Robert Wright

ISTEN EVOLÚCIÓJA –VALLÁSOK ÉS KULTÚRÁK

Az Istennel való párbeszédben nem az egyes ember apartner, hanem az emberiség egésze.

Gordon Kaufman

Tartalom

Bevezetés 9

I. ISTENEK SZÜLETÉSE ÉS FEJLÕDÉSE

1. Az õsi hit 152. A sámán 343. Vallás a törzsi társadalmak korában 504. Az ókori államok istenei 72

II. AZ ÁBRAHÁMI MONOTEIZMUS MEGJELENÉSE

5. Politeizmus: az ókori Izrael vallása 976. A többistenhittõl a monolátriáig 1257. A monolátriától az egyistenhitig 1568. Philón sztorija 1769. Logosz: az isteni algoritmus 202

III. A KERESZTÉNYSÉG FELTALÁLÁSA

10. Mit tett Jézus? 22911. A szeretet apostola 24812. A legéletképesebb kereszténység fennmaradása 27213. Hogyan lett Jézusból megváltó? 288

IV. AZ ISZLÁM GYÕZELME

14. A Korán 31315. Mekka 32816. Medina 33817. Dzsihád 35918. Mohamed 374

V. ISTEN A GLOBÁLIS SZÍNTÉRRE LÉP, VAGY MÉGSEM

19. Az erkölcsi képzelõerõ 39320. Akkor mégsem vagyunk egyediek? 416

Utószó: Ha már itt tartunk: mi valójában Isten? 429

Függelék: Hogyan hozta létre az emberi természet a vallást? 445

Néhány megjegyzés a felhasznált forrásokról 468

Köszönetnyilvánítás 471

Jegyzetek 475

Felhasznált irodalom 547

Név- és tárgymutató 569

Bevezetés

Egyszer elítéltek annak a templomnak a szószékérõl, ahová édesanyámszokott járni. 1994-ben történt, amikor a Moral Animal (Erkölcsös állat)címû könyvem megjelent, és a Time leközölt belõle egy részletet. Ez a részarról szólt, hogy az evolúció révén kialakult emberi természet milyenkülönbözõ módokon nehezíti meg a házasságot. Az egyik ilyen bonyo-dalmat a félrelépésre ösztönzõ, természetes, egyetemes emberi kísértésokozza, és a Time szerkesztõi úgy döntöttek, hogy írásomnak éppen ezt avonatkozását emelik ki a borítón. A címlapon egy kettétört jegygyûrûmellbevágó képe szerepelt, a következõ szöveg kíséretében: „A hûtlen-ség lehet, hogy a génjeinkben van.”

A kaliforniai santa rosai Elsõ Baptista Templom lelkésze úgy vélte,hogy a cikk a hûtlenkedés istentelen védelmezése, és ennek a vasárnapreggeli istentiszteleten hangot is adott. Utána édesanyám odamenthozzá és közölte vele, hogy az õ fia írta a cikket. Akár fogadni is mernék,hogy büszkén tette ezt – az anyai szeretet csodákra képes.

Micsoda bukás! Körülbelül 9 éves koromban a texasi el pasói EmanuelBaptista Templomban, amikor egy vándor hittérítõ, Homer Martinezszájából elhangzott a „meghívás”, vagyis felszólította a megváltatlanbûnösöket, hogy fogadják el Jézust megmentõjükként, megszólítvaéreztem magam, és elõrementem a templomban. Néhány héttel késõbba templom lelkésze megkeresztelt. Most pedig, mintegy három évtized-del késõbb, egy másik baptista lelkész lényegében azt állította, hogy aSátánnal cimborálok.

Kétlem, hogy ez a lelkész ilyen keményen elítélte volna a Time maga-zinban megjelent írásomat, ha figyelmesen olvasta volna. (Tulajdonkép-pen amellett érveltem, hogy bár a házasságtörõ ösztön természetes, ellenlehet és ellen is kell állni annak.) Ugyanakkor viszont voltak, akik nemcsak ezt a részletet, hanem az egész könyvet elolvasták, mégis azt állapí-tották meg, hogy istentelen lator vagyok. Arról írtam ugyanis, hogy az

emberi lét legmagasztosabb, legfelemelõbb részei (a szerelem, az áldo-zathozatal, az erkölcsi igazság iránti érzékünk) a természetes kiválasztó-dás termékei. A könyv velejéig materialista röpirat benyomását keltette.Itt a materialista kifejezésen tudományos materializmust értek, olyanértelemben, mint amikor azt mondjuk, hogy a tudomány materialistaeszközökkel mindent meg tud magyarázni, ezért nincs szükség Istenre –különösen olyan Istenre, aki állítólag valamilyen varázslatosan transz-cendens módon jelen van az anyagi világban.

