Magyar nemzeti "hiszekegy"

-i f* N fy

*30?

„H ISZEK EG Y .”

Hiszek a magyarok igaz Istenében,Kinek hatalom van szentséges kezében,Ki e földre hozta nemzetét Árpádnak: Hogy lakója légyen e dicső hazának.

Hiszem ez Istennek mindenhatóságát,Mert a nép szivében épité fel várát, — Erőt adván annak mind a két karjába, Mondván: „honszerelem e hazának á ra !“

„Oh, én kiválasztott, édes magyar népem, Hazaszeretettel áldozzál te nékem,S mig a világ-világ: mindenhatóságom őrködni fog a te szeretett hazádon!“

H I S Z E K E G Y.”

Hiszem, hogy e nemzet, mint választott népe Sokáig bujdokolt az éji sötétbe,Az éj sötétjébe, idegen rabságba,Mert az TJr a magyart igen megpróbálta.

Török, tatár, német és a muszka hadak E véren vett földön sokszor tiportanak; Hullott a magyarnak záporként a vére S gyakran sütött a nap sötét bilincsére.

Majd az Ur e népet ismét felemelte,S a magyart a világ újra süvegeite; Karjának ereje, kardja villámlása —Az egész világon nem volt annak mása!

Nemzetiszin zászlónk, mint égi szivárvány, Lobogott a világ mind a négy határán ; Örömmé változtak könyeink, sirásunk, — Ismét a szerencse lett a mi jó társunk.

Hires Buda várát a vén Duna partja.Mint fénylő koronát büszke vállán ta rtv a : Ki népét áldani a várban kiállott,Az az igazságos, nagy Mátyás király volt.

Hej ti aranyidők! ti hova tüntetek?Én csak sírni tudok most már felettetek; Mert sötét éj borult újra ti reátok: Megfogta a magyart a nemzeti átolt.

5

Mert mi volt nagy átka gyászoló Mohácsnak ? Nem más Tolt az bizony, mint pártoskodás csak; Nem tartottunk össze s jött a törökcsorda,És a magyart átka veszélybe sodorta.

Veszélybe, bánatba, melynek éjjelébe Lebegett felettünk a halálnak képe,S már már majd elvesztünk, ha nem hittük volna, Hogy e föld az Urnák szent kegyelmét hordja.

Háromszáz esztendőn élődtünk, halódtunk,Sok szép reménységben gyakran megcsalódtunk; Hiába lengett a Rákóczy zászlója;Nem volt erőnk, mely az országot megója.

Az Isten balkeze rajtunk nehezedett;Hiába volt minden szorgos igyekezet.Elnyomva volt a nép, nehéz volt az iga, Megfogyott az erő izmos karjaiba.

Hírünk elenyészett, mint reggeli pára; Dolgoztunk, de soha a magunk javára, Hintettük a földet véres verejtékkel,S hogy ha magot termett, azt meg úgy vitték e l.. .

De mint raboroszlány álmából ébredve,Megrázza ketreczét, lánczait zörgetve:Felébredt a magyar nyolcassá^ negyvennyolcában, S igy szólott magában : „ez biz igy nem jól van! “

6

így szólott s lánczait, békóit széttörte, Elszakadt kinosan szoritó nyakörve;Zászlónk fellobogott, újra fénylett a kard, Újra megbecsülni kezdték már a magyart !

Honvéd-dicsőségünk fényes csillagzatja —A világnak ekkor újra megmutatta :Hogy még él e íöldön Árpád dicső népe,És megállja helyét, a sikra kilépve . . . .

Hajh ! de gyászsorsunknak fekete könyvébe Mást irt be a végzet haragvó kedvébe,Mint a mit e nemzet óhajtott, érdem elt: Ránk terítették a bús halotti lepelt.

Falvaink, városink romba düledeztek,Fiaink, testvérink a csatákba vesztek; Özvegyek és árvák bánatos könyei — Elrejtett sírokra mertek csak ömleni.

Ezüstünk, aranyunk ki tudja mivé l e t t !Bankjegyű értékünk por-hamuvá égett :A nép izadsággal szerzett keresménye — Tüzlánggal hamuvá igy Ion felemésztve.

És a mi még drágább volt a mi szivünknek, Aranynál, ezüstnél becsesebb lelkűnknek : Elvették mitőlünk ősi alkotmányunk,Odalett nemzeti büszke szabadságunk.

Dicső férfiaknak vérét kiontották,Sokat elemésztett a tömlöcz, a fogság ;Voltunk mint az erdő, melynek sudár fája Porba volt tiporva, gyökerébe vágva.

S hogy csordultig legyen az üröm pohara,Még egy csapást mértek a szegény m agyarra: Megtámadták ékes, zengedezö nyelvünk, —Én Uram, teremtőm, ugyan mivé lettünk !

