S&r

$

UTAZÁS A

BALT-TEN

. • • • • ' • ' T I D - É K E ! I 2ST.

.&UtfFA£V?'

'ELSŐ -KÖÍrpt'.

í:*¥|/A/. ;:»á f P'iíüi'í.' ,v;..

-*£SS©?r

ni Egyetem Nemzeti Könyutár

&th Mór kiadásai:

Az

ESZTERHÁZYKÉPTÁR eredeti fényképekben.

Szövegét irta

Kele t i Gusztáv. Nagy ivréten, vastag halvány-sárga papiron; pompás disz­kötésben. Előfizetési ára 22 frt. Nagy ivréten, ugyanoly papíron, pompásan aranyozott disztokban (cartonban), melyből az egyes képek kivehetők. Előfizetési ára 21 frt. Nagy negyedrétben, halvány-sárga vastag papiron, pompás disz-

kötésben. Előfizetési ára 12 frt.

Csengery Antal.

Történelmi MMnyok és iÉ ia jzot A szerző fényképezett arezképével.

2 kötetben. Ára fűzve 4 frt. 60 kr. Angol diszkötésben 6 frt.

TOLDY FERENCZ ö s s z e g y ű j t ö t t m u n k á i

tiz kötetben, Yörösmarty öszves munkáinak alakjában.

Első és második kötet: Magyar államférfiak és Írók. Élet­rajzi emlékek. Ára 3 frt. 60 kr. Diszkötésben 5 frt.

Harmadik és negyedik kötet: Magyar költök élete. Ára 3 frt. 60 kr. Diszkötésben 5 frt. 50 kr.

^ cf^

UTAZÁS

A BALT-TENGER

VIDÉKEIN.

HTJNFALVY PAL.

ELSŐ KÖTET,

PEST, 1871.

K I A D J A E Á T H

Monda on nálitud, viirane on nágemata.

Azaz: Sok van tudva, a jövendő' nincs tudva.

Észt közmondás.

: MÓR.

ELOSZO.

A Balttenger vidékein már legrégiebb időben bárom külömböző nemzetiség találko­zott: a finn, germán és szláv. De mind a germánnak mind a szlávnak csak legéjszakiabb, annak skandináv, ennek litvai-lett ágai, a me­lyek ősi hitökhöz tovább ragaszkodtak, mint déliebb rokonaik, útközének először a finnekkel össze. Utóbb a germán nemzetiség déliebb ága, a szászok, keresztül törvén a Balttenger partjait elfoglalt szlávokon, a vendeken, ezeket inkább irtogatják, mintsem térítik. A vendek után a poroszokat, ezek után a letteket s a tenger keleti partjain már országosulni kezdő déli finneket vagy észteket éri a térítő bódítás. E közben skandinávok kezdték volt finnek és szlávok közt az orosz hatalmat alapítani, mely a támadó lengyel birodalom keleti szomszéd-

IV Előszó.

ságában igen gyorsan terjeszkedék. A len­gyel és orosz nemcsak határosok, de nemze­tiségi rokonok is: azomban amaz a római ez a konstantinápolyi keresztyén egyháznak lesz­nek hivei. A határbeli vetélkedéshez tehát az egyházi versengés is hozzájárul. A len­gyel birodalom szintúgy mint az orosz a Balt-tenger felé igyekszik, de amazon tál teszen, ezt pedig megelőzi a hirtelen emelkedő svéd hatalom, a mely még gyenge korában magá­hoz ölelte volt az éjszaki finneket. Most a svéd a Balttenger ura. Nem sokára az orosz, a lengyel közbevetés által, a némettel is szö-vetközik a svéd hatalom ellen, a mely még hirtelenebben aláhanyatlik. Az orosz a Balt­tenger partján építé új fővárosát, s alig múlt el egy század, az összes finnséget keríté ha­talmába.

A lengyel birodalom elveszte után, a né­met közvetlen szomszédja lett az orosznak. Vájjon ez új szomszédság mindég barátságos lesz-e? vájjon a keresztyén egyháznak keleti és nyugati szelleme nem lesz-e már egymás­nak ellensége, mikor az orosz a némettel áll szemközt? Alig hihetjük, mikor legújabban is azt kell tapasztalnunk, hogy rokon nem-

Előszó. V

zetek közt is, melyeket még vallási külömb-ség sem választ el egymástól, a német és dán között, milyen nagy ellenségesködés támadott!

A nagy változások közben mivé lettek a finnek a tengernek mind éjszaki mind déli tartományaiban? Ezt tudnunk több okból lehet érdekes. Mert először, a finnek nemze­tiségi rokonaink. A népek történetei és mai állapotja iránt általános az érdeklődés a mi-velt nemzetek közt: hogyan ne érdeklődnénk mi hát rokonaink iránt? Azután, úgy látszik nekem, nem jó, hogy a magyar csak a nagy és hatalmasan kifejlett nemzetekre függeszti sóvárgó tekintetét; mert könnyebb ám az uras-kodási színt utánozni, mintsem azt eltanulni, a mi azokat hatalmassá tette; hasznos néha a kisebb és szegényebb nemzetek példája is, a melyeknél a lelkiösméretes munkálkodást és az okos alkalmazkodást a döntő viszonyokhoz szemlélhetjük. S végre látván, hogy az éjszaki világot megrázó változások között mint ma­radtak fenn a finnek, s mint működnek azon, hogy helyesen kitöltsék a nekik szánt helyet az emberiség történelmében, szinte neki bá­torodhatunk, mikor aggódó pillantást vetünk a titkos jövendőre, amelyben az éjszaki nagy

YI Előszó.

háborúnál még külömb és rendítőbb esemé­nyeket sejtünk, melyek hatásától pedig sokan vesztünket is várják. Bíztat a finn közmondás is:

Jumalalla on onnen ohjat, Istennél a sors gyeplője, luojalla lykyn avainiet, teremtönél siker nyitja, ei kateben kainalossa, nem irigynek kebelében, pahan suovan sormen páássa. sem rossz ember újjá végén.

. Magyarország területén sok nemzetiség találkozik, s itt az igények, melyeket a nem­zetiségi kérdés magában foglal, szinte hango-sabban nyilatkoznak, mint másutt, mi talán a nagyobb szabadságnak is tulajdonítható. Nemzetiségi kérdés van Észtországban, van Finnországban is, jóllehet a volt és létező vi­szonyok külömbsége szerint, mindenütt más alakú. Ha valakire, bizonyosan reánk nézve tanúságos megfigyelni, mint fejlődik másutt is a nemzetiségi eszme, s mint iparkodik maga felé terelni a társadalom igényeit, a melyek még követelőbbek, mint a törvény.

Távolban is sokról lehet ugyan szerezni tudomást, de az, ha legbővebb is, határozatlan, mint lámpafénynél a színek mivolta: ellenben a személyes tapasztalás, bár mi korlátolt le­gyen, mégis a napfényhez hasonlít, a mely világosan mutatja a színeket, úgy hogy az-

Előszó. VII

után arról is biztosabban Ítélhetünk, a mit tapasztalásunk nem ért. Azért reménylem, hogy sétálásom a Balti tenger vidékein nem volt felesleges.

• Ezekből ugyan Észt- és Finn-ország tévé fő czélomat: de Pétervár, Stockholm és Ko-penhága oly lényegesek ama vidékek képében, hogy mellőznöm lehetetlen vala.

Pesten, 1870. télhava 11-kén,

TARTALOM.

L

Danzigból Rigába. (Lapsz. 3)

Danzig. A német vitézek rendje. Salzai Hermán. Eyd-knhneni polgármester okoskodásai. Königsberg; Kant; egyetem épülete. Stüler épületei. Wirballen; orosz vasút. Lengyel és Lit-vaország 1300—1572. Dünaborg.

II.

R i g á b a n . (Lapsz. 28)

Riga. Észt-, Liv-, Kur-tartományok statistikai és törté­nelmi körvonalozása. Livország Lengyelországhoz csatlódik. Lengyelország 1572-től fogva. Báthori István hatalmas lengyel király; a jezsuiták barátja. A visszareformálás a svéd vászai nemzetséget juttatja a lengyel királyi székbe. Háború a svéd és lengyel Vászák között; Livország. a svéd hatalom alá kerül. Svéd birtokadományozások és utóbb visszafoglalások (reductio). A nagy éjszaki háború az Észt- és Livtartományt Oroszország­gal egyesíti. A Kur-herezegség is orosszá lesz. — A három herczegség ethnographiai vázlata; a liv, észt és lett paraszt szolga; a német vagy szász ur. A parasztok állapotja 1804-ig és 1819-ig. — Riga városa történetei, alkotmánya; hanszai vá­ros. Rigában nincs észt elemi iskola.

X Tartalom.

III. Kigából Kevalba. (Lapsz. 76)

Eigából Révaiba. Schirren és Szamarin könyvei. Az orosz újabb politika a Balti tartományok ellen; ezek védelme az orosz politika támadásai ellen. Hapszali kikötő. Nagy Péter nem mint hódított, hanem mint megalkudt tartományokat veszi azokat uralkodása alá. Elmélkedés a lengyel és svéd poli­tikáról a Balti tartományok irányában; vájjon így jár-e majd Oroszország is? Révaiba érkezés.

IY.

B 0 r p a t'b'a n. (Lapsz. 119)

Aratási kilátás. Hogyan utazik itt az ember. Rövid nyári éj. Észt monda a Kőit és Amarikról. A dorpati kerület parti része az észt mondák fészke Dorpat városának fekvése; történetei. Az észt nép szabadságának ünnepe. Vanemuine tár­saság. Az észt parasztok állapotja 1819 után. Sorsukon az 1849. és 1865-ki törvények javítanak. Földbirtokot szereznek. Három napig tart az ünnep. A nép külseje, tanulási szorgalma. Vezeték-nevei nem voltak. Dorpati polgármester.

V a l l á s . (Lapsz. 160)

A nép vallásos buzgósága. A Nystádti békekötés a Balti tartományokban vallási jogegyenlőséget alapít. Az orosz biro­dalomban az orthodox egyház uralkodó; a többiek csak tü-röttek. Nagy Péter magát az orthodox egyház fejévé teszi. A Balti tartományokban a vallási jogegyenlőség enyészik. Orosz hierarchia hozatik be. Az 1815—46-ki térítések. A kitértek visszakivánkoznak. Gróf Bobrinszky körútja és jelentése. Platón érsek körútja. Némi engedély. Walter, Döbner, Platón hivata­laikból elmozdíttatnak.

Tartalom. XI

VI.

Észt irodalom. (Lapsz. 190)

Észt nép-mesék. Kreutzwald nem valaDorpatban. Lydia észt írónő; a Vízimolnár. Jannsen és az észt hírlapi irodalom. Mayer Leo. A Dorpati egyetem. Az Észt T* Társaság gyűj­teményei. Vogul evangélium. Az észt irodalom történeti kör­rajza. Az Észt T. Társaság keletkezése és működése. A Ka-levi-poeg mondai költemény. Kreutzwald más kiadásai. Wie-demann észt szótára.

VII.

Fellinen ált Révaiba. (Lapsz. 232) Sz. Iván estéje Dorpatban. Isteni tiszteletre siető kocsik.

Szántó-földek kerítései. Pohja küla-i egyház. Eanno kirk-be menő nép. Fóka-szalonna és zsír. Virtz- vagy Vörts-jarv. Az Erna folyó híres. Mese az Emmu- és Virts-járvről. Neie-külai gazda, épületjei, tartozásai. Fellin. Várakozás Vöhmában. Anni-ktila. Kizai parasztok tartozásai. Révaiba érkezés.

VIII.

& e v a 1. (Lapsz. 259)

Reval és a Kalev-nionda. A dán hódítás. A város történetei. Nagy Péter Révaiban. A város igazgatása, tisztviselőéi. A városi jobbágyok. A város jövedelmei. Népsége. Egyházai. Észt egyház és isteni tisztelet. Az észt község statistikai kimutatása. A nagy czimbora háza. A dóm-iskola történetei. Baer Károly Ernő egyik tanítványa és később dicséroje. Az iskolának többféle rendszere. A katonaságra készülőket orosz nyelven tanítják. Az iskola zavara 1854-ben. A Baer jubileumát üli 1864-ben. Baer 1844-ben Regulyról ír. A dómi iskolának mai szerkezete. Az orosz gymnasiumok. A soknyelvüséget sehol sem lehet elkerülni. Katalin völgye. Kosch. Sz.-Brigitta-rom. Remete-féle lakos. Csónakázás hullámos vízen.

XII Tartalom.

IX. Az esztek régi állapotja. (Lapsz. 300)

A nemzetek történelem előtti korának érdekessége. Lett Henrik mint szemtanú írja a Balt-tartományok hódítását. Mi­lyenek valának az elnyomott lettek a keresztyének iránt? A livek négy kerülete. Ok érzik az első hódító hatást; többször lázadnak. Kőztök keletkezik az advocatia, mely hamar meg­romlik. A keresztyén livek kegyetlenek az esztek ellen. A liv Kaupo híí. Az esztek kerületei; nagyon erősen védelmezik ma­gokat. Észt Lembit. Kilegund. Maja. Maleva. Nagat = bőrök, mint pénz. Észt várak. Tharapita. Sorsvetés. A szó-hagyo­mány. Taara. Ükko. Jnmal. Vanemuine. Az emberi nemet óriások előzik meg. Kalev. Kalev fija = Kalevi poeg. A Ka-levi poeg mondának története. Kalev fijának ágyai. A monda csak töredék.

X. A magyar nyelv rokonsága. (Lapsz. 827)

Az észt nyelv a flnn-nek egyik tájnyelve. A nyelvbeli rokon­ság határozott jellemű. Csak az eredeti szók dönthetnek.'Minden nyelvnek kétféle, belső és külső, történetei vannak. A nyelvek változnak. Az ős nyelvnek táji elágozása szüli a rokon nyelve­ket. A rokonságot egyes szók, azután a grammatikai alakok bi­zonyítják. Az egyes szók közt a szám-nevek kitűnnek. A magyar nyelv általában a finnekkel, különösén pedig az ugor nyelvekkel rokon. A finn-ugor nyelvű népek mostani és hajdani lakásai. A nyelvekből vont tanúság hiteles történelmi bizonyíték.

XI. Pétervárott. (Lapsz. 372)

Schiefner. Gőzhajói ismeretség. Orosz ezredes, ki a ma­gyar háborúban részt vett. Kronstadt. Néva. Pétervár. A szent képek előtti tisztelgés. Nevszki proszpekt. Bazár. Nyári kert. Császári tud. akadémia, Kunik. Izsák egyháza. Nagy Péter szobra. Séta a Néva szigeteire. Az orosz birodalom hitvallási viszonyai. Felekezetek. Császári gyűjtemények. Nagy Péter háza. Kirándulás a vidékre.

UTAZÁS A

BALTTENGER VIDÉKEIN.

Első kötet. 1

I.

Danzigból Rigába. (Danzig. A német vitézek rendje. Salzai Hermán. Eydkuhneni polgármester okoskodásai Königsberg; Kant; egyetem épülete. Stüler épületei. Wirballen; orosz vasút. Lengyel- és Litvaország

1300—1572. Dünaborg.)

A K e l e t i vagy Ba l t tenger az európai em­beriség történeteiben nem ér föl ugyan a Földközi tengerrel, mégis nagy nyomosságu az éjszaki és keleti országokra nézve, a melyektől Magyarország sorsa is mind a múltban függött, mind a közel vagy távol jövendőben bizonyosan érintetik. Azután reánk nézve hol is lehet szükségesebb ethnographiai ta­nulmányokat tenni, mint a Balttenger tartományai­ban? Lehet, hogy egyébre is jó lesz oda utaznom, ugy gondolom vala, s 1869. nyárhava elején Dan-z i g b a n szállék ki, melyet a XVII. századbeli ma­gyar utazó az akkori magyar irodalommal együtt D a n c z k á n a k neveze.

D a n c z k a (lengyelül Gdansk) utczáji megle­pők. Azokat nézvén az ember színházban képzeli magát, melynek diszitményei a valóságot érik utói. A középkor épületei, a fölfelé csúcsba futó hom-lokjaikkal s az utczákat keskenyítő feljáróikkal, melyeket kőoroszlányok s más szobrászati művek

4 Danczka.

díszítenek, ugy vannak meg itt még, mint már Lti-bekában sincsenek. Egy hanszai városban vagyunk, mely hajdani külsejét megtartótta, mintha még nem akarna vagy nem tudna századunkhoz simulni; de a melyről mindjárt szívesen megvalljuk, hogy jól teszi, ha lehető sokáig annak marad a mi. A Mot-lau két ága a tulajdonképi várost kelet felől, a Radaune kisebb folyó nyugat-éj szakról veszik kö­rül, melyek azután egyesülve a közel V i s z l ó b a folynak. A tenger és a Viszló adták meg a város­nak jelentőségét, amaz a hanszai városokkal köt­vén össze s a kereskedést mozdítván elő, ez Len­gyelország terményeit hozván ide, az egyetlen ki­kötő városba, melyen által a nagy ország más országokkal érintkezhetett vala. Odessa után Dan-zig a legnagyobb gabona-kiviteli hely Európában. A gabona-raktárak az úgynevezett „Speicher"-szi­getben vannak, melyekben 2.625,000 mérő (Scheffel) gabona fér el, s a melyekbe se tüzet se gyertyát vinni nem szabad. Nem is lakik senki a szigeten.,

Erősség lévén a város^fazt régi ós nagy ka­puk diszesítik, milyenek az í588-ban épült H o h e s Thor , az 1612-ben épült L a n g g a s s e n t h o r , to­vábbá a Grrünes T h o r , O l i v a - T h o r stb. A Lán ­gé m a r k i n a k legjelesebb háza a városháza a 14-dik századból, egy 1556-ban elkészült toronynyal, a melybe, sajnálatunkra, nem eresztének föl, mert a lépcsőket építik. Annál nagyobb érdekkel nézzük a tanácsteremet, melyhez hasonlóról minálunk nem is álmodhatunk, mert a múlt századok a török idő

Danczka. 5

előtt keveset építettek volt, a török idő alatt épí­tésre nem is gondolhattak, a török idő után pedig még azt is elhordták rendesen, a mit a török vagy megkímélt vagy épített vala. Itt gyönyörködhetik a szem a faragvány okon, melyek a terem mennye­zetét teszik, s a művészies fali faragványok on, a melyeket most, hol valamit pótolni kell, nem bír­nak utóiérni. — A szomszéd Ar tus- vagy Jun-k e r h o f b a n (a nagy kereskedők háza középkorban, most a tőzsde) a magas teremet csudáljuk, melynek bolthajtása négy karcsú gránit-oszlopon nyugszik, s melynek képeit is meg lehet ám nézni. Azonban Danzignak legszebb képe a Mari a-egyházban van. Ennek fájdalom, épen nincs tere, mert nagyon kö­zel rakták hozzá az épületeket Pedig a dan-zigi Mária-egyház a keleti tenger tartományainak egyik legszebb egyháza, egyúttal, ugy mondják, a, legnagyobb evangélikus egyház. Három hajója egyenlő hosszú és magas. Egyik kápolnában egy híres fa-feszület van, melyet a danzigiak Miehel An-gelo munkájának híresztelnek, s egy más kápolná­ban egy 1467-ben készült festmény, egy szárnyas nagy oltárlapon, mely az utolsó ítéletet ábrázolja, s Memling műve; s ez a leghíresebb kép Danzigban. 1807-ben a francziák Parisba vitték volt, de a po­roszok onnan visszahozták. III. Vilmos király 40,000 tallérral kinálá meg érte a várost, mely azonban nem adá oda. E vers örökíti a kép visszakerü­lését:

6 Danczkai

„AJs das ew'ge Gericht des Kleinods Kauber ergriffen, Gab der gerechte Monarch uns das Erkampfte znrück."

A J á n o s - h e g y r e az Oliva-kapun keresztül kettős hársfa-sorok visznek, s ónnak szép és mesz-szire érő kilátás van a danczkai termékeny lapályra (Werder), az ellenkező oldalon lévő szép völgyekre, s éjszak-kelet felé a tengerre, mely ott a keskeny hosszú földnyelv (Hela) által kis öblöt képez. Na­gyító üvegen látni lehet a vitorlás hajókra emel­kedő habokat, melyeken a füstölgő gőzhajók gyor­san keresztül sietnek. De a danczkai hajózási köz­lekedés a Balt-tenger keleti részeivel nem kedvező nekünk, mi tehát vasúton fogunk tovább menni.

Danczka már 995-ben a pomerellai tartomány­nak fővárosa lévén, 1310-ben a német rend ható­sága alá került. 1454-ben mint szabad város, mely 1335 ólta a Hanszához tartozott vala, a lengyel ki­rálynak inkább ótalmát mintsem hatalmát ismeré el, s ebben a viszonyban Lengyelország második felosztásáig (1793) maradt meg. Szobieszki János orvosa, az angol Connor Bemard, kitől az azon időbeli Lengyelországnak érdekes leírását olvashat­juk (Beschreibung des Königreichs Polen und Gross-Herzogthums Lithauen, durch D. Bemard Connor, medicum in London, vormals Leib-medicum Kö-nigs Johann III. in Polen. Aus d. EngL übersetzt. Leipzig, 1700). Danczkának különös és kiváltságos viszonyát Lengyelországhoz imígy tünteti ki: „ Ha a len­gyel király valamely városba megyén, annak lakosai kötelesek neki a város kulcsait átnyújtani, s a ki-

Történet. 7

rály maga testőrjeit állíthatja a kapukba. Egye­dül Danczkának van az a joga, megtartani a yá-ros kulcsait, s a király kisérő hadából csak annyit ereszteni be, a mennyit akar. Egyébben is, úgy­mond Cormor, Danczkának több szabadsága van, mint a többi lengyel városoknak; az a lengyel ne­mest is feljebb vitel nélkül halállal büntetheti meg, ha a város területén követett el főbe járó vétket."

Lengyelország második felosztásakor Dancz-kát is a porosz király foglalá el. 1807-ben a tilsiti békekötés szabad köztársaságot alkota belőle, egy franczia kormányzó alatt. 1814-ben vissza kerüle Poroszországhoz, melynek most egyik főkereskedő városa és erőssége. 90,500 lakosa német s nagyobb részint evangélikus; a lengyelségnek legkisebb nyoma sincs már, ha volt is egyszer. Csak néhány czimer a kapukon és más épületeken, meg néhány kép a városházán és az Artus-udvarban hirdetik még, hogy Danczka egyszer, még pedig háromszáz évnél tovább, Lengyelországhoz tartozott vala.

Estve felé van, eső esik, az utas szenderedés és fölfölébredés között félfigyelemmel nézegeti a termékeny lapályokat, a melyeken keresztül a vasút megyén Königsberg felé. De a Nogathoz közele­dünk, a Viszlónak egy kiszakadó ágához, a melyen által egy jeles híd viszi a vasutat. A hídnak két útja vagy nyilasa van; a balpart kapuján a Salzai Hermann nagy rend-mester, a jobb partéban Al-

8 Eégi poroszok.

brecht porosz berezeg szobra áll, a porosz tarto­mány két alapitóját dicsőitvén. M a r i e n b u r g közel van, mi azonban tovább megyünk, kénytelenek azon látással beérni, a melyet az átsiető gőzkocsi enged. Pedig történelmileg nagyon híres helyen járunk, mely fölidézi a történetek emlékezetét, a melyet föl-föl keltenek a következő tárgyak is. M a r i e n b u r g a német rendnek székhelye volt, s a német rend szerzeménye a mostani porosz király­ság eleje, ha nem is alapja.

A nemzetek történeteit sokféle tényező hatá­rozta meg, ezek közt a keresztyénség minden bi­zonnyal a legdöntőbb vala.

Már a moldvai vagy cseh szlávok, a viszlói vagy lengyel szlávok, meg a deneperi vagy az utóbb úgy nevezett orosz szlávok keresztyének vol­tak, midőn a Balt-tenger kelet-éj szaki partjain tanyázó poroszok, s az éjszakiabbra nyúló lit-vaiak még pogány isteneiket imádják vala. A len­gyelek tehát a Viszló alsó mellékein csak hamar az ellenséges pogány poroszokba ütköznek; a térí­tési kísérletek nem boldogulnak, a lengyel hatalom pedig a XII. és XIII. századok folytában az ural­kodók osztozkodásai következtében hanyatlik. Egyik lengyel fejedelem, a Maszoviai herczeg Konrád, se­gítséget kerese és talála a német rend vitézeinél.

A német rend, vagy Mária-ispotály német vi­tézeinek rendje (fratres Hospitalis Mariae Teutoni-corum Hierosolymitani) 1190-ben alapíttatott bré­mai és lubekai városbeliek által, a szentföld vedel-

Németreiid. 9

mére és a zarándokok ápolására, A pápa és a csá­szár 1191-ben erősítek meg a rendet ,» melynek vitézei fejér köpönyegen fekete keresztet viseltek. Negyedik mestere S a l z a i H e r m á n (1210 ólta) II . Fridrik császár által birodalmi taggá és nagymes­terré lön, s ő hamar igen nagy tekintélyre és ha­talomra emelé a rendet, mely általában kész volt a pogányok ellen Palsestinán kivül is harczolni. II . András magyar király is 1217-ben Erdélyben földterületet, „terramBorzőe",adományoza neki, hogy azt a pogány kunok ellen biztosítsa. S a német rend Havas-elföldre is (ultra montes nivium) kitérj észté hódításait, a hol is már 1224 tájban a kúnföldön püspökség támad, melynek püspökjét a pápai le­velek „episeopus Cumanorum"-nak nevezik. De An­drás visszaveszi adományát, a német rend vitézei tehát nem hatnak itt sokáig.

A rendnek nagymestere, a híres Salzai H e r m á n , mint császári követ a lombard városok­ban forog vala, midőn hozzá a Maszoviai herczeg követsége érkezek, tőle a rend segítségét a pogány poroszok ellen kérni s neki azért a kulmi és lö-baui vidékeket adományul ajánlani. Az egyességet a rend és a lengyel herczeg közt a pápa és a csá­szár megerősítek, s Salzai Hermán Balk H e r m a n t küldé oda egy csapat vitézzel, kik 1228-ban tele-pödének meg Maszoviában. A rend 1230-ban kezdi meg a véres, inkább irtó mint térítő, háborút a po­roszok ellen, mely 1283-ban a pogányok leigázásá-val és megkeresztölésével fejeztetik be. A poro-

10 Németrend.

szók szomszédja^ a litvaiak, gyakran segítik azokat a német vitézek ellen. így történek, hogy a rend egyszer Ottokárt, a hatalmas cseh királyt, segit-ségre szólította fel, ki elfogadván a meghívást győ­zedelmes hadjáratot intéze a poroszok és litvaiak ellen, s az alkalommal 1255-ben várat építe, mely­nek neve azért K ö n i g s b e r g , s mai napig áll fenn a róla így nevezett városban. A rend maga 1274-ben egy más várat építe Mária tiszteletére, s így kelet­kezett a mai M a r i e n b u r g (Mária-vár) a Nógat mellett.

Palsestinát visszavevén a szaraczénok, a német rend főszéke onnan eleinte Velenczébe, azután Marburgba tétetek által. F e u c h t w a n g e n i Sieg-fried nagymester 1306—9. a Marienburgi várat megbővitvén 1309-ben ide tévé által a rend főszé­két. Láttuk, hogy 1310-ben Danczkát is elfoglalta. A rend hatalma K n i p r o d e W e i n r i c h nagymester alatt (1351—82) érte el tetőpontját, ki a litvaiakon is győze 1376-ban. Mert a poroszok leigázása után a rend fegyverei a litvaiak ellen fordulának, de nem állandó sikerrel. A litvai fejedelmek a XIV. és XV. századok folytán igen hatalmasok valának. Egyi-kök, Jagelló, ki 1386-ban Ulászló névvel keresz­tyénné válván, a magyar Lajos király leányával, Hedviggel, a lengyel királyságot nyerte vala el, 1410-ben, az ügynevezett tannenbergi ütközet által iszonyú győzelmet vön a renden, melynek seregé­ből azon nap állítólag 40,000 ember esett volna el. Ezentúl hanyatlik a rend; a lovagok vagy vitézek

Porosz-tartomány. 11

ellen mind a városok mind a nemesek fellázadnak, s Ulászló fija, II. Kázmér lengyel király ótalmát kere­sik; ekkor csatlakozék Danezka is Lengyelország­hoz. Az e miatt kigyúlt háború (1454—1466) úgy végződék, hogy a nagymester Erlichshausen Lajos kénytelen vala a nyugati porosz földet (Danezká-val és Marienburggal együtt) általengedni a len­gyelnek. Brandenburgi Albrecht is, ki 1511-ben lett nagymesterré, szerencsétlen háborút viselvén Zsig­mond lengyel király ellen, a keleti porosz földet mint lengyel koronái hübért, herczegséggé változ-tatá 1525-ben, s levetvén egyházias jellemét azt csa­ládjának örökös birtokává tévé. Egyik utódjának Albrecht Fridriknek lánya J á n o s Zs igmond bran­denburgi választó-fejedelem neje lévén, ez által a porosz herczegség, mint lengyel hűbér, a branden­burgi választó-fejedelmek birtokává lön, s a kelet­kező állam B r a n d e n b u r g - p o r o s z név alatt izmo-sodék meg. Mert a választó-fejedelem hűbéri füg­gése Lengyelországtól már 1660-ban megszűnik az olivai békekötés által, mi Fridrik Vilmos alatt tör­ténik. Ennek fija és utódja I. Fridrik 1701. jan. 18-kán porosz királlyá teszi magát, ki tehát most a német rendnek volt birtokában király, de Branden­burgra nézve német választó-fejedelem maradt.

„En legalább kétszer nézem meg minden esz­tendőben a Marienburgi várat, s nem győzöm csu­dálni szépségeit. Ámde fizetett is hozzá az egész

12 Orosz.

tartomány, nemcsak a királyi család, hogy 1817— 1820-ig helyreállíthatták. De most megvan a múlt századok méltó és nagyszerű emléke ! a A felszólaló egyik úti társ, ki magát építésznek és eydkuhneni polgármesternek ismerteté meg. S minthogy a po­rosz birodalom orosz szélén lakik, s mint építész, talán kereskedő is, nemcsak az oroszokkal hanem a lengyelekkel is sokféle ügyben közlekedik, mint porosz tisztviselő pedig a határon az orosz hatósá­gokkal, különösen az orosz rendőrséggel, gyakran érintközik, sok mindenféléről tud nekünk beszél-leni, kik meg szívesen hallgatjuk nem kellemetlen, s a mint látszik, nem is őszinteség nélküli beszé­dét. — Sok baja volt már, úgymond, a franczia gouvernante-okkal. Ezek némelyikének nemcsak pénze, de útlevele sincs, s eljut idáig, a honnan nem akarják beereszteni Oroszországba. Neki es­nek az eydkuhneni polgármesternek, ki szívesen segít is, de nem lehet ám mindenkor. Az egyik egyszer különösen nagy bajban vala, a polgármes-térné magánál tartá egy darabig, míg egy orosz ismerősökkel általmehete a határon. S közel jó he­lye akada mindjárt egy orosz uraságnál, a ki né­hány hónap múlva egy németországi fürdőbe utaz­ván Eydkuhnen-ben szállá meg. Egy czifra franczia gouvernante kiséri: s a ki a polgármesternénél majd­nem két hétig tartózkodott s általa gyámolittatott vala, az most már nem ismeré őket.

Az orosz tisztviselők jó emberek, igy beszélle tovább, csak bánni kell tudni velők. Az orosz ke-

Lengyel. l g

reskedők se roszak épen, s a mi társunk Moszkváig ismeri őket, de nem pontosak, könnyen szeretnek a fizetésről felejtkezni; annál készebbek igérni s még készebbek mindenfélét elvárni, a mit nem is lehet teljesíteni. Viszontag nem haragusznak, ha nem kapják meg, a mit reménylettek. Nagyon le­het hát velők boldogulni, ha túlságosan nem hite­lezünk nekik.

Annál jobban sajnálja a lengyeleket. Sok is­merőse, sőt barátja is volt és van a lengyelek közt; sajnálja őket, de meg van győződve, hogy nem le­het rajtuk segíteni. Varsóban vala az utolsó len­gyel mozgalom idejében; sokan a cselekvő személyi­ségek közöl nagy bizodalommal viseltetének iránta, be volt avatva titkaikba is. Jó, derék emberek, de mihelyt politikára kerül a beszéd, akkor vége van a böleseségnek. Egy igen meghitt lengyel ba­rátja, derék mérnök, jeles barát, egyszer titokban megmutatá neki a feltámadandó Lengyelország tér­képét. Ezen tehát Danczka, Königsberg, szóval ez egész tartomány Lengyelországhoz volt festve. „Hát ezt is el akarjátok foglalni? — kérdem ba­rátomat. — El ám! — De hát hozzátok kivánkozik-e ezen tartomány? — Mindegy, akár kívánkozik hoz­zánk, akár nem; Lengyelország e tartomány nél­kül nem lehet el, el kell azt is foglalnunk!" — így okoskodik mindenkor a lengyel, mikor politizál, mert akkor elmegyen az esze. Sajnálom, de segí­teni rajtok nem lehet. Papok és asszonyok vezér­lik; az a nép pedig el van veszve, a mely papok

1 4 A lengyelek hanyatlása.

és asszonyok tanácsán indul. Dolgozni, folytono­san dolgozni, s házi tűzhelyeiket jobb lábra állítani, a társadalmat elősegíteni, zaj nélkül, az nincs meg­adva a lengyelségnek. Az elmállik, „es ist zer-setzt!" monda, az e-t lehető szélesen kiejtve. Póz­nában (Posenben) már is haldoklik, ott már nem félünk tőle. Mi németek dolgozunk; az igaz, nem vetjük meg a hasznot, de dolgozunk, mert szere­tünk dolgozni. Azért tanulunk, azért boldogulunk is. A lengyel nem azért dolgozik, mert szeret dol­gozni, hanem rajongva teszi a mit teszen; azért egy­szer tulságig lelkesödik, másszor meg elhagyja ma­gát, és állandóan soha sem boldogul. Sajnálom a lengyel népet, gyönyörű nép, — de elvész, azon segíteni nem lehet, 77es ist z e r se t z t ! "

Érdekkel hallgatám a polgármester bölcsesé-gét, a mely némileg szomorított is, — mert hát nem sokban hasonlít-e a magyar a lengyelhez!

De itt van K ö n i g s b e r g , mi itt maradunk. Bár éjfólután van, az első fogadónak kocsija a ne­talán érkező vendégeket várván, hamar helyre ver­gődünk, mi annál kellemesebb, mert szinte Marién -burgtól fogva egyre szakada az eső. Már pedig esőben, s talán megázva keresni szállást idegen városban, az utazási kellemetlenségek nem utolsója.

Jól megpihenvén és jó ízűn reggelizvén, ám­bár nedvesek az utczák, s az ég borús, mégis bátran kimegyünk nézni a várost, s ha lehet a to­ronyból, mely az emelkedő várból igen magasra nyúlik fel.

KÖaigsberg. 15

Ezt a várat, mint már megemlítettük; 1255-ben a cseh. Ottokár épité, a ki a német rend s a liv és porosz püspökök segítségével 60;000-et vezé­relt a poroszok és litvaiak ellen, s a Pregel part­ján a pogány szentséget, Romovét, elpusztitá. A nézőben, a ki Prágát ismeri, s e várat látja, prá­gai emlékezés ébred, mert ez épületek teteji, kül­seje Prágára emlékeztetnek. A toronyból messzire terjedő kilátás nyílik a szemlélő előtt. A Pregel folyónak két ága, mely a városban egyesül s ab­ban szigetet képez, az alig látható „Frisehes Haff"-ba omlik; a vár kertjéhez a v á r - t ó (Schlossteich) ér, mely délről éjszakfelé a félvárost átszeli, és a F e l s ő - t ó v a l (Ober-Teieh) van egybekötve. A tó partjait kertek és nagy fák veszik körül. A várost erődök környékezik, melyeken kivül belül dúsan termő rétek látszanak, mert a város egész vidéke lapályos és vízzel bővelkedő. A kitetszőbb épüle­tek a f o e g y h á z (dóm), a Pregel által képzett szigeten, melyet K n e i p h o f n a k neveznek, az uj e g y e t e m i épület, a vá ros i múzeum, a cs i l lag­v i z s g á l ó .

A vár 1525 ólta a porosz herczegek székhe­lye volt, s annak egyházában III. Fridrik, branden­burgi választó fejedelem 1701. január 18-kán a királyi koronát vévé föl, azontúl I. Fridrik nevet viselvén. A most uralkodó I. Vilmos ugyan ott koronáztaték meg 1861. okt. 18-kán.

A kneiphofi Langgasse házai s a folyó part­ján épült pajták is (Speieher-Grebáude), Danczkára

16 Kant.

emlékeztetnek; de Königsberg már nagyobb részint uj város. — A főegyház 1333-ban kezde épülni, melynek három hajója szinte egyenlő magasságú, mint Danczkában a Mária-egyházé. I. Albrecht po­rosz herczeg emléke van abban, ki az egyetem alapitója, s 1568-ban halt meg. De mi a K a n t c s a r n o k á t (stoa Kantiana) keressük, mely kivül a főegyház éjszakkeleti oldalán van, s melyet alig bí­runk megtalálni, mert nem hisszük, hogy az legyen, a mit látunk, oly annyira elhagyottnak, csekélynek, s Kant híréhez méltatlannak találjuk. Elégedetlen megyünk el, s fölkeressük a Prinzessinstrasse-t, a melyben egy kis földszinti ház ezen feliratot mu­tatja: Immánuel Kant wohnte und lehrte hier von 1793 bis 1. Febr. 1804,— e napon halván meg—, s a melytől nem messze Kant szobra áll. Szerény alak, korának divatjabeli kabátban, a kalapot ke­zében tartva. A szobrot Rauch készítette, felállí­tották pedig 1864-ben.

Az uj ivadék azt kérdezi: ki az a Kant? s nálunk a régibb ivadék is talán inkább emlegeté, hogy sem tanulta munkájit. Mert az uj ivadék úgy van meggyőződve, hogy a bölcsészetnek kora le­járt, s a természettudomány kora állott be; a böl­csészet világa csak a holdéhoz hasonlít, mely álmo­dozásokba ringat, mert mit sem mutatván tökéletes fényben, annál élénkebben mozgatja meg a képze-lődést: de a természettudomány a mindent kellően megvilágító s mindent termő nap, mely a képzelő-dés alakjait eloszlatja, s a valót, csupán a valót

Királyi szobor. 17

mutatja. Mintha a természettudomány, ha igazán a valót megösmerteti, nem volna maga a bölcsé­szet; a mennyiben pedig nem az, igazán nem is ösmertetheti meg a valót. De a bölcsészeinek a világ és az emberiség végéig marad meg valamije, mit se a meehaniai se a chemiai eró'k vagy rokon­ságok nem állithatnak eló', s az a „kategorischer Imperativ" a cselekvőre, s a ,,syllogismusCí a meg-ismerőre nézve. Az első nélkül pedig az emberek ragadozó vadakká, a másik nélkül tudatlanokká válnának, úgy hogy a természettudomány napja csak hamar örök fogyatkozásba esnék.

Keressük még fel az uj egyetemi épületet. Oda menvén a színház mellett III. Fridrik Vilmos lovagszobrára találunk, melyen „ihrem König die dankbaren Preussen 1841 "-ben határozának állítani, s mely 1851-ben készült el Kiss által. Mind Ber­linben mind Potsdamban, mind itt is Örökké az tűnik fel nekünk, hogy a porosz állam a fejedelmi ház által lett azzá a mi; s ezt ugy szemmel látván s kézzel tapasztalván lehetetlen attól a gondolattól is menekülnünk, hogy ha a porosz fejedelmi ház ma kihalna, holnap, legfelebb^ holnapután, széllyel hullana a porosz állam annyi részre, a hányból az lassankint megalakult. Ezt magában érezvén az ember, Hegel állami bölcseletét igazán porosznak s teljesen igazoltnak véli, a ki az államot kirá lyi­s á g n a k (Königsthum) tünteti fel, s ebben az állam -erkölcsét találja meg.

Első kötet.

1 8 Porosz haladás-

Az új egyetemi épület S t ü l e r terve szerint épült meg 1862-ben. Bár mennyire különbözzék is a magyar akadémiai épülettől, de rokonsága evvel világosan mutatja, hogy ugyanazon művésznek épü­lete. A stockholmi múzeum még inkább hasonlít a mi akadémiánkhoz, mely azonban, ha épitészeti tárgyban Ítélni merünk, a művész legszebb építé­sének látszik. De a königsbergi egyetemi épület, annak a mi, gyönyörűen megfelel. Most az aulát, az egyetem főteremét, fali festvényekkel díszítik. Sokra telik a pénz Poroszországban.

A vár-tavon sétát tenni sajkában, minthogy a Königsberg környékét, sőt még az erősségi műve­ket sem fogjuk az idő rövidsége és bizonytalan volta miatt megnézni, nem mulaszthatjuk el. Tár­sasági épületek, kerti lakok, büszke fákkal ékes­kedő kertek, nyilvános séták váltogatják itt egy­mást; a tudományon kívül más kedves foglalkozást és mulatságot is talál itt a társas élet, mint min­denütt Poroszországban. Lehetetlen tagadni, hogy okos gazdája van. Az anyagi forgalomnak, az iparnak minden eszköze, intézete jó és teljes; a külső rend példás; a műv^zetet pártolják, s kérdezni le­het, hol tesznek többet a tudomány ápolására és az ismeretek terjesztésére, mint Poroszországban. Eszembe jut egy adoma, mely nagyon jellemző. Bialában (Bielitz mellett, de Gralicziában) egyszer egy ottani polgár egy porosz vendéggel sétál az utczán, midőn a város dobosa dobszóval hirdeti ki, hogy ott meg ott az árviz elszakasztotta a hidat,

Kö nigsberg. 19

tehát figyelmeztetik arra a közönséget — Ha! ha! ha! kaczag fel a porosz. — Mit nevet? kérdi a bialai ember, nem helyes-e, hogy a mi rendőrségünk fi­gyelmezteti a közönséget az ilyesre? nem teszik-e azt önöknél? — Ha! ha! ha! nálunk ilyenkor azt szokták kihirdetni, hogy a híd már meg van csi­nálva! felel reá a kaezagó.

No de Königsbergben nem jó kivált a ma­gyar hidakra és utakra gondolni; különben is már megint esik az eső, ott a tó déli végén egy emle­getett czukrász-kávés van, conditoriának nevezik az ilyet, a hol újságokat olvasván megszabadul az ember a kényelmetlen, alkalmatlan elmélkedésektől.

Königsberg a hajdani porosz királyságnak fő­városa, most a porosz tartományé, 102,000 lakos­ságú körülbelől, mely legeslegnagyobb részben pro­testáns (mert a katholikusok száma 2500, a zsidóké is annyi). A régi porosz nyelv a 17-dik században halt ki; tehát a hajdani porosz nép helyét, melyet a német rend hódított és keresztyénné tett, vagy kiirtott, a rend vitézei után beköltözött németek foglalák el, a kik között a porosz maradványok elolvadtak. Kevés lengyelség van még Königsberg­ben, mely a német rendnek a lengyel hatóság alá kerülte után származék ide. Most Königsberg a németség és tudomány keleti őrje; Kant, Herder, Hamann stb. itt születtek, sőt Kantról azt irják, hogy soha életében Königsbergbol nem távozék; a hires csillagász Bessél itt épité 1811—13. a csil­lagvizsgálót, s működék abban, haláláig 1846-ig.

20 Wirlallen.

E y d k u h n e n az utolsó porosz állomás; a gőz­kocsi rövid ideig időzik; mi hiába nézegetjük az ácsorgó embereket ? köztök nem találjuk meg a polgármestert, a ki itt létét félig meddig megígérte volt. A vonat elindul és néhány perez múlva a Wirballen pályaudvarára robog be, a hol el kell hagyni a porosz gőzöst, s az oroszra menni által; mert már Oroszországban vagyunk. A hivatalos német nyelvnek is vége szakad itt, ezentúl az orosz lesz az. Avval vigasztalja magát az oroszul nem tudó, hogy talán nem lesz baja a hivatalokkal, hisz útlevele, mely Oroszországban még kell, az orosz követség által láttamozva van; a hivatalokon kivül sokan beszélnek francziául vagy németül.

Az utasokat poggyászostul egy nagy hivatal­színbe viszik, melynek tágas közepét egy kerék asztalféle veszi körül. Erre rakják le a poggyászt, s az utas a külső szélén áll meg, várván a reá­kerülő sort. A nagy kerék belsejében fejér kesz­tyűs katona- és vámtisztek járkálnak fel s alá; mások hasonlóképen fejér kesztyűkkel, nyitogat­ják a málhákat, miután meg mások az útleve­leket elszedték volt. Nagy a csendesség; a vi­lágítás jó — mert éjtszaka van —, tehát mindent lehet látni, ha keveset hallunk s még kevesebbet értünk is. Némely utasnak mintha még is baja volna, vitatkozik; miért, azt nem tudjuk. Most ne­vünket kiáltják, elhozzák az útlevelet, nyitják a mál­hákat, kicsit emelgetik a felülrakottat, megvan. Már szabad jegyet váltani. Az Eydkuhnen polgármes-

Orosz vas-út. 21

tere utasítása szerint Oroszországban első helyre kell váltani jegyet, mert második helyen ugy neve­zett tisztességes ember nem járhat. Tehát első helyre ülünk egész Rigáig, a meddig a kocsik nem vál­toznak, mert a kik Pétervárba szándékoznak, ugyan e vonattal mennek ugyan, de más kocsikba ülnek. A vasút Vilnán át Dünaborgba viszen, a honnan a Pétervári kocsik egyenesen folytatják az utat, mi meg a Dünafolyó jobb partján Rigába fogunk menni.

Az orosz gőzkocsik, kivált az első helybeliek, nagyon kényelmesek. Előszobaféle nyit mindenik kocsiszakba, az ajtók kettősek, az ablakok kicsi­nyek, a butorzás fényes, nagyon meleg. Látszik, hogy a kocsik a téli hideg ellen vannak készítve* Az út Litva-tartományon viszen keresztül a Liv-tartományba, mert Dünaborg a lengyel Liv-tarto-mánynak erőssége.

Sokat emlegetjük idehaza Lengyelországot, de a lengyel történeteket vajmi kevéssé ismerjük, tehát reánk nézve nem is tanuságosak. Pedig oh de sokat lehetne és kellene a lengyel történelmé­ből tanulni!

A lengyel állami lét a poznai tartományban kezdődik, hol Krusevicz volt a királyok és feje­delmek széke, s a hol a vitéz (hrobri) Boleszlav, Sz. Istvánunk kortársa, a gneznai érsekséget alapitá. De görbe szájú Vladiszláv (1102—1139) négy fija között osztván el a lengyel tartományokat, végte­len zavarba ejté az országot. Határozata szerint ugyan

22 Lengyelország.

a krakói fejedelem volna a fő (dux niaximus, mo-nareha), de az; ilyen rendelésnek másutt sem volt foganatja. A magok közt dulakodó osztályfejedel­mek annál kevesbbé állhatának ellent a külső el­lenségeknek; mennél kevesebb hatalmuak valának befelé. Azért kellé a maszoviai osztály fej edelem­nek a német rendtől kérni segítséget a pogány po­roszok ellen. Alig, hogy a német rend foglalását kezdette, 1230-ban, már a mongolok hadi özöne éré Lengyelországot, s a lignitzi csatában 1241-ben,. mely nagy bajjal mentette meg az országot a mon­goloktól, a német rend tartományi mestere, Ostier-nai Poppo, vitézül harezola szerzeteseivel a lengyel seregben. — Végre Lokietek (könyöknyi) Vladisz-lávnak sikerűié a lengyel tartományok egyesítése. 0 a királyi széket Krakóban állandóvá tette, ugy hogy Krakó 1320—1609-ig a lengyel királyok széke vala, s azontúl is koronázási helyül maradt. V a r s ó a maszoviai tartományban keletkező város, csak 1224-ben említtetik meg először; valamint L e o p o l vagy Lemberg, a másik . lengyel érsekségi város, csak 1259-ben alapittaték meg.

Lokietek Vladiszláv fija III. Kázmér 1334.— 1370-ig virágzóvá teszi az országot; de magzat nélkül lévén, sógorával a magyar Károly király -lyal egyességre lép, mely szerint halála után a len­gyel korona a magyar Lajosra essék. Az egyes­séget mind a magyar mind a lengyel rendek jóvá hagyják 1359; Lajos király tehát Kázmér halála után lengyel királynak koronáztaték meg, helyette

Litvaország. 23

anyját, Erzsébetet, hagyván ott kormányzóul. De Lajosnak se lévén fija, leányára igyekezik vala a lengyel örökséget is szállítani, a mi neki 1374-ben, a Kasán tartott lengyel országgyűlésen, sikerűié is, de azon veszélyes kiváltság kiadása mellett, hogy a nemesség ment legyen adótól. Lajos halála után 1382, mégsem Mária lön lengyel királylyá, hanem testvére Hedvig, kinek a litvai Jagelló, miután a keresztségben az Ulászló, vagy Vladiszláv ne­vet vette fel, férjévé s 1386-ban lengyel király­lyá lön.

A litvai nép, a lengyelek éjszaki szomszédja, legtovább marada a pogányságban. A keletkező orosz fejedelemségek eleinte a litvaiak földjére is kiterjesztették volt hatóságukat, de utóbb gyengül­vén, a litvaiak lőnek hatalmasbakká. 1235 tájban Ringold az elsó' litvai nagyfejedelem. Egy század múlva 1320-ban Gedimin nagyfejedelem Volhiniát, Kioviát, Szeveriát és Csernigovot foglalá el. Utódja Olgerd háromszor térj észté ki hadjáratát egész Moszkváig. Olgerd fija az említett Jagelló, vagy II. Ulászló, ki a keresztyénséget Litvában terjeszt­vén, ezt a nagy tartományt Lengyelországgal egye-síté. Ezen Jagellói Ulászló nagy szerencsével ví­vott a német renddel (a tannenbergi ütközet 1410-ben); de az 1413-ban tartott hrodloi országgyűlésen a litvai nemességnek ugyan azon jogokat és kivált­ságokat volt kénytelen megadni, a melyeket a len­gyel nemesség élvezett vala. Holta után 1434-ben fija III. Ulászló következek, ki mint magyar király

24 Lengyelország.

Várnánál elesett. Öcscse, Jagellói Kázmér litvai nagyfejedelem, mint lengyel király IV. Kázmér 1446—1492-ig uralkodék. 0 törte meg a német rend hatalmát, a thorní békekötés által annak leg­több tartományát (Kulm, Michelau, Pomerella., Ma-rienburg, Christburg, Elbing) szerezvén meg. A lengyel országgyűlések táborozások valának; ezen a bajon segíteni akarván azt határozá a gyűlés, hogy 1468-ban Piotrkov-ba ne tömegesen jelenjék meg a nemesség, hanem minden vajdaságnak (me­gyének) csak két-két követje. Ezeket a követeket a vajdasági gyűlések választák és láták el utasítás­sal, a melytől nem szabad eltérnie a követnek; s ezen utasítások tulságig vitt kötelező ereje szüle a hires „liberum veto"-t, mely szabadság az ország halála lett. Mert lassankint az a jogi nézet kapott fel, hogy csak az kötelező törvény, a mit minden vajdasági gyűlés annak elismer; egynek ellenmon* dása vagy nem-helyeslése is erő-vesztetté teszi a törvényt. íme az 1868-ban hazafiság hirére ka­pott hevesi és bihari politikai bölcseség már előbb, a XV. XVI. században virágzott vala Lengyelor­szágban!

IV. Kázmérnak egyik fija, Ulászló, előbb cseh, azután magyar királyivá is lesz (Dobse László); többi három fija egymásután uralkodnak Lengyel­országban. I. János Albrecht 1494-ben kénytelen vala törvénybe tétetni, hogy a nem-nemesek föld* birtokot nem szerezhetnek; Sándor alatt a király­nak rendelközhetési joga szoríttatik meg a királyi

Hatalma. 2 5

jószágok felett. I. Zsigmond 1507—1548, Kázmér negyedik fija, szerencsésen harczol az oláhok ellen 1509, a'.tatárok ellen 1512; a brandenburgi Albrecht a porosz herczegségre nézve hűbéresévé válik, ki a lengyel állami tanácsosok (senatorok) közt az első helyet foglalja el. A Jagellói ház ekkor a 17,000 • mértföldü Lengyelországon, továbbá Cseh- és Ma­gyarországon uralkodik vala ugyan, de mind a len­gyel mind a magyar nemesség túlságos előjogai miatt az illető országok belső ereje hanyatlék. A magyar tripartitum a lengyel jognak hasonmása.

.II. Zsigmond (1548 —1574) az elsőnek fija ide­jében a reformatio nagyon terjeszködik Lengyelor­szágban, sőt ott a legszélsőbb egyházi változás is háborittatlanul fejlik ki (socinianusok). A külön­böző vallások egyenlő joguakká lesznek, mi azért is helyes volt, mert a lengyel-litva keleti tartomá­nyokban, az úgynevezett Fe j ér-Oroszországban (Vitepszk, Mohilev, Minszk), F e k e t e - (Novgoro-dek) és Veres-Oroszországban (Halics, vagy Grali-czia), továbbáLitvában és Kis-Oroszországban (Kiev, Podolia, Volhinia) a lakosok nagyobb része a keleti egyházhoz tartozik vala, midőn a többi tartomá­nyokban a reformatio terjede. Ugyancsak II. Zsig­mond alatt, 1569-ben teljes egyesség (lengyelül u n i a ) alakul Litva- és Lengyelország között; mi­után már előbb 1561-ben Livország is hozzá csat­lakozott volt, hogy magát IV. vagy II.*) Iván Va-

*) A III. Iván t. i. magát czárnak nevezvén (előbb Knez, fejedelem, volt), unokája IV. Iván Vasziljevics, mint czár H. Iván.

26 Dünaborg.

sziljevics orosz hóditó ellen biztosítsa. Lengyelor­szág külső hatalmának tetőpontján áll vala, midőn II. Zsigmond, a Jagellói nemzetség utolsó férfi iva­déka, 1572-ben örökös nélkül meghalt.

D ü n a b o r g ! hangzik a kalauzok szájából, s az úti társaság reggelizni megyén. Dünaborg előtt a Dunát, vagy a livországi Dunát lépi át a vasút, most tehát a folyó jobb partján vagyunk. A dü-naborgi erősségből keveset látunk, de tudjuk, hogy a várost a kardos vitézek 1277-ben alapíták, hogy II. Iván Vasziljevics orosz czár 1576 elpusztítá, hogy megint elvétetvén az orosztól a lengyel livtartomány-nyal együtt a lengyel korona alá tartozék 1772-ig, a midőn a Fejér-orosz tartomány az orosz biroda­lomhoz csatoltaték; azt is tudjuk, hogy az 1863-ki szerencsétlen lengyel támadás lecsilapítására Mura-viev Mihály Litvában intézkedvén, a Dünaborgi erősség számos áldozatnak szomorú színhelye vala.

Uti társunk egy livtartományi fiatal báró Wolff von Schwanenborg, ki külföldi utazásából haza siet nagyatyja születése napjának ünneplésére, a mely alkalommal a nagy rokonság százon felüli számban is egybe szokott gyűlni, a midőn a szomszédok f a r k a s - z u g (Wolfsschlucht) névvel tisztelik az ünnepély helyét. A vasút a Duna mentében ha­lad inkább erdős vidékeken keresztül, mintsem me­zőségen. Az erdőkből a birtokosok kisebb nagyobb kastélyai tünedeznek ki; az állomások is a birtokok neveit mutatják: Lievenhof, Treppenhof, Stock-mannshof,Römerhof, Ringmundshof, Jungfernhof stb*

Liv vas-út. 2 7

Mindenből; a fel-felszálló utasok külsejéből és kíséreteikből is, az tetszik ki7 hogy Livország-ban, a bárók országában, vagyunk. A Duna bal­partján egy testvér-tartomány, Kur-ország, terül el, melynek déli szomszédja a kovnoi (Kauen) kerület, a régi Litvának legéjszakiabb része.

A vonat megáll, Rigában érkeztünk meg.

II.

R i g á b a n , (Riga. Észt-, Liv-, Kur-tartományok statistikai és történelmi kör-vonalozása. Livország Lengyelországhoz csatlódik. Lengyelor­szág 1572-től fogva. Báthori István hatalmas lengyel király; a jezsuiták barátja. A visszareformálás a svéd vászai nemzet­séget juttatja a lengyel királyi székbe. Háború a svéd és len­gyel vászák között; Livország a svéd hatalom alá kerül. Svéd birtokadományozások és utóbb visszafoglalások (reductio). A nagy éjszaki háború az Észt- és Livtartományt Oroszországgal egyesíti. A Kur-herczegség is orosszá lesz. — A három her-czegség ethnographiai vázlata; liv, észt és lett paraszt szolga; a német vagy szász ur. A parasztok állapotja 1804-ig és 1819-ig. — Eiga városa történetei, alkotmánya; hanszai város. Rigában

nincs észt elemi iskola.)

A pályaudvarról az elővároson által haladva s egy magát nagyszerűnek mutató, nyilt helyen álló szinház mellett elhaladva a belvárosba érünk, mely­nek utczáji keskenyek, görbék, s közel a Dunához szállunk meg egy fogadóban, szinte szemközt a várral, a melyben a főkormányzó lakik. Mert Riga nemcsak a tulaj donképi Liv-tartománynak illető fő­városa, hanem az úgy nevezett o rosz -ke l e t i t a r ­t o m á n y o k n a k (Ost-See-Provinzen), azaz Észt-, Liv- és Kur-herczegsegeknek is fővárosa, melyek együtt most az orosz Liv-kormányzóságot teszik.

Riga. 2 9

Riga, Pétervár után legnevezetesebb orosz keres­kedelmi város a Balttengernél, ámbár ettől két mértföldnyire van befelé. De a Duna, mely iga­zán a liv Duna (oroszul Dvina, lettül Daugava), s mely Oroszország belsejéből a tveri kormányzóság­ból folyik előbb dél-, azután nyugatfelé, Riga mel­lett 1500 lépésnyi széles, s idáig járnak a tengeri hajók, melyek valódi kikötője Dünamunde-nól van a Duna torkolatján.

Az 1867-ki népszámlálás szerint Rigának la­kossága 102,000; 1836-ban 67,000, 1775-ben pedig csak 22,000 volt; ez maga bizonyítja a város hala­dását, mely nemcsak a nép sokasága, de egyéb ál­tal is jelentkezik. A száz két ezer közt német 47,479, orosz 25,647, lett 23,718, észt 1172, más nemzetiségekhez tartozó 4027. A németek, lettek, esztek, nagyon kevés kivétellel, protestánsok (luthe­ránusok), kiknek száma együtt 72,369-re megyén; a^ oroszok természetesen az orosz egyházhoz tar­toznak, de van köztök sok r a s z k o l n i k , elváló, kik régi időtől fogva itt laknak, a hol az üldözés­től menedéket találának. Katholikus és zsidó arány­lag kevés van itt. A városban tizenhárom a kő- és tíz a fa-egyház* A kő-egyházak közöl 7 lutherá­nus s ezek a nevezetesebb, régiebb egyházak; 4 orosz, 1 református, 1 katholikus, 1 angiikan; a fa-egyházak közöl is 2 lutheránus; a raszkolnikok egyháza, valamint a synagoga is fából valók. Rigá­nak polyteehnikuma is van, melyre a város a tel­ket és 100,000 rubelt, azaz 132,000 forintot adott

30 Riga.

(mert 1 rubel = 132 kr.), s a melynek fentartására évenkint 10,000 rubelt, a tőzsde-bizottság (Börsen-Comité) hasonlókérjen évenkint 10,000 r., két más városi egyesület 2000 r., hat vidéki város együtt 1100 r., a balti lovagság pedig 3750 rubelt adnak évenkint. Van két gymnasiuma, egy hajózási iskolája stb. Akikötő építésére 1850-től fogva 1861-ig2.040,000 rubelt költöttek, mi maga is tehetőséget mutat.

Idegen városban a folyóhoz sietni, ha van, s onnan a kitetszőbb toronyban felmenni annyi, mint otthonossá tenni magunkat. A Dunán által hajóshíd vezet a JJitau-elővárosba. A híd hosszú, a pesti volt hajóshídra emlékeztet; de a Duna part­jai síkok. Föltetszenek a kocsik és kocsisok. Ama­zok többnyire egy lovuak, nagyon keskeny ülésüek, ugy hogy két ember bajosan ülhet bennök egymás mellett; a kocsis hosszú kabátos, a kabát két szár­nya egymásra vetve és övvel összeszorítva; egyéb­iránt oly vastag a kocsis, mert ha kell, magát ki­tömi, hogy egészen betölti a kocsisülést; kalapja fél magas. A kocsis nem német, alkalmasint orosz vagy lett. A ló, ha úrias a fogat, kecses hámban van, melyről a fényes gombok nem hibáznak; a ló lapoczkája felett fél gömbre egy ív emelkedik a kocsi-villának egyik ágáról a másikáig; paraszt-fo­gatnál vagy terhet hordó kocsiknál ez az ív vas­tag fa s ugy széllyel feszíti a villát, hogy ez a ló oldalát nem éri. A gyeplő, mely fényes fogatnál veres selyem, a mikor a kocsis fejér kesztyűs, a fél körű ív karikájin huzatik által. A lovak nem tulsá-

Riga. 31

gig nagyok, igen gyorsak, erős alkotásuak; a teher-húzók is többnyire jól vannak tartva, s ugy látszik, jobban is kímélik mint nálunk. ~~

A hídon, a partokon, a Yolyón nagy sokaság mozog; a gőzhajók csak kivételek, a horgonyozó, vagy ki- és berakodó vitorlás hajók itt nagy szám­mal vannak. Az 1866-ban érkezett hajók száma 2340, az elindulóké 2308, melyek lent, kendert, lenmagot, fát, gabonát szállítanak mindenfelé. A rigai lent és lenmagot nálunk is keresik; a Duna mellékei sok lent és kendert termének, mely Riga útján jut az európai kereskedésbe.

A tornyok közöl a Sz. Péter egyházé tetszik ki. Azt olvassuk róla, hogy mostani folyosók ál­tal áttörött kupolás alakját 1666 után kapta meg. „Ezen alkotásánál fogva egyetlen épületnek szer­zője nincs tudva, pedig nagyon megérdemli, hogy kitudass ék. Hasonló alkotású torony, mely oly me­rész és karcsú, oly erős és kecses meg arányos volna mint ez, bajosan találtatik másutt.u Az alsó folyosóig megyünk fel. Előttünk kitárul Eiga és vidéke. A szem legelőbb is a Dunát nézi, honnan jő s merre folyik, s követvén útját mintha fejér nagy kőfalakba ütköznék, melyek ott el akarják rekeszteni a vidéket. A tenger homok-torlatjai azok; Dünamunde ott látszik meg, hol a rigai tengeröböl a láthatárig ér. A folyó túlsó partján van a Mitau-előváros ; az innenső parton a belvárost a Sz.-Pé:

térvár és a Moszkva nevű elővárosok veszik körül. Séták, kertek nagy számmal mutatkoznak. A bel-

32 Biga egyházai.

város épületjei jól láthatók; a várat ismerjük már, mert a fogadó ablakaiból is látjuk, a melyben száll­tunk; de az ott a város háza, s vele szembe a fe­k e t e fe jek háza (Sehwarzháupter-Haus); amott a Sz.-Jakab egyháza, s mellette az uj palota, a liv nemesség lovagháza, melyben a tartományi gyűlé­sek tartatnak. A n a g y o b b c z i m b o r a * ) és ki­s e b b c z i m b o r a (grosse Gilde, kleine Gilde) há­zai, a tőzsde, az új színház, a légszesz háza stb. A Pétervár elővárosban ott van többi közt a polytech-nikum; a vaspályaudvar a Moszkva elővárosban van.

A Sz.-Péter egyháza a város legrégibb idejé­ből (1209) való; mostani alakját a XV. század ele­jén kapta meg. Vagyonos város vagyonos egy­háza, ez tetszik ki mindenből, jóllehet a kalauzoló egyházfi, ki a legszebb német nyelven beszél, sok­kal szegényebbnek mondja a főegyháznál (Dom-kirche). A székek, csoportjai a város középkorát jelölik, mely Rigában még tart. Itt ülnek a város atyjai, az „amplissimus senatus" tagjai; ott a nagy czimbora, itt a kis czimbora tagjai". De mit látunk amott? Fekete szobor-alakok őrzik vagy tüntetik ki a szék-csoportot, mit jelentenek? E székek a f eke te fe jek székei!

A dóm-egyházban ugyanazon elkülönítést ta­láljuk; de találunk olyasmit is, a mit most először látunk, t. i. itt fűtik télben az egyházat. Négy

*) A régibb magyarság szerint czimbora annyi mint társaság; czimborás = társ. Én itt a német Gilde szó je­lentésében bátorkodom venni.

Biga egyházai. 3 3

kemenczét, mely az egyház belsejében nem is lát­szik meg, kápolnaféle helyiségekből, szombaton és vasárnap korán reggel fűtenek; az isteni tisztelet idejéig az arányos meleg betölti az épületet, s a buzgó hivek meghűlés nélkül ajtatoskodhatnak. Egyébiránt is czimerek és temetési emlékek nagyobb böviben van ezen egyház, mint a többi.

A dóm-egyház vagy Mária egyháza épitése mindjárt a város alapításakor 1201-ben kezdődék; a mostani alakút 1215-ben kezdek épiteni, s 1226-ban annyira volt már, hogy azon évben a pápai követ, Modenái Vilmos, zsinatot tarthata benne. „A mi főegyházunk tehát, mely csudálatra méltó nagyszerű és szép arányú tégla-épület, meglepő rö­vid idő alatt készült el, valamint Dorpatnak nagy és legszebb egyháza, melyen csak 1223—1230-ig építenek, s mint országunk várai, melyek még rom­jaikban is bámulatra ragadnak minket. Olyan óriási épület megrakására Rigában se akarat se eszköz hí­jával nem valának, ellenkezőképen avval, mi Né­metország legtöbb városában, jelesen Lubekában történt, a hol a téglából készült dóm- vagy főegy-házon százötven évig (1170—1321) épitgetének." *)

A szent Jakab egyházában az esztek számára tartatik az isteni tisztelet; abban végzi a tartományi superintendens a tartományi gyűlést beavató isteni tiszteletet, és szenteli föl a tartományi papokat.

*) Zur Geschichte der Kirchen Riga's. Dr. W. v. Gutzeit. (Mittheilnngen aus der livlandisch. Geschichte. X. B. 2. Heft.

-Riga, 1863.) Első kötet.

34 Riga főváros.

Mert Eiga a Liv-tartoniány fővárosa lévén, abban városi és tartományi hatóságok találkoznak, mi már az egyházi kormányból kitetszik. Van tudniilik Rigában városi superintendens, kit a városi tanács választ és fizet, s ki a városi consistorium elnöke s a városi evangélikus papság feje; van tartomá­nyi superintendens , kit meg a tartományi gyűlés vagy a lovagok gyűlése választ, s ki a tartományi consistorium elnöke és a tartományi papság feje. A főegyházi hatóság a városra nézve azonban a városi tanács, a tartományra nézve a lovagok gyűlése. Ha tehát a város szerkezetével és törté­netével meg akarunk ismerkedni, szükséges a tar­tományt sőt mind a három tartományt, az Észt-, Liv-, és Kur-tartományokat, ismernünk, mert azok mind legszorosabb kapcsolatban vannak egymással.

Az E s z t - t a r t o m á n y t éjszakfelől a Finnten­geröböl, keletről a Marva folyó, nyugatról a Balt­tenger, délről a Liv-tartomány veszik körül. Szi­geteivel együtt 370 D mf.; lakosainak száma 312,710; tehát egy D mfre 845 lélek jut. 1721 óta herczegség czím alatt Oroszországhoz tartozik. Földje sík, kétszáz kis tavat számlál; terem rozsot, árpát, zabot, lent, burgonyát; fenyü- és nyír-erdő­ket. Talaja hives, nem nagyon termékeny; de a szorgalom javít rajta. Az eredeti lakosság az esz­t ek , kik nemcsak ebben a tartományban, hanem a Livben is, meg Pótervár, Pleszkov (Pihkav) és"

Észt tartomány. 35

Vitepszk orosz kormányzóságokban is laknak, s 650,000 tesznek.

Igazgatásilag négy kerületre oszlik a tarto­mány: 1) Harria, vagy Révaii, 2) Viro vagy We-senbergi, 3) Járvi vagy Weissensteini s 4) Wiek (tengeröblös) vagy Hapsali kerületre. A Wiek (Vik) a skandináv nyelven is tengeröböl, mert ezen kerület öblös és szigetes (Dagö, Worms, Odens-holm, Nargen szigeteivel); a liires Vik ing név te­hát tengeri öblön járót és lakót jelent.

A tartománynak vagy herczegségnek 5 városa van: Reval, Weíssenstein, Wesenberg, Hapsal, Bal-tisch-port; ezek közt Révainak lakossága 25,124-re m e ^ e n ; a többiek kicsinyek. Hitvallásra nézve a tai'tomány lakosai evangélikusok, kevés orosz kivé­telével, s 45 egyházi községet tesznek, melyek úgy­nevezett prépostságokra (nálunk senioratusoknak neveznők) oszlanak. Egyházi kormányuk a revali cönsistorium, hol a tartományi, vagy generális su-perintendens is lakik, kit az észt herczegségi lovag­gyűlés választ. De magának Reval városának evan­gélikus papsága a városi superintendens alatt áll, kit meg a városi tanács választ és fizet,

Az eredeti lakosság, mint mondók, észt, de a nemesség, a városok törzs-polgárai németek; své­dek és oroszok kis számmal kerülnek elő köztök.

A L i v - t a r t o m á n y határai nyugatról a Balt­tenger, különösen a rigai tengeröböl; éjszakról az Észt herczegség; keletről a Pejpusztó és Pleszkov; délről a Kur-tartomány. Ezen tartományhoz az

36 Liv-tartomány.

Oeszel nevű nagy sziget is csatoltatott. Egész nagysága 883 D ***£, lakosságának száma 930,000 (az 1864-ki népszámlálás szerint). Itt tehát egy O mf-re 1120 lélek jut.

Ennek földje is többnyire sík; de Verőhöz délre van egy 997 lábnyi magas hegy, melyet Muna-máki-nek, azaz mony- vagy tojás-hegynek nevez­nek. A vendai (wendeni) vidéket pedig liv Svajcz-nak szokták dicsérni. Két nagyobb tava van? a Pejpusz, mely a keleti határt teszi , s a Vircztó (Virczjárvi), melyből az Ema-folyó (anyafolyó) a Pejpuszba folyik. A Pejpusz meg a Narva-folyón önti ki vizét a Finn tengeröbölbe. Ez a tartomány is, herczegség név alatt, 1721-ben csatoltaték Orosz­országhoz.

Talaja termékenyebb mint az Eszt-tartományé; terem rozsot, árpát, zabot, burgonyát, de sok lent és kendert is.

A lakosság itt vegyesebb. A Walk városon keresztül nyugatról keletre húzott vonalt ha képze­lünk, az jelöli a határt, mely most az eredeti la­kosság között van. A vonaltól éjszakfelé e s z t e k , attól meg délfelé l e t t e k laknak. A l i v e k pedig, kikről nevét vette a tartomány, itt majdnem egé­szen elenyésztek, csak a Kur-tartományban van még 3000 lélek.

Igazgatásilag öt kerületre oszlik a Liv her­czegség, úgymint: a rigai, vendai, dorpati, pernói és öszeli (szigetbeli) kerületekre. A városok száma tizenegy: Eiga, Dorpat, Venda, (Wenden), Pernó,

Kúr-tartomány. 37

Wolmar, Verő, Schloek, Lemsal, Fellin (Vellin), Walk és Arensburg az Oeszel szigetén. —A városok polgárai és a nemesség németek, nagyon kevés orosszal; a többi mind vagy észt vagy lett. Hit­vallásra nézve van 672,015 evangélikus, 142,833 az orosz egyházhoz tartozik, kik leginkább 1845- és 1846-ban tértek abba. .De van katholikus, hern-hutti stb. is; a zsidók száma csekély. Az evangé­likusok egyházi kormánya a Rigában székelő tar­tományi consistorium és tartományi superintendens; Rigának és Dorpatnak külön-külön városi consisto-riuma és superintendense van. Az orosz hitűek a rigai orosz érsek; a katholikusok a Mohilevben (Oroszországban) székelő katholikus püspök alatt állanak.

A K u r - t a r t o m á n y t is nyugotról a Baltten­ger mossa, még pedig délfelé nagyon messzire nyúló, majdnem Memelig leérő ívben; délfelől a régi Litva-országnak kovnoi kerülete; kelet-éjszakról az ugy nevezett lengyel Liv-tartomány; éjszakról -a rigai kerület és rigai tengeröböl veszik körül. Nagysága 495 • mf. Tulajdonképen két részből áll, a ten­gerbe kinyúló nyugati részből, mely Kur-föld, s a keleti keskeny részből, melynek neve Szemgallia. Ez a tartomány is sik; legmagasabb emelkedése a 700 láb magas Huning. A föld csúcsa az 0eszel szi­gettel szemközt a Domesz -Nesz nevű fok, melyen világító torony van, mint az Oeszel szigetén is. Ez a tartomány, herczegség név alatt csak 1795-ben csatoltaték Oroszországhoz.

38 Kúr-tartomány.

Eredeti lakossága a kurok, livek és lettek, kik itt a litvaiakkal érintkeznek és vegyülnek. A ku-rok egészen kivesztek; livek még az észak-nyu­gati tenger-parton vannak 3000-ig; a többi eredeti lakosság tehát lett. De a birtokosok vagy neme­sek itt is németek, valamint a városok polgársága. Az összes lakosság száma 1863-ban 573,856 volt, egy Q,mf-re tehát 1150 lélek jutott.

Igazgatásilag ez a tartomány is öt kerületre osztatik; a főváros Mi tau (Mitava; lettül Jelgava), melynek lakossága 1863-ban 22,745 volt, kik több­nyire németek; itt már több zsidó van (5500). Hat kő-egyháza közöl három az evangélikusoké, egy a katholikusoké, egy a reformátusoké, s egy az oro­szoké. 1775 óta gymnasiuma is van. Itt székel a nemesség állandó képviselete, a lovag-bízottság s a kormányzó. — Libau, Windau parti kereskedő városok.

Ezen igen rövid statistikai átnézet után ves­sünk egy pillantást a tartományok történeteire, hogy tájékozást nyerjünk.

A Balttenger nyugati földjei, a dán szigetek és a svéd partok rég kiemelkedtek volt a homály­ból, midőn keleti földjei majdnem ismeretlenek va~ Iának még, ámbár az ész t név (Aestia, Ost-Land) már római íróknál fordul elő. A XI. században a kurok és esztek tengeri rablásokat űznek, sőt 1188-ban a Malartóba nyomulnak be Svédország-

Első keresztelések. * 3 9

ban s fölégetik Sz ig t imá t , az akkori svéd fővárost. De tengeri rablás és kereskedés akkor egy jelen­tésűek valának; ha gyengébb vala a csapat, cse-rélgete árukat; ha elég erősnek érzette magát, az árukat, sőt az embereket is erő-hatalommal ragadá el. A Duna folyó pedig leginkább kínálkozott mind kettőre a Balttenger keleti partjain. Különösen brémai kereskedők kezdenek 1151 ólta járni a Dunára; azok terjesztek hon eme vidékek hirét.

Azon korban a kereskedési vágy a hittéritési vággyal szövetközik vala; különben is a békés köz­lekedés csak.a keresztyénség által válhatott lehet­ségessé. A segebergi kolostornak egyik augustinus szerzetese Meinhar t tehát a hitbuzgóságtól ösztö­nözve 1186-ban brémai kereskedőkkel a Dunán fölfelé hajózék Ükskül- ig , a hol a kereskedők ta­nyája vala, s kezdé a lakosok közt a keresztyén hitet tanítani és őket keresztelni. A belföldiek ré­széről nem talála semmi akadályra; a kitől tar­tani lehete, az a Poloezki orosz fejedelem, ki adót szed vala a lakosoktól. De megnyervén attól a kért szabadságot, a térítés békésen folya. A szeren­esés kezdet által buzdítva, a brémai érsek Hartvik, Meinhartot püspökké teszi, s az uj püspökséget a brémai fő egyház alá rendeli. Most azonban tized­fizetésre kell szorítani az uj keresztyéneket, s ez visszariasztja őket; lemossák a folyóban a fölvett keresztségét, hogy tizeddel ne tartozzanak. A sze­líd Meinhart is alig marad meg, s midőn^ 1196-ban meghalt, kevés látatja vala a keresztyénségnek.

4 0 " Albert püspök.

A belföldiek l i v e k voltak s tőlök származik a máig divatozó L i v név. A livek tehát ezentúl gyanakodókká lesznek nemcsak a keresztyén pa­pok; hanem a kereskedők ellen is, a kik társaságá­ban érkeznek azok. De a kereskedési érdek az egyház érdekével karöltve járván, a brémai érsek egy B e r t h o l d nevűt teszen püspökké, a ki már fegyveres kézzel köszönt be a leendő nyájánál, s az ütközetben halálát leli, 1198-ban.

A brémai érsek most A p e l d e r n A l b e r t e t nevezé ki püspöknek, ki másképen lát a dologhoz. A kor buzgósága szerint az európai vitézek Palses-tinában harezolnak vala a hitetlenek ellen: ámde ugyan azt a világi és mennyei hasznot el lehet érni, ha a Balttenger pogányai ellen fordulnak; sőt itt még többet is vihetnek ki. Soha nagy remény nem biztatá a nyugati keresztyénséget, hogy a palsesti-nai mohammedanokat meg lehetne térítem: a Balt­tenger keleti tartományaiban pedig bizonyosan le­het terjeszteni a keresztyénséget, a mint az annak nyugati tartományaiban már is megtörtént. Albert püspök tehát Dániában és éjszaki Németországban keresztes hadat gyűjt, s 1199-ben érkezek Ükskülbe. A várépítés és keresztelés együtt jár; Albert a Riga-nevü folyószakadék mellett várat építtet, s körülötte várost alapít, 1200-ban, melynek neve Riga lesz, s a melybe Brémából, Lubekából lako­sokat édesget sokféle kiváltsággal. — A keresztes had, kitöltvón fogadását, szétoszlik, Albertnek pe­dig állandó segítség kell. 0 tehát, korának szelle-

Hódítás. 41

mét követvén, egy vitéz rendet, a Kr i s z tu s hada i t e s t v é r e i n e k (fraternitas militise Christi) rendjét szerzi, mely fejér köpenyegén veres keresztet és veres kardot viselvén, attól közönségesen k a r d o s v i t é z e k rendjének neveztetek. A pápai bulla már 1202-ben hagyja jóvá ez uj rendet, a mely most hozzá lát a véres térítéshez.

Kevés ország hódításának és a történelembe avatásának van oly elbeszélője, mint azé, a mely­ről most tájékozódunk. Az úgynevezett L e t t Hen­r i k , Albert püspök egyik papja és követje, sokban személyesen vön részt, egyebet pedig szemtanuk után jegyze föl, s így hiteles munkát hagyott az utókorra. 0 már állapotjánál fogva sem lehet rész­rehajló a belföldiek iránt: annál inkább tehát hihe­tünk neki, mikor jót beszél az ellenségről és rosz-szat a keresztyénekről. — A livek földje már 1206-ban le van igázva, s a kevés hátramaradt liv meg van keresztelve. De a győzők közt mindjárt elején visszavonás támad. A kardos vitézek a püs­pökre tartoznának hallgatni, de a kegyetlenség, a melyet a püspökkel együtt elkövettek volt a live-ken, megrontá az erkölcsöket. 1207-ben osztály tör­tének a püspök és a vitézek között, melynél fogva a meghódított földnek két harmada a püspöké, egy harmada pedig a vitézeké legyen; ezt az osztást 1210-ben megerősité a pápa. Hogy mennyire ga­rázdák lehettek a vitézek, kitetszik már onnan is, hogy az első rendmestert is megölte az egyik társ 1209-ben. A következő rendmester F o l k v i n (Foi-

42 Hódítás.

quin) a livek leigázása után a lettek ellen forditá térítő fegyverét, kik hamarább hódolnak, s az esz­tek ellen szívesen segítik a lovagokat. Mert a let­tek és esztek közt régi ellenségeskedés forrott vala, amazok ezektől mint győzőiktől sok sérelmet szen­vedvén. Kivált 1211 telén nagy kegyetlenséget és pusztítást követének el az észteken; s most 1212-ben egy uj püspökséget, a Lea l i - t , alapítanak, mely nem sokára Dorpatba költözék által. Itt is úgy osztották fel a hódított földet, hogy két harmada a püspöké, egy harmada a rendé legyen.

Két püspökség lévén már Albert független egyházi tartományra törekedek. Ámbár az általá­nos vélemény szerint Palsestina Krisztusé, ez a Balt­tengeri új keresztyén ország pedig Máriáé; s ám­bár a pápa ígérkezett, hogy nem kevesbbé fogja gondját viselni az anya országának mint a fijáénak, mind a mellett érsekké nem tévé Albertet. — Az észteket sokkal nehezebb volt leigázni, mint a live-ket és letteket; Albert tehát a Győző vagy II . Val-demár, dán királytól kér segítséget, ki 1219-ben ott köt ki és épit várat, hol most Reval van, azért Révait észtül Ta l l i n = Tan-lin = dán vár-nak nevezik. Valdemár egy püspökséget is alapít, mely revali püspökség lesz, s melyet a Lundi érsekség alá helyez; győzelmének emlékezetére pedig a Da-n e b r o g rendet szerzi. Most az észteket a dán és német papok versenyt keresztelik, mert a dán ke­resztelés a dán, a német keresztelés a kardos vitézek hódításait terjeszti. A kardos vitézek fo-

Keresztes urak. 43

gyatkoznak, ámbár a kurok önkényt hódolnak és veszik föl a keresztségét 1230 és 1231-ben. A szom­széd litvaiak néha szövetköznek az ellenséggel, s 1236-ban győznek. A rendmester Folquin is életét veszté az ütközetben. A kardos vitézek tehát a német renddel óhajtanak egyesülni, a mely, mint tudjuk, 'Maszoviában 1230 ólta harezolt a pogány poroszok ellen. Végre, mert a kardos vitézek rósz híre miatt a német rend nagymestere, Salzai Her­mán, csak nehezen állott reá, megköttetek s a pápa meg a császár által jóváhagyaték az egyesülés Vi-terbóban 1237-ben, s a porosz helyettes mester Balk Hermán az első liv-tartományi mester lön. A vitézek ezentúl a fejér köpönyegen fekete keresz­tet viselvén, arról k e r e s z t e s v i tézeknek , de 1381 ólta k e r e s z t e s u r a k n a k neveztettek.

Az egyesülés szerint is a rend a rigai püspök hatóságát tartoznék elismerni; de ha Albert püspök, püspök társaival együtt (mert az Oeszel sziget meg­hódítása .után oeszeli püspökség is támadt, mely azonban nem a szigeten, hanem Hapsalban székelt) a kardos vitézek ellen nem birta sértetlenül fentar-tani méltóságát, s ha már 1226-ban a modenai püs­pök Vilmos mint pápai követ, hiába fáradozott volt az egyesség helyrehozásán: most az egyesülés után annál kevesbbé boldogulhata a püspök, mennél hat­hatósabb eszközzel birta a rend magának a pápa védelmét biztosítani.

Albert püspök halála után 1246-ban IV. In-nocentius pápa Suerbeer Albertet nevezé ki liv és

4 4 Rigai érsekség.

porosz érsekké, hogy válasszon, hol kívánná érseki székét tartani. De Suerbeer Albert Lubekából, honnan nem is bátorkodott uj egyházi tartományába menni, nagy vádlevelet külde a pápához a rend ellen. Is­mét tehát 1251-ben megjelenek a pápai követ, a már bibornokká lett Vilmos, s akkép intézé el a viszályt, hogy a rigai püspökség legyen érsekség, s hozzá Szemgalliának két harmada tartozzék, egy harmada a rendnek maradván; -de a kűri földből, melyet a rend a kurok fellázadása után ismét le­igázott volt, csak egy harmad legyen az érseké, két harmad pedig a rendé. — Állandó békét ez az intézkedés sem alapított meg, mert a jogi viszony bonyolodottsága kész oka vala mindenkor a viszály­nak. A rigai érsekség nemcsak a Baltiország püs­pökségeit, a dorpatit, oeszelit és kűrit, hanem a po­rosz püspökségeket is, az ermelandit, szamlandit és kulmit magába foglalván, a rend amazokban a ri­gai érsek főhatóságát tartozott volna tisztelni, holott ezekben, a hol a hódított földnek csak egy har­mada a püspököké, két harmada pedig a rendé, a főhatóság ennél vala.

Mind a rend, mind a püspökök hűbéreseket is szerzének magoknak, a kiktől a mostani nemesi családok származnak. A hódítók közt Riga városa is kitűnő helyet foglala, melyben a n a g y czim-b o r a (kereskedők társasága) és kis c z i m b o r a (a mesteremberek társasága) mellett a f eke t e fők háza (Schwarzhaupter-Haus) is támadt, a melybe

k7, ország felosztása. 45

a pogányok ellen magokat kitüntetett nőtelen em­bereket fogadják vala.

Révaiból a dán király helytartója és a revali püspök uralkodának az alávetett vidéken. Azonban a dán hatalom gyengülvén a rend 1341-ben tizen­három ezer márka ezüstért a dán jogot is meg-szerzé, úgy hogy ezentúl hatalma a Narvától a Memelig ért. Az uj ország, melynek közönséges neve Livország vala, két részből állott: a püspö­kök részéből s a rend részéből. Amazt tették a r i g a i é r s e k s é g , Riga, Kokenhusen, Lemsal, Ron-neburg, O-Pernó városokkal; a dorpat i püspök­ség , Dorpat, Odenpáa, Neuhausen városokkal; az ö sze l -v idék i p ü s p ö k s é g , Hapsal, Leal, Arens-burg (az Oszel szigetén) városokkal; a kűr i püs­p ö k s é g , Pilsen, Hasenpoth városokkal. — A rend birtoka vagy része az összes püspökségekét felül­multa, s következő tartományokból állott: 1) a Liv-t a r t o m á n y n a k egy harmada, Wenden, Uj-Pernó, Wolmar, Pellin, Walk, Marienburg, Dünaburg, Kreuz-burg városokkal; Szemga l l i ának két harmada, utóbb az egész tartomány, Mitau várossal; a Kur-t a r t o m á n y két harmada, Groldingen és Windau városokkal; Memel már 1328-ban a Porosz-tarto­mányhoz csatoltaték; egész Esz t - t a r t omány Ré­vai, Narva, Wesenberg és Weissenstein városokkal.

A rend mindenütt várakat épitvén, a főbb vá­rakban r e n d i k o m t u r (commendatura) nevű lo­vagok mint főispányok, a kisebb várakban vogt-ok (advocatus) párancsolgatának, s az illető vármegyék

46 Az ország urai.

hűbéreseivel tartozának háborúba menni. A r e n d mar sa l ja a rendi hadak vezére, mintegy hadügy­miniszter vala. A t a r t o m á n y i m e s t e r , vagy m e s t e r - ú r (Herr-Meister) a főhatalmat képviselé; ő veret pénzt, ő fogadja a külhatalmak követjeit, ő határoz béke és háború ügyeiben, az ország káp­talanjának tanácsával élvén, melyre a komturok és vogtok meghivatnak.

Az ország urai tehát a mester-úr és a püs­pökök, kik szövetségben vannak egymással. De mind a püspökök, mind a rend birtokokat adomá­nyoznak, s így támadnak birtokos nemesek, kiknek utódjaik a mai nemesi családok. Ezen hűbéresek előbb az Eszt-tartományban, utóbb a többiekben is befolyást szereznek magoknak a tartományi gyűlé­seken. A szövetség maga is országgyűléseket tart, melyekben nemcsak a hűbéresek, hanem a városok is részt vesznek. A városok közöl leginkább Riga, Eeval és Dorpat tűnnek ki, melyek a német Han-sza tagjaivá lesznek, s melyekben a f e k e t e f e j ek a hadi erőt képezik. A rend leghatalmasbbá lön, midőn 1451-ben a rigai érseki , káptalan is kényte­len volt a rend ruháját fölvenni. Virágzásának tetőpont­ját Plettenberg Walter mester-úr alatt (1494—1535-ig) éré el. Plettenberg győztes vala az oroszok ellen; 1513-ban a porosz nagy mestertől, Brandenburgi Albrechttől, a Liv-országi rendnek függetlenségét pénzen vévé meg, mire V. Károly császár német birodalmi fejedelemmé tévé, s őt „princeps et pro-

Plettenberg. 47

tector LivonÍ8e"-nek nevezé. De legott Plettenberg alatt kezdődék a szövetség oszlása is.

A reformatio hamar terjed nemcsak a városok­ban de a birtokos nemesek közt is,*' Plettenberg nem ellenzi a változást; de a rigai érsek, Blanken-feld János, nyomorgatja a miatt a rigaiakat, kik a mester-úr hatósága alá kívánkoznak. A wolmari országgyűlésen 1526-ban a karok és rendek, s még a lubekai követek is, kerék Plettenberget, hogy tegye magát az ország urává; de a mester-úr nem teszi azt. Sőt egy későbbi wolmári országgyűlésen 1546-ban a mester és a püspökök abban egyeznek meg, hogy nem változtatják meg állapotjokat; ámde az 1554-ki országgyűlés a hit szabadságát tévé tör­vénnyé.

Az 1546-ki gyűlésen azt a fogadást is tették volt egymásnak az urak, hogy se érseki coadjutor-nak, se mesterurnak külföldit nem választanak: mind a mellett a Brandenburgi határ-gróf Vilmos, mint rigai érsek, a Meklenburgi herezeget Kristófot ne-vezé ki coadjutorának ós utódjának 1554-ben, ki fegyveres kézzel tör az országba. E miatt belső háború támad 1556—1557-ben, melybe a lengyel király beavatja magát, ki Fürstenberg mester urat arra kényszeríti, hogy 1557. szept. 7. Poszvolnál térdre borulva kérjen békét.