Végül is nem tiltakozom a materialista jelzõ ellen, hiszen ebben akönyvben materialista szempontból írok a vallás történetérõl és a vallásjövõjérõl. Véleményem szerint a vallás eredetét és alakulását konkrét,megfigyelhetõ tényekre való hivatkozással meg lehet magyarázni, mintamilyenek az emberi természet, a politikai és gazdasági tényezõk, a tech-nológiai változás stb.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy a vallás eredetének, történeténekés jövõjének e könyvben található materialista végiggondolása kizárnáa vallásos világnézet érvényességét. Sõt úgy vélem, hogy az itt bemuta-tott vallástörténet materializmusa ellenére valójában megerõsíti a vallá-sos világnézet érvényességét – ugyan nem a hagyományos vallásos világ-nézetét, hanem egy olyanét, amely vallási szempontból hordoz valami-lyen jelentést.

Paradoxnak tûnik, hogy egyrészt úgy vélem, az istenek illúzióként szü-lettek meg, és hogy az istenfogalom történelmi alakulása bizonyos érte-lemben ennek az illúziónak a fejlõdése. Másrészt úgy gondolom, hogy ezaz evolúciós folyamat mutat rá valami olyasminek a létére, amit jogosanhívhatunk istenségnek, valamint hogy fejlõdése során ez az illúzió úgykarcsúsodott, hogy közben nõtt a valószínûsége. Vagyis az illúzió mind-két értelemben veszített illúziószerûségébõl.

Értelmesen hangzik ez? Valószínûleg nem. Viszont remélem, hogykijelentésem a könyv végére értelmet nyer. Persze, annyit már most elis-merek, hogy az az isten, akinek létezését mindeme karcsúsítás után való-színûnek nevezhetjük majd, másmilyen lesz, mint aki most a legtöbbhívõ fejében él.

Két további témáról remélem, hogy a könyv végére újfajta értelmezéstnyernek; mindkettõ a világban jelenleg kialakult helyzettel függ össze.

Az egyik az úgynevezett civilizációk harca, a zsidó-keresztény Nyugatés az iszlám világ közötti feszültség, amire hangsúlyosan mutatott rá2001. szeptember 11-e. Azóta különösen foglalkoztatja az embereket,miként tudnának a világ ábrahámi vallásai egymás mellett élni, ha egyál-

10 Bevezetés

talán lehetséges ez, miközben a globalizációs erõk egyre szorosabb kap-csolatba kényszerítik azokat.

A történelem tele van civilizációs harcokkal, és olyan civilizációkkal is,amelyek képesek egymás mellett élni. Tanulságos, milyen szerepet ját-szottak a különféle vallásos nézetek, amelyek hol szították, hol viszontcsillapították a lángokat, gyakran menet közben is irányt váltva. Vélemé-nyem szerint ez megmutatja nekünk, hogyan érhetjük el, hogy a mostaniszembenállásból nagyobb eséllyel tudjunk szerencsésen kikerülni.

A világban jelenleg kialakult helyzet másik vonatkozása, amivel foglal-kozni szeretnék, másfajta szembenállás: a tudomány és vallás sokat vita-tott „harca”. Az elõzõhöz hasonlóan ennek is hosszú és tanulságos a tör-ténete. Legalább az õsi Babilonig nyúlik vissza, ahol a nap- és holdfogyat-kozást hosszú ideig nyughatatlan és rosszindulatú szellemeknek tudtákbe, míg egyszer csak fel nem ismerték, hogy elõre megjósolható idõkö-zönként következnek be, legalábbis eléggé megjósolható idõközönkéntahhoz, hogy felmerüljön a kérdés, valóban nyughatatlan és rosszindulatúszellemek okozzák-e azokat.

Azóta számos (a vallást) megrendítõ felfedezés született, de valami-lyenfajta vallásos nézet mindig túlélte a tudománnyal való összecsapást.A konkrét hittételnek meg kellett változnia, de magát a vallást ez nemkérdõjelezte meg. Végül is, a tudomány is állandóan változott; felülvizs-gált, sõt elvetett régi elméleteket, de ettõl még senki nem gondolja azt,hogy maga a tudomány megkérdõjelezõdött volna. Éppen ellenkezõleg,úgy véljük, ez a folyamatos kiigazítás közelebb viszi a tudományt az igaz-sághoz. Talán ugyanez a helyzet a vallással is. Talán végül kiderül, hogyegy, szerencsétlen helyzetünket bemutató, könyörtelenül tudományosbeszámoló, mint ami miatt édesanyám templomában a szószékrõl elítél-tek, valójában összeegyeztethetõ egy õszintén vallásos világképpel, sõtrésze annak a folyamatnak, ami e vallásos szemléletet finomítja és köze-lebb viszi az igazsághoz.

