KÖNYVISMERTETŐ

Hugo Meisl a „csodacsapat” apja

Hugo Meisl a kultúrateremtő

Kraft Róbert Ákos

Az alábbiakban kultúrtörténeti ritkaságot ismertetünk.

Az 1930-as években kialakított osztrák „csodacsapat”

edzőjének munkásságát mutatjuk be. Az osztrák

futball hajdanában ugyanúgy, mint mi magyarok, a

„dunamenti iskola” képviselője volt. Kultúrájuk

ugyanúgy, mint a miénk kihalt. Nekik ma ugyanaz

lenne a feladatuk, mint nekünk, hogy KULTÚRÁT

TEREMTSENEK. Nos! Ausztriában egy ember volt a

kultúrateremtés zászlóvivője: Hugo Meisl. A könyv

érdekessége, hogy az osztrákok nézőpontjából

mutatja be, hogyan és mi módon alakult ki a „közép-

európai játékstílus”, melyet az osztrák, a cseh és a

magyar futball képviselt.

Kraft Róbert Ákos: Tanulmányaimat Ausztriában

végzem, és úgy gondoltam, hogy mielőtt edzői

hivatásomba lépek, illő lenne tájékozódnom az

osztrák labdarúgás tradícióiról, hogy a játékosokat

a hagyományoknak megfelelően készíthessem fel. Az

előképem megvolt az osztrák fociról, mert tisztában

voltam azzal, hogy Ausztria is a „dunamenti iskola”

képviselője volt ugyanúgy, mint Magyarország és

Csehország is. Nehéz dolgom volt, mert igen kevés

anyag van az osztrák labdarúgás egyik legkiválóbb

alakjáról, a csodacsapat apjáról Hugo Meislről, a

kultúrateremtőről. Jelen könyvet Meisl leszármazottai

adatták ki, emléket állítva ősüknek. Ami viszont

megdöbbentő, hogy az osztrák szakemberek vajmi

keveset tudnak Meislről, arról a korról, ill. arról az

eszmerendszerről, ami a „dunamenti iskolát”

éltette. A következőkben bemutatom az eredeti könyv

leglényegesebb gondolatait.

1. Fejezet

A „Wundermannschaft” apjának nevezték Hugo Meisl-

t. Manapság a bécsiek csupán 10%-a tudja, hogy ki is

volt Hugo Meisl. Helyette inkább Hans Kranklra vagy

Ernst Happelra emlékeznek. Az 1920-30-as évek

vezető futballnemzete Ausztria volt. Az első

világháború után az osztrák csapat új nemzeti

identitást adott Ausztriának, egy olyan

játékstílus kialakításával, amelyet a magas

intelligencia és egyfajta összehasonlíthatatlan

elegancia jellemzett. E csapat apja egy bécsi zsidó,

Hugo Meisl volt.

Senki nem emlékszik rá.

Talán a legendás csatár, Sindelar neve még mond

valamit, de Meisl neve a feledés homályába merült. Az

említett személyiség rendkívül jó szervező is volt, ezt

jelzi a profizmus bevezetésében illetve a Mitrópa Kupa

(a továbbiakban Közép-Európa Kupa, az akkori BL,

amelyet magyar csapatok is megnyertek abban az

időben) megalkotásában betöltött úttörő szerepe is.

Meisl a „bécsi iskola” néven híressé vált stílus

képviselője, amely sokszor a vita tárgyát képezte,

ugyanis arról szólt, hogy hogyan lehet ötvözni az

eredményes és az attraktív futballt.

2. Fejezet

Hugo Meisl cseh volt?

Valóban Csehországban

született 1881. november

16.-án Malesovban és az

anyanyelve is cseh volt,

de az ország azon része,

ahol Meisl világra jött az

osztrák-magyar Monarchia

része volt. Állampolgári

oldalról pedig osztrák volt,

mert abban az időben

cseh állampolgárság nem

is létezett. A Monarchia

széthullása után

egyértelműen osztráknak vallotta magát.

3. Fejezet

Németek és csehek Bohémiában

Komoly kisebbségi harcok folytak a német

származásúak és a cseh származásúak között. Mivel a

csehek két legjobb csapata a Sparta- és a Slavia Prága

többször is az osztrák szövetséghez lett csatolva, ezért

a pályán is érezhető volt a kisebbségi harc.

Az átköltözés Bécsbe

1893-ban Meisl egyedül költözött Bécsbe. A

nagyvárosba küldték Hugót, mert azt akarták, hogy

egy jó üzletember váljék belőle. Az édesapjának nagy

tervei voltak vele. 1895-ben az egész család Bécsbe

költözött.

Az élet a metropoliszban

A legkülönbözőbb népek megtalálhatóak voltak

Bécsben és az a kulturális és tudományos életnek csak

kedvezett. Talán nem véletlen, hogy az osztrák

válogatott által megjelenített stílust,

intelligensnek nevezték, mert az akkori ötletek, új

irányzatok mind Bécsből származtak (Freud,

Schönberg, Jugendstil, divatirányzatok). Bécs nagyon

sűrűn lakott volt abban az időben és a fiataloknak csak

egy ésszerű foglalatosságuk maradt, mégpedig a

labdarúgás. Az a labdarúgás, amelyet, mint a legtöbb

helyen ebben az időben rongylabdával

(„Fetzenlaberl”) játszottak. Ez a rongylabda a

játékosokat könnyed labdakezelésre késztette,

mert minden erős távoli lövés a labda szétfoszlását

eredményezte, és ezzel a játék végét jelentette volna.

Ahhoz, hogy a gyerekek gólt rúgjanak szívósság,

fordulékonyság, virtuóz labdakezelés és egy jó

nagy porció rafináltság is kellett. Nem csoda, hogy

a legendás bécsi focisuli bölcsője itt ringott.

Korai futballláz Bécsben

A labdarúgás egyre csak vonzóbb lett, főleg a fiatalok

körében, mert modern volt és a „vadság” érzését adta

nekik. Meisl 1895-ben a Vienna Cricket and Football

Club tagja lett. Külföldi száműzetése során is

kapcsolatot tartott néhány csapattársával, akik arról

számoltak be, hogy megszületett a „bécsi labdarúgó

iskola”.