A közben a Plettenberg által 1531-ben kötött orosz béke ideje kitelvén, a liv követek azt Moszk­vában 1554-ben ismét tizenöt évre kötik megf de azon föltétel alatt, hogy a dorpati káptalan birto-

48 Kettler.

kától az állítólag 1503 ólta elmaradt adót megpó­tolják és fizessék. Az orosz követ 1555-ben a bé­kekötés megerősítését mind a mester úrtól mind a rigai érsektől megnyeri ugyan, de a dorpati püspök csak azon szándék mellett esküszik meg az egyes-ségre, hogy azt a német császárral fel fogja bon­tatni, s azért nem is küldi meg az adót. IV. vagy II. Iván Vasziljevics sereggel jő behajtani azt; 1558-első havában kezdi meg a rémületes pusztítást; már július 19-kén megveszi Dorpatot s fogva viteti el a püspököt Moszkvába. Egyenetlenség van min­denütt, azért sehol sincs készület Az öreg mester úr mellé Kettler Grotthárdot nevezik ki segédnek, utóbb mesternek, ki mindjárt a lengyel királlyal kezd alkudozni. S miután az oroszok 1560-ban Fel-lin várát megvévén Fürstenberg mester urat is el-hurczolták volt, az Eszt-tartomány nemessége és Reval városa 1571. jul. 4. és 6. a svéd király ótalma alá menekül e, s Kettler ugyanazon év nov. 28-kán a Liv-tartományt a lengyel királynak engedé által, magának örökös herezegségül a Kur-tartományt és Szemgalliát tartván meg, mint lengyel hübért. Az öszeli püspök is látván, hogy Kettler a lengye­lekkel alkudozik, már 1559. szeptember havában eladta volt püspökségét a Holsteini herczegnek, Magnusnak. így szakadt vége a Livországbeli papi és szerzetes vitézi szövetségnek, megváltozván az egész ország egyházi állapotja is, miután az a re-formatiót elfogadta volt.

Lengyel történet. 49

Biga városát kivéve, mely 1582-ig fenntartotta önállását, az egész volt Livország, széles jelentésé­ben, idegenek hatósága alatt van most, de nem jo­gát vesztve, hanem azt megőrizve. Az Eszt-tarto-mány törvényeit, önkormányzását a svéd királyok, XIV. Erik és III. János, nem bántották. A tulaj­donképi Liv-tartományra nézve, mely a lengyel ki­rályt uralja vala, a hires „Pr ivi légium Sigis-mund i A u g u s t i a 1561, nov. 26-káról ünnepélye­sen biztosítá az önkormányzatot, az evangélikus hitet, a német nyelvet s a parasztokon való szabad rendelközést. Ámde ez a tartomány most Lengyel­ország sorsához van kötve, s annak változásait na­gyon is megérezi.

II . Zsigmond lengyel királlyal 1572-ben kihalt a Jagellói férfiág, csak két nőtestvére, Katalin, ki a Svéd Jánosnak neje, s a hajadon Anna élvén még' de elmulék vele különösen a vallási türelem, me­lyet Lengyelországban is a visszareforaiálás ideje követe. A lengyel nemesség pedig a királyok választásával a királyi hatalmat meg-meg szorítván, azon szabadosságnak veté alapját, mely 1793-ban az ország önállásának sirja lön. Zsigmond után a franczia Henrik fizeté meg a királyi választást, de nem sokára elszökvén, a választás Báthori Istvánt éré, azon föltétel alatt, hogy az öreg hajadon An­nát nőül vegye, mit ő koronázása után teljesite. Ist­ván király (1577—1586) Lengyelország jobb és erős királyainak egyike. Győzelmes orosz hadjárata után 1582-ben (jan. 15.) a Szapoljei békekötés által visz-

Elsö kötet.

5 0 Livország

szanyeré Dorpatot, mely addig az orosz hatalom alatt nyögött volt; Rigát is hódolatra birá. De Ist­ván a Hosius érsek által behívott jezsuitákat pár­tolván s nekik az uj vilnai egyetemet általadván, a visszareformálás eszméjét nagy hévvel ragadá meg, mi utóbb Lengyelországot nagy veszedelembe ta-szítá, mint látni fogjuk. A kiváltság ellenére a Liv-tartományban is (Wendenben) a vendai püs­pökséget állítá fel, hogy visszatérittessék az egyház­tól elszakadt tartomány, a jezsuitáknak Rigában collegiumot szerezvén, s a protestánsoktól sok egy­házat elszedvén.

István király azonkívül a liv alkotmányt is megváltoztatá, melyet az 1562-beli országgyűlés Radzivil Miklós királyi biztos alatt, marczius hó 4-kén újra biztosított s az 1566-ki országgyűlés ki­fejtett volt. Ekkor tudniillik á liv karok és ren­dek elfogadván a Litvaországgal való egyesülést*), tartományukat négy kerületre oszták: rigai, thorei-dai (Treiden), vendai és dünaborgira. Minden ke­rület élén egy-egy fő senator van; mindegyik tör­vényszékét három tartományi tanácsos és két lo­vagi biztos teszi; a fő törvényszék a királyi hely­tartó elnöklése alatt a négy kerületi senatorból áll; a városok kiváltságaik szerint, külön igazgatással és törvénykezéssel élnek.

*) Lengyelország tehát két nagy részből áll vala, Len­gyelországból meg az egyesült Litva-Livországból. A két rész egyesülése, azután 1569-ben történek (Unia).

a lengyelek alatt. 51

Ámde a győzelmes István mindjárt 1582 de-czember havában, a „Constitutiones Livonise" által a tartományt három vajdaságra, a vendai, dorpati és pernói-ra osztá fel, mindeniknek külön törvény­széket adván, s Vendában egy főtörvényszéket ál­lítván, melynek tagjai a királyi helytartó elnöklése alatt a vendai püspök, a három vajdasági elnök, három altárnok s négy városi küldött, kettő Rigából, egy-egy Vendából és Dorpatból. Ezen főtörvény-szék kétszer tartá üléseit évenkint Az országgyű­lést a király hijja össze. Azt megelőzőleg a vaj­daságok követválasztó és utasító gyűléseket tar­tanak. Ennélfogva az országgyűlés tagjai a ven­dai püspök, a vajdaságok követei s a városok négy követje (mint a fő törvényszéknél) meg a Kur herczegség követje. — Az 1598-ki lengyel birodalmi gyűlés azt határozá, hogy a Liv-tartományi gyűlés hat bizottsági tagot, két livet, két litvait és két lengyelt küldjön a birodalmi gyűlésre; ebből is látjuk, meny­nyire lengyelesedett el lassankint a Liv-tartomány.

Mert a volt dorpati püspökség területét, mely csak 1582-ben került volt vissza, a lengyelek hó­dított tartománynak nézvén, annak birtokait len­gyel adományosok foglalák el. Kivált e miatt és a vallási szorongatások miatt nagy elégedetlenség támada. Ha még azt is megemlítjük, hogy az 1566-ki és 1567-ki országgyűlések a parasztokat a malomjogtól és a szesz- és sörfőzéstől eltiltották volt, legalább látjuk, mitől lehete őket megfosztani, s hogy a lengyel uralkodás nem enyhíte sorsukon.

52 Livország

A visszareformálás eszméje István király halála után a svéd Zsigmondnak szerzé meg a lengyel koronát (1586—1632), ki János svéd király fija lévén, buzgó katholikus anyja, a lengyel Katalin által, neveltetvén nagy kedvelője vala a jezsuiták­nak. E szerint a Vásza nemzetség juta a lengyel királyi székbe. Zsigmond (mint lengyel király III.) atyja halála után 1592-ben svéd királlyá is lön, ott nagy bátyja, Károly, lévén Helytartója. De bár Zsigmond svéd királynak meg is koronáztatott, hit­vallása miatt a svédek bizodalmát nem szerezheté magának; s miután az egyenetlenség közte és az ország meg nagy bátyja közt háborúra fejlődött, ez magához ragadá a svéd uralkodást, s 1600-ban IX. Károly nevén svéd királlyá lön. A két rokon közti háborúnak tere a Liv-tartomány levén, azt IX. Károly elfoglalá, s lakosait a Zsigmond elha­gyására ösztönzé, kiket a visszareformálás hasonló­képen ijeszt vala. A lovagok tehát 1601-ben Ré­vaiban s 1602-ban Dorpatban alkudozának a svéd biztosokkal, s elfogadák a svéd uralkodást. De a lengyel-svéd háború még IX. Károlynak fija II. Gusz­táv Adolf (1611—1632) alatt is folya, míg 1617-ben a Stolbovai békekötés a Liv-tartományt az Eszt-tartományhoz csatolván, azt svéd birtokká tette. Ez a békekötés azért is nevezetes, hogy Oroszország­tól Karéliát és Ingriát szakította el s Svédországnak engedte által. Riga ez alkalommal is legtovább el­lene álla a svéd fegyvernek; Gusztáv Adolf csak 1621-ben veheté meg ostrommal. „Ezentúl legyetek

a svédek alatt. 53

nékem oly hivek, mint voltatok a lengyel király­nak/4 monda a győző, bemenvén a városba. Utol­jára 1629. szept. 26. a franczia közbejárás az Alt­marki fegyverszünet által véget vete ideiglen a lengyel háborúnak, a Liv-tartomány dél-keleti ré­szét, a Dünaborg, Rositten, Lutzen és Marienhau-sen kerületeit Lengyelországnak hagyván. Ez az xigynevezett lengyel Liv-tartomány, melyből mind a német nyelv mind a protestansság kiveszett. De Öszel szigete visszakérnie a dánoktól s mint a Liv-tartomány egy része a svédet uralta.

A svéd uralkodás, kivált eleinte, kedves vala; Gusztáv Adolf 1632-ben az Észt- és Liv-herczeg-ségek számára a dorpati egyetemet állítá fel, azt az upszalaival egy rangúvá tévén; a törvénykezés már 1630-ban hozatott volt rendbe. Alkotmányozó országgyűlés vala az 1643-ki, mely az ország igaz­gatását rendezé.

A svéd hódítás természet szerint a lengyel királyi jószágokat koronái birtokká tette volt, ahhoz még a lengyel felekezethez ragaszkodók birtokait is csa­tolván. A győzelmes német háborúban kitűnt ve­zéreket és államférfiakat mind Gusztáv Adolf, mind utódja Krisztina nagy birtokokkal jutalmazgaták. A Liv-herczegségben p. o. 1641 tájban összesen 4343 eke-alj földbirtok lévén, abból 2509 adományozta-ték el. Oxenstierna 661, Banner 306, Horn 152-őt birnak vala stb. Hasonló adományozások történtek volt Svédországban és egyebütt is a svéd korona tartományaiban, mi által a királyi jövedelmek el-

54 Livország

apadtak; az adományos nemzetségek pedig túlsá­gos hatalomra kaptak. A svéd országgyűlés tehát 1655-ben azt határozá el, hogy a korona az 1632 ólta eladományozott birtokait foglalja vissza, ezt re-ductionak nevezvén. A Liv országgyűlésen először 1663-ban említé meg a reductiót a svéd királyi helytartó; tartsák tehát magokat ahhoz a Liv és-Észt adományosok is. A lovagság óvást tön az ellen.

1681-ben erősebben sürgetek. A svéd bizto­sok megjelenvén Rigában a július 12-ke ólta egy­begyűlt országgyülésen? azt követelék a rendektől, hogy a svéd országgyűlés által meghatározott re-duetio alá vessék magokat; hogy engedjék meg jószágaik uj fölmérését és az ekealjak megbecsü­lését; végre szüntessék meg a parasztok rabszol­gaságát. Sűrűbben tartanak most országgyűléseket; az egyházi községekben iskolák felállítását, iskola­mesterek tartását határozzák; de a reductio ügye is foly szakadatlanul, mert XI. Károly lijra föl lé­vén jogosítva a svéd országgyűlés által, a vissza­

foglalást keményen hajtá végre. 1690-ig a svéd kormányok által történt adományozások vissza vol­tak már foglalva, ugy hogy svéd birtokos nem ta-láltaték többé a herczegségekben; mégis az egy­begyűlt országgyűléstől azt követelék a biztosok, hogy a birtokleveleket megvizsgálás végett Stock­holmba küldjék. A vivő követségben P a t k u l E e i n h o l d J á n o s is vala, eszes és tántoríthatatlan védője hazájának. A követek kérésére 1629-ben

a svédek alatt. 55

összegyűlt országgyűlés hathatós feliratot készíte a királyhoz, ki rósz néven vévén azt, feleletre akará vonni a levél aláirójit. S minthogy az 1693-ki gyű­lés sem hajlott, a svéd kormányzó eloszlatá azt, s az 1694. deczember 20-kai királyi rendelet meg­szüntető a volt alkotmányt, meg a főegyházi fel­ügyelőket, s új országgyűlést alkota, melynek el­nöke a svéd kormányzó legyen.

1697. jan. 16-kán lile össze az űj országgyű­lés, mely a foglyok, köztök Patkul, szabadságát eszközlé s a tized iránt is alkudozék, melyet a ki­rály, mint a rigai érsek utódja, követel vala. — 1699-ben már segítséget kérnek a lengyelek ellen, vagy inkább a szász sereg ellen, melynek táborá­ban Patkul is vala, ki a svédtől való elpártolást javaslá, s azért utóbb, mint felségsértő, kegyetlen halállal büntettetek meg 1707-ben. Kigyúlt volt a nagy éjszaki háború, mely nagy változást okoza egész Európára nézve.

XI. Károly t. i. 1697-ben meghalván tizenkét éves fija XII. Károly következek utána. Lengyel­országban már 1669-ben János Kázmérral halván ki a vászai nemzetség is, Visznovieczky Mihály (f 1673) és Szobieszki János (1674—1696) után a katholikussá lett szász választó fejedelem, mint II . Auguszt, ül vala az ingó királyi széken; Orosz­országban meg Nagy Péter (1689—1725) uralkodék durván de okosan. Auguszt és Péter, IV. Fridrik dán királlyal a végett szövetkezének, hogy mindenki szakítsa el Svédországtól, a mit tőle a svéd fegy-

5 6 ' Észt- és Liv-herczegség

verek elvettek volt, jelesen Nagy Péter logriát, II . Auguszt a Liv-tartományt.

A megtámadt XIL Károly eleinte csudálatos szerencsével hadakozék, mig esztelen makacssága által Pultavánál 1709-ben seregét feláldozta és Svéd­ország hatalmát eljátszotta. Az alatt, hogy Károly Lengyelországban Auguszt ellen táborozik vala, Nagy Péter nemcsak Ingriát foglalá el, abban épít­vén új szék-városát, Pétervárát, hanem az Észt- és Liv - tartományokat is , eleinte Auguszt számára, utóbb magának hódítá meg. Riga városa és a liv lovagság 1710* jul. 4. Reval és az észt lovagság ugyanazon év szept. 29-kén alkudának meg a győ­zővel, ki nekik minden jogukat, tehát az önkor­mányzást is biztosította, még annak helyreállítását is megígérvén, a mit a svéd kormány a törvény ellenére tett volt. A Nystadti békekötés 1721-ben azután az új Észt- és Livherczegségeket Oroszor­szághoz csatolá.

S az orosz kormány nemcsak a svéd reductio által elkobzott birtokokat visszaadá az illetőknek, hanem a herczegségek nemeseinek jogait még na-gyobbítá. 1741-ben kizáró jogot ada nekik a tartománybeli korona-jószágok bérlésére; 1747-ben a nemesség anyakönyvének behozatalát engedé meg, mi által a régi nemesség nemcsak a városbeliek, de az új, különösen orosz nemesség irányában is zárt testületté lett, melyre azután 1763-ban az 1741. évi kiváltság, a koronái jószágok kibérlésére, szo-rittaték; végre 1780-ban az orosz birodalmi tanács

az oroszok alatt. 57

egy határozata a városok polgárait nemesi birtok vételétől eltiltván, a birhatási jogot egyedül a ne­mességnek tulajdonítá. A parasztokon való jogait pedig mindjárt meg fogjuk látni.

Nagy veszedelem éré a két herczegség alkot­mányát, midőn II. Katalin 1783-ban az igazgatást megváltoztatta, helyébe a helytartósági rendszert parancsolván, mely szerint a kormány által kineve­zett tisztviselők hivataloskodtak. De Pál czár 1796-ban visszaállítá a régi alkotmányt és önkormány­zást, mely máig fenáll.

Nagy Péter idejében aKári herczegség is Orosz­országhoz kezde csatlódni. Kettler egyik utódja, Fridiik Vilmos, 1710-ben Péter bátyjának lányát Annát vévén nőül, s hamar elhalván, özvegye tartá meg a kormányt; s miután ez 1730-ban a czári székbe ült, volt férjének öcscsét Ferdinándot pártolá. En­nek halála után Anna kegyelméből Biron lön her-czeggé, kinek sok viszontagsága után fija Péter következek 1769-ben. De zenebona ütvén ki, a kár nemesség a herczeget lemondásra birá, s 1795-ben II. Katalinnak hódola. Ez ólta a három herczeg­ség együtt van, mint a keresztes urak idejében.

A három herczegség összesen 1754 G mf. 1.850,000 lakossal Ezek közt 200,000 német (ne­mes, pap, tanár, tisztviselő, városi polgár), a többi 1.650,000 nem-német, azaz lett, észt és liv; mert az oroszok és svédek alig számba vehetők, s a jogra nézve a németekhez tartoznak. A német

58 A parasztok.

itt annyit jelent mint úr; az előadott történeti váz­lat az urak történeteit adja elő; lássuk immár a népét is.

A németek megszállásakor livek, kúrok, esz­tek és lettek valának az ország lakosai. A hó­dítás a Duna alsó mellékem a liveknél kezdődék, kik szomszédai kelet-dél felől a lettek voltak; s az úgynevezett Lett Henrik, a ki a hódítás tör­téneteit mint szemtanú megírta, gyakran megkülön­bözteti a Liv- és Lett-tartományokat. Ez legalább annyit bizonyít, hogy akkor a livek oly hatalma­sok valának, mint a lettek. — A kúrok a Dunától vagy inkább a Rigai öböl partjaitól fogva egész Memelig terjeszködtek, kelet felől a litvaiak és let­tek lévén szomszédjaik. A kúrok, a Kúr félsziget­tel szemközti Oeszel sziget lakosaival együtt, mely szigetnek mai észt neve Saar-maa (szigeti föld), de Kúre maa, vagy Kunra maa (?) is, azaz daru föld, vagy kúrok földje, a német hódítás előtt rettegett tengeri rablók voltak. A livek tehát és a kúrok legelőbb jutnak a külföldiek tudomására, kik azután rólok nevezek el az illető földeket Liv- és Kúr-tartománynak. Eredeti nevöket nem tudjuk, mert az országot az esztek csak maa-nak (föld vagy ország) nevezik. A hódítás annyira elfogy aszta a kúrokat és liveket, hogy amazok egészen eltűntek, ezekből meg csak két maradvány-csapat maradt meg. Az egyik, a sokkal kisebbik, a Duna éjszaki

A parasztok. 59

felén, a Szalisz folyó torkolatjánál , a hol még a múlt évtizedben liv nyelven beszéllő néhány ház­nép vala. A másik a Duna eléli felén, a Kúr-her-czegségben, a Kúr félsziget csúcsától, a Domesz-nesztől fogva mind nyugat-délfelé mind a Rigai öböl mentiben összesen hatvannyolez versztnyi hosz-szu földövön lakik, még máig szám szerint 3000-en, mintegy 136 paraszt telken, mocsárok és erdőség által elválasztva a lettektől. Ny el vöket az ujabb időben Sjögren és Wiedemann kutatták ki és Ír­ták le tudományosan. Bizonyos tehát, hogy a liv nyelv az észt nyelvnek legdéliebb ága. A kúrok nyelvéből nem maradt meg semmi irodalmi emlék, de azon helyeik és szövetségeik nevei, melyeket Lett Henriknél és más krónikásoknál találunk, azt mutatják, hogy liv-vagy eszt-nyelvüek. Azt lehet tehát ezekből követköztetni, hogy a kúrok és livek nyelv szerint nem különböztek vala egymástól. Ha föl lehetne tenni, hogy a Kúr vagy Oeszel szigétbeliek nyelve a régi kúrok nyelvéhez tartozik, miben legalább valószinüség van, ugy a kúr nyelv sem veszett volna ki. Annyi bizonyos, hogy az Oeszel szigétbeliek nyelve is az észt nyelvnek egyik ága, de nincs még tudományosan kikutatva.

Az esztek a tenger mellékén a liveknek éj­szaki, a belföldön a letteknek nyugat-éj szaki szom­szédjai valának. Az esztek és a lettek közt nagy el­lenségeskedés lobog vala, sőt áz esztek és livek közt is, mi nagyon könnyíté a németek hódítását. Egyéb-

60 A parasztok.

iránt az esztek és az öszeliek legmakacsabban és legtovább állának ellen.

A lettek a litvaiak és poroszok nemzetségé­hez tartoznak, mely a szlávságnak távolabb ágát képezi. Ma a régi kiírok és livek helyeit foglalják el; ők tehát -a belföldről terjeszkedtek éjszak és nyugat felé. Az észtektől azon vonal választja el, melyet Walk városon keresztül gondolhatunk nyu­gatról keletre. Az orosz Balti tartományok paraszt­sága tehát most lett, kevés liv és észt; utazásom az utolsót illeti.

Úr ós szolga, vagy is szász és földi, mert a németet szásznak nevezik máig az esztek, e volt az új ország lakosságának két osztálya.

Az észt az urat, akar német, akár orosz, akár más nemzetbeli, s a k s (szaksz)-nak, azaz szásznak nevezi, mert a hódítók, mint láttuk, az éjszak­nyugati németségből valók, melynek neve akkor szász volt. Tehát véne saks = orosz szász, orosz; möjsa saks a jószág szásza — földes űr; de póe saks a bolt szásza = kereskedő; saksad a szászok = urak, uraság. Saks tuleb = a szász jő, mondás­sal máig ijesztgetik a gyermekeket; e mondás pe­dig: temal saksa liha = annak szász húsa van, az az búja, az úri fajnak azon magaviseletét rajzolja, mely Amerikában ma is a fejér urat a szines em­ber irányában jellemzi.

A törvény nyelvén a birtokosok ö r ö k ö s u r a k (Erbherren), a parasztság ö r ö k ö s s z o l g á k (Erb-leute) voltak. Midőn Pétervárról 1739-ben a liv

A parasztok. 61

Örökös szolgák állapotjárói hiteles tudósítást kíván­tak, abban többi közt az mondaték el, hogy az úr­nak joga van szolgájinak életére és halálára; hogy korlátlan joga van annak testi megfenyitésére; hogy az örökös szolgának semmi tulajdona nincs és nem is lehet, hogy urának jószágán kivül se feleséget nem vehet, se férjhez nem mehet.*) Ezt a viszonyt a rigai országgyűlés is 1765-ben imígy jellemzi: „Minden, a mi a paraszté, valamint ő maga is, urának igazi tulajdona (des Herren wahres Eigen-thum), a mellyel a földes űr minden tekintetben tetszése szerint elbánhat."

A paraszt vagy telketlen (Lostreiber) vagy telkes (Wirth) volt. A telketlen paraszt hetenkint legalább két napot dolgozott urának; többet róni reá, úgy­mond Hupel,**) keménynek látszik, mert urától földet nem kapván keze munkájával keresi maga és háza népének élelmét. „A telketlen parasztot és gyermekeit néha elárulják vagy lovakért, kutyák­ért, pipákért elcserélik. Itt az emberek olcsób­bak, mint a négerek az amerikai gyarmatokban. Egy betyárt (nőtelen legényt =' ledigen Kerl) 30— 40 rubelért vesznek, ha szakács, vagy mesterséghez tud, 100 rubelért; ugyan ennyiért lehet egész ház­népet (ganzes Gesinde) megvenni; egy szolgálóért

*) Livlándisehe Beitrage, herausgeg. von W. v. Boek. Neue Folge* Leipzig, 1869. I. B. p. 136.

**) Topographische Nachrichten von Lief- und Ehstland, herausg. durch A. W. Hnpel. Riga I B. 1774; IL B. 1777; III. B. 1782.

62 A parasztok.

ritkán adnak többet 10 rubelnél,, s egy gyermekért körülbelől 4-et." (Hupel II. 127, 128. lapj.) Alig meri hinni az ember, hogy ott 1780 tájban ilyen állapot törvényes vala.

A mesterséghez tudó ember árusabb volt más embernél: tehát szabad volt parasztnak mestersé­get tanulnia? Halljuk, mit mond Hupel (I. 557. lapján): „Egy német mesterembernek sem szabad örökös szolgát inasnak felfogadni!" így biztosította magát és keresetjét a városi nép. A mesterséget tudó parasztok tehát magoktól tanulták meg, a mit tudtak vala. „Igazán csudálni kell különösen az esztek ügyességét (Hupel Grenie szót használ) 5 mert tanítás nélkül, csak lopva ellesésből és gondolko­dásból némelyek annyira mennek, hogy készítmé­nyük* nem igen különbözik a németekétől."

Minthogy a paraszt örökös szolga, s urának igazi tulajdona volt, érdekes tudni, mint szoktak az űr birtokába jutni. Tehát ágy, hogy megvette az úr, mint láttuk; továbbá ha valamely paraszt valahol megtelepszik s tüzet gyújt (tűzhelye lesz), mind maga mind ott született gyermekei az illető' földes úr tulajdonaivá váltak; ha valaki szökevény parasztját, bejelentés után sem viszi el három hó lefolytáig, a szökevény annak tulajdonává lett, a kinek birtokán tartózkodik vala. Sőt ha valamely paraszt az úton vett föl egy gyermeket, azt táp­lálta, az is annak lett tulajdonává, a kinek birto­kán felnőtt. Ha özvegy parasztasszony más bir­tokba ment férjhez, s magával vitte volt gyerme-

A parasztok. 6 3

keit, azokat az előbbi úr visszakövetelhette, a táp­lálási költség megtérítése nélkül!

A telkes parasztra nézve a telek volt a sza­bályozó. A svéd kormány 1688-ban összeiratván a paraszttelkeket, s az azoktól járó kötelességet („Gehorch"), vagy úri igazságot („Gerechtigkeit"), azt határozá, hogy 60 tonna (egy tonna mintegy 22/3 bécsi mérő) vető magnak való föld egy eke­aljat (Haaken) vagy telket tegyen, mitől a paraszt vagy 60 tonna rozsot fizessen urának, vagy egy-egy tonna helyett 30 napot szolgáljon, egy tonna rozs vagy 30 gyalog nap egy tallérra lévén becsülve. Tehát egy eke-aljról vagy paraszttelekről azt szok­ták vala mondani, hogy hatvan tallérnyi föld, mitől 1800 gyalog vagy 900 igás napot kellett szolgálni. Azonban a szántóföldön kivül a telekhez még ka­száló és kert is ]árult, a mitől való igazságot a svéd törvény nem határozta volt meg; egyébiránt is sok eltérés kapott lábra. így a Liv-herczegség-ben, ha egy eke-aljon vagy telken négy paraszt lakott, mindegyik hetenkint három igás napot (egy lovat vagy két ökröt számítván egy igára), azon­kívül a nyári hat hónap alatt hetenkint két gyalog napot, s szénagyüjtés- és aratáskor segéd-munkába még tíz napot szolgált; fizetett azonkívül a negyed­telkes gazda 6 tonna rozsot, 3—4 tonna árpát, 2—3 tonna- zabot, 1 rubel pénzt, 12 font lent, 3 font fonalat, 1 juhot, 3 font vajat, 3 tyúkot, 15—30 to­jást, 3—6 font mézet, 1—3 szekér szénát, 1 zsákot, 3 kötelet. Mind ezen munkán és fizetésen felül

6 4 A parasztok.

tartozott még az urasági rozsot vásárra fuvarozni?

az udvari, egyházi és iskolai építések mellett nap­számot tenni, télen által az udvar marháját étetni, csépelni, pálinkát égetni, ruhát mosni stb. „Csu-dálkozni lehet, úgymond Hupel, mint győzik azt és végezhetik még saját mezei munkájokat is!"

Az 1765-ki törvény segíteni akarván a pa­rasztokon, azt határozá, hogy szorosan megfogják szabni a kötelességet, minél többet nem szabad követelni; sőt megengedé, hogy a túlterhelt pa­raszt ura ellen panaszt is tehet; de a hiába panasz­lót keményen megbüntették. Az 1765-ki törvény ingó tulajdont is engede birnia a parasztnak, me­lyet szabadon eladhatott, kivéve mégis lovat, ökröt, a melyek eladására az úrnak beleegyezése volt szükséges, ne hogy a munka-erő fogyása miatt kára legyen (Hupel, II. 220).

Az örökös parasztok és szolgák nyomorúsága közmondássá lett; ha szellemi léte sem volt irigyel­hető, nem csuda. Az észt tudott ugyan olvasni, mert az olvasást, Hupel tanúsága szerint is, ki észt községben (Felső-Pálában = Ober-Pahlen) pap vala, könnyen és hamar tanulják meg. De Írásra kevés xír hagyta tanítani parasztjait, félvén, hogy azzal visszaélnek. A kisebb gyermekeket otthon az anyák tanították (és tanítják ma is), a nagyobbak az egy­ház-községi iskolába jártak. „Ezen tanításért is a gyermekek fát vágni, csépelni, fonni tartoztak a lelkészeknek, mi most a Liv-herczegségben szoro­san meg van tiltva," úgymond Hupel (II. 102. lapj.).

A parasztot. 65

Egyébiránt, a nevezett író és lelkész tanúsága sze­rint, húsz észt közöl alig tudta egy is, hogy ke­resztyén! Ilyen volt az esztek állapotja a múlt század végéig.

E század elején komolyabban kezelek a dol­got venni? s az orosz kormány által kiküldött bi­zottság azt javasolá 1803-ban, hogy a svéd szabá-lyozat szerint 60 talléros föld legyen egy paraszt­telek, s ahhoz okvetetlenül tíz munkatehető férfi s ugyanannyi asszony-személy tartozzék, kik együtt­véve 1028 lovas és 1028 gyalog-napot szolgáljanak, miszerint egy-egy dologtehető személytől egy évre 104-nél több munkanap ne járjon, azaz egy hétre két nap essék. Azt is javasolá, hogy az új sza-bályozat a nép nyelvén is nyomattassék ki, a mi addig soha sem történt volt.

E javaslat alapján készült az 1804-ki törvény, mely a parasztok által mivelt földet azok birtoká­ban hagyta meg s csak némely szorosan meghatá­rozott esetben engedte annak kisebbítését. To­vábbá ezen törvény szerint nem vala többé szabad kizavarni a parasztot abból a birtokból, a melyben az 1804-ki törvény találta, ha kötelességét teljesí­tette; s a birtoklás fijára szállott

Végre megszünék az örökös szolgaság a Kúr-herczegségben 1817-ben, a Liv- és Eszt-herczegsé-gekben 1819-ben.

Első kötet. 5

6 6 Kiga történetei

Riga városa több ízben tünteté ki magát; ha Rigára nem vetnénk egy visszanéző tekintetet, tá­jékozásunk nem volna teljes. De meg annak belső alkotmányával megismerkedvén, Reval és Dorpat szervezete is világossá lesz előttünk; mert e váro­sokat egy szellem építette, igazgatta és tartotta meg.

Riga már alapitójától, Albert püspöktől, nagy kiváltságokat ós birtokokat nyere, úgy hogy a hó­dítók között foglalhatott helyet. Nem is csuda, hogy nagyszerű egyházai egy-két év alatt épültek föl; hisz a meghódolt nép munkaereje rendelkezé­

s é r e áll vala. Mint püspöki s azután érseki város sokféleképen von részt a viszályokban a papi és lovagi rend között. 1331-ben a mester-úr hatalmába ejtvén a várost, abban egy várat épittete a város fékezésére, melyet a rigaiak 1485-ben lerontanak, de a rewd megint tiz év múlva fölépíttete. 1525-ben kivoná magát a püspöki hatóság alól, mert már 1522-ben a reformatio mellett nyilatkozott volt.

Rigában a czimborák és a fekete fejek mind­járt a város első korában keletkezének; már Al­bertnek 1225-ki kiváltsága említi azt, hogy („nulla Gilda eommunis sine episcopi auctoritate statuatur") egy czimbora vagy társulat se szervezkedjék a püspök jóváhagyása nélkül. A fekete fejek társa­sága is talán 1232-ben keletkezek, midőn a város nyert adományok fejében" mindenkor 71 fegyveres ember kiállítására köteleztetek. A német kereskedő városok hanszájába, vagy szövetségébe Riga és a Baltiország többi városai is tartoztak; mert az 1347-beli

és alkotmánya. 67

Összeírás szerint a hansza hálnom harmadrészből, úgymint a vend (Lübeka, Wismar stb.), a veszt­fá l i a i -porosz (Köln, Danzig, Königsberg stb.) és a g o t l a n d i h a r m a d b ó l állván, ezt Wisby, Riga, Reval, Dorpat, Pernó tették. E szövetség termé­szetesen nemcsak előmozdítá, hanem védelmezé is az illető városok kereskedését, s nagyon öregbíté hatalmukat.

Riga 1562-től fogva 1581-ig nem akart hó­dolni a lengyel királynak; Gusztáv Adolf is 1621-ben csak kemény megszállás után ostromolhatá ki. Hasonlóképen 1656-ban egy erős orosz ostromot vére vissza, a miért a svéd király 1660-ban a rigai tanács tagjait nemesekké tévé, s a várost Stock­holm után második városnak nyilatkoztatá ki.

A város összes lakossága három rendre oszlott, úgymint p o l g á r s á g r a , l a k o s o k r a és idege­n e k r e .

Polgárrá csak az lehete, a ki a város kama­rai törvényszékénél bebizonyította, hogy szabad szüléknek törvényes gyermeke, hogy kereskedést vagy mesterséget tanult, s legalább 500 tallérnyi tőkéje vagy hitele van. A tudósok hivatalaik által lőnek polgárokká; a művészeket kereskedők gya­nánt tekintették.

A polgárság ismét három rangra oszlott: ta­n á c s r a , a n a g y és a k i s cz imborára . A ta­n á c s állott négy polgármesterből, tizennégy tanács-úrból, egy fő- és öt altitkárból. Két polgármester és a tanács-urak fele kereskedők, másik fele tudó-

5*

68 Biga

sok. A tanács maga magát egészíti ki, tudós tag­jait a kanczelláriákból, kereskedő tagjait a nagy ezimbora véneiből választván ki. A választás Mi­hály napjakor történik. A polgármesterek sorban viszik az elnökséget; az elnöklőt szólónak, vagy a szón levőnek (Wortführender, er ist am Wort) nevezik. A tanács, mely a város felsőségét tesziy

többféle bizottságra és altörvényszékre oszlik. A n a g y c z i m b o r á t a kereskedők teszik, kik

évenkint legalább két gyűlést tartanak, húshagyó héten és Sz.-Mihály előtti héten. A czimborának választmánya 40 vén. A húshagyó hétbeli gyűlés választja meg a hiányzó véneket, s minden másod évben az elnököt, vagy szószólót; a választottakat a tanács erősíti meg. Ugyanazon gyűlés a keres­kedés ügyeiről is tanácskozik, s kívánságát, határo­zatait, melyeket húshagyó sérelmeknek neveztek, a tanács elé terjeszti. A Szent-Mihály héti gyűlés csak a Dockmannt, a polgárság elnökét, választja meg akképen, hogy a tanács is a nagy ezimbora teremébe megyén, s a vénekkel együtt a polgárok által kijelölt háromból választ egyet. A vének bi­zonyos hivatalokat az egyházaknál, ispotályoknál, városi gazdaságnál stb. ingyen visznek.

A kis czimborát a czéhbeli mesteremberek te­szik; annak is 30 tagból álló választmánya (vénei) van. Ezen ezimbora húshagyó héten tart gyűlést és választja a véneket és a szószólót. Nyomós ügyekben nem határoz a tanács/ mielőtt a czim-

alkotmánya. 69

bórák véleményét meghallotta, melyekben a vének előbb tanakodnak, s azután a közgyűlés.

A fekete fejek társasága most már nem teszi a város hadi erejét. Abba minden nőtelen keres­kedő vagy vagyonos belép, tetemes díj mellett; ha megházasodik, megszűnik ugyan tagja lenni, de özvegye és árváji nagy segítséget kapnak a társa­ság pénztárából, melyet gazdagnak mondanak.

A város l a k o s a i n a k azok neveztettek, a kik, mert lettek, oroszok stb. nem juthattak be a ezé-hekbe, tehát a város igazgatásában sem vehettek részt. De bírhattak házakat, telkeket. — Végre idegenek azon oroszok vagy külföldiek, kik a ke­reskedés végett tartózkodtak a városban, de a nagy czimborába nem léphettek.

Hogy ezen merev tagoltság és elválasztás ere­jé t vesztette már, magában érthető. Azonban még Hupel idejében három különböző temetési ének vala, egy a tanács tagjainak, egy a nagy czimbora-béliek, a harmadik meg a kis ezimborabéliek szá­mára. Hupel idejében a polgárasszonyok nyárban is még valami puttón alakú szánon jártak a város­ban és látogatóba, mert kocsin járni csak a tanács­bélieknek vala joguk.

Riga tehát, bár lakosainak nagyobb része nem­német, alkotmánya sőt polgárai által német város máig is. S erre a sajátságára büszke. A Herder emléke nem felel meg ugyan ama büszkeségnek, — de Herder csak ideiglen vala tanító és lelkész Rigában (1764—1769). Büszkébb lehet talán arra,

70 Németség

hogy Kant munkáji Rigában Hartknochnál jelentek mé"g. A németség legkeletiebb zugában (Königs-bergben, Rigában), a hajdani poroszok és livek or­szágában, fogamzott meg és lépett napvilágra a német szellemnek azon tüneménye, mely a philo-sophiát és általa a tudománynak legjelesebb részét németté, s az azokban lehelő szellemet uralkodóvá tette!

Herdernek alig szembetűnő emlékétől a Sz.-Jakab egyháznak egyik lelkészéhez, Z. úrhoz mé­nek, ki az észt község lelkésze. Nagyobb ellentét nem találkozik Európában annál, mely a nagy ér­demű és még nagyobb igényű németség és az eszt-ség között van! S miért van? Miért fejlődött az egyik nemzet számossá, nagygyá, uralkodóvá, a másik meg nem azzá: holott egyenlő volt kezdet­ben mind a kettő? De vájjon igazán egyenlők voltak vagy lehettek-e? Minthogy mindegyik nem­zetiségnek alapja, tője az által szülemlett, hogy sa­ját nyelve alakult, azon nemzetiségi alaptőnek pe­dig, a melyhez a szegény észt nép tartozik, csak úgy megvan saját nyelve, mint a németnek: azt kell hinnem, hogy a nemzetek kezdetei bizony mind egyenlők voltak. Mert nem birok különbsé­get találni azon szellemi tehetség közt, a mely az észt nyelvbeli alaptőt teremtette s a között, a mely a németet fakasztotta ki és nevelte önálló nyelvvé! Vagy a nemzetek kezdetei is külső viszonyoknál

és Esztség. 71

fogva különbözők-e, mint az egyes emberekéi? Azon fiatal csinos, mivelt, sokat tanult és, mint lát­szik, még többet utazott liv bárót, ki Wirballentól fogva útitársunk volt, s külföldi utazásából siete haza nagyapja születése napját számos rokonság körében ünnepelni, vájjon az anyatermészet külön­böző tehetséggel, magasabb czéllal tette-e a világra, mint azon német vándorló legényt, ki kicsike ba­tyuját hátán viszi s örül ha munkát és keresetet talál, s maga születése napjára is csak akkor em­lékezik, ha besorozás végett kérdezik korát? Egyéb­ben áll-e a különbség az emberek közt, mint a bölcsők különb voltában, a melyekben ringatják? Mi nagyobb érdeme van hát a gazdag gyermek­nek, a ki azonképen nem tudja, hogy fényes böl­csőbe teszik, a szegény gyermeknél, a ki meg nem tudja, hogy rongyokba takarják? S ha felnővén mint férfiak találkoznak, nem szokta-e rendesen amaz csak azért lenézni ezt, mert nem olyan bölcsőbe tették volt születésekor, milyenbe őt? Ilyenféle gondolatokban merengve keresem és ta-lálám meg a Sz.-Jakab egyház észtül prédikáló lel­készének lakását.

A tiszteletes úr báló-köntösben jőve ki egy benyíló szobából, mert beteg egy hét ólta, de azért nem utasíta el, sőt nyájasan ajánlkozék minden fel­világosításra, melyet óhajtok. S hallván, hogy en­gem az észt nyelv és az észt nép érdekel, az észt nyelvről és irodalmáról kezdénk beszélgetni, mi

72 Eszt község

annál inkább helyén vala, mert egyik elődjének könyvét tudtam megemlíteni, melynek német czime, az eszt mellett, következő: Unterredungen zur Uebung für Ehsten, welche die Deutsche Sprache, und für Deutsche, velche die Ehstnische Sprache ériemen wollen. D r i t t e und verbesserte Auflage, verfasst von 0 . A. v. Jannau, Pastor -der Ehstni-schen Gremeinde zu St.-Jacob in Riga. Mit einem Deutsch-Ehstnischen Wörterbuche. Dorpat, 1859. Druck und Verlag von H. Laakmann. Örvendetes­nek mondám, hogy efféle gyakorlati használatra szánt könyv harmadik kiadásban jelent meg, ám­bár kissé föltetszőnek találám, hogy az újabb eszt helyesírást nem követte a szerző. Z. tiszteletes sa­ját tapasztalásával is meg akará fejteni ez utóbbi körülményt. Én, úgymond, egy évet egy eszt köz-ségbeli lelkésznél töltöttem, hogy magamat az eszt nyelvben gyakoroljam. Már lefordítottam volt János evangeliomát, mikor egy újabb eszt nyom­tatvány akada kezembe, melynek helyesírása új vala előttem. Micsoda írásmód ez? kérdem lelkész főnökömet. — Ez az új helyesírás, melyet némely nyughatatlan ember divatba akar hozni, minek okát én nem tudom. — De én olvasgatván a könyvben, azt felelém: nekem úgy tetszik, hogy sejtem az okát. Mintha már többször észrevette volna fülem, hogy a könyvek helyesírása nem felel meg az eszt kiejtésnek, s úgy látom, ezen könyv a kiejtést kö­veti. — Kár azon törni a fejet, viszonza főnököm; egyébiránt én az újítás szükségét nem látom által.

lelkésze. 73

— Tehát, így folytatá Z. tiszteletes, főnököm negy­ven évig prédikált egy észt községben, a nélkül, hogy reá jött volna, hogy az észt biblia, énekes és imádságos könyvek helyesírása nem jól fejezi ki az észt kiejtést, sőt avval ellenkezik is,*) — Tudván, hogy az észt községekben csak észtül foly az is­teni tisztelet, hogy tehát az evangélikus papok le­ges legnagyobb része azon a nyelven prédikál, kér­dem Z. urat, vájjon a dorpati egyetemen a theolo-gusok nem tartoznak-e tanulni az észt nyelvet? — Nem, feleié; kiki, mielőtt pappá lesz, segédül me­gyén egy olyan paphoz, ki észt községben hivata-loskodik, hogy megtanulja a nyelvet. — Van-e Eigában, kérdem tovább, egy tanult észt, olyan embert értvén, ki észt létire a gymnasiumot vé­gezte? — Van, felele, a koronái iskolának tanítója Fromm, a Pétervár-elő városban, egy igen mi veit és derék ember, „der sich empor gearbeitet hat", s a ki egyszersmind tökéletesen jó eszi — Azt fel fo­gom keresni, mondám, s tovább kérdem, hogy az idevaló észt község milyen és kikből áll? — Igen buzgó evangélikus község az, jó, szorgalmatos em­berek, többnyire napszámosok, kiket a városi ke­reset hozott ide. — Van-e elemi észt iskolája is? — A tiszteletes úr kis megütközéssel ismótlé a kér­dést, hogy van-e elemi észt iskola is? Mintha ab-

*) A bibliai vagy is régi észt helyesírás a rövid magán­hangzó után kettős mássalhangzót ir, ha azt nem szabad is kettősen kiejteni. Tehát kássi-t, wessi-t (kéz, viz) ír, pedig csak kási-t, vesi-t kell ejteni, igy: kaszi, veszi.

74 Eszt közséer

ban a kérdésben valami váratlan, szokatlan volna, úgy néze reám a kérdezett. Nincsen, válaszok, — Hogyan? nem tartanak itt elemi iskolát? kér­dem meg én csudálkozva. — Van elemi iskola elég és jó, de az mind német. — Hát miért nincs az eszt községnek eszt iskolája? — Az nem kell, vi~ szonza, nem is kívánja az eszt ember, mert azt akarja, hogy írja németül tanuljon, tudván hogy csak úgy boldogulhat. Magok közt beszéllenek ugyan észtül, eszt olvasásra is tanítják gyermekei­ket, azt nem hagyják el, sőt nagyon szeretik nyelvöket; de eszt iskolát nem kívánnak. — Min­denütt így gondolkodnak-e az esztek? — Van ugyan egy párt, az úgy nevezett eszt párt, felele a tisz­teletes, a mely még eszt gymnasiumról is álmodik; de az már igazán álom, úgymond, melynek való­sítása l e h e t e t l e n . Eszt gymnasium! lehetetlenség az! — Elfogadván a lehetetlenséget, másra fordí­tani a beszédet, a rigai egyházi viszonyokról tevén kérdéseket, a melyekre nagy készséggel és, mint tetszett nekem, hozzá tudással is felelgete; jóllehet azt nem tudja, miért hijják koronái iskolának azt, a melyben Fromm tanít. S látván, hogy csak ugyan gyengélkedő, elbucsúzám tőle, s a Pétervár­előváros felé tarték, a koronái iskolát keresendő fel. Mert miután az észtül prédikáló német tiszte-letessel beszéltem volt, érdekesebbnek látszik vala, egy németül mivelt eszt ember gondolkodásával is megismerkedni.

lelkésze. 75

A Pétervár előváros utezáji egyenesek, sza­bályosak; a házak csinosak, többnyire földszinti fa­házak. Az egész előváros igen fás; inkább kerthez hasonlít. — Itt van a koronái iskola. Nagyon csi­nos ház; bemegyek, bekopogok, a hová utasítanak; egy női hang felel, a tanító neje. A csinos, sőt szép bútorozást és mivelt német beszédet már egy-házfiaknál is találtam volt; nem lepe meg hát, a mit tanítónál láttam, hallottam. Anyagi kényelem és jólét tetszik ki mindenből, különösen az igen csinos, bár egyszerű házi öltözetből is; a nyelv pe­dig a helyes iskolát vagy nevelést egyszeribe mu­tatja. Férje nincs hon, s kirándulván a városból (iskolai szünidő vala már), nem is tér vissza ma es­tig. De holnap bizonyosan itt találom.

Holnap azonban nem jöhetek vissza, mert holnap reggel az Admiral gőzös Révaiba megyén; egy más hajó csak négy nap múlva indul el, azt bajos megvárnom, minthogy sietek Dorpatba, a hova vasúton Pleszkóig, onnan gőzhajón a Pejpu-szon és Emafolyón menni Dorpatig azért nem aka­rok, mert a tengeri hajózás érdekesebbnek látszik, azonkívül, hogy kényelmesebb is.

ni. Eigából Eevalba.

(Rigából Eevalba. Schirren és Szamarin könyvei. Az orosz újabb politika a Balti tartományok ellen; ezek védelme az orosz politika támadásai ellen. Hapszali kikötő. Nagy Péter nem mint bódított, hanem mint megalkudt tartományokat veszi azo­kat uralkodása alá. Elmélkedés a lengyel és svéd politikáról a Balti-tartományok irányában; vájjon így jár-e majd Oroszor­

szág is? Révaiba érkezés.)

Nyárhó, vagy június 26-kán, — emlékezzünk meg, hogy az Orosz birodalomban vagyunk, mely az ó időszámlálást követi, s mely ma 14-et ir, te­hát nyárhó 26/14-én — hat óra tájban az A d m i r a l gőzősre sieténk, tengeren Révaiba utazandók. A hajó nagyobb a Dunán járó legnagyobb háj óknál; készületei, bútorai is fényesebbek, a tisztaság sok­kal különb; meg kell azonban legitt említeni, hogy az utazó közönség is tartózkodóbb, egymás irányá­ban igen udvarias s a tisztaságot követelő de sze­rető is. Ha egy dunai gőzhajó közös teremében, mely étteremnek is szolgál, a pipafüstöt zsákba le­hetne tölteni: itt az alsó helyiségekben, a közös teremben, a melyből a kabinekbe nyilnak az ajtók, a pipázás tilos. Lehet, hogy egyoldalú tapasztalá­som van a dunai gőzhajókról, csak azokat ismervén,

Gőzhajón. 77

melyek Pest és Pozsony meg Bécs között járnak, s melyekben ritkábban hál az utazó közönség, leg­alább olyféle háló-kabineteket nem találunk, mint tengeren járó hajóban. Tudjuk pedig, hogy nap­pali időben tiz tizenkét óráig sokkal kevesebb ké­nyelemmel is beéri az utas, s mint rövid ideig való társ kevesebb tekintettel is van a vele utazók iránt, kik hasonlóképen néhány óra múlva elhagyják a hajót, mint a miiyent mindnyájan követelnének a hajótól és egymás irányában, ha hosszabb ideig utaznának együtt; jóllehet azt sem lehet tagadni, hogy a géne-nek se fogalmát se nevét nálunk nem találták fel, a magyar t a r t ó z k o d á s t pedig sok emberünk magához méltónak nem véli.

Kabinunk négy ágyra van készítve; a két al­sóba némi vigyázattal kell majd becsúszni, hogy fejünket a felsőbe ne koeezantsuk; de ágybélije mind a négynek magához vonzó. A mosdó tálak, korsók finom edények; a palaczkok, poharak kö­szörült üvegek; mind, a gyertyatartó is, xígy van oda erősitve, hogy fel ne bukhassék; a kabin vas­tag üvegü ablaka erős csavarral záródik. Minden azt mutatja, hogy tengeren járó hajóban vagyunk, mely zivataros időben hányattatik. Bennünket az nem ijeszt meg, sőt kérnénk is egy kis zivatart, hogy lássuk, milyen szokott az lenni.

Az utazó társaság rövidebb hosszabb ideig lesz együtt, mert ki Hapszalban, ki Révaiban, ki csak Sz.-Péterváratt hagyja el a hajót. A folyón lefelé úszván Dünamünde felé, nem érdekes partok közt,

78 Utazási

az űtasok; kik különben sincsenek nagy számmal, hamar megismerködnek egymással, s mire vacso­rára csengetnek, az ismeretség félig meddig meg­van, a netaláni hiját a vacsora pótolja. Itt találjuk először a vajas asztalt. A tulajdonképi ebéd vagy vacsora előtt t. i. a vajas asztalhoz nyúlnak, mely szeszes italt, vajat, sajtot, apró hal-féléket, hideg húsokat kinál a vendégnek. Nekünk eleinte az derék evésnek is elégnek látszott; csak fél kedvvel izelónk valamit. Utóbb hozzászoktunk, s azt ta­pasztaltuk, hogy mindenütt igaza van a szokásnak.

Á Dünamündei erősség félbeszakasztja az evést, mert azt látni kell. De keveset látunk belőle. Síkon fekvő várfalak nem sokat mutatnak a folyón járó­nak; érdekesebb volna látni a .Duna végét és a tenger kezdetét. De bajos kijelölni a kettőnek va­lóságos találkozását. Ép oly könnyen mondhatnád meg, mely napon végződik a tél és kezdődik a tavasz.

A félbeszakadt vacsora után, a fedélzeten ta­lálkozik megint a társaság. Most már a Rigai ten­geröbölben úszunk; a partok visszahúzódnak, végre eltűnnek. Az ég tiszta; tegnap előtt holdtölte volt, tehát holdvilágos éjtszaka lesz, s Riga éjszaki szé­lessége alatt a nyári nap jóval hosszabb, mint ha­zánkban; nem is lesz hát sok éjtszaka. A tenger csendes, habokat csak a hajó kerekei vetnek. A hajós-kapitány jó időt jövendői holnap vasárnapra is; azt mondja, hogy ez lesz első csendes útja ez idén. El fogna hát maradni a kis zivatar, melyet

társaság. 79

különösen a fiatalság óhajt, mely most először jár tengeren; szinte sajnálnók.

A társaság közt legjobban mozog egy izmos szőke ifjú, kinek sapkája is mondja nekünk, hogy egyetemi tanuló. (Híjába, a „Studirender" szónak nincs' magyarosabb neve; kezdünk ugyan már ?ta­nulmányozni'; de ha „a jó pap holtig tanul" azt hiszem az egyetem ^polgára' is ,tanuló' maradhat nálunk.) Szőke hősünk valóban az. A Dorpati egyetem, mint éjszakon mindegyik, június köze­pével rekeszti be az előadásokat. Szőke hősünk Dorpatból a Eúr-herczegségbe rokonokat látogatni ment volt, most Révaiba utazik, hol szüléji a Ka­talin fürdőben nyaralnak. Teli van egy esemény­nyel, látni, hogy nem bír vele; de azt is lehet látni, hogy a társaság öregebbjei nem haragusznak ugyan miatta, de nem is lelkesednek rajta. Bizonyosan politikai eseményről van szó, s hogy ilyenkor vi­gyáz magára az ember idegenek közt, untig ta­pasztalhattuk egyszer otthon is.

Két szőke leányka gyönyörű németséggel mu­lat, mit sem törődve a politikával; franeziául is jól beszéljenek. Ok Oroszország belsejéből valók, egy rokonukkal rokonaikhoz utaznak Révaiba. Amaz öreges asszony Lieven bárónő, kit fija kisért ha­sonlóképen Révaiba, orosz születés, franeziául sze­ret beszélni, mert a németet nem tanulhatta meg jól, ámbár férje Kúr-herezegségbeli birtokos, tehát német. Maga gyermekeit fölnevelvén, most lányá­nak gyermekeit neveli, a ki katona-tisztnél van

80 Utazási társaság.

férjnél. „A második nemzedéket nevelem már", űgymond? s szeme könybe lábada, elmondván, mennyire ajánlotta hon hagyott unokáját a legag-góclóbb gondviselésbe. Nagyon szerető anya és nagyanya lehet a tiszteletre méltó matróna. Fija, egy csendes természetű s gondolkodni hajlandó em­ber, nem utasítja ugyan el a nyughatatlan buzgó -ságu fiatal szőkét, de nem is biztatja. — Ott meg­vonulva ül egy nő, Racine-t olvasgatván, meg a tenger tájképébe merengvén, mely az esti pirba kezd öltözni, a nélkül, hogy setétedni akarna. Úgy látszik, nevelőnő, vagy nevelő-intézet tulajdonosa. 0 is válogatott németséggel beszéli, a milyet Pesten yagy Bécsben nem hallunk. Egy szikár úr több­nyire némán sétál nagy léptekkel föl és alá, ki-ki térve a seprütöriőknek, melyekkel most a hajós­legények a fedélzetet tisztogatják; mert ezen mor­zsák és szivarvégek látszanak, a theázók és kávé­zók nyomai. A sétáló tiszt lehet, de koronái vagy tartományi tisztviselő-e, azt nem bírom kivenni, nem ismervén az egyenruhás jegyeket.

Egy velocipéde-n robog elő, a melyet egy zugban megtalált, a szőke tanuló; hosszú lábának alacsony a kerék, nem mulathat vele, félreteszi. Valami kötelet fog, az kezébe szakad; reá moso­lyodik a hajós-kapitány, mondván: viszket a keze, hogy még kárt nem tett? Látom, a kapitány is­meri, azt is látom, hogy kérdése tetszik az ifjúnak, ki örül azon, hogy erősnek tudják. — Szinte félek

Scliirren. 3 1

valamihez nyúlni, viszonza nagymagamegelégedésselj s felém közeledvén, néhány közönyös kérdés meg felelet után arról kezde beszélleni, a mivel buzog vala keble, s a mi engemet is nagyon érdekelt.

Schirren, úgymond, Eigában volt. Azt hall­ván a kúri lovagság, tömegesen akarta részvé­tét és tiszteletét iránta kijelenteni, de Schirren kerülni óhajtván a tüntetést, hamar elutazott. Most már Németországban van bizonyosan. — Ugyan kérem, ki az a Schirren? — A Dorpati egyetemen a történetek tanára, s könyvvizsgáló vala. Egy könyvet irt s midőn Lipcséből Dorpatba érkezett, ő annak árulását nem tiltá el, s gróf Keyserling-hez, a Dorpati egyetem curatorához intézett leve­lében azt jelenté körülbelül: Schirren, a könyvvizs­gáló, a jelen könyvben mit sem talált, a mi tör­vényeinkbe ütköznék, azért azt el nem tilthatta; de Schirren, a tanár és a könyvnek szerzője, tudja, hogy ezentúl se tanár se könyvvizsgáló nem lehet Dorpatban, azért lemond mind a két hivataláról. — Ugy történt-e igazán, mint fiatal utazó társam el-beszéllette, nem tudom; de hogy Schirren rögtön ott hagyta Dorpatot, azt utóbb ott is hallottam. — Szeretném látni a könyvet, mondám, ha itt van, s látnom lehet. — Szivesen, viszonza az ifjú. A hány példány Rigába jött, egynéhány nap alatt mind megvették; mikor az árulási tilalom oda ér­kezett, egy példány sem vala többé a könyváru­soknál. Ezzel kihuzá batyujából a könyvet s ke-

Első kötet. 6

82 ScMrren.

aembe adá.*) — Schirren, úgy látom, Szamárra könyvére ád feleletet: meg van-e az is? — Az nincs meg; különben is oroszul van irva, s én nem olvasok orosz könyveket, bár kicsikét értek oro­szul; mert azt szörnyen kell tanúinunk a gymnasium-ban. Egyébiránt Schirren könyvéből is megtudja az olvasó, mit írt volt Szamarin. — Egy kevés la­pozgatás a könyvben legott azt mutatá nekem, hogy az ez ország jelen állapotába vezet be, tehát ne­kem különösen való, a ki azért jöttem ide, hogy megismerkedjem az itteni viszonyokkal, A könyv a meggyőződés szilárdságával, a jogi tudat biztos­ságával, s a haza iránti kötelesség szent hevével van irva; szerzője nemcsak ügyes, de valóban szel­lemdús író is. Utóbb megtudtam, hogy Schirren a balti jogi és történelmi tudománynak egyik fő embere, s jelen könyve által hazájának jeles vé­dője lett. — Nagyon sajnálnám, ha meg nem sze­rezhetném a l i v o r s z á g i f e l e l e t e t , úgy gondolám. — Dorpatban meg is vehettem,, s már a m á s o d i k kiadásból. Ha el volt is tiltva egy ideig, azután megint szabadon árulhatták; de hogy április ólta már a második kiadás vált szükségessé, az nagy sikeréről tanúskodik; mit csak abból lehet megma­gyarázni, hogy az igen -szellemdúsan irt könyv a tartományok legelevenebb érdekeit illeti. Már a rövid előszó is megkapja az olvasót.

*) Livlándische Antwort an Herrn Juri Samarin, von C. Schirren. Leipzig, 1 69.

Schirren. 83

„Szamarin úr! Miután idegen országban arcza fedőjét levette,

s itthoni elleneinek a gyá^a névtelenséget felhányta volt, barátjait felszólítja, hogy segítsék névte le­nül . Csakillő, hogy előjoga legyen az uralkodó fajnak.

En azt elismervén kiséret nélkül állok elő. A mihez fogok, azért magam felelek. Egyébiránt azon szabadsággal élek, a melyet

ön magának vett. Ugyan azon joggal beszéllek az ország nevé­

ben, a mellyel ön a faja nevében szól. Önnek arra se meghatalmazása se megbízása: nékem sincs.

Jónak találta meggyalázni minket. En meg jónak találom nem tűrni azt. A sors által Ont fajának ösztöne, engemet or­

szágom joga ótalmaz. Önkénytes önkénytes ellen, az nem teszi egyen­

lőtlenné a küzdést. Dorpatban, 1869 aprilisében, Schirren K." Azonban minél vonzóbb, majdnem csábitónak

mondanám, a Schirren könyve, annál szükségesebb a Szamarin könyvével is megismérködni, hogy egy­oldalú ne legyen ítéletünk. Azt meg az Eckardt által közzétett fordításban lehet olvasnunk,*) s jól-

*) Juri Samarins Anklage gegen die Ostseeprovinzen Eusslands. Uebersetzt aus dem Eussischen. Eingeleitet und commentirt von Július Eckardt. Leipzig, 1869. Eckardtnak még ezen munkáját említem itt: Die baltischen Provinzen Eusslands. Politische und culturgeschichtliche Aufsatze. Von Július Eckardt. Leipzig. 1868.

6*

84 Szamarin.

lehet esak az év végén juthatott kezembe — Eckardt augusztus havában írván meg kiadói élő­beszédét — szükséges, hogy itt mutassam be az olvasónak.

Szamarin, úgy b esz elli maga, Golovin tábor­nok (1845—1848) főkormányzósága idejében czim-zetes tanácsnok vala Rigában. Grolovint Szuvorov herczeg 1848 harmad-havában váltván fel, s a kor­mányzói rendszer inkább a Balti-tartományok szel­leméhez simulván, Szamarin ezen tartományok ügyei­ről, különösen orosz igazgatásáról, levelekben fe-jezé ki véleményét, a miért Miklós ezár személyesen dorgálta meg, s néhány hétre várfogságba küldte. 1861-ben Szamarin a M o s z k v a czimü hírlapban, mely a híres és hírhedt Katkov szerkesztősége alatt jelenik meg, néhány vezérczikket ada ki, melyek­ben többi közt a görög orthodox egyháznak szo­morú állapotját a Balti-tartományokban s azt, fejte­gette, hogy az ottani nép bizodalmának enyészete Oroszország iránt, milyen rósz következéseket fog szülni okvetetlenül. A czikkekért megintek a hír­lapot, s három hóra felfüggesztek. E két tapasz­talás elég volt neki, úgymond Szamarin, hogy őr­ködő működését Oroszországon kivül folytassa. Mert ő a határvégekben füstöt érez, úgyde otthon nem szabad tüzet kiáltania. Olyan őrhelyet tehát szemel ki magának, a hová az orosz hatóság nem ér, s a hol jó-akaró s őtet "értő emberek laknak, t. i. Prágát. Németországnak, vagy a franczia, angol közönségnek írni haszontalan, ezek el vannak fo-

Szamarin. 85

gulva szent Oroszország irányában, a lengyel és balti német írók hamis vádjait elhivén. ^Rég el vagyunk ítélve, úgymond, minden múlt, jelen és jövendő vádra nézve, úgy hogy mindenki, a ki el­lenünk föl akar lépni és vádat adni be, legyen az lengyel, német, cserkesz vagy tatár, előre meg­nyerte ügyét." Csak az Oroszországon kívüli szlá­vok (a lengyelek kivételével), a kik magok is ki vannak átkozva Európa által, s tapasztalásból tud­ják, hogy a szemtelenségnek mi fokáig mehet a faj gyűlölség, már történeti ösztönöknél fogva kétel­kednek a kiszórt vádak valóságán, s készek az el­lenbizonyítást elfogadni. „A szlávok az egyetlen nép, a mellyel viszonyba léphetünk nemzetiségi öntudatunkban, s a melynek közvéleménye becses előttünk. — Franczia-, Angol- és Németország kö­zönsége előtt igazolni magunkat, annyi volna, mint szélnek beszélleni, mint feláldozni méltóságunkat" Szándéka tehát Szamarinnak előbb a Balti-tarto­mányok, azután Finnország, végre még a lengye­lek ellen írni. Adatokat mindenkitől kér, névtelen­séget biztosítván. Prágában 1868-ban kezdé meg „az orosz véghelyek", die russischen Grenzmarken, czim alatt politikai hadjáratát, az első füzetben az orosz-balttengerpartról irván (Der russich-baltische Küstenstrich in der Gregenwart), a másodikban az orthodox-szá lett Straumit Indrik emlékiratait kö­zölvén. Schirren mint a kettőt tartja szeme előtt, Eckardt csak az első füzet fordítását adja.

86 Szamarin.

Szamarin elismeri, hogy a korlátlan uralkodói hatalom még üdvös Oroszországra nézve; ő annak tehát testestül lelkestül hive: azonban azon fordul meg minden, vájjon bizodalommal viseltetik-e az ó-oroszság, az az, a tulajdonképi orosz nép iránt, vagy nem. Mert ha az uralkodó bizik az orosz népbe, annak ösztönét tisztelni fogja; ha nem bi­zik abba; azon külön érdekekre fog hallgatni, me­lyek Lengyelországban az utolsó lázadást kifakasz­tották, s melyek a Balt-tartományokban is virágoz­nak. Ezekben egy nagy oroszellenes propaganda működik, melyet a nemes birtokosok, lelkészek, tanárok vezérlenek, s melynek eszközei a tisztek, Írnokok, kántorok, iskolamesterek, egyházfiak, kü­lönösen pedig a lett és észt újságok. Az orosz nép ösztöne tiltakozik a Balt-tartományok külön állása ellen; pedig az ó-orosz párt Oroszország maga. S azon párt tudni akarja, érvényesek-e még a Balt­tartományok kiváltságai? vájjon az orosz kormány által kibocsátott törvények nem kötelezők-e azok­ban a tartományokban is? az orosz nyelvnek nin­csenek-e jogai azokban? mi ott az orosz lakosok és az orosz egyháznak állapotja? Szamarin be akarja bizonyítani, hogy a Balti-tartományok kivált­ságai rég jogvesztettek, annál fogva nem lévén és nem lehetvén külön joguk, az orosz törvények ott is kötelezők. A balti lakosok kell, hogy oroszok­nak érezzék és vallják magokat, mert ha egyszer a nagy orosz nép törvényhozó hatalomra jut, az előtt a tartományok el fognak némulni. Minthogy

Szamarin. 87

pedig a balti értelmiség német, s azért Németor­szághoz szít: habár nyilván nem lázad is fel, mint a lengyelek, de hatása még veszedelmesebb Oroszor­szág saját érdekeire nézve, mintha nyilt lázadásba törne ki. Az úgj nevezett balti értelmiség ellen a pa­rasztokban, kiket az elnyomott és folyvást nyom, kell az által keresni támaszt, hogy őket Oroszország ér­dekéhez csatolják. S e tekintetben sokat vétett az orosz kormány. Nem élt helyesen azon alkalommal, midőn a lett és észt parasztság a negyvenes évek­ben tömegesen áttért az orosz egyházba; vétett ak­kor is, midőn a parasztok felszabadítását a tarto­mányi gyűlésekre bizta, s nem maga eszközölte. De a balti tartományok lovagjai mindig oly ügyes­séggel működnek, hogy mintegy a birodalmi ható­ságok tudta nélkül szereznek magoknak törvénye­ket, minőket szeretnek. Meg is tudnak mindent az orosz miniszterségi hivatalokból, miről az oroszok­nak nincs tudomásuk. A tartománybeli orosz kor­mányzókat, a kik nem járnak kedvökre, megbuk­tatják; sőt annyira megyén ravasz ügyességök, hogy a kormány orosz érsekeket is távolított el, a kik nekik nem tetszettek vala. Golovin tábornok is?

mint a Balt-tartományok főkormányzója, helyesen fogván fel az igazi orosz érdeket, kénytelen vala herczeg Szuvorovnak adni helyet, kinek kormány­zása (1840—1861) egy szerencsétlen hadjárathoz hasonlítható. Az orosz nyelvet már 1850-ben akar­ták hivatalos nyelvvé tenni, de az még 1867-ben is lehetetlennek látszék. „Ilyenek az engedé-

88 Orosz szellem.

kenységnek, ilyenek azon igyekezetnek kövétke­zései, mely a birodalom előtti népszerűség rovására egy tartomány előtt, vagy inkább csak annak két rendje, a nemesek és lelkészek előtt, hajhász nép­szerűséget. u

Látjuk, hogy Szamarin tulaj donképen az orosz kormányt vádolja, midőn a Balti-tartományok ellen ír, azoknak kiváltságait, egyházi, községi, paraszt­sági, s minden más viszonyaikat ügy tüntetvén fel, mintha Oroszország érdekeit sértenék. „Az előtt ama tartományok német lakosságának egyedül a kormánynyal kellett számolnia, azért politikai mes­terfogásait hivatalos viszonyokhoz és udvari ármá­nyokhoz idomította vala: de most, akár tetszik, akár nem, az orosz közvéleménynyel van dolga, s ezt se hízelgés által nem lehet elaltatni, se hűségi tüntetésekkel nem lehet megvásárolni."

E rövidke bemutatásból is az idegen ember látja, hogy itt élet-halálra való küzdelem foly. Meg­ütközéssel olvassa, hogy Szamarin azért nyomatja Prágában könyvét, mert az orosz birodalmon kivüli szlávok, kik Európában ki vannak átkozva (in die Acht erklárt), tudják, hogy a szemtelenségnek mi fokáig mehet a fajgyűlölség. Tehát Szamarin az orosz szlávokat is iigy nézi, mintha átok alatt nyög­nének. Akár mennyire szegezzük is figyelmünket a nagy Oroszországra, sehol sem találjuk lehetősé­gét is annak, hogy valaki az oroszokat üldözze, vagy üldözhesse. A Balti-tartományok 200,000 né­metsége csak nem vetheti politikai átok alá a 60

Orosz szellőm. 89

millió oroszt! Másfelől, ha csak az orosz egyház merevségét vesszük számba, melynél fogva senki sem léphet ki kebeléből, s melynél fogva a vegyes házasságok gyermekei okvetetlenül az orosz egyház hivei tartoznak lenni: úgy azt kell mondanunk, hogy ha Oroszországban valaki átok alatt nyög, az nem az oroszság, hanem mindenki, a ki nem orosz. Azután az oroszságon kívüli szlávok, teszem a cse­hek, jogon kivül állanak-e? Vagy a magyarországi szlovákok, szerbek, horvátok olyanféle viszonyban kinlódnak-e, milyenben Oroszországban a nem-oro­szok? S végre tekintsünk Törökországra, ma-hol­nap nemde inkább a törökök lesznek az üldözöttek, mintsem a szerbek, bolgárok, görögök? Elhiszem, hogy Törökországban a törvény, mely politikai, tár­sadalmi és vallási egyenlőségre törekszik a külön­böző nemzetiségű és vallású lakosok közt, még gyakran, vagy egyre hatás nélkül marad ugyan­azon lakosok nyersesége és hajthatatlansága miatt: de mikor fogja Oroszország a török példáját kö­vetni, s úgy mint az, egyenlőséget hirdetni a kü­lönböző nemzetiségek és vallások közt? S ha lenne is valaha ilyen törvény, mikor lehetne hatása, ha Szamarint követi az oroszság!

Nem kevesbbé okoz megütközést az, hogy Szamarin a Balti-tartományok szellemét a lengye­lekéhez hasonlítja. Ez nagyon veszélyes; ez 60 mil­liónak dühét oly tartományokra mérgesíti, melyek összes lakossága nem teszen 2 milliót, de mely kis szám ellen a nagy szám azért hisz majd mindent

90 Orosz szellem.

jogosnak, mert a lengyelek ellen mindent elkövet, a mit valahol és valaha emberi zsarnokság csak elkövethetett. Szerencsétlen lengyel lázadás! Az egy oly pártot szült Oroszországban, mely 60 mil­lióba önt dühöt nemcsak az elmarczangolt Lengyel­ország ellen; hanem minden ellen, a mi nem orosz, mely az orosz kormányt oroszosítja, azaz az orosz vakbuzgóságba mártja, s még az Oroszországon kivül lakó szlávokra is elragasztja dühét. A Balti-tartományok veszélyét azon veszedelem után lehet megítélni, mellyel az orosz propaganda fél Európát fenyegeti.

S valóban ilyen bús gondolatokat a tenger tükre sem csillapít, sőt inkább nevel. Ha szélvész támad ezen, mi állhat ellen az oly könnyen mozog­ható hullámokon? A gőzös kerekei által felvetett habok is két felé láthatatlan messzeségbe oszolnak. Oroszország egy roppant tenger; ha a politikai fa-natismus szélvésze zivatart támaszt azon, mi állhat ellen a 60 millió könnyen ingerelhető akaratjának, a melyet se tapasztalás se miveltség nem józanít, de a mely az Orosz birodalmon kivüli szlávokban is helyeslést, talán segítséget talál!

S mégis a nagy nyiigalom, melyet a holdvi­lágos este a tengerre borít, s mely a hajón az uta­sokat is lepi, mintha némileg el birná altatni a bús gondolatokat. Betesszük a könyvet, s némán sé­tálva a hajónak ürülő fedélzetén búcsúzunk a csen­des tájéktól. Reggel a kelő napot meg kell előzni.

Hapszal. 91

A kerekek locsolása eleinte elűzi a jelentkező álmot; utóbb egyformaságával annál erősebben köti az alvó szemre. Az alvás nem méri magát, mert maga magát nem .érzi. A leghoszabb alvás is egy percznyinek látszik, ha igazán az. — lm a kere­kek locsolásának szünete eloldja az álmot, felsie­tek, tán kikötünk valahol? A vidék világos, de a kelő napnak még csak előpirja lövődik ki a homá­lyosságból. Egy két alak ülve alszik még; egye­dül a tegnap este sétált tiszt már megint, vagy mégis sétál köpenyegébe burkoltan. Felém tart s köszöntve mondja, „hogy rég elhagytuk az Oeszel és Moon szigeteit, s most a nem látható Dagden szi­get irányában egy sekélyen úszunk, azért állottak meg a kerekek, a melyek ime újra megindulnak. Ott kelet-éjszak felé látszik már Hapszal, a hol hajónk kis időre ki fog kötni. Előbb is megálla az Oeszel sziget keleti csúcsa közelében, a hol új utasok szállottak fel. Azokat oeszeli esztek hozták volt, kiket kár vala nem látnia. Egészen saját öl­tözet] ök van, mely különbözik a többi észtekétől." S a tiszt folytatván az esztek leírását figyelmessé tön engem arra, hogy nagyon sebesen beszéllenek, hogy tehát néha olyan ember is nehezen érti, a ki jól tud észtül. Egyébiránt piszkos, buta nép az, úgymond. — Valami fölveté magát a vízben. Mi volt az, kérdem? Tengeri kutya felele, amott úszik a másik. Vannak-e a Balttengerben fókák? Van­nak ám, s ez idén Narvánál igen gazdag volt a foká-ölés.

92 Hapszali esztek.

Míg így beszéllgetünk , mind hivesebbé lőn a levegő, s a hajó födélzetét bő harmat lépé be, ned­ves lön tőle minden pad, szék. S kikele a nap a száraz föld felől, a melyre homályos felhők rétegei rakodtak vala. Ezek közöl csak lassan bontakozék ki az égnek sugárzó szeme, a melyet Isten az evan­gélium szerint, igazakra és hamisakra támaszt, a mely tehát oroszokra és nem-oroszokra süt.

E közben a Hapszali tengerzug (Bueht) felé közeiedénk, s a hapszali torony láthatóvá lön már. Alig menénk még egy negyed óráig, s a hapszali partnál kiköténk, a melyen ember, kocsi, ló mozog vala felhalmozott portékák között.

Nézem a sürgést forgást, itt látván először észte­ket. Alig hogy lerakták a palló-hídat, észt asszonyok sietének föl a hajóra, kosarakban mindenféle apró árukat hozván. Fejőket különös fejkötő nem any-nyira diszíti mint inkább diszteleníti. Az egy elől magasra felálló hosszúkás félkörű szürkés boríték, hátul hirtelen lefolyó kendővel, mely a nyakszirtig ér, s a homlokot lenyomó keskeny fejér csipkével, mely a képnek felső részét mintegy árnyékozza. Többi ruházatja közönséges noi ruha, milyenben a németek is járnak; a lábbeli kék gyapjú-harisnya. A mellettem álló tiszttől, ki mintegy tolmácslónak ajánlkozik, kérdem: valamennyi észt asszony ilyen fejkötőt visel-e? A revali vidéken és itt azt visel­nek, felele. — Nagyon érzem a kirívó viselet helyte­lenségét, kivált ha az még az alacsonyabb sorsut is kitünteti. Azonban nem általános eme fejkonty;

Hapszali esztek. 93

a dorpati és fellini kerületekben nem látni, a hol különben is a szép fejér nép nagyon szereti az eleven színeket. Az észt férfiak, kik szűk kocsi­kon utasokat vagy málnákat hoztak volt avagy itt felvenni készek, általában űgy vannak öltözve, mint nálunk a német parasztok; sőt rajtok a hosszú ka­bát és posztós sipka is oly közönséges, mint akár Németországban. A kocsik többnyire egy lovasok; a ló-szerszám kivétel nélkül azt a magas félkörű fát mutatja, melyet már Rigában láttam, s melyet észtül vemmal, finnül vemmel (vempelen)-nek hínak.

Az apró portékák közt, melyeket azt észt asz-szonyok kínálnak vala, leginkább fejér gyapjúból kötött sálok (Shwal), nyak- és vállkendők tetszenek föl, mint nagyon könnyű és csinosan készült ruha­darabok. „Ezeket, s általában mind, a mit árul­nak, az észt nok magok készítik", magyarázá nekem a nyájas tiszt; „néhány juha van minden észt ház­népnek, bármi szegény legyen is, s annak gyapját így használják fel. Sokat készítenek azon kivül lenből és kenderből is. Minden házban van szövő­szék ; a gyapjú- és lenfonás közönséges téli fog­lalatosság."

Oda hallgatózván a csakugyan sebesen és halkan folyó beszédre, fülem alig bíra, kivált eleinte, néhány hangot kikapni ós megérteni. Ha meglett az alku, a vett pénzt kis térdhajtás­sal — mert csak igy nevezhetném a különös bó­kot — köszönék meg. Az észt k u m a r d a m a és fin k u m a r t a a szónak jelentését, mely tisztelni-t

94 Hapszali polgárok.

teszen, most értem meg először teljesen, látván, mi-képen k n m a r d a v a t = tisztelnek. Hogy én is vevő lettem, egy csinos boa-féle nyakra valót szerezvén meg, azt már kiserőm kedveért is tevém.

Majd nem másfél óráig időzvén a hajó, elég alkalmam vala nemcsak a vidéken jártatni a lát­csöves szemet, hanem a leszálló és feljövő népet is nézni, mely utóbbi közt egy-két hapszali polgár is vala, városias sőt vasárnapias ruhában, magas tetejű fejér kalap a fején, és könny üke sétáló-bot a sárga kesztyűs kezében, mintha csak a szomszéd xitczába akarnának sétálni, pedig legalább Révaiig jönnek majd velünk.

Bal vagy éjszak felé és megettünk vagy nyu­gat felé szigetek úsznak a tenger szinén, itt a Vormsz (Vormsi saar), ott a Nukko sziget. Még hátrább nyugatfelé tudjuk a .Dagö vagy Dagden (Hiion-saar) szigetet, melynek azonban nem vehe­tem ki partjait. Az előttünk terülő parti vidék la­pályos, a távolka levő Hapszal város a csendes vasárnapi reggel napfényében fürdik. A három nagyobb szigetet, a Dagden, Vormsz és Nukko szi­geteket, s az éjszakra és messze délre nyúló part­vidéket, mely kelet felé, mint a térkép mutatja, mélyen beékelődik a szárazba, Észtországnak úgy nevezett Öblös k e r ü l e t é t (Wiek) teszi. Hapszal fővárosa is kicsi (alig 2000 lakosú), még kisebb másik parti városa Leal, mely a kerület déli részé­ben van. Hapszal (többnyire Apszalnak ejtik) a katholikus időben az Oeszeli püspökség széke vala;

Reggeli. 95

s a torony meg az egyház, melyet a távolban lá­tunk, sokkal nagyobb várost is ékesítenének. Tud­juk az észt történetekből, hogy itt mind akarat mind tehetség bőven vala meg, nagy egyházak építésére* Most Hapszal tengeri fürdőjéről híres, a melyet Pétervári vendégek is látogatnak. — Leal is leg­elsőben püspöki székhely vala, mely azután Dor-patba tevődött által. Tudniillik a német hódítás legelőbb a tenger partjain erősödött meg.

Az utazó társaság lassankint felgyüleközik, kávéval, czukorral kínálják, mert az megelőzi a reggelit, mely nyomosabb szokott lenni. A hajó elhagyja a kikötőt, s mi nézzük irányát, ha vájjon a Nukko és Vormsz szigetek közti szoroson fog-e elmenni. De nem sokára látjuk, hogy jobban tart nyugatra, nem fordul bé a szorosba, mely teli van sekélyes helyekkel. Vormsz sziget jobbra marad­ván, a Hari torok (Ham Sund) felé haladunk, s alig látunk még partokat. Reggelire csengetnek, mi, úgy veszem észre, nemcsak magamnak, ki régen élvezem a reggelt, hanem a sokkal később fölkelt utasoknak is tetszik. Mintha vizén járva többet szeretne enni az ember, mint szárazon.

A hajó fedelét még melegebben süti a nap, mikorra reggeli után felmenénk, s a tenger korlát­jai, a partok, eltünedeznek; a tájkép a szép napon kedves, de nem változó, míg Révaihoz közeledünk. Másszor is élvezni fogom még a tenger mosolygó színét: a Schirren könyvét vissza kell adnom Ré­vaiban, s nem tudom, megvehetem-e ott. Tehát

9 6 ScMrren könyve.

árnyékos helyet találván, hamar a természet csen­déből az emberi szenvedélyek árjába merülék, me­lyet politikának neveznek, ámbár nem is érdemes e névre.

Már tegnap este áltlapozván a Schirren köny­vét, most azon részeit olvasgatám figyelemmel, a melyek világosságot vetnek arra7 mint kerültek az észt- és liv-herezegségek Nagy Péter hatalmába: továbbá ez miképen igyekvék birtoklását nem a hatalom, de a jog által biztosítani, a tartományok saját jogi életét újra megindítván; ezt a jogi életet mint tartották meg Péter utódjai, a mostan ural­kodó II. Sándor czárig, ki 1856. télutója 17-kén erősíté meg a balti tartományok külön jog-állását; mind a mellett hogyan jutottak ezek abba a szo­rító viszonyba, melyben most a nagy oroszság irá­nyában látjuk, s melyre nézve Schirren valóban prófétai szellemben nyilatkozik, megmutatván a tar­tományok figyelemre méltó történeteiből, hogy ön-állásuk veszte talán nem is válnék Oroszország hasznára.

„Nem fegyver döntött rajtunk, kiált fel Schir­ren; a fegyver hatalma iszonyúan megkísértett volt ugyan, s még néhány lövetnyi puskaporral végün­ket lehetett volna szakítani. De a hódítás nem érte meg azon néhány lövetnyi port, ellenben nagy be­csű volt a megadás, mit Péter czár jól tud vala, s azért alkudozék." Míg Péter t. i. mint II, Auguszt

Háború iszonyai. 97

szövetségese hadakozott az Észt- és Livtartomány-ban, hadvezérének, Seremetjévnek, azt irá meg: Pusztíts, pusztíts! S erre válaszolá a vezér 1702. télhava 2. „E pillanatban tértem meg száguldó be­csapásomból. Az egész dorpati kerület el van pusz­títva; mi csak akkor állapodánk meg, mikor mál­ló és ember nem győzte tovább. Németet száz­negyvenet fogtam el, hogy mennyi az észt fogoly, meg nem mondhatom; azt a dolgot a kozákok végezték magok közt, a kiktől nem akartam elvenni a foglyokat, hogy le ne hűtsem buzgó ságukat."

Ősszel meg azt irá a vezér: „Marhát és észtet nagy mennyiségben fogtunk. Tehenet lehet most három alt'inon, juhot két dengán, kis gyereket egy dengán, nagyobbat egy grivnán, négy darab gyere­ket egy altmon venni." *)

A moszkvai főlevéltárban a vezér hadi napló­jának néhány lapjai azon helységeket, kastélyokat és egyházakat számlálják elő, a melyeket a bele hajtott néppel együtt elégetónek. „A mit csak lehetett megfogni és elhurczolni, tiszteket, doboso­kat, katonákat, papokat, orvosokat, kántorokat, molnárokat, lakatosokat, szabókat, polgárokat, ina­sokat, özvegyeket, nagy és kis lányokat, paraszt asszonyokat, fiukat stb. mind elhurezolák."

*)Egy altín három kopeka; egydenga fél kopeka; grivna hajdan 1) font, mely Kievben 72, Novgorodban 96 zolotnikot (Vs latot) ért vala; 2) egy hosszúkás veretlen darab ezüst, mely négy részre (rabi = vágott rész) volt osztható. Egy rubel 100 kopeka (132 krajezár); most a grivna 10 kopekát ér.

Első kötet. 7

98 Háború iszonyai.

Az első évi hadakozás után á vezér imeztirá a czárnak: „Arról tudósíthatlak, hogy a mindenható isten s a legszentségesebb istenanya kívánságodat teljesítőitek. Az ellenséges országban nincs már semmi, a mit még pusztítani lehetne. Pszkovtól fogva Dorpatig, a Vjelikaja mentiben, a Pejpusz tó partjai hosszában a Na róva torkolatjáig, Dorpat körül és azontúl Laiszig, s Laisztól Révaiig ötven versztnyire Wesenberg felé; továbbá Dorpattól fogva az Embach (Erna jogi) mellékein fölfelé, a Fellini tóig, Helmet és Karkusz felé, s Karkusztól har-mineznyolez versztnyire Pernó felé, s Rigától Walkig mind el van pusztítva; minden vár és kas­tély le van rombolva, Pernó-n és Revalon kivül semmi sem áll fen, s Révaitól Rigáig minden töves­tül ki van irtva. De a pusztításkor mi történt legyen, arról a foglyok, az előkelők, birtokosok, nemesek tudnának beszélleni; senki se él, a ki magán nem tapasztalta volna. Mit tegyek a zsákmánnyal ? A börtö­nök teli vannak előkelő foglyokkal, veszedelmes em­berek, a kik kétségbeestökben mindenre képesek. Ragályos betegség ütött ki köztök, úgy szoronga­nak; s nincs pénzem, hogy eltartsam. Parancsolj, mi történjék velők."

Egymás levelében irja Seremetjev: „Küldöm a fogoly-tisztek és katonák jegyzékét. Hogy hány észtet és asszonyt fogtunk meg, azt nem írattam fel, mert száma igen nagy. A csapatok elosztották magok között. Marhából és lóból két annyit kapdostunk össze mint tavai; észt ember valamivel kevesebb

Háború iszonyai. 99

van, mert lehetetlen volt mind magunkkal hozni. Azonban mindenikünkre jut egy-egy eszt; a többit elkergettük, s a ki nem hajlott, azt leaprítottuk."

Még a feslett életű II. Auguszt is megsokallá szövetségesének eljárását, s meghagyá Patkulnak 1704. ősz-elő havában, hogy tudassa a czári felséggel, hogy a keresztyének közt ilyen soha nem hallott hadakozás undort indít barátban ellenségben; hogy az a czári felség hitelót minden keresztyén udvarnál lerontja; hogy a miatt más hatalmasság vele nem fog szövetkezni; hogy a czári felség ajánlata, mely szerint Livországot a királynak (II. Augusztnak) és a lengyel köztársaságnak által fogja adni, minden becsét (?,alle Grace und Annehmlichkeit") elveszti stb. Péter, t. L 1704, 19/30. nyárutó-havában a narvai egyesség szerint a lengyel köztársaságnak is lekö­telezte volt magát Livország kiadására. S miután II. Auguszt 1706-ban az Altranstádti békekötés által kényszerült az 1699-ki hármasszövetségből (II. Auguszt, IV. Fridiik dán király és Péter közt) kiválni8, a czár Leopolban (Lemberg) 1707 tavaszelő hava 30-kán újra megerősíté a lengyel köztársa­sággal az 1704-ki egyességet Livországra nézve. Sőt még a Poltavai ütközet után is, mikor a rette­gett ellenség, XII. Károly, Törökországba menekült s midőn Péter egymaga uralkodik vala egész a Balttengerig, a czár nem érzé magát biztosságban, s szívesen nyujtá kezét a Lengyelországba visszatérő-Augusztnak, s 1709. őszhava 11/22-kén megujítá a. régi hármas szövetséget is, mely szerint Ingria.

7*

1 0 0 Egyezkedés.

Oroszországhoz, de Livország meg talán Észt­ország egy része Lengyelországhoz tartozzék.

Hollandia és Anglia, Svéd- és Lengyelország, a Porosz és a Dán tartják vala a Balt őrizetet; a fegyverrel való hódítás nem elég, ha a jog nem járul hozzá. Ezt igyekvék most Péter magának megszerezni azáltal, hogy a liv- és eszt-rendek ma­gok kérjék meg a rajtuk való uralkodásra. Régi jog és szokás szerint, úgymond Schirren, soha egy úr sem birta a Balt országot vagy annak egy részét is alku és egyesség nélkül. Azért Péter, mihelyt abba hagyta a pusztítást, azonnal alkudozni kezde, s „Universale"-kat bocsáta ki sergei előtt, a melyek­ben mindent megígér. Már 1704-ben, a narvai egyezkedés folytában Dorpatot megvevón, azt eleinte a lengyelség javára foglalá el, de midőn a hit -és a kiváltságok megtartásáról esett szó a városi tanács, papság és polgárság részéről, Péter azt kiváná, hogy kérjék meg arra. S ez megtörténvén, azon év őszelő havában Péter maga jelenék meg a Dorpati városházán, s mint leendő uralkodó fogadá, hogy megerősíti, sőt megnöveli a kiváltságokat.

S megváltozván a czár politikája, ugyanazon Seremetjev azt nyilatkoztatá ki, hogy 0 czári fel­ségének szándéka, a Liv- és Eszt-tartományt kisza­badítani a svéd szolgaságból, s régi szabadságukat helyreállítani. „A szegény és elhagyott alattvalók pedig, a kik iránt a volt uralkodók nem tartották meg az esküvel tett ígéreteket, a természeti jog szerintiéi vannak mentve alattvalói kötelességök alól."

Egyezkedés. 101

Egyesség mellett foglalá el Rigát is Seremetjev, s a liv lovagságot hódolásra szólitá fel, „miután a Liv tartomány és Riga városa kiadott egyesség mellett lettek a czár alattvaló]ivá." S a czár meg­hatalmazottja már telelő 4-kén egybehivá az ország­gyűlést, az ország felbomlott állapotjának helyre­állítására, mely gyűlésen egy „Confirmatorium generálé "-ban az előbbi kiváltságokat, valamint az előbb kötött egyességeket a czár nevében megerősíti, annak nevében abirtoki okleveleket bekéri, s meg­hagyja az országgyűlésnek, hogy a régi igazgatási és törvénykezési hatóságokat választás utján töltse be. S ilyen értelemben tartat még hat országgyű­lést a Nystadti békekötés előtt. — A czár 1710. őszelőhava 30-kán a P r iv i l ég ium Sig ismundi A u g u s t i fentartását ígérvén, 1712. tavaszelő 1-sőjén ünnepélyesen monda ki, hogy a Livtartomány, a Privilégium Sigismundi Augusti szerint, német igazgatását megtartja. Még 1710. őszelőhava 30-ka előtt eleibe terjesztek a hires Corpus Pr iv i -l eg io rum-o t 1690-ről, melynek tartalmában ott találá:

1. sz. Sy lves t r i P r i v i l é g i u m , mely szerint a káptalan és a lovagság beleegyezése nélkül háborút ne lehessen viselni. Marienburg, 1449. stb.

