Gyakorlati foglalkozás-egészségügy

Bevezetés a foglalkozás-egészségügybe

Felszegi Sára, Cseh Károly

A munka világa ma az egyik legveszélyesebb környezet. Életünk legnagyobb részét ebben az

állandóan változó környezetben töltjük el. Ahhoz hogy a munkavállaló meg tudjon felelni a

munkakörnyezeti kihívásoknak egészsége károsodása nélkül, szükséges a munkahelyi kóroki

tényezők felismerése és az egészsége védelmét szolgáló intézkedések meghozatala, az

egészségkárosító körülmények kiküszöbölésére illetve csökkentésére. A foglalkozás-

egészségügy az egészségügy egyetlen olyan területe, amely az aktív lakosság körében a

primer és a szekunder prevenció segítségével hatékonyan képes fellépni a munkavállalók

egészségének megőrzése és fejlesztése céljából. Öregedő társadalmunkban fontos a lakosság

aktív éltének meghosszabbítása, a társadalom számos területe egyensúlyának fenntartásához.

A foglalkozás-egészségügyre háruló feladatok egyben népegészségügyi feladatok is.

A magyar foglalkozás-egészségügy nagy hagyományokkal rendelkezik. A kezdetek a bányaegészségügyhöz

kapcsolódnak. Szent István király által 1030-ban kiadott Ius regale (intézkedés a királyi jogokról, pl.

regáléjövedelmekről, királyi haszonvételről, koronajövedelemről, az ásványvagyon királyi tulajdonáról) kitért a bányászok biztonságos foglalkoztatásának szükségességére. Selmecbányán (ma a város és az ércbánya a

világörökség része, Szlovákia, Banská Stiavnica) 1240-től bányakórház működött. Anjou Károly (I. Károly,

Károly Róbert, 1308-1342) és Nagy Lajos (1342-1362) idején már működtek bányapénztárak, a bányászatban

dolgozók önsegélyező- biztosító szervezetei. A 15. században a bányapénztárak saját orvost alkalmaznak, és a 16.

század elején rendszeres orvosi vizsgálatok történtek, ami a magyar iparegészségügy alapjait jelentette. Az első

úttörők között volt Antal István (A fémek okozta néhány betegségről, 1721), Moller Gottfried (1710-1780,

Halléban doktorált, De aerae fodinarum metallicorum noxio; von unterirdischen bösen Wetter című

disszertációjában kimerítően ír a fémbányákban előforduló gázok különféle fajtáiról. A bányászbetegségeket

nagy alapossággal tárgyaló tanulmány már megjelenésekor érdeklődést keltett. A Wöchentliche Hallerische

Anzeigen 1730-ban bőven ismerteti és dicséri). A hazai iparegészségügy szellemi központja körvonalazódott

Selmecbányán az 1770-ben alapított Bányászati Akadémián, elsősorban Jacquin Miklós József (1727–1817)

orvos-botanikus és Scopoli János Antal (1723–1788) orvos-vegyész tevékenysége nyomán, akik az erdő- és

bányaműveléstant oktatták. Az adriai bányavidéken Scopoli vizsgálatokat végzett a higanybányászok

egészségkárosodásairól, amit 1761-ben, Velencében megjelent De Hydrargyro Adriensi Tentamina című

könyvében összegzett. Kimutatta, hogy a végtagok remegését higanymérgezés okozza, központi idegrendszeri

károsodás következtében. Megfigyelte, hogy a nyálelválasztás fokozódása jellemző a higanymérgezésre. A

szájnyálkahártya duzzadt, az íny gyulladt, a fogak kiesnek. Gyakori a köhögés, ami asztmához hasonló.

Felismerte, hogy a bélféregfertőzések gyakoriak a bányászok között. A higanybányászok egészségének

védelmére óvintézkedéseket javasolt, mint munkaidő korlátozás, védőálarc viselés, a ruházat cseréje. Ezen

intézkedések miatt kellett távoznia Velencéből. Egyetemi hivatalos tantárgyként a foglalkozás-egészségügy az

orvosképzésben 1713-ban jelent meg, Bernardino Ramazzini (1633-1714) professzor (ma a foglalkozás-orvostan

atyjának tartják) könyvének megjelenésével (De Morbis Artificum Diatriba, Genf, 1713). Ekkor már a magyar

(Kárpát-medencei) gyakorlatban 568 éve ismert volt és 1525-től, 288 éve, törvényben is előírtan ellenőrzött volt

a bányaegészségügy.

Vadovich György 1828-ban „A mesteremberek és munkások betegségeiről” írt disszertációt, amelyben a fizikai

dolgozók egészségtanát elemezte. Riedl József 1842-ben kiadott, „A hirtelen életveszélyben lévőknéli azonnali

segítségnyújtásról” című értekezése a munkahelyi elsősegélynyújtást szorgalmazta.

A magyar egyetem orvosi karral való kiegészítése Nagyszombaton majd Budán, később Pesten (1769) újabb

lökést adott az iparegészségügy fejlődésének. Huszár Mózes (Eszterházy herceg uradalmi és Barsmegye

főorvosa Léván, Dissertatio inauguralis medica de colica saturnina, Budae, 1824, Az ólom okozta bélgörcsökről)

bizonyította, hogy az európai országokban egyes hasi panaszokkal járó „járványok” valójában ólommérgezések,

amelyeket a mázas edények falából kioldódó ólom okoz (edények ólommázából a bor kioldja az ólmot), és

megfelelő preventív intézkedésekkel ezek megelőzhetők.

1834-től a Sárospataki Főiskolán a Népszerű orvostan című tárgyon belül rendkívüli figyelmet szenteltek az

iparegészségtannak. Az oktatás elindítója Soltész János (1809–1879) orvosdoktor volt, aki az 1851-ben

megjelent Népszerű orvostan című munkájában részletesen írt a foglalkozások okozta betegségekről és az egyes

foglalkozásokban dolgozók helyes életrendjéről.

A selmecbányai Tóth Imre bányaorvos (1844-1928, a selmeci főbányakamara mellett szervezett Bányaorvosi

Főhivatal főorvosa) a bányászaszály (ma Ancylostoma duodenale/Necator americanus fertőzés) kórokát

vizsgálva a parazita lárvák előfordulását tanulmányozta a bánya vizében, talajában és a bányászok székletében.

Kimutatta, hogy a fertőzés a bélsár útján terjed, és cáfolta azokat a nézeteket, amelyek szerint a kórt a korhadó

bányafák okozzák. Szakszerű munkája jelentősen előrevitte a preventív intézkedések kidolgozását, a bánya

higiéné megszervezését. A bányákban árnyékszékeket létesítettek, a fertőzött területekről elhordták a

bányajáratok felső talajrétegét, oltott mésszel fertőtlenítettek. Az intézkedésekkel Selmecbányán 1882-ben

felszámolták a bányászaszályt. Eredményeiért Tóth Imrét az 1885. évi berlini Nemzetközi Higiéniai és

Demográfiai Kongresszus külön elismerésben részesítette, és megelőzési módszerét az egész német

bányaiparban, később pedig mindenütt bevezették. A bánya egészségügyi vizsgálatokat később kiterjesztették a

bányalovakra is. Bebizonyosodott, hogy azok is számos emberre ártalmas betegség hordozói. A vizsgálatoknak

köszönhető, hogy a hazai bányaiparban nemzetközi vonatkozásban is igen szigorú higiénés rendszabályokat

vezettek be, már a XIX. század utolsó évtizedében.

1927-ben létrejött az Országos Munkásbiztosító Intézet, amely újabb lendületet adott a hazai ipari orvostan

fejlődésének. 1930-ben megalakult az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI), majd 1941-ben a

Munkaegészségügyi Vizsgáló Állomás. 1949-ben létrehozták az Országos Munkaegészségügyi Intézetet,

amelynek bázisán 1962-ben megkezdte működését az Orvostovábbképző Egyetem Munka és Üzem-

egészségügyi Tanszéke. Ennek első professzora Tímár Miklós volt, aki a szilikózis illetve a biológiai

monitorozás területén fejtette ki tevékenységét. A nagy iparvállalatok üzem-egészségügyi szolgálatokat

működtettek.

Az 1980-as évek végén, a kilencvenes évek elején megváltoztak a gazdasági viszonyok. A nagy vállalatok

felbomlásával számos kis és középvállalkozás jött létre, amelyek az eddig nagy vállalatokat ellátó

üzemegészségügynek szakmailag is, formailag is új kihívást jelentettek. A korábbi üzemegészségügy talaján

alakult ki a mai foglalkozás-egészségügy, ami nem csak névváltozást, hanem tartalmi változást is jelent. Az

üzemegészségügy korábban túlnyomó részt gyógyítással és kisebb hányadában megelőzéssel foglalkozott, a

foglalkozás-egészségügyre pedig elsősorban a megelőző tevékenység jellemző. Ma minden szervezett

munkavállaló számára a munkáltató kötelezettsége foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás biztosítása.

A foglalkozás egészségügy fontosabb nemzetközi, amerikai, európai és hazai intézményei,

szervezetei a következők. ILO (International Labor Organization), ICOH (International

Commission on Occupational Health), ACOEM (American College of Occupational and

Environmantal Medicine USA), OSHA (Occupational and Safety Health Administration,

USA), NIOSH (National Institute of Occupational Safety and Health, USA), ANSI (American

National Standard Institute, USA), EU-OSHA (European Occupational Safety and Health

Administration), EODS (European Occupational Diseases Statistics), Nemzeti Munkaügyi

Hivatal (OMMF, OMFI összevonás), Szakmai Kollégium Foglalkozás-orvostan Tagozat és

Tanács, MÜTT (Magyar Üzemegészségügyi Tudományos Társaság), Egészséges

Munkahelyekért Egyesület. Az intézmények és szervezetek a nemzetközi és nemzeti

foglalkozás- egészségügyi jogi és szakmai szabályozás kidolgozásában és ellenőrzésében, a

szakmai tudományos tevékenység alakításában vesznek részt. A foglalkozás-orvostan

oktatását a hazai orvostudományi felsőoktatási intézményekben, Budapesten, Pécsett,

Szegeden és Debrecenben foglalkozás orvostan tanszéki csoportok végzik.

A foglalkozás-egészségügy szabályozásának gyakorlati kérdései

Felszeghi Sára

Európa országaiban (Lengyelországot kivéve) - hasonlóan a magyar szabályozáshoz – a

foglalkozás-egészségügyet nem egyetlen jogszabály rendezi.

