HORVÁTH ELEMÉRÉS

H ORVÁT H M Á R I A

ÍRÁSOK BUDAPESTRŐL

A piaristák háza. (Lebontották 1913-ban.)

BUDAPEST, 1940

KIRÁLYIMAGYAREGYETEMI NYOMDA

Ajánljuk ezt a könyvet

Méltóságos dr. BÓDY LÁSZLÓ úrnak,Budapest székesfőváros alpolgármesterének.

Forgassa és olvassa lapjait olyan sze-retettel, amilyennel mi azokat megírtuk.

Kistarcsa, 1940. évbena szerzők.

EMLÉKEK

A RÉGI BUDAPESTRŐL

Sokat változik egy város 40 év alatt, külö-nösen áll ez Budapestre. A XIX. századbólátmenet a XX. századba, Budapest fejlődé-sébe határkövet jelent. Ez az időpont főváro-sunk történelmében körülbelül olyan, mintmikor a középkorból megtörtént a belépés azújkorba. A múlt század végén, a Belvárosnagy részét lebontották. Eltűntek a szűk ut-cák, az alacsony házak, ezek helyét tágas utak,bérpaloták foglalták el. Abban az időbennemcsak a Belváros ment ilyen nagy átalaku-láson keresztül. Megindult a gyors építkezés,fejlődés a többi városrészekben is. 1896 októ-ber 4-én megnyílt a Ferenc József-híd, rá hétévre az Erzsébet-híd. Ez a két új hid teljesenfelkavarta a város életét. Mindkét híd Pest-budai részét újra szabályozták. A hidakkörül egyik napról a másikra gombamódraszaporodtak el a többemeletes házak, főúri pa-loták.

A mai majdnem 50 évesek, a múlt századvégén, még mint gyermekek, sok érdekesetláttak a régi Budapest életéből. Ezekből azemlékekből idézek néhányat.

8

A régi pesti Városháza mellett, mely aDuna felé, a belvárosi plébánia templom hátamögött, körülbelül a. mai Eskü-út helyénvolt, állt a piaristák régi palotája. Ennek apalotának a régi lebontott városház felé esősarkán lévő „Világ Panoráma” c. üzletbe né-hány krajcárért a világ minden tájáról állóképeket mutogattak. Parist, Londont, Rómát,a nagyobb európai városokat álló képeken,nagyító üvegen át látta a néző. Öt krajcárértfél órán, háromnegyed órán át szebbnél-szebb,érdekesebbnél érdekesebb képekben gyönyör-ködött a látogató. A szerkezet egy forgó ko-rong volt, a korongra akasztották a képeket.Mindegyikhez néző cső vezetett, melynek vé-gén, nagyító volt.

Ezt a világpanorámát az iskolák ifjúságais látogatta.

A Lónyay-utcai elemi iskolában, egy igenkedves tanító bácsi oktatta abban az időbenaz apróságokat. Egyik nap a III. osztályosok-nak kiadta azt a rendelkezését, hogy másnapramindenki hozzon hosszú vonalzót. A tanítóbácsi parancsát, az összes tanulók teljesítették.A következő nap, mindegyik apróságnál ottvolt a hosszú vonalzó, még a kis Jancsikánális, pedig az édesanyja igen szűkös viszonyokközött élt. Rajzoltak, húzták a vonalakat, fe-csegtek, míg végre eljött a 11 óra, csöngettek.Az előadás, befejeződött, mindenki mehetetthaza. Jancsika keresi a vonalzóját, seholsem

9

találja. A tanító bácsi pedig már elment, nemtudta megmondani néki. Hosszas keresés utánJancsikát egyszerre csak elfogja a pityergés.Miért sírsz”? — kérdezem tőle. — Hogyne sír-nék — felelte szepegve — elveszett a vonalzóm.Nagyon szerettem, még szegény édesapámvette, ki tavaly meghalt. — Ne pityeregj Jan-csika — próbáltam megnyugtatni. — Tudodki vihette el? Csak egy vásott gyerek van kö-zöttünk, Gyuszi — súgtam neki. — Légy nyu-godt, visszaszerzem. Másnap délelőtt az egészosztály elment megnézni a világpanorámát.A világpanorámásnak volt egy alkalmazottja,kit mindenki jókedvűnek ismert. Jóban vol-tam vele, sokat jártam nézni a képeket. El-mondtam neki Jancsika esetét. Meghallgatott,azután azt felelte: Segítek nektek gyerekek.Szegény Jancsika vonalzóját visszakapja.Kire gyanakodtok — kérdezte. — Gyuszira —feleltük mi mindketten egyszerre halkan. Rend-ben van fiúk, a többit majd én intézem el.

Leültünk a korong elé. Jobbra mellém ke-rült Gyuszi, balra Jancsika. Forog a korong,nézzük az örök várost, Rómát. Egyszerre csakGyuszi felkel, nagyot sóhajt és elmegy. Az-nap már nem is jött vissza. Elkéredzkedett atanító bácsitól azzal, hogy rosszul érzi magát.A korong pedig forgott tovább. Az a kép, me-lyet Gyuszi nézett, mielőtt elment, elém kerültés mit látnak szemeim, nem Rómát az örökvárost, hanem a következő írást: Gyuszi! Isten

10

szeme mindent lát, add visza a líniát. A vo-nalzó reggel, mire Jancsika az iskolába ment,ott feküdt a padon.

A Világ Panoráma, a Belváros átalakulásaalkalmával eltűnt a század elején. Legnagyobbellensége, a rohamosan fejlődésnek indulómozi volt. Néhány évre rá eltűnt a piaristákrégi volt palotája is, lebontották a világhá-ború előtt, 1913-ban.

*

A múlt század végén, a Vámház-körútonmég lóvonat járt. Az utca közepén egy vágányvezetett a Kálvin-térre. A Kálvin-tér márabban az időben is, igen fontos közlekedésipontja volt a váróénak. Itt találkozott azÜllői-útról, Lónyay-utcából, Vámház-körútrólés a Múzeum-körút felől jövő lóvasút. Hacsaktehettem, kiszaladtam az utcára. Érdekelt aa sok ember, a kocsi, a katonák, a pléhszámos,lószőrforgós rendőr. Szerettem nézni, ahogynyári melegben, gumitömlővel öntözték azúttestet. Néztem a robogó konflisokat, fiáke-reket, a zakatoló életet, mely lekötötte mindenfigyelmemet.

A Vámház-körúton az egyik lóvonatot kétbarna ló húzta. Lassan kocogtak. Az egyiknap délután megint ott voltam a ház előtt.A lóvonat, melyet rendesen a két barna lóvitt, most nem ment, hanem állt. Üres volt.

11

A kocsis,, a jegyadó, az utazó közönség, mindaz úton, a kocsi körül beszélgetett. Kifáradtaka lovak — mondta hangosan a kocsis — nemakarnak húzni, alig pihennek valamit. Korareggeltől, késő éjtszakáig dolgoznak. Várunknéhány percet, majd mennek megint. A kö-zönség kedélyesen fogta fel a kocsis ezen ki-jelentését nem zúgolódott. Megvárta nyugod-tan, mire a két lónak újra kedve kerekedett,hogy meginduljanak.

Valami baj azonban mégis történt. Mikor alovak újra húzni kezdtek, néhányan lemarad-tak a kocsiról, nem tudtak elég gyorsan fel-szállni. Akiket ez a baleset ért, megvárták akövetkező vonatot és azzal utaztak tovább.

*

Én még emlékezem rá, legalább egy hétenegyezer láttam. Mosolygott, szavalt, ide-odajárkált az emberek között. Jókedvét ritkánveszítette el. Hazafi Veray János a költő,a gyöngék pártfogója és a nemzet ébresztője.Ezt hirdette magáról, ezzel köszöntötte leg-több embertársát. Mindenütt ott volt, egyszera ligetben, másszor az utcán, a színház előtt,a Margitszigeten, ahol sok ember jött össze.Árulta a verseit, olcsón, pár krajcárért. Ke-zében fokossal, fején árvalányhajbokrétásnemzeti színű szalaggal sűrűn megtűzdeltkalappal, csizmában, magyar ruhában, mel-

12

lén rózsakoszorúval, hóna alatt egy kis tás-kával, melyben a verseit vitte, kínálta min-denkinek, járta a várost.

Egyezer én is vettem tőle, odaadtam neki atízórai pénzemet. Szépen beszélt, dicsért, ezpedig jólesik minden embernek, különösen agyereknek.

Megvettem tőle azt a versét, az tetszett meglegjobban, melyet abban az időben írt, mikoraz egyik gőzmalom munkásai között akartaterjeszteni a céduláit. A kapus nem eresztettebe a gyárba, ezért megharagudott reá. Szólta vers a következőképen:

A Pannónia malombaA portás goromba, azonba,Még azt mondta, hogy pofon vág,Pofon bizony a nyavalyát,Nem ilyen magyar poétát, az ebadtát.

A verset elkérték tőlem. Sajnálom, hogyodaadtam. Többet nem kaptam vissza.

Mikor utoljára láttam strófával köszöntött:

Adj 'sten jónapot fiatal úr,Vegyen egy verset a poétátul.

Szegényt éppúgy elfelejtették, mint a Rá-kóczi-úti Orbánt, az örök bolondot, ki állan-dóan a villamos sínek között szaladgált és

13

hosszú ideig a város egyik legismertebbalakja volt.

Hazafi Veray János a gyengék pártfogójaés a nemzet ébresztője, mint ahogy mondottaő, más azonban ezt nem így tudta róla, el-hagyottan, hideg szobában halt meg. Utazó-ládájában 7 forintot, gyűrött bokrétákat ésegy halom verses kéziratot találtak.

#

A múlt század végén úgy Pesten, mint Bu-dán még több irányban közlekedtek a társas-kocsik. Főbb útvonalak voltak a Városliget-ből, Artézi-fürdőtől az Andrássy-úton, Fürdő-utcán, ma gróf Tisza István-utcán és Bel-városon át a dunai rakpartra. A Városliget-ből az Andrássy-úton és Arany János-utcánát Budára a Pálffy-térre. A Városligetből azAndrássy-úton és Fürdő-utcán át Budára aRudas-fürdőhöz. A Kálvin-térről a Belváro-son át a Krisztina-városba, az Erzsébet-kór-házhoz. A Deák-térről a Városmajorba. AFerenc József-térről az Erzsébet Sósfürdő-höz és végül a Deák-térről a Rácfürdőhöz.Menetjegy ára volt hat krajcártól húsz kraj-cárig.

A Kálvin-térről a Belvárosin át a Krisztina-városba, az Erzsébet-kórházhoz járó társas-kocsiról mondok el egy érdekes kis epizódot:

14

Egy alkalommal, még egészen kicsi voltam,édesapám elvitt magával Budára. Ott voltdolga. A társaskocsira felültünk a Kálvin-téren. Apám adott a kocsisnak néhány szi-vart, hogy mellé ülhessek. Útközben fogtama gyeplőt. Akkoriban még nagy dolognak tar-tottam a kocsihajtást. Ilyen óriási állatokatelvezetni, nem is olyan csekélység — gondol-tam magamban. Visszafelé ugyanazzal a ko-csival jöttünk, mellyel odamentünk. A kocsisvisszafelé is kapott apámtól néhány s,zivart.Megint ott ültem a kocsis mellett. Igen ám,de a délutáni séta következtében kedvem ce-tig erősen lelohadt. A lovakat már nem akar-tam hajtani, inkább aludni ezerettem volna.Többször becsukódott a szemem, apám észre-vette ezt, odavett maga mellé. A Belváros,felé már csak mi egyedül, én és apám ültünka kocsiba. Egyezerre csak hallom, arra ébre-dek, hogy apám beszélget a kalauzzal. — Nézze,tegye meg nékem azt a szívességet, itt vanegy kis borravaló, felezze meg a kocsissal,térjen el az útiránytól és, a Zöldfa-utcán (maVeres Pálné-utca) át menjen a Kálvin-térre!Nem szeretném ezt a kis gyereket hosszú útonkeresztül álmosan cipelni. — A kalauz előszörmegnézte, mennyit kapott. Mikor látta, hogykomolyabb összeget, kiszólt a kocsishoz: —János, bá´ a Zöldfa-utcán át megyünk a Kál-vin-térre, megállunk a Vámház-körútnál, ottaz úr a gyerekkel kiszáll.

15

János bá' semmit sem válaszolt. Egy kisborravalóért eltért az útiránytól, hajtotta alovakat a Belvároson át a Zöldfa-utcába, aVámház-körút sarkára.

Ezt ma már az autóbusszal megtenni nemlehet. Szép idők voltak, elmúltak. Emlékek,melyek soha többet nem jönnek vissza.

Az Országház-utca 20. sz. ház a XV. szá-zadból származó középkori épület.Az Országház-utca egyik legrégibb utcája

Budának. 1480-ban Szent Pál-utcának, 1695-ben Sütő-utcának hívták. A 20. ez. ház a XV.század elején épülhetett a középkori favázasházak mintájára. Fővárosunkban ma már ezaz egyetlen olyan ház, mely külsején a közép-kori jelleget szembetűnően feltünteti.

