26
TISZTELT OLVASÓ! Düsseldorf, 2018. január 31. Szeretettel köszöntjük a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus hírlevelének olvasójaként, melyben Észak-Rajna-Vesztfália és Hessen tartományokban megrendezésre kerülő magyar vonatkozású rendezvényeket, közérdekű információkat hirdetünk meg. 2018. január 23-tól Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának Konzuli Osztályán csak előzetes online időpontfoglalás alapján lehetséges az ügyintézés, melyet ügyfeleink a kívánt ügycsoportnak megfelelően megtehetnek a honlapunkon, az alábbi linkre kattintva: https://dusseldorf.mfa.gov.hu/page/idopontfoglalas-uegyintezes-a-duesseldorfi-fokonzulatus- konzuli-osztalyan. A Balassi Nyári Egyetem 2018. július 23-a és augusztus 17-e között várja azokat, akik magyarul szeretnének tanulni és többet szeretnének tudni a magyar kultúráról. A Diaszpóra Programnak köszönhetően ismét lehetőség nyílik 2018 januárja és decembere között 16 különböző programidőszakban tematikus magyarországi tanulmányutakon és nyári táborokon részt venni 10-29 év közötti diaszpórában élő magyar fiataloknak. Emellett örömmel tájékoztatjuk, hogy a Franciaországi Magyarok Szövetsége a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaival együtt meghirdeti a II. Nyugat-Európai Családi Népművészeti Tábort A tábor időpontja: 2018. április 28 – május 1. További részletek a „Pályázatok és lehetőségek” menüpont alatt olvashatók. A 2018-as Országgyűlési Választási regisztrációhoz kapcsolódó tájékoztatót a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus honlapján találja. További kérdés esetén a főkonzulátus kollégái szívesen állnak rendelkezésre. https://dusseldorf.mfa.gov.hu/page/orszaggyulesi-valasztas- 2018 Amennyiben úgy gondolja, az Ön szervezetének magyaros programjait (pl. irodalmi est, koncertek, táncház, egyházi rendezvények stb.) a minél szélesebb körben való terjesztés érdekében érdemes lenne a körlevelünkben feltüntetni, kérjük, jelezze az [email protected] címen. A továbbiakban olvashatják a programértesítőnket dátum szerinti sorrendben. HÍRLEVÉL III. évfolyam 2. szám

HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

  • Upload
    others

  • View
    7

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

TISZTELT OLVASÓ!

Düsseldorf, 2018. január 31.

Szeretettel köszöntjük a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus hírlevelének olvasójaként, melyben Észak-Rajna-Vesztfália és Hessen tartományokban megrendezésre kerülő magyar vonatkozású rendezvényeket, közérdekű információkat hirdetünk meg.

2018. január 23-tól Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának Konzuli Osztályán csak előzetes online időpontfoglalás alapján lehetséges az ügyintézés, melyet ügyfeleink a kívánt ügycsoportnak megfelelően megtehetnek a honlapunkon, az alábbi linkre kattintva: https://dusseldorf.mfa.gov.hu/page/idopontfoglalas-uegyintezes-a-duesseldorfi-fokonzulatus-konzuli-osztalyan. A Balassi Nyári Egyetem 2018. július 23-a és augusztus 17-e között várja azokat, akik magyarul szeretnének tanulni és többet szeretnének tudni a magyar kultúráról. A Diaszpóra Programnak köszönhetően ismét lehetőség nyílik 2018 januárja és decembere között 16 különböző programidőszakban tematikus magyarországi tanulmányutakon és nyári táborokon részt venni 10-29 év közötti diaszpórában élő magyar fiataloknak. Emellett örömmel tájékoztatjuk, hogy a Franciaországi Magyarok Szövetsége a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaival együtt meghirdeti a II. Nyugat-Európai Családi Népművészeti Tábort A tábor időpontja: 2018. április 28 – május 1. További részletek a „Pályázatok és lehetőségek” menüpont alatt olvashatók.

A 2018-as Országgyűlési Választási regisztrációhoz kapcsolódó tájékoztatót a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus honlapján találja. További kérdés esetén a főkonzulátus kollégái szívesen állnak rendelkezésre. https://dusseldorf.mfa.gov.hu/page/orszaggyulesi-valasztas-2018

Amennyiben úgy gondolja, az Ön szervezetének magyaros programjait (pl. irodalmi est, koncertek, táncház, egyházi rendezvények stb.) a minél szélesebb körben való terjesztés érdekében érdemes lenne a körlevelünkben feltüntetni, kérjük, jelezze az [email protected] címen.

A továbbiakban olvashatják a programértesítőnket dátum szerinti sorrendben.

HÍRLEVÉL III. évfolyam 2. szám

2

Page 2: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

2

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

Tartalomjegyzék

2018. FEBRUÁR ..................................................................................................................................................................... 3

2018. MÁRCIUS .................................................................................................................................................................... 5

2018. ÁPRILIS ........................................................................................................................................................................ 8

2018. MÁJUS......................................................................................................................................................................... 9

2018. JÚNIUS ....................................................................................................................................................................... 10

NÉMETORSZÁGI MAGYAR ÖSSZEFOGÁS ...................................................................................................................... 11

NÉMET-MAGYAR SZERVEZETEK ÉS KÖZÖSSÉGEK .......................................................................................................... 11

PÁLYÁZATOK, VERSENYEK, LEHETŐSÉGEK ..................................................................................................................... 16

MAGYAR NYELVŰ OKTATÁS ............................................................................................................................................ 20

MAGYAR ÉTTERMEK ÉS BOLTOK ...................................................................................................................................... 22

MAGYAR NYELVŰ SZENTMISÉK ÉS ISTENTISZTELETEK ..................................................................................................... 25

Page 3: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

3

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

2018. FEBRUÁR ___________________________________________________________________________________

február 2. Bibliakör Frankfurtban– 19:00 Szeretettel vár minden érdeklődőt a frankfurti magyar katolikus egyházközség a bibliakörre, amit Takács Pál plébános tart. Helyszín: Ludwig-Landmann-Straße 365, 60487 Frankfurt További információ: http://www.magyar-katolikusok-frankfurt.de

február 3. Dalos György:1956- könyvklub Neussban – 17:00 A Rajna-Ruhr-vidéki Magyar Baráti kör szeretettel lát minden érdeklődőt következő könyvklubján. Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen, Bergheimer Str. 68, 41464 További információ: [email protected]

február 3. Beszélgetések a gyereknevelésről Kölnben – 10:00-12:00 Palotai-Farkas Júlia pszichológussal folytatódik a beszélgetés-sorozat gyereknevelési kérdésekről. Helyszín: St. Apostelnkloster 4. 50672 Köln (a St. Aposteln plébánia földszinti termében) További információ: http://ungarnzentrum.de/

február 9. Taizéi ima fiataloknak Kölnben – 19:00 Egy kis lelki feltöltődés csend, énekek és elmélkedések segítségével kb.

30-40 perc időtartamban. Az imát a templomban tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt!

Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln

További információ: http://ungarnzentrum.de

február 9. Solaris - Filmklub felnőtteknek Frankfurtban – 18:00 A vetítések után beszélgetés lesz a filmről Takács Pál plébánossal. Belépő: 1€/fő Helyszín: Ludwig-Landmann-Straße 365, 60487 Frankfurt További információ: http://www.magyar-katolikusok-frankfurt.de

február 11. Ringató és Daloskert gyermekfoglalkozás Hagenben – 11:00 Farsangi, énekes, táncos, népijátékos, barkácsolós gyermekfoglalkozás nagyobbaknak, kisebbeknek. Vendégünk Tóbiás Gyula mesemondó! 11 órakor "Ringató" a 3 év alattiaknak, ezzel párhuzamosan Daloskert a nagyobbaknak majd jelmezbemutató, játék és tánc. Helyszín: St.Josef Gemeindehaus, Schmalestr. 18, 58097 Hagen További információ: http://www.vadrozsa.de/index.php/hu/esemenyek

Page 4: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

4

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

február 11. Vadrózsa néptáncegyüttes próbája Hagenben – 19:00 Kivételesen szerda helyett vasárnap tartja próbáját a néptáncegyüttes. Új tagoknak csatlakoztató próba a próbák előtt. Érdeklődni a [email protected] címen lehet! Helyszín: St.Josef Gemeindehaus, Schmalestr. 18, 58097 Hagen További információk: [email protected]

február 12. Biblia olvasó találkozók Münsterben – 19:00 Isten ma is élő szava a Biblia, nem egy múltbéli üzenet. Általa ma is, most is beszélgetni szeretne velünk az Úr. A közös Biblia olvasásra és beszélgetésre szeretettel hívnak és várak mindenkit a szervezők! Gondolatébresztő: Mk 1, 40 – 45 Helyszín: Magyar Katolikus Misszió irodájában (Middelfeld 24, 48157 Münster) További információk: https://sites.google.com/site/magyarkatolikusmisszio/bot

február 14. Zenés irodalmi kávéház Düsseldorfban - 15:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésébe. Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

február 14. Taizéi ima fiataloknak Düsseldorfban – 19:00 Egy kis lelki feltöltődés csend, énekek és elmélkedések segítségével kb.

30-40 perc időtartamban. Az imát a templomban tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt!

Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

február 15. Dalkör felnőtteknek Hagenben – 19:00 Magyar népdalok éneklése, hangszeres kísérettel, korhatár nincs, minden daloskedvűt szeretettel várunk! Helyszín: St.Josef Gemeindehaus, Schmalestr. 18, 58097 Hagen További információk: [email protected]

február 16. Bibliakör Frankfurtban – 19:00 Szeretettel vár minden érdeklődőt a frankfurti magyar katolikus egyházközség a bibliakörre, amit Takács Pál plébános tart. Helyszín: Ludwig-Landmann-Straße 365, 60487 Frankfurt További információ: http://www.magyar-katolikusok-frankfurt.de

február 17. Könyvbemutató Kölnben - 19:00 Msgr. Dr. Kovács Gergely, Márton Áron püspök vatikáni posztulátora mutatja be Virt László Márton Áronról szóló könyvét (Bischof Márton Áron, Des Herrn aufrichtigster Diener) német nyelven a St. Aposteln plébániai teremben az előesti szentmisét (18:00h) követően. További információ: http://ungarnzentrum.de/

Page 5: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

5

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

február 18. Népi játékok gyerekeknek Düsseldorfban - 12:00 - 13:00 Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

február 18. Az olasz Renaissance az irodalom görbe tükrében - 11:30

Dr. Miklós Ivanoff magyar nyelvű előadása Helyszín: Talstr. 2, 52068 Aachen

február 21. Zenés irodalmi kávéház Kölnben – 16:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésében. Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de/

február 23-24. Nagyböjti lelkinapok Kölnben A húsvét ünnepére való felkészülést péntek este szentmisével kezdjük a Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészség kápolnájában. Szombaton 10:30 órakor folytatódik a program a St. Aposteln közösségi termében (Apostelnkloster 4, 50672 Köln). Az elmélkedéseket Sajgó Balázs, gyulafehérvári egyházmegyei Caritas lelki vezetője tartja. Jelentkezni február 10-ig lehet a Lelkészség elérhetőségein vagy a honlapon. 10:00 órától várunk segítséget a terem berendezéséhez. További információ: http://ungarnzentrum.de/

február 24. Filmklub gyerekeknek Frankfurtban – 18:00 A vetítés után beszélgetés lesz a filmről a gyerekekkel. A szülőknek ez idő alatt egy másik teremben kávézási lehetőséget biztosítanak a szervezők. Az aktuális film címe később az alábbi honlapon lesz elérhető. Belépő 1€/gyerek Helyszín: Ludwig-Landmann-Straße 365, 60487 Frankfurt További információk: http://www.magyar-katolikusok-frankfurt.de

2018. MÁRCIUS ___________________________________________________________________________________

március 1. Magyar befolyás Beethoven életére és munkásságára-előadói és

zenei est Dortmundban – 19:00

Pacsura Dávid István Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas tart előadást Beethoven Magyarországgal való szakmai és személyes viszonyáról, különös tekintettel a Brunswick családdal kialakított kapcsolatára. Wedewardt-Brezócki Gabriella zongoraművész közreműködésével elhangzik Beethoven: Zongoraszonáta No. 24 Fisz-dúr című műve. A program a Dortmundi Német-Magyar Társaság rendezvénye. Helyszín: Auslandsgesellschaft NRW e.V.,Steinstraße 48, 44147 Dortmund További információ: https://www.agnrw.de

Page 6: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

6

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

március 2. Ökumenikus Világimanap Kölnben - 17:30 A kölni magyar protestáns és katolikus közösségek ökumenikus istentiszteletét a Katolikus Lelkészség II. emeleti termében tartjuk. Igét hirdet Gulyás Márta tiszteletes asszony. A világimanap idei mottója: Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó! /vö. Ter 1,31/. Helyszín: Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de/

március 3. Beszélgetések a gyereknevelésről Kölnben – 10:00-12:00 Palotai-Farkas Júlia pszichológussal folytatódik a beszélgetés-sorozat gyereknevelési kérdésekről. Helyszín: St. Apostelnkloster 4. 50672 Köln (a St. Aposteln plébánia földszinti termében) További információ: http://ungarnzentrum.de/

március 4. Népi játékok gyerekeknek Düsseldorfban - 12:00 - 13:00 Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

március 9. Taizéi ima fiataloknak Kölnben – 19:00 Egy kis lelki feltöltődés csend, énekek és elmélkedések segítségével kb.

30-40 perc időtartamban. Az imát a templomban tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt! Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de

március 11. Tudományos és ismeretbővítő törzsasztal Kölnben - 18:30 Palotai-Farkas Júlia Imádság és lelki alkat címmel tart elõadást a Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésében. Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de/

március 12. Biblia olvasó találkozók Münsterben – 19:00 Isten ma is élő szava a Biblia, nem egy múltbéli üzenet. Általa ma is, most is beszélgetni szeretne velünk az Úr. A közös Biblia olvasásra és beszélgetésre szeretettel hívnak és várak mindenkit a szervezők! Gondolatébresztő: Jn 3, 14 – 21. Helyszín: Magyar Katolikus Misszió irodájában (Middelfeld 24, 48157 Münster) További információk: https://sites.google.com/site/magyarkatolikusmisszio/bot

Page 7: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

7

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

máricus 14. Zenés irodalmi kávéház Düsseldorfban - 15:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésébe. Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

március 14. Taizéi ima fiataloknak Düsseldorfban – 19:00 Egy kis lelki feltöltődés csend, énekek és elmélkedések segítségével kb.

30-40 perc időtartamban. Az imát a templomban tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt!

Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

március 14. Magyar népszokások: „Női munkát tiltó napok.“ – 18:00 Helyszín: Talstr. 2, 52068 Aachen További információk: Ildikó Rácz Tel.: 0241-161887 http://www.magyarokaachenben.de/hu/

március 16. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint koncert Gelsenkirchenben –

20:00 Ismét Németországban koncertezik a magyar jazz énekes-dalszerző

Harcsa Veronika és a gitárvirtuóz Gyémánt Bálint. Helyszín: PublicJazz - Habichtsweg 14, 45894 Gelsenkirchen

További információk és jegyvásárlás: https://publicjazz.de/schedule/16-3-veronika-harsca-balint-gyemant-hu/

március 18. Nemzeti ünnep Düsseldorfban- 12:00 - 13:00 A 11 órakor kezdődő szentmisét követően a 1848-as szabadságharc

hőseire emlékezünk a Düsseldorfi Főkonzulátus által megrendezett nemzeti ünnepen. Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

március 18. Nemzeti ünnep Aachenben – 11:30 1848. március 15. alkalmából nemzeti ünnepet rendez az Aacheni Magyar-Német Baráti Kör. Helyszín: Talstr. 2, 52068 Aachen Információ: Josef Dobrovka 0241- 9319333

március 21. Zenés irodalmi kávéház Kölnben – 16:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésében. Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de/

Page 8: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

8

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

2018. ÁPRILIS ___________________________________________________________________________________

április 8. Széchenyi-est Kölnben - 18:30 A Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége Széchenyi-estet szervez Kölnben. Fenyő Ervin Széchenyi műveiből és Kosztolányi Dezső: Lenni vagy nem lenni c. írásának Széchenyiről szóló részéből tart irodalmi estet a St. Aposteln plébániai termében. További információ: http://ungarnzentrum.de/

április 11. Zenés irodalmi kávéház Düsseldorfban - 15:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésébe. Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

április 11. Taizéi ima fiataloknak Düsseldorfban – 19:00 Egy kis lelki feltöltődés csend, énekek és elmélkedések segítségével kb.

30-40 perc időtartamban. Az imát a templomban tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt!

Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

április 12. Az ajtó - Filmest Dortmundban – 19:00

Szabó Magda Az ajtó című műve alapján készült 2012-ben Szabó István rendezésében a német-magyar film Helen Mirren és Martina Gedeck főszereplésével. A társadalompolitikai dráma egy különleges barátságról szól. A film előtti felvezetést Wiebe Magdolna tartja. A program a Dortmundi Német-Magyar Társaság rendezvénye. Helyszín: Auslandsgesellschaft NRW e.V.,Steinstraße 48, 44147 Dortmund További információ: https://www.agnrw.de

április 13. Taizéi ima fiataloknak Kölnben – 19:00 Egy kis lelki feltöltődés csend, énekek és elmélkedések segítségével kb.

30-40 perc időtartamban. Az imát a templomban tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt!

Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln

További információ: http://ungarnzentrum.de

április 15. Filmbemutató és előadás Aachenben – 11:15 A magyar szürkemarha. Állatok, amelyeket már a magyar honfoglalók

hoztak magukkal. Albert István és Dobrovka József prezentációja filmbemutatóval. Helyszín: Talstr. 2, 52068 Aachen Információ: http://www.magyarokaachenben.de/hu/

Page 9: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

9

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

április 18. Zenés irodalmi kávéház Kölnben – 16:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésében. Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de/

április 29. Filmvetítés Aachenben – 11:15 „Lago Maggiore“ filmvetítés Dr. Miklós Ivanoff vezetésével, németnyelvű

beszélgetéssel a filmet követően. Helyszín: Talstr. 2, 52068 Aachen Információ: http://www.magyarokaachenben.de/hu/

2018. MÁJUS ___________________________________________________________________________________

május 5. Táncház Kölnben a St. Aposteln plébániai termében – 10:30 – 16:00

Óvodás, iskolás és felnőtt táncház. Óvodásoknak 10:30-11:30-ig, iskolásoknak 11:30-13:00-ig, felnőttek számára pedig 14:00-16:00-ig tart a program. Jelentkezni a Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségén vagy annak honlapján a korcsoport megadásával lehet. Helyszín: St. Apostelnkloster 4. 50672 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de/

május 6. „Fájdalmas dolgok“-ahogy az orvos látja előadás Aachenben –

11:15 Dr. Pecznik Éva előadása.

Helyszín: Talstr. 2, 52068 Aachen Információ: http://www.magyarokaachenben.de/hu/

május 9. Zenés irodalmi kávéház Düsseldorfban – 15:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésébe. Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

május 9. Taizéi ima fiataloknak Düsseldorfban – 19:00 Egy kis lelki feltöltődés csend, énekek és elmélkedések segítségével kb.

30-40 perc időtartamban. Az imát a templomban tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt!

Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

május 9. Magyar népszokások: „Népviseletek“ Aachenben – 18:00 Helyszín: Talstr. 2, 52068 Aachen További információ: Ildikó Rácz Tel.: 0241-161887

Page 10: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

10

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

május 23. Zenés irodalmi kávéház Kölnben – 16:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésében. Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de/

május 25. Taizéi ima fiataloknak Kölnben – 19:00 Egy kis lelki feltöltődés csend, énekek és elmélkedések segítségével kb.

30-40 perc időtartamban. Az imát a templomban tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt!

Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln

További információ: http://ungarnzentrum.de

május 26. Beszélgetések a gyereknevelésről Kölnben – 10:00-12:00 Palotai-Farkas Júlia pszichológussal folytatódik a beszélgetés-sorozat gyereknevelési kérdésekről. Helyszín: St. Apostelnkloster 4. 50672 Köln (a St. Aposteln plébánia földszinti termében) További információ: http://ungarnzentrum.de/

május 31. Úrnapi körmenet Kölnben - 10:00 Az egyházközösség híveivel rész veszünk a Kölni Érsekség által szervezett szabadtéri szentmisén és körmeneten. Gyülekezés a Dóm mellett (Roncalliplatz) 9:45-ig, a magyar zászló alatt. Aki teheti, jöjjön népviseletben. További információ: http://ungarnzentrum.de/

2018. JÚNIUS ___________________________________________________________________________________

június 6. Zenés irodalmi kávéház Kölnben – 16:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésében. Helyszín: Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége, Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln További információ: http://ungarnzentrum.de/

június 10. „Energiafordulat.“ 2. rész.“ előadás Aachenben – 11:30

Edvi-Illés Pál előadása. Helyszín: Talstr. 2, 52068 Aachen

További információ: http://www.magyarokaachenben.de/hu/

június 13. Zenés irodalmi kávéház Düsseldorfban - 15:30 A Kölni Érsekség római katolikus magyar lelkészségének szervezésébe. Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

Page 11: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

11

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa

június 17. Népi játékok gyerekeknek Düsseldorfban - 12:00 - 13:00 Helyszín: Löricker Str. 35, 40547 Düsseldorf. További információ: http://ungarnzentrum.de

június 24. Ezüstmise Kölnben - 17:00 Ezen a vasárnapon ünnepli Lukács József plébános 25 éves papi jubileumát. Ünnepi szentbeszédet tart Küsmődi Attila, szamosújvári plébános. Minden Közösségi Tagunkat szeretettel hívunk és várunk az ünnepi szentmisére! További információ: http://ungarnzentrum.de

június 30. Nyílt nap és tanévzáró Kölnben - 11:00 A hétvégi magyar iskola és óvoda nyílt napot tart a St. Aposteln bazilika Aulájában (Neumarkt 30, 50667 Köln), amelynek keretén belül rövid évzáró produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők. További információ: http://ungarnzentrum.de

NÉMETORSZÁGI MAGYAR ÖSSZEFOGÁS _________________________________________________________________________

BUOD – Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége –

Bund Ungarischer Organisationen in Deutschland (BUOD) A BUOD lehetőséget nyújt németországi magyar szervezetek összefogására, segítésére, magyarországi pályázatok, támogatások közvetítésére. Bővebb információ a honlapon olvasható: http://www.buod.de