Magyarországon a foglalkozás-egészségügy jogi szabályozása két alappilléren nyugszik:

egyfelől Magyarország Alaptörvényén, amely leszögezi, hogy „Mindenkinek joga van a testi

és lelki egészséghez.” [XX. cikk (1)], továbbá a „… jog érvényesülését Magyarország … a

munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres

testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.” [XX.

cikk (2)], és „Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát

tiszteletben tartó munkafeltételekhez” [XVII. Cikk (3)], másfelől azokon az Európai Uniós

jogszabályokon és Irányelveken (WHO Alkotmánya, ILO Egyezmények, EU Irányelvek, 161

ILO Egyezmény, 89/391 EGK Keret-egyezmény, 92/29 EGK Irányelve, stb.), amelyeket

Magyarország is ratifikált, és csaknem teljesen átemelt a 1993. évi XCIII-as törvény a

munkavédelemről (Mtv) jogszabályba, amely először határozza meg a foglalkozás-

egészségügyet és kimondja, hogy hazánkban minden szervezett munkát végző számára a

munkáltató köteles foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást biztosítani. A rendszer tripartit, az

érintettek az állam, a munkáltató és a munkavállalók. A törvény nem rendelkezik a nem

szervezett munkát végzőkről, akik létszáma 1,5-2 millió munkavállaló, és akik így

kimaradnak az ellátottak köréből. 1997. évi CLIV-es törvény az egészségügyről meghatározza

a munkaegészségügy fogalmát, amit a foglalkozás- egészségügy és a munkahigiéné

együttesen alkot.

A foglalkozás- egészségügyet a fenti törvények mellett több rendelet is szabályozza (89/1995.

(VII.14.) Kormány Rendelet, 27/1995. (VII.25) NM. rendelet, 33/1998 (VI.24.) NM. rendelet

stb.), amelyek a Mvt. „végrehajtásának” tekinthetők, és alkalmasak arra, hogy betartásukkal a

foglalkozás-egészségügy minőségi működését biztosítsák.

A működés formáját és feladatait a 89/1995. (VII.14.) Kormány rendelet valamint a

27/1995.(VII.25) NM. rendelet szabályozzák. Az előbbi a foglalkozás-egészségügyi ellátás

rendjét, a szolgálat által ellátható létszámokat és a díjazás szabályait, valamint a

tevékenységek foglalkozás-egészségügyi osztályba sorolásának szempontjait tartalmazza, az

utóbbi pedig a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról rendelkezik.

A foglalkozás-egészségügy szervezeti felépítését tekintve áll: a) alapszolgálatokból, b)

szakellátó helyekből valamint 2011. december 1. előtt az országos szintet jelentő Országos

Munka- és Foglalkozás-egészségügyi Intézetből (OMFI). A 250/2011. (XII.1.) Korm. rendelet

az Országos Munka- és Foglalkozás-egészségügyi Intézetet megszüntette és összevonta az

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséggel (OMMF). Az OMMF a Nemzeti

Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságaként, az OMFI pedig a

Nemzeti Munkaügyi Hivatal, Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztályaként működik tovább.

Az alapszolgálat személyi minimum feltétele egy foglalkozás-egészségügyi szakorvos és egy

szakápoló foglalkoztatása. Ennek korszerű, összetett egysége a foglalkozás-egészségügyi

központ, amely multidiszciplináris foglalkozás-egészségügyi szolgálat, a foglalkozás

egészségügyi szakorvos és szakápoló mellett egyéb szakemberek is dolgoznak

(munkahigiénikus, pszichológus, ergonómus, toxikológus stb.).

A kormányrendelet, a munkavégzés nehézsége illetve a munkakörnyezet veszélyessége

alapján, négy foglalkozás-egészségügyi osztályt különböztet meg: A, B, C, D. Meghatározza

egy alapszolgálat által ellátható munkavállalók számát. Az A foglalkozás-egészségügyi

osztály esetén 1000 fő, B foglalkozás-egészségügyi osztály esetén 1200 fő, C foglalkozás-

egészségügyi osztály esetén 1500 fő, D foglalkozás-egészségügyi osztály esetén 2000 fő. A

munka világában azonban nem egyetlen osztályból kerülnek ki a munkavállalók. Ilyenkor az

ellátható munkavállalók számát alábbiak szerint számítják ki:

(Ae/A+Be/B+Ce/C+De/D) X 100 = F

ahol Ae-> De az ellátható munkavállalók, A->D az osztályok létszámhatárait jelenti.

Ha F=100+/-20m akkor fő műszakidőben egy orvosnak és egy ápolónak kell a foglalkozás-

egészségügyi ellátást biztosítani. A besorolás a munkáltató feladata, aki bevonja ebbe a

foglakozás- egészségügyi szakorvost.

A foglalkozás egészségügyi szolgálat működtetését a 27/1995 (VII. 25) NM rendelet 2§ (1) és

(2) bekezdése szabályozza, amely szerint minden természetes és jogi személy, jogi

személyiséggel nem rendelkező társaság, amennyiben az ehhez szükséges feltételeknek

megfelel, működtethet foglalkozás- egészségügyi szolgálatot. A teljes finanszírozás a

munkáltatót terheli, aki azonban szakmai felügyeletet nem gyakorolhat a foglalkozás-

egészségügyi szolgálat felett.

A foglalkozás-egészségügy feladatai szerteágazóak. Ezek egy része egyéni feladatként,

másrészük közreműködői feladatként jelenik meg a tevékenységükben. Az előbbi

tevékenységhez tartoznak az alkalmassági vizsgálatok, amelyek során a 33/1998.(VI.24.) NM

rendeletben foglaltak szerint, a foglalkozás-egészségügyi orvos a munkavállaló megterhelését,

egészségi állapotát ismerve az orvosi vizsgálat során megállapítja a személy terhelhetőségét,

és eldönti az adott munkakörre, szakmára való egészségi alkalmasságot, és meghatározza a

foglalkoztathatóság feltételeit. A munkaköri alkalmassági vizsgálat lehet előzetes, időszakos,

soron kívüli és záró. Az alkalmassági vizsgálatokat a munkáltatónak kell kérnie a foglalkozás-

egészségügyi szolgálattól. A foglalkozási megbetegedések, fokozott expozíciók vizsgálata

ugyancsak alapvető feladata a foglalkozás-egészségügynek, melyet a 27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(1) szerint végez. A 27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(1) feladatként rendeli el a

munkahigiénés szemlét (üzemi szemle). Ez teszi lehetővé a munkaköri alkalmasság szakszerű

elbírálását, és a munkahelyi kóroki tényezők egészségkárosító kockázatának értékelését. A

foglalkozás-egészségügyi orvosnak nem elég egyszer feltérképezni a területet, hanem

folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a változásokat. További feladat az egyéni

védőeszközökkel kapcsolatos tanácsadás [27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(1)(d)], amelyet

még a 65/1999 (XII.22.) Eü. M. rendelet 3§ is szabályoz. Ha a műszaki intézkedésekkel,

szervezési megoldásokkal nem lehet a kockázati tényezőket csökkenteni, egyéni

védőeszközök használata válik szükségessé. Ezek alkalmazása azonban munkavállalónak

plusz megterhelést jelenthet. A munkahelyi kémiai biztonsággal kapcsolatos feladatokat a

27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(1)(e) mellett, a 25/2000.(IX.30.) Eü.M.-SzCsM. együttes

rendelete és egyéb jogszabályok határoznak meg. A munkaegészségügyi felvilágosítás célja,

hogy a munkavállalók ismerjék azokat az egészségkárosító kockázatokat, amelyeket a

munkavégzés kapcsán el kell viselniük, és ugyanakkor tisztában legyenek az ellenük való

védekezés lehetőségeivel, beleértve a megfelelő munkahelyi magatartás szabályait is. Ezt a

feladatot a 27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(1)(f) mellett a Mtv.40.§ (1), 44.§ (1) és az 1997.

évi CLIV-es törvény az egészségügyről is szabályozza. A tájékoztatás nem csak a foglalkozás-

egészségügyi orvos feladata, hanem a munkáltatóé is. A munkakörhöz kötött védőoltásokkal

kapcsolatos feladatokat (pl. Hepatitis A+B, kullancs encephalítis, tífusz, tetanusz stb. elleni

védőoltások) a 27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(1)(g) mellett a 61/1999(XII.1.) Eü.M.

rendelet, valamint a 18/1998.(VI.3.) NM. rendelet is szabályozza. A közúti járművezetők

egészségügyi (eü) alkalmassági vizsgálatát (2. eü. csoport, hivatásos gépjárművezetők) a

27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(1)(i), a 13/1992.(VI.26.) NM. rendelet szabályozza, amit a

16/2008.(VI.24.) Eü. M. rendelet módosított. Ekkor került ki a nem hívatásos (1. eü. csoport)

gépjármű vezetők alkalmassági vizsgálatának elbírálási lehetősége a foglalkozás-

egészségügyi szakorvos hatásköréből, és utalta át ezt a feladatot a választott vagy más

háziorvos hatáskörébe, és lehetővé tette a háziorvosok részére is a 2. eü. csoportba tartozó

gépjármű vezetők alkalmassági vizsgálatának elbírálását. A gondozási és rehabilitációs

tevékenység [27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(1)(h)] olyan eszköz a foglalkozás-

egészségügy kezében, melynek segítségével lehetőség nyílik arra, hogy az egészségében

károsodott munkavállalót a megterhelés-igénybevétel figyelembevételével alkalmassá tegye

további munkavégzésre.

