lelkipásztori segítőt keresett maga mellé. Először a ciszterci gimnázium igazgatóját, Kűhn Szaniszlót kereste fel, de ő nem vállalta a feladatot, hiszen szerzetesi mivolta indokolatlanul nagy fi gyelmet irányított volna a titokban működő cserkészekre. A belvárosi plé-bánia plébánosa is visszautasította a megkeresést. Már úgy tűnt, hogy nem lesz, aki magára vállalja a cserkészcsapat lelkipásztori szolgálatát, amikor egy váratlan találkozás új fejezetet indított el a pécsi cserkészet történe-tében. A pálosok Jakab-hegyi búcsúján (1947-ben) tűnt fel neki egy pálos szerzetes, aki – a gyerekek legnagyobb örömére – velük együtt focizott a domboldalon. Arató szerette volna megismerni a pálos atyát, remélve, hogy megtalálja azt, aki lelki irányítója lehet csapatának. Várnagy Elemér-rel együtt elmentek a Pálos Rendházba, és Bolváry Pállal, a fi atal szerzetes-sel elkezdték a „katakombacserkészet” korszakát.16

Ekkor már nem a nagyobb létszámú csapatokban, hanem kisebb (6-7 fős) őrsökben jöttek össze a gyerekek, néhány évvel idősebb vezetőjük se-gítségével. Háttérnek az indián romantikát használták, így az őrsök fel-vették egy-egy indián törzs nevét (Sziú, Dakota, Delaware stb.), a tagok is indián neveket választottak maguknak (Szirti Sas, Fehér Sólyom, Óvatos Bagoly, Fürge Ujj stb.).17

14 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 12915 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 45–57.16 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 80. 17 BOLVÁRY, 1992. 18.

303

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

A vezetők komoly és rendszeres képzésben részesültek. Ezt a vezetők és a tagok közötti kis korkülönbség is indokolttá tette, hiszen a felkészülés-hez szükségük volt segítségre. A vezetők hetente találkoztak hittanórán, ahol a tanulás mellett megbeszélték a heti foglalkozások témáit. A gyere-kek ugyanis hetente kétszer találkoztak, egyszer hittant tanultak, egyszer pedig törzsi foglalkozáson vettek részt. Ezeken az alkalmakon szóba került a Tíz törvény magyarázata, népdaltanulás és közös játék, s mindez biztosí-totta a gyerekek ragaszkodását a „földalatti” cserkészethez.18

Havonta egy-két kirándulás, téli és nyári tábor színesítette életüket, és adott életre szóló élményeket a résztvevőknek. 1953-ban a két, legnagyobb titokban működő cserkészcsapat (47. számú Szent László Király és a 10-es számú PÁR (Pécsi Állami Reálgimnázium) egyesülésével jött létre a Szik-latábor „katakomba cserkészcsapat”, Bolváry Pál, Arató László és Ivasivka Mátyás vezetésével.19

A pécsi pálosok

A pécsi pálosokat a szerzetesek deportálása során Vácra, a püspöki palotá-ba hurcolták. Bolyós Ákos perjelnek sikerült az internálástól megmenteni Bolváry Pált azzal, hogy az elhurcolás előtt Budapestre küldte.20 Arató Lász-ló viszont mint pálos novícius Vácra került. Érdekes, és a források össze-vetésének jó példája, ahogy Arató László visszaemlékezésében kitért a váci időkre. Derűsen mesélte, hogy fi atalemberként nem viselte meg különösen a bezártság, mert például előfordult olyan eset, hogy a jezsuita növendékek-kel együtt a püspöki palota kertjéből kiszökve a Duna egy közeli szigetére úsztak.21 Nemrégiben jelent meg Szabó Csaba és Bögre Zsuzsanna munká-ja, amelyben apácák visszaemlékezéseit közlik.22 Az egyik nővér elbeszéli, mennyire megdöbbent, amikor néhány fi atal a közeli szigetről integetett ne-kik; azt hitték először, hogy gúnyolódik vele. Ahogy jobban megnézte, de-rült ki számára, hogy a pécsi pálosok és piaristák azok.23 Ez az epizód szép példája annak, hogyan támaszthatja alá egyik forrástípus a másikat, főleg az olyan „bizonytalan” források tekintetében, mint a szóbeli visszaemlékezés.

18 BOLVÁRY, 1992. 17.19 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 150.20 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 97.21 Arató László szóbeli közlése, 2010. július 17.22 Törésvonalak: Apácasorsok a kommunizmusban. Szerk.: BÖGRE Zsuzsanna, SZABÓ Csaba. METEM–Szent István Társulat, Budapest, 2010. A továbbiakban: BÖGRE–SZA-BÓ, 2010.23 BÖGRE–SZABÓ, 2010. 141.

304

Diera Bernadett

A pálosok folytatták rendi életüket a szétszóratás után is, persze nem a régi formában. A rend életképességének egyik legnagyobb bizonyítéka, hogy folyamatosan jelentkeztek közéjük újoncok, akik szerettek volna pá-losok lenni. A rend és a pálos hivatás megismertetésében fontos szerepe jutott Arató Lászlónak, aki készülve papi és szerzetesi hivatására, előbb a kalocsai, aztán a váci, majd az egri, végül a budapesti Központi Szemi-náriumban tanult. Mindenhonnan az ÁEH nyomására kellett távoznia, a Központi Szemináriumból pedig nemcsak őt, hanem még több szemina-ristát távolítottak el 1958–1959 folyamán. Abból a szempontból hasznos volt az állandó áthelyezés, hogy az érdeklődő kispapokat bevezette a pálos hivatásba, és az igazán elkötelezetteket – Bolváry Pál atya jóváhagyásával – fel is vette az „illegális” pálos rendbe. Így lett pálos szerzetes többek kö-zött Udvarnoki László, Imre János, Molnár Dezső és Bohuny István. 24

A pécsi „Fekete Hollók” főszereplői

1961. február 6-án éjjel több pécsi lakásban házkutatást tartottak az or-szágos rendőrségi akció keretén belül. Pécsett három személyt helyeztek előzetes letartóztatásba: Csonka Ferenc római katolikus papot, Bolváry László (Pál atya) „kereten kívüli” pálos szerzetest és Károly Róbert – a Központi Szemináriumból eltávolított – kispapot.25 Házkutatást tartottak Tóber László, Ivasivka Mátyás, dr. Angyal Tibor, Sárdi Irma, dr. Péntek Erzsébet, Gundrum Károly, Szauer Dezső, Bárdfalvi Ferenc, Áts György, Kovács László és dr. Juhász Pál lakásán.26

Látható, hogy a letartóztatás az egyházi embereket érintette, a vizsgálat folyamán azonban két világi is a vádlottak közé kerül: Bárdfalvi Ferenc és Várhidy György.

Csonka Ferenc atya

Csonka Ferenc 1924. július 19-én Pécsett született. Édesapja munkás szár-mazása előnyt is jelenthetett volna a háború után kiépülő új rendszerben, ám a Pécsi Ciszterci Gimnázium befejezése után a pécsi szemináriumba jelentkezett. 1944-ben kezdte a Hittudományi Főiskolát, majd 1949-ben

24 ÁBTL V–147350/3. 49. Részlet Bolváry Pál 1961. február 18-i kihallgatási jegyzőköny-véből.25 ÁBTL V–147350/1. 29. Részlet a „Fekete Hollók fn. demokráciaellenes szervezkedés ügyben” c. operációs tervből, 1961. február 3.26 ÁBTL V–147350/1. 31–35. Részlet a „Fekete Hollók fn. demokráciaellenes szervezke-dés ügyben” c. operációs tervből, 1961. február 3.

305

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

szentelték pappá. Tanulmányai után káplánként működött és fellendítette az adott falu vallási életét.27 1954 és 1958 között a pécsi püspökségen admi-nisztrátor, majd 1958-tól letartóztatásáig a belvárosi plébánia káplánja. Nála is nehéz szétválasztani a hitoktatási és cserkészvonalat, mert a 217. számú Keresztény Munkás Ifjú Cserkészcsapat parancsnoka volt a föld alá kénysze-rítés után is.28 Munkássága kiterjedt a hittanórák tartására, kirándulások és táborok vezetésére is. A cserkészgondolkodás és -szellemiség áthatotta egész lényét; és nem látta szükségesnek az indián romantikára való áttérést, ha-nem a külsőségek nélküli cserkészhagyományok folytatása mellett állt ki.

Csoportjai vezetésében segített neki Bárdfalvi Ferenc és Károly Róbert, a per negyed- és harmadrendű vádlottjai. 1961-ben Csonka Ferencet is le-tartóztatták, és megtették a pécsi „Fekete Hollók” vezetőjének, ő lett a per elsőrendű vádlottja. Nemcsak államellenes szervezkedéssel, hanem „kis-korú gyermekekkel szemben elkövetett szemérem elleni bűntettel” is vá-dolták. A kor több egyházi perében előkerül ez a vád, főleg ahol fi atalok hitoktatásáról volt szó. Óvatosan kell kezelni az ilyen vádakat, hiszen sok esetben az egyház és az illető befeketítésére használták fel, hogy a közvéle-mény szemében még visszataszítóbb legyen a vádlott tevékenysége. Ebben az esetben is kimutatható, hogy vádalku segítségével találták meg azt a négy gyermeket, akik Ferenc ellenne vallottak.29

Az 1961. július 24–27-e között tartott tárgyaláson hat évre ítélték, Bol-váry Lászlóval, Károly Róberttel, Bárdfalvi Ferenccel és Várhidy Györggyel együtt.30 Szabadulása után, 1964-ben Lengyelországon keresztül Nyugatra akart szökni, de a lengyel hatóságok elfogták és elítélték. Másfél évet töl-tött börtönben Lengyelországban.31 Hányatott sorsa nem ért véget. Évekig négy kis mecseki falu plébánosaként az Árpád-kori templomok felújítását nagy hozzáértéssel vezette. Halálának körülményei máig tisztázatlanok: 1986 őszén, Budapesten közlekedési baleset áldozata lett.32

Barcza Tivadar atya és tanítványai

Barcza Tivadar 1913. február 13-án született Budapesten. Pécsen, a Jé-zus Szíve (volt jezsuita) Templom plébánosa volt, és Bolváry Pál vallomá-sa alapján az ő hatására kezdett el kiscsoportos hitoktatással foglalkozni.

27 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 146.28 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 146.29 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 226.30 ÁBTL V–147350/6. 136. A Pécsi Megyei Bíróság B.I. 930/1961-10. számú ítélete. 136.31 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 148.32 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 299.

306

Diera Bernadett

Az alábbiakban, illusztrálandó a szervezési részleteket, egy hosszabb részt idézek Bolváry Pál 1961. március 7-ei kihallgatásáról: „Kérdés: Tegyen val-lomást arról, hogy mikor, milyen körülmények között szerzett tudomást, hogy Barcza Tivadar illegális csoportok szervezésével és vezetésével fog-lalkozik?

Válasz: 1958 elején Barcza Tivadarral szobájában közöltem, hogy a ministránsok közül két csoportot alakítottam kor szerint. Közöltem vele, hogy csoportvezetőnek Várnagy Csabát és Arató Csabát tettem meg. Is-mertettem Barczával a csoportvezetők teendőit, mely szerint kétheten-ként kell tartaniuk összejöveteleket, vagy a szabadban, vagy valamelyik gyerek lakásán, ahol az általam adott feladatokat kell a csoport tagjainak elvégezni. Közöltem azt is, hogy a csoportok összejövetele előtt a csoport-vezetőket minden esetben eligazítom a foglalkozások tárgyára vonatko-zóan.

A beszélgetést követően kb. egy hónap múlva közölte velem Barcza, hogy ő is szervezett leányokból csoportokat. Tájékoztatott arról, hogy a csoporttagokat a hittanra járó lányok közül válogatta ki, és csoportveze-tőket is kijelölt.

Később Barcza kidolgozott egy lányvezetői vezérfonalat, amely tar-talmazta a vezetés módszerét, azt hogy az egyes korcsoportokkal milyen szempontok szerint kell foglalkozni. Ezt a könyvet nekem átadta elolvasás céljából.”33

Barcza atyát is kihallgatták 1961-ben, de az ő hitoktatói munkája va-lószínűleg nem volt olyan széles körű, hogy ezért vád alá helyezzék. A ha-tóságok viszont találtak mást, ami miatt terheltté lehetett nyilvánítani. A budapesti Földi Endre vezetése alatt álló Mária Légió pécsi vezetőjeként „szabadlábonhagyás mellett lesz felelősségre vonva” – olvasható a vizsgá-lati dossziéban.34

Bolváry Pál atya és tanítványai

Bolváry Pál 1924. április 13-án született, és már kisgyermekkorában arra a kérdésre, mi lesz, öntudatosan válaszolta, hogy pap.35 Korai hivatása végigkísérte diákéveit a kalocsai jezsuita gimnáziumban. Érettségi után, 1942 augusztusában felvételét kérte a pálos rendbe, így került Pécsre a pá-

33 ÁBTL V–147350/3. Részlet Bolváry László 1961. március 7-ei kihallgatásából. 56.34 ÁBTL V–147350/3. Jelentés a Csonka Ferenc és társai államellenes szervezkedők ügyében, 1961. július 14-én. 113.35 BOLVÁRY, 1992. 12.

307

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

los újoncházba, ahol megkezdte szerzetesi életét és ezzel párhuzamosan teológiai tanulmányait a Pécsi Hittudományi Főiskolán. Pétery József váci püspök 1947. augusztus 10-én szentelte pappá Kiskunfélegyházán.36 A fi a-tal szerzetes hamar elkezdett a ministránsokkal foglalkozni, majd miután hitoktató lett, közel 700 gyereket tanított hittanra – amíg lehetett.

Váratlanul, egyik pillanatról a másikra érkezett hozzá az új feladat, a cserkészek lelki vezetése. Számolva a következményekkel mondott igent a felkérésre, és Arató Lászlóval folytatták a külsőségek nélküli cserkészetet. Munkája hamar szemet szúrt az állambiztonságnak (ÁVO), ezért, valamint rendje működési engedélyének megvonása miatt apátja, Páter Csellár Jenő provinciális Rómába akarta menekíteni két másik fi atal rendtársával (P. Rauch Attila és P. Vincze Tihamér) együtt. Azt tervezték, hogy ha a szö-kés sikerül, a többi fi atal rendtagot is így menekítik ki Magyarországról.37 A szökés azonban meghiúsult, mert az embercsempész feladta őket a ha-tárőröknek. A győri bíróság tiltott határátlépési kísérletért 3 évre ítélte, 1952. december 24-én szabadult a váci börtönből.38

Szabadulása után nem tudott egyházi funkcióban elhelyezkedni, ezért Komlón lett raktári segédmunkás. Pécsett lakott, de Komlóra járt dolgoz-ni; munka után pedig folytatta családoknál a gyerekek hitoktatását, heten-te általában 150 gyereknek tartott órát.39

1957-ben változott az élethelyzete azzal, hogy a pécsi püspök a pécsi Jézus Szíve Templom káplánjának nevezte ki. Rögtön a ministránsokkal kezdett foglalkozni, 60-70 gyerek volt tanítványai között. Azt a munka-megosztást alakították ki a plébánossal, hogy a plébános (Barcza Tivadar) a lányok, Bolváry a fi úk vezetését vállalta. E mellett pedig folytatta a cser-készek lelki vezetését.40 Az állam által tiltott hitoktatáson és a cserkésze-ten túl Pál atya foglalkozott az „illegális” pálos rendbe belépni szándékozó fi atalokkal is mint novíciusmester. A vádiratban erről viszonylag kevés szó esett, annak ellenére, hogy tevékenységei közül minden bizonnyal ez volt a legnagyobb „szálka” az állambiztonság szemében.

1961. február 6-án éjjel az ő élete is újabb fordulatot vett. Az országos „Fekete Hollók” akció során letartóztatták, és a Pécsi Megyei Bíróság 1961. július 27-én hat évre ítélte a „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezéséért, illetve vezetéséért”.41

36 BOLVÁRY, 1992. 13.37 BOLVÁRY, 1992. 24.38 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 150.39 BOLVÁRY, 1992. 40.40 BOLVÁRY, 1992. 41.41 ÁBTL V–147350/6. A Pécsi Megyei Bíróság B.I. 930/1961-10. számú ítélete.

308

Diera Bernadett

1963-ban az általános amnesztiával szabadult, és a pécsi Ágoston téri templomban szolgált sekrestyésként 1967-ig. Ifjúsági munkáját ezután a gyóntatófülkére korlátozta, mert szabadulása után megfi gyelések és rend-őri zaklatások közepette élt.42 Felszabaduló energiáit hitéleti könyvek for-dítására szánta, de ezt sem művelhette következmények nélkül, mert fordí-tásai miatt sajtóvétséggel újból bíróság elé állították. Ezért már nem ítélték letöltendő szabadságvesztésre, de a bíró indoklásában külön kitért arra, hogy aki egyszer, sőt kétszer büntetve volt, a hatóságok sokkal intenzívebb fi gyelmét vonja magára legkisebb lépésével is.43

Egyértelmű lett Pál atya számára, hogy nem tanácsos továbbra is Pé-csen maradnia, ezért Cserháti József pécsi püspök engedélyével Buda-pestre költözött, és Magyarország elhagyásának útjait kereste. Hosszú idő után, 1972-ben kapott útlevelet Jugoszláviába, ahonnan nem tért vissza, hanem Rómán keresztül az Egyesült Államokba emigrált.44

Arató László munkássága

Arató László 1927. június 25-én született Pécsen. Mélyen hívő családjából egyik bátyja, Miklós (Orbán atya) ciszterci szerzetes lett. Középiskolai ta-nulmányait a pécsi ciszterci gimnáziumban folytatta, ahol aktívan bekap-csolódott a cserkészetbe. A háború vége felé francia hadifogságba esett, ahol megszületett benne az elhatározás, hogy Istennek szenteli életét.45 Hazatérte után folytatta tanulmányait, közben tovább foglalkozott cserké-szeivel. A pálosokkal való alaposabb megismerkedés után 1949-ben kérte felvételét a rendbe. Egy évet töltött pálos novíciusként, mivel a szerzetese-ket – köztük a pálosokat – 1950-ben először internálták, majd megvonták működési engedélyüket.

Ezután Arató igyekezett különböző egyházmegyék szemináriumaiban folytatni tanulmányait, de az állam mindenhonnan kitiltotta.46 Minden bizonnyal széles körű „illegális” ifjúsági munkája miatt akadályozták teo-lógiai tanulmányait. Az állam szemében üldözendő dolgot követett el egy-részt a cserkészetben végzett munkájával, másrészt a pálos rend utánpót-lásában betöltött szerepével. Az előbbi tevékenységének fontos eseménye volt, hogy 1953-ban a volt ciszterci gimnázium és a pécsi állami reálgim-názium cserkészcsapatainak összevonásával megalakították az illegálisan

42 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 240.43 BOLVÁRY, 1992. 45.44 BOLVÁRY, 1992. 47–52.45 Arató László szóbeli közlése, 2010. július 3.46 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 309.

309

A pécsi „Fekete Hollók”, avagy a hitoktatás elméleti és gyakorlati keretei…

működő, Sziklatábor nevű „katakomba cserkészcsapatot”. Az előbbi veze-tője Arató László, az utóbbié Ivasivka Mátyás volt, Bolváry Pál pedig a lelki hátteret biztosította. Számos emlékezetes tábort és kirándulást vezettek a legnehezebb években.

A megtorlás számára is 1961-ben érkezett el, bár nem az első, hanem csak a második hullámban tartóztatták le június 13-án.47 1963-ban az álta-lános amnesztiával szabadult, de azután is folyamatos rendőri megfi gyelés alatt élt, csak 1988 után vehette fel újra a kapcsolatot az újjáalakuló ma-gyarországi cserkészmozgalommal.

Összefoglalás

Tanulmányomban igyekeztem bemutatni a hitoktatás elméleti és gyakor-lati kereteit. Az elméleti kifejtést a feldolgozómunka során nyert adatok felhasználásának és az anyagrendezés módjának ismertetésével kezdtem. Utána bemutattam azt a két irányvonalat, amelynek mentén adatainkat elhelyezve képet kaphattunk a Pécsen folytatott hitoktatásról.

Az elitképzés fogalmát elemezve arra a megállapításra jutottam, hogy nem a kiválasztás–képzés–funkcionálás értelemben használt elitképzésről volt szó. A kiválasztás inkább kiválasztódás volt, mert a szelekciót nem a résztvevők, hanem az akkori társadalmi-politikai körülmények alakítot-ták. Képzés annyiban valósult meg, amennyire a hittan és más, praktikus ismeretek átadásáról volt szó. Az elit működése pedig egyáltalán nem ke-rült szóba, nem gondolhatták a résztvevők, hogy valaha is olyan hasznuk lesz a tanultakból, ami hatalomhoz segíti őket.

Az államellenes szervezkedés vádjánál kerültek előtérbe az állam és az egyház különböző nézőpontjából fakadó értelmezések és cselevési minták. Az állam gyakorlati működése közben nem vette fi gyelembe az alkotmány-ban rögzített vallásszabadság jogát, az egyház viszont abból kiindulva pró-bálta tágítani mozgásterét. A vallásoktatás ellehetetlenítése után sokan próbáltak új utakat találni, hogy meggyőződésüket továbbadják a követke-ző generációnak. Mivel ez a tevékenység az állam (gyakorlatban az ÁEH) által szabott határon túlment, ezért szemében „illegális” és „államellenes” volt a hitoktatói munka.

A „Fekete Hollók” ügy pécsi vonatkozásait igyekeztem felhasználni arra, hogy az elméleti vonulatokat a gyakorlati életben mutassam be. Az 1961-es per vádirata a plébániai hitoktatásból, a cserkészetből és a pálos rend novíciusainak gondozásából állt össze. A nyomozati munka során

47 IVASIVKA–ARATÓ, 2006. 227.

310

Diera Bernadett

mind a letartóztatottakat, mind a csoportok szabadlábon lévő tagjait ki-hallgatták, többeket terheltté nyilvánítottak. Akiket a perben nem ítéltek el, azok fi gyelmeztetésben részesültek, rosszabb esetben elbocsátották munkahelyéről vagy eltanácsolták az iskolából, egyetemről. Ezek az embe-rek a Kádár-rendszer hátralévő idején alacsonyabb rendű állampolgárként éltek, annak ellenére, hogy jogilag az 1970-es években mentesültek a hát-rányos következmények alól.

