A M A G Y A R O R S Z Á G I M E T O D I S T A E G Y H Á Z

P É C S I K Ö R Z E T E

H Í R L E V É L

XVIII. évfolyam 7. szám 2014. július

„De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül di-csőségedbe fogadsz.”

Zsoltárok 73:23-24

2

É v i J e l i g e „De nekem olyan jó Isten közelsége!” Zsoltár 73,28/a.

E g y h á z u n k 2 0 1 4 . É v i J e l i g é j e :

„Ha világosságban járunk, közösségünk van egymással!” I. János 1:17

Te r v e z e t t j ú l i u s i p r o g r a m j a i n k :

6.-án, vasárnap - textus: Márk 3,20-30. Farizeusok vádolják Jézust.9-13. Országos Családi Tábor Bükkszéken13.-án, vasárnap - textus: Márk 4,26-29. Hasonló Isten országa.16-20. MIX Nyári Csendesnapok, Hetesen20.-án, vasárnap - textus: Márk 4,30-32. Hasonló Isten országa.21-30. Cserkésztábor, Erdélyben23-26. Női napok Györkönyben26.-án szombaton Hajléktalanok között szolgálunk27.-én, vasárnap - textus: Lukács 13,20-21. Hasonló Isten országa.

R e n d s z e r e s p r o g r a m j a i n k :

Kedden 17 órakor bibliaórát tartunk HidasonCsütörtökön Bicsérden 18 órakor házi istentisztelet lesz Pénteken 17 órakor házicsoport lesz (változó helyszínnel) Vasárnap 930 imaóra, és 1000 órakor istentisztelet van Pécsett,

1500 órakor Hidason. Első vasárnapokon Úrvacsorai istentisztelet van.

Minden harmadik vasárnap Siklóson 1800 órakor istentisztele-tünk van az evangélikus imaházban.

Az esetenkénti időpontváltozásokról lelkészünknél lehet érdeklődni.

K í v á n j u k , h o g y I s t e n á l d j a m e g m i n d e n k i é l e t é t , a k i

e b b e n a h ó n a p b a n ü n n e p l i s z ü l e t é s n a p j á t !

3

J ú l i u s .„De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal

vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz”. Zsoltár 73,23-24.

Testvérek a júliusi vezérigénk egy hitvallás, ahogyan a kommentár író-ja leírta.

Ezt a zsoltárt sokáig tankölteménynek tartották, mely a bölcsességiro-dalomhoz tartozik: a bűnösök és az igazak sorsával foglalkozik. Azonban itt nem csupán tanok találhatók, hanem egy ember lelki harcai és az azokra kapott isteni kijelentés, tehát olyan történet, mely Isten és ember között ment végbe. (H. Schmidt)

„De én mindig veled leszek…” Ugyanaz a kötőszó, amely a 22. vers végén még negatív értelemben állt („veled”, ti. veled szemben, ellened), itt már szép hitvallást fejez ki: „De én mindig veled vagyok”. Ez nem csupán emberi erőfeszítés eredménye, hanem Isten ajándéka: „megfogtad a jobb kezemet” úgy, mint valami királyét (Ézs 42:6; 45:1).

Az Úr kézen fogva vezeti őt, végül dicsőség(é)be fogadja. Ez a szó az Isten által történő elragadtatás ismert szava (2Kir 2:1kk.).

A zsoltáríró itt az Istennel való közösségről beszél. Ezt a közösséget a halál sem veheti el tőlünk (Róma 8:35–39). Azt állítja a 25. vers, hogy a mennyben sincs senki és semmi, ami ezzel felérne, és a földön sincs. A bűnösök földi gazdagsága eltörpül emellett. Közben a hívő embert szen-vedések is érhetik: elfogy, elmúlik „teste és szíve”. Ilyenkor nem földi segítségben kell bízni, hanem abban, hogy Isten „az osztályrészem”. Ez eredetileg lévita hitvallás. A léviták nem kaptak részt az országból: nekik az Úr a részük (IV. Mózes 18:21). Sőt a zsoltáríró ezt magasabb értelemben mondja el magáról. Neki nem úgy „osztályrésze” az Úr, hogy az Úr szol-gálatáért földi javakat kap, hanem „örökre”kegyelemből.

A zsoltáros átélte, és tapasztalata volt erről a belső harcról, amely a Jézust követőknek majdnem mindennapi küzdelme. Veszélybe kerül a hitben járó ember, ha elengedi az Úr kezét. Elengedni Jézus kezét nem jelent más, mint nem bízni Benne. Mert hinni Benne azt jelenti, feltétel nélkül rábízom magam, a kezét fogom, a kezére támaszkodom.

Ha a tekintetemet leveszem a hit fejedelméről, Jézusról, akkor annak következménye lesz. Van amikor nem azonnal, de később igen. A követ-kezmény lehet súlyosabb is, mint amit a zsoltáros átélt („De az én lában majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban” Zsoltár 73:2) .