A foglalkozás-egészségügy közreműködői feladatai közé tartozik, a munkáltató

munkaegészségügyi feladataiban való részvétel [27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(2)(a) és az Mtv. 58.§]. Ezen feladatok egyike a részvétel a munkahelyi veszélyforrások feltárásában,

amelyet az előbbi mellett még a Mtv. 42.§ és 54.§ valamint külön jogszabályok is

szabályoznak. A munka-egészségügyi, fiziológiai, ergonómiai és higiénés feladatok

megoldásában [27/1995. (VII.25) NM. rendelet 4§(2)(a) és az Mtv. 8§ és 58§ valamint külön

jogszabályok] való közreműködésével a foglalkozás-egészségügyi orvos szakismereteivel

segíti a munkáltatót abban, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos

munkavégzés követelményeit megvalósíthassa. Az elsősegély nyújtás és a sürgős orvosi

ellátás megszervezésében [27/1995. (VII.25.) NM. rendelet 4§(2)(a) és az Mtv. 46§ valamint

15/1972.(VIII:5.) Eü. M. rendelet] való közreműködés azt jelenti, hogy segíti a munkáltatót a

munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeinek biztosításában a

munkahely jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók

létszámának, a munka szervezésének megfelelően. A 27/1995. (VII.25.) NM. rendelet

4§(2)(b) határozza meg a foglalkozás-egészségügyi orvosnak a foglalkozási rehabilitációban

való közreműködői feladatait, ahol az orvos az érintett személy munkaköri feladatainak, a

munkavégzés körülményeinek, kockázati viszonyainak ismeretében, javaslatot tesz a

munkavállaló jelenlegi munkakörében történő továbbfoglalkoztathatóságáról. A munkáltató

katasztrófa-megelőző, -elhárító, -felszámoló és az előidézett károsodások rehabilitációs

tervének kidolgozásában [27/1995. (VII.25.) NM. rendelet 4§(2)(c)] való közreműködés

lényegében a havária tervek egészségügyi vonatkozású feladatainak végrehajtását jelenti.

Elsősorban olyan üzemeknél szükséges ilyen tervet készíteni, ahol tűz-, robbanásveszély áll

fenn, illetve az egészséget heveny módon és súlyosan károsító anyagok kerülhetnek a légtérbe.

Az egyéb jogszabályok szerinti feladatok között szerepel a munkaköri alkalmassági

vizsgálatok rendjéről szóló belső szabályozás szakmai véleményezése [33/1998 (VI.24.) NM.

rendelet], a kézi tehermozgatással kapcsolatos feladatok, melyeket egyfelől a 25/1998.

(XII.27.) Eü. M.rendelet (A hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás minimális

egészségügyi és biztonsági követelményéről), másfelől a 33/1998. (VI.24.) NM. rendelet (A

sérülékeny munkavállalók foglalkoztatása a munkavégzésből származó túlzott fizikai

megterhelés esetén, szükséges tiltások, korlátozások) szabályoz. A képernyő előtti

munkavégzésről az 50./1999. (XI.3.) Eü. M. rendelet, míg a biológiai kóroki tényezőkkel

kapcsolatos munkavégzésről a 61/1999.(XII.1.) Eü. M. rendelet intézkedik. Általánosan

elfogadott az a becslés, hogy a daganatos megbetegedések mintegy 4-5%-a foglalkozási

expozíció következménye. Ezért van jelentősége azoknak a feladatoknak, melyet a 26./2000.

(IX.30.) EüM. rendelet szabályoz a foglalkozási rákkeltőkkel kapcsolatosan. A kockázatok

csökkentését célzó rendeletek közé tartozik a 12/2006.(III.23.) Eü. M. rendelet az azbesztről,

a rezgésexpozícióról (22/2005. (VI.24.) Eü. M. rendelet), a zajexpozícióról (66/2005. (XII.22.)

Eü. M. rendelet). A munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősülő munkahelyi

kockázatok (minőségi és mennyiségi) értékelésében való részvétel [Mtv. 54.§ (1) b)- d), (2),

(7) b)] szintén a foglalkozás-egészségügy alapvető feladatát képezi.

A foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely illetékességi listáját, heti szakorvosi óraszámát a

szaktárca tájékoztatóban teszi közzé. Megyénként 3-4 szakellátó hely működik. Feladatait a

27/1995. (VII.25) NM. rendelet 5.§ szabályozza. A munkaköri alkalmasság másodfokon

történő elbírálása egzisztenciális kérdéseket érint, jelentős anyagi konzekvenciái lehetnek,

ezért ezt a feladatot nagy tapasztalattal rendelkező, magasan képzett foglalkozás-egészségügyi

szakorvosok végzik. A szakellátó helyek feladata a kézi lőfegyverek, lőszerek, gáz- és

riasztófegyverek megszerzésévei és tartásával kapcsolatos egészségi alkalmasság másodfokon

történő elbírálása a hivatásszerűen lőfegyvert tartók esetében. A munkanélküliek beiskolázás

előtti és a munkaközvetítés előkészítése keretében történő szakmai alkalmasság vizsgálata, a

közhasznú munka előkészítése érdekében a munkanélküliek munkaköri alkalmassági

vizsgálata, valamint a foglalkozási megbetegedések vagy annak gyanújával beutaltak számára

nyújtott szakellátás ugyancsak a szakellátó helyek feladata. A szakellátó hely orvosának

feladata a konzultatív tevékenység más szakterületek orvosai számára foglalkozási

megbetegedésekkel kapcsolatosan, az alapszolgálat részére munkahigiénés tanácsadás,

valamint a szakképzést folytató intézmények tanulóinak és a felsőoktatási intézmények

hallgatóinak szakmai alkalmasság vizsgálata (ezt a feladatot a szakellátó helyek akkor végzik,

ha a megyei tiszti főorvos erre kijelölte azokat, iskolaorvos hiánya miatt). A munkaügyi

központok kérésére végzi a szakellátó hely orvosa a megváltozott munkaképességű

munkanélküliek foglalkoztathatóságával kapcsolatos szakvéleményezést.

A szakellátó helyek finanszírozása az E alap terhére (II. fok, foglalkozási megbetegedések)

illetve a munkaügyi központok (munkanélküliek beiskolázás előtti és a munkaközvetítés

előkészítése keretében történő szakmai alkalmasság vizsgálata, közhasznú munka előkészítése

érdekében a munkanélküliek munkaköri alkalmassági vizsgálata) által történik.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal, Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály (volt

OMFI), feladatai közé tartozik a foglalkozási megbetegedések kivizsgálásában való

közreműködés, a módszertani útmutatók kidolgozása és az oktatásban való közreműködés.

A fenti feladatokat hazánkban több mint kétmillió munkavállalónál közel 3000 foglalkozás-

egészségügyi szakorvos látja el. A 2010. december 31-i adatok szerint összesen 3 213 733

vizsgálatot végeztek, ami csaknem évi két vizsgálatot jelent minden munkavállalónál. Ez a

tény is mutatja a foglalkozás-egészségügy jelentőségét hazánkban, hasonlóan az EU többi

országához.

Az északi országokban (Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország) a foglalkozás-

egészségügyi szolgálatok szerepe különösen jelentős. Finnországban és Svédországban a

foglalkozás-egészségügyi tevékenységen túl az egészség-ellenőrzést kiterjesztik a nem

foglalkozási eredetű megbetegedésekre is. A nem foglalkozási eredetű betegségek prevenciója

mellett végeznek gyógyító tevékenységet is és a nem foglalkozás eredetű megbetegedések

korai rehabilitációját is ellátják. A finanszírozás a Nemzeti Társadalombiztosításon keresztül

történik. Franciaországban a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok rendszere lefedi az egész

országot, a nagy vállalatok saját foglalkozás-egészségügyi szolgálatot működtetnek, a

kisebbek közösen tartanak fenn ilyen szolgáltatást. A foglalkozás-egészségügyi tevékenység

mellett, sürgősségi betegellátást is biztosítanak. A Francia Államvasutak (Société National

des Chemins de Fer) munkavállalóiknak a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás keretében

kuratív szolgáltatást is biztosít, amely felöleli mindazokat a kompetenciákat, amelyek a

magyar háziorvosi ellátásnak felelnek meg.

Megterhelés-igénybevétel fogalma

Felszeghi Sára, Cseh Károly

Az embert körülvevő környezet több részkörnyezetre (természetes és épített, vagy fizikai és

társadalmi) osztható. Az épített környezetbe tartozik a lakó- és a munkahelyi részkörnyezet is,

ahol számos kóroki tényezőnek lehetünk kitéve a nap 24 órájában. A munka világa ma a

legveszélyesebb szakkörnyezet, a WHO szerint mintegy 100 000 vegyi anyaggal lehet

kapcsolatunk, de ezen túl is több tucat fizikai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális kóroki

tényezővel találkozunk munkánk során, amelyeknek következménye a nagyszámú

munkabaleset és foglalkozási megbetegedés. A munkahelyi környezet minősége és

közvetlen/közvetett hatásai alapvetően befolyásolják az egészségünket és jól- létünket.

Ahhoz, hogy a baleseteket, a foglalkozási megbetegedéseket, illetve a foglalkozással

összefüggő megbetegedéseket megelőzzük, fontos, a munkavállalót érő megterhelés és

igénybevétel ismerete.

A megterhelés a szervezetet ért hatások és ezek kapcsán a szervezetben lezajló belső

változások összegét jelentik, az igénybevétel pedig a megterhelések hatására bekövetkező

(egyénenként változó mértékű) funkcióváltozások összege. Az igénybevétel egyenlő az

összmegterhelés és a szervezet erre adott válaszának interakciójával. A munkahelyen, a

munkakörnyezeti és a munkavégzésből eredő megterhelések nagy részének megengedhető

szintjeit szabványok, jogszabályok határozzák meg. Ingerekre, megterhelésre munka közben

szükség van, mert az optimálisnál kisebb megterhelés esetén a munkavállaló figyelmetlenné

válik, álmos lesz, és ez maga is kockázati tényezőként fog jelentkezni (alul terhelés). A

megterhelés és igénybevétel ismerete nélkülözhetetlen a szakmailag megalapozott munkaköri

alkalmassági vizsgálat elbírálásához.

A munkavállalók munkaképességének mérésére szolgáló egyik eszköz a munkaképességi

index (WAI, work ability index). Segítségével megítélhető, hogy milyen mértékben tudja a

munkavállaló ellátni a munkakörét. Célja, hogy reprodukálható módszerrel, olyan indikátor

paramétert találjanak, amelynek értéke jelzi a munkaképességet, és amelynek meghatározott

periódusokban történő ismételt mérésével meghatározható a munkaképesség változása, illetve

a munkaképesség helyreállítására, javítására, erősítésére vagy megőrzésére irányuló

beavatkozások hatékonysága. A munkaképességi indexet hét kérdésből álló, önkitöltős

kérdőív adataiból számítják ki. A munkavállaló a megadott pontérték tartományban értékeli

magát. Az index alkalmazható egyéni és kollektív értékelésre, foglalkozási szektorok

összevetésére. Az index csökkent értéke (7-27 pont) egyéni szinten összefügg a munkából

való távollét valószínűségével, fokozott munkáltatói kiadásokkal, korai nyugdíjba vonulással.

Az értéktartományok kijelölik a foglalkozás-egészségügyi teendőket és a végrehajtandó

egészségfejlesztési programokat is.