Egy nagyon jó barátja állandóan tájékoztatta a

legújabb hírekről és egy levélben arról ír, hogy a

bécsiek lassacskán egy saját játékstílust alakítanak

ki. Egy berlini városi válogatott ellen sikerrel

alkalmazták a kombinációs taktikát bécsi módra,

és ebben az összefüggésben beszél először a „bécsi

iskoláról”. 1904-ben hazatér külföldről és addigra a

klubok száma is megsokszorozódott, ami érdekes volt,

hogy a holtszezonban (júniustól-szeptemberig és

januártól-márciusig) különböző városi válogatottak

verbuválódtak össze, hogy tovább játszhassanak és,

hogy a labdarúgást népszerűsítsék, főleg az ország

azon régióiban, ahol még nem terjedt el.

Érdekességképpen említeném meg egy Vienna

Ramblers – Budapest Ramblers mérkőzést, amelyet

1904 szeptember 11.-én rendeztek meg.

4. Fejezet:

Hugo Meisl, mint játékvezető

1904-ben, amikor az Osztrák Labdarúgó Szövetséget

alapították szintén jelen volt. 1907. március 17.-én ő

vezette a Challenge Cup egyik mérkőzését, amelyen

az MTK és a Slavia Prága mérkőzött meg egymással.

1907. július 5.-én Ausztria – Magyarország, melyet

szintén ő vezetett.

1907-ben az osztrák delegáció tagja volt, amely a

FIFA kongresszusra utazott. Ezen kívül pedig 1911-től

annak a bizottságnak volt a tagja, amely az FA

szabályait fordította és ellenőrizte a fordításokat.

1912 Stockholm olimpiai mérkőzés, Olaszország –

Finnország, ezen a mérkőzésen kezdődött el a

kapcsolata Vittorio Pozzóval (olasz válogaott VB

aranyérmes edzője). 1913 - ban történt meg a

hivatalos játékszabályok publikálása. Akkora tekintély

vette körül, hogy például az Amateure (későbbi

Austria Wien, amelynek alapítói közé tartozott illetve

titkára is volt) WAF elleni mérkőzését is ő fújta.

Hugo Meisl és az Amatőrök (Amateure)

A szociális hozzátartozást is biztosítottak. Például a

Rapid Wien (XV. Kerület, 1898-ban alapítva) szurkolói,

akik munkásokból és a „kis emberekből” tevődtek

össze, többször is verekedésbe keveredtek a többi

klub szurkolóival és az sem volt ritka, hogy

antiszemita rigmusokat skandáltak. Velük ellentétben

a First Vienna (1904-ben alapították) szurkolói, akik

többsége az elegáns Döblingből (XIX. Kerület)

származott, nagyon nagy hangsúlyt fektetett a jó

viselkedésre. Munkásság kontra polgárság! WAC

(1896-ban alapították) az arisztokraták csapata volt,

amely a legnagyobb pályával rendelkezett (Prater).

Hakoah (1809-es alapítású) a cionista zsidók csapata,

akik büszkén viselték a Dávid csillagot a mellükön.

Sokszor antiszemita mocskolódások áldozatai, de

1925-ben az első osztrák profi liga győztesei voltak.

Rengeteg szurkolóval rendelkeztek. Slavia a cseh

bevándorlók csapata volt. Admira (Floridsdorf), a

második legnagyobb bécsi elővárosi csapat a Rapid

mellett. Amateure, a művészek és intellektuálisok a

kávéház-kultúra csapata, amelynek sok liberális zsidó

is tagja volt, de ezt az imázst csak a Cricketterektől

való különválás után kapta meg a csapat. Meisl a

Cricketterek titkára volt, de már 14 éves kora óta

tagja volt az egyesületnek, annak az egyesületnek,

amelyből az elkövetkező években kialakult az

Amateure csapata (később FK Austria Wien néven

vonult be a történelembe). Meisl angliai és olasz

kapcsolatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a

klubok nemzetközi színtéren is megmérkőzhessenek

egymással.

Hugo Meisl és az ÖFV

A szövetséget 1904. március 18.-án alapították, de

már 1899 környékén is voltak próbálkozások a

Labdarúgó Szövetség megalapítására. A szövetség

nagy vitái közé tartozott a profizmus bevezetése,

amelyet Meisl támogatott, de a FIFA nem engedte a

profizmus kibontakozását. Meisl-t rendkívüli

szervezőkészséggel áldotta meg a sors, ezt az is

mutatja, hogy rengeteg angol csapatnak szervezett

barátságos meccseket Ausztrián belül. Német, svájci,

cseh és magyar egyesületek is kihasználták a

kapcsolatait. Rendkívül jól beszélt csehül, németül,

olaszul, angolul, franciául.

Hugo Meisl és a válogatott

Meislt 1911-ben beválasztották az Amatőr

Sportegyesület (Amateure) vezetőségébe és így ő is

beleszólhatott a válogatott összeállításába. A

válogatott csapatot nem egy személy (szövetségi

kapitány) állította össze abban az időben, hanem a

vezető bécsi klubok elöljáróiból létrehozott bizottság.

Így sokszor a különböző érdekek miatt nem a legjobb

játékosok szerepeltek a válogatottban. Meisl már 1905

november 5.-én egy Budapest – Bécs meccsen, mint a

bécsi csapat kísérője szerepelt a küldöttség tagjai

között, sőt az 1912-es stockholmi olimpiai

válogatottért ő vállalta a felelősséget.

Jimmy Hogan

(megj: Jimmy Hogan az MTK iskola megteremtője volt

a 1910-es években)

James Howcraft aki az 1912. május 5.-én vezette az

Ausztria – Magyarország mérkőzést, amely 1:1-es

döntetlennel végződött Meisl figyelmét felhívta, hogy

az osztrákoknak mindenképpen szükségük van egy

kompetens edzőre. Így került a színtérre James

„Jimmy” Hogan, aki mindössze 28 esztendősen a

Holland válogatottat trenírozta. Hogan érkezésével

azokat az alapokat fektették le, amelyekre a bécsi

klubok és a „csodacsapat” sikerei is épültek.