311

HOLLÓ PÉTER

Egyházszakadás a magyarországi Hetednapi Adventista Egyházban –

az 1975-ös válság és háttere

Mielőtt a választott témám tárgyalásába kezdenék, mindenképpen érde-mes tisztázni, hogy mikortól kezdve is beszélhetünk adventista egyházról, és hogy mikor jelent meg Magyarországon. Az adventista egyház előzmé-nye az úgynevezett nagy advent mozgalom volt, amely a 20. század első felében Európában, majd pedig az Egyesült Államokban bontakozott ki. Az időrendet tekintve először az európai mozgalom indult el, de az ameri-kai lényegesen nagyobb tömegeket tudott elérni (az 1840-es évek első fe-lében körülbelül egymillió adventhívőről tudunk). 1863-ban az Egyesült Államokban egyház szerveződött az addig inkább felekezetek feletti moz-galomból, ez a Hetednapi Adventista Egyház megalakulásának éve. Hon-nan a különleges elnevezés, hogy „hetednapi”? A mozgalomban viszonylag hamar konszenzus alakult ki abban a tekintetben, hogy heti nyugalomnap-ként nem a vasárnapot, hanem a bibliai elnevezés szerinti hetedik napot, a szombatot tartják meg. A 20. században még tudunk első napot – tehát vasárnapot – ünneplő adventistákról is az Egyesült Államokban (sőt érde-kes módon hetednapot, tehát szombatot ünneplő baptistákról is).

Talán nem haszontalan itt megemlíteni, hogy az adventista és a szom-batista kifejezések nem fedik egymást. A szombatosok vagy szombatisták mozgalma a 16. században jelent meg Közép-Európában, Erdélyben pedig kimondottan jelentőssé vált a 17. század első felére, hiszen például az irány-zat egyik követője, Péchi Simon Bethlen Gábor fejedelem kancellárja volt.1 A szombatosok tanításai között számos ószövetségi vonást fedezhetünk fel – egy másik, elterjedt nevük szerint judaizálóknak is nevezték őket –, a 19. században megalakuló adventista felekezet viszont egyáltalán nincs eszmei rokonságban ezzel az irányzattal. A szombat megünneplésének kér-désében egyező az álláspontjuk, ám amíg az adventisták egyértelműen a keresztény felekezetek közé sorolhatók, a szombatosok nem.

Az egyház a megalakulása után kiterjedt missziótevékenységbe kezdett. Európába 1874-ben, míg Magyarországra az 1890-es évek elején jutott el az

1 Bővebben lásd: DÁN Róbert: Az erdélyi szombatosok és Péchi Simon. Akadémiai Ki-adó, Budapest, 1987.

312

Holló Péter

advent üzenet. Magyarországon 1898-ban alakult meg, ekkortól van jelen szervezett formában is a Hetednapi Adventista Egyház. Miközben sokáig az el nem ismert felekezetek közé tartozott, a taglétszáma folyamatosan nőtt, 1945-re elérte a 3600 főt.2 A második világháború lezárulása utáni években pedig az igen eredményes misszió révén majdnem megduplázó-dott a taglétszám, 1952-ben 6800 tagot tudhatott a sorai között a feleke-zet.3 A kommunista időszak nehézségei aztán itt is éreztették a hatásukat, és ezt a létszámot ezután már nem sikerült elérni, kismértékű csökkenést fi gyelhetünk meg ebben a vonatkozásban.

1957-ben – értékelve az 1956-os forradalomban tanúsított semleges magatartást – a felekezet államilag elismertté vált. Az állam az elismerés fejében a Szabadegyházak Tanácsa (továbbiakban: SZET)-tagság rendezé-sét kérte, valamint azt, hogy az egyház hívei teljesítsék állampolgári köte-lezettségeiket.4 A kérés hátterében az állt, hogy a H. N. Adventista Egyház 1950-ben kilépett a SZET elődjéből, a Magyarországi Szabadegyházak Szö-vetségéből, az állam pedig kívánatosnak tartotta, hogy a kisebb létszámú felekezetek egy szervezetben tömörüljenek. Miután az egyház csatlakozott a SZET-hez, az állam könnyebben érvényesíthette felügyeleti jogát az ad-ventista egyház felett (is).

Az állam befolyása informális módon is érvényesült a vezető tisztség-viselők megválasztásánál. A vezető tisztséget betöltő egyháztagokat elvi-leg demokratikus módon, országos küldöttgyűlésen választják meg a fel-adatukra. A küldöttgyűléseken hivatalból részt vesz az egyház egy vagy több nemzetközi tisztségviselője is. A nemzetközi szervezetet tekintve az általában egy földrészt magában foglaló egységeket divíziónak, míg a világszéles közösséget Generál Konferenciának hívják. (Az egy országon belüli gyülekezetek összességét pedig uniónak nevezik.) Az 1971-es kül-döttértekezletre az Euro-Afrikai Divízió elnöke, C. L. Powers utazott el, és igyekezett erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy ne az esélyes, és az állami szervekkel kitűnő kapcsolatokat ápoló Szakács Józsefet válasszák elnökké. Munkálkodása nem járt sikerrel, és az elnöki, a titkári, valamint a pénztárosi tisztségre is olyanokat választottak meg, akiket állami rész-ről is szerettek volna ezekben a feladatkörökben látni. A jelölési folyamat közben Powers – látva az előre megírt forgatókönyv szerinti választást – a

2 RAJKI Zoltán: A H. N. Adventista Egyház története 1945 és 1989 között Magyar-országon. Advent, Budapest, 2003. 34. (A továbbiakban RAJKI, 2003.)3 RAJKI, 2003. 64. 4 Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon 1790–2005. II. kötet. Szerk.: BALOGH Margit–GERGELY Jenő. História–MTA Történettudományi Intézete, Buda-pest, 2005. 984.

313

Egyházszakadás a magyarországi Hetednapi Adventista Egyházban

zsebéből előhúzva egy levelet, így kiáltott fel: „Hónapokkal ezelőtt meg-írták nekem pontosan ezeket a neveket, hogy meglátom, ezek lesznek meg-választva Magyarországon, akármit csinálok is. Micsoda vircsaft ez, hol van itt a Szentlélek?!”5

Szakács József (1930–1988) komoly karriert futott be. 1971-ben történt egyházelnökké választása előtt végigjárta a „ranglétrát”: 1957-ben lelkész-szé szentelték, 1965-ben uniós osztálytitkárrá, míg 1968-ban uniótitkárrá választották. 1971–1980 között egyházelnök volt, míg 1980–1988 között a SZET elnöki tisztségét töltötte be. 1985-ben országgyűlési képviselő-vé választották.6 Adventista egyházelnökké választása nem volt véletlen: 1960-tól kezdve igen részletes, alapos ügynöki jelentéseket írt a H. N. Ad-ventista Egyház belső életéről. „Életműve” 12 dossziét tesz ki, a dokumen-tumok tanúságtétele alapján hiánytalanul fennmaradtak a jelentései.

Eközben már az 1960-as évek közepétől kezdve elindult egy olyan bib-liakör, amely sokak számára lelki feltöltekezést jelentett. A lelkészekből, teológiai tanárokból álló kis csoport a nehéz körülmények között is fon-tosnak tartotta az egyház biblikus alapokhoz való ragaszkodását. Vezetője Kiss János nyugdíjas prédikátor (korábban festőművész) volt, akinek a la-kásán éveken keresztül összegyűltek jó néhányan. Az alkalmakat a részt-vevők igyekeztek titokban tartani.7

Ezeken a bibliakörökön terelődött rá a fi gyelem az úgynevezett ökume-nikus kérdésre. A 20. században elinduló ökumenikus mozgalommal a H. N. Adventista Egyháznak sokáig – hitelvi okok miatt – nem volt kapcsola-ta. Az egyház, küldetését tekintve, nem tekinti magát egyedül üdvözítő fele-kezetnek, de meggyőződése szerint a modern kori ökumenikus mozgalom célt téveszt, amikor a minimális közös nevezőt keresi a felekezetek között, és ezáltal próbálja erősíteni a keresztény egységtörekvéseket. Amennyiben ökumenizmusról beszélünk, akkor sokkal inkább érdemes lenne a valódi ökumenizmust megteremteni, amelyről a Biblia is beszél, ez viszont kizáró-lag eszmei, igei alapon lehetséges. (Maga Jézus is ezért imádkozott az úgy-nevezett főpapi imájában: „Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!”8 Az idézett igéből is látható, hogy Jézus nem látszategységről beszélt, hanem egy olyan, egészen szoros

5 „Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess…” Egy lezáratlan fejezet az adventmozga-lom XX. századi történetéből. Szerk.: VANKÓ Zsuzsa, KOVÁCS Pál, EGERVÁRI Oszkár, SONNLEITNER Károly. Keresztény Advent Közösség, Budapest, 1995. 27. (A továbbiak-ban VANKÓ–KOVÁCS–EGERVÁRI–SONNLEITNER, 1995.)6 RAJKI, 2003. 178.7 VANKÓ–KOVÁCS–EGERVÁRI–SONNLEITNER, 1995. 34–35.8 János evangéliuma, 17,11.

314

Holló Péter

egységről, amely közötte és az Atya között megvolt.) Magyarországon pedig egyre inkább kezdett kiéleződni az ezzel kapcsolatos probléma, miután a H. N. Adventista Egyház különösebb ellenállás vagy a kérdés belső megvitatása nélkül belépett a SZET-be, hiszen a SZET tagja volt a Magyarországi Egyhá-zak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT). Sokan ezt úgy értelmezték, hogy az egyház ezáltal közvetetten része az ökumenikus mozgalomnak, ami pedig az egyház saját hitelveivel ellentétben áll.

A bibliakörökön egyre inkább kikristályosodott az a vélemény, hogy fel kellene emelniük a szavukat azoknak a lelkészeknek, prédikátorok-nak, akik nem értenek egyet az egyház jelenlegi irányvonalával. Az erre a meggyőződésre jutók azonban sokáig nem akartak lépni, mivel féltették az egyház egységét. A néhány évvel azelőtt, 1965–1966-ban lezajlódott válság nyomán mintegy száz egyháztagot zártak ki a felekezetből, akik az 1970-es évek első felében kezdtek el visszatérni az egyházba,9 és már csak ezért is a békességet előtérbe helyező hangok voltak erősebbek. 1975-ben azonban egy olyan esemény történt, ami felszínre hozta az ökumenikus kérdésben rejlő feszültséget.

1975 áprilisában a MEÖT meghívására Magyarországra látogatott Phi-lip Potter, az Egyházak Világtanácsa10 (EVT) főtitkára. Palotay Sándor SZET-elnök felkérte őt egy előadás megtartására, amelyet az adventista egyház Székely Bertalan utcai, központi gyülekezetében tartott volna meg. A tagság felzúdulása miatt Egervári Oszkár, a központi gyülekezet lelké-szének kérésére végül április 30-án egy baptista gyülekezetben rendezték meg az alkalmat. Ezen a rendezvényen számos prédikátor, lelkészképzős hallgató és gyülekezeti tag vett részt az egyház részéről. Szakács József egyházelnök Philip Potterhez intézett, teljesen ökumenikus szellemiségű köszöntője rengeteg testvért megdöbbentett, ezért Egervári Oszkár – aki egyben a Dunántúli Egyházterület elnöke is volt – 1975. május 5-én be-advánnyal fordult az Egyháztanácshoz (a Magyar Unió rendszeresen ta-nácskozó néhány fős bizottsága). Beadványában Egervári Oszkár kérte az egyház ökumenikus mozgalomhoz való viszonyának elvi tisztázását, és az ebből fakadó következetes gyakorlati magatartást. Beadványában a követ-kezőképpen fogalmazott:

„A hozzám forduló testvéreket mindig igyekeztem jó lelkiismerettel megnyugtatni. Hivatkoztam arra, hogy nem vagyunk tagjai az Ökume-nikus Tanácsnak. SZET-tagságunknak nem következménye ez, és egyhá-zunk hivatalos állásfoglalása is ez minden fórum előtt. Előfordult, hogy

9 RAJKI, 2003. 113.10 Az 1948-tól létező szervezet az ökumenikus mozgalom csúcsszerve.

315

Egyházszakadás a magyarországi Hetednapi Adventista Egyházban

erre azt válaszolták: nem számít semmit, ha adminisztratíve nem vagyunk tagok, elég, ha gyakorlatilag azok vagyunk. Általában azonban segített a fenti érvelésem.

Az április 30-án este elhangzott kijelentéseket azért tartom annyira problematikusnak, mert minden eddigi nyugtató válasz alól kihúzta a ta-lajt.”11

Egervári Oszkár egy későbbi egyháztanácsi ülésen (május 21-én) java-solta egy teológiai bizottság összehívását, hogy minden felmerülő kérdést igei alapon tisztázzanak. A teológiai bizottság érdemi munkáját a legkü-lönfélébb eszközökkel igyekezett akadályozni az egyházvezetés.12 Hol igen rövid ideig tartott, hol (előzetes értesítés nélkül) elmaradt a megbeszélés. Kérdéses volt a bizottság összetétele is, nehezen jutottak dűlőre ebben. Miután a technikai kérdésekben megszületett a megegyezés és az érde-mi munka elkezdődhetett volna, a testületet egyszerűen nem hívták össze többet.13 Hiába próbálta tehát szorgalmazni Egervári Oszkár a kérdés ren-dezését, nem járt sikerrel.

A kérdés azonban ezzel egyáltalán nem jutott nyugvópontra, sőt újabb eset borzolta a kedélyeket az egyházon belül. 1975. szeptember 13-án volt a SZET Lelkészképző Intézetének (SZETLI) évnyitó ünnepsége. A rendez-vényen közreműködőként részt vett a Székely Bertalan utcai gyülekezet kórusa is. Az ünnepség egész szellemiségében és hangulatában igen távol állt a biblikus alapelvektől és az adventista egyház gyakorlatától – többen értetlenségüket fejezték ki, hogy miért kell egy ilyen ünnepségen hosszas előadást hallgatni az 1973-as chilei eseményekről és az azóta eltelt időszak-ról. Ami azonban végképp elfogadhatatlan volt sokaknak, az az adventista egyházvezetők újabb, teljesen ökumenikus szellemiségű mondandója volt. Palotay Sándor SZET-elnök szó szerint „ökumenikus intézménynek” ne-vezte az iskolát, amely „a magyar protestáns egyházak közös feladataira készít fel”.14 Több lelkészképzős hallgató ezért az ünnepség után komolyan fontolgatta, hogy abbahagyja a tanulmányait. Hasonló gondolat merült fel Vankó Zsuzsában, a SZETLI egyik oktatójában is, aki 1975. szeptember 15-én levelet írt Szigeti Jenőnek, a SZET Lelkészképző dékánjának (a levél másolatát elküldte Szakács József egyházelnöknek is). Ebben a következő-képpen fogalmazott:

11 MOL XIX–A–21–b–-2/a. 420. doboz.12 Szakács József elnök mellett ebben az időszakban Zarka Dénes dolgozott uniótitkár-ként, Oláh Károly pedig pénztárosként – ez a három tisztség nevezhető a legfontosabbnak az egyház országos szervezetén belül.13 VANKÓ–KOVÁCS–EGERVÁRI–SONNLEITNER, 1995. 58–63.14 VANKÓ–KOVÁCS–EGERVÁRI–SONNLEITNER, 1995. 68.

316

Holló Péter

„…Az évnyitó most a következő problémát vetette fel: Palotay Sándor SZET-elnök úr két ízben is ökumenikus munkának nevezte a SZET-tagegy-házak közötti együttmunkálkodást, és lényegében ökumenikus intézmény-nek a SZET Lelkészképzőt. Lehetséges, hogy az elnök úr ezt a szót nem a maga pontos, lefoglalt értelmében akarta használni, tehát nem konkrétan azt akarta mondani vele, hogy az ökumenikus mozgalom jegyében áll a SZET és Lelkészképző Intézete. Tudott tény viszont, hogy a H. N. Adven-tista Egyház – amelynek két tanára és számos hallgatója (a hallgatóknak több mint egyharmada adventista hallgató) vesz részt az iskola munkájá-ban – hitelvi okok alapján nem tagja az Ökumenikus Tanácsnak. Hosszabb idő óta egy feszült probléma ez a H. N. Adventista Egyházon belül, és egy-házunk vezetői – köztük Szakács József, az egyház elnöke is – számos eset-ben, hivatalosan kijelentették a testvérek előtt, hogy az Adventista Egyház nem tagja az Ökumenikus Tanácsnak, és a jövőben sem fog csatlakozni az ökumenikus mozgalomhoz. Felvételre jelentkező hallgatóinkat is ebben az értelemben tájékoztattuk. Mindezek után meglepődve hallhatták az évnyi-tón, hogy ők egy ökumenikus intézmény hallgatói lesznek.

Személyesen az én számomra is probléma ez. Az iskola körül is voltak, vannak aggodalmak a testvérek között, éppen az érzékeny ökumenikus vi-szony miatt, mint ezt te is tudod velem együtt. Mindig védtem az iskolát ezekkel az aggódó megnyilatkozásokkal szemben, és a fi atalokat is buzdí-tottam az iskolába való jelentkezésre, hivatkozva arra, hogy nincs semmi-féle hitelvi befolyás az iskolában, és hasznosak, a szolgálat szempontjából gyümölcsözőek a Lelkészképzőben folytatott tanulmányok. Igazmondá-som válik kérdésessé a hallgatók előtt az évnyitón elhangzott hivatalos ki-jelentések után…”15

Vankó Zsuzsa levelére (ugyanúgy, ahogy Egervári Oszkár beadványára) írásbeli válasz nem érkezett. A szeptember 25-i egyháztanácsi ülésen vi-szont Szakács József egyházelnök kezdeményezésére Egervári Oszkárnak akarták átadni az egyik, Vankó Zsuzsa által tanított tantárgyat, ezenkí-vül kezdeményezték Vankó Zsuzsa felmentését a tanári állásából. Egervári Oszkár nem volt hajlandó elfogadni az intézkedéseket, amelyeket fegyelmi jellegűnek minősített – egy kérése volt: az egyházvezetés érdemben foglal-kozzon az ökumenikus kérdés megvizsgálásával. Az egyháztanács válasz-képpen kezdeményezte Egervári felmentését a Székely Bertalan utcai gyü-lekezet lelkészi szolgálata alól. Néhány nappal később fordulatnak tűnt, hogy Szakács közölte Egervárival: felfüggesztik az egyháztanács döntését (egy szűkebb kör, az unióbizottság kezdeményezte ezt – felhatalmazás nél-

15 MOL XIX–A–21–b–4/c. 420. doboz.

317

Egyházszakadás a magyarországi Hetednapi Adventista Egyházban

kül), és hogy bevonja az ügybe Palotay Sándor SZET-elnököt, valamint az Állami Egyházügyi Hivatalt. Egervári jelezte, hogy nem tartja helyénvaló-nak az ügy külső fórumokra vitelét, mivel belső, hitelvi jellegű kérdésről van szó. Szakács viszont ragaszkodott ehhez.16

Az október 1-jén megtartott egyháztanácsi ülésen valóban jelen volt Palotay Sándor (az ÁEH-t viszont végül senki nem képviselte). Egervári Oszkárral az ülés délelőtti részén, míg Vankó Zsuzsával délután tárgyalt a bizottság. Az ülés elején az egyházvezetés nyilvánvalóvá tette, hogy először az elhelyezési kérdéseket tárgyalja meg, utána pedig következhet az öku-menikus kérdés. Egervári azonnal jelezte, hogy az ökumenikus kérdés és az elhelyezések összefüggenek, és tanácsos lenne először a hitelvi kérdés-sel kezdeni a megbeszélést – őmaga pedig csak ezután fogad el elhelyezést. Válaszul az egyháztanács felmentette területi elnöki és bizottsági tisztsé-gei alól, valamint harminc nap szabadságra küldték, amely időszak alatt szolgálatot nem végezhetett, és távol kellett magát tartania a testvérektől. Palotay Sándor pedig az ülés végén kijelentette: „Csak azt ne gondold, hogy szentként vagy hithősként fogsz elmenni. Úgy befeketítünk a testvérek előtt, ahogy csak egy embert befeketíteni lehet.”17 Palotaynak igaza lett, hiszen ezután Egervári Oszkárt és Vankó Zsuzsát folyamatosan vádolták többek között azzal, hogy meg nem engedhető kapcsolat van közöttük, ez a rágalom pedig hosszú ideig tartotta magát.

Vankó Zsuzsa esetében hasonló stratégiát követett az egyházvezetés. Az ülés délutáni részén közölték vele, hogy a Tiszavidéki Egyházterület kérte az áthelyezését Debrecenbe vagy Egerbe. Ő a meglepettségét fejezte ki, hiszen azt hitte, hogy a vezetés talán a szeptember 16-i levelével kap-csolatban hívatta őt. Ezzel viszont érdemben nem akart foglalkozni a bi-zottság. Miután az elhelyezést fegyelmi intézkedésnek tekintette, nem volt azt hajlandó elfogadni. A bizottságban erre közölték, hogy az elhelyezés visszautasításának elbocsátás a következménye, így jól gondolja át a lépé-sét. Vankó Zsuzsa másnap, október 2-án levelet írt az egyházvezetésnek, amelyben megerősítette, hogy miután elveivel ellentétesnek tartaná az el-helyezésről szóló döntést elfogadni, ezért nem tudja azt megtenni. Levelé-ben többek között a következőket írja:

„Az Egyháztanácsban folytatott tegnapi megbeszélés alapján kell közöl-nöm végleges állásfoglalásomat az Egyháztanács által megvalósítani kí-vánt elhelyezési tervvel kapcsolatban.

16 RAJKI, 2003. 132.17 VANKÓ–KOVÁCS–EGERVÁRI–SONNLEITNER, 1995. 75.

318

Holló Péter

Válaszom azonos tegnapi, szóbeli kijelentésemmel. Hivatalos levelem-mel egyidejűleg – amelyek alapvető hitelvi problémák tisztázását, meg-nyugtató rendezését kértem tárgyalni a SZET Lelkészképzőben való ad-ventista részvétellel kapcsolatban –, illetve annak rendezése előtt és alatt nem tudok elhelyezést elfogadni, mert azt csak fegyelmi intézkedésnek tu-dom tekinteni, és ezt erkölcsileg nem tudom vállalni.

