haaz rezso muzeum katalogus tiff · Bronzkori kultúrák és vizigótok a Küküllõ partján Székelyudvarhely határában, a Kadicsfalvi-réten 2007. tavaszán föld-munkálatok

BRONZKORI NÉPEK ÉS VIZIGÓTOK

SZÉKELYUDVARHELY

HATÁRÁBAN

Kiállítás- és szakkatalógus

BRONZKORI NÉPEK ÉS VIZIGÓTOK

SZÉKELYUDVARHELY

HATÁRÁBAN

Körösfõi ZsoltNyárádi ZsoltSófalvi András

Haáz Rezsõ MúzeumSzékelyudvarhely, 2010

Haáz Rezsõ Múzeum

Felelõs kiadó: Róth András Lajos

A kiadvány megjelenését támogatta:

© Körösfõi Zsolt © Nyárádi Zsolt© Sófalvi András

© Haáz Rezsõ Múzeum

Borítóterv és grafikai szerkesztés: Nyárádi ZsoltNémet fordítás: Zólya Levente

Geodéziai felmérés: Conus KFTLelõhelytérkép: Kosza Antal

ISBN: 978-606-92494-0-6

Nyomdai elõkészítés: Top Invest KFT

Bevezetõ helyett

Nemcsak magánéletünkben, hanem a szakmában is vannak sorsdöntõ pillanatok, fordulópontok. A Haáz Rezsõ Múzeum, pontosabban az udvarhelyi régészet történetében a 2008-as év ilyen meghatározó jelentõségû volt.

A Székelyudvarhely város határába tervezett több hektáros ipari park helyén felfedezett régészeti lelõhely megelõzõ feltárása hatalmas feladat elé állított egy kellõ tudományos és infrastrukturális háttérrel nem rendelkezõ „vidéki” múzeumot. A helyi viszonyok közt teljesen idegennek ható régészeti „beruházás” irányítása és kivitelezése naponta tartogatott meglepetéseket és új feladatokat, noha szakmailag már voltak tapasztalataink e téren. Székelyföld régésztársadalmának jelentõs részét meg-mozgattuk annak érdekében, hogy a terepi munkálatokat idõben elvégezhessük. A befektetett energia megtérült, hisz mint a feltárás során kiderült, Erdély kora népvándorláskori településtörténetének egyik meghatározó fejezetébe nyertünk részletes betekintést: szinte teljes felületében feltárult elõttünk egy Kr.u. 3-4. századra keltezhetõ ún. vizigót falu.

A hatalmas mennyiségû leletanyag tisztítása, tárolása, leltározása, restaurálása és feldolgozása a kihívás volumenét még tovább növelte, ugyanis a munkálat e téren is jócskán túlnõtte a múzeumi kereteket. Székelyföldi restaurátorok közremûködése mellett önzetlen segítséget kaptunk a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Képzõmûvészeti Egyetem restaurátor csapatától. Ezen a szinten már bátran vállalhattuk egy idõszakos régészeti kiállítás megrendezését, mely úttörõ vállalkozás Székelyföldön a tekintetben, hogy megpróbál egy korszakot egyetlen lelõhely keresztmetszetén át bemutatni. Eredményeinket a nagyközönség elé vinni egy több helyszínre tervezett vándorkiállítás keretében: az ásatás után ez volt munkánk legfontosabb lépcsõje. A korszakról alkotott elképzeléseinket feltárási megfigyeléseink alapján képzõ-mûvészek rekonstruálták.

Kutatómunkánk a tudományos feldolgozással és értékeléssel válik majd teljessé; ennek megvalósítása is folyamatban van. Reméljük, hogy nemzetközi szinten való közzétételével az európai régészettudomány meghatározó össze-tevõjévé válik.

Sófalvi Andrásásatásvezetõ régész

5

Bronzkori kultúrák és vizigótok a Küküllõ partján

Székelyudvarhely határában, a Kadicsfalvi-réten 2007. tavaszán föld-munkálatok során egy Kr. u. 3-4. századi település maradványait fedeztük fel, ahol rövidesen ipari park létrehozását tervezték. A megelõzõ régészeti feltárás elõkészítése és kivitelezése több lépcsõben történt. Az ásatásokat a székely-udvarhelyi Haáz Rezsõ Múzeum végezte el, együttmûködve a székelykeresztúri Molnár István Múzeummal és egyetemistákkal. A felszínre került leletanyag a székelyudvarhelyi múzeumba került.

A lelõhely Székelyudvarhely északkeleti részén, a város területéhez csatolt Kadicsfalva területén, a Nagy-Küküllõ jobb partján helyezkedik el, párhuzamosan húzódva a folyóval. A feltárt felületen több helyen meg lehetett figyelni az évezredek folyamán többször kiöntött folyó kavicsos hordalékkúpjait és meder-páncélját.

Tekintettel a munka volumenére és a telep horizontális, egyrétegû jellegére a feltárást nem standard szelvényekben, hanem felületekben folytattuk (összesen 12 felület), melyek a gépi földmunkálatok (humuszolás) menetrendjét követték. A feltárt objektumokról önálló rajzok készültek, melyek pontjait geodéziailag bemérettük, a lelõhely térképét a digitális rajzok alapján a földmérõk készítették el. A feltárt jelenségekrõl adatbázis készült (fotó, rajz, szöveg).

A régészeti munkálatok során 682 objektum és régészeti jelenség került feltárásra, ezekbõl 19 lakóház, 2 edényégetõ kemence, 1 kohó, 1 kút, 2 sír, a többit ún. külsõ kemencék, mûhelygödrök, alapárkos egységek, felszíni építmények, árkok, illetve cölöplyukak képezik. Összesen 1,1 ha-os felületen folyt régészeti feltárás. Az objektumok több mint 90%-a a 3-4. századi Marosszentanna-Csernyahov-kultúrkörhöz köthetõ, a többi a középsõ bronzkori Wietenberg-kultúra telepjelenségeit, illetve a késõ bronzkori Noua-kultúra kõborításos sírjait jelenti.

A Kr.e. 1800-1300 közti idõszakban Erdély teljes területén élõ Wietenberg-kultúra népe (nevét egy Segesvár melletti lelõhelyrõl kapta) földbe ásott tárológödreibõl fazekak, tálak, karéjos tálak, felhúzott fülû bögrék, hordozható tûzhelyek, agyagplasztikák, agyagnehezékek stb. darabjai kerültek elõ, melyek felületét plasztikus, illetve bekarcolt, bemetszett vagy betûzdelt geometrikus díszítéssel vagy mészbetéttel láttak el. A késõ bronzkori Noua-kultúra két, edénymellékletekkel ellátott, zsugorított temetkezése is felszínre került, anélkül azonban, hogy az elhunytak településének nyomaira bukkantunk volna. A temetkezések egyik fõ jellegzetessége volt, hogy a sírokat folyami görgetegkövekkel borították. A feltárt sírok közelében további kövekkel borított felületeket figyeltünk meg, amelyek alatt nem találtunk temetkezéseket, így jelképes síroknak gondoljuk azokat.

Míg a bronzkori objektumok elhelyezkedésében különösebb rendszer nem tapasztalható (a Wietenberg-objektumok nagyrészt a vízparthoz közel találhatók), addig a 3-4. századi település szerkezete jól átgondolt struktúrát, településképet mutat. A Küküllõ közelében, a település szélén helyezték el a tûzveszélyes és jelentõs vízkészletet igénylõ tevékenységek objektumait, az edényégetõ kemencéket és a vasolvasztó kohót. A település lakóépületei többnyire utcás-soros szerkezetbe rendezõdnek, a délkeleti részen tárolóvermek sûrû halmaza került feltárásra az agyagos altalajba mélyedve (a kavicsos anyakõzetbe a gótok ritkán ástak mélyebb gödröket).

6

A feltárt lakóházak 16 esetben részben félig földbemélyített, négyzetes vagy téglalap alakú építmények voltak, melyek felmenõ falait oszlopokra/cölöpökre font vesszõfonat és sártapasztás képezte (tetõszerkezetük nyeregtetõs lehetett). A sarkain lekerekített alapgödrök esetében általában négy oszlophelyet figyeltünk meg , viszont van példa hat oszlopos, ún. germán típusú házra, illetve olyan eset is elõfordult, hogy csak két középsõ szelementartó oszlopát dokumentáltuk a részben földbemélyített épületnek. A nyesett felszíntõl 15-50 cm-re a földbe mélyedõ objektumok átlagos mérete 3x4 m volt (a legkisebb, 410. objektum alapterülete 3,10x3,30 m, míg a legnagyobb 625. objektum kiterjedése 4,50x4,20 m). Két esetben csak a házak tipikus kõkemencéjének maradványait tudtuk megfigyelni és dokumentálni (350., 430. objektum), a hozzájuk tartozó épületek nem maradtak meg a mai felszínhez való közelségük miatt. A 400. lakóház a felszínre épült ún. boronatechnikával. A ház tûzben pusztult el (kemencéjére rázuhant a száradás céljából felfüggesztett halászháló), így jól megtudtuk figyelni szerkezeti elemeit (egyébként ez volt a legnagyobb ház, kiterjedése elérte az 5,20x5,00 m-t). A 625. lakóház második építési periódusa kõalapozású volt három oldalon, erre emelték a boronaszerkezetû felmenõ falakat. A alapgödrök alján ritkán tudtuk elkülöníteni a ház vékony járószintjét a késõbbi betöltéstõl, tapasztott padlónak sehol nem volt nyoma. A lakóépületeket a leégett ház kivételével szinte minden esetben kitisztították, leletanyaguk nagy részét a gödrükbe másodlagosan bekerült háztartási hulladék képezte. A házak tüzelõberendezését a vízi görgetegkövekbõl vagy konglomerátum tömbökbõl darabokra tört, földbe rakott kõkemence jelenti, melyet az esetek többségében a házak északkeleti vagy északnyugati sarkában építettek fel. A ház padlójába enyhén belemélyített tüzelõgödröt lesározták és efölé építették fel az U alakú tüzelõteret. A házak bejáratát ritkán sikerült csak megfigyelni (pl. a 22. ház lépcsõs lejárata a délkeleti sarokban volt), de általában a kemencével átellenben helyezkedhettek el. Fõleg a település nyugati oldalán figyeltünk meg kétperiódusú (625. objektum) vagy teljesen megújított házakat (674., 678. objektum), de a szuperpozíciók és a kemencék szerkezetébe másodlagosan bekerült leletanyag több esetekben is segített kimutatni „késõbbi” házakat. A település fázisainak elkülönítésében a házak tájolása is mérvadó lehet, akárcsak a leletanyag további feldolgozása és összehasonlítása.

A feltárás kiemelkedõ színfoltját képezi a két edényégetõ kemence. Az 1. objektumnak kétosztatú tûztere volt (az osztófal felépítését és a rostély alátámasztását faragott kövekkel oldották meg), feltártuk a beomlott rostély maradványait, valamint a munkagödrébe kidobott, az utolsó égetésbõl származó selejtárút (széttört és deformálódott edények). A kemence agyagfalát a környezetébõl származó agyagos talajból építették fel, amint azt a természettudományos elemzés kimutatta. A munkagödörben egy rétegben feltárt és dokumentált selejtedények közt együtt fordultak elõ a finoman iszapolt, gyorskorongolt tárolóedények (ún. amforaszerû edények) és a durva, kavicsos soványítású házikerámia. A természettudományos vizsgálat megerõsítette azt a megfigyelésünket, hogy a két edénytípust egyazon hõfokon, tehát egy munkafázis során égették ki. A kemencének 2(3) építési/megújítási fázisát tudtuk elkülöníteni, feltehetõen ennél jóval többször folyt égetés benne. Nagy méretû munkagödrét a késõbbiekben szemétgödörként használták.

7

A 8. számmal jelölt éget kemence f jellegzetessége, hogy szájához két, kb. 1 m hosszúságú tüzelõkürtõt építettek, feltehetõen égetéstechnikai okokból.

A település legdélibb pontján feltárt vasolvasztó kohó munkagödrébõl nagy mennyiségû salak került elõ. Az olvasztást a gödör déli oldalába ásott kisméretû agyagfalú kemencében (255. objektum) végezték, melyet az olvasztás után szédszedtek (a legutolsó kohósítás lenyomatát egy 35 cm átmérõjû, kavicsos, karbonátos hamuréteg képezi).

A 3-4. századi településen elszórtan tártunk fel olyan, részben agyagból, részben kõbõl rakott ún. külsõ kemencéket, melyeknek háztartási szerepük lehetett (ilyen pl. a 415. objektum). A kutatott felületen mindössze egy kutat vagy ciszternát sikerült felfedezni. A település középsõ részén feltárásra került több, mélysége, formája és jellege alapján egy csoportba tartozó téglalap alakú, lekerekített sarkú gödör, melyek funkcióját nem tudtuk meghatározni.