17. sz. Egyesülés a Litvai nagyfejedelemség meg Livország lovagsága és városai között, az úgy­nevezett P a c t u m Vendense , Venda 1566. télhó 26-kán, mely az Unia-t megelőzte (lásd a 25. lapot).

1 0 2 Egyezkedés.

18. sz. S i g i s m u n d i A u g u s t i Conf i rn i a -t i o p r a e d i c t i p a c t i V e n d e n s i s , c u m a r g u -m e n t o . Qrodne 1566. télhó 26-kán.

Ezeket szószerint lehetetlen vala megerősíte­nie, azért Péter az 1710 őszelőhava'(septemb.) 30-kán kibocsátott Greneral-Conflrmatióba, a melyben a Livtartományi lovagság minden jogait, törvényeit, szabadságait, jogos birtokait, úgy azokat, melyek birtoklásában tényleg vannak, mint azokat is, a melyek birtoklásából igazság ellenére kiestek volt, különösen pedig a Privilégium Sigismundi Augusti-t (de dato Vilna 1561*) megerősíti, s azok megtartására utódjait is kötelezi, azt a záradékot teszi bele: „Magunk és birodalmaink jogának sé­relme nélkül ( = doch Uns und Unserer Reiche Hoheit und Recht in allén vorbehaitlich und sonder Nachtheil und Praejudiz)."

Az észt lovagság kiváltságainak megerősí­tésében (1712. harmadhava 12.) ilyetén záradék nem fordul elő, mert azokban arra nem is volt semmi szükség.

A Nystadti békekötés 9. czikke is," minden záradék nélkül így szól: O czári felsége megígéri azonfelől, hogy a Liv- és Eszt-tartományok valamint az Oeszel sziget összes lakosai, nemesek, nem-neme­sek, s az azokban található városainak tanácsai, czimboráji és czéhei, a svéd uralkodás alatt élvezett kiváltságaikban, jogaikban és szokásaikban háborí-tás nélkül meg fognak tartatni.

Saját törvények. 1 0 3

Szamarin azt irta volt, hogy a Balti tartomá­nyoknak a kebelébe fogadásakor Oroszország meg-engedé, hogy azok minden jogi pogyászukat vizsgálatlanul vigyék magokkal, későbbi időkre halasztván a megvizsgálást, a mely meghatározza, mit lehet abból az új birodalomban megtartani, mit nem. Most a tartományi törvénykönyv kiadásával elenyésztek a Balti kiváltságok alaki tekintetben, azaz megszűntek kiváltságok lenni, s helyhatósági törvényekké váltak, milyenek például Kis-orosz-ország (Csernigov, Poltava kormányzóságai) törvé­nyei is; annál fogva, úgy okoskodik Szamarin, 1846. télhava 1-sejétől fogva nem is volna szabad többé azokra a kiváltságokra, hanem a tartományi törvény­könyvre kellene hivatkozni. — Schirren ellenben megmutatja, hogy a tartományi törvénykönyv korántsem enyószteti el, hanem csak egybeszedi (habár helytelenül az együvé tartozókat, az idegen minta szerint szaggatván el, s sok nagy fontosságút azért mellőzvén, minthogy abban a mintában nem vala helye) a külön jogi határozatokat, mit már a kihirdetési ukaz is világosan bizonyít.

Miklós czár t. i. az Orosz birodalomban ér­vényes törvényeket egybegyüjteté s azokat egy rendszerbe önteté; ez a hires Szvod (törvénykönyv). Minthogy pedig a Balti tartományok törvényei és jogai nem illettek az általános Szvod-ba, a czár azoknak külön egybeszedetését rendelé meg, s 1845 nyárhó 1-sőjén hirdeté ki a tartományi Szvod-ot. A kihirdető ukaz ezt mondja: „Miután

104 Saját törvények.

a birodalmunk egész terjedelmében érvényes törvé­nyek az általános törvénykönyv (Szvod) közretétele által egy helyes rendbe és egységbe hozattak,, szükségesnek találtuk, azon kormányzóságok és tartományok lakosainak javára, a melyekben más jogi határozatok érvényesek, azokat is az általános törvénykönybe illő helyeikre beiktattatni, vagy pedig ugyan azon terv szerint rendezett saját gyűjtemé­nyek tárgyává tétetni." Ilyen saját külön gyűjte­mény tehát a Balt-tartományi törvénykönyv, mely csak nem érvénytelenítheti azt, a mit jól vagy rosszul egybefoglal. Hisz még II. Sándor ezár Confirmatiója is 1856 télutóhava 17-kén igy szól: „Mi nemcsak a balti nemességnek minden előbbi jogait, szokásait, helyhatósági statútumait, előnyeit és kiváltságait meghagyjuk ugyanazon az alapon,, a melyen azokat jelenben, felséges elődeink kegye­lemleveleinél és ukazainál fogva, élvezi, hanem a dicsőségesen uralkodott atyánk, Nikolaj Pavlovics czár uralkodása folytában a tartomány javára kibo­csátott rendeleteket is megerősítjük, a nevezett nemességnek mindazon jogok, kiváltságok és elő­nyök szabad élvezetét megengedvén."

Hathatós kifogást teszén pedig Schirren Sza-marinnak azon kifejezése ellen, hogy O r o s z o r ­szág engedte volna meg a Balti tartományok jogi pogyászának bevitelét a birodalomba. Azt nem Oroszország, hanem Nagy Péter tette, a ki soha tanácsával nem élt Oroszországnak, a mely folyvást lázadozik vala ellene; s Nagy Péter az utódjait is-

Saját törvények. 105

kötelezé annak megtartására, a mit ő jól megvizs­gált s örök időre valónak fogadott volt el.

Igaz, az orosz kormány hozzá lévén szokva;

az uralkodónak teljes hatalmát az alattvalók néma-ságával mérni, tehát sehol a rengeteg nagy biro­dalomban jogi önállást nem tapasztalván, s azt nem is Ösmervén, továbbá minden változás vagy indítvány egyedül a kormánytól származván: ez soha képességgel nem birt a Balti tartományok külön és önálló fejlődését felfogni, annál kevésbbé irányozni. Valahányszor belenyúlt azok ügyébe, mindannyiszor csak rontott. Schírren számos intéz­kedést számlál elő, a melyeket a kormány nagy hévvel, s a természeti viszonyokból keletkező minden kifogás félretételével kapott fel, s utóbb, néha az egész birodalom javára is, abban hagyott.

Legveszedelmesb fogása Szamarinnak, hogy a nagy orosz népet a lengyel lázadással ingerli a Balti tartományok ellen, s az orosz kormányt a nép ösztönének végrehajtójává teszi. „Ön tudja, felel Schirren, hogy ezen ország nagy szorultságban van. Azon szerződések és alkuk, melyek által a birodalommal, egyesült, negyvenszer régiebbek az utolsó lengyel lázadásnál. De ez az egész biroda­lomban mindenki emlékezetében él: amazok min­denki által el vannak feledve.", S az orosz nép, mely, úgy szólván, még tegnap rabszolgaságban' nyögött, ma törvényhozó akar lenni másokra nézve is, holott önmagát sem birja igazgatni. „Micsoda jövendője lehet azon népnek, mely a szabadság

106 Visszatekintő

első használatát mások elnyomására, jogának első élvezetét jogszegésre, s az önhatározás első gon­dolatját arra fordítja, hogy szeszélyét mások leik-ismereténektörvényévé tegye?" A fejlődéssel ön­kényt járó oroszosodás ellen nem lehet senkinek kifogása, de az erőszakos, a romboló oroszosítás ellen óvást kell tenni. „A birodalmi közösségen kivül nincs semmi közünk az orosz néppel, úgymond Schirren; mind, mind máskép van nála mint nálunk." A mily bizonyos, hogy a birodalom határa a Balti­tenger, ép olyan bizonyos az is, hogy az uralkodó fajnak természetes határa a Pejpusz tó, melyen innen uralkodása igává válik.

Három igen hatalmas állam vévé egymásután ótalmába a Balt tartományokat, sőt fegyelmébe is, ha Szamarinnak igaza lesz, Lengyel-, Svéd- és Oroszország. Mindegyik leghatalmasabb vala, mikor eme tartományokat birta, s úgy látszék, hatalma és nagysága örökre volt biztosítva.

Lengyelország, Zsigmond Auguszt és Báthori István alatt, Krakóra, Danczkára és Rigára támasz­kodván, a Viszló és Duna, a Deneper és Neszter folyók közt terjedvén, Litvániával egyesülten, Kis-oroszországban parancsolván s beléfonva a nyugati keresztyénség nagy érdekeibe, akkor. majdnem hatalmasabb vala, inint a mai Oroszország. Minden európai állammal jó viszonyban áll vala; Porosz­ország is néha jó kedvvel, gyakrabban kedvetlenül, de mindenkor engedelmesen szolgála, mint a hű­béres szolgálni tartozik. Egyedül Svéd- és Moszkva-

elmélkedés. 1Q7

országok valának rosszakaró szomszédjai; de a mily nagy vala gyűlöletjök, oly mérsékelt hatalmuk is. Svédország, keleten az Észt tartományra és a gyér népességit Finnországra támaszkodván, s Moszkva által meg levén akadályozva, nyugaton saját1 házá­ban érezé az ellenséget; Skáne (Schonen), Halland és Blekingen dán tartományok valának még, s Dánia, gyakran Lengyelország szövetségese, minden­kor kész vala betörni a svéd határba. — Moszkva­ország, mely csak imént a Fejér tengert, mint európai viziutat, megszerezte volt, messze keleten az európai levegőtől elzárva, belső tartományaival politikai fuldokláshoz áll vala közel; az tehát nem volt igen veszélyes szomszéd.

Ily állapotban lévén Lengyelország, ha el akarja fojtani Livországot, ki akadályozhatná meg abban? hisz 1580 táján oly erős volt, hogy őrjült­nek látszott volna az a próféta, a ki a svéd orosz­lánynak a lengyel fejér sas felett győzelmet jöven­dölt, s győzelme díjául Livországot jelölte volna ki. S ama nagy hatalom nem vala oly'an, mint "a leeső ólom, mely agyonnyom ugyan, de nem képes újra emelkedni, hogy megint nyomjon, hanem egy eszme által lelkesül vala, mely nagy nemzethez méltó. Azon igyekezék, hogy mint az Isten által kiválasztott eszköze a nagy katholikus reactiónak, összezúzza az eretnek Livországot. Báthori István által volt hatva az eszmétől. Azon kornak iratait kell olvasni, hogy megmérhessük gondolat]ainak és terveinek magasságát. A jezsuita Possevin, ama reactiónak

108 Visszatekintő

legokosabb harczosa, lerajzolá a tervek képét, mely Livország visszanyerése által teljesülni fogna. Liv-országban járna tábort a nagy katholikus hadsereg, hogy onnan a keletnek elszakadott egyházát kötözve vigyék Rómába Szent Péter széke elé, s azután az eretnek Angliát engedelmességre hajtsák. A hivők a katholikusság győzelmétől buzgón és bizva várják vala minden bajnak végét.

A nagy eszme mégis szégyent vala. Lengyel­ország veszte, s a nyomorult zugában megmentett Livország a svéd hatalom alá kerűle. A történelem és annak igazsága pedig oly gyorsan halada előre, hogy néhány nemzedék után senki sem foghatta meg többé, mint lehetett valaha Lengyelország hatal­mas, s kinek volna tekintélyre igénye az európai éjszakon Svédországon kivül?

Szűk helyzetéből hatalmasan emelkedék ki Svédország, a Balttengert tartományainak gyűrűjével fogván körül, a melynek a Livtartomány mintegy zárköve vala, mint Riga a svéd koronának legbe­csesebb gyöngye, s a birodalom és tartományainak fő kereskedelmi városa. Ezen körben Svédország korlátlanul uralkodék. Oroszország, Ingria és az éjszaki tavak felől szoros felügyelet alatt, s oldal­támadásoknak lévén kitéve, ha nyugat felé mozdulna, belsejében nem vala még annyira erős, mint csak Rettenetes Iván alatt is; jóllehet Báthori István halála után megint magához tért és Kisoroszországi győzel­meire büszke volt. Oly kevéssé vala képes egy­úttal a Baltitenger partjain is fellépni, hogy midőn

elmélkedés. 109

Svédországban Pszkov és Novgorod ellen tervez-tenek, nem a siker hanem az iránt aggódának csak, ha vájjon érdemes lesz-e a vállalat Szomszédai háta megett mindenütt szövetségesei valának Svéd­országnak Erdélytől fogva Krimiáig. Nyugat felől Dániától mitsem kellett tartania, melytől Hallandot?

Schonent és Blekingent elfoglalta volt (X. Károly alatt, a Roeskildk békekötés által 1658-ban). Angliá­val és Hollandiával jó egyetértésben lévén a harmincz éves háború ólta, az éjszaki protestáns súlynak középpontja vala, s mégis a franczia szövetségnek is hasznát vette. Népe büszke és teli vala dicsősé­ges emlékezettel; katonáji győzni, s hajóji a tenge­ren uralkodni szoktak. Annyira érzik vala Svédor­szágnak túlsúlyát az éjszakon, hogy midőn Patkul által a hármas szövetség megalakult ellene, alig is kételkedett valaki gyors diadalán; s eszelősnek tar­tották volna, ki a XVII. század vége előtt azt merte volna jövendölni, hogy Svédország' bukni, s igájá­ból ki fog szabadulni Livország.

Mert időközben a svéd ótalom is igává lett, s Livország a második esküszegést tapasztalta volt. Azon erőszakoskodást, melyet reductiónak nevez­nek, roszul fognók fel, ha abban csak birtok-kob-zásokat látnánk. Azt is egy világtörténelmi eszme szülte, t. i. a királyi felség és az igazgatási min­denhatóság eszméje, mely az aristokratia ellen és az elnyomott parasztság mellett küzdött, s mely a franczia nagy forradalomig uralkodék Európában. A felvilágosodott kortársak legnagyobb része azon

110 Visszatekintő

eszme gyg'zödelmétől várja vala a társadalmi bajok megszűntét; a királyt, ki mellette harczra kelt,*Szent Györgynek, s minisztereit, kik parancsait fogalmaz­ták s áldozatjait kiszemelték, segítő angyaloknak nézik vala. Mit vártatott tehát a kis tartomány, melynek léte attól függe, hogy az uj világtörténelmi eszmének utolsó leheletéig ellene álljon? S mégis megbukék Svédország, s a Livtartomány másodszor mentetek meg. De mind a kétszer a sír széléig jutott volt el.

„Ezen elmúlt dolgokból azt a belátást merít­jük, hogy reánk nézve nem lehetne nagyobb vesze­delem, mintha harmadszor oly rendszerrel volnánk szembe; melyet ellenünk a kényszerítő és romboló eszközökkel végtelenig túlhaladó hatalom egy világ­történelmi eszme (a népakarat és népfelség) nevében alkalmazna, s mi egyéb óvást nem tehetnénk annál: ezen rendszer megöl, pedig megesküdtél! Az eskü mint üveg ligy törik össze a világtörténelmi eszmék nyomása alatt, melyek milliók karjaiban megteste­sülnek. Mi nem tehetünk egyebet, mint az elmúlt dolgok szemlélésére visszatérni, s azon kórjeleket keresni fel, melyek a hatalom tetőpontján a bukás közellétét mutatják."

„Két kórjel kiséré eddig Livország történetei­ben azon fordulatot, mely annyira megrázó vala mindenik részvevő félre nézve; az első kórjel a nemzeti gyűlölség, a másik a hivatalos hazugság; mind a kettő szoros kapcsolatban lévén egymással, példákon is világosan kimutatható." A példákat

elmélkedés. 111

Schirren mind a lengyelek mind a svédek uralko­dásából felmutatja; az olvasót pedig arra képesíti, hogy az orosz uralkodás legújabb fordulatában maga találja ki a két kórjelnek, a nemzeti gyűlöl-ségnek és hivatalos hazugságnak; példájit. — Lehet­séges volna-e a Balti tartományok harmadik meg­mentése is, ha Oroszország magaviselete azt kívá­natossá tenné? Avvagy e kérdésre tagadó feleletet Lengyelország sorsában kell-e olvasni ? — De csengetnek ebédre, hagyjuk abba a kérdezősködést, ne merészkedjünk a jövendőnek titkos tengerére,, mikor még a jelent sem ismerjük, a mely nem titkos.

Hogyan tetszik a könyv ? kérdé egyik hallga­tag útitárs, ki néhányszor reám fordította volt sze­meit, míg olvasék. — Kitűnőnek találom nyelvére és alakjára nézve, válaszolék, tárgyaira nézve sem tudnék kifogást, de nem vagyok még eléggé tájé­kozva. Egyébiránt nagyon gondolkodóvá teszi az olvasót, s részemről sajnálnám, ha itt létemben nem szerezhetném meg, mert elősegítené tájékozásomat — Ezzel leérvén az étterembe, a vajas asztalnál nem folytatók a komoly beszéllgetést; itt a fiatal szőke is csendesen viselé magát.

Párájában főtt burgonya, melyet nagy meny-nyiségben tálalnak, s melyet minden étel mellé vesz­nek, és halak, úgy látszik, közönséges és változat­lan részei az ebédnek; más hűsfélék változnak. De föltetszék nekem, hogy földi epret nem csemegének,

112 Eeval felé.

hanem derék ételnek adtak, melyet a vendégek nagy adag czukorral és tejjel evének. Ehhez az ételhez mi is tartózkodás nélkül hozzá látánk. A fekete kávét fön a fedélzeten szörpölők, s a beszéllgetés már Révaira irányúla, melyet nem so­kára látni fogunk. „A Szent Olausz tornya Révai­ban legmagosabb torony az egész Orosz birodalom­ban, monda a tiszt némi dicsekvéssel; azt legelőbb meglátjuk. Hajdanában hanszai város lévén Reval, a magas torony kalauzul szolgála a hajósoknak." — „Oh, a Sz. Katalin völgye szép hely", szólala meg egy hölgy, s a szőke fiatal szivesen reá hagyá, szüléji ott mulatnak most saját házukban. „A kikö­tőnek balpartjain, a Brigittán túl, mindjárt ott látjuk meg a Katalin völgyét", tévé hozzá magya-rázólag az ifjú. — „Koseh is nagyon szép birtok és mulatóhely", toldá meg egy negyedik felszólaló a revali vidék leirását. „Unokám bizonyosan ott vár a kikötő parton" monda érzékenyülő hangon a francziául beszéllő Lieven bárónő! — Az érdek, Révait viszontláthatni, s abban szülét, rokont, isme­rőst találni, szinte az egész társaságot elkapá, melyben mi idegenek majdnem hidegeknek látszánk, pedig legkiváncsiabbak bizonyosan mi vagyunk, kik még soha sem voltunk ott. De az ismeretlen iránti érdek hallgat, ellenben az emlékezésben meg­újuló és fokozódó érdek bőbeszédű.

A tenger az egész úton mosolygó tükör vala, s miólta a Finn öböl felé tartánk, végetlennek tetsző, mert sehol szigetet vagy partot nem lehete látnunk.

Keval felé. 113

Most egy sziget tűnik elő, az Na rgen 5 s mi­után balfelé elhagytuk, nemsokára az éles szem­üvegeken Eeval tornyát kezdők észrevenni, mely eleinte csak mint vékony tőr mutatkozik vala. A part mind jobban kiemelkedék, a vékony tőr mind láthatóbbá lesz, az a Szent Olausz egyházának tornya. S az utazó társaság figyelme már a ki­szállásiba fordul, szedegeti apró táskájit; a hajós legénység pedig a hajó gyomrából a bőrös és bőret-ien ládákat húzogatja ki. A revali tengerzúgban vagyunk már, a partok, s a város kinyílnak előt­tünk. Jobb felé egy tengeri erődöt látunk és hagyunk el; azt a keleti háború alkalmával építek nagy költséggel,- midőn az angol hajóhadnak érke­zését várják vala; most meg, úgy beszéllek nekem, szélt fogják szedni, mint haszontalant, mi újra sok pénzbe kerül majd. Már látjuk a Sz. Brigitta egy­házának romját; ott van Kosch, ott a Katalin völ­gye ; előttünk nyílik a kikötő; egy pillanat múlva a parton hemzsegő sokaság tűnik elé, vasárnap délután és gyönyörű idő lévén, mely a kikötői sétákra a nézőket kiédesgette volt. A gőzös megáll, parthoz kötik; azon valaki egy kis leánykát emel fel a sokaság közöl, az öreg báróné örömkönnyes szemmel integet neki; az unokája. De egymásra nem vigyázunk többé, alig hogy sietve búcsúzha­tunk, úgy sürög-forog mindenki. A szőke ifjú rég visszatette volt könyvét a táskába, s rohan nagy léptekkel a hídlásra. Mi is reá jutunk, a pogyász fel van halmozva előttünk, s nagy kérdés, mint

Első kötet. 8

114 Eeval.

jutunk fel a városba. Oly kicsinyek a kocsikák,. hogy nagyobb láda mellett bajosan fér el egy em­ber. A kocsisok mind úgy öltözvék mint Rigában,. s észtül beszéllenek. Segítségünkre vala a nyájas tiszt, kit, úgy látszott, senki sem vár, ki tehát reá ér velünk bajlódni. Végre három kocsin indulunk el a kikötőből, csinos útczában haladunk a város felé, mely* partos helyen terül el, s kőfallal van kerítve. Egyik keskeny kapun bemenve, partos-útczában felhaladva, mintegy a város közepén szál-Iánk meg Sz. Pétervár nevű fogadóban, hol igen alkalmatos kényelmes szobákat nyitnak. Kinézvén az ablakokból, látjuk, hogy előttünk még magasab-. ban fekvő, s hasonlóképén kőfallal kerített városrész emelkedik. Az a dóm. E városrész Budavárához hasonlít, csakhogy még ennél is magasabb és me­redekebb.

Még van idő egy sétára a város körül. A kovácskapun (Schmiedepforte) - kiérve, a dóm megó jutunk, hol egy régi vártorony merevedik föl. A külvárosban vagyunk, előttünk az írj Sz. János egyháza áll s nem messze attól egy épülő félben levő más egyház mutatkozik, melynek két tornya lesz , a Károly egyháza. Mulató és sétáló helyre csinos kő-lépcsők vezetnek; mi követve az embe­reket hamar fölérünk egy magaslatra, hol egy padra ülünk és gyönyörködünk. Kétfelöl a tenger látszik, mely felett a már alantabban járó nap fénylik; jobb felől a Révai vára, a dóm, melynek a felénk álló szögletéből az említett régi vártorony emelkedik.

Eeval. 115

az idők viszontagságainak fű-lepte hirdetője; balfelé a vidék nyílik, habos vonalain mezőket, erdőket mutatva. Körülöttünk a legszebb és gondosan ápolt gyepből virág-ágyak mosolyognak ki; a padokon csinosan öltözött sétálók ülnek? gyermekcsoportok zajonganak futkosnak; a beszéd német és észt, de az észt túlnyomónak látszik. Erezzük, hogy Észt­országban vagyunk, de csudálkozunk, mert nem ily csinosnak képzeltem volt se a természetet, se a várost, se az embereket. A mit a közönségből közelebbről láthatunk, az mind egyformábbnak tet­szik a pesti népnél, jóllehet nem egy nyelvit; mert az észten és németen kivül orosz hangok is ütik meg fülünket, habár csak néha-néha. S nemcsak egy­formább, de külsőleg csinosabb is általában a pesti népnél, melyből a rongyosság kellemetlenül rí ki. Hol a ragyogó tengeren tévedez a szem, mintha reá volna tapadva; hol megint a kőfalakra tér, melyek a zordon múltnak mogorva tanuji, s melye­ket felszólíthatnál, hogy meséljenek, hisz ha vala­hol, ilyen helyen terem a mese, s ha valamikor ilyenkor hallgatnád szívesen a mesét; hol a séták és sétálók közzé vész, s a távolabb vidéken mereng, hogy a jelent érezze és élvezze. S így ülünk és nézünk sokáig; itt most a nap nem siet leáldozni, bár igen hosszúra nyúlnak az árnyékok; mégis a város-felé oszladozik a nép, visszamegyünk mink is a fogadóba, vacsorálni és pihenni.

Kezembe veszem a revali hírlapot, s annak első lapján olvasom, hogy Dorpatban jövő szerdán

116 A várkastély.

kezdődik az észt nép ötven éves szabadságának ünnepe. — Mennyire van ide Dorpat, kérdem a fogadóstól? Kétszáznál több versztnyire, mi 30-nál több német mélyföld. — Oda el kell sietni, odaér­hetek-e egy nap és egy éjszaka alatt ? — Oda, bi­zonyosan, felele, itt sebesen hajt a posta.

Már Pesten hirem vala ez ünnepről, s már-már félék, hogy elkéstem, nem tudván bizonyosan az idejét, s eddigi utazásom Pestről több időt vévén el, mint számítottam volt. Annál inkább örül ék hát azon, hogy jelen lehetek az ünnepen. Kísérőim szí­vesen múlatnak addig itt Révaiban; őket a tenger ott is letartóztathatná, hol nines Reval.

Hétfőn tehát, azaz nyárhó 28/16-kán, mikor ideje vala hivatalokba menni, a dómba és annak délkeleti végén álló kastélyba vagy várba sietek, hol a kerületi kormány székel, útlevelemet bemu­tatni, s postán utazási engedélyt szerezni. Meredek keskeny utczán, mely fa rácscsal el van rekesztve a kocsik elől, menék föl a dómba, melynek oldala majdnem nyílegyenességben emelkedik föl, megko­ronázva palotaszerü épületekkel, az észt urak palo-tájival. A várudvar, a melyben a kerületi kormány székel, az ismeretes öreg vártorony által jelenti magát. Az udvaron orosz poroszlók mozognak; egy oldallépcső felé igazítanak. A lépcső sötét, durva nagy kő-lapokból áll; bizonyosan az öreg toronynyal együtt az első dán időből való. Fent is jobbra-balra sötét folyosók hol lefelé hol fölfelé nyílnak; csak ajtóablakok mutatják, merre kell menni.

A várkastély. 117

Belül a helyiségek roppant tágasak; engem belébb vezetnek a kanczellária igazgatójához. Ez meghallván nevemet, igen nyájasan fogada, min­denre kész szolgálatját ajánlván. Ezt ugyan nem a nevem, hanem az osztrák követség egyik tagjának szives ajánlata tette Pétervárott; minek következ­tében az orosz belügyi országló engemet az orosz hatóságok figyelmébe ajánlott. Miután értesült volt az igazgató,, hogy Dorpatba szeretnék sietni az észt nép ünnepére, a szükséges intézkedések megtételére igérkezék; addiglan pedig Schulzhoz, a fő- vagy gene-ral-superintendenshez kísértete, akivel jó lesz megis-merködnöm. Megköszönvén szívességét a kísérőt Schulz supérintendens úrhoz követem, ki épen észt falusiakkal vala elfoglalva. Megismerkedés után az észt ünnepről beszélle, a melyre ő is meg van híva, de nem mehet el, minthogy e napokra a dómiskolá­nak (Domschule) ötszáz éves létének ünnepe esik, a melyen jelen kell lennie; beszélle a nép állapotjá-ról, az oroszosító igyekezetről, s az ellenkező vád­ról, mintha meg ők el akarnák németesíteni. Többi közt elmondá, hogy minap Pétervárott lévén magá­hoz hítta az ottani észt papot, ki túlságosan buz­gólkodnék az észt nemzetiségért; s vele a folyó kérdésekről beszéllgetvén, a pétervári pap roszallotta, hogy az észt népet németesíteni akarják, inkább tehát oroszszá legyen, ha észtnek nem maradhat. „Én, úgymond Schulze, azt válaszoltam, soha sem vagyok az észt népnek németesítése mellett; de ha már nemzetiséget cserélne, mégis nagy kérdés volna,

118 Készület.

vájjon a németséggel nyerne-e, a mely vallását megőrzi, vagy az oroszsággal, a mely vele vallását is eltagadtatja." Azután bevezete a kertjébe, mely a fő(dóm)-egyházon túl van. A téren általmenvén csudálkozám az egyház körül díszlő vad gesztenye­fákon, nem tudván, hogy azok itt is nőnek. Kert­jéből pedig igazán felséges kilátás van a vidékre, s különösen a tengerre. — Visszatérvén a várkastélyba mindent késznek találék, egy kocsit bérlettek szá­momra, 10 napra tiz rubelért; a postát előre érte­sítek, hogy mindenütt kész lovakat találjak; az állomások jegyzékét az illető távolságokkal kezembe adák, s miután az alkormányzótól is elbúcsúztam, ki tudományos érdekkel biró embernek mutatá magát, a fogadóba menék, a melyhez délután 5 órakor kocsi és ló jőve, hogy elvigyen.

IV.

Dorpatban. (Aratási kilátás. Hogyan utazik itt az ember. Rövid nyári éj. "Észt monda a Kőit és Amarikról. A dorpati kerület parti része m> észt mondák fészke. Dorpat városának fekvése; történetei. Az észt nép szabadságának ünnepe. Yanenmine társaság. Az észt parasztok állapotja 1819 után. Sorsukon az 1849. és 1865-ki -törvények javítanak. Földbirtokot szereznek. Három napig tart 2JL ünnep. A nép külseje, tanulási szorgalma. Vezeték-nevei nem

voltak. Dorpati polgármester.)

Magánosan ülvén a kényelmes kocsiban, melybe két izmos ló van befogva, melyeket az észt kocsis £gyre bíztat, még pedig fütyöléssel — mit most először hallék, — melyek sík és dombos utón egy­aránt futnak, hol a tájékot nézegetem, hol a velem szemközt jövő emberek, lovak külsejéről a környék állapotjára következtetek. Tudtam volt, hogy az 1868-ki aratás rendkívül silány vala nemcsak Porosz­ország éjszak-keleti és Oroszország éjszaki részei­ben, hanem Észtországban is, még pedig itt annyira, hogy az éhség enyhítésére a bel- és külföldi sege­delem nagyon elégtelen vala. Lesújtó híreket ol­vastunk volt Pesten is az észtországi nyomorúságról, mely tömeges kiköltözésre ösztönözi vala a népet,

120 A vidék.

a mi még nagyobb nyomomságba ejtette. Némileg tarték is attól, hogy sűrűn fogok a meztelen sze­génység undorító képeivel találkozni, melyek annál inkább fájnak, minél bizonyosabb tehetetlenségünk segíteni. Azonban se Rigában, se eddigi rövid tar­tózkodásom alatt Révaiban éhségről mitsem tapasz­taltam: ámde a városok nem a vidék, a városokat nem keresi meg látszólag a nyomorúság. Nem egykedvű tehát, hanem inkább aggódó szemmel valék mindenre, a mi utamba került. Azt az ör­vendetest mindjárt észre kellé vennem, hogy az idei aratás rendkivül bő lesz, ha csapás nem éri. A rozsok, melyek virágzásra kezdenek indulni, oly sűrűen és magosán állanak vala, mint ritkán látni a közép Tiszánál; az árpa, zab, burgonya is szé­pek, a rétek füve oly dús és virágos, hogy öröm reá nézni. Már e remény is sokat segít, sokat könnyít, ámde az éhezőt még sem lakatja j ó l ; pedig egy hónapig is várni mi nagy kín, mikor a. mai nap is kinos! De egész útamban csak két koldussal találkoztam, pedig Révaiból Dorpatba,. s innen Fellinen által vissza Révaiba lehetős da­rab út.

Közel Révaihoz egy jókora tó, a Felső tó,. (Obersee) terül el, mely jobbra marad, Vaitra vivén az út. Ezek t. i. a feljegyzett hajtások vagy állo­mások Dorpatig:

Sietés. 121

Révaitól Vaitig . . . . . . . . 2V/2 verszt Vaittól Kiszáig 26l/2 n Kiszától Musztlanömig 14Y2

Mnsztlanömtól Weissensteinig . . . 30{/2 „ Weissensteintől Marién Magdalenenig 32 „ Marién Magdalenentői Vágevaig . . 19 „ Vagevatól Kuurisztig . . . . . . 19 „ Kuuriszttől Moiszamaaig 231/2 v Moiszamaatól Dorpatig 27 „

összesen 2131/2 verszt. Hét verszt egy földirati vagy német mélyföld

lévén, utam tehát Dorpatig 3072 mélyföldet teszen, melyet a revali hivatal állítása szerint 24 óra alatt könnyen megfuthatok.

Kocsim olyan sebességgel halada is, a milyen­nel a magyar paraszt is szokott hajtani, míg lova megtikkad; de az észt lónak lába vasból látszik, nem csetlik botlik, bár felfelé lefelé egyenlő' sebes­séggel rohan, A kocsis fütyülése rögtön új tüzet látszik gerjesztem benne, ha kissé is lankadni akarna. Erős voltát leginkább bizonyítja az, hogy izzadás-nak nincs nyoma rajta. — Mintha nem is ember ülne megette, úgy hajt előre a kocsis, soha vissza nem tekint; én meg gyenge nyelvtudásommal ritkán zavarom meg, legfelebb a tárgyak neveit kérdezem, mire bátran felel ugyan, de vissza nem néz, se lovait nem pihenteti. Az út rendes, jól csinált; falu­kat nem látok, csak egyes házakat, melyek külseje szegényes. Annál gyakrabban tűnnek elő nagy kősziklák, melyek magánosan hevernek, mintha

122 Költség.

valami óriási erő el-el potyogtatta volna. Bolygó sziklára (saxa erratica) gondol az is, a ki nem fog­lalatoskodik a geológiával; de magamféle embernek a tájék olyannak látszik, mintha még készülőben volna, mert a hegység nincs még elválasztva a sík­ságtól, ím e gyönyörű, rozsföld közepén ott dagad fel egy hegydarab, egy kőszirt; a szántóföld tulaj­donosa nem birja összeaprítani, kénytelen ott hagyni a hol van, s megkerüli ekéjével.

Egy kert felé hajt be a kocsis; látom, urasági udvar az, mert a kertben iiri lak mutatkozik, mely­nek ablakjai be vannak csukva; nyilván nincsenek hon lakóji. Ha jól emlékszem, báró Pahlen udva­rában van a postaállomás. Kocsim megáll; a né­metül beszéllő postatiszt nevemet kérdi; azonnal futnak a lovakért; egy pillanatban be vannak fogva, mehetek.

Mégis fizetnem kell, egyetmást tudni is óhaj­tok. Vidéken egy-egy versztért és lótól 2V3 kópé­kat, tehát két lótól 5 kópékat fizetek. A városok­ban valamivel több jár. Vaittól Kiszáig 26% verszt (vagy 3y2 német mélyföld) lévén, 132V2 kopekát, azaz 1 rubelt 32Y2 kopekát fizetek, mi 5 frank 30 centimes, vagy 2 forint 15 krajczár. Ez tehát igen olcsó utazás. Azonban hogy az ember postán utazhassák, az orosz hatóságtól úgynevezett p o d o -r o d s n a engedélyt kell magának szereznie: nekem ugyan az nincsen, mert különben voltam ajánlva. A postát és a szükséges postatisztet vagy haszon­bérlőt az illető földesurak tartják, kiknek a vele

Orosz rézpénz. 123

járó terhét és hasznát nem ismerem, mert nem gon­dolnám, hogy a lovakért beszedett pénz akiadáso­kat fedezhetné. A mely utasnak nincs kocsija, az kétkerekű kocsikát talál a postaállomásokon, melyek­ért egy-egy kopeka jár versztenként. A^kocsisnak is ád az utas néhány kopekát.

Oroszországban a rézpénz is olyan sokféle, mint nálunk még nem régiben volt, midőn lökraj-czáros darab három váltó krajczárt s 30 krajczáros hatot ért vala. Eleinte hát nehezen igazodik el az idegen a külömböző nagyságú rézpénzeken. A postások, a mit a rubelekből rézpénzben kiadnak, tiszta fehér papírba takartan adják át az utasnak, én tehát nem is igen olvasgatám utána, mi által hamarább megtanulhattam volna az illető darabok értékét. Azomban föltetszék, hogy néha sokat, p. egy tiz kopekás darabot adván a kocsisnak, az úgy fogadá el, de szó nélkül, mintha kévésemé; más­szor meg az öt kopekás darabbal nagyon meg vala elégedve. Utóbb megértem a külömbséget. A tiz kopekás darabok most két kopekát érnek, tehát olyan leszállításon mentek által, mint nálunk a régi 15 és 30 krajczáros darabok.

A lelkiösmeretesség, pontosság mindenből ki­tetszik; a postatisztek nyájasok, miveltek. Egyik állomáson menet a postás néhány kopekával többet számíta be a kell étinél, bár nem többet, mint írott jegyzékem mutatta. Visszamenet Révaiba ugyan arra az állomásra érvén, a postás visszaadá a fölö-

124 Nyári éjtszafca.

sen fizetettet, minthogy nem menvén be a hely­ségbe, egy verszttel rövidebb vala iitam.

Kiszáig és onnan Musztlanömig a vidék mintha erdősebbé válnék. A fák fény vek, nyírek. Helysé­geket itt *§em látok, csak széllyel szórt tanyákat. De a félt nyomorúság se tűnik szemembe. Teher­vivő egy lovas kis szekerekkel nagyon sűrűn talál­kozom; a ló rendesen erős, jól van tartva, szer­száma ép, hajtója nem rongyos. Mind nyájasan köszöntenek; az én kocsisom alig néz rajok, az egyre fütyül, azaz bíztatja futó lovait.

Most élvezem háborítlanul a nyári éjét, mely alig is vala észrevehető. A leáldozó nap hosszúra nyúló árnyékai, mintha oda volnának szögezve, annyira nem látszanak változni; holdvilág is lévén, az éjtszaka csupa világosság; gyenge szemem is folyvást tud olvasni. Tizenegy óra tájban setétebb-nek találám ; éjfélkor világosabbnak látszék, hasonló­kép éjfél után egy órakor mintha jobban homályo­sodnék; de két óra tájban nyilván ébred már az új nap. A gyönyörű észt mondára emlékezem, melyet legelőször a finn Ahlqvist könyvében az újabb észt irodalomról*) olvastam volt; most is nálam vala a könyv. Az észt iváni éjei legjobban tüntetvén elő, ide irom a mesét:

K o j t és A m a r i k (reggeli hajnal és esti hajnal). Hajdan egy anyának két lánya vala, Videvik

és Amarik (esti pir és esti hajnal), mindenike

*) Viron nykyisemmasta Kirjallisuudesta. Helsingissa 1855.

Észt mese. 125

csinos, szép és okos, úgy külseje mind erkölcse szerint, a mint az ének is mondja:

Képe fejér, arcza piros, Szeme fénylő mint a bogár.

Nap hunytával az öregebbik leány a szántás­ról hazatéré két ökrével, s mint gondos emberhez illik, a folyó szélére vezeté őket innia. De mint­hogy a csinosság a lányok legelső törvénye s az okosak gyakran a tükörbe néznek, az okos Vide-viknek is az vala szere szokása. Ott hagyá az Ökröt ökörnek, a folyó szélére lépé, s szive megörüle. A Hold, ki a teremtőnek meghagyása és rendelete szerint, a pihenésre aláment nap helyett a földet világítani tartozik, elfeledé tisztét, s mint nyíl, úgy ereszkedék lopva szerelemből a földre a folyó fene­kére, s száj szájhoz, ajak ajakhoz tapada. Egy csókkal menyasszonyának jegyzé el Videviket, s az alatt elfeledé minden, de minden gondját. De ládd, irtózatos sötétség borúla a földre, míg Videvik mellett késett.

S akkor egy nagy szerencsétlenség történt. Az erdő ragadozó vadja, a farkas, kinek az alatt szabadjára áll vala minden, mert hogy senki sem látta, Videviknek egyik ökrét elszakítá, a mely az erdőbe legelni ment volt, s zsákmányává tévé. Bár eleget kiáltoza a csengő csalogány, s bár ki is hangzék az erdőből a sötétségen által zengő szava: Laisk tüdruk, laisk tüdruk, ööpik! kiri-küüt, vaule vaule, too piits, too piits! tsáh, tsah

1 2 6 Észt mese.

tsah!*) De Videvik nem hallá a fülemile kiáltá­sait; ő mindenről elfeledett, a mi nem szerelem. Mert a szerelem vak, siket és nem tud emlékezni; neki az öt érzékből csak az érzés marad meg.

Midőn végre a szerelem feledtségéből fölocsú­dott Videvik, meglátá a farkas gonosz tettét, s oly nagyon síra, hogy szeme könyeiből egész tó támadt. Az ártatlan könyek nem is maradának észrevétle­nül vagy elrejtve az Öreg atya előtt. Leszálla aranyos egéből a földre, megbüntetni a gonosz tettet, s gondviselés alá helyhezni a parancs ellen cselekvőket. Avval bünteté meg a gonosz farkast, hogy az ökör mellé igába foga örök időkig vizet hordani, a Gönczöl csillag vasbotjának fenyítése alatt A Hold pedig feleségül vévé Videviket. Mai napig ott fénylik ennek szép orczája a Hold mellett, s le-letekint a víz tükrébe, a melyben csók által Ízlelte meg először vőlegényének szerelmét.

Azután monda az Öreg atya: Hogy ilyetén gondatlanság ne essék többé a világosság dolgában, s hogy a sötétség uralkodásra ne kapjon, igazgató­kat rendelek nektek, a kiknek parancsa szerint járjon el kiki a maga tisztében. A Hold és Vide­vik felváltva gondoskodjanak az éjnek világosságáról. Kojt és Arnarik (reggeli hajnal, esti hajnal), a ti rendeléstök és gondotok alá a nap világosságát

*) Szép utánozása a fülemile csattogásának. Az észt szók azt teszik: Lusta lány, lusta lány, az éj hosszul a tarka ökröt barázdába, barázdába; hozz ostort, hozz ostort! csáh, csáb, csah!

Észt mese. 127

bízom az ég alatt; járjatok el becsületesen eme hivatalban. Neked, Amarik lányom, az áldozó napra legyen gondod; oltsd el minden estvei a tűz-szikrá-kat mind, hogy kár ne történjék, s vezesd alá a napot a teremtőjéhez. Te meg, Kojt fijam, minden új nappal megint tij világot gyújts, hogy senkinek ne fogyatkozzék a világosság!

A napnak e két szolgája becsületesen viselé hivatalát, úgy hogy egy nap se fogyott el a fény az ég alatt. Most a rövid nyári éjek közeledének, a mikor Kojt és Amarik egyik a másiknak száját és kezét érintheti, a mikor az egész világ örvend, a madarak az erdőben, kiki maga nyelvén, zengő dalokat énekelnek, s a mikor a virágok virágzanak és szépen nőnek. Ekkor az Öreg atya leszáll a aranyos székéből a földre, a Lijon *) örömünnepe tartására. Úgy találá, hogy a gondviselés és igazga­tás rendén van, s nagyon megörüle teremtményein. Monda tehát Kojtnak és Amariknek: Meg vagyok elégedve gondviseléstekkel is, s tartós boldogságot kivánok nektek; legyetek tehát nő és férj! De mint egy szájjal úgy felelének mindketten: Atyám! ne kísérts minket, meg vagyunk elégedve álla­potunkkal; vőlegény és menyasszony akarunk ma-

'*) „Lijon a földön való isten, H a mennydörgéssel együtt jár." Lásd MytMsche und Magische Lieder der Ehsten, gesam-melt und herausgegeben von Dr. Kreutzwald und H. Neus. (A 10. lapján.) Egyebütt másod rendű isten, mintegy közvetítő. U. o. 14. 1.

1 2 8 A mesének eredete.

radni; mert mint olyanok találtuk meg a boldog­ságot, mely mindég új és mindég ifjú!

Az Öreg atya meghagyá őket akaratjok szerint, s visszamene aranyos egébe.a

E mese valóban szép, és oly igaz, oly embe­rileg gyöngéd érzelmű, hogy becsületére válik a népnek, mely azt költötte. Fahlmann (1799— 1850), ki a Dorpati egyetemen 1842-ben az észt nyelv „lectorává" lett, közié azt először németül ifjúsága emlékezetéből, s az hamar ismeretessé lőn az európai irodalomban. De szépsége miatt sokan nem az észt nép szellemének, banem Fahlmann köl­tőnek akarták tulajdonítani, mig Lagus nevű.mér­nök 1854-ben egy észt paraszttól észt nyelven hallotta és jegyezte föl, mi aztán minden kétségnek véget vetett.

Magam tapasztalam most, hogy itt az esti hajnal kezet nyújt a reggeli hajnalnak.

A Musztlanöm postaállomás a Harria és Járvi kerületek határán van; a következő két hajtás Weissensteinig (észtül Pajde lin = Pajd város, mert a Pajd nevű folyócska mellett van) és Marién Magdalenenig (Maria Magdaléna) a Jarvi kerületben vannak. Ez utolsó közön éjféltájban menék el. Egy nagyszerű úri birtok (Tolly-é) tünék szemembe. Előbb gyönyörű nyírfa-sorok közt, azután egy terjedelmes kert és tetszetős gazdasági és lakó­épületek mellett és újra nyírfa-sorok közt halada el utam. A nyírfák itt, de kivált Finnországban, nem oly törpék, milyek látásához nálunk az ember

Dorpati kerület. 129

hozzá szokótt, hanem szép magas fák, hogy inkább jegenye fákhoz hasonlítanak. — Weissenstein város­kát nem érem, mert a postaállomás Ani-külben (Lúdfalva) van, egy fogadó, vagy inkább korcsma, észtül körts, mellett, mint másutt is rendesen. De azért az utas mindent és nagy tisztaságot talál, akár enni, akár hálni kívánna.

A Vágeva posta a Viro kerület nyugatdéli csúcsában lévén, közel a határhoz, mely az Észt herczegséget a Liv herezegségtől elválasztja, nem sokára ezen herczegség Dorpati kerületébe juték. Kuurisztban reggelizvén, a postás többi közt azt beszéllé, hogy itt a rozsok tegnap virágoztak; az idő kedvező lévén, a virágzás tökéletes vala. Kér­désemre, vájjon egy napon virágzik-e itt a rozs? azt feleié, hogy igen, ha kedvez az idő, s hogy az ilyen egy napos virágzást legjobbnak tartják. Tehát itt, a Dorpati kerület éjszak-nyugati részén, 1869-ben a rozs hatod hó vagy június 28-kán, az orosz naptár szerint 16-kán virágzék.

E kerület a Livherczegség legnagyobb tavai között, a Pejpusz és Virtz-tó (Virtsjárv) *) közt van. A Virtz-tóból az Erna (anya) folyó, észtül Erna-jogi, németül Em-bach, vagy Em-beck, a Pejpuszba folyik, elég nagy folyó, hogy gőzhajók járhassanak rajta. Dünaborgból Pszkovig (Pleszkov) vasúton menve, Pszkovból kocsin, azután aPszkovi és Pejpusz

*) A térképen Wirtz-jerv-See. De járv szó észtül tavat jelent, tehát a név Virtz-tó.

Első kötet. 9

130 Dorpati város

tavon gőzhajón mehetni Dorpatba. A Pejpusz tónak kisebbik vagy déli része t. i. Pszkovi tónak nevez­tetik. A Pejpusz tóból a Narva, vagy Narova folyó a Finn tengeröbölbe szakad. A Narva pedig és a Pejpusztó egész Esztherczegséget és a Liv berezeg-ség egy részét Oroszországtól választják el.

A Dorpati kerület parti része, északtól fogva Pszkovig az észt mondáknak legtermékenyebb fészke legújabb időkben is; vagy talán helyesebben mondva, ezen a területen maradtak meg a régi mondák tö­redékei, a melyekről más helyen lesz szó. A német hóditásnak is ez álla legtovább ellene, az Emafolyó' melletti erősség ótalmazván mind az észteket, mind a velők szövetkezett oroszokat.

A Mojszamaa posta-állomástól fogva mind­inkább egy nagyobb városnak közelléte mutatkozékc Délután 2 órakor Dorpatba hajték be.

Dorpat, észtül Tartó, vagy Tartu lin (Tartó vára) 1030 tájban Juri Jaroszlav által alapíttatok, azért hittak oroszul Jurjévnek, vagy Jurjevgorod-nak = György városának; Lett Henrik „castrum Tarbatum"-nak nevezi „adflumen, quod dicitur Mater aquarum", mi az Erna, vagy anya-folyó. Ez úgy folyik, hogy a város legnagyobb része jobb part­jára esik, melynek emelkedett helye dóm-nak ne­veztetik. A város tehát az Erna folyó felé lejt. Ámbár az oroszok építették volt, az mégsem vala hatalmukban a németek hódításakor ; mert általában az orosz, jelesen a Polotszki és Novgorodi fejedéi-

történetei. 131

mek hatása a Duna alsó mentiben ás a Pejpusz nyugati partjain igen csekély és mindenkor múló vala, mert a keresztyénséget sem terjesztek azokon. Jurjev,vagy Dorpat 1224-ben kerfile a német lovagok hatalmába; Hermán püspök a székét is azon évben tévé ide, a kis hegyen, mely erősség vala, püspöki egyházat, a hires Sz. Dénes egyházat, s közel hozzá magának várat építvén. Azért hijjákmaisezen emelkedett részt dómnak, mint Révaiban az egész várhegy dómnak neveztetik. Az egyház egykét év alatt épült fel, s a Livtartomány büszkeségei közzé tartozott vala. A várost 1267-ben rövid időre megint az oroszok foglalák el, de visszavevé a német rend. Ebből a régi viszonyból származtatá IV. (vagy mint ezár IL) Iván Vasziljevics azon jogot, melyet az állítólag 1503 ólta nem fizetett adó miatt 1554-ben megújíta, s 1558-ban Dorpat elfoglalásával érvényesíte is (lásd a 47. 48. lapot). Báthori István lengyel király, mint tudjuk, 1582-ben visszaszerzé az oroszoktól. A nagy­szerű főegyház 1596-ben leége, jeles romjai ma is mutatják a régi épület dicsőségét. Most a Livtar-tománnyal együtt a lengyel koronát uralá Dorpat, míg a svéd uralkodás alá került, mi 1617-ben a Stolbovai békekötés által történt. S Gusztáv Adolf Dorpatban 1630-ban gymnasiumot, 1632-ben pedig egyetemet alapíta, Nürnbergből költ alapító levele szerint, egy fokúvá tevén azt az Upszálai egyetem­mel. Az 1656-ki orosz háború által megzavart egyetemet XI. Károly újítá meg 1690-ben; de a kigyúladt nagy éjszaki háború elején 1699-ben

132 Dorpat város történetei.

Pernóba meneküle; 1710-ben pedig teljesen fel-oszlék. Nagy Péter Dorpatot első ízben 1704-ben foglalá el, s megerősítő kiváltságait is (lásd a 100. lapot); de 1707-ben újra megostromolván azt, majd nem tövig lerontatá, s elhnrczoltatá a lakosokat, kik csak 1718-ban térhetének vissza. Lassan kezde tijra épülni a város; de a régi kőházak helyett fa házak támadának; s ime 1775. június 25-kén tűzvész annyira elemészté, hogy a lakosoknak kedvök is veszett újra építgetni. De IL Katalin czárnő min­denképen bátorítá őket, 100,000 rubelt előlegezvén kamat nélkül, s az Emafolyón kőhidat építvén; azt is rendelé, hogy a belvárosban nem szabad faházat építeni. Hupel szerint a tűz előtt 1774-ben a vá­rosnak 3300 lakosa vala, kik 1) németek valának, vagy tulajdonképi polgárok, állván a tanácsból és a két czimborából; a nagyhoz a kereskedők, serfő-zők és arany mivé sek, a kicsinyhez, vagy a Sz. Antal czimborájához, a mesteremberek tartozván; a nőte-lenek mind a fekete fejek társaságába tartóztak. 2) Oroszok, kik nem lehettek polgárokká, s kik saját birójok alatt állván a helytartó alá valának rendelve; keresetjök az orosz árúkkal kereskedés vagy kertészség lévén. Mai napig jeles kertészek az oroszok Finnországban is. 3) Esztek, kik szaba­dok, de a városnak némi szolgálattal tartoztak vala. Dorpat is hajdan hanszai város lévén, szerkezete a Riga szerkezetéhez hasonlított.

I. Sándor czár 1802-ben újra felállítá az egye­temet, mit már I. Pál czár szándékozott volt tenni.

Lakossága. 133

Nagyszerű épület támada az egyetem számára; az egyetemi könyvtárnak fent a dómon a főegyház romjainak egy részében, melyet a végett kiépítet­tek volt, szerzének alkalmatos és regényes helyet; a csillagvizsgálót pedig a püspöki vár helyére állí-ták; Madler volt híres csillagásza ismeretes név Európában.

Dorpat mai külseje új várost mutat, e tekin­tetben nem hasonlít se Rigához se Révaihoz. Az elővárosokban a faházak többnyire földszintiek, szép kertekbe rejtezők; a belvárosban kőházak vannak, melyek közt is sok földszinti van. Az egyetemi épület és a városháza a jelesebb épületek. A város közepén egy sétatér van, melyben Barclay de Tolly mellszobra díszlik, ki 1788-tól fogva minden, de kivált a nagy orosz-franczia háborúban kitüntette magát.

Az utolsó népszámlálás szerint a városnak jelen lakossága 21,035 lelket teszen, a kik, nemze-tiségök szerint, 9,800 észt, 9000 német, 1800 orosz, 160 lett s 348 más nyelvűek. Az esztek tehát most a többséget teszik. Azért az utczákon majdnem egyedül észt nyelven hall az idegen beszélleni, mert a németek mind úgy tudnak észtül, mint például a szepesi német* városkákban a polgárok mind tud­nak tótul.

Délután tehát hajték be a városba, mely ünne-pies szint mutat vala. Igen sok házról lobogók lengenek, az utczákban nagyobb csoportokban mozog

134 Vanemuine

a nép, mert holnap nagy ünnepe kezdődik. A London czímii fogadóban szűk helyet találván, s levervén az úti port Húrt gymnasiumi tanár laká­sát keresem fel, a kitől a szükséges utasítást kap­hattam. Wiedemann, a Pétervári tudományos aka­démia tagja, s abban az észt nyelv tudományos képviselője, nekem kiváltképen Hurtot ajánlotta volt, ki született észt létire a nyelvet tudományosan érti, s egymaga megérdemli, úgymond Wiedemann levele, hogy az észt nyelv iránt érdekelt utazó Dor-patot ne mellőzze.

Hurtot hon találám, de a min méltán sajnálko­zom vala, tőle azt is haliám egyúttal, hogy Wiede­mann tegnap utazott el Dorpatból. Tehát ha én egy nappal előbb érkezem ide, vagy ő még egy napig mulat itt, szerenesésen találkozunk; pedig én Pestről indulván őt Pétervárott reménylettem találni, valamint ő innen elindulván, engem Pesten akart meglátogatni.

De az észt nép ünnepe háttérbe szorít minden egyebet. S Húrt, ki egy szőke fiatal és tüzes észt tanár, készséggel közié a szükséges tudni valót s az ünnepnek előrajzát.

Dorpatban 1865 kilenczedhava 27-kén (az orosz naptár szerint) az észt dalárda engedélyezést nyervén, az orosz kormánytól, első gondja vala egyesíteni az óhajtásokat, melyeket a szabadság ötvenedik év fordulójának közeledő napja minden­felől támaszt vala. Méltóan kellene megünnepelni azt a napot; de hogyan? Bizonyosan minden egy-

társaság. 135

Mzi községben meg fogják ülni: ámde némileg országos ünnep kellene. Az észt nép üljön-e ilyen ünnepet? nemde visszariasztó gondolat ez? Hátha rendetlenség támadván az egybegyűltek közt, az szerencsétlenséget okozna, mennyit vesztene a sza­badság ünneplése! Vagy ha nem sikerülne az ün­nep, s a szegény észt nép nevetséget vallana, milyen szégyent hárítanának reá azok, kik nem jó akaróji a népnek! Az észt dalárda a Vanenmine-társaság nevét viseli; Vanemuine (finn: Vainámöinen), a régi nemzeti hit szerint az ének istene; a Vanemuine-társaság tehát leghelyesebben énekes ünnepet javasol. Továbbá az országos ünnep helye csak Dorpat lehet, mely az ősrégi észt dalnak városa, s valamint általában a Balti tartománybeli, úgy különösen az észt értelmiségnek is nevelője. — Ez meglévén natározva, a Vanemuine-társaság elnöke Jannsen János Vilmos, az észt hirlap- és népies irodalomnak fő-főembere a Posti mees (Postás) nevű hírlapjával nemcsak a gondolatot, hanem az ünnepre elfogadott énekeket is terjesztgeté. S ámbár az ünnep előtt csak hat héttel kapták meg reá a kormányi enge­delmet, s ámbár csak akkor lehete voltaképen az énekeket és kótákat nyomtatva kiosztani: mégis negyvennégy észt és egy német énekes társaság jelentkezék, hogy készül. Az észt egyházi közsé­gek nem állanak nagy helységekből mint nálunk, hanem inkább nagy kerületekből, s egy éhséges tél előzte volt meg a tavaszt. Mind a mellett se távolság se inség nem tartóztatá vissza a szükséges

136 Vanerauine társaság.

tanulástól az észt énekeseket, s azok ma (hatodhó 29/17-kén) délig mind eljöttek külön-külön lobogók alatt. Épen most jövének ki a Sz. Mária egyház­ból, a melyben 800 énekes legelőször éneklé együtt a betanult énekeket és dalokat, Sábelmann walki tanítóképezdei tanár igazgatása alatt, ki Kunnileid nevével mint észt költő és zeneszerző nagy tisz­teletben és szeretetben áll. Kezemben van a kótás és énekes könyv, melyet a Vanemuine-társaság ez ünnepre következő czím alatt adott ki: Az észt nép ötvenedik évbeli örömünnepének dalai és énekei.*) Az előszóban Jannsen a sietséggel mentegetvén a könyvet, ha hibák találtatnának benne, azt mondja,: „Maradjanak emlékül ezen énekek is az észt nép­nek mostani ünnepéről, hogy az utódok még sokáig lássák, a mit elődjeik az első örömünnepen éne­kelének. Adja Isten, hogy szándékunk jól sike­rüljön, s támasszon ez által bennünk jó reményt és kedves emlékezést. Dorpatban 1869. május havában.u

Értesítve a készületekről és a holnapi ünnep rendjéről, szállásomra térek, mert az egész éjtszaka nem aludván, pihenésre vala szükségem.

Elég korán ébredek fel 30/18-kán. Az észt nép múltján és jelenjén mulatának gondolatjaim.

*) Eestirahva 50-aastase Junbelpido-laulucL Tartó Vanc-muine-seltsist Táljaantud. Tartus 1869.

A parasztok sorsa. 1 3 7

Milyen volt állapotja a múlt század végéig, s mivé vált 1869-ig!

Az orosz kormány indítványára készült az 1819 másodhavabeli törvény, mely a rabszolgasá­got megszüntetvén, s a parasztnak személyes sza­badságát elismervén, őt állami joggal ruházta fel, hanem egyszersmind azt a nagy hibát is elkövette, hogy külömbséget nem tevén az úri és paraszti birtok közt, az 1804-ki törvény által biztosított pa­rasztsági birtokot is megszüntette, jogot tulajdo­nítván ezentúl a birtokosoknak, annyit foglalni el a parasztok által használt földekből, a mennyit akar­tak. Továbbá azt is kimondá az 1819-ki törvény, hogy valamennyi földbirtok az uraké lévén, a parasztok pedig szabadokká válván, ezek és amazok közt szabad szerződésnek van helye; nincs is arra szükség, hogy a törvény határozza meg a bérletet, a régi korlátozások épen a szolga­ságnak lévén következései. A felszabadítás tehát valóban legnagyobb ínségbe ejté a parasztokat, mert őket, kik kénytelenek valának bérbe venni földeket a birtokosoktól, ezek irányában semmi törvény nem ótalmazta többé. A félszeg szabad-elvüség nagy előnyt lát vala ugyan abban, hogy a paraszt nem tartozik többel a birtokosnak, mint a mire szerződés által lekötelezte magát, s hogy a szerződés lejártával neki ép olyan szabadsága van a szerződést meg- vagy meg nem újítani, mint a földes úrnak : igazán pedig az 1819-ki felszabadítás úgy, a mint történt, a tehetetlen parasztot védelem

1 3 8 Parasztok sorsa.

nélkül a birtokosnak önkénye alá veté. A félszegség oly kézzel foghatóvá, s a parasztok Ínsége oly nagygyá lett; hogy akarva nem akarva a bérlet rendezéséről kellé gondoskodni. A Liv-herczegség-ben az 1849-ki törvény (az úgynevezett 77. pont), a földesurak visszafoglalásait korlátozván, a bérle­tet nem munkával hanem pénzzel rendelő fizetni; továbbá meghatározá, hogy hat évnél rövidebb időre nem szabad kötni bérleti szerződést, ellenben azt 50 évre is ki lehet terjeszteni; hogy ha a bérlő paraszt a bérleti összeg fölemelése miatt hagyja oda földjét, a birtokos tartozik neki minden javítását megtéríteni; végre egy paraszt-bank állíttaték fel, mely a parasztok számára a tulajdonjog megszer­zését könnyítse, a vétel árát hatvanad részét előle­gezvén, úgy hogy huszad része' felmondhatlanul a vett paraszt-birtokon maradjon, s csak 18-ad része készpénzül fizettessék ki a vevő paraszt által. Az 1865-ki törvény új megszorításokat ren­dele a birtokosokra nézve, jelesen, hogy a bér­leti szerződés megújítása előtt a régi bérlőt az új föltételekről tudósítani kell, s ha ezeket nem fo­gadhatja el, neki, mikor elköltözik, a birtokos köte­les a régi és új bérlet külömbségét kártalanítás fejében kifizetni, még pedig háromszorosan, ha 6—12 évig volt a bérletben, s kétszeresen, ha 13—24 évig volt abban. Eladáskor a bérlőnek van előjoga a. vételre. Végre az 1865-ki törvény megengedé a földesúrnak, hogy béreseinek javára, kik pénzbeli és termésbeli fizetésen kivül földet is szeretnek

Birtoklása. 139

használat alá venni, a paraszt-földek mintegy hatod­részét szakíthassa ki, a melyet quotának ne­veznek. Az 1868-ki törvénynél fogva azon év negyedhavától kezdve a munkabeli bérletek általá­ban megszűnnek, s csak pénzbeli bérletek lehetsé­gesek még. — Az Észt herczegségben is ugyan az alatt hasonló törvények hozatának.

Mennyi lehet a parasztok által mivelt föld a Livherczegségben? Valahol találtam, hogy az összes liv föld 3.512,129 „loofstellen", vagy is 1.149,601 orosz desszatine, vagy 1.093,751 hectare. Egy „loof-stelle" tehát mintegy 1100 D ölünk, vagy egy kis magyar holdunk. S annak a 3V2 millió hold földnek 69.24 százaléka paraszt birtok volna. Láttuk a 65. lapon, hogy a svéd törvény tallér-mérték szerint beesülte volt a földet. Azt találom, hogy egy tallér föld 5 porosz hold; egy desszatine pedig 4,27 porosz hold, vagy 3 lóf: egy tallér föld tehát mintegy 3V2 lóf. A bérlet magasságáról azt találom, hogy az utolsó öt év alatt a tallérföld bére 3 rubel 97 kopekáról 6 rubel 62 kopekára szállott fel; ha földesúri birtok tallér-földje ért 6 rubelt adnak, paraszt-birtok tallér-földjéért 10 rubelt is adnak évi bérlet fejében.

Szerencsés véletlen a dorpati újság (Neue Dörpt'sche Zeitung) 1869 márczíus vagy harmad­hava 16/4-kei lapját ejté kezembe, a mely a Liv­herczegségben addiglan történt parasztföldi meg­váltásokat hivatalosan közli. Tanúság kedveért ide

140 Föld-váltás.

írom, elhagyván a törtszámokat. Ennél fogva el voltak adva összesen

a d o r p a t i k e r ü l e t b e n 14,687 tallér-föld 1.938,651 rubelért,

60 „ „ az árnak bejelentése nélkül; a r i g a i k e r ü l e t b e n

4,499 tallér-föld 669,583 rubelért, 410 w n az árnak bejelentése nélkül;

a w o l m a r i k e r ü l e t b e n 24,401 tallér-föld 3.979,282 rubelért,

733 „ „ az árnak bejelentése nélkül J

a wenden i k e r ü l e t b e n 6,349 tallér-föld 875,506 rubelért,

58 „ „ az árnak bejelentése nélkül;

a walk i k e r ü l e t b e n 7,353 tallér-föld 1.223,634 rubelért,"

261 „ „ az árnak bejelentése nélkül;

a ve rő i k e r ü l e t b e n 8,037 tallér-föld 1.007,825 rubelért;

10 „ „ az árnak bejelentése nélkül;

a p e r n ó i k e r ü l e t b e n 10,277 tallér-föld 1.677,323 rubelért,

a fel l ini k e r ü l e t b e n *) 17,216 tallér-föld 3.700,452 rubelért,

609 „ „ az árnak bejelentése nélkül.

*) Más kerületi felosztás ez, mint a 86. 37. lapon láttunk.

Haladás. 141

Összesen tehát 94,973 tallér - föld; miből 92,822 tallér-föld 15.072,236 rubelért s 2150 tallér-föld az árnak bejelentése nélkül van már pa­rasztok által megvéve. Ezen összeg az eladható parasztbirtok 245 4 százalékát teszi, a városi, elő-fiségi és hitbizományos birtokokon kivül, a me­lyek eladását a törvény nem engedi meg. A hivatalos kimutatás még az észt és lett kerületeket is külön-külön adván össze, így: a dorpatiban 20.61, veroiban 16.65, pernóiban 57.15, íelliniben 41.4, ösz-szesen az esztek 28.í0 százalékát; — a rigaiban 10.9, wolmariban 56.70, wendeniben 9.%%, walkiban 15.15, összesen a lettek 21 százalékát vették már meg a megváltható földnek. A Livherezegség észtjei tehát nyolcz százalékkal több földet vettek már, mint a lettek. Az Esztherczegségben történt eddigi megváltásokról nem kaptam hivatalos kimutatást. Lehet, hogy ott lassabban halad a tulajdonjog meg­szerzése, de ott is halad bizonyosan.

Örvendetes a következő két adat is. A liv paraszti községek vagyona 1849-ben 199,583 rubelt tett vala, 1867-ben már 997,928 rubelt; tehát fejen-kint 75 kopekáról 3 rubel 40 kopekára szaporodott. — A paraszt egyházi községek iskoláji 1851-ben 639 valának, 1866-ban pedig 844. Ezeken kivül vannak helységben* iskolák is, a melyek állása cseké­lyebb. Egy 1867-ki összeírás szerint a Livherczeg-ségben 780 protestáns lettre és észtre jut egy-egy iskola, — minek jelentősége akkor tűnik csak ki, ha tudjuk, hogy Szászországban 605, Poroszország-

142 Haladás.

ban 682 lélekre j u t egy-egy iskola, de már Austr iá-ban (a magyar ko rona országain kivül is) csak 1200 lélekre, Belgiumban 828-ra és Németalföldön 945-re ju t egy i skola*) . — Föllehet tenni, hogy az Eszt-herczegségben is mind a ké t tekintetben hasonló javulás és haladás történik.

Ha elgondoljuk, hogy milyen volt a liv é& észt parasztnak sorsa a múlt század végéig, sőt 1804-ig, s milyen súlyos állapotba esett az 1819-kí egyoldalú felszabadítás által; ha hozzá gondoljuk, hogy milyen haladást tett a liv és észt paraszt 1849 ó l ta : a tisztelet érzésének k e l l bennünk támadni iparkodása iránt; de nem vonhat juk m e g helyeslésünket a nép vezetőjitől sem, a k iket Sza-marin szid és rágalmaz. Jobb lett volna ugy.an, ha az 1819-ki felszabadítás a parasztokat nem eresz­tette volna szabad versenyre a b i r tokosokkal : de a személyes rabság megszüntetése azért örökké em­lékezetes, hisz a meghódítás ólta (1220 ólta) csak most ismerte el őket embereknek a törvény.

Június hó 30/18-kán reggeli nyolcz órakor a Sz. Mária és Sz. János tornyaiban a harangok be­jelenték az ünnepélyt , a harangozás után pedig mindegyik toronyban egy vidéki zenetársaság egy

*) A magyar korona országaiban a népiskolai ügyet a statistika hitelesen csak most fogja megismertetai. De azok­ban, különösen Magyarországon, az iskolák száma kisebb lesz aránylag azért, mert nagyok a községek; tehát itt az iskolába járó gyermekek száma lesz a döntőbb.

Ünnepély. 143

chorált fúva. Ezután kiki a Van emuin e-társaság házához siete, a honnan a menet ki fog indulni. A házak föl vannak lobogózva; a dorpatiak szives kivánsággal vagy személyesen kisérik észt vendé­geiket. Az idő is kedvező, a mely külömben esős vala. A Vanemuine-házban rendezik és számozzák a dalárdákat; az énekesek és zenészek egy csinos jegyet kapnak, mely veres-zöld-fejér (liv szinti) alapon lévő lyra a liv-, észt- és a dorpat-városi. czímerekkel *)7 felül a nap és 1819, alul 1869. Vannak még veres-kéksárgás-fejér (dorpati) szinü, veres-fejér-fekete (dorpati paraszt) szinü szalagok,. s viola-zöld-fejér (észt) szinü meg veres-zöld-fejér (liv) szinü rózsák a külömböző rendezők számára. Majd minden énekes társaságnak van zászlója, csak öt kisebbnek nincsen, ezeket a 37 zászlósok alá rendelik; három zenetársaság is van.

Kilencz órakor megint megszólalnak a haran­gok, s a menet indul; elől két marsai, utánok a lelkészek papi díszruhájikban; két marsai s az orosz­birodalmi, a liv- és eszt-tartománybeli és a dorpati zászlók; megint két marsai s az ünnepély választ­mánya; ismét két marsai meg a vendégek, t. i. a városi tanács és idegenek: újra két marsai, a dor­pati dalárda zászlójával, s a 37 vidéki társaság

*) A Liv herczegségi czimer kardot tartó ezüst grif; az Észt herczegségi czimer három egymás feletti oroszlán; a dorpati czimer két tornyos egyház, felül korona, a korona alatt keresztbe tett kulcs és kard.

1 4 4 Ünnepély.

zászlóikkal; a zene-társaságok a dorpati eszteké; a Raugo egyliázközségbeli Fierenhofé (észt nevét nem tudom), s a Falkenaué (észtül Kárknamois). A zászlókon a helységek és az egyházi községek nevei ragyognak; a Torma helységén az észt mondai hős, Kalev, is fénylik; a Raugo helység zászlóján e felirat tűnik föl: Kes kibedat kannatab, se má­gusát maitseb — a ki keserűt tűr, az édeset ér.

A menet a Sz. Máriaegyház előtt megállván fúvó szerek kíséretével „Hálát mondjatok, Istennek" énekeié, azután az ünnepély helyére vomíla. Szebb és alkalmasb helyet a szabad ég alatti isteni tisz­teletre alig lehetne találni. A dómhegyen megható nagyságban állanak fenn a főegyház romjai, melyek még bolthajtási részeket is hordoznak; alatta egy fa-koszorúzta gyepes völgy vagy inkább széles aljú völgy-katlan. Ennek déli oldalán veres fényük ár­nyékában a vendégek számára van hely, közel hozzá a papi szó-szék és oltár; a katlan elő­részén az isteni tiszteletnél az éneket vezető éneklők és zenélők sorakoznak; félkörben a dalár­dák, melyek zászlaji az isteni tisztelet kezdetével lebocsátkoznak; a völgy téres oldalait alulról föl­felé a sokaság foglalja el,, mely a méltóságos romokat is ellepte. „Sind, vagev Jumal, kiidame" = Téged, hatalmas Isten, dicsérünk, énekkel kezdődék az isteni tisztelet. Meghatóbb éneket ennél sehol és soha nem hallottam; ehhez képest a nagyszerű komoly opera is csak komédia.

Ünnepé}y. 145 t

Tisztelendő Willigerode, dorpati lelkész, hosz-szabb beszédben az ünnepély nagy jelentőségét fejtegeté, s egy rövid ének után imádkozék; az imádságot az egész roppant közönség térdelve monda el. Most következek a liturgia, milyen nálunk & protestánsoknál egészen szokatlan. Az ének után Knüppfer, Sz. Máriai lelkész Észtországból lépé föl a papi szószékre, s Pál apostol (a korinth. má­sod, lev. 16, 13. 14.) e rövid szavait olvasván fel: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben; úgy csele­kedjetek mint férfiak, legyetek erősek; minden dol­gaitok atyafiúi szeretettel történjenek", olyan beszé­det monda, mely látám, a hallgatóság szivére hatott. Egy úttal, mint a hozzáértők mondák nekem, a legszebb észt nyelven szónokolt, egyik észt hall­gatója így fejezvén ki megelégedését: Abban nem volt egy szál pelyra, mind csupa tiszta szem.

A reá következő ének után a pétervári észt lelkész Laaland az 1819-ki törvénynek nagy jelen­tőségét fejtegeté. A felírni lelkész Hörschelmann s a raugoi lelkész Hollmann az isteni tisztelet liturgiái részét végezek. Az egész ünnepély dél­utáni két óráig tárta.

Először hallván észt szónoklásokat igen keve­set érthetek; az énekeket nagy részvéttel kísér­hetem, szemem tudósabb lévén a nyelvben mint fülem. Átengedtem tehát magamat a jelenet be­nyomásának, mely mindenkire nézve megható vala. Miólta ezen nép meg van hódítva, most hetedfél század ólta először tart népünnepet, először érzi

Első kötet. 1 0

146 Ünnepély.

magát népnek; az ünnepély helye is a multat és a jelent ábrázolja. A felséges romok a hódítás korából a hódítottak áldozat)ait, szolgaságát s a hódítók szellemét mutatják, mely karddal hirdette volt a keresztyénséget. S a romok alatt és körül a tenger nép buzgó örömmel énekel, ajtatoskodik; nem egy elnyomott és boszűt lihegő, de a jelent hálával fogadó, s a jövendőt iparral biztosító nép. Hosszú kabátos, többnyire szőke hajú, és kék sze­mű férfiak, ifjak, öregek; eleven színekbe öltözött kedves külsejű, egészségtől ragyogó észt asszonyok és leányok mind örülnek, hálálkodnak az Istennek. Gyönyörű hangokat hallék az énekben, azt mond­tam volna, hogy e népnek hangja az éneklésre van teremtve, valamint nyelve nagyon is alkalmas arra, sokkal alkalmasabb a finnél és magyarnál; ezeknek a hosszú szók tetemes akadályokat okozván. Az egész isteni tisztelet a menettel együtt öt órát tárta, s én a nagy gyülekezetben a buzgóságnak és tartós figyelemnek legkisebb lankadását sem vehetem észre. Világos vala az újra meg újra elevenedő kívánság, hallani az egymást felváltó szólókat; mintha ez a-nép a maga nyelvén mondott beszédeket nem győzne hallgatni. Mert az egész hosszú isteni tisztelet, valamint az utána következő valamennyi ünnepies találkozásban egyedül észt nyelven folyának az énekek és beszédek. Azt a lankadni nem tudó figyelmét a népnek utóbb egy német társaságban hozván fel, mindnyájan azt mondák, hogy német ember nem bír annyi prédikácziót és beszédet

Ünnepély. 147

egymásután végig hallgatni mint az észt, ki már a nyelvében is nagyon gyönyörködik, s igen be­szédes.

Az isteni tisztelet után a menet a Vanemuine-társaság házához téré vissza, a honnan rövid idő múlva, az úgynevezett Ressouree-kertbe vonúla, hol egyházias hangverseny tartaték. Az énekesek és zenélők egy félkörű nyílt színpadra lép ének, mely előtt a hallgatóság foglalt helyet- A hangversenyt is tisztelendő Willigerode, mint a vezérlő bizottság elnöke, nyitá meg, egy rövid üdvözlettel a zsoltárok énekesét, és Luthert mint énekszerzőt emelvén ki; utána Hörsehelmann mulattató előadással — mert most a víg szónak is helye vala — Grerhard Pál német egyházi ének-szerzőt, kit az esztek olyan jól ismernek mint a németek, Brenner Fridriket, a dor-pati német egyházias énekköltőt és Sábelmannt, az észt énekköltőt rajzolván. A hangverseny Bren-nernek három choralját, külömböző szerzőktől hat motettót, s végre Beethovennek egy énekét (az egek az úrnak dicsőségét hirdetik) adá elő, a hall­gatóság nagy részvétével, sokszor tapsaival is ki­sérve.

A következő napon délután ugyan abban á kertben világi énekek hangversenye vala, de nem oly kedvező időben mint tegnap; eső esett. Azon­ban Jannsen, a népszerű író s az egész ünnep fo indítója, lépé fel, s vidító előadással biztatá az egy­begyűlteket. Jannsen közép nagyságú, zömök, erős ember, kinek képét nyájas szeretet, nem sötét szen-

10*

148 Ünnepély.

vedély jellemzi. Azt hiszem, hogy Jamisen személyisége is jó hatással lehet az észt népre, mely általában jó vezetők alatt áll. Utána Hörschelmann igen sze­rencsésen élteté Jannsent A szólók közt még Húrt említendő, ki hármat kívána az észteknek: általá­nos miveltséget, melyet iskolák, újságok, jó köny­vek és olvasó körök által kell terjeszteni; azt, hogy a ki a paraszt sorsból kiemelködik, ne kövesse a régi rósz szokást, mely szerint az észt nemzeti­segéből is ki szokott vetkőzni; végre, hogy az észt nép számára ne esak elemi népiskolák, hanem fel­sőbb tanintézetek is támadjanak. A hangverseny, mely így alkalomszerű beszédekkel meg volt sza­kítva, derülten folya végig, jóllehet néha az eső kellemetlenné is vált.

A hangversenyből a menet a * „Handwerker-verein" házához vonúla s onnan a Vanemuine kertjébe, a hol az ünnepély ebédje, a rósz idő ellenére, a fák és esernyők alatt, víg vala, fűsze­rezve pohárköszöntések által a császárra, császári örökösre, a tartományok világi és egyházi ható­ságaira.

A harmadik napon délelőtt a Kessource-kert-ben, délután pedig a Vanemuine kertben valóságos verseny-éneklés vala. Az éneklést itt is zene és táviratok szakaszták félbe, melyeket Rigából a fő­kormányzó Albedinszky, a liv lovagság képviselete, s a rigai dalárda, Révaiból pedig a dóm-iskola jubi­leumát ülő társaság küldenek, ez utóbbi azt is je-

A nép. 149

lentvén, hogy egy észt földmivelő iskola alapítására az egybegyűlt vendégek 3000 rubelt írtak alá. Meg lehet tehát itt említenem, hogy a tegnapi hangversenyen is ugyan arra az iskolára valaki 200 rubelt adott volt.

A mostam hangverseny jutalmakért folya. Az első jutalmat a revali észt énektársaság (mert ott német társaság is van), a másodikat a talkhofi (kursi-kihel-kondi), a harmadikat a dorpati szentmáriai társaság nyerték el.

A hol csak lehetett, a nép közzé vegyültem, annak magaviseletét, módját vizsgálgatván; mert alig képzelhető, hogy másutt és más alkalommal annyi népet és annyiféle helyről együtt találhasson az utazó. Csak az Oeszel szigetéből nincs senki jelen, azonkívül az esztség legnagyobb része van képviselve. A nép testére nézve a középszerű­ségnél magasabb, sőt igen szálas legényeket is találék köztök. A szőke szín és kék szem legál­talánosabb. Ruhája inkább németes, mint oroszos. Magaviselete komoly, mint általában minden népé; de könnyű nevetésre bírni. Komolyságával némi­leg ellentétben áll a sebes beszéd; azomban a mí-veltek, az úgynevezett tanultak vagy tudósok még sebesebben beszéllenek, még szónoldásban is. Az arczok is inkább német parasztokra, kivált hegyi lakosokra emlékeztetik a nézőt. A nőnem a dor­pati vidéken, még inkább Fellinben, csinos, az ele­ven színeket szerető.

150 A nép.

A Vanemuine-kertben a verseny-éneklés alkal­mával egy darabig magam sétálgatván; a terjedelmes kert fajiban és bokraiban gyönyörködém. Jávor-, jegenye-, vad gesztenye-fák oly magasra nőttek, mint a közönséges, a veres és a czembra-fenyvek. De alma-, körte-, szilva-fákat is nagy mennyiségben találék köztök; azok is nagyok, igen magosak. Gyümölcsök azomban apró, hogy milyen lesz, ha megérik, nem tudom; ha nem sokat ér is, a gyü­mölcsfák annál szebbek. A bokrok leginkább biszke- ós tengeri szőlő-bokrok; megvannak rakva szép nagy bogyókkal. Az éjszaki vidékek, ha jó almát, körtvét, szilvát nem is, annál több és jobb bogyót teremnek. Az eprek már érnek, nagy meny-nyiségben lehet látni mindenütt; a biszke, tengeri szőlő is sok van, s szinökről igen jóknak lehet gondolni.

Az alatt az éneklők és hallgatók gyülekezé-nek, s a tarka sokaság a fák alatt és a sétányokon hullámzék föl s alá. Ott találkozám véletlen F r ó m ­mal is, a kit Rigában nem láthattam, s a ki onnan ide jött az ünnepélyre. Sokféléről beszéllgeténk egymással, de leginkább a körülöttünk mozgó nép­ről, melyből hamar egy nagy csapat gyürüdzék össze körülöttünk. „Meggondolván, úgymond Fromm többi közt, hogy öt hétnél alig jutott több idő a készülésre; hogy sok énekes 10 versztnyinél nagyobb távolságban lakik egymástól, úgy hogy nem sok­szor és csak nagy nélkülözéssel és fáradsággal gyűlhettek össze az éneklésre: könybe lábada sze-

A nép. 151

mem, mikor a próbát meghallottam; nem is kép­zelhettem volna, hogy mire képesek a mi eszteink!" Igen megfogható öröm nyilatkozók Frommból, mi­dőn elbeszéllé, hogy a nem kedvező körülmények ellenére az észt gyermekek mint szeretnek tanúim. •Sok vidéken csak a szülék, különösen az anyák tanítják olvasásra gyermekeiket, a járó kelő tanító arra ügyelvén föl, a mint sorban meglátogatja a széllyel lakókat, hogy helyesen történjék a tanítás. Azután a gyermek legfölebb két évig jár iskolába, írni és egyebet tanulni. Néhol egy hétre való ele­séget viszen magával tarisznyában, a szomszéd pa­rasztoknál hálván. A múlt szűk években, amidőn némely parasztnál alig volt meg a betevő falat, sok földesúr „külde a tarisznyába" az iskolába já­rók számára; — mert újabb időben általános az igyekezet, tanítani és emelni a parasztságot.

Fromm azután a bennünket kíváncsian néző esztekhöz fordúla. A kiket névszermt ösmert, azo­kat állapotj okról kérdezgeté; a kiket nem ismer vala, azoktól meg lakásukat tudakolá. Hozzám in­tézvén e kérdést észtül, hogy értem-e a beszél-lőket, azt felelhetem, hogy értem már egy ke­veset (ma moistan jo nattukene). Megmondván a hallgatóknak, hová való vagyok, egy igen eleven szemű legénytől kérdé Fromm, ha emlékezik-e még az iskolából, mi az „Ungri maa" (Magyarország) és hol van az? De a legény ügyesen téré ki a kérdésnek, „nagyon keveset jártam iskolába" felel­vén. Mindnyájan, a hátulabb állók is, reám me-

152 A nép

resztvén szemeiket, azt gondolám, helyén van itt kis észt tudományomat megmutatni. „Ma ölen tul-nud vaatama Eestimaa rahvast, ja mind vaga röömustab, et ölen tulnud seia, kui se juubelipida piakse.wí (Én látogatni jöttem az észt népet, s nagyon örvendek azon, hogy épen akkor találtam ide jönni, midőn e jubileum tartatik.) Ez nekik nagyon megtetszék, s most még többet is szerettek volna hallani tőlem, de tudván, hogy bele sülök, szivesen odább állék, midőn a közfigyelem más felé fordult.

Az észtet makacsnak mondják a németek, s-hogy nem olyan ragaszkodó, mint az orosz. Egyéb­iránt nagyon hűséges; s hogy az észt cselédeket szeretik, mert nagyon megbízhatók, magam is ta­pasztalam, vagy inkább haDám azoktól, a kikkel megösmerködtem. Azt a távolságot, melyben nem rég még állott volt a németség és esztség egymás­tól, az új kor haladása sem enyésztethette még e l ; a társadalmi előítéleteket nem lehet oly hamar ki­irtani, mint új törvényeket teremteni. Az esztség legelőször gyűlvén össze nagy számmal, a dorpati polgárság némi aggodalommal ajánlkozott volt észt vendégeinek befogadására. Nem egy szorongó ke­belből fakada ki a kérdés: hogy fogja magát vi­selni a k u u l e ? *) Azomban a kuule-nak gúnyolt

*) A kuule szó annyit teszen, mint hallj; a hányszor mi ezt a szót: hallja kend!-et halljuk a vásáron s a közbe­szédben, ugyan annyiszor lehet itt az esztek közt a kuule szót hallani. Megszólítás tehát a kuule szó; s onnan van, hogy a

vezeték-nevek nélkül. J 5 3

eszt mindenütt és mindenkor az egész ünnepély alatt úgy viselé magát, hogy a megrögzött előítélet­nek is meg kellé győződnie, hogy külömb ember a k u u l e , mintsem gondolta volt. Rendetlenködés miatt az őrség egy udvari tanácsos-félét volt kény­telen elutasítani a múlató helyről, de rendetlenkedő eszt ellen sehol sem vala panasz.

Pedig csakugyan nem régen még szinte nem­embernek tartották volt az észtet. Eszt nyelvű czimmel irt levelet visszautasíta a posta, — ilyet nem tartozik elfogadni, úgy gondola akkor az illető postatiszt! Az eszt parasztoknak neveik sem vol­tak a keresztneveken kívül. Az utolsó népszámlá­láskor a kormány meghagyván, hogy minden háznépet vezetéknevével kell beírni, nagy baj támada a miatt. A szegény esztek nem tudják vala, mi vezetéknevök van, s hol vegyenek. S akadának haszontalan emberek (úgy beszéllek ne­kem hitelesen), a kik mindenféle csúf német neve­ket költöttek rajok, s azokkal irták be. Hiteles ténynek haliám azt, hogy az összeírok egy észtnek

németek gúnyból kuule-nak nevezik az észtet. Az adoma azt is beszélli, hogy egy külföldit azzal játszottak ki, mondván neki, hogy minden észtnek csak egy neve van, s az kuule! Akárkit szólít meg e szóval, az meg fog állani, s a megszólitóra nézni. Az idegen úgy tett, s csakugyan meggyőződött, hogy valamennyi észtnek kuule neve van. — Hasonlóképen a lettet klausz-nak gúnyolják, mert a lett nyelvben a klausz szó teszen annyit, mint halljad.

154 Dorpati

vezeték nevét kérdezvén, s az úgy felelvén: en m o i s t a == nem tudom, azt Moista-nak írták be. Ezen körülménynek, hogy az esztek vezeték-neveivel mit sem gondoltak volt, kell tulaj donítani, hogy a nem-paraszt észt nemzetbelieknek is német neveik vannak.

Dorpat városának polgármestere Kuppfer úrral az ünnepélyen megösmérködvén annál szivesebben látogatám meg, mert tőle a városbeli jobbágyok­ról tudósítást reménylettem kapni, tudván, Hogy Kiga, Dorpat, Eeval stb. városok nagy földesurak voltak, s azok máig is. Kuppfer úr nagy előzé­kenységgel fogada, s a beszéllgetés csakhamar oda fordult, a hová kívántam; élénk eszű neje is nem­csak részvevő hallgató, de szóló is vala. A fiatal asszony, úgy látám, mankón jár.

A paraszt földeket 1819 előtt nem volt szabad másnak használnia mint észtnek, vagy lettnek — úgy értesíte Kuppfer úr. Habár tehát városi német ember talán többet bírt volna is kiteremteni („heraus-schlagen") a parasztbirtokból, mely néhol nagy ter­jedelmű vala, törvény szerint nem vala szabad azt mivelés alá vennie. Az 1819-ki törvény megszün­tette azt a korlátot; egyúttal némileg szabályozá a földesúri tartozásokat („Gehorsamtaxe"), a melye­ket eleinte részint készpénzben, részint munkával lehete leróni. Addig a földesurak birtokaikat föl­méretni tartoztak volt, s utóbb a haszonbérleti szerződések állának be, melyek pénzben határozzák meg a fizetéseket. Dorpat város volt jobbágyaival

jobbágyok. 155

6—8 évre köti a haszonbérleti szerződéseket; tud­juk másunnan is, hogy a városnak nem szabad parasztbirtokait eladni. A város azon van most, hogy megszüntesse a falukat, mit itt a törvény „Schnur lándere ien" -nak nevez, s hogy azokat külön telkekre bontsa fel, „ s t r e u g e l e g t werden" , minélfogva minden telkes gazda egész telkét külön kapja ki egy darabban, legfölebb kettőben. A bér­letek növekednek, mert javul az állapot, mit tigy a polgármester úr, mint neje csak természetesnek találnak.

Arra a kérdésre, hogy mennyit teszen kö-rülbelol a haszonbér? azt a választ vevém: A haszonbér, a föld minősége szerint, külömbözik; általában egy loofstelle-től, melyben valamivel többet vetnek ki egy német scheffel-nél *), Dorpat-ban 5—6 rubelt fizetnek évenként. A Kúrherezeg-ségben, úgymond Kuppfer úr, a hol sokáig hiva-taloskodott, a korona birtokain egy loofstelle-től 4 rubelt fizet a paraszt, a magánbirtokosok pedig 6—8 rubelt kapnak. A külömbség onnan van, hogy a korona birtokainak haszonbérlőji katonaszállításo­kat stb. tesznek, tehát nem szabadon rendelköznek idejökkel.

A földbirtok immár szabad; a volt jobbágy nemcsak paraszti, hanem nemesi és városi földeket is vehet örökbe; hasonlóképen a városi polgár is mindenféle földet vehet és bírhat.

*) Lásd a 139. lapot.

156 Falusi község.

Kuppfer úr azután a falusi községekről kezde beszélleni. A politikai község nem azonos az egy­házi községgel , a mennyiben ez utóbbi több politikai községet foglalhat magában *). A politikai községek rendezése legújabb törvény által 1866, febr. 19-kén hozatott be. Alapjok vagy határaik a j ó s z á g o k (melyek, úgy hiszem, a régi adományo­zások által meghatározott jószág-testek), melyek igazgatása az előtt a földes úri hatóságot gyako­rolta volt, s a melyeknek most is némi rendőri jogaik és kötelességeik vannak (Gutspolizei). Bírót és véneket a község tagjai választanak; s az így választott elöljáróság szabadon intézködik a községi ügyekben és kezeli a községi vagyont. Azomban a jószág-igazgatásnak némi felügye­leti joga maradt meg a községi határozatokra, a mennyiben ezek a korona érdekeit illetik, vagy egyébként ártalmasok lehetnek ; a mikor is ajószág-igazgatás jelentést teszen azokról. A szökevénye­ket és kóborlókat is letartóztatja ugyan a községi elöljáróság, de a jószág-igazgatásnak adja által to­vábbi, intézkedés végett. — Szamarin, többször em­lített könyvében, nem helyesíi a Balti tartományok községi rendjét, mivelhogy az a parasztokat nem

*) Az egyházi község fogalma nem volt azonos a poli­tikaival azelőtt sem, midori, úgy szólván, egyedül evangélikus egyházi községek voltak csak. A tömeges térítések által, a melyekről a következő szakaszban lesz szó, orthodox vagy görög hitű egyházi községek is támadván, az egyházi község fogalma egészen elvált a helybeli vagy politikai községtől. ,

Falusi község. 157

menti föl tökéletesen és teljesen a volt földesurak befolyásától. Kuppfer úr másképen itél; ő a ter­mészetes aristokratiának, a földesúrnak, papnak, orvosnak stb-nek befolyását igen is pontosan sze­rette volna szabályozni, de korántsem kirekeszteni, mert, úgymond, tartani lehet attól, hogy a községek elharácsolják a községi vagyont, mely leginkább a községi magtár és kis tőkepénzek gondos kezelése által tartatik meg és szaporíttatik.

Nekem pedig itt is eszembe juta, hogy min­denütt és mindenkor a felforgatás szelleme a teljes emancipatiót prédikálja, a mely által a társadalmi osztályoknak nem háborítlan összeműködhetését, hanem egymással szembe állítását érti, s törekszik valósítani. Én tehát inkább Kuppfer úr vélemé­nyében vagyok, mintsem Szamarinéban, a ki a len­gyel állapotokat a Balti tartományokba is által szeretné vinni. Nagyon helytelen, s maga magát felfaló politika az, a mely a természetes aristokra-tiát kénytelen agyonverni, hogy győzhessen!

Visszatérvén a városi észtekre, azok számát az utolsó összeírás 9800-nak találta. De valósággal nagyobb is lehet, úgy hallom; mert minden észt, ki annyira mennyire tud németül, németnek íratá be magát. Ezt nagyon könnyű megérteni; hason­lót tapasztaltunk mi nálunk is, hogy magyarnak íratta be magát, a ki nem is tud vala magyarul. De "más jelenséget itt csakis a társadalmi megrög­zött előítéletekből lehet megfejteni, azt t. i., hogy volnának még emberek, nemcsak falusi birtokosok,

158 Városi esztség.

hanem városiak is, a kik eszi emberrel azért nem beszéllenek németül2 hanem csak észtül, mert ez által is kitűnik, hogy az észt nem olyan em­ber mint ők. Az egész német társadalomnak nincs hőbb óhajtása annál, hogy az észt men­től hamarább megnémetesedjék: a megrögzött előítélet mégis kifog az okosabb és messzelátóbb önzésen.

Habár a dorpati lakosság legnagyobb része észt, még sincs a városi esztségnek elemi iskolája. Mintha egészen rendes dolognak néznék, hogy vá­rosi észt gyermek csak németül tatiúljon. Kuppfer úr sem tálálja szükségesnek az észt elemi isko­lát. Most tehát már épen nem csudálkozhatom azon, hogy a rigai tiszteletes úr szinte nem birta kérdésemet felfogni, hogy Rigában van-e észt ele­mi iskola?

Azomban a tapasztalás bebizonyítja, hogy a városi esztség, ha tud is németül, azért mégis észtnek marad; s úgy vevém észre a társalgásból7

mintha lassankint az a meggyőződés is gyökere­sedni kezdene, hogy az észt elemi iskola a német tanulást nem fogja hátráltatni; sőt ha ezt tenné is, de a tartományi érdeknek okvetetlenül csak használni fogna, mely érdekhez itt hozzá van nőve a németség. Úgy rémlik már némely ember előtt, mintha városban is helye lehetne észt isko­lának.

Az észt egyház szép és nagy épület, mely a vidéki esztségnek is szolgál. Mondják, 5000

Városi esztség. 159

ember fér el benne; mégis már szűk; s egy má­sik észt egyház építésére gondolnak, s kezdenek reá pénzt gyűjteni; a városi község is melegen pártolja az ügyet. Mert bár mi nagy volt is a társadalmi és jogi külömbség a német és észt között 7 a hitvallásra nézve mégis egyek voltak. De az újabb időben ez iránt szakadás állott be? melyről bővebben fogunk szólni, mert abban igen sok tanúság rejlik a jelenre és a jöven­dőre nézve.

**

V.

V a l l á s . (A nép vallásos buzgósága. A Nystádti békekötés a Balti tarto­mányokban vallási jogegyenlőséget alapít. Az orosz birodalom­ban az orthodox egyház uralkodó, a többiek csak türöttek. Nagy Péter magát az orthodox egyház fejévé teszi. A Balti­tartományokban a vallási jogegyenlőség enyészik. Orosz hier­archia hozatik be. Az 1845—46-ki térítések. A kitértek visszakívánkoznak. Gróf Bobrinszky körútja és jelentése. Platón érsek körútja. Némi engedély. Walter, Dobner, Platón hiva­

talaikból elmozdíttatnak.)

Hupel 1775 tájban azt í rá : húsz észt közöl alig tudja egy is, hogy keresztyén (1. a 65. lapot). Azólta nagy változás történt ebben a tekintetben is az észt népnél.

Az észt tudós társaság könyvtárában meglévő nyomtatványoknak 1864-ben kiadott jegyzéke , *) nem tudom, teljes-e az újabb kor ra n é z v e : de azt bizonyosan hitelesen mutatja, hogy észt nyelven miféle könyveke t adnak ki leginkább. E j egyzék­ből látom, hogy a dorpati észt nyelv-járáson 1816-ban

*) Chronologisches Verzeichniss aller in der Bibliothek der gelehrten estnischen Gesellschaft sich beflndenden estnischen Druckschriffcen. Zusammengestellt von And. Joh. Schwabe. Dorpat. Druck von E. J. Karow, Universitátsbuchhandler. 1867.

Ájtatos könyvek. 161

is megjelent énekes és imádságos könyv *) 1848-ban, 1853-ban, 1856-ban7 1859-ben, 1865-ben ada­tott ki; a könyv mintegy 750 lapnyi.

Egy más énekes és imádságos könyv a dor-pati nyelvjáráson7 mely újnak neveztetik, s 470 lapnyi, 1842-ben és 1864-ben jelent meg **). Az új testamentom pedig ezen a nyelvjáráson Mitau-ban 1836-ban negyedszer, azonkivül Dorpatban 1839-ben és 1857-ben adatott ki.

Ámde a felhozott adatok megértésére tudni kell, hogy az egész esztség 6—700,000 lélekből áll csak, s ennek jóval kisebbik, talán csak egy hatod­része, mintegy 17 egyházi községben, él a dorpati nyelvjárással. Az említett két énekes könyv és az új testamentom (s ezeken kívül más ájtatos köny­vek is) alig 125,000 lélek számára adattak ki; s mégis 1840 ólta az egyik énekes könyvnek öt, a másiknak két kiadása jelent meg. A kinek módjában van, tegye meg az összehasonlítást a Tiszántúli református püspökségnek az összes esztséget fölül­múló lélekszáma, és a dorpati nyelvjáráson kijött

*) Kezemnél van az 1859-ki kiadás. Czime ez: Tartó maa keele kasiraamat = a Dorpati nyelvbeli kézi könyv. Tar­talma következő: I. az olvastatni szokott evangéliumok és epi-stolák; Jézus Er. élete, szenvedése, halála és feltámadása; a Sz. léleknek az apostolokra lejövetele; Jeruzsálem pusztulása (134 lap). II. Énekes könyv, melyben 444 ének van (422 lap), ü l Imád­ságos könyv (101 lap). IY. Luther kis kátéja (24 lap).

**) Czime: Vastne Tartó maa keele laulu-raa-mat = új dorpati nyelvbeli énekes-könyv.

Első kötet. 1J-

1 6 2 Ájtatos könyvek.

könyvek olvasóji, vagyis 125,000 lélek között, hogy hol kél el aránylag több ájtatos könyv?

Az esztség legeslegnagyobb része a revali nyelvjárással éh Annak közönséges énekes és imádságos könyve is körülbelől 750 lapnyi **), & azon jegyzék szerint 1830-ban, 1832-ben, 1834-ben7

1835-ben, 1840-ben stb. jelent meg, tehát még sű­rűbben, mint a dorpati, mi csak természetes. Ott is egyűj-nak nevezett másik énekes-könyv is van7

518 lapnyi. Egyéb ájtatos könyvek is nagyobb számmal jelennek meg a revali nyelvjáráson, pél­dául a J u m a l a t ö e t u n n i s t u s e d (isten igazságának tanúságai), melynek három vastag (652, 866, 836 lapnyi) kötete van, s mely 1854—1862-ig megjelent. A nevezett könyvek lapszámait azért tettem ki, mert abból látja az olvasó, hogy ama könyvek ki­adásanem eshetik meg tetemes költség nélkül; s hogy mindegyik kiadásnak példányai bizonyosan szá­mosak, mert külömben bajos volna a költségeket fedezni.

Az észt nép vallásos buzgósága tehát nem­csak abból tűnik ki, hogy szorgalmatosan megje­lenik az isteni tiszteleten s áhitattal hallgatja a prédikácziót, hanem a megjelent könyvek minőségé­ből is, s általában tanulási vágyának szives kielégí-

..*) Czíme: Eesti maa rakva kodoja kiriko raa-mat, s következő részekből áll: I. Luther kátéjából (32 lap). II. Az evangéliumokból és epistolákból (186 lap). III. Énekes könyvből (464 lap). IV. Imádságos könyvből (92 lap).

Dorpati oroszok. 163

téséből, mely pedig nála sokszor terhes áldozat­tal jár.

Dorpatban 21,035 lélekből 1800 az orosz vagyis a görög orthodox egyházhoz tartozik. Ennek nagy egyháza, papi lakja, s mindene megvan ott, a mi hozzá tartozik; az egész épületcsoport új meszeléssel ragyog, jeléül annak, hogy vagy mind AJ? v a gy n e m r % újíttatott meg. Mind a mellett más orosz egyházat is építenek vala, melynek tégla­falai, bolthajtásai ós hajma-alakú teteje megvannak már. Kérdésemre, hogy nem elég nagy-e amaz orosz egyház a híveknek? azt felelék nekem: ezt a kitérített volt luterános esztek számára építik, hogy hozzá édesgessék az orosz egyházhoz, amely­ből vissza szeretnének jönni, ha lehetne. A beszéll-getés tehát az 1845—1846-ki vallási mozgalomra téré, mely nevezetes a Balti tartományok újkori eseményei között, s azért figyelmünkre nagyon ér­demes. Hisz ha valami kimutatja azon viszonynak kényességét, a melyben a tartományok a nagy Orosz birodalomhoz vannak, bizonyosan az egyházi és vallási ügy az; s ha valami komolyan inti a tarto­mányok német lakosságát, hogy közeledjék az észt és lett néphez, s ne engedje magától elidegeníteni azt, a vallási mozgalom intése legérthetőbb vala; végre ha valami kitüntetheti a lejtőt, melyre az orosz politika került, a melyen megállapodnia nehéz s hova tovább mind nehezebb lesz, az leginkább azon szerep, a melyre a vallási mozgalom alkalma-

164 Nystádti

val, készakarva-e vagy akaratlan, vállalkozott, s melyről lemondania már is szinte lehetetlen.

A Nystadti békekötés 1721-ben (okt. 10.) a Balti tartományokat, jelesen az Észt- és Liv-her-ezegségeket (a Kúr-herezegség akkor Kettler utódja Fridrik Vilmos herczeg, s ennek halála után özve­gye Anna, Nagy Péter kis-huga uralkodása alatt még független állam vala) az Orosz birodalomhoz csatolta. A nevezett békekötés IX. czikke az áltengedetttartományok volt jogait és kormányzását örök időre biztosítja; X. czikke azok egyházi és vallási állapotját tartja fen, így szólván: „Az által­engedett tartományokban semmi lelkiösméreti kény­szerítésnek helye ne legyen, hanem az evangélikus vallás, az egyházi és iskolai ügy, s a mi azokhoz tartozik, mind abban az állapotban maradjon és hagyassék meg, a melyben a svéd uralkodás ide­jében volt; ú g y mindazoná l t a l , hogy e z e n t ú l a z o k b a n a g ö r ö g va l l á s t is s z a b a d o n lehes­sen k ö v e t n i és gyakoro ln i . " *) A svéd ural­kodás idejében az evangélikus egyház az Észt- és Liv-fejedelemségekben (akkor ez vala czimök) kizáró

*) Art. 10. „Es soll auch in solchen cedirten Landern kein Gewissenszwang eingeführt, sondern vielmehr die evangelische Religion, auch Kirchen- und Schulwesen und was dem ann'án-gig ist, auf dem Fuss, wie es unter der letzten schwedisehen Regierung gewesen, gelassen und beibehalten werden; jedoch dass in selbigen die griechische Religion hinfuro ebenfalls frei und ungeMndert exercirt werden könne und mögé." Euro-paisehe Chronik Ton 1492 bis Ende Apr. 1865. von Dr. F. W. Ghillany. 1865. I Bánd 239.

"békekötés. 165

joggal élt volt: a Nystadtí békekötés azokba a görög egyházat is béereszté, tehát vallási jogegyen­lőséget alapíta meg az evangélikus (luterános) és a görög (orthodox) egyházak közt. Mind a mellett így is roppant nagy külömbség vala a Balti tarto­mányok és a többi Orosz birodalom között. Mert azon viszonyos egyenlőség ellenére, hogy valamint a Pejpusz tavon túli birodalomban a legeslegnagyobb szám a görög orthodox egyházat, úgy a Pejpusz-tavon innen a Balti tartományokban viszontag a legeslegnagyobb szám az evangélikus egyházat teszi, a jogra nézve felette nagy külömbség maradt fenn a Pejpusz-tavon innen és túl. Innen azon, a Balti tartományokban t. i. a Nystadtí békekötésnek vilá­gos határozata szerint, vallási jogegyenlőség van a szemközt álló két egyház között: túl azon pedig, az orosz birodalom legnagyobb részében, a gö­rög orthodox egyház u r a l k o d ó , s a többi ke­resztyén egyházak csak tű rö t t ek .A Szvod (1. a 103* lapot) XI., XIV., XV. szerint a vegyes házasságok­ból születendő gyermekek mind az orthodox hit­ben nevelendők; a görög orthodox egyházból ki­lépni nem szabad, sot kemény büntetés (rangvesz­tés, Szibériába küldés, megvesszőzés) alatt tilos valakit reá beszélleni, hogy lépjen ki az orthodox egyházból, vagy megakadályozni, hogy abba belép­jen; evangélikus lelkész, hivatal-vesztés alatt, nem fogadhat be egyházába orthodoxot, sem urvacsorá-hoz nem ereszthet; vegyes házasságot nem áldhat meg; se prédikáczióban se könyvben nem szabad

166 Egyházi

neki az orthodox egyházból való kitérésre ösztö­nöznie. Végre az Orosz birodalomban más keresz­tyén egyházakból csak az orthodox egyházba szabad áltmenni. *) — Látjuk tehát, hogy az Orosz biro­dalom a vallás szabad gyakorlatára nézve ma is ott áll még, a hol nyugati Európa XIV. Lajos fran-czia király és I. Leopold római császár és magyar király idejében vala; ebből is látjuk, hogy az Orosz birodalom törvényei annyira ellentétben vannak az európai szellemmel, mint a római pápa igényei.

Nagy Péter alatt az ellentét a Balti tartomá-mányok és a többi Orosz birodalom között nem vala érezhető'. Mert Péter az új városát, Pétervárát, és Hajójit idegen, többnyire protestáns országokból behítt mesteremberek által építtetvén, azoknak sza­bad vallást engede, sőt, a hagyomány szerint, maga is néha eljára a hollandiak egyházába, s énekele velők. Külömben is az orosz pátriárka Hilarionnak 1720-ban történt halála után, Péter 1721-ben meg­szűnteié az orosz pátriárkaságot, s maga magát tévé az orosz egyház fejévé, a melynek ügyeit az általa kinevezett szent zsinat (Synodus) alá ren­delte. Ázólta az orosz czár az egyházi teljhatal­mat is gyakorolván, semmi egyházi vagy papi túlkapás által nem zavartathatik meg, s ha akarja, tökéletesen biztosíthatja a nem-görög egy-házbeli keresztyéneket a roppant számú orthodox egyház irányában. Ez a biztosítás azonban, legitt

*) GeschicMsbilder aus der lutherischen Kirclie Livlands vom Janre 1845 an. Von Dr. G-. C. Adolf Harlesz. Zweite Aufl. Leipzig, 1869. A 31. stb. lapokon.

állapot. 167

érezzük, csak addig tarthat, míg a czári teljhatalom az európai jogokat tisztelő kormány által kezelte­tik, s befolyást nem enged oly közvéleménynek, a mely jogokat tisztelni nem tanult még.

A Nystadti békekötés által az orosz egyház előtt is megnyíltak a Balti tartományok, ezekben tehát törvény szerint jogegyenlőségnek kell lenni az orosz orthodox és az evangélikus egyházak közt. S valóban 1747-ig úgy is volt Addig az evangélikus lelkészek bátran megkeresztelték a görög szülék gyermekeit, a kik hozzájok folya­modtak; szabadon ki is térhettek vala az orthodox egyházból, a kiknek arra kedvök vala, s viszont.

De az eszt-herczegségi consistorium 1747-ben kétségeskedni kezde, hogy mit kelljen a görög egy­házhoz tartozó szülék gyermekeivel tenni, s amiatt a birodalmi igazságügyi ministeriumhoz előterjesz­tést külde, mely viszontag az igazgató zsinathoz intéze egy kérdező irást. A szent zsinat császári ukazokra hivatkozván azt feleié, hogy evangélikus lelkésznek nem szabad orthodox szülék gyermekeit keresztelni, s hogy ilyetén esetet a zsinatnak kell fölterj eszteni. Az igazságügyi ministerium elfogadá a zsinat határozatát, s 1747 aug. 14. valamint utóbb 1755 sept. 12. költ rendeleteivel eltiltá az evangé­likus lelkészeket a görög szülék gyermekeinek ke-resztelésétől. A consistorium alkalmazkodván a ren­delethez nagy csorbát üte a Nystadti békekötés által felállított vallási jogegyenlőségen. — Ugyan­azon bölcs consistorium 1793-ban nem tudja vala,

168 Egyházi

mit kelljen tartani a vegyes házasságból született gyermek kereszteléséről, ha valamelyik szüléje evan­gélikus. Kérdést intéze tehát az iránt jun. 20-kán az akkori helytartótanácshoz, mely örömest meg­ragadván az alkalmat, 1794 május 20-án hozzátar-tás végett hirul adá a consistoriumnak, hogy a szent zsinatnak 1721. aug. 21-kén kibocsátott ren­deleténél fogva, az egyik (orthodox) fél által ve­gyessé lett házasságnak gyermekei mind az ortho­dox hitben keresztelendők és abban nevelendők. így üttetek a második nagy csorba a vallási jog­egyenlőségen. Végre Miklós czár alatt az orosz birodalombeli protestáns egyház számára egyházi coordinatio hirdettetek ki. a melybe az orthodox egyház kiváltságait biztosító törvények föl vannak véve. Ezen coordinatiót pedig 1832-ben a Balti tartományokba is bevivék, melyekben ezáltal az evangélikus egyház tűrötté, az orthodox pedig ural­kodóvá lett, a Nystádti békekötés és a tartományok elismert jogainak ellenére. *) Azonban az ottani orosz egyház hiveinek nagyon kis száma miatt nem vált az rögtön szembetűnővé 5 1832-ben még orosz püspök se lévén a Balti tartományokban, s az ottani oroszok a pleszkovi püspök alá tartozván. (A ke­vés számú katholikusok a mohilevi katholikus érsek kormányzása alatt állanak máig.)

*) A Balti tartományok evangélikus egyháza a Pétervári generál-consistorium alatt áll, a mely a birodalombeli evang. egyháznak főigazgató széke.

állapot. 169

Az evangélikus egyházban régibb idő ólta hemhutterek is terjeszkedtek volt. Eleinte az egy­házi hatóságok nem szeretek; de a hemhutterek Pétervárott kérésének és taiálának ótalmat, s I . Sándor czár 1817-ben oklevéllel biztosítá őket. Midőn azután a főkormányzó Paulueei kérdést tett az iránt, hogy hány hemhutter lehet az Észt- és Liv-herczegségekben, azoknak pártfogóji Pétervá­rott és a tartománybeli tizenkét diaconus megijed­vén, hogy a nagy szám megütközést talál okozni, azt állíták, hogy csak a Németországból beköltö­zött testvérek tartoznak a testvéri községekhez, a belföldiek pedig, az esztek és lettek, kik a test­vérek ájtatos gyülekezeteit látogatják, a luterános egyházhoz tartoznak. Pedig közölök sokan csat­lakoztak volt hozzájok, nálok több szellemi táplá­lékot találván, mint az egyházban. Hozzá járul vala még az akkori állapot is, melyben a luterános lelkészek a német uralkodó osztályhoz tartozván, gyakran urak, nem lelkészek gyanánt viselik vala magokat az észt és lett hivek irányában; hisz egy rakás büntetést is az egyházak mellett a község szeme láttára szoktak végrehajtani, s az egyházi szószék a törvények és parancsok hirdetője is vala. Az 1834-diki livherczegségi egyházgyülés a hemhutterek veszélyes hatásáról meggyőződvén, az evangélikus fő-consistorium egy miniszteri ren­deletet eszközle ki 1834. apr. 14, mely a hern-hutteri gyülekezeteket az evangélikus lelkészek felügyelete alá helyezte/ A hemhutterek tehát

170 Orosz

most rendesen a lelkészekben ellenséget látnak vala. Ebből sok ízetlenség támada; az evangélikus egyházba pedig egy széltbontó elem férközék az által S mintba most az orthodox egyház figyelme is a Liv herczegségre fordult volna. Az igazgató zsinat ukaza, legfelsőbb meghagyás szerint; 1836. jun. 29. a pleszkovi eparchiának Rigában felállí­tandó vicariatusát indítványozá „kisérletképen". Meghagyatik tehát a pleszkovi orosz püspöknek, hogy az új vicariusnak alkalmatos helyiséget keres­sen Rigában, mire a liv polgári kormányzó Char-lottenthalt ajánlá, azt híresztelvén ki, hogy nem a luterános egyház ellen állíttatik fel a vicariatus, hanem a rigai raszkol*) ellen; ez volna a császár gondolatja. Inirarch tehát 1836. nov. mint új orosz püspök vonúla be Rigába. Inirarch 1841-ben a podoliai püspökségre menvén, a csernigovi érsek Philaret lőn utódja Rigában 1843-ban. Ezt 1849-ben Platón követé, ki alatt 1850-ben a Kúrherczeg-ség is, mely addig még a poloczki eparehiához tar­tozott volt, a rigai vicariatussal egyesüle, mely most-független liv püspökséggé vált. 1866-ban Platón érsekké lőn, az Észt herczegségi püspökség is alája kerülvén; a három Balti tartomány tehát most egy új orosz eparchiát képez. 1867-ben Platón Novo-Cserkaszkba tétetvén által, a volt revali püspök és rigai vicarius Benjámin lőn utódja.

*) A raszkol az orthodox egyháztól eltérő véleményű görög keresztyén. A raszkolságot üldözi az orthodox egyház; Rigában pedig az már régen ótalmat keresett és talált volt (lásd a 29. lapot).

hierarchia. 171

Meglévén az orosz hierarchia a Balti tartomá­nyokban, egyházi személyekről is kezdenek gon­doskodni. A végett Pleszkovban 1842-ben semina-riumot állítanak fel, s abba sokféle jutalommal édesgetének észt és lett tanítókat, s a kik az orosz egyházba térnének, azoknak egyházi méltóságokat is Ígérvén. Rigában 1850-ben állítanak ilyen semi-nariumot; ennek tanárai a legújabb, 1869-ben ősszel kiadott, rendelet szerint az összes észt és lett iro­dalom megvizsgálóji, censorai.

Híveket az új egyházba végre az események hajtanak, a melyeket ügyesen fel tudnak vala hasz­nálni. 1841-ben különösen a lett parasztok közt mozgalom keletkezek, hogy seregestül Rigába tó­dultak; magokat az orosz papok által felíratni, az lévén a Jiír, hogy a felírottak valahol Déli-orosz-országban jó földeket kapnak. Hit-változásról eleinte nem szólának nekik, kik néha evangélikus papjaikkal együtt készültek elköltözni, ha megkapják az igért földeket. A hatóságok büntetéssel is meg akar­ván gátolni a Rigába való tódúlást, éjjel lopódzá-nak oda; de most már óhajtásaik teljesítését az orosz papok attól mondák függőnek, ha a császár hitére térnek. Minthogy a mozgalom és hitegés szálai Inirarch püspök kezébe gyűltek, azt a moz­galmat még nem helyeslő orosz kormány eltávolítá Rigából. A mozgalom lecsendesedék, de a parasz­tok fejében megmaradt a gyanú, hogy szerencséjü­ket a földes urak gátolták meg.

172 Intés.

1842-ben a pétervári fő- vagy general-consis-torium alelnöke, Pauffler *), Rigában a liv consis-toriummal bizalmasan közié, hogy ő felsége a csá­szár fülébe sok panasz jutott az evangélikus lelké­szek ellen. A lelkészek anyagi állapotja túlságig jó volna, s ők kevesebbet gondolnának a hívek épülésével, mintsem magok mulatságával; némelyek közölök botrányos életűek is; az egyházi községek igen nagyok stb. Mind erről tenni kellene, külöm-ben orosz papokat küldenek a községekbe. — Azon kérdésre azonban, ha vájjon Pauffler a vádakat hivatalosan is be íogja-e az illetők ellen adni? nemmel felele, csak meg akarja inteni a consisto-riumot. — Az intés oda látszik vala mutatni, fcogy baj fogja érni az evangélikus egyházat.

1844. és 1845-ben ínséges évek valának. Már 1845- januariusában az élelem fogytán vala a pa­rasztság; egy loof (mintegy bécsi mérő) rozs ára 6 ezüst rubelre szökkent föl, mi hallatlan ár a Liv herczegségben. S most újra híre keletkezek a parasztság között, hogy a ki siet magát Dorpatban felíratni, az lélek-földet (henge maa) kap, s meg­szabadul a földesúri tartozásoktól; még pedig a hazában fog kapni földet, de sietni kell, mert nem sokáig tart már a felírás ideje, elfogy a papir vagy a bérmáló olaj. De minthogy azokat, a kik mago­kat felíratták, nem mindjárt bérmálták meg, sokan

*) Ez adatokat mind Harlesz „Geschic3itsbilder"-eiből vettem. Lásd a 166. lap jegyzetét.

Térítések. 173

nem is tudják vala, hogy a „véne usk"-ra = orosz hitre is által kell térniök. E mozgalom szálait most Philaret püspök és Grolovin kormányzó rángaták. Hogy könnyebben kitérhessen a nép, mozgó egy­házakkal utazának a térítők. Azt szükségtelennek találá Philaret, hogy oktassák is az embereket, mert a görög egyháznak, úgymond, annyi szent és áldásos szertartásai vannak, hogy az oktatást egészen pótolják. Hires térítők valának többi közt Mi-chajlov orosz, Ballohd lett és Prants János észt ember.

Michajlov csalás miatt Szibériába volt elitélve, de a sz. zsinat ügyésze Protaszov által megmene­külvén popává lön. Számára 1845 jul. 10-kén nyilt parancs adaték ki, hogy a helybeli hatóságok, tehát a földesúri tisztek, illő szállást engedjenek neki által, a hol a kitérni akarókat megbérmálhassa, s hogy jelen legyenek azon cselekvénynél A rendelet kezében lévén körülj ára Michajlov, azt követel­vén a helybeli hatóságoktól, hogy bérmálásra állít­sák eleibe a felírottakat. Titkon azonban minden­féle ígéreteket terjesztgete; a szegény nép azt hiszi vala, hogy a ki most nem íratja fel magát, az nemcsak hogy földet nem kap, hanem örökös szolgája is marad földes urának.

Ballohd nemcsak mint Michajlov segédje, de maga is legtevékenyebb vala a térítésben. 0 Ri­gában a hernhutteri gyülekezet vezetője lévén, midőn az evangélikus papság az ő működését nem tűrhette, Inirarch püspök ótalma alá vonúla, s egy

174 Térítések.

görög kápolnában tartá imádkozó gyűléseit. De 1845 elején kitérvén, nagy buzgósággal láta a térí­tésekhez, mindenütt szidván az evangélikus lelké­szeket, s a nép kérdéseire, hogy mikor kapják meg a földeket, kitérőleg azt szokván felelni: nem tu­dom ugyan, mit fog a császár tenni, de azt tudom, hogy szereti, ha a nép az ő hitére tér. Ballohd egy maga 1845—1846-ig 7322 személyt térített ki.

Prants már az 1841-ki mozgalomban részes, a görög egyházba menekülvén, sok észtet téríte ki, működése azonban nem volt akkora, mint a Bal-lohdé a lettek közt.

A rigai kormány rendeletei még jobban meg­tévesztek a népet. Grolovin 1845 jul. 21. azt hir-detteté ki a vendai kerületben, hogy az arató mun­kának sürgetőssége miatt a görög papság a beíra-tásokat september 1-sejéig elhalasztja, a rendőri tiszteket tehát oda utasítja, ne engedjék addig a parasztok eltávozását hazulról. Egyúttal azt is ki-Inrdetteté, hogy miután tudtára esett, miszerint a parasztok tartozásainak elengedését reménylvén azért tódulnak a görög egyházba, kötelességévé teszi az illető földesúri tisztségnek, *) hogy világosítsa fel a parasztokat, mert ó'k az álttérés által egyéb elen­gedést nem fognak nyerni annál, hogy a luterános lelkészeknek nem tartoznak többé fizetni. Egyéb­iránt figyelmezteti a parancs a földesurakat és

*) Megjegyzésre méltó ravaszság. A mit Golovinnak a térítőkkel kellett volna' tétetni, azt a földesuraktól követeié.

Térítések. 175

luterános papokat, hogy a birodalmi törvénynél fogva senkit nem szabad terhes büntetés alatt visz-szatartóztatni az orthodox egyházba való álttéréstől. — De titokban mivel hitegethették a népet az orosz kémek, legvilágosabban nyilvánítja Grolovin-nak 1845 augustus 16-án kibocsátott leirata, mely így szól: „Tudósításaim szerint néhol az a hír ter­jed a parasztok közt, hogy september 1-seje után mindnyájan kötelesek Rigába elmenni, ott magokat az orthodox egyházba beírandók. Nem vagyok ugyan meggyőződve, hogy igazán el van-e ter­jedve az a hír: mindazonáltal szükségesnek tartom, minden félreértés kikerülése végett, különösen arra figyelmeztetni az illetőket^ hogy se september 1-je előtt se utána egy parasztnak sem szabad engede­lem nélkül a jószágról azon' ürügy alatt eltávozni, hogy magát az orthodox egyházba beírassa." — Tehát semmi szín alatt nem szabad senkit vissza­tartóztatni az áttéréstől: másfelől pedig a paraszt földesura engedelme nélkül nem hagyhatja el a jó­szágot a végett, hogy magát beírassa!

De az augusztus 21-kén kibocsátott rendelete Grolovinnak a térítést igazán a kormány tettévé teszi. „Ezennel azt a rendeletet veszi uraságod, hogy a kerületének minden jószágán hirdesse ki, hogy minden parasztnak szabad áttérni, ha akar; de megkívántatik 1) hogy kiki azon időre, melyen távol lesz a jószágtól, igazoló levelet szerezzen magának földes urától; 2) hogy kiki a hozzá leg­közelebb eső orthodox egyházhoz forduljon, t. L a

176 Térítések.

Rigához közel lakó parasztok a rigai, a Lemszal;

Pernau és Wenden szomszédságából valók az ezen városok orthodox papjaihoz, így a dorpati, verői és rappini parasztok emez egyházak egyik popájá-hoz, a kik pedig a marienburgi mozgó egyházhoz esnek közelebb, Marienburgba forduljanak. 3) To­vábbá kötelességévé tétetik a földesúri tisztségnek, hogy a munkás nép csak egy tizedrészének adjanak egyszerre távozási engedélyt, s azután a visszatérők számához képest másoknak is. De a büntető tör­vény súlyát vonja magára, a ki az engedélyt meg­tagadja; sőt a büntetésen kívül még azt is fogja szenvedni, hogy engedelme nélkül távoznak el pa­rasztjai. 4) Az orthodox egyházba való felíratás végetti eltávozást még attól sem szabad megta­gadni, a ki bűntett miatt vád alatt áll vagy akár fogságban is tartatik, mert azt őrizet mellett kell az orthodox paphoz elkísértetni."

October 10-kén, tehát nagyon későn, azt hir-deté ki ugyan a kormány, hogy a császár nem pa­rancsolja a parasztok álttérését, sőt Szibériába kül­déssel fenyegetek meg, a ki azt a hírt terjeszti: de a mozgalom és rendetlenség háborítlanul folya. Ezért a kormány az 1845 nov. 29-kén kibocsátott rende­letében tudósítást kére, vájjon a rendetlenségek nem az által támadnak-e, hogy a földesurak a kitérteket nyomják? — Jellemző az is, hogy min­den kibocsátott rendeletet már egy-két héttel előbb tudták meg a korcsmákban és falvakon az orosz kémek által, mi a népet csak megerősíti vala azon

Térítések. 177

hitében, hogy a földesurak hatásának kell tulajdo­nítani, a mi a rendeletekben nem tetsző, különösen azt, hogy jutalom nem fog járni a kitérésért.

Miklós czár, ha egyenesen meg nem hagyta is a térítéseket, de nem is rosszallá. Mert 1846 mar-titisában a livherczegségi tisztelgő küldöttséget elfo­gadván azt monda a consistoriumi elnöknek, hogy az evangélikus lelkészek és herrnhutterek közti viszály egyik oka a népi zavarnak, hozzá tevén e szókat: „Én azon örülök, hogy a lettek a görög egyházba térnek; tulajdonítsák azt a lelkészeknek, kik között sok külföldi van, ki a nép nyelvét nem érti. Általában sokat okoskodnak és keveset tanítanak. Egyébiránt azért is álttérnek az embe­rek, mert a görög hit jó ; a tömeg számára bizo­nyosan legjobb."

A tömeges álttérések azomban leginkább a Liv-herczegségben történének, az Esztherczegségben ritkábban, a Kúrban épen nem. De amott a nép­nek egy nyolczad, sőt némelyek állítják, egy hatod része, számszerint 100,000—150,000, tért ki az evan­gélikus egyházból.

Azomban hamar kitűnt, hogy a nép el vala ámítva. Elmaradván az anyagi jótétemények, s magokhoz térvén az elámítottak, a megbánás is nyomban bekövetközék, néhol már 1847-ben. Való­ságos fordulatot pedig az 1848-ki év okoza, mely­nek eseményei a czár gondolatjait másfelé irányoz­ták, s az erőszakos térítéseket nem javasolták. Phi-laret helyett 1849-ben a volt kovnoi vikár, a simább

Első kötet. 1 2

178 Térítések.

magaviseletű Platón, lőn rigai püspökké. Az előtt a ki magát felíratta volt, a felírási bizonyítványnál fogva köteles vala magát megbérmáltatni; a ható­ságok hatalom-karral is kötelesek valának az ilyet a görög egyházba hajtani. Most 1848. május 4-kén egy kormányzói rendelet megengedé, hogy a ki felíratás után hat hónap lefolyása alatt nem akar kitérni, a felírási bizonyítványt maga megsemmisítheti. Azom-ban a kitérteket pénzbeli büntetéssel (1 rubel 50 kopeka) vagy 15—40 vessző-csapással még azután is az orosz szertartásokra hajták, különösen arra,, hogy megkereszteltessék gyermekeiket.

A büntetések az ellenkezőt idézek elő, az emberek most mindent készek valának elszenvedni, csak visszatérhessenek az evangélikus egyházba. Ámde azt a birodalmi törvény nem * engedi meg;. evangélikus lelkésznek hivatal vesztés alatt nem szabad orthodoxot elfogadni. Utoljára a bünteté­sekbe is belefáradtak; 1854 ólta nem alkalmazzák.

Miklós czár 1855 febr. 18-kán meghalván fija, II. Sándor czár, mint tudjuk, legjobb szándékkal kezde uralkodni; de azt is tudjuk, hogy a szeren­csétlen lengyel támadás mennyire ártott mindenütt, a szenvedélyt és vakbuzgóságot költvén fel a nagy orosz népben. A Liv herczegségben azomban kivált az esztek nem hagyának föl a könyörgéssel, vissza­térhetni az evangélikus egyházba. Hogy a czár biztos [tudomást nyerjen a valóságról, gróf Bob-rinszkyt küldé ki a hely színére; s ez tizenegy napos kőrútjából 1864 apr. 18-kán jelentést ada

Bolrnnszky. 179

be a császárnak *), a melyből következőket jegy­zek ki :

Bobrinszky csak a fellini és p erilói kerülete­ket futotta át, minthogy kiváltképen ott nagy ellen­szenv mutatkozik az orthodox egyház szertartásai, a gyermek-keresztelés és az úrvacsora ellen, s leg­nagyobb is a buzgó óhajtás visszatérhetni a lute-rános hitre, „Más kerületekbe azért sem mentem, mert bizonyosan tudtam vala7 hogy puszta megje­lenésem is már tüntetéseket fogna okozni a luterá-nos egyház mellett." — A fellini kerületben hét, Dorpatban két, a pernói kerületben öt orosz papot kérdeze ki, hogy tudnak-e neki csak egy orthodox egyházi községet is megnevezni, melynek többsége nem kívánkozik vissza a régi egyházba? s mind­nyájan azt felelék neki, hogy ilyen nincs.— A nép-tódulást meggátolandó meghagyá a helybeli ható­ságoknak, hogy csak a kivánt számmal eresszék hozzá az embereket. Azokkal pedig az orosz pap és a helybeli bíró jelenlétében beszélle. „Azon sze­rencsétlen családok erkölcsi állapotja, melyek a luterános egyházból kitértek, s az orthodox hitet nem akarják, igen szánandó, mert vallás nélkül vannak." — „A parasztok elbocsátásával kijelen­tem nekik, hogy az orthodox egyházra nézve a fennálló törvények változhatatlanok, hogy az ortho-doxok nem térhetnek vissza a luterános egyházba,

*) Geschichtsbilder aus der lntherischen Kirche Liv-lands stb. A 171. stb. lapj.

12*

180 Bobrinszlcy

s hogy a vegyes házasságok gyermekeit okvetetlen az igazhittíségre kell megkeresztelni. Ezt mély fáj­dalommal de teljes alázatossággal fogadák. Tér­deiken könyörgenek nekem, hogy Felséged irgal­mába való remény őket Felségednek adjam elő." — Gr. Bobrinszky azt mondja, hogy a tények össze­foglalásából azon meggyőződést meríti, hogy a 140,000 orthodoxnak, a mennyit a hivatalos adatok a Liv herczegségben találnak, alig egy tizede igazán orthodox; a többi mind elfordul az igazhitű egy­háztól, s a luterános egyház szertartásait és rende­leteit követi, a hogy lehet „Felséges Úr, mint igazhitűnek és orosznak kínos volt saját szemmel látnom, a hivatalos csalásnak fölfedezése által meny­nyire alacsonyodott le az orosz igazhitűség. Nem a szegény emberek szívindító könyörgése, azon hitet vallhatni, a melyhez vonzódnak, hanem az tette reám ázt a kínos benyomást, hogy a mindenki előtt ismeretes hivatalos csalás elválhatlanul Orosz­ország és az igazhitűség fogalmához van kötve."

Gr. Bobrinszky egyedül orosz papokkal és orosz hitű parasztokkal értekezett volt, előadásához tehát legkisebb gyanú sem férhet. S ő a jelentéshez csatolt emlékiratban azt mondja, hogyha luterános hitben oktatott parasztok közöl, kik 1845-ben a görög egyházba tértek, egy sem tévé azt vallásos meggyőző­désből, hanem egyedül és csupán azért, hogy anyagi helyzetén javítson. 1845—64-ig a luterános papság és az összes luterános lakosság minden lehető kísérletet tett, egyházi állapotjának szellemi és anyagi előmozdí-

jelentése. 181

tására;s azon 19 év alatt minden lépés az általános niiveltségben és vagyonosodásban a luteránosság ösz-szes vallásos állapotjában viszhangra talála. Az iskolák nagy szerepet játszanak a liv parasztság életében, azokban tanulják meg az emberek az ol­vasást, írást és bitök tanait; s az egybázak távol­sága miatt már szombaton összegyülekeznek imád­ságra és predikáczió hallgatására, melyeket az iskola-tanító vagy más olvas fel. A luterános intézeteknek nagyon előhaladott volta mellett az igazhitű egy­házéhoz képest, s azon lehetetlenség mellett, hogy az orosz papság a néphez közeledjen, végre az egyházak nagy távolsága mellett a községbeli lako­soktól, még az igazhitüség szertartásai és külső ma­gaviselete is idegenek és ismeretlenek a megtértek előtt. Az orosz papok nyiltan bevallják, hogy ha szabad volna a visszatérés, nagyon kevesen marad­nának meg az igazhitű egyházban. Minthogy pedig Bobrinszky alacsonyítónak találja az egyházra nézve, kényszerítő intézkedésekkel tartani meg azokat, a kik szivökben idegenek tőle: azt javasolja, hogy engedtessék meg a visszatérés.

A császár mindjárt április 24-én tanácskozást tárta, a melyre Platón is meg volt híva, ki óvást tévén, azt kiváná, hogy előbb ne történjék határo­zat, míg maga meg nem járandja egyházi megyé­jét. Platón májustól fogva négy hónapot szána a körülutazásra, s úgy látszik, a császár megelégedék az eredménynyel, mert gyémánt-kereszttel tisztelte meg, a melyet Platón a püspöki süvegen visel.

182 Engedély.

Gyakori folyamodás és sürgetés után végre 1865 május 14-kén egy császári rendelet közölte­tek bizalmasan a liv consistoriummal, mely mind tartalmánál fogva, mind a közlés módja által ne­vezetes. Tartalmát illetőleg a birodalmi törvények, melyek az orthodox egyházból való kilépést egy-átaljában tiltják, a Balti tartományokra nézve érvény­ben maradnak ezentúl is: de a vegyes házasságok­ból született gyermekek hitvallását a szülék szaba­don határozhatják meg. Azelőtt t. L a vegyes há­zasságnak az orosz pap általi megáldásakor, mely az érvényességre szükséges, a felek kiállított térít-vény által leendő gyermekeik az orthodox hitben való nevelésére kötelezték vala magokat A csá­szári rendelet biztosítja az evangélikus lelkészeket, hogy felelősségre nem fogják őket vonni, ha a vegyes házasságok gyermekeit megkeresztelik. Arról azomban nincs bizonyosság, hogy az orthodox pa­pok el vannak-e tiltva a téritvények követelésétől, sőt inkább, úgy látszik, hogy ilyen tilalom nem adatott ki. Mert a császári rendelet bizalmas köz­lése világosan mutatja, mi nehezen esett az az orosz kormánynak, s mennyire tart az orthodox papság­tól. A rendelet nem mint törvény jelent meg, hanem a szent zsinat mellőzésével, a császár nevé­ben a generál-kormányzó által közöltetek a Balti­tartományok egyházi hatóságaival; még a pétervári general-consistorium is csak utólagosan vőn róla tudomást. Szamarin ezen történetből is nagy vádat emel a Balti tartományok és az orosz kormány ellen.

Sok orosz egyház. 183

Amazoknak szemrehányást teszen, hogy miért sür­getik a vallásszabadságot egyedül magoknak, s nem az egész birodalombeli protestansságnak is; s mert azt tették, elválási törekvésről vádolja őket: mint­ha Szamarin nem tudná, hogy mennyire lehetetlen olyasmit az egész birodalomra nézve kinyerni, mi­kor a saját törvényeik alatt álló Balti tartományok is csak ily módon nyerhették meg! Az orosz kor­mányt pedig azért vádolja, mert, úgymond, a ren­delet kiadása után szinte mathematikai bizonyos­sággal ki lehetne számítani, hogy mikor lesz vége az orthodox egyháznak a Balti tartományokban. *) Úgy látszik, nem is sejti, hogy azzal mennyire gya­lázza az orthodox egyházat. Nincs megelégedve avval sem, a mi ott az orthodox egyház javára történik. Pedig a Liv-herczegségbeli nyolcz ortho­dox blagocsinban (prépostságban) 1852-ben 87 egy­ház volt, s többnyire csak fából. Most, a legújabb megszámlálás szerint, a 158,674 orthodox léleknek a Livherczegségben már 116 egyháza van több­nyire kőből, ellenben a 746,654 protestáns lé­leknek csak 146 egyháza van. Amott tehát már 1350 orthodox lélekre, itt pedig csak 5114-re jut egy egyház **); s amazok mind néhány óv alatt épültek föl kizárólag a korona költségén. — A korona tehát iszonyú áldozatokkal tartja fen és mozdítja elő az orthodox egyházat a Balti tartomá-

*) J. Eckardt. Juri Samarin's Anklage. (60. lapon.) K*) J. Eckardt. Juri Samarin's Anklage. (205. lapon.)

184 Walter.

nyokban; de még Szamarin is kénytelen bevallani., hogy mind annak kevés szellemi eredménye van.

Az 1866, 1867 és 1868-dik években az ortho­dox popák imitt amott ismét föld-osztogatási Ígére­tekkel csábítgaták a népet; néhol valóban szélt is kezdek osztogatni a koronái jószágok egyes részeit s az által szaporítani az orthodox egyház híveit Azonban az ilyen eljárás hamar megboszúlja magát A kormány ide-oda inog. Hol az ox*osz propagan­dának enged, hol mintegy visszaretten, legalább meg-m egállap odik.

Eckardt szerint, az orosz politika egész 1864-ig a Balti tartományok elnémetesedését mintegy a tör­téneti állapotok természetes követközése gyanánt nézte volt. A lengyel támadás, bizony a Balti­tartományok részvéte nélkül, 1863-ban ütvén ki, s Litvániában az erőszakos oroszosítást húzván maga után, az orosz politika a Balti tartományok nemzeti­ségi kérdését is feladatának kezdé tekinteni. Aliv herczegségben a tehetetlen Klót fő-superintendens után 1854-ben Waltert választák meg, ki 1855-ben Pétervárott a császár kegyét is megnyeré. Az 1864-ki liv országgyűlést megnyitó prédikáeziójában Walter azon óhajtást fej ezé ki, bár a lettek és esztek azon nemzetiséghez simulnának, a mely az országban a míveltséget képviseli. Az alig is ész­revett mondás tűzbe hozá az orthodox papságot és a Moszkvai újságot, s oly nagy lőn az izgatás Walter ellen, hogy a császár azt a tanácsot intéz­teié hozzá, mondjon le, s előzze meg elbocsáttatását

Platón. 185

Walter május 29-én lelépe az egyház kormányáról Ezentúl a német befolyás a népre, akár prédikáczió, akár iskolai tanítás utján, gyanús az orosz nemzeti párt előtt, a mellyel az orthodox egyház szövetke­zik. A császári kormány ingadozása pedig nagyon is láthatóvá lett, mit a következő történet is bizonyít.

Platón rigai érsek 1867 tavaszán körlevelet bocsátván ki észt és lett híveihez, abban oly sér-tőleg nyilatkozott az evangélikus egyház ellen, hogy az orosz censura meg sem engedheté a körlevél német közrebocsátását a hírlapokban, mert utczai zavaroktól félt ő eminentiája ellen. Még a fő-kor­mányzó is az érsek maradását Rigában veszélyes­nek nyilatkoztatván ki, a kormány Piátónt a Don melletti Novo-Cserkaszkba tévé ált. Magát némileg igazolandó, az érsek a rigai újsághoz intézett leve­lében azt állítá, hogy Döbnernek lettül kiadott egyház­történelme okozta légyen kifakadását az evangélikus egyház ellen. A kormány tehát azonnal Döbnert is

' kitevé prépostsági hivatalából. A livherczegségi egyházi gyűlés meghagyására

t. i.*) Döbner 1864-ben az egyház történelmét kezdé lett nyelven kiadni; harmadik füzete, mely 1054-ig?

tehát a keleti egyháznak a nyugatitól való elválá­sáig ér, 1866-ban jelent meg. Platón az igazgató zsinat költségével ugyanazon évben kezde lett és észt nyelven körleveleket vagy érteközésöket adni ki az esztek és lettek oktatására. Negyedik levele csak oroszul jelent meg, a mely miatt kénytelen

*) Harlesz 188 stb. 206 stb. lapjain.

186 Különös állapot.

volt a Duna partjáról eltávozni. Platón vádja, hogy Döbner könyve volt oka kifakadásáinak, nem áll, mert a könyv a VIII. és IX. század görög egy­házáról szól, mit a XIX. századbeli orosz egyházra érteni lehetetlen. De a Platón levelére a rigai újságban nem vala szabad felelni, s Döbner egy­szerűen elbocsáttaték.

Ámde az igazságtalanság, melyet az ámító té­rítések okoztak, se Platón, se Döbner elmozdítása által nem enyészik el, mert azt a birodalmi törvé­nyek tartják fenn. A vegyes házasságokból szüle­tett gyermekek keresztelését illető bizalmas rende­let pedig nem adja meg a nyugodalmat azoknak, kik visszakívánkoznak az elhagyott egyházba, a melyből mint állítják, ámítgatással csábították volt ki. S kiváltképen az esztek kívánkoznak vissza, készek halált is szenvedni, hogyfeem az orosz egyház szentségeivel éljenek. Minthogy pedig az evangé­likus lelkészek a birodalmi törvények ellen, ámbár ezek jogtalanul terjesztettek ki a Balti-tartomá­nyokra, cselekedni nem bátorkodnak, s nem fogad­ják be a visszakivánkozókat: úgy haliam, hogy vagy ötven ezer el volna szánva, inkább semmi egyház­hoz sem tartozni, ha luterános nem lehet • A jelen állapot tehát iszonyú, s azon a császári kormány nem akar vagy nem mer az által segíteni, hogy vissza­helyezze a Balti tartományok jogos törvényeit.

Most az iskola nagyobb hatású, mint valaha, mit nemcsak gr. Bobrinszky, hanem Szarnarin is elismerik. Ez utóbbi tehát fél az észt és lett isko-

Különös állapot. 187

Iáktól, mert lehetetlenné teszik az orosz befolyást. Úgy látszik, Szamarán azt óhajtaná, hogy a csá­szári kormány mind az orosz mind a luterános iskolákat vegye maga gondja alá, kirekesztvén az összes papság hatását. De az lehetetlen, mert az orosz nemzeti politika nemcsak az oroszosításra, hanem az orosz orthodox egyházra is épít, s azért evvel szoros kapcsolatban van és működik. Minden túlkapását helyesli az orthodox papságnak, a mely­nek hatásával a császári kormányra is reá ijeszt.

S ha az orosz befolyás nehezen férhet már a letthez is, a ki nyelvénél fogva mégis némileg közel áll az oroszhoz: annál kevésbbé bír az észthez férni, a kinek nyelve teljesen elüt az orosztól. Pedig a Balti németek máig sem látják által, hogy csak az észt iskolával tartják meg az észt népet abban az egyházban, a melyet már megszeretett, s nevelhetik arra a miveltségre, a melyhez vonzó­dik. Azon politika, a melynek szószólója Szama­rán, s a mely, ágy látszik, Pétervárott is mind inkább kezd uralkodni, csak oroszosítás által reménylhet győzni: a németek tehát, kik az elnyeléstől félnek, legjobban óvják meg az észt népet az eloroszoso-

Odástól, ha azt a maga nyelvén oktatják, nem csak a falusi, hanem a városi községekben is. A helyett tehát, hogy az észtet németté akarnák tenni, magok közeledjenek inkább az eszthöz az által, hogy mind azok derekasan megtanulják az észt nyelvet, a kiknek azon tanítaniok és írniok kell5 s hogy az észt népnek minden mivelődési eszközt nyújtsanak.

188 Egybeiiasonlítás.

Teszik-e ám azt a dorpati egyetemen a theologu-sok ? Bizony nem. Meg fogják-e tenni mindnyájan emezt? Talán, mert némi akarat, pénzbeli adomá­nyok által is, kezd már nyilatkozni.

Nagy szerencse a Balti tartományokra nézve, hogy az orosz orthodoxia, úgy látszik, csak orosz nyelven akar terjeszködni. Még a lettekre is, a kik pedig nyelvöknél fogva könnyebben oroszosod-hatnának, kevés hatása van az orosz orthodoxiának: az észtekre már épen nem bír hatni. Ha okosak a németek, elhagyják majd a régi utat, a melyen eddig óhajtottak az észteket magokhoz „emelni", s álttérnek a másik útra, melyen magok „lebocsát­kozva" bizonyosan egyesülni fognak a néppel.

A népek sorsát nem szeszélyes véletlen, hanem okok és okozatok füzére intézi, akár ezt a gondvi­selés kezében gondoljuk, akár pedig a vak kény­tel enségnek tulajdonítjuk. Azért oly tanúságos a hasonlatosság a történelemben.

A mostani orosz eljárás pedig csakugyan na­gyon hasonlít ahhoz, a mit Báthori István lengyel király tett volt a vallásra nézve. 1582. decz. 3-kán költ oklevelével a vendai püspökséget (lásd az 50. lapot) azért állítá fel, gazdag adományokkal java-sítván azt, hogy a katholikus vallást, melyet az el­múlt idők majdnem elenyésztettek volt, helyre állítsa. Mert Isten segedelmével kiszabadítván a tartományt a hatalmas orosz fejedelem kezéből, új kormányzá­sával a katholikus hitet is gyarapítani akarja (ut uno cum imperio Religio quoque catholica proferretur).

Egybehasonlítás. 189

De még a püspökség felállítása előtt, ugyanazon év januárius 29-kén szélivel küldött levelekkel ka-tholikus lakosokat hivogata be a Livtartományba, kiknek földeket és más haszonvételeket örökül, s tiz évig adómentességet igér. A szomszéd fejedelme­ket pedig megkeresi, hogy eresszék el alattvalójik közöl azokat, kik a Livtartományba óhajtanának költözni, kiváltképen azért is, hogy ő, a király, nem a maga hasznát keresi, hanem a tartománynak re-formatióját, mi az összes keresztyénségnek nagy hasznára lesz.

Báthori István tehát idegen katholikusokkal és a katholikus hierarchia helyreállításával igyekezék az országot visszaszerezni a katholikus egyháznak; s ha ebben a lengyel királyok nem boldogultak, azt csak a hamar bekövetkezett eseményeknek lehet tulajdonítani.

A mostani orosz politika térítésekkel, s az orosz hierarchia felállításával akarja az országot az orthodox egyháznak megszerezni, tehát eloro-szosítani: be fognak-e állani most is nem látott ese­mények, melyek a Balti tartományokat biztosítják, ki meri jövendölni? Vagy meg fog-e változni az orosz politika? *)

*) Az Augsb. Allgem. szerint II. Sándor czár, a Stuttgart melletti Berg-villában, 1870. jun. 30-kán egy a Balti luterános egyházért közbejáró kérésre Honod- és Pressensé-nek azt feleié: „Akadályt nem vet senki azok útjába, kik vissza akarnak térni, de a törvény tiltja a visszatérést, én pedig meg nem változ­tathatom a törvényt H"

VI.

Észt irodalom* (Észt nép-mesék. Kreutzwald nem vala Dorpatban. Lydia észt irónö; a Vízimolnár. Jannsen és az észt hírlapi irodalom. Mayer Leo. A Dorpati egyetem. Az Észt T. Társaság gyűj­teményei. Vogul evangélium. Az észt irodalom történeti kör­rajza. Az Észt T. Társaság keletkezése és működése. A Ka-levi-poeg mondai költemény. Ereutzwald más kiadásai. Wie-

demann észt szótára.)

Uti batyumban egy-két könyv is volt, úgymint: E e s t i r a k v a e n n e m u i s t e s e d j u t u d (az észt nép mondáji és meséji), meg Ahlqvistnek már említett észt i r o d a l m i t ö r t é n e t e i (L a 124. lapot), me­lyeket Pestről, és O j a m ö l d e r (vizi molnár), melyet Berlinből hoztam volt magammal. Az asztalon he­vernek vala, hogy ha pihenő közökben olvashatnék bennök*

Egyszer hazajővén szobámban a fogadó szol­gáját lelem, ruhámmal lévén dolga, s látám, hogy némi zavarral tett le valamit az asztalra. — Mit nézett meg? kérdem. — Ebben a könyvben olvas­tam, felele, az észt mondákra mutatván. — Tet­szik-e a könyv? — Oh, beh szép! — Vigye ma­gával, olvashat benne. — Ha kapható volna, mind-

Kreutzwald. 191

járt megvenném! — Gondolom, itt is megvan a könyvárusoknál. — Másnap reggel bejövén hozzám, megmutatá vett kincsét; az észt nép mondáji vajá­nak kezében.

Azokat Kreutzwald gyűjtögette, s a Finn iro­dalmi társaság adta ki Helszingforszban 1866-ban; hozzája tavai egy esztfinn szótárt is adván, melyet Aminoff dolgozott ki. A mondák és mesék gyűj­tője, Kreutzwald, mint orvos él Veróban, s nem­csak más költeményeiről, hanem a Kalevi-poegról is hires; ő az élő észt irók közt^bizonyára első. S nem vala jelen az észt nemzeti ünnepélyen! Blum-berg nevű vejével, ki gymnasiumi tanító, megis-merködvén, attól haliam, hogy ipja meglehetősen elvonulva él már; másoktól más okát haliám, a miért talán elmaradt volna. En azonban sajnálom vala, hogy nem találkozhattam vele Dorpatban; de minthogy veje másnap Ver óba készülvén, hol neje a szünidő alatt tartózkodik, egy szóval sem jelenté ki óhajtását, hogy látogassam meg ipját, nem is bátorkodtam Veróba utazni, a hová egyedül Kreutz­wald kedveért mentem volna el.

Blumberg egy munkáját is mutata nekem, me­lyet épen akkor nyomtat vala, s melyben a Kalevi-poeg forrásairól érteközik. Némelyek t. i. arról gyanúsítják ipját, hogy talán nem épen ugy közölte az észt nép-eposzt, a mint azt a nép szájáról szed­hette: azért Blumberg arra kérte volt őt, hogy en­gedje neki által, a mi a dolog felvilágosítására fogna

192 Kreutzwald.

szolgálni. *) Egy levelet is olvasa nekem Blum-berg, melyet Kreutzwald egy különös alkalommal írt hozzá. A gymnasiumi ifjúság közt verekedés volt; a megsértett ifjú született észt, a sértő fél pedig német, s a gymnasiumi tanítók, ugy vevém ki, a méltányosság ellenére fogták pártját a német ifjúnak. E kis kedvetlenségről értesülvén Kreutz­wald, vejéhez írt levelében ifjúsága korából néhány szomorú emlékezés jellemzőleg nyilatkozik. Kreutz­wald még a rabszolgaság idejében születvén és nö­vekedvén föl, sok olyannak vala tanúja, mit mos­tani fiatal ember már nem igen tapasztalhat. Vilá­gosan emlékezem a levélnek e helyére: „Ha elő­adnám, mit kellett időmben egy szegény észt ifjúnak szenvednie a németek közt, mennyi akadályt, mel­lőzést kellett tapasztalnia: a világ arra is azt mondaná, mit a Kalevi-poegra mondtak, hogy köl­töttem!"

Kreutzwald nem vala Dorpatban, s a mit fe­lőle hallottam, nem bátoríta látogatására, nem akar­ván neki alkalmatlankodni. Utóbb ugyan nagyon megbántam tartózkodásomat, mert Kreutzwalddal nem ismerködvén meg, hézagot érzek észt tapaszta-lásimban.

*) Azólta megjelent már a kis munka, ezen czim alatt: Quellén und Kealien des Kalevi-poeg, nebst Varianten und Er-ganzungen. Von G. Blumberg. Dorpat 1869. Mit einer Karte der Spuren des Kaleviden und der Fundorte der Sage.

Észt író-nő. 193

Az Ojamölder (vízi molnár) teljes czime: 5,A Vízimolnár és menye. Egy történet az észt nép mulatságára és oktatására. Dorpatban 1864" Kis könyvecske, azért mégis ide írom előszavát, mert ebből meglátjuk, minélfogva érdekes.

„Kedves észt nép! Mindnyájan tudjuk, hogy a, mit a szülék tesznek, azt utánozzák a gyerme­kek; a madárfiak is ugy csiripolnak mint az öre­gek. Midőn 1848-ban először irtani a Sönumeto-jat-ot*), a Vízimolnár szerzője, akkor ötéves gyer­mek, kinek feje még alig ér vala fel a térdemig, gyakran eljőve az íróasztalnál ülő atyja Ölibe azt kérdezvén: Papa, kedves papa, kinek írsz? — Fiam, az észt népnek írok mind mulatságára, mind oktatására, felelék; menj vissza mamádhoz játszani. — De papa, ha te kicsi léssz, én meg nagy lettem, xígy-e meg fogod engedni, hogy én is egy könyvet írjak? úgy-e meg? — Sőt többet is, gyermekem, hiszen te észt leányka vagy, ki tilthatná el tőled! — De papa, vágsz-e nekem is tollat, s hagysz-e majd székeden ülni? úgy-e hagysz? — Igen, igen; de most menj, mamád hív, hallod-e? — így sza­badulhattam tőle mindannyiszor. — Isten minden­ható, gondolom vala magamban, te téged, gyerme­kem, sok baj érhet még addig!

íme nyájas olvasó, a könyvet, melyet itt veszesz, az a gyermek írta; de ő nem olyan kicsi

*) Ezen czim alatt az író több évben adott ki mulató és oktató könyvet; 1857-ben hatodik évfolyama jelent meg.

Első kötet. 1 3

194 Eszt író-nő.

többé, mint akkor vala. Ezen első könyvecskéje vájjon kedves lesz-e előtted, vagy sem, azt nem tudom, ámde a gyermek tehetségéhez képes tar­totta meg szavát.

Légy szíves, jó olvasó, s fogadd szeretettel ezen első adományt; rokonodtól jő az. Isten adjon mindnyájunknak jó egészséget, mi a legna­gyobb jó.

Pernóban, 1863 augusztus havában. Jannsen János."

Tehát az eszt ünnepély fő indítója írta meg a közlött előszót, és Lydia nevű leánya a Vízimolnár szerzője. —

Kopognak az ajtón, két fiatal ember lép be r Sván, egy helszingforszi magániskolának vezetője,, és A s p e l i n , a finnországi levéltár tisztviselője (ammanuensis). Ok Finnországból jöttek által az, eszt ünnepélyre, Jannsennél vannak szállva. Mind hárman elmenénk Jannsenhez.

Közel az eszt egyházhoz egyik főutczában földszinti saját házban lakik Jannsen. Az ajtó paj­zsán ez olvasható: E e s t i p o s t i m e e s (Eszt pos­tás) a legelterjedtebb eszt újság czime, melyet Jannsen szerkeszt és kiad. Belépvén, az épen haza érkezett házi úr fogada s mutata be családjának, úgymint nejének és két leányának; társaim, a két fiatal finn, házi vendégek lévén, csak én valék az ismeretlen. Rövid társalkodás után Jannsen asszony úgy mint egyik lánya, ki az anyjához hasonlít, s a mint nekem látszik vala, a ház gondjaiban is osz-

Észt író-nő. 195

tozik vele, hamar láthatatlanokká lettek, s a be-széllgetést azontúl a házi úr s a benn maradt má­sik leánya folytaták, ki, az tetszék ki mindenből, némi szellemi felsőséget gyakorol Ez Lydia, az Ojaraölder szerzője, s általában az első eszi nő, ki észtül ír. Költeményeit Emajöe Ööpik (Ema-folyó fülemiléje) aláírással jegyzi; ő hát az első észt csalogány.

Mi nagy dolog van abban, hogy egy jobb féle nevelésben felnőtt leány, kinek atyja is író, regény­kéket és verseket ír, még ha sikerültek is azok! gondolja itt talán némely olvasó. Én is mondom, hogy biz az nem nagy dolog az angol, franczia, német irodalomban, sőt nálunk is; az ilyes csak akkor érdemelne szót, ha női író általában jeles. De Dorpatban, de az észt irodalomban annak egész más jelentése van; itt az többi közt a társadalom­nak azon fejlődését sejteti, mely megkívántatik arra, hogy egy nép a miveltek sorába tartozzék; itt a városias esztség tavaszának egyik virágja, mely a nem rég elmúlt állapotok közt lehetetlen vala. Egyszeribe felfogjuk a jelenség nagy voltát, ha be­szédközben halljuk Jannsen ártól némi dicsekvéssel említeni: „En már a szabad időben születtem!tf

Mert az összes esztség 1819-ig rabszolga volt; mert máig a városi előkelő azt hiszi, hogy város­ban észt elemi iskola szükségtelen!

Talán ki sem bírom fejezni azon érzelmet, mely lelkemet elfoglald Jannsen házában. Több fiatal ember vala jelen, egyetemi tanuló, vagy már

13*

196 Jannsen.

végzett; ha szabad úgy mondanom, az ifjú esztség körében találám magamat, melynek, látogatásom alatt, a házi úr mint szellemi vezére, Lydia kis­asszony pedig mint kiváló kecses tagja tünék fel. Barna dús haja, melyet a divatos fej-ékesítés na­gyon láthatóvá teszen, magas homlokot és csinos, szinte szép arczot árnyékol be, a melyen az elmél­kedés és gondolkodás jelei láthatók. Szava kedves, németül nagyon szépen beszéli, mint általában a Balti tartományokban szokás; beszéde és mozdula­tai elevenek, de nem hevesek. Termete a közép­szerűnél nagyobbacska.

Sokat kérdezének Magyarországról; úgy vet­tem észre, hogy mind Jannsent, mind lányát, Deák Ferencz egyénisége érdekli nagyon. Én azonban az esztség iparkodására, reményére, kilátására irányzám a beszéllgetést, ha másra szeretett volna is lesíklani. Jannsennek az a meggyőződése, hogy az észt nép legjobban a németséggel szövetkezve boldogulhat; ő a németektől csak közeledést kíván az esztség felé, hogy elenyészszék az űr, a mely még az or­szág e két osztálya közt tátong. Érvényesíthesse magát az esztség a városokban is; legyen jog­egyenlőség a társadalom terén is; a többit a dol­gok fejlődésére bízza. Ellene van minden tulsá-goskodásnak, s engedékeny még azon előítéletek iránt is, a melyek gyökerei a régi időben izmosod­tak meg, s most hirtelen el nem száradnak, de a melyeket erő - hatalommal nem tanácsos kitépni, mert vagy még jobban megerősödnének, vagy olyan

Észt hírlapok. 197

földet is szakasztanának fel, a mely az esztségnek sem használna. Fő törekvése: mivemi a népet, s azt iparkodóvá tenni.

Látjuk, hogy Jannsen, ki az észt mivelődés egyik fő, talán legfőbb eszközlője, méltányos és mérsékelt ember; működése tehát áldásos lehet, mert épít, nem ront.

Az észt nyelvű hírlapokról leghitelesebb tudó­sítást Jannsen adhata, mert ő ezen irodalomnak központja, majdnem egyetlen szerkesztője és ki­adója. Minthogy az észt nyelvű hírlapokat a német polgárságsa birtokosok alig olvassák: tehát olvasójik néhány lelkészen kivül, csak az iskolamesterek, a városi esztség és a nép. De a városi esztség sem szá­mos, ha a városi lakosság legnagyobb felét is annak vesszük, minthogy magában az összes városi nép­ség nem sok. Az észt hírlapokat nagyobb részint az észt parasztok magok járatják és olvassák.

1869-ben öt észt hirlap vagy újság.vala, úgy­mint Dorpatban négy, Pernóban egy. A Dorpatban megjelenőket mind Jannsen szerkeszti és adja ki, t. i.

1. Az É s z t P o s t á s (Eesti posti mees), mely hetenkint egyszer jelenik meg, 2500 pél­dányban.

2. R e g é l ő s z o b a (Jutu tuba), minden héten egyszer, 2000 példányban.

3. H i t t é r í t ő (Missionar), minden másodhéten egyszer, 1000 példányban.

4. A Fö ldmives (Pöllo mees), havonkint egyszer, 1000 példányban.

198 Eszt hírlapok.

Pemóban hetenkint egyszer és 750 példányban jelenik meg:

5. A P e r n ó i p o s t á s (Perno posti mees). A kik ezt a hírlap-irodalmat kicsinyük, szívesked­jenek meggondolni, hogy az összes esztség csak 600,000 lélekre tehető; továbbá hogy azon esztek, kik a tulaj donképi orosz kormányzóságokban, tehát az Eszt- és Liv-herczegségeken kivül, laknak, nem igen tartoznak az előfizetőkhöz; végre emlékezze­nek meg arra is, hogy az eszt lapok olvasóinak legnagyobb része csak az Eszt- és Liv-herczegség-beli eszt nyelvű parasztok és iskolamesterek.

Jannsenék ebédre marasztalván engemet, kész­séggel fogadám el a marasztalást. Az udvari ve­randában, mely a kertre néz, volt terítve az asztal, melynél folytatók a beszéllgetést.

Dél-este felé hagyám el az érdekes társaságot. De az eszt irónőt arról is meg kellene, bármi gyen­gén is, ismertetni, a mi neki sajátja. Közlöm tehát a Vízimolnár elejét és egész tartalmát, mert abból is ítélni lehet az író felfogására és előadására, s mert könnyebb prózát fordítani lehetőleg hiven, mintsem verset; azután kis képét is találjuk abban az eszt életnek.

„Ha a boldogság és megelégedés mindenkor ott laknának, a hol teli erszény és kövér szántóföldek vannak, az öreg Trim András vagy a Vízimolnár, mint őt malmáról nevezi a nép, bizonyosan legbol­dogabb ember volna Maniko falujában. Negyven-

Észt regény. 199

iryolcz köblös *) saját földje s kaszálója meg malma, háza, tanyája gazdag emberré teszik; s hogy vas ládája a hálószobában ágya alatt nem téglával van megtöltve, arra fogadni mernék; hisz a Vízimol­nárnak kincse van, azt minden ember tudja Má-nikóban.

De a boldogságnak és megelégedésnek az a különös szokásuk, hogy, mint a bölcsek mondják, sokkal inkább szeretnek szalmafedél alatt, mintsem magas kőházakban lakni.

A Vizimolnár is minden vagyona és pénze mellett boldogtalan és elégedetlen. — Miért? No, először azért, mert Ő fösvény egy ember s a mam­mon imádója, a kinek soha semmi sem elég és kí­vánsága szerint való; másodszor azért, mert gyer­mekei neki nagy bút és gondot okoznak, mint maga szokta beszélleni.

A mi igaz az igaz; leánya felöl Andrásnak merő tiszta igazsága van. A kis korától fogva el-kényesztetett leányka városban járt iskolába, s végre — merthogy neki csinos sima képe, atyjának pedig jó gömbölyű pénzzacskója vala — egy könnyelmű városi kereskedőhöz ment volt feleségül Most se az atya, se leánya nem tudták eléggé magasan hordani fejeiket. A Vizimolnár Katija egy keres­kedőnek felesége, mi véghetetlen nagy tisztelet!

*) A loof-ot az esztek vakka-nak nevezik, mi a magyar vékához hasonlít. De az észt vakká több a magyar vékánál (1. 172. lapot), aze'rt köbölnek fordítom itt.

200 Eszt regény.

Tartott is az talán egy évig. Azután egyszer csak liire kezde járni, hogy Lindner kereskedő megbu­kott! Hogyan ilyen hamar? Hisz tudva van kü­lönben is, milyen a városi élet: Lindner nagyszerűen élt, a menyecske se gazdálkodott; s midőn Lindner xijjai az erszény fenekét kezdték érezni, a tiszte­letreméltó vő azt gondola: jobb valamivel mint semmi nélkül, s illa berek, nádak, erek, áltvitorláza Amerikába, a hol még másodszor is gazember lehet. Akarva, nem akarva, kénytelen volt az atya magához venni Katit s neki irgalom-kenyeret adni.

De bár mi könnyelmű volt is Kati, az a csapás mégis szivét érte, s mély sebet vágott rajta. Gyen­gévé, beteggé lőn, s midőn a torolya- és kankalin-yirágok újra kinyíltak, s a fiuk vígan kiáltoztak a legelőn, a Vízimolnár Katija, csecsemő leánykájá­val együtt, már a hant alatt fekszik vala a sír­kertben.

Jakab, a molnár egyetlen fi ja és örököse, derék legény, azt mondja a falu népe; azonfelül legcsi­nosabb fiu is az egész faluban, azt meg különösen ajeányok mondják, s ki tudhatná ezt jobban, mint ők? — E z mind jó volna, evvel az atyja is meg van elégedve: ámde hogy Jakab az egész leányseregből épen az iskola-mester Pannáját szemelje ki magá­nak hitvesül, holott annyi más epedez utána, az oly keserűséget okoza a Vízimolnárnak, hogy neki sokszor se étel, se ital nem kellett. Miért? Hja, Anna kedves, jó erkölcsű leány ugyan, s azon-

_Eszt regény. 201

felül ínég szép is mint az angyal: de egy híja van, nincsen pénze !

Pénz, sok pénz! vala pedig a Vízimolnár éjjeli aggodalma és nappali gondja; nagyobb keserűséget nem is okozhat neki Jakab, mint avval, hogy egy szegény leányt szeret.

Erzsébet a molnár felesége, egy okos, szelíd és nyájas asszony, ki csak nagy bajjal birta eddig is fentartaní a békeséget az atya és íija között. De világosan látja vala, hogy az így nem tarthat tovább ; mert András haragja fija ellen napról-napra mérgesebb lón, s csak minap is avval fenyegette volt Jakabot, hogy elkergeti a háztól, ha el nem hagyja azt a szegény templomegeret. Pedig András olyan ember, a ki szavát állja, mert a Vizimolnárnál nyersebb és felfuvalkodóttabb embert tíz versztnyire sem lehet találni.

A szegény asszonynak szive majd meghasada a folytonos zaj és zsémbelés miatt, mely késő este fekszik le urával és korán reggel kél fel vele, mely egész nap ránczokba húzza szemöldjét, s sértő sza­vakban fakadoz ki, mely morogva, zörögve lesel-ködik kinn és benn. Azonfelül Erzsébet jól ismeri vala fljának szive baját, mert maga is úgy volt leánykorában. Nem saját szive, hanem boldogult atyjának akaratja tette a Vízimolnár feleségévé 5 ő maga mást választott vala. Nehéz szívvel fogadá végre atyjának szavát. A molnár nyers elméje soha sem köszönte meg azt neki; most is görbén néz hitvesére, vájjon nem bíztatja-e Jakabot? Hogy

202 Eszt regény.

e szerint Erzsébetnek nem voltak arany napjai, azt kiki elgondolhatja.

Annának szüléji hirtelen elhalván, Szutlep Tóni fogadta volt nevelésbe az árvát, fizetésért; de vajmi panaszos vala a kenyere! Boldogult anyja a mol-nárné barátnéja lévén, Jakab és Anna megismer-ködének egymással; s a játszó gyermekekből sze­relmes ifjak lőnek. — Minden városnak és falunak, de még minden háznépnek is hírhordója szokott lenni, a kitől rendesen először is tudja meg az ember, a mit jó volna mentől később megtudnia. Alighogy az ifjak egymásnak megvallottak szerelmüket, Vörös deák — mert így híjjá a nép, minthogy veres fejti és írástudó, ki nélkül adás-vevés nem történik, s a ki hívatlanul is mindenbe avatkozik — megsúgá már a molnárnak. Erzsébet is szeretné Annát me­nyének; az még jobban fölingerii Andrást, mert Vörös deák egyúttal azt is eszébe juttatá, hogy a leány atyja volt Erzsébet első választottja. A bo-nyolodás még teljesebbé válik az által, hogy Szut-lepék Vörös deáknak adósai.

András el akarja hárítani a fenyegető bajt, s 1811-ben, első adventi vasárnapon, míg mások az egyházban ajtatoskódnak, ő a faluban jára, fijának menyasszonyt keresni. Csak késő estve érkezek haza, s bejelenté aggódva várakozó feleségének, hogy Jakabnak kézfogása lesz. — „Az istenért! András, fiadat is el akarod-e veszteni, a mint leányodat el­vesztetted, a kit nem adtál derék szomszédunk fijá-hoz."— András természete szerint nem hajt se neje

Észt regény. 203

tanácsára, se fija vonakodására. így múlik az idő. Húsvét előtti szombaton András korán reggel elin­dította volt Jakabot a városba gabonát árulni, ki már vissza is jöhetett volna. — „Csaknem esett baja, szólal meg András; a csikók tüzesek. — Jakab vi­gyáz, felel az anya, meg a város is messze." S ím, egy rohanó kocsi zörgése hallik be; a molnár lovai kocsis nélkül robognak az udvarra, a hol bajjal ál­lítják meg; a kocsi fenekén pedig Anna fekszik ájultan. Magához térvén a leány, kénytelen elbe-szélleni, hogy hátán nagy teherrel hazafelé jött a városból, midőn Jakab utoléré s kocsijára kére. De míg a terhet a kocsira emelte, a megriadt lovak elragadák. No ezen még inkább felindúla András mind Anna ellen, jóllehet se kocsin, se lovon kár nem esett, mind Jakab ellen, ki nem sokára a kocsi után szaladva jött haza. Jakab látván az atyja düh­től kikelt arczát, bekiált: Anyám, ótalmazz engem atyámtól, de önmagamtól is! De mielőtt a szegény asszony csak egy szót is szólhatott volna, reá rivall az atya: Állj meg, lelőlek mint a veszett ebet, s lekapja a töltött puskát. — Fuss fiam! szóval rohan az anya magánkívül a puska eleibe.

Jakab elmenekül a szomszéd faluba egy ro­konhoz; legalább tehát semmi sem történt meg, mi helyrehozhatatlan. De András dúl-fúl, még Vörös deákkal is szövetkezik, a kit pedig nem is szeret. A furfangos ember hasznára fordítja amannak vak szenvedélyét. Ha András háromszáz rubelt fizet neki, maga veszi feleségül Annát, s vége lesz

204 Eszi legény.

minden bajnak. — Ha hozzád menne! — Van mó­dom reá bírni, felel Vörös deák. — Háromszáz rubel sok pénz; végre is 280-ba alkuszik meg a kettő.

Egyszerre hire lőn/j hogy Vörös deák Anná­nak kérője. A híren kaczag a falu asszonya leánya: bezzeg nem kaczag Anna. Vörös deák a pénzét kéri vissza; ha nem adják meg Szutlepék, kiker­getteti a házból, vagy szerezzék meg neki Annát feleségül! „Minket akarsz szerencsétlenekké tenni, a kik fölneveltünk; könyörülj rajtunk, hisz te jó leány vagy. Jakabra hijába vársz, a molnár soha. sem engedi meg, hogy neje légy. . . Máris szerencsétle­nek miattad molnárék, most minket is azzá akarsz tenni !a Ilyeneket hall most minduntalan a szegény leány, ki már nem tud, hová lenni. Az imádságban lel még vigasztalást; bízik az Istenbe, s állhatatos marad.

Most végig hangzik az országon: Bonaparte jő! Ez legyőzvén a többi Európát, Oroszország ellen hozza seregeit Katona lesz, a ki magát birja; a ki önkényt nem megyén, azt viszik. Jakab is lopva megyén anyjához elbúcsúzni; tudja ugyan, hogy mint egyetlen fiija a háznak, hon maradhatna; de megyén ő is a császárt és hazáját védelmezni, úgysem tűri hon az atyja. — Mit mond majd Anna? veti közbe az anya. — „Anna jó leány, az téged vigasztalni és szeretni fog; bízom benne. Ha vissza kerülök, tán megváltozik a dolog; ha oda veszek, szeresd Annát utánam."

Észt regény. 205

A molnár is aggódni kezd: hogyis ne aggód-nék7 a kinek pénze van; ha a franezia jő ; Jakab miatt is aggódik, mégis sajnálja. De megkeményíti magát, s nem sokára maga emlékezteti Vörös deákot a tett alkura.

Egy szép reggel Anna magánosan fon vala a szobában, midőn Vörös deák belépe hozzá. Előbb Szutlepné után kérdezősködék, — pedig maga úgy intézte volt a dolgot, hogy négy szem közt lehessen a leánynyal; azután mellé üle, s nyájaskodván ki-kapá a guzsalyt. — „Adja kend vissza! — Ingyen nem adom; de első ízben megelégszem egy csókkal is." — Egy szempillantásban a guzsaly Anna kezében van, az alkalmatlan kérő pedig az ajtón tántorodik ki. — Jaj, irgalmazz Isten! Szutlepné lép be ; Anna a csöbörből a vederbe jut. Valamennyi szitok van, mind a fejére zúdul.— „Márton napjáig tűrlek még, azontúl egy perczig se, hallod-e?" — Még Vörös deák csitítja az asszonyt, mert úgymond, Anna övé lesz, az idő majd megtanítja.

A ki sokat markol, keveset szorít, ez arany mondás igazsága Bonapartén is beteljesedett, nem­csak a Vízimolnáron és Vörös deákon. A franezia császár az égő Moszkvából vissza kénytelen vo­nulni; hideg és éhség pusztítá seregeit. Maga egy szánon siet haza felé; megélnek-e vagy elvesz­nek itt katonáji, mit gondol vele; otthon még elég van.

Mániko faluja az országút mellett húzódik el; a seregeket éhség és döghalál követi. Legelőször

206 Eszt regény.

is a malomba üt ki a ba j ; az öreg János lesz be­teggé, ki Andrásnak jobb keze. — „Ki a beteggel a házból, pénzért majd ápolja más." — D e Erzsébet nem engedi meg, hogy még azt a bűnt is elkövesse András. Maga ápolja. Az öreg János meghalván, Erzsébet a városba hajt, holmi szükségeseket bevá­sárolni. — Asszony, te beteg vagy, ne tagadd, kiálta András, a mint a hazatért nejét meglátja. — Legyen meg Isten akaratja, felele vaezogva Erzsé­bet és ágyba fekszik. E csapás megtöri Andrást. Gondolkodni kezd, hogy mennyire másképen lehetne nála, ha nem úgy tett volna, mint tett! Még Annára is gondol most. Mert ő is beteg lesz, s most nincs senki, a ki ápolja!

Vörös deák az első, a ki Szutlepéknél elbe-szélli, hogy a malomban döghalál van. — Meglátja, komám, most vége a fösvénynek! úgymond. — Anna hallja ezt, tudja, hogy senki sincs a malom­ban, mind kerüli most. De ő elmegyen oda, ápolni Erzsi nénit, történjék bár mi is! A beteg megis­meri Annát; mégis igazat szólt Jakab, monda. Ezentúl a két beteg közt osztja el gondját Anna: Erzsébet lassankint épül, de nem András, ez végé­hez közeledik. Azonban Jakab is haza kerül, bár sebesülten; sebeiből csakhamar kigyógyul, s András még megáldhatja őt és Annát.— n-^égy te is boldog, kedves Erzsébetem!" mond, s egy lelkes miatyánk után békében hala meg." —

A kedves regénykének, úgy hiszem, a törté­neti háttere nem felel meg, a mennyiben eszt faluban

Dómi rom. 207

1812-ben olyan társadalmi állapotok nehezen for­dulhattak elő, milyeneket a költő 1863-ban festett, s a milyenek ott csakis az újabb időben lehet­ségesek. De azt az anaehronismust szivesen el lehet annak nézni, a ki oly kedvesen és lélektanilag oly helyesen mesél.

Dorpat méltán büszkéiködhetik a dómon ülte­tett és jó karban tartatott sétányival. A város magasabb helyén lévén azok; nemcsak a szép gyep és szép fák, hanem a kilátás a városra is gyönyör­ködtetik a sétálót. Azután a nagyszerű fő egyház romjai, melyek még sokat mutatnak a régi nagy­ságból, különös vonzó hatásúak. Mintha a keresztes urak pánczélos derekait látná kivillogni az oszlo­pokból a néző, úgy bámulja meg azokat, végig jártatván rajtuk a kémlődő tekintetet. Az egész lát­ható épület, a mi az alapokból kiemelkedik, piros­veres téglákból való. A téglák nagyok, talán két oly vastagok, mint most a pestiek. A vékony bolt­iveket százados eső, hó, hév és fagy bántja, s még ma is tartanak, jele hogy jók lehettek a téglák.

Meyerék háza a dómon túli elővárosban egy zúg-utczában kertek közzé rejtőzik. A városnak dombos, völgyes része az; a talaj pedig, úgy látszik, alkalmatos a kertészségre.

Meyer Leo a göttingai egyetemről Dorpatba hivott tanár, ki mint a nyelvtudományban jeleskedő

208 Meyer Leo.

nagyon ismeretes. *) Az egyetemi tanárok közöl majdnem az egyetlen, a ki a városban maradt az észt tinnepélyre; a többiek a szünidőt másutt töltik vala; még az észt nyelv és irodalom lectora sem maradt vala hon.

Meyerben egy nékem igen rokonszenves em­bert találtam; ismeretségét sokra becsülöm. Neje kedves asszony, kinek kis csacsogó lánykája s uj csecsemője vala. Idegen létökre jól érzik magukat itt. Mey érnek, igazán dombos völgyes kertje van, mely megett egy magános házban Baer Károly Ernő munkás életének nyugalmas estéjét éli. Baer lévén az, ki Regulynkat leginkább pártolta és gyámolí­totta Pétervárottj szívesen tettem volna tisztelete­met nála, ha Révaiba nem utazott volna el a dóm-iskola ünnepélyére, melynek egykor tanítványa vala.

Meyer, mint az egyetemen a nyelvtudomány­nak fő képviselője, egyszersmind az Észt tudós tár­saságnak idei elnöke is; mert ezen társaság nem­csak az egyetemben tartja üléseit és könyvtárát meg más gyűjteményeit, hanem külömben is szoros kapcsolatban marad és működik vele. Azért kér­ték Meyert az elnökség elvállalására, melyre maga magát nem is tartotta alkalmatosnak, mert addig kevés figyelmet fordított volt az észt nyelvre és

*) Meyérnek nagyobb munkáji' közöl említem itt: Ver-gleicbende Grammatik der griechischen und lateinischen Sprache. I. und II. Bánd. Berlin, 1861—1365. — Die goihisehe Sprache, ihre Lautgestaltung, insbesondere im Yerháltniss zum Altindischen, Griechisehen und Lateinischen. Berlin, 1869.

Egyetem. 209

irodalomra. De a társaság tagjai azt gondolják, hogy egy kitűnő nyelvtudós jól viheti annak a tár­saságnak elnökségét, a melynek tárgyalási nyelve úgy is a német; s magam is azt hiszem, hogy Meyer még az észt nyelvtudományát is melegebben fogja sürgetni, mint sok belföldi tudós, ki a törté­nelemre tartozó nyomozásokat eleibe teszi a nyelv­tudománynak. Meyer lévén kalauzom mind az egyetem helyiségein, mind az Észt tudós Társaság könyvtárában, továbbá az emiitett társaság legszo­rosabb viszonyban állván az észt irodalmi moz­galommal, legalkalmatosabb lesz itt röviden az egyetemró'l, s valamivel terjedelmesebben áz észt irodalomról emlékezni.

Ámbár Nagy Péter már az 1710 jul. 4-kén ki-a-dott capitulatiói oklevél egyik pontjában a Liv-tartományi tudományos egyetemet fentartani s „be-neficiumait" és „privilégiumait" inkább nagyobbítani és szaporítani igérte volt, hogysem kevesbíteni: a Balti tartományok mégis egyetem nélkül szűköl­ködtek a múlt század végéig. Annak hiját pedig ott, úgy látszik, elevenebben érezték vala, mint a magyar­országi protestánsok. A Balt-tartomány ok tehetó'sebb vagy törekvó'bb ifjúsága ki-kijára ugyan a németországi egyetemekre: mind a mellett az nem pótolhatta a hazai egyetemet. Nem pótolhatta pedig a tanulókra nézve, kik a külföldi egyetemeken ha tudományt szereztek is, mi maga is kétséges, az a hazai vi­szonyokon kivül fejlett, tehát nem is mindenkor azokra alkalmazható tudomány vala. Nem pótol-

Első kötet. 1 4 :

210 Egyetem.

hattá a tartományokra nézve sem, a melyekben nemcsak a tudomány nem ápoltatott úgy, mint kí­vánatos, hanem a társadalom is azon éltető és mind magasbra vivő hatás nélkül szűkölködik vala, me­lyet egy jóféle tudományos egyetem minden bi­zonynyal szül. Azért a tartományok lovagsága nem szűnt meg soha Pétervárott az igért egyetem helyre­állítását sürgetni.

Végre Pál czár, a Balti tartományok alkotmá­nyának visszaállítója, midőn politikai okokból a külföldön tanuló Észt-, Liv- és Kúr-herczegségbe-lieket haza hívatta, 1798-ban a tudományos egyetem felállításához is komolyan hozzá foga. Egybehívatá-tehát a tartományok lovag-gyűléseit, hogy tanács­kozzanak az egyetem alapításáról. A nemesség gyűjteni kezde, s tanácskozék. Azonban a kűri nemesség kilátása, hogy Mitau lesz az új egyetem helye, valósúlást nem nyerhetvén, az nagyobb ré­szint visszavonúla 1801-ben, a tett ajánlatokat is visszakövetelvén. Pál czár 1801 márczius 23-kán életét veszté ugyan, de Sándor czár már 1802 jan.. 5-én megerősíté atyjának adományait a tervezett egyetemre, jelesen Dorpatban a dóm-terület és a Mária-egyház adományát, maga az egyetemi épületre 125,000 rubelt adván. A liv nemesség 45,431, az észt nemesség 36,062 rubelt adakozott volt; a vá­rosok is tetemesen hozzájárultak, még Viborg is, az akkori Oroszország finn részében. Az egyetem tehát 1802 ápr. 21-kén nyittaték meg néhány kine­vezett tanár és 19 tanítvány jelenlétében.

Egyetem. 211

Az egyetem euratoriuma a nemesség bizott­ságából állott volna. Ez azonban nem tetszék az új intézetnek, s azért a prorector Parrot 1802. ősz­szel Pétervárba menvén, ott az egyetem autonómiá­ját és a nemességtől való függetlenségét eszközlé ki. 1802 decz. 12-kén jelene meg az új statútum, melynél fogva a dorpati egyetem közvetlen az újdon felállított közmívelődési ministerium alá helyeztetett. Egy új tanulmányi kerület, a dorpati, alakult, mely az Észt-, Liv- és Kúr-herczegségeket, és az orosz Finnországot, vagy a Viborgi kerületet, magában foglalja vala. Az egyetem alapításának hivatalos emlékünnepe tehát deczember 12-kén tartatik, de a deákság az április 21-két ünnepli.

Sokan sajnálják, hogy az egyetem a tartomá­nyok politikai intézete lenni megszűnt, nem lévén semmi politikai kapcsolatban a Balti tartományok­kal. Szükség esetében tehát az egyetem a tarto­mányok ótalmára sem számíthatna. Eddig ugyan az orosz kormány az egyetem autonómiáját nem sértette soha, nem lévén egyetlen példa is reá, hogy valamely tanárnak kinevezését visszautasította volna, a kit az egyetemi tanács ajánlott. De nem lehet tudni, mit rejt titkos méhében a jövendő, s vájjon nem lesz-e idő, a melyben az egyetemnek jól esnék a tartományok ótalma.

Az 1803—1810 években nagyon gyarapodék, egymásután keletkezvén az egyetemi könyvtár (mint tudjuk, a fő egyházi romok egyik részében), a kli-nikum, az anatómiai intézet, füvészkert, s a dómi

14*

212 Egyetem.

nagyszerű ültetvények. Az egyetem főbb alapja eleitől fogva a korona által adományozott, s 204 ekealjat tevő földbirtokban állott vala. Ezt a ko­rona közvetlen gazdálkodása alá vevé? évenkint 126,000 rubel fizetésére kötelezvén magát.

Az egyetem mostani nagyszerű épületét 1829-ben kezdek építeni, melyre a birodalmi kincstár adta meg a költségeket. Az épületet úgy fűtik télen, hogy a külső helyiségek, a folyosók, lépcsők egé­szen a tetőig melegek. Meyer azt állítá előttem, hogy Németországban képzelni sem tudják az em­berek, milyen jól értenek itt a fűtők készítéséhez és a fűtéshez, mely aránylag nem sok fát emészt el.

Az egyetem maga kezeli vagyonát; évenkint 200,000 rubelt költhet. Minden rendes tanárnak évi díja 2400 rubel; művészi tárgyakra is 800 ru­belt adhat ki évenkint. Huszonöt éves tanítás után az egész fizetéssel nyugalomba léphet a tanár; de ha igen jól bírja magát, még öt évig taníthat, fize­tésének nagyobbodása mellett. Harmincz éves ta­nítás után kénytelen lelépni, habár különben még meg birna is tisztének felelni.

A dorpati csillag-vizsgáló már Struwe Vilmos, a kettős csillagok fölfedezője alatt, európai hirüvé lett; Mádler, 1839 ólta az előbbinek utódja, a een-tral-napról tett vizsgálatai és hypothesise által még öregbítette a dorpati tudományos hírt. Middendorf, Parrot, Schmidt Fr., Engelhardt a geographiai tu­dományban jelesködének; Schmidt Károly physio-logiai munkáji által tünék ki. Ujabb időben a tar-

Egyetem. 2 1 3

tományok jogi és történelmi tudománya is nagy haladást tőn Dorpatban, miben a sokszor említett Schirren-nek vannak nagy érdemei.

Az egyetem eddigi curatorai: Klinger gróf utána herczeg Lieven, Kraffström, kinek eurator-sága alatt sok megszorítás és szabályozgatás éré az egyetemi életet; többi közt meghatároztatok a deákok száma is7 kik egyenruhában járni valának kötelesek; e szabály csak 1862-ben szűnt meg. Ugyancsak Kraffström alatt 1852-ben az egyetem az első ötvenéves jubileumát ünnepié, melyre Kreutzwald az észt tudós társaság nevében észt nyelven írt költeményt adott ki. Ügy emlékszem, hogy azt annak idejében a berlini „Magazin für auslándische Literatur" is közié*). Kraffström után Bradke következek a curatorságban, kinek halála után 1862. gróf Keyserlingk, egy sok tekintetben derék ember és tudomány-barát, foglalá el a cura-tori hivatalt; legalább az orosz túlzók, mint Sza-marin, nagy németet látnak benne, ki a német iskola-ügyben buzgólkodott, de annál méltóbb lett az orosz gáncsra. A Schirren-féle csattanás, úgy

*) A költemény czimét így találom az Észt t. Társaság könyveinek lajstromában: Tartó Alma materile viekümne aasfca löppetuse röemo-pühhal sel 12. teetsembril 1852. Üt-leb tanno ja sovib önné Eestima-kele-ja kírja-koggoduse nim-mel.Fr. Kreutzwald. Tartus. = A dorpati Alma maternek az Ötvene­dik éve végének való ünnepén, 1852. decz. 12. Hálát mond és szerencsét kivan az észt nyelv- és irodalom-társaságnak nevében Kr. Fr. Dorpatban.

2 1 4 Egyetem.

h a l l o t t a m , Keyserlingk helyzetét is m e g i n g a t t a s e g y é b változást is okozott, mi azonban o t t létem u t á n állott be.

Meyer tanár nekem az egyetemi é p t i l e t helyi­s é g e i t mutogatván a „Musse"-ba is elvezete^ egy a t a n á r o k és deákok számára hagyott he ly re . , a hol f o l y ó i r a t o k a t és újságokat olvasnak, t á r s a l o g n a k , s ő t e n n i is lehet. Sokféle tudományos f o l y ó i r a t o t é s j e l e s újságot láték ott, melyeket a „ M u s s e " já­r a t - Azokat nem gyűjtik össze, hanem m i n i d e n év v é g é v e l eladják. Ilyen találkozási hely n é l k ü l szű­k ö l k ö d n e k , tudtomra, a pesti egyetem d e á k j a i .

Azután az Észt T. Társaság t e r e m o i b e me-n é n k , a melyekben a társaság gyülésoi t tartja, k ö n y v t á r á t és egyéb gyűjteményeit őrzi. Ba josan v a n egyehbütt annyi észt nyelvű könyv é s kézírat ö s s z e g y ű j t v e mint itt, ámbár nem nagy SL gyűjte­m é n y , maga az irodalom is kicsi lévén- D e föl v a n m á r költve a gyűjtés kedve, s ugy m e g m e n ­t e t i k az enyészettől, a mi még menthető. Kü lönö­s e n érdekes vala előttem Jürgens Mihály, &gy per-n ó i könyvkötő, ki t nekem egyszer a V ^ t n e m u i n e e b é d l ő j é b e n mutattak, a ki awal d i e s o k e d h e t i k , h o g y a legteljesebb észt könyvtárt birja, úgymint 1 4 0 0 külön észt munkát és 232 észt naptár t . J ü r g e n s i s e l j ö t t volt az észt ünnepélyre, s ugy a k a d a al­k a l o m őt látnom és vele beszéllenem. A. híres e m b e r e k képeit is gyűjtögeti, mi most a f é n y k é p e k k o r á b a n könnyű, de azért nagyon érdekes i s ; már 3 5 2 hires embernek képe van nála együ t t . Halála

Észt könyvtár. 215

után gyűjtemény ét, úgymond, az Észt T. Társaságfogja örökölni.

Az Észt Társaság könyveit nézegetvén, me­lyek közt a legrégibb 1632-ből való, olyanra is ta-lálék az 5158-ki szám alatt, melyet azonnal elkértem használatomra. S ez Máté evangéliuma, a kondai vogulok nyelvére fordítva Popov Gr. által. Erről nem volt tudomásom, s lehet, hogy e szerencsés véletlen nélkül talán nem is jatott volna tudomá­somra, minthogy azt mint több afféle fordításokat, Bonaparte Lucián, csak 250 példányban nyo­matta ki, s könyvkereskedés utján nem lehet meg­szerezni. *)

Míg ott az Észt Társaság helyiségein mulatok vala, a vidéki észt vendégek is csoportosan gyüle-kezének azokba, nézni és bámulni, a mit még nem láttak volt. Hogy holmi csillogó tárgyak in­gerlék legjobban figyelmöket, az természetes; az

*) ülik, hogy itt, hol sokszor ethnographiai és rokon tu­dósítások fordulnak elő, Bonaparte Lucián herczeget is megem­lítsem, mint különös tudományunk közvetve előmozdítóját. 0 az ugor és finn nyelvekre is fordítván figyelmét, az azokra tör­tént bibliai könyveknek, jelesen Máté evangéliumának fordítá­sait adogatja ki, Wiedemann felügyelete alatt, a kinek Péter-Tárott módja van azokat értő emberek segítségével áltnézni s mintegy igazolni. Bonaparte Lucián Londonban nyomatja ki "250 példányban; s így csak kedveskedésből lehet hozzájok jutni. Birtokomban is több ilyen kiadás volt már Wiedemann szíves­ségéből: de hogy egy vogul fordítás is van, azt nem tudtam vala, azt itt az Észt t. Társaság könyvtárában látám meg először.

216 Észt irodalom.

ilyesre fordul mindenütt a tapasztalatlan vidéki embernek kíváncsisága. Sorba magyarázták nekik a régiség tárgyait, mi alatt arezvonásaikat nézege­tem. Arczkép-festő sokat találna köztök, kiket vász­non megörökíteni érdekes volna.

Minden nemzetnek valódi anyja a nemzeti nyelv; az ebben megőrzött és szájról-szájra járt mondák, énekek a nemzeti gyermek-kor emlékezé­sei, tapasztalásai, elmélkedései; az irodalom a nem­zeti szellem történelme, mely bizonyos, de határo­zott is, mint a valóság.

Emlékezései, tapasztalásai, elmélkedései vannak minden nemzetnek, bármi szegény vagy kicsiny legyen is az: de irodalomra nem minden nemzet juthat el. Az európai keresztyénségben a keleti egyház a hozzá állott nemzetek nyelvén tartatván az isteni tiszteletet, a szlávok, mint a bolgárok, azután az oroszok, azonnal a keresztség fölvételével kap­tak a magok nyelvén írt egyházias könyveket; azoknál tehát hamar állott be az irodalom lehető­sége. A nyugati keresztyénségben a latin nyelv lévén az isteni tisztelet nyelve, az irodalomra a ke­resztség fölvétele nem ösztönöz vala; a latin egy­háznak kis nemzetei tehát vagy igen sokáig, vagy mindéltig is irodalom nélkül maradtak. S kinek juthatott volna eszébe az észt nemzeti nyelvre figyelmet fordítani, míg a püspökök és papok egy-

Észt irodalom. 217

házi nyelve a latin, a lovagok és városiak nyelve pedig a német vala kirekesztőleg ?

Az egyházi reformatio mindenütt a nép nyel­vét ragadá meg hitének terjesztésére; a kátét tehát legelőbb és mindjárt, a bibliát lehetőleg ha* mar fordíták az illető nép nyelvére. Az észt nép még a reformatio által sem részesült abban a jótéte­ményben; mintha nem is érezte volna, hogy urai után megváltoztatja hitét. Alkalmasint ezek nem is sokat gondolnak vala a nép hitével, mely között a pogány babonának fenmaradása legalább annyit bizonyít, hogy a keresztyénség a XVI-dik század végéig és tovább az újabb időig, nem erős gyökeret vert volt annak szivében.

Azt olvasom (itt Ahlqvist vezérem), hogy a Witte nevű lelkész által fordított káté Gralen Hen­rik mester úr (1551—1557) költségén Lubekában nyomatott ki 1553-ban; ez volna hát az észt nyelven nyomatott könyvek legelsője. Akkor még a könyv­nyomtatás is idegen vala az országban, az urak szá­mára a német könyvek Németországból kerülvén ki.*) De az észt irodalom valóságos kezdetét sokkal ké-

*) Ahlqvist sokszor idézett könyvének 5. lapján említi meg, hogy az első nyomda Eigában 1558-ban keletkezett; Dor-patban akkor vala nyomda, míg az egyetem tartott, 1632—1656. és 1690—1699. Azután Dorpat csak 1789-ben nyert nyomdát, melyhez 1837-ben egy másik járult hozzá. Mitvában (Mitau) 1667-ben támada az első nyomda; Libauban csak 1823 ólta van egy. Eevalban az első nyomda 1632-ben, a másik 1802-ben álla fel.

218 Sfcahl és Eossinius.

sőbb a StahI Henrik és Rossinius Joakim munkái­ban találjuk fel.

Stahl revali születés lévén s a revali gymna-siumban tanulván Németországban mivelte ki magát, a honnan 1623-ban visszatérvén, az Észt tartomány­ban lelkésszé, s végre Narvában 1641-ben Ingria-nak superintendensévé lőn. Észt nyelven (a német mellett) ő kezde sűrűbben adni ki könyveket, mint: Hand- und Hausbuch für das Fürsthenthumb Esthen in Liffland. Ennek első részében, mely Révaiban 1632-ben jött ki, Luther kis kátéja van meg néhány imádság, német és észt nyelven; második részében, mely ugyanott 1637-ben nyomtatott, énekes könyv van mind a két nyelven; 1638-ban megjelent har­madik és negyedik részében pedig, hasonlóképen németül és észtül, foglaltatnak áz evangéliumok és epistolák, Jézus Krisztus kínszenvedése, 14 zsoltár, prédikácziók, imádságok. Nagyobb hatást gyakorla Stahl a Krisztina királyné költségén 1641-ben és 1649-ben kiadott Leyen-Spiegelczimükönyvével,mely csak észt nyelven van írva. Végre ő 1637-ben nyelv­tant is ada ki: Anführung zu der EhstnischenSprache.

Ugyanazon időben Rossinius Joakim Dorpat-ban lelkészkedik vala, ki ott 1632-ben az evangé­liumokat és epistolákat valamint Jézus Krisztus kínszenvedéseit adá ki. Ámde Rossinius és Stahl működései nem egészítik ki egymást, mert ők két különböző nyelvjáráson irtak. Az észt nyelvnek t. i. két fő nyelvjárása van, az úgynevezett revali, s a dorpat-veroi, mely utóbbi azonban most csak 17

Észt nyelvjárások. 219

egyházközségben divatozik. Stahl könyvei a revali, Rossiniuséi a dorpat-veroi nyelvjáráson vannak írva; szerencsétlenségre tehát az észt irodalom kezdetei két nyelvjárást igyekeznek irodalmi nyelvvé tenni, s így gyengítik a keletkező irodalmat. A két nyelv­járás közötti különbség koránt sem nagyobb, mint az előttünk. is ismeretes német dialectusoké, me­lyekből csak egy irodalmi nyelv lett; sőt nem nagyobb, mint a keleti vagy karjalai és a nyugati vagy ha-melai finn nyelvjárások között, melyek hasonlóké­pen egy irodalmi nyelvvé olvadnak össze. Hisz maga az észt nyelv, minden változásaival együtt, csak nyelvjárása gyanánt tekinthető a finn nyelv­nek, mint az orosz karjalai, a vót vagy vatjalai, a vepszi és liv nyelvek. így fogja fel ezeket a nyel­veket Ahlqvist is, a ki Helszingforszban tavai, egye­temi hallgatói számára „a finn nyelvjárások köny­vét" adá ki, vagyis (revali és dorpatí) észt, orosz, karjalai, vót, vepsz és liv nyelvbeli olvasmányokat. Hozzá mellékelt ugyan egy finn magyarázó szótárt is * ) : ámde a német nyelvjárások megértésére is szótárhoz kell folyamodni, bár milyen jártas legyen is az olvasó a német irodalmi nyelvben. Ha a törté­hetek folyása megengedte volna, a finn, észt, orosz, karjalai, vót, vepsz és liv nyelvek csak úgy olvad­hattak volna össze egy hatalmas irodalmi nyelvvé, mint a számos német nyelvjárás. Ez nem történt meg;

*) Suomalainen Murteiskirja, tahi lukemisia Viron, Karjalan, Vatjan, Vepsán ja Livin kielillá, suoinalaisten sanas-tojen kanssa. Toimittanut Aug. Ahlqyist. Helsingissá 1869.

220 Észt irodalom.

sőt inkább a csekély terjedelmű észt nyelvben is két irodalom kezdetei támadtak.

Minthogy Stahl észt könyvei a németnek merő fordításai , Révaiban a lelkészi gyűlés 1656-ban azoknak jobb kiadását eszközlé; valamint a Dor-pati papi gyűlés 1685-ben a dorpati énekesköny­vet adá ki másodszor; így a jobbított nyelvű káté is Révaiban 1673-ban s a dorpati nyelvjáráson 1684-ben adaték ki. Abc-könyv először csak 1687-ben jelent meg. Azonban bár így is, a kezdet meg volt téve. Stahl után Gutslaff János 1648-ban „Observationes grammaticse cirea linguam Esthoni-cam", Göseken Henrik pedig 1666-ban „Manuductio ad linguam Oesthonieam" adának ki, ez utóbbi egy eszt-német szótárral együtt. A figyelem tehát már irányozva van az észt nyelvre; s nem sokára Hor-nung János Rigában 1693-ban adja ki: „Grammatica Esthonica brevi, perspieua tamen methodo ad dia-lectum Revaliensem edita", mely a nyelvnek saját természetét sokkal jobban fogja fel és tanítja mint elődjei.

Az új-testamentomot is Gutslaff a dorpati és Göseken a revali nyelvre fordították volt, de az 1656-ban kitört háború még a kéziratokat is el-enyészteté. A dorpati nyelven mégis 1686-ban nyo­maték ki az új testamentom; mikor azt az észt nép leg­nagyobb része a revali nyelven még nem olvas­hatja vala. Hogy erre is fordíttassák, XI. Károly 1684-ben nyolcz száz ezüst tallért rendele, de míg a dolgozók az írásmódon tanácskoznak vala, Hor-

Észt irodalom. 221

nung, ki legképesebb vala reá, lefordítá azt 1687-ben. A nagy éjszaki háború alatt a Eevalban ösz-szeszorult papok végre Hornung fordítását fogad­ván el alapul, 1715-ben a revali nyelven is kiadák az új-testamentomot, a mikor Hornung az orosz fogságban meghalt, ki az ó-testamentom lefordítá­sához is fogott volt,* Thor Helle Antal, sokak köz­reműködésével, 1739-ben az egész bibliát közié revali nyelven. Thor Helle nyelvtant is készítvén, de a bibliával lévén elfoglalva, azt Gutsleff Eber-hard 1732-ben adá ki következő ezimmel: Rövid oktatás az észt nyelvre, a melyben ]) nyelvtan, 2) szótár, 3) közmondások, 4) talányok, 5) be-széllgetések vannak foglalva. Ezen a munkán ja­vítgatva adá ki utóbb Hupel Vilmos Lipcsében 1780-ban a maga észt nyelvtanát és szótárát, s má­sik kiadását Mitvában 1818-ban; mely szinte a legújabb időig majdnem egyetlen •' segédkönyv vala (itt Pesten) az észt nyelv tanulására. Hupel (f 1819.) sok érdemű férfi, kit már másutt (61., 64. stb. lapon) említettünk; észt nyelven is adott ki néhány köny­vet a nép számára.

E század elejétől fogva, de különösen a fran-czia háborúnak bevégezte után nyugalom állván be a nagy Orosz-birodalomban, az észt irodalom is örven­detes haladásnak kezdett indulni. Erre mindenesetre sokat tőn az 1819-ki felszabadítás, melyet az 1804-ki paraszt-rendezési törvény és más iparkodások meg­előztek volt. Most támadnak férfiak, kik mind na­gyobb buzgalommal és növekedő tudománynyal

222 Észt irodalom.

mivelik és kutatják az észt nép nyelvét és megőr­zött emlékezéseit.

Rosenplanter, pernói lelkész (sz. 1782. f 1846.) 1813-tól fogva 1832-ig „az észt nyelv szorosabb is­meretére szóló adalékok" czimü gyűjteményes mun­kát ada ki német nyelven, húsz füzetben, a melyben az akkor ólt észt nyelv barátjai nézeteiket és tudá­sukat közre tették. Különösen Jannau Henrik a gyűjtemény 19-dik füzetében az észt alap- és ere­deti nyelvről és arról értekezék, miképen lehetne egy általános észt irodalmi nyelvet teremteni. Az adalékok írói közt azonban Knüpffer Arnold Fr. tűnt ki legjobban (sz. 1777. f 1843.), a ki az észt szók képzéséről, származásáról, továbbá a névszók ragozásáról stb. írt, s igen szorgalmatosan gyüjte-gete mindent, a mi a szótárhoz és a nyelv felvilá­gosításához tartozik. — Heller János Fr. (sz. 1786. f 1849.) pedig azáltal ion nevezetessé, hogy az észt névszó eseteiről, különösen a nominativus, genitivus és accusativus helyes alkalmazásáról ér­tekezett, mely a finn nyelvben is legtöbb nehézséget okoz. Heller felfogását a legújabb nyelvtanok meg­tartották.

Míg az említettek leginkább a nyelv tudomá­nya körül forognak vala, az Oeszel-sziget birtoko­sai közöl, Frey, Willmann és Luce észt nyelven írt darabokkal gazdagíták Rosenplanter gyűjtemé­nyét. Frey Péter Henrik már 1793-ban új szent­énekeket (ued vaimolikud laulud) ada ki, melyeket a nép nagyon megkedvelt; Ő a Witschel ismeretes

Észt irodalom. 223

miatyánkját is lefordította. A Rosenplánter gyűjte­ményében pedig az eddig elkövetett hibákról érte-közék az észt nyelvbeli költészet szabályai ellen, — mi legalább azt mutatja, hogy akkor erről is gon­dolkodnak vala. Frey adáki az első számvető könyvet is észt nyelven, Dorpatban 1806-ban. — Willmann Vilmos (sz. 1746. t 1819.) Révaiban már 1782-ben nyomtatta volt: Mesék és elmés talányok, valamint oktatás a háztartásról, az észt nép javára kiadva. Ebben van 90 állati mese, 125 talány, többnyíre a nép szájáról véve, s háztartási oktatás.

Luce Vilmos Lajos, Mitvában 1807-ben Saa-remaa jutó raamat, azaz oeszeli mese-könyvet, ada ki, mely azután Pernóban és Révaiban is megje­lent új-iij kiadásban. A Rosenplánter gyűjtemé­nyében 1815-ben javaslatot közle egy felállítandó észt irodalmi társaságról, melyet ő és társa, Frey, 1817-ben fel is állítottak Arensburgban, (Saaremaa lin = Sziget-vár) az Oeszel szigetén, mely azonban nagyon félre esvén az esztség középpontjától, 1842-ben elaludt.

De az észt nyelv eredetiségét legelsőbben és legjobban ismerte föl Masing (sz. 1763. f Dorpat­ban 1832). Már az 1795-ben kiadott abc-könyvben elhagyta a hagyományos egyházi nyelvet s támasz­kodott a nép nyelvére. 1816-ban kezdé kiadni: Eredeti észt lapokat németek számára, melyekben olyan tárgyról is írt, mely nem a nép olvasmánya. Kortársai csudálkoznak vala azon, hogy ilyen dol­gokat is lehet észtül kifejezni; de még inkább azon,

224 E s z t írodalAm.

hogy Masing közvetlenül észt nyelven írja, s nem fordítja előbb németül írt dolgozatból, mint többnyire szokták volt 1819-től fogva 1827-ig a kormány által kiadott rendeleteket is észtre fordítá; e közt legnyomósabb az 1820-ban kiadott s 204 lapnyi vastag n egy edrétü könyv, mely a Liv-herezegségipa­rasztok törvényét foglalja magában a felszabadítás­ról s azok viszonyáról a hatóságokhoz. 1821-ben a népiskolák számára olvasó leveleket és oktatást ada ki, mint kelljen azokat használni. Az első észt nyelvű hírlapot (hetilapot) is ő szerkeszté, mely 1821-, 1822-, 1823- és 1825-ben jelent meg. Hason­lóképen naptárakat ada ki 1824—1826 években, melyek becses olvasmányokat közlöttek a nép szá­mára, p. o. *Nagy Péterről, a Narvai ütközetről stb.

Masing a nyelvet teljesen értvén, a szokásos helyesírást is, mely nagyon hibás, jobb lábra igye-kezék állítani, mi neki sok unalmat és viszályt okozott.

Azon időnek észt iróji közt gróf Mannteuffel is helyet foglal, mint ügyes verselő és még ügyesebb elbeszéllő. „Mulatság a szurkos fenyü szilánk világánál" (= ajavite peeru valgusel) nevű könyve több ízben jelent meg.

Az észt irodalomban nevezetes fordulatot oko­zott az 1838-ki év, melyben „A Tudós Ész t Tár ­s a ság a keletkezek a kormány jóváhagyásával, még pedig Dorpatban, a tudományos egyetem he­lyén, s melynek feladata az észt nép régiségének kutatása s nyelvének és irodalmának előmozdítása.

Fáhlmann. 225

A társaság első tizenkilencz tagja közt 11 lelkész, 3 tanító vagy tanár s 2 orvos volt, kik tehát mind közvetlenül érintkeznek a néppel s abból, mint for­rásból, meríthetnek vala. Első évi ülését 1839 elő-hava 18-kán ülé meg. Az eddigi gyűjtéseket ki­egészíteni és feldolgozni, különösen egy teljes szó­tárt készíteni volt fő iparkodása. Fel is oszták a szó­tári munkát a hozzáértők és vállalkozók között, kik azután bemutaták dolgozataikat, melyeket Aker-mann vőn által, ki azomban 1855-ben meghalt, a nélkül hogy a szótár kinyomtatását elkezdhette volna.

Szerencsésebb vala a társaság a nép mondáji körül. Egyik tagja, Fáhlmann Fr. Róbert (sz. 1799-ben, f 1850.), ki maga a nép közöl való lévén, s bár 1818-ban az orvosi tudományra fordult, mind tanuló, mind utóbb gyakorlati orvos korában egyre gyűj­tögette a nép mondájit, s egyre kutatta a nyelvet, mindjárt a társaság által kiadott első közleményei­ben (Verhandlungen der gelehrten Estnischen Ge-sellschaft zu Dorpat) olyanokat mutata fel, többi közt a Kojt és Amarik meséjét (lásd a 124 stb. lapot), melyek méltán az olvasók figyelmét felköl­tötték. Jürgenson után 1842-ben az egyetemnél az észt nyelv lectorává lévén, minden idejét az észt mondák egybeszedésére, s a nyelv tudományos elő­adására kezdé szánni, a mitől addig orvosi gyakorlata vissza-visszatartotta volt; de korán halt el 1850-ben.

Halála után gyűjteményeit a társaság Kreutz-wald Fridrik Róbert verői orvosnak adá által, ki Fáhlmann lelki barátja lévén annak tervét jól

Első kötet. l ö

226 Kreutzwald.

isinerte? azonkívül pedig maga is az észt nép mondájit folyvást gyűjtögette vala, s így ha valaki, tehát Kreutz­wald mind készültsége, mind költői tehetsége által ké­pesnek látszék a nagy feladat kivitelére. Az pedig a Ka-lev monda szerkesztése. Azon töredékei, melyeketFáhl-mann a társaság elscT üléseiben felolvasott, rendkívül buzdították volt a hallgatókat az észt eposz, ha lehet, egybegyűjtésére. Fáhlmann maga is azon vala, hogy a széllyelszórt részeket egy egészszé alkossa? belehalván a feladat Kreutzwald kezébe került.

„Minden, a mit ifjúságomtól fogva a Kalev-mondáról emlékezetemben tartottam, s a mit később másoktól hallottam volt, mind már föl vala jegyezve, mikor a Tudós észt Társasággal egyezkedtem", ilgymond Kreutzwald. A gyűjteményt azután a verői lelkész Kolbe bővíté meg, ki a Pálamois (Bartholomsei) egyházi községből való lévén onnan sokat közölhetett; egy Laiszbeli ember, kiVeroban lakik vala, hasonlóképen sok mondát tudott, s azon­kívül nyelvi tekintetben is nagy hasznára vala Kreutz-waldnak. De a pihkavai (pleszkovi, pszkovi) ész­tektől legtöbb járulék került elő, kivált énekekben, ámbár nem szívesen közlék s nagyon ovakodának azokat Kalev dalainak nevezni, mintha büntetés alatt el volna tiltva ilyeket tudni. Kodaver- (Kod-dafer), Torma- és Tarvasztból is kapott anyagot Kreutzwald; s különösen a tarvaszti töredékek sok­szor annyira hozzá illettek a pleszkovi énekekhez, mintha ezekből szakíttattak volna el, úgymond ő az előszóban.

Krentzwald. 227

A kapható anyagot, melyben néha "bajos volt a helyes választás, Krentzwald olyan versekbe önté, a milyenek a néptől szerzett kalevi énekek. Az észt társaság közleményeiben 1857—1861-ig jelent meg a „Kalevi poeg, észt monda", 20 énekben, melyek együtt 19,043 diméteres verset foglalnak magokban. *) A társaság kiadásában az észt eredeti szöveg mellett a Reinthal Károly készítette német fordítás is ott van, melyet sokan nem helyeselnek. Kuopio finn városban 1862-ben az észt szöveget magát adák ki.

Kreutzwald egyéb kiadások által is érdemeket szerzett magának az észt nép régiségeinek felvilá­gosításában. Jelesen az esztek mythikus és mági­kus énekei által, melyeket ő és Neus gyűjtött s a Pétervári akadémia 1854-ben kiadott. Továbbá a Boecler neve alatt még 1685-ben megjelent „észt babonás szokások és szertartásokéhoz írt jegyzetei által, melyeket a nevezett munkával együtt ugyan­azon 1854. évben a Pétervári akadémia kiadott. Végre az észt nép mondáji és meséji által, melye­ket a nép szájáról'gyűjtött volt, s a melyeket a Finn irodalmi társaság Helszingforszban 1866-ban kiadott. Ezekhez a mesékhez Aminoff egy eszt-finn szótárt készítvén, azt ugyanezen társaság Hel­szingforszban 1869-ben adá ki. Ezen két kiadás által a Finn irodalmi társaság nemcsak Finnország-

*) Verbandlungen der gelehrten estnischen Gesellschafc IV. Heffc 1-4; V. Heft 1-3. Dorpat 1857-61.

15*

228 Ahrens. Wiedemann.

ban, hanem másutt is jó szolgálatot tett az észt nyelvnek.

Még mielőtt a Kalevi énekek megjelentek volna, Nens H. észt népdalok (Estnische Volkslieder. Ursehriít und Übersetzung Yon H. Neus, Eeval 1850—1852.) kiadásával fordította volt az olvasó közönség figyelmét az esztek mondabeli énekeire.

Ez alatt nyelvtani és szótári tekintetben is haladt a tudomány, s ez utóbbiban nagyon jelest nyertünk már. Az észt nyelvtant Ahrens Eduárd, kuszali lelkész, mozdítá elő tehetségéhez képest, azonban egyedül a revali nyelvjárást tekintvén, mint a melyet az esztség leges legnagyobb része be­széli. Nyelvtanának első része, az alaktan, 1843-ban jelent meg Révaiban; másik részét, a mondat­tant, csak az első résznek második kiadásával 1853-ban adá ki. Az első kiadásban Ahrens még a szokott helyesirást követi, de az alaktan másik ki­adásában és a mondattanban a finn helyesírást fo­gadja el, általában is tekintettel lévén a finn nyelvre, mely legjobban magyarázza meg az észtet.

A szótári ügyre nézve örvendetes dolog, hogy az Wiedemann F. J. a Pétervári akadémia rendes tagjának kezébe került, ki már, míg a revali gym-nasiumnál a görög nyelv tanára vala, szürján, vot-ják, cseremisz stb. nyelvtanok, később pedig a Sjögrén muhkáji, különösen annak liv grammati­kája és szótárának kiadása által jeles finn nyelv­tudósnak mutatta volt magát. A Pétervári aka­démia tagja lévén annak . támogatásával több

T. Észt Társaság. 229

évben utazgata szanaszélt Észtországban;. hogy kitölthesse a hézagokat vagy helyrehozhassa az el­mulasztottat. A mind gazdagabban nyilatkozó iro­dalmon kivül, mely folyvást szaporítja a szótári anyagot, az Észt tudós Társaságnak és magánosok gyűjteményei is használatára állottak vala. Ezek­nél fogva Wiedemann az észt nyelvnek oly szótá­rát adhatta, a milyet a jelenkor csak kívánhat. Előterjesztvén azt 1866-ban a pétervári akadémiá­nak, ez annak kinyomatását elrendelte s 1869-ig be is fejezte*). Most Wiedemann az észt nyelv gram­matikáján dolgozik, melyet várva várnak tőle.

Az Észt t. Társaság, mely évenkint választja elnökét, folytatja működését és gyarapszik évről évre. Az 1869 előhava 18-kai nagy gyűlésén fel­olvasott tudósításából értesülünk, hogy tagjainak száma 120 vala, kik között 20 tiszteletbeli, 70 ren­des és 30 levelező tag. Az egyetemhez 16-an tar­toztak. A társaságnak csekély eszközei vannak, többnyire a rendes tagok évi befizetéseiből állanak. 1868-ki évi jövedelme csak 265 rubel 99% kopeka volt, mihez a tagok fizetései 244 rubelt tettek; ugyanazon év kiadásai 141 rubel IOV2 kopekát fo­gyasztottak el. A társaság tehát nem jutalmazhatja tagjainak munkálkodását, ezek mégis dolgoznak. A tudósítás felolvasója a gyűlést buzdítani akarván ezeket monda többi között: „Uraim, emlékezzünk

*) Estnisch-deutsches Wörterbuch TOII P. J. Wiedemann, ord. Mitglied der kais. Akad. der Wiss. St. Petersburg, 1869.

230 T. Észt Társaság.

megint az év forduló napján a társaság feladatára;

mely nemcsak az észt nép történeteinek és nyel­vének, hanem az általa lakott országnak kinyomo-zásában is áll; evvel meg az itteni nemetek tör­ténetei szoros kapcsolatban vannak*"

A társaság gyűjteményei: nyomtatott könyvek (5237), kézíratok (585), régiségek (856), pénzek (4510), oklevelek (234), pecsótnyomatok (530) stb. Közlekedő viszonyban 30 belföldi és 54 külföldi tudós társaságokkal, akadémiákkal és szerkesztősé­gekkel áll. Kiadásai következő czimüek: Sitzungs-beriehte der gelehrten estnischen Gresellschaft zu Dorpat, melyek a havi és évi ülésekről tudósítanak; Schriften der gelehrten estnischen Gresellschaft, mely czim alatt a társaság elfogadott kiadásai jelennek meg; végre: Verhandlungen der gelehrten estni­schen Gesellschaft, melynek 4—5 köteteiben jött ki a Kalevi poeg észt nyelven, egy német fordítás­sal együtt, 1857—1861-ben.

Az észt nép számára kiadott könyvek is, az ájtatos könyveken kivül, melyekről már másutt em­lékeztünk (a 161. stb. lapon), évenkint szaporodnak, mit leginkább az iskolai könyvekről lehet állítani. Oly csinos és ügyesen szerkesztett, szép fametsz-vény ékkel ellátott népiskolai olvasó-könyvet, milyen a Jacobsoné, melynek első része előttem van, ma­gyarban nem igen láttam még. *)

*) Kooli lugemise raamat. Kirja pannud C. R. Jacobson gümnaasi koolmeister. Esimene jagu. 80 pildiga. Tartás 1867. =

Észt irodalom. 231

Azon európai népek közt; melyeknek irodalmi nyelveik vannak, az észt nép, számra nézve, nagyon hátul áll ugyan, nemzeti öntudata is csak az imént ébredt föl: de ha szellemi munkásai, vezérei a nép gazdasági fejlődésével haladnak, ha méltóan megfe­lelnek fogékonyságának, az nem lesz legutolsó, ha szinte legkisebb is Európában.

Iskolai olvasó-könyv. írásba tette Jacobson C. E. gymnasiumi tanító. Első rész. 80 képpel. Dorpatban. 1867.

VII.

Fellinen ált Kevalba. (Sz. Iván estéje Dorpatban. Isteni tiszteletre siető kocsik. Szántó-földek kerítései. Pohja küla-i egyház. Eanno kirk-be menő nép. Fóka-szalonna és zsír. Virtz- vagy Vörts-járv. Az Erna folyó híres. Mese az Emmu- és Virts-járvről. Neie-külai gazda, épületjei, tartozásai. Fellin. Várakozás Yöhmában.

Anni-küla. Kizai parasztok tartozásai. Eevalba érkezés.)

Szt. Iván napja ünnep a protestáns észteknél is. A keresztyénség előtti időben a nyári ünnep öröm-ünnep va la ; a pogány isten helyébe a keresz­tyén Sz. Iyán lépett, s az ünnep maradt. Kreutz-wald és Neus gyűjtötték és adták ki az e s z t e k m o n d a i és m á g i á i é n e k e i t , *) ott arról L a g u s következő tudósítást közöl a felírni v idékből : „Az Iván napja öröm és boldogság napja mindenkire nézve, az a bölcs János (targa Jaani) emlékezetére rendelt nap vala. Ezen mindent, marhát és ember t fényessé kellett tenni. E s nagy tüzet kellett ger­jeszteni, hogy mind egészséges maradjon az egész éven által, s a tej oly tiszta legyen, mint az ezüst

*) Mythische und Magische Lieder der Ehsten. G-esarn-melt und herausgegeben von Pr. Kreutzwald und H. Neus. St. Petersburg 1854.

Dorpat. 233

és az ég csillagai, s a vaj oly sárga, mint a nap, a tűz és arany." A Sz. Iván tüzét tehát ma is sok­szor emlegetik (Jaani tul vagy Jaaniste tul) az esz­tek, úgy mint másutt; mint nálunk is, legalább a szepesi németek, kiknek falvaiban Sz. Iván esté­jén az Iván tüzét (Gehons-Feuer) lobogtatja a fa­lusi ifjúság. *) Az észteknél a Jaani (Iván, János) alkalmasint a Vanemuine vagy Taara pogány istenek helyét foglalta el, mert ezeket is bölcseknek (tar-gad) nevezték volt.

A dorpati városi közönség a Sz. Iván estéjét a mesteremberek egyletének (Handwerker-Vérein), kertében tölte, a melybe Steda orvos és tanár úr vala szíves engem elkísérni, s az egylet támadásá­ról és feladatáról is némi tudósítást adni.

Mint Németországban szerte, úgy Rigában is fölébredt volt a gondolat, összehozni s mintegy összeegyeztetni a társadalom különböző részeit, s a* végett egyleteket alkotni, a melyekbe mindenki beléphessen, s az ott nyújtott oktatásban és mulat­ságban részt vehessen. Riga példája után tehát Dorpatban is megalakult a mesteremberek egylete, a melynek tagjává lenni a divat követeli vala. Felolvasások, zeneversenyek, éneklés, s a mellett némi mulatságok, testi gyakorlatok stb. valának az egyesítő és egyeztető eszközök. Az egylet Dor­patban nagy telket szerzett a város szélén, de már

*) A szepesi falusi Gehon, mint az ó franczia Jehan, a Johannák régi alakja.

234 Mesterember-egylet.

a város területén és birtokán kívül, a melyen elől az utezára egy csinos faház épült, sok és tágas helyiségekkel; hátul van egy terjedelmes, roppant nagy és öreg fákkal díszlo kert, egy nagyon bő for­rású tóval és alkalmas sétányokkal De a czél nem nagyon éretik el; épen azok maradoznak ki, a kiknek kedveért támadt az egylet; a mester-embe­rek ritkán láthatók itt. Azért megvan az egylet. Télen által hetenkint egyszer népszerű felolvasá­sokat tartanak benne, nyáron által havonként ta­lálkoznak egyszer. Ma (jul. 5.—jun. 25.) Sz. Iván estéje lévén különb mulatság lesz.

A házhoz érkezvén arra figyelmeztete Steda úr, hogy a rendre ügyelő hajdufélék nem a városi, hanem a tartományi hatóság emberei, minthogy itt már nem a város területén vagyunk. Bemeneti jegyeket váltván belépénk. A háznak a kertre forduló oldalában verandák és tágas folyosók te­rülnek. Bal szárnya a zenészek és éneklők he­lye, jobb szárnya végében virág-csokrok várják a nyerők szerencséjét, mert azokat váltott sorsje­gyeken lehet nyerni. Látom, hogy evvel is szapo­rítják a jövedelmet. Mert a ház és kert fentartása, a szükséges bútor, szolgálat stb. alkalmasint költséges.

Beléptünkkor egy észt társaság énekel vala, melyet azután német énekesek váltának fel. Kö­zönség nagy számmal van jelen. Ki sétál, ki saj-kázik, a tavon járó sajkát kerékkel hajtják, á mi azt gőzhajóhoz teszi hasonlóvá; ki a verandákban ül és iddogál. Hives, esős idő lévén az Iván napja

Mesteremi) er-egylet. 235

ellenére melegebben öltözve mozognak vagy ülnek az emberek. A sétálók közt Jannsenéket is talá­lom, kiket jókora társaság vészen körül Meyer tanár is ott van nejével, s nagyobbik leánykájával. Egy kanonokkal áll szóba kísérőm, s hamar fejlő­dik köztünk beszéllgetés. A kanonok egyetemi le-ctor a kevés hatholikus deák kedvéért, azonkivül a környéken is teljesíti a lelkészi kötelességeket. Evenkint egyszer tartozik a szigetekre is kijárni; most készül a neki nem kedves útra, mert fél a tengertől, minthogy a szigetek közt nem gőzhajók közlekednek. Nagyon magánosnak látszók nekem e luterános világban a nyájas pap. De ő is ott vala a társaságban, holott orosz papot nem emlé­kezem hogy láttam volna, pedig az több van Dor-patban.

A mulatság végén tűzjáték is lesz; de én azt nem várom be, már 11 előtt haza megyek, mint­hogy másnap reggel elhagyom Dorpatot. Elbú­csúzom tehát ismerőseimtől, s a fogadóba térek vissza.

Reggel, azaz jul. 6.—jun. 26-kán meghatáro­zott időben jelenék meg a dorpati észt lakos, ki engem Feliinig fog vinni; megjelenek uti társam is, a finn Sván, ki Révaiig kisér el, a honnan ige-nesen Helszingforszba megyén majd gőzösön. Nem megyünk tehát legrövidebb utón vissza Ré­vaiba, hanem nyugat felé Fellinen által, hogy a tartománynak ezen részét is meglássam, melyet

236 Vasárnapi utazás.

mind termékenységéről, mind népének jélességéről dicsérnek.

Vasárnap van, igen szép reggel: a városból hamar kiérünk a gyönyörű vetések közzé. Mos­tani kocsisom észt városi polgárféle, igen bőbeszédű, s észt voltára büszke ember; németül is jól beszéli. Maga hajtja lovait, nem akart engem valamelyik kocsisára bízni. Alig megyünk kis félóráig, észre­veszi, hogy rudaslova biczegni kezd. Megvizsgálja lábát, ha nem került-e homok szem a patkó közzé, s nem találhatván ki a biczegés okát, feje kis rá-zásával visszatér, mert sánta lóval nem mehet hosz-szabb útra. Túlsó végén lakván a városnak sokáig tart, míg oda érünk. Kiált embereinek, azok ki­nyitják a kaput, s hamar be van fogva egy más ló. Nőféle nem mutatkozik, az talán mind alszik még, jóllehet 7 után vagyunk már. De itt, hol a nyári nap igen hosszú, későn feküsznek le; s reggel úgy vettem észre, tovább is alusznak az emberek, mint nálunk.

Bátran hajthatván sebesen halad a kocsis. Nem sokára mindenütt templomba siető egy lovas kocsikkal találkozunk; két lovas csak elvétve tű­nik elő. A népet, nemcsak a férfi- de kivált a nő­neműt is, csinosnak, szinte szépnek találom mind a Dorpati mind a Fellini kerületben. Az asszo­nyok nem viselik a csúnya revali csalmát, hanem kendőt mint a magyar asszonyok; ruhájok is ele­ven szinü; a fehér, veres, zöld gyakran mutatkozik. A leányok öltözete nem különbözik az asszonyoké-

Vasárnapi utazás. 2 3 7

tói. A férfiak öltözete itt is németes. Kocsikák, lovak csinosak; posztós kendő vagy takaró nem ritkán látszik az ülők térdein és lábain; az úrias szokás falukon is divatossá lesz, mi ha egyebet nem is, de jóllétet bizonyosan tanúsít.

Az észtekről azt mondják, hogy szeretnek falukban együtt lakni, nem úgy, mint a lettek, a kik a magános tanyákon való lakást szeretik inkább. Azonban a mely észt falvakat láttam, azokat mi nem mondanók falvaknak, hanem széllyel szórt tanyákból álló községeknek; a helység közepén álló egyházas tornyokat pedig, a városokon kivül, egyebütt nem láték. A falusi egyházak tehát itt (és Finnországban is) magánosan állanak; de sok helyütt, vagy talán min­denütt is, az egyházak közelében fabódékat találunk. Ezek az egyházba járók menedék-helyei és szállásai a zord időben. Mert az egyházi községek nagy területüek lévén, a hívek legnagyobb része kocsin lovon jár isteni tiszteletre; sőt, mint már itt is meg volt em­lítve (1. a 181. lapot), a messzibb lakók téli időben szombat estvei gyülekeznek az egyházhoz.

Föltetsző még, kivált a magyar alföldet ismerő előtt, a szántóföldek bekerítése. Általában, talán csak a városok legközelebb környékeinek kivéte­lével, kerítések között visznek nemcsak a dülő-hanem az ország-útak is. A kerítések fa-sövények vagy fa-oszlopokhoz guzszsal! kötött fekvő rudak. Eme kerítésekre sok fa kell.

A P o h j a k ü l a egyházához közeledünk, mely­hez mindenfelől kerített utak vezetnek. Az érkezett

238 Vasárnapi utazás.

kocsik lovak hosszú sorokban állanak a kerítések hosszában. A nép külömbözo csapatokban mozog; az asszonyok, leányok az üléstől összetört ruháikat egyengetik, igazgatják; a férfiak levetett kabátjai-kat magokra öltik, csizmáikat leporolják. A nép általában ruhásabb, mint a magyar falukban. A torony ablakaiból legények néznek ki , alkal­masint a harangozásra lesvén a jelt. Iskolames­tert, vagy kántort nem látunk még sehol, annál kevésbbé lelkészt. Megállítom a kocsit, hadd néz­zük meg az észt falusi egyházat, melynek ajtaja már nyitva áll.

Vasárnap lévén, a melyen Sz. Iván napját ülik, az egyház lapos kövekkel kirakott földje nyirle vei ékkel van sűrűen behintve, a hosszú szé­kekbe is nyir-vesszők vannak beszúrva, az oltár kerítését, a papi széket virágok ékesítik. Nálunk, a felföld némely vidékén, pünkösdkor szokták a templomot veres-fenyű gályákkal földíszíteni, a me­lyek akkor gyengék és kellemes illatúak, s azért májusi gályáknak is híjják. Itt, úgy látom, az Iván napja a virágos ünnep.

A templomi székek be vannak festve fa-szin festékkel; az oltár szinte pompás az egyszerű falusi egyházhoz képest; szemközt vele az orgona van egy fa-oszlopokon nyugvó karzaton, mely három oldalát foglalja be az épületnek. Az egyház abla­kai keskenyek, talán a téli zordidó' miatt; a sekres­tyében cserép-kályha van, azt tehát fűteni lehet. Nagy érdekkel nézegetem az egyszerű falusi egy-

Darázs ellen. 239

házat, melynek1 meszelése már homályos ugyan, de melynek hívei buzgón énekelnek és imádkoznak itt. Mi azomban nem várhatjuk meg az isteni tisz­telet kezdetét, mert ma Feliint el akarjuk érni.

Az ország-út Dorpatból Fellinbe az Ema-jöge eléli oldalán marad, sőt lehetős kerületet teszen dél felé. Most más irányba siető kocsikkal találko­zunk; ezek Ranno-k i rk -be (Randen egyházába) mennek. E nép talán legszebb és legvagyonosabb, melyet itt láttam, ha külsőről szabad ítélnem.

Az idő szép, s a dél felé siető nap szerint is meleg lévén, leszállánk a kocsiról s gyalog me-nénk gyepes úton egy nagyon vigályos erdőben. E szerint lassabban haladván egy egylovas kocsi ére utói, melynek városias öltözetű kocsisa hasonló­képen gyalogolt Ennek kis kocsijához más könnyű szekér van kötve, s azon egy nyílt hordóban lo­csogott valami. — Hová megyén ? kérdem. — Fel­linbe. — Mit viszen ott a hordóban? — Fóka-zsírt. Megnézem; darab szalonna-féle darabok úsznak mintegy zsírban, melynek szaga nagyon nehéz. — Mire való az? — Uram, az nagyon kell a da­rázs ellen, alig győzik már várni Fellinben. Tavai a nagy szárazságban annyira elszaporodott a da­rázs, hogy a nap meleg részében a marhát a lege­lőről haza kellett hajtani, mert a darázs megölte volna. A fóka-zsírral megkenik a lovat, szarvas­marhát ott, a hol az a darázst el nem hajthatja; a fé­reg nem állhatja ki a szagot, s így nem bánthatja a marhát. — S honnan hozzák a fóka-zsírt?

240 Virtz-tó.

— A Pejpuszról, a hová a tenger partjáról viszik. Ez idén igen gazdag fóka-öles volt, tehát olcsó most a fóka-zsír.

A fóka-szalonna barnás; külső bőre szinte fe­kete; zsírja is sötét szinü, s valóban oly nehéz szagú, hogy hamar elfordul tőle az ember.

A vigályos fák közt nagy köveket láték, egyszer­smind morajt, vagy tompa zúgást kezdek hallani; hirtelen nem tudtam, mi az, míg a térképről nem tájékozódtam, hogy a V i r t z - t ó - h o z köze­ledünk, mert a fókás szekértől elsietvén megelőztem volt a kocsit. Utunk csak hamar a tó partjá­hoz ére, melyet most éjszaki irányban követünk.

Délnyugati szellő lengvén, a tó habjai erősen csapódnak felénk a lapos parthoz. A tó tükre itt nagy; a túlsó véget nem veheti ki a szem; s meny­nyire azt a partot látjuk, a melyen vagyunk, töké­letes síkságon terül el, csak messze a déli irány­ban kékellik erdős part. Innen, hol járunk, tengeröbölnek vélnéd a tavat. A térkép körte ala­kúnak mutatja, melynek vastag vége éjszak felé van fordítva; utunk ezt kerüli meg. Hupel szerint hossza öt, éjszaki szélessége két német vagy föld-írati mélyföld. Sok apró folyóy önti beléje vizét; az Erna folyó délről folyik belé, a Dorpati és Fel-lini kerületek határát tevén, melyet azután a tó folytat. Éjszak-keleti csúcsán kifolyik az Erna, mint hatalmas folyó, melyen itt czölöpökön és kom­pokon álló hosszú fa-híd viszen által. E kifolyást j ö e suu-nak, azaz, folyó-szájnak nevezik. A hídon

Jöe-stm. 241

túli tágas csárdában, melyben több vendég-szoba is van, delelünk; annak neve is J ö e suu.

Az Erna vize tiszta; innen a Pejpuszba folyik; a két tó közt, szinte kellő közepén Dorpat városa van, a honnan már gőzhajók járnak a Pejpuszba és Pleszkó-ig (Pszkov). A Pejpuszból éjszak felé a Narva folyó a Finn tengeröbölbe omlik; a vizi közlekedés tehát a tengerből a Virtz-tóig tökéletes le­het; innen is Fellinen által egész Pernóig lehetsé­gesnek látszik a vizi közlekedés, a számos kis folyók által, melyek egymásba folynak.

A híd közepén, a hol két komp között legerő­sebb a víz folyása, halásznak vala. Nézem a ha­lászást. Egy kis merítő .hálót a folyás ellenébe mártanak be, egy perez múlva kiemelik, s néha szinte a fele háló tele van apró halacskákkal, me­lyek vájjon azonosok-e az apró heringekkel, nem tudom; ők silgud-nak (silk, silgu) nevezik, néme­tül Strömling. Kiöntik a hordóba, s megint be­mártják a hálót; úgy látszik, hemzseg a viz ilyen halaktól. Ez évet általában igen halasnak mond­ják. A mi ebédünk is hal, mely túlságos sós volt, s igen kövér. A csárda megett tüzi-fa rakások valának. Messziről úgy látszék nekem, mintha ki­feszített báránybőrök száradnának a napon; meg­nézem, hát nagy lapos kibontott halak sütköznek a fa-hasábokon; a zsír szinte csepeg rólok.

Az Ema-(anya-)folyót sokszor emlegetik az észt mondák; tudjuk, hogy Lett Henrik is „mater aquarum"-nak nevezi, mi nyilván az eredetinek

Első kötet. 1 6

242 Ema-folyó.

fordítása. Miért anya-folyó, bajos most tudni. Neus észt népdalainak I. részében (az 58. 59. lapon) az Erna folyót dicsőítő eme sorokat közli:

„Nem mindenki boldogsága, Boldogsága és jutalma, Erna vizén járni kelni, Erna habjait tekinthetni, Erna zúgását hallhatni, Ema hátán evezhetni, Ema szemébe nézhetni, S szemében magát láthatni." *)

E versek is a folyó jelentőségét hirdetik a régi világban. Nevezetes az is, mit Neus ugyanott fel­hoz, hogy a Pleszkói kormányzóságban egy I sa (atya) nevű folyó van, mely a Velikájába, s evvel együtt a Pleszkói és Pejpusz tóba folyik. Ez talán némi világosságot nyer a következő mondából, me­lyet a Krentzwald gyűjtötte észt mesékből fordítva közlök :

„Az E m m u - t ó és V i r t z ~ t ó . „Mikor az Öreg atya kegyelme az emberi fajt

a földre helyezte, hogy itt éljen; mikor a föld szinét számukra gyümölcs-termővé tette, s az er­dőket madarakkal és négylábú vadakkal megtöl­tötte volt: egy tiszta, hives, üdítő vizű tavat is teremte, a melyben az emberek folyvást jó italt találhattak. A magas tó-széleken tölgy- és hárs-fa

*) Ei koigile ei ünneks antud, Ónneks antud, palgaks pantud stb.

Emmu-tó és Virtz-tó. 243

erdők zöldellenek, az erdők árnyaiban mosolygó virágok virágoznak, a fák lombjai közt reggel és estvei madarak énekelnek vala, hogy mindenünnen öröm töltötte be az ember szivét. Olyan boldog­ságot készíte az Öreg atya a gyermekeinek.

Ámde a nép nem sokáig élt e boldogsággal, mert dölyfössé lőn. Azt cselekvé, mire rossz szive ösztönözte, s időjártával mindenestül elromlott, hogy az Öreg atya többé jó kedvét nem találta benne, mert csak gonosz tetteinek híre hangzék a fülébe. Akkor egy napon azt monda az Öreg atya: A fel­fuvalkodott gyermekeket gonoszságuk szerint aka­rom megfenyíteni, mit űgy teszek, hogy elveszem tőlök a jó vizet; a szomjúság kínja bizonyosan meg fogja törni és hamar jó útra téríteni.

S ime, egyszer dél felől egy rémítő nagy fe­kete felhő támada, s közeledek az Emmu tó felé, a hol mintegy pihenni állapodék meg; szélei mint oszlopok űgy leereszködének a tóba. Egyszerre a tó vize forrni kezdvén lassankint fölemelködék addig-addig, inig a felhő oszlopaival együtt mind elfogyott. Néhány szempillantás alatt a tó vize mind oda lett, egy csepp sem maradt vissza. A nagy fekete felhő elhajta terhével, s este felé eltünék a nézők szeme elől. A hely pedig, a melyen a tó vala, üresen marada, benne nem lévén egyéb iszapnál a békák számára; az is néhány nap alatt a szél leheletétől és a nap hevétől elszáradott.

Most hallatszék nagy jajgatása a népnek a szomjúság miatt; italt sehol egyebütt nem talált? mint a lapos helyeken összefolyt esővíz pocsolyái-

16*

2 4 4 Emmu-tó és Tirtz-tó.

ban. Idővel ugyan esős felhők és a tavaszi hó-ol­vadások magát az Emmu tavat is széléig megtöl­tötték, de a víz lágy és mocskos vala, mely nem olthatja a szomjúságot, s a testnek erőt nem adhat. A nép azért gúnyból V i r t z (fertő) tónak nevezé el, s e név máig maradt meg neki. Még a kedves partok is zöldellő hárs erdőikkel és virágjaikkal elenyésztek a tó körül, s helyökbe mocsárok lettek5

melyekben más nem terem, mint néhány elkény­szeredett fenyüfa.

Midőn azután az erős szomjúság az embereket kissé megjobbította, s panaszaik meg imádságaik mindennap az Öreg atya fülébe hatottak volt, meg-engesztelődék az, s megint rajok fordítá kegyelmét. Magát a tavat nem adá meg nekik ugyan, de min­denütt a föld alatt keskeny üregeket hagya ásni, s azokba önté az Emmu tó vizét, hogy rendelése szerint itt-ott kibugyogjon a földből az emberek szomjűságának oltására. Hogy pedig a víz-erek télen nagyon hidegek, nyáron meg nagyon mele­gek ne legyenek, az Öreg atya bölcsesége azt ren-delé, hogy tavasszal hideg-kő, s ősszel annak he­lyébe hév-kő boruljon a forrásokra.

Ezért a források soha sem hűlnek meg any-nyira, mint más vizek, melyek patakjai, folyóji és tavai télen által jégfedél alatt lappanganak."

A monda szerint tehát a Vir tz- vagy Vörtz-tó (mert így is ejtik), zavaros vizéről vette volna nevét, s annyiban a szó azt jelenti, mit a magyar fertő. Azelőtt a tó neve Emmu vala, mi bár

Pejpusz-tó. 245

emmu-nak irja is Kreutzwald, mégis egy a finn emo-val, mely ugyan azt jelentig mit az ema, vagy észtül ema, azaz anya. E szónak tője a magyar­ban is megvan az em-lő, csecs-e m-ő, em-tet szók­ban. A Virtz, Vörtz-tó (fertő) tehát anya-tó is volt. De sokkal nagyobb ennél a Pejpusz-tó, melybe atya nevű (isa) folyó folyik. Lehet, hogy a pejpusz szóban, melyet pe ips z-nek is ejtenek, meg az atya értelme rejlik, s hogy a népnek költői felfogása a kisebbik tavat és folyóját anyának, a nagyobbikat pedig és folyóját atyának nevezte vala. A Pejpusz tavat az oroszok Csúd, azaz Finn-tengernek híj-ják; a Pejpusz tó, Ema folyó és Virtz-tó vidékei az észt mondák hires földje.

Jöe-suu-ban többi közt ezt a közmondást is tanultam:

Parem suu-taiz soolast, Kni mati-táiz magedat.

azaz: Jobb sósból egy harapás, Mint édesből jóllakás.

Eszemben kell tartanom e közmondást, valahány­szor észt mondákra kerül a szó, mit egészen mel­lőzni úgy sem lehet, nem is szándékom.

Jól megpihentetvén a lovakat, utunkat foly­tatók. Nem sokára délután az isteni tiszteletről haza térőkkel találkozánk, s úgy ez úton szinte való­ságos népszemlét tarthaték. Dorpatban ugyan több vidékbeli észteket és nagyobb számmal láttam volt, de a dorpati esztnőket kivéve, csupán férfiakat: most azonban az utunkba eső egyházi községek

246 Egy paraszt-ház.

férfiaít és asszonyait leányait láthattam. A Fellini kerület népét legszebbnek mondják; meg kell val­lanom, hogy derék népnek találtam. S ha vissza­tekintünk a 140. lapon felhozott számarányokra, melyek a parasztok által megváltott, vagy szabad birtokukká tett földek mennyiségét tüntetik elő, azokból is azt látjuk, hogy a Pernói kerületben* esztség után a Fellini váltott aránylag legtöbb föl­det magához; a föld - mennyiségre és a fizetett pénzöszvegre nézve pedig a Fellini esztség első helyen áll.

Neie-kit la (Leány-falva) községben az út szoro­san egy észt paraszt tanyája mellett menvén el, megállítani a kocsit, hogy azt megnézhessem, a ko­csis értelmes ember lévén, s könnyen segíthetvén raj­tam, ha el találnék akadni. Ha már a szántóföldek is be vannak kerítve, annál inkább a tanyabeli épületek. A verőczén (varav) bemenvén a tanya belsejében valánk. Az egész tanya (talo = tel-ek?) kő- és fa kerítéssel van körülfogva. Készei: a derék épü­let ; szemközt vele két vagy három pajtaféle; egyik oldalt a nyári konyha, vagy ház; másik oldalt az ólak. A háznépet az egyik pajta fa lépcsőjén és küszöbén ülve találók, egy jókora tál körül, mely­ben hámozott burgonya füstöl vala ; úgy látám, hogy a burgonyát tejjel eszik. Zavar vagy meglepetés nélkül állának fel s jövének élőnkbe a gazda, ha­jadon fővel, a mint ült vala, felesége, mindketten öregecskék már, de a háziasszony öregebbnek

Egy paraszt-ház. 247

látszván férjénél; azután két fiatalabb nő vagy leány, kiknek egyike szolgáló lehetett. Észt ko­csisom némi fontoskodással adván elé óhajtásunkat, a háznép tagjai nagy készséget mutatának mindenre, a mit tőiök kérnénk.

Legelőbb a derék épületbe vezettetem maga­mat. Az több részből álló fa-épület; magas szalma­fedél alatt; a falak gerendáji kivül belül nincsenek kitapasztva, csak a fák hézagai ki vannak tömve mohhal és agyaggal. Kívülről is három része vagy szaka látszik meg az épületnek. A legkisebbe lépünk be, az a toa ed ine vagy szoba eleje, to­tósán pitvar. Az észt a szobát tuba-nak (a finn meg tupa-nak) mondja, a genitivusban toa-nek ejti; tehát toa edine = szobának eleje. Á pitvar nem szé­les, mert mellette egymásután két kamara van még; e három helyiség az épület szélességét teszi ki. A pitvarban ott áll a széilyel szedett szövő-szék (tel­jed). A pitvarból az első kamarába lépvén ott ta­láljuk a kézi malmot, melyet vesk-kivi-nek = malom-kő-nek neveznek. A kő orsója a gerendá­ban forog, a követkézzel hajtják. Ily egyszerű őrlők lehettek azok, melyeken mintáz Odyssea beszélli, Ulys-ses házában a szolgálók őrlötték a gabonát. A má­sik kamara háló hely is.

Most lépjünk a pitvarból, vagy toa edine-ből, a szobába (tupa-ba), mely az épület egész szélét foglalja el. Az ajtótól balra egy nagy tűzhely van, jobbra a falban két ablaka az udvarra néz, a szemközti falban nincs ablak; de az ajtóval szemben

2 4 8 ^gy paraszt-liáz.

egy nagyobb ablakféle nyílás van, melyen a csűrbe juthatni. —• A szobának se alant se fent nincs padolatja; alant vert föld van, fent padlás helyett sürüen vékony fák (parred) vannak, melyeken által a szalmafedelet lehet látni. A szobában most csak egy üres nyoszolya áll; nyárban nem laknak benne. Az egész belseje kormos, mert a szoba egyszersmind ri ie vagy re i is, finnül r i ih i , azaz gabona-szárító. A németek is Riege-nek nevezik. Eddig csak olvasás után ismertem, tehát fogalmam nem volt róla.

Tudniillik mind Finn- mind Eszt-országban a gabonát nem hordják be csűrbe, hanem boglyákba rakva künn hagyják a szántó földeken; a boglyát kuhi-nak nevezik. Ha csépelni akarnak, a bog­lyákból haza hordanak, a mennyit a szárító padlásra felrakhatnak; a nagy tűzhelyen tüzelnek, a meleg és füst áltjárja a gabonát és megszárítja; ha eléggé meg van száradva, a csűrbe nyiló lyukon kivetik, s ott kicsépelik; mi alatt más gabona szárad oda benn. S ezen szárítók egyszersmind az esztek (és lettek) lakó szobái voltak télen által, s még most is azok, mint annál a gazdánál, a melynél vagyunk. Az újabb időben a szárító csűr el válasz tátik a la­kástól, de a múlt század végén és e század elején a szegény észt gazda háznépestül marhástul ilyen szárítóban töltötte vala a telet. A füstnek nincs kéménye, az tehát ajtón, ablakon húzódik ki, vagy fenn tartózkodik, a nedves, havas gabona által

Egy paras&t-ház. 249

vonzatva. Azért füstös az egész helyiség, s kép­zelni lehet, abban milyen volt a lakás.

A szoba melletti csűr most üres, csak egy szekér áll benne; az udvarról kapuja is van. Ezt a csűrt a dorpati kiejtés szerint riie a lone, különben r i i e a l u n e , vagy r e i , rehe alune-nak azaz szárító aljának nevezik.

Elnevezésénél fogva legkülönösebb része az észt tanyának az, melyet nyári konyhának mond­tam. Neve t. i. koda , finnül k o t a , magyarul is megfelelően h a z , mert a finn-eszt szók &-ja ma­gyarban h, mint a finn és észt k n u l magyarul h a l l ; finn és észt k u o l magyarul ha l , er stirbt; finn és észt k a la magyarul h a l , der Fiseh; s a finn és észt szók í-je, magyarban rendesen z, mint a finn és észt k&t magyarul k e z , k é z , mert ott csak a nominativusban k a s i , k á z i , de a szó tője k á t ; finn és észt s a t a magyarul s z á z stb.; a finn-eszt szók 2>je meg magyarban f, mint a finn-eszt p a t a, p a d a faz-ok, fazék, a finn-eszt p i 1 v i felhő, finn-eszt p e l j fél, er fürchtet, p u o l i fél, halb stb. Tehát a finn k o t a , észt k o d a magyarban haz. E szó nemcsak valamennyi rokon nyelvben megvan, hanem belőle viszonyszók is lesznek, p. o. me­g y e k h a z a finnül: ménen ko t i a ; j övök hazul­ról) finnül: t u l e n k o t o a ; hasonlóan észtül is. Ha a finn t u p a , észt t u b a , magyar s z o b a idegen szó volna is (német S t u b e , ó svéd stofa stb): de a k o t a , k o d a , haz bizonyosan nem idegen; jóllehet a ház , Haus külsőleg egyezik a haz-zal.

250 Egy paraszt-ház.

Az észt gazdának koda- ja szűk fa kunyhó, milyen például a kárpáti juhászok fa kunyhóji, a melyek­ben a sajtot csinálják és a juh-tejet főzik. A katlan is (pacla = faz-ék) úgy függ abban a tűz felett, mint ezekben. Minthogy nyáron a szárítót nem lakják, tehát a koda-ban főznek.

A derék épülettel szemközt lévő pajta-féle kamarák (ait, aida) élés- és ruha-kamarák. Ezek valamivel magasabbra vannak építve, úgy hogy egy-két fa-lépcsőn kell felmenni; alkalmasint a miatt, hogy a téli és tavaszi vizek kárt ne tehes­senek. Megnézem azok belsejét is. Ruhát, de kü­lönösen vászonneműt nagy mennyiségben találék a ládákban (kirst), kevés gabonát is, t. i. rozsot és árpát, de egy egész hordóval sót = soo lad , azaz sók, mert többesben mondják. — Az udvaron tűzi­fa is kilencz—tiz öl vala felrakva. Mind azt mu­tatja, hogy nem szegény a háznép.

Az udvaron nem messze a tüzi-fától gémes kút van, k a e v , finnül k a i v á ; a kút-ágas k a e v s a m m a s , a kútgém k a e v vinn, a vályú k a e v küna. Vize jó.

Megnézvén így az épületeket, most a házi gazdát (pere -mees) külső gazdaságáról kérdezge­tem. Szántóföldje összesen 16 vakká . Az észt nyelv vakka-nak (a magyar v é k a szóhoz hasonlít) nevezi azt, mi az észtországi németeknél loof. Mint mérték, a loof, lóf, és vakká 2V2 magyar véka (]. 172. lapot), mint terület, a mikor a néme­tek loofstelle-nek nevezik, mintegy 1100 D ölünk,

Egy paraszt-ház. 251

vagy kis magyar holdunk (1. a 139. lapot). Tizen­hat vakká föld tehát 16 magyar hold. Mit fizet attól földes urának? — Azt feleié reá a pere-mees: küüs kümmend üks pool, azaz 61 és fél, t. i. rubelt. Egy rubel pénzünkön 132 krajczár lévén, észt gazdánk fizet tehát évenkint 81 frt 18 krajczárt földes urának, s ezenkívül még adót is az államnak, minek nagy­ságára nem voltam figyelemmel; annyit tudok, hogy sehol sem hallottam panaszt az adó ellen, az tehát nem lehet sok az ottani viszonyokhoz képest. — Minthogy a pere-mees 16 vakká földtől 61 'rub. 50 kopekát, vagy 81 frt 18 kr. fizet, egy-egy vakká földnek évi bére itt 3 rub. 84 kopeka, vagy 5 frt 7l/2 krajczár volna.

Mennyi a marhája? Lova van kettő, tehene három, ökre kettő, néha több is; egynehány juha és disznaja.

Kérdem, hol veszi a tűzifát? — Ma o s t a n s a k s a h e r r a s t = veszem a szász úrtól, azaz a földes úrtól. — Hogy hogy? — Leszolgálom mun­kával.

Megköszönvén az észt ember szívességét elbu-csúzám tőle, s folytatám az utat Fellin felé. Most már nem igen találkozunk egyházból haza siető kocsikkal, mert már estve felé hajlik az idő. Nem sokára feltünék Fellin, melyet szinte megkerülvén szállánk le a fogadóban, a hol a posta is van. Kifizetvén a dorpati kocsist, ki 12 rubelért hozott idáig, s tőle néhány ismerősnek köszöntést izenvón,

252 Fellin.

én meg útitársam azon kezdőnk tanakodni, Fellin-ben mulassunk-e vagy tovább menjünk?

Fel l in észtül V i l l a n d , nagyon kis város, ele csinos; házai többnyire fából valók; lakosai 3000-en, Még is két evangélikus egyháza van, német és észt; de az észt községhez (a fogadós ?,finnische Gemeindew-nek nevezé) a körül lakó esz­tek is tartoznak, azért az sokkal számosabb a né­met községnél. Orosz egyház is van, jóllehet az orthodox hitit csak néhány személy. De az orosz egyházat és a hozzá tartozó épületeket a birodalom építi és tartja fenn; ha nincs is községe, popája lesz mindenesetre, a kit hasonlóképen a biroda­lom fizet.

A fogadós, ki egyszersmind postás, csinos, beszédes ember; szállása gyönyörűen van felbuto-rozva, vendégei számára is olyan szobákat nyithat, milyeneket bizony nálunk 9000 lakosú városban sem találni. Alig lehet megérteni, hogy ily kis vá­rosban ilyen fogadó fentartható. S mindenből lát­szik, hogy a közlekedési mozgalom sem nagy Fel-linben.

Feliint Lett Henrik Viliende-nek nevezi. Már a pogány világban nevezetes erősség volt, me­lyet a németek a meghódított és vélek szövetkezett livek és lettek segítségével 1210-ben vevének meg s újra megerősítenek. A vár a városhoz közel éj­szak felé egy dombon vala, s abban a rend idejé­ben egy komtur (1. a 45. lapot) parancsola. Leg­erősebb vár lévén, ide vonúla Fürstenberg mester

Fellin. 253

úr; de az orosz ostromló sereg megvevé 1560-ban s Fürstenberget fogva Imrezolák el Moszkvába (1. a 48. lapot).

Míg uti társammal széllyel néztem a városban, a fogadós jó izü vacsorát készíttete; s azután is­mét támada a kérdés: itt háljunk-e, vagy éjszaka is menjünk. Az utolsóra határozván el magunkat a postás-fogadóstól lovakat kérénk. Mindjárt ád, de egy kocsiba, melyben két személy ül, nem fo­gathat csak két lovat, mert Vö hm a-ig, mi első állomásunk lesz, -30 verszt van; s mert ezen az úton, melyen mi akarunk menni, rendes posta-köz­lekedés nem lévén, más árak is vannak itt. 0 te­hát kénytelen három lovat befogatni, s minden ló­tól egy-egy versztre 4 kopekát számít. A felírni út e szerint aránylag igen költséges lesz, mert Dorpattól idáig 12 rubelt fizettünk; ha ezentúl is drágábbak a lovak, a rubelek majd fogynak.

De a fellini postás négy kopekás lovai és szerszáma olyanok, hogy rajtok mennyasszonyért lehetne menni. Olyan három almás szürke volt befogva, hogy öröm rajok nézni. Az észt lovat általában igen erősnek és győzősnek tapasztalam, mennyire lóról merek ítélni; pedig azt akárki is észreveszi, hogy fut-e a ló, vagy ütve-verve fárad­tan mozog-e. Húsos is az észt ló, sovány gebét nem igen láttam, jóllehet ma mind délelőtt mind délután igen sok paraszt kocsival találkozám. A fellini három almás szürke nagyon is kövér; de

254 VÖlima.

erős sörényű nyakuk mutatja, hogy nem lomha kö­vérség van rajtuk.

Felülünk, s egy kis fittyentésre elzörög ko­csink, mondom, mintha mennyasszonyért mennénk. A városból kiérvén vásárhelyet látánk, melyen itt-ott sátrat emelnek vala; holnap, úgymond a kocsis, vásár lesz itt. Úti társam alkalmasint keveset aludt volt múlt éjjel, az hamar elaivék mellettem. En tehát megint oly magánosan érzem magamat, mint mikor Révaiból mentem Dorpat felé. Az éj homá­lyosabb, mert a holdvilág igen későn és gyengéb­ben lesz látható; de azért nincs setétség. A három ló egyenlő sebességgel fut, annak fütyülni se kell. A hajtás közepén a kocsis kifujtatá egy kicsit, az­után megint egyaránt gyorsan haladánk. Éjfél táj­ban V ö h m á b a n érkezénk meg.

Nem magában álló k ö r t z (korcsma) az, mert elég közel hozzá épületek látszanak, sőt egy he­gedűszó is hallik. De embert nem látunk, a körtz néma, mintha üres volna. Hosszú kopogással fel-lini kocsisunk fölver valakit, kinek megmondja, hogy utasok vannak, szerezzenek lovakat. Sokára megesillámlik egy mécs; majd egy leány, majd egy üú jő ki, meg bemegyen; tapasztaljuk, hogy csak ugyan nem járatos úton vagyunk. Mennek lovak­ért, de azok legelőn vannak, két versztnyire innen. Végre a gazda is előáll, a szomszédból is húzódik felénk egynehány alak; népesedik a magánosság. A hegedűszó szinte magához csalna minket, mert hogy egy ügyes műkedvelő hegedűl, azt halljuk.

Éjféli magány. 255

Kérelem a gazdát, hogy ki hegedűl ott? —Kaup-mees Müller, azaz Müller kereskedő, kinek ott háza és boltja van. — Sokáig tart-e még, mig elhozzák a lovakat? — Messze vannak, de már is jönnek. — Ló-csengettyüt hallunk, örülünk, hogy ily hamar elhozzák a lovakat. Azomban közeledik a csen­gettyű, de a láb-dobogás nem jelent több lovat. Végre is azt tapasztaljuk, hogy őgyeleg ugyan fe­lénk egy ló, de az nem a gazdáé.

Á hegedű folyvást szól, menjünk Müller ke­reskedőhöz, talán beszéllgetéssel tölthetjük az időt, mig befognak. Elindulunk, s ime a mint a házhoz érünk, elnémul a hegedű, tökéletes csend uralkodik és világosság se honnan sem látszik ki. Kutya­ugatást sem lehet hallani. Nyilván a hegedűs, nem sejtve, hogy ilyenkor is látogatói lehetnének, abban a perezben keresi az álmot, mikor mi beszéllgetni akarnánk vele. Illetlen, majdnem kegyetlen dolog­nak tartam zörgetni, s a néma éjféli csendet fel­riasztani egy házban, melynek lakójit nem ismerjük, s mikor nekünk egyéb bajunk sincs, csak hogy unatkozunk.

Egyébiránt valaminek híja csakugyan itt ötlék föl először, hogy figyelembe vettem. Nem emlék­szem, hogy valahol is az egész éjtszaka, melyen Révaiból Dorpatba utaztam, kutya-ugatást hallottam volna. Most kevesbbé jártas úton is vagyunk, éjfél tájban értünk ide, egy kutya sem szólalt meg, se a korcsmánál, se Müller háza körül. Magyaror­szágban ilyen magános helyen éjtszaka annyi volna

256 Éjféli magány.

a kutya-vonítás, hogy reá se érnél a hegedűt hall­gatni, ha véletlen az is szólna. — E látszólag kis dolog mégis jellemző. Magyarországban oly any-nyira félünk-e a zsiványoktól, hogy falun és pusz­tán két-három ordító kutya nélkül aludni se me-íiink: itt ellenben oly nagy-e a bátorság, hogy vakogó ebecskét sem tartanak még a legmagánosabb helyen is?

Visszatérvén kocsinkhoz, azt úgy találók, a mint hagytuk volt, ló még se vala ott. Végre az­után két hosszú óra múlva hoznak lovakat, s hár­mat fognak be. Ez ellen szólni se merek; mert úgy hallottam, innen Anni-küla-ig, a hol megint rendes posta-útra érünk, 43 verszt van, tehát 6 mélyföldnél több. Ha tehát a felírni postás három lovat fogatott nem nehéz kocsimba, a vöhmai pa­raszt-postás négyet is fogadhatna, még sem szólnék ellene.

De mit kell majd fizetni? A körts-mees (korcsma-ember, korcsmás) 6 rubel 45 kopekát kér. Sokallom; de válasza: en söidata = nem hajtatok, ha nem kapja meg a mit kér. Látom, hogy szinte nagyobb árt követel, mint a dorpati ember, kinek 12 mélyföldért 12 rubelt fizettünk, s azért alkuszom vele. Sok szó-váltás után, melyet észt nyelvbeli ügyetlenségünk bizony nem tön rö­videbbé — mert finn társam, bár sokkal könnyebben kifejezhette is magát mint én, általában nem beszé­des — hat rubelért felülteté kocsisát, s mi indul-hatánk. Kedvező lévén az idő, a szabad ég alatti

Rósz hír. 257

várakozás még sem vált alkalmatlanná; egy kis una­lom számba se vehető ilyenkor.

A vöhmai kocsis erősebben vala kénytelen fütyülni, mint a fellini, mert legelőről hajtott lovak voltak befogva: azért mégis elég gyorsan haladánk. Az igen nagy hajtás fele utján kapata valami ke­veset lovaival, azután megint sieténk, s reggeli 6 óra után Anni-küla-ba érkezénk, a hol szinte otthonosnak találtam magamat, ismerős lévén már a postás.

Megpihenvén egy keveset s kávézván, meg-említé a postás, hogy azólta valamely éjjel nagyocska dér vala; öreges anyja, ki szívesen mozog vala körülöttünk, hozzá tévé még, hogy úgy hallatszik, itt-ott a burgonyát is megvette. — Az nagy sze­rencsétlenség! fohászkodék uti társam, mert úgy attól lehet tartani, hogy hazámban még nagyobb volt a fagy s megártott a szép életnek, a mely az egész országban nagy reménynyel kecsegtetett volt.

Ha egy-két évvel előbb nálunk nem pusztított volna a kései nyári hideg, talán kevésbbé indít meg a hír és uti társam félelme: de a szomorú tapaszta­lás után, mert magam is láttam volt a megfagyott rozsot és búzát, teljesen általérfchetém azon hírnek egész súlyát: fagy volt itt. Hisz ha Észtországban is fagy volt, Finnországban bizonyosan még na­gyobb volt, s következéséi iszonyúak lehetnek; mert a megelőzött több rossz évet az 1868-ki jó aratás csak úgy hozhatná áhelyre, ha az idei aratás is segít. A hír nagyon leveré társamat, kit nem is vigasztal-

Elso kötet. * 7

258 Kizában.

hattam. Szerencsére további utunkon nem hallánk többé semmit a fagyról, s úgy nem alaptalanul le­het vala gondolnunk, íiogy az Anni-küla-i fagy, ha való is, csak kicsi és helybeli hatású volt.

Kiszában töltők a delet; az állomás nevét ott az orosz hivatalos hirdetésben Kizá-nak találván irva, bizonyos, hogy az nem Kisza, hanem Kiza; az eddigi szokott észt helyesírás nem külömbözteti meg az sz-et meg a z-ét. Kis érkezésünk lévén, itt is kérdem, hogy évi bér fejében mit fizetnek földesuraiknak a parasztok? — Azt hitelesen meg lehet tudni, vála-szolá a postás, mert épen itt vannak az illetők. Kimenvén hozzájok, azt az értesítést hozá tőlök, hogy 44 vakká földért (loofstellen-ért) 75 rubelt fizetnek. Minthogy ezt a dorpati és neie-küla-i tudósításaimhoz képest kevésnek találtam, kérdem továbbá: talán igen rossz föld van itt? — Sőt, fe­leié a postás, az ide való földet dicsérik, mert abban a legjobb burgonya terem. — Tehát Kizában a paraszt telek 44 vakkás, és csak 75 rubelt fizetne évi bér fejében a földesúrnak, Úgy van-e, s miért van úgy, nem puhatolhattam ki, mert az illető parasztok elmentek volt, mire magam beszéllhettem volna velők.

Este felé haj tank be Révaiba. De a kiket a Sz. Pétervár czimü fogadóban hagytam volt, azokat most egy kikötői fogadóban találám, mely közel lévén a tengerhez és egy fürdőhöz, alkalmasabb vala, mint a belvárosi fogadó.

VIII

E e v a L (Reval és a Kalev-monda. A dán hódítás. A Táros történetei. Nagy Péter Révaiban. A város igazgatása, tisztviseló'ji. A városi jobbágyok. A város jövedelmei. Népsége. Egyházai. Észt egyház és isteni tisztelet. Az észt község statistikai kimutatása. A nagy czimbora háza. A dóm-iskola történetei. Baer Károly Ernő egyik tanítványa és később dics érője. Az iskolának többféle rendszere. A katonaságra készülőket orosz nyelven tanítják. Az iskola zavara 1854-ben. A Baer jubileumát üli 1864-ben. Baer 1844-ben Regulyról ír. A dómi" iskolának mai szerkezete. Az orosz gymnasiumok. A soknyeivüséget sehol sem lehet elkerülni. Katalin völgye. Kosch. Sz.-Brigitta-rom. Remete-féle lakos.

Csónakázás hullámos vízen.)

Ha a kikötőből, a melynek egyik fogadójában lakom, a város felé menvén a jobbra kerülő utat választom, hamar felérek arra a földhátra, mely mint egy tompa hegy fok a tengerbe nyiilik, s a kikötőnek nyugati partját képezi. Szép onnan a kilátás, akár a tenger, akár a város felé fordulsz. A hegyhát az utolsó orosz háború előtt fás volt, és kedves sétányaival gyönyörködtette a fürdői vendégeket. De az említett háború elején, mert az angol hajóhad Pétervárát felkereshette s útköz­ben talán Révait is meglátogathatta volna, az orosz

260 Kalev-monda.

védelmi készületek a hegyhát fáit akadálynak nézek, s azokat kivágaták. Azólta fátlan a hegyhát, de a kilátás a tengerre ma is az/ mi akkor és hajdan volt. Altellenben a finn parton Helszingforsz van, ele se a partot, se a várost nem láthatjuk. Mégis a hegyfokon állva és a multakra gondolva, úgy tetszik nekünk, hogy innen ugrott le a tengerbe a mondai észt hős, a Kalev fija, midőn Finnor­szágba uszék anyját keresni, s boszút állani a finn­országi bűbájoson, a ki azt elrabolta volt. Hisz, a monda szerint, a város hegyes része, az úgyneve­zett dóm, Kalev sírdombja. S ha elhagyjuk a mon­dának ködös korát és alakjait, s a történelem vilá­gossága felé közeledünk, itt, az előttünk háborgó kikötőben, érének parthoz győző vagy II. Valdemár hajóji 1219-ben, a ki keresztes hadjáratot intézvén a pogány esztek ellen, a dán hatalmat ezekre is ki akarta terjesztem.

A rigai püspök Albert t. i. és kardos vitézei már meghódították volt a liveket; már 1211-ben az esztek nagy erőssége, Fellin is, hatalmuk alá került volt, s mind kijebbre terjed vala foglalásuk az esztek közt: midőn ezek a határos orosz fejedel­meket segítségül híván a németek ellen, az eddigi véres győzelem nyereségét vissza akarák venni. Az egyesült oroszok és esztek ellen a német püs­pökök és lovagok ereje gyenge volt, azt tudja vala Albert; ő tehát segítséget kerese II. Valdemár dán királynál, ki akkor a Balti tartományok leghatal-masabbja volt. Nemcsak a dán-szigetek és Jutia

A dánok Révaiban. 261

(Jütland), hanem Hamburg és Lübek, továbbá a Balti partok vendjei és Németország részei az El­báig uralják vala. Valdemár a keleti tartományok ellen is régólta tervezgete; Oeszel szigetén már 1206-ban vitézkedék, habár csak múló sikerrel; a pápa is elősegíté igyekezeteit, a lundi érseket, Andrást, azon tartományok részére legátusává ne­vezvén ki „a pogányok megtérítésére" (ad conver-tendum circumstantes paganos). Lett Henrik tudó­sítása szerint, Albert püspök többed magával II . Valdemárhoz menvén 1218-ban, alázatosan meg-kéré, indítaná hajóhadát jövő évben az Észt tar­tomány ellen, hogy az esztek jobban megtörve, az oroszokkal együtt ne háborgassák többé a liv egy­házat. A király hallván, hogy az oroszoknak és észteknek nagy háborúja van a livek ellen, meg-igéré, hogy ellenök íog indulni, mind a Boldogasz-szony tiszteletére, mind saját bűneinek lerovására.

Magát a hadjáratot pedig így beszélli el Lett Henrik: „Feltámada második Valdemár nagy sereg­gel, vele jővén a lundi érsek András, Miklós püs­pök, meg egy harmadik püspök, a király kanczel-lárja; vele lévén a Rigában fölszentelt észt püspök Theodor is, a ki a pogányok kegyetlensége miatt odahagyta a liv egyházat, s a királyhoz állott vala; vele lévén a szlávok fejedelme Venczeszláv is em­bereivel együtt. Ezek mind a revali partnál ki­kötvén ostrommal vevék meg Lindaniszát, mely a revaliak erőssége vala. S lerontván a régi várat, egy lijat kezdenek építeni."

262 Eeval keletkezése.

Ez tehát a mai Révainak kezdete. Esztiiévé: Tall in vagy Ta l ly in , azaz T a n - l i n , dán vár vagy dán város, világosan hirdeti dán eredetét De az idézett tudósításból látjuk, hogy már azelőtt egy észt erősség volt itt, L i n d a n i s z a vagy Lin-daniza , mely név hasonlóképen a mondai világba vezet. Linda t. i. a Kalev fijának anyja; s Linda-niza annyit jelent, mint Linda emlője. A dán vár a mai várhegyen volt, melyet most dómnak nevez­nek; az öreg torony is (1. a 114 lapot) a dán első időből való. Ez a várhegy tehát a monda szerint Linda emlője, de Kalev sírdombja is. Közel a városhoz van egy tó, a felső tó (Obersee); annak is mondai eredete van. Linda t. i. férjének halálát xigy megsíratá, hogy könnyeiből'gyűlt a tó. — Ré­vai és vidéke nevezetesek, mint látjuk, az észt mondában. De történeti valóság a Lindanisza vagy Lindaniza észt erősség, s a dánok által a helyébe épitett vár, mely a mai Révainak kezdete.

Mert avar alatt lassankint (1219—37) város ke­letkezett, mely már 1248-ban a dán király által a ltibekai jogot vagy szervezetet nyerte, miután 1240-ben püspöki székké lett; de a püspök a vár­ban, nem a városban lakott. Egyébiránt a dán győzelem nem volt könnyű. Mert az esztek ösz-szegyülekezvén megtámadák a király táborát, s azt fel is dúlták volna, ha a Lett Henrik emlí­tette szláv fejedelem, a kit a támadás nem ért volt, meg nem lepi az ellenséget. A veszedelem nagyságát azon csuda is mutatja, a melyről a

Eeval történetei. 263

keresztyén monda tud. Mert szorultságában isten­hez fohászkodván segítségért Valdernár király, ime egy veres zászló, melybe fejér kereszt volt szőve, lebocsátkozék az égből, mit a futamodó keresztyé­nek látván visszafordulának s teljesen győzének. A csudás győzelem emlékezetére pedig a dán Dane-brog nevezetű vitéz rendjel alapíttatott.

Reval eleitől fogva két részből áll, a várból vagy a várhegyen épült városból, melyet dómnak neveznek, és a tulajdonképi városból; amabban a királyi kapitányok, később a komturok, ebben a vá­rosi hatóság rendelközvén. A város i 284-ben a hansza városok szövetségébe jutván, a kereskedés által mind hatalmasabbá Ion; németségét is az által erősbíté folyvást, a dán lakosság, milyen bizonyo­san volt, a várba szorulván; mert a püspök is a lundi érsek alá tartozott.

Tudjuk már, hogy a dán hatalom mind gyen­gébbé len e tartományban, s hogy 1347-ben a ke­reszturak vevék meg a dán jogot (1. a 45. lapot); ezután a revali püspök is a rigai érsekség alá ren­deltetek. Mint Rigában és Dorpatban úgy Révai­ban is a polgárság két ezimbórába oszlott, a me­lyek máig megvannak; a fekete fejek társasága is fenáll még.

