INTERNET ÉS ETIKA

A V.°. N .°. É .°. M .°. D .°.

Kedves Testvéreim! Bár munkám az internet mőködésének etikai vonatkozásaival kapcsolatos, a téma olyannyira szerteágazó, hogy e speciális területen (az ún. netikett-en) belül is csak a fıbb vonatkozásokat fogom érinteni. Azt azonban már elöljáróban is le kell szögeznem, hogy az internet nyújtotta lehetıségek (Kelet-európában fıként a '90-es évek elejétıl) a szabadkımővesség számára is rendkívüli helyzetet teremtettek. Ebbıl adódóan többek közt lehetıségünk adódik arra, hogy ne a közhiedelemben meggyökeresedett "titkos társaság" tévképzetét keltsük a 21. század hajnalán, hanem világos célokkal és elvekkel rendelkezı zárt (tehát tagságát bizonyos feltételekhez kötı) közösségként lépjünk a nyilvánosság elé. Igen nagy jelentısége van ennek a lépésnek, hiszen gondoljunk csak arra, hogy a két világháború közötti idıszakban Magyarországon alig volt alkalmuk a szabadkımőveseknek nyilvános fórumhoz jutni. A korabeli szabadkımőves folyóiratokat (lásd: Kelet, Dél, Orient, Világ stb.) nagyrészt ugyancsak zárt körben terjesztették. De nem volt ez másként az elnyomás negyven esztendeje alatt sem (1950-1990). Zártságunk, a sajátos történelmi okok miatt - amiket itt nem kívánok részletezni - tehát nem szükségszerően kommunikációs természető. Céljainkat illetıen nincs titkolni valónk, hiszen ezek a modern szabadkımővesség megalakulásának kezdetétıl (lásd Andersoni alkotmány - 1723) ismertek, és a humanista szellemiség legmagasabb rendő hagyományához tartoznak. A titoktartás elvének tehát nem az a célja, hogy céljainkat és eszméinket rejtegessük, hanem sokkal inkább az, hogy a belsıvé vált tudást védjük, s exkluziv átadásának személyes jellegét megırizzük. Az internet tehát éppen az a kommunikációs eszköz, amelynek segítségével lehetıségünk van egyrészt az anonimitást megırizni, másrészt szabadon, és elveinknek megfelelıen, felelısen kommunikálni. Erre a vonatkozásra azonban még a késıbbiekben külön kitérek. A Világhálón, sajátos természetébıl adódóan, a különbözı kultúrák hagyományai tovább élnek, így egyszerre bizonyul kommunikációs eszköznek és bizonyos szempontból társadalmi élettérnek is. Mindkét minıségében használható jól és rosszul egyaránt. A technikai fejlıdés felgyorsulásának következtében, sok tekintetben még ma is a hıskorát élı világ ez, mely elsısorban - a kommunikációs eszközök történetében

eddig példátlan módon - saját magát szabályozza. A kibertér vagy cyberspace, ami egyébként W. Gibson regényébıl átvett science-fiction kifejezés, ma már nem pusztán virtuális valóság, hanem sokak számára egy teljesen új dimenziót, új szellemi otthont is jelent. Ezzel kapcsolatos érdekes hálózati fogalom, a netizen is, melynek jelentése olyan emberre vonatkozik, aki egyszerre polgára a világhálónak és a saját hazájának. A mai internet ısét, ami tulajdonképpen egy védelmi célokra készült hálózat volt, szándékosan úgy építették, hogy sehonnan se lehessen uralni és ellenırizni a teljes hálózatot, s azóta is ez a nyílt architektúra a fejlesztés alapelve. Paradox módon tehát a Világháló demokráciájának alappillére egy olyan mőszaki megoldás, amely eredendıen egy szigorúan hierarchikus, katonai rendszer technikai szolgálatára készült. Maga a rendszer a következı alapelvekre épült; minden hálózat önálló, s ún. "fekete dobozokon" (lásd. gateway, majd router) keresztül csatlakoznak egymáshoz. S ami a leglényegesebb, hogy a hálózatban nincs globális szintő ellenırzés. Pusztán ez az alapszerkezet az idık során olyan rendkívüli mozgatórugóvá vált, amelynek hatásai bizonyos értelemben nemcsak felülírják a hagyományos kommunikáció szabályait, hanem lehetıséget teremtenek egy új, minden eddiginél gyorsabb és átfogóbb információáramlás megvalósítására. A kezdeti idıszakban a hálózatot elıször egyetemek és kutatóintézetek összekötésére használták. Innentıl fogva a háló gyors fejlıdése szinte megállíthatatlan. Mindvégig jellemzı rá viszont az, hogy maga akarja kialakítani saját szabályait és határozottan negligálja a külsı beavatkozást. Ez utóbbi tulajdonságát persze a hálózat nemzetközisége is elısegíti. Akár ezeknek a számítógépes és internetes szabályoknak az egyszerő összevetésébıl is látható, hogy az Internet a számítógéphasználathoz képest is új technikai és erkölcsi helyzetet képvisel. Némi tájékozódás után nem nehéz belátni azt sem, hogy a számítógépek modern, a számítógép-hálózatok pedig posztmodern szervezıdési elveket követve épülnek fel, s ezeket az értékeket jelenítik meg mőködésük során. Így az is érthetı, hogy eltérı erkölcsi problémákat generálnak. S bizonyos problémák hatványozottan jelentkeznek egy korábbi állapothoz vagy viszonyrendszerhez képest. A hálózat etikai aspektusa nem utolsó sorban abból a ténybıl ered, hogy a virtuális világ megjelenésével a virtuális valóság keveredik az általunk megélt dolgokkal és eseményekkel. A különbözı szituációk fı jellegzetessége azonban a nyitottság marad. Ez egyszerően azt jelenti, hogy szükségképpen a szituációhoz tartozónak tekintünk bizonyos lehetıségeket is, amelyeknek esetleges megvalósulása a szituáció elemeit és struktúráját változékonnyá, átjárhatóvá teszik. Ha a virtuális