A felszínre került leletanyag zömét a kerámiaanyag teszi ki, vörös és szürke színû, gyorskorongolt tárolóedények, tálak, kancsók, valamint kézzel készített, kavicsos soványítású barna, vörösesbarna, szürkésbarna fazekak, bögrék, tálak stb. A háztartási hulladék másik legfontosabb elemét képezi az állatcsontanyag, melynek vizsgálata a korban fogyasztott és tenyésztett állatok összetételére, valamint a táplálkozási szokásokra világít rá. A nagy számban elõkerült kõeszközök (fenõkövek, õrlõkövek) szintén a mindennapi élettevékenységek tárgyi reliktumai. Az anyagi kultúra és mesterségbeli tudás szép példái az ásatásról elõkerült csonteszközök.

A gót viselet félreismerhetetlen kellékei a poncolt díszû, szegecselt, faragott csontfésûk, illetve különféle bronzfibulák. Az ásatáson felszínre került két ép, illetve két töredékes csontfésû. Ezek a korszakban elkülönített fésûtípusok három csoportjába sorolhatók: púpos hátú csontfésû, oldalt kiugró fogazatlemezzel (1. típus); félköríves markolatú, ferde fogazat-állású fésû (2. típus); púpos hátú, ferde fogazat-állású fésû (3. típus). Az 1. és 2. típusú fésûk tágan a 3-4. századra keltezhetõk és a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra területének nyugati részérõl ismertek. A 2. típus kevésbé gyakori, általában a 4. századra datált. A fésûk markolatlapja vésett és poncolt díszítésû.

A bronzfibulák szintén három típusba tartoznak. A két visszahajtott lábú fibula általában a 3-4. századra keltezett. Egyiknek megmaradt számszeríj formájú rugója, mely a 4. század második felére tehetõ. A másik típus fix tûtartós, melyet a láb visszahajlításával képeztek ki. Ezek a fibulatípusok viszonylag ritkák a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra területén és a 4. századra keltezhetõk. Az egy darabból készített 4. századi fibulatípus szintén ritkán fordul elõ a kultúra elterjedési területén.

A Kadicsfalvi-réten felfedezett kora népvándorláskori település feltárása révén teljes keresztmetszetet kaptunk a korszak falusias településének képérõl és anyagi kultúrájáról, olyan átfogó ismeretekhez jutva, melyekrõl a korábbi kis felületû kutatások csak részleteiben tudtak informálni. Az ásatás tudományos feldolgozása és értékelése – reményeink szerint – a Marosszentana-Csernyahov-kultúra európai kutatástörténetének egyik jelentõs állomása lehet.

õ õ

8

Délkelet-Erdély a vizigótok korában

(Kr.u. 3. század vége – 4. század vége)

Erdély a Kr.u. 3. században különféle történelmi hagyományokkal rendelkezõ terület volt, melynek nagy részét a korábbi dák királyság területén létrejött Dacia provincia foglalta el, viszont ennek keleti határvonala nem terjedt ki a Kárpátok külsõ hegykoszorújáig. A keleti limes a Tusnádi-szoros alsó részétõl a Hargita és a Görgényi-havasok nyugati oldalán húzódott és folytatódott északon a Szamos mentén, a Csíki- és Gyergyói-medence nem tartozott a provinciához. Annak ellenére, hogy a két hegyközi medence a Római Birodalom területén kívül maradt, korábbi dák népessége a régészet tanúsága szerint, a Kr.u. 2-3. századokban fokozatosan eltûnt, ugyanis a római védelem nem engedhette meg az ellenség közeli jelenlétét. A medencékbõl szórványosan elõkerülõ római leletanyag azonban a térség viszonylagos lakottságára utal, amely kereskedelmi kapcsolatban állt a provinciával.

Maga Dacia provincia a római birodalom egy elõretolt hadállásának képét nyújtotta, amely mélyen benyúlt a szarmaták, szabad dákok és germánok által lakott területek testébe. A provincia belsejében dél-észak irányban elhelyezkedõ Ulpia Traiana Sarmizegetusa–Apulum–Potaissa–Napoca–Porolissum városok mellett lévõ castrumokban két légió és jelentõs létszámú auxiliaris csapatok állomásoztak. A határvonalon õrtornyok, közelükben, a belsõ völgyekben katonai táborok álltak, köztük az összekötõ limes úttal. Dacia provincia feladása után ezekre az erõdítményekre a pusztulás várt.

A gótokat több megbízható korabeli forrás, mint Strabon, id. Plinius, Tacitus, Ptolemaios a Balti-tenger déli partján, a Visztula-torkolatának mocsaras alföldjén említi elõször, valamikor a Kr.u. 1. században. Hogy a gót törzsek õshazája Skandináviában lett volna, miszerint ezt a közel félévezreddel késõbb, a Kr.u. 6. században élõ Jordanes írta (felhasználva Ablavius és Cassiodorus mára elveszett, gótokról írt mûveit is), régészetileg nem teljesen bizonyítható. A gótok Visztula alsó folyása mentére lokalizálható hazája régészetileg megegyezik egy helyi, késõ vaskori Oksywie/Oxhöft-kultúra folytatójának, a Wielbark/Willenberg-kultúrának a szállásterületével (Lobowidze fázis, Kr.u. 1-2. század). A késõ császárkor végén, Kr.u. 200 körül (B2/C1a fázis) a Wielbark/Willenberg-kultúra nyugati részén több lelõhely is megszûnt, ezzel egy idõben pedig újak jelennek meg a Visztula középsõ folyásától keletre. Ez a régészeti jelenség megegyezik a Jordanes által leírt „gót vándorlással”. A gót törzsek délkelet irányú vándorlásuk során más keleti germánok, a források által „lugi”-akként emlegetett vandálok területére érnek (régészetileg a Przeworsk-kultúra szállásterülete), egy részüket elûzve (Sextus Cornelius Clemens helytartóságának idején a Kárpát-medencébe ekkor menekülnek a victovalok, asdingok), másokat beolvasztva. A folyamatos délre nyomulás során (Kr. u. 220-300 között, a Wielbark/Willenberg-kultúra Cecele fázisában, C1b/C2 fázis) a gótok elérik Ukrajna erdõs sztyeppéjét, majd a Kr.u. 3. század végére megérkeznek a Fekete-tenger északi vidékére. Az újonnan érkezõ germán népcsoport útközben számos barbár törzset gyõzött le, majd keveredett a térségben élõ szarmata-alán lakossággal, így nem véletlen, hogy a gótok által indított tengeri hadjáratokban vegyes etnikumú csapatok vettek részt.

9

A római limes közelében, a Kr.u. 3. században megjelenõ gótokat már egy nagy barbár törzsszövetség élén találjuk, amely ettõl kezdõdõen támadni kezdi az Al-Duna menti, Fekete-tengeri római városokat. Dacia provincia helyzete ekkor válik kritikussá: nyugati határán szarmaták, szabad dákok, vandálok, gepidák, míg keleti határain gótok, taifalok és karpok veszélyes szomszédsága fenyegetett. Az al-dunai római provinciáit a karpok és a gótok közösen, illetve külön is támadták. A karp-gót támadás emlékét õrzi egy, a Duna melletti Ostrov községben, a római Durostoriumból elõkerült felirat, amelynek tartalmából kiderül, hogy a város lakosai a támadók fogságába kerültek. Történeti forrásokból kisejlik, hogy az egy-két zsákmányszerzõ hadjáratra összeállt barbár szövetségekben belsõ harc dúlt a dominanciáért. Kr.u. 238-ban a gót törzsek a mai Moldva területén élõ szabad dák és karp népcsoporttal közösen támadták a Római Birodalmat (ekkor dúlták fel Histria városát is), ezt követõen az utóbbiak a gótoknak fizetett nagyobb római éves adó miatt elégedetlenkedtek. A gót-karp támadás jelentõsége, hogy ebben az idõszakban (Kr.u. 3. század közepe) még két helyen törik át a római védelmi vonalakat: 257-258-ban a frankok a Rajnán csapnak át, míg az alamanok Felsõ-Germaniába és Raetiába ütnek be.

A római birodalom és a barbár népcsoportok közti harc váltakozó szerencsével zajlott a Kr.u. 3-4. századok folyamán. Egyes római császárok Germanicus Maximus, Sarmaticus Maximus és Dacicus Maximus címei a római fegyverek sikerét hirdetik. Mindezek ellenére a gótokat és az általuk vezetett törzsszövetséget Róma kénytelen szövetségesként elfogadni, és a foedus alapján nekik éves adót fizetni. Róma határait ezentúl barbárok védik barbárok ellen. I. Constantinus idejétõl kezdõdõen a gótok kisebb-nagyobb csapattestei részt vesznek a Birodalom keleti határainál vívott harcokban.

A fokozódó nyomás következtében a rómaiak kénytelenek 271-ben feladni Dacia provinciát, és a limes vonalát a könnyebben védhetõ Duna által képzett természetes határra visszavonni. Dacia provincia sorsát nem közvetlen germán támadások pecsételték meg, hiszen azok súlypontja az Al-Dunánál volt, hanem a Birodalom általános stratégiai helyzete, amelyet frontrövidítéssel lehetett meg-oldani. A Kárpát-medence keleti felében kialakult hatalmi vákuum nem maradt sokáig kitöltetlenül. A gótok erõfölénye a Fekete-tenger északi részén való meg-telepedéssel a többi barbár népcsoporttal szemben megnõtt a Kr.u. 3. század végére, így a rómaiak kivonulása után õk vehették birtokba a Kárpát-medence keleti felét. A Küküllõk, a Maros és az Olt völgyeiben a régészeti leletek fényében a vizigótok és szövetségeseik sûrû településhálózata jött létre a Kr.u. 4. századra. Történeti forrásokból tudjuk, hogy Erdélyért már a Kr.u. 3. század végén véres csatát vívtak a gótok és szövetségeseik, a taifalok, a Fastida által vezetett gepida-vandál csapatokkal. A két szövetséges csapat Kr.u. 291-ben csapott össze valahol Erdély északi térségében, egy máig beazonosítatlan Auha nevû folyó közelében. A csatát a gót-taifal szövetség nyerte meg.

A barbárok megnövekedett erejét a rómaiak igyekeztek ellensúlyozni. A 4. század elején segítséget nyújtottak a magyar alföldön élõ szarmatáknak a Csörsz-árok megépítésében, amely a gótok és vandálok támadásait volt hivatott kivédeni, ugyanakkor a vandálok is élvezhették a birodalom „jóindulatát”. A vandálok északkelet-erdélyi szállásterületei stratégiailag fontos helyeken feküdtek, hiszen

10

innen bármikor hátba támadhatták az Alföld szarmatáit, vagy Erdély új urait, a vizigótokat. A rómaiak számára így fontos volt a vandálok szövetségének megnyerése is. Ennek a római-barbár kapcsolatnak a legbeszédesebb régészeti bizonyítékai a Kr.u. 3. század végére – 4. század elejére keltezhetõ kelet-szlovákiai rendkívül gazdag germán fejedelmi sírok.

A Kr.u. 3. század végén a térségbe érkezõ gótokkal Erdély egy, a Dontól az Erdélyi Középhegységig terjedõ nagy birodalom részévé vált, amely régészetileg a Marosszentanna-Csernyahov-kultúrhorizont elterjedési területével egyezik meg. Nem sokkal késõbb, talán éppen Erdély megszállásával egy idõben, Kr. u. 300 körül, a gót birodalom két részre oszlik: az Amal nemzetség által vezetett síkságlakó (greuthung) keleti vagy osztrogótok (saját nyelvükön austro: fényes, ragyogó) és a Balth királyi dinasztia által vezetett erdõlakó (therving) nyugati vagy vizigótok (saját nyelvükön vezu: derék, vitéz) királyságára, köztük a Dnyeper képezte a határt. Ettõl kezdve a Kárpát-medence keleti része egy évszázadig a vizigótok királyságához tartozik. Dacia gót megszállása kezdetben nyugalmat hozott a római birodalom dunai limesére.

A Marosszentanna-Csernyahov-kultúrát a keleti germánok csoportjához tartozó gótok és az általuk vezetett barbár törzsszövetség két, legkorábban feltárt temetõje után nevezték el: a 20. század elején Marosvásárhely melletti Marosszentannán és Ukrajnában, a Kijev melletti Cernjachovban kutatott temetõikrõl. A régészettudomány a Marosszentanna-kultúrát általában a vizigótoknak, míg a Csernyahov-kultúrát testvérnemzetüknek, az osztrogótoknak tulajdonítja. Bár a két anyagi kultúra közös kultúrhorizontot alkot, a Maros-szentanna-kultúra legrégebbi leletanyaga, ellentétben a Csernyahov-kultúrával, a késõi C2 fázisra keltezhetõ, amely a Kr.u. 3. század utolsó negyede. A vizigót törzsszövetség régészeti hagyatékát Romániában és Moldáviában a Dnyeszter vonaláig Marosszentanna-kultúrának, míg attól keletre, Ukrajnában a Donig, Csernyahov-kultúrának, Lengyelországban pedig Wielbark-kultúrának nevezik.

