1
4 Vasárnap, 1977. október30,4 A takarékosság világnapja A világ takarékpénztárai Az Országos Takarék- 53 évvel ezelőtt Milánóban pénztár idei számvetése tartott ertekezletükön ha- kedvező képet mutat. A tározták el, hogy minden múlt év hasonló időszaká- év októberének utolsó ban a lakossági megtakarí- rnunkanapján megrendezik tások összege 88,9 milliárd a takarékosság világnapját, forint volt, az idén elérte Hazánkban több mint egy a 100 milliárd forintot. A évtizede emlékezünk meg tavalyi növekedés 8 milli- a takarékosság nemzetközi árd forint, az idei 11 mil- ünnepéröl. A takarékpénz- liárd forint. Az egy főre tári, a takarékszövetkezeti jutó megtakarítás a múlt fiókoknál és a postahiva- évi 8500 forintról 9500 fo- taloknál ünnepi ügyfél- rir.tra emelkedett. Jelenleg szolgálatot tartanak — eb- 5 millió 800 ezer darab ta- ből az alkalomból —, s karékkönyv' van forgalom- egyidejűleg az OTP a tár- ban, s ez is mutatja, az sadalmi és tömegszetveze- idén többen takarékoskod- tek bevonásával a nagykő- tak, mint tavaly. (Tavaly zönség körében ismerteti és óta 500 ezerrel több taka- értékeli a lakosság takaré- rékbetétkünyvet váltottak koskodásanak eredmenyeit- ki.) A megyei statisztika is Ez a nap jó alkalom arra kedvező képet mutat, is, hogy a párt és a kor- Csongrád megye takarék- mány által meghirdetett pénztárainak jelenlegi be- takarékossági programhoz tétállománya 4 milliárd kapcsolódva szóljunk az 653 millió forint Az állo- altalános, a szélesebb érte- leimben vett takarékosság mányemelkedés a tavalyi- hoz képest 356 millió fo- jelentőségéről és hasznáról, rint. Egy főre jutó átlag- Mert hisz a takarékosság betét 10 . , eze , r . for A nt - s . . nvl lolonli H nrfxr UnHo- ez azt jelenti, hogy Buda- pest után itt élnek a leg- takarékosabb emberek. Az OTP megyei igazgatósága a lakosságnak 3,9 milliárd forint hitelt nyújtott. A fejlődés ellenére azon- gondolata nem új keletű, minden korban és társada- lomban végigkísérte az emberiséget. Régen a mun- kanélküliségtől Való féle- lem éppúgy volt ösztönző- je, mint most a jövóbe ve- tett hit, a szebb és gazda- ban még sokan vannak gabb élet kialakításának olyanok, akik nem osztják lehetősége. A társadalmi be takarékosan a pénzüket, fejlődés teremtette meg a A pénztakarékosságban takarékosság mai formáját, még lemaradunk az élen Ez a törekvés hozzátarto- járó országoktól. Épp ezért zlk életünkhöz. Nem lehet fontos a takarékossági szo- figyelmen kívül hagyni, kasok terjesztése, különö- bogy a takarékosság hajla- sen a fiatalok körében. A ma nem örökölhető, vagy takarékossag nemcsak velünk született adottság, gondtalanabb. hanem Külön-külön mindenki- ma- ugyanakkor szebb, gazda- gé jön rá célszerűségére, gabb, kulturáltabb élethez De nemcsak egyéni, hanem is megteremti a körülmé- állami erdek is. Ismert a nyeket. Érdemes legalább párt. és a kormány által a takarékosság világnapján meghirdetett általános ta- mérlegelni, a takarékos karekossági feladat, és életforma előnyeit. Mert a észrevehető, hogy a társa- legnagyobb művészet nem dalom minden figyelme a pénz megszerzése, hanem ennek jelentőségére ossz- a beosztása. pontosul. II. M. Gyár és bérház szerződése Szocialista szerződést kö- lógiai továbbképzést szervez, tött hazánk legnagyobb mü- A Péti Nitrogénművek cse- trágyagyára, a Péli Nitrogén- rében a kórház felújításához művek és a balatonfüredi felajánlotta a szocialista bri- szfvk őrház. A megállapodás gadok segí tségét, értelmében a kórház allando , kapcsolatot tart a gyár kor tamo e at ú» a üzemegészségügyi szerveivel, egy-egy fontos műszer orvosaival, részükre kardio- szerzésében is. ugyanak- kórházat be- Miskolctól Győrig őt szegedi festő képcsarnoki kiállítása 1977-ben Néhány éve még joggal remben Cs. Pataj Mihály keseregtünk, hogy a szegedi festőművész képeiből. A na- képzömüvészek megeléged- pókban nyílt meg a Képcsar- nok a he.lyi kiállításokkal, nok győri bemutatótermében ritkán vállalkoznak arra, Zoltánfi István festőművész hogy az ország más részein tárlata, melynek jó néhány is megmérettessenek. Ebből képe művészetének elmélyü- a szempontból az idei esz- léséről, új irányairól is ta- tendő mindenképpen ered- núskodik. S most érkezett a ményesnok ígérkezik. 