Divald Kornél „Budapest művészete a törökhódoltság elől” című könyvében erről a ház-ról írja:

„A budavári magánházak homlokzataincsupán néhány egyszerűbb szabású csúcsíves-kori kapu maradt meg változatlanul. Azegyetlen kivétel az Országház-utcai emeletesépület, amelynek homlokzati fala a XV. sza-zadból való. Ehhez a ház belső részét a törökhódoltság után újonnan építették. A homlok-zaton párosával csoportosított ablakokat lá-tunk, emeleti fala egy lábnyira szökell ki aföldszinti fal fölött s lóheríves, frízzé olvadóvaskos gyám köveken nyugszik. Hasonló sza-bású homlokzatokkal a Rajna vidékén is ta-lálkozunk, s miként ezek, úgy a budai is a fa-

Az Országház-utca 20. sz. ház.Horváth Elemér felvétele 1939. április 4-én.

19

vázas épületek hatása alatt készült, melyutóbbiak építése egész Közép-Európában ál-talános volt. Ha téglát házak építésére Budán,kőben gazdag volta miatt, nem is igen hasz-náltak, favázas házak a XV. század előtt avárban is voltak, különösen azonban a kül-városokban épültek mindvégig nagy szám-mal. Hogy a középkori házvételekről való ok-mányokban a félig, vagy egészen fából épültházak alatt favázas házakat kell értenünk,az valószínű.”

BUDAPESTI KÉPEK

1940. január második fele. Egyik nap reg-gel 8 óra körül járt az idő. Nagy pelyhekbenhullott a hó. Az utcákat magas hó borította. Alegtöbb villamos állt. A sűrű ée egész éjtszakán át lehullott hóval nem tudtak megbir-kózni. Az utasok legtöbbje az úttesten, a ko-csik mellett foglalt helyet és leste, hátha sikerül az első villamost megindítani, g akkormajd mehet a többi is. Sokan nekidöntöttéka vállukat s úgy próbálták az első kocsitmozgásba hozni. Még így sem ment. Ugyanaza kép, mint 45 évvel ezelőtt. Csak akkor apesti utcákon lóvonat járt. Erős tél volt. Aközönség akkor is, segített indítani, de a nagyhóban akkor sem mozdultak a kocsik, éppúgy,mint ma, pedig azóta 45 év telt el.

A Dob-utcában emberek dobálják a havat.Mindegyiknek erős, keményfanyelű lapát vana kezében. Az egyik helyen két pelyhedzőállúfiatalember dolgozik egymás mellett. Az egyik-nek rossz, a másiknak szép, újnyelű lapátja

24

van. Megállnak egy pillanatra. A lapátot ahóba szúrják, s néhány lépésre tovább men-nek, hogy egy hóval megrakott kocsi indítá-sánál segédkezzenek. Visszajövet, akié a rosszlapát volt, kiemeli a hóból a jó lapátot s az-zal dolgozik tovább. Ahogy ezt a másik meg-látja, elvörösödik, elönti a méreg, felkapja arossz lapátot és se szó, se beszéd, fejbevágjavele a társát, ki erre egy jajkiáltással össze-esik. A megszokott kép következik: tömeg,rendőr, valószínűleg bíróság és börtön.

*

Valaki mesélte: Apám a 90-es években aNyugati-pályaudvar mellett 10.000 forintértvett egy telket. Másnap odavezette anyámats megmutatta néki. Anyám elcsodálkozott,hogy lehetett ezért a gidres-gödrös területértannyi pénzt adni. Apám, anyám ezen kijelen-tésére azt mondta, majd meglátod, mit lehetebből a telekből kihozni.

Egy év múlva apám az egyik pesti bank-tól a telekre 610.000 forint kölcsönt kapott az-zal a kikötéssel, hogy a telken nagyvároshozméltó bérházat épít. A ház rövidesen elkészült.605.000 forintba került. 14 éven át hozottévenként 70.000 koronát (akkor már koroná-ban számoltak), melyből 40.000 korona tör-lesztésre ment, a többi 30.000 korona pedigapámnak megmaradt. A 15. évben apám el-

25

adta a házat 1,100.000 koronáért. Tehát 10.000forinton keresett először is, 5000 forintot, az-után 14 éven át 30.000 koronát, vagyis 420.000koronát, végül az eladásnál 495.000 koronát,összesen 5000 forintot és 915.000 koronát. Mamár ilyen üzletet kötni nem lehet. Mit szólnakhozzá, akik ezt a nem mesét, hanem valósá-got hallották!

A Csengery-utcában az egyik kapu előttegy szemeteskocsi áll. A nagy hó miatt négylovat fogtak elébe. A ház szemetét kihordták,felrakták a kocsira, mire a kocsis indítaniakar. A lovak nem bírják a kocsit. A kocsispattogtatja az ostorát, de nem üti az állato-kat, pedig az arcáról lerí, nagyon szeretnéverni. Úgylátszik, szigora a gazdája, fél tőle.Szigorúan eltiltotta az állatok ostorozását.Félti az állását, inkább szép szóval, csúnyaszóval, ostorpattogtatással próbálja mozgásbahozni a lovakat. A lovak erőlködnek, jobban,mintha ütnék őket. Végül megindul a nehézjármű, s a kocsis nagy morogva megigazítjaa sapkáját.

*

A Gellért-szálló márványtermében farsangiestet tartottak. Egy írónő is szerepelt, ki ver-seiből néhányat felolvasott. A terem tömve

26

volt emberekkel. Az akusztika teljesen rosszvolt. Az írónő elég erős hangon adta elő írá-sait és dacára ennek, a hátul levők egy sza-vát sem hallották. Mellettem ült egy öreg-asszony. Mikor az írónő előadását befejezteés felhangzott az erős taps, hosszan, kitar-tóan, az öregasszony odaszólt hozzám: Minektapsolnak olyan erősen? Még megtörténik,hogy verseinek elmondását megismétli. Sze-gény asszony, gondoltam magamban.

Mikor az egyetemet Nagyszombatról Bu-dára helyezték, gondoskodni kellett a csillag-vizsgáló intézet elhelyezéséről is. Hell Miksabécsi jezsuita azt tanácsolta, hogy a Gellérthegy teteje volna a legalkalmasabb mely acsillagvizsgáló részére. József nádor ugyan-ezen a véleményen volt. A nádor javaslataalapján kezdtek hozzá 1813-ban a csillagvizs-gáló építéséhez. 1815-ben elkészült. Ünnepé-lyes megnyitása 1815. október 15-én történt.A műszereket Münchenben, Reichenbachnál,a híres tüzérségi kapitánynál rendelték meg.Az épület keletről és nyugatról egy-egy ma-gas, széles toronnyal bírt, melyet középenegy negyvenöt láb hosszú, magasablakú csil-lagvizsgáló terem kötött össze. Ez volt azels.ő magyarországi csillagda, mely az akkoriidőben nagy hírre tett szert kitűnő műszerei-vel, de méginkább sikeres megfigyeléseivel.1849-ig állt fenn.

A szabadságharc alatt magyar csapatok„szállták meg a Gellért-hegyet és lőni kezdtéka budai várat, ahonnan zápor módjára hullot-tak vissza a golyók, pusztulasßal fenyegetve-a csillagdát is.

30

Montedegoi Albert Ferenc segédcsillagász,hogy megmentse a csillagda-műszereket, éj-nek idején a Rudasfürdő pincéjébe hordta leazok egy részét, ahonnan évek múlva az egye-temre kerültek át. Sok műszer elkallódott,széthordták a katonák. A tabáni zsibárusokcsábították csekély pénzért arra a legénysé-get, hogy szerezze meg a műszereket, melye-ket azután szétdaraboltak a bennük levő ércértékesítése végett. Schwaiger Vencel tabánibíró, mikor Nagy tábornok rendeletére meg-motoztatta a házakat — mint mondja az egyikegykorú lap —, az ellopott műszerekből na-gyon sokat megtalált, de már csak csonkítva.

A csillagvizsgáló helyébe 1852-ben a Felleg-vár, Citadella épült, amely megvan ma is.

EGY FELEJTHETETLENMOZIÉLMÉNY

38 évvel ezelőtt egy forró nyári napon tör-tént. Kamaszkorban voltam. Édesanyám ma-gához hívott, egy levelet meg pénzt nyomotta markomba és azt mondta: Fiam, itt van ezaz írás és 20 krajcár. Az írást elviszed Budáraa Toldy Ferenc-utcába, megjelölte a nevetés számot is hogy hová. Választ nem kapsz.Utána rövid időre elmehetsz a Neti nénihez.(Neti néni volt a testvérje, szegény azótamár meghalt.) Ne maradj soká! Még vilá-gossal jöjj haza! A 20 krajcárból vegyél hajóretourjegyet, ami marad, ha közben megéhe-zel, abból sóskiflit vásárolj magadnak!

Micsoda öröm egy kamaszkorban lévő gye-rek részére, egész délutáni szabadság, séta.20 krajcár, melyet úgy költhetek, úgy hasz-nálhatok fel, ahogy nekem tetszik. Hajónnem megyek, gyalog sietve hamarább Budáraérek. Sóskiflit minek vegyek! Neti nénitőlúgyis kapok majd uzsonnát, gondoltam ma-gamban.

Fogtam a kalapomat és szerényen elköszön-tem. A kapuig még csak nyugodtan mentem;

34

ahogy azonban az utcán voltam, megindul-tam sietve a Ferenc József-híd felé.

A pléhszámos, lószőrforgós rendőr a vásár-csarnok előtt az úttest közepén állt. lemertengem. Nem mertem mellette átvágni a má-sik oldalra, a Nádor-szálloda irányába, ne-hogy megszólítson. Elmentem a vásárcsar-noki vendéglő mellett. A pocakos tulajdonos— így hívtuk mi gyerekek — éppen ebédelt.Sokan nézték. Egy egész liba volt előtte. Ar-ról volt híres, hogy együltében egy ilyen ál-latot teljesen megevett. Fejétől a lábáig nemmaradt belőle semmi. De kövér is volt, még-pedig nagyon. Megtörtént vele, hogy a Vám-ház-körúton egy konflisba akart szállni és akocsis nem engedte. Alighogy a kocsi elsőlépcsőjére lépett, az egész alkotmány majd-nem felfordult. A kocsis, ki a bakon aludt,ijedten rezzent össze, megdörzsölte a szemét,s ahogy meglátta, ki az utasa, odaszólt néki:

— Az urat sehová se viszem! Ki fizeti meg,ha a kocsim összetörik! — Én! — felelte avendéglős. — Tessék előre pénzt deponálni,akkor mehetünk! — beszélt tovább a kocsis.Mikor a vendéglős ezt meghallotta, becsaptaa kocsi ajtaját s nagymérgesen elindult gya-log.

Étkezését nem néztem végig, minden percreszükségem volt. A Ferenc József-hídnál meg-álltam, azon gondolkodtam, hogyan lehetneingyen átjutni Budára. Akkor még hídpénzt

37

fizettek. Sok gyerek volt körülöttem, kicsi ésnagy, fiatalabb, öregebb, mindegyiknek azjárt az eszében. Nem mertem megkockáztatni,amit tőlük láttam. Ha jött egy stráfkocsi,felkéredzkedtek reá. Mindig akadt jószívűember. Szégyelltem magamat ilyent csinálni.Odamentem a jegyeladóhoz, leguberáltam akét krajcárt, kaptam érte egy bilétát, melyetmindjárt ott a jegyeladó melletti tartálybabe kellett dobni.

A híd közepén találkoztam a Hattyú nevűszemélyszállító hajóval. Zakatolva rohant ela híd alatt a Vámház-kikötő felé. Sok utasvolt rajta. Ezek vagy a Császárfürdőbe vagya Margit-szigetre igyekeztek.

Végigmentem a Dunaparton a Rudasfürdőmellett, Tabánon át kijutottam a Lánchíd-hoz. Sietve befordultam a Fő-utcába és 15perc múlva már a Neti néninél fogyasztottamaz uzsonnát.

Nem maradtam soká nála. Fel is tűnt néki,miért megyek olyan hamar. — Úgylátszik,már nem szeretsz — mondta —, míg kisebbvoltál, szívesebben tartózkodtál nálam. Nacsak menj! Tudom, valamiben töröd a feje-det. Aztán vigyázz magadra! — Igenis, kézitcsókolom! — feleltem nagy alázatosan. —Csak arra kérem a Neti nénit, ha találkozikédesanyámmal, mondja azt, egész délután ittvoltam. — Ejnye, ejnye, nem szoktam ha-zudni — válaszolt fejcsóválás közben —, de

38

teérted megteszem. Na, Isten veled! — Betetteaz ajtót, én pedig megfordultam, s uccu neki,a. legrövidebb utcákon át mentem a Bomba-térre, a mai Batthyány-térre.

A Bomba-tér — a mai Batthyány-tér — 38évvel ezelőtt egészen másképen nézett ki, mintma. Nem volt parkírozva. Homokos, porosvolt. Sátorok álltak rajta, különféle árusok,kik különböző árakon kínálgatták portéká-jukat.