A város 1524-ben tért által a reformatióra, melyet a dómban és a tartományban később fogadtak el. Mert csak 1557-ben unszolá a lovagság a püs­pököt, hogy a főegyházban istennek „tiszta igéjét" prédikáltassa. — 1558-ban álla be a rettenetes idő,

264 Eeval történetei.

az orosz háború (J. a 48. lapot), mely a Balti tar­tományok különös politikai alkotmányát, a püs­pökök és lovagok szövetségét, felbontotta. Arevali dómnak utolsó katholikus püspöke Wrangell Móricz, püspökségét a dán herczeg Magmisnak adá által, ki, ámbár nem vala többé katholikus, magát oeszeli és kúrtartományi püspöknek s most revali püspök­ség administratorának is nevezé, mely azonban soha sem lett birtokává. Eeval városa 1561-ben a svéd ótalom alá menekülvén, a rend komtúrja is, Oldenbockum Gáspár, hat hetes megszállás és lö-vetés után, a svédeknek adá által a dómot, a mely­ben most a katholikus isteni tisztelet megszűnt.

Eeval tehát és az Észt fejedelemség 1561 ólta a svéd uralkodás alatt állott, mely nemcsak az egy­házi és iskolai ügyre, hanem az elnyomott észt pa­rasztságra is gondot viselt; az úgynevezett svéd időnek emlékezete mai napig fen van a nép között. Azon időben csirázék ki az észt irodalom gyenge kezdete is.

A nagy éjszaki háború (lásd az 56., 57. lapot) azon politikai változást hozá elő, melynél fogva Reval és az Észt-fejedelemség az Orosz birodalom­hoz csatoltatott; Reval 1710 szept. 29-kén alkudo-zék Nagy Péterrel, ki a város kiváltságait és al­kotmányát megerősítette. S a revali fekete fejek társasága büszke arra, hogy abba .Nagy Péter is fölvéteté magát. Külömben is Reval emelésére so­kat tön a czár, ki annak kikötőjében gyüjté hajó­hadát. 0 ülteté a neje nevéről Katalin-völgynek

Reval mai állapotja. 265

nevezett kertet és sétányokat is, sokszor tartózkod­ván a számára épített házban, mely máig megvan.

Révaiban is a város viszonya észt jobbágyai­hoz lévén az, mit leginkább óhajtottam megtudni, Luther nevű polgármestert keresem föl, ámbár nem ismertem vala, mert nevét is csak a városháznál hallottam. Luther polgármester készséggel tévé félre dolgát, s egy belsőbb szobájába vezetvén, „mindenre, úgymond, adok felvilágosítást, a mit tudni kíván, ha tőlem kitelik." A kis termetű ember saját házában lakik, mely régi épitésü, rop­pant vastag falu, s bolthajtásos. Kényelmes pam-lagán ülvén mindenféléről kérdezgetem őt, ki néha irást és könyvet is segítségül vévén, pontos értesí­téssel igyekvék felelni, sőt azt is megengedé, hogy jegyezhessek.

A városnak négy polgármestere van, kik közt kettő jog-tudós, kettő meg kereskedő; tanácsa 14 tagból meg syndicusból és főtitkárból áll. A syn-dicus a polgárság képviselője a tanács előtt; köte­lessége felügyelni, hogy mi se történjék a polgárok érdeke ellen. Azonkivül a törvényszék előadója '7

o teszi föl az Ítéleteket, és fogalmazza az adás-vevési szerződéseket. — A főtitkár meg a tanács végzéseit írja meg, s felügyel arra, hogy teljese­désbe menjenek.

A városi tisztviselők, különösen a tanácsbeliek választása advent második vasárnapján esik meg.

266 Eevai mai állapot ja.

Előbb a „consiliuni consuiuni", mely a négy pol­gármesterből, syndikusból és íő titkárból áll, teszi meg a kijelölést; de a tanács választ. A válasz­tásban a négy polgármester is részt vészen; de a syndikus és fő titkár nem választanak. Minden választás élethosszára való. A tanácsbeliek között is négy tudósnak (Gelehrter) kell lenni; így nevezik itt mindenütt a jog-tudóst, mint azt nálunk ügyvéd­nek nevezzük.

A tanácsbeliek fizetése vagy évi díja 120 rubel; azonkívül mentek a katona-szállástól, mely­nek megváltása (Quartierabgaben) 70—80 rubelt is teszen. Az előtt más jövedelmeik is voltak, jelesen malátaőrlési jog, a mely mintegy 40 rubelt hajtott vala: ez már meg van szüntetve.

A város jövedelmei: 1) a városi telkek jöve­delme (Grrundgelder); 2) a város földes-úri jöve­delme; 3) a portorium jövedelme ; 4) a polgárság­nak mindenféle adója.

A városi telkek jövedelme azoktól a telkek­től jár, a melyek birtokosa a város, s haszonbérbe ád ki.

A város földes-úr is. Neki két jószága van, melyek jövedelme szorosan városi czélokra fordít-.tátik; van három kegyes alapítványi jószága (Ho-spital-Güter), melyek jövedelmei az isten l á d á j á b a (Gottes-Kasten) folynak, s melyekből a városi egy­házak, iskolák, papok, tanítók, kórházak fizetései és költségei telnek.

Révaii jobbágyok. 267

A városi jószágokon parasztok gazdálkodnak, kik a mivelés alatti földektől a városnak fizetnek. Tudjuk már, hogy a városok birtokaihoz tartozó parasztföldeket örök áron eladni és megvenni nem szabad,* ezen földek mivelőji tehát haszonbérlők maradnak mindég. — Luther polgármester tudósí­tása szerint a városi parasztnak minden dűlőben 6 tonnányi vető földje van* egy tonna itt két rigai loof-val ér föl, az tehát egy magyar köböl, vagy két mérő. Három dűlőre lévén felosztva a paraszt­telek (Drei-Pelder-Wirthschaft), egy-egyrevali paraszt gazdának 18 tonnányi (köbölnyi) földje van. Ezen kivül van még kaszálója, legelője és cseplyese (Strauehland). Mind ettől a paraszt gazda éven-kint 90 rubelt, vagy 117 forintot fizet haszonbér fejében. Ennélfogva, eltudván a kaszálót, legelőt és cseplyest, egy köblös földtől a paraszt 6 rubel 88 kopekát, vagy 8 frt 93 krajczárt fizet; mi bi­zony nem kevés, ha meggondoljuk, hogy itt min­den harmadévben ugarba kell hagyni a földet, ós azt jól trágyázni.

A fizetendő évi haszonbér meghatározása végett megbecsültetek a telkek haszonvehetőségét, s az így kitalált öszvegnek öt százalékját fogadták el haszonbérül. — Azon kérdésemre, vájjon nem sokra van-e becsülve a haszonvehetőség? meg birja-e fizetni a telkes paraszt a 90 rubelt? azt feleié a polgármester, hogy: meg, sőt könnyen is megbírja. Meg is gazdagodhatik a mi viszonyaink közt, úgymond. Egyébiránt, tévé hozzá, a revali

268 Reval jövedelmei.

becslés legalacsonyabb Észtországban („der geringste Satzu), s én, úgymond, ki elnöke vagyok a gaz­dasági bizottságnak, azon nézetet pártolom, a mely a parasztok gazdagodásának kedvez, s azért a bérlet újításakor a fizetést nem akarja felemelni, A város hat évre köti a haszonbérleti szerződést a paraszt-gazdákkal.

A portoriiiin vagy a kikötőnek jövedelme most évenkint 8700 rubel, de azt a város még csak tíz évig fogja élvezni. Tudniillik, Luther polgár­mester tudósítása szerint, mikor Reval cápitulatió által (mint láttuk) az orosz czárnak meghó­dolt, különösen a kikötő jövedelmét, vagy a porto-riumot is biztosítá magának, miszerint azt jövendő­ben is szedhesse mint addig, természetesen a vele járó költséget is maga viselvén, a melyet a kikö­tői rendőrség, építkezés, világító torony stb. kivan. II. Katalin czárnő Révaiban járván megkérdé a várost, hogy mit jövedelmez neki a portorium? 8700 rubelt, vala a felelet, mert akkor annyi volt a tiszta jövedelem. Akkor a korona a kikötői fel­ügyeletet és költséget is magára vállalván, a 8700 rubelt biztosítá, de úgy, hogy a város minden ötöd évben folyamodjék érette a koronához. Az utolsó folyamodásra már azt a végzést közölték a város­sal, hogy a 8700 rubel csak még tíz évig fog járni, azontúl megszűnik. Hogy a korona minden kár­pótlás nélkül szándékozik-e azt megszüntetni, érte­sítőm nem tudja, valamint azt sem, mint pótolja majd a város.

Eeval jogai és népessége. 269

A polgárok által fizetendő mindennemű adóra. nézve csak annyit jegyeztem meg Luther polgár­mester tudósításából, hogy a tanács, a két czimbora beleegyezésével veti ki azt a polgárokra. De a város kiadásait is úgy állapítja meg. Mindegyik czimbora testületileg szavaz. Ha a tanács javaslatára csak egyik czimbora is igen-nel szavaz, az határo­zattá lesz, de ha mind a kettő nem-mel szavaz, a tanács javaslata bukottnak vétetik.

A négy polgármester évenkint felváltja egy­mást az elnöklésben/ tehát mindegyik sorban egy évig viszi az elnöklést, vagy is, az ottani kifejezés szerint, viszi a szót („er ist am Wort"). Az eböklő vagy szó-vivő polgármester 500 rubelt, a többiek 250-et húznak díjul.

A város törvényhatóság. A jogi ügyekre, vagy a szorosan vett törvénykezésre nézve, köz­vetlenül a pétervári birodalmi senatus alatt áll; de az igazgatási ügyekre nézve legelső felsőbbsége a tartományi kormányzóság vagy gubernium. A her-czegségi országgyűlésre két követet küld, kik csak az országos adóra nézve szavaznak a lovagokkal,

Révainak, az utolsó népszámlálás szerint (1863 végén), 25,124 lakosa volt. Ezek közt, úgymond Luther, 13,000 észt, 8000 német, 800 svéd; a többi tehát orosz, lett stb. számszerint 3300 volna. Minthogy a dóm, azaz a várhegyen épült s külön kőfallal kerített város, saját politikai és egyházi igazgatás alatt áll, melyhez a tulaj donképi város­nak nincsen köze, az, mit a város igazgatásáról,

270 Eeval egyházai.

tisztviselőiről, jövedelméről, kiadásairól felhoztam, csak is a várost magát illeti.

A város, vagy inkább a tanács, a városbeli egyházak és iskolák kegyura, patrónusa; az vá­lasztja és fizeti a lelkészeket, a városi superinten-denst, a tanítókat; az tartja fen az egyházakat és iskolákat. A kegyes alapítványbeli jószágok jöve­delme, mely az „Isten ládájába" foly, azon intéze­tek fentartására való. A Révaii Újság szombati (jun. 28./jul. 10.) lapjában megjelenő egyházi tudó­sító („Kirchlicher Anzeiger") a reá következő va­sárnapon következő isteni-tiszteleteket hirdeté: 1) Sz. Olausz egyházában délelőtt Stackelberg lel­

kész prédikál; 2) Sz. Miklós egyházában délelőtt Ripke fő-lelkész

prédikál; 3) A dómi egyházban délelőtt Schultz W. Greneral-

Superintendens; 4) Sz. Mihály egyházában délelőtt Mozelli lelkész; 5) Sz. János egyházában délelőtt Luther (pastor

primarius), délután Frese lelkész prédikálnak. 6) A Károly-dómi egyházban délelőtt Bergwitz K.

prédikál. A 3) alatti dómi egyház kivételével, mely a vár­hegyi városban van, a többi öt egyház a tulajdon­képi város hatósága alatt áll. A Sz. Olausz és Miklós egyházai németek; a Sz. Mihály egyháza svéd (vájjon mindenkor csak' svédül foly-e abban az isteni-tisztelet, nem tudom); a Sz. János és Ká­roly egyházai esztek.

Reval egyházai. 271

Ezeken kivül van a városban két, s a kül­városokban több kisebb orosz egyház; van egy katholikus egyház is.

A legrégibb egyház a Sz. Lélek nevű, mely­nek udvarában az észt község lelkészei laknak és iskolája van. Magában az egyházban csak olykor tartanak észt nyelven isteni tiszteletet

Luther polgármester tudósítása szerint a ta­nács a városi észteknek először a Sz. Lélek egy­házát , v&gy az úgynevezett tanács kápolnáját (Rathskapelle) engedé által. Az észt község na­gyobbodván, a város a kovács-kapu előtti Sz. János egyházát építé, s jelenben számokra még a Kár oly -dómi egyházat is építi, melynek két tornya lesz (lásd a 114. lapot).

Az Olausz egyház legnagyobb, tornya legma-gosabb nemcsak a Balti tartományokban, hanem az egész Orosz birodalomban is, mire nézve egyéb­iránt tudni kell, hogy az orosz egyházakat magas tornyok nem tüntetik ki. Az Olausz egyház tornya alul vastag, de felül tőrré véknyodik és igen ma­gasra, mint mondják, 429 lábnyira nyúlik fel. Az egyház első építése 1329-ből való; különböző idők­ben nyolczszor csapott belé a villám; utolsó 1820-ki égése után csak 1840-ben készült el.

Vasárnap, azaz jun. 29—juh 11-kén a Sz. János egyházába az észt isteni-tiszteletre menék, a mely korábban kezdődik, mint más egyházakban.

272 Észt isteni tisztelet.

Az épület űj, nagy; tornya is tetszős. Véletlenül a sekresztye ajtaján találván bemenni, ott a lelkész mindjárt szívesen utasíta, az egyházfival széket vi­tetvén be számomra, mert talán nem lesz hely a padokban. S valóban annyira megtelt egyházat köz isteni-tiszteleten nem igen volt még alkalmam látni. Nemcsak a padok lent és a karzatokon te-lided teli valának hívekkel, hanem a járó közök is; sőt fiatalok a kő-padozaton és a padok emelke­dett aljain is ülnek vala; benn a padokban pedig, kivált leányok két sorral szorongtak, egyik sor ülvén, másik állván felváltva. Az egyházi épület, a régiek módjára, három hajóból áll; a középső felső kis ablakaival magasabb a két oldalhajónál: azért az egészet nem egy fedél borítja, hanem az oldal-hajókat a középsőhöz támaszkodó szemöldö­kök fedik. Négy-négy oszlop hordozza a középső hajókat, melyek boltozatjai csúcs-ívesek. Az oltár egyszerű bár, minő protestáns egyházban szokás, de sokkal díszesebb mint nálunk lehet látni. Az oltári kép is nagy, és a mennyire ítélhetek, csinos, helyes. Az oltárral szemközt a fő ajtó felett, be­felé gömbölyödő tágas kar van, egy igen nagy orgonával. Az egyház négyszegű kövekkel van kirakva, a padok, ajtók ékes munkát tüntetnek ki, fa-szinre vannak festve. Az egész épület gazdag építtetőt és jóizlésü építőt mutat.

A község énekel vala, midőn belépek. Az orgona igen jelesen vezette és kisérte az éneklést; a község pedig úgy énekelt, a mint nálunk soha

Észt isteni tisztelet. 2 7 3

protestáns egyházban nem hallottam. Már Dorpat-ban is csudáik óztam volt a szép egyházi éneklésen; de ott a helybeli esztségen kivül vagy nyolczszáz vidéki énekes annyira mennyire begyakorlott éne­keket zengete: itt azonban a köz vasárnapi gyüle­kezet énekel vala, mi csak mégis külömbözik egy rendkívüli alkalombeli énekléstől. A szabályosan egybevágó énekből annyi kellemesen, mondhatnám, bájosan csengő hang válék ki, hogy csudálkozva hallgatám. Nagyszerű hatással van egy téres egy­házat megtöltő községnek éneklése, a melyen a zúgó orgona ügyesen, s magát mintegy vissza-visszafojtva uralkodik.

Az egyházfi az aranyos bibliát a sekrestyé­ből a szószékre vivé, mely a középső hajó egyik oszlopához van alkalmazva; utána fekete papi öl­tönyben a lelkész méné fel. Rövid imádság után a szent szöveget olvasá fel, a melyről azután pré­dikált. Luther — mert ez a lelkész neve, ki ro­kona Luther polgármesternek — tökéletesen hall­ható a nagy egyházban, pedig én kissé félre ültem, nem akarván épen az ájtatos községnek szeme előtt lenni. Jó, és kellemes hangjával a dorpati szó­lókon is tűi teszen, pedig ott jeles hangúak be-széllettek volt. A prédikáczió végén a község egy verset énekele, mely alatt a lelkész a szó-széken maradt. Erre következek egy hosszú imádság, melyet a roppant nagy község többnyire térden hallgata vagy monda utána — mert a sűrűen ülők vagy állók sok helyütt nem térdelhettek le.

Első kötet.

274 Észt isteni-tisztelet.

Az elég sokáig tartó isteni-tisztelet után az úr vacsorája köyetkezék. Ennek szertartása itt több és ünnepélyesebb mint nálunk. A lelkész éneklése az oltár előtt valóban helyes vala; — látni, hogy nem tanulatlan énekes. A karzatról pedig olyan énekkel felelének, és kísérek a kiosztást, hogy felmentem, nézni az énekeseket. A nagy orgonát egy fiatal ember játsza vala. Az orgonának pe­dálja és három manualéja van egymás felett. A karzat gömbölyüségén elül az énekesek ülnek. Az énekvezetőnek jobbján hét férfi, közte két fiú; balján nyolez leány énekel, mind kótáról. Az egész úrvacsora-kiosztást kiséré ének, a melyből néha a lelkész hangja hallék ki, midőn a kelyhet egyik kezében tartván a másikkal az úr asztalától eltávo-zókat megáldá.

A község női feléből ki-kitetszék ugyan a revali csúnya fejesalma is, de nagyobb része városiasán, divat szerint van öltözve. A karzati énekesnők is mind divatos nyári kalapot viselnek. A férfiak hasonló vegyületet mutatnak; falusi és városi van együtt.

Az úrvacsora végeztével még keresztelések lesznek; én kimenvén az egyházból, kinn az ajtó előtt ékes fejér-csipkés gyermekkoporsót láték, mely a lelkész áldására várakozik vala.

A Szent János egyházából a dómba sietvén, a dómi fő-egyházat nézem meg. Itt épen végződött az isteni-tisztelet. Az egyház belseje teli van ne­mesi czimerekkel, mert az a lovagok egyháza, me-

Német isteni-tisztelet. 275

lyet a tartományi lovagság tart fen; a general-superintendenst is az választja. Egyébiránt ez a dómi egyház, valamint a Sz. Olausz és Sz. Miklós egyházai mind hasonlítanak egymáshoz, csakhogy az elsőben legtöbb a ezimer és siri-emlék. Mind fűthető télen, mit az észt egyházban nem láttam.

A Sz, Olausz egyházába is még akkor lépek be, midőn az isteni-tisztelet után következő úrva-csorát osztják vala ki. A szertartás egy a Sz. Já­nos egyházában látottal: de nagy külömbség van a dómi meg Olausz egyházai és a Sz. János észt egyháza között; ebben roppant nagy közönséget, amazokban pedig igen kevés távozó vagy még ájtatoskodó hivet találék. Az észt egyházban csak egy, saját ruhájába öltözött egyházfi szolgál: ezek­ben négy-hat sürög-forog külön, nagyon tisztessé­ges, hivatalos ruhában; ámde észtül beszéllenek magok közt, tehát azok is esztek. Nem tudom, az nap a Károly-dómi egyházban észtül prédikál­tak-e? hogy azt is az észt község számára építik (a tornyok nincsenek még fölépítve, sőt, úgy lát­szik, szünetel az építés), tudom, s hogy már isteni­tiszteletet is tartanak benne, az „egyházi tudósító" mondja.

Másnap délelőtt Luther lelkészt látogatám meg, ki a Sz. Lélek egyháza udvarában lakik, s a ki szíves vala némi bővebb felvilágosítást adni az észt községről. Hivatalos iratok kiadásával foglalkozik vala, mit elvégezvén számomra is anyakönyvi kivo­natot készíte. Kettő az észt község lelkésze, ő

18*

276 Eszt község.

mint első (pastor primaríus), ki az anyakönyveket viszi, és Frese, ki azonban egyenlő jogú vele. A község meghallgatásával a városi tanács nevezi ki, vagy választja meg őket; az fizeti is és tartja fenn az egyházakat és iskolát

Mint már Luther polgármestertől hallottam volt, a Sz. Lélek egyháza, melyet tanács kápolná­jának neveztek, volt az első eszt egyház. Kicsiny-nyé válván a szaporodó eszt község számára, a város a Sz. János egyházát építteté, mely a lelkész szerint 75,000 rubelbe került; az orgonáért, mely­nek 40 regiszterje van, 5500 rubelt fizettek. Együtt az pénzünkön 104,000 forintot tenne: ámde a pénznek becse aránylag sokkal nagyobb Révaiban mint nálunk. 1867-ben szenteltetek föl az új egyház. Most építik a Károly egyházát, melyet Dom-Karls Kirche-nek neveznek, s melyet talán túlságig nagynak terveztek.

Az 1868-ki anya-könyv kivonata szerint az említett év alatt 221 fiú és 160 leány-gyermek, össze­sen 381-en születtek az eszt községben. 1867-ben a születtek száma 460, s ] 866-ban 506 vala. Viszon­tag a halálozás volt 1868-ban 596, úgymint 340 férfi és 292 nő; 1867-ben 344, 1866-ban 421. Ezen három évbeli születések és halálozások aránya legjobban ki­mutatja az ínséges időt, melynek következtében a folyó (1869-ki) évben is nagy a halálozás.' Eddig már 362 az idei halott.

Confirmáltatott 1868-ban 89 fiú s 140 leány­gyermek, összesen 229; 1867-ben 201.

Nagy ezimbora. 277

Eskettetett 1868-ban 96 pár; 1867-ben 106, har­madévben 147.

Az úrvacsorájával élt 1868-ban 3615 férfi, 6212 nő, összesen 9828; 1867-ben,9081.

Az 3868-ki meghaltak közt egy vala 95 éves, egy 91, egy 87, egy 84, egy 83, egy 82 éves, kettő 81 éves.

Beszéllgetésünk közben belépe Meyer Vilmos kereskedő, ki a nagy czimborának elnöke. Mind­nyájan megnézők a régi Sz. Lélek egyházát, mely régies állapotjában maradt, a melyben még észt gyónás okát tartanak néha, s szombaton délután imádkozásokat. Ugyanazon udvarban van az észt község iskolája is. A gyerekek tanulnak ugyan észtül írni és olvasni, de a további oktatás német nyelven foly.

Megköszönvén Luther lelkész szivességét, Meyer Vilmos úrral menék el, s útközben a városi syndi-kus csatlakozván hozzánk, a város házát nézők meg, a melyben egy-két fából faragott különös alakon kivül kevés nevezetesség találtatik. A régi épület nagy részint meg van újítva.

Meyer megnyittatá utóbb a nagy ezimbora há­zának termeit is. A nagy terem, mely hangver­senyek tartására is szolgál, annyiban is érdekes, hogy nagy bolthajtása két oszlopon nyugszik, me­lyekből az ívek kisugároznak. Kényelem, tisztaság mindenütt nagyon szembetűnő.

A nagy czimborának elnöke 80 rubelt luíz évi díjul; Sz. Kanut volt hajdan véd-ura, mi szinte

278 A Dóm.

dán eredetre mutat A fekete fejek társasága pe­dig Révaiban, legalább Meyer tudósítása szerint, ki Rüssow krónikájára hivatkozék, *) leginkább a brémai és lübekai kereskedők által létesült volt, A hansza városok kereskedése Novgorod felé Re-valon által folyván, s a revali tanács határozatai gyakran a brémai és lübekai kereskedők érdekeit sértegetvén, a fekete fejek társasága gyakorla némi ellensúlyt a tanács irányában, a kire különben nem lehet vala hatni. — Egyébiránt Révaiban is a fekete fejek a városi véd-erőt képezték, s minthogy tár­saságukban sokan lehettek, a kik saját hasznuk végett is az idegen kereskedők érdekeit pártolták, azért látszhatik, mintha azt a brémai és lübekai kereskedők szólították volna életre.

A dóm, vagy a várhegyen épült felső város külön igazgatás alatt áll. A sziklás magasság néhol oly meredek, kivált a dél-nyugati oldalról, hogy a szélén épült várfal, és az arra dűlő házak némileg alj nélkül látszanak lebegni; mert a törékeny szikla hullacloz, itt-ott kőfallal kellett már támasztani. Az ily fent lebegő házban bizony csak jó lelkiösméretü ember alhatik nyugton, ezt tartja a revali köz­mondás.

Ezen felső városban van a vár, régi tornyával, a lovagok háza, melyben a herczegség országgyü-

*) Rüssow's Livlandische Chronik. Aus dem Plattdeut-schen übertragen und mit Anmerkungen versehen von Christ. Eduárd Pabst. Reval, 1845.

Dóm-iskola. 279

lése minden harmad évben tartatik, a dómi főegy-ház, a dómi iskola; a magán-házak pedig mind az észt urak házai. Az egyszeri közmondás szerint „az Észt tartomány a nemes urak elysiuma, a pa­pok mennyországa, az idegenek aranybányája, és a parasztok pokla" volt A felső várost tekintvén inkább mint bármikor is emlékezik az ember ama közmondásra; mely egyébiránt hasonlít ahhoz, mely Magyarországot dicsőíti: „extra Hungáriám non est vita, si est vita non est ita!" A felső város tehát úrias hely, csendes, mint urasághoz illik, a ki nem lót-fut, és tiszta mint az, a kin semmi munka-szeny nem látszik meg.

Míg Dorpatban az észt nép szabadsága öt­venedik évfordulójának ünnepét ülik vala, itt a dómi iskolának ötszáz ötven éves létét ünneplék meg. Az alkalomra egy könyvet osztanak ki: „Adalék az Észtországi lovag- és dóm-iskola tör­ténelméhez. Az 550-dik évének június 19. és 20-kán tartandó jubileumi ünnepére való meghívó irat.44*) — Alkalmasint a püspökség alapítása után iskolák is támadtak Révaiban, de okleveles bizonyosság a dómbeli iskola létéről 1319 re mutat. Tehát épen száz évvel a várnak Valdemár által való építése után annak ötödik unokája, Erik Menved, 1319-ben Sz.

*) Beitráge zur Geschichte der Ehstlandischen Eitter-imd Domschule. Einladungsscbrift zu der 550jábrigen Jubel-feier der Domschule zu Reval am 19. und 20. Juni 1869. Reval, 1869. Gedruckt bei Lindfors Érben. (A június 19. és 20-ka az ó naptár szerint veendő.)

280 Dóm-iskola.

Iván utáni nyolczadik napon kiadott oklevelében alapítá meg a revali főegyház iskolájának jogait és kiváltságait, melyeknél fogva Révaiban senkinek se legyen szabad iskolát tartania, s ez által a Sz. Mária egyháza iskolájának jogait és jövedelmét károsítania; a főegyház t. i. Sz. Máriának volt szen­telve. Mind a mellett 1424-ben? tehát már a ke­reszturak idejében, a város is jogot nyere, az al-városban iskolát tartani, mely a mostani városi gym-nasium elődje. Révaiban tehát jelenben két gym-nasium van, a városi, mely a városi hatóság által tartatik • fenn, ós a dómi, melyet a herczegség lovag­rendje vallj a magáénak. Ennek történeteiből hozván elő némely adatot nemcsak egy jeles intézet múltjával és jelen állap otjával ismerkedünk ínég, hanem a hazai tudományt illető némi viszonyt is érint­hetünk.

A svéd uralkodás általában kedvező vala az iskolai ügyre az Észt tartományban is. Azonban 1684. jun. 6-kán nagy tűzvész az egész dómot, azaz várbeli várost, elhamvasztá, a főegyház, iskola is leége. 1691-ben helyre volt ugyan állítva a dóm­iskola, de az éjszaki nagy háború pusztításai (lásd a 98. 99. lapot), a melyekre döghalál is követ­kezek, iszonyú ürességet okozának. Mickwitz Kristóf dómi főlelkész (1724—1748) a már ocsúdni kezdő iskolában egy volt svéd katonát mint tanítót, s hat hét tanítvány gyerekeket talála összeszorulva egy kis szobában, az épület többi része ispotály lóvén. Mickwitz buzgó serkentései és gyűjtései lassankint

Dóm-iskola. 281

helyre hozák az épületet, és költséget szerzének tanítók tartására is. Már 1733-ban öt tanító vala benne, a kikhez 1750-ben az orosz nyelv tanítója is csatlakozék. Ekkor egy tanítói díj 150 tallérból (80 kopekával számítva), félteher*) rozsból és ugyan annyi árpából, meg egy köpenyegből állott, hogy a tanító tisztességesen jelenhessék meg az ifjúság előtt. A tanítványok mindenféle rangból és rend­ből vegyesek valának, gyakran az úrfival együtt perzsa vagy tatár inasa is tanult. Az iskola vezére (scholareha) a dómi fő lelkész vala. A tanítás igen sokra térjede, úgymint: vallásra, német, latin, görög, héber, orosz és franczia nyelvekre, történelemre és földrajzra, szónoklat- és költészet-tanra, természet­rajzra, anthropologiára, arithmetikára, geometriára, physikára és astronomiára, genealógiára és polgári építészetre. De sok tárgyról felette keveset tanít-hatának. A görögöt és hébert nem mindenki ta­nulta.

Mickwitz halála után némi hanyatlás követ­kezek be; de csakhamar kezdődók az intézetnek újabb és fényesebb kora. Az 1765-ki észt ország­gyűlést megnyitó prédikácziójában a dómi főlelkész Harpe Keresztély hathatósan ajánlá a lovagi rend­nek az iskola helyesebb, s a kor igényeit job­ban teljesíthető újítását. A rend fel is karolá az ügyet, a szükséges költséget megajánlá, s az isko-

*) Félteher = halbe Last, 6 tonnát tett; egy tonna pedig két mérőnk; tehát félteher rozs annyi, mint 12 mérő rozs.

282 Dóm-iskola.

Iából akadémiai lovag-iskola vagy lovag-akadémia (Akademische Ritter-Schule oder Ritter-Akademie) támadt, egy nevelő-házzal, melyben nemes ifjak szállást, étkezést és gondviselést találjanak. Az in­tézet jövedelmei a lovagi rend által országgyülési-leg megszavazott öszvegből, a nevelő házba fölvett nevendékektől járó fizetésekből, melyeket legna­gyobb részint hasonlóképen a lovagság fedez vala, s a tandíjakból állottak. Igazgatása is írj alakot ölte. Az előtt szorosabb viszonyban volt az egy­házzal; most főbb felügyeletét a lovagi euratorium vévé által, melynek tagjai az országgyűlés által ki­nevezett két követ, s az Észt herczegség négy ke­rületének egy-egy követje. Az előbbi iskolai ve­zérnek (scholarcha) czime megmaradt ugyan Har-penál is, de tennivalóját részint az igazgató ta­nár, részint a lovag-curatorium vévé által. Ennek tanácskozásaiban a tanítók is jelen vannak; a jegy­zőkönyvet az igazgató tanár viszi.

A lovagiskolának tanítása, a múlt század vé­gén és e század elején is, a vallást, irást és szám­vetést, világtörténelmet és földrajzot, szép tudományt, mathematikát, physikát, philosophiát, természettu­dományt; a német, orosz, franczia, latin, görög és héber nyelveket; a mythologiát, régiségeket és ju-risprudentiát illeté. A philanthropismus után, mely Révaiban is uralkodott egy darabig, a komoly tanítás foglala helyet, s Baer idejében akkint foly vala:

Dóm-iskola. 2 8 3

Baer Károly Ernő (született 1792. febr. 28. aJárvi kerületbeli Piep nevű jószágon, melyen a posta-iít megyén keresztül Maria-Magdalena és Vegeva közt) házi nevelésből 1807 augusztus havában vitetek Ré­vaiba, a dómi lovagiskolába. Megvizsgáltatás után a prí­mára találák érettnek, de a görögöt a tertiában is kellé tanulni a kezdőkkel. Baer tehát primánussá lőn? egyszersmind a nevelő-házba vétetek föl, mely akkor 20 nemes ifjút fogad vala el. Á nevendé-kek vagy semmit vagy igen keveset fizetvén a he­lyeket nagyon keresték, úgy hogy egy-két évvel előbb is be kellett magát jelentem az illető helyre. Az ifjak két emeletben laktak; Baer a felsőbe juta, melynek az iskolai igazgató Wehrmann vala felügyelője.

Az iskola felülről lefelé számlálta az osztá­lyokat, a prima, vagy első osztály, tehát a felső volt. A tanítványok, az egyes tuclományokbeli jártasságuk szerint a prímában és secundában, sőt a tertiában is tanűlának, mint Baer, ki egyebet mind a prímában, de a görögöt eleinte a tertiában tanúlá. Baer, az életrajzában, jelesnek mondja az iskolát, kiváltképen a prímát, melynek két fő tanára: a phi-lologus Wehrmann János Konrád, a göttingai Heynénak tanítványa, s a mathematikus Blasche valának. Wehrmann az egész iskolának igazgatója lévén, hetenkint csak 12 órát taníta; tantárgyai a görög, latin, történelem és földrajz voltak, melye­ket három éves folyamban taníta. Baer három évig marada a prímában. A nevelőintézetben Wehrmann

284 Baer mint tanítvány.

felügyelete alatt tiz ifjú álla, köztök Baer az egyet­len primanus. A felügyelőnek nemcsak az ifjak magokviseletére, de tanulásaikra is gondja vala. Minden estve, sor nélkül kettőt hármat hivata ma­gához, s áltnézé munkáikat s kérdéseket teve a tanult leezkéikből. Baer fáradhatatlannak mondja a felügyelő igazgatót, kinek nagy ügyessége vala tanulási kedvet ébreszteni a tanítványokban. — Blasche minden évben elölről kezdé tudományát, az algebra és geometria elemeit igen röviden, s azután, a mint előrehaladt, mind bővebben adván elő a tárgyat. Az astronomiából rendkívüli elő­adásokat tárta azoknak, kik önkényt ajánlkoztak volt hallgatókul. Ezen előadások befejeztével el-mondá Blasche, hogy immár a revali naptárban sok év ólta ismételve nyomatik ki a nap kelte ós nyugta. Minthogy pedig pontos ideje mégis las­sankint változik, felszólítá tanítványait, hogy a szünidő alatt vessék azt gondosan ki, az eredményt ki fogják nyomtatni a naptárban. A tanítványok, kik gyakoroltak volt abbeli számítást, a mennyiben azt a sphserica trigonometria által tehetni, örömmel fo­gadák a felszólítást, s Baer még öreg korában is emlékezek arra, mennyire fájt neki, hogy a de-czember 10-kére nézve egy-két percznyi hibát kö­vetett el. Mert a tanár természetesen maga is számítgata, nem bizta a dolgot a tanítványokra; de az olvasó látja, hogy Baer idejében mint buz-díták a lovagiskolában a tanítványokat.

Dóm-iskola. 285

Miklós czár 1827 október 30-kán látogatá meg az iskolát, s megparancsold, hogy azon is, mint a többi gymnasiumokon, a korona költségén állít­tassák be egy főtanító az orosz nyelvre; a nevelő házban pedig négy új helyet alapíta észt nemes ifjak számára.

A Baer idejében divatozott rendszer, mely szerint a tanítvány több osztályban is, az illető tudomány okbeli készültsége szerint, tanulhatott, 1836-ban változék, midőn az osztály-rendszert fo­gadták el, melynél fogva a tanítvány minden tár­gyat Qgy osztályban kénytelen tanulni. Azok szá­mára pedig, a kik úgynevezett tudós pályára nem készülnek, mellék-osztályokat állítanak fel, melyek­ben a latin és görög nyelv helyett az orosz és franczia nyelvekben meg a mathematikában szab­tak ki több oktatást. De már 1839-ben iijra azt határozák, hogy a latin nyelv tanulásától senkit sem szabad felmenteni.

Az akadémiai iskolának mostani épületébe 1845 első havában költözök az intézet. Az észt lovagság 1851-ben a császár koronázásának jubi­leumi ünnepe alkalmával, a katonai pályára készülni akaró ifjak számára is mellék-osztályokat állíta fel, melyekbe a prímából, secundából, sőt a felső és alsó tertiából is léphessenek a tanítványok, kiket a régi nyelvek mellőzésével, kiváltképen az arithme-tikában, geometriában, az Orosz birodalom történe­teiben és földrajzában, még pedig orosz nyelven, oktassanak. Annvira hajlik vala akkor az orosz-

286 Baer Jubileuma.

ság felé az észt lovag-rend, mikor arra külső kény­szerítés nem hajtá.

Az 1854-dik évi háború idejében, a nyugati hatalmak hajós seregei Révait is fenyegetvén, az iskolák széltbocsáták az ifjúságot; a törvényszékek is elhagyák a várost. De a háborúi zavarok mellett is elkészült az új nevelő-ház, a melybe 1855-ben költözének be a nevendékek.

1864 nyárutó, vagyis augusztus hava 29-kén a lovag-iskola régi híres tanítványa, Baer Károly Ernő, félszázados tudorságának ünnepét ülé meg, a ki Pétervárott titkos tanácsos és akadémiai tag vala, s a kinek emlékét az észt lovagság is avval örökítette, hogy életrajzát, melynek megírására kérte volt, fényes könyvben adá ki, Pétervárott 1865-ben.'*) Minthogy Baer, mint már említem, Regulynak nagy pártfogója volt, s minthogy az ünnepelt férfi abban a könyvben Regulyról is be­széli, újra lenyomatván a pétervári német hírlap 1844-dik évi 113. számában „ K ö l t e m é n y és Va­lóság" czim alatt megjelent igazoló iratát: nagyon helyén valónak találom, a magyar olvasókkal is, kik bajosan férnek a nevezett könyvhöz, megismer­tetni amaz iratot, a mely mind a pétervári nagy

*) Nachrichten über Lében und Schriften des Herren Geheimen Eathes Dr. Kari Ernst v. Baer, mitgetheilt von ihm selbst. Veröffentlicht bei Gelegenheit seines fünfzigjáhrigen Doctor-Jubiieums ani 29. August 1864, von der Ritterschaft Ehstlands. St. Petersburg, 1865.

Baer és Reguly. 287

tudósnak mind Regulynak jellemeit mutatja, egy­szersmind az oroszokról is érdekes vonásokat közöl.

A. „Hamburger Correspondent" 1844-ki május 17-kei számában egy állítólag Pozsonyban kelt tu­dósítás jelent volt meg, mely így szóla:

„Azon utazás, melyet Reguly a magyar aka­démia indítására tett, hogy Pétervárból a magya­rok történeti nyomait keresse föl, itt (Pozsonyban) rendkívüli feltűnést okoz. Pétervárott Regulynak, ki pénz-segély nélkül szűkölködik vala, Baer úr a császári akadémia részéről azon föltétel alatt igért volt gyámolítást, hogy annak részletes tudósításo­kat küldözzön utazása eredményéről. De Reguly az ajánlást nem fogadá el, mer t azt egy orosz t e t t e . Hasonlóképen visszautasítá egy magas állású férfinak javaslatát is; azért mégis módot talála az Uraiba utazhatni."

„íme, egy csinos példája, úgymond Baer, a nemzeti féltékenységnek és kérkedésnek. A tudósí­tás egyetlen szót sem mond, mely igaz volna, sőt mindennek épen az ellenkezője igaz. Nekem akkor leginkább azon kellé törekednem, hogy gyengítsem a czikknek hatását, melyet azokra gyakorolhatott, a kik Regulyt mind tudományos mind emberséges érdekből támogatták. Hogy az említett czikk nem származott Regulytól, ki a svédek, oroszok, len­gyelek és németek gyámolításáról hálásan emlé­kezik vala, azt jól tudám."

Baer ezután röviden elbeszélli, hogy Reguly a Svéd-, Finn- és Eszt-országokban tett utazásai

2 8 8 Bíun- es Reguly.

után Pétervárba menvén, ott nagy tűzzel az egy­behasonlító nyelvtudománynak aclá magát. Baer-nek különösen föltetszék Reguly észt nyelvtudása. Ámbár rövid ideig mulatott volt az esztek közt, a nyelvet mégis oly tisztán beszéllé, mintha ott szü­letett volna. De Regulyt nemcsak az és kellemes külseje, valamint gyermeteg, mégis nagyon finom magaviselete, hanem kiváltképen legyőzhetetlen ér­deke ajánlá, melylyel viseltetett az iránt, a mit fel­adatának tekint vala. Tudtomra, úgymond Baer, csak innen fordúla segítségért a magyar akadémiá­hoz. Addig szüléji tartották költséggel; de mint­hogy a küldemények szűken érkeztek, Reguly adósságot vala kénytelen tenni, mi neki sok helyütt többet is ártott, mintsem gyaníthatta. Pedig nagyon kevés kellett neki: ámde gazdálkodási tekintetből általában képtelen vala lemondani egy tudományos érdekről, mely egyszer őt megkapta. „En legalább utóbbi éveimben sem találtam soha egy embert, a kin a tudományos érdek annyira erőt vett volna, mint Regulyn", úgy ír Baer. S a mellett nem vala elfogulva semmi véleménytől, hanem mindég héza­got talála ismereteiben, a melyet ki kellene még pótolnia.

Jóllehet a magyar Akadémia, meg lévén már győződve Reguly képességéről, az ügyében 1842. máj. 4-kén kiküldött hét tagú bizottságnak vélemé­nyét elfogadta, s az utazót az' akadémiai tanácsnak melegen ajánlotta volt: a pénzbeli segítség mégis elmarada ama rég ismert ürügy következtében,

Baer és Eegnly. 289

hogy nincs pénz, mely kifogás mindent elpalástol, de semmit sem ád.

„Hogy ennek oka hol lappangana, folytatáBaer, én soha sem kutattam. Nincs jogunk ítélni, írám akkor, olyan viszonyokról, melyek távul vannak tőlünk; de valami hiányosnak kell ott lenni. Az országgyűléseken *) oly hangosan nyilatkozó nem­zetiségi érzelem nem bírna-e tudományos nemzeti érdekek számára eszközöket előtalálni? Nincsenek-e Magyarországnak mágnásai, a kik a tudományt pártfogolják? elmellőzték-e, avagy különben meg­sértették-e őket? Mi mind azt nem tudhatjuk, — de reményijük, hogy Regulynak szintúgy sikerülni fog czélt érnie, mint híres földijének, Körösi Cso­rnának, sikerült. Csakhogy ha igen súlyos áldoza­tokkal kellene megtörténnie, az a feladat hasznára nem válnék!"

„Regulynak nem volt alkalma bármi ajánlatot is visszautasítania a császári akadémia részéről, mert az semmi ajánlatot nem tett neki, legkevésbbé pedig általam, ki nem is tartozom nyelv- és törté­nelem-tudományi osztályához. A magas állású férfi pedig (egy magyar születésű orosz hivatalnok) egyenesen azt tanácsolá Regulynak, térjen vissza hazájába."

Nagy későn elórkezék ugyan a magyar aka­démia részéről 200 forint, de az az adósság kifize­tésére sem. vala elég; a császár és magyar király

*) 'Emlékezzünk, hogy Baer ezt 1844-ben írta. Első kötet.

290 Baer és Beguly-

segélyét pedig, niely 1000 forintot ígért volt, nem győzé várni Reguly. E szorultságban tehát az orosz államban kerese alkalmazást, ha így vihetne ki szándékolt utazását az Uraiba. „De azt, úgymond Baer, nagyon merésznek találám, jól tudván, hogy efféle bíztatások semmivé lesznek, mihelyt az illető hivatalos személy változik. Ez iránti aggodalmimat Frahn tiszttársammal közölvén, folytatja Baer, hát ha magunk segítségével utazhatnék Reguly az Uraiba, viszonzá Frahn, én ennyit adok. Baer is ugyanannyit ada, mások is adakozának, — s Re­guly 1843 őszhava vagy október 9-kén Pétervár­ból az Ural felé, az orosz akadémikusok pénzén in-dúla ki. így lévén a dolog — pedig hogy való­ban úgy volt, azts Reguly levelei is tanúsítják, — felfoghatjuk, hogy a pozsonyi levelezőnek nyilat­kozata nagyon fájhatott a pétervári tudósoknak, de kiváltképen Baernek, a kit Reguly atya gyanánt tisztele s méltán. *)

Még egy vonást közlök a K ö l t e m é n y és Valóság czikkből. „1842-ben a magyar utazó, ki gyakran szokott vala hozzám járni, beszélli Baer, néhány hétig nem mutatá magát. Utána kérde­zősködvén, megtudám, hogy szállását változtatta, s hogy talán beteg is. Föl kellé keresnem, hogy lássam, mint van. De csak a város-részt tudván meg, a melybe költözött, nem az utczát, nem a

*) Lásd a Reguly-Albumban Toldynak „Reguly s a finn-magyar kérdés" czimü czikke 61. stb. lapjait is (Pesten, 1850).

Baer és Reguly. 291

házat: a bérkocsisok közt olyan arczképet kere­sek, a melyből jószívűség néz ki. ,.Hallod-e, batyuska, egy fiatal magyart kell fölkeresnem, a ki nekem ajánlva van. Úgy hallom, hogy nagyon beteg, s azt az anyja nem is tudja. Meg talál halni, s mi azt sem mondhatjuk majd, hogy segí­teni akartunk rajta. Föl kell hát keresnünk, ámde csak annyit tudok, hogy e környéken volna, a há­zat nem tudom. Akarsz-e engem vinni, s nekem segíteni keresésemben? Te jobban tudsz beszél-leni és kérdezni mint én; tudakozzál minden bolt­ban, én a házmestereket fogom kérdezni." A hosszú beszédre csak azt feleié a bérkocsis: naidem = menjünk! de olyan hangon, melyből világosan azt lehete kiérteni: megtaláljuk majd, minek a sok be­széd! — A keresés annál bajosabb vala, mert a köz orosz nem gondol semmit a családi névvel, minden embert az atyjáról szokván szólítani, sBaer nem tudta Reguly atyjának nevét. Három órai ke­resés után reá találának; Reguly csakugyan beteg vala. A kocsis benézvén az ajtón, midőn Reguly kínosan felüle ágyában, nem akart semmi fizetést elfogadni Baertől.

Egyébiránt azt is tudjuk, hogy Baernek egy­szerű közbejárása által Reguly a Vszevolovszkij-féle uráli birtokban igazán vendégszeretőleg fogad­tatott és sokáig tartatott. —

A dómi vagy lovag-iskoláról beszéllvén, szinte háladatlanság lett volna részemről, ha nem említem meg a Baer-ünnepet, s azt.a könyvet, a melyet az

19*

292 Gymnasiumok.

eszt lovagság a Baer tiszteletére kiadott. E könyv­nek pedig 651—658. lapjai érdekesek reánk nézve, a melyekről leírtam, a mit az olvasó itt Regulyról és Baerről talál.

A dóm-iskolának mai szerkezete és kormánya következő: Ali hat osztályból; azonban a harma­dik két felé van osztva, úgy hogy az osztályok fe­lülről számítva így következnek egymásután: príma, secunda, felső tertia, alsó tertia, quarta, quinta, sexta. Rendes tanító tiz van; azonkivül hat külön­böző rendkiyüli a rajzra, énekre, testi gyakorla­tokra stb.

Az iskolának euratoriuma, az 1869-ki félév­ben is, azon hat tagból áll vala, kiket már emlí­tettem, úgy mint az országgyűlésnek két s minden kerületnek egy, összesen négy küldöttjéből.

A Balti tartományok gymnasiumai, valamint a finnországi s általában az orosz birodalmi gym-nasiumok hét osztályból állanak. Ha egy péter­vári gymnasiumnak tantervét veszszük, úgy találjuk, hogy a latin nyelvet már az alsó vagy első, a gö­rögöt pedig a harmadik osztályban kezdik tanítani. Az egész gymnasiumban hetenkint a latinnak 34, a görögnek 24 órát szánnak. E két nyelven kivül tanítják az oroszt és szlávot hetenkint 24, a fran-eziát és németet hetenkint külön-külön 19 órában. Pétervárott tehát az orosz gymnasium első, azaz alsó osztályában mindjárt négy nyelvet tanulnak a fiúk, oroszt és szlávot, latint, francziát és németet, így a Sz. Anna nevű német gymnasiumban is ugyan

Gyimiasiumok. 293

annyi nyelvet tanúinak, azon különbséggel, hogy abban az oroszra még több tanítási órát szabnak ki. Jó azt nekünk tudni, ( kik hajlandók vagyunk a sok nyelv miatt a görögöt kiküszöbölni a gym-nasiumokból, mit pedig sehol egész Európában, a török iskolákat kivéve, nem mernek tenni. A sok­féle nyelv bizonyosan nagy baj; de a bajt a fran-czia gymnasiumokban inkább keresik hogy sem kerülnék, azokban a franczia, latin és görög nyel­veken kivül a német és angol is rendes tantárgyak lévén; a dél-franczia gymnasiumokban pedig az an­gol helyébe,, a körülményekhez képest vagy a spa­nyol vagy az olasz nyelv lép. Bármi nagy legyen is a soknyelvüség baja, mi azt egész Európában legkevesebbé sem kerülhetjük ki.

Révaiból érdekesebb sétálás esik a Katalin völgybe, melyben sok fürdői vendég gyűl. Házai, kertjei, fái csinosak, sétányai tiszták; a fákra külö­nösen nagy gond van, mert sok öreg fa mintegy meg van pólyázva kéreggel, hogy a nedvesség be ne hasson a hasadékokba. A Nagy Péter háza, melyet Révaiban tartózkodván magának építtete, szerény, a nagy fák szinte elborítják. Holmi em­lékeit mutatják a nagy férfinak, miket azonban nem láthatánk, a ház őre vagy felügyelője akkor nem lévén ott, s másszor mi nem igyekezvén be­jutni.

294 Kosck

Nagyobb kirándulás, melyet kocsin teszen az ember, Kosch nevű birtokba esik/ mely a Katalin völgyén túl van a kikötő éjszaki partján. Több csinos lakás és mulatóhely ajánlkozik ott a revali látogatónak; a Brigitta folyó egy mély völgyet ásott magának, mely sok érdekes tájképet mutat. De legérdekesebb, egyszersmind legnagyobb tájkép a kikötő maga a kiöblösödő tengerrel, melynek túlsó partján Reval s az Olausz büszke tornya emelkednek, innenső partján pedig a Brigitta-rom áll, mintha magában az elmúlt százak éveit fölve-tegetné. A néző közelében a táguló völgyben, egy felette csinos nyári lakóház vonja magára a figyel­met, mely a mivelt vagyonosságot és az élvezni szerető új kort tükrözi vissza. Szép időben alig lehet változatosabb és kedvesebb mulatóhelyet kí­vánni, mint a milyen Kosch.

A Brigitta-romhoz akarván elmenni, a folyó balpartján lefelé sieténk, míg a révhez érkeztünk, a hol általeveztetők magunkat. A sz. Brigitta tiszteletére épült kolostor volt itt hajdan; ebből most még a templom négy kőfala, s az egész hom­lok-fal van meg, íves ablakaival együtt.

A templom előtti tér most a környék teme­tője, melyet többféle lakóház vészen körül; egy nagyobb kőház fogadó-féle, a hol enni lehet. Most ugyan még kevés látogatója lehetett, mert nem sokkal kinálhatá meg a váratlan vendégeket. A par­ton észt gyermekek lesik a kiszállót, s futnak ka­put nyitni, hogy egy-két kopekát kapjanak. A

Brigitta-rom. 295

temetőben egyszerű keresztek jelölik a sírokat; de azokon rendesen felírások; melyek gyakran hosszabb versek, olvashatók. Ez áll talán mindeniken: Sün hingab Jummala rahhoga = itt nyugszik Isten bé­kéjével; azután következik a holtnak neve, szüle­tése és halála ideje. A falusi vallásos költészet példáját mutassa e síri vers, melyet azon helyes­írással közlök, a mellyel irva van:

Oh armas hing, 3ras olled lainud? Kus on sind surma-ingel viind? Ta on sind Issa kotta kanmid, Ning riust rahho sisse viind! Meicl peab weel maiim sün vangis Ni mitme patto vorguga: Sa aggá lanlad paradisis, Kus tuhhat laulvacl sinnoga, (Oh kedves lélek, hová mentél? Hová vitt a halál angyala? 0 téged az atya házába vitt el, Perpatvarból békés helyre! Mi a világ tömlöezében Elünk, sok bűn hálójában: Te énekelsz paradicsomban, Hol ezerén énekelnek veled.)

A tengerre néző magaslaton állván a rom, szinte többet is mutat messziről, mint hozzája ér­kezve találni gondol az ember: ele azért a komor és komoly tömeg nincs hatás nélkül. A csúcs-íves ajtó alacsony, mintha alja nagyon mélyen benn volna már a földben. Belül ünnepélyes csend ural­kodik; a föld fűvel van benőve, melyet kaszálni

2 9 6 A Brigitta-rom lakosa.

lehet: az erős falak az ablakokat sőt az eltűnt bolthajtások íveit is mutatják még. De belső osz­lopnak nincs már nyoma. Egyik szegletben kő-lépcsős feljáró van, mely talán a kolostorba veze­tett: de annak kevés maradványa látható. Körül­nézvén a falakat? másutt is nyilast találánk, mely­ben ajtó van. Az ajtó előtt fű szárad vála renden, itt tehát lakik valaki, s takarmányt gyűjt télre. Majd egy nőt is megpillantunk, ki a nagy falhoz ké­pest szinte kicsinynek látszik, s minthogy ruhája is majdnem olyan szinü mint a fal, annál kevesbbé tűnik szembe. Fején az ismeretes revali fejkötőt viseli; gyapjú-kötéssel foglalatoskodik. Úgy ahogy tudtam észt nyelven kérdem: Itt lakol-e? (mert a tegezés itt általános). — Itt. — Télen is? — Jah, ning talvel = Jah (ezt nagyon erősen ejtik ki) té­len is. — Hol van férjed? — Két éve már, hogy meghalt. — Magad vagy-e? —Ei,kaks laps on mul = nem, két gyermekem van, egy fiú és egy leány, kik napszámban vannak. — Megkérem, mutassa nekünk lakását. — Szívesen. — Bemászánk tehát az ala­csony nyilason; egy barlang-féle helyre érénk, mintha a vastag kőfal ki volna vájva; teteje bolt­hajtásos, füsttől kormos, mert nincs kéménye ki­felé. Mindenféle fonó eszköz és egyéb szerszám van ott, esztergályozó szék, vésü, mert férje puu-sep vala. A puu-sep = fa-mives, mi ácsot, esz­tergályost, asztalost, kerékgyártót stb. jelent. A nyoszolyán alig van valami ágynemű. — E helyi­ség tehát a t o a - e d i n e , szoba eleje, vagy pitvar*

A Brigitta-rom lakosa. 297

Ebből a szobába (tuba) vezete az asszony. Az ablakok kicsinyek, de üvegesek, a tűzhely a falba van csinálva, attól a szoba teteje kormos. Itt is különböző edény van. A szobából még kama­rákba, és azokból egy kis ólba is menénk, s itt a falnak túlsó oldalán még egy kis kerített helye is van az asszonynak, mely kert. Bizonyosan a kolostor idejében valami őr-ház lehetett az.

Kimászván az alacsony odúkból mondám ki-s érőimnek: Most láttatok észt paraszt lakást. Akkor juta eszembe, könyvek után is kérdezni. Kihivám tehát az asszonyt. — Van-e könyved is? — Van, sok, felele. — S az előházbeli polez-ról, a melyet benjaratómban észre nem vettem, három könyvet vőn le és hoza ki. Az egyik nagyobb, fekete bőrbe kötve, az egész biblia; a második, negyedrétü könyv, a vasárnapokon ol­vastatni szokott evangéliumok és epistolák meg elmélkedések gyűjteménye, postilla-féle könyv; a harmadik kopottabb, nyolczadrétü, a revali „Eesti maa rahva ja kiriko raamat = az Észtországi nép- és énekeskönyv" (lásd a 162. lap jegyze­tét); melyet az asszony l a u l u - k i r j = énekes­könyvnek neveze. Tehát ilyen elhagyott magány­ban élőnek is mennyi könyve van lelki vigaszta­lására! — Ki tanítja gyermekeidet olvasásra? kér­dem még. — Meie öpetame lapsi lugeda = mi ta­nítjuk a gyermekeket olvasni! —

Az esti világításban gyönyörű vala a tenger, mely a mintegy reá fekvő sugaraktól aranyos fény-

2 9 8 Csólnalcázás.

ben ragyogott; még a komor romon is mosoly öm­lik el, az éjszaki vidéki est mosolya. Érzi az em­ber, hogy itt a mondáknak termékeny helye lehet: egyébiránt a Brigitta-rom, s annak odúiban élő észt háznép a történelem tanúji, mely maga is már mondaszerü.

A hely megtetszvén másszor csolnakon me-nénk oda. A kikötőnek nagyobbik szélében ha­lad a esolnak Brigitta felé és vissza." Menet is szellős vala az idő, de az nem tartóztata vissza; az evezők gyakran járják az utat, azokba bizni lehet. A mint kijebb értünk, a hol a tenger moz­gását a kikötőnek partjai nem törik meg, esolna-kunk csakugyan szépen himbálózék az alattunk elsiető hullámok hátain és völgyein. A Brigitta partnál kikötvén, újra megjárok az érdekes romot és környékét, s gyönyörködénk a tenger fényé­ben. Azonban az ég borulni s a szél erősödni kezde. Bátor hajósoknak képzelvén már magun­kat, nem igen sieténk vissza felé. De alig hogy elhagytuk a partot, legott észre kellé vennünk, hogy nagyobb hullámok görögnek felénk. Az evezők azonban ügyesen és vigyázva mindig úgy irányzák a csolnakot, hogy egyenesen ment a hul­lámoknak. Azok könnyen veszik föl hátukra a csolnakot, s szint oly könnyen teszik le, a mint egyik a másik után követközik: ám de tehetet­lennek és nagyon is gyengének érzi magát ilyen­kor az ember. Félelmet nem mutatánk egymás­nak, de nagyon csendesen és szótlanul ültünk, le-le-

Csólnakázás. 299

hajolván egy kicsit, ha az emelkedő hullám fod­rai a csolnak oldalán áltcsapkodának, s fejeinkre szórák a haragos tajtékot. Azt azonban mégis restellők? hogy csolnakunk alig látszott haladni. A kis űt két óránál tovább tárta, s bizony szivesen ugránk fel a csolnakból a part hídlására*

IX.

Az esztek régi állapotja. (A nemzetek történelem előtti korának érdekesse'ge. Lett Henrik mint szemtanú írja a Balt tartományok hódítását. Milyenek valának az elnyomott lettek a keresztyének iránt? A livek négy kerülete. Ok érzik az első hódító hatást; többször lázad­nak. Köztök keletkezik az advoeatia, mely hamar megromlik. A keresztyén livek kegyetlenek az esztek ellen. A liv Kaupo hű. Az esztek kerületei; nagyon erősen védelmezik magokat. Észt Lembit. Kilegund. Maja. Maleva. Nagat = bőrök, mint pénz. Észt várak. Tharapita. Sorsvetés. A szó-hagyo­mány. Taara. tfkko. Jumal. Vanenmine. Az emberi nemet óriások előzik meg. Kalev. Kalev fija, Kalevi poeg. A Kalevi poeg mondának története. Kalev ríjanak ágyai. A monda csak

töredék.)

Valamint az ember ifjúsága és gyermeksége különös vonzó érdekiiek: úgy a nemzetek azon kora is, mely a történelmi tudással végződik, ifjú­sági bajjal látszik felénk ragyogni. Szeretünk azért vele rnegisrnerködni, még ha szinte okunk is van kételkedni, vájjon sikerülhet-e a megismerködés. Hogy ne volnánk tehát kíváncsiak megtudni az észt nép régi korát, mikor a nép hódításának tör­téneteit oly részletesen és híven is elbeszélii az úgy­nevezett Lett Henrik; mikor a mondai hagyomány

Lett Henrik. 301

mindenütt emlékeztet minket a régiségre; s végre mikor az észt nyelvben magában oly viszony nyi­latkozik a magyar nyelvhez, milyenben (természet szerint a finn és lapp nyelvet kivéve) egy ismere­tes európai nyelvet sem találunk?

Milyenek voltak a német hódítás előtt a let­tek, de különösen a livek és esztek? E kérdésre a már az előtt is (1. a 41. lapot) idézett Lett Hen­rik adja leghitelesebben a kívánt feleletet, azon könyvben, melynek czime: Origines Livoniae sacrae et civilis. *) Ki volt ezen Henrik, kit Lettnek hí-nak? vájjon született lett volt-e? Könyvéből annyit lehet róla tudnunk, hogy őt Albert püspök, ki az ország hódításának fő eszközlője s a kardos vité­zek rendjének alapítója (1. a 40—45. lapot), nevel­tette volt, azért nevezi maga magát „seholaris suus"-nak; hogy lett eredetű („Henrieus de Let-tis"), s a végett neveltetett egy német országi ko­lostorban, hogy mint térítő, pap és tolmács szol­gáljon az új egyházban. Henrik könyve, úgymond utolsó kiadója, Hansen, mind irási modorára, mind vonatkozásaira és idézeteire nézve annyira Lübe-kai Arnoldra emlékezteti az olvasót, hogy nem túl-

*) E könyvet először Gruber Ján. Dániel adá ki a „Scrip-tores rerum Livonicarum" czimü gyűjteményben, mely Frank­furtban és Lipcsében 1740-ben jelent meg. Az Origines Livo-niaet legújabban Hansen Aug. külön adá ki: „Heinrichs des Letten altesfce Chronik von Livland. Auf's neue herausgegeben, mit einer Einleitung und deutschen Übersetzung u. s. w. Riga, 1857. N. KynimeFs Buchhandlung.

302 Lett Henrik.

ságig merész az állítás, mely szerint Henrik egy iskolában neveltetett volna Arnolddal. Miután pappá lett, őt a püspök az Imera (most Szedde folyó) mellékeire küldé, a Burtnek tó közelébe, a lettek keresztelésére, a hol lakni is kezde. *) Ez 1208 tájban történt. A következő évben a püspök tol­mácsul küldé őt a lettekkel és németekkel, hogy értekezzék az esztek követeivel; de a háború mégis kitörvén, s az esztek a lett Beverin várat ostro­molván Henrik éneklésével igyekvék hatni az el­lenségre. 1212-ben a ratzeburgi püspök Henriket kis éré mint tolmács a fellázadt livek közzé, a hol alig mentheté meg a püspököt a fogságtól. Ez a ratzeburgi püspök 1214-ben a Toreida kerületben várat építvén, a mi Henrikünk ott a tolavai lett fejedelem Thalibald fijait oktatá és megkeresztelé. 1215-ben ugyan azt a ratzeburgi püspököt tengeri úton G-otlandba kiséré el; de már 1216-ban megint jelen van a hadjáratban, melyet a Harria tarto­mány esztei ellen intézének. Télen által a Járvi tartományban keresztelget észteket; de 1218-ban és 1219-ben újra részt vészen az esztek elleni ha­dakozásban. Azután téritget és keresztel az Erna folyó mellékein, a Vörtz-tó körül, Dorpatban, Oden-páá-ben egész a Viro tartományig, a hol társa az észt pogány isten Tarapita képeit összevágja. Úgy látszik, a modenai püspök és pápai követ Vilmost is elkiséré a lettek, livek és észtekhez, midőn ez

*) Ibidem cuin eis habitare et plurimis periculis expositus, futurae eis beatitudineni vitae non desiit demonstrare. XL 7.

Lett Henrik. 303

feljárván az országot 1226-ban (1. a 43. lapot), mindenütt a belföldieket a keresztyén hitben való állhatatosságra, az urakat pedig az új keresztyének iránti szelídségre integeté.

Mint maga megvallja, ő az urak és hű társai kérésére irta meg a történeteket, „a melyeket mind vagy saját szememmel láttam, úgymond, vagy azoktól hallottam, kik jelen valának (quae vidimus oculis nostris fere euneta, et, quae ipsi non vidi­mus propriis oculis, ab illis intelleximus, qui vide-runt et interf&erunt)". Azt is ki lehet olvasni köny­véből, jegyzé meg Hansen kiadó, hogy Henrik talán egyfolytában írta meg azt, Albert püspök­ségének 25-ik éve, vagy is 1223 előtt, fogdán hozzá, s 27-ik éve után, 1226-ban, fejezvén be, mikor a pápai követ az új keresztyén országot beutazta volt. Az 0eszel szigetének hódítása a pápai követ hazatérése után következek, s annak leírásával a már befejezett munkát mintegy megtoldja.

Henrik nem kutatja a történetek okait, se a cselekvő személyek jellemeit, hanem egyszerűen elbeszélli, a mit látott vagy hallott; de azt állítja magáról, hogy csupa igazságot írt, kedvezés és gyűlölet nélkül, nem hízelegvén senkinek, hasznot se várván senkitől (non adulationis aut lucri alicu-jus temporalis gratia,neque in amorem aut ódium ali-cujus sed nuda et plana veritate). Tudja, mi tör­ténik a külső országokban is, mert Albert püspök minden nyáron útra kelé Németországba és a pá­pához, hogy új-új hadakozókat gyűjtsön és vihes-

304 A Lettek.

sen az ellenségek, azaz a megtérítendő és meghódí­tandó livek és esztek ellen, és biztosítsa új országát. Tehát mindig más-más országbeli papok, püspökök és vitézek jelennek meg a hely szinén; Liv- és Eszt-ország nem vala a történelmi világtól elre­kesztett földrész. Henrik, a latin nyelven kívül, a melyen ír s a mely egész nyugati keresztyén-ségben az akkori tudomány nyelve vala, a néme­tet, lettet és liv-esztet tudja, mert gyakran visele tolmács:tisztet; o annál fogva is jól ismerhette a népeket, a melyek közt forgott volt. -

Henrik előadása szerint a l e t t e k szivesen fogadák a németeket és a keresztségét, sőt a kik azt az oroszoktól fölvették volt, azok is a latin egyházba állának, azon lévén, hogy Albert püspök és vitézei szabadítsák fel az adótól, a melyet az orosz, pleszkovi és poloczki fejedelmeknek fizettek. Mert a lettek a német hódítás előtt sokat szenved­tek volt egyfelől a litvaiaktól, másfelől pedig a livektől és észtektől. „Örülnek vala tehát a papok érkezésén (gaudentes de adventu sacerdotis, utpote a Letthonibus — így nevezi a litvaiakat — sopius vastati, et a Livonibus semper oppressi)." „A let­tek, úgy mond más helyen is Henrik, a kereszt­ség fölvétele előtt meg voltak alázva és vetve (humiles et despeeti), sok sérelmet szenvedvén a livektől és észtektől." Azért ők soha sem egye­sülének ezekkel, kik a keresztyén hódítókat el akarták űzni, hanem még pogány létökre is a ke­resztyének mellé állának (adhuc pagani vitám

A Livek. 305

christianorum approbantes et eorum salutem affec-tantes); s miután meghódolván keresztyénekké let­tek, soha sem lázadának fel, hanem mindenkor hivek maradtak. A lettek tehát nagyon könnyíték a hódítást, s mint a keresztyének szövetségesei dü­hösen harczolának előbbi elnyomóik ellen. A ma­gokat kitüntető főbb lettek közöl Henrik legin­kább Thalibaldot és fijait, meg Eussinust emlegeti.

A l i v e k , a hódítás idejében, négy kerület­ben laknak vala, t. i. 1) a Duna mellékein, a hol Henrik a rigai, holmi, ükszküli, lenevardi ós ase-radi liveket külön-külön nevezi meg; 2) a toreidai livek, a Grojva (németül Aa) folyó mellékein; ezekhez tengerről a nevezett folyón lehetett eljutni. Toreida (németül Treiden) fő tartománya vala a liveknek. 3) A metze-pol-i livek, kik a tengermel­léki észtekkel, azután Toreidával és Idumaea-val voltak határosok. 4) Idumseai livek a Roop folyó mellékein.

A livek a hódítók első támadásának lévén ki­téve, s a megettök lakó lettek mindjárt és könnyen egyesülvén a keresztyénekkel, a hosszú háborúnak első és ismételt pusztításait érezek. Ok nehezen hódolnak, s többször lázadnak fel kivált Toreidá-ban; azért fogynak is; helyeiket utóbb a lettek fog­lalják el.

Míg pogányok valának, erőszakoskodások foly­tak közöttök, a jogot az erőhatalom mérvén ki, mini Henrik beszélli. (Gens enim Livonum quondam erat perfidissima; et unusquisque, dum modo fortior

Első kötet. 2 0

306 A Livek.

erat, proximo suo, qnod habebat, auferebat vi.) A keresztségét fölvévén kénytelenek valának lemon­dani az erőszaktételtől, mit csak nehezen türének; mert a ki valamitől meg volt fosztva, azt most önhatalmával nem vehette vissza. Azért felszólíták a keresztelő papot, hogy tegyen igazságot köztök a keresztyén császárok joga szerint így támada az advocatia-tisztség, mely törvénykező vagy birói tiszt vala; az advocatus-ból lett a német v o g t = biró, tiszttartó, kifejezés. Míg igazságosan gyakor­iak e tisztet, úgymond Henrik, a nép boldog vala; de csak hamar részrehajló és kapzsi emberek ke­rítek meg azt, s 7?az advocatia az egész Livség-> Esztség- és Lettségben nagyon is megromlott (ni-mis est depravatum)". Egyébiránt a keresztyén livek is a hódító seregben nagy kegyetlenséget követének el a pogány észteken, s abban a lettek­kel vetélkedének. Nagyon helyesen hja rólok Hen­rik, hogy a livek és lettek, kegyetlenebbek lévén mint más nemzetek, az evangeliumbeli szolga példájára nem könyörülnek meg szolgatársaikon, hanem asszonyt és gyermeket is ölvén, senkit sem kiméinek meg se falun se pusztán (per campos et villás nemini p arc ere voluerunt).

A liv főbbek közöl Ako, Alo, Anno, Aszó, Kaupo, Dabrel és sok más nevűeket emleget Hen­rik; Kaupo azonban legkiválóbb alak. Birtoka és vára Toreidában, a Gojva mellett, mint másik partján Dabrel vára vala. Kaupo mintegy király volt a livek közt (quasirex et senior Livomim fuerat).

A liv Kaupo. 3 0 7

Mindjárt eleinte, már Meinhart idejében keresztyénné lett, s állhatatos maradt az új hitben, szinte mar-tirságig* Ha kedveztek volna neki a viszonyok, talán térítő király lesz a népe közt: úgy csak ma­gát feláldozó szövetségese lehetett a keresztyén hódítóknak. Albert püspök, atoreidai Theodorikot, ki utóbb észt püspökké lett, a pápához küldvén, Theodorik úti társul Kaupót vivé magával, s azt III. Innocentius pápa elibe állítá. A pápa kegye­sen fogadá, megcsókolá, népének térítéséről sokat kérdezgeté, s utóbb meg is ajándékozá. Kaupo a német nyelvet is megtanulván annyira tartott a keresztyénekkel, hogy azokat saját vára ellen is vezeté, melyet a livek elfoglaltak volt Fija Ber­told és veje Vane hasonló szelleműek valának. Mind ketten az Imera mellett a pogány esztek ellen viván, az ütközetben halának meg 1210-ben. Kaupo még azután is, hol mint közbejáró a győzők és győzettek közt, hol mint vitézkedő társ működék, míg végre ő is 1217-ben a szakalai esztek ellen harczolván esek eh Henrik szerint mint buzgó keresztyén halt meg, miután minden birtokait a liv egyházak közt elosztotta volt. Megsíraták mind az Orlamündei gróf Albert, mind az apát, mind más társai is (et luetum habuerunt super eum tam comes Albertus quam abbas et omnes, qui erant cum eis). Akkor t. i. az esztek ellen nagy sereg gyűlt volt össze jövevény zarándokokból, kiknek egyike az említett Albert gróf vala, és kardos vi­tézekből, livekből meg lettekből. Kaupo is ott vala,

20*

308 Az Esztek.

mert ő „az Úrnak ütközeteit és hadjáratait soha semmulasztáel (Caupo fidelissimus, quiproelia Domini simul et expeditiones nunquam neglexit)"*

A mi az észteket illeti, azokról Henrik leg­jobban értesíti az olvasót. Tartományaik valának: a tengermelléki (maritima), a mai Wiek, Harria,-G-ervia, Vironia; azután Ungannia, Saccala, Osilia. A négy első, a Wiek, Harrien, Jár tén, Wirland, a mai Észt herczegségnek négy kerülete; látjuk tehát, hogy az országnak ezen felosztása a régi, pogány, időből való. Unganniában valának Dorpat, Oden-paa, Somelinde várak, s az Ema-folyó; Henrik az Odenpáa-t medve-fejnek (caput ursse), az Enia-folyót- anya-víznek (mater aquarum) fordítja, mert érti az észt nyelvet. A régi Unganniát tehát a mai Dorpati kerületben találjuk fel, a Vörtz- és Pejpusz tavak között. Nevezetes, hogy Henrik, ki a Narva és Ingria tartományokat is ismeri, s tudja, hogy azok a novgorodi fejedelemnek adóztak, soha sem említi meg a Pejpusz tavat. Pedig az Un-ganniának a Pejpuszra dűlő részét, Vaigát, vagy Vagiát is megnevezi.

Szakala (Saccalia) hasonlóképen a Vörtz tó mellett a hires Villiende (Fellin) vára által vala ne­vezetes,- a régi Szakala tehát a mai Felírni kerü­letnek egy része. Ungannia és Saccalia ma a Liv-herczegséghez tartoznak; de lakosai ma is esztek.

Külön említi meg Henrik még a Révaii vidé­ket, a Lindanisza várral; Rotaliát, a tengermelléki

Kilegiműa. 3 0 9

tartományban, Leal várral; Mochát a Járvi és Viro tartományok közt, s másokat.

Osilia (Oeszel sziget) most is magában van, de a Liv herczegséghez tartozik. Abban Valdia volt leghatalmasabb város (fortior urbs inter alias urbes Osilianorum).

Az esztek legmakacsabban védelmezek ma­gokat; legtöbb összetartást is fejtének ki. A sza-kalai Lembit észt fő ember nemcsak az észteket, hanem az oroszokat is szövetségre szólitá fel a né­met hódítók ellen. Ez okozta volt a nagy hadjá­ratot, melyben Kaupo elesett; ilyen szövetség ellen Albert püspök a dán királyhoz, 1L Valdemárhoz is kénytelen vala segítségért folyamodni, ki azután, mint tudjuk, 1219-ben köte ki a revali partnál, és építé a revali várat A dorpati vár megvételével 1225-ben a szárazföldi háborúnak és hódításnak lőn vége; de Oeszel sziget csak azután 1227-ben hódolt meg és fogadta be a keresztyénséget

A livek és esztek tehát külön tartományokban laknak vala a térítő hódítás idejében. Nekik váro­saik, váraik és falvaik vannak; fő embereik, kiket seniores-nek nevez Henrik, várakbán laknak; ma is az elöljárót vanem-nek = vénebb-nek nevezik. A tartományokban megyék vannak, melyeket Hen­rik k i l egunda , vagy k i l igunda-nak nevez. Ma is k i h e l g o n d az egyházi község , mely rendesen több falut foglal magában; a finneknél is k ihla-k u n t a megyét, kis kerületet jelent. Ezen ki le­gunda-féle megye még a kuroknál is előfordult,

3 1 0 Kilegunda. Maja.

az tehát legáltalánosabb vala e népeknél. Henrik különösen a tengermelléki tartományban és Osi-liában említi meg a kilegundákat „maritima cum septem kilegundis", — „de cunctis urbibus et kile­gundis Osilise"; de vannak másutt is. Közlöm még a következő helyet, minthogy egy úttal azt is mu­tatja, mint járának el a hódítók, s milyen rendet hozának be. „Hermann püspök (ki Theodorik után lett észt püspökké, s Dorpatban építe magá­nak várat (1. a 131. lapot), elmene embereivel együtt Unganniába, s kezdé Odenpaa várat építeni, abba nemes és derék vitézeket helyezvén, s mindegyik­nek egy megyét, azaz egy kilegundát adván hü-bérül (donans umcuique eorum provinciám, id est Kylegundam unam in feudum); azonkívül sok né­metet fogada fel, hogy lakjanak a várban, s ótal-mazzák a földeket és a várat az ellenektől, s ok­tassák az észteket, kik alattvalóik. De az észte­ket, minthogy még nem lehetett bennök bízni (tanquam perfidos adhuc), nem hagyák a várban lakni."

A kilegunda azonban nem ^ala legfelsőbb politikai testület, hanem csak része egy nagyobb egésznek, melynek gyűlését m aj a-nak nevezi Hen­rik, p. o. a Lembit faluja, a hol a maja vala, azaz gyülésök (ad villám Lembiti, uti fuerat Maia, id est collectio eorum); Kareten faluja, a hol a maja vala (ad villám, quse Carethen vocatur, ubi Maia, id est congregatio eorum fuerat). A nagy hadi seregnek is saját, ma leva , nevét tudja Henrik.

Maleva. Kagat. 3 1 1

„Nagy kiáltás lőn, úgymond egy helyen, s a mieink mindenfelől összeszaladának fegyvert ragadni, azt kiabálván: a pogányoknak nagy maleva-ja jő elle­nünk (clamantes, magnam paganorum Malevam •contra nos venientem)." A maja szó most szállást jelent mind az észtben, mind a finnben; a maleva szó, tudtomra, ismeretlen most.

Mind ezekből látjuk, hogy a livek és esztek a politikai fejlődésnek azon fokán állanak vala, mely mindenütt az egyeduraságot megelőzte, s a mely sehol'sem volt képes az idegen hódítónak el-lentállani.

Társadalmi fejlődésök talán még nagyobb vala mint a politikai. Ok földmivelő, szántóvető és marhát tenyésztő nép valának, mit már falvaik, városaik és váraik is bizonyítanának, ha nem mondaná meg különösen is a történet-iró. Azért a megtámadok rendesen nagy zsákmányt tőnek marhában, gabonában. A méhészet is keletben vala; a méhes fákat néhányszor említi meg az elbeszéllő. Pénzöket nagat-nak nevezi (et acce-perunt ab eis quadringentas marcas nagatarum et recésserunt ab eis). E szó most n a h a d = bőrök, a nahk-ból való, ez pedig (nahka) bőrt jelent a finnben és észtben; az éjszaki népeknél a bőrök pénz gyanánt forogtak az adás-vevésben; bőrökkel fizették az adót is*); a szibériai népek mai napig avval fizetik.

*) Hogy nálunk is nyest-bőrrel adóztak hajdan, törvény­könyvünkből tudjuk, p. o. II. Andrásnak 1222-dik törvényében

312 Eszt várak.

Az eszt várak megérdemlik, hogy még egy kis figyelemre méltassuk. Ha épitésök nem volt is képes az ügyesebb ostromlókat feltartóztatni: de helyeik, úgy látszik, jól valának kiszemelve, mert a győzők sokat tartottak meg közölök, és erősítek meg helyesebb hadi tudományuk szerint. A Reval, Dorpat, Fellin, Odenpáá *) várai a régi eszt várak helyein épültek föl.

Az újabb időben ezekre, az eszt várakra is kiterjedvén a nyomozás, ötvenkettőnek léte bizo­nyult be **), a mi hasonlóképen azt mutatja, hogy sokat építettek volt a régi esztek, mi bizony csak fejlettebb társadalmi állapotban lehetséges. Henrik többi közt sokszor emlegeti a S o o n t a g a n a tarto­mányt és várat is. A szó sár -e lv i t , vagy sár-megettit jelent, a sár szót azon jelentésben vévén,

.olvassuk: Marturinae juxta consvetudinem a Colomanno rege constitutam, solvantur. (Artic. 27.) = a nyest bőröket, a Kál­mán király által meghatározott szokás szerint, kell fizetni. — Albertnek 1439-dik törvényében meg azt találjuk: Mardurinas in regno Sclavoniae exigi consvetas, more alias ab antiquo consveto, exigi faciemus (Artic. 7.) = a ny estbőröket, melyeket Tótországban szokás fizetni, a régi szokás szerint be fogjuk hajtatni. — A bőrrel adózás olyan „in natura" való mint a ga­bona-adó, melyet azután pénzen váltottak meg.

*) E szót Odempáá-nek is írják. Ott, ote régi szó, mely medvét jelent; finnben otso és ohto széles homlokú, azután medve. Ote helyett a régi nyelvben oden, s reá kö­vetkező p miatt odem-paá = medvének feje.

**) Notizen über einige Burgwálle der Ureinwohner Liv-und Esthlands. Von Dr. A. Hűek. (Verhandl. d. g. Esthn. Ge-sellschaft, I. B. I. Heft.)

Tharapita. 313

mely mocsárt tett hajdan; sár-vár tehát mocsárban épült vár. Ilyen sár-vár volt a régi észt Soonta-gana is (castrum Sontagana) a 'mai Wiek vagy ten­germelléki tartományban, nem messze Fickeltől (Vigola-moisa), a melyet 1215-ben hosszas meg­szállás után is csak némi alkuval ejthetének hatal­mukba a keresztyének. A régi észt várakat maa-l in = föld-várnak nevezi sok helyütt a nép, mint a Soontagana várat is.

A livek és esztek vallásáról is közöl némi adatot Henrik. A pogány istenek neveit, a me­lyeket a nyelv mai napig megtartott, nem- említi, kivéve a Tharap i t a - t . Ennek a Jarvi és Viro tartomány szélén „hegye és nagyon szép erdeje vala, a melyben az oeszéliek nagy istene, a ki Tharapitának neveztetik, született, s a melyből 0 esz élbe repült, mint a belföldiek mondják (diee-bant indigense)." Henrik ott keresztelgetvén egy másik pappal, ez neki méné a pogány istenek ké­peinek s összeaprítá fejszével. Csudálkozván a pogányok, hogy az összevágott képekből nem foly ki vér, annál könnyebben hivének a papoknak. — Ezt a Tharapitát híjják. segítségül az oeszeliek az utolsó és döntő csatában, de kénytelenek lévén megadni magokat, keresztyén papokat fogadnak el, a^kik Krisztust prédikálják, és a Tharapitát a többi pogány-istenékkel együtt kihányják (presby-teros secum ad sua castra ducunt, qui Christuni prsedicent, qui Tharapitha cum ceteris paganorum diis eiiciant).

314 Vallásos szertartások.

A toreidai livek az ismeretes Theodorikot azért akarák isteneiknek megáldozni, mert vetései­ket kiöntések rontották volt el, mit neki tulajdoní­tanak vala. „Összegyűl a nép, sors által kérdezik meg az istenek akaratját az áldozatra nézve; egy lán-csát tesznek a földre, az áltlépő ló pedig az élet­lábát *) emeli föl először. Theodorik imádkozik és kezével áldja a népet. A pogány pap (ariolus) azt állítja, hogy a keresztyén isten a lovon ül s igazítja a ló lábát, azért a hátát le kell törülni, hogy leessék róla az isten. Megtörténvén az, a ló megint avval a lábbal lép által a láncsán, s Theodorik élete meg van mentve." Itt leirta Henrik a sors­vetést Másutt csak azt mondja, hogy sorsot vetvén, kérdezek meg isteneiket.

A kurok mindjárt eleinte egyszer békét köt­vén a keresztyénekkel, azt vér-eresztéssel erősítek meg (quam pacem, sicut mos est paganorum, san-guinis effusione stabiliunt).

A halottakat elégetek. A pogányok, mikor valahonnan a keresztyéneket elűzhetik, az elteme­tett holtakat kiássák és elégetik, a keresztyén szer­tartást a holtakon sem akarván megtűrni.

Ennyi az, mit Henrikből a livek és esztek régi áílapotjáról felhozok. Az világosan mutatja,

*) A lónak egyik lába halált, másika életet jelent; ha tehát ezt emeli föl, az élet lábát emeli. De az író nem mondja meg, a jobb vagy bal láb-e az. Elég az, hogy a livek hite sze­rint, isteneik a ló által jelentették ki akaratjukat vagy inkább a sors végzését.

Hagyomány. 315

hogy e népek régen elhagyták volt azt a vadász életet, mely még nem tenyészt marhát, annál ke-vesbbé szokott a szántás-vetéshez. Váraik, váro­saik, falvaik, bár milyen szerény fogalmat képze­lünk is azokról magunknak, olyanok valának'mégis, hogy a hódítók az illető nevekre méltatták. S azok azt is tanúsítják, hogy a livek és esztek több szá­zadok ólta voltak azon földeknek lakóji, a melye­ken őket a német hódítók találák. Sőt a helyne­vek azt látszanak bizonyítani, hogy első lakosaik voltak, legalább azon jelentésben, hogy nincs tu­domásunk olyan népről, mely ott őket megelőzte volna.

Forduljunk most a hagyományra, mely a nép emlékezetben' történelme.

A mondai hagyomány mindenütt az illető nép nyelvében él és szól a legkésőbbi nemzedékhez is, ha bár néha már érthetetlenül. Hisz a nyelv maga is legnagyobb és legbecsesebb hagyomány. De az észt népnek emez általános hagyományon kivül és felül sajátképi hagyományai vannak, melyek akkor is megérdemlik figyelmünket, mikor egyszerűen és magokban veszszük is, tekintet nélkül a rokon és szomszéd népek hagyományaira. Pedig a már isme­retes viszonyoknál fogva csakalegújab időben kez­dek megfigyelni és gyűjteni az észt nép emléke­zéseit a régi állapotról; a még élő emlékezés pedig

3 1 6 Taara.

koránt sem lehet annak mértéke, a mi már örök feledtségbe jutott!

A népek homályos ősi korában a hit és tör­ténelem összeolvadnak; a hit tárgyai történeti va­lóságnak látszanak, s a való történteket is hitre­gei alakban őrzi meg a hagyomány. Azért lehe­tetlen meghatározni, hogy az észt mondákban mi a hitnek képzelete, s mi alapiü történeti valóságon.

A fő istenség neve T a a r a ; a Lett Henrik által említett Tharapita-ban bizonyosan a Taara név rejlik. Felette érdekes, hogy a taara-hitet vagy vallást e n g e s z t e l é s h i t é n e k (lepingu usk-nak) nevezi a hagyomány, a mely így hangzik: 55A taara-hit a szerzetesek hite előtt volt; a szerzetesek hite korában latin nyelven olvastak vagy imádkoztak. Ezek a szerzetesek nagyon félnek vala az engesz­telő hit bölcseitől, a kik a régi imádságokat és ál­dozó szókat érték. Ha ilyen bölcs ment törvény eleibe, mindenkor neki adának igazat, még ha szinte nem volt is igaza." *) A. hagyomány a szer­zetesek hitén (muuga [monacus, Mönch] usk) a katholikus hitet érti; de a m u u g a d = Mönche, szerzetesek, a keresztes urakat is jelentheti, a kik, mint tudjuk, szerzetes vitézek voltak.

A Taara istennek három ünnepe volt éven-kint; mint fő-istenhez, csak azon három ünnepen

*) Mythische und Magische Lieder der Ehsten, gesam-melt und herausgegeben von Fr. Kreutzwald und H. Neus. Pe-tersburg, 1854. A 11. lapján.

Taara. Ukko. 317

volt szabad közvetlenül hozzá imádkozni; egyébkor kisebb istenek vivék neki az imádságot. Azon ün­nepeken áldozának is neki; az áldozásnak neveze­tes szertartása a neve t l en újból való véreresztés volt, mely mellett e szókat monda az áldozó és véreresztő: „Magam vérével nevezlek és avval jegyezlek el, véle jegyzem meg házamat, hogy sze­rencsés legyen" stb. A neve t len újj (ninxetön vagy nimetse sörm) az észt nyelvben is a németül úgynevezett gyűrűs újj (Ringfinger); a magyar nyelv­szokás ma-holnap elfelejti már a neve t l en újj nevet. A véreresztés is figyelemre méltó a ma­gyar olvasó előtt, a ki a Béla névtelen krónikáját ismeri.

A Taara, mint fő-isten, van a isa-nak = vén ise-nek *) neveztetik, mit ,öreg atya* szóval feje­zek ki, valahányszor a mondákban előkerül; A T a a r a - m a g i (taara-hegy), T a a r a h i e k e n e (taara-ligetecske), T a a r a - t a m m i (taara-tölgy) stb. bizonyos helyhez és tárgyhoz kötik a fő-istent; az minden hitregének szokása. A dor-pati dómhegyről mondják, hogy az T a a r a - m a g i (taara-hegy) volt; lehet, hogy a Dorpatot jelentő tar - to-nak első szótaga sem egyéb mint a taara.

Egy más nagy istenség az Ukko, azaz öreg. Az Ukko a finneknél is a mennydörgésnek, villám-

*) A finn nyelvben isá, az észtben is a atyát jelent; e szót a régi temetési beszéd ise-muc = azaz atyánk, szavában is megtalálj tik. A finn vanha isa, az észt vana is a = vén atya; mert vana, vanha == vén, mint ma ha méh stb.

318 Jumal.

nak, szóval az időjárásnak istene; a termékenység tehát tőle származik. Minden falunak sőt minden külön lakó háznépnek egy szentelt köve (uku kivi = ukko köve) vala, melyen tavasszal a vetés után és ősszel az aratás után áldoztak Ukko-nak. Az Ukko-t is vana isa-nak vagy öreg-atyának-ne­vezik, s alig is lehet aTaara-tól megkülönböztetni. — A finn a mennydörgésről azt mondja: U k k o p a u h a a , az öreg pattog, az észt meg: köu muri ­st ab, a köu morog. Különben az észtben p i k e r vagy p i k n e , p i t k n e a mennydörgés, s a villám p ikse vagy p i t k s e n o o l i , azaz a pitkne nyila, mert nool i , finnben nuol i = nyíl. Tehát a ma­gyar ,isten nyila4, észtül ,pitkse nooli'.

A j u m a l szó, finnül j u m a l a, istent jelent, s a keresztyénség is elfogadta. Ennek tője j um, azonos a vim szóval, mely a régi magyar vim-agguk = imádjuk, im-áldjuk szóban tartatott meg.*)

Általában a természet főbb tárgyai istenesítve voltak, mert a természet istenesítése az első álta­lános hit-vallás. De nem akarok itt abból többet felhozni, a hol csak jellemző körrajznak lehet helye, csupán három alakot vagy nevet említek még, a

*) H°gy a viniaggue, vimaggomuc = imádjuk, imádjunk, csakugyan vim-áldani két szóból (vim = isten, és áldani szók­ból) lett, bizonyítja a cseremisz nyelv, a melyben jumo = isten és ul t = áld; jum-u ldem és jum-ol tem imádkozni, ju­ra uldamas = imáldomás = imádság; ul temas is áldomás, imádság, Budenz, cseremisz szótár. (Nyelvtudományi Közlem. IV. köt.)

Vanemuine. 3 1 9

melyek az istenség és emberek, a menny és föld közt lebegnek, s mintegy hidat képeznek a törté­nelmi mondára. E három alak a Vanemuine, Ilma-rine és Lámmekune.