Hogan klubjai játékosként:

Lancashire

Rochdale

Burnley

Fulham

Burnley

Bolton Wanderers

Klubjai és válogatottjai edzőként

Hollandia

MTK (1916-1917)

Bern

Lausanne

Dresden (itt egy edzőknek szóló szakkönyvet

is publikált)

Párizs

Fulham

Ausztria

Aston Villa

Hogan ír származású volt. Guttmann Béla így

emlékezett rá:

„Ő tanított meg minket mindenre, amit a futballról

tudunk.”

Hogan a következőket nyilatkozta Meislről a halála

után:

„Ő volt a legnagyobb ember, akit valaha is az életem

során a futballban megismertem. Nagyon tisztelem

Herbert Chapmant, de soha nem találkoztam a

futballban olyan emberrel, mint Hugo Meisl. Minden

országnak, ahol a labdarúgás létezett, ismerte

azt a módot, ahogy az adott országban

játszottak.” (értsd: ismerte a stílust)

Hogant és Meislt tekintették az angol újságok az

osztrák csapat szüleinek. Hogan azért is lett olyan

jelentős az osztrák, illetve a bécsi futball számára,

mert a „skót-stílus” képviselője volt. Ezt a következő

idézet is alátámasztja: „A „skót stílus” egyesítette

az egyéni képességeket a szolid, ritmusváltásos

csapatjátékkal. Skócia a művészi futball

bástyája volt, amely a precíz passzjátékon

alapult.” /Norman Fox/

Hogan és Meisl fokozott figyelmet fordítottak a

„centerhalf” szerepkörére, akiben egy központi

megjátszási pontot és egy osztogatót láttak.

Hetente kétszer edzette az olimpiára készülő

válogatottat, szabadidejében pedig több bécsi klub

edzéseit is ő irányította (pl.: Amatőrök). A játékosok

és Hogan kapcsolata nem volt mindig

konfliktusmentes, főleg a legelején, mert túlságosan

az angol edzésmódszereket erőltette, de a későbbiek

folyamán, valószínűleg Meisl tanácsára

megváltoztatta edzésmódszereit, amelyet a

bécsi mentalitásból vezetett le. Sok technikai

gyakorlattal tarkítva „making friends with the ball”,

hangzott a jelmondata. Meisl testvére Willy Meisl ,

aki újságíró volt, így emlékezett vissza, hogy Hogan

ebben az időben jött rá, hogy mennyire primitívek

az angol edzésmódszerek. Meisl segítségével

kidolgozott egy gyakorlatsort, amely nagy

népszerűségnek örvendett. Ez volt a „Scheiberln”

megszületésének az órája, amely a 20-as 30-as évek

bécsi futballjának a jellemzőjévé vált. „Scheiberln”:

A „skót-stílus” egyik variációja, méghozzá egy

művészi, amelynél a labdát a földön kell tartani.

Egy nagyon gyors rövidpasszos játék, amely az

ellenfelet megzavarta. E stílus meghozta a

várva várt első sikereket, mégpedig a

Tottenham Hotspurs legyőzésével.

Az 1912-es stockholmi olimpia

A szövetségi kapitány Meisl

Miután 1913. április 27.-

én a magyar válogatott

4:1-es arányban legyőzte

az osztrákokat,

kiéleződött a vita a

szövetségben. Az osztrákok azt akarták, hogy a

csapatot ne a válogató bizottság állítsa össze, hanem

ugyanúgy, mint a magyaroknál, egy minden

hatalommal ellátott szövetségi kapitány. Ennek

következménye az lett, hogy egy három edzőből álló

grémiumot állítottak Meisl mellé, akik az ő munkáját

ellenőrizték. A szövetségi kapitány ragaszkodott a

közös edzésekhez és a tétmeccsek előtti felkészülési

meccsek keresztülviteléhez, amelyet mindig egy B-

csapat ellen játszottak. Kihangsúlyozta, hogy a siker

nem csak az összeállításból, hanem a

csapatmunkától is függ. A csapatrészek és az egész

csapat összhangja a szövetség felelőssége, de ehhez

a klubok hathatós támogatása is szükséges.

5. Fejezet:

Tisztségviselő és jövőbelátó

„A bécsi iskola”

Egy 1929-es visszatekintésében Meisl megállapította:

„A mi futballunk azáltal jött létre, hogy a bécsi

játékosok és vezetők nyitott szemmel jártak és a

többi futballnemzet rendszereit tanulmányozták, a

jót átvették a rosszat pedig elvetették. Az így

tanult charemmal, a könnyedséggel, a játékossággal

és a vele született rafináltsággal, amelyek a Duna-

menti város lakóit jellemezte, kiegészültek és

megkoronázódtak.”

A bécsi játékosok a század 10-es éveiben kezdtek

elhatárolódni angol kollégáiktól, ebben oroszlánrészt

vállalt Jimmy Hogan, aki elkötelezett híve volt a skót

rövidpasszos játéknak, amely a „bécsi iskola”

karakteres jellemzőjévé vált. Ezt a játékstílust

bécsiesen „Scheiberln”-nak nevezték el, amely stílust

az 1920-as évektől tökéletesítettek. A már említett

stílusjellemzőhöz társult egy újabb jellemző,

méghozzá a kiváló labdabiztonság, művészi

technika és egyfajta rafináltság, amely

váratlan/meglepő akciókat eredményezett.

Nagyon kevés ütközés volt eben a játékban, így,

ha a bécsi csapatok külföldi csapatok ellen mérkőztek

meglepte őket a csapatok kemény játéka. Meisl a 30-

as években felszólította az edzőket, hogy

gyakoroltassák a szabályos szereléseket

játékosaikkal és ezen felül a játékvezetőket is

figyelmeztette, hogy ne fújjanak be minden

ütközést. A „bécsi iskolát” a tökéletes

labdabiztonság, a gyors rövidpasszos játék és

egy ütközésmentes játékmód jellemzett.

„Tetszetős, könnyed, cifra, elegáns és szemet

gyönyörködtető”, így jellemezte Emanuel Häussler.