Számos elmélet létezik a gótok erdélyi letelepülésének kezdeteirõl. A 20. század elején és közepén a kutatók jó része korai idõpontra tette Erdély barbár megszállását, viszont a történeti forrásokra támaszkodva a feladott Dacia provincia elfoglalását nem a gótokhoz, hanem karp szövetségeseikhez kötötték (Alföldi András, Ion Nestor, Gheorghe Bichir). Azok közül, akik a provincia feladása utáni idõpontra teszik a gótok Erdélybe való megérkezését, László Gyula és Bóna István régészeket kell megemlítenünk, akik azon a véleményen voltak, hogy a nyugati gótok, vagyis a vizigótok 271 után szállták meg Daciát és az Al-Duna mentét. Néhány régész a Kr.u. 3. század végére teszi a gótok erdélyi letelepedését és a Marosszentanna-kultúra kialakulását. Volker Bierbrauer német régész szerint a gótok erdélyi települései csak a sziléziai gót szállásterületek stabilizálása után jöttek létre. Hasonló véleményen van Radu Harhoiu román régész is.

Különbözõ történelmi érvek, régészeti kontextusok és leletek alapján többen az erdélyi gót uralom kezdetét egészen késõre, a Kr.u. 4. század közepére keltezik. Gheorghe Diaconu a gótok Erdélyben való késõi megjelenésének érveként azt hozta fel, hogy az itt lévõ római katonai központok és városok már leromboltan, elhagyatottan álltak a barbárok letelepedésének idõpontjában. A kutatás jelenlegi állapotában úgy tûnik, hogy a gótok nem települtek be a felhagyott római

11

városokba, a területükön talált gót jelenségek régészeti kontextusa alapján megállapítható volt, hogy az építmények akkora már nem álltak. Magyarpalatkán 1948-ban Mihail Macrea a kultúra nyolc csontvázas sírját tárta fel, amelyeket egy felhagyott villa rustica belsejébe ásták, római kulturrétegeket törve át, míg a sóváradi castrumban 1959-ben feltárt két hamvasztásos sír egy katonai épület falát vágta. Az oltszemi, homoródszentpáli római erõdítmények mellõl is került elõ Marosszentanna-Csernyahov-leletanyag, viszont a római és barbár régészeti jelenségek egymáshoz való viszonyát nem ismerjük, feltételezhetõen nincs köztük szerves kapcsolat. A temetkezéseket vizsgálva, a Marosszentanna-kultúra erdélyi temetõit ennek késõbbi fázisára keltezi Coriolan Opreanu is, megjegyezve azonban, hogy egy részük egykorú kell legyen a Kárpátokon kívüli temetõkkel. A leletek alapján szintén késõi keltezést javasolt Székely Zoltán, aki az elõkerült II. Constantin érmék alapján a gót uralom kezdetét Erdélyben a Kr.u. 4. század közepére tette. Kurt Horedt a lemezes fibulák elemzésekor hasonló következtetésre jutott.

Közismert, hogy régészetileg nagyon nehezen lehet a bevándorlók elsõ nemzedékét megfigyelni, a feltárt települések, temetõk már egy késõbbi állapotot tükröznek, részben éppen ezért létezik ennyi eltérõ elmélet Erdély gót megszállásának kezdetérõl. A gótok erdélyi történetének megismerését a régészet elõbb említett „fogyatékossága” mellett két másik körülmény is nehezíti, éspedig a korszak nemzetpolitikai szûrön keresztül való tárgyalása, valamint a kutatás elégtelensége.

A Marosszentanna-Csernyahov-kultúra hatalmas térséget fedett le, tele-pülései, temetõi több mai európai állam területén kerültek elõ (Lengyelország, Ukrajna, Oroszország, Románia), illetve egy olyan korszakban jött létre és élte „virágkorát”, amikorra több nép is visszavezeti történelmét. A kultúrába besorolt lelõhelyek etnikai értelmezése – holott a régészettudomány nem illetékes ennek eldöntésében – így, mondhatni, törvényszerûen nemzetpolitikai kérdés lett. A második világháború idején a Harmadik Birodalom a Szovjetunió európai területeire való igényében történelmi érvként hozta fel a több mint másfél évezreddel korábban élõ gót törzsek Dnyeszter, Dnyeper, Don menti szállásterületeit. Késõbb, az '50-es évek szovjet régészei a kultúra népességében már korai szlávokat láttak, annak germán jellegét igyekezve másodrangúvá tenni.

A Marosszentanna-Csernyahov-kultúra erdélyi településeinek népességi vonatkozásában a román régészek óvatosabb következtetésekre jutottak. A gótok erdélyi jelenléte sarkalatos pontja a dákó-román kontinuitás elméletének, hiszen ez az idõszak a római uralom és a román nép kialakulása közé egyfajta ékként verõdik be. Éppen ezért a gót uralom idejét Erdélyben gyakran rövidnek, a havasalföldi és moldvai telephelyekhez képest késõbbieknek és jóval kevésbé reprezentatívnak képzeli el a román kutatás. Ezzel párhuzamosan – bár a romániai régészek általában a kultúra heterogén összetételét hangsúlyozták, talán a legközelebb állva a történelmi-régészeti igazsághoz – igyekeztek és a mai napig igyekeznek a germán jelleget a szarmata, szabad dák, dák elemmel szemben kisebbíteni. A dáko-román kontinuitás bizonyítására számos régészeti kultúra született, amelyek gyakorlatilag a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra egyes lelõhelyeinek átkeresztelésébõl jöttek létre. Ilyen a Ligia Bârzu által létrehozott Baráthely/Bratei-kultúra, amely késõbb továbbfejlõdött Baráthely-Fiatfalva horizonttá (cultura Bratei-Filiaºi), továbbágazva

12

Ipoteºti-Cîndeºti-Filiaºi-kultúrává. A Kurt Horedt által életre hívott Szentgyörgy-kultúra (cultura Sfântu Gheorghe) Délkelet-Erdély Marosszentanna-Csernyahov-kultúrkör lelõhelyeinek nagy részébõl egy újabb, dák dominanciájú mûveltséget hozott létre. A gót törzsszövetség régészeti hagyatéka nemcsak a felsorolt nemzetközi, tudományos elméleteknek szolgáltatott alapot, hanem még székelyföldi eredetelmélet alapjául is szolgált. Simon Álmos református lelkész Rugonfalváról írt, kéziratos falumonográfiájában a gótokat a falu székely lakosságának õseiként sorolja fel. A valóságot teljesen nélkülözõ elméletet feltehetõen az itteni papilak udvarán 1971-ben feltárt két igen gazdag vizigót nõi sír ihlette. Úgy gondoljuk, még sok idõnek kell eltelnie ahhoz, hogy a gótok és a vezetésük alatt élõ többi barbár népcsoport régészeti hagyatékát megfelelõen értelmezzük.

A másik körülmény, ami az erdélyi gót történelmet homályossá teszi, az a régészeti kutatás elégtelensége. Annak ellenére, hogy a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra egyik nevét adó temetõjét Erdélyben tárták fel, az azóta eltelt évszázad alatt a Kr.u. 4. századi erdélyi temetõk és települések a korszakkal foglalkozó román régészeti kutatásban mondhatni másodlagos helyzetbe kerültek a moldvai és a havasalföldi lelõhelyekkel szemben.

Délkelet-Erdélyben Nagy Géza, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum múzeumõre az elsõ, aki a 19. század végén a Feketeügy és az Olt völgyében felfedezett császárkori lelõhelyek leletanyagában különválasztotta az általa „barbár” eredetûnek tartott kerámiát. Hogy a rómaiak után Erdélyt egy germán népcsoport szállta meg, ezt Kovács István, az újonnan létrehozott kolozsvári Régészeti Iskola tanítványa bizonyította be, amikor 1903-ban feltárta a marosszentannai temetõt. A sírokból elõkerült régészeti leletanyag analógiáit gróf Zichy Jenõ harmadik kaukázusi expedíciójában résztvevõ Posta Béla, a kolozsvári Régészeti Tanszék vezetõje találta meg az orosz múzeumokban tett látogatásai során. Az erdélyi Kr.u. 4. századi germán lelõhelyek kutatása az ígéretes kezdet után megtorpant. Az itteni Marosszentanna-Csernyahov lelõhelyeket Kurt Horedt, majd Bóna István foglalták össze, legújabban pedig Florin Petrescu.

Székely Zoltánnak a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra délkelet-erdélyi lelõhelyeit tartalmazó 1969-es összefoglalását azért említjük utoljára, mert összefoglalásunknak ez a területet áll a fókuszában. A Gyergyói-, Csíki-, Háromszéki- és Brassói-medencét, valamint a Küküllõk völgyének felsõ és középsõ folyását magába foglaló terület nem képez földrajzi egységet, együttes elemzését és tárgyalását kutatástörténeti szempont indokolja. Miközben Erdély nagy részén tudomásunk szerint újabb vizigót leletek nem kerültek napvilágra az utóbbi két évtizedben, térségünkben az elmúlt néhány évben számos új lelõhelyet sikerült dokumentálni, s néhány esetben régészeti ásatással kutatni. A legtöbb lelõhelyet a terepbejárások eredményeként a föld felszínérõl begyûjtött leletek (általában kerámia) alapján sikerült azonosítani. A kerámiaanyag legjellegzetesebb típusait a korongolt, szürke színû, ún. Krausengefässe típusú, nagyméretû tárolóedények, lassú- és gyorskorongon formázott fazekak, tálak, korsók, kancsók darabjai, valamint kézzel készített fazekak, csészék és kónikus tálak képezik. A korongolt, jó minõségû edények kívül gyakran fényezettek, gyakori díszként a besimított zig-zag vonalakat említhetjük. A kultúra legjellemzõbb dísze, a bekarcolt hullámvonal- és

13

vonalköteg a legtöbb edénytípuson megjelenik, függetlenül azok készítésmódjától. A terepbejárások során felfedezett lelõhelyek jövõbeni feltárások célját képezhetik, ugyanakkor egyre növekvõ számuk világosan jelzi, hogy a térséget sokkal sûrûbben benépesítették a gótok és szövetségeseik, mint ahogy korábban azt gondolták, s talán gondolják még ma is. Összevetve Bóna István két és fél évtizede közölt közel száz, illetve Florin Petrescu által a közelmúltban publikált 81 erdélyi lelõhellyel, csak Délkelet-Erdélybõl 147 lelõhelyet ismerünk a kutatás jelen pillanatában (ld. katalógusunk térképmellékletét). Ezekbõl 18 a Csíki-medencében, 71 a Nagy-Küküllõ középsõ és felsõ folyásánál található. Délkelet-Erdélyben a legjelentõsebb kutatott települések közé tartoznak Killyén, Sepsiszentgyörgy–Eprestetõ, Réty–Telek, Szászhermány–Groapa Banului (Brassói-medence), Bözöd–Lóc, Székelykeresztúr–Lok, Bögöz–Vízlok (Küküllõk felsõ völgye). Temetkezést csak keveset ismerünk Délkelet-Erdélybõl, hamvasztásos sír Sepsibesenyõn, Sóváradon került napvilágra, míg csontvázasat Csernátonban, Rétyen, Rugonfalván tártak fel, illetve egy-egy csontvázas és hamvasztásos sírt ismerünk a sepsiszentgyörgyi Eprestetõrõl.

Az elmúlt években Hargita megyében jelentõsen megszaporodtak a kultúrához köthetõ lelõhelyek. Ez elsõsorban a megye múzeumaiban dolgozó, egyre gyarapodó számú régészek tevékenységének, illetve a törvényi szabályozás és felügyelet hatékonyabb voltának tulajdonítható. Régészeti felügyelet során került elõ egy sütõkemence Csíkszentimre – Kúria-dombról, földbemélyített lakóházak kerültek napvilágra a marosvásárhelyi vár területén, Fiatfalván, a Nagyerdõ-földje határrészen, a telekfalvi református templom belsejében és Csíkszentkirály Kõoldalról. A legnagyobb horderejû felfedezést a katalógus tárgyát képezõ, Székelyudvarhely – Kadicsfalvi-réten (Alsólok) feltárt lelõhely jelenti, amely Erdély eddigi legnagyobb és legjobban kutatott Marosszentanna-kultúrájú települése. Véleményünk szerint, Erdély Kr.u. 4. századi történetének jövõbeni kutatásának tengelyét a kultúrának nevet adó marosszentannai temetõ és a Kadicsfalvi-réten feltárt település képezi. Ami a temetkezéseket illeti, Délkelet-Erdélyben az elmúlt három évtizedben egyetlen leletegyüttes került napvilágra, a 2008-ban mentõásatás során Rugonfalván feltárt csontvázas nõi sír.

A lelõhelyek relatív és abszolút kronológiájának meghatározása nehéz feladat. A kis felületen kutatott lelõhelyekrõl és a szórványosan elõkerült leletekrõl alig lehet többet mondani, hogy a Marosszentanna-kultúra körébe tartozók, és legnagyobb valószínûséggel a Kr.u. 4. századra keltezhetõk. A székelyudvarhelyi település kivételével csak néhány esetben lehetséges pontosabb keltezés. Az egy évszázadot vagy ennél valamivel hosszabb idõszakot kitevõ gót jelenlét idõbeli rövidsége és a falvak teljes idõszakot lefedõ létezése nem teszi lehetõvé a felszínesen kutatott délkelet-erdélyi települések árnyaltabb keltezését. A temetkezések relatív kronológiájára nagyobb biztonsággal teszünk javaslatot. Legkorábbi erdélyi temetkezéseknek tartjuk hamvasztásos rítusuk miatt a sóváradi, sepsibesenyõi és az eprestetõi sírokat. Szinték a korábbiak közé tartozhat az észak-déli tájolású, melléklettel ellátott csontvázas sír a csernátoni Mihács-kertbõl és a három rugonfalvi sír (bár a harmadik sír lépcsõsen ásott gödre egyedisége miatt késõbbi keltezést sejtet). A kultúra legkésõbbi fázisára keltezhetõk a rétyi Telek határrészben feltárt melléklet nélküli és a sepsiszentgyörgyi eprestetõi keletelt, csontvázas sírok.

A gótok erdélyi történetérõl keveset tudunk. Néhány, történeti forrásokból

14

ismert csata egyértelmûvé teszi, hogy Erdélyt nemcsak megszerezni, de meg is kellett tartani a gótoknak. Bánát meghódításáért Kr.u. 332-ben a vizigótok megtámadják a szarmatákat, akik csak római segítséggel tudnak ellenállni. E hadmûvelet belsõ harcokat idézett elõ Sarmatiaban, ahol a gót veszély ideje alatt egy felfegyverzett, alávetett törzs, a Limigantes (servi) szembeszállt az uralkodó szarmata törzzsel, az Arcaragantes-szel (sarmatae liberi). Erdély alsó, Maros-völgyi bejáratáért Kr.u. 335 körül már egy újabb barbár néppel kellett megküzdeniük, a Geberik által vezetett gót sereg Visumar király itt letelepedni készülõ vandáljait ûzte el. Kr.u. 364-ben és 369-ben az Al-Duna mentérõl kiinduló római támadások elõl Athanaricus népével kénytelen a Déli-Kárpátokba és Dél-Erdélybe visszavonulni.

Erdély feladásának idõpontját illetõen a régészettudomány egységesebb állásponton van, mint a betelepedés kérdésében. Általánosan elfogadott vélemény, hogy a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra végét a hunok elõrenyomulása jelenti, ami a gót uralom összeomlását idézi elõ. A gót birodalom végét és az azt követõ eseményeket Ammianus Marcellinus Róma története címû olvasmányos mûvébõl ismerjük. A hunok elõször az osztrogótokat (Csernyahov-kultúra) gyõzik le, királyuk, az Amal nemzetségbõl eredõ, százéves Hermanarich/Ermenrichus a monda szerint öngyilkos lett, fia Whitimiris csatában esik el. Az osztrogótok egy része hun szolgálatba áll, a menekülõk Hermanarich még gyermek unokája, Viderichus és két vezére Alatheus és Saphrax irányításával átkelnek a Dunán, ahonnan majd késõbb Itáliába vonulnak.

A vizigótok hasonló sorsra jutottak. A legyõzött gótok egy része királyukkal, Athanaricussal az élen Erdélybe menekült, míg más részük Alavivus és Fritigern vezetésével a rómaiak engedélyével Moesiaba vonult. Két római helytartó, Lupicinus és Maximus visszaélése és élelmezési gondok vezettek el oda, hogy a vizigótok Konstantinápoly ellen támadtak, majd 378-ban Hadrianopolisnal gyõzelmet arattak, a római veszteséget növelte, hogy maga Valens császár is elesett a harcban. Ettõl a pillanattól kezdõdik a római birodalom „barbarizálódása”. Kr.u. 381 körül, írott forrásokból nem ismert támadás (talán az õsellenség, a gepidák részérõl) menekülésre kényszeríti Athanaricust és kíséretét. A gót király az Al-Dunán keresztül római területre menekül, és Konstantinápolyba érkezve hamarosan meghal. Ezzel lezárul Erdély gót korszaka, ugyanakkor a gótok történetében is új fejezet kezdõdik, amelyet most már nem a Birodalom határainál, hanem azon belül folytatott római-barbár küzdelmek és a hunok elõli folytonos menekülés jellemez. A gótok erejét jól érzékelteti, hogy Alarich egy olyan katonai bravúrt visz végbe, amit elõtte senki sem tudott megtenni, még a rettegett hun ellenség sem: Kr.u. 410-ben elfoglalja Rómát.

Régészetileg a gótok és szövetségeseik pánikszerû menekülését a hunok elõl legjobban a Kárpátok szorosai közelében elrejtett kincsleletek bizonyítják. Rómaiaktól zsákmányolt aranyrúdakat rejtettek el Krasznán (6,69 kg), arany- és ezüst ékszereket Földváron (2,25 kg), érméket Tekerõpatakon, Borszéken, bronzérméket Zernyesten.

Válogatott irodalom a gótok történetéhez

Történeti források

Ammianus Marcellinus (330-395): Róma története. Ford.: Szepesy Gyula. Budapest. 1993. Jordanes (Kr.u. 6. sz.): Getica. A gótok eredete és tettei. Fordította a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének hallgatói munkaközössége Kiss Magdolna vezetésével. A jegyzeteket és a névmagyarázatokat írta Kiss Magdolna. Pécs. 2004.

15

Szakirodalom

Alföldi András: A gót mozgalom és Dácia feladása. Budapest. 1930.Bârzu, L.: Continuitatea populaþiei autohtone în Transilvania în secolele IV-V (cimitirul 1 de la Bratei). Bucureºti. 1973.Beldiman, C.: Piese de toaletã ºi podoabã din secolul al IV-lea e.n. descoperite în estul Transilvaniei. Studii ºi Cercetãri de Istorie Veche 43 (1992). 71-80.Benkõ Elek: A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája. Varia Archaeologica Hungarica V. Budapest. 1992.Bierbrauer, V.: Die etnische Interpretation der Sîntana de Mureº-Cernjachov-Kultur. In: Gudrun Gomolka-Fuchs (red.): Die Sîntana de Mureº-Cernjachov-Kultur. Akten des Internationalen Kolloquiums in Caputh vom 20. bis 24. Oktober 1995. Bonn. 1999. 211–238.Bóna István: Dáciától Erdõelvéig. A népvándorlás kora Erdélyben (271-896). In: Köpeczi Béla (szerk.): Erdély története. I. A kezdetektõl 1606-ig. Budapest. 1986. 107–234.Costea, F.: Repertoriul arheologic al judeþului Braºov. Braºov. 2004. Harhoiu, R.: Das Ende der Sîntana de Mureº-Cernjachov-Kultur und die Phase der hunnischen Expansion. In: Gudrun Gomolka-Fuchs (red.): Die Sîntana de Mureº-Cernjachov-Kultur. Akten des Internationalen Kolloquiums in Caputh vom 20. bis 24. Oktober 1995. Bonn. 1999. 59-69.Heather, P.: The Goths. Oxford. 1996.Hica-Câmpeanu, I.: Das Gräberfeld aus dem 4 Jh.u.Z. von Pãlatca (Kr. Cluj), Dacia N.S. 20 (1976). 23–36.Horedt, K.: Siebenbürgen in spätrömischer Zeit. Bucureºti. 1982.Horedt, K.: Siebenbürgen im frühmittelalter. Bonn. 1986.Gaiu, C.: Noi descoperiri ºi consideraþii asupra cimitirului de la Fîntînele „Rît” (com. Matei, jud. Bistriþa-Nãsãud). Revista Bistriþei 9 (1995). 149-163.Godlowski, K.: The Chronology of the Late Roman and Early Migration Periods in Central Europe. Kraków. 1970.Ioniþa, I.: Contribuþii cu privire la cultura Sîntana de Mureº – Cerneahov pe teritoriul Republicii Socialiste România. Arheologia Moldovei 4 (1966). 189-259.Kazanski, M.: Les Goths. (Ier-VIIe siècle ap. J.C.). Paris. 1991.Kovács István: A marosszentannai népvándorláskori temetõ – Cimitière de l'èpoque de la migration de peuples à Marosszentanna. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából 3 (1912). 250–367.Kovács István: A marosvásárhelyi õskori telep, skytha- és népvándorláskori temetõ – Station préhistorique de Marosvásárhely – Cimitière de l'èpoque scythe et de la migration des peuples. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából 6 (1915). 287-296., 317–324.Körösfõi Zsolt: A Marosszentanna-Cernjachov-kultúra három temetkezése a Rugonfalva-Református papilak lelõhelyen. Acta Siculica 2008. 189-207.Lazãr, V.: Repertoriul arheologic al judeþului Mureº. Târgu Mureº. 2005.László Gyula: A népvándorláskor mûvészete Magyarországon. 1974.Nagy Géza: A Székely Nemzeti Múzeum Értesítõje 1 (1890). 53-55.Opreanu, C.: Sfârºitul culturii Sântana de Mureº în Transilvania: cultura „Sfântu Gheorghe” sau „orizontul post-cerneahovian”? Ephemeris Napocensis 12 (2002). 171-181.Opreanu, C.: Transilvania la sfârºitul antichitãþii ºi în perioada migraþiilor. Cluj-Napoca. 2003.Petrescu, Fl.: Repertoriul monumentelor arheologice de tip Sântana de Mureº-Cerneahov de pe teritoriul României. Bucureºti. 2002.Pohl, W.: Die Germanen. München. 2004.Prohászka Péter: Imperium et barbaricum. Kapcsolatrendszerek a Kárpát-medencében a római birodalom és a barbár népek között a római császár- és kora népvándorláskorban. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelemtudományi Doktori Iskola, Közép- és Koraújkori Egyetemes Történeti Doktori Program, Doktori (PhD) disszertáció tézisei. Kézirat. 2008.Schmuder, M.: Oberschichtsgräber und Verwahrfunde in Südosteuropa im 4. und 5. Jahrhundert. Zum Verhältnis zwischen dem spätantiken Reich und der barbarischen Oberschicht aufgrund der archäologischen Quellen. I-II. Bucureºti. 2002.Székely Zoltán: Materiale ale culturii Sântana de Mureº-Cerneahov din sud-estul Transilvaniei. Aluta 1969. 17-115.Tejral, J.: The Problem of the Primary Acculturation at the Beginning of the Migration Period. Die spätrömische Kaiserzeit und die frühe Völkerwanderungszeit in Mittel- und Osteuropa. Lodz. 2000. 5-31.B. Tóth Ágnes: „Gothiskandza”-tól a Tisza vidékig. A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön. Gyulai katalógusok 7. Gyula 1999. 11-28.Vornic, Vl.: Aºezarea ºi necropola de tip Sântana de Mureº-Cerneahov de la Budeºti. Chiºinãu. 2006.Wolfram, H.: Geschichte der Goten. Von den Anfängen bis zur Mitte des sechsten Jahrhunderts. München. 1979.

16

Auszug

Der Fundort befindet sich nord-östlich von der Stadt Odorhellen, auf dem rechten Ufer des Gross-Kokelflusses, auf der Wiese neben dem Dorf Kadicsfalva. Die fundrettende Ausgrabung fang im Monat März des Jahres 2008 an und endete am Anfang des Monats November des Jahres 2008. Während den Ausgrabungen wurde ein Grundstück von 1,1 ha archeologisch ausgegraben, wir haben 682 archeologische Komplexe freigelegt und dokumentiert. Auf dem südlichen Teil der geforschten Oberfläche haben wir die Siedlungsobjekte der bronzezeitalterlichen Wietenberg-Kultur, auf der nördlichen Seite wurden zwei steinbedeckte Schrumpfbegrabungen mit beigelegten Töpfen der spät bronzezeitalterlichen Noua-Kultur freigelegt.

Etwa 90% der freigelegten Objekten gehören zu der Marosszentanna-Csernyahov-Kultur des 3-4. Jahrhunderts: neunzehn Wohnhäuser, zwei Töpferofen, sogenannte äussere Tonöfen, ein Schmelzofen, oberflächliche Bauten, Speichgruben, Gräben und kleinere Pfahlgruben bzw. eine Brunne wurden aufs Licht gebracht.

Die Struktur der gotischen Siedlung zeigt ein gut überdachtes Siedlungsbild, am Siedlungsrand, in der Nähe des Wassers, wurden die Töpferöfen, der Schmelzofen aufgebaut, die Häuser wurden beinahe in Reihen aufgestellt. Die Mehrheit der Speichgruben wurden auf dem südlichen Teil der Siedlung freigelegt. Es wurden mehrere Typen der freigelegten Wohnhäuser getrennt: einer der Typen ist das, in jenem Zeitalter gewöhnlich gebaute, halb in die Erde gegrabene, nord-südlich gerichtete Wohnhaus mit Säulenstruktur (2, 4 oder 6 Säulen), mit aus Ruten geflechten, lehmverfüllten Wänden. Neben diesem Typ konnten wir auch eine oberflächliche Struktur mit Balkengerüst beobachten, nachdem wir die Überreste eines abgebrannten Hauses freigelegt hatten. Der dritte Typ wird durch das Wohnhaus vertreten, bei dem die Balgengerüststruktur auf kleinzerbrochene Steine und auf Kieselsteine grundiert wurde, mit Aufbau auf der Eingangsseite einer, aus Ruten geflechten, lehmverfüllten Wand mit Pfahlgerüst.

Die Feuerräumen der Häuser waren viereckige Steinöfen, aus gebrochenem Stein und aus Kieselstein, meistens in der nordöstlichen Ecke der Häuser unmittelbar auf die Erde gebaut, es gibt aber Beispiele auch für Öfen, die in die südöstliche – östliche Ecke gebaut wurden. Die Eingänge der Häuser konnten nur bei wenigen Häusern beobachtet werden, diese befanden sich vielleicht auf der südlichen Seite, in einem Fall konnten wir einen Treppeneingang dokumentieren.

Der grösste Teil des freigelegten Fundmaterials ist durch Keramik vertreten, dazwischen kann man handgemachte braune und braunrote, schnell und langsam gefertigte, graue und rote, feingeschlämmte Töpfe in Form von Töpfen, Platten, Krügen, Speichgefässen usw. finden. Neben diesen kamen viele Bronzfibulen, Knochenkämme, Lehmbeschwerer, Spindelringe, Werkzeuge aus Knochen bzw. Hon- und Mahlsteine aufs Licht. Die Keramik und die Gebrauchsgegenstände binden die Siedlung zu der gotischen Bevölkerung, die in den 3-4. Jahrhunderten auf dem Gebiet lebte und derer archeologischen Spuren werden immer öfter im Südost-Siebenbürgen aufgefunden. Auf dem heutigen Niveau der Forschungen ist der geforschte Fundort die bedeutendste Siedlung der Marosszentanna-Csernyahov-Kultur.

17

Tárgykatalógus

Rövidítések:

aá: aljátmérõá: átmérõfv: falvastagságh: hosszúságlelt. szám: leltári számm: magasságpá: peremátmérõs: sugársz: szélességv: vastagság

18

2. S-PROFILÚ TÁL

141. objektum, lelt. szám: 10.208

• Sötétbarna, apró kaviccsal, ho-mokkal soványított, kézzel készített.• Kerek, kisméretû talpon álló alacsony forma.• Felületén vízszintesen bekarcolt, beszurkált közû vonalpárok között ún. meanderdísz, ennek vonal-párjaiban beszurkált díszítés és negatív felület váltakozik.• A perem szintén beszurkált díszû.• kiegészített

m: 6,5 cm, fv: 0,7 cm, pá: 21,5 cm

Középsõ bronzkor

(Wietenberg-kultúra)

KERÁMIA

19

1. KARÉJOS PEREMÛ TÁL


• Szürkésbarna, apró kaviccsal, ho-mokkal soványított, kézzel készített.• Kerek talpon álló, négyzetes agyaglapból felhúzott, sarkain magas karéjokkal kiképzett forma, pereme egyenesre eldolgozott.• Az edény külsõ felületét vízszintes és függõleges mezõkbe elrendezett ún. meanderdísz tölti ki, a bekarcolt vonalpárok közén beszurkált díszítés és negatív felület váltakozik.• kiegészített

m: 16,2 cm, fv: 1,7 cm, karéjok közti

á: 27 cm

Középsõ bronzkor


1

2

3. FÜLES FAZÉK


• Szürkésvörös, foltos égetésû, apró kaviccsal soványított, kézzel készí-tett.• Lapos aljon álló, gömbös testû, válltól felfelé kónikusan keskenyedõ forma, egyenes peremmel.• A fazék pereme alatt két kisméretû szalagfül. • A váll alatt és az edény hasán sekély, ferde kannelúrák.• restaurált

m: 13 cm, fv: 0,8 cm, pá: 10 cm

Középsõ bronzkor

(Wietenberg-kultúra)4. FÜLES TÁL


• Szürkésbarna, apró kaviccsal, homokkal soványított, kézzel készí-tett.• Kerek, lapos aljról induló éles hasi törésû tál, hangsúlyos nyakkal, magas, kihajló peremmel. A perem fölé magas szalagfül emelkedik, illesztésével az edény peremét benyomták.• A vállon nádszerû eszközzel bebö-kõdött díszítés fut körbe, alatta ferde kannelúrák az edény testén.• részben kiegészített

m: 7,7 cm, fv: 0,7 cm, pá: 18 cm

Középsõ bronzkor


KERÁMIA

20

3

4

KERÁMIA

21

5. CSÉSZE


• Szürkésbarna, apró kaviccsal, homokkal soványított, kézzel készített.• Gömbös aljon álló, enyhe hasi törésû forma, enyhén kihajló peremmel. A hasról vékony szalagfül indul a perem fölé maga-san felhúzva.• restaurált

m: 4,2 cm, fv: 0,4 cm, pá: 8,7 cm

Bronzkor (Wietenberg/Noua-kultúra)6. MÉCSES


• Barna, másodlagosan feketére égett, homokkal soványított, kézzel készített.• Gömbös aljú, fordított csonkakúp alakú. • Fenékoldalánál három függõlegesen át-fúrt felfüggesztésre szolgáló lyuk.• részben kiegészített

m: 3 cm, fv: 0,4 cm, pá: 5,5 cm

Középsõ bronzkor


7. CSÉSZE


• Barna, felsõ része fekete, apró kaviccsal, homokkkal soványított, kézzel készített.• Kisméretû talpon álló S-profilú forma, magas, kihajló peremmel. • A nyakról a peremhez csatlakozó szalag-füle letört.• részben kiegészített

m: 5,5 cm, fv: 0,4 cm, pá: 12,5 cm

Középsõ bronzkor


5

6

7

8. MÉCSES


• Barna, másodlagosan sötétszürkére égett, apró kaviccsal soványított, kézzel készített.• Gömbös aljú, fordított csonkakúp alakú.• Fenékoldalánál két függõlegesen átfúrt, felfüggesztésre szolgáló lyuk.

m: 2,9 cm, fv: 0,5 cm, pá: 5,5 cm

Középsõ bronzkor

(Wietenberg-kultúra)9. KISEDÉNY


• Vörös, finom homokkal soványított, kézzel készített. • Kis talpról induló kettõs kónikus test, hangsúlyos vállal, egyenes peremmel. A nyakon átfúrt bütyökfülek.• részben kiegészített

m: 5,2 cm, fv: 0,4 cm, pá: 7 cm

Középsõ bronzkor

(Wietenberg-kultúra ?)

10. CSÉSZE


• Szürkésvörös, érdes kaviccsal soványított, kézzel készített. • Kisméretû talpon álló, nyomott testû bögre, éles hasi törésssel, hangsúlyos nyakkal, enyhén kihajló peremmel. A nyakról széles szalagfül indul a perem fölé felhúzva.• részben kiegészített

m: 5,4 cm, fv: 0,5 cm, pá: 11 cm

Középsõ bronzkor


10

KERÁMIA

22

8

9

11

11. URNASZERÛ FAZÉK


• Szürkésbarna, foltosra égett, apró kaviccsal soványított, kézzel készí-tett.• Erõteljesen kihasasodó, magas, ívelt nyakú forma, kihajló perem-mel. Az edény hasi részén és vállán vízszintesen bekarcolt, zsinegmintátutánzó, egymást sûrûn metszõ vonalak, köztük bekarcolt futókutya motívum. A bekarcolásokban mész-betét maradványai.• töredékes

fv: 0,9 cm, pá: 14 cm

Középsõ bronzkor

(Wietenberg-kultúra)12. BÜTYÖKDÍSZES TÁL


• Barnásszürke, apró kaviccsal, ho-mokkal soványított, kézzel készí-tett. • Egyenes talpon álló, magas, felsõ harmadában kiszélesedõ testû, egyenes peremû tál. • Az edény vállát belülrõl kinyomott bütykök, peremét kívülrõl benyom-kodott díszítés hangsúlyozza.• kiegészített

m: 8,8 cm, fv: 0,6 cm, pá: 15 cm

Középsõ bronzkor


12

KERÁMIA

23

13. FÜLES TÁL


• Vörös, apró kaviccsal, homokkal soványított, kézzel készített.• Lapos aljon álló, nyomott testû, enyhén kihajló peremû forma.• A nyakról széles szalagfül indul, a perem fölé magasodva. A letört füllel átellenben az edényperemet hangsúlyosan behúzták.• részben kiegészített

m: 9,5 cm, fv: 0,7 cm, pá: 18 cm

Középsõ bronzkor


14. CSÉSZE


• Szürke, apró kaviccsal soványított, kézzel készített.• Gömbös aljú, gömbös testû edény, hangsúlyos nyakkal, kihajló peremmel.• részben kiegészített

m: 5,4 cm, fv: 0,6 cm, pá: 11 cm

Középsõ bronzkor


13

14

KERÁMIA

24

15. TÁL


• Vörösesbarna, apró kaviccsal, homokkal soványított, kézzel készített.• Kerek talpon álló, lapos tál, S-profillal. • Hasi részén ún. meanderdísz fut körbe, ezek vonalpárjainak mezeiben sûrû bekar-colások és negatív felület váltakozik. A meanderdíszt vízszintesen bekarcolt, bebökõdéssel kiemelt vonalpárok határol-ják. • kiegészített

m: 6,2 cm, fv: 0,5 cm, pá: 17,8 cm16. CSÉSZE


• Barnásszürke, apró kaviccsal, homokkal soványított, kézzel készített.• Gömbös aljon álló, nyomott testû csésze, éles hasi töréssel, ívelt nyakkal, egyenes peremmel. A vállról széles szalagfül indul a perem fölé felhúzva.• töredékes, részben kiegészített

m: 4,4 cm, fv: 0,75 cm, pá: 9 cm

17. HORDOZHATÓ TÛZHELY

TÖREDÉKEI


• Vörösesbarna, apró kaviccsal, homokkal soványított, kézzel készített.• Alján beszurkálással kiképzett vonalak és spirálisok, illetve emberalak (?) látható.• töredékes

fv: 1,2 cm

15

17

16

KERÁMIA

25

Középsõ bronzkor (Wietenberg-kultúra)

Bronzkor (Wietenberg/Noua-kultúra)


18. TÁROLÓEDÉNY


• Barna, szürke foltos, kaviccsal soványított, kézzel készített.• Keskeny aljról induló, erõteljesen kiszélesedõ, legnagyobb szélességét a felsõ harmadában elérõ forma, hangsúlyos vállal, ívelt nyakkal, kihajló, egyenesre kiképzett perem-mel. • A vállat ujjbenyomkodásos borda-dísz emeli ki, a perem alatt, a nyakon négy kis szalagfül.• kiegészített

m: 31 cm, fv: 1,6 cm, pá: 26 cm, aá:

1,6 cm

Középsõ bronzkor


19. KETTÕS KÓNIKUS TÁL


• Szürke, apró kaviccsal, homokkal soványított, kézzel készített.• Lapos aljon álló, kiszélesedõ testû, éles hasi törésû forma. • A nyak indítását enyhe hornyolat jelzi, alatta a vállon szabályos elosz-lásban ferde kannelúrák.• töredékes, részben kiegészített

aá: 8,5 cm, fv: 0,6 cm

Késõ bronzkor (Noua-kultúra)

18

19

KERÁMIA

26

20. CSÉSZE


• Sötétbarna, apró kaviccsal, ho-mokkal soványított, kézzel készített. • Gömbös aljon álló, gömbös testû edény, enyhe hasi töréssel, melyhez a perem fölé emelkedõ hurkafülek csatlakoznak.• restaurált

m: 6,1 cm, fv: 0,6 cm, pá: 7,2 cm


21. FAZÉK


• Barna, szürke foltos, durva ka-viccsal soványított, kézzel készített.• Hordó testû forma, pereme egye-nes, elvékonyodó. A perem alatt négy vízszintes, szimmetrikusan el-helyezett ujjbenyomkodásás borda-dísz.• töredékes

fv: 0,7 cm, pá: 16,5 cm

Késõ bronzkor (Noua-kultúra)21

20

KERÁMIA

27

23

22

22.1. KISFAZÉK

397. objektum, lelt. szám:

10.202-10.203

• Sötétbarna, apró kaviccsal, ho-mokkal soványított, kézzel készített. • Lapos aljon álló, gömbös testû forma, kúposan keskenyedõ nyak-kal, egyenes peremmel. Vállán két, függõlegesen átfúrt, felfüggesztésre szolgáló bütyökfül.• részben kiegészített

m: 6,1 cm, fv: 0,6 cm, pá: 7,2 cm

22.2. FEDÕ

• Sötétbarna, apró kaviccsal, ho-mokkal soványított, kézzel készített. • Ovális alakú, lapos, szélein enyhén lehajtott, hosszanti végein a lefedés rögzítését szolgáló függõleges lyukakkal.• restaurált

h: 12,5 cm, sz: 9,2 cm, fv: 0,9 cm


23. KANTAROSZ


• Barnásszürke, homokkal soványí-tott, kézzel készített.• Lapos aljon álló, kettõs kónikus forma, enyhén kihajló peremmel. • A vállról félkör átmetszetû szalag-fül indul a perem fölé emelkedve, melyre plasztikus gombdíszek illesz-kednek.• részben kiegészített

m: 12,5 cm, fv: 0,7 cm, pá: 12,5 cm


KERÁMIA

28

25. AMFORA


• Vörös, durván iszapolt, korongolt, két részből összeillesztett.• Talpgyûrûn álló, kiszélesedõ, hen-geres testû, hangsúlyos vállú, hengeres nyakú, kihajló peremû forma.• A nyakon és a vállon egymással szemben széles szalagfülek.Az edény teljes felületén sekély, párhuzamos árkolások.• kiegészített

m: 78 cm, fv: átlagosan 1,5 cm, aá:

18 cm, pá: 16 cm

24. KRAUSENGEFÄSSE


• Hamuszürke, apró kaviccsal sová-nyított, korongolt, két részbõl össze-illesztett.• Keskeny aljon álló, felfelé fokoza-tosan kiszélesedõ, legnagyobb szélességét felsõ harmadában elérõ, hangsúlyos vállú, rövid nyakú forma, behúzott, széles, egyenes peremmel.• Az edény vállát bekarcolt vonal-köteg és hullámvonal-köteg díszíti.• kiegészített

m: 74,5 cm, fv: kb. 1,4 cm, pá: 49 cm,

aá: 24,5 cm

24

25

Kr. u. 3-4. század

(Marosszentanna-Csernyahov-kultúra)

Kr. u. 3-4. század


KERÁMIA

29

26. S-PROFILÚ TÁL


• Vörösesbarna, szürke és szürkés-vörös, más-más színûre megégett töredékekbõl összetett, finoman iszapolt, gyorskorongolt.• Talpgyûrûn álló, kiszélesedõ testû, éles válltörésû forma, kihajló, lekere-kített peremmel.• Felülete eldolgozott, fényezett.• kiegészített

m: 10,2 cm, fv: 0,9 cm, pá: 24 cm

27. KANCSÓ


• Vörös, más-más árnyalatúra meg-égett töredékekbõl összetett, fino-man iszapolt, gyorskorongolt.• Széles talpgyûrûn álló, magas, elnyúlt, csepp alakú forma.• Széles, kihajló peremébõl kiöntõ-csõrt formáztak, ezzel átellenben széles szalagfület illesztettek hozzá.• Az edény felülete enyhén fénye-zett, fa- vagy csonteszközzel függõ-legesen eldolgozott.• kiegészített

m: 32,5 cm, fv: 0,9 cm, aá: 11,2 cm,

pá: 9,5 cm, legnagyobb hasi á: 20 cm

26

27

Kr. u. 3-4. század


KERÁMIA

30

Kr. u. 3-4. század


KERÁMIA

31

29. KÓNIKUS TÁL


• Barna, durván iszapolt, kaviccsal soványított, kézzel készített.• Egyenes talpon álló, fordított csonkakúp alakú forma, lekerekített peremmel.• kiegészített

m: 10,8 cm, fv: 0,9 cm, pá: 20 cm, aá:

11 cm29

28. S-POFILÚ TÁL


• Vörös, finoman iszapolt, gyors-korongolt.• Talpgyûrûn álló, kiszélesedõ, éles hasi törésû forma, kihajló, lekere-kített peremmel.• Felülete eldolgozott, fényezett.• kiegészített

m: 10,2 cm, fv: 0,9 cm, pá: 24 cm28

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


KERÁMIA

32

30. FAZÉK


• Barna, apró kaviccsal soványított, lassú korongolt.• Ovális testû, ívelten kihajló, elvé-konyodó peremmel.• A vállon és a has felsõ részén bekarcolt vonal- és hullámvonal-kötegek futnak körbe.• kiegészített

m: 16,4 cm, fv: 0,7 cm, pá: 12 cm, aá:

8 cm

31. KÓNIKUS TÁL


• Barna, foltos égetésû, apró kavics-csal soványított, kézzel készített.• Széles talpon álló, ívelten kiszéle-sedõ, fordított csonkakúp alakú for-ma, lekerekített peremmel.• Fenékoldalán ujjbenyomkodásos díszítés fut körbe.• részben kiegészített

m: 8,8 cm, fv: 0,8 cm, pá: 19 cm

31

30

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


KERÁMIA

33

32. FAZÉK


• Barna, durva kaviccsal soványított, kézzel készített.• Felsõ harmadában kiszélesedõ testû forma, ívelten kihajló, lekerekí-tett peremmel. • Az edény alsó részének oldalfalán seprõzött felületkezelés.• kiegészített

m: 14 cm, fv: 0,8 cm, pá: 13 cm, aá: 8

cm

33. TÁL


• Sötétszürke, fekete, finoman isza-polt, gyorskorongolt.• Talpgyûrûn álló, kiszélesedõ testû, éles hasi törésû forma, erõteljesen kihajló, lekerekített peremmel.• kiegészített

m: 8,6 cm, fv: 0,9 cm, pá: 26 cm

32

33

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


KERÁMIA

34

34

35

34. KÓNIKUS TÁL


• Barna, apró kaviccsal soványított, kézzel készített.• Egyenes talpon álló, fordított csonkakúp alakú forma, lekerekített peremmel.• kiegészített

m: 11,5 cm, fv: 13 cm, pá: 21 cm, aá:

12 cm

35. „DÁK“ CSÉSZE


• Barna, szürke foltos, apró kaviccsal soványított, kézzel készített.• Széles talpú, kiszélesedõ testû forma, egyenes peremmel.• Megnyúlt kiöntõperemével átel-lenbe durva hurkafület illesztettek.• részben kiegészített

m: 7,5 cm, fv: 0,9 cm, perem

legnagyobb á: 12,8 cm

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


KERÁMIA

35

36. KÓNIKUS TÁL


• Barna, fekete foltos, kaviccsal sová-nyított, kézzel készített.• Széles, domború taplon álló, felfelé kiszélesedõ, fordított csonka-kúp alakú forma, lekerekített pe-remmel.• kiegészített

m: 12,5 cm, fv: 0,8 cm, pá: 21 cm

37. FAZÉK


• Barna, durva kaviccsal soványított, kézzel készített.• Felsõ harmadában kiszélesedõ tes-tû forma, szûk nyakkal, kihajló pe-remmel. • Az edény vállán primitív vonal-köteg, alatta a hason hullámvonal-köteg fut körbe.• A peremen ferde bevagdosások.• Az edény válla átlyukasztott.• kiegészített

m: 18,6 cm, fv: 0,8 cm, pá: 12 cm

37

36

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


KERÁMIA

36

38

38. KÓNIKUS TÁL


• Barna, szürke foltos, durva kaviccsal sová-nyított, kézzel készített.• Egyenes talpon álló, fordított csonkakúp alakú forma, lekerekített peremmel.• kiegészített

m: 7,5 cm, fv: 1 cm, pá: 16 cm, aá: 8 cm


• Barna, kaviccsal soványított, kézzel készített.• Ovális testû forma, rövid, enyhén kihajló peremmel.• A nyakon és a vállon bekarcolt hullám-vonalak.• kiegészített

m: 11,5 cm, fv: 0,7 cm, pá: 7 cm, aá: 6 cm


• Vörösesbarna és sötétszürke/fekete, másodlagosan különbözö színûre meg-égett, apró kaviccsal soványított, lassú korongolt.• Ovális testû forma, ívelten kihajló, egyenesre levágott peremmel.• Vállát és hasi részét bekarcolt vonal- és hullámvonalköteg díszíti.• kiegészített

m: 16 cm, fv: 0,6 cm, pá: 10,5 cm

39

40

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


40. FAZÉK

39. FAZÉK

KERÁMIA

37

41

41. BÖGRE


• Barna, foltos égetésû, kaviccsal soványított, kézzel készített.• Keskeny talpról induló zömök forma, kihajló, elvékonyodó pe-remmel.• kiegészített

m: 7 cm, fv: 0,6 cm, pá: 8 cm, aá: 6 cm

42. KÓNIKUS TÁL


• Barna, foltos égetésû, kaviccsal soványított, kézzel készített.• Egyenes talpon álló, fordított csonkakúp alakú forma, lekerekített peremmel.• kiegészített

m: 9,5 cm, fv: 0,9 cm, pá: 18 cm, aá:

11 cm 42

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


38

CSONTTÁRGYAK

43

43. FÉSÛ


• Nagytestû emlõs lapockacsontjából készült, a fogak agancsból.• Félköríves markolatú, belsõ, fogazott lapjait két külsõ markolatlap fogja össze rézszegecsekkel.• A markolatlapok alsó részén bevésett vonaldísz, fölötte vésett pontkörös díszítések láthatók.• Az egyenes állású fogazat egy része kitört, ennek széleit egy-egy vastagabb, kifele hajló lábbal képezték ki.

m: 7 cm, v: 1 cm, a fogazott rész h: 12 cm

44. FÉSÛ


• Szarvasagancsból készített.• Félköríves markolatú, hiányos fo-gazattal, a markolat alsó harma-dában két poncolt vonalsor között hullámvonal-szerû poncolt dísz lát-ható. • Fogazott lemezeit két külsõ lemez szorítja össze vasszegecsekkel.• Ferdén fogazott, szélénél megvas-tagodó tagozattal.

m: 6,2 cm, fogazott rész h: 10,4 cm,

v: 1 cm

44

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


39

CSONTTÁRGYAK

45. PÚPOS HÁTÚ FÉSÛ


• Szarvasagancsból készített.• Alakja félköríves, a lemez külsõ szegélyét két soros poncolt minta, belsõ részét há-rom sorban elrendezett poncolt hullám-vonaldísz tagolja, melyeket szintén pon-colt vonaldísz választ el egymástól.• A markolatot három szegeccsel rögzí-tették, a fogazatlemez oldalt kiugró típusú lehetett.

sz: 4,9 cm, m: 3,9 cm, v: 0,3 cm

46. TÛ


• Kistestû emlõs hosszúcsontjából ké-szített.• Felülete csiszolt, foka laposra faragott, átfúrt.

h: 4,4 cm, á: 0,3-0,5 cm

47. AGANCS


• Megmunkált agancs töredéke, két vége levágott, bevagdosott.

h: 18,2 cm, v: 3,8x4 cm

45

46

47

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


48

48. LYUKASZTÓ


• Szarvasmarha kézközépcsontjából ké-szített.

h: 10,1 cm, v: 0,8x1,2 cm

49. LYUKASZTÓ


• Szarvasagancsból készített, felülete le-faragott.

h: 11,1 cm, v: 1,1x1,2 cm

50. LYUKASZTÓ


• Juh vagy kecske lábközépcsontjából készített, felülete faragott, csiszolt.

h: 12,1 cm, v: 0,9x1,5 cm

49

50

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


40

CSONTTÁRGYAK

41

CSONTTÁRGYAK

51

51. LYUKASZTÓ


• Szarvasagancsból készített, felülete csi-szolt.

h: 10,35 cm, á: 1,2 cm

52. LYUKASZTÓ


• Nagytestû emlõs hosszúcsontjából ké-szített, hegye csiszolt.

h: 8,2 cm, v: 0,7x0,6 cm

53. LYUKASZTÓ


• Juh vagy kecske lábközépcsontjából készített, faragott, hegye csiszolt.

h: 11,1 cm, v: 0,45x0,65 cm

52

53

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


54

55. LYUKASZTÓ


• Nagytestû emlõs hosszúcsontjából ké-szített, töredékes, faragott, csiszolt.

h: 5,3 cm, v: 0,4x0,7 cm

56. LYUKASZTÓ


• Szarvasmarha lábközépcsontjából ké-szített.

h:11,4 cm, v: 0,8x0,9 cm

Középsõ bronzkor


55

56

42

CSONTTÁRGYAK

Kr. u. 3-4. század


54. LYUKASZTÓ


• Szarvasagancsból készített, felülete le-faragott.

h: 13,2 cm, á: 1,8 cm

Kr. u. 3-4. század


43

FÉMTÁRGYAK

57. FIBULA


• Bronzból készített.• Kengyele ívelt, téglalap keresztmetszetû, alsó és felsõ részén bevésett kettõs vonallal díszített. A tûlemez fokozatosan el-keskenyedik, melyet a kengyel vonaldíszével azonos, három, egymástól váltakozó távolságra lévõ bemetszés tagol. A kengyel és a tûlemez találkozásánál a fibula testét két oldalt bemetszették, itt csavarták rá két sorban a tûtokot a tûlemezhez rögzítõ drótot. • A fibula jellegzetessége, hogy a tûlemezre rátekert drótot a tûtok végének elvékonyításával képezték ki, a visszahajtott tûlemez felsõ végét átfúrták, itt csatlakoztatták a drótot. A tûlemez visszahajtott végénél törésfelület figyelhetõ meg, a fibula tûtokja eredetileg drót vastagságúvá vékonyodott, így csatlakozva a fibulatesthez. A rugózat tengelyét a kengyel felsõ részének visszahajtásával rögzítették. • A rugózat és a tû hiányzik.

h: 6,9 cm; kengyel alsó részének sz: 0,9 cm, felsõ részének sz: 0,7 cm,

v: 0,15 cm, tûlemez h: 3,1 cm, felsõ részének sz: 0,5 cm

Kr. u. 3-4. század (Marosszentanna-Csernyahov-kultúra)