1977- meghívó, mely Zombori ben a Képcsarnok Vállalat László miskolci tárlatára in- öt szegedi képzőművésznek vitai. adott alkalmat, hogy kollek- Tisztes, szép sor ez, a sze- ciójával az ország különböző gedi művészek elismeréséről, részein nyilvánosság elé lép- alkotásaik szeretetéről t&nús- jen kodik. Bizonyítja, hogy az Stáhllk János jórészt al- Itt folyó alkotómunka — ha földi ihlétésű tájképekből megtorpanások, visszatánco- rendezet.t kiállítását Pécsett lások." stagnálások még nem láthatták az érdeklődők, az is küszöbölhetők ki! — te- anyag hatalmas sikert ara- hetséges és felkészült művé- tot.t. Az ősz folyamán egy- szeket feltételez, mást érték a tarlatok, n kép- ^ ^ ^ ^ ^ zömúvészeti világhét ideién I nyilt meg a miskolci Szőnyi j István Teremben a 36 éves j Pataki Ferenc 36 képből II teadélután és az operaária szerepe a közművelődésben Üj klub alakult. Ponto- sor és a szereplószerződte- színjátszókör — e nemes fel- sabban: átalakult egy régeb- tés hosszú távúc tervezésé- adatok ellátására. A klub- bi... A Juhász Gyula mű- nek kikerülhetellenségét). De beli vitákon talun még az is velődési Központ — arnun- a többi téma? Vajon nincs időben feltűnik: nem biz- katársak szavaival — rég- igaza a javaslattevőnek, aki tos, hogy a brigádvetélkedok óta fáradozik annak érde- a szellemi műhelyek meg- szereplői attól lesznek mű- kében, hogy a város köz- ismerését, a klub egyik cél- veltebbek, ha egy színházi művelődési dolgozóit vala- jának, az egymással ismer- előadás-vetélkedőn megje- milyen formában „összehoz- kedésnek az elsőbbségét kér- lent két-három szereplője za". Ha tetszik, klubban, te? Például, mielőtt „Az ér- mellé kapásból fel tudják Helyiséget kínált, havon- telmiségi életmód tegnap sorolni az illető darabban kénti összejöveteleket java- és ma" könyvekből és szak- „előfordult" összes többi solt, amelyeken az „elszór- cikkekből is felderíthető színész nevét. Lehet, hogy tan de az ügyért fáradozó problematikáját tárgyalnak, sokkal emberibb, műveltsé- kollégák munkájának köny- talán helyesebb lenne in- get bizonyító és művelő- nyítésére" meg lehetne be- formációkat szerezni egy- désre inspiráló „feladat" len- szélni az ügyeket-bajokat, más intézményeinek. szer- ne, ha a darabról meg az javaslatokat tenni különfé- vezeteinek, műhelveinek előadásról mondhatnának le megoldatlan közművelő- élet- és munkamódjáról. Ta- olyasmit, amit ők gondol- dési feladatok, helyzetek or- Ián nem feszélyezné az nak, ami vélemény a saját- voslására. És egyáltalán: együttműködést annyi — juk lett. Miközben ültek a meg kellene végre ismer- félreértésekből és tájékozat- nézőtérén, és nem feszült ni egymást. Az idén janu- lansagból származó — bal- színlapböngészésre kény- árban a népművelőknek, hit, túlérzékenység. sér- szerültek, hanem jóleső el- könyvtárosoknak, üzemi kul- tődés. Mondjuk. kiderülne, mélyülésre késztette őket a túrosoknak szétküldött fel- hogy a színház művészei- jó előadás. Mint bárki em- hívások körülbelül ennyit nek nem elsősorban az a berfiát, aki színházba megy közöltek a címzettekkel, akik dolguk, hogy teadélutáno- — akárhol munkás, „mellékelt lapokon" jelent- kon szavaljanak, ezerféle Egyszóval: mint az első kezhettek a szerveződő klub cég belső ünnepségein ope- utaa látszik, tagjának. Azóta tartottak ra áriákat adjanak elő, néhány „foglalkozást", ta- vendetesen e evmást Ián a legnevezetesebb volt venaelesen egymás i a márciusi közművelődési avatási ceremóniákon fórum, amelyen a városi ta- jenek fel, gyerek-. öreg-, nács művelődésügyi osztá- kismama-, nyugdíjas-, bri- lyának vezetőivel és mun- gád-, érettségi-, ki tudja mi- katársaival együtt megle- hetösen sikertelen kísérle- ] y en talalkozók fényét no- tet tettek a klubtagok: ne véljék a művészet magas- igen hasznos ör- klubfoglalkozásoknak néz- érő hetnek elébe a „közművelő- lép- dési és művészeti dolgo- zók". Ha a vitakedv szen- vedélyessége, gazdaságos, célratörő jellege nem mú- lik; és ha mindenhol meg- hallják az érveket-vélemé- a „kibeszéltük magunkat.de ságainak villogtatásával. De nyeket-javaslatokat, tjhol minek" kellemetlen érzeté- a népművel6 „odahathat", ezeket használni érdemes és vei tavozzanak a muvelode- , ' ,,„•„, si házból; hanem értelmes, h °K- v le SYen tobb amatőr kivonatos, mert Szeged közművelődé- szavalócsoport, kórus és Sulyok Erzsébet sén lendítő párbeszéd után. , , „„ , , Nyitott múzeum A múzeumi hónap gazdag programjából október utolsó napjaira is jutott. Ma, va- sárnap megnyitják