A V a n e m u i n e (így is irják hogy vanamuine) finnben V á i n a m ö i n e n , evvel tehát azonos alak. Ez a bölcseségnek, különösen a bűbájosságnak, éneknek stb. feltalálója, s ennél fogva istene is. Fáhlmann (Verhandlungen der gel. Estn. Gesell-sehaft I. B. I. Heft) a Vanemuine énekléséről követ­kező szép mondát közöl: „Már embernek állatnak megvolt a maga nyelve ; hisz máig is van ember, a ki az állatok nyelveit érti. De a nyelv csak a min­dennapi szükségre való; azért egybehívatának az állatok egy nagy gyűlésbe, hogy megtanuljanak egy ünnepies nyelvet, az éneklést, az öröm kifeje­zésére s az istenek dicsőítésére. Összegyülekezék tehát a Taara-hegy ligetében mind, a kiben csak élet és lehelet van. Szivet indító suhogás kelet­kezek a levegőben, mert az ének istene, Vane­muine, leszálla a ligetbe. Megsimítá hullámzó haját, megrázá ruháját, s húrjaiba kapa. Előjátékkal kezdé, azután dics-éneket zenge, mely elbájolá a hallgatókat, leginkább pedig önmagát. Csendesség vala a gyülekezetben, mindenki figyelvén az éneklésre. Az Erna folyó folyását, a szél sietését állíták meg, a szárnyas és szárnyatlan állatok hallgatózának, még az ingerkedő viszhang is leskelődék a fák közöl. Ámde nem mindnyájan, kik jelen voltak, érték meg az egészet. A liget faji csak az isten leszál-

320 Yanemuine.

lásának suhogását vevék észre, s mikor a ligetben sétáltok s azt az ünnepies suhogást veszitek észre, tudjátok, hogy közel van az isten. Az Ema-folyó a ruhájának zúgását vévé észre, s valahányszor tavasszal új ifjúságának örül, úgy kezd zúgni, a mint akkor hallotta a zúgást. A szél a legsivítóbb hangokat foga fel; némely állatnak a koboz-szeg csikorgása, másnak meg a húrok pengése tetszék. Az énekes madarak, kivált a fülemile és pacsirta, az előjátékra ügyeiének. Legrosszabbul jártak a halak. Kidugták ugyan orraikat a vízből, de csak a szemig, füleik benn-maradván a vízben; ők tehát csak a száj mozgását láták, s azt utánozzák is, de szótlanok. Egyedül az ember foga fel mindent, azért hat le éneke a sziv mélyéig, s fel az istenek lakáig. S az öreg énekele a menny nagyságáról, a föld pompájáról, az Ema-folyó ékességéről, s az emberek boldogságáról és boldogtalanságáról. Any-nyira meg vala hatva maga is, hogy forró könnye­ket nullata. Azután fölrepüle az Öreg atya laká­sára, ott is énekelni és játszani; s van kegyes em­ber, a ki néha a magasságból a távol hangokat megérezi. Hogy az emberek el ne felejtsék az éneket, időről időre követeit küldi le a földre. Valaha maga s vissza fog jönni, mikor megint bol­dogság fogja lakni ezen tájékokat."

Ezen monda szerint Vanemuine éneklését utánozzák a zengő természet, a hangot ejtő állatok és az éneklő emberek. De egy más töredék sze­rint, melyet Kreutzwald közölt (a Mythische und

Yanemuine. 321

Magische Lieder 46. lapján), megfordítva, Vanemuine ezeknek hangjáról találta fel az éneket Hadd álljon itt ez a töredék is:

Az ének kigondolója, gondolója és zengője, Van emuin1, a sokat tudó, ült a hegyen meghajolva, tilt a fenyűfánál lesve pacsirtának hivogását, és rigónak sóhajtását, fiiimiiének csattogását, költő nőstény hápogását, galambok turbékolását, árva madárnak sirását. Szavait is ekkép füze, rendezé és kötözé, hogy zengjenek mint öröm dalok, sírjanak mint a búbánat,* az ifjúnak örömdala, az aggnak meg búbánatja, mind ott légyen az énekben, engesztelő egyességben.

I l m a r i n e a levegő, de különösen a tűz istene, s mint ilyen istenies kovács. Erről, úgy látszik, va­lamint a harmadikról, a L&mmekuneról kevesebbet tud az észt monda. De a finn mondában is a Vái-námöinen szerepe legnagyobb; utána következnek Umarinen és Lámmikáinen.

A hitregei mondák egyező felfogása szerint, a mostani emberi nemet egy óriási nemzetség előzte meg. Az istenfiak leszállának a mennyből s földi leányokkal házasodván Össze, az óriások atyjai

Első kötet. 2 1

322 Kalev.

lőnek. A mondák azután az istent, istenflt, óriást és emberi hőst nagyon összezavarják. így a finn és észt Váin&möinen, Vanemuine, hol isten, hol istenfi, hol óriás, hol emberi hős. Ezen bizonyta­lan, de a köz ember nagyságát és erejét felülmúló lények közzé tartozik a finn K a l e v a és észt Kalev is. A név is mondja, hogy a Kaleva és Kalev szintúgy azonos, mint a Váinámöinen és Vanemuine.

Azonban mind a két népnek mondáji nem magát a Kalevát vagy Kalevet dicsőítik, hanem fijait; az atya láthatatlan háttérbe vonul vissza. Az ide vonatkozó mondák a finn K a i é v a l a-ban (Kalevala annyi, mint Kalev hazája), s az észt Kalev-poeg-ben (Kalev-fija) vannak kiadva. Lát­tuk már, hogy a Kalev-poeg-ot Kreutzwald Fridrik adta ki (1. 227. lapot).

Kalev Lindát veszi nőül, de harmadik fijának születése előtt meghal. Linda köveket hord a férje sírjára, s így támadt a revali várhegy, valamint könnyeiből a revali Fel-tó gyűlt össze. Világra szü­letvén harmadik fija, ez iszonyú erőssé lesz, s ural­kodik az észt népen. Kalandjait nem beszéllem el, mert azokat a magyar olvasó Szilády Áronnak jeles előadásában találja meg *); csupán a gyermek gyors fejlődésót elmondó sorokat idézem :

*) Kisfaludy-Társaság évlapjai. Uj folyam. IV. kötet. Pesten 1870. „Bokonaink epikája."

KaleT fija. 323

„Síró gyermekét az anyja hasztalanul mind ringatja; éj-nap hosszant sír a gyermek. Anyja a faluban jött-ment csillapító varázs-szerért: fűtői-fától híjába kért. Egy hónapi sírás után hallgatott el fija csupán; szélttépte a pólya-kötőt, üresen hagyta a bölcsőt, mászott, felállt s járni tudott. Erősen szopta az az anyját, kinek büszkeségivé vált; bánatában vigasztalta, bajaiban ótalmazta."

Sajátságos egyébiránt, hogy a hősnek nevét nem tudja a hagyomány, s a róla megmaradt monda is csak K a l e v fÍjának (Kalevi poeg) nevezi; azon-képen a finn monda is egyre Ka leva fijairól (Kalevan pojat) beszéli.

Blumbergnek (a 192. lapon) említett munká­jában a Kalev-poeg mondának némi? ha szabad úgy mondanom, irodalmi történeteit találjuk. Ro-senpl&nter (1. a 222. lapot) már 1818-ban, adalékai­nak (Beitrage) 11. és 14. füzeteiben, közié aSzalme-énekeket, melyeket azután Neus az észt népdalok közzé sorola, Kreutzwald pedig, a pleszkói észtek­től vett dalokból kiegészítvén, a Kalevi-poeg első énekébe iktata. Egy nyáj-őrző nő egy csibét, fajd­tojást és varjufit találván, azokat haza viszi. A kis csibéből Szalme lett, a tojásból Linda költ ki; a varjufi pedig árva leánynyá lesz. Számiénak és

21*

324 A Kalev ágyai.

Lindának sok kérője akad; Linda erős Kalevet vá­lasztja férjül; az úgynevezett Szalme-énekek tehát igazán elejét teszik a Kalev mondának. — Rosen-plánteren kivül Knüpffer és Neus is közlöttek volt egyes töredékeket különböző vidékekből.

Blumberg azon kivül a Kalev fijának nyo­mait és aKalev-monda lei-helyeit is egy^térképen elő­állítja, mely mutatja, hol fordulnak elő azon nyo­mok, s mely vidékek voltak a Kalev-mondának leggazdagabb leihelyei. A térkép szerint a Pejpusz-tónak, s annak déli része a pleszkói tónak vidékei, az Ema-folyó, a Vörtz-tó s a Révaii vidék a Ka­lev mondának hazája. A Pejpusz-tó nyugati olda­lának közép táján van a régi Vagia, melyet Lett Henrik is megemlít Ott, a mostani Livherczegség éjszak-keleti szegletében, néhány négyszeg mély-földnyi területen, a K a l e v i po ja s á n g i d , azaz a Kalev fijának á g y a i , nem nagy távolságban van­nak egymástól. Ezek öt hosszúkás részben mes­terséges nagy halom, melyek leginkább szarvaik, vagyis két végbeli töltéseik, meg jól megválasztott helyiségeik által különböznek a hun síroktól (Hü-nengraber). Az öt halom egy ellipsist képez, melynek csúcsa a Pejpuszt éri; hosszának átmé­rője 40 versztnyi. Ezen ellipsis közepén van a Kaapa patak, mely a Jegel tóból eredvén s a Rojel vagy Kiava patakkal egyesülvén Omedo mellett a Pejpuszba foly. Abban a Kaapa nevű patakban, a Saaren-hof melletti híd táján, fekszik a Kalev fija híres kardja, mely olyan nagy szerepet játszik a

A Kalev széke. 3 2 5

mondában, mint az Atilla kardja. A legdéliebb „ágy" Alats-kivi (Alsó-kő) mellett van. A monda szerint az óriás Kalev a Pejpusz partjáról homokot horda, hogy magának ágyat készítsen. Hordás közben a ruhája széléből csurgott ki egy kevés homok, s így támadt a halom, mely most is 40 láb magas, s tetején 80 lépés hosszú és 50 lépés széles. A két végbeli emelkedés p a i t s e (fej-alj, fej-vég, mert paa vagy pea fej) meg j a l u t s (láb­alj, láb-vég, mert j a l g , j a l a láb). A többi négy „ágy" hasonló alkotású; mindegyiknek iránya a kelet-nyugatot mutatja. Ezen halmok rendelteté­sét nem tudni; a monda Kalev fijának tulajdonítja,

Dorpattól 20 versztnyire délfelé, Terafer mel­lett, az Elva folyó partján Ka lev széke van, egy elliptikus emelkedés, mintegy amphitheatrum, mely­nek hossza 50, széle 36 lépés. A monda szerint itt üle valamikor a Kalev óriás, lábát és képét mosván a folyóban. Mind ezeket újabban leírá Bertram, kinek jWagien' czimű munkájából vettem e néhány adatot. *) *

Az ország nyugati részében most legkeveseb­bet látszanak tudni a Kalev-mondáról: pedig hogy ott is ösmérték vala, bizonyítja egy 80 éves öreg, Jakab, kitől Kreutzwald legtöbbet tanúla ifjú ko­rában; a Kalev fijának úszása Finnországba, s ottani kalandjait csak Jakab tudta még. „A Kalevi-

*) Wagien. Baltische Stndien und Erinnerungen von Dr. Bertram. Mit einer Karte. Dorpat 1868,

S26 A hagyomány-töredék.

poeg bevezetése is leginkább az öreg Jakab köz­léseiből van szerkesztve,u úgymond Blumberg.

Sokat lehetett már s lehet talán még össze­gyűjteni ; de talán még több veszett ki örökre a nép emlékezetéből. Mert igaza van az észt ének­nek, a mely így szól: „A régi dalokból ezer darab a levegőben van elszórva, ezer a hóban eltemetve, ezer a sírokba szállott, s a negyedik ezerét a szol­gaság vesztette ki. Azt pedig, a mit a „műnk" (szerzetes vitéz) eltakart, a pap imádsága elnyo­mott, ezer nyelv sem győzné elmondani."

Mi és mennyi a mondai hagyománynak törté­nelmi alapja, azt legalább még most nem lehet meghatá­rozni, ha ugyan valaha meghatározható volna, mi­után t. i. a rokon népek összes hagyománya együvé került és egybe leend hasonlítva. Kétségen kivül a történelem előtti korba nyúlik fel a mondai ha­gyomány legnagyobb része.

Minden hagyománynál régibb pedig maga a nyelv, melyre hadd vessünk most egy hasonlító pil­lantást.

X.

A magyar nyelv rokonsága. (Az észt nyelv a finn-nek egyik tájnyelve. A nyelvbeli rokonság határozott jellemű. Csak az eredeti szók dönthetnek. Minden nyelvnek kétféle, belső és külső történetei vannak. A nyelvek változnak. Az Ős nyelvnek táji elágozása szüli a rokon nyelve­ket. A rokonságot egyes szók, azután a grammatikai alakok bi­zonyítják. Az egyes szók közt a szám-nevek kitűnnek. A magyar nyelv általában a finnekkel, különösen pedig az ugor nyelvekkel rokon. A finn-ugor nyelvű népek mostani és hajdani lakásai.

A nyelvekből vont tanúság hiteles történelmi bizonyiték.)

Eddig is több ízben volt alkalma észrevenni az olvasónak, hogy némi rokonság lehet az észt és magyar nyelvek közt; jogosult tehát azon érdek, melyet nem puszta kíváncsiság, minőt bármilyen csinos anekdota is ébreszthet, hanem komolyabb tudni-kivánás költ fel, mely a valóság iránt keres tájékozódást. Ily biztos tájékozódás pedig korunk­nak egyik sürgető követelménye. Mert valamint felette gyarló volna azon miveltség, mely a termé­szet, a szám- és mennyiség vagy az emberi gon­dolkodás törvényeihez nem is sejtene: azonképen nagyon hiányos volna azon nemzeti tudomány is, mely a nemzeti nyelv történeteivel nem gondolván,

328 Az eszt n y e l v és

egyedül ama látszattal érné be, a mely okvetet­lenül, a hely és idő körülményeihez képest, a nem­zeti nyelvet környékezi. Ilyetén látszat nélkül pedig sehol sem szűkölködik az ember, még ha legtudat-lanabb társadalomban él is. De az európai nemze­teknek, korunk szigorú parancsainál fogva, mivelt társadalmakat kell képezniök. Mivelt társadalom semmiben sem érheti be a látszattal, hanem min­denben a valóságot követeli; s méltán várja a tudo­mánytól, hogy szerezzen neki helyes tájékozottsá­got. Ezt várja itt is az olvasó.

Az észt nyelv, mint láttuk, a finn nyelvnek úgyszólván egyik nyelvjárása; a mely viszonyban állhat tehát az észt nyelv a magyarhoz, abban bi­zonyosan a finn is áll. Szóval, az úgynevezett finn kérdés kerül itt elő, a melyre nézve a magyar ol­vasó nincs még eléggé tájékozva, s azért nem is érdeklődik úgy iránta, mint mivelt társadalomban nemcsak illő, de szükséges is. Pedig, hogy némi homályos vonzódás nyilatkozik a magyar társada­lomban is a nemzet eredete, rokonsága iránt, ta­gadni nem lehet, hisz azt bizonyítja már azon igen gyakran, s némi büszkeséggel emlegetett állítás, hogy a magyar k e l e t i faj. Minden jó és minden rósz tulajdonságát avval szoktuk hirtelen megma­gyarázni, hogy azt mondjuk: Hja! a magyar keleti faj. De ha megkérne valaki, mondanók meg szí­vesen, miben áll a magyarnak keletisége? bezzeg, nagyon felakadnánk, s bizony nem tudnók meg­mondani, orosz vagy szerb szlávság-e? mert ez is

a finn kérdés. 3 2 9

hozzánk képest keleti, vagy törökség, mongolság, tatárság, vagy épen sinaság, közönségesen khina-ság-e? Hasonlóképen azt szokták mondani, hogy a magyar nyelv keleti: de hogy a keleti nyelvek közöl melyikkel volna hát rokon, s miben állana eme rokonság? arra nézve megint csak nagyon határozatlan feleletet tudnánk adni. Azt pedig sokan, még tudományos emberek is, épen nem szeretik, hogy a magyar nyelv a finn nyelvekkel volna szo­rosabb viszonyban; azért is, ha már ezt a kellemet­len rokonságot egyáltaljában tagadni nem lehetne, legalább sok más nyelvvel való rokonságát is igye­keznek bebizonyítani, mint az akadémiai nagy szó­tár. A magyar nyelv, e nézet szerint, universalis ro­kon volna: de hogy így a rokonság jelleme általá­ban semmi, az is bizonyos* Mert a mi fejér is, fekete is, meg azután egyúttal zöld, veres, sárga stb. is volna, arról azt kellene mondani, hogy nincs is színe. De mi előtt hozzá fognánk ennek a különös valaminek természetét kutatni, kénytelenek volnánk felmutatni létét. Mert nagy kétség lehet ám, vájjon találkozik-e ilyen mindenféle színű színtelenség? s vájjon igazán ilyen csuda-e a magyar nyelv?

Csak előítélet találhatja kellemetlennek a finn rokonságot; az előítéletben pedig nincs igazság, s azért szükségtelen azt akár mentegetni akar meg-czáfolni. Elég az; hogy az előítélet már magában nem lehet igaz.

De azon nézet, mely szerint a magyar nyelv nemcsak a finn nyelvekkel, hanem a szankrit, a

330 A rokonság származásbeli.

sinai, a mongol, a török-tatár nyelvekkel is egy­aránt rokon volna? szintén nem érdemel megczáfo-lást, mert ennek sincs tudományos alapja. Előleg is az bizonyos, hogy a nyelvek közt vagy van kü-lömbség vagy nincs; s ha van különbség, tehát az is bizonyos, hogy az onnan lett, mert némely nyel­vek között származási rokonság van, mások közt meg nincsen. Ha külömbözik a sinai nyelv a szanszkrittól, s mind a kettő a mongoltól, török­tatártól (a minthogy valóban különböznek is egymás­tól): az onnan van, hogy a sinai nyelvnek és a szanszkritnak nincsen azon egy származása; vala­mint a mongolnak és töröktatárnak is más szár­mazása van. Hogy ne volna különbség a nyelvek közt, azt senkisem állítja, nem is állíthatja, a ki p. o. csak tótul és magyarul, vagy németül és magyarul, ért s általában grammatikát tud. Áll tehát a másik, t. i. az, hogy van különbség a nyelvek közt, s áll ennek alapja is t. i. a nyelvek különböző származása. Ezek így lévén okvetetlenül, milyen tudományú lehet már azon nézet, a mely hiszi és tanítja, hogy a magyar nyelv a finnek, de a szanszkritnak, a sinainak, s ki tudja még mi más nyelveknek is rokona? Ez a né­zet épen annyira szűkölködik minden valódi tudo­mányos alap nélkül, mint amaz ostoba előítélet, mely restelli a finn rokonságot.

Ha előítélet által nem vagyunk elfogulva, s ha be nem akarjuk érni az alaptalan nézettel: a tájé­kozódás nem nehéz, mert szabadon, s tisztán látó szemmel nézzük a nyelvrokonsági kérdést. Némi

Idegen szók a nyelvben. 3 3 1

készület mégis szükséges, melyet azonban maga a magyar nyelv nyújthat.

Ugyanis bizonyos, hogy ma sok idegen szót keverünk a magyar nyelvbe. Miért? Mert a gö­rögök voltak a tudományok első kezdőji, s azokat újabb Európa a görögök tanítványaitól, a rómaiak­tól vette ált. Ezért minden újabb európai nyelv egy rakás latin és görög szót vett fel; a magyar nyelv sem kerülhette azt el eddig, s nem fogja jö­vőben sem. Tehát a magyar nyelvben már is sok latin-görög szó divatozik, s ezentúl is fog divatozni. Ilyen szók mint: grammatika, logika, astronomia, geographia stb. olyan közönségesekké lesznek, mint atya, anya, testvér, haza stb. szók.

Az is bizonyos, hogy sok szó kerül a német, franczia, angol stb. nyelvekből a magyarba, mint­hogy e nyelvek irodalmaiból sokat tanulunk, s kell is hogy tanuljunk.

De valamint az újabb időben ezekből a nyel­vekből, úgy régibb időben más nyelvekből, jelesen a szlávokból, sok szó került a magyarba. Került abba a törökből is.

Ezeket szem előtt tartván, egyszeribe világossá lesz előttünk, hogy a magyar nyelv jelleméről meg származási viszonyáról akarván tájékozódni, szük­ségképen az idegen szók, bármi nyelvből kerültek is a magyarba, félreteendők, mert ezekben a magyar nyelv jelleme és származása nem nyilatkozhatik, bár ha hozzá tartoznak is a nyelvnek külső törté­neteihez.

332 A nyelv történetei.

Ezennel azt is általlátjuk, hogy minden nyelv­nek igazán kétféle történetei vannak, azok, melyek eredeti származását illetik, s azok, melyek a már származott és létező nyelvnek külső viszontagságai­ról tanúskodnak. Az idegen szók mind meg annyi adat a nyelvnek s az azon beszéllő népnek külső viszontagságairól: de a nyelvnek belső törtéheteit, származását, rokonságát, jellemét és szellemét azok nem világosíthatják fel; ezt csak a nyelvnek saját eredeti szavai tehetik.

De legitt azt is általláthatjuk, hogy a magyar nyelvnek akár külső akár belső történetei megér­téséhez sok nyelvismeret kell. A tudomány nem könnyű dolog. Könnyű tréfálózni, külső hasonla­tokkal játszadozni, még könnyebb a tájékozatlan olvasót mulatni, vagy bámulatba is ejteni: de a játék csak játék; a múlatás kedves lehet ugyan, de nem oktat; a bámulás nagy lehet, de nem vilá­gosít fel.

Tudván már, hogy a nyelv belső történeteihez csak az eredetileg saját szók juttathatnak el ben­nünket; tehát ezek körül vegyük tekintetbe, hogy mire kell figyelni. Kettőt kell ugyanis mindjárt ész­revennünk, ha csak kevéssé is ösmérjük a nyelvet: azt, hogy a szók változtak, s azt hogy sok szó ki­esett a divatból s feledésbe megyén. Ennélfogva arról győződünk meg, hogy a magyar nyelvnek mai állapotja és alakja, még legsajátabb eredeti szavaira nézve sem lehet egyedüli tudományos alapunk, ha­nem hogy a régi nyelvnek maradványait is lehető

A nyelv változott. 333

szorgalommal össze kell gyűjteni, s a nyelvjárások­ban megőrzött, de az irodalmi nyelv által eddigelé mellőzött nyelvmorzsákkal is szaporítani; s hogy ekképen kell kiegészítenünk azt, mit kiindulási alap­nak fogunk venni.

A magyar nyelv történeteit alig kisérhetjük fel a Xl-dik századig; s fájdalom, az első magyar­keresztyén századokból igen kevés jutott reánk. De e kevésben is sok tanúság rejlik. Jelesen kétségtelenné teszi, hogy sok magyar szó annyira elváltozott, hogy újabb alakját alig tartanok' azonosnak a régi­vel, ha a változások menete vagy lefolyása nem volna bizonyos előttünk. így a mai ik ta t hajdan j o h t a t , a mai i r g a l m a z hajdan jorgot , a mai m a g á n a k hajdan muganek , a mai imádjuk hajdan v imad jamuk , a mai fészek hajdan fesz, a mai n e v e t hajdan meve t , a mai lép hajdan vép, a mai t a n í t a n i hajdan tan oj tani stb. volt. így ise annyi volt mint a tya , k u r k (churchu) annyi mint to rok . De e két szó már annak példáji, hogy sok, mi a régi nyelvben divatozott, most szokatlanná lett, tehát feledésbe jut. így a XVI. századig szo­kásban volt a monnó szó, mely helyett ma „mind a kettő"-t mondunk; még a XVII. századbeli biblia­fordításokban a hugy szó csillagot jelent; kasza-h u g y = kasza-csillag; ma ezt alig használhatjuk. A mony, p. o. tikmony = tyúktojás, is szinte el­avult már. S ki nevezi ma az asszonyt ném­ber i-nek, mely kifejezés hajdan közönséges vala?

334 A nyelv változott.

De a változatlanul megmaradt szók jelentése is gyakran elváltozott. A mai nyelvszokás az á l l a t szón azt érti, mit a német nyelv Thier-nek, a latin animal-nak nevez: hajdan szélesebb jelentése vala, azt jelentvén, mit az újabb l é n y szó fejez ki. A régi nyelv tehát istennek h á r o m á l l a t j á ró l , azaz három lényéről, substantiájárói beszéllhetett, ma nem lehetne a substantiát állatnak nevezni. A bibliai nyelvben megvan még az as szony i á l la t szó, de az már igazán botránkoztat bennünket. A czim-b o r a hajdan társaságot, és c z i m b o r á s társat je­lent vala: ma a czimbora társ; hogy itt a czim-b o r a szót a régi jelentésben mertem használni a német Grilde kifejezésére, bizonyosan föltetszik, talán vissza is tetszik.

Az én t e 6 személyes névmások többesei most:

1) mi ti ők, vagy erdélyiesen: 2) mű tű ők, vagy 3) mink, tik, ők.

Látni való, hogy az ő k csak a 3. sorba illik, nem pedig az 1. és 2. sorba is; tehát némi hézagos­ságot mutat erre nézve a mai nyelv. Azonban a Temetési Beszédben világosan ott áll: „iv imádsá-guc mia", mit most így mondunk ,ő imádságuk miá^iiatt).' S íme, a nyelvnek mutatkozó hézagos­sága nincs többé, mert hajdan a személyes névmá­sok többes számai így hangzottak:

A nyelv változott. 335

miv, tiv, iv, —egymásnak megfele­lően, vagy:

mű, tű, ű. S valamint mondjuk: miv imádságunk, tiv imádságtok, úgy mondták haj­dan: iv i m á d s á g u k . Az iv-et ü-nek ejtvén, a nyelvszokás egynek vévé az ő egyes számbeli alak­kal, melynek többese ők. Kiment tehát a szokás­ból az iv, vagy ii többesi alak; de azért most is érezzük még a veszteséget, mert az ők szót csakugyan nem értjük ilyen szólásban: ők imádságuk , mint kellene, ha egészen megfelelne a mi és ti szóknak, a melyek így járnak: mi imádságunk , ti imád­ság tok (ü, vagy iv imádságuk) , — hanem csak így mondjuk: ő imádságuk . Világos tehát ebből is, hogy az 6 ilyenkor nem egyes számbeli alak;

hanem az ii vagy iv régi többes számbeli alak he­lyét foglalja el.

Az említett Temetési Beszédben u n u t t e i szó is előfordul, mely jboldogultjai' helyett áll. Egészen ismeretlen szó már, mely hihetőleg a finn onne, észt ön(ne) = boldogság, szerencse szóval áll kap­csolatban.

Összetett magyar szókban is rejlenek becses tanúságai a régi nyelvnek, p. o. a Sajó zr Sav-jó = Salzach vagy Salzfluss, Héjó = Hévjó, Bere t ­tyó = Berek-jó szókban a jó folyót jelent, s azo­nos a finn j o k e észt j ö g e , folyó szóval; a vogul nyelvben is j á = jó, folyó.

A néhány felhozott példa bizonyossá teszi azt az állítást^ hogy a nyelv sokféleképen -változott,

3 3 6 A rokon nyelvek nem azonosak.

nemcsak a szók hangjaira és jelentésére, hanem arra nézve is, hogy sok kiesett már a használatból.

Ha mind ez a magyar nyelven úgy szólván igen rövid idő alatt esett meg: mennyivel inkább változhatott el az összes nyelv, ha mostani alakját azon nyelvek alakjával hasonlítjuk össze, a me­lyekkel származási viszonyban, mint testvér vagy még távolabbi oldal-rokon áll! A ki bármely közel rokon nyelvről azt vélné, hogy azonosnak kellene lennie azon nyelvvel, a melynek rokona, az általá­ban igen rosszul van tájékozva, mert azt követeli a rokontól, mit még azon egy nyelvnek különböző nyelvjárásai sem igazolnak. Magyarországban leg­többet tudunk a német és szláv nyelvről. A német irodalmi nyelv általában ismeretes előttünk: de bezzeg avval nem érjük be, ha p. o. a szepesi né­met falvak vagy az erdélyi szászok nyelvét meg akarnók érteni. Nem nehéz olyan német nyelv­járásra is találni, a melynek hangja azt mondja ugyan fülünknek, hogy német volna, de a mely­ből nagyon keveset bírunk felfogni. Hasonlóképen különböznek egymástól a számos szláv nyelvjárá­sok is. Tehát azonosságot az ismeretes nyelvek különböző tájnyelvei vagy nyelvjárásai sem mutat­hatnak fel.

A rokon nyelvek eredetét valamely ős nyelv­nek táji elágazásaiban vagy járásaiban találjuk fel. Azon elágazások eleinte alkalmasint nem erősebben különbözének egymástól, mint bár mely mostani nyelvnek táj-nyelvei. De ezen különböző ágak közt

A magyar nyelv rokonsága. 337

a hely- és idő-távolság lassankint oly nagy válto­zásokat szült, hogy most önálló külömböző nyelvek gyanánt állanak előttünk. A rokonsági jellem azon­ban félreismerhetlenül nyilatkozik rajtuk, sőt úgy tűnnek elő, mint egy közös ősi nagy birtoknak örö­kösei, melyek egyfelől szilárdan ragaszkodnak közös örökségökhöz, másfelől ki is zárnak abból minden nyelvet, a melyek más örökséghez tartoznak. Innen világos az, hogy ha a magyar nyelv a szanszkrit­nak, vagy a sinai vagy a mongol nyelvnek volna rokona, mint azt az akadémiai nagy szótár erősen vitatja, neki ezekkel közös eredete volna, tehát ezekkel egy közös örökségben osztoznék. Úgyde azt lehetetlen a sinaira meg a szanszkritra nézve állítani, minthogy az elsőnek nincs is olyanféle grammatikai alakja, milyen más ázsiai és európai nyelvnek van- az utóbbinak grammatikai alakja pedig annyira külömbözik a magyar nyelvétől, hogy ma holnap minden iskolás gyermek belátja a kettő­nek nagy külömbségét. A mongol nyelvnek gram­matikai alakja csakugyan hasonló a magyar nyelvé­hez, e kettő közt tehát okvetetlenül nagyobb érint­kezés lehetséges, mint a sinai meg a magyar, vagy a szanszkrit meg a között van. De hogy a magyar nyelv­nek, grammatikai hasonlósága mellett is, nem közös eredete van a mongol nyelvnek, azt mára számne­vek külömbségei is teljesen bizonyítják. Ezek a számnevek t. i. azt hirdetik fenhangon, hogy a magyar nyelv a finn-ugor nyelvcsoportokhoz tar­tozik.

Első kötet. 2 2

3 3 8 Szóbeli rokonság.

A nyelvrokonságot először egyes szók, másod­szor a grammatika bizonyítja. Lássuk tehát a ma­gyar nyelv rokonságát előbb egyes szókon, azután grammatikai alakokon is; de minthogy itt egyebet tá­jékozásnál nem is vár az olvasó, mind a kettőből csak némelyeket mutatványul közlünk.

M a g y a r . él élő élet-éltet (élet) em-ni emő (csecs-) emtet eme (disznó) emse est, es tve ad ág &gg al al-fél alá alól ár (becs)

Ész t . ela, ela elav elu elat ime imav imeta ema — öht and oksa ukko al al-pool ala alt arv

ár (fúró, szúró eszköz)

ár, ár-viz AJ

ora jarve uud

F inn . ela elava elo elátta íme imává imettá emá imise ehtoo anta oksa ukko ala, ale ala-puoli allé alta arvo

ora jarve uute

Szóbeli rokonság. 3 3 9

*'ör (szolga) öv öt öl ősz vim-ád (imád) egér

orja VÖÖ

viid sülé sügise jum-al hiire

orja *) vyö (olvasd vüö) viite syl (olv szül) syys

? syyksy jum-ala **) hiire ***)

Az eddig közlött szókban többféle hangválto­zás tűnik elő. A magyar a magánhangzó helyett a megfelelő szókban u-t vagy o-t találunk, mint: agg ukko, ág oksa ; ef é helyett is hol u, hol o, hol ő-t, s e és i is váltakoznak egymással. De ilyetén hang­változásokat a magyar nyelv is mutat fel; a régi

*) Az Ör is egy kiavult szó. Sz. László 3-dik deeretu-mában: »qui dicuntur evvrek vei servi.* A szolga szláv szó s azt jelenti, hogy hallgató, szó-fogadó; e szláv szó kiszorí­totta az eredeti ör szót, melynek megfelelője az észt orja és finn orja. Az ör (szolga) és őr (vigyázó, felügyelő) alkalmasint csak hangra nézve, nem származásra nézve is egyenlők. Mert a déli vogulban is uri őriz, urp őr, de ör (szolga) ott chulap, azaz hallgató.

**) E szókban szép adat kerül elő magyar mythologiánkra nézve; lásd a 318. lapot.

***) Az egér szónak megfelelője vogulban tánger , mord­vinben sejer és ceier, votjákban sir, esztben-finnben hiire. A vogul t előhang s-, A-vé változik a megfelelő szókban, sőt a magyarban el is vész. A vogul szó belhangjában ng van, mely­nek n-je eltűnvén, a magyarban csak g, s a mordvinban j ma­rad meg. De a g, j két magánhangzó közt enyészni szeret, a mikor a magánhangzó hosszúvá lesz, innen hiire azbeszt-finnben.— Ilyen hangváltozást találunk ebben is: vogul tákus, finn syksy és syys, magyar ősz szóban.

340 Szóbeli rokonság.

muga most m.aga; f azék és fázok , h a j l é k és ha j lok , héj és haj , t a r é j és t a ra j stb. ma is egymás mellett divatoznak. Az i és e váltakozása szinte gyakori a mai magyar nyelvben, nemcsak az ilyenekben: r é s z é n t rész in t , k e z e rz kéz i , még = míg, édes ides stb., hanem sok másban is.

Föltetszőbb az, hogy magánhangzóval kezdő sok magyar szónak az észtben és finnben A-val, j-vel, s-szel kezdő szó felel meg, mely A, j , vagy s (sz), s (s), más rokon nyelvben t, mi az egér szó alatti jegyzet által világossá lesz. A szók előhang-jában tehát ű, s, \ j hangok váltakoznak, sőt el is enyésznek. Jeles példa erre az e n n i szó, melynek tője ev, é vagy öv, 6°; innen evő , aztán e - t e t vagy é - t e t stb. Az észtben söö, a finnben s y ö (olv. szüö), de már a vogulban té , az osztjákban t e v felel meg neki. Tehát é-tet az esztbén-finnben sööt , syöt tá , a vogulban t é t e t vagy t i te t .

Magyar . k é l kelt (köl-ik) költ kő, köv kéz kéve köt köz (kőzz) De nagyon i

magyarban h

Észt . F i n n . káu káy káuta káyttá kulu kulu kuluta kulutta kivé kivé kád kát kubo kupo kudo kuto kesk keske stb.

sok k élőhangú észt és finn szó-előhangu szó felel meg, p. o.

Szóbeli rokonság. 341

hó, hava kuu (luna et mensis)

háj hal hal (moritur) hall (audit) hály-og három (harm) hat haz, ház ho, hol hova

— kala kool kuul kale, kolm kuud koda

kalo,

ku-, kus kuhu

kuu *)

kuu kala kuole kuule kalvo kolme kuute köti, koto ku-, kussa kuhun(-ka) stb.

Szintoly gyakori az a tünemény is, hogy a p élő­hangú észt és finn szóknak magyar / élőhangú szók felelnek meg, mint:

fa puu puu fajd püü pyy fal, falni, falat pala pala (falat) falu paljo P ay° (sok) **) far pera, pera, perá

*) Alkalmasint a hó, kuu fénylőt jelent, s Tele kapcso­latban van a régi magyar bugy (kasza-hngy), mely csillagot tett vala. Vogulban is cbus és kus csillag.

**) Paljo tulajdonképen = sok, de inkább főnévi jelen­téssel, miszerint = sokaság. A mordvinben velá raj és falu; tehát a mordvin is sokaságot ért a falu, velá szón. Ennél­fogva helyes a finn-eszt paljo szónak egyeztetése a magyar falu szóval. Vogulban paul, pajl a falu. (Lásd Budenz: Ma­gyar és finn-ugor nyelvekbeli szó-egyezések 480. számát, a Nyelvtud. Közlemények VI. és VII. kötetében.)

Szóbeli rokonság.

faz-ok, fecske fed fe, fő, : fejsze fék fél feleség

fazék

f eJ;

fél (timet) felhő fesel (feslik) fész-ek fog, megfog fogy fon fel felé felől fúj, fú

pada pááske(paások peet páá, pea —

pata :e) páaske

peittá páa páakká

páitsed (többes) paitse poole

poole pelg pilve pásé pesa püüd puud punu páál, peal páale páált puhu

puole puoliso pelka pilve pááse pesa pyy t a

puutu puno páalla paalle pááltá puhu stb

vaj vén vér véres (vés) vésü vésni világ villog vi, vinni

voi vana vére verise vesime — valge vilgu vii

voi vanha vére verise veitsi veistá valkea vilkku vie-

Szóbeli rokonság. 343

VÍZ

vő

száz száj szád(szádolni) szarv szem sziv

négy név nyal,-ni nyel,-ni nyíl

tél teli tölt tev-tenni tó, tava toll tő, töve tüdő tetű tűz szel (ventus)

ved, vái

sada suu suud sarve silm suáme, süame

neli nime nool neel, noole

talve táud táut tege soo sulg tüve táti tái tule tuule

vete vavy stb.

sata suu suuta sarve silma syöm

sydame

nelja nime nuole niele nuoli stb.

talve táyte taytta teke suo sulka tyve taty tai tule tuule stb.

stb.

stb.

stb,

344 Szóbeli rokonság.

máj mar-ni men, men-ni meny méreg méh méz mézes mi, a mi mit milyen milyes mi, mü mony mos-ni

maksa mur-d mine-mini mürki mesi-lase med

mi-s mida

meie muna mösk-

maksa mur-ta mene-minia myrkky mesi-láise mete mesise mi mitá milline millise me, nyö muna

stb.

lé, lév leeme lieme légy lind, lend lintu,

lennikáise lel, löl lei-d löy-ta lő, löv, lőni löö- lyö stb. stb.

Bár mi nagyok legyenek is e mutatványban a hang­változások, szabályosságuk szintúgy szól a rokonság mellett, mint az illető szók hangi egyezése. S mind a hangbeli egyezés, mind a szabályos hangváltozás egyedül a közös származás által fejthető meg. A nyelvek rokonságát t. i. csak a közös eredet okozza.

Szóbeli rokonság. 345

A számnevek kiváltképen jeles bizonyítékai a rokonságnak. Tanúság végett az észt és finn szám­nevek mellé a vogul neveket is felhozom.

Vogul. 1. akve, aku 2. kit, kita; kit, kitag 3. korom, churum 4. nila% nil 5. &t, at 6. kat, ehot 7. sat*) 8. áala-Iu, nal-lov 9. antal-lu, ontel-lov

10. lau, lov 20. kus, chus 30. vuat, vát 40. nelimen 50. atpen, atpen 60. katpen, chotpen 70. sat-lu, sat-lov 80. áol-sat, nol-sat 90. antelsat, ontel-sat

100. sat, sat 1000. sater, sater

É s z t 1. ühd 2. kahd,

Magyar . egy két, kettő **) három, harm négy öt hat hét nyol-tz kilen-tz tíz húsz harmin-tz negyven ötven hatvan hetven nyolezvan kilenczven száz ezer

F i n n . yhte kalité **)

*) Az s a rokon szókban a magyar sz hangú; ellenben magyar s. Továbbá rí, V, f = ny, ly, ty. **) A magyar kettő dualisi alak, mint a vogul kita

346 Szóbeli rokonság.

3. kolme, 4. neli 5. viid 6. kuud 7. seitse 8. kahe-sa 9. ühe-sa

10. kümme 20, kaks kümmend 30. kolme „• 40. neli „ 50. viis „ 60. kuus „ 70. seitse „ 80. kahesa „ 90. ühesa „

100. sada 1000. tuhat

kolme nelja viite kuute seitse *) kahde-ksan yhde-ksán ky mm énen kaksi kymmenta kolme .„ nelja 77

viisi „ kuusi 77

seitseman „ kahdeksan 77

yhdeksan 77

sata vagy tuhante

Ezen számnevekből kitetszik, hogy 1—7-ig egyszerű s a hangváltozások ellenére azonos szók. A vogul, magyar, észt és finn (valamint a többi finn és ugor) nyelvek együttlétében támadott eme hét számnév. — A 8-as és 9-es összetett szók,

vagy kitag, azért önálló, s nem lehet attributiv; nem mond­hatjuk: kettő ember, hanem csak: két ember. A vogul kit (két) és kit a vagy kitag (kettő) közt ugyan ilyen a különbség.

*) A finn-észt seitse tulajdonképen seitseman, s annyiban nagyon hasonlít a magyar hetevény-hez (Sieben-[gestirn]).

Szóbeli rokonság. 347

igy: 2—10, 1—10, azaz: kettő híján tíz = nyolcz, egy hiján tíz=kilencz. Ezt a két számnevet akkor alkották az illető nyelvek, mikor nem valának többé együtt, hanem az észt-finn már elvált volt a vogul-magy ártól. Azért az észt és finn 8-as, 9-es azonos nevek, kivéve hogy az esztek kopott állapotúak; a vogul és magyar 8-as csak felében azonos egymás­sal. A n y o l e z nyilván nyol-tíz összevonva nyol-tz (azért írtam is így, s nem nyolcvnak). A tz (ez) mint a ti z-nek összevonása, ismeretes: ismeretlen a n y o l . De megvan a vogulban is, hol lau(lu) lov tizet jelent, de áala-lu, vagy áol-lov = nyolcz. E nal, nol szemlátomás szerint azonos a magyar nyol(-tz)-val, tehát okvetetlenül kettőt jelent. Ha­sonlóképen alakult a magyar kilen-tz (kilen-tiz) és a vogul a nt a Hu, vagy ontel-lov, amelyekben a k i l e n és antal , ont el is okvetetlenül egyet jelentenek.

De az egyszerű 10-es és a sokszorozott ]0-esek még inkább bizonyitják, hogy azokat az észt és finn nyelvek elváltán és magokban alkották: míg viszontag a vogul és magyar nyelvek is egy­más szomszédságában alkották a magokét. Csak így támadhattak a 20-as vogul kus , chus, magyar húsz, a 40-es, 50-es 60-os: nelimen — negyven, atpen vagy atpen = ötven, katpen vagy chot-pen zz hatvan. A 70-es, 80-os, 90-es is, bár eltér­nek egymástól a vogulban és magyarban, mégis nagyon atyafiasok. A vogul sat-lau vagy sat-lov annyi mint hét tíz, a mit a he tven is jelent; mert

348 Szóbeli rokonság.

a magyar van, v e n s a vogul men, p e n tizet je­lentenek (a török nyelvekben is). Különös a vo­gul 80-os és 90-es. A nyelv a 8-nak és 9-nek al­kotására kivonáshoz folyamodván így: kettő hiján tíz, egj hiján tíz, ugyan ezt az utat tovább is kö­veté a 80-os és 90-es alkotásában. S mivelhogy amott a kettőt és egyet a 10-ből vonta ki, tehát inkább hajtván az analógiára, mintsem a logikára (mit gyakran megenged magának a nyelv), itt is ugyan azokat a 100-ból vonta ki, ezt mondván: nol-sat vagy nol-sat ~- kettő hiján száz és 80-at értvén rajta, s an t e l - sa t vagy ontel-sat = egy hiján száz és 90-et értvén rajta.

Az egyszerű 10-es, mint látjuk, a vogulban lau , lov, a magyarban tíz, az észtben és finnben k ü m m e , k y m m e n e n (olv. kümmenén). A két utolsó s valamennyi szorosan vett finn csoportbeli nyelv (liv, vepsz vagy éjszaki csud, vot vagy vat-jalaiset) ugyan azon szót választotta az egyszerű tízesnek kifejezésére, a mellyel azután a sokszoro­zott tízeseket is kifejezik igy: kaksi kymmenta = két tíz, kolme kymmenta = három tíz, nelja kym­menta = négy tíz stb. Már ez maga bizonyítja, hogy a finn csoportbeli nyelvek, mint mondva van, szorosabban tartoznak együvé, mint a vogul és ma­gyar nyelvek is. De ezen nyelvek egyszerű 10-ese sem áll magánosan. A vogul lau, lov megvan a lappban (log), meg a cseremiszben (li) is; a ma­gyar tiz megvan a votjákban és zürjénben (das) is. A sokszorozott 10-esekben pedig a magyar két-

Szóbeli rokonság. 349

féle összetételeket matat. Negyventől kilenezvénig t. i. az alapszám (négy, öt, hat stb.) ven, v a n szóval van összetéve, mely tizet jelent; a har­minc z nyilván zz harm-tiz, a húsz pedig hu-tiz, melynek hu-ja okvetetlenül kettőt jelent. A magyar tehát a sokszorozott tízesek kifejezésére kétszer használja a maga szavát t i z e t (hu-tiz, harm-tiz), hatszor pedig a ven-t, van-t, melyet különben nem ismer. A vogul nyelv még nagyobb változatosságot mutat fel. A maga egyszerű 10-esét, a lau-t, lov-t csak a hetvenre használja így: sat-lau vagy sa t -lov = hét tiz. A húszra (kus, chus), negyvenre (neli-men), ötvenre (átpen, atpen), hatvanra nézve (kat-pen, chot-pen) a magyarral egyez meg; a har-minczra nézve nagyon magában áll (vuat, vat); végre a nyolczvanat és kilenczvenet sajátképen kivonás által fejezi ki, mint láttuk.

A 100-ra nézve a vogul, magyar, finn, észt (és valamennyi finn és ugor csoportbeli) nyelvek egyek: száz, sat, sata.

De az 1000-re nézve megint elválnak a finn csoportbeliek az ugor csoportbeliektől; amazokban t u h a t , t u h a n t e lévén 1000, mi germán, vagy ha jobban tetszik, ind-german eredetű: ezekben ezer (magyar), s a t e r , sa te r (vogul), t 'áres (osztják), s u r s (zűrjén) lévén 1000, mely a hangok változá­sainál fogva eredetinek mondható.

Tehát a számnevek jeles tanúsága azt vallja nekünk, hogy minden finn-ugor nyelv egymással rokon, azaz közelebb állanak egymáshoz, mint bár

350 Grammatikai rokonság.

mely más nyelvekhez; továbbá, hogy a finn-ugor nyelvek rokonsága két szorosabb csoportra oszlik el, a finn csoportra meg az ugor csoportra, a mely­hez a magyar nyelv tartozik.

Ezt az általános és szorosabb rokonságot a grammatika is hirdeti. Attól félvén, hogy fárasztó­nak találja az olvasó, ha a grammatikai bizonyí­tást is, bármi röviden, felhozom, abból csak két adatot közlök: a birtokos ragozást, mely az általá­nos finn-ugor rokonságot mutassa meg, s az igének tárgyi ragozását, mely az ugor csoportot, tehát a magyar és vogul nyelvet jellemezze.

A birtokos névragozás példája legyen a lapp, magyar és vogul nyelvből véve; a lappból külö­nösen azért, mert az némileg közép helyet foglal el a szorosan vett finn és ugor nyelvek között, sok tekintetben eltérvén a finnektől, s az ugorokhoz közeledvén; s "mert hirét is először vette a magyar nyelvtudomány.

L a p p . gietta-m gietta-d gietta-s

gietta-mek gietta-dek gietta-s ek

Magyar . kez(e)-m kez(e)-d kez-e

kez-mük(tink) kez(e)-tek kez-vök(ök)

Vogul . kat(e)-m kat(e)-n kat-a

kat- u kat-en kat-(a) ni

Grammatikai rokonság. 351

ied'aid-am ied'aid-ad

gied'aid-es

kezei-m kezei-d kezei(-i)

katan-em katan-en katan-e

gied'aid-ámek kezei-nk katan-u gied'aid-adek kezei-tek kantan-en gied'aid-ásek kezei-(i)k kantan-1

A figyelmes olvasó maga egybevetheti az egyes birtokos ragokat a három nyelvben; egyébiránt a grammatikai rokonság szembe ötlő, s bátran fel lehet szólítani, a ki a magyar nyelvnek rokonságát a finn-ugor csoportokon kivül álló más nyelvvel vitatja, mutasson fel tehát ilyen grammatikai bizo­nyítványt. Különösen a lap nyelv birtokos rago­zása annyira közel jár a magyarhoz, hogy szinte felfoghatóvá lesz Sajnovics véleménye, ki 1770-ben ilyen czimü könyvet ada ki : „Demonstratio, Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse", azaz: Bizo­nyítás, hogy a magyarok és lappok nyelve egy.*)

A másik grammatikai adatot az igeragozásból veszem. Az igeragozás minden nyelvben alanyi, meg az alanyát magát tárgygyá tevő ragozás, me­lyet reflexívnek nevezünk, s mely az úgynevezett szenvedő vagy pass iv ragozással összevág. P. o. i smerek , i smersz , ismer , i smerünk , imertek,

*) Azt hiszem, hogy minden magyar olvasó tudja, hogy Sajnovics János a bécsi csillagász Hell Theodorral a lappok földjén jára, s így módot talála megismerkedni azok nyel­vével.

352 Grammatikai rokonság*.

i smernek stb. alanyi ragozás, a melyben t. i. csak az igeto meg az alany foglaltatik, amaz létet, álla­potot vagy cselekvést, ez meg azt fejezvén ki, a ki van vagy cselekszik. I s m e r s z i k azt teszi, hogy az alany ismer, még pedig maga magát ismeri; tehát itt az alany tárgygyá is van téve, az ige re­flexív. A magyar i ke s igék mind ilyen reflexivek voltak eleinte, habár most némelye áltható (tran-sitiv) jelentésű is. Ilyen reflexiv igeragozás van a finnben is; a latinban a deponens s a görögben a médium eredetileg reflexivek.

De a magyarban olyan igeragozás is van, mely az alanyon kivül az alanytól különböző tárgyat is kifejezi, mint: i s m e r l e k , hol én, az első sze­mély, az ismerő, s te, a második személy, a tárgy; itt az alany és tárgy tehát két külömböző dolog. Hasonlót látunk ebben: i s m e r e m , i s m e r e d , is­meri , i smer jük , i s m e r i t e k , i smer ik . Az ismerő mindenütt az alany; de az is ki van fejezve, a mit ismer, t. i. rajta kivül mást vagy másokat, mik szükségképen mindig a harmadik személyben gon­doltatnak. Az i s m e r l e k és i s m e r e m stb. alany-tárgyi ragozás, mert az alanyon kivül ettől külöm­böző tárgyat fejez ki. Ilyen igeragozás nincs a finnben (tehát az észtben sincs), nincs a latinban, görögben stb. Ez az a lany i - tá rgy i , vagy rövideb­ben mondva (mert az alany úgy is benne van min­den igeragozásban), t á r g y i i g e r a g o z á s az ugor nyelvcsoportnak sajátja, minélfogva tehát a magyar nyelv legszorosabban az ugor nyelvek csoportjához

Grammatikai rokonság. 353

tartozik. S ez legdöntőbb bizonyíték a magyar nyelv rokonságának kérdésében.

A magyar nyelv az alanytól külömböző tárgy­nak megjelölésében annak számbeli külömbségét nem fejezheti ki, mert i smer lek egyaránt jelenti: ismerlek téged , és ismerlek t i t e k e t vagy ben­n e t e k e t ; i smerem egyaránt jelenti: ismerem azt és a z o k a t stb. A vogul nyelv még a tárgynak számbeli külömbségét is ki birja fejezni. A követ­kező példa először az alanyi, azután a tárgyi ige­ragozást mutatja a vogul k ié t , magyar k ö v e t igével.

A l a n y i i g e r a g o z á s . Vogul. Magyar,

kietém követek kietén követsz kieti követ

kieteu kieteen kietét

kietilém kietilén kieti tá

kietilu kietileén kietiánl

T á r

4 T/l

. 43 CD

CD

3 a CD

CD

O r*4

g y i i g e r a Vogul.

kietiáum kietián kietiágá

kietiáu kietiáen kietiáen

követünk követtek követnek

gozás .

4 y

<D

c3

S CD

-+» CD í>

JO

kietiánem kietián kietiáná

kietiánu kietián kietiánl

23

354 Grammatikai rokonság.

M a g y a r , követem követjük követed azt ' követitek azokat követi ' követik.

Bizonyosan tájékozva lesz az előhozattak által is az olvasó? hogy a magyar nyelv általában rokon a finn nyelvekkel, s ezekkel inkább,, mint bármely más nyelvvel a földkerekségen; de továbbá, hogy legszorosabban az ugor (vogul, osztják, mordvin stb.) nyelvekkel rokon. A finn-ugor nyelvek egy álta­lános rokonságot tesznek, melynek két külön cso­portja van: finn és ugor csoport.

Hol laknak ma a finn-ugor nyelvű népek? A lappok a skandináv félsziget éjszaki tájékait lakják, részint a norvég, részint a svéd hatóság alatt ; a finnek az úgynevezett Finnországnak lakosai a Botniai és Finn tengeröblök által képezett nagy felszigeten; az esztek a Finn tengeröböl déli part­jaitól fogva délfelé a Dunáig terjednek, habár a Livherczegség felét a lettek bírják; a zűrjének, permiek, votjákok a Dvina és éjszaki Káma mellé­kein és az Uralnak nyugati részein tanyáznak; a vogulok, osztjákok az éjszaki Urálon és a Szoszva, Kondameg az éjszaki Obi mellékein délfelé Tobolsz-kig és az Irtis folyóig vadászgatnak, a földmivelés és az orosz keresztyénség csak most terjedvén köztök, egyszersmind el is oroszosítván őket; a cse­remiszek, mordvinok a közép Volga vidékein vannak

A rokon népek lakása. 355

még, a régi Bolgárországnak tájain; onnan kezdve a nyugati finnekig és észtekig találkoznak marad­ványai vagy új telepei a finnségnek, mind éjszakon Xngriában, a Ladoga és Onega meg a Fejér-tó (Bjelosero) vidékein, mind déliebben a Tvéri kor­mányzóságban stb. A magyarok Magyarországban, Erdélyben, Moldovában és Bukovinában laknak, egyéb telepvényeket nem tekintve is Oláhországban és Bécsben; a hol (Bécsben t. i.) a 10,000-nél több magyar nem tud és nem akar annyi községi szelle­met kifejteni, a mennyit száz paraszt háznép régen ki­fejtett volna.

De hát a magyarok mikor és hol érintkeztek volna a lappokkal, vogulokkal s a többi nagyon nem díszes atyafisággal? holott ők Ázsiából jöttek ki Magyarországra, s a mi még több, holott ők a vi­lág ostorának, a híres Atillának utódjai? így kérdez nagy kétkedéssel a nemzeti előítélet. — Az előíté­let, természeténél fogva, nem tud se nyelveket se történeteket, az vakon és siketen születik. Tájéko­zódásunk ellenben meggyőz bennünket a nyelvi ro­konságra nézve, mely csak a közös eredetnek és igen sokáig való együtt lakásnak lehet okozatja. A magyarok elődjei okvetetlenül nagyon sokáig, mielőtt ide, a Tisza és közép Duna mellékeire ve­tődtek, ott laktak volt, a hol többi nyelvrokonaik, ha erről mit sem tudna is az ismeretes történelem; mert a nyelvek tanúsága hitelesebb a történelem tudósításánál, ha ilyen találkozik, s ha nincsen, pó-

23*

3 5 6 -A- colion népek lakása.

tolja a történelmet. Igyekezzünk tehát történelmileg is a rokonsági kérdés felől tájékozódni.

A gótok a Krisztus utáni első századokban a Balti tengertől fogva a Fekete tengerig uralkodá-nak; hatalmukat, mint tudjuk, a hunok semmisítek meg 375 tájban, s ezentúl a gótok részint a Dunán átkelve a római birodalom tartományaiban hada­koznak inkább, mintsem békésen laknak, részint a Kárpátokon által jővén a mai Erdélybe és Magyar­országra vonulnak, hol mint Atilla hűbéresei a hu­nok hadjárataiban vesznek részt. A gótok lakása és uralkodása tehát a Balt- és Fekete-tenger közti tereken a hunok feltűnése és győzelme által szűnt meg.

Egy dán tudós, Thomsen Vilmos, a finn nyel­veket alaposan megtanulván, ezekben egy jelensé­get, t. i. a germán nyelvek befolyását kutatá ki. A germán nyelveken Thomsen a skandináv és a gót nyelveket érti. A gótok nyelvét Vulfila bib­liai fordításából ismerik; a legrégibb skandináv nyelvet pedig azon rún- emlékekből fejtegették és fejtegetik, a melyek a Kr. utáni III. századig érnek föl.

Ezen germán nyelvek hatása a finn nyelvekre különböző nyelv-alaki fokokat tükröztet vissza, mi­nélfogva föl kell tenni, hogy a finn nyelvek sok századon keresztül voltak kitéve annak a hatásnak. Ez tehát részint történelem-időbeli, részint történe­lem-idő előtti.

A történelem-időbeli hatás leginkább a skan­dináv nyelvektől származott. Megkülönböztető jel-

A rolcon népet lukasa. 357

lemé abban áll, hogy más a lapp; s más a finn nyelvre nézve, nagy különbség lévén azon szók között, melye­ket a lapp és azok közt, melyeket afinn(eszt) nyelv vett föl a skandinávból. Ha egyezés is kerül elő, azt vagy véletlenül találkozó kölesönvevésnek, vagy annak kell tulajdonítani, hogy az idegen szó az egyik föl­vevő nyelvből a másikba ment által. Egyéb­iránt a lapp kölcsönvételek általában a norvég nyelvből, a finn kölcsönvételek pedig a svédből valók, mi a történeti viszonyok által is meg van fejtve.

A történelem-idő előtti hatás a skandináv nyel­veknek olyan alakját tünteti fel, mely oly régies, mint a gót, sőt néha ennél is régiesebb. A lapp nyelv köJcsönvételei azon régi éjszaki nyelvből valók, melyet a legrégibb rún-emlékek tárnak fel, s mely a Kr. utáni első századokban az egész skandináv félszigeten, a dán szigeteken és Jutia félszigeten az Eider folyóig el vala terjedve. — A finn nyelven mutatkozó történelem-idő előtti hatás­ból pedig azt kell következtetni, Thomsen szerint, hogy azon idő alatt a finn törzsbeli népek sokkal közelebb laktak egymáshoz, mint jelenben. Leg­alább másfél vagy két ezer év előtt érezek a gót nyelv hatását, alkalmasint több század lefolyásáig. Ezen idő alatt pedig a mai Oroszország belsejében laknak vala, mert külömben nem érintközhettek volna a gótokkal.

S ezen gót nyelv, azt állítja Thomsen, régi-ebbnek kellett vala lennie a Vulfila nyelvénél. Sőt azt is lehet követköztetni a kölcsönvételekből, hogy

3 5 8 Idegen szók a finn nyelvben.

azok részben egy éjszaki (skandináv) nyelvből, részben talán olyanból valók is, mely közös skan-dmáv-gót volt.

A finn kölcsönvételek mindenféle tárgyra és viszonyra nézve történtek: állami és jogi viszo­nyokra tartoznak p. o. k u n i n g a s király, ruh-ti na herczeg, v a l t a hatalom, ha l l i t a uralkodni, t u o m i t a itélni stb.; ruházatra tartoznak: h a m e öltöny, r u o k k e e t nadrág, k a u t o felső csizmabőr stb.; szerszámokra, fegyverre tartoznak: a n s a s gerenda, a n t u r a hó-talp, szántalp, n a k l a szög, n i e k l a tü, m i e k k a kard stb.; szántás-vetésre: hú­rnak komló, k a k r a zab, ruis rozs, a t r a eke, le ipá kenyér, l a u k k a pázsitos-hajma stb.; termé-szeti tárgyakra: k u l t a arany, r a u t a vas, t i n a ón, mul ta mállott föld, por stb.; elvont viszonyokra és tulajdonságokra tartoznak: a rmas kedves, irgalmas, a u t u a s boldog, h u r s k a s , többnyire v a n h u r s k a s derék, jámbor, k a u n i s csinos, szép, k i u s a kisér­tet, t a r v e ' szükség, v i i s a s bölcs stb. stb.

Ilyen sokféle kölcsönvétel nem származhatik múló érintkezésekből, annál kevésbbé hadakozó ta­lálkozásokból, hanem tartós és állandó együttlakást föltételeznek.

Jordanis, kinek nagyatyja egy Kandak nevű alán fejedelem „notarius"-a vala, midőn Atilla ujai­nak veszte után a volt hűbéres népek a hatalmas ember örökségében osztozának, s ki maga is, mi­előtt keresztyénné vált, notariuskodott (ego ipse, quamvis agrammatus, Jordanis, ante conversionem

Scandzas1 és Scythia. 3 5 9

meam nótárius fai), 550 táján írta meg a gótok történeteit, tehát 100 év múlva Atilla halála után. Jordanis föld- és néprajzi tudomása következő:

Skandináviát Scandza szigetének nevezi (mit egyébiránt a skandináv szó is jelent); abból szár­maztatja ki a gótokat, de sok népei között a rere­f ennek et (alkalmasint lappokat) és a finneket is megemlíti, kik a skandináv földművelők közt leg­szelídebbek (Finni mitissimi, Scandzse eultoribus om-nibus mitiores).

Germaniának határosa Scythia, mely Jordanis felfogása szerint, magában foglalja a mai Lengyel­országot, egész európai Oroszországot, Moldovát, Havaselföldet, sőt Magyarországot és Erdélyt is; nyugaton a Viszió választja el Germaniától. Ezen roppant terjedelmű Scythiának egyik részében, a Tisza mellékein és Daciában a gepidák laknak vaia. Dacia a Dunán innen van, úgymond Jordanis, magas hegyek veszik körül, mint egy korona, a melyek bal vagy éjszaki oldalában a Viszló ered. Ennek mellékein roppant nagy tereken, a vend né­pes nemzet lakik, melynek sok neve van, de közön­ségesebb nevei szkl a ven és ant. — A Viszló torko­latjainál a vidivárok, ezek után, a tenger partján az esztek laknak, egy igen békés nép (Aesti paea-tum hominum genus). Ezek mellett délfelé a vitéz akatzir nemzet tanyázik, mely nem földmivelő (gens Acatzirorum fortissima, frugum ignara). Ezeken túl a Fekete tengertől kezdve a bolgárok szállása ter­jed, „kiket, úgymond Jordanis, a mi bűneink tettek

360 A Scythia »népoi.

híresekké (quos notissimos peccatorum nostrorum mala fecere)". Azután már a legvitézebb hunok két ága következik, az ultziagir-ok és szavir-ok, a kik azonban külön-külön laknak. Mert az ultziagirok a Kherszon mellett tanyáznak, a merre a nyerészkedő kalmár az ázsiai terméseket szállítja (Európába). „A hunugurok pedig onnan ismeretesek, mert azok­tól hozzák a becses szőni bőröket, s* mert sokan rettegnek tőlök (quia ab ipsis pellium murinarum venit commercium: quos tantorum virorum formi-davit audacia)."

Jordanis idejében tehát a Viszló mellékein lakó vend vagy szláv nemzeten és a vidivar népen kivül, a Balt tenger mellékein az esztek, délfelé (a Nesz-ter és Deneper folyók mellékein) az akatzirok, az­után a Fekete-tengertől kezdve (a Don és közép Volga mellékein) a bolgárok, végre a hunok valá-nak a mai közép és déli Oroszország lakosai. De a hunok két ágra lévén szakadva, az egyik ág, az nltziagiroké, délfelé a Kherszon mellett tanyázott, a másik ág, a szavirok, lakását nem jelöli meg Jordanis, hanem így folytatja: „A hunugurok pedig onnan ismeretesek stb.tó E helyen tehát vagy hézag van, vagy Jordanis értelmében a szavirok és hunu­gurok egyek. A szavirokat Priscus is, ki Atillánál követségben jára, és Procopius, Jordanis kortársa szavir-unnok-nak nevezik. A hunugur név Pris-cusnál ú n n u g u r és onogur-nak van irva, foldjö-ket pedig a Eavennai földrajz-író Onogoriának nevezi.

A ScytMa népei. 36Í

Miféle nyelvű népek lehettek azok? A Balt ten­ger mellékein lakó esztek (aesti) a mai esztek elődjei-e? Már az a közös jellemzés, mely szerint az esztek békés nép (pacatum genus), sa skandináv finnek a skandi­náv félsziget legszelídebb mivelőji, bizonyítja, hogy Jordanis külömbőzöknek tartja mind a Viszló mel­léki szlávoktól és vidivároktól, mind a gótoktól, a kiket nagyon magasztal, mind a többi megnevezett népektői is, de magok közt egyenlőknek hiszi. Azon helyen^, a hol Jordanis a híres Hermanarik gót ki­rálynak alattvalóit előszámlálja, más nép-neveket hord össze-: de ott 180 évvel előbb történtekről ír; s föltéve, hogy „nótáriusu nagyatyjáról sok tudó­sítás maradt volna is nemzetségénél, mégis nagy bizonytalanság borong a népneveken. Jordanis sze­rint Hermanarik legyőzte volt (domuerat) a góto­kat, seythákat, a thuid-okat (Thuidos in Aunxis), a vasinabronk, merens, mordemsimnis, caris, rocas stb. ismeretlen nevű népeket; továbbá a herulokot, ven­deket, antokat, szklavenokat (Veneti, Antes, Scla-veni); végre bölcseségével és vitézségével az észt népet is, mely a Germán (Balt) tengernek igen hosszú partjain lakik, tévé alattvalójává. Hermana­rik tehát Scythiának és Germaniának valamennyi népein uralkodók (omnibusque Scythiae et Germa-niae nationibus ac si propriis laboribus imperavit). Kiket ért itt a scythák nevén Jordanis? Szlávokat nem, — mert azokat külön nevezi meg, mint az észteket is; tehát olyan népeket ért, melyekről az iró egyebet nem tud, mint neveiket. Minthogy pedig a

362 A kunok hatása.

finn nyelveknek nagyon régi kölesönvételei, mint láttuk, világosan a finn népek tartós és békés köz-leködését bizonyítják a gótokkal és egyéb skandi­náv germánokkal: föl lehet, sőt föl is kell vennünk, hogy Hermanarik birodalma nemcsak az észtekre, hanem sok finn népségekre is kitérjedett vala.

A hunok föllépése roppant változást okoza közép- és nyugati Európában; a népek költözése, vagyis a germán népek omlása a nyugati római bi­rodalomra, onnan származik; s ezt az iskolában is tamiljuk. De az két más kevésbbé észrevett nagy tényt is idézett elő: a szlávok, kik a germán népek által fel voltak tartóztatva, most ezek el­mozdulása következtében, déL, kelet és éjszak felé kezdenek kifolyni; a finn népségek pedig a hun lökés által nyugat-éjszak felé tolatnak, s kezdik a mai Finnországot belepni. Az esztek már a Hermanarik idejében a Balt tenger keleti partjait bírják vala; hihető, hogy éjszaki testvéreik is már akkor kerülik meg a Finn tengeröblöt. Azt a nézetet, melyet sok finn tudós vitat, hogy a finnek és esztek csak a VIII. század folytában kezdték, volna mostani lakhelyeiket elfoglalni, úgj hiszem, azon állapot is megczáfolja, melyben az észteket a német hódítás korában találtuk. Hogy egy nép elfoglalt földjét annyira sajátjává tegye, miszerint az hitregéinek színhelyévé is váljék, arra három-négy száz év nem elég; annál kevésbbé arra elég, hogy az a nép ott föld-szülöttjének

A népek költözése. 363

(autochthon) látszassák, milyennek az észt nép valóban látszik.

Az akatzirokról bizonyossággal állíthatjuk,hogy se germán se szláv nép nem voltak; ugyan ezt kell állítanunk a bolgárokról és a hunok két ágáról, az ultziagirokról és a szavirokról, valamint a hunu-gurokról is, ha nem azonosak a szavirokkal. De azt is, majdnem hasonló bizonyossággal, állíthatjuk, hogy azok mind vagy finn-ugor vagy török népek voltak.

Ezt a bizonyosságot pedig azon nagyoló vo­násokból meríthetjük, melyek szerint a közép- és éjszaki Európának és az éjszak-nyugati Ázsiának néprajzi viszonyai nyugatról kelet felé, következők voltak: „A k e l t e k u tán k ö v e t k e z é n e k a ger­mánok , ezek u t á n a szlávok, emezek u t á n a finn-ugorok, és c s a k ez u to l sók u tán a tür­kök v a g y t ö r ö k ö k ; v é g r e a t u r k o k megett , k e l e t felé t a l á l j u k a mongo loka t . " Ezekmind egy óriási folyamképen, keletről nyugat felé nyomulá-nak egymás után. Mint a szélvész feltartóztatja a folyam habjait, sőt visszafelé is hajthatja ideiglen óráiglan: úgy nagy események, mint Dsingizkhán hódításai, megszakaszthatták eme néprajzi viszonyo­kat; de mihelyt a természetnek vagy az emberi szenvedélyek fergetegje megszűnik, a folyamnak habjai és a természetes néprajzi viszonyok megint az előbbi rendbe térnek vissza.

A turkok neve csak 545 tájban kezd ismere­tessé és félelmessé válni, s azólta mozdul mind

364 Ugor népek.

közelebb-közelebb Európa felé, míg Konstantiná­poly megvétele és a Török birodalomnak megala­kulta után keleti Európában, a népek költözése végkép megszűnik. Ezt az ismeretes európai törté­nelemben legnagyobb eseményt a hunok kezelték meg, s a törökök fejezték be.

Miféle nemzetiségűek voltak a hunok? Mon­golok-e? Bizonyosan nem, mert azok még később lépnek fel a történelem szinhelyén; mert a hunok maradványai nem mutatnak mongol jelleget.

Turkok voltak-e? Lehet; csak nagyon külö­nös, hogy a türk név sokkal később tűnt fel, még pedig az Altáji hegységen. Ellenben a hunugur és sok nép-név, a melyben ugur, ogor fordul elő (ku-turgur, kotrigur,utrigur, onogur, stb.),az u gor nemzeti névre látszik mutatni, melyet már Jordanis híresnek mond, s mely mindjárt még híresebbé lesz. Az a hagyo­mány, hogy a hunok a magyarok eleji voltak, nem bizonyíthat semmit a hunok nemzetiségére nézve, mert csak a XI. és XII. században keletkezik, s visszafelé, a magyarokról követköztet a hunokra, kiket csak hírből ismert a hagyomány. De mint­hogy törökök nem voltak, a hunok ugorsága való­színű.

Az akatzirok még ismeretlenebbek. Ha igazán abban a névben a későbbi kozarok neve lappan-gana, mint sokan gondolják, akkor ők lettek volna az első törökféle nép Európában; mert nagy való­színűséget találunk a mellett, hogy a mai csuvasok a kozarok maradványai.

Az avarok is ugorok. 3 6 5

A bolgárok sokáig szerepelnek a történelem­ben. Kétfelé szakadván, az egyik rész a régi ha­zában maradt a Volga és Káma mellékein, s al-kotá a nagy Bolgárországot. A cseremiszek és mordvinok is ezen országhoz tartoztak volt; ezeket tehát a régi bolgárok maradványainak tekinthetjük.

Jordanis kora után, 574—582, az ogor név még jelesebben tűnik elő. Theophylactus Simocatta szerint t. i. az Altáji hegységről terjeszkedő és győző turkok az ogor oká t is megtámadják. „Az o g o r nép, úgymond az író, igen hatalmas mind számra mind hadi gyakorlatra nézve. Az a Til folyó mellékein lakik, melyet a turkok f eke t ének neveznek (a Káma és Volga viselik vala az Etil, E d e i , T i l nevet). Az ogorok legrégibb fejedelmei U a r (Var) és Cheunni valának,kiktől némely ogorok Uar , Var-nak és Chunn-nak neveztetnek." Ezek-tül a var- és chunn-oktul Justinianus császár ide­jében elszakada egy rész, magát avarnak, fejedel­mét pedig khagánnak nevezvén el. „A szarszel­tek, unnugunok (alkalmasint a Jordanis hunugurai), szabírok és más hun népek meghódolnak az ál-avaroknak", kik Baján vezérlete alatt hamar nagy hatalomra vergődnek, s az avar birodalmat alkot­ják a Tisza és Duna mellékein, melyet csak Nagy Károly szűntete meg. A pannóniai avarokat is hu­noknak nevezek a nyugati latin írók, szintúgy, mint a byzantinusok; mi látjuk, hogy ugorok voltak, mit Eginhardt is mond, midőn írja, hogy a Nagy Ká­rolyhoz küldött avar követek j u g u r o k (missi quo-

366 Beormaország,

que Hunnorum Chagani et Jugurri). A j ugur , ugo r , og'or név e szerint móltóságot, tisztséget jelenthet vala, nem tulajdon-, hanem köz-név lévén, a mi­ért is sok népnévhez ragadt, vagy inkább sok nép viselte azt De akár hány ugor népet nevez is a történelem, az mind nyelvére nézve rokon volt egy­más közt.

A byzantinusok és a nyugati írók az ugorok­kal ismerkédének meg: a skandináv Other pedig 850 tájban megkerülé a skandináv félszigetet, s a Jeges tengerből a Fejér tengerbe, abból a Dvina torkolatába, s ezen fölfelé evezvén egj mívelt tar­tományba juta, melyet Beorma-, vagy Bjarma-land-nak neveze, melynek emléke a mai Permben áll fenn. A skandináv kalandorok előtt azután híres vala a Bjarmaország, melynek gazdagságát rabolni járának sokáig. A régi Bjarma-ország területén most zűrjének, permiek és votjákok laknak, kiknek nyelvei hasonlóképen az ugor nyelvekhez tartoznak.

Még Other fölfedező utazása előtt jöttek ki a Kámán és Volgán túli éjszaki részekből a magya­rok, kiknek régi hazájokban sok volt a nyuszt és nyest (mint a magyar krónikák is emlegetik). Már ezen külső körülmény is az ugorok eredeti fész­kére mutat, ha a magyarok származását keressük. De oda mutat, minden kétséget eloszlatván, a nyelv s, mint tájékozódásunkból világos. Tehát még a

IX. század elején is egész mai Oroszországban, né­mely nyugati részeinek kivételével, leginkább finn­ugor népeket találunk. A magyarok nyelvbeli ro-

Magyarok. Szlávok. 3 6 7

konsága ennél fogva a IX. század elején uralkodott földrajzi viszonyokból is ki volna következtethető; ha a nyelvek utján nem lehetne reája eljutni; pedig ez az út igazán csalhatatlan és nem csalat­kozható.

Erre a kérdésre tehát, hogy a magyarok hol és mikor érintkeztek a finn népekkel? az a hatá­rozott felelet: A mai Oroszországban még pedig sok századon keresztül. De mielőtt a mai európai Oroszországot elérték, még régibb ázsiai ősi fész­kűkben is sokáig kell hogy együtt laktak légyen a finn-ugor 'népek, mert különben nem alakultak volna az illető nyelvek, melyek tanúsága hitelesebb és bizonyosabb minden egyéb tanúságnál.

A germán népek elmozdulta után a Neszter és Deneper tájékairól, a szláv népek kezdenek terjedni, kik a Kárpátok megett a Viszló tmellékein tanyásztak volt. Ezeknek legtávolabbi ága, a litvai-lett ág, az észt népekkel találkozik és ütközik ösz-sze; egy más szláv (lengyel) ág a Deneperig ér, hol Kiev város keletkezik 5 egy harmadik ág éjsza-kiabbra nyúlik az Ilmen taváig, hol Novgorod város épül, nem tudni, tisztán szláv lakosok telepedése vagy skandináv vendégek által is. Ugyan azon időben Heraclius császár (612 — 640) a Kárpátok megöl a szerbeket és horvátokat birodalmának éj­szaki nyugati határaira telepíti, hogy ezeket az avarok ellen biztosítsák. A szlávok eleinte a hunok, azután az avarok főhatóságát tisztelék: de ezek hatalmának széltmállása után annál szabadabban

3 6 8 Finnek. Oroszok.

terjeszkedének. Az éjszak-keletre terjeszkedő szlá­vok mindenütt finn népekre találának. Az orosz író Nestor (1100 táján) előadásából azt lehet kiolvas-nunk, hogy a találkozó finnek és' szlávok igen egyenlők voltak, mert egyik nép a másik hódítá­sán nem törekedek. Azonban a hadakozást és rabló hadjárásokat szerető skandinávok, a Finn tenger­öbölből (hihetőleg a Narya folyó és Pejpusz tó, meg a Néva folyó és Ladoga tó útjain) a finnek és szlávok földjeire járának, s így történt, hogy 862-ben Rurik, Sineus és Truvor testvérek kezdik meg finnek és szlávok közt az új birodalom alko­tását, mely ma Orosz birodalom neve alatt legter-jedtebb földrajzi nagyságú a földkerekségén. Más két skandináv hős, Askold és Dir, Kievet foglal­ják el, mely a kozaroknak adózik vala. Már Rurik utódja, Oleg, elveszi Kievet Askold és Dir társai­tól, s oda teszi által Novgorodból az uralkodó széket. A skandináv hódítók hamar elszlávosodnak, s a görög keresztyénséget fogadván el, azon ellen­tétet is megalapítják, mely a lengyelek, kik a ró­mai egyháznak lettek hívei, és az oroszok közt mai napig fennáll. ,

Az orosz név (Ros, Russ) nyilván a finnek­től jutott a többi európai népekhez, mert a finn ruotsi-nak nevezi ma is a svédet; r uo t s i ak vol­tak tehát a Rosz-birodalom alkotóji. Ezen ruotz, ruosz, rusz név úgy emlékeztet a birodalom alko-tójira, mint a frank, bolgár nevek az illető országok hasonló nevű alkotójit hozzák emlékezetünkbe. A

Magyarok. 3 6 9

rósz, rusz név az uralkodókról az alattvalókra men­vén által, most már jó sok népet foglal magában, s különösen a finn-ugorokat fogyasztja.

A magyarokat, midőn a byzantinusok előtt föltetszenek, a kik őket t ü r k névvel nevezik, a kozarok szövetségében találjuk. Ezeknek egy ka­bar vagy kavar nevű csapatja, társaiktól elszakad­ván a magyarokhoz áll és ezekkel annyira egyesül, hogy Constantinus Porphyrogenetus szerint, a ki 950 tájban íra, eltanulták a magyarok nyelvét, mint ezek is a kabarokét, minélfogva nálok két nyelv divatozik vala Constantinus idejében.

Nagyon érdekes a magyarok tü rk neve és két nyelvűsége. Vannak, p. o. a pétervári tudós Kunik, kik a türk név miatt azt vélik, hogy a magyar nemzet két népből állott össze, törökfélé-bol, mely a győző, s finn- vagy ugorféléből, mely a legyőzött fél vala. E véleményt avval is támo­gatják, hogy a magyarok lovas vitézek voltak, mint a török népek ; finn vagy ugor nép pedig soha sem tűnt volna ki mint lovas vitéz. A győző fél, mely számra kisebb vala, elfogadta azután a számosabb győzött félnek nyelvét, a mi másutt is mindannyi­szor megtörtént.

A mi a lovas hadakozást illeti, azt bajos nem­zetiségi jellemnek elfogadni, mert az a földet jel­lemzi, a melyen valamely nép forog. A legéjsza-kiabb népeknek az iramszarvas vagy a kutya teszi meg azt a szolgálatot, melyet a déliebb puszták népeinek a teve. A lótenyésztő tartományok népei

Első kötet. 24

370 Magyar-tőrök szók.

pedig, bár honnan származtak is külömben, bizo­nyosan hamar felismerik a lónak jeles tulajdonsá­gait, s nem mulasztják el hasznukra fordítani.

Valóban, szeretnők tudni, miért hittak vala t ü r k névvel a magyarokat? Hisz a magyar nyelv csakugyan közelebb áll a finnhez, mint a törökhöz; hát még ugorsági jelleme mennyit tanúskodik a törökség ellen! De valami van mégis benne, mi se ugor se finn nyelvben nincsen, s a mi törökféle nyelvből került abba. Ilyen szók, mint alma, árpa, búza, oroszlán, teve, majom, borz, kapu, kazán, kalpak, balta, koboz, kefe, kalauz, buzogány, ten­gely, kender, teknő, bölcs, szatócs, bélyeg, bicsak, papucs, betyár stb. stb. török nyelvből valók. De azokon kivül vannak számosan olyanok is, melyek hangváltozás, különösen r által tűnnek ki z helyett, mint: iker t. ikiz, ökör t. öküz, tenger t. dcíiiz, borjú t buzagu, bor tt boza, tér-d t. tíz, nyár t. jaz, ír (finnül kirja, csuvasul sir zz: seribit) t. jaz, karó t. Jkazi'k, gyűrű t. j tizük, szűr(ni) t. söz stb. Az ismeretes török nyelvekben a felhozott szók mint z7 s hangúak: mint lettek tehát r hanguakká a magyarban, mely az s, sz7 z hangot épen nem kerüli, s mely a megfelelő finn és ugor szók í-jét is 2-vé változtatja, mint láttuk a viz, finn vite, vo­gul vit; száz, finn sata, vogul sat stb. szókon? Bi­zonyosan a magyar nyelv, nem változtatta meg ama szók z, s hangját, hanem r hanggal vette által, olyan nyelvből, melyben ilyen hangúak valának. Nemcsak valószínűséggel, ele némi bizonyossággal

Magyar-török szók. 371

állíthatjuk, hogy a kabarok nyelvéből valók az r-es török nyelvű szók. Ilyen r-es jellemet csak a csu-vas nyelv mutat fel az összes törökség ellenében. Ha tehát a kozarok a kabarokkal egy nyelvűek vol­tak, a mai csuvasokban a régi híres kozarságnak végső maradványát talárjuk fel.

A byzantinusok (Bölcs Leo , Constantinus Porphyr.) azonban nem azért nevezek turkoknak a magyarokat, mert ezekhez a kabarok állottak — kiket pedig nem neveznek úgy, valamint a kozáko­kat sem — hanem bizonyosan azért, mert a Vol gán túlról jöttek, a merre, úgy tudják vala, a ne­véről már nagyon ismeretes turkság tanyázott.

Á magyarok a finn-ugor népekhez tartoznak a nyelvi rokonságnál fogva; ez a rokonság pedig csak igen-igen sok századon keresztül tartott együtt­lakás által fejlődhetett ki.

24*

XI.

Pétervárott. (Schiefner. Gőzhajói ismeretség. Orosz ezredes, M a magyar há­borúban részt vett. Kronstadt. Néva. Pétervár. A szent -képek előtti tisztelgés. Nevszki proszpekt. Bazár. Nyári kert. Csá­szári tud. akadémia. Kunik. Izsák egyháza. Nagy Péter szobra. Séta a Néva szigeteire. Az orosz birodalom hitvallási viszonyai. Felekezetek. Császári gyűjtemények. Nagy Péter háza. Kirán­

dulás a vidékre.)

Révaii tar tózkodásunkat igen kellemessé tették volt Schiefner Antalék. Schiefner is mint Wiede-mann, a pé tervár i császári tudományos akadémiának tagja, s többi közt Castrén *) hát ra hagyot t munká-j inak kiadása által Pes ten is régólta ismeretes. 0 is esztországbeli születés, mint Baer és Wiedemann,

*) Castrén Mátyás, finn tudós, azon időben, melyben Ee-gulynk tartózkodók Sz. Pétervárott, nagy tudományos utazására készül vala, melyet azután a császári akadémia segítségével Ázsia éjszaki népei közt, a zürjénektól kezdve, úgy szólván, a Sina birodalom határáig vitt véghez. A szamojédek nyelvéről tett nyomozásai egészen új teret nyitottak meg. De számos más nyomozásai is az ugor, tatár és mongol népekről nagy beesüek. Castrén korán elhalván, az akadémia megbizásából Schiefner adta ki hátra hagyott munkájit.

Gőzhajón. 373

s érti és beszélli az észt nyelvet. Családjával für­dés végett jött,volt Kevalba, mely szerencsés vélet­len nekünk nagyon használa.

Oroszország nem rala utazási tervembe fog­lalva, de Pétervárat még sem mellőzhetem el. Mert ha igaz, hogy Moszkva városa az oroszság szive nemcsak földrajzi, hanem egyéb tekintetben is: Pé­tervár meg régi finn földön épült, tehát szorosan a Balti tartományokhoz tartozik. Azután Pótervár, Schirren szerint, azon ablak lévén, melyet Nagy Péter azért csinált magának, hogy rajta kinézhes­sen Európára, hadd nézzek én is azon be az Orosz birodalomba; az én betekintésem mindenesetre ár­tatlanabb lesz, mint Nagy Péternek kitekintése.

A Konstantin nevű gőzös füstölög vala, midőn reálépénk a sürgő forgó sokaság közzé, mely a .par­tot és hajót egyaránt belepte volt már. De látni való, hogy a kiváncsi nézők s az érdeklődő kísérők és búcsúzók száma jóval nagyobb lesz az utazóké­nál. Schiefner és neje szívesek valának minket el­kísérni, s azért nem is úgy érezők magunkat, mintha idegen helyen volnánk, a honnan más ide­gen helyre szándékozunk. Gyönyörű délutáni idő lévén, a szem örömest múlata a sokaságon, a szép hajón, a kikötő környékén, de leginkább az emel­kedett város részén s az Olausz tornyán, a melye­ket alkalmasint örökre készülünk elhagyni.

A kabinek elfoglalása és az utazási pogyász elhelyeztetése után Schiefner a hajó kapitányával is­merteié meg, ki finnországi s jól beszéli finnül, le-

374 F i n n legénység.

génysóge is mind finn; de a kormányzás nyelve svéd* A kapitány erős, de nyájas, szép ember. A kormányon ülő finn embernek képe olyan barna, milyenre a szél/ n&p és * eső csak barníthatja; de szeme élesen szúró, mint a sasé. Nagyon edzett alak ez a kormányos. — Kicsi dolog is nagy viszo­nyokat jellemezhet. Az bizony kicsi dolog, hogy a Révaiból Pétervárba utazó gőzösnek kapitánya és legénysége finn, nem német, de nem is orosz, ki­vált ha tudjuk, hogy a gőzhajó egy finn társaságé: mégis azt bizonyítja, hogy a Balti tartományokban se az orosz se a német nem tölti meg a hajózás kívánta ember-számot; az első talán azért nem, mert nem szereti a tengert, a másik meg azért nem, mert itt nincs elég embere. A finntől kitelik a szám, s az a tengert is szereti, s látjuk, hogy a finn pénz a finn határokon kívül is kereskedik. Ámde a hajó kormányzási; nyelve( svéd! Ez megint a svédnek mind társadalmi mind szellemi elsőbbségéről tanús­kodik, vagy legalább arról, hogy a finn legénység is érti a svédet, mely máig is nagyon uralkodik Finnország nyilvános és magános viszonyaiban.

Schiefnersok embert ösmervén a hajón, többi közt Tilésiusnevű állami tanácsossal („Mr. Tilésius de Tilenau, Conseiller d'Etat actuel") is megismertete.

A készülődésnek, rakodásnak vége van, a csengettyű az indulást jelenti; a kisérőktől bú­csúzunk, mert nekik le kell sietniök; megmozdul a hajó, a kerekek locsolása mind hallhatóbbá lesz; s már a hajónak másik oldaláról nézzük a parton

Utazó társ. 375

állókat/ s búcsút integetőket. Hamar kiérünk a ki­kötőből. Az idő szép, de kis szellő mégis leng, s a kikötőn, kívül oly erősek a hullámok, hogy a hajó ingása szinte kellemetlenné válik. Á mint azonban távozunk a parttól, úgy csendesülnek a hullámok is; s az utazó társaság a.legkedvezőbb időt élvez­heti. Szemeink vissza-visszatérnek a távozó Olausz-toronyra, mely mind vóknyabbá és alacsonyabbá lesz, míg egészen elenyészik. Most már partnélküli­nek látszik a Finn tenger öböl, a melyen Pétervár felé sietünk.

A hajóskapitány és Tilésius kellemes társal­gása hamar otthonossá teszen a hajón. Az utóbbi német egyetemeken tanult és sokat utazott ember, s úgy látszik, nagy érdekkel viseltetik a középkor művészete iránt, a melyről szeret beszólleni. A po­litika dolgait inkább kerüli, hogysem keresné, pedig a franczia és angol folyóiratok és újságok . censora Pétervárott. Tudniillik ott a külföldi folyóiratok vagy hírlapok egyetlen számát sem lehet a közön­ségnek kiadni, mielőtt azt a censura meg nem vizs­gálta.

De semmi társalgás sem lehet olyan kedves, mint a néma andalgás estve, a napsütötte fényes sima tengeren. A jelen pillanat képeivel a múltnak emlékezései vegyülnek, s úgy látszik, egymást fel­világosítják; gondolatjaink pedig szabadon szökdös­nek a jelenből a múltba s onnan vissza, nem kér­vén, nem is adván feleletet, hanem csak gyönyör­ködvén a változatos képeken. Nyílt szemmel való

376 Orosz ezredes.

álmodozás ez, nem elmélködés, de azért élvezetes, pihentető. A napnak fényes arcza a hajó mégett időzik; vagy igen lassan hanyatlik, s aranynyal önti be a tengert. Úgy tetszik nekem, hogy a hajón csupa elégedett, ép ember ül vagy mozog, saz még neveli a boldogság érzetét.

Azonban az idő múlása nem állapodik meg soha sem; a nap már régen a hullámokba merült, s a holdvilág nélküli, de nem sötét éjnek nyirkos lehellete mindenen megérzik, a mihez csak nyúl a kéz. S végre is, hogy a reggelt jobban élvezhesse az ember, a kabinbe búvik, és jót alszik.

A nap jó magasan jár vala már, midőn július 13-kán a hajó fedélzetére lépénk, a hol az utazó társaság össze kezdett volt gyűlni. — EgyKarlstedt nevű orosz ezredes van itt, ki meg akarna velünk 'ismerkedni, úgymond a reggeli köszöntés után Ti-lésius úr. Szívesen veszszük kívánságát, s nyájasan közeledik az ezredes.

