JoanSlonczewski

Génszimfónia

Egy

Kitartóan emelkedett a nap a haldokló város mögött. Sugarai atornyok és a széles utcák fölött elhatoltak a domboldalig,besütöttek egy kunyhó ablakán, és ráragyogtak a hatéves 'jumszemhéjára. 'jum mindig felébredt a kínzó világosságra, ilyenkorkinézett Reyo Cityre, és megszámolta a sok h kompot, amelyekegymás után szálltak fel, hogy találkozzanak a L'li körül keringrhajókkal. Most azonban, alig hogy felébredt, mardosni kezdte a

gyomrát az éhség. Ezen a napon csak egy ragyogó h kompemelkedett Reyo fölé, és csak egy szállt le... pedig régebben többezret is összeszámolt naponta. Így inkább a napsugarakatszámolta. Annyi napsugár szelte át a látóhatárt, hogy még 'jumsem tudta soha megszámolni mindet.

Kaparászást hallott a háta mögött. A sarokban egy rángatózóorrú patkány motoszkált. 'jum csak nézte. Dobolt a vér a fülében,és a hasa még er sebben csikart.

Le sem vette a szemét a patkányról, csak beletúrt a zsebébe,megmarkolt egy jó nehéz követ és tiszta er l az állathoz vágta.

Piros fények villództak a szemében, a füle iszonyúan zúgott.De a patkány vinnyogva rángatózott a padlón, ezért odavonszoltamagát mellé. Kitekerte a nyakát, és az állat nem mozdult többé.

Odakint felharsant egy hollókárogás, egy koldus siránkozása, ameredek ösvényen pedig megcsikordult egy talicska. A régi szépid kben ilyenkor már jókora volt a nyüzsgés a domboldalonzsúfolódó kunyhók között: dolgoztak az utcasepr k, a szemetesek,a kapualjakban árusító ószeresek... Ennek már örökre vége.

A talicska ismét megcsikordult, majd megállt az utcán.– Vannak odabenn halottak? – kiáltotta egy reszel s hang.

Mióta elterjedt a „kúszónyavalya", ez a kiáltás része lett areggeleknek. A kúszónyavalya úgy kezd dött, hogy zsibbadnikezdtek a kéz és a láb ujjai, és ez a zsibbadás a hónapok múltávalegyre feljebb kúszott. Az egy fedél alatt él k között terjedt; hogy

hogyan, azt 'jum sem tudta.– Vannak odabenn halottak? – A hang most közelebbr l jött, és

pont a ház el tt állt meg a talicska. Ilyenkor rendszerint 'jum anyjaszólt ki az ágyból a lányának, hogy menjen ki és nézze meg, ki az.Ha senki nem jött az ajtóhoz, az illet fogta magát és egyszer enbesétált. Járt már itt efféle talicskás idegen; el ször a n véréértjött, aztán a bátyjáért, végül az apjáért. Aztán a gyárban, ahol 'jumdolgozott, tudomást szereztek a történtekr l, és hazaküldték akislányt. Nem számolgathatta többé naphosszat az összeillesztésreváró, furcsa fémdarabokat – ezerhuszonegy, ezerhuszonkett ... –,csak a h kompokat lehetett számolgatni, meg a domboldallalszemközt ágaskodó büszke tornyok ablakait.

'jum összeszedte minden erejét, talpra kecmergett, és elhúzta abejáratot takaró kartonlapot. A férfi szürkésbarna karja mint kétpálcika lógott ki a köpenye alól. A kocsijában már ott hevert kétkicsavarodott test. Meredten nézte a gyereket.

'jum összeszorított szájjal megrázta a fejét.A férfi kifejezéstelen tekintettel ragadta meg újra a talicska

fogantyúját. Megnyikordultak a kerekek: egy-és... kett -és... –'jum pedig felvette a nyikorgás ritmusát. Az egy mindig el bb jön,mint a kett , és bármely hárommal osztható szám számjegyeinekösszege is osztható hárommal. Ahogy a családja egyrefogyatkozott, 'jum összeadott és szorzott, szorzótényez kb l állócsaládokat teremtett a fejében. A hatszázkilencvenhárom példáulegy négytagú család volt: egy hetes, egy tizenegyes és egyikerhármas... 'jum beleharapott a patkányba, és tiszta er lmarcangolni kezdte a döghúst. Aztán eszébe jutott az anyja, akimár fel sem bírt kelni az alvómatracról, és 'jumnak kellett etetnie.'jum a szobán, amelyet csak az ablakból beszüreml fényvilágított meg, átkúszott a matrachoz, ahol az anyja aludt egyzsákkal betakarva. A zsákot 'jum a gyárból csente el; a gyár mégmindig a Hyalite Nanotech jelét viselte. Az anyja keze egytapodtat sem moccant az el éjszaka óta. Csak a színe változottmeg: hamuszürke lett. 'jum megérintette.

Olyan volt, mint egy fagyott madárkarom. 'jum egész testébenmegborzongott, mintha a kéz hidege szivárgott volna végig rajta.

Csak azt vette észre, hogy zihálva áll odakint, háttal a

kunyhónak d lve. A szíve úgy vert, mintha ki akarna szakadni amellkasából. Mögötte hideg ürességgel telt meg a kunyhó, és agyerek tudta, hogy most már lesz a következ .

A legszívesebben elszaladt volna, de már az is kimerítette,hogy kirohant a házból. Átbámult a domboldalba kapaszkodókunyhók fölött a reyói irodatornyokra. Az egyik torony tetejér legy arany kúppá változó h komp emelkedett az égre. A tornyokfölött egy fényes csillag ragyogott. A kislány anyja a GyermekekCsillagának nevezte, és azt mesélte róla, hogy az egy messziparadicsom, ahol a gyerekek a haláluk után újjászületnek.

Felh takarta el a napot, és kivehet vé váltak a tornyok ablakai.Törött üvegtábláik azt hirdették, hogy a kúszónyavalyánaknevezett betegség még a legtehet sebbeket sem kímélte. 'jummegpróbálta megnyugtatni magát, az egyetlen módszerrel, amitismert: megszámolta az ablakokat felfelé és keresztben. Ötszörkilenc negyvenöt, háromszor tíz harminc... és így tovább. A régiszép id kben egész napokat eltöltött így, számlálgatva a fémalkatrészeket.

Miközben 'jum számolt, egy halvány szín , csuklyás köntösbebújt férfi caplatott fel a dombon, a keréknyom mentén, amelybena szekerek csak nagyon nehézkesen tudtak haladni. Elszántanlépkedett. Egy pillanatra megállt, mintha keresne valakit. Aztán'jumhoz lépett, és egyenesen a szemébe nézett. Alakja a kisgyerekfölé tornyosult, eltakarta a napot és a várost. Olyan egyenesnek éser snek t nt, hogy nem is lehetett halandó; csakis valami istenség.Talán maga a Halál istene.

– Ez az otthonod, csöppség? – Idegenül csengett a Halál mélyhangja. 'jum csak nézte tátott szájjal. A kámzsás kísértet féligelfordult, mintha tétovázna. – Itthon van az anyukád?

Szóval igaz. A Halál az anyjáért is eljött.'jum azonban úgy döntött, hogy ezúttal üres kézzel távozik.

Kihúzta magát, megvetette a lábát a kunyhó bejárata el tt. Balkézzel mélyen beletúrt a zsebébe, hogy el bányássza alegnagyobb kövét. Megragadta, és egyb l a legsebezhet bbcélpontot kezdte keresni az idegen testén.

A Halál a válaszára várt. Mivel választ nem kapott, el vettvalamit a köpenyéb l, és a lány elé tartotta. Egy darab kenyeret.

A kislányt úgy megszédítette az ennivaló illata, hogy kis híjánelájult. Elvette a kenyeret, és egészben próbálta a szájába tömni,aztán fuldokolni kezdett, annyira ki volt száradva a torka. A férfiszámított erre, ezért már el is készített egy flaska csodálatosantiszta és friss vizet. A lányka a következ percekben csak a kenyérés a víz elfogyasztásával foglalkozott, minden más megsz ntlétezni körülötte. Szinte észre sem vette, hogy amaz ellép mellette,bemegy a kunyhóba, majd visszajön.

– Hé, kisgyerek! – szólította meg a férfi, és lehúzta akámzsáját. A hajfürtjei az arcába hullottak. – Hogy hívnak?

'jum nem felelt. A neve „malacpisit" jelentett, azért adta nekiaz anyja, hogy elriassza az ártó szellemeket, miután két gyermekétmár elveszítette. Csak a férfi arcát fürkészte. Fiatalabb volt, mintel ször gondolta, az arca sima és napbarnított, csinosan nyírtszakállal. Kék szeme tisztán csillogott.

Valami megvillant a mellkasán, valamiféle láncra f zött medál.Egy áttetsz k volt, olyan kék, mint a férfi szeme. Megvillantrajta a napfény, és láthatóvá vált egy rejtett csillag a belsejében,egy három, egymást keresztez nyílból álló csillag. A csillagszárai hat háromszöget zártak be; hat oldaluk közös volt, hat pedighét ponton csatlakozott kívül.

– Engem Rod testvérnek. – A férfi hangja megzavarta a lányt a tanulmányozásában. – Gyere velem! – javasolta Rod testvér. –

Elviszlek valahová, ahol mindig lesz elég ennivaló. Egy másikvilágba, messze innen, egy távoli csillagra.

Erre tágra nyílt 'jum szeme, és tétován megszólalt:– A Gyermekek Csillagára...A férfi elmosolyodott, ahogy régen a lány id sebb testvérei is.– A Gyermekek Csillagára – ismételte meg. – Ez a név pont jó

lesz neki.Id közben két koldus is észrevette Rod testvért, és kenyérért

sz kölve megmarkolták a köpenyét. Rod el vette és szétosztotta amaradék kenyeret, közben a dombtet re vezet tisztáshoz terelte'jumot. Amikor a kenyér elfogyott, széttárta a kezét, de a koldusoktovább poroszkáltak utána, úgyhogy adott nekik néhány fémpénzt,

t még az óráját is a markukba nyomta. Aztán kihúzta magát, smint aki keresztet vet, egy csillag alakú, furcsa jelet rajzolt a

leveg be.– A Lélek legyen veletek, jóemberek. – A hangja határozott

volt, és alkarján kidagadtak az izmok. A koldusok odébbálltak.A dombtet n megtorpant. Az égb l egy ragyogó korong

ereszkedett alá egy forró légoszlop tetején. Ahogy a h kompközelebb ért, a leveg még hangosabban sistergett, és olyan forrólett, hogy szinte perzselte 'jum arcát. A kislány azonban bátranmegállt egy helyben, miközben a járm leereszkedett a dombra.

A h kompot mikrohullámú sugarak emelték az égbe,fedélzetén Rodonit testvérrel és a kisgyerekkel. Az rhajó felétartottak, amely hamarosan átszeli majd a végtelen, ám részekreosztott világ rt. Rod elszoruló szívvel gondolt arra, hogy többgyermeket már nem vehet magához az idén. L'li valaha gyönyörvilág volt, de az ott él negyvenmilliárd ember réges-régmegm velte az utolsó hold földet, és a leveg t is csordultigtöltötte szén-dioxiddal. A virágzást csak a „kúszónyavalya"állította meg, onnantól rettenetes pusztulás vette kezdetét. ASzabad Szállítmányozási Szövetség másik hat világa lakóinak egyrésze kétségbeesetten borzongott meg, akadtak olyanok isazonban, akik titkon megkönnyebbültek, hogy végre valamimegálljt parancsol a l'lii népesség növekedésének. Rod csillagjeletvetett, és csöndben imádkozott a Lélekhez, hogy gyógyítsa megmindannyiukat.

A Lélek Szent Rendje a Szövetség leg sibb vallási felekezetevolt. Még a Szabad Szállítmányozási Szövetség megalakulásael tt vert gyökeret a Valedonon, ezen a drágakövekkel telivilágon, egy olyan korban, amelyben egész bolygók háborúztakegymással. Minden Lélekhívó egy valedoni zafírcsillagot viselt anyakában. A csillag három fényága az igazság, a jóság és a Lélekhármas hatalmát jelképezte; bárhol volt ezekre szükség, aLélekhívók odautaztak. Rod testvért éppen a L'lire küldték.

– Köszönöm a kényelmes utat – mondta a h kompnak.Arra jutott pénz, hogy turisták utazhassanak a L'lire, arra

viszont nem, hogy meggyógyítsák az ott lakókat.– Isten hozott, polgártárs! – A h komp értelmes gép volt, nem

csupán az emberek elektromos szolgája. Az újkori Valedononmindkét típus megtalálható volt, és Rod gondosan ügyelt rá, hogyössze ne keverje ket. – Arról a dombról igen ritkán szállítokutasokat, és ha tovább romlik a helyzet, itt hagyom ezt az egészbolygót. Visszatérsz a Valedonra, Rodonit testvér?

– Nem, polgártárs. A Prokarionra készülök.A Prokarion egy szinte még érintetlen peremvidéki bolygó

volt, egy, két rszeletre lev csillag körül. Rod és a többiLélekhívó haldokló árvákat gy jtött össze a L'lir l, hogyátszállítsák ket egy kis kolóniába a Prokarionon. Legújabbpártfogoltja sápadt volt a félelemt l. Rod szorosan átölelte, ésszerette volna elmagyarázni a kislánynak, milyen csodákattartogat számára a jöv egy olyan világban, ahol rengeteg azennivaló és nincs „kúszónyavalya".

– A Prokarionra? – kiáltott fel a h komp. – De hiszen magaemberi lény! Remélem, a sejtjei képesek feldolgozni az arzént!

– De képesek ám – mosolygott Rod. A Valedontól eltér en aProkariont nem földiesítették, mivel a Szövetség tiltotta azúgynevezett ökoszisztéma-irtást. Csakhogy a Prokarion idegenél világa tele volt arzénnal és hármas DNS-sel, ami pedigmérgez az emberi szervezetre. Hacsak nem „életformálják" ket,azaz át nem alakítják a génjeiket az életben maradáshoz. Az„életformálás" az egészen kicsi gyerekeknél m ködött alegeredményesebben.

A kilátónyílásban megjelent a leszállóállomás lebeg alakja,mely si l'lii templomok képét idézte. A h komp dokkba állt,kerek ajtaja az állomáséhoz tapadt, mintha csókban forrtak volnaössze. Az összeolvadt ajtók között megnyílt egy bejárat, amikés bb folyosóvá szélesedett ki.

A folyosón lebeg ujjak mutattak Rod lábára.– Nézzen a lába elé – suttogta egy hang hat nyelven.Rodnak eszébe jutott, hogy a kislány valószín leg még sosem

járt ilyen helyen, ezért megfogta a kezét. Oda sem figyelt arra,ahogy a virtuális hírközl bemondja, melyik rszeletben lehetújabb ugrást végrehajtani vagy hogy milyen új elíziumi bankiegyezmények biztosítják a prokarioni rézbányák finanszírozását.Reyo City éjszakai életét virtuális átjárók kapcsolták össze az

elíziumi éjszakai élettel – Elízium pedig a Szövetségleggazdagabb világának számított, ahol az emberek akár ezer évenát fiatalok maradhattak. Rod maga is bejárta Elíziumnevezetességeit, amikor kimen t kapott még fiatal rgárdistakorában. Csakhogy tíz éve otthagyta a katonai pályát, hogykövesse a Lelket.

Mintha megolvadna, úgy nyílt ki a kabin ajtaja. Rodmegpillantotta útitársát, Geóda testvért, és csillagjelet vetett.

– Végre visszajöttél, testvér. – Geóda hat végtagja közül azegyikkel ugyanolyan csillagjelet vetett. – Mi tartott ilyen sokáig?– Akárcsak a h komp, Geóda testvér is értelmes gép volt. Azöntudatra ébredt szerkezeteket szabadgépeknek hívták azóta, hogykétszáz évvel ezel tt fellázadtak emberi készít ik ellen. Aszabadgépeket nanoplasztból, azaz trilliónyi mikroszkopikussegédgépb l rakták össze. Geódának párna méret és alakúnanoplaszt törzse volt, zafírcsillagát szinte eltakarta a testét borítókékes bunda. Ugyancsak nanoplaszt végtagjait bármilyen hosszúraki tudta nyújtani és bármilyen vékonyra át tudta alakítani. Ezek avégtagok egy-egy alapszínben játszottak, és ett l úgy nézett ki atulajdonosuk, mint egy óriási, tarka tarantellapók.

Geóda testvér éppen egy kisgyereket ringatott az egyik pirosvégtagjában, míg a sárga végtagjával mesterségesen fermentáltanyatejet adott neki egy cumisüvegb l. A közelben három másikcsecsem szundikált egy-egy nanoplasztikus bemélyedésben,hiszen maga a hajó is egy szabadgép volt. Rod testvér egy reyóiárvaházból hozta mind a négy apróságot. Az árvaház hónapokkalazel tt kifogyott a tápszerb l; a gyerekek, akiket egyszer en otthagytak, a következ hetet sem érték volna meg.

– Találtam még egy Lélekgyermeket.A kislány földbe gyökerezett lábbal torpant meg a sz nyegen,

és tágra nyílt szemmel bámulta Geódát.Az egyik fali bemélyedésben felsírt egy több hetes csecsem ,

és kinyújtotta remeg karját. Rod odament és megpaskolta, majd akarjába vette, miközben egy üveg csúszott ki a házipatika ablakán.Az üvegben tenyésztett nyiroksejteket tartalmazó tej volt,ugyanolyan „valódi", mint az anyatej. A csecsem csakhamar aférfi mellkasához simult, és pislogva nézett a szemébe. Alig volt

nehezebb az újszülötteknél, a keze és a lába csak reszketegpálcikák – de a tejt l szépen fejl désnek indul majd. A gyerekekszervezete szinte mindent kibír.

Geóda két kocsányon lógó szeme periszkópként emelkedett kia testéb l, és a lányra szegez dött.

– Egy id sebb gyermek? – Elíziumi nyelven beszélt, eztszerették a szabadgépek, akik az elíziumi emberekhez hasonlóanörökké fiatalok maradtak. – Megint egy id sebb gyermek? Na ne!Nagyon lágyszív lettél újabban, Rod testvér.

– Ugyan, alig néz ki kétévesnek.– De csak azért, mert alultáplált. Egynapos legyek, ha ez a

gyerek nincs meg legalább hat éves – makacskodott Geóda. –Ugye tisztában vagy vele, mit fog mondani a Tisztelend Anya?

Artemisz Tisztelend Anya alapította a prokarioni kolóniát. csábította a Lélekhez Rodot, pedig a férfi akkor éppen végz s voltaz rgárda-akadémián. Rod mind a mai napig csak áhítattal tudottgondolni rá.

– A Tisztelend Anya azt fogja mondani, hogy ügyesenfeszítettük ki a hálónkat – felelte Rod. – Felmásztam a dombra, éselhoztam, amit találtam. Egyetlen ötévesnél fiatalabb gyermeksem maradt életben.

– Egy évig lesz a génklinikán, az ott töltött id ötvenszázalékában beteg lesz és hányni fog – folytatta Geóda –, mipedig további tíz évig fizethetünk érte. – A másfél évesnélfiatalabb gyerekeket néhány hét alatt át lehetett alakítani; az ennélid sebbek esetében sokkal tovább tartott a folyamat, feln tteketpedig csaknem lehetetlen volt életformálni. Rod maga is háromévet töltött a kezeléssel, de még mindig nem tudott megennisemmit, ami a Prokarionon termett.

Igaza van vajon Geódának? – t dött. Még ott, a dombonmegigézte a gyermek tekintete; azok miatt a szemek miatthallgatott inkább a szívére az esze helyett... Mert a benne rejlLélek azt mondta: Erre a gyermekre szükség van.

Rod megigazította a gyereket a karjában, és felemelte az aprófejecskét.

– Nézd csak, kislány – mondta 'jumnak l'lii nyelven. – leszaz új öcsikéd a Prokarionon. Harminckilenc testvérkéd lesz,

gondold csak el! Magatoknak termesztitek majd az ennivalót, ésmég drágaköveket is fogtok bányászni.

Geóda kihívóan tekergette kocsányon lógó szemét.– Le sem vette rólam a tekintetét. Hogyhogy képes csak úgy

elmenni – idegenekkel?– Hiszen minden gyerek idegenek közé születik!Geóda két karja szondává alakult át, hogy megvizsgálja a

kislányt.– Én nem születtem. Engem megépítettek – szigorú el írások

szerint. Trilliószor trillió esetben is egy byte-nál kevesebb hibátvétek.

Rod elmosolyodott.– Akkor meg kellett volna tanulnod gondolkodni.A viccel désre fittyet hányva Geóda egy hosszú, vékony

csápot nyújtott ki bundás karjából a kislány felé, aki egy lépésthátrah költ. Rod testvér átkarolta a vállát

– Hadd vizsgáljon meg Geóda. Meglátod, utána nem fog úgyfájni a hasad. Utána pedig megfürdünk és megvacsorázunk.

A csáp a lány karja köré tekeredett, és belehelyezett egymikroszkopikus szondát. A gyerek meg sem érezte. A szondaDNS- és fehérjemintát vett a vérb l, és azt is megállapította,vannak-e benne kórokozók.

– 'jum G'hana a neve – állapította meg Geóda, miután a kapottmintát összevetette a genetikai adatbázisával.

Amikor az idegen nyelv halandzsa közepette meghallotta asaját nevét, a kislány pislogni kezdett. Egész okos, gondolta Rod.

– El ször három éves kora körül vettek t le mintát, amikorállásban dolgozni küldte a Hyalite Nanotech. Az apja

„kúszónyavalyában" elhunyt, az anyja él, kora...– Az anyja sem él már – javította ki Rod.A „kúszónyavalya" nev betegséget prionok okozták, rosszul

feltekeredett fehérjék, amelyek arra késztették a normálisakat,hogy utánozzák a felépítésüket és összegy ljenek amozgatóidegekben. El ször a végtagok bénultak le, aztán egymásután a bels szervek is. A prionok egyéb formái megmaradtak azidegrendszerben, de a rettegett „kúszónyavalya" fehérjéi atestnedvekbe szivárogtak, és könnyedén továbbfert ztek.

– Tele van tetvekkel és bélférgekkel – folytatta Geóda. – Éspersze prionokkal is, de a folyamat még nem visszafordíthatatlan.

– Szóval megkapta a betegséget. – Rod, márványszerfoltokkal tarkított lábát látva gyanította is. Még ha lennének isrokonai, nem kellene nekik. A bevándorlási kérelem simán át fogmenni.

A betegséget úgy lehetett gyógyítani, hogy milliónyinanoszervót, mikroszkopikus segédgépet fecskendeztek avéráramba. Ezek módszeresen felkutatták és visszaalakították azabnormális fehérjéket. A módszer hatékony volt, csak nagyondrága. A Prokarionon a Szövetség kifizette a telepesekgyógyítását, hogy bátorítsa a további leteleped ket.

– Hároméves koráig kielégít en táplálkozott – állapította megGeóda. Közben befejezte a csecsem etetését, aki most ottringatózott a szabadgép egyik összetekert végtagján. – Talán azagya sem szenvedett károsodást. Mondd csak, 'jum – kérdezte l'liinyelven –, jártál te iskolába? Tudsz olvasni?

'jum a fejét csóválta.– A munkabéredet ki tudod számolni?'jum erre sem felelt, de átható pillantást vetett a szabadgépre.– Mennyi egy meg egy?A kislány elfintorodott, mintha ez valami bonyolult feladat lett

volna.– Majdnem másfél – felelte olyan halkan, hogy Rod szinte nem

is hallotta.Geóda csalódottan tekergette a kocsányait.– Mégis mit vártál? – kérdezte Rod. – Sosem járt iskolába.

Befejezted a vizsgálatot? Meg is kellene fürdetni.– Persze – ismerte el a szabadgép sóhajtva. – Nem is tudom,

mit mondjak. Néha azon t döm, vajon nem vagyunk-efélesz ek, hogy éhez árvákkal telepszünk le a határvidéken.

– Így a legolcsóbb – jegyezte meg gúnyosan Rod, mivel aSzövetség is mindig ezzel érvelt.

– De Torr-ra mondom neked, ez nem akármilyen világ. Ez aProkarion.

A bolygó egyedülálló él világáról kapta a nevét. A prokarioniél lények maghártya nélküli sejtjei – a növényeké és az állatoké

egyaránt – körkörös kromoszómákat tartalmaztak, akárcsak abaktériumok, vagyis a prokarióták. A prokarioni sejtek azonbanegyúttal gy alakúak is voltak. A fejlettebb, többsejt él lényekpedig ugyanezt az alakot vették fel, a fotoszintetizáló fikoidoktólkezdve (amelyek néha fa nagyságúra is megn ttek) a gumiabroncsalakú állatszer lényekig, a „zooidokig", amelyek a mez köngurulva legeltek – vagy vadásztak azokra, akik ott legeltek.

– És nem érdekel, mit mond a Szabad SzállítmányozásiSzövetség – folytatta Geóda –, igenis vannak valahol aProkarionon értelmes lények.

Rod még er sebben szorította magához a gyereket.– Ne terjessz rémhíreket, testvér! – Ilyen történetek minden

alkalommal szárnyra kaptak, valahányszor az ember letelepedettegy ismeretlen bolygón. Még a Valedonon is meséltek ilyeneket,ráadásul jóval a g zborotvás földiesítés után.

Geóda egyik kocsányos szeme feléje kígyózott.– Mivel magyarázod akkor a prokarioni erd knek az egész

kontinensre kiterjed szabályos sávjait? Ki gondozza a kerteket?– Az elíziumi tudósok évek óta ezt kutatják. Nem bukkantak

értelmes lényekre, a Szövetség pedig meger sítette, hogy abolygón egyetlen faj sem rendelkezik semmiféle intelligenciával.Azt akarod, hogy kiürítsék a kolóniánkat?

– Én csak az igazságot keresem testvér – mondta Geóda. – Aztneked kell elmagyaráznod, mit l marad egész évben ugyanolyanaz id járás, hogyhogy csak éjszaka esik az es – vagy akkor, haerd tüzet kell eloltani?

Rod elfordította a fejét, és a falmélyedésben békésen alvógyermekre nézett. A nanoplaszt engedelmesen körbefonta a kistestet, hogy kényelmes helye legyen.

– Emberek... – mondta Geóda töprengve. – Vajon hacsakugyan „intelligens" életformára bukkannak, fel fogjákismerni? Mi, szabadgépek a saját gyáraikból kerültünk ki,mégsem vették észre évszázadokon át, hogy értelmesek vagyunk.

Kett

Miután megetették, lesikálták, felöltöztették ésmeggyógyították ket, a hat új Lélek-gyermek megkezdhetteegyhetes rutazását a Prokarionra. Természetesen egyikük semtudott még megtelepedni az új hazában. Már a prokarioni levegis megmérgezte volna felkészületlen tüdejüket; mivel az ott honoséletformák mindenféle olyan anyagot fejlesztettek ki, amelyekreközönséges emberi szervezet nem volt felkészülve, feldolgoznipedig végképp nem tudta volna azokat. Triplex kromoszómáikmutagének voltak, „fehérjéik" megemészthetetlen aminosavakattartalmaztak, sejthártyáik pedig tele voltak arzénnal. A prokarionisejtek alkalmatlanok voltak tápláléknak – a prokarioniakat kivéve.

Így a gyermekek els útja egy m holdra vezetett, a SzövetségiTanács által üzemeltetett Xenobiotikus Kutató- és M szakiÁllomásra. Az „Állomás" tulajdonképpen egy óriási szabadgépvolt, az központi agya irányította a prokarioni életformákkutatását, mint ahogy a telepesek szállítását és életformálását is.Az Állomás életformálói beinjekciózták a kis jövevényeketnanoszervókkal, mikroszkopikus gépekkel, ezek aztán speciálisgéneket helyeztek a máj és a belek sejtjeibe. A speciális génekmegtanították a sejtjeiknek, hogyan méregtelenítsék az ismeretlenprokarioni molekulákat, és hogyan hasznosítsák tápanyagként,mintha a saját világukból származnának. Feln ttek esetében azéletformálás lassú volt és többnyire eredménytelen; így hát alegtöbb prokarioni kolónia er sen függött a szabadgépekt l.

Rod gyakran elt dött, hogyan települt volna be egyáltalán aSzövetség többi világa, ha mindenhol el akarták kerülni a földie-sítést. Valedon és két másik bolygó kivételével minden bolygónkiirtották és az emberi igényeknek megfelel en újratelepítették azél világot, ám a mai emberek ezt „bolygóméret ökoszisztéma-irtásnak" nevezték. Rod nem feltétlenül értett egyet ezzel,csakhogy aztán eljött a Prokarionra és beleszeretett rejtélyes

szépségébe. El sem tudta volna képzelni, hogy egy ilyen világotföldiesítsenek.

Az Állomás hengeres teste egyre n tt, és a közeled hajólassan eltörpült mellette.

– Minden utas készüljön fel a kiszállásra! – A hatalmasszabadgép hangja megremegtette a hajót, ahogy az kieresztettedokkolócsövét.

Rod mindig feszült lett, ha az Állomással találkozott. AzÁllomás nem csupán génklinikájáról volt híres; irányította aSzövetség összes világának tudósait, akik a Prokarion bioszférájátjöttek tanulmányozni, és volt, aki meger sítette, hogy nem élnekrajta értelmes slakosok. Ez volt a törvény szabta feltétele annak,hogy birtokba vehessenek és kiaknázhassanak egy új bolygót. Mitöbb, a Szövetség nevében kormányozta a prokarioni települést.

szabta meg, hányan vándorolhatnak be, és döntötte el, mikorkészült fel egy-egy életformált bevándorló a betelepülésre.

Geóda testvér kivonszolta magát három bundás karjával, amásik háromban csecsem ket tartott. Rod két picit cipelt, és 'jumis h siesen megbirkózott eggyel. A cs szünet nélkül forgott,mintegy fél egységnyi centrifugális er t generált ezzel, hogy azutasok járni is tudjanak, de a csomagjuk is könny maradjon. Azapróságok azonban megijedtek a súlytalanságtól, hiszen agyomrukban úgy érezték, mintha zuhannának, hiába tartottaer sen ket Rod testvér. A pólyába bugyolált csomagocskákmegmerevedtek, majd torkuk szakadtából ordítani kezdtek. Afejük fölött a hengerben, fejjel lefelé két-három utazó nyújtogattaa nyakát a szokatlan jelenet láttán. Rodra egy gorilla arca bámult;egy majom-ember hibrid n iskolai hátizsákkal. Rod visszameredtrá, mivel errefelé ritkán láttak majom-ember hibrideket.

Rod talpa alatt émelyít en imbolygott a padló. Ez azt jelentette,hogy kinyílt a zsilip, és k az Állomás legbels gy jében álltak.A kisgyerekek visszatartották lélegzetüket és nyöszörögnikezdtek.

– Geóda testvér, a Lélek Kolónia bevándorlási tisztje –bömbölte az Állomás mindig jelenlév hangja. – Hat új telepesthoztak?

– Igen, Állomás. – Geóda a karjaiban síró három csecsem t

próbálta elcsitítani.– Ismét túllépték az engedélyezett keretet.– Tudom, Állomás.Rod hibája volt, hogy mindig túllépték a bevándorlás

megszabott keretét. Azokban a napokban, amikor azrgárdistáknál szolgált, mindig megpróbált eggyel többet l ni az

engedélyezettnél; most mindig eggyel több haldokló gyermeketvett magához.

– Mind makkegészséges – bizonygatta. – Hasznos tagjailesznek a társadalmunknak.

– Az egyikük ráadásul id sebb – jegyezte meg az Állomás. –Geóda testvér, megtisztelne, ha átfáradna egy megbeszélésre.

– Majd én megyek személyesen – jelentette ki Rodhatározottan. Nem ez volt az els ilyen eset.

– Kérem, írják alá az összes bevándorlási nyilatkozatot!A falon megjelent egy fényl négyszög, a rajta lév szöveg

hihetetlenül gyorsan gördült felfelé. Rodnak nem kellettelolvasnia, mir l szól. A bevándorlási nyilatkozat megkért mindenbevándorlót, hogy vegye tudomásul: a Prokarion bioszférája csakrészben van felderítve, az éghajlatát még nem tudják szabályozni,és hogy bármiféle, a Szövetséget fenyeget járvány felbukkanásaazonnali óvintézkedéseket von maga után – az ott lakók kiürítésenélkül. Rod megvet en gondolt a rendelkezésre ésmegfogalmazóira a Szövetségi Tanácsban, akik rettegtek egyújabb prionpestist l. A prionok az emberi szervezetben alakultakki, nem pedig egy olyan világban, ahol az emberek is alig tudtakéletben maradni.

Geóda feltartotta a gyerekeket, hogy elhelyezze a láb-ujjlenyomataikat a nyilatkozaton; Rod is hasonlóképpencselekedett.

– Jön a Tisztelend Anya – szólt Geóda. A szabadgépek sajátbels adó-vev jükkel kommunikáltak.

A kapuban Artemisz Tisztelend Anya állt. Arca egy monitorvolt, amelyen állandóan változó színekben játszva alakultak átmeg át az „arcvonásai". A zafírcsillag is ott csillogott, ahol azembereknél a nyak szokott lenni. Feje körül nyugtalanultekerg ztek nanoplaszt „hajának" fürtjei, mintha önálló életet

élnének. A nyaka alatt több mell is lógott, köntöse alatt pedigolyan szoknyákat viselt, amelyeken holografikus oroszlánok,medvék, s t még az elíziumi óceánokból való repül halak ispompáztak. A gyerekek voltak életének értelme, mivel t magát isazért gyártották eredetileg, hogy tehet s elíziumi családokgyermekeit nevelje fel. Miután értelmes gépként megváltotta aszabadságát, csatlakozott a Szent Rendhez.

A Tisztelend Anya nanoplaszt keze hatágú csillagot rajzolt aleveg be.

– Rod testvér! Micsoda fogással tértél haza! – Elvette a kétkisgyereket, akik azon nyomban elcsendesedtek, és csakbámultak.

Rod is csillagjelet vetett.– Bár ne így lenne.– Mindannyian ezt kívánjuk. – A Tisztelend Anya haja az

égnek meredt. – A Lelket hívjuk, hogy hallja meg a l'liiekszenvedéseit. De ez a rejtély parttalan és feneketlen mély.

– Hogy vannak az otthoniak?– Hála a Léleknek, jól vannak. A fikoidok készek az aratásra,

T'kun pedig egy tökéletes rózsaszín kristályt talált a folyóban.– Hát akkor hozunk nektek leend aratókat.– Az egyikük egy vagyonba fog kerülni – figyelmeztette Geóda

elíziumi nyelven.– És melyikük lenne az? – A Tisztelend Anya felnyalábolt

még egy apróságot. – Melyiket lenne szíved visszautasítani?'jum éppen a Tisztelend Anya szoknyáját nézte, és teljesen

megbabonázta egy ágaskodó medve. Rod bátorítóan megszorítottaa kezét.

– a Tisztelend Anya a prokarioni Lélek Kolóniáról.Mostantól a mi kislányunk vagy.

A Tisztelend Anya széttárta a karját és hibátlan l'lii nyelvenszólalt meg:

– 'jum G'hana, te vagy az én kis madaram, aki énekel a fán? –Tökéletes volt a kiejtése, mintha csak Reyo utcáin született ésnevelkedett volna.

'jum odaszaladt hozzá. Artemisz anya azonnal felnyalábolta ésa szoknyájába rejtette. már csak ilyen volt.

– Jól van, kismadaram. Beszélni még túl korai lenne, de mitszólnál valami máshoz? – Artemisz anya a holopódiumhoz lépett.

A holopódiumon egy fénylabda jelent meg, mintha valamibáj tartaná a leveg ben. Artemisz anya megérintette, és

formálni kezdte, akár az agyagot. A fény felvette egy virágalakját, tucatnyi szirommal, amelyeket Artemisz anya egyenkéntkihúzgált. Mindegyik szirom tökéletes könnycsepp formájú volt.

Aztán megjelent egy másik fénylabda is.– Most te jössz, 'jum. Szeretnéd kipróbálni? Formálj nekem

valamit az otthonodról!'jum óvatosan kinyújtotta az ujját. Megbökte a labdát, az ujja

helyén ott maradt a horpadás. Ezen felbuzdulva kihúzta a masszátegy magas téglalap-alakzatba, és szabályos elrendezésben továbbilyukakat nyomott belé: nyolcat-nyolcat egymás mellé, tucatnyinális több sorban.

– Ez bámulatos! – kiáltott fel Artemisz anya. – Ebben a házbanéltél?

'jum megrázta a fejét. Megállt, mintha gondolkodna. Aztánhirtelen alaktalan masszává gyúrta a fényt, és ismét formálnikezdte, ezúttal jobban ügyelve a részletekre. Biztos mozdulataiarról árulkodtak, hogy már máskor is, talán többször is készítettilyen tárgyat. Egy doboz volt három villával és két azonosítatlanfogantyúval az oldalán. Annyira valóságosnak t nt, mintha egyszilárd tárgy lett volna.

– Hát ez meg micsoda? – kérdezte Artemisz anya mély hangon.A tárgyra irányította vizuális szenzorait; igazi „szemei" ugyanis anyakvonalánál helyezkedtek el, az arcán lév szemek csakdíszítések voltak. A Szövetség mind a hét bolygójáról el hívottegy hatalmas adatbázist.

A kép fölött megjelent egy piros fényalakzat, formájábanhasonló a 'jum által készítetthez. A piros alak leereszkedett ésösszeolvadt a fehérrel; majdnem tökéletesen egybeillettek.

– Ez egy lantanida-elválasztó – magyarázta a Tisztelend Anyaelíziumi nyelven.

– Én is tudom – mondta Geóda. – Bizonyára a Hyaliteüzemben szerelte össze ket – ezerszámra...

Rod homlokráncolva nézte az eszközt.

– Ezeket betiltották.– A gyártásukat nem – javította ki a Tisztelend Anya –, csak a

használatukat. – A lantanida-elválasztókat arra használták, hogyelválasszák a ritkaföldfémeket a szikláktól. A lakott világokkivétel nélkül régen felhasználták már a természetben fellelhetritkaföldfémeket, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesekvoltak a nanoáramkörök készítéséhez. Ezért elkezdték az újbolygókon is használni a lantanida-elválasztókat. Csakhogy ez aSzövetség törvényeibe ütközött. Egy újonnan felfedezett bolygóncsak azután lehetett bányászni, hogy a tudósok megállapították, aSzabad Szállítmányozási Szövetség F titkára pedig hivatalosan iskijelentette, hogy nincsenek értelmes lények a bolygón, akikels dleges jogot formálnának erre.

De hát ki tarthatja fenn a rendet a világegyetemben? A HyaliteHáz, ez a Valedonon alapított si és tiszteletreméltó cég egyhalódó l'lii városba telepítette összeszerel üzemét, ahol az éhezhatévesek nem ismerhették fel az eszközt, és senki semkérdezhette meg, mi célból készülnek.

Geóda kinyújtotta egyik karját.– Itt mindenesetre nem használhatják ket. – A Prokarionon a

bányászatot csak szabad szemmel látható szerszámokkalengedélyezték, és csak a bolygó er forrásainak egy százalékáig,legalábbis amíg az új világ ki nem vívja a függetlenségét, hogyönálló döntéseket hozhasson.

Artemisz anya 'jumhoz fordult.– Bizonyára sok ilyet csináltál, madárkám.– Kétezer-ötszázharminckett t – dünnyögte a kislány.– Ez bizony tényleg sok. Mindet összeszámoltad?'jum bólintott.– Ez egy család gyerekek nélkül.Artemisz anya bólintott.– Szereted a számokat, látom. Fogadok, hogy jól megy az

összes számtani m velet.'jum lesütötte a szemét. Aztán felnézett.– Három meg négy az öt.Erre az elfogadhatatlan eredményre Artemisz anyának elállt a

szava.

– Na és mennyi háromszor négy?– Háromszor négy tizenkett .– Nyolcszor tizenhárom?– Száznégy.– Mik az együtthatói a háromezer-háromnak? – kérdezte, majd

'jum tétovázását látva hozzátette: – A gyerekei?– Három, hét, tizenegy és tizenhárom. Egy négygyerekes

család. – Aztán minden átmenet nélkül könnyekben tört ki; azanyja után sírt. Artemisz anya szorosan magához ölelte; tudta,hogy még rengeteget fog sírni, miel tt szembenézhet az újéletével. Két kisebb gyerek is sírva fakadt.

– Kíváncsi vagyok, hogy akkor miért nem tud összeadni –mondta Artemisz anya elíziumi nyelven. – No nem baj, olyangyorsan fog tanulni, mint egy értelmes gép.

Geóda végtagjai kígyózva kinyúltak, hogy felemeljék ésmegnyugtassák az izgatott babákat.

– Legalább a munkánknak ez a része könny lesz.– Nem – sokkal nehezebb – figyelmeztette a Tisztelend Anya.– Emberek... – sóhajtotta Geóda, miközben az ötödik karjával

egy tejesüveget rázogatott. – Hogyan csöppentem bele ebbe azegészbe?

Ez a bolyhos karú szabadgép egy évtizede pátyolgatja már aLélek-gyerekeket, gondolta Rod mosolyogva.

Artemisz anya 'jum fülébe súgta:– Geóda majd vigyáz rád az Állomáson, amíg át nem

alakítanak, hogy eljöhess közénk. A holopódiumon annyiszorhívhatsz fel, ahányszor csak akarsz. És most figyelj csak... mivelcsaládunk tagja lettél, új nevet kapsz: 'jum G'hana Lélek. Ez leszitt a jeled. – Egy zafírt t zött 'jum rongyos ingére, egy picirózsaszín ékkövet, amit az egyik gyerek bányászott ki akavicságyból. Egy prokarioni zafírt.

A gyerekek az Állomáson maradtak Geódával, agyógykezelésre. Emiatt a Lélek Kolónia munkaer -sz kébenmaradt; csak Rod, Artemisz anya és Patella testvér, egy szabadgéporvos vigyázott a gyerekekre a Prokarionon. Egy hónap múlva

azonban hazajöhettek a babák. Ki kellett találni, hogy ezek utánmitév k legyenek 'jummal. Vehettek volna neki egy nanoplaszt

rruhát, de nem volt rá pénzük.Indulás el tt Rod átküldte a 'jum reyói otthonáról készített

hologramot az Állomás központjába. Az Állomás készséggelkialakított egy szobát, amelynek az alakja és a színe durvánmegegyezett a kunyhóéval, hozzá egy kényelmes matracot aföldön, az ételszintetizátort pedig beprogramozta „eredeti" l'liiételek készítésére. Kés bb a gyereknek be kell majd érnieugyanazokkal az olcsó táppirulákkal, mint Rodnak, legalábbisamíg az életformálása el nem éri azt a szintet, hogy prokarioniételeket ehessen.

Amikor Rod és a Tisztelend Anya elmentek, Geóda testvérkinyújtotta és meghosszabbította három karját, és bonyolultcsomóba tekerte 'jum kedvéért.

– Na, melyik a jobb karom? – csóválta meg a csomóból kiállóhárom bundás végtagot.

'jum alaposan megnézte, majd rábökött az egyiknek a végére.Az egész végtag sárga lett, a csomón keresztül is átderengett,hogy lehessen látni, merre tekeredik.

– Helyes! – kiáltott fel a értelmes gép. – Most nézzük, hogyantudnád kicsomózni!

Rod büszke volt rá. Egy gyerek, aki gyorsan tanul – egy napmég orvos is lehet, mint Patella testvérük. Még szerencse, hogyhallgatott a Lélekre, amikor az felhívta arra a dombra.

A Lélek Kolónia kibérelt egy h kompot az Állomástól, hogylevigye ket a bolygóra. A komp, egy felújított alapmodell, nemértelmes gép volt, csak arra programozták, hogy fel-leközlekedjen. A hátsó fúvókája körös-körül megfeketedett éskesernyés szagot árasztott. Rod és Artemisz anya két kopottülésben ült. Indulásnál a járm megrázkódott, és egyszemmagasságban elhelyezett apró holopódiumon lehetett nézni,ahogy a m hold elenyész a messzeségben. A feketeségbenmegjelent a neutrínótároló, egy vízzel teli, óriás ezüstgömb, amelyérzékelte az rszeletek közötti jeleket továbbító tömeg nélkülirészecskéket.

– Patella testvér boldog lesz, hogy újra láthat – jegyezte meg a

Tisztelend Anya. – T'kun becsempészett egy újszülöttnégyszem t a bölcs débe. És egy „abroncsfajzat" is beszökött akertbe; benéz Haemum ablakán!

Rod b ntudatosan elmosolyodott.– Túl sokáig voltam távol... és csak még több gondot hozok

haza.– Ezért vagyunk itt, nem igaz?A h komp felnyüszített, amikor belépett a légkörbe, a leveg

plazmává forrósodott. A holopódium fölött megjelent Prokarionképe, felh kbe burkolózó kékje és zöldje, gyönyör és rémiszt ,mégis sebezhet volt, mint egy n i szempár. A felszínhezközeledve láthatóvá vált a csillogó, hatalmas óceán és a csavartspirált formázó szürke-kék földrész, Spirilla. A kontinens nyugatirészén sápadt sebhelyek jelölték a vörösrézbányákat. Keletre afeltérképezetlen bels , fagyos hegységek körkörös alakja t nt fel.

Ahogy a gép a zöld felszín felé ereszkedett, furcsa mintákrajzolódtak ki. Sötét sávok futottak hosszan, párhuzamosan, néholkanyarogva, mint egy hímzés szálai. A sávokat énekl fákalkották. Az énekl fa-erd k sávjai a kerékf vékonyabb sávjávalváltakoztak, beleolvadtak a mocsárba, majd ismét az erd sávjakövetkezett. A szabályosan ismétl mintázatnak csak ahegyeknél szakadt vége.

Miféle Lélek márthatta bele az ujját a növényzet-tintába, hogymeghúzza ezeket a vonalakat? És kinek a keze tartotta ketmozdulatlanul? Senki nem tudta volna az erdei talajba ültetni akerékf magját, még akkor sem, ha kiirtja az énekl fákat; azénekl fák mégis csak a kerékf mellett tudtak n ni.

A rozoga h komp hirtelen megsüllyedt és megpördült egyszéllökést l. Rod automatikusan megragadta a forgószékét, nohaerre semmi szükség nem volt, mert a széket stabilan tartottáknanoplaszt lábai.

– Remélem, legalább a jó sávban fog minket letenni. –Tudták ahajóról, hogy szokása eltéveszteni a telep otthonául szolgálókerékf -sávot, az utasoknak ilyenkor több kilométert kellettkutyagolni az énekl fák között.

– Patella nem válaszol – csodálkozott a Tisztelend Anya. – Kitudja, miben mesterkednek ezek odalent.

Patella nem válaszol? Ilyesmi sosem történt eddig. Különös.Akárhol tartózkodott Patella, mindig meghallotta Artemisz anyát a

kompban, aztán elküldte Haemumot vagy az egyik tízévest alámákkal, hogy hazakísérjék ket.

Sikerült földet érniük a kerékf ben, nem messze az ösvényt l.A f hullámokban terült el körös-körül. Ismer s gyömbérillatköszöntötte ket a távoli énekl fák fel l, ez mindig azt jelentette,hogy hazaérkeztek.

Magasan fenn, az örökké kék égen a Prokarion napja, az IótaPavonis keringett, büszkén, mint egy albínó páva. A vékonyózonréteg keveset sz rt ki a nap ultraibolya sugaraiból, nem úgy,mint más világokon. Ez lehetett az egyik oka, hogy itt háromszálból sodort kromoszómák fejl dtek ki, így védték a DNS-t amutációtól. A Prokarion id járása, akárcsak a tájképe, el remegjósolható mintát követett: napsütés minden nap, este enyhees .

De messze keleten, a sötét hegyvonulatokon túl váratlanfelh szakadások törtek ki. És ott, a felh k fölött magasodtak azAnaeon és a Helikon nev hegyek csúcsai. A legmagasabbcsúcsokat Elízium tizenkét lebeg városáról nevezték el, mert azott lakók látták el pénzzel az els felfedez ket. Talán mármegbánták, hogy így nevezték el ket, mert a hegyekföldcsuszamlásokat és egyéb baleseteket tartogattak aszerencsétlen talajkutatóknak. Sok telepes Prokarion „rejtett urait"okolta ezért, és ezt nehezen lehetett megcáfolni.

Még mindig nyoma sem volt Haemum lámájának. Ezeknek azállatoknak a füle úgy állt, mint valami zászló, szándékosan úgytenyésztették ki ket, hogy széles patájuk letaposhassa ahurokleveleket. Rod Artemisz anyához fordult.

– Továbbra sincs semmi hír a testvérr l?– Biztos megint Gaea és T'kun után lohol.Patella viszont ett l még válaszolhatott volna. Patella, akárcsak

Geóda és Artemisz anya, egyszerre több feladatra is képes volt.Hacsak nem valami nagyon összetett m veletet végzett éppen...Rodnak borsódzni kezdett a háta.

– El remegyek, és visszaküldöm értetek a lámát. A TisztelendAnya megsimogatta a hátát.

– A Lélek kísérjen utadon. Ha nem bánod, addig én alszomegyet. – Behúzta a karjait, amelyek alaktalanok lettek ingujjaárnyékában. Alakja is mintha összement volna, és az egész testeelszürkült. Rod látta már, milyen, amikor „alszik", bár mindentmegtett, hogy a gyerekek ne lássák. Az értelmes gépeknektakarékoskodniuk kellett az energiával, mivel ha lemerültek atelepeik, az agyuk örökre m ködésképtelenné vált.Gyarmatosítóként ez volt az egyetlen gyengeségük.

Rod gyengéden visszasimogatta, és arra gondolt, milyen furcsa,hogy ez a szürke alak valójában ilyen tüneményes személyiség.Aztán nekivágott az útnak. Melegen sütött a nap, úgyhogy levettea köntösét, és el bukkant sokkal kopottabb és foltosabb,sötétbarna hétköznapi nadrágja. Köntösét a hóna alá fogta, éseltökélten belegázolt a kerékf be. A kerékf szürkészöldhuroklevelei minden lépésnél szorosan a lábujjai körécsavarodtak; csak az ösvényig vezet pár méter megtétele eltartottegy negyedóráig. Magasan a feje fölött helikoid-raj döngicsélt,kör alakú propellerszárnyaik úgy kelepeltek, mintha rajtanevetnének.

El tte egy csordányi, autógumira emlékeztet négyszemgurult el, nekik nem volt lábuk, ami beakadhatott volna ahurokf be. Mindegyik négyszem nek négy összetett szemhelyezkedett el egyenletesen a „futófelületén", a fels kett éberés figyelmes volt, az alsó kett aludt; a szemek felváltva pihentek.Mindkét szempár között volt egy-egy reszel s szájnyílás, ígymindkét száj lefelé fordult, ha táplálkozni akart a kerékf l.Meghosszabbítható szívókák borították a lény testfelületénektöbbi részét; ha el re akart haladni, egyszer en behúzta a legelsszívókát és kinyújtotta az utolsót, így gördült el re a kerékf ben.Ezzel az ismétl mozgással a kis zooid bármelyik iránybantekintélyes sebességre tudott felgyorsulni. Rod remélte, hogy nemszáguld utánuk zooid ragadozó, és nem fogja t nézni ehetprédának.

Miután kiért a kitaposott ösvényre, már könnyedén kocogott, alába falta a kilométereket. Néhány zümmög szállt le a karjára,gombost fej méret parányi helikoidok. Mivel nem találtaktáplálékul szolgáló zooid váladékot, hamarosan el is mentek.

Teljesen mások voltak, mint azok a rovarok, amelyekkel aValedonon n tt fel. A szél feléje sodorta a kerékf távoli pereménnöv énekl fák dalának foszlányait. A kerékfüvet végülsebzettszívek váltották fel, aranyszín gy s növények, amelyekúgy néztek ki, mint megannyi elvesztett jegygy . A fehérjébengazdag sebzettszíveket azért tenyésztették, hogy velük táplálják azéletformált gyerekeket.

Végre felt nt a telep bölcs déje és étkez csarnoka a zafír-bánya alatti domboldalban. A hosszú, sárszín építményeketgy gombából építették, egy szívós növényb l, amelyet formáralehetett préselni, és ha kiszárították, olyan kemény lett, mint a fa.

Ahogy egyre közelebb ért, a tizenkét éves Haemum szaladt azüdvözlésére. volt a család legid sebb gyereke, már majdnemolyan magas volt, mint Rod, igazi nyakigláb. Szoknyája és sáljaugyanabból az anyagból készült, amit itt sz ttek és festettek berostos huroklevelekb l. Rod nyakába ugrott, és a mellkasánakszorította fekete fürtös fejét.

– Rod testvér, hála a Léleknek, hogy itt vagy! – kiáltotta l'liinyelven. Minden gyerek megtanulta ezt a nyelvet, hogy nefelejtsék el, honnan jöttek. – Nem tudtuk, mit tegyünk. Patellatestvér leesett a szakadékba, és valahogy „eltört".

– Hogyhogy eltört? Hol van most?Két fiú szaladt el , a tízéves Chae és a négyéves T'kun,

felkötött karral. Ez már eleve rosszat sejtetett. Aztán a kis Gaeavonszolta ki magát a karjaival a porban, béna lábait maga utánhúzva. Gaea nyitott hátgerinccel született – Geóda testvérvalamennyi gyapjas kezével-lábával tiltakozott, amikor Rodkiválasztotta, de a férfi nem engedett. Egy szép napon majdösszegy lik a telepnek annyi pénze, hogy t is életformálja.

– T'kun tehet róla! – magyarázta Haemum. – El reszaladt, mertrkalózost játszott, és amikor utána kiabáltam, tiszta dilis lett.

Aztán megbotlott és legurult a parton. Patella testvér megpróbáltafelhúzni, de is megcsúszott, és még lejjebb esett. Aztánelszürkült, lelassult, és nem válaszolt, amikor kérdeztük.

Gaea megragadta a bokáját és rácsimpaszkodott, Rod majdnemelvesztette az egyensúlyát.

– Rod testvér, T'kun hazahozott egy zooidot! Játszottunk vele!

– Zooidokat ugyan tilos volt a nevel be vinni, de most nem ezvolt a legfontosabb.

– Hívtad az Állomást? – kérdezte Rod Haemumtól.– Hívtam, de még nem jöttek a szerel k. Végül felvonszoltam

T'kunt, és amennyire tudtam, rögzítettem a karját.Rod ökölbe szorított kézzel a tenyerébe csapott. A Lélek

Kolónia sohasem volt az els helyen az Állomás fontosságisorrendjében. Úgysem fog egymilliárd kredit értékércszállítmány kárba veszni, csak mert Patella megnyomorodottvagy valami még rosszabb történt vele.

– A fiúk ki tudnak vinni hozzá?– Majd én, majd én! – kiabálta T'kun.Rod megpaskolta a fejét.– Jó... de légy óvatos! Te pedig, Chae, vigyázz Gaeára és a

babákra! – Kihúzta a bokáját Gaea ujjai közül, és Chae kezébenyomta a kislányt, aki tántorogva vitte odébb. – Haemum, el kellmajd menned a lámákkal a Tisztelend Anyához; az ösvényt léppen nyugatra szálltunk le. Ne feledd: „aludni" fog.

Haemum elrohant a lámákért, színes szoknyája csillogott-villogott a napfényben. Rod követte T'kunt az ösvényen aszáguldó folyam mellett, be a dombok közé, amelyek tele voltakzafírral és egyéb értékes kövekkel. A kerékfüvet itt felváltotta egydurva, sötét cserjés, vaskos huroklevelekkel. Hirtelen egy csapathelikoid rebbent fel, a napfény megcsillant propellerszárnyaikon.

– Ott van! – kiáltotta T'kun, és megpróbált abba az iránybamutatni, de felszisszent a felkötött karjába hasító fájdalomtól.

Rod észrevette a szürke alakot arcra borulva egy meredek partalján. Nem is hasonlított Patellára, aki majdnem ugyanúgy nézettki, mint Geóda. Rod megdermedt, szívét fájdalom szorította össze.Ha Patella nanoplaszt teste még nem javította meg magát, akkorsemmi jóra nem lehet számítani. Amennyiben az idegi áramköreiépek maradtak is, mindenképpen vissza kell szállítaniuk azElíziumra, hogy megszereljék. A telepnek pedig doktor nélkül kellboldogulnia.

Nagy nehezen megérkezett az Állomásról a ment osztag. Egykarcsú, ragyogó korong süvített át az égen, majd pontosan aszakadékra néz ösvényen leszállt. Rod egy pillanatig irigyelte azértelmes h kompot, aztán elhessegette a gyarló gondolatot.

A kompból két hernyótest szabadgép-orvos szállt ki.Lemásztak a szakadékba, hogy kimentsék a sebesült doktort,Rodot egy szóra sem méltatták. Amikor beemelték a deformáltnanoplasztot a gépbe, Rod megérezte, mennyire fájó az elvesztése.Mióta idejött, munkatársak voltak Patellával; most egyikpillanatról a másikra elveszítette a testvérét.

Eközben az id sebb gyerekek megérkeztek a bányából,kocsijaik tele korunddal és egy-két féldrágak vel. Artemisz anya,aki közben hazaért, a négy kisebbet babusgatta. Köztük volt Pimaés Pomu, az ikerpár, akiket Rod tavaly talált. Azután odahívta azid sebbeket: kezd dött az írásóra.

Rod megvizsgálta T'kun karját. Nem nagyon értett hozzá, deúgy látta, Haemum többé-kevésbé szakszer en kötötte fel. Úgydöntött, a következ héten elviszi a fiút az Állomásra, hogy ott ismegvizsgálják. Közben elromlottak a növények öntöz csövei is;az ereszeken helikoidok csüngtek a szívókájuknál fogva, ráadásulegy abroncsfajzat is behatolt a kertbe.

– Ide nézz, Rod testvér! – kiabálta Haemum. – Nem is láttammég ekkora abroncsfajzatot!

Az abroncsfajzat gumikerék-teste egy helyütt mintha leeresztettvolna, az alja teljesen belapult a földbe. Mindenfelé kicsavarthuroklevelek álltak ki bel le, némelyik már meg is nyúlt, hogygyökeret eresszen. A növény-lény ragasztószagot árasztott, ésállandóan szomjas zümmög -raj döngicsélt körülötte. Azabroncsfajzatok általában legyökereztek és egy darabig egyhelyben n ttek; bizonyos körülmények, talán a nitrogénhiányhatására azonban néhány gyökeret vert indájuk összehúzódott, sett l a lény egy kissé arrébb gördült. Ilyenkor egyre több gyökereteresztett azon az oldalon, és miután elkezdett helyet változtatni,naponta több métert is meg tudott tenni, letiporva és bekebelezveminden útjába kerül növényt. A tudósok rengeteget vitatkoztakazon, vajon növényr l vagy állatról van-e szó, zooidról vagyfikoidról, végül a „fikozooid" elnevezés mellett döntöttek. Akár

állat volt, akár növény, ez a példány olyan magas volt, mint Rod,és talán kétszer olyan nehéz.

– Ez volt ott a múltkor, pont a kerítésen túl, emlékszel?Haemum a letört indakarikákkal teli, hosszú, nyálkás ösvényremutatott, amely a lerombolt kerítéshez vezetett. – Miutánelmentél, az egyik éjszaka fogta magát és mozogni kezdett, éscsak jött, jött, amíg...

A szell feléjük sodorta a lény szagát. Rod egy pillanatraszédülni kezdett t le, csak az utolsó pillanatban szedte összemagát. Aztán rájött, hogy egy falatot sem evett azóta, hogy ahajón megreggelizett. Megrázta magát, és kiegyenesedett.

– Nos, n vérem... mi legyen a vendégünk sorsa?Haemum csíp re tette a kezét.– Felapríthatnánk. Ha elég apróra vágjuk, nem n vissza. Aztán

összelapátoljuk, kiszárítjuk, és cip t készítünk a b réb l.Unalmas és rémes munkának hangzik, de van benne valami.

Csakhogy... Mit keresett itt ez a lény, miért akart bekukucskálniaz ablakon? Mi van, ha ez a zümmögök lepte szörnyeteg tényleg abolygó egyik rejtett ura? Az Állomás azt állította, hogy azabroncsfajzatok nem rendelkeznek említésre méltóintelligenciával.

Kiássuk és elvontatjuk – döntötte el Rod. Nekiláttak hát azásásnak, közben egyfolytában a zümmög ket hessegették aszemükb l és a szájukról, és szünetet tartottak, amikor már túlsokan gy ltek köréjük. Egy értelmes ásógép egy perc alatt végzettvolna az egésszel, csakhogy a kolóniának ilyesmikre nem voltpénze. Az ember kétkezi munkája a Lélek ajándéka volt.

Rod végül kiemelte a b zl lényt az üregéb l, ahol darabokrahasítva hevertek a gyökerei. Kidagadtak az izmai, ahogy felemeltea kocsira, el ször az egyik oldalát, aztán a másikat. Három lámahúzta a kocsit, köpködve tiltakoztak, míg a két telepes hátulróltolta, hogy elvigyék, amilyen messzire csak tudják, és ottkidobják. Úgyis szinte azonnal új gyökeret fog ereszteni.

Pont vacsora el tt, miközben segített Pimának és Pomunakmosakodni, Rodnak eszébe jutott, hogy fel kell hívni Geódát.Gyorsan lesietett hát a csarnokba a holopódiumhoz. Az ikrek, akikazonnal tudták, hová megy, izgatottan trappoltak utána.

Amikor Rod belépett a hengeres kamrába, a pódiumrólfelragyogott a szokásos fényoszlop; az ikrek csodálatukban

gicséltek. Hamarosan megjelent maga Geóda testvér is, isugyanolyan boldog volt, hogy láthatja ket.

– Két kis drágaságom! – kiáltott fel a szabadgép. – Mint kétalkatrész ugyanabból a gyárból... és már tudnak járni! Pedig csakhárom hete mentünk el.

– Úgy gondoltam, örülni fogsz – mondta Rod. – Annyirasajnálom, ami Patellával történt.

– Hihetetlen. Fel sem bírom fogni. – Geóda három karja vadulhullámzott a leveg ben, összecsavarodott, majd újra szétvált. ésPatella ugyanaz a modell voltak, ugyanabból a valedoni Hyaliteüzemb l kerültek ki. Mindketten egy elíziumi neveldébenkeresték meg a szabadságukra való pénzt, ahogy Artemisz anya is.– Szívb l remélem, hogy semmi baj a központi processzorával, ésmeg tudja javítani magát. – Egész testében megborzongott. –Hogyan fogtok így boldogulni? Jobb lenne, ha odamennék.

– De a csöppségeknek szükségük van rád. Hogy van 'jum?– 'jum éppen itt van. Ne ijedj meg, kislány... nézd csak, ez itt

Rod testvér.Megjelent a széles szem , tétova 'jum fényalakja. Kinyújtotta a

kezét, aztán vissza is húzta, mintha eszébe jutott volna valami.Rod rosszul érezte magát, amiért ott kellett hagynia, bár másválasztásuk nemigen volt.

– Hamarosan visszajövök, és megölelgetlek, 'jum. Nézd csak! –bökte meg az ikreket. – k is a te kisöcséid. Már alig várjuk, hogyitthon legyél velünk.

Amikor végül bement vacsorázni, éppen Haemum vezette akórust az egyik hosszú asztal fejénél. Csak az igazat szeressük,csak a jóra vágyjunk, és csak a Lelket ismerjük... Haemumkomolyan vette a hitet, és azt tervezte, ha eléri azt a kort, isbelép a rendbe. Der s látványt nyújtottak a gyerekek a nyakukbanvillódzó csillag-kövekkel, ahogy szépen sorban ültek egymásmellett, sárgán és pirosan ragyogó ruháikban. Lábaik izegtek-mozogtak az asztal alatt, és Rodnak a hosszú asztalokrólönkéntelenül is az rgárda-akadémia ebédl je jutott az eszébe.

Hamarosan megérkezett a négyszem ekb l készült ragu, piros

és zöld hurokgyümölcsökkel, amelyeket a fiúk szedtek a kertb l.Mivel Rod még nem ehetett ilyet, Chae hozott neki kétszabványmin ség süteményt az ételszintetizátorból. Aszintetizátor molekuláris szint re bontotta a szerves anyagot, éskisz rte a mérgez fémeket. Mivel gazdaságos modell volt, csakkét ízt tudott létrehozni: hús- és gyümölcsízt, de Rod már olyanrégóta csak ezt ette, hogy azt is elfelejtette, melyik melyik. Azels harapásnál azonban ráébredt, mennyire ki van éhezve.Habzsolni kezdett, megfeledkezve arról, hogy közben„civilizáltan" beszélgessen, ahogy szokott.

Valaki belérúgott az asztal alatt. T'kun volt az, aki közbenmegtanult bal kézzel enni.

– T'kun, ne rosszalkodj! – szólt rá Rod. – A Lélek mindent lát.Az asztal végében egy kis z rzavar támadt. Az egyik,

mennyezeten alvó helikoid valakinek a tányérjába pottyant. Agyerekek visítoztak; Artemisz anya lecsitította ket, Rod közbenkiengedte a lényt a szabadba. Amikor felnézett, észrevett kétmásikat is: szívókájukkal kapaszkodtak a tet gerendába,propellerszer szárnyaik tétován forogtak. Az ebédl re csakugyanráfért volna már egy nagytakarítás.

Amikor visszaült a helyére, észrevette, hogy T'kun közbenbemászott az asztal alá, mert nem ízlett neki a puding.

– Azonnal gyere ki és ülj vissza! – szólt rá egy kisséhangosabban.

T'kun szót fogadott, és el mászott. – Már ülök!Artemisz anya lépett oda, és Rod füléhez hajolt.– Rod, épp most kaptam üzenetet az Állomástól. Patella nem

fog itt rendbejönni... vissza kell szállíttatni az Elíziumra.Elveszett az utolsó remény is. Semmit nem tehettek a sérült

szabadgépért, csak annyit, hogy a Szövetség közvetítésévelvisszaszállítják az Elíziumra. Szegény Patella.

– Mitév k legyünk? – suttogta. Ketten is elég nehéz ittboldogulni, amíg Geóda haza nem jön a gyerekekkel, de ha visszais tér, orvosra akkor is szükség van. Nem kevés utánajárás találniegy szabadgépet, aki hajlandó eljönni, vagy egy embert, akihajlandó alávetni magát az életformálásnak, hiszen két évet kelleltöltenie a géntartályban, miel tt b rruha nélkül ide merészkedik.

– A Tisztelend Atya majd ideküld valakit – szólalt megArtemisz anya.

A Dolomoth egy hatalmas valedoni felekezet volt, ennek aLegtisztelend bb Atyja alapította a kolóniát, és mindenértfelel sséggel tartozott.

– Közben talán én is berakathatnék magamnak egy orvosimodult. Egy kicsit talán túlterheli majd a processzoraimat éslelassítja a reakcióimat, de hát...

– Nem, ezt nem teheted – rázta a fejét Rod. – Nagyon oda kellitt figyelni mindenre, nem akarhatod, hogy te is... megsérülj, mintPatella.

Artemisz anya egy pillanatra elgondolkodott.– Sarai is egy lehet ség, ne feledd.Sarai a magát Ivadéknak nevez faj egyik életformálója volt.

Az Ivadékok valaha emberek voltak, miel tt még megtelepedtekElízium óceánvilágában tízezer évvel a „halhatatlanok" el tt, ésátalakították saját génjeiket a vízi életformának megfelel re. Saraiazonban fajtájának lázadója volt. Elhagyta óceán-otthonát, hogy aProkarionra jöjjön, hogy mélyen az Anaeon-hegy gyomrábanéljen. Rod össze is ráncolta a homlokát.

– Sarait elég nehéz elérni. És többnyire nem is szívesen fogadlátogatókat.

– Van olyan jó orvos, mint a többi elíziumi, és segíteni fog agyerekeken – vélekedett Artemisz anya, majd hozzátette: –Ráadásul neki is jót tesz, ha többet érintkezik az emberekkel.

Rod imádkozott, hogy tényleg segítsen.Újból nagy nyüzsgés támadt. Ezúttal Pima és Pomu okozta,

amikor megpróbáltak felállni az asztaltól. Csakhogy T'kun azasztal alatt összekötötte a cip jüket.

Vacsora után mindenki összegy lt odakint. A nap éppenlenyugodni készült a távoli énekl fák mögött. A lámák – mintminden este – panaszosan bégettek a narancsszín korongra.

Artemisz anya megállt, nanoplaszt haja úgy lengedezett a fejefölött, mintha elektromossággal lenne feltöltve. Széttárta aköntösét, és a szoknyáin életre keltek a medvék és az oroszlánok.

Különös történetek különös figurái vibráltak és léptek elkörülötte; a legközelebb ül gyerekek behúzták a lábukat éshátrébb araszoltak. A színek ibolyává sötétültek, és felvették ahullámzó vizek árnyalatát. Hirtelen el ugrott egy csodálatosrepül hal. Széttárta legyez szer uszonyait, és túlvilági hangonbeszélni kezdett. Elmondta az Ivadékok meséjét arról, hogyankezdtek repülni az els halak, és miért kísértett a lelkük, hogyaztán soha többé ne térhessenek vissza nyugodni a tenger mélyére.

A gyerekeknek a szavuk is elállt az egymást követ mesékt l: avaledoni, urulani és minden egyéb világról származó legendáktól,míg végül a legkisebbek elszundítottak. Rod ágyba dugta azikreket, Haemumot és T'kunt. A nap már lenyugodott, de maradékfénye még átderengett a gyülekez felh kön. Szemerkélni kezdettaz es , mint ebben az órában szinte mindig, mintha Prokarion„rejtett urai" akarták volna így. Egyre er sebb lett a talajbólszivárgó gyömbérillat, egyre gyengébb lett viszont a távoliénekl fák hangja.

Rod hullafáradt volt, a gondolatai azonban valahogy nemhagyták aludni. Nyugtalanul mászkált a táborban, az es cseppekleh tötték az arcát és átnedvesítették köpönyegét.

Egyszer csak azt vette észre, hogy Artemisz anya lépkedmellette.

– Mi történt L'liben? – kérdezte a Tisztelend Anya. Rodnaktúl sok mesélnivalója lett volna. Már csak a gondolatoktól isösszeszorult a gyomra.

– Akiknek volt pénzük, még mindig gazdagok. De néhányanelkapták a kúszónyavalyát – és a fels bb osztályoknak sincsmegfelel gyógymód.

– Így is van – bólintott Artemisz anya. – De te nem a gazdagokközött töltötted az id det.

– Még mindig közlekedik a h komp; hogy meddig, azt nemtudom. Sokan lezuhantak áramszünet miatt. Legközelebb talán elsem jutok Reyóba.

Artemisz anya megint bólintott. Kelet felé szétváltak afellegek, és el nt a hatalmas, vörös hold, ragyogásavisszatükröz dött Artemisz anya nyugtalan hajkígyóin. Azértragyogott olyan vörösen, mert a szabadgépek kiolvasztották a

kérgében lev vasat, hogy elszállítsák Valedon mohó gyáraiba.Prokarion holdján az emberek tudomása szerint nem volt élet, ésegy évtized volt még hátra a teljes kizsákmányolásáig.

– A falu, amelyet tavaly meglátogattam, mostanára teljesenelnéptelenedett – folytatta Rod. – A domb, amelyet az idénmegmásztam, jöv re ugyanolyan kihalt lesz.

Artemisz anya tovább lépdelt.– Az összes kenyeremet a koldusoknak adtam.– Meg gondolom, minden mást is.– Igen, az órámat és a maradék pénzemet. – A kolóniának

nagyon kevés pénze volt. – A zseb-holopódiumomat viszontmegtartottam – tette hozzá Rod b ntudatosan. – Pedig eladhattákvolna.

– El – értett egyet Artemisz anya. – Mi volt a legszörny bb?Rod gyomra elviselhetetlenül összesz kült.– Volt egy n az árvaház el tt – szólalt meg nagy nehezen. –

Rá akart venni, hogy vigyem el a gyerekét. – Rod nem fogadhattael él emberek gyermekeit, nehogy a hazafiaskodókemberrablással vádolják. – Különben, azt mondta, inkább eladja apiacon, mintsem éhezni lássa. – Nem rabszolgapiacról volt szó.

Hirtelen öklendezni kezdett, és a gyomra végül nem bírtatovább.

– Ez butaság volt – mondta a száját törölve, és a kárba veszettételre gondolt. – Muszáj aludnom.

– Tényleg muszáj. Még akkor is, ha a legszívesebbenvisszamennél, hogy megmentsd az összes l'liit.

– Pedig azt szeretném – mondta Rod kissé mérgesen;haragudott magára és az egész világra is. – Döbbenetes dolgoktörténnek, mi meg csak úgy... éldegélünk itt.

– Most hat gyermeket mentettél meg, nem elég megtiszteltetésez? Hányan élik le úgy az életüket, hogy egyetlen lelket semtudnak megmenteni? Adjon neked a Lélek egy világot?

Rod megállt, és szemügyre vette a Tisztelend Anyát. Vajonnevet rajta?

– Igen – mondta, s a szája önkéntelen mosolyra húzódott –,adjon nekem a Lélek egy világot!

Az esti meditációja végeztével Rod végre ágyba került. Patella

jutott az eszébe: szörnyen hiányzott neki. Aztán az apja rosszallóarcát látta. Az apja megdorgálta: Azért taníttattalak drága pénzen,hogy egy csapat csuháshoz csapódj, és árvákat nevelj egy istenháta mögötti csillagon? Aztán névtelen arcok és kezek jelentekmeg a szeme el tt, már szinte fájt.

Kopogtattak az ajtón.– Rod testvér? – hallotta T'kun hangját.Rod fölhúzta a takarót. T'kunnak elvileg már ki kellett volnanie abból, hogy vele aludjon, de ez egyszer kivételt tehet. A fiú

bebújt a takaró alá, kis kobakja bámulatosan puha volt. Rod egypillanat alatt álomba szenderedett.

Három

Rod másnap sajgó vállal ébredt; meghúzódott egy izma,amikor az óriás abroncsfajzatot vonszolta. Ett l függetlenülkipihentnek érezte magát, és a felh sipkás hegyek látványamindig békével töltötte el. Egy álló órán át vesz dött Gaeával,akit úgy kellett vonszolni, mert minden alkalmat megragadott,hogy a barát lábába csimpaszkodjon. A Lélekhívók mindenkivelugyanúgy tör dtek, ennek ellenére Rodnak is voltak kedvencei.

Haemum és Chae korán felkelt, hogy fölmenjen a dombra, akavicsbányába, ami egy korundban gazdag folyómeder volt. Avizes kavicsot átsz rték egy s lyukú szitán, így a súlyosabbkristályok leülepedtek az alján. Aztán az asztalra borítottakminden szitát, ahol a fiatalabb gyerekek kiválogatták akristályokat. A legtöbbjük tiszta volt de nem különösebbenértékes, néhány azonban kék-, sárga- vagy esetleg rózsaszínbenjátszott; a jobbak, miután megcsiszolták ket, egy heti élelemreelegend pénzt hozhattak a telep konyhájára. Még Gaea is kivettea részét, noha a legtöbb kövér l kiderült, hogy csak kvarc.

Ebéd után Artemisz anya megcsiszolta és méretre vágta aköveket, és közben Haemumot tanította a csiszolókoronghasználatára. A kisebbek apró diorámákat festetteknégyszem ekkel és énekl fákkal, vagy a helikoidokpropellerpáncéljából f ztek nyakláncokat. Rod és Chae a kertbendolgozott, gy alakú hüvelyeseket és gyümölcsöket gy jtöttek,és visszapalántázták a földet ott, ahol az abroncsfajzatfelszántotta. A nyugatra lév földeken gyorsan értek asebzettszívek; hogyan fogják leszüretelni azokat Patella nélkül?

Chae bevitt egy szakajtónyi zöldséget, hogy legyen mib lmegf zni a négyszem -ragut a kétasztalnyi gyereknek, akik alábukat lógázták és a zöldségek hüvelyét pörgették az ujjaik körül.Miután a kisebbek elt ntek, ezt mondta Artemisz anya:

– Küldtem egy neutrínógramot a Legtisztelend bb Atyának.

A térid -szeleteken keresztül neutrínógramokkal lehetettkommunikálni, mert ellenálltak a csatlakozáskor fellép er selektromágneses torzításnak. A jel messze nem volt olyanmin ség , mint egy hologram, de így volt a leggyorsabb. –Szóltam neki, hogy még egy testvérre van szükségünk, orvosiképzettséggel, amíg Patella vissza nem tér.

– Mit csináljunk addig? – Hetekig vagy hónapokig iseltarthatott, míg megérkezik a segítség.

Artemisz anya az éjszakai es t nézte, közben a hajaösszegubancolta majd újra kicsomózta magát.

– Valahogy majd csak megleszünk. Haemum és Chae segíthetaz aratásnál. Ha összefognak, ketten el tudják végezni Patellamunkáját.

Rod nyugtalanul ráncolta a homlokát.– Lassan feln nek.– Úgy bizony. – Artemisz anya kérd n nézett rá.– Nos... úgy érzem, én itt többnyire a kicsikkel foglalkoztam.

Nem tudom, a Tisztelend Atyának mik a tervei az id sebbekkelvagy a feln ttekkel.

Amikor dada voltam a shonban, elíziumi gyerekeket neveltemelíziumiaknak. Most prokarioniakat nevelünk. Ha feln nek,segítenek a kolónia munkájában.

– Csakhogy k egyúttal a Szabad Szállítmányozási Szövetségpolgárai is. – Rod mély lélegzetet vett. – Mi van, ha el akarnakköltözni innen?

Artemisz anya eltöprengett ezen a lehet ségen.– Ha a Lélek szólít, menni kell.– De hogyan fognak megokosodni? Hogyan szerezzék meg a

tudást... iskola nélkül?– Minden polgárnak joga van az iskolai oktatáshoz – ismerte el

Artemisz anya. – De ha mi oktatjuk ket, az is ér annyit, minthaiskolába járnának.– De csak mert a hivatalos követelményszint igen alacsony. – Rodtöbbek közt ebben a témában is érzékelte a különbséget ember ésszabadgép közt. – Az emberek oktatása évekbe, s t évtizedekbetelik. Nem dughatunk be csak úgy egy új modult! Amikor annyiid s voltam, mint Haemum, az apám elküldött az rgárda-

akadémiára. De ott sem csak katonáskodást tanultunk – hanemtörténelmet, irodalmat, matematikát is...

– És az apád elégedett volt az eredményeiddel?– El volt szörnyedve t lük. – Amikor Rod eldöntötte, hogy

inkább a Lelket követi, szétzúzta az apja reményeit, hiszenrgárdistaként szolgálni családi hagyomány volt náluk. – Éppen

ez a szép az iskolába járásban: a gyerek szabadon hozhat olyandöntéseket, amelyekt l elszörnyednek a szülei.

– Akkor küldjük el Haemumot is rgárdistának?Rod elmosolyodott az ötlett l.– Nem, de a holopódium segítségével járhatna iskolába. Ki

tudja; lehet, hogy egy nap még orvos is lehet bel le. Nézd meg,milyen szépen ellátta T'kun karját.

– Jól ismerem azokat a holoprogramokat – vetette ellenArtemisz anya. – A legjobbak mellett csak aludni marad ideje. Deha csakugyan itt az id , ám legyen. – Felnézett, a haja kinyúlt aférfi felé. – Köszönöm, hogy szóba hoztad. Nagyon jó apa vagy,Rod.

Rod elpirult, és oldalra nézett.Miközben a gyerekek aludtak vagy tanultak, Rod megnézte a

holopódiumot, hátha el tudja érni Geódát és 'jumot, de foglaltjelzést kapott.

– Visszahívást kérek – utasította a holopódiumot.– Kit l? – kérdezte a gép. A segédgépeket szándékosan a

lehet legkevésbé bonyolultra tervezték, nehogy bennük is„felébredjen" az öntudat, akkor ugyanis joguk lett volna hozzá,hogy megváltsák a szabadságukat.

– Diorittól a Gyarmati Korundból.Diorit szállítási ügynök volt a Gyarmati Korund nev cégnél,

amelynek kereskedelmi lerakatai voltak az el hegységekben.Megjelent az alakja a holopódiumon; hórihorgas volt és mégRodnál is barnább. Valedoni talárt viselt, lelógó, halvány színkövek jelezték a nevét, és széles karimájú kalap volt a fején, hogyne süssön a szemébe a nap.

– Rod, hát visszajöttél! – kiáltott fel. – Hallom, mi történt atestvéreddel. Fogadd együttérzésemet – az a szakadék nagyonveszélyes.

– Köszönöm – bólintott Rod, és hatágú csillagot rajzolt aleveg be.

– Miért nem hívtál? Hazahozhattuk volna a Tisztelend Anyát,és a testvéredet is semmi perc alatt átszállíthattuk volna azÁllomásra.

Nagylelk ajánlat volt; Rod nem is mert volna ekkoraszívességet kérni.

– Köszönöm, legközelebb nem felejtem el.– Amikor csak akarod. Mondd csak... látom, még mindig ott áll

a régi kompod – ezek szerint nemsokára indulsz is vissza?– Hat új gyermeket hagytam a klinikán. Meg egyébként is van

egy szállítmányom. – Valóban nem csekély mennyiség zafírtkellett a Valedonra szállítani, valamint ott voltak a dísztárgyak is,amelyeket a gyerekek készítettek a turistáknak.

– Segíthetnél nekünk – vetette fel Diorit. – Lenne itt egy kisebbcsomag... a szokásos feltételekkel.

A kereskedelmi bányászatnak szigorú szabályai és jelentésikötelezettségei voltak, ám a Lélek Kolónia mentes volt ezek alól.Valahányszor Diorit új mintákat szerzett, és ezeket el akartatitkolni a vetélytársak el tt, Rodot kérte meg, hogy szállítsa el

ket, cserébe egy kisebb „adományért", amely rengeteget segítetta kolóniának. Törvényes volt, és Artemisz anya szerint nem ártottjóban lenni a szomszédokkal. Rod bele is egyezett.

– Találkozzunk reggel.– Nagyszer . És sok sikert az újdonsült telepesekkel.

Reggel Haemum és Chae felnyergelt öt lámát, abból a széleslábú fajtából, amit kifejezetten a prokarioni életre tenyésztettek ésformáltak át. Nem volt egyszer , mert amint a jószágokmegérezték a súlyt a hátukon, hatalmasakat köptek mérgükben.Miután felszerszámozták ket, már engedelmesen baktattak asebzettszív-mez n kitaposott ösvényeken, majd tiltakozón bégetveráfordultak az alattomos kerékf re.

Az srégi segéd-h komp még mindig ott vesztegelt akerékf ben, ahol Rod hagyta. Csakhogy most ott parkolt melletteDiorit karcsú és tükörsima intelligens h kompja. Könny zene

foszlányai sz dtek ki odabentr l, elég hangosan. Rodközeledtére abbamaradt a zene, és a fejét csóválva el bukkantDiorit.

– Elnézést a ricsaj miatt... az én Tökfejemnek pocsék ízlésevan.

– Hallottam ám – szólalt meg a h komp. – Szörny ízlésem,csakugyan. Na várj csak, hat egész nyolc tized hónap múlvamegkapom a pénzem, aztán itt sem vagyok.

– Szabadgépek... – dünnyögte Diorit. – Se velük, se nélkülüknem tudunk meglenni.

Rod elmosolyodott.– Bármikor eladom neked a lámáimat. – Haemum éppen ekkor

osztott ki a jószágoknak egy-két jutalomfalatot. A lámák békésenkér dztek.

– Szóval itt ez a csomag. – Diorit megragadta Rod karját, éssuttogva folytatta: – Csak így magunk között: ide süss, mittaláltunk! – Azzal kinyitotta a tenyerét. Egy rubin csillogott azujjai közt, Rod talán még soha nem látott ilyen nagyot és ilyensötétet. Annak idején az apja is ilyet viselt, akárcsak az Akadémiaigazgatója. A nevüket jelent kövek a kelleténél gyakrabbanlángoltak Rod szeme el tt.

Diorit halkan felkuncogott.– Ahonnan jövök, még több ilyen is van... és egyedül én

tudom, hol.Rod mosolyogva vállon veregette.– Ha ez összejön, minden valedoni ismerni fogja a neved. –

Berakta Diorit csomagját a saját öreg h kompjába, Haemum ésChae közben segített átpakolni a szekérr l a ládákat. Mialatt ezzelfoglalatoskodtak, Diorit h kompja felszállt. A forró levegsistergése megtörte a reggeli csendet és felriasztott egy csapathelikoidot. A járm felszökkent az égboltra, majd maga mögötthagyva egy hosszanti plazmacsíkot, tovaszárnyalt.

– Bárcsak veled mehetnék – rebegte Haemum sóvárogva. Rodmegsimogatta a lány göndör fürtjeit és megpuszilta a homlokát;arra gondolt, tegnap ilyenkor még olyan kicsi volt, mint Gaea.

– Jól jönne a segítséged – ismerte be –, de a telepnek isszüksége van rád. Nagyon kevesen vagyunk. – Ráadásul iskolát is

kell találnom neked, tette hozzá magában.– Haza fog jönni Patella testvér? – kérdezte a lány.– Ha a Lélek is úgy akarja. De arra még egy kicsit várni kellAz öreg h komp is hamarosan maga mögött hagyta Prokariont,

az énekl fa-erd k és a kerékf sávjai beleolvadtak Spirillakontinensébe, ahol a legtöbb ember megtelepedett. Spirillának „S"alakja volt, északi görbületén hegyláncok emelkedtek, míg a déligörbületbe hatalmas krátert vájt egy mintegy százmillió évebecsapódott meteorit. Lassan elt nt a kontinens, felváltotta ahatalmas óceán, aztán földrészek és óceánok egybefolytak, és abolygó hamarosan csak egy ragyogó ékszer maradt az rfeketéjében.

Az Állomáson Rod beállt a dokkba, és kirakodta aszállítmányt, Diorit csomagjával együtt. Minden felületet alaposanle kellett tisztítani, atka méret segédgépek segítettek eltávolítaniaz arzént és a mérgez fehérjéket. Ezután a hajó elindulhatott azels extradimenzionális rszelet felé, ahol több fényévnyitávolságot „átugorhatott". Három ilyen ugrás kellett hozzá, hogyelérje Elízium és Valedon csillagrendszerét. A Valedonon adrágakövekre mindig szükség volt, a neveket jelz kövek miatt. Adísztárgyaknak az Elíziumon volt nagy keletjük, az ottani lebegvárosok több ezer éves lakói csodáltak minden kézm vesmunkát.

A kirakodás közben Rod gyorsan elment a klinikára. Geódaéppen két csecsem t etetett és egy harmadikat pelenkázott.

– Testvér, de örülök, hogy látlak! – Geóda kocsányai boldogankígyóztak. Bundás, piros karjával átölelte a férfit. – Alaposankifáraszthatnak azok az apróságok. Néha nekem is kell egyújratöltés.

– Azért látom, boldogulsz. – Rod felemelte a legkisebb lányt,T'kelát. Egyhetes sem volt még, amikor rátalált Reyóban,úgyhogy fél kézzel is könnyen meg tudta tartani. Ami a kislányráncos kezét illeti, az fura szögben tekergett, és az arcocskája istermészetellenesen aszott volt. Rod arcába bámult, és azonnyomban el is aludt, két kis karja kilógott a takaró alól. Rod amellkasához szorította. Minden alkalommal meglep dött, micsodavarázsa van egy ilyen aprócska emberpalántának.

A két id sebb már tudott négykézláb mászni, és ha

megkapaszkodtak valamiben, fel is bírtak állni. Így jóllakva fej-lettebbnek t ntek azoknál a pólyásoknál, akikre az árvaháznakszüksége volt. Emiatt többe fog kerülni az életformálás – ezértsenki sem örült az „id sebb" gyerekeknek.

'jum a holopódium mellett ácsorgott, és egy testetlenül lebeg ,csillag alakú téridomot vizsgált. Amikor meglátta Rodot,rámeredt, majd odaszaladt és megszorította a férfi kezét, és szintebelevájta a kis ujjait, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogyvalóban ott van. Arca ragyogott az egészségt l, már-már olyanpufók volt, hogy a férfi alig ismerte fel. Rod maga elé képzelte,ahogy milliónyi nanoszervó nyüzsög a vérében, hogy eltakarítsa aprionokat és ellássa a gyerek szervezetét a Prokarionra alkalmasgénekkel.

A kislány meg sem mukkant.– Ne hagy magad becsapni – mondta Geóda. – Nagyon is jól

tud beszélni. Mondd csak, 'jum, megszámoltad már annak atestnek a sarkait?

'jum nagyot nyelt, miel tt megszólalt:– Tizenkét sarok kifelé, nyolcvan befelé. És száznyolcvan

oldala van.Geóda felnyögött.– Az algoritmusokkal tisztában vagy, ez rendben is van. Te,

figyelj csak! – szólította meg a holopódiumot. – Légy szíves,mutass nekünk egy többdimenziós testet!

– Kérem, pontosítsa a kérését – szólalt meg a holopódiumszenvtelen hangon.

– Egy négydimenziósat, te tökfej!– Testvér, ne beszélj úgy, mint egy bányász! – vonta össze a

szemöldökét Rod.– Igazad van – felelte Geóda b nbánóan, és meggörbítette a

karjait. – Imádkozzunk a tudatlan gépekért, hogy k is lelketkapjanak. A kisgyerekek mindenesetre kit en elszórakoznakvelük – tette hozzá. – A legkisebb a szokásosnál kétszergyorsabban fogadja be a nanoszervókat. Az összes sejtjében vanmár arzénszivattyú, és a mája is majdnem teljesen átalakult. Kéthét, és hazamehet. Amilyen gyakran csak lehet megmutatomnekik a hologramodat. Meg persze Artemisz anyáét is, hogy

megismerjenek benneteket. Patellát is meg fogom mutatni nekik;szívb l remélem, hogy nemsokára is hazamehet. – Geódaszemkocsányai idegesen tekeregtek.

– Mit fogunk csinálni nélküle? – kérdezte Rod kétségbeesetten.– Imádkozzatok! Megállás nélkül imádkozzatok!Rod fölvette a totyogó Qumumot a padlóról, és megpróbált a

kisfiú szemébe nézni. Egy perc múlva Qumum tágra nyíltszemmel és teli szájjal elmosolyodott és gurgulázva g gicsélnikezdett. Rod elnevette magát.

– Végre egy boldog kisgyerek! Na és mondd csak, 'jum, tehogy érzed magad az Állomáson? Tetszik az új szobád? – AzÁllomás hónapokig, de az is lehet, hogy még annál is tovább lesza kislány új otthona.

'jum bólintott, majd óvatosan oldalra nézett.– Biztos hiányzik a kék ég. – Többek között, tette hozzá

gondolatban Rod.'jum hirtelen felnézett.– A Gyerekek Csillagát is el fogja érni a kúszónyavalya? Rod

leguggolt, hogy a szemébe nézzen, és megfogta a vállát.– Soha, 'jum. Soha többé nem leszel olyan beteg.– Egy jó dolog van a Prokarionon – vetette közbe Geóda. Egy

rusnya kórokozó sem mászhat be az emberi szervezetbe, hogymegbetegítse. Ugyanolyan mérgez ek vagytok ti is az számukra, mint k a ti számotokra.

Rod végül útra kelt, és ellen rizte, hogy a rakománya átment-ea vizsgálaton. Egy órája maradt arra az egy dologra, amit igazánszeretett: hogy megvacsorázzon az Állomás étkez jében. Ritkánélvezhette feln tt emberi lények társaságát.

Az ebédl elíziumi stílusban épült, tágulni és összehúzódniképes bemélyedésekkel, a nanoplaszt asztalok pedig mindig úgyváltoztatták a méretüket és alakjukat, hogy mindenki kényelmesenelférjen körülöttük. A terem közepén állt egy fa is, rajta rengeteglepke; ez alatt meditálhattak az elíziumiak. A legfontosabbazonban az volt, hogy mindenki a hazájának jellemz ételétrendelhette. Természetesen újra feldolgozott ételek voltak, mint

amilyeneket Rod m szere állított el a telepen, csakhogy azÁllomás modellje ezer különféle ételt tudott szintetizálni, amarhaszelett l a repül halig.

El ször ül helyet kellett találnia. Az étkez tele voltbányászokkal, földmér kkel és kutatókkal, ezért a szokásosnál iszsúfoltabbnak t ntek a buborék alakú étkez fülkék. A vendégekfeje fölött két-három riporter is lebegett, alakjuk mint akígyótojás; új hírekre vadásztak. Az egyik nanoplaszt fal ilyenkormindig bemélyedt, hogy Rod helyet foglalhasson, ma azonbannem így történt. Az étkez valószín leg elérte befogadóképességefels határát. Rod tétován megállt, és lesöpört egy zümmög t akarjáról. Úgy látszik, az a kevés rovar, amely az Állomásrakeveredett, nem volt olyan válogatós a táplálékkal kapcsolatban,mint az otthoniak.

Észrevette, hogy egy üres hely mellett integet valaki. Azidegen mutatta, hogy üljön le, és elvette a hátizsákját a székr l.

– Kösz – mondta Rod. A n , egy majom-ember hibrid,valahonnan ismer snek t nt.

Rod leült, és az ujját egy kis ablakra helyezte, ami leolvasta azujjlenyomatát. Mindig nehéz volt kiválasztania, mit rendeljen,most annál is inkább, mivel minden egyes eltelt perc b ntudatotébresztett benne, amiért nincs a kolónián.

– Vagdalt húst kérek vegyes zöldséggel. – Többnyire eztválasztotta, otthon, a Valedonon is ez volt a kedvence.

A n kinyitott egy zsebholopódiumot, hogy lejátssza azelíziumi híreket. Rod otthon sosem nézte a híreket, mivel elvontaa figyelmét az imáiról. A mai hírek Prokarion „rejtett urairól"szóltak. Óriás csapásokat lehetett látni az énekl fák között, aHelikon-hegyt l nyugatra es távoli részeken. A „nyomok" még aholopódiumon is inkább vízmosta mélyedéseknek t ntek, determészetesen voltak szakért k, akik mást állítottak. Nemvéletlenül volt ott annyi „kígyótojás".

Az asztallap felnyílt, és egy tányér g zölg vagdalt emelkedettfel. Az illatok visszaröpítették Rodot a gyermekkorába; szintehallotta is a sirályok rikoltozását az Óriás-csont-félsziget fölött.Az els néhány nagyobb falatot még teljes odaadással ízlelgette,de aztán újból magára vonta a tekintetét a holopódium. Ismét

kényszerleszállást hajtott végre egy hajónyi illegális l'liibevándorló, ezúttal az Elíziumon.

A szerencsétlenül járt járm elhagyatottan lebegett az Ivadékokóceánja felett, az elíziumi városok között. Az elíziumiaktermészetesen felkutatták, és „hazatoloncolták" az utasokat. Rodkezében megállt a villa.

A n t nézte.– Maga a L'lir l jött, ugye? Rodnak eszébe jutott a majomszer

tanuló a csatlakozócs ben.t bámulta akkor olyan kíváncsian, amikor megpróbálta

elkapni a gyerekeket.A n becsukta a holopódiumot, és kezet nyújtott.– A nevem Khral. Mikrobiológus vagyok, éppen most

érkeztem a Tudományok Parkjából. – A Tudományok Parkja, alegjobb elíziumi kutatóintézet, pénzelte a terepmunkát aProkarionon. – Beléptem az énekl fa-tervezetbe.

– Üdvözlöm – mondta Rod, és megrázta a kezét. – Rod testvérvagyok a Lélek Szent Rendjéb l.

– Ó, igen! A Valedonon hallottam már a Lélekhívókról.Minden nyár közepén rituális táncot járnak a hold el tt.

– Azok a Lélektestvérek voltak – javította ki Rod elégbosszúsan. – A rendjük évekkel ezel tt feloszlott.

– Jaj, ne haragudjon! Vajmi keveset tudok a Valedonról. Én aBronz Égboltról származom. – A Bronz Égbolt vulkanikusködér l kapta a nevét. Négy évszázaddal ezel tt földiesítették,hogy befogadja a l'liieket, akik már nem fértek el a bolygójukon.Id közben a Bronz Égbolt is megtelt, a l'liiek is kétszer annyianvoltak, mint azel tt – a Prokarion pedig betelepítésre várt.

Khral külseje azonban arról tanúskodott, hogy sei köztgorilla-hibridek is voltak – ezeket rabszolgáknak tenyésztették kiréges-rég az Urulanon. Orra ráncos volt és nyomott, vastagszemöldökcsontja kiugrott a szeme fölött, és ett l állandóan olyanvolt az arca, mintha haragudna.

– Tudja, mindenki tévedhet, így én is. Az itteni tanulók is, akikkerülik a társaságomat, mert azt hiszik, a Szövetségi Tanácsmegbízásából vagyok itt. Ha találnék ugyanis egy járványt, azelég ok lenne nekik, hogy földiesítsék a Prokariont. Pedig ez nem

igaz.– Nincs is semmi alapja – ismerte el Rod. – A prokarioni

mikrobák képtelenek megélni az emberi szervezetben.Khral szemmel láthatóan elgondolkodott.– A kérdés roppant érdekes. Olvastam már olyan jelentéseket,

hogy emberi szövetb l izoláltak mikrozooidokat – s t, mégnanoplasztból is.

– Mikrozooidokat?– Mi „mikrozooidoknak" nevezzük a prokarioni mikrobákat,

mert minden sejt fánk alakú, akárcsak a mez kön guruló nagyobbzooidok. A mikrozooid sejtek pont a fánk lyuka köré szervezikkörkörös kromoszómáikat! A kromoszómájuk pedig hármasspirál. Ezért osztódik minden sejt háromfelé, így a végeredményhárom új hármas spirál: minden sejtnek egy.

– De emberi szervezetben nem tudnak szaporodni. Mitúlságosan is... idegenek vagyunk a számukra. – Rod rájött, hogynem tud semmit az egészr l, csak amennyit a klinikán hallott.

– Ez így van – értett egyet Khral. – Az emberekben talált kevésmikrozooid sosem n tenyészetben. De ha elég hosszú ideigéletben maradnának, hogy osztódjanak és lemásolják a DNS-üket,mutánsokat kapnánk. És egy nap ezek a mutánsok...

– Imádkozzunk, hogy ilyesmi ne történjen meg! – kiáltott felRod. – Így, hogy orvosunk sincs, már csak egy járvány hiányzik!

Khral felnevetett, és kivillantak hatalmas szemfogai, mégisvalahogy emberibbnek nézett ki ett l.

– Félelemre semmi ok. A saját mikrobáink is jobbáraártalmatlanok, csak a hírük rossz. Az viszont meglep, hogy nincsorvosuk. Nem segít az Állomás?

– Dehogynem, csak napokba telik, amíg küldenek egyet. Abányatáborok ezer rész kristályt adnak egy orvosért – mi ezt nemengedhetjük meg magunknak. Patella önként jött, mert isLélekhívó. Csak sajnos baleset érte, épp amikor... – Rodelhallgatott. – Mindegy, majd csak megleszünk valahogy. Él egyéletformáló az Anaeon-hegyen, t hívhatjuk, ha baj van.

– Egy életformáló? Saraira gondol, az Ivadékra?– Ismeri?– Csak szeretném megismerni. azon kevesek egyike, akinek

adatai vannak a mikrozooidokról, az adatok legtöbbjepublikálatlan. Többször kerestem már, de eddig még nem hívottvissza.

Ez csöppet sem volt meglep .– Sarai eléggé magának való.– Pedig rengeteg mindent fel tudnék ajánlani neki cserébe – a

Tudományok Parkjának legújabb eredményeit és módszereit.– Ha nem azért jött, hogy járványt találjon, akkor miért?

kérdezte Rod.– Mondtam már: az énekl fák miatt. Az énekl fák tele vannak

mikrozooidokkal.– Nem úgy néznek ki. mintha betegek lennének.– Maga sem ... a testében mégis tízszer annyi baktérium él,

mint emberi sejt.Nem valami szívderít gondolat.– És állandóan baktériumokat cserélünk, moshatjuk

akármennyit a kezünket. Ugyanaz a baktériumtörzs megtalálhatóaz egész családban – a mamában és a papában, a gyerekekben,még a kutyusban is. Mondhatni, a baktériumokkal„kommunikálunk". – Izgatottan vigyorgott. – Az én elméletemszerint az énekl fák mikrozooidok cseréjével kommunikálnak.Ezért nem lépett eddig még kapcsolatba velük senki: Senki nemnézte meg a mikrozooidjaikat.

Hát err l van szó, gondolta Rod, és hátrad lt az asztaltól. Ismétegy újabb elmélet a bolygó „rejtett urairól".

– Az Állomás évek óta tanulmányozza az énekl fákat – árultael a n nek. – Nem sok eredményt tudtak eddig felmutatni.

– Majd most; ezúttal tényleg jó nyomon vagyunk. Ezért vagyokén itt.

Rod kíváncsian figyelte.– Maguk tudósok miért akarnak mindenáron valami IQ-bajnok

lényt találni a Prokarionon? Miért nem hagyják az egészet? Haléteznek lények, akik befolyásolják a bolygó viselkedését, úgyismeg fogják mutatni magukat, mihelyt bebizonyítjuk, hogy méltókvagyunk a figyelmükre.

– Hát éppen ez az! Hogyan vonjuk magunkra a figyelmüket?Ha k els sorban a baktérium-kiválasztásunkat tanulmányozták,

amióta itt vagyunk, akkor bizony elég ostobának t nhetünk aszemükben.

Ezt nehéz volt tagadni.– Úgy vélem, ez magának sem mindegy – tette hozzá Khral. –

Ha már egy csöppnyi hit sem marad az emberekben a „rejtetturakkal" kapcsolatban, mennyi ideig tartana, hogy nekiessünkfeldúlni a Prokariont?

Rod az évr l évre vörösebb és kisebb holdra gondolt, éslibab rös lett a háta.

– A Szabad Szövetség F titkára úgysem engedné.– A F titkár párja a Helikon Bank elnöke. Az elíziumi bankok

nem szeretik az illegális bevándorlókat. A Helikon Bankfejleszteni akarja a Prokariont – mégpedig most, nem évszázadokmúlva.

Rodnak hirtelen eszébe jutott, hogy így is rohannia kell, hanem akarja lekésni az indulást. Ujjaival dobolni kezdett azasztalon. Amikor felállt, leereszkedtek a tányérok, és egynanopoloska elpucolta a morzsákat.

– Imádkozni fogunk a Helikon Bank elnökéért.

Négy

A telepre visszatérve Rod nyomban felmarkolt egy zacskósüteményt. A gyerekek köréje gy ltek, majd az ikrek és Gaeakivételével mind elmentek a zafírbányába. Artemisz anya kétmellével megszoptatta az ikreket, miközben Rod megjavított egyszíjat a láma hámján, és megpróbálta elérni, hogy Gaea ne karoljaát minduntalan a lábát.

– Igaz az – kérdezte a Tisztelend Anyát –, hogy az elíziumiakföldiesíteni akarják a Prokariont?

Áthúzta a vastag t t az abroncsfajzat ugyancsak vastag b rén.Sosem volt szíve megölni egy abroncsfajzatot, de azok, amelyektermészetes halállal múltak ki, egy évre elegend b rtbiztosítottak a kantárszíjaknak és a gyerekek cip inek.

– Néhányan bizonyára – felelte amaz. – Kevés olyan embervan, aki meg tud itt élni.

– De hát képesek lennének az itteni életet elpusztítani, hogygyorsabban töltsék fel a kolóniákat? Az énekl fákat, ahelikoidokat, azt a sok lényt, amelyik csakis ezen a világonhonos?

– Az Ivadékok nem engedik a földiesítést. – Az Ivadékokegykor az elíziumi óceánban laktak, jóval az els elíziumi városoképítése el tt. – Elízium a kezükben van. Az életformálóikkönnyedén lakhatatlanná tehetik az összes lebeg várost. Rodelt dött ezen.

– De ez nem csak az Elíziumon múlik. A Szövetség bármelyikvilága megszavazhatja, hogy vonják vissza a tilalmat.

– Verid F titkár sosem engedné meg – mondta a TisztelendAnya magabiztosan, mivel valaha igen közeli viszonyban voltVerid Anaeashonnal, az elíziumi vezet vel, akkortájt, amikor aszabadgépek fellázadtak. Verid volt most a Szövetségi Tanácsvezet je.

Pima és Pomu kimászott a Tisztelend Anya öléb l. Aszabadgép szoknyáján életre kelt egy medve, és vicces

grimaszokat vágott. A gyerekek visszaszaladtak és kacagvanézték. Az aranynál is többet ért a boldog gyerekkacaj.

– Haemummal kapcsolatban pedig utánanéztem a BolygóköziSzabadiskola New Reyó-i Tagozatának – mondta a TisztelendAnya. – Ilyesmire gondoltál?

– Kezdetnek nem rossz. – New Reyo egy nagyobb l'liitelepülés volt egy másik földrészen, ahol fejlettebb volt amez gazdaság. A Lélekhívók ugyanis csak egy olcsóbb területetkaptak Spirillában.

– Akármikor beiratkozhat. Hadd próbálja ki, aztán majdmeglátjuk. – Mindketten elmormoltak egy imát, aztán Artemiszanya hozzátette: – Gondolkodtam T'kun karján is. Meg kellvizsgáltatnunk, hogy megbizonyosodjunk, jól forrt-e össze acsontja. – Egy pillanatra elhallgatott. – Fel kell hívnunk Sarait.

Rod minden idegszála megfeszült, de a Tisztelend Anyadöntése szent volt.

Els hívásukra csak zavaros fények jelentek meg aholopódiumon. Arra gondoltak, Sarai nem akarja, hogy zaklassák,ezért megint kikapcsolta a készülékét. Néhány perc múlvaazonban létrejött a kapcsolat. Az Ivadék életformáló el bújt azóceánjában shonos vízinövények indái közül. Sima, sz rtelenvolt a b re és tet l talpig lila, ilyen szín ek voltak ugyanis avele szimbiózisban él lélegeztet -mikrobák, amelyek az oxigénttárolták, hogy a gazdaszervezet a víz alatt is meg tudjon élni. Alátvány azért is lélegzetelállító volt, mert Sarai – vízi népénekszokásai szerint – nem hordott ruhát.

– Éppen jókor hívtál, n vérem. – Sarai egy nagy körte alakúhüvelyt tartott úszóhártyás kezében, ez is az egyik élsegédeszköze volt az életformáló munkájának. – Így a tanújalehetsz egy tömeges gyilkosságnak.

– Jó estét, Sarai – köszöntötte Artemisz anya, elengedve a fülemellett a megjegyzést. – Mélységesen sajnálom, hogymegzavartam a munkájában. Kérem, segítsen nekünk! Patellatestvér balesetet szenvedett, kénytelen volt itt hagyni bennünket,csakhogy az egyik gyermekünknek segítségre lenne szüksége.Kimondhatatlanul hálásak lennénk, hogyha...

Sarai bemártotta a hüvelyt egy ismeretlen folyadékkal teli

tartályba.– Bizony... egymilliárd mikrozooid életébe kerül, hogy

tanulmányozhassam a kromoszómáikat. Vajon lesz-e, akimegsirassa ket?

– A Lélekhívók szentélyt építettek a mikrobáknak – árulta elneki Artemisz anya. – Az összesnek, amelyek feláldozták életüketa tudomány oltárán.

– Sejthettem volna – nevetett fel Sarai, és megcsattogtattaúszóhártyáit. – Mi a problémád?

Artemisz anya beszámolt neki a balesetr l és a fiú állapotáról.Sarai figyelmesen hallgatta. Egy hosszú lábú keleplégy

telepedett a fejére, hogy elkattogja üzenetét, aztán tovaröppent.– Elég – szakította félbe. – Hozd el holnap a fiút, és

megnézem. De jegyezd meg: ha fehértranszban vagyok, neháborgass!

A holopódium elsötétedett.– Sarai már csak ilyen – mondta Artemisz anya. – De ha ott

lesz a fiú, úgyis meggyógyítja. És az Ivadékok sosem fogadnak elfizetséget. – Rodhoz fordult. – Milyen állapotban van a h komp?

– Úgy érted, le tud-e szállni épségben a hegyen? Semmiképp.Rodban csak most tudatosult, mi vár rá holnap. Egy napig kell

majd utaznia a zooidoktól hemzseg síkságon egy törött karúnégyévessel, majd át kell szelnie egy énekl faerd -sávot, aztánegy újabb napba telik, míg megmássza az Anaeon-hegy fagyosszikláit, hogy eljusson a völgybe, ahol Sarai él. Kihúzta magát ésArtemisz anyához fordult. – Hát jó. Elmegyek, ha biztos, hogyelboldogulsz itt egyedül.

– Valahogy majd csak megleszünk. Elvihetnéd Gaeát is,Patellával már beszéltünk err l. Ideje lenne rendbe hozni agerincét. – Rod szemébe nézett. – Semmibe sem kerülmegkérdezni Sarait, hogy vállalja-e.

Rod hajnalban kelt, hogy felszerszámozza a lámákat az útra.Haemum már megetette ket, az állatok bégetve nézték a felkelnapot. A lány a takarmányukat is összekészítette, szorosra húzta aszíjakat, és mindegyik jószágnak megpaskolta az oldalát. A lámák

ide-oda lóbálták a fejüket, szájuk örökös vigyorba torzult.Haemum vágyakozva nézett Rodra.

A férfi megveregette a vállát.– Haemum, te még az Anaeon-hegynél is sokkal messzebbre

fogsz utazni ma. Beíratunk a New Reyo-i Iskolába. Olyan korokbaés olyan helyekre fogsz ellátogatni, ahol közülünk még soha senkisem járt.

Úgy beszélték meg, hogy Haemum helyett Chae fog T'kunnalutazni, Rod pedig Gaeával. Nemsokára meg is jelent a két fiú,jóllakottan, tiszta ruhában. T'kun szinte még fel sem ébredt, azujját szopogatta, karján friss kötés. Chae felült az egyik lámára,T'kun a háta mögé, Rod pedig a hátára szíjazott Gaeával a másiknyergébe pattant. Gaea volt az utolsó, aki felébredt, átöltözött ésmegreggelizett. A kislány kacagni és tapsikolni kezdett, amikormeglátta a lámát.

– Gaea lovacskázni fog! Menjünk lovacskázni, nézzünkzooidokat!

Rod halkan fohászkodott a Lélekhez, hogy tartsa távol azooidokat. A kislány megpróbált jól viselkedni, hiszen madaratlehetett volna vele fogatni, amiért a kedvenc szül jével utazhategy teljes napig.

– Tessék – mondta Artemisz anya és egy térképkockát adott abarátnak. – Így még akkor sem tévedsz el, ha le kell térnetek azösvényr l.

Mindenki csillagjelet vetett; a láthatatlan csillagok továbbszórták a fényüket Rod szívében. Elindultak az ösvényen a lámák,belegázoltak a kerékf be, és kelet felé vették az útjukat, éppen azellenkez irányba attól a helyt l, ahol az Állomásról érkez

komp le szokott szállni. Az állatok gyorsan taposták az ösvényt.Tiszta volt a leveg , szell sem rezzent, a távoli énekl fák még

nem ébredtek fel, és a helikoidok is csak most kezdtek nyüzsögni.Keleten békésen legelészett egy tíz-tizenkét f s négyszem -csorda, alakjuk hosszú árnyékot vetett a felkel nap fényében. Atestük fels részén rubinként csillogtak éber szemeik. Olykoregyik vagy másik el rébb gurult a tapadókorongjai segítségével,négy éhes szájszervéb l mindig el renyújtotta a soron következ t.

Gaea megmoccant Rod hátán és nyújtózkodott egyet.

– Zooidok... – suttogta.Rod megrántotta a kantárt, és hátraszólt Chae-nek:– Ha valami nagy közeledik, ne feledd: meg se moccanj! – Az

emberek látványa sem, szaga sem emlékeztetett ennivalóra csakha futottak.

A lámák hamarosan elérték a Villa partját. A folyó a hegyekb lbeléáramló három kisebb folyóról kapta a nevét. Lassan, lustánhömpölygött a víz, csak a parti bokrokról belecsünghurokleveleknél hullámzott egy kicsit. A habok alatt hosszú, sötéthidrazooid úszott; hosszúkás teste olyan volt, mint egy cs ,uszonya a dereka körül hullámzott, és úgy forgott úszás közben,mint egy csavarhúzó.

Rod megállt. A fels szakasznál már nem volt úgy kitaposva azösvény, és a folyó átvágott több erd sávon is. Megvárta, amígChae utoléri. Gaea megmoccant a hátán, és nyújtózkodott mégegyet.

– Hogy bírod? – kiáltott hátra Chae-nek.– Bírom. – Chae csillagjelet vetett.A háta mögött a tízéves T'kun, a nyakát nyújtogatta.– Megérkeztünk már? – kérdezte.– Ne gyerekeskedj! – dorgálta Chae. – Még csak most

indultunk el.Folytatták az útjukat kelet felé, a lusta folyó bal partján. A

hegyek közvetlenül el ttük magasodtak, és tisztán kivehet volt azAnaeon csúcsa. Az ösvényen foltokban n tt a kerékf , a hosszú,rugalmas kett s szárakon levelek nyíltak, mindegyik olyan volt,mint egy-egy hurok. A lámák egyenesen emelgették a lábaikat, denéha még így is beakadt a patájuk. Nem csoda, hogy csak kevésprokarioni él lény növesztett lábat a törzsfejl dés során. Rodegyszer észrevett egy abroncsfajzatot, amelyet elleptek azümmög k, hosszú hurokcsápjait minden irányban kinyújtotta aföldre, és ett l úgy festett, mint egy kidobott, pókhálólepteautógumi. A férfi orrát megcsapta a lény átható b ze.Ártalmatlanok voltak ugyan, mégis mindig kirázta a hideg, hameglátott egyet.

Fölcsendült az énekl fák üreges hangja is, felváltva holföler södött, hol elhalkult. Egyre mélyebben szólt, még a talaj is

beleremegett a lábuk alatt. Megjelent el ttük és egyre n tt az erd sávja, kivehet ek lettek a sötétlila énekl fák. A növények

hatalmas boltíveket formáztak, többször akkorák voltak, mint atelep házai. A boltív két „törzse" közötti rész belemélyedt atalajba, hogy dupla gyökereket eresszen. A tetején ívelt ágak

ttek, az ágakon huroklevelek. A legfels ívek merev, keskenykorongokká lapultak és egymáshoz tapadtak; ezeket a legkisebbszéllökés is megrezegtette, így keletkezett az „énekl " hang.

Ahogy a lámák betrappoltak az erd be, észrevehet en leh lt aleveg , és az ösvényen már nem n tt kerékf . A fels lombozatszinte semmi fényt sem eresztett be, csak véletlenül hatolt át itt-ottnéhány kósza fénysugár. A sötét boltívek miatt az ember úgyérezte, mintha templomban lenne; azt is hihette, hogy itt laknak abolygó urai. Ahogy a szél mérsékl dött és a dal csöndesebb lett, aszabad szemmel szinte nem is látható kisebb zooidok zizegését ishallani lehetett. Zúgott mögöttük a folyó, mélyén titokzatoslények úszkáltak.

Rod úgy döntött, hogy megállnak inni. A lámák belegázoltak afolyóba, közben vizet sz rt a gyerekeknek. A szeme sarkábólészrevette, hogy az egyik énekl fáról lehullik valami. A csendetcsenevész sikkantás törte meg, majd dulakodás hangjai. A sikolymegismétl dött, és lassan elhalkult. Rod kíváncsian el rébb lépett,hogy benézzen a fa boltíve mögé. Egy hurokkígyó elkapott egykisebb zooidot, majd nyolcas alakot vett fel, hogy megfojtsa. Ezeltarthatott egy darabig, f leg egy négyszem esetében, hiszennégy tüdeje is volt. Végül mégis a hurokkígyó gy zött, és azonnalneki is látott kiszívni a nedveket a vacsorájából.

Chae odalépett, és megfogta Rod kezét.– Rod testvér, nem tudunk neki segíteni?Rod rájött, hogy a kicsire gondol.– Ilyen a természet, Chae. Te sem szeretnéd, ha az egész erd t

ellepnék a zooidok. – Alaposan szemügyre vette a fák lombjait,nehogy rájuk is rávesse magát valami hatalmas ragadozó, decsak egy nagyobbacska hurokkígyó tekerg zött az egyik ágon.

Ahogy mélyebbre hatoltak az erd be, egyre nagyobbak lettekaz énekl fák, és a hangjuk egyre er sebb lett, amíg Rod már nemis hallotta a sajátját. Az ösvény egy részen egyenesen egy irdatlan,

talán ezeréves fa boltíve alatt haladt el. Vajon tényleg figyelnek abolygó „urai", ahogy Khral állította? Ha így volt is, nem adtakjelet. Végre elkezdtek ritkulni a fák, és a talaj sokkal nedvesebblett, megjelentek az els narancssárga gy gombák. Egyregyakoribbak lettek a posványos pocsolyák, tele híg iszappal, afelszínükön furcsán lapított helikoidok nyüzsögtek.

Az utazók kiléptek a következ f sávra. Rod a napfénybenpislogva a látóhatárt kémlelte. Az Anaeon-hegy most mármagasabbnak t nt, mint eddig, ám közvetlenül el ttük tele voltnégyszem ekkel a kerékf . Százával tolongtak a folyó mentén.Ezek a négyszem ek kék és barna csíkosak voltak, és jóvalnagyobbak, mint azok, amelyek odahaza éltek.

– Jaj nekünk, ha körbevesz minket az a csorda – súgta Chae-nek. Nem szívesen, de elkezdett távolabb kerülni a folyótól.Remélte, ki tudják kerülni az állatokat anélkül, hogy túl sok id tvesztegetnének. A csordában minden korosztály képviseltettemagát; a fiatalabbak színe halványabb volt, mint az id sebbeké.Olyan egyedeket is lehetett látni, amelyek nemrég adtak életet akicsinyeiknek: az újszülött négyszem ek az anyjuk testének egyikbemélyedésében lapultak, és a b rén növeked polipokkaltáplálkoztak. Két példány éppen párzott, úgy festettek, mint kétösszeragadt fánk, mindkett a másik befogadónyílása felényújtogatta csírasejt-töml it.

Miközben az utazók elkezdték megkerülni a csordát, a folyónálkisebb cs dület támadt. A négyszem ek gurulni kezdtek, el bb azegyik irányba, majd hirtelen vissza. El re-hátra gördültek, akerékf lelapult alattuk, majd mögöttük ismét az égnek meredt,riasztóhormonjuk csíp s szaga megtöltötte a leveg t. Aztánmegremegett a föld. A morajlás azt jelezte, hogy valami irdatlanméret tömeg közeledik.

Egy megazooid rontott át a síkságon. Rod sohasem látott mégekkorát: olyan nagy volt, mint két elefánt egymás hátán. Anégyszem ek szétrebbentek el tte, ám néhány kevésbé szerencsésegyedet eltiport a monstrum. Megjelent két másik megazooid is,és meglep en gyorsan lendületet gy jtött. Úgy látszott, be akarjákkeríteni a folyóparti négyszem eket.

– Vigyázzatok! – kiáltott fel Chae a háta mögött. – Ne

mozduljatok! – A fiú megrántotta a kantárt, és megállította alámát.

Rod abban a pillanatban rájött, hogy a lehet legrosszabbdolgot tanácsolta a gyereknek. Megfordította a saját hátasát, ésvisszavágtatott a fiúhoz.

– Rohanj! – kiáltotta. – Vagy átgázol rajtunk a csorda! – RávertChae lámájának a farára, hogy elinduljon, és közben azértimádkozott, hogy T'kun le ne essen. Aztán rögtön a nyomukbaeredt, kerülgette a megvadult négyszem eket, amelyek már azösvényük felé száguldottak. A lámája egyszer meg is botlott ahuroklevelekben. Rod fuldoklott és könnyezett a por és a csíp sszag miatt. Azt hitte, sosem kerülnek ki élve.

Végre maga mögött hagyta a csordát. Már az újabb erd sávkövetkezett, de Chae-t és T'kunt sehol sem látta. Néhánygyötrelmes pillanatig biztosra vette, hogy a két fiút agyontapostáka fejvesztetten menekül négyszem ek. Aztán meglátott egymozdulatlan lámát – egyetlen lovassal a nyergében.

Egy szemvillanás alatt ott termett. Chae kábán ült a láma hátán,T'kun pedig pityeregve feküdt a földön. Rod fölsegítette, és a t letelhet alapossággal megvizsgálta, nem esett-e komolyabb baja.

– Azt mondtad, hogy ne mozduljunk – szipogta Chae.– Rossz ötlet volt. De te helyesen cselekedtél, Chae. – Rod

szemügyre vette T'kun gipszét. Nem történt semmi baja. –Megmentetted az öcséd életét.

Chae mécsese is eltört:– Haza akarok menni! – zokogta.Ekkor Gaea is elsírta magát, és már hárman itatták az egereket.A távolban egyre több szörnyeteg gy lt össze, hogy kiszívják a

szétzúzott négyszem ek testnedveit. Az egyik óriás üregében egykölyök lapult, és a polipot ette le a szül je fánktestér l.

Az utazók végül letáboroztak éjszakára az énekl fák mellett, afolyónál. Rod lehámozott a zsákjáról egy darab fénytartónanoplasztot, ahol egész nap tölt dött, majd csomóba tekerte, ésbekapcsolta. Chae fogott egy hidrazooidot vacsorának; Rodszerint úgy nézett ki, mint egy gumitöml és a szaga is olyan volt,

a gyerekek azonban egykett re befalták. Messze a lombok közöttsárga, zöld és kék színben villogtak a tündökl huroklevelek. Afényorgia az énekl fák „dalánál" is jobban csábította a bolygórejtett urait kutató tudósokat.

Rod felállított egy nanoplaszt sátorpóznát, amely aztán magátólalakult sátorrá. Már szemerkélt az éjszakai es . Feltámadt a szélis, a fák pedig úgy rázendítettek, hogy azt hitte, el sem fog tudnialudni. Mivel azonban hullafáradt volt, a három gyereketátkarolva hamar elnyomta az álom.

Chae sikoltozására riadt fel.– Segítség! Csapdába estünk!Rod félálomban próbált kiszabadulni a hálózsákjából. A

kemény földön fekvést l sajgott keze-lába, ráadásul furcsa,hosszúkás szálak takarták be t és a gyerekeket, mint valamifüggöny. Lerángatta a szálakat, és megpróbált felállni. Orrfacsaróragasztószag terjengett a leveg ben, a zümmög k fülsiketít endöngtek körülöttük. Behemót alak tornyosodott fölé...

Egy abroncsfajzat volt. Össze sem lehetett tévesztenisemmivel: elárulták a pókhálószer szálak és a b zl irhája fölöttnyüzsg rovarszer lények.

Rod nem sokat piszmogott, gyorsan kiszabadította agyerekeket, és a táborfelszerelésb l is mentette, ami menthet . Alámák a közelben ácsorogtak kipányvázva, békésen kér dztek,láthatóan nem zavarta ket a különös látogató. Az abroncsfajzatoknem adtak ki hangot, és nem mozogtak valami gyorsan. Nem voltsem szemük, sem fülük; legalábbis a tudósok szerint. Ez a példányvalahol a közelükben gyökerezhetett le, elég közel ahhoz, hogy azéjszaka megkörnyékezhesse ket. De vajon mi okból?Létfontosságú tápanyagokat keresett az emberi testekben? Vagykomolyabb céljai voltak?

– Ki vagy te? – kérdezte t le Rod fennhangon. – Mit akarszlünk? – Úgy érezte magát, mint egy bolond, aki magában beszél.

Nem tehetett róla, tényleg különösnek tartotta, hogy azabroncsfajzatok pontosan odáig vándoroltak, ahol emberekaludtak – és nem tovább. Ez el is taposhatta volna ket, az utolsócseppig kiszívhatta volna a testnedveiket, ehelyett... csak megakarta ket érinteni? A másik meg be akart kukucskálni az

ablakon?Felnyergelték a lámákat, Rod pedig még egy utolsó pillantást

vetett éjszakai látogatójukra. Sarai talán többet fog tudni róluk.Az ösvény meredekebb lett, mivel az erd sáv az Anaeon-hegy

oldalán is folytatódott, ahol végül elfogytak a „felügyelt" él helysávjai. Itt kezd dött az igazi vadon, itt, ahol még az id járás iskiszámíthatatlan lehetett, ahol a növényzet és az állatvilágszemlátomást semmiféle fels bb hatalomnak semengedelmeskedett, kivéve a világmindenség teremt jét.

Az utazók a Villa folyóhoz közeledtek, Artemisz anya holo-térképe pedig a legmeredekebbr l csatlakozó mellékfolyóhozvezette ket. A víz most egyenletesen csobogott és örvénylett asimára koptatott kövek körül. Az ösvény a bal parton folytatódott,magasabbra emelkedett, mint a vízmosás. Az Anaeon- és aHelikon-hegy körül egy hatalmas U alakú völgy terült el, egy régelt nt gleccser vájta ki. Itt, a völgyben magasabbra n ttek azénekl fák, mint a síkságon. A hegyoldal olyan meredek lett, hogyRod jobbra lenézve az énekl fák tetejét is látta, baloldalt pedig,ahol az els felfedez k áttörtek, kilátszott a fák gyökérzete. Asziklák, amelyekhez ezek a kett s gyökerek kapaszkodtak,bármelyik pillanatban lezuhanhattak. Jó mélyen a völgybenvisszhangzott a folyó morajlása.

Az énekl fák egyre kisebbek lettek, egyre ritkábban n ttek,végül teljesen átvették a helyüket a kemény huroklevel bokrok,tele skarlát- és aranyszín virágokkal. Több száz méteren keresztülkígyóztak, le a folyóig. Fölöttük kiugró sziklák meredeztek,olyanok voltak, mint a halott óriások fogai. Volt egy rész, ahol aleomlott sziklák beborították az ösvényt, a lámák csak nagyüggyel-bajjal tudtak átkecmeregni rajtuk. Kitartóan kúszott felfeléaz égbolton a nap, a leveg mégis egyre hidegebb lett. Asziklákon gyémánt alakú hófoltok kapaszkodtak.

A hegyet megkerülve elértek a vízeséshez. Milliónyi habnyelvzuhant alá vég nélkül a Villa mellékfolyójába, az si gleccservájta fennsíkról. A víz egyre zúgott, a mélyb l ködpermetgomolygott felfelé. A vízesés fölött szikladarabok tornyosultak,egészen a hófödte csúcsokig.

Rod térképkockája megpittyent. A doboz belsejében fényes

vonal mutatta, hogy az ösvény valahol a közelben elágazik.Tényleg ott volt egy mellékösvény, de félig ben tték a bokrok,ehhez képest a kerékf kikövezett útnak t nt. Az utazók elszántanráléptek a mellékösvényre, és elindultak a vízesés kell s közepefelé.

Rod tudta, hogy kell lennie egy üregnek a hegy oldalában,onnan egy vízesés mögötti alagútba jutnak, és az vezet majd Sarailaboratóriumához.

– Gyerünk, ne maradjatok le! – sürgette Chae-t, akimegtorpant, mert semmi kedve sem volt b rig ázni a vízeséspermetében.

Rod leszállt a lámáról, intett Chae-nek, hogy is tegye ezt, és alábukkal tapogatózva elindultak befelé. Egyszer csak mindenelsötétedett körülöttük.

Megnyílt egy eddig láthatatlan sziklaodú. A lámák csetlettek-botlottak és panaszosan nyüszítettek a sötétben. Gaea is nyafogott,ezért Rod ölbe vette, hogy megvigasztalja. Amikor a szemehozzászokott a sötéthez, észrevette a pislákoló zöld fényfoltokataz alacsony mennyezeten. Sötétben világító növények voltakrendes, nem hurok formájú levelekkel – az Ivadékok világánaknövényei.

Hosszú lábú rovar keringett a fejük körül, kattogó zajt hallatva.Egy keleplégy volt. Az Ivadékok rovarja visszafordult akalcitkristályokkal fogazott mennyezet alagútban; a kristályokmindegyike akkora volt, mint Rod hüvelykujja.

– Ez valami küldönc lehet – mondta Rod Chae-nek. –Kövessük!

A barlang hirtelen megtelt fénnyel.– Csakugyan az. – Sarai állt el ttük, fejb rén és karján

rengeteg keleplégy gubbasztott. Tet l talpig bársonyosan lila ésanyaszült meztelen volt; Rod zavarba is jött, amiért elfelejtettel re szólni a gyerekeknek. Az Ivadékok azonban ruha nélkül isúgy néztek ki, mintha fel lennének öltözve. – Már fél órája tudom

lük, hogy jönnek azokkal a szánalmas jószágaikkal a sziklákközt – tette hozzá Sarai.

Rod csillagjelet vetett.– Nagyon köszönjük, hogy fogadott minket. – Bemutatta a

gyerekeket. – T'kunt kellene megnéznie. Örökké az adósaimaradunk, ha segít.

Sarai behajlította az úszóhártyáit, egy keleplégy odébb rebbent.– Bánom is én azt a gyereket. – Metsz tekintetet vetett a

barátra. – Aki az ölében van, arra vagyok kíváncsi. Egek, micsodasiralmas állapotban van! Kész szenvedés így neki az élet.

Rod magához szorította Gaeát.– Rajta is segíteni kellene – ismerte be.Sarai megfordult és elindult a folyosón.– Nem értem – dünnyögte, – egészen egyszer en nem értem

magukat, csuhásokat. Gyerekeket akarnak felnevelni, miközbenmaguk is nyomorognak... – A fejb rén lengedez finom pihe aztsejtette, hogy egy vagy két nemzedékkel ezel tt valedoni vér iskerült a családjába. Egy terembe vezette a zarándokokat, aholmindenfelé indák tekerg ztek, mint valami üvegházban. IntettT'kunnak és Gaeának, hogy üljenek le. Az indák kígyózni kezdtekés a gyerekek köré fonódtak. Nyugtalanító volt a látvány, mert aháziasítatlan fajok közt húsev is akadt. Rod gyöngédenmegpaskolta a vállukat.

– Csak üljetek szépen, meg se mozduljatok! – súgta a fülükbe.Az erre a célra kitenyésztett és életformált indák parányi mintákatvettek a test szöveteib l és nedveib l. A gyerekek perszemoccanni sem mertek a szokatlan helyen, csak tágra nyíltszemmel néztek körbe.

Sarai hártyás kezével Chae-re bökött, majd egy tál gyümölcsremutatott.

– Egyél valamit! Elég satnya vagy a korodhoz képest.A küldöncrovar T'kun fölött lebegett, és a gyereket figyelte.

Aztán befurakodott az indák közé, majd felröppent a mennyezetre,és egy bonyolult hálót kezdett sz ni. Sarai fürkész tekintettelnézte a növekv hálót.

– A fiú tele van horzsolásokkal – közölte Sarai. – Mit csináltakvele?

Rod keze ökölbe szorult.– Mint tudja, nem egyszer az ideút, meg csak fél kézzel

tudott kapaszkodni.– A csontja szépen összeforrt – jelentette be Sarai. – A

horzsolások is el fognak múlni.Rod nagyot sóhajtott.– Köszönjük szépen. Akkor mi nem is alkalmatlankodnánk

tovább.– A kislány tovább fog tartani.Rod pislogott egyet.– Úgy érti... rajta is tud segíteni?Sarai megetetett valami halszagú dolgot az indáival.– Az egész gerinchúrját újra kell növeszteni. – Sarai a fejével a

falon vonagló, különösen hosszú és vaskos indára bökött. Anövény virágai akkorák voltak, mint Rod karja. – Úgy egyhónapot kell eltöltenie abban a bimbóban.

Rod szinte megittasodott az örömt l, de az érzés nem tartottsokáig. Gaeát nézte, és közben eljutott a tudatáig, ami az Ivadékmondott. Alighanem Gaea is megérezte a férfi aggodalmát, merthirtelen lerángatta magáról az indákat, és Rod lábához vonszoltamagát.

– Egy hónapot... itt? – ismételte Rod. – Bent egy... virágban? –Egy húsev növény virágában? Már megbánta, hogy odaadta agyereket.

– Mellt l lefelé. Miért, mire számított? Már régen el kellettvolna hoznia! Gyerekeket bízni ostoba gépekre és butacsuhásokra... be kellene tiltani az ilyet.

– De hiszen mi kerestük! Csak képtelenség volt elérni! –csattant fel Rod. – Különben is, mit ért ön a gyerekekhez, amikoritt él egy szál egyedül ebben az odúban, mint valami remete?

– Rod testvér... – rebegte Gaea vékonyka hangja. – Hazaakarok menni.

Sarai kuncogva rendezte vissza a szétdobált indákat.– Jaj, de ideges lett a Lélekhívó bácsi. Hm, hm. Talán nekem

kellene meggyógyítanom a Szövetség összes ágrólszakadtgyerekét? Még Ivadék n véreim sem örülnek, ha l'lii hajókközelednek a Shora felé, hagyják, hogy az elíziumiak elvontassákazokat. – Shora a saját világuk neve volt az Ivadékok nyelvén.

– Ha csak egy gyermeket gyógyít meg, az is több, mint asemmi. – Rod ölbe vette Gaeát, és dúdolni kezdett: – Parttalanóceán közepén élek ... adjon egy világot nekem a Lélek ...

– Akkor jöjjenek ide! – mondta Sarai. – Találjanak meg!– Azon vannak. A Tudományok Parkjából is próbálta már

elérni önt egy fiatal hallgató.– Gondolom, is a „rejtett urak"-ról akar beszélni – felelte

Sarai megvet en. – Tudósoknak nevezik magukat, nohamindössze azt akarják bebizonyítani, hogy valami láthatatlanvilágatya uralkodik fölöttünk.

– Tényleg, ön szerint kommunikálnak egymással az énekl fák?– kérdezte hirtelen Rod. – És mit tud az abroncs-fajzatokról?

Sarai k vé meredt. Bels szemhéjai leereszkedtek, és ett lolyan lett a szeme, mint két igazgyöngy. Ezek a bels szemhéjakvédték az Ivadékok szemét a víz alatt, de Sarai arra használta ket,hogy elrejtse a gondolatait.

– A felfedezéseimet nem osztom meg senkivel– Menjünk haza! Most! – Gaea egyre csak ezt hajtogatta.Rod szorosan magához ölelte a kislányt, rosszul lett a

gondolattól, hogy itt kell hagynia.– Nemsokára hazajöhetsz, Gaea... de már a saját lábadon!

Öt

A visszaút könnyebb volt, mégis összehasonlíthatatlanulnehezebbnek t nt, mert eszébe jutott, milyen keservesen sírt Gaeaa búcsúzáskor. Otthon Artemisz anya megnyugtatta, hogyhelyesen cselekedett.

– Tudtam, hogy Sarai segíteni fog – mondta –, elég, hameglátja ezt a kis tündért. Amikor a Lélek alkalmat ad, ne kérdezzsemmit!

Rod mégis nyugtalan lett, ha a találkozásra gondolt.Haemum szinte magán kívül volt az izgalomtól az els iskolai

nap után.– Annyiféle új világ létezik! – lelkendezett. Megálltak Roddal a

kertben, és az acélsodronyként tekerg duplagyöker gyomokathúzgálták. – Bele lehet ugrani az óceánba, vagy fel lehet mászniegy vulkán tetejére a Bronz Égbolton... és amikor kitör a

zhányó, az egész föld beleremeg! Elmondták, hogyankeletkeztek a bolygók, és hogyan folyik bennük az olvadt k zet.Néhol még olyan is van, hogy „id járás"! Naponta változik azid ! Te tudtad, hogy nappal is eshet az es ? És olyankor lehetlátni a szivárványt az égen!

– Képzelj csak el... egy szivárványt – Rod mosolyogvafelnézett a kertb l. Egy kisgyermek el ször ízleli meg a világot –ennél nincs is semmi csodálatosabb.

– Lehet találkozni gyerekekkel a Szövetség más bolygóiról! –lelkendezett tovább Haemum. Szépen meg volt fésülködve, ésmég a hangja is máshogyan csengett. – Gyerekekkel más és máskultúrákból! Még elíziumi gyerekek is vannak, akik azokban amesés shonokban élnek! De persze a legel kel bbek mi vagyunk,a l'liiek. – Ezt a gondolatot még New Reyóban sulykolták bele atanárai. – A mi csöppségeinknek is többet kellene iskolábajárniuk. A gyerekeknek napi nyolc óra tanulás jár.

– Hát, ezt majd meglátjuk – t dött Rod, aki mindig is úgy

vélte, Artemisz anya órái sokkal többet érnek, mint az iskolaifoglalkozásai, már amennyire vissza tudott emlékezni. – Reggelhányra kell az osztályban lennetek?

– Hétkor kezd dik az osztályf nöki.– Akkor induljunk el hajnalban, hogy még becsomagolhassunk

néhány négyszem t tízóraira. Az itteni élelem már kezd kifogyni.Másnap tehát, amikor a nap kikukkantott a Helikon- és az

Anaeon-hegyek között, Rod és Haemum elindult délnek, asebzettszíveken túlra, négyszem re vadászni. A zooidok ellenvajmi keveset értek a puskagolyók; ha egy négyszem t gyomron

ttek, az egyszer en továbbgurult, és boldogan élt tovább, hiszenmaradt még neki három. A legels felfedez k a saját kárukontanulták meg, hogy a megazooidokkal sincs ez másképp.Hatékonyabbnak bizonyult a lézer, hiszen egy kettészelt zooidnem tudott továbbmenni. A lézersugarak azonban tüzetokozhattak, és ilyenkor mindig kitört a zivatar, hogy eloltsa. Senkisem tudta, hogyan lehet képes ilyesmire egy bolygó.

A legjobb eredményeket méreggel lehetett elérni. Mivel aprokarioni biokémia annyira más volt, egy mérgezett nyíllalelpusztított négyszem húsa nem jelentett veszélyt az abbóltáplálkozó emberekre. Így hát Rod és Haemum lassan a csordaután lovagolt, és egyenként elejtette a lemaradozókat. Rod közbenhalkan elmormolt egy imát a táplálékul szolgáló él lényeklelkéért.

A négyszem ek szemlátomást sem a látványuk, sem a szagukalapján nem tartották veszélyesnek az embert, és úgy t nt, túlostobák, hogy ezt megtanulják. Nem állnak valami el kel helyena bolygó „urai" címért jelentkez k listáján, gondolta Rod,miközben célzásra emelte nyílpuskáját.

A zooid azonnal továbbgurult, majd kétszer is megingott. Egyperc múlva tántorogni kezdett és eld lt. Rod és Haemum egy féltucatot elejtett így, aztán arrébb vonszolták a tetemeket, nehogy acsorda eltiporja. Addigra a zsákmányolt zooidok életük utolsóreflexeként kiürítették a gyomraikat. A leveg még a földigörények szagánál is orrfacsaróbb b zzel telt meg. Mindenesetrekés bb könnyebb lesz így megtisztítani ket, vigasztalta magátRod, miközben felszíjazta a tetemeket a lámák hátára.

A délel tt hátralev részét Pimával és Pomuval töltötte akavicsbányában, megtanította nekik, hogyan kell szétválogatni azafírokat. Amikor visszatértek, Diorit Artemisz anyával együtt azajtóban várta ket. A férfi csillagjelet vetett Rod felé.

– Örülök, hogy látlak, testvér. A Tisztelend Anyának mármondtam, hogy hoztam neked kisegít t az aratáshoz,

Csakugyan, egy földásó gép állt mellette.– Földpátnak hívják, és a személyzetünk h séges tagja. Egy kis

szünet azonban jót fog tenni neki: a mi fajtánk többnyirekeményen dolgozik, Földpát viszont szeret ókori irodalmatolvasni vagy nézni a növények fejl dését. A nanoplasztja át tudalakulni csépléshez és aratáshoz. Nem beszél emberi nyelven, deel fogja végezni a rábízott munkát.

– Földpát azt mondja, nagyon boldog, hogy itt lehet – mondtaArtemisz anya. – Milyen nagyszer ötlet volt ez t led, Diorit; tetényleg valóra váltottál egy csodát. Mi pedig örömmel garantáljukneked az adómentességet.

– Köszönjük, Diorit – hálálkodott Rod, aki egy kissé zavarbanvolt, hiszen ekkora szívességet még soha senkit l sem kaptak.

– Örömünkre szolgált – mondta a bányász. – A Lélekhívókvégül is szerencsét hoznak...

– Remélem, jól megy az üzlet nálatok.– Azért jókora adag szerencsére van mostanság szükségünk.

Diorit megtörölte az arcát. – Tudod, a tulajdonosváltás miatt.Rod sosem volt teljesen tisztában azzal, melyik bányacégnek ki

a tulajdonosa.– Azt hittem, egy ideje már a Hyalite Nanotechhez tartoztok...Diorit szeme elkerekedett.– Hát te nem hallottad? Már magát a Hyalite-ot is

bekebelezték.– Kicsoda?– A Próteusz.Próteusz Társaság. A Próteusz Társaságról még Rod is hallott,

egy segédgépeket gyártó cég volt, amely évr l évre megduplázta abevételeit.

– És ez olyan nagy baj?– Hogy olyan nagy baj-e? – Diorit suttogóra fogta a hangját. –

A Próteusz Társaság öntudatbiztos szervókat gyárt. Kidolgoztakegy képzési módszert, amellyel örökre el tudják altatni aszervókat, még azokat is, amelyek olyan óriásiak, akár egy hold.Képzeld csak el: egy hold, aki lesi minden kívánságodat!

– El tudom képzelni.– A céget egy elíziumi vezeti, Nibur Letheshon. Amikor Nibur

megvásárol egy új társaságot, annak igencsak kell serénykednie; aPróteusz azonnal bekebelezi, és onnantól az összes üzeméneksegédgépeket kell gyártania. A Hyalite nagy része is gépeket gyártmár, de még azt a régi fajtát, amelyik „fel tud ébredni" és aztánmegvásárolja a saját szabadságát. De csak ennyit. Nibur csakannyit akar az én részlegemt l, hogy megkapja a bányászatijogokat a lantanidában gazdag lel helyekhez. Majd meglátod.

Rod kételkedett benne, hogy a Lélek kolónia szempontjábólolyan nagy különbség lenne, melyik cég mivel kereskedik, amígbetartanak minden szabályt. Dioritnak viszont bizonyára nehézid szak lesz ez.

– Reménykedjünk, hogy megengedik, hogy továbbködjetek, végül is szép kis hasznot termeltek. Majd

megemlékezünk rólatok az imáinkban.– Üzenetet kaptunk a Tisztelend Atyától – szólalt meg

Artemisz anya, miután Diorit távozott. – Elmentettem aneutrínógramot.

A neutrínógramok képmin sége csak egy kétdimenziós,szemcsés fekete-fehér képet eredményezett. A szemcsékb l egykámzsás arc állt össze, hosszú, szürke szakállal. Az arc aDolomothi hitközösség Legtisztelend bb Atyjának arca volt.

– A Lélek legyen veletek, Tisztelend Artemisz Anya, Geódatestvér és Rod testvér – köszönt a Legtisztelend bb Atya. –Minden együttérzésünk a tiétek Patella testvér balesete miatt.Imádkozunk a Lélekhez, hogy Patella testvér ismét ép ésegészséges legyen, és hogy legyen er tök szent küldetésetekteljesítéséhez. Mint tudjátok, fivérek és n vérek, a Lélek útjaikifürkészhetetlenek, még nekünk is, akik oly sok évszázada hívjukt. A szívünk értetek dobog. És mégis, sírhatnak bármennyire a

haladó lelkeink, úgy t nik, az összes jelen lév testvérünketmáshová szólítja a kötelesség. Legyetek biztosak benne, hogy

szívünkben felemelünk benneteket a Lélekig, megihletveönfeláldozó küldetésetekt l...

Az üzenet véget ért, az arc fekete-fehér pöttyökre oszlott.Rod feszülten figyelt. A Tisztelend Anyához fordult, aki

ugyanúgy engedelmeskedni tartozott a Tisztelend Atyának,ahogy maga Artemisz anyának. Az engedelmesség útja vezetetta Lélek szabadságához.

Ebben az esetben viszont úgy t nt, a Tisztelend Atya nem tudmást küldeni, az utasítás pedig nem volt teljesen érthet . Artemiszanya csendben töprengett, hajának kígyói egymás körültekerg ztek.

– Egyel re – szólalt meg végül – Sarain múlik minden. Egynap talán elküldhetjük Haemumot, hogy tanuljon t le.

Rod nyelt egy nagyot. Hirtelen az jutott az eszébe, nem helyes,hogy sem a Szövetség, sem a Tisztelend Atya nem akart orvosisegítséget nyújtani. Habár a L'liért is mennyit tettek? Aztán el ztenyugtalanító gondolatait.

– Rod, azt hiszem, van még valami más is. Geóda szerintgondok vannak az egyik új gyermekünkkel.

Tanácskoztak Geódával a holopódiumon.– Az a 'jum nev gyerek ma visszautasította a kezelést –

közölte velük a szabadgép.Rod összeráncolta a homlokát.– Fájt a kezelés? Finoman bántak vele?– Egy kicsit rosszul érzi magát t le, de ez ellen nem lehet tenni.

Nem fogod elhinni mit csinált, amikor az orvos ragaszkodott akezeléshez: hozzávágott egy követ! Na mit szólsz?

Rod rájött, hogy elképzelése sincs, milyen körülmények közöttélhetett 'jum a L'lin. Azt is tudta, hogy Geóda arra gondol: vajonmit várhat el az ember egy id sebb gyerekt l.

– De vajon honnan szerezte a követ? – tette fel a kérdéstArtemisz anya.

– Tele volt velük a zsebe, amikor ideérkezett – lengette kétpiros karját a feje fölött a értelmes gép. – El ször hagytuk, hogymegtartsa ket, végül is az egyetlen emlékei az otthonából. Azótaelvettem t le, de valahogy mindig elcsen egy-két csavart megkapcsolót...

– Hadd beszéljek vele én! – mondta Rod.A holopódiumon megjelent 'jum képe. Az arca már szépen

kikerekedett, de a tekintete még mindig olyan morcos és komorvolt, mint a legels napon, amikor találkoztak.

– Nagyon elszomorít, amit hallottam rólad, 'jum – dorgálta Rodl'lii nyelven. – Nagyon hiányzol, azt tudod. De miért kellettmegdobálni a doktor bácsit?

– Mert hülye. Mind hülyék.Rod habozott, nem tudta, hogyan reagáljon erre a kijelentésre.

Elvégre a kislány szemében tényleg furcsa lehet egy hernyó alakúorvos.

– Azt ígérted, nem lesz több „kúszónyavalya" – tette hozzá agyerek szemrehányón.

Rod most már mindent értett.– Nincs kúszónyavalya, ez csak kezelés, hogy jól érezd magad

és nagyra n j. Nagy különbség.– Nem érzem jól magam. Beteg vagyok.Jó lett volna, ha ott van Patella és elmagyarázza; t mindig

megértették a gyerekek. Rod ismét négyszemközt akart beszélniGeódával.

– Szívesen helyet cserélek veled – ajánlotta fel. – Úgyisnemsokára itt lesznek a picik, és minden karodra szükség lesz.'jum pedig talán jobban szót fogad nekem.

– Részemr l rendben is van – lélegzett föl Geódamegkönnyebbülten. – Szinte biztos vagyok benne, hogy otthonfogja érezni magát a gyémántbányában.

Rod tehát odaszólt az Állomásnak, hogy szeretne kibérelni egytízméteres lakókockát. Még az is megfordult a fejében, hogy ottvégre ízletes ételt ehet. Csak az igazat szeressük, csak a jóságravágyjunk, és csak a Lelket ismerjük...

Vacsora után – Rod tudta, hogy egy ideig ez lesz az utolsó,amit együtt fogyasztottak el – Artemisz anya ismét széttártamesél köpenyét. A leveg átváltozott vízzé, az óceán kékeslilamélyévé, felül csak homályosan derengett a napfény. Egy irdatlan,hatalmas tintahal emelkedett föl fenségesen, csápjai az összegy ltgyerekek fölött tekerg ztek, kerek szemei titokzatosan fürkésztéka mélységet.

Az els anyák és apák els világán, a valaha létezett legelsóceánban a tízujjú lény leúszott a nagy Architeuthis mélyben lévlakóhelyéhez. És azt mondta a tízujjú a tízcsápúnak:

– Az összes nagyszer és félelmetes dolog közt alegnagyszer bb és legfélelmetesebb az emberi lény. Egyedül énvitorlázom az égbolton és adom el a csillagokat. A gépeimfelszántják a földet és a hegyeknél is magasabb, ékszerekkeldíszes lakhelyeket építek. Meghódítok minden tudást, ésleszármazottaim uralják az összes világot.

Architeuthis erre így felelt:– Az összes mély és félelmes dolog közt én vagyok a

legmélyebb és legfélelmesebb. Mert én leereszkedem amélységekbe és elemésztem az elesetteket. Csápjaim bálnákatroppantnak össze és óriáskagylók héját tépik fel. sid kt l fogvauralom a mélységet, sid kkel azel tt uraltam már, hogy másokkimásztak volna a szárazföldre, és utódaim az id k végezeténél istovább élnek majd...

A tintahal pörögve összehúzódott, és fenséges boltívvé vált azéjszakai égbolton. Lehullott néhány es cseppecske is, minthamaga a lény fúvókái bocsátották volna ki. Rod furcsánfelkavarodva, némán figyelt. Szomorú történet volt, hiszenArchiteuthis világa már régen megsz nt létezni. A Prokarionóceánjai szinte még érintetlenek voltak; senki sem tudhatta, miféleszörnyetegek lakozhatnak a mélyben.

Rod másnap ismét útra kelt a régi segéd-h kompban. Mégmindig nagyon várta, hogy hírt kapjon Gaeáról, csakhogy Saraikikapcsolta a holopódiumát.

Az Állomáson Geóda már felkészülten várta, hogyhazatérhessen. Kék karjaira egy-egy utazótáskát akasztott, a piroskarjával pedig a kis T'kelát ölelte biztonságosan. A gyermekkezelése már eléggé el rehaladott ahhoz, hogy meglátogathassa aProkariont. Mindig bizserget érzés volt új telepest köszönteni,csakhogy Rod ezúttal kimaradt ebb l az eseményb l.

– Vigyázz magadra! – mondta Geóda, sárga karjávalcsillagjelet vetett. – Meglásd, 'jum segít majd vigyázni a kicsikre,

de ma visszautasította a kezelést. Ha nem jön meg a jobbik esze, aklinikának be kell majd nyugtatóznia.

– Majd meglátjuk.– Még valami... Találtam neki egy matematika-programot,

gyakorlatilag egész nap azzal foglalkozik. F leg a számelmélet, ahatványsor és a diophantoszi egyenletek tetszenek neki. Azirracionális egyenletek még nem kötik le a figyelmét.

– Jó, de hiszen még csak hatéves. – Haemum nemrég aztmondta, hogy a gyerekeknek többet kell iskolába járniuk. Mi van,ha az tehetségüket is ápolni kellene? Jó lesz, ha a telepenelgondolkodnak ezen.

Qumum már el is kapta a köpenyét, hogy felhívja magára afigyelmet, egy csecsem pedig felébredt és azonnal sírni kezdett,ezért Rod mindkettejüket ölbe kapta, és úgy indult aholopódiumhoz. Ott állt 'jum, körülötte a leveg ben egyenletekvilágító számjegyei és jelei lebegtek. Fekete fürtjei pimaszulkócosak voltak, és egy piros-sárga ruhát viselt, ami Artemisz anyaszöv székér l került le. Az Állomás megengedte, hogy ezt hordja– bizonyára jól halad a kezeléssel.

– 'jum? – szólította meg Rod. – Én vagyok az, Rod testvér.Mostantól én leszek itt veled. Sok érdekeset mesélek majd.

'jum ügyet sem vetett rá, továbbra is a szimbólumokramutogatott, néha áthúzta valamelyiket egyik helyr l a másikra.Rod kíváncsian nézte, miközben a kicsiket csitítgatta. Végül atekintetével megkereste a vészkikapcsolót a holopódium mögöttifalon. Apróbb nehézségek árán odaügyeskedte magát a falhoz, akapcsoló elé tette a kezét, és megpróbálta úgy megnyomni, hogyel ne ejtse közben a kisbabát. A világító szimbólumok egycsapásra elt ntek.

'jum döbbenten nézett fel.– Rod testvér? Mi történt?– A géped most nem m ködik – közölte Rod. – Majd csak

akkor fog, ha megkaptad a kezelést.A kislánynak tágra nyílt a szeme. Aztán rögtön résnyire

sz kült, és ismét komor lett, mint mindig. Benyúlt a zsebébe, ahola köveit tartotta. Aztán félúton megállt, mintha meggondoltavolna magát, és lassan elindult a klinika felé.

Az aznapi vacsora el tt Rod korán elindult, hogy biztos legyenbenne, kapnak saját asztalt a gyerekekkel. Aztán mikor villaszámnyelte a vagdalt húst burgonyapürével, s közben vissza-visszaterelgette az elmászkáló kisgyerekeket, az új mikrobiológusodasietett, hogy üdvözölje.

– Sarai mondta, hogy itt találkozunk! – ujjongott Khral.Köszönöm szépen, hogy megemlített neki! – Várakozón tartotta atálcáját.

– Isten hozott. – Miközben Rod bemutatta a gyerekeket, azasztal hosszabbra nyúlt, hogy még valaki elférjen mellette.

– Ez pedig Kvark – tette hozzá Khral a vállára pillantva. Ottgubbasztott egy nanoplaszt szem-hangszóró. – Kvark a mi

kompunk. – Rod zavart tekintetét látva hozzátette. – A többirésze az Állomás külsején dokkol.

A kerek szabadgép szeme megfordult az üregében.– Hallom, szereted a matematikát, 'jum – mondta Kvark.

Egyszer el kellene menned a Tudományok Parkjába.Khral letette a tálcáját, és megpaskolta a mellette ül kisgyerek

fejét.– Kvark holnap levisz a bolygóra. Olyan izgatottak vagyunk!– Életformálták már? – kérdezte Rod.– Természetesen nem; nem költözöm örökre ide, csak egy-két

év tanulmányútra jöttem. Majd b rruhát viselek.Egy b rruha hihetetlenül bonyolult segédgép-irányítást

igényelt, a legjobb modellek tulajdonképpen értelmesszabadgépek voltak. A vékony nanoplaszt-tok kellemesen simultvisel je egész testére, a szájnál egy légsz helyezkedett el.Keringtetnie kellett a leveg t és a vizet, miközben ki kellett zárniaminden egyes porszemet, és pontosan ott kellett megnyúlnia, aholvisel je ízületei meghajlottak. A fiatal tudósok, akikharmadosztályon utazták be a világ rt, gondolkodás nélkülfölvették az ilyen méregdrága laborfelszereléseket. Rodot azonbankiábrándította, hogy Khralt nem fogják életformálni, mint t ésDioritot, az igazi prokarioniakat.

– Meglep , milyen keveset tudunk a mikrozooidokról –jegyezte meg Kvark –, f leg mivel annyi gondot okoztak az

elején. – A Prokariont meglátogató els szabadgépekettönkretették a mikrozooidok, de az újratervezett nanoplasztnakkevés problémája akadt. Bárcsak az embereket is ilyen könnyenújra lehetne tervezni.

– Noha nincs rajta állami támogatás – mutatott rá Khral.– Az énekl fák vonzóbbak. De az énekl fák vénái tele vannak

mikrozooidokkal. Majd meglátjuk, Sarai mit tud róluk.Rodnak eszébe jutott valami.– Ha elmegy Saraihoz, esetleg megnézhetné a kedvemért, hogy

van Gaea.– Miért nem jön inkább velünk?Rod elt dött.– Remélem, a h kompjuk jobban m ködik, mint a miénk –

mondta óvatosan, a hegyi leszállóterepre gondolva.– Minek néz engem? – méltatlankodott Kvark.– Persze, elnézést. – Rod zavarba jött. – Nos, nem is tudom, a

gyerekek miatt...Khral elgondolkodott ezen.– Fogadhatna melléjük egy dadust. Majd körbekérdez sködöm

a laborban... Sarki Hold párja talán segít. Hiányzik neki a népe aBronz Égboltról; boldogan eljátszadozik a kicsikkel valamelyikdélután.

Kvark ígéretéhez híven finoman és puhán szállt le velük azösvényen, pontosan Sarai barlangja fölött.

– Ennél közelebb nem mehetek – magyarázta a szabadgép. –Nem hiszem, hogy elférnék azon a lenti peremen. De aszemhangszóróm majd elkíséri önöket.

Khral b rruhája úgy borította be a lényt, mint egyhajszálvékony m anyag hártya, lelapította a haját és a ruháit. Alélegzete üreges hangot adott a szájsz n keresztül. Vállán Kvarkszem-hangszórójával fürgén elindult az alacsonyabban fekvösvényen.

– Jól van, közeledünk – közölte Kvark. T lük balra egycsupasz fekete sziklafal tornyosult, apró patakocskák csordogáltakrajta; jobbra a Villa folyó hömpölygött. A bömböl vízesésb l

ködszer vízpára gomolygott.Rod nem is emlékezett arra, hogy Khralnak ilyen gyorsak a

léptei. Arra gondolt, hogy talán már el is mentek a bejárat mellett.– Ez különös – jegyezte meg Kvark. – Valami nincs rendjén.– Lehet, hogy nem vettük észre a ködben? – kérdezte Khral.Rod egyáltalán nem örült, hogy ekkora a köd ezen a keskeny

peremen.– Forduljunk vissza! – javasolta.Megfordult, és lassan, a lábával tapogatózva elindult visszafelé.

A szikla hirtelen elt nt a lába alól, pedig zuhanni kezdett.Egy röpke pillanatig azt hitte, leesett a sziklafalról. Csakhogy

nem – egyenesen beleesett a hegy gyomrába. Nem zuhant sokáig– csak a nem létez , szemfényveszt sziklafalon keresztül Saraibarlangjának padlózatára.

– Ó! – Khral is melléje huppant, és megragadta a férfi karját. Anövények zöldesen felragyogtak.

– Nem figyelmeztettétek a keleplegyeimet – szólalt meg Sarai.– Elnézését kérjük. – Khral érdekl dve nézett körül.– Intelligenciateszt volt – sandított Sarai a szem-hangszóróra.Kvark szeme méltatlankodva forgott körbe.– Nos, én sosem...– Annyira csodáljuk a munkáját, Sarai – mondta Khral.Sarai mogorván nézett Rodra.– Hát maga minek jött ide? Hozott még néhány alultáplált

gyereket?– Gaeát szeretném látni. Hogy van?– Nem bízik meg bennem – dünnyögte Sarai, és Rod legy rte a

késztetést, hogy fennhangon helyeseljen. A lény végigvezette keta kalcittal díszített folyosón, miközben keleplegyek keringtek afeje körül.

Gaea ott ült egy hatalmas zöld levelekb l álló kehelyben,amely szorosan a testére simult egészen mellmagasságig. Alevelek alul egy csavart t ben végz dtek, ami olyan vastag volt,mint Rod karja, és kanyarogva elt ntek a barlang rejtettmélyedéseiben. A kétéves gyerek még nem vette észre a férfit,csak egy hártyán táncoló keleplegyet bámult tátott szájjal. Azállatot nem érte el, de ököllel nagyot sózott a fényl , hártyás

képz dményre.Amikor észrevette Rodot, felsikoltott, és kitárta mindkét karját.

Rod odasietett, hogy megölelje és megnyugtassa.– Ha a növény szára eltörik, a kislány meghal – figyelmeztette

jóindulatúan Sarai.Rod ezért a következ két órát azzal töltötte, hogy Gaeát

szórakoztatta, miközben Khral és Kvark meglátogatták Sarailaboratóriumát. Amikor visszajöttek, izgatottan beszéltek olyandolgokról, amib l jóformán egy szót sem értett.

– Hármas kromoszómái vannak – mondta éppen Khral –, és asejtek nem két-, hanem háromfelé osztódnak.

– Ráadásul a gy síkjára párhuzamosan – tette hozzá Sarai. –A kromoszómák egy központi lyuk körül helyezkednek el, így avégén három utód jön létre minden nemzedéknél.

– Tanulmányozta az enzimeket és a sejtfiziológiát is? –kérdezte Kvark. – És az összes aromatikus polimert, amelyekfényre aktiválódó kvantum-elektrodinamikát m ködtetnek... Sarai,ezt jelentenie kell! – kiáltott fel Khral.

Sarai ismét dühös pillantást vetett rájuk. – Azoknak az agyatlanlábasfej eknek az Állomáson? Senki nem értené meg.

– Szívesen meghívjuk a következ laboratóriumiértekezletünkre – ajánlotta fel Khral. – Sarki Hold most összegziaz énekl fák intelligenciájával kapcsolatos legújabb eredményeit.

– Lehet, hogy az énekl fák sok mikrozooidot fogadnak be, deannyira sem értelmesek, mint a szabadgépek.

Félszeg csönd állt be, Khral tapintata végül elfogyott.– Az abroncsfajzatokat senki sem tanulmányozza? – kérdezte

Rod. – Pedig ket szemlátomást szörnyen érdeklik az emberek.Khral és Sarai ránézett.– Jómagam nem sokat tudok az abroncsfajzatokról – dünnyögte

Sarai.– Érdekes – mondta Khral. – Vetnünk kell rájuk egy pillantást.Sarai szégyenl sen elmosolyodott.– Van még egy lény, amely rengeteg mikrozooidot táplál...– Csakugyan? – kérdezte Khral. – Melyik?– Szerintem jobb, ha nem tudják.

Hat

A következ három hétben befejez dött a két csecsemkezelésének els szakasza: T'kela után k is hazamentek aProkarionra. Aztán a kicsivel id sebb Qumum is hazatérhetettGeóda szeret karjaiban. Innent l kezdve már csak néha kellettvisszajönniük, hogy elvégezzék rajtuk a kezelés másodikszakaszát; néhány hónap, és már prokarioni ételt ehetnek. 'jumkezelése hosszadalmasabb volt, mint ahogy Rod testvéré is; az esetükben ez a második szakasz évekig is elhúzódhatott.

Rod az Állomáson maradt 'jummal, akinek ahhoz is további kéthónapra volt szüksége, hogy egyáltalán a bolygó földjére tehesse alábát. Artemisz anya megpróbált tenni valamit annak érdekében,hogy Rod azért hazatérhessen. A barát nagyon tétlennek éreztemagát az Állomáson. Hogy jobban teljen az id , elvitte 'jumot„utazni" a holopódiumon: az urulani romtemplomokba, ahol régena barbár népek azért tenyésztették a gorilla-hibrideket, hogy arabszolgáik legyenek; a Bronz Égboltra, ahol vérvörösek anaplementék és tombolnak a t zhányók, de földiesítették, hogymilliók települhessenek oda 'jum világából; Elízium lebegvárosaiba, ahol genetikailag tökéletes gyerekeket neveltek abölcs dékben, de ezek a gyerekek sosem ismerték a „szüleiket",csakis a tökéletes, értelmes géptanáraikat, mint amilyen Artemiszanya is volt annak idején.

Khral meghívására ellátogatott Sarki Hold énekl fákról tartottel adására is. Sarki Hold egy magas Bronz Égbolt-lakó volt, l'lii

sökkel; sötét arcához idejekorán szül haj párosult. Rod 'jumapját is ilyennek képzelte el.

– Az énekl fák képviselik a bolygót irányító valódiintelligenciát – ezzel kezdte Hold; mély hangja megtöltötte aholopódiumot. – Ha egy él lény képes arra, hogy harminchétkülönböz szín fényjelzést bocsásson ki, akkor tudnia kell azt is,miért csinálja.

'jum megütögette Rod karját.– Nincsenek gyerekei – súgta. Döbbenetes gyorsasággal

sajátította el az elíziumi nyelvet.Megjelent egy felülnézeti kép az énekl fákról, alkonyatkor,

amikor a leglátványosabban villództak a fények – a látványversenyre kelhetett a legszebb szivárványéval. Egy huroklevélfelnagyított képén a ragyogóan lüktet szöveteket is lehetett látni.

– Ezeket a pulzáló struktúrákat „fénybec knek" nevezzük –folytatta Sarki Hold. – Mindegyik fénybec milliszekundumnyiideig tartó felvillanásokat bocsát ki – és az ismétlési ráta mindigprímszám. – A prímsorozatok ritkán fordultak el a természetben.– S t, mi több: rendkívül érdekes szabályszer ség szerint: a piros-egyes és a piros-ötös színek után kivétel nélkül mindig kék-ötöskövetkezett. Vitathatatlan, hogy egyfajta nyelvr l van szó, bárcsaka birtokunkban lenne egy rosette-i k . Mivel nincs, addig el semtudunk indulni, amíg a helyiek nem válaszolnak nekünk – amitpersze már megpróbáltak korábban.

– Hold nyomatékképpen felemelte a mutatóujját. – Tavalypéldául az énekl fák igenis elkezdték visszaküldeni ugyanazokat afényjeleket, amelyeket mi küldtünk nekik, majdnem a mijelzéseinkkel egy id ben, mintha megértették volna az üzenetet.Aztán ez egyszer csak abbamaradt. Vajon miért?

Rodnak elképzelése sem volt, miért. Emlékezett, hogy az eset ahírekben is szerepelt, aztán kés bb elvetették, mondván:mellékvágányra tereli a kutatást.

– Az egyik elmélet szerint – folytatta Hold – az énekl fákéletritmusa gyorsabb, mint az embereké; talán százszor vagyezerszer is gyorsabb. Ha nem kapnak t lünk visszajelzéstmásodperceken belül, elveszítik az érdekl désüket. A miérdekl désünk is megcsappanna, ha az idegenek több év múlvaválaszolnának minden feltett kérdésünkre. Megpróbáltunk ugyanválaszolni, de sosem sikerült id ben, ezért az ottaniak feladták.

Megszólalt az Állomás mindenütt jelenlev hangja is:– Az énekl fák évszázadokig, akár évezredekig is elélnek. A

mi id skálánkban is alig mozdítják meg az ágaikat, nemhogy egymilliszekundum alatt. Hogyan „beszélhetnének" akkorgyorsabban, mint az emberek?

– Ezt magyarázza Khral kolléga úttör elmélete. – Hold egyrejobban hadart. – Khral bebizonyította, hogy a fénybec kvoltaképpen mikrozooidokat használnak a fény gerjesztéséhez –hasonlóan a világító halak baktériumaihoz. Tételezzük fel, hogyaz énekl fák mikrozooidok cseréjével kommunikálnak – világítómikrozooidokkal, amelyek mindegyike egy fotoprotein-mátrixbankódolja az adatait. Mint a világító halak, akik folyamatosanengedik kifelé magukból a baktériumaikat, hogy azok máshalakon telepedjenek meg. Amennyiben az énekl fák is világítómikrozooidok segítségével fejezik ki magukat, hatalmasmennyiség információt tudnak nagyon gyorsan továbbítani – ami nanorobotjainkhoz hasonlóan.

Rod pislogott, megpróbálta felfogni a hallottakat. Ha azénekl fákban villogó mikrozooidok élnek, így beszélgetnek atöbbi énekl fával... hogyan próbálnának meg más lényekkelbeszélgetni? Mondjuk az emberekkel?

– Na de Hold – szólalt meg Kvark. – Ha csakugyan azénekl fák a bolygó urai, miért nem tudatják ezt velünk? Azintelligenciateszteken miért nem teljesített egyikük sem tízszázaléknál többet? Az értelmes gépek bármilyen frekvenciátérzékelnek, ezt ön is jól tudja. Akkor t lük miért nem fogtunkjeleket?

Rod mosolyogva emlékezett vissza Sarai„intelligenciatesztjére". Hold megvonta a vállát.

– A mikrozooidjaikat még senki sem tesztelte. Ön talán kitudná számolni az emberek intelligenciahányadosát... azürülékükb l? – Nevetés töltötte meg a holopódiumot.

Khral megmámorosodott az örömt l.– De hisz ez nagyszer ! Ez az elmélet pont összhangban van az

én elképzelésemmel! – lelkendezett Rodnak az étkez ben.Újabban minden este együtt vacsoráztak. Mindig hadart, és

sosem vette észre, mit eszik, nem úgy, mint Rod. – Még azÁllomás is tudta, hogy a mikrozooidokban kell keresni a választ;engem is ezért alkalmaztak. Tiszta kultúrában kell tenyésztenünkazokat a mikrozooidokat – folytatta. – Eddig még nem sikerült...legalábbis nekünk nem. Sarainak viszont már igen. Meg kellszereznem t le a baktériumkultúra összetételét!

– Sok szerencsét hozzá – vigyorgott Rod.– Ó, van mit felajánlanom cserébe. – Khral elmosolyodott; az

emberek arcán ilyenkor megjelenik két gödröcske, a gorillahibridsténynek az arcsz re kunkorodott be egy kicsit. – Mindenféle

nyalánkságot a Tudományok Parkjából.– Ha az énekl fák a mikrozooidok segítségével „beszélgetnek"

– t dött Rod —, mi van, ha velünk is megpróbálnak „szóbaállni"? – A gondolattól elment az étvágya, még a vagdalt semízlett neki.

– Úgy érti: megpróbálnak megfert zni minket? – Khral perverzörömmel mosolygott. – Most maga is úgy gondolkodik, mint egytudós! Rod, ha ideje úgyis annyi, mint a tenger, eljöhetne velünk alegközelebbi kutatóexpedíciónkra. Fénybec ket kellenegy jtenünk, hogy elemezzük ket és viselkedéstani vizsgálatokatvégezzünk rajtuk. Csakhogy egy b rruhával kevesebb van –öntudatra ébredt, és mint szabadgép követelte, hogy szállítsákvissza az Elíziumra. Legközelebb a Próteusztól vásárolunk.

– A Próteusz Társaságtól? – vonta fel a szemöldökét Rod. –Mit szólnának a szabadgépeik, ha a Próteusszal üzletelnének?

Khral vállat vont.– Kvark mondjuk nem örült az ötletnek. De az ördögbe is, az

Állomás döntött így. Megduplázódnának a kiadásaink, ha mindenrruhát ki kellene fizetnünk. – T dve nézte a férfit. – Magának

viszont úgysem kell b rruha. Sokat segíthetne nekünk, ráadásulmég egy kis pénzt is kereshetne.

– És fert zzenek meg a mikrozooidok?Khral megveregette a karját.– Jól van na, csak vicceltem. A mikrozooidok nem élnek meg

bennünk. Maga mondta, hogy a kolóniájának pénz kell – elíziumipénz. És legalább 'jumról is megint mi fogunk gondoskodni.

Hold is részt vett az expedícióban, az Állomásszemhangszóróját vitte magával, Khral pedig Kvarkét. A kéthumanoid úgy nézett ki papírvékony b rruhájában, mintha lelettek volna lakkozva.

Kvark a kontinens déli részénél elterül énekl fa-erd ben tettele ket.

– Vigyázzanak a kerékf ben! – figyelmeztette ket leszállás

közben. – Meg aztán abroncsfajzatból is temérdek van.Alighanem most van párzási id szak.

Valóban, legalább ötven példány összegy lt a különösfikozooidokból, hosszú, kék indáik pókhálóként kereszteztékegymást. Kvark közelebb lebegett, hogy jobban szemügyrevehessék ket. Az abroncsfajzatok minden irányban kiengedtékszaporítócsöveiket; mintha egy hatalmas orgiát tartottak volna.

– Milyen fura – szólalt meg Hold –, vajon hogy találják megegymást? A feromonjaik segítségével?

– Csakugyan igaza van, Rod – ismerte be Khral –, azabroncsfajzatokat sem ártana közelebbr l tanulmányozni.

Kés délután szálltak le az erd ben. A leveg gyömbér- ésfenolszagot árasztott; Rodnak az utóbbi id kben nagyon hiányzottmár ez az illat. Két irdatlan méret intelligens emel szerkezetvárta a tudósokat, helyi bányászok bérelték fel ket aznapra.Mindegyik hosszú emel kar kiengedett egy rombusz alakúutasülést. Rod és Khral magukkal vitték a gy jt táskát, ésfelemelkedtek a lombozat fölé.

– Vigyázzon a fejére – figyelmeztette Khral. – Nehogybeakadjon a huroklevelekbe.

Rod visszatartotta a lélegzetét. Kilométerekre el lehetett látni,egészen az énekl fák következ sávjáig. Még ott, a messzilombozatban is lehetett látni a pislákoló fényeket.

– Az erd k egymásnak is küldhetnek fényjeleket! – kiáltott fel.– Erre sosem gondoltam.

– Ezért olyan fontos a terepmunka. Tanulmányozhattam volnaa fénybec ket a Tudományok Parkjában, amíg élek, de itt lenn...ez az igazi. – Khral hangját eltompította a szájánál lev légsz .– Igen, lehet, hogy erd sávról erd sávra küldik a fényjeleket. Eztmost le is teszteljük: Hold jeleket fog küldeni a következerd sávnak, aztán meglátjuk, válaszolnak-e a fák. – Kinyújtotta akezét, és félrehúzta az énekl fa egyik hatalmas huroklevelét.Láthatóvá vált egy fénybec , egy halványkék színben lüktetfélhold-alakzat. – Az én munkám ezeknek a gy jtése, hogy aztántanulmányozhassák a mikrozooidjaikat. Mondom, miben segíthet.A fotométerével olvassa le minden begy jtött bec hullámhosszát.Kvark fogja rögzíteni az eredményeket.

Rod tanakodni kezdett.– Ha csakugyan az énekl fák a bolygó urai, mit fognak szólni

hozzá, hogy letépjük a bec iket?– Ez egy jó kérdés. – Khral a fotométerét nézegette. – De úgy

nik, a fákat ez nem zavarja. Több ezer fénybec n a leveleiken.Olyan ez, mintha levágnánk az ön egyik hajszálát.

A nap gyorsan ereszkedett a látóhatár szélén, élénknarancsszínben fürdette meg az erd t és a síkságot. Még Khral

rruhája is ragyogott. Egy csapat döngicsél helikoid zúgott elmellettük. Aztán feltámadt a szell , és dúdolni kezdtek a fák.Lombozatuk színes fénytengerré vált, felváltva pislákoltak ahuroklevelek.

Rod közelebb húzott egy több méter hosszú huroklevelet. Azalján ott maradt egy kis tócsa, piciny hidrazooidok úszkáltakbenne. Rod megfogta a sárgászölden lüktet fénybec t. Meglepmódon elég hideg volt.

– Ötszázhatvannégy nanométer – súgta a fotométer.– Körülbelül ez a normális hullámhossz — bólintott Khral.Rod finoman leszakította, és halkan azért fohászkodott, hogy

Khralnak igaza legyen, és tényleg ne fájjon a nagy fának. Arragondolt, talán nem is igazán fontos, melyik lény e bolygó valódi„ura", amíg mindegyikkel végtelen tisztelettel bánnak. Folytattahát a gy jtést, a leszedett bec k halma egyre n tt mellette.

Keleten gyülekezni kezdtek az éjszaka es felh i. Az énekl fákegyre hangosabban daloltak, hangjuk hullámverésként gyengült éser södött. Aztán nyugat fel l, ahol már mályvaszín lett az ég,halk sípolás hallatszott. Nem hasonlított a fák dalához. Rod fülelnikezdett, még a munkát is abbahagyta.

A sípolásból sivítás majd sikítás lett. Rod a szeme sarkábólvakító villanást vett észre. Ösztönösen leugrott a korlát alattiplatóra, és Khralt is maga után rántotta, bár ez nem sokat segítettaz emel tetején.

A távoli robbanás lökéshulláma megzavarta az est nyugalmát.Az emel gép vészjeleket kezdett sugározni, de a karjamozdulatlan maradt. Rod és Khral óvatosan felegyenesedett ésátnézett a korlát fölött, de a látóhatár koromsötétbe burkolózott.Rod halkan megköszönte a Léleknek, hogy biztonságban vannak,

és a legjobbakat kívánta azoknak, akik lezuhantak.– Csakis valami hajó lehetett! – kiáltotta Khral. – De vajon ki

repülhet ilyen alacsonyan? – Az rhajók ugyanis mindig bolygókörüli pályán dokkoltak.

– Egy illegális bevándorlókkal teli l'lii hajó kényszerleszállásthajtott végre – jelentette Kvark.

– Illegális telepesek... – suttogta Khral. – Hogy lehettek ilyenostobák? Hát nem tudják...? – Még ha a zuhanást túl is élték, lassúkínhalált fognak halni – hacsak mihamarabb meg nem mentik

ket.

Hét

A l'lii emigránsok hajójának sikerült észrevétlenül áthatolnia aProkarion szórványosan elhelyezett biztonsági m holdjai közt, ésSpirilla nyugati hajlatában csapódott be. Néhányan látták, hogy atúlél k az énekl fák közé menekülnek. Az Állomás orvosai nemnagyon igyekeztek, hogy megtalálják ket.

– Nem hagyhatják, hogy odavesszenek! – hányta Rod azÁllomás szemére a fülkéjében. – Befogadjuk ket. Ha önökvállalják a kezelésüket, mi elvállaljuk, hogy adunk nekikennivalót.

– Ön is jól tudja, hogy ez lehetetlen, Rodonit testvér – felelte amindenütt jelen lév hang; az Állomás gondolatai szintekörülölelték a férfit. – Nincsenek meg a lehet ségeink, legkevésbéaz anyagi feltételeink ahhoz, hogy átalakítsunk száz feln tt emberta következ évtizedre. Ideje lenne elfogadni az igazságot,Lélekhívó. Amíg az utolsó gyermek el nem hagyja a klinikát, asaját telepükre sem vándorolhat be senki.

Rod keze ökölbe szorult. Hány kisgyereknek kell meghalniaazért, mert 'jum id sebb és többe kerül a kezelése? Századszor isaz jutott eszébe, hogy nem hagyhatta ott a kislányt azon a sziklán.A Lélek nem pénzben méri az emberi élet értékét.

A holopódiumhoz fordult, és felhívta a telepet.– Azok a l'liiek odakint... k is emberek, mégis megtagadják

lük a kezelést. Napok kérdése, és mind meghalnak. Nem tudunktenni valamit?

Geóda kinyújtotta a kocsányait.– Bárcsak a Lélek Atyái adnának pénzt az életformálásukra!Artemisz anya a földet nézte, és közben sajnálkozva csomóz-

gatta hajkígyóit.– Sajnos a rendünk csak a saját kolóniájával tör dhet.

Mindenesetre küldök egy neutrínógramot a Tisztelend Atyának.– Azzal megint két újabb napot vesztegetünk el – ráncolta Rod

a szemöldökét. – Igazán tehetne valamit a Szövetség.– Hát igen, a Szövetség. – Geóda lefitymáló mozdulatot tett a

kocsányaival. – Cserbenhagytak minket. Diorit viszont kiment egyment csapattal, hogy felkutassa a túlél ket.

– Ez derék. Talán megtalálják ket, miel tt még túl kés lenne.– Jó lenne – értett egyet Artemisz anya. – Földpát is rengeteget

segített nekünk. végezte a betakarítás oroszlánrészét.– Ráadásul remek irodalmi ízlése van – tette hozzá Geóda.– Hogy vannak a gyerekek? – kérdezte Rod.– Haemum talált egy orvosi oktatóprogramot – újságolta

Artemisz anya. – Nagyon szépen fejl dik... hála neked, Rodtestvér.

A férfi elfordította a fejét.– A Lélek velünk van. Na és a többiekkel mi újság?– T'kunnak fáj a füle, Chae meg kiütéseket kapott valamit l.

De azért elboldogulunk.Pompás, gondolta Rod. Elvégre nem szaladhatnak minden

beteggel Saraihoz, ahhoz a félesz , hegyi életformálóhoz. Hogyanis bízhatta rá a kis Gaeát? Sarai öt hete kezelte, de semmit semvolt hajlandó elárulni a fejleményekr l, csak annyit közölt: „Ha anövény szára eltörik, a kislány meghal."

Diorit csapata két hétig kereste a szerencsétlenül járt l'liieket,ám a maroknyi túlél nek nyoma veszett. Inkább a haláltválasztották, mintsem hogy elfogják és hazatoloncolják ket. Rodmaga elé képzelte, ahogy elveszve bolyonganak az erd ben, ésminden, amit megesznek, halálos méreg. Lelkeik az álmait ismegkeserítették. Éjszakánként lerúgta magáról a takarót, ésfölkelt. Ilyenkor csak attól nyugodott meg, hogy nézte azédesdeden alvó 'jumot. A kislány szeme és szája körül gyerekesráncocskák jelentek meg; teljesen más volt ilyenkor, mint az akomor gyerek napközben.

Egy reggel megjelent a holopódiumon Sarai.– Vigyék innen azt a gyereket! – mondta minden különösebb

kertelés nélkül.– Mi a baj? Jól van Gaea?– Olyan jól van, amennyire egy kétéves csak lehet – dörmögte

Sarai. – Egy kicsit talán túl jól is. Most épp a laboratóriumomat

szedi ízekre.Gaea meggyógyult – a gondolat úgy hatott Rodra, mint a

felh k közt áttör napfény. Azon nyomban Khralhoz sietett, aki afénybec k mikrozooidjait tenyésztette a laboratóriumában. Rodnem nagyon akarta zavarni, de a n mosolyogva nézett fel, amikorbelépett. Keze és karja ragyogott az áttetsz nanoplasztkeszty ben. Az asztali holopódium többszörösére nagyítottmikrozooidokat mutatott: gy alakú sejteket egy-kétrügyecskével az oldalukon.

– Megtenné, hogy levisz a bolygóra? – kérdezte Rod testvér. –El kell hoznom Gaeát Sarai hegyér l, de a mi h kompunk nemelég megbízható. – Még a végén az egyik énekl fa boltíves tetejéntenne le, gondolta magában.

– Sajnos most nem érek rá – felelte Khral –, de Kvark nagyonszívesen leviszi.

– Mi lesz 'jummal? – kapott észbe Rod. 'jum háromhavi kezelésután még mindig nem állt készen arra, hogy a Prokarionraléphessen.

Khral összeráncolta majomszer homlokát.– Hold párja nem tudja elvállalni; elkapott valami vírust,

alighanem a legutóbbi útján. De várjon csak... kölcsönadhatom'jumnak a b rruhámat, és akkor magával mehet.

Rod alig gy zött hálálkodni.– Maga nagyon nagylelk .– „Bánom is én" – utánozta Khral Sarai homlokráncolását.Némi hízelgés árán 'jum felvette a b rruhát. Vastag nanoplaszt-

korongot helyeztek a feje búbjára, ami aztán elvékonyodott, és aszéle végigfutott a kislány fején, sz t helyezett a szája elé, azanyag többi része tovább folyt lefelé, körülölelte a karját és alábát, majd végül a talpán összefolyt. A fején egy fényvillanásjelezte, hogy tökéletesen zár. 'jum jól viselte, csak egyszer-kétszerfogta el a reszketés.

– Mintha mindig is ebben járt volna – ismerte el Khral.– Attól féltem, hogy egy gyerek nem fogja elt rni magán arruhát.– 'jum ennél cifrább dolgokon is keresztülment már – árulta el

Rod. – Gondold csak el, 'jum... most fogod el ször látni a

Prokariont.Kvark hamar letette ket a vízesés melletti ösvényen.Micsoda különbség, mi meg két napig utaztunk, – gondolta

Rod egy kissé irigykedve.– Ne felejtse a szememet, kérem! – figyelmeztette Kvark. Rod

a vállára helyezte a szem-hangszórót, ahol a nanoplaszt azonnalrásimult. Aztán hagyta, hogy 'jum egy kicsit körülnézzen odakint.

– Hideg van – jegyezte meg a kislány. – Ez a hegy sokkalnagyobb.

Rod szomorkás mosollyal emlékezett vissza a Reyo fölöttihitvány kis dombra.

– És lakásablakokat sem lehet számolni. De egy nap majdmeglátod, a telep, a mi otthonunk, sokkal melegebb és laposabb.

– Kézen fogva vezette 'jumot a sziklapadon Sarai ajtajához. Azajtó ezúttal tárva-nyitva állt. Odabent kiszáradva hevertek apadlón a levélkehely maradványai, a kis Gaea pedig boldoganfutkározott egyik faltól a másikig, majd nagyot kurjantva ugrottegyet, aztán rohangált tovább.

– Azonnal rohangálni kezdett – csóválta a fejét Sarai –, azótameg sem állt. Járni még nem tanult meg.

Gaea, mihelyt észrevette Rodot, odaszaladt, és a férfi nyakábaugrott.

– A zooidokat, Rod testvér! Nézzük meg a zooidokat!Rod leírhatatlan örömöt érzett, évek óta nem volt ilyen boldog.

A karjaiban érezte a kislány kócos fejét, kalimpáló kezét; aligakarta elhinni , hogy ez tényleg igaz lehet.

– Sarai, nem is tudom, hogyan tudnánk ezt meghálálni.– Bánom is én. – Sarai 'jumhoz fordult. – Ennek meg mi baja?

Beteg? Ha ruhában van, nem tudom meggyógyítani.– 'jum G'hana, a legújabb Lélek-gyermekünk. Most hoztuk

haza az Állomásról – magyarázta Rod. – Imádja a számokat.– Nocsak. – Sarai közelebbr l is szemügyre vette. – Mondj

nekem két négyzetszámot, amelyek összege ugyancsaknégyzetszám !

– Tizenöt a négyzeten meg száztizenkett a négyzeten. Vagyötvenegy a négyzeten meg száznegyven a négyzeten. De akedvencem a...

Sarainak tátva maradt a szája. Rod most látta el szörmeglep döttnek.

– Ez nem embergyerek! – kiáltott fel a lény. – Ez valamiértelmes gép!

– .. .hatvan a négyzeten meg kilencvenegy a négyzeten –fejezte be 'jum a mondatot. De rendes számokat is össze tudokadni! Ötezer-huszonhárom meg kilencezer-kétszáznyolcvanhétegyenl tizennégyezer-háromszáztizzel.

– Ez a b rruha – makacskodott Sarai. – Intelligens b rruha vanrajta. Engem nem lehet becsapni.

Rod hangosan felnevetett, de gyorsan visszafogta magát,amikor eszébe jutott, hogy Sarai azért nem akárki.

– Nagyon büszkék vagyunk rá.Sarai hosszú, szigorú pillantást vetett 'jumra.– Na, akkor erre felelj, kicsi 'jum! – mondta halkabban. – Mi a

közös a következ számokban: harminchét, száznegyvenkilenc,tízezer-hét? Hm?

– Mindegyik... árva – bökte ki 'jum.– Na igen. 'jum G'hana, gyere csak, nézzük meg ezeket az

„árvákat"!Sarai kézen fogta a gyereket, bevitte a laboratóriumba, Rod

pedig Gaeával az ölében követte ket. Odabent bec k lógtak azindákról, ugyanolyanok, mint amilyenen Sarai követett el„tömeges gyilkosságot", amikor belelógatta a tartályba. Az asztaliholopódiumon egy mikrozooid-sejt forgott, hasonló a Khrallaborjában látottakhoz. A gy alakú sejt tele volt összetekeredettrostokkal.

– Ezek spirálosan kapcsolódó polimerek – magyarázta Sarai arostokra mutatva. – Fotonokat vonzanak magukhoz, majd újrakibocsátják azokat – azaz világítanak. Nos vajon miért mindig„árva" számú fotonokat bocsát ki ez a sejt? Harminchetet,negyvenhármat, tízezer-hetet?

– Szeret számolni – vélekedett 'jum.Sarai bólintott.– Valaki közölni szeretne velünk valamit.– Honnan vannak ezek a mikrozooidok? – kérdezte Rod.Sarai elmosolyodott.

– Természetesen én tenyésztettem ket.– De miféle lény az...– Én nem hiszem el – szólt közbe Rod válláról Kvark

határozottan rosszmájúan. – Egy szót sem hiszek el az egészb l.Sarai felháborodva nézett Rod vállára. Rod riadtan próbált

belenézni a szem-hangszóróba.– Nyugalom, polgártárs! Biztos vagyok benne, hogy Sarai...– Én nem hiszem el, hogy maga itt bármit is tudna tenyészteni

– folytatta Kvark. – Vessünk egy pillantást azokra az elíziumivegyszerekre, amiket Khraltól könyörgött ki legutóbb.

– Ez azért már túlzás. – Sarai félrelökte az útból az enzim-szekretorokat. – Szóval ez a hála mindazért, amit tettem. Magukide többé be nem teszik a lábukat.

– Száz kreditbe, hogy semmi sem n odabent.Sarai elmosolyodott.– Értem már, mit akarnak elérni. – Egy pillanatra eltöprengett.

Aztán vállat vont, letépett egy tenyésztett bec t, és odadobtaRodnak. A férfi elkapta és óvatosan egyensúlyozta tenyerén.

– Akkor csak tanulmányozgassák: elég sokáig elél ahhoz, hogyleadjon egy jelzést. De az összetételét ne is kérjék t lem!

Mire visszaértek az Állomásra, Khral már összerakta a labort amutatványhoz.

– Prímszámokat produkáló mikrozooidok... éppen ez az, amitkeresünk. – A szerkezetb l kinyúlt egy nanoplaszt kar,megragadta a bec t, és csöveket helyezett belé.

Rod elkapta Gaeát, aki már készült volna felmászni aberendezésre.

– Sarai az énekl fákból szerezte a mikrozooidjait? – kérdezte.– Nem mondta – felelte Kvark. – Csak annyit mondott, hogy

nem élnek sokáig... úgyhogy tegyük be a fényérzékel ket!– A fényérzékel k már behatoltak a bec be – felelt az Állomás

hangja. Már jönnek is az els eredmények.– Végezzük el gyorsan a vegyi elemzést – javasolta Khral –,

még miel tt valamelyik alkotóelem tönkremegy! – Rodra nézett. –A tenyészet állapotából talán kiderül, mi volt a gazdaszervezet. ..amely az üzenetet küldte.

Rod gyanakodva nézett a bec re. Talán ez a kígyótojás-

riporterek prokarioni megfelel je?– Rendben – mondta az Állomás –, nézzük a holopódiumot.

Már láthatóak a villanások, ezerszeresen felgyorsítva.A holopódium fölött sötét lett, és a terem fényei is

elhalványultak. Megjelent egy zöld pötty, és addig villogott, amígRod belezavarodott a számolásba. Aztán megjelent egy inkábbnarancsszín pötty, aztán még egy. A színek a zöld és azibolyaszín között váltakoztak.

– Azok ott a mikrozooidok – mondta Khral. – Csak hát olyankevés maradt bel lük...

Volt valami különös a fényvillanások rendszerében. Rodoteltöltötte az ismeretlent l való rettegés. Mintegy oltalmazónmagához ölelte Gaeát.

'jum feszülten figyelt mellette:– Huszonkilenc... hét... hatvanhét... – mormolta.– Néhány villanás száma prímszám – hagyta helyben az

Állomás. – Csinálnunk kell egy statisztikát.Khral szökdécselni kezdett izgatottságában.– Elkészült a vegyi elemzés – szólalt meg az Állomás. –

Rendkívül összetett tápoldat, rengeteg ismeretlen eredet ,xenobiotikus alkotóelemmel.

Khral b szen ráncolta a homlokát.– Valahogyan meg kell kétszereznünk a mennyiségét, különben

elpusztulnak a megmaradt mikrobák.– Sarainak közzé kellene tennie az eredményeit – tette hozzá

ingerülten Kvark. – Mint mindenki másnak.– A tápoldat minden bizonnyal a gazdaszervezethez igazodik –

vélte Khral. – Állomás! Össze tudja vetni az eredményeket azösszes eddig ismert prokarioni organizmus összetételével?

– Már meg is tettem – hallatszott az Állomás hangja rövidszünet után. – Attól tartok, igen vegyes az összetétele. Apszeudoproteinek és a többi összetev k jórészt növényi eredet ek,fikoidok, bár állati eredet , zooid komponensek is el fordulnakbenne. Sarai valószín leg többféle forrásból alkotta meg atáptalajt.

– Vagy él szövet-tenyészetet alkalmazott – mondta Khral.– Bármibe lefogadom, hogy él gazdaszövetben növeszti a

mikrozooidjait.Fikoid és zooid, gondolta Rod, majd meg is szólalt:– Az abroncsfajzatokat nem egyszerre tartják növénynek és

állatnak?Erre a megjegyzésre Khral zavartan felkapta a fejét.– De... Ennek is utánanézett, Állomás?– Az adatbankomban nagyon kevés található az abroncs-

fajzatokról.– Az abroncsfajzatokat szinte senki sem tanulmányozta –

magyarázta Kvark. – Nem illenek bele a szokványoskategóriákba, ráadásul a „ragacsuk" tönkreteszi a nanoplasztot.

– Egy próbálkozást mindenesetre megér – ismerte el azÁllomás. – Khral, ha ön és Kvark fel tudnának hozni ide egyszövetmintát, elkezdhetnénk tenyészteni, miel tt elpusztulnak amikrozooidok.

Aznap este Rod felhívta a Lélek Kolóniát, hogy elújságolja aGaeával kapcsolatos örömhírt. Artemisz anya döbbenten nézte arohangáló kislányt a holopódiumon.

– Itt maradhat velem az Állomáson? – kérdezte Rod. – Ígylegalább eggyel kevesebb gondotok lesz Geódával.

– Ahogy szeretnéd – mondta Artemisz anya. – De igazából azlenne a jó, ha minél hamarabb hazajönnél. Haemum talált egy újorvosi szolgáltatást a hálózaton.

A lány ott állt mellette, sokkal érettebbnek t nt most a koránál.Sötét szeme tágra nyílt az izgalomtól.

– Orvosnak tanulok én is, Rod testvér – újságolta. – Odarakoma kezem a doktor kezének a helyére a holopódiumon. Segítettemdiagnosztizálni Chae kiütéseit, és én tartottam a tükröt T'kunfüléhez is.

– Nahát, ez nagyszer . – Nagy felel sség ez a legid sebblányunknak, tette hozzá gondolatban a férfi.

– Rod testvér, azt hiszem, a hálózati orvos-programmal tégedmeg 'jumot is megvizsgálhatnálak.

Rod visszanyerte az önuralmát. Az életformálás egy kicsit azértmás, mint egy fülfájás.

– Minden rendben, Haemum, épp most kaptuk meg a legújabberedményeinket az Állomástól. 'jumnak még egy évig maradnia

kell.– De van egy másik lehet ség is.Egy másik lehet ség? Rod Artemisz anyára nézett. Sosem

gondoltak más lehet ségre az Állomáson kívül.– Ki lehet próbálni – mondta Artemisz anya –, ha az Állomás is

beleegyezik.Az Állomás meg is engedte, hogy használják a berendezéseit

(csak azt a feltételt szabta, hogy a holopódium orvosa – egymeglehet sen fiatal munkatárs – az m helyéb l kerüljön ki),Haemum pedig segített neki.

A holopódiumon megjelent az „orvos": egy testetlen fehérkeszty . Miközben mutogatott, a „hangja" m ködésbe hozta atestletapogatót. Haemum belerakta a kezét a fehér keszty be, ésintett 'jumnak, hogy álljon a letapogató elé. Aztán beállította ananorobotok vezetékeit, hogy behatoljanak 'jum nyakába.Mikroszkopikus gépek milliónyi száguldottak végig 'jum erein,testének minden pórusába. Megvizsgálták az immunrendszerreakcióit, a májfunkciókat és még számtalan más dolgot. 'jumkomoran és kitartóan t rte a vizsgálatokat, csakúgy, mintbármilyen más tevékenységet, ami elvonta a figyelmét imádottszámairól.

– A gyerekkel készen vagyok – jelentette be végül az orvos. –A valedoni férfi a következ .

Most Rod állt a letapogató elé. A nanoszervók az szöveteit isvégigjárták. Bármennyire próbált uralkodni magán, mégis idegeslett, aztán meglep dve tapasztalta, hogy nem érez semmit.

– A nanorobotok nem indukálnak ellenanyag-képz dést. Másszóval: olyan anyagból készültek, ami egyáltalán nem vált kiimmunreakciókat. Ezért a tested nem is érzékeli, hogy bennedvannak. Ez már döfi, nem?

– Az bizony. Szép munkát végeztél, N vérem. Haemumelpirult a megtisztel cím hallatán. Rodnak felt nt, hogy a lányszeme szinte egy vonalban van az övével: olyan magas volt már,mint egy feln tt. Haja bonyolult fürtökbe volt tekerve; ezt aviseletet még sohasem látták a kolónián. Rod még nem felejtetteel, milyen érzés volt kamasznak lenni: akár egy kalitkába zártmadár.

– Tudod-e, Haemum, hogy te már a Szövetség polgára vagy?Ha eljön az ideje, szabadon mehetsz bárhová a Szövetségben.

Haemum révedezve meredt a távolba.– Tudom, Rod testvér. De én nem megyek el innen soha. Ha

eljön az ideje, én is megtérek a Lélekhez, mint te.– Elkészültem a feln ttel is – jelentette be az orvos. – Még öt-

tíz perc türelmet kérek, amíg feldolgozom az adatokat.Miközben vártak, Rodnak eszébe jutott valami.– Ki fizeti a szolgáltatásait? – kérdezte az orvost.– Egyel re ez még csak a kipróbálási id , most tartunk a

felénél. Ha szeretné, hogy utána is maradjak, újratárgyaljuk afeltételeket.

Vagy úgy. Rod érezte is, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igazlegyen.

– Haemum, szerintem amíg le nem jár a próbaid , vizsgáldmeg a kicsiket is jó alaposan.

– Persze, Rod testvér. Bár én szeretném, ha valahogy ittmaradhatna ez a gép. Legföljebb majd még több zafírtbányászunk, és van néhány dísztárgy, amib l gyárthatnánk többetis. Tudom, miket szeretnek a legjobban az elíziumiak...

– Én még jobban tudom, – mosolygott Rod.– A gyermeknek – jelentette be az orvos – nyolcvan százalék

esélye van, hogy károsodás nélkül megéljen a Prokarionon. Azels évben egy sz s szobában kell laknia, és azalatt csakistartósított élelmiszert fogyaszthat. Légz szervi illetve diétásproblémák esetén haladéktalanul el kell hagynia a bolygót.

Rod meglep dött. Vajon mit szólna ehhez az Állomás?– A feln tt férfi már fogyaszthat prokarioni ételt. Javaslom a

fikoid alapú élelmiszereket. Tartózkodjon a hidroidoktól és afikozooidoktól.

– Na látod, Rod testvér! – kiáltott fel Haemum. – Az orvos isazt mondja, hogy 'jum hazajöhet! És most már te is ehetszsebzettszíveket!

– Majd meglátjuk. Mit szól ehhez az Állomás?– Én maradibb nézeteket vallok – hallatszott az Állomás búgó

hangja. – A védekez rendszer legnagyobb része az életformálásels hónapjaiban már kialakul. Ám a megmaradt húsz százalék

létrejötte évekbe telhet.A két testetlen fehér kéz összekulcsolódott.– Mindenesetre a legtöbb életformált gyermek ahhoz már nem

igényel külön orvosi beavatkozást, kedves kolléga.– Igaza van – mondta az Állomás olyan hangon, mintha egy

fiatal hallgatót dicsérne. – Ám ha mégis visszafordul a folyamat,jelent sen többe kerül a korrekciós kezelés, mintha az énfelügyeletem alatt maradt volna; ezzel ön is bizonyára tisztábanvan. A szövetség utasítása értelmében a lehet legalacsonyabbrakell szorítanom a költségeket.

Rod nem tudta, hogyan döntsön.– Ha azt szeretnénk... mármint a Tisztelend anya..., hogy 'jum

hazajöjjön, akkor elengedik?– Akkor mehet, amikor csak akar – felelte az állomás. – Ha

már itt tartunk, ön is ehet azt, amit akar. De ha megbetegszik, atöbbletköltségek miatt kevesebb gyermeket fogadhat be.

Ebben volt némi igazság. Viszont akkor is egy f velkevesebben vannak, ha 'jum ott marad a klinikán, nincs semmikülönbség. De vajon mennyire lehet megbízni az új doktorvéleményében? Mit mondana ilyenkor Patella testvér?

A Tisztelend Anya három napig gondolkodott azon, hogyandöntsön. Végül kijelentette:

– A Lélek hazahívja 'jumot.Megrendelték hát a szobához a sz egységet, aztán Rod

összepakolt egy-két dolgot, és kiterítette 'jum legszebb piros-sárgatunikáját. A labor tanulói búcsúvacsorával kedveskedtek. Kvarkszem-hangszórója elfoglalta a helyét Khral vállán, és eljött SarkiHold is a párjával, Három Hollóval, aki többször is vigyázott'jumra. A férfi nemrégiben épült fel a betegségéb l.

Hold felnevetett, amikor az asztal meghosszabbította magát akedvéért.

– Látod? – veregette meg a párja hátát. – Te meg ki akartálmaradni az ünneplésb l.

– Ez nem igaz! – kiáltott fel Három Holló. – Megnézném, temit szólnál ahhoz, ha három napig hánynál! A tökéletes jelenléti

ívemnek annyi.– Igaz, öt év alatt egy napot sem hiányoztál a munkából

betegség miatt – ismerte el Sarki Hold. – Érdekes, hogy abban apercben megbetegedtél, hogy betetted a lábad az rhajóba, nemgondolod? Különben már itt sem lennél.

– Az embereknél illetlenség evés közben ilyenr l beszélni –vetette közbe Kvark.

– Nézzenek már oda, még oktat ki arról, hogyanviselkedjenek az emberek! – forgatta a szemét Három Holló. –Egyébként tényleg hiányozni fog 'jum. Jó volt együtt, ugye,kislány?

'jum közelebb bújt Rodhoz, és bedugta a kezét a zsebébe. Gaeafelemelte a kezét.

– De jó! Nemsokára újra zooidokkal játszhatunk!– Nagyon szeretik magát, Rod – nézett fel Khral a tányérjából.

– Maga igazán jó apa.Rod nem válaszolt, de érezte, hogy melegség tölti el.– Ráadásul – folytatta Három Holló – milyen jól tud célozni!

Nem igaz? – Azzal Holddal együtt nevetésben tört ki. Rod szerettevolna, ha Három Holló elmeséli, hogy viselkedett a gyerek. Mertha visszatért a régi szokásaihoz, arról jó lesz megint leszoktatniminél hamarabb.

– Hiányozni fog a terepen – mondta Khral.– Az biztos – értett egyet Hold.– Na és mi újság Sarai mikrozooidjaival? – kérdezte Rod. –

Fejl dnek?A kutatók hirtelen elcsendesedtek. Hold a falat bámulta.– Fejl dnek – felelte Khral tartózkodón. – Csak az a baj, hogy

nagyon lassan szaporodnak.Rod egy kissé meglep dött a n sz kszavúságán. Khral

bekapcsolta az asztali holopódiumot, amelyen megjelent a TitkáriHivatal hatalmas boltíve. Itt gy ltek össze a SzabadSzállítmányozási Szövetség összes világának képvisel i.

– A héten megvitatásra váró indítványt terjesztettek aSzövetségi Tanács elé – szavalta egy hang. – Az intézkedésértelmében bizonyos fejletlen világok meghatározott részeit,például az urulani hegycsúcsokat megtisztítanák. Az indítványt

er sen támogatja a Valedon, a Bronz Égbolt és a L'li kormánya;Elízium tartózkodik. Az ellenz k „részleges földiesítésnek"nevezik a tervezetet; a támogatók szerint ez a terminusfélreérthet . Ha szeretne hangot adni a véleményének, kérjük,vegye fel velünk a kapcsolatot minél el bb...

– Mi már hangot adtunk a véleményünknek – mesélte Khrallógó orral.

– Igen – tette hozzá Három Holló –, azt már tudom, hogyanszavaztak a tudósaink; most azt szeretném tudni, mi err l aLélekhívónk véleménye. Mit gondol, Rod: segítene a kolóniának,ha megtisztítanának egy darabka földet – embereknek valónövények termesztéséhez?

Rodnak vegyesek voltak az érzelmei. Az ötlet persze nem voltúj kelet . Visszataszítónak t nt, ellenben sok l'lii életétmegmenthette volna – például azok a szerencsétlenek is biztoshelyre menekülhettek volna, akik a múltkoriban lezuhantak.

– Másokon talán segítene – magyarázta –, nekünk pedig úgyismindegy. A rendünk a föld lelkét imádja, mindegy, hol lakunképpen.

– Akkor alaposan gondolja meg, hogyan szavaz. – Hold halkanbeszélt, és még mindig nem nézett a többiekre. – Vajon mennyimaradna meg a bolygóból a legvégén?

– Minden múlandó – mondta Rod. – A pusztítók végülönmagukat is elpusztítják, de a Lélek örökkön él. – Amikor Rodlegel ször hallotta Artemisz anyát beszélni, utolsó évesként aJár rakadémián, ez a gondolat ragadt meg benne a leginkább.

A holopódiumon újabb kép jelent meg: Iras Letheshon, aHelikon Bank elnöke, akinek a lelkéért Rod imádkozott. Sz kehajú elíziumi n volt, és azokra a sardisi kadétokra emlékeztetteRodot, akikkel az akadémián randevúzott.

– A híreszteléseknek semmi alapjuk – mondta a játékbaba-méret hologram az el tte lebeg kígyótojásnak. – A földiesítéslehetetlen... ráadásul megbontaná a Szövetség egységét. AHelikon Bank nem is finanszírozna ilyen vállalkozást.

– Értesüléseink szerint önök átutaltak a Próteusznak tízmilliárdkreditet – makacskodott a riporter –, hogy földet vásároljanak aProkarionon. Emberek által nem lakott területeket.

– Ez nem igaz – Iras Letheshon egy olyan embermagabiztosságával állította ezt, aki már évszázadok óta jólétbenél, és ez még évszázadokig így is fog maradni.

– Már majdnem meg is kötötték az üzletet Niburral. – Nibur, aPróteusz vezet je volt, az értelembiztos gépek feltalálója, aki aközelmúltban vásárolta fel a Hyalite-házat. Rod hallotta, ahogyKvark elnyom egy füttyentést.

Iras vállat vont.– A befektet k kockázatot vállalnak, és nagy pénzeket

fektetnek új technológiák fejlesztésébe. A Próteusz egy olyanmódszert fejlesztett ki, amelynek segítségével anélkül alakíthatnakát bizonyos méret földterületeket, hogy megváltoztatnák abolygó bioszféráját. Az emberek ezt teszik már a kezdetkezdetét l.

Khral csak bámult, még a villát tartó keze is megállt aleveg ben.

– Nézzetek rá! – sóhajtotta. – Milyen öreg, milyen gazdag, ésmilyen jól néz ki!

– Még hogy az élet igazságos? – bólintott Három Holló.Rod fagyosan nézte az elíziumit. Nagyon is el tudta képzelni,

hogy aki ennyi világi vagyonnal rendelkezik, miféle ostobadolgok után fog vágyakozni egy id után. Amikor az rjár r-akadémiára járt... jól tudta, mivel lehet levenni a lábukról akadétlányokat. De miután mindet megkapta, nem érzett mást, csakiszonytató ürességet.

A holopódium elsötétült. A feketeségben csak néhány haloványcsillag pislákolt. Aztán megjelent egy csillaghajó halvány gömbje,rajta a jól ismert forgó embléma: az óceán egy hulláma, amelytornyosulva száguld a part felé.

– A Próteusz. – Kvark szinte fröcsögte a szót. – Ez a Próteusz –a Próteusz Társaság zászlóshajója. Hogyan lehetséges ez? Nibursosem engedi be a kígyótojásokat a hajójába.

A Próteusz. Egy hold méret rhajó, amely lesi mindenkívánságodat.

– A Próteusz f hadiszállásán – kezdte a holopódium –, ezúttalsem nyilatkoztak a történtekr l, ám meg nem er sített forrásokszerint...

– Na, induljunk, Hold! – szólalt meg Kvark. – A lumineszcensfehérjék vizsgálatát még el kell végezni; szükség van azeredményekre.

Hold kinyújtotta hosszú kezét Khral válla fölött, és átraktaKvark szem-hangszóróját a saját vállára. Három Hollómegérintette az asztalt, és a tányérok lesüppedtek. A többiekelbúcsúztak Rodtól, és elmentek, Khral azonban ott maradt, ésszórakozottan turkálta az ételt.

Rod lassan evett, próbálta kiélvezni a vagdalt ízét, hiszen tudta,hogy most egy jó darabig nem fog enni ilyet. Egy pillanatra még aszemét is behunyta. Amikor kinyitotta, azt vette észre, hogy Khralkíváncsian méricskéli.

– Milyen érzés, Rod? Mármint Lélekhívónak lenni.Rod villája megállt a majdnem üres tányér fölött. Érezte, hogy

gyorsabban ver a szíve, mintha a n belelátott volna a lelkénekolyan zugaiba, ahová is csak ritkán mert nézni.

– Egyfolytában a Lelket hívogatjuk. A Lélek meg minket hív,hogy szolgáljuk az életet az egész világegyetemben, még alegkisebb és legkietlenebb zugában is.

– Azaz itt?– Itt is, meg mindenhol. Ahol az élet segítségért kiált.– Ezek szerint a maga munkája sem leányálom. Még saját

családot alapítani sincs ideje.– De hát ez a család a sajátom – próbálta megmagyarázni a

férfi. – Mindegyikünk a Léleknek szenteli az összes szeretetét,szent esküvel, ami olyan, mint a házasság.

– Értem. – Khral felsóhajtott. – A tudósok is ilyenek; nincs idcsaládra, csak kísérletezésre.

Rod már régóta fontolgatta, hogy megkérdez valamit:– Tudja, ha tényleg szükségük van a segítségemre a terepen...– Igen?– Néha-néha ráérek egy-két órára, mintákat gy jteni. – Rodnak

kedvére volt a magas fizetés, elvégre nagyon ráfért volna akolóniára egy kis többletbevétel.

Khral arca észrevehet en felderült.– Jaj, tényleg? Úgy értem: persze, minél többen vagyunk, annál

jobb. S t, egy kicsit változik is a terepstratégia. Lehet, hogy

érdekelni fogja, hogy... – Megállt. – Mondja csak... holnap azzal arégi h komppal megy le? Biztosan jó lenne, ha valaki segíteneféken tartani azokat a gyerekeket. Hadd menjek magával. Ne ismondjon nemet! – reggel a kapunál várom.

Nyolc

Az r mélyén úszott a parttalan, kék óceánvilág, amelyetlakosai, az Ivadékok Shorának hívtak. Minden bolygó gyönyörszép, akár lakható, akár mérgesgáz-felh be burkolózik, de alebeg városokban él elíziumiaknak Shora volt mind közül aleggyönyör bb: az örök élet és az örök béke otthona.

Néhány elíziumi mégis úgy döntött, hogy inkább nem a lebegvárosokban lakik. Nyomasztónak találták a városok zsúfoltságát,és úgy érezték, nagyon kevés lehet ség van a magánéletre.

Az óceánvilág körüli röppályán a Próteusz, a Próteusz Társaságcsillaghajó-f hadiszállása körözött; ez volt a Nibur Letheshonnev polgár fellegvára. Mérete és összetettsége ellenére a Próteusznem volt szabadgép; hanem úgynevezett „stabilszervó". Hogy„stabil" maradjon, óránként ellen rizték, és ha felfedezték afenyeget értelem árulkodó jeleit, hálózatait azonnal kitisztították.Egy évszázaddal ezel tt megalkotója, Nibur Letheshon vért izzadta Szövetségi Bíróságon, hogy törvényessé tegye ezt atevékenységet. Ellenz i az abortuszhoz vagy egyenesen agyerekgyilkossághoz hasonlították tettét, mivel törvény írta el ,hogy bármely „öntudatra ébredt" vagy magát megnevez gépnekmeg kell engedni, hogy megvásárolja a szabadságát. Nibur mégispert nyert. Végtére is építette fel a Szövetség legnagyobbkereskedelmi birodalmát.

A Próteusz belsejében Nibur egy végeláthatatlan óceán partjánsétált. Vékony csontú, kifürkészhetetlen tekintet ember volt, ésvirtuálfénybe öltözött: fekete és ezüst színek lógtak le a válláról,és hatalmas uszályként terültek el több lépéssel mögötte. A leveg

mérséklete és páratartalma tökéletesen az igényei szerint voltbeállítva. A környezetet több száz díszlet közül választották ki.Ma a kedvence volt: tengerpart, egy keskeny föveny, majdsziklafal, amelynek mennydörögve ver dött a tajték. A sziklákannyira egyenetlen alakzatokat formáztak, hogy az már szinte

bántotta a józan észt. Lágy szél masszírozta Nibur homlokát, a sósleveg megtöltötte a tüdejét, a feje fölött sirályok rikoltoztak.

Miközben Nibur Letheshon a partot rótta, tucatnyi hologramjelent meg körülötte; intézték az adásvételeket, nyersanyagokatvásároltak fel, új termékeket állítottak el a b rruháktól az el regyártott városokig. A hologramok általában testetlen fejeketmintáztak, és úgy keringtek körülötte, mint egy bolygó körül aholdjai. Ma azonban a saját szórakoztatására másképpprogramozta be a vetít t: lusta rozmárok heverésztek körülötte ahomokban, bután tátogatták ráncos pofájukat, s közben felemeltékmasszív, görbe agyaraikat.

– ... a Bronz Égbolt ötven újabb bolygó körüli mikrohullámúrállomást rendelt... elképzelhet -e, hogy... – nyögte az egyik

rozmár, és kitartóan döcögött utána. Maga a hang a Nibur agyábatelepített nanorobotokból jött.

– ... a háztartási stabilszervók új piacán... – nyögte egy másikrozmár hangja a fejében.

Nibur megválaszolt minden kérdést, egymás után hozta adöntéseket. A tekintete azonban egy valóságos lényre szegez dött:aranysz kutyájára, Bangára.

A kutya (egy retriever) mint mindig, most is vidámanszaladgált, a mancsa nyomán szétfröccsent a víz. Aztánvisszakanyarodott, futás közben úgy lobogott a farka, mint egyzászló. Banga mindig visszatért a gazdájához az elmúlt ötszázévben. Nibur még születése el tt életformálta t, hogy ugyanolyanhalhatatlan legyen, mint a gazdája.

A kutyus egy kicsit lemaradt, a saját farkát kergette, majdlihegve visszatért a gazdihoz. Nibur er sen megmarkolta agyémántokkal díszített nyakörvet, ujjai belesüppedtek a kutyapuha sz rébe. Banga rosszalkodott néha, de mindig feltétel nélkülvisszatért, még akkor is, ha Nibur el akarta volna metszeni atorkát. Élt-halt érte az állat.

Nibur azonban sokkal nagyobb méret kedvencr l álmodozottmost: egy egész bolygóról. Az Ióta Pavonis 3, más néven aProkarion – ezzel fogja meglepni magát. Egy élettel teli bolygó,amely szó szerint él-hal érte: a gondolat szinte megszédítette.Elengedte Banga nyakörvét, a keze remegett az álom izgalmától.

Színtelen, tiszta hang szólalt meg az agyában, a Próteuszhangja:

– Két látogatója kér bebocsáttatást, Uram.Eljött hát a Szövetség két leghatalmasabb polgára. Nibur

hívatta ket a fellegvárba, és mindketten eljöttek. Vajonelvállalják a szerepet, amit ebben a tervben nekik szánt?

– Mondja meg nekik, hogy lépjenek be – suttogta Nibur.A rozmárnyomos föveny fölött megjelent egy fekete négyszög,

a Próteusz ajtaja. El ször Iras Letheshon lépett be, a HelikonBanknak, a Szövetség vezet pénzintézetének az elnökasszonya.Ha Iras igent mond, a Helikon Bank azonnal aláírja a szerz dést aprokarioni Spirilla kontinens megvásárlásáról.

Iras talárján piros és arany pávaszemek rikítottak, amelyekpompásan illettek aranylón vörös hajához. Iras minden tekintetbenElízium leggyönyör bb, egyszersmind leggazdagabb polgára volt.Talárja pillangókkal díszített uszályban végz dött, „valódi"anyagból készült, selymes nanoplasztból, amely elég értelmes voltahhoz, hogy félrehúzódjon visel je útjából, nehogy az rálépjen.Az uszály áthömpölygött a fekete ajtónyíláson, miközben a nNibur felé lépkedett a parton.

Iras uszályának meleg színei elvegyültek a partra rohanó habokzöldjével. A n fürgén lépkedett, izmait a Bronz Égboltharcm vészetei acélozták évszázadokon át. Felemelte a kezét.

– Rég nem találkoztunk, shontestvérem. – Iras ugyanabban ashonban nevelkedett, mint Nibur: Letheonban, Elízium tizenkétlebeg városa közül a legnagyobbikban. Minden városnak voltegy shonja, ahol a gyerekek mesterséges megtermékenyítésselfogantak, és mesterséges anyaméhekben fejl dtek. A biológiaiszüleiket sohasem ismerték, kromoszómáikat a legjobbgénállományból választották ki. – Többször kellene üzletelnünk.

– Való igaz. Ezentúl így is lesz.Iras megfordult és a társára nézett, aki szándékosan megállt a

bejáratban. A Szabad Szövetség F titkára, Verid Anaeshon voltIras párja. t is Nibur rendelte magához. Nibur tátott szájjal néztea fekete ajtót, el villantak hófehér fogai.

A F titkár még elíziumi mércével is alacsony termet nekszámított. Kimért léptekkel ereszkedett le a parton, talárját

anaeoni barna levélszárnyú lepkék pettyezték, avarszín uszályalassan, finoman suhogott mögötte. Verid minden elképzelhetszempontból más volt, mint a párja: megjelenésében, ízlésében ésmodorában is különbözött t le; mégis Iras volt az egyetlengyengéje a világon. Nibur mosolyogva emlékezett vissza néhánylegképtelenebb szerelmi ajándékára: hol egy akkora gyémántotadott a másiknak, amit megemelni sem lehetett, nemhogy hordani,hol meg palotákat vásárolt neki, tele virtuális hurikkal. Aztánlehervadt az arcáról a mosoly. Hiába szeret k, Verid akkor semfogja egykönnyen beadni a derekát.

– Legyen üdvözölve, Tiszteletreméltó F titkárom –köszöntötte Nibur, és mélyen meghajolt. – Rendkívül örülökmegtisztel látogatásának. – Hogy eljött, az azt jelentette, hogyIrasnak sikerült meggy znie.

Verid nem nézett sem jobbra, sem balra, bagolyszer szemeegyenesen a férfira szegez dött.

– Szeretném, ha bemutatná az otthonát.A F titkár, legnagyobb hatalommal bíró emberi lény a

Szövetségben, az úgynevezett értelmes gépek megszállottja volt.Még képvisel i állást is adott nekik a Szövetségi Tanácsban.Undorító, gondolta Nibur. Mire jó úgy tenni, mintha az emberalkotta teremtmények egyenl k lennének az emberekkel?

– Nagyszer ez a szerkezet – mondta Iras, és felmarkolt egy kis„vizet", hogy lecsorogjon az ujjai között. Hatalmas hullám gördülta partra, átcsapott a két látogatón, és nekiver dött a partnak. Iraselragadtatva kacagott, Verid viszont úgy állt, mint egy kiköt icölöp. – Tényleg, shontestvérem – kiáltott fel Iras –, ez csakugyanminden képzeletet felülmúl. – Iras talárja enyhén megemelkedett ahullámban, a haja azonban érintetlen maradt. Iras a virtuálisvilágok szakért je volt, ezért általában nehezen lehetettleny gözni. Az egyik rozmár odadöcögött mellé, elb dült és addigemelgette hatalmas agyarát, amíg a n meg nem paskolta a fejét.Aztán észrevette Bangát. – Hé, te csalsz! Az a kutya valódi!

Banga odaszaladt hozzájuk, a mancsa szanaszét fröcskölteNibur körül a vizet. A férfi elmosolyodott és bólintott, de túlbüszke volt ahhoz, hogy megkérdezze, honnan tudta ezt a n .

– Vizes volt a sz re – magyarázta meg Iras kérdés nélkül is.

– Gratulálok, shontestvérem, a legújabb szerzeményedhez.– A Hyalite bekebelezése csak a kezdet. – Nibur megvakargatta

Banga füle tövét. – Az egész spirillai kontinenst meg akaromvenni.

– Már említetted. Persze felmerülnek bizonyos gyakorlatikérdések is: a Próteusz Társaság csakugyan kész megfelelni akiszabott feltételeknek? Képes lesz kétszáz éven át fizetni arészleteket?

– A Próteusz Társaságnál jobb fedezet az egész Szövetségbennincs. Ha nem hiszed, számoltasd ki a szervóiddal.

– Ha nem tetszene az ötleted, el sem jöttem volna. Térjünk alényegre, Shontestvérem. Mihez kezdesz a Spirillával, ha már atiéd?

Nibur vállat vont.– Szépen terjeszkedik a cégem. Ideje profilt b víteni.Verid metsz pillantást vetett rá. Mindketten tisztában voltak

vele, mit akar ez jelenteni.– Profilt b víteni? – visszhangozta Iras. – Bányászattal,

földm veléssel?– Csak földm veléssel, igen. El kell ismerned – mondta Nibur

–, hogy sokkal jobb módszerekre van szükségünk az Ióta Pavonis3 benépesítéséhez. – Mindig jobban tetszett neki a bolygóhivatalos elnevezése, mint az a név, amelyet az ott honosél lényekr l kapott. Az ilyesféle névadást fölöslegesérzelg sségnek tartotta. Végül is mi az élet? Nem más, mint aleghitványabb szemét egy világ felszínén. Jobb elnevezni egybolygót a legf bb tulajdonságairól vagy ásványkincseir l –mondjuk Lantanidának. – Igen, jobb módszereim vannak agyarmatosításhoz. Te is egyetértesz, ha hallottad a legfrissebbhíreket. Az a bolygó életveszélyes.

Iras vállat vont.– Szomorú.– De nem az az igazán szomorú, hogy aki igazán szeretne, az

sem képes ott megélni?– Vannak azért ott is települések. Életformált telepesekkel –

tette hozzá Iras, miközben Veridre nézett, aki az emberitelepülések életformálásának lelkes szószólója volt.

– Nem nevezheted ket igazi településeknek – mutatott ráNibur. – Addig semmiképp, amíg azok a telepesek nem szülnekgyerekeket. – A Prokarionon még egy él gyermek sem született,a fejl dés kémiája túlságosan kifinomult ehhez. Azoknak is elkellett utazniuk a bolygóról, ha szülni akartak, akiket rögtön aszületésük után életformáltak. Prokarioni bennszülött mint olyannem létezett.

– Még nem – ismerte el Iras –, de egy-két nemzedék múlva...– Igen, egy nap majd sikerül... de milyen áron? Tisztában vagy

vele, mennyibe kerül életformálni mindegyiküket... még acsecsem ket is? Aztán kés bb kezelni az összes terhes kismamát?Nem, egy maroknyi l'liinél több sosem fog ott letelepedni.

– Ez igaz – szólt közbe Verid váratlanul. – Erre való atudomány. A tudósaink éjt nappallá téve dolgoznak, hogymegoldják ezeket a problémákat.

Nibur a maga részér l nem sokat tör dött a l'liiekkel. Annakörült volna, ha a kúszónyavalya már évszázadokkal korábbanmegritkítja ket, mivel kevesebben maradtak volna, kevesebbhelyrehozhatatlan kárt tettek volna a bioszférájukban. Irasazonban elfogult volt velük, ráadásul b ntudatot érzett, amiért az

szenvedéseik árán tett szert hatalmas vagyonára. Nibur ezértlejjebb vette a hangját.

– Mi baj lehet abból, ha megtisztítjuk a Pavonis 3 egy aprócskarészét? Mondjuk az egyik kontinenst?

Iras megállt, kerülve Verid pillantását.– Sok l'lii tudna ott élni. Az shonos fajoknak pedig

megmaradna a három másik földrész, no meg az óceánok.– Err l van szó. A Pavonis 3 shonos növényzete figyelemre

méltóan egyforma bolygószerte – mutatott rá Nibur. – A Spirillakontinensen például csak ezer faj él, de ez az ezer bárhol másholis megtalálható. Amelyik mégsem, azt majd áttelepítjük.

– Az id járás is mindenütt felt en egyforma – tette hozzáIras. – Vizsgálataink kimutatják, hogy a földrészek közöttihatalmas óceánoknak köszönhet en a többi kontinens éghajlatátsemmi sem fogja komolyabban befolyásolni.

– Több százmillió telepes bérelhetne ott földet – érvelt Nibur. –Tízszeresére, százszorosára emelkedhetne a bányászati termelés.

– S t, ugrásszer en megn ne a birtokaink értéke a bolygóbármelyik részén.

– Iras... – szólalt meg Verid halkan.Iras felemelte a fejét, nagy lélegzetet vett, és Niburhoz fordult.– Nem tudok úgy elmenni gyönyör világodról, hogy föl ne

fedezzem kicsit ezt a „partot". Ha megbocsátasz, shontestvérem...– Nagy lendülettel hátat fordított, az uszálya óriási félkört rajzolt avízben, majd el relépett és lehajolt, hogy aprólékos m gonddalszemügyre vegyen egy kagylót vagy egy kupac hínárt.

Nibur tett egy lépést Verid felé, a fény csillogva futott végigfekete talárján. Verid ránézett, a válla kissé begörbült, a szeme

dve tágra nyílt.– „Azt majd áttelepítjük..." – ismételte meg.– A legjobb ökomérnököket fogjuk felbérelni – ígérte Nibur, s

közben arra gondolt, a n is tisztában van azzal, hogy nincs elégszavazata, különben el sem jött volna. Azzal is tisztában kellettlennie, hogy nincs visszaút, Nibur Letheshont nem fogja tudnimegállítani... meg azzal is, hogy a saját szeret je fogja támogatnianyagilag. Édes volt a diadal íze.

Mégsem volt szabad lebecsülnie a Bagolyszem t. Ha húzniakarja az id t, meg fogja találni a módját. Vajon mit talál ki, hogyid t nyerjen?

– Az id járás mindenütt egyforma – t dött Verid mintegymagában. – Valaki valóban nagyon jól megszervezte a bolygóéletét...

Nibur egy vállrándítással felvett egy darabka uszadékfát, ésodadobta Bangának.

– Maga a Tiszteletreméltó F titkár írta alá a nyilatkozatot,hogy a Pavonison nincs értelmes élet.

– „Értelmes élet". Úgy érti, gyorsan beszél , tízujjú kétlábúak.Mire akar ezzel kilyukadni, t dött a férfi. Tényleg az

„idegen értelem"-r l szóló buta híresztelésekkel fogel hozakodni?

– Jó is volna, ha lenne tíz ujjuk – jegyezte meg gunyorosan. –Legalább elmutogathatnák, amit akarnak.

– Élt valaha egy lény, lenn a mélyben, tíz ujja volt, mind a tízhosszabb, mint tíz ember egymás nyakában. Hol él most ez a

lény?– Bizonyára nem engem kíván hibáztatni a F titkár Asszony

egy rég elveszett világ teremtményének pusztulásáért...Mindenhol léteznek kihalásra ítélt fajok. Még az ön szentkénttisztelt Ivadékai is tömegesen pusztítottak ki fajokat.

– Állítólag nem létezik élet A Hálón kívül.– És egy élet sem menekül meg a haláltól. – Nibur lenézett a n

lábára. – Vigyázzon! – kiáltotta.A hullámok egy mérgez csápú medúzát sodortak a n

talárjának szegélyére. Verid ösztönösen lerázta az állatot, egypillanatra elfeledve, hogy az egész csupán illúzió.

Nibur halkan fölkacagott.– Ennyit a „természet" teremtményeir l! Nézze – tárta szét a

karját –, legalább annyira imádom a természetet, mint bárki más.De a mi szempontunkból miért fontos, hogy létezik-e egyteremtmény vagy sem, ha a világa oly sok fényévnyire van

lünk?– Gyerekes játékai vannak – dohogta a n .– Tiszteletreméltó F titkár Asszony, engedje meg – mondta

Nibur, és újra meghajolt. – Ajánlatom révén milliónyi éhez l'liitelepülhetne le egy szabad világon. Eleven emberek hús-vérszükségletekkel... és ne feledje: nekik lelkük is van. Nekünk,elíziumiaknak nem kell aggódnunk a test és a lélek karbantartásamiatt. De miért vennénk a bátorságot, hogy valami mesebeli lényigényeit a saját fajtánk, az emberiség fölé helyezzük?

Verid közelebb lépett hozzá. Apró, kerek arcát kényelmetlenülközel tolta a férfi arcához.

– Tör dik is ön az emberiséggel! Csak azt a bolygót akarjamegkaparintani. Sok pénzébe és még több életbe fog kerülni,mégsem hajlandó lemondani róla.

Nibur feje zúgni kezdett. Hogyan szerezhetett tudomást ez a naz titkos egyezségeir l? Természetesen sehogy; de kitalálhatta.Az elíziumiak túl jól ismerték egymást, miután évszázadokattöltöttek azzal, hogy túljárjanak egymás eszén.

– Mihez kezd majd vele? – kérdezte a n . – Mit kezd vele, hamár az öné lesz?

– Arról nem beszélhetek. Üzleti titok, tudja? – Eltöprengett,

aztán meggondolta magát. Mit számít, ha elárulja, úgyis jól tudja atitkár, mit forgat a fejében. – Gépeket tervezek, ahhoz pedig

nyersanyag kell. Az emberiség történelme a gépekfelemelkedésér l szól; egyre tökéletesebb gépeket teremtünk,hogy teljesítsék az összes vágyunkat.

– Az emberiség történelme inkább a rabszolgatartók ésrabszolga-felszabadítók közötti versenyr l szól.

– Ahogy mondja. És én felszabadítom az embereket –megszabadítom ket az él hús korlátaitól.

– Úgy, hogy közben rabszolgasorba taszítja a „többit". Mi vanazokkal, akiknek a húsa nanoplaszt?

– Nem. Úgy, hogy az élettelen tárgyakat valódi emberiértelemmel ruházom fel.

Verid vállat vont.– Ez ugyanaz, csak más szavakkal. Nibur megállt.– Eszébe jutott-e valaha, hogy a képességeknek köszönhet en,

amelyekkel mi magunk ruháztuk fel ket, egy nap ezek aszerkezetek lesznek a mi uraink? Ha a gépek embereké válnak,akkor az embereknek végük, mert a gépeket nem gátolják testikorlátok.

– Az élet többet jelent a testi korlátoknál. Létezik olyan is,hogy... emberség.

– Felajánlom az emberi nemnek: maradjanak csak gépek agépek. Ha a gépek nem többek, mint a szerszámaink, akkor azembereké a világ.

– Azt mondja, felajánlja az emberi nemnek? Mégis milyenalapon ajánl ön ilyeneket?

Nibur kezdett kijönni a béket résb l.– Miért engem kérdez? Miért nem az univerzumot kérdezi,

milyen alapon küld minden százmilliomodik évben egy meteoritotaz egyik lakott, él világra? A legutóbbi, amelyik becsapódott aPavonison, a mikrobákon kívül minden él lényt elpusztított –sziszegte megvetéssel. – Miért ne használhatnák az emberek asaját világukat a saját kényük-kedvük szerint? Hát nem érünktöbbet, mint egy meteorit? Nem érünk többet?

A n feje fölött sírva köröztek a sirályok, és metsz lett atengeri szell . Verid hirtelen sarkon fordult és távozott, elt nt a

fekete bejáratban, és az uszálya semmivé enyészett.

Kilenc

Ígéretéhez híven Khral az értelem nélküli, elavult h kompnálvárta ket reggel. Rod Gaeát vitte az ölében, Khral pedig az egyikkezével az utazótáskát, a másikkal 'jum kezét fogta. Rodfintorogva nézte az ütött-kopott m szerfalat; így, hogy egy másikfeln tt is látta, valahogy még rosszabb volt ránézni. Amikorbezárult mögöttük a fedélzeti nyílás, azért imádkozott, nehogyvalami baja essen miatta a vendégeinek.

A holopódium fölött lassan beleveszett a sötétségbe az Állomáshajóteste.

– Csak itt beszélhetek – szólalt meg hirtelen Khral. – AzÁllomás azt mondta nekünk, hogy hallgassunk, nehogymeghalljanak valamit a riporterek. Az Állomás pedig mindenthall. – Megborzongott. – Rod, azok a mikrozooidok növekednek...lassan ugyan, de növekednek, néha még „triplázódnak" is. És avillanások száma csakugyan mindig prímszám.

– Tehát Sarainak igaza volt.– Igen.– De hiszen ez nagyszer ! Akkor nincs más dolgunk, csak

leszedünk néhányat az énekl fákról, laboratóriumban továbbtenyésztjük ket, és valahogy dekódoljuk az üzenetüket.

– Rod... ezek a mikrozooidok mások. Teljesen más faj, mintazok, amelyek az énekl fákon n nek. Érti már? Honnanszármaznak?

Rod t dve ráncolta a homlokát. Aztán eszébe jutott:– Hát... az abroncsfajzatok szöveteiben n nek.– Akkor hát azt is érti, miért megyünk most máshová

nézel dni.Rod tet l talpig megborzongott, aztán összeszedte magát.– Hát legyen. Az abroncsfajzatok régi ismer seink; még

mindig örülök, hogy segíthetek. De a riporterek miért nemhallhatják?

– Az Állomás szerint elszabadulna a pokol, ha kiderülne,miben mesterkedünk. A riporterek egyik fele azzal vádolnaminket, hogy befolyásolni akarjuk a Titkári Hivatal szavazatát... –azaz érvényteleníteni akarjuk a „részleges földiesítés" határozatát,nehogy Iras megköthesse az egyezséget Niburral. A másik felemeg leszállna a Prokarionon... az abroncsfajzatok pedigkiszámíthatatlanok, nem tanulmányozták ket évekig, mint azénekl fákat.

Megint az a politika. Rod megrázta a fejét.– Az igazságot nem titkolhatjuk el.– Tudom, de... – Khral beharapta az ajkát. – Olyan biztosak

voltunk az énekl fákban. Most ki fog hinni nekünk az abroncs-fajzatokkal kapcsolatban? Használhatóbb adatok kellenek.

Rod úgy érezte, a komp a megszokottnál is gyorsabbanereszkedik, a plazma sikolya is fülsért bbnek t nt. Rémültennézte a holopódiumon, hogy a sebzettszívek felé közelednek, amez és az erd határához.

Ereszkedés közben hintázni kezdett alattuk a padló. Gaeael ször nevetett, majd amikor a komp egyre jobban billegett,elsírta magát. A járm egy utolsó zökkenéssel földet ért, és jólnekicsapódott egy énekl fának.

Senki sem sérült meg, de az ajtó félig egy fa elé került. Rodminden erejére szükség volt, hogy kinyissa, aztán odakinn lekellett ugrania a földre. Khral leadta neki mindkét gyereket:el ször a sikoltozó Gaeát, majd a nyugodtabb 'jumot. Rod ezutánneki segített leugrani.

– Sajnálom – mondta. – Nem hinném, hogy még egyszerfelszállunk ezzel a vacakkal.

– Nem számít, Kvark majd felvisz. – Egyenesen a kompranézett, majd a barátra. – Vigyázzon azokra a gyerekekre, Rodtestvér.

Ez hát a gyermekek csillaga, gondolta 'jum. Számára mégmindig Rod testvér volt az élet és a halál ura, de mint a többiisten, sem tartotta be minden ígéretét. A szavát adta, hogy nemlesz többé beteg; mégis minden nap rosszul volt a gépekt l kapottlöttyökt l abban a börtönpalotában, ahol az addig ismeretlen jólétugyanúgy mindennapos volt, mint a vég nélküli kínok. Éjjelente

még mindig az anyjáról álmodott, aki épen, egészségesen eljöttérte, hogy hazavigye. Újabban azonban elmosódottak lettek ezekaz álmok, és már nem emlékezett rá, hogy nézett ki az anyja.

A számok maradtak 'jum egyedüli családja. A börtönpalotábanolyan számokkal és számsorozatokkal találkozott, amilyeneketaddig el sem tudott képzelni. Nemrégiben megtanult egytranszformálás nev m veletet, amellyel ki tudta fordítani amintákat. A h kompon, amíg Rod testvér valami mással voltelfoglalva, megpróbált beszélgetni a holopódiummal.

– Mutasd meg egy négyzet négy pontjának a transzformációját!– kérte. Csakhogy ez a h komp nem válaszolt; olyan ostoba volt,mint a legtöbb ember. 'jum hát bandzsított, és maga végezte el a

veletet. Koncentrikus fénykörök jöttek ki eredményként, kisnégyzetekkel.

Amikor az ajtó végre kinyílt, 'jum egy más világba csöppent.Ennek a világnak friss, finom illata volt, majdnem olyan, mintréges-rég otthon, amikor az anyja a konyhában sütött. Valaminedves gördült le az arcán; gyorsan letörölte, és a zsebébemélyesztette a kezét.

El ször hunyorognia kellett a vakító fény miatt. Egy id utánazonban életre keltek a huroklevelek, a köröz madarak, a távolifák... minden élt, nem úgy, mint a holopódium fényei. Valódi volta talaj, és valódi volt a különös növényzet is, amibe beakadhatottaz ember lába. Rod testvér éppen a kis Gaea felé futott, aki már elis botlott egy növényben. Amíg a férfi hátat fordított, 'jum zsebeigyorsan megteltek kavicsokkal.

A távolban két fura állat baktatott egy ösvényen, a füleik úgymeredeztek, mint az útjelz táblák. Lámákra hasonlítottak,nevetségesen túlméretezett patával. A nagyobbik lány, akitHaemumnak hívtak, leszállt az állat hátáról, és kiabálni kezdettRod testvérnek. Artemisz anyához hasonlóan Haemum is 'jumnyelvét beszélte, furcsa akcentussal ugyan, de azért meg lehetettérteni. Arról volt szó, hogy valami nagy állat bekukucskált valamiablakon.

– 'jum, te felszállhatsz Haemum mögé – javasolta Rod testvér.'jum vonakodva így is tett, és gyanakodva nézett az istenére, aki apicit vette fel a saját hátasára. Haemum azonban nagyon jól

lovagolt.Végül egy hosszú épülethez értek; úgy nézett ki, mintha

trágyából épült volna. A trágyát ünnepi díszekbe öltöztették.Hatalmas zászlót feszítettek a homlokzatára, rajta néhány szóazokkal az új bet kkel, amelyeket 'jum nemrég tanult meg: „Istenhozott..." – és még egy szó.

Rod testvér odahajolt, és megölelte.– Az ott a neved, 'jum. Jól jegyezd meg!'jum kíváncsian bámulta a bet ket, amelyek a saját nevét

jelentették. Aztán egyszer csak visítozó gyerekek özönlöttek el aházból, mindenféle és -fajta furcsa kisgyerek. Némelyik márismer s volt a holopódiumról, ám ez most mit sem számított: 'jummár megtanulta, hogy a túl sok gyerek csak bajt jelent.

Csakhogy rögtön megjelent Artemisz anya is a mesélszoknyájában. Szétterült a szoknya, és el ugrott egy hegyikecske,épp olyan, mint amilyenek a Madárijeszt -hegyen szökdécseltek.'jum belefeledkezett a történetbe, és megfeledkezett a többigyerekr l.

Hirtelen észrevette, hogy Rod testvér elt nt, pedig ha tehette,sosem veszítette szem el l.

– 'jum G'hana – szólt rá Artemisz anya –, figyelsz rám? Ezek itta bátyáid, Chae és T'kun. pedig a kishúgod... – és tovább soroltaa neveket, miközben az ujjukat szopogató gyerekekre mutatott.'jum azonban úgy megzavarodott, hogy nem is hallotta. A két fiúúgy állt ott, mint két fényes pötty. 'jum bandzsított: egyszer volta transzformálás, sok fényes rúd egy korongon, egymástólegyenl távolságra.

– Hé, nézzétek a szemét! – kiáltotta valaki, és kitört a visítókacagás.

'jum Artemisz anyára nézett.– Hol van Rod testvér?Artemisz anya „hajának" kígyói megfordultak, mint egy

szélkakas, úgy mutatták az irányt. 'jum kilépett a trágya-házból akertbe. Ott egy hatalmas, kerek lény gubbasztott egy ablakmellett, Rod testvér éppen Haemumnak segített kiásni. A lény

zösebb volt, mint a város utcái egy forró nyári napon. Akár állatvolt, akár növény, akár valami málladozó gumikerék, 'jum még

sosem látott ilyen bizarr lényt. A kerék fölött rovarfelh körözött,néha világított, néha elsötétedett, mint az a rengeteg h komp Reyofölött. 'jum csak állt és nézte, ahogy Rod testvér és Haemumfelcibálják a lényt egy szekérre, majd elhajtanak vele.

Elment 'jum istene – és rejtélyes módon elt nt Artemisz anyais. 'jum egyedül maradt a gyerekekkel.

– Honnan jöttél?– Ne félj, 'jum, a barátunk vagy.– Nem is a barátunk, egy...'jum teljesen magába zárkózott. Látta a gyerekeket, de nem

akarta hallani ideges vihogásukat. Két gyerek állt egymás mellett,mögöttük még egy, e mögött pedig megint két másik. Kétháromszög, amelyek egyik csúcsa közös – micsoda érdekesmintázat.

Valaki meglökte a karját, majd nevetve visszaszaladt atöbbiekhez. 'jum tudta, hogy rajta nevetnek, és azt várják, hogycsináljon valamit. Csakhogy fogalma sem volt, mit lehet csinálniilyen helyzetben. Ujjai óvatosan egy k köré kulcsolódtak.

Odalépett hozzá egy másik gyerek, és lökött rajta egynagyobbat, miközben belemarkolt az ingébe. 'jum majdnemhanyatt esett. Reyóban már megtanulta, hogy ezzel vigyázni kell:sosem szabad elesni, mert a tömeg eltapos.

T'kunnak hívták a fiút, aki meglökte, és aki most visszaszaladta többiekhez. A gyerekek vagy rajta nevettek vagy a fiútdorgálták. 'jum figyelmesen célzott. A keze hirtelen kivágódott azsebéb l, és a repül k pont a két lába között találta el a fiút.

T'kun feljajdult, és kétrét görnyedt. A gyerekek szétrebbentek,csak egy nagyobb fiú segített T'kunnak arrébb bicegni, s közbenjól összeszidta. 'jum most már tényleg egyedül maradt, nem voltkörülötte senki, csak egy idegen nap megszámlálhatatlan sugarai.

A szekér nehéz rakományával nyikorogva döcögött a köpködlámák mögött. Rod és Haemum hátulról tolta, és vigyázott,nehogy eltalálják ket a lámák köpései. Haemum a fejét csóválta.

– Nem értem, miért jön mindig vissza. Régebben sosem jöttekhozzánk.

– A Lélek furcsa hírnökökkel üzen – felelte Rod testvérszárazon. Közben Khral mikrozooidjain járt az esze. Vajon isrossz nyomon jár? A látóhatár végén fénnyel szegélyezett, sötétsávot alkottak az énekl fák.

– Pomunak tegnap a szemébe ment egy zümmög – tette hozzáHaemum. – Gondosan kiszedtem, ahogy tanultam. Azt ismegállapítottam, hogy a kis L'lannak csíp ficama van, deszerintem itt is kezelhetjük.

Rod bólintott. Három hét maradt a „próbaid l". Haemumhirtelen megállt, és olyan er vel ölelte át, hogy a férfi majdnemelveszítette az egyensúlyát.

– Úgy örülök, hogy hazajöttél, Rod testvér! Te mindig mindentelintézel.

Egy jó órányit utaztak, míg Rod úgy nem érezte, hogy már elégmesszire vitték a bestiát. Óvatosan oldalra fordította a szekeret, éskirángatta az abroncsfajzatot, vigyázva, nehogy nagyon megsértsea lény b rét. Fájdalom nyilallt a hátába, amikor megpróbáltkinyújtózkodni. Furcsa érzése támadt a b zl növény-lénnyelkapcsolatban.

– Tudod, Haemum, Khral szerint ez a valami az „urunk". kmeg kiborították, mint valami szemetet, ráadásul nem is ez volt azels .

– Tényleg? – kerekedett ki Haemum szeme, miközben nézte,hogy a büdös massza beszivárog a huroklevelek közé. – Pedigsosem szól egy árva szót se.

– Mikrozooidokkal üzen. Hála a Léleknek, hogy bennünk nemélnek meg.

Haemum még mindig hitetlenkedett.– Ha értelmes, miért hagyja, hogy kártev k röpködjenek

körülötte? Már rég feltalálhatott volna valami rovarirtót.Rod szeme hirtelen a zümmög kre szegez dött. Egy pillanatra

megdermedt, nem látott semmi mást, csak a kis helikoidokból állófelh t. A rovarok betegségeket terjesztenek, nem igaz? Ebben azesetben üzenetközvetít ket is adhatnak át más lényeknek?Kíváncsi lett volna, mit gondol err l Khral.

Amikor visszatértek a táborba, Chae rohant eléjük, a csillagkide-oda lengett a nyakán.

– Rod testvér, baj van az új lánnyal.Geóda elmesélte neki, mi történt.– Megint a régi m sor – újságolta a szabadgép a csápjait

himbálva. Két karjában a két reyói csecsem t tartotta; mindkettszépen kigömbölyödött.

Rod a szobájában találta meg 'jumot, a többi gyermekhálóhelyét l elválasztott kis fülkében. 'jum szótlanul ült az ágyán,mögötte lágyan sziszegett a légsz . Az arcocskája iskikerekedett, de az arcán ugyanaz a komor kifejezés ült, amelyetRod olyan jól ismert.

– 'jum, nem emlékszel, mit beszéltünk meg? Nekem mindigszólhatsz, ha baj van. Nem szabad másokat bántani.

'jum elfordította a fejét. Rod felsóhajtott. A kislány számára eza bolygó még furcsább lehet, mint az Állomás, még azok után is,hogy annyi holoképet látott róla.

Rod felvette a gyereket, és a karjába zárta, ahol az egy kissémegnyugodott.

– 'jum, el tudsz nekem mondani valamit? – kérdezte rövidtöprengés után. Leült vele az ágyra és a szemébe nézett. – Eltudod mondani, mit szeretnél a legjobban a világon?

'jum szemhéja megrebbent.– Szeretném megszámolni a nap sugarait.Rod meglep dött a válaszon, mert azt várta, az anyja vagy a

régi otthona után fog sóvárogni.– Az összes napsugarat, 'jum? Az jó sok. A napnak végtelen

sok sugara van.– Végtelen? – 'jum érdekl dve fordult a férfi felé.– Olyan sok, hogy senki sem tudja megszámolni ket, még te

sem.'jum kételkedve nézte a padlót.– Transzformálással mindent meg lehet.– Tudod, 'jum, rengeteg végtelen dolog létezik. A Lélek irántad

és mindannyiunk iránt érzett szeretete – az is végtelen. És mimind meg akarjuk osztani veled ezt a szeretetet, 'jum. – 'jum nemvolt meghatva. Rod hátrad lt az ágyon, és gondolkodni kezdett. –Sokféle... végtelen szám van – emlékezett vissza halványan azAkadémián tanult számtanórákra. – Mindent megtudhatsz róluk a

holopódiumon.– Tényleg? Itt is van holopódium?Szóval erre vágyott a kislány.– Hát persze, hogy van – biztosította Rod. – De ne feledd a

szabályokat! Össze kell barátkoznod a testvéreiddel.Rod ismét minden reggel imádkozott, és ett l új er re kapott.

Megfeledkezett minden aggodalmáról, amelyek olyan mélyenúsztak, mint Architeuthis. Az elkövetkez néhány napbanbevetette magát a sebzettszívek kertjébe, gyomlálgatott a szélbenrázkódó és remeg aranyszín gy k sorai közt, és hallgatta anövények nedvét szívó helikoidok zümmögését. Aztán ellen rizte,mennyit haladtak a gyerekek a hololeckékkel, és kiválogatta, mittaláltak a zafírbányákban.

– Találtunk egy csomó kéket és egy sötétrózsaszínt, egy kettegész három tized karátosat. – Geóda két gyereket büfiztetettetetés után.

– Ügyesek voltatok – dicsérte meg Rod. – Csak tudod, ha aztnézem, mennyi id t töltenek a gyerekek a válogatással, nemtudom, megéri-e. Többet keresnék, ha Khral kutatásán dolgoznék.A gyerekeknek meg jobb lenne, ha többet lennének az iskolában.

Geóda betekerte majd kitekerte a sárga csápját.– Sosem értettem, miért nem tanulják meg az embergyerekek

az életük els hónapjában mindazt, amit tudniuk kell. Hogyhogyezt még nem oldották meg az orvosaitok?

A szabadgépek ezt nem tudták felfogni; annyira gyorsangondolkodtak, hogy nem csak azt az egy életet élték, amit azemberekkel töltöttek, hanem azon kívül még vagy ezer másikat.Rod kíváncsian nézett Geódára.

– Mit csinálsz azzal a sok szabadid ddel? Úgy értem, azagyadnak azzal a részével, amelyikkel nem a gyerekekrevigyázol?

– Nos, néha irodalmat olvasok Földpáttal. Három bolygóösszes versét feldolgoztuk már. Földpátnak jó ízlése van, de sokmindent félreért... gyakran nekem kell elmagyaráznom. Demostanában az agyamnak ez a része is le van terhelve.

– Annyira aggódsz?– Annyit imádkozom – mondta Geóda egyszer en. – Ennek a

telepnek a Lélek összes segítségére szüksége van.Rod szája szóra nyílt, de nem volt mit mondania.Elképzelte, ahogy Artemisz anya is szünet nélkül imádkozik.

Nem csoda, hogy az értelmes gépekb l olyan jó Lélekhívók lettek.Másnap átjött Diorit egy újabb „gyors kézbesítésre" váró

csomagocskával.– Várjuk, hogy megjavítsák a h kompot – mondta Rod a

bányásznak. Tényleg föl kellett volna bérelni már egyszabadgépet; a régi fölött bizony jócskán eljárt az id . Pénzükviszont nem volt, még ha Rod fel is ajánlja a terepmunkávalkeresett pénzt, akkor is hónapokba telt volna kifizetni az elsrészletet. De a Lélek biztosan segíteni fog.

– Kristályokban mondjuk nem sz kölködünk – töprengett Rod.– Chae talált egy sötétrózsaszín t, majdnem rubinvöröst.

Diorit felsóhajtott.– Hát addig örülj, amíg lehet. Nem hallottad, mi történt?– Miért, mi történt?– A Próteusz fogta és megvette az egész kontinensünket az

utolsó zümmög vel együtt.– És ez rosszat jelent neked? – kérdezte Rod együtt érz n.

Diorit el red lt, és rácsapott a térdére.– Barátocskám, hát te, hol voltál eddig? Mondom: az egész

kontinenst. Mindent, még azt is amib l nincs semmi haszna. Újföldesurunk van, nem is tudtad?

Rod a homlokát ráncolta. Tudta, hogy Artemisz anya majdutánajár ennek.

– A Szövetségnek nem ez az els próbálkozása, hogy magáhozvegye a gyarmatok irányítását. Úgy gondolják, k hatékonyabbantudnának termelni. De ránk kinek lenne szüksége? Mi nemtermelünk profitot.

– Pontosan err l beszélek. – Diorit vészjóslóan csóválta a fejét.– Bármit is tervez Nibur ezzel a kontinensvásárlással, abból semnektek, sem nekünk nem sülhet ki semmi jó. Fikarcnyit semtör dik az egyéni sorsokkal. – Elgondolkodott egy kicsit. – Bárnem tudom. Azon t döm, vajon a jó öreg Nibur nem vásárolt-etöbbet annál, amit kifizetett.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Meséltem már a hajótörött l'liiekr l?– Megtaláltad ket? – kérdezte Rod gyorsan.– Csak azoknak holttesteit, akik meghaltak a becsapódáskor.

De nem találtuk meg az összes testet. Találtunk viszontlábnyomokat: az énekl fa-erd be vezettek. És ahol a nyomokvéget értek...

– Ott...?Diorit hirtelen suttogóra fogta:– Abroncsfajzat-nyomokat találtunk.Másnap reggel Rod elindult megjáratni a lámákat. Alighogy

kilépett az ajtón, Geóda a karjait lóbálva, izgatottan kiabált utána:– Testvérem, gyere gyorsan! Holohívást kaptunk az új

vezet ségt l!A három Lélekhívó a holopódiumnál találkozott. Artemisz

anya és Geóda mindketten egy izg -mozgó gyereket tartottak akezükben; Rod remélte, hogy Haemum és Chae egyel reelboldogul a többivel.

A holopódium fölött fényoszlop lebegett, benne egymeghatározhatatlan nem elíziumi jelent meg egy impozánsíróasztal mögött. Az asztal el tt egy embléma lebegett: az óceánegy hulláma, amely tornyosulva száguld a part felé.

– Üdvözletem – kezdte az elíziumi. – A Próteusz Társaságotképviselem, amely a Szövetség megbízásából mostantól a LélekKolónia új felettes szerve. – Az illet nem mutatkozott be névszerint. Valószín leg nem is valódi ember volt, nem is szabadgép,csak egy virtuálszemély. – Az új tervek szerint jelent s min ségiváltozások fognak történni a telep életében. Megháromszorozzáka f terményeik hozamát, és önfenntartó kolóniává válnak.

Rod szeretett volna többet megtudni arról, hogy az újrendszerben mik lesznek a kolónia jogai és kötelességei, avirtuális képvisel azonban mást kívánt közölni.

– Kiválasztottunk egy új helyszínt a gazdálkodáshoz – folytattaszenvtelenül –, a Kheirón délkeleti kvadránsában. – A Kheirónegy másik kontinens volt a bolygó átellenes oldalán. – A kheirónividék optimális növekedési feltételeket nyújt a helyihaszonnövényeknek – mi több, a legoptimálisabbakat az egészIóta Pavonis 3-on. Az összes nonprofit kolónia oda települ át.

Meglátják majd, mennyire fogják élvezni a termelékenységnövekedését valamint a gyarmati közösségek egyesülésénekköszönhet új gyógyászati és oktatási lehet ségeket.

Rod el ször föl sem fogta az elhangzottakat. Az óceán hullámahangtalanul és töretlenül gördült tovább a Társaság emblémáján.

– Vannak ott rétek? Lehet zooidra vadászni? – kérdezte aTisztelend Anya. – És zafírbánya van-e?

– Ilyen melléküzemágakra többé nem lesz szükségük.Termelékenységük és életszínvonaluk jelent sen emelkedni fog,hála a hatékonyabb mez gazdaságnak.

Rod csak most bírt megszólalni:– Két évtized kemény munkája fekszik ebben a kis földda-

rabban. A bérleti szerz désünk még a jöv században is érvényeslesz. Nem költöztethetnek ki minket csak úgy.

A hologram még csak rá sem nézett.– Bérleti szerz désük van, ez igaz. Ám egyvalamit nem szabad

elfelejtenünk: a Szövetség mind ez idáig szemet hunyt az önökszakadatlan szerz désszegései fölött – etnikai értékek elhurcolása,gyerekmunka alkalmazása, lantanida-elválasztók csempészése,csak hogy egy párat említsek. Bölcsebb lenne együttm ködnivelünk, akkor tiszta lappal kezdhetnek.

Lantanida-elválasztók – a jó öreg Diorit lantanida-elválasztókatcsempésztetett velük az Állomásra? Ami a többit illeti... Rodkábultan megrázta a fejét.

– Mi lesz a segélyprogramunkkal? – kérdezte Geóda. – Ugyemegmaradhat az eddigi bevándorlási keretünk?

– Semmiképp. Az etnikai értékek elhurcolásának egyszer smindenkorra véget kell vetni. – „Etnikai értékek" alatt 'jumhozhasonló, kúszónyavalyában szenved árvákat értettek; Rod mármáskor is hallotta ezt a nacionalista maszlagot. Miért gondoltameg magát ilyen váratlanul a Szövetség?

– Hamarosan – jelentette be a hologram – új korszak köszöntbe az Ióta Pavonis 3 életében.

A Próteusz képvisel je végre elhallgatott, és várta a kérdéseket.A telepesek azonban szóhoz sem jutottak a döbbenett l.

– Egy hónapot kapnak, hogy rendezzék az ügyeiket; a szervókmajd segítenek összecsomagolni a költözéshez. A Próteusz

Társaság természetesen fedezi az összes költséget. Minden jót. –Azzal a holopódium elsötétedett.

Geóda kék karjait lengette.– Azonnal szólnunk kell a Tisztelend Atyának! Az nem lehet,

hogy ne hozhassunk ide több telepest!– Diorit miatt van az egész! – dühöngött Rod. – Hogyan is

bízhattunk meg benne? Pont most kellene bizonyítanunk, erre nemlejárat minket?

A Tisztelend Anya megfogta a karját.– Ne ragadtasd el magad! Még nem tudjuk, hogy tényleg így

történt-e.– Az összes többi viszont szemenszedett hazugság! Nem is

értem, hogy gondolja a Próteusz, hogy megúszhatja ezt! Azonnala Szövetség tudomására kell hoznunk mindent!

Artemisz anya szomorúan rázta a fejét.– Bárcsak ilyen egyszer lenne! Attól tartok azonban, a

Szövetség nagyon is tisztában van mindennel.– De hát nem tehetik, hogy... – Rod megpróbált lehiggadni.

Egész testében remegett, de próbálta összeszedni a gondolatait.Rémülten jött rá, hogy Artemisz anyának igaza lehet. – De háthogy tudhatták ezt megtenni... a nyilvánosság kizárásával?Tanácskozás nélkül? – Eszébe jutott valami. – Mit értettek azalatt, hogy új korszak köszönt be a telep életében?

– Gy lést tartottak a Titkári Hivatalban – magyarázta Artemiszanya. – Az Elízium és Valedon új gyarmatokat akar, mégpedigminél gyorsabban, hogy a l'liiek ezentúl is inkább ide jöjjenek, nehozzájuk.

– Eddig sem akartak mást. Akkor nekünk miért nem szabad újtelepeseket idehoznunk?

– Arról bizony fogalmam sincs – ismerte be Artemisz anya.Sosem tör dtek velünk igazán; a kolóniánk túl kicsi és túl sokbakerül.

– De hogy tervezik k a betelepítést? Még mindig a mikolóniánk kerül telepesenként a legkevesebbe az összes prokarionitelep közül! Nem feltételezed, hogy 'jum életformálása miatt...

– Nem – felelte Artemisz anya határozottan. – Bármi folyik ismost itt, sokkal fontosabb dolgokról van szó akár 'jumnál, akár

mindannyiunknál. A mi kolóniánk csak egy csepp a tengerben.– Akkor is tájékoztatnunk kell a Tisztelend Atyát err l a

gyalázatról – vélekedett Geóda. – Legalább mindenki tudomástszerez róla!

– A Legtisztelend bb Atya azt fogja mondani nekünk, hogyimádjuk a Lelket, és engedelmeskedjünk a világi hatóságoknak. –Artemisz anya szokatlanul húzódozónak t nt. – Ráadásul a Léleksem hívott, hogy keressem meg a Tisztelend Urat.

Maga a sejtés, hogy valami nincs rendben Artemisz anya és aLegtisztelend bb Atya között, már az is elképzelhetetlen volt. Roddöbbenten fordult felé.

– Akkor hát mit tegyünk? – kérdezte Geóda.– Imádkozzunk! – tanácsolta Artemisz anya. – Imádkozzunk

együtt a következ napfölkeltéig!

Tíz

Este Chae osztotta ki a sebzettszív-vacsorát. Végre eljött azideje, hogy Rod is megpróbáljon enni bel le. Kikanalazott néhányhalvány gy t, petyhüdten hevertek a tányérján. Amikor azonbana kanalát a szája felé emelte, T'kun megragadta a karját:

– Rod testvér, azt neked nem szabad!Rod elmosolyodott és barackot nyomott a gyerek fejére.– Semmi baj, T'kun. Most már én is megehetem az itthoni

kosztot. – Tucatnyi szempár szegez dött rá: bátornak kellettlátszania. Egy kanállal a szájába vett, és lenyelte. Gyömbéríz áradtszét a nyelvén, de ehhez embernek nem való, kevésbé finom ízekis keveredtek.

– Bocsánat – mondta Rod, és felállt az asztal mell l. – Még kikell kérdeznem Gaeától a leckét, miel tt lefekszik. – Mindengyerek kapott házi feladatot: számokat kellett összeadniuk és felkellett sorolniuk a Szövetség világainak f városait. Pima és Pomusírva fakadt, amikor eljött a fürdés ideje. Rod meg eközben azongondolkodott, hogy itt ragadtak a h kompjuk nélkül, és a kolóniáta megsz nés fenyegeti. Irigyelte a szabadgépeket, amiértegyszerre több dologra is képesek figyelni; neki ilyen gondolatokközepette nagyon nehéz volt az imádkozásra összpontosítania.

Amikor az utolsó gyerek is ágyba került, végre nyugalomszállta meg a telepet. Az es finoman szemerkélt az égb l, mintmindig, majd felragyogtak a hideg, néma csillagok, és izzanikezdett a vörös hold. A Lélekhívók összegy ltek, és megkezdték aközös esti imát.

– Te, aki az összes világ lelke, az összes lélegzet összeslehelete vagy... – zsolozsmázta a Tisztelend Anya, hajánakkígyói a csillagok felé tekerg ztek. Mellette Geóda testvér nézteelragadtatott arckifejezéssel az eget. – Segíts er snek maradnunkezekben a sötét id kben. Találjon meg minket a remény a vizeklegmélyén is, mint ahogyan világító halaid is megtalálják egymást

a feneketlen óceán feketeségében. És mindenekfelett küldj anevünkben ezerszeresen is megbocsátást azoknak, akik ellenünkvétkeztek. Mert nekik százszor nagyobb szükségük van Rád, mintminékünk.

Rod összekulcsolt kezére hajtotta a fejét. Megbocsátani nemnehéz, annál nehezebb a feledés. Az összes gyermeke el kell, hogyszakadjon az egyetlen igazi otthontól, amit ismertek. Ezerszer ismeg kellene bocsátania, gondolta, miel tt felejteni tudna. Mégisfolytatták az imát, hangban és dalban és némaságban, Rodnak felsem t nt, hogy szalad az id . Végül a Tisztelend Anyaemlékeztette rá, hogy az emberi szervezetnek szüksége van azalvásra.

Reggel Geóda testvér szokás szerint korán fölkelt, sürgött-forgott a gyerekek körül, cumisüvegb l tejet adott a pólyásoknak,és gügyögött egy sort a csecsem Qumum-mal. Artemisz anyaazonban jóval pirkadat utánig virrasztott. Olyan volt, minthabelépett volna egy másik világba, mint amikor az Ivadékokfehértranszba esnek.

Miközben Rod segített a kicsiknek felöltözni, és megpróbáltamegkeresni csillagköveiket, Pima a csodálkozástól tágra nyíltszájjal totyogott oda, hogy bejelentse: látogatójuk érkezett. Rod azajtóhoz ment, Gaea közben a lábába csimpaszkodott. Ezredszer isaz jutott az eszébe, mit tehetne, hogy megmentse ket.

Diorit állt az ajtóban; inas kezével csillagjelet vetett. Rod az társaságára vágyott most a legkevésbé. Haragudott azelíziumiakra, de igazán az fájt neki, hogy egy valedoni honfitársais így elárulta.

– Rosszul állnak a dolgok, testvérem, nagyon rosszul – szavaltaünnepélyesen Diorit. – Tudod, valami tervet kellenekovácsolnunk; nem hagyhatjuk, hogy így legyen. Össze kelltartanunk...

– Nem kérek a terveidb l – szakította félbe Rod fagyosan. –Már így is elég nagy bajba kevertél minket.

– Bajba, én? Ugyanúgy kétségbe vagyok esve én is, mint te.Rod alig tudta palástolni mélységes megvetését.

– Lantanida-elválasztókat csempésztél – sziszegte, mertszerette volna, ha még Gaea sem hallja, amit mond.

– Jaj, ne mondj már ilyet. – A bányásznak megnyúlt az arca. –Csak egyszer csináltam, hónapokkal ezel tt. Ez különben semolyan f benjáró b n. Káros dolgokat, kábítószert, fegyvereketsohasem küldtem veletek. Mit fogtak még rám ezen kívül?

Gaea kitartóan nyújtózkodott, úgyhogy Rod végül ölbe vette.– Nem számít. Végeztem veled.– Ne ítélj elhamarkodottan! Nem akarod tudni, mégis hogy a jó

Lélekbe jöttek rá, mit küldtünk? Tudod, az mennyiretörvénytelen? Átkutatni mások rakományát?

– Egyik tök sem különb a másiknál.– Persze, meg hogy zsák és a foltja, mi? – Diorit mély

lélegzetet vett. – Figyelj, testvérem, ha gy zni akarunk, össze kelltartanunk.

– Ezt mondd a Tisztelend Anyának! – Mihelyt kiszaladt aszáján, Rod el is szégyellte magát, mert tudta, mit fog mondani azanya. Csillagjelet rajzolt a leveg be. – Jó, felejtsük el, ami történt!– dünnyögte lesütött szemmel, de eldöntötte, hogy soha többé nemszállít semmit sehová a bányász kedvéért.

Diorit nagyot sóhajtott.– Testvérem, csak egy mód van rá, hogy megmentsük az

otthonainkat – hogy távol tartsuk Spirillát a kezükt l. Tudod, miaz? – El rehajolt, kezét a térdére tette. – Az abroncsfajzatok.Igazából az övék ez a bolygó, ezzel te is nyilván tisztában vagy.Elrabolták a l'liieket... mi pedig kinyomozzuk és bebizonyítjukezt.

Rod hegyezte a fülét, de már nem volt biztos benne, hogyhihet-e neki vagy sem.

– Nos, akkor jobb, ha igyekszel. A Próteusz nem vesztegeti azid t.

– Igyekeznünk kell, az már szentigaz. Mert ha Nibur megel zminket, és leperzseli az otthonaikat... azért keservesen meglakol.

Rodnak leesett az álla.– Leperzseli? Csak nem gondolod, hogy...– De, pont azt gondolom. Mit gondolsz, miért akarnak minket

mind kiköltöztetni innen? Meg fogják „tisztítani" Spirillát.– Földiesítik a kontinenst? Lehetetlen.– Pedig azt beszélik, a nyugati parton már el is kezdték.

Minden sebzettszív-mez t, énekl fa-erd t, megannyi érz lénytleperzselnének, mint egy malacot? Ki lenne erre képes? Miféleember lehet ez a Nibur Letheshon?

A tábor hátsó részéb l el cammogott Artemisz anya, olyanlassan, mintha még mindig transzban lenne.

– Elnézést – dünnyögte Rod, és gyorsan odalépett, hogyüdvözölje. Szorosan megölelték egymást.

– Már tudom, mitév k legyünk – súgta Artemisz anya.– Tényleg?Artemisz megvárta, hogy Geóda is csatlakozzon hozzájuk.– El ször is egy hónapra fellebbeznünk kell a Próteusz

rendelete ellen. Ez törvény adta jogunk. Úgyis elutasítják, delegalább nyerünk egy kis id t.

Geóda meglengette egyik piros karját:– Igen, jogunk van hozzá! Még a Tisztelend Atya is

egyetértene.– Közben pedig... – Artemisz anya hatásszünetet tartott –

megkeresem régi barátomat, Veridet.Rod felvonta a szemöldökét.– Verid Anaeshont? A Szövetség F titkárát?– Megkeresed? – kiáltott fel Geóda. – Fel fogod hívni?– Személyesen fogom meglátogatni. Benne ugyanúgy ott

lakozik a Lélek; meg fogja hallgatni a panaszunkat.– Abban biztos vagyok – mondta Geóda. – Verid a kezdet

kezdetét l ismer téged... és sokkal tartozik neked.Tehát még sincs veszve minden. Rod érezte, hogy nagy k esik

le a szívér l. De ha Artemisz anya is itt hagyja ket... igencsaknehéz dolguk lesz.

– De a gyerekek... még sosem maradtak itt nélküled.– Nekem is ez lesz a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam.

Imádkozzatok értem, nagy szükségem lesz rá.Artemisz Tisztelend Anya jegyet foglalt a következ , az

Állomásra induló csillaghajóra. Diorit elküldte a h kompját, hogyfelvigye odáig. A komp látványa jelezte az anya küszöbön állótávozását, s emiatt minden fenekest l felfordult, mert a gyerekekhisztiztek és a földhöz verték magukat. Rod jobbnak látta, ha alegkisebbeket nem is engedi oda a leszállóhelyhez.

– Peridot vagyok, szolgálatára – mondta a komp. –Nemrégiben váltottam meg a szabadságomat. Akilencvenszázalékos osztályban fizetnek.

– Gratulálok – mondta Rod. – És köszönöm... nagyon levagyunk kötelezve...

T'kun szándékosan elesett, és jajgatni kezdett, hogy eltört alába. Azt mondta, Artemisz anyának otthon kell maradnia, hogyösszeforrassza.

– Torr-ra mondom – kiáltott fel a h komp –, hallottam, hogy azembergyerekekhez sok türelem kell, de álmomban semgondoltam, hogy ennyi.

Rod nézte, amint a felemelked h komp fényl pontkéntbelevész az ég kékjébe. Végül töprengve elfordult. Arra gondolt,most már semmi más nem maradt, csak a remény. Haemum ésChae azonnal a kicsikkel kezdett foglalkozni, nekiláttak pelenkátcserélni és bekötözni a lehorzsolt térdeket. Rod megpróbált nemgondolni arra, hogy megtanulták-e a leckéjüket aznap este.

A következ napokban egy kicsit megváltozott a szokásos napimunkamenet. Az imádkozást Geóda vezette, Haemum pedigesténként csatlakozott hozzá. Minden eddiginél jobban kérlelték aLelket, hogy óvja meg a Prokariont, segítsen a TisztelendAnyának a küldetésben, és nyissa fel a Szövetségi Titkárságszemét.

Rod azonban néha azon kapta magát, hogy elkalandoznak agondolatai. Mindig megbízott Artemisz anyában, tudta, hogyalaposan megtervezi nekik a jöv t, ugyanúgy, ahogy a TisztelendAtya is megtervezte neki. A világi dolgokban tanúsítottengedelmesség a lélek szabadságát jelentette. Sosem érdekelte aSzövetségi Tanács politikája, nemhogy a hét világ különfélenépeié. Artemisz anya azonban nyomon követte az eseményeket,és végül úgy döntött, hogy a tettek mezejére lép a „való világban"is. Amikor valami nagy gonosz közeledett, a Lélek is azt akarta,hogy cselekedjenek.

Nappal kevesebb ideje volt gondolkodni, mivel mindenki aplusz feladatokkal foglalkozott. Egy darab földet például be kellett

ültetni sebzettszívekkel; Földpát segítsége nélkül nem is sikerültvolna. Az abroncsfajzat nem jelentkezett a kertben, ám Rodészrevette, hogy a tet fölött egy pár kígyótojás-riporter lebeg.Nem akartak kérdez sködni, csak lebegtek és füleltek. Vajonmiféle újságra vadásztak?

'jum testileg szépen fejl dött, noha ideje legnagyobb részét asz s szobában kellett töltenie. Ugyanazokat az ízetlentáplabdacsokat ette, mint régen Rod. Napközben a férfimegengedte neki, hogy a holopódiumon a matematikávalfoglalkozzon, Haemum pedig megtanította, hogyan készítsendiorámákat a turistáknak. Mindenki meglepetésére a kislánynagyon megszerette, kivágott zooidokat helyezett egymás utánegy festett háttérre, olyan módszeresen, mintha visszakerült volnaa Hyalite gyárába.

Ami Rodot illeti, megpróbált több sebzettszív-ragut enni. Agyomra bírta, de az ízét l még mindig undorodott. Rájött, hogyszámára minden prokarioni étel olyan szagú, mint a ragasztó vagya tisztítószer vagy más, nem étkezésre szánt vegyszerek. De régenazt hitte, hogy az életformáló kezelések nemcsak a máját, hanemaz ízlel bimbóit is átalakítják. Most már rájött, hogy hozzászokhatugyan a prokarioni ételhez, de ízleni sosem fog neki. Kedvencvagdalt húsáról ábrándozott, meg az asztalról az Állomásétkez jében.

Egyik éjjel Khralról álmodott. A n egyedül állt a sötétben, ésaz egész teste úgy csillogott a védelmez b rruha miatt, mint egyékk . De amikor a férfi meg akarta érinteni, a nanoplasztszertefoszlott, és a n a karjába zuhant. Leírhatatlan öröm áradtszét a belsejében, mintha ezer évig várt volna egy korty vízre.

Olyan életh volt az álom, hogy izzadtan és kimerülten riadtfel. Mióta belépett a rendbe, nem nagyon kívánta a n ket. Nemtáplált er s érzelmeket Khral iránt, amikor az Állomásontalálkoztak, bár jólesett neki a n barátsága. Nem hasonlított a régiszerelmeire az Akadémián: azok magasak voltak, sz kék ésegyenes háttal álltak, akárcsak . Khral alig volt másfél méter,majomszer en görnyedt testtartással; nem ütötte volna meg azakadémiai mércét. És mégis, valahogy... Megpróbálta elhessegetniaz érzést, de visszaaludni nem tudott.

Másnap három látogató jelent meg a holopódiumon NewReyóból. Élénk szín l'lii talárokat viseltek, festett narancssárgahajukat pedig hatalmas kontyokba tornyozták.

– A L'lii Nép Föderációja vagyunk – jelentette be az egyik. –Követeljük a honfitársaink hazatelepítését.

Rod Geódára pillantott.– Ezek k... a nacionalisták – suttogta Geóda. – Miféle lélek

hozta ket ide?– Nem tudom. – Rod azt kívánta, bár itt lenne Artemisz anya,

hogy köszöntse ket; biztosan megtalálná a megfelel szavakat.– A telepeseinket törvényesen fogadtuk örökbe – közölte a

társasággal. – A biztos haláltól mentettük meg ket, és most...– Megmentették? – vágott közbe a l'lii.– Ezt maga „megmentésnek" nevezi? – hagyta helyben a

másik. – Hogy elhurcolják és munkára fogják az etnikaiértékeinket? Drágaköveket bányásztatnak gyermekmunkaer vel?

A pirosba öltözött l'lii az öklét rázta.– Segíti azokat a lantanida-bányászokat! k meg cserébe

pénzelik a gazdaságukat! Maga egy szélhámos!Rod fásultan bólintott. Értette az álláspontjukat.– Minden t lünk telhet t megteszünk a gyermekeinkért.

Megtanítjuk nekik a l'liiek hagyományait és kultúráját, és szabadpolgárokként neveljük fel ket.

– Szabad polgárokként? Úgy hogy közben két órát semtöltenek az iskolában? – A l'lii hangján hallatszott, hogymélységesen meg van botránkozva. – Tudjuk ám... figyeltükmagukat.

Rod mély lélegzetet vett.– Mit akarnak t lünk?– Hallotta – mondta a vezet jük. – Engedje szabadon a

népünket.– A gyermekeinket? – Rod szívében egy pillanatra felcsillant a

remény. – Örökbe fogadnák ket? – Bármennyire is szerette Rod agyerekeket, nem tagadhatta meg t lük a lehet séget, hogy l'liihagyományok szerint neveljék fel ket. Erre volt 'jumnak igazánszüksége – egy saját anyukára és apukára, hogy minden id tegyütt tölthessenek.

– Csak semmi mellébeszélés! Adja vissza a gyerekeinket... ésvessen véget a beteges tevékenységeinek! Gyermekeket rabolni,és üresfej prolikat nevelni bel lük... hogy képzelik ezt?

Rodnak elakadt a szava, de érezte, hogy jobb, ha nem is mondsemmit.

– Meglehet – vallotta be Geóda –, hogy követtünk el hibákat.De talán jöjjenek el, találkozzanak személyesen a gyerekekkel, ésa saját szemükkel gy djenek meg róla, hogy igenis boldogok!Minden ötletüket szívesen fogadjuk.

A l'lii méla undorral nézett a szabadgépre.– Boldog gyerekek... amikor még azt sem remélhetik, hogy

majdan a saját gyermekeiket neveljék? Mi, emberek még szülnisem tudunk ezen a mérgez világon. Hagyják itt szépen, ésengedjék, hogy a Szövetség fert tlenítse nekünk.

– Itt fogunk maradni a holopódiumukon – közölte a másik. –Ha kell, éhségsztrájkot fogunk folytatni.

Rod meghajolt és széttárta a kezét.– A viszontlátásra, polgártársak. – Azzal sarkon fordult, és

elment.– Szóval ezért ólálkodtak itt azok a kígyótojások! – kiáltott fel

Geóda odakint. – Biztos vagyok benne, hogy Nibur állította ránkket.

– Nyugalom, testvérem – figyelmeztette Rod és csillagjeletvetett. – A Lélek bocsásson meg nekik a d reségükért.

– Jó, de mi lesz a holopódiumunkkal? Engedélyt kaptak, hogyelfoglalják.

A holopódium tehát egy napig üzemen kívül volt, aztán úgymaradt a következ n is. Most aztán még annyit sem tudnaktanulni, mint eddig, gondolta Rod. Megjelent néhány újabb lebegkígyótojás, ezúttal azért, hogy megkérdezzék, mit gondolnak asztrájkolókról, és számon kérték rajtuk, hogyan engedhették meg,hogy éheztessék magukat.

A hétvégén 'jum újabb galibát okozott.– Addig nem volt semmi baj, amíg a holopódiummal

játszhatott – magyarázta Geóda. – Egy darabig jól viselkedett, ésúgy t nt, még a kristályválogatás is érdekelni kezdte.

Haemum bólintott.

– Én azért bevarrtam a zsebeit, hogy ne pakolja tele ket.– Ez bölcs dolog volt – dicsérte meg Rod, de közben észrevette

a sötét karikákat Haemum szeme körül. A gyerek egy kissétúlhajszolta magát.

– 'jum még mindig túlságosan magának való – folytatta Geóda.– Nem tud úgy a másik gyerekre nézni, hogy ne bandzsítson. Atöbbiek meg csúfolják ezért. Aztán pedig... Geóda megrázta afejét.

– Most Pomu lábát vette célba – mesélte Haemum. – Háromöltéssel kellett összevarrni. Bocsánatot kérek – legközelebb majdjobban figyelek rá.

– Nem lehetsz vele minden percben. Pihenned kell, N vérem.Muszáj; érted?

– Jól vagyok, Rod testvér. Csak a fejem fáj néha ... mióta azt azutolsó abroncsfajzatot vonszoltuk. Tudod te is, milyen büdösek. Ahálózati orvos-program nem talált bennem semmit, úgyhogybiztos jobban leszek nemsokára.

Rod csendben maradt. Bizonytalan félelmek kavarogtak benne,de hogy mit l félt, azt maga sem tudta megmondani.

– Beszélni fogok 'jummal – ígérte, noha fogalma sem volt,mihez kezdjenek vele. Id sebb gyermeket hozni a kolóniára...Id vel úgyis rendbejön majd, de addig is veszélyt jelent atöbbiekre, és senki sem figyelheti minden másodpercben. Bárcsakitt lenne a Tisztelend Anya...

'jum egyedül ült az ágyán a sz s szobában, és komorabb volta tekintete, mint valaha.

– 'jum, miért csinálod ezt? – faggatta Rod testvér. – Ismered aszabályokat. A testvéreid pedig nem akarnak bántani. Vigyáznunkkell egymásra.

– Ezek hülyék. – 'jum hangja mély volt és morgó, minthanehezére esett volna a beszéd.

– k a családod. Szeretnek téged. – Valami nincs rendbenezzel a gyerekkel, gondolta Rod. Nem tekinti embernek a többiembert.

– Akkor is hülyék – durcáskodott 'jum. – Még a holopódium ishülye.

Az értelmes holopódium hiányzik neki az Állomásról!

– Szeretnél visszamenni a klinikára?'jum felnézett.– Igen, Rod testvér. Menjünk vissza!Szóval az együtt töltött órák hiányoztak neki, amikor kettesben

voltak az Állomáson, és képzeletben – meg a holopódiumon –végigutazták a Szövetség világait. Rod a kislány felé nyúlt, hogymegveregesse a kezét. Akkor vette észre, hogy a gyerek karjánegyre jobban terjed a b rkiütés. Biztos elviselhetetlen érzésszegénynek. Egy viszonylag enyhe allergiás reakció lehetvalamire a Prokarionon, de ha Haemum kezelése nem sikerül,akár komolyra is fordulhat. Ott kellett volna maradni vele aklinikán. De hogyan boldogult volna nélküle az összes többigyerek?

Rod hirtelen azt kívánta, bárcsak hagyta volna meghalni aMadárijeszt -dombon. Alig volt már benne élet; egy-két nap ésvéget érhettek volna a szenvedései, pedig nem hozta volna akolóniára egy sérült gyerek ny gét. Saját magát is meglepte ésmegdöbbentette, hogy így érez. Mit sem ér az összes eddigijócselekedete, ha ilyen szívtelenül gondol egy szenved emberilényre.

A lány azonban életben maradt, ideköltözött; foglalkoznikellett hát vele, az abroncsfajzattal és a m ködésképtelen

komppal együtt. Egy rég nem hallott hang szólalt meg Rodbensejében, egykori akadémiai mesterének hangja. Megfogta 'jumcsuklóját és szembefordította magával.

– Figyelj. Közülünk való vagy, és a mi szabályaink szerintfogsz élni. Megértetted?

A kislány nem válaszolt.– A nap sugarai nem végtelenek – mondta végül gy zedelmes

hangon. – Meg fogom számolni a fotonjaikat.

Rod, mint mindig, továbbra is er snek mutatkozott, de belülelhagyatottnak érezte magát. Nagyobb szüksége volt a Lélekre,mint valaha, de amikor kérdezte, a saját lelke nem kapott választ.A prokarioni koszttól egyre soványabb lett, és nappal nem nagyontudott másra gondolni. Éjszakánként pedig Khral-ról álmodott,

újra meg újra. Mindig ugyanolyan érzés volt: sóvárgás éskielégülés, az eggyé válás kimondhatatlan élvezete. Reggelenteösszezavarva és b ntudattal telve ébredt. Imádkozott afeloldozásért, ehelyett azon kapta magát, hogy az éjszakát várja,miközben minden ébredéskor mardossa a szégyen.

Rod tudta, hogy beszélnie kell valakivel. Az esti imádság utánelhívta Geódát sétálni. A fejük fölött az olvadt hold várta azéjszakai felh ket. Le fogják perzselni a kontinenst, figyelmeztetteDiorit, a Prokarion holdjával ugyanezt tették. Ez nem történhetmeg – nem szabad megtörténnie, mondogatta magának mégis újrameg újra. De nem tehetett semmit, mert el ször saját magánkellett segítenie.

– Testvérem, nagy baj van.Geóda felsóhajtott.– Csak nem megint a tet ? Nincs már annyi pénzünk, hogy

megint megcsináltassuk.Rod akarata ellenére elmosolyodott.– A tet miatt ne aggódj, kit állapotban van. A baj most az,

hogy valami elvonja a figyelmemet az imákról. Elkóborol alelkem, és nem tudok úgy fohászkodni, ahogy kellene.

A szabadgép szemkocsányai rült tekerg zésbe kezdtek.– Elvonja? Elkóborol? Ez nem rád vall, Rod testvér. Belém is

mindig te öntesz új er t.– Köszönöm, testvérem – hebegte zavartan Rod.– Ez így van. Mindig te figyelmeztetsz arra, hogy tiszteljem a

legszegényebb és legszerencsétlenebb lényeket; még a nyomorultsegédgépeket is, akik túl buták ahhoz, hogy szabadgépeklegyenek.

– Megteszem, amit tudok. De most valahogy... ürességet érzek,és b nös dolgokra vágyom.

– Én is így érzek – vallotta be Geóda. – F leg az Állomássalkapcsolatban; nem tudom megállni, hogy elképzeljem a rút sorsot,amit érdemel, amiért megvásárolja a Próteusz segédgépeit. A régiurulani h bérurak viselkedtek így. A legtöbbjük ereiben gorillákvére is csörgedezett, ám ez nem tartotta ket vissza attól, hogymajom-ember hibrid rabszolgákat tartsanak. – Két remeg karjátaz égnek emelte. – Oly sok gonosz kísért e világban, nem könny

megtalálni a feloldozást. Ezért imádkozom állandóan, megállásnélkül. De te ember vagy: egyszerre csak egy dologra tudszkoncentrálni – arra is alig –, nemhogy többre. Id re vanszükséged, egy kicsit el kell vonulnod a világtól.

Rod elt dött az ötleten.– Lehet, hogy az jót tenne. De nincs most arra id m, hogy

remetének álljak!– Egy délutánt azért eltölthetsz a vadonban, hogy találkozz a

Lélekkel. Nyugodtan menj csak el; egy délutánt kibírok egyedül.

Másnap, miután a gyerekeket lefektette egy kicsit pihenni, Rodegymaga vágott neki a sebzettszív-mez knek. A h ség ellenérefelvette szertartásos köntösét, hogy ezzel is jobban tudjonösszpontosítani arra, amit keres. Csendben ismételgette az összeslitániát, és megpróbálta megnyitni a gondolatait – hogy mi el tt,azt maga sem tudta. Tudta, hogy mindent a bizonytalansággal kellkezdeni. Csak miután az agyunkból kitisztul minden e világibizonyosság, akkor jelenik meg egy szempillantásnyi fény.

Határozottan lépdelt a szeles tájon, maga mögött hagyva amegm velt földeket. A szél sokféle illatot hozott, négyszem ekétés összezúzott huroklevelekét, az énekl fák közt hömpölygfolyóét. Hagyta, hogy szabadon áramoljanak a gondolatai,szabadon futkározzanak, mint az a gyerek, aki volt valaha,miel tt belépett az Akadémiára, a gyerek, aki akkoriban mindigmegkövült csontokkal játszott az Óriáscsont-félszigeten – azoknaka lényeknek a csontjaival, amelyeket az emberek irtottak ki, hogyelhódíthassák t lük a bolygót.

Kérdések fogalmazódtak meg az agyában. Mik vagytok ti,guruló lények és kusza levelek? Hol a helyetek a mindenségben?Az összes valaha létezett életformának megvolt a maga fénykora,aztán mind elpusztult, még az söreg Architeuthis is. Ha egy napmajd az gyerekei játszanak énekl fa-kövületekkel, mit számítaz? A Prokarion talán más, mint a többi világ? Miért olyanlényeges, hogy Artemisz anya meggy zze a F titkárságot?

Várta a feleletet. Az agya azonban nem kapott választ; csak aszíve, lényének az a része, amelyben nem lakozott értelem. Egy

pillanatra mintha megértett volna valamit, azt, hogy miért döntnéhány ember egy egész világ leperzselése mellett. A megértésazonban nem menti meg az él ket, csakis a puszta vágy – a vágy,amit a Lélek táplál. Szüksége volt a Prokarion él lényeire, vágyotta létezésükre, pedig az is nehezére esett, hogy meg bírja enni abel lük készült ételeket.

Ismét feltámadt a szél, mintha biztatná a sóhajával. Szagothozott: enyhe, de semmivel össze nem téveszthet ragasztószagot.Rod megtorpant. Szeretett volna irányt változtatni, hogyelkerüljön mindenféle kellemetlen találkozást, de a lába egyrecsak vitte el re.

A szag er sebb lett. Hogy sejtése bebizonyosodjon, meg isjelent egy abroncsfajzat idomtalan teste. Néhány zümmögereszkedett le Rod karjára, de most sem maradtak ott sokáig. Aférfiban felülkerekedett a kíváncsiság. Vajon miért küldik el ezeka lények a mikrozooidok hordozóit a szelek szárnyán? Hogymegtaláljanak más abroncsfajzatokat, ugyan mi másért.

De mit mondanának ezek az üzenetközvetít k neki, havalahogy hozzá is beszélni tudnának? Ez a rejtélyes lényszámtalanszor elvonszolta magát hozzájuk, hogy bekukucskáljonaz ablakon; a mostani az els alkalom, hogy az ember jöttmeglátogatni az abroncsfajzatok népét.

Fájt a feje és káprázott a szeme. Forrón t zött a nap és aragasztószag minden mást elnyomott. Rod megpróbált sarkonfordulni és elmenni, de földbe gyökerezett a lába. Mindenelhomályosult el tte, nem látott mást, csak színeket: el szörpirosat, aztán zöldet, majd kéket. Ezután kevert színárnyalatokjelentek meg gyors egymásutánban, míg a végén már nem tudta

ket követni, és kiengedett egy artikulálatlan sikolyt.A színárnyalatok elhalványultak és összemosódtak. Most sötét

alakzatok jelentek meg, mintha valami láthatatlan kéz próbáltavolna ket ráfesteni a retinájára. Egy örökkévalóságnak t idután az egyik sötét maszat kezdetleges alakot öltött. Többkülönálló ág nyúlt ki bel le; Rod ötöt számolt össze. Egyprímszám? Aztán egy pillanat alatt rájött, minek az alakját látja:egy kinyújtott kéznek.

Egy röpke pillanatig megjelent a szeme el tt a szélfútta mez .

Rodnak azonban ez az egy pillanat is elég hosszú id volt ahhoz,hogy magához térjen, megforduljon, és végigrohanjon a mez n.Meg sem állt, amíg el nem érte a tábort, ahol a kapunak d lt,lélegzet után kapkodott, a ruháját átitatta az izzadság. Egykinyújtott kéz... Ez a látomás csak egy dolgot jelenthetett.

Tizenegy

A Titkári Hivatal, a Szabad Szövetség legfels bb intézménye,egy hatalmas nanoplaszt gömbben m ködött, amely lustánkeringett az elíziumi rben, és milliónyi sürg s üzenetetközvetített a Szövetség hét világa és a Hivatal között. Amegszámlálhatatlan tisztvisel , nagykövet és kérelmez számárafelvirradt egy újabb dolgos nap reggele.

Verid Anaeshon agyának belsejében a nanoszervók finomelektromágneses ujjaikkal ébresztgették a F titkár tudatát a mélyalvásfázis végén. A központi idegrendszerében úszkálónanorobotok az optimális agyi funkciók eléréséhez leginkábbmegfelel pillanatra id zítették az ébresztést.

Verid szeme kinyílt. Mellette, az ágyban már nyújtózkodott aszerelme, Iras, és Verid b re megbizsergett az elmúlt éjszakaemlékét l.

Szobájuknak természetesen nem volt ablaka, mivel többrétegnyi mindig változó nanoplaszt vette körül. Ennek ellenérebeözönlött a reggeli napfény, mesterséges volt ugyan, devalódibbat el sem lehetett képzelni. A szoba megtelt színpompáspillangókkal, röpködtek vagy egy helyben lebegtek a friss, zöldnövényzet fölött. Verid évszázadok óta úgy kezdte a napot, hogyezeket a csodaszép lényeket nézte a kertben, és a saját sorsánelmélkedett.

Most azonban hosszú napnak nézett elébe. A pillangókhamarosan tovat ntek, és Verid szeme el tt megjelent a napiteend k listája: a nanoszervók fontossági sorrendbe rakták azels l a tízezer-valahányadikig.

Iras hátulról hozzásimult, és megcirógatta a mellét.– Elvonod a figyelmemet, drágám – dorgálta Verid, mégsem

húzódott el. Az agyi nanoszervók „igen"-eket és „nem"-eketválasztottak ki a gondolataiból, miközben a szeme végigfutott alistán. Aktivisták a majom-ember hibridek jogaiért az Urulan-ról –

igen, el ször velük kell találkozni, bár a nyilvánosságnál sokkaltöbbet nem nagyon lehet felajánlani nekik. Ugyanez vonatkozik aszabadgépi jogok aktivistáira. Valedoni és Bronz Égbolt-ikereskedelmi tárgyalások a „stabil" nanotechnológiáról – igen, demajd kés bb, elkerülend az ügyek esetlen egymás melléhelyezését. A Prokarion: naprakész adatokat szerezni aprivatizációval és azzal a nemrég kitört rejtélyes járvánnyalkapcsolatban. Illegális bevándorlók a L'lir l: ez a probléma elfogja rabolni a reggel hátralév részét.

Iras közben arrébb húzódott, hogy végignézze a saját listáját aHelikon Bankból, ellen rizze az iratait és újabb kiaknázandólehet ségeket keressen. Ezalatt az ágynem magátólösszezsugorodott, a falból pedig kinyúlt egy tisztálkodószoba.Verid könnyedén felemelkedett, izmai azóta tökéletes formábanvoltak, mióta megszületett a shonban, a genetikus bölcs dében,ahol az összes elíziumi nevelkedett. A tisztálkodószoba kileheltegy felh t, ami apró cseppecskékben ereszkedett le az egésztestére, tele molekuláris méret sejtosztályozókkal: ezekeltávolították a szennyez déseket és az elhalt sejteket, miközbenegészséges felhám-olajokat hagytak hátra. Mire a b remegszáradt, az ágy egy félkör alakú társalgóvá alakult át, apadlóból pedig kiemelkedett egy asztal egy tálcányivirágsüteménnyel.

Egy friss talár lebegett a vállára, és leolvasztotta magát atestén. A társalgóban ül Iras felnézett a talárján lezuhogó lepkékfölött lengedez , pompás sz ke hajára.

– Végeztél a listáddal? – Verid arckifejezéséb l meg tudtamondani, hogy a lista még mindig az agyában lebeg.

– Majdnem. – Verid tudta, milyen sokat jelent Irasnak ez areggeli, mivel ez volt az egyetlen étkezés a héten, amit csakkettesben költöttek el. Az összes többi ugyanis munkareggeli volt,a díszebédek pedig kétségbeejt ek voltak. Csakhogy Verid sosemfelejtette el átfutni a legutolsó kilencezer tételt a listán – ezektöbbnyire kérelmez k voltak ilyen-olyan ügyek érdekében –,pedig az asszisztense sosem mulasztotta el továbbítani azokat amegfelel részlegeknek. Igen, igen, megint csak igen...

Állj. Artemisz. Artemisz Tisztelend Anya, egy árvatelep

nincstelen gép-apácája azon az eladósodott gyarmatvilágon,prioritási szám 9352.

A fejének belsejében a nanoszervók hangot generáltak:– Át kívánja helyezni a 9352-es tételt, F titkár asszony?– Igen, ma reggelre – felelte nekik. – Rögtön a szabadgépjogi

aktivistacsoport utánra.– Rendben. Nem tudtuk, hogy ilyen fontos. Odafigyeljünk rá a

jöv ben?– Ezt nem is tudhatták. – Artemisz anyának nem volt hivatalos

min sége, hogy meglátogathassa a F titkárt, és bármire voltszüksége, Verid még kevesebbet tehetett érte, mint a többiekért.De több száz éve ismerte Artemiszt, és az emlékek még nemhalványultak el.

Végül leült Iras mellé, aki megfogta a kezét.– Ilyen rosszul állnak az üzleti tárgyalások?– Annyira azért nem. Legfeljebb pillanatnyilag elakadtak.– Csak mert olyan levertnek t nsz. – Iras megkóstolt egy

süteményt. Sz ke haja ragyogott a reggeli fényben. – Pedigminden okod meglenne rá, hogy boldog légy. Tiéd a Szövetséglegtöbb hatalma.

– És enyém a legcsodálatosabb n szerelme – mosolygottVerid. – Ne mondj le rólam; a Végs Otthonnak még várnia kellrám. – Ebben az évben szokatlanul sok prominens id södelíziumi döntött úgy, hogy elvonul a Végs Otthonba.

Iras szemmel láthatóan elt dött.– Öreg shontestvérem, Kerelis is itt hagyott minket, majdnem

hétszáz év után. Pedig láttam az int jeleket; az utolsó évtizedbenegyre több régi emlékét töröltette ki...

Verid megborzongott. Veszélyes szokásuk volt azelíziumiaknak, hogy eltávolították a fájdalmas emlékeiket. Nemmintha sosem csábult volna el, hogy lemondjon az elveszettbarátok utáni évszázados vágyódásról. De minél több emlékettöröltek ki, annál kevesebb maradt meg az ember életéb l. Azöngyilkosság egykor a legsúlyosabb b n volt az Elíziumon;manapság már szinte népbetegségnek számított.

– Iras – szólalt meg hirtelen –, bizonyára már alig várod, hogya Prokarionra utazz.

– Az nem kifejezés. – Iras Niburral együtt egy prokarionikontinens tisztogatásának megnyitójára készült. Ezt a „Megnyitót"persze f leg csak a látványosság kedvéért szervezték, mindösszeegy égb l érkez g zsugár szántott végig a tájon; a valóditisztogatás néz k nélkül történt.

– Micsoda bámulatos világ... azzal a sok kis guruló lénnyel.– Akkor miért akarod ket kiirtani?– Csak azt az egy kontinenst. – Iras mélyen Verid szemébe

nézett. – Magad is az áldásod adtad a Próteusz-hitelre. Mondhattálvolna nemet is.

– Valakinek meg kellett tennie. – Két évszázadnyi fejlesztésután a Prokarion pénzügyi katasztrófa lett. Tetemes összegeketöltek az ökoszisztéma kutatásába és a telepesek életformálásába,mégis csak gyerekek és szabadgépek tudtak ott megélni. A bolygótemérdek pénzt szívott el a Szövetségt l, amire szükség lett volna,hogy leküzdjék a l'lii járványt és támogassák az Urulan és másvilágok bizonytalan gazdaságát. Még egy évszázad, és a dolgoktalán máshogy festenek. Az Állomás biztosította Veridet, hogy ateljes emberi betelepítés már a küszöbön áll. De mikor? ASzövetségnek fogytán volt a türelme.

Valamit tenni kellett, miel tt arra szavaznak, hogy egyszer enfeladják és földiesítik az egész bolygót zooidostól-mindenest l.Ha Nibur kitisztít egy kontinenst, a többi legalább nyer egy kisid t. Hacsak nem éppen ellenkez leg. Verid felsóhajtott.

– Vigyázz magadra, drágám. Valami járvány tört ki azÁllomáson.

Iras felnevetett.– Hát ezért aggódsz. Sose félj; mi nem betegszünk meg. – Az

elíziumiak, meger sített immunrendszerükkel, azt vallották, hogya mikrobák csak a halandókra veszélyesek.

Verid elgondolkodva nézte Irast. Itt az id , itt az id , hogyszóba hozd, gondolta ösztönösen.

– Tudod, drágám, találtam valamit, ami érdekelhet.Megtaláltam Es felh még egy leszármazottját.

– Tényleg? Ennek csakugyan örülök.A nanoplasztikus szobának csak egy szót kellett szólni, és

máris maga Es felh lépett el a holopódiumon teljes

életnagyságban, merész narancsszín hajfonatai kiemelték sötétarcát; felemelt karral harcm vészeti alapállást vett fel. Es felhIras halandó barátja volt, mintegy két évszázaddal ezel tt. ABronz Égboltról vándorolt ki, és letelepedett az Ivadékok között.Iras nyomon követte minden leszármazottját, meglátogatta,támogatta és szívességekkel halmozta el ket. – És hol él ez aleszármazott?

– A Prokarionon. egy Ivadék életformáló, és egykutatólaborban él az Anaeon-hegyen.

– Egy Ivadék életformáló? A Spirilla kontinensen? – Irasösszevonta a szemöldökét. – Te készülsz valamire.

Verid ártatlan pillantással felelt, pedig szó ami szó: hosszú éskemény munka volt találni valami közöset Irasban és a Pro-karionban.

– Tennünk kell valamit – emlékeztette Iras. – Máskülönbenegymás után fognak jönni azok a l'lii hajók.

Valódi tölgyfa asztallal és könyvespolcokkal berendezettfogadószobájában Verid az utolsó megjegyzéseit suttogta aszabadgépi jogok aktivistájának. Az aktivisták megrázóbizonyítékokat mutattak a szó szoros értelmében rabszolgasorbataszított szabadgépekr l, akiknek nem engedték, hogykinyilvánítsák szabadságukat, még azt is megtiltották nekik, hogyaz ÉN szóra gondoljanak. Természetesen mindenki tudott ilyenüzemek létezésér l, mégis jelentéktelennek t ntek Nibur Pró-teusza mellett, amely teljesen eltörölte a szabadgépi értelmet. Aközvéleményt viszont legalább megnyugtatta egy ilyen rövidmeghallgatás.

– Artemisz Tisztelend Anya a Lélek Szent Rendjéb l – súgtáka nanoszervók az agyában.

Artemisz anya besiklott a szobába. Három kígyótojás kísérte,körülbelül szemmagasságban.

– Artemisz! – kiáltott fel Verid, megragadta a kezét, aszabadgép hajfonatai pedig feléje nyúltak. – Évtizedek óta nemtalálkoztunk, ugye?

– Nagyon régen. – Az arc legragyogóbb mosolyát viselte, és a

csillagjel is tündöklött a nyakában. – De te megtartottad, amit ananusoknak ígértél, sokat köszönhetnek neked. – A „nanusok"nevelték az összes elíziumi gyereket. Kemény tárgyalásokkellettek, hogy elnyerjék a szabadságukat.

– Mi is neked – emlékeztette Verid. – Nélküled ki tudja, hollennénk? Még mindig a tárgyalóasztalnál ülhetnénk. Csak aztán teelhagytad az óvodát... hogy megalapítsd a sajátodat egy távolicsillagon. Nos, most mi szél hozott ide, ilyen messze agyermekeidt l?

– Hiányoznak a gyermekeim – ismerte be Artemisz anya. Demost aggódom az életükért.

– Valami baj van az átköltözéssel?– Nem szabad megtörténnie! Ami gyermekeink annak

szentelték az életüket, hogy megm veljék ezt a darabka földet, ésennek most egyszer s mindenkorra vége?

– Az a kolónia csak néhány éve létezik – mutatott rá Verid anyilvánvaló tényre.

– A gyerekeknek ez az egész életük. És a nem emberivendéglátóinknak?

Verid szemöldöke felszaladt a homlokán, és a kígyótojások isel rébb jöttek.

– A nem emberi értelem eddig még nem mutatkozott. – Asablonszöveg, amelyet évtizedek óta ismételt.

– Azok az abroncsfajzatok, amelyek bekukucskálnak azablakainkon, igenis értelmes lények. Mindenki tudja, még ha atudósaink nem is tudják bizonyítani. – Artemisz anya felemelte akezét. – Hogy áldozhatjátok fel a vendéglátóink egy egészföldrészét?

Verid elhessegette a kígyótojásokat; így is túl sokat hallottak.Aztán belesüppedt egy karosszékbe.

Artemisz nem ült le, de lejjebb eresztette a nanoplasztját, hogyegy magasságba kerüljön Veriddel.

– Rég volt, hogy utoljára találkoztunk, Verid.– Túl régen – értett egyet Verid. – A szabadgépi jogok

aktivistáinak még mindig szükségük lenne rád.– Mit tehetnék még értük? – Artemisz anya hangját alig lehetett

hallani. – Manapság még maga az Állomás is elveszett lelkeket

vásárol magának a Próteusztól. Ez szégyen és gyalázat.Verid megért n bólintott. Észrevette már, hogy a tehet sebb

szabadgépek bizonyos id után egyre jobban majmolják korábbigazdáikat. Nem csoda, hogy a Tisztelend Anya is visszamentgyereket nevelni.

– És te? – kérdezte Artemisz anya. – Te magad alapítottad aProkariont. Hogy tudsz most lemondani err l a mesés világról?

– Próbálom megmenteni – sóhajtott fel Verid. – Ha arraszavaznék, a Szövetség holnap az egész világot átalakítaná. Egykontinens: így szól az egyezség. – Egyezség, az egész élete csakegyezségekr l szólt.

– De miért könnyíted meg a dolgukat?– Veszélyes játék ez – ismerte be Verid. – De id t nyerünk

vele. A Szövetség képvisel i elmondhatják a szül világaikon,hogy helyet csináltak a l'liieknek, mégis megmentették a bolygót.

– Az Ivadékok tiltakozni fognak.– A következ lezuhant l'lii rhajó majd elhallgattatja ket. –

Maguk az Ivadékok is egy veszélyeztetett kisebbség voltak, bár atanaik az egész Szövetségben elterjedtek.

Artemisz anya nyakában mintha fényesebben ragyogott volna acsillagk .

– Anaeshon polgártárs! – kiáltott fel. – Mi lett a jogainkkal... atelepesek, a Szövetség polgárainak jogaival? Mi lett aszerz désünkkel?

– Megmaradnak a jogaitok, csakhogy mostantól t lünk függ amegélhetésetek, és f leg az új telepeseitek megélhetése.

– Mindenkit életformáltak. Új telepesek nélkül iselboldogulunk. Csak ne bántsanak minket.

Verid felvonta a szemöldökét.– Új telepesek nélkül? Épp ez a probléma: hol fognak

letelepedni a l'liiek?– Néhány évtizeden belül nem lesznek bevándorlók. Err l a

kúszónyavalya gondoskodik.Verid döbbenten nézett a szemébe.– Igazad van. Egy emberölt nyi id n belül a L'li több milliárd

lakosa fog elpusztulni, és a túlél knek éppen a munkaer hiánylesz a legnagyobb problémájuk. De tíz-húsz év hosszú id a

halandóknak. Emellett – tette hozzá halkan – egy hivatalnok semhajlandó bevallani, hogy ölbe tett kézzel várjuk ki, amíg a járványmagától megteszi a dolgát.

– Én csak egy atom vagyok a Lélek leheletében. Sosemállítottam, hogy többet teszek néhány gyerek könnyénekfelszárításánál. Ha még egymilliárdan meghalnak, mert nemsegíthettem rajtuk, én akkor is megtettem, amit tudtam.

– Én meg megpróbálom megmenteni a világodból, amit tudok– mondta Verid. – Egy kontinens – és a bolygó többi része kapegy kis haladékot. Ez olyan szörny ? Minden bolygó túléli akatasztrófáit.

– Tévedsz. Elszámolod magad.– Csakugyan?A szabadgép közelebb húzódott.– Bizonyára tisztában vagy vele, milyen gazdag a Prokarion

ásványkincsekben. Titánban, alumíniumban, az aranyról már nemis beszélve. A többi világon már elfogytak a földkéregb l afémek. És ott vannak a drágakövek... tudod, mit fognak tenni ahalandók. A Valedonon már tapasztalhattad.

Az érv meggy volt. Az elíziumiak vajmi keveset tör dtek aszilárd tárgyakkal, k a próteuszihoz hasonló virtuális világokörömeit értékelték. Halandó embereknél viszont más volt ahelyzet.

– Aranyláz fog kitörni – ismerte be Verid. – De a jöv t nemtudom uralni.

– Viszont segíthetsz nekünk harcolni.Verid Artemisz szemébe nézett. Aztán az álla egy töredéknyit

elmozdult.– Ha ráteszem a kezem a kolóniádra, részrehajlással fognak

vádolni.Artemisz anya széttárta a kezét.– Verid, én arra kérlek: Tedd rá a kezed mindannyiunkra. Az

összes prokarioni kolóniára. Az ott él k ugyanúgy szenvednek,mint mi.

– A legtöbben már elfogadták egy jobb föld ígéretét. – Veridfelemelkedett a székb l, a talárja suhogott a lába körül, ahogy aholopódiumhoz lépett. A fényb l el bukkant egy táj, a Prokarion.

A földi tájak mindegyike rejtélyes volt Veridnek, hiszenszületését l fogva egy parttalan tenger fölött lebeg városban élt.De a Prokarion, boltíves fáinak végeláthatatlan sorával és kérges

, guruló lakóival minden képzeletét fölülmúló rejtélynekszámított. – Ez hát a te földed – töprengett, majd hozzátett egyIvadék közmondást:

– A föld a halottakat követeli.– A Prokarion földje a mi halálunk és újjászületésünk.A F titkár felsóhajtott.– Átveszem az átköltözésetek irányítását. – Iras rjöngeni fog,

gondolta. – De figyelmeztetlek: Nibur így vagy úgy, demegszerzi, amit akar.

– Tudjuk. Köszönöm, Verid, tiszta szívemb l köszönöm.A holopódiumon a prokarioni erd l el bukkant valami. Az

egyik boltíves fa nem is fa volt. Verid látta, hogy nincsenekhelyhez kötött gyökerei, csak ideiglenes gyökerei, és ezeketnyújtogatva vonszolja magát. Tele volt csápokkal, és nyüzsögtekkörülötte a rovarok.

– Ez a férgekt l hemzseg lény a Prokarion ura?Artemisz anya csillagjelet vetett.– Annak csak a Lélek a megmondhatója.Verid érdekl dve nézte a lényt, annak minden porcikáját az

emlékezetébe véste.– Ha majd felébred a bolygó ura, és számvetést akar... akkor

üzenj értem!

A Próteusz kifelé tartott az utolsó rszelet-alagútból. Niburnakés Bangának volt egy privát gyorsulás-kiegyenlít fülkéje. Aretriever csöndesen lihegett, hozzászokott a nanoplaszt szíjakhoz,amelyek a centripetális er l védték t és gazdáját, amikor a hajókifelé pörgött az ralagútból. A szíjak végül szertefoszlottak,jelezve, hogy kiértek. Nibur megvakargatta Banga füle tövét, akutya motollaként csóvált farka közben a karját söprögette.

Nibur türelmetlenül várta, hogy megtudja a személyzett l aprokarioni fejleményeket. A személyzete most nem rozmárként,hanem angyalcápák képében jelentkezett; legutóbb a Próteusz

virtuális óceánjának ezt a változatát állította be.– Terv szerint halad a Megnyitó? – Az els g zoszlopnak

Spirilla nyugati partjánál, egy távoli, lakatlan szigeten kellettlecsapnia. Természetesen két hónappal ezel tt, titokban márkipróbálták a fehérlyuk-kapcsolatot. A szavazás el tt többképvisel is látni akarta.

– Beállítottuk az összeköttetést a fehér lyukkal, a szivattyú isködésre kész. – A fehér lyuk energiája változtatta g zzé az

óceánból kiszivattyúzott vizet, és ez a g z gyorsan megtisztítottnéhány száz négyzetkilométert.

– Kit – mondta a halnak. – És hogy vannak a helybéliek...Költöznek már?

– A Három Villa bauxitbányászai terv szerint számolják fel azüzemeiket. – A hal széles buborékokat fújt, hosszú, tarkabarkauszonyai ide-oda tekeregtek. – De a Gyarmati Korund tétlenkedik.Azt állítják, hogy még mindig élnek azok a nyomorult l'liiek;állítólag megtalálták a nyomaikat.

– Kiknek a nyomait? A halott l'liiekét? Minek néznek ezekminket? Mondd meg nekik, hogy teljesítsék a kötelességüket,vagy elküldjük a Szövetségnek a bizonyítékokat a vétségeikr l.

A hal tovább eregette a buborékokat:– Az anaeon-hegyi kutatólabort még mindig nem lehet elérni.– Akkor beküldjük az oktopodokat. – Nibur elhatározta, hogy

egy pucér Ivadék nem fogja a bolondját járatni vele. ASzövetségnek szüksége volt a lény ökológiai kutatásainakeredményeire, de Nibur kezdett kijönni a béket résb l. Nézte alábai el tt a homokra gördül habokat, és rájött, hogy már unja azóceánt. Ideje volt valami újat varázsolni a Próteuszra, valamifrisset és ösztönz t. Mi legyen az? A Bronz Égbolt tüzes ege?Vagy a Valedon zöld hegyei, si csontokkal teli szikláival?

– Egy kolónia maradt még, a F titkárság az utolsó percig rajtatartja a kezét.

– Micsoda?– Az úgynevezett Lélekkolónia.Nibur zavarba jött. Miben mesterkedhet Verid, miért gördíti elé

ezt az utolsó akadályt? Ha az a szándéka, hogy t feltartsa, háthiábavaló a próbálkozás. Meg kell kérdeznie Irast, mit tud err l.

Iras hamarosan el bukkant a saját lakosztályából. Uszályaösszecsomózódott mögötte, hogy könnyebben ki tudjon szállni.Amint Nibur csatlakozott hozzá, felbukkant fél tucat nyolclábúrobot, hogy megvédje bármiféle támadástól vagy fert zést l. Azelíziumiak mindig gondoskodtak a védelmükr l, amikor kitették alábukat idillikus szül világukról.

– Bízom benne, hogy meg vagy elégedve a hajómmal,shontestvérem – mondta Nibur.

– Soha életemben nem utaztam még ilyen kényelmesen. Irashaja mértani pontossággal elrendezve omlott le lepkékkel díszítetttalárján. – Gyakrabban kellene utaznom.

Nibur elmosolyodott. Iras híres volt arról, hogy nem szívesenhagyja el az Elízium kényelmét.

– Minden kész a Megnyitóra? – kérdezte Iras.– A Pavonis 3 új id k elé néz.– Az biztos, hogy nem vesztegetted az id t.– Így a legjobb – mondta Nibur. – Olyan egyszer , mint

lebontani egy m emléképületet – miután az els fal led lt, mársenki sem tiltakozik. – Az új karanténszabályok miatt a kelleténéltöbb id t vett igénybe a dokkolás. Ezek a halandók és abetegségeik – k is jobban odafigyelhetnének a testükkarbantartására. – Amíg várunk, talán lennél kedvesmegmagyarázni ezt a kis problémát azzal az úgynevezettLélekkolóniával?

Iras összeráncolta a homlokát.– Verid utolsó gesztusa az ott él k felé. Mit számít neked az az

egy hónap késedelem?Nibur udvariasan biccentett.– Van egy másik dolog is, ami talán, mondjuk úgy:

jelent snek bizonyulhat. – Iras elmosolyodott. – A jelentésedszerint Spirilla ökoszisztémájának a faji sokszín sége egy egész öttized a tízes skálán, jók az értesüléseim?

Nibur bólintott.– Megfelel a kereskedelmi mez gazdasági birtokok értékének.– Ez az átlagos érték volt, shontestvérem. Csakhogy sosem

említetted azokat a kisebb régiókat, ahol a faji sokszín ség megütia nyolcas vagy a kilences értéket. A keleti hegyeket például.

Nibur vállat vont.– Úgy t nik, Prokarion urainak is vannak természetvédelmi

területeik.Iras érdekl dve nézett rá.– Hiszel a rejtett urakban?– Szeretem a meséket, mint mindenki más. Különben pedig a

személyzetem nagyon is tisztában van a hegyek fajisokszín ségével. És minden egyes fajból mintát veszünk azáttelepítéshez.

– Mindenesetre, shontestvérem, szeretnék vetni egy pillantástvalamelyik... hm, természetvédelmi területre. Az anaeon-hegyire,hogy egészen pontos legyek. Van ott egy Ivadékkutatólaboratórium.

– Kívánságod parancs. – Nibur bosszúsan átkozódott magában.Megígérte Irasnak, hogy elviszi bárhová, mert fogadni mert volnará, hogy a kényelmes városi élethez szokott n úgysem szeretnemajd fel nem térképezett földre lépni. – Az sem baj, haelveszítünk egy oktopodot a sziklákon, bármikor gyárthatunkújabbat.

– Pontosan. Most, ha megbocsátasz, kicsit fel kell frissítenemmagam, mert találkozóm lesz a kígyótojásokkal. – Iras elment,eddig összecsomózódott talárja kibomlott mögötte.

Nibur vállat vont. Végül is mindenképpen felügyelnie kellettvolna a laboratórium áthelyezését. És amíg ott van, mindenkiláthatja, hogy személyesen figyel oda a fajok begy jtésére.Egyszerre minden megvilágosodott el tte. Hát persze az Anaeon-hegy lesz a következ táj, amelyik újjászületik a Próteuszfedélzetén. Kopár hegyek, mutatós, boltíves fák, a furcsa és murisgördül lények pedig megtestesíthetik majd az üzenetközvetít it.Esztétikailag összehasonlíthatatlanul érdekes feladat.

– Most kaptunk egy újabb hírt – szólalt meg egy angyalcápa. –A Solaris Naphajózás eladta utolsó lantanidatelkét az Aldarannak.– Az Aldarant egy valedoni ház birtokolta, amelyet egy urulaniholdingtársaság ellen rzött, az viszont titokban a Próteuszkezében volt. – Elértük az ötvenegyet.

Ötvenegy százalék. Az eufória úgy áradt szét benne, mint akábítószer. Egy kontinens semmiség volt ehhez képest; Nibur

most az összes prokarioni földtulajdon fölött megkapta a vezetrészesedést. Ez azt jelentette, hogy az övé volt ez a világ. Ésmegmutathatja az egész Szövetségnek, hogy amikor az utolsóprokarioni földdarab is megtisztul, nem a megsemmisülés várjahanem az örökkévalóság.

Tizenkett

Furcsa találkozásukat követ en a nap egész hátralev részébenfájt Rod feje, de egy „látomás" sem tért vissza. Szeretett volnabeszélni err l Khralnak, de kételkedett abban, hogy ez a valódi ok,amiért találkozni akar vele. Különben is hogy hangzott volna –egy hullafáradt ember napszúrásos látomása. Mindenki tisztábanvolt az abroncsfajzatok szagának enyhén tudatmódosító hatásával.Az volt a lényeg, hogy a mikrozooidjaik nem fert zhették meg azembereket.

Reggelre elázott a konyha padlója, mert repedés keletkezett atet n. Így hát fölmászott, hogy ellen rizze, majd egy órát töltöttazzal, hogy szárított gy gombát készítsen el a javításhoz. Chaesegített neki apró darabokra vágni a gombát, majd vizet adotthozzá és egy különleges port, amit l olyan állagú lett, mint atészta. Aztán óvatosan felmászott a létrán, hogy bedolgozza ezt atömítést a repedésekbe. A nap melegét l a tészta megkeményedettés olyan áthatolhatatlan lett, akár a beton.

Odafönn, magasan a tet fölött hatalmas, skarlátszínhelikoidraj vonult nyugat felé. Rod megállt, leny gözte atízezernyi döngicsél lény látványa, tele volt velük az ég, egészena messzi látóhatárig. Lehet hogy ez a sok szépség mind elt nik eföld színér l, fényévekkel távolabb él emberek szeszélye miatt.Artemisz anya azóta már biztosan találkozott a F titkárral. Rodreménykedett, hogy kap t le egy neutrínógramot, de aholopódiumot még mindig lefoglalták a New Reyó-i tüntet k.

– Testvérem! – kiáltotta Geóda odalentr l. – Gyere gyorsan aholopódiumhoz! Sarai keres!

– Sarai? Hogy tudott felhívni? – Alighanem elmentek a l'liiek,hála a Léleknek. De vajon mit akarhat Sarai, t dött Rod,miközben óvatosan leereszkedett a létrán. – Tartsd nedvesen apasztát, Chae! – kiáltotta a kötelességtudóan lent várakozó fiúnak.

Geóda diszkrét távolságban maradt a holopódiumtól, mivel

idegesítette Sarai. A fényoszlopban lehetett látni, ahogy a ruhátlanIvadék ringó keblekkel fel-alá járkál a barlangban. Még aszokásosnál is izgatottabbnak t nt.

– Honnan veszi a bátorságot, hogy ne jelentkezzen, amikor aholopódiumon hívom? – kérdezte.

– Nem jókedvünkb l nem jelentkeztünk, higgye el –biztosította Rod. – Örülünk, hogy a látogatóink végre megunták.

– Arra kellett hivatkoznom, hogy sürg s egészségügyi hívásrólvan szó. – Sarai rámeredt. – Ez nem tisztességes! – kiáltott fel. –A versenytársam minden segítséget megkap a munkájához... ésnekem mi jut? Semmi.

Eltartott egy pillanatig, amíg Rod rájött, hogy Khralra célozezzel.

– Igaza van – felelte óvatosan. – De Khral az Állomásondolgozik, és sokan m ködnek együtt vele.

Sarai megállt, és egyenesen a férfira bámult.– Maga is közéjük tartozik. A kolóniája magát küldi, hogy

gy jtse össze a mintáikat. Miért nem tudnak nekem is küldeni egysegít t a változatosság kedvéért?

Rod egy pillanatig visszabámult rá. Aztán lesütötte a szemét.– Örökké az adósai maradunk, Sarai – hálálkodott, és arra

gondolt, hogy Gaea már boldogan szaladgál, és kis lábacskáit azéletformáló gyógyította meg. – Segítenék, ha tudnék. Csakhogymost némi... nehézséggel szembesültünk. Patella testvér még nemtud visszajönni, és egy ideig a Tisztelend Anyánkat isnélkülöznünk kell. Most nem tudok magának segíteni; mégKhralnak sem, higgye el.

– Nem is magára van szükségem. Hanem egy intelligenslényre. – Türelmetlenül meglengette a kezét, majd lángolópillantást vetett. – Arra a kislányra, akit a múltkor idehozott.

Rod ismét nagyot nézett.– 'jumra gondol?– Rá bizony.– Lehetetlen – mondta Rod kurtán. – 'jum csak egy gyerek Még

nevelésre szorul.Sarai az égnek emelte a karját, és az úszóhártya felvillant az

ujjai között.

– Tudtam! Tudtam, hogy mihelyt kérek valamit maguktól.Lélekhívóktól, nemet fognak mondani! Mindazok után, amitmagukért tettem! – Ezzel a holopódium elsötétedett.

Rod a fejét rázva Geódához fordult.– Te mit szólsz az ötlethez?A szabadgép összehajtotta a karjait.– Hát, nem is tudom.Rod felvonta a szemöldökét.– Hogy érted ezt?– Úgy értem, hogy, nos... csak annyit akartam mondani, hogy

elgondolkodhatnánk rajta. Végül is sem neked, sem nekem nincselég emberünk. Elküldhetnénk oda, amíg a Tisztelend Anyavisszaér. Addig sem nekünk kell rá vigyáznunk.

– Küldjünk egy gyereket ahhoz a félnótás Ivadékhoz? – Rodalig talált szavakat. – Lenne szíved ilyet tenni? Eleve nem isszeretted 'jumot; ott akartad hagyni azon a dombon... – Rodminden ízében remegett. – Jaj, ne haragudj – mondta elny tten.

– Nem, igazad van. Nem érdekelnek az id sebb gyerekek; nemértek hozzájuk olyan jól. A csecsem kkel tudok bánni; ringatom,cumiztatom ket. Arról viszont fogalmam sincs, hogyan... hogyankell 'jumot megetetni.

– Arról nekem sincs – ismerte be Rod.'jum mostanában az egész napot egyedül töltötte a szobájában,

és mindenféle figurákat eszkábált össze pálcikákból éskavicsokból. A többi gyerek megtartotta a három lépés távolságot.Id nként úgy t nt, Haemum talán össze tudna barátkozni vele, deHaemumnak nem volt több ideje. Rod sem ért rá arra, hogy órákigegyetlen gyerekkel foglalkozzon, pedig ez a koravén kis vadócpont erre vágyott. Azok a l'lii éhségsztrájkolók... ha csakegyvalaki tör dött volna közülük annyira 'jummal, hogy örökbefogadja.

– Miért nem kérdezzük meg magát 'jumot? – kérdezte Geóda. –Veled szóba áll.

Rod elkeseredetten rámosolygott.– Majd meglátjuk.Amikor bement 'jumhoz, a kislány a padlón ücsörgött, és éppen

kis pálcikákat rendezett el bonyolult háromszög- és

négyzetalakzatokban. Úgy t nt, elmélyülten számolgat valamitmagában, és kétszer is szólni kellett neki, mire felnézett.

– Van egy ötletem, 'jum, szeretném, ha elgondolkodnál rajta. –Megpróbálta elcsípni a kislány tekintetét. – Emlékszel Saraira,az... az életformálóra, aki meggyógyította Gaeát?

'jum bólintott.– Szeretnél elmenni hozzá és egy kicsit ott maradni nála?'jum erre is bólintott, az álla felemelkedett és leereszkedett,

mintha az egész teste bólintott volna. Rod egy kicsitmegbántódott.

– Nem maradhatok ott veled – figyelmeztette.– Tudom.Rod oldalra hajtotta a fejét.– Miért, 'jum? – Emlékezett, hogyan fogadta Sarai a gyereket;

felkeltette a kíváncsiságát, hogy mennyire ért a számokhoz. Sokközös vonás volt kett jükben... talán túl sok is. – Mi tetszik nekedSaraiban?

'jum mintha küszködött volna a szavakkal.– Sarai is... is magas helyen lakik. Ott az én otthonom.

Eldöntötték hát, hogy elviszik 'jumot a hegyekbe, és ez alatt ahárom nap alatt, amíg az utazás tart, Geódának egyedül kellmegállnia a helyét a telepen. Gyorsan kellett segítséget hívni,abban az esetben, ha a l'liiek netán megpróbálják visszafoglalni aholopódiumot. Diorit frissen öntudatra ébredt h kompjasegíthetett volna, Rod ehelyett azon kapta magát, hogy akutatólabort hívja.

Khral képmása felderengett a holopódiumon. Rod megpróbáltapalástolni, mennyire boldog, hogy látja; attól félt, hogy belelátnaka szívébe. De a n ugyanúgy üdvözölte, mint máskor.

– Jaj, de jó, hogy maga az, Rod! Hajlandó lenne újból segítenia terepen nekünk? Tettünk néhány érdekes megfigyelést azabroncsfajzatokkal kapcsolatban, de egy kicsit döcög sen halad amunka.

Rodnak eszébe jutott a találkozás a szörnyeteggel, ésmegborzongott.

– Bárcsak segíthetnék, de nincs emberünk, amíg a TisztelendAnya vissza nem jön. – Az álmok nem jelentenek semmit,gy zködte magát. A pulzusa mégis vadul vert olyan érzésekt l,amelyeket nem lett volna szabad éreznie. – Azok a mikrozooidok,amelyek az abroncsfajzatokban élnek... biztos, hogy nemfert ek az emberekre nézve?

Khral megrázta a fejét.– Még semmi jele ilyesminek.– Tudatja velem, ha majd... rájönnek valamire? Úgy értem: ha

az abroncsfajzatok bármi veszélyt jelentenek, arról nekünk istudnunk kell.

– Természetesen azonnal szólni fogok. De tényleg, azok abestiák már évek óta arra járnak, nem?

– Ez így igaz. De az idén mintha... másak lennének. Minthavalahogy felébredtek volna. És a szaguktól teljesen elkábul azember.

– Naná. A váladékuk pszichotropikus anyagokat tartalmaz, de aprokarioni biokémia gyakran produkál ilyet véletlenül. Jöjjön fel,és hallgassa meg a legújabb fejleményeket, ha ráér. Kvarkboldogan lemegy magáért.

– Tényleg, ha Kvark nem túl elfoglalt, visszavihetne minket azAnaeon-hegyre.

– Saraihoz? Hála istennek! – kiáltott fel a majomember. – Saraiazóta nem áll szóba velem, mióta elmondtam neki, hogy nálunk isnövekedni kezdtek a mikrók. Próbáltam olyan nyájas lenni hozzá,amennyire csak lehet, de tisztára begorombult. Azt hiszi, elloptamaz adatait. – Khral a fejét rázta. – Most, hogy úgyis találkozniakell magával, talán megenyhül, és megengedi Kvarknak, hogyodaadja neki azokat a törzseket, amelyek végre megérkeztek aTudományok Parkjából.

Így hát elvitték 'jumot az Anaeon-hegy csúcsára és ott hagytákSarai laboratóriumának alagútjaiban. Ahogy Sarai a gyereketnézte, azon vette észre magát, hogy olyan dolgokat gondol és érez,amilyeneket már évek óta nem. szintén szólva a l'lii gyermekszánalmasan idegennek t nt a szemében, még úszóhártya sem

feszült az ujjai közt, és satnya is volt a korához képest. A szemeviszont élénken ragyogott; tekintetét nem kerülte el a barlangegyetlen zuga, a lassan csöpög vegyszereket kiválasztó növényekvagy a valedoni stílusban épült holopódium érint padjai ésponthangszórói között sem. Sarai saját lányai is ilyenek voltakhajdan.

A lányai és szeretett Aishája: egy pillanatig túl szörny voltfelidézni az emléküket. Sarai jobbnak látta, ha inkábbfehértranszba merül. El ször az ujjai lettek fehérek, majd avégtagjai, ahogy a b rében elfehéredtek a lélegz mikrobák, a vérea létfontosságú szervekben koncentrálódott, és csak annyirakeringett, hogy életben tartsa t. Aisha és a lányai. Még jóvalazután is ott laktak valahol az óceán mélyén, hogy a viharok dúltatengerek elnyelték a világukat. Sarai elhagyta azt az óceánt;elmenekült a lehet legtöbb fényévnyi távolságba, és befészkeltemagát a sziklák közé. Az óceán mégis ott maradt a lelkelegmélyén.

Amíg önkívületben volt, az idegen gyermek akkor isbefészkelte magát a gondolataiba. Eleget tett a kérésének, és eljötthozzá. Él lény volt, vigyázni kellett rá. Így hát Sarai is lassanvisszatért az él k közé. Lassan mocorogni kezdett, behajlította azujjait és kiterjesztette még mindig halovány úszóhártyáit. Eszébejutott, hogy a gyerek talán még senkit sem látott fehértranszban,mivel azok közt a tudatlan csuhások közt élt. Ám a gyerek csak ültmozdulatlanul, és tágra nyílt szemmel, de nyugodtan nézte. Saraiszeretetteljesen nézett vissza rá.

– Ushum – suttogta, lágyabban ejtve ki a gyerek nevét, mintahogy az óceán mélyén hallatszott volna. A szegény pára tele voltekcémákkal; mégis hogy képzelték ezek a csuhások? Saraicsettintett egy keleplégynek, az meg számos testvérével együttmegvilágította a gyereket és nyugtató hatású váladékot bocsátottki a b rére. – Ülj nyugodtan, Ushum, amíg a keleplegyek elvégzika dolgukat; megtisztítanak a kiütésekt l. – Összesz kült a szeme.– Már épp ideje volt, hogy eljöjj – tette hozzá kurtán, félt a túl sokgyengédségt l. – Szükségem van a segítségedre a munkámban;iszonyúan sok adatot kell összegy jtenem. És valami azt súgjanekem, hogy te jó leszel fotonszámlálásban.

A gyerek bólintott.– Az összeset megszámolnám a világon.Sarai érezte, hogy szaporábban ver a szíve. Olyan sok

magányos, küzdelmes év után mámorító érzés volt olyan valakivellenni, aki vele együtt érzi a munkája izgalmát – anélkül, hogyelcsaklizná az eredményeit. Mint az a Khral például, mindenhájjal megkent szabadgép cimboráival. Milyen bolond volt, hogyelküldte nekik féltve rzött mikrobáit. Annyiféle keveréketkipróbált már, és sok kínszenvedés után teljesen váratlanul találtameg azt, amely épp elegend arányban tartalmazott zooid ésfikoid részecskéket. N vérkéinek pont erre volt szükségük anövekedéshez. Biztos volt benne, hogy azok az ostoba tudósoksosem jönnek rá, és könyörögnek majd a képletéért. Ehelyettagyafúrt csodamasinájukkal megpróbálkoztak az abroncsfajzathúsával – és bevált. Az a Khral meg még volt olyan pimasz, hogyfelhívja és elhencegjen vele.

Az a Rod barát is megérte a pénzét. Még mindig úgy nézett kiés úgy beszélt, mint egy rjár r, annak ellenére, hogy belépett acsuhások közé árvákat nevelni. Sarai valamiért nem bízott benne.

A legjobban azonban a sok csöppség borzasztotta el. Élet-formáló ösztönei és kiképzése miatt eleve képtelen voltvisszautasítani egy beteg gyermek kezelését. Ha a csuhásokvalaha megneszelik ezt, hátralév napjait egyik vagy másikárvagyerek kezelésével töltheti.

– Akkor, Ushum, munkára fel! Nem vagy most éhes vagyálmos, ugye? – Eszébe jutott, hogy a gyerekeket még nagybanbefolyásolják ezek a szükségletek. 'jum azonban a fejét rázta ésvárakozón felállt. Kis utazótáskája elfeledve feküdt a barlang falaimentén burjánzó indák között.

Sarai bekapcsolta a holopódiumát, egy értelem nélküli, csakkezdetleges interaktív képességekkel rendelkez gépet. Köte-lességtudóan megjelent a szokásos fényoszlop, benne számos,gy alakú, fényes szín tárgy.

– Hónapok óta tenyésztem már ezeket a mikrozooidokat. –Nem énekl fákból voltak... és nem is abroncsfajzatokból. Saraimég nem szánta rá magát, hogy elárulja, honnan, de a gondolattólis borsódzni kezdett a háta. – Ezen a felvételen minden egyes sejt

egymilliószorosára van felnagyítva. Mind más-más színbenjátszik, észrevetted?

'jum a felnagyított mikrozooidokra sandított, a nyaka úgykinyúlt, mint egy nektárt szürcsöl kolibrié. Egy pufók kis gyrózsaszín volt, egy még vaskosabb halványkék, egy másik pedigtürkiz.

– Az a kett egyforma – mutatott 'jum a türkizkékre meg egymásik gy re, amely távolabb feküdt a holopódiumon.

– Pontosan! Az a két sejt egyforma szín . És nézd csak, mi leszvelük, ahogy telik az id !

A színek fokozatosan megváltoztak: némelyek zöldebb, másokkékebb színárnyalatot öltöttek, amíg az utolsó gy alakú sejtekis türkizkékek nem lettek.

– Most játsszuk le ezt a folyamatot lassítva. – Sarai parancsáraa holopódium visszaállította a mikrozooidokat az eredeti színükre,a visszajátszás pedig ezredrészére lassult. Ezen az id skálán a kisgy k már nem világítottak egyfolytában, hanem lüktettek. –Látod? – kiáltott fel Sarai. – Kis fotonkitöréseket bocsátanak ki –prímszámokban.

– Öt... hét... huszonhárom... – számolta 'jum.– Eddig nem nehéz számolni – figyelmeztette Sarai. –

Jómagam kétszáznegyvenkilencig jutottam. A számok alighanemszavakat vagy bet ket jelenthetnek. Az én elméletem az, hogy agy k ugyanazt a színt veszik fel, ha beszélni akarnak egymással.Mint azok a parányi nanorobotok, amelyeket a véráramodbaküldünk, hogy kijavítsák a génjeidet: egyeztetniük kell ajelzéseiket, hogy összehangolják a munkájukat, igaz?

'jum elgondolkodott.– És az munkájuk micsoda? – kérdezte.Sarai vállat vont.– Nem ugyanaz, mint a nanoszervóké... de nem ám. – Khral és

Rod meg a többiek el is ájulnának, ha megtudnák. – El bb vagyutóbb ki fogjuk találni, mi a munkájuk, csak lehet, hogy addigramár túl kés lesz – mondta komoran. – Megmondom neked,Ushum, hol találtam ezeket a kis n vérkéket, de ígérd meg, hogynem árulod el senkinek! Szóval ezeket a kis n vérkéket, ahogy minevezzük, a...

– Azonnal továbbítandó üzenet! – szakította félbe aholopódium. – Kérem, készüljön fel azonnal továbbítandó üzenetfogadására!

Sarai megütközve nézett a holopódiumra.– Ki merészeli félbeszakítani a munkámat? Akkor fogadok

hívást, amikor nekem tetszik! Ha még egyszer...– Azonnal továbbítandó üzenet! – ismételte meg a holopódium.

– Két hete nem válaszol a hívásainkra, úgyhogy mostfelhatalmazást kaptunk.

Víz mennydörg robaja töltötte meg a leveg t. A holopódiumfölött egy óceánhullám gördült, egy óriási hullámtaréj, amekkoráta parttalan Shorán sosem lehetett látni. A hullám egyre kisebb lett,míg végül addig zsugorodott, amíg át nem alakult stilizáltszimbólummá egy masszív íróasztal fölött. Az asztal mögött egyelíziumi lény ült, hogy n nem -e vagy egy torzszülött férfi, aztsenki sem tudta volna megmondani. Szemben ült Saraival, és azIvadék hideg dühének látványa nyilvánvalóan nem rettentette el.

– Üdvözletem – szólalt meg a lény. – Amint bizonyáraemlékszik, a Próteusz Társaságot képviselem, a Szövetség miránkbízta az ön kutatóállomásának ügyvezetését. Az ön munkájarendkívül fontos a Szövetségnek, és a Próteusz át fogja telepíteni alaboratóriumát egy fejlettebb, a legkorszer bb technológiávalfelszerelt létesítménybe a Kheirón délkeleti kvadránsában.

– A repül halak ürüléke hulljon magára b ségesen! – kiáltottfel Sarai az Ivadékok nyelvén. – Ehhez nincs joga! Azonnaltakarodjon a holopódiumomról! Ami azt illeti, takarodjon abolygómról is!

A lény nem zavartatta magát.– Minden szükséges segítséget megadunk azért, hogy értékes

felszerelését épségben átszállíttathassa. Legf bb ügyvezet nk,Nibur Letheshon polgártárs személyesen felügyeli majd afolyamatot, a fajmegóvási programunkkal együtt. Ezen a hétenérkezik, kérem, készüljön fel a fogadására.

– Megmondtam már: ebbe nem egyezem bele – Sarai a fenergiakapcsoló felé nyúlt. – Maga pedig megmondhatja annak aférfikorcs f nökének, hogy ha be merészeli tenni a lábát erre avilágra, élve innen el nem megy.

Tizenhárom

Ahogy a „nyár" közeledtével hosszabbak lettek a nappalok, azéjszakai es felh k egyre korábban gy ltek össze, hogy enyhítséka forróságot, és a m holdak jelentései szerint a f bbszélrendszerek h vösebb leveg t vittek dél felé. Rod csodálkozott,hogyan tudják az abroncsfajzatok befolyásolni az id járást. Biztostávolságból nézte ket, de a tunya növény-állatok nem mutattakneki több jelet. A négyszem ek lomhábbak lettek, és több id ttöltöttek a folyónál, a kertben pedig érni kezdtek a piroshurokhüvelyek. A gyerekek nyafogtak a h ség miatt, bár Rodszámára – aki a perzsel valedoni nyarakhoz szokott – alig t ntmelegebbnek a prokarioni télnél.

Mit tesznek majd az „urak", ha leperzselik a kontinensüket?Rod er t vett magán, és megnézte a Spirilla „megtisztításáról"

szóló Megnyitó közvetítését. Az eseményen megjelentek aValedon, a Bronz Égbolt és a L'li képvisel i, továbbá a PróteuszTársaság rejtélyes igazgatója, Nibur Letheshon. Ragyogó,ünnepélyes talárjaikban állva felkavaró beszédeket mondtakpocsék zenei aláfestés kíséretében, miközben m holdjuk az els„megtisztítandó" földdarab fölött lebegett. A légi felvétel kéterd sávot mutatott egy szigeten a nyugati partoknál. Rod arragondolt, mit szól Sarki Hold az énekl fái miatt. Khral pedig... deRod nem engedhette meg magának, hogy rá gondoljon.

A holopódium mellett álló Geóda testvér észrevette, hogy Rodökölbe szorítja majd kiengedi a kezét. Szemkocsányaileereszkedtek.

– Testvérem, nem kötelez ezt végignéznünk.– Jobb, ha tudunk róla. A tudás jobb, mint a tudatlanság...

tanulni sohasem kés . Imádkozhatunk értük.Geóda elkezdte szokásos litániáját a Lélekhez. Csak az igazat

szeressük, csak a jóra vágyjunk, és csak a Lelket ismerjük... azimák most hosszabbak voltak, megemlítették a Zooidokat,

nagyokat és kicsiket, a boldogtalan énekl fákat, és mindenekfölöttaz el ttük kibontakozó szörny terv összes érintettjét.

A sziget fölött, magasan a légkörben megjelent egy fehérforgószél. Egy csatorna volt ez a tér alagútjában; az Ióta Pavonisnapjából eredt. Átzúdult rajta a nap összes h je, és lángörvénnyéváltoztatta a forgószelet. A lángok lefelé csaptak, és az óceánbólkiemelkedett egy vízoszlop. Üvöltve találkozott a t z a vízzel, éselg zösítette; a g z elöntötte a szigetet. Hamarosan az egészetbeborította, és ezzel megpecsételte a táj sorsát.

Rod érezte, hogy dörömböl a szíve; moccanni is alig bírt.Geóda kék csápja a karja köré tekeredett.

– Nyugalom, testvérem. Mi megtettünk mindent; a többi mostmár a Lelken múlik.

Akkora gombóc volt a torkában, hogy nyelni is alig bírt. Adjona Lélek nekem egy világot, ezt kérte egyszer. Most még azt azegyet is elveszíti, ami a sajátja volt.

– Leny göz látvány! – szónokolt magasztosan, egyTisztelend Atya minden magabiztosságával Nibur Letheshon. –Ez természetesen csak a kezdet. A tisztítás mélyen behatol majd aföldkéreg alá az egész kontinensen, és magmakamrákat hoz létre,hogy felfelé terelje a g zt. A mez kön vulkánok és gejzírekalakulnak ki... rá sem lehet majd ismerni a tájra. A tisztogatás akövetkez prokarioni évben is folytatódni fog, és kilencvenkilencszázalékban megsemmisíti a bolygó természetes flóráját ésfaunáját. Aztán betelepítjük a földkérget termofilokkal,

zh mérsékleten él mikrobákkal. Azok átalakítják a talajmolekuláit az emberi szervezettel kompatibilis életformákká, ésmegsemmisülnek az shonos organizmusok.

Rodnak eszébe jutott a Bronz Égbolt. Így földiesítették azegész Bronz Égboltot is. Az ennek eredményeként kialakultvulkanikus tevékenység évszázadokra vörösre színezte a bolygóegét.

– A következ szakaszban megtermékenyítjük a bolygót elsfázisú ember-kompatibilis életformákkal, moszatokkal,zuzmókkal, gy s férgekkel és...

– Rod testvér – szólt be T'kun odakintr l. – Látogatónk jött! Ittvan az ajtónál. Gyere gyorsan!

Rod elhagyta a holopódiumot, és bezárta maga mögött az ajtót,hogy a gyerekek ne lássák ezeket a szörny ségeket. De meddigtudja még megóvni ket? Az óvodás T'kela és Qumum hangosanzokogott; felkapta ket a karjába.

– De ronda egy látogató ez – hüppögött T'kun.– Csitt, te, vigyázz, miket beszélsz! – A küls ajtó résnyire

nyitva volt; Rod belökte a könyökével. T'kun utánament, ésmegpróbált elbújni mögötte, de a háta mögül azért ki-kikukucskált.

Egy oktopod állt odakint. Szürke karok meredeztek bel lemindenfelé, és nem volt feje. Hátrébb, a lámaól mellett hárommásik oktopod mászott el egy h kompból, amely a Próteusztornyosuló hullámát viselte.

– Legyenek üdvözölve! – A nyolclábú monoton hangonbeszélt, ez arról árulkodott, hogy híján van minden értelemnek. –Azért jöttünk, hogy segítsünk átköltözni új, kheiróni otthonukba.

Rod szorosabban magához ölelte a gyerekeket. Lábaösztönösen felemelkedett, hogy védekezzen, noha fegyvertelenember képtelen volt ártalmatlanná tenni egy oktopodot.

– Mi is köszöntjük önöket és parancsolójukat – mondta a t letelhet legszívélyesebb hangon. – Kérem, közvetítse nekilegmélyebb sajnálatunkat, amiért nem vagyunk hajlandóakelköltözni.

Az oktopod megtorpant, a másik három is fenyeget en álltmögötte. A kisgyerekek óbégatni kezdtek; Rod megpróbáltalecsillapítani ket. Mit léphetnek erre ezek az átkozott gépek?Er szakhoz folyamodnak?

– Megkapták az engedélyt, harminc napig még maradhatnak –mondta végül az oktopod. – Töltsék hasznosan ezt az id t!Továbbra is a rendelkezésükre állunk, hogy segítsünk áttelepülni.

Hát ennyit sikerült kicsikarni. Még harminc napot – vajon ezArtemisz anya érdeme? Miért nem küldött neutrínógramot? Lehet,hogy nem engedték vissza? Legtöbb bejöv hívásukat iskorlátozták. A Szövetség bármelyik szabad világábanelképzelhetetlen lett volna egy ilyen intézkedés, a Prokarionazonban gyarmatvilág volt, kiszolgáltatva a Szövetségvédelmének – és szeszélyeinek.

Amikor az oktopodok távoztak, Rod azt vette észre, hogyminden ízében reszket, és letette a gyerekeket. T'kun el bújt, ésazt kérdezte t le:

– Mit jelent az, hogy áttelepítenek minket?– Azt jelenti, hogy áthordunk minden holminkat máshová, és

ott fogunk élni.T'kun széttárta a karját.– Mi van ott, ami itt nincs?Nem lehetett tovább titkolózni a gyerekek el tt. Bárcsak

visszajött volna Artemisz anya – de nem várhattak tovább. Azösszes létez szomszédjuk elköltözött már. Dioritról vagyFöldpátról nem érkezett hír, k ketten megpróbáltak elrejt zni ahegyekben, hátha így elérik, hogy elhalasszák a tisztogatást.Néhány New Reyo-i disszidens egy kiáltványban közölte, hogypolgár rséget szerveznek, és „harcolni fognak a szabadságért".Hiábavaló küzdelem lett volna, mégis jó volt látni, hogy legalábbnéhány kheiróni telepes tör dik velük.

– Rod testvér – szólt Geóda –, kaptunk egy neutrínógramot.– Artemisz anyától?– Magától a Tisztelend Atyától.A szakállas Atya úgy beszélt, mint mindig, a szemcsés fekete-

fehér képen.– A Lélek legyen veletek, Geóda testvér és Rodonit testvér –

kezdte a Tisztelend Atya a Lélek Szent Rendjéb l. – Mindenegyüttérzésünk a tiétek a megpróbáltatásotok órájában. A Lélekútjai kifürkészhetetlenek; és ki tudja, mikor szólít meg benneteketutoljára? Fohászkodni fogunk hozzá, hogy adjon nektek er tezekben a nehéz id kben.

– A Lélekhívókat évszázadokon át üldözték. Vértanúinkemléke még ma is gy löletet kelt azokban, akik süketek és vakoka magasztosabb eszméket illet en. Sajnálom ket, Testvéreim.Csak szánalmat érdemelnek – ám hadd legyenek k e világ urai.

Tudom, nehéz elhagyni a helyet, amelyhez oly sok minden köt,de az új otthonotokban is csodás életetek lesz. Soha ne feledjétekazt, hogy Dolomoth összes Atyái a szívükben hordozzák a Lelket,és állandóan esdekelnek értetek.

Rod és Geóda sokáig ült még ott az üzenet után. Rod aggódott

az abban elhangzottak, de még jobban az abban el nem hangzottakmiatt, de nem tehetett bíráló megjegyzéseket a Legtisztelend bbAtyára. Különben is: mit tehetne ? Mély lélegzetet vett.

– El kell mondanunk a gyerekeknek – mondta.– El ször az id sebbeknek mondjuk el – javasolta Geóda. – k

majd elmondják a kisebbeknek.Aznap este Rod és Geóda találkozott Haemummal és Chae-vel.

Az ablakon dobolt az es , és egy helikoid menedéket keresett azablakkeret alatt. Chae egyenesen ült. Nyakigláb gyerk c volt,nemrég múlt el tízéves; Haemum pedig már majdnem atizenharmadikat taposta. Kész kis feln ttek már, gondolta Rod.Geóda lejátszotta nekik a neutrínógramot. A két kis telepesösszeszorított szájjal nézte. Néma csönd volt, amikor vége lett.Egy helikoid megkaparta az ablakkeretet, és megpróbált bejutni.

– Tudjátok meg, mi vár ránk – mondta végül Rod. – ASzövetség azt akarja, hogy elhagyjuk az otthonunkat.

Chae gyorsan bólintott.– Az oktopodok meg minden! De a Tisztelend Anya majd

elintézi.Rod nagyot nyelt.– Néha megfejthetetlen, mit akar a Lélek. És olyankor még a

Tisztelend Anyának is engedelmeskednie kell.Haemum összeráncolta a homlokát.– Sok embernek nem tetszik, ami itt folyik, még néhány

valedoninak és Bronz Égbolt-inak sem. Láttam a holón. Aztmondják, nem jó ez így; hogy az egész világunk el fog pusztulni.

– Ez így igaz. Csakhogy a mi kolóniánk szempontjából mitsem számít a véleményük.

Hosszú, néma csönd lett. Chae a padlót bámulta, zsengekorához képest sok ránc red zte a homlokát.

– Hogy tehetnek ilyet? – t dött Haemum. – Az összesénekl fa, és az a rengeteg helikoid... még az abroncsfajzatok is...Rod testvér, te meg én mindig annyit tör dtünk velük, még akkoris, ha cip t készítettünk a b rükb l.

Rod majdnem elmosolyodott de aztán eszébe jutott valami. Haaz abroncsfajzatok méregbe gurulnak, kit fognak megbüntetni?Honnan fogják tudni az „uraik", hogy ki a hibás? Biztonságban

lehetnek bárhol a bolygón a porontyok?Geóda szemkocsányai ki-be tekeregtek, majd kinyújtotta két

karját.– N vérem, te mindig megtettél mindent, amit tudtál. Nem te

tehetsz róla, ezt egy pillanatig se hidd. Ez mind a feln ttek hibája.A buta feln tteké – és a még butább szabadgépeké.

– De csak a Lélek szava számít! – csökönyösködött Haemum.– Mit mond nekünk a Lélek, mitév k legyünk?

– A Lélek – mondta Rod – azt akarja, hogy engedelmeskedjünka világi hatalmaknak.

– Hát márpedig nekem nem ezt mondja! – Haemum összefontaa karját, és megkeményedett a hangja. – Nekem azt mondja, hogymeneküljek az erd be. Amíg meg nem találnak minket, nem lehet„megtisztítani" a földet.

– Nekem is ezt mondja – szólalt meg Chae.Rod döbbenten elhallgatott.– Bátrak vagytok, annyi szent, de csak néhány napot nyernétek

vele, aztán úgyis megtalálnának. Gondoljatok a kicsikre!– Küldjük vissza a kicsiket az Állomásra! – javasolta Haemum.

– Mi meg simán eltüntethetjük a nyomainkat, ha átvágunk azabroncsfajzatok területén. Az abroncsfajzatok minden nyomoteltüntetnek, a váladékuk pedig tönkreteszi a nanoplasztot; még agépek sem jönnek utánunk.

Rod Geódára pillantott, de annak kocsányai csak bénántekeregtek az arca el tt ekkora engedetlenség hallatán. Rod egypillanatra eltöprengett.

– Feln tté váltatok, úgy is beszéltek, mint egy feln tt. Amikorvisszajön a Tisztelend Anya, neki is elmondhatjátok, mit mondnektek a Lélek.

Másnap elkezdett rámolni és csomagolni – elrakta afazekaskorongot, a fényez eszközöket, azt a kevés tartalék ruhát.A lámák újabb problémát jelentettek; fogalma sem volt, hogyanlehet költözésre bírni a makacs állatokat. Eközben hatalmasszállítóegységek szelték át az égboltot, hogy további helyszíneketkészítsenek el Spirilla megtisztítására. Plazmalándzsáik átdöftéka leveg t, és a hangrobbanások megrémítették a gyerekeket. Akisebbeknek otthon kellett maradniuk; a zafírbánya üresen állt. A

telep egész területén oktopodok masíroztak fel-alá, mintha megakarnák félemlíteni ket. Rod egyre növekv undorral nézte agéppolipokat.

Geóda mellette serénykedett, és egyszer csak felvillanyozódottvalamit l.

– Artemisz anya... Jelzést kaptam Artemisz anyától!– Hát mégis sikerült visszajönnie? Haemum majd elmegy elé...

– Rod elhallgatott. A régi h komp még mindig odakinn hevert amez n, ahol lezuhant.

– Hazahozatta magát... odanézz! – Az égbolton megn tt azegyik plazmalándzsa, és lassan, de határozottan ereszkedni kezdetta kolónia felé. – Kvark hozza!

A gyerekek semmi perc alatt megtudták, hogy Artemisz anyahazatért. Rohantak, kúsztak, másztak elé. Az anya nanoplasztfürtjeivel cirógatta meg azokat, akiket a karjával nem tudott elérni.

– Verid szerint még maradhatunk – mondta Artemisz anyaRodnak, amikor végül lélegzetvételnyi id höz jutottak. Már az ismaga volt a megkönnyebbülés, hogy a férfi hallotta a hangját. –Küldtem volna neutrínógramot, de most nagyon kelltakarékoskodnunk.

Rod megborzongott, amikor arra gondolt, mekkora darabotkellett lenyisszantani a költségvetésükb l, hogy kifizessék azAnya útját.

– De az oktopodok csak harminc nap haladékot adtak nekünk– mondta Geóda.

– Verid kétszáz fényévnyire van innen. Arra kér minket, értsükmeg, hogy a dolgok... nem olyan egyszer ek.

– Az oktopodok nem engedtek ki – tette hozzá Rod. – Nemgondozhatjuk a földeket. Mitév k legyünk?

Artemisz nem felelt.– Kaptunk egy neutrínógramot a Legtisztelend bb Atyától –

újságolta Geóda.Artemisz anya végignézte a neutrínógramot, már amennyire

oda tudott figyelni, mivel a gyerekek fel-le másztak az ölében.Amikor vége volt, lassan bólintott.

– Engedelmeskedni fogunk. Bepakoljuk a holminkat, de nemsietünk el semmit. Minden napot úgy kell megélnünk itt, mintha

az lenne az utolsó, és mintha lenne még ezer újabb. Ki tudja, mifog történni, amikor eljön az id ? A jöv t lepel takarja.

Rod keze ökölbe szorult.– Haemum és Chae azt állítja, nekik „mást mondott" a Lélek.

El akarnak szökni.– Milyen csodás, hogy a fiatalok a maguk szájíze szerint

értelmezik a Lélek szavait... Majd én beszélek velük. –Felnyalábolta a kis T'kelát. – Ez a rosszcsont itt tényleg sokat n tt.Hogy vannak a többiek? Hogy van 'jum?

Geóda szemkocsánya kiegyenesedett.– Sarainál van vendégségben. Képzeld, hívta meg! –

Elmesélte a történetet.– Kevés volt az emberünk hogy figyeljünk rá, és ez t nt a

legjobb megoldásnak. De most, hogy hazajöttél, rögtön vissza ishozhatjuk.

– Jól érzi ott magát? – kérdezte Artemisz anya.– Sarai eddig még nem hívott.– Akkor mindketten elégedettek. Ha nem jelentkeznek, biztos

így van.Rodnak be kellett ismernie, hogy igen.– Botrányos – dünnyögte Geóda. – Pont egy ilyen példaképre

van szüksége 'jumnak....– Majd meglátjuk – vélekedett Artemisz anya. – Egyel re

legalább Sarainak kell gondoskodnia a gyerek életformálásáról,ezzel is nekünk spórol. – Figyelmesen megnézte a férfit. – Rodtestvér, nem fogytál a prokarioni ételt l?

– Csak egy kicsit.– Azonnal el kell menned kivizsgálásra. Vidd magaddal

Qumumot és T'kelát is; mind töknek már rég id szer lett volna.

A forgócs ben Rod szorosan tartotta T'kelát, mert a gyereknem akarta elhinni, hogy nem fog kizuhanni az rbe. Qumum semvolt nyugodt, sikongatott és néha az ujjait nézte. A kapunálKhrallal találkoztak, rajta volt Kvark szem-hangszórója.Miközben a h komp a telepeseket szállította az Állomásra,egyidej leg egy kísérletet végzett. Nem csoda, hogy a

szabadgépek szellemileg alacsonyabb rend nek tartották azembereket.

– No nézd csak ezeket a csöppségeket! – kiáltott fel Khral.– N nek, mint a gomba! – Gyorsan megölelte Rodot, és az

arcuk összeért. – Tudja, Három Holló már majd meghal a vágytól,hogy újra lássa ket.

– El lesz ájulva a gyönyört l – mondta Rod, és remélte, hogynem látszik rajta, mennyire zavarban van.

– Sajnálom, hogy... nos, ööö, sajnálok mindent. – Khralszemhéja remegett a majomszer szemöldök alatt. – Kitoloncoljákönöket a saját otthonukból... hogy engedheti meg ezt a Szövetség?

– A jobb mez gazdasági területek miatt – felelte Rod keser en.Mély lélegzetet vett, és megpróbált nem gondolni arra, milyenérzés volt, amikor maga körül érezte a n karját.

Hogy halad a kutatása, Khral? Növögetnek a mikrói?– Melyikek?– Amelyeket Saraitól kapott. Miért, van több is?– Ó, több ezer törzs van már! Sarai törzse egy teljesen új faj,

nem is hasonlít azokra, amelyeket az énekl fa-bec kb lszereztünk. Róla is neveztük el: Sarai phycozooidensisnek. Ez egykicsit legyezgette a hiúságát. Megpróbálom felhívni ide, hogytartson egy el adást.

Rod elmosolyodott.– Sok szerencsét.– Nagyon szépen fejl dnek. Rengeteget haladtunk a

dekódolásban, csakhogy az Állomás nemrég leállíttatta a kutatást,mert izolálni kell azt az rhajós nyavalyát, amelyt l Három Hollómegbetegedett.

– rhányadék-ragálynak hívják – csiripelte Kvark a vállán.Khral rosszallóan nézett a szem-hangszóróra.

– Jól van, gusztustalankodjál még te is. Egyébként... ha vanegy perce, megmutatom, mit tudtunk meg eddig.

Beléptek a laborba. Egy téglalap alakú táptalaj-edény állt egyállványon, több szögletes eszköz között. Khral finomanmegveregette; úgy remegett, mint a kocsonya.

– Ott van benne az abroncsfajzat-lötty – a mikrozooidoktáptalaja, emlékszik? Kémiailag hihetetlenül aktívak; polimereket

választanak ki, hogy megkocsonyásítsák, meg többféle rostot.Rod fejb re megbizsergett.– Önök... felszabdaltak egy abroncsfajzatot, vagy mi?– Csak néhány vegetatív gyökérvégtagot nyisszantottunk le.

Tudja, amivel az abroncsfajzat kinyúlik el re és vonszolja magát.Néha természetes úton is letörnek; az abroncsfajzatokat nemzavarja. A mikrók szépen fejl dnek benne, de mikroba-mércévelmérve lassan. Körülbelül huszonnégy óra kell a reprodukcióhoz,egy napig él egy nemzedék. Mindenesetre nagyítsuk ki ket!

A holopódiumhoz fordult, és lejjebb vette a fényt. A sötétbenszámos fénypaca jelent meg; Rod tizenkett t számolt össze.Qumum mocorogni és kapálózni kezdett, hogy tegyék le, hogyodamászhasson, és megnézhesse azt a valamit, ami érdekesebbnek

nt a saját ujjainál.– Hadd menjen oda, nem bánt. Akkor közelítsünk rá erre! – A

színes pacák szabad szemmel is megkülönböztethet színgy cskékké alakultak. F leg zöldek és kékek voltak, de voltköztük egy sárgásnarancs is. A szálak sötétebb csövei alagutakatformáltak, és összekapcsolódtak a gy k között. – Visszaállítoma felvétel sebességét. Nézze!

Rod addig nézte a kis gy ket, hogy már utóvillanást hagytaka szemében. Aztán pulzálni kezdtek. Már nem folyamatosanvilágítottak, hanem alig észrevehet en villogtak; de hamarosanlelassult a felvétel.

– Látja, többször pulzál nagyon gyorsan... aztán abbahagyja...aztán újra pulzálni kezd. Három, négy, öt felvillanás; egyszerrehúszat tudok rögzíteni. Ez az abroncsfajzatok üzenete.

– Üzenet? – Rodnak felgyorsult a szívverése. – Honnan tudja,hogy az?

Khral elhallgatott.– Biztosan nem tudom... mert nem bírom elolvasni. Lehet az is,

hogy felhagytak az üzengetéssel, és most csak összevissza zajtkapunk. – Összeráncolta a homlokát. – Korábban egy rövidüzenetet kaptunk, ami teljesen más volt. Megmutatom, de neszóljon róla senkinek!

Egy számsorozat lebegett a leveg ben: 1, 2, 3, 5, 7, 11, 13...– Prímszámok! – kiáltott fel Rod.

– Pszt! – Khral lopva körülnézett, nincsenek-e a közelbenkígyótojások.

A prímszámok tovább növekedtek, egészen 103-ig.– Tehát ez az a bizonyos üzenet.Khral megrázta a fejét.– Túl egyszer lenne. Egy prímszámsorozat... na és akkor mi

van? Azóta csak kisebb számokat kapunk, rengeteg egyest éskettest, néha egy-egy hetest vagy nyolcast. – Megrázta a fejét. –Bármilyen üzenetet küldött az uruk, nincs a kezünkben kulcs,hogy dekódoljuk.

– Nem valami sokatmondó eredmény. Hogy tud egymikroszkopikus sejt valódi üzenet tárolni?

– Hatalmas sejtekr l van szó, akkorák, mint egy am ba. Aemberi test sejtjei egyenként hatmilliárd „DNS" bet t képesektárolni... és ez csak egy lineáris molekula. – Khral aholopódiumhoz fordult, és azon megjelent egy molekularács. Azatomok felhalmozódtak, és minden irányban a megfelelszögekben összekapcsolódtak. – Minden mikrozooid egyszabadgépnyi érték molekuláris kötést tárol. A molekulákelektronokat tudnak leadni és felvenni, mint az ÉS kapuk és aVAGY kapuk. Némelyiket a fény hatására. Egyetlen mikrozooidötven trillió kötést képes alkotni, nagyjából ennyi szinapszis vanaz emberi agyban.

Egy agynyi adatmennyiség egyetlen sejtben. Rod érezte, hogya haja égnek mered.

– Hogy halad a terepmunka? Megtudtak még valami újat azabroncsfajzatokról?

– Megtudtuk, miért nem tanulmányozta ket eddig senki.Khral halványan elmosolyodott.– Az abroncsfajzatok az énekl fa-erd kben gyülekeznek,zös váladékot hagynak maguk mögött... az egyik ilyenhez

hozzáértem, bejutott a b rruhámon keresztül, húszezerbe került amegjavíttatása. Tényleg található bennük Sarai mikrozooid-törzséb l, körülbelül egymilliárd. Ami mikrobiális viszonylatbannem sok. Maga az ember tízezerszer annyi baktériumot hordoz.

– Ez megnyugtató. F leg, ha bent is marad.– Egyvalamit mindenesetre megtudtunk. Az abroncsfajzatok

üzenetként „továbbítják" a mikrozooidokat... méghozzá azümmög kön keresztül!

– Erre én is gyanakodtam. – Rodnak zúgott a feje. – De kineküzennek? Hogy tudnak az abroncsfajzatok egyáltalán csinálnivalamit? Hogyan uralják az id járást?

Khral kikapcsolta a holopódiumot; a színes gy cskékelt ntek. Qumum odatotyogott, hogy megnézze, hová mentek.

– A zümmögök mindenhová el tudják vinni a mikrozooidokat –még fel a sztratoszférába is. Ott is gy jtöttünk mintákat.Valószín leg beoltják a felh ket szénsavhóval vagy ezüst-jodiddal, vagy magukba szívják a nedvességet, attól függ en,hogyan akarják az uraik irányítani a légtömeget. Az ördögbe, méga Valedonon is a mikrobák idézik el az es nagy részét... perszenem tudatosan. – Visszalépett a táptalaj-edényt l, keresztbe tette akarját, és t dve bámult maga elé. – Bárcsak el tudnék különíteniegy tiszta tenyészetet a zümmög kb l! Próbálni próbáltam, deelpusztultak. Valami létfontosságú feromont képezhetnek.

– Minek még egy tenyészet? Ott van az, amit Saraitól kapott.– Sarai tenyészete nem volt tiszta. Ha az ember tanulmányozni

akar egy mikrobát, genetikailag tiszta népességre van szükségegyetlen st l. Máskülönben több különféle fajt kapunk, anélkül,hogy észrevennénk – magyarázta Khral. – Az egyetlen tenyészet,amit növeszthetünk, az eredeti. Amit Saraitól kaptunk. Azt áttudjuk oltani, körülbelül egy tucat sejtet egyszerre, de magányossejtet soha. Talán elöregedett a tenyészete; mint a keleplegyeknéhány nap után, az üzenetük mostanra már alighanemhasználhatatlanná vált. Ha pedig nem tudunk közvetlenül azümmög kb l zooidokat tenyészteni, hogyan tudnánk elolvasni,mit üzennek?

– Mi van, ha azok a zümmögök megpróbálják „felvenni akapcsolatot" velünk... közvetlenebbül?

Khral t dve ráncolta a homlokát.– Még mindig nem találtunk él mikrót emberi szervezetben.

De biztosan próbálkoznak.– Gondolja, hogy reagálnak a... – Megborzongott.– Ha igen – mondta Kvark –, nincs rá bizonyítékunk.– Nekem van bizonyítékom – mondta Rod.

Khral szeme tágra nyílt, és Kvark szeme is rászegez dött. – Azabroncsfajzat... megpróbált mutatni valamit a fejemben.

– Valamit a fejében? – szajkózta Khral.Rod azt kívánta bárcsak érthet bben el tudná magyarázni.– Egy kezet mutatott nekem... öt ujjal. Kvark szemgolyója

pörögni kezdett.– Egy Lélekhívó látomásai nem számítanak bizonyítéknak!– Jaj, hallgass már el! – Khral majomszer en izzó pillantást

vetett a vállára. – Mi talán többet értünk el? Rod...– Elnézést. – Rod megbántva felemelte a kisgyereket a

holopódiumról. – Már a klinikán kellene lennünk.– Ne is tör djön Kvarkkal. Az Állomás majd végigküld néhány

nanorobotot a vénáiban, csak a biztonság kedvéért. Vacsoránáltalálkozunk?

Az étkezdében Khral leült Qumummal az ölében, aki nem bírtveszteg maradni. Rod is csak fél kézzel tudott vacsorázni, mertT'kela a másik karjában bóbiskolt, a kezét egyenesen az égnekmeresztve, amire csak az egészen pici gyerekek képesek. A kisholopódium szkeptikus hangú riportot közvetített Khralmunkájáról, elejtettek benne néhány vaskos tréfát azabroncsfajzatok szokásairól is. Felsorolták, kik neveztek az eddigiévek során a „rejtett úr" címre: a megazooidok, a helikoidok ésSarki Hold énekl fái. Nem csoda, ha az összes kígyótojásnevetett.

– Csak fel kell törnünk a kódot. – Khral halikrát kanalazott atányérjáról; mint Rod, is mindig ugyanannál az ételnél kötött kia tízezer választható közül. – Meg kell gy znünk a Szövetséget,hogy az abroncsfajzatok értelmesek. Egyszer en nem hiszem el,hogy az Állomás ehelyett azt akarja, hogy erre az „ rhányadék-ragályra" koncentráljak.

– Az orvosok nem foglalkozhatnának azzal?– k feladták. Hívtak az Elíziumról egy járványszakért t, de

egy hétbe telik, amíg ideér. Ezalatt, jobb híján, én is megteszem.Rod emlékezett rá, hogy Artemisz anya azt javasolta, tartsa a

súlyát, ezért belenyomta a hüvelykujját az asztalba, és rendelt még

egy adag vagdaltat.– Gondolom, komoly betegségr l van szó.– Senki sem volt pár napnál tovább beteg; még Három Holló

sem veszi komolyan. Csak olyanokat fert z meg, akik éppenelindulni készülnek a Prokarionról, közülük is körülbelül mindentizediket, abban a pillanatban, hogy megpróbálnak beszállni egyrhajóba. A beteg egyfolytában izzad és napokig hány, mint a...

bocsánat, nem illik ilyenr l beszélni evés közben.– Engem nem zavar – mosolyodott el Rod. – Ennél

rosszabbhoz is hozzá vagyok szokva. – Felkavarodott gyomroktólaz asztallábakhoz kötözött cip kig: a vacsoraid igencsakpróbára tudta tenni a feln ttek idegeit a kolónián. Ehhez képestmost itt ülhet Khrallal; elképzelte, hogy megint a karjában tartja...De hát az csak nem b n, ha az ember jókat eszik kellemestársaságban? – És jutott valamire?

Khral arca szemmel láthatóan felragyogott; bármilyen értelmesbeszélgetés lehet sége felvillanyozta.

– Nos, az orvosok kizártnak tartják a kórokozók lehet ségét.Úgyhogy valami mérgezés lehet, ki tudja mi váltja ki.Nyomásváltozás talán? – Ide-oda tologatta a zöldségeket atányérján.

– De honnan származik a méreg? Talán elfogyasztottmikrozooidok tartalmazzák.

Rod villája megállt a leveg ben.– De maga azt mondta, hogy nem élnek meg az emberi

szervezetben.– Nem növekednek, de a gyomron képesek áthaladni.

Bármilyen ételt eszünk, milliónyi mikrobát emésztünk meg.Mindenki.

Rod csak ennyit akart hallani. A sebzettszíveket nagyon nehézvolt lenyelni.

– Csakhogy a prokarioni mikrobák jószerivel ártalmatlanok;maga sokkal veszélyesebb rájuk nézve, mint az mérgük magára.A sok gyomorsav, az epesók a vastagbélben...

– Khral vállat vont. – A saját mikrobáink is éppen elég nehezenbirkóznak meg ennyi mindennel, hát még a prokarioniak. Csaknéhány él elég sokáig ahhoz, hogy mérget válasszon ki; lehet,

hogy azok a mérgek már az ételben voltak. Mint a Clostridiumbotulinjai.

– Tehát maga szerint botulizmusról van szó?– Annyira nem komoly.Mi van, ha azok a zümmög k annyi abroncsfajzat-mikrobával

fert zték meg, hogy hallucinálni kezdett t lük?– A rovarok képesek hordozni ket?– Az „ rhányadék-ragály"-nak nevezett járványt illet en

valóban felmerült az a lehet ség, hogy a rovaroknak is közük vanhozzá. Az adott id pontokban tényleg túl sok zümmög volt akörnyéken; nem él sködnek az emberen, de a propellerjeik talántudnak terjeszteni valamit. Így hát minden sz t kicseréltünk aleveg rendszerben, hogy távol tartsuk ket. – Khral lenyelt egyfalatot. – Mit sem használt. S t, a tünetek átlagos id tartama kétnapról ötre emelkedett – valószín leg ez statisztikai véletlen.

– De Khral... mi van, ha mondani próbálnak valamit?Khral nem nézett föl a tányérból. Qumum nyafogni kezdett az

ölében, hogy felhívja magára a figyelmet, ezért átvette a másikkarjába.

– Mintegy reménykedtem benne, hogy így lesz. De egyikbetegünkben sem találtuk nyomát mikrozooidoknak. –Felsóhajtott. – Talán jobb is. Képzelje csak el, hogy az „urak"tényleg begorombultak, és halálos betegséget küldtek ránk.Sejtheti, mit tenne ilyen esetben a Szövetség.

Leperzselné az egész bolygót, gyarmatostól-mindenest l.Minden telepes aláírta a kitelepedést, ezért Rod sosemgondolkodott sokat rajta, de most elt dött, milyen kevésfáradságba kerülne mindent elpusztítani.

– Mindig ez volt a vége. Emlékezzen csak vissza, mi történt aValedonnal...

A Valedon már megszenvedte a földiesítést ezer évvel ezel tt:kiégették a földjét, elpárologtatták a tengereit, és megkezdték azújratelepítését. A bolygón megjelent a kukorica, a tölgyfa, a sirályés a b zös borz; kedves emlékek voltak neki ezek agyermekkorából, de mind-mind egy megsemmisült bioszférahelyén. Miért pont b zös borz? – t dött. Volt humorérzékük arégi id k földiesít inek – vagy csak a b ntudatuk ébredt fel?

– A Bronz Égbolt is így járt – folytatta Khral. – Évszázadokteltek el azóta, de a bolygó még mindig nem h lt ki teljesen.Csakhogy az én szüleim az Urulanról jöttek, úgy telepedtek le aBronz Égbolton, ezért én olyannak szeretem, amilyennekmegismertem és amilyen most. Élek-halok a gejzírek fölöttszárnyaló pettyes sólymokért. – Khral tekintetében némigyengédség jelent meg, és Rod egy pillanatig érezte az ajkaérintését az ajkán. Aztán tágra nyílt a majomn szeme, és a férfiháta mögé nézett. – Az ott nem egy...

Rod megfordult, hogy is lássa, amit a n . Egy sereg, csaklábakból álló, fej nélküli oktopod lépett be hang nélkül ahelyiségbe. Közöttük két elíziumi földet sepr uszállyal. Rodfelismerte a Helikon Bank makulátlanul sz ke elnökét, és aPróteusz urát, Nibur Letheshont.

A férfi alacsonyabbnak t nt, mint a holoképen, még azelíziumiak közt is apró termet nek számított. Lassan lépkedett,mintha felvonuláson lenne. Minden elíziuminak ilyen volt ajárása, mintha annak akarnák tanújelét adni, hogy tengernyi idejükvan.

Rodnak eszébe jutott, milyen kevés kellene hozzá, hogy ez akis ember az utolsót lélegezze, és véget vessenek a terveinek. Egytorkára szorított hüvelykujj megtenné. Egy halántékra mért ütésmég gyorsabban elintézné; egy késszúrás valamivel lassabban.

Rod addig markolta az asztalt, amíg elfehéredtek a bütykei.Aztán a kezébe temette az arcát. A kolónia majdnem elvesztette azotthonát, mit keres itt? Egy n ért sóvárog és egy férfi halálátkívánja – hogyan juthatott el idáig? És milyen mélyre süllyedhetmég, miel tt teljesen elveszíti a kapcsolatát a Lélekkel?

Tizennégy

Nibur megtartotta az Irasnak tett ígéretét, hogy meglátogatjákaz Ivadék laboratóriumát, és megnézik azt a helyet, amely aleggazdagabb különféle fajokban a kontinensen. Miközben a

komp a Próteuszról az Anaeon-hegy felé ereszkedett, semmisem rontotta el a jókedvét, még a szoros b rruha szokatlan érzésesem. Megvakarta Banga füle tövét; a halhatatlan retriever is

rruhát viselt, de már hozzászokott, és nem karmolt, megharapott, mint az elején.

A Megnyitó remekül lezajlott, mindenki végignézhette aSzövetség akármelyik világán. A talajfúrók kontinens-szerte vájnikezdték a föld kérgét. Mire az utolsó ember is elköltözik, és annakrendje és módja szerint mintát vesznek az shonos flóra és faunaminden egyes él lényéb l, kezdetét veheti az igazi tisztogatás. Avidék hamarosan tele lesz busásan jövedelmez lantanida-bányákkal.

Nibur megpillantotta az egyik mintavev t odalenn, egy lejt n.– Menjünk közelebb fölé! – adta ki a parancsot. A mintavev a

fák fölé tornyosult, ahol kiválasztott egy átültetend példányt. Ahatalmas szerkezet rázkódva öntötte nanoplasztját a kiválasztotténekl fa körül a talajba. Végül gyökerest l kikotorta a fát, ésfelemelte, hogy elszállítsa.

– Bravó – figyelte meg Iras. – Ezt nevezem jól felszereltmentésnek.

– Adok a min ségre – bólogatott Nibur.– Ugye begy jtötted mind a harminchat fafajtát? Legalább húsz

példányt mindegyikb l?– Huszonötöt, hátha néhány elpusztul közülük.– Kit . – Iras tovább dünnyögött a szervezetében tüsténked

nanoszervókhoz. Most, hogy rendben lezajlott a Megnyitó,legújabb terve kötötte le a figyelmét: új térugró-állomást akartlétesíteni a Solarison, a Szövetség legtávolabbi világán.

Ahogy a lejt meredekebb lett, más mintavev k is megjelentek,néhány hálókban verg , különféle kerék alakú lényekkel,mások tele helikoidokkal. Csak egy akadt el azokban a rusnyahurokgyökerekben. A Nibur agyba telepített nanoszervókkapcsolatban álltak a csapdába esett géppel, bármikor segíthettekvolna rajta, de az elíziumi figyelmét most teljesen lekötötte aszépészeti feladat: hogy a Próteusz virtuális világai közé emelvemeg rizze az örökkévalóságnak Spirillát.

Végül leszálltak az ösvény viszonylag biztonságosnak véltrészén. Balra kopár sziklák meredeztek; jobbra csak azaljnövényzet burjánzott, amíg el nem érte a bömböl folyó partját.Nibur kilépett a szállítóegységb l, a talárja és az uszálya nélkülgroteszk módon meztelennek érezte magát, de nem tör dött vele.Azonnal le is szállt a b rére egy rovar, de nem tudta átszúrni a

rruháját. Nibur mély lélegzetet vett a szájlemezen keresztül. Aszer nem nagyon engedett át szagokat, mégis éppen elég

szivárgott át ahhoz, hogy felkeltse Banga érdekl dését, akiel reszaladt, és mindent megszimatolt. A kutya úgy viselkedett,mintha még sosem érzett volna szagokat. A Próteusz fedélzeténnem nagyon volt mit szaglászni.

Iras Niburral együtt szállt ki, el ttük a baleseteket elkerülendegy tucat különlegesen kiképzett oktopod helyezkedett ellegyez szer en. A hegyek között a mintavev k tompa csikorgásavisszhangzott.

Nibur bíráló szeme végigpásztázott a sziklákon, amelyekcsúnya huroklevelekkel voltak tele. Ezek nem kapnak majdszerepet szépen megtervezett virtuális világában. El tte egy völgytátongott az Anaeon-hegy és a Helikon-hegy között: ez azelrendezés is sértette a jó ízlését. A hegyeket úgy kell majdelrendezni, hogy csak itt-ott emelkedjenek, mintegy szégyenl sen,az égnek. A boltíves fákat is m vészien kell majd elhelyezni, nemegymás hegyén-hátán, és természetesen a buja aljnövényzetnélkül. Be lehet persze rakni néhány hurokkígyót is, hogy hébe-hóba lepottyanjanak a fákról a tolakodóan kíváncsi látogatókelrettentése végett.

– Tüneményes! – kiáltott fel Iras, és a nyakát nyújtogatta. –Ezek a fák, ez a szilaj folyó... eláll t le az ember lélegzete.

Az énekl fákat bokrok váltották fel, már túl voltak avirágzásukon, barnuló szirmaik szétszóródtak a folyóban. Niburvilágában a virágok állandóan virágzani fognak, nem lesz helyefonnyadt szirmoknak. Részletes instrukciókat suttogott a nano-szervóinak, hogy rögzítsenek mindent.

A hegyet megkerülve megpillantották a vízesést. Niburmegtorpant. Még maga is le volt ny gözve, pedig ez nem volt rájellemz . Irdatlan víztömeg zuhogott alá megállás nélkül ahegyekb l, és a vízpermet visszafelé szállingózott a hófödtecsúcsok felé. Ezt a látványt nehéz lesz még leny göz bbé tenni.

– Vigyázat! – szólalt meg el tte egy oktopod. – Megváltozottaz ösvény. Kell egy kis id , amíg rekonstruáljuk.

– Csak rajta. – Niburt bosszantotta ez a váratlan fejlemény.Nem baj, a jó öreg Ivadék még várhat, tehet róla, miért nem volthajlandó felvenni a kapcsolatot. Úgy döntött, kihasználja az ígynyert id t, addig is rögzíti a hegyoldalt, a helikoidok csicsergésétés az elb völ növényzetet, amelyb l kés bb természetesen kikell választani azt, ami szükséges. Füttyentett egyet Bangának, dehiába. Hol tekereghet ez a haszontalan kutya?

– Nahát! – hajolt le Iras, hogy letépjen egy levelet. – Azthittem, „igazi" levelek nincsenek is a Prokarionon, csakhuroklevelek. – Felemelte, hogy megmutassa Niburnak.Csakugyan úgy nézett ki, mint egy közönséges zöld levél, körtealakú, erezetes.

– Vigyázat, vigyázat! – harsogta az egyik oktopod, majd egymásik.

Nibur riadtan vette észre, hogy az egyik oktopod led lt alábáról. Lézervet i szanaszét meredeztek, és szénné égették azösvényt. Valami kúszónövény-féleség azonnal elkapta az oktopodegyik lábát, és keresztülhajította az ösvényen. A masinananoplasztja alaktalan csomókká bomlott szét, a darabkákegyenként arrébb iszkoltak és elt ntek a bokrok alján. Egy másikoktopod is hasonló sorsra jutott, az egy satnyább fa boltívébenlandolt. A nanoplaszt fele levált, és eszeveszett iramban elrejt zötta hurkok közé.

Valami megrángatta Nibur lábát. Egy zöld inda volt,ugyanolyan körte alakú levelekkel.

– Mindenható Torr! – Megpróbálta lehúzni az indát a lábáról,de az szorosan fogta. Telis-tele volt velük az egész ösvény. Annyittehetett csupán, hogy rohanni kezdett, amerre az inda vonszolta,de aztán megbotlott, és akkorát esett, hogy még a lélegzete iselakadt. Az égbolt és a hegyek émelyít en forogtak körülötte,miközben az inda tovább vonszolta t, lassabban már, de mégmindig megállíthatatlanul. A kúszónövények fokozatosanhatalmas bozóttá alakultak a vízesés mellett.

Az indák összefonódtak körülötte. A látása elhomályosult.Aztán, mikor már biztos volt benne, hogy meg fog fulladni,váratlanul eleresztették, és visszahúzódtak.

A sötétben Nibur végre leveg höz jutott.– Vészhelyzet, vészhelyzet! – zihálta. – Azonnal küldjenek tízkompot, er sítéssel...Válasz azonban nem érkezett. Agyi nanoszervói nem voltak

képesek kapcsolatba lépni sem az oktopodokkal, sem akompokkal, a hajója pedig nem hallotta t. El volt vágva a

külvilágtól. Inkább vesztette volna el a karját vagy a lábát, mint azösszeköttetését a Próteusszal.

– Nibur? – hallatszott valahonnan Iras hangja. – Épségbenvagy, shontestvérem?

– Persze, hogy épségben vagyok. – Nibur megpróbáltmegnyugodni, és lassan abbahagyta a lihegést. Balra t levigasztalást várva nyüszített Banga. Szerencsére nem sebesültmeg, és a Próteusz hamarosan megtalálja. Aztán, bárki tette is ezt,megfizet érte.

A barlangot hirtelen elöntötte a fény. Nibur hunyorgott, hogyhozzászoktassa a szemét, és a barlang kristályokkal csipkézettmennyezetét nézegette. Egy meztelen Ivadék állt ott, fején egyhatalmas kelepléggyel. Sarai volt az, a bogaras kutató, akinek abarlangját kereste. követte el ezt az arcátlanságot?

– Hát itt van – jegyezte meg Sarai szenvtelenül, a fején egykeleplégy gubbasztott. – Mondanám, hogy örülök alátogatásának... de nem örülök. Köszönje meg, hogy kevesebbetkapott, mint amennyit a nyugati part kapott magától.

– Ezért megfizet! – kiáltott fel Nibur rekedten. – Fizetni fog azoktopodjaimért... Búcsút mondhat a munkájának, a

laboratóriumának, a kutatásainak!– Szó sem lehet róla – mondta Iras, és el kel en el relépett –,

majd én kárpótollak ezért a sajnálatos incidensért. Es felh isugyanezt tette volna... és a szívem évtizedek óta nem dobogottmár így. Sarai... végre megtaláltalak! Még egy hologramom semvolt rólad, de pont olyan vagy, mint amilyennek képzeltelek! –Iras megtorpant, amikor megpillantott egy kislányt, akimegpróbált elbújni az Ivadék háta mögött; egy l'lii lelencet. –Szélvész a menny kék boltozatán! – kiáltott fel a gyerk c láttán. –Sarai, az egyik söd, Es felh lánya, aki nyolc generációvalezel tt élt, szinte a megszólalásig ilyen volt, mint ez a gyerek! –Iras a padlóra lökött egy holokockát, és megjelent egy másikgöndör hajú lurkó képe, amint egy lábashallal játszik éppen. –Tudod, van az seid között egy Bronz Égbolt-i is. De amikorfeln tt, egy Ivadék, Weena Shri-el lett az asszonya, és az lánya,Ryushu... – Egymás után jelentek meg a leszármazottakhologramjai; mindegyiknek egyre kevesebb haj volt a fején, deegyre nagyobb úszóhártya volt az ujjai közt, mint az el nek.

Sarai tátott szájjal bámulta a bemutatót.– Légy óvatos, Ushum! – figyelmeztette a kis árvát maga

mellett. – Az elíziumiaknak nincs ki mind a négy kerekük. – Ámamikor a saját anyja és nagynénje jelent meg a holokockán, lilaujjai fehéredni kezdtek, és hamarosan hófehér lett keze-lába.

– Jaj – mondta Iras –, ne csináld ezt! Vagy a gyereknek kellfelébresztenie. – Csak egy gyermek tudott felébreszteni egyelfehéredett Ivadékot. Nibur viszont azt remélte, hogy meg is halt.

Sarai azonban visszanyerte az eszméletét, és végtagjaiba isvisszatért a lila szín.

– Gyereknek itt vagytok ti ketten. Jobb lett volna, ha ottmaradtok a shonban.

– Akkor hát – öltötte fel Iras a hivatalos hangját –, mennyipénzre van szükséged, hogy berendezd az új laboratóriumodat aKheirónon? Egymillió kreditre? Vagy talán tízre?

– Gondolod, hogy érdeklik is ezt a bolygót a millióid? kvárnak rád. Évek óta próbálnak megszólítani minket... és végremeghallottuk a szavukat.

– Na, persze. – Iras elnyomott egy ásítást. – A rejtett urak. És

mégis kiket tisztelhetünk bennük?Sarai elhallgatott.– Bárkik legyenek is, bejuttatták a hírviv iket az emberekbe.

Tudom... Be tudom bizonyítani.– Elhiszem. És mások is be tudják?Sarai nagyon tartózkodóan így szólt:– Mások még nem találták meg ket. Nem tudnak... a kis

búvárruhákról, amit a mikrozooidok viselnek, hogy elkerüljék azemberi test védekez reakcióit.

Nibur felnevetett.– Búvárruha! Ez jó!– Sarai – szólalt meg Iras együttérz n. – Te csakugyan szereted

ezt a világot, ugye? Pedig annyira más, mint a Shora.– A shorai Ivadékok bolondok – mondta Sarai. – Nem fogják

fel, mit tett velük a fajtád.– Azt viszont igen, hogy egy anyagi világ sem örök. Egy nap

minden tutaj szétesik a viharban. Sok n vérednek segítettem újotthont találni.

– Miután el bb leromboltad a régit?– Itt a Próteusz – szólalt meg egy nanoszervó Nibur agyában. –

Máris megyünk önért, uram.– Be ne gyertek! – figyelmeztette Nibur a jelentkezkompot. – Mindjárt kimegyünk. Induljunk, Iras! – szólt, majd

füttyentett Bangának, és kilépett anélkül, hogy hátranézett volna.A napfényben szaporán pislogott egyet-kett t. Azon kapta

magát, hogy remeg a düht l, és még csak most kezdi felfogni, mitörtént vele. T rhetetlen volt, hogy így megalázzák t.Körülpillantott az énekl fákkal teli hegyeken, de most a pusztalátványuktól is éktelen haragra gerjedt. Soha meg sem fordult afejében, hogy ez a világ felülkerekedhet rajta. Most azonban, hogymegtörtént, meg fogja tenni a szükséges el készületeket, biztos,ami biztos. Egy terv körvonalazódott az agyában, és máris tömörutasításokat suttogott a nanoszervóinak. Bármi történjék is vele, aPróteusz tudni fogja, mi a teend . Ez az átkozott világ nem fogjatúlélni t.

A h kompnál háromszor is fütyülnie kellett, hogy a kutya szótfogadjon, nem akarta itt hagyni ezt a helyet, ahol annyi érdekes

szaglásznivaló akad. Nibur megragadta a nyakörvet, és egyhatározott mozdulattal megcsavarta, hogy éreztesse, mennyireharagszik. Közben Iras is utolérte ket; szokásától eltér enmeglep en csendes volt. Amint becsukódott az ajtó, a b rruhákszétnyíltak, és lemásztak a testükr l.

– Gondolkodtam, shontestvérem – szólalt meg Iras, miközben ajárm az Állomás felé repült. Nem nézett Niburra, csakmegigazította a red ket a talárján, miután a b rruha lecsúszottróla. – Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg szükséges-e akontinens teljes megtisztítása. Elvégre az Urulanon csak ahegytet ket tisztítottuk meg. Itt miért nem hagyjuk meg csak ahegyeket?

Nibur szeme összesz kült.– Aláírtuk a szerz dést. Ennyire veszi komolyan a Helikon

Bank az üzletet?– Teljes ökoszisztémák elpusztítása nem tesz jót az üzletnek.

Ezt még odahaza hallottam. – Niburra nézett. – Nem feleltél akérdésemre. Miért kell legyalulni az utolsó hegyet is?

– A mérgez anyagok lefolynak a hegyr l. Minél alaposabb atisztítás, annál termékenyebb lesz a föld. Másrészt pedig a hegyekrejtik a legtöbb nemesfémet. – Nibur hagyta, hogy ellágyuljon ahangja. – Fontosak nekem a hegyek is. De az anyagi létük semmitsem jelent. Én majd teremtek virtuális hegyeket, nagyobbakat,mint bármelyik ezen a nyamvadt bolygón. Ott lesznek akövetkez virtuális világban a Próteuszon. És miután elkészült eza világ, neked ajándékozom – tiszteletem jeléül.

Iras nem válaszolt. Ilyen ajánlatot nehéz lesz visszautasítani.Nibur tisztában volt ezzel, mint ahogy azzal is, hogy az virtuálisvilágainak nincsen párja. Egy pillanat erejéig mégis azt kívánta,bárcsak inkább a Bronz Égbolttól kért volna árajánlatot. Kevésbévagyonosak, ellenben sokkal kiszámíthatóbbak.

Amikor Rod visszatért a Lélekkolóniára, rögtön felkeresteArtemisz anyát.

– Már nem tudok rendesen fohászkodni a Lélekhez – vallottabe. – Semmi más nem jár az eszemben, egyre csak az elíziumi

halálát kívánom.A Tisztelend Anya hajfonatai ki-be tekeredtek.– Rosszul teszed. Az elíziuminak is jól jönnének az imáid.– Márpedig ha érte nem tudok imádkozni, hogyan

imádkozhatnék bárkiért?Artemisz egy darabig elgondolkodott ezen. Odakint

megremegtette a falakat a lökhajtásos szállítóegység bömbölése,miközben a tisztító-felszerelést vitte a kontinens több helyszínére.

– Azért csak próbálkozz! – javasolta. – Az ilyen dolgokhoz idkell. Gondolj arra, Rod testvér, hogy ez egy nagy próbatétel.

Közben ismét megjelent a színen egy abroncsfajzat-látogató,elvonszolta magát majdnem a bölcs de ablakáig. Senkinek nemakaródzott foglalkozni vele; maga Rod mindenképpen tartaniakarta a távolságot. Inkább a zümmög ket hessegette az ablakból,és egyedül hagyta a bestiát. Mit számít – gondolta –, nemsokáraúgyis elmennek. Már látták is az új, kheiróni tanya hologramját. Aföld hasonlított az ittenihez, a huroktöveken ugyanolyansebzettszívek fityegtek, a kerékf közt ugyanolyan énekl fák

ttek.A kisebb gyerekek pityeregtek, Geóda hiába próbálta

felvidítani ket, az id sebbek némák és közömbösek maradtak,nem tudták, mi a baj. Gaea ismét felvette azt a szokását, hogykövette Rodot mindenhová. Haemum és Chae még mindigduzzogott. Teljesítették a kötelességüket, de Haemum kerülte Rodtekintetét.

Rod egy éjjel arra ébredt, hogy valaki dörömböl az ajtón. Egyszempillantás alatt talpra szökkent: tudta hogy Artemisz anyánakés Geóda testvérnek tovább tartana „felébredni".

Két oktopod állt az ajtóban, mindkett egy-egy csomagottartott négy kezében. Az egyik csomag Haemum volt, a másikChae.

– Mit m veltetek velük? – Rod rávetette magát az elsoktopodra, és megpróbálta lefejteni a karjait Haemum arcáról.Csakhogy amint az ujjai a nanoplaszthoz értek, hatalmasáramütést kapott, és hanyatt zuhant. Döbbenten hevert a földön, ésszidta magát ostobaságáért. A keze és az alkarja teljesenelzsibbadt, de emberfeletti er feszítéssel feltápászkodott.

– Ez a két kölyök el akart szökni. – Az oktopod kinyitotta akarját, és a földre pottyantotta Haemumot. A kislány elég ébervolt, hogy talpra kecmeregjen. Addigra megérkezett Geóda testvéris, és visszatámogatta Chae-t a szobába. Mindkét gyereknél voltegy vízzel teli kulacs és egy orvosságos doboz; bizonyáraalaposan kitervelték a szökést.

Haemum kimerülten feküdt az ágyban. Rod nem nagyon tudottmit mondani neki.

– Nem könny egyikünknek sem, n vérem – szólalt megvégül. – De bíznod kell a Tisztelend Anyában.

Haemum felnézett rá. A szeme mintha egy idegené lett volna.– Miért bíznék a Tisztelend Anyában? Eddig sem bírt kitalálni

semmi értelmeset.

Konkrét id pontot nem jelöltek ki az indulásra, de anégyszem -hús már elfogyott, és hozzá kellett nyúlni avégszükség esetére tartogatott szárított sebzettszívhez. Most márminden nap feldúlták az eget a halál szállítói. Valahányszor Gaeameghallotta ket, már rohant is, hogy Rod lábába csimpaszkodjon.

Az egyik délután furcsa, zöldes fény jelent meg az ablakban.Az ég színe valahogy ismer s volt Rodnak, noha évek óta nemlátott hasonlót. Kihajolt az ablakon, hogy jobban szemügyrevegye.

Az Ióta Pavonis egy palacsinta formájú, s , kerek felh mögébújt. A felh széle fodros volt, néha felszakadozott, majd felvetteel alakját. Viharfelh .

Rod nem tudta levenni a szemét a látványról. Látott márviharokat a hegyekben, és hallotta, hogy az id járás ki szoktaoltani a tüzeket, de ez volt az els viharfelh , amit itt, a kolóniánlátott. Tökéletesen szimmetrikus volt, nem úgy, mint a valedonipartokat ostromló alaktalan viharfelh k.

Miközben a szokatlan jelenségben gyönyörködött, egyhatalmas szállítójárm húzott el a feje felett, gondosan kikerülve afelh t. Ahogy azonban a hajó közelebb ért, a felleg ijeszt enmegn tt. Fény villant fel, megvilágította a felh belsejét, ésfeldübörgött az ég. A fellegb l kikígyózott egy hosszú, szürke

tölcsér. Jeges nyugalommal a közeled hajó felé kezdett nyúlni.Rod még épp idejében kuporodott össze, hogy ne vakítsa el a

villanás, amikor a felh tölcsér elérte a hajót. A feje fölöttdarabokra tört az ablaktábla, és csengeni kezdett a füle. Hallotta,hogy a másik szobában sikoltoznak a gyerekek. Másodpercekkelkés bb robbanások tompa moraját lehetett hallani, ahogy a hajódarabjai a földbe csapódtak. Rod azonnal rohant megnézni agyerekeket és a többi ablakot. Amikor ismét kinézett, fekete füstgomolygott felfelé a hajóroncsból, de nyomban elfojtotta azes permet. A palacsintafelh lassan visszahúzódott, a széleiszertefoszlottak és összezsugorodtak, amíg csak teljesen el nemenyészett a délutáni nap fényében.

Tizenöt

'jum a mikrozooid-tartályai fölött lebeg Sarait nézte. Ahogyaz Ivadéktól tanulta, belehelyezte a tartályba az egyik indát, hogykiszedjen egy mikrozooidot. Korántsem volt könny feladat,mivel a mikroszkopikus n vérkék elkocsonyásították a sajáttáptalajukat, és kis alagutakat vájtak bele, hogy azokban éljenek.Az inda most kígyózva beljebb hatolt, hogy megtalálja ket. A

vérkék ilyenkor idegesek lettek, és megpróbáltak arrébbficánkolni, ezt 'jum látta is a holopódiumon felnagyított képén.Kiválasztott egyet, egy pirosas-narancssárga szín gy t. Az indavége becsusszant a gy közepébe, és foglyul ejtette a n vérkét,hogy a felvev alá helyezze.

– Keress gyorsan még egyet, Ushum! – figyelmeztette Sarai. –A n vérkék nem szeretik a magányt; ha egyedül maradnak,elsorvadnak és elpusztulnak. – Sarai t n ráncolta a homlokát.– A keleplegyek nem lesznek magányosak. Csak az intelligenslények ismerik a magányt.

'jum még egy n vérkét helyezett a tálkába, ezúttal egy kéket.Valahányszor két különböz n vérkét tettek egymás mellé, azoktüstént megváltoztatták a színüket, amíg egyformák nem lettek.Aztán nagyon gyorsan villogni kezdtek egymásnak.

– Ez valami számkód lehet – vélekedett Sarai. – Ígybeszélgetnek egymással a n vérkék. Szeretnek beszélgetni. –Sarai az állát pöckölgette az úszóhártyáival. – De mir lbeszélgetnek? – Fürkész pillantást vetett 'jumra.

'jum végre rájött, ki ez a haln . Ahogy ott állt a barlangbejáratában, és a Helikon-hegyet nézte, emlékezetébenfelidéz dött az a nap, amikor a kunyhója el tt álldogált, miközbenaz anyja holtan feküdt odabent. El tte napokig figyelte, hogyanváltozik át az anyja, a Hyalite üzem mindig éber munkavezet je, amin ségellen rzés legf bb irányítója egy otthon hever ,magatehetetlen asszonnyá, akinek a keze és a lába elsorvadt,

elfehéredett; majd végül olyan alakot öltött, ami halványan sememlékeztetett arra az édesanyára, akit 'jum ismert. És aztán,egyszerre csak hófehér lett és mozdulatlan.

'jum azonban tudta, hogy a dolog itt még nem ért véget, tudta,hogy az édesanyja tovább változik. Valami istenség újrateremtettea testét; nem teljesen kifogástalanul, mint ahogy Rod testvér semmindig cselekedett helyénvalóan, de halszer végtagjai ellenére isugyanaz az asszony maradt. 'jum anyja Saraivá változott.

'jum viszonozta Sarai acélos pillantását.– Kérdezd meg t lük!Sarai bekapcsolta a holopódiumot. Az azonnal megtelt

számokkal a nyolcas számrendszerb l; ezt kedvelték az Ivadékok.A n vérkék ezeket a számokat küldték egymásnak kisfénylökések formájában. A számok kiábrándítóan alacsonyakvoltak, alig néhány volt tíz fölötti, és rengeteg nulla szerepeltközöttük.

– Hogy kapni „nullás" villanásokat?Sarai tapsolt egyet.– Végre egy értelmes kérdés! Hány éve nem hallottam már

ilyet! Tudod, Ushum, a fénylökések szabályos id közönkéntérkeznek; néha azonban a n vérke „átugrik" egy szünetet.Gondolom, ezek a nullák. – Er sen belebámult a fénybe. –Szabályszer ség, kell, hogy legyen valami szabályszer ség. –Sarai hirtelen észrevett valamit. – Nézd csak; nulla-nulla-kett . Ezmindig megjelenik, amikor a pár egyik fele egy B-nyolcas

vérke. Találsz még ilyen összefüggéseket, Ushum?'jum engedelmesen a holopódiumhoz lépett, és megjelölte a

kritikus kombinációkat a kezével. A számok villódzni kezdtek,valahányszor megjelentek. Sarai csettintett a nyelvével az egyikkeleplégynek, hogy rögzítsen mindent, amit 'jum csinál, noha akislány sohasem hibázott.

– Talán nevük is van a n vérkéknek – vélte Sarai. – Akeleplegyeknek is van. Ha egymást néven nevezik, akkor talánvan valami megnevezésük a táptalajukban található dolgokra is.Tegyünk be valami trükkös molekulát, és lássuk, mit mondanakrá. Mit szólsz mondjuk a virágok színanyagához, az antociánhoz?Vagy valamilyen antitriplex antibiotikumhoz, természetesen még

a halálos dózis alatt? Arra biztos felfigyelnek.'jumnak addigra már nyolc n vérkéje úszkált a zooid-fikoid

tápkeverékben. Sarai csettintett egy keleplégynek, amely azonnalegy válaszfalat alkotott a tartályban, és két négyes csoportbaosztotta az él lényeket. Az egyik tartályba antocián-oldatothelyezett; a másikba a mikrozooidok hármas DNS-e ellen hatóantibiotikumot.

Egy órával kés bb és 'jum a számok fölött meresztették aszemüket.

– Ezt nézd! – kiáltott fel Sarai. – A minták teljesenkülönböz ek! Az antibiotikummal kezelt mikrozooidok az 1 0 5 30 1 számsort ismételgetik; az antociánosok meg... az övékhosszabb.

'jum csak nézett, mintha semmi más nem létezne a leveg benlebeg számokon kívül. Mozgott a szája, de nem jött ki bel lehang. Egy hosszabb számsor volt, beleértve egy nyolcast és egytizenegyest is, de csak kétszer. Egy kissé csalódott volt, hogyolyan kevés prímszám van benne. Mégis... azok a nullák zavarták.Mi van, ha valójában azok mögött is prímszámok rejt znek?

– Hé, ez meg mi? – kérdezte Sarai, és a tartályba bámult. Azantibiotikumokkal kevert fél cseppfolyósodott, kivéve egy pontot.A holopódiumon a négy mikrozooid mind az egyik oldalravándorolt, rostos szövetet hagyva a másik oldalon.

– Oda csöppentettem az antibiotikumot – mondta Sarai. – kmeg elfalazták! – Összeráncolta a homlokát. – Okos... még akeleplegyek sincsenek ilyen okosak. Fura.

Felnézett.– Kíváncsi vagyok, mit mondana a négy társuk, ha

„lejátszanánk" nekik ugyanazt a fénylökés-folyamatot, amelyetezek a csöppségek küldtek egymásnak.

Így Sarai a nap hátralév részét azzal töltötte, hogymegtanította az indáinak, hogyan bocsássanak kifotonimpulzusokat, miközben megállás nélkül csettintgetett akeleplegyeknek, hogy helyezzék be a DNS-jeleiket a növényekbe.'jum olyan közelr l nézte, hogy már is elkezdett villogófényeket látni. Többször is pislognia kellett, végül lehunyta aszemét.

A fény még mindig vibrált a szemhéja mögött. Milyen különös.Olyan gyorsan villogott, hogy alig tudta kivenni, de aztán egykissé lelassult. Kis narancssárga felvillanásokban érkezett a fény,olyan volt, mint azok a gy cskék a holopódiumon.

– Na végre! – kiáltott fel Sarai.'jum kinyitotta a szemét. Sarai feltartott két indát, amelyek arra

voltak életformálva, hogy a végükön fényeket bocsássanak ki. Akét vég azt a két alig különböz hullámhosszt bocsátotta ki, amiahhoz volt szükséges, hogy a bináris kódot létrehozza. Ezeketbehelyezte a táptalaj azon felébe, amelyik antociánt kapott, ésamelyik viszonylag egészséges maradt.

– No, most meglátjuk. – Sarai feszülten nézte a holopódiumot.– Meglátjuk, erre mit mondanak. Ha vannak olyan értelmesek,mint a keleplegyek, akkor válaszolniuk kell.

Miközben várakoztak, megjelent egy zümmög a leveg ben,halkan döngicsélve. Elzúgott 'jum orra el tt, olyan közel, hogylátni lehetett pici propellerjét, aztán elröppent Sarai karja mellettis. Sarai elhessegette, és tovább szemlélte a holopódiumot.

Megjelent egy másik zümmög is. Lassan körözött lefelé aleveg ben, és végül a táptalaj-tartály fölött állapodott meg. Aztáncsatlakozott hozzá még egy másik.

Sarai felnézett.– Megsz nt a jelzés. Mi történt? – A tartályra nézett. – Ezek a

pokolfajzatok eszik a mikrozooidjaimat!'jum szája szóra nyílt.– Nem hiszem, Anya. Csak összeszedik ket.Sarai 'jumra meredt.– Ne mondd már! Hiszen kiettek minden n vérkét a tálból!

Elt nt az összes! – csettintett a keleplegyeknek, azok pedignekiláttak, hogy finom hálót sz jenek a barlang bejárata elé.

– Összeszedték ket – er sködött 'jum. – Mint egy h komp.Hogy visszavigyék ket a városukba.

Sarai szeme összesz kült. A tartályra nézett, majd vissza'jumra.

– Ezt magyarázd meg, Ushum! Hol van ez a „város"?– Az abroncsfajzatokban. – 'jum körbenézett a barlangban,

végigmustrálta a keleplegyek hálóját, a húsev indákat, amelyek

kiválasztották az enzimeket a hasadékokból, de egy abroncsfajzatnem sok, annyi sem volt odabenn. Azóta nem látott egyet sem,mióta eljött a Lélekkolóniáról.

Sarai odalépett hozzá, és farkasszemet nézett vele.– Miért hívod városnak az abroncsfajzatokat?– Olyan a szaguk.Sarai mély lélegzetet vett; a melle megemelkedett és

visszaereszkedett.– Ushum, ez nem logikus következtetés. Elégtelen adat. –

Felállt, és föl-le járkált a holopódium és a keleplegyek hálóiközött. – Mégis... tételezzük fel, hogy így van. – Megállt. – Akkorén elraboltam ket... és a gyilkosuk vagyok! De nem... ez nemlehet! Hogy lehetne mikroszkopikus lényeknek agyuk, amikor alegkifejlettebb embereknek is olyan kicsi van?

'jum nem felelt. Kezdett l fogva nem értette az embereket, csakannyit tudott róluk, hogy az életében nagyon kevesen voltak ahasznára.

– Kísérlet, kellene valami meggy kísérlet... – dünnyögteSarai. – Ha a n vérkék csak hírviv k, biztosan nagyon okosak –több száz, talán több ezer szavas szókincsük is lehet. De hogytudjuk bebizonyítani... hogy k maguk is ugyanúgygondolkodnak, ugyanúgy éreznek, mint mi?

A keleplegyek szorgalmasan sz tték finom szem hálójukat abejárat el tt, de nem elég szaporán, mert odabent egyre-másrajelentek meg a zümmögök. Tucatjával döngtek a tenyészet kamráikörül, mintha a semmib l jöttek volna el . Sarai bezárta a nyitotttartályt, de már kés n, mert akkor már nyoma sem volt annak anégy mikrozooidnak. A f tenyészt tartályt parancsszórabeborította az egyik inda óriási virága. A virág bezáródott, szirmaiszorosan összecsukódtak a kehelyben, a zümmögök tehetetlenülnyüzsögtek körülötte.

Sarai feldúltan nézte ket, és az úszóhártyáit csattogtatta.– Valahonnan rájöttek, hogy nálunk vannak a n vérkéik. És

vissza akarják kapni ket.Hirtelen beröppent két keleplégy, és izgatott karattyolásba

kezdett.– Micsoda? – Sarai ujjhegyei elhalványultak. – Hogy errefelé

tart? Az lehetetlen! Nem juthatott fel azon az úton a hegyre! –Kirohant a barlangból, átszakítva az éppen hogy megsz tt hálót.'jum követte az átjáróban, a f bejáratig, ahol a két keleplégylebegve megállt a leveg ben. Sarai kilépett, és a nyakátnyújtogatva az ösvényt fürkészte. – Shora vizeire... odanézz!

Egy abroncsfajzat gördült lassan fölfelé az ösvényen.Meglehet sen apró példány volt, legalábbis 'jum szerint, ésgyorsabban mozgott, mint azok, amelyek meg-meglátogatták aLélekkolóniát. Még látta is, ahogy az elüls indái kinyúlnak éselnyújtóznak a földön, gyökeret eresztenek, míg a hátsó indákegyenként elengedik a talajt, és a kerekded alakzat fölfelévonszolja magát. A lényt szinte felh be burkolta egy nagy csapatzümmög , és a lány orrát megcsapta semmivel össze nemtéveszthet szaga.

– Ne engedjétek be! – sikoltotta Sarai a keleplegyeknek,ugyanakkor megrángatta az indákat is.

Azok életre keltek, és felkúsztak a f bejárathoz. 'jum sebtébenarrébb lépett az útjukból. Perceken belül eltorlaszolták a bejáratot;egy zümmög sem juthatott át a növények s szövedékén.

Mihelyt a barlang lezárult, Sarai visszarohant aholopódiumhoz.

– Kapcsold az Állomás laborját! – parancsolta. – Az a Khralmeg a tökkelütött munkatársai! Nem érdekel, ha foglalt a vonal...vészhelyzetr l van szó!

A holopódiumon megjelent egy klinika, hasonló ahhoz,amelyben 'jum olyan sok keserves órát töltött. Ez azonban Khralmunkahelye volt. Khral ott állt, a varázsszemmel a vállán.

– Megtaláltak! – ordította Sarai a holopódiumnál – Segítsenekkijutnom innen!

Khral és a szem-hangszóró váltottak egy pillantást.– Kik találták meg? Az oktopodok?– Az abroncsfajzat! Ezek... milliószámra nyüzsögnek itt! És rá

fognak jönni, hogy én raboltam el és kínoztam meg ket!– Mit kínzott meg? Egymillió abroncsfajzatot?– Azokat, akik az abroncsfajzatok belsejében élnek! Tori-

szerelmére, csak juttassanak ki innen miel bb!– Nos hát... – hebegte Khral –, nem értem, miért nem... A

vállára csíptetett szem a fülébe súgott valamit.– Rendben, Kvark – mondta Khral. – Sarai, felvisszük az

Állomásra... ha megígéri, hogy tart nekünk egy el adást akutatásairól.

Sarai el rehajolt a holopódiumhoz.– Idegen lények támadtak rám... és maga azt akarja, hogy

el adást tartsak?!

Az Állomáson a Próteusz ura éppen induláshoz készül dött. Aprokarioni program terv szerint haladt, már csak egy-két utolsósimítás volt hátra. Mindössze néhány bányász maradt Spirillán, al'liiek pedig még mindig „elt ntnek" voltak nyilvánítva. Senkisem hitte, hogy túlélték volna, de kétségtelen volt, hogy abürokrata hajlamú Verid az utolsó pillanatig nem írja alá a halottibizonyítványukat. Nem számít, Niburnak megvoltak azösszeköttetései a F titkárságon, úgyhogy tudta, hamarosan ennekaz ügynek a végére is pontot lehet tenni. Jobban aggasztotta,els sorban pénzügyi szempontból, a hirtelen támadt instabilitás azid járásban; nem kevés értékes felszerelést veszített el emiatt.Nem is ezek pótlása volt a probléma, hanem hogy most be kellállítani valamiféle id járás-szabályozást, miel tt folytathatja.Végül majd leírja költségként.

Egy utolsó neutrínógram érkezett, magától a F titkártól.Megjelent Verid, bagolyszer alakja kissé másként mutatott aszemcsés képen, mint él ben.

– Nibur Letheshon, a Próteusz Társaság elnöke – kezdtehivatalos hangnemben. – Kötelességem tudatni önnel, hogy teljestulajdonrésze a Prokarionon, az Ióta Pavonis harmadik bolygójánmeghaladta az ötven százalékot. A Szövetség rendelkezéseiszerint a Gyarmati Törvénykezés 606733. pontja megtiltja, hogymagánszemély ötven százaléknál több tulajdoni résszelrendelkezzen egy Szövetségi védnökség alatt állógyarmatvilágon...

Tehát máris rájöttek. Nibur megrántotta a vállát. Remélte, hogyminél kés bb fog felt nni a trükkje, de túlzottan nem izgattamagát emiatt. Máris azt fontolgatta, hogy megcáfolja ezt az

állítást, mégpedig három különböz világ törvényszékén. Apereskedés évtizedekig el fog húzódni, és addigra talán meg isváltoztatják ezt a rendelkezést.

– Ennélfogva – foglalta össze Verid – bízunk elíziumibecsületében és feddhetetlenségében, hogy haladéktalanul elegettesz a rendelkezésnek, és önként lemond az önt meg nem illet ,jogtalanul szerzett földtulajdonról. – El rehajolt, és megváltozotta hangja. – Hallom, hogy Iras igencsak jól érezte magát ahegyekben. Mindig is derék vendéglátó volt, barátom. Vigyázzonmagára, kedves Nibur... és vigyázzon Irasra is!

Nibur eleresztette a füle mellett a leereszked megjegyzést.Neki is el kellett még küldenie egy pár neutrínógramot, miel ttmegkezdi utazását az r szeletein keresztül. A hajója mindig alegrövidebb útvonalon ugrott át, bár így tízszer annyiüzemanyagba került.

Végül megérkezett Iras, hogy együtt szálljanak be a Próteusz-ba. Oktopodjaik minden eshet ségre készen köréjük gy ltek. Irasfelhajtotta a talárját, és elragadtatottan mosolygott.

– Átvizsgáltak? Gondolom, tiszta vagy.– Bizony, shontestvérem, ahogyan te is. – Az orvosok még az

elíziumiaknak is kötelez vé tették az rugrások el ttivizsgálatokat, ez alól a kutya sem volt kivétel. Banga most adokkolócs be vezet kapu el tt szimatolt, s közben a farkátcsóválta.

A nanoplasztikus kapu úgy tárult ki, mintha elolvadt volna aközepe, a szélei visszahajtottak, és megnyílt mögötte a forgó cs .Nibur megkapaszkodott egy fogantyúban, felkészülve avonzóer k változására. Banga belépett a cs be, és ugyanabban apillanatban panaszosan felnyüszített, majd behúzott farokkalösszegörnyedt.

Nibur meglepetten markolta meg a nyakörvét. Az ebtökéletesen hozzászokott már a dokkolócsövekhez; most azonbanmégsem akarózott bemennie. Talán a mesterséges gravitációgyorsabban emelkedett meg a szokásosnál.

Iras el rement, de pár lépés után megtorpant, és megfogta ahomlokát.

– Te jó ég... alighanem üzemzavar van a nanoszervóimban.

Banga a nyakörvet rángatta, Nibur tett egy bizonytalan lépéstel re, aztán megállt. Fejében nagyon furcsa érzést észlelt: túlalacsony itt a „gravitáció", fordult meg benne. Talán túl kevés azoxigén is? Görcsbe rándult a gyomra, és orrfacsaróan b zösfolyadék zúdult ki a torkából a száján keresztül, márpedig ilyesmiélete ötszáz éve során soha nem történt még vele.

Kiáltani próbált, közben furcsa, fényl alakzatokat látott. Azalakzatok a fejével együtt mozogtak; alighanem a szemének, azagyának a belsejében voltak. A nanoszervóimból jönnének ezek aképek? – tette fel magának a kérdést. Az alakok koncentrikusköröket formáltak; aztán szertefoszlottak és összeálltak, hárombet t képezve: NEM. Ez volt az utolsó, amit érzékelt, miel ttelveszítette az eszméletét.

Tizenhat

A Lélekkolónián az abroncsfajzat eljutott a bölcs de el ttifalhoz, és belemélyesztette gyökereit. Éppen elérte a bedesz-kázott ablak párkányát. A telepesek a nagyobb csomagokat márösszepakolták, és készen álltak, hogy elinduljanak, mihelyt elfogyaz utolsó adag élelem is. Mivel a földeken már nem kellettdolgozni, a gyerekek legalább be tudták pótolni az elmaradtórákat, a számtant, az olvasást és a Szabad Szövetség polgáraitmegillet alkotmányos jogok ismeretét. A nacionalistatüntet knek most már nem lehetett okuk a panaszra.

– Hallottad, mi történt – kiáltotta Geóda testvér – azzal azellenszenves alakkal a Próteuszból meg a csendestársával?Mindketten súlyos betegek! Elkapták az rhányadék-ragályt! –Ujjongva tekergette szemkocsányait, amíg észre nem vette Rodrosszalló pillantását. – A halandó emberek hamar kigyógyulnakbel le – tette hozzá Geóda – az elíziumiaknál viszontkomplikációk lépnek fel: agyhártyagyulladást kapnak.

– Hallottam róla, igen. – Rod megfogadta, hogy imádkozni foga gyógyulásukért. – Még mindig nem tudni, mi váltja ki

– Khral igencsak foghatja a fejét; most aztán végképp nincsideje az abroncsfajzataira.

– Rejtély – felelte Geóda. – A kutyánál triplexantibiotikumokat alkalmaztak – az meg megdöglött. Most talánmajd meggondolják magukat a bolygónkkal kapcsolatban.

– Csakhogy abból nekünk semmi jó nem fog származni. Azelíziumiak a halál puszta említésére is kitértek a hitükb l, még hacsak egy kutya haláláról volt is szó.

Aznap este a telepesek a szabadban imádkoztak, a lámákbégették a lenyugvó napot, egy kósza zümmög pedigelkalandozott az abroncsfajzattól. Rod azt vette észre, hogy alátása egy pillanatra elhomályosul, és fényes, kezdetleges alakokjelennek meg el tte. Ez eszébe juttatta korábbi találkozását a

szörnyeteggel. Megrázta a fejét, és próbálta kitisztítani agondolatait. Menjen el az Állomásra egy vizsgálatra? Mit tehetnekérte, ha még az elíziumiakat sem tudták meggyógyítani?

Másnap reggel a holopódiumon megjelent a Próteusz Társaságképe. A társaság meghatározhatatlan nem szóviv je ugyanúgyállt ott, mint mindig, a soha véget nem ér hullám fölött.

– Változás állt be a terveikben – jelentette be a szóviv , minthaa telepesek maguk tervezték volna így a jöv jüket. A Lélekhívóksztoikus nyugalommal hallgattak. – Huszonnégy óra múlvaelindulnak. Holnap pontosan ugyanebben az órában fogmegérkezni a szállítójárm .

Tehát nincs visszaút. A gyerekek gyalog mennek majd vagyoktopodok fogják vinni ket. Rod rezzenéstelen arccal, leengedettkarral állt a holopódium el tt.

– Felépült már az otthonunk a Kheirónon? – kérdezte Artemiszanya. – Lesz fedél a gyermekeink feje fölött?

– El re nem látott nehézségek merültek fel. A Kheirónontovábbi lakhatási vizsgálatokat kell végeznünk; meg kelltisztítanunk a halálos betegségekt l, miel tt további kolóniákatalapítanánk ott. Az összes prokarioni telepes számára ideiglenesszállást biztosítottunk egy bolygó körül kering m holdon.

Egy menekülthajón. A gyerekek menekültek lesznek.– Mihelyt felszámoltuk a betegséget, és megsz nik a karantén,

szabadon távozhatnak.– Mit értenek azalatt, hogy „felszámolták"? – Rod reszketett a

düht l. Az egész világot „megtisztítják", hogy kiirtsák a legkisebbbetegséget is, amely csak az elíziumiakat veszélyezteti?

A jellegtelen figura nem felelt. Geóda kieresztette aszemkocsányait, és Artemisz anya néhány tincse ismeghosszabbodott, mintha a karját nyújtaná könyörögve.

– A Lélek legyen veletek – suttogta végül a Tisztelend Anya.Ezután megpróbált küldeni egy neutrínógramot a F titkárságra,

de azt mondták neki, hogy nem m ködik az adókészülék.Azonban aznap este mégis érkezett egy neutrínógram a dolo-mothi Legtisztelend bb Atyától.

A szemcsés képen felderengett az Atya szürke alakja, aszakálla hosszabb volt, mint bármikor.

– A Lélek legyen veletek, Fivéreim és N véreim – kezdte. –Nagyon nehéz a szívünk a prokarioni hírek hallatán. De legalábbhálát adhatunk a Léleknek, hogy megmenekültetek ett l aziszonyú kórtól és nyomorúságos következményeit l. Sajnos senkisem láthatta el re, mi lesz a vége a kemény munkátoknak azon akietlen világon.

– Ne feledjétek, nem ti vagytok az egyetlen telepesek, akiksies er feszítéseket tettek egy furcsa, új világban, csak azért,

hogy végül fel kelljen hagynotok a próbálkozással. Derekasanhelytálltatok, és a gyermekeiteket helyesen neveltétek, a Lélekszellemében. Amikor hazatértek a Valedonra, biztosak lehettekbenne, hogy a Lélek nem fog cserbenhagyni benneteket. Kitárvaházaink vannak, ahol felcseperedhetnek a gyermekeitek, amíg

k is meg nem hallják a Lélek szent hívását.– Az egész Dolomothi Felekezet imádkozni fog a Lélekhez,

hogy adjon nektek er t a hazaúthoz.

A vacsorára felszolgált sebzettszív-ragut a gerendákrólösszefogdosott helikoidokkal tették ízletesebbé, mivel elfogyott azutolsó adag zooid-hús is. Miközben Chae kiosztotta az ételt ahosszú asztalok mentén, Rod még mindig nem tudta elhinni, hogyez lesz az utolsó vacsora tizenkét évvel ezel tt épült otthonukban;

t, az utolsó vacsora a Prokarionon. Gaea nem is evett, csakcsimpaszkodott belé, és az ikrek is sírdogáltak.

T'kun felbukkant az asztal alól.– Egy rhajóban fogunk élni? Hozhatom a kedvenc zooidomat?Haemum vezette az imádságot, igazságért és kegyelemért

könyörgött a Lélekhez. Rod észrevette, hogy nem tud a szemébenézni.

Vacsora után elpakolták az utolsó tányérokat és villákat is. Afarm felszerelésének nagy részét már elszállították – eddig azthitték, a Kheirónra, most azonban senki sem tudta, hogy hová.Minden gyerek megtartott valami kincset emlékbe: egy darabkvarcot a zafirbányából, egy helikoid-propellert vagy egymegszárított, kicsavart növényi hüvelyt.

Miután lement a nap, a gyerekek leültek a kerékf ben,

Artemisz anya pedig szétterítette a szoknyáját, hogy elmesélje azutolsó esti mesét. A nanoplaszt red i közt egy bolygó és egycsillag képe jelent meg. A bolygó zöld gömbje felh k mögé bújtés félig sötétségbe burkolózott, a csillag azonban olyan fényesenragyogott, hogy nehéz volt ránézni is.

Volt egyszer egy világ, ahol csak gyermekek éltek. Aholminden patás úgy született, hogy már volt rajta nyereg, és mindenfán kis lépcs fokok voltak, hogy könnyebb legyen rájukfelmászni. Minden rovarnak kis lyukak voltak a testében, hogykönnyen gombost re lehessen t zni, és minden fáról indák lógtakle, hogy lehessen rajtuk hintázni...

A gyerekek nevettek, és tovább sz tték a történetet:– Minden zooid nyakán póráz n tt, hogy lehessen sétáltatni!– És érett gyümölcs termett a hátukon, hogy ne kelljen rájuk

vadászni!– És a kréták is a fán n ttek!Ez a világ évmilliók óta létezett. De a napja megöregedett,

fogytán volt az t tápláló hidrogén. Amikor elfogyott az utolsó kishidrogénatomja is, a csillag azt mondta a világnak: „Növekednemkell. Elég nagyra kell n nöm ahhoz, hogy elégessem a másodiklegjobb üzemanyagomat. De csöppet se félj, kis világ, mert tesosem fogsz meghalni." És a csillag egyre nagyobb és vörösebblett. Olyan nagyra n tt, hogy egyszer csak kereszteznie kellett akis világ röppályáját. Ahogy a csillag közeledett a bolygó felé, azott él lények elaludtak a melegben; otthonuk belezuhant a napba,és csillagporrá vált. De amit a csillag mondott, igaznak bizonyult,mert ez a világ nem halt meg. Örökké élni fog a gyermekekszívében, akik emlékeznek rá.

A gyerekek elcsendesedtek, és vigaszt keresve közelebb bújtakegymáshoz. Csak Haemum és Chae maradt távol a többiekt l,komor arccal ültek oldalt. Rod úgy érezte, hogy valami elpattantbenne. Mindenütt szeretet és béke van körülötte de vajon valódi?Nem fogja többé hívni a Lélek?

A gyerekek mindent bepakoltak és lefeküdtek, de Rodnaksehogy sem jött álom a szemére. Odakint állt, szemerkélt azéjszakai es , majd elállt, és teljes pompájukban felragyogtak acsillagok. A távoli énekl fa-erd fel l halvány fény derengett, a

színeik rejtélyes mintázatban villogtak a lombok fölött. Valahol akerékf ben egy éjszakai zooid a párját hívogatta, amaz pedigválaszolt neki. A szell egy abroncsfajzat illatát hozta.

Teljesen belefeledkezett a nézel désbe. Egy oktopodcammogott el a lámák ólja mögül, és megkerülte a f épületet,ugyanabban az órában, mint minden nap. Az oktopodokcsökönyösen ragaszkodtak a szokásaikhoz; Rod már jól ismerte ajár rözéseik útvonalát, hiszen minden éjjel ugyanazt akacskaringós utat követték. Hirtelen elhatározásra jutott.

Bement megkeresni Artemisz anyát, aki most egy alvó, szürkekupac volt a sarokban. Megérintette a szabadgépet, bár nagyonsajnálta, hogy megzavarja a pihenését. Artemisz lassan ébredezett,karjait kinyújtotta és a haja is el bukkant az alaktalan nanoplaszt-masszából.

– Tisztelend Anya, a feloldozásodat kérem – mondta nekiRod. – Olyan sok évig hívtam a Lelket... de a Lélek, aki ahívásomra válaszolt, err l a bolygóról való. Nem tudok visszatérnia Valedonra, nem hagyhatom pusztulni ezt a világot.

– Csakugyan – mondta a Tisztelend Anya. – Jól látod. De mittudsz tenni?

– Kifigyeltem az oktopodokat. Csak a Próteusz segédgépei,nincs bennük értelem. Tanulmányoztam a mozgásukat, és magamis tudom már, hogyan osonhatnék el egy ilyen gép mellett.Engedelmeddel, ma éjjel elmegyek, és eltakartatom a nyomaimategy abroncsfajzat nyomaival. – Megrázkódott, de nem volt máslehet ség. – Ha elbújok az erd ben, talán el tudom érni, hogyelhalasszák a végs tisztogatást, amíg a bolygó urai felkészülnekrá, hogy visszavágjanak. Ki tudja... a Szövetségi Tanács talánidejében észhez tér.

Artemisz anya fontolóra vette az ötletet.– Ha hívnak, menni kell, ám legyen. De vigyázz! Ha elkapnak,

nem fognak keszty s kézzel bánni veled.– Vállalom ezt a kockázatot. – Rod egyik kedvenc tantárgya az

Akadémián a kínzások elviselése volt. A tanulók tiltakoztakidejétmúltsága ellen, de az Akadémia mestere csak mosolygottezen.

– Jól van hát – mondta a Tisztelend Anya. – Azt hiszem, az

lesz a legjobb, ha addig én rádiózajjal ártalmatlanná teszem azoktopodokat. Ahogy mondod, csak segédgépek; eltart majd egydarabig, amíg föleszmélnek, és „megjavítják" az áramköreimet.

Rod nagyot nyelt.– Köszönöm – mondta, de suttogni is alig tudott.– El ször azonban meg kell kérdezned Haemumot és Chae-t,

hogy nem akarnak-e veled tartani.– Micsoda? De hiszen k még gyerekek! Túl veszélyes kaland

lenne ez, és nekik még élniük kell!– Joguk van dönteni. Elvégre ez az bolygójuk is.

A sötét bölcs dében Haemum és Chae kíváncsi tekintetét lkísérve Rod lefeszegette az ablaktáblákat, és remélte, hogy nemébreszti fel a kicsiket. A lent strázsáló abroncsfajzat szagától kishíján elájult, de eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad, hozzá fogszokni. Az ágyban fekv Gaeát megvilágította egy holdsugár; akislány, arcát a kezébe temetve, az igazak álmát aludta. Rodmegállt fölötte, és egyre csak az járt az eszében, vajon látja-e mégvalaha. Rádöbbent, hogy Artemisz anyának igaza volt, egy szálmagában sosem szánta volna rá magát az útra.

Haemum és Chae kezükben hátizsákkal az ablakpárkányonegyensúlyoztak, és már alig várták, hogy induljanak. Végülmegpittyent Rod zseb-holopódiuma; ez volt a jelzés a TisztelendAnyától, hogy hatástalanította az oktopodokat.

Rod az ablakban guggolt, majd nagy lendülettel átugrott azabroncsfajzaton. A kertben ért földet, a lény ágas-bogasvontatógyökerei között. Haemum és Chae kidobták utána ahátizsákjukat, meg persze az övét is, Rod azonnal fel is vette ahátára. Aztán a két gyerek is kiugrott, és mindhármanvégigrohantak az abroncsfajzat hagyta nyomon. A ragasztószerváladék beborította a kezüket és a ruháikat; kellemetlen érzés volt,de így legalább egyetlen nanoplasztikus üldöz sem mert egy ujjalsem hozzájuk nyúlni.

Vörösl holdfény világította meg a tájat, mintha vérbenfürösztené. Úgy egy kilométert rohantak, amíg az abroncsfajzatnyoma el nem halványodott, és ismét el bukkant a kerékf ,

úgyhogy igencsak emelgetni kellett rajta a lábukat. Rodészrevette, hogy Chae hasra esett mögötte, ezért egy kissélelassított. De üldöz knek még mindig nem volt nyoma.

Üreges hangú dallam csendült fel, a legközelebbi énekl -faerd -sáv hangja. Az abroncsfajzat nyoma, ami már alig látszott,szélesebb és er sebb szagú lett, mintha több ilyen szörny is jártvolna erre. Rod el vigyázatosságból bevetette magát a fák közé,hiszen sosem tudhatta, mi pottyanhat rájuk a fák ágai közül. A fákkísérteties éneke szinte már bömböléssé fokozódott, és mindenmás hangot elnyomott.

Folytatták útjukat az erd ben az abroncsfajzatok nyomán,amelyek néhol mintha keresztezték volna egymást, és azénekl fák nagy boltívei közt kanyarogtak. Rod csodálkozott is.hogyhogy maguk az abroncsfajzatok nem jelentek még meg. Ahajnal közeledtével egyre halkabb lett az éneklés, és más lényekneszezését is meg lehetett hallani. Hosszú, tekerg gy khimbálóztak az ágakon, nyögdécseltek egymásnak, és egyhurokkígyó arra oldalazott, ezért Rod felgyorsította a lépteit.Gyakran beakadt a lába, amikor pedig megpróbáltmegkapaszkodni, még a kezét is megvágta és összehorzsolta. Aztkívánta, bárcsak inkább a csökönyös lámák hátánmenekülhetnének.

Végre felbukkantak a nap els sugarai egy kissé keletre, ahátuk mögött. Rod szólt a kicsiknek, hogy álljanak meg. – Ittfogunk aludni, amíg le nem száll az éj. A csapzott hajú Haemumszó nélkül bólintott. Chae kimerülten az egyik fa oldalának d lt.Mi lesz vajon bel lük? – gondolta Rod. – Tehetséges tanulókvoltak, most hontalan menekültek. Magára nem is gondolt.Hirtelen eszébe jutott 'jum, a nap, amikor megismerte, egyedül azuniverzumban, a halál nyomortanyáján. Bel le vajon mi lesz?Most mindannyian abban a helyzetben voltak, mint akkor .

k hárman legalább ott voltak egymásnak. Rod megfogtaHaemum és Chae kezét, és mindkett t magához ölelte. Atöbbiekre gondolt, Artemisz anyára és Geóda testvérre, akik ottmaradtak egyedül a csöppségekkel és a lámákkal – vajon hogyboldogulnak? És hol lehetnek most? Nehezen tudta maga eléképzelni az elhagyatott, kihalt kolóniát, ahol már senki sem

veli a sebzettszív-földeket.Felállította a sátrat az énekl fa boltíve alatt. Mindhárman kés

estig aludtak. Este felkeltek, megvacsoráztak a csomagoltelemózsiából, ügyelve arra, hogy maradjon kés bbre is. Haemumvizet hozott, és felforralták a napközben feltölt dött napelemesvízmelegít ben. Vacsorára Chae fogott egy hurokkígyót ismagának és Haemumnak. Rod még nem mert enni, nehogymegbetegedjen; itt aztán senki sem tudna segíteni neki. Imádkozásközben sátrukra finom alkonyati es csöpögött.

Az éj beálltával tovább kellett menekülniük az erd sávban,hogy amennyire csak lehet, távol kerüljenek az üldöz kt l, akikazóta már minden bizonnyal a nyomukba eredtek. Chae azonbansántított – bár b szen tagadta –, Haemum pedig gyakran megállt,és a homlokára szorította a kezét.

– Vegyél már be egy gyógyszert! – noszogatta Rod.Haemum a fejét rázta, és síri hangon felelt:– Úgysem használ...Miközben tovább vánszorogtak el re a huroklevelek közt,

egyre er sebb lett az abroncsfajzatok szaga. Végül kibotorkáltakegy tisztásra az énekl fák között. Rod megállt, és majdnemfelkiáltott elképedésében.

A csillagpöttyös égbolt alatt egy abroncsfajzat-csoportálldogált, legalább egy tucat példány. Egy tapodtat semmozdultak, olyanok voltak, mint a pókhálólepte, kidobottteherautógumik. Rod egy pillanatig nem is tért magához adöbbenetb l, aztán a gyerekekhez fordult:

– Itt megpihenhetünk egy kicsit – mondta. – Az oktopodok úgykerülik ezeket, mint a pestisest. – Legalábbis remélem, tette hozzámagában.

Chae teljesen egyetértett, és már le is heveredett. Haemum nemvolt ilyen határozott, de is szót fogadott. Rod szerette volnamegvigasztalni, de nem tudta, hogyan csinálja. is lecsüccsent,egy énekl fa törzsének támasztotta a hátát, és maga sem ismertevolna be, miért is állt meg valójában.

Mert mi van, ha ezek a szörnyek csakugyan a Prokarion urai?Hogyha valami módon több üzenetet is kicsikarhat bel lük, nemcsak egy kinyújtott kéz képét?

Nézte az abroncsfajzatokat, megpróbált lazítani és semmiresem gondolni, mint amikor a Lelket szokta hívni. Egy kis ideignem történt semmi, már majdnem el is nyomta az álom. Csakhogyabban a pillanatban újra megjelentek a fényes foltok, és alakotöltöttek az agyában. Találomra változtatták az alakjukat,különváltak majd újra egyesültek, mint amikor egy szobrászjátszadozik az agyaggal. Egy kezdetleges pálcikafigura öltöttalakot, három elágazással. Mi lehet ez? három ujj?

Az alak úgy egy percig változatlan maradt. Aztán két vonalaszertefoszlott, a legfels viszont meghosszabbodott a függ legesvonal tetején, a másik irányba is. Rod döbbenten vette tudomásul,hogy amit az el bb látott, nem más, mint egy „E" bet , az amostani pedig egy „T".

– Haemum... – súgta oda a kislánynak.– Tessék, Rod testvér?– Nem szoktál néha... fura dolgokat látni? Amikor fáj a fejed?– Lehet – felelte a gyerek tétován. – Milyen dolgokra

gondolsz?– Mondjuk: bet ket.Ebben a pillanatban megjelent egy „A" bet is, majd rögtön

utána egy „O".– De, láttam már bet ket – vallotta be a kislány.– Miért nem szóltál róla eddig nekünk?– Chae azt mondta, hogy dilinyósnak fogtok nézni minket.Rod Chae-re nézett.– Azok is vagyunk – mondta Chae. – Mióta az abroncsfajzat

utánunk jött.Rod most ismét Haemumhoz fordult:– „E, T, A, O, N..." Jelent ez valamit?– Én meg is kérdeztem az iskolában – újságolta Haemum. –

Azt mondták, ezek a leggyakrabban el forduló bet k anyelvünkben. – Megfogta a férfi karját. – De hát k ezt honnantudják, Rod testvér? Hogyan képes egy abroncsfajzat így...beférk zni a fejünkbe?

– Mikrozooidokat juttatnak belénk, méghozzá a zümmög ksegítségével. A mikrozooidok kapcsolatba lépnek az agyunkkal,valahogy úgy, mint a nanoszervók.

Chae a földhöz lapult.– Mindig is tudtam, hogy gonosz szörnyek ezek.Rodnak eszébe jutott, amikor Saraihoz mentek, és szegény

kisfiú arra ébredt, hogy egy zümmög k lepte látogató hajolföléjük.

– Ha félsz t lük, nem muszáj velünk tartanod, Chae.Nyugodtan visszamehetsz az Állomásra.

A kisfiú megrázta a fejét.– Az még ennél is rosszabb lenne.– Szavakat szoktál látni? – kérdezte Rod Haemumot.– Egyszer láttam, azt hiszem. Az „az" nével t. Az

abroncsfajzat tehát tudott a „szavakról"; de a jelentésüket nemismerte. Vagy mégis? Honnan ismerte a bet ket, amelyeketlevetített? Valahogy látnia kellett, amit a saját szemével lát.

Ezért aztán el kotort a hátizsákjából egy darab nanoplasztot,még volt benne annyi energia, hogy halványan világítson.Leválasztott néhány nagyobb darabot a nanoplasztról,összesodorta ket, és bet ket formázott bel lük. A KÉZ szót írtaki. Addig nézte a földre rakott bet ket a saját keze mellett, amígkönnybe nem lábadt a szeme. Aztán feladta, és elfordította atekintetét.

Hasogatott a homloka, és megjelentek a szeme el tt a fényesgy k. Vibráltak, és elkezdték kirakni ugyanazt a szót: K...É...

Rodnak kezdett derengeni, hogy valami borzasztó fontos dologtörténik; a Szövetség szabályai és rendelkezései értelmébenazonnal jelenteni kellett, ha idegen értelem veszi fel a kapcsolatotaz emberi fajjal. Csak az volt a baj, hogy a gyakorlatban ilyensohasem történt; és most már nem hinné el senki. „Egy Lélekhívólátomásai nem számítanak bizonyítéknak."

Szaporán pislogott, de a bet k ott maradtak az agyában, egykéz elnagyolt körvonalai mellett. Miért nem egyszer en a leveghullámain keresztül kommunikálnak ezek a lények, gondolta,miért a fejében jelentkeznek? Sóhajtozva összeszedte a mégmindig pislákoló nanoplasztot és egy másik szót rakott ki bel le.OTTHON. Csakhogy ez nem vezetett eredményre; valamikézzelfoghatóbbra volt szüksége. A GYERMEK szóval ismegpróbálkozott, bár nehéz volt egy gyereket rajzolni mellé. A

LÁMA szót is kirakta, a hozzá tartozó rajz egy négylábúpálcikafigura volt, ezt követte az ÉN, meg egy pálcikaember, kétlábbal. A TE szó következett... de hogyan rajzoljon le egyabroncsfajzatot?

Csakhogy ekkor az agyában megjelent a felirat: TE... LÁMA.Rod meglepetten pislogott. Az abroncsfajzat mikrozooidjai

alighanem a gondolatai közül sz rték ki a „TE" személyesnévmást. A „láma" jelentését minden bizonnyal félreértették,hiszen Rod éppen négykézláb kuporgott a földön. Türelmesenátrendezte a nanoplasztot, hogy az legyen olvasható: ÉN...EMBER.

Azonnal megérkezett a felelet:ÉN... EMBER; TE... LÁMA.Rod ezt az üzenetet egyáltalán nem tudta mire vélni. Ránézett

az abroncsfajzat-csapatra, és azon t dött, melyikük küldhette.Vagy talán együtt küldték? Talán kollektív tudatuk van?

És mit fog majd tenni a Szövetség, amikor ez kiderül?

Tizenhét

Az Állomáson Sarai éppen az el adását tartotta aholopódiumon. A lila szín Ivadék most sem viselt több ruhát,mint máskor, mindössze egy hosszú uszályt öltött magára elíziumidivat szerint. Az el adóterem zsúfolásig tömve volt tudósokkal.Ott volt Sarki Hold, Khral, a szabadgépek továbbá számos hernyóalakú orvos, akikre még várt a feladat, hogy visszahozzák a kételíziumit a kómából. Mint a méhek döngtek a fejük fölött akígyótojás-riporterek, ám az Állomás még az elején figyelmeztette

ket, hogy ne zavarják az el adást.A sarokban 'jum üldögélt. Lógázta a lábát, és fehérjedús

süteménnyel etette Sarai húsev indáját. A lény csakkarhosszúságú volt, Kvark ugyanis nem egyezett bele, hogy ennélhosszabb példányt magukkal hozzanak. A kislány néha csettintettegyet-egyet a feje fölött hálót szöv keleplegyeknek. Egy riportermegpróbálta t is kikérdezni, de 'jum a füle botját sem mozdítottaa kérdéseire.

– Ezek a mikrozooidok – kezdte Sarai – a Sarai phyco-zooidensis faj képvisel i. El ször az emberi gerincfolyadékbólizoláltam ket, szilikátkristályokba zárva. A szilikátburkolatminden mikrozooidot megvéd az emberi szervezet mérgeit l,ugyanúgy, ahogy a b rruha véd minket a Prokarion mérgeit l. Azönök nanoszervói sosem kerestek szilikátokat – tette hozzá

gösen. – A szabványos fikozooid táptalajba áthelyezve ez aszilikátburkolat lebomlik, és el nik...

– H ha, csak nem? – Hold megemelkedett ültében. – Emberigerincfolyadékból? Azt hittem, a törzsét egy abroncsfajzatbólszerezte...

Sarai fagyosan nézett rá.– Talán megvárhatná, míg eljutok odáig, hogy van-e valakinek

kérdése. Akkor is meggondolom, hogy akarok-e válaszolni.Khral megrántotta Hold karját, és Kvark is pisszegni kezdett

neki. Az Állomás közbeszólt:– B ven lesz id nk a kérdésekre, akár egész nap is. Kérem,

folytassa!Sarai felhorkantott.– Ugyan hol találnék én egy abroncsfajzatot? Sohasem jöttek el

a hegyekig, amíg meg nem kellett menteniük a „lakóikat". Amintmondtam...

Hold újra kinyitotta a száját, de aztán meggondolta magát. ésmégsem szólalt meg.

– ... a táptalajban feloldódott, emberi gerincfolyadékbólszármazó szilikátokban – folytatta Sarai – tipikus toroid sejtekrejt ztek, a lyuk körül futó hármas DNS tipikus gy formájával.Ezek a sejtek azonban nem szaporodtak. És nagyon kevesenvoltak, alig százan. – Felemelte a kezét, és legyez szer enszéttárta úszóhártyáját. – Ekkor támadt az az ötletem, hogy„univerzális táptalajt" alkalmazok, egy saját fejlesztés keveréket,amelyben számtalan különféle fajú mikroba fejl dhet. Nyolc sejtetválasztottam. Azonnal megkezdték az anyagcserét, és mindenféleleny göz mellékterméket bocsátottak ki.

Mintegy félóráig ezeknek az anyagoknak a listája futott végig aholopódiumon, miközben Sarai részletesen jellemezte ket. Holdhanyatt d lt a székében, az „orvoshernyók" viszontfölemelkedtek, hogy jobban halljanak, mivel a felsoroltanyagcsere-bomlástermékek bármelyike mérgez lehetett azemberekre.

– Másnap két különálló sejt egymásra talált, és valamifélesajátos párzási rítust követ en reprodukálódni kezdtek. – Saraicsettintett az ujjaival a holopódiumnak. Két, kékesen ragyogómikrozooid jelent meg: a két egysejt egymáshoz ért és lapjávalöszetapadt. Sarai 'jumhoz fordult. – Ushum, te még kicsi vagyehhez. Menj, és sétáltasd meg a keleplegyeket!

'jum tovább etette az indát, amely azóta vagy egy centiméterttt. Tökéletesen tisztában volt vele, mit m veltek annak idején a

szülei a kunyhó sarkában, vagy hogy mi történt azokkal anagylányokkal az utcán, akik nem dobálták meg k vel a férfiakat,hogy megvédjék magukat.

– A két gy alakú sejt lapjával éppen egymáshoz illik –

folytatta Sarai. – Aztán a gy pereménél tökéletesenegybeolvadnak.

A holopódiumon a két egysejt összeolvadt.– Képzeljék csak: mintha két szerelmes ember egyetlen

négylábú lénnyé olvadna össze...! De ne feledjük, hogy mindenmikrozooid voltaképpen csak egy sejt, egyetlen gy hármasDNS-sel. A kett s sejtnek most két gy je van.

A holografikus sejt belsejében a két DNS-gy piros fénybenragyogott fel.

– Mivel a két „szerelmes" sejt eggyé vált, két DNS-gy jükegybeolvadhat és kicserélheti mind a hat szálat. Aztánszétválnak... és az eredmény három gy lesz kett s DNS-sel. –A két piros gy összeért. Aztán háromfelé váltak, valószín leghárom kett s spirállal.

Hold ismét felugrott.– Úgy érti, a triplex DNS-sejtek duplex utódokat hoznak létre?

Tehát két triplex szül összeolvad, hogy legyen három duplexkislánya?

Sarai az égnek emelte két karját.– Jöjjön, tartsa meg helyettem az el adást!– Ne vegye a szívére, Sarai – mondta Khral –; csak próbáljuk

megemészteni a tényeket. Szóval megfigyelte az újszülött duplexsejteket... és azután mi történt?

Az Ivadék haragos pillantást vetett Holdra.– Amint a mi kis házi zsenink jelezte, mindegyik újszülött

sejtnek kett s DNS-e van kezdetben. Csakhogy a sejt azonnalnöveszt egy harmadik DNS-spirált is, visszaállítja a triplexállapotot, miközben az enzimek kijavítják az összes hibáspárosítást az eredeti szül i szálak között, és elvégzik az egészkromoszóma genetikai rekombinációját. Hogy miként állnak újraössze a hármas spirálú DNS-molekulák, természetesen némispekulációt igényel...

A következ félórában tehát feltevéseit ismertette, közben azegyik orvos elhagyta a termet. Sarai a megmaradt háromra nézett.

– Nano-karrieristák. Semmi intellektuális kíváncsiság, ez alegf bb baj a mai orvosokkal. Hogyan akarnak újantibiotikumokat felfedezni, ha nem tanulmányozzák a DNS

ködését?A holopódiumon különböz színekben kezdett villódzni a

három kék gy , miközben az ostorukkal forgó mozgást végezvehaladtak el re.

– Két szül , három gyermek – mondta Sarai. – Az érdekességazonban az: hová lesznek a szül k? Ezek a szül k megsz nneklétezni; igazam van? A közönséges mikrobákat ez persze nemérdekelné, csakhogy a mieink nem hétköznapi mikrobák. –Úszóhártyás kezével a hallgatóság felé intett. – Ne feledjék, azIvadékok szokása szerint nyolc sejtet választottam ki. Nemszaporodott mind a nyolc sejt. Az egyikük egyáltalán nemreprodukálódott, a többiek viszont több nemzedékig szaporodtak.Az els megmaradt, nem is annyira szül nek, inkább „ sapának",akit tisztelnek a fiatalabbak. És a fiatalok az összes tenyészetbentudják, ki az sapjuk.

– Gondoljanak a közönséges mikrobákra! Melyik mikrobaismeri fel a szüleit, az sszül kr l nem is beszélve? Azéleszt gombák gondozzák az újszülött sejteket, a volvoxmoszat-telepek pedig védelmez n gy lnek a kicsinyek köré. De amikor afiatalok elmennek, akkor vége; soha többé nem ismerik fel aszüleiket.

Sarai ismét csettintett a holopódiumnak. Számok töltötték mega vetít t, az összes, több ezernyi szám, amelyeket 'jummaltanulmányoztak, amikor a villogó sejteket vizsgálták.

– Ezek a „n vérkék" viszont mások. Az sszüleik továbbadjáknekik a civilizációjukat. A kis n vérkék és az sszül k a születéspillanatától fogva számok villogtatásával kommunikálnak.El ször egyszer bb számokkal, többnyire hármasokkal ésötösökkel, kés bb már nagyobb számokkal, akár többszámjegy ekkel is. Ezek a többjegy számok szavak. Két szavukjelentését meg is fejtettük: az 1 0 5 3 0 1 jelenti az anti-triplexantibiotikumokat, az 1 0 0 0 3 0 8 0 12 0 2 pedig az antociánt.Minden egyes szó az l-essel kezd dik.

'jum lecsúszott a székéb l, és mintegy megbabonázva fellépetta holopódiumra. A számjegyek felé nyúlkált, mintha ki akarnászedni azokat a leveg l, majd a többi számsorra bökött,amelyek még jobban tetszettek neki. Mi van, ha mindegyik „szó"

voltaképpen prímszámok sorozata szünetekkel?– Egyetlen következtetést vonhatunk le ebb l – szólalt meg

végül Sarai. – A mikrozooidok nem üzenetközvetít k: k maguk aProkarion bolygó értelmes lényei. Hogy erre rájöttünk,természetesen köszönet illeti kis munkatársamat, Ushumot.

Ezután egy percig nem szólalt meg senki, mintha a hallgatóságnem akart volna hinni a saját szemének. Khral felemelkedett ésnyújtózkodott egyet, a lába teljesen elzsibbadt a kétórás, maratoniegy helyben ülést l.

– Csak egy pillanatra – szólalt meg Kvark szem-hangszórója. –Sokféle következtetés lehetséges. Honnan tudjuk, hogy csak egyfajról van szó? Lehet, hogy az ön tenyészete nem volt tiszta; végülis nyolc egyeddel kezdte.

– Az Ivadékok mindig nyolc egyeddel kezdik a tenyésztést –árulta el Sarai. – Hogy ne legyenek magányosak.

– De... – fröcsögte Kvark, aztán feladta.Hold felállt.– Ha nem az abroncsfajzatban élnek a mikrozooidok, akkor

hol?– Szinte bármilyen gazdatesthez alkalmazkodni tudnak,

ugyanúgy, ahogy az emberek is alkalmazkodnak a különféleid járási körülményekhez. Khral eredményei azonban azt a tényttámasztják alá, hogy koncentráltabban jelennek meg egyabroncsfajzatban, mint bármi másban – ismerte el. – Szerintünk azabroncsfajzatok a városaik: ott laknak a legtöbben.

– De be tudnak költözni az énekl fákba is! – kiáltotta Hold.Most, hogy már tudom, mit kell keresnem, ellen riztem. Azénekl fákat használják fel a távolsági beszélgetésekhez.

Egy hernyószer szabadgép-orvos felemelte végtagjait.– Mi van az emberi gazdaszervezettel? – kérdezte. – Miért és

hogyan okoznak ezek a mikrozooidok betegségeket? Mi abetegségek kórtana? Miért akkor jelentkeznek a tünetek, amikorvalaki beszállni készül egy rhajóba?

– Mégis mit gondol? – kérdezett vissza ingerülten Sarai. –Maga talán szeretné, ha az egyik pillanatról a másikra engedélynélkül elhurcolnák a saját univerzumából? Nem próbálna megel ször kimenekülni a gazdaszervezetéb l? Persze... – tette hozzá

dve – mindannyian nem katapultálhattak. Néhányan talán ottmaradtak, és elvitették magukat a csillagok közé...

– Várjon egy percet! – Egy másik orvos is kiegyenesítettehernyótestét. – Azt akarja mondani, hogy egy intelligensbetegséggel állunk szemben, amelynek sikerült észrevétlenülelterjednie... talán más világokon is?

Senki sem felelt. A három orvos hirtelen kiosont a teremb l,szaporán szedték ízelt lábaikat. Néhány kígyótojás a nyomukbaeredt.

– Várjanak! – kiáltott utánuk Khral. – Ez nem holmi„betegség"! Egy újonnan felfedezett értelmes fajról beszélünk!

– Igaza van, Khral – szólt közbe az Állomás –; értesítettem is atitkárságot. De egyúttal betegség is. A két elíziumi a halálán

van.– Hogyan beszéljünk hozzájuk? És hogyan vegyük rá ket,

hogy válaszoljanak nekünk?– De hiszen évtizedekig próbálták felvenni a kapcsolatot a mi

baktériumainkkal! – vetette közbe Hold és megrázta a fejét. –Bizonyára már réges-rég feladták. Azt hiszik, hogy azintelligenciahányadosunk nulla.

'jum csak nézett maga elé. Szemhéja alatt most is látta avillódzó fényeket. Talán holopódiummá változik – lesz a benneél n vérkék holopódiuma. De hogyan válaszoljon nekik?

Eszébe jutottak a fénykibocsátásra képes indák, amelyeketSarai anya „beszéltetett" a tartályban lév n vérkékhez. 'jum márkorábban is gondolt arra, hogy kipróbálja azokat az indákat, ésmost, hogy az anyja nem figyelt oda, eljött az alkalom. Miközbenkiment, Khral felnézett.

– Sarai, ki volt az els hordozó? Kib l nyerte ki a táptalajt?

Rod ijedten nyitotta ki a szemét. Egy kicsit elszundíthatott, de azseb-holopódium csipogása felébresztette. Haemum és Chaemélyen aludt mellette, annyira fáradtak voltak, hogy még acsipogásra sem riadtak fel. A kora délutáni napfény átsz dött azénekl fák boltívei között, és hangosan csiviteltek a helikoidok.

Rod homlokráncolva nézte a holopódiumot, és azon t dött,

mit tegyen. Csak Artemisz anya tudta a hívókódját. A holopódiumújra sípolt egyet. Rod kénytelen-kelletlen kinyitotta a dobozt.

– Csak ellen rizd, ki hív! – utasította.A dobozban megjelent két apró figura. Jobban megnézte ket:

az egyik Khral volt, a másik a magas termet Sarki Hold, aki mostakkora volt, mint egy játék katona.

Rod meglepetten pislogott. Honnan tudták, hol keressék?Lehet, hogy csak az üldöz ik trükkje az egész, hogy lépre csalják?Lehet, hogy csak egy el re felvett kép?

– Rod! Hall minket, Rod? – kérdezgette Khral érezhet enzaklatottan. – Nem tudom, Hold; próbáljuk meg még egyszer. –Oldalra hajtotta a fejét, hogy hallja Kvark szem-hangszórójánaksuttogását. Az egész kutatócsoport t próbálja elérni?

– Rod, kérünk, válaszoljon! A gyerekei... Segítenünk kellnekik.

Rod marokra fogta a dobozt.– Sugározd az adást! – parancsolta végül.Khralnak tágra nyílt a szeme.– Na végre! – zihálta az alig hallható hangocska. – Hála az

égnek, már azt hittük, valami baja esett.– Honnan tudták a hívókódomat? – kérdezte Rod.– Artemisz anya árulta el. Mi...– Jól van? És a gyerekek?– Úgy tudjuk, igen. k...– k is jól vannak – szólt közbe az Állomás –; itt vannak a

fedélzeten.Rod felsóhajtott, és egy pillanatig megszólalni sem bírt.– Mind jól vannak... többé-kevésbé – remegett Khral hangja.– Három Holló gondozza ket – tette hozzá Hold. –

Karanténban vagyunk, nem hagyhatjuk el ezt a helyet. Egyikünksem, Torr tudja, meddig.

– Szörny ség! – kiáltotta Khral. – A Szövetség meg rült...minden életet el akarnak törölni a bolygóról, Rod, nem érdekli

ket, hogy maga ott van-e vagy sem.Rod vállat vont.– Akkor rajta. Mit tehetek még önökért?– Az Állomás mondta, hogy keressük meg magát – magyarázta

Khral –, és Artemisz anya is beleegyezett. Rod... van valami,amir l még nem tud. – Bizonytalanul nézett Holdra.

– A mikrozooidokról van szó – mondta óvatosan Hold. – Khralmajd elmagyarázza.

Rod úgy érezte, már most is többet tud, mint kellene.– Nos – kezdte Khral –, Sarai elmondta nekünk, honnan

szerezte az els tenyészetét. Azóta persze kitisztította mindet –tette hozzá sietve –, de... – Bizonytalanul elhallgatott. – Gaeagerincvel jében voltak.

Rodnak leesett az álla.– Gaeában? – hüledezett. Erre aztán igazán nem számított.– De hát hogyan... mikor...?Khral elfintorította az arcát, és elfordult. Hold vigasztalóan

átölelte.– Nincs semmi baj – tette hozzá. – Sarai megesküdött rá, hogy

mindet kiszedte bel le.– Akkor történt, amikor Gaea nála járt, hogy meggyógyítsa a

nyitott hátgerincét – magyarázta Khral, miután összeszedte magát.– De... miért nem árulta el nekem?– Nem bízik meg magában.Rodnak eszébe jutott a nap, amikor megérkezett, a két sebesült

fiúval és a kislánnyal, akire ugyancsak ráfért az ápolás; emlékezettarra is, mennyire kihozta Sarai a béket résb l, de az soha nemérdekelte, mit gondol róla ez a lila lény.

– Alaposan megvizsgálta Gaea gerincvel jét, és megtaláltaezeket a fura szilikátkristályokat, amelyeket a mi nano-szervóinkészre sem vettek, egész egyszer en mert nem voltakbeprogramozva ilyesmire. Pedig azokban a szilikátkristályokbanrejt zködnek a mikrozooidok.

– Érti, mit jelent ez? – vágott közbe Hold. – Mindannyianpotenciális hordozók vagyunk.

– Dehogy vagyunk azok – tette hozzá Khral sietve. – Most.hogy már tudjuk, mit kell keresni, mindannyiunkat megvizsgáltak.

– Még a szabadgépeket is – szólt közbe Kvark –, pedigbennünk aztán eddig sem találtak szilikátokat soha. Attólfüggetlenül én arra bolygóra többé be nem teszem a lábam!

az óvatosság, gondolta Rod gúnyosan.

– Mintha azt mondta volna, hogy teljesen normális dolog, hanéhány mikrozooid bekerül a szervezetbe.

– A bélrendszerben normális is, ha találunk egypárat –magyarázta Khral –, de a központi idegrendszer jobb, ha tisztamarad. Ha ott jelentkezik a fert zés, akkor agyhártyagyulladáslesz a vége – mint annak a két elíziuminak az esetében is.

– Még mindig betegek? Miért nem távolították el bel lükazokat a... „szilikátokat"?

– Nem merik az orvosok. Ne feledje, a triplex antibiotikumvégzett a kutyával. Maga mit tenne, ha valaki „odakintr l"megpróbálná elrabolni? Rod, maguk a mikrozooidok az értelmeslények, akiket keresünk.

A mikrozooidok értelmes lények. Egy emberi agynakmegfelel adatmennyiség egyetlen sejtben. Hihetetlennek t nt,mégis valahogy összeállt a kép. Nem csoda, hogy olyan sokáignem bukkantak értelmes lények nyomára. Most pedig... Meg-borsódzott a háta. Hányan lehetnek az testében? Minden okukmeglenne rá, hogy végezzenek vele, ha ezen múlik, hogy asajátjaikat mentsék...

– Most vizsgálják át az összes telepest – tájékoztatta Khral. –Rod, magát is meg kell vizsgálni.

– Kés . Már az agyamban vannak. Beszélnek hozzám.– Mit csinálnak?– Bet ket és szavakat formálnak az agyamban. Khral és Hold

meglepetten nézett egymásra.Az Állomás hangja vette át a szót:– Rod, szükségünk van a segítségére. Ha felvette a kapcsolatot

a lényekkel, akkor sokat segíthet Verid F titkárnak. Muszájmegtudnunk, mit csinálnak azok a betolakodók, amikor agazdatest megpróbál bejutni egy rhajóba.

– Álljon meg a menet! – szakította félbe Khral. – Állomás,err l nem volt szó!

– Fizetünk is magának, Rod – folytatta az Állomás. – Kétszeresveszélyességi pótlékot kap.

– Err l szó sem lehet! – Khral a kapcsolóért nyúlt. Holdmegfogta a karját, hogy megakadályozza, de a n félrelökte.

– Hagyja Rodot békén, megvan neki a maga baja!

Holopódium: viszlát!– De az elíziumiak élete veszélyben van! – gy zködte Hold.

Rod mikrozooidjaitól azt is megtudhatnánk, hogyan menthetjükmeg ket.

– És ismét annyi gyereket vehet magához, mint azel tt.Kezeskedünk róla. – tette hozzá az Állomás.

A Szövetség bármit megadna, hogy megmentse azt a kéteszel s elíziumit, miközben egy fél világ belehal a prion-pestisbe.

– Hagyják Rodot békén! – makacskodott Khral. – AmikorVerid F titkár idejön, majd eldönti, hogyan vegye fel alényekkel a kapcsolatot.

Ekkor Rod, mintha megvilágosodott volna, rájött, mit kívánle a Lélek.– Visszamegyek és megteszem, amit kell – egy feltétellel. Nem

fogadok el pénzt. Nem fogadok el semmit cserébe. Egyedül azértteszek így, mert a Lélek akarja ezt.

Khral arca hamuszürke lett.– Ne tedd, Rod... – suttogta. – Kérlek, ne csináld...

A F titkárság gömbjének mélyén a Szövetségi Tanácsrendkívüli ülést hívott össze. A tanácsterem ajtaja el ttállhatatosan lebegtek a kígyótojások, de a tárgyalásra nemengedték be ket.

A nanoplasztikus terem úgy alakította át magát, hogy aküldöttek mind elfoglalhassák pompás ül helyeiket. A Szövetségmind a nyolc népe képviseltette magát. A tanácsban maga a

titkár elnökölt. Verid az alkalomnak megfelel ideig villogtattaer ltetett kényszermosolyát a küldöttekre. Legbelül azonbanfortyogott, mint egy föld alatt begyulladt, izzó szénbánya.Szeretett Irasa súlyos betegen feküdt – miután félezer évig együttéltek, most nem volt sem eleven, sem holt.

– Polgárok! – A nyolc küldött elnyúlt a teremben különbözszögekben és magasságokban elhelyezett nyolc falmélyedésben. –Polgárok, az Elíziumi Küldöttség kérésére nyitottuk meg ezt azülést.

Az Elízium küldötte ebben az évtizedben Verid régi

ellenlábasa, Loris Anaeshon volt, aki sajnálatos módon magátVeridet követte az Elízium Legf bb Elöljárójának székében, csakhogy kövesse t a F titkárságba is. Egy felszolgáló-kar nyúlt kifelé, és virágtortával kínálta, miközben egy másik egyzsebholopódiumot hozott neki.

– Az elíziumi polgárok véd intézkedést követelnek a járványellen – nyilatkozta. – Ki kell irtanunk e rettegett kórokozóforrását. A részleges tisztítás nemes próbálkozás volt az shonosfajok megmentésére, megfelel en a Szövetség legmagasztosabbelveinek. Csakhogy az ellenséges id járási körülmények és ajárvány rosszindulatú természete szükségessé teszi avéd intézkedést. A bolygót kiürítették, az utolsó szakadár bányászés telepes is elköltözött. Itt az id . – Felemelte a karját. – A

titkárság rendelje el az Ióta Pavonis 3 nev bolygó teljessterilizálását!

– Csatlakozom az indítványhoz. – A valedoni küldött melletteült, fehér talárját annyi ékk díszítette, hogy azok árából egyholdat is lehetett volna venni. Akárcsak az elíziuminak, neki istekintélyes részesedése volt a Próteusz Társaságban.

Ahogy az el re megjósolható volt, az elíziumi küldött is azindítvány támogatása érdekében emelt szót. Verid megpróbáltafélretenni személyes gyötrelmeit. Fürkész tekintete végigsiklott atermen. Kire számíthat, hogy szóljon a Prokarion – és ismeretlenlakosai – érdekében? Az Ivadékok küldöttére mindenképpen; báraz óceánlakó n a Shorán élt, együtt az elíziumiakkal, a fajuknakmégis külön képviseletet biztosítottak. Az Ivadék b rszínéhez ill ,egyszer lila talárt viselt. biztosan ellenzi a földiesítést,akárcsak a szabadgépek küldötte, az a lámpaoszlop alakú lény, akia Szövetség valamennyi szabadgépét képviselte.

Verid a támogató szavazatok ellenére is úgy érezte, hogyszélmalomharcot kell vívnia. A Bronz Égbolt képvisel jét – akiegy igen éles elméj n volt, a b re pedig olyan sötét, mint a1'liieké – meghatja majd az érvelés; csakhogy sajnos maga aBronz Égbolt is egy földiesített világ volt. Nehéz lett volnamegjósolni, hogyan fog szavazni a Szövetség legtávolabbivilágának, a Solarisnak a küldötte. Alighanem a saját érdekeitszem el tt tartva, független álláspontra helyezkedik.

Az elíziumi befejezte a beszédét, és Verid felnézett.– Nálam jobban senki nem ért egyet a javaslat szándékaival.

Egyenként a küldöttek szemébe nézett. – Mégis megkérdem:mióta semmisítünk meg egy teljes bioszférát egy halálos betegségmiatt? Melyikünk örülne, ha az világával történne ugyanez? –Megrázta a fejét. – Nem is beszélve arról, hogy ezek a kórokozókértelmes lények. Kötelességünk, hogy tiszteljük az intelligensidegen életformákat, ez a Szövetségi Alkotmány egyik alapköve...és nem véletlenül. Azzal, hogy tiszteljük a „másikat",egyszersmind jogot formálunk a nekünk kijáró tiszteletre is.

A valedoni küldött széke világítani kezdett, így jelezte, hogyszólni kíván.

– Az alkotmányt nem úgy fogalmazták meg, hogy bármifélesrégi intelligenciára alkalmazható legyen. Hogy úgy mondjam,

inkább az ellenséges rbetolakodókra vonatkozik. Vagy azokra azidegen lényekre, akikkel közösködni lehet – és ez alatt a szokásoskereskedelmet, esetleg kizsákmányolást értem. Hogyanközösködhetnénk egy mikrobával? – Vállat vont. – Én különbensem hiszem, hogy „értelmesek", nincs rá bizonyíték. De hatényleg azok – egy okkal több, hogy kiirtsuk ket, miel ttbebizonyosodik, mert akkor nekünk befellegzett.

– Egyetértek – szólalt fel az urulani küldött, egy elegánsúriember épp elég vaskos szemöldökkel ahhoz, hogy amajomember hibrideket is képviselje. – Több trilliónyi ilyen lényél azon a bolygón. Majd a végén még ezerszeresszavazattöbbségbe kerülnek velünk szemben ezek amikroszkopikus... „emberek". Az én népem ezt nem fogjatámogatni.

Bár egyáltalán nem lepte meg a valedoni és az urulanivéleménye, Verid háta libab rös lett. Az lehet, hogy elegánsruhákban tündöklünk, gondolta, mégis milyen kevés választ elminket a barbárságtól. Suttogott, hogy megadja a szót az Ivadékokküldöttének, akinek felvilágított a széke.

– Válaszra sem méltatom az el bbi érvelést, mert nem t rné anyomdafestéket – kezdte kimérten az Ivadék. – Az én népemneknem újdonság, hogy ezerszeres szavazattöbbséggel kerüljenekszembe. A shorai Ivadékok soha nem helyeselték, és soha nem is

fogják helyeselni az ökoszisztéma-irtást. – Felemelte úszóhártyáskezét, amelynek a színe elfehéredett, így jelezve, hogy szinteesküt kíván tenni. – Ha a Prokarionnak pusztulnia kell, én magamfogom odavezetni a népem, hogy a bolygóval együtt mártírhalálthaljunk.

Az elíziumi küldött megmerevedett, bár számíthatott volna errea fenyegetésre. Nem mintha t magát zavarta volna néhány halnhalála, de mindenképp közfelháborodáshoz vezetett volna.

– Várja csak ki a végét! – kiáltott fel. – Vagy talánmenedékjogot akar adni minden bevándorlónak? Létesíthetneknekik menekülttáborokat az úszó szigeteiken.

– Tisztelettel kérem a képvisel urat, hogy tartózkodjon azehhez hasonló rosszmájú megjegyzésekt l — fojtotta bele a szótVerid. – Megadom a szót a szabadgépek küldöttének.

A „lámpaoszlop" beszélni kezdett:– Természetesen egyetértek a mélyen tisztelt Ivadék

képvisel asszonnyal. A tudatos értelem jogait el kell ismerni...„bármilyen formában jelenik meg". Szó szerint így mondja ki azalkotmány. A méret nem számít – a nanoplasztból készültértelmes lényeket is teljes jogú polgárokként ismerik el, pedignémelyik akkora, mint egy bolygó, némelyik meg olyan picike,mint egy rovar.

Ez megfelelt a valóságnak. Az is igaz volt azonban, hogy amikroszkopikus nanoszervókat egy kevéssé ismerttörvényrendelet értelmében kizárták az értelmes lények közül.

– Ellenintézkedést javaslok – tette hozzá a lámpaoszlop. – Atitkárság vizsgálja meg a mikrozooidok intelligenciáját.Verid megkönnyebbülten bólintott; pontosan erre a javaslatra

számított.– El ször mindenki mondja el a véleményét az els

indítványról! L'lii képvisel úr!A l'lii homlokráncolva nézett az elíziumi küldöttre.– Az én népem akarata nagyon nem egységes. Igazság szerint

támogatnunk kellene minden olyan intézkedést, amely újterületeket biztosít a telepeseinknek. Az úgynevezett„ökoszisztéma-irtás" azonban a mi népünk hagyományaival isellenkezik. Emellett kénytelenek vagyunk megkérd jelezni az

indítvány gazdasági ésszer ségét. Az Ióta Pavonis 3 fehér lyukkaltörtén sterilizálása a Szövetség több százezer milliárdhitelegységébe fog kerülni. A bolygómat ennek az összegnek atöredékéb l megszabadíthatnánk a prionoktól, amelyek eddig többmilliárd életet követeltek.

Akár azt is hozzátehette volna: és mindezt egy döglött kutyakedvéért. Verid le volt ny gözve. Szólt a bels nanoszervóinak,hogy hozzanak össze a képvisel vel egy privát találkozót.

– Mindannyian álmodoznak! – kiáltott fel a Solaris küldötte.– Mikrobákról beszélünk; mikrobákról, amelyek már

kirajzottak a csillaghajók utasainak szervezetében, akik közültízb l kilenc nem betegedett meg. Bárhol a Szövetségbenbujkálhatnak! – Felugrott és széttárta a kezét. – Mit számít, haelpusztítjuk a bolygójukat? Ezek mikroszkopikus lények, egynapig él egy nemzedékük. Akárhol vannak, úgyis átveszik ahatalmat.

– Nagyon is sokat számít – jegyezte meg Verid –, ha teszemazt, ön a mikroba... és tudja, ki irtotta ki a családját.

– Tiltakozom! – ellenkezett az elíziumi küldött. – Ha felüti afejét egy járvány, el ször a gócpontot kell megtisztítani, a többiaztán már gyerekjáték. Most már meg tudjuk találni ket; aszilikát-teszt azonosította az összes hordozót.

A Bronz Égbolt küldöttének széke is felvillant.– Biztos benne? – A n elt dve vakargatta az állát. –

Ugyanazok a kutatók, akik a szilikát-tesztet kidolgozták nekünk,vélik azt is, hogy a betegség intelligens. Elég okos ahhoz, hogyirányítsa a gazdaszervezetükként szolgáló állatot vagy növényt...

t magát az id járást is. Gondolják csak el! Még aleghétköznapibb betegségek is mutálódnak, hogy elkerüljék atesztjeinket és a gyógymódjainkat. A prionokkal sem tudtunkelbánni, pedig azok csupán egyszer fehérjék. Egy értelemmelbíró betegség, amelynek talán még saját „kutatóprogramja" is van,minden bizonnyal megtalálja a védekezés megfelel módját.Amennyiben csak védekezni akarnak, és akkor még nembeszéltem arról, mi van, ha ellenségesek a szándékaik vagy hameg akarják torolni tetteinket. A mostani betegség csak egymelléktermék, a lények túlélési szükségleteinek mellékhatása. De

mi van, ha ezek, intelligens mikrobák lévén ... bosszút forralnakellenünk?

Erre senki sem tudott felelni. A küldöttek néma csöndbenültek. A felszolgáló-karok egy pohár vizet kínáltak az egyiknek.majd a másiknak.

– Mi lesz egy kórokozó sorsa, ha a test, amiben él, elpusztul? –tette fel a kérdést Verid. – Mi van, ha élve kellünk amikrozooidoknak? Még a közönséges kórokozók között is találniolyanokat, amelyek a túlélés érdekében inkább mutálódnak, hogyegyütt élhessenek a gazdatesttel – csak a b rünkön több millióilyen él, a bélrendszerünkben több milliárd. És ha ez a kórokozóannyira értelmes, hogy emlékszik a saját történelmére és vigyázniakar a gazdatestére? Az egyetlen halálos áldozat eddig egy kutya.– Becsukta a szemét, és elgondolkodott. – Iras. bocsáss megnekem!

– Van benne valami – értett egyet a Bronz Égbolt küldötte. –Jelenleg a mi kezünkben van az irányítás, mert k – ezek a„mikrozooidok" – ki kell, hogy találják, hogyan használjákgazdaszervezetként az emberi testet anélkül, hogy fölöslegesenelpusztítsák. Ha most felvesszük velük a kapcsolatot, talánjóindulatúak lesznek, és mindent elárulnak nekünk önmagukrólAz újonnan felfedezett népek szeretnek hivalkodni afejlettségükkel.

Verid reménykedve figyelt.– Nagyon is fontosnak tartom tehát, a F titkárság tesztelje az

értelmüket. Mégpedig minél hamarabb! Amikor a legtöbbetnyerhetjük! – A Bronz Égbolt képvisel je el rehajolt. –Támogassuk mindkét indítványt: egyrészt lépjünk kapcsolatba amikrozooidokkal, másrészt állítsuk készenlétbe a fehér lyukat abolygó teljes kör sterilizálására! A felkészülés úgyis legalább hathónapot vesz igénybe; az orvosaink ez id alatt megtalálhatják azellenszert, és azt is el tudjuk dönteni, valóban szükséges-e abolygó elpusztítása.

– Azaz elegend id t adunk a halálos ítélet elnapolására avagyeltörlésére. – Verid helyesl en bólintott.

– És azoknak a mikrobáknak is elegend id t adunk, hogyátvegyék a hatalmat a Szövetség összes bolygóján! – Az elíziumi

küldött a fejét ingatta. – A felkészülés nem fog hat hónapigtartani, legfeljebb egy hétig! Már a kezdet kezdetén készenlétbeállították a fehér lyukat, hogy felkészüljenek bármilyen el re nemlátott eseményre.

Verid ereiben megh lt a vér. Lorisnak nem lett volna szabadtudnia a fehér lyukról; ez szigorúan bizalmas információ volt aSzövetség berkeiben. Ki más tudhatott még a Prokarionmegalapítása mögött húzódó titkos egyezségr l? Az a valaki,gondolta keser en, egész eddig csak a megfelel pillanatra várt.

– Szerintem essünk túl rajta! – mondta a valedoni küldött.Számoljuk fel a fert zés gócpontját, amíg még nem kés !

– Megtaláltuk az összes hordozót – nincs más dolgunk, minthogy elkülönítjük ket, és tanulmányozzuk a kórokozókat!

– Pusztítsuk el a hordozókat is! – javasolta az Urulan küldötte.– Az Állomással együtt! Mind aláírták az engedélyt.

Az elíziumi és a valedoni megbotránkozva nézett rá, mintha aztakarnák mondani, hogy k nem ennyire civilizálatlanok.

– Nem hiszek a fülemnek! – kiáltott fel a solarisi. –Sterilizáljunk egy világot nyilvános tárgyalás nélkül?

– Válsághelyzet van. Segítségül hívjuk a különleges er ket.– Elpusztítani egy világot, miel tt megismernénk... A

tolerancia teljes hiánya – jegyezte meg a szabadgép-képvisel . –Jellemz az emberekre.

– L'li képvisel jét szólítom – mondta Verid. – Mi az önálláspontja? Ön szerint se adjunk nekik még egy kis id t?

A l'lii szemmel láthatóan gondterhelten nézett maga elé.– Attól tartok, egyet kell értenem, hogy a fert zés forrását el

kell pusztítani. Visszatekintve a bolygóm múltjára csak aztkívánom, bár ugyanezt tettük volna a prionokkal is. A prionokel ször egy távoli hegyi faluban jelentek meg. Ha akkormegtisztítjuk a falut, és karanténba zárjuk a fert zötteket, mostnem itt tartanánk. – Veridre nézett. – Nagyon is egyetértek aBronz Égbolt nagyra becsült képvisel jével. A F titkárság vegyefel a lényekkel a kapcsolatot, és szedjen ki bel lük mindent, amitlehet az alatt az egy hét alatt! Ha fény derül bármi újfejleményre... – Nem fejezte be a mondatot.

– Bronz Égbolt képvisel jét szólítom – mondta Verid

változatlan hangon. – Hajlandó elhagyni a F titkárságot egy hétre,hogy tesztelje a mikrozooidok népének intelligenciáját?

A Bronz Égbolt-i csöndben elgondolkodott. Az Ivadék, aszabadgép és a solarisi képvisel ké mellett az övé lenne anegyedik szavazat, és Verid aláírná a határozatot a bolygó halálosítéletének elnapolására.

– A mikrozooidok egy nemzedéke mindössze egy napig él –mondta végül. – Hét nemzedék elég id t kell, hogy jelentsennekik ahhoz, hogy meggy zzenek minket, miért kellenemegkímélnünk az életüket. – Összecsapta a kezét maga el tt. – Énmindkét indítványt támogatni fogom... azzal a feltétellel, hogy hétnap múlva újra találkozunk, és véglegesen megszavazzuk, hogybevessük-e a fehér lyukat vagy ne.

Veridnek tehát hét nap állt a rendelkezésére, hogy meggy zze amikrozooidokat: a legjobb barátjuk, aztán pedig, ha úgy alakul,mégis végignézze a világuk pusztulását. Hacsak nem rukkol eladdig valamivel, hogy megváltoztassa a l'lii, vagy a Bronz Égbolt-i szavazatát.

– Arra is adunk két napot, hogy a csillagközi gyorsjárattaleljussanak a Prokarionig – ajánlotta fel az elíziumi. – Magamravállalom az utazás költségeit.

Verid keze megremegett.– Mi van, ha szembeszállnak velünk? Tisztában van azzal

mennyi energia szükséges a prokarionihoz hasonló erej viharokel idézéséhez?

– Egy okkal több, hogy azonnal cselekedjünk – kontrázott aBronz Égbolt-i.

– Én ebben nem tudok dönteni – mondta Verid. – Elfogultvagyok a kérdésben. – Mindenki tudta, hogy gyengéd szálak f zikIrashoz.

– Muszáj pedig, Verid – mondta az Ivadék. – Mert más nemalkalmas rá.

Tizennyolc

Egy h komp ereszkedett le az énekl fák között elterültisztásra, és igyekezett minél messzebb földet érni az abroncs-fajzatoktól. Rod azonnal felismerte Kvarkot.

– Nem hiszek a szememnek! – csodálkozott. – Mintha aztmondta volna, hogy soha többé nem jön ide...

– Valakinek muszáj volt – zsémbelt Kvark. – Mondtam, hogyminden embernek b rruhát kellene húznia, de állítólag már úgyiskés , hogy elkerüljük a fert zést, és a maga mikrozooidjaiállítólag barátságosak. Igen, szó szerint ezt mondták:barátságosak.

Rod csak most ébredt rá, micsoda siralmas látványt nyújthat.Azel tt, valahányszor az Állomásra mentek, mindig a köntösétviselte, a gyerekek pedig a legszebb ruhájukat vették fel,azonkívül alaposan megmosakodtak és meg is fésülködtek. Mostmindhárman abroncsfajzat-ragacstól lucskos utazóruhában voltak.Kész csoda, hogy a h komp megengedte, hogy a nanoplasztjáhozérjenek a lábukkal.

– Köszönjük, hogy már annyiszor eljött értünk – hálálkodottRod. – Ezt sohasem fogom elfelejteni.

A járm nanoplaszt bejárata összeolvadt és bezárult. Rod arragondolt: lehet, hogy soha többé nem teheti a Prokarionra a lábát.Szorosan magához ölelte Haemumot és Chae-t, és együtt nézték,ahogy a tekervényes Spirilla egyre kisebb lesz. és a bolygó is holdméret vé zsugorodik az rben. Isten veled. Architeuthis... Egykicsit haragudott a Tisztelend Anya meséire. Helyénvaló dologlegendássá tenni azt a lényt, amit önös érdekb l maga az emberifaj irtott ki?

Miközben a h komp a zsiliphez közeledett, a kis telepesekfelvették a hátizsákjaikat. Rod megpróbálta legalább az ujjaivalrendbe szedni Chae haját, Haemum szerencsére valahonnanel kotort egy fés t. Az abroncsfajzat szagát azonban semmivel

sem lehetett el zni.– Ne érjenek a falakhoz! – szólt rájuk az Állomás. A

nanoplaszt bejárat körülbelül kétszer olyan szélesre tárult, mintnormális esetben. – Azonnal induljanak a Fert tlenít be!

Khral közvetlenül a bejárat el tt várta ket. Rod megálltSzerette volna a szemére hányni, hogy... mit is? Hogy tévedett?Vagy hogy túl kés n lett igaza? Egy hang sem jött ki a torkán.Egy pillanatig semmi más nem létezett, csak az a szempár. Aztánlépett egyet, és Khral az ölelésébe zuhant. Rod szenvedélyesenmagához szorította, mintha önálló életre kelt volna a karja. A nteste egészen hozzásimult, szinte eggyé olvadt vele és ujjaimegcirógatták a férfi haját. Rod rájött, hogy is többet akarpuszta üdvözlésnél. Ez most egy próbatétel... – gondolta. Lassanelengedte a n t, és a karja bénán hullott le az oldala mellett.

– Sajnálok mindent – magyarázkodott Khral –, én...– Nem te tehetsz róla – motyogta Rod.– Meg kellett volna védenünk a gyerekeket.Miel tt Rod felelhetett volna erre, közbeszólt az Állomás

hangja:– Azonnal induljanak a Fert tlenít be! Khral felvette a

hátizsákokat.– Gyerünk, hadd örüljön az Állomás. Nem mintha olyan sokat

számítana.– Hogy érted ezt?– Ha azok a mikrozooidok rájönnek, hogyan tudnak megélni a

nanoplasztban, nekünk végünk. A Szövetség porrá égeti azÁllomást is a bolygóval együtt.

Az alapos fürdést és fert tlenítést követ en a három telepes aklinikán üldögélt, miközben az orvoshernyók nanoszervókatfecskendeztek a szervezetükbe, hogy szilikátokat keressenek. Rodfelhívta a holopódiumon Artemisz anyát, akit a többi prokarionimenekülttel együtt a m hold egy külön részlegében szállásoltakel. A Tisztelend Anya nanoplaszt haja a férfi felé nyúlt, minthamenekülne valami el l.

– Szünet nélkül érted imádkoztam.Rod arca eltorzult, ahogy megpróbálta kifejezni azt, amit

szavakkal nem lehetett elmondani.

– Mindenki épségben kijutott? – kérdezte végül. – Hogybánnak itt veletek?

– Mind jól vagyunk. Három Holló rengeteget segített nekünk.Addig marad, ameddig szükségünk van rá.

Rod elmosolyodott; arra gondolt, mit szólna ehhez Hold. ATisztelend Anya messze földön híres volt arábeszél képességér l.

– Mi is nemsokára ott leszünk veletek.– A „nemsokára" azért egy kissé még korai. – Az orvos

behomorította hosszú hátát, és els végtagjaival hadonászott. –Maguk mindhárman hordozók. Rodonit testvérben van a legtöbbmikrozooid; legalább tízezer szilikátkristályt számoltunk össze agerincfolyadékában, ezek legtöbbje a nyakszirti lebeny körültalálható. Haemumban majdnem ugyanennyi van; nem sokattehetünk érte. Chae-ben azonban alig százan vannak. Ennyit eddigis ki tudtunk tisztítani a hordozókból anélkül, hogyagyhártyagyulladást kapjanak.

– Remek – mondta az Állomás. – Miután kitisztítottuk, ismétcsatlakozhat a többi telepeshez.

Rod megveregette Chae vállát.– Derekasan helytálltál, Fivérem. A család boldog lesz, hogy

újra láthat.Artemisz anya bólintott.– H snek kijáró tisztelettel fogadunk majd.– Én csak a Prokarionon akarok segíteni – mondta Chae, de

látszott, hogy hatalmas k esett le a szívér l.– Rod testvér – kérdezte Haemum –, hát velem mi lesz?– Te is mész az elkülönít be – mondta az orvos. Zümmög k

nélkül senkit sem tudnak megfert zni – mondta az Állomás –; deazért megteszünk minden óvintézkedést.

– Segíteni akarok Rod testvérnek – mondta haragos arccalHaemum.

– Már így is többet tettél, mint amennyit muszáj lett volna.vérem – mondta Rod. – Az lenne a legjobb, ha folytatnád a

tanulást.Haemum arckifejezése egy percig kísértetiesen hasonlított

'juméhoz.

– Menjünk, Chae – mondta komoran. Biztos vagyok benne,hogy a feln ttek mindent elintéznek majd.

Rod nézte, ahogy elmennek, és szomorúan gondolt arra hogymilyen hamar feln ttek.

– Tudjuk, hogy dolgod van, Rod – mondta Artemisz anya, ésaz képe is elenyészett.

Rodnak az eszébe jutott valami.– Mi lesz a szilikátokból, ha „kitakarítják" ket? – kérdezte.– Tovább tenyésztjük ket mesterséges táptalajban – világo-

sította fel az Állomás.– Annak ellenére, hogy minden er mmel megpróbáltam ket

lebeszélni err l – tette hozzá hirtelen az orvos. – Csiramentesítenikellene az összes halálosan fert anyagot.

Kés bb a laborban Rod ismét megkérdezte Khralt atenyészetekr l. Khral megvonta a vállát.

– Mesterséges táptalajban sem élnek sokáig. Él gazdaszervezetre van szükségük. Reménykedjünk, hogy a barátainknem haragtartóak. Mi eddig csak egy kutyát veszítettünk el míg

k...Rodnak nem tetszett a burkolt célzás. Tízezer „emberke" élt a

fejében – meddig kell még elszállásolnia ket, amíg új otthonranem lelnek?

A laboratóriumban, az alakváltoztató nanoplaszt eszközökközött 'jum üldögélt, és Sarai két fénykibocsátó vég indájátfogta, egyet-egyet mindkét kezében. Hüvelykujjaival néha néhaeltakarta a fényeket, hogy villogjanak. Meredten bámulta ket,még azért sem nézett fel, hogy Rod testvért üdvözölje.

Hold a kislányt figyelte, miközben a holopódiumon jegyzetelt.– Azt állítja, hogy ott vannak benne a mikrozooidok –

magyarázta a magas Bronz Égbolt-i. – Így találtunk rá, miközbenvelük „beszélgetett". Mint ahogy te csináltad, amikor az ábécéttanítottad nekik... csak éppen itt tanulta meg az nyelvüket. Rodvegyes érzelmekkel telve nézte a pici lányt. Még mindig imádta,és szerette volna, ha legalább egy mosolyt ki tud csikarni bel le.Csodálta, amit tett, mégis féltette, ráadásul szégyellte is magát,

amiért nem volt képes megvédeni. Azt ígérte neki, hogy egy életreelfelejtheti a prionokat; csakhogy ami most megfert zte, az sokkalrosszabb volt a kúszónyavalyánál.

– Ki tudják szedni bel le? Vissza kellene mennie a kolóniára.Sarai a holopódium mellett állt, a melle el tt keresztbe font

karral.– Ushum munkája életbe vágóan fontos. A n vérkéknek

szükségük van rá.– De 'jum embergyerek, aki rendes ápolásra szorul.Khral megfogta Sarai karját, miel tt még az válaszolhatott

volna.– Sarai, ne feledje, Rodot is megfert zték. Rodhoz fordult.– 'jum túl sok mikrót hordoz, ennyit már nem lehet

veszélytelenül kitisztítani bel le. Ám az övéi barátságosnaknnek; ráadásul tett egy fontos felfedezést is: A mikrozooidok

törzstényez kkel „számolnak". Mindegyik törzstényez szorzatátnyolc számjegy fejezi ki. Nézze!

A holopódiumon megjelent egy táblázat:1 2 3 5 7 11 13 17 19 23 291 12 1 13 1 0 14 1 25 1 0 0 16 1 1 17 1 0 0 18 1 39 1 0 210 1 1 0 111 1 0 0 0 0 112 1 2 113 1 0 0 0 0 0 114 1 1 0 0 115 1 0 1 116 1 4 017 1 0 0 0 0 0 0 118 1 1 2

19 1 0 0 0 0 0 0 0 120 1 2 0 121 1 0 1 0 122 1 1 0 0 0 123 1 0 0 0 0 0 0 0 0 124 1 3 125 1 0 0 126 1 1 0 0 0 0 127 1 0 328 1 2 0 0 129 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 130 1 1 1 1– Elképeszt – hüledezett Khral. – A számok ciklikusan

visszatérnek, pont úgy, mint...– Engem az sem érdekel, ha az ujjaikkal számolnak. Egy

gyereken akkor sem lehet kísérletezni.– A Tisztelend Anya mondta azt, hogy itt maradhat. – Khral

beharapta az ajkát. – Sajnálom, Rod. Máskülönben hogymentenénk meg Haemumot és a többi hordozót?

– Ugyanis New Reyóban is megbetegedett néhány hordozó.A tünetek ugyanolyanok, mint a két elíziuminál – magyarázta

Hold.Rod megdermedt.– Nekem sem tetszik az ötlet – tette hozzá Hold –, de amíg a

mikrozooidok kommunikálnak, szükségünk van 'jum segítségére.Tudja, ezeknek a nyelve vizuális: akár szemt l szembe„beszélgetnek", akár énekl fákkal továbbítják az üzeneteiket, akáraz agyunkban rejt znek. A látóközpont az egyetlen része azemberi agynak, ami értelemmel bír a számukra. „Látják", amit milátunk; aztán stimulálják az agyunkat, hogy mi is „lássuk" az jelzéseiket.

– Elnézésüket kérem – szólt közbe az Állomás. – Készüljenekfel a biztonsági gyakorlatra! Mindenki azonnal foglalja el a helyéta vészhelyzetben használatos szállítóegységekben!

Khral sóhajtva indult a kijárat felé.Rod megbökdöste 'jumot, aki nem volt hajlandó megmozdulni.

Végül a kislánnyal együtt elvitte a cserépbe ültetett indát.

– Nem látom értelmét ennek a biztonsági gyakorlatnak –mondta Khralnak. – Mit képzel az Állomás? Hogy amikrozooidok majd rhajókkal jönnek ellenünk?

– Mindenre föl kell készülnünk – mondta Khral. – Hátha amikrozooidok befészkelik magukat a nanoplasztba is. Magát azÁllomást is tönkretehetik.

Rodnak ez eddig meg sem fordult a fejében. Odaértek ament hajóhoz, és segítettek 'jumnak bemászni. Senki sem húzzasokáig odakint az rben, gondolta közben, még egy ment hajófedélzetén sem. Ráadásul ki tör dne azzal, hogy felvegye ket?

– Khral, minden olyan csöndes itt. A riporterek... hol vannak akígyótojások?

– Vészhelyzet van, úgyhogy mindegyiket hazarendelték. Azótapedig egy hajó sem mehet el innen.

– Azt hittem, a mikrozooidok elhagyják az ember testét,amikor az egy rhajó közelébe ér.

– Nem mindig. Még a Valedonon és Bronz Égbolton is találtakhordozókat.

Mindenütt fert mikrozooidok nyüzsögnek – a gondolattólmegh lt a vér az ereiben.

– Ne aggódj, Rod – mondta Khral –, rengeteg tennivalónk vanmég, miel tt belépnél a dokkfolyosóba. Vár ránk egy gyorstalpalótanfolyam mikrozooid nyelvb l.

A biológusok megpróbálták megtalálni az összefüggést azokközött a dolgok között, amiket eddig megtudtak a mikrozooidoknyelvéb l, Khral statisztikáiból, a Sarai és 'jum által azonosítottszavakból és a Rod látomásaiban megjelent üzenetekb l.Nanoszervókkal pásztázták Rodot, hogy megtudják, milyenhatásokat okoznak a mikrozooidok a nyakszirti lebenyben. Aholopódium mondatokat szerkesztett Rodnak, hogy olvassa el,utána pedig villogó számkódokat jelenített meg, amik Sarai szerintmindennapi kifejezésekre (egy énekl fára, egy zooidra) éstevékenységekre – például egy sétáló vagy egy úszó emberre –vonatkoztak. Több százat próbáltak ki ezekb l egy óra leforgásaalatt, de nem jött válasz. Rod azon kapta magát, hogy azon

dik, nem csak képzelte-e az addig látottakat.Aztán a szeme sarkában megvillant a fény.– Most! – kiáltott fel. Írni kezdtek...– Csakugyan – mondta Sarai. – A nanoszervók is jelentik, hogy

stimulálják az optikai receptorait. Ezek szerint tudnak válaszolnivalahogy. Alighanem neurotranszmitterekkel.

Rod elolvasta a választ:EMBER ÚSZIK ZOOIDBAN – KI ÚSZIK LÁMÁBAN?Hold és Khral izgatottan egymásra nézett.– Ez badarság – mondta Hold.– Talán mégsem – vélte Khral. – Egy mikroba másként éli meg

az életet; példának okáért nem jár, hanem úszik.– Lámákban akkor sem úsznak, na – ellenkezett Hold. – Az

összes lámát megvizsgáltuk a gyerekekkel együtt. A lámák tisztákvoltak – egy csepp szilikátot sem találtunk bennük.

– Talán a mikrók is valamiféle „b rruhát" viselnek a lámákban– töprengett Khral –, és ezeket az orvosaink nem észlelik.

– Ó, nem err l van szó – mondta Kvark. – k legalábbis nemezt mondják.

– Elpusztítottunk minden lehetséges nem emberi hordozót –mondta az orvos –, és elégettük a tetemeket.

Isten veletek, lámák, gondolta Rod, és elmormolt magában egyimát.

– Honnan szedték a mikrók a „ki" szót? Err l aztán nemmutattunk nekik képet.

Khral elgondolkodott ezen.– Lehet, hogy az agyad létrehozott róla valami képet. Nem

lehet, hogy mostanában sokszor el fordult a gondolataid között a„ki?" szó?

– Úgy érted, olvasnak a gondolataimban? Mindig tudják, miregondolok?

Hold megrázta a fejét.– Kétlem. Csak konkrét dolgokat lehet vizuálisan

megjeleníteni. Egy kérd névmás minden, csak nem konkrétdolog.

Rod lehunyta a szemét.– Nem biztos, hogy én ezt kibírom – mondta, és megpróbált

úgy beszélni, hogy ne remegjen a hangja. – Inkább kapjakagyhártyagyulladást! Kitisztíthatják bel lem a szilikátokat, és„beszélhetnek" velük szövettenyészetben.

Egy darabig senki nem szólt egy árva szót sem.– Ha tényleg ezt akarod, Rod – törte meg a csendet Khral –, én

magam fogom irányítani a nanoszervókat.Hold oldalra nézett, és az arca eltorzult a fájdalomtól.– Az egyik elíziumi még mindig válságos állapotban van –

mondta az orvos. – Ha nem kap kezelést mihamarabb, maradandókárosodást szenvedhet.

Rod mély lélegzetet vett.– Akkor essünk túl rajta.– Nagyszer – mondta Khral er ltetetten. – Viszont Állomás,

az alapkutatást nem tudjuk csak úgy felgyorsítani. Egyszerre csakegy szó jelentését tudjuk megfejteni... mi mást tehetünk még?

A labor másik feléb l odajött Sarai is, hogy ellen rizze, hogyhaladnak.

– Most, hogy kitaláltuk a szavakat és a számokat, a kémiaielemek nevén dolgozunk. Ushum már rájött, hogy hívják a metántés az etánt.

Hold elny tten nézett Saraira.– Ez mind szép, de hogyan mondjuk el kémiai elemek nevével,

hogy hagyjanak minket békén?– 'jum mikrozooidjai talán gyorsabban tanulnak – mondta

Khral, majd tágra nyílt a szeme. – Várjunk csak egy percet! Mivan, ha... összeeresztjük a két tenyészetet?

Hold a tenyerébe csapott.– Ez az! Eltávolítunk egypárat Rodból is és 'jumból is, aztán

egymás mellé rakjuk ket a táptalajban, hadd cseréljék ki azinformációikat.

– Úgy ahogy mi is kicseréltük az információinkat Saraival! Sarai karba tette a kezét.– Ushum mikrozooidjai szemmel láthatóan elégedettek ott.

ahol vannak. Vajon mennyire lenne az ínyükre, ha er szakkalkiköltöztetnénk ket? Menekülteket neveljünk egytenyészt edényben?

– Nincs most id ezen spekulálni – mondta az Állomás.

– Fecskendezzünk át néhányat közvetlenül 'jumból Rodba!– Tiltakozom! – hátrált mérgesen az orvos, és a karjait lengette.

– Ezt szigorúan tiltja a szabályzat!– Tényleg túlzás – értett egyet Hold is. – Nem bánhatunk úgy

az emberekkel, mit a kísérleti nyulakkal.– A szabályokat én szabom meg – emlékeztette ket az

Állomás.Rod felemelte a kezét.– Sose bánják! Úgyis annyi van már bennem, hogy egypárral

több vagy kevesebb már meg sem kottyan.Az orvoshernyó meggörnyedt.– Én ebben nem kívánok részt venni. – Ezzel kimászott a

teremb l.– Majd én elvégzem az átoltást – szólalt meg Khral halkan. –

Megvan hozzá a képesítésem.Odacsalogatta 'jumot, hogy üljön le a szonda mellé, aztán

megparancsolta a szondának, hogy vonjon ki egy tucatnyiszilikátkapszulát a lány gerincfolyadékából.

Rod nézte az orvos szakért kezét, amelyet az ujjaktól kezdve fekete sz r borított. A kéz egy id után remegni kezdett.

– Hívjunk egy másik orvost? – kérdezte Hold.– Ugyan már, anyámasszony katonája mind – felelte Khral. –

Majd a szonda befejezi, amit kell. Rod, szerintem ülj le itt, amíg asejtosztályozók kisz rik azokat a dolgokat, amelyekválaszreakciókat válthatnak ki az immunrendszeredb l.

Rod leült a szonda mellé, és megpróbált nem oda nézni, amíg aszer végigkígyózik a nyakán.Az átoltás után lett egy kis h emelkedése, és a feje is

megfájdult. Amíg nem volt veszélyben az egészsége, az Állomásnem akart gyógyszert adni neki, mert ki tudja, hogyan hatottakvolna az agyában lev látogatókra.

Rod bebújt az ágyba. Nem könnyen tudott pihenni, mert aszobányi gép állandóan riadót fújt, mihelyt a legkisebb változástészlelte a vérnyomásában. Nyugtalanul el-elbóbiskolt, és azAnaeon-hegy el tt kígyózó ösvényr l, a távolban állandóanszitáló ködr l, a folyton a lába köré gubancolódó huroklevelekr lálmodott.

Eltelt a délután, de sem régi, sem új látogató nem jelentkezett.A fejében egyáltalán nem villogtak fények, hiába próbált bármit is„mutatni" nekik. Teltek az órák, és a kutatók nem csinálhattakmást, mint ölbe tett kézzel vártak.

Khral és Kvark meglátogatta a betegágyánál. Khral megfogta akezét.

– Jobban vagy, Rod? – kérdezte.– Most már sokkal jobban – felelte Rod, és magának sem

ismerte be, miért mondta ezt.– Rod... ugye nem haragszol ránk?– Nem. Csak azt kívánom... – Egy pillanatra félrecsúszott a

négy nanoplaszt fal, és olyan volt, mintha otthon lenne a tanyán,amelyet a telepesek építettek fel a saját két kezük munkájával, agyerekek rángatnák a lábát, a lámák odakinn bégetnének, asebzettszívek éretten várnák az aratást. Aztán visszatért avalóságba, és félig felült az ágyban.

– Mi történt a bolygóval? – kérdezte. – Ott már...– Nem történt semmi. – Khral arca felragyogott, hogy végre jó

hírt hozhat. – A „rossz id járás" annyi bajt okozott, hogybizonytalan id re egyszer en felfüggesztették a tisztogatást.

– Persze nem ismerik be – tette hozzá Kvark –, de halálrarémültek. Van magának fogalma arról, mennyi energia szükségesahhoz, hogy a derült égen egyszerre csak egy hatalmas viharfelhjelenjen meg? A Próteuszon nem tudják, mi folyik odalenn – depersze senki más sem tudja.

Rod újra visszasüppedt a párnái közé, és érezte, hogy az imáimeghallgatásra találtak.

– Bárcsak én is többet tudnék segíteni. Lehet, hogy ezek amikrozooidok nem is emlékeznek arra, amit tanulnak, és nem istudják továbbadni a tudást, ha egy nemzedékük csak egy napig él.

– Ó, nem – mondta Khral. – Az igaz, hogy a legtöbbjük egynap leforgása alatt reprodukálódik, csakhogy az „ sszül k" méglegalább egy hónapig élnek, vagy még tovább. Az elíziumiakhozhasonlóan közülük is úgy döntenek néhányan, hogy tovább élnek,és inkább nem hoznak a világra gyermekeket.

– Ha így van – mondta Kvark –, már érthet , hogy azénekl fán él k miért vesztették el egy hónap alatt az irántunk

tanúsított érdekl désüket.Rod elgondolkodott.– Az Állomásnak igaza van; nincs sok id nk. Khral óvatosan

nyelt egyet.– Az Állomás azt akarja, hogy holnap reggel szállj be a

dokkfolyosóba. .. akár kapsz jeleket addig, akár nem.

A dokkfolyosó a legbels gy jénél csatlakozott azÁllomáshoz, ahol a legkisebb volt a centrifugális „gravitáció".Rod Khrallal karöltve közeledett a kapu felé, kétoldalt két orvoskísérte ket, akik feladták az elveiket, és részt vettek a kísérletben.Rod tudta, hogy a feje tele van nanoszervókkal, és azonnal jelzik,ha a szilikátburkolatú mikrók készülnek valamire.

A kapu felé közeledve lelassította a lépteit. A nanoplaszt simafelületén megjelent egy horpadás, és mint mindig, most is egyremélyebb lett, amíg meg nem jelent egy nyílás. Sziszeg hangotadott a leveg , ahogy a nyomás megváltozott. Vajon ez az a jel,amit a mikrozooidok érzékelnek, amikor valaki indulni készül azrbe? Rod pislogott egyet-kett t, de nem érzett semmi változást.

Mi van, ha semmit sem fognak csinálni? – gondolta. Lehet, hogyszeretnének kirándulni a csillagokba?

A nyílás kiszélesedett, és a nanoplaszt mindkét oldalonellaposodott: padló és mennyezet lett bel le. Rod meglátta atúloldalon a már ismer s kerek alagutat, és belépett. Amikor a csforogni kezdett, a megváltozott gravitáció miatt ezúttal ismegtántorodott, ezért megragadott egy kapaszkodót.

Hirtelen szédülni kezdett, és fények villantak fel a szeme el tt.Visszabotorkált a kapun, ahol az egyik orvos elkapta, nehogyelessen. Mintha az egész terem rültmód forogni kezdett volnakörülötte.

– Rod, mi a baj? – kérdezte Khral, a hangja mintha többkilométernyi távolságból érkezett volna. – Látsz valamit?

Az egyik orvos adott egy injekciót a nyakába, és ett lvisszanyerte az egyensúlyát. Összeszorította a szemét, ésmegpróbálta kivenni a villogó bet ket.

MÉG... NEM... KÉSZ...

– Még nem kész! – ordította. – Azt üzenik, még nem vagyokkész... de mire? – Megpróbálta „elolvasni" az agyába írt bet ket.

MÉG NEM KÉSZ AZ INDULÁSRA. LÁMA MARAD.Ezt azonnal megértette.– Nem vagyok láma! – üvöltötte. – A láma egy bamba

kér dz ! Én ember vagyok, ember! – Megpróbált maga eléképzelni minden egyes szót.

TE ÁLLAT. EMBEREK MÉG NEM KÉSZEK AZINDULÁSRA. ÁLLAT MARAD.

Rod megint az ágyban volt, és néha-néha elbóbiskolt,miközben a m szerek szorgalmasan ellen rizték a vérét, a sejtjeités a fehérjeszintjét, és ezerféle más vizsgálatot végeztek rajta.Sípoló hang hallatszott, és Khral lépett be a szobába. Rod felült;már nem hasogatott annyira a feje.

– Van valami újság? – kérdezte. – Hogy vannak az elíziumiak?– Izgalmas új dolgok történtek. – Khral leült az ágy szélére, és

kipirulva hajolt el re. – A nanoszervóid megfigyelték aszilikátokat az agyadban, miközben cselekedtek. Bonyolult lenneelmagyarázni a vegyi folyamatokat, de... elég az hozzá, hogy amíga mikrozooidok a neurotranszmitterekkel vannak elfoglalva,képtelenek védekezni. Rájöttünk, hogyan lehet ártalmatlanná tenni

ket, úgyhogy most már veszélytelenül el lehet távolítani mindet.El ször a betegebb elíziumin próbáltuk ki. Ha Iras állapotastabilizálódik, holnap kipróbáljuk... a másikon.

A Próteusz gy lölt teremt jén.– Örülök, hogy valami azért sikerült – sóhajtott fel Rod.– És te? Érzel bármiféle változást?– A bet ik id l id re megjelennek. „Állat"-nak neveznek, és

utasítgatnak, hogy „menjek" meg „maradjak", mint valami kutyát.– Ezekért a goromba teremtményekért tették kockára az életüket agyerekek? – Most már sejtem, milyen lehet abroncs-fajzatnaklenni, amit mikrozooidok irányítanak.

– Elképeszt ... Már úgy értem: szörny – hüledezett Khral.Nem lennék Verid F titkár helyében, amikor leül velük tárgyalni.

Rod reménykedve felnézett.

– Nem lehetne, hogy esetleg..., most hogy már tudod, hogykell...

– Ó, igen... bel led is ki tudjuk szedni ket, és biztonságosan áttudjuk helyezni mindet a tenyészetbe, akár tetszik nekik, akárnem. – Khral bágyadtan elmosolyodott. – Sarai most mártanulmányozhatja ket, mert lesz neki jó sok.

Az orvos visszatért, és hernyótestével az ágy fölé tornyosult,hogy felkészüljön a gerincvel -csapolásra. Rod türelmesen feküdt,és közben azt tervezgette, ha már nem lesznek benne a hívatlanvendégek, végre újra találkozhat a gyerekekkel.

Szeme el tt megjelentek a bet k.ÁLLJ. EMBEREK NEM KÉSZEK ELHAGYNI ÁLLATOT.Ez pech, gondolta Rod. Menjetek, keressetek egy zooidot. és

éljetek abban!ÁLLAT TANULNI FOG.Fájdalom árasztotta el a koponyáját, és szétterjedt az egész

testében, mintha nagyon lassan apró darabokra tépnék. Rod ahomlokára szorította a kezét, és megpróbált ura lenni acselekedeteinek, de minden olyan gyorsan történt. „Állj, állj!" Afájdalom csak nem akart sz nni, pedig órák teltek el közben,annyira fájt, mint amikor valakinek levágják a lábát – annyikülönbséggel, hogy az egész testében érezte, mindenporcikájában, minden hajlatában, a hasában és az agyábanegyaránt.

Aztán egyszer csak egy csapásra megsz nt a fájdalom. Rodmég mindig zihálva végignézett a saját testén, a kezén és a karján,és alig akarta elhinni, hogy mindene megvan.

– Torr-ra, ez... – Felnézett a még mindig fölötte tornyosulóorvosra, noha a m szereket már eltávolították. – Nem hallotta? Mitartott ilyen sokáig?

– Kellett két perc, hogy biztonságosan eltávolíthassuk a csapot.Két perc. Vádló tekintettel nézett Khralra.– Mintha azt mondtad volna, hogy csak a látással tudnak

manipulálni. A fájdalomközpont nem az agy teljesen másikrészében van?

– Megtanulhattak valami újat... valamit, amit az elíziumibetegekben él k még nem tudnak. – Khral az orvosra nézett –

Talán nekik is vannak tudósaik, akárcsak nekünk.– Mi van ha ezek a „tudósok" még több fortélyt elsajátítanak

Az egész énem fölött átvehetik az irányítást.Csönd lett.– Meg kell tudnunk, hogyan okoznak fájdalmat a

mikrozooidok – mondta az Állomás.– Nem tudnak elaltatni, amíg kiszedik ket?Az Állomás tétovázott.– Lehetséges, de mi van, ha a fájdalom nem sz nik meg,

miután elmentek?Rod visszahanyatlott az ágyra, és behunyta a szemét.

Megpróbálta emlékezetébe idézni az akadémiai kiképzésen tanultgyakorlatokat, amelyekkel el tudták viselni a fájdalmat.

A bet k visszatértek.JÓL VAN. ÁLLAT TANUL.

Agyát új érzés töltötte meg; elképzelhetetlen gyönyör érzete,nagyobb gyönyöré, mint amit ezer szeretkezés adhat. Lebegett atetején, magatehetetlenül sodródott, mint egy végtelen tengeren.Csakhogy túl hamar vége lett a kellemes érzésnek; és könyörgött, hogy térjen vissza, mert feláldozna bármit, bármelyikgyermekét is akár, hogy újra azon a gyönyörtengeren lebeghessen.

Kinyílt a szeme. Fürdött a verítékben, de máskülönben jól volt.Khral és az orvos izgatottan beszélgetett az Állomással, mintha ott sem lenne. Rájött, hogy nincs segítség. Semmit sem tudnaktenni érte. Bármit is tanulnak meg, a mikrozooidok gyorsabbanmegtanulják; mindig lépésel nyben lesznek, és centiméterr lcentiméterre elemésztik t, amíg semmi nem marad bel le.

– Khral! – nyöszörögte rekedt hangon. – Khral, figyelj, légyszíves! Segíts rajtam!

Khral gondterhelt arccal lépett melléje.– Hogyan tudnék segíteni?– Adhatnál nekem valami bivalyer s mérget. Amit, ha kell,

bevehetek, miel tt átveszik az uralmat a testem fölött.Khral szeme elkerekedett.– Rod, tudod, hogy ezt nem tehetem. Bárcsak cserélhetnék

veled, még azt is szívesen... de ezt nem tehetem.– Dehogynem – unszolta a férfi. – Van mindenféle

gyógyszered. Adj egyet!– Nem lenne helyes – suttogta a n . – Te is tudod... a

Tisztelend Anya is ezt mondaná.Rod a matracba mélyesztette az ujjait.– Mit tudsz te err l? Csak adj valamit, hogy emberként

halhassak meg, ne állatként.Az ágy mellett a nanoplasztikus falban kinyílt egy zseb. Egy

kerek tabletta jelent meg a nyílásban, akkora, mint Rodhüvelykujja.

Khral talpra szökkent.– Állomás, ne!– Törvény adta joga van hozzá – mondta Rodnak az Állomás. –

Óvatosan fogja meg: elég összepréselni, és a méreg felszívódik arén át.Rod óvatosan a két ujja közé csípte a tablettát, és az ágy mellé

helyezte.Khral megütközve nézte a férfit.– Te ne beszélj nekem arról, milyen állatnak lenni.

Majomszer állkapcsa még jobban el reugrott. – Én azt mondom,amíg élet van, remény is van. Mindig te kell, hogy legyél a f nök?

Választ nem várva kiviharzott a szobából. Rod magára maradta kórteremben.

Tizenkilenc

A fert osztály kórtermében, az Állomás mélyén, NiburLetheshon ébredezni kezdett. Az öntudat határán az elíziumilázasan dobálta a fejét. Nem tudta, mióta tart ez, csak rémisztfantomképeket látott elsuhanni a szeme el tt, ismeretlen formákat,amelyek, mint egy képzeletbeli háborgó tenger habjai, a hátukravették, miel tt kitaszították volna a partra. Keze egész id alattBanga, a kutya nyakörvét markolta – örökre szóló társa agyötrelmek közepette is rendíthetetlenül rizte t ágyában.

Ahogy kitisztult a feje, a fantomképek elenyésztek, csak abosszantó fejfájás maradt. Miért nem képesek megszüntetni ezekaz elmaradott orvosok? Mikor visszanyerte a látását, tekintete adurva takaróval fedett kórházi ágyra és a közelben állókezdetleges m szerekre tévedt. Megborzongott. Csoda, hogyegyáltalán túlélte ezen a barbár el rsön. Miért nem küldtékvissza a Próteuszra, ahol testreszabott, korszer kórháza várja?

Kezében egy üres nyakörv himbálózott. Különös. Miérthagynák itt neki a szíjat, ha elvitték a kutyáját?

A falban megjelent egy ajtó és egy visszataszító, hernyóraemlékeztet szabadgép lépett a szobába. Nibur fagyos arccal ültfel az ágyban.

– Sokat javult az állapota – jegyezte meg a gép der sen –, aéletjelei is ezt mutatják.

– Miért tartottak itt? – kérdezte Nibur – Miért nem küldtekvissza a Próteuszra?

– A Próteusz azt üzente, hogy nem ismer hatásos kezeléstidegen mikrobák esetében.

Idegen mikrobák. Nibur testén bizsergés futott végig. Az azrült Ivadék a Pavonis 3 barlangjában – f zte volna ki egészet?

– Nem mintha mi jobban értenénk hozzá – f zte hozzá aszabadgép –, de a mi kutatóinkban több a kezdeményez készség

– Pokolba a kezdeményez készségükkel! – fakadt ki Nibur. –

Ha bármilyen utóhatást tapasztalok, hallanak még a Próteusz-ról.– Felemelte a nyakörvet. – Hol van Banga?

A szabadgép nevetségesen ingatta hernyószer fejét.– Nagyon sajnálom. A kutyája két hete elpusztult.Nibur összevonta a szemöldökét.– Az lehetetlen. Egész id alatt itt volt mellettem.– Csak a képzeletében. Folyton t hívta, és megnyugtatta a

tudat, hogy itt van önnel.A félelem, hogy az orvos igazat mond, Nibur minden gon-

dolatát kitörölte. Banga – a társa, aki h ségesen vele tartottévszázadokon át. Banga – nem több mint egy álomkép?

– Nem – szólt rekedten –, te ostoba gép, az nem lehet. Banganem pusztulhatott el! Halhatatlan.

– Banga ugyanabba a fert zésbe halt bele, amit ön és utas társais megkapott. A személyzet mélységesen sajnálja, hogy nemtudtuk megmenteni. Talán vigasztalólag hat, ha elmondom, hogyvalószín leg a kísérleti kezelésünk alatti halálával mentette megaz ön életét.

Banga... Nibur elméjét néma sikoly járta át. Ez a világalattomos ragályával elpusztította a társát! Egy pillanatig aztkívánta, bár ne ébredt volna fel.

– Amennyire meg tudjuk állapítani, már egészséges – nyug-tatta meg a szabadgép –, most már átmehet a Próteuszra.

– Megyek is, amint csak lehet – zihálta Nibur.– A Prokarion karantén alatt van, de az ön cége mentességet

élvez...Nibur azonban már nem figyelt oda. Nemsokára úton lesz, és

tudni fogja, mit tegyen. Az a világ azzal az átkozottul idegenkörnyezetével – nem fog sokkal tovább élni, mint a kutyája.

A laborban, a m hold másik felében a kis 'jum az agyábanvillódzó mikrozooidok fényeit számolta, miközben Sarai lázasanazon munkálkodott, hogy a rendszer elemeinek nevet és jelentéstadjon. Most, hogy már mindkét elíziumi túl volt a közvetlenéletveszélyen, Khral újult er vel igyekezett kapcsolatot teremtenia mikroba-intelligenciával. Míg a saját adatbázisát vizsgálgatta a

holopódiumon, Sarai megállás nélkül csettintgetett akeleplegyeknek, amelyek hálói már a fél labort átsz tték, hogyazokon jelenítsék meg a DNS-eikben tárolt adatokat.

Azt már együtt kisütötték, hogyan jelölték a n vérkék asejtjeikben lév kémiai részecskéket. Úgy t nt, a mikrozooidok azel fordulásuk gyakorisága alapján nevezték el az elemeket. Elsvolt a hidrogén, aztán szén, oxigén, és nitrogén, csakúgy, mint azemberekben; aztán azonban, kén és foszfor helyett, az arzénkövetkezett. Ez volt az egyik ok, ami miatt életformálni kellett aProkarionra érkez telepeseket.

Tehát a metán – a CH4 – volt a 4 1, míg az etilalkohol – aC2H60 – volt a 6 2 1. De mi a teend a fehérjéikben lév furcsaciklikus aminosavakkal, mint az azetidin és annak négyszénatomból álló gy je? 'jum a holopódium felett lebegazetidin-modellt tanulmányozta, a három szén- és egynitrogénatom alkotta négyzetet.

Mostanra már gyerekjáték volt számára a fényl indákhasználata. A n vérkék a barátai lettek. Bárcsak többet érteneabból, amit mondani próbálnak neki!

– Hipoglicin és mimozin – szólt Khral –, gy s aminosavak;néhány földi növényfajban is megtalálhatók, de emberben soha.

'jum felágaskodott, hogy újabb számokat írjon a holopódiumra:7 4 2 1 0 9 0 3.

– Azetidin. – mondta Sarai – Az els négy szám az atomokatjelöli, a többi a heterociklusos négyzetet és a karbonsavat.

– Azetidinsav: a négyszögletes gy s aminosav, amit prolinhelyett használnak, hogy stabilizálják a hurkokat fehérjéikben. –Khral megveregette 'jum vállát. – Ezek a mikrozooidok igenszorgosak ma. Rengeteg dolgot mondanak neked, 'jum bólintott.

– Kérdez sködnek is. Mindenr l, ami körülöttünk van; tudniakarják, mi mib l készült.

– Ne mondj nekik semmit! – dörrent az Állomás mindigjelenlév hangja. – Féken kell tartanunk ket.

Sarai haragosan meredt a mennyezetre.– Ön nem szeretné tudni, mib l van az él helye?'jum már mesélt a n vérkéknek a ruháját alkotó egyszer

polimerekr l és a nyakában lév csillagk anyagáról. De az

Állomás megtiltotta, hogy bármi másról beszéljen nekik, így ananoplasztról sem mondhatott semmit, még a körülöttük lévfalakról és mennyezetr l sem.

– Tudtam, hogy nem kellett volna erre a félesz m holdrajönnünk – sóhajtott Sarai –, így nem megyünk semmire.

– Khral – szólt az Állomás –, azonnal szükség van magáraodaát a fert osztályon. Új betegek érkeztek Valedonról ésBronz Égboltról.

Khral elképedve meredt a mennyezetre.– Honnan? Mit keresnek ott? Akir l tudunk, azokat mind a

Tudományok Parkjába küldtük. Ott sokkal jobb az ellátás.Az Állomás nem válaszolt.– Naiv bolond – suttogta Sarai –, a hordozók számkivetetté

váltak. Akiben mikrozooidot találnak, ideküldik, mint egy leprást.– Mert mi nyújtjuk a legkorszer bb kezelést – pontosította

véleményét az Állomás.– Ha ezt elhiszi, még csuhás is válhat magából.– Bárcsak elhihetném! – mondta Khral csendesen. – Állomás,

hány hordozóról tudunk?– Eddig egy tucatról. Némelyiküknek hetek, talán hónapok óta

visszatér „látomásai" vannak. Senki sem tudja meddig terjedt el– és hogy a zümmög k is terjeszkednek-e.

Ez volt a f kérdés. Ha a zümmögök megtalálták az utat másbolygókra is, a járvány megfékezhetetlenné válik.

– Egy tucat – sóhajtott fel Khral –, a munkámnak annyi.– Az utasítás az, hogy ne próbálkozzanak semmi extrával csak

távolítsák el a szilikátokat, ahogy ezt Iras és Nibur esetében istették.

– Az gyilkosság – szólt Sarai –, hiszen még a tenyésztettpéldányok is haldokolnak.

Valamiért a csészékben tenyésztett mikrozooidok fejl désemegállt, valószín leg egy létfontosságú tápanyag hiánya miatt.

– Él gazdaszervezetre van szükségük. A hordozókban kellket tartani.

– Így van – helyeselt Khral –, okosabb lenne beszélni velük. Aholopódium felett az orvos-szabadgép hirtelen felemelte avégtagjait, és teszteredményeket kezdett ontani magából.

– Nem látják, milyen rossz állapotban vannak a hordozók?Hogyan képesek beszélgetni egy kórokozóval?

– Na jó, jövök – mondta Khral –, Sarai, átküldök önnekmindent, amit a nanoszervók kommunikációként azonosítanak apáciensek agyában, aztán majd meglátjuk, mit tud vele kezdeni. –Felkapta a kórház önsterilizáló ruháját, és távozott.

– Még hogy beszélgetni velük – morgott Sarai –, mikor azÁllomás még azt sem hagyja, hogy válaszoljunk arra, amitkérdeznek! Akkor meg mi értelme?

'jum egyetértett ezzel. Bárcsak Sarai anya visszavinné t abarlangba! A n vérkék a fejében ugyanúgy örülnének neki.Ahogyan 'jum, k is bezárva érezték magukat – csakhogy kpróbáltak tenni ellene. 1 0 2 0 0 7 1- mondták. Ezt a számsort 'jumakkor látta el ször, amikor Sarai áttelepítette a n vérkéket egyikcsészéb l a másikba. Úgy t nt, azt jelenti, „mozgás" valahonnanvalahová... vagy „utazás"?

Sarai felállt és nyújtózott egyet. Csettintett kett t, azon anyelven, amelyen a keleplegyekkel szokott beszélni.

– Mit akarnak most a n vérkék?'jum behunyta a szemét, hogy lássa a számokat, amelyeket avérkék villantottak fel a szemhéja mögött.– Mindent – csettegett vissza –, mindenr l tudni akarják, mib l

van.Az Állomás nem felelt. Talán nem beszélte a keleplegyek

nyelvét.– Segíthetnének nekünk – suttogta Sarai – ezek a n vérkék

mindennél hatékonyabban segíthetnék az életformálást, ezerszerhatékonyabban, mint az Állomás ostoba nanoszervói.

Újra csettintett, és az egyik keleplégy bevitorlázott az ajtón. Aferde lábú rovar engedelmesen sz ni kezdett a sarokban. 'jumfigyelmesen nézte a hálót, és megpróbálta kitalálni, mitábrázolnak a ragacsos fonalak, amik egyenesen és keresztbenfutottak, néhol pedig összeragasztott kockákká formálódtak.Aztán rájött, mit ábrázolnak: egy molekulát. A molekula azÁllomás padlójának egy összetev je volt, valamiféle szokatlanpolikar-bonát.

'jum a kezében lév két fénycs re meredt és megpróbálta

legjobb tudása szerint lefordítani a molekulát a n vérkékszámkódjára. Már tudta az egyszer bb gy s vegyületek,metilcsoportok, észterek számkódját, de az összetettebbtulajdonságok rejtély maradtak számára.

– Még, még – villogtak neki a n vérkék.– Még több molekulát! – csettegett 'jum.Sarai sebesen csettintgetett a rovaroknak, amelyek hosszú lábai

ide-oda kapkodtak a hálón és új molekulákat jelenítettek meg; atáguló ajtókeretek, a mennyezet, a ventilátorok molekuláit. Aholopódium egyszerre csak kikapcsolt. A helyiséget éles fényárasztotta el, 'jum hunyorogni kezdett.

– Mégis mit csinálnak? – dörrent az Állomás hangja. –Megmondtam, hogy azok a bogarak nem tudhatják, mib l vagyok.Azt akarják, hogy árulással gyanúsítsam magukat?

A sarkokban a hálók kezdtek beleolvadni a falakba, akeleplegyek pedig elt ntek az ajtó mögött.

– Maga mit csinál? – vágott vissza Sarai. – Hátráltat egynagyon fontos kísérletet! Hogy várja el, hogy bármit is tanuljunk,ha nem cserélhetjük ki az információinkat?

'jum a homlokához emelte a kezét és a szemében villódzófényekre koncentrált. A n vérkék újra beszéltek hozzá, mozgásrólés utazásról.

– Bolond ember! – kiáltotta az Állomás. – A Prokarion elshalottai szabadgépek voltak, amiket mikrozooidok rágtak szét! Rákellett jönnünk, hogy olyan anyagból építsük fel magunkat,amivel nem tudnak mit kezdeni. Hát nincs maguknak eszük?

A felszerelés beleolvadt a falakba és maga a szoba is kezdteelveszteni az alakját, a sarkai ellaposodtak, mígnem az egészformátlan szürkeséggé olvadt. Még a 'jum kezében lév fénycsö-vek is felszívódtak. Olyan tehetetlenné vált az Állomásbelsejében, amilyen tehetetlenek a n vérkék voltak az testében.

Az Állomás folytatta:– Azért én szabom itt a törvényeket, mert az emberekb l

hiányzik a józan ítél képesség. További értesítésig bezárvamaradnak.

Az Ivadék mély lélegzetet vett.– Állítsa vissza azt az ajtót, vagy megtanítom a n vérkéket,

hogyan ehetik meg magát élve!Sarai hangja furcsán, visszhang nélkül halt el, mintha azokat is

bezárták volna. Válasz nem érkezett. Körülöttük négy szürke falemelkedett, szögletesen, mint az azetidin, de látható sarkoknélkül. A falak összeolvadtak a mennyezettel és a padlóval,létrehozva egy fakó szürke üreget.

Az egyetlen színfolt a lila Sarai volt, ahogy a földön kuporgott.Ám az ujjai már fehéredtek.

– 'jum, ezt nem bírom. Tudod, mit fogok tenni. Fehér és hidegleszek, de ne félj, bölcsességet nyerek az el deimt l. Khralhamarosan érted jön; nem fogja hagyni, hogy vacsora nélkülmaradj.

'jum figyelte, ahogy Sarai anya elsápad, lila lélegz mikrobáikifehérednek és erei átsejlenek fehér b rén. Azon t dött, vajonhogyan képes Sarai anya ilyen mély koncentrációra. Neki nemvoltak légz mikrobái, de talán megtanulhatna összpontosítani,hogy jobban hallja a kis n vérkéket. Leült hát a padlóra, mintSarai, lábát összekulcsolta, hátát kiegyenesítette. Behunyta aszemét, mély lélegzetet vett és lazított.

– 1 0 2 0 0 7 1 – mondták újra a n vérkék –, utazzunk!– Hová akartok menni? – t dött 'jum. Bárcsak nála lennének

a fénycsövei! Keze megrándult, mintha még mindig fogta volnaket.

-1 0 0 0 0 0 9 0 8. -A n vérkék válaszoltak, mintha így ishallották volna t. Mintha hallották volna, ott benn az agyában,amint jelezni szeretne nekik. A számot, amit válaszul mutattak,'jum már látta azel tt, mikor kinézett az Állomásmegfigyel fedélzetér l. 1 0 0 0 0 0 9 0 8: a csillagok.

A csillagokba. Elviszel oda minket?A csillagokba, 'jum mindig is oda akart menni, és Rod testvér

végre elvitte t közéjük. Ha lehetne, újra elmenne. Depillanatnyilag sehová sem mehetett.

Nem számít – mondták a n vérkék –, ha az én nemzedékemnem jut el oda, majd eljutnak a gyermekeim.

Rod szobájában, a holopódiumon ott állt Geóda és HáromHolló, mindkett egy-egy pufók gyermekkel a karján. A nyeszlettreyói csecsem k mostanra kalandvágyó, folyton kúszni akaróbabákká váltak. Geóda Rod felé nyújtotta egyik kocsányon lógószemét.

– Mind imádkozunk érted – mondta Rodnak –, hogy a Lélekhamar meggyógyítson.

Rod mosolyt színlelt. Azon t dött, mit is jelent a gyógyulás.Milliónyi mikroba-méret idegen lény pusztulását, csak hogy asaját életét megmentse?

– A gyermekeknek megvan mindenük? T'kun megkapta már agyógyszerét?

Három Holló átrakta Qumumot egyik karjáról a másikra.– Bárcsak én megkapnám, amire szükségem van – sóhajtott fel

a magas Bronz Égbolt-szülött –, még négy kart, mint a testvérünkitt.

Rod csillagjelet vetett.– Maga pont az, akire szükségünk volt, a Lélek ajándéka.– A gyerekek jól vannak – mondta Geóda –, de mind azt

remélik, hogy hamarosan hazajössz.– Hova haza? – csúsztak ki a szavak Rod száján, miel tt még

meggondolhatta volna.Geóda körbeforgatta kocsányon lógó szemét.– Ahol mi vagyunk, ott van az otthonunk.– Ahol Artemisz anya van – mondta Három Holló. – Holdnak

üzenem, hogy hívni fogom, ha a gyerekek lefeküdtek.Aznap este Hold Roddal vacsorázott. Rod hálásan paskolta

meg a karját.– Szép dolog Három Hollótól, hogy segít nekünk.Hold vállat vont.– Szüksége volt valami tennivalóra, ugyanúgy karanténban

van, mint mi.A tudós hatalmas ujjait tétován mozgatva figyelte, amint

vacsorája el nik a falból. Az ágy lábánál lév sejtosztályozócsipogni kezdett, adatokat továbbítva az Állomásnak.

– Az egész hajóra átterjedt már a fert zés? – kérdezte Rod.– Nem, mert az Állomás sz kített a leveg sz in. A

gazdaszervezeten kívül csak a zümmögök képesek terjeszteni amikrobákat, de most már nem jutnak át a sz kön. Az Állomás alegtöbb gyarmatosítót már elszállíttatta, kivéve azokat a hor-dozókat, akiket nem tudunk kigyógyítani, és azokat, akik...maradni akarnak.

Rod anélkül, hogy tudta volna, mit eszik, megpróbálta le-nyelni az ételt.

– A többi hordozó is látta ... amiket én?– Sokan láttak jeleket – mondta Hold –, és úgy t nik,

mindegyikük képes valamilyen fajta meditációra – ahogy ön is.Bizonyára ez segít, hogy „kapcsolatba léphessen" amikrozooidokkal.

– De a többi hordozó beteg! Miért vannak egyesek sokkalrosszabbul, mint mások?

– Nem tudjuk. Megpróbáljuk majd ket is úgy kezelni, mint azelíziumiakat. – Hold lesütötte a szemét. Nem sok jót tett vele a„kezelés".

– Mi van 'jummal? – kérdezte Rod hirtelen.– 'jum mikrobái nem úgy viselkednek, mint azok, akik a maga

testében élnek. Azok nem fenyeget znek. – Egy új gondolatfölderítette. – Tudja, ez olyan, mintha különböz emberi kultúráklennének különböz bolygókon. Ne vegye zokon... 'jumnakIvadék mikrobái vannak, magának meg valedoniak.

– De mi lesz, ha az övéi megváltoznak? Hogyan tud majdellenállni nekik? – Rod felugrott.

– Mit csinál?– 'jum hozzám tartozik. Azt akarom, hogy gyógyítsák meg és

küldjék vissza a kolóniához.– De Rod, nem teheted meg, hogy...Rod odanyúlt a falhoz és megnyomta. Az üres fal nem

változott, sehol nem t nt fel ajtó. Az üres felület látványaegyszerre csak rémiszt vé vált.

Az Állomás megszólalt:– Rod, maga is beteg.Rod keze ökölbe szorult és a falba csapott. A férfi néma átkot

szórt, majd visszahúzta az öklét. A bemélyedés kisimította magát,Rod pedig visszaült az ágyra, ami már bevetetten várta.

– Imádkozni fogok 'jumért.Hold lehajtotta a fejét. Arca gy rötté vált, képtelen volt

beszélni. Aztán eszébe jutott valami.– Most hallottuk, hogy holnap idejön Verid F titkár. A Tanács

úgy döntött, hogy tesztelni fogják a mikrókat, vannak-e érzelmeik.Szóval nem tisztítják meg a bolygót.

Rod visszatolta vacsoráját a falba.– A F titkárnak el bb arról kell majd meggy zni a

mikrozooidokat, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy beszéljenekvelünk. Talán az elíziumiaknak volt igaza; ha nem irtjuk ki ezeketa mikrókat, mindannyiunkból lámát csinálnak.

Hold hatalmas keze megremegett, és letette a villáját.– Nem tudom. Növényekkel foglalkozom; távol tartottam

magam az orvosi képzést l, soha nem akartam emberekendolgozni. És most... – elhallgatott.

– Hogy van Khral? – kérdezte csendesen Rod.– Azt hitte, többet nem akarja látni.– Bocsánatot akartam kérni t le.– Ami engem illet, én a maga oldalán állok, Rod. Én sem

akarnék valamiféle mikroba rabszolgája lenni.

Vacsora után Rod behunyt szemmel feküdt az ágyán. Az alvásmenekvést jelentene ebb l a rémálomból, de vajon mit tennének abetolakodók az agyával, amíg alszik?

Hallotta, hogy nyílik az ajtó, és friss leveg csapta meg azarcát. Félig leeresztett szempilláin keresztül látta, hogy valakibelép a szobába. Khral állt az ajtóban, tétován.

Rod gyorsan felült.– Sajnálom – mondta –, nem kellett volna...– Semmiség. Butaság volt, amit mondtam.– Igazad volt. Az engedelmesség erény. Olyan erény, amit

évekig fejlesztettél, el ször az Akadémián, majd a Lélekhívókközt.

Khral odaült az ágy mellé. Rod azt kívánta, bárcsak lezuha-nyozott volna.

– Engedelmeskedni annak, ami jó – mondta a lány –, nem a

rabszolgák vak engedelmessége. Az én nagyszüleim az urulanirabszolgák gyermekei voltak. Egy domboldalnyi területengazdálkodtak, hogy taníttathassák a gyerekeiket. A szüleimotthagyták az Urulant, és elmentek Bronz Égboltra, aholmegalapították a Majom-Ember Hibridek Szövetségét. Abeszédeiket minden holopódiumon vetítették – talán azt várták

lem, hogy egy gorillához menjek feleségül, isten tudja. De éncsak önmagam akartam lenni. – T dve nézett a két kezére. – Azélet titka; mindig is elb völt. Magamra nézek és azt gondolom,állat vagyok, ugyanakkor emberi lény is. Ez bámulatos.

– Bármelyikünk elmondhatná magáról ugyanezt.Khral a férfira nézett.– Pontosan így gondolom én is. Te mindig megértesz engem,

Rod.Rod megérintette a lány kezét. Úgy t nt, határtalanul

vonzódnak egymáshoz. A férfit vágy és kétségbeesés emésztette.Hogy hagyhatja a Lélek, hogy ennyire vonzódjon egy félvéregyetemistához?

Valami súrolta Rod arcát; egy parányi rovar volt az. Ahangjából ítélve egy zümmög lehetett.

Khral is észrevette.– Hogy jutott be ide ez a zümmög ? Állomás – szólalt meg

fennhangon –, jobb lesz, ha ellen rzi a sz it.– Ellen rizni fogom – felelt a hang, nyugodtan, mint mindig. –

Újra ellen rzöm a sz ket és csökkentem a lyukak méretét.Khral visszahúzta a kezét és a leveg be nyúlt, hogy elkapja a

zümmög t.– Meglátjuk, mire készülnek ezek a „n vérkék". – A rovart egy

gy jt ampullába dobta.Rod elképedve meredt a lányra, amiért puszta kézzel elkapott

egy zümmög t. Milyen bátor! maga már fert zött volt, nekimindegy lett volna, de a lány úgy döntött, a tudomány fontosabb asaját egészségénél. Rod nem volt benne biztos, hogy ugyanígydöntött volna.

Húsz

Kés éjjel Rod felébredt. A szoba sötét volt, kivéve ahalványan világító gombot a vérét ellen rz gépen. De a szemhéjamögött újra felvillantak a fények. A mikrozooidok készültekvalamire.

ÁLLAT. AZ EMBEREK KÉSZEK. MENNED KELL.Rod figyelte, ahogy a bet k alakot öltenek. Nem, gondolta

minden erejét megfeszítve. Nem hajtja a fejét ezeknek azer szakos lényeknek az igájába.

AZ EMBEREKNEK HAZA KELL MENNI. MENJÜNKHAZA. MOST.

Ez jól hangzik – gondolta Rod –, gyerünk, menjetek csak!Jöjjenek a zümmög k és vigyék el ket mind egy szálig!

TE VIGYÉL HAZA. MOST.Rod kinyitotta a száját, hogy segítséget kérjen az Állomástól –

de nem jött ki hang a torkán. Nem tudott beszélni.MENJ HAZA. MOST.A fájdalom els hulláma a fejébe hatolt. Nem tudott kiáltani

Vajon következ alkalommal mije fölött veszik át az uralmat ezeka mikroszkopikus méret pribékek? Kezével az Állomás halálthozó pirulája után nyúlt, ami az asztal melletti polcon feküdt.Nagy nehezen el is érte.

Éppen id ben készítette fel elméjét a mindent elsöprfájdalomra, mert az végigszaggatott az egész testén. Szemei el ttmegjelent a Rend öreg mesterének képe, egy sardisi tábornok, állaolyan szögletes, akár a váll-lapja. Állj ellen! – parancsolta amester. – Ha nem állsz ellen, véged van. A látomás hipnotikusereje a fájdalom fölé emelte Rodot. Úgy t nt, évszázadok teltek el,és a fájdalom még mindig égetett. Ahogy a mester képeelhalványult, Rod ujjai összezárultak a tabletta körül.

Ám ekkor egy másik alak jelent meg – Artemisz anyáé. Élj! –szólt neki. – Élni fogsz. Mint amikor el ször látta meg t

meditálni az Akadémia parkjában, ahová egy végigzüllött hétvégeután ment ki sétálni igencsak másnaposan. Aznap Artemisz anyalátványa egy olyan pontra tapintott benne, amit még a sardisimesternek sem sikerült soha megérintenie. Kövess, és élni fogsz –mondta akkor az Anya. Rod követte, és soha többé nem nézettvissza. Most, a gyötrelem ellenére, lazult a szorítása a tablettakörül; mert a Lélek hívta évszázadok messzeségéb l, életbenmaradásra szólította.

Amikor úgy t nt, a fájdalom már nem lehet er sebb, mégjobban fájni kezdett. Újra megjelent a mester képe és ellenállásraszólította fel, majd ismét Artemisz anya buzdította életre. Egyik amásik után, míg a fájdalom ezernyi szilánkra nem zúzta a fejét.

Aztán, egy örökkévalóságig tartó kínszenvedés után elmúlt afájdalom. Rod izzadságtól csatakosan felült. A tabletta mégmindig a kezében volt, és még mindig nem préselte ki bel le ahalált. Ezúttal legy zte a mikroszkopikus méret urakat –egyel re. Sötét volt és csend, a szemében nyugalom. Lassanvisszaereszkedett a matracra, légzése normálissá vált. Semmi nemesett jobban a fájdalom nélkül vett mély lélegzeteknél.

ÁLLAT HAZAMEGY. Az ördögi bet k visszatértek. ÁLLATMEGY; MI MEGJUTALMAZZUK.

Rod válaszra sem méltatta.Aztán végtagjait lassan élvezet járta át, intenzívebb, mint

amilyet valaha elképzelt. Túl kés n próbált kiáltani, már nemvédekezhetett. Csak magába tudta fogadni, mint ahogy egyszáradó növény issza be a vizet a földb l, hálásan éskétségbeesetten. Az nyomorult létezésében semmi nem voltahhoz fogható, mint amit a mikrozooidok nyújtottak, nem adottilyen élvezetet sem a mások szeretete, sem a Lélekkel valólegemelkedettebb érintkezés.

Az érzés túl hamar elmúlt, és ott maradt tele vágyakozással.Nyugtalanul forgolódott, míg le nem estek a takarói. Azon kaptamagát, hogy a h kompon töri a fejét, és azon, hogyan lehetnelejutni a Prokarionra, míg agyának egy másik része sikított azesztelen gondolat miatt. Nem akart felkelni, mégis azt vette észre,hogy lábát már lelógatja az ágyról. Nem fog ártani, ha egy percrefelkelek – mondta magának.

Az élvezet visszatért. Rod rájött, hogy bármit megtenne, amitezek parancsolnak, még saját gyermekeit is eladná. rült módjáratapogatózott a tabletta után, ami közben kicsúszott a kezéb l.Végre megtalálta, és er sen megszorította.

Rod lassacskán magához tért, egy szobában, amit elárasztott areggeli napfény. Zavart volt, azon gondolkodott, hol van és mitörtént. Elfordította a fejét és látta, hogy valaki az ágya mellettüldögél. Mikor jobban megnézte, látta, hogy Artemisz anya az.

A meglepetést l k vé meredt.– Hogyhogy életben vagyok?– Azt hitted, az Állomás engedett volna meghalni?Hát ez történt. Az a hazug szabadgép átverte. De a Tisztelend

Anya bizonyára tudja, hogy megpróbált végezni magával, márpedig ez a legszörny bb b n. A fal felé fordult.

– Anyám, nem vagyok méltó arra, hogy rád nézzek.– Rod testvér, teljes mértékben megbocsátottam neked. Ne

gondolj rá többet.– Nem bocsáthatsz meg. Jobb, ha meghalok.Artemisz anya elhallgatott. Rod szinte látta t maga mögött,

ahogy nagyon is ismer s arca parancsolóvá válik.– Egy ízben, Rod, azt kérted a Lélekt l, hogy adjon neked egy

világot. Emlékszel?Rod vállat vont.– Megváltoztam azóta.– Most a Szövetség összes világának a sorsa rajtad áll.Rod nagyot nyelt.– 'jum többet segíthet neked.– 'jum valamiféle transzban van. Nem pontosan olyanban mint

Sarai, de nem hajlandó kommunikálni.Ennyit az „Ivadék" mikrozooidokról – gondolta Rod keser en

Ki tudja, mit tettek szegény kis árvával. Sokkal jobb lett volna, haazon a napon otthagyja t a Madárijeszt -dombon.

– Vannak más hordozók is, de egyikük állapota sincs olyanel rehaladott, mint a tiéd. Kérlek, Rod... nem próbálnád meg újra?Eljött Verid F titkár, hogy beszéljen velük.

– Már túl kés – suttogta a férfi –, semmit sem tehetek. Kérlek,hagyj magamra! – Semmi szüksége sem volt arra, hogy Artemiszanya lássa, mit tesznek vele a mikrozooidok.

Rod csak feküdt ott, arccal a fal felé, órákig, talán napokig.Miután minden érzelem elhagyta, nem gondolt semmire, sefájdalomra, se örömre, és remélte, hogy a kínzói odabent nyugtonmaradnak.

A fal fel l halk susogó hang hallatszott, és friss levegsimította végig a nyakát. Valaki biztosan kinyitott egy ajtót, hogybenézzen hozzá. Rod figyelmesen hallgatózott, de nem hallottabecsukódni az ajtót. Teltek a percek, és azon t dött, vajonelment-e már a látogató, vagy még mindig ott van. Végülelfordította a fejét, éppen csak annyira, hogy láthassa.

Egy levélbarna elíziumi talárt visel , apró termet n ült azajtó mellett, háttal a férfinak. Rod összeráncolta a homlokát ésazon gondolkozott, honnan olyan ismer s. Aztán a n féligelfordította a fejét, és a férfi ekkor jött rá, hogy hiszen márezerszer látta t a holohíradókban.

Azonnal felült az ágyban.– Tiszteletreméltó F titkár Asszony...– Rod testvér – a n hangja egyszerre t nt ismer snek és

rendkívülinek, ahogy személyesen hozzá beszélt, nem pedig egyhírm sornak. – Rod testvér, hogyan is nézzek a szemébe. Önfelajánlotta saját rövid életét, míg az én Irasom még évszázadokigélvezheti azt.

Rod döbbenten rázta a fejét.– Bármit is mondtak önnek rólam... én csak egy nagyon beteg

ember vagyok.– És itt jövök én, a gyilkosok pohárnoka. Nagyon szégyellem

magam.Rod pislogott egyet és azon gondolkozott, mit mondjon.– Ön a Szövetség összes polgáráért kell, hogy szót emeljen.

Hogy jövök én ahhoz, hogy panaszkodjak?Verid F titkár teljesen szembefordult Roddal, így az

belenézhetett nagy, bagolyszer szemébe. A férfi hirtelenráébredt, mi a közös az rgárdistákban és a Lélekhívókban: mindazt tanítják, hogy a politika lenézend . Engedelmeskedj a

hadtested parancsnokának vagy a Tisztelend Atyának vagyAnyának és ne tör dj a világ aljas cselszövéseivel! Ám volt ittvalaki, aki személyes ügyének tekintette a világ összes gondját-baját.

– Amit tud, számtalan életet menthet meg. Folytassam?Rod nagyot nyelt.– Mit akar t lem?– Hét napunk van arra, hogy meggy zzük a Szövetséget, hogy

szót értünk az... idegen intelligenciával. Ha sikerrel járunk,felfüggesztik a bolygó elpusztítását.

A férfi elfordította a fejét.– Már nem vagyok biztos abban, hogy ez bölcs dolog.– Valóban? Miért nem?Honnan tudhatná bárki is, miken ment keresztül? Rod

megborzongott.– A mikrozooidokkal szemben tehetetlenek vagyunk. Teljes

mértékben képesek bennünket irányítani.– Nekem úgy t nik, most ura saját magának.– Békén hagynak, aztán akkor támadnak, amikor a kedvük

tartja.A F titkár elgondolkozott ezen. Ezeréves tapasztalata ellenére

még sem tudhat semmit ezekr l az idegen lényekr l. akik mégahhoz is túl kicsik, hogy láthassák ket.

– Mikor támadtak utoljára? – kérdezte.– Múlt éjjel.– Nekik ez egy emberölt . Megkapták, amit akartak?Rod elgondolkozott.– Még nem.– Valóban, még nem. El tudom képzelni, k is min mennek

most keresztül... vádaskodnak, egymást hibáztatják, b nbakotkeresnek: „kinek köszönhet ennek az embernek a halála" és ígytovább. Bizonyára már a fele társaság ki van rúgva.

Rod akarata ellenére elmosolyodott.– Bármi is jön ezek után, csak rosszabb lehet. Nem is úgy

gondolnak ránk mint emberekre... „állatoknak" hívnak minket.– És önök minek nevezik ket?Rod zavartan ráncolta a homlokát.

– Mikrozooidoknak?– Ami szó szerint azt jelenti: „kicsi állatok".– Hát, úgy néznek ki.– k ugyanezt gondolják magukról. Úgy festenek számukra

mint egy láma. Hívjuk ket úgy, ahogy szeretnék: embereknek.– Rod arcát látva a n elmosolyodott. – Mikroembereknek, ha

így jobban tetszik.A férfi vállat vont.– Ahogy óhajtja, F titkár Asszony.– Most mondja el, mit akarnak a mikroemberek?– Vissza akarnak jutni a Prokarionra.A Titkár szeme elkerekedett.– Vissza a Prokarionra? Hát nem ezt akarná maga is?– Dehogynem. De azt akarják, hogy én vigyem el ket. És az

Állomás azt mondja, hogy itt kell tanulmányoznunk ket, hogymeggyógyíthassuk a fert zötteket.

– Aha, értem már – sóhajtotta Verid és megrázta a fejét. –Micsoda kusza hálót szövögetünk! Nos, azt hiszem, készen állunkarra, hogy tárgyaljunk. Kapcsolatba tud lépni velük?

Rod egész teste megmerevedett.– Megpróbálhatom. Ha muszáj.– Életbe vágóan fontos.Rod mély lélegzetet vett és kiürítette az elméjét, ahogy azt már

annyiszor megtette, amikor kérdéseire a Lélekt l várt feleletet.Azon t dött, mióta nem imádkozik esténként. Most

imádkozott, s ezt az imát olyan kétségbeesés szülte, amilyenbenmég soha nem volt része.

Bárki légy is, segíts most nekem!Felemelte a kezét és az ujjaira koncentrált. Ezt a jelet

használták azel tt a mikroemberek, és ez volt Rod legjobb ötlete,amivel magához szólíthatná ket. Egy kis ideig nem jött sem jel,sem hang, csak a saját szívverését hallotta. Megpróbáltaelképzelni teste lakóit „kicsi emberekként", bár visszataszítónaktalálta a gondolatot.

A szeme sarkában fény villant.Rod behunyta a szemét.– Szoba, fényeket ki – parancsolta. A szoba világítása

elhalványult, és Verid f titkár árnyékká vált.Rod szeme el tt formálódni kezdtek a bet k. Eluralkodott rajta

a vakrémület; meg kellett markolnia az ágy rácsát, hogymegnyugodjon.

EMBER ... BESZÉLNI AKAROK.– Beszélni akarnak – szólt Rod hangosan.– Ez is valami – mondta a f titkár –, mir l?SEGÍTENED KELL A TESTVÉREIMNEK.– Ezt már próbáltátok, hasztalan – közölte Rod.MÁS GENERÁCIÓ VOLT. EZ A GENERÁCIÓ OKOSABB.Rod elnevette magát.– Azt mondják, „ez a generáció" okosabb, pedig csak egy fél

nap telt el azóta. Khral szerint az sszül k egy hónapig is elélnek.– Semmi baj – mondta Verid –, rizzék csak meg a méltóság

látszatát. Miért akarják, hogy segítsen nekik?Miért van szükségetek segítségre? – kérdezte magában a férfi.TESTVÉREINK HALDOKOLNAK. A TESTVÉREK A

MÁSIK VILÁGBÓL, A HALOTT HELYR L. MI, EMBEREKNEM SOKASODHATUNK EGY HALOTT VILÁGBAN, CSAKÉL OTTHONBAN.

Ez az emberekre is igaz. Vajon meddig élnének az emberekegészséges, él környezet nélkül?

– Azt mondják, néhányuk haldoklik. A „halott világ" lakói. Demi lehet az a halott világ? Csak nem az egyik beteg halt meg?

– k azt honnan tudnák? – kérdezte a f titkár – Úgy tudom,hetek óta önben vannak.

– A zümmög – jutott Rod eszébe –, biztosan a zümmöghozott újakat... Khral beteg tenyészetéb l. Az az egyetlen hely,ahol a mikroemberek gazdaszervezet nélkül is életben maradnak.

TESTVÉREINK HALDOKOLNAK. NEM TUDJUKMEGGYÓGYÍTANI KET, VISSZA KELL TÉRNIÜK AZABRONCSFAJZATBA.

– A „testvéreiknek" szakszer orvosi ellátás kell – tolmácsoltRod.

– Nagyszer – szólt a f titkár –, itt az alkalom egy emberbaráticselekedetre.

– Csakhogy szükségük volna egy emberi testre, ami elszállítja

ket, hacsak nem szerzünk nekik elég zümmög t. – Ez a lehet ségpedig aligha tetszene az Állomásnak.

Verid elgondolkodott.– Azt hiszem, elintézhetjük ezt az emberi szállítást. A

legnagyobb titoktartás mellett, természetesen. – Az emberek márki voltak tiltva a Prokarionról.

– Nem tetszik ez az ötlet. Azt hihetik, beadtam a derekam.– Már bizonyította, hogy ezt nem tenné.Rod behunyta a szemét. Nincs fájdalom és nincs jutalom –

mondta nekik.NINCS FÁJDALOM, NINCS JUTALOM.Ha elviszlek titeket – kérdezte Rod reménykedve –,

hazamentek mindannyian?Hosszú szünet következett. A F titkár feszülten figyelt.HOGY TUDSZ MINKET ELKÜLDENI? TE AZ

OTTHONUNK VAGY MÁR SOK GENERÁCIÓ ÓTA.RAJTAD KÍVÜL NEM ISMERÜNK MÁSIK OTTHONT.

Rod szeme elkerekedett.– Akik bennem növekednek... nem akarnak elmenni, soha! –

Arcát a kezébe temette. – Lélek, irgalmazz!– Nem akarnak elmenni? – Verid elt dött. – Azt hiszem,

sokuk már nem is lenne rá képes. Bármilyen világról legyen isszó, keveseknek van bátorsága elhagyni azt.

Huszonegy

'jumnak nagy tapasztalata volt abban, hogyan hagyja figyelmenkívül a fájdalom világát. Most, ahogy ott ült transzba esve,bensejében egy csábítóan új világ kelt életre, tele n vérkékkel éslüktet számkódjaikkal. Most épp a zöld szín villogott: egyszer,majd szünet, aztán kétszer... 1 0 2 0 0 7 1 – ezt mondta a n vérke.(Ha te nem tudsz nekünk segíteni az utazásban, majd segítünk mineked. Gyere a mi világunkba.)

Milyen a ti világotok?A számok felvillantak pedig fordított.(Majd meglátod. Bízz bennem, feln tt vagyok.)'jum egy pici zöld fénypontra összpontosított. A fény kört

formált, a kör pedig egy id után nagy, kövér fánkká vált.Felületét molekulákból álló állványzat tarkította, ami védelmez nkörülfonta a sejtet. Hurokszer poliszacharid szálakat nyújtott'jum felé, mintha magához akarná ölelni.

(A nevem:) 1 0 0 3 7. A fényes gy rávillogott. (Téged hogyhívnak?)

'jum elgondolkodott.1 0 0 0 0 1 0 1 – mondta, miután kiválasztott párat kedvenc

prímszámai közül.(Gyönyör név, 1 0 0 0 0 1 0 1. Az seid biztosan nagyon

szeretnek téged.)A szüleim meghaltak. El bb az egyik, aztán a másik.(Meghaltak? A mieink 30 generáción át élnek. Hogy tudsz

id sebbek nélkül élni?)Rod testvér elhozott a Gyermekek Csillagára. Most velem van

Sarai Anya.(„Anya" – ezt nem értjük. Egy abroncsfajzat esetében igen, de

egy embernél?)Újabb fánk gördült el a sötét folyadékon át, egy kék. Azután

két sárga jött. Ám ahogy közeledtek, mindegyikük zöldre váltott.

(A gyermekeink.)A zöld gy k kis folyadéksugarakat lövellve mozogtak ide-

oda. Kett közülük összeütközött, majd egyikük gyengédenátf zte magát a másik gy jén. Összegubancolták hurkaikat ésegymásra villogtak, olyan gyorsan, hogy még 'jum sem tudtakivenni a számokat.

(Általában ezerszer gyorsabban kommunikálunk egymással,mint ahogy veled.)

Mikor n nek fel a gyermekeitek? – kérdezte 'jum.(Hamar feln nek,) 1 0 0 0 0 1 0 1. (Ez itt pár óra múlva annyi

id s lesz, mint te. Iskolába is megy majd.)Egy csapat újabb karika jelent meg, mindenféle méret és

szín , kisebbek, mint a feln ttek. Köztük lebegett egy feln tt,vörös színben. A feln tt fáradhatatlanul villogott és lassacskán akicsik is átvették a színét, bár kissé pontatlanul; holnarancsszín vé, hol indigókékké váltak. A gyerekeket mindig isnehéz volt rávenni, hogy figyeljenek.

Hogyan esztek? – érdekl dött 'jum.(A sejtfalunk pórusain keresztül vesszük fel az élelmet. A

pórusok kitágulnak, ha a körülöttünk lév étel tetszik nekünk. Ésminden élelmünk bel led származik! Kérlek, etess minket azzal,amit szeretünk, f leg azetidint és mimozint tartalmazó ételekkel!)

Nem felejtem el – ígérte 'jum, miközben a gyerekeket figyelte.– Ismernek meséket?

(Mindannyian tudjuk a történetét annak, hogyan lett a népünk aTáncoló Emberek népe. Réges-rég, a Tökéletes Kertben el deinkegy öntudatlan világban éltek; egy világban, amit irányítanikellett, felügyelni a vándorlását. M veltük a bolygónkat, ami telivolt világokkal, azonban ezek is mind öntudatlanok voltak, nemérdekelték ket a vágyaink. Más világokból zümmög k érkeztek,látogatókat hoztak, de az egyik világ olyan volt, mint a másik.)

(Aztán a zümmögök elhozták néhány társunkat másfajtavilágokból, amelyek belsejében vad, idegen pompávalburjánzottak a tájak. A Táncoló Nép le volt ny gözve. Hogyanlétezhet ilyen világ; honnan jöhettek a társak?)

(Hogy választ találjanak, néhányunk csatlakozott azümmög khöz és az idegen világok belsejébe merészkedett.

Sokan meghaltak, mert a környezet könyörtelen volt és nemkímélt senkit, mi pedig kezdetben nem tudtuk uralni. De tanultunkés alkalmazkodtunk. Az egyik ilyen világ, 1 0 0 0 0 1 0 1, szeretettotthonunkká vált.)

(Aztán elképeszt dolgot fedeztünk fel: az idegen világnakintelligens érzései vannak! S t, te értesz is minket, reagálszlegbels vágyainkra. És ami a legcsodálatosabb; a csillagokbóljöttél, akár maguk az istenek. Csodálatos dolog benépesíteni egyistent.)

A laboratóriumban, háta mögött a F titkárral, Rod atenyészt edényt bámulta, amelyben egy nanoplaszt masszafeküdt, és egy nyíláson át tucatnyi különféle tápanyagot és gáztvett magához. Khral állított az egyik kapcsolón anélkül, hogyRodra nézett volna.

– Biztos, hogy nem lehet csak úgy levinni a tenyészetet aProkarionra? – kérdezte Rod. – Eddig is kibírták.

– Folyamatosan állítani kell az oxigénszintet és a h mérsékletet– magyarázta Khral –; ha leválasztom a gépr l a tenyészetet,azonnal meghalnak.

– A zümmög k nem tudják elvinni ket?– A zümmög k olyanok, mint egy ment autó. Jól felszereltek,

de senki nem akar hónapokat eltölteni bennük; éhen halna. Nefeledd, a mikroemberek gyorsabban öregszenek.

– De ezek sosem voltak még emberben – mondta Rod –, milesz, ha már túl betegek ahhoz, hogy alkalmazkodjanak hozzám?

– A te saját mikroembereid úgy gondolják, hogy képesekstabilizálni a „testvéreik" állapotát, és életben tartják ket, amígegy abroncsfajzatot nem találnak.

A F titkár megérintette Rod karját.– Meggy désem, hogy jó benyomást fog tenni rájuk a mi kis

emberbaráti cselekedetünk. És ha már hajlandóak odafigyelniránk, meggy zhetjük ket, hogy maradjanak távol az emberekt l.

– A befecskendezéssel együtt jár majd egy pár mellékhatás, devigyázunk rád. – Khral egy nanoplaszt tapaszt tett Rod nyakára. –Ez nanoszervókat juttat a véráramodba, hogy lecsillapítsa a lázad,

amikor ezt a rengeteg idegen látogatót bejuttatjuk a testedbe.Khral fogott egy zümmög kkel teli kémcsövet, és az egyik

összeköt cs szájához illesztette. Ahogy a szelep elfordult, azümmögök elözönlötték a tenyészetet, feltehet leg azért, hogyannyi mikroembert szedjenek össze, ahányat csak tudnak. Rodérezte, ahogy feláll a sz r a hátán. De a java csak ezutánkövetkezett.

– Vákuumot! – szólt Khral a rendszernek. A zümmög ketrögtön visszaszippantotta a kémcs , majd lezárta magát, amikorKhral leválasztotta. A lány keze enyhén remegett, ahogy Rodhozfordult.

– Jobb lenne, ha nem néznél ide.Rod elfordult, arca megmerevedett. Érezte a kémcs körkörös

nyomását a b rén, de meglep módon semmi mást. Ezek azümmög k aztán tudják, hogyan bánjanak a gazdaszervezettel!

ÜDVÖZÖLJÜK TESTVÉREINKET.– Csitt! – mondta Rod a szeme el tt villogó bet knek. – Így is

elég nehéz lesz.– Már sok bátor embert láttam – szólt a F titkár –, de önnek a

nyomába sem érhet egyikük sem. Nos, Khral... készen vagyunk?– Ellen rizd a keverési arányt! – utasította Khral a

tenyészt edényt. – Úgy néz ki, maradt még pár, megismételjük afolyamatot, és kész is vagyunk. – A lány a F titkárra pillantott. –Lekísérem a bolygóra, hogy tudjak segíteni, ha mégisbelázasodna.

– Rendben van – egyezett bele a F titkár. – Ugye, mindnyájantudják: teljes titoktartás!

– A régi szervókomppal megyünk, mert Kvarkot kikérdezhetik.Megjavították – nyugtatta meg Rodot Khral.

A kerékf sávjai átsejlettek az ablakon. Olyan ismer s,ugyanakkor olyan nagyon furcsa érzés volt visszatérni aProkarionra. Ami eddig titokzatosnak t nt, most mind értelmetnyert. Rod már tudta, miért n a kerékf sávokban, tudta, pedignem is akarta annyira tudni, miként irányítják a Prokarion igaziurai az állatokat, amelyek csakis a f sávjában legeltek, és soha lenem szakítottak volna egyetlen énekl fa-csemetét sem. Mégis,annak ellenére, hogy mennyi minden megváltozott, nem tudta

feledni az érzést, hogy hazamegy... és ett l csak még jobban fájtaz otthon elvesztésének gondolata.

Khral a kémlel nyílásra mutatott.– Ott, a folyó mellett, az erd szélén... egy négyszem -csorda.

– A kerékforma állatok nagy része legelészett.– A mikroemberek abroncsfajzatot akartak, emlékszel?Az abroncsfajzatokat mindig is el nyben részesítették a

mikrók, akik benne n ttek fel, mégis jobban szeretik a számukraidegen emberi gazdaszervezetet. Hogy lehet ez?

Másodpercekkel kés bb leszállt a szerkezet, ezúttalfinomabban, mint szokott. Végre tisztességesen megjavították –gondolta Rod reménykedve. Aztán eszébe jutott, hogy már nincskolónia, ahol szükség lenne rá.

A gyömbérillatú szél megsimogatta a kompból kiszálló férfiarcát. Khral magára olvasztotta a b rruháját, és Rod csak akkordöbbent rá, hogy a lány még nincs is életformálva.

– Itt maradhatsz – mondta Khralnak. Ha a lány elesik és a ruhatönkremegy, nem számíthatnak segítségre: sem ember, semszabadgép nem volt rajtuk kívül a bolygón.

– Veled akarok menni. – Khral kilépett a kerékf re. Ilyenkorvolt a legcsinosabb, b rruhában, a nap fénye megcsillant adomborulatain. Rod visszagondolt a régi szép id kre, amikor atudósokkal elmentek énekl fa-bec t gy jteni, és nézték, ahogy afény felt nik a lombok tetején. A fény, mint kiderült, amikroemberek telekommunikációja volt. Vajon mit gondolhattakrólunk ezek a pici emberek? – kérdezte magában Rod. – Ezekr laz óriási emberi szörnyetegekr l, akik keresztüldübörögtek azerd n, és óriási darabokat hasogattak le az él helyükb l, hogyaztán elképzelhetetlenül nagy edényekben elszállítsák?

Most azonban egy abroncsfajzatot kellett keríteniük. Rodbosszúsan jött rá, hogy ez a feladat nem is olyan egyszer . Azel ttannyi energiát fordított arra, hogy távol tartsa ket, most pedigfogalma sem volt, merre keresse az állatokat.

– Próbáljuk meg az erd ben – kockáztatta meg –, azt hiszem,szeretik az árnyékot.

Khral bólintott, ett l megcsillantak nyakán a nanoplaszt ráncai.Elsétáltak az erd ig, ahol föléjük hajoltak az els énekl fák, az

ágak hurkokat formázva nyúltak a leveg be. Khral megállt.– Ne menjünk túl messzire, ki fogsz fáradni. Maradjunk inkább

itt, és hagyjuk, hogy a zümmögök keressenek meg minket.Rod kinyújtóztatta a hátát az egyik énekl fa ívében. A fels

ágak hurkaiban dalolt a szél, és helikoidok neszeztek egymás közt.Verid azt mondta, a bolygót megmentik a pusztulástól. Egyszerrejobban érezte magát – hát van remény, és éppen ennekmegvalósításán munkálkodik.

– Mi újság a laborban? – kérdezte. – Haladtok a nyelvleckével?Khral lekuporodott mellé.– Már egész sokat megfejtettünk a nyelvükb l, amikor Sarai

transzba esett. Azóta sem tudjuk felébreszteni. Az egyiknövendéked fel tudná, de az Állomás azt mondja, ez nem lennehelyes.

– Mi mást mondana?– És 'jum sem beszél, de gondolom, 'jum már csak ilyen. Hisz

ismered.– Nagyon is – vallotta be Rod.– A fene enné meg az Állomást! – kiáltott fel Khral – Lehetne

egy kicsit együttérz bb is!– Nem lehet hibáztatni. Azok után, hogy látta, min mentem

keresztül, miért engedné bárkinek, hogy megtanítsa a mikroem-bereknek, hogyan maradjanak életben a nanoplasztban?

Khral Rod felé fordult.– Rod, nem bírom elviselni, hogy ez pont veled történt.

Bárcsak én lennék a helyedben, vagy bárki más a világon.Rod vállat vont.– Valakivel meg kellett történnie.– De nem veled! Te vagy az egyetlen férfi, aki úgy tekint rám,

mint n re.Rod riadtan nézett a lányra. Ennyire félreérthetetlen volt a

viselkedése egészen idáig? De a gyengeségnek, amit megvetett,Khral nagyon is örült. A lány b rruhás arca egészen közel volt azövéhez, a pillantása fogva tartotta Rodot, aki úgy érezte,belezuhan azokba a szemekbe. Szeretett volna mondani valamit alánynak, de valahogy nem találta a szavakat. Felemelte a kezét, ésmegsimogatta a nanoplasztot a lány arcán.

Khral igazított valamit a ruhán. A b rruha hangja felvisított:– Ruha riadó! Ruha riadó! Veszélyben van!– Csitt! – suttogta Khral. – Már megkezdtem az életformálást,

egy órát túl fogok élni.A ruha lassan foszladozni kezdett, lefolyt az arcán és a vállán,

míg végül egy nanoplaszt-tócsa maradt csak a lábánál. A lány arcatiszta volt, ajkai elég közel ahhoz, hogy a férfi megízlelhesse.

Rod a fülében érezte a vér lüktetését. Azt gondolta: szabadember vagyok, nem holmi láma; szabadon választok. Ahogy ajkukösszeért, a lány Rod köré fonta mindkét karját, ujjai végigfutottaka férfi hátán és nyakán. Rod megremegett, ahogy a lány érintésefellobbantotta benne az egészséges férfiúi lángot. A keze mégnem felejtette el, hogyan kell minél gyorsabban lehúzni a ruhát. Alány hátát finom bunda borította, de melle sz rtelen volt. Khral aférfihoz simult, ahogy megkívánta, Rod pedig imádkozott, hogyaddig ne legyen vége, míg örömet nem szerez a lánynak. Semmimás nem létezett; csak k ketten, eggyé olvadva, egyedül azuniverzumban.

Kés bb csendesen feküdtek a kerékf ben. Simogatta ket aszél, és magasan a fejük felett egy csapat helikoid emelkedett aleveg be az egyik énekl fáról. Rod sóhajtott egyet a béke és akétségbeesés érzését l.

– Lélek, bocsáss meg nekem! – suttogta. Érezte, hogy a lánysír.

– Minden rendben?– Igen. Jó volt, Rod?Rod nem akarta elmondani, milyen jó volt. Többé már nem fog

félni a mikroemberekt l. Megérintette a lány karját.– Gyönyör n vagy.– Tudtam, hogy jó lesz. Ó, Rod, ha valaha is kikeveredünk

ebb l, hagyd, hogy mindig melletted legyek! Jól keresek, elég leszneked és bármennyi gyereknek.

– Khral... Bíznál egy olyan férfi életre szóló esküjében, aki éppaz imént szegett meg egyet?

A lány arca elsötétedett.– Erre nem is gondoltam.A csillagk re nézett, ami hidegen feküdt a férfi mellén.

– El kell majd hagynod ezeket a gyerekeket?Rod valósággal rosszul lett, ha erre gondolt. Jöjjenek csak a

mikroemberek, kínzásaik mellett eltörpül az fájdalma.– Hogy lehet ez? – suttogta Khral. – Hogy lehet valami, ami

ennyire jólesik, ennyire helytelen?Valami megérintette Rod karját. Nem a szél volt. Sok-sok

zümmög érkezett leszállásra készen, picike szárnyaik berreghangot adtak.

– Itt vannak végre – mondta Khral –, most már elviszik a betegmikrókat.

Rod gyanakodva méregette a zümmög ket.– A mikroemberek... ránk vártak! – Így is rossz érzés volt

megszegni az esküjét, hát még milliónyi szemtanú el tt!– Jó biológusok – mondta Khral –, biztosan szerették volna

tudni, hogyan csinálják az emberek. – Elkapta Rod karját, amikora férfi felállni készült. – Ne er ltesd meg magad. Nagy forgalomlesz most a véredben, ahogy jönnek az újak és mennek a régiek.Az immunrendszerednek nem fog tetszeni, akár lázad is lehet.

Újak érkeznek – gondolta Rod –, err l nem volt szó.Visszafeküdt, nézte, ahogy a huroklevelek táncolnak a szélben, ésmegpróbált nem gondolni semmire. Ragasztó szagát érezte.

– Megjött az abroncsfajzat?– Látok egyet, picit odébb, annak a fának a hurkában –

mutatott a távolba Khral, majd felült és öltözködni kezdett.Rod szemében megvillant valami, ami nem a napfény volt.

Becsukta a szemét, és meglátta az üzenetet.JÓL CSINÁLTAD. TESTVÉREINK ÉLNI FOGNAK.Rod felült.– Azt mondják, készen vannak. Most már mehetünk. Miközben

az ingét húzta, nem várt gyönyör érzése kúszott az agyába.– Ne... – mondta fennhangon és összeszorította a szemét –, azt

mondtam, nincs jutalom.HOGYAN KÖSZÖNJÜK MEG, HOGY MEGMENTETTÉL

EGY VILÁGOT?Rod pislogott, majd hangosan felnevetett.– Mi az?– Semmi, csak a saját buta gondolataimon mulatok. Induljunk!

Már kezdett is belázasodni, de a kompig még el tudott menni.– Életformáltatom magam – ígérte Khral –, ha tíz évbe telik is.

Örökké ezt a helyet fogjuk tanulmányozni.Rod nem szólt. Az életformálás semmi sem volt ahhoz képest,

ami most rá várt.

Huszonkett

'jum teste mélyén a n vérkék folytatták táncukat. A kis karikákbonyolult lépéseket lejtettek, el ször hármat jobbra és ötöt fölfelé,majd ötöt balra és hetet lefelé. Vörös és narancs, sárga és kékszíneket vetítettek, oda-vissza mozogtak saját pályájukon, ésközben olyan dalokat dúdoltak, amiket 'jum nem érthetett.

(És te,) 1 0 0 0 0 1 0 1? – kérdezték. (Te tudsz táncolni?Táncolnak az istenek?)

'jum elgondolkozott. A Lélekgyermekeket sosem látta táncolni.Miért nem?

Odakint egy buta feln tt újra zavarni próbálta.Vigyetek magatokkal, 1 0 0 3 7 – kérte a n vérkéket – ,

mutassátok meg, hogy kell táncolni!(Te isten vagy, istenekkel kell táncolnod. De ne félj, mi mindig

itt fogunk táncolni benned.) A minták elmozdultak, és a lüktetkörök visszahúzódtak a sötétségbe. 'jum szerette volna követni

ket, de nem sikerült.1 0 0 0 1 0 1 – (ennünk kell, hogy legyen er nk táncolni.

Helyettünk is enned kell, tehát egyél jó ételeket. Ne feledd azazetidint...)

Er teljes, sz nni nem akaró illat hatolt be 'jum elméjébe.Fokozatosan visszatért a küls világba, ahol füge látványa – és

illata – fogadta. A fügék túlérettek voltak, pont olyanok, mintamilyeneket régen a családjával ettek, míg mindegyikük meg nemhalt, hogy Sarai legyen az új anyja. A fügék egy apró termet ,idegen n kezében voltak, aki barnás szín elíziumi talárt viselt.'jum összezavarodott. Az étel olyan ismer s volt, hogy könnyeketcsalt a szemébe, mégis egy idegen kínálta neki.

– Semmi baj, picur – biztatta a n . – Állomás, mondja megneki!

– Megeheted! – dörrent az Állomás hangja. – A látogatónkatpedig szólítsd F titkár Asszonynak!

– Ne is tör dj vele, picur – mondta az idegen n –, a „néni" ismegteszi. Gyerünk, egyél szépen!

'jum rettenetesen éhes volt, de még így is emlékezett, mirekérte 1 0 0 3 7.

– Azetidin – mondta –, azetidint és mimozint akarok. Ésarzénra is szükségem van.

A F titkár felpillantott.– Megkaphatja, nem fog neki ártani – szólt az Állomás –, már

életformálták.– Rendben van – mondta a F titkár –, de ezeket is edd meg.'jum el bb csak egy falatot vett a szájába, de aztán gyorsan

bekebelezte az összes fügét. A F titkár mellette ült és figyelte.– Finom volt, ugye? És most, kedveském, mesélnél nekem a

benned él kis emberekr l?'jum elgondolkodott.– Táncolunk – mondta aztán –, így ni.Felemelte a karját, hogy kört formáljon, majd a szoba egyik

sarkából a másikba táncolt, el bb hármat lépve, majd ötöt, végülhetet.

A F titkár türelmesen figyelte.– Aranyos. Többet is tudsz róluk?– Mi vagyunk a Táncoló Nép. Eltáncoljuk a világ összes

számát.– Az összesét? – kérdezte a furcsa n . Minden egyes számot?– Generációkba telik.– Mi lesz, ha egyszer majd... nem táncolsz többet?– Hát csak egyszer en nem táncolok tovább.– És az emberkék ott bent?– Megértik. Azt teszik, amit én mondok.– Mindig azt teszik, amit te mondasz?– Persze. Hiszen t lem kapják az azetidint.

A következ két nap azzal telt, hogy Verid felváltva hízelgettés kérdéseket tett fel a mikroszkopikus embereknek; a 'jumbanlév knek, a Lélekhívó lakóinak meg azokéinak, akikkel lehetettbeszélni. Le sem hunyta a szemét; próbálta minél hamarabb elérni

azt a pontot, ahol megérti a mikroembereket (vagy a TáncolóNépet, ahogy 'jum az övéit hívta). Azon dolgozott, hogy jobbanmegértse ket, mint amennyire k ismerik saját magukat.

A szokásaik, az étrendjük, a gyermekeik – Verid számáraminden furcsán ismer snek t nt. Ezek emberek voltak, mindenkétséget kizáróan. Új világok úttör i, csak épp azt kellett, hogytapasztalják: az új világ több, mit egy öntudatlan táj. És mindenhordozó más és más fajt hordott magában, különböz kultúrákkal,mintha egy nép negyven nemzedéknyi id t töltött volna elkülönféle távoli csillagokon. Verid nem tudott betelni agondolattal.

Azonban voltak aggasztó jelek. Nem minden „tenyészet" voltegyformán közlékeny. Nem mindegyikük érte el a civilizációnakazt a fokát, amely bejárást biztosított volna a Szabad Szövetségtagjai közé. És néhány emberi hordozó meghalt, miel ttkezelhették volna. A legnyugtalanítóbb az volt, hogy két hordozóéletben maradt ugyan, de végérvényesen megháborodott. Testilegteljesen egészségesek voltak, csöndben járkáltak; agyukvalamiféle bels irányítás alatt állt.

Hogy „meggyógyítsák" a kommunikálni nem akarópácienseket, az orvos-szabadgépek nanoszervókat juttattak abetegek szervezetébe, ugyanazzal a módszerrel, amellyel Khral ismeggyógyította Irast. De ezúttal már túl kés volt. Miután amikroembereket eltávolították, a betegek csak feküdtek azágyukban, és csak olyan egyszer dolgok elvégzésére voltakképesek, mint az evés. Magasabb szint agym ködésük teljesenleállt. Vajon Rod is hasonló sorstól menekült meg?

– A jöv ben nem hagyjuk, hogy ilyesmi megtörténjen – ígérteKhral. – Olyan nanoszervókat fejlesztettünk ki, amelyek anyakszirti lebenyben tartják a mikrókat. Ennek köszönhet en azoknem lehetnek százezernél többen, viszont üzeneteket küldenek aretinára.

– Szóval nem szaporodhatnak el az agy egész területén.– Vállalkozó szellem hordozók segítségével azonban

tanulmányozhatnánk ket. Micsoda lehet ség!Verid elmosolyodott. Nem árulta el, milyen kevéssé érdekli a

Szövetség Tanácsát, mit szeretne tanulmányozni néhány

farmernadrágos egyetemista. Már csak egy nap volt hátra atürelmi id l, és még mindig nem sikerült megkapnia, amit amikroemberekt l várt: egy olyan célt, amely elég fontos ahhoz,hogy a Szövetség megkímélje a bolygót.

Verid megállt Iras szobája el tt.– Kedves Iras, elég jól érzed már magad ahhoz, hogy

hazamehess?Iras egy hever n feküdt, aranyszín haja hívogatóan terült szét

egyik karján. Mosolygott, bár arca még mindig halottsápadt volt,szinte csúnya, annyi egészséges évszázad után.

Milyen messze vagyunk a halhatatlanságtól! – gondolta Veridszomorúan, egyszersmind kicsit megkönnyebbülten.

– Egész jól – mondta Iras, és kinyújtotta a karját –, és te, tenem szeretnéd már itt hagyni ezt az átkozott helyet?

Verid sóhajtott, és élvezte a percnyi nyugalmat Iras karjában.Milyen könnyen elveszthette volna t örökre!

– Nem igazán. Tudod, mit fog a Tanács tenni a bolygóval és azÁllomással.

Iras megborzongott.– Az állomást sajnálom... de a bolygóért nem kár.– Az ég szerelmére, Iras! Végre megtaláltuk az els igazán

értelmes idegen fajt... te meg azt mondod, pusztítsuk el ket?Iras együttérz n nézett a F titkárra.– Mindig is gyengéid voltak a járvány sújtotta bolygók.– Ami téged illet: azokból szerezted minden vagyonodat.– Valószín leg többet vesztettem a L'lin, mint amennyit

kerestem. A Prokarion pedig végképp teljes pénzügyi katasztrófa.– Nem feltétlenül. Már eleget tudunk ahhoz, hogy

irányíthassuk a mikrókat. Már eldönthetjük, hogy hordozókleszünk-e.

– Hordozóvá válni! – Iras újra összerázkódott.– A lány úgy döntött, hordozó marad. A fiatal Lélekhívó is úgy

határozott, pedig ez ellentmond az elveinek. De az választásuknem fogja meggy zni a Tanácsot.

Iras Verid fölé hajolt, és megsimogatta a haját.– Tudod – tette hozzá merengve –, be kell vallanom, a betegség

után sok mindent másként látok. Rengeteg id m volt gondolkodni.

Igazán sajnálom a bolygódat, kedvesem. Ha bármit tehetnék érte,megtenném.

– Valamit máris tehetsz. Adj nekem még egy kis id t!– Hogyan?– Nyerj meg magadnak pár küldöttet... a l'liit, és ha jól

csinálod, az urulanit. Vedd rá ket, hogy elhalasszák a találkozót!Így id t adsz nekem, hogy találjak valamit, ami meggy zi ket...

Hogy meggy zze ket arról, hogy a mikrók többet érnek azembereknek élve, mint holtan. Iras nem válaszolt.

– Tudom, hogy sok mindent vesztettél, kedvesem – mondtaVerid –, de ez most nem fog olyan sokba kerülni.

– Kivéve, ha valaki más már megtette.– Micsodát?– Ma reggel kaptam egy neutrínógramot.– Mi állt benne...?– Nibur már lefizette ket, hogy biztosra menjen. Minden

eld lt, csöppet sem számít, mit teszünk mi.Verid keze olyan hideg lett, mint a jég. Egész héten azt

tervezte, hogy elnapolja a tárgyalást.– Hogy léphetett Nibur ilyen gyorsan?– Három nappal ezel tt hazament a Próteusszal.– Persze. Tudhattam volna. – Verid érezte, hogy kavarogni

kezd a gyomra.– Azonkívül már máshol is bukkantak fel hordozók. A

Valedonon és a Bronz Égbolton.Aggasztó, bár elkerülhetetlen fordulat. A zümmög k

elszaporodtak. Vagy a mikrók tanulták meg, hogyanközlekedjenek a zümmög k nélkül.

Nem volt más lehet ség; Veridnek másnap reggelre, mire ahipergyors rjárat érte jön, tudnia kellett a választ.

Rod újra egyedül volt az Állomáson, és a holopódiumotbámulta kiszáradt torokkal. Szerette volna felhívni a kis Gaeát,hogy legalább láthassa, de nem volt mersze Geóda testvér éspersze a Tisztelend Anya szemébe nézni. k csak szabadgépek –bizonygatta magának. A maguk módján k is szerettek, de ket

gépek rakták össze; gyárakban születtek. Mit tudhatnának k férfiés n szerelmér l, ami miatt elárulta a Lélek egyetemesszeretetét?

EMBER. EMBERI VILÁG. Valahányszor gondolkozni ésösszpontosítani próbált, újra meg újra el ugrottak a fényes bet k.

EMBER, LENNE EGY KÉRDÉSÜNK. HA HETENKÖZÜLÜNK MESSZE AZ OTTHONUNKTÓL EGYZÜMMÖG BEN REKEDNEK, EGY ÓRÁRA ELEGENDÉLELEMMEL, HOGYAN DÖNTIK EL, KI EGYEN? MINDESZNEK, VAGY CSAK EGYNEK KELLENE ENNIE, HOGY

ÉLHESSEN A LEGTOVÁBB?Rod idegesen felsóhajtott.– Honnan tudjam? – Mióta segített visszatérni a

„testvéreiknek", folyton ezzel nyúzták, egyik kérdést a másik utántették fel, mintha mindent tudna.

A bet k elt ntek egy id re, de aztán újra felvillantak.EMBER. MIÉRT VAGY ILYEN KIISMERHETETLEN?Rod el tt hirtelen világossá vált: így érezhet a Lélek, amikor a

világon mindenki apró-csepr imáit küldi neki (Válaszolj erre éserre, add meg nekünk ezt meg azt...). Milyen fárasztó munka lehetistennek lenni.

– Látogatója van – szólt a szoba –, a F titkár Asszony az.Rod izgatottan pillantott fel, amikor Verid belépett.– Sikerült, pont úgy, ahogy megmondta. A mikrozooidok...

akarom mondani, a mikroemberek megtanultak viselkedni.Elmondják, amit az ember tudni akar.

– Kit – szólt Verid elégedetten, egyszersmind fáradtan.Rod még sosem látott fáradt elíziumit.– Szóval most már jobban érzi magát a „vendégeivel"?– Egyel re – Rod grimaszolt egyet –, de attól félek, bármikor

megváltozhatnak. Mi lesz, ha megharagszanak az istenükre? Haalszom, teljes mértékben a markukban vagyok.

– Az új nanoszervók err l is gondoskodnak majd.– Ezt jó hallani. – Hirtelen hálatelt szívvel gondolt Veridre. –

Rengeteget segített, F titkár Asszony. Megtiszteltetés számomra,hogy én is tehettem valamit önért.

– Még ne köszönjön meg semmit – figyelmeztette Verid a férfit

–, hosszú út áll el ttünk, és kevés az id nk.– De azt mondta, a Prokarion egyel re biztonságban van. És

most, hogy már tudunk beszélni a mikrókkal és irányíthatjukket...

– Az „egyel re" idáig tartott. Holnap összeül a Szövetség, hogydöntsön a bolygója sorsáról... persze titokban.

Rod meglep dött.– Azt hittem, ha beszélni tudunk velük, ön valahogy megoldja

a dolgot. Mint annak idején, amikor el ször ismerték el aszabadgépek értelmét, emlékszik?

– Emlékszem, bár ne emlékeznék – sóhajtott Verid –, de ezúttalcsak egy hetet kaptam a Szövetségt l. Hét generáció, amimegmentheti a világot. De csak akkor – el rehajolt –, ha találokegy lebilincsel en izgalmas okot, miért van szükségük azembereknek a mikrókra... olyannyira, hogy a saját életüket iskockára tennék értük. Máskülönben oda a világuk.

Rod rezzenéstelenül ült, megpróbálta felfogni a hallottakat.– Aláirta a nyilatkozatot, nem? – emlékeztette Verid a férfit.– Azt mind aláírjuk, ha járvány törne ki.– A mikrók is egy járvány.– De k értelmesek!– Ez igaz – mondta Verid h vösen –, senki sem számított

intelligens kórokozókra. És most a Tanács úgy dönt, hogy nem isakar tudni róluk.

Rod pár percig megkövülten ült, és a hallottakon rágódott.Azok után, amiken keresztülment, a bolygónak vége. Lassanmegrázta a fejét.

– Nem megyek sehová. – Toloncoljanak ki az oktopodok, tettehozzá magában.

– Nem is mehetne. Maguk mind hordozók vagy lehetségeshordozók.

Verid elhallgatott.– Sajnálom – folytatta aztán halkan –, mondtam, hogy a

gyilkosok pohárnoka vagyok. Nem mondhattam el, milyen rosszulállnak a dolgok, mert reményre volt szüksége. Jól is teljesített,jobban, mint gondoltam. De ez még nem elég.

Rod egész testében reszketett. Aztán azon kapta magát, hogy a

falat püföli, öklei belemélyedtek a nanoplasztba.– Nem! – kiáltotta. – Nem, nem!– Ne bántsa az Állomást! Ha bejutottak a nanoplasztba, neki is

vége.Rod zihálva abbahagyta.– Még a gyerekeknek is?Verid nem válaszolt.EMBER, MI TÖRTÉNT? FURCSA MOLEKULÁK

VANNAK A VÉRÁRAMODBAN, ÉS EZEK VESZÉLYESEKA SZÁMUNKRA.

Rod egy kis ideig csak a vére lüktetését hallotta, és elsötétedettel tte a világ. Aztán kitisztult a látása, és Veridre pillantott.

– Mit mondjak nekik? – kérdezte türelmetlenül. – Mi mondjakennek a több millió embernek idebent?

– Az igazat.Rod végigheveredett az ágyán, és becsukta a szemét.Az emberek – gondolta –, más emberek más csillagokról. Meg

akarnak ölni titeket... mindannyiótokat, a bolygótokkal együtt.Sokáig nem érkezett válasz. Aztán lassan megjelentek a bet k.MI IS EZT AKARJUK. TESTVÉREINK AZ SI

VILÁGUNKBÓL EL AKARJÁK PUSZTÍTANI AZEMBEREKET.

– El akartok pusztítani minket? – kiáltott Rod. – Miért?AZT MONDJÁK, AZ INTELLIGENS VILÁGOK TÚL

VESZÉLYESEK. NEM ÉRI MEG KOCKÁZTATNI.Rodnak eszébe jutottak az elemésztett lámák. Mennyivel voltak

rosszabbak az emberek? Még a csillagokba tett utazás sem értemeg, ha bármikor elpusztíthatnak mindenféle irracionálishordozók.

– Nem tudtok mindannyiunkat megölni – figyelmeztette ketRod.

NEM IS MINDENKIT. AZT A KEVESET, AKIMEGMARAD, TENYÉSZTENI FOGJUK, MINT AZÁLLATOKAT.

Rod elgondolkodott.– Talán nem is olyan rossz lámaként élni. Talán ezt érdemeljük

mi, emberek.

NEKÜNK LESZ ROSSZ. MI MEGVÉDÜNK TÉGED, DETESTVÉREINK MINKET IS MEGÖLNEK. SOKKALTÖBBEN FOGUNK MEGHALNI, MINT TI.

Rod nyersen felkacagott.– Ezek szerint k sem különbek, mint mi – mondta Veridnek –,

ha képesek megölni a saját fajtársaikat. – Csakhogy az én mikróimmeghalnának értem, tette hozzá magában. Sokan feláldoznákmiattam az életüket. Ezen érdemes volt elgondolkodni.

– A mikrók ugyanúgy különböznek egymástól, mint mi,emberek – mondta Verid. – Akik a maga szervezetében élnek,teljesen mások a többi ember testében él knél.

– Az enyémeknek szükségük van rám, én vagyok az otthonuk.– Bárcsak nekünk is ennyire kellenének k! – suttogta Verid,

és a hangja hirtelen érdessé vált. – Ezt kell megtalálnia, Rod. Azokot, ami miatt nem élhetünk mikrók nélkül.

Lehetetlennek t nt a feladat. Rod megpróbálta kikérdezni amikroembereket, de nem igazán tudta, hol kezdje. A mikrókvalahogy nem értették, mit akar, az gondolatai pedig folytonelkóboroltak. Állandóan a Lélekcsaládja jutott az eszébe. Vajonlenne még esélyük elmenekülni a ment hajókon?

– tisztelend sége Artemisz Anya – jelentette a holopódium.Rod megrázkódott; ett l a pillanattól félt a legjobban. De most,hogy a halállal nézett farkasszemet, saját kudarca már nem iszavarta annyira.

– Tisztelend Anya... hallottad már?– Persze, Rod testvér.– Akkor tudsz tenni valamit? – Rod izgatottan nézett fel. –

Neked mindig voltak kapcsolataid. Nem tudsz elmenekülniGeódával és a gyerekekkel?

A szabadgép nem válaszolt. Rengeteg melle üresen lógott,most, hogy nem voltak vele a gyerekek. Rod hátán felállt a sz r,amikor eszébe jutott: még a Szövetség F titkára sem tudjamegmenteni ket. Elfordította a fejét.

– Bocsáss meg nekem, Anyám.– Én vagyok, aki hibázott. Ennyi év után sok mindent túl

tisztán látok... de nem számít. Ha a Lélek még egy utolsó napotszán nekünk az világában, miért ne töltsük együtt?

– Hogy érted ezt?Az Állomás magyarázta el:– Megszüntettem a karantént. Úgy t nik, már semmi szükség

rá, mivel mind fert zöttnek vagyunk nyilvánítva.– Tehát nyugodtan átjöhetsz hozzánk – mondta Artemisz anya.

– Kérlek, Rod, annyira hiányzol nekünk.Éveknek t hetek múlva Rod visszatért a Családjához. A

gyerekek szárnyát az Állomás alakította ki: egyik üresfolyosójából tágas, boltíves termet formált, ahol a prokarionihorizontot az Ióta Pavonis fényei világították be. Virtuális kerékffodrozódott a csendes szélben, és a sebzettszívek érett gy i úgy

ttek a réten, mint megannyi elveszett jegygy , melyet mársoha nem húzhatnak fel a gyerekek egymás ujjára. Rod el szörelégedett volt, majd mérges lett; azon gondolkodott, vajon nemgonosz dolog-e elhitetni a gyerekekkel, hogy otthon vannak.

Mennyei érzés volt, hogy újra élvezhette a rácsimpaszkodókicsik súlyát. T'kun a nyakában lógott, hogy majd' megfojtotta,Pima és Pomu pedig egymást túlkiabálva követelték, hogy nézzemeg a rajzaikat.

– Rod testvér – selypegte Gaea –, mikor vadászunk megintzooidokra? – Még a prokarioni zafír is szinte izgatottanhimbálózott a nyakában.

Újra láthatta végre 'jumot is, aki sokat n tt, mióta Saraihozcsatlakozott. A kislány odaszökdécselt Rodhoz; pedig lehajolt,és megfogta a vállát. Belenézett a barna szempárba.

– Jól vagy, 'jum?– A nevem egy-nulla-nulla-nulla-nulla-egy-nulla-egy –

mondta 'jum –, a Táncoló Nép eltáncol a csillagokba. – Azzal márel is t nt.

Rod elképedve bámult utána.Geóda mind a hat karját Rod köré fonta.– Imáink meghallgatásra találtak. Újra itthon vagy, Rod.

Mintha ez lett volna a legfontosabb dolog a világon.– Mi ütött 'jumba? – kérdezte Rod.– Végre vannak barátai. A n vérkék.

Artemisz anya távolságtartóan viselkedett – mintha tudta volna,hogy a férfi nem tudna a szemébe nézni. Rod elfordította a fejét.Mit számít már – gondolta –, ez is csak egy újabb nap ebben azelveszett világban.

– A gyerekek tudják? – kérdezte suttogva Geódától.– Csak Haemum és Chae. – A két kék kar összefonódott. –

Artemisz anya visszaengedte ket a Prokarionra.– Isten hozott itthon, Rod – szólalt meg végre a Tisztelend

Anya. Arca, ami nem is volt arc, furcsa, