14
Japán oktatástörténet Rövid áttekintés a kezdetektől 1868-ig. Részletesebben az Edo periódusról, különös tekintettel Yoshida Shouin munkásságára. Magai Hanna 2011.05.17.

Japán oktatástörténet

Embed Size (px)

Citation preview

Japán oktatástörténet

Rövid áttekintés a kezdetektől 1868-ig.

Részletesebben az Edo periódusról, különös tekintettel Yoshida Shouin munkásságára.

Magai Hanna

2011.05.17.

Japán oktatástörténet

1

Tartalom

Ókor: Nara-kor, Heian-kor .......................................................................................................... 2

Középkor ..................................................................................................................................... 3

Újkor – Edo-kor ........................................................................................................................... 4

Yoshida Shouin munkássága ...................................................................................................... 8

Élete ........................................................................................................................................ 8

Hagyatéka ............................................................................................................................. 10

Befejezés .................................................................................................................................. 12

Forrásjegyzék ............................................................................................................................ 12

Képjegyzék ................................................................................................................................ 12

Japán oktatástörténet

2

Az elmúlt évtizedek folyamán rohamosan nőtt az érdeklődés az úgynevezett „japán csoda”,

azaz a Japán gazdaság 20. századi meglepően gyors növekedésének hátterében álló tényezők

megismerése, tanulmányozása iránt. Ezen tényezők között bizonyosan nagy szerep jut a

Japán oktatás, nevelés történelmi hagyományainak. Japán írott történelmének kezdetétől

bizonyíthatóan kiemelt pozíció jutott az oktatásnak, az egyén életen át tartó művelésének. A

tudás, bölcsesség rendkívül tiszteletreméltó volt a társadalom szemében és többé-kevésbé

lehetővé tette az egyén mobilitását, előmenetelét, mely igen nagy motiváló erőként hatott az

alacsonyabb rétegek szülötteinek is képességeik folyamatos polírozására. Ezen morális háttér

segítette sikeresen és hatékonyan adoptálni a kínai, koreai, majd később, az ország

kikötőinek 1868-as megnyitása után a nyugati vívmányokat. Így a fejlődési folyamat

megértéséhez nem elég csupán a modern kori oktatást szemügyre vennünk, mindenképp

szükséges annak történelmi összefüggésbe helyezése. Jelen munka kísérletet tesz a Japán

oktatás történetének rövid bemutatására az írott források megjelenésétől az 1868-ban

kezdődött Meiji restaurációig, részletesebben szemügyre véve az Edo-kori fejleményeket és

Yoshida Shouin munkásságát.

Ókor: Nara-kor, Heian-kor

Az írott történelem előtti időkről nem sokat tudunk, de az bizonyos, hogy a kínai írásrendszer

(4-5. század) és azzal együtt más társadalmi vívmányok átvétele lehetőséget adott az

intézményesült oktatás megjelenésére és fejlesztésére. Az első iskolarendszer a 8. század

elején jött létre, melyhez kétségtelenül a Tang Kína szolgált mintául, s melynek működését

és az oktatandó anyag tartalmát a 701-ben kiadott törvénykönyvben (Taihou-Ritsu-Ryou)

szabályozták. Innen tudjuk, hogy az állam fennhatósága alá tartozó Daigaku-ban

(„egyetemen”) elsősorban a konfucianizmus klasszikus műveibe vezették be az udvari

nemességet. A tanulók keretlétszámát itt 400 főben határozták meg, melyből összesen 30 fő

tanulhatott matematikát, néhányan pedig kalligráfiát. Később a vidéki nemesség oktatása

céljából létrehozták a kokugaku-kat, melyek adott esetben – főképp az alacsonyabb rangú

nemeseknek – ugródeszkául szolgálhattak a daigaku-ba való felvételhez. Az „Egyetemre”

ötödik rendnél magasabb rangú nemesek gyermekei nyerhettek felvételt 13.-16. életévük

betöltése után, a nyolcadig rendnél magasabb rangú nemesek gyermekei és a vidéki

nemesek gyermekei pedig a kokugaku elvégzése után kérvényezhették felvételüket. Noha

voltak választható tárgyak is (irodalom, történelem, zene, hagyományos orvoslás, jogi

ismeretek), mind a klasszikus kínai kultúrát közvetítette, s külön nehézség volt, hogy a

műveket eredeti kínai nyelven kellett tanulmányozniuk. Ez a tény és, hogy maga a képzés

nem nyújtott gyakorlati ismereteket a politikai és jogi rendszerrel kapcsolatban, hozzá járult

az érdeklődés fokozatos csökkenéséhez. Igaz a császári udvar még rizsfölddel is támogatta az

intézményt a 8. század első felében, az udvar hatalmának gyengülésével fokozatosan

csökkent jelentősége. További hátrány volt, hogy a kínai bürokratikus állam alapját képező