relációt a valóságos viszonyokhoz mérjük, rögtön kitőnik az elıbbi korlátozottsága, bármennyire is tartalmazza a még meg nem valósított lehetıségeket. A fı kérdés tehát ebben a vonatkozásban az, hogy a valóság és az etikai kötöttségektıl látszólag megszabadított, virtuális lehetıségek keveredése miként hat az ember etikai ellenálló képességére? Azaz a valóságban követett etikai normáink továbbra is érvényesek maradnak-e, avagy elvesztik érvényüket a virtuális valóság látszólagos súlytalanságában? E kérdés megválaszolásához vissza kell térnünk az ún. átmeneti helyzetekhez. A kommunikációs folyamat hátterében a virtuális kapcsolatok nyitottsága egyfajta "online" jelenlétet feltételez. Etikai szempontból tehát különösen felértékelıdnek az adott szituáció valósága és lehetıségei közötti átmenetek. A hagyományos modernista etika nézıpontjai kiegészülnek vagy felcserélıdnek a posztmodern pluralizmus, a valóságos élet bonyolultságához közelebb álló, alternatív látásmódokkal. A tartalmi vonatkozások tekintetében vannak, akik úgy gondolják, hogy a radikális szabadelvőek lettek az egyetlen csoport, melynek jogait és érdekeit igazán elismerték a világhálón. Bizonyos körökben ez a felfogás a mai napig mérvadó, és védelmében részben ugyanazokat az érveket veszik igénybe, mint amelyek a médiában általában jelenlévı pornográfia és erıszak mellett szólnak. Összességében azonban az internet egy olyan rendszer, amely azonnal és közvetlenül hozzáférhetı, nem központosított, interaktív, tartalomban és terjedelemben szinte korlátlanul bıvíthetı, és rendkívül rugalmas, alkalmazkodó. A premodern korokban az erkölcsök romlásán azt értették, hogy az emberek megszegnek bizonyos normákat, a magánérdeküket a közérdek fölé helyezik, nem mutatnak kellı érdeklıdést az erények iránt stb. A mai korban viszont inkább arról van szó, hogy maguk a normák, a különbözı szabályozó rendszerek váltak problematikussá. Ez egyrészt a korábbi erkölcsi felfogás fölbomlásaként fogható fel, másrészt az erkölcsi normák univerzalizálódásaként is értelmezhetı. Az új média tehát egyrészt lehetıvé teszi a kulturális gyarapodást, a kereskedelemben, a politikában való részvételt, és a kultúrák közti párbeszéd elmélyítését, másrészt pedig komoly etikai kérdéseket vet fel, többek közt olyan témákról, mint a magánszféra védelme, az adatok biztonsága és bizalmassága, a szerzıi jogok és a szellemi tulajdonjog kérdése, a győlöletszító weboldalak megjelenése, stb. Az itt felsorolt példákkal csupán arra szeretnék utalni, hogy az információs technológiai forradalom megsokszorozta egyes személyek és csoportok kommunikációs lehetıségeit, s ebbıl adódóan alapvetıen személyes döntéseken múlik, vajon a hasznos vagy a káros használati mód kerül-e túlsúlyba. Az új technológia nagymértékben elısegíti és támogatja a

