” Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet.”

M (Ézsaiás 52:7) M

8. évfolyam 4. szám • 2012. október • A Budapesti Svábhegyi Református Egyházközség lapja

E számunk tartalmából

Halott ügyek és örömteli életek • 1

B

Az adakozás tudnivalói • 5

B

Visszapillantó tükörBerekfürdõi emlék • 8

Berekfürdõi gyülekezeti hét gyerekszemmel • 10Konfirmandus tábor

Berkenyén • 12Gyülekezeti hétvége

Révfülöpön • 13Egy kiállítás képe • 15

Milánói kórus a Svábhegyen • 16

B

ÉletútIsten gondoskodását éli meg • 17

B

Gyülekezeti programjaink • 22Rendszeres gyülekezeti

alkalmaink • 23Hittanórák rendje • 23

B

Olvasásra ajánljuk • 24

Halott ügyek és örömteli életek

Olvasandó: Ezékiel 37, 1-14

Kedves testvérek, kedves gyülekezet!

Ezékiel könyvét olvassuk a bibliaolvasó kalauz szerint, ezért választottam ezt az igerészt, de meg fogjuk látni, hogy azért nem áll messze ez az igerész az öröm té-májától sem, amely sorozatot a nyáron kezdett el a gyülekezet, s amelyet foly-tatni fogunk.

Rövid bevezetésül, vagy kinek-kinek emlékeztetõül elmondom, hogy Ezékiel próféta szolgálata a Babiloni fogság idejé-re esik. Ezékiel neve azt jelenti: Erõsítse az Úr! És valóban ez a feladata, az összetört nép lelkigondozása.

A Völgy

Észrevettük-e már, hogy a Bibliában a je-lentõs üdvtörténeti események hegyek-hez kötõdnek: az Ararát, a Hóreb, a Gol-gota stb… Csúcspontok, ahol Isten még többet leleplezett, megmutatott magá-ból, mint addig. Csúcspontok az isten-élmények, magaslatok, ahol képletesen is, és lokálisan is közelebb kerül Isten és ember.

� d Örömmondó 2012. Október 2012. Október Örömmondó d �ÚtravalóÚtravaló

kiel elõtt. Majd újra szólnia kell, és a tes-teket megtölti ugyanaz a megelevenítõ Szentlélek, amit a teremtéskor Ádám is kapott. Ezékiel átél egy olyan csodát, mintha a vesztes csata meg sem történt volna, mintha sosem haltak volna meg ezek az emberek. Ezzel a csodával Isten már elõre vetíti Krisztus feltámadását is, azt, amely lehetõvé teszi a miénket is.

A halottból élõt, a tisztátalanból tisz-tát csinál Isten ebben a jelenésben amit Ezékiel lát. Isten helyreállítása tökéletes. Nem csak úgy ímmel-ámmal, hát a cson-tokat összerakom, de inak már minek rájuk? Precízen, módszeresen tökéle-tes. Ezt a helyreállítást jelenti ki Izrael népének. És valóban: tudjuk, hogy a ne-héz fogság véget ér, és az új templom is felépül Kr. e. 516 körül. És nem is csak Izrael népének élete áll helyre, de helyre állt Hágár, Illés és Jónás élete is. Nem haltak meg a bokor alatt, amikor azt hit-ték, hogy nincs tovább. Akivel, és amivel Istennek terve van, az nem maradhat meg a völgyben, a bokor alatt.

Isten arra kéri Ezékielt, legyen esz-köze, hirdesse ezt a helyreállást a nép-nek, erõsítse õket (ugye a neve is ezt jelenti: erõsítse az Úr!), legyen a bizta-tójuk, a lelkigondozójuk. Mert Isten-nek nem a halál a terve és az akarata, nem a közösségek szétforgácsolódása, nem a fogság. Hanem az élet.

Az eszköz

És itt érkezünk el a próféta szerepéhez eb-ben a történetben. Isten megtehette volna, hogy Ezékiel nélkül tegye meg ezt a csodát. De Istennek tetszik, ha beveheti az embert a munkába. Megteszi Is-ten a csodát, de ehhez kéri Ezékiel en ge-delmességét. Engedelmességét ott, ahol

semmilyen emberi logika szerint nem lesz eredmény. Erõfeszítést kér tõle a látszólag veszett ügyben, ott ahol csak csontok he-vernek, ott ahol a meccs már le van játsz-va. Ezékiel kiállja ezt a próbát és megteszi, amit Isten kér. Az engedelmessége teszi méltóvá arra, hogy részt vegyen eb-ben a csodában. Isten szinte munkatársi magasságba emeli ebben a jelenetben. És csodálatos dolog, ha az Úr használni tud valakit. Mert ez óriási öröm ugye…

Itt ellenkezõleg, le egy völgybe vi-szi a prófétát. Körös-körül száraz cson-tokat lát maga körül. Valószínûleg egy régi csata helyszínét látja Ezékiel az el-ragadtatásban. Magunk elé képzelhet-jük a két sereget, csillogó pajzsokkal, izmos erõs férfi akkal, kürtszóval és erõs lovakkal, aki két szemben lévõ dombról egymásnak rontottak. A vesztesek pedig ottmaradtak ebben a kevéssé dicsõ álla-potban. Amellett hogy szomorú látvány lehetett ez Ezékielnek, azon túl biztosan kicsit taszította is, hiszen a mózesi tisz-tasági törvények szerint minden holt-test, vagy maradvány tisztátalan és tilos érinteni. Mondhatnánk, hogy ez egy le-játszott meccs, itt már nincs mit tenni, ez már a halál völgye, a remény ugyanúgy el-foszlott, mint a csontokról a hús. Ráadá-sul az ószövetségi gondolkodás nagyon realisztikusan gondolkodik a halálról, vé-letlenül sem hoz közhelyeket, hogy ezek az emberek egy magasabb célért haltak volna meg, és ettõl dicsõ az õ haláluk. Az ószövetségi ember még a másvilágról sem igen tud, legalábbis nem arról a meny-nyek országáról, amirõl majd Jézus tanít. A halál az ószövetségi ember fejében a tel-jes elvettetés. És itt jár most Ezékiel: holtak maradványát látja, ameddig csak a szem ellát. Milyen szomorú lát-vány, szomorú állapot.

Épp amilyenben a fogságban élõ nép érezte magát. Több kis hamis prófé-ta hangoztatta ugyanis, hogy ez a fog-ság, csak egy rövid dolog és nincs is igazán gond. De Kr. e. 587-ben meghoz-zák a hírt, hogy a jeruzsálemi templomot lerombolták. Itt a vége. Nincs is hová visszamenni, elesett Jeruzsálem, nincs többé templom. Az a templom, amelyrõl úgy tartották, hogy az Éden-kert helyén épület fel. Isten kiválasztott népe elveszí-

tette az Istenhez való kapcsolódásuk fõ szimbólumát és helyszínét, a jeruzsálemi templomot. Itt érzi meg a fogságban élõ nép, hogy valóban mély, és fájdalmas lesz ez a fogság, nem csak egy olyan csip-csup kis ügy, mint amivel ámították õket. Ki-csúszott a talaj a lábuk alól. Õket jelképe-zi ez a vert sereg, ez a sok holttest.

A héten két olyan ismerõssel is beszél-gettem – egyikkel a munkájáról, a má-sikkal a kapcsolatáról – akik azt mond-ták, hogy ez egy halott ügy. Ezen már nincs mit szépíteni, nincs mit tenni érte. Szoktuk így érezni magunkat az életünk bizonyos területein. A kedd délelõtti bibliaórásokkal a héten Hágárról be-szélgettünk, akit miután igazságtalanul elûznek, botorkál a pusztában a gyerme-kével, aztán leül egy bokor alá sírdogál-va, elszánva arra, hogy akkor most mind-ketten meghalnak (1Móz.21,15). De ült ugyanilyen bokor alatti állapotban Illés is (1Kir19,3). Sõt, Jónás is az elszáradt bokor alatt (Jón 4,8). Mind úgy érezték, hogy na, itt nincs tovább. Elég volt, vége. Elõfordul az emberrel ilyen, hogy a hely-zetét halott ügynek látja, nekünk is van-nak ilyen bokor alatti pillanataink, vagy témáink, szálai az életünknek.

Néha még a Krisztus testét, az egyhá-zat, a nemzetünket is ilyen szanaszét he ve-rõ összeköttetés nélküli csontoknak látjuk, mint ahogy az egész világunkban meg fi -gyelhetõ a közösségek szétforgácsolódása.

A helyreállítás

Az elsõ üzenetünk és evangéliumunk ma, hogy Isten nem feltétlenül gondol-ja halott ügynek, amit mi igen. Ezékiellel prédikáltat a csontoknak és azok csodá-latos mód összeállnak, inak és izom nõ rájuk, mígnem újra ép testek állnak Ezé-

Ültem a padon a halk ligetben,s ölembe hullt egy falevél.Jöttéért postát sem fi zettem,– gondoltam – s mégis ideér.Halk pergamen. Finom szövésû,illatos, sárga kis levél.A fáról hullt, hol néma fésû,a sárga Õsz neszez, zenél,s kifésül mindent és lehullat.Míg lefoszlik a lomb-ruha,s mi élt, remélt, kifakulhat;zörgõ avar lesz, halk, puha.Néztem a sápadt, kis levélre,és megborzongtam (jött a szél),s a liget fáit, ahol értesuhogva, hullt ezer levél.De õ pihent a kezemen,mint aki hazaérkezett.Érezte meleg tenyerems a fent mosolygó kék eget.Ó, Istenem, ha majd az õsz jön,s elkéred földi életem,majd ott a végsõ élet-õszönilyen lombhullást adj nekem!Kezedre szállva én – hulló levél –elsárgult, földi pergamen;engedd, pihenjek, hol élet zenélkezeden, e végtelen kezen.

