1

Impresszum

A Károli Gáspár Református EgyetemHittudományi Karának diákújsága

I. évfolyam 4. szám, 2006. decemberMegjelenik évente 8 alkalommal:

szeptember, október, november, december,február, március, április, május.

Kiadja:Károli Gáspár Református Egyetem

Hittudományi Kara

A kiadásért felel:A KRE-HTK dékánja

A megjelenést támogatja aDunamelléki Református Egyházkerület

A szerkesztôség címe:1092 Budapest, Ráday utca 28.

Tel/fax: 06/1-218 0266, 06/30-488 8780e-mail: protestansteka@gmail.com

Szerkeszti a Szerkesztôbizottság:Csôke János, Esztergály Elôd Gábor,

Imre Zita, Kovács Zsolt Levente, Miklósy-Hosszú Ödön Koppány, Nyiscsák Emma,

Stefán Attila

Korrektor:Nyiscsák Emma

Fôszerkesztô és tördelô:Esztergály Elôd Gábor

Leveleiket, kézirataikat elektronikus éspostai úton is fogadjuk. A kéziratokat nem ôríz-

zük meg és nem küldjük vissza.

A folyóirat megjelenését és terjedelmét azeladott példányszámok határozzák meg, ezértminden támogatást hálás szívvel fogadunk a

következô számlaszámra:

Dunamelléki Református EgyházkerületHVB Hungary Bank

1 0 9 1 8 0 0 1 - 0 0 0 0 0 0 1 4 - 9 4 9 2 0 0 5 0

HU ISSN 00000000000

Nyomás és kötés:Zöldbatyu Bt., Budapest

Felelôs vezetô:Kosz János

KARÁCSONYI KÖSZÖNTÔ 2PRÉDIKÁCIÓJoó Sándor: 1958-1959 határán 4TANULMÁNYBolyki János: A megtestesülés és a János

evangélium 7Bálint Sándor: Népi ünnepneveink világából10ÉLÔ HITEsztergály Elôd Gábor: Minden nyavaja ellen

való hasznos recept 14BIZONYSÁGBecker Norbert Gyula 20SZÉPIRODALOM 22TÖRTÉNETBolyki János: Tûzbôl kikapott üszög 24Medgyessy László: „Hleba“ 26KARÁCSONYI MESEWass Albert: A csodálatos balzsam... 30AJÁNLÓ 34HÍREK 35

Tartalom

A címlap és a hátsó borító fotójátkészítette: ifj. Part Imre (Badacsony)

JELEN SZÁMUNKBAN KÖZREMÛKÖDTEK:

Dr. Békési Sándor, a KRE-HTK dékánjaprof. Dr. Bolyki János, a KRE-HTK ÚjszövetségiTanszékének nyugalmazott professzoraprof. Dr. Medgyessy László, vendégprofesszor (USA)Becker Norbert Gyula (budafoki segédlelkész ésvallástanár)Damásdi Luca (III. évf., vallástanár-magyar szak)Dányi-Nagy Márió (III. évf., lelkész szak)Esztergály Elôd Gábor (III. évf., lelkész szak)Gyerkó Imola (III. évf., lelkész szak)Dr. Imre Zita (III. évf., lelkész szak)Nyiscsák Emma (III. évf., vallástanár-magyar szak)

A Protestáns Téka ára: 300 Ft.

E L Ô F I Z E T É SAz újság elôfizethetô személyesen fél-

fogadási idôben a szerkesztôségben, vagyaz Egyetem számlaszámára befizetett elô-

fizetési díjjal, jelezve annak jogcímét.Az újság elôfizetésének ára 1 évre

(postaköltséggel): 2100 Ft/8 szám.

2

Megszólal az ébresztôóra…Angyal mondja: Ne féljetek!Mi nyöszörgünk: Hmrsz…Angyal mondja: …mert íme hirdetek nékteknagy örömet.Mi morgolódunk: Jórgl. Hello. Áldás békesség!Gutmorgn…Angyal mondja: Az egész népnek öröme lészen.Mi panaszkodunk: Utálom az egészet.Angyal mondja: Született néktek ma a Megtartó.Mi okoskodunk: Ha megkapom ezt az állást, job-ban fogom csinálni ezeknél. Van még egy kisbizniszem, ha letudom, lesz mibôl. De a karácso-nyi ajándékokat mikor veszem meg?Angyal mondja: Az Úr Krisztus, a Dávidvárosában.Mi szajkózzuk: Angyalok nincsenek is. Mi mo-dernek vagyunk. Haladók vagyunk. Reformerekvagyunk. Demokraták vagyunk. Hívôk vagyunk.Angyal mondja: Találtok egy kisgyermeket bepó-lyálva feküdni a jászolban.Mi pedig megyünk a magunk útján. Jó helyenvagy? Abból nem lehet megélni. Majd oda men-nek a balekok. Ki fogja ezt elintézni. Meg vanbeszélve. Apukád? Nagybácsid? Ne viccelj, ma-gamra maradtam az adósságaimmal. Fokozatosanleépülünk kettôrôl az egyre.Angyal mondja: Dicsôség a magasságbanIstennek!Mi elveszítettük magunkban a kisgyermeket.Elveszítettük igazi emberségünket: a pásztort.Polgárok vagyunk. A legrosszabb értelemben. ATitanic elsüllyedése után. Trianon után. Vész-korszakok után. Orwell után. Elveszítettük ma-gunkat: a pásztort. A pásztort, aki felnéz az égre,mert meghallja az angyal szárnysuhogásánakhalk neszét, miközben ôrzi a reábízottakat. Aki

rá tud csudálkozni az éjszakai menny-ég szi-porkázó csillagaira. Aki képes megérteni azangyalok szavát: „A földön békesség, és azemberekhez jóakarat!“Kisgyermek és pásztor. Akik egymásra találtak.Ôk hiányoznak a mi világunkból. Van ügyes ésvan kihasznált, van zseni és van udvari bohóc,van nagy tudós és van fôguru, van nagyvezír ésvan még nagyobb vezír. De nincs pásztor és nin-csen gyermek. Csak ôrzô-védôk és infantilisekvannak.Angyal mondja: Dicsôség a magasságbanIstennek!Mi: térdre rogyunk ezen az éjszakán.Angyal mondja: Találtok egy kisgyermeket bepó-lyálva feküdni a jászolban.Mi: álmélkodva rádöbbenünk saját méltósá-gunkra.Angyal mondja: Az Úr Krisztus, a Dávidvárosában.Mi: kezdjük megvetni lábunkat az archimédesziponton.Angyal mondja: Született néktek ma a Megtartó.Mi: fölegyenesedünk.Angyal mondja: Az egész népnek öröme lészen.Mi: pásztorok vagyunk.Angyal mondja: Mert íme hirdetek néktek nagyörömet. Mi: ôrizzük a nyájat.Angyal mondja: Ne féljetek!…és felkel az új nap.„Igen biztos nálunk a prófétai beszéd, amelyre jólteszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világítószövétnekre, míg nappal virrad és hajnalcsillag kélfel szívetekben.“ (2Pét 1, 19)

Békési Sándor

KARÁCSONYI KÖSZÖNTÔ

Bevezetô gondolatok

A Dékán úr ünnepi köszöntôje után, a Szerkesz-tôbizottság már csak annyit mondhat, hogy fo-gadják sok szerettel a Protestáns Téka karácso-nyi számát. Mi, teológus hallgatók, ezt az ajándé-kot készítettük Megváltó Urunk születésnapjáraemlékezve. A megannyi tartalmas és szívet me-lengetô írás mellett, illusztrációként MártonLászló ordacsehi fotómûvész alkotásait közöljük,

amelyeket ez év elején a Balaton partján készí-tett, megörökítve Teremtô Atyánk utolérhetet-len fantáziáját. Így az év végén, az 1956-os for-radalom és szabadságharc hôsei elôtt tett tisz-teletünket, egy utolsó mementóval, Márai Sán-dor oly jól ismert, és megúnhatatlan versével, aMennybôl az angyal címûvel zárjuk (22. o.).

Áldott és Szeretetben gazdag ünnepeketkívánunk minden kedves Olvasónknak!

3

4

Prédikáció

Alapige: Zsoltárok 139, 23-24.„Vizsgálj meg engem, óh Isten és ismerd meg

szívemet! Próbálj meg engem és ismerd meggondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam agonoszságnak valamilyen útja? És vezéreljengem az örökkévalóság útján!“

Földi vándorutunk közben megint egyhatárállomásra értünk: az 1958. és az 1959.esztendô határára. Hamarosan kilépünk azegyikbôl és belépünk a másikba.

Tekintsük ezt az órát, amit itt töltünk most atemplomban, valóban úgy, mint mikor azember utazás közben határállomáson tartóz-kodik. A határon mindig vannak csempészek,akik igyekeznek megtéveszteni a vámôröket,ügyes trükkel akarnak kibújni a vámvizsgála-ton, és így csempészni át titkos holmijaikat ahatáron. A december 31. és január 1. közöttihatáron is sokan akarnak illegális módon átjut-ni, azaz vámvizsgálat nélkül. Pedig ha régiszívvel akarja kezdeni valaki az új évet, azbizony semmi újat nem hoz a számára, nemfog megváltozni semmi, marad minden ahogyvolt. Vagyis, ha nem jelentkezünk le az Úrvámhivatalánál, és az egész régi csomagunkatmindenestôl átcsempésszük az új évbe, akkoraz csak a naptár szerint lesz új esztendô, devalójában a réginek a folytatása. Viszont, hamost a legális úton megyünk, azaz az istenikontrollon át, akkor igazán minden lehetôségmegvan arra, hogy holnap valóban valami újkezdôdjék az életünkben.

Ugye tudjátok, hogyan szokott történni ahatárnál: lezárul egy sorompó, meg kell állni,és akkor következnek bizonyos formalitások.A kérdések, amelyeket ilyenkor föltesznek azembernek, rendszerint mindig egyformák,csak a feleletek különbözôk. Három kérdésremindenkinek meg kell válaszolni.

Az elsô kérdés így hangzik: hová utazol,hová igyekszel? Legjobb lenne, ha nekemmost nem kellene tovább beszélnem, hanemki-ki maga válaszolna a kérdésre. És ha mégis

beszélek tovább, nem azért teszem, hogy énfeleljek meg mások helyett, hanem csak azért,hogy magát a kérdést még jobban kiélezzem aszámotokra. Tehát: hová utazol? Hová igyek-szel? Hiszen úgy sietsz, úgy hajszolod magadelôre mindennap, hogy alig érsz rá megállni,lelkileg is megpihenni egy-egy imádságra,csendes órára. Észre se veszed az idô múlását,összefolynak a hetek meg a hónapok, egyrefáradtabban vonszolod magad, egyre törôdöt-tebb az arcod, egyre kimerültebb a lelked,egyre fogy az erôd… te csak rohansz tovább, –de legalább tudod-e, hogy hová? Vagy talánküszködve, verejtékezve, nagyokat sóhajtva,meg-megállva vonszolod magad egyik napról amásikra, göröngyös úton, örömtelenül, sötétárnyékok között: – vagy talán éppen meg-fordítva: gondtalanul, vidáman, könnyedénlépegetsz tovább, mint aki elôtt még hosszú útvan…

Mindegy ki vagy, honnét jöttél, milyen utasavagy ennek az életnek, reménykedô vagyszomorú, öreg vagy fiatal, most megállít akérdés: hová mégy, hová akarsz megérkezni,mi a végcélja az utadnak? Tudod-e határozot-tan? Vagy pedig csak úgy kínlódsz, sodródsz,hányódsz-vetôdsz mindig tovább és továbbvalahova, valami bizonytalan, ködös jövendôfelé és végül a sír felé?

A csavargó, meg a vándor az, akinek nincshatározott célja, akinek az egész útja csupaesetleges, véletlenszerû, maga se tudja, hová,merre, csak megy tovább, amerre lehet ésamíg lehet.

Az életnek is vannak ilyen csavargói, tétovavándorai, akiket visz a lábuk, vagy sodor avégzetük, de hogy hová érkeznek majd – nemtudják. Éppen ellentéte a csavargónak a zarán-dok, a vándornak az utas, aki úgy halad elôre,hogy a szeme elôtt mindig ott van a cél, ahovámeg akar érkezni. Az ilyen zarándok életeminden szakaszában és helyzetében tudja,hogy útban van a cél felé. – És ez a végsô céla mi számunkra se lehet más, mint amiért

*Elhangzott Szentendrén 1958-ban. Nyomtatásban megjelent az Elengedett adósság címû kötetben.

JOÓ SÁNDOR

1958-1959 HATÁRÁN*

5

Prédikáció

Jézus megszületett, élt, szenvedett, meghaltés feltámadott: vagyis az üdvösség, az örökélet, a menny dicsôsége és boldogsága. Ez avégállomás, e felé tart az egész földi zarán-dokút. Ha tudom azt, hogy hová fogok megér-kezni, akkor másodrangú fontosságúvá válik,hogy útközben milyen fordulatok, milyenesemények, milyen örömök vagy szenvedé-sek érnek, – fô dolog, hogy ezek mind köze-lebb visznek a végcélhoz.

Én tudom, hogy itt mindenki oda szeretneegyszer megérkezni: a boldog örökkévalóság-ba, – de éppen az a kérdés, hogy igazán afelévagy-e útban? Hová mégy? Nem lehet elkerül-ni a kérdést! Ne bújj ki a kontrollon! Inkábbtedd azt, amit a zsoltáríró: tárd föl a szívedet amennyei vámhatóság elôtt és kérjed magad:„Vizsgálj meg engem, óh Isten, és vezéreljengem az örökkévalóság útján!“

A másik kérdés a határon rendszerint ígyszokott hangzani: Kérem az útlevelet! – Hamost egy mennyei hatóság úgy igazán kérnétôlünk az útlevelet, vajon ki mit venne elô,mivel igazolná magát? Talán valaki elôkeresnéazokat a keresztleveleket, amelyekkel 1944-ben kellett hatodíziglen visszamenôleg igazol-ni, hogy ún. ôskeresztyén származású, ígyközhivatali állásra alkalmas. Vajon jó-e ez asok papír most itt is? Vagy talán még a sajátkonfirmációi bizonyítvány is kell hozzá? Nos,az is megvan! Ha ez még nem volna elég, ittvannak az egyházi adónyugták visszamenôenjó néhány esztendôre. „Kérem én rendes egy-háztag vagyok a Pasaréten, tudom igazolni. Azott elhangzott prédikációk jó néhány kéziratátis ôrzöm.“ Ez csak elég tán? – De a vámôrösszegyûri a sok papírt, eldobja mint a szeme-tet, és megismétli a kérdést: Kérem azútlevelet. – Talán a Bibliát gondolja? Elôve-szed a Bibliádat, megmutatod, hogy íme lát-szik rajta a használat, látni rajta, hogy olvasodrendszeresen, benne van a vezérfonal is, –odateszed mellé még az öreg Szikszay-imakönyvet is, biztosítod a vámôrt, hogy na-gyon szerette ezt az imádságos könyvet már adédanyád is, ebbôl imádkozol te is igengyakran... és íme – még mindig nem elég! –Milyen legitimáció kell hát még? Elôtárod azerkölcsi bizonyítványodat, melybôl kiderül,hogy nem öltél, nem loptál, becsületes,tisztességes gondolkozású, áldozatkész, gyer-mekeidet, családodat szeretô jó ember vagy,

aki ugyanúgy, mint a bibliai gazdag ifjú, aparancsolatokat mind ifjúságodtól fogva meg-tartottad; mindenki tudja rólad, hogy vallásosmeggyôzôdésû ember vagy, volt is kellemet-lenséged miatta a gyárban; elmondod méghozzá, hogy hány emberen segítettél, mennyijót tettél a szegényekkel, – de a vámhatóságegyáltalán nincs meghatva a kiteregetett sokszépségtôl és jóságtól, – félretol mindent, ésazt mondja: értsük meg végre egymást, min-dez semmit se számít. Ez mind nem útlevél.