E két nagy „harc” témája egy mondatban is összefoglalható: kibékül-hetnek-e egymással, és kibékülhetnek-e a tudománnyal a modern világvallásai? Szerintem, történetük az igenlõ válasz felé mutat.

Milyenek lennének a vallások egy ilyen kibékülés után? Erre a kérdésremeglepõen könnyû felelni, legalábbis nagy vonalakban. Elõször is, vá-laszt kell adniuk a modern világban jelentkezõ, az ember pszichés közér-zetét érõ kihívásokra – különben nem válnak elfogadottakká. Másodszor,rá kell világítaniuk valamilyen „magasabb célra”, valamilyen szélesebbösszefüggésre, amely segíti mindennapi életvitelünket, a jó és a rossz fel-

Bevezetés 11

ismerését, és értelmet ad az örömnek éppúgy, mint a szenvedésnek –különben nem nevezhetõ vallásnak, legalábbis nem abban az értelem-ben, amelyet én a vallás szónak tulajdonítok.

És most nézzük a valóban kemény kérdéseket! Hogyan fogják a vallá-sok mindezt véghezvinni? (Feltéve, hogy véghezviszik; márpedig ellen-kezõ esetben mindannyian: hívõk, agnosztikusok és ateisták egyarántnagy bajban találhatjuk magunkat.) Hogyan fognak a vallások a tudo-mányhoz és egymáshoz igazodni? Hogyan néz ki majd az a vallás, amelyjól alkalmazkodott a fejlett tudomány és a gyors globalizálódás korá-hoz? Milyen célt kínál és milyen iránymutatást nyújt majd? Létezik-eolyan intellektuálisan tisztességes világnézet, amely valóban vallásosnaknevezhetõ, s emellett személyes iránymutatást és vigaszt tud kínálnijelenlegi kaotikus világunkban, sõt akár képes csökkenteni a káoszt?Nem állítom, hogy tudom a választ, de Isten történetének elmondásaközben maguktól értetõdõen adódnak egyértelmû jelzések. Úgyhogy,lássuk!

12 Bevezetés

I.

ISTENEK SZÜLETÉSEÉS FEJLÕDÉSE

Összegzésképpen elmondható, hogy minden jelentõstársadalmi intézmény a vallásban gyökerezik.

Emile Durkheim

Elsõ fejezet

AZ ÕSI HIT

Szibéria bennszülött népének, a csukcsoknak sajátos módszerük voltarra, hogy szembeszálljanak a fékezhetetlen szelekkel. Ilyenkor vala-melyik csukcs férfi így kántált: „Ide figyelj, nyugati szél! Nézz le a fene-kemre! Adunk neked egy kis zsírt, ne fújj tovább!” A rítusról beszámolóXIX. századi európai látogató szerint az a következõképpen zajlott le: „Aráolvasást végzõ férfi letolja a nadrágját, és csupasz fenékkel ugrik egyetszélirányba. Minden szónál tapsol egyet.”1

A XIX. század végéig az európai utazók számos rítust gyûjtöttek összetávoli, ismeretlen vidékekrõl. Néhány ilyen vidéken úgynevezett vadaklaktak, vagyis olyan emberek, akik nem ismerték az írásbeliséget, sõtakár még a földmûvelést sem. Néhány rítusuk pedig, mint a fenti is, fur-csának tûnt a megfigyelõ számára.

Nevezhetünk-e egy ilyen rítust vallásosnak? Egyes európaiakat fel-háborított az a feltevés, hogy saját fennkölt szertartási formáik és a ter-mészet megzabolázására tett kezdetleges kísérletek között hasonlóságlenne.