Csiha Kálmán: Õsszel a ligetben…

� d Örömmondó 2012. Október 2012. Október Örömmondó d �ÚtravalóÚtravaló

Nekünk, lelkészeknek is külön kivált-ságunk az, hogy ezekre a prédikációkra fel kell készülni, meg a bibliaórákra, meg beszélgetésekre, mert azt tapasztaljuk, hogy ezáltal fel is tölt bennünket az Úr, és sok csodáját látjuk végbemenni úgy, mint Ezékiel. (Ezékiel 3,3) Úgy is fogal-maz Ezékiel amikor elhívja az Úr, amikor megkapja a küldetését, hogy mézédessé válik a szájában az irat, a beszéd, amit Isten ad neki. De tudni kell, hogy ezt a szolgála-tot, az eszközséget, nem csak Ezékieltõl, meg nem csak a lelkészektõl, egyházi elöl-járóktól, esetleg presbiterektõl várja az Úr. Mindenkinek ad feladatot, kinek-k nek a maga tálentuma szerint. Aki még nem találta meg a maga szolgálati terüle-tét, az bátran keresse. Annyi minden adó-dik egy közösségben, ami feladat. Akár csak a másik meghallgatása, akár hívogatá-sa, akár biztatása. Úgy meghatódtam, mi-kor egy 86 éves néni a múltkor azt mond-ta, hogy õ már „csak” arra képes, hogy egy helyben ülve telefonáljon, de rájött, hogy így mennyi mindent el lehet intézni, és há-nyakat tud így lelkigondozni, szóval be kel-lett hogy lássa, hogy neki akkor ez a szol-gálata. Tegnap a takarítás során is kiderült,

hogy mindenkinek akad tennivaló, sõt ha kétszer annyian lettünk volna is akad mindenkinek. Nincs fölösleges ember! A Krisztus-testben, az egyházban minden-kinek meg van a maga feladata.

Használni szeretne bennünket Isten abban a csodájában, hogy emberek az életre jussanak. Akkor is, amikor látszó-lag semmi értelme, amikor már emberileg kimondtuk, hogy halott üggyel állunk szemben. Nagypénteken is azt hitték, hogy egy halott üggyel állnak szemben, és ha ez így lett volna, mi ma kétezer évvel késõbb nem ismerjük egymást, nem áll ez az épület, és valami egészen mást csinál-nánk így vasárnap reggel.

Az elsõ evangéliumunk ebbõl az ószövetségi részbõl tehát, hogy az Isten helyreállítást és életet tervez. A máso-dik pedig az, hogy szeretne bennünket használni a mások életében, közösségek életében, a gyülekezet életében, az egy-ház életében és a nép életében is, akkor is, ha mi azt halott ügynek látjuk. Így le-gyen! Ámen.

Elhangzott Pete Violetta bemutatkozó istentiszteletén

2012. 09. 09.én

Az adakozás tudnivalói

Az Örömmondóban néhány éve sorra vettük a református gyülekezeti élet, s ezen belül a mi Svábhegyi Refor-mátus Gyülekezetünk életének alapvetõ fogalmait. A presbitérium döntése nyo-mán most az adakozással kapcsolatos tudnivalókat a mai helyzetre frissített változatban újra közre adjuk, hogy min-den új és régi gyülekezeti tagunk átlássa a gyülekezeti adakozás részleteit.

Sajátos kettõsség fi gyelhetõ meg egy-házi körökben az „adakozás” kérdésével kapcsolatban. Mivel idõrõl-idõre akad-nak politikusok, akik úgy kívánják beál-lítani, mintha a hitéletet állami forrásból (is) fi nanszíroznák, ezért sokan tabunak témának tartják még a gyülekezetekben is a pénzügyeket. Másfelõl viszont nem egy-szer akár évek, évtizedek óta templomba járó testvérek sincsenek tisztában azzal, hogy mi a különbség, például az egy-házfenntartói járulék és a perselyes ada-kozás között. Nem is beszélve az „Isten dicsõségére” befi zetett adományok, vagy a speciális céladományok mibenlétérõl. Nálunk is elõfordult, hogy hosszú idõ óta közénk tartozó testvérek azért nem nyertek felvételt a Választói Névjegy-zékbe, mert három év óta nem fi zettek egyházfenntartói járulékot, pedig talán nagylelkûen adakoztak a templomépí-tésre és rendszeresen kiveszik részüket a vasárnapi perselyes adakozásból is. Ezért is szükséges errõl a kérdésrõl röviden tá-jékoztatást adni. Lássuk elõbb a bibliai alapokat, majd egyházunk törvényi sza-bályozását, végül pedig néhány gyakorlati tudnivalót.

Az ószövetségi idõkben a szent sátor, majd késõbb a jeruzsálemi templom

gondozását, õrzését, és a kultikus szer-tartások végzését Isten Lévi törzsének tagjaira bízta. A munkát õk végezték, de anyagi szükségleteikrõl, ellátásukról egész Izráel nemzeti közösségének kel-lett gondoskodnia, mivel az õ törzsük nem kapott mûvelhetõ földterületeket a honfoglalás során. Bár a templom, az áldozati kultusz, és ezzel Lévi törzsének szerepe is megváltozott Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását követõen, a gyülekezet ingó és ingatlan vagyoná-ról, és a gyülekezetben szolgálók anyagi szükségleteirõl a közösség tagjai gon-doskodnak mind a mai napig. Az Újszö-vetségben is arról olvasunk, hogy akár a jeruzsálemi õsgyülekezet, akár a többi, Pál apostol missziói útjai révén létrejött gyülekezet teljesen önfenntartó volt. Ha valamelyik anyagi szükséget szenvedett, például éhínség támadt Jeruzsálemben, akkor a többi gyülekezetben gyûjtést rendeztek számukra, s ezáltal pótolták a többiek hiányosságait.

Hamis és ártalmas ezért az a beállítás, mintha az egyházak állami támogatás-ból élnének. Határozottan ki kell jelen-tenünk, hogy a legtöbb magyarországi egyházközségnek – így a mienknek is – egyetlen rendszeres bevételi forrása a hí-vek adakozása. Állami, önkormányzati támogatásokat általában csak városképi, mûemléki jellegû épületeken, vagy meg-határozott munkák (pl. templomépítés) elvégzésére folyósítanak, a legtöbbször pályázatok útján. Ha az egyházközség (-megye, -kerület) állami feladatokat vál-lal át: például óvodát, iskolát, szeretet-otthont tart fenn, akkor az úgynevezett fejkvóta erejéig kap az intézmény költség-

Imádkozzunk

Adjunk hálát Istennek:– az új beosztott lelkipásztorért– a nyári tábor és az õszi gyülekezeti

hétvége áldásaiért– a hitoktatás és a gyülekezeti

csoportok újraindulásáért – a templomépítés

elõrehaladásáért

Könyörögjünk Istennek:– az õrbottyáni látogatásért,

hogy egymás hite által épüljünk– a november 18-i HIT ÉVE

rendezvény áldásaiért– új gyülekezeti munkásokért,

szolgálókért– a konfi rmációi elõkészítõre járó

fi atalokért– az adventi készülõdés áldásaiért

� d Örömmondó 2012. Október 2012. Október Örömmondó d �ÚtravalóÚtravaló

lábakon állna. A legtöbb egyházközség, így a miénk is a mai özvegyasszonyok két fi llérjébõl tartja fenn magát, és nem a tehetõsebb egyháztagok 1 századából, vagy 1 tizedébõl!

Vannak gyülekezetek, amelyek élnek törvény adta lehetõségükkel és megálla-pítják a fenntartói járulék kötelezõ éves minimum összegét. Mi nem hoztunk ilyen határozatot. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ilyenkor azok is csak ennyivel támogatják a gyülekezet szük-ségleteit, akik egyébként többet is szí-vesen adnának. Ráadásul ha valaki ezt a minimumot sem tudja fi zetni, akkor elvileg nem lehet gyülekezeti tag. Inkább a bibliai lelkület szem elõtt tartását tart-juk követendõnek: „Mindenki úgy adjon, ahogyan elõre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerûségbõl, mert a jókedvû adakozót szereti az Isten.” (II. Korinthus 9:7.)

De mire is fordítjuk a különbözõ ado-mányokat és milyen típusú adományok léteznek? Mivel minden kiadásunkat híveink adományaiból fedezzük, ezeket a tételeket nagyon hosszan lehetne so-rolni.