Nevünk kitörölték nemzetek sorából,Es nem volt segitség sem közel, sem távol : Sötét éjszakába igy borult országunk ; Ellenségünk hitte, hogy itt már halálunk . . .

Hej ! siralmas idők gyászoló emléke,Be sok panaszt vittél fel a magas égbe !De még a panaszt is titokban, elrejtve,Nehogy kezünk lábunk lánczba legyen verve.

Mert az idegenek sáskaszámu hada Házunk — templomunkat mind-mind elfoglalta, S mint leskődő kígyó, reánk agyarkodott: Becstelen czéljára igy keresvén okot . . . .

H ej! siralmas idők, aki azt megérte :Nagy volt mindnyájunknak bubánatja érte ; (gyászoltuk a hazát néma szenvedésben,S már-már elcsüggedtünk minden reménységben.

, - : ii't « s ■

De inig itt e földön gyászba borult minden, Élt a felhők felett igazságos Isten,Élt a magyaroknak felséges Istene :É s a magyar nemzet szövetkezek vele.

Mert az isten szállta meg a magyar eszét, Hogy összetartásra nyujtá kiki kezét;Egy párttá alakult a szenvedő nemzet,S fejének ismerte csak Deák Ferenczet!

** *

Hiszek a magyarok igaz Istenében,Ki világot gyújtott a nemzet eszében,Hogy egy oly honfinak kövessük nyomdokát, Ki újra alkotá az elveszett hazá t!

Az alkotmány fáját aki elültette,S ójt-napot virrasztóit munkában mellette ; Eszével plántálta, szeretettel védte :Hogy a nemzet egykor még gyümölcsét érje.

Mert bár mit beszéljen az irigyek nyelve, lm virágzik a fa, uj gyökérre kelve, Terebélyes ágán ezer uj hajtás van, — Kell-e, hogy egyenkint mind elő számláljam ?

9

Újra visszanyertük ősi jogainkat,Újra kitűztük már száp lobogóinkat,Melyek azt hirdetik az egész világnak: Szabad lett a népe nagy Magyarországnak!

S a nép szabadságát védi olyan törvény, Melyen, mint kősziklán, megtörik az örvény, Csalfaság örvénye, gonoszság tengere El nem törülheti, meg nem bírhat vele !

Mert mi az igazság törvényét megvédi,Ami erőt, támaszt, hatalmat ad nék i:A z a király s a nép összes akaratja,És ezt a gonoszság meg nem ingathatja. . .

Áldott legyen a kéz, óh, örökre áldott, Amely föltámasztá ezt a szép országot! Áldott az a lélek, mely bölcseségével A magyart aj létre hívta, ébresztő f e l !

Szent Istvánnak ragyog ősi koronája,S a világ bámulva tekint most reája;Es ki e koronát jogosan viseli:Irányunkban szive szeretettel te li . . .

Szereti szivével a szenvedő népet,Kinek pitvarába árvíz, ínség lépett :Keresi a szegényt rozzant kunyhójába,S háh-köny tői ragyog fényes koronája.

Boldog az a nemzet, melynek jó királya Népe üdvét szivén hordja és kiváBja,Ki letörli kényét annyi szenvedőnek,S fundamentomot rak egy boldog jövőnek!

Igen, a magyarnak hajnala most támad,S bár mondjon ellenünk bárki bármi vádat: Igazságot teszünk a hazugság ellen,Mert im gyarapodik az anyag s a szellemi. .

Ha lángba borítasz egy várost, vagy fa lu t: Egy két óra alatt láthatsz perjót, hamut.Oh, mert a rombolás igen könnyű munka,De az építésnek nehezebb az útja ! . . .

Bölcs építőmester Deák és a pártja,S a mely ebből tám ad t: a nemzet kormánya Még alig hat éve kezdtek építeni,S immár munkájúkra lehet tekinteni!

A Deákpárt müve, hogy e szép országot, Melyre sok század év annyi sebet vágott, Ifjúvá, erőssé és szabaddá tette,Hogy újra a magyar lett az ur felette.

Ősi alkotmányunk ők visszaszerezték, Királyunk fejére a koronát tették ;Az ő munkájok, hogy barát lett az ellen ! Vajh, kinek van szava, eme nagy mű ellen :

11

A Deák-párt müve, hogy a számüzöttek —A haza keblére mind visszatérhettek,Akik bujdokoltak kinn az idegenben,Itthon pihenhetnek az ősi fészekben.

A Deákpárt-müve, hogy a szent harcz alatt — Jeltelen sírokba elrejtett hamvakat — Érdemkoszoruval köríti a nemzet,Szabadon állhatunk ama sírok mellett.

A Deákpárt müve, hogy a földművelés Előre haladott, mint a kereskedés;Virágzásnak indul minden ipar, munka,És ez mind a mienk, nem úgy mint a múltba.

