Gondolatok az ünneplésről

Nemcsak a gyerekek várják az ünnepeket. Mindnyájan fontosnak tartjuk őket, mert változatosságot, vidámságot visznek hétköznapjaink monoton világába, mert alkalmat adnak a szeretetünk kifejezésére és mások szeretetének megtapasztalására, mert egy kicsit kiszabadítanak a kötelezettségek és elvárások és kényszerű szerepek szorongató súlya alól. Várjuk az ünnepeket, készülünk az ünnepekre, mégis előfordulhat, hogy épp a váratlan összetalálkozások, spontán kalandok válnak valóban ünnepi pillanatokká. Olykor azonban a legőszintébb várakozásunk is, amely ezeknek az ünnepi pillanatoknak az élményéből táplálkozik, csalódásba fordul, és nemcsak azért, mert a rákészülés kapkodó zaja képtelenné tesz végül az igazi örömre. Amikor várjuk az ünnepeket, gyakran csak külső keretnek gondoljuk őket, amelyet nekünk magunknak kell megtöltenünk valamilyen tartalommal

- így gyakran tanácstalanok vagyunk az ünnep igazi értelmét illetően, és gyakran, még ha valami rendkívülit, valami meglepetést igyekszünk is belevinni, felszínes marad az ünnepünk. Ma már a vallásos ember is, aki pedig tudatosan nyitott az isteni valóságra, alig érzi, hogy egy névnap megünneplésének ugyanaz a belső „logikája”, mint egy kifejezetten vallási ünnepnek, hogy az ünneplés mindig a szent

szférájába emel. Így nemcsak az egyházi ünnepek megértése és mélyebb átélése lehet a gyümölcse az ünneplés vallási gyökerei feltárásának, hanem a „profán” ünnepek valódi tartalommal megtöltése is. Az „ünneplés” szó jobban kifejezi, mint az „ünnep”, hogy eredetileg mindig valamilyen történésről van szó, Isten és ember találkozásának eseményéről. Ebben az ember sohasem pusztán passzív szemlélő, hiszen éppen a részvétele, a közreműködése alapján valóságos a tapasztalata Isten megjelenéséről, ezáltal válik ez a tapasztalat az életét formálni képes erővé.

/ József Atya/

Jöjj, várunk Téged!

„világossá teszem előttük a sötétséget” (Iz 42,16)

Nemcsak a napnak van meg a maga ritmusa, hanem az évnek is. A természet szemünk elé tárja ezt a ritmust, és hagyja, hogy mi is átérezzük és átéljük azt: a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet mindig másképp éljük meg. Ugyanígy másképp éljük meg az éveként beköszöntő adventet is. Krisztust várjuk, ahogy az emberek évezredeken keresztül várták. Ez az új advent legyen a mi életünkben is a vágyakozás, várakozás, készülés ideje. Az adventi készülődésünk lelkületét meghatározhatja a rorátékon való részvétel. Emlékszem, gyermekkoromban szüleimmel gyakran mentünk a hajnali misékre. Sötétben mentünk, és ugyan közel volt a templom, a hideg fagyos szél mindig kicsípte az arcom. Jó volt megérkezni a templomba, ahol fény fogadott. Emlékszem a szép imádságra és énekekre, amik körülvettek, jó volt ott lenni, és bár sokat nem értettem az egészből, de annyit igen, hogy nagyon jó lehet az a Jézus, akit a szüleim ennyire

várnak. Ma már más tudással és lelkülettel megyek rorátéra, de ezt a gyerekkori érzést mindig igyekszem magamban felidézni. Ezeken a szentmiséken az Egyház együtt imádkozik Máriával, aki már magában hordja azt, akire a világ még csak várakozik. Ha így kezdjük a napunkat, akkor biztosan fogékonyak leszünk a környezetünkben lévő emberek problémáira, nem kell törni a fejünket, hogy mi legyen az aznapi jócselekedet. Este, ha együtt a család, az adventi

2012. december hó XXIII. évf. 12. szám

2. oldal 2012 december hó Felsővárosi Harangszó

gyertyák fényénél hálát adhatunk az Úrnak azokért az apró csodákért, amik aznap történtek velünk és általunk. Az adventi koszorú a győzelmi koszorúra emlékeztet. Hisszük, hogy életünk sikerül, ha várjuk Jézus eljövetelét, és hagyjuk Jézust belépni a házunkba, ha nálunk kopogtat. A koszorú összeköti az embereket is, akik köré ülnek. Így azt a kívánságot fejezi ki, hogy a család összetart, és senki nem esik ki közösségének köréből. Bízom benne, ha így készülünk, akkor az Úr világossá teszi a bennünk lévő sötétséget, és Karácsonykor ujjonghatunk: Velünk az Úr, velünk, az Isten.