Szakács testvér kérte, hogy indoklás nélkül, csak igen vagy nem választ adjak. Ezt szintén nem tudom vállalni, és visszautasítom azt, hogy az Egy-háztanács egyszerűen elhelyezési kérdésben tanúsított engedetlenségnek minősítse döntésemet.

Feltártam az Egyháztanács előtt részletesen, hogy a tervezett elhelye-zés nem előrevivő, hanem súlyosan hátráltató lenne az egyházban végzett munkám szempontjából, éppen azt nem tudnám elvégezni, amiért az Egy-háztanács ezt az elhelyezést akarja, tudniillik, hogy a Tiszavidéki Egyház-terület részére elméleti, teológiai munkával segítséget nyújtsak. Ennek az igénynek nehézség nélkül meg tudok felelni jelenlegi beosztásomban ma-radva. Elmondtam továbbá személyes problémámat is, eddigi hányatta-tott, egészségileg, idegileg megviselő lakáskörülményeimet, amelyet Bu-dapesten maradva egy-két hónap múlva emberi lakáskörülmény váltana fel végre, 22 év után. Elhelyezésem esetén azonban ismét albérlettel kel-lene folytatnom. Ezek miatt az okok miatt semmiképpen sem tartanám a szolgálat szempontjából építőnek és saját számomra méltányosnak ezt az elhelyezést.

Mindazonáltal ezek miatt az alapos okok miatt sem utasítottam volna vissza az elhelyezés tervet, hanem – az igazságtalanságot és méltánytalan-ságot elkönyvelve – béketűréssel elfogadnám a jó rend megőrzése érdeké-ben, ha ez nem hivatalos levelem megbeszélése, illetve a levelemben feltárt problémák rendezése előtt történik…

Szükségét látom felsorolni azt is, hogy az elém tárt tervet miért tartom fegyelmi intézkedésnek, milyen bizonyságait állapíthattam meg ennek a tegnapi egyháztanácsi megbeszélésen.

Nem hárítja el meggyőződésemet az a tény, hogy az Egyháztanács erő-teljesen hangoztatta: a Tiszavidéki Terület előbb hozott határozatot átké-résemre nézve, mint hivatalos levelem beadása után történt. Tagja voltam a május végén, júniusban működő teológiai bizottságnak, amelyben az ökumenikus mozgalomhoz való viszonyunk vitatásakor egyértelmű állás-foglalást tanúsítottam. Az iskolával kapcsolatban felvetett kérdéseim ösz-szefüggésben vannak ezzel a problémával. Az egyháztanácsülés folyamán tudomásomra hoztátok, hogy Egervári testvért – aki a teológiai bizottság életre hívását kérte az ökumenikus probléma miatt – szintén elhelyezési

319

Egyházszakadás a magyarországi Hetednapi Adventista Egyházban

tervvel állította szembe az Egyháztanács. Az általa kért teológiai bizottsá-gi ülések pedig június vége óta szünetelnek, egyszerűen félbeszakadtak. Az azonos eljárásból arra kell következtetnem, hogy hivatalos levelem legfel-jebb megszilárdította az elhelyezési szándékot, de az elsősorban a teológiai bizottságban vallott álláspontom következménye…”18

Látható tehát, hogy elvi okok miatt a két prominens személy nem fogad-ta el az egyházvezetés eljárását, akik szerették volna rövidre zárni az ügyet. Miután a vezetés sem tágított a maga meggyőződésétől, a probléma egyre mélyebbé vált. Október 2-án négy lelkész és két lelkészképzős hallgató – Egervári Oszkár, Vankó Zsuzsa, Egervári László, Mayor Zoltán, Sonnleit-ner Károly és Stuber György – írt levelet az Egyháztanácsnak, amelyben kérték a kérdés mielőbbi rendezését. Válaszul az Egyháztanács a legkülön-félébb módszerekkel igyekezett megtörni a másik négy tiltakozót: a Palo-tay Sándor SZET-elnökkel történt találkozójuk után például írásban kellett kifejteniük a véleményüket a Keresztény békekonferenciáról és az egyház SZET-hez való viszonyáról. Ennek kapcsán vált előttük ismeretessé a SZET szervezeti szabályzata (miután segédanyagot kértek a dolgozat megírásá-hoz).19 Az Egyháztanács módszerei közé tartozott az is, hogy a legkülön-félébb rágalmakkal illették a két prominens személyt, Egervári Oszkárt és Vankó Zsuzsát, és ezzel próbálták rábírni a négy másik tiltakozót, hogy hagyjanak fel a mellettük való kiállásukkal.

Szakács József egyházelnök – látva a helyzet komolyságát – október 3-án levelet írt az ÁEH-nak, és ebben hivatali segítséget kért a mozgalom felszámolásához.20 A kért segítséget meg is kapta, de előtte Palotay Sán-dor megpróbált kompromisszumot kötni Egervári Oszkárral. Október 7-i találkozójukon azt mondta neki, hogy az egész ellene folytatott eljárást jogtalannak és embertelennek tartja. Azt ajánlotta, hogy megleckézteti az Egyháztanácsot, leállíttatja a rágalomhadjáratot, és Egervári Oszkár még területi elnöki tisztségébe is visszakerülhet. A Székely Bertalan utcai gyü-lekezetből ugyan el kell mennie, Palotay Sándor pedig személyesen fog elmenni elbúcsúztatni őt. Cserébe neki viszont deklarálnia kell a bizott-ságban a SZET-elnök jelenlétének illetékességét. Beszélnie kell a társai-val is, és meg kell őket győznie arról, hogy túlkompenzálták az ökumeni-kus kérdést, és álljanak el a kéréseiktől. Egervári elutasította az ajánlatot, Palotay pedig közölte vele, hogy ebben az esetben az Állami Egyházügyi Hivatalban fog folytatódni a tárgyalásuk. Így is történt; másnap, október

18 VANKÓ–KOVÁCS–EGERVÁRI–SONNLEITNER, 1995. 79–80.19 RAJKI, 2003. 133.20 MOL XIX–A–21–b–2. 420. doboz.

320

Holló Péter

8-án az ÁEH-ban többek között Pozsonyi László, az ÁEH Protestáns Fő-osztályának vezetője és Palotay Sándor is részt vett azon a tárgyaláson, ahol Egervári Oszkárt az eddigiek mellett már negatív politikai magatar-tással, állam- és békeellenességgel is vádolták. (Sajátos módon ezt Sza-kács József egyházelnök és Árvai Henrik, a Dunamelléki Egyházterület Egervári Oszkár helyére kinevezett elöljárója tette meg.) Egervárit ezen a „megbeszélésen” gyakorlatilag nem is engedték szóhoz jutni, így utólag, levélben tiltakozott a személyét, illetve a csoportot ért vádak ellen. A kö-vetkezőket írta:

„…Szeretném kérni Főosztályvezető Urat, hogy vegye fontolóra azokat a leglényegesebb vonatkozásait az ügynek, amelyekre az alábbiakban rá-mutatok. Meggyőződésem, hogy a tegnapi megbeszélésünk folyamán nem sikerült Ön előtt világossá tennem, hogy mi a tényleges probléma és mi annak súlya.

Újra szeretném megismételni, hogy egyházvezetőségünk hitelvi kény-szert gyakorol az egyházban. Nem elzárkózó, a pozitív társadalmi meg-nyilatkozásokat kifogásoló álláspontot képviselek. Egyházunknak az ökumenikus mozgalom teológiai alapeszméjével kapcsolatban vannak fundamentális ellenvetései. Más egyházakkal való gyakorlati együttműkö-désünknek pontosan tisztázott eszmei alapon kell állnia, hitvallásos meg-győződésünkkel szinkronban kell lennie, hogy ne okozzon konfl iktust az egyházban, illetve becsületes, meggyőződésből fakadó cselekedete legyen az egyháznak. Ennek a kérdésnek a rendezését kértük, az egyházvezetés azonban szóba sem volt hajlandó állni ezzel a problémánkkal, sőt megtorló intézkedéseket léptetett életbe, és viszi tovább a maga irányvonalát, fi gyel-men kívül hagyva azt az elkeseredést, amit ez a közösségből kivált.

Egyházvezetőségünknek ez a magatartása annál is kritikusabb, mert az egyházi életben tanúsított erkölcsi magatartásuk sokak számára régóta és súlyosan kifogásolt. Egyházvezetői, kollegiális magatartásuk nem csupán a keresztény erkölccsel ellenkezik, hanem a szocialista erkölcs mértéke szerint is elfogadhatatlan lenne, például egy vállalatvezető részéről. Ter-mészetes igény, hogy egy egyházi közösség megkívánja vezetőitől a bibliai erkölcsi normák betartását…

Ismételten el kell hárítanom a szervezkedés, szakadás-előkészítés vád-ját is. A meglévő súlyos bajok ellenére sem volt semmi olyan szándékom, hogy harcot indítsak az egyházvezetőség ellen. Csak a valóban szakadás és zűrzavar veszélyével fenyegető hitelvi probléma miatt emeltem szót, egy személyben, és a legilletékesebb, legbelsőbb fórumon, az egyháztanács-ban. A gyülekezeti tagok közé én még most sem vittem ki és a jövőben sem szándékozom kivinni az egyházvezetéssel és az ügyemmel kapcsolatos

321

Egyházszakadás a magyarországi Hetednapi Adventista Egyházban

problémákat. Az egyháztanács viszont ezt tette, hogy azután bármi nyug-talanságot az én és kollégáim számára írjon…

Főosztályvezető úr azt kérte, hogy beszéljek öt aláíró kollégámmal, hogy határolják el magukat korábbi álláspontjuktól. Munkatársaimmal beszéltem, ők azt válaszolták, hogy saját lelkiismeretük szerint egy hitelvi probléma miatt emeltek szót, nem tudnak elállni attól, hogy a megoldást kérjék…”21

Nem követjük végig részletesen az ügy további menetét, hiszen hosz-szú évek küzdelmei következtek ezután. Még ebben az évben, 1975-ben elbocsátották az állásából a hat tiltakozó prédikátort. Az elbocsátottak az egyház belső szabályzatának megfelelően segítséget kértek a területi-leg illetékes szervtől, az Euro-Afrikai Divíziótól. A divízió vezetői, Edwin Ludescher elnök és Jean Zürcher titkár 1975 decemberében beutaztak ugyan Magyarországra – innentől kezdve került nemzetközi kontextusba az ügy –, de a helyzet rendezésére tett kísérletek nem jártak sikerrel. Pa-lotay Sándor és az egyházvezetés mindent megtett azért, hogy a divízió az ő álláspontjukat fogadja el, és igyekeztek minden módon elzárni annak a lehetőségét, hogy külföldi egyházi vezetők az elbocsátottakkal közvetle-nül tárgyaljanak. (Többszöri kísérletek, a külföldi egyházi tisztségviselők Magyarországra utazásai ellenére is erre először csak 1977 novemberében került sor!22) Ilyen módon tehát a kizártaknak az ÁEH, a SZET, a nem-zetközi és a hazai egyházvezetés egységfrontjával kellett szembenéznie. A hat prédikátor elbocsátásának ügye természetesen nem maradhatott ti-tokban az egyházban, és 1976–1977 folyamán gyülekezetek emelték fel a szavukat az eljárás ellen. Válaszul számos gyülekezetet feloszlattak, adott esetben bezártak, a helyzet rendezését követelő gyülekezeti tagokat pedig előbb-utóbb kizárták az egyházból – sokan pedig maguk léptek ki az ese-mények láttán. Az egyházszakadás következtében 518 tagot zártak ki az adventista egyházból, és még mintegy hétszázan döntöttek úgy, hogy nem vállalnak közösséget az egyházvezetés irányvonalával.23 Országszerte több mint húsz gyülekezetet érintett az ügy (voltak olyan gyülekezetek, ame-lyek testületileg hagyták el az uniót). Hitéletük gyakorlása szempontjából a kizártakra és a hozzájuk csatlakozottakra az illegalitás várt, hiszen a nemzetközi egyházvezetés – az elvi kérdéseket félretéve – többször is nyil-vánvalóvá tette, hogy csak azt az adventista közösséget ismeri el, amelyet az állam is elismer. Ezért megállapítható, hogy gyakorlatilag nem is volt

21 MOL XIX–A–21–b–5. 420. doboz.22 VANKÓ–KOVÁCS–EGERVÁRI–SONNLEITNER, 1995. 313–321.23 RAJKI, 2003. 143.

322

Holló Péter

igazán esély a kérdés rendezésére. 1990-ben a rendszerváltás, és a lelki-ismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény miatt a csoport Keresztény Advent Közösség néven bejegyeztette magát, így azóta ezen a néven működik. Önértelmezése szerint nem külön egyház, hanem gyülekezetek közössége, hitelvei pedig azonosak a H. N. Adventista Egyházzal.

Összegzésképpen elmondható, hogy a második világháború utáni Ma-gyarország legnagyobb kiterjedésű, szervezett egyházi ellenálló mozgalma volt az 1975-ben elindult események láncolata. Hasonló helyzetről van szó, mint a metodista egyházban 1974-ben történtek esetében, hiszen mindkét közösségben elvi kérdések miatt emeltek szót egyesek, a hivatalos egyház-vezetés pedig állami segítséggel rövid úton eltávolította a tiltakozókat. És bár harmincöt év telt el az események kezdete óta, az adventista egyházban mintha megállt volna az idő: az 1975-ben kezdeményezett, az ökumenikus kérdést vizsgálandó teológiai bizottság még mindig nem kezdte el az érde-mi munkáját.

323

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája1968–2010*

Összeállította: Réfi Attila

1968

1. Hetés Tibor: Stromfeld Aurél. Társadalmi Szemle, 23. (1968) 2. sz. 108–109. p. [Könyvismertetés]

2. Sipos Aladár: Agrárviszonyok Nyugat-Európában. Társadalmi Szemle, 23. (1968) 4. sz. 107–108. p. [Könyvismertetés]

1969

3. Keresztényszocialisták az 1918-as polgári demokratikus forradalom-ban. Történelmi Szemle, 12. (1969) 1–2. sz. 26–65. p.

4. Évfordulóra (1918–1919). Valóság, 12. (1969) 3. sz. 101–106. p. [Könyvismertetés]

5. Hajdú Tibor: A Magyarországi Tanácsköztársaság. Valóság, 12. (1969) 9. sz. 108–109. p. [Könyvismertetés]

1970

6. A keresztényszocializmus – a „kereszténynemzeti” ideológia forrása (1919–1922). Tájékoztató, 1970. 4. sz. 66–90. p.

7. Keresztényszocializmus és forradalom 1918. Világosság, 11. (1970) 1. sz. 35–41. p.

8. A keresztényszocialisták a Tanácsköztársaság idején. Világosság, 11. (1970) 3. sz. 143–149. p.

* A bibliográfi a összeállítása során a lehetőség szerinti teljességre törekedtünk. Így az önálló tanulmányok, monográfi ák és egyéb szaktudományos művek mellett helyet kaptak ben-ne ismeretterjesztő jellegű munkák, könyvismertetések és interjúk is. A kronologikus sor-renden belül első helyen az önálló kötetek, azt követően a szerkesztőként, összeállítóként jegyzett kiadványok, majd a tanulmánykötetekben, illetve folyóiratokban, napilapokban megjelent kisebb terjedelmű publikációk, legvégül pedig a Gergely Jenő (G. J.) által írt re-cenziók állnak.

324

Réfi Attila

1971

9. A hazai keresztényszocialista tanítómozgalom 1918–1922 között. Magyar Pedagógia. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának negyedéves folyóirata, 11. (1971) 3. sz. 281–294. p.

10. Adalékok a magyarországi keresztényszocialista szakszervezetek történetéhez (1919. aug.–1921. dec.). Párttörténeti Közlemények, 17. (1971) 3. sz. 118–161. p.

11. Kurzus-keresztényszocializmus. Elvek, irányzatok, ellentmondások. Világosság, 12. (1971) 1. sz. 26–32. p.

12. A walbergi kolostortól – Adenauerig. Az osztrák és a német keresz-ténydemokrácia a pártprogramok tükrében (1945–1948). Világos-ság, 12. (1971) 12. sz. 705–712. p.

13. Beszámoló Tolnai Gyula: „Burzsoá törekvések a munkásosztály in-tegrálására” c. tanulmányának vitájáról. Tájékoztató, 1971. 5. sz. 123–128. p.

1972

14. A kereszténydemokrácia politikai-ideológiai kérdései az osztrák és a német kereszténydemokrácia tükrében (1945–1948). Budapest, Oktatási Minisztérium, 1972. 95 p. (Tudományos szocializmus füze-tek 17.)

15. A Magyarországi Radikális Keresztényszocialista Párt, 1919 szep-tember–1920 július. Adalékok a magyarországi keresztényszocialista mozgalom történetéhez. Századok, 106. (1972) 4–5. sz. 1043–1074. p.

16. Kereszténydemokrácia vagy népi demokrácia? A magyarországi kereszténydemokrácia ideológiájáról (1945–1948). Világosság, 13. (1972) 2. sz. 72–80. p.

17. Borsányi György: „Munkát! Kenyeret!” Párttörténeti Közlemények, (1972) 2. sz. 210–213. p. [Könyvismertetés]

1973

18. Beiträge zur Geschichte der christlichsozialen Bewegung (Der Natio-nalsozialistische Landes-Arbeiterverband in der Zeit der Räterepub-lik). Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolan-do Eötvös Nominatae. Sectio Historica. Tomus XIV. Budapest, 1973. 143–163. p.

325

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

19. A magyar munkásmozgalom a tudományos szocializmus oktatás ke-retében. Tájékoztató, 1973. 3. sz. 149–160. p.

20. A Papi Tanács. A magyar katolikus alsópapság demokratikus szer-vezkedése 1918–1919-ben. Világosság, 14. (1973) 3. sz. 167–174. p.

21. Prohászka és a magyar neokatolicizmus. Világosság, 14. (1973) 11. sz. 685–693. p.

22. Scholl, H. szerk.: Katolikus munkásmozgalom Nyugat-Európában. Elmélet és Politika. Szemle, 1973. Kisérleti szám. 14–17. p. [Könyv-ismertetés]

1974

23. Ottokár Prohászka und der politische Katholizismus. Annales Uni-versitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nomi-natae. Sectio Historica. Tomus XV. (1974) 79–103. p.

24. Giesswein Sándor politikai pályaképéhez. A Magyar Tudományos Akadémia Filozófi ai és Történettudományi Osztályának közlemé-nyei, 23. (1974) 2. sz. 259–287. p.

25. Bangha Béla és a harcos katolicizmus. Világosság, 15. (1974) 4. sz. 201–209. p.

26. Giesswein Sándor és a szociális katolicizmus. Világosság, 15. (1974) 10. sz. 624–633. p.

27. A Willy Brandt irodalom újabb köteteiről. Elmélet és Politika. Infor-mációs Szemle, (1974) 1. sz. 65–70. p. [Könyvismertetés]

28. Az NSZK keleti politikájának dokumentumai (1961–1970). Elmélet és Politika. Információs Szemle, 1. (1974) 2. sz. 67–72. p. [Könyvismer-tetés]

29. A Német Szövetségi Köztársaság pártjai. Elmélet és Politika. Infor-mációs Szemle, 1. (1974) 4. sz. 50–55. p. [Könyvismertetés]

30. G. J. – Stemler Gyula: Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Száza-dok, 108. (1974) 1. sz. 269–272. p. [Könyvismertetés]

31. Dersi Tamás: A századvég katolikus sajtója. Századok, 108. (1974) 5–6. sz. 1263–1264. p. [Könyvismertetés]

32. Dokumentumok a jelenkor stratégiai és taktikai kérdéseinek ta-nulmányozásához. Tájékoztató, 1974. 1–2. sz. 196–200. p. [Könyv-ismertetés]

33. Jezsuiták tegnap és ma… Megjegyzések Rácz Zoltán könyvéhez. Világosság, (1974) 10. sz. 645–646. p. [Könyvismertetés]

326

Réfi Attila

34. Egy négyszázéves rohamcsapat története. Rácz Zoltán: Jezsuiták tegnap és ma. Népszabadság, 32. (1974.) 278. sz. 7. p. [Könyvismer-tetés]

1975

35. Die christlichsoziale Bewegung in Ungarn 1903–1914. Annales Uni-versitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nomi-natae. Sectio Historica. Tomus XVI. (1975) 81–116. p.

36. Adalékok a keresztényszocialista földmunkás-szervezkedés törté-netéhez (1903–1923). Párttörténeti Közlemények, 21. (1975) 3. sz. 127–158. p.

37. A német szociáldemokrácia programatikus dokumentumai. Elmélet és Politika. Információs Szemle, 2. (1975) 2. sz. 55–61. p. [Könyv-ismertetés]

38. Tanúságtevők. Párttörténeti Közlemények, (1975) 2. sz. 214–216. p. [Könyvismertetés]

39. A nyugat-európai munkásmozgalom dokumentumai 1944–1973. I–II. köt. Tájékoztató, 1975. 3. sz. 163–170. p. [Könyvismertetés]

40. A szerzetesség tündöklése és bukása. Jan Wireusz Kowalski: Szerze-tesek, egyházak, társadalom. Népszabadság, 33. (1975.) 118. sz. 7. p. [Könyvismertetés]

1976

41. A kereszténydemokrácia Nyugat-Európában a második világhábo-rú után. Szerk. és az előszót írta G. J. Budapest, Oktatási Miniszté-rium Marxizmus-leninizmus Oktatási Főosztály, 1976. 195 p.

42. Dokumentumok az európai kereszténydemokrácia II. világháború utáni történetéhez. Összeáll. és szerk. G. J., Horváth Jenő. Budapest, ELTE BTK, 1976. 225 p.

43. XII. Pius szociális és politikai nézeteinek alakulása 1939–1949 kö-zött. In: A kereszténydemokrácia Nyugat-Európában a második világháború után. Szerk. és az előszót írta G. J. Budapest, Oktatási Minisztérium, 1976. 7–40. p.

