J.D. Robb - Halálos rejtekhely.pdf

8/18/2019 J.D. Robb - Halálos rejtekhely.pdf

1/443


2/443

Eredeti cím: Concealed in DeathCopyright © 2014 by Nóra Roberts

All rights reserved

Fordította: Kiss TamásSzerkesztette: Békési József

Tördelés, tipográfia: Gold Book Kft.

Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani,információs rendszerben tárolni vagy a kiadóval történt

előzetes megállapodás nélkül bármely formában, bármely módon sugározni

ISBN 978 963 426 282 4

Kiadja a Gold Book Kft.Felelős kiadó a kft. ügyvezetője

Nyomdai munkálatok: Kinizsi Nyomda Kft., DebrecenFelelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató


3/443

/

Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végykörül engem a szabadulás örömével!

ZSOLTÁROK KÖNYVE 32:7

Egy egyszerű gyermek Kinek még oly fürge tüdeje S izmaiéletet teremnek A halált vajon ismerheti-e?

WORDSWORTH


4/443

Első fejezet

Amikor elhanyagolnak egy épületet, az tégláról téglárapusztul el. Roarke ezt sokkal alattomosabbnak tartotta,mint a hurrikánt vagy a földrengést, mivel lassan, némángyilkolt. Nem tomboló szenvedéllyel, inkább a lehetőlegmélyebb megvetéssel.

Vagy talán kissé érzelgős az építménnyel kapcsolatban,amely több mint egy évtizeden át nem szolgált más célt,csak otthont adott a patkányoknak és akábítószerfüggőknek.

Ellenben megfelelő tervek és kellő mennyiségű pénz

segítségével a régi, egykor a Pokol Konyhájának nevezettrogyadozó ház megújul, és létezése újra értelmet nyer.

Roarke-nak voltak tervei, rendelkezésére állt amegfelelő mennyiségű pénz, és mindkettőt boldoganállította a céljai szolgálatába.

Már több mint egy éve szemet vetett az ingatlanra. Az-

óta várta, mint macska az egérlyuk előtt, hogy az ingatagtulajdonosi csoport még bizonytalanabbá váljon. A fülét isaz egérlyukra tapasztotta és odafigyelt a felújításra vagy abontásra vonatkozó pletykákra, a pénzügyi konszolidációtcélzó kísérletekre, valamint a csődre.

Számításainak megfelelően győzedelmeskedtek a

tények, és piacra került az épület. Ennek ellenéretürelmesen kivárta, amíg az induló ár, amely véleményeszerint túlságosan elrugaszkodott a valóságtól, ésszerűszintre zuhan.

Ezek után is folytatta a várakozást, mivel tisztában voltvele, hogy a csődbe jutott társaság idővel még ebből is en-

gedni fog, csak a tulajdonosoknak főniük kell egy keveset asaját levőkben. A vásárlás és az eladás természetesen üzlet, de ezzel

együtt játék is, márpedig Roarke szerette érezni a győzelemízét. Az üzleti életben megvívott mérkőzéseket csaknem


5/443


6/443

8 J. D. Robb

olyan élvezetesnek és szórakoztatónak találta, mintannak idején a lopást.

Először gyermekkorában lopott. Akkor a túlélés volt acél. Később azért folytatta, mert remek játéknak tekintette,amit átkozottul jól csinált.

Viszont ezek az idők már rég elmúltak, és csak ritkánsajnálta, hogy kilépett az árnyékból. Igaz, hogy ott alapoztameg a vagyonát, de csak a fényben tudta kiterjeszteni a bi-

rodalmát.Amikor számba vette, hogy mi mindent kellettfeladnia és mit nyert cserébe, tisztában volt vele, hogy ezvolt élete legokosabb döntése.

Izmos alakja most ott magasodott legújabbszerzeménye egyik fala előtt. Tökéletes szabású szénfekete

öltönyt viselt, hozzá tőzegfúst színű keményített inget.Mellette állt Pete Staski, a munkavezető, valamint vezetőépítészmérnöke, a gömbölyded Nina Whitt. Munkások járkáltak körülöttük. Szerszámokat cipeltek és igyekeztektúlkiabálni az építkezés már-már zenei lármáját, melyetRoarke számtalan helyen hallott eleddig a Földön, és aFöldön kívül is.

— Habár a váza egyenesen remek - mondta Pete aszájában tartott szedres rágógumi mellől -, nem akarokbeleszólni, de még egyszer, utoljára hadd mondjam el,hogy olcsóbb lenne eltakarítani az útból és az alapoktólkezdve felépíteni egy újat. ^

— Talán igen — helyeselt Roarke dallamos, írakcentusával. - Ellenben jobbat érdemel a bontógolyónál.Ezért csupaszítjuk le addig a bizonyos vázig és építjük újjáNina tervei szerint.

— Maga a főnök. — Valóban én vagyok.—

Megéri — biztosította Nina. — Folyamatosan az járta fejemben, hogy ez a legizgalmasabb az egészben.Lebontani belőle mindazt, ami fölött eljárt az idő, hogyutána újra felépítsük.

—

Ráadásul sohasem tudhatja az ember, mire bukkan


7/443

Halálos rejtekhely 9

közben - emelte meg Pete a kalapácsot. - Találtam márszétszedett és bedobozolt lépcsőt. 2015-ös magazinok is

voltak mellettük - nyújtotta fejcsóválva Roarke felé akalapácsot.- Magáé az első néhány csapás. Szerencsét hoz, ha a tulaj-donos saját kezűleg fog hozzá.

—

Szerencsésnek is érzem magam — vette le jókedvűen a zakó ját Roarke, amit Nina kezébe nyomott,

majd a kopott, himlőhelyes fal felé fordult, és amikorelolvasta a rajta éktelenkedő graffitit, elmosolyodott.

Bazd meg a kibaszott világot!

— Miért ne kezdhetnénk itt? — próbálgatta a kalapácsot,majd olyan erővel lendítette meg, hogy Pete elismerően fel-mordult.

Szürke por szállt fel, törmelékdarabok potyogtak és réstámadt a gipszkartonban.

—Szabálytalan. Még szerencse, hogy eddig nemomlott le magától - jegyezte meg Pete, miközbenundorodva ingatta a fejét. - Csapjon oda még néhányat, ha

akar. Azzal teljesen eltünteti. Roarke az emberi természet számlájára írta, hogy ilyen

nagy örömet lel a rombolásban. Újra a falra sújtott a kala-páccsal, gipszdarabok hullottak. A harmadik csapás követ-kezett. Ahogy Pete előre megjósolta, erre már egy nagyobbdarab is leomlott. Mögötte keskeny űr támadt, amit a túlol-

dalról újabb fal határolt. Ez is meglehetősenszabálytalannak számított.

—

Mi ez a szar? — lépett oda Pete, és be akarta dugnifejét a résen.

—

Várjon — tette félre Roarke a kalapácsot, majdmegfogta Pete karját, távolabb húzta és bekukucskált.

A megbontott és a mögötte húzódó fal közötti, egy lábszéles térben két csomag hevert a földön, vastagműanyagba csavarva.

Ennek ellenére tisztán ki tudta venni, mit talált.-Jól mondta a felirat. Baszd meg a kibaszott világot.


8/443

10 J. D. Robb

— Ez... Szent szar! - Mi az? - kerülte meg Pete-et Nina, és a férfi másik

oldalán megállva bedugta a résbe az orrát. - Jaj! Jaj, Istenem!Azok ott... azok ott...-

Holttestek — fejezte be Roarke a mondatot. — Leg-alábbis ami megmaradt belőlük. Tartsa távol az embereit,Pete. Fel kell hívnom a feleségem.

Kivette a zakóját Nina erőtlen ujjai közül, majd

előkereste a zsebéből a maroklinkjét. -

Eve - szólalt meg, amikor a felesége arca feltűnt aképernyőn. — Úgy tűnik, hirtelen nagy szükségem lett egynyomozóra.

Eve Dallas hadnagy megállt a kormos, összegraffitizett tég-laépület előtt, amely rozsdás rácsokkal védett, bedeszkázottablakszemekkel bámult le rá, és arra gondolt, mégis mi jár-hatott Roarke fejében.

Csak értékes valahol, ha megvette ezt a törmelékhal-mazt.

Viszont nem azért jött ide, hogy ezen merengjen.

-

Talán nem is holttestek.Eve ferde oldalpillantást vetett a társára, Peabody nyo-

mozóra, aki úgy beöltözött, mint egy eszkimó — már ha azeszkimók hordanak bíborvörös paplankabátot — a decem-beri hófúvásban.

Nagyon úgy tűnt, hogy 2060 fagyos búcsút akar inteni.

-

Ha azt mondta, hogy holttesteket talált, akkor azúgy is van.

-

Persze, elképzelhető. Gyilkossági osztály: a minapunk akkor kezdődik, amikor az öné véget ér.Állandóan.

- Párnára kellene hímezned.

-

Inkább pólóra gondoltam.A kétszárnyú vaskapuhoz két repedezett betonlépcső

vezetett. Eve arra gondolt, mindennap történik valami. Amunkával jár.

Magas, izmos alakját bőrkabát védte a hidegtől. A


9/443


lábára erős bakancsot húzott. Rövidre nyírt haja éppenolyan barna volt, mint a szeme, amely még mindig rebegett

a hideg széltől. A kapu úgy csikorgott, mint egygégegyulladásban szenvedő siratóasszony. Gyorsan körülpillantott a mocskos, törmelékkel és sze-

méttel borított előtérben, de csak azt látta, amire számított. Majd rideg tekintettel, minden ízében nyomozóként

folytatta útját.

—

Pfuj — utálkozott a háta mögött halkan Peabody.Eve magában egyetértett vele, mégis szótlanul lépdeltafélig leomlott fal mellett álló csoport felé.

Roarke eléje sietett.Drága öltönyében, csaknem vállig érő fekete hajával és

istenséghez hasonlatos arcával erősen kirítt ebből a környe-zetből. Ennek ellenére látszott rajta, hogy mindent kézben tart

- mint bárhol és bármikor, szinte minden alkalommal.—

Hadnagy - időzött el egy pillanatra kék szemével afelesége arcán. - Peabody. Elnézést, ha kellemetlenségetokoztam.

—

Holttesteket találtatok?—

Nagyon úgy tűnik. —

Akkor egyáltalán nem okoztál kellemetlenséget. Eza munka már csak ilyen. Ott vannak a fal mögött?

—

Igen. Eddig kettőt vettem észre. Miután áttörtem afalat és észrevettem, hogy mi a helyzet, nem nyúltunkhozzá semmihez. Már megtanultam a szabályt.

Iga%, gondolta Eve, miközben a nyugodt álarc mögöttészrevette a férjében parázsló dühöt.

Gyilkosságot követtek el a tulajdonában.Ezért hasonló, élénk hangnemben válaszolt.— Nem tudhatjuk, hogy mit találtatok, amíg meg nem

vizsgáljuk.—

Azonnal meglátod te is, Eve - érintette meg egypillanatra a felesége karját Roarke. — Szerintem...

—

Egyelőre még ne mondj semmit. Jobb, ha minden


10/443

12 J. D. Robb

előzetes vélemény nélkül kezdek neki a vizsgálatnak. - Ebben természetesen igazad van — kísérte a falhoz a

feleségét Roarke. — Dallas hadnagy, Peabody nyomozó,hadd mutassam be Pete Staskit. O irányítja a munkásokat.- Vendek - érintette meg koszos, Mets feliratú

baseballsapkájának az ellenzőjét Pete. - Egy bontásnál sokmindenre számít az ember, de erre nem.