4

De a megoldás csak egy lehet, amit a zsoltáros megtalált, és tapasz-talatát leírta: „míg be nem hatoltam az Isten titkába,” addig nem láttam tisztán, értelmem nem tudta felfogni. Ez következménye annak, amikor az ember nem bízik az Ő Urába. De amikor „behatol”, „bemegy a szent-éjbe”, „a belső szobába, és bezárja az ajtót”, akkor az értelmében világos-ság gyúl, és a sötétség eltűnik, és „megértettem: a végüket kell néznem.” (Zsoltár 73:17)

Behatolni az Isten titkaiba csak hit által, a Szentlélek vezetése alatt lehet. Ez nem egy egyszeri bibliaolvasást, vagy egy ima elmondását jelen-ti, ez egy komoly imaharcot jelent önmagammal. Ha meg tudom alázni magam Isten előtt, akkor a Lélek bevezet engem a titkokban. Tanácsaival igazgatja lépteimet, és megerősíti lábaimat. A gondolataimban kell dön-tést meghozni, és a döntés megcselekvéséhez erőt kérni, ez a gyakorlata az Isten titkainak felismerésnek és megértésének.

Bízni ígéretében, és kutatni az szentírást. Ahogyan a Zsoltár 1:2 tanít-ja: „Aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel.” – az ilyen embert boldognak mondja Isten.

Ha egy alkalommal győztem, ez még nem ad semmi biztosítékot arra, hogy holnap nem kerülhetek újra a támadások össztűzébe. De az biztos, hogy minden győzelemmel könnyebb lesz a harc, ahogyan minden vere-séggel csak megnehezítem a következő harc kimenetelét.

Fontos ezt az igét elménkbe belevésni, és emlékeztetni magunkat: „De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz.” (Zsoltár 73:23-24)

G y u r k ó J ó z s e f

F o h á s z - M a r a d j v e l e m U r a m !

Uram, maradj velem a mai napon,irányítsd a gondolataimat és a kívánságaimat,a cselekedeteimet és a terveimet.Irányítsd a lépteimethogy gyorsan menjek azokhoz, akik elfáradtak, és elvesztették hitü-

ket.Irányítsd a kezeimet,hogy vezessék azokat, akik eltévesztették a helyes utat.Tárd ki a karjaimat,

5

hogy meg tudjam ölelni azokat, akik egyedül vannak, és elvesztették reményüket.

Nyisd ki a szemeimet,és nyisd ki a füleimet,hogy meglássam és meghalljam a testvéreim fájdalmait.Adj nekem egy érző szívet, amely szeretni tud mindenkit, megkülönböztetés nélkül.Engedd meg, hogy mindig a Te kedved szerint tudjak cselekedni,hogy meg tudjam osztani ami vagyok, és amim van.Köszönöm Uram!

I n t e r n e t

N é g y o r v o s

Müller, a gazdag gyártulajdonos hirtelen nagyon rosszul lett. Egy rej-tett baj, amely hosszú évek során fejlődött ki, olyan hevességgel tört elő, hogy maga a beteg is azt hitte, meg fog halni. Elküldött a háziorvosáért, akivel különben szívesen kártyázott és poharazgatott. Az orvos higgadtan megvizsgálta, és aztán mosolyogva ezt mondta:

- Semmi baj! Fogok adni egy kámforinjekciót, és aztán az a bátor, öreg szív majd csak legyőzi azoknak a buta bacilusoknak a támadását. Holnapra megint jól lesz.

Azonban odakint, az előszobában nagyon elkomolyodott, és ezt mondta a beteg felségének:

- Müllerné asszony, készüljön fel a legrosszabbra. A férje nem éli túl az éjszakát. Nem lehet megmenteni.

Amikor az asszony visszament a szobába, a férje alighanem észrevehe-tett valamit az arcán, mert félve kérdezte:

- Neked valami mást mondott?Akkor az asszony zokogásban tört ki, és csak bólintott.- Ezt a gazembert! - zihálta mérgesen a beteg. - Miért hazudik? Küldj el

azonnal Schuler professzorért! Segítségre van szükségem, különben meg-fulladok.

Egy órával később megérkezett a professzor. Gondosan megvizsgálta, és mivel a beteg sürgette, hogy mondja meg a teljes igazságot, így szólt:

- Amennyire ember ezt megítélheti, minden segítség kizárt. Nem hi-szem, hogy holnap még élni fog. Ha a hagyatékával kapcsolatban még

6

van valami elrendeznivalója, legjobb, ha azonnal megteszi, mert öntudat-lan állapotba kerülhet. Amikor a professzor elment, Müller fojtott han-gon ezt mondta:

- Gertrúd, ne sírj! Meg kell halnom. A végrendeletemet régen elkészí-tettem. Nem fogtok szükséget látni. De végül ott van a halál utáni élet, és aztán ott van Isten igaz ítélete. Mit hozok fel a mentségemre, hogy nem Isten igéje és akarata szerint éltem? Lelkészre van szükségem! Küldj el azonnal templomunk első lelkészéért, Karó doktorért!

Ez meg is történt, és este nyolckor belépett a lelkész. Jó szónoknak ismerték, és művelt, modernista beállítottságú embernek számított, akit társaságban nagyon kedveltek, mert kedves és vicces ember volt. Alig ült le a beteg ágya mellé, a legvidámabb arckifejezéssel kezdett el fecseg-ni minden lehetséges dologról. De a gyáros szinte indulatosan a szavába vágott:

- Lelkész úr, nincs időm a fecsegésre. Még az éjjel meg kell halnom. Mondja meg kerek-perec, hogy van-e tudományos bizonyíték arra, hogy a halállal mindennek vége?