Csak címszavakban: ebbõl fi zetjük templomunk minden fenntartási és kar-bantartási költségét, (fûtés, világítás, víz, csatorna, gáz, riasztórendszerek stb.) lel-készeink javadalmait és azok közterheit, kántorunk díjazását, gyülekezeti életünk megannyi kiadását, például a gyermek és ifjúsági élet költségeit, a hittanosok és konfi rmandusok könyveit, katechetikai segédanyagait, rászoruló testvéreinkre fordított diakóniai kiadásainkat, admi-nisztrációs és igazgatási kiadásainkat (pl. telefon és internet elõfi zetés, irodaszerek stb.), testvérgyülekezeteink és egyházi is-

koláink támogatását stb. Ezek fedezetéül a hívek perselyes adakozása és az egyház-fenntartói járulék befi zetése szolgál. Ez utóbbi egyébként a teljes jogú egyház-tagság feltétele is, hiszen a gyülekezetben egyházunk rendje szerint az választó és választható, „akit megkereszteltek, kon-fi rmációi fogadalmat tett, a gyülekezeti istentiszteleten és az úrvacsorai közös-ségben részt vesz, és egyházközségében az egyház fenntartásához hozzájárul.” A mi gyülekezetünkben még nem honosodott meg eléggé az „Isten dicsõségére” szolgá-ló adakozás, amely az egyházfenntartói járulékhoz hasonlóan nyugtás befi zetés, és amelynek lényege, hogy a befi zetõ a gyülekezet szabad rendelkezésére bízza a befi zetett összeg felhasználását. Máshol sokszor olyankor élnek ezzel a hívek, ami-kor valami miatt különösen is hálásak Istennek. (pl. betegségbõl való felépülés, gyermekáldás stb.)

Van ezenkívül céladomány is, amely ál-tal akár templomépítésünket, akár nyári táborokat, akár valamely gyülekezeti he-lyiség berendezési tárgyainak megvásár-lását, vagy mint legutóbb is, a „Mentõöv” program keretében, más nemes célt lehet támogatni.

A tavalyi 2011-es esztendõben sajnos a tervezettnél jóval kevesebb adomány érkezett be a gyülekezeti tagoktól, így a fenntartási költségeket a korábbi évek tartalékából fi nanszíroztuk. Bízunk ben-ne, hogy Urunk ebben az évben többünk szívét indítja majd hálára az Õ jótétemé-nyeiért!

Adjon Isten készséget és bölcsességet, hogy jól sáfárkodjunk a ránk bízott ja-vakkal!

Berta Zsoltlelkipárszor

vetési forrásból pénzt, de ezenfelül min-den költség a fenntartót terhel, így éppen az a valóság, hogy a hívek adományai egé-szítik ki a közfeladatokat átvállaló egy-házi intézményeket.

Az Ószövetségben a leggyakrabban a tized fogalmával találkozunk. Mózes törvényeiben több helyen is szó van ennek kötelezettségérõl, de legbõvebben Mózes V. könyvének 14. részében olvashatunk róla. Jézus a templomi áldozat mértékét illetõen az özvegyasszony példáját tartot-ta tanítványai számára követendõnek, aki két fi llérjétõl – ami mindene volt – is megvált Isten iránti hálából. A lényeg ugyanis a szív, a lélek hozzáállása és nem a konkrét összeg. A farizeusok olyanból is tizedet adtak, amibõl ez nem volt elõírva (kapor és menta), de ezt Jézus képmutató, emberi elismerést igénylõ öndicsõítésnek nevezte.

Mivel mi hajlamosak vagyunk még szent áldozathozatalunkban is a magunk dicsõségét keresni, ezért Jézus élesen fo-galmaz az adakozással kapcsolatban: „Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.” (Máté 6:3.) Azaz ennyire ne tudatosítsuk magunk-ban jótékonykodásunkat. Elsõnek egyéb-ként Jákób fogadta meg a tizedadást Bé-telben (I. Mózes 28:22.) – „bármit adsz nekem, a tizedét neked adom” – mondja, és ebben ragadhatjuk meg az adakozás lényegét. Minden javunk az Úrtól szár-mazik, melynek egy részét saját szükség-leteinkre fordíthatjuk, másik részét csak ránk bízza, hogy továbbadjuk. Ennek a mértékét tetszett Istennek a jövedelem egytizedében megjelölni. Azért is jó egy megállapított mértéket tartani, mert így a leggazdagabbak és a legszegényebbek is ugyanolyan arányban veszik ki részüket a

gyülekezet költségeibõl. Sok kis egyház, vagy szekta azért (is) tud látványos anyagi eredményeket elérni, mert tagjai a törté-nelmi egyházak tagjainál sokkal komo-lyabban veszik a tized fi zetését.

Egyházunk törvényileg is megfogal-maz néhány alapelvet a Magyarországi Református Egyház gazdálkodásáról szóló 2002. évi 1. tc. 9. § szerint:

(1) A Magyarországi Református Egy-ház, annak választott testületei és in-tézményei jogosultak mûködésük biz-tosításához pénzbeli és természetbeni támogatást kérni és elfogadni.

(2) Az egyháztag abban az egyházköz-ségben fi zet egyházfenntartói járulékot, amelynek nyilvántartásában szerepel. Az egyháztag hitbõl fakadó kötelessége, hogy egyházfenntartói járulékot fi zessen, amelynek mértékét a gyülekezet presbi-tériuma határozza meg - azonban nem lehet kevesebb, mint az egyháztag jöve-delmének, nyugdíjának legalább 1%-a.

(3) A fokozatos testületek ajánlásokat fogalmazhatnak meg az egyházfenntartói járulék éves összegére vonatkozóan.

(4) A Presbitérium jogosult meghatá-rozni az évi fenntartói járulék minimális összegét, és döntését köteles az egyház-tagokkal legkésõbb a tárgyév február 28. napjáig megismertetni.

Egyházunk – egyrészt tanulva a tapasz-talatokból, másrészt alkalmazkodva a re-alitásokhoz – a bibliai 1 tized mértékét le-szállította a minimális 1 századra. Hiszen ma sokkal több egyéb, a bibliai idõkben nem létezõ fi zetési és járulék kötelezett-sége van a nagykorú állampolgároknak. Mégis igaz, hogy ha csak ezt az 1 száza-dot komolyabban vennék gyülekezeteink tagjai, egész egyházunk biztosabb anyagi

� d Örömmondó 2012. OktóberÚtravaló 2012. Október Örömmondó d ÚtravalóVisszapillantó tükör

Berekfürdõi emlék

Az Örömmondó olvasói megszok-hatták már, hogy a gyülekezeti nyári tá-borról mindig részletes beszámolót ta-lálhatnak az õszi lapban. Ezt általában valamelyik résztvevõ vállalta. Idén azon-ban a lelkipásztorra maradt ez a feladat, s ez két kísértést is jelentett számomra. Egyrészt, hogy mindent leírjak, ami csak történt, semmi ki ne maradjon abból, ami fontos volt. Másrészt, hogy mindent a lehetõ legszebbnek és legjobbnak fessek le berekfürdõi csendes hetünkrõl. Egy régi magyar fi lm (Herkulesfürdõi em-lék) címét átírva ezért inkább személyes és szubjektív emlékeimet hívom segítsé-gül, hogy a jelen nem lévõknek ízelítõt adjak egy közös gyülekezeti hét áldása-iról, azoknak pedig akik ott lehettek, felidézzem a hét élményeit, hangulatát, lelkiségét.

Ami elõször eszembe jut az idei gyüle-kezeti táborról, az épp az a sok nemzedék,

amely képviseltette magát ezen a héten. Jó volt látni, hogy néhány hónapos kis csecsemõtõl kezdve a legidõsebb gyü-lekezeti tagokig, minden generációból voltak néhányan Berekfürdõn. Öröm volt, amikor a még épp csak járni tanuló kisfi ú áhítat közben elõre jött, felmászott a dobogóra és rám mosolygott... Jó volt hallani az idõs testvérek örömét, akik-nek az unokák, vagy dédunokák hiányát a jelenlévõ apróságok pótolták néhány napig... És áldás volt a különbözõ nem-zedékek számtalan élettapasztalatának sokszínûsége a délelõtti beszélgetéseken, amikor egy-egy élményt, vagy kérdést az életkor függvényében másként éltünk, vagy fogalmaztunk meg.

Délelõtti beszélgetések... Sok készü-lés, sok izgalom és sok kérdés bennem: hogyan lesz egység, közösség a sok em-berbõl, a sokféle látásból, a sokféle csalá-di, munkahelyi, lelki háttérbõl? Hogyan

Visszapillantó tükör

fogjuk megtalálni a közös nevezõt? Ho-gyan lehet 30 felnõtt beszélgetését, olykor vitáját az igazság és a szeretet medrében tartani? Nem volt és ma sincs receptem. Ha sikerült, akkor az csak a Szentlélek csodája lehetett. Mert Õ a közös nevezõ. Õ forraszt közösséggé minket. Önmagában nem elég ehhez sem a jó szervezés, sem a jó programok, sem az emberi akarat. De ha az Õ áldása velünk van, akkor minden és mindenki a helyére kerülhet.

Tényleg, hol van az Úr helye az éle-temben, az életünkben? Valóban Õ az Úr mindenben? Ez nemcsak egy üres lózung, egy keresztyén frázis, amit szajkózni le-het? Mit jelent számomra a mindenna-pokban a Biblia, az imádság, a Krisztus követés? És hol van az én helyem, a mi helyünk hívõ emberként a családban, a munkahelyi és lakókörnyezetben, a gyüle-kezetben, a szolgálatban? Ezekre a kérdé-sekre kerestük a feleletet délelõttönként. A legtöbben elmélyült, komoly formában,

néhányan azonban játékosan, színészi te-hetségüket is megvillantva. Ha találtunk személyes, vagy általános választ, akkor az egyedül annak a Jézusnak köszönhetõ, akinek nem jutott máshol hely ezen a vi-lágon, mint a kereszten, de aki azt ígérte övéinek, hogy elmegy, és helyet készít ne-kik az Atyánál.