-

Sohasem lehet tudni. O meg ki? - pillantott a kosztü-

mös nő felé Eve, aki egy felfordított vödrön ült és a tenye-rébe temette az arcát.- Nina Whitt, az építészmérnök. Még mindig nem tért

magához a megrázkódtatásból.-

Oké. Mindenki lépjen hátra.Miután befújta a kezét és bakancsát folyékony

kesztyűvel, Eve a lyukhoz lépett. Az egyenetlen, csipkés résa legszélesebb pontján is mindössze kétlábnyinakbizonyult, és csaknem padlótól plafonig tartott.

Azonnal észrevette a két, egymáson heverő csomagot,és látta, hogy a férje valóban nem tévedett.

A helyszínelő készletéből elővett egy zseblámpát,

felkattintotta és a rés mellé állt.-

Vigyázzon, hová teszi a lábát, hölgyem... hadnagy - javította ki magát Pete. — Ez a fal papírvékony. Mindjártkerítek egy sisakot.

-

Oké - kiáltott vissza Eve, miközben leguggolt és alámpa fénykévéjét végigsiklatta a fóliába tekertcsomagokon.

Csak a csontok maradtak. Egyetlen ruhafoszlányt semvett észre, azt viszont látta, hol rágták ki a patkányok —legalábbis úgy vélte, csakis patkányok tehették — aműanyagot, hogy megszerezzék a napi betevőjüket.

-

Tudjuk, mikor épült a fal? - Teljes bizonyossággal nem — válaszolt Roarke. -

Miközben arra vártam, hogy az épületet piacra dobják,utánanéztem néhány dolognak, de nem adtak ki építésiengedélyt efféle belső átalakításra. Felhívtam az előzőtulajdonost, jobban mondva az ügyvédjét. Szerinte ez a fal


11/443


már akkor is itt állt, amikor nagyjából négy éve a birtokábakerült az ingatlan. Az őt megelőző tulajdonos

visszahívására még mindig várok.Eve közölhette volna a férjével, hogy ezt nyugodtanhagyja rá, de eszébe jutott, hogy semmi értelme az Idejét ésaz erejét vesztegetni.

-

Peabody, hívd a takarítókat és rendelj ide egytörvény- széki antropológust. A takarítóknak mondd meg,

hogy hozzanak magukkal olyan műszert, amivel meg lehettalálni a befalazott holttesteket.- Intézem.- Attól félsz, hogy többet is találnak - jegyezte meg

halkan Roarke.-

Mindenképpen ellenőriznünk kell - lépett ki a résbőlEve, és a férjére emelte a tekintetét. - Arra kérlek, hogy to-vábbi értesítésig függeszd fel a munkálatokat.

- Számítottam erre.- Peabody majd felveszi a vallomásod. Utána

elmehetsz.- Veled mi lesz? — kérdezte Roarke.Eve megrántotta a vállát.

-

Nekem dolgoznom kell.Visszabújt a két fal közé, és a lehető legtöbb szögből

lefényképezte a tetemeket.- Két áldozat csontmaradványait találtuk meg. Külön-

külön vastag, erős fóliába csomagolták őket, de a jelek sze-rint ez. sem akadályozta a rágcsálókat. A lyukakon a

testeket levegő érte, valamint a fólia a környezeti hatásokat,illetve a hőmérséklet változásait sem tudta megakadályozni— folytatta, félig magának. - Ez valószínűleg segítette abomlási folyamatot. Pillanatnyilag nincs adat arra nézve,mikor épült ez a gipszkarton fal. A helyszínen képtelenségmegállapítani a halál beálltának a pontos idejét - mérte meg

egy műszerrel á fólia érintése nélkül, a testet, hogymeghatározza a magasságát. - A francba a centiméterrel -meredt dühösen a kijelzőre. - Váltsd át lábba! - ám továbbrais összevont tekintettel méregette az eredményt. — AKettes Áldozat, aki felül fekszik, körülbelül öt láb magas.


12/443

14 J. D. Robb

Az Egyes Áldozat, az alsó, csak négy láb tizenegy hüvelyk. - Gyerekek — szólalt meg Roarke a háta mögött. —

Gyerekek voltak.Nem lépett be a két fal közé, csak állt a résnél.- A koruk megállapítását bízzuk a törvényszéki szak-

értőre — mondta Eve, majd megrázta a fejét. Nem egysze-rűen a férjéhez vagy egy szemtanúhoz beszélt. Roarke márszámtalan ügyben segítette, nemegyszer vállvetve küzdött

vele. - Aha, igazad lehet, de ez még akkor is megerősítésreszorul. Menj oda Peabodyhoz, hadd vegye fel a vallo-másod.

- Éppen Ninával beszél — pillantott hátra Roarke. Azelszánt, határozott, mégis kedves Peabody valóban az épí-tészmérnökkel foglalkozott, aki még mindig nem tért

igazán magához. - Úgy látom, eltart egy ideig. Addigsegíthetek neked.-

Nem jó ötlet. Egyelőre nem - hajtotta vissza óvatosana Kettes Áldozatot fedő fóliát Eve. — Nem látok lyukat akoponyán, így nem állapítható meg egyértelmű fejtrauma.A nyakon és a felsőtesten sem találok törést vagy egyébcsontsérülést — tette fel a mikroszemüveget. — A könyökefölött eltört a bal karja. Az egyik ujjcsont mintha görbe len-ne, vagy... mindenesetre én görbének látom. Nincs semmi,amiből a halál okára lehetne következtetni. A törvényszé-kiek a koponya alapján megkísérelhetik az azonosítást.Nincsenek ruhadarabok, cipő, ékszerek vagy személyestárgyak—

ült le Eve a sarkára, és újra a férjére emelte a tekintetét. — Nem sokat tudok a csontokról, csak azt, hogy aférfiaknak szögletesebb az állkapcsuk. Ez viszont az énszememben kerekdednek tűnik. A férfiaknak a medencéjükis más. Csak találgatok, de szerintem nők az áldozatok.

- Lányok.-

Egyelőre ez is csak találgatás. Még a halál beálltánakaz idejét vagy okát sem ismerjük. Talán megbecsülhetjük, mikor húzták fel ezt a falat. Nagy valószínűséggel az voltvele a céljuk, hogy elrejtsék mögé a tetemeket. Erre és a tör-


13/443


vényszékiek vizsgálatára alapozva pontosabbanbelőhetjük, hogy mikor érte őket a halál - állt fel. - A

személyazonosságuk megállapítása is rájuk vár. Ha mártudjuk, hogy kik voltak életükben, elkezdhetünkgondolkodni azon, hogyan kerültek ide - lépett ki a két falközül, mivel a résben már nem maradt feladata.

-

A magasságuk majdhogynem megegyezik - hívta felrá Roarke a figyelmét.

-

Aha. Elképzelhető, hogy hasonlítottak egymásra.Közel állhatták egymáshoz korban, magasságban, talánmég bőrszínben is. Lehet, hogy együtt ölték meg őket, de azis, hogy nem. A csontokon nem találtam sérülést, de ettől avizsgálat még feltárhat olyasmit, amit nem vettem észre.Várj egy kicsit - indult Peabody felé, aki éppen befejezte

Nina kihallgatását.-

Sajnálom, hogy nem tudok többet segíteni. Eznagyon felkavaró. Még soha... — pillantott újra a falbantátongó ha- sadék felé Nina, majd elfordította a fejét. - Mostsem láttam tisztán, de...

-

Amikor felkérték erre a munkára, megvizsgálta a

falakat és a padlót? - kérdezte Eve.- Természetesen. Többször is bejártunk mindent. Min-dent lemértünk. Roarke azt az irányelvet fektette le, hogybelezzük ki az_ épületet, és a főfalak segítségéveltervezzem meg az új belső teret. Minden tervetmegszereztünk. Az építészetit és az épületgépészetit is.Csupaszítsuk csontig... - tört meg a hangja, és elsápadt. - ígymondják, amikor csak a főfalak maradnak állva. Az épületstruktúrája remek, de a belső kialakítás már korántsem.Rengeteg olcsó anyagot építettek be, a tervezés csapnivaló,és évtizedeken keresztül csak gyorsjavításokat végeztek.Később már ennyit sem. Tel jesen elhanyagolták.

-

Hány éven keresztül hanyagolták el?-

A kutatásaim alapján hivatalosan tizenöt éve nemhasználták semmire. A történetének is utánanéztem, háthaad néhány ötletet az új belső megtervezéséhez.

-

Az eredményeket nekem is küldje át. Most elmehet.


14/443

16 J. D. Robb

Hívjak valakit, aki hazaviszi?- Majd leintek egy taxit. Jól érzem magam. Általában

nem vagyok ennyire... érzékeny. Indulás előtt válthatnéknéhány szót Roarke-kal?—Persze - fordult Eve a társa felé. — Azt hiszem,

gyerekek voltak az áldozatok.—

A francba, Dallas.— Nem száz százalék, de szerintem igen. Szeretném,

ha felvennéd Roarke vallomását, úgy kevésbé lehetbelekötni. Én magamra vállalom a munkavezetőt - nézettkörül, és látta, hogy megérkeztek a takarítók. - Egy? perc.

Eve eligazította a takarítókat, majd felvette Pete rövid,ám annál színesebb vallomását, végül visszament Roarke -hoz.

—

Azzal segítesz a legtöbbet, ha kideríted, hogy azelmúlt tizenöt évben ki, mit, hol és mikor csinált idebent.—

Szerinted akkor rejtették ide őket. —

Aha, mivel ez idő alatt nem használta senki,legalábbis csak ritkán. Ennyi idő bőven elég a holttesteklebomlásához. Azt is jó lenne tudni, ki lakott itt az ezt

megelőző öt évben. Ez alapján már talán el lehet indulni. —

Megkapod.— Mi az ott? Azt a falrészt elbontották.—Valószínűleg az előző tulajdonos csinálta.

Ugyanilyet találsz az emeleten is. A vízvezetéketpiszkálták.

— Kár, hogy a bontás nem terjedt a holttestekig. Mi ha-marabb megtaláljuk őket, te pedig olcsóbban jutsz hozzá azépülethez.

— így is elég olcsó volt. A víz és elektromos vezetékekrendbetétele sokkal több pénzt emésztett volna fel, mintamennyit rá tudtak szánni, vagy keresniük kellett volna egybefektetőt, de egyiket sem engedhették meg maguknak.

—

Erre jöttél te, és lecsaptál rá.—

Nagyjából. Az épületre, és mindenre, amit benne ta-lálok.

Eve pontosan tudta, mit érez a férje.


15/443


— Tanúsítom, hogy nem a te birtokodban volt, amikorazok a holttestek odakerültek. Te csak rájuk bukkantál,

mert valakinek meg kellett találnia őket. Itt már semmitsem tehetsz, Roarke. Inkább menj, és intézd az ezernyitalálkozód, amit mára szerveztél.

-

Mára csak pár százat szerveztem, ezért szerintemmaradok még egy kicsit — figyelte Roarke, ahogy két fehérruhába és csizmába öltözött takarító végighúz egy műszert

a szomszédos fal mentén.- Oké, nekem viszont... - hallgatott el Eve, amikor akapu csikorogva kinyílt.

Az érkező nő úgy festett, mint aki most lépett ki egyvideofilmből. Hosszú égővörös kabátot viselt, hozzáugyancsak hosszú, vörös alapon ezüstcsíkos sálat. Rövidrenyírt, csillogó fekete haja fölött hetykén félrecsapott vörösbarett ült. Szürke, magas sarkú csizmájának a szára eltűnt akabát szegélye alatt.