globalizációt. Épen ezért összehozhatja az embereket, de meg is oszthatja - mind az egyéneket, mind az egymásra gyanakvó csoportokat, melyek ideológiai, politikai, etnikai, nemzedéki, s nem utolsó sorban vallási alapon is szembenállnak egymással. Azok az alapelvek, amelyek segítségével e dichotómiákon képesek vagyunk felülemelkedni a következık: az emberi személy méltósága, a közjó és a szolidaritás. Ezeknek az alapelveknek nemcsak lokális, hanem egyre erısebb nemzetközi dimenziója is van az ún. ,,digital divide'', azaz a digitális szakadék ellenére is, ami nem más mint a gazdagok és szegények közti diszkrimináció egyik formája. A jogi szabályozást az Internet közössége ma is nehezen viseli, ha abban a legfıbb hagyományos értékének, a szólásszabadságnak a korlátozását látja. Ami pedig a hálózati etikát, az ún. netikettet illeti ezen a téren is csak ajánlások vannak. A Hálón például, ritka kivételtıl eltekintve, tegezıdni szokás még ismeretlenek és eltérı életkorúak között is. A washingtoni Computer Ethics Institute (www.brook.edu/its/cei/cei_hp.htm) például így állította össze a "Számítógépetika tízparancsolatát": 1. Ne okozz kárt másoknak számítógéppel! 2. Ne zavard mások számítógépes munkáját! 3. Ne üsd az orrod mások számítógépes fájljaiba! 4. Ne használd a számítógépet lopásra! 5. Ne tégy a számítógéppel hamis tanúságot! 6. Ne másolj le, vagy ne használj olyan védett szoftvereket, amelyekért nem fizettél! 7. Ne használd mások számítógépes forrásait engedély, vagy megfelelı kompenzáció nélkül! 8. Ne tulajdonítsd el mások szellemi teljesítményét! 9. Legyen gondod az általad írt programok, vagy az általad tervezett rendszerek társadalmi következményeire! 10. Mindig embertársaid iránt tanúsított figyelemmel és tisztelettel használd a számítógépet! A Háló világa, a "virtuális világ" persze közel sem így mőködik. Ennek több oka van. Elıször is az Interneten nincs olyan személy vagy hivatal, amelyik bárki felett ellenırzést gyakorolhatna, bármelyik géphez hozzáférne. Másodszor pedig a világhálót helyi hálózatok alkotják, s ezek rendszergazdáinak együttmőködése tartja fenn. Minden felhasználónak van rendszergazdája, de mindegyik rendszergazda csak korlátozott lehetıségekkel bír. Ha olyan szabálysértést észlel, amely más helyi hálózatból indult ki, egyenrangú félként lép kapcsolatba a

másik rendszergazdával, és kéri a segítségét. Ha nem kapja meg, kikényszeríteni nem tudja; a legerısebb fegyver a kezében, hogy saját felhasználóinak további védelme érdekében megpróbálja tıle telhetı módon elszigetelni a két hálózatot egymástól, azaz a hibát okozó távoli hálózatot kizárni a saját szolgáltatásainak körébıl. A neten számos lehetıségünk adódik arra, hogy megırizzük névtelenségünket (anonimitásunkat): e-maileket, weblapokat készíthetünk anélkül, hogy fel kellene fednünk a valódi nevünket. A különbözı csevegı programokról nem is beszélve. Hogy ezzel milyen mértékben tudunk élni, az fıként egyéni ügyességünktıl és tudásunktól függ. Ennek ellenére számos nyom utalhat a kilétünkre. Egy hivatalos nyomozás könnyen kiderítheti azonosságunkat. Ugyanakkor álnéven levelezni vagy csevegni nem ugyanaz, mint névtelen leveleket írogatni. A anonimitás egész egyszerően az internet hagyományaiban gyökerezik, és általában jogosnak tartják. Sok esetben hasznos is, mert az ember közvetlenebbül kérdez, és válaszol valamely virtuális személyazonosság birtokában, mint hagyományos úton-módon. Aki gyakran használja az internetet, és - a felesleges zaklatásokat elkerülendı - nem szeretné felfedni valódi kilétét, annak a névtelenség fontos önvédelmi eszköze lehet. Persze abban az esetben, ha valamely speciális közösségbe lépünk, ahol megkívánják, hogy felfedjük valódi kilétünket, más a helyzet. Mindenkinek mérlegelnie kell, hogy mikor alkalmazza a névtelenség eszközét, és mikor indokolt felfednie magát. Sokan úgy gondolják, hogy a névtelenség olyan titkosított pozíció, amelynek a fedezékébıl következmények nélkül akciózhatnak. Ez azonban gyakran vezethet valódi lelki sebekhez, amit az illetı másnak oszt ki, vagy éppen maga kapja meg másoktól. Szélsıséges esetben - akár a való világban - az anonimitáshoz kapcsolható szerepjáték a tudatos megtévesztés és elıre kitervelt bőncselekmények elkövetésének az eszköze is lehet. Kellı óvatossággal azonban elkerülhetık az ilyen és ehhez hasonló szituációk. Mindenekelıtt azzal, hogy kialakítunk egyfajta belsı morált, amelynek alapelveit, akár a legkisebb közös többszörös elvére is építhetjük. Ilyen például az a néhány alapvetı szabály, amit például Virginia Shea Netiquette-je tartalmaz (lásd: www.albion.com/netiquette/book): 1. Tartsd szem elıtt az Embert! 2. Online magatartásodban is ragaszkodj a valós életben követett alapelveidhez! 3. Légy tudatában, hogy hol vagy a kibertérben! 4. Légy tekintettel mások idejére és sávszélességére! 5. Online a jó oldaladról nyilvánulj meg!