Eleven emlékként maradtak meg ben-nem Berekfürdõrõl a délutáni bemutat-kozások, elõadások is. Ebben az évben szerveztünk elõször ilyen programot, amelyben egy-egy gyülekezeti tag úgy beszélt a saját munkájáról, hogy azt is el-mondta, hogyan tudja abban megélni a hitét, a Jézushoz tartozását. Bár napsüté-ses meleg idõnk volt, sokan választották mégis a strandolás, fürdõzés helyett az izgalmas témákat és az elõadások utáni testvéri beszélgetéseket.

Számomra a legmeghatározóbb él-mény azonban az volt, - s ezt a hetet le-záró esti tábortûz során is elmondtam - hogy szem-és fültanúja lehettem annak, Isten hogyan munkálkodott ezekben a napokban bennünk. Túlzás nélkül ál-líthatom, hogy a tûz melege ellenére is a hideg futkosott a hátamon például ak-kor, amikor ki-ki felolvasta, hogy milyen útravalóul kapott az Úrtól. Csupa találó, bátorító, vigasztaló, és elgondolkodtató ige hangzott fel. Én ezt kaptam: „Bizony, megvigasztalja Siont az Úr, megvigasztal-ja összes romjait, Olyanná teszi puszta-ságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az Úr kertje. Boldog örvendezés lesz majd benne, magasztalás és hangos zsoltár-ének.” Ézsaiás 51,3.

Ezt az igés kártyát azóta a Bibliámban hordom, a berekfürdõi emlékeket pedig a szívemben.

Berta Zsoltlelkipásztor

� d Örömmondó 2012. OktóberÚtravaló 2012. Október Örömmondó d ÚtravalóVisszapillantó tükör

Berekfürdõi gyülekezeti hét gyerekszemmel

Idei többgenerációs táborunkat – a múlt évhez hasonlóan – Berekfürdõn töltöt-tük, a Megbékélés Házában.

Mi, konfi rmandusok az „egyszerûség”’ kedvéért vonattal közelítettük meg a táb or-helyet. A szerelvény a Keleti pályaudvarból Karcagra vitt minket, ahonnan a szerencsé-nek és a helyi lakosoknak köszönhetõen busszal érkeztünk Berekfürdõre.

A szobák elfoglalása után ismerkedõs játék következett, melynek során va la-mennyiünkrõl megtudtuk, mikor és hol született, a gyülekezeten belül melyik cso-porthoz tartozik leginkább. Ezután Pete Violetta új beosztott lelkészünk bemutat-kozó elõadását hallgattuk meg, melyben megismertük õt, és hogy mivel foglalko-zott eddig. Vacsora elõtt mi biciklivel feltérképeztük a várost, majd esti áhítat volt. Az énekeket Megyeri Gergõ kísérte gitáron, illetve Kardon Annamari zongo-

rán. Ezután a gyerekek Enettel folytatták a beszélgetést. A 10 órai takarodó után szobaszintû beszélgetés következett.

Vasárnap a reggeli után Istentisztelet következett. Ebéd után bicikliztünk, az-tán egy vándorcirkusz elõadását néztük meg a közeli sátorban.

Hétfõtõl kezdve a délelõtti az áhítatok után a felnõttek együtt beszélgettek, mi pedig Enettel folytattuk a foglalkozást, ahol sok érdekes történetet hallhattunk Albert Schweizerrõl és Sztárai Mihályról. Kézmûveskedni is lehetett. Ebéd után sokszor bicikliztünk, vagy éppen a szem-közti strandra mentünk fürödni. Volt, hogy nagyobb kirándulást szerveztünka környékre.

Hétfõn például ellátogattunk Porosz-lóra a Tisza tavi Öko-centrumba, ahol édesvízi akváriumban a Tisza halait, ví-zisiklókat, békákat, vidrákat láttunk.

Visszapillantó tükör

Megnéztünk egy 3 dimenziós fi lmet a Ti-sza-tóról, aztán a parkban láttuk a kor-moránok etetését, õzeket, szitakötõket és egy régi parasztházat is. A kilátótorony-ból szép panoráma nyílt a tóra. A legjobb egy kis mesterséges tó volt, ahol tutajozni lehetett. Magunk hajtottuk a tutajokat a vízen, kötél, vagy evezõ segítségével. Volt aki nem úszta meg szárazon…

Csütörtök délután hosszabb biciklitú-rát tettünk Karcagra, amelyen gyerekek és felnõttek közösen vettünk részt. Meg szerettük volna tekinteni a malmot is, de nem volt szerencsénk, zárva volt. Ez-után egy cukrászdában töltött pihenõt követõen indultunk vissza Berekfürdõre. Egy szép, védett bicikliúton közleked-tünk, és az Alföld adta sík terepen igazán jó volt tekerni.

A késõ délutánok során a felkért elõadók tartottak beszámolót munká-jukról. Hallhattuk beszélni Violettát a parokia.hu on-line oldalnál végzett fel-adatairól és kenyai keresztyének közötti tapasztalatairól, Parti Juditot az újság-

írásról, Pummerné Boruzs Mariannt bí-rói munkájáról, Osváth Szabolcsot pedig a kutatásairól.

Szerdán kezdtünk el forgatni egy fi l-met Sztárai Mihály reformátor életérõl, amelyet Kardon Marci rendezett, forga-tott, vágott, és szinte mindenki szerepelt benne. A jelmezek az ágynemûbõl kerül-tek ki, a helyszín pedig az udvar volt. A fi l-met éjszakába nyúló vágás után szombat délelõtt mutattuk be. Reméljük a közön-ség legalább annyira élvezte a fi lmet, mint mi a forgatást.

A késõ esti programok közül számunk-ra a teaház volt látogatható, ahol süti és tea mellett végre sokáig beszélgethettünk.

Utolsó este tábortüzet raktunk, és köré ülve énekeltünk. Mi elõzõleg töklámpá-sokat faragtunk, és a szülinaposoknak ajánlottuk. Jól mutattak a sötétben. Min-denki kapott egy Igét, és elmondhatta, hogy hogyan érezte magát, mit jelentett neki a tábor. Nekem nagyon tetszett, jól éreztem magam.

Fódi Benedek

� d Örömmondó 2012. OktóberÚtravaló 2012. Október Örömmondó d �ÚtravalóVisszapillantó tükör

Konfi rmandus tábor Berkenyén

Már nagyon vártam azt a tábort, amelyet Zsolt bácsiék a konfi soknak és az ifi seknek szerveztek meg. Tanév közben már volt egy hasonló hétvége, amelyet nagyon élveztem, így reméltem, hogy ez itt is hasonlóképpen fog alakulni. Nos, nem csalódtam!

Reggel találkoztunk a pályaudvaron, ahol Vanda és Enet vártak minket. Az út, melyet vonattal tettünk meg, nem volt különösen hosszú, mi azonban mégis annak éreztük, ezt részben a hõségnek köszönhettük. A berkenyei pályaudvar-ról gyalog mentünk el szállásunkig, ahol Zsolt bácsi fogadott minket. Elõször berendezkedtünk a szobákba. Gyorsan ment, hiszen összesen három szobát kaptunk, kettõt a lányok, egyet a fi úk számára. Azután megebédeltünk, a há-ziak elmondták a fontos tudnivalókat, melyekre szükségünk lehetett a hét során.

Délután játékokkal kezdtünk. Ezek-nek a célja az volt, hogy megismerjük egymást, összeszokjon a társaság, hiszen a torontálvásárhelyi testvérgyülekezetbõl is érkezett két lány: Móni és Dóri, akik-kel különösen is összebarátkoztam, a legtöbb idõt velük töltöttem. A játékok után rögtön vacsoráztunk. Az ennivalót ott, a kemencében készítették el nekünk majdnem minden étkezésnél. Este vacso-ra után áhitat következett, majd minden-ki mehetett elintézni az esti tennivalóit. Tízkor eljött a takarodó ideje, de akkor még nem aludtunk, a szobatársaimmal (elõször Vanda és Zsófi , majd szobacsere után Móni, Dóri és Petra) elõtte még so-káig beszélgettünk.

Reggel korán keltünk, nyolckor tálal-ták a reggelit. A választék szinte minden

nap megegyezett, de ez nem okozott gon-dot, hisz nem a testi, inkább a lelki táp-lálék kedvéért mentünk el. A reggeli után következett a csendesség.

Minden napra kaptunk egy részt a Bibliából, hozzá kérdésekkel, melyekre nem kellett feltétlenül válaszolni, de tö-kéletesen megfelelt annak a célnak, hogy elgondolkozzunk az olvasottakon. Ezt általában mindenki egyedül csinálta, de volt olyan is, aki szobatársával, barát-jával, illetve segítséget kért valamelyik lelkésztõl. Aki ezzel elkészült, kimehe-tett sportolni, erre a szállásunk udvarán adódott lehetõségünk az elkövetkezendõ másfél órában.