Karlstedt helszingforszi születés, tehát Finn­országból való. Külseje szerint szerény, beszéde szerint mivelt ember; Pétervárba azért megyén, hogy németországi fürdőbe utazhassák. Mint had­nagy és kapitány 1849-ben részt vön az orosz had­járatban Magyarországon, Eperjestől Váczig, innen Debreczenen, Nagy-Váradon által Világosvárig. Na­gyon szívesen emlékezik Magyarországra, melynek alföldjét össze-vissza járta. Ezért óhajta velünk megismérködni; mi meg kellemetesnek találók tár­saságát a hajón és Pétervárott is. Egyet mást be-

Orosz ezredes. 377

széllé magyarországi tapasztalásaiból, többi közt azt,. sminő nagy hasznát vette egyszer a finn nyelvnek. A khoiera-betegség, mint tudjuk, nagyon pusztífrala az orosz seregbenT Ajsapitány tehᣠcsak theával, vaj­jal és hússal éíé> úgy gondolván,, hogy ezé&'félet­mód által ment lesz a betegségtől. Jegyszer ejfagy-ván\j£ajá, mindenképen azon válá, hogy megint tiszta irós vajat szerezzen magának. Az alföld va­lamely pusztáján menvén csapatjával (a pusztának nevére nem emlékezett már), égy tiszta külsejű ma­gános házat pillantó meg, úgymond. Arra Jelé'for-dítá jtehát lovát. A ló-dobogásra kilépe egy csino­san, tisztán öltözött paraszt no, s megálla az ajtaja előtt. „Hogyan értessem meg magamat ez asszony­nyal? gondolkodám, úgymond. Megkísértem tehát az orosz nyelvvel, azon tevén a kérdést, van-e írós vaja? ,Nem tudom* — felele a nő, s annyit értek vala magyarul, hogy mit felel az asszony. Megkísértem (

német nyelven a kérdést. — ,Nem tudom/ — Meg­kísértem svédül. — ,Nem tudom/ — Megkísértem . francziául, mert szorultságomban eszembe sem juta, úgymond, hogy ha németül vagy oroszul nem ért az asszony, francziául vagy svédül hogy érthetne! — ,Nem tudom/ — Mit tegyek, gondolám magam­ban, s finnül fakada ki belőlem ez: anna minulle voita! S az asszony nagy szemet mereszte reám,, vállamra tévé a kezét s fejével intvén beszalada a házba. — Mi lesz ebből? gondolám. S ime a nő-egy tálat hozva jő vissza, a tálon pedig egy nagy írós vaj - czipó, mintha reggeli harmattól dideregne^

3 7 8 Orosz ezredes.

úgy villog felém. Nagyon megörülék s egy marék­nyi húszast (mert az orosz sereget ezüst pénzzel űzetik vala) vonék ki zsebemből, s az asszony elé tartam, hogy vegye ki a vaj árát. A magyar nő pedig két húszast szede ki belőle, avval és szeme -elégedettségével azt jelentvén, hogy a vaj meg van fizetve. — „Nagyobb jótétemény nem érhetett volna akkor, úgymond az elbeszéllő ezredes és akkori kapitány, mint az asszony szívessége," a kiben még azt is dicséré, hogy csak két húszast vett, mikor akár ötöt, akár tizet is vehetett volna. Utóbb meg­tanulta a tiszt, hogy a finn v o i magyarul is v a j ; a. magyar nő tehát a v o i t a szón szerencsésen va­ja t érte. *)

A kedvező időben s a mulatságos társalgás köz­ben a hajó, úgy látszott, sebesebben halada, s mind közelebb-közelebb érénk Pétervárhoz. Az éles szem a távolság ködében már csillámlást vészen észre; nem sokára többen is látjuk, hogy a kék levegő­ben csillagok fénylenek. Ezek Pétervár aranyos kupolái ós tornyai. Karlstedt és Tilésius vetekedve mutogaták: az ott a sz. Izsák kupolája, ez itt a

*) Anna ininulle voita azt teszi: adj nekem vajat. Ebben csak az utolsó szónak értelmét sejthette meg a magyar nő. Az anna = adj, jobban van elburkolva; ant = ad, de a lappban is add. A minulle = nekem, már egészen külömbö-zik a magyartól. Mi na én, minun enyém, minulle nekem stb. Ámde többes száma: me, myö vagy met = mi, mű vagy mink; a két első alakra nézve szinte azonos a magyarral; a harmadik is annyiban egyező a magyarral, hogy finnben a töb­bes szám jelelője t, magyarban pedig h

Kroastadt. 3 7 9

Mária mennybe menetele egyházának tornya stb. Minden pillanatban erősebbé lesz az aranyos csillo­gás, mely valóban különös érzést támaszt bennünk.

E közben Kronstadt erősségei és városa siet­nek felénk, s nem sokára meglátjuk az árboczfák erdejét a kronstadti kikötőben. Már által megyünk az egymással szemközt álló két nagybástya között, melyeknek számos ágyúi felénk nyújtóznak ki a kőfalak lyukain; de minket nem bántanak, mi nem vagyunk az angol hajóhad, a melylyel Napier Ká­roly tengernagy 1853-ban ide akart jönni, hogy Kronstadtot reggelire, Pétervárat pedig ebédre meg­vegye. Az angol tengernagynak ez állítólagos kér­kedését Karlstedt nagy jó kedvvel monda el, hozzá tevén, hogy kár volt Napiernek megfeled­keznie Ígéretéről, mert, úgymond, nincs az a hajó­had, mely itt büntetlenül ált birna hatni. — Kron­stadt Pétervárnak kulcsa ; azt már Nagy-Péter 1703-ban kezdé megerősíteni, s azólta folyvást nevelték erősségeit, a melyek Miklós czár alatt a mostani kitűnő állapotra jutottak. A város a 25,000 katona­sággal együtt mintegy 50,000 lakost számlál. Kikö­tője nem csak az orosz balti hajóhadnak fő állomása, hanem a pétervári kereskedésnek is fő helye, itt rakodván ki és be az árukat hozó és vivő nagy hajók; innen kisebb hajók hordják Pétervárba és hozzák ki onnan azokat.

A hajóhad nem vala a kikötőben, a tengeri gyakorlatok most folyván Viborg és Szveaborg között.

3 8 0 Pétervár.

Kronstadt irányától kezdve a jobb part emel­kedést mutat, s Oranienbaum látszik meg, a mely csak nyolez versztnyire van Kronstadtól. Azontúl nem sokára Péterhof következik, a melynek szökő vizei a Versailles-éit felülmúlják, úgymond Karlstedt. Oranienbaum és Péterhof császári palotájit és kert­jeit lehetetlen mellőznie annak, ki Pétervárba jő, foly tata. — Megnézvén, a mi a gőzhajóról látható, ebédhez ülénk le az ékes teremben, mert a hajó jövedelmezése is azt követeli, hogy az utas itt ebé­deljen.

Az alatt mind jobban közeiedénk Pétervár felé, s midőn ebéd után a hajó fedelére siettünk, jobb felé a közel parton Péterhof épületei és kert­jei valának láthatók, előttünk pedig az igen kiemel­kedő Sz. Izsák kupolája, és sok más aranyos kupola és torony csillogtak. Már a Néva torkolatjában vagyunk, melynek vize olyan szinü és olyan tiszta, mint a tenger vize. Pétervár síkságon terjedvén a Néva két partján, az érkezőnek egyéb meglepő lát­ványt nem mutathat az aranyos kupoláknál, melyek pedig sülyedni látszanak, a mint hozzájok közele­dünk. Már a Néva kőpartjai és szép ház-sorai jön­nek elénk; már benne vagyunk a városban. A mit a hajóról láthatni, a sülyedő Izsák kupolája, a nagy­szerű folyó, a széles kőpartok, a beláthatatlan hosszu-ságba elnyúló házsorok, mind a terülő nagyságnak képét mutatja. Ezt avval a képpel hasonlítván össze, melyet a buda-p esti Dunáról hoztunk emlékezetünkben, a Duna kicsiny, Pest pedig igazán nagyon kicsiny.

Pétervár. 381

A budai oldal, a magasan . álló királyi palotájával, kitűnnék a Névának bármelyik partja felett, ha annyira készületlen és rongyos nem volna. — Ter­jedelemre nézve Buda-Pest elenyészik Pétervár előtt.

A hajó megáll, kiköt; előttünk nem nagy tá­volságban a Miklós-híd (Nikolai híd) fogja által a szép folyót. Az ezredes szives a Kayser szállodába elvezetni, a hová maga is száll.

Itt vagyunk tehát Sz. Pétervárott. A Nova folyó a csak 60 versztnyire (8V2 mélyföldnyire) tá­voli Ladogából, mely Európának legnagyobb tava, valóban tengernyi tó, a Finn öbölbe önti nagy víz­mennyiségét. Kifolyásánál több ágra oszlik. A leg­hatalmasabb ág, a melyen bejöttünk, a Nagy-Néva (Bolsaja Neva); ez és a Kis-Néva (Malája Neva) a Vaszili osztrov-ot (Vaszili sziget) képezi, mely két híd által, a már megnevezett Miklós-híd és egy hajó­híd által van összekötve a bal parton terülő vá­rossal. Szállodánk is a Vaszili osztrovon van. To­vább haladván fölfele a Néván, a Nevka szakad ki belőle, mely maga is Nagy-Nevkára és Kis-Nevkára oszlik, több szigetet képezvén. A Vaszili sziget partján ott vannak a tőzsde, a tudományos akadé­mia, az egyetem, a Pál-hadiakademia, a szép művé­szetek akadémiája stb. Ezek tehát mind közel van­nak szállodánkhoz. A Kis-Néván túl a pétervári erősség van, a mely egy nagy hajóhíddal van ösz-kötve a balparttal. A császári paloták az arszenál, az Izsák temploma, a ministeriumok palotáji stb. a balparton vannak, a melyen a város legnagyobb

382 Pétervár.

része terjed. Ezt a balparti várost három csatorna környékezi egymásután, a Mojka-, Sz. Katalin- és Fontanka-csatornák.

Alig hogy egy keveset rendezkedtünk az új szálláson, s a város térképén tájékozódtunk, az ált-öltözött ezredes lépé be hozzánk, azt javasolván, hogy esti hat és fél órakor sétát tegyünk kocsin. A Miklóshídon általmenvén az Izsák templomán túl a Nevszki-proszpekten menjünk végig, s megfordul­ván a Nyári kerthez hajtsunk. „A kert előtt ká­polna van, ott kalapot kell emelni", figyelmeztete az ezredes, mit jó tudnia az idegennek, hogy kelle­metlensége ne legyen. Azon a helyen Sándor csá­szárra támadás történek egyszer, azért építtetett oda a kápolna, a melynek szentjét nagyon tisztelik. Az ezredes, ki holnap reggel utazik tovább, a Nyári kertben fog hozzánk csatlakozni, ha dolgában el-járand. A kitűzött időig tehát kiki még végezhet valamit.

Ezt az időközöt én arra használám fel? hogy egy helszingforszi levelező ösmerősömet, Forszman Györgyöt, kinek írói neve Koszkinen, *) felkeres­tem*. Már Dorpatban megtudtam volt, hogy Forsz­man most Pétervárott bújja az állami levéltárakat, s hogy őt a finn egyháznál lehet megtalálni. Kime-

*) A forsz (fors) svéd szó vízesést, vízzuhatagot jelent; Helszing-forsz tehát = Helszing-vizzuhatag; Tammerforsz stb. Forsman, vázese's melletti lakos. Finnben a vízesés kos ki, kos-kinen pedig vizesées.

Külső kegyesség. 3 8 3

nék tehát a fogadóból, s egy drojki-st *) szólíték meg azon néhány szláv szóval, a melyet tudok, hogy vi­gyen a finn egyházhoz. A drojkis.elértvén engemet, elhajta. A Miklóshíd elején is kápolna áll; itt vala először alkalmam látni, mily nagy az oroszok külső ke­gyessége. Kocsisom, igen fiatal legény, oly nagy mozdulatú hajtással vete magára keresztet, hogy szinte megijedtem, azt vélvén, baja van, leesik ülé­séről; mert sok felé nézvén, észre sem vettem volt a kápolnát. Ezt azomban meglátván, elértem a dol­got. A drojkisok mind tisztelegnek, a kocsikban ülők nagy része is ugyan azt teszi; a gyalogok föl­dig borulnak le, s még vissza tekintve is keresz­tezve meghajtják magokat. Minthogy pedig a tem­plomok és kápolnák meglehetős sűrűn vannak a városban, a külső kegyesség gyakorlására igen sok­szor és néha gyorsan egymásután van alkalom. Sok elmenő azomban nem tiszteleg; ezek vagy idege­nek lehetnek, vagy nem oroszhitüek, mert Pétervá-rott számosan laknak nem oroszhitüek is. Már a finn egyházi község evangélikus; s tudom, hogy észt evangélikus község is van itt, a melynek lelkésze Dorpatban vala az észt nép ünnepélyén; vannak német és svéd evangélikus, vannak továbbá német, holland, franczia reformált egyházi községek; van egy örmény község; vannak zsidók is.

*) Az orosz bérkocsi, mely többnyire egylovas, drojki-nak neveztetik; drojkis tehát bérkocsis.

384 Finn egyház.

Drojkisom egy kis kérdezködés után elvivé oda, hova menni akartam. Az egyházhoz tartozó épületek jókorák; két és három emeletesek; mind olyan karban látszók, mintha épen most meszelték volna sárgára; maga a templom is nagy, és kül­seje ugyanazon szinti. Azt olvasom róla, hogy az első finn templom 1734-ben épült; a mostani épü­let 1804-ben szenteltetett föl. Iskola is van mellette. Ha vett értesülésem ig: az* a pétervári finn község 15,000 lelket számlálna. De űgy hiszem, e számban benne vannak azon evangélikus finnek is, kik a városon kívül, a környéken, laknak. Mert sok falu Pétervár körül finn, a min annál kevésbbé lehet •csudálkoznunk, mert a város finn földön épült. A most Vaszili-nek nevezett sziget az előtt finnül Ja-neksen saari = Nyúl-szigetnek neveztetett volt.

Abba a lakásba menvén be, a hol Forszman van szállva.a háznépet—néhány asszonyt meg egy urat — a kávés asztalnál találám. Németül jól tudnak; di­vatos öltözetjök meg s a nagyon szép bútorzat ké­nyelmes létet tanúsítanak. Forszmant nem találván hon, s jegyemet ott hagyván hamar elbucsúzám az idegenektől. Visszatértemben, közel a Névához, a hol már nem tévedhettem, elbocsátám a kocsist s gyalog őgyelgék. Föltetszenek a végetlen sorban álló kompok és hajók, melyek mind tűzifával va-lának megrakva; a fa többnyire nyír és fényű. A finn egyház épületeinek udvarain is nagy tűzi fa-rakásokat láték. A hosszú és kemény tél itt bizo­nyosan sok fát emészt el. Azt pedig az udvarokon

Miklós-híd. 385

rakják fel, nem igen lévén használható pinczék a városban, mely alacsony helyen épült, a hol a föld vize nagyon fenn jár.

Az utczák kövezete apró éles kavics, az tehát gyalog embernek elég rossz. Ámde a járdák széle­sek és táblás kövekkel kirakvák. A Néva kőpartja nagyszerű, gránitból való. Az utczák igen tagosak, különösen a Néva-partok nagyon szélesek. A ter­jedtséghez képest tehát a két és három emeletes házak alacsonyaknak látszanak.

A Miklóshíd irányában egy aranyos tornyú kisebbféle egyház áll, mely a Gyümölcs-oltó Boldog Asszonynak van szentelve, s melyet nyitva találván megnézek. Egy képíró az egyik oltár képét másolja, egy pap nagy gordon hangon énekel vala, míg né­hány jövő menő hív leborulva imádkozék. Sok az arany mindenütt, mi a hatásnak inkább árt, leg­alább érzésem vagy ízlésem szerint. A Miklós-hídon lévő kápolna Sz. Miklósnak van szentelve, akinek szobra mozaik, s a ki Miklós czárnak patrónusa vala, s azért róla neveztetik a híd is. Ez gránit lá­bokból és öntött vas ívekből áll. Gyönyörű hü, mely a jobb part felé a kápolnánál ketté ágadzik, a hol az áltmenő hajóknak kinyílik. Alacsonyan fekszik, mintha nem ^félnének a Néva áradásaitól, melyek pedig néha iszonyúak. így az 1824-ki ára­dás a víznek rendes szine felett 13 lábra 4 ujjra emelkedett volt.

Visszatérvén a szállásra Tilésius urat találám ott. Ennek segítségével is végre akarván hajtani

Első kötet. ŰO

386 Sz. Izsák egyháza.

az ezredessel megállapított tervet, ő a kocsit az Izsák egyházához rendelé, mi meg gyalog me­llénk oda.

Az épület a Néva felé nyílt és igen nagy té­ren áll, a melyhez képest alacsonynak is .tetszik; pedig ha mellette van az ember, akkor látja meg csak, milyen roppant nagy és magas az. Már az egyház talpazatja meg lépcsőji is bámulatosak, mert nagy gránit-koczkákból valók. Görög keresztet ké­pezvén az épület, az tehát négy egyenlő homlokú; mindenik homloka két sor oszlopokon (peristylen) nyugszik; egy sor hat oszlopból állván. E szerint 48 oszlop díszíti a templom külsejét. De milyenek ez oszlopok! Mindegyike egy gömbölyű csiszolt kőszál (monolith), veres finn gránitból, melynek ált-mérője hét láb, magassága pedig hatvan láb! Mi­után bámulva megnézte az ember a gyönyörű és tömérdek oszlopokat, nem akarva is a munkára és fáradságra gondol, a melybe az iszonyú grá­nit sziklák kivágása, idehozása, felállítása és mű­vészies kidolgozása került. Én t. i. a nagyszerű és felette pompás épület jellemét abban találnám fel, hogy szépsége a munkát és költséget juttatja eszünkbe s hogy inkább ezeknek roppantságával ijesztőleg hat reánk, mintsem nyájas szépségével el birná fe­lejtetni velünk, hogy nyögő fáradság készítette.

Az ajtók be lévén már csukva, mert estve felé járt az idő, csak külsejét nézhetők meg az egyháznak, mennyiben alólról látható. A nagy bronz ajtók rajzai, díszítései oldalt és felyül a szemöldö-

Sz. Izsák egyháza. 387

kön, mind nagyon tökéletesek. Mindenik oldalon őrök hevernek vala, a kik közeledésünkre felugra­nak, s magyarázni kezdek az alakokat. Semmi sem alkalmatlanabb a nézőnek, a ki az előtte álló tárgy hatását érzi és magába mintegy szívni óhajtja, mint a tolakodó magyarázat, a melyet nem értünk, s ha értenők sem kivánunk. De abbeli alkalmat-lankodást nem lehet sehol kikerülni. Azomban itt annál kellemetlenebbnek látszék, mert az őrök kül­seje s heverő helyeik, hogy úgy mondjam, nagyon is falusiasak lévén, nem illenek vala az épület ko­moly és nagyszerű méltóságához.

A nagy kupolát négy kisebb és alacso­nyabb kupola veszi körül. Mindegyike meg van aranyozva. A nagy kupolát még egy nagy aranyos kereszt díszíti.' De a sok arany ellenére is, melyet közel állván úgy sem láthatni, az épület szine ko­mor. A bronz-alakok feketék, a gránit tömeg pe­dig az oszlopokban, lépcsőkben barna-veres, mi ha­sonlóképen sötétnek látszik. Ez talán még neveli az egésznek azon hatását, mely inkább ijesztő5 mint­sem nyájas.

Ezúttal beérvén avvalt, a mit az épületből láthattunk, a Miklós czár lovas-szobra előtt álló kocsiba ülénk, hogy a kocsis, a kivel nem tudánk beszélleni (mert Tilésius nem kisérhete), a vett uta­sítás szerint a Nevszki-proszpekten végig vigyen, s azután a Nyári kertbe forduljon. Pétervárott a nagy útczákat proszpektéknek nevezik; ezek közt a leg­nagyobb a Nevszki nevű, melynek hossza 4 verszt,

- 25*

388 NevszM-Proszpekt.

tehát egy fél mélyföldnél Jaosszabb. Lassú ügetéssel menvén a lovak (két lovas hintóban ülünk vala), megnézhetők a házak külsejét s a boltok orosz fel­írásait, a melyek csak néha francziák, angolok vagy németek is egyszersmind. Fényképező műhely és fogorvos majdnem minden második házon jelentik magokat; a péterváriak tehát igen szépek lehetnek, vagy legalább nagyon szeretik magokat lefényké­peztetni, s igen rossz foguak. Az évnek más sza­kában, különösen télen, mikor itt szánokon jár a díszes közönség, ezt megláthatná az idegen: most a nagy útcza nem néptelen ugyan, de a divatos sétálók nélkül szűkölködik. A nagy hosszú utezát azomban nemcsak a házsorok teszik nevezetessé, hanem az is, hogy ott majdnem minden keresztyén felekezetnek egyháza van, jelesen: római katholi-kus, holland református, luterános, örmény; ott van a Kazáni egyház is, mely Pétervárott az Izsák után legjelesebb orosz egyház, egy félkört képező kettős oszlop-sorral, a római Sz. Péter egyháza min­tájára. Nevét a Boldogasszonynak egy csudatevő képéről vette, melyet 1579-ben vittek el Kazánból, s 1821-ben hoztak volt Pétervárba. A Fontanku csatornán az Anicskov-híd van, melyet négy műcso-port ékesít; mindeniket egy ló és annak zabolázója képezi. A ki Berlinben a királyi palota előtt a két ágaskodó lovat látta, melyek mindenikét egy em­ber tartja, az mindjárt észreveszi, hogy itt azoknak hasonmásait találja. Valóban is mind báró Klodt

Bazár. 389

művei, s a berlini két csoportot Miklós ezár küldte ajándékba IV. Fridrik Vilmos porosz királynak.

Á Nevszki proszpekten a G o s z t i n o j d v o r (vendég-udvar) is van, azaz bazár. Ezt más alka­lommal gyalog kerülők meg, csudálván nagy ter­jedését, melyben, a leírás szerint, mert magam bi­zony meg nem olvastam, 340 bolt és tár van. — Az elnevezések általában nevezetesek, mert elbeszéllik nekünk, hogy honnan kerültek az intézet és első használóji. A g o s z t i n szó a német Gast, latin hos-pes; az első kereskedők Oroszországban német hansza városbeliek voltak, ak ik mint vendégek úgy jártak keltek az országban. S mai napig a kereskedőt v e n d é g = g osztin-nak nevezik az oroszok. Egyéb­iránt a k u p é ez szó is jár, rmelyet a magyar nép is jól ismer, s mely meg azt mutatja, hogy a magyarok közt a tótok eszközlötték egyszer a kereskedést. A gosztin szónál pedig ki nem emlékezik nálunk, hogy a magyar városok első lakójit, kik hasonlóképen többnyire németek voltak, a régi magyar királyok is vendégeknek (hospites) nevezték vala? A b a ­z á r szó perzsa, s ennek hasonmása a magyar vá­s á r szó. A nyugati ázsiai népek közt a kereske­désre nézve, alkalmasint a perzsák vitték valaha ugyan azt a szerepet, melyet a németek keleti Euró­pában. A bazár szó azután a török nyelvű népek­hez, s ezektől mind az oroszokhoz mind mi hoz­zánk is került. A török b a z á r güni = magyar v a s á r n a p meg azt mutatja, hogy ünnepen, tehát a hétnek ünnepnapján tartattak a sokadalmok. A ma-

3 9 0 Idegen szók.

gyár nyelv mégis már meg akarja különböztetni a v á s á r - t a vasár-naptól ; de a magyar vidéki vá­sárok mai napig vasárnapokon tartatnak. *)

A kocsis nem hajta végig a Nevszki prosz-pekten, s úgy hamarább megfordúla a Nyári kert felé, mely hasonlóképen a Névához ér. Ez volna a péterváriak kedves sétáló helye; mi a jelen mula­tókat nem találók épen nagy számmal. A kert igen nagy; faji öregek, de itt-ott a gondos kéz hiját látszanak mutatni. A szobrok, melyek sok helyütt előkerülnek, mintha porosak volnának, sőt némelyek csonkák is. A mulató épületek terjedelmesek és csinos épitésüek, de azokon is valami hiányzik. Szóval, az egész hely olyan színben mutatkozék, mint ha igen vagyonos gazdája meghalt volna,

*) Másutt is (lásd a 332. lapot) meg volt említve, hogy az idegen szók mind meg annyi adat a nyelvnek s az azon be-szellő ne'pnek külső viszontagságairól. Ezt tanúsítják a gosztin, bazár, vásár, knpeez szók, de tanúsítja a következő is: Az orosz nyelv a jobbágyot, vagy inkább örökös szolgát, kresz-tyán-nak nevezi. A kresztyán szláv szó a magyarban ké­re sztye'n, hogyan lett hát, hogy az orosz nyelv valahol és valahaaz örökös szolgát keresztyénnek nevezte el? Eztazorosz, ki maga is keresztyén, a mongol uralkodói utódoktól a kazáni és más khánságbeli uraktól vette által. Ezek muhammedán hitűek és urak lévén, az orosz keresztyén jobbágyot csak egyszerűen keresztyénnek nevezték vala; nekik tehát keresztyén annyi volt mint szolga. A khánságok meghódítása után is maradt a régi nevezet, annál inkább, mert számos előkelői orosz család a régi ,tatár' uraktól származik.

Koskinen. 3 9 1

s annak ápoló gondját az örökös csak fél kedvvel folytatná.

.Végig sétálván a kertben mind hossza mind széle szerint, kimenénk, kalapot emelve a kivül álló kápolna előtt, hogy meg ne sértsük a kegyes szokást, s haza hajtánk; mert a pétervári hosszú nyári napnak is vége lett. Azon benyomással eltel­ten, melyet a látott tárgyakról elhoztunk, ülénk a thea-asztalhoz, Forsman úr társaságában, ki azonnal hozzánk sietett, mihelyt jegyemet vette volt. 0 a Ladoga éjszak-nyugati partjain tevén egy utazást, most a pétervári levéltárakban gyűjti az adatokat, melyeket történeti munkájiban fel fog használni. Nagyon örülék, hogy vele megismerkedhettem,

Forsman (Koskinen), még szinte fiatal em­ber, a mennyire szikár termete és gyenge sza-kála bizonyosan nem véníti, a helszingforszi egye­temen a történelem tanára. Néhány munkájit, úgymint a F i n n n é p e k r é g i s é g e i r ő l va ló i s m e r e t e k (Tiedot Suomen-suvun muinaisuu-desta), a B u z o g á n y - h á b o r ú (Nuija- sota), mely a finn falusi népnek zendíilését beszélli el azok ellen, kik azt IX. Károly királyivá léte előtt nyomorgatták volt, a Livekről , melyet franczia nyelven a finn tudós társaság évkönyveiben adott ki, a magyar akadémiában megismertettem vala; most a Finn történetekből tankönyvet ír, melynek első füzete megjelent már. Koskinen nemcsak a finn történelmi tudománynak legbuzgóbb, s ha nem csa­latkozom, talán legjobban készült mivélője, hanem

3 9 2 Tudományos Akadémia.

általában is a finn nemzetiségnek nagyon tüzes vé­dője és előmozdítója. A finn irodalmi társaságnak is tevékeny tagja, ki nagy részeit maga dolgozta ki azon nagyobb egyetemes történelmi műnek, me­lyet a nevezett társaság több (5—6) kötetben ád kL

Nem sokára Karlstedt ezredes is, ki minket híjában keresett volt a Nyári kertben, belépe, s így beszéllgetve a látottakról, elég vígan és elégedetten töltők az első pétervári estvét.

A pétervári tudományos akadémiát Nagy Péter alapította 1724-ben; statútumait Leibnitz készíté. De azzá, mi most, csak II. Katalin czárné alatt lett, ki maga is kedvellé a tudományt. *) Az akadémia

*) Nem lesz helyén kívül megemlíteni, hogy II. Katalin a híres szótáron nagy kedvvel és kitartással dolgozgata. Maga beszélli el Zimmermannhoz írt levelében 1785. máj. 9. „Önnek levele kivont a magányból, melybe majd kilencz hónapig be­zárkóztam vala. Bajosan találná ki, hogy mivel foglalkoztam; megmondom tehát, mert ilyesmi nem mindennap történik. Va­lami két-háromszáz orosz gyök-szóból álló jegyzéket készítet­tem, s azokat annyi nyelvre fordíttattam volt, a mennyit csak elő lehetett kerítenem; számuk kétszázon felül van. Naponként egy-egy szót vevék elő, s azt mind azon nyelvekben leirám, a melyeket kaphattam. (Washington is a Katalin készítette szó­jegyzéket minden amerikai kormányzónak és tábornoknak meg-küldé, hogy a külömböző nyelvekből a megfelelő szókat össze­keressék.) . . . Pallas tanárt hivatám magamhoz, s meggyónván neki bűneimet, abban egyezénk meg, hogy ezen hasznos fordí­tásokat kiadjuk" stb. — így megjelent: G lossa r ium com-

Kunik. 395

három osztályból áll: a niathematikai, orosz nyelv és irodalmi, meg történelmi és philologiai osztály­ból. Van 21 rendes, 55 tiszteletbeli (köztök 1 kül­földi) s vagy 200 levelező tagja. A korona évenkint 300,000 rubellel vagy 1,200,000 frankkal látja el.

Megtudván Schiefnertől, hogy Kunik r. aka­démiai tag, ki történettudományi munkáiról nálunk is tiszteltetik, Pétervárott van, s az akadémia épü­letében lakik, más nap reggel fölkeresem. Szállása a földszínnek egy részét, mely igen magos, foglalja, el, s a Névára tekint; az tehát fekvésénél fogva igen kedves. A mellett nagyon tágas, kényelmes. Kunik erőteljes, nagyon mozgékony férfi; az em­ber azt hinné, hogy nem szokott könyvek közzé temetkezni. Hogy talán nőtelen, azt mindjárt szo­bai társasága 'árulja el. Két kedves kis ebe apado-lat lágy szőnyegén v hever; egy dörmölő czieza. egyik pamlagon nyújtózik felgörbülő háttal az ide­gen ember közeledtére, míg egy galamb egyik köny­ves szekrényről a másikra repdes. „Szinte vártamr

hogy felkeres", így fogadván engemet, hamar meg-lőn az ismeretség. Minthogy csak egykét napot szánhattam Pétervárnak, úgy tervezénk, hogy hol­nap körül fog vezetni a császári palotákban s egyebütt; a következő napon pedig kirándulást, teszünk a vidékre. Tudományos érdekű beszéllge-

p a r a t i v u m L ingua rum t o t i u s Orbis. Pétervárott 1787. (Lásd: Vorlesungen über die Wiss. der Sprachen. Von Max Müller. Übersetzt von Dr. Carl Böttger. II. Aufl. Leipzig,. 1866. I. köt. 120. lapján.)

394 Kunik.

lésünk pedig a finn és ugor népek őstörténeteire csa-ponga. Kuniknek az a véleménye a magyar népről, hogy török hódítók és finn hódoltak vegyületéből •származott. Mert, úgymond, a finnek nem voltak lovasok, ellenben a török népek azok voltak. A ma­gyarok is lovas vitézek lévén, azok tehát, Kunik véleménye szerint, nem igen lehettek tiszta finnek. Ezen alítás ágy képzeli a magyar nép alakulását, hogy a hódító törökök a hódolt finnek közt elfin-nesedtek. Azért neveznék az azon korú byzantinus írók turkoknak a magyarokat; azért finnes a ma­gyar nyelv,

A mi annyiszor megtörtént, hogy a hódító a hódoltnak nyelvét elfogadta (pl. a német frankok, lombardok, gótok mindenütt a legyőzöttek nyelvét fogadták el; így a skandináv roszok vagy oroszok a Deneper mellékein, s az ugor bolgárok a Duna jobb partján, a mai Bolgárországban, a legyőzöt­tek szláv nyelvét sajátították el): az a győző tur-koknál is történhetett, hogy a legyőzött finnek nyelvét magokévá tették, elfelejtvén saját nyel-vöket. A kisebb számú győző mindenütt a nagyobb számú legyőzött közt enyészik el.

Azomban Kunik nem tudja vala még, hogy & magyar nyelv finnes ugyan, de az ugor nyelv­csoporthoz tartozik; finnessege tehát olyan, milyen általában az ugor nyelveké. Az ugor népek pedig csakugyan lovas népek. A hunokat nem említvén, a kiknek ugorsága szintén nagyon valószínű, a bol­gárok, de kivált az avarok bizonyosan ugor népek

Sz. Izsák egyháza. 3 9 5

voltak, s mint lovas győzők ismeretesek. Abban tehát nincs különösség, hogy az ugor-magyarok is lovas vitézek.

Érdekes beszéllgetésünket Europaeus belépése szakítá félbe, ki egy fáradhatatlan finn búvár, s most Pétervárott tartózkodik. Öröme nagy vala, engem ott találni. Azomban ez úttal el kellé hagy­nom Kunikot, mert a mai napnak is megvan hatá­rozott feladata.

Karlstedt ezredes elbúcsúzván tőlünk, az Izsák­egyházba sieténk, hol Tilésius vala kalauzunk és magyarázónk. Az egyház belseje pompás; a néző eleinte meglepő zavaródást érez, mintha a fény és nagyság vetélkedése bántaná; s minthatulságig sok volna az aranyozás és a becses kövek csillogása. Lassankint hozzá szokik a szem, s az Ítélni akarás, mely tetszéssel vagy nem tetszéssel nyilatkozik, le­győzi a zavarodást. A fő kupolának mennyezetét befoglaló roppant nagy kép (a Boldog asszony imádkozik, jobbján keresztelő János s balján evan­gélista János lévén), s a nagy ikonosztáz (képtartó) vagy oltár legelőbb is szembe tűnnek. Két száznál több kép ékesíti az egyház belsejét. A képek rajzait a szent zsinat előbb gondosan megvizsgálta, ha vájjon mindenben legszorosabban megegyeznek-e az orthodo-xia követeléseivel, s úgy festették azokat a legjelesebb képírók; az elkészült képeket újonnan a művészeti akadémia vizsgálta meg a művészet szempontjából. E szerint csak jeles munka vétetett föl az egyház képei közzé. Anagyikonosztázonhárom egymás felettisorban

396 Sz. Izsák egyháza.

harminczhárom kép van. Némely csoport egészen aranyos, csak az arczok és kezek festyék. A fő­sorban ott vannak az üdvözítő és a Boldogasszony; az üdvözítőnek jobbján a dalmát. Sz. Izsák, kiről az egyház neveztetik, Sz. Miklós és Sz. Péter; a Boldog asszony balján Sz. Névai Sándor, Sz. Kata­lin és Pál apostol. A Névai Sándor (Nevszki Ale­xander) a Rurik nemzetségéből való novgorodi fe­jedelem lévén, a Néva mellett 1240-ben nagy győ­zelmet vőn a svédeken és finneken, s az orosz egy­ház szentjei közt Nevszki, azaz Névai, Sándornak dicsnevéről ismeretes. Az ebben a sorban lévő szentek a czárok véd-szentjei, a kik az egyházat épí­tették, Pál czártól kezdve a most-uralkodó II. Sán­dorig.

Az ikonosztáz előtt lévő maiakhit oszlopok, úgy mondják, egyetlenek magok nemében; hasonlóképen a lapis lazuli-oszlopok nagyon becsesek, de hatásuk a maiakhit oszlopok mellett csekélyebb.

Az ikonosztáznak másik sora fejér márvány, párkányzatában rámos képek vannak.

De minden, a hová a szem csak néz, pom­pás , mind a leggondosabb művészi kéznek mun­kája, ha ízlésünknek kevesbbé tetszik is a sok arany.

Hét nagy csillár függ az egyházban, annak kivilágítására, mely ünnepélyes alkalomban törté­nik, mikor a kupolák is meg vannak világítva. A kik látták, nem győzik csudálni.

Az egyházban nincs orgona; de énekesei na­gyon híresek.

Sz. Izsák egyháza. 397

Ámuló csodálkozással nézegeti az ember a tárgyakat, melyek sokasága nyomasztó. Még a bronz kapuk alakjai is kitűnők.

Más alkalommal fent is jártunk az egyház te­tőin. Az épület magasságát, térjedelmességét, szóval roppantságát jobban erezi az ember fenn, mint mi­kor alant körüljárja, vagy bent nézegeti. A kis ku­polák feletti tornyokban harangok függnek, melyek szavát nem hallottuk. A nagy kupola feletti tornyot 24 finn gránit oszlop környékezi. Felülről azomban a szem gyakran elfordul az épületről s a városra vonzódik, melyet onnan egész terjedtségében lát­hatni. Kár, hogy az ég alja nem volt tiszta. De a láthatónak képe nagyszerű; sajnálkozásomra eszembe juta Pestnek képe a budai vár ormáról, mertj ez nagyon is kicsi a Péterváréhoz képest. Az orosz székes városnak már 1864-ben 550,000 lakosa vala; s aránylag téresebb helyen épült mint Pest, mely­nek három-négy terjedelmesebb épületen kivül csak közönséges, bár szép, lakó házai vannak, s mely úgy össze van szorítva, hogy egyetlen egy nagyobb tere van.

Nem tehetek róla, az Izsák egyházánál mindég a fáradság és költség juta eszembe. Mikor a né­zéstől szintén unatkozásig megtelve jöttünk ki, azt kérdezem: ugyan mennyibe kerülhetett az mind? S Bastin könyvében *) találom, hogy 1818-tól

*) Guide du Voyageur á St. Pétersbourg etc. Par Bastin, St. Pétersbourg, 1867.

3 9 8 Nagy Péter lovas szobra.

1839-ig az épület 28 millió frankba s megint 1840— 1864-ig 93 millió frankba került. A nagy ösz-veghez járulnak még a belső díszítés költségei, me­lyek hasonlóképen nagyok. Bastin szerint a me-nyezetek festvényei közel egy millió frankban van­nak; az oltárok aranyos vagy bársony takaróji 359,020 frankba kerültek. A szent edények, gyer-gyatartók stb. mind nagyon becsesek. A nagy iko­nosztáz malakhit és lapis lazuli-oszlopjainak nem anyaga, hanem csak elkészítése 895,000 franknyi.

Az Izsák-egyháza a Néva felől nagy nyilt té­ren áll; ha a Néváról megyünk oda, bal felé az ad­miralitás, jobb felé pedig a senatus és a sz. zsinat palotáji vannak. Az admiralitás és a senatus közti téren, szemközt az Izsákkal, Nagy Péter lovas szobra van felállítva. Nagy Péter hajadon fővel egy kőszikla szélén ágaskodó lovon ül, a Néva felé néz, s kezét kinyújtja, mintha a túlsó parton álló épületekre mutatna. A ló egy kígyót tapos lába alá. A lovas szobor egy nagy gránit sziklán áll, melyet egy közel faluról hoztak ide. A kőszikla eredetileg 45 láb hosszú, 25 láb széles és 30 láb magas volt; de faragás közben két felé vált, s összeragasztaték. Most 14 láb. magas, 20 láb széles "és 43 láb hosszú; a szobor maga 17 % láb magas. A kőszikla tehát nem mutatja a szemnek azt a tömérdekséget, a melyet a leírások után képzelt magának az ember: de a szoborral helyes arányú. Két oldalán ez a fel­írás olvasható: „Petro primo Catharina secunda; Petru pervomu Ekaterina vtoraja." Az ünnepélyes

Sándor-oszlop. 3 9 9 '

felmutatás 1782. aug. 7-kén vala. Nagy Péternek ezen lovas-szobra elsőnek tartatik Sz. Pétervárott.

A néző könnyen egybehasonlíthatja a Miklós, czár lovas-szobrával, mely az Izsák egyház ellenkező-terén áll, s a mely 1859. jun. 25-kén lepleztetek le~ A czár teljes katonai egyenruhában, sisakos fejjel ül lovon. A láb-alja (piedestal) külömböző színű gránitból való, de túlságos magos. A domboru-mű~ vek a czár élete főbb jeleneteit ábrázolják. Az egész. szobor oly feszesnek látszik, mintha egy óriási lo­vas játszó báb volna. A feszes egyenruha és sisak,, úgy látszik, a legjelesebb szobornak is ár i Mennyi­vel nemesebb a Nagy Péter szobra!

. Az admiralitás épülete a város középpontja, mintegy; onnan ágaznak szét mint legyező szár­nyai a főbb utczák: aNevszki proszpekt, a Borsóutcza (gorochovaja) s a Feltámadási (Voszneszszenszky) proszpekt. Az admiralitás terén a Télipalota és az Etat-Major palotája közt a Sándor oszlop van, melyet I. Sándor czár 1832. aug. 30. Sz. Nevszki Sándor tiszteletére állíttatott fel. Ez az újabb idők legma-gosabb kőszáli (monolith) oszlopa; lábalja és feje­zete nélkül 84 láb magas. A kőszál eredetileg 102' lábnyi volt, de rövidebbé tevék azért, mert attól tartanak vala, hogy 14 lábnyi áltmérőjü vastagsága nem fogná megbírni a 102 lábnyi magosságát. Az oszlop lábalja 25 láb magos és ugyanannyi láb szé­les, s hasonlóképen egy gránit kőszikla; a fejezet 16 lábnyi magas, a rajta álló angyal 14 s a kereszt 7 lábnyi; az egész oszlop összes magossága tehát 146 lábnyL

-400 Se'ta a Néván.

Ha eszünkbe jut, hogy Pétervár mocsáros he­lyen épült, elgondolhatjuk, hogy nemcsak az Izsák­egyház és a Sándor-oszlop, hanem általában min­den nagyobb épület levert czölöpökön áll, mint & velenczei Márk-egyház és általában Velencze vá­rosa.

Miután a délelőtti napot és a delet a Néva "bal partján eltöltöttük, a délutánt egy kirándulás­nak szánok a szigetekre. Azon képzeletben, melyet leírások után szerez magának az ember Pétervárró], alig jut hely olyan szép fákkal és pázsittal ékes­kedő szigeteknek, minőket valóban a Nagy Nevka széltágozásai között találunk; annál kevesbbé kép­zelhetünk pedig magunknak olyan szép és sok kertes nyári lakokat, milyenekkel már e szigetek be vannak építve. Ehhez képest a Duna partjai Buda-Pesten sivárok, kietlenek.

Számtalan csóinak és igen sok apró gőzhajó jár minden irányba a Néván. A csolnakázó sétálás azért kedves mulatság, mert a nagy tiszta víztükör -gyönyörködteti a szemet, s egyúttal a város nagy terjedelmét és változását mutatja fel a Néva part­jain. Kiérvén mintegy a városból s a szigetekbeli nyári házak közzé jutván, melyek nagy részint fá­ból valók, ékes faragványu verandákkal s virágos kertekkel, az utazó azt gondolhatná, hogy valami .svajczi tavon találja magát, melynek környékén nincsen hegy. Csupán a hosszú világos est emlé­keztet bennünket, hogy éjszaki tájékon vagyunk. A jegenye- és nyírfák, valamint a fény vek, lehető

Néva-szigetek. 401

dúsak; nem látszik azokon sínylés, mint a Nyári kert fajin; annyira kedvező a talaj a fa-növésnek, hogy a tavali nagy szárazság sem tett itt kárt.

Az 1868-ki nyár t. i. az éjszaki tartományokra, de különösen Oroszország éjszaki részeire nézve rendkívül száraz és forró vala. Emlékezünk az erdő- és gyep-égésekre, melyekről a hírlapok értesít­tettek volt. Szemtanúk beszéllek nekem, hogy Pé­tervár néhány hétig folytonos füst között mintegy fuldoklott, mert a vidék köröskörül égett. A fák tehát mindenütt sokat szenvedtek, mi a Nyári kert­ben most is látható. De a Néva szigeteiben annyi a talaj nedvessége, hogy ott a rendkívüli forró szá­razság nem árthatott. £ szárazság következtében már keleti Poroszországban, még inkább Litvánia, Liv-Eszt-országban és a határos orosz kormányzó­ságokban igen nagy ínség vala. De Finnországban, a forró szárazság ellenére, vagy talán általa, igen dús aratás örvendezteté meg a néhány rósz évet ki-állott földmivelőt.

Késő estve érkezénk haza a szigeti sétából. Theázás alatt kezembe vevém a „St. Petersburger Zeitung" június 17—29-diki számát, s abban a híres morsanszki pernek ítéletét találtam. Már többször emlegették volt e pert, azért jól esek a hivatalos tudósítás. Helyén lesz azomban itt egy tekintetet vetni Oroszország hitvallási viszonyaira.

Elsői kötet. 26

4 0 2 Oroszország- lakossága.

A roppant orosz birodalomból, mely 394,000 • mélyföldnyi, tulajdonképen, • ..

az európai Oroszország 88,032 • mf. a kaukazi helytartóság 8034 „ „ nyugati Szib eria (T ob olszk

és Tomszk) . . . .42,742 „ „ keleti Szibéria (Irkuczk) 12,786 „ „

összesen 151,694 D mf. terűlet csak állami területnek tekinthető; egyéb ázsiai bir­toka még gyarmati terűlet.

Az így vett Orosz országbán, a statistikai ada­tok szerint, van a 151,694 D mf.-ön 65.575,000 lakos, a 6850 „ „ Finnországban 1.843,000 „ a 2315 „ „ Lengyelországban 4972,200 „ Nem tekintve itt Finnországot, melynek lakosságát a finn statistika 1865-ben 1.843,253 lélekre becsülte, kiknek legnagyobb része (1.802,000 felül) evangé­likus; nem tekintve Lengyelországot, melynek leg­nagyobb része (3.805,000) katholikus, a tulaj don­képi Oroszországban 59 millió lélek az orosz vagy az orthodox egyházhoz tartozik. Mind a mellett, hogy azt a törvények túlságig ótalmazzák (lásd itt a 164—166 lapot), vannak mégis szakadások vagy, ha tetszik, eretnekségek benne. Megemlítettük már a r a szko ln ik -oka t (a 29. és 170. lapon), dehogy miért válnak el az uralkodó egyháztól, azt itt fog­juk röviden előadni.

Az orosz egyház folytonos összeköttetésben volt a konstantinápolyi patriárkasággal, míg a gö-

Egyházi unió. 403

rög birodalom fennállott. Az orosz metropolita 1328-ig Kievben székelt, azután Moszkvába költö-zék által;, mert az orosz fejedelmek hatalmát a De-neper mellékein a litván fejedelmek váltották fel. Kiev is a Jagellók idejében Lengyelország alá ke­rült. A keleti vagy görög birodalom mind inkább a nyugatiak segítségére szorulván az elhatalmaskodó törökök ellen, a konstantinápolyi pátriárka készvala, a nyerendő segítség reményéből; a pápa felsőségét elismerni. Az unió a két egyház közt meg is köt­tetek a florenczi zsinaton 1439. jun. 6. s azt ott a moszkvai metropolita Izidor is aláirá. *) Hiu igye­kezet: a keleti püspökök' nem akarván a latinokkal való egyesülés^ azt visszautasíták: hogy Oroszor­szágban foganatja lett volna, annál kevesbbé hi­hető, minthogy egyházi tekintetben nem vala még független a konstantinápolyi pátriárkától.

A görög vagy keleti császárságnak véget vet­vén a török hódítás, az orosz egyház viszonyá­nak is meg kellett változnia a régi egyházi felsőbb-

*) Az unió föltételei: A keleti egyház a római pápa fel­sőségét elismeri. A sz. lélek kifolyását illető dogmát mind a két fél, eddigi felfogása szerint tarthatja meg. A purgatoriumot a görögök is elismerik. — Azon unióban, melyet Possevin je­zsuita a régi Lengyelországban, s Hevenessy és Bárány jezsu­iták, Lippai és Kollonich esztergami érsekek támogatásával, Magyar- és Erdélyországban eszközlének, a fennemlített három czikken kivül az egyesülő görög egyházra nézve még az alsó papság házassága, a kehelynek a laikusok általi élvezete, s a sa­vanyított kenyér is foglaltatik. — A florenczi zsinaton elfoga­dott egyesülési formulát lásd Gieseler: Lehrbuch der Kirchen-geschiehte. Zweit. Bd. IV. Abtheil. pag. 541 etc.

26*

404 Liturgiái refomatio.

séghez. A függés megszűnt, s a moszkvai metropo-litát 1589-ben a keleti pátriárkák ötödik pátriárkának ismerek el, a ki alá akkor Három metropolita és hat érsek tartozik vala.

Az orosz egyház szertartásos könyvei a görög könyvekből voltak fordítva. Lehet? hogy már az első for­dítás által, lehethogy utóbbimásolások általis sok válto­zás jutott azokba; szóval, a használatban lévő szertar­tásos könyvek egyben másban különböztek vala egy­mástól s az eredeti görögöktől. Úgyde az orosz egyház hívei nem annyira a theologiával, mint inkább a külső szertartásokkal szoktak vala gondolni. Azon óhaj­tás támada tehát, hogy az egyházi könyveket meg kellene a becsúszott hibáktól tisztítani, s a moszk­vai pátriárka Nikon (1652—1665) álla emez törek­vés élére. Egy Moszkvában 1667-ben taiiott zsinat jóvá is hagyá a liturgiái reformatiót, s azt az egy­házi használatba bevinni határozá. Ámde sokaknak nem tetszik vala ez újítás, s nem akarák a javított liturgiái könyveket elfogadni. Az alkalmazott kény­szerítés még nagyobbítá a szakadást. A kik az új könyvek miatt elváltak a nagy anya-egyháztól, az o-kat r a sz kö ln ik -oknak (elváltak) vagy s z t a r o -vercz i -knek (ó hitűek) nevezték és nevezik. — Ké­sőbb még nagyobb oka is lőn az elválásnak. Tud­juk, hogy Nagy Péter 1721-ben megszüntette a moszkvai pátriárkaságot, magát tevén az egyház fe­jévé, s az egyházi ügyek elintézését az általa ki­nevezett szent zsinatra *) bízván (1. a 166. lapot).

*) A szent vagy igazgató zsinat 12 felsőbb papból s egy császári procuratorból áll.

Szkopczi-felekezet. 405

1723-ban a konstantinápolyi szent szék is a zsinat pátriárkái jogát elismeré. Az eleinte Moszkvában székelt, azután Pétervárba költözött által.

Ezen változás, melyet Nagy Péter hajtott végre, jobban érdeklé az egyházi életet, mintsem a litur­giái könyvek új kiadása, az is tehát ellenszenvet támaszta sokakban; s a mai sztarovereziek vagy raszkolnikok neve mögé azok is bújnak, kik a czári püspökség ellen vannak; s megérthető, miért hajlandó az orosz kormány a raszkolnikok üldö­zésére.

De van olyan felekezet is az orosz egyházban, melynek létezhetését is bajos felfognunk, a szkop­czi-felekezet. Skopeez, többes számban szkopczi, herélt, vagy, a régi magyar bibliai kifejezés szerint, meddő. E különös felekezet a társadalom fennállá­sát veszélyezteti, s a törvény szigorúan üldözi. A mi előttünk még megfőghatatlanabb, a szkopczi-felekezet a vagyonosabb osztályok közt is talál hí­vekre, mit a morsanszki per mutat, mely a tam-b o v i büntető törvényszék előtt folyt le. Az Ítélet sze­rint elitéltettek: l)PlotizynMaxim, Kuszmin, első czim-borabeli kereskedő és tiszteletbeli polgár Morsanszk-ban, azért hogy maga is a szkopczi-felekezéthez állott, a szkopczikat ótalmazta, eretnek tanaikat terjesztette, rangja jogaitól, három érdemjeleitől és a Sz. Anna-rendtől megfosztatik s keleti Szibériába száműzetik, a hol legszorosabb felvigyázat alatt lesz. Ugyan abba a büntetésbe marasztaltatik Plotizyn Tatjána Jegorovana, az előbbinek húga. 2) Giin-

406 Szopczik.

csikov Jekaterina Jakovlevna, s azonkívül még tizenkilencz névszerint felhozott férfi- és nőszemély, némelyike egy és több leányával együtt, mert a szkopczi felekezethez tartoztak s a csonkítókat el­titkolták, jogaiktól megfosztattatnak és számkive­tésbe küldetnek keleti Szibériába szoros felvigyázat alá. „Minthogy pedig köztök koros emberek is van­nak, a kik talán régen meg vannak csonkítva, tehát az elévülés alapján büntetésök elengedéseért folya­modik a törvényszék." 3) Annakelengedéseért két külön megnevezett szkopecz számára is folyamod­nak. 4) Kusznezov Jon Ivanov paraszt, azért mert önmagát és tizenegy személyt, köztök saját háza­népéhez tartozókat is („darunter seiner Familie an-gehörige") csonkított meg, minden jogaitól meg-fosztatik, s négy évig kényszerített dolgozásra ítél­tetik. 5) Némely személy gyanú alatt hagyatik meg. 6) Az előtalált tőkepénzt a törvényszék' Plotizyn törvényes örököseinek adja által. 7) A 10,000 rubel, melyet Szeljapukin a rendőr-mesternek ajánlott volt, a kincstárba foly. 8) Az eltűnt tőkepénzek végett további nyomozás nem fog történni.

Sokat tanulunk ebből az Ítéletből. Nevezetesen azt, hogy a szkopczi-felekezethez férfiak és nők tar­toznak; hogy számos és vagyonos tagokból is áll, mert az egyik 10,000 rubellel akarta megveszte­getni a rendőrséget. Az eltűnt tőkepénzek felől pedig azt hallottam, hogy egy milliónál többre ment, a mit a szkopcziknál találtak, de mikor a fiskus reá akarta tenni a kezét, csak hűlt helyét leié.

Lengyel és Orosz. 4 0 7

A hatóság szinte megijedt, látván, milyen nagy lehet a felekezet elágazása, s hogy azért nem akarták volna a pénznek hová lettét kinyomozni. — Az ilyetén rajongó felekezet okait csak az orosz társadalom alapos ismerője fürkészhetné ki.

Történelmileg nagyobb fontosságú azon ellen­tét, mely a lengyel-orosz világban a nyugati és ke­leti egyházak közt fejlett ki, s mely Lengyelország bukásának egyik fő eszközlője vala.

A Viszló melléki szlávok (a lengyelek) a nyu­gati vagy római, a Deneper melléki szlávok pedig (a ruthenek, oroszok) a keleti vagy görög egyház­nak lettek hívei, mint tudjuk. Ezen hitvallási kü-lömbség Litvániától fogva egész a Magyarországi éjszaki megyékig terjed; Galicziában különösen a Szanfolyó teszen határt a lengyel vagy római ka-tholikus, s a ruthen vagy görög népség közt. A Jagellói lengyel királyok alatt Litvánia és Lengyel­ország (melyhez már III. vagy Nagy Kázmér (1334—1370) Kis-Oroszországot hódította volt) egye­sülvén, s István (Báthori István) meg a Vásza-ki-rályok győzelmei még kijebbre terjesztvén a len­gyel királyság határait, az eredeti ruthenség az úgy­nevezett Kis- és Veres Oroszországban s Volhyniában mind a lengyel „köztársasághoz" tartozott. Lengyel­országban tehát elejétől fogva a nyugati és keleti egyház együtt találkozott, s úgy látszik, nagy ver­sengés nélkül, mert az orosz fejedelmek is gyakran mutatának hajlandóságot a római pápához. A két egyház közti legnagyobb, s a nép által is érzett

408 Egyházi unió.

külömbsóg az isteni tisztelet nyelvében áll vala, az a római katholikus községekben latin, a görög egyházi községekben pedig ó-szláv lévén.

Az utolsó Jagellói király II . Zsigmond (f 1572.) alatt Lengyelországban vallás-szabadság uralkodék, a katholikusság és görögség mellett areformatio is nagyon el lévén terjedve. Ámde a jezsuiták által a visszareformálás eszméje lőn a lengyel politika vezetője (lásd az 50. 52. 107. stb. lap), s ezentúl nyomják nemcsak a protestánsokat, hanem a gö­rög egyházbelieket is. A Vásza királyok (III. Zsig­mond 1588—1632; IV. Ulászló 1633—1648; és öesese János Kázmér, ki előbb pap és bibornok volt,~ 1669-ben egy franczia kolostorba ment) kész eszközei valának a jezsuitáknak. Possevin Antal jezsuita III. Zsigmond alatt 1590—1596-ig a görög egyházbelieket a katholikus egyházzal való unióra bírá (lásd itt a 403. lap jegyzetét); a király 1596. decz. 15-én egy universale által kihirdeté az egyesülést, egyszersmind megfenyíté azokat, kik makacsán a görög egyházhoz ragaszkodnak. Az uniót azomban csak áltmenetnek tekintek a teljes katholikussá-lé-telre, azért meg-megváltoztaták a liturgikus köny­veket; az uniáltakat mindenképen hátratevék. így történt, hogy a nemesek majd mind katholikussá lettek, s az uniált egyház a lengyeleknél p a r a s z t ­h i t nevet kapott, mi a népben az ellenszenvet a katholikus egyház ellen nagyon fokozta.

A kozákok már IV. Ulászló választása alkal­mával egyenlő jogot követelének a nemesekkel s

Dissidensek. 4 0 9

hogy szűnjenek m,eg az egyházi üldözések. Az elé­gedetlenség annyira ment volt köztök, hogy Chmi-elnieki Bogdán vezér alatt fegyverrel igyekezének magukon segíteni. János Kázmér kénytelen_*vala békét kötni velők, s megengedni, hogy a görög metropolitának széke és szavazatja legyen a sena-tusban. Ez ellen fellázada a lengyel fanatismus; a belháború ismét kitöre, Chmielnicki és kozákjai az oroszokhoz csatlakozának, s Lengyelország 1654-ben Kis-Rutheniát (Kis-Oroszországot) vala kény­telen áltengedni az oroszoknak (Szmolenszket, Kie-vet, Csernikovot, Szeveriát stb.).

De a vallási üldözések most se szűntek meg Lengyelországban, sőt az 1717. és 1723-ki ország­gyűlések a protestánsokat és görög egyházbelieket minden jogtól megfoszták. 1766-ban már Orosz-, Porosz-, Angol- és Dánországok követelék a len­gyel országgyűléstől, hogy egyenlő joguakká tegye a „dissidenseket," s ezek 1767-ben az úgynevezett lengyel general-confoederatióban fegyveres támadásra egyesülnek az ellenkező párt ellen. A határos or­szágok tettleges beavatkozása a lengyel ügyekbe az első felosztást 1772-ben hajtá végre. Azon rész­ben, mely Oroszországhoz jutott, II. Katalin ezárnő mindjárt visszaédesgeté az uniált görögöket, s vagy egy millió lélek ment által az orosz egyházba.

Miklós czár 1828-ban az uniált egyház ügyei­nek vezetésére egy görög uniált collegiumot állíta fel, mely a régi liturgikus könyveket visszahelyezé az egyházakba, s a papok nevelése által kezdé a visz-

4 1 0 -^z Unió megszűnése.

szacsatlást előmozdítani. Az 183Q-ki lengyel forra­dalom után pedig, mely az uniált görögöket az oro­szok felé hajtotta volt, a poloczki zsinat 1839-ben megszünteté az uniót, s 2000 egyházi község két millió lélekkel megint az orosz egyházzal egyesült. Az ennek emlékezetére vert érem egyik lapján ez olvasható: Az orthodox tannak diadala; másikán pedig: Erőszak szakítá el 1596-ban, szeretet csatolá vissza 1839-ben.

Az 1863—1864-ki lengyel lázadás ólta az orosz kormány már a katholikus egyházat nyomja s mind szűkebb térre szorítja. A nevezett 1864-ki év télelő-hava (novemb.) 20-kán kiadott ukaz valamennyi római katholikus férfi- és apácza-kolostornak meg­szüntetését rendelé, a mely a lengyel lázadásban vett részt, vagy a melynek nyolcznál kevesebb tagja van. A titkos rendelet végrehajtása nov. 27— 28-kai éjjel történek, úgy hogy minden megszün­tetendő kolostorban éjfélkor egy katonákkal kisért tiszt jelent meg, ki a pénztárt lepecsételvén, a szer­zeteseknek vagy apáczáknak meghagyá, hogy fél ötig készen legyenek az elutazásra más kolosto­rokba, vagy a kinek tetszik, 150 rubelt útipénzül kapván, külföldre.

A varsói tizenkét kolostorból kilencz szüntet­tetek meg; mindössze pedig 110 szerzetes- és 4 apácza-kolostor. — íme a nagy Oroszbirodalom­ban az egyház terén olyan jelenségek tűnnek fel most, milyenek a nyugati Európában már a múlt század másik felében nem láttattak többé. Emié-

Bumjanczov obeliszk. 4 1 1

kezzék az olvasó azon egyházi mozgalmakra is, a melyek a Balti tartományokban az 1845—1846-ki években történtek.

Délelőtt Kunik várt bennünket ; hogy a. császári muzeumokba és más helyekre vezessen. A Miklós-hídon felül, a művészeti akadémiával szem­közt két igen különös sphynx áll, melyeket 1832-ben egyiptomi Thébából hoztak el. Szinte kár, hogy sza­bad ég alatt van e régiség. — A művészeti akadé­mia mellett továbbá a Rumjanczov tér van, egy márvány - obeliszkkel a Zadunajszkoj Rumjanczov tiszteletére. Ez, II. Katalin egyik vezére, a török háborúban tűnt ki, Kagul mellett nagy győzelmet nyervén, s a török sereget a Dunán túl is Sumlá-nál bekerítvén, minek következtében a porta kény­telen vala a Kücsükkajnardsei békekötésre reá ál­lani 1774-ben, mely Oroszországot a Törökbiroda­lom urává tette a Fekete tenger vidékein. Rumjan­czov pedig azért, hogy az orosz vezérek közt először verte meg a Dunán túl a törököt, Zadu-najszkojnak, azaz Dunántúlinak, neveztetik.

Kunik mint nyájas háziúr, reggelivel kinála, mert, úgymond, nagyon el fogunk fáradni. Köszö­nettel vevők gondoskodását, hisz vezérlése alá ren­delvén magunkat egész napra, ebben is szót illett fogadnunk. A magános tudósnak csendes ház­tartását szinte elevenítik a repeső galamb, a dör-mölő macska s az okos szemű két kis házi eb*

412 Eremitage.

öazdájok meg is dicséré az egyiket, ki a galamb őrzője. Egyszer estve tudniillik a macska, vissza nem fojthatván természetes ösztönét, a galamb után ólálkodék, s egy ugrással megfogá szegényt, mely hiába csapkodék szárnyaival. Ámde a kutya észre­vette volt a macska hamisságát, s mint a nyíl úgy Tohana neki, úgy hogy ez mindjárt elér észté a ga­lambot. — A házi békeség ilyetén háborításai mel­lett is, úgy látszik, boldogul éli világát Kunik. Jó egészséggel, a sikeres tudományos foglalatosság bi­zony nem utolsó élet.

Altalevezónk a Néván. A T é l i p a l o t a , a hol Ü császár télen által lakik, s az E r e m i t a g e (Re­meteség), a melyben a muzeumok és császári gyűj­temények vannak, egymás mellett díszítik a Néva partját; azok meg az admiralitás, s azután az Izsák­egyházi tér, a melyen a nevezett egyház kiemel­kedik, s alatta a szenátus palotája bizony olyan épü­leti sor, melyhez hasonlót aligha sokat lehet találni. De ámbár a paloták elég magosak, a Néva és két partjainak szélességéhez képest távolról mégis alacsonyoknak látszanak, s a némileg fárasztó .egy­formaságot sem szakítják félbe.

A franóziás nevű E r e m i t a g e (FHermitage) úgy támadt, hogy II. Katalin czárnő 1768-ban a Téli palota mellett magának egy házat építtete, a melybe az udvari zajból megvonulhasson s váloga­tott társaságban tölthesse szabad idejét; mert a czárnő a tudósokat és művészeket is kedveié. Az épület tehát neki magánossága lévén, azért nevezte

Bremitage. 4 1 3 -

el remeteségnek. A franczia elnevezés nem tetéz­hetik föl, mert Pétervárott és környékén sok az idegen, különösen német név, melyeket orosz be­tűkkel a német kiejtés szerint írnak. Petersburg,, Kronstadt, Oranienbaum, Peterhof stb, ilyen nevek. Az orosz császári család Nagy Péter után több­nyire német tagokból állott; I. Katalin, II. Katalin német születésű asszonyok voltak; a czárnék is sokszor németek, kik aházasság előtt az orosz egyházba térnek, orosz' nevet vesznek föl, s azután rendesen az orosz külső kegyességet, a szent képekhez való' zarándoklást stb. nagyobb buzgósággal és talán mutogatással is teszik, mint a született oroszok. De visszatérvén II . Katalinhoz, az egészen német-fran­czia miveltségü asszony vala, s az európai tudó­sokkal és híres emberekkel németül és francziául leveleze. — A czárnő az addig megszerzett művé­szeti tárgyakat a Remeteségben állíttatá fel, s meg­szűkülvén az épület, 1777-ben egy másikat építtete melléje, melyet egy íves tornácz kapcsolt az első­höz. I. Sándor czár is nagyon szaporítá a művé­szeti tárgyakat. Miklós czár pedig azt határozván el, hogy együtt legyen valamennyi gyűjtemény, a melyek a császári palotákban széllyel voltak felhal­mozva, a müncheni híres építő-művész Klenze által, ki a müncheni Glyptothekát építette volt az előbbi Remeteség helyett, egy új épületet csináltata, mely a réginek nevét megtartotta. Klenze görög Ízlésben építé azt. 1840-ben kezdődött, s 1850-ben befejeztetett az építés; a beavatás 1852-ben töltenék.

4 1 4 Eremitage.

A görög izlésü épület nem nagyon illik ugyan a Téli palotához; magában talán kellőnél alacsonyabb is — mint a müncheni Glyptotheka is alacsonynak látszik: de szép ós nagyszerű, s az anyag becses­ségénéi és pompájánál fogva odaülik, a hol az Izsák egyháza, a Téli palota s annyi sok más pompás épület áll.

A Remeteség múzeumai a két nyári hó (nyár-hó és nyár-utó-hó) alatt zárva vannak: de Kunik néhány osztályban igazgató, s ezen vagy más mi­nőségében a császári család belső embereihez tar­tozván, mindent megmutata nekünk. Azomban e szó: mindent megmutata! világosan megmondja an­nak, ki nagyobbszerü gyűjteményeket ismer, hogy jól semmit sem nézhettünk meg. „Itt csak keresz­tül futunk, hogy némi fogalmunk legyen az egész­ről, majd azután különösen múlatunk a nevezete­sebbeknél" — így hangzék gyakran sebesen haladó kalauzunk szájából, ki előtt a császári szolgák igen nagy tiszteletet mutatának. De tessék a Remeteség tereméit, a képtárt, szobrászati gyűjteményt, a gö­rög, római, scytha, orosz stb. régiségeket stb. „ált-futni" s olyan fáradt lesz, hogy igazán nézni se nem bír, se nem kíván többé. Az orosz czárok so­kat vásároltak össze, ők nem szoktak utolsók lenni, mikor valahol híres tárgy vagy gyűjtemény megvehető. Sok és igen jeles dolog van azokban a nagy tere-mekben összehalmozva, a melyek bútorozása, külső kiállítása nemcsak fényes de Ízléses is. — A pénzek nagy gyűjteményében Kunik többi közt Ivánnak,

Téli palota. 415

ki Mátyásunk kortársa volt, egy pénz-darabját mu-tatá, melynek egyik lapján a magyar Sz. László, másikán Iván képe látható. Iván t. i. Mátyástól kérvén ós kapván pónzmintát, az orosz pénzen i meghagyta Sz. Lászlót. Érdekes vala látnom azon régi pénzeket is, a melyek még egész darabok, minden veretes nélkül. Ilyen darabokból el kellett rágni a kivánt részt; a r u b , r u b l orosz szó el­vágott részt jelent. A finn nyelv is megtartotta ama regi darab-pénz éknek emlékezetét, mert az apró pénzre-váltást t ö r é s n e k mondja; s&rjen r a h a a = tördelek pénzt, annyi mint: váltok pénzt.

„Üljenek le és pihenjenek egy keveset", mond kalauzunk, s eltűnik. Nem sokára egyenruhás frakk­ban jelen meg. „Most a császári szobákba megyünk, úgymond, s a rendhez kell alkalmazkodnom."— De mit tegyünk mi? kérdem. — „Oh, az utasok kivétel alá esnek; rajta, menjünk !a — Tehát nem térünk vissza azokhoz a nevezetesebb tárgyakhoz, a me­lyeket nyugodtabb megszemlélésre hagytunk; de nem is kívánjuk kalauzunktól, hisz ha többet, mint általános pillantást akarnánk tenni, nem egynéhány napra, hanem legalább néhány hétre kellett volna ide jönnünk. Tehát rajta!

A Eemeteségből a Téli palotába menénk ál­tal, a melyet akkor tisztogatnak vala. Ezt a palotát is II . Katalin alatt 1762-ben fejezték be. 1837. de-czember 17-kén, alkalmasint a fűtés által, tűz tá-mada benne, s minden oltó törekvés ellenére, a palota belseje kiége. De már 1839-ben helyre volt

416 Nagy Péter-muzeum.

állítva. A teremek nagyszerűek, fényesek; az egyikben az orosz uralkodók, egy másban az orosz tábornok képei függnek. Legigézőbb a császárné teremé, az úgynevezett fejér terem, a legnagysze­rűbb kilátással a Névára. De ragyogó szépsége, azt mondják, éjjeli kivilágítás mellett még jobban ki­tűnik, mint nappal. A második emelet egyik termé­ben a korona ékszereit őrzik: a császár és csá­szárné koronájit, a sceptrumot stb. A hozzá nem értőnek szemét is a gyémántok ragyogása és a gyöngyök szelídebb fénye elragadtathatja; különö­sen ékes a császárné koronája, mely csupa gyé­mánt. A sceptrumon a hires Orlov-gyémánt fénylik, melyet az elsők egyikének mondanak. — Nem fé­nyesek, de nagyobb történelmi érdeknek azon szo -bák, a melyekben Nagy Péter maradványait gyűj­tik és őrzik. Leghitelesebb képeitől fogva sétáló botjáig mind együtt van; gyaluji, esztergályozó széke szintúgy, mint kocsija, ruháji, látcsövei, köny­vei stb. Hét lábnyi magos volt; botjai legalább rendkívül magos ember kezébe valók.—

De Nagy Péternek egy más, szinte még ér­dekesebb emléke van Pétervárott, melyet az idege­nek nem igen mellőznek; s az az első ház, melyet 1703-ban építtete. ANévajobb partjánamásodik szige­tenvan, melyet a Kis-ésNagy-Névaképez, nem messze az erősségtől. A Téli palotából tehát oda menénk.

Nagy Péternek háza, melyben lakott, mi sze­rény és kicsi! Az 55 láb hosszú és 20 láb széles; két szoba és egy konyha. Balkéz felé az ebédlő és

Nagy Péter háza. 417

háló, a másik a dolgozó szoba volt; mind oly ala­csony, hogy a nagy ember feje a gerendát érhette. Ott lehet látni egy fa-széket, a melyre, úgy mond­ják, esténkint ki szokott ülni; egy vitorlás csol-nakot, melyet maga készített stb. Minden a régi eredeti állapotban tartatik meg, mert a kis házra egy mást készítettek reá, mely mint tok úgy fog­lalja azt magában. Az ebédlő és hálószoba most kápolna,, mert benne azon csudatevő kép van, me­lyet Péter magával visele minden ütközetében. Nagy tiszteletben részesül a kép, s messziről za­rándokolnak hozzá. A kápolnában azért örökké énekelve imádkozik az orosz pap azon mély gordon hangon, melyet addig még csak orosz papoktól hallottam. A volt konyhában, mint a kápolnában is, fel vannak aggatva és halmozva a hivők aján­dékai..

A kis ház és az erősség közt egy fa-egyház van, melyet hasonlóképen Péter építtetett, s mely 1710-ben szenteltetett föl. Ezt az egyházat is meg­tartják régi állapot]ában; mindent, a mit meg kell újítani, a réginek mintája szerint csinálnak.

Nagy Péter itt egy erősséget is építtetett, mely­nek első alapját 1703-ban vetteté; ugyanakkor kezde ott egy kathedralis egyházat is építeni, ha­sonlóképen fából. De a fa-egyház helyett 1712— 1733-ig egy kő-egyház támadt, melyben a császá­rokat temetik, I. Pétertől fogva. A koporsó felül jelöli a.kriptát alul. Fényes ez az egyház is; hisz

Első kötet. 27

4 1 8 Kirándulás.

minden, a mit eddig láttunk Pétervárott, becses, ragyogó. Az ékes tisztaságot azomban sok helyütt nem találjuk meg. — Az egyház falait szinte elbo­rítják az orosz győzelmek jelei, zászlók, paizsok, fegyverek stb., melyeket a svéd, török, perzsa, len­gyel és franczia seregektől vettek el.

Haza felé térvén még az egyetem zoologikus gyűjteményét néztük meg, a melyben egy mam-mutnak csontvázát és egy sokkal nagyobbnak ko­ponyáját lehet látni; sőt üveg alatt egy darab sző­rös bőr is meg van belőle. A szibériai jegek alól hozták e maradványait egy kihalt állatfajnak, mely­hez fogva az elefánt is kicsiny.

Legalább egy kirándulást tegyünk a vidékre! Czarszkoje Szelő legyen a czél, dönté el Kunik; s minthogy némák vagyunk az oroszok közt, tehát egy fiatal ember fog oda elkísérni.

Más nap reggel beköszönte hozzánk Lerch űr, a ki Kunik felszólítására kísérőnk lesz, mit ő, úgy­mond, nagy örömmel fog tenni. Lerch a bokharai utazása és a kurd nyelvről írt munkája által isme­retessé vált a tudós világban; személyisége által pedig nekünk igen kedves kalauzunk lett ez alka­lommal; későbbi találkozásunk is vele mind Stock­holmban mind Kopenhágában még neveié iránta való érdekünket. A kölcsönös szives ajánlkozás és köszönő elfogadás után mindjárt készen voltunk az

Kirándulás. 419

elindulásra. A fogadó előtt drojkik állván, Lerch beszélleni vagy alkudni kezd a kocsisokkal, hogy vigyenek a vasútra. Társaságunk ketteje felül az első drojkira, mely azonnal sebesen elhajt. E pilla­natban Europaeus érkezik hozzánk, mi kissé fel­tartóztat. Én is másod magammal felülök egy droj­kira, mely hasonlóképen gyorsan elindul. Visszate­kintek, ha jő-e Lerch is, de nem látom jönni. A Miklós-hidra érvén felállók a drojkin, s nem látom se az előttem elmenőt, a mely társaságunk két tagját mintegy elragadta, se az utánam jönni akarót, a mely Lerchet hozza, s a ki egyedül tud oroszul köztünk. Kocsisom a híd kápolnájánál megteszi a szokott tisztelkedést, annyira, hogy a gyeplő kiesik a kezéből. Ez által figyelmessé lévén megnézem az embert, meg is szólítom, a hogy tudtam, s íme ész­reveszem, hogy holt részeg, alig bír ülni helyén. Józan orosszal se tudok beszélleni, mit csináljak a részeggel? Hogy menjen az első kocsi után, a me­lyet már nem látok, vagy hogy hajtson a vasútra, vagy várja meg, a kinek utánunk kell jönnie, egyi­ket sem bírom neki oroszul megmondani. Tehát csak ezt kiáltom neki: Czarszkoje Szelő! Visszamo­rog lógó fejjel; lova azomban elég sebesen fut le a hídról egy útczába be. Jó útczában megyünk-e azt nem tudom, de még azt sem, vájjon részeg kocsi­som tudja-e hova vigyen. Megyünk tehát addig, a hol az utczai mozgás-kocsizás már gyérülni kezd. Megállítom nagy bajjal a kocsist, leszállok, s belé­pek minden boltba, csapszékbe; szólok németül, fran-

27*

420 Kirándulás.

cziául, nem találok senkit, a ki megért. Újra felülök: „Czarszkoje Szelő!" Morog a kocsis és megyén. Úgy látszik mindenből, hogy külvárosban vagyunk már; de az is világos előttem, hogy nem megyünk a vasúti indóház felé, mert alig látok jövő-menő embert. Egyszer megáll maga a kocsis, leszáll ülésé­ről, s úgy teszen, hogy tovább nem megyén. Le­szállunk hát mink is. Mindenkit megszólítunk útczán fel, utczán le, nincs ember, a ki németül vagy fran-cziául ért; nekünk pedig sietni kellene a vonatra, melyről ha elkésünk, nagy zavarban lesznek a töb­biek. Valóban bajban vagyunk. Végre megpillantok valakit, a ki zsidónak látszik, s ha az, bizonyosan ért németül. Úgy is volt. . Az idegen szives volt jó darabig szaladni velünk, mig drojkira találtunk; felülénk egyre, mely azután sebesen hajta az indó­ház felé. Ott, szerencsére, még nem csengettek volt harmadszor, s társaink már várnak vala. Együtt meheténk tehát Czarszkoje Szeloba.

Ez Oroszországnak első vasútja, melyen az utazó hamar kiér Pétervárból kertek közzé, s a vidékre, mely sík ugyan, de keletfelé emelkedő földháttal, melyen Czarszkoje Szelő is van. Nem ter­méketlenneklátszik a föld. Az elmaradó falvakban németek laknak, kik leginkább burgonyát termesz­tenek, s azt nagy mennyiségben, minek a közeli város jó és bizonyos vevője. — Czarszkoje Szelő csak 25 versztnyire (3y2 mélyf.) van. Többnyire fa­házakból áll, melyek, úgy látszik, nyári lakok. Az

Czarszkoje Szelő. 4 2 1

útczák egyenesek, nagyon szélesek, és porosak. A fákon itt is meglátszik a tavali aszály.

Lereh kalauzunk nem vezete mindjárt a csá­szári palotába, hanem az arszenálba, melynek igaz­gatója nagy bátyja. Ez egy igen nyájas kedves-öreg úr, német születésű és miveltségü; mintha Ber­linben volna, úgy erezi ott magát az ember. Lakása kertben van, legdúsabb lombú fák között.

Kis múlatás után az arszenálba menénk, mely újabb gótizlésü épület, s nem annyira fegyvertár,, mint művészeti darabok gyűjteménye, a melyeket a császárok egybegyűjtötték. Az épületet Miklós czár építtette. A bejárónál régi hosszú ágyúk van­nak, melyeket a dán tengerben találtak, s 1852-ben a dán király ajándékul küldött ide. A XV. szá­zadból valók, s azt mondják, a legrégibb ágyúkhoz, tartoznak. — Földszint egy kerek terem van, me­lyet mintegy középkorú fegyveres emberek őrze-nek; a teremet kisebb szobák veszik körül. Egy csigalépcső vezet az emeletbe. A lépcsőt is szebb­nél szebb és ritka fegyverek és zászlók diszítik, minden korból és? úgy szólván, minden nemzettől; a magyar 1849-ki hadjáratból is mutatnak honvéd-fegyvereket és zászlókat. A felső teremben nyolcz. lovas alak van, középkori lovagok teljes fegyver­zetben. Miksa német császár paizsát többi közt, ritka műdarabnak mutatják. A török padisahok és perzsa sahok ajándékai is ott fénylenek.

Míg nézegetünk vala, az öreg igazgató is el­jőve egyenruhás frakkban, s mint a legbecsesb tár-

422 Czarszkoje Szelő.

gyak legjobb ismerője azokra fordítá figyelmünket. O a császár számára le is rajzolta és festötte a rit­kább darabokat, például a Miksa paizsát bámulatos pontossággal.

Nemcsak az arszenál, hanem sok egyéb van a császári kertben, mely a palotát körülveszi. Többi közt egy utánozott rom, melynek tornyában Dan-neker híres Krisztusa, egy fejér márványszobor, látható.

A császári üveg- vagy melegházak akkorák, mint talán sehol 'sem találni egyebütt A lakott földkerekségén Pétervár a legéjszakiabb székváros, egyszersmind a legterjedelmesebb birodalomnak fő­városa. Ezen birodalom czárja teheti, hogy kertjé­ben a külömböző égaljak gyümölcsei találkozzanak, s hogy a saját égaljnak gyümölcsei szokatlan idő­ben érjenek. A kertész tehát már földi epret szol­gáltat a császári asztalra, mikor a külső természet még hó alatt dermed; s mázsa számra adja be. Lá­tók a cserepek véghetetlen sorait, melyekbe az új epercsemeték el voltak ültetve. A kertész szívessé­géből szőlőt és baraczkot evénk (július 16-kán), a mely nagyon mérkőzhetik avval, mit Pesten vehe­tünk; sőt ilyen zamatos őszi baraczkot nem is igen lehet a pesti piaczon találni. A melegházak, a melyekben a gyümölcsfák nőnek, üveges tetőji le valának véve, de hálók védelmezik a madarak ellen. —

A palotát, melynek hossza 700 láb, II . Kata­lin 1744-ben építteté. A szobrok, az oszlopok láb-

CzarszTioje Szelő. 42&

aljai és fejezetei, a vase-ok (nagy csészék stb.), fa­ragványok s egyéb diszítményei a palotának, mind meg voltak aranyozva. Az aranyozás egy millió ru­belnél többe került. Néhány év múlva az arany kopni kezde. A helyreigazítás elvállalóji fél milliiS rubelt ajánlanak az arany levelekért. — Nem szo­kásom pénzen adni ócska ruháimat — felelt volna a császárné, legalább így beszéllik az adomát. Most csak a templom kupoláji és a torony vannak megaranyozva.

A palota belseje, a kápolna, a teremek rend-kivül fényesek. Az úgynevezett; lapis lazuli-terem falai lapis lazult lapokkal van bevonva, s apadolat elefánt-csont, gyöngyház-virágokkal. Kicsi ugyan a terem, de ritkítja párját. A borostyán- vagy gyan-takő-terem azomban a palota csudájának tekinte­tik, melynek falai csupa gyantakő-lapok. Nagy Frid-rik ajánlotta Katalinnak ezt a sok gyanta-követ. A sárga szin, mely néhol foltos, nem teszen kedves, benyomást a szemre; de hol van még ilyen terem? Katalin hálószobájának porczellán fala s zöld-veres márvány - oszlopai vannak. A sinai teremet a leg­szebb sinai edények és sinai izlésü diszítmények ékesítik. Szóval, a palota, a kert, s minden a mi benne van, nagysággal és a hol lehet, fényességgel, tűnik ki; e két tulajdonság jellemezi a czárok ud­varát. — —

Pavlovszk közel van Czarszkoje Szelőhöz. A falut II. Katalin czárnő 1775-ben Pál fijának aján-

4 2 4 Pavlovs2k.

dékozá. Ez azután 1780-ban mulató palotát épít-tete. Az az 1803-ki égés után kapta meg a mai -alakot. Belsejét nem láthattuk. Kertje és annak mulattó házai kedvesek. A szép gyep, úgy látszik, a pétervári gyermekek játszó helye. Ott látám elő­ször az ugrató hálót Egy leásott árbocz-fa körül sűrű erős kötélháló van kifeszítve, melynek kerek széle a fához van erősítve. Az egész némileg egy laposra kifeszített esernyőhöz hasonlít, melynek hegye a földben volna és botja mint árboezfa felállana. A kötélhálón, melynek jó nagy kerülete van, ug­rálni lehet; mennél nagyobb súlylyal éri a há ló t az ugrató, viszont annál nagyobb erővel löke­tik fel.

Pavlovszk külömben is a péterváriak mulató helye. Ott van egy „vauxhall", étteremmel és kerttel. Nyárban hetenkint néhányszor zene-mulatság van esti hét órától fogva tizenegyig. E nyárban a hires Strauss-társaság játsza ott kedvelt walzereit. A pé­tervári közönséget a czarszkoje-szeloi vasút hozza és viszi. Szép időben a szabadban ülnek a ven­dégek ; esőben a teremben. Ez is roppant nagy, véghetetlen sorú székekkel, a melyek közt szinte eltévedhetne az ember. Itt a mulatóhelyek sem le­hetnek kicsinyek; alkalmasint azért is, mert csak nagy és megtelt helyek adhatják meg a nagy ki­adásokat. Mert bizonyosan Strauszék nem ingyen járnak hegedülni Pavlovszkba, holott a bécsiek is szeretik hallgatni.

j?élervár építtetése. 425

Egyébiránt a hosszú tél után a pétervári kö­zönség talán még jobban sóvárog a falusi kertekbe, mint akár a bécsi vagy a berlini.

Július 5(17)-kén a Grefve (ejtsd gréve) Berg gőzösön elhagyók Pétervárat: de még előbb Ku-nikkal felsiettünk volt, az Izsák templom tetejéről megnézni a várost és környékét. Homályos vala az égalj, tehát a vidék távolabb részei nem lát­szottak jól, de a város képe világosan kiterült előt­tünk. Még 1702-ben mocsároknál egyéb alig vala itt. Nagy Péter az első győzelmét a távollévő XII. Ká-rolyon, ki Lengyelországban vesztegeti vala ide­jét és vitézeit, arra használá, hogy itt ablakot csi­náljon magának^ melyen kinézhessen Európára. 1703. tavaszán tehát egy rakás finn, orosz, kozák és ta­tár embert hajtata ide a Néva torkolatjára, hogy dolgozzanak, építsenek; azután is évenkint vagy 40,000 munkást gyüjtete ide oroszosan, azaz erő­hatalommal. Tömérdek ember és munka vesztege­tésével épültek az első házak és paloták, épült lassankint a város. Sok évig minden hajó és sze­kér, mely az új városba ment, köteles vala meg­határozott mennyiségű követ vinni magával az utczák kikövezésére. így támadt a város, mely most Európa első városai közt 'nem utolsó helyet foglal

4 2 6 Visszatekintés.

A jelen állapot meggondolása közben, a múlt­ból, mely magvait elhintegette, leginkább két nagy-ellentét tünedezik fel: az egyik XII. Károly és Nagy Péter, a másik a lengyel és az orosz nép. XII. Károly vitéz katona, szigorú erkölcsös ember, de makacs és önfejű, mint rosszul nevelt és elké-nyesztetett fiú, s rövid látású politikus, mint tapasz­talatlan gyermek, egy jeles, mívelt népnek nagy politikai hatalmát semmivé tette. — Nagy Péter is vitéz, mert vad ember, szenvedélyes, mint vad em­ber; de magán uralkodni biró, mint bölcs, s messze látó politikus, mint senki más az ő korában, egy nagy miveletlen népet vas karral ragadt fel, hogy talaja legyen egy megfelelő nagy politikai hata­lomnak.

A lengyel számos nemesség avval vala büszke, hogy ő egyetlen szabad nép Európában, mert vá­laszthatja királyait, s mert országának intézködéseit saját kezében tartja. De szabadság-szeretete annyira esztelen és nemleges természetű volt, hogy még a vallási türelemnek sem akart vagy bírt állandó he­lyet engedni, annál kevesbbé volt képes ön magán uralkodni, azaz szabadságából áldozni az ország javára. Mintha szabadsága ország nélkül is áll­hatna fenn, úgy cselekvék, s belebukott az ország sírjába. — Az orosz nemesség Nagy Péter előtt alig gyakorlott volt valaha befolyási az ország kor­mányára, Nagy Péter után pedig soha sem vala törvényes politikai hatása; általában mondhatni, hogy Rettenetes Iván ólta (1533—1584) Lengyel-

Visszatekintés. 427

ország utolsó felosztásáig, Oroszországban épen semmi politikai tényező nem volt, a mely a ezári teljhatalmat korlátozhatta volna. Oroszország hatal­massálett, mind amellett, hogy abban politikai jogosult­ságnak legkisebb árnyéka sem találtatott; Lengyel­ország megbukott, mind a mellett, hogy ott a ne­messég túlságig élvezte a politikai jogokat. De Oroszországnak önjoguNagy Pétere és II. Katalinja, szegény Lengyelországnak ellenben csak választott Augusztusai és Poniatovszkyja voltak.

Nyomatott Bécsben, Holzliausen Adolfnál.

I g a z í t á s o k .

1. lap. 6. „

23. „ 38. „ 41. „ 54. „ 55. „ 70. „

145. „ 147. „ 187. „ 211. n 219. „ 30.4. „ 356. „

pa den fmsfc

alulr. felülr. felűlr. alulr.

„ „ „ '

felűlr. alulr.

V

•« felülr. alulr.

»

10. 4. 4. 1. 8. 1.

11. 9.

14. 7. 4.

14. 7. 9.

sor. „ „ „ „ „ „ „ „ n r>

„ V

„

nyári, a va ónnak Kasán Malar osztály 1629 tizenkét nyárlió pelyra délután értekezésöket az orosz, sopius

A Thomsen munkájának czime: Den :e. Kobenhavn, 1869. Németül is 3

h. olv. nyáréi 6'liava „ „ ,, „ „ „ „ « V

„ n

, « n

gotisl kijött:

germaniselien Spracnen auf die Finnisch-Lappischen.

onnan Kassán Maelar , osztás 1692 tizenhét nyáreló'lió pelyva déloló'tt értekezéseket azt orosz-soepius

ke sprogklassesindflydel.se Über den Einfluss der

Halle, 1870.

Ú'G&9-Í3Qr

Eátli Mór kiadásai:

Szemere Bertalan ö s s z e g y ű j t ö t t m u n k á i

Első és második kötet: Száműzetés alatt irt naplő. Ára 5 frt.

Harmadik és negyedik kötet: Utazás keleten a világosi napok Után. 2 kötet. Ára 4 frt.

Ötödik kötet: Levelek. (1849—1862.) Ára 2 frt. Hatodik kötet: Szépirodalmi dolgozatok és beszédek a

forradalom elö'tt és után. Ára 2 frt. A hat kötet diszes angol kötésben 17 frt.

B. Eötvös József. Magyar irók és államférfiak.

Emlékbeszédek. Díszkiadás. Eiizve 2 frt. 60 kr. Ajándék-kiadás igen szép

angol kötésben 3 frt. 40 kr.

H u s z o n ö t év

Magyarország történelméből. Irta

Horváth. Mihály,

2-ik javított kiadás. 3 kötet., Ara 10 frt. Ajándék-kiadás diszes kötésben 12 frt.

Ráth Mór kiadásai:

ISdlagyarország 1

függetlenségi harcsának t ö r t é n e t e 1848/1849-ben.

Irta

Horváth Mihály. 3 testes kötet. 2-ik kiadás. Ara fűzve 12 írt. Ajándék-kiadás. Diszkötésben, a szerző fényképezett legújabb arcz-

képével 15 frt.

Szabó Károly. A. magyar vezérek kora

Árpádtól Szent-Istvánig.

Szép 8-rét kiadás. Ara 4 frt.

la"bonlaye Eduárd. Az egyesült államok története.

A 3-ik kiadás után francziából forditva.

Első kötet: A gyarmatok a forradalom előtt (1670—1763). Második kötet: A függetlenségi harcz (1763—1*82).

Harmadik kötet: Az egyesült államok alkotmánya (1783-tól 1789-ig).

Ara fűzve fi frt. 60 kr. — Diszkötésben 9 frt.

Nyomatott Bécsben, Holzhausen Adolfnál.-