Mi hát az az útlevél? Mi hát az az üdvössé-get, mennyei polgárjogot igazoló legitimáció?Ha most úgy igazában véve beleláthatnék aszívetekbe, talán nagyon megrémülnék, hogymilyen soknak nincs rendben az útlevele!Pedig talán több mint egy évtizede hallgatja ittegy csomó ember hetenként az igehirdetést,és még mindig útlevél nélkül jár és remélbejutni egyszer az örökkévalóságba! Nos,hadd mondjam meg: az egyetlen legitimációnem más, mint Jézus maga! Az, hogy ott van-e a hitedben Jézus, a megváltó Krisztus? Azegyetlen útlevél a mennyei örökkévalóságbaaz a hit, hogy Jézus az Isten Fia az énMegváltó Uram! Hogy is mondja Jézus:„Bizony, bizony mondom néktek, hogy akihallja az én szómat, és hisz annak, aki engemelbocsátott: annak van örök élete.“ Tehát nemakármilyen hitrôl van szó, hanem olyan hitrôl,amelyik elfogadta Istentôl Jézust a Megváltót,Jézus érdeméért a bûnbocsánatot, az örökéletet. Még egyszer: nem akármilyen hitrôlvan szó; a teremtô és gondviselô Istenben valóhit még semmiben sem különbözik a pogánynépek primitív hitétôl, vagy a mohamedánokvagy a zsidók hitétôl, – sôt az ördögök hitétôl.Meg van írva, hogy az ördögök is hisznekIstenben és rettegnek tôle. Itt most olyanhitet keres benned az Úr, amelyik felismerteJézusban az Isten aláhajló, mentô szeretetét,az Isten Fiát, és naponként fogadja el Istentôla Krisztusban adott új, megszentelt életet.Mindegy hogy ki vagy: gazdag vagy szegény,mûvelt vagy tanulatlan, megvetett bûnös vagyerényes honpolgár, – a legitimáció az örökké-valóságra a te számodra is egyedül: Jézus!Sohase mondhatod azt, hogy Uram, de hátnézd az életemet, vagy az átélt szenvedé-seimet, hanem csak ezt: Nézd Uram Jézuséletét és szenvedését! Sohase a te ilyen vagyamolyan érdemedrôl van szó ebben az útlevél-

6

Prédikáció

ben, hanem kizárólag Jézus érdemeirôl. Soha-se a te ilyen vagy amolyan jócselekedetedszámít, hanem kizárólag az, amit Jézus cse-lekedett éretted, amikor vállalta helyetted akárhozat halálát a kereszten és kivívta szá-modra a halálból való feltámadást húsvétkor.Ez számít, ez legitimál téged is, engem isegyedül!

Ezzel a hittel lehet mindig igazán újat kez-deni. Sôt, akár az egész elrontott életetújrakezdeni, és most már másképpen élni!Megvan-e, rendben van-e az útleveled? Tárdoda magad a vámhatóság elé és kérjed magad:„Vizsgálj meg engem, óh Isten, és ismerd megszívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meggondolataimat!“ (23. vers) – Benne van-eigazán Jézus?

És a harmadik kérdés így hangzik rend-szerint a határnál: Mit viszel magaddal, mi vana csomagban? – És most bizony igazán nagyonjó volna, ha mindenki kinyitná a batyuját, ésönként megmutatná, mi mindent hoz magával1958-ból, és mit akar átvinni magával 1959-be? Mit akarsz azzal a sok minden fölöslegesteherrel, amivel tele van a batyud? Például,miért viszed tovább a gondoknak azokat anehéz köveit, amik eddig annyira megnyo-morítottak? Vagy miért akarod átvinni ahatáron az elmúlt évnek a fájdalmait, szomorúemlékeit, csalódásait? Azért, hogy a jövôévben is megbénítsák az életedet, meg-mérgezzék minden apró örömödet? Az életegyik legnagyobb mûvészete: letenni afölösleges terheket! Óh, de sokszor láttammár, hogy valaki azért ment tönkre testileg-lelkileg, azért roskadt össze, mert nem bírtalerakni régi fájdalmak emlékét. Nos, most azÚr belenyúl a batyudba, rámutat a gondjaidra,bajaidra és azt mondja: hagyd ezt itt, ne viddtovább magaddal, a határon túl lesznek majd újterhek, amiket cipelned kell, – túl nehéz lenneígy… Szabad letenni a terheket, hiszen annyibiztatás szól felénk az igébôl: Minden gondo-tokat (Ôreá vessétek, mert néki gondja vanrátok! És: Ne aggodalmaskodjatok, jól tudja ati mennyei Atyátok, mire van szükségetek.Meg: minden javukra van azoknak, akik Istent

szeretik. Ne rejtsd hát el a vámvizsgálat elôl aholmijaidat: segíteni akar rajtad! – Hadd talál-ja meg az Úr azt a kis ördögöt is, amelyik talánszintén ott lapul a sok minden csomag alján,amelyikkel az elmúlt évben olyan meghitt jóbarátságot kötöttél, és amelyiktôl a legkevés-bé akarsz megválni. Pedig tudod, hogy sok bajtcsinált az elmúlt évben is, mégis át akarodcsempészni az újba. Az egyik csomagban talánbor a neve, a másikban talán titkos szerelmikapcsolat valakivel, a harmadikban szenve-déllyé vált dohány, vagy kártya, vagy morfium,vagy álmodozás… Engedd, hogy elvegye mosttôled itt a határnál a mennyei vámhivatal! – Éski tudná még felsorolni azt a rengeteg bûnt,ami mind-mind fölöslegesen terheli a batyut,amit tulajdonképpen egyet se volna szabadátvinni a határon. Minden olyan bûn, amirôltudod vagy sejted, hogy bûn, de amit még nembántál meg és nem tettél le a Krisztusmegváltó vére alá, amit nem adtál át az Úrnak:mind-mind illegális csempészáru, ami veszé-lyezteti, az egész továbbutazást. Ne viddtovább, egyszer nagy bajod lesz belôle!Legjobb, ha önként feltárjuk a batyut ésmagunk kérjük: Vizsgálj meg engem, óh Isten,és lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnakvalamilyen útja?

Most azt ne gondolja valaki, hogy azzal, hogyvégighallgatta ezt a prédikációt, már szeren-csésen átesett minden vámvizsgálaton, ésmehet tovább egy boldogabb új esztendô felé!Nem. Megmondtam, hogy én nem válaszoloksenki helyett se a kérdésekre, csak kiélezema kérdéseket, hogy jól értsük, mirôl van szó.Tehát, még egyszer kérlek benneteket, neakarjunk úgy átmenni 1958-ból 1959-be, minta csempészek, bújva, szökve-disszidálva,hanem legálisan, azaz becsületesen odaállvaIsten elé és kérve: Uram, te vizsgálj megengem, hogy hová megyek, rendben van-e azútlevelem, mi van a csomagomban? – Ne fél-jetek a vizsgálattól! Mennél alaposabbantörténik, annál bizonyosabb, hogy holnapmegújult szívvel, testi és lelki erôvel kezdünkegy új esztendôt!

Ámen

7

Tanulmány

János evangéliumában Jézus hét csodájávaltalálkozhatunk, mégpedig fokozódó nagyság-rendben: a borra szomjazó kánai lakodalmasokfinom itallal történô megajándékozásátólkezdve, egészen a halott Lázár feltámasztásá-ig. De ha magát az evangélistát megkérdez-nénk, azt válaszolná, hogy ezek az eseményekcsupán jelek, valódi csoda (misztérium) pedigcsak egy van, mégpedig: a megtestesülés(testté létel, inkarnáció), vagyis a karácsonycsodája. Evangéliuma elsô fejezete 1-18. ver-seiben, a himnusz-szerû Prológusban (Elô-szóban), János a megtestesülés titkát foglaltaszavakba.

A kimeríthetetlen tartalmú Prológusnakmost „szerényen“ csak három kérdést te-gyünk fel: (1) Milyen elôzményei voltak amegtestesülésnek? (2) Miben állt a titka? (3)Melyek ennek az eseménynek a követ-kezményei?

A megtestesülés elôzményeként az Ige„praeegzisztens“, vagyis a teremtés elôttilétét, munkáját és tulajdonságait kell emlí-tenünk (Ján. 1,1-4). Az Ige (héberül: Dábár,görögül Logosz) képzete már az evangéliummegírása elôtt használt volt az ókor világában.Héberül Isten „Szavát“ jelentette az Ószövet-ségben, a görög filozófiában az egész világotirányító isteni rendet, vagy azt az isteni erôt,amely a dolgoknak életet, formát ad, tehát aszellem kisugárzását az anyagi világba. Azókori vallásbölcseletben, különösen annakgnózisnak ("ismeretnek") nevezett irányza-tában a Logoszt középsô lénynek, köz-vetítônek tekintették az isteni és emberi világközött.

De csak János az, aki azt tanítja, hogy az Igemár a teremtés elôtt is létezett, („Kezdetbenvolt“), Istennel egylényegû személy volt(„Isten volt az Ige“) és „minden“, azaz azegész teremtés „általa lett“. Márk evangéliu-ma Jézus történetét a megkeresztelésévelkezdi, Máté és Lukács az angyali jelenésigvezeti vissza, aki Máriának és Józsefnek

elmondja, hogy születendô fiúk Isten Fia lesz.János azonban visszamegy az idôk kezdete, alétezés kezdete elé s azt mondja el, hogy azIge már akkor is létezett. Mégpedig tevéke-nyen létezett, hiszen isteni lénye hozta létreaz egész világot. „Minden általa lett“, nincs avilágnak olyan része, ami kivonhatná magátisteni uralma alól, vagy amirôl ô lemondottvolna.

„Benne“ – már a teremtés elôtt – „volt azélet, s az élet volt az emberek világossága“.Figyeljük meg, hogy az evangélista – aki amózesi teremtéstörténethez (Ter. 1-2 feje-zetek) írva a maga keresztény reflexióit a csil-lag-, állat- és növényvilágot, valamint azokteremtését, a tömör „minden“ szóba foglaltaössze az embervilág teremtésénél pedigvalamivel részletesebben idôzik. A teremtô,isteni Igében élet volt. Az élet a bibliai gondol-kodás szerint tudatos kapcsolatban létet je-lent. Az embernek azt a méltóságát, hogyteremtményként kapcsolatban lehet Alkotójá-val. Ez csak az isteni Ige által valósulhat meg,aki olyan életet ad, ami „az emberek vilá-gossága“, azaz sötétben tévelygésükbôl meg-mentôje, iránymutatója, biztonságérzetükmegadója, erkölcsi mércéje.

A megtestesülés titka: „az Ige testté lett“(1,14a). Az evangélista görög nyelve itt – azeddigi múltban lejátszódó, tartós cselekménytkifejezô létigék („volt ... volt ... volt“: 1. 4. 9.versek) ismételgetése után – egy hirtelenbekövetkezô, váratlan és változást okozóeseményt („lett“) mutat be. R. Schnacken-burg, a neves katolikus írásmagyarázó eztmondja errôl: „A Logosz létmódja megválto-zott“. Aki eddig isteni létmódban az Atyánálvolt, most földivé, emberré, testté lett. Eznemcsak az ô történetében fordulat, de azegész kozmosz történetében az.

A „test“, amivé a mindenestôl szellemi Ige„lett“, nem az emberi személyiség külsô meg-jelenését adó „jeltest“, hanem az élôlényekteste anyagát adó „hústest“. Felvette anyagi,

A MEGTESTESÜLÉSÉS A JÁNOS EVANGÉLIUM

BOLYKI JÁNOS*

8

Tanulmány

halandó, történeti létünk formáját. Azt a lét-formát, amelyben mi csak bûnösen tudunkélni. Ô azonban bûn nélküli volt, s ezzel meg-szentelte ezt a létformát. Ez az anyag (a ter-mészet), a történelem és a bûn komolyan vé-tele Isten részérôl. Ha történetivé és testbenmegjelentté vált Isten, akkor emberré vált.Egyúttal mélységes közösséget vállalt az em-berrel, aki természeti, történelmi és bûnöslény.

Istent nem lehet azóta máshol, másban meg-találni csak a Názáreti Jézusban, az emberben,aki e világban megjelent. ôbenne találkozik ateljes transzcendencia a teljes immanenciával.Biblikus kifejezéssel: Isten világa meg amiénk Benne találkozik megkülönböztethe-tôen, de elválaszthatatlanul. (A két utóbbi kife-jezést a Kr. u. 451-es kalkedoni dogma is hasz-nálja). Azért lett értünk testté, hogy mi tes-testôl-lelkestôl Istenéi legyünk.

Arról viszont, hogy miképpen történt a Lo-gosz testté létele, János evangéliuma – az elsôhárom evangéliummal ellentétben – egyetlenszót sem szól. Vagyis Jézus történeténekegyetlen mitikus témáját mitológiátlanítja.Egyszeri és megismételhetetlen esemény ez,szemben a mítoszok ismétlôdô „megváltás-történeteivel“ és a történelem ismétlôdô ál-megváltói eljöveteleivel. A mitológiátlanításnem jelenti a misztérium tagadását. Éppen aza nagy különbség a mítosz és a misztériumközt, hogy az elôbbi „mindent tud“ (=mindenttudni vél) arról, ami titok, meg is tudja magya-rázni azt. A misztérium viszont néma és cso-dálkozó rámutatás Isten tettére és részesedésabból.

Milyen következményei vannak a megtes-tesülésnek? „Az Ige testté lett és közöttünkélt.“ Ezzel korszakot zárt le és korszakot nyi-tott a történelemben, az üdvösség törté-netében. János evangéliuma 1,17 szerint atörvény korszakát Mózes, a kegyelem korsza-kát Jézus Krisztus hozta el. Mózes által Istenakarata egy részét meg lehetett tudni. Ez elvi-tathatatlan érdeme a Tízparancsolat közvetí-

tôjének. Jézus Krisztus által viszont Istenakarata teljességével lehet találkozni. ô aTörvény igazi értelmét tárta fel a szeretet-törvényben. Általa nem a Törvény tételeiben,hanem egy valóságos emberi, történetiszemélyben találkozhatunk Istennel.

„Láttuk az ô dicsôségét.“ A megtestesüléscsodájáról éneklô és hitvallást tevô kereszténygyülekezet hangja ez, többes szám elsôszemélyben: „Mi láttuk“. Amilyen paradoxgondolat volt, hogy az Ige testté lehetett,annyira az, hogy az emberi testben meg lehetlátni az isteni dicsôséget. De nem mindenemberi testben látszik ez, hanem elsôsorbanJézuséban. Nem is mindenki látja meg BenneIsten dicsôségét, csak az, aki befogadja ôt hit-tel. A Jánosi gyülekezet éneke-hitvallása arrólszól, hogy ôk meglátták Jézusban – még akereszten szenvedô Jézusban is, sôt Benneigazán – az isteni, messze fénylô dicsôséget.Érdekes, hogy az elsô három evangélium min-degyikében elôforduló „Jézus megdicsôülésea hegyen“ története János evangéliumábannem szerepel. Ennek az oka, hogy ô mindiglátta Jézus dicsôségét, csodajeleiben éppúgy,mint szenvedés-vállalásában.