A délelõtti közös program az érzelmek témaköre köré épült. Énekléssel kezdtük, beszélgetéssel folytattuk, majd csopor-tokra oszlottunk, és elolvastunk a Bib-liából egy az aktuális témához köthetõ szakaszt, amirõl még beszélgettünk, és imádkoztunk is ennek kapcsán. Ebéd után kaptunk egy kis szabadidõt, majd ismét összegyûltünk, hogy kezdetét ve-gyék a délutáni programok. Volt, hogy elmentünk strandra, vagy kirándulni, más napokon a szálláson maradtunk, kürtõskalácsot, kenyérlángost sütöttünk, kézmûveskedtünk, játszottunk. Este az áhitat után is játszottunk vagy fi lmet nézhettünk. Bár ez nem volt kötelezõ, a többség ott maradt.

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki szomorú voltam, mikor elérkezett az utolsó nap, a búcsúzás ideje. De ha Isten is úgy akarja, kevesebb, mint egy év múlva ismét eljön az a hét, amit együtt fogunk tölteni!

Kardon Annamária

Visszapillantó tükör

Gyülekezeti hétvége Révfülöpön

Gyülekezetünk kis csoportja idén õsszel Révfülöpön, az Evangélikus Egyház Ordass Lajos Továbbképzési Központjában találkozott, hogy az Ige tanulmányozásával, beszélgetéssel, is-merkedéssel, kirándulással, játékkal töltekezzen. Ez a Központ legtöbbünk számára új hely volt, és egyöntetû tet-szést aratott. A szobák szépek, tiszták, kényelmesek voltak, az épületben sok kis sarok, külön terem és nagy kert kí-nált lehetõséget kisebb és nagyobb cso-portoknak az együttlétre. Az idõjárás is kegyes volt hozzánk, hiszen mindhárom napon szép napsütéses idõ vidított fel minket már kora reggel.

A lelki feltöltõdést két lelkészünk igemagyarázata és az ahhoz kapcsolódó beszélgetések szolgálták. A téma az elsõ jeruzsálemi õsgyülekezet élete volt. Ehhez kapcsolódtak az áhítatok és a vasárnapi istentisztelet igehirdetése is. Bátorítást nyerhettünk saját gyülekezeti életünk szervezésére nézve. Láthattuk, hogy az elsõ gyülekezet is hasonló problémákkal kellett, hogy megküzdjön, mint amilye-

nekkel mi is találkozunk. A Biblia ebben a tekintetben is jó tanácsokkal, követhetõ, követendõ példákkal támogat. Az Apos-tolok Cselekedeteirõl szóló részben híven beszámol arról Lukács evangélista, hogy miként tudtak megoldásokat találni.

Az õsgyülekezet életének egyik kritikus pontja volt a gyülekezet létszámának hir-telen megnövekedése, és a hívek sokféle-sége. A megtérõk sokaságába mindenféle származású, mûveltségû emberek tartoz-tak, akiknek a befogadása, a gyülekezet életébe való egyenlõ bekapcsolása eleinte nehezen ment. Hiszen az apostolok és a tanítványok, akik Jézussal személyesen találkoztak, akikre Pünkösdkor kiáradt a Szentlélek, úgy gondolták, hogy saját tapasztalataik alapján õk tudják hitelesen hirdetni az evangéliumot. De nem csak az igehirdetésben, hanem a gyülekezet hétköznapi életében is vezetõ szerepet ját-szottak. Amint a gyülekezet lélekszáma több ezer fõre gyarapodott, már egyik fel-adatot sem tudták megfelelõen ellátni, se-gítségre szorultak. Ekkor a gyülekezetbõl érkezõ jelzések, panaszok hatására a tá-

gabb tanítványi kör arra az elhatározás-ra jutott, hogy az üdvözültek közül megfelelõ számban további munka-társakat, diakónu-sokat szükséges bevonni mind az igehirdetésbe, mind a gyülekezeti mun-ka többi területére. Szükségesnek lát-ták azt is, hogy az új

� d Örömmondó 2012. OktóberÚtravaló 2012. Október Örömmondó d �útravalóVisszapillantó tükör

munkatársak a változó összetételû gyüle-kezet különféle rétegeibõl kerüljenek ki.

Isten bõségesen megáldotta ezt az el-határozást, és olyan munkatársakat állí-tott az apostolok és tanítványok mellé, akik maguk is a hit hûséges harcosai, mártírjai lettek, mint például István. Fülöprõl tesz még említést a Szentírás, aki pedig az etióp kincstárnokkal történt csodálatos találkozásával Afrikába vezet-te el a kereszténység tanait. Szó volt az õsgyülekezet életének anyagi oldaláról, az adakozásról és a vagyonkö zös ségrõl is.

A vasárnapi istentisztelet témája a test vériség volt. Milyen lelki közösség a feltétele annak, hogy embertársaink-ra, elsõsorban is egyházunk és gyüleke-zetünk tagjaira, mint édes testvéreinkre tudjunk tekinteni? Ebben az alap, ter-mészetesen a közös hit, az evangélium, a megváltottság közös öröme. De az igazi testvéri kapcsolat ennél közelebbi, szemé-lyesebb viszonyt is jelent. Tudunk egy-másról, egymás örömeirõl és gondjairól, ismerjük egymás sorsfordító eseményeit.

Így tudunk igazi belsõ lelki közösségbe kerülni egymással, egymásért imádkozni, egymás terhét hordozni. Ennek a testvéri kapcsolatnak a kialakításában, ápolásá-ban kapnak fontos szerepet a különbözõ gyülekezeti alkalmak, bibliaórák, csendes hétvégék, a gyülekezeti nyári tábor. Isten-nek adhatunk hálát azért, hogy ezeknek az alkalmaknak a látogatottsága is gyara-podik együtt gyülekezetünk lélekszámá-nak növekedésével. Ez a révfülöpi hétvé-ge megint nagyon jó alkalmat teremtett arra, hogy ismerkedjünk, barátkozzunk egymással, ápoljuk a testvéri kapcsola-tot. Megható és egyben tanulságos volt az is, hogy a helyi maroknyi református gyülekezet tagjai teljesen természetes mó-don maguk is bekapcsolódtak a testvéri közösség élményébe, hiszen nem csak az istentiszteleten, de az azt követõ beszélge-tésen is részt vettek.

Vasárnap délután mindnyájan úgy utaztunk haza Révfülöprõl, hogy érez-hettük Isten áldását ezen az alkalmon is.

Szanyi Miklós

Egy kiállítás képe

Varga Lajos bácsit és feleségét, az õt odaadóan ápoló Ilonka nénit a diakó-niai munkán keresztül ismertem meg. Még Horváth Ákos korábbi beosztott lelkésszel jártam náluk elõször látogat-ni, hisz Lajos bácsi már akkor is súlyos betegséggel küzdött: mind mozgásában, mind beszédében évek óta nagymérték-ben akadályozott volt.

Lajos bácsiban alkotó embert ismerhet-tem meg: lakásuk falait az õ faragásai dí-szítették, a fi ókokban is megbújtak szép, a falra nem akasztható darabok.

Ilonka néniéknél Enettel – aki idõs testvérünkhöz különösen is a Lélek aján-dékaival: szeretettel és nagy türelemmel fordult - tett legutóbbi látogatásunkkor kifejezte Lajos bácsi, mennyire örülne, ha alkotásait megmutathatná testvéreineka gyülekezetben. Még az idõpontot is ki-választotta: Virágvasárnap ünnepét.

A tálentum kérdése különösen is fog-lalkoztatott, az idei gyülekezeti fi lmklu-

bunk is e fogalom köré szervezõdött. Nem tudtam, mit is munkál majd ki ezen keresztül az Úr.

Lajos bácsi alkotásainak tervezett be-mutatása kapcsán Szentlelke megmu-tatta: a tálentum ajándék, mellyel jól kell gazdálkodnunk. Gazdálkodás az is, ha Isten dicsõségét gazdagítjuk vele, Õt dicsõítjük.

Így lehet az alkotásból dicsõítés. Így lettek Lajos bácsi faragásai is az Úr dicsõségére egy kis templomi kiállításon akkor is, amikor idõközben Lajos bácsi visszaadta lelkét az õ Alkotójának.

Kívánom valamennyiünknek, hogy tudjunk élni tálentumainkkal, vállaljuk ajándékainkra építve a Szentlélek erejé-ben bízva a gazdálkodást, gazdagítást dicsõítés formájában is mind többet.

Ez nem mindig megy könnyen: bátor-talanok vagyunk, elfoglaltak, félénkek, határozatlanok...

A megerõsödéshez kérjük Isten Szent Lelkét, keltse élet-re a hívást, hogy beléphessünk oda, ahová csak Jézus Krisztus által me-hetünk: a Virágva-sárnapi dicsõítésbe, mely elõkészíti az Örök dícsõítést.

Kardonné Dolgos Judit

� d Örömmondó 2012. Október 2012. Október Örömmondó d �Útravaló

Milánói kórus a Svábhegyen

Kodály és Liszt mûveibõl válogatott dalaival sikeres hangversenyt adott 2012 szeptemberében a milánói Villa Clericiben rendezett zenei fesztiválon Béres Tímea. A gyönyörû hangú szoprán énekest Andrea Carnevali olasz zongoramûvész kí-sérte. Unokahúgom, Béres Tímea is tagja annak a mi-lánói kórusnak, amelyik jövõ tavasszal templomunk-ban szeretne jótékonysági hangversenyt adni, és ezzel hozzájárulni templomunk és a gyüleke-zetünk további építéséhez. Tímea a buda-pesti Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-magyar bölcsésztanára 2006-ban a Berzsenyi Dániel Fõiskolán ének-zene tanári diplomát is szerzett.

Béres Tímea 2007 óta esztendeje él Mi-lánóban, számos zenei projektben és ese-ményben mûködött már közre Olasz-országban, Írországban és Magyar orszá-gon: fellépett a milánói Touring Club és Centro Incisione Mûvészeti Központ, a budapesti Deák téri evangélikus temp-lom, a miskolci Deszkatemplom felké-résére, illetve az írországi Li me rick Egyete-men és a li mericki St. Mary katedrálisban. Magánénekesként részt vesz a milánói protestáns gyülekezet koreai tagjaiból ver-buválódott professzionális Immanuel kó-rusban. Tímea Milánóban él és dolgozik, ahol tovább folytatja ének tanulmányait, kiemelt fi gyelemmel az egyházi- és kamara zenére, a romantikus belcanto repertoárra.

A mûvésznõ 2013 tavaszán rövid idõ-re hazalátogat, és az Immanuel kórus

tagjaként jótékonysági hangversenyen hallhatjuk a Svábhegyi Református Templomban. Zsoltárfeldolgozások és dicséretek mellett amerikai, olasz és ko-reai dallamok is felcsendülnek a vasárnap délelõtt 10 órakor kezdõdõ istentisztele-ten. A Kim Young vezette Immanuel kórus tagjai az ismerkedés és tapasztalatátadás mellett fohászaikkal segítik gyülekeze-tünk célkitûzéseit. A jótékonysági kon-cert célja a svábhegyi templomépítés támogatása, amelyre nemcsak a fõváros XII. kerületébõl érkezõket várjuk. Elõ vé-telben 2000 Ft és 3500 Ft (családi) a támo-gatójegy, igényelhetõ a Felhõ u. 10. szám alatti lelkészi hivatalban, illetve a www.refsvabhegy.hu honlapon.

A koncert pontos idõpontjáról az isten-tiszteleteken idõben tájékoztatjuk gyüle-kezeti tagjainkat is.

B. A.

A Villa Clerici még üres szabadtéri színpadán Bé-res Tímea (baloldalt) és Maria Tieghi, a koncert egyik szponzora

Életút

Isten gondoskodását éli megBeszélgetés Pete Violetta beosztott lelkészünkkel

Az Örömmondó lapjain keresztül ismerhetik meg olvasóink a svábhegyi refor-mátus gyülekezet tagjait, az egyházközség vezetõit, tisztségviselõit. Sorozatunk-ban a szeptembertõl köztünk szolgáló Pete Violetta beosztott lelkésszel készült interjút adjuk közre. A Felhõ utcai templomunk kertjében, lelkészképesítõ vizs-gája elõtt beszélgettünk.

–Honnan érkezett közénk? Kérem, mutassa be családját!

– Gomba nevû nagyközségbõl szárma-zom, ott lakik az én kisebb-nagyobb fa-míliám. Édesanyám virágkötõ, édesapám rengeteg mindent végigjárt: volt tûzoltó, repülõgép-szerelõ, dolgozott autószer-vizeknél, foglalkozott banktól lízingelt autók behajtásával, de az annyira lélek-telen volt, hogy szegény, visszamenekült õsei foglakozásához, most mezõgazdász. Egy nõvérem van. Az Úristen úgy rendezte, hogy nem régen a kisfi ával õ is ideköltö-zött a Svábhegyre. Családunkban a nõk vallásosak, templomba járók, dédikém katolikus, de valahogy a férfi ak nem. Én úgy jártam vasárnapi iskolába, hittanra, hogy apukám azt mondta, ott legalább rosszat nem tanulok.

– Milyen volt a gyermekkori gombai gyüle-kezet?

– Gomba egy nagyon erõs, tradicionális közösség, minden generációból ment egy-egy fi ú vagy lány a teológiára, vagy vallásta-nárnak. Nagyon aktív gyerekmunkás élet-ben nõttem fel. Pintér Béla bácsi negyven éven keresztül volt lelkipásztorunk, tõle származnak legkorábbi emlékeim bibliai történetekrõl, énekekrõl. Konfi rmálásom után nem sokkal nyugdíjba vonult, az-óta a Sárospatakon végzett Ács Mihály és felesége Harkai Zsuzsanna szolgál nálunk.

– Hogyan emlékszik vissza gimnáziumi éveire?

– Az általános iskolában, a korosztá-lyomban nem találtam magamnak baráto-kat, barátnõket, de mivel az eredményeim elég jók voltak, – mert már unalmamban is tanultam –, szóba jött, hogy elmehetnék hatosztályos gimnáziumba. A kamaszkori lázadás elõjeleként, a családtól legtávolab-bi, nagykõrösi református gimnáziumban folytattam a tanulást. Az önállósodás ko-moly lépése volt ez 12 évesen, ott nõttem ki magam. Azonban attól, hogy reformá-tus egy iskola még nem biztos, hogy a szel-lemiség is támogatja a hitet. A hat év alatt hét hittantanárom volt. Másfél évig a kol-légiumban lakott egy nagyon kedves lel-készházaspár, akik végre beengedték az életükbe a fi atalokat, foglalkoztak a lelki bajainkkal, ki lehetett beszélni a szerel-mi bánatot, a lökött tanárt, mindent. Õk beolvasztottak minket egy nagy múltra visszatekintõ diákmozgalomba, a SDG-be, (Soli Deo Gloria), így döbbentettek rá arra bennünket, hogy ebben az országban több református gimnázium van, ahol a diákok még élvezik is azt, hogy õk hívõk. Általuk jutottunk azokhoz az élményekhez, amit már gyermekkoromból tudtam, hogy a hit nem kellene, hogy nyögvenyelõs legyen. Nekünk az SDG kellett ahhoz, hogy újra megérezzük, rákapjunk ennek az ízére.

� d Örömmondó 2012. Október 2012. Október Örömmondó d Életút

– Mikor döntött arról, hogy a teológiára je-lentkezik?

– Az említett lelkészházaspár mun-kássága kapcsán éreztem, hogy Isten va-lamit akar. De ott volt édesapám. Egész életemben vállalom, hogy kiközösített, vagy lenézett leszek édesapám szemében? Nekem az nagyon nagy súlyt jelentett vol-na! Elképzeltem, ha elõadom, hogy úgy érzem, nekem a teológiára kell mennem, vége a családi békességnek. Hála az égnek, nem így történt! Beval-lom, bátortalan voltam, nem mertem senkinek mondani, hogy ilyen tervem van. A nõvérem, szintén nem tudott a tervemrõl, de az Úristen valahogy rajta keresz-tül intézte, hogy egyik családi körbeülésünk-nél „kidobta” az asztal közepére: „Apu, mit szólnál, ha a húgom te-ológiára menne?” Egy félperces csönd után édesapám azt mondta, ha úgy látjuk, hogy ennek a lánynak oda kell menni, akkor menjen oda. És csodák csodája, édesapám azóta egy-két igehirdetésem is meghallgat-ta, még úrvacsorázott is, és a lehetõségei szerint támogatja pályámat. Ez csodála-tos dolog. Ekkor éreztem, hogy engem ebben a döntésben az Úristen megerõsít: gyakorlatilag helyettem elintézte a konf-rontálódást. Elsõ helyen adtam be a felvé-telit a teológiára.

– Milyen volt a teológián? Kiktõl tanult a leg-többet?

– Húszan indultunk a teológián, tizen-négyen végeztünk, az évfolyamon fele fi ú, fele lány volt. Nagyon értékes „banda” volt. Észrevettük, hogy a tanárok minket kü-

lön elbánásban részesítenek, kitüntetett fi gyelmet fordítottak ránk. A gyakorlati teológia, azon belül is a homiletika, a pré-dikáció felépítésérõl szóló tan érdekelt talán a legjobban. Nagy István professzor mert bennünket leginkább beavatni a gya-korlati problémákba: hogy a temetésen sajnos ott lesz az is, akit nem érint a gyász, és telefonál a háttérben, vagy egy násznép az esküvõi prédikáció elõtt ivott már egy kört, úgyhogy nem fog viselkedni. Eze-

kért is hálásak lehetünk neki. A legtöbbet még-is a gyülekezeti gyakor-latban tanultam. Lehet órákon ülni a teológián, ahol meg tudják taníta-ni, melyik könyvet mikor kell levenni a polcról. Ez is nagyon hasznos, de legtöbbet az emberi élet-helyzetek tanítanak. Sok alázatot tanultam. Így nekem a budai gyüleke-zet volt a tanítóm, meg az otthoni, gombai. Budán

nagy értékét láttam annak, milyen egy jó lelkészi munkaközösség.

– Hol volt az elsõ legációja?– Paksra mentem, a prédikációt én

írtam. A szüleim elõre látásának kö szön-hetõen nem volt lámpalázam a szószéken, mert prózamondó versenyeken indultam, – a Kazinczy-versenyen országos külön-dí-jas voltam –, zongorázni tanultam. Tehát, az, hogy emberek elõtt szerepelek, nekem nem volt új. Az más dolog, hogy amit Isten mond, hogyan próbálom átadni. A mai napig ezzel vívok, mintsem azzal, hogy sokan ülnek és hallgatnak. Paks azért is emlékezetes, mert a hat évben ez volt az egyetlen szenteste, amit nem tölthettem otthon. Messze volt, és olyan kemény tél

Életút

volt, hogy megkértek a lelkészek, legyek ott már szenteste.

– Melyek a legemlékezetesebb istentisztele-tei?