44. A keresztényszocialisták politikai szerepe az ellenforradalom első éveiben, 1919–1923. Századok, 110. (1976) 2. sz. 225–272. p.

45. XII. Pius pápa háborús karácsonyai. Habozások és változások. Vilá-gosság, 17. (1976) 1. sz. 63–71. p.

327

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

46. Válság és kiútkeresés két zsinat között. Világosság, 17. (1976) 12. sz. 757–764. p.

47. Franz Prinz S. J.: Az egyház és a munkásság. Elmélet és Politika. Információs Szemle, 1976. 1. sz. 73–79. p. [Könyvismertetés]

48. Adenauerrel kezdődött. A kancellárdemokráciához vezető út. Elmé-let és Politika. Információs Szemle, 3. (1976) 1. sz. 79–86. p. [Könyv-ismertetés]

49. Hansjakob Stehle: A Vatikán keleti politikája. Elmélet és Politika. Információs Szemle, 3. (1976) 2. sz. 73–80. p. [Könyvismertetés]

50. M. Sz. Szaronov: Kommunisták és katolikusok Itáliában. A dialógus történetéből (1921–1956). Elmélet és Politika. Információs Szemle, 3. (1976) 3. sz. 91–99. p. [Könyvismertetés]

51. Ludwig Reichhold: Az Osztrák Néppárt története. Elmélet és Politi-ka. Információs Szemle, 3 (1976) 4. sz. 82–92. p. [Könyvismertetés]

52. A marxista valláskritika újabb eredményeiről. Pedagógiai Szemle, 26. (1976) 8. sz. 756–759. p. [Könyvismertetések]

53. Dokumentumok a magyar munkásmozgalom történetéből (1919. augusztus–1944. október). Tájékoztató, 1976. 4. sz. 215–221. p. [Könyvismertetés]

1977

54. A keresztényszocializmus Magyarországon, 1903–1923. Budapest, Akadémiai, 1977. 358 p.

55. A politikai katolicizmus Magyarországon, 1890–1950. Budapest, Kossuth, 1977. 302 p.

56. Dokumentumok a magyar munkásmozgalom történetéből, 1860–1919. augusztus 1. 1–2. kötet. Összeáll. és szerk. G. J., Szakács Kál-mán. Budapest, Tankönyvkiadó, 1977. 565 p.

57. A szocialista munkásmozgalom kialakulása, a marxista eszmék el-terjedése, az MSZDP politikai irányvonala (1860–1918). In: A ma-gyar munkásmozgalom története, 1868–1976. Egyetemi és főiskolai tananyag. Szerk. Szakács Kálmán. Budapest, Kossuth, 1977. 5–28. p.

58. A Keresztény Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége két világhábo-rú közötti tevékenységének néhány kérdéséről. Párttörténeti Közle-mények, 23. (1977) 4. sz. 72–104. p.

59. Elliot, Lawrence: XXIII. János. Egy nagy pápa élete. Elmélet és Politi-ka. Információs Szemle, 4. (1977) 2. sz. 82–90. p. [Könyvismertetés]

60. Tanúságtevők. Párttörténeti Közlemények, 23. (1977) 1. sz. 230–232. p. [Könyvismertetés]

328

Réfi Attila

61. Horthy hatalmi rendszere. (1919–1922). Jegyzetek Pölöskei Ferenc könyvéről. Magyar Nemzet, 33. (1977.) 213. sz. 4. p. [Könyvismerte-tés]

1978

62. Mód Aladár emlékének, 1908–1978. Főszerk. Szakács Kálmán. Ösz-szeáll. és szerk. G. J. Budapest, ELTE BTK, 1978. 252 p.

63. Die internationalen Beziehungen der christlichen Gewerkschaften Ungarns in den Jahren 1920–1944. Annales Universitatis Scientia-rum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Histori-ca. Tomus XIX. Budapest, 1978. 263–294. p.

64. A Szocialista Internacionálé története és politikája. Elmélet és Politi-ka. Információs Szemle, (1978) 1. sz., 67–79. p. [Könyvismertetés]

65. Glotz, P.: A szociáldemokrácia útja. A reformizmus történelmi hiva-tása. Elmélet és Politika. Információs Szemle, (1978) 1. sz. 79–84. p. [Könyvismertetés]

66. A Nemzetközi Keresztényszociális Egyesülés (1947–1948). Világos-ság, 19. (1978) 3. sz. 192–197. p.

1979

67. A szocialista munkásmozgalom kialakulása, a marxista eszmék el-terjedése, az MSZDP politikai irányvonala (1860–1918). In: A ma-gyar munkásmozgalom története, 1868–1976. Egységes jegyzet az egyetemek és főiskolák számára. Szerk. Szakács Kálmán. Harma-dik, átdolgozott kiadás. [Budapest], Kossuth, 1979. 5–28. p.

68. A győri és a Győr megyei keresztényszocialista mozgalom előzmé-nyei és kibontakozása az ellenforradalomban. Műhely. A Győr-Sop-ron megyei Tanács társadalomtudományi-közművelődési-kritikai folyóirata, 2. (1979) 3. sz. 16–30. p.

69. A haladó egyetemi ifjúság mozgalmai Magyarországon 1918–1945. Párttörténeti Közlemények, 25. (1979) 1. sz. 230–233. p. [Könyv-ismertetés]

1980

70. A kereszténydemokrácia Nyugat-Európában, 1944–1958. Összeáll. és szerk. G. J. [Budapest], Kossuth, 1980. 339 p.

329

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

71. Előszó. In: A kereszténydemokrácia Nyugat-Európában, 1944–1958. Összeáll. és szerk. G. J. [Budapest], Kossuth, 1980. 5–7. p.

72. A kereszténydemokrácia előtörténete és fogalma. In: A keresztény-demokrácia Nyugat-Európában, 1944–1958. Összeáll. és szerk. G. J. [Budapest], Kossuth, 1980. 9–93. p.

73. A magyar munkásmozgalom kialakulása és fejlődésének főbb voná-sai 1918-ig. In: A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom tör-ténete. Szerk. Harsányi Iván, Szakács Kálmán. Budapest, Kossuth, 1979–1980. 45–77. p.

74. A Quadragesimo anno (1931) és a keresztény szakszervezetek. A Nemzetközi Munkásmozgalom Történetéből. Évkönyv, 1981. Bu-dapest, Kossuth, 1980. 181–187. p.

75. Vlijanie socialnyh énciklik na katoličeskie obščestvennye dvizheni-ja v Vengrii, 1919–1939. In: Études historiques hongroises 1980. Publiées à l’occasion du XVe Congrès international des sciences historiques par la Commission Nationale des Historiens Hongrois. [comite de redaction D. Nemes et al.]. Budapest, Akadémiai, 1980. 287–315. p.

76. Vlijanie socialnyh énciklik na katoličeskie obščestvennye dvizhenija v Vengrii (1919–1939). Studia Historica, 170. Budapest, Akadémiai, 1980. 1–31. p.

77. A keresztény szakszervezeti mozgalom létrejötte és nemzetközi kap-csolatainak kialakulása az I. világháború előtt. Történelmi Szemle, 23. (1980) 1. sz. 30–51. p.

78. Magyarország története 7. kötet (1890–1918). Párttörténeti Közle-mények, 26. (1980) 1. sz. 187–195. p. [Könyvismertetés]

79. A Keresztény Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének újjászer-vezése és tevékenysége (1945–1961). Párttörténeti Közlemények, 26. (1980) 2. sz. 103–129. p.

1981

80. A szocialista munkásmozgalom kialakulása, a marxista eszmék el-terjedése, az MSZDP politikai irányvonala (1868–1918). In: A ma-gyar munkásmozgalom története, 1868–1916. Egységes jegyzet. Ne-gyedik kiadás. Budapest, Tankönyvkiadó, 1981. 3–29. p.

81. A Keresztény Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének innsbruc-ki kongresszusa (1922. június 21–23.). A nemzetközi munkásmoz-galom történetéből. Évkönyv, 1982. [Budapest], Kossuth, 1981. 165–170. p.

330

Réfi Attila

82. Hogyan kormányozza a pápa a világegyházat? Elmélet és Politika. Információs Szemle, 8. (1981) 4. sz. 130–151. p.

83. Hallgatott-e XII. Pius? História, 3. (1981) 2. sz. 22–23. p.84. A Keresztény Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének létreho-

zása (1918–1920). A Politikai Főiskola közleményei, 1981. 2–3. sz. 55–68. p.

85. Vadász Sándor – G. J.: Az útkereső Prohászka Ottokár. Vigilia, 46. (1981) 6. sz. 386–390. p.

86. XIII. Leó pápa és a Rerum novarum enciklika. Világosság, 22. (1981) 7. sz. 427–432. p.

87. Egy könyv az európai tőkés integráció politikai mechanizmusáról. (N. Gresch könyve.) Elmélet és Politika. Információs Szemle, 1981. 2. sz. 31–43. p. [Könyvismertetés]

88. Az európai középpártok. Elmélet és Politika. Információs Szemle, 1981. 4. sz. 89–95. p. [Könyvismertetés]

89. Földet, köztársaságot, állami iskolát! A Politikai Főiskola Köz le-ményei, 1981. 4. sz. 136–142. p. [Könyvismertetés]

90. A mezőgazdasági munkásság szakszervezetének krónikája. Sza-kács Kálmán könyvéről. Népszava, 109. (1981) 165. sz. 7. p. [Könyv-ismertetés]

1982

91. A pápaság története. [Budapest], Kossuth, 1982. 457 p.92. Prohászka Ottokár és a „keresztény kurzus”. Műhely. A Győr-Sop-

ron megyei Tanács társadalomtudományi-közművelődési-kritikai folyóirata, 5. (1982) 2. sz. 58–75. p.

93. Teremtés, munka, társadalom. A Rerum novarumtól a Laborem exercensig. Világosság, 23. (1982) 1. sz. 1–10. p.

94. A dialógus eszmei alapjairól. Hegyi Béla: Hitek, választások. Műhely. A Győr-Sopron megyei Tanács társadalomtudományi-közművelő-dési-kritikai folyóirata, 5. (1982) 4. sz. 71–75. p. [Könyvismertetés]

95. A szociáldemokrácia ma. Párttörténeti Közlemények, 28. (1982) 1. sz. 208–212. p. [Könyvismertetés]

96. A pápai Kollégium története. (Írta: Ruzsás Lajos, Trócsányi Zsolt, Bodolay Géza, Kiss József, Pölöskei Ferenc. Budapest, 1981. Tan-könyvkiadó, 446. o. + 16. o. képmelléklet) Századok, 116. (1982) 5. sz. 1123–1129. p. [Könyvismertetés]

331

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

1983

97. G. J. – Stemlerné Balog Ilona: A keresztény nemzeti Magyarország kereszténysége. História, 5. (1983) 5–6. sz. 33, 36–37. p.

98. A magyarországi katolikus egyház struktúrája a polgári korszakban (I. rész). História, 5. (1983) 5–6. sz. 63–64. p.

99. A nemzetközi keresztény szakszervezeti mozgalom dekrisztianizáló-dása. Párttörténeti Közlemények, 29. (1983) 2. sz. 140–160. p.

100. Eszmei irányzatok a korai magyar munkásmozgalomban. Propa-gandista, 7. (1983) 4. sz. 28–43. p.

101. Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae (A magyar katolikus egyháztörténetírás újabb eredményeiről). Századok, 117. (1983) 3. sz. 647–666. p. [Könyvismertetések]

102. A szociális enciklikák hatása a magyar katolikus társadalmi mozgal-makra (1919–1939). Tájékoztató, 1983. 3. sz. 103–124. p.

103. Mindszenty József. Társadalmi Szemle, 38. (1983) 4. sz. 80–88. p.104. Barankovics István. Társadalmi Szemle, 38. (1983) 11. sz. 67–74. p.105. A KALOT indulása és az Imrédy-kormány. Vigilia, 48. (1983) 6. sz.

415–426. p.106. A pápaság és az egyház – századunkban. Beszélgetés. [Riporter:] Da-

niss Győző. Élet és Tudomány, 38. (1983) 32. sz. 998–999. p.107. Pápák és tanulságok. Egy nívódíj története. [Riporter:] Szluka Már-

ton. Magyar Hírlap, 16. (1983) 267. sz. 9. p.108. A lutheri reformáció. Magyar Nemzet, 46. (1983) 265. sz. 7. p.109. Három pápa és egy császár. Egy darab hátteréhez. Új Tükör, 20.

(1983. február 27.) 9. sz. 26. p.110. Gerelyes Ede: Budapest munkásmozgalma, 1919–1945. Párttörténe-

ti Közlemények, 29. (1983) 3. sz. 204–207. p. [Könyvismertetés]111. Izsák Lajos: Polgári pártok Magyarországon 1944–1949. A Politikai

Főiskola Közleményei, 1983. 2–3. sz. 195–201. p. [Könyvismertetés]112. Pritz Pál: Magyarország külpolitikája Gömbös Gyula miniszter-

elnöksége idején 1932–1936. Tájékoztató, 1983. 4. sz. 199–202. p. [Könyvismertetés]

1984

113. A püspöki kar tanácskozásai. A magyar katolikus püspökök konfe-renciáinak jegyzőkönyveiből, 1919–1944. Szerk. és vál., a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a függeléket összeállította G. J. Bu-dapest, Gondolat, 1984. 393 p.

332

Réfi Attila

114. Barankovics István. In: Politikus-pályák. Szerk. Sánta Ilona. Buda-pest, Kossuth, 1984. 291–303. p.

115. Mindszenty József. In: Politikus-pályák. Szerk. Sánta Ilona. Buda-pest, Kossuth, 1984. 131–145. p.

116. A magyarországi katolikus egyház struktúrája a polgári korszakban. II. rész. História, 6. (1984) 1. sz. 28–29. p.

117. A Keresztény Demokrata Néppárt előtörténete (1936–1944). Műhely. A Győr-Sopron megyei Tanács társadalomtudományi-közművelő-dési-kritikai folyóirata, 7. (1984) 1. sz. 3–21. p.

118. A katolikus egyház szerepe a polgári demokratikus Magyarországon 1944-ig. Propagandista, 8. (1984) 5. sz. 87–104. p.

119. A katolikus egyház és a népi demokratikus forradalom (1944–1948). Propagandista, 8. (1984) 6. sz. 98–116. p.

120. A szocialista állam és a katolikus egyház Magyarországon (1948–1956). Propagandista, 8. (1984) 7. sz. 75–93. p.

121. A katolikus püspöki kar és a konvertiták mentése (Dokumentumok). Történelmi Szemle, 27. (1984) 4. sz. 580–616. p.

122. A keresztény egyházak és a béke. Világosság, 25. (1984) 8–9. sz. 527–534. p.

123. Egy „nem létező” diszciplínáról. Beszélgetés Gergely Jenővel. [Ri-porter:] Józsa György Gábor. Kritika. Művelődéspolitikai és kritikai lap, 1984. 5. sz. 24–25. p.

124. Merre tart a katolikus egyháztörténetírás? Magyar Nemzet, 47. (1984) 41. sz. 8. p.

125. A magyarországi egyházak 1944-ben. Magyar Nemzet, 47. (1984) 158. sz. 9. p.

126. Borsányi György – Kende János: Magyarországi munkásmozgalom 1867–1980. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1982. 314 p. Századok, 118. (1984) 2. sz. 413–417. p. [Könyvismertetés]

127. Történelem és emlékek – retussal. Shvoy Kálmán titkos napló-ja és emlékiratai 1918–1945. Népszabadság, 42. (1984) 21. sz. 7. p. [Könyvismertetés]

1985

128. A katolikus egyház Magyarországon, 1944–1971. Budapest, Kos-suth, 1985. 245 p. (Négy évtized 7.)

129. Balogh Sándor – G. J. et al.: Magyarország a XX. században. Szerk. Balogh Sándor. Budapest, Kossuth, 1985. 535 p. (G. J.: 1–6. fejezet, 5–108. p.)

333

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

130. A katolikus egyház a változó világban. In: A 80-as évek kapitalizmu-sa. Szerk. Horváth Jenő. Budapest, Kossuth, 1985. 245–259. p.

131. A pásztornak a nyáj mellett a helye. In: Az 1944. év históriája. Szerk. Glatz Ferenc. Budapest, Lapkiadó Vállalat, 1985. 48–54. p. (História Könyvek 7.)

132. Die katholische Kirche und die Arbeiterbewegung in Südosteuropa. In: Die Arbeiterbewegung im Donauraum, 1918–1925. (Symposium. Die wirtschaftlichen, sozialen, politischen und nationalen Rahmen-bedingungen für die Tätigkeit der Arbeiterbewegung in den neuge-gründeten Nationalstaaten (1918–1925). 7–8. Mai 1985. Budapest.) Budapest, Institut für Parteigeschichte, 1985. 100–108. p.

133. L’Église catholique Hongrie et la Fascisme. In: Études historiques hongroises 1985. Publie es a l’occasion du XVIe Congre s internati-onal des sciences historiques par le Comite national des historiens hongrois. [resp. de la publ. F. Glatz, E. Pamlényi]. [comité de réd. D. Kosáry et al.]. Budapest, Akadémiai, 1985. 259–284. p.

134. A katolikus egyház és a népi demokrácia, 1945–1950. In: Útban a szocializmus felé. Elméleti konferencia a felszabadulás 40. évfor-dulójára. Szerk. Fukász György, Ruff Mihály, Vági József. Budapest, MSZMP Bp. Biz., 1985. 125–138. p.

135. Ein ungarischer Christdemokrat: István Barankovics (1906–1974). Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio historica. Tomus XXIV. Budapest, 1985. 241–268. p.

136. A katolikus egyház a változó világban. Társadalmi Szemle, 40. (1985) 3. sz. 31–40. p.

137. A magyarországi keresztény egyházak négy évtizede. Világosság, 26. (1985) 4. sz. 227–237. p.

138. A politika alternatívái a mai katolicizmusban. Világosság, 26. (1985) 8–9. sz. 485–491. p.

139. Katolikus egyház és társadalom. Magyar Nemzet, 48. (1985) 57. sz. 7. p.

140. A Magyar katolikus almanachról. Budapest, 1984. Levéltári Szemle, 35. (1985) 4. sz., 89–91. p. [Könyvismertetés]

141. Kunfi Zsigmond válogatott írásai. Párttörténeti Közlemények, 31. (1985) 4. sz. 192–194. p. [Könyvismertetés]

142. Sorozat felszabadulásunk utáni történelmünk négy évtizedéről. Pro-pagandista, 9. (1985) 2. sz. 178–184. p. [Könyvismertetés]

143. Magyar Katolikus Almanach. Magyar Nemzet, 48. (1985) 68. sz. 8. p. [Könyvismertetés]

334

Réfi Attila

144. Akiket üldöztek az igazságért. Egyházak, ellenállás. Magyar Nem-zet, 48. (1985) 192. sz. 9. p. [Könyvismertetés]

145. Egy politikus pályaképe. Pölöskei Ferenc: Tisza István. Népszabad-ság, 43. (1985) 281. sz. 16. p. [Könyvismertetés]

1986

146. II. János Pál. Budapest, Kossuth, 1986. 219 p.147. Balogh Sándor – G. J. et al.: Magyarország a XX. században. Má-

sodik kiadás. Szerk. Balogh Sándor. Budapest, Kossuth, 1986. 535 p. (G. J.: 1–6. fejezet, 5–108. p.)

148. Balogh Sándor – G. J. – Izsák Lajos – Föglein Gizella: Magyarország története, 1918–1975. Szerk. Balogh Sándor. Budapest, Tankönyv-kiadó, 1986. 361 p. (G. J.: 1–8. fejezet, 14–118. p.)

149. Die christlichsoziale Bewegung in Ungarn, 1903–1914. In: Arbeiter-bewegung in Österreich und Ungarn bis 1914. Hrsg. Maderthaner, Wolfgang. Wien, Europaverlag, 1986. 82–91. p.

150. A „gazdag egyház” gazdasága. Adatok a katolikus egyházi birtok-vagyon kérdéséhez a Horthy-korszakban. Agrártörténeti Szemle, 28. (1986) 1–2. sz. 273–327. p.

151. A Magyarországi Tanácsköztársaság – 1919. Propagandista, 10. (1986) 2. sz. 73–82. p.

152. A „keresztény-nemzeti” ideológia (1919–1944). Társadalmi Szemle, 41. (1986) 2. sz. 81–93. p.

153. Reform és forradalom a keresztény szociális és politikai doktríná-ban. Világosság, 27. (1986) 8–9. sz. 553–563. p.

154. Lékai László emlékezete. Világosság, 27. (1986) 8–9. sz. 594–595. p.155. A felek érdekeinek fi gyelembevételével. Hogyan töltik be az esz-

tergomi érseki széket? Magyar Nemzet, 49. (1986) 210. sz. 9. p.156. A közös múlt nyomában. Osztrák–magyar munkásmozgalom-törté-

neti konferencia Grazban. Magyar Nemzet, 49. (1986) 219. sz. 4. p.157. Válaszkeresés a világ kihívásaira. A Vatikán és a felszabadítás teoló-

giája. Népszabadság, 44. (1986) 133. sz. 6. p.158. Az utazó pápa. Világesemények Dióhéjban, 1986. 12. sz. 24–30. p.159. Újabb könyv századunk pápaságáról. Grigulevics: Pápaság a XX.

században. Könyvvilág. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Lapja, 31. (1986) 7. sz. 2. p. [Könyvismertetés]

160. A katolikus egyház története. Szántó Konrád új kötete. Magyar Nem zet, 49. (1986) 58. sz. 7. p. [Könyvismertetés]

335

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

1987

161. A magyarországi keresztény egyházak négy évtizede. In: A felsza-badulás utáni történetünktől. II. kötet. Összeáll. Földesi Margit, Rainer M. János. Szerk. Balogh Sándor. [Budapest], Kossuth, 1987. 323–349. p.

162. A „keresztény-nemzeti” ideológia, 1919–1944. In: Egy letűnt kor-szakról. Szerk. Sánta Ilona. Budapest, Kossuth, 1987. 71–92. p.

163. A keresztényszocialista mozgalom Magyarországon az 1920-as évek első felében. Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. sz. 25–48. p.