állami vizsgarendszert, amely az elért eredmény alapján bárkinek lehetővé tette a

Japán oktatástörténet

3

felemelkedést magasabb hivatalokba, Japánban nem vezették be teljes mértékben, mert

sértette volna az örökletes privilégiumok tradicionális japán rendszerét. Így az ötödik rendnél

magasabb rangú udvari nemesek fiai felnőtté válásuk után végzettség nélkül automatikusan

hivatali rangot kaphattak.1

A 9. század folyamán arisztokrata családok több magániskolát létesítettek

családtagjaik, hivatalnokaik számára illetve Kúkai (774-835) buddhista szerzetes nevéhez

fűződik az első nyilvános iskola megalapítása (828, Kiotó). Itt a diákok a konfuciánus jellegű

hivatalnokképzéssel szemben megismerkedhettek a buddhizmus és taoizmus tanításaival is,

illetve tanulhattak jogot, orvostudományt, zenét, asztronómiát, különböző filozófiákat. Kúkai

az egész ember nevelésére törekedett, a diákoknak kosztot és szállást adott, s az oktatás is

ingyenes volt. Halála után az intézmény azonban megszűnt.2

A 10. század elejére kialakuló japán szótagírás lehetővé tette a japán nyelvű irodalom

megjelenését és magával vonta a korábbi kínai típusú oktatás háttérbe szorulását. 1177-ben

a fővárosban pusztító tűzvészben leégett a Daigaku melyet később nem építettek újjá. A

Fujiwara család hatalmának erősödésével megnőtt a magániskolák szerepe, melyek

eredetileg az egyetem melletti kollégiumként létesültek. Vallási nevelés jelentősebb

központjaivá a Tendai-iskola főtemploma (Hiei hegyi Enryaku templom) és a Kouya hegyi

singon kolostor váltak.3

Összességében elmondható, hogy már az ókorban létrejött az intézményesült oktatás

Japánban. Egy ideig még a nemesség privilégiuma maradt ugyan, korlátozott mértékben

megnyílt az út a köznép művelődése előtt is.

Középkor

Az udvari nemesség hanyatlásával és egy új társadalmi réteg, a bushik (harcosok)

felemelkedésével előtérbe kerültek a haditudományok és a zen buddhizmus szolgált

ideológiai alapul a szamurájok képzésénél. Noha a folyamatos háborúskodás miatt eltűnt a

korábbi iskolarendszer, mégis ebben a korban kristályosodott ki a katonai fegyelem és etika

rendszere a bushido, mely tartós hatást gyakorolt Japánra. A korábbi elméleti jellegű tárgyak

intézményes oktatása helyébe a gyakorlati, főleg harcművészeti, tárgyak otthoni elsajátítása

lépett. Nagyobb szerep jutott a kolostoroknak, melyek átvállalták az alapszintű írásoktatást.

A kor egyetlen igazi közoktatási intézménye a Shimotsuke tartományban létrehozott

Ashikaga gakkou volt, melynek 1550 táján közel 3000 diákja volt. Az 1549-ben Japánba

1 Varrók Ilona: A japán oktatás története az ókortól a modern korig in: Ismerjük meg Japánt!, Eötvös kiadó,

2009. pp. 63-85. 2 Varrók, 2009.

3 Varrók, 2009.

Japán oktatástörténet

4

érkező Xavéri Ferenc is említi az egyetemet, melynek tananyaga a kor elvárásainak

megfelelően tartalmazta a konfuciánus hagyományt és a hadi ismereteket. Ennek

köszönhetően az itt végzett szerzetesek a tartományurak keresett politikai tanácsadóiként

szolgáltak.4

A 16. század közepe táján érkeztek Japánba az

első portugál misszionáriusok, a jezsuita rend tagjai.

Az általuk alapított európai stílusú iskolákban

tanítottak matematikát, asztrológiát, portugál nyelvet,

nyugati zenét, festészetet és latint is. Iskoláik

jellemzően Kjúsún, Nagoya térségében és Kiotóban

épültek. 1583-ban körülbelül 200 elemi iskolát

működtettek. Említésre méltó, hogy a misszionáriusok

leírása szerint a japán gyermekek szorgalmasabbnak

bizonyultak, mint az európaiak és a latin nyelvet is

gyorsabban sajátították el. Noha igyekeztek a japán

hagyományoknak megfelelően oktatni, a 17.

században a kereszténység betiltása után

intézményeiket bezárták. 5

Újkor – Edo-kor

A polgárháború korát az újabb elzárkózás kora követte. A tartós béke és stabilitás folyamatos

növekedést tett lehetővé minden téren, így az oktatásban is. A társadalom hierarchiája

szigorúan szétvált 4 fő csoportra: a szamurájokra, akik a körülményeknek köszönhetően

harcos életmódjukat lassan hivatalnok létre cserélték, a parasztokra, az iparosokra és a

kereskedőkre. Kialakult a rétegenként különböző igényeknek megfelelni szándékozó

iskolarendszer, mely a korszak végére erős keveredést kezdett mutatni mind a finanszírozó,

fenntartó személyében, mind a diákokban és az oktatott anyag jellegében.