Talán ez az oka annak, hogy Sir John Lubbock, késõ XIX. századi britantropológus a „vadak” vallásáról szóló, The Origin of Civilization and thePrimitive Condition of Man (A civilizáció eredete és az ember õsi állapota)címû munkájának elõszavában figyelmeztetéssel látta el olvasóit, s egy-ben egy ígéretet is tett: „Nem foglalkozhatunk a témával anélkül, hogynéhány, érzéseinket sértõ tényt meg ne említenénk. (…) E közönségesbabonák és vad vallásgyakorlási formák szomorú látványának feltérképe-zése során azonban, amennyire lehetséges, igyekszünk majd kerülnimindent, ami bárkit jogosan sérthetne.”2

Az egyik ilyen sérelem, amitõl Lubbock meg kívánta kímélni olvasóit,az a feltételezés volt, hogy agyuk nagyjából azonos lenne a vadak agyá-val. „A vadak egész mentális állapota olyannyira különbözik a miénktõl,hogy gyakran nagyon nehéz követni gondolatmenetüket, vagy megérteni

motivációikat. Bár a vadaknak valóban megvan a maguk sajátos okaarra, amit tesznek és amit hisznek, okaik gyakran rendkívül abszurdak.”A vadak „jelentõs mentális alsóbbrendûséget mutatnak, és elméjük,mint a gyermeké, könnyen kifárad”.3 Magától értetõdõ tehát, hogy avadak vallásos elképzelései nem elmélyült gondolatok eredményei.

Lubbock tehát alaposan megnyugtatta olvasóit: „Az alantasabb vadrasszok értelmezése szerinti vallás nemcsak hogy különbözik a civilizáltvallástól, hanem épp az ellentéte annak.” Ugyanis, ha a vad társadalmakmegfigyelõi által leírt õsi rítusokra és babonás félelmekre a vallás kifeje-zést alkalmazzuk, akkor a „vallást többé már nem tekinthetjük az embersajátjának”. Hiszen „a holdat ugató kutya tevékenysége éppen olyan val-lásgyakorlás lenne, mint egyes szertartások, amelyeket az utazók ahhozhasonlóként írtak le”.4

Talán nem kellene meglepõdnünk azon, hogy egy magasan iskolázottbrit keresztény így lebecsüli a „primitív vallás” alkotóelemeit. (A primi-tív vallás kifejezés széles értelemben az írásbeliséggel nem rendelkezõ,akár vadászó-gyûjtögetõ, akár földmûvelésbõl élõ népek vallását jelöli.)Végül is, az õsi vallásokban mélységesen tisztelik a kezdetleges babonát.Gyakran homályos ómenek határoznak háborúról és békérõl. A halottaklelkei bajt okozhatnak vagy éppen tanácsot adhatnak a sámánok közve-títésével. Röviden, az õsi vallás tele volt olyasmivel, amit látványosanfélredobtak, amikor az Egyiptomból kivonuló Mózes egyistenhite fel-váltotta a kánaáni pogányságot.

Ez a helycsere azonban nem is volt olyan egyértelmû, s ennek bizonyí-téka magában a Bibliában* található, igaz, hogy azokban a verseiben,amelyeket a mai hívõk nem nagyon olvasnak. Például azt olvashatjukbenne, Izrael elsõ királya, Saul, álöltözetben elmegy egy halottidézõasszonyhoz, hogy megkérje, idézze meg Sámuelt a sírjából, hogy tanácsotkérjen tõle politikája alakításához. (Sámuel nem örül ennek: „Miértháborgattál, és idéztél fel engem?”5) Ez is primitív babona. AmikorElizeus próféta Joás királyt az arámiak (Siria-beliek) elleni harcra készítifel, és azt mondja neki, hogy lõjön nyíllal a földbe, megharagszik, mert azcsak háromszor lõ: „Ötször vagy hatszor kellett volna ütnöd, akkor telje-sen levernéd Avámot, de így csak háromszor vered meg Avámot.”6

16 Istenek születése és fejlõdése

* A könyvben elõforduló bibliai idézetek forrására vonatkozóan lásd a Néhány megjegy-zés a felhasznált forrásokról fejezetet. A magyar fordításhoz lásd a Magyar Bibliatár-sulat új fordítású Bibliája (a továbbiakban MBÚB). Magyar Bibliatársulat Alapítványés Kálvin Kiadó, Budapest, 1990. (A szerk.)

Még az ábrahámi teológiai kifinomultság csúcsa – vagyis a monoteiz-mus – is olyan jellegzetességnek bizonyul a Bibliában, ami hol megjele-nik, hol eltûnik. Bár az Írás nagy része egyetlen Isten létét feltételezi,egyes szakaszok hangvétele ettõl eltérõ. Mózes elsõ könyve arra az idõreemlékeztet, amikor egy csapat férfi isten lejött a Földre, és vonzó halandónõkkel közösült: az istenek „bemenének az emberek leányaihoz, és azokgyermekeket szülének nekik”. (És nem akármilyen gyermekeket: „ezekama hatalmasok, kik eleitõl fogva híres-neves emberek voltak”.7)

Ezekben a szakaszokban, és másutt is, a héber Biblia – ami az ábra-hámi hagyomány legkorábbi írása, és ilyen értelemben a judaizmus, akereszténység és az iszlám kiindulópontja – megõrizte eredetének árul-kodó nyomait. Úgy néz ki, az ábrahámi monoteizmus szervesen, inkábbevolúciós, mint revolúciós, azaz lassú átalakulás által, mintsem robba-násszerûen zajló események révén fejlõdött ki a „primitív vallásból”.

Ez nem jelenti azt, hogy az antropológusok feljegyzéseiben megörökí-tett primitív vallások és a modern vallások között kulturális leszárma-zási vonal lenne. Nem arról van szó, hogy három vagy négy évezreddelezelõtt a letolt nadrágjukban a széllel perlekedõ emberek, ha már tér-den voltak, elkezdtek Istenhez beszélni. Amennyire tudjuk, a judaiz-mus, a kereszténység és az iszlám kulturális elõdeiben egyáltalán nemjelenik meg a széllel való társalgás, és persze semmi okunk azt hinni,hogy a csukcs vallás az ilyen elõdök közé tartozna, hogy a Kr. e. I. vagyII. évezredben a szibériai csukcs kultúra valahogyan befolyásolta volna aközép-keleti kultúrát.

Inkább arról van szó, hogy a széles értelemben vett, antropológusok ésegyéb látogatók által leírt primitív vallás némi képet tud adni a modernvallások õsi miliõjérõl. A földrajzi elszigeteltség következtében a csukcsés hasonló kultúrákat elkerülte a technológiai forradalom és az írásbeli-ség, amely a világ egyéb térségeit a történelmi krónikákba emelte és amodernitás felé hajtotta. Ha ezek a primitív kultúrák nem is jelenítikmeg azokat az egyes, történelem elõtti vallásokat, amelyekbõl a koraidokumentált vallások kinõttek, azért általános képet mégiscsak adnakróluk. Bár a monoteista imádság nem csukcs rítusokból fejlõdött ki, talána monoteista imádság logikája mégiscsak olyan jellegû hiedelmekbõl ala-kult ki, mint a csukcsoké; például, hogy a természeti erõket olyan elmékvagy szellemek mozgatják, amelyek alkudozással befolyásolhatóak.

Az õsi hit 17

A VADAK LOGIKÁJA

Legalábbis ez volt az elmélete John Lubbock egyik kortársának, EdwardTylornek, ennek a rendkívül befolyásos gondolkodónak, akit néha a szo-ciális antropológia megalapítójának is neveznek. Tylor, Lubbock isme-rõse és idõnként kritikusa, úgy vélte, hogy a vallás kezdetleges formája azanimizmus volt. Korának kutatói között Tylor animizmuselmélete a val-lás eredetének uralkodó magyarázatává vált. „Egy csapásra meghódítottaa világot”8 – írta az egyik kora XX. századi antropológus.

Tylor elmélete olyan paradigmában gyökerezett, ami a XIX. századvégi antropológiában mindenütt jelen volt, majd jó néhány évtizedrekegyvesztetté vált, végül újabban ismét feltámadt. A kulturális evolucio-nizmusról van szó, aminek lényege, hogy a széles értelemben vett emberikultúra – mûvészet, politika, technológia, vallás stb. – nagyrészt éppenúgy fejlõdik, mint a biológiai fajok: új kulturális jellegzetességek alakul-nak ki, válnak sikeressé vagy tûnnek el, és ennek következtében egészintézmények és hitrendszerek tûnnek fel vagy alakulnak át. Új vallásirítus jelenhet meg és találhat követõkre – ha, tegyük fel, hatásos mód-szernek bizonyul a szél lecsendesítésére. Új istenek születhetnek és erõ-södhetnek meg. Új elképzelések alakulhatnak ki az istenekkel kapcsolat-ban: például az, hogy csak egy létezik belõlük. Tylor animizmuselméleteazt igyekezett megmutatni, hogy az egyistenhit gondolata hogyan fejlõ-dött ki a primitív vallásból.