a Móra Ferenc Múzeumnak nemcsak a főkapuját, hanem a nagy- közönség számára eddig is- meretlen értékeket rejtő rak- tárak aitóit is. Az érdeklődő látogatók csoportosan, a mú- zeum munkatársainak veze- tésével délelőtt 10 és 11 órakor, illetve délután 2-től 5-ig óránként indulhatnak az előcsarnokból: a régésze- ti, a néprajzi, a képzőművé- szeti és a természettudomá- nyos raktárak anyagának megtekintésére. A ritkaságo- kat, érdekességeket, illetve a múzeumi műhelymunka tit- kait a muzeológusok mutat- ják be. A Móra Ferenc Múzeum és a megyei múzeumok mun- katársai tudományos előadó- ülést rendeznek holnap, hét- főn délután 5 órakor a mú- zeum dísztermében. Az ér- deklődők hét előadást hall- gathatnak meg, helytörténeti, néprajzi, művészeti és termé- szettudományos témakörök- ben. Új órák Japán szakemberekkel együttműködve Lengyelor- szágban űj elektronikus kar- óratípust fejlesztettek ki. Az óra gombnyomásra jelzi az adott hónapot, napot, órát, percet és másodpercet. Az órák már forgalomba is ke- kerültek. Amennyiben, a mupkájuk folytatásához szükséges vá- laszokat megkapják a kér- déseikre; és megfontolt, megfontolásra érdemes Ja- vaslataikkal részeseivé vtU-i hatnak egy optimálisabb közművelődési gyakorlat alakításának. Ami azon a fórumon „nem jött össze", most, az át- szervezett klub pénteki el- foglalkozásán úgy ttint — majdnem. Ki tudja, az átszervezésnek köszönhető-e a korábbi hasonlónál jóval tartalmasabb beszélgetés? Az történt, hogy a tagság bővült a művészekkel. A meghívókat, az éves temati- kát és az első megbeszélni- valóhoz (nyári színház, nyá- ri közművelődés) statiszti- kát, műsortájékoztatót tar- talmazó vaskos borítékot a színházi, a zenei és a kép- zőművészeti élet, a mozi- üzem képviselői is megkap- ták. Az. új fórum ideigle- nes neve: közművelődési és művészeti dolgozók klubja; a vezetője: Varga József, a szabadtéri játékok művé- szeti titkára. Minthogy az egyéves művészéti ágakban, a közművelődésben dolgo- zókat. tömörítő művelődési és művészetpolitikai fórum nincs más a városban, csak ez a most induló (melyből az irodalmárok nem tudni, mi- ért maradtak ki), örömmel üdvözlendő. Alkalmas lehet ugyanis arra, amit, fentebb jeleztünk, tudniillik, hogy személves ismeretséggel is erősített, összefogással és összehangoltsággal lendít a közművelődés ügyén: az irá- nyításba is besegít — ta- pasztalatokra alapozott. a gyakorlatban kivitelezhető ötletekkel, javaslatokkal. Feltéve, ha a klubtagok mindig olyan témákat tár- gyalnak. melyekben való- bén segíthetnek, igazán ér- dekli őket, is, és amelyekben mindannyian érdekeltek va- gyunk. Az első téma; a nyár ügye: ilyen. Abban is iga- i zuk lehet, hogy erről nyá- ron már késő a beszéd. A szabadtéri céljaink szerint való funkcionálásának alap- feltétele ugyanis a tervsze- rűség (említsük csak a mű- A „levelek" visszhangja Közös a felelősségünk Aki végigolvasta a Dél- fizikai dolgozók gyermekei induló elmaradást. A jelen- magyarországban Horváth között is varinak. Ilyt-n ki- séget u világon szinte min- Dezső cikksorozatát, éreznie vételekről szói a cikksorozat, denütt, fölismerték mar, de kellett azt a szép embersé- A kivételek mindig segítik megoldást még sehol sem ta- láltak. Az említett hazai ku- tatásból kiderült, hogy azok get, ami szándékát vezette, a gondok jobb megértését, Azt gondolom, hogy igaza a tennivalók meghatározá- van: minden szülőnek a ma- sát, hai nem hisszük azokat az iskolába lépés előtt álló ga gyermeke a legfontosabb, általánosan jellemző igazsá- gyermekek, akiknek a szii- az aggodalmat, a féltést — goknak. lei csak nyolc osztályt vé- bármi legyen is a tartalma A kudarcnak, a gyönge geztek, egy teljes éves elma- — csak megértő együttérzés- teljesítménynek nagyon sok ''adással kezdik meg iskolai sel szabad és kell fogadni. oka lehet. A leggyakoribb a Pályafutásukat mind a tudá- A cikksorozat nagyon sok kellő szorgalom" és kitartás sukban, mind a magatartá- tanulsággal szolgál azoknak hiánya. Az ilj-en hallgatón sukban azokhoz a gyerme- a szülőknek is, akik most nem lehet segíteni Akár fi- kekhez képest, akiknek a nevelik gyermekeiket, és z jkai dolgozó "gyermeke. -*--"---'-- 1 -*- szülei érettségiztek vagy fő- szeretnék, ha továbbtanul- akár nem. Az a szülő, aki iskolát, egyetemet végeztek nának. Talán érdemes ne- az t szeretné, hogy gyerme- hány kérdésen közösen el- ke sikeresen gondolkodnunk. í° n > szorgalc.nra, akaratra, kitartásra, igyekezetre szok Mindenekelőtt azt kell f,,a„i u„„„ — , - , tassa gyermekét. E nélkül - - m~- rekp I f p b i f bpH 8ye ~ sehol sem lehet tisztességgel döntő a család nevelési szo ^ Ez átlagos elmaradás. A két továbbtanul- csoportban egyaránt vannak kiválóan és gyöngén felké- szült gyermekek. De legalább ilyen sors- reke' nem fehér holló a boldogulni. rendezett izgalmas, mindig üi és új lehetőségeket kere- kiállítása. Ugyanez Idő alatt rendeztek tárlatot a békéscsabai Munkácsy Te- Hajó a zátonyon A napokban zátonyra futott a Duna 'szigetközi szaka- szán egy ezertonnás csehszlovák tankuszály, s rövid időre leállt a hajózás ezen a szakaszon. Egy magyar kotróhajó vontatta le a zátonyról az ezertonnás uszályt. kásrendszere. A szülők 15 százaléka például azt vallot- ta, hogy nem szokott mesél- ni a gyermekének. Ezek a felsőoktatási Intézmények- ben, aki — ha bekerül is — Azt gondolom, hogy az az idegen és közömbös lég- csak a dolo S e §y' k oldala, körben nem tudja megállni Hontfth Dezső szemlé- gyerme ^ k közel egyéves el a helyét. A hallgatóknak ^esen folve ett: valameny- ^ a d á s s a l kezdik meg az mintegy a fele kétkezi mun- <^d,s. hogy l , t 1anulm;in yaikat. azok- kások . gyermeke. Egyik tudatlan, felkeszuletlen fia- , e k k h , é . egyetemen karon, főiskolán talembereknek ne adjunk akfknek a TzüleVRendszere- tőbb. masikon valamivel ke- oklevelet függetlenül attól, 8 en őséinek gyeSük- vesebb. Ezzel az aránnyal hogy fizikai do gozó gyerme- senki sem elégedett, különö- kérö1 van " e s/ ó. A másik sen azokon az egyeteme- szempont legalább ilyen főn- él ilyen mértékben ezzel a ken. karokon, ahol ennél tos. Szülőnek és tanárnak elsősorban az anyanyelv fej- lettségében játszik döntő szerepel.) A fentiekből talán megért- tés ellenére sem remélhe- tünk egyik évről a másikra látványos eredményeket. A szülők és a pedagógusok kitartó, rendszeres fejleszté- sével, meglevő eszközeink és módszereink tökéletesítésével számottevően alacsonyabb. k Özös felelőssége, hogy a Az arányok növelése érdeké- flatul ne vnljck palyatevesz- ben igen nagy erőfeszítések tetté. Nincs annál keserve- lnl U1 lncK _ r ._ történnek. Néhány eve kü- ^ b j l e t , olyan pulyán heW hoR minden eröf S eszí _ lön szervezet jött létre, a fi- dolgozni, amit, nem tud az -• zikai dolgozók gyermekei- ember eredményesen ellát- nék a felvételét elösegíten- aho1 c » ak kudarcok erik. dó, amelyben sok ezer hall- Nem igaz, hogy u kudarco- gató és sok száz. előadó se- kak a pályaalkalmatlanság felelősséaével a csa- rénykedik. Minden középis- érzését az esetleges jobb ke- r ^ é s a/ iskolai nevelés kolást. akinek a szülei két- reset vagy az. adott foglalko- lat " és az iskolai nevelés kézi dolgozok, felkeresnek, 73s 'ranti nagy kozmegbe- elökészitő gyakorló felada- csüles ellensúlyozhatja. tokkal levelezést, kezdenek A különböző akciók, szér- lehet csak fokozatosan velük, a továbbtanulni szán- vek, közöttük az említett előbbre jutni. Mi, pedagógu- dékozókat tavaszi és nyári felvételi előkészítő bizottsá- sok szeretnénk erre tö- előkészitö táborokba hívják gok sokat tesznek, es még iekszünk Ez a iö'vö tenni- meg. többet tehetnek, kell tenni- valója Azok a fiatalok azon- Már a jelenlegi arányok is uk a jövőben. A probléma b an. akik a felvételi köve- a fizikai cjolgozók gyerme- azonban nagyon mely gyó- telményeknek keinek tömeges Ielenlétét ker ü- Két példával szeret- mutatják. Közöttük is lehet- ném ezt szemléltetni, nek, akik nem állják meg a Az ország minden táján mai túlnyomó többségük helyüket, vagy téves volt a megvizsgálták mintegy tíz- meg is állja a helyét, ami- pályaválasztásuk. A fizikai ezernyi 5—6 éves gyermeket, hez a szükséges segítséget is dolgozók gyermekeinek túl- az Iskolába lépés előtt. ls- nyornó többsége szorgalma- meretes, hogy a gyermekek san tanul, sikeresen halad különböző színvonalú tudás- céljai felé, és eredményesen sal és magatartással kezdik elvégzi az egyetemet, a főis- meg az iskolát. Akik pedig kólát,. Vannak azonban kivé- nagy lemaradással indulnak, telek is, de ilyenek a nem nem képesek behozni ezt az megfeleltek, rendelkeznek a szükséges alapokkal. Kellő szorgalom- megkap.iák. Dr. Nagy József egyetemi docens, a Bölcsészettudományi Karok Felvételi Előkészítő Bizottságáhals elnöke

II teadélutá én s az operaária Nyitott világnapja ...digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01977/00256/dm_1977_256_004.… · Néhány év mée joggag rembel Cs.n Pataj Mihály

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: II teadélutá én s az operaária Nyitott világnapja ...digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01977/00256/dm_1977_256_004.… · Néhány év mée joggag rembel Cs.n Pataj Mihály

4 Vasárnap, 1977. október 30, 4

A takarékosság világnapja

A világ takarékpénztárai Az Országos Takarék-53 évvel ezelőtt Milánóban pénztár idei számvetése tartott ertekezletükön ha- kedvező képet mutat. A tározták el, hogy minden múlt év hasonló időszaká-év októberének utolsó ban a lakossági megtakarí-rnunkanapján megrendezik tások összege 88,9 milliárd a takarékosság világnapját, forint volt, az idén elérte Hazánkban több mint egy a 100 milliárd forintot. A évtizede emlékezünk meg tavalyi növekedés 8 milli-a takarékosság nemzetközi árd forint, az idei 11 mil-ünnepéröl. A takarékpénz- liárd forint. Az egy főre tári, a takarékszövetkezeti jutó megtakarítás a múlt fiókoknál és a postahiva- évi 8500 forintról 9500 fo-taloknál ünnepi ügyfél- rir.tra emelkedett. Jelenleg szolgálatot tartanak — eb- 5 mil l ió 800 ezer darab ta-ből az alkalomból —, s karékkönyv' van forgalom-egyidejűleg az OTP a tár- ban, s ez is mutatja, az sadalmi és tömegszetveze- idén többen takarékoskod-tek bevonásával a nagykő- tak, mint tavaly. (Tavaly zönség körében ismerteti és óta 500 ezerrel több taka-értékeli a lakosság takaré- rékbetétkünyvet váltottak koskodásanak eredmenyeit- ki.) A megyei statisztika is Ez a nap jó alkalom arra kedvező képet mutat, is, hogy a párt és a kor- Csongrád megye takarék-mány által meghirdetett pénztárainak jelenlegi be-takarékossági programhoz tétállománya 4 mill iárd kapcsolódva szóljunk az 653 mill ió forint Az állo-altalános, a szélesebb érte-leimben vett takarékosság

mányemelkedés a tavalyi-hoz képest 356 millió fo-

jelentőségéről és hasznáról, rint. Egy főre jutó átlag-

Mert hisz a takarékosság b e t é t 10. ,eze,r. forAnt- s

. . n v l l o l o n l i H nrfxr U n H o -ez azt jelenti, hogy Buda-pest után itt élnek a leg-takarékosabb emberek. Az OTP megyei igazgatósága a lakosságnak 3,9 mill iárd forint hitelt nyújtott.

A fejlődés ellenére azon-

gondolata nem új keletű, minden korban és társada-lomban végigkísérte az emberiséget. Régen a mun-kanélküliségtől Való féle-lem éppúgy volt ösztönző-je, mint most a jövóbe ve-tett hit, a szebb és gazda- ban még sokan vannak gabb élet kialakításának olyanok, akik nem osztják lehetősége. A társadalmi be takarékosan a pénzüket, fejlődés teremtette meg a A pénztakarékosságban takarékosság mai formáját, még lemaradunk az élen Ez a törekvés hozzátarto- járó országoktól. Épp ezért zlk életünkhöz. Nem lehet fontos a takarékossági szo-figyelmen kívül hagyni, kasok terjesztése, különö-bogy a takarékosság hajla- sen a fiatalok körében. A ma nem örökölhető, vagy takarékossag nemcsak velünk született adottság, gondtalanabb. hanem Külön-külön mindenki- ma- ugyanakkor szebb, gazda-gé jön rá célszerűségére, gabb, kulturáltabb élethez De nemcsak egyéni, hanem is megteremti a körülmé-állami erdek is. Ismert a nyeket. Érdemes legalább párt. és a kormány által a takarékosság világnapján meghirdetett általános ta- mérlegelni, a takarékos karekossági feladat, és életforma előnyeit. Mert a észrevehető, hogy a társa- legnagyobb művészet nem dalom minden figyelme a pénz megszerzése, hanem ennek jelentőségére ossz- a beosztása.

pontosul. II. M.

Gyár és bérház szerződése Szocialista szerződést kö- lógiai továbbképzést szervez,

tött hazánk legnagyobb mü- A Péti Nitrogénművek cse-trágyagyára, a Péli Nitrogén- rében a kórház felújításához művek és a balatonfüredi felajánlotta a szocialista bri-szfvk őrház. A megállapodás g a d o k seg ítségét, értelmében a kórház allando , kapcsolatot tart a gyár k o r t a m o e a t ú » a

üzemegészségügyi szerveivel, egy-egy fontos műszer orvosaival, részükre kardio- szerzésében is.

ugyanak-

kórházat

be-

Miskolctól Győrig

őt szegedi festő képcsarnoki kiállítása

1977-ben

Néhány éve még joggal remben Cs. Pataj Mihály keseregtünk, hogy a szegedi festőművész képeiből. A na-képzömüvészek megeléged- pókban nyílt meg a Képcsar-nok a he.lyi kiállításokkal, nok győri bemutatótermében ritkán vállalkoznak arra, Zoltánfi István festőművész hogy az ország más részein tárlata, melynek jó néhány is megmérettessenek. Ebből képe művészetének elmélyü-a szempontból az idei esz- léséről, ú j irányairól is ta-tendő mindenképpen ered- núskodik. S most érkezett a ményesnok ígérkezik. 1977- meghívó, mely Zombori ben a Képcsarnok Vállalat László miskolci tárlatára in-öt szegedi képzőművésznek vitai.

adott alkalmat, hogy kollek- Tisztes, szép sor ez, a sze-ciójával az ország különböző gedi művészek elismeréséről, részein nyilvánosság elé lép- alkotásaik szeretetéről t&nús-jen kodik. Bizonyítja, hogy az