NÉMET-MAGYAR SZERVEZETEK ÉS KÖZÖSSÉGEK ___________________________________________________________________________________

Észak-Rajna-Vesztfália

Kulturhaus Villa Zsuzsa

A Kulturhaus Villa Zsuzsa célja egyszerű, de annál szebb: zenével kíván hidat építeni két nemzet között. További információ: www.villa-zsuzsa.de

Német-Magyar Társaság Köln-Bonn –

Deutsch-Ungarische Gesellschaft Köln-Bonn e.V. A Köln és Bonn környékén élő magyarok valamint Magyarországot szerető, az országhoz valamilyen formában kapcsolódó németek összefogása rendszeres találkozók, kirándulások és kulturális programok keretében. További információ: [email protected]

Page 12: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

12

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Rajna-Vesztfáliai Magyar Protestáns Gyülekezet –

Ungarische Evangelische Gemeinde in NRW Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Magyar Protestáns Gyülekezet rendszeresen tart magyar nyelvű istentiszteletet Kölnben, Aachenben, Düsseldorfban, Bochumban, Münsterben, Bielefelden és Koblenzben. További információ: http://ungarische-gemeinde.de/

Rajna-Ruhr-vidéki Magyar Baráti Kör (UFRR) –

Ungarischer Freundeskreis Rhein-Ruhr A Rajna-Ruhr-vidéki Magyar Baráti Kör (UFRR) egy önkéntes, non-profit alapon működő baráti társaság, mely Németország Észak-Rajna-Vesztfália tartományában élő magyarul beszélők és a magyar kultúra iránt érdeklődők közössége. A hét alapító tag által létrehozott társaság célja a magyar kultúra ápolása, a kint élő magyarok számára fontos információk, programok szervezése, egységesítése. A Baráti Kör alapgondolata, hogy senki ne maradjon le az őt érdeklő rendezvényekről és ne érezze magát segítség nélkül a kinti élete során. Céljaik: információk egységesítése, programok szervezése és szervezésének segítése, meglévő programszervezők közötti párbeszéd elősegítése és fenntartása, meglévő programok esetleg több helyszínen történő megvalósulása, a kint élő magyarok összetartozás érzésének növelése, a magyar kultúra bemutatása más nemzetek részére, a kint élő magyarok integrációjának segítése, magyar kultúra megőrzése és továbbadása gyermekeink részére illetve kívülről érkező új ötletek támogatása, megvalósulásának segítése. Alapítók: Bozsóki Lilla, Förster Jörg, Kiss Eszter, Kovács Eszter, Lázár Andrea, Pacsi Anna és Romhányi András. További információk: http://www.hunrheinruhr.de/ és e-mail cím: [email protected]

A Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészsége –

Katholische Ungarische Gemeinde im Erzbistum Köln

A Kölni Magyar Lelkészség Németország Észak-Rajna-Vesztfália tartományának területén belül három egyházmegyén (Köln, Essen és Aachen) átívelő lelkipásztori munkát lát el. A katolikus közösség rendszeresen találkozik szentmisék, kulturális programok, ünnepek alkalmával. További információ: http://ungarnzentrum.de/

Semmelweis Orvos-, Fogorvos- és Gyógyszerésztársaság Düsseldorf –

Semmelweis Gesellschaft e.V. für Ärzte-, Zahnärzte – und Apothker Az egyesületet a német és magyar egészségügy közös témái, kapcsolatai foglalkoztatják.

Német-Magyar Társaság Németország –

Deutsch-Ungarische Gesellschaft in der Bundesrepublik Deutschland e.V. A társaság 1994 óta működik. Az német-magyar társaságok ernyőszervezeteként az egyesület célja a német-magyar kapcsolatok erősítése politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és a sport területén egyaránt. További információ: http://www.dug-dach.de/

Page 13: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

13

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Német-Magyar-Baráti Társaság Paderborn -

Deutsch-Ungarischer-Freundeskreis-Paderborn e.V. Az egyesület célja a német-magyar kapcsolatok fenntartása és ápolása Paderbornban és környékén. További információ: www.deutsch-ungarischer-freundeskreis-paderborn.de

Vadrózsa Néptáncsoport Hagen –

Vadrózsa ungarische Folkloregruppe A hageni Vadrózsa Néptánccsoport tagjai hetente próbálnak, céljuk tánchagyományaink ápolása, továbbadása. A gyermekek számára havonta magyar nyelvű, zenés-táncos foglalkozást szerveznek, ezenkívül alkalmanként táncházat, táncworkshopot, bált! A Dalkör havonta találkozik. További információ: http://www.vadrozsa.de/

Aacheni Magyar-Német Baráti Kör –

Ungarisch-Deutscher Freundeskreis Aachen e.V.

Az Aacheni Magyar-Német Baráti Kör 52068 Aachenben a Tal Strasse 2. Sz. alatt a saját önálló klubhelységében minden vasárnap 11:15 -13:00 óráig klubfoglalkozást tart felnőttek és gyermekek számára. A programok közt szerepelnek a magyar hagyományok, tudományok, kultúra, irodalom, zene és tánc különböző ágai, a magyar nyelv tanulásával és gyakorlásával egybekötve. A gyerekeknek korhatár nélkül különböző csoportokban vidám játékos formában való oktatásáról minden héten egyszer, a Galagonya Klub gondoskodik. További információ: www.magyarokaachenben.de , illetve Dobrovka Józsefnél: [email protected]

Német-Magyar Vállalkozók Klubja –

Deutsch-Ungarischer Unternehmerclub e.V. A Német-Magyar Vállalkozók Klubja német és magyar vállalkozásokat hoz össze. A klub egy országokon átnyúló egyesület, melynek célja a közös tapasztalatcsere, ami lehetőséget nyújt a kapcsolatfelvételhez, a bizalomteljes jövőbeli üzleti együttműködés érdekében. További információ: [email protected]

Münsteri Katolikus Misszió

Német-Magyar Társaság Düsseldorf

Német-Magyar Társaság Dortmund

Magyarnyelvű Beszélgető Kör

Page 14: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

14

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Hessen

"Bokréta", Gross- Zimmern-i Gyerekcsoport

A közösség egy pedagógus szülők által létrehozott és működtetett gyerekcsoport. Gyerekeinkkel a magyar nyelv és kultúra ápolását tűztük ki célul. Kapcsolatot ápolunk a Griesheim-i Katolikus Magyar Egyházzal illetve a Darmstadt-i Deutsche Ungarische Gesellschaft-tal. Foglalkozásokat szombaton délelőttönként tartjuk. További információ: [email protected]

Cifra Tánccsoport Egyesület

A Cifra Tánccsoport Egyesület csoportjaiba szeretettel várja az érdeklődőket magyar népzenével, néptáncokkal és népi játékokkal. Péntekenként Frankfurtba öt korcsoportban 3-tól 25 éves korig. Érdeklődni a honlapunkon, illetve az [email protected] mail címen.

Lingua Hungarica Lehrerverein Frankfurt e.V.

Egyesületünk szombatonként 10:00-12:30-ig óvodai és iskolai csoportokat működtet Frankfurtban a magyar nyelv és kultúra megőrzésének céljából. Bővebben honlapunkon: www.lingua-hungarica.de

Danubius Sprach - und Kulturverein Darmstadt e.V.