A tér közepén egy nagy ponyvás-sátor állt.Bejáróját függöny takarta. A bejáró előttfapódiumon egy kikiáltó ordította: — Tes-sék, hölgyeim és uraim, — mikor meglátott,még hozzáfűzte: fiatal uraim —, tessék be-fáradni, pár krajcárért itt látható Sergiusnagyherceg meggyilkolása és egy nagy csomónevettető mozgókép, melytől az öreg meg-fiatalodik, a szomorúságot vidámság váltjafel! Sokat nevetnek, folyton nevetnek. Ilyetmég nem láttak, mozognak az emberek, a lo-vak, az állatok. Tessék, uraim, hölgyeim, fia-tal uraim, csak pár krajcár a belépődíj! Tes-sék, tessék, jöjjenek minél többen!

Ez kellett nekem, ezért siettem. Fizettem 15krajcárt, kaptam érte egy jegyet és meg-nyitották előttem a földi mennyországot,melyre már hetek óta vártam.

Ahogy beléptem, szétnéztem, mit látok.Előttem, vagy 12 méterre, egy kifeszített fe-hér vásznat. Jobbra egy kisebb pódiumot,

39

azon volt vagy 4—5 zenész, kürtös, nagydobom,kisdobos, cintányéros és még valamiféle,amit azonban a sötétség miatt nem tudtamkivenni. A pódium mellé ültettek, ahol a nagy-dob volt. Na, gondoltam magamban, itt az-tán jó helyre kerültem. Ha belevágnak a nagy-dobba, megsüketülök. A nagydobos, minthatudta volna, min gondolkodom, odaszólt ne-kem: — Ne tessék félni, nem ütöm erősen!Attól se féljen a fiatal úr, hogy fejbevágom,magasan ütök, magához nem ér a dobverő. —Nagyot sóhajtottam, aztán behúztam a feje-met. A sátor közepén néhány petróleumlám-pás pislákolt. A mozgógép a hátam mögöttállt egy magas faalkotmányon, mögötte a gé-pész ült, ki javította a gépet.

Csöngettek. Sötét lett. Előttem a vásznonalakok jelentek meg, kozák lovasok. Egy-szerre csak látok egy főúri lovaskocsit, majdembereket, kik a kocsi felé szaladnak és bom-bát dobnak. A közönség felszisszen. A képena bomba robban, sűrű sötét füstfelhőbe takarbe mindent. A nagydobos veri a dobot, szóla csinadratta, én meg lélekzeternet is vissza-fojtva figyelek.

Hirtelen vége mindennek, a zene elhallgat.Kinyitják a bejárót takaró függönyt, vilá-gosság szalad be a sátorba. Szemeimet dör-zsölöm, nagy csodálkozás közben akarok anagydoboshoz szólni, de látom, hogy a nagy-dobos a tulajdonossal hangosan beszélget. —

40

Ezt aztán megcsinálta! Mondtam magának,ne vágjon bele olyan nagyot abba a dobba! —beszélt hangosan a tulajdonos. — Nem vág-tam én, uram — felelte a nagydobos félve —,közel vagyunk a képhez, a bombaszilánkok,úgylátszik, ezt is eltalálták.

Általános kacagás és nevetés közben indulta következő kép.

Ez volt az én első moziélményem 38 évvelezelőtt, 1902-ben. Azóta sok víz folyt el a Du-nába. Az öreg Hattyú valahol lenn az Al-Dunán teljesít szolgálatot. Hídpénzt márnem fizetnek az emberek. A Bomba-térbőlBatthyány-tér lett és parkírozva van. Eltűn--tek az árusok, a mozi, mely azóta nagyot fej-lődött. Beszélő, zenés, színes filmeket látunk.Szebbnél-szebbet, tartalmasakat, hatalmas fűtő-testekkel, villanyvilágítással felszerelt mozi-helyiségekbe, külön gépházakba beépített mo-dern gépekkel. Vájjon milyen lesz a mozi 38év múlva, 1978-ban?

Az első valamire való, 47 hajóból álló hajó-híd 1767-ben készült a Kishíd-, ma Türr Ist-ván-utcával szemben. Az utolsó hírt a hajó-hídról ifj. Palugyay Imre 1852-ben megjelent„Budapest leírása” c. munkájának 91. olda-lán találjuk, és ez így szól:

„1849. április 24-én kora reggel a csá-szári hadsereg Pestet elhagyva Budára köl-tözött át, felgyújtván maga mögött a hajó-hidat.”

A pesti oldalon a hídtól délre eső részt Al-dunasornak, északra eső részt Feldunasor-nak hívták. A hajóhíd közelében volt legerő-sebb a városi élet. Kávéházak nyíltak, főb-bek között a híres Kemnitzer-kávéház, mely-ben 1795-ben Csokonay vitéz Mihály is járt.Szép időben a híd előtti promenádon sétáltakaz uracsok és arszlánok, itt mondták el egy-másnak a legfrissebb pestbudai híreket. Ittszerepeltek a literátusok és az éhenkórászpoéták is.

A hajóhídon nemes ember és, pestbudaipolgár a gyalogátkelésért hídpénzt nem fize-

44

tett. Nemes embernek kocsija, lova is ingyenjárt, a polgár ellenben kocsipénzt már adott.Később a hajóhidat a pesti részen jobbrólce balról egy-egy csinos épület díszítette. Azegyik a hídvámosok tanyája, a másik a fris-sítőház volt.

A budai oldalon neves hely volt a „Debre-cen városához” cégérezett vendégfogadó épü-letében lévő hídkávéház, melyben szintén sokhíres ember fordult meg.

Télen, ahogy beállt a hideg, szétszedték ahajóhidat ée ekkor hirtelen igen messzire ke-rült Pest — Budától. Csónakos, vitte át jópénzért, akinek sürgős dolga akadt a túlsóparton. Zúgott a szél, kiabáltak a sirályok,sokszor elnyomták — mint a régi írásokbólolvassuk — a vergődő ember halálsikolyát,ahogy elpusztult a hullámsírban.

Még érdekesebb volt, mikor méter vasta-gon befagyott a Duna. Ilyenkor arra alkal-mas helyen szalmát hintettek a jégre, s ottjártak egyik partról a másikra az emberek.

És egy szép napon elpusztult ez a csodála-tos alkotmány is. A hidat eladták az ácsnak.Kőből kezdtek hidat építeni, melyre néhányévvel előtte az ember még gondolni s.em mertvolna; kőből, vasból, láncokból összerakva.Valóságos istenkísértés ilyennel próbálkozni— mondták egymásnak a jurátusok és a diá-kok.

45

És ma hét híd köti össze Pestet és Budát. Atöbb mint egymillió lelket számláló fővároséletében a Duna ma már nem akadály. Zúg-hat a vihar, befagyhat a folyó, kiabálhatnaka sirályok, ezek szépségében csak gyönyörkö-dünk, ahogy pillanatok alatt átvisz bennün-ket a rohanó autóbusz a hidakon.

LEVÉL BÁTYÁMTÓL

1940. JANUÁR 29.

Torbágy, 1940. január 29.

Kedves Öcsém!

Azokról a dolgokról, amiket Te láttál éstapasztaltál Pest-Budán, nem akarok írni,mert azt már többnyire ismered, azonbanmajdnem egy évtizeddel előnyben vagyokelőtted (sajnos, a valóságban hátrányban),így én már sok mindent láthattam a gyer-mekszemeimmel Pest-Budán, amikor Temég nem léteztél.

A legutolsó leveledben említett Vámház-körúti lóvonat adja nekem az impulzust,hogy a Vámház-körútról írjak egyet-mást,amikor 5 éves koromban oda kerültünk.

A Mária Valéria-utca 17. szám alól költöz-ködtünk ide a Vámház-körút 5. s.Z. alá 1890.május 1-én. Mondhatom Neked, sokkal barát-ságosabb hely volt az akkor, mint ma. Ked-ves vidékies. A forgalom a legminimálisabbveit. Hiszen csak lófogatú kocsik mentek. Ahíd nem létezett, a mai csarnok helye pedig

50

deszkakerítéssel bekerített méhészet volt. Azutca közepén vonult végig egy pár sín aa lóvonat számára (akkor még kitérőkkeljártak a kocsik). A lóvonat bizony nem jártsűrűn. A többi gyerekkel patkószegeket rak-tunk a lóvonat kerekei alá, mert el volt köz-tünk terjedve az a hiedelem, hogy amelyikpatkószegen 100-szor keresztül ment a ló-vonat, annak különös, túlvilági bűvös erejelesz. Az ilyen úgynevezett „kész” patkószegekért aztán sok mindent lehetett cserébekapni. Voltak tisztességes, de együgyű ala-kok, akik becsületesen 100-szor átjáratták alóvonatot a patkószegen, miközben a lóvonatminden egyes patkószegnél zötyögött egyet.Voltak, akik bizonyos számú művelet utánmegunták a dolgot és elcserélték a patkósze-szeget, mint már teljesen „kész”-et; de voltakélelmes, lelkiismeretlen csirkefogók is, akikegyszer sem járatták keresztül a lóvonatotés mégis mint „kész” patkószeget hoztákforgalomba a gyerekek között, csak egy ki-csit összekalapálták, hogy erősen vihared-zettnek nézzen ki. A lófogatú vonat perszeelég ritkán járt, úgyhogy igen nagy türelemés hosszú idő kellett ahhoz, aki 100-szorátakarta járatni a patkószegeken a lóvona-tot. Én a „kész” patkó szegekkel százszámraszereztem magamnak számolócédulát, pré-selt képet, sok tollat, gombot, de még többgolyót és szép üveggolyókat. A járda mel-

g

'«3Κ3

Q

*ï

53

letti folyókákon űzött golyózások nagy-szabásúak voltak; ez különben egy különfejezetet érdemel, erről majd máskor. El-képzelhető, milyen kedélyesek és csendesekvoltak az utcák, ha ilyen dolgokat lehe-tett művelni a gyerekeknek ατ utca köze-pén és szélén. Ma örül az ember, ha aközlekedési rendőr segítségével át tudjutni az egyik oldalról a másikra. Demenjünk sorjába. Kezdjük a Dunánál. Alevonatnak a Vámháznak a Duna-felőli ol-dalán volt a végállomása. A hídnak mégnyoma sem volt. Emlékszem, édesapánk-kal onnan a Fővám-térről propelleren men-tünk át Budára a Blocksbadhoz, vagy Sá-L-oefürdőhöz. Innen délfelé a Promontori-úton és, Fehérvári-úton bizony csak imitt-amott lehetett egy-egy viskót vagy tégla-égetőt találni. A Sárosfürdőtől észak felémég álltak a Gellért-hegy alatt azok a ro-zoga kis házak, amelyek a régi metszetekenláthatók. Amikor ezeket a főváros kisajátí-totta és bontani kezdték, akkor én és egy ba-latoni megkíséreltük a Gellért-hegyet a leg-meredekebb dunai részén megmászni. Mármajdnem felértünk a Citadellához, de célunkalőtt egy olyan kiálló sziklatömbre akad-tunk, hogy vissza kellett jönnünk. Föl mégcsak ment valahogy a sziklába való kapasz-kodással, lefelé azonban csak a jó Istenmentett meg mindkettőnket, hogy le nem

54

zuhantunk. De gyerünk vissza megint apesti oldalra. Ahogy kiszálltunk a propel-lerből, a régi Molnár-utcára vetődött sze-münk. Ott még egymás hegyén-hátán voltakkor a sok viskó. Mindjárt a Fővám-térrőinézve, az első jobboldali saroképület olyanrozzant, alacsony földszintes házacska volt,hogy az ablakon keresztül lehetett besétálnia szobába. Amikor serdülni kezdtem, 10—12éves lettem és arra játszottam, feltűnt ne-kem, hogy ott ebben a viskóban, a kapualatt és estefelé a ház előtt az utcán 2—3kifestett nő ácsorog és dúdolgat. Akkormég nem értettem a dolgot, de rövid időmúlva rájöttem a dolog nyitjára. Ilyennőkkel különben akkoriban tele volt akörnyék. Molnár-utca, Só-utca, Zöldfa-utcaeleje, Bástya-utca elejétől végig, Magyar-utca teljes hosszában, a ferencvárosi ré-szen pedig a Mátyás-utca és Imre-utcátólkifelé csak úgy hemzsegtek ezek a díszesvirágok. Érdekes környék volt ez akkori-ban, ma nagyon sivár. Amikor beköltöz-tünk a Vámház-körúti házba, a szél mégkeresztül-kasul járta azt. A Kossuch-cégmég akkor nem hurcolkodott be; a szom-szádos 7-es számú földszintes viskóban volta gyári lerakata. Csak hetek múlva kezd-tek berendezkedni, addig én a kiskocsim-mal kimentem a Vámház-körúti kapun,megkerültem az épületet, bejöttem a Pipa-

55

utcai kapun és úgy tovább körforgal-maztam. Szemben a Vámház-körúton a JörgLujza előtti trafik az Enyingi Adolfné tra-fikja volt, hol a lutri játékosok állták körüla fekete táblákat, melyen szép sorjában aMonarchia több városa volt feltüntetve.Magyarországról Budapest, míg a többivárosok voltak: Bécs, Prága, Brünn, Linzstb. Mindegyik város alatt 5 kocka volt,ahová krétával beírták a nyerő számokat.Mindenki szorongva vette elő a céduláját,amire fel volt jegyezve, hogy milyen szá-mokra tett és összehasonlította a táblánlévő számokkal. Ez a lutrijáték kár, hogykimúlt, sokkal szebb, érdekesebb és ro-mantikusabb volt, mint a mai osztálysors-játék, mely olyan rideg, mint az emberek,akik azt csinálták, mint az utcák a boltok,ahol azokat árulják. A kis lutri az másvolt. Szoros öszefüggésben volt az embe-rek álmával, az álmoskönyvvel, amelybőlkikeresték, hogy milyen” álomnak, milyenszám felel meg és mint legkívánatosab-bak ezt azután a kislutrin meg is tették.Ma kinek van álmoskönyve1? Senkinek. Ak-kor mindenkinek volt. Akkor mindenkönyv- és papírkereskedésben, utcán és li-getben lehetett kapni, ma...? Talán nemis lehet már kapni, s ha igen, bizonyáranehezen és hosszú kereséssel. Szép volt,

56

kár, hogy elmúlt. Miért is nem lehet abbana világban, abban a környezetben és abbana levegőben élni ma is!