A Deákpárt müve, hogy a magyar népnek Gyermeki egy sorba más népekkel lépnek;Mert a népnevelés éltető sugára 0 általa terjedt az egész hazára.

A Deákpárt müve, hogy a haza földje Már is sok vasúttal vagyon összekötve,Mi által értékben nyer a föld ám nagyon,És igy szaporodik a nemzeti vagyon.

A Deákpárt müve, hogy az igazságnak Hivatott emberi most híven szolgálnak,Mi által megóva minden igaz érdek:Csak javára szolgál a törvény a népnek.

12

A Deákpárt müve, hogy az önkormányzat Minden egyes község jogaira rá h a t;Hogy helyes utón van már ma a haladás,Mert ezt okozza a jó közigazgatás.

A Deák-párt müve, hogy nincs már bordézma; Hogy nem másnak telik a lihu, a dézsa; Eltörülte ezt a Deák-párti kormány,És meg fog szűnni az úrbéri maradvány.

A Deák-párt müve, hogy a személ y s vagyon Minden támadástól biztonságba' vagyon ;Hogy áldást térjeszthet a rend és a béke —A munkaszerető, szorgalmatos népre.

S hogy mindenki újra tisztelje a m agyart:A nemzet kezébe’ van a honvédő kard,Melyet a Deákpárt adott a nemzetnek.S melyet tőlünk többé soha el nem vesznek___

De el sem mondhatom ón azt egyfolytába,Hogy mennyi áldás szállt szeretett hazánkra — Hazánk nagy bölcsének dicső munkájából,Slesz még több gyümölcs is alkotmány-fájáról! . .

Hajh! de a szent fának tövét féreg rágja, Közöttünk van újra nemzetünknek átka :A szép egyetértés idegen lett nálunk, Egymásban csak hibát keresünk, hajhászunk.

13

S mintha a magyar nép egyik részét itten : Csak úgy balkezével teremtené Isten :Minden ellen, mi jobb, ez a rész feltámad,S uton-utfélen szór bűnös, hazug vádat.

Jogfosztónak mondja azt, ki jogot adott, Rombolónak azt, ki teremtett alapot;Sőt van, ki tovább megy bűnös vakságába : Grátolni törekszik az igaz munkába.

Mert sok üdvös törvényt ölt meg csirájába’A hongyülésen a baloldali lárma,Ahol a sok beszéd szemetes patakja —Hogy mily haszontalan, sokszor megmutatta.

Egyebet nem csinál soha, csupán gáncsol; Pedig hát kérdezd meg ő tőle magától:Mit tudott kivinni tehetetlen pártja,Mi jót árasztott még eddig a hazára ?

Mert az ígéretek csörgő, hamis pénze Volt csak a baloldal igazándi része,Amit a nép közé hintett nagy pazarul:De mi ámításnak hívjuk ezt magyarul.

Mert csúnya muuka ám az a sok Ígéret,A mivel áltatja a szegény, hű népet,S minthogy beváltani azt soha nem tudja : Ennek az okát is a jobbpártra fogja.

S inig a jobbpárt halad, lassan, de előre : Az épület között tűzzel jár a dere !Hogy lángba borítsa, amit a jobb épit,S igy önönmagának veszedelmet készít.

De nem csak magának, az egész hazának ; Mert ha szétromboljuk azt a közös házat, Amely most védelmez biztos fedelével:Perje módra szórhat egy zivatar széjjel! . . .

*Mi Mi

Hiszek a magyarok igaz Istenében,Kinek hatalom van szentséges kezében,Ki e földre hozta nemzetét Árpádnak:Hogy védője lészen a magyar hazának!

Eleget küzdöttünk, eleget szenvedtünk,S most, hogy kiderült már a menybolt felettünk, Napfónynyel, harmattal megáldja munkánkat, így teszi boldoggá népünket, hazánkat.

Hiszem, hogy kiontott vérünknek hullása,Régi bűneinknek lészen megváltása;Hiszem, hogy velünk lesz az Isten szent lelke, Szivünk, eszünk mert a jobb utat meglelte!

A jobb utat, melyen összetett erővelEgyütt haladunk a haladó idővel; * *Együtt, egyetértve napfényben, viharban:Akár ha jó dolgunk, *akár hogyha baj vau.

*

S hiszem, hogy a népek, kik e földön laknak, Igaz testvérei lesznek a magyarnak ;Békében testvérek, harczban fegyvertársak,Yédői szent István ős birodalmának.*'

0Mert hiszem a népnek józan okosságát,Mely önhazájának nem akarja kárát'; .Előttünk a zászló, mely bennünket vezet,Mely ezer év óta már megvédelmezett !

És aki kihozott minket a rérpartra:E zászlót kezében Deák Ferenez tartja. Utána Magyarok, szent hazánk nevében!És ól Árpád népe mindörökké ! Ámen. . . .

Pest-bécsi irodalmi és művészeti intézet Deutsch testvérek.