Hasonló játékstílus alakult ki két fontos

utódállamban, mégpedig Magyarországon és

Csehországban, amely a „dunamenti-iskola” nevet

kapta. A három vezető futballnagyhatalom között

nagy csere ment végbe, amely nagyon gyümölcsöző

volt. Fontos megjegyezni, hogy a bécsiek

elsősorban a magyaroktól és nem a csehektől

tanultak a legtöbbet. Nagyon sok bécsi

futballistának cseh gyökerei voltak, de mind Bécsben

tanultak futballozni.

Még Matthias Sindelar, aki a csodacsapat legjobb

játékosa volt lenézően beszélt a „mala ulicáról” (cseh

stílus), amely túl körülményes volt számára, holott

ő szintén cseh

származású volt.

Teljesen más volt a

helyzet a magyarokkal.

1918 után a bécsi

csapatokat

elárasztották a kiváló

magyar

labdazsonglőrök, akik

a bécsi futballt előre

vitték. Említésre méltó

Schaffer Alfréd, Konrád

neve, akiket az

Amatőrök igazoltak le.

Az első profi-liga

győztese a Hakoah is

csak azért tudott

diadalmaskodni, mert

hat kiváló magyar játékost igazolt, közülük a

legendás Guttmann Bélát.

Ha a bécsi futball sikere után kutatunk, nem

Skóciában és Magyarországon kell elkezdenünk,

hanem a bécsi munkáskerületekben (X. Kerület-

Favoriten, és a XXI. Kerület-Floridsdorf), ahonnan a

legkiválóbb játékosok származtak. Az

ütközésmentes játékot azzal magyarázzák, hogy

éhínség gyötörte az embereket a háború alatt és

után. Mivel a munkáskerületekben kevés volt a hely,

ezért leginkább az utcán az udvarban és egyenetlen

földön játszottak. A játékszerük a gumi-,tenisz- és a

rongylabda volt. A labdát nem lehetett nagy erővel

megrúgni, mert az vagy egy ablakot tört volna ki,

vagy szétszakadt volna. Ahhoz, hogy hatékony

játék alakulhasson ki elegancia, könnyedség és

gyors reakció kellett. Egy 1937. december 12.-i

bécsi újság a következőket írja:

„Egy favoriteni vagy floridsdorfi fiú, aki már korán

érdeklődött a labdarúgás iránt, tizennégy-tizenöt

évesen már tökéletes labdaművésszé vált a

mindennapos gyakorlásnak köszönhetően. Gazdag

tapasztalattal rendelkezett a kombinációban, a

szabálytalanságokban és a rafináltságban.”

Mi lehetett az oka annak, hogy Bécsben egy ilyen

karakteres iskola alakult ki, amikor Európa más

részein is hasonló körülmények között éltek az

emberek? Talán a zsidók ötletessége vagy a cseh

fiatalok törekvései, a különös tehetségek?

Nem tudni, de több külföldi köztük svéd és francia

újságírók a következőket írták az osztrákokról:

-„A csapat, amely Walzerütemben játszik.”

-„A kerek labda művészei.”

A „bécsi iskolát” alig lehetett megkülönböztetni

attól az „iskolától”, amit a magyarok

képviseltek. Például, ha a bécsi csapatok Európa

szerte meccseket kötöttek le, akkor a következő

szöveggel hirdették magukat:

„A mi csapatunk a tipikus bécsi játékot játssza,

váratlan fordulatokkal és lapos kombinációval.”

(Wacker szövege egy Arsenal elleni meccs lekötése

előtt.)

Az osztrák edzők rendkívül kapósak voltak külföldön

is. Németországban például ez volt olvasható: Körner

„legjobb bécsi iskola” vagy „bécsi iskola Máltán vagy

Palesztínában”.

Bécs legkevésbé kedvelt egyesülete

Hugo Meisl intermezzója az Amatőröknél.

A háború után áldatlan állapotok uralkodtak hőn

szeretett csapatánál, amelynek egyedi sportprofilt

(stílust) akart adni. Ehhez alkalmas játékosok is

kellettek, mint például az MTK két labdaművésze a

Konrád testvérek. E két játékos eleganciája és

átlátása tette lehetővé, annak a precíz, gyors

rövidpasszos játék kifejlődését, amelynek alapjait

Jimmy Hogan már 1912-ben lefektette. Ezen játék az

Amatőrök és a későbbi Austria Wien stílusává alakult,

mi több egy futballfilozófiává fejlődött, amely a

„bécsi iskola” vagy „Walzerfutball” néven vált

ünnepelté.

„Senki más nem járult hozzá

ilyen mértékben a bécsi iskola

kifejlesztésében, mint a

Konrád-testvérek.”

A Konrád-testvérek egyik

alapelve az „erőszakmentes

gólszerzés” volt, amely

szöges ellentétben volt a

Rapid-stílussal, ahol a labdát

sokszor akkora erővel

bombázták a kapuba, hogy a

háló szétszakadt. Az

1918/19-es szezonban

csupán 6.-ik lett a csapat, de

a következő idényben, amikor

is Meisl edzette a csapatot csupán a rosszabb

gólkülönbségnek köszönhetően nem nyert

bajnokságot a csapat. Schaffer Alfréd is az

Amatőrökhöz igazolt, akik nem voltak túl kedveltek,

mert pénzes emberek támogatták őket. Nagyon

sokan irigyelték őket, főleg a „munkáscsapatok”,

mint például a Rapid Wien, akik csak a saját

utánpótlásukra és szurkolótáborukra

támaszkodhattak. „Rapid a proletár csapat volt,

amelynek stílusjellemzői az akarat és a küzdőszellem

voltak.” (megj: hasonlóan, mint az FTC esetén)

Velük ellentétben az Amatőrök, amely a jó-polgári

városi klub volt, az ő játékstílusukat csak egy

tánctanár viselkedési könyvéből kölcsönzött

hasonlatokkal lehetett volna leírni. Meisl

elfoglaltságai miatt (játékvezető, FIFA delegáció

tagja, szövetségi kapitány) elhagyta a klubot, de a

keze munkája sokáig fennmaradt.