Az animizmust néha úgy definiálják, hogy életet tulajdonít az élette-lennek: tehát élõnek tekinti a folyókat, a felhõket, a csillagokat. Tylorrészben valóban ezt értette ezen a fogalmon, de nem csak ezt. Tylor rend-szerében az animista az élõ és nem élõ dolgokra egyaránt úgy tekint,mint amelyekben valamilyen lélek vagy szellem lakozik, és megelevenítiazokat. A folyókban és a felhõkben, a madarakban és az állatokban, vala-mint az emberekben is megvan ez a „szellem-lélek, ez a pára, bevonatvagy árnyék, az életnek és a gondolatnak a forrása abban az egyedben,amelyet megelevenít”.9

Tylor elmélete a primitív elmérõl alkotott, Lubbockénál hízelgõbbképen alapult. (Tylornek tulajdonítják az emberiség pszichikai egységes-ségének doktrínáját, ami a társadalmi antropológia pillérévé vált. Azelképzelés lényege, hogy az összes rasszhoz tartozó ember alapvetõenegyforma, azaz hogy létezik univerzális emberi természet.) Õ az animiz-must nem tartotta bizarrul összeegyeztethetetlennek a modern gondol-kodással, hanem ugyanannak a spekulatív kíváncsiságnak a természetes

18 Istenek születése és fejlõdése

korai megnyilvánulásaként tekintett rá, mint amely a modern gondolko-dáshoz vezetett. Az animizmus „az emberiség gyermekkori filozófiája,amelyet az õsi primitív filozófusok”10 hoztak létre. Azt tette, amit a jóelméletektõl elvárunk: gazdaságosan megmagyarázta az egyébként rejté-lyes tényeket.

Ez az elmélet, amely szerint az emberek szellem-lélekkel rendelkez-nek, elõször is kézenfekvõ választ kínál néhány kérdésre, amelyek Tylorvéleménye szerint bizonyára felmerültek elõdeinkben, például arra, hogymi történik, amikor álmodunk. Az õsi társadalmak az emberi lélek fogal-mát vetik be e rejtély megoldására. Egyes esetekben úgy gondolják, hogyaz álmodó szellem-lelke alvás alatt útra kel és megéli azokat a kalando-kat, amelyekre az álmodó késõbb visszaemlékezik. Évtizedekkel Tylormunkája után A. R. Radcliffe-Brown antropológus lejegyezte, hogy azAndamán-szigetek lakói nem szívesen ébresztették fel az embert, mivelbetegséget okozhat, ha az alvás megszakad, mielõtt a lélek hazatérne.11

Más esetekben úgy vélték, hogy az álmodót látogatják meg mások lelkei.Tylor megjegyezte, hogy a Fidzsi-szigetek lakóinak hiedelmei szerint azember lelke kilép a testébõl, „hogy mások álmát megzavarja”.12

Õsi társadalmakban az az elképzelés is széles körben elterjedt volt,hogy a halottak lelkei az álmok formájában térnek vissza látogatóba.13

Az animizmus így még egy rejtélyt megoldott, amivel az õsembernekszembe kellett néznie: a halál kérdését. E felfogás szerint a halál az, amiakkor következik be, amikor a lélek végleg elhagyja a testet.

Miután az emberek a lélek fogalmát megalkották, utána már teljesenlogikus volt, hogy fajunk határán túl is kiterjesszék azt, állította Tylor.A vadak magától értetõdõen „felismerték az állatokban ugyanazokat ajellegzetességeket, amelyeket az emberi léleknek tulajdonítottak, neve-zetesen az élet és a halál jelenségét, az akaratot és az ítélõképességet”. Ésami a növényeket illeti, amelyek „az állatokkal együtt osztoznak az életés a halál, az egészség és a betegség jelenségében, szintén nem termé-szetellenes, hogy valamifajta lelket tulajdonítsanak nekik”.14

Ha már itt tartunk, egy „mûveletlen törzs” nézõpontjából az is racio-nális, hogy a botoknak és a köveknek lelkük van. Végül is, az álmokbantalán nem jelennek meg botok és kövek? Az álom közben vagy a lázasképzelõdés során látott szellemek talán nem viselnek ruhát, nincs nálukfegyver? „Hogy is vádolhatnánk a vadakat túlzó, abszurd következteté-sekkel amiatt, hogy filozófiájukba és vallásukba emelnek egy olyan meg-figyelést, amelyet saját érzékeik bizonyítanak?” Tylor Lubbockre is gon-dolhatott, amikor ezt írta az õsi népekkel kapcsolatban: „Az állítás, hogy

Az õsi hit 19

cselekvéseik motiváció nélküliek, és véleményeik értelmetlenek, csakegy elmélet, mégpedig véleményem szerint alapvetõen téves elmélet.Azért találták ki, hogy azok, akik ezeket a cselekvéseket és motivációkatnem értették, mindenféle furcsaságra igazolást találjanak, és könnyenmegmagyarázhassanak vele.”15

Tylor szerint, amint egy döntõen animista világkép kiformálódott, rög-tön fejlõdésnek is indult. Valamikor például azt az elképzelést, hogymindegyik fának szelleme van, felváltotta az, hogy a fákat kollektív mó-don irányítja „az erdõ istene”.16 Ez a kezdeti politeizmus azután egyre éret-tebbé vált, majd monoteizmussá karcsúsodott. 1866-ban a FortnightlyReview-ban megjelenõ cikkében Tylor az egész folyamatot talán az egyet-len valaha is publikált egymondatos vallástörténetben összegezte (amiegyúttal talán az egyik leghosszabb mondat is, amelyet bármilyen témá-ban valaha is megjelentettek):

A legegyszerûbb elmélettõl kezdõdõen, ami állatnak, növénynek és ás-ványnak egyaránt életet és személyiséget tulajdonít (amelynek révén akövek, növények, folyók õrszellemeket kapnak, amelyek közöttük élnekés gondoskodnak fennmaradásukról, növekedésükrõl és változásukról),azon keresztül, ami a világ minden szeletéhez egy megfelelõ istenségvédelmezõ és segítõ gondoskodását rendeli, egészen addig, ami szerintegy Legfelsõbb Lény rendezi el és irányítja az alsóbb hierarchiát, az el-képzeléseknek ez a fokozatos változása megmutatja, hogyan zajlott leszakaszonként a hosszú küzdelem az animizmus elmélete (ami mindentermészeti jelenséget úgy magyaráz meg, hogy azoknak mindig a miénk-hez hasonló életet tulajdonít) és a lassan kibontakozó természettudo-mány között, amely az egyes területeken egymás után váltja fel a szabad,szándékos cselekvéseket a törvényszerûségek kidolgozásával.17

Van kérdés?Ami azt illeti, jó néhány felmerült. Tylor elmélete ma már nem rendel-

kezik azzal a tekintéllyel, amit valamikor magáénak tudhatott. Egyesekarra panaszkodnak, hogy az istenek evolúciója pusztán logikai gyakorlat-nak tûnik, pedig a vallást valójában számtalan tényezõ befolyásolta alap-vetõen, a politikától kezdve a gazdaságon keresztül az ember érzelmi inf-rastruktúrájáig. (A modern és a Tylor korabeli kulturális evolucionizmusközött az az egyik különbség, hogy újabban arra helyezik a hangsúlyt,hogy milyen módszerekkel terjednek a mémek – rítusok, hiedelmek és

20 Istenek születése és fejlõdése

a kultúra egyéb alapvetõ összetevõi –, kihasználva az emberi természetirracionális részeire gyakorolt hatást.)

Ugyanakkor Tylor nézete abban az általános értelemben ma is jólmegállja a helyét, hogy akármilyen sokféle erõ alakítja is a vallást, úgynéz ki, hogy a kezdeti elképzelések nagyrészt olyan emberektõl származ-tak, akik hozzánk hasonlóan megpróbálták a világot értelmezni. Nemrendelkeztek azonban a modern tudomány örökségével, s ennek híjántudomány elõtti következtetésekre jutottak. Ahogyan aztán – különösena tudománynak köszönhetõen – egyre jobban értették a világot, válasz-ként a vallás is fejlõdött. Így egyesíti „a mentális kapcsolat szakadatlanvonala … a vad fétisimádót a civilizált kereszténnyel” – írta Tylor.18

Az általánosságnak ezen a szintjén Tylor világnézete nemcsak hogytúlélte a modern tudomány szempontjai szerinti vizsgálódást, hanemmeg is erõsödött attól. Az evolúciós pszichológia rámutatott, hogy akár-milyen bizarrnak is tûnnek egyes „primitív” hiedelmek – és akármilyenbizarrnak is tûnnek egyes „modern” vallásos hitek az ateisták és azagnosztikusok számára –, ezek emberi mivoltunk természetes megnyil-vánulásai; annak az agynak a természetes termékei, ami a természeteskiválasztódás során alakult ki azon célból, hogy gyatra, innen-onnanszerzett eszközökkel értelmezzen egy világot, amelynek termékei ugyan-csak nem teljes mértékben racionálisak.