Számára Jézus legnagyobb dicsôsége az volt,hogy szavaival, életével, halálával és feltá-madásával „kinyilatkoztatta ôt“ (18.v.), vagyisaz Atyát. Honnan vette a negyedik evangéliumszerzôje ezt a gondolatot? Onnan, hogy a meg-testesült Ige, mint a Szentháromság másodikszemélye, mindenkinél jobban ismeri az Atyát,hiszen „az Atya ölén van“ az örökkévalóság-ban, mint fejét az apja mellére hajtó fiú. Ilyenmeghitt és bizalmas viszonyban van Istennel,ezért hiteles a Róla mondott kinyilatkoztatásavagy tanúvallomása. Ahogyan Jézus az Atyáróladott hiteles tanúvallomást, úgy ad Jánosevangélista is Jézusról, hiszen az utolsó vacso-ra alkalmával Jézus ölébe hajtotta le a fejét(Ján. 13, 25 és 21, 20). Ezért tudja mai olvasói-nak hitelesen elmondani a megtestesülésmisztériumát.

9

10

Tanulmány

A kutatás elôtt ismeretes, hogy a kalendári-um ünnepeinek, jeles napjainak jellegzetesmagyar megnevezéseit eddig Velledits Lajossorolta föl legrészletesebben. Mi most hozzácsatlakozva a magunk személyes gyûjtéséretámaszkodunk, de természetesen gondunkvan másoknak szórványos adalékaira is.

Az évkezdô újév, újesztendô; kiskarácsonyután elsô nagy ünnep a Háromkirályok napja(jan. 6.), másként vízkereszt (epiphania). ATeleki-kódex fordítása szerint Úr kijelentésegörögkatolikusaink ajkán úrjelenés.

Hagyományos, liturgikus eredetû szóhasz-nálat szerint a vízkereszttôl az évenként vál-tozó idôpontú húshagyóig terjedô idôszak afarsang régebben a zajos mulatságok: céh-lakozások, menyegzôk, bálok évadja. Hamva-zószerdától húsvét napjáig tart a nagyböjt,vagyis a Krisztus böjtölésére, szenvedéseirevaló épületes emlékezés.

A vízkeresztet követô vasárnapokat azÉrdy-kódex így nevezi meg: elsô menyegzôsvasárnap, másodmenyegzôs vasárnap, har-madmenyegzôs vasárnap meg a többi, vagyisamikor az egyház nem tiltja a zajos mulatság-gal járó menyegzôt. Természetesen nemezeken az Úrnak szentelt vasárnapokon tar-tották a lakodalmakat, de a szószékrôl ilyenkorhirdette ki a pap a házasulandókat. Ezzel megis könnyítette híveinek a kalendáriumitájékozódást. Ennek maradványa, hogy tudo-másunk szerint a szegedi, továbbá a Kalocsavidéki nép hagyományosan így nevezi meg afarsang vasárnapjait: elsô vasárnap, másodikvasárnap, harmadik vasárnap meg a többi. Azutolsó a farsangvasárnap.

Tudnunk kell, hogy katolikus parasztságunkegészen az újabb idôkig szinte csak hétfôi ésszerdai napokon lakodalmazott. A keddetáltalában szerencsétlen napnak tartották.Csütörtökre a péntek következett, amikor márnem illett hangosan mulatozni, húsfélét regge-lizni. A szombati lakodalom megakadályozta

volna az elázott, de legalábbis álmos híveket avasárnapi misehallgatásban. Ezért emlegette aszegedi nép még századunk elején is a farsanghétfôit és szerdáit így: elsô hetfe, másodikhetfe, harmadik hetfe, utolsó hetfe, illetôlegelsô szerda, második szerda, harmadik szerda,húshagyó elôtt pedig utolsó szerda. Ez amegkülönböztetés még föltétlenül a magyarközépkorra megy vissza. Arra is jó volt, hogyegy atyafiságon belül ne essék ugyanarra anapra két lakodalom.

Pál megtérésének (jan. 25.) öreg szegediekajkán Jóraforduló Pál a neve. Ettôl kezdve –mint mondják – kifelé haladunk a télbôl.

Számos esztendôben még a farsangi idôszakraesik Üszögös, turai alakjában Üszögetô, Sándor-falván Széklábfúró Szent Péter napja (febr. 22.).Az elnevezést nem tudták megmagyarázni.

A hamvazószerda elôtti harmadik vasárnap-nak (septuagesima, hetvenedvasárnap) görög-katolikusainknál az evangéliumi rész után fari-zeus és vámos vasárnapja a neve.

Az utána következô vasárnapot (sexagesi-ma, hatvanadvasárnap) Gyöngyöspatán kövér-vasárnap néven emlegetik. Székesfehérvárotta magvetôrôl szóló evangélium nyomángazdák vasárnapja, görögkatolikusainknál másböjti hagyományaik miatt húshagyó vasárnap,a Zoborvidéken játékos, farsangi hangulatotidéz a talalajvasárnap, tananajvasárnap.

Kövércsütörtök a farsang utolsó, lakmározócsütörtöki napja. Tréfás neve zabálócsütörtök,torkoscsütörtök, egyes palóc falukban, ígyIpolytarnócon, Bujákon zsíroscsütörtök,Göcsejben a „tobzódik“ alakváltozatakéntdobozucsütörtök is hallható. A hét neve palóchelyeken kövérhét, a napot egyes volt nyugat-magyarországi helységekben (Németlövô,Rábafüzes) Fastenpfingsten néven emlegetik.

A nap eredeti archaikus, halottkultuszt idézôhagyományvilága teszi érthetôvé a moldvaicsángóság halottak húshagyatik, halottak hús-hagyata és halottak csetertekik elnevezéseit.

BÁLINT SÁNDOR

NÉPI ÜNNEPNEVEINK VILÁGÁBÓL*

In Bálint Sándor A hagyomány szolgálatában. Magvetô Kiadó. Budapest, 1981.

11

Tanulmány

A kövércsütörtökre következô pénteknek aszegedi tájon soványpéntök az öregek ajkánhallható neve.

A mi görögkatolikusainknál, de a román görög-keletieknél is a következô szombat a halottakszombatja. E szombatnak a Lányi-kódexben ésaz ország több részén húshagyószombat a neve.

Farsang utolsó vasárnapja közismert nevénhúshagyóvasárnap (quinquagesima, ötvened-vasárnap), röviden húshagyó. Népnyelvi vál-tozatai közül megemlítendô a vasi, zalai hús-ajó, húshajó, a hadikfalvi húsagyó, húsagyat azészaki csángó húshagyás, tréfás székely szó-val csonthagyat. Másként még országszertefarsangháromnapok, háromnapok, farsangfarka. A moldvai, éspedig diósfalusi csángók-ból piroskavasárnap a neve, mert az ünneprekülönleges kalács, a piroska sült. A vendég acsalád halottjaira emlékezve köszönte meg.

Székelyföldön, Csíkban tréfás csonthagyó-vasárnap, sonkahagyóvasárnap, ha pedigfarsangon esküdött új pár van a háznál, vôva-sárnap néven is emlegetik. A Zoborvidékensardóvasárnap a neve: a legények sardóznak,vagyis szerencsét, bôséget mennek kívánni.

A hétfônek az egyébként közismert húsha-gyóhétfô, farsanghétfô, a keddnek pedig hús-hagyókedd az északi csángók ajkán húshagyásikedd általánosan farsangkedd a neve. Nagyvátybaranyai faluban keserû humorral madzag-hagyókedd néven is emlegetik. Utalással, hogydisznótori egysmás nem lóg a madzagon, mertmár elfogyott, vagy nem is volt rajta.

A moldvai csángók farsang végi mulatságá-nak Szent István király napja, nagykirály napjaia neve, amelyhez mondai hagyomány fûzôdik.

Istensegítsi öregek a háromnapokat dúsgaz-dag innapjai néven emlegették, mert e napo-kon történt a dúsgazdagozás, vagyis a bibliaidúsgazdag és szegény Lázár dramatizált törté-netének házról házra való eljátszása, illetôlegtemplomban való eléneklése.

Hamvazószerda a nagyböjt elsô napja. Más,régies szegedi nevei bûtfôszerda, bútfogadó-szerda, amellyel a Lányi-kódexben is találko-zunk. Bukovinai székelyek ajkán hammazó-szerda, tréfásan fogöblítôszerda, az országtöbb vidékén (Tura, Óbecse) szárazszerda.Hercegszántó, Dávod magyarságának ajkántisztaszerda, amely kétségtelenül a sokác,horvát cista sreda átvétele. A bánáti katolikusbolgároknál is ez a neve, viszont ezek a far-

sangvasárnapot mrasnata nedelja, vagyis„piszkoshét“ néven is emlegetik. E megneve-zések még nyilvánvalóan középkorias szem-léletre vallanak: a farsangi dôzsölés a bûnszennyébe sodorhatja a gyarló embert, amely-bôl csak üdvös töredelemmel tisztulhat meg.

A hamvazószerda és nagyböjt elsô vasárnap-ja közötti pár napnak Pölöskefôn húshagyó,Sümegen semmihét, általában azonban cson-kahét így a csütörtöknek is csonkacsütörtök,Székelyföldön kövércsütörtök, zabálócsûtör-tök, tobzódócsütörtök, Székesfehérvárott tor-koscsütörtök, Kéthelyen kisfarsang a neve.Ilyenkor még megették a farsangi ételmara-dékot, hogy kárba ne vesszen. Az országegyes vidékein ezt a csütörtököt is kövércsü-törtök névvel illetik. Ez az azonosítás, illetô-leg eltolódás nyilvánvalóan másodlagos, hi-szen hagyománya e helyeken is az eredeti:sokat kell enni, jól kell lakni.

A nagyböjt elsô vasárnapja (liturgikus ne-vén: Invocabit) a csonkavasárnap.

Második hete, illetôleg vasárnapja (Reminis-cere) Telegdi Miklósnál, továbbá Bujákon ne-vetlenvasárnap, Tápén guzsahét, guzsavasár-nap, Szakmáron guzsolóhét, guzsolóvasárnap,Hangonyban vitérhét, vitérvasárnap, Gyôrvidékén torkoshét, illetôleg torkosvasárnap.

A harmadik hét és vasárnap (Oculi) népinevei Tápén nevetlenhét, nevetlenvasárnap,Bujákon fehérvasárnap, Gyôr vidékén búza-hét, Kunszigeten buzsahét, Rábagyarmatonguzsuhét, a kalocsai tájon, Szakmáron fébût-hét, fébûtvasárnap.

Szinyei Merse Pál egyik kora tavaszi tájatábrázoló képének az Oculi nevet adta. A haj-dani deákos mûveltségû úri vadászok a vasár-napot az ez idô tájt kezdôdô szalonkales miatttartották számon.

Érdemes ehhez azokat a rigmusokat idézni,amelyeket a vadászok a böjti vasárnapokhoz(Schnepfensonntage) fûznek. Egy Zirc vidékifélnépi regula szerint Reminiscere: keresnigyere! Oculi: itt vannak, ni! Laetare: sok sza-lonka jár-e? Judica: rosszkor jár. Palmarum:nincs vásár. Quasimodo vasárnapján ül szalon-ka a tojásán. A mondókának német párhuza-mát is ismerjük.

A rákövetkezô szerda lôcsei kalendárium-beli neve böjtközépnap, Kresznericsnél böjtdereka. Öreg kalocsaiak fébûtszerda névenemlegetik, és szigorúan megböjtölik.

12

Tanulmány

A negyedik (Laetare) Tápén, Szakmáron, azészaki csángóknál sükethét, süketvasárnap, azÉrsekújvári- és Winkler-kódexben még süket-péntek is, Hollókôn csíkvasárnap, Gyôr vidé-kén guzsahét, Mezôföldön guzsapéntek, aDöbrentei-kódex szerint guzsalyütôvasárnap,Telegdi Miklósnál, napjainkban is Bujákonguzsalyvasárnap.

A guzsaly megnevezés nyilvánvalóan az asz-szonyi szövés-fonás befejezését jelenti. Tava-szodik, kezdôdik a mezei munka. A csíkvasár-nap elnevezést magyarázza a mihálygergeihagyomány: guzsalyvasárnap hosszúra vágottmetélt tésztát kell enni; hogy majd vékonyszálú legyen az új kender.

Az ötödik hét és vasárnap (Judica) általábanés közismerten feketehét, feketevasárnap.Rákövetkezik a feketehétfô. A Lányi-kódexszerint ez a sükethét, süketvasárnap, elôttesüketpéntek, Melich János szerint a muraközihorvát nyelvjárásban is gluha, vagyis süket(vasárnap).

Hatodik (Palmarum) : közismerten és máraz Érdy-kódexben virághét virágvasárnap. Arégiségben virágcsütörtök, a Veszprémi-kódexben, a szegedi népnyelvben pedig, deelvétve más tájakon is virágszombat. A nagy-hétnek Somogyi Elek szegedi származásúminoritánál („Idvességes mulatság“, 128) sa-nyarúhét, az ôrségi Bajánsenye reformátusa-inak ajkán videshét a neve.

Nagypénteket a csíki székelyek olykorhosszúnap, az északi csángók pedig aszúpén-tek néven emlegetik.

A húsvét népnyelvi alakváltozatai az északicsángóság és ôrségi magyarság ajkán husét,Göcsejben többek között hüsit, Hollókô,Gyöngyöspata és bizonyára még más falukpalóc népe körében is nagyvasárnap.

A húsvéti ünnepeket a rákövetkezô nyolcadzárja. Ezt hajdanában a nép is jobban számontartotta. Ezért máig fehérhét, fehérvasárnap(Quasimodo, dominica in albis) a neve. Görög-katolikusaink ajkán csonkahét, illetôlegfényeshét. Ilyenkor a halottakat a húsvét örö-me miatt fehér palástban temeti a pap. Avasárnapokhoz kapcsolódó régi liturgikus ere-detû hagyomány a mátkálás, komatálküldés.Innen az ormánsági mátkázóvasárnap, moldvaicsángó mátkaváltóvasárnap elnevezés.

A húsvét és pünkösd közötti lakodalmazóidôszaknak a szegedi tájon zôdfarsang, Zentán

bárányfarsang a budavidéki németség ajkán isLamblfasching a neve.

Fülöp és Jakab (máj. 1.) napjának SellyénLeveles Fülöp, a májusfának Székelyföldönjakabfa, jakabág, hajnalfa a neve.

A fagyosszenteket Göcsejben fagyosnapoknévvel illetik.

Áldozócsütörtök neve az északi csángóknálegyházi szláv jövevényszóval iszpász.

Az áldozócsütörtök és pünkösd közé esôvasárnapnak a „Sermones Dominicales“ sze-rint váróvasárnap (dominica expectationis) aneve. A Czuczor-Fogarasi Szótárban a pün-kösd elôtti hét a vöröshét, piroshét. TímárKálmán szerint kalocsai szóhasználatban ez apünkösd és a rákövetkezô szentháromság-vasárnap közé esô hét.

A pünkösd moldvai csángó neve ruszáli. Ezromán jövevényszó.

A szentháromságvasárnap állítólagos széke-lyföldi neve kicsipünkösd.