/Herczeg Andrásné, Marika/

Örüljetek az Úrban szüntelenül!

Íme, nagy örömöt adok tudtul nektek, és ez lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában”(Lk 2, 10), hirdette az Úr angyala a pásztoroknak, mintegy kétezer évvel ezelőtt. December van, közeledik a karácsony, Jézus születésének évfordulója, a szeretet ünnepe. Már sok karácsonyom volt, de még most is meghatódom, ha gyermekkorom karácsonyaira gondolok, a karácsonyfára, rajta a sok égő gyertyára, a sziporkázó csillagszórókra, az ajándékokra. Megilletődve álltam a karácsonyfa előtt szüleimmel, testvéremmel. A gyertyák fénye megvilágította arcunkat. Imádkoztunk. Az ima áhítata, a Szenteste békéje betöltötte lelkünket. Ima után énekeltünk: „Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok…”, majd, boldog ünnepeket kívántunk egymásnak. Felgyújtottuk a villanyt, elfújtuk a gyertyákat. Az elhaló gyertyák füstje belengte a szobát a fenyő és a frissen kisült kalács illatával. Megnéztük az ajándékokat, boldogok voltunk. Már jó előre készültem a karácsonyra. Vártam az Szenteste meghittségét, az ajándékokat, a fenyőfa és a tömjén illatát. Ha valami baj, bánat, vagy bántás ért, csak a karácsonyra, az eljövendő ünnepre, a nagy boldogságra kellett gondolnom, és ekkor kisimult minden. Elfelejtettem a rossz jegyeket, amiket, természetesen, igaztalanul kaptam, az iskolai verekedést, de még azt is, hogy mi a holnapi lecke. Teltek, múltak az évek, jöttek, mentek a karácsonyok, de az ifjúkor karácsonyai nem jöttek többé vissza. De kell, legyen egy olyan nagy ünnep, melyre készülve elfelednénk bajunkat, bánatunkat, betegségünket. Mi lenne, ha olyan csodákra tudnánk gondolni „amilyeneket senki se várt, amilyenekről soha nem hallott senki…” (Iz 64, 2), ”szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta” (1Kor 2, 9), amit Isten készített azoknak, akik benne bíznak, akik Őt szeretik? Mi lenne, ha engedelmeskednénk Jézus Krisztusnak „ne aggódjatok, ne nyugtalankodjatok” (Lk 12, 22 és 29), szót fogadnánk Szent Pálnak (Fil 4, 6): „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé hálaadástokkal együtt” ? Lehet, hogy bajaink nem szűnnének meg, bánatunk nem változna örömre, betegségünk nem gyógyulna meg, de „Isten békéje, amely minden értelmet meghalad” költözne lelkünkbe (Fil 4, 6). Hiszen ezért imádkozunk minden Szentmisében „Isten báránya, te elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét!” Nyugalom töltené el szívünket, amint azt Jézus megígérte: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen” (Jn 14, 27). Nemde, ezt a békét kéri a pap a Szentmisében, amikor azt mondja, hogy: „Az Úr békéje legyen veletek mindenkor”. Amikor bajunkban, bánatunkban, szenvedésünkben Hozzá kiáltunk „Uram, segíts, könyörülj rajtam!” Megkérdezi „hol a hited?”, amint megkérdezte tanítványaitól, akik a viharban kétségbe esetten kiáltották, amikor a hullámok már-már elnyelték a hajót: „Mester! Mester! Itt veszünk!” (Lk 8, 24). Valóban, hol a hitem? Tudok-e hinni abban a nagy ünnepben, abban a boldogságban, ami vár reám? Abban, amire ha rá gondolok, béke költözik a lelkembe, nyugalom és bizakodás a szívembe? De mi is a hit? Erre Bábel Balázs érsek atya summás példáját kell elmondanom. A szakadék fölött kifeszített kötél van. Ezen egy ember egyensúlyoz talicskát tolva. Mikor átér, nagy örömmel fogadják. Megkérdezi egy embertől: „Hiszi, hogy vissza is tudok menni?” „Hiszem” volt a válasz „no, akkor üljön a talicskámba”. Ne csak nevessünk ezen, hanem gondolkodjunk el rajta. Ilyen volt Ábrahám hite, amikor az Úr szavára elindult Ur városából, nem tudta hova, vagy amikor az Úr szavára kését a fiára emelte, arra az egyetlenre, aki betölthette Isten ígéretét, hogy megsokasítja utódainak nemzedékét. Komolyra fordítva a szót, vegyük Szent Pál válaszát: A hit a „remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka” (Zsid 11, 1). Ezt a megfogalmazást „ A Katolikus Egyház Katekizmusa” (KEK) kicsit oldottabban adja: „A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk”(146. bekezdés). Elemezzük ezt a szöveget, elsősorban az Örök Élet, az Örök Boldogság szempontjából.