- Tisztelt uram, bizonyítékok talán kevésbé vannak erre, bár annál na-gyobb a valószínűsége - válaszolta a lelkész fölényesen mosolyogva. - Amit rendszerint emberi léleknek neveznek, az csak a nagyagy tevékenysége. Amint az agy atomjaira bomlik, kialszik az úgynevezett lélek. Megszűnik a tudat, és többé nem tér vissza. Az ember a gyermekeiben, a cselekedete-iben és az életművében él tovább, és lelke pedig egyesül a világmindenség őslelkével. Ezzel semmivé válik minden olyan elképzelés, hogy élet és bűnhődés van a halál után. Minden egyéb kegyes mendemonda, kitalálás, a szellemi dolgok jelképes megjelenítése.

A beteg egyre jobban levegőért kapkodott, szeme különös, éles kifeje-zést kapott, majd keserűen ezt válaszolta:

- Valami ilyesmit hittem én is éveken át, mert az újságok és egyes tu-dósok ezt így állították be. De most, hogy szembesültem a közeli halál-lal, ezek a szólamok hirtelen értelmetlenné váltak, felébredt bennem a gyermeki hit, és tévedhetetlen bizonyossággal tudom, hogy az élő Isten meg fog ítélni. Ha nincs más mondanivalója, nem tud hasznomra lenni a halálom óráján. Vagy talán vannak bizonyítékai arra, amit tanít?

- Nos, azt a dolgot, amit ön halhatatlan léleknek nevez, a földön sehol sem lehet utolérni. Minden atomban van egy kis energia, egy fajta lélek, ezek együtt alkotják a halmazlelket. Ha az atom kötései szétesnek, a ko-

7

rábban létező összesített tudat megszűnik - válaszolta a lelkész. Be kell érnie azzal, amit az élete során átélt és cselekedett.

- De hiszen éppen a cselekedeteim vádolnak azzal, hogy bűnös vagyok, és amit maga mond, az értelmetlenség! - folytatta a gyáros. Egy rakás szénnek akkor ugyanúgy lehetne halmazlelke, mint az elefántnak. Az embernek viszont tudata van, az anyagban végbemenő változások elle-nére az én ugyanaz marad, és megőrzi az emlékeit kora gyermekkoráig visszamenőleg. Talán az agy csak egy kerék, amely a földön a testi élet hajtóereje révén egy másik kerékkel kapcsolódik össze, a szellemünkkel. Ha a halál során elszakad a hajtószíj, összetörik az egyik kerék, az agy, de ezt egyáltalán nem lehet elmondani a másik kerékről, az él tovább, mert a szellem Isten ítélőszéke elé kerül.

- Ezzel csak hasztalan gyötri magát - mondta a lelkész egy kicsit el-kedvetlenedve. - A falevél nyáron zöld, ősszel sárga, barnára színeződik, aztán nesztelenül lehull a földre, és megtrágyázza azt, hogy a fa a követ-kező évben is növekedhessen. Hagyja abba a tépelődést, és vigasztalódjon azzal, hogy a gyerekeiben és a tetteiben fog tovább élni.

- Lelkész úr, ha ez minden, akkor én elvesztem! A gyermekeim rossz dolgokra kaptak példát tőlem, és a lányom, Elfriede kivételével mindnyá-jan istentelenek lettek, az én cselekedeteim pedig ellenem szólnak. Pénz dolgában becstelen, a házasságomban hűtlen, beszélgetéseimben hazug, az alárendeltjeimmel szemben gőgös és kemény voltam, irigykedtem a nálam gazdagabbakra - ilyen voltam. Milyen vigasz az, hogy tovább fo-gok élni a gonosz cselekedeteimben? Nem, ha nem tud rajtam segíteni azokban a lelkiismereti gyötrelmeimben, amelyeket a bűneim ébresztet-tek, akkor a maga vallása képtelenség, és az egész irányzat, amelyet kép-visel, hiábavaló és félrevezető.

- Vegyen be morfiumot - mondta dr Karó, miközben felállt. Nem tud-ta elrejteni lehangoltságát, hogy ilyen ellenállásba ütközött. - Talán ak-kor elmúlik a félelme, és nyugodtan elszenderedik.

- Nyugodtan? - kiáltotta a beteg dühösen. - Álljak nyugodtan Isten ítélő széke elé? Ott panaszt fogok tenni magára és a magához hasonlókra! Életem során hízelgett, elringatta a lelkemet szép szólamaival, és halá-lomra vigasz nélkül hagy.

A lelkész fejcsóválva hagyta ott a haldoklót, és ezt mormogta az orra alatt: „Mindig ugyanaz a jelenet! Ezek a haldoklók úgy látszik, gyerme-teggé válnak, és újból hisznek azokban a régi mesékben, amelyek a halál

8

utáni életről és az ítéletről szólnak. Egy olyan művelt és felvilágosult em-bertől, amilyen ez a Müller úr mindig is volt, ezt nem vártam volna.”