Úrnapja középkori szegedi neve a Lányi-kódex tanúsága szerint szentvérnap.

Keresztelô Szent János, másként Szent Iván(jún. 24.) zobor-vidéki neve Virágos SzentJános, szegedi öregek ajkán olykor BúzavágóSzent János.

Péter-Pál (jún. 29.) Bujákon Pál-Péter.Mihálynak (szept. 29.) Szegeden olykor

Borszûrô Szent Mihály neve hallható.Márton (nov. 11.) Göcsejben Minciénmár-

ton, Mincién (=Mindszent) Szent Márton,Csikszentmártonban Nagypoharú Szent Már-ton. A szegedi tanyákon Borfujtó Szent Már-ton: „a must mostanra megforr, a dugót belelehet a hordóba ütni“. Ilyenkor Márton lúdjá-val és újborral áldomásoztak régebben ország-szerte. Innen a hazainak tetszô deák mondás:gaudia Martini: anser et amphora vini, vagyis:Márton öröme: a lúd és a boroskancsó.

Népünk az újbor és András közötti idôszakottöbbfelé, így a szegedi tájon is kisfarsangnéven emlegeti, mert mostanában sok a lako-dalom. Mezôkövesden régebben a lakodalma-kat éppen a Márton és advent közötti háromhéten ülték, és az egyes heteket így emleget-ték: elsô, középsô, utolsó lagzi.

Andrásnak (nov. 30.) a szegedi tájon tréfásDisznóölô Szent András neve is járja.

A karácsonyt megelôzô négyhetes készületiidônek tudvalevôleg advent a szegedi nép aj-kán ádvent a félegyházién ádvint, Istensegíts

13

Tanulmány

székelyeinek körében ed vent a neve: az egy-házi év, illetôleg a karácsonyi ünnepkörkezdete.

A Szeplôtelen Fogantatás (dec. 8.) göcsejineve Földtiltó Boldogasszony, illetôleg Eke-tiltó Boldogasszony.

A Luca napjától karácsonyig terjedô,mágikus telítettségûnek érzett idôszakotHídvég, Diósviszló népe tizönkét napok név-vel illeti.

Karácsony böjtje, másként Ádám-Éva napjavoltaképpen vigília, ünnepélyes készület,amelyet népünk több néven is emleget. Rozs-nyó vidékén, görögkatolikusainknál, evangé-likus tirpákoknál, debreceni kálvinistáknál vál-takozva karácsony viliája – vilia estéje, azistensegítsi székelyek ajkán karácsony szen-vedeje, röviden szenvedeje, az andrásfalvia-

kén szenvedejeeste, a bukovinai eredetûSzékelykeve szóhasználatában szenvedeste,az északi csángóknál karácsony szenvedje,Csúza református faluban béved, másholOrmánságban bévödeste, Bátán bôvedeste,egyes helyeken, így Hódmezôvásárhelyenkarácsony szombatja, tanult köreinkben,továbbá Dunántúlon szenteste, a németheiliger Abend tükörszava járja.

A két karácsony köze, vagyis a nagykará-csony (dec. 25.) és kiskarácsony (újév napja)közé esô idôszak az ormánsági reformátu-soknál félhét az erdélyi Mezôségen csonkahét,a moldvai csángóknál tekereshét, Göcsejbenszámosnapok. Ez utóbbiak különben vízke-resztig számítódnak, megfelelôjük a németZwôlften.

14

Élô hit

Az interjúra való készülésem során beigazoló-dott az a feltételezésem, hogy egy nem mindenapiemberrel szinte naponta készítenek intejút.Kutatásaim során, a média minden válfajábantaláltam Önnel riportot, interjút, vallomást. Nemkönnyû a helyzetem, mert nem szeretnék olyankérdéseket feltenni, amelyeket már mások is fel-tettek elôttem. Elôször is kérdéseimet nem a kór-házigazgatónak szeretném feltenni, hanem annaka keresztyén embernek, aki az életének mindenterületén bizonyságot tett Istenbe vetett hitérôl.

Rendhagyó módon egy gyors kérdés-felelettelszeretném kezdeni a beszélgetésünket. Szavakatsorolok fel egymás után, és azt kérném Öntôl, hogygyorsan asszociáljon ezekre a fogalmakra, mond-ja azt, ami azonnal az eszébe jut a szóról.

CsaládNagyon fontos nekem. Melegség, biztonság,

gyerekkor.

MunkaSzenvedély. Az alap lételemem.

BarátságRitka. Fontos, hogy legyenek jó barátaim.

PihenésNekem mindig egy dilemma volt, hogy mi is

a pihenés. Nem tudok jól pihenni, vagy nemtudom, hogy mikor pihenek, mikor nem.

SzorgalomMondjuk így, hogy akaraterô. Egy kicsit az

önmagam megerôszakolása. Sokszor szükségvan rá.

HitLevegô. Nélküle nem megy. Minden levegô.

ReményKegyelem. Nagyon sokszor hiányzik a re-

mény, és az mindig kegyelem, ha úgy érezzük,hogy birtokában vagyunk.

KegyességEz a szó, hogy kegyesség, tôlem idegen,

mert számomra nagyon formákkal telt.

KönyörületességEgy mérce. Magamat is sokszor azáltal

tudom megítélni, hogy miközben a nagy dol-gok felé megyek, mennyire voltam és vagyokkönyörületes.

BûnbánatKüzdelem. Mindennap meg kell küzdenünk,

hogy valódi bûnbánatra jussunk.

TisztaságVágy.

ImádságAz egyedüli igazi valóság. Az igazi kapcsolat.

JócselekedetDisszonáns számomra a szó, mert lehet csak

forma. Akkor jó a cselekedet, hogyha valóbanimából és hitbôl fakad.

TürelemBelôlem többnyire hiányzik, ez fáj, törek-

szem rá.

EngedelmességFegyelmezettség. Nehéz, de fontos. Szere-

tem. Meg kell érte nagyon küzdeni.

AlázatSzerintem az alázat hiányzik ma legjobban a

világból. Igazából alázatban kerülhetnek he-lyükre az emberek, közösségek, ügyek, tevé-kenységek, dolgok.

ESZTERGÁLY ELÔD GÁBOR

MINDEN NYAVALYA ELLEN VALÓHASZNOS RECEPT

– Beszélgetés Dr. Velkey Györggyel, a Bethesda Református Gyermekkorház igazgatójával –

15

Élô hit

ÁrtatlanságEz az, ami leginkább meghat, elbûvöl az

igazi, tiszta ártatlanság.

Krisztusban való bizalom, Krisztus elfogadásaKizárólagosság. Nincs más. Úgy mondanám,

hogy eljutottam oda, hogy nem kérdés: csakbenne lehet bízni.

LelkiismeretNapi kontroll. Erôsen lakozik bennem.

Személyes áldozatNehéz erre néhány szót mondani. Valahogy

ez kapcsolja össze a napi életet Krisztussal.Ha meghozom az áldozatomat, akkor vagyokrészese a megváltásnak. Minden cselekede-temben egy alapmotívum.

VidámságEz olajozza meg a mindennapjaimat. Helyre

tud billenteni.

Isten és a felebarát iránti szeretetA szeretet az, ami mindennek értelmet ad

és mindent mozgat.

Köszönöm. Mielôtt komolytalannak tûnnék,gyorsan elmondom, hogy az elsô négy bemelegítôfogalmat leszámítva, a többit egyik neves refor-mátus elôdünk írásából merítettem. Bod Péterreformátus lelkész oktató mûvében, a Szent Hilá-rius-ban (1760) olvashatjuk a következôt:

„Ki a legbölcsebb orvos? A Krisztus, aki aszívnek fájdalmát, a léleknek nyavalyáját el tud-ja venni a maga vérébôl készített orvossággal.

Mondj már egy minden nyavalyák ellen valópróbát, hasznos recipét? Ez olyan, mellyelvalakik szorgalmatosan éltenek, soha halált nemláttanak, hanem Idvezítônk karjai között életbenmaradtanak. Vegyed

Az igaz hitnek gyökerét,élô reménységnek levelét,kegyességnek balzsamumját,könyörületességnek a magvát,bûnön való bánatnak mirrháját,tisztaságnak virágját,imádságnak tömjénjét,jócselekedetnek gyümölcsét,békességes tûrésnek liliomát,engedelmességnek rózsáját,alázatosságnak a porát.

Mindezeket törd meg az ártatlanságnakmozsárjában. Tölts reá könnyhullatásnak vizét.Szûrd által a Krisztus szenvedésében való bizo-dalomnak rostáján. Tedd a jó lelkiesméretnekfazekába. Fôzd meg a nyomorúságoknak vizénélés a szenvedéseknek lángjában. Fôzzed vígszívvel. Ha megfôtt, hûtsd meg felebarátodhozvaló szeretetnek gyakorlásával. Elegyítsd föl azIstenhez való szeretetnek édes nádmézével.

Egyél minden estve és reggel akármicsodaállapotodban az Isten akaratján való meg-nyugvásnak kanalával! Hathatós hasznát fogodérzeni, próbált orvosság. Valakik ezzel éltenek, ahalált elkerülték.“

Ez a „szívet vidámító, elmét élesítô, kegyesség-re serkentô“ írás késztetett arra, hogy ezt a rend-hagyó beszélgetést e köré az idézet köré fonjam.Számtalan interjúban és riportban bizonyságottett már arról, hogy életét és munkáját isIstennek szentelve éli és végzi. Menjünk mostismét sorra a fogalmakon, és néhány mondattalfejtse ki, legyen szíves, mire gondolt, amikor aválaszait adta.

CSALÁDNagy családban nôttem fel, és most is nagy

családban élek. Hatan vagyunk testvérek ésmindegyik testvéremnek sok gyereke van.Nekünk öt van. Összetartó, meleg család,amiben nagyon sokat tanultam és máig nagyonsokat tanulok. Ugyanakkor egy ilyen nagycsa-ládnak örök dilemmája az, hogy gát is tudlenni. Ez azt hiszem, nálunk szerencsésenhelyre került. Igyekszünk gondot fordítaniarra, hogy nyitottak maradjunk szellemileg,lelkileg és fizikailag is.

MUNKAAbban a különös helyzetben vagyok, hogy

úgy érzem, hogy amiket csinálok – és elég sokmindent csinálok –, azok rám vannak szabva,tehetségemhez és egyéniségemhez mérten.Az elsôsorban, hogy a Bethesdában, egykeresztyén gyermekkórházban, gyermek-intenzív gyógyász vagyok. Ez egy gyönyörûszakma, mert nagyon gyorsan és határozottankell tudni dönteni, örökösen jelen kell lenni, éstudni kell csapatban dolgozni. Mindezt pedigegy református kórházban, katolikusként. Mostsokkal többet dolgozom más körülményekközött. Fôigazgatóként, vagy szakmapolitikai

16

Élô hit

és szakmai szervezetekben, vagy a magyargyermekintenzív- és aneszteziológiai társaságelnökeként, vagy egyházi szervezetekben.Sokszor közel az egészségpolitikához. Mindetnagyon szeretem. Sok híd-szerep jutott rám,kapcsolatot kell létrehoznom emberek, közös-ségek, gondolatok, eszmék között.

BARÁTSÁGA barátságokban nagyon nagy szükségem

van a közlésre és a meghallgatásra. Ugyan-akkor én is szívesen meghallgatok másokat.Viszont ha ez nem ôszinte, akkor az zavar.Fontosak azok a barátságok, amikor ôszintén,egymásra odafigyelve, egymást befogadva, akárcsendben is együtt vagyok valakivel. A másikathallgatva és elfogadva, befogadva és mondjukúgy, hogy körülölelve. Ezt nevezem én barát-ságnak, és ez nem mindig szavakat jelent,hanem akár egy egyszerû együttlétet is. HálaIstennek sokszor sikerült és sikerül ma is ilyenkapcsolatokat megélnem, hol a nagycsaládon,hol a gyülekezeten belül, de a munkahelyen is.

PIHENÉSA pihenés nálam a munkával összefügg.

Nehéz nekem szétválasztani ezt a kettôt és ezbiztos hiba is. A pihenéssel leginkább azt élemmeg, hogy gyötrelmes a munkából lelassí-tanom. Viszont azt is érzem, hogy szükségemvan rá. Igyekszem tudatosan, fegyelmezettena pihenésre szánt idôket megnevezni és betar-tani. Erre a családom is igényt tart, mert apihenés legtöbbször közös. Sajnos nem sike-rült az élet adta ritmusokat betartani, hogynaponta, hetente, évszakonként rendesenbeiktatva, tisztességgel, polgári módon éljek.Egyszerûen nem sikerült ezt a fajta pihenéstis biztosító rendet kialakítanom. Ezért mon-dom, hogy a pihenés disszonanciát okoz ben-nem, hogy mikor és hogyan is kellene pihen-nem. Ám ahogyan öregszem, egyre inkábbérzem, hogy muszáj ezt rendezni.

SZORGALOMEz a fogalom is fejtörést okoz számomra.

Szorgalomra akkor van szükség, amikor aznem jön magától, amit egyébként csinálni kel-lene. Ez egyfajta akaraterô, önmagunk legyô-zése egy kicsit. Szorgalmas embernek tart akörnyezetem, ami abból adódik, hogy sokatdolgozom. Valójában ezt nem tartom nagy

erénynek. Talán azért, mert szeretem azt,amit csinálok és fontosnak is tartom. Azt tar-tom nehezebbnek, amikor az embernek ön-magát kell túllépnie, hogy a feladatait, vagymondhatom azt is, hogy a kötelességét végez-ze. Nekem például a pihenésre fordított idô-ben kellene talán szorgalmasabbnak lennem.

HITAz élet különbözô küzdelmei során eljutot-

tam oda, amikor minden kétséget kizárvaelmondhatom, hogy az élet hit nélkül értel-metlen és lehetetlen is. Erre építem a nap-jaimat, meg az egész életemet, hogy hiszek,mert ezt tartom egyedüli elfogadható igazság-nak. Ebbôl épül fel minden. Ez ad erôt ahhoz,hogy embereket gyógyítsak. A világnak vanegy rendje és én ezt észlelem, hiszem is. Úgyérzem, hogy ebben a rendben meg van amagam helye és szerepe.

REMÉNYSokszor elôfordul velem, hogy a reményte-

lenség hatalmába kerülök. A rosszul alakulódolgok szinte agyonütnek, és ilyenkor imád-koznom kell, hogy újra érezzem a reményt. Aremény ilyen értelemben kegyelem és egykövetkezménye annak, hogy a hitemet megtudom-e élni, valósággal bele tudok-e helyez-kedni vagy csak lebeg körülöttem.

KEGYESSÉGA kegyesség számomra nem pozitív értelmû

szó, mert leginkább negatív dolgok tapadnakhozzá. Nagyon sokszor a formalizmust jelentiszámomra, amikor különbözô kegyességiirányzatok, legyen szó bármelyik keresztyénfelekezetrôl, egy zárt közösség formáját veszimagára. Nyilvánvaló, hogy ez az érzés aszemélyes tapasztalatom alapján alakult kibennem és maga a szó nem negatív értelmû.Nagyon szeretem az evangélium egyetemes-ségét, tiszta levegôjét, és amikor ezt meg-próbálják valamilyen módon törvényesíteni, azszámomra idegen. Ezekkel a különbözô moz-galmakkal kapcsolatban bennem mindig vanegyfajta félelem, hogy túldefiniálják önma-gukat és leszûkítik az evangélium egyete-mességét.

KÖNYÖRÜLETESSÉGA legtöbbre azokat az embereket tartom, akik

17

Élô hit

természetesen könyörületesek. A szegényeketészreveszik és ráteszik az életüket vagy a pil-lanatukat, vagy ami éppen van nekik, arra, hogybefogadják, segítsék ôket. Úgy gondolom, hogyez a valóságos szolgálat. Én inkább szárnyalóbbalkat vagyok, aki nagyobb ívû dolgokba kevere-dek bele, rendszerekben gondolkodom, ezértnekem nem spontán és nem természetes, hogyazonnal észrevegyem a kicsit és lehajoljakmellé. Talán ezért is tisztelem ezeket az embe-reket annyira, és igyekszem magamat is arranevelni, hogy figyelmesebb legyek. Szerintemaz elsô lépése a könyörületességnek az, ha amásik embernek nem csak a szomorúságátveszem észre, hanem a vidámságát is. Szeret-ném, hogy képes legyek magamat beleképzelnia másik ember helyzetébe és tudjam azzalsegíteni ôt, amivel éppen kell.

BÛNBÁNAT – LELKIISMERETIgyekszem rendszeresen, minden nap számot

vetni magammal, és ezt megpróbálom igaz-ságosan megtenni, pro és kontra, tehát nemelfedni és nem felnagyítani a bûneimet. Ve-szélyes ez a két irány, hiszen valóságosan jelenvannak a világunkban és bennem is. Egyikrészrôl flegmatikus az egyén a bûneivel szem-ben, a másik részrôl pedig hitetlenül bûnbánó azember és hajszolja maga elôtt a bûneit úgy, hogynem hisz a feloldozásban. Szeretem napontaletenni, világosan nevén nevezni a dolgokat,hogy aztán újra kezdhessem az életem. Így min-den nap egy-egy új sejt lehet, egy új egység azélet szervezetében. Nagyon fontos és sokszorkínzó kelléke a bûnbánat az életemnek.

TISZTASÁGNem könnyû a mai világban tisztának lenni,

ugyanakkor egy nagyon szép és számomraôszintén vágyott állapot. Benne élve ennek avilágnak a legkülönbözôbb dolgaiban, ment-hetetlenül rárakódik az emberre a mocsok,amit leginkább úgy lehet kezelni – én legaláb-bis így próbálom –, hogy igyekszem belül tisz-ta maradni. Nem a tekintetekkel foglalkozom,hogy ki milyen mocskot lát rajtam, hanemazzal, hogy képes legyek belül megtisztulni.

IMÁDSÁGNagyon fontos az imádság. Ha nem imádko-

zom rendesen, akkor eltompulok. Fontos,hogy naponta imádkozzak, fôleg reggel, akkor

nélkülözhetetlen. Az imádság közben kerülhelyre bennem minden. Többször megvannakaz imaalkalmaim, és ilyen értelemben azünnepeknek külön jelentôségük van. Az imasegít átemelni egy másfajta látásmódba, hogyképes legyek az Igét befogadni. Számomra ezegy igazi párbeszéd Istennel, egy kegyelmiállapot, amit nagyon nehéz megfogalmazni.

JÓCSELEKEDETEz az örök kérdés. Fôleg nekem, mint egy

katolikusnak a református közegben. Én na-gyon is értem ezt a Római levél dilemmát, na-gyon fontos számomra a motívuma mindencselekedetemnek, és az engem körülvevôvilágban is igyekszem mindig megkeresni azt.Magyarán szólva azt gondolom, hogy az szá-mít, milyen motívummal és milyen hitbelimeggyôzôdéssel történik meg az, ami teszek,teszünk. Lehet formálisan is jót cselekedni,aminek sokszor önzô a motívuma. Valójábanaz a jócselekedet, ami tiszta hitbôl fakad. Eztnyilván nehéz másokban lemérni, de azért azember önmagában le tudja.

TÜRELEMÉn nem vagyok türelmes ember. Igyekszem

magamat edzeni. Leginkább a családom panasz-kodik emiatt sokat, meg a közvetlen körülöttemlévôk. Nagyon nehezen várok ki valamit, egyál-talán az idôvel nagyon céltudatosan igyekszemgazdálkodni, és ezért nehéz talán. A türelemnekaz az egyik mércéje, hogy a mások idejévelfelelôsséggel tudjak bánni. Hogy az emberekmunkájának és az eseményeknek, a dolgoknakis meg tudjam adni a maguk méltóságát. Hogy afontos kérdéseknek, az értékeknek legyen ele-gendô a rászánt idô és a tér. Nekem ez minden-napi küzdelmem.

ENGEDELMESSÉGNehéz az emberi engedelmesség, de

fontosnak érzem, hogy a helyemen kell lenniés meg kell tennem, amivel tartozom mások-nak. Ez azért sokszor lemondást igényel.Istennek engedelmeskedni értelmes és bol-dogító. De az adott pillanatban nemritkánbonyolult, mert átimádkozottnak, élô lelkiis-meretûnek kell lenni, hogy meghalljam, amirehív. És akkor még ott van a belsô tunyaság is.

Itt alapvetôen egyfajta önmegvalósításról isszó van. Isten teremtett világa iránti tisztelet-

18

Élô hit

bôl le lehet vezetni azt, hogy mért is kellalázatosnak lennem vagy mi is az alázat. Aztgondolom, hogy ebben mindig van mit tanul-nunk. Igyekszem a munkámban, a körülöttemlevô emberekkel is alázatosan viselkedni, denyilván sokszor nem megy. Ha észre veszemmagamon, hogy nem az isteni megvalósítás, ateremtés rendjébe illeszkedés, hanem az„önmegvalósítás“ hajt, vagyis hiúságok, karri-ervágyak motiválnak, akkor azt nagyon gyor-san igyekszem tudatosan helyre tenni.

ÁRTATLANSÁGAz nagyon szép. Lehet természetesen,

elemien egyszerû, de lehet már megszen-vedetten is egyszerû az ártatlanság. A tiszta,ártatlan helyzetek, emberek, akár természetiképek engem megtisztítanak és meghatnak. Agyerekekben különösen megtalálható az ártat-lanság, ami azt is jelenti, hogy a gyerekekközött élni, annyit jelent, hogy a tisztaság ésaz ártatlanság között élni. Jó, hogy gyerekor-vosként és apaként is sokat vagyok gyere-kekkel, minél több idôt töltök velük, annálinkább megtisztulok lélekben.

KRISZTUSBAN VALÓ BIZALOMTulajdonképpen a lényeget a hitnél és az

imánál már elmondtam. A barátaimba, acsaládtagjaimba és a munkatársaimba vetettbizalom egyedül csakis Rajta keresztül való-sulhat meg. Tehát ezek a kapcsolatok ugyan-akkor azt is jelentik, hogy ôk a hitbeli test-véreimmé is váltak.

SZEMÉLYES ÁLDOZATValójában, ami értelmes cselekedet, az vala-

hol mind áldozat is. A Krisztusban való létnekegyfajta megnyilvánulása. Tehát az, hogy Vele,Benne teszem a dolgomat, az egyfajta áldozatis. Akkor szép, jólesô igazán egy eredmény,egy út, egy munka vége, ha az áldozattaljárt.Így illeszkdeik Krisztuson keresztül ateremtés rendjébe a munka, a pillanat.

VIDÁMSÁGÁltalában, hála Istennek vidám közegben

vagyok a gyermekeim között, a családomban.Nagyon szeretem a humort, kiegyensúlyoz,helyre billent. Magamon is elég jól tudoknevetni. Ha egymás után nagyon sokszor

merev arcokkal és helyzetekkel találkozom,akkor azok megbénítanak, és akkor kiéhezek ahumorra. Sokszor vagyok feszült helyzetbenahhoz, hogy ezt igényeljem.

SZERETETBármit gondolok, teszek vagy mondok,

egyedül csak az számít, hogy az Isten ésembertársaim iránti szeretetbe illeszkedjen. Aszeretet az, ami mindennek értelmet ad ésmozgat.

Karácsony közeledtével nem mehetek el úgy,hogy ne kérdezzem meg hogyan fognak telni azünnepek otthonában a családdal, illetve itt akorházban a gyermekek között?

Épp a feleségemmel beszélgettünk arról,hogy nem kéne már karácsonyfát sem állítani,mert a formák már annyira ki vannak üre-sedve ezektôl az ôrült fogyasztói ráhatásoktól.Most talán a szokottnál tudatosabban törek-szünk arra, hogy valóságos és meleg szeretetlegyen a karácsony. Erre külön figyelünk máraz adventben is, felkészülve az ünnep mél-tóságára is. Szeretném, hogy újra megszület-hessen bennem és a környezetemben Jézus.Nem könnyû a belsô csendességet ehhezelérni, mert ilyenkor nagyon felgyorsulnak azesemények. Rengeteg az ünnepség, a jóté-konysági rendezvény, fáradt is vagyok így évvégére.

A kórházban is azt érzem, hogy ebben abizonytalan, sok szempontból embertelenvilágban egyre nagyobb a lelki igény arra,hogy minél közelebb lehessünk a másikhoz,hogy így a várakozás csendjében, befogadva amásikat, szeretetben legyünk egymással minda munkatársak, mind a betegek. Így várommost a karácsonyt. Maga az ünnep ter-mészetesen gyülekezeti és családi körben zaj-lik, de mindig van bennem egy erôs vágy – ésez szép is szokott lenni – karácsonykor a szol-gálatra is. A karácsony számomra akkor teljes,ha ebbôl a „bejglievôs“, karácsonyfa állítós,éjféli misés közegbôl átlépek a diakóniába, amiannyit jelent, hogy az ünnep egyik napjánügyeletet szoktam vállalni. Most 25-én, hanem is ügyelni, de készenlétezni fogok, hogyaki éppen akkor rászorul, annak, ha lehet, tud-jak szeretetet adni.

19

20

Bizonyság

A kezdetekrôl

Akik nyitott szemmel járnak hazánkban,szembesülnek azzal az óriási problémával,hogy az emberek „elégnek“ a mindennapimegélhetésért való küzdelemben, s így aszülôk sokszor a gyermekeik nevelésétrészben az iskolára, részben az utcára bízzák.S ezzel együtt jár még a nagyfokú szegénységis, ami a gyermekbûnözés melegágya, aminem csak Budapesten nagy gond. Olykor ezt acsaládi gondok (csonka családokban felnövôgyerekek, családi erôszak, alkoholizmus, drog,stb.) tetézik.

Én magam is csonka családba születtem. Acsepeli „panelgettóban“ nôttem fel, édes-anyám éjt nappallá téve dolgozott, hogy kéttestvéremmel együtt fel tudjon minket nevel-ni, s így jobb híján minket az iskola, meg azutca nevelt. Tulajdonképpen gyermekfejjeltapasztaltam meg „szép új világunk“ szeretetnélküli oldalát. Jól emlékszem még ma is,hogy a korgó gyomorra a verekedés, a gyûlö-let és az erôszak volt az orvosság.

A szüleim úgy látták, hogy a legjobb azlenne, ha intézetbe adnának. Ez nagyjából1989 tavaszán volt. S ekkor jött egy váratlanlehetôség, hogy Tiszakesziben, egy kis Hevesmegyei faluban Szilágyi Zoltán református lel-kész ifjúsági gyermektábort szervezett prob-lémás fiatalok számára. Könnyû volt eldönte-nem, hogy megyek-e a táborba vagy sem,mivel édesanyám azt mondta, hogy „vagy ez,vagy az intézet“.

A táborban az elsô megdöbbentô dolog azvolt, hogy az emberek számomra megmagya-rázhatatlan okból szeretik egymást. Különö-sen igaz volt ez a lelkészcsaládra, ahol a test-vérek is igazi testvérként szerették egymást.Még most is elôttem van az a kép, amikor az

egyik lelkészgyerek kapott egy tábla csokit azédesapjától, s az volt az elsô dolga, hogy azösszes testvérét megkínálta. Nem értettem,mi ez. Ahelyett, hogy egyedül ette volna meg,szétosztotta. Hát mi van itt?

Nem sokkal késôbb, a következô ilyen nyáritáborban értettem meg, hogy nem „mi“,hanem „Ki“ van itt Tiszakesziben, ebben azegyházi táborban: az élô Jézus Krisztus.Döbbenetes hatással voltak rám az akkori lelkialkalmak, s egyre jobban éreztem, hogy Jézushív magához. Szombat délelôtt omlott bennemössze az utolsó ellenállás a megtéréssel kap-csolatban, amikor arról a történetrôl volt szó,hogy Jézus a kereszten van, feje fölött aháromnyelvû tábla, hogy Ô a zsidók királya. Akörülötte levô nép pedig gúnyolja, köpdösi,tanítványai megtagadják, elhagyják, s Ô mégisazt imádkozza: „Atyám, bocsásd meg nékik,mert nem tudják, mit cselekszenek“. Ekkordöbbentem rá, hogy ez az a szeretet, amihiányzik az én életembôl, hiszen számomraeddig az egyetlen megoldás a gyûlölet volt.Gyûlölni mindent és mindenkit.

Ez volt az az önzetlen Szeretet, amit mindigis kerestem, s nem kaptam meg soha senkitôl,s most itt a lehetôség, hogy az enyém islegyen. Még a szombat esti koncert elôtt azegyik fiút, akirôl tudtam, hogy hitben jár,megkértem, hogy jöjjön át imádkozni velem atemplomba, mert szeretném átadni azéletemet Jézusnak. Ô vállalta, és miutánátkísért, a Tiszakeszi Református Templomkarzatán átadtam az életemet Jézus Krisztus-nak megvallva bûneimet, és azt mondtam: „Haaz én nyomorult, gyûlölködô életembôl tudegy szeretô és szerethetô életet formálni,akkor cselekedje meg, s legyen olyan az újéletem, amilyennek Ô szeretné látni.

Miután hazatértem ebbôl a táborból, az elsô

BECKER NORBERT GYULA

A BUDAFOKI REFORMÁTUS GYERMEKLÁTO-GATÁSI ÉS SZEGÉNYMISSZIÓI

SZOLGÁLATRÓL1. rész

21

Bizonyság

dolgom az volt, hogy bocsánatot kértem aszüleimtôl mindenért, és elmondtam nekik,hogy befogadtam a szívembe Isten szeretetét,Jézust, és erre nekik is van lehetôségük. Ôkazóta sem tértek meg, de látják mûködni Istenszeretetét az életemben, és ez hat rájuk.

A megtérésem után nem sokkal Pasarétrementem evangelizációra, ahol egy fiatal párelhívott bennünket a Kelenföldi ReformátusGyülekezet Kisifi közösségébe. A közösségakkori vezetôi megkérdezték, hogy nemfôznék-e a nyári, alsós gyerektáborban, amireén örömmel igent mondtam (ekkor már elsôsszakács szakmunkás voltam). Életem egyiklegmeghatározóbb lelki élménye volt ez azelsô hét, ahol Istennek szolgálhattam teljesszívembôl, lelkembôl, elmémbôl (és erômbôl),s fôzhettem az ô dicsôségére.

Különösen csodálatos számomra, hogy atáborban volt egy hét év körüli kislány, aki aligérte még fel a zöld konyhaasztalt, de bejöttsegíteni, sôt ô nyerte meg a konyhai segítôver-senyt is. Évekkel késôbb ez a kislány a sze-génymissziós munkában nagy segítségemrevolt, fôként a Tiszakeszi és Tahi táborokban.

