13
Új mozgásos játékok gyűjteménye: bárkinek, bármikor, bárhol Bevezetés Lassan tíz éve, hogy új iskolába kerültem: minden más volt, új és kissé idegen, csak a gyerekek voltak ugyanolyanok. Korábbi munkahelyemen „ép” gyermekekkel foglalkoztam tanítóként, testnevelőként, ha kellett, akkor ének-, ha kellett, akkor angoltanárként. Egyszerre 28-30 „ép” tanulóval. Tornateremben, megfelelő körülmények között /minden eszközzel rendelkeztem, ami az oktatáshoz szükséges volt/. Új munkahelyemen akkor még „fogyatékos”-nak titulált, most „speciális nevelési igényű”-nek nevezett gyermekek vártak, egy osztályban legfeljebb 10-en és elsősorban a testnevelés – bár én jobban szeretem, ha testi nevelést mondunk helyette. Tornaszoba, mely korábban tanári volt és nem túl jó eszközellátottság. Kihívást jelentett ezeknek a gyerekeknek úgy órát tartani, hogy éppen azok a mozgásanyagok ne vesszenek el, melyek számukra a legnagyobb örömet okozzák és ezek a játékok nagyon leegyszerűsítve a mozgásos játékok. Hamar rá kellett jönnöm, hogy sem a létszám, sem az eszközök, sem pedig a tornaszoba mérete nem teszi lehetővé az addig alkalmazott játékok felhasználását. Megvolt tehát a feladat: adoptálni az addig tanult és összegyűjtött játékokat a meglevő körülményekhez. Azonban rögvest kiderült, hogy ez nem is olyan könnyű feladat: egyszerűbb volt tehát magamnak kitalálni olyan játékokat, melyek bármikor (létszámtól függetlenül), bárhol (legalább udvar, tornaszoba azért kell hozzá) és bárkinek (ép és sérült gyermeknek kortól függetlenül) ajánlható és alkalmazható. Így született meg egy játékgyűjtemény, melynek néhány darabját szeretném mindazok figyelmébe ajánlani, akik hasonló gondokkal küzdenek, vagy egyszerűen csak szeretnék gyarapítani a játéktárukat. A legtöbb játéknak több variációja is van annak érdekében, hogy megfelelő differenciálással a pedagógus elérhesse célját: a variációk tetszőlegesen továbbalakíthatóak ennek érdekében. Mivel mindenki rendelkezik a legalapvetőbb testnevelési eszközökkel, ezért a gyűjteményemből a labdás játékokat emeltem ki, illetve azok közül a kidobó játékokat, a teljesség igénye nélkül. Ajánlom

Játékgyűjtemény

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Játékgyűjtemény

Új mozgásos játékok gyűjteménye:bárkinek, bármikor, bárhol

Bevezetés

Lassan tíz éve, hogy új iskolába kerültem: minden más volt, új és kissé idegen, csak a gyerekek voltak ugyanolyanok. Korábbi munkahelyemen „ép” gyermekekkel foglalkoztam tanítóként, testnevelőként, ha kellett, akkor ének-, ha kellett, akkor angoltanárként. Egyszerre 28-30 „ép” tanulóval. Tornateremben, megfelelő körülmények között /minden eszközzel rendelkeztem, ami az oktatáshoz szükséges volt/. Új munkahelyemen akkor még „fogyatékos”-nak titulált, most „speciális nevelési igényű”-nek nevezett gyermekek vártak, egy osztályban legfeljebb 10-en és elsősorban a testnevelés – bár én jobban szeretem, ha testi nevelést mondunk helyette. Tornaszoba, mely korábban tanári volt és nem túl jó eszközellátottság. Kihívást jelentett ezeknek a gyerekeknek úgy órát tartani, hogy éppen azok a mozgásanyagok ne vesszenek el, melyek számukra a legnagyobb örömet okozzák és ezek a játékok nagyon leegyszerűsítve a mozgásos játékok. Hamar rá kellett jönnöm, hogy sem a létszám, sem az eszközök, sem pedig a tornaszoba mérete nem teszi lehetővé az addig alkalmazott játékok felhasználását. Megvolt tehát a feladat: adoptálni az addig tanult és összegyűjtött játékokat a meglevő körülményekhez. Azonban rögvest kiderült, hogy ez nem is olyan könnyű feladat: egyszerűbb volt tehát magamnak kitalálni olyan játékokat, melyek bármikor (létszámtól függetlenül), bárhol (legalább udvar, tornaszoba azért kell hozzá) és bárkinek (ép és sérült gyermeknek kortól függetlenül) ajánlható és alkalmazható. Így született meg egy játékgyűjtemény, melynek néhány darabját szeretném mindazok figyelmébe ajánlani, akik hasonló gondokkal küzdenek, vagy egyszerűen csak szeretnék gyarapítani a játéktárukat. A legtöbb játéknak több variációja is van annak érdekében, hogy megfelelő differenciálással a pedagógus elérhesse célját: a variációk tetszőlegesen továbbalakíthatóak ennek érdekében. Mivel mindenki rendelkezik a legalapvetőbb testnevelési eszközökkel, ezért a gyűjteményemből a labdás játékokat emeltem ki, illetve azok közül a kidobó játékokat, a teljesség igénye nélkül. Ajánlom mindenkinek: testnevelőnek, napközis kollégának, osztályfőnököknek -egyszóval minden pedagógusnak.