– Szép legációs emlékeim vannak Ger-gely Ferenc Barnáéktól, Váchartyánból, náluk kétszer is jártam, nagyon megked-veltem õket és a gyülekezetet is. Akkorra már volt jogosítványom, és legációba me-net az autóvezetés mindig jó rákészülés, ráhangolódás volt, mert végig imádkoz-tam. Monoron, a Gombával szomszédos város mindkét templomában is prédikál-tam már. Nagy kaland fölfedezgetni a kör-nyékbeli helyeket, gyülekezeteket is, mert kiderül, milyen keveset tudunk egymás-ról. Emlékezetes számomra, hogy tavaly az egyetemes imahét keretében a Mátyás templomban prédikálhattam.

– Prédikált a gombai templomban is?– Természetesen. Nagyon szeretem

az otthoni gyülekezetet, mert nevelteté-semben, és abban, hogy itt vagyok, hihe-tetlen nagy részük van. De külön stressz nekik készülni, ott felállni a szószékre, mert kiskoromtól kezdve láttak engem sertepertélni, tudták, mikor füllentettem anyukámnak, tudták, mikor, kivel, hol voltam. Sokan voltak kíváncsiak rám, és most is lelkesen meghallgatnak, bármikor helyettesítek otthon. Komoly kapocs kö-zöttünk, hogy közülük származom.

– A Reformátusok Lapja szeptemberi elsõ számában gondolatébresztõ írással szólította meg az olvasókat. Hogyan került kapcsolat-ba a médiával?

– Életem másik vonala a média, kom-munikáció, amit az evangélium tovább-adásához, a hírvivéshez segédtudomány-nak kellene használnunk. Azt látom, hogy ezzel egyelõre nem nagyon tudunk élni az egyházban. Szakdolgozati témám is eh-hez kapcsolódott: Igehirdetés a médiában

címmel. Ezt próbáltam fejtegetni gyakor-lati módon: hogyan kell máshogy leadni egy prédikációt akkor, ha az megjelenik írásban, vagy elhangzik a rádióban, televí-zióban. Lelkészeinket is egyre gyakrabban kérik meg, hogy nyilatkozzanak, és rossz látni, ha valaki nem tart szemkontaktust, vagy nem beszél külsõ hallgató számára is befogadható módon. A misszió nagyon fontos eszközének látom a médiát, ez az egyik vesszõparipám.

– Több éve munkatársa a parokia.hu inter-netes portál szerkesztõségének. Újságíróként melyik cikkére a legbüszkébb?

– Újságírói munkám az irodalom ha-tárán mozog, nem aktuális eseményekrõl kell hírt adnom, hanem magazin felüle-tet szerkesztek, ahol megférnek egymás mellett esszék, vitaindítók, novellák, versek. Így még csak félúton tartok az újságírás felé, nem vagyok tapasztalt új-ságíró. Amire büszke vagyok, az elsõ Kál-vin csillag számban megjelent riportom. Bemutattam három missziós modellt: az egyik a gazdagréti gyülekezet, a másik Kecskemét külterületén élõ a Hetény-egyháza-Méntelek Egyházközség, a har-madik egy baranyai szórvány missziói. Errõl készítettem riportot az ott dolgozó szolgálókkal. Benne volt szívem-lelkem-munkám, és olyan példákat mutattam be, amiket bûn lett volna, nem tovább adni. Szakmai élményt jelentett, amikor elsõként sejtettem meg, hogy Horváth Gergely MR2 Petõfi rádiós mûsorvezetõ keresztény. Interjút készítettem vele és ki-derült, hogy a megérzésem bejött.

– Össze tudja majd egyeztetni az újságszer-kesztést és a svábhegyi lelkészi szolgálatot?

– Remélem. A parokia.hu mellett dol-goztam a hatodéves helyemen is, illetve azelõtt a magazin szerkesztése mellett két nappali egyetemi szakot végeztem.

�� d Örömmondó 2012. Október 2012. Október Örömmondó d �Életút

Szerencsés helyzetben vagyok, kollé-gáim, fõnökeim eddig mindenben se-gítettek. A munkát, – amelynek nagy része levelezés, és internetes munka: tehát rugalmas a munkaidõm –, eddig még mindig sikerült elvégeznem, volt rá erõm és idõm. Ezért remélem, fog mûködni együtt a kettõ. De ha mégsem, kérem a gyülekezetet, hogy tessék szólni, ha engem bármikor készületlennek, hiá-nyosnak találnak! Szóljanak nekem, mert ha nincs visszajelzés, nem tudok lépni, se-gíteni a dolgom!

– Hogyan jutott ide, a Svábhegyre?– Engem Berta Zsolt keresett meg, Var-

ga Vanda ajánlott. A magazin szerkesz-tésével járó irodai munka hihetetlenül ingerszegény, fáj a hátam tõle, és nem azért tanultam hat évet, hogy csak egy monitor mögül legyek lelkész. Magam is tervezgettem, hogy megkérdezem a kör-nyék gyülekezeteit, nincs-e náluk státusz. Épp ekkor jött a megkeresés. Ezt nagyon isteni dolognak vettem. Örülök, amikor nélkülem rendezõdnek a dolgok, mert ebben mindig Isten gondoskodását éltem meg. A magazin szerkesztése is így került kezembe, a kommunikációs szakot is így kezdtem el, és nagyon sok áldást élek meg bennük. Szeretem rábízni magam Istenre.

– Mi volt az elsõ benyomása a gyüle ke-zetünkrõl?

– Nagyon örültem, hogy nem egy klasszikus, ódon falu templomba jövök. Nekem felszabadítóbb ez az emberközel-ség, ami ebbõl az épületbõl is sugárzik. Örültem annak is, hogy Zsolt sem egy rigorózus, megközelíthetetlen ember. A vasárnapi szolgálat, a bemutatkozó isten-tisztelet után is csak azt tudom mondani, hogy az emberek hihetetlenül kedvesen fogadnak. Feltûnt nekem a családiasság. Már a berekfürdõi táborban is mélyeb-

ben beszélgettem néhány emberrel, mint az elõzõ gyülekezetben, ahol sok kapcsola-tom felszínes maradt. Berekfürdõn a kevés szabadnapom miatt csak az elsõ hétvégén tudtam lent lenni. Úgy kellett megszólal-nom, hogy még nem ismertem a gyüleke-zetet, de úgy tûnt kedvesen fogadták azt, amivel készültem. Két délután tartottam elõadást: az egyik a magazinról, a mun-kámról szólt, a másik a kenyai utunkról. A teológusokkal olyan áldásos utakra si-került eljutnom, amire magam erejébõl, pénzébõl soha nem jutottam volna el. Egyszer Izraelben, kétszer Kenyában vol-tam, országhatáron belül pedig a teológus napokon. Jó tapasztalatokat szereztem.

– Milyen feladatai lesznek, hogyan képzeli el itt a munkát, mi az, amit meg szeretne valósíta-ni gyülekezetünkben?

– Lesz egy-két hittanórám, és ovis hit-tanórám. Ugyan tartottam már hittan-órákat, de ebben még nem túl nagy a gya-korlatom, ebben szeretném magamat fejleszteni. Ez magam iránt megfogal-mazott cél. A másik célom, amit nagyon szeretnék megvalósítani, az ifi sek „ösz-szerántása”, mert hihetetlenül sokat je-lent a közösségnek, ha fi ataljai aktívak és a maguk kreativitását, lendületét, amit egyébként máshol élnének ki, ide fordít-ják a közösségre. Ez nagyon sokat tud építeni. Kisgyerekként mi is az ifi seinkre néztünk fel, az ifi sek szervezték a prog-ramjainkat, úgyhogy én tudom, mekkora ereje tud lenni egy jó ifi s csapatnak. Na-gyon szeretném, hogy mind az egyetemis-ta, mind a középiskolás ifi k szívesen jön-nének össze az Ige körül, és akár maguk is szerveznének programokat. A baba-ma-ma klubot is megörököltem Enettõl (Bob Ilona Enett beosztott lelkésztõl – a szerk.), szeretem a piciket. A kedd délelõtti idõsek biblia óráján is aktív leszek, talán vezetni is

Életút

fogom. Menetközben is biztosan adódnak majd feladatok.

– Lelkészi szolgálatában mi az, amit igazán örömmel csinál?

– Nagyon szeretek prédikációkra ké-szülni, lehet, hogy havonta többször is sorra kerülök majd. Nem szeretek viszont hosszan prédikálni, mert akkor csak ma-gam ismétlem! Azt gondolom, akárcsak Budán, itt a hegyen is értelmiségi réteggel találkozom. Rá kellett jönnöm Budán, hogy a nyugdíjas bibliaórán is iskolaigaz-gatók, volt professzorok, cégigazgatók ülnek, és egészen más a prédikálás, a be-szélgetés szintje, a szókészlet, amivel meg-értjük egymást, mint otthon, Gombán. Meg kell ismerni az embereket, akikhez beszélünk. Az elsõ idõben ez a feladatom, ez van rám bízva.

– A bemutatkozó istentisztelethez nagyon szép énekeket választott. Énekelni is szeret?

