Gőzsy Zoltán-Varga Szabolcs_ a pécsi egyházmegye plébániahálózatának újjászervezése

Katolikus megújulás és a barokk Magyarországon Szerkesztette: PHF – Pécsi Egyháztörténeti Intézet, 2009. 225-264. GŐZSY Zoltán – VARGA Szabolcs – VÉRTESI Lázár

GŐZSY ZOLTÁN – VARGA SZABOLCS

A PÉCSI EGYHÁZMEGYE PLÉBÁNIAHÁLÓZATÁNAK ÚJJÁSZERVEZÉSE A 18. SZÁZAD ELSŐ

FELÉBEN

A 18. század a Magyar Királyság és a magyar katolikus egyház egyik legvirulensebb korszaka volt. A kettő között szoros kapcsolat állt fenn. A siker kulcsa az állam, a társadalom és az egyház érdekazonossága volt, mindegyik fél a viszonyok konszolidálását tartotta a legfontosabb feladatának. A visszafoglaló háborúk és a Rákóczi-szabadságharc okozta bizonytalanság következményeként a nyugalom megteremtése vált a legfontosabb kérdéssé az ország és a Dél-Dunántúl területén egyaránt. Az új élet kereteinek megteremtésében fontos szerep hárult a tridentinum során megreformált katolikus egyházra, amely már nagy hangsúlyt fektetett a helyi közösségek megváltozott spirituális igényeinek a kielégítésére, márpedig a helyi egyházi struktúra kialakulása az egyik legfontosabb fundamentuma a közösség konszolidációjának. A közösség vallásgyakorlásának színtere a plébánia, ezért a plébániahálózat újjászületésén mérhető le leginkább a konszolidáció folyamata, és intenzitása azért is látványos, mert csak részben a középkori alapokon szerveződött újjá, sok esetben azonban új, frissen megtelepedett közösségekben került megalapításra. Mindezek okán nem beszélhetünk pusztán a pusztítás előtti állapot visszaállításának szándékáról, azaz reorganizációról, mert a világegyházban bekövetkező folyamatok során már egy más egyházi struktúra találkozott az új közösségek által támasztott új igényekkel. Ennek tömör megfogalmazására talán alkalmasabb a neoorganiáció kifejezés a pécsi egyházmegye területén. A hazai egyháztörténet-írásban a plébániahálózat működésének, és az alsópapság szerepének vizsgálata még a két világháború között sem számított divatos témának. Ez elmondható a magyar történelem összes korszakára, de különösen igaz a 18. századot tekintve. Hiába hívta fel a figyelmet Vanyó Tihamér ennek jelentőségére és kínált módszertant az egyházmegyék és a plébániák kutatására, kevés konkrét esettanulmány látott napvilágot ebben a témában.1 Az alsópapság és közösség késő középkori viszonyáról Kubinyi András,2 kora újkori helyzetéről Fazekas István egy-egy tanulmányából tájékozódhatunk.3 A veszprémi egyházmegye plébániahálózatának 18. századi reorganizációjával és alsópapságának pasztorációs tevékenységével Dénesi Tamás foglalkozik behatóan.4 Jelen tanulmányunkban az ő kutatásaihoz csatlakozunk, és a pécsi egyházmegye

1 VANYÓ Tihamér: Az egyházmegye-történetírásról. In: Regnum Egyháztörténeti Évkönyv 1937. Budapest, 1937. 3–19; UŐ: Aplébániatörténetírás módszertana. In: Regnum Egyháztörténeti Évkönyv 1940–1941. Budapest, 1941. 3–65. Pozitív kivételt jelent ebben a tekintetben a Katus László által elkészített szegvári plébániatörténet. KATUS László: A szegvári plébánia története. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok. (Regnum), 1994/1–2. 149–216. Újabb kiadása: Ecclesia semper reformanda et renovanda. Katus László egyháztörténeti tanulmányai és cikkei. Szerk. GŐZSY Zoltán – VARGA Szabolcs – VÉRTESI Lázár. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis IV.) Pécs, 2008. 131–207. 2 KUBINYI András: Plébánosválasztás és egyházközségi önkormányzat a középkori Magyarországon. In: UŐ: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. (METEM Könyvek 22.) Budapest, 2000. 269–287. 3 FAZEKAS István: A győri egyházmegye katolikus alsópapsága 1641–1714 között. Történelmi Szemle XXXV (1993/1–2) 101–131. 4 DÉNESI Tamás: Alsópapság, pasztoráció és egyházi irányítás a 18. századi veszprémi egyházmegyében. Doktori disszertáció, ELTE BTK 2006. Ezúton köszönjük, hogy használhattuk kéziratos disszertációját. Lásd még ezenkívül e kötetben megjelent tanulmányát.

Create PDF files without this message by purchasing novaPDF printer (http://www.novapdf.com)

http://www.novapdf.com


újjászületésének folyamatát „mintegy alulnézetből, a papság és a hívek szemszögéből”5 vizsgáljuk. Arra keressük a választ, hogy miként szerveződött újjá az egyházmegye plébániáinak anyagi infrastruktúrája és személyi állománya, és mindez hogyan járult hozzá a konszolidáció folyamatához. Tanulmányunk forrásbázisának gerincét a pécsi egyházmegye 1729-ben6 és 1738–1742 között készült egyházlátogatási jegyzőkönyvei,7 valamint az 1733. évi plébánia összeírások képezik.8 A kutatás során vizsgáltuk a megyei9 és a plébániai10 levéltárakat, jelen munkánkban ezek eredményeit is hasznosítottuk, de meg kell jegyeznünk, hogy a legátfogóbb képet az egyházlátogatási jegyzőkönyvek adatai biztosítják.11 A pécsi egyházmegye történetére vonatkozó legfontosabb szakirodalom Josephus Koller műve12 mellett Josephus Brüsztle máig megkerülhetetlen négykötetes munkája,13 amely minden újkori, regionális egyháztörténeti kutatás alapját képezi.

Baranya és Tolna megyében a katolikus egyház megújulása nem volt előzmények nélküli és már a visszafoglaló háborúk előtt elkezdődött. Ennek okait a következőkben látjuk: egy jelentős katolikus tömb túlélte az évszázados oszmán hódítás időszakát, akik körében fennmaradt az egyházszervezet emléke.14 Második okként megemlíthetjük a térségbe irányuló délszláv migrációt, amellyel együtt érkezett a balkáni katolikus infrastruktúra, új impulzusokkal gazdagítva a katolikus vallást a térségben.15 A 17. századi kedvező folyamatok harmadik szegmense a katolikus egyház belső megújulása volt, melynek révén önértelmezésének részévé vált a missziózás gondolata. Ebben kulcsszerepe volt a jezsuita rendnek, amelynek felkészült tagjai 1612-től kezdve folyamatosan jelen voltak az egyházmegyében, és alkalmazkodva a helyi körülményekhez, sikeresen pasztoráltak.16

A három elem együttes hatására a katolikus vallás már a hódoltság utolsó évtizedeiben expanzióba kezdett a térségben. A katolikus felekezeti továbbélés színterei a szerzetesi missziók és a 5 DÉNESI: Alsópapság… i.m. 1. 6 A Domsics Mátyás által végzett baranyai egyházlátogatásokat kivonatolva közreadta MERÉNYI Ferenc: Domsics Mátyás egyházlátogatása (Canonica Visitatio) Baranyában 1729-ben. Pécs, 1939. A Fonyó Sándor által készített Tolna megyei rész: Pécsi Püspöki Levéltár (PPL) Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye. 7 Visitatio canonica dioecesis Quinqueecclesiensis 1738–1742. A bevezető tanulmányt írta és a forrásokat közreadja: GŐZSY Zoltán – VARGA Szabolcs. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis V.) Pécs, 2009. 8 Baranya Megyei Levéltár (BML) IV. 1. Baranya vármegye nemesi közgyűlésének iratai 1696-1848. j. Összeírások 1. Conscriptio Ecclesiarum et Parochiarum Inclyto Comitatui de Baranya adjacentium anno 1733. peracta. 1733. Ö 19. Tolna Megyei Levéltár (TML) IV. 1. Ö 453. 9 GŐZSY Zoltán: Az egyháztörténet 18–19. századi forrásai a dunántúli megyei levéltárakban. In: A magyar egyháztörténet-írás forrásadottságai. Egyháztörténeti kutatások levéltári alapjai különös tekintettel a pécsi egyházmegyére. Szerk. VARGA Szabolcs – VÉRTESI Lázár. (Seria Historiae Dioecesis Quinquecclesiensis II.) Pécs, 2006. 121–135. 10 VARGA Szabolcs: A plébániai levéltárak forrásértéke a pécsi egyházmegyében. In: A magyar egyháztörténet-írás forrásadottságai. Egyháztörténeti kutatások levéltári alapjai különös tekintettel a pécsi egyházmegyére. Szerk. VARGA Szabolcs – VÉRTESI Lázár. (Seria Historiae Dioecesis Quinquecclesiensis II.) Pécs, 2006. 135–161. 11 A pécsi egyházlátogatási jegyzőkönyvek ismertetésére lásd: Pécsi Egyházmegye. Szerk. DÓKA Klára. (Egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusa 7.) Budapest, 1999. Erre nézve lásd még Dóka Klára e kötetben megjelent tanulmányát. A jegyzőkönyvek magyarországi historiogáfiájára legújabban: Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 7–10. 12 KOLLER, Josephus: Historia Episcopatus Quinqueecclesiensis. Tomus VII. Pesthini, 1812. 13 BRÜSZTLE, Josephus: Recensio universi cleri dioecesis Quinqueecclesiensis I–IV. Pécs, 1874–1880. 14 Erre lásd: MOLNÁR Antal: Jezsuiták a hódolt Pécsett (1612–1686). In: UŐ: A katolikus egyház a hódolt Dunántúlon. (METEM Könyvek 44.) Budapest, 2003. 11–121. különösen 31–37. A 18. században összesen ötvenhárom település lakói ismerték középkori templomuk patrocíniumát, ebből tizennégy esetben csupán a népi emlékezet őrizte meg ezt. TIMÁR György: Patrocíniumok Baranya vármegyében a 18. század első évtizedeiben. In: A pécsi egyházmegye a 17–18. században. Szerk. FEDELES Tamás – VARGA Szabolcs. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I.) Pécs, 2005. 161–164. 15 Erre további bőséges szakirodalommal lásd: MOLNÁR Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572–1647) (Humanizmus és Reformáció 26.) Budapest, 2002. Továbbá BOROS GYEVI László: A pécsi egyházmegye horvátjai a 17. század végéig. In: A Pécsi Egyházmegye schematizmusa. Szerk. CSIGI Imre – KNEIP István. Pécs, 1981. 128–151; SRŠAN, Stjepan: A horvát bevándorlás és a boszniai ferencesek működése a 18. század elejéig. Baranya, IV. (1990/1–2) 152–165. 16 A jezsuita önértelmezésre, és 16. századi tevékenységükre alapvető: O’ MALLEY, John W.: Az első jezsuiták. Budapest, 2006. Ehhez a kérdéshez szorosan hozzátartozik a pécsi püspökök birtokrestaurációs tevékenysége, mely során ismét szorosabbá vált a kapcsolat az egyházi falvak lakossága és a püspök között. TIMÁR György: A pécsi címzetes (választott) püspökök birtokmegőrző tevékenysége a hódoltság idején. In: Pécs a törökkorban. Szerk. SZAKÁLY Ferenc. (Tanulmányok Pécs történetéből 7.) Pécs, 1999. 133–171.




licenciátusok által vezetett kontinuus ősmagyar és beköltöző délszláv közösségek voltak, amelyeknek a száma gyorsan nőtt. 1689-ben Baranya 127 településéből 51 volt katolikus, 31 ortodox, a maradék pedig valamely protestáns felekezet híve.17 A nagyobb katolikus központok azonban ekkor még egyenetlenül, viszonylag elszórtan helyezkedtek el. A legnagyobb természetesen Pécs, és körülötte sűrűbben az erősebb közösségek, így Hosszúhetény, Kővágószőlős, Bicsérd voltak.18 Ezek közös jellemzője, hogy magyarok lakták, és már a felszabadulás előtt jezsuiták pasztorálták,19 akiknek sok esetben licenciátusok segítettek.20 Egy másik tömb terült el Pécs és Mohács között, például Németi, Szalánta21 és Szemely22 településekkel, ahol már többnyire délszláv katolikusok laktak a felszabadító háború idején.23 Az egyházmegye felszabadulása, és a pécsi püspök visszaköltözése új helyzetet teremtett a katolikus megújulás számára, mert innentől kezdve nyílt lehetőség a térség konszolidációjára.24 Radanay Mátyás Ignác pécsi püspök25 volt az első, aki a plébániák alapításában látta az egyházmegye megújításának a kulcsát.26 Ehhez első lépésben az egyházi birtokok visszaszerzésére volt szükség, az ezzel kapcsolatos pereknek azonban csak I. Lipót 1703-ban tett nova donatio-ja vetett véget.27 Ezért a