6. Oszd meg a szaktudást! 7. Segíts ellenırzés alatt tartani a gyalázkodást! 8. Tartsd tiszteletben mások magánszféráját! 9. Ne élj vissza a hatalmaddal! 10. Légy elnézı mások hibáival szemben!

Az új média térhódítása számos társadalmi és kulturális probléma forrása is. Norbert Wiener (lásd: www.isss.org/lumwiener.htm) már az 1950-es évek elején felfigyelt a várható etikai problémákra, majd ezt követıen az 1970-es évek végén Walter Maner (lásd: www.cs.bgsu.edu/maner) kezdeményezte a számítógépek használata következtében elıálló etikai kérdések kutatását és oktatását. A számítógépetika az 1980-as évek közepére vált önálló szakterületté. A rendszeresen megjelenı cikkek, monográfiák, kézikönyvek, és a téma oktatását lehetıvé tevı segédanyagok hatására nemzeti és nemzetközi társaságok és kutatóhelyek szervezıdnek, konferenciasorozatokat szerveznek és egy a témakörben publikáló folyóiratot is (Ethics and Information Technology) alapítanak, melynek válogatott szövegei 1999-tıl napjainkig hozzáférhetıek az alábbi webhelyen: www.kluweronline.com/article.asp?PIPS=236936

A tudomány és az internet-technika fıbb összefüggései rávilágítanak arra is, hogy a Világháló kommunikációs-etikai szempontból rendkívüli módon kedvez az egyenlıségnek. Amint arról már szó volt, messzemenıen lehetıvé teszi az egyénnek, hogy megırizze anonímitását - lásd szituációtól függı érvényesség -, hogy (más) szerepbe bújjon, hogy fantázia teremtette világokba térjen át, de fıleg hogy másokkal kapcsolatba lépjen és szabadon eszmét cseréljen. Mindezek ellenére tagadhatatlan, hogy jelenleg a felhasználók hatalmas közössége alapvetıen megosztott. Lényegében háromféle kommunikációs rendszert különböztethetünk meg az interneten: a szabadalmazott vagy védjegyes rendszert, a szabad kommunikációs rendszert, valamint a programfeltörı vagy szoftverkalóz rendszert (cracker system). Érthetı módon mindhárom rendszer eltérı etikai kódokat használ. Sıt, nyelvezetük olyannyira eltérı és szubkulturális természető, hogy, a másik felet csupán egyfajta személytelen adottságnak, puszta környezetnek tekintik A szabadalmazott rendszer lényegében pénzügyi haszonra, profitra törekszik. A szabad kommunikációs rendszer átláthatóságra és átjárhatóságra törekszik, s ennek érdekében tagjai váltogatják, s nagyrészt egymás között cserélgetik a különbözı szoftvereket. Végül jelen vannak az ún. szoftverkalózok alkotta valóságos vagy éppen virtuális közösségek is,

ezek, az elızı két csoporttal szemben, egyszerően érvénytelennek tartják a szerzıi jogos rendszer alapszabályait, s a rejtett forráskódok feltörésére specializálódnak. E három szféra közötti ellentétek nemhogy csökkennének, hanem egyre inkább újabb konfliktusok kialakulásához vezetnek. Az információs technológia tervezıinek tehát messzemenıen figyelembe kell venniük ezeket az adottságokat, s elválasztó korlátokat. Bizonyos módszerek és megoldások növelik-, míg más módszerek egyértelmően csökkentik az interaktivitást. A leginkább nyitott kérdés viszont továbbra is az marad, hogy az etikai és üzleti szempontok miként közelíthetık egymáshoz úgy, hogy közben ne a szétszabdaltság és az elidegenedés tendenciái erısödjenek, hanem a humánum és az egymás iránti szolidaritás általános érvényő elvei váljanak meghatározóvá. Szólottam.