Meisl és a szövetség válsága

1926 augusztus 22.-én ketté vált a szövetség. A 25

profi csapat és 260 Amatőr az új ÖFB

(Österreichischer Fussball Bund=Osztrák Labdarúgó

Szövetség) tagjai lettek a maradék klubok a

szociáldemokraták által megkaparintott szövetség

tagjai lettek. Meisl mindig amellett volt, hogy a sport

legyen politika-mentes. Sajnos ez az álma nem vált

valóra.

Meisl és a professzianizálódás

Mivel 1924-ben profi csapatok alakultak ezért 1925-

ben az állam bevezette a szórakoztatási adót,

amelynek következménye az volt, hogy a klubok alig

tudták fenntartani magukat. Így vészmegoldásként

jövedelmező nemzetközi meccsek lekötésére voltak

kényszerülve. A probléma kezelésére megtalálták a

megoldást, mégpedig egy a nyári szüneten

végighúzódó európai kupa bevezetésével (Közép-

Európa Kupa)

6. Fejezet:

A nemzetközi porond

Meisl a nemzetközi meccsekre úgy tekintett, mint a

futball fejlődésének kulcsára, mert mint mondja: „A

kontinentális csapatoktól a játékmódjuk egyediségét

lehetett ellesni, míg a brit futballistáktól (főleg a

profiktól), művészetet, stílust és a futball minden

apró kis finomságát.” Ezenkívül rendkívül szoros

barátság fűzte Herbert Chapmanhez és Vittorio

Pozzóhoz. Már 1905-ben foglalkozott nemzetközi

mérkőzések lekötésével, ebben nagy segítségére volt

kiváló nyelvérzéke.

Hugo Meisl és a Közép-Európa Kupa

Dr. Fodor, Meisl, Fischer, Kremslehner, Valousek és

Tesár voltak azok a személyek, akik megalkották a

Közép-Európa Kupát, mert gazdasági szempontból a

barátságos mérkőzések már nem voltak túl vonzóak.

A kupán az alapító nemzetek csapatai

(Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia) vettek

részt, de csak a kezdetben. Már 1923-ban megvoltak

az elképzelések, amelynek ötletadói Fodor, Stigeti,

Laufer és Schönecker voltak. Az első elképzelés

szerint Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia

három vagy négy legjobb csapata vegyen részt a

diadalon. Ezek a következő csapatok voltak: Ausztria

részéről az Amatőrök, a Hakoah, a First Vienna és a

Rapid voltak; Magyarországot az MTK, az FTC, az

Újpest és a Vasas képviselte; Csehországot pedig a

Sparta, a Slavia, a Vittoria Zizkov és a D.F.C Prága

képviselte. Az első hivatalos Közép-Európa Kupa

találkozót 1926 február 28.-án rendezték meg

Budapesten, és az itt elhangzottakat a júniusban

megtartott FIFA konferencia elé terjesztették. Külön

vezetőség irányította a kupát, amelynek elnökét

minden évben újraválasztották, vele együtt az

ügyintézőt is. Egyidejűleg egy válogatottaknak kiírt

kupát is szerveztek, amit Nemzetközi Kupának

(Internationaler Pokal) nevezték el. Olaszországban

óriási szerencsének tartották, hogy az első

világháború után a Közép-Európai országokhoz

csatlakoztak, mert Ausztriában és

Magyarországon játszották Európa legjobb

futballját, aminek köszönhetően Olaszország a

későbbiekben az európai elit tagja lett. Július 16.-án

tartották a sorsolást, amely során megegyeztek,

hogy a résztvevő ország két legjobb csapata vehet

részt a kupán. A tornát oda-visszavágós rendszerben

bonyolították le és pontegyenlőség esetén az össz-

gólkülönbség döntött. Augusztusban kezdődtek a

mérkőzések és novemberben rendezték meg az első

döntőt, amelyet a Rapid Wien és a Sparta Prága

vívott meg. A döntő előzményeihez tartozott, hogy

az elődöntőben az MTK-val mérkőzött meg a Sparta

és két döntetlen után a Spartának ítélték a

győzelmet. Ennek következménye az lett, hogy a

magyar delegáció bojkottálta az október 13.-ai

pozsonyi és a november 11.-ei budapesti

konferenciát. 1928-ban a Fradi nyerte el a kupát

(érdekességképpen megemlíteném, hogy

ugyanebben az évben kizártak két jugoszláv

csapatot, akiket hozzávettek a Kupához, mert túl

gyengének bizonyultak), a következő évben pedig az

Újpest diadalmaskodott.

1926 októberében rendezték Prágában a Nemzetközi

Kupa konferenciáját, amely során előkészítették a

megmérettetés lebonyolításának menetrendjét. A

kupán, amely az Európa-bajnokság elődjének is

tekinthető, Ausztria, Olaszország, Magyarország,

Csehszlovákia és Svájc vettek részt.

7. Fejezet:

Hugo Meisl és a FIFA - Prológus

1936. augusztus 13.-án, Rimettől egy ezüst tálat

kapott a 30 éves munkájának elismeréséért, amellyel

a FIFA-t segítette. Ahhoz, hogy idáig eljuthasson

rengeteget dolgozott és nagy segítségére volt kiváló

nyelvérzéke. Németül, franciául, angolul, olaszul,

csehül, svédül, spanyolul, sőt állítólag valamennyire

magyarul is beszélt. A FIFA-ban az 1920-as évektől

vezető szerepet játszott, a profizmus

elfogadtatásában, a Világ- és Európa-Bajnokságok

szervezésében, és mint már említett elévülhetetlen

érdemeket szerzett a különböző európai kupák

bevezetésében. Strukturális változtatásokat

eszközölt, valamint a játékvezetői döntésekben is

vezető szerepe volt. Már 1907-es amszterdami FIFA-

kongresszuson jelen volt, mint az osztrák küldöttség

tagja. 1919-ben a világháborúban győztes nemzetek

bojkottálták a vesztesek (Ausztria, Németország,

Magyarország) elleni mérkőzéseket, Svájc és

Svédország nem kívánta fenntartani a bojkottot,

aminek következménye volt, hogy Anglia kilépett a

FIFA-ból. Érdekesség, hogy Olaszország vette föl

először a kapcsolatokat a vesztesekkel (1921).