– Másodikos koromtól bejártam Mo-norra, a zeneiskolába, zongoráztam, de sajnos nem voltam annyira tehetséges, és a motivációmat is elveszítettem késõbb. Bánom. Viszont énekelni nagyon szeretek. Hatodéves gyakorlatom a budai gyüleke-zetben töltöttem, ahol vasárnap estén-ként könnyûzenés ifjúsági istentisztelet van, több mint két éve énekelek velük és köztük. Az itteni énekkarba is szeretnék bekapcsolódni, és ha jutna rá idõ, akkor itt is lehetne könnyûzenés ifi s istentisztelet.

– Van-e kedves éneke?– A fekete énekeskönyvbõl – épp a bib-

liaórán énekeltük – az 503-ast: „Már nyugosznak a völgyek…”. Van belõle egy kórusmû is, ami több szólamban még csodálatosabb, még jobban hat az em-berre. Dicsõítõ, ifjúsági énekek között több kedvencem is van. Amit mindig rám osztottak, az a „Ma csak álmodom arról…” kezdetû. Arról szól, hogy ma

még csak elképzelni tudjuk, hogy milyen lesz a mennyben az ottani istentiszteleten részt venni, együtt dicsõíteni Istent az an-gyalokkal, ami valamikor valóság lesz.

– … És olyan Ige, amely vezeti életét?– A tavalyi évem vezér Igéje, a bemutat-

kozó prédikáció textusának, az Ezékiel szakasznak, a folytatása. Amikor Isten két fadarabot illesztet össze a prófétával, amivel a népe egyesítésére kap ígéretet Ezékiel. Ez az Ige volt az elmúlt két évem-nek a vezérprogramja, összeilleszteni dolgokat életemben, így a kommuniká-ciót a teológiával, a kerületi munkámat az akkori budai gyülekezeti munkám-mal, amik azért nem mindig tartottak egy irányba. Az Úristen nagyon a lelkem-re helyezte, hogy ezek között nekem kell összeragasztó erõnek lenni. A másik Ige a berekfürdõi hétvégén fogott meg, egy félmondat: „Félelmetes dolog az Úr kezébe esni!” Ez visszhangzott bennem, mert teljesen ismeretlenbe jöttem. A nyá-ron táskából-táskába pakoltam, mindig menni kellett valahonnan valahová, így egyszerûen nem sikerült, hogy korábban belepillantsak a gyülekezet életébe. Ide nem tudtam, így tényleg az ismeretlenbe jöttem. Akkor szólt ez az Ige a lelkemhez: „Félelmetes dolog az Úr kezébe esni.” Most is egy csomó új dolgot fogok próbálni, új emberek között, de az Úr kezébe estem…

– Jövõjét hogyan képzeli?– Meghatározatlan ideig vagyok

itt. Az egyetlen, ami fölülírhatja ezt, võlegényjelöltem, aki Dunántúlon szolgál, Gyõr mellett lelkész. Úgy terveztük egy éven belül gyûrût húzunk egymás ujjára. Meglátjuk, hogyan sikerül nekünk együvé csiszolódnunk, és ez hol történik.

– Köszönöm a beszélgetést és gyülekezetünk-ben kívánok áldott szolgálatokat!

Béres L. Attila

�� d Örömmondó 2012. Október 2012. Október Örömmondó d ��

December 1-én, szombaton fél 10-tõl 12-ig adventi gyermekjátszóházat tar-tunk az óvodás és alsó tagozatos gyerme-kek és szüleik számára.

December 5-én, szerdán 18 órakor gyülekezeti Mikulás ünnepséget tartunk a legkisebb gyermekek számára az altemp-lomban.

December 8-án, szombaton 9 órától adventi barkács délelõttöt szervezünk a templomban, ahol adventi vásárunkra szánt kézmûves tárgyakat fogunk készí teni.

December 9-én, 16-án, és 23-án ad-vent 2., 3., és 4. vasárnapján istentisztelet elõtt és után adventi vásárt tartunk az altemplomban.

ÚtravalóÚtravaló

Október 12-én, pénteken 18 órától foly-tatódik gyülekezeti fi lmklubunk ame-lyen ezúttal az Életrevalók (Intouchables) c. francia fi lmet tekintjük meg. A fi lm után rövid beszélgetésre is várjuk az ér dek lõ dõ ket.

Október 31-én, szerdán 18 órakor gyü-lekezetünk templomában a XII. kerület pro-testáns híveiként közös istentisztelettel és úrvacsoraosztással emlékezünk a Reformá-ció ünnepére. Az istentisztelet után az al-templomban szeretetvendégséget tartunk.

November 9-én, pénteken 18 órától folytatódik gyülekezeti fi lmklubunk. A fi lm után rövid beszélgetésre is várjuk az érdeklõdõket.

November 17-én, szombaton gyüle-kezeti látogatást szervezünk Õr bottyán-ba, a Juhász Zsófi a Református Sze re tet-

ott honba. Min denkit bátorítunk 14 éves kor felett, hogy tartson velünk, legyünk közösségben rászoruló testvéreinkkel. Krisztusi szeretettel telt szívünk mellett fi zikai támogatást is nyújtanánk, erre a cél-ra a gyûjtést a szere tet ott hon kérése alap-ján hirdetjük majd. Imád kozzunk addig is ott élõ testvéreinkért és a látogatásért!

November 18-án, vasárnap délután Hegyvidék – Isten – Találkozás, Hit Éve a Hegyvidéken címmel a XII. Kerület Hegyvidék Önkormányzata és a kerületi történelmi egyházak – így a mi gyülekeze-tünk – közös missziós rendezvényt tarta-nak a MOM Kulturális Központban.

November 18-án, vasárnap a délelõtti istentiszteleten vendégül látjuk a Baár-Ma-das Református Gimnázium 11. d osztályát.

Gyülekezeti programjaink

– Vasárnap 10 órakor: istentisztelet, ez-zel egy idõben gyermekistentisztelet és gyermekmegõrzés

– Vasárnap 8.45-kor: énekkari próba– Minden hónap elsõ hétfõjén, este

18.30-kor: presbiteri bibliaóra– Minden második héten kedden 10.00-

kor: nyugdíjas bibliaóra– Minden második héten kedden 18.00-

kor: gyülekezeti bibliaiskola

– Csütörtök 7.45–8.30: gyülekezeti ima-óra

– Minden második héten csütörtökön 9.00-kor: baba-mama kör

– Csütörtökön 18.00-kor: gyülekezeti bibliaóra

– Pénteken 17.30-kor: ifjúsági bibliaóra– Kéthetente pénteken 20 órától: családi

bibliakör

Óvodai hitoktatás

Normafa ÓvodaHétfõ: 15,30–16,00 – 1. csoport16,00-16,30 – 2. csoport

Õzike ÓvodaKedd: 15,00–15,30 – 1. csoport15,30-16,00 – 2. csoport

Iskolai hitoktatás

Jókai Mór Általános IskolaKedd: 13,20–14,00 – 2. osztályPéntek: 13,00–13,45 – 1. osztályPéntek: 14,20–15,00 – 4. osztály

Templomi hitoktatás

Svábhegyi Református Templom

Csütörtök 16,00–16,45 – Konfi rmációi elõkészítõ 1. évfolyamVasárnap: 8,30–9.30 – Konfi rmációi elõkészítõ 2. évfolyam

Rendszeres gyülekezeti alkalmaink

Hittanórák rendje

Alkalmainkra és gyülekezeti programjainkra

mindenkit szeretettel várunk!

Konfi rmandus tábor Berkenyén

�� d Örömmondó 2012. OktóberOlvasásra ajánljuk

Észrevételeket, javaslatokat és cikkeket várunk az Örömmondó számára!ÖRÖMMONDÓ

KIADJA A BUDAPEST SVÁBHEGYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG1125 BUDAPEST, FELHÕ U. 10.

WWW.REFSVABHEGY.HUUNICREDIT BANKSZÁMLASZÁM: 10918001-00000017-35180007

LELKÉSZI HIVATAL: 1125 BUDAPEST, FELHÕ U. 10.H., K., CS.: 9:00–13:00

A LAPOT SZERKESZTETTE ÉS A KIADÁSÉRT FELEL: BERTA ZSOLT LELKIPÁSZTORA SZERKESZTÕBIZOTTSÁG TAGJAI: ÁGAI LÁSZLÓ, DR. BERECZ ÁGNES,

BÉRES L. ATTILA, KONKOLY ELEMÉR, OLÁH EDITTÖRDELÉS: MADARÁSZ GYÖRGY

Az Örömmondó ingyenes. Adományaikat az újság megjelenésének támogatására szívesen fogadjuk.

A megjelenést támogatja Budapest XII. kerületi Önkormányzata.

Chapman, Gary: 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvõm elõtt

Mire érdemes felkészülniük a pároknak házasságkötés elõtt, hogy sikeres és jól mûködõ kapcsolatnak nézzenek elébe? Kommunikáció, érzelmek kifejezése, konfl iktusmegoldás, bocsánatkérés, nézeteltérések tisztázása, pénzügyek kezelése, a szülõkkel való kapcsolat – Chapman ilyen és ha-sonló kérdésekben ad útmutatást és megvitatására érdemes szempontokat a leendõ házastársaknak.

Harmat Kiadó: Family magazin III. negyedév

Ízelítõ a tartalomból:� Smink nélkül – Keresztes Ilonával� Lux Elvira: „Félre kell tenni az elvárásokat” – avagy a vágyálmoktól a beteljesülés boldogságáig� Várva várt várandósság� Hányféleképp lehetünk okosak?� Jó az öreg a háznál? – Döbrentey Ildikó írása� Gazdálkodj okosan az idõddel!