A DANUBIUS Egyesület hetente, keddenként magyar származású gyerekeknek korcsoportonként és felnőtteknek magyaroktatást tart. Továbbá szabadidős, kulturális rendezvényeket szervez minden korosztálynak. További információt honlapunkon olvashat: www.danubius-darmstadt.de

Magyar Szent György Lovagrend

A rendet 1326-ban Károly Róbert király alapította Visegrádon. A török és később a kommunista idők után, 1991-ben "ébredt" újra, és ma a történelmi Magyarországon kívül több európai országban tevékenykednek, templomok, iskolák, diákok, szegények megsegítésén, valamint a hagyományok őrzése és ápolása is a feladatuk. Bővebb információ a honlapon olvasható: http://www.szentgyorgylovagrend.eu/

Német-Magyar Egyesület Darmstadt –

Deutsch-Ungarische Gesellschaft Darmstadt e.V. A darmstadti Német- Magyar Egyesület célja a magyar kultúra megismertetése, terjesztése és ápolása Németországban. Programjaink magyar vonatkozásúak német nyelven. További információt a honlapunkon olvashat: www.dug-darmstadt.de

Frankfurti Német-Magyar Társaság –

Deutsch-Ungarische Gesellschaft Frankfurt 1970 e.V.

Page 15: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

15

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Rezeda e.V. - Hagyományos Magyar Tánc és Zenetámogatók Egyesülete és

Néptánccsoport, Frankfurt am Main –

Rezeda e.V. Verein zur Förderung traditioneller Ungarischer Tanz und Musikkultur,

Frankfurt am Main. A Rezeda e.V. a magyar nép táncait és zenéjét népszerűsíti a Rajna-Majna völgyi hesseni régióban. Gyerekeket és kezdő felnőtt táncosokat változatos programokkal várjuk! Aki szeretne, nálunk hamar megtanulhat táncolni! Népi játszóház és gyermek néptáncfoglalkozás szombatonként 15.00 – 17.00 két korcsoportban 3-5 ill. 6-10 éveseknek. Kezdő felnőtt/ ifjúsági táncosok próbái minden pénteken 18.00-19.30. Haladó tánccsoport próbái minden kedden és pénteken 19.30-22.00 (koreográfia próbák). Frankfurti családi táncházunkban szeretettel várunk minden táncos lábú kicsit és nagyot! További információ: www.rezeda.de, [email protected]

Csodaország e.V., Frankfurt –

Csodaország Spiel- und Lernklub zur Förderung der ungarischen Sprache und Kultur

e.V. Frankfurti Csodaország Spiel- und Lernklub e.V. óvodás gyermekeknek minden pénteken egész napos (8-16 óráig) óvodai programot biztosít, valamint utána 1-6. osztályos iskolás gyerekeknek magyar írás-olvasás és irodalom oktatást tart. További információ: [email protected]

Magyar Katolikus Egyházközség Frankfurt

84. sz. Lehel Vezér Cserkészcsapat

56-os Hagyományőrző Társaság, Frankfurt

Burg Kastl Alumni Egyesület

Vajdasági Magyarok Németországi Szövetsége

Virnheimi Magyar Kultur Egyesület

Mainzi Magyar Kultur Egyesület

A lista a szervezetek visszajelzésével párhuzamosan, folyamatosan frissül.

Page 16: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

16

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

PÁLYÁZATOK, VERSENYEK, LEHETŐSÉGEK ___________________________________________________________________________________

1. Országgyűlési Választás 2018. A 2018-as Országgyűlési Választási regisztrációhoz kapcsolódó tájékoztatót a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus honlapján találja. https://dusseldorf.mfa.gov.hu/page/orszaggyulesi-valasztas-2018 További kérdés esetén a főkonzulátus kollégái szívesen rendelkezésre állnak.

2. Nemzeti Regiszter oldala A Nemzeti Regiszter célja, hogy egységesen szóljon valamennyi magyarhoz, éljen bárhol a világon. Az oldal lehetőséget biztosít a Magyar Kormánnyal való kapcsolatfelvételre, bemutatkozásra a diaszpórában élő magyar közösségeknek, a nyilvánosságra a diaszpórában tevékenykedő magyar szervezetek eseményei számára. Különböző pályázati lehetőségek is megtalálhatóak felületen. Az oldal elérhetősége: http://www.nemzetiregiszter.hu/ Pályázati lehetőségek: http://www.nemzetiregiszter.hu/palyazati-lehetosegek

3. Az egyszerűsített honosítási eljárás honlapja A honlapon minden szükséges információ megtalálható a magyar állampolgárság kérelmezésével kapcsolatban. Az oldal elérhetősége: http://allampolgarsag.gov.hu/

4. Bethlen Gábor Alap A Bethlen Gábor Alap elkülönített állami pénzalap, melynek célja a határon túli magyarságnak, illetve a határon túli magyarok anyaországgal és egymással való kapcsolatának a támogatása. További információ, további pályázati lehetőségek: http://bgazrt.hu/tamogatasok/

5. Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság A Nemzetpolitikai Államtitkárság feladata a diaszpórában és szórvány területeken élő magyarokkal, magyar közösségekkel való kapcsolattartás, támogatásuk. Az államtitkárság oldalán a diaszpórában és szórvány területeken élő magyarokat érintő hírekről értesülhet az olvasó. További információ: http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok-helyettes/nemzetpolitikaert-felelos-allamtitkar

6. Magyarság Háza A minden magyar összetartozását jelképező intézmény célja a Magyarország határain innen és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése, a pozitív magyarságkép kialakulásának segítése. Tovább információ: http://bgazrt.hu/magyarsaghaza/

7. Mikes Kelemen Program Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt gondos munkával összegyűjtött könyvei, levéltári anyagok, levelezések, a közösségek életét bemutató folyóiratok, aprónyomtatványok egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. Ennek nyomán 2013

Page 17: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

17

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

októberében a Magyar Diaszpóra Tanács elfogadta a Mikes Kelemen Programot. Az állományok Magyarországra történő szállítását követően az Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak részvételével zajlanak a munkálatok, a tételeket egyesével behasonlítják, és rendszerezik. Az anyagok hiánypótló része bekerül az Országos Széchényi Könyvtárba, a fennmaradó tételek pedig határon túli és magyarországi közgyűjteményekben, iskolákban kerülnek elhelyezésre. Amennyiben olyan magyar nyelvű könyvei, dokumentumai vannak, amelyeket felajánlana a Magyar Állam javára, keresse a Mikes Kelemen Program munkatársait a [email protected] email címen. További információ: http://www.oszk.hu/mikes-program

8. Julianus Program A Magyar Diaszpóra Tanács 2012-ben döntést hozott a magyar örökségek és emlékhelyek kataszterének megalkotásáról. A program célja, hogy bemutassa a diaszpórában fellelhető magyar értékeket, és ezáltal betekintést nyújtson a világban szétszórtságban élő magyar közösségek identitásmegőrző munkájába, mellyel hozzájárultak az egyetemes magyar kultúra gyarapításához. A program sikeres megvalósítása érdekében szükségünk van a diaszpóra magyar közösségeinek és szervezeteinek a segítségére is, hogy a kataszter minél átfogóbb képet mutasson a magyar emlékekről és azok fellelhetőségéről. Minden jelentős örökség feltérképezése segíti munkánkat, legyen szó magyar házakról, központokról, oktatási intézményekről, templomokról, magyar tulajdonú temetőkről, múzeumokról, avagy szobrokról és emléktáblákról. Ahhoz, hogy egy érték bekerüljön a program kataszterébe, nem kell mást tenni, mint az alábbi linken található adatlapot kitölteni és néhány fotó vagy egy rövid videó dokumentációval elküldeni a [email protected] e-mail címre. Adatlap linkje: http://www.nemzetiregiszter.hu/download/d/6c/00000/Julianus%20Program%20adatlap.docx A feldolgozott emlékhelyeket az alábbi linken és az oldalsó menüsorban kontinensenként tekintheti meg: https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=11ROZe4Sxen_z9Q1AL6wBm1kb_ZQ&ll=18.663741109577888%2C0&z=2

9. Balassi Intézet Nyári Egyeteme A Balassi Nyári Egyetem 2018. július 23-a és augusztus 17-e között várja azokat, akik magyarul szeretnének tanulni és többet szeretnének tudni a magyar kultúráról. A programokon az intenzív nyelvtanulás mellett a magyar irodalmat, történelmet, földrajzot, néprajzot, színháztörténetet, művelődéstörténetet bemutató előadásokat is hallhatnak a négy hét folyamán a résztvevők. A budapesti helyszín lehetővé teszi kulturális örökségünk bemutatását, de a diákok szabadon választhatnak a főváros széles körű programkínálatából is. A magyar tájakat, nevezetességeket, magyar borkultúrát kirándulásainkon ismerhetik meg. Évtizedes oktatási tapasztalattal rendelkező, a diákok igényeihez nagymértékben alkalmazkodni tudó, kreatív és képzett tanári gárda biztosítja a megfelelő minőségű oktatást. A Balassi Intézet saját ösztöndíjára 2018. március 7-én éjfélig jelentkezhetnek:

Page 18: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

18

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

a 18. életévüket betöltött, magyar származású, a Kárpát-medencén kívüli diaszpórában élő, külföldi állampolgárságú személyek, valamint

a 18. életévüket betöltött, nem magyar származású, külföldi állampolgárságú személyek További részletek: http://www.balassiintezet.hu/hu/kepzesek/balassi-nyari-egyetem/

10. Diaszpóra Program A Diaszpóra Program 16 különböző programidőszakot tartalmaz 2018 januárja és decembere között, köztük tematikus tanulmányutakat és nyári táborokat, amelyek közül tetszés szerint választhatnak a jelentkezők. A kiválasztott programidőszakon belül, 5-10 napos összefüggő időintervallumban vehetnek részt magyarországi tanulmányúton. Minden programidőszak részét képezi Budapest, a vidéki Magyarország és egy külhoni magyar régió felkeresése. A Programra pályázhatnak azok a diaszpórában élő, 10 és 29 év közötti magyar fiatalok, akik a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, hagyományőrző és kulturális egyesületek, vallási közösségek munkájában aktívan (minimum 1 éve) részt vesznek. A Programra való jelentkezés időszaka: 2017. december 1. – 2018. február 28. További részletek és jelentkezés (egyénileg, vagy csoportosan) a Program honlapján: http://www.rakocziszovetseg.org/diaszporaprogram

11. II. Nyugat-Európai Népművészeti Családi Tábor A tavalyi, hagyományteremtő szándékkal megrendezett eseményen közel százharmincan vettek részt, így a program óriási sikerén felbuzdulva az idén is szeretnénk minél több családot egybegyűjteni, hogy a hazánktól távol élő magyar közösségeinket tovább építsük, erősítsük, többek között zenés, táncos, kézműves örökségünk körül. A hagyományos népi kultúra mellett magyarságunk más kincseinek is méltó helyet biztosítunk a programban. A tábor időpontja: 2018. április 28 – május 1. Helyszín: Saint-Sorlin-d’Arves, 73530 Chalet ‘Le Bellevue’, Franciaország Részvételi díj: A részvételi díj magába foglalja a szállást és a teljes ellátást: - felnőtt: 120€/fő/3 nap - gyerek (12 éves korig - tehát 13. életév betöltéséig): 80€/fő/3 nap Jelentkezni az alábbi linket követve, a FRAMOSZ (Franciaországi Magyarok Szövetsége) honlapján lehet, az online jelentkezési űrlaphoz vezető linkre kattintva, és azt kitöltve, amíg van szabad hely: http://www.framosz.fr/index.php/hu/tabor-2018 A helyek korlátozott számára való tekintettel kifejezetten javasoljuk, hogy részvételi szándékát a regisztráció megnyitását követően minél hamarabb jelezze! A nagy érdeklődésre való tekintettel a helyek várhatóan hamar be fognak telni.

12. Buchstube Magyar nyelvű könyvek, illetve magyar írók német nyelven megjelent könyveinek terjesztése Németországban. További információ: www.buchstube.eshop.t-online.de

13. Nemzetközileg elismert ECL nyelvvizsgák magyar nyelvből A Lingua Hungarica e.V. szervezésében évente két alkalommal, decemberben és

júniusban. Információ és jelentkezés: www.lingua-hungarica.de

Page 19: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

19

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

14. OTTHONI TV Az OTTHONI TV egy online televíziós szolgáltatás, mely segítségével magyarországi televíziós csatornák adásait folyamatosan közvetítve (streaming) nézhetjük az internethez csatlakoztatott eszközeinken, bárhol a világon. Eurocable Magyarország Kft. jelenleg az egyetlen szolgáltató, aki legális, magyar nyelvű televíziós streaming szolgáltatással rendelkezik Magyarország határain túl. A most elindított OTTHONI TV szolgáltatása – igen kedvező áron – pár perc alatt igényelhető, és a megrendelést követően azonnal elérhetővé válnak a magyarországi televízió műsorok folyamatosan közvetített adásai. Mindössze szélessávú internet és egy okostelefon, számítógép vagy televízió kell hozzá. Az OTTHONI TV-t előfizetés nélkül is ki lehet próbálni, a próbaidőszak 24 óra. A www.otthonitv.hu oldalon – egy egyszerű regisztrációt követően – tudjuk megrendelni a szolgáltatást. 1, 3 vagy 6 hónapra fizethető elő, előre, egy összegben. Az előfizetés nem újul meg automatikusan. Az általános szerződési feltételek, pontos technikai leírás valamint további részletes információk megtalálhatók a www.otthonitv.hu oldalon.

15. NETkönyvtár NRW A napokban indult el egy új szolgáltatás az németországi, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban élő magyar közösség magyar nyelvű olvasási igényének felkeltésére, kielégítésére. A NETkönyvtár egy hagyományos elveken működő könyvtár; melynek tagjai könyveket választhatnak, kölcsönözhetnek ki a könyvtár adatbázisából. A könyvek egy bizonyos része a tagok sajátja és kölcsönzésük fizikailag nem magában a könyvtárban történik, hanem a könyv tulajdonosával történő egyeztetés során. A NETkönyvtárban nincsen tagdíj, teljesen önkéntes alapon működik, illetve a kikölcsönzött könyv visszaadásának határideje is szabadon egyeztethető. A Magyarországtól távol élők számára felértékelődnek az anyanyelven íródott könyvek, így az alapítók másodlagos célja a kidobásra ítélt könyvek megmentése. Ezek tárolása egyelőre az alapítók saját otthonaiban történik, így megoldott a további hagyatékok befogadása is. Továbbiakban lesznek rendszeres találkozók, ahol a finom sütemények és kávé mellett a tagok jobban megismerhetik egymást és megvitathatják a kiolvasott könyveket is. A NETkönyvtár tagjává válni, illetve az alapítókat elérni az alábbi e-mail címen keresztül lehetséges: [email protected] Bővebb információ és a használati útmutató a NETkönyvtár NRW Facebook csoportban található: https://www.facebook.com/groups/177048452814353/?fref=ts

16. Tanulmány a Németországban élő magyarok tapasztalatairól, érzéseiről és

véleményéről A berlini Freie Universität (Pedagógiai és Pszichologiai Kar) Társadalom-, Szervezet- és Gazdaságpszichológiai Tanszéke tanulmányt készít a Németországban élő magyarok tapasztalatairól, érzéseiről és véleményéről. A részvétel teljesen anonim és a kérdőív kitöltése maximum 10-15 percet vesz igénybe. A kérdőív az alábbi linkre kattintva érhető el: https://ww3.unipark.de/uc/Team_Wesche/8fbe/ További információért kérjük, forduljon Ladányi Jancsó Jakobhoz a [email protected] e-mail címen.