A FIFA és az amatőr kérdés

Angliában már az 1880-as évektől fizetett játékosok

rúgták a labdát. A világháború után a futball

rohamosan fejlődött és köztudott volt, hogy a

játékosoknak titokban fizettek, ami ugyebár

szabályellenes volt a FIFA-szerint. A Profizmust

Ausztriában 1924-ben, Magyarországon 1925-ben,

Csehszlovákiában és Spanyolországban 1926-ben,

Franciaországban pedig 1932-ben vezették be. Az

1925-ös prágai FIFA-konferencia fordulópont volt,

mivel a FIFA ekkor mindegyik tagállamára bízta,

hogy, hogyan definiálja az amatőr státuszt. Nem ró

ki büntetéseket és nem zár ki senkit, akik bevezetik

a profizmust.

1925. november 1.-én Krakkóban a lengyel, svéd,

csehszlovák, olasz, osztrák és magyar képviselők

azon tanácskoztak, hogy külön világszövetséget

alakítanak. A német szövetség egészen 1963-ig várt

a profizmus bevezetésével és ez volt több esetben az

oka annak, hogy nem mérkőztek meg olyan országok

csapataival, amelyek bevezették a profizmust.

Meisl és a Világbajnokság

A FIFA már 1905-ben tanakodott egy világbajnokság

bevezetésén, de mivel a tagországok közül egyik

sem mutatott érdeklődést, ezért az ötletet elvetették.

A világbajnokság szerepét az olimpiának kellett

betöltenie, amely a NOB (Nemzetközi Olimpiai

Bizottság) szigorú amatőr szabályai miatt soha nem

volt színvonalas. Az 1928-ban megengedték az

álamatőrizmust is. Átmeneti megoldást a

Nemzetközi-Kupa nyújtott, amelyen Ausztria,

Magyarország, Csehország, Svájc és Olaszország vett

részt. 1926. február 5.-e Zürich FIFA gyűlés, külön

bizottság alakul a VB szervezéséhez, amelyen három

ötletet vetettek föl. Az egyik Meisl ötlete volt, aki

Európa-bajnokságot akart bevezetni, ahol profik és

amatőrök egyaránt részt vehettek, a másik ötlet

Delauney-től származott, aki egy négy évenként

megrendezendő Világbajnokságot akart, a harmadik

ötlet pedig Linnemann-tól származott, aki az olimpia

keretein belül akarta megtartani az amatőr VB-t és

egy külön profi VB-t is akart. Delauney ötlete lett a

győztes. 1929. február 16-17.-e Bécs, Meisl

összehívta a Közép-európai országok képviselőit

egyfajta első világbajnoki konferenciára, amelyen a

következő eredmény született, négyévente

rendezzék földrészenkénti selejtezők döntsenek a

részvételről és a részvevők és részesedjenek a

bevételekből.

8. Fejezet:

A szövetségi kapitány

„A szövetségi kapitány Hugo Meisl a következő

csapatot állította fel”

1919. augusztus 30.-tól újra ő lett a szövetségi

kapitánya az osztrák válogatottnak, de egy válogató

bizottság segítette a munkáját. Egy évvel később

azonban már szabad kezet kapott.

A szövetségi kapitány, mint edző

1928-ban vezették be az első edzőképző

tanfolyamot. Meisl szerint egy kreatív edzés fő

feladata: „A játékosoknak a bőrlabda szeretetét

közvetíteni.” Mivel a válogatottnak egy-két külföldi

túra kivételével kevés idő állt rendelkezésére, ezért

Meisl minden mérkőzés előtt huszonkét játékost

hívott be, akik A és B csapatra lettek felosztva, hogy

így győződhessen meg a játékosok pillanatnyi

formájáról. A játékot leállította, ha úgy látta,

hogy a játék nem folyamatos és taktikai

tanácsokkal látta el a játékosait.

„Minden kiváló futballnemzet ezt a bevált

edzésmódszert használja, amely a csapatrészek és

az egész csapat összjátékának a befolyásolására a

legalkalmasabb.”

Említésre méltó, hogy 1934-ben a magyar-angol

meccs előtt az MLSZ-ben egy továbbképzést tartott a

magyar edzőknek a taktika oktatásáról.

A WM rendszer

A Herbert Chapman által kifejlesztett WM-rendszer (a

német nyelvterületen szimplán W-nek nevezett),

sokkal védekezőbb volt, mint a „közép-európai

stílus” WM-je. A tipikus WM mottója a következő

volt:

„Minél gyorsabban jutunk el az ellenfél kapujához,

annál kevesebb akadályba ütközünk.”

A német válogatott is az Arsenal WM-jét másolta,

igaz elég sablonosan. A WM hatékony, de nem szép

játékot eredményezett, ezt állítja Chapman egyik

mondása: „A lehető legjobb futballt akarom, de

célorientáltnak és hatékonynak kell lennie.”

Jimmy Hogan, aki a rövidpasszos játék kialakítói

közé tartozott, esküdt ellensége volt a W

rendszernek, amely elmondása szerint, „az építkező

futball rombolójává válik.”

Hugo Meisl és a WM rendszer

Egyrészről az eredményes játékot, másrészről a

„bécsi iskola” továbbvitelét várták el a szövetségi

kapitánytól. Annak a „bécsi iskolának”, amely az

osztrák identitást is megalapozta és a játékosok is

abban nőttek fel. Meisl a futballra úgy tekintett mint

„küzdősport”. Az 1925-ös lesszabály módosítása után

egy keményebb játékra próbálta állítani a

válogatottat, amelynél inkább taktikai mozgásokat

eszközölt, mélységi gyors játékot követelt a

játékosoktól. Ezt igazolják az edzésen elhangzottak:

„Kijátszani a szárnyakra, ne táncoljatok és

művészkedjetek”. Játékelképzelés terén jobbak

vagyunk a briteknél mondta egy 1934-es interjúban.

Ugyanebben az évben az fejtegette, hogy mit kell

erőltetnie a válogatottnak „gyors indulások, nagyobb

elszántság és egy biztosabb lövés, ezek a

fáradozásainak alapvonásai, mellyel futballunk

minőségét növelhetjük. Maradunk a jól bevált

játékfelfogásunknál.”