Legközelebb folytatom, addig is szeretet-tel ölel

bátyád:

Rezső.

A régi Népszínház, ma Nemzeti Színház.

Horváth Mária jelvétele 1939. április 15-én.

A mai Nemzeti Színházat a Rákóczi-út éskörút sarkán 1875-ben építették reneszánszstílusban Fellner és Helmer bécsi építészek.Eredetileg Népszínház volt a neve és magyarnépszínműveket játszottak benne.

Az állam 1913-ban vette bérbe a NemzetiSzínház számára, amelynek régi épületét aRákóczi-út elején lebontották.

Európa egyetlen népénél sem volt a nyelvfejlesztésére oly döntő befolyással a színház,mint a magyarnál. Nálunk igazán nemzetiszínészetről beszélhetünk. Az ország első szín-padának hagyományai teljesen összeforrtaka nemzet újjáébredésével. A múlt század ele-jén kezdte szárnyát bontogatni a magyarszínművészet s egy-kettőre magasra emelke-dett. A nemzet hervadhatatlan érdemű nap-számosai, az állandóan anyagi zavarokkalküzdő színészek szólaltatták meg a magyardráma múzsáját és szolgálták a tiszta ma-gyar nyelv és művészet ügyét.

1837-ig — míg megnyílt a mai Múzeum-körút és Rákóczi-út sarkán, Grassalkovichherceg által ajándékozott telken ZitterbachMátyás tervei szerint épült Első Magyar

60

Nemzeti Színház — a magyar színészek mos-toha gyermekei voltak a pest-budai szín-padoknak. Mindenfelé német szó járta. Amagyar színjátszás elé állandó akadályokatgördítettek. Csak nehezen engedték szóhozjutni a magyar színjátszás művészeit.

Az Első Magyar Nemzeti Színház felépülé-sét leginkább Fáy Andrásnak és FöldváryGábornak köszönhette. Ők buzdították Pestvármegyének karait és rendeit, hogy Pestvárosában mihamarább állandó magyar szín-házat építsenek.

Az Első Magyar Nemzeti Színházat 3837augusztus 22-én nyitották meg. Többször át-alakították, átépítették. 1908 őszén, mikorszóbakerült, hogy a régi épületet lebontják, sújat, a kor igényeinek, a város fejlődésénekmegfelelőt építenek helyére, költözött át azintézet a régi Népszínház épületébe. Azóta letta régi Népszínházból Nemzeti Színház.

Még a világháború kitörése előtt pályázatothirdetett a kormány az új «zínházpalota épí-tésére, de a közben előállott súlyos gazdaságiválság, Tőry és Pogány kitűnő terveit te-kintve, hogy az építési költségek előterem-tése még ma is lehetetlen, az új színház meg-építését nem engedte megvalósulni.

LEVÉL BÁTYÁMTÓL

1940. FEBRUÁR 8.

Torbágy, 1940. február 8-án.Kedves Öcsém!

Írod, hogy szívesen olvasod az én 50 évelőtti megemlékezéseimet. Hát ha szívesenolvasod, úgy folytatom. Megmaradok egye-lőre szorosan a Vámház-körút környezeté-ben, mert úgy sokkal érdekesebb, ha enneka környéknek 50 év előtti minden zeg-zúgafelelevenedik előttünk, mintha csak általá-nosságban beszélnénk róla.

Mint már említettem, a Vámház-körút 5-összámmal szomszédos 7-es szám alatt, 1890-ben a Kossuch-cég rozoga, földszintes rak-tárháza állt. Ezt rövidesen lebontották, ami-kor azután áthurcolkodtak az 5-ös számba,helyére épült a mai ház (Kerkápoly-háznakhívták t. i. Kerkápoly alapítványi ház volt).A házban az első üzlet, az 5-ös szám felé,Morgenroth Náthán seprű és kefeüzlete volt.

A 7-es számnak kapun túl levő üzletében,ahol most a Woittitz-üzlet van, nagy Laci-konyha létesült, mindjárt a ház felépítésealkalmával. Jó öreg Dobzse László kirá-lyunk is állítólag ilyen népkonyhába ment

64

étkezni, amikor már teljesen kiürült a kirá-lyi kincstár pénzkészlete. Róla nevezték elkésőbb az ilyen fajta népkonyhákat. Hailyen népkonyhába járt a jó öreg DobzseLászló étkezni, mint amilyen a Vámház-körút 7-es számú volt, akkor ne sajnáljukőt. Itt igazán nagyszerűen főztek és olcsóvolt minden. Egy kitűnő leves 6 krajcárbakerült, főzelék feltéttel 16 krajcárba, egycigánypecsenye 16 krajcárba, egy nagy kré-mes, vagy almáslepény 4 krajcárba. Engemleginkább a krémes és almáslepény érdekelt,amihez igen gyakran hozzá tudtam jutni,tekintve azon körülményt, hogy a Laci-konyhásnak két gömböc fia (egyik 10, amásik 11 éves) pajtásaim voltak. Minda két gyerek szélesebb volt, mint ami-lyen magas. Úgy látszik a régi Laci-konyha-koszttól jól meg lehetett hízni,mert a jó öreg Dobzse László királyunkis igen jó kondícióban volt, a képei utánítélve. Ezek a gyerekek sem éheztek, mond-hatom. Iskola után mindig találkoztamvelük, amikor egymásután húzták ki azsebükből a jó krémes- és almáslepénye-ket. A Lacikonyha kirakata igen csábítóvolt. Az egyik auslag — mint akkor mond-ták — tele volt toronymagasságú sütemé-nyekkel. Az ajtó felől a legfinomabb cigány-pecsenyeillat csapta meg a járókelők orrát;a másik kirakatban sütötték a cigánypecse-

65

nyét, amit kívülről seregesen bámultak.Ez a két gömböcpajtás nemcsak azért voltjópajtás, mert hordták nekem a sütemé-nyeket, hanem gyakran megvédtek erejük-kel és tekintélyükkel, sok csirkefogóvalszemben. Nyolcéves voltam. Akkoriban akörnyéken három csapat létezett, akik egy-más ellen háborút folytattak: 1. a Mol-náristák (a Molnár-utcából és környéké-ről regrutálódott fiúk), 2. Vámházisták (aVámház környékéről való csibészek). Ezekközé tartoztunk mi is. 3. A Múzeumisták(a Múzeum és környékéről). Ez a három,félelmetes csapat uralta ezt a környéket.Minden egyes gyerek felszerelése a követ-kező volt: egy speringi, bizonyára isme-red, az ujjakra felhúzható vasdarab, ami-vel, ha komolyan fejbekólint az embervalakit, vagy az orrán találja, úgy készre le-het az illetőt csinálni. Ma is félelmetes fegy-ver, jó kezekben. A második eszköz volt acsúzli, hozzávaló apróbb kövekkel, amivelannak idején sok gyereknek kilőtték a sze-mét; természetesen véletlenül, mert célozvasohasem találták el. Sok nagyobb kő ishozzátartozott a felszereléshez a zsebekettelerakva. Egy-egy csapat 30—40 gyerekbőlállt. Gyakran nagy harc volt köztünk Egy-néhányszor részt vettem ezekben a harcok-ban, de mikor láttam, hogy ennek fele setréfa, az embernek kilőhetik a szemét csúz-

66

lival, beverhetik a fejét speringgel, úgy in-téztem a dolgot, hogy az én két göm-böc-pajtásomat fedezéknek használtam fel,amire alkalmasak voltak, széles hátuknálfogva. Mikor azután egy szép napon, azegyik gyereknek tényleg kilőtték az egyikszemét, többeknek pedig beverték a fejét,jobbnak láttam felhagyni ezekkel a har-cászati dolgokkal és selyemhernyótenyész-tésre adtam a fejem. Mielőtt még elmon-danám, hogy honnan vettem a hozzá szük-séges szederlevelet, a teljesség kedvéértelmondom, hogy később a Lacikonyha he-lyére került a Woittitz-üzlet, mely azelőttegy kis pincehelyiségben székelt, a Hal-tér mellett, a régi Duna-utcában. Egy igenrozoga, régi házban volt ez az ület, me-lyet még ötéves koromban ismertem meg,amikor a Mária Valéria-utcában laktunk.Rozoga, kitaposott lépcsők vezettek apinceüzletbe. Künn az utcán a pinceüzletlejárata előtt tele volt akasztva a fal min-denféle kartonszoknyákkal és kötényekkel.Romantikus,, egy régi üzlet volt az. Ha mos-tanában elmegyünk a Woittitz-üzletbe, vala-mit vásárolni, mindig az idősebb Woittitz-fivérrel iparkodok alkudni; ha eszébe jut-tatom, hogy én még a Duna-utcából ismer-tem, a már régen meghalt mamáját, felújí-tom a régi emlékeket, annyira meghatódikaz idősebb Woittitz-fivér, hogy annyit al-

67

kudhatok le a portékából, amennyit akarok,így lehet a régi emlékeket gazdaságosanfelhasználni.

No de most térjünk át arra, hogy honnanvettem én a selyemhernyótermeléshez aszederlevelet. A Vámház-körút 9-es számalatt, ahol most a Steiner pék van, azelőtta Breslmayer-sütőde volt, akkor még nemvolt ház. Az utca felől deszkapalánk volt.Ha azon keresztül bement az ember, egynagy udvarban találta magát, melynek kö-zepén egy óriási vén eperfa, illetőleg sze-derfa állott. Az udvar végén, egészen há-tul, egy füstös, rozoga, ha jól emlékszemU-alakú egyemeletes épület állt. A Te régi,Halácsy-féle térképeden (mit tőlem cserél-tél) bizonyára jól látható ennek a régi épü-letnek az alaprajza. Innen, erről az öregfáról, szedegettük mi, gyerekek a levele-ket. A következő épület a 11-es számú,akkor már meg volt (1890-ben). Már akkoris régi, füstös-kormos, nagy udvaros épü-let volt, ahová azért szerettem bejárni, mertminden verklist beengedtek, s minthogynagy ház volt, sok kis lakással, nagy ricsajvolt mindig az udvarán, ha jött a verklis,ami nékem nagyon tetszett.

Mára elég, pár nap múlva folytatom, ad-dig is ölel, szeretettel

bátyád:Rezső.

A görög macedón nem egyesültek dunapartitemplomáról Petrik Albert, a „Régi Buda-pest Építőművészete” c. munkájában a kö-vetkezőket mondja:

„A görög keleti vallásúak nemzetiségreszakadozva, építettek annak idején maguknaktemplomokat. A legtöbb ilyen vallású polgár,nemzetiségre nézve szerb volt ée ezek a Vácién Szerb-utca sarkán építették az úgynevezettRác-templomot. Volt azonban a fővárosbannéhány görög (macedón) kereskedőcsalád, svoltak oláhok is, akik összeállva, együttesenépítettek a Petőfi-téren 1789-ben maguk szá-mára templomot. Egyházi épületek között azevangélikusokét kivéve az egyetlen klasszi-cizáló templom a fővárosban. Mint ilyen,nemcsak maga az épület, hanem sokkal inkábbannak belső felszerelése érdekes, amelyben alegapróbb részletekig stílusbeli tisztaságratörekedett a tervező.”

Ezeket írja a dunaparti görög keleti temp-lomról Petrik Albert a „Régi BudapestÉpítőművészete” c. munkájában.

A Duna felől nézve, a templomtól balravolt a híres görög udvar nevű ház, melyet

A görög-macedón nem egyesültekdunaparti temploma.

Horváth Mária felvétele 1939 április 15-én.

71

1937-ben lebontottak. Görög udvarnak azérthívták, mert túlnyomóan görög származásúcsaládok, vagy ezeknek rokonai lakták.