Levette vörös keretes napszemüvegét. Jégkék szemeéles ellentétben állt sima, karamellszín bőrével. Aszemüvegét eltette egy Plútó méretű szürke retikülbe,utána kihalászott egy ’linket a túldíszített tokjából és

elkezdte rögzíteni a helyszínt.-

Ez meg ki a fene? - szelte át néhány hatalmaslépéssel Eve a poros távolságot. Biztos valami riporter, akimegpróbálja elhalászni a kollégái elől a szenzációt. - Ez ittbűnügyi helyszín... — kezdte.

-

Persze hogy az. Sokat segít, ha felvételt készítek a

környezetről. Dr. Garnet DeWinter - rázta meghatározottan Eve kezét. - Törvényszéki antropológus.

- Magát nem ismerem. Miért nem Frank Beesum jött?- Frank a múlt hónapban nyugdíjba vonult és Bocába

költözött. Én kerültem a helyére - mérte végig Eve-et a nő. -Mellesleg én sem ismerem magát.

-

Dallas hadnagy - kocogtatta meg ujjával aderékszíjára akasztott' jelvényt Eve. - Szeretném látni azigazolványát, dr. DeWinter.

-» Rendben - nyúlt bele DeWinter a retiküljébe,melyben Eve számításai szerint egy kisebb póniló is elfért,


16/443

18 J. D. Robb

és elővette a papírjait. - Azt mondták, csontmaradványokattalált. Két személy csontmaradványait.

-

így igaz — adta vissza Eve az igazolványt, miutánmegnézte. - Mindkettőt műanyag fóliába csomagolták,melyet valószínűleg rágcsálók rongáltak meg. A mögött afal mögött bukkantak rájuk, amikor elkezdték a bontást —mutatta, majd vezetni kezdte DeWintert.

— Téged viszont ismerlek - ragyogott fel DeWinterarca, amikor észrevette Roarke-ot. - Emlékszel még rám?

—

Garnet DeWinter - kiáltott Roarke, és Evelegnagyobb meglepetésére megölelte és megpuszilta atörvényszéki antropológus arcát. — Hány éve is történt?Öt? Hat?

— Azt hiszem, hat. Olvastam, hogy megnősültél - mo-solygott Roarke-ra DeWinter, majd Eve felé fordult. -Mindkettőtöknek gratulálok. Nem számítottam rá, hogy itttalálkozunk, Roarke.

— Övé az épület — árulta el Eve.—

Micsoda balszerencse — nézett körül alaposanDeWinter. — Kész romhalmaz, de neked az átalakítás azegyik erősséged.

—

Mint neked a csontok. Hatalmas szerencse, hogy őtkaptuk, Eve. Garnet az ország egyik legjobb törvényszékiantropológusa.

—

Az egyik? — nevetett fel DeWinter. — Nem találtama helyem az East Washington-i laborban, így amikorkínálkozott ez a lehetőség, azonnal elvállaltam. Ráadásulszerintem a lányomnak, Mirandának is jót tesz akörnyezetváltozás — fordult Eve felé.

— Csodálatos, és később mondjuk egy ital és egy tálkamogyoró mellett talán folytatjuk is, de most nem is tudom...Nem kellene inkább megvizsgálni a maradványokat? Csakhogy csináljunk is valamit.

—

Szarkazmus. Jaj! — bújt ki DeWinter a kabátjából. -Megfognád? — nyújtotta Roarke felé. — Arra? — kérdezte,és amikor Eve bólintott, odalépett a falban tátongó hasadékmellé, majd újra előyette a felvevőjét.

—

Már készítettem felvételt - kezdte Eve.


17/443


-Jobb szeretek a sajátom alapján dolgozni. Látom, a föl-ső maradványról lehúzta a fóliát.

—

Miután mindent rögzítettem.— Ez megnyugtató.- Megfeledkezett a folyékony kesztyűről -

figyelmeztette Eve, amikor DeWinter be akart lépni a fal ésaz álfal közé.

-

Persze. Igaza van. Még mindig nem szoktam hozzá

az eljárási rendhez - húzott elő a táskájából egy fehér ruhát,éppen olyat, mint amilyet a takarítók is viseltek.Kicipzáraz- ta a csizmáját, lehúzta, majd rövid, feketeöltözéke fölé vette a fehér védőruhát. Ezt követően egyflakonból folyékony kesztyűt fújt a kezére.

A táskáját magával vitte a két fal közé.- A barátod? - súgta oda a kérdést Eve a férjének.-

Csak az ismerősöm, de őt nem lehet nem észrevenni. -

Ahogy mondod - hajolt le Eve, és DeWinter utánmászott.

-

A fölső maradványok... -

Kettes Áldozat.- Rendben, szóval a Kettes Áldozat megközelítőleg

másfél méter magas volt.- Egy kicsivel több. Már megmértem. Az Egyes

Áldozat alig valamivel marad el mögötte.-

Ne vegye sértésnek, de én is megmérem a sajátfelvevőm előtt - mondta DeWinter, majd miután végzett,bólintott. - A helyszíni szemrevételezés alapján a koponya

formájából és a szeméremterületből arra következtetek,hogy a Kettes Áldozat tizenkét és tizenöt év közötti lány.Valószínűleg fehér bőrű. A csontokon nincs szabadszemmel látható sérülés. A jobb felkarcsonton a könyökfölötti vonal régi törésre utal. Valószínűleg a halála előttkét, legfeljebb három évvel történt. Rosszul forrt össze. A

jobb mutatóujja is roncsolódott.- Az inkább csavarodás, mint törés.- Szerintem is. Jó a szeme. Mintha valaki addig tekerte

volna*az ujját, amíg ki nem tört — vette elő DeWinter amikroszemüvegét, majd egy érintéssel bekapcsolta a rásze-


18/443

20 J. D. Robb

relt lámpát. — A fogai lyukasak. Az egyik hiányzik. A balszemgödrén is látom egy régi sérülés nyomát — haladt le-

felé lassan, módszeresen a testen DeWinter. — Sérült váll-ízület. Ez is inkább csavarásnak tűnik... mintha elkapták és kitekerték volna a karját. A bal bokáján hajszálrepedések.Egy újabb törés.

— Bántalmazták. Ezek bántalmazás jelei.—

Egyetértek, de a sérüléseket a laboromban is meg

fogom vizsgálni - nézett fel Eve-re DeWinter. Szemétóriásivá torzította a mikroszemüveg. - Azután mártöbbet tudok mondani. Most el kell mozdítanom, hogyaz Egyes Áldozatot is megvizsgálhassam.

— Peabody! Peabody feje azonnal megjelent az ajtóban,

—

Hadnagy?—

Segíts felemelni a maradványokat.— Csak óvatosan - figyelmeztette DeWinter. - Ha

kivitték, hagyják, hogy Dawson előkészítse aszállításhoz. Ismeri Dawsont?

— Aha. Emeljük fel, és vigyük ki, Peabody. — Szerencsétlen kölyök — dünnyögte Peabody,

miközben megfogta a fóliát és Eve-vel együtt úgyemelték fel a csontokat, mint egy függőágyat. — Ki ez adivatmajom? - kérdezte suttogva, miközben átvitték amaradványokat a nagyterembe.

—

Az új törvényszéki antropológus. Dawson! Amikor a takarítók vezetője feléje pillantott, Eve intett

neki.—

Kérd meg, hogy készítse elő az elszállításhoz —utasította Peabodyt, majd visszatért DeWinter mellé.

— Korban és magasságban megegyezik a másikkal. Akoponya formájából ítélve vegyes házasságból született.Szerintem ázsiai és fekete szülőktől. Az én őseim között iselőfordultak. Rajta sem látok sérülést. A sípcsontja eltörtugyan, de szépen összeforrt — vizsgálta meg az EgyesÁldozat maradványait is alaposan DeWinter. - Nem látoktöbb törést * vagy sérülést. Mind az Egyes, mind a Kettes


19/443


Áldozat törései begyógyultak. Nem azok okozták ahalálukat, még csak nem

is közvetlenül a haláluk előtt szenvedték el őket. Eve látta, hogy megcsillan valami DeWinterlámpájának a fényében.

-

Várjon - guggolt le, és belenézett a koponyaszemgödrébe. - Van itt valami — vett elő egy csipeszt ahelyszínelő készletből, és kiemelte az apró, csillogó

tárgyat.-

Valóban kitűnő a szeme - ismerte el DeWinter.— Nekem elkerülte a figyelmemet.

- Fülbevaló. -

Inkább orrbavaló vagy szemöldökpiercing.Nagyon apró, ezért hajlok arra, hogy az orrában volt, és

a test lebomlása közben egyszerűen beleesett akoponyába.Eve egy műanyag zacskóba csúsztatta a bizonyítékot. - Megpróbálunk DNS-t kinyerni, és elkezdjük az

arcrekonstrukciót. Gondolom, amilyen hamar csaklehet, meg akarja állapítani a személyazonosságukat.

-

Jól gondolja.- A halál beálltának az oka és ideje márkeményebb dió. Tovább fog tartani. Jól jönne hozzá azépület részletes története, mikor építették a külső falat,milyen célt szolgált, effélék.

- Már folyik az adatgyűjtés. -

Nagyszerű. Dawson ezeket a maradványokat isbiztosítja. Mihelyt beértem, azonnal elkezdek dolgoznirajtuk, és haladéktalanul értesítem, amint találtamvalami értékelhetőt. Már alig várom a közös munkát,hadnagy.

Eve elfogadta a feléje nyújtott kezet, de amikorodakint- ről kiáltást hallott, azonnal elengedte.

-

Itt van még egy! DeWinter szemébe nézett.- Úgy tűnik, még nem megy sehová. -

Ahogy maga sem.


20/443

22 J. D. Robb

Mire mindennel végeztek, összesen tizenkétcsontvázat találtak.


21/443

Második fejezet

Eve az épület minden részét bejárta. A déli falnálkezdett, ahol a takarítók már vágtak egy nagy téglalapalakú rést a gipszkartonba és a törmelék egy részételrakták, hogy a laborban megvizsgálják. A keskeny réshárom ember fóliába csomagolt maradványait rejtette.DeWinter segítségével mindhármat gondosanmegvizsgálta.

Tizenkét és tizenhat év közötti lányok voltak.Akárcsak az első kettő esetében, itt is láttak rajtuk régisérüléseket, de semmi olyat, amiből a halálukra lehetett

következtetni.A csontok között Eve három piercinget és egy apró

ezüstkarikát talált. A földszinten az egyéb helyiségek mellett két vécé

is volt, melyekből már rég elszállítottak mindenmozdíthatót.

Mire DeWinterrel a vaslépcsőn felmásztak azemeletre, a takarítók bejelentették a következő öttetemet.

—

Etnikailag ők is vegyes származásúak - mondtaDeWinter. — Viszont ezek is lányok, méghozzáugyanabból a korcsoportból. A sérüléseik egy része

szerintem gyermekkori bántalmazásból ered, de nemez okozta a halálukat. Bárki is tette, a pubertásonátesett, de a felnőttkortól még messze járó lányokravadászott. Méghozzá valószínűleg olyanokra, akiketkorábban már bántalmaztak.

— Az épület évekig egyfajta menedékházként

működött. Eve, miközben zacskóba tett egy lábujjgyűrűnek tűnő ékszert, a válla fölött Roarke-ra pillantott.