58. FIBULA


• Bronzból készített.• Kengyele ívelt, lemezes teste nyújtott, téglalap keresztmetszetû. • A tûlemez végét X formájú bevésés díszíti. A tûtokot a tûlemez oldalirányú behajlításával képezték ki. A kengyel felsõ részét kikalapálva, majd ezt átfúrva rögzítették a rugózat tengelyét. A rugózat egy darabból készült, a spirál a kengyel tövétõl a rugózatot tartó vasmag egyik vége felé tekeredik, ahonnan a fibula belsõ felén hurok formájában visszatér a tengely másik végére, a tût ennek végébõl alakították ki. A rugózat végeit bronz gombok zárják.

h: 5,1 cm, kengyel sz: 0,6 cm, kengyel v: 0,1 cm, tûlemez h: 1,5 cm,

rugó sz: 2 cm


57

58

59. FIBULA


• Rézbõl készített.• Töredékes, hiányzik a tû, a tûlemez egy része és a tûtok.• A kengyel alsó fele erõteljesen ívelt, teste lemezes, tég-lalap keresztmetszetû. Belsõ felén egymással szemben három-három bemetszés, külsõ felületén keresztirányú sekély bemélyedések figyelhetõk meg. • A rugózatot és a tût a kengyel felsõ részének elvéko-nyításával képezték ki.

h: 4,4 cm, kengyel sz: 0,5 cm, kengyel v: 0,1 cm

60. FIBULA


• Bronzból készített.• Kengyele ívelt, háromszög keresztmetszetû, tûlemez és rugó felõli végét plasztikus díszítés tagolja, felületén vonalpár. A tûlemez kengyel felõli végén téglalap formájú sík mezõben X alakban elrendezett vonaldísz, felsõ végén pedig a kengyeldíszéhez hasonló tagolás látható. • A tûtok a fibulatesttel együtt öntött. • A kengyel végét laposra képezték ki, a fibula tengelyére merõleges lyukkal, melybe a rugózatot tartó tengelyt rögzí-tették, ez utóbbi vasból készült. • A rugózat egy darabból készült, a spirál a kengyel tövétõl a rugózatot tartó vasmag egyik vége felé tekeredik, ahonnan a fibula belsõ felén, hurok formájában visszatér a tengely másik végére, majd a kengyel felé csavarodik, tûjét a végébõl alakították ki. A tû vége felé fokozatosan elvéko-nyodik.

h: 6,1 cm, kengyel sz: 0,5 cm, kengyel v: 0,5, tûlemez h: 3,1

cm, legnagyobb sz: 0,4 cm, v: 0,3 cm, rugó sz: 2,2 cm

44

FÉMTÁRGYAK

59

60



45

FÉMTÁRGYAK

61

61. KÉS


• Bronzból készített.• Nyéltüskés, ívelt hátú, töredékes.

h: 8 cm, sz: 1,8 cm, v: 0,3 cm

Bronzkor

(Wietenberg/Noua-kultúra)

62. KARIKA


• Ezüstbõl készített.• Lapított huzalból kiképzett, végei egymás mellett átfedésben.

á: 1 cm, huzal á: 0,2 cm

Neolitikum – rézkor

62

46

FÉMTÁRGYAK

63. KÉS


• Vasból készült.• Nyéltüskéje lapos, vége letört, pengéjének éle egyenes, háta a hegy felé fokozatosan ívelõdik.

h: 14,2 cm, penge sz: 2,1 cm, v: 0,3

cm, nyéltüske v: 0,3 cm64. KÉS


• Vasból készült.• Nyéltüskéjét a penge összeková-csolásával képezték ki, vége letört, háta egyenes, pengéje széles, hegye felé erõteljesen ívelt.

h: 8,4 cm, penge legnagyobb sz: 1,7

cm, penge v: 0,4 cm

65. TÛ


• Vasból készült.• Szára kerek, hegye felé elvéko-nyodó, felsõ része és foka négyze-tesre kovácsolt.

h: 6,8 cm, v: 0,5x0,4 cm

63

64

65

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


47

FÉMTÁRGYAK

66. KÖPÛS TÁRGY

128. objektum, lelt.szám: 9.808

• Vasból készült.• Lapos lemezbõl kovácsolással alakították ki, alsó vége felé enyhén ellaposodik, hegye letört, felsõ vége kerek kereszt-metszetû, hiányos, szintén letört.• Feltehetõen egy lándzsa darabja.

h: 11 cm, v: 1,3x2 cm

67. SPECIÁLIS FUNKCIÓJÚ TÁRGY

(ORVOSI ESZKÖZ ?)

550. objektum, lelt. száma: 9.841

• Vasból készült. • Kovácsolással kiképzett, szára négyszög keresztmetszetû, egyik vége enyhén behajlított, laposra kikalapált, másik, elvékonyodó végét karika alakban visszahajlították.

h: 9,3 cm, szár v. felül: 0,4x0,3 cm, szár v. alul: 0,6x0,25 cm,

lapos végének méretei: 1,2x0,2 cm, karika átmérõje: 0,8 cm

68. KISESZKÖZ (PONCOLÓ)


• Vasból készült, négyzetes kereszt-metszetûre kalapált, alul és felül elvéko-nyodik, feje a kalapálás miatt enyhén ellaposodott, hegye ferdén kiképzett.

h: 9,9 cm, legnagyobb v: 0,7x0,6 cm

66

67

68

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


48

FÉMTÁRGYAK

69

69. KÉS


• Vasból készült.• Lapos nyéltüskéje vékonyabb mint a penge, a tüskét és a pengét kiugró plasztikus tagozat választja el, pengéjének háta szögletes, hegye felé fokozatosan ível.

h: 11,7 cm, nyéltüske h: 2,8 cm, penge legnagyobb sz: 1,9 cm, v: 0,3 cm

70. KÉS


• Vasból készült.• Nyéltüskéjét a penge összokovácsolásával képezték ki, melynek nagy része letört.• A penge háta egyenes, éle nagyon letöredezett, hegye hiányzik.

h: 10,4 cm, a penge legnagyobb sz: 2 cm, v: 0,4 cm

71. KÉS


• Vasból készült.• Lapos, fokozatosan keskenyedõ nyéltüskéjének vége letört, háta púpos, ívelt, éle egyenes, a fenéstõl kissé bemélyült, hegye letört.

h: 9,1 cm, penge legnagyobb sz: 1,7 cm, v: 0,2 cm

70

71




49

FÉMTÁRGYAK

72

72. ESZKÖZ


• Vasból készült.• Kovácsolt, négyzetes keresztmetszetû, végei elvékonyodnak.• Rendeltetése ismeretlen.

h: 5,4 cm, v: 0,6x0,5 cm

73. ÁR (?)


• Vasból készült.• Lemezes anyagból kerek kereszt-metszetûre összehajlított, vége felé fokoza-tosan elvékonyodik, hegye letört, felsõ vé-gét visszakalapálták.

h: 5,8 cm, legnagyobb á: 0,6 cm

74. KISBALTA


• Vasból készült.• Trapéz alakú teste az él felé fokozatosan kiszélesedik, felsõ részén eltört, nyéllyuka hiányzik.

penge sz: 3,7 cm, penge h: 3,6 cm,

legnagyobb v: 0,7 cm

73

74

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


50

FÉMTÁRGYAK

75

76

77

75. LEMEZ VAGY PÁNT


• Vasból készült.• Lapos, kovácsolt lemez, trapéz alakú, felsõ, keskenyebb végén átfúrt, másik része eltört, teste kissé elgörbült.

h: 7,7 cm, sz: 1,9-5 cm, v: 0,12 cm

76. KARPEREC


• Ezüstbõl készült.• Huzalból kiképzett teste lapított, végei elvastagodnak és gömbölyítettek, több helyen megtört és elgörbült.

á: 7,4 cm, huzal v: 0,2x0,11 cm, fej v: 0,3 cm

77. KÉS


• Vasból készült.• Nyéltüskéjét a penge összekovácso-lásával képezték ki, vége letört, háta egyenes, pengéje széles, hegye felé erõ-teljesen ívelt.

h: 8,4 cm, penge legnagyobb sz: 1,7 cm,

penge v: 0,4 cm

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


51

FÉMTÁRGYAK

78

79

80

79. VÉSÕ VAGY SZALU

642. objektum. lelt: 9.838

• Vasból készült.• Lapos, lemezes testét összekovácsolva alakították ki nyéltüskéjét, mely letört, alsó vége egyenes, nem kiélezett.

h: 6 cm, penge sz: 2,9 cm, v: 0,4 cm

80. HOROG VAGY KAMPÓ


• Vasból készült.• Négyzetes keresztmetszetûre kovácsolt, behajlított vége elvékonyodik, másik vége szétlapított, a meghajlítás vonalából egy rövid tagozat indul („szakál”).

h: 4,4 cm, szár v: 0,6x0,5 cm

Kr. u. 3-4. század


78. ESZKÖZ (VILLA?)


• Vasból készült.• Teste laposra kovácsolt, vége villaszerûen két ágúra kiképzett, egyik letört, négyszög keresztmetszetû szárához derékszögben csatlakozik a szétlapított fej.

h: 5,5 cm, test sz: 1,4 cm, v: 0,4 cm, szár v:

0,5 cm

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


52

AGYAGPLASZTIKÁK

81

82. ORSÓKARIKA


• Szürke, finoman iszapolt agyagból készí-tett, korong alakú orsókarika.

á: 4,7 cm, v: 1,1 cm, lyuk á: 0,85 cm

83. ORSÓKARIKA


• Vörös, finoman iszapolt agyagból készí-tett, gyorskorongolt, korong alakú orsókarika.

á: 4,4 cm, v: 0,8 cm, lyuk á: 0,8 cm

82

83

Kr. u. 3-4. század


81. ORSÓGOMB


• Vörös, finoman iszapolt agyagból készí-tett, korong alakú orsógomb.

á: 4,5 cm, v: 1 cm, lyuk á: 0,25 cm

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


84. ORSÓGOMB


• Barnászürke, apró kaviccsal, homokkal soványított, kettõs kónikus orsógomb.

á: 2,4 cm, v: 1,9 cm, lyuk á: 0,9 cm

85. ORSÓKARIKA


• Szürke, finoman iszapolt agyagból készí-tett, gyorskorongolt, korong alakú orsó-karika, egyik oldalán homorú bemélye-déssel.

á: 4,1 cm, v: 0,8 cm, lyuk á: 0,7 cm

86. ORSÓKARIKA


• Szürke, finoman iszapolt agyagból készí-tett, korong alakú orsókarika.

á: 3 cm, v: 0,8 cm, lyuk á: 1 cm

84

85

86

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


53

AGYAGPLASZTIKÁK

87

87. AGYAGKANÁL


• Sötétszürke, vörös, homokkal és apró szemû kaviccsal soványított, nyélindítása ovális keresztmetszetû.

h: 5,7 cm, sz: 4,6 cm


88. AGYAGKANÁL


• Sötétszürke, homokkal soványított, nyele kör átmetszetû.

sz: 2,8 cm, h: 5,2 cm


89. BOTVÉG


• Szürke, homokkal soványított gomba formájú botvég, alul perforált.

lyuk á: 1 cm, v: 4,2 cm, m: 2,6 cm


88

89

54

AGYAGPLASZTIKÁK

90. AGYAGNEHEZÉK


• Világosszürke, pelyvával, apró kaviccsal soványított, négyzet alapú csonkagúla formájú, felsõ része lekerekített, alja egyenes, középmagassága felett átfúrt.

m: 13 cm, aljának sz: 10,2 cm, felsõ részének

sz: 4,8 cm, lyuk á: 1,85 cm90

91. AGYAGNEHEZÉK

633-634. objektum, lelt. szám: 9.560

• Vörös színû, egyik oldala másodlagosan feketére égett, nagy homoktartalmú, finom agyagból készített, négyzetes alapú csonkagúla formájú, felsõ része legöm-bölyített, alja és oldala letört, középmagas-ságában átfúrt.

m: 11,5 cm, alapjának sz: 10,3 cm, lyuk á:

2,5 cm

92. AGYAGNEHEZÉK


• Szürkésbarna, pelyvával soványított, négyzetes alapú csonkagúla formájú, felsõ része enyhén lekerekített, középmagasság fölött ferdén átfúrt, alja eltört.

m: 11,5 cm, alsó részének v: 9x8,5 cm, felsõ

részének v: 6x6,5 cm, lyuk á: 1,9 cm

91

92

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


55

AGYAGPLASZTIKÁK

93

93. HÁLÓNEHEZÉKEK

399-400. objektum, lelt. szám: 9.803

• Vörös, barnásvörös, apró kaviccsal, homokkal soványított, hengeres testû, tengelyük mentén átfúrt nehezékek. • Végük lekerekített, egy részük másod-lagosan megégett, több féle méretben és súlyban készültek.

h: 2,3-7 cm, v: 1,7-2,7 cm, lyuk á: 0,8-1,2 cm

Kr. u. 3-4. század


56

AGYAGPLASZTIKÁK

94. AGYAGNEHEZÉKEK


• Vörös, másodlagosan feketére égett, ,,súlyzó“ alakú nehezékek, anyaguk homokos agyag. • Henger alakú, tengelyükkel párhuzamosan homorúra kiképzett formájúak, lezáródásuk egyenes.

h: 8,2-8,8 cm, legnagyobb á: 6,5-7,8 cm, leg-

kisebb á: 5,9-6,8 cm

Középsõ bronzkor (Wietenberg-kultúra)

94

57

AGYAGPLASZTIKÁK

58

KÕESZKÖZÖK

95. KOVAPENGE


• Fehér, enyhén áttetszõ színû kovából pattintott penge, trapéz keresztmetszetû, párhuzamos élein kétoldali retusálás.

h: 3,6 cm, sz: 1,6 cm, v: 0,5 cm


96. NYÉLLYUKAS KÕBALTA


• Szürke színû homokkõbõl csiszolt.• Éle felé fokozatosan elvékonyodó, foka ovális keresztmetszetû, vége lapos. Nyél-lyuka körül enyhén kiszélesedõ, kidom-borodó formájú.

h: 11,1 cm, legnagyobb sz: 4,7 cm, m: 4,5

cm, lyuk á: 1,7 cm


97. KÕTÁRGY (NYÉL?)


• Fehéresfekete gránitból készült, kereszt- metszete nyolcszögû, egyik vége felé enyhén elvékonyodik, tengelyével párhu-zamosan furat mélyed végébe, csonka.• Rendeltetése ismeretlen.

h: 6,1 cm, v: 1,5x1,6-1,4x1,5 cm, lyuk á: 0,5

cm, lyuk mélysége: 1,9 cm

Római kor

95

96

97

59

KÕESZKÖZÖK

98. FENÕKÕ


• Homokkõbõl készült, téglatest alakú, egyik vége letört, másikon felfüggesztésre szolgáló lyuk található, felszíne csiszolt, hosszanti sarkain kopásnyomok.

h: 6,6 cm, sz: 2,4 cm, v: 0,9 cm

99. CSISZOLÓKÕ


• Finom homokkõ anyagú, hasáb alakúra kiképzett, négy oldalán kopásnyomok, illetve keskeny, mély élezés bemélyedése.

h: 5,7 cm, v: 2x1,9 cm

100. CSISZOLÓKÕ


• Fehéresszürke, finom homokkõ anyagú, hasáb alakúra kiképzett, egyik vége leke-rekített, másik letört, négy oldalán kopás-nyomok.

h: 6,4 cm, v: 2,1x2,2 cm

98

99

100

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


60

KÕESZKÖZÖK

101. CSISZOLÓKÕ


• Szürke, puha kõzetbõl készült, hasáb alakúra kiképzett, egyik vége lekerekített, másik eltört, felületei lecsiszoltak, egyik oldalán mély vályúzat keletkezett a hosszas használat során.

h: 5,2 cm, sz: 2,4 cm, v: 1,8 cm

102. CSISZOLÓKÕ

559.objektum, lelt. szám: 9.611

• Finom homokkõ anyagú, téglatest alakú, egyik vége lekerekített, másik letört, négy oldala csiszolt.

h: 8,2 cm, sz: 3,1 cm, v: 2,2 cm

103. CSISZOLÓKÕ


• Homokkõ anyagú, nagyobb méretû csiszolókõ, téglatest alakú, két vége letört, három oldala csiszolt, egyik oldalán keskeny, sekély élezés bemélyedése.

h: 6,6 cm, sz: 6,2 cm, v: 5 cm

101

102

103

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


61

KÕESZKÖZÖK, FARAGVÁNYOK

104. KÕFARAGVÁNY


• Sárgásszürke, puha kõzetbõl (vul-káni tufa?) faragott épületplasztika egyik nagyméretû eleme, fõ síkját köríves mezõk vésett dísze tölti ki.• Alatta rézsûsen bemélyülõ, ro-vátkolt tagozatok közt sorba rende-zõdõ tojásszerû minták végtelen sora.• A díszítés egy másik kövön foly-tatódott.

h: 32, sz: 22 cm, v: 25 cm

Római kor

105. FARAGOTT KÕ


• Szürkésbarna, amfibolos andezit-tömbbõl kiképzett sírkõ vagy mérföld-kõ félkész darabja. • Felsõ része szélesebb, mely lefelé rézsûsen összeszûkül, majd egyene-sen folytatódik, alsó része letört.

m: 28 cm, sz: 32, illetve 22 cm, v: 15 cm

104

105

Kr. u. 3-4. század


106. FARAGVÁNY (?).


• Szürke, nagyméretû, tojásdad alakú, elõzetesen lenagyolt homok-kõbõl elkezdett faragvány vagy dombormû.• Felsõ, domborúra kiképzett részén ovális alakzatot képeztek ki mély vésettel.

h: 54 cm, sz: 48 cm, m: 29,5 cm

107. MALOMKÕ


• Kézi malom alsó darabja, andezit-tömbbõl készített, alsó fele kina-gyolt, középen a rögzítést szolgáló lyukkal. • Felsõ, kúpos, õrlési felülete közé-pen átfúrt, egyik oldala letört.

s: 8,5 cm, v: 11 cm, lyuk á: 2,5 cm

106

107

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


62

KÕESZKÖZÖK, FARAGVÁNYOK

63

KÕESZKÖZÖK

108. MALOMKÕ


• Kézi malom alsó darabja, andezittömbõl készített, alja durván kialakított, középen bemélyedéssel az átfúrás megkönnyítése végett.• Felsõ, õrlési felülete kúposra kiképzett, egyik oldala letört, csonka.

s:18 cm, v: 12 cm, lyuk á: 2,5 cm109. MALOMKÕ


• Kézi malom felsõ darabja, amfibolos andezitbõl készített, felsõ része lenagyolt.• A gabona tölcséresen kiképzett lyukon folyt át rajta.• Alsó oldala kúposra kiképzett, középen eltört.

s: 18 cm, v: 7,5 cm, lyuk indítása: 14,5 cm,

átfolyó része: 4,5 cm

110. ÕRLÕKÕ


• Szürkésbarna, durva szemcsés, kemény homokkõbõl készült. • Nyereg alakú, alját domborúra kinagyol-ták, végei lekerekítettek, felsõ részét ívelten képezték ki, két oldala aszimmetrikus, egyik egyenes, másik domború.

h: 38 cm, sz: 16,5 cm, v: 5 cm

Középsõ bronzkor


108

109

110

Kr. u. 3-4. század


Kr. u. 3-4. század


74. Keresd – Cirãnel75. Keresztényfalva ismeretlen dûlõnév76. Keresztényfalva – str. Gãrii77. Kézdiszentlélek ismeretlen dûlõnév78. Kézdivásárhely ismeretlen dûlõnév79. Kilyén ismeretlen dûlõnév80. Kisgalambfalva – Galat/Omlás81. Kisgalambfalva – Mûvelõdési ház82. Kisgalambfalva – Sás-tava83. Kisgalambfalva – Telek/Dérlõ84. Kissolymos – Bogár-hágja85. Kõhalom – Dealul Cohãlmel86. Komolló – Nagyvár87. Köpec – Szénbánya88. Lemnek – Grãdina Lovnicului89. Lengyelfalva belterület90. Lóc – Ráduly Ferencé91. Magyarandrásfalva –Tanorok92. Magyarandrásfalva – Temetõ93. Méhkert (Brassó) – Stupini - Halta CFR94. Miklóstelke – La Glimee95. Mundra – Gura Lazului?96. Nagygalambfalva – Cseresznyéskert97. Nagygalambfalva – Patak-köze98. Nagysáros – Sub Pepinierã99. Nagysolymos – Kérlõ-mege100. Nagysolymos – Péterkovács/Kétárok101. Nagysolymos – Sipos-kert102. Prázsmár ismeretlen dûlõnév103. Réty – Telek104. Reusor – Pe Grind105. Rugonfalva belterület106. Rugonfalva – Benkõ-kert107. Rugonfalva – Pali-tag/Szõke-föld108. Rugonfalva – Református parókia109. Sárkány – Bãlu110. Segesvár – Szõlõk/Dealul Viilor111. Segesvár – Valea Dracului112. Segesvár – Majorok/Saivane113. Sepsibesenyõ – Bábolna-árka114. Sepsiszentgyörgy – Bedeháza115. Sepsiszentgyörgy – Eprestetõ116. Siménfalva belterület117. Siménfalva – Tiboldi-tag118. ªoromiclea – Valea ªoromiclea119. Sóvárad belterület120. Szászfehéregyháza – Dealul Þiganilor121. Szászhermány – Groapa Banului122. Szászhermány – Livezi123. Szászkeresztúr – La Fermã124. Szászmagyarós ismeretlen dûlõnév125. Szásztyukos belterület126. Szászugra – Iskolaudvar127. Szászveresmart – Unghiul Gardului128. Székelyderzs – Pénzes-pataka129. Székelyszállás – Téglásdûlõ130. Székelyszenterzsébet – Bedecs131. Székelyszenterzsébet – Öcsvere132. Székelyudvarhely – Határ-pataka133. Székelyvécke – Kerek-mezõ134. Szentábrahám – Királyrét135. Szentábrahám – Lok136. Szentábrahám – Lok (Nagyáj-pataka)137. Szotyor ismeretlen dûlõnév138. Tarcsafalva – Csere-alja139. Tarcsafalva – Gázállomás140. Tarcsafalva – Pálffi-oldal141. Tekerõpatak belterület142. Tekerõpatak – Kápolna-oldal143. Törcsvár ismeretlen dûlõnév144. Torja – Rétiláb145. Újszékely – Szilas146. Zsiberk – La Saivane147. Zsiberk – Pe Faþã

1. Agyagfalva – Két árok köze/Szénégetõ árka2. Alsóboldogfalva – Kerekdomb3. Alsócsernáton – Kereszt-tetõ4. Alsókomána ismeretlen dûlõnév5. Alsórákos – Kecskés6. Alsórákos – Nagyhíd7. Alsósófalva – Sóhát8. Apáca ismeretlen dûlõnév9. Apold – Dupã Grãdini10. Árkos – Veres-gödör11. Barcarozsnyó – Blocuri12. Barcaszentpéter ismeretlen dûlõnév13. Bese – La Cabana Vânãtorului14. Betfalva – Köleskert/Egertó (Kerek-sás)15. Bikafalva – Zoltán-rétje16. Bögöz – Vízlok17. Botfalu – Priesterhügel (?)18. Brassó – Mãgurele19. Brassó – Valea Cetãþii20. Cikmántor ismeretlen dûlõnév21. Csekefalva – Lok22. Csekefalva – Paprét23. Csekefalva – Petõ-szöge24. Csekefalva – Pusztaszõlõ-oldal25. Csekefalva – Szõlõ-alja26. Csekefalva – Telek27. Csíkdelne – Csordajáró28. Csíkjenõfalva – Kósa-kert29. Csíkkozmás belterület30. Csíkkozmás – Kovács-kert31. Csíkmindszent – Kicsi-Boroszló32. Csíksomlyó – Árvaház33. Csíksomlyó – Barátok-kertje34. Csíksomlyó – Fodor-kert35. Csíkszentgyörgy – Potovszky-kert36. Csíkszentimre – Kúriadomb37. Csíkszentkirály – Karimósarka38. Csíkszentkirály – Kõoldal39. Csíkszentlélek – Bánátus40. Csíkszentmárton belterület41. Csíkszentmihály – Minier-kúria42. Csíkszentsimon – Homokbánya43. Csíkszenttamás –Taploca-mezõ44. Csíkszereda – Mikó-vár45. Dálnok – Kisvölgy46. Datk – Réthíd47. Erdõsszentgyörgy ismeretlen dûlõnév48. Farkaslaka – Bálint-tanorok49. Fehéregyháza – ªcoalã50. Feketehalom – Colorom51. Feketehalom – Sere52. Felemér ismeretlen dûlõnév53. Felsõcsernáton – Mihács-kert54. Fiatfalva – Alsó-kövesföld55. Fiatfalva – Felhágó/Disznóhizlalda56. Fiatfalva – Nagyerdõ-földje/Kálmán-tanorok57. Fogarasbetlen ismeretlen dûlõnév58. Földvár belterület59. Gagy – Kerület60. Gidófalva – Gidófalva61. Göröcsfalva – Falueleje62. Gyepes – Engesztõ63. Gyepes – Tag64. Gyergyószárhegy – Szármány65. Halmágy – În Iniºte66. Hétúr – La ªipote67. Höltövény ismeretlen dûlõnév68. Höltövény – La ªtrand69. Homoródalmás – Pipások dombja70. Homoródkeményfalva belterület71. Homoródszentmárton belterület72. Kadicsfalva (Székelyudvarhely) – Alsólok73. Kadicsfalva (Székelyudvarhely) – Iskola udvara

64

A térképen feltüntetett lelõhelyek jegyzéke

Documents

haaz rezso muzeum katalogus tiff · Bronzkori kultúrák és vizigótok a Küküllõ partján Székelyudvarhely határában, a Kadicsfalvi-réten 2007. tavaszán föld-munkálatok