17 TIMÁR György: A pécsi provizoriátus faluösszeírásainak a török időkre vonatkozó feljegyzései (1695, 1696). In: Baranyai Helytörténetírás 1982. Pécs, 1983. 47–104. 18 MOLNÁR: Jezsuiták… i.m. 33. Az 1738. évi vizita Bicsérdnél megjegyezte, hogy lakói a török időkben is megtartották a katolikus ünnepeket. „Festa decretalia observant, et alias etiam moribus bene christianis praediti sunt quos etiam sub jugo turcico una cum salvifica religione illibate retinuerunt.” Canonica Visitatio 1738–1742... i.m. 49. Az itteni katolikus közösségnek az a Pap Dávid prédikátor volt a híres vezetője a 17. század első évtizedeiben, akinek a híre még a Felvidékre is eljutott. HOLOVICS Flórián: Baranya a XVII. század elején. (Dallos Miklós pécsi püspök jegyzete 1620-ban) A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 11 (1966) 173. Idézi: MOLNÁR: Jezsuiták… i.m. 45. 19 Brüsztle szerint Hosszúhetény első lelkipásztora Joannes Prentaller jezsuita páter volt. BRÜSZTLE: i.m. III. 85. Az ő neve azonban nem szerepel a pécsi jezsuita misszió tagjai között. MOLNÁR: Jezsuiták…i.m. 163–166. Első említése 1686-ban történt, ekkor a Mindenszentek templomának plébánosaként jegyezték fel. BRÜSZTLE: i.m. I. 33. 20 A licenciátusok tanult világi férfiak voltak, akiknek a feladatuk elsősorban a hitoktatás volt. Elősorban a hódoltságban működtek, ahol a képzett papok hiánya miatt nagy szerepük volt a hitélet fenntartásában. Jelentőségüket mutatja, hogy 1697-ben három kanonok, hat világi pap és a különböző szerzetesek mellett 25–30 licenciátus dolgozott a pécsi egyházmegyében. TAKSONYI József: Adatok Baranya megye és Pécs XVI–XVII. sz. történetéhez. A „Pécsi Memoriale”. In: Baranyai Helytörténetírás 1972. Pécs, 1973. 140–142. 1714-ben hét licenciátus jelent meg a zsinaton. Szerepüket jól jelzi megnevezésük: „licenciati plebani”. KOLLER: i.m. 225–226. A plébánosok számának gyarapodásával jelentőségük folyamatosan csökkent a 18. században. Tevékenységükre lásd: JUHÁSZ Kálmán: A licenciátusi intézmény Magyarországon. Budapest, 1921. Legújabban: DÉNESI Tamás: Licenciátusok a veszprémi egyházmegyében. In: Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. Szerk. S. LACKOVITS Emőke – MÉSZÁROS Veronika. Veszprém, 2004. 51–68. 21 Németi lakói Boszniából költöztek át. TIMÁR: A pécsi provizorátus… i.m. 60–61. Szalántán még 1729-ben is használtak egy „dalmát nyelvű” Evangéliumot. MERÉNYI: i.m. 75. 22 TIMÁR: A pécsi provizorátus i.m. 80. 23 1696-ban a baranyai provizorátus 127 települése közül 40-ben laktak délszlávok. Uo. Az adatot idézi: BENDA Kálmán: Unitáriusok a hódoltság-kori Dél-Baranyában. Baranya, IV. (1990/1–2) 94. 24 Ez természetesen a világi közigazgatás újjászervezésére is igaz, amelyben szintén aktív szerepet vállaltak egyházi személyek, így szorosan kapcsolódik e kérdéskörhöz. Újra működtek a vármegyék, megkezdték a birtokjogok tisztázását, és hosszú évtizedeken keresztül igyekeztek megoldást találni a különböző határviták elsimítására. A bőséges szakirodalomból lásd: HOLUB József: Adatok a Baranya és Tolna megye közt folyt határvita történetéhez. (1695–1720) In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1959. Pécs, 1960. 151–163; UŐ: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből V. Szekszárd, 1974. 5–125; BÉLI Gábor: A vármegyei önkormányzat újjáéledése Baranya vármegyében a török kiűzése után. In: Baranyai Helytörténetírás 1987–1988. Pécs, 1988. 21–50; GŐZSY Zoltán: A pécsi egyházmegye nyugati határainak problémái a 18. század elején. In: A pécsi egyházmegye a 17–18. században. Szerk. FEDELES Tamás – VARGA Szabolcs. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I.) Pécs, 2005. 134–156. 25 Pályafutására legújabban: ÓDOR Imre: A hódoltság utáni Pécs „harcias-hitvédő” püspökének megpróbáltatásai: Radanay Mátyás Ignác (1687–1703) In: A pécsi egyházmegye a 17–18. században. Szerk. FEDELES Tamás – VARGA Szabolcs. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I.) Pécs, 2005. 92–117. 26 Ennek érdekében már 1689-ben kezdeményezte egy helyi zsinat összehívását. MERÉNYI, 1939. 17. 27 TIMÁR György: A Pécsi Egyházmegye birtokainak restaurálása 1703-ban. In: Népek együttélése Dél-Pannóniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. Szerk. LENGVÁRI István – VONYÓ József. Pécs, 2003. 573–585.




püspök lehetőségei mindvégig korlátozottak voltak,28 ám így is fontos szerepet játszott az egyházmegye újkori megszervezésében. Radanay elsődleges feladatának a püspökváros egyházi infrastruktúrájának megteremtését tartotta,29 és ebben főleg a visszaköltöző szerzetesrendekre támaszkodott. 1686–1703 között a már működő jezsuiták mellett megjelentek a ferencesek, domonkosok és pálosok is.30 1687-ben újraalapította a Pécs plébániatemplomának számító, a város falain kívül fekvő Mindenszentek tiszteletére szentelt egyházat, a következő évben pedig elkészült a Pécs-Szabolcsban álló Magyarok Nagyasszonya valamint a jezsuiták által gondozott Pécs-ürögi templom. 1697-ben a pestistől való megmenekülés miatti hálából a város lakossága saját erejéből felépítette a Pécs-Havihegyi kegykápolnát,31 amely hamarosan regionális zarándokközponttá vált, miként a pálosok által igazgatott, Pécstől északra található Szentkút,32 valamint a várostól távolabb található, ám az egyházmegye szempontjából különösen fontos ferences kegyhely, Máriagyűd is.33 Pécs mellett az egyházmegye más településein is a szerzetesrendek segítettek a katolikus infrastruktúra újjáélesztésében. A 17. századi múltra visszatekintő mohácsi ferences misszió mellett – ahol a ladiszlaita és bosnyák rendtartomány egyaránt jelent volt –, Dunaföldvár, Siklós, Simontornya és Szigetvár mezővárosok ferences kusztódiáit említhetjük meg, míg a jezsuiták Szigetváron alapítottak egy újabb rezidenciát.34 Ebből kiderül, hogy Pécs után a népesebb mezővárosok népességére koncentrált a katolikus egyház a felszabadulást követő első esztendőkben.

A meginduló újjáépítés legnagyobb újdonsága azonban az volt, hogy a városias települések mellett a falvakban is felhasználták a plébánia intézményét a térség konszolidációjában, és mind az egyház, mind a közösségek igyekeztek minél előbb plébániai státusba juttatni templomaikat és állandó lelkipásztort szerződtetni gondozásukra. Lehetőség szerint e munka során is figyelembe vették a hódoltság korában kialakult adottságokat. A pécsi jezsuita misszió vonzáskörzetében működő plébániákról vannak 17. századi adataink Vázsnok, Vaszar, Mindszent, Hetvehely, Nagyboda, Kővágószőlős, Bicsérd, Hosszúhetény, Hird, Berkesd, Bogád, Szebény, Szekcső, valamint a Drávaszögben fekvő Izsép és Lőcs falvakban.35 Közülük több megélte a század végét, Vázsnokon, Vaszarban, Mindszenten, Kővágószőlősőn például 1692-ben licenciátus működött,36 míg Hosszú-hetényben Radanay püspök 1689-ben újraalapította a plébániát. Ennek pontos aktusáról sajnos nincsenek ismereteink. Normális körülmények között ugyanis a plébánia jogszerű betöltéséhez három dologra volt szükség: a földesúr praesentiojára, a püspök confirmatiojára és az esperes vagy főesperes

28 Radanay állandó konfliktusban állt a világi közigazgatás képviselőivel, törekvéseinek egyáltalán nem volt meg sem a személyi feltétele sem az anyagi alapja. Radanay és az Udvari Kamara viszályára lásd: BABICS András: A kamarai igazgatás Pécs városában. Pécs, 1937. 29 Pécs szakrális térszerkezetének kiépítésére lásd: TIMÁR György: Pécs területén lévő plébániák és lelkészségek, valamint a hozzájuk tartozó templomok és kápolnák a török hódoltság óta. In: Madas József Emlékkonferencia (2002. április 16–17.) válogatott előadásai. Szerk. FONT Márta – VARGHA Dezső. (Tanulmányok Pécs történetéből 15.) 47–67. 30 Tanulmányunkban nem foglalkozunk külön a szerzetesrendeknek a konszolidációban betöltött szerepével, csupán érintőlegesen említjük. A szerzetesrendek visszatelepülésére bőséges szakirodalommal lásd Siptár Dániel e kötetben megjelenő tanulmányát. 31 HAL Pál: P. Ullmann domonkos levele a pécsi Havihegyi kápolna építése ügyében 1709-ben. Dunántúli Tudományos Gyűjtemény, 1. (1947/1) 71–74; BŐGNER Miklós – LŐRINCZ Sándor – PLATTHY István: Havihegyi búcsúskönyv. Pécs, 1997. 32 TÜSKÉS Gábor – KNAPP Éva: Népi vallásosság Magyarországon a 17–18. században. Budapest, 2001. 79. 33 A hatalmas szakirodalomból itt csak kettőt idézünk: ÁNGYÁN Aurél: A gyűdi kegyhely a történelmi események forgatagában. Gyűd, 1930; BARNA Gábor: Máriagyűd: magyarok, németek, délszlávok búcsújáró helye. In: A III. magyar-jugoszláv folklór konferencia előadásai 2. Budapest, 1987. november 2–3. Szerk. KISS Mária. (Folklór és tradíció VI.) Budapest, 1988. 67–82. 34 Az egyházmegye történetéről készült legújabb összefoglalás – valószínűleg az 1981. évi schematizmus alapján – megemlíti, hogy 1699-ben Pakson is megtelepedtek a ferencesek. HORVÁTH István: A török utáni újjáépítés évtizedei. In: A Pécsi Egyházmegye ezer éve 1009–2009. Szerk. SÜMEGI József. Pécs, 2008. 89.; A Pécsi Egyházmegye Schematizmusa 1981. Szerk. CSIGI Imre – KNEIP István. Pécs, 1981. 241. Erre azonban nem került elő forrás. A plébániatemplomot 1722-ben kezdték el felújítani, és az egyetlen korábbi adat ezzel kapcsolatban, hogy harangját még Radanay püspök szentelte fel. „…campanula pendet benedicta quondam ab Illustrissimo Domino piae memoriae Matthia Radonay episcopo Quinue-Ecclesiensis.” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 1. 35 MOLNÁR: Jezsuiták… i.m. 204. 36 TIMÁR: Patrocíniumok Baranya… i.m. 174–175; 183–184.




introductiojára.37 Ezekből azonban vajmi kevés valósulhatott meg, nem tudunk sem új plébános kihelyezéséről, sem a templom konszekrációjáról. A korai alapítások esetében inkább csak a plébániajelleg megerősítéséről lehetett szó, amely során tisztázhatták a plébánosnak járó jövedelmeket.38 Mivel eddig csupán Hetény kapcsán került elő olyan adat, ami a plébánia birtokjogának a török korban kontinuus továbbélését bizonyítja, ez alapján nem véletlen az itteni megerősítés korai dátuma.39 A világi plébánosok égető hiányát mutatja, hogy a domonkosok kapták meg a falut, és Verbőczy János egészen 1715-ig irányította a közösség életét.40

1696-ban Mérey Mihály szekszárdi apát kezdeményezésére az itteni mezővárosban szervezték újjá a plébániát, ez azonban ekkor nem tartozott a pécsi püspök joghatósága alá.41 1697-ből Hosszúhetény és Lőcs mellett Versend, Németi, Aranyos valamint Szemely plébánosának a nevét ismerjük, míg az itáliai származású Horka Leonard ekkor hagyta el Szabadszentkirályt és tért vissza szülőföldjére.42 Ezek közül a délszlávok által lakott Versend, Németi, Lőcs és Szemely43 említése nem meglepő, annál inkább magyarázatra szorul a többségében unitárius kisnemesek által lakott, kontinuus magyar falu, Szabadszentkirály, és az erős unitárius közösségéről híres Aranyos.

A két település kiemelése összhangban volt Radanay püspök sok esetben türelmetlen térítőmunkájával, aki a szívügyének tekintette az egyházmegye területén élő ortodoxok és protestánsok átkeresztelését. Erőfeszítéseit láthatólag siker koronázta,44 hiszen 1689 után, rövid idő alatt 28 falut térített át a katolikus vallásra,45 az ortodoxokkal pedig rövid életű uniót hozott tető alá 1688–1692 között.46 Az unitárius közösségek gyors megtörésében az is szerepet játszott, hogy nem volt püspökük, és négy legerősebb közösségük, Pellérd, Aranyos, Keszü és Egerág is híján volt prédikátornak ezekben az években.47 Radanay ebben a munkában is a szerzetesekre támaszkodott, különösen sokat köszönhetett a jezsuita páter Bittevi Mihálynak,48 míg a templomuktól megfosztott pellérdi unitáriusokat Maróthy Mihály pálos szerzetes pasztorálta.49 A térítés dinamikájában két dolog bizonyosan szerepet játszott: az egyik, hogy Radanay az egyházi birtokokon a lehető leghamarabb kívánta elérni a vallási homogenitást. Keszü és az oratóriumától megfosztott Sumony ezért vált az intenzív pasztoráció korai célállomásává.50 A másik, hogy Egerág, Aranyos és Pellérd katolikus birtokosainak valószínűleg nem volt ellenére, hogy unitárius jobbágyai közé katolikus papot

37 FAZEKAS: A győri egyházmegye… i.m. 119. 38 Molnár Antal szíves szóbeli közlése alapján. 39 A plébániának volt két szőlője, amelyeket Kereszt István és Csonka Márton művelt, de mivel a török időkig az egyházé volt, és ezért senki nem idegenítheti el, ezért ezek után tizeddel tartoznak. „Habetur praeterea vinea in superiori monte, quam his recenter evolutis temporibus excoluit Stephanus Kereszt, item alia in eodem promontorio per Martinum Csonka exculta; qiua vero tempore adhuc turcico aere parochiano comparate exstiterant, et nihil ab ecclesia avelli possit, ordinatum est: ut ex iis suprascriptis duabus vineis loci parocho decima pendatur.” BRÜSZTLE: i.m. III. 81–82. 40 BRÜSZTLE: i.m. III. 87. 41 BRÜSZTLE: i.m. IV. 314–315. 42 TAKSONYI: i.m. 140–142. 43 Már a török időkben is katolikus délszlávok lakták. TIMÁR: Pécsi provizorátus… i.m. 80. 44 Az 1695–1696-ban készített összeírásokból úgy tűnik, hogy az unitárius falvak teljes népessége áttért, ám a későbbi források ezt nem támasztják alá. Pellérden még 1764-ben is tudunk idős áttérőkről. BRÜSZTLE: i.m. IV. 185. 45 BENDA: Unitáriusok… i.m. 94. 46 Az unió kérdésében máig vitatott Radanay magatartása. FRICSY Ádám: A török utáni első pécsi püspök, Radanay Mátyás Ignác. In: A Pécsi Egyházmegye schematizmusa. Szerk. UŐ. Pécs, 1991. 94–95. 47 Uo. 92. Egerágon az 1695. évi összeírás készítői már csak katolikusokat jegyeztek fel. TIMÁR: Pécsi provizorátus… i.m. 89. 48 Radanay Bittevinek tulajdonította, hogy a környéken „44 oppida et pagi Romanae Ecclesiae sint asserti”. BRÜSZTLE: i.m. III. 85. 49 BRÜSZTLE: i.m. IV. 191. 50 Keszü a szeminárium birtoka lett az 1736. évi felosztást követően. Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 30. Sumony pedig a pécsi székesegyház kezelésébe került. BML IV. 1. j. Ö 19. fol. 11.




küldjenek téríteni.51 Utóbbiak révén a legerősebb unitárius központokat sikerült áttéríteni, ami magával vonta a kisebb közösségek vallásváltását is.