164. A magyarországi katolikus egyház és a fasizmus (Különös tekintettel az 1930-as évektől 1944-ig). Századok, 121. (1987) 1. sz. 3–48. p.

165. G. J.: Állam és egyház. Interjú Gergely Jenővel. [Riporter:] Földesi Margit. Magyar Hírlap, 20. (1987) 156. sz. Melléklet, 5. p.

166. Párbeszéd a katolikus egyház történetéről. Jegyzetek a keszthelyi ülésszakról Magyar Nemzet, 50. (1987) 52. sz. 7. p.

167. A pápaság és a politika. Világesemények Dióhéjban, 1987. 6. sz. 43–48. p.

168. A katolikus egyház Latin-Amerikában. Világesemények Dióhéjban, 1987. 10. sz. 42–48. p.

169. Kirschner Béla: A KMP stratégiai vonalának alakulása 1919. augusz-tus – 1925. augusztus. Propagandista, 11. (1987) 5. sz. 213–216. p. [Könyvismertetés]

170. Tanulmányok a magyar protestantizmusról. A magyar protestantiz-mus 1918–1948. Könyvvilág. A Magyar Könyvkiadók és Könyvter-jesztők Egyesülésének Lapja, 32. (1987) 7. sz. 3. p. [Könyvismertetés]

171. Útkeresés az összeomlás előtt. L. Nagy Zsuzsa: Liberális pártmoz-galmak 1931–1945. Népszabadság, 45. (1987) 90. sz. 7. p. [Könyv-ismertetés]

1988

172. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten 1938. Budapest, Kos-suth, 1988. 195 p. (Népszerű történelem.)

173. A katolikus szociális doktrína. In: Bevezetés a marxista vallás-elméletbe II. Szerk. Gecse Gusztáv. Budapest, Kossuth, 1987–1988. 5–40. p.

174. A polgári demokratikus forradalom feltételei, eredményei és kor látai. A KMP megalakulása és harca a szocialista forradalomért. In: A ma-gyar társadalom és a magyarországi munkásmozgalom történe-

336

Réfi Attila

te, 1848–1945. Szerk. Molnár János. Budapest, Kossuth, 1987–1988. 122–147. p.

175. A társadalmi haladás, nemzeti érdekek és a magyarországi Tanács-köztársaság. In: A magyar társadalom és a magyarországi mun-kásmozgalom története, 1848–1945. Szerk. Molnár János. Budapest, Kossuth, 1987–1988. 148–171. p.

176. Balogh Sándor – G. J. – Izsák Lajos – Föglein Gizella: Magyar ország története, 1918–1975. Szerk. Balogh Sándor. Második kiadás. Buda-pest, Tankönyvkiadó, 1988. 357 p. (1–8. fejezet, 14–118. p.)

177. Az 1938-as Szent István év. In: Szent István és kora. Szerk. Glatz Ferenc, Kardos József. Budapest, MTA Történettudományi Intézete, 1988. 231–239. p.

178. Ötven esztendővel ezelőtt. A Szent Jobb országlátása 1938-ban. His-tória, 10. (1988) 4. sz. 11–13. p.

179. Hivatásrendiség Magyarországon. 1935–1945. História, 10. (1988) 5. sz. 16–19. p.

180. Mindszenty József. 1956. november 3. [Közr. és bev.] G. J. História, 10. (1988) 6. sz. 12–14. p.

181. Az állam és az egyházak szétválasztása Magyarországon. Propagan-dista, 12. (1988) 5. sz. 118–123. p.

182. Eucharisztikus világkongresszus – Budapest, 1938. „Mögöttem … egy megalázott ország”. Élet és Tudomány, 43. (1988) 17. sz. 532–534. p.

183. Eucharisztikus világkongresszus – Budapest, 1938. „Nem tölt-e el ré-mülettel… a szüntelen fegyverkezés?” Élet és Tudomány, 43. (1988) 18. sz. 566–567. p.

184. The Workshop of Ecclesiastical History. Hungarian Digest, 1988. 4. sz. 57. p.

185. A keresztényszocializmus Győrött és Győr megyében. In: Kisalföldi Kalendárium 1988. Győr, 1988. 37–43. p.

186. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten, 1938. Magyar Hírek, 1988. július 8. 18–19. p.

187. Grősz József kalocsai érsek emlékezete. Magyar Nemzet, 51. (1988) 68. sz. 4. p.

188. A nemzeti közmegegyezés jegyében. Egyháztörténeti Műhely ala-kult. Magyar Nemzet, 51. (1988) 104. sz. 7. p.

189. Világméretű Úrnapja Budapesten. Eucharisztikus kongresszus. [Ri-porter:] Józsa György Gábor. Magyar Nemzet, 51. (1988) 127. sz. 10. p.

337

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

190. Amikor egyháztörténet és helytörténet találkozik. Magyar Nemzet, 51. (1988) 292. sz. 9. p.

191. Körmenet és politika. Budapest, 1938. május 26–29. Eucharisztikus Világkongresszus. Népszabadság, 46. (1988) 127. sz. 11. p.

192. Jegyzetek a pápaság történetéről. Rádió és Televízió Újság. A Ma-gyar Rádió és Televízió hetilapja, 33. (1988) 25. sz. 5. p.

193. Keresztény pártok e századi történelmünkben. Beszélgetés Gergely Jenővel. [Riporter:] Földesi Margit. Új tükör, 25. (1988) 43. sz. 18. p.

194. A magyarországi katolikus egyházi levéltárak fondjegyzékeiről. Szá-zadok, 122. (1988) 1–2. sz. 271–274. p. [Könyvismertetés]

195. Kiút vagy zsákutca? Kardos László–Szigeti Jenő: Boldog emberek közössége. Könyvvilág. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Lapja, 33. (1988) 8. sz. 9. p. [Könyvismertetés]

196. Láthatatlan közösség, látható szervezet. Egyháztörténeti dokumen-tumok. Magyar Nemzet, 51. (1988) 7. sz. 10. p. [Könyvismertetés]

197. Nemcsak a történelemről van szó. Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra – kulturált nemzet, 1867–1987. Népszabadság, 46. (1988) 209. sz. 7. p. [Könyvismertetés]

198. Forradalom alulnézetben. Borsányi György: Októbertől márciusig. Népszabadság, 46. (1988) 268. sz. 7. p. [Könyvismertetés]

199. Szükségszerű ítélet volt. Pölöskei Ferenc: A rejtélyes Tisza-gyilkos-ság. Népszabadság, 46. (1988) 286. sz. 7. p. [Könyvismertetés]

1989

200. Katolikus egyház, magyar társadalom, 1890–1986. Budapest, Tan-könyvkiadó, 1989. 193 p.

201. Vallások és a katonai szolgálat. Szerk. és az előszót írta G. J. Írták: Balogh Margit, Gecse Gusztáv, Varga József. Budapest, Zrínyi, 1989. 125 p.

202. A Mindszenty-per. Szerk., a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a névmutatót összeállította G. J., Izsák Lajos. Budapest, Re-form, 1989. 527 p.

203. A katolikus egyházi nagybirtok kérdéséhez a Horthy-korszakban. In: Katolikus egyháztörténeti konferencia Keszthely, 1987. Szerk. Hölvényi György. Budapest, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1989. 89–111. p.

204. A klérus, a legitimisták a kibontakozásról. In: Kiútkeresés 1943. Szerk. L. Nagy Zsuzsa, Burucs Kornélia. [Budapest], Kossuth, 1989. 89–103. p.

338

Réfi Attila

205. „Igére szomjasak a lelkek”. Barankovics István. In: Magyar Nemzet 50 év. Emlékkönyv 1938–1988. Szerk. Martin József. Budapest, Pal-las, 1989. 66–71. p.

206. A nemzetközi munkásmozgalom és a szocialista politikai eszmék története 1830–1988. I–II. kötet. Szerk. Csonka Rózsa, Harsányi Iván, Nagy László. Budapest, Kossuth, 1988–1989. (G. J.: a keresz-tény szakszervezetekről szóló alfejezetek.)

207. Christliche Parteien und die politischen Alternativen in Mitteleuro-pa in den 20er Jahren. In: Acta historica Academiae Scientiarum Hungaricae, 35. (1989) 1–4. sz. 205–215. p.

208. Az egyház korszerűsítője. Prohászka Ottokár. História, 11. (1989) 1–2. sz. 42–44. p.

209. A kormány és a katolikus püspöki kar 1950-es egyezményének törté-netéhez. Dokumentumok. [Közr. és bev.] G. J. Levéltári Szemle, 39. (1989) 2. sz. 46–72. p.

210. A szétválás konfl iktusai. A magyar állam és a katolikus egyház viszo-nya 1945 és 1951 között. Társadalmi Szemle, 44. (1989) 6. sz. 32–47. p.

211. A római katolikus egyház. „A püspökök és a birodalmak”. Élet és Tu-domány, 44. (1989) 41. sz. 1283–1285. p.

212. A római katolikus egyház. Érsek, prímás, hercegprímás. Élet és Tu-domány, 44. (1989) 42. sz. 1335–1336. p.

213. A római katolikus egyház. Szemináriumok és káptalanok. Élet és Tu-domány, 44. (1989) 43. sz. 1362–1364. p.

214. A római katolikus egyház. Apátok, prépostok és esperesek. Élet és Tudomány, 44. (1989) 44. sz. 1386–1387. p.

215. Hazai szerzetesrendjeink. Szegénység, tisztaság, engedelmesség. Élet és Tudomány, 44 (1989) 45. sz. 1426–1428. p.

216. Hazai szerzetesrendjeink. A premontreiek és a bencések. Élet és Tu-domány, 44. (1989) 46. sz. 1462–1464. p.

217. A hazai szerzetesrendek. Ciszterciek, pálosok, baziliták. Élet és Tu-domány, 44. (1989) 47. sz. 1482–1483. p.

218. A hazai szerzetesrendek. A kolduló rendek. Élet és Tudomány, 44. (1989) 48. sz. 1514–1517. p.

219. A hazai szerzetesrendek. A jezsuiták, a piaristák és a kongregációk. Élet és Tudomány, 44. (1989) 49. sz. 1546–1548. p.

220. A hazai női rendek. Apácák és nővérek. Élet és Tudomány, 44. (1989) 50. sz. 1589–1591. p.

221. Perek az egyház ellen. Magyar Hírek, 1989. január 26. 58–62. p.222. A per. (A Mindszenty-perről). Magyar Hírek, 1989. május 22. 18–

19. p.

339

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

223. Egyezmény, térdre kényszerülve. Rákosi kontra Czapik. Magyar Nemzet, 52. (1989) 134. sz. 10. p.

224. G. J. – Izsák Lajos: Rehabilitálják-e a hercegprímást? Dokumentum-kötet készül a Mindszenty-perről. [Riporter:] Faggyas Sándor. Nép-szava, 117. (1989) 105. sz. 11. p.

225. Szembesített tanúságok. Visszaemlékezések 1919-ről. Szerk. Kende János, Sipos Péter. Könyvvilág. A Magyar Könyvkiadók és Könyv-terjesztők Egyesülésének Lapja, 34. (1989) 6. sz. 12. p. [Könyvismer-tetés]

226. Könyv – kissé megkésve. Katolikus egyháztörténeti előadások. Ma-gyar Nemzet, 52. (1989) 229. sz. 8. p. [Könyvismertetés]

227. Kincstári sugallat nélkül. Sipos Péter: Legális és illegális munkás-mozgalom 1919–1944. Népszabadság, 47. (1989) 91. sz. 9. p. [Könyv-ismertetés]

1990

228. Magyarország története 1919 őszétől a II. világháború végéig. Bu-dapest, Ikva, 1990. 120 p. (Korszerű történelem érettségizőknek és felvételizőknek.)

229. Magyarország története 1919 őszétől a II. világháború végéig. Má-sodik javított kiadás. Budapest, Ikva, 1990. 120 p. (Korszerű történe-lem érettségizőknek és felvételizőknek.)

230. Az 1950-es egyezmény. A szerzetesrendek feloszlatása Magyar-országon. A dokumentumokat összegyűjt., szerk., a bevezető tanul-mányt és a jegyzeteket írta G. J. Budapest, Vigilia, 1990. 375 p.

231. Die christlichsoziale Bewegung in Ungarn während der Horthy-Zeit (1919–1944). In: Das Parteiwesen Österreichs und Ungarns in der Zwischenkriegszeit. Hrsg. A. M. Drobek, R. G. Plaschka, H. Rump-ler. Wien, Verlag d. Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 1990. 87–106. p.

232. Christlich-sozialistische Ideen in Ungarn. In: European intellectual trends and Hungary. Ed. by Ferenc Glatz. Budapest, HAS Insitute of History, 1990. 175–196. p. (Études Historiques Hongroises 1990 publiées a 1’occasion du XVIIe Congres International des Sciences Historiques par le Comité National des Historiens Hongroises 4.)

233. Az egyházi iskolák ügye a felszabadulás után. In: Iskola, egyház, mű-velődés. Iskolatörténeti források az egyházi levéltárakban. Szerk. Dóka Klára. Budapest, Új Magyar Központi Levéltár, 1990. 111–127. p.

340

Réfi Attila

234. Egyházak, egyházpolitika, 1945–1968. História, 12. (1990) 3. sz. 31–35. p. (Másodközlés: Látóhatár, 1990. 10–12. sz. 227–242. p.)

235. A keresztény párt és a katolikus egyház politikai útkeresése az 1930-as évek második felében. Dokumentumok. [Közr., bev. és jegyz. ell.] G. J. Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. sz. 47–63. p.

236. A „Paritásos Bizottság” jegyzőkönyvei (1950. szeptember–novem-ber). Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1990. 2. kötet (1990) 223–228. p.

237. A katolikus egyházi elit Magyarországon, 1919–1945. Részletek. Mű-hely. A Győr-Sopron Megyei Tanács kulturális folyóirata, 13. (1990) 5. sz. 40–44. p.

238. A politikai katolicizmus átrendeződése a bethleni konszolidáció első felében (1923–1926). Századok, 124. (1990) 5–6. sz. 670–707. p.

239. Az 1950-es egyezmény. (I–III. rész.) Vigilia, 55. (1990) 2. sz. 140–150. p., 3. sz. 226–231. p., 4. sz. 302–312. p.

240. Mihez mérjük a történelmi időt? Élet és Tudomány, 45. (1990) 25. sz. 771–773. p.

241. A Mindszenty-per „névtelen” áldozatai. Élet és Tudomány, 45. (1990) 36. sz. 1141–1143. p.

242. G. J.: „Nem a liberalizmus, hanem a kereszténység kapcsolta Euró-pához a nemzetet.” [Riporter:] Giczy György. Harang, 2. (1990) 25. sz. 4–5. p.

243. Neobarokk reneszánsz. Apor Vilmos püspök életműve. Kisalföld, 1990. január 12. 6. p.

244. Magyarország és a Szentszék évszázadai. Magyar Hírek, 43. (1990) 10. sz. 22–25. p.

245. A Vatikán és a Kádár-rendszer megállapodása. A „kis lépésektől” az egyház szabadságáig. Magyar Nemzet, 53. (1990) 94. sz. 8. p.

246. Asszimiláció vagy nemzeti különállás? A INFO-Társadalomtudo-mány összeállítása. Magyar Hírlap, 23. (1990) 90. sz. 7. p. [Ismerte-tés]

247. Apor Vilmos püspök élete és vértanúsága. (Ismertetés Szolnoky Er-zsébet könyvéről.) Magyar Nemzet, 53. (1990) 141. sz. 4. p. [Könyv-ismertetés]

248. Nagy hideg kéz. INFO Társadalomtudomány 1990. 10. sz. Magyar-ország, 27. (1990) 30. sz., 21. p. [Ismertetés]

341

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

1991

249. II. János Pál pápa élete és munkássága. Budapest, Közgazdasági és Jogi, 1991. 233 p.

250. A katolikus egyház Magyarországon 1944 után. Budapest, MTA Történettudományi Intézete, 1991. 36 p. (Előadások a Történettudo-mányi Intézetben 13.)

251. A magyarországi forradalmak (1918–1919). Budapest. 1991. IKVA, 109 p. (Korszerű történelem érettségizőknek és felvételizőknek.)

252. Magyarország története 1919 őszétől a II. világháború végéig. Har-madik, bővített és átdolgozott kiadás, 1991. 149 p. (Korszerű történe-lem érettségizőknek és felvételizőknek.)

253. G. J. – Héri Vera: Pápák emlékezete. Pápai érmek, rendjelek, kitün-tetések és pénzek. Budapest, Unikornis, 1991. 116 p.

254. Magyarországi pártprogramok, 1919–1944. Szerk. G. J., Glatz Fe-renc, Pölöskei Ferenc. Az előszót írta: Glatz Ferenc. A dokumentu-mok bevezetőit írta: G. J., Glatz Ferenc. A dokumentumokat gyűjt. és vál. Feketéné Cselényi Zsuzsa, G. J. et al. Sorozatszerk. Glatz Ferenc. [Budapest], Kossuth, 1991. 588 p.

255. Pirigyi István: A görög katolikus magyarság története. [A bevezetőt írta Pregun István.] [A röv. változat szövegét gond. és az utószót írta G. J.] Budapest, IKVA, 1991. 116 p.

256. Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolatai. (Különös tekin-tettel a XX. századra.) Baranya. Történelmi és honismereti folyó-irat, 4. (1991) 1–2. sz. 113–125. p.

257. A százéves Rerum novarum. História, 13. (1991) 5–6. sz. 3–4. p.258. A Vatikán és Magyarország. Kronológia, 1963–1989. História, 13.

(1991) 5–6. sz. 28–30. p.259. A vallások alakulása Magyarországon. INFO-Társadalomtudomány,

17. sz. (1991. július) 49–58. p.260. A szerzetesrendek 1950. őszi felszámolásának dokumentumai. A Pa-

ri tásos Bizottság jegyzőkönyvei, 1950. szeptember 19. – november 15. Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. sz. 50–72. p.

261. A keresztényszocialista bányamunkás-mozgalom, 1919–1944. Külö-nös tekintettel Esztergom és Komárom vármegyékre. Limes. Komá-rom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle, 4. (1991) 1. sz. 5–21. p.

262. A keresztényszocialista mozgalom Magyarországon az 1930-as évek első felében. Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 36. (1991) 1. sz. 83–104. p.

342

Réfi Attila

263. Az erdélyi görög katolikus román egyház. Regio. Kisebbségtudomá-nyi Szemle, 2. (1991) 3. sz. 106–117. p.

264. Kereszténypártok 1919–1944: hatalom és egyház között. Társadalmi Szemle, 46. (1991) 8–9. sz. 132–141. p.

265. Újabb fotót kaptunk! A Mindszenty-per „névtelen” áldozatáról. Élet és Tudomány, 46. (1991) 15. sz. 468. p.

266. A keresztényszocializmus. A Rerum novarum. Élet és Tudomány, 46. (1991) 22. sz. 675–677. p.

267. A keresztényszocializmus. Virágzás és bukás. Élet és Tudomány, 46. (1991) 23. sz. 725–726. p.

268. Pápalátogatás. Szent Leó hazánkban. Élet és Tudomány, 46. (1991) 33. sz. 1042–1044. p.

269. Se velük, se nélkülük. Egyházak Magyarországon. Köztársaság, 1991. december 6. 72–77. p.

270. A restaurációnak nincs esélye. [Riporter:] Hovanyecz László. Nép-szabadság, 9. (1991) 75. sz. 17–18. p.

271. Kőszikla a második ezredvégen: Karol Wojtyla. Az egyház változá-sairól és állandóságáról beszél Gergely Jenő történész. [Riporter:] Hovanyecz László. Népszabadság, 49. (1991) 194. sz. 21. p.

272. Mindszenty öröksége. [Riporter:] Faggyas Sándor. Népszava, 119. (1991) 102. sz. 11. p.

273. Pölöskei Ferenc – G. J.: Nem lehet ott folytatni, ahol negyven éve abbamaradt. Anakronisztikus lenne vallási alapon restaurálni. [Ri-porter:] Török Katalin. Népszava, 119. (1991) 121. sz. 10. p.

274. A karizmatikus pápa. [Riporter:] Győri Béla. Ring, 3. (1991) 27. sz. 22–26. p.

275. „Ha engem üldöztek”. (Recenzió Bindes Ferenc – Németh László dokumentumkötetéről.) Magyar Nemzet, 54. (1991) 134. sz. 10. p. [Könyvismertetés]

1992

276. A katolikus egyházi elit Magyarországon, 1919–1944. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet, 1992. 84 p.

277. A magyarországi forradalmak (1918–1919). Második kiadás. Buda-pest, IKVA, 1992. 109 p. (Korszerű történelem érettségizőknek és fel-vételizőknek.)

278. Magyarország története 1919 őszétől a II. világháború végéig. Ne-gyedik, javított kiadás, Budapest, Ikva, 1992. 125 p. (Korszerű törté-nelem érettségizőknek és felvételizőknek.)

343

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

279. A Rerum novarum és a magyarországi keresztényszocialista egye-sületek, 1903–1946. In: Egyházak a változó világban. A Nemzetközi Egyháztörténeti Konferencia előadásai. Esztergom, 1991. május 29–31. Szerk. Bárdos István, Beke Margit. Tatabánya, Komárom-Eszter-gom Megye Önkormányzata–József Attila Megyei Könyvtár, [1992], 499–504. p.

280. A katolikus egyház és az állam közötti 1950-es egyezmény Lengyel-országban és Magyarországon. In: Polono–Hungarica. Szerk. Bań-czerowski J. Budapest, ELTE, 1992. 237–243. p.

281. Egyházak a rendszerváltásban. In: Rendszerváltás történész szem-mel. Szerk. Kende János. Budapest, Politikatörténeti Alapítvány, 1992. 75–96. p.

282. Egyházak a rendszerváltásban. In: Rendszerváltás történész szem-mel. Szerk. Kende János. 2. javított kiadás. Budapest, Politikatörté-neti Alapítvány, 1992. 91–98. p.

283. A bányászok lelkészei Magyarországon a két világháború között. Honismeret. A Honismereti Szövetség folyóirata, 20. (1992) 3. sz. 72–77. p.