Mint ahogyan azt az első Tokugawa sógun is kijelentette (Tokugawa Ieyasu, 1615), a

szamurájoknak kötelező volt az irányításhoz, hivatalvállaláshoz szükséges ismeretek

elsajátítása. Ezen célból hozták létre a sogunátusi iskolákat, melyekből a korszak végére már

27 működött. Itt a közrangú szamuráj családok gyerekei sajátíthatták el az írást-olvasást, a

matematikát, a hadművészetet és a kínai gondolkodók tanait 8-15 éves koruk között

kötelező jelleggel. Később ezen iskolák keretei között vált először lehetővé nyugati („barbár”)

tudományok tanítása is (nyugati orvoslás, lőfegyvergyártás, térképészet, technológia). A 8.

századi Daigaku mintájára alapítottak felsőoktatási intézményt, mely korábban Hayashi

4 Varrók, 2009.

5 Katsuta, Shuichi; Nakauchi, Toshio: Japanese education, Tokyo: International Society for Educational

Information, Inc. 1995.

1.Az Ashikaga Gakkou bejárata

Japán oktatástörténet

5

Razan konfuciánus filozófus és tudós magániskolája volt, de 1790-től a sógunátus

ellenőrzése alá került és nevét Shouheizaka Gakumonjo-ra változtatták.6

Az Edo-kori uradalmi nevelés

ideológiai alapja a neokonfuciánus

etikában gyökerezett, első sorban Csu

Hszi (1130-1200) tanai szerint. Később

a sogunátusi iskolákra nézve

hivatalosan elfogadott és oktatható

eszmerendszer csak az ortodox

neokonfuciánus filozófia lett, ezért

nagy jelentőséget nyertek a privát

iskolák, melyek berendezkedésébe

nem tudott olyan szigorúan beleszólni

az állam.7

A sogunátusi iskolák mintájára

jöttek létre a tartományurak (daimyou)

uradalmi iskolái. A középkorban

buddhista templomokban tanultak a

szamuráj családok fiai, az Edo-korban

viszont már konfuciánus tudósokat

alkalmaztak. Ezen intézmények a han

(uradalom) rendszerhez igazodtak,

azaz a 280 han birtokra összesen több

mint 300 uradalmi iskola jutott,

melyek általában a han központjául

szolgáló városban kaptak helyet. A kor

vége felé már alacsonyabb rangú, vagyonosabb családból származó gyermekeket is felvettek,

de az oktatott anyag tartalmában eltérő igényeik voltak. A tananyag alapjául itt is a

konfuciánus etika szolgált, de ezen felül oktattak nemzetismeretet, japán és kínai

történelmet, földrajzot, kalligráfiát és fogalmazást is, valamint a korszak vége felé több

nyugati tudományt, gyógyászatot és nyelveket (például angolt) is. A társadalmi rétegek

elkülönülését jól példázza, hogy míg a kereskedőknek hasznos és kötelezően tanulandó

tudomány volt a matematika, azt a nemesi származásúak lenézték és helyette a konfuciánus

tanokban mélyedtek el inkább. Ez alól kivételt képeztek azon intézmények ahol a

matematikát a 6 konfuciánus művészet egyikének tartották és ez által mindenki elfogadta.

Az uradalmi iskolák szintje is különböző lehetett, valahol csak alapfokú ismereteket nyújtott,

de voltak középfokúak is. Általában 7-10 esetleg 16 éves korig foglalkoztak a diákokkal. Nagy

6 Harangi László: A japán nevelés a Tokugawa-korszakban (1603-1867), in: Neveléstörténet, 2006. 3. évf.. 3-4.

szám 7 Harangi, 2006.

2.Shouheizaka Gakumonjo

3.Tanterem a Shouheizaka Gakumonjo-ban

Japán oktatástörténet

6

múltú és országosan elismert han iskola volt például a Meirindó Nagoyában és a Nissinkan

Aizuban. Uradalmi iskoláik mellett a földesurak a fővárosi rezidenciájuk mellett is

előszeretettel rendeztek be akadémiákat (Sankin koutai), könyvtárakat (például Shouheikou)

családtagjaik és hivatalnokaik művelésére, melyeket rengeteg vidéki fiatal is látogatott.8

Magánakadémiák (Shijuku) szerteágazó és sokszínű hálózata is létrejött a korszakban,

melyek nem tettek különbséget a jelentkezőkben származásuk szerint, így alacsonyrangúak is

felvételt nyerhettek, valamint a sógunátus befolyása sem terjedt ki rájuk akkora szigorral,

ezért a tananyag megválasztásában is nagyobb szabadságuk volt. Méretük is rendkívül

változó volt, 20-30 főstől akár az 1500 diákot meghaladó létszámmal is működtek. A

hagyományos ismeretek mellett ezen iskolák jellegzetessége és erőssége volt, hogy olyan

speciális ismereteket, nem elfogadott (nem ortodox) tanokat is oktattak, melyek sógunátusi

iskolákban tiltottak voltak. Erre nagyon jó példa a choushuu-i akadémia (Yoshida Shouin

iskolája), mely a későbbiekben még részletesebben elő fog kerülni és mely híres volt a

sógunátus ellenességéről és később segítette is megdönteni azt. Tantárgyaik között a

hagyományos tudományokon felül előfordult orvostudomány, holland és más nyugati

nyelvek, nyugati ismeretek, harcászati tárgyak, navigációs és tengerészeti ismeretek, de ezek

nagyon változó társításban jelentek meg általában, mivel a tanárok összetétele is rendkívül

vegyes volt. Rengeteg gazdátlan szamuráj (rónin) vállalt tanítói feladatokat, de jelentős

létszámban voltak köztük orvosok, buddhista és sintoista papok, valamint más, oktatásban

érdekelt értelmiségiek és nemesek is. Ennek köszönhetően a tanítási módszerek, az anyag

számonkérése és a vizsgák is nagyon eltérőek lehettek, de összességében itt mondható el

először, hogy az elért eredményeket a származás nem befolyásolta, hanem pusztán az egyén

képességeit mutatta.9

A közrangúak, azaz a parasztok, iparosok és kereskedők is létrehozták saját oktatási

intézményeiket, melyekben a fő szempont a gyakorlatias, praktikus ismeretek elsajátítása

volt. Ezen intézményeket vagy egy település, közösség vezetői, felelősséget érző polgárai

vagy tehetős parasztok és más magánszemélyek alapították és tartották fenn. A

legelterjedtebb ilyen intézmény a terakoya volt, mely elnevezés a középkori templom

iskolákra vezethető vissza, de valódi kapcsolata már nem volt a buddhista egyházzal és az

oktató gárda is kiszélesedett doktorokkal, róninokkal és sintó papokkal. Az ilyen iskolák nagy

szerepet játszottak a helyiek (iparosok, kereskedők) érvényesülésében és a korszak végére

már több mint 15 000 volt belőlük. Egyes vélemények szerint a 100 000-et is elérhette a

számuk.10 Ebből csak Tokióban (Edo) 1200 darab működött. Szükség volt a település,

közösség, szomszédsági csoportok (gonin-gumi) leendő vezetőinek és majdani jegyzőinek

(shouya), adószedőinek ilyen módú, megfelelő szintű képzésére. Az oktatás helyszínéül a

település üres épületeit jelölték ki, vagy templomokban, magánházakban, esetleg a tanár

otthonában tartották az órákat. A létszám általában 30-60 fő között alakult és előfordult,

8 Harangi, 2006.

9 Harangi, 2006.

10 Katsuta, Shuichi; Nakauchi, Toshio, 1995.

Japán oktatástörténet

7

hogy egyszerre 2 tanár foglalkozott a diákokkal. Az általános fel fogás szerint a lányokat nem

volt szükséges intézményesítve oktatni, mivel amire háziasszonyként szükségük lehet, azt

otthon elsajátíthatták, de idővel mégis egyre több lány járt a terakoyákba, ahol sokszor a

tanító felesége foglalkozott velük, sőt később kifejezetten lány iskolákat is létrehoztak, ahol

gyakorolhatták a virágkötészet (ikebana), kalligráfia és zene művészetét, valamint

jártasságot szerezhettek etikett terén. Átlagosan a fiúk 6-13 éves koruk között jártak erre az

alapfokú képzésre, ami elvégzése után munkába álltak, vagy elszegődtek tanoncnak

valamilyen szakma elsajátításának céljából. A lányok valamivel tovább, 6-14 éves korig vettek

részt az oktatásban, de minden családnál az otthoni közös tevékenységek is megszabták az

tanulásra szánt idő mennyiségét. Az oktatás átlagosan 4-5 óra volt naponta, mely idő alatt a

tanár egyenként foglalkozott minden diákkal, míg a többi egyéni feladatokat oldott meg.