Radanay idejében az egyháznak nem csak a paphiánnyal, hanem az állandó pénzzavarral is meg kellett küzdenie, így új templom építéséről alig van tudomásunk. Több esetben, például Pécsett és Szigetváron, a török mecseteket alakították át, máskor pedig, így Pellérden és Sumonyban, az unitáriusoktól elvett imaházat rendezték be a katolikus rítusnak megfelelően.52 A középkori eredettel bíró katolikus falvakban pedig változtatás és felújítás nélkül használták templomaikat, nincsen adatunk arra, hogy Radanay idejében bármiféle jelentősebb építkezés elkezdődött volna.53 Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy 1686 után valóságos térítőmunka vette kezdetét, és ebben a pécsi püspök legfőbb segítői a ferencesek, jezsuiták és pálosok voltak. Ez azonban komoly elvi problémákat vetett fel, hiszen a tridentinum során átalakult egyházszervezetben a püspököknek a korábbinál nagyobb szerep jutott, és hatalmuk kiszélesítésének legfőbb akadályai éppen a szerzetesrendek, valamint a különböző jogcímek révén kiváltságolt exempt plébániák voltak. A helyzettel Radanay is tisztában volt, nem véletlenül írta 1700-ban, hogy „magamnak az én Pécsi Püspökségemben kívántatának mostan három száz hatvan három plébánosim, de hol vegiem, és mivel tanittassam”.54 Tenni azonban nem volt ereje ellene, és ezért a szerzetesek mellett még más egyházmegyék papjait is kénytelen volt alkalmazni, miként az a stratégiai fontosságú Egerágon is történt, ahol 1703-ban a zágrábi Kompár Krisztofor szervezte újjá a plébániát.55

Ebbe a lassú fejlődésbe szólt bele a Rákóczi szabadságharc, amely szinte teljesen megsemmisítette az addigi eredményeket, és hosszú évekre megakasztotta a konszolidáció folyamatát.56 Először a többségében protestáns kuruc csapatok vonultak át az egyházmegye területén, és a miattuk kitört félelem okán a kisebb falvakban élő plébánosok, szerzetesek elhagyták állomáshelyeiket. Ekkor szűnt meg Siklóson a katolikus istentisztelet, és az előbb említett Kompár Krisztofor is behúzódott a pécsi ferences kolostorba. Itt esett áldozatul a várost kifosztó kuruc katonáknak február elején.57 A kuruc pusztítás nem kímélte a Tolnában és Baranyában élő rác lakosságot sem, Döbröközben még a Rákóczinak behódolt szerbeket is leölték.58

Erre válaszul a császári zsoldban szolgáló szerb szabadcsapatok betörtek a Dunántúlra, és mai ismereteink szerint Glavinich Sebestyén pécsi kanonok egyáltalán nem túlzott, amikor beszámolójában úgy fogalmazott, hogy a pécsi egyházmegyét ez a támadás végső romlásba döntötte.59 Ők az 1704. évi hadjárat során négy jezsuitát, három siklósi ferencest, ugyanennyi világi plébánost és egy kanonokot öltek meg, közülük a legtöbben Pécs feldúlásakor estek áldozatul.60 Nem voltak biztonságban a katolikus délszlávok sem, Mohács és Siklós ferences kolostorai ugyanúgy áldozatul

51 Pellérd és Aranyos ura Passardi Péter lett, aki kegyúrként 1711-ben a templomot újjáépítette. „dicitur per Petrum Passardi genitorem mox fati vice-comitis (t.i. Passárdi Pál) anno 1711. antiquis diruti templi fundamentis ex mera tegula cocta supraaedificata una cum, turri et sacristia sua…” BRÜSZTLE IV. 188. Egerág pedig a Pálffy-család birtoka. Schematizmus 1981... i.m. 197–198. 52 1733-ban Túrony esetében konkrétan megjegyezték, hogy a templom „ad normam ecclesiarum catholicarum” lett átalakítva. BML IV. 1. j. Ö 19. fol. 21. 53 Jellemző erre a pécsi székesegyház esete, ahol 1686 után csupán az altemplomot használták egészen az 1710-es évekig, és csak a minimális, szükséges restaurációról vannak ismereteink. BOROS László: A pécsi székesegyház a 18. században. (Művészettörténeti Füzetek 18.) Budapest, 1985. 16–17. 54 KOLLER: i.m. VII. 185. 55 Schematizmus 1981… i.m. 197. 56 Az 1704. évi hadjáratra lásd: BÁNKÚTI Imre: 1704: két hadsereg a Dél-Dunántúlon, két tragédia Pécsett. In: A pécsi egyházmegye a 17–18. században. Szerk. FEDELES Tamás – VARGA Szabolcs. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I.) Pécs, 2005. 48. 57 Schematizmus 1981… i.m. 199. 58 SZILÁGYI Mihály: Az újratelepülő Tolna megye 1710–1720. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből X. Szerk. K. BALOG János. Szekszárd, 1983. 50. 59 „…dioecesi huic extrema ruina illata est.” A levelet idézi: KOLLER: i.m. VII. 221. 60 HODINKA Antal: Négy egykorú jelentés az 1704. évi pécsi rácz dúlásról. A Magyar Történelmi Társulat 1932. dec. 4-i pécsi kirándulása alkalmából közrebocsátja Hodinka Antal. Pécs, é.n. 58.




estek a pusztításnak, mint a pécsi pálosok és domonkosok rendházai. Ekkor égették fel Szalántát,61 Szenterzsébet62 és Gyűd63 oratóriumát, Siklóson pedig még az anyakönyveket is elhamvasztották.64 A szabadságharc végére az egyházi insfrastruktúra szinte rosszabb állapotban volt, mint 1686-ban, alig néhány plébánia élte túl a viharos évtizedeket. Hiába vannak adatok például a pellérdi plébánosnak, Morvay Józsefnek a folyamatos helyi jelenlétéről,65 Stipkovich István János jezsuita páter 1704–1712 közötti szalántai szolgálatáról,66 illetve Kazó András szabadszentkirályi plébánosról,67 az összkép siralmas volt. Ezért különösen fontos volt, hogy teljesen új alapokra helyezve indítsák el a plébániák megszervezését, és e munka már Nesselrode Ferenc (1703–1732) pécsi püspök nevéhez fűződik.68 Nesselrode kinevezése már a megváltozott uralkodói egyházpolitikát jelzi. Hasonló tendenciákat láthatunk a szomszédos veszprémi egyházmegyében, ahol a kipróbált és máshol már bizonyított Volkra Ottó kinevezésével nagy hangsúlyt helyeződött a plébániahálózat fejlesztésére és a papképzés beindítására.69 Nem véletlen az sem, hogy a pécsi egyházmegyében Nesselrode valósította meg Radanay több évtizedes tervét, és a felmerülő problémák megbeszélésére zsinatot hívott össze 1714-ben.70 Ez egybevágott a Tridentben megfogalmazott, püspökökkel szemben támasztott követeléssel, és új lendületet adott az egyházmegyei plébániahálózat újjászervezésének. Ekkor rendezték a plébánosok és licenciátusok jogköreit, és egymáshoz fűződő viszonyát, valamint megerősítették felettük a püspöki joghatóságot. Igényként megfogalmazódott az is, hogy minél jobb képességű plébánosokkal kell a konszolidációt elvégezni, és az egyik rendkívül fontos passzusban rendezték a plébánosok és licenciátusok vagyoni helyzetét és közösséggel szembeni kötelezettségeit is. Külön foglalkoztak az anya-egyházakhoz kapcsolódó filiák pasztorálásával, és elrendelték, hogy az egyház tagjai rendszeresen látogassák ezeket a helyeket, és segítsék az ott élőket.71

Ebben az évben 19 működő plébániáról van tudomásunk, amelyek közül Sziget, Pellérd, Pincehely, Kátoly, Vásárosdombó, Mindszent, Egerág, Szalánta, Görcsöny, Hosszúhetény, valamint az éppen ekkor újjászervezett Beremend világi plébánosa megjelent Pécsett, a kővágószőlősi Keszthelyi János, a szabadszentkirályi Kazó András, a lőcsi Lépi Pál, az izsépi Gyüresics Mátyás, és az éppen akkor híveket kapó Tevel frissen kinevezett plébánosa, Heinrich Mack távolmaradtak. A ferencesek továbbra is Simontornya, Siklós, Mohács, Budáról pedig a boszniai ferencesek Földvár népét pasztorálták. A száraz adatok értékes következtetések levonására alkalmasak. Az első ezek közül a plébániák száma, hiszen fentebb láttuk, hogy az állandó háborúskodás, és az ezzel szorosan együttjáró járványok72 1711-re szinte teljesen megsemmisítették a már működő plébániákat. Ezért mindenképp meglepő a működő plébániák száma. Ezek többségében már működött hosszabb-rövidebb ideig

61 NAGY Lajos: A kurucok és rácok pusztításai Baranya vármegyében 1704 elején. In: Baranyai Helytörténetírás 1985–1986. Pécs, 1987. 67. 62 Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 67. 63 Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 117. 64 Uo. 111. 65 BRÜSZTLE: i.m. IV. 192. 66 Uo. 508. 67 Uo. 621. 68 Modern életrajza máig nem készült el. Legújabb rövid összefoglalása: BORSY Károly: Pécs püspökei a török idők után. Pécsi Szemle, 2001 tavasz. 24–41. 69 Volkra Ottó püspökségéről legújabban: KÖRMENDY József: Gr. Volkra Ottó Ker. János veszprémi püspök élete és munkássága 1665–1720. Veszprém, 1995. 70 „Siquidem nostra Dioecesis Quinque Ecclesiensis, ob diversas temporum injurias, non solum in salutari religionis orthodoxae cultu, verum etiam multoque magis in debita Parochiarum administratione, cura animarum, ac Parochorum necessaria Provisione, adeo disturbata et confusa videatur.” A zsinat anyagát kiadta: KOLLER: i.m. VII. 220–242. 71 „Tam Parochus, quam Licenciatus debet frequenter suas Filiales Ecclesias, et pagos visitare, eosque tam in publico, quam privato ea, quae ad salutem necessaria sunt…” KOLLER: i.m. VII. 231. 72 NAGY Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány. In: Baranyai Helytörténetírás 1981. Pécs, 1982. 115–160.




plébános vagy licenciátus,73 ezek közé tartozik az eddig külön nem említett Vásárosdombó, ahol utóbbi működésére már 1692-ből van adatunk,74 és 1709-től, Roskoványi András plébános megjelenésével a középkori eredetű Szent Márton templom ténylegesen is plébániatemplomnak számított.75 Néhány esetben nem ismerjük a plébánia előzményeit, ilyen Görcsöny, Beremend, Pincehely és Tevel. Görcsöny a török időkben is lakott volt, 1699-ben rácok költöztek be Döbröközből, miután I. Lipót 1691-ben a szerb pátriárkának adományozta a települést.76 Valószínűleg éppen miattuk adományozta a plébániát 1702-ben I. Lipót a pécsi jezsuitáknak, akik 1713-ban illően felújították a tető nélkül álló templomot.77 Ebben az évben került ide Csepéncsy Sebestyén József is, aki világi lelkipásztorként látta el a plébánosi teendőket, és ezzel az aktussal került sor a plébánia újraalapítására.78 A másik három település különböző világi nagybirtokokhoz tartozott. Beremend 1698-tól a Veterani-család kezében volt, akik a kezdeti időszakban többnyire szerb telepeseket költöztettek be tudatosan a faluba.79 Ezért a Rákóczi-szabadságharc idején a kuruc csapatok feldúlták. Aki tudott elmenekült előlük, a legtöbben Tolnán találtak menedéket.80 1711 után a túlélők egy része visszaköltözött, ám a kegyúr telepítési politikája miatt Beremenden mind több katolikus sokác jelent meg, és 1713-ban Spoljanics Fábián Sebestyén személyében plébánost is kapott a település.81 Pincehely az Eszterházy-család birtokai közé tartozó, gazdag mezőváros volt, ahol a 17. század végéig rác garnizon állomásozott, ám miután ők a vármegyei terhek elől elköltöztek, 1695-től fokozatosan magyarok foglalták el a helyüket.82 Kiemelt jelentősége ellenére – 1717-től a rohonci zsidók egy állandó kolóniája is megtelepedett a városban83 –, az egyházi infrastruktúra kiépítésére a kegyúr nem fordított különösebb figyelmet, továbbra is a Kapos-folyó szigetén álló, egykori török mecsetet használták a hívek, és Strupi György plébános tevékenységére is csupán 1714-ből van az első adatunk.84 A Dőry-családhoz tartozó Tevelre szintén rácok költöztek 1699 után, ám a szabadságharc idején elnéptelenedett a falu.85 A település újkori története 1712-ben kezdődött, amikor Dőry László hívására német telepesek költöztek be, és felépítették első, vályogból készült templomukat.86 Első plébánosuk, Heinrich Mack Dél-Németországból érkezett a hívekkel, és 1718-ig, Nádasdra való átköltözéséig pasztorálta őket.87 Összeségében megállapítható, hogy 1714-ig nem változott a plébániaalapítások mechanizmusa, a Radanaynál már megfigyelt módon továbbra is inkább a más vallásúak – elsősorban az ortodoxok – megtérítésének szándékával hoztak létre újabb anyaegyházakat, és nem a színkatolikus közösségek lelki igényeit próbálták kielégíteni. Újdonságot

73 A fentebb említetteken túl ide soroljuk Kátolyt is, ugyanis 1622-ből van egy utalás az itteni plébániára, amelyet ekkor magának kért Don Simone Matkovich mohácsi plébános. MOLNÁR Antal: A kalocsai érsekség a török korban. In: Uő: Tanulmányok az alföldi katolicizmus török kori történetéhez. Budapest, 2004. 55. 74 TIMÁR: Patrocíniumok Baranya… i.m. 183. 75 Roskoványi előtt betöltetlen volt e tisztség, mert őmaga „curam deserti gregis in Vásárosdombó suscipiens” érkezett. BRÜSZTLE: i.m. IV. 788. 76 DUJMOV Milán: A szerb ortodox egyház helyzete Baranyában az 1690-es években. In: A pécsi egyházmegye a 17–18. században. Szerk. FEDELES Tamás – VARGA Szabolcs. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I.) Pécs, 2005. 130; SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 50. 77 Schematizmus 1981… i.m. 173. 78 BRÜSZTLE: i.m. II. 722. 79 SZITA László: Beremend története a XVII. századtól. In: Beremend és környéke II. kötet. Szerk. GILBERT Csaba. Beremend, 1997. 80. 80 Uo. 83. 81 Bár van arra utalás, hogy már a század elején volt plébánosa a közösségnek Szokolovich Mihály személyében, ám őt 1704 márciusában rác katonák meggyilkolták, és tényleges működésére nincsen adatunk. Utána 1714-ig nem volt utódja, 1711–1713 között Lőcs plébánosa látta el a falut. BRÜSZTLE: i.m. II. 195–196; MERÉNYI: i.m. 16. 82 SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 41. 83 Uo. 59. 84 Schematizmus 1981… i.m. 238. 85 SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 50. 86 Uo. 41. 87 BRÜSZTLE: i.m. IV. 696.




csupán az jelentett, hogy a birtokrestauráció révén a világi kegyúrak is egyre aktívabban vállaltak szerepet az egyházi infrastruktúra alapjainak megteremtésében. Tevel példája azonban már a konszolidácó második fázisának nyitányát jelzi, amikor a kívülről – elsősorban német nyelvterületről – érkező telepesek magukkal hozzák a helyi állandó egyházi jelenlét igényét, és ezzel dinamizálták a lokális egyházi infrastruktúra kiépítését.