284. A Magyar Katolikus Püspöki Kar II. világháború utáni első érte-kezletének jegyzőkönyve. 1945. május 24. [Közr., bev. és jegyz. ell.] G. J. Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. sz. 69–96. p.

285. Főpapi sorsok Kelet-Európában 1945 után. Társadalmi Szemle, 47. (1992) 10. sz. 54–63. p.

286. Főpapi sorsok. Az ötödik hadoszlop. Élet és Tudomány, 47. (1992) 28. sz. 872–873. p.

287. Főpapi sorsok. Csak „akadályoztatás”. Élet és Tudomány, 47. (1992) 29. sz. 902–903. p.

288. A tábori lelkészség intézményrendszere és társadalmi legitimáci-ós szerepe 1920–1949 között. A fegyveres erők és a társadalom. Az Akadémiai Közlemények és a Rendészeti Tanulmányok külön-száma. 1. sz. 1992. 59–70. p.

289. Szent István öröksége. Kisalföld, 1992. augusztus 20. 3. p.290. Nemzeti szabadságharcról beszélt. A történész a katolikus főpap sze-

repéről. Kisalföld, 1992. október 23. 7. p.291. Az utolsó hercegprímás. Magyar Hírlap, 25. (1992) 75. sz. 5. p.292. Főpapsorsok Kelet-Európában (1945–1956). Népszabadság, 50.

(1992) 204. sz. 23. p.293. Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzései, 1941–1944. Sajtó alá

rend., az előszót, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Orbán

344

Réfi Attila

Sándor és Vida István. Budapest, 1990. Századok, 126. (1992) 1. sz. 168–169. p. [Könyvismertetés]

1993

294. A keresztényszocializmus Magyarországon, 1924–1944. Budapest–Gödöllő, Typovent, 1993. 270 p.

295. Egyháztörténet a középiskolai történelemtanításban. Budapest, ELTE BTK–MTT Tanári Tagozata, 1993. 32 p. (Történelemtanári Fü-zetek 1.)

296. A keresztény egyházak szociális tanítása. Budapest, Honvédelmi Minisztérium, 1993. 40 p.

297. Balogh Margit – G. J.: Egyházak az újkori Magyarországon, 1790–1992. Kronológia. Sorozatszerk. Glatz Ferenc. Budapest, História–MTA Történettudományi Intézete, 1993. 402 p. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak 1.)

298. „A Szentírás szava a párt szava!” 1952. História, 15. (1993) 5–6. sz. 60–61. p.

299. A katolikus püspöki kar küzdelme az iskolákért. [Közread. és bev.] G. J. Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. sz. 165–198. p.

300. Az észak-erdélyi görög katolikus román egyházmegyék jogállása és sérelmeik. 1940–1944. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok. 5. kötet (1993) 3–4. sz. 83–94. p.

301. Mindszenty (Pehm) József apátplébános és a katolikus pártalapítási kísérletek az 1930-as években. Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 38. (1993) 1. sz. 37–57. p.

302. A magyar és az osztrák keresztényszocialisták kapcsolatai, 1903–1920. Műhely. Kulturális folyóirat, 16. (1993) Különszám: Polgáro-sodás és modernizáció a Monarchiában. 94–97. p.

303. A Demokrata Néppárt „igazoló jelentése” a Mindszenty József bíbo-ros hercegprímással keletkezett konfl iktusáról. Századok, 127. (1993) 5–6. sz. 761–780. p.

304. A katolikus egyház és a köztársaság. Társadalmi Szemle, 48. (1993) 8–9. sz. 104–109. p.

305. Prohászka, történész szemmel. Árgus, Kulturális, társadalmi folyó-irat, 4. (1993) 3–4. sz. 47–50. p.

306. Szárszó és a katolicizmus – 1943. Honismeret. A Honismereti Szö-vetség folyóirata, 21. (1993) 4. sz. 7–15. p.

307. A miniszterelnök/ség/ diszkrét bája. Magyar Nemzet, 56. (1993) 97. sz. 6. p.

345

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

308. A polgári Európa küszöbén állva. Magyar Nemzet, 56. (1993) 283. sz. 16. p.

309. Szabad egyház a szabad államban? Gergely Jenő történészprofesszor a politikai katolicizmusról. [Riporter:] Fábián Péter. Népszabadság, 51. (1993) 189. sz. 19. p.

310. Egy igaz kereszténydemokrata. Giesswein Sándor emlékének. Nép-szabadság, 51. (1993) 279. sz. 12. p.

311. Az ébresztőt trombitálják… A tábori lelkészet új fejezete. (Borovi Jó-zsef könyve.) Magyar Nemzet, 56. (1993) 40. sz. 6. p. [Könyvismer-tetés]

312. A polgári Európa küszöbén állva. Kellene egy Wekerle… Magyar Nemzet, 56. (1993) 283. sz. 16. p. [Könyvismertetés]

313. A Kisgazdapárt története életrajzokban. (Szerk. Vida István – Vörös Vince). Népszabadság, 51. (1993) 36. sz. 16. p. [Könyvismertetés]

1994

314. Prohászka Ottokár. „A napbaöltözött ember”. Budapest, Gondolat, 1994. 248 p.

315. Giesswein Sándor, a politikus. In: Demokrácia – kereszténység – humanizmus. Szerk. Kovács K. Zoltán. Budapest, Barankovics Ist-ván Alapítvány, 1994. 29–41. p.

316. A történelmi egyházak és a Holocaust. In: Holocaust Emlékkönyv. Szerk. Králl Csaba. Budapest, TEDISZ, 1994. 316–327. p.

317. Keresztényszociális mozgalom és keresztényszociális szervezetek Magyarországon. In: Magyar konzervativizmus. Hagyomány és jelenkor. Szerk. Tőkéczki László. Budapest, Batthyány Lajos Ala-pítvány, 1994. 91–102. p.

318. Titkos választás és ellenforradalom. In: Parlamenti képviselővá-lasztások, 1920–1990. Tanulmányok. Szerk. Földes György, Hubai László. Budapest, Politikatörténeti Alapítvány, 1994. 44–82. p.

319. Kiemelkedő egyházi személyiségek a XX. századi magyar tör-ténelemben. In: Párhuzamos politikus portrék a XX. századi Ma-gyarországról. Szerk. Szabolcs Ottó. Budapest, ELTE BTK–MTT Ta-nári Tagozata, 1994. 9–20. p.

320. A magyar katolikus püspöki kar konferenciái 1945–1948 között. (Be-vezető tanulmány egy meg nem jelent dokumentumkötethez, amely a Pro Cultura „Ránki György emlékére” szakalapítvány támogatásá-val készült.) Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. sz. 38–44. p.

346

Réfi Attila

321. Egyházpolitika az 1950-es évek első felében. Különös tekintettel a katolikus egyházra. Dokumentumok. [Közread., bev. és jegyz. ell.] G. J. Limes. Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle, 7. (1994) 4. sz. 19–34. p.

322. A német megszállás és az egyházak. Debreceni Szemle, 2. (1994) 1. sz. 65–77. p.

323. Mintamegállapodás. Élet és Tudomány, 49. (1994) 37. sz. 1173–1175. p.324. Az egyházak a nyilas uralom időszakában. Hadtudományi Tájékoz-

tató, 1994. 8. sz. 69–85. p.325. Békepapok. (1–3.) Magyarország, 31. (1994) 39. sz. 28. p., 40. sz. 28.

p., 41. sz. 28. p.326. Valláskorlátozás és gettóépítés. Népszabadság, 52. (1994) 225. sz.

14. p.327. Nem kurzuskönyvet írtam. Gergely Jenő történész beszél Prohász-

ka-életrajzáról. [Riporter:] Hovanyecz László. Népszabadság, 52. (1994) 268. sz. 21. p.

328. A Prohászka-jelenség: múlt és jövő. Beszélgetés Gergely Jenő tör-ténésszel. [Riporter:] Kovács Lajos Péter. Új Magyarország, 4. (1994) 302. sz. 19. p.

329. Géza András von Geyr: Sándor Wekerle 1848–1921. Die politische Biographie eines ungarischen Staatsmannes der Donaumonarchie. Századok, 128. (1994) 1. sz. 208–210. p. [Könyvismertetés]

1995

330. Magyarország története 1918–1990. Szerk. Pölöskei Ferenc, G. J., Izsák Lajos. Budapest, Korona, 1995. 347 p.

331. 7–10. fejezet. In: Magyarország története 1918–1990. Szerk. Pölös-kei Ferenc, G. J., Izsák Lajos. Budapest, Korona, 1995. 100–174. p.

332. Galántai József – G. J. – Németh István: Ausztria–Magyarország. In: 20. századi egyetemes történet. I. kötet, 1890 – 1945. Szerk. Dió-szegi István, Harsányi Iván, Krausz Tamás, Németh István. Buda-pest, Korona, 1995. 54–68. p.

333. Palotás Emil – G. J.: Közép- és Délkelet-Európa. In: 20. századi egyetemes történet. I. kötet, 1890–1945. Szerk. Diószegi István, Har-sányi Iván, Krausz Tamás, Németh István. Budapest, Korona, 1995. 319–354. p.

334. A katolikus egyházi elit Magyarországon 1919–1944. In: Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. Szerk. Valuch Ti-bor. Budapest, Osiris–1956-os Intézet, 1995. 388–400. p.

347

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

335. Az egyházak Magyarországon az Ideiglenes Nemzetgyűlés időszaká-ban (1944. december–1945. november). In: Az Ideiglenes Nemzet-gyűlés és az Ideiglenes Kormány 1944–1945. Szerk. Feitl István. Bu-dapest, Politikatörténeti Alapítvány, 1995. 189–212. p.

336. Glattfelder Gyula csanádi püspök a Magyar Katolikus Püspöki Kar konferenciáin 1911–1943. In: Igazságot – szeretettel. Glattfelder Gyula élete és munkássága. Szerk. Zombori István. Budapest–Sze-ged, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség–Histo-ria Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 1995. 38–48. p.

337. Egyház a középkori Magyarországon. História, 17. (1995) 7. sz. 7–9. p.338. Egyházak a 18. században. A Carolina Resolutio hatása. História, 17.

(1995) 8. sz. 12–14. p.339. Az egyházak Magyarországon a Horthy-korszakban. Iskolakultúra.

Az Országos Közoktatási Intézet folyóirata, 5. (1995) 1–2. sz. 26–31. p.340. Az egyházak Magyarországon a dualizmus időszakában, 1867–1918.

Iskolakultúra. Természettudomány – társadalomtudomány. Az Or-szágos Közoktatási Intézet folyóirata, 5. (1995) 6–7. sz. 52–58. p.

341. Az egyházak és az egyházpolitika Magyarországon 1945-től 1956-ig. [1.] Iskolakultúra, 5. (1995) 22. sz. 2–7. p.

342. Mindszenty József. Mártír vagy áldozat? Rubicon, 6. (1995) 10. sz. 21–26. p.

343. Concordatum Hungaricum. A nyilas kormány konkordátum terve zete 1945 elején. (Adalékok a nyilasok egyházpolitikai elképzelései-hez.) Századok, 129. (1995) 3. sz. 695–728. p.

344. Die Christlich-Demokratische Volkspartei. Der Neue Pester Lloyd, 1995. január 25. 3. p.

345. Ötven éve történt. A paphoz nyúlni nem szabad! Élet és Tudomány, 50. (1995) 15. sz. 451–453. p.

346. Ötven éve történt. A megerőszakolt nő gyermeke. Élet és Tudomány, 50. (1995) 16. sz. 494–496. p.

347. Véres szolgálat. A három kassai vértanú. Élet és Tudomány, 50. (1995) 26. sz. 806–808. p.

348. A modern konzervativizmus kezdetei. Száz éve alakult a Katolikus Néppárt. Magyar Nemzet, 58. (1995) 32. sz. 8. p.

349. Mártír vagy áldozat? Gergely Jenő történész Mindszenty József her-cegprímás közéleti szerepéről. [Riporter:] Rosdy Tamás. Magyar Nemzet, 58. (1995) 243. sz. 14. p.

350. A keresztény politika száz esztendeje. Új Magyarország, 5. (1995) 295. sz. 19. p.

351. Vallomás egy könyvről. Vigilia, 60. (1995) 8. sz. 604–608. p.

348

Réfi Attila

352. G. J.: Beke Margit: A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között. München, Budapest, 1992. Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. sz. 89–94. p. [Könyvismertetés]

1996

353. Isztorija Papsztva. Moszkva, Izd. Reszpublika, 1996. 463 p.354. Balogh Margit – G. J.: Egyházak az újkori Magyarországon, 1790–

1992. Adattár. Sorozatszerk. Glatz Ferenc. Budapest, História–MTA Történettudományi Intézete, 1996. 549 p. (História könyvtár. Kro-nológiák, adattárak 4.)

355. Egyházpolitikai törvények Magyarországon a polgári korban (1848–1948). In: Állami és egyházi igazgatás Magyarországon a 19. és 20. században. Szerk. Szabolcs Ottó. Budapest, ELTE BTK–MTT Ta-nári Tagozata, 1996. 40–53. p. (A történelemtanári továbbképzés kis könyvtára.)

356. A 20. században (1918–1995). In: Magyarország és a Szentszék kap csolatának ezer éve. Szerk. Zombori István. Budapest, Magyar Egy-háztörténeti Enciklopédia Munkaközösség–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 1996. 255–292. p.

357. Magyarország és az Apostoli Szentszék viszonyának alakulása. In: Magyarországról és Európáról. Szerk. Szabolcs Ottó. Budapest, ELTE BTK–MTT Tanári Tagozata, 1996. 9–22. p.

358. Mindszenty (Pehm) József politikai tevékenysége az 1930-as évek-ben. In: Mindszenty József veszprémi püspök, 1944–1945. Szerk. T. Horváth Lajos. Veszprém, Veszprémi Érsekség–Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata–Laczkó Dezső Múzeum, 1996. 6–17. p. (Veszprémi múzeumi konferenciák.)

359. A katolikus egyházi iskolák az 1945 utáni történetírásban. In: Neve-léstörténet és neveléstörténet -írás. Országos konferencia Veszprém, 1995. szeptember 29–30. Szerk. Balogh László. Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1996. 59–72. p.

360. Prohászka Ottokár közéleti működése. In: Prohászka ébresztése. Az 1995. október 10-én Székesfehérvárott megtartott Prohászka-kon-ferencia anyaga. Szerk. Szabó Ferenc. Budapest, [TÁVLATOK Szer-kesztősége], 1996. 177–204. p.

361. Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolatáról (1920–1990). In: Vissza a történelemhez… Emlékkönyv Balogh Sándor 70. szüle-tésnapjára. Szerk. Izsák Lajos, Stemler Gyula. Budapest, Napvilág, 1996. 93–101. p.

349

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

362. Felekezetek és egyházak. Az 1894–95. évi egyházpolitikai törvények hatása. História, 18. (1996) 5–6. sz. 19–22. p.

363. Adatok a magyarországi katolicizmus helyzetéről a két világháború között. Közread., bev. és jegyz. ell.] G. J. Levéltári Szemle, 46. (1996) 3. sz. 22–41. p.

364. Giesswein Sándor, a politikus. Limes. Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle, 9. (1996) 4. sz. 99–108. p.

365. Az egyházpolitikai törvények a főrendiházban (1894–1895). Pro-testáns Szemle, 58. (5. új évf.) (1996) 1. sz. 12–29. p.

366. Gömbös Gyula. Rubicon, 7. (1996) 10. sz. 17–22. p.357. Kell-e magyar konkordátum? Társadalmi Szemle, 51. (1996) 7. sz.

33–45. p.368. A katolikus szociális tanítás új fejezete. A püspöki kar körlevelének

forrásvidéke. Társadalmi Szemle, 51. (1996) 11. sz. 32–45. p.369. A keresztény pártok és a választások, 1920–1947. Századok, 130.

(1996) 3. sz. 613–638. p.370. Vatikáni vendég. 168 óra, 1996. szeptember 3. 18–19. p.371. Világ keresztényei egyesüljetek! Fejér Megyei Hírlap, 1996. szep-

tember 13. 4. p.372. Demokrácia és szolidaritás. A keresztényszocializmus múltja és je-

lene. Magyar Nemzet, 59. (1996) 101. sz. 6. p.373. A politika poétája. Barankovics Istvánra emlékezve. Magyar Nem-

zet, 59. (1996) 291. sz. 9. p.374. Rejtélyes merénylet a Teréz körúton. Ötven éve számolták fel a ma-

gyar civil társadalmat. Magyar Nemzet, 59. (1996.) 140. sz. 14. p.375. Szakadás és egyesülés? „Ezerévnyi békétlenség, testvérharc után

illú zió a néhány évtized alatti megbékélés.” Népszava, 124. (1996) 17. sz. 6. p.

376. A Magyar Katolikus Püspöki Kar második világháború utáni első közös pásztorlevele (1945. május 24.). [Közread., bev. és jegyz. ell.] G. J. Vigilia, 61. (1996) 3. sz. 226–232. p.

377. Nem kereste a mártíromságot. Grősz érsek naplója. Magyar Nemzet, 59. (1996) 8. sz. 13. p. [Könyvismertetés]

350

Réfi Attila

1997

378. 20. századi magyar történelem, 1900–1994. Egyetemi tankönyv. Második, bővített kiadás. Szerk. Pölöskei Ferenc, G. J., Izsák Lajos. Budapest, Korona, 1997. 460 p.

379. A katolikus egyház története Magyarországon, 1919–1945. Buda-pest, ELTE BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék, 1997. 400 p.

380. X., XI. és XIII. valamint a XII. fejezet egy része. In: 20. századi ma-gyar történelem, 1900–1994. Egyetemi tankönyv. Második, bővített kiadás. Szerk. Pölöskei Ferenc, G. J., Izsák Lajos. Budapest, Korona, 1997. 189–228, 241–242, 251–268. p.

381. G. J. – Kardos József – Rottler Ferenc: Az egyházak Magyarorszá-gon Szent Istvántól napjainkig. Budapest, Korona, 1997. 247 p. (G. J.: 114–247. p.)

382. Barankovics István politikai pályaképe. In: Barankovics István öröksége. A modern magyar kereszténydemokrácia atyja. Szerk. Kovács K. Zoltán, Rosdy Pál. Budapest, Barankovics István Ala-pítvány, 1997. 6–21. p.

383. Két bencés hercegprímás: Vaszary Kolos (1891–1912) és Serédi Jusz-tinián (1927–1945). In: Egyház és művelődés. Pannonhalma 996–1996. Tudományos konferencia Pannonhalma és a magyar oktatás milleniuma emlékére. Pannonhalmi Főapátság, 1996. október 27–29. Szerk. Hajdú Ákos, Kokas Zsuzsanna. Budapest, Magyar Törté-nészhallgatók Egyesülete, 1997. 159–172. p.

384. Előszó. In: Botlik József: Hármas kereszt alatt. Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646–1997). Budapest, Hatodik Síp Alapítvány–Új Mandátum, 1997. 7–8. p.

385. Egyházak és a népi mozgalom. In: A népi mozgalom és a magyar társadalom. Szerk. Sipos Levente, Tóth Pál Péter. Budapest, Nap-világ, 1997. 383–399. p.

386. A magyarországi egyházak és a Holocaust. In: The Holocaust in Hungary. Fifty years later. Ed. by Randolph L. Braham and Attila Pók. New York, Columbia University Press, 1997. 441–456. p.

387. A párt első titkára a pápánál. História, 19. (1997) 9–10. sz. 25–26. p.388. A katolikus egyházközség /autonómia/ mint a civil társadalom szer-

veződési lehetősége (1919¦1944). Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 9. (1997) 3–4. sz. 131–141. p.

389. Katolikus hivatásrendi mozgalmak az 1930–1940-es években. Múl-tunk. Politikatörténeti folyóirat, 42. (1997) 3. sz. 3–42. p.

351

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

390. Szociális intézmény-e az egyház? Interjú Gergely Jenő történésszel. [Riporter:] Krausz Tamás, Susan Zimmermann. Eszmélet, 34. (1997) 14–29. p.

391. A Szent Jobb-körmenet. A hagyomány mindig élt – az útvonal több-ször változott. Magyar Hírlap, 30. (1997) 193. sz. 9. p.

392. Boldog Apor Vilmos. Magyar Hírlap, 30. (1997) 262. sz. 5. p.393. Prohászka Ottokár és a modern katolicizmus. Segítségére lenni a

mai kor emberének. Magyar Nemzet, 60. (1997) 75. sz. 6. p.394. Miért nem lesz egyházfői csúcstalálkozó Bécsben? A „három Róma”

és a keresztény egység. Magyar Nemzet, 60. (1997) 143. sz. 16. p.

1998

395. G. J. – Pritz Pál: A trianoni Magyarország, 1918–1945. Budapest, Vince, [1998]. 207 p.

396. Állam és egyházak Magyarországon a 19–20. században. In: Az ál-lami eper édesebb-e? Balatonföldvár, 1997. november 28–30. Szerk. Dalos Rima, Kis Endre. Budapest, Friedrich Ebert Stiftung, 1998. 55–65. p. 55–62. p.

397. Le socialisme chrétien en Hongrie an début du XX siécle. In: His-torie des idées politiques de 1’Europe centrale. Szerk. Chantal Del-sol, Michel Maslowski. Paris, Presses Universitaires de France, 1998. 442–451. p.

398. Az igazságosság keresztényszociális aspektusai. In: Az igazságos-ság. Szerk. Dalos Rima. Budapest, Friedrich Ebert Stiftung, 1998. 133–137. p.

399. Egyházak az 1918-as forradalom és köztársaság alatt. In: Korszak-vég – korszakkezdet 1918. (Sfarsit si inceput de epoca.) Szerk. Cor-nel Grad, Viorel Ciubota. Statu Mare–Zalau, Editura LEKTON Za-lau – Editura Muzeului Satmarean, 1998. 440–458. p. (Magyar és román nyelven.)

400. Szociális enciklikák és a magyar katolicizmus. In: Ministerio. Nem-zetközi Történész Konferencia előadásai, 1995. május 24–26. Szerk.: Bárdos István, Beke Margit. Esztergom, Esztergom-Budapesti Ér sekség–Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata–Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány, 1998. 185–198. p.