Vizsgákat és osztályzatokat általában nem használtak. A tananyag központi részét az írás,

olvasás és számtan tette ki, melyhez esetleg más tárgyak is adódtak, mint szakmai ismeretek,

erkölcs, illemtan, történelem, földrajz, fogalmazás, később pedig természettudományok és

akár angol nyelv is. Az általános műveltség ilyen módú tágítása kialakított egy komoly

társadalmi és politikai kérdések iránti fogékonyságot a köznép tagjaiban is. A segédanyag

általában a tanárok által írt jegyzetekből és nyomtatott olvasókönyvekből (óraimono) állt

össze. Ezen anyagok témájukban szorosan kapcsolódtak a mindennapi élethez (földművelés,

kereskedelem), mint például a „Falusi olvasókönyv”, a „Gazdag termés”, vagy a „Jó

ruhaárus”. A tanítók díjazást nem kaptak, de a falu, város látta el őket élelemmel, szállással

és más adományokkal. Sokszor a tanárnál lakó diákok takarítottak, végezték a házimunkát

fizetségképpen.11

Ahogy az oktatás fejlődött, igény támadt egy,

a terakoyákra épülő, magasabb színvonalú

közoktatási intézményre. Így létrejött a Gougaku

(középiskolának felel meg), melyeket általában az

uradalmak alapítottak, de a település tartott fenn.

Célja a tehetségesebb fiatalok felkészítése a közösség

vezetésére, ehhez mérten magasabb szintű írást,

olvasást és számolást tanultak valamint erkölcsi és

közéleti ismereteket. Az oktatott anyag tartalmát

sokszor az uradalmak is megpróbálták befolyásolni, így téve őket hasonlatosabbá az udvari

neveltetéshez, mivel ezen iskolákba gyakran szamurájok gyerekei is jártak.12

A különböző szakmák elsajátítására a műhelyekben, mestereknél való tanonckodás

rendszere működött, mely szintén a terakoya elvégzésére épült. Kezdetben csak a nagy

iparos vagy kézműves dinasztiákba született gyerekeknek volt lehetőségük a családi

műhelyben való tanulásra, de később ennek a kritériumai is tágultak. A mesterség

11

Harangi, 2006. 12

Harangi, 2006.

4.Terakoya jellegű iskola

Japán oktatástörténet

8

elsajátításán kívül rendkívül szükséges volt a megfelelő fegyelem és viselkedés gyakorlása. A

tanoncok általában 13 évesen kerültek a műhelybe, melyben akár 21-22 éves korukig is

robotoltak, amiért cserébe ellátást és munkát kaptak. A széles körű közoktatás és a nagy

szaktudás ilyen módon lehetővé tette egy átlagosan magas közműveltségi szint elérését és

egy önépítő tanulási kultúra kialakulását. A szerény becslések szerint is a férfiak körében

54%-os, míg a nők körében 19%-os volt az iskolázottság a korszak végére,13 de az írástudók

arányát többen 80% körülire számolják,14 mely az európai országok hasonló fejlődési

szakaszaival összevetve kiemelkedően magas érték. Ezt jól mutatja, hogy már a 17. század

végén kiterjedt könyvkiadási hálózat létezett és a könyveket gyakran 10 000-es

példányszámban jelentették meg a nagy társadalmi igény miatt. A mai, tanulás iránti

elkötelezettség is innen eredeztethető, ezen aspektusok segítették Japánt egy versenyképes,

tudás alapú társadalommá fejlődni és ezek a múltban elért eredmények jelentették az

alapját a Meiji restauráció későbbi sikerének.

Yoshida Shouin munkássága

Élete

Yoshida Shouin (吉田 松陰,1830-1859) Nagato tartomány központjában,

Hagiban született (ma Yamaguchi perfektúra, Hagi városa). A Tokugawa

sógunátus végnapjaiban tevékenykedő különös jelentőségű értelmiségi,

gondolkodó és tanár volt. Élete és munkássága például szolgált tanítványai

számára, akik később a Meiji restauráció végrehajtói, valamint új

kormányának megalakítói lettek. Édesapja, Sugi Yurinosuke, szamuráj

származású volt, korán felismert tehetségének köszönhetően viszont

nagybátyja (Yoshida Daisuke) révén a Yoshida család adoptálta, így

lehetővé téve, hogy a Yamaga harci stílus tanítómesterévé és

továbbörökítőjévé válhasson. Öt éves korában kezdett stratégiát, harcászatot tanulni, nyolc

évesen a Choushuu fennhatósága alá tartozó, nagynevű han akadémián a Meirinkanon tanult

és kilenc évesen már tanított is. Tanulmányai után bejárta az országot. 1851-52-ben először,

megszegte a han törvényt és engedély nélkül Mito-ba utazott, aminek büntetéseképpen

néhány hónapot házi őrizetben kellet töltenie Hagiban. 1854-ben Matthew Perry admirális

Japán partjaihoz való érkezésekor a Shimoda öbölben megpróbált a hajóra szökni és

nyugatra utazni, de leleplezték és Noyamában bebörtönözték egy évre és egy hónapra.