Néhány játék – magyarázattal

Háromudvaros kidobó – A változat

A játéktér: tetszőleges méretű teremEszközigény: labdákGyereklétszám: tetszőleges, de legalább 3-3 fő

Előkészítés: A termet 3 részre osztjuk, melyeket paddal választunk el. A középső rész nagyságát tanulóink dobástechnikája szabja meg: jobb képességű csoportok esetén a középső rész nagyobb, gyengébben dobó gyerekek esetében ez a rész kisebb. A csapatok a két szélső részben helyezkednek el. A játék menete: Egyszerű kidobó játékkal kezdődik, de: amennyiben a labda „megakad” középen, abban az esetben be lehet szaladni érte. A játék elején hívjuk fel a figyelmet a balesetveszélyre!

Page 2: Játékgyűjtemény

Aki hamarabb megszerzi ott a labdát, az ellenfél padjától dobhat az általunk meghatározott módon. Amennyiben nagyon kicsi a termünk, abban az esetben válasszuk a kétkezes dobásokat, vagy a „gyengébbik” kezet! Természetesen alkalmazhatjuk az éppen tanított dobásformákat is.Szabályok:

Csak akkor futhatsz be, ha a labda megakadt középen Ha mindkét csapatból beszaladtak, aki hamarabb megszerzi a labdát,

az a meghatározott dobásformával dobhat (természetesen azt is, aki szintén beszaladt, de nem sikerült megszereznie és még nem ért vissza a helyére)

A kidobott játékosok kiesnek a játékból A játék nyilvánvalóan az ellenfél csapatának elfogyásáig tart

Háromudvaros kidobó – B1 változat

Annyiban különbözik az előbbi változattól, hogy az eltalált játékosok nem esnek ki, hanem folytatják a játékot a középső térben, ahol pókjárással (vagy az általunk meghatározott mozgásformával) mozoghatnak és ettől függően megállapított dobással dobhatnak. Ezeknek a játékosoknak passzolni is lehet, így jól fejleszthetőek a gyerekek szociális kompetenciái is.

Szabályok: Az első kieső játékos ha elfoglalta középen a helyét, akkor már nem lehet befutni a

labdáért (hiszen az balesetet okozhatna) Csak a meghatározott helyzetben lehet dobni A középen levő játékosoknak lehet passzolni, akik a meghatározott mozgásformával

mehetnek az ellenfél padjáig és onnan dobhatnak. A labdáért nem folyhat testi küzdelem: aki előbb megérintette, „megszerezte”, azé a

labda A középen levő játékosok nem akadályozhatják egymást a dobásban, de

„védekezhetnek”, azaz törekedhetnek arra, hogy ne kaphasson az ellenfél labdát saját társaitól (kiváló lehetőség a sportjátékok mozgásformáinak gyakorlására)

Háromudvaros kidobó – B1 változat

Az előbbitől annyiban különbözik, hogy amennyiben el akarjuk kerülni a „csatákat” a labdáért, akkor változtassunk a szabályon: a kiesett játékos leül az ellenfél padjára, azon ülve mozoghat oldalirányba, felveheti a labdát és a meghatározott dobásformával dobhat is.