Page 20: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

20

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

17. Önkénteseket keres a Csilla von Boeselager Alapítvány Elisabeth Fessl de Alemany a Csilla von Boeselager Alapítvány tagjaként 27 éve végez segélyező tevékenységet és indít Magyarországra és a Kárpát-medencébe adományszállítmányokat. Ezek az utóbbi időszakban többször Észak-Rajna-Veszfáliából (pl: Gelsenkirchen-Buerből, Rheinbergből, Bottropból) indultak, és bár az adományok összegyűjtése lelkes munkájának köszönhetően mindig rendben zajlik, azonban a teherautók rakodásához segíteni tudó önkéntesekre van szüksége. A teherautók érkezése kapcsán többnyire a rakodás előtt 1-2 nappal érkezik csak értesítés, így az időpontokkal előre tervezni nem mindig lehet – mindazonáltal az alkalmankénti segítség is nagymértékben megkönnyítené az adományok szállítását. Kérjük, amennyiben Ön is segítene az adományok rakodásában, legyen szíves telefonon egyeztetni a rakodások szervezőjével, Szaklkainé Erzsébettel: 02041-22788 ill. 017697994285

MAGYAR NYELVŰ OKTATÁS ________________________________________________________________________________________________________

Düsseldorf 14 éve működő hétvégi magyar iskola Düsseldorfban. Cím: AWO, Werstener Dorfstraße 90 További információ, jelentkezés: http://www.magyar-suli.de/, Beulich Ágnes,

0172/2587487

Frankfurt am Main Gyermek-klub óvodásoknak péntekenként – 8:00-16:00 Gozolits Andrea: [email protected] Magyar írás-olvasás oktatás péntekenként 1.+ 2. osztály: 16:10 – 16:55 │3.+ 5. osztály: 16:45 – 17:30 Történelem óra minden második szombaton – 13:30-15:00 Kusztor Mónika: [email protected] Magyar ének-zenei és nyelvi csoportok gyerekeknek 0-10 éves korig Frankfurtban Ludwig-Landmann-Str. 365. Kedd du. 15.00-18.00 óráig: zenebölcsi 0-3 éves korig,

zeneovi 4-6 éveseknek, furulya kezdő 6 évtől, furulya haladó 7 évtől. Magyaroktatás: iskola előkészítő csoport (5 éves kortól), 1.-4. osztály. Zenei csoportvezető: Gerencsérné Várkonyi Lenke, ének-zene szakos tanár, tel.:

061967795948; 01746170441 Magyar csoport: Schnaus Gabriella, tanítónő tel.: 06959676799

Gyermek és ifjúsági néptánc Cifra Tánccsoport Egyesület csoportjaiba szeretettel várja az érdeklődőket a magyar népzenével, néptáncokkal és népi játékokkal. Péntekenként 3-5év: 16:30-17:15, 5-7 év: 17:15-18:00, 8-10 év:18:00-18:45, 11-13 év: 18:45-19:30, 14 év felett 19:30-20:30 Érdeklődni Klementné Kecskeméti Beátánál 01785149441 vagy Klement Nándornál ([email protected]) lehet.

Page 21: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

21

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Frankfurt Népi játszóház és gyermek néptáncfoglalkozás

Kéthetente szombatonként 15:00-17:00 Rezeda e.V. - Hagyományos Magyar Tánc és Zenetámogatók Egyesülete és Néptánccsoport [email protected]; http://rezeda.de

Ringató-Miniklub Péntek délutánonként 17:00 órától a Haus der Volksarbeit épületében, jbk Eschenheimer Anlage 21, Haus B/Raum 113. Gerencsérné Várkonyi Lenke, tel.: 061967795948

Szombati magyar oktatás Szombati Magyar Iskola és Óvoda Frankfurtban a Lingua Hungarica e.V, szervezésében! Szombatonként 10:00- 12:30-ig több különböző (életkor szerinti) csoport Helyszínek: Martktsrt. 11-13, 60388 Frankfurt (Bergen-Enkheim) A 2016/17-es tanévben működő csoportjaink: Manók (0-3év), Óvodások (Csicsergő és

Suliváró csoport), Általános iskolai csoportok: 1.oszt.,2.oszt.,3.oszt,4.oszt.,Felsősök: 5.oszt., 6.oszt., 7.oszt.,

Gimnazisták: 9-12. osztály Információ és jelentkezés:

Hollstein Barbara elnöknél: [email protected] www.lingua-hungarica.de Groß-Zimmern Magyar gyermekcsoport Szeretettel várnak minden érdeklődőt a bölcsődei, óvodai és iskolai csoportokba, ahol 3

pedagógus és egy zenepedagógus foglalkozik a gyerekekkel. A foglalkozások szombatonként de. fél 10-től a Groß-Zimmern-i Mehrgenerationshaus,

(Otzbergring 1-3, 64846 Groß-Zimmern) termeiben vannak. Érdeklődni: 06071302582; [email protected] Baba-mama foglalkozás Kedd délelőttönként 10 órától a Groß-Zimmern-i Mehrgenerationshaus-ba., (Otzbergring 1-

3, 64846 Groß-Zimmern)

Köln Népi és klasszikus hegedű oktatás Kölnben

Herbert Schneider ,Kaktusz’ E-mail: [email protected] │Tel.: 0220382277 / Mobil: 01713146873

http://hs.karsai.info/ http://www.markt.de/koeln/musikunterricht/geige+violin+unterricht+im+koelner+raum/recor

dId,5b77f874/expose.htm

Münster Fekete Olga: [email protected]

Hagen Gyermekfoglalkozás havonta két alkalommal. Az időpontok az alábbi honlapon érhetők el:

http://www.vadrozsa.de; Münnichné Ákontz Ildikó: [email protected]

Page 22: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

22

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Aachen Sokpettyes Magyar Játszóház Aachenben

Péntek délutánonként, 16:30-tól magyar játszóházat tartunk a DRK épületében, a Robensstraße 20 szám alatt, Aachenben. Ének, zene, tánc, gyerek torna, kreatív foglalkozás, meseolvasás és szabad játék szerepel a spontán kialakított programban.

További információk: Kiss Vivien: [email protected]

Galagonya Klub Kézműveskedés gyerekeknek minden kedden (minden 4. alkalom szerdán!) 16:45-től. Minden 4. kedden zenés-táncos foglalkozást tartunk. A foglalkozások díja családonként 5€. Cím: Talstr. 2, 52068 Aachen További információk: Napsugar Dickmann Tel.: 02406-8039943 Erika Büker Tel.: 0151 153 20890 und Josef Dobrovka Tel.: 0241- 9319333. Zeneovi Minden pénteken 16 órától a Magyar-Német Baráti Kör Klubtermében (Talstr. 2, 52068 Aachen) További információk: Júliánna Karácsonyi; Tel.: 0241-94315679 u. Josef Dobrovka Tel.: 0241- 9319333.