Végül ez bizonyult a saját iskolájának megalapításához szükséges első lépcsőfoknak. A börtön

12 cellából állt és a többi 11 rabbal unaloműzés céljából haiku és tanka szerző

foglalkozásokat tartottak maguknak a korábbi terakoya oktató Yoshimura Zenzaku és a haiku

13

Varrók, 2009. 14

Harangi, 2006.

5.Yoshida Shouin

Japán oktatástörténet

9

szakértő Kouno Kazuma vezetésével. Nagyjából fél évvel bekerülése után kezdett el maga is

leckéket adni leginkább konfuciánus etikával és japán történelemmel foglalkozó művekkel

kapcsolatban. Ezen előadások nem monológszerűek voltak, hanem aktív vitákon keresztül

adhatta hozzá minden résztvevő saját tudását a témákhoz, ezáltal okítva a többieket is.

Éjszakánként, saját cellájukban tartózkodva tartották az alkalmakat. Kivételt képezett a két

börtönőr, akik szintén csatlakoztak az órákhoz, bár hivatásuk miatt a cellákon kívüli folyosón

ültek nyitott könyveikkel. Shouin a börtönök megreformálásának szükségességéről is írt több

tanulmányt, melyekben kifejti, hogy a rabok tartós elzárása a világtól csak negatív

eredményekkel járhat és a hatékony rehabilitációt megfelelő oktatással és fokozatos

szabadon engedéssel lehetne elérni. Úgy gondolta, a börtönbüntetéseket 3 éves szakaszokra

kellene osztani, melyek végén a fogolynak lehetősége lenne a szabadulásra amennyiben azt

viselkedése megengedi. Ez az állásfoglalása is mutatja milyen szentül hitt az oktatás erejében,

mely a helyes útra segítéssel tönkretett életeket is megmenthet, mindig kiúttal szolgálhat.

Elutasította az emberek egyszeri rossz cselekedeten alapuló elítélését és bíráskodás helyett

mindig a személy egészét helyezte előtérbe, nem tetteiket.15

1856-ban visszatérve házi őrizetbe, egy éven át kis magánzárkájában tanított

rokonokat, családtagokat, majd 1857-58 fordulóján végre engedélyt kapott a Sugi birtokon

egy iskolaépület létrehozására, mely azonban hamar szűkösnek bizonyult és tovább kellett

bővíteni. Maga az iskola már korábban is létezett nagybátyja, Kubo Gorouzaemon felügyelete

alatt, mint Matsumoto falu akadémiája, de 1858-ban végre hivatalosan is Shouin

gondoskodása alá került Shouka Sonjuku néven.16

1859-es ismételt bebörtönzéséig alig 3 évet

tanított iskolájában, később ez a rövid idő mégis

meghatározó lett az egész ország jövője

szempontjából. Akár élete árán is ki akarta pattantani

az a forradalmi szikrát, mely kizökkentheti hazáját a

romlás, gyengülés felé vezető útról. Ugyan

egyértelmű volt, hogy a nyugati hadviseléssel

szemben a japán módszerek korszerűtlenek, mégis

mélyen elutasította a nagyhatalmaknak való

behódolást és az országot kiárusító sógunátus

létjogosultságát. Egyik vezető alakja volt a sonnou-joui bakufu (sógunátus) és „barbár”

ellenes mozgalmának, mely a császár uralma alatt megvalósuló erős egységben

gondolkodott. Több sikertelen felkelési kísérlet után ismét bebörtönözték és az Ansei

Tisztogatás (1859) során kivégezték. Erőfeszítései ugyan nem jártak azonnali sikerrel, de

tetteit követő tanítványai a megfelelő pillanatot kivárva mégis végrehajtották a bakufu

megdöntését és lehetővé tették egy egységesebb, erősebb Japán kialakulását. 15

Umihara Touru (Kyoto University): Yoshida Shouin and Shouka Sonjuku: The True Spirit of Education, Indiana University, Translation Series, 1999. 16

Umihara Touru, 1999.

6.A Shouka Sonjuku épülete

Japán oktatástörténet

10

Hagyatéka

Iskolájának, a Shouka Sonjuku-nak rövid, de felettébb jelentőségteljes és korántsem nyomok

nélkül felszívódó létezése már önmagában felveti a kérdést, hogy mégis miben rejlett

különlegessége és sikere? Shouin mind gondolkodásmódjával, mind rendhagyó oktatási

módszerével kivált a kor tudósai közül, s bár munkájának kézzelfogható eredménye volt,

annak széleskörű alkalmazását mégsem tapasztalhatjuk ma.