MUNKAKÉPESSÉGI INDEX Pontértékek

• Jelenlegi munkaképessége élete legjobbjával összehasonlítva 0 - 10

• Munkaképessége az igénybevételhez képest 2 - 10

• Orvos által megállapított betegségeinek száma 1 - 7

• A betegségek okozta munkaképesség károsodásának mértéke 1 - 6

• Betegség miatti távolléte a munkából az utolsó évben 1 - 5

• Becsülje munkaképességét 2 év múlva 1 - 7

• Szellemi erőforrásának mértéke 1 - 4

Pontozás (tartomány 7- 49 pont)

7 - 27 rossz helyreállítás

28 - 36 közepes javítás

37 - 43 jó támogatás

44 - 49 kiváló megtartás

A WAI mutatók alkalmazhatók munkáltatói szektorokra, munkahelyekre is, ahol az index

alacsony értéke összefügg az egészségkárosító hatások mértékével, a munkavállalók

egészségkárosodásának mértékével, a munkáltatói, egészségügyi kiadások emelkedésével. Az

ábra szemlélteti a munkaképességi index változását egyes gazdasági szektorok esetén.

Figyelemre méltó az index legmeredekebb csökkenése az életkor növekedésével az

egészségügyben. Az egészségügyi dolgozókat az ILO (International Labor Organization)

jelenleg sérülékeny munkavállalói csoportként kategorizálja.

A foglalkozás-egészségügyi orvos javaslatot tehet a munkavégzés és a munka feltételeinek

módosítására. Az általános megfontolás az, hogy a munkát kell a munkavállalóhoz alakítani,

nem pedig fordítva.

Munkahelyi kóroki tényezők

Huszár András, Tibold Antal, Tamás Edit, Horváth Attila, Felszeghi Sára, Cseh Károly

A munkavégzés során a munkavállalót számos egészségkárosító hatás érheti, melyek

létrejöhetnek fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális, és ergonómiai kóroki tényezők

miatt. Ezek száma igen magas, általában nem csak egy- egy kóroki tényező, hanem egyszerre

több hatása is érvényesül, ami végső soron balesetet, fokozott expozíciót, foglalkozási vagy

a foglalkozással összefüggő megbetegedést okozhat. A munkakörnyezetben a

munkabalesetek és főképpen a foglalkozási megbetegedések leggyakoribb okozói a fizikai

kóroki tényezők. A mikroklíma változásai (magas és alacsony hőmérséklet, légnyomás), zaj,

rezgés, ionizáló és nem ionizáló sugárzás mind akut, mind krónikus elváltozások előidézője

lehet. A kémiai kóroki tényezők száma a legnagyobb, és túlnyomó többségük hatását nem is

ismerjük, így a megelőzés is különös körültekintést igényel. Ennek következtében számos új

kórkép is megjelenhet a jelenlegiek mellett, amelyek közül a legtöbb problémát a kémiai

tényezőkre visszavezethető, egyelőre diagnosztizálatlan neurológiai, léguti, bőr, daganatos,

allergiás és immunológiai megbetegedések okozzák. A biológiai kóroki tényezők azok a

mikroorganizmusok, illetve komponenseik (pl. endotoxinok), amelyek fertőzést, allergiát

vagy mérgezést okoznak. Nagy kihívást jelentenek a foglalkozás-egészségügynek, mert a

kockázat és az expozíció becslés igen nehéz. A pszichoszociális kóroki tényezők hatásai

szerteágazóak, és a gyorsan változó, gyakran feszültségektől sem mentes munkakörnyezet

miatt jelentős növekedésükkel kell számolnunk. Sokáig alábecsülték jelentőségüket, de ma

már senki sem vitatja a pszichoszociális tényezők jelentőségét. Az Európai Uniós adatok

alapján a munkavállalók kb. 28% szenved munkahelyi stressztől és a betegállományok 50-

60%-a munkahelyi stressz következményei. Az EU-ban a munkavégzéssel együtt járó stressz

a foglalkozás-egészségügy egyik legnagyobb problémája, ezt csupán az izom-és

csontrendszeri eredetű megbetegedések gyakorisága múlja felül. Jelentős az ergonómiai

kóroki tényezők egészségkárosító hatása is. Az ergonómiát a munka tudományának

nevezzük, vagyis az emberi erők és képességek tudományának, amely arra törekszik, hogy az

ember-gép-környezet rendszer annak meghatározó eleme, az ember igényei szerint működjék.

A képernyős munkahelyek elterjedése miatt jelentősége egyre nő. Annak ellenére, hogy

bejelentendő foglalkozási megbetegedéseket okozhatnak, alig kerülnek bejelentésre.

A fenti kockázati tényezők csökkentésével, kiküszöbölésével, a rendszeres munkaköri

alkalmassági vizsgálatok elvégzésével megelőzhetjük a foglalkozási, illetve a foglalkozással

összefüggő megbetegedések kialakulását. A megfelelő munkahelyi egészségpolitika

kidolgozásával megvalósíthatjuk a foglalkozás-egészségügy célját, az aktív lakosság

egészségének megőrzését és fejlesztését

A foglalkozás-egészségügy tehát a primer és szekunder prevenció kiemelten fontos helye az

aktív lakosság körében és nagy tartalékai, lehetőségei vannak a jövőre nézve. Tekintettel arra,

hogy a szervezett munkavégzésben résztvevők esetében közel 100%-os a részvétel az

alkalmassági vizsgálatokon (e nélkül nem foglalkoztatható a munkavállaló, Mvt), szemben a

lakosság népegészségügyi programjaihoz kapcsolódó szűréseken való részvételével, ami csak

10-15%-os, vagy még alacsonyabb. A foglalkozás egészségügy sokszorosan megtérülő

befektetés. Egyaránt hasznos a munkáltató (csökkennek a betegséghez kapcsolódó kiadások,

nő a vállalat innovációs készsége és a termelékenysége), a munkavállaló (a csökkenő terhelés

következtésben ritkábbak az egészségre vonatkozó panaszok, egészségkárosodásra vonatkozó

tünetek, valamint az ebből adódó anyagi hátrányok, és meghosszabbodik az aktív életkor), és

a társadalom (csökkenek az egészségügyi és rehabilitációs költségek, nő a munkában eltöltött

évek száma, a primer prevenció költségei kisebbek, mint a gyógyítás költségei) számára.

A táblázat egyes, hagyományos foglalkozási betegségekre jellemző kóroki tényezőket mutat

be (Environmental and Occupational Medicine Fourth Edition. szerk. WN Rom. Lippincott

Williams and Wilkins, 2007, Philadelphia USA alapján). A felsoroltak közül az EU-ban

számos vegyület betiltásra került (arzén, higany, számos peszticid, kreozot, PAH policiklusos

aromás szénhidrogének), illetve határértékeket alakítottak ki alkalmazásukkal kapcsolatban.

munkakör kóroki tényező lehetséges megbetegedés

mezőgazdaság peszticidek, patogének, gázok, mérgezések, farmertüdő,

zoonózisok

napfény bőrrák

anaestheziológia altatógázok reproduktív károsodás, daganatok

állatgondozók fertőző ágensek, allergének zoonózisok, asthma bronchiale

autógyártás azbeszt, műanyagok, ólom, szerves mesothelioma, tüdőfibrosis,

oldószer tüdőrák, daganatok, krónikus ólom

mérgezés, dermatitis

pék liszt, asthma bronciale,

akkumulátor gyártás ólom, arzén daganatok, krónikus ólom

mérgezés

mészáros, húsfeldolgozás vinil műanyag, füst, húscsomagolók astha bronchialeja

keszon munka magas nyomás keszon betegség

asztalos, ács fapor, ragasztók, konzerváló anyagok nazopharingealis dagantok,

dermatitis

cementgyártás cementpor, fémek dermatitis, krónikus bronchitis

kerámia gyártás talkum, agyag pneumoconiosis,

bontási munkák azbeszt, szilikát por, fapor azbesztózis, szilikózis

fogtechnikus szilikát por szilikózis

homokfúvók szilikát por szilikózis

gyógyszergyártás hormonok, nitroglicerin reproduktív, kardiovascularis

károsodás

vegytisztítás oldószerek májkárosodás, dermatitis

festékgyártás fémek, oldszerek, festékek hólyag rák, dermatitis

balzsamozás formaldehid, patogének dermatitis

filckészítés higany, policiklusos szénhidrogének krónikus higany mérgezés.

(PAH) daganatok

öntőmunkások szilikát, fémek szilikózis

üveggyártás hő, fémek, oldószerek cataracta, derma titis,

daganatok

egészségügyi dolgozók kórokozók, vegyszerek, sugárzás fertőzések,balesetek,

daganatok

szigetelőanyag gyártás azbeszt,mesterséges elállítású tüdőfibrosis, tüdőrák

fibrozus anyagok mesothelioma

légkalapács használat vibráció Raynaud syndroma

esztergályos fémpor, olajok tüdőbetegség, rák, dermatitis

mosoda fehérítőszerek, szappanok, alkáliák dermatitis,

bányászok (szén, kő, fém) szilikát, ionizáló sugárzás, fémek, szénpor pneumoconiosis, tüdőrák

földgázkitermelés PAH tüdőrák krónikus

nehézfém mérgezés

ionizáló sugárzás,sugárzó anyagok ionizáló sugárzás, fémek rák, leukémia

hivatali munka ergonómiai tényezők izületi és szempanaszok

festők festékek, oldószerek, glett neurológiai problémák

papírkészítés savak, lúgok, oldószerek, fémek tüdőbetegségek,dermat itis

olajfeldolgozás PAH, zeolit, rák,pneumoconiosis

vízvezeték szerelő ólom, oldószer, azbeszt, krónikus ólommérgezés,

tüdőfibrozis, dermatitis

vasúti munka kreozot, napsugárzás, oldószerek dermatitis daganatok

azbeszt, olaj

tengerészet napfény, azbeszt rák, belesetek

kohászat fémek, hő, kéndioxid, arzén rák, balesetek, cataracta

acélgyártás hő, fém, szilikát cataracta, hőguta,

tüdőkárosodás

kőbányászat szilikát szilikózis

textilfeldolgozás szerves porok, festékek, széndiszulfid byssinozis, dermatitis,

pszichózis

lakk, politúr máz készítés oldószerek, viaszok dermatitis,

borászat arzén, peszticidek rák, dermatitis

hegesztés füst, nem ionizáló sugárzás, fémek daganatok, cataracta krónikus

ólommérgezés

A humán genom megismerésével egyre több gén illetve a gén környezetének változékonysága, (polimorfizmusa),

illetve mutációja mutat összefüggést egyes, foglakozással összefüggő kórállapotok kialakulásával. Erre néhány

ismert példa a következő: N-acil transferase (NAT), a glutathione –S-tranferase (GST), és egyes DNS repair

gének, Xeroderma pigmentosum (XPD) D gén (ERCC2, excision repair cross-complementing rodent repair

deficiency, complementation group 2). A NAT2 az arilaminok inaktivációjában kulcsfontosságú szerepet tölt be,