Mindezek után nyaraimat Tahiban konyhaiszolgálattal töltöttem. Egyre több gyermekhe-tet szerveztünk, egyre többször kellett fôzni, sezeknek a heteknek a gyümölcse az lett, hogynemcsak a lelki alkalmak voltak lelkiek, hanema konyhai munka is Isten dicsôségét szolgálta.Sokan tértek meg a csendesheteken. Kezdettvilágossá lenni elôttem, hogy Isten nemcsakazt szeretné, hogyha fizikailag táplálnám az ônépét, hanem lelkileg is.

1997 februárjában megkaptam az Úrtól azelhívást (éppen érettségire készültem), aMáté evangéliuma 10. részébôl: „...hanemmenjetek inkább Izrael házának eltévelyedettjuhaihoz, elmenvén pedig prédikáljatok,mondván: Elközelített a mennyeknek orszá-ga.“ Ebbôl pedig megértettem, hogy Jézus aztakarja, hogy beadjam a felvételi papírjaimatvallástanár-történelem szakra, ahova föl isvettek. A tanulmányaim alatt, 1997-98 tájékánfogalmazódott meg bennem, hogy Isten aztakarja, hogy olyan hátterû gyermekek közöttszolgáljak, amilyen háttérbôl magam is jöttem,hogy segítsek nekik megtalálni azt a Szere-tetet, amire én is rátalálhattam Jézusban.

Az akkori gyülekezetemben, Kelenföldön,több missziói szolgálatba is beálltam már az

érettségim évében, így a kórházmisszióba és agyermeklátogatási szolgálatba is.

A kelenföldi gyermeklátogatási szolgálatotaz áldott emlékû Nagy Géza presbiter kezdteel, a templomépítô Sebestyén Andor nyom-dokain haladva, s végezte ezt a munkát a leg-nehezebb kommunista idôkben is. Ez a szol-gálat abból állt, hogy egy igés lappal és egycsokoládéval köszöntötte a gyülekezetbenmegkeresztelt születésnapos gyermeket. Ez amunka folytatódott, és 2001-ben teljesedett ki,amikor nemcsak a megkeresztelt gyerekeketlátogattuk meg, hanem az iskolai hittanra járógyerekeket is elkezdtük látogatni az énvezetésem alatt, fôtiszteletû Takaró Károlypüspök megbízásából. Nagyjából ekkor alakultmeg a Kelenföldi Gyermeklátogatási Szolgálat.

A látogatások során rengeteg olyan család-dal találkoztam, ahol szociális problémákvoltak, így egyre inkább kezdtem rádöbbenni,hogy valamit tennie kellene az egyháznak,hogy ezeken a szegény családokon és gyere-keken segítsünk. Az elsô lépés az volt, hogyfelmértük a legproblémásabb családokat,ahová rendszeresen vittünk ruhát, élelmi-szert, és egyéb csomagokat. A gyülekezetbenfôként karácsonykor voltak ilyen megmoz-dulások. Különösen hálás vagyok Istennek a2003. évi gyermekkarácsonyért, ahol közel360 gyerek énekelt a Kelenföldi ReformátusTemplomban. 2002 és 2004 között közel 20munkatárs mintegy 1000 gyermeket látoga-tott meg. A látogatáson kívül részt vállaltakabban is, hogy egyes szegény családoknál afizikai munkából is kivegyék a részüket (lakás-felújítás, festés, parkettacsiszolás, lakkozás,akciós bútorszállítás, betonkeverés, bevásár-lás, ruhaszállítás stb.), nem is beszélve a nyáritáboroztatásról, s annak a segítésérôl. 2001 és2004 között már 5 gyermektábort csináltunknyaranta (közel 200-250 gyerek). Ezekbôl 4Tahiban volt, egy pedig Tiszakesziben. Majd2005. január 1-én új állomáshelyemre, Buda-fokra érkeztem, ezzel az Igével: „Íme, nyitottajtót adtam elôdbe, amit senki be nem zárhat.“(Jel.3,8) És még ebben a hónapban megalakulta Budafoki Református Gyermeklátogatási ésSzegénymissziós Szolgálat, Nagy Péter lelki-pásztor támogatásával.

22

Szépirodalom

MENNYBÔL AZ ANGYAL – MENJ SIETVEAz üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. Ne beszélj nekik a világról, Ahol most gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról. Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett – És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember elôtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta – Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert ô sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta – Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is cselekesznek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának a titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendû népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.“ Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ôk, akik örökségbe kapták –: Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égbôl, Mindig új élet lesz a vérbôl. Találkoztak ôk már néhányszor – A költô, a szamár, s a pásztor – Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ôk vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik, –

mennybôl az angyal.

MÁRAI SÁNDOR

MENNYBÔL AZ ANGYAL*

*New York, 1956.

23

24

Történet

Elôbb az Álom uralkodott. Aludtak a nyájnakôrizôi. A Számadó, a bojtárgyerek, a véres-szemû kosok és a néma anyajuhok, még a kis-bárány sem moccant a hasukban, csak másnapvolt esedékes az ellés.

Sötétség az Álom takarója. Már-már min-dent elborított ez a sötétség. Az égen egyetlencsillag sem fénylett, s a pásztor azt várta, hogykialudjék a tûz. Már csak az világított a bethle-hemi mezôn. A pásztort is el-elborították azÁlom hullámai, siettetni akarta a tûz kialvását,hogy nyugodtan elheverhessen ô is. Elkezdtehát botjával szétkotorni a lángoló hasábokat.

S akkor meggyulladt a bot.Nagy szégyen volt ez: pásztorhoz nem méltó

ügyetlenség. Kirántotta a botot a tûzbôl,belenyomta az égô végét a földbe. Nem lángoltmár a vége, csak parázslott. Még akkor isparázslott, mikor a pásztortûz már régenhamvába holt.

A pásztor nézte botja végén a ki nem alvóparazsat. Most már nem tudott elaludni.Bántotta, hogy ügyetlen volt, hogy csak az ôszemét kerülte az álom, hogy elszálltak feletteaz évek.

Talán az eltûnt éveket akarta visszakergetnia múlt homályából, amikor megsuhintotta fejefölött az izzó végû pásztorbotot. Szikrák röp-pentek szét a tovasuhanó parázsból. Utánukbámult, míg azok egyenként bele nem olvad-tak az éjszakába.

Most apró köröket írt le a bottal és a parázsmintha lávatömegként fortyogna csillagol-vasztó (vagy kelesztô?) katlanában. Ilyen lehe-tett a világ kezdetén, mikor az ôsgomolygástRenddé alakította az isteni Szó (I. Móz. 1:1-5).

Aztán lefelé tartotta a botot s parazsa lángralobbant. Felemelte, s mintha ama lángoló palloslett volna, amit a Kérub tartott, mikor az Úr aKertbôl kiûzte a fellázadt Embert (I. Móz. 3:24).

Kétszer laposan suhintott vele vállma-gasságban és feljebb. Tüzes lépcsôfokok raj-zolódtak ki a sötétben. Szándékosan suhintottmagasabban és még magasabban. Egészenolyan volt, mint Jákob létrája, de angyalokhelyett csak zsarátnokok repdestek körülötte.

Hogy-hogy nem égett el még ez a bot? –csodálkozott, s eszébe jutott a Bokor, a Meg-gyulladt s El-nem-alvó. Ágaskodó köríveketvágott a levegôbe, mind gyakrabban, mindgyorsabban, s az izzó fények úgy érték egy-mást kusza összevisszaságban, mint egyszer,az Égô csipkebokorban. Csak a megszólítóHang hiányzott még.

A parázs viszont egyre feljebb kúszott abotján, tüzes fogával egyre rágta, lángjávalhamuvá emésztve a fa egykor kemény rostjait.

- Nem pásztorbot ez már, csak „tûzbôl kika-pott üszög“ – gomolygott benne kesernyésfüstként a gondolat. – Mint Zakariás prófétánálaz Úr mondta Jósua fôpapról: „Avagy nemtûzbôl kikapott üszög-é ez?“ (Zak. 3:1). –Ilyenek vagyunk mindnyájan – látta be meg-adóan az igazságot –, ilyen a fôpap, a törvény-tudó, a farizeus meg a nép. De legfôképpenilyen vagyok én magam. Tûzbôl kikapottüszög. Elhajítani való.

Azzal messze ívben elhajította csaknemelégett pásztorbotját. Az szentjánosbogárnyi,keskeny fénycsíkot vont maga után, majdeltûnt a semmibe. Maradt a tökéletes sötét-ség. A pásztor is elaludt.

Azt álmodta, hogy mennyei trónjáról fel-emelkedett a Népek Pásztora. Egyet suhintottbotjával, s világosság támadt az Égen, mertelôhívta a Csillagokat „szám szerint mindnyá-jat nevén szólítva. Nagy hatalma és erôsségemiatt egyetlen hijok sincsen“ (Ézs. 40:26).

„Melyitek mutatja az utat Hozzá?“ – kérdez-te a Népek Pásztora. De a Csillagok csak riad-tan tekintgettek egymásra. Olyan sápadtnakérezték tündöklô fényüket a mennyei trónragyogásában, hogy egyik sem tartotta magátméltónak. Végre a két legnagyobb – akikettulajdon isteneikrôl Szaturnusznak és Jupiter-nek neveztek el a római pogányok – félénkenmegkapaszkodott egymásba. „Talán így, együttelég lesz a fényünk?“ – kérdezték tétován.„Induljatok!“ – parancsolta a Népek Pásztora.S azok együtt ragyogtak fel Napkeleten.

Most következett a második suhintás. Errefénylôhomlokú angyalok jelentek meg a meny-

BOLYKI JÁNOS

TÛZBÔL KIKAPOTT ÜSZÖG

25

Történet

nyei trónus körül. Számuk tízezerszer tízezervolt meg ezerszer ezer (Jel: 5:11). S szólt hoz-zájuk Az, Aki „az Ô angyalait szelekké teszi ésszolgáit tûz lángjává“ (Zsid. 1:7; Zsolt. 104:4).

„Milyen dalt fogtok Róla énekelni?“ Ezüst-csengésû suttogás indult meg az angyalokközt. „A Leghangosabb, a Legdicsôbb, a Leg-ünnepibb dal jó Lesz-e?“ – tanakodtak. Végüla Hírvivô Angyalok komoly tekintetû cso-portjára figyelt a Népek Pásztora, akik aztakarták zengeni: „Hirdetünk néktek NagyÖrömet“ (Luk. 2:10). „Hirdessétek!“ –parancsolta nekik. S azok indultak az istenigondolat sebessége szerint.

A Népek Pásztora fénylô botját most har-madszor is megsuhintotta. Erre a világ min-

den hamvába holt igaz tüze parázslani, izzani,majd lángolni kezdett. Ôrtüzek és jelzôtüzek,otthonok meg emberi lelkek kihûlt tüzei,örömtüzek és ünnepi tüzek lángoltak, lobog-tak, s egy pillanatra mintha az Ég lett volna asötétebb, s a Föld a világosabb.

A pásztor felébredt. Koromsötétnek kép-zelte a valóságra ébredést, de fölötte vakítóanragyogott a mennybolt. Elôbb csak egyetlenangyalt látott, de „hirtelenséggel jelenék azangyallal mennyei seregek sokasága“ (Luk.2:13). A pásztor szíve nem volt már kikapottüszög: felgyúlt benne a bethlehemi láng.

Azon az éjszakán a Jászolban szemeivel evilágra rámosolygott a Gyermek.

26

Történet

Amint mondani szokták, anyai nagyapámrossz idôben, rossz helyen született. Csakhúsz éves volt, mikor kitört az elsô Világ-háború. Zenészként dolgozott, fiatal feleségé-vel és egyéves kisgyermekével boldog volt.Hamarosan ennek az életnek befellegzett,amikor az osztrák-magyar hadseregben találtamagát a galiciai fronton, egy rókalyukbanücsörögve, szeretett hegedûje helyett, fegy-vert szorongatva várta a hatalmas OroszBirodalmi Hadsereg következô támadását.

Hadifogságba esett. Szibériában tartottákfogva 16 évig, ahonnan semmi életjelet nemtudott adni magáról. Egy évtizeddel késôbb,minthogy hivatalosan halottá nyilvánították, anevét is felvésték falujában az elesett hôsöktiszteletére emelt emlékmûre. Nagyapa haza-térte ugyanolyan kevéssé volt ünnepélyes,mint az elmenetele. A nagyanyám ajtót nyitvanem látott mást, mint egy toprongyos koldust,aki egyre csak azt hajtogatta: „Én vagyok az, aférjed.“ Nagyanyám elájult.

Kisfiúként sok történetet hallottam tôle. Akedvencem az volt, amelyikben egy bátorkatona a lelkiismeretére hallgatva ételt adottaz ellenségének, és ezzel bizonyosan befolyá-solta a háború végkimenetelét. Ma, amikor afegyveres konfliktusok újra tombolnak, he-lyénvaló megemlékeznünk errôl az ismeretlenhôsrôl.

Nem hangsúlyozhatjuk túl az I. Világháborúbrutalitását. Az, hogy a modern fegyvereketidejemúlt hadi stratégiákkal párosították, aztjelentette, hogy milliónyi katonának testkö-zelben kellett küzdenie, valamint elképesztôszámú sebesültet és halottat.

Nyomorúságos dolog volt földalatti fedezék-ben élni. Nagy záporok után a katonák nemtudták elvezetni a vizet, nem tudták kitakarí-

tani az árkokat, emiatt azok bûzös szennyvíz-csatornává váltak, tele úszkáló szeméttel ésemberi ürülékkel. Ebben a mocskos vízben éssárban közönséges bôrbakancsokban állni kín-zó lábbetegségeket okozott. Ez a környezetcsak a patkányoknak volt jó.

Ha az árkokban embertelen volt az élet,annál rosszabb már csak kívül volt. A kétellenséges hadsereg sáncai párhuzamosanfutottak néhány száz méter távolságban egy-mástól. Közöttük volt a rettegett senkiföldje, avérmezô, ahol a kölcsönös mészárlás nagyrésze végbement. A mesterlövészek ott rej-tôztek a homokzsákok mögött, s egy vélet-lenül kidugott karra vagy fejre azonnal golyó-zápor zúdult.

Az Orosz Birodalmi Erôk habár nagy ember-tartalékokkal rendelkeztek, viszont kevés fel-szereléssel. A felsô parancsnokságnak, melyetmaga a cár vezetett, az emberi élet nem voltdrága, mikor az ellenség sáncárkainak bevé-telérôl kellett dönteni. Pirkadatkor az oroszokhirtelen kimásztak viszonylagos biztonságotnyújtó árkaikból, és kezükben puskákkal,megpróbáltak végigrohanni a választékon,mielôtt eltalálnák ôket. Mögöttük volt a táma-dók második sora, immár puskák nélkül. Ne-kik elesett bajtársaiktól kellett elvenni a fegy-vert, hogy újabb néhány lépést futhassanak,mielôtt a halál utolérné ôket. Aztán jött a har-madik, a negyedik, gyakran még a tizedikfegyvertelen sor ember.