A Csodacsapat taktikája

Meisl egyfajta 2-2-1-2-3-as játékrendszerben küldte

pályára a csapatát, amely a jól bevált piramis

rendszert követte.

A középfutónak kulcsszerepe lett és főleg a

támadásokban kellett jeleskednie (Smistik, Nausch),

de ugyanakkor a középcsatárt is fognia kellett. Meisl

rendszere sokkal támadóbb szellemű volt, mint

Chapman WM-je. Nem hosszú passzokkal

építkezett, hanem mint mindig gyors

rövidpasszos játékkal. Egy 1931-es

mérkőzéselemzés, amelyet az akkori német

szövetségi kapitány Leinberger írt nagyon

hasznosnak bizonyul, ha a „csodacsapat” játékáról

akarunk többet megtudni. 1931-ben a német csapat

5-0-s vereséget szenvedett Bécsben az osztrák

csapattól.

Arra utal elemzésében, hogy az osztrák támadók,

nagyon változatosan, „a helyüket állandóan

változtatva játsszanak, üres területekre futnak

be, ahová azonnal érkezik is a labda, így a védők

állandóan csak reagálni tudtak”.

Az egyik értékelésében Chapman is kitért az osztrák

csapat játékára:

„Védekezésben nagyon sokat fejlődtek, mert már nem

húzódnak vissza saját térfelükre a labdavesztés után

és sokkal támadóbbak. A rögzített szituációkban még

nagyon gyengék. Támadásban azonban a tipikus,

megszokott rövidpasszos játékot játsszák”, és egy

támadásvezetésre hívja fel a figyelmet, amit az ő

csapatának is át kellene vennie. (lásd 1-es ábra)

A balszélső vezeti a labdát, majd a középcsatár felé

passzolja, aki úgy tesz, mint, ha át akarná venni, de

hirtelen átlépi a labdát és így a jobbösszekötő kapura

lőhet.

Chapman egy elismerést, ám egyaránt kritikus

megjegyzést is tesz az osztrák futballra: „Az osztrák

futball arra van, hogy tetsszen.”

Célszerűség kontra szépség

Az 1932-es angol – osztrák meccs a köztudatban úgy

szerepelt, mint a stílusok csatája. Nagy vita folyt

arról, hogy vegyék-e át az angol játékot, vagy

játsszák továbbra is a „bécsi iskolából” jövő stílust

(célszerűség a szépség ellen). A sajtó is állandóan

feszegette ezt a témát és attól függően ingázott a két

pólus között, hogy milyen eredményt ért el a

válogatott épp aktuális ellenfele ellen.

Meisl hiába volt csodálója az angoloknak, azt mondta,

hogy a játékstílusnak a játékoskerethez kell

illeszkednie. Az osztrák játékosállománynak a

rövidpasszos játék kedvezett, amely nemzeti és

regionális tradíciókon alapult. Egy a

körülményekhez illesztett játékmód, amely

végezetül célszerű. Röviddel a halála előtt (1936

decembere), Meisl a magyarok angliai meccsét

értékelte, és újra azt a két szempontot vetette fel, ami

az ő felfogását jelentősen befolyásolta, tehát a bécsi

futball iránt érzett szerelme és az angol futball

csodálata:

„Egy-két hiányosságtól eltekintve a magyar csapat

szép futballt, tehát a tipikus közép-európai rövid

passzjátékot játszotta és ebből a szempontból egy

nagyon jó benyomást hagyott maga után. Ne jöjjön

nekem senki azzal az érvvel, hogy lehet, hogy

célszerűbb lett volna, ha a magyarok a W-formációt

alkalmazzák. Az újkor futballjának legfontosabb

kelléke, két testileg, technikailag és taktikailag száz

százalékos, kilencven percig az ingázó szerepét ellátó

összekötő. Az angoloknál Carter és Bowden, a

magyaroknál pedig Vincze és Zsengellér szerepelt

ebben a szerepkörben. Tegyük föl, hogy Vincze és

Zsengellér technikailag és taktikailag egyenrangúak

volnának az angolok két összekötőjével, akkor még

mindig fennállna az a 30 kilós különbség, ami a két

pár közötti eltérés és ekkor az erőnlétről és a

lendületről nem is beszéltünk.”

Ezek lennének a legmarkánsabb utalások.

Sindelar a csodacsapat legjobb játékosa (és

középcsatára egyben) szerint csak két futballrendszer

létezik, a W-rendszer és a „bécsi iskola.” A

következőket írja erről:

„A W-rendszer abból áll, hogy a középcsatárt és a két

szélső csatárt előre tolják és az összekötők, ezáltal

hátrébb maradnak, így természetes összekötőként

működnek a két futóval. Ahhoz, hogy ezt a rendszert

sikeresen alkalmazzák nagyon gyors és fürge

szélsőkre van szükség. Ezen felül nagyon erősnek és

keménynek kell a többi játékosnak lennie, hogy ebben

a rendszerben játszani tudjanak. Saját tapasztalatom

alapján csak azt tudom mondani, hogy balszerencse

lenne, ha ezt a rendszert nálunk Bécsben ki akarnák

próbálni. Abszolút nem fekszik a játékosainknak.

Játékosaink nem olyan gyorsak, mint az angolok vagy

az olaszok és valószínűleg soha nem is lesznek. A

játékosaink többsége nem rendelkezik azokkal a testi

adottságokkal, amik ehhez a játékhoz kellenek. Nem is

kell átvennünk a sokat méltatott gyorsaságot és

keménységet, mert mi a saját rendszerünkkel a „bécsi

iskolával”, kényelmesebb iramban és kevesebb testi

erővel nagyobb eredményeket érünk el.

Természetesen a jó kondíció is szükséges a „bécsi

iskolához”, de arra törekszik, hogy villámgyors és

precíz kombinációkkal és meglepő, valamint változatos

támadásokkal a hiányzó gyorsaságot és keménységet

pótoljuk. Ezzel egy kis hendikepünk is van.”

9. Fejezet

A „csodacsapat”

A „csodacsapat” időszaka 1931 és 1933 közé tehető.