így a hólyag rák kialakulásában ismert karcinogén, a benzidin, arilamiddá való alakulásában. A NAT2 gén

nagymértékű polimorfizmust mutat, több mint 20 különféle allélját azonosították. Hagyományosan az enzimek

fenotípusa lehet gyors és lassú acetiláló. Az arab populációban 90%-ban van jelen a lassú acetiláló fenotípus, a

kelet-ázsiai populációban 5-25%-ban, míg a fehér populációban 40-60%-ban. 2-naftilamine,4-aminobiphenyl és

benzidin foglalkozási expozíciója a hólyagrák megnövekedett kockázatával társul. Az expozíció felelős a

hólyagrák esetek 10-20 %-ért. Úgy találták, hogy a lassú acetilátorok között arilamin epozíció esetén fokozott a

hólyagrák előfordulása. A későbbiekben azonban úgy gondolták, hogy az acetilátor status a dohányzás rákkeltő

hatásának modulálása révén (a dohányfüstben is jelen vannak arilaminok) járul hozzá a hólyagrák kialakulásához.

Kínai populációban azonban nem találtak összefüggést az acetilátor status és a hólyagrák kialakulása között

foglalkozási expozíció esetén. A glutation-S-transferase enzimek a glutation konjugációját katalizálják

különböző vegyültekkel, azokat vízoldékonyabbá és kevésbé reaktívvá változtatva. Az enzimeknek 8 fő osztálya

és ezeknek számos változata ismert és nagyszámú polimorfizmust és egyéb változatot írtak le. A GSTM1 gén

homozygota deléciója (GSTM1*0, null genotípus 42-63%-ban fordul elő a fehér populációban, illetve

hozzávetőleg ugyanilyen arányban az ázsiaiak között, és 16-36% -ban az afroamerikaiakban. A GSTT1 gén

esetében is előfordul 0 genotípus (15-30% a fehér, 47-64% az ázsiai, és 22% az afroamerikai populációban). Az

1990-es évektől felvetődött a génváltozatok összefüggése az asthma kialakulásában. Úgy találták, hogy a

GSTM1 és a GSTT1 0 genotípusok összefüggést mutatnak fokozott asthma bronchiale kialakulási rizikóval,

illetve az allergiás válasz mértékével. Felvetődött az is, hogy a dízel kipufogó gázokra mutatott egyéni

érzékenység is összefügg a GSTM1 0 genotípus jelenlétével (valamint egy GSTP1 SNP, single nucleotid

polimorfizmus, az Ile105/Ile105 előfordulásával. Az ERCC2/XPD gén az excíziós repair rendszer egyik

komponense, a bazális transzkripcionális faktor rendszer (BTF2/TFIIH) része. Helikáz aktivitásal rendelkezis. A

fehérje szerepet játszik az RNS átíródásban is. A gén pontmutációi súlyos DNS repair deficienciával járó

betegségeket, a Xeroderma pigmentosumot, a Cockayne szindrómát és a trichothiodystrophiát okozzák. Eddig

az ERCC2 gén 421 mutációja ismert. A fent említett letális betegséget okozó mutációk mellett néhányról

felmerült, hogy egyes populációkban összefüggést mutatnak dohányzó egyénekben a tüdőrák kialakulásával

(Lys751Gln polimorfizmus, Gln homozygóta carrierek). A fenti példák a környezeti és genetikai tényezők

kapcsolatát illusztrálják a foglalkozással összefüggő betegségek kialakulásában.

Tevékenységek, munkahelyek és munkakörök veszélyességi kategóriákba történő

besorolása

Huszár András, Tibold Antal, Tamás Edit, Horváth Attila, Cseh Károly

Az 1993. évi XCIII. Törvény (Mvt) 2. számú melléklete (egységes szerkezetű az 5/1993. (XII.

26.) MüM rendelettel) tartalmazza a munkáltatók tevékenységük alapján történő

munkavédelmi szempontú veszélyességi osztályba sorolását (I., II. III. osztály). Az ágazat

számjele a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (TEÁOR)

jelölése a felsorolásban nem szerepel (9003/2002. (SK 6.) Központi Statisztikai Hivatal, KSH

közleménye alapján).

I. Veszélyességi osztály

Erdőgazdálkodási termék-előállítás, szénbányászat, tőzegkitermelés, kőolaj-, földgázkitermelés, urán-,

tóriumérc-bányászat, fémtartalmú érc bányászata, egyéb bányászat, húsfeldolgozás, halfeldolgozás,

fafeldolgozás, fonott árú gyártása (kivéve: parafa-, fonott árú gyártása), papír, papírtermék gyártása,

kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás, nukleáris fűtőanyag gyártása, vegyi anyag, termék gyártása, gumi-, műanyag

termék gyártása, nem fém ásványi termék gyártása, fémalapanyag gyártása, fémtartály, fűtési kazán, radiátor

gyártása, gőzkazán gyártása, fémalakítás, porkohászat, gép, berendezés gyártása, hajógyártás, -javítás, vasúti,

kötöttpályás jármű gyártása, fém visszanyerése hulladékból, villamos energia-, gáz-, gőz-, melegvízellátás,

építőipar, szárazföldi, csővezetékes szállítás, vízi szállítás, légi szállítás, szállítást kiegészítő tevékenység

utazásszervezés (kivéve: utazásszervezés, szállítmányozás), kutatás, fejlesztés (kivéve: humán kutatás, fejlesztés),

szennyvíz-, hulladék-kezelés, szennyeződés mentesítés

II. Veszélyességi osztály

Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás (kivéve: erdőgazdálkodási termék elő állítás), halgazdálkodás,

élelmiszer, ital gyártása (kivéve: húsfeldolgozás, halfeldolgozás), dohánytermék gyártása, textília gyártása,

ruházati termék gyártása, szőrmekikészítés, -konfekcionálás, bőrkikészítés, táskafélék, szíjazat, lábbeli gyártása,

parafa-, fonott árú gyártása, kiadói, nyomdai, egyéb sokszorosítási tevékenység, fémfeldolgozási termék gyártása

(kivéve: fémtartály, fűtési kazán, radiátor gyártása, gőzkazán gyártása, fémalakítás, porkohászat), iroda-,

számítógépgyártás, máshova nem sorolt villamos gép gyártása, híradástechnikai termék, készülék gyártása,

műszergyártás, közúti jármű gyártása, egyéb jármű gyártása (kivéve: hajógyártás, -javítás, vasúti, kötöttpályás

jármű gyártása), bútorgyártás, máshova nem sorolt feldolgozóipari termék gyártása, nyersanyag visszanyerése

hulladékból (kivéve: fém visszanyerése hulladékból), víztermelés, -kezelés, -elosztás, gépjárműjavítás, posta,

távközlés (kivéve: postai, futárpostai tevékenység), műszaki vizsgálat, elemzés, nyomozási, biztonsági

tevékenység, takarítás, tisztítás, szakmai középfokú oktatás, felsőoktatás, máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb

Oktatás, egészségügyi, szociális ellátás (kivéve: szociális ellátás), film-, videó gyártás, rádió-televízió

műsorszolgáltatás, egyéb szórakoztatás, egyéb szolgáltatás

III. Veszélyességi osztály

Járműkereskedelem, -javítás, üzemanyag-kereskedelem (kivéve: gépjárműjavítás), nagykereskedelem,

kiskereskedelem, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, utazásszervezés, szállítmányozás, posta, távközlés

(kivéve: távközlés), pénzügyi közvetítés, biztosítás, nyugdíjalap, pénzügyi kiegészítő tevékenység,

ingatlanügyletek, kölcsönzés, számítástechnikai tevékenység, humán kutatás, fejlesztés, egyéb gazdasági

szolgáltatás (kivéve: műszaki vizsgálat, elemzés), nyomozási, biztonsági tevékenység, takarítás, tisztítás,

közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás, oktatás (kivéve: szakmai középfokú oktatás, felsőoktatás,

máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás), szociális ellátás, érdekképviselet, szórakoztatás, kultúra, sport

(kivéve: film-, videó gyártás, rádió-televízió műsorszolgáltatás)

A besorolás és a munkavállalói létszám képezi a munkavédelmi szakképesítésű (közép vagy

felsőfokú végzettségű) szakemberek foglalkoztatásának munkáltatói kötelezettségeit.

89/1995. (VII.14.) Kormány Rendelet meghatározza a foglalkozás-egészségügyi osztályba

sorolás szempontrendszerét. A 4. sz. melléklet felsorolja a foglalkozás egészségügyi

osztályokat, ami az alapszolgálatok által ellátható munkavállalói létszám és a díjazás alapja.

Négy foglalkozás egészségi(ügyi) osztályt (A, B, C, D) különít el. A besorolások nem

azonososak a munkavédelmi szempontú veszélyességi osztályokkal).

„A” foglalkozás-egészségi osztály

1. Bányászat

2. kohászat fizikai munkakörei, valamint azon nem fizikai munkakörök munkavállalói, akik az „A” foglalkozás-

egészségi osztályt indokoló munkakörnyezetben töltik munkaidejük, több mint 50%-át.

3. Ugyanebbe a foglalkozás-egészségi osztályba sorolandók a

3.1. rákkeltőkkel exponáltak,

3.2. sugárzó anyagokkal,

3.3. ismeretlen (mérgező hatásuk szempontjából kivizsgálatlan) anyagokkal dolgozók,

3.4. állatkísérletes munkakörökben foglalkoztatottak,

3.5. korkedvezményre jogosító munkakörökben foglalkoztatottak,

3.6. munkaidő-kedvezményre jogosító expozícióban alkalmazott munkavállalók,

3.7. a vasúti közlekedésben a forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő, a légi és vízi közlekedésben

szakszolgálati vizsgához kötött munkakörökben alkalmazott munkavállalók, függetlenül a tevékenység ágazati

osztályától.