Stáhllk János jórészt al- Itt folyó alkotómunka — ha földi ihlétésű tájképekből megtorpanások, visszatánco-rendezet.t kiállítását Pécsett lások." stagnálások még nem láthatták az érdeklődők, az is küszöbölhetők ki! — te-anyag hatalmas sikert ara- hetséges és felkészült művé-tot.t. Az ősz folyamán egy- szeket feltételez, mást érték a tarlatok, n kép- ^ ^ — — ^ ^ ^ —

zömúvészeti világhét ideién I nyilt meg a miskolci Szőnyi j István Teremben a 36 éves j Pataki Ferenc 36 képből

II teadélután és az operaária szerepe a közművelődésben

Üj klub alakult. Ponto- sor és a szereplószerződte- színjátszókör — e nemes fel-sabban: átalakult egy régeb- tés hosszú távúc tervezésé- adatok ellátására. A klub-b i . . . A Juhász Gyula mű- nek kikerülhetellenségét). De beli vitákon talun még az is velődési Központ — arnun- a többi téma? Vajon nincs időben feltűnik: nem biz-katársak szavaival — rég- igaza a javaslattevőnek, aki tos, hogy a brigádvetélkedok óta fáradozik annak érde- a szellemi műhelyek meg- szereplői attól lesznek mű-kében, hogy a város köz- ismerését, a klub egyik cél- veltebbek, ha egy színházi művelődési dolgozóit vala- jának, az egymással ismer- előadás-vetélkedőn megje-milyen formában „összehoz- kedésnek az elsőbbségét kér- lent két-három szereplője za". Ha tetszik, klubban, te? Például, mielőtt „Az ér- mellé kapásból fel tudják Helyiséget kínált, havon- telmiségi életmód tegnap sorolni az illető darabban kénti összejöveteleket java- és ma" könyvekből és szak- „előfordult" összes többi solt, amelyeken az „elszór- cikkekből is felderíthető színész nevét. Lehet, hogy tan de az ügyért fáradozó problematikáját tárgyalnak, sokkal emberibb, műveltsé-kollégák munkájának köny- talán helyesebb lenne in- get bizonyító és művelő-nyítésére" meg lehetne be- formációkat szerezni egy- désre inspiráló „feladat" len-szélni az ügyeket-bajokat, más intézményeinek. szer- ne, ha a darabról meg az javaslatokat tenni különfé- vezeteinek, műhelveinek előadásról mondhatnának le megoldatlan közművelő- élet- és munkamódjáról. Ta- olyasmit, amit ők gondol-dési feladatok, helyzetek or- Ián nem feszélyezné az nak, ami vélemény a saját-voslására. És egyáltalán: együttműködést annyi — juk lett. Miközben ültek a meg kellene végre ismer- félreértésekből és tájékozat- nézőtérén, és nem feszült ni egymást. Az idén janu- lansagból származó — bal- színlapböngészésre kény-árban a népművelőknek, hit, túlérzékenység. sér- szerültek, hanem jóleső el-könyvtárosoknak, üzemi kul- tődés. Mondjuk. kiderülne, mélyülésre késztette őket a túrosoknak szétküldött fel- hogy a színház művészei- jó előadás. Mint bárki em-hívások körülbelül ennyit nek nem elsősorban az a berfiát, aki színházba megy közöltek a címzettekkel, akik dolguk, hogy teadélutáno- — akárhol munkás, „mellékelt lapokon" jelent- kon szavaljanak, ezerféle Egyszóval: mint az első kezhettek a szerveződő klub cég belső ünnepségein ope- u t a a látszik, tagjának. Azóta tartottak r aár iákat adjanak elő, néhány „foglalkozást", ta- v e n d e t e s e n eevmást Ián a legnevezetesebb volt v e n a e l e s e n egymás i a márciusi közművelődési avatási ceremóniákon fórum, amelyen a városi ta- jenek fel, gyerek-. öreg-, nács művelődésügyi osztá- kismama-, nyugdíjas-, bri-lyának vezetőivel és mun-

gád-, érettségi-, ki tudja mi-katársaival együtt megle- • hetösen sikertelen kísérle- ] y e n talalkozók fényét no-tet tettek a klubtagok: ne véljék a művészet magas-

igen hasznos

ör- klubfoglalkozásoknak néz-

érő hetnek elébe a „közművelő-

lép- dési és művészeti dolgo-

zók". Ha a vitakedv szen-

vedélyessége, gazdaságos,

célratörő jellege nem mú-

lik; és ha mindenhol meg-

hall ják az érveket-vélemé-

a „kibeszéltük magunkat.de ságainak villogtatásával. De nyeket-javaslatokat, tjhol minek" kellemetlen érzeté- a n é p m ű v e l 6 „odahathat", ezeket használni érdemes és vei tavozzanak a muvelode- , ' , , „ • „ , si házból; hanem értelmes, h°K-v leSYen tobb amatőr kivonatos, mert Szeged közművelődé- szavalócsoport, kórus és Sulyok Erzsébet sén lendítő párbeszéd után. , , „ „ , ,

Nyitott múzeum

A múzeumi hónap gazdag programjából október utolsó napjaira is jutott. Ma, va-sárnap megnyitják a Móra Ferenc Múzeumnak nemcsak a főkapuját, hanem a nagy-közönség számára eddig is-meretlen értékeket rejtő rak-tárak aitóit is. Az érdeklődő látogatók csoportosan, a mú-zeum munkatársainak veze-tésével délelőtt 10 és 11 órakor, illetve délután 2-től 5-ig óránként indulhatnak az előcsarnokból: a régésze-ti, a néprajzi, a képzőművé-szeti és a természettudomá-nyos raktárak anyagának megtekintésére. A ritkaságo-kat, érdekességeket, illetve a múzeumi műhelymunka tit-kait a muzeológusok mutat-ják be.

A Móra Ferenc Múzeum és a megyei múzeumok mun-katársai tudományos előadó-ülést rendeznek holnap, hét-főn délután 5 órakor a mú-zeum dísztermében. Az ér-deklődők hét előadást hall-gathatnak meg, helytörténeti, néprajzi, művészeti és termé-szettudományos témakörök-ben.

Új órák Japán szakemberekkel

együttműködve Lengyelor-szágban ű j elektronikus kar-óratípust fejlesztettek ki. Az óra gombnyomásra jelzi az adott hónapot, napot, órát, percet és másodpercet. Az órák már forgalomba is ke-kerültek.

Amennyiben, a mupkájuk folytatásához szükséges vá-laszokat megkapják a kér-déseikre; és megfontolt, megfontolásra érdemes Ja-vaslataikkal részeseivé vtU-i hatnak egy optimálisabb közművelődési gyakorlat alakításának.

Ami azon a fórumon „nem jött össze", most, az át-szervezett klub pénteki el-ső foglalkozásán úgy ttint — majdnem. Ki tudja, az átszervezésnek köszönhető-e a korábbi hasonlónál jóval tartalmasabb beszélgetés?

Az történt, hogy a tagság bővült a művészekkel. A meghívókat, az éves temati-kát és az első megbeszélni-valóhoz (nyári színház, nyá-ri közművelődés) statiszti-kát, műsortájékoztatót tar-talmazó vaskos borítékot a színházi, a zenei és a kép-zőművészeti élet, a mozi-üzem képviselői is megkap-ták. Az. ú j fórum ideigle-nes neve: közművelődési és művészeti dolgozók klubja; a vezetője: Varga József, a szabadtéri játékok művé-szeti titkára. Minthogy az egyéves művészéti ágakban, a közművelődésben dolgo-zókat. tömörítő művelődési és művészetpolitikai fórum nincs más a városban, csak ez a most induló (melyből az irodalmárok nem tudni, mi-ért maradtak ki), örömmel üdvözlendő. Alkalmas lehet ugyanis arra, amit, fentebb jeleztünk, tudniillik, hogy személves ismeretséggel is erősített, összefogással és összehangoltsággal lendít a közművelődés ügyén: az irá-nyításba is besegít — ta-pasztalatokra alapozott. a gyakorlatban kivitelezhető ötletekkel, javaslatokkal.

Feltéve, ha a klubtagok mindig olyan témákat tár-gyalnak. melyekben való-bén segíthetnek, igazán ér-dekli őket, is, és amelyekben mindannyian érdekeltek va-gyunk. Az első téma; a nyár ügye: ilyen. Abban is iga-

i zuk lehet, hogy erről nyá-ron már késő a beszéd. A szabadtéri céljaink szerint való funkcionálásának alap-feltétele ugyanis a tervsze-rűség (említsük csak a mű-

A „levelek" visszhangja

Közös a felelősségünk Aki végigolvasta a Dél- fizikai dolgozók gyermekei induló elmaradást. A jelen-

magyarországban Horváth között is varinak. Ilyt-n ki- séget u világon szinte min-Dezső cikksorozatát, éreznie vételekről szói a cikksorozat, denütt, fölismerték mar, de kellett azt a szép embersé- A kivételek mindig segítik megoldást még sehol sem ta-

láltak. Az említett hazai ku-tatásból kiderült, hogy azok

get, ami szándékát vezette, a gondok jobb megértését, Azt gondolom, hogy igaza a tennivalók meghatározá-van: minden szülőnek a ma- sát, hai nem hisszük azokat az iskolába lépés előtt álló ga gyermeke a legfontosabb, általánosan jellemző igazsá- gyermekek, akiknek a szii-az aggodalmat, a féltést — goknak. lei csak nyolc osztályt vé-bármi legyen is a tartalma A kudarcnak, a gyönge geztek, egy teljes éves elma-— csak megértő együttérzés- teljesítménynek nagyon sok ''adással kezdik meg iskolai sel szabad és kell fogadni. oka lehet. A leggyakoribb a Pályafutásukat mind a tudá-

A cikksorozat nagyon sok kellő szorgalom" és kitartás sukban, mind a magatartá-tanulsággal szolgál azoknak hiánya. Az ilj-en hallgatón sukban azokhoz a gyerme-a szülőknek is, akik most nem lehet segíteni Akár fi- kekhez képest, akiknek a nevelik gyermekeiket, és z jkai dolgozó "gyermeke. -*--"---'--1-*-szülei érettségiztek vagy fő-szeretnék, ha továbbtanul- akár nem. Az a szülő, aki iskolát, egyetemet végeztek nának. Talán érdemes ne- a z t szeretné, hogy gyerme-hány kérdésen közösen el- ke sikeresen gondolkodnunk. í°n> szorgalc.nra, akaratra,

kitartásra, igyekezetre szok Mindenekelőtt azt kell

f,,a„i u„„„ — , - , tassa gyermekét. E nélkül - - — m~-rekp I f p b i f bpH 8ye~ sehol sem lehet tisztességgel döntő a család nevelési szo

^ Ez átlagos elmaradás. A két

továbbtanul- csoportban egyaránt vannak kiválóan és gyöngén felké-szült gyermekek.