Egy órával később a haldokló félelmei a tetőfokra hágtak, és mivel biztosította a feleségét, hogy nincsenek testi fájdalmai - egyáltalán nem érezte a testét, csak az Isten ítéletétől való félelme gyötörte -, az asszony egyszer csak ezt javasolta:

- Amikor Elfriede még Zürichben lakott, olyan nagyon dicsérte a fiatal Schäfer lelkészt, aki abban a missziói körben, ahová járt, gyakran tartott előadásokat. Itt szolgál valahol a közelben. Küldjek el érte?

- Schäfer? Igen, az egy szenteskedő pietista. De ő legalább hisz va-lamiben - kapkodott levegő után a beteg. - Menj el te magad, Gertrúd, mondd el neki az aggodalmaimat, hogy a késői óra ellenére mégis jöjjön el azonnal.

Talán egy fél óra telhetett el, tizenegy óra felé haladt az idő, amikor Schäfer lelkész már ott volt a betegágynál, és megfogta a haldokló resz-kető kezét.

- Lelkész úr, már nincs sok időm. Hadd valljam meg röviden a bűnei-met, hogy tudja, kivel van dolga - mondta Müller úr magát megerőltetve.

Ezután egy önző és élvhajhász élet leírása következett. Felesége több-ször összerándult rémületében, amikor hallania kellett azokat a gonosz-ságokat, amelyekre sose tartotta volna képesnek a férjét. Hányszor köve-tett el házasságtörést, hamisította meg az adóbevallást, csalt a kártyában, vetélytársait erőszakkal tiporta le, megsértette az alkalmazottjait, és így tovább. Amikor kimerülten visszahanyatlott a párnájára, a lelkész komo-lyan így szólt:

- Akkor ön teljesen elveszett!- Elvesztem! Igen, én is így érzem - mondta a haldokló elkeseredetten.- Jézus Krisztus viszont azért jött, hogy megkeresse és megmentse az

elveszetteket - folytatta Schäfer élénkebben. - Amint beismeri, hogy sem-mit sem tud jóvátenni, alámerül, mint a hullámverésben küszködő ful-dokló, így ön is megérett Jézus Krisztus kegyelmére.

Amikor Müller becsukta a szemét, és hallgatott, a lelkész az Úr Jézus szenvedéséről és haláláról kezdett beszélni, arról, hogy mi mindenen ment keresztül a bűneink miatt, és most a karját nyújtja Müller úr, az elveszett bűnös felé, hogy megmentse. Az Úr Jézus még ma meg akarja bocsátani és eltörölni minden eddigi bűnét, mintha soha nem követte volna el azokat.

9

- Mindent? - Müller olyan hangosan és váratlanul kérdezett közbe, hogy a lelkész szinte megrémült.

- Igen, mindent! A büntetésünket az Úr Jézus magára vette, hogy ne-künk békességünk legyen Istennel!

Egy darabig csend volt a szobában, olyan csend, hogy hallották, aho-gyan a kandalló szélén álló óra tizenegyet ütött. A háttérben Gertrúd visszafojtott zokogása hallatszott.

Ekkor a haldokló csendesen ezt mondta:- Imádkozzon értem!Schäfer letérdelt, és olyan gyermeki bizalommal imádkozott a jelenle-

vő Megváltóhoz, ahogyan Gertrúd életében még soha senkit nem hallott imádkozni. Amikor áment mondott, Müller úr ezt suttogta:

_ Jézus könyörülj rajtam!Schäfer lelkész ekkor nyugodt hangon megszólalt:

- „Így szól az Úr, könyörülő Istened: Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem, és ha bűneid skarlátpirosak, fehérek lesznek, mint a hó.”

- Igen, Fiadnak, Jézus Krisztusnak a vére megtisztít bennünket minden bűntől.

- Ezt mondta boldogult anyám is halálos ágyán. Anyám, én is oda akarok menni, ahol te vagy! Jézus, fogadj magadhoz - suttogta a haldokló, akinek az arckifejezése szemmel láthatóan megváltozott.

Egy kis szünet után a lelkész ezt kérdezte:- Müller úr, elhiszi, hogy Jézus minden bűnét megbocsátja?- Igen, hiszek Benned, Úr Jézus! Fogadd üdvösségedbe szegény felesé-

gemet és a gyermekeimet is. Én csak ártottam lelküknek. Jézus, Te hozz rendbe mindent! - imádkozta Müller csendesen.

Kezével hirtelen a takaróba kapaszkodott, szeme mereven kitágult, mintha felfelé nézne, felhördült és meghalt.

Gertrúd felkiáltott, az ágy mellé rogyott, majd Schäfer lelkész oda térdelt mellé. Rövid imában újból megköszönte Istennek azt a kegyelmet, amelyet ez iránt az elköltözött lélek iránt az utolsó órában tanúsított, és imádkozott a hátrahagyott hozzátartozókért.

A t ö r t é n e t b e n s z e r e p l ő S c h ä f e r l e l k é s z n a g y v a l ó s z í n ű s é g g e l a k é s ő b b i p ü s p ö k ü n k ,

F r a n z S c h ä f e r v o l t . A t ö r t é n e t e t f e l j e g y e z t e S a m u e l K e l l e r ,

s v á j c i l e l k é s z

10

M é g i s . .

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket!

Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet,

mégis tégy jót! Ha sikeres vagy,

hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel, mégis érj célt!

A jó, amit ma teszel, holnap már feledésbe megy,

mégis tedd a jót! A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz,

mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz,

lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!

Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet,

mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van,

s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!

K a l k u t t a i T e r é z a n y a

A p r o f e s s z o r é s a h a l á s z

Egy Nobel-díj várományos professzor a tudományos élet hajszáját ki akarta pihenni és elutazott a tengerpartra. Látta, hogy a parton egy ha-lász hálóját foltozta. Nagy nehezen rábírta, hogy vigye el csónakázni.

Már jó távol voltak a parttól, amikor a professzor faggatóra fogta a halászt.

- Ismered-e a történelmet?- Nem.

11

- Hát akkor elveszítetted életed negyedrészét.- És a csillagászathoz értesz-e?- Nem.- Akkor elveszítetted az életed felét!- Ismered-e a filozófiát?- Nem.- Hát tudod-e, hogy az életed háromnegyed részét veszítetted el?Váratlanul kitört a vihar. A csónak a tenger vízén úgy lebegett mint

törékeny dióhéj. A vihar hangját túlharsogva az izmos halász megkérdez-te a félénk professzort:

- Ön professzor úr tud-e úszni?- Nem - hangzott a válasz.- Hát akkor elveszítette az egész életét.Sok gyönyörű és kísértő út vezet a halál felé. Csak egyetlen egy az

életbe. Ez az Isten útja. Ne veszítsd el szem elől azt, ami egyedül fontos.

I n t e r n e t

T ö k é l e t e s s é g„Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket

a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.”

Efezusi 2:10,

Előfordul, hogy nem érezzük értékesnek, nem érezzük elég jónak ma-gunkat. Sokszor a nyomás, hogy tökéletesek legyünk, a saját téves elkép-zeléseinkből ered. Azt gondoljuk, ha elég tökéletesek leszünk, akkor majd elfogadnak minket.

Azonban, Isten nem a tökéletességet keresi bennünk, hanem azt akar-ja, hogy elfogadjuk tökéletes szeretetét. Először is meg kell értened, hogy szeretete nem a teljesítményeden alapul, hanem azon, Aki Ő. Ő soha nem változik, ahogyan a szeretete sem.

A Biblia azt mondja, hogy az Ő teremtése, az Ő remekműve vagyunk. Képzelj el egy festőt, aki egy csodálatos festményt alkot. Mielőtt a vász-non megjelenik a kép, a festő már rég megálmodta azt. Minden ecset-vonását nagy gonddal teszi, miközben a teljes kép ott van már a fejében. Vannak olyan időszakok, amikor a folyamatban lévő munkáról nem tud-

12

ják kitalálni a szemlélők, hogy mi is lesz belőle, de a művész pontosan tudja, hogy mit csinál. És amikor a mestermű elkészül, elégedett a művével. Szereti, mert az ő alkotása. Minden ecsetvonásba beleadta önmagát.

Gondolj csak bele: a fest-ménynek igazából semmit sem kell tennie, hogy elnyerje a fes-tő szeretetét. Nem azért kedveli, mert különleges díjat fog kapni érte, vagy pénzt egy árverésen. Nem, a művész azért szereti művét, mert a saját kezével alkotta, és pont olyannak, amilyennek elképzelte.

Emlékeztetni szeretnélek, hogy minden idők legnagyobb Művésze al-kotott téged. Már jóval előbb álmodozott rólad, minthogy életed egyet-len ecsetvonása megvalósult volna. Vannak napok, amikor nem látod, va-jon mi fog kisülni abból, amit életed vásznán alkot, de Ő tudja. Minden egyes ecsetvonásba beleadja Önmagát, szeretettel formálva életed min-den egyes részletét egy gyönyörű remekművé.

J o e l O s t e e n

E z n á l u n k f o r d í t v a v o l t . . .

A családi imádságról beszélgettünk hittanos gyerekek szüleivel. Arra kértem őket, hogy meséljék el, miként tanították meg gyermekeiket imádkozni. A sok szép beszámoló közül az egyiket soha nem fogom el-felejteni.

Volt a csoportban egy kedves, örökké mosolygó édesanya. Mindig nagy figyelemmel követte a beszélgetéseket, de csak nagyon ritkán szólalt meg. Most, amikor rákerült a sor, elpirult, és lesütötte a szemét. Aztán szégyenlősen csak ennyit mondott: „Ez nálunk fordítva volt... Engem a gyerekeim tanítottak meg imádkozni...” Ezzel be is fejezte volna, de bá-torítottuk, hogy folytassa. Elmondta, hogy szülei vallástalanul nevelték. Istenről, vallásról jóformán annyit tudott, amennyit egyetemista korában a kollégiumi szobatársától hallott. Aztán férjhez ment, megszületett a két kislánya. Már iskolások voltak, amikor a férje váratlanul otthagyta őket.

13

Valahová külföldre ment, de senki sem tudta, hová. Mivel időközben a szülei is meghaltak, ott maradt egyedül a két gyerekkel. Nem volt senkije, akire támaszkodhatott volna. „Nagyon nehéz volt, - sóhajtotta, és mindig mosolygó arca most elkomorodott. - Akkor éreztem először, hogy hiány-zik az Isten. És arra gondolta, hogy legalább a gyerekeimnek megadom ezt a támaszt. Kézen fogtam őket, és elmentünk a plébániára.