Ezek az értelmetlen támadások pusztaemberirtássá váltak, amik órákig is eltartot-tak. Az osztrák-magyar oldalon célzásra semvolt szükség; csak lôni a közeledô, védtelenoroszokra. Akkor maradt abba a puskaropogás,mikor a fegyverek már izzottak a szüntelentüzeléstôl. A véres köztes sávot beterítette apuskapor sûrû, keserû füstje, s ez burkolta be

MEDGYESSY LÁSZLÓ

HLEBA*

„Adj enni ellenségednek“(Róm. 12,20)

*Az eredetit, angol nyelvbôl fordította: Dányi-Nagy Márió

27

Történet

ezer és ezer jajgató, halálosan sebesült emberutolsó agóniáját is. A hulla hegyek emlékeélete végéig kísértette Nagyapát.

De a második karácsonyon mindkét fél erejeelfogyott. A hírhedt orosz tél, a sovány kosztés ruhaellátás, a türôképesség határáig haj-szolta a katonákat. Az osztrák-magyar pa-rancsnokság karácsonyi ajándékként minden-kinek egy frissen sült cipót adott. Nagy volt azöröm. A kenyér illata és íze hazavitte ôket aszeretteikhez, egy meleg szobába, tisztaágyba, roskadásig rakott asztal mellé. Sokanúgy döntöttek, kis falatonként fogyasztják el afinom ételt, csak hogy tovább tartson.

Ám egy erdélyi parasztfiú másképpen gon-dolkodott. „A mi falunkban az a szokás, hogykarácsonykor békét kötünk az ellensége-inkkel. Ételt viszünk annak az embernek,hogy kifejezzük a jó szándékunkat. Lehet,hogy oda kéne adnom ezt a kenyeret a miellenségeinknek, az oroszoknak.“ Erre hang-osan felkiáltott: „Valaki tudja, hogy vanoroszul, a kenyér?“ „Hleba“ – kiáltotta valaki.

Mielôtt bárki megakadályozhatta volna,magasan a feje fölé emelte a kenyeret, hogykilátszódjon az árokból, és ahogy a torkánkifért elordította magát: „Hleba, hleba!“

Egy golyó sem jött. Az orosz parasztnakugyanazt jelentette a kenyér, mint a magyar-nak. Egy gondoskodó Isten ajándékát, az életszent forrását, olyat, amit meg kell csókolni,mielôtt felvágjuk. Belelôni ebbe a kenyérbeolyan lett volna, mintha saját anyjukra lôttekvolna.

Rövidesen ez az erdélyi fiú már ott állt azárok szélén, lassan megindulva az orosz vonalfelé, egyedüli pajzsként – az azonnali halálellen – a cipót tartva maga elé. Ekkorra márkíváncsi fejek százai figyelték az eseménykimenetelét mindkét oldalon. Mikor elért asáv közepére, emberünk hirtelen megállt, detovább ismételgette az életmentô szót: „Hle-ba, hleba!“

Ekkor csoda történt. Egy orosz kimászott azárokból, és óvatosan odalépett a magyarhoz.Ezen a ponton hôsünk majdnem halálos bal-lépést követett el: kabátja alá nyúlt, és elôvettegy hatalmas kést. Rögtön felmorajlott azorosz oldal. De ez a moraj menten el is halt,ahogy a fiú egy jókora szeletet kanyarintott akenyérbôl, s nagy mosollyal az arcán átnyúj-totta azt az „ellenségnek“.

Perceken belül emberek százai követték epéldát. A vérmezô, ahol ezrek haltak erôsza-kos halált, és ahol minden négyzetcentiméterát volt itatva emberi vérrel, most a nyugalomés megbékélés szigetévé változott. A magyarkenyérhez az oroszok hoztak kolbászt és sza-lonnát, megosztották a dohányukat, és (micso-da abszurdum) vodkát ittak egymás egész-ségére. Még képeket is mutogattak a szeret-teikrôl: kisbabákról, kopasz kisfiúkról,leánykákról nagy masnival és ijedt feleségek-rôl, akik mind arra várnak, hogy apa épségbenhazatérjen. Késôbb énekversenyt csaptak, ésegyütt zenéltek. Ezek az ártatlan idegenek,akiket valami távoli, ismeretlen érdek arrakárhoztatott, hogy egymást öldököljék, hogysiralomházban éljenek, hogy egyszerre hóhé-rok és áldozatok legyenek, most barátok let-tek. Csodálatos karácsony volt az.

Csak késôbb derült ki, hogy egyik oldaltisztjei sem voltak jelen ennél az emlékezeteseseménynél, mert ôk kétségbeesetten hívtákparancsnokaikat utasításra várva. Elôször azoroszok reagáltak: bármilyen áron, de akadá-lyozzák meg ezt a gyülekezést, mert rontja abirodalmi csapatok harci kedvét! A tisztekazonnal megjelentek, és visszaparancsoltákkatonáikat az árkokba. Akik lassan mentekvagy egyáltalán nem, azokat megostorozták.(A „kanchukának“ nevezett kegyetlen bôrkor-bács egy orosz tiszt alapfelszerelésének részevolt.)

Az osztrák-magyar vezetés még ennél isdurvábban reagált. Új nevet találtak ki arra abûntettre, amit a katonák elkövettek: „azellenséggel való barátkozás“. Ezt súlyos áru-lásként értelmezték, komoly vétségként, amirögtön hadbírósági eljárást követelt.

Habár ebben a helyzetben a katonák mégengedelmeskedtek a feletteseiknek, de arendkívüli eseménynek a híre futótûzként ter-jedt árkok százméföldjeit is átívelve. A paran-csok ellenére sorra köttettek illegális meg-egyezések a katonák között, s mindez odáigfajult, hogy az egész keleti front végül össze-omlott – akár az Orosz Birodalom.

Nem születtek történelmi tanulmányok ésnem folyt kutatás, hogy van-e bármilyen kap-csolat egy bátor ember tette és az I. Világhá-ború között. Ugyanakkor a hitben járó embe-rek tudják, hogy a Történelem Ura felhasznál-

28

Történet

hat akár egy falat kenyeret is, hogy világra-szóló eseményeket befolyásoljon.

Mindenesetre az bizonyos, hogy a mai kon-fliktusokban használt hadászati pszichológiaelsô leckéit ebben a háborúban tanulta. Neve-zetesen:

1. A vezetôknek szakadatlanul démonizálnikell az ellenséget, hogy a csapatokat harcbaküldhessék.

2. Meg kell akadályozni, hogy harcosaikemberi arcot fedezzenek fel az ellenségen.

Különben katonáikkal nagy baj lesz – nemfognak többé lôni.

URUNK, BOCSÁSS MEG NEKÜNK!

29

30

Karácsonyi mese

Hallottam volt annak idején, egy messzimúltba veszett régi karácsonyestén, a kandal-ló elôtt. Az ablakon kívül sûrûsödött már aszürkület, s lassanként elvesztek benne a hó-lepte erdélyi hegyek. A kandallóban pattogotta száraz bükkfa. Nagyanyánk birsalmasajtszagú szobájának öreg bútoraira sárga fény-pászmákat vetettek a táncoló lángok. Migyerekek ott hevertünk a szônyegen s fojtottizgalommal vártuk, hogy megszólaljon odaát anappali szobában a kicsi ezüstcsengô, s meg-hirdesse a karácsonyfával érkezô angyalt.

Nagyanyánk ott ült a hintaszékben, közel akandallóhoz. Fején fekete csipke fôkötô, tér-dein a vedlett bársonytakaró s vékony ujjaifürgén billegették a csillogó kötôtûket.

- Hol volt, hol nem volt – kezdte el nagy-anyánk a mesét, hogy gyorsabban teljék az idô– hetedhét országon túl, az Óperenciás ten-geren túl ott, ahol a kurta farkú malac túr, voltegyszer egy szegény favágó ember. Felesé-gével s hét neveletlen gyermekével élt ott afalu közepén, egy szép nagy nádfödeles ház-ban, s vágta, vágta fönt az erdôben a fát, nap-keltétôl napnyugtáig. De hiába dolgozott akár-milyen sokat, hiába vitte haza minden kere-setét, mégsem volt öröm és boldogság azotthonában. Egyéb se volt ott, csak panasz-kodás. Panaszkodott a feleség folytonosan,hogy ez rossz, az rossz, hogy lám, az egyikgonosz szomszéd így, a másik gonosz szom-széd úgy, s még a gyermekek is savanyú kép-pel jártak-keltek egész nap, panaszkodtakazok is, hol a tarutóra, hol a szomszéd gyere-kekre, s annyit panaszkodtak, hogy mindenkimesszire elkerülte ôket, mintha csak ragályosbetegek lettek volna.

Nagy szomorúságot okozott ez a szegényfavágó embernek s így igyekezett még több fátvágni, hogy több pénzt vihessen haza, háthaattól elmúlik otthonában a keserûség. Mégtélidôben is vágta a fát fönt a hegyen, látástól

vakulásig, derékig érô hóban, de mind nemhasznált semmit. A keserûség továbbra is csakmegülte a családját, akár az átok.

Karácsony estéjén is ott érte a szürkületfönt az erdôben. Még a karácsonyról is meg-feledkezett szegény, annyira nyomta lelkét abúbánat. Mikor aztán besetétedett annyira,hogy a baltája végit is alig látta, nagyot sóhaj-tott s elindult hazafele. S hát ahogy ott haladtlefele a hólepte sötét ösvényen, egyszerrecsak megpillantott egy kis töpörödött anyókát,aki egy irdatlan nagy köteg rôzse alattgörnyedezett.

- Hova viszi azt a sok rôzsét, öreganyám? –kérdezte meg jó szívvel a favágóember.

- Haza, édes fiam – felelte nyögve a kicsiöregasszony –, hogy legyen tüzelôm karác-sony napjára.

- Aztán miért nem küldi a fiát, vagy valame-lyik fiú-unokáját fáért? – kérdezte a favágóem-ber –, nem való magának az ilyen terût cipelnis méghozzá éccaka!

- Nincs nekem senkim a világon, édes fiam,azért – sóhajtott a kicsi öregasszony –, magamviselem a gondot, nincs kivel megosszam.

Megesett rajta a szegény favágóember szíve.- Adja csak ide azt a terüt – mondotta jó

szívvel –, majd én lecipelem a házához, magacsak mutassa az utat.

- Jaj, áldjon meg a Jóisten érte – hálálkodottaz anyóka –, csak kövess engem, nem kellmesszire menned.

A favágóember hátára vette a rôzseköteget,s aztán csak mentek szótlanul a havas estébenlefele a hegyrôl, elôl a töpörödött öregasszonys mögötte a favágóember a rôzsével. De nema falu irányába mentek, nem ám, hanemhamarosan letértek a járt ösvényrôl s bé egye-nesen a sötét, ember nem járta szálerdôbe.Csudálkozott ezen a favágóember, de nemszólott semmit, csak cipelte a nehéz rôzse-köteget a vénasszony nyomában. Bent aztán, a

WASS ALBERT

A CSODÁLATOS BALZSAMMEG A LIKAS ZSÁK*

*Megjelent 1965-ben a Kanadai Magyarság 52. számában.

31

Karácsonyi mese

legsötétebb szálerdô közepén, egyszerre csakkicsike kis tisztásra értek, s a kicsike tisztásközepén ott állt egy kicsike ház, olyan kicsi,hogy majdnem a tetejéig belepte a hó.

- Tán nem itt él? – ijedt meg a favágóember,mert még medvének is rossz lett volna ottegymagában, olyan elhagyatott hely volt az anagy erdôség közepén.

– Én biz’a itt – felelte a kicsi öregasszony, smár nyitotta is a szûk kicsi ajtót –, hozd be,lelkem, egyenest a házba, ha nem restelled,hadd gyújtsak magamnak egy kis tüzet ide-bent a tél hidege ellen. A szegény favágó-ember becipelte a rôzsét a kicsi házba, letettea kemence sarkába, baltájával ügyesen fölap-rózta, s még a tüzet is fölszította a kemen-cében.

- Fizesse meg a Jóisten, amit értem cse-lekedtél – hálálkodott az anyóka –, de aztmondd meg nekem, édes fiam, hogyan van az,hogy te is itt töltöd a karácsonyestét kint azerdôn? Nincsen családod?

A szegény favágóember sóhajtott erre egynagyot, s elpanaszolta a maga baját. Hogy biz’avan neki családja, van szép otthona is, deegyéb sincs benne csak panasz, meg kese-rûség, mert hiába probál akármit, a feleségemeg a gyermekei egyebet se látnak magukkörül, csak rosszat.

Csóválta a töpörödött kis öregasszony a fejétazon, amit hallott. Aztán csak azt mondta:

- Jót tettél velem, favágóember, s jótét he-lyébe jót várj. Adok én is neked valamit, ami-nek hasznát veszed.

Azzal fölnyúlt a polcra, s levett onnan egykicsi nyírfakéregbôl készült tégelykét, megegy nagy likas zsákot. Odanyújtotta ôket afavágóembernek.

- Vidd ezeket haza magaddal, édes fiam, smihelyt hazaértél, kend meg ezzel a balzsam-mal, amit a nyírfakéregben találsz, a feleségedszemét s a gyermekeid szemét is sorba. S hamegkented vele a magad szemét is végül,akkor kioldozhatod ezt a zsákot is s a többitmajd meglátod. Eridj hát Isten hírével.

A szegény favágóember zsebre dugta a nyír-fakéregbôl készült kicsi tégelykét, s még alikas zsákot is a vállára vette, csak hogy ked-vében járjon az öregasszonynak. Aztán illedel-mesen elköszönt, kilépett az ajtón, s elindult ahólepte setét erdôn keresztül hazafele.

Fúrta azonban az oldalát a kíváncsiság erô-

sen, hogy mi is lehet abban a nyírfakéregben.S mikor beért a fák közé, hát csak megállott,fölnyitotta a tégelyke födelét, belenyúlt azujjával, s megkente mindkét szemét az öreganyóka balzsamával.

S hát csudák-csudája! Amikor újra kinyitottaa szemét, úgy meglepôdött, hogy még alélegzete is elállt! Mert a kicsi tisztás helyénnagy széles tisztást látott, s annak közepénnem egy kicsike fakunyhót, de nem ám,hanem egy gyönyörûségesen szép kacsalábonforgó tündérpalotát! S a tündérpalota aranyoskapujában nem egy töpörödött anyóka állt,hanem egy szépséges szép angyal, maga azÚrjézus karácsonyi angyala.

Ki tudja, meddig állt volna ott bámészkodva,ha eszébe nem jut a vállán csüngô likas zsák.S hát ahogy odanéz, nem likas zsák volt azsem, hanem tiszta aranyfonálból szôtt gyönyö-rûséges karácsonyi zsák, színültig tele almá-val, dióval, karácsonyi mézeskaláccsal, selyemfejkendôvel, patkós csizmácskákkal! Olyannehéz volt a sok szép karácsonyi ajándék avállán, hogy meggörbedt alatta.

Futott is haza nagy örömében, ahogy a lábabírta. Még a tündérpalotáról is megfeledkezett.

- Hé, asszony! Aprócselédek! – esett beajtóstul a házba. – Idenézzetek!

Azok néztek is reá nagy savanyúan, az ass-zony meg a gyerekek, de nem vidult föl azábrázatuk.

- Mit nézzünk? Likas zsákot? – dohogott azasszony – van abból itthon is elég. Bezzeg aszomszédok karácsonyt ünnepelnek, denekünk még a morzsából se adnak.

Megijedt az ember, nézett hátra a válláncsüngô zsákra, de bizony aranyból volt az stele ajándékkal. De eszébe jutott hirtelen abalzsam, s kapta elô a kicsi nyírfakérget,bekente az asszony szemét nagy gyorsan, be agyerekek szemét is sorra, s hát egyszeribeolyan nagy világosság támadt a házban, minthaezer gyertyát is meggyújtottak volna. Mosoly-gott az asszony, kacagtak a gyerekek is éskörülugrándozták nagy örömmel.