Háromudvaros kidobó – C változat

Különbség az előbbiekkel szemben: a kidobott játékos átmegy az ellenfél csapatába és innentől kezdve azt erősíti. Kiválóan alkalmazható eszköz a csapatszellem alakítására, a csapat kohéziós erejének kialakítására, a megértésre, hogy nem az egyén a fontos.

Page 3: Játékgyűjtemény

Szabályok: Amíg a kidobott játékos át nem ér új csapatának térfelére és amíg háttal van, addig nem

dobható Szándékosan nem lehet kidobatni magát valakinek: ezt értessük meg a gyerekekkel A játéknak tulajdonképpen nincs győztese, és mégis mindenki az, kivéve az utolsó

embert az adott csapatból, hiszen egyik csapat sem mondhatja el magáról, hogy győzött. Azonban játszhatjuk úgy, én így szoktam, hogy a győztesek kapnak 1 pontot, és az győz /azok győznek, akik adott számú játék alatt a legtöbb pontot gyűjtik össze. Így megelőzhető a szándékos kidobatás is.

A fenti játékokat ( és a többi labdajátékot is) játszathatjuk több labdával is; természetesen gyermekeink képességeinek megfelelően.

Királylabda

A játéktér: tetszőleges méretű teremEszközigény: labdák, két zsámoly, padGyereklétszám: tetszőleges, de legalább 3-3 fő

Előkészítés: a játékteret paddal két részre osztjuk, melyek leghátuljában középen elhelyezünk egy-egy zsámoly. A zsámolyra elhelyezünk olyan méretű labdát, mely a gyerekek képességeinek megfelel. Ezek a labdák lesznek a királyok. A csapatok a két térfélen helyezkednek el.A játék menete: Egyszerű kidobó játékot játszatunk, de: kétféleképpen győzhetnek a csapatoka, elfogyasztják az ellenfél csapatátb, ledobják a királyt és ebben az esetben a játék azonnal véget ér.

Szabályok: A király lehet védeni, de ha nem tudják elkapni a labdát, akkor természetesen kiesnek,

hiszen az találatnak számít. Óriási taktikai harc is ez, hiszen a gyereknek dönteni kell a saját esetleges kiesésük (önfeláldozás) vagy a csapat vesztése árán.

Az eltalált játékos kiesik A játék azonnal véget ér a király halála esetén: így jól érvényesülhet a „Soha ne add

fel!” szlogen, amelyre a gyerekeket nevelem, hiszen egy játékos is győzhet egy egész csapat ellen, ha elég ügyes

Természetesen a játékot variálhatjuk a király helyzetének, magasságának változtatásával, a király méretével stb.

Kapitánylabda

Page 4: Játékgyűjtemény

A játéktér: tetszőleges méretű teremEszközigény: labda, két zsámoly, padGyereklétszám: tetszőleges, de legalább 3-3 fő

Előkészítés: A játékteret paddal két részre osztjuk, melyek hátsó negyedében elhelyezzük a zsámolyokat, amikre felállnak a csapatok választott kapitányai, hasonlóan a partizánjátékhoz: a csapat kapitánya az ellenfél térfelén levő zsámolyra áll. A játék kis létszámnál is jól játszható, így legalább minden gyerek lehet kapitánya csapatának.A játék menete: Egyszerű kidobó játékot játszatunk, de: a csapatok passzolhatnak kapitányuknak, aki az általunk meghatározott dobással dobhat. Az eltalált játékosok kiesnek. Csapatának elfogyása után a kapitány átmegy saját térfelére és (én 3 élettel szoktam) meghatározott élettel bírva folytatja a játékot. A játék az ő bukásáig tart.

Szabályok: A kapitány le nem léphet a zsámolyról, de izgalmasabbá tehetjük a játékot, ha engedjük,

hogy felvehesse a földről azt a labdát, amit még elér lelépés nélkül. A csapatának elfogyása után a kapitányt illeti a labda, akkor is, ha az az ellenfél térfelén

maradt A kapitány mögé elbújhatnak az ellenfél játékosai, ha vállalják egy gyors és pontos

passz kockázatát

Szőnyegkidobó – A változat

A játéktér: tetszőleges méretű teremEszközigény: labda, talajszőnyegek, illetve bármilyen puha anyagGyereklétszám: tetszőleges, de legalább 3-3 fő

Előkészítés: A játékteret szőnyeggel / szőnyegekkel két részre osztjuk. A szőnyegeket keresztben tesszük a terem közepére. A játék menete: A csapatok egyszerű kidobót játszanak, de: a kieső játékos elhelyezkedik a szőnyegen az általunk meghatározott helyzetben( ülés, térdelés) és ott folytatja a játékot. Lehet neki passzolni és természetesen dobhat is. Győz az a csapat, mely kidobja az ellenfél összes játékosát.