—

Miféle menedékházról beszélsz?—

A dokumentáció hiányos. A városi forradalom


22/443

idején olyan gyermekeket és kamaszokat szállásoltak elaz épületben, akik elvesztették a szüleiket. Úgy

működött, mint valami rögtönzött árvaház.—

Ezek a testek nincsenek itt a forradalom óta.


23/443


- Szerintem még ez is lehetséges — ellenkezettDeWin- ter. - Miután a laborban megvizsgáltam a

maradványokat, többet fogok tudni arról, mikorhaláloztak el.- Nincsenek itt a forradalom óta - ismételte meg

Eve. - A gipszkarton fal nem olyan régi. Ráadásulakkoriban nem lett volna szükség a rejtegetésükre. Aforradalomban tömegével hevertek mindenfelé a

holttestek. A gyilkos úgy is megszabadulhatott volnatőlük, ha egyszerűen kidobja őket az utcára. Ráadásul -folytatta, mielőtt DeWinter közbevághatott volna —hogy a fenébe lehetett volna észrevétlenül megölni,becsomagolni és egy frissen megépített fal mögé elrejteniőket, amikor tele a ház? Ehhez idő és némi nyugalom

kell. -

Igen, értem már. Igaza van. Csak arra céloztam,hogy törvényszéki szempontok alapján a maradványokakár abból a korból is származhatnak, és a vizsgálatokelvégzéséig nem lehetünk biztosak semmiben.

Eve felegyenesedett és kiadta Peabodynak a

bezacskó- zott bizonyítékokat.- Találtál valamit arra nézve, hogy meddig éltek itta forradalom árvái?

-

Még dolgozom rajta — felelt Roarke. — Ezen aszinten és a fölöttünk lévő emeleten rendezték beösszevissza a hálótermeket. A másodikon és aharmadikon volt két közös fürdőszoba is.

- Amennyire meg tudom állapítani, a forradalomvégén vagy közvetlenül utána változtatták meg azépület belső elrendezését - szólt közbe Pete. - Azóta nemhasználunk ilyen anyagokat. Akkoriban senki semfoglalkozott engedélyekkel, szabályokkal vagyellenőrzéssel. A megmaradt víz- és villanyvezetékek,valamint az épületszerkezet olyan, mintha összehordtakés beépítettek volna mindent, ami a kezükbe akadt.Ugyanez a helyzet az első emeleti konyhában és a kétföldszinti budiban.


24/443

24 J. D. Robb

- Azóta nem történt felújítás?- Izé... - vakarta Pete a fejét. - Megfoltoztak ezt-azt,

és elvégezték a feltétlenül szükséges javításokat. Mindenalkalommal a lehető legolcsóbb megoldást választották.Ezért is döntöttünk úgy, hogy nem tartjuk meg aközfalakat. Látszott rajtuk, hogy nem tartoznak azeredeti szerkezethez, ráadásul sokszor javították is őket.

-

Hálóterem - lépett ki Eve a falrésből, és

körülhordozta a tekintetét a nagy helyiségen, miközbenigyekezett maga elé képzelni az egykor idezsúfoltpriccseket, keskeny ágyakat, olcsó dobozhozhasonlatos szekrényeket, fiókokat.

O is megtapasztalta, milyen az állami árvaházhálóterme - a hátrányos helyzetű, jogfosztott,

problémás gyerekek lakhelye. Úgy vélte, mindháromillett rá. Emlékezett az éjszakák és nappaloknyomorúságára.

- Ide húsz-huszonöt gyerek férhetett be. Emeleteságyban a duplája.

-

Az szoros — jegyezte meg Pete.

-

Az efféle helyek mindig zsúfoltak, és általában aberendezés is a lehető legolcsóbb. Kiment a szobából, át a szemközti terembe, magára

hagyva DeWintert a maradványokkal.- Talán ez is hálóterem volt - vetette fel Pete.

Nem, gondolta Eve. Inkább egyfajta„csoportszoba”, ahol a bentlakók terápiásbeszélgetésen, oktatáson vettek részt, vagy itt osztottákki nekik a napi feladataikat. További szenvedésekszínhelye.

Folytatta útját oda, amely a padló alapján közösfürdőszoba lehetett.

Kristálytisztán emlékezett arra, amelyben régen ő is járt.

Itt hat, legfeljebb hét zuhanynak jutott hely. Egykád a kiváltságosoknak, nyitott zuhanykabinok atöbbieknek. Talán három zuhanyfej, melyekből jobb


25/443


napokon csörgedezett is a víz, három lefolyó.Pete dörmögő hangját hallva hátrafordult.

-

A régi rézcsöveket kipucolták, de az efnber nemis várt mást. Még a műanyag csövek egy részét iselvitték. Ha máshogy nem fértek hozzá, lyukat ütötteka falba. Kirángatták a kagylókat és a kádat. Ott biztosanegy kád állt. Látszik a

vízcsövek nyomából. A harmadikon is találtunk egy ilyen

elrendezésű helyiséget. - Valószínűleg az egyik emeleten a fiúkat, a másikon alányokat szállásolták el. Különösen, ha kamaszok voltak -mondta Eve, miközben arra gondolt, hogy ez egybevág atapasztalataival.

-

Hadnagy - lépett mellé elkínzott arccal Dawson. -

Még több maradványt találtunk.Végül tizenkét, fóliába csomagolt tetemet emeltek ki afalakból. Egyes csontok között apró, csillogó ékszerek me-séltek egykori viselőjükről.

Amikor Eve végzett, megállt a járdán Roarke mellett.A hideg, a lárma és a szeme előtt rohanó életteli város segí-

tett megszabadulni a gipszportól és a haláltól, amelyrárakódott az arcára, az elméjére.- Bemegyünk a kapitányságra. Ha megtudsz valamit

az épület előző tulajdonosairól vagy a történetéről, azonnalküldd át. A legkisebb apróság is fontos lehet. Ha másranem, hát ugródeszkának a további adatokhoz.

-

Már átküldtem a gépedre, amit eddig összeszedtem,beleértve az eladók adatait is — nézte Roarke is az épületet,akárcsak a felesége. — Nem tetszik neked, hogy át kelladnod őket DeWinternek... elvégre a te halottaid.

- O a szakértő, de igazad van — ismerte be Eve. - Va-lóban nem tetszik. Én viszont hiába nézném a csontjaikat,nem tudnék megállapítani belőlük semmit. Veleellentétben. Legalábbis remélem, hogy képes lesz rá.

- Magasan képzett. Együtt fog dolgozni Morrisszal? Eve-mek eszébe jutott az ugyancsak magasan képzett

vezető törvényszéki szakértő, akiben teljes mértékben meg-


26/443

26 J. D. Robb

bízott.- Aha, együtt. Ebben biztos vagyok. Tizenkét áldozat -

gondolkodott hangosan. - Három emeleten négy különbözőrejtekhelyen. Kérdés, hogy miért szórták szét őket. Hason-lítottak egymásra, csak a származásuk különbözött. A ma-gasságuk, életkoruk viszont csaknem megegyezett. Talán atestalkatuk is. Vagy elővigyázatlanságból vagynemtörődömségből, de nem távolították el minden

ékszerüket. Mindegy - váltott témát. - A házat lezárjuk, ésnem ígérhetem, hogy gyorsan megoldódik az ügy. —Nekem most nem ez a legfontosabb. Tudni akarom a

nevüket. Eve megértőén bólintott. —Mint ahogy én is. Meg fogjuk tudni és arra is

rájövünk, mi történt velük. A tettest is megtaláljuk. —Ennek meg te vagy a szakértője — csókolta meg afelesége homlokát Roarke, mielőtt Eve félrehúzódhatottvolna, mert úgy érezte, szüksége van erre. — Otthontalálkozunk.

Eve megkerülte a kocsi motorházát és beült a volán

mögé, majd hatalmasat sóhajtott.-Jézus Krisztus.A mellette helyet foglaló Peabody is felsóhajtott.—

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy még csakgyerekek voltak. Képtelen vagyok eltekinteni attól, hogybecsomagolták azt a tizenkét gyereket és kihajították, minta szemetet.

— Nem is kell szabadulnod tőle. Inkább meríts erőt be-lőle - sorolt be Eve a forgalomba. — Ellenben nem hiszem,hogy a gyilkos is szemétnek tekintette őket.

—

Akkor minek?— Nem tudom. Még nem. Minden testet gondosan be-

csomagolt, majd négy különböző helyre rejtett, egyeseketegymás mellé fektetett. Van ennek valami jelentősége? Mi-rát is bevonjuk a nyomozásba - célzott a NYPSD legjobbprofilalkotójára és pszichiáterére. — Elkezdjük feldolgozniaz adatokat, amit Roarke gyűjtött össze az épületről. Hátha


27/443


segítünk vele ennek a DeWinternek. —Láttad a csizmáját? — forgatta lelkes irigységgel a

szemét Peabody. — Mint a vaj. Na és a ruhája? A szabása,az anyaga és azok a cuki gombok végig a hátán?—Ki hord vajpuha csizmát és cukin gombolódó ruhát

egy tetthelyen?-

Neki nagyon jól állt. A kabátja is igazán szuper. Nemolyan szuper, mint a tiéd, inkább olyan csajosan szuper.

-

Az enyém inkább hasznos. Praktikus.-

És varázslatos - tette hozzá Peabody a belevarrt go-lyó- és sugárálló rétegre utalva. - Mégis jól néz ki. Amúgyazt hallottam Dawsontól, hogy DeWinter a csontok géniu-sza. Szerintem titokban szerelmes belé, amit nem csodálok,elvégre fantasztikusan néz ki. Azt is mondta, hogy többet

meg tud állapítani egy ujjpercből, mint egy csapatlaborpatkány az egész testből. -Mivel csak csontokat és néhány olcsó ékszert találtunk,

valamint az épülettel sem törődött évek óta senki, re-ménykedjünk benne, hogy igazat beszélt.

-

A fal anyaga - folytatta Peabody. - A laborban talán

meg tudják állapítani a gipszkarton korát. Talán a műanyagfóliával is kezdhetnek valamit.- Ez az. Olcsó anyag - gondolkodott hangosan Eve. -

Nekem nagyon is olcsó vacaknak tűnt az a fólia. Olyanfajta, amit nagy tekercsekben árulnak, hogy az emberleterítse vele a cuccait, ha nem akarja, hogy minden vizeslegyen, vagy festésnél beborítsa vele a padlót, de használatután ki lehet lökni. A falon eszközölt javításokkal ugyanez ahelyzet. Olcsó farostlemezt használtak, viszonttisztességesen elvégezték a munkát. Éppen ezért nempiszkálta eddig senki.

- Vagyis a gyilkosnak van érzéke az építészethez.- Annyi biztosan, hogy felhúzzon egy gipszkarton fa-

lat, amelyen senki sem döbben meg, hogy mégis, mi a fenétkeres ott. Belesimult a környezetbe. Viszont mi a fenénekdugta oda a holttesteket? Miért nem talált valami jobb mó-dot arra, hogy megszabaduljon tőlük? Könnyebb lett volna


28/443

28 J. D. Robb

vízbe dobni vagy elásni valahol. Azért rejtette el őket, mertnem akarta, hogy megtalálják őket. Talán attól félt, hogy

abból következtetni lehet a személyére. Ellenben az is elve-zethet hozzá, hogy tudjuk, gond nélkül bejutott azépületbe. Mégis odabent hagyta mindet.

-

Talán á közelben akarta tudni őket? -

Időnként ellátogathatott hozzájuk. — Ez beteges.