Néhai Szacelláry Pál, ki nagy szeretettelkutatott Buda és. Peet régiségei után, „A buda-pesti görög udvar” c. könyvében a dunapartigörög keleti templomról elmondja, hogy:

„A templom udvarát régebben temetőül ishasználták, amit a templom falába elhelyezettvörösmárvány sírlapok tanúsítanak. Ugyan-csak a templom udvarfelőli falába van illesztveAbádiai nemes Grabovsky Athanáznak és hű-séges hitvesének emléktáblája. Ez a nemesízlésű úr építette a mai Piarista-utcai remekpalotát, melyben ma a Kriszt-féle „Buda vá-rosához” címzett vendéglő van és mely egyikea főváros legszebb barokk építészeti emlékei-nek.

LEVÉL BÁTYÁMTÓL

1940. FEBRUÁR 26.

Torbágy, 1940. febr. 26.

Kedves Öcsém!

Megint kinyitom az emlékezés, egyik fiók-ját és kiszedegetek belőle egyet-mást, amitérdeméének tartok a megemlítésre. Amiketeddig elmondottam, inkább tárgyi, mintszubjektív vonatkozású események voltak.Amit ezután írok, abban szintén lesznekrideg tárgyi vonatkozású, de szubjektív dol-gok is és, éppen ez a keverése és felhígításaaz akkori életnek teszi majd élvezhetőbbéírásomat.

A szubjektivitásnak igen nagy szerepevan egy város, egy városrész, egy régi épü-let, vagy azok eltűnése után emlékeik sze-retetében. Én nem adom semmi pénzért,hogy mint gyerek még járhattam a régiVárosházában, a Városház-téren, hol meg-látogattam az első emeleten az öreg Fad-gyas bácsit, ki ott teremőr volt. Vagy hogyjól ismertem azt a nevezetes épületet a Rózsa-téren, ahol a „Török Császár”-hoz címzettkávéház volt. Sohse tudtam csak úgy el-

76

menni mellette. Mindig megbámultam. Eb-ben a házban az első emeleten lakott Dénesbácsi és a felesége, Ilka néni, kik jól ismer-tek engem. Ez a Dénes bácsi, ha belejött amulatásba, nem maradt annak egy meg-veszekedett vasa sem. Ami pénzt nem vittel a dínom-dánom, azt megkapta a cigány.Tízéves koromban, egyszer nyáron, elvitteka Cinkotai Nagyitcébe. Nagy traktát csa-pott ott Dénes bácsi. Mikor spicces lettés elkezdett a cigányokkal barátkozni, fe-lesége, az Ilka néni jónak látta haza-indulni. Ez azonban nem ment könnyen.Végre elindultunk és eljutottunk a régi Ke-repesi-úton lévő Frühauf-kávéházig. Ez akávéház a Kerepesi- (ma Rákóczi-út) végénabban a házban volt, amelyik most két éverészben összedűlt. Amint arra mentünk éskihallatszott a cigány édes-bús játéka, nemlehetett Dénes bácsival bírni. Becipelt mind-nyájunkat az udvari helyiségbe, hol a zeneszólt s attól kezdve ő volt ott az úr. Fino-man, előkelően megvacsoráztunk. A cigánycsak a mi asztalunknak játszott. Engem isitattak. Úgy látszik, kíváncsiak voltak, mi-lyen egy tízéves gyerek, ha egy kissé be-csíp. Hát bizony becsíptem. Ekkor voltamelőször spicces életemben. Nagyon jól érez-tem magam, emlékszem reá. Dénes bácsimellett igen nagy úrnak képzeltem maga-mat. Minket lestek, a mi akaratunkat, a mi

77

parancsunkat, a pincérek és a cigányok.Biztattak, hogy csak egyek, igyak, ami jólesik. Nem hagytam magamnak kétszermondani és kiválasztottam a legjobbakat.Az árát nem néztem, nem érdekelt. (Későbbmár mindig néztem az árakat is!) Arra isbiztattak, rendeljek nótát a cigánynál.Rendeltem. Ezt húzza a bácsi, mondtam aprímásnak:

Huszár vagyok kedves rózsám, az is maradok,Kökény színű dolmányomon sárga gomb

/ragyog.Uccu, peng a sarkantyúm,Csekély a gondom, semmi búm,Csak úgy vigadok!

A jó öreg mesemondó és meseíró, Böngérfitanító bácsi tanított engem erre a jó zama-tos magyar nótára a Lónyai-utcai elemi is-kola első és második osztályában. Ezt húzzaa bácsi! — mondtam újra a prímásnak.Harmadszor már nem kellett mondani, mertDénes bácsi is biztatta és a cigány rázendí-tett amúgy ropogósan. Amikor odaért, hogy„Uccu, peng a sarkantyúm”, akkor az asz-talon lévő alpacca kávés tálcát dobnak hasz-náltam és a kávéskanállal ütemesen vernikezdtem. Ez nagyon megtetszett Dénes bá-csinak és ő is verni kezdett egy tálcát. Nemtudom, képzelődtem-e, de mintha a közeli

78

asztaloknál, hol boros hangulatban sokanvoltak, azt láttam, ott is ritmusra ütik akávés tálcát. Gyönyörű volt, sohse felejtemel. Csak Ilka néninek mintha már kezdettvolna nem tetszeni az eset. így ment ez jóideig, mindig csak ezt az egy nótát énekel-tük. Végre aztán eszembe jutott édesapánknótája, amit legjobban szeretett, s amittöbbször hallottam, dúdolgatott

Fel töltsetek, fiúk, igyunk,A hon s a szép lányért.Szerelmet esd az ifjú szívΕ honnak üdviért, stb.

— Bácsi — kérdeztem a prímást —, tudjaezt a nótát! — Hát hogyne tudnám, kis ba-rátom, hát persze, hogy tudom! — mondtaa prímás és mindjárt zokogott is a hege-dűje, mire Dénes bácsi egészen ellágyult,majd elkomolyodott. Motoszkálni kezdett abelső zsebében, kihúzta bőrtárcáját, kivettegy ropogós százforintos bankót, amit Ilkanéni első pillanatban csak szótlanul, elhal-ványodva, megdermedve nézett, de amikorDénes bácsi odalépett a prímáshoz és össze-göngyölítve a százforintost, odadugta a he-gedű nyakába, Ilka néni felpattant és ezzela kiáltással: megbolondultál, Dénes! —odaugrott a hegedű nyakához, kihúzta aszázforintost, leült a helyére azzal: fizetek!

79

A prímás méltatlankodva ennyit mondott:mit csinált, naccsága? Tudja a tekintetesúr, hogy mért adta a pénzt! — Tudja a fe-nét, megbolondult az, lelkem! — mondtaIlka néni. Ilka néni ezen kijelentésére aszomszédos asztaloknál most már nem azalpacca tálcákon hallottam a dobolást, ha-nem itt is, ott is nevető, derűs arcokat lát-tam. Csak Dénes bácsi és Ilka néni voltaknagyon komolyak. Ilka néni a százforin-tosból mindent gavallérosan kiegyenlített,a cigányprímás is megkapta a magáét.Ezek után azonban én már sokkal kisebb-nek éreztem magamat, mint mikor be-léptünk a kávéházba, „Gyere Dénes, me-gyünk! — mondta Ilka néni, mire mi en-gedelmeskedtünk és kikullogtunk utána azöreg Kerepesi-útra. Még nem voltunk azajtónál, mikor a nagybőgős ezt mondta aprímásnak: — Milyen kárt csinált nekünkez az asszony! — Inkább maradt volna ott-hon! — folytatta a cimbalmos. Mást nemhallottam, mert kijutottunk az utcára. Ilkanéni egy arra baktató üres konflist meg-állított, felszálltunk reá. Ezzel befejeződöttgyermekkorom egyik nevezetes és, felejthe-tetlen élménye.

Mint megelőző levelemben említettem, 1890május 1-én költöztünk a Vámház-körút 5. sz.házba. Néhány napra rá hallottam a mégott dolgozó munkásoktól, hogy mikor a ház

80

fundamentumát ásták, ott több emberi csont-vázat találtak. Később pontosabb forrásbólmegtudtam azt is, hogy azon a helyen vala-mikor temető volt. Valószínűleg összefüg-gésben állt azzal a temetkezési hellyel, me-lyet az utolsó nagy pestisjárvány alkalma-,val használtak a pesti bástyafal tövében, aSó-utcában. A Vámház-körút 6. sz. ház mö-götti udvaron, illetve üres telken körülbelül20 évvel ezelőtt szintén sok emberi csontvá-zat találtak. A tudományos kutatás meg-állapította, hogy ezek a régi pestis-temető-ben elhantoltak csontjai. A mai Vámház-körút 5. sz. alatti embercsontok is a pestis-temetőből valók.

Írjál mielőbb minél többet. Ölel szeretet-tel bátyád: Rezső.

A belvárosi plébánia-templom.

Horváth Elemér felvétele 1939 április 15.

A belvárosi plébániatemplom, másnévenpesti főtemplom, a honfoglalás első századai-ban keletkezett. 1241-ben a tatárok felégették,mely után körülbelül másfél századon át ro-mokban hevert. Zsigmond uralkodása alattalakult újjá, mégpedig csúcsíves stílus-ban. A második építkezésből megvan a temp-lom ötoldalú fülkéje és a hat oszloppáronnyugvó hajószentély. A XV. században atemplomnak hat oltára volt, melyekről azoltáregyesület iparoscéhei gondoskodtak. Má-tyás uralkodása alatt nagyobbszabású mun-kákat végeztek rajta, erre vall az a sokreneszánsz-korabeli emlék, mely a temp-lom falában megmaradt. A 145 éves tö-rök uralom alatt a törökök nem alakítottákát mecsetté, mert a templom hívei magyarokvoltak, kikkel szemben a török mindig na-gyobb hajlandóságot mutatott, mint a néme-tek iránt. 1686-ban a törökök kiűzése alkalmá-val a pesti főtemplom is romhalmazzá vált.Felszabadulás után a romokat ferencrendibarátok kapták, kik gróf Széchényi Györgyhercegprímás, adományából hozták rendbe.

84

1507-ből való a templom északi és déli falá-ban beillesztett két gazdag díszítésű pasto-fórium, vörös és sárga márványból. Az egyikpastofórium Pest város 1507. évi címerét, amásik Nagyrévi András, akkori plébános cí-merét tünteti fel. Ez a két legkiválóbb re-neszánsz-kori emlék, amellyel bírunk.

A főhajó és két tornya már a XVIII. szá-zad alkotása. A tornyok aranyozott gömb-jeibe latin emlékiratot tettek, melyek elmond-ják, hogy 1795. augusztus 6-án Pestnek 29.870lakosa, a Belvárosnak 642, Lipótvárosnak 169,Terézvárosnak 749, Józsefvárosnak 799, Fe-rencvárosnak 222 háza volt. Ε házak közül 24két emelettel, 318 egy emelettel és 2239 föld-szinttel bírtj

Szentélye nevezetes arról is, hegy benne vanelhelyezve Kray, az osztrák-francia háború-ban kitűnt tábornagy síremléke és Kultsárszobra, melyet Ferenczy szobrászművész ké-szített.

1899-ben a Belváros szabályozása alkalmá-val, előtte és utána és még ma is szóba kerülés került — tekintettel, hogy az Eskü-tér ren-dezését véglegesen megoldani nem tudják —a templom lebontása, de idáig még mindig azaz álláspont győzött, hogy mint a fővárosegyik legszebb műemlékét megbolygatni nemszabad. Kár és vétek lenne hozzányúlni. Ilyenalkotáshoz, mint ez, a pest-budai polgárságtöbbé hozzá nem jut.

85

Sok érdekes esemény történt benne és kö-rülötte. A kuruc idők alatt 1710-ben PálffyJános osztrák generális, kinek szobra a Kö-röndön van, e templom előtt fejeztette le II.Rákóczi Ferenc egyik legügyesebb portyázóvezérét, Béry Balogh Ádám kuruc főtisztet.

1867. június 8-án I. Ferenc József itt mon-dotta el koronázási esküjét.

A templom anyakönyvei 1688-ig nyúlnakvissza. Már ez maga is történelem — város-történelem —, melyből sok-sok mindent lehetkiolvasni és megállapítani.

LEVÉL BÁTYÁMTÓL

1940. MÁRCIUS 4.

Torbágy, 1940. március 4.

Kedves Öcsém!

Nem lesz érdektelen a múlt század 90-eséveinek elejéről, amikor a Vámház-körút 5.számú ház Települt, sorba menve, felsorolniaz üzleteket.