401. A németség szerepe a magyarországi keresztényszociális mozgalom-ban. In: Németek Budapesten. Szerk. Hambuch Vendel. Budapest, Fővárosi Német Kisebbségi Önkormányzat–Német Kultúregyesület, 1998. 178–183. p.

352

Réfi Attila

402. Prohászka és a Tanácsköztársaság. In: Prohászka ébresztése II. Az 1997. november 10-én Székesfehérvárott megtartott Prohász-ka-konferencia anyaga. Szerk. Szabó Ferenc. Budapest, [„Ottokár Püspök Alapítvány”–TÁVLATOK Szerkesztősége], 1998. 127–157. p.

403. Sulyok Dezső és a katolikus egyház. In: Tudományos konferencia Sulyok Dezső születése 100. évfordulóján. Szerk. Hermann István. Pápa, Önkormányzat, 1998. 15–27. p.

404. Az 1938-as Szent István év. In: Szent István és kora. [A MTA Tör-ténettudományi Intézet, a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Katolikus Püspöki Kar által rendezett tudományos ülésszak (1988. jú-nius 21–22.) előadásainak szövege] Szerk. Glatz Ferenc, Kardos Jó zsef. Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1988. 231–238. p.

405. Az 1912-es bécsi Eucharisztikus Világkongresszus és a magyar kato-licizmus. Limes. Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle, 31. (1998) 81–89. p.

406. Katolicizmus és liberalizmus. Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 43. (1998) 3–4. sz. 201–225. p.

407. A katolikus egyház 1848–49-ben. Valóság, 41. (1998) 9. sz. 74–82. p.408. A világnézeti totalizmus jegyében. Ötven éve államosították az egy-

házi iskolákat. Magyar Nemzet, 61. (1998) 139. sz. 7. p.409. [G. J., Pritz Pál:] Trianoni negyedszázadunk. A vezető osztályok nem

voltak képesek alkalmazkodni a változásokhoz. [Riporter:] Hova-nyecz László. Népszabadság. 56. (1998) 285. sz. 30. p.

410. XIII. Leó és a keresztényszocializmus. Vigilia, 63. (1998) 11. sz. 826–829. p.

1999

411. Gömbös Gyula. Vázlat egy politikai életrajzhoz. Budapest, Elektra, 1999. 155 p. (Élet-kép sorozat)

412. A katolikus egyház története Magyarországon 1919–1945. Második, bővített és javított kiadás. Budapest, Pannonica, 1999. 400 p.

413. A pápaság története. (Javított és bővített 2. kiadás.) [Budapest], Kossuth, 1999. 359 p.

414. Die Rolle des Deutschtums in der christlich-sozialen Bewegung Un-garns. In: Deutsche in Budapest. Zusammengestellt von Wendelin Hambuch. Budapest, Deutscher Kulturverein, 1999. 261–269. p.

415. Prohászka Ottokár politikai nézetei a századfordulón. In: Egyház és politika a XIX. századi Magyarországon. Nemzetközi történész konferencia előadásai 1997. május 27–28. Szerk. Hegedűs András,

353

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

Bárdos István. Esztergom, Esztergom-Budapesti Érsekség–Komá-rom-Esztergom Megye Önkormányzata–Kultsár István Társada-lomtudományi és Kiadói Alapítvány, 1999. 165–178. p.

416. Köszöntő. Az egyháztörténeti kutatások helyzete és kilátásai a XVIII–XX. századi Magyarországgal kapcsolatban. In: Fiatal egy-háztörténészek írásai. Szerk. Fazekas Csaba. Miskolc, Miskolci Egyetem BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék, 1999. 57–62. p. (Másodközlés: jelen kötetben.)

417. A magyarországi egyházak helyzete a rendszerváltás előtt és után. In: Helyismereti Könyvtárosok V. Országos Tanácskozása. Kis-kun halas – Kalocsa, 1998. július 15–17. Szerk. Varga-Sabján Gyula. Szentendre–[Kiskunhalas], MKE Helyismereti Könyvtárosok Szer-vezete–Kiskunhalasi Városi Könyvtár, 1999. 9–12. p.

418. A Demokrata Néppárt alkotó elemei. In: Kereszténység és közélet. Tisztelgés Kovács K. Zoltán 75. születésnapján. Szerk. Bagdy G, Gyorgyevics M, Mészáros J. Budapest, Barankovics Akadémiai Ala-pítvány, 1999. 165–174. p.

419. A Magyar Katolikus Püspöki Kar, az Apostoli Szentszék és a Soá. In: Magyar megfontolások a Soáról. Szerk. Harap Gábor, Horányi Özséb, Rábai László. Budapest–Pannonhalma, Balassi–M Pax Ro-mana Fórum–Pannonhalmi Főapátság, 1999. 94–110. p.

420. Gömbös Gyula. In: Nagy képes millenniumi arcképcsarnok. 100 portré a magyar történelemből. Szerk. Rácz Árpád. Budapest, Rubi-con–Aquila-könyvek, 1999. 301–305. p.

421. Mindszenty József. In: Nagy képes millenniumi arcképcsarnok. 100 portré a magyar történelemből. Szerk. Rácz Árpád. Budapest, Rubi-con–Aquila-könyvek, 1999. 314–319 p.

422. Titkos választás és ellenforradalom – 1920. In: Parlamenti válasz-tások Magyarországon, 1920–1998. Szerk. Földes György, Hubai László. Budapest, Napvilág, 1999. 48–84. p.

423. Szociális enciklikák hatása a magyar katolicizmusra. In: Pro Lyceo Agriensis. Ünnepi kötet Nagy József 70. születésnapjára. Szerk. Ge-bei Sándor. Eger, Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, 1999. 29–40. p. (Acta Academiae Pedagogicae Agriensis Nova Series. Tomus XXV. Sectio Historiae)

424. Balogh Margit – G. J.: Az egyházak „államosítása”. Az 1948. őszi megállapodások História, 21. (1999) 2. sz. 7–10. p.

425. Esterházy János kereszténysége és a keresztény szociális politika. Irodalmi Szemle. Irodalom, kritika, közírás, társadalomtudomány, 42. (1999) 5–6. sz. 109–112. p.

354

Réfi Attila

426. A püspöki kar, a Szentszék és a magyarországi Holocaust. Mozgó Vi-lág, 25. (1999) 4. sz. 87–99. p.

2000

427. G. J. – Izsák Lajos: A huszadik század története. Budapest, Panno-nica, 2000. 526 p. (G. J.: 9–224. p.) (Magyar Századok 10.)

428. A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmá-nyok Pölöskei Ferenc köszöntésére. Főszerk. [és a köszöntőt írta] G. J. Szerk. Csapó Csaba, Dobszay Tamás, Zeidler Miklós. Budapest, ELTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék, 2000. 674 p.

429. Konfessionen und Nationalitäten Ungarns in der Zeit des Dualismus (1867–1918). In: Churches – States – Nations in the enlightenment and in the nineteenth Century. Proceedings of the Comission Inter-nationale ï Histoire Ecclesiastique Comparee, Lublin, 1996. Part 4. Edited by Miroslaw Filipowitz. Lublin, Instytut Europy Srodko-wo-Wschodniej, 2000. 249–254. p.

430. 1948 és az egyházak Magyarországon. In: Fordulat a világban és Magyarországon, 1947–1949. Szerk. Feitl István, Izsák Lajos, Szé-kely Gábor. Budapest, Napvilág, 2000. 139–151. p.

431. Adatok a magyar és az osztrák keresztényszocialisták kapcsolatai-hoz. In: A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanul-mányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. Főszerk. G. J. Szerk. Csapó Csaba, Dobszay Tamás, Zeidler Miklós. Budapest, ELTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék, 2000. 167–178. p.

432. Ein Beitrag zur Indizierung einiger Werke des Bischofs von Székes-fehérvár, Ottokár Prohászka. In: Im Gedächtnis der Kirche neu er-wachen. Studien zur Geschichte des Christentums in Mittel- und Os-teuropa. Festgabe für Gabriel Adriányi zum 65. Geburtstag. Hrsg. von Reimund Haas, Karl Josef Rivinius und Hermann-Josef Scheid-gen. Köln–Weimar–Wien, Böhlau, 2000. 449–461. p.

433. Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-tól Zs-ig. Fő-szerk. Szíjj Jolán. Budapest, Real, 2000. 851 p. (G. J.: Egyháztörté-neti szócikkek.)

434. Kereszténység és szocializmus a 20. században. In: Nemzeteken in -nen és túl. Tanulmányok Diószegi István 70. születésnapjára. Szerk. Erdődy Gábor, Pók Attila. Budapest, Korona, 2000. 275–288. p.

435. Az iskolai vallásoktatás Magyarországon 1945 után. In: Oktatás-politika és vallásszabadság. Állam – egyház – iskola – társadalom

355

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

a 20. században. Szerk. Nagy Péter Tibor. Budapest, Új Mandátum, 2000. 185–206. p. (Világosság könyvek 1.)

436. Churches in the last decades of feudalism. In: The Hungarian Sta-te. Thousand years in Europe. Szerk. Gergely András, Máthé Gábor. Budapest, Korona, 2000. 119–129. p.

437. Churches and ecclesiastical Policy in Hungary from 1945 up to the Present. In: The Hungarian State. Thousand years in Europe. Szerk. Gergely András, Máthé Gábor. Budapest, Korona, 2000. 359–385. p.

438. Az izraelita felekezet és a zsidókérdés Magyarországon. Egyház-történeti Szemle, 1. (2000) 2. sz. 3–15. p.

439. A Gömbös-szindróma. Gömbös Gyula (1886–1936). História, 22. (2000) 3. sz. 15–17. p.

440. Egy sikersztori: Romsics és Bethlen. Magyar Tudomány, 107. (2000) 9. sz. 1160–1161. p. [Könyvismertetés]

441. Mérlegen a XX. század. Válaszok a szerkesztőség körkérdéseire. Múl-tunk. Politikatörténeti folyóirat, 45. (2000) 1. sz. 87–95. p.

442. „Magyarország legkedvesebb embere” Göndöcs Benedek munkás-sá ga. (Válogatott dokumentumok). Századok, 134. (2000) 5. sz. 1295–1297. p. [Könyvismertetés]

443. Egyházak megbékélése? Élet és Tudomány, 55. (2000. január 7.) 1. sz. 12–15. p.

444. A keresztény kurzusról. Távlatok. A magyar jezsuiták folyóirata, 48. (2000) 2. sz. 280–289. p.

445. Tóth Tihamér (1889–1939). Vigilia, 65. (2000) 3. sz. 173–180. p.

2001

446. Gömbös Gyula. Politikai pályakép. Budapest, Vince, 2001. 352 p.447. A Mindszenty-per. Budapest, Kossuth, 2001. 200 p. (Híres politikai

perek 1.)448. A magyar államiság ezer éve. Kultúra és tudomány a magyar álla-

miság ezer évében. Szerk. G. J., Izsák Lajos. Budapest, ELTE Eötvös, 2001. 544 p.

449. A történelmi keresztény egyházak autonómia-szervezete a dualizmus éveiben. In: Állam és egyház a polgári átalakulás korában Magyar-országon, 1848–1918. Szerk. Sarnyai Csaba Máté. Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség–Historia Ecclesiasti-ca Hungarica Alapítvány, 2001. 131–145. p. (METEM Könyvek 29.)

356

Réfi Attila

450. Christdemokratie in Ungarn 1944–1949. In: Christdemokratie in Europa im 20. Jahrhundert. Hrsg. M. Gehler, W. Kaiser, H. Woh-nout. Wien, Böhlau, 2001. 464–483. p.)

451. Esterházy János kereszténysége és a keresztény szociális politika. In: Esterházy János emlékkönyv. Szerk. Esterházy-Malfatti Alice, Tö-rök Bálint. Budapest, Századvég, 2001. 143–146.

452. Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolatai (1918–1990). In: A magyar kereszténység ezer éve. Hungariae Christianae Millen-nium. Szerk. Zombori István, Cséfalvay Pál, Maria Antonietta de An-gelis. Budapest. 2001. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 2001. 131–137. p.

453. Le relazioni diplomatiche tra ľ Ungheria e la Santa Sede (1920–1990). In: Le relazioni diplomatiche tra ľ Ungheria e la Santa Sede (1920–2000). A cura di István Zombori. Budapest, Societa di Santo Stefano, 2001. 15–112. p.

454. Felekezeti és nemzetiségi ekvivalenciák mint a nemzeti identitás for-málói a 19–20. századi Magyarországon. In: A magyar államiság ezer éve. Kultúra és tudomány a magyar államiság ezer évében. Szerk. G. J., Izsák Lajos. Budapest, ELTE–Eötvös, 2001. 427–434. p.

455. Magyar Kódex 6. Magyarok a 20. században. Magyarország mű-velődéstörténete, 1918–2000. Főszerk. Szentpéteri József. Szerk. Hargitai György, Stemler Gyula. Budapest. Kossuth, 2001. 501 p. (G. J. – Pritz Pál: 1. fejezet, 7–94. p.; G. J. – Tomisa Ilona: 5. fejezet, 293–333. p.)

456. Magyar–szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). In: Ma-gyar ország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata, 1920–2000. Szerk. Zombori István. Budapest, Szent István Társulat, 2001. 15–104. p.

457. Az egyházak próbatételei (1918–1989). In: Közgyűlési előadások, 2000. május. Millennium az Akadémián. II. kötet. Szerk. Glatz Fe-renc. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2001. 375–381. p. (Akadémiai műhely.)

458. Serédi Jusztinián. In: Nagy magyarok élete. Szerk. Szabolcs Ottó. Budapest, Anno, 2001. 193–226. p.

459. Előszó. In: Tanulmányok a XIX–XX. századi történelemből. Szerk. Zeidler Miklós. Budapest, ELTE BTK Történelemtudományok Dok-tori Iskola, 2001. 5–6. p.

460. A XX. századi magyar katolikus egyháztörténeti források kiadásá-nak néhány kérdése. In: A történelem és a jog határán: Tanulmá-

357

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

nyok Kállay István születésének 70. évfordulójára. Szerk. Seifert Ti-bor. Budapest, ELTE, 2001. 71–79. p.

461. Prohászka visszavág. In: A történelem visszavág. Szerk. Dalos Rima, Kiss Endre. Budapest, Friedrich Ebert Alapítvány, 2001. 59–64. p.

462. Die Rolle des Deutschentums in der christlich-sozialen Bewegung Ungarns. Alexander Giesswein (1876–1923) und Ottokar Prohászka (1858–1927). In: Unsere gemeinsames Erbe. 1100 Jahre deutsch–ungarische Beziehungen. Zusammengestellt von Wendelin Ham-buch. Budapest, St. Gerhards-Werk Ungarns, 2001. 332–337. p.

463. A jelenkori magyar katolikus források kiadásának kérdéséhez. Fons. (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok), 8. (2001) 2. sz. 211–218. p.

464. Horthy és Gömbös. A vezér és a fővezér. Rubicon, 12. (2001) 1–2. sz. 29–32. p.

465. Adalék Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök indexre tételének történetéhez (Forrásközlemény). Limes. Komárom-Esztergom Me-gyei Tudományos Szemle, 14. (2001) 1–2. sz. II. kötet. 201–210. p.

466. Adatok a keresztény-agrárszocialista mozgalom Sopron megyei tör-ténetéhez az 1920-as évek első felében. Soproni Szemle. A Soproni Városszépítő Egyesület helytörténeti folyóirata, 55. (2001) 1. sz. 26–34. p.

467. Az első modernkori magyar szent – a dokumentumok tükrében. Apor Vilmos Gyulán. Századok, 135. (2001) 3. sz. 782–785. p.

468. A Prohászka-kutatásról. Távlatok, 2001. 1. sz. 116–121. p.469. Sohasem bocsátottak meg nekik. Gergely Jenő történész a Regnum

Marianumról. [Riporter:] Hovanyecz László. Népszabadság, 59. (2001. szeptember 22.) 222. sz. 28. p.

2002

470. Barta János – G. J. – Kristó Gyula: Magyarország története elő-idők ől 2000-ig. Budapest, Pannonica, 2002. 687 p. (G. J.: 375–609. p.)

471. G. J. – Izsák Lajos – Pölöskei Ferenc: Századformáló magyarok. Arcképek a XX. századból. Budapest, Gesta, 2002. 390 p. (G. J.: 14 életrajz.)

472. A politikai elitváltás Magyarországon az 1930-as évek első felében. In: A falukutatás fénykora, 1930–1937. Szerk. Pölöskei Ferenc. Bu-dapest, Országos Pedagógiai Intézet, 2002. 162–176. p.

358

Réfi Attila

473. Mindszenty József veszprémi püspök és a nyilasok. In: Hagyomány, közösség, művelődés. Tanulmányok a hatvanéves Kósa László tisz-teletére. Szerk. Ablonczy Balázs, ifj. Bertényi Iván, Hatos Pál, Kiss Réka. Budapest, BIP, 2002. 177–200. p.

474. Katolikus konvertiták segélykérő levelei Serédi Jusztinián bíboros hercegprímáshoz (1944. március–április). In: Küzdelem az igaz-ságért. Tanulmányok Randolph L. Braham 80. születésnapjára. Szerk. Karsai László, Molnár Judit. Budapest, MAZSIHISZ, 2002. 207–228. p.

475. Magyarország és az Apostoli Szentszék viszonya 1945-től napjainkig. In: Magyarország helye a 20. századi Európában. Szerk. Pritz Pál. Budapest, MTA, 2002. 123–135. p.

476. Meghatározó politikai személyiségek a két világháború között. In: Mérlegen a XX. századi magyar történelem. Értelmezések és érté-kelések. Szerk. Püski Levente, Valuch Tibor. Debrecen, 1956-os Inté-zet–Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2002. 107–111. p.

477. A politikai pártstruktúra néhány kérdése Magyarországon (1867–1990). In: Történelem, tanítás, módszertan. Emlékkötet Szabolcs Ottó 75. születésnapjára. Szerk. Nagy Péter Tibor, Vargyai Gyula. Buda-pest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2002. 65–83. p.

478. A magyarországi konzervatív pártok történetéhez a polgári korszak-ban (1867–1945). Közli: Pölöskei Ferenc, G. J. Múltunk. Politika-történeti folyóirat, 47. (2002) 3–4. sz. 497–548. p.

479. A KÚT című, negyedévenként megjelenő folyóirat felelős szerkesztő-je és kiadója. I. évf. 2002–. Az ELTE Történelemtudományok Dokto-ri Iskola közlönye.

2003

480. Magyarországi pártprogramok, 1919–1944. Szerk. G. J., Glatz Fe-renc, Pölöskei Ferenc. A 2. kiadást javította és átdolgozta. G. J. Soro-zatszerkesztő: G. J. Budapest, ELTE–Eötvös, 2003. 508 p. (Magyar-országi pártprogramok II.)

481. Magyarországi pártprogramok, 1867–1919. Szerk. Mérei Gyula, Pölöskei Ferenc. Sorozatszerkesztő: G. J. Budapest, ELTE–Eötvös, 2003. 371 p. (Magyarországi pártprogramok I.)

482. A magyarországi keresztény pártok programjai a nemzeti-nemzeti-ségi kérdésről a polgári korban. In: Életünk Kelet-Európa. Tanulmá-nyok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. Szerk. Krausz Tamás, Szvák Gyula. Budapest, Pannonica, 2003. 75–79. p.

359

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

483. Stephan Baier – Eva Demmerle: Habsburg Ottó élete. Ellenőrizte és a jegyzeteket kiegészítette G. J. Budapest, Európa, 2003. 618 p.

484. A magyarországi pártstruktúra és főbb jellemzői (1867–1990). In: Magyarországi pártprogramok, 1867–1919. Szerk. Mérei Gyula, Pölöskei Ferenc. Sorozatszerkesztő: G. J. Budapest, ELTE–Eötvös, 2003. 5–36. p. (Magyarországi pártprogramok I.)

485. A nagyváradi püspökség a magyar katolicizmus évszázadaiban. In: A nagyváradi egyházmegye történeti sematizmusa 2003. Szerk. Fodor József. Nagyvárad, 2003. 50–67. p.

486. A váradi püspökség a magyar katolicizmus évszázadaiban (különös tekintettel a 19–20. századra). In: Nagyvárad tudós püspökei. Szerk. Fleisz János. Nagyvárad, Nagyváradi Rk. Püspökség, 2003. 26–39. p. (Partiumi Füzetek 25.)

487. Szekták Magyarországon. In: Jean Vernette: Szekták. Budapest, Pa-latinus, 2003. 111–129. p.

488. Serédi Jusztinián. In: Szürke eminenciások a magyar történelem-ben. Szerk. Szentpéteri József. Budapest, Kossuth, 2003. 168–172. p.

489. Antal István. In: Szürke eminenciások a magyar történelemben. Szerk. Szentpéteri József. Budapest, Kossuth, 2003. 196–198. p.

490. Ősi diszciplína – fi atal kutatók – új eredmények. Kút. Az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola kiadványa, 2. (2003) 3–4. sz. 3–6. p.

491. Prohászka Ottokár és a „keresztény kurzus”. Rubicon, 14. (2003) 7–8. sz. 15–20. p.

2004

492. Főpapok, főpásztorok, főrabbik. Arcélek a huszadik századi ma-gyar egyháztörténetből. [Budapest], Pannonica, 2004. 317 p.

493. Magyarország a századfordulótól az ezredfordulóig. Száz év ma-gyar történelme, 1896–2000. Budapest, Palatinus, 2004. 177 p.

494. Autonómiák Magyarországon, 1848–1998. Tanulmányok. Főszerk. G. J. Szerk. Strausz Péter, Zachar Péter Krisztián. Budapest, ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Tör-téneti Program, 2004. 243 p.

495. Gömbös Gyula hatalomra kerülése és kormányzása, 1932–1936. Antal István sajtófőnök emlékiratai. [Szerk., bev. és jegyz. ell.] G. J. Budapest, Új Palatinus Könyvesház, 2004. 568 p.

360

Réfi Attila

496. Sorozatszerkesztő: Az ELTE BTK Történelemtudományok Dok-tori Iskola Könyvei – TDI Könyvek. I–VI. kötet. Budapest, TDI–Ľ Har mattan, 2004–2006.