Az 1714. évi zsinat dokumentumainak a másik tanulsága az, hogy a pasztorációt végző személyi állományban egyre nagyobb százalékban találunk világi plébánosokat, a licenciátusok és szerzetesek aránya pedig ezzel arányosan csökkent. 1697-ben még 75 százalékban tanult világi emberek jelentették a lokális egyházi jelenlétet, 18 évvel később hét licenciátus jelent meg a zsinaton, akiket tiszteletre méltó honorandus titulussal említ a forrás. Közülük a Kónyiban szolgáló Horváth János és a Széken tevékenykedő Vácsi István neve mellett a Plebanus Licenciatus cím szerepel,88 amelynek értelmezése már azért is problematikus, mert Magyarszék csak 1716-tól, Farkas György installációjától számított plébániának, és Vácsit Brüsztle sem számítja a plébánosok közé.89 Ám mivel kettejükkel kezdődik a felsorolás, ezért talán személyes megbecsültségük miatt érdemelték ki ezt a titulust. Ugyancsak a licenciátusok között tüntették fel Kővári János aranyosi tanítót is „Providus Joannes Kővári Ludimagister in possessione Aranyos”, aki lelkipásztor hiányában kényszerült ellátni a licenciátus feladatát.90 Mellettük 15 világi, 3 ferences és a domonkos Verbőczy által pasztorált Hetény plébániáját említi a forrás, azaz majd 60 %-ban világi plébánosokból állt az egyházmegye településein szolgálók személyi állománya. Még ennél is pontosabb eredményeket kapunk, ha az 1718-ban készült plébános-összeírást vizsgáljuk.91 Ennek egy nagy hibája van, hiányoznak belőle a baranyai licenciátusok, ezért róluk az 1714. évi forrásból merítünk adatokat. Berényi István korábban szakályi, 1718-ban berkesdi, Tapolczai Pál egykor Jánosiban, most Tamásiban szolgáló licenciátusok, valamint Horváth János mindkét dokumentumban szerepelnek, ezért összesen 17 világi szolgálót számolhatunk az egyházmegyében ezekben az években. Közülük 12 Tolna megyében állomásozott, többek között Regöly, Jovánca, Értény, Bedegkér, Döbrököz, Ozora, Kisszékely, Berény92 és Apar településeken. Erre lejjebb, más aspektusból még visszatérünk, de most vessük össze a licenciátusok számát a plébánosok névsorával. Tolna megyéből három világi plébánost említ konkrétan az összeírás, Báta és Földvár esetében a nevek helye üresen maradt, míg Simontornya, Tolna, Paks településeken ferencesek pasztoráltak.93 Azaz csupán húsz százalék volt a világi plébánosok aránya, ami szinte megegyezik az egyházmegye 1697. évi állapotával. Baranyában ezzel szemben 17 plébános – köztük Kapucsy György pécsi kisprépost – neve maradt fenn,94 a szerzetesek közül a forrás pedig megemlíti a bencés szigeti plébánost, Carolus Josephus Zehentert, a mohácsi ferenceseket, akik Versendet és Szekcsőt is irányították, a Gyűdöt felügyelő siklósi ferenceseket és a eszéki kapucinusokat. Berkesdet Berényi István licenciátus vezette, míg az ő nevét követő felsorolásban Szászvár, Kárász, Szebény95 és Sumony96 esetében hiányoznak a nevek. Szászvár esetében talán ekkor próbálkoztak a plébánia

88 KOLLER: i.m. VII. 225. 89 BRÜSZTLE: i.m. IV. 597. Farkas György helyett egy 1718-ban készült összeírásban Farkas János szerepel. Pécsi Képtalani Levéltár (PKL) Magánlevéltár (ML) Fasc. 156. Plébánosi jegyzék 1718. fol. 2. 90 KOLLER: i.m. VII. 226. 91 PKL ML Plébánosi jegyzék 1718. 92 A mai Diósberény. 93 PKL ML Plébánosi jegyzék 1718. fol. 1. A földvári ferencesekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy ők pasztorálják Paksot, Madocsát és más szomszédos falvakat. 94 A pécsváradi apátság plébánosának a nevét nem írták bele, de a titulus alapján a világi papok közé sorolták. PKL ML Plébánosi jegyzék 1718. fol. 2. 95 Szebény esetében ennek az is az oka lehet, hogy püspöki joghatóságtól mentes, exempt jogállású volt. Schematizmus 1981… i.m. 195. 96 „Somon seu Sz. Dyenis” PKL ML Plébánosi jegyzék 1718. fol. 2.




megalapításával,97 Kárász szerepeltetésére nem tudjuk a választ, Sumony azonban három évvel később is licenciátus volt, így bizonyosan nem volt plébánosa 1718-ban.98 A legbiztosabb azonban, ha ezeken a településeken maximum licenciátusok működését tételezzük fel, Kárász esetében pedig még azt sem.99 Így az 1714. évi adatokat is beleszámítva a tizennyolc pap mellett hat licenciátus, valamint egy bencés vezetett Baranyában plébániát, míg további ötöt ferencesek adminisztráltak. Az arány ebben az esetben szinte teljesen megegyezik az 1714. évivel, ám e forrás révén mégis meg tudtuk határozni a Tolna és Baranya megye egyházszervezetében levő különségeket.

A két megye plébániahálózatának eltérő jellege nem véletlen, hiszen Tolna megyét sokkal nagyobb károk érték a 17–18. század fordulóján, és – különösen a kuruc háborúk idején – szinte teljesen elnéptelenedett.100 A lassú konszolidáció csupán az 1710-es évek derekán kezdődött, amikor az egyre nagyobb számú telepítések révén a pusztán álló falvak ismét megteltek élettel. A világi nagybirtokosok közül az Eszterházy-család vette ki részét a legintenzívebben, az 1718-ban licenciátus által igazgatott települések közül majd mindegyik az ő birtokuk volt. Ezek közül kontinuusnak tekinthető Kisszékely, amelynek Szent György tiszteletére szentelt templomát még a török időkben emelték,101 és 1714-ben Simontornya filiája volt.102 Eszterházy Pál nádor korai telepítései közé tartozik Értény, ahová 1701-ben, valamint Bedegkér, ahová a következő évben érkeztek meg az első magyar családok.103 Előbbit alkalmanként szintén a simontornyai ferencesek pasztorálták. Regölyben 1715-ben jelentek meg az első lakók Igalról,104 Berénybe és Ozorára szintén magyarok kerültek ezekben az években.105 Döbröközbe 1712-ben kezdődött a magyar családok betelepítése,106 és a korábban jelentős rác lakossággal bíró,107 Sinzendorf-család birtokában levő Apar is ezekben az években indult fejlődésnek.108

Ebből a néhány példából is kiderül, hogy a világi újjászervezés szorosan együtt járt az egyházi reorganizációval. Ennek az első állomása egy licenciátus munkába állítása volt, de minden közösség törekedett arra, hogy állandó papja legyen és temploma plébániává váljon. Ez a törekvés a tolnai egyházszervezet fejlődésén világosan látszik, mert néhány év múlva a licenciátusok által igazgatott egyházas helyek többségéből plébánia lett, igaz, nem mindegyikből, ezért érdemes megvizsgálni az egyházmegyében 1715 után történő alapításokat is.

Magyarszéken 1716-ban Farkas János plébános odahelyezésével kezdődött meg a plébánia működése. Szék kiemelése teljesen logikus, hiszen kontinuus település volt, több licenciátusát ismerjük, közülük Vácsi István a legtekintélyesebbek közé tartozott, templomát pedig a legrégebbinek tartották az egyházmegyében.109 A pécsi székesegyház birtokaként Domsics Mátyás kanonok viselte gondját, alá tartoztak a magyar jobbágyok, míg a német betelepülők a később felállított papi

97 BRÜSZTLE: i.m. IV. 547. 98 MERÉNYI: i.m. 69. Állításunkat annak ismeretében is fenntartjuk, hogy 1712-ből van egy utalás a sumonyi parókusra. BRÜSZTLE IV. 431. 99 Ha csak nem az 1721-ben Kárászon lakó „simplex et illiteratus” Szabó János iskolamesterre gondolt mint licenciátusra az összeírás készítője. Uo. 543. 100 SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 56. 101 „Templum extra pagum in latere montis ad initium praeteriti saeculi pietate Chrtianorum sub jugo Tyranni asiatici gementium, ex tegulis coctis erectum verso ad orientem sanctuario.” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 40. 102 KOLLER: i.m. VII. 225. 103 Schematizmus, 1981… i.m. 234; 236; SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 40. 104 SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 41. 105 Schematizmus, 1981… i.m. 253; SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 41. 106 Schematizmus, 1981… i.m. 229. 107 Az újratelepülő Tolna… i.m. 50. 108 PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 13. 109 MERÉNYI: i.m. 46.




szemináriumot szolgálták.110 1718-ban Bátaszéket emelte Jany Jakab apát a plébánia rangjára, ám ennél sokkal fontosabb, hogy a következő évben Nádasd,111 Szakcs és Tamási egyháza is plébániává vált. Nádasd lakossága a hódoltság végén még többnyire református volt, és földesura, a pécsi püspök ekkor még nem tudta áttéríteni őket.112 Erre először 1718-ban nyílt lehetőség, amikor Nesselrode németeket telepített le a faluban. A plébánia alapítása ekkor bizonyíthatóan azzal járt, hogy az addig református kézen lévő, eredetileg Szent Imre tiszteletére emelt templomot újraszentelték. Az új jövevények Szent Kilián tiszteletét szerették volna ápolni, ám Nagy György plébános Szent István tiszteletére ajánlotta fel a templomot.113 Ennek a konfliktusnak a következtében 1719-ben távozott a plébános és a helyére Heinrich Mack, addigi teveli lelkipásztor érkezett.114 A hívek és plébános vitája tehát az előbbiek győzelmével ért véget, amikor egy, a nyelvüket és szokásaikat értő papot biztosított számukra a püspök. Nádasd példája jelzi, hogy az egyház igyekezett a közösségek igényeit kielégíteni, és a lehető legritkábban vállalta fel a konfliktusokat velük szemben. Szintén meg kell jegyezni, hogy Nádasd és Szék plébániáinak megalapításából kiderül, hogy az egyházi nagybirtok immár a püspökvároson kívül is igyekezett aktívan részt venni a konszolidáció folyamatában, igaz, az egyre dinamikusabbá váló világi nagybirtok eredményeit nem volt képes megközelíteni. Az itteni alapítások mögötti motivációk vizsgálata még cizelláltabb megállapításokat tesz lehetővé, ezért érdemes röviden bemutatni őket. Szakcs a dombóvári uradalom részeként Eszterházy birtok volt. A 18. század elején szinte teljesen elnéptelenedett, a megmaradtak lelkigondozását pedig a simontornyai ferencesek vállalták magukra.115 1714-től kezdve telepedtek le magyarok, de az 1720. évi összeírás szerint néhány rác,116 a Bohuss-féle vizita alapján pedig számos horvát lakosa is volt.117 Középkori templomát romosnak írták le, helyette egy 1711-ben fából ácsolt, egyszerű templomban miséztek. Plébániai rangra emelésének oka még nem teljesen tisztázott, de valószínűleg a világi uradalom megszervezésével függött össze, ugyanis a dombóvári esperesi kerületben egyetlen plébánia sem működött korábban, ezért égető szükség lehetett ennek megszervezésére. A sietséget jelzi, hogy az anyagi infrastruktúrában nem következett be változás, és Vereskovics István Antal plébánost sem nem iktatták be, sem nem nevezték ki a plébánia élére.118 A tamási plébánia megalapítása szintén a világi nagybirtok konszolidációjával függött össze, hiszen uradalmi központ volt, ahová már nagyon korán, a század elején magyarokat telepített le Eszterházy Pál nádor. A korábban ott élő rácok 1705-ben elhagyták a települést, a helyükre a Dunántúlról katolikus magyarok költöztek be nagy számban.119 Nekik köszönhetően a mezőváros az 1710-es évek végére szinte teljesen katolikussá vált.120 A közösség ekkor a középkori, eléggé romos templomot használta, azaz az egyházi infrstruktúra is lehetővé tette volna a plébánia korábbi alapítását. Ez azonban valamely ok miatt elhúzódott, és csak Győri Mátyás idehelyezésével történt meg 1719 áprilisában.121 Személyében egy jól képzett, komoly tapasztalattal bíró plébános kezdte meg a közösség megszervezését, akit még ebben az évben kineveztek az újonnan szervezett Tamási 110 Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 213. 111 Mecseknádasd. 112 Mecseknádasd 18. századi történetére lásd: LANTOSNÉ Imre Mária: Adatok Mecseknádasd 18. századi népességének alakulásához. In: Baranyai Helytörténetírás 1978. Pécs, 1979. 371–397. 113 TIMÁR: Patrocíniumok Baranya… i.m. 162–163. 114 BRÜSZTLE: i.m. III. 879. 115 BRÜSZTLE: i.m. IV. 493. 116 SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 42. 117 Schematizmus, 1981… i.m. 231. 118 „Ne investitus neque installatus fuit.” BRÜSZTLE IV. 496. 119 SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 42. 120 1742-ben a település 2450 lakosából mindössze négy volt református, három pedig evangélikus. Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 282. 121 BRÜSZTLE: i.m. IV. 680.