A csarnok helyén nagy üres telek méhé-szettel, az 5. számú házban Kossuch Jánosedénygyári raktára, a Pipa-utcai frontonés a Vámház-körúti kapuig; a kapun túlegy női ruhaüzlet, ha jól emlékszem,Fleischernek hívták, helyezkedett el. Ez ké-sőbb a Kossuch-cég irodája lett. Itt tanyá-zott a vezetőség annak idején. Az 5. számúházban még Gyurkovics, Ferencnek is voltmészáros üzlete. Ez később annyiból lett ne-vezetes számomra — amint meghallottam afiától, ki az apjánál inaskodott, hogy az üz-let új pultot kap, rábeszéltem a mamát, arégi pultot kérje el tőlük, vagy vegye meg.A pult azért nyerte meg nagyon a tetszése-met, mert körülbelül 4 méter hosszúságú és

90

húszfiókos pult volt. Már akkor nagyonszerettem és gyűjtöttem a könyveket. Nyolc-éves koromban sok képes- és meséskönyvetés sok egyéb vacakot szedtem össze. Ezekkela vacakokkal hadakoztam egész életemen át.Ezek kísértek engem minden hurcolkodás-nál és ezek fognak még a purgatóriumba iselkísérni. De ott aztán majd végleg szortí-rozom őket. A használható és jobb dolgokat,különösen azokat, amelyek a régi Pest-Budatörténetére vonatkoznak, vagy emlékeztet-nek, jobbra rakom, ezek velem jönnek a pa-radicsomba. A többi vacak mind balra, apokol tüzére kerül. így fogok én véglegmegszabadulni attól a túlsúlytól, mely márnyolcéves koromtól kezdve nyom.

Menjünk tovább. A Vámház-körút 7. sz.alatt a Kossuch-cég régi, rozoga raktár-háza állt. A 9. szám alatt a már említettnagy udvar a szederfával, hátul egyemele-tes, füstös, régi rozoga épülettel, a 11. sz. alatta régi péküzlet. Innen tovább, a Lónyai-utca sarkáig több divatáru- és nőiruha-üzlet hirdette a 90-es évek fejlett kereske-delmét. A Lónyai-utca és Kálvin-tér sarkána régi református gimnázium épülete bá-mult a nézőre, mely még akkor épült, ami-kor a Kálvin-tér Széna-tér volt, a Lónyai-utcát Nyúl-utcának és a Török Pál-utcátOroszlán-utcának hívták. Ez a három utca,illetve tér vette körül a régi gimnáziumot.

91

Ez a gimnáziumi később megszűnt és bel-jebb, a Lónyay-utcában az elemi iskola mel-lett kapott új hajlékot. A régi gimnáziumépületében, a Lónyai-utcai oldalon a híresLakos Lajos, lakatos dolgozott, a Lónyai-utca és Kálvin-tér sarkán pedig egy régikönyvkötő bolt éktelenkedett. Ez az üzletazért érdekelt, mert a kirakata tele volt afélévszázad előtti olcsó regényekkel, melyekkétféle nagyságban és- kivitelben jelentekmeg. Kisebb, ha jól emlékszem, 8 krajcárosés nagyobb, 12 krajcáros alakban. Színesborítékján a regényben előforduló megrázóeseménynek a képével. Az egyik füzet RózsaSándorról, a másik Genovéváról, a harma-dik Einaldó Rinaldiniről, a negyedik UbrikBorbáláról stb., szólt. Álmoskönyveket is le-hetett ebben az üzletben kapni. Engem in-kább az előbb említett regények érdekeltek.Ahogy összehoztam néhány krajcárt, mái-mindjárt szaladtam is regényt venni. A re-gény kiválasztása benn az üzletben mái-maga is, óriási élvezetet nyújtott, mert elémraktak vagy 200 füzetet és ebből választot-tam ki, amely legjobban érdekelt. Ahogymegleltem a reám nézve legértékesebbet,olyan diadallal vittem haza, mintha legalábbis az örök üdvömet nyertem volna el.

Menjünk át a Vámház-körút másik olda-lára. Ezek a házak akkoriban már meg-voltak, csak egyikre, másikra később egy-

92

egy emeletet építettek. A Vámház-körút ésLövész-utca (ma Királyi Pál-utca) sarkána „Las Torres” Gyula kőedény-gyáriraktárát,mely a Kossuch-cégnek konkurrense, továbbmenve, a ki« Bittney-féle hentesüzletet láttaa járókelő.

Ma kevesebbet írok, mert sok dolgom van;rövidesen folytatom. Addig is, szeretettelölel

bátyád: Rezső.

A Kriszt-ház.

Horváth Elemér felvétek 1939 április 15-én.

Piarista- és Galamb-utca sarkán lévőKriszt-ház olyan, mint a régi idők szépen ki-öltöztetett babája, vagy mondjuk, olyan, minta mesebeli herceg. Ilyen épületekről ma márcsak álmodik a pest-budai polgár. Bejárójá-tól jobbra és balra egy-egy régi lámpát len-get a szél. Az elmúlt idők emlékét hirdeti aFalán levő árvízjelző tábla és a két emlék-tábla. Az egyik azt mondja, hogy az épületet1938-ban műemléknek nyilvánították; a másikpedig a ház történetét beszéli el.

Buda felszabadulása után telkén előszöregy Brian Mór nevű kereskedő építkezett.Pest város tisztviselői között 1705-ben egyBrean Mór városi tanácsos is van, ki való-színűleg azonos az előbb említettel.

A ház ablakai akkoriban a Fő- vagy Piac-térre nyíltak, ahol lezajlott minden nevezete-sebb esemény. Abban az időben Pestet mégnem lehetett városnak mondani, hogy is lehe-tett volna, amikor 1687-ben lakosainak száma238, 1688-ban 301 volt. Egy év alatt Pest tehátszaporodott 63 fővel.

1707-ben a telek és a rajta levő ház Próber-ger Jakab birtokába ment át.

96

Próberger Jakab neves ember volt. Az 1699-ben felfektetett polgárok törzskönyvében el-sőnek, mint serfőző és kinevezett városi taná-csos, illetve kamarás (pénztáros) van be-vezetve.

Pest város tanácsa a török megszállás utánaz 1688 június hó 10-én kelt kamara-igazgató-sági rendelettel alakult meg és pedig a kö-vetkező tanács-tagokkal:

Bíró: Knipper János Bálint — német.Tanácsos: Dalmady Sándor — magyar.Tanácsos: Próberger Jakab — német — ser-

főző, megbízva, a kamarása (pénztáros) teen-dőkkel is.

Jegyző: Kaiser János Arnold — német.Sebész: Senigen János — német.Végül: Tóth Mátyás — magyar.A hat tanácstag közül, mint látjuk, négy

német volt, köztük Próberger Jakab is, éscsak kettő volt magyar. Próberger valószínű-leg Németországból vándorolt hozzánk. Minta. pesti magyar serfőzők főcéhmestere és többízben a város választott bírája így: 1688-ban,93-ban, 95-ben, 98-ban, 99-ben, 1700-ban, 1702-ben, összesen hét éven át nagy köztiszteletnekörvendett. Meghalt mint tanácsos 1711-ben.

Néhány évre rá Vishay János Gottfried vá-sárolta meg a házat, majd később a piaristarend.

Vishay János Gottfried a végi könyvekbenkövetkezőképen van bevezetve: Wishay Wisoy-

97

Vishey Gottfried 1715-ben tanácsos — meg-halt 1729-ben.

Az ingatlan a piarista rend birtokában nemsokáig volt. 1755-ben megvásárolta tőlükPapiss János ügyész és erős nyereséggel mégugyanazon évben tovább adta Péterffy Jánosbáró királyi ítélőtáblai ülnöknek.

A kuruc és labanc háborúk alatt 1707-benPesten 379 ház volt, 2653 lakossal. 1714-ben 393ház, 2751 lakossal. Hét év alatt a szaporulattehát 14 ház és 98 fő volt, már jóval több,mint 1687—88-ban. A ma is álló épület azok-ban az időkben még nem volt meg, más állthelyette; 1756-ban kezdtek építéséhez — 182évvel ezelőtt.

Barokkstílű rokokóval díszítve. Egy élő tör-ténelem. Sok mindent megért: Napóleon ko-rát, az 1838-as árvizet, a biedermeier-kort, aszabadságharcot, az 1867-es kiegyezést, a vi-lágháborút, a kommunizmust és, mégis ittvan, itt maradt közöttünk, hogy hirdesse a182 év emlékét.

A Kriszt-család birtokában körülbelül 50év óta van. 1831-től fogadó „Buda városához”címezve.

PEST ÉS BUDAA TÖRÖK MEGSZÁLLÁS ALATT

Buda a török időben négy városrészből állt.Kettő a Várhegyen, kettő pedig a Várhegyalján terült el. Felső városrészek voltak abelső vár és a középső vár. Alsó városrészeka tímárok külvárosa, a régi Rácváros helyénés a nagy Külváros a Császárfürdő és a Vízi-város helyén. A belső várat a középső vártól egy tér vá-lasztotta el, melynek közepén magas fal volt.A tér a mai Szent György-térnek felelt meg.A falnak erős tölgyfakapuját Evlia Cselebivilágutazó „Magyarországi Utazásai” címűmunkájában Topkhané-tér kapuja néven em-líti. A belső várudvar közepén víztartó állt,melybe a Dunából vízmű hajtotta fel a vizet.Ezenkívül több ciszterna is volt a várudvar-ban, ezekbe az esővizet gyűjtötték össze. AMátyás-templom előtti teret a Pasa-teréneknevezték. A Tokpháné-tér keleti oldalán azágyúöntő műhelyek és fegyverraktárak vol-tak. A tér közepén lévő fal előtt egy szélesárok húzódott, mely árkon kőhíd vezetett ke-resztül, s csak ezen át lehetett a belső várbajutni. A Csonka-torony, melyben a keresz-

102

tény s elsősorban a magyar rabokat tartot-ták, a mai Szent Gyöigy-térnek Attila-körútfelé eső részén volt.

A mai Szentháromság-tér nagyrésze be voltépítve. A középső várnak nevezetéé épületevolt a pasa palotája, mely a hadtestparancs-nokság mai épületének telkén a Várszínház,akkor mecset mellett állott. A pasa palotájá-nak legnagyobb szobája a fogadóterem volt.Ebben a falak mellett szőnyegekkel borítottpadok álltak. A palota három kisebb fürdő-medencével is bírt. A medencékbe a vizetrészben esővíz, részben pedig a várban lévővíztartó szolgáltatta.

A pasa palotájával szemben, a mai honvé-delmi minisztérium épületének telkén a pasahelyettesének palotája állt. Általában a vár-beli városi legdíszesebb épületei a Dsámik, amecsetek és a török főurak palotái voltak.Budavár egyik, 1686. török térképe hat me-csetet tüntet fel. A Magliár-féle rajz öt mecse-tet mutat, míg Evlia Cselebi 21 dsámit és16 mecsetet említ. A nagy eltérés valószínűlegonnan ered, hogy a török térkép és a Magliár-féle rajz csak azokat a mecseteket tünteti fel,melyek minarettel bírtak, ellenben EvliaCselebi minden, még a legkisebb török ima-házat is számításba veszi.

A felső városból három nagyobb kapun ke-resztül jutottak az alsó városba. Az északioldalon a Duna felé nyílt a Szeráj-kapu, míg

103

a nyugati oldalon volt az Ova-Uj, a török ura-lom előtt Zsidó néven ismert kapu, melyet ké-sőbb Fehérvári-kapunak is hívtak.A Megszállás alatt a törökök leginkább csaka dsámikkal, mecsetekkel és a fürdőkkel tö-rődtek. A fürdőket jókarban tartották, sőtfejlesztették is.

Ismertebb fürdők voltak: az Ácsik Ilidse,vagyis, nyílt meleg fürdő, a régi Sárosfürdő,a mai Szent Gellért-fürdő helyén. A JesilDirekli Ilidse Musztafa zöldoszlopos fürdő amai Rudasfürdőnek felelt meg. Véli Bég für-dője a mai Császárfürdő helyén állott. Ezvolt Buda leghíresebb és legnagyobb fürdője.Véli Bég fürdőjének közelében épült Gül-Babadervis kolostora. Gül-Baba a bektási dervis-rend tagja volt és résztvett Szuleimán szul-tán 1541-i hadjáratában. Budán halt meg ésitt is temették el.

A török megszállás alatt magyar kevés la-kott Budán. A magyarok inkább a külváro-sokban telepedtek le, ahol korcsmákban árul-ták a budai szőlőkben termett bort.

A lakosság zömét a törökök alkották, kiklegnagyobb részben a helyőrséghez tartoztak.A lakosság száma a két városban a katona-sággal együtt körülbelül 15—20.000 lehetett. Atörökökön kívül kisebb számmal voltak mégörmények, görög kereskedők és cigányok.

Budán már a megszállás kezdetén is, te-kintve a nagyszámú katonaságot, előfordul-

104

tak vegyes házasságok. Török férfi magyarleánynak lett az ura, vagy megfordítva ma-gyar legény török leányt vitt a házhoz. A kétfajnak ez a keveredése nemcsak Budán voltmeg, hanem Pesten, Kanizsán, Székesfehér-váron, Palotán, mindenütt, ahol a török na-gyobb számban, hosszabb ideig tartózkodott.

Az ipar és kereskedelem az idegen megszál-lás alatt nagyban fejlődött. A törökök elő-szeretettel tanulták a tímárságot, bőrcserzést,szattyángyártást, fegyverkészítést, de azértakadtak közöttük ügyes árusok is.

Az idegen kereskedelem és ipar nagy lendü-letet adott és hatással volt a magyar iparraés, kereskedelemre, mert a magyarok igyekez-tek elsajátítani a keletiek minden ipari és^kereskedelmi tudományát.

Pestet éppen úgy, mint Budát fal vette kö-rül. Itt is kapukon keresztül történt a közle-kedés. Ebben az időben Pest városának háromkapuja volt és pedig a mai Kristóf-tér körüla Váci-kapu, a Kossuth Lajos,-utca végén azEgri-, a Kálvin-tér körül pedig a Szolnoki-kapu. A Duna felől palánk zárta el a várost,melyen az átjárás a Vízi-kapun keresztültörtént. A házakat vályogból készítették és zsindely-lyel fedték. Éppúgy, mint Budán, Pesten isnagy számban voltak dsámik és mecsetek. Akeresztény lakosság a belvárosi plébánia-templomba járt imádkozni, melyet a törökök

107

nem alakítottak át mecsetté, mivel a hívőkmagyarok és nem németek voltak. A török anémettel szemben mindig nagyobb ellenszenv-vel viseltetett, mint a magyarral szemben.

Pesten is a magyarok részint földművelés-sel, részint kereskedelemmel foglalkoztak. Atörökök alatt néhány vendégfogadó és a köz-ponti Városháza északnyugati részén a nagymecset közelében egy fürdő is volt. Az utcákszélesek, kétoldalt kövezettek, állandóan sze-metesek és piszkosak voltak.

Pest városáról több egykorú világutazóemlítést tesz írásműveiben.

Idősb Gerlach István, ki Ungnad Dávid kö-vet kíséretében 1573-ban járt Pesten, aztjegyezte fel a naplójában, hogy „Ebéd után700 lépés hosszú hajóhídon a Dunán át men-tünk Pestre, melyen észre lehetett venni, hogyegykor tekintélyes kereskedelmi város valaszámtalan, de sötét és barátságtalan boltokkalés kereskedő jelekkel. Egykor szép kőházaivalának vasrostélyos ablakokkal, melyeketazonban a törökök agyaggal betömtek úgy,hogy ott már többé valami kellemes nem lát-ható, kivéve két török templomot, melyekcsinos előudvarokkal bírnak s egy mintáravannak építve.”

1577-ben Schweiger Salamon járt Pesten,mint Sintzendorf követnek kísérője. Feljegy-zéseiből érdekes: „november 19-én a hídonátmentünk Pestre, mely híd 63 hajón nyug-

108

szik. Néhány csausz kísért át. A város északraesik. Az átmenetre szükséges egy félóra. Pesttágas mezőn fekszik, meglehetős magas,, vas-tag falai vannak, és pedig épen azonkívül kő-fala is. Pest tehát e tekintetben jobb hely-zetben van, mint Buda, Esztergom vagy Bel-grád, melynek erődítései igen meg vannakrongálva. Pest kőfalai körül egy óráig men-tünk. Benn rossz, gyalázatos és csúnyán épí-tett házai vannak, mint Törökországban min-denütt. Emellett igen sárosak és szűk utcák.Néhány keresztény is lakik itt, kiknek vantemplomuk és» papjuk, de sem harangjuk, semórájuk nincs; ezt az egész Törökországbancsak Esztergomban és Budán engedik meg.Messze nem mehettem, mert a haszontalancsőcselék sokat bosszantott bennünket”.

A FERENC JÓZSEF TÉRRÉGEN ÉS MA

Pest város falait a XVIII. század vége felékezdték lebontani. 1780-ban a mai Ferenc Jó-zsef-tér helyén még semmi sem volt. Azt arészt, hol a Lánchíd van, hajók használtákkikötőhelyül. Bárkások, kik az ország felsőrészéből jöttek, hogy Pesten át a Dunán le-felé hajózzanak, itt várták meg, míg a hajó-hidat megnyitották. Az 1820-as években épülaz „Európa-szálloda”, ma Főkapitánysági épü-let, Hild József építész tervei szerint. Az épü-letet a rendőrség 1887 óta használja.

A Sun-épületet, vagyis a The Gresham élet-biztosító társaság palotáját, mely a Főkapi-tánysági épület és a Pesti Magyar Kereske-delmi Bank épülete között van, 1906-ban fe-jezték be. Helyén a Nákó-féle bérpalota volt,mely az 1800-as évek elején épült.

A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank házáta Ferenc József-tér és gróf Tisza István-utcasarkán 1909-ben készítették. Helyén a Diana-fürdő épülete volt. A Diana-fürdőben lakotthosszú ideig gróf Széchenyi István. Az errőlszóló emléktáblát megtalálhatjuk a banképületének Ferenc József-tér felőli részén.

112

A gróf Tisza István-utcai oldalon egy má-sik emléktábla is van. Ebben gróf Tisza Ist-vánnak, Magyarország egykori miniszterelnö-kének emléke van megörökítve azzal, hogy1924 decemberében a gróf Tisza István-utcát,mely azelőtt Fürdő-utca volt, az ő nevérőlnevezték el.

A Dorottya-utca és Ferenc József-tér sar-kán lévő Hüttl-ház, régi Lloyd-épület szinténHild József terve szerint 1827 és 1830 közöttkészült el. Ez volt az első pesti tőzsde, vagyahogy akkoriban nevezték, kereskedelmi pit-var épülete. Innen indult az első próba lóvas-úti kocsi 1827-ben Kőbányára.

A Lloyd-palotával szemben van a Tudo-mányos Akadémia épülete. Ennek helyiségeielőször a Ferenc József-téren, a régi Derra-féle házban, azután 1865. év végéig a Tratt-ner—Károlyi-féle házban (Űri-utca 2., I. em.),ma Petőfi Sándor-utca, volt. Az Akadémiapalotáját 1862 és 1864 között Sthüler Ágostonporosz építész tervezte és építette.

A Ferenc József-téren öt emlékművet talá-lunk: Deák Ferenc szobrát, Széchenyi Istvángróf szobrát, Szarvas Gábor mellszobrát, Sala-mon Ferenc mellszobrát és az Akadémia ala-pítását ábrázoló domborművet, mely az Aka-démia épületének az Akadémia-utca felőli fal-részén van elhelyezve.

Deák Ferenc szobra a Ferenc József-tér déliparkjában van. Huszár Adolf építész terve

A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank épülete,a gróf Tisza István-utca és Ferenc József-tér

sarkán.Horváth Mária jelvétele 1939 április 15-én.

115

alapján jött létre. 1887 szeptember 29-én lep-lezték le.

Széchenyi István gróf szobra a Ferenc Jó-zsef-tér északi parkjában áll. Engel Józsefterve szerint készült és 1880 május 23-án lep-lezték le. Ugyanitt van Szarvas Gábor és Sa-lamon Ferenc mellszobra is.

Az Akadémia alapítását ábrázoló dombor-mű 1893-ból származik, Holló Barnabás, alko-tása.

A térnek nagyobbmérvű rendezése a Lánc-híd építésével volt kapcsolatban. A tér rakodó-partjának kiépítése 1863-ban történt.

1867-ben a Ferenc József-tér nevezetes ese-mény színhelye volt. A Lánchíd előtti részen

Ferenc József király kforönázááará Magyar-ország összes vármegyéjének földjéből dom-bot emeltek. Ezen a dombon tette meg a ki-rály Szent István pallosával a hagyományosnégy vágást, a világ négy sarka felé annakjeléül, hogy az országot bármely oldalról fe-nyegető ellenség ellen megvédi.

A ROMANTIKUS TABÁN

HORVÁTH ELEMÉR RÁDIÓELŐADÁSA1933. MÁJ. 5. D. U. 4. ÓRAKOR

Apró házak, bolthajtásos kapubejáratok,zsalugáteres ablakok, szúk, kacskaringós, ren-dezetlen utcák, tavasztól késő őszig az est be-álltával az udvarokból kiszűrődő muzsikaszó,énekszó, mely legtöbbször a szerelemről szól,jellemzik az öreg Tabánt.

Több mint ezer éve áll. A honfoglalás al-kalmával kezdték építeni, úgy, mint Óbudát,vagy Pesten a régi Belvárost. Az első száza-dokban Kelenföldnek hívták. Helyén kezdet-ben néhány faépület és vályogviskó volt.Templomát Mária néven említik a régi írá-sok. 1046-ban ebbe a templomba helyeztékSzent Gellért holttestét. Erről a templomrólszól II. András király levele 1212-ből és SzentErzsébet legendája is. A templomot 1242-bena tatárok felgyújtották és elpusztították. Nemmaradt belőle más, mint egy 38 cm széles és37 cm magas, a peremén felirattal ellátottKrisztust ábrázoló dombormű. A dombormű,mely jelenleg a tabáni plébániatemplom falá-ban van, valószínűleg a Mária-templom fő-kapuját díszítette. A Mária nevű plébánia-

120

templomból ez az egyedüli megmaradt román-kori építészeti emlékünk.

A Kelenföld nevet a XII. és XIII. század-ban a pesti Rév név váltja fel, mert ebbenaz időben a mai Rudasfürdőnél volt a Pestrejáró komp kikötőhelye. A XIV. századbanKitspest néven említik a régi írások. A Kis-pest nevet egészen a mohácsi vészig viseli,megkülönböztetésül a mai Belváros területénfeküdt nagy Pesttől. A XV. század elejétől,Zsigmond király telepítésétől, amikor is nagy-számú rácot hozott a Tabánba, hosszú időnát, sőt még a múlt század végén is, inkábbRácvárosnak, mint Tabánnak hívták. Mátyáskirály vadaskertje is nagyrészt a Tabánbanterült el, a Rácfürdőig: húzódott.

A tatárdúlás után a Mária-templom kövei-ből épült a régi templom helyére Szent Gellérttemploma. IV. Béla királynak a Várhegytetején megindult építkezésével kezdett fej-lődni a Tabán is. A Mária-templom he-lyére épített Szent Gellért-templom körülbelül1526-ig állt fenn. A gyujtogatásnak esett ál-dozatul Szent Gellért temploma is. A szét-rombolt templom köveiből a törökök mecse-tet építettek. Az 1686-i ostrom alkalmávalazonban ez is rombadőlt. Az új lakók azostrom utáni években a mecset megmaradtköveit a rombadőlt házak javítására használ-ták fel. Ebben az időben a lelkipásztorkodásta tabáni plébániatemplomban ferencrendi ba-

121

rátok gyakorolták. A ma fennálló plébánia-templom egy része a rombadőlt török mecsethelyén 1728 és 1739 között épült. 1810-ben aRác- és, Vízivárosban dúló tűzvész alkalmá-val, amikor több mint 600 ház égett le, atemplom is megrongálódott. Újjáépítettékközvetlenül a tűzvész után.

Az 1810. szeptember 5-i tűzeset a Rácvárosnagyrészét tönkretette. A tűz egy rácvárosikádármester udvarán keletkezett, ki hordókatégetett ki. Meleg és szeles nyári nap volt,mely meg hozzásegített ahhoz, hogy a tűzhirtelen és messzire terjedjen. Nem telt belekét óra és mindenfelé már csak csupasz fa-lak és kormos, fekete, üszkös kémények mu-tatták a rettenetes pusztulást. Leégett a Dunapartján, a Vár alatt lévő sörház, a Halász-város nagy része, a királyi magazin, a Pro-fond-ház, a Vízivárosnak egész a kapucinu-sokig terjedő része. A rácvárosi plébánia-templom, a budai part mellett veszteglő liszt-tel, gabonával, szénával, szalmával, fávalmegrakott hajók egy része, a hajóhídnak abudai oldal felé eső része és több mint 600tabáni ház. A tűzeset alkalmával több mintötven ember vesztette életét.

A tabáni görög templomot 1742-ben építet-ték. Az 1810. évi tűzeset alkalmával részbenez is elpusztult.

1849. május 17-én Görgey tábornok a Ta-bánban állíttatta fel egyik 12 fontos ütegét

122

és innen bombáztatta éjjel-nappal a várnakvízműveit.

A ma fennálló tabáni házak legnagyobbrésze a XVIII. században és, a XIX. századelején épült.

Néhány érdekesebb épülete, melyek még aközelmúltban is megvoltak, a következők:

A Szarvas-téren egy egyemeletes ház, eb-ben a múlt század elején Virág Benedek, aköltő és műfordító lakott. Emlékét a ház fa-lába épített emléktáblával jelölték meg, AHadnagy-utca 14. sz. duplatetős ház, amely-ben Casanova, a világhírű kalandor lakott.Casanovának hamiskártyázás és, kémkedésvolt a foglalkozása, amint azt emlékirataibanle is írja. Emlékirataiból még azt is megtud-juk, hogy Budán is járt, ahonnan egy sze-rencsétlen kaland után menekülni volt kény-telen. A Szebeny Antal-tér 1. ez. háznak ka-puja felett szarvast ábrázoló dombormű jelzi,hogy ott volt Mátyás király vadászainak aháza.

A Rácfürdő már a török kor előtt meg-volt. Mátyás, király idejében a díszkert bel-sejében egy pompás épület fedte. A kupolásépülethez, mely a meleg forrást takar-ta, egyboltozott csarnokon át jutottak. A 145 évestörök uralom alatt a fürdő és kert teljesenrombadőlt. A régi kövekből csak egy hollóscímer maradt meg. Buda visszafoglalása utána fürdő környékét rácok és horvátok lepték

123

el, azok hozták rendbe valahogy. Ekkor kaptaa Rácfürdő nevet.

Érdekes része a Tabánnak a Holdvilág-utcaés a Fehérsas-tér is. A Holdvilág-utcábankülönös épületeket találunk, így pl. a 19. sz.házat, amelybe nemcsak elől, hanem hátul akőfal helyén is be lehet jutni. A Fehérsas-térisarokház felső kis ablakai mutatják, hogy eza ház már a törökök idejében is megvolt és.hárem lehetett. A régi Tabánt, a budai Rác-várost először a múlt század végén kezdtékbontani. Az Erzsébet-híd építéséhez hely kel-lett; a körülötte lévő épületek útban voltak,tehát lebontották azokat. Ekkor egy egészutca pusztult el, mégpedig az úribb részből, aRudasfürdőtől a Döbrentei-térig. Csupa erőskőház, földszinti ablakokkal, rostéllyal és, ki-álló kosárral. A legtöbb egyemeletes volt,régimódi kettős fedéllel. A legismertebb, egy-kor népszerű épület volt köztük az „Arany-lúd”, még a XVIII. századból való fogadó.Ablakai alatt sokszor szólalt meg a tambura,hogy a holdvilágos, mámoros tavaszi estébenelmondja gazdája szívfájdalmát és a hölgyet,akihez a zene szólt, egy szóra vagy egy pil-lantásra odacsalja az ablakhoz.

A múlt század végétől kezdve folyton ke-vesebb lesz a tabáni házak száma. Mindenévben egynéhány csákány alá kerül, hogy he-lyet adjon a modern nagyvárosi épületeknek.A petróleumlámpáktól világított füstös laká-

124

sok helyébe villanyfényes, egészséges lakásoklépnek. A szűk, keskeny utcák helyébe szé-lés, kövezett autóutak jönnek. A zsalugátereskisablakok helyét széles, nagy ablakok cse-rélik fel. Bontják a végi Tabánt. De még mi-előtt örökre elenyészne, egy rövidke időre hoz-zuk vissza az igazi tabáni romantikát, melynem törődik azzal, ha ki is pusztítják a régiTabánt, ha lebontják az öreg épületeket, haszéthordják a századok emlékeit, az árnyéke«,lombokkal telített korcsmák és vendéglőkudvaraiban harmonika és egyéb zene mellettesküdött örök szerelem, fennmarad továbbrais. Az újabb generáció is el fog menni odaaz új városrészbe csak azért, hogy elmesélje,milyen volt a régi Tabán élete. Elmondja,hogy vallottak egymásnak szerelmet ott anagyszülők, zsalugáteres ablakok mögött, régiházak széles, nagy udvarán, a híres korcsmákés vendéglők fái alatt.

Menjünk vissza a XV. századba, abba azidőbe, amikor még lantosok járták a Rác-várost is.

A nap sietve tűnt el a budai hegyek mögé.Mátyás palotáját fedő aranylemezekről itt-ott csillogva verődött vissza a fényes sugár.Lassan beköszöntött az est, langyos szellő sza-ladt végig a házak között. A csillagok, minta felgyulladó mécsek, mindig élénkebben vi-lágítottak és a bárányfelhők közül előtűnt a

127

hold, hogy rámosolyogjon Mátyás városára,a szép Budára. A Zsidó-kapu felé, melyen áta legrövidebb út vezetett a Gellért-hegy ésVárhegy között elterülő völgybe, egy vitézment nagy sietve. Fiatal, 20 évesnél nem volttöbb. Kalpagja kosárforma, nadrágja sötét-bársony szövetből készült, felső testét könnyűpáncél fedte, baloldalán aranyozott övön egyhosszú kard lógott, lábán hosszú, hegyesorrú,de azért nem túl hegyes cipő volt. Jobb hónaalatt valami zeneszerszámot szorongatott. Mi-kor a kapuhoz ért, az őrség kérdésére, hogyhova megy ilyen későn, annyit felelt: avölgybe, de még kapuzárás előtt újra itt le-szek.

A katonák fejcsóválva néztek utána. Csakakkor szólalt meg az egyik, mikor a vitéz el-mosódó alakja végleg beleolvadt az esti szür-keségbe. Alighanem szerelmes a legény, mertlantot visz magával.

— Úgy van, úgy van! — hagyták helybena katona kijelentését egyszerre többen is.

A vitéz pedig végigment a Mátyás-kertmelletti úton, mikor a hegy alatti melegfor-rás kupoláé, épületét is elhagyta, egy szűkutcába fordult, melybe csupa földszintes há-zak álltak, rostéllyal ellátott ablakokkal. Akapubejáratok felett különféle domborművekjelezték, hogy kik a ház lakói. A hold incsel-

128

kedve szaladt végig a keskeny utca házaiközött és mint valami lámpás, megvilágítottaaz utat. Egy lelket sem lehetett látni. Azegyik várszerű épület előtt megállt a vitéz,előkapta lantját, megpengette, majd énekbekezdett. A nyári szellő pedig a csendes, némaéjszakában vitte a szerelmes zenét és dalt avasrostélyos ablakon át a leányszobába, aholminden este szívszorongva várták a vitézt.

A XVI. és XVII. században 145 éven áttörök járom alatt nyögött az ország. Budaromokban hevert. Elpusztult minden, Mátyáshíres palotája, a királyi kert, a kertben lévőmeleg forrás, a Gellért-hegy és Várhegy kö-zött fekvő házak, elhalt az énekszó és csak aXVIII. században éledt újjá. Még a vallástsem volt szabad gyakorolni. A törökök el-tiltották azt is. A keresztény templomokbólraktárakat és istállókat készítettek. Egy régiírás szerint Budaváros utolsó keresztény bí-rája, Szőcs Endre említi: „A szegény keresz-tény lakók csak a legnagyobb titokban, sötétpincékben mernek imádkozni, mert a gaz ja-nicsárok, ha észreveszik, azonnal megverik,sőt meg is ölik őket.” Évenként csak egyszer,húsvét hétfőjén jöttek össze az ifjak és leá-nyok, de akkor is csak a mai CsászárfürdőVéli bég fürdője táján, hogy az ébredő tavasz-ban gyönyörködjenek. Itt ilyenkor a truba-dúr szerelmes, dal helyett régi keresztény

129

énekkel kérte a magyarok nagy Istenét, hogyszabadítsa fel az országot az ellenség rabsá-gából.

*

A XVI. és XVII. század rettenetes napjaitBuda visszafoglalása után békés, csendes na-pok követték. A rombadőlt Tabán újjáéledt.A lantosokat tamburások váltották fel és acsillagos tavaszi, mámoros estékben az újjá-épült rácvárosi házak ablaka alatt már nemlant mellett, hanem tambura mellett énekelta szerelmes, lovag.

*

A rácok és horvátok letelepülésével meg-indult a zajosabb tabáni élet. Az új lakókkereskedtek, üzleteket, korcsmákat nyitottak.A vendégeknek karlócai rácürmössel, zsíroscsajával és török dohánnyal szolgáltak. Nagyvalami volt ez akkoriban. Nevesek lettek egy-kettőre. A karlócai rácürmös, a zsíros csajaés a török dohány híre eljutott a város min-den részébe. Ünnepnap nagy mulatságok vol-tak errefelé. Megszólalt a hegedű és késő es-tig húzták a szebbnél-szebb nótákat.

*

A másik helyen pengett a citera, hogy sze-relemre hangolja a fiatalság szívét. A má-

130

moros, csókokhoz az esti szellő is zenélt. Aciteras pedig, hogy túlszárnyalja a szellősusogását, folyton erősebben pengette a hú-rokat.

*

Az Ámor pedig játszott a nyilával, vitte azéletet tovább. A Rácváros népessége évről-évre szaporodott. A korcsmák helyiségei szű-kek lettek, már nem fértek el benne a mula-tók. Megnyílt a rácvárosi Korona, későbbAlbecker korcsmája. A rácvárosi koronárólFurkáts Tamás író a múlt század elején sógorurához címzett levelében azt írta, hogy ez a?a mulató, ahol sokan már meg lettek koro-názva szalmakoronával. Az Albecker nevűkorcsma Tabán egyik legkedveltebb szórakoz-tató helye volt. A név török eredetű. Az Al-beckerek őse valószínűleg még a török világ-ból maradt itt. A korcsma bejárója egyikevolt a legnagyobb bejáróknak Tabánban.Olyan széles és maga« volt, hogy még a ház-tetőt is meg kellett törni és nagyobbítani fe-lette.

A rácvárosi Koronában a hegedű és citeramellett a harmonika is, szólt. A zenész lelke-sen és örömmel húzta nem a bús, hanem avíg nótákat.

Albecker korcsmájára még sokan emlé-keznek. Mint a régi újságok írták, megfor-

131

dult benne minden valamirevaló pesti nép.Itt sokan adtak egymásnak találkozót. Ahogyszürkére fordult az ég alja, indult meg udva-rán az igazi élet. Szép nyári napok alkalmá-val minden asztala foglalt volt. Az egyik he-lyen egy karcsú hölgy ült széles, tunikás,szoknyában, fején főkötővel. Szemben veleegy magyarruhás, csizmás férfi foglalt he-lyet. A másik asztalnál széles jókedvében na-gyokat nevetett egy dáma a mellette ülőnemes ember furcsa kiszólásain. Az orgona-bokrok alatt egy kis kerek asztal felől csakbeszédfoszlányokat hozott nagynéha a távo-labb ülők felé a szél: Nánika, de módis vagyma, légy a feleségem! Akik hallották, moso-lyogva fogadták az érdekes vallomást, hogya rácvárosi mulatóban megint diadalt ara-tott a szerelem.

Albecker kocsmájában a múlt századmásodik felében már nemcsak cigányzene, ha-nem rezesbanda is játszott. Ahogy változott anép, változott az élet, úgy változott a muzsika-szó is.

Eljutottunk a mai Tabánhoz, a XX. század-beli Tabánhoz, mely egy-két ház kivételével,melyeket a Műemlékek Országos Bizottságahivatalosan műemlékeknek nyilvánított, rö-videsen elpusztul. A megmaradt szűk utcák

132

ma még őrzik ugyan azon emlékeket, melyeka régiek munkáit dicsérik. Reneszánsz-,rokokó-, barokk-építkezés, árkádos folyosók,sikátorok, melyekben alkonyatkor megszólal aszerelem, mind a múlt századokat elevenítikfel. És lia még átéli az idei szép napokat, alemenő nap bíborvörös sugaraiban, a maiTabánban, melyet a „Hegy talpának” hívtunkvalaha, a régi korcsmák udvarán talán mégszebben fogja húzni a cigány, mint egykor.

KÉPEK BUDAPESTRŐLA SZÁZADFORDULÓ IDEJÉBŐL

Forrásmunkák:

Divald Kornél: „Budapest művészete a török hódolt- ság előtt.”Ifj. Palugyay Imre: „Budapest leírása.”Petrik Albert: ,.A régi Buda-Pest építőművészeié.”Sacelláry Pál: ,.A budapesti görög udvar.”Peisner Ignác: „Képek a régi Pest-Budáról.”Szügyi Elemér: „Emlék Budavárából.”Rupp Jakab: „Buda-Pest és környékének helyrajzi története.”Littke Aurél: „Buda-Pest a török uralom korában.”Dr. Acsády Ignác: „Magyarország Budavár vissza- foglalása korában.”Bierbauer Virgil: „A régi Buda-Pest építőművészete.”Rőmer Flóris: „A régi Pest.”Dr. Lechner Jenő: „A régi Pest és Buda.”Dr. Neres Antal: „A Budavári főtemplom.”Patachich József: „Történeti jegyzetek szabad ki- rályi Pest városról.”

Horváth Elemér ezideig megjelent könyveinekjegyzéke:

„Tanulmányok a régi Pest-Budáról EgyetemiNyomda, 1931.

„Buda veszélyben.” Történelmi regény. Danubia,1932.

„Karcok Budapest múltjából.” Egyetemi Nyomda,1935.

„Történetek az öreg Budáról és Pestről.” EgyetemiNyomda, 1937.

TARTALOMJEGYZÉK.Oldal

Emlékek a régi Budapestről ........................... 5Az Országház-utca 20. sz. ház ......................... 16

Budapesti képek............................................ 21Gellért-hegy a csillagvizsgáló toronnyal 27

Egy felejthetetlen moziélmény ...................... 31Nepomuki Szent János szobra a régi

Pest-budai hajóhídon ................................. 41Levél Bátyámtól 1940. január 29.................. 47

A régi Népszínház, ma Nemzeti Színház 57Levél Bátyámtól 1940. február 8...................... 61A görög-macedón nem egyesültek duna-

parti temploma ........................................... 68Levél Bátyámtól 1940. február 26.................... 73A belvárosi plébániatemplom ...................... HlLevél Bátyámtól 1940. március 4..................... 87A Kriszt-ház ................................................ 93Pest és Buda a török megszállás alatt ….......... 99A Ferenc József-tér régen és ma ...................... 109A romantikus Tabán ...................................... 117Képek Budapestről a századforduló ide-

jéből ............................................................ 135