—

Tele a világ beteg emberekkel — közölte Eve, majdvégig ezen gondolkodott a kapitányság felé vezető úton. A mélygarázsba érve beállt a parkolóhelyére. Sem az

áldozatok arcát, sem a nevét nem ismerte — ez azonbannem jelentette azt, hogy ne ásná bele magát a lehetőlegmélyebben az ügybe.

-

Megnyitom az aktát és felállítom a táblát - lépett besietve a felvonóba. - Tiéd az épület története. Használhatoda Roarke-tól kapott adatokat, de te is keresgélj, hátha találszvalamit. Ki használta, ki volt a tulajdonos, ki dolgozottvagy lakott benne. Elsősorban a városi forradalom utániidőkben, de nem kizárólagosan.

-

Rajta vagyok.— Tegyük fel, hogy DeWinter jól becsülte meg ahelyszínen az áldozatok elhalálozásának az időpontját.Ebben az esetben... - húzódott odébb Eve, amikor a kabinmegállt és többen is beszálltak. - Kezdjük tizenöt évvel.Közvetlenül azután, hogy az épületet bezárták. Viszont ígyis tudnunk kell, ki állt vele kapcsolatban, kit érdekelt azadott dátum után és előtt.

Amikor újra nyílt az ajtó, két egyenruhás járőrrángatott be egy igencsak büdös hajléktalant. Eve inkábbúgy döntött, hogy a mozgójárdán folytatja az útját.Peabody követte.

—

Nekem az a benyomásom róla, hogy nem csak a di-vathoz ért.

- Majd kiderül — ugrott le Eve a mozgójárdáról és el-indult a gyilkossági csoport irodái felé. - Mindent tudniakarok, Peabody — ismételte meg nyomatékosan,


29/443


miközben eldöntötte, hogy utánanéz dr. GarnetDeWinternek.

A közös irodába lépve azonnal megütötte orrát az ol-csó kávé, a cukor és az ipari takarítószer szaga. Az otthonillata.

A nyomozók a 'linkjükön beszéltek vagy az asztalukonálló számítógépeken dolgoztak, akárcsak a saját kockájuk-ban ülő egyenruhások. Eve észrevette, hogy Baxter nyomo-

zó és tanítványa, Trueheart asztala üres. Utánagondolt éseszébe jutott, hogy mindketten a bíróságra mentek.Magára hagyta Peabodyt. Az irodája felé baktatva

kibújt a kabátjából. Az apró, egyablakos helyiségbe érvemár alig várta az AutoSéf kínálta kávét. Igazi kávét, hálaRoarke gondoskodásának.

A látogatóknak fenntartott fotelbe dobta a kabátját. Ahátfájdító ülőalkalmatosság a ruhájával súlyosbítva bizto-san mindenkinek elveszi a kedvét attól, hogy sok időttöltsön nála. Majd kávét programozott magának és leült azíróasztalához.

Először megírta a jelentését és elküldte a parancsnoká-

nak, valamint dr. Mirának. Ez utóbbit kiegészítette azzal,hogy szeretne beszélni vele az ügyről. Ezt követően kitűzte a táblára a helyszínen készült

fényképeket. Tizenkét maradvány, gondolta közben.Mindnyájan fiatal lányok voltak, akik — ha DeWinter

nem tévedett - mára nagyjából egyidősek lennének vele.Dolgoznának, a karrierjüket építenék, lenne családjuk,múlt juk, szerelmük, barátaik.

Ki vette el tőlük mindezt? Ki, és miért? - Számítógép, keresd ki és listázd az összes tizenkét és

tizenöt év közötti eltűnt lányt New York körzetében, aholezeket a személyeket sohasem találták meg. A 2045-től2050- ig terjedő időintervallumra vagyok kíváncsi.

Értettem. Feldolgozás...

Ez eltart egy ideig, gondolta Eve.Tizenkét lány meggyilkolása is eltarthatott egy ideig,


30/443

30 J. D. Robb

hacsak nem egyszerre mészárolták le vagy mérgezték megőket, de ezt nem tartotta valószínűnek. A

tömeggyilkossághoz tömegsír tartozik, nem szétszórtrejtekhelyek.Szóval egyesével, kettesével, legfeljebb hármasával vé-

geztek velük, majd a holttestektől is így szabadultak meg. Egy zárt vagy elhagyott épület biztosítja a gyilkosnak a

kellő időt és magányt. Először meg kell határozni az ál


31/443

31 J. D. Robb

dozatok halálának az időpontját, majd megkeresni azt,aki abban az időpontban feltűnés nélkül bejuthatott az

épületbe - ráadásul ért ahhoz, hogyan kell felhúznigipszkartonból egy falat.Titokban beismerte, hogy zavarja, amiért másra van

utalva a halál beálltának a megállapításában - aki nem tagjaa megszokott csapatának. A táblát nézve emlékeztette ma-gát, hogy ezeknek a lányoknak már sohasem lesz

munkájuk, szerelmük, családjuk, ezért kénytelenegyüttműködni azzal, aki megadhatja a választ akérdéseire.

Ez viszont nem jelenti azt is, hogy nem ismerhetné meg jobban ezt a valakit.

Gyorsan utánanézett DeWinternek.

Harminchét éves, egyedülálló, sohanem ment férjhez, tízéves lányátegyedül neveli. Bejegyzettélettársi kapcsolat nem szerepel anyilvántartásban. A virginiai Arlingtonban született. A szülei tudósok, élettársikapcsolatban élnek. Testvérenincs.

A tanulmányainak a felsorolása végtelennek tűnt, és Eveigencsak lenyűgözőnek találta. A Bostoni Orvosi Egyete-

men fizikai és biológiai antropológiából is doktorált - ké-sőbb vendégelőadónak is meghívták -, és több kapcsolódótudományterületben is elmélyült, mint a törvényszékiDNS- elemzés és a toxikológia. Számos intézménybenmegfordult, legutóbb az East Washington-i Műhelyben,ahol kilenc laboránsból álló csoportot bíztak rá.

Miután azt is végignézte, merre dolgozott a világban,látta, hogy volt alkalma megkeresni divatos kabátja árát. Alista Afganisztántól Zimbabwéig terjedt.

Ellenben kétszer is letartóztatták. Egyszer az esőerdőkmegmentésére szervezett tüntetésen, egyszer pedig... mert

v


32/443

32 J. D. Robb

ellopott egykutyát.Miféle ember lop kutyát?

Mindkét alkalommal bűnösnek vallotta magát, kifizettea büntetést és elvégezte a kiszabott közmunkát. Érdekes.Éppen készült rá, hogy mélyebben is beleássa magát

De- Winter priuszába, amikor Mira megkopogtatta azajtófélfát.

- Gyorsan ideértél — állt fel Eve automatikusan.-

Külső konzultáción jártam, és a visszaúton jövetkaptam meg a jelentésed. Azonnal idejöttem, nem pedig azirodámba.

-

Köszönöm.-

Ok az áldozatok - sétált a táblához Mira.Eve sohasem tartotta Mirát divatmajomnak. Inkább íz-

lésesnek. A halvány barackszínű ruha és a hozzá illő blézerkiemelte Mira fekete haját és kedves, kék szemét. A nyaká-ban csillogó aranylánc illett a fülbevalójához, valamint azarany és barackszín együttese remekül harmonizált tűsarkúcipőjével.

Eve el sem tudta képzelni, hogyan képes egy nő ilyen

szépen összeválogatni a ruháját.- Tizenkét fiatal lány - dünnyögte Mira. -

Még várjuk az azonosításukhoz szükséges adatokat.-

Igen. Együtt dolgozol Garnet DeWinterrel. -

Nagyon úgy tűnik. -

Ismerem valamelyest. Érdekes nő, és

tagadhatatlanul zseniális.- A második felét mindenkitől visszahallom. Ellopott

egy kutyát.- Micsoda? — vonta fel meglepetésében a

szemöldökét Mira, majd kíváncsian ráncolni kezdte ahomlokát. — Kinek a kutyáját? Miért?

-

Nem tudom. Csak gyorsan utánanéztem, kivel ke-rültem össze. Egyszer letartóztatták, amiért ellopott egykutyát.

- Ez... furcsa. A munkáját mindenesetrepéldamutatóan végzi. Nagy segítségedre lesz az áldozatok


33/443


azonosításában. Leülhetek? -Jaj, persze. Hadd... - Akadnak ilyen látogatók és olyan

látogatók, gondolta Eve, miközben lekapta kabátját a fotel-ről, majd az íróasztala felé intett. - Inkább oda ülj. A fotelbrutális.

- Tudom — foglalta el Mira az irodaszéket, mertvalóban tudta.

-

Iszol egy teát a sajátodból? Vagy kávét?

-

Köszönöm, nem kérek. Most... imádnivaló az a rajz -állt fel Mira, és odalépett a gyerekrajzhoz, amely Eve-et áb-rázolta teljes harckészültségben.

- Aha, tényleg jól sikerült. Nixie Swisher készítette.Valami iskolai feladat volt, vagy mi.

A kis Nixie, aki hatalmas szerencsével vagy csak a sors

akaratából túlélte a családja lemészárlását.-

Csodás. Nem is tudtam, hogy ilyen tehetséges.-

Szerintem Richard sokat segített neki.- Nem számít, akkor is jól sikerült. Téged is remekül

ragadott meg. Boldog lesz, ha megtudja, hogy az irodádbanakasztottad ki.

-

Hálaadáskor kaptam tőle és már akkor mondtam,hogy az irodámban lesz a helye. Arra emlékeztet, hogy méga legrosszabb helyzetben is meg lehet tenni a következő lé-pést, csupán az embernek hinnie kell abban, hogy képes rá.Akkor bármit túlélhet.

-

Futólag láttam, amikor Richard és Elizabeth idehoz-ták Ntw Yorkba, de annyit így is elmondhatok, hogy nemegyszerűen csak túlélte a vele történteket. Egyre inkább ki-nyílik — fordult vissza a tábla felé Mira. — Ok viszont nemélték túl.

-

Nem. Az első vizsgálatok arra utalnak, hogy azáldozatok különböző rasszba tartoztak, vagyis nemegyeztek sem a vonásaik, sem a bőrszínük. Csak a koruk, ésfeltehetőleg a testalkatuk köti össze őket. Az ösztöneim jelen pillanatban azt súgják - folytatta Eve, miközben Miravisszaült az íróasztal mögé —, hogy a gyilkos inkább akorukat nézte.


34/443

34 J. D. Robb

- Fiatalok, akik testileg vagy szexuálisan még nem fej-lődtek ki teljesen.

-

Termetre is alacsonyak voltak. Még azok is, akiket acsontok alapján idősebbnek vélünk. A szemrevételezésnélnem találtunk rajtuk olyan sérülést, amely közvetlenül ahaláluk előtt keletkezett. Minden törésüket ellátták, és azokrendre begyógyultak.

- Igen, olvastam, hogy több áldozaton is régebbi bán-

talmazások nyomát találtátok. A fiatal lányoknak, akik mármegismerkedtek az emberi természet erőszakos oldalával -mondta Mira -, nehéz elnyerni a bizalmát. Figyelembe véveaz épület történetét és a kérdéses időintervallumot, feltehe-tően szökevények voltak.

-

Már elkezdtem végignézni az eltűnt személyek adat-

bázisát. Ez... - pillantott a számítógépe felé Eve, amely je-lezte, hogy elkészült a feladattal. - Valószínűleg megvan azeredmény. Számítógép, kérem a találatok számát.

A megadott keresési feltételekalapján háromszázhetvennégy megoldatlan ügyet találtam.