esperesi került élére.122 Az ő irányításával vette kezdetét az új plébániatemplom építése, amelyet 1720-ban az Angyalok Királynéja tiszteletére szenteltek fel.123 Az építkezés költségeihez a város és a vármegye kisebb összegekkel járult hozzá, ám nagy részét a hívek adakozásából finanszírozták. Eszterházy nem élt kegyúri jogaival, és nem támogatta az új templom felépítését.124 Ebből világosan kiderül, hogy az itteni plébánia megalapítása egyértelműen a közösség, a megfelelő képességű plébános, és Nesselrode püspök akaratán, nem pedig a világi kegyúr kezdeményezésén múlt. Ennek ellenére Tamási megtartotta kiemelt helyét, és a következő években Domsics Mátyás, majd Fonyó Sándor személyében kitűnő lelkipásztorok folytatták Győri munkáját. Tamási példája jól mutatja a konszolidációs folyamat újabb szakaszát: a közösségek az egyházi személy állandó jelenléte mellett arra is törekedtek, hogy megfelelő infrastruktúrát alakítsanak ki. Meglévő templomaikat elkezdték felújítani, vagy – ahogy ez Tamási esetében történt – újat kezdtek el építeni. A következő két évtizedben többnyire vályogból és nádból készültek ezek az épületek, ezért nem bizonyultak állandónak.125 Az 1740-es évektől kezdve fokozatosan átépítették ezeket is,126 és a ma látható barokk templomok a század második felében nyerték el formájukat. Ez azonban már a megújulás harmadik fázisát jelentette, így túlmutat tanulmányunk keretein. Az 1720-ban alapított Beremend, Szekcső és Szentlőrinc esetei jelzik, hogy a tamási templomépítés nem elszigetelt jelenség volt, hanem egy új folyamat kezdete. Szekcsőn már 1716-ban állt egy fából és sárból készült templom,127 a szentlőrinci templomot 1718-ban építették,128 Beremend középkori templomát pedig egy évvel később kezdték felújítani.129 Mindhárom plébánia alapításának tanulságos az oka, ezért érdemes külön-külön szemügyre venni őket. Dunaszekcsőt I. Lipót 1691. június 27-én Arsenije Černojević pátriárkának adományozta a baranyai Görcsönnyel együtt, így ez lett a hazai szerb ortodox egyház egyik központja.130 A kisebbségbe került magyarság pasztorálását a mohácsi plébános végezte. Az ő tevékenysége és a kicsiny templom építése összefügghetett azzal, hogy 1721 előtt valamikor Kövér Pál és Márffy József szerezték meg az uradalom egy részét.131 A plébánia alapításának okát mégis az itt székelő szerb püspök elleni aktív fellépésben, és az ortodox lakosság áttérítésének szándékában látjuk. Nem véletlenül Kapucsy György általános helynök nevezte ki Horvátovics Ferencet,132 azaz a régi mechanizmusok továbbéléséről beszélhetünk. Beremenden szolgált már plébános Spoljarics Sebestyén személyében, ám tisztsége 1715-ben történő távozása után évekig betöltetlen maradt.133 Utóda, Verchkovich alatt kezdett bele a kegyúr, Veterani János134 a középkori alapokon nyugvó templom újjáépítésébe.135 Elhatározásában bizonyára szerepet játszott az is, hogy éppen ezekben az években a telepítéseknek köszönhetően a település 122 Uo. Győri elhivatottságát jelzi, hogy az anyakönyveket ő kezdte el vezetni a plébánián. Schematizmus, 1981… i.m. 181. 123 Uo. 239. 124 Az elutasítás körülményeire lásd: BRÜSZTLE: i.m. IV. 676. 125 Az egyházmegyében található templomok építésének 18. századi folyamatát külön tanulmányban készülünk feldolgozni a közeljövőben. 126 Dunaszekcsőn például leégett a fatemplom 1736-ban, és ezután kezdték el kőből felépíteni ma is használt templomukat. Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 173. Beremenden az 1740-es évekre teljesen tönkrement a templom, ezért 1745-ben teljesen fel kellett újítani. GEOSITS Lajos: A beremendi plébánia története. Siklós, 1909. 4. 127 MERÉNYI: i.m. 91. 128 MERÉNYI: i.m. 62. 129 BRÜSZTLE: i.m. II. 192. 130 DUJMOV: i.m. 130. 131 BRÜSZTLE: i.m. II. 528. 132 Uo. 533. 133 Brüsztle öt évről ír. Uo. 196. Ennek ellentmond, hogy 1718-ban Stephanus Verchkovichot Beremend plébánosaként említették. PKL ML Fasc. 156. plébánosi jegyzék 1718. fol. 2. 134 GEOSITS: i.m. 4. 20 évvel később a vizita Julius Veteraninak tulajdonítja a templom újjáépítését. Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 119. 135 BML IV. 1. j. Ö 19. 53. Veterani 1715-ben Dárda templomának felújításába is belefogott, és 1718-ban el is készült. A lelkipásztori szolgálatot a család káplánja végezte, állandó plébánost csak 1726-ban kapott a település. A folytonosságot Mathias Wagner iskolamester jelentette, aki 1720–1733 között dolgozott itt. BRÜSZTLE II. 442–443.




lélekszáma megduplázódott, és a sokac mellett magyar és német családok is érkeztek, akiknek a megtartása fontos volt a földesúr számára.136 A templom elkészülte után került Geszics Antal a plébániára, miután a püspök szóban megbízta a plébánia igazgatásával.137 Itt tehát csupán többszöri próbálkozás után, a kegyúr és a püspök együttes erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre állandó plébánia.138 Szentlőrinc helyzete sok tekintetben megegyezett Beremendével. A 17. században még unitáriusok lakta település a Breuner család birtokába került, és Csonkamindszentről illetve Helesfáról próbálták pasztorálni, mivel nem volt plébániának alkalmas épülete.139 A falu határában elhelyezkedő középkori temploma üresen állt, a körülötte levő temetőt is a kacsótaiak használták.140 Az új templomot Breuner Izabella Barbara Mária építtette fel a pécsi káptalan telkén engedély nélkül, ezért a püspök és a káptalan együttesen tiltakozott az eljárás ellen. Nem is voltak hajlandóak a templom felszentelésére, ezt végül Luca di Natale belgrádi püspök végezte el.141 Pedig a grófnő gazdagon ellátta a templomot liturgikus felszereléssel, és bőkezűsége szinte példátlan volt ezekben az években.142 Nem is nevezett ki plébánost Nesselrode püspök, csupán 1720 augusztusában érkezett meg a településre Kumáni György, aki három éven át szolgált ezen a helyen. A plébánia helyzete Kucsera Jakab érkezésével vált igazán stabillá, akit Bakics Gábor általános helynök nevezett ki, és aki 1745-ben bekövetkezett haláláig dolgozott Szentlőrincen.143 1720-tól kezdve a plébániaalapítások intenzitása felgyorsult. Majd minden évben két-három új anyaegyház jött létre. Ezek okai között egyaránt szerepelt az ekkor virágkorát élő német telepítés és a spontán migráció. Közös jellemzőjük volt az építkezés,144 a hívek nagymértékű szerepvállalása,145 és az állandó plébános megszerzésére való törekvés. Ez utóbbira a közbiztonság állapota, és a munka zavartalan elvégzése miatt is nagy szükség volt. Závod esetében jegyezték meg 1729-ben, hogy a Hőgyészről átjáró plébános nehezen tudta ellátni a feladatát.146 Ugyanez volt a helyzet a Tolna megyei Udvarinál, amelynek pasztorálása a pincehelyi plébános feladata volt, ám az út veszélyessége miatt ritkán járt ki.147 Emiatt a helyben lakó plébános, azaz a plébániai rang megszerzése különösen fontos volt a közösségek számára. Ez Baranyában, az aprófalvas településszerkezet miatt kardinális kérdés volt, de már a kezdeti évtizedekben is nehéz volt olyan falunak eljutni a plébánia rangjára, amely korábban nem volt az.148 Tolnában az egyes plébániákhoz nem, vagy csak egy-két filia tartozott, itt az egyházszervezés a településhálózat reorganizációjával együtt haladt. Ekkortól a püspökség is nagyobb hangsúlyt fektetett a plébánosok kinevezésére, és a jogi formulák mind teljesebb betartására. Szerzetesekre már csak ideiglenesen tartottak igényt, amíg nem találtak megfelelő világi plébánost. Ez

136 SZITA: Beremend története… i.m. 82. 137 „Anno 1720. mense Majo per jurisdictionem verbaliter concessam huic parochiae admovetur non investitus, nec installatus.” BRÜSZTLE: i.m. II. 196. 138 Nem kizárt, hogy a beremendi templomot Luca di Natale belgrádi püspök szentelte fel, ahogy ezt a szintén Veterani-birtok Dárda esetében bizonyíthatóan megtette 1718-ban. Canonica Visitatio 1738–1742... i.m. 124. Ez jelentősen árnyalná a kegyúr és a püspök kapcsolatát, mert Nesselrode ellenséges lépésként értékelte más püspöknek a saját egyházmegyéjében tett lépéseit. 139 TIMÁR: Patrocíniumok Baranya… i.m. 181. 140 MERÉNYI: i.m. 62. 141 Uo. 142 Uo. 63. Valamint Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 60. 143 BRÜSZTLE: i.m. IV. 635–636. 144 A templomépítések katalógusszerű felsorolását lásd: HORVÁTH: A török utáni… i.m. 95–97. 145 Az 1733. évi összeírásokban gyakran feltüntették, hogy ki mennyi pénzt áldozott a templomra és a liturgikus felszerelésre. Ebből kiderül, hogy térségünkben, ezekben az években nem beszélhetünk földesúri barokkról. A katolikus infrastruktúra kiépítésének motorja a közösségek áldozatvállalása volt. Ennek elemzését egy későbbi tanulmányban tervezzük megtenni. 146 „Ecclesia haec adjuncta est Hőgyésziensi, cuius loci parocho incumbit spirituale ministrare, sed ob distanciam loci non sine multis defectibus…” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 21. 147 „Communitas haec in spiritualibus adjecta est ecclesiae Pinczheliensi, cui tamen tam procul excurrere molestum, ac saepe etiam periculosum.” Uo. 39. 148 A települések közti rivalizálásra lásd Köblény esetét Máté Gábor e kötetben megjelent tanulmányában.




történt Kisszékely és Pincehely esetében is, ahol pap hiányában a simontornyai ferencesek pasztorálták az árván maradt gyülekezetet.149 Az 1720-as években, az addig egyházi infrastruktúra nélkül álló területeken is elkezdődött a plébániák megszervezése. 1721-ben a püspöki birtok Szászváron, a kontinuus magyarsággal bíró Völgység központjában alapították újjá a plébániát,150 de itt – más egyházi birtokok templomaihoz hasonlóan – nem történt különösebb kegyúri építkezés. Az egyházmegye egyik legnagyobb templomának tartott épület továbbra is pusztult, a hívek 1724-ben egy sárból és fából készült kicsiny épületet emeltek.151 Ugyanekkor született az Eszterházy birtok Nagykónyi plébániája is. Ez 1720-ban magyar-német vegyes lakosságú település volt, amelynek 1714-ben megismert licenciátusa, Horváth János még 1721-ben is kántortanítóként működött. A közösség 1719-ben épített a középkori templom alapjaira fából egy új építményt, majd ennek elkészülte után Kapucsy György a Nagyszombatról frissen visszatért Újhelyi Mihályt nevezte ki plébánosnak, aki azonnal elkezdte az anyakönyvek vezetését, és tizenhat évig szolgálta híveit.152 Ezzel egyidőben az 1718-ban még licenciátusként működő tolnai közösségek közül is többen eljutottak odáig, hogy plébániát alapíthattak. 1722-ben Ozora, 1725-ben Regöly, a következő esztendőben Apar, míg a vizsgált időszak legvégén, 1742-ben Értény kapta meg a mater rangot.153 Döbrököz, Kisszékely, Diósberény és Bedegkér filiák maradtak, de ebben a két évtizedben itt is jelentős építkezések zajlottak.154 Az egyetlen kivétel Jovánca, amely 1729-ben még Szakály filiája volt, közben mindinkább eljelentéktelenedett, majd beolvadt Gyulajba, amelynek határait korábban még ők művelték,155 ám 1729-re a hívek kitatarozták a templomot, és erőfeszítéseiket siker koronázta, mert egy évvel később plébániává váltak.156 Tehát hiába volt Jovánca eredetileg kedvezőbb helyzetben, a kontinuusság, vagy a korai telepítés önmagában még nem jelentett hosszú távon előnyt. Ennél több kellett egy plébánia alapításához, leginkább egy olyan elkötelezett közösség, amely fontosnak érezte a plébános állandó jelenlétét, és az egyházi infrastruktúra kínálta előnyöket. Ez magyarázza a német földről betelepülők révén újjáéledő falvak nagy számát, amelyek rövid idő alatt megszerzik a plébániával járó kiváltságokat. 1723-ban Hímesháza és Hőgyész, a következő évben Kakasd illetve Tolna, 1725-ben Nagynyárád, Závod, 1727-ben Bonyhádvarasd, 1729-ben Bikal jutott el erre a rangra. Ezen települések között szoros kapcsolat állt fenn – Nyárád plébánosa például Hőgyészről érkezett157–, és mindegyik közösség igyekezett mielőbb kiépíteni saját egyházi infrastruktúráját és személyi állományát.158 Ezekben a falvakban néhány év alatt kivétel nélkül templomokat építettek, és ezzel egyidőben gondot fordítottak a plébániák és a tanítói lakások felépítésére is. Az 1720-as évek végére a magyar és délszláv etnikum mellett a németek alkották az

149 Kisszékely: „Ecclesia Kisszékelyiensis, alias materna, modo autem pastore carens modo provisorio Patribus Ordinis Sancti Franscisci Simontornensibus commissa.” Uo. 40. Pincehely: „hinc viduata pastore modo provisorio Patribus Franciscanis Simontornyensibus commissa est ecclesia.” Uo. 48. 150 Érdekesség, hogy 1692-ben licenciátus szolgált itt, valamint még 1738-ban is őriztek a templomban egy Radanay által felszentelt zászlót, de az újraszentelt templom védőszentjét a középkori Keresztelő Szent Jánosról Nagyboldogasszonyra keresztelték át. Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 197–198. 151 MERÉNYI: i.m. 30. 152 BRÜSZTLE: i.m. III. 363–364; Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 245–247. 153 Mindegyikük Eszterházy birtok. Értény és Bedeg helyzete logikus, Nagykónyi megalapítása után ideiglenesen lekerültek a napirendről, és annak filiái lettek. Schematizmus, 1981… i.m. 236. 154 HORVÁTH: A török utáni… i.m. 96. 155 SZILÁGYI: Az újratelepülő Tolna… i.m. 40. 156 Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 287. 157 Uo. 155. 158 A német telepítések áttekintését lásd: VÁRNAGY Antal: A németség története egyházmegyénkben. In: A Pécsi Egyházmegye Schematizmusa 1981. Szerk. CSIGI Imre – KNEIP István. Pécs, 1981. 101–128. Hőgyészre lásd: UŐ: Hőgyész. Községtörténeti monográfia I. rész. Hőgyész, 1990. 156–166. Závodra példa: LANTOSNÉ Imre Mária: Két világi kegyúr a hitélet megújításáért. In: A pécsi egyházmegye a 17–18. században. Szerk. FEDELES Tamás – VARGA Szabolcs. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I.) Pécs, 2005. 192–202.




egyházmegye katolikus lakosságát, és utóbbiak nagyban hozzájárultak az alsófokú katolikus intézményhálózat megújulásához. Az 1730-as években véget ért a plébániák újjászervezésének nagy korszaka. Nesselrode püspök 1732-ben bekövetkezett halálakor már 57 plébánia működött az egyházmegyében, melyeknek döntő többsége az ő idejében keletkezett. A fentebb említetteken túl ekkor jött létre a Jány Ferenc pécsváradi apát kezében levő Berkesd és Versend,159 a Pállfy család kezében levő Babarcszőllős (1722),160 az addig Szigetvárhoz tartozó Lakócsa (1724), Magyarkeszi és Szakadát (1727), Kisasszonyfa (1728), a ferencesek által pasztorált Báta (1731), valamint Iregszemcse és a kora újkori előzménnyel bíró Szebény (1732) plébániák.161 Ehhez képest szembetűnő, hogy a következő években egyetlen új anyaegyházat sem alapítottak, majd csak Berényi Zsigmond (1739–1748) kinevezése után,162 1740-ben alapították meg a Tolna megyei Bölcske,163 két évvel később pedig a vizitáció alkalmával Értény, Kajdacs164 és Mágocs165 plébániákat.

Ettől függetlenül nem tekinthető elvesztegetett éveknek a Nesselrode és Berényi működése közötti néhány esztendő. A már működő plébániák megerősödtek, és a kegyurak, a katolikus egyház, de legfőképpen a hívek közösségeinek munkája révén egyre komolyabb beruházásokat voltak képesek finanszírozni. A plébániák irányításához azonban jól felkészített plébánosokra volt szükség. Az ő kiképzésük és csatasorba állításuk jelentette a konszolidáció sikerének a kulcsát.

A tridentinum egyik fő üzenete ugyanis az egyház intenzívebb és aktívabb jelenléte a helyi közösségekben. E szándék, illetve gondolat jelent meg a 18. század első felében a Dél-Dunántúlon is az újra vagy újonnan strukturálódó közösségek kialakulásakor, és találkozott a közösségek önszerveződési törekvéseivel. Az egyházi, sőt a világi reorganizáció vagy neoorganizáció egyik legfontosabb szegmensének tehát a stabil lokális egyházi struktúra kiépülését, a megfelelő plébánosi állomány kialakítását, szervezését, illetve a helyi egyházi személyi állomány létrejöttét tekinthetjük.

A plébániaszervezés a Dél-Dunántúlon a század első felében kettős irányú volt, egyrészt a püspökök figyeltek arra, hogy az idegen püspök fennhatósága vagy joggyakorlata alá került plébániákat és beneficiumokat – mint az ismeretes a zágrábi és a veszprémi püspökség közötti viták kapcsán – visszaszerezzék, maguk számára megtartsák, másrészt új plébániákat létesítsenek, és az üresen állókat újjászervezzék.166

A tridenti zsinat által meghirdetett rezidencia elve alsó szinten a plébániák megszervezését, illetve plébánosok alkalmazását és helyben lakását, helybeli tevékenységét jelentette. Az államhatalomnak, az egyháznak, a birtokosoknak, és a híveknek egyaránt az volt az érdeke, hogy alkalmas plébános kerüljön a településre, aki megfelelően látja el lelkészi teendőit, és egyben a közösség spirituális vezetője is. Az államnak, a katolikus egyháznak és általában a birtokosnak az is célja volt, hogy homogenizálja, integrálja az újonnan kialakuló közösséget, a sok esetben vegyes nemzetiségű és vallású lakosságot. Éppen ezért ebben a régióban több szempont is szerepet játszott a plébánosok kiválasztásában.

A birtokos elvárta a plébánostól, hogy segítse elő a megfelelő infrastruktúra kiépítésével, szorgalmas munkával a közösség békés életét, továbbá a prosperációt, a növekedést. Tisztában voltak

159 VÁRNAGY: A németség története… i.m. 119. A pécsváradi apátság 18. századi birtokrestaurációjára lásd: KŐFALVI Tamás: Bartók István pécsváradi apát birtokrestaurációs kísérlete (1657–1658). In: Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24–25.) válogatott előadásai. Szerk. FONT Márta – VARGHA Dezső. (Tanulmányok Pécs történetéből 13.) Pécs, 2003. 173–174. 160 Megalapítása után exempt plébániának számított. Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 101. 161 HORVÁTH: A török utáni… i.m. 94. 162 MÓRÓ Mária Anna: Berényi Zsigmond – a papnövelde alapító mecénás püspök. In: Pécs-baranyai történelmi arcképcsarnok CD-ROM. Baranya Megyei Levéltár. Szerk. ÓDOR Imre – LENGVÁRI István. Pécs, é.n. 163 Schematizmus, 1981… i.m. 240. 164 Uo. 248. 165 Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 205–206. 166 KÖRMENDY: i.m. 31.




vele, hogy a hitélet gyakorlásának biztosítása jelentős szerepet játszik a megtelepült lakosság integrációjában, konszolidációjában és a közösség eredményes, nyugodt koegzisztenciájában. Éppen ezért a püspöki központoktól távolabb eső településeken, illetve az uradalmak szempontjából fontosabb helységekben a birtokosok, illetve a tiszttartók intézték nemcsak a plébánosok kiválasztását, ajánlását, hanem beiktatását is.167

Jól példázza a korszakot és a tendenciákat Bedekovics Gábor esete. Bedekovics Pécsett született, apja Pécs főbírája volt. Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, a filozófiát Zágrábban tanulta, majd ezt követően Nagyszombatban folytatta a teológiát. Először a Pécstől keletre fekvő Kátolyra került adminisztrátornak, majd 1722-ben az újonnan felállított (neo-erecta) babarcszőlősi plébániára.168 Babarcszőlős a Drávához közeli fekvése miatt stratégiailag fontos volt a püspökség számára, ugyanakkor birtokpolitikailag fontos volt a katolikus Pálffy család számára is. Ezért képzett, megbízható, horvátul beszélő plébánost neveztek ki. Az egyházi struktúra kialakulatlansága miatt a plébános személyében szintén érintett, a helyi viszonyokban pedig érdekeltebb uradalom tisztviselője iktatta be a hivatalába.169 Bedekovics megfelelt minden kívánalomnak képzettség és nyelvtudás tekintetében is,170 és 23 évig töltötte be itt a plébánosi tisztséget.171

Mivel a birtokosok és az egyház érdeke is megegyezett a plébánosok kiválasztásában, fontos szemponttá vált, hogy mindkét fél elfogadja a személyét. Forrásokban olyan esetekkel is gyakran találkozunk, amikor egyházi vagy világi személy mutatta be és iktatta be (praesentatio et installatio) a plébánost, akit azután a birtokos is elfogadott.172 A nagyobb uradalmakban a tiszttartói utasításokba is bekerült a plébániák, illetve a plébános segítésének, felügyeletének igénye. Jól tükrözi a hangsúlyokat az 1720-ban Esterházy Pál által kiadott 50 pontos instructio. Ennek az első három pontja általánosságban fogalmazta meg a tiszttartókkal szembeni morális elvárásokat. A negyedik, ebben az esetben az első konkrétumokat tartalmazó pont a plébánossal és a plébániával foglalkozik, leginkább a plébánia gazdálkodásával, illetve annak felügyeletével. Ugyanakkor a plébánosok véleményének figyelembevételét is beépítette a herceg ebbe az anyagba.173 Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk a plébános személyével, illetve pozíciójának jelentőségével kapcsolatban, hogy egyfajta kontrollpozíciót is betöltött a közösségben az anyakönyvek vezetésével.174

A forrásokban nem találkozunk olyan esettel, hogy a birtokos a közösség akarata ellenére választott volna plébánost. Arra viszont van példánk, hogy jól működő, elfogadott plébánost másik állomáshelyre kívánt áthelyezni akár püspök, akár birtokos (hogy egy problémásabb helyszínen hajtson végre konszolidációt), ám a közösség általában ragaszkodott jól bevált lelkészéhez.

A plébániaszervezésben – mint láthattuk – fontos szerepet kaptak a szorgalmas plébános-személyiségek. Megkezdett munkájuk követendő mintát jelentett az utódok számára, az általuk összegyűjtött egyházi tárgyak, könyvek pedig a plébánia anyagi bázisának alapját képezték. Baranyai

167 A Tolna megyei Esterházy birtokon, Szakcson 1729-ben Georgius Gasparics bemutatásra került (praesentatus), de nem volt egyházjogilag beiktatva (non installatus canonice). PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 73. 168 BRÜSZTLE: i.m. II. 78. 169 „… investituram habet nullam pro Parochia ista nec est Installatus per Personam Ecclesiasticam, verum per officialem Dominÿ propositus est.” Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 102. 170 „Gnarus lingvarum Hungaricae, Croaticae, et Slavonicae” Uo. 171 Uo. 172 „… post tamen per dominium acceptatus.” PFEIFFER János: A Veszprémi egyházmegye legrégibb egyházlátogatásai (1554–1760). (A Veszprémi egyházmegye múltjából 10.) Veszprém, 1947. 54. A Tolna megyei, Esterházy birtok Keszin például úgy tevékenykedett a plébános 1729-ben „provisorio modo”, hogy nem volt „investitus canonice”. PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 57. 173 „… egyet értvén plébános uraimékkal” Magyar Országos Levéltár (MOL) P 108. Az Esterházy család levéltára. Repositorium 65. Fasc. 15. fol. 135-136. Instructio Pro Provisoratu Bonorum Kaposvariensium. 174 Vö. REINHARD, Wolfgang: Konfession und Konfessionalisierung in Europa. In: REINHARD, Wolfgang: Ausgewählte Abhandlungen. Berlin, 1997. 122–123; A kérdésről: BÖRSTING, Heinrich: Geschichte der Matrikeln von der Frühkirche bis zur Gegenwart. Freiburg, 1959.




István, a Tolna megyei Pincehely 1723 és 1729 közötti „szorgalmas” plébánosa175 után maradt kiadványok adták például a helyi plébániai könyvtár alapját.176

A 18. század első felében tényleges versenyt láthatunk a kipróbált, megfelelően tevékenykedő plébánosokért. Az igen eredményesen katolizáló, agilis Kereszturi Jánosra felfigyelt Acsády Ádám veszprémi püspök, és felvette egyházmegyéjébe, ahol Attalán lett plébános 1740-től. Valószínűleg itt keltette fel az Esterházy-uradalom provizorának, Gyulai Gaál Gábornak az érdeklődését, aki magával vitte plébánosnak a Tolna megyei Esterházy birtokra, Keszibe. Ez ellen azonban felháborodottan tiltakozott a pécsi püspök. Kereszturi végül nem került Keszibe, 1742-től a Somogy megyei Szentbalázson lett plébános, ahol hatalmas tevékenységet fejtett ki, szinte az egész Zselicséget pasztorálta, faluról falura járt a téli hónapokban is.177 Nem véletlenül emlegették személyével kapcsolatban: „Másik Radonay feltámadott!”178

Az egyházmegye vezetői a plébánostól a hitélet fejlesztését, a katolikus hit terjesztését, és a más vallásúak áttérítését várták el. Azt látjuk, hogy a püspökök alkalmazkodtak és igazodtak a helyi adottságokhoz, a helyi igényekhez a plébánosok kinevezése esetén, és különösen figyeltek a nemzetiségi összetételre. Természetesen előfordult, hogy kevésbé alkalmas papi személy került egy-egy közösséghez, ám az ilyen esetekben vagy a püspökség kezdeményezte és intézte az egyházi személy eltávolítását, vagy elfogadta a lakosság kezdeményezését a plébános esetleges cseréjére, ahogy az Nádasdon történt.

A birtokosok ugyanakkor arra is ügyeltek, hogy a betelepítés idején ne terheljék túl az újonnan betelepülő német lakosságot, akik a stólán felül nem tartoztak más szolgáltatással. Ezzel találkozunk többek között a Tolna megyei Párinál179 és a Baranya megyei Bólynál.180

Rendkívül fontos volt, hogy a plébános rendelkezzen a megfelelő nyelvtudással, képes legyen a templomban megfelelő prédikációt tartani, illetve gyóntatni. Elvárás volt, hogy a lakosság problémáira érdemben tudjon reflektálni. Így hatványozottan fontossá vált a papok nyelvi kompetenciája, ennek hiánya ugyanis gondot jelentett. A források azt mutatják például, hogy a horvát nyelvű papok nem tudtak közelebb férkőzni a plébániájukhoz tartozó magyar nyelvű lakossághoz, illetve kevéssé voltak eredményesek a protestánsok áttérítésében. A Baranya megyei Szilváson éppen a nyelvi korlátok miatt nem tudott a plébános szentbeszédeket tartani.181 A hívekkel kapcsolatban fontos szempont volt az is, hogy a plébános képes legyen megérteni a gyónásukat.182 Éppen ezért a 18. században, a helység etnikai jellegéhez igazodva, három-négy, sőt öt nyelven prédikáló, illetve beszélő papok váltak tipikussá.183

Kizárólag egy nyelven beszélő plébánosokkal csupán német közösségekben találkozhatunk. Ők a század első felében igyekeztek inkább a teljesen német lakosságú közösséghez kerülni, jó példa erre a morva Augustinus Marker,184 aki Bonyhádról azért kívánt Márokra vagy Nyárádra kerülni,

175 „sedulitate et diligentia” 176 PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 43–45; BRÜSZTLE: i.m. IV. 223. 177 19 pagis laboriose inservit ferme per totum Zselicz, saepe quidem cum manifesto vitae periculo. PFEIFFER: i.m. 587. 178 PFEIFFER: i.m. 587. 179 „Ex Pári filiali cum sint germani, praeter stolares proventus nihil percipit.” 1733. TML Ö 453. 33. 180 „Domino Parocho praeter stolam nihil adhuc praestant.” BML IV. 1. j. Ö 19. 71. 181 „In eo tamen conqueritur populus pure Ungaricus, quod Parochus idiomatae illorum nunquam concionetur.” Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 23. 182 Lakócsa plébánosával, Josephus Mazoranyival kapcsolatban például. Gnarus linguarum Latinae, Italicae Illyricae, et Germanicae in tantum ut confessiones Fidelium excipere possit. Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 143. Sumonyban Keresztes Jánossal kapcsolatban: in casu necessitatis fidelium confessiones excipere possit. Uo. 166. 183 A Veszprémi Egyházmegye Somogy megyei plébániáin hasonló tendenciákat tapasztalhatunk, erről lásd még Dénesi Tamás kötetbeli tanulmányát. 184 Marker ezt megelőzően Szakadáton volt plébános, éppen az 1738–1739-es pestis járvány idején, amikor is vitába keveredett a birtokos Mercy gróffal, aki vizsgálat alá rendelte, Marker komoly összetűzések után ment át Bonyhádra. BRÜSZTLE: i.m. II. 315; 477.




mert a németen kívül semmilyen más nyelvet nem tudott (végül 1745-ben az utóbbiba ment át).185 A budai születésű Adamus Blasius Klentz, 1734-ben Hímesházán, 1740-ben Aparon, 1742-ben pedig Bikalon volt plébános, ám itt sem tudott gyökeret verni, átkérte magát a veszprémi püspökséghez. Brüsztle szerint Bikalról való távozásának az volt a legfőbb oka, hogy nem tudott magyarul.186

Az alkalmas plébánosok megtalálása szempontjából és a papsággal kapcsolatos minőségbeli és mennyiségbeli problémák miatt vált különösen fontossá a püspöki szeminárium megszervezése a pécsi egyházmegyében is.187 Nem véletlen, hogy a pécsi szemináriummal kapcsolatban megfogalmazott alapgondolatok között – már a legelső mondatban – szerepel a papság számbeli hiánya,188 ugyanakkor – jóval részletesebben – a képzés, illetve annak a minősége is.