De nem mertem beállítani velük, mert szégyelltem, hogy már 8 és 10 évesek, és még meg sincsenek keresztelve. Ahogy az utcán, a bejárat előtt libláboltunk, arra jött egy kolléganőm. Fogalmam sem volt róla, hogy vallásos, de amikor megtudta, hogy miért ácsorgunk itt, becsengetett, és maga előtt betuszkolt bennünket. A plébános atya akkora örömmel fogadott, mintha már rég óta csak azt várta volna, hogy végre megérkez-zünk. A gyerekek elkezdtek hittanra járni, és amit ott tanultak, azt ott-hon nekem is megtanították. Csodálatos volt az első igazi karácsonyunk! A gyerekek felolvasták a Bibliából Jézus születésének történetét, aztán együtt imádkoztunk. Nemsokára én is hittanos lettem, mert a plébáni-án összejött egy felnőtt kezdő csoport. A gyerekeimmel együtt keresztel-kedtem meg, és egyszerre voltunk első áldozók is. Azóta együtt járunk szentmisére, és esténként együtt imádkozunk. A seb, amelyet a férjem hűtlensége okozott, még most is fáj, de azért béke van bennem. Van kibe kapaszkodnom. És tartozom valahová.”

Felnézett, és mosolygott. Az egyik édesanya odament hozzá, és szótla-nul átölelte. Aztán sorra a többiek is.

D o b o s L á s z l ó „ L ó a t e m p l o m b a n ” c í m ű k ö n y v é b ő l

I s t e n r e m é n y t a d

A nagymamám mindig befőzte a kertjében termett őszibarackot, és egy földalatti pincében tárolta a befőtteket. Ez egy dohos, mély gödör volt, fa lépcsővel. Gyerekként mindig lemásztam, becsuktam az ajtót, és arra voltam kíváncsi, meddig bírom a sötétben.

Még egy ici-pici napfény sem szűrődött be a pincébe. Ott ültem, és hallgattam a saját szívverésemet, és a lélegzetvételemet, egészen addig, amíg nem bírtam tovább. Akkor aztán odarohantam a lépcsőhöz és kitár-

14

tam az ajtót. A fény beáradt a pincébe. Minden más lett. Egy pillanattal korábban semmit sem láttam, aztán egy szempillantás alatt mindent!

Ahogyan a fény beáradt a pincébe, ugyanúgy árad be az Istentől jövő reménység a világodba. A betegre a gyógyulás sugarát árasztja. Arra, aki össze van zavarodva, az Ige fényét árasztja. Isten reményt ad! Poharad túlcsordul az örömtől - a kegyelemtől. A szíved pedig a hálától.

M a x L u c a d oB o c s á s s u n k m e g !

Mindannyian tö-kéletlenek vagyunk, így elkerülhetetlen, hogy megbántsunk másokat, vagy, hogy minket megbántsanak. Az előbbit lehet, hogy észre sem vesszük, az utóbbi felett viszont nehezen hunyunk sze-met. Mihez kezdünk, ha valaki akarva, vagy akaratlanul megsért minket? Bosszút forra-lunk? Állandóan felrójuk neki tettét, egyre mélyítve saját fájdalmunkat? Másokon vezetjük le a haragunkat - olyanokon, akik esetleg semmi rosz-szat nem követtek el ellenünk? Hagyjuk, hogy egy-egy rossz szó, vagy tett akár évekre megmérgezze a kapcsolatunkat? És hagyjuk, hogy ezek töltsék meg gondolatainkat és szívünket, emésszék fel energiánkat?

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a másik tettét semmisnek tekint-jük, vagy hogy toleráljuk. A megbocsátás egy döntés, amelyet küzdelmek és fájdalmak árán hozunk meg - annak ellenére, hogy a természetünkből fakadóan ellenállnánk ennek. Nehéz út, azonban ez az egyedüli, mely ki-felé vezet a megbántottság boldogtalanságából, amely megszabadít a düh, az elkeseredés, a megromlott kapcsolatok és a szeretetlenség fogságából.

Egy 244 fős angliai kutatás eredményei azt mutatják, hogy ha csak törekszünk, hogy nekünk ártó, fájdalmat okozó emberekről ne legye-nek rossz gondolataink, akkor a megnyugvásunk csak ideig-óráig tart, a

15

boldogságszintünk rövid ideig emelkedik meg. Ha azonban pozitív gon-dolatokat fogalmazunk meg velük kapcsolatban, sőt jó cselekedetekre is készek vagyunk irányukban, akkor hosszú távon boldogsággal, elégedett-séggel telik meg a szívünk.

Mindezek után nem meglepő, hogy a vizsgálatok azt is egyértelműen alátámasztják, hogy a hívő keresztények boldogabbak nem hívő társaik-nál. Hiszen ha jól megfigyeljük, a szakemberek pontosan azokat az ér-tékeket tekintik kulcsfontosságúnak az igazi boldogsághoz vezető úton, amelyek életünk és hitünk alapját képezik.