Könyvem függeléke részletesen bemutatja, hogy a modern értelmezésszerint hogyan jelent meg elõször az õsi vallás az emberi elmében. Ittelsõsorban azt hangsúlyoznám, hogy ha a modernitás nézõpontjából hiá-nyosnak tûnik is Tylor animizmustól monoteizmusig terjedõ leírása,még mindig sok minden található benne, ami megállja a helyét. Különö-sen az a gondolat, amely szerint ahhoz, hogy az istenek és Isten evolúció-jának elsõ lépéseit megértsük, azt kell elképzelnünk, hogyan nézett ki avilág a több ezer évvel ezelõtt – nemcsak a tudomány, hanem az írásbeli-ség, sõt a földmûvelés elõtt – élõ emberek számára. És ehhez a gondolat-kísérlethez nincs jobb módszer, mint megmerítkezni azoknak a vadá-szó-gyûjtögetõ társadalmaknak a világnézetében, amelyeket az antropo-lógusok megfigyeltek: a „vadak” világnézetében, ahogyan Lubbock ésTylor fogalmaznának.

Nyilván jó lenne, ha a szó szerint õstörténeti társadalmakat figyelhet-nénk meg: azokat, amelyeknek vallásából a történelmi krónikákban márszereplõ õsi vallások kifejlõdtek. Ám az írásbeliség elõtti hitekrõl nemlétezhet részletes beszámoló, csak a régészek által talált holmik marad-tak ránk: szerszámok, csecsebecsék, itt-ott barlangrajzok. Ha az emberi-

Az õsi hit 21

ség által az írásbeliség elõtt hagyott hatalmas ûrt be akarjuk tölteni,akkor kénytelenek vagyunk azt a megfigyelt vadászó-gyûjtögetõ társadal-makról összegyûjtött hatalmas irodalom révén megtenni.

Ugyanakkor megvannak a korlátai annak, ha a vadászó-gyûjtögetõnépek közvetítésével szeretnénk ablakot nyitni a múltra. Például az ant-ropológiai irodalomban nem szerepelnek érintetlen vadászó-gyûjtögetõkultúrák – vagyis olyanok, amelyeket a technológiailag fejlettebb kultú-rákkal való kapcsolat teljesen érintetlenül hagyott volna. Ahhoz ugyanis,hogy egy kultúrát meg lehessen figyelni, kapcsolatban kell lenni vele.Ezenkívül, számos vadászó-gyûjtögetõ közösség már kapcsolatba kerültmisszionáriusokkal vagy felfedezõkkel, mielõtt bárki is elkezdte volna avallásukat dokumentálni.

Minél inkább tûnnek valamely õsi kultúra vallásos hiedelmei „furcsá-nak” – azaz minél kevéssé hasonlítanak azoknak a kultúráknak a hiedel-meire, amelyek kapcsolatot teremtettek velük –, annál valószínûtlenebb,hogy ez a kapcsolat magyarázná a furcsaságokat. Például nem való-színû, hogy a csukcsok egy viktoriánus korabeli angol keresztény misszio-náriustól vették volna át a szélnek mutatott meztelen ülep gyakorlatát.

Amikor a különbözõ kontinenseken élõ valamelyik vadászó-gyûjtö-getõ közösségben „furcsa” hiedelemkategóriára bukkanunk, még ke-vésbé valószínû, hogy ez puszta import lenne, és sokkal hihetõbb, hogyaz valóban a vadászó-gyûjtögetõ életmód során alakult ki. Amint hama-rosan látni fogjuk, a vadászó-gyûjtögetõ törzseknél nincs hiány olyanfogalmakból, amelyek ennek a két szempontnak megfelelnek, vagyishogy legyenek széles körben elterjedtek, és számunkra furcsák. Úgyhogyelég nagy biztonsággal tudjuk rekonstruálni azoknak a történelem elõttiidõknek a szellemi tájképét, amikor a vallás még nem került rá a történe-lem lapjaira.

Ma már senki sem hiszi azt, mint néhány XIX. századi antropológustette, hogy a megfigyelt vadászó-gyûjtögetõ népek a vallás több tízezerévvel ezelõtti eredetének kristálytiszta mintái lennének. Mégis ezeknyújtják a legjobb jelzéseket, amelyek a Kr. e. mintegy 12 ezer évvelelõtti, a földmûvelés felfedezése elõtti generikus vallásos hiedelmekhezvalaha is a rendelkezésünkre fognak állni. A barlangrajzok szépek, denem beszélnek.

22 Istenek születése és fejlõdése