- Nagyon sok - jegyezte meg Eve, de nem látszott az arcán,hogy meglepné a magas szám. — Biztosan akadnak közöt-tük, akik megszöktek otthonról, majd kihasználva a rend-szer hibáit, hamis személyazonosságot szereztek és úgyélték tovább az életüket.

-

Akadnak — bólogatott Mira -, de a többség nemilyen.

-

Nem, nem ilyen. Talán az áldozatokat is köztünk ta-láljuk. Ha nem is mindet, de néhányat. Viszont nemminden szülő vagy gyám jelenti be, ha eltűnik a gyereke.Sokan belenyugszanak, hogy a kölyök egyszerűen lelépett.

-

Te sem szöktél meg.- Nem — felelt Eve. Csak kevesekkel tudott

nyugodtan beszélni a gyermekkoráról, de Mira ezek közétartozott. — Troytól nem - az apjától, aki folyamatosanverte, kínozta és megerőszakolta. — Még csak eszembe sem


35/443


36/443

36 J. D. Robb

kriptát épített. Ez tiszteletre utal.- Meglehetősen torz tiszteletre.

-

Igaz, ennek ellenére tisztelte őket. Szökött,bántalmazott kislányok egy olyan épületben, amelybenrégen árvaházat rendeztek be... érdekes egybeesés - állt felMira. - Vissza kell mennem dolgozni - pillantott újra a táblafelé. - Hosszú ideig vártak arra, hogy megtalálják őket.Most már reménykedhetnek benne, hogy igazságot

szolgáltatsz nekik.-

Mások is lehetnek még. Vajon a gyilkos ezzel atizenkét áldozattal kezdte a munkáját, vagy éppen hogyvelük fejezte be? És ha befejezte, akkor miért? Utánanézünkaz ismert ragadozóknak, akik akkoriban haltak meg vagykerültek börtönbe, amikor az utolsó áldozattal is végeztek.

Ellenben tül sokan vannak, akiket nem ismerünk. Ahozzájuk hasonló korú lányok csoportosan járnak, igaz?Mira elmosolyodott.- Igaz-~ Vagyis valószínűsíthető, hogy egy vagy több

áldozatnak voltak barátai. Talán találunk olyanokat, akikismerték őket, esetleg hallottak vagy láttak valamit. Mégnem tudjuk a nevüket, de akad néhány nyom, aminelindulhatunk.

Mira távozása után Eve visszaült a helyére és elolvastaaz eltűnt lányok hosszú névsorát.

Majd elindult a nyomokon.Már kihúzott néhányat — túl magasak voltak a

megtalált maradványokhoz képest -, amikor Peabodybedugta fejét az ajtón..

-

Találtam néhány nevet.-

Én több százat.Peabody zavartan pillantott a képernyőre. - Ja, az eltűnt lányok. Ember, ez nagyon szomorú. Én

viszont olyan emberek nevét hoztam, akik a kérdéses idő-szakban, kapcsolatban álltak az épülettel. Egy testvérpár.Philadelphia Jones és Nashville Jones. A Roarke-tól kapottanyag szerint 2041 májusa és 2045 szeptembere között if- júsági rehabilitációs központot üzemeltettek az épületben.


37/443


Utána átköltöztek egy másikba, amelyet Tiffany BrighamBittmore adományozott nekik. Még mindig ott vannak. Az

intézményük neve Felsőbb Hatalom Ifjúsági MegtisztítóKözpont.-

Először is ki nevezi el egy város után a gyerekeit? -

Van egy nővérük, Selma, ami ugyebár egy városAla- bamában, aki Ausztráliában lakik, valamint volt egybáty juk, Montclair, aki nem sokkal a költözésüket követően

halt meg. Misszionárius útra ment Afrikába, és felfalta egyoroszlán.- Hú. Az ember nem mindennap hall ilyesmit.- Azt hiszem, az utolsók között választanék ilyen

halált.-

Mi lenne az első választásod?- Mondjuk elmehetnék egy kétszázhúsz perces

szexpartit követően, amit a latin szeretőmmel és azikertestvérével töltöttem.

- Sejtettem, hogy valami hasonlóval hozakodsz elő -mondta Eve. - Kinek a tulajdonában volt az épület, amikor Jonesék üzemeltették?

-

Félig-meddig az övék, csakhogy alig tudták fizetni a jelzálogot és a számlákat. Nem is sikerült sokáig, és a bankvégül rátette a kezét, majd értékesítette. Az újtulajdonosnak is megvan a neve. Úgy tűnik egy kisebbtársaság vásárolta meg azzal a szándékkal, hogybefektetőket szereznek és kényelmes Lakásokat alakítanakki benne. A tervük megbukott, így kénytelenek voltak nagyveszteséggel továbbadni annak a társaságnak, amelytőlRoarke megvásárolta. Mellesleg ők is vesztettek az üzleten.

-

Balszerencsés épület. Peabody a táblára tűzött fényképekre pillantott. - Nagyon úgy tűnik. - Menjünk, beszélgessünk el Pittsburghgel és Tennes-

seevel.- Philadelphiával és Nashville-lel.- Majdnem eltaláltam.


38/443


39/443


Eve elővette a jelvényét. - Most jelentkezem be.

-

Értem. Kérem, tegye a tenyerét a leolvasóra.Eve engedelmesen megvárta, amíg a rendszer végzettaz azonosításával.

-

Köszönöm, Eve Dallas hadnagy. Örömmel beberreg-tetem.

Valóban hosszú, berregő hang hallatszott, majd a záregy kattanással engedett. Eve kinyitotta az ajtót és belépetta szűkös előtérbe, melynek mindkét oldalán szobák, és fel-tehetően újabb szobák felé vezető folyosók nyíltak. Azemeletre is innen vezetett a lépcső.

Egy nő állt fel mosolyogva a szoba hátsó felében elhe-lyezett pult mögül, és elébük sietett a fényesen csillogó járólappal borított padlón.

Tipikusan úgy festett, mint egy gondnoknő. Fekete ha- ját régimódi kontyba fogta, virágmintás ruhája fölé kinyúltrózsaszín kardigánt húzott és széles, durva cipőt viselt alábán.

-

Isten hozta a Felsőbb Hatalom Ifjúsági MegtisztítóKözpontnál. Shivitz gondnoknő vagyok.

Stimmel ’ gondolta Eve.- Beszélnünk kell Jonesszal és Jonesszal. -

Igen, igen, ezt már mondta. Örömmel közölnémvelük a látogatása célját.

- Azt elhiszem — felelt Eve, és hagyta, a csend néhánypillanatra átvegye az uralmat a beszélgetésben. Az egyikbal kéz felé eső ajtón észrevette Nashville Jones névtábláját, jobbra pedig a húgáét. — Hivatalos ügyben jöttünk.

-

Természetesen! Sajnos Mr. Jones éppen foglalkozásttart, mint ahogy Ms. Jones is, de az övé hamarosan véget ér.Ha megvárják, addig hozok maguknak egy csésze teát.

- Megvárjuk, de teát nem kérünk, köszönjük. Eve beljebb sétált és belesett az egyik nyitott ajtón. Há-

rom, számítógép mögött ülő gyereket látott. - A géptermünk — magyarázta Shivitz. — A

bentlakók szabadon használhatják, hogy kutatásokatvégezzenek a feladataikhoz. Ha kiérdemlik a kiváltságot,


40/443

40 J. D. Robb

akkor a szabad ide jükben szórakozásra is. - Mivel lehet ezt kiérdemelni?

-

Azzal, hogy teljesítik a feladataikat, részt vesznek afoglalkozásokon, jól dolgoznak, kedvesek és nagylelkűek.Ezen felül természetesen testileg és lelkileg is tisztának kellmaradniuk. •

-

Maga mióta dolgozik itt?- O, már tizenöt éve. Amióta megnyitott az otthon.

Még kisegítő gondnokként és részidős életvezetésitanácsadóként kezdtem. Ha kívánják, örömmelkörbevezetem magukat az otthonban.

-Jól hangzik. Miért nem... — harapta el Eve a mondatot,amikor kivágódott Philadelphia Jones ajtaja és kivihar- zottrajta egy kivörösödött arcú, könnyes szemű, lilára és

narancsra festett hajú lány, majd a lépcső felé rohant. -

Quilla! Ügyelj a belső békédre, kérlek. A lány gyilkos pillantást vetett Shivitz felé, dacosan be-

mutatta neki a középső ujját, majd feldübörgött a lépcsőn. - Szerintem ő ma nem érdemelt ki semmilyen kivált-

ságot.

Shivitz csak sóhajtott.- Egyes ifjú lelkek sokkal nagyobb bajban vannak,mint mások. Viszont az idő, a türelem, a fegyelem és a jutalom végül minden ajtót megnyit.

Akárcsak néhány erős rúgás, gondolta Eve, de Shivitz márbe is sietett az iroda nyitva maradt ajtaján.

- Bocsásson meg, Ms. Jones, de két rendőr szeretnebeszélni magával és Mr. Jonesszal. Igen, persze, persze -fordult vissza Eve és Peabody felé. — Fáradjanak be. Mr. Jones- nak is azonnal szólok, amint befejezi a foglalkozást.

Eve belépett és körülnézett az egyszerűen berendezettirodában, melynek az elülső részét nappalihozhasonlatosan rendezték be. Valószínűleg itt tartják a„foglalkozásokat” és a látogatókat is itt ültetik le.

A gyermekvédelmi szolgálat munkatársait, agyámokat, az időnként ideérkező rendőröket, talán azesetenként felbukkanó támogatókat is.


41/443


Az U alakú asztal mögött egy nő ült. Fényes barna hajátfésűvel fogta hátra, és éppen a számítógépébe írt valamit.

Oldalról látszott határozott, hegyes álla. Telt ajkait erősenösszeszorította. Zöld szemében megcsillant valami.- Csak egy pillanat, nyomozók. Addig foglaljanak

helyet - tette hozzá anélkül, hogy felpillantott volna amunkából.

Mivel Eve egyelőre nem akart helyet foglalni, elindult

az íróasztal felé és nekitámaszkodott az eléje állított két,alacsony háttámlájú szék egyikének.- Elnézést - folytatta Philadelphia. - Az utolsó foglal-

kozásomon adódott némi probléma. Már rendben is va-gyunk. Mit tehetek magukért? - fordult Eve felé udvariasmosollyal az arcán.

Majd halálra rémülten pattant fel a helyéről. -

Gyilkosság történt. Meghalt valaki! Eve kíváncsian felvonta a szemöldökét.- Nem is egyvalaki, hanem tucatnyian. Beszélgessünk

egy kicsit.


42/443

Harmadik fejezet

Philadelphia Jones úgy tántorodott hátra, mintha Eve meg-ütötte volna.

-

Micsoda? Egy tucatnyian? A gyerekek! - kerülte megvillámgyorsan az íróasztalát, és ha Eve nem kapja el akarját, kirohan az irodából.

-

Nyugodjon meg! - Meg kell né...- Üljön le! - vágott közbe Eve. - Először is magyarázza

meg, miből gondolt azonnal gyilkosságra. - Ismerem magát. Tudom, kicsoda, és mivel

foglalkozik. Mi történt? Az egyik gyerekünk? Melyik? leove-ügy, gondolta Eve. Ha az egyik legnagyobb

esetéből bestsellert írnak és mégis filmesítik, elkezdikfelismerni az emberek.

Erről lehet szó, na meg arról, hogy Roarke-hoz mentfeleségül.