B r o c k h a u s e r I l d i k ó p s z i c h o l ó g u s - i d é z e t a F a m i l y m a g a z i n 2 0 1 4 / I I . s z á m á n a k „ M i k e l l a

b o l d o g s á g h o z ” c í m ű c i k k é b ő l

Mindenkinek (férfinak és nőnek) szeretettel ajánlom a pécsi Baptista gyülekezet honlapján lévő, megbocsátással kapcsolatos előadásokat:

http://pecsibaptista.hu/media/2014/05/orszagos-nokonferencia-hanganyagok

Ha észrevesszük Isten múltbeli és jelenlegi gondoskodásának jeleit, akkor bizalommal tekintünk

mind a jelenlegi helyzetünkre, mind a jövőnkre.

M i n d e n a j a v u n k r a v a n

Sokféle kapcsolat adatik ember és ember között a földön. Vannak futó barátságok, rövid ideig tart ismeretségek, életre szóló kapcsolatok, és van olyan kötődés, amely független tértől és időtől. Judit ilyen különleges ál-dása az életemnek. Olyan barát és testvér, akivel örökre összeköt néhány fájdalmas és örömteli pillanat.

Tibor és Judit két kisgyerekkel kezdte meg a pásztori szolgálatot a fér-jem ikertestvérének szabolcsi gyülekezetében. Sokáig csak hírből hallot-tunk róluk és odaadó munkájukról, talán egy rokonlátogatás alkalmával találkoztunk először. Aztán úgy esett, hogy egyre sűrűbben láttuk őket vendégül Velencén. Tibornál nyelvgyök-daganatot diagnosztizáltak, és az agresszív betegség miatt műtétre került sor. Tőlünk jártak be a Kék Golyó utcába a vizsgálatokra, kontrollra, kezelésre. Telve voltak reménységgel,

16

élettel és örömmel. A betegség kellős közepén fogant meg és született negyedik gyermekük, Csepke is. Mindenki bízott Tibor gyógyulásában, hiszen hívők százai imádkoztak érte és a családért.

- Tibor betegsége alatt a legnehezebb volt azzal a gondolattal megbir-kózni, hogy Isten számára csak egy csettintés lenne, hogy ez az egész ször-nyűség elmúljon felőlünk, de vajon akkor miért nem teszi meg? – idézi fel azokat a fájdalmas hónapokat Judit. – Harcoltam, harcoltam az egész ellen. Utólag jöttem rá, hogy abban az időszakban nem Istenben bíztam, hanem a gyógyulásban hittem: abban, hogy a hitem majd meggyógyítja a férjemet. Annyiszor kérdeztem Istent: „Miért, miért nem történik meg a csoda? Miért nem hallgatod meg az imákat?” Emese lányunk hatéves volt Tibor halálakor. Fél évvel később egyszer odajött hozzám, és azt mondta: „Anya, már értem, hogy Isten minden imádságunkat meghall-gatta.” „Miért mondod ezt?” – kérdeztem. „Azért, mert apa már nem beteg.” Benne megvolt az a hit. Ő nem csak a földi gyógyulásban tudott hinni. Megértette, hogy a földi gyógyulásnál többen is hihetünk.

Mert Tibort másképpen gyógyította meg a mennyei Atya. Máig előt-tem van a fotel karfájának erezete, amelybe kapaszkodtam, miközben Judit a telefon túlsó felén suttogta: „Elment, Szilvi, elment. Itt fekszik még az ölemben, de már nincs itt. Elment.”

„Isten kidugta az arcát a függöny mögül”- Újra kellett építenem a hitemet. Minden megkérdőjeleződött ben-

nem, még az is, hogy van-e Isten – vallja be őszintén utólag. – Aztán eljött az a pont, amikor tudtam, hogy két lehetőségem van: vagy eldöntöm, hogy Isten jó, szeret, és az ő Igéje igaz, vagy elveszek. És akkor elhatá-roztam, hogy akármit is érzek, tapasztalok, én Istennek hiszek. Ez olyan volt, mint egy váltó az életemben. Attól kezdve Isten kidugta az arcát a függöny mögül, és újra megláttam őt.

Ahogyan teltek-múltak a hetek, a fiatalasszonynak meg kellett hoznia néhány nehéz döntést is. A gyerekekkel ezer szállal kötődtek Újfehértóhoz, és az ottani gyülekezethez. A szabolcsi kisváros volt számukra az egyetlen biztonságos hely a földön. Ide fűzték őket a barátságok, az emlékek is. De mindenki látta, hogy bármilyen fájdalmas is, Juditnak el kell onnan jönnie ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni. Mert előbb-utóbb az élőknek túl kellett lépniük a tragédián – úgy az árván maradt családnak, mint a gyülekezetnek is.

17

- Isten Zircre, a szülővárosomba hívott vissza. Egészen konkrétan szólt hozzám az egyik bibliai igén keresztül: „Rakj le útjelzőket, […] térj visz-sza városaidba! Meddig tétovázol még, te szófogadatlan leány?” Mert én valóban szófogadatlan voltam: nem akartam visszajönni, továbbra is Újfehértón keresgéltem magunknak lakást. Isten sokféle módon szólon-gatott, igéken, álmon, jeleken, embereken keresztül. Aztán egy háznézés közben egyszerűen megérintette a szívemet. Az eladó épp a lakás előnyeit ecsetelgette, én meg magamban azt mondtam: „Mit keresek én itt? Nem itt van a helyem!” Hazamentem, és elmondtam a gyerekeknek, hogy visz-szaköltözünk Zircre.