A tridenti zsinat éppen abban látta a szemináriumok létjogosultságát, hogy művelt, tanult, ugyanakkor helyismerettel rendelkező, a helyi sajátosságokhoz könnyebben alkalmazkodó papokat tudjon kinevelni és a közösségekhez rendelni. Ezek az intézmények megbízható multiplikátorok képzésére tettek kísérletet.189 A zsinat papi ideálja a doctus és pius parochus, aki képes megfelelni a helyi közösségek elvárásainak, megoldást találni a problémáikra.190 Ehhez biztosított megfelelő terepet egy-egy papi oktatási intézmény. Az 1730-as évektől beindult dunántúli szemináriumoknak köszönhetően a püspökök már válogathattak a jelöltek között, és szűkültek a lehetőségei az egyszer már eltávolított vagy az egyházmegyét önszántukból elhagyó plébánosok visszatérésének. Ettől kezdve inkább a szeminárium növendékeit részesítették előnyben a tisztségek betöltésekor. A 1705-ben Budán született Latinichich György Mohácson, majd Kátolyon volt plébános. Ezt követően azonban a Szerémségben található, a diakovári püspökséghez tartozó Karlovicára ment át, majd Péterváradon várakozott egyházi tisztségre, amelyet azonban nem kapott meg. Végül a Somogy megyei Lengyeltótiba tette át székhelyét 1744-ben. Ezt megelőzően, 1743-ban azonban levelet írt a pécsi püspökséghez, amelyben visszavételét kérte az egyházmegyébe, de a vikárius ezt elutasította. Azt írta neki, hogy most inkább gondolkodik növendékek kiküldésében és elhelyezésében, mint eltávozottak visszavételével.191 Tehát a szeminárium hozzájárult az egyházmegyei papság minőségi és mennyiségi javulásához.

A pécsi szemináriumban is kialakultak olyan sajátságos karakterek, amelyeket a helyi igények és innovációs törekvések hívtak életre.192 Érzékelve például a nyelvi képzés fontosságát, a szeminárium szabályzata úgy rendelkezett, hogy a növendékek kötelesek a prédikációk különböző nyelven történő gyakorlására, a nyelvismeret gyarapításához pedig napi fél óra gyakorlást rendeltek, mivel a nyelvismeret hiánya nagy problémát jelent az egyházmegyében.193

A rezidencia szó tényleges értelmében arra is hangsúlyt fektetett, hogy a plébános lehetőleg effektíven jelen legyen az adott településen, igen gyakran olvashatjuk megállapításként, illetve elvárásként a helybenlakást, - tartózkodást.194 Ez a kulcsa a tridentinum intenzívebb jelenlétre vonatkozó elveinek. A plébános távollétét egyértelmű hiányként élték meg a hívek. Az 1729-es vizita a Tolna megyei Nagymányokkal kapcsolatban arról tudósít, hogy amiatt panaszkodtak a hívek, hogy a plébános csak minden negyedik vagy ötödik vasárnap tudott megjelenni. Azt vallották, hogy

185 Praeter germanicam nullius vigentium linguarum gnarus, Hungaris in Bonyhád multiplicatis satisfacere nullo modo potuit … parochias in Nyárád et Márok esse vacuas alterutram seligat sibi, cum pure germanici sint. Uo. 315. 186 Uo. 31. 187 A szemináriumról lásd: SZENTKIRÁLYI István: A pécsi szeminárium első éveiből… i.m.; HORVÁTH István: Az egyházmegye Mária Terézia uralkodása idején. In: A Pécs Egyházmegye ezer éve. Szerk. SÜMEGI József. Pécs, 2008. 116–117. 188 „Siquidem hac haec Dioecesis maximam patiatur Sacerdotum penuriam.” PPL 1747/10. fol. 1. 189 Vö. REINHARD: Konfession… i.m. 119. 190 GÁRDONYI Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában. Budapest, 2001. 191 „Nunc esse potius cogitandum de Alumnis ad curam mittendis et dislocandis, quam de dimissis ad dioecesim recipiendis.” BRÜSZTLE: i.m. II. 251–252. 192 Vö. REINHARD: Konfession… i.m. 119. 193 „… idque curandum erit ob magnam in Dioecesi lingvarum indigentiam.” PPL 1747. No. 10. 194 „constanter residet” Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 23; 35; 41; 48; 55; 62; 121; 126; 162; 182; 284.




szeretnek templomba járni, de erre ritkán van lehetőségük.195 Jól mutatja számunkra e probléma egyik szegmensét, hogy megemlítenek két esetet is, amikor a nagy távolság miatt a plébános csak megkésve érkezett a haldoklóhoz.196 Egy további, veszprémi példát hoznánk a helyben lakás fontosságára. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök amiatt nem engedélyezte Littenberger Ferenc német területre történő hazautazását, nehogy hívei a közelgő nagyböjt idején lelki gondozás nélkül maradjanak.197

A plébánosok nem csupán lelki vezetőként játszottak konszolidáló szerepet. A plébánosi bizalmi tisztség is volt, gyakran hiteleztek a község – nem csupán katolikus – lakóinak, megbízotti, kötelezettségvállalói feladatokat is elláttak, gyakran bíztak rájuk különböző vagyontárgyakat. Ennek különösen nagy jelentősége volt a 18. század első két harmadában, amikor is az ipari vagy kereskedelmi tevékenység beindításához szükséges anyagi tőke megszerzésének kevés más formája volt. A 18–19. század kölcsönügyleteit az úgynevezett be- és kitáblázási iratokból (in- et extabulationes) ismerhetjük.198 Innen tudjuk, hogy a megyei kölcsönéletben viszonylag meghatározó szerepet játszottak a katolikus plébánosok, akik vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül hiteleztek magánszemélyeknek.199 Szigetvár mezővárosban például 1729-ben a 70, 1738-ban pedig már a 400 forintot is elérte a plébánia kintlévősége,200 Csibrákon pedig a vizita arról számol be, hogy a plébánia az új német telepeseknek kisebb összegeket kölcsönzött.201

Az egyházi személyi állomány vizsgálatánál a plébánosok mellett figyelembe kell venni a licenciátusokat is. Mint arról már korábban említést tettünk, a pécsi egyházmegyében viszonylag korán megtörtént a licenciátusok háttérbe szorulása, feladataikat szinte mindenhol plébánosok vették át a 18. század első negyedében. Míg 1697-ben még 25–30 személyről, 1714-ben hétről, addig 1729-ben már csak egy-két világi segítőről olvashatunk. Utóbbiak közé tartozott az értényi Szita Benedek, aki tanítói állása mellett töltötte be a licenciátusit. Értény az Eszterházy család birtoka volt, ahol viszonylag korán kialakult a lokális egyházszervezet. Minden bizonnyal alkalmassága miatt, érdemeire való tekintettel maradhatott ebben a tisztségben, és ezért más birtokaival ellentétben, illetve Nagykónyi plébániává válása miatt, a földesúr nem sürgette a plébános érkezését. Szita esetében az emeritus jelző és a neve mellett szereplő mondat önmagáért beszél.202 1733-ban a Tolna megyei, bonyhádi járásban található Zombán203 és a Baranya megyei Mágocson találkozunk azzal, hogy licenciátus végezte a plébános munkáját,204 míg a szentségeket a pécsi pálosok szolgáltatták ki.205 Az 1738–1742 között készült jegyzőkönyvben már nem említenek licenciátusokat, ez azonban a forrásból hiányzó plébániák miatt nem jelenti automatikusan az intézmény teljes felszámolódását.

A plébánosoknak – elsősorban sokrétű tevékenységük miatt – különböző világi segítői voltak. A plébános mellett funkcionáló, egyházi tevékenységet folytató személyeknek nagy jelentőséget tulajdonítottak a közösség konszolidációjában. A lokális egyházi személyek közé a tanítót (Ludi Magister), az egyházfit (Aedituus), a plébánia gazdasági felügyelőjét (Oeconomus/Curator) soroljuk.206

195 MERÉNYI: i.m. 1939. 35. 196 Uo. 34. 197 PFEIFFER: i.m. 679. 198 A Somogy megyei kölcsönforgalom kérdésével Tóth Tibor foglalkozott részletesen. Alapvető tanulmányában a SML-ban található be- és kitáblázási iratokat (SML IV. 1. l.) dolgozta fel. TÓTH Tibor: Hitelezők és adósok. A kölcsönforgalom kérdéséhez Somogyban 1756–1812. (Történeti statisztikai füzetek 2.) Budapest, 1979. 199 GŐZSY: Az egyháztörténet 18–19. századi… i.m. 128–129. 200 MERÉNYI: i.m. 1939. 66; Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 72–73. 201 Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 292–293. 202 „Emeritus Licentiatus et prudentia doctrina haud ultimus, annorum 53, vir Benedictus Szita”. PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 70. 203 TML IV. 1. Ö 453. Schematizmus 1981… i.m. 258. 204 „… in dicta Possessione Mágocs residet licentiatus, qui ibidem munia Parochialia peragit.” BML. IV. 1. j. Ö 519. 105; 205 „Sacramenta autem administrant Patres Paulini dum assunt.” Uo; Schematizmus 1981… i.m. 208. 206 Az oeconomus ecclesiae mellett az administrator, curator titulusokkal is illették.




Az egyházfi207 templomgondnoki, sekrestyés feladatokat látott el,208 a plébános munkáját segítette, több esetben hozzá tartozott a település szélén, külterületén álló kápolna gondozása is.209 Mindezen keresztül a tisztséggel szemben megfogalmazott legalapvetőbb cél: a hitélet megőrzése volt.210 Bizonyos esetekben azt is elvárták az aedituustól, hogy a keresztény erkölcsökkel szemben megnyilvánuló és büntetendő tettekről, személyekről beszámoljon a plébánosnak.211

Az oeconomus tisztséggel elsősorban mezővárosokban, nagyobb falvakban, továbbá az Eszterházy birtokokon találkozhatunk, ahol a település megbecsült, befolyásos és vagyonos polgára segédkezett a plébánia gazdálkodásában, illetve annak adminisztrációjában.212

A század első harmadában még több esetben összemosódott a két tisztség, előfordult, hogy az aedituusnak kellett a számadást is végeznie. Az 1729-es jegyzőkönyvben Szakadát helységnél például az Aedituus simul Oeconomus bejegyzéssel találkozunk.213 De az már ekkor is egyértelmű, hogy két külön tisztségről van szó, még abban az esetben is, amikor Simontornyán és Ozorán ugyanebben az évben ugyanaz a személy töltötte be.214 Az 1738–1742-es vizita viszont már arról tanúskodik, hogy teljes mértékben differenciálódtak ezek a tevékenységi körök, ami egyértelműen a feladatok gyarapodásával áll összefüggésben.

A 18. század egyházlátogatási jegyzőkönyvei jól tükrözik számunkra az egyes közösségek igényét a helyi egyházi személyi állomány biztosítására. Láthatóan ügyeltek arra, hogy ezek a tisztségek ténylegesen be legyenek töltve, továbbá arra, hogy viselői a feladatra alkalmas, a közösség által megbecsült és a helyi egyházat támogató215 emberek legyenek.216 Mindkét pozíció komoly presztízst jelentett a viselőjének, többször előfordult, hogy családon belül öröklődtek ezek a tisztségek.217 Viselőik több esetben helyi kézművesek voltak.218 Mind az aedituus, mind az oeconomus élvezett bizonyos kiváltságokat, mentességet kaphattak az egyházi vagy az úrbéri terhek, esetleg a porció kötelezettsége

207 Több helyen dékán elnevezéssel illették. 208 Többek között: altari servire; conservandis ac colligendis Eleemosynis; mundiciem in Oratorio servare; PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 65. 209 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (BMMI). Új- és Legújabb Kori Történeti Osztály. Újkori gyűjtemény. Szigetvár. A Szigetvári Zrínyi Miklós Múzeum gyűjteménye. Iratok. Sz. 58. 151. 1. Prothocollum Processus Oppidi Szigethiensis contra Ludovicum Festetics. 987. 210 „ad servandam fidelitatem obligatus.” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 10; 39. 211 „item moribus christianis contrariantes ac puniendos Parocho deferre.” Uo. 10. 212 A veszprémi püspökség területén parens, syndicus elnevezéssel találkozhatunk. DÉNESI: Alsópapság… i.m. 93. 213 PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 39; Aedituus simul Oeconomus, sive Curator, PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 42. 214 „Aedituus idem Oeconomus Ecclesiae.” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 43; 55. 215 benefactor ecclesiae 216 A Tolna megyei Keszi Oeconomicusával, a 69 éves Varga Pállal kapcsolatban a következő jelzőket olvashatjuk: „Vir aequitate prudentia et pietate conspicuus”. PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 58; Bedegen az Oeconomus Bíró György „in multibus benefactor Ecclesiae, vir providus.” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 67; Szakcson az Oeconomus Ilia Márton „vir probus”. PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 74; Bonyhádon az Aedituus és Oeconomus ugyanaz a személy, aki „vir probus”. 217 Jól mutatják az említett tisztséggel szemben támasztott egyházi elvárásokat a német területen az újkorban meghonosodott vizitációs kérdőívek. Az Aedituus-szal kapcsolatban (De Aedituo): An sit specialis honestus et a quo suspectus? Az oeconomus-szal kapcsolatban (De vitricis Ecclesiae): An vitrici Ecclesiae sint fideles et honesti cujus Nominis, et a quo suscepti cujus directionem sequantur in administratione bonorum Ecclesiarum cui annue reddant rationaria? LANG, Peter Thaddäus: Reform im Wandel. In: Kirche und Visitation. Beiträge zur Erforschung des frühneuzeitlichen Visitationswesens in Europa. Hrsg. ZEEDEN, Ernst Walter – LANG, Peter Thaddäus. Spätmittelalter und Frühe Neuzeit. (Tübinger Beiträge zur Geschichtsforschung. Band 14. Kirche und Visitation.) Stuttgart, 1984. 157. 218 1729-ben például az ozorai aedituus Gvardián Miklós szűcs, a pincehelyi Zsitvai Ferenc varga, a bonyhádi aedituus és oeconomus pedig szabó volt. PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 89.




alól. Van példa arra a század első feléből, hogy teljes,219 de arra is, hogy semmilyen mentességet nem kaptak.220

Ez a struktúra volt a záloga a konszolidáltan működő helyi társadalmaknak, ezért a híveken és az egyházon kívül – más és más okból kifolyólag – az államnak, a vármegyének és a birtokosnak is érdeke volt ennek a kialakítása és biztosítása, hiszen ez biztosíthatta az elvárt normák intézményi megvalósítását, végrehajtását.221 A kialakult lokális egyházi struktúrához a mintát éppen a szervezetten működő uradalmak adták. Az ebből a szempontból a korszakban etalonnak számító Tolna és Baranya megyei Eszterházy birtokok szinte mindegyikén találhatunk egyházfit és gazdasági felügyelőt. A tisztségeket részben az uradalom elvárásai hívták életre, a tiszttartói utasításokban hangsúlyos szerepet kapott a plébánia gazdálkodásának felügyelete.222 Jó példa erre Dombóvár esete, ahol 1729-ben az egykori uradalmi tisztviselő (officialis) Újvári István (vir litteratus) töltötte be a kurátori tisztséget.223

Az iskolamesterre (ludi magister) szinten jelentős konszolidációs tényezőként tekintettek. A tanítók igen összetett feladatkörrel rendelkeztek, részben tanítóival (gyermekek tanítása, a katekizmus felolvasásával a felnőttek hitbeli instruálása), részben egyházival (segítették a plébánosokat a liturgia zenei kíséretében és a temetéseknél, valamint vezették a templomi imádságokat).

Bár a forrásokból tudjuk, hogy a korszakban igen alacsony az iskolába járó gyermekek létszáma, az egyház, illetve az egyes közösségek is stratégiájuk részévé tették a gyermekek nevelését.224 A pécsi egyházmegyében is szabályozták „juxta Constitutionem Dioecesanam”, hogy a szülőknek kötelességük a gyermekek iskolába járatása, és ha ezt elmulasztották, a tanítónak elméletileg joga volt az elmaradó gyerek után egy-egy forint illetéket szedni évente.225 A vizitátoroknak feladatuk volt, hogy a plébánia állapotával együtt az oktatási, nevelési munkát is felügyeljék. 1729-ben például a Baranya megyei Kisasszonyfa vizitációja alkalmával azt konstatálták, hogy a tanítónak nincs háza, így nem is tud tanítani, a jegyzőkönyvben elrendelték mind az iskolaépítést, mind a tanítást.226

Az 1714. évi egyházmegyei zsinat is szabályozta a tanító feladatait, konkrétan megnevezte a gyermekek tanítását (docere pueros), a plébánossal való temetést (sepelire cum Parocho), a templomban való éneklést (in templo canere), és ezen felül általánosságban megfogalmazta elvárásként a tanítói

219 Kányán 1729-ben az Aedituus „liber est ab omnibus exactionibus et contributionibus”. PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 65; Bonyhádon Christian Wechenfeld „liber ab omnibus tam Dominalibus, quam Inclyti Comitatus contributionis et praestationibus”. PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 89. 220 Például Kisszékelyen 1729-ben. PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 42. 221 REINHARD, Wolfgang: Zwang zur Konfessionalisierung? Prolegomena zu einer Theorie des konfessionellen Zeitalters. In: REINHARD, Wolfgang: Ausgewählte Abhandlungen. Berlin, 1997. 133. 222 Magyar Országos Levéltár (MOL) P 108. Az Esterházy család levéltára. Repositorium 65. Fasc. 15. fol. 135–136. Instructio Pro Provisoratu Bonorum Kaposvariensium. 223 PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 76. 224 A dél-dunántúli régióra vonatkozóan viszonylag csekély a 18. század első felét tárgyaló oktatás és művelődéstörténeti munka, általában az 1770-es évektől vizsgálják. Vö. KANYAR József: Az alsófokú népoktatás Somogyban (1770–1792). In: Somogy Megye Múltjából. Levéltári Èvkönyv. Kaposvár, 1976. 165–184; KANYAR József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány” Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből (XVIII–XX. sz.). Kaposvár, 1983; HAJDU Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770–1790). In: Tanulmányok Tolna Megye Történetéből 9. Szekszárd, 1980.; TÓTH István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz. Az írás térhódítása a művelődésben a kora újkori Magyarországon. Budapest, 1996; Baranya megyére valamivel jobb a helyzet. PETROVICH Ede: Baranya megye XVIII. századi népoktatása az Egyházlátogatási jegyzőkönyvek tükrében. In: Baranyai Helytörténetírás 1971. Pécs, 1972. 157–190; GALAMBOS Ferenc: A pécsváradi apátsági uradalom községeinek iskolái 1755-ig. In: Baranyai Helytörténetírás 1974–1975. Pécs, 1976. 123–128; SÁNDOR László: Adatok a baranyai népoktatás történetéhez. In: Baranyai Helytörténetírás 1977. Pécs, 1979. 131–167; MÁNDOKI László: Egyház és oktatástörténeti adatok Siklósról. In: Baranyai Helytörténetírás 1981. Pécs, 1982. 161–175. 225 MERÉNYI: i.m. 56–57. 226 Uo. 72.




mesterség egyéb feladatait is.227 Az egyházmegyei források alapján az utóbbiak közé tartozott még a harangozás és a templomi imádság vezetése (campanam pulsare, preces absolvare).228

Az emberi alkalmasság nem jelentett egyet a szakmaival. 1729-ben Ozorán például Tóth Jánost igaz és természetes emberként jellemezték,229 ugyanakkor a tanításra kevéssé tartották alkalmasnak.230 De talán éppen emberi kvalitásai miatt nem bocsájtották el, hanem praeceptort alkalmaztak mellette.

Az iskolamester a 18. század első felében a hitélet szervezésében is komoly, központi szerepet kapott, abban az esetben, ha a pap vagy lelkész nem tudott a településen megjelenni. A Tolna megyei Majoson és Izményben például az evangélikus német lakosok az iskolamester házában tartották az istentiszteletet.231 A Tolna megyei Ireg esetében tapasztalhatjuk a tanító szerepét és hatását a rekatolizáció szempontjából. A nagyrészt protestáns lakossággal rendelkező232 településnek a 18. század első negyedében nem volt papja.233 1729-ben azt olvashatjuk a jegyzőkönyvben, hogy Dinnyés Mihály tanító szorgalmának köszönhetően többen tértek vissza a katolikus hitre.234

Több esetben látunk példát arra is, hogy a fiatal plébánost tapasztalt iskolamester segítette a munkájában.235 Ugyanakkor viszonylag ritkán találkozunk 50 év feletti iskolamesterrel. Ezek között van olyan, aki már nehezen látta el a feladatát (1729-ben Szántónál236 azt írják az 50 éves tanárról, hogy kora miatt alkalmatlan már feladata ellátására),237 ám van olyan is, aki ekkor is alkalmasnak bizonyult, mint például 1729-ben az Értényen tanító Szita Benedek.238

A tanítók fontosságát mutatja, hogy az egyes közösségek jelentőséget tulajdonítottak a tisztségviselő személyének. Különösen érvényes ez a német közösségekre, ahol a plébánoshoz hasonlóan az is előfordult, hogy a tanító a betelepülőkkel együtt érkezett, mint például Bonyhádon a 30 éves fuldai Joannes Walter.239

A tanítók nyelvtudásának is illeszkednie kellett a közösség etnikai összetételéhez. A Baranya megyei Mágocsnak horvát, német, magyar és lengyel lakossága volt a 18. század első negyedében. Az 1720-as években a tanító Miskóczi Gergely Kishont megyéből származott, evangélikusból katolizált, tudott latinul, szlovákul, lengyelül, németül és magyarul.240 Az 1738-ban felvett vizita már arról tudósít, hogy külön német és külön magyar tanító volt a településen.241 Ugyanakkor előfordult az is, hogy a helyi közösség dominánsabb, erősebb érdekképviselettel rendelkező etnikuma vette kezébe – mintegy stratégiai megfontolásból – a tanító megválasztásának jogát. Különösen jellemző ez a németségre. Szigetvár mezővárosban a németség befolyását mutatja, hogy bár a számuk a lakosság egy harmadát tette ki, egyfajta „patríciusi” rétegként határozták meg a város fejlődését, és a bírók mellett a

227 „… reliqua ejusmodi magistris consueta peragere ac exequi.”Acta Synodi Dioecesanae Quinque Ecclesiensis. Közli: KOLLER: i.m. VII. 242. 228 PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 39. 229 „Vir rectus et simplex.” Uo. 54. 230 „… ad instruendos pueros minus idoneus.” Uo. 231 TML IV. 1. Ö 453. 5–6. 232 Uo. 29. 233 1726 és 1728 között Domsics Mátyás személyében már van plébános, 1732-től pedig kisebb megszakításokkal folyamatosan. BRÜSZTLE: i.m. II. 144–145. 234 „Michael Dinnyés … cujus diligentia multi ab Haeresi desistentes fidem receperunt Catholicam.” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 62; BRÜSZTLE: i.m. II. 145. 235 1729-ben Tolnán a 28 éves plébános, Kapuvári Márton mellett a 46 éves Andreas Koller a tanító, aki szlavón nyelvtudásával múlja felül a plébánost. 236 Ma Koppányszántó. 237 „… pro servitio parum idoneus ob deficientem aetatem.” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 68. 238 Uo. 70. 239 Uo. 88; MERÉNYI: i.m. Knabelnél Welter-ként szerepel. KNABEL, Wilhelm: Geschichte Bonyháds (Bonnhards) von der Urzeit bis 1945. (Die Deutschen aus Ungarn 6.) München, 1972. 13. 240 MERÉNYI: i.m. 36–37. 241 „Rector scholae hungaricus, Rector scholae germanicus.” Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 206–207.




tanítók is német nemzetiségűek voltak a 18. században. 1729-ben Roshird Kilián,242 1738-ban pedig Luppmiller Lőrinc volt a tanító.243

Van példánk arra is, hogy majd mindegyik fentebb számba vett tisztséget – speciális esetben – egy ember töltötte be. Az 1715 körül betelepített Eszterházy birtokon,244 a Tolna megyei Regölyben 1722-ben már licenciátust szerveztek, 1725-ben fatemplomot építettek, és plébániát alapítottak. 1728 és 1732 között azonban nem volt plébánosa a településnek, és ebben az időben Csente György töltötte be a tanító, az aedituus, az oeconomus tisztségét is.245

A jegyzőkönyvek beszámolnak a bábákról (obstetrix)246 is, hiszen őket is a plébános segítői (Hilfspersonal) közé sorolhatjuk.247 A bábák részben egyházi, részben egészségügyi szempontból is fontos szerepet játszottak.248 Egyházi, amennyiben vészhelyzet esetén (halottan született vagy túl gyenge csecsemő) keresztelnie, és erről a plébánost – hivatalból – tájékoztatnia kellett. A 18. század elejétől látunk igényt arra, hogy a kisebb közösségek is rendelkezzenek saját bábával. Esetükben általában tükröződnek a nemzetiségi viszonyok, homogén etnikumú településeken egy, a vegyes lakosságú települések esetén két bábát látunk.249 Szigetváron a 18. század egészében két bába tevékenykedett, a város etnikai struktúrájához igazodva, az egyik német, a másik horvát vagy magyar,250 és hasonló jelenséget tapasztalhatunk többek között Tolna mezővárosban 1729-ben.251 A bábák esetében is megfogalmazódott szempontként a morális elismertség (bene morata) és a megfelelő szakmai tapasztalat.

Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a 18. század első felének forrásai folyamatos építkezésről tájékoztatnak bennünket. Az egyházi struktúra bővülése mögött nem csupán a felülről jövő katolizációt kell sejtenünk, sokkal inkább a közösségek ez irányú igényét, illetve a helyi társadalom konszolidációjában, integrációjában, effektív tevékenységében érdekeltek közösen ható szándékát. A külső és a belső stabilizációs-, reformigények kölcsönhatással bírtak egymásra, és kiegészítették egymást.252

Úgy tűnik, hogy az egyházmegyében a barokk vallásosság sikere abban rejlett, hogy a konszolidációban érdekelt összes fél igényei találkoztak, az egyház helyesen ismerte fel a saját feladatát, és meg tudott felelni a vele szemben támasztott társadalmi elvárásoknak. A legfontosabb azonban, hogy mindezt helyi szinten volt képes megteremteni, és ezzel stabil alapját képezte a katolikus megújulásnak. A lokális egyházi struktúra kiépülésével a mindennapi élet szereplőjévé és szervezőjévé, ezáltal katalizátorává vált a katolikus egyház, és így ő maga jelentette a közösségek belső kohéziós erejét. Úgy láthatjuk, hogy a tridentinumnak az alsópapságra vonatkozó elvi, elméleti elképzelései a gyakorlatban is megvalósultak a pécsi egyházmegye területén, és a plébániákban a lokális egyházi rendszer viszonylag sikeres modelljét láthatjuk.

242 MERÉNYI: i.m. 66. 243 Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 76. 244 BRÜSZTLE: i.m. III. 285. 245 PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 80. 246 Az 1729-es Tolna megyei jegyzőkönyv nem használta az obstetrix elnevezést, ehelyett az Annosa Mulier, Vetula terminusokat szerepeltette. 247 Vö. LANG: Reform im Wandel… i.m. 134. 248 A témáról lásd: KRÁSZ Lilla: A bába történeti szerepváltozása a 18. századi Magyarországon. Budapest, 2003; DEÁKY Zita – KRÁSZ Lilla: Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI–XX. század). Budapest 2005. 261-263, 267, 274–276. 249 A németek már a betelepülésüktől különösen nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy saját etnikumukból kerüljön ki a bába Szopok településen Marghareta Steidlin, Jánosiban (ma Mecsekjánosi) Maria Schanskin. Mindkét település Magyarszék (Baranya megye) filiája volt ekkor. Canonica Visitatio 1738–1742… i.m. 219. 250 Uo. 285. 251 „Intelligentes bene instructae mulieres utriusque nationis habentur obstetrices.” PPL Canonica Visitatio, 1729. Tolna megye, 10. 252 Vö. ZEEDEN, Ernst Walter: Die Entstehung der Konfessionen. Grundlagen und Formen der Konfessionsbildung im Zeitalter der Glaubenskämpfe. Wien, 1965. 99.







Continuity and Reorganisation in the Diocese of Pécs

The Catholic religion did not disappear completely in the Ottoman era, moreover, in the 17th century, due to several new impulses, it expanded greatly in the counties of Baranya and Tolna. Many Catholic churches started to be renovated and the number of the licentiates also began to increase. In the 17th century the Catholic centres of great importance were the communities led by Jesuits, Franciscans or lay priests. However, their spatial dispersion was not consistent. Several Catholic blocks with mixed Croatian-Hungarian population mainly pastorised by different monks existed during the War of Liberation. This was the time when the lay parish network of the diocese started to be reorganised. Bishop Ignác Radanay and their successors carried out the task of increasing the proportion of the Catholics, establishing the necessary ecclesiastical infrastructure for the believers and providing the communities with educated priests. The continuous inflow of the Catholic South Slavs, the movement of the German settlers expanding in the second half of the investigated period, and the conversion of the Hungarian population increased the number of the Catholics. The bishops could directly influence the latter, as they had rather early reorganised the parishes in the so-far Unitarian regions where they appointed well-educated priests who could address the followers of other denominations, too. The reorganisation was a long process which finished only during the reign of Joseph II. Before that time new churches had been erected only in the most visited places. Normally, some parts of the old buildings were renovated, or the new churches were built of adobe or reed. The latter were mainly built during the episcopacy of Ferenc Nesselrode who also took great care of the provision of the churches with suitable liturgical equipment. However, the churches built from these materials were not durable or soon became small for the growing community, and it was only during the office of György Klimó that they could be replaced first. The most important segments of the reorganisation were the creation of the local ecclesiastical structure, and the formation, organisation and (after the establishment of the seminary) education of the priests. The 18th-century canonical visitations provide us with excellent examples of the demands and concerns of certain communities. This structure was the token of the well-functioning local society. Thus, apart from the believers and the church, the creation of this structure was in the interest of the state, the counties, and the landowners, too.




Documents

Gőzsy Zoltán-Varga Szabolcs_ a pécsi egyházmegye plébániahálózatának újjászervezése