-

Valóban gyilkosságok miatt jöttünk, Ms. Jones, deazok nem a közelmúltban történtek.

- Nem értem. Jobb, ha valóban leülök - határozta elmagát Philadelphia, és elindult a nappalinak berendezettirodarész felé. — Nem a gyerekekről beszél? Sajnálom.Elnézést kérek - vett néhány mély lélegzetet, hogy

megnyugodjon. - Általában nem viselkedek ennyire...hevesen.- Hozok egy pohár vizet — ajánlkozott Peabody.- Jaj, köszönöm, de megkérem a gondnoknőt, hogy

hozzon be nekünk teát, és tolja el a következőfoglalkozásomat.

-

Szólok neki.- Nagyon kedves.-

Nem gond — surrant ki Peabody az ajtón.-

Foglaljon helyet — kérte Philadelphia. — Mégegyszer nagyon sajnálom. Természetesen olvastam az


43/443

Icove-köny- vet... és éppen tegnap este láttam egybarátommal a videót.


44/443

42 J. D. Robb

Nagyon eleven még az élmény, ezért rögtön a legrosszabb jutott eszembe, amikor megpillantottam.

—Értem — foglalta el Eve az egyik fotelt, miközbenPhiladelphiát méregette. Látta rajta, hogy némilegmegnyugodott, de még mindig remeg.

Úgy vélte, a negyvenes éveinek a derekán járhat. Kon-zervatívan öltözködik, egyszerű frizurát és apró fülbevalóthord.

Akárcsak az irodája: ízléses, takaros és egyáltalán nemhivalkodó.

—

Régen a bátyjával egy másik épületben is vezettekegy intézményt.

— Nem, az FHIMK-nak mindig is itt volt a székhelye.Biztosan a Menedékre céloz. így neveztük az eredeti ott-honunkat. Ott sokat küszködtünk — mosolyodott el halvá-nyan. - A szó minden értelmében. Nem volt elég pénzünk,emberünk, és karbantartási szempontból az épület maga isrémálomnak bizonyult. Képtelenek voltunk fizetni a rész-leteket... meggondolatlanul ugrottunk bele a vásárlásba. Avárosi forradalom idején árvaházat rendeztek be benne.

—

Aha, tudom.

—

Ezt jelnek véltük, szóval Nash és én gyorsanmegvásároltuk. Hamar rájöttünk, oka van annak, hogy azangyalok is elkerülik — jelent meg újra halvány mosoly aszája sarkában. — Viszont sokat tanultunk az esetből, majdIsten segedelmével, valamint a támogatónk jóindulatábólfelépítettük ezt az új otthont, ahol a szükséget szenvedő

gyermekeknek már nem csupán menedéket tudunk kínálni.Peabody visszatért.— Mindjárt itt a tea.—

Nagyon szépen köszönöm. Foglaljon helyet. Éppenmost magyaráztam Dallas hadnagynak, hogyan tudtukkiterjeszteni Nashsel a lehetőségeinket, amikor ide költöz-

tünk. Ennek szeptemberben múlt tizenöt éve. Gyorsan re-pül az idő. Olykor túlságosan is gyorsan. — Egész pontosan mivel foglalkoznak? — kérdezte

Eve.- Tiszta és biztonságos környezetet biztosítunk a tíz és


45/443


tizennyolc év közötti gyerekeknek, megadjuk nekik a szük-séges szellemi, lelki és fizikai segítséget, hogy legyőzzék a

függőségüket, megtanuljanak helyes döntéseket hozni éserős egyéniség váljék belőlük. Megmutatjuk nekik és a ne-velőiknek a békés és elégedett élethez vezető utat.

-

Hogy kerülnek ide? Mármint a gyerekek. -A legtöbbjüket a gyámjuk íratja be vagy bejárónak,

vagy bentlakásosnak. Másokat a bíróság küld. Agyerekeink zavartak, sokan kábítószerfüggéssel küzdenek,és mindnyájukból hiányzik az önkontroll, az egészségesönkép, ráadásul rengeteg a rossz szokásuk. Mi szabályokközé szorítjuk az életüket, egyéni vagy csoportterápiakeretében foglalkozunk velük, továbbá lelki útmutatást iskapnak.

- A másik helyen is így csinálták?-

Ott a megfelelő személyzet hiányában nem tudtunkhatékonyan harcolni a drogok ellen. Attól tartok, aMenedék a legtöbb gyereknek csupán annyit jelentett, hogybehúzódhat valahová a hideg elől. Utcagyerekek voltak,akik megszöktek otthonról vagy kidobták őket. Próbáltunknyugodt körülményeket, meleg ágyat, egészséges ételt és

felügyeletet biztosítani, de a pénzhiány igencsak korlátoztaa lehetőségeinket. Egészen addig, amíg meg nem keresettminket a jótevőnk, Ms. Bittmore. Ezt az épületet is őadományozta nekünk, pénzzel is segített, hogy bővítsük alehetőségeinket. O, köszönöm, gondnoknő.

-

Örömmel segítek - hozta be Shivitz a tálcát, rajta

egyszerű, fehér teáskannával és három fehér csészével. -Tehetek még valamit?

- Egyelőre nem, de küldd be Mr. Jonest, amint végzett. - Természetesen — hátrált ki Shivitz, és halkan

becsukta az ajtót.-Boldogan mesélek az FHIMK-ról - töltötte ki beszéd

közben a teát Philadelphia. - Ha kívánják, szívesen körbe isvezetem magukat. Viszont fogalmam sincs, hogy miértérdeklődnek az intézményünk után.

- Ma reggel kezdetét vette a Kilencediken álló épületbontása és felújítása. A maguk régi épületéről beszélek.


46/443

44 J. D. Robb

- Végre csinálnak vele valamit. Ez jó hír. Legalábbannyi kedves emléket őrzök arról a házról, mint rémeset —

nevetett fel kurtán Philadelphia, miközben felemelte acsészéjét.- A vízvezetékben nem lehetett megbízni, az ajtókszorultak, az áram pedig időnként minden magyarázatnélkül elment. Bárki legyen is az új tulajdonos, remélem,hogy elég mély a zsebe. Gondolom, egy tisztességes

felújítás hatalmas összegbe kerül - pillantott fel, amikornyílt az ajtó. - Gyere, Nash! Ismerkedj meg Dallashadnaggyal és Peabody nyomozóval.

- Részemről a szerencse — lépett be az őszülő, feketehajú férfi. Az orra messze előreugrott az arcából, az állaugyanolyan hegyes volt, mint a húgának. Öltönyt és

nyakkendőt viselt. A cipője ragyogott, akár a tükör. —Tudom, hogy ki maga, Dallas hadnagy - rázta meghatározottan Eve kezét.- Tudom, ki Roarke felesége. Mindkettejüket ismerem -folytatta, miközben Peabodyval is kezet fogott. - Híresek.Elsősorban az Icove-ügy miatt.

-

Megkérem a gondnoknőt, hogy hozzon még egycsészét.-

Miattam ne zavartasd magad — legyintett Nash,majd a húga mellé ült a kanapéra. - Kávépárti vagyok, dePhilly nem enged koffeint a házba. Még műkávét sem.

- Különösen azt nem. Ezek mind vegyszerek - húzta elhelytelenítően a száját Philadelphia, miközben a fejétcsóválta. — Ezzel az erővel akár mérget is ihatnál.

- Méregnek viszont nagyon finom. Szóval, mi szélhozta New York két legjobb nyomozóját az FHIMK-hoz?

-

A hadnagy éppen most említette, hogy elkezdtékfelújítani a régi helyünket, Nash. A Menedéket.

-

Itt is gyakran emlegetjük a felújítást, de annak a régiháznak a rendbetétele messze meghaladta alehetőségeinket. Megkönnyebbültünk, amikor végrekiköltöztünk onnan.

-

Ráadásul szerencsések is voltak — tette hozzá Eve. -


47/443


Nem mindennap fordul elő, hogy egy idegen egy egész há-zat adományoz az embernek.

-

Ms. Bittmore a mi angyalunk - dőlt hátra Nash, éshúgánál néhány árnyalattal áthatóbb tekintetével Eve sze-mébe nézett. — Köztudott, hogy elvesztette a férjét a városiforradalomban, majd évek múlva a fiatalabb fiát is, aki azutcán élt és drogozott. Kis híján az unokája is hasonlósorsra jutott. Az egymást követő nemzedékek mind

ráléptek erre a sötét ösvényre. Viszont Seraphim eljötthozzánk... eljött a Menedékbe.- Ahol sikerült hatnunk rá — vette át a szót

Philadelphia. - Segítettünk neki, hogy maga mögött hagyjaazt a sötét ösvényt és kilépjen a fényre, ahol várta acsaládja. Amikor Ms. Bittmore meglátogatott bennünket,

láthatta, hogy miért és mi ellen harcolunk. Ezt. az épületetajándékozta nekünk, amiért megmentettük az unokáját, akimost már történetesen nálunk dolgozik. O az egyiktanácsadónk. Roppant hálásak vagyunk mindkettejüknek,valamint a felsőbb hatalomnak, amiért összehozottbennünket.

-

Seraphim ma is bent van?-

Nem tudom fejből a beosztását, de ha jól emlékszem,ma délután nincs. Szívesen megkérem a gondnoknőt, hogynézzen utána.

-

Később is ráér. Mint ahogy azt már mondtam, meg-kezdődött a Kilencediken álló épület átalakítása. Ennek so-rán találtunk néhány álfalat.

-

Alfalat? — vonta össze Philadelphia a szemöldökét.— Nem igazán tudom követni.

- Olyan falakról beszélek, melyeket úgy építettek azeredetiek elé, hogy keskeny rést hagytak a kettő között.

-

Ezért volt ott olyan hűvös? — csóválta Philadelphia afejét. - Annak idején csak a feltétlenül szükséges javításokatengedhettük meg magunknak, és még azt sem mindig.Gondolom, azért húzták fel ezeket az álfalakat, mert az ere-detiek szörnyű állapotban lehettek.

- Nem hiszem. Inkább azért, hogy elrejtsenek mögé


48/443

46 J. D. Robb

valamit.- Kifestettünk és elvégeztünk néhány apró, valóban

nagyon apró - hangsúlyozta Nash - javítást afürdőszobákban és a konyhában, de sohasem építettünkfalat. Azt mondja, rejtegettek ott valamit? Értéktárgyakat...esetleg bűncselekményből származó értéktárgyakat?Biztosíthatom, hogy ha lett volna bármi értékünk, akkornem rejtegetjük, inkább arra költjük, hogy a felszínen

tartsuk a Menedéket. Mit találtak? Készpénzt, ékszert,kábítószert?- Holttesteket - mondta ki kereken Eve, miközben a

beszélgetőtársai arcát figyelte. — Tizenkét holttestet.Philadelphia ujjai közül kicsúszott a csésze, és

miközben a szőnyegen pattogott, vékony patakban folyt

belőle a borostyánsárga tea. Nash üres tekintettel, sápadtanbámult.-

Tizenkettőt — fuldoklott Philadelphia. — Aztmondja... azt hittem... azt mondja, egy tucatot. Irgalmas Jézus, egy tucat holttestet találtak?

-

Mégis, miről beszél? — kérdezte ellentmondást nem

tűrő hangon Nash. - Tizenkét holttestről — közölte Eve -, melyeket azeredeti és az álfalak között fedeztünk fel. Egész pontosantizenkét csontvázról. A helyszíni vizsgálatok alapjántizenkét és tizenhat éves lányok maradványairól.