„B” foglalkozás-egészségi osztály

1. Mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás

2. Építőipar

3. Élelmiszerek és italok gyártása

4. Dohánytermékek gyártása

5. Textíliák gyártása

6. Ruházati termékek gyártása, szőrmekikészítés és –festés

7. Bőrkikészítés, bőrtermékek és lábbeli gyártása

8. Fafeldolgozás

9. Kőolaj-feldolgozás és kokszgyártás

10. Vegyi alapanyagok és termékek gyártása

11. Gumi és műanyag termékek gyártása

12. Nem fém ásványi termékek gyártása

13. Nyersanyag visszanyerése hulladékból

14. Szárazföldi és csővezetékes szállítás

15. Vízi szállítás

16. Légi szállítás

17. Bútorgyártás

18. Egészségügyi és szociális ellátás

19. Állategészségügyi tevékenység

20. Nyomdaipari termékek gyártása

fizikai munkakörei, valamint azon nem fizikai munkakörök munkavállalói, akik a „B” foglalkozás-egészségi

osztályt indokoló munkakörnyezetben töltik munkaidejük, több mint 50%-át.

„C” foglalkozás-egészségi osztály

Ebbe a foglalkozás-egészségi osztályba sorolandók az „A” foglalkozás-egészségi osztályba nem tartozó ág,

ágazat, alágazat, szakágazat

1. ipari,

2. szolgáltató,

3. kutató,

4. számítástechnikai tevékenységgel kapcsolatos

fizikai munkakörei, valamint azon nem fizikai munkakörök munkavállalói, a „C” foglalkozás-egészségi osztályt

indokoló munkakörnyezetben töltik munkaidejük, több mint 50%-át.

„D” foglalkozás-egészségi osztály

Ebbe a foglalkozás-egészségi osztályba sorolandók a

1. kutatás-szervezési,

2. kulturális,

3. oktatási,

4. egyéb adminisztratív

tevékenységet végző munkavállalók, továbbá az „A”, a „B” és a „C” foglalkozás-egészségi osztályba sorolt

tevékenységek nem fizikai munkaköreiben dolgozó, más osztályokba nem sorolt munkavállalói.

A szolgálatoknak főműszak-időben biztosítani kell egy orvos és egy ápoló jelenlétét az „A” foglalkozás-

egészségi osztály esetén az 1000 munkavállalónként, a „B” foglalkozás-egészségi osztály esetén az 1200

munkavállalónként, a „C” foglalkozás-egészségi osztály esetén az 1500 munkavállalónként, a „D” foglalkozás-

egészségi osztály esetén a 2000 munkavállalónként.

Fizikai kóroki tényezők

Fizikai munka. Hőmunka

Morvai Veronika

Fizikai munka

Az ember fizikai munkavégző képességének morfológiai alapja mozgásrendszere (csont-,

ízület- és izomrendszer), illetve az ennek szabályozását biztosító szomato-motoros és

szomatoszenzoros idegrendszer.

A harántcsíkolt munkaizomzat – szemben a simaizommal és a szívizommal – csak

idegimpulzusra húzódik össze, amit izomkontrakciónak nevezünk. Az izomkontrakció

energiaigényes folyamat, amelynek során a kémiai energia mechanikai munkává alakul. A

kémiai energia forrása az ATP (adenozin-trifoszfát), a kreatin-foszfát, a glukóz (glikogén) és

a zsírsavak; az aminosavak az energiaszolgáltatásban csak szabályozó szerepet kapnak.

Izommunkában akár a nyugalmi 50-szeresére is növekedhet az oxigénfogyasztás. A szervezet

által fogyasztott 02 mennyiség energiaértékéből kiszámítható a fizikai munkát végző dolgozó

energiaforgalma; ez nemcsak az energiaforgalom mérésére, hanem a munkavégzés nehézségi

fokának meghatározására, valamint a fizikai munka határértékeinek kidolgozására is

lehetőséget nyújt.

A fizikai munka osztályozása

A felnőtt ember átlagos nyugalmi oxigénfogyasztása 0,25 l/min, ami percenként 5,2 kJ, illetve

óránként ~ 300 kJ energia-felszabadulásnak felel meg. Nyugalomban a perctérfogat

átlagértéke 5,25 liter; e vérmennyiség kb. 5%-a jut a koronáriákon keresztül a szívizomhoz,

kb. 16%-a a vázizomzathoz. Az arteriovenosus oxigénkülönbség figyelembevételével a

nyugalmi oxigénfogyasztás kb. 12%-a jut a szívre és kb. 20%-a a vázizomzatra.

Izommunka végzésekor az oxigénfogyasztás a nyugalmi érték sokszorosára nő. Átlagos

testalkatú és edzettségű emberben az oxigénfogyasztás (rövid időn keresztül) a nyugalmi érték

12-szeresét is elérheti. A szívizom véráramlása és oxigénfogyasztása a perctérfogattal

arányosan nő; a munkával kapcsolatban nagymértékben fokozott oxigénfogyasztás a munkát

végző vázizomzat megnövekedett oxigénigényével kapcsolatos.

Az energetikai mérések kapcsán a munkafolyamattal kapcsolatos oxigénfogyasztást mérjük

(ún. teljes oxigénszükséglet); ha a munka alatt mért oxigénfogyasztásból kivonjuk a vizsgált

egyén nyugalmi oxigénfogyasztását, a különbség az adott munkához felhasznált

oxigénszükségletnek (ún. extra energiaszükséglet) felel meg. Az 1. táblázatban néhány

munkatevékenység, illetőleg sporttevékenység extra energiaszükségletét mutatjuk be.

Az 1. táblázaton szellemi munka energiaszükségletét nem demonstráljuk; ennek oka, hogy az

elsősorban információáramlással együtt járó mentális megterhelést mai ismereteinkkel nem

tudjuk kielégítően mérni; még nagyobb probléma, hogy a mentális megterhelés által

előidézett igénybevételt becsülni is alig tudjuk.

Gyakorlati szempontból (az izommunka intenzitása alapján)

- könnyű fizikai munkáról beszélünk, ha a teljes energiaforgalom (ebbe mindig beleértjük a nyugalmi energiaforgalmat – 5,2 kJ/min – is) < 15,5 kJ/min (< 930 kJ/óra); az

igénybevételi mutatók közül a pulzusfrekvencia: < 90/min; a maghőmérséklet-változás: 0

°C;

- közepesen nehéz munkáról beszélünk, ha a teljes energiaforgalom 15,6-19,0 kJ/min (936-1140 kJ/óra); az igénybevételi mutatók közül a pulzusfrekvencia 91-100/min; a

maghőmérséklet-változás: 0,1-0,3 °C;

- nehéz fizikai munkáról szólunk, ha a teljes energiaforgalom 19,1-22,5 kJ/min (1146-1350 kJ/óra); a pulzusfrekvencia 101-110/min; a maghőmérsékletváltozás: 0,4-0,6 °C;

- beszélünk még nagyon nehéz fizikai munkáról is; ha a teljes energiaforgalom meghaladja a 22,5 kJ/min (> 1350 kJ/óra) értéket.

A fizikai munka jellemző paraméterei

A fizikai munka határértékei. A fizikai munkavégzésnek azt a mértékét, amelyet egy műszak

alatt pihenőidő közbeiktatása nélkül végezhet a dolgozó, tartós terhelési határértéknek (TTH)

nevezzük.

Teljes energiaforgalmat figyelembe véve 22 kJ/min (de kerekítve, indikatív határértékként

ennek értéke 20 kJ/perc). A percenként ennél nagyobb energiaforgalmat igénylő munka már

ún. pihenési pótlékot (lényegében közbeiktatott pihenési időt) igényel. Ilyen a csúcsterhelési

határérték (CSH) is, amely a munkavégzés során maximálisan eltűrhető energiaforgalom;

ennek értéke: 3 x TTH = ~ 60 kJ/perc.

Pihenési pótlék. A TTH-t meghaladó intenzitású izommunka előfordulása esetén pihenési

pótlékot kell meghatározni úgy, hogy a beiktatott pihenési idő felhasználásával az arra az

órára eső energiaforgalom ne haladja meg a TTH-t. A számítás aerob, anaerob, dinamikus

vagy statikus munkavégzésre más-más módon történik (utalunk munkaegészségtan

kézikönyvekre).

Oxigénadósság. A TTH fölötti energiaforgalom, főként gyors és nagy teljesítményt igénylő

munkavégzésnél kialakuló jelenség: a tevékenység befejezése után is fokozott mértékben

fogyaszt a szervezet oxigént; azt az oxigénmennyiséget, amelyet a munka befejezése után és a

nyugalmi légzés visszaállásáig légzünk be, oxigénadósságnak nevezzük. Oka: az adott

munkavégzés szükséglete meghaladja az egyén maximális oxigénfogyasztását, és ezt a

tevékenység befejezését követően pótolni kell. Hasonlóan oxigénadósság alakul ki, ha az

ember rövid ideig tartó izommunkát külső oxigén felvétele nélkül végez (pl. víz alatti úszás,

mérgező anyag elől zárttérből menekülés belégzés nélkül).

Az emberi munkateljesítmény felső határa. Felnőtt férfiak teljes izomzatának összegzett erejét

200 kN-ra becsülik. Kiváló atléták maximális oxigénfogyasztása 4-5 liter/percet érhet el. Ha

20%-os hatásfokú izommunkát tételezünk fel, egy liter/perc fogyasztásnak megfelelő energia

20 kJ/min) alakulhat át hasznos munkává; az így számított maximális emberi teljesítmény 430

W. Erre kiváló sportolók is csak meghatározott időtartam során képesek.

A foglalkozási körülmények között az erőkifejtés a jelenleg érvényes szabályozások szerint

nem haladhatja meg a munkában részt vevő izmok maximális akaratlagos erőkifejtésének

15%-át. Ezek az értékek „átlagos" férfira vonatkoznak. A nőkre vonatkozó értékek a 15%-nak

a 60-80%-át jelentik. Vagyis a határértékek csak az átlagosnál jelentősen gyengébbeknek

okozhatnak gondot (Pórszász).

A fizikai munka „abszolút korlátja”. Általában a 42 000 kJ/nap értéket tartják a bruttó

energiaforgalom lehetséges maximumának. Ilyen energiaforgalom csak néhány sportban

(sífutás, szupermaratoni futás, sziklamászás) fordulhat elő és legfeljebb néhány egymást

követő napra korlátozódik. Az izommunka energiáját a táplálékkal biztosítjuk. Miután

tápcsatornánk felvevőképességét napi 25 000-33 000 kJ-ra becsülhetjük, nyilvánvaló, hogy a

fenti teljesítmény több napon keresztüli ismétlése gyorsan a test saját építőelemeinek

lebontásához, súlyos lesoványodáshoz, halálos kimenethez vezetne. Foglalkozásszerűen ilyen

teljesítményekre az igény kivételes (pl. katasztrófa, havária felszámolása során bányamentők,

tűzoltók, polgári védelem tagjai).

Ma egyre kevesebb a nehéz (vagy az igen nehéz) fizikai munkát végzők száma, akiknek

ismereteink szerint napi bruttó energiaforgalma nem haladja meg a 18 000-20 000 kJ-t.

A munkahelyi magas és alacsony hőmérséklet hatása az egészségre

Hő, hőforgalom, munkavégzés kedvezőtlen klimatikus körülmények között

Az egyre jelentősebb műszaki fejlődés ellenére még sokáig lesznek olyan nemzetgazdasági

ágak/ágazatok (pl. bányászat, kohászat, üvegipar, mezőgazdaság), ahol bizonyos

munkahelyeken, munkakörökben a mikroklíma időnként a munkavállaló tűrőképességét

meghaladó mértékben lehet szélsőséges. Ha emellett a dolgozónak nehéz fizikai munkát kell

végeznie (hőmunka), akkor egészsége, biztonsága veszélyeztetetté válhat. Ennek oka az, hogy

a homoioterm ember állandó hőmérsékletéért felelős hőtermelésének, hőleadásának vagy ezek

szabályozásának mechanizmusa a külső feltétel hatására elégtelenné válik. Ennek

megismerése végett előbb néhány fogalmat célszerű emlékezetbe idézni.

Az ember testhőmérséklete. Az állandó testhőmérséklet megőrzésének képessége emberben az

ontogenezis során viszonylag későn fejlődött ki. Az újszülöttek és különösen a koraszülöttek

labilis hőháztartása általánosan ismert. Még iskolás gyermekekben is nagyobbak a

testhőmérséklet izommunkával kapcsolatos variációi, mint felnőttben.

Magtemperatúra és köpenytemperatúra. A szervezeten belül jelentős különbségek vannak a

test belsejében levő szervek (ún. mag) és a bőr (ún. köpeny) hőmérséklete között. A

magtemperatúra (belső szervek hőmérséklete) mérését emberben a végbélben (átlag 37,1°C)

vagy a szájüregben (átlag 36,7 °C) vagy a hónaljban (átlag 36,5 °C) végezhetjük. A rectalis

hőmérsékletet a környezeti hőmérséklet viszonylag széles határok közt nem befolyásolja

Ezzel szemben a köpenytemperatúra a környezet hőmérsékletének függvénye. Megfelelő

ruházatban az átlagos bőrhőmérséklet kb. 33 °C. Az ember „kellemes melegérzéséhez" 30-35

°C-os bőrhőmérséklet szükséges.

A testhőmérséklet ingadozása egészséges emberben. Az ember testhőmérséklete

(magtemperatúra) a nap folyamán jellemző módon változik; ezt diurnális ritmusnak hívjuk.

Fiziológiásan a napi ingadozás 1 °C-on belül marad. Nagyon jelentős a testhőmérséklet

emelkedése izommunka kapcsán: az izommunkában fokozott oxigénfogyasztás és a

testhőmérséklet között viszonylag széles határok közt az összefüggés lineáris. Erős

izommunkában a testhőmérséklet 40 °C-ra (rectalis), illetve 38,5 °C-ra (orális) is emelkedhet.

A hőtermelés változását szabályozó mechanizmusok összességét kémiai termoregulációnak, a

hőleadás változását szabályozó mechanizmusok összességét fizikai termoregulációnak, míg a

magtemperatúra állandóságát biztosító mechanizmusokat együttesen termoregulációnak

nevezzük. A hőtermelésért a mechanikusan aktív izomzat felelős (látható és nem látható

didergés révén). Ha a ruha nélküli ember ún. semleges hőmérséklete 28-30 °C-nál

alacsonyabb, akkor megindul a hőtermelés. Ha a környezet hőmérséklete ennél magasabb,

megindul a fizikai hőszabályozás (hőleadás kezdődik). A szervezet kondukció (közvetlen

vezetés), konvekció (mozgó levegővel történő vezetés), radiáció (sugárzásos hővesztés),

evaporáció (párolgás, izzadás) útján képes hőt leadni. Változatlan testhőmérséklet mellett a

hőtermelés egyenlő a hőleadással; képletben: H=K+R+E, ahol H a hőtermelés, K a kondukció

és a konvekció együtt, R a radiáció, E az evoparáció.

A hőszabályozás központjai a hypothalamusban vannak. Szerkezetét, működését illetően

anatómiai és élettani tankönyvekre utalunk. A hőszabályozás folyamatát – amely egy objektív

folyamat – az ún. hőérzés (komfortérzés és diszkomfortérzés) kíséri. Ezt klímaindexekkel

fejezzük ki. Az egyik klímaindex az effektív hőmérséklet (EH), a másik a korrigált effektív

hőmérséklet (KEH). Az előbbi a levegő hőmérsékletet, a levegő relatív páratartalmát és a

légáramlási sebességet, az utóbbi a hősugárzást is figyelembe veszi.

Klímaindexnek tekinthető az ún. kataérték is, amelynek alapelve az a megfigyelés, hogy a

levegő hűtőképességéből, esetleg felmelegítő hatásából az emberi hőérzetre lehet

következtetni.

Az effektív hőmérséklet meghatározásához az 1. ábrán látható nomogram használandó.

Az effektív hőmérséklet légáramlás függő. A légáramlás a nomogram közepén látható

„görbeköteg" segítségével vehető figyelembe. Általános szabály, hogy a korrigált effektív

hőmérsékletet kell meghatározni, ha a glóbus hőmérő a száraz hőmérőnél legalább 5 °C-kal

magasabb hőmérsékletet mutat. Megfigyelhető, hogy 37 °C nedves hőmérsékletnél a

különböző légsebességet reprezentáló vonalak metszik egymást, majd a görbeköteg

megfordul. Ebben a tartományban nem lehet sem az effektív hőmérsékletet, sem a korrigált

effektív hőmérsékletet értékelni. A példán a nedves hőmérséklet (20 °C) és a száraz

hőmérséklet (30 °C), valamint 0 m/sec áramlási sebesség esetén az EH 25 °C, míg 1,0 m/sec

mellett 23,5 °C. Az ábrán szereplő példa esetében a szaggatott vonal a glóbus hőmérővel mért

36 °C-t, míg a nedves hőmérővel mért 20 °C-ot köti össze. Ekkor 0 m/sec légáramlási

sebesség mellett a KEH = 27 °C.

A munkahelyi klíma kialakításakor az alábbi EH, ill. KEH értékeket kell határértéknek

tekinteni:

• szellemi munka 31 °C

• könnyű fizikai munka 31 °C

• közepesen nehéz fizikai munka 29 °C

• nehéz fizikai munka 27 °C

A hőérzeti indexek és az aktuális fizikai munka intenzitásának ismeretében kell meghatározni

a munka-pihenési rendet az alábbiak figyelembevételével:

a) A munka-pihenési rendet úgy kell értelmezni, hogy a „pihenés" nem feltétlenül és

abszolút értelemben vett tényleges pihenést jelent, hanem a „pihenési" idő alatt az előzőnél

kedvezőbb (lehetőleg komfort zónába eső) klímakörnyezetben végzett könnyebb fizikai

munka végzését is jelentheti. Az alapelv az, hogy a hőegyensúlyt munkahelyi körülmények

között is biztosítani kell.

b) A megadott hőérzeti indexhatárok a dolgozó munkavégzési és tartózkodási helyein

(klímazónákban) mért effektív vagy korrigált effektív hőmérsékletek adott órára eső és az

eltöltött idő szerint súlyozott átlagértékeit tünteti fel a 2. táblázat.

A munkahelyi klíma másik lehetséges értékelése az ún. WBGT index (Wet Bulb Globe

Temperature). Anélkül, hogy az ezzel kapcsolatos részletekbe bocsátkoznánk, az index a

természetes nedves hőmérséklet és a glóbus hőmérséklet, illetve szabad téren napsugárzás

mellett a száraz hőmérséklet súlyozott átlaga (WBGT = 0,7 Ttn + 0,3 Tg; illetve napsugárzás

esetén WBGT = 0,7 Ttn + 0,2 Tg + 0,1 Tsz. A 2. táblázat a WBGT figyelembevételével

hasonlóképpen alakul.

A hőmunka során különös jelentőséggel bír a párologtatás, miután a maghőmérséklet

emelkedését egyedül a párologtatásos hőleadás fokozódása védheti ki. Párologtatással igen

jelentős hőmennyiség adható le (2500 kJ/L verejték, teljes elpárolgás esetén). Párologtatás

azonban csak akkor lehetséges, ha a környezet képes a pára felvételére, vagyis az ún. „relatív

páratartalom" kevesebb, mint 100%.

A verejtékelválasztásnak a foglalkozás-élettanban különös jelentősége van. Magas környezeti

hőmérsékleten ugyanis ez képviseli az egyetlen hatásos hőleadási formát. Az elválasztott

verejték mennyiségére jellemző, hogy az emberi szervezet tartósan képes az 1 L/óra verejték

elválasztására. Ennek 4-5-szörösét csúcsértékben, rövid ideig (különösen akklimatizált

egyéneknél) el lehet érni. A verejték-elválasztás ilyen mértéke jelentős terhelést ró a só- és

vízháztartásra Ennek megfelelően nemcsak a folyadékbevitelről, hanem jelentős sóveszteség

esetén a sóbevitelről munkahelyi körülmények között is gondoskodni kell. Munkahelyi

körülmények között a maghőmérséklet maximálisan megengedhető értéke a 38 °C (vagy 1 °C

emelkedés).

A hőháztartás speciális változása az akklimatizáció. Az akklimatizáció lényege, hogy a

hőleadás hatékonyabbá válik (elsősorban a verejtékelválasztás fokozódik), miközben azonos

fizikai aktivitás során csökken a maghőmérséklet és a szívfrekvencia-növekedés. Az

akklimatizálódás általában 2 hét alatt válik teljessé. Fontos tudni, hogy az akklimatizáció

nagyjából ugyanennyi idő alatt meg is szűnik.

A meleg munkahelyeken végzett fizikai munka intenzitásától és a meleg klímától függő

mértékben szükség van arra, hogy a szervezet a nagymértékű hőtermelés és az ezzel együtt

jelentkező hőleadásgátlás alól – a hőegyensúly fenntartásának érdekében – időnként

„felszabaduljon". A munka közbe iktatott pihenési időknek az a szerepük, hogy

a pihenés alatt jelentősen csökkenni tudjon a metabolikus hőtermelés, illetve, hogy a kedvező,

komfortos klímazónában a hőleadás megfelelő mértékben tudjon gyorsulni. (Pórszász,

Morvai).

Hőterhelés, hőmunka egészségkárosító kockázatai

A környezeti hőmérséklet elviselhetősége függ a levegő páratartalmától. Hőpangás,

hyperthermia keletkezik, ha a szervezet nem képes a felesleges hőt leadni. Hőpangás

keletkezik akkor is, ha a környező levegő alacsonyabb hőmérsékletű ugyan a bőrnél, de

fokozott hőtermelés (erőteljes izommunka) mellett gátolt a hőleadás („menetöltözet"

katonákon, 70% telítettség feletti külső páratartalom, légmozgás hiánya). A hőpangás kritikus

értéke, mint a láznál is 41 °C-nál van. E feletti hőmérséklet már halálos lehet.

Veszélyeztetettek: hajófűtők, bányászok, „hőmunkások" (öntödei, kemencénél dolgozó

munkások). A melegártalmak iránti érzékenységet növelő (verejtékezést és párologtatást

gátló) megbetegedések a következők: elhízás, generalizált bőrbetegségek, alultápláltság,

dehydratio (diuretikumok használata), hypotensio. A verejtékezést gátló gyógyszerek:

antikolinerg szerek, antihisztaminok, fenotiazinok, triciklikus antidepresszánsok, MAO-gátlók

és diuretikumok.

Hőájulási határok

Amikor az anyagcsere eredetű és a környezeti hőfelvétel összeadódása hőterhelést okoz,

amelyet nem lehet megfelelően egyensúlyozni a hőleadással, akkor a testben tárolt

hőmennyiség megnő, magasabb lesz az életfontosságú szervek hőmérséklete, amely egy pont

felett, a kialakuló keringési elégtelenség miatt hő eredetű ájulást vált ki az exponáltaknál.

Nem alkalmazkodott emberek átlagosan 60 percig elviselik a 100%-os páratartalmú 39,5 °C-

os klímát, ha az anyagcsere hőtermelése csak 90 J/s; ugyaneddig kb. 36,5 °C-ig, ha

anyagcsere-hőtermelésük csak 210 J/s; ugyaneddig kb. 35,5 °C-ig, ha az anyagcsere

hőtermelése 315 J/s; és ugyanezt csak kb. 31,5 °C-ig, ha anyagcsere-hőtermelésük nem több,

mint 420 J/s. Jó erőnlétű, melegüzemi körülményekhez alkalmazkodott munkavállalók

esetében rendszerint magasabb a tűrési idő, mint a nem alkalmazkodott vagy hasonló

körülmények között dolgozó kevésbé jó erőnlétű egyéneknél. Ezért a hőájulás elkerülése

végett az expozíciós időt az átlagos tűrési idő 66-75%-ában javasolják megszabni.

Hősyncope

A bőr vasodilatatioja következtében létrejövő szisztémás és agyi hypotensio hirtelen

eszméletvesztést okoz. A bőr hűvös, nyirkos, a pulzus gyenge.

Napszúrás

Az erős napsugárzás meningealis vérbőséget, haemorrhagiás „meningitist" okoz. Tünetei:

fejfájás, kábultság, szédülés, tudatzavar, eszméletlenség (intracranialis nyomásfokozódáskor),

a bőr napégéses gyulladása.

Hőséggörcsök

Erős izzadás miatt sóvesztés és dehydratio jön létre, mely a vázizmokban fájdalmas

kontrakciókat okoz. A sódepletio akkor vezet görcsökhöz, amikor a verejtékezéssel elvesztett

folyadékot kizárólag vízzel pótolják. Leggyakrabban hajófűtőkön, katonákon, bányászokon és

kohómunkásokon fordul elő erőteljes fizikai aktivitás után. A bőr hűvös és nedves, az izmok

nyomásérzékenyek, kemények, duzzadtak. A beteg éber, fájdalmat érez, agitált lehet. A

testhőmérséklet normális vagy mérsékelten emelkedett.

Hőkimerülés

Meleg környezetben végzett tartós, nehéz fizikai tevékenység és elégtelen sóbevitel

következménye. Tünetei: forró, vörös, verejtékes bőr, feszítő fejfájás, szédülés, szemkáprázás,

száraz nyelv, szomjúság, dyspnoe, tachycardia, rectalis hőmérséklet: >37,8 °C, paraesthesia,

zavartság, hysteria, psychosis. Ha a verejtékezés megszűnik, hőgutává súlyosbodhat.

Hőguta

A hőszabályozás elégtelensége következtében létrejött életveszélyes állapot. A verejtékezés

(hőleadás) megszűnik, a szervezet nem képes a felesleges hőmennyiséget leadni,

hyperpyrexia alakul ki (rectalis hőmérséklet 40 C). A klasszikus hőgutát okozó

patofiziológiai tényezők közé tartozik az igen magas külső hőmérséklet és páratartalom,

valamint az anhydrosis miatt csökkent hőleadás. Tünetei: a testhőmérséklet hirtelen

emelkedése, hyperpyrexia ( 40,5 C), sápadt, forró és száraz bőr (izzadás megszűnése),

tachycardia, hypotensio, shock, aritmia, myocardialis ischaemia, tűdőoedema, periodikus

(Cheyne-Stokes) légzés, fokozott reflexek, epileptiform, tetaniform görcsök, confusio,

lethargia, delirium, stupor, coma. Egyéb tünetek: hányás, hasmenés, oliguria, anuria, acidosis,

azotaemia, exsiccosis.A légző és vasomotor központ bénulása halálhoz vezet.

Égési sérülések

Az ún. termikus bőrsérüléseket többféle tényező (gőz, forró folyadék, láng, forró vagy

megolvadt fémek, ércek, kőzetek, megolvadt műanyagok, sugárzó energia, elektromos hatás)

idézi elő. Részletes ismertetésük a munkabiztonság, illetőleg munkabalesetek tárgykörébe

tartozik.

Prevenció

Az ipari dolgozók a melegüzemi hőterheléstől két alapelv szerint védhetők meg. Az egyik az

exponáltak alkalmassági vizsgálatához, a másik a környezet változtatásához kapcsolódik.

Mivel a dolgozók hőterhelése környezeti és emberi tényezők együtthatásának eredménye, a

két alapelvre épített védelmi intézkedéseknek ki kell egymást egészíteniük.

A két alapelv közül az első azt fejezi ki, hogy a hőterhelés okozta igénybevétel kisebb, ha az

exponáltakat sajátos szempontok alapján választják ki és készítik fel a melegüzemi munkára.

így a különleges munkakörülményekhez – amelyekben dolgozni fognak – alkalmazhatnak

olyan dolgozókat, akik egészségesek, jó a fizikai erőnlétük, a végzendő munkára jól

kiképzettek; ők hőmunkában kisebb veszélyben vannak, mint a többi exponált.

Meleg munkakörnyezetben végzett munka folyamán alapvető követelmény a hűvösebb

környezet biztosítása, ahol a dolgozók pihenhetnek és hűs italokat (valamint az erős izzadás

miatt sópótlást) kapnak, amelyek csökkenthetik vagy megelőzhetik a hőtárolásból származó

terhelést, a kiszáradást és a sóhiányt.

A hővédelem második alapelve azt fejezi ki, hogy a hőterhelés kisebb, ha az exponáltak

számára a melegüzemi munkahelyen hűvösebb mikrokörnyezetről gondoskodnak. A hőhatás

csökkentéséhez az exponáltak hőfelvételét minimálni, a hőleadást pedig maximálni kell.

A sugárzó hő hatása a dolgozók és a hőforrás közé elhelyezett árnyékolók (szigetelőrétegek,

polírozott ernyők, hőelnyelő ernyők, egyéni védőöltözet) segítségével csökkenthető.

Megfelelő szellőzőrendszerrel – amely hűvös, kis nedvességtartalmú levegőt visz be a

munkahelyre – a hővezetéseshőfelvétel csökkenthető és a párolgási hőveszteség fokozható.

Ha ez nem megoldható, a gőzkiáramlás elzárása, a gépekből származó forró levegő külső

légtérbe irányítása és a helyi levegő- vagy vízhűtés az exponáltak munkahelyén megfelelően

csökkentheti a dolgozók hőterhelését.

Néhány munkahelyen kondicionált védőruházatra lehet szükség, amely viselőjét - víz- vagy

levegőelosztó rendszer útján - hűtött mikrokörnyezettel látja el.

Sajnos, az egyes melegüzemi munkahelyeken hozott védelmi intézkedések több tényezőtől

függnek – beleértve gazdaságiakat is – amelyek az adott helyzetben meghatározzák a

lehetőségeket. Vigyázat: a hőterhelés határértékeit tilos túllépni!

Hideg, a hidegben végzett munka és egészségkárosító kockázatai

Az agy és a végtagok működésének összehangoltságától függ az embernek az a képessége,

hogy tud-e hidegben munkát végezni. Az agy lehűlése először zavartsághoz, majd a végtagok

nem koordinált mozgásához vezet. A végtagok lehűlése viszont meggémberedést és

ügyetlenséget okoz, bonyolultabb mozgást igénylő feladatok elvégzése ilyenkor nehézségekbe

ütközik.

Két, egymástól eltérő és egymásnak időnként ellentmondó követelménynek kell tehát eleget

tenni: fenn kell tartani a test megfelelő hőmérsékletét, és a végtagok hőellátását is biztosítani

kell.

A hideg fiziológiai hatásai

A hideg környezet akut expozícióként elsődlegesen kétféle hatást okoz: javul a szervezet

hőszigetelő képessége, és nő a termelt hő mennyisége. A hőszigetelés mértéke oly módon

növekszik, hogy csökken a bőrbe áramló vér térfogata, különösen gyorsan csökken az ujjak, a

lábujjak, a fül és az orr vérellátása Ez az érösszehúzódás a végtagok lehűlésé-

hez vezet; nagyon erős hidegben csökken az erek összehúzódásának mértéke (hideg okozta

értágulás), kissé felmelegszik a szóban forgó végtag, bár ezáltal a test hőmennyisége csök