497. Magyarországi pártprogramok, 1944–1948. Összeáll., szerk., bev. és a jegyz. készítette Balogh Sándor, Izsák Lajos. Sorozatszerkesztő: G. J. Budapest, ELTE–Eötvös, 2004. 423 p. (Magyarországi párt-programok III.)

498. Előszó helyett. Autonómiák Magyarországon (1848–1998). In: Auto-nómiák Magyarországon, 1848–1998. Tanulmányok. Főszerk. G. J. Szerk. Strausz Péter, Zachar Péter Krisztián. Budapest, ELTE Törté-nelemtudományok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program, 2004. 7–11. p.

499. Egyházi autonómiák Magyarországon. In: Autonómiák Magyar-országon, 1848–1998. Tanulmányok. Főszerk. G. J. Szerk. Strausz Péter, Zachar Péter Krisztián. Budapest, ELTE Történelemtudomá-nyok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program, 2004. 155–189. p.

500. Towards the One-party State. Nascent Christian Democracy in Hun-gary. In: Christian Democracy in Europa since 1945. Volume 2. Ed. by Martin Gehler, Wolfram Kaiser. London–New York, Routledge, 2004. 155–172. p.

501. A liberális állami egyházjog-alkotás főbb kérdései a dualizmus korá-ban. In: Deák és utódai. Szerk. Csibi Norbert, Domaniczky Endre. Pécs, [K. n.], 2004. 162–192. p.

502. Giesswein Sándor a törvényhozásban (1905–1923). In: Értés, meg értés. Kenyeres Zoltán-emlékkönyv. Szerk. Szabó B. István. [Buda-pest], Anonymus, 2004. 97–107. p.

503. Az igazságosság keresztényszociális aspektusai. In: „Képzeljetek embert”. Politikaelméleti tanulmányok Schlett István 60. születés-napjára. Barátaitól, pályatársaitól, tanítványaitól. Szerk. Bihari Mihály, Cieger András. Budapest, Korona–ELTE ÁJK Politológia Tanszék, 1999. 83–86. p.

504. L’Ungheria di Horthy dal 1918 al 1936. In: La tentazione autoritaria. Istituzioni, politica e società nell’Europa centro-orientale tra le due guerre mondiali. A cura di Pasquale Fornaro. Messina, Rubbettino, 2004. 11–60. p.

505. Száz rejtély a magyar kommunizmus történetéből. Szerk. Halmos Ferenc. Budapest, Gesta, 2004. 207 p. (G. J.: 8 tanulmány.)

361

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

506. Adatok az Antal–Gömbös-féle „dömpingsajtó” megteremtéséhez. Részletek Antal István emlékirataiból. Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 49. (2004) 2. sz. 243–287. p.

507. Egyházi autonómiák Magyarországon a dualizmus korában (1867–1918). (Összehasonlító elemzés.) Történelmi Szemle, 46. (2004) 3–4. sz. 297–338. p.

508. Salacz Gábor: A főkegyúri jog és a püspökök kinevezése a két világ-háború között Magyarországon. Századok, 138. (2004) 1. sz. 256–261. p. [Könyvismertetés]

2005

509. Autonómiák Magyarországon, 1848–2000. I–III. kötet. Szerk. G. J. Budapest, ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola – Ľ Harmat-tan, 2005. 2391 p.

510. Balogh Margit – G. J.: Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyar-országon, 1790–2005. (Dokumentumok.) I–II. kötet. Sorozatszerk. Glatz Ferenc. Budapest, História–MTA Történettudományi Intézete, 2005. 1505 p. (História Könyvtár. Okmánytárak 2.)

511. Magyarországi pártprogramok, 1988–1990. Szerk. M. Kiss József, Vida István. Sorozatszerk. G. J. Budapest, ELTE–Eötvös, 2005. 834 p. (Magyarországi pártprogramok IV.)

512. Fraknói e la Chiesa Cattolica in Ungheria alla fi ne dell’Ottocento. In: Annuario 2002–2004. Conferenze e Convegni. Conferenza „Vil-mos Fraknói, il Vescovo, lo Storico, il Fondatore”. Istituto Storico „Fraknói”. 20 ottobre 2003. A cura di László Csorba et Péter Kovács. Roma, Accademia d Ungheria in Roma–Istituto Storico „Fraknói”–METEM, 2005. 365–372. p.

513. Előszó. In: Autonómiák Magyarországon, 1848–2000. I–III. kötet. Szerk. G. J. Budapest, ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola – Ľ Harmattan, 2005. 15–18 p.

514. Az autonómiáról általában. In: Autonómiák Magyarországon, 1848–2000. I–III. kötet. Szerk. G. J. Budapest, ELTE Történelem-tudományok Doktori Iskola – L’Harmattan, 2005. 19–24. p.

515. Egyházi autonómiák 1848–2000. In: Autonómiák Magyarországon, 1848–2000. I–III. kötet. Szerk. G. J. Budapest, ELTE Történelem-tudományok Doktori Iskola–Ľ Harmattan, 2005. 173–222. p.

516. Az egyházak és a földkérdés. In: „a birtokolt föld a szabadság maga”. Tudományos ünnepi konferencia az 1945. évi földreform 60. év-

362

Réfi Attila

fordulója alkalmából. Szerk. Fürj Zoltán, Jávor András. Debrecen, Debreceni Egyetem, 2005. 71–80. p.

517. Az evangélikus és a református egyház dualizmus-kori országos au-tonómiájának összehasonlítása. In: Emlékkönyv Orosz István 70. születésnapjára. Szerk. Angi János, ifj Barta János. Debrecen, Mul-tiplex Media – DUP–Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2005. 199–208. p.

518. A keresztény pártok és a „zsidókérdés”, 1938–1944. In: A holokauszt Magyarországon európai perspektívában. Szerk. Molnár Judit. Bu-dapest, Balassi, 2005. 67–83. p.

519. Fürst Pál Esterházy im Mindszenty-Prozess. In: Paul Esterházy, 1901–1989. Ein Leben im Zeitalter der Extreme. Hrsg. von Stefan August Lütgenau. Innsbruck–Wien–Bozen, Studienverlag, 2005. 85–131. p.

520. „A remény pápája”. II. János Pál, 1978–2005. História, 27. (2005) 4. sz., 14–19. p.

521. Karol Wojtyla. [Kronológia.] História, 27. (2005) 4. sz. 14–28. p.522. Hogyan lettem történész? A Korall körkérdése a pályaválasztásról.

G. J. Korall. Társadalomtörténeti folyóirat, 2005. 21–22. sz. 176–179. p.

523. Megnyitó (Tisza-konferencia. ELTE 2004. október 27.) KÚT, 4. (2005) 1. sz. 3–5. p.

524. Zárszó (Magyar sorskérdések. TDI konferencia 2005. június 30.) KÚT, 4. (2005) 2. sz. 193–195. p.

525. II. János Pál szociális tanítása. Vallástudományi Szemle, 2005. 2. sz. 4–14. p.

526. Mindszenty hercegprímás közéleti tevékenysége. Vasi Szemle, 59. (2005) 4. sz. 471–481. p.

527. A remény pápája. Magyar Hírlap, 38. (2005) 77. sz. 7. p.528. Karol Wojtyla pápasága. Népszabadság, 63. (2005) 76. sz. 9. p.

2006

529. Being Hungarian, Christian, European. Budapest, ELTE Történe-lemtudományok Doktori Iskola–ĽHarmattan, 2006. 322 p. (TDI Könyvek 3.)

530. A múlt feltárása – előítéletek nélkül. Tanulmányok. Főszerk. G. J. Szerk. Horváth Ildikó, Strausz Péter. Budapest, ELTE Történelem-tudományok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Prog-ram, 2006.

363

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

531. Autonomien in Ungarn 1848–2000. Studienband. Verfasst von András Cieger, J. G. et al. Sorozatszerk. G. J. Budapest, Doktoran-denkolleg der Geschichtswissenschaften an der Eötvös Loránd Uni-versität–ĽHarmattan, 2006. 374. p. (TDI Könyvek 5.)

532. Fejezetek az új- és jelenkori magyar történelemből. Tanulmányok. Szerk. G. J. Sorozatszerk. G. J. ELTE Történelemtudományok Dokto-ri Iskola. Budapest, ĽHarmattan, 2006. 335. p. (TDI Könyvek 4.)

533. Vorwort. In: Autonomien in Ungarn 1848–2000. Studienband. Ver-fasst von András Cieger, J. G. et al. Sorozatszerk. G. J. Budapest, Doktorandenkolleg der Geschichtswissenschaften an der Eötvös Lo-ránd Universität–ĽHarmattan, 2006. 9–12. p. (TDI Könyvek 5.)

534. Über Autonomien im Allgemeinen. In: Autonomien in Ungarn 1848–2000. Studienband. Verfasst von András Cieger, J. G. et al. Sorozatszerk. G. J. Budapest, Doktorandenkolleg der Geschichts-wissenschaften an der Eötvös Loránd Universität–ĽHarmattan, 2006. 13–21. p. (TDI Könyvek 5.)

535. Kirchenautonomien. In: Autonomien in Ungarn 1848–2000. Stu-dienband. Verfasst von András Cieger, J. G. et al. Sorozatszerk. G. J. Budapest, Doktorandenkolleg der Geschichtswissenschaften an der Eötvös Loránd Universität–ĽHarmattan, 2006. 230–304. p. (TDI Könyvek 5.)

536. Előszó. In: Fejezetek az új- és jelenkori magyar történelemből. Ta nulmányok. Szerk. G. J. Sorozatszerk. G. J. ELTE Történelem-tudományok Doktori Iskola. Budapest, ĽHarmattan, 2006. (TDI Könyvek 4.) 9–10. p.

537. Embermentés – embervesztés. A katolicizmus és a holokauszt. In: Holokauszt: történelem és emlékezet. Szerk. Krausz Tamás. Buda-pest, Magyar Ruszisztikai Intézet, 2006. 86–89. p. (Ruszisztikai Könyvek XVII.)

538. Szpaszenyie ljugyej – poterjá ljugyej. Katolicizm i holokoszt. In: Ho-lokoszt: isztorija i pamjaty. Szerk. Krausz Tamás. Budapest, Magyar Ruszisztikai Intézet, 2006. 229–234. p.

539. Prohászka Ottokár kereszténydemokráciája. In: Kelet-Európa. Tör-ténelem és sorsközösség. Palotás Emil 70. születésnapjára. Szerk. Krausz Tamás. Budapest, ELTE Kelet-Európa Története Tanszék, 2006. 103–110. p.

540. A magyarországi katolikus egyház és a külpolitika (1848–1990). In: Magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. A VI. Hun-garológiai Kongresszus (Debrecen, 2006. augusztus 22–26.) szim-póziumának anyaga. Szerk. Pritz Pál, Sipos Balázs és Zeidler Miklós

364

Réfi Attila

közreműködésével. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 2006. 57–86. p.

541. Ajánlás. In: A múlt feltárása – előítéletek nélkül. Főszerk. Gergely Jenő. Szerk. Horváth Ildikó, Strausz Péter. Budapest, ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, 2006. 5–8. p.

542. Balogh Margit – G. J.: Egyházak, egyházpolitika 1956-ban. História, 28. (2006) 8–9. sz. 71, 73–74. p.

543. A Grősz-per előkészítése – 1951; Balogh Margit – Szabó Csaba: A Grősz-per. Századok, 140. (2006) 1. sz. 267–273. p. [Könyvismer-tetések]

2007

544. A keresztény szindikalizmus története a XIX–XX. században. (A Ke-resztény Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége). Budapest, MTA–ELTE Pártok, Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutatócsoport, 2007. 215 p.

545. Ahogy mi látjuk. Tanulmányok. Főszerk. G. J. Szerk. Horváth Ildikó, Tornyai Anna. Budapest, ELTE Történelemtudományok Doktori Is-kola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program, 2007. 265 p.

546. A kamarai tevékenység Magyarországon és az Európai Unióban. Fő-szerk. G. J. Szerk. Strausz Péter – Zachar Péter Krisztián. Budapest, ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, 2007. 286 p.

547. Az élő hagyomány. Barankovics István és a magyarországi keresz-ténydemokrácia öröksége. Szerk. G. J. – Hámori Péter. Budapest, Barankovics Alapítvány–Gondolat, 2007. 195. p.

548. Előszó. In: Ahogy mi látjuk. Tanulmányok. Főszerk. G. J. Szerk. Horváth Ildikó, Tornyai Anna. Budapest, ELTE Történelemtudo-mányok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program, 2007. 5. p.

549. Előszó. In: A kamarai tevékenység Magyarországon és az Európai Unióban. Főszerk. G. J. Szerk. Strausz Péter – Zachar Péter Krisz-tián. Budapest, ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, 2007. 5–8. p.

550. Prohászka Ottokár kereszténydemokráciája. In: Az élő hagyomány. Barankovics István és a magyarországi kereszténydemokrácia öröksége. Budapest, Barankovics Alapítvány–Gondolat, 2007. 54–65. p.

365

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

551. Utószó. In: Az élő hagyomány. Barankovics István és a magyar-országi kereszténydemokrácia öröksége. Budapest, Barankovics Alapítvány–Gondolat, 2007. 191–195. p.

552. A szociális enciklikák a 19–20. században. In: Megismerhető világ-történelem. Szerk. Székely Gábor. Budapest, ELTE–Válasz, 2007. 70–84. p.

553. A kereszténydemokrácia Magyarországon. Múltunk. Politikatörténe-ti folyóirat, 52. (2007) 3. sz. 113–154. p.

554. Az egyházi elit, 1919–1944. Rubicon, 18. (2007) 4–5. sz. 32–39. p.

2008

555. G. J. – Izsák Lajos: A magyar jelenkor története. Budapest, Panno-nica, 2008. 262 p. (G. J.: 7–82. p.)

556. Gazdasági és szakmai kamarák Magyarországon és az Európai Unióban. Szerk. G. J. Írta Strausz Péter, Zachar Péter Krisztián. Bu-dapest, ĽHarmattan, 2008. 323 p.

557. Dr. herceg Esterházy Pál a Mindszenty-perben. In: Esterházy Pál 1901–1989. Az utolsó herceg a szélsőségek évszázadában. Szerk. Stefan August Lütgenau. Budapest, Balassi, 2008. 87–131. p.

558. Vallási és nemzeti identitás – egyházak, felekezetek és állam kap-csolata 1945 előtt. In: Felekezetek, egyházpolitika, identitás. Szerk. Balogh Margit. Budapest, Kossuth, 2008. 15–21. p.

559. Előszó. In: Gazdasági és szakmai kamarák Magyarországon és az Európai Unióban. Szerk. G. J. Írta Strausz Péter, Zachar Péter Krisz-tián. Budapest, ĽHarmattan, 2008. 11–15. p.

560. Nábozenská a národná identita – vztah cirkví, vierovyznaní a státu pred rokom 1945. In: Konfesie, cirkevná politika, identita na slo-vensku a v madarsku pro roku 1945. Redaktora Margit Balogh. Bu-dapest, Kossuth, 2008. 22–28. p.

561. A Keresztény Községi Párt egyházpolitikája (1920–1938). In: Politi-kai pártok a 19–20. században. Szerk. Réfi Attila, Sziklai István. Budapest, MTA–ELTE Pártok, pártrendszerek, parlamentarizmus kutatócsoport, 2008. 59–84. p.

562. A keresztényszocializmus a legújabb kutatások tükrében. In: Szociá-lis kérdések és mozgalmak Magyarországon (1919–1945). Szerk. Szilágyi Csaba. Budapest, Gondolat–Barankovics István Alapít-vány–Faludi Ferenc Akadémia, 2008. 79–97. p. (Agóra VI.)

366

Réfi Attila

563. Egyházak, egyházpolitika 1956-ban. In: 1956. Tanulmányok a forra-dalomról. Szerk. Mózes Mihály, Kozári József. Eger, Líceum, 2008. 22–33. p.

564. G. J. – Vadász Sándor: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten 1938. I–II. Élet és Tudomány, 63. (2008) 38. sz. 1194–1196. p., 39. sz. 1236–1239. p.

564. A Keresztény Községi (Wolff) Párt első évei. Századok, 142. (2008) 6. sz. 1325–1382. p.

2009

566. Aktuelle Entwicklungen des Kammerwesens und der Inter essen-vertretung in Ungarn und Europa. Hrsg. Miklós Dobák, Jenő Ger-gely, Winfried Kluth. Budapest–Halle an der Saale, L’Harmattan, 2009. 183 p.

567. Fejezetek a tegnap világából. Tanulmányok a 19–20. század törté-nelméből. Főszerk. G. J. Szerk. Csaplár-Degovics Krisztián, Tornyai Anna. ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program, Budapest, 2009. 379 p.

568. Vorwort. In: Aktuelle Entwicklungen des Kammerwesens und der Interessenvertretung in Ungarn und Europa. Hrsg. Miklós Dobák, Jenő Gergely, Winfried Kluth. Budapest–Halle an der Saale, L’Har-mattan, 2009. 5–8. p.

569. Előszó. In: Fejezetek a tegnap világából. Tanulmányok a 19–20. szá-zad történelméből. Főszerk. G. J. Szerk. Csaplár-Degovics Krisztián, Tornyai Anna. ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program, Budapest, 2009. 5–6. p.

570. MTA–ELTE Pártok, Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutató-csoport évkönyve, 2009. Szerk. Réfi Attila, Sziklai István. Sorozat-szerk. G. J., Vida István. Budapest, MTA–ELTE Pártok, pártrendsze-rek, parlamentarizmus kutatócsoport–MTA Politikai Tudományok Intézete, 2009. 176 p.

571. A Keresztény Községi Párt harca Wolff Károly halála után a Kék-keresztes Mozgalommal. In: „Történészként a katedrán”. Tanul-mányok Nagy József 80. születésnapjára. Szerk.: Gebei Sándor, Ma-kai János, Bartók Béla. Eger, Líceum, 2009. 213–231. p.

572. A kereszténydemokrácia történetéhez Magyarországon. In: Két világ kutatója. Urbán Aladár 80 éves. Szerk. Háda Béla, Majoros István, Maruzsa Zoltán, Petneházi Margit. Budapest, ELTE BTK Új- és Je-lenkori Egyetemes Történeti Tanszék, 2009. 153–166. p.

Gergely Jenő műveinek bibliográfi ája

367

573. A pápaság és Trianon. Nagy Magyarország. Történelmi Magazin, 1. (2009) 1. sz. 8–21. p.

2010

574. A Keresztény Községi (Wolff) Párt (1920–1939). Budapest, Gon-dolat–MTA–ELTE Pártok, pártrendszerek, parlamentarizmus kuta-tócsoport, 2010. 400 p.

575. Vázlatok két évszázad magyar történelméből. Tanulmányok. Fő-szerk. G. J. Szerk. Dombovári Ádám, Manhercz Orsolya. Budapest, ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola–ELTE BTK Új- és Je-lenkori Magyar Történeti Tanszék, 2010. 269 p.

576. A katolikus egyház és a protestáns pátens. In: Eszmék, forradalmak, háborúk. Vadász Sándor 80 éves. Budapest, ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, 2010. 193–198. p.

577. A katolikus egyházi elit a századfordulón. In: Nemzetek és birodal-mak. Diószegi István 80 éves. Szerk.: Háda Béla, Ligeti Dávid, Ma-joros István, Maruzsa Zoltán, Merényi Krisztina. Budapest, ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, 2010. 193–204. p.

578. A katolikus egyház és a protestáns pátens. In: A protestáns pátens és kora. Tanulmányok és források a pátensharc 150. évfordulója al-kalmából. Szerk. Baráth Béla Levente, Fürj Zoltán. Debrecen, D. Dr. Harsányi András Alapítvány, 2010. 87–96. p.

579. A keresztény szindikalizmus. Történeti áttekintés. In: Társadalmi és gazdasági érdekérvényesítés a XX. században. Szerk.: Dobák Mik-lós, Kardos, József, Strausz Péter, Zachar Péter Krisztián. Budapest, L’Harmattan, 2010. 138–151. p.

580. Az autonómiákról általában. Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 55. (2010) 1. sz. 4–7. p.

581. A keresztény egyházak és az izraelita felekezet autonómiája. Múl-tunk. Politikatörténeti folyóirat, 55. (2010) 1. sz. 8–27. p.

582. Balogh Margit: A magyar katolikus püspöki kar tanácskozásai 1949–1965 között. Dokumentumok I–II. kötet. Századok, 144. (2010) 1. sz. 238–243. p. [Könyvismertetés]

369

A kötet szerzői

BAKÓ BALÁZS doktorjelölt, ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program; pedagógiai szakértő, Nyugat-magyarországi Egyetem

BALOGH MARGIT kandidátus, tudományos főmunkatárs, MTA Történettudományi Intézet; igazgató, MTA Társadalomkutató Központ

BOGNÁR SZABINA PhD, fi atal kutató, MTA Társadalomkutató Központ

CSALLÓ KATALIN jogász, Nemzeti Közlekedési Hatóság

CSÍKY BALÁZS doktorjelölt, ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program

DIERA BERNADETT doktorjelölt, ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program

FARKAS NOÉMI TÜNDE doktorjelölt, ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Program; tanársegéd, ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet

FEJÉRDY ANDRÁS PhD, fi atal kutató, MTA Történettudományi Intézet

GERGELY JENŐ az MTA doktora, egyetemi tanár, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program volt vezetője

GIANONE ANDRÁS PhD, középiskolai tanár, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

HOLLÓ PÉTER doktorjelölt, ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program; főiskolai tanársegéd, Sola Scriptura Teológiai Főiskola

KLESTENITZ TIBOR doktorjelölt, ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program

KOZÁK PÉTER dokumentátor, MTA Társadalomkutató Központ

Szerzők

LÉNÁR ANDOR doktorjelölt, középiskolai tanár, Szent Angéla Gimnázium, Budapest

RÉFI ATTILA PhD, tudományos munkatárs, MTA–ELTE Pártok, pártrendszerek, parlamentarizmus kutatócsoport

SOÓS VIKTOR ATTILA doktorjelölt, főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár

SZTYAHULA LÁSZLÓ doktorjelölt, ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program; római katolikus plébános, Kéménd (Szlovákia)

TAMÁSI ZSOLT PhD, történelem és vallástanár, Marosvásárhelyi 7. számú Általános Iskola; egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kara, Marosvásárhely (Románia)