3. oldal 2012 december hó Felsővárosi Harangszó

A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk A Hit, a Remény, és a Szeretet isteni erények. A hit az első isteni erény. Higgyünk Istenben (Jn 14, 1), higgyünk küldöttében, Jézus Krisztusban (Jn 6, 29), higgyük, amit az Atya Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott (Jn 1,

18; 12, 49), és higgyük mindazt, amire Jézus Krisztus bennünket tanított (Jn 7, 16). Hitünk tartó pilléreit felsoroljuk és megvalljuk a Credo-ban, a hitvallásunkban, a Szentmisében, s ezzel kezdjük rózsafüzér imáinkat. Higgyük továbbá, amit Jézus Krisztus küldetéséről, és a második eljöveteléről mondott: „Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot és visszatérek az Atyához” (Jn 16, 28). „látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin” (Mt 26, 64), „nagy hatalommal és dicsőséggel” (Lk 21, 27). Higgyünk Jézus Krisztusban, mert Isten szavait közvetíti: „Aki hisz a Fiúban, az örökké él”

(Jn 3, 36). Higgyünk Jézus Krisztus ígéretében: „Atyám házában sok hely van… Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek… hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahova megyek.… Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (Jn 14, 2-6).

A remény a hit után a második isteni erény, a boldogság utáni vágy, amelyet Isten minden ember szívébe helyezett. Megvéd bennünket az elbátortalanodástól, támogat gyámoltalanságunkban, kitágítja szívünket az Örök Boldogságra való várakozásunkban (KEK 118. bek.) Reméljük a holtak feltámadását és az Örök Életet, amit a Nicea-konstantinápolyi hitvallásunkban így fejezünk ki: „várom a holtak feltámadását és az örök életet”. Így írt erről Szent Pál a rómaiaknak (8, 23): „… sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli”. A holtak feltámadásában való reménység lényeges követelménye a Teremtő Istenbe vetett hitünknek (KEK 992. bek.). Meggyőződés arról, amit nem látunk „Sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok” mondta Jézus, amikor az Atyáról beszélt a népnek (Jn 5, 37). Milyen gyakran mondjuk, hogy „hiszem, ha látom”. Így vélekedett Fülöp apostol is, amikor az Utolsó Vacsorán arra kérte Jézust: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk”. Jézust megdöbbentette Fülöpnek ez a kérése. Szemrehányással válaszolt: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod tehát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya bennem?” (Jn 14, 8-10). A dorgálást megérdemelte Fülöp, mert emlékeznie kellett volna Jézusnak a templomszentelés ünnepén mondott szavaira, amikor a juhairól beszélt: „Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit”. S ekkor tárta fel előttünk az isteni lét legmélyebb titkát: „… én és az Atya egy vagyunk”. Hogy ezt fel tudjuk fogni, és jól megjegyezzük, még meg is magyarázta „… az Atya bennem van s én az Atyában vagyok” (Jn 10, 27-30). Az Atyát mi sem láttuk, sem nem ismerjük, de Jézus vallotta „… az Igaz küldött, akit ti nem ismertek, én azonban ismerem”. Beszédének hiteléül szinte mindig hozzátette, hogy Őt az Atya küldte (pl. 3, 17; 3, 34; 4, 34; 5, 30; 6, 29; 7, 16; 8, 16; 8, 29; 9, 4; 10, 36; 12, 49). Kinek hinnénk, ha Jézusnak nem? Jézus, amikor külön nyomatékot akart adni tanításának, vagy fel akarta hívni hallgatóinak a figyelmét, beszédét egy vagy két „ámen”-nel kezdte. A héber nyelvben ugyanis az ámen szó, kapcsolatos a hittel. Ezáltal tanítása megbízhatóságot, és isteni tiszteletet nyert. A magyar fordításban az áment a „bizony” szó helyettesíti. Jegyezzük meg tehát jól Jézusnak azon üzeneteit, amelyek a „bizony” szóval kezdődnek, de különösen ezt a kettőt: „Bizony, bizony mondom nektek, aki hisz bennem, annak örök élete van” (Jn 6, 47). „Bizony, bizony mondom nektek, aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre” (Jn 8, 51). Ezeket az ígéreteket Jézus az Utolsó Vacsorán folytatta: „Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök” (Jn 15, 10). Most már megérthetjük Szent Pált, aki arra kért bennünket, hogy: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek” (Fil 4,4). Az Úr Jézus Krisztus öröme legyen bennünk, és akkor „A hit révén előre megízlelhetjük a boldogító színe-látás fényét és örömét, ami földi zarándokutunk célja. Akkor majd Istent ’színről színre’ látjuk!” (KEK 163. bek.).

/A hit fényétől beragyogott, áldott karácsonyi ünnepeket kíván: Bujdosó Ernő/

A lelkipásztori kisegítők

A lelkipásztori kisegítők olyan alkalmas és vállalkozó világi hívek, akik kellő felkészítés után vezet- hetnek igeliturgiát, áldoztatással. Ők szabadidejüket feláldozva szolgálnak, hogy felszentelt pap távollétében is elhangozzék Isten dicsérete, ne essen szét a közösség, megmaradjanak a hitben. Mi is megtapasztaltuk ennek a szükségességét. Köszönjük meg Istennek, mert minden hívás és jó

4. oldal 2012 december hó Felsővárosi Harangszó

tőle származik. Köszönjük meg hálásan felkészítő papjainknak, és köszönjük meg a plébániánkon szolgáló lelkipásztori kisegítőknek! Isten áldja és segítse őket! Ámen.

/Hatás Anikó/

EUCHARISZTIKUS CSODA AZ OLASZORSZÁGI MORROVALLE VÁROSKÁBAN (1560-BAN)

Morrovalle jellegzetes és hangulatos középkori olasz városka a maceratai tartományban, a Chienti völgyében. A helységről 995-ben tűnt fel az első hivatalos említés egy adományozó levélben. Morrovalle-ban 1560-ban eucharisztikus csoda történt, amely egyike a 17 legfontosabb olaszországi csodáknak. A ferences kolostorhoz tartozó Szent Ferenc –templomban 1560. április 16-a és 17-e között tűz ütött ki, és az órákon keresztül pusztító tűzvész során a templom szinte minden berendezése elpusztult. A hamu alól azonban csodával határos módon előkerült egy feszület, néhány nappal később pedig egy üszkös falrésben oltárkendőre bukkantak, amelyben érintetlenül megmaradtak a szentmise során átváltoztatott ostyák, pedig a kehely szinte teljesen megolvadt. Mindez április 27-én történt. A ferences atya, aki megtalálta az ostyákat, azonnal csodára gondolt és harangozni kezdett. A harangszóra a morrovalle-i emberek a templomba sereglettek és saját szemükkel láthatták az épségben megmaradt szentostyákat. Az ostyák előtt három napos szentségimádást tartottak, még az éjszaka folyamán is, úgy, hogy a hívek csoportjai váltogatták egymást. A csoda híre hamar eljutott Rómába a pápához is. IV.

Pius öt szent életű és tudós bíborosból bizottságot létesített az ügy kivizsgálására. Az 1560.szeptember 19-én kelt „Sacro-santa Romana Ecclesia” bulla tanúsága szerint a „tűzvészben teljes épségben

megmaradt a „szentség”, miközben a fából készült tabernákulum és az ezüstkehely

elégett.” IV. Pius pápa továbbá a bullában még azt is megállapítja,

hogy a bíborosok vizsgálata és a helyi püspök szavai nyomán biztos abban, hogy nem történt semmiféle csalás, ezért tehát a történtek kétség kívül csodának minősülnek. A pápai bulla továbbá

az oltárkendőben épen megmaradt szentostyák tiszteletére buzdítja a

morrovalle-i embereket, és teljes búcsút adományoz azoknak a híveknek, akik

bűneiket meggyónva, tiszta lélekkel a „tűzvész napjainak és a csodának az évfordulóján ide látogatnak”. A csodás szentostyákat elefántcsont tartóba helyezték és a Szent Bertalan Apostol Kollégium kápolnájában őrizték. Egy bizonyos ponttól kezdve azonban az ostyáknak nyoma veszett. Korabeli iratok tanúsága szerint a XVII. század közepétől az úrnapi körmeneten már csak a tűzvészből megmenekült feszületet vitték körbe.

Pákozdi István könyvéből közreadta szeretettel: Herczegné Marika

„Drága kincsünk nekünk a hitünk.”

„Drága kincsünk nekünk a hitünk.”- énekeljük miseénekünkben. A kincsre viszont vigyázni kell! Gondoljunk csak bele: ha nem ismernénk, ha soha nem hallottunk volna Jézus Krisztusról és Evangéliumáról, milyen lenne az életünk? Lenne erőnk és reményünk a nehézségekhez, küzdelmekhez? Ezért fontos óvni, fejleszteni a hitünket, és nem szabad kísértéseknek kitenni. A legfontosabb az állandó ima, a személyes Isten-kapcsolat. Keresni a hasonló emberek közösségét, kiépíteni szép barátságokat. Jómagam is azt tapasztaltam, hogy azok a hűséges barátaim, akikkel azonos a hitünk. Ha azonban szeretjük Krisztust, aki mindnyájunk üdvösségét akarja, nem törődhetünk bele, hogy körülöttünk olyan sokan élnek hitetlenül, közömbösen, mintha lelkük nem is volna. Egyházunk és Szentatyánk meghirdette „A Hit Évét” 2012-2013-ra, és „Az Új Evangelizációt”, a keresztény hit továbbadása érdekében. Mi ennek a módszere? „Megkeresni az embert ott, ahol van, és megajándékozni őt a hit örömével.” Nagyon megrendítő történetet olvastam erről egy könyvben, a címe „ A szent gyilkos”. Ő egy francia fiatalember. Éli hit és cél nélkül az életét. Támad egy nagy ábrándja. Hajót szeretne vásárolni, és elmenni délre. Nem tud hozzá pénzt szerezni, így váratlanul rablásra szánja el magát. Az ékszerész rendőrt hív.

5. oldal 2012 december hó Felsővárosi Harangszó

Menekülés közben vaktában lövöldözni kezd, és megöl egy rendőrt. Elfogják, és börtönbe kerül. Példát akarnak statuálni, és halálra ítélik. Ott a börtönben kezdődik a megtérése. Ebben segítik először olvasmányai. Különösen erős rokonszenvet kezd érezni Lisieux-i Kis Szent Teréz iránt. Lelki fejlődését erős hitű személyek példája és törődése fejleszti tovább. A kirendelt lelkész, a védőügyvédje és egy bizonyos Thomas testvér, akinek egy könyv segíti elő a megváltozását, Kierkegaard Félelem és reszketés című műve. A filozófus arra ösztökél művében, hogy töprengjünk azon a botrányos paradoxonon, amelyet isten jelent a megtestesült Krisztusban, ebben az isteni fiúban, aki üzenetet hoz az embernek, amely nélkül az csak „bolyongó élőlény” volna. E három személy elhozza számára Jézus szavának fényét. - Majd olvas a Fatimai jelenésekről. A könyvek a jelentősége! Egy kedves idős lelkiatya sokszor beszélt erről. Válogassuk meg olvasmányainkat! Olyanokra szánjuk rá időnket, ami épít, és nem rombol. Az 1957-es kivégzése idejére egy egészen megtért emberré vált Jacques Fesch, mint egy XX. századi jobb lator. A hitet meg kell ismerni, tanulni, fejleszteni! Az élő hit személyes találkozás, melyet állandó imával kell táplálni! És nagyon fontos az állhatatosság! „A Hit Éve” legyen számunkra jó alkalom hitünk megerősítésében és terjesztésében! Segítsen ebben a Szentlélek Úristen, hogy gyümölcsöt teremjünk, maradandó gyümölcsöket.

/Szeretettel: Hatás Anikó/

Nyugdíjas klub

December 11-én (kedden) de. 10-12-ig tartja évzáró összejövetelét. Mindenkit szeretettel várunk!"

Hévei Ági és Laci

Piros szívek

Egy mosolygós, vidám tekintet árulkodik: rendben vagyunk, egészséges testünk motorja. A feladatát jól látja el szívünk. Amennyire tőlünk telik, egészségünk érdekében mindent igyekszünk megtenni. Nemde a lelkünk is megérdemelne ennyit? Decemberben a piros karton szívek segítségünkre lehetnek. Advent 1. vasárnapján József atya kiosztja ezeket a gyerekeknek. Ugyanakkor virtuálisan a felnőttek is átvehetik sajátjukat. Mindennap bíztasson bennünket ez a pici szív: tudatosan jót tenni, időt szakítani Istenünkre, akár hajnalban felkelni rorate misékre. Kedves Szülők! Segítsünk gyermekeinknek a szívek gondozásában! Minden mise után a sekrestyében kis szívpecséttel gazdagodik a hátoldal, az otthoni jócselekedetekért a szülők rajzolhatnak hasonlót. Jézusnak ünnepi ajándékként hozzák vissza a gyermekek a december 24-i pásztorjátékra.