- Lányok? - fogta meg a bátyja kezét Philadelphia,akárcsak a bejárat melletti pádon ülő lány a barátjáét. -Hogyan? Mikor? Ki képes ilyesmire? Miért?

- Ezek nagyon jó kérdések, és éppen azon dolgozom,hogy megválaszoljam őket. A helyszínen arra a következ-tetésre jutottunk, hogy a műanyag fóliába csavart testeketnagyjából tizenöt éve rejthették el az álfalak mögé. Az időtájt, hogy maguk elhagyták az épületet és ide költöztek.

-Azt hiszi, hogy mi..'. - hajolt előre Philadelphia, és aszeme tűzben égett. — Hadnagy, nyomozó, mi arra tettükfel az életünket, hogy megmentsük a fiatalokat. Önmagukról,a környezetüktől, a káros befolyásoktól, mi soha... soha


49/443


nem lennénk képesek...- Nem történhetett akkor, amikor még ott voltunk -

emelte fel sápadtan Nash a korábban visszautasítottcsészét, és felhajtotta a kihűlt teát. - Azt észrevettük volna.Még ha nem is mi, de a bentlakók és a személyzet biztosan.Nem történhetett akkor. Ez lehetetlen.

—

Hogyan költöztek ki?-Az ügyvédünk tanácsára egyszerűen kisétáltunk, és

magunkkal vittük, ami a miénk volt. Bútort, használati tár-gyakat. .. azt a néhány holmit, amit a magunkénak mond-hattunk. Pár ruhát, amit azért tartottunk, mert akadtak,akik a semminél is kevesebbel érkeztek, hozzánk. Ilyesmit.Összecsomagoltunk és áthoztunk ide mindent, amit csaktudtunk.

—Még sírtál is - emlékeztette Nash a húgát. - Annakellenére sírtál, hogy az a ház csak kölönc volt, ami a mélybehúzott minket.

—Valóban. Kudarcként éltem meg a költözést, pedigegyáltalán nem volt az. A lehetőségeinkhez mérten remekmunkát végeztünk ott. A költözéssel is sokkal többet nyer-

tünk, mint amennyit veszítettünk. Csodálatos ajándékotkaptunk. Ez a rettenetes dolog csakis azután történhetett,hogy eljöttünk onnan.

—

A kiköltözésük után ki juthatott be az épületbe? — Egy rövid ideig mi is visszajártunk - dörzsölte meg

Nash az arcát, mint aki fel akar ébredni egy rettenetesálomból. - Gondolom, a személyzet és néhány gyerek isbejuthatott, ha nagyon akart. Nem büszkélkedhettünk túl jóbiztonsági rendszerrel. Ez is sokat számított, amikor aköltözés mellett döntöttünk.

—

Az ügyvédünk tanácsára nem adtuk át azonnal abanknak a házat — állt fel beszéd közben Philadelphia, ésaz egyik fiókból kivett egy szalvétát. Felitatta a kiömlöttteát és felvette a csészét. — Azt javasolta, hogy a papírokkitöltése helyett egyszerűen hagyjuk, hogy a banklefoglalja. Ehhez kellett némi idő. Fél évet töltöttünk ottúgy, hogy nem fizettük a jelzálogot. Tovább is


50/443

48 J. D. Robb

maradhattunk volna, de úgy éreztem, az olyan, mint a...— Lopás — dünnyögte Nash. — Azt mondtad, olyan,

mintha lopnánk. Már az is megfordult a fejünkben, hogyfeladjuka küldetésünk, amikor Ms. Bittmore felajánlotta nekünk eztaz épületet. Mintha Isten ajándéka lenne. Máig úgy hisszük,hogy az Úr rajta keresztül nyilvánította ki az akaratát.

—

Mennyi idő telt el, mire a bank lefoglalta a régi

házukat?- Szerintem a költözéstől számítva még legalább hatvagy hét hónap. Legalább - ismételte meg Philadelphia. -Az erről szóló iratokat máig őrizzük egy fájlban.

— Szeretnék kapni egy másolatot.— Intézkedem. Mindent megkap, amit csak kér.

-

Továbbá az akkori alkalmazottak névsorát, beleértveazokat is, akik a javításokat és a karbantartást végezték.Valamint a lakókét. Megőrizték az adatokat?

-

A személyzetét igen. A legtöbb iparosét is. Abátyánk, Monty is elvégzett néhány kisebb munkát. Én ispróbálkoztam, mert Nash nem boldogul a szerszámokkal.

Monty évekkel ezelőtt halt meg Afrikában. A lakóinknévsorát is megőriztük, habár akkoriban még nem vezettükolyan szigorúan a nyilvántartást. Bejegyzett társaságvoltunk, ezért időnként a bíróság is küldött hozzánkgyerekeket, de az utcáról is befogadtuk a kallódószerencsétleneket. Attól tartok, akadtak közöttük, akikhamis nevet adtak meg, és többségük mindössze egy vagykét éjszakát töltött nálunk, de minden megmaradt iratotelőkeresek.

—Tizenkét kislány — lehelte Nash. — Hogytörténhetett ilyen?

—Ráadásul talán a mi lányaink voltak — fehéredtek elPhiladelphia ujjai, miközben a bátyja kezét szorította. -Valószínűleg hozzánk jöttek, vagy visszatértek és minketkerestek a költözés után. Ekkor... ekkor csaptak le rájuk.

- Felelősek vagyunk a történtekért? — emelte szabadkezét az arca elé Nash. — A mi lelkűnkön szárad ez a


51/443


rettenet?— Nem hiszem — húzódott közelebb hozzá

Philadelphia, és átkarolta a vállát. — Szerintem nem —nézett könyörögve Eve-re. — Magának mi a véleménye?- Egyedül az a felelős, aki meggyilkolta őket. -

Biztos benne, hogy... Persze, teljesen biztos - ejtette leNash a kezét, miközben ültében kihúzta magát. - Aztmondta, fóliába csavarták, és egy fal mögé rejtették a

testeket. Persze hogy gyilkosság történt. Hogyan végeztekvelük? - Erről egyelőre nem beszélhetek - állt fel Eve. — Kö-

szönöm a segítséget. Szeretném, ha előkeresné az iratokat,amelyeket kértem. Közben szeretnék beszélni azokkal, akika régi házban maguknak dolgoztak, esetleg ott is laktak.

-

Szólok Ollie-nak, hogy állítson össze egy névsort...Olivér Hill - magyarázta Philadelphia. — Azirodavezetőnk. A Menedékben még nem volt velünk. Ottirodát sem nagyon engedhettünk meg magunknak,nemhogy irodavezetőt. Brenda Shivitz, a gondnoknőnkakkor csak félállásban dolgozott nálunk, de a költözés utánmár teljes állásban tudtuk foglalkoztatni. Seraphimet máremlítettem. Ja, és Brodie Fine. Akkoriban indított önállóvállalkozást, és több megbízást is kapott tőlünk. Most is őaz ezermesterünk. Még mindig megvan a cége ésmindenféle javítást elvállal. Sok minden miatt hívjuk.

- Szeretném elkérni a címét és a számát.-Megkapja. Ha megbocsát... - állt fel Philadelphia a

kanapéról. — Máris intézkedem.-

Hozzá tud tenni még valamit az elhangzottakhoz? -kérdezte Nasht Eve, miután a húga távozott.

A férfi a kezét bámulta.- Semmit. Nagyon sajnálom. Nem árulná el legalább a

nevüket? Talán emlékszem rájuk. Úgy érzem, emlékeznem

kellene.-

Ha sikerült megállapítanunk az áldozatokszemélyazonosságát, akkor tájékoztatom. Most viszontszeretnénk váltani néhány szót a gondnoknővel.

- Persze, értem. Ebben az irodában nyugodtan beszél-


52/443

50 J. D. Robb

gethetnek, senki sem fogja zavarni magukat — indult kifeléNash, majd hátrafordult. - Remélem, a lelkűk már rég

békére talált. Imádkozom, hogy így legyen.-

Vélemény? - kérdezte Eve a társát abban apillanatban, hogy kettesben maradtak.

-

Elszántak, talán kissé vallásosak, de nem szélsősége-sen, és szoros kötelék fűzi őket össze. Másfelől ők járhattakbe a legkönnyebben a régi házukba és feltehetően azáldozatokat is ők ismerték a legjobban.

-

Mindkettővel egyetértek. Továbbá nem tűnnek osto-bának, márpedig elképesztő ostobaság lenne olyan épület-ben elrejteni a holttesteket, ahonnan ki akarnak költözni.Okét vették volna elő elsőként, ha a bank a felújítás mellettdönt.

-

Időnként a kétségbeesés ostoba tettekbe hajszolja azembert.

Eve helyeslőén bólogatott. -

Nagyon is. Derítsünk ki minél többet a halottbátyjukról és a nővérükről. Továbbá mindenkinek alaposannézzünk utána, aki régen a Menedékben dolgozott. Mégazoknak is, akik csak időnként bukkantak fel, hogyelvégezzenek néhány apróbb javítást.

-

Philadelphia reakciója különösen hitelesnek tűnt.Valóban megdöbbent.

- Aha, de ha én is éveken keresztül, nap mint napkamaszokkal dolgoznék, akkor bennem is kifejlődne aszínjátszás képessége, nehogy észrevegyék rajtam, hogylegszívesebben a falhoz szegezném és felgyújtanám őket.

- Juj! - Csak közlöm — fordult a belépő Shivitz felé Eve. -

Mr. Jones azt mondta... Azt mondta, beszélniakarnak velem. Még hozzátette, hogy... — állt meg könnyesszemmel az ajtóban Shivitz.

Peabody tudta, hogy neki kell foglalkoznia az érzelmi-leg megrendült tanúkkal, ezért odalépett a gondnoknőhöz,átkarolta a vállát és az egyik fotelhez vezette.

- Tudom, milyen szörnyű megrázkódtatás.-

Ez... ez egyszerűen hallatlan! Megöltek tizenkét


53/443


lányt? Utána meg egyszerűen otthagyták őket azon arettenetes helyen? Ki képes erre? — csapott öklével a

combjára Shivitz. — Miféle istentelen szörnyeteg műveleffélét? Meg fogja találni. Meg kell találnia. Hiszem, hogyIsten megbünteti a tettéért, de előtte az emberektörvényének is meg kell büntetnie. Márpedig maga atörvény.

-

Ezzel nem tudok vitába szállni — lépett közelebb a

nőhöz Eve, akinek a könnyeit felszárította az izzó gyűlölet.- Próbáljon visszaemlékezni. Nem jut eszébe valaki, akifurcsán viselkedett, aki talán nem úgy nézett a lányokra aMenedékben, ahogy illik... vagy még itt sem? Különösen azelső időkben.

-

Ennek nem szabad megtörténnie. Mi felelünk az ott-

honunkba került gyerekek biztonságáért. Sohasem enged-nénk olyan embert a közelükbe, aki ártani akar nekik. Peabody elfoglalta a Shivitz melletti fotelt, majd köze-

lebb hajolt hozzá.-Akadnak olyanok, akik tisztességesen dolgoznak,

mindenki azt hiszi, hogy tisztességesen is élnek, de érezni

rajtuk, hogy valami nincs rendben.- Pontosan tudom, mire céloz - bólogatott szaporánShivitz, miközben egyik ujjával a levegőbe bökött. - Egyszerazért váltottam boltot, mert folyton rossz érzésem támadt atulajdonos láttán. Később megtudtam, hogy le is tartóz-tatták. Bukméker volt! - halkította l

Documents

J.D. Robb - Halálos rejtekhely.pdf