Szabályok: A szőnyegen levő játékos csak a meghatározott helyzetben dobhat. A labdáért verekedni tilos, azé, aki hamarabb megszerzi. A szőnyegen levő nem akadályozhatja a dobó ellenfelet, viszont zavarhatja a még

pályán levő ellenfelet keze feltartásával, esetleg lába emelésével.

Page 5: Játékgyűjtemény

Figyeljünk arra, hogy a szőnyeg felé guruló labdáért harc fog menni, ezért érdemes meghatározni a közlekedés módját: pókjárás, négykézláb stb. A verekedő játékost szükségesetén állítsuk ki.

Szőnyegkidobó – B változat

Az előbbitől abban különbözik, hogy a szőnyegen levő játékos, hasonlóan a pókkidobóhoz, ha kidob valakit, találat esetén visszaállhat csapatába: azonban ez eléggé „időigényes”: jól dobó gyerekeknél sokáig tarthat.

Szőnyegkidobó – C változat

Egyszerű kidobót játszatunk, mely hasonlít a háromudvaros kidobó C változatához (a gyerekek emberrablásnak hívják), melyben a kidobott átmegy az ellenfél csapatába, de: az általunk meghatározott mozgással (ehhez kell a szőnyeg). Ez lehet a talajtorna idején egy gurulóátfordulás előre vagy hátra, egy repülő gurulóátfordulás stb. Kiválóan alkalmas a játék ezeknek a mozgásanyagoknak a gyakorlására, de maghatározhatjuk azt is, milyen izomerő-fejlesztő gyakorlatot és hány darabot kell a szőnyegen végeznie: például két guggolás, egy fekvőtámasz stb.

Varázslabda

Ezt a játékot nagyon szeretik a gyerekeink, bár szabályrendszere első hallásra bonyolultnak tetszik. A játék a testi képességeken túl remekül fejleszti a szociális kompetenciákat, a gondolkodást, taktikai érzéket.A játéktér: tetszőleges méretű teremEszközigény: labdaGyereklétszám: tetszőleges

A játék menete : Egyszerű kidobó játék, de: minden játékos 2 élettel kezd. Nincsenek csapatok, tehát mindenki mindenki ellen játszik. Akit eltalálnak, az elveszít egy életet, amennyiben elfogyott az élete, akkor kiesik a játékból. Aki viszont eltalált valakit, az szerez egy plusz életet magának. Győz az utolsó „életben” maradt játékos.

Szabályok: A labdával lépni nem lehet „Összejátszás” tilos, ilyenkor vonjunk le egy életet Legfeljebb 3 élet szerezhető, ekkor következik a varázslás, ha a játékos úgy dönt, hogy

cserébe két életért varázsolni fog. Elkiáltja magát: „Varázslás!”, erre megáll a játék, minden játékos feltartott ujjakkal jelzi, mennyi élettel rendelkezik még. A varázsló

Page 6: Játékgyűjtemény

megnevezhet valakit, aki 1 életet ekkor elveszít. Így akár ki is ejthet valakit, vagy gyengítheti azt, akit a legnagyobb ellenfelének tart. Ne feledjük azonban, hogy a varázsló ekkor már újra 1 élettel fogja folytatni a játékot, tehát nagy a kockázat számára. A játék nemcsak ügyességi, hanem taktikai játék is.

Hosszú kidobó (Vár-kidobó) – A változat

A játéktér: tetszőleges méretű teremEszközigény: labda, padokGyereklétszám: tetszőleges, de legalább 3-3 fő

Előkészítés: A játékteret hosszában padokkal két részre osztjuk. A játék menete: A csapatok egyszerű kidobót játszanak, de: a kieső játékos feláll a padok tetejére és ott folytatja a játékot: mozoghat a padokon, akadályozhatja az ellenfél játékosát, dobni azonban nem dobhat. Győz az a csapat, mely kidobja az ellenfél összes játékosát.