Amikor Judit a négy kisgyerekkel hazaköltözött, Zircen nem volt baptista lelkipásztor, és csak maroknyian látogatták az istentiszteleteket. Lajos, a férjem segítette az apró bakonyi gyülekezeteket, Judit pedig újra szolgálni kezdett. Özvegyen, egy csecsemővel, egy ovissal és két kisisko-lással állt ki eléjük, de négy hónap múlva már egy megtérő fiú bizonyság-tétele jelezte, hogy Isten sosem végez félmunkát. És ezt támasztja alá az is, hogy az elmúlt öt évben más is történt Juditékkal…

„Odaadjátok anyát feleségül?”– Kati nénivel a betegség és a gyász hozott össze bennünket. Az ő

férje is lelkipásztor és rákos beteg volt, és Tiborral majdnem egy időben költözött haza. A sorsközösség révén telefonos barátnők lettünk. Egyszer megkérdezte, hogy láttam-e vasárnap a fiát a csetényi hálaadó ünnepen. Látni láttam én egy fiút, és fel is tűnt, hogy miért nézeget, de nem gon-doltam, hogy az az ő fia volt. Pár nap múlva aztán egy közösségi olda-lon bejelöltük egymást Péterrel, és levelezni kezdtünk. Hamar kiderült, hogy vonzódunk egymáshoz. Amikor erre rádöbbentem, megszakítottam a levelezést: „Én egy négygyerekes anya vagyok, nem bonyolódhatom felelőtlenül semmiféle érzelmi viszonyba.” Péter eközben azért kezdett imádkozni és böjtölni, hogy tisztán lássa Isten akaratát. Több embert is megkérdezett a döntésével kapcsolatban, és hat nap böjt után teljes békes-sége volt abban, hogy én leszek a társa. Eljött hozzánk egy csokor rózsával, és feleségül kért – a gyerekektől is. Letérdelt elénk, és megkérdezte őket:

„Odaadjátok-e anyát nekem feleségül?” Visszakérdeztek, hogy mit kapnak cserébe, majd egy-egy óriás Túró Rudiért megköttetett az alku…

Könnybe borultak a szemek, amikor a férjem a menyegzőn értük imád-kozott. Ilyen párt nemigen látott még az ünneplő gyülekezet. Egymás

18

kezét fogva, körben állt az ifjú pár és az új család. Sírt ott férfi és nő, hívő és hitetlen, mert Isten kegyelme szavak nélkül is beszélt.

Azóta nyolctagúra bővült a Sáfrány család: megszületett Lili és Ádám. Zircen nyaranta közel száz gyerek jár a Judit és Péter által szervezett tá-borokba. Persze nem csak gyerekek és nem csak nyáron jönnek hozzájuk. Életek, sorsok, lelkek változnak meg a munkájuknak köszönhetően.

- A legnagyobb csoda az, hogy amikor emberi számítás szerint nem történt csoda, akkor sem hagyjuk el az Urat – mondja búcsúzóul barát-nőm. – Mi magunktól könnyen elhagynánk, ám ő ilyenkor különleges kegyelemmel hordoz minket. Magamtól én sem tudtam volna megma-radni, de láthatatlan kezek tartottak. Ha akkor feladom, sosem ismerem meg Isten végtelen jóságát, amellyel el akart halmozni.

Sokáig én sem tudtam kimondani, hogy „legyen meg a te akaratod”. Attól féltem, hogy ezzel beleegyeznék valami rosszba. Titokzatos módon éppen Tibor halála után tudtam először szívből megfogalmazni Istennek. Rájöttem, hogy ezzel a legjobbat kívánom magamnak: azt mondom vele, hogy bármihez hozzáférhet az életemben, bármihez joga van hozzányúlni. Mint amikor a gyerek megtanulja, hogy ki a főnök: akkor érzi biztonság-ban magát, ha tudja a határokat. Így voltam akkor. Megtanultam, hogy Isten a főnök. Akármihez hozzáférhet az életemben, és azt tehet, amit akar, mert minden a javamat szolgálja. Azóta érzem magam biztonság-ban.

R é v é s z S z i l v i a - F a m i l y m a g a z i n 2 0 1 3 / 2 .

19

H o n l a pAjánljuk a pécsi gyülekezet honlapját, korábbi hírlevelek is olvashatók ott,

egyéb információkkal, hírekkel és képekkel. Címe: http://pecs.metodista.hu A honlapra, vagy a hírlevélbe küldendő anyagot a schauermannok@gmail.com email címre lehet eljuttatni.

T á m o g a t á sAmennyiben adományával támogatni szeretné a Magyarországi

Metodista Egyház Pécsi Gyülekezetét, ezen a számlaszámon megteheti:10402427-50485348-54531009

Bükkszék 2014. július 9-13 - 18. Országos Családi Tábor

20

Tini-tábor Szekszárd 2014. május 30. június 1.

Hidasi gyülekezeti kirándulás pünkösd hétfőn (június 9.)