De legalább ilyen sors-

reke' nem fehér holló a boldogulni.

rendezett izgalmas, mindig üi és ú j lehetőségeket kere-ső kiállítása. Ugyanez Idő alatt rendeztek tárlatot a békéscsabai Munkácsy Te-

Hajó a zátonyon A napokban zátonyra futott a Duna 'szigetközi szaka-

szán egy ezertonnás csehszlovák tankuszály, s rövid időre leállt a hajózás ezen a szakaszon. Egy magyar kotróhajó vontatta le a zátonyról az ezertonnás uszályt.

kásrendszere. A szülők 15 százaléka például azt vallot-ta, hogy nem szokott mesél-ni a gyermekének. Ezek a

felsőoktatási Intézmények-ben, aki — ha bekerül is — A z t gondolom, hogy az az idegen és közömbös lég- c s a k a d o l o S e §y ' k oldala, • körben nem tudja megállni Hontfth Dezső szemlé- g y e r m e ^ k k ö z e l e g y é v e s e l „ a helyét. A hallgatóknak ^ e s e n folve ett: valameny- ^ a d á s s a l kezdik meg az mintegy a fele kétkezi mun- < ^ d , s . hogy l , t 1 a n u l m ; i n ya ika t . azok-kások . gyermeke. Egyik tudatlan, felkeszuletlen fia- , • e k k h , é . egyetemen karon, főiskolán talembereknek ne adjunk akfknek a TzüleVRendszere-tőbb. masikon valamivel ke- oklevelet függetlenül attól, 8en ő s é i n e k g y e S ü k -vesebb. Ezzel az aránnyal hogy fizikai do gozó gyerme- ™ senki sem elégedett, különö- k é r ö 1 v a n " e s /ó. A másik sen azokon az egyeteme- szempont legalább ilyen főn-

él ilyen mértékben ezzel a

ken. karokon, ahol ennél tos. Szülőnek és tanárnak elsősorban az anyanyelv fej-lettségében játszik döntő szerepel.)

A fentiekből talán megért-

tés ellenére sem remélhe-tünk egyik évről a másikra látványos eredményeket. A szülők és a pedagógusok

kitartó, rendszeres fejleszté-sével, meglevő eszközeink és módszereink tökéletesítésével

számottevően alacsonyabb. kÖzös felelőssége, hogy a Az arányok növelése érdeké- f l a t u l n e vnljck palyatevesz-ben igen nagy erőfeszítések tetté. Nincs annál keserve- l n l U1 • l n c K _ r . _ történnek. Néhány eve kü- ^ b j l e t , olyan pulyán h e W h o R m i n d e n e r ö f

Se s z í_

lön szervezet jött létre, a fi- dolgozni, amit, nem tud az -• zikai dolgozók gyermekei- ember eredményesen ellát-nék a felvételét elösegíten- a h o 1 c » a k kudarcok erik. dó, amelyben sok ezer hall- N e m igaz, hogy u kudarco-gató és sok száz. előadó se- k a k a pályaalkalmatlanság k ö felelősséaével a csa-rénykedik. Minden középis- érzését az esetleges jobb ke- r ^ é s a/ iskolai nevelés kolást. akinek a szülei két- reset vagy az. adott foglalko- l a t " és az iskolai nevelés kézi dolgozok, felkeresnek, 7 3 s 'ranti nagy kozmegbe-elökészitő gyakorló felada- csüles ellensúlyozhatja. tokkal levelezést, kezdenek A különböző akciók, szér- lehet csak fokozatosan velük, a továbbtanulni szán- vek, közöttük az említett előbbre jutni. Mi, pedagógu-dékozókat tavaszi és nyári felvételi előkészítő bizottsá- s o k szeretnénk erre tö-előkészitö táborokba hívják gok sokat tesznek, es még iekszünk Ez a iö'vö tenni-meg. többet tehetnek, kell tenni- valója Azok a fiatalok azon-

Már a jelenlegi arányok is u k a jövőben. A probléma ban. akik a felvételi köve-a fizikai cjolgozók gyerme- azonban nagyon mely gyó- telményeknek keinek tömeges Ielenlétét ke rü- Két példával szeret-mutatják. Közöttük is lehet- n é m ezt szemléltetni, nek, akik nem áll ják meg a Az ország minden táján mai túlnyomó többségük helyüket, vagy téves volt a megvizsgálták mintegy tíz- meg is állja a helyét, ami-pályaválasztásuk. A fizikai ezernyi 5—6 éves gyermeket, hez a szükséges segítséget is dolgozók gyermekeinek túl- az Iskolába lépés előtt. ls-nyornó többsége szorgalma- meretes, hogy a gyermekek san tanul, sikeresen halad különböző színvonalú tudás-céljai felé, és eredményesen sal és magatartással kezdik elvégzi az egyetemet, a főis- meg az iskolát. Akik pedig kólát,. Vannak azonban kivé- nagy lemaradással indulnak, telek is, de ilyenek a nem nem képesek behozni ezt az

megfeleltek, rendelkeznek a szükséges alapokkal. Kellő szorgalom-

megkap.iák. Dr. Nagy József egyetemi docens,

a Bölcsészettudományi Karok Felvételi

Előkészítő Bizottságáhals elnöke