/Tulipánt Emese/

Dutka Ákos: Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal

Ha e beteg, bolond világra Uram, még egyszer megszületnél, Bár milliónyi templomod van, Kezdhetnél megint Betlehemnél. Szalmajászolnál rangosabb hely Uram, tenéked ma se jutna: Soha messzibb a Te országod, „Miatyánkod” bár mindenki tudja. Ha így jönnél Názáretből Sápadtan, fázva, december este, Az ügyefogyott szenvedőkhöz Párizsba, vagy Budapestre,

S leülnél az éhezők közt S abból, amit valaha mondtál Mesélnél új vigasztalásul – Elfognának a tízedik szónál. Mondjál csak új Hegyibeszédet S amit mondtál a gazdagokról, S ha gyűlnének az elhagyottak S szólnál az Írás-forgatókról, S ha megpróbálnád Uram még egyszer Az Embert rávenni Szeretetre – Internálnának, esküszöm rá, Ha nem is vernének mindjárt keresztre.

6. oldal 2012 december hó Felsővárosi Harangszó

Hírek röviden….

December 03-tól 24-ig (Hétfő –től, Péntek-ig) reggel 6 óra Roráté. A reggeli ( H.-K.-Sz.)fél nyolcas és az esti (Cs.- P.) hat órás szentmisék helyett kivéve első péntek este hat-kor is lesz

Szo, 18 óra, Vas, de 9 óra, 18 óra változatlan!

dec. 15. este 19.00-kor Lampard-kórus karácsonyi koncertje

dec. 24. reggel még lesz szentmise, utána gyónási lehetőség; 15.00-kor pásztorjáték 23.00-kor ifjúság színdarab;

24.00-kor éjféli mise

dec. 25 és 26. vasárnapi miserend

dec. 28. egyházmegyei ministráns előszilveszter (14 éves kortól)

dec. 31. 18.00 év végi hálaadás

Minden kedves Testvérünknek Áldott, Kegyelmekben gazdag, Boldog Karácsonyt Kívánunk!

Anyakönyvi hírek 2012. november hó

Keresztelések:

Keresztes Alex

K. Tibor és Tumbász Anikó fia

Halottaink:

Dr. Végh Endréné /81/ Fehér Éva

Az Úr békéje legyen vele!

Liturgikus naptár December

VASÁRNAPOK

Advent 1. vasárnapja 12.02 Advent 2. vasárnapja 12.09

Advent 3. vasárnapja 12.16 Advent 4. vasárnapja 12.23 JÉZUS ÜNNEPEI Jézus születése 12.25 Kötelező ünnep Szent Család vasárnap Karácsony utáni első vasárnap MÁRIA ÜNNEPEI Szeplőtelen fogantatása 12.08 Guadalupei Szűz Mária 12.12

EGYHÁZI ÜNNEPEK +Advent - Karácsony előtt Aprószentek ünnepe 12.28 Év végi hálaadás 12.31 SZENTEK ÜNNEPEI 12.03 Xavéri Szent Ferenc szerzetes

12.06 Szent Miklós - ismert szent

12.07 Szent Ambrus egyháztanító

12.12 Chantal Szt J. Franciska szerzetes

12.13 Szent Lúcia hitvalló 12.14 Keresztes Szent János egyháztanító

12.15. Brenner János magyar szent 12.17 Kaszap István tiszteletre méltó 12.26 Szent István diakónus, hitvalló 12.27 Szent János apostol 12.29 Becket Szent Tamás hitvalló, vértanú (-) 12.31 I.Szilveszter pápa

Felsővárosi Harangszó Díjmentesen kapható a templomban

Kiadja: Budafok-felsővárosi Jézus Szíve

Plébánia Felelős szerkesztő:

Dr. Válóczy József Plébános Alapító szerkesztő:

Sárváry-Bene Zoltán Munkatársak:

Mindazok, akik írásaikkal hozzájárultak lapunk megjelenéséhez.

Tipográfia: Balogh Lala