A kor iskoláira alapvetően jellemző volt a sokszínűség, már csak az oktatás jellege

miatt is. A tananyag és a diákság összetételén felül széles skála mutatkozott meg

fegyelmezési szabályzatokból, számonkérési és vizsgarendszerekből, csoportosítási

szisztémákból, napirendekből és házi feladatokból is. Az összehasonlítás kedvéért említsük

meg a choushuu-i Meirinkan akadémia néhány működési elvét. Az intézményben a 8 és 14

éves közötti diákokat 3 csoportba osztották és 8 lehetséges osztályzattal mérték

teljesítményüket, míg a 15 éves kort meghaladó tanulókat, mint már felsőfokú oktatásban

részt vevőket, 5 féle jeggyel osztályozhatták. Szigorú szabályok voltak érvényben mind a

felvétellel, előrejutással, az elvégzendő munkával, a tanulás mikéntjével és a vizsgák

letételének feltételeivel is. A Meirinkanban általában évente két vizsgát kötelesek voltak

letenni a résztvevők a tanulmányaik folytatásának érdekében. Mindezekkel ellentétben a

Shouka Sonjuku nem rendelkezett semmi hasonló szabályozással. A diákok különböző

hátteréhez és igényeihez alkalmazkodva változott a napirend is, az órák kezdete és vége

teljesen rugalmas volt és a nap minden részét lefedte kora reggeltől éjszakáig. A tanterv is

személyre szabott volt, a Shouin által kötelezően ajánlott művek közül mindenki azt és olyan

sorrendben válogathatott, mely egybevágott érdeklődésével. Kevesebb jelenlevő esetén

párokban gyakoroltatta az olvasást, illetve ilyenkor gyakran tartott szabadtéri, földművelési

feladatokkal egybekötött foglalkozást. Ezzel kívánta hangsúlyozni a munka iránti tisztelet és

megbecsülés fontosságát, melyet ő is apja példáján tanult. Noha előadás típusú órákat

tartott, ezek egyáltalán nem hasonlítottak egy magyarázó jellegű foglalkozáshoz. A

problémákat mindig a korabeli társadalomra, hétköznapi dolgokra vetítette ki, így

kezdeményezve élénk, olykor heves vitákat, melyek sokszor egész éjszakán át tartottak.

Szokása volt megállni előadása közepén, hogy egyenként minden diák véleményét

megtudakolja. Vizsgák és osztályzatok ugyan nem voltak, de időről-időre adott ki személyre

szabott feladatokat, melyek kutatómunkát, további elmélyedést igényeltek. Felvételi

követelmények sem voltak, de kivétel nélkül mindig megkérdezte a jelentkezőt, hogy mért

szeretne tanulni, iskolába járni. Mivel sokan nem tudtak írni, azt válaszolták, hogy írni-olvasni

szeretnének meg tanulni, de Shouin-nak ez nem volt kielégítő válasz. Rendkívül kritikus volt

az olyan tudósokkal kapcsolatban, akik csak a tudás felhalmozásának kedvéért tanulnak és a

megszerzett tudományukat nem hasznosítják a gyakorlatban a társadalom javára, mint valaki,

aki a kardforgatás elméletét tanulmányozza, de azt a valóságban sosem képes végrehajtani.

Így, ha valaki nem tiszta célokkal és tetterővel akart nekiállni a tanulásnak, azt teljesen

fölöslegesnek tartotta. Tisztasága, energiája és nyitottsága tökéletesen alkalmassá tették a

tanári pályára, mely olyannyira a vérében volt, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett minden

Japán oktatástörténet

11

helyzetben mások kioktatására pusztán azok szellemi okulásának érdekében. Perry admirális

hajójára való sikertelen felszállási kísérlete után például, fogva tartóit és Edo felé az úton a

kísérete tagjait is részletes oktatásban részesítette a korabeli Japán politikai helyzetéről.

Különleges a pedagógiájában az az idea volt, hogy jó és rossz tulajdonságaiktól,

származásuktól függetlenül először mindenkit feltétel nélkül el kell fogadni, ahelyett, hogy

rögtön egyesek tehetségeit, míg mások hibáit kezdenénk keresni. A fenti elvek alapján

működve a Shouka Sonjuku az elfogadott oktatási rendszer tipikus antitézisévé vált, mely

még a mai oktatás perspektívájától is messze áll. Míg az oktatási rendszerek kiötlői azon

fáradoznak, hogy minél egyszerűbben érthető anyagot alakítsanak ki és az oktatás menetét

minél gördülékenyebbé tegyék, közben elvész az eredeti érték, mottó, azaz a diákkal való

személyes kapcsolat előtérbe helyezése. Shouin módszere nem a minél nagyobb mennyiségű

tudás megszerzésére irányult, hanem a tetteivel való példamutatásra, hogy üzenete

természetes módon jusson el a befogadni vágyókhoz. Nem tanítani akart, hanem diákjainak

egy helyes életutat, életcélt mutatni, mely tettein keresztül nyeri el valódi értelmét. Ebben

pedig teljes mértékben sikerrel járt, mint ahogyan a környezetére tett nagy hatása is mutatja.