Szabályok: Labdával nem lehet lépni, tehát passzolni kell. Ezzel a sportjátékokat remekül elő lehet

készíteni, és bizonyos sportjátékok szabályainak megtanulása is könnyebben megy majd.

A padon levők egymást nem lökhetik, de helyet cserélhetnek, ha ügyesek és összedolgoznak.

A padon levők nem léphetnek le a földre.

A játék a nagyon kicsi tornaszobákban is alkalmazható, hiszen nyílt dobásokra nehezen lesz lehetőség. A játék során az egyensúlyérzékelést is kiválóan lehet fejleszteni, én többnyire ezzel a céllal is alkalmazom munkámban.

Hosszú kidobó – B változat

Annyiban különbözik az előbbitől, hogy a padon levő játékosok is dobhatnak További változatban, ha nagyon kevés a létszám, úgy is játszathatjuk, hogy aki a padon állva kidob valakit, visszaállhat csapatába. Így meg tudjuk növelni a játék idejét és aktivizálni lehet azokat is, akik gyakran „elkeserednek”, feladják a játékokat.

Zsinórlabda-fogyasztó – A változat

A mindenki által ismert zsinórlabda játék változatáról van szó, melyben annak a játékosnak, aki nem tudja elkapni a labdát, annak át kell mennie az ellenfél csapatába, így egyre kevesebben lesznek a másik csapatban. Győztes csapat nincs, csak egyéni győztesek: akik

Page 7: Játékgyűjtemény

csapata „elfogyasztotta” az ellenfelet, azok 2 pontot, akik utólag kerültek hozzájuk, 1 pontot kapnak. Több menet után alakul ki a végeredmény.

Zsinórlabda-fogyasztó – B változat

A különbség az előbbivel szemben az, hogy itt van győztes csapat, mert a labdát nem elkapó játékos végleg kiesik a játékból. A játékot izgalmasabbá tehetjük különböző méretű és anyagú labdák alkalmazásával, melyeket akkor cserélünk, ha 1-1 játékos kiesik.

Dobj! Fuss!

A játéktér: tetszőleges méretű terem, vagy udvarEszközigény: labdák, vagy dobókorong (frisbie)Gyereklétszám: tetszőleges, de legalább 4 fő

Előkészítés: A játéktérre krétával /udvaron a salakba/ egy képzeletbeli négyszög négy csúcsára tornakarika méretű kört rajzolunk. Teremben esetleg tornakarikát használjunk, vagy tornaszalagot, de ekkor hívjuk fel a figyelmet a balesetveszélyre!A játék menete: minden játékos két élettel rendelkezik. A labdát, dobókorongot kell úgy dobni a társnak, hogy ő úgy tudja megfogni, hogy ne kelljen kilépnie a karikából. Aki elejti vagy rosszul dob életet, veszít. Amikor egy játékos már kiesett, akkor kezdődik a futkosás. Dobás után a dobójátékosnak át kell szaladnia egy üresen álló karikába. Ki lehet ejteni őt úgy, hogy ha már látjuk hova fut, megpróbáljuk előbb a karikába dobni a labdát. Nagyon jó ügyességi és taktikai játék ez: egészen kiválóan fejleszthetőek a kognitív képességek is.

Szabályok: Rossz az a dobás, melyben a dobott eszköz elkerüli a karika vonalát vagy túl magas. Nem dobhatunk a térd vonala alá (túl alacsonyan), mert abból a labda földre csapkodása

lesz, ilyenkor figyelmeztessük a játékos, többedszerre vonjunk le tőle egy életet „rossz dobás” címén

Az életek folyamatosan fogynak, de játszhatjuk úgy is, hogy minden kiesett játékos után ismét két élettel rendelkeznek a bent maradtak.

A játék rugalmasan alakítható több játékosra is, mi már játszottuk tízen is. Ha labdával játszatjuk és ügyesek a tanítványaink, akkor a döntőben (két megmaradt játékos esetén) kicserélhetjük a labdát egy kisebb méretűre.

Csörgőlabda

Page 8: Játékgyűjtemény

Ezt a játékot a látássérültektől vettem „kölcsön” és alakítottam át a céljainknak megfelelően.