MAGYAR ÉTTERMEK ÉS BOLTOK ________________________________________________________________________________________________________

Észak-Rajna-Vesztfália

Restaurant - Café Klosterhof Am Varenholt 17 D-44797 Bochum Tel: (0234) 79 55 53 Fax: (0234) 33 25 55 Mail: [email protected] http://www.klosterhof-stiepel.de/ Düsseldorf – Zum Csikós Andreasstrasse 7-9, 40213 Düsseldorf [email protected] http://www.zumcsikos.com/

Emsdetten – AJ Ungarische Weine (Jegenyés Export Import Handels- und Vertretungsbüro Alpár Jegenyés) Vennweg 110, 48282 Emsdetten Tel.: +49 (0) 2572 / 94 35 62 [email protected] www.jegenyes.de

Page 23: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

23

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Essen – Die Süße Ungarin A "die süße Ungarin" egy hangulatos mini kávézó, ahol mindenki otthon érzi magát. A bájos pékség illatozik friss helyben sütött süteményektől, mint például: kürtőskalács, kakaóscsiga, túróstáska...stb. Pékáruk mellett torták megrendelésére is van lehetőség. 45128 Essen Zindelstr. 14 [email protected] www.facebook.com/suesseungarin Gaststätte Vollmond Magyar étterem és kávéház Kirchplatz 20, 45525 Hattingen Tel.: +49 170 61 78 710 Hamm – Gasthaus zum Klosterfeld Unnaer Straße 15, 59069 Hamm-Rhynern Tel.: +49 (0) 2385 / 92 03 64 [email protected] www.klosterfeld.de Neuss – Magyar Közért

Rheinfährstr 132, 41468 Neuss Tel.: 017661493850 Az üzlet webshopként üzemel, amely az alábbi honlapon érhető el: http://www.ungarischeladen.eu/ Neuss – Gaststätte Pullen Bergheimer Str. 68, 41464 Tel.: +49 (0) 2131 5259977 Wetter/Wengern – Landhaus Robbert Am Jakob 20, 58300 Wetter-Wengern Tel.: +49 (0) 2335 974606 Hessen Friedrichsdorf – Restaurant "Paprika" Ungarische und Balkanspezialitäten Hugenottenstr. 58. 61381 Friedrichsdorf Tel.: +49 (0) 6172 / 711 01 Hattersheim-Okriftel – Gasthaus "Zur Wildsau" Sandstr. 3, 65795 Hattersheim-Okriftel Tel.: +49 (0) 6190 2135

Page 24: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

24

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Kassel – Restaurant Regenbogen Werner-Hilpert-Str. 3, 34117 Kassel Tel.: +49 (0) 561 14127 vagy +49 (0) 561 72989743 E-mail: [email protected] www.restaurant-regenbogen.de/ Langen – Hungarium international (im Achat Hotel) Ungarisches Spezialitätenrestaurant & internationale Gerichte Robert-Bosch-Str. 58, 63225 Langen Tel.: +49 (0) 6103 / 75 69-25, Fax: -99 E-mail: [email protected] www.hungarium.de Langen – Hungarium Sport Berliner Allee 91, 63225 Langen Tel.: +49 (0) 6103 - 469 3356 E-mail: [email protected]

Mainhausen – Restaurant Paprika Brüder-Grimm-Str. 33, 63533 Mainhausen Tel.: +49 (0) 6182 / 82 50 40 Niedernhausen – Zum Engenhahner Kochkessel In der Lei 6, 65527 Niedernhausen Tel.: +49 (0) 6128 9373373

Page 25: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

25

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

MAGYAR NYELVŰ SZENTMISÉK ÉS ISTENTISZTELETEK

________________________________________________________________________________________________________

Szentmisék

1. Kölni, Esseni és Aacheni Egyházmegyék Miséző helyek: Köln, Bonn, Düsseldorf, Wuppertal, Bergisch-Gladbach, Aachen, Duisburg, Essen Miserend: http://ungarnzentrum.de/szentmisek/oesszes-szentmise Miserend változás! 2018. januárjától a herzogenrathi szentmisék egy fél órával később

kezdődnek: 10:00 óra helyett 10:30h-kor! További információk: Ft. Lukács József │Kath. Ungarnseelsorge Köln Am Rinkenpfuhl 10, 50676 Köln Tel./Fax: 0049 221/33 778 517 E-mail: [email protected] www.ungarnzentrum.de

2. Limburg-Fulda-Mainzi Egyházmegye frankfurti székhellyel

Miséző helyek: Frankfurt-Rödelheim, Mainz, Wiesbaden, Darmstadt, Gießen Miserend: http://www.magyar-katolikusok-frankfurt.de/miserend/ További információk: Ft. Takács Pál │Katholische Ungarische Gemeinde Ludwig-Landmann-Str. 365, 60487 Frankfurt am Main Tel.: 0049 69 2479 5021 ill. 0049 69 2479 5022 Fax.: 0049 69 9778 2684 E-mail: [email protected] www.magyar-katolikusok-frankfurt.de

3. Münster-Paderborn-Osnabrücki Egyházmegyék

Miséző helyek: Bielefeld, Hagen, Marl, Menden, Münster, Neukirchen-Vluyn, Osnabrück Miserend:https://www.facebook.com/notes/magyar-katolikus-misszi%C3%B3-m%C3%BCnster-osnabr%C3%BCck-paderborn/miserend-a-2017-%C3%A9vben/1342928622391458 További információk: Ft. Simon Péter | Münster Magyar Katolikus Misszió Middelfeld 24, 48157 Münster Tel.: 0049 251 9325 7288 E-mail: [email protected] https://sites.google.com/site/magyarkatolikusmisszio

Page 26: HÍRLEVÉL - dusseldorf.mfa.gov.hu · Könyvklubokat felváltva németül és magyarul tartják, a februári program német nyelven kerül megrendezésre. Helyszín: Gaststätte Pullen,

26

M A G Y A R O R S Z Á G D Ü S S E L D O R F I F Ő K O N Z U L Á T U S A

Ezt a levelet azért kapta, mert tájékoztatást kért magyar rendezvényekről. A hírlevélben szereplő ismertetők

tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk, az elírás és tévedés jogát fenntartjuk.

Ötleteiket, javaslataikat szívesen várjuk az [email protected] címre. Amennyiben a továbbiakban nem

szeretne értesítéseket kapni, kérjük az [email protected] címre küldött levelében LEIRATKOZÁS jeligével

jelezze.

A Főkonzulátus honlapja elérhető a https://dusseldorf.mfa.gov.hu/ címről. A honlapot fokozatosan bővítjük

hasznos információkkal, onnan többek között a hírlevél is letölthető. Észrevételeit, javaslatait szívesen

fogadjuk az [email protected] címen. A főkonzulátus hírleveleit online az alábbi linken érheti el:

https://dusseldorf.mfa.gov.hu/page/hirlevelek

Istentiszteletek

Észak-Rajna Vesztfáliai Magyar Protestáns Gyülekezet Prédikáló állomások: Köln, Düsseldorf, Bochum, Bielefeld, Aachen, Münster, Koblenz Istentiszteletek rendje: http://ungarische-gemeinde.de/istentiszteletek/ További információk: Gulyás Márta lelkipásztor Levelező cím: Gulyás Márta, Neusser Straße 866, 50737 Köln Tel.: 0049 221 1689 7166 E-mail: [email protected] http://ungarische-gemeinde.de/ Seres Annamária segédlelkész Evangelisch-Reformierte Kirche: Frankfurt am Main, Freiherr-vom-Stein Straße 8 – 16:00