- Jaj, de szép aranyzsák! – kiabálták. – Oldjamár ki, édesapám, hadd lássuk, mi van benne!

Az ember pedig letette a nagy aranyzsákot apadlóra, megoldotta a száját s szedte ki belôleegymásután a sok gyönyörûséges holmit.Piros szattyánbôr csizmát, selyemkendôt azasszonynak, birkabôr ködmönkét, patkós csiz-

Karácsonyi mese

32

mácskát mind a hét gyereknek, kosárra valóaranyos kalácsot, piros almát, ezüst diót. Voltis akkora öröm a házban, hogy még a cirmoscica is táncra kerekedett.

- Annyi sok jó van itt, hadd osszuk meg aszomszédokkal mondta hirtelen az asszonyAzzal megrakott egy kosarat kaláccsal, karjáravette, s vitte át a szomszédokhoz. Az embermeg csak ámult, mert ilyesmi még nem esettmeg soha.

De ámult a falu is, biz’a. Mert attól a naptólkezdve nagyon megváltozott ám az élet a favá-góember háza táján. Nevetés és nótaszó hallat-szott onnan reggeltôl-estig, öröm és vidámságtöltötte meg pincétôl a padlásig a házat, s akicsak bevetôdött a kapuján, nem gyôzte dicsérnia szíves vendéglátást. Úgy megkedvelte ôketmindenki a faluban, hogy hamarosan bírónak ismegválasztották a favágóembert, s azóta isboldogan élnek, hacsak meg nem hóttak. Azám. Itt a mese, fuss el véle.

Nagyanyánk elhallgatott, s néhány pillanatigcsönd volt a szobában, csak a tûz pattogott sze-líden a kandallóban. Aztán Margit húgom, akimég csak négyéves volt akkor, vágyakozva föl-sóhajtott nagyanyánk lába elôtt a szônyegen.

- Én is szeretnék ebbôl a balzsamból, nagy-mama...

- Semmi se könnyebb annál, lelkecském –felelte nagyanyánk, huncutkás mosollyal akötôtûi mögött –, adott a jó angyal minden em-berfiának egy csipetnyit belôle, mindjárt aszületése napján. Oda rejtette el a fületek mö-gé, oda hát. Keressétek csak meg az ujjatokkal.Ott, ott. Kicsikét fentebb. Érzed az ujjadbögyeivel? Nocsak dörzsöljétek meg a szeme-teket vele szaporán. Úgy ni. Dörzsöljétek csak.

Dörzsöltük, dörzsöltük ujjunk begyivel aszemünket, hogy a könnyünk is majd kicsordulttôle. S egyszer csak, mintha varázslat történtvolna, megszólalt a szomszéd szobában a kicsiezüst csöngettyû. Akkorát dobbant tôle aszívem, hogy még ma is emlékszem reá.Felszöktünk a szônyegrôl, ahányan voltunk,szaladtunk az ajtóhoz s kitártuk szélesre. Anappali szoba kellôs közepén, száz fehérgyertya fényében csillogva, sziporkázva, ott állta legszebb karácsonyfa, amit valaha is láttam.

Fél évszázad eltelt azóta. S ahogy visszagon-dolok most nagyanyánk meséjére, úgy érzem,hogy bizony jól tennénk, ha mindannyian, akikmég itt élünk a földön, megkeresnénk végre afülünk mögött azt a csipetnyi balzsamot, amitaz Úrjézus angyala eldugott volt oda, sledörzsölnénk vele szemünkrôl a rosszaklátásának csúnya hályogát.

33

Ajánló

34

„Az elôzô Witchcraft album, az Utópia 2002.decemberi megjelenése óta ismét négy év teltel, és most új zenei összeállítással jelentke-zünk. Alapvetô változás a korábbi albumokhozképest, hogy a témaválasztás tekintetében kétfô vonulatban gondolkodtunk: egyrészt folytat-tuk a saját zenei ötleteink dalba öntését, más-rész református zsoltárok és énekek feldolgo-zását kezdtük el...

Az új albumon az elmúlt négy évbenkészített és feldolgozott zenei termésünkbôlválogattunk. A címadó szvitben a témaválasz-tásnál említett kétféle zenei vonulat ötvözésétvalósítottuk meg - reméljük nemcsak bennünk„állt össze a kép“ és „kezdôdött el a filmfor-gatás...“

Fontos szempont volt az is, hogy a stú-diófelvételek mellett érzékelhesse a közönséga koncertjeink hangulatát is – hiszen ezekegyszeri, pillanatnyi érzelmi töltéseket adnakvissza, sokszor kicsit „fésületlenül“ ugyan, de

annál ôszintébb belsô tartalommal! A zeneimegvalósításban a régi tagok (Kollár Attila,Naszádi Gábor, Szirtes Edina, Kornis Ferenc)mellett új zenészekkel is bôvült csapatunk:Király Lóránt – basszusgitár és Ôry Tamás –dobok, akikkel nagy-nagy örömünkre már acsatlakozásuk elsô heteitôl kezdve „egy nyel-vet“ beszélünk és játszunk...

A lemez koncertfelvételeket tartalmazórészébe a 2004. áprilisi, Szent Margit Gimná-zium Dísztermében adott unplugged koncer-tünkrôl beillesztettünk három kompozíciótPócs Tamás (basszusgitár) és Vámos Zsolt(gitár) remek közremûködésével.

Minden korábbi zenésztársunknak és jelen-legi muzsikus barátomnak közös lemeze ez!

Szeretettel ajánljuk ezt az albumot minden-kinek, aki szereti az instrumentális zenét ésaz új zenei dimenzióban megszólaltatott zsol-tárokat is...“

Sok szeretettel: Kollár Attila

A MUSICAL WITCHCRAFT A KÖZELMÚLT-BAN MEGJELENTETTE A ZSOLTÁROK ÉS

FILMZENE CÍMÛ ALBUMÁT

Hírek

35

KEDVES OLVASÓ(K)! CSP INDULÁS!

Hosszú idô után az elsô CSP hírlevelet olvashatjátok. Sok bizonytalanság után ugyanisvégleg eldôlt, lesz Csillagpont 2007-ben is. Természetesen már korábban megkezdôdtek azelôkészületek, hogy újra örömteli és megerôsítô találkozásra nyíljon lehetôsége a reformá-tus ifjúságnak.

Amit már tudni lehet: a Csillagpontra 2007. július 17-21. között Sárospatakon kerül sor,reménységünk szerint több mint 2000 fiatal részvételével. A találkozó üzenete a váradalomés a közösség témákhoz kapcsolódik. Errôl hamarosan bôvebb tájékoztatást adunk.

Nem csupán résztvevôként, hanem „tanácsadóként“ és aktív szervezôkként is számí-tunk rátok. Számos lehetôség nyílik a bekapcsolódásra, az istentiszteletektôl kezdve atámogatók felkutatásán át a helyi rendezésig. Javaslatot tehettek fellépôkre, igehirdetôkre,programokra egyaránt.

Szeretettel fogadjuk észrevételeiteket, javaslataitokat és felajánlásaitokat, de megnyug-tató érzés az is, ha imádságban hordozzátok a Csillagpont sorsát.

Elsô nyereményjáték

Rögtön feladatot is adunk, hogy lássátok, nem a levegôbe beszélünk. A színpadi produk-ciók listája ugyanis mostanában áll össze, ti pedig nagyban hozzá tudtok járulni az elôadóksorának összeállításához. A kérdés:

MMeellyy zzeenneekkaarrookkaatt sszzeerreettnnéétteekk llááttnnii//hhaallllaannii aa CCssiillllaaggppoonntt nnaaggyysszzíínnppaaddáánn??

Javaslataitokat a munkacsoport figyelembe veszi, és igyekszünk azokat a színvonalaselôadókat meghívni, akiket szívesen hallanátok.

Az elsô két válaszadónak a 2007-es sárospataki Csillagpont részvételi díját elengedjük.Azon felül a következô 30 válaszadó egy-egy Csillapontos pólót kap ajándékba.

Kérjük adjátok meg neveteket, telefonszámotokat és a pontos postai címet.

E-mail címünk:csillagpont@reformatus.hu A rendezvény helyszíne megtekinthetô az alábbi címen: Tengerszem Kemping.

Szeretettel várom jelentkezéseteket és ötleteiteket! Rozgonyi Emôke

Csillagpont koordinátor

Felhívjuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy ha havi programjaikat, híreiket elküldik aprotestansteka@gmail.com e-mail címünkre, akkor az alábbi rovatban helyet tudunk

biztosítani a megjelenéshez.

Reményik Sándornak

Assisi Ferenc mondta egyszer: ha a császárral beszélhetnék, elrendeltetnémvele, hogy a pacsirtáknak karácsony estéjén magot szórjanak a havas utakra,hadd legyen részük ünnepi lakomában e szent napon nékik is. A Szent meglát-ta és átérezte: milyen szörnyû dolog a napsugárhoz és nyári bôséghez szokottpacsirtának szállni havas utak, dérütött mezôk, hófehér földek felett. Ha egyál-talában tudna énekelni, mit énekelne ilyenkor egy árva pacsirtapár, mit éne-kelne ilyenkor a pacsirta párjának holtteteme felett? Utolsó dal a megfagyottvilágban.

Mikor ideér a Szent gondolata, hirtelen rázuhog a karácsonyi öröm forrógondolatzápora. Hiszen karácsony szánni és szeretni tanított, felfedezte aszenvedô embert, királyi mûvészetté avatta a jótettet, megismertette azemberekkel az élet legnagyobb örömét: az örömszerzést. Ne féljetek, fázó pacsir-ták, íme, szól a király, parancsot ad, bársonymentés, tollas süvegû, szattyánsarusapródok szórják tele a hómezôket édes, friss magvakkal, s hívogatják az éhség ésfagyverte sereget királyi lakomára. Szélzúgásban, fagyos csendben surran, röpülezer madár, halk, sûrû motozás, s egyszer csak megszólal a pacsirták TeDeumának csengettyûszava.

RAVASZ LÁSZLÓ

A PACSIRTÁK KARÁCSONYA

Érdemes eljátszani a gondolattal, mi lett volna, ha Isten úgybeszél szeretetérôl, hogy nem vesz fel szolgai formát, nem leszemberré. Ha tér és idô kötöttsége nélkül, közvetlenül érint min-ket Isten szeretetének sugárzása, elpárolognánk, mint a víz anapon. Simone Weil gondolata ez. A megtestesüléssel Istenmegtisztelte testünket. Meghagyta azt a védôlemezt, amit ne-künk kell átütnünk ahhoz, hogy vele találkozzunk. Megengedte,hogy az ô meghajlásába mi is belesimuljunk. Istennek min-denképpen el kellett rejtôznie ebben a világban. Ha nem ígylenne, akkor minden Isten volna, akkor nekünk semmilyen cse-lekedet nem maradt volna. Viszont ô azt az utat választotta, hogye világ rejtekébe bújjon. Jézus abban volt igazán Isten, a világUra, hogy lejött, hogy végigjárta a földi passió útját. Mi is abbanlehetünk igazán valakik, ha lemondunk dolgainkról. Amennyitátadunk, annyink van.

Számtalanszor átélhetjük a tanulás, a nevelés területén ezt azigazságot, a jobbító jobbá lesz. De azt Istennel való kapcso-latunknak még mélyebb igazsága ez. Szeretem azt az éneket,melynek elsô verse így hangzik: Én Uram, én Istenem vedd eltôlem mindenem, ami gátol feléd. Én Uram, én Istenem, add megnekem mindenem, ami vezet feléd. Én Uram, én Istenem, fogadd elaz életem, hadd legyek egészen a tiéd. Az ember sokszor tudni véli,mi vezeti elôbbre, mire van szüksége az élethez, és mi az, ami teher.Jézus megtestesülése azt mutatja, hogy ô éppen abban váltigazán önmagává, hogy a mennyben hagyta azt, amire azt gondol-nánk, hogy erô, és magához vette azt, amire azt mondjuk,erôtlenség. Megfordította elképzelésünket az erôrôl és a hata-lomról. Nem tudjuk igazán mitôl vagyunk emberek, mi végrevagyunk a földön. Ki kell engednünk kezünkbôl énünket. Kará-csony igazi csodája az, ha képesek vagyunk így kinyújtani kezün-ket. Hányszor nyúlunk koldusként egymás felé, könyörgô kezekvesznek bennünket körül, és akarva-akaratlan, mi is átvesszükezeket a mozdulatokat. Most Jézus születése egy másik mozdu-latra hív: az önfeledt csecsemô létezésének mozdulatára.Minden tudás és akarat elôtti önátadásra. Ámen.

„MEGÜRESÍTETTE MAGÁT,

SZOLGAI FORMÁT VETT FEL.“

Fekete Ágnes

Filippi 2,7

Igen, így képzelte ezt a Szent, maga is az Isten pacsirtája.De mi lenne másnap reggel? Vajon elég-e az, ha

egyetlenegy napon csoda történik, és a havas táj felettelszórják az életmentô búzaszemeket? Élet-e egy olyankarácsony, amely egy nap kivételes hangulatát iktatja beleévenként egyszer kietlen, sötét és kihûlt életünkbe?Lehet-e pacsirtát tartani úgy, hogy egy hosszú télen átegyetlenegyszer kapjon szemet?

Milyen világos, hogy ha a karácsony nem lesz mindennapierkölcs: ünnepi romantika marad csupán. Milyen kôkeményvalóság, hogy a pacsirták mindennap éhesek, mindennap fáz-nak, s ôket mindennap etetni és szeretni kell. Kihûlô világban,ólomszínû ég alatt, halálítélettel telített levegôben suhannak,szállnak, hullanak a fázó, néma pacsirták: a lelkek.Mindenikben ott halványkodik egy édes nyárnak az emlékevagy álma. Mindeniknek tele van a lelke el nem énekel-hetett dalokkal. Mindeniknek vonaglik fáradó szárnya,amint menekül a zord idô körü1kerítô avargyûrûjébôl afény, a béke, a szeretet szigetére. Oh, mennyi ilyenlélek szálldos körülöttünk! Siessünk, halálosan sürgôsa munkánk: szórjuk szét a hómezôk felett a jóság búza-szemeit, apró vigasztalásokat, piciny segítéseket,részvétet, kézfogást, megértô hallgatást, szûköskamránk összesöpört morzsáit, mindazt, ami tôlünktelik: éhesek a pacsirták! Hétköznaponként, esten-den, mikor megáll a nagy malom, a robot nemtapos, a gond nem ôröl: hallasz-e néha halk, távoli,tiszta pacsirtaszót, azoknak a lelkeknek énekét,akiknek éppen a te kezed vetett búzaszemet?Nem ismered ôket, nem találkoztál velük; Istenelválasztotta a magvetôt és a pacsirtát, de a mag-vetô hallja az ismeretlen pacsirta énekét, és min-den pacsirta éneket mond az ô magvetôjének.

Minél hôsiesebb, minél állandóbb és minélgyôzedelmesebb az a küzdelem, hogy a pacsir-ták mindennap érezzék a karácsonyi gondolatörömét, annál tisztább és hallhatóbb a világ-háborúban önmagát tépô emberiség harci zajaés halálordítása között a pacsirták hálaéneke.Isten ezért az énekért tûri még a világot.