Iskolájának rövid élete alatt számos olyan gondolkodót nevelt, akik később képesek voltak a

korábbitól egy merőben más, új rendszert életre kelteni Japánban és ebben az új

rendszerben néhány kivétellel mind vezető pozíciót is töltöttek be. Diákjai közül kikerült két

miniszterelnök (többek között Japán első miniszterelnöke Itou Hirobumi, aki négyszer

töltötte be ezt a szerepet, valamint Yamagata Aritomo, aki kétszer került ebbe a pozícióba),

4 későbbi miniszter, 4 kormányzó vagy helyettes kormányzó, 12 diplomata, jogász, magas

rangú katonatiszt illetve tudós. Ezen 22 követője kivételével még sokuknak jutott fontos

szerep, noha már nem láthatták munkájuk eredményét, például Kusaka Genzui és Takasugi

Shinsaku, akik halálukig a sógunátus ellenes mozgalom meghatározó alakjai voltak és számos

sikert elértek.17

Két szentély őrzi máig emlékét, egy Tokióban és egy szülőhelyén, Hagiban. Továbbá 3

egyetemet is elneveztek róla. A tavalyi év (2010) folyamán

életéből film is készült „Flower in Prison” címmel.

17

Umihara Touru, 1999.

7.Yoshida Shouin szobra

Japán oktatástörténet

12

Befejezés

A fenti rövid áttekintés célja az 1868-ban kezdődött Meiji restauráció előzményeinek

teljesség igénye nélküli feltárása volt az oktatástörténet szemszögéből. Ahogy azt a

történelem folyamán és az említett esetben is láthattuk az oktatás, természetéből adódóan,

hatalmas fegyver lehet bármely társadalmi csoport birtokában, s óriási hullámokat indíthat el.

Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeknek a hullámoknak az egész társadalom

épülését kell szolgálniuk, különben nagyobb pusztítást okoznak, mint a háborúk.

Forrásjegyzék

VARRÓK ILONA: A japán oktatás története az ókortól a modern korig in: Ismerjük meg Japánt!

Eötvös Kiadó, 2009.

VARRÓK ILONA: A japán oktatás történelmi, társadalmi és filozófiai háttere, Iskolakultúra,

2004/2.

KATSUTA, Shuichi; NAKAUCHI, Toshio: Japanese Education, Tokyo: International Society for

Educational Information, Inc. 1995.

HARANGI LÁSZLÓ: A japán nevelés a Tokugawa-korszakban (1603-1867), in: Neveléstörténet, 2006. 3. évf.. 3-4. szám UMIHARA TOURU (Kyoto University): Yoshida Shouin and Shouka Sonjuku: The True Spirit of Education, Indiana University, Translation Series, 1999.

GORDON GYŐRI J. : Az oktatás világa Kelet- és Délkelet-Ázsiában: Japán és Szingapúr,

Budapest, Gonolat Kiadó, 2006.

Képjegyzék

1. kép: Az Ashikaga Gakkou bejárata. Forrás: KATSUTA, Shuichi; NAKAUCHI, Toshio: Japanese

Education, Tokyo: International Society for Educational Information, Inc. 1995.

2. kép: Shouheizaka Gakumonjo. Forrás: KATSUTA, Shuichi; NAKAUCHI, Toshio: Japanese

Education, Tokyo: International Society for Educational Information, Inc. 1995.

Japán oktatástörténet

13

3. kép: Tanterem a Shouheizaka Gakumonjo-ban. Forrás: KATSUTA, Shuichi; NAKAUCHI,

Toshio: Japanese Education, Tokyo: International Society for Educational Information, Inc.

1995.

4. kép: Terakoya jellegű iskola. Forrás: http://www.hokudai.ac.jp/en/news/201051.html

Dátum: 2011.05.18. 21:00

5. kép: Yoshida Shouin. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Yoshida_Sh%C5%8Din

Dátum: 2011.05.18. 21:00

6. kép: A Shouka Sonjuku épülete. Forrás: http://www.superstock.co.uk/stock-photos-

images/4034-53985 Dátum: 2011.05.18. 21:00

7. kép: Yoshida Shouin szobra. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Yoshida_Sh%C5%8Din

Dátum: 2011.05.18. 21:00