Ami érdekes, hogy ezt a sokat méltatott időszakot egy

megsemmisítő vereség előzte meg. 1929. január 6.-án

Nürnbergben az osztrák válogatott megsemmisítő

vereséget szenvedett a dél-német válogatottól.

Azonban ehhez az is hozzátartozik, hogy az osztrák

válogatott fiatal játékosokból állott, akiket Meisl

tesztelt. Ausztria 1931. május 16.-án legyőzte Skócia

csapatát 5-0-ra. Ami a bécsi szurkolókat lenyűgözte,

az a csapat új stílusa volt. A szélsők gyorsasága,

Sindelár áttekintése és eleganciája és a csapat

álomszerű kombinációi. Ez a csapat nem a véletlen

terméke volt, hanem Meisl tudatos elgondolása

alapján létrejött remekmű. A „csodacsapat” egy

„polgári csapat” volt és a gerincét nem az agresszív,

eredmény centrikus Rapid játékosok alkották, hanem

a polgári csapatok, mint az Austria Wien, a Vienna

vagy a WAC technikás játékosai. Csupán két Rapid

játékos (Schramseis, Smistik) fért be ebbe a csapatba.

Sokan a skótok legyőzését annak tudták be, hogy a

skótok egy B-csapattal érkeztek Bécsbe, de 1931.

május 24.-én a német válogatottat is

megsemmisítették 5-0-ra, majd ugyanebben az

évben, Bécsben szintén 5-0-ra.

Az évszázad mérkőzése

(London 1932 december 7.-e)

A mérkőzés

Már nagyon régóta próbálkoztak az osztrákok, hogy

létrejöhessen egy meccs az angol válogatottal, de

mindig megakadályozta valami a mérkőzés létrejöttét.

Elsősorban politikai célnak volt alárendelve e

találkozó, vi. politikai békülést a német-osztrák részről

az angolokkal. Az 1931. május 14.-i bécsi mérkőzés

után az angoloknak is nyilvánvalóvá vált, hogy kihívás

az osztrákok elleni mérkőzés. A magyar vezetőségi

tag, Fischer meg is jegyezte az angol – osztrák

mérkőzés lekötése után, hogy az osztrákok meccsét

Magyarországon is nagy figyelemmel kísérik, mert

Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia nagyon

hasonló stílusban futballoznak, így ennek a

stílusnak a hírnevét az osztrák válogatottnak kell

megvédenie.

Miért lett különleges ez a mérkőzés?

Elsősorban az a tény, hogy az osztrák válogatott egy

olyasfajta játékstílus megtestesítője volt, amely

egyenrangú lett a „rúgd és fussal”. A kontinens

csapatait pedig arra bíztatta, hogy azonosuljanak ezzel

a stílussal. A mérkőzés, amely 4:3-as osztrák

vereséggel végződött egy másik hozománya pedig az

volt, hogy ez a mérkőzés után az angol klubcsapatok

is hatványozott érdeklődést mutattak, osztrák

csapatok ellen vívandó mérkőzések után.

Sok szakértő a hanyatlás kezdetét 1933. április 9.-től

számítja, ugyanis Ausztria 2:1-es vereséget szenved

hazai pályán a csehszlovák válogatottól. Egy átmeneti

javulást a magyarok elleni budapesti 1:1

eredményezett.

A második utazás a szigetre.

Az 1933-as esztendő novemberében Meisl szövetségi

kapitány összehívatta a bécsi vezető klubcsapatok

edzőit (Guttmann Béla is közöttük volt, mint a Hakoah

vezetőedző). A találkozó célja az volt, hogy a

szövetségi kapitány felhívja a klubedzőket, hogy

testileg és szellemileg is felkészítsék játékosaikat az

angol „kirándulásra”. A szövetségi kapitány különös

kérése az volt, hogy az edzők többet foglalkozzanak a

fejjáték javításával, mert az angolok az előző

összecsapáson felülmúlták őket ebben a tekintetben.

Meisl a következőket mondta:

„A játékosokat nem lehet gyűjteni, mint a bélyegeket,

mint egy két beküldő teszi ezt. Az egységesség végett

a hatékony csapatjáték lehetőségeivel is törődni kell.

Az osztrák csapatjáték legszemetszúróbb tulajdonsága

ugye a kombináció és, hogy ez megfelelően érvényre

jusson, az individualizmus mellett az összhatásra is

szükség van.”

Hogant erre a mérkőzésre is felkérték az osztrákok,

hogy készítse fel őket. A mérkőzés után, amely 2:2-es

döntetlennel végződött az egyik osztrák újságíró a

következőket írja:

„Az ötletesség terén már felülmúltuk a briteket” vagy

„technikai szempontból esetenként jobbak voltunk.”

Az 1934-es Világbajnokságon már hanyatló félben volt

a „bécsi iskola”, ez annak is tulajdonítható be, hogy az

egész belső csatársort a Rapid Wien játékosai

alkották. Ettől az átállítástól fogva, már nem a

technikailag kiváló kombinációs iskolát játszotta a

csapat, hanem egy gyorsaságra, erőre és lövőerőre

alapozott stílust játszott a válogatott. Ez az új stílus

vált az osztrák csapat vesztévé. Sokkal

hatékonyabb volt a válogatott, amikor az Austria Wien

játékosai alkották a csapat gerincét. Meisl 1936

február 17.-én szívrohamban elhunyt és vele

együtt kihalt egy stílus is, mert az Anschluß után az

osztrákok legjobb játékosai a német válogatottban

szerepeltek.

A Walzerfoci nem passzolt a porosz katonai

zenéhez.

A cikk szerzőjének zárszava

Az osztrák foci is hasonló utat választott, mint mi

magyarok. Német mintára képezte játékosait, edzőit.

Ajánlatos lenne, ha egy kolléga feldolgozná a cseh

illetve szlovák labdarúgás kezdeteit is, mert így egy

teljes képet kaphatnánk a „dunamenti iskola” összes

képviselőiről. Hogyan indult, fejlődött ki az a

labdarúgó kultúra, amelyet egykor a világ csodált, és

amely ma nem hasonlít egykori önmagára.