A játéktér: tetszőleges méretű teremEszközigény: labdaGyereklétszám: tetszőleges, de legalább 3-3 fő

Előkészítés: A játéktér végében kijelöljük a kaput, ami nálunk a terem egyik végében a derékmagasságig érő radiátorborítás, másik végében a (szerencsére) ugyanolyan magas alsó ablaksor. Máshol jelezhetjük például kifeszített kötelekkel. A kapu a terem teljes szélességében végigér.A játék menete: A csapatok feladata, kihasználva a terem falait is, hogy a labdát bedobják, gurítsák az ellenfél kapujába. Ha a labda éri a hátsó falat, az találatnak, gólnak számít. Mivel a szobánk nagyon kicsi, ezért könnyű a védekezés, így én általában 3 gólig játszatom. Nagyobbakat buzdíthatunk arra, hogy használják ki a terem oldalait is.

Szabályok: A labdával nem szabad lépni, tehát hátulról lehet csak elindítani. Nálunk „rossz” a linóleumborítás (égéshez hasonló sebeket ejt), így én állva játszatom a

játékot. Kedvezőbb körülmények között lehet mászva, ülve is játszatni.

Kisebbeknél megengedhetjük, hogy előre szaladva a félpályáig, onnan dobjanak vagy gurítsanak, de hívjuk fel a figyelmet, hogy ekkor otthagyva a helyüket, kockáztatnak is!Érdemes szigetelőszalaggal megjelölve a kapuk elejét és a terem falára felhívó szalaggal „vakon”, valóban csörgőlabdával kipróbálni ezt a játékot: tanítványaink hadd ízleljék meg a sérüléssel élő emberek világát. Erre a célra én a téli időszakot (sálak) választom.

Néhány kiegészítés – tippek, trükkök

Az imént ismertetett játékok természetesen tovább variálhatóak: alkalmazhatunk tematikus játékokat, mint például: találat esetén a játék megáll egy pillanatra és az eltalált játékosnak hangosan egy állatot, növényt stb. kell kiáltania, olyat, amit még más nem mondott. Ezzel csatlakozhatunk más tantárgyak témaköreihez, bővíthetjük ismereteiket. A gyerekek szeretik, nem érzik úgy, hogy tanulnak, hiszen ezzel egy újabb lehetőséget kapnak a bent maradásra. Amennyiben olyat mondanak, ami már volt (memória), vagy nem tudnak 5 másodpercen belül mondani egyet (a pedagógus feltartott kezén „számol”), akkor kiesnek.

Minden kidobó játékot differenciálnunk kell a gyerekek egyéni képességeinek megfelelően. Ha van olyan, és minden osztályban van, aki tart a labdától, akkor alkalmazzunk például különböző méretű szivacslabdákat. További szempont a fiúk és lányok kérdése: vegyes csapatokban a lányok többnyire kénytelenek háttérbe húzódni illetve szívesen húzódnak a háttérbe. Ilyenkor tegyünk be a játékba egy más színű „lánylabdát”, amivel csak lány dobhat (természetesen fiút is), fiú nem. Tovább két változatban folyhat a játék: a, ha az utolsó lány is kiesett, akkor vele együtt kiesik a labda is a játékból; b, a lány kiesése után két labdával folytatódik a játék.

Page 9: Játékgyűjtemény

A differenciálás mutatkozzon meg a labdák méretében és anyagában is: például sérült tanulóim, a nagyobbak, zsinórlabdáznak pingponglabdával is, a kisebbek pedig strandlabdával is. Ugyanezek eszközök a kidobó játékokat is meg tudják színesíteni.

Játszathatunk úgy kidobó játékot, hogy a kiesett végrehajt valamilyen feladatot (például hátsó függésben 2 lábemelés) és újra visszaállhat a játékba. Ezzel megoldhatjuk a kis létszámból adódó rövid és nem túl izgalmas játékok problémáját.

Számtalan variációt alkalmazhatunk: a piros labdára egyet kell guggolnod, ha eltalál, a kékre csinálj egy felülést! A gyerekek szívesen hajtják végre a játék kedvéért a feladatokat, észrevétlenül fejleszthetjük őket.

Jó játékot kívánok minden kollégának!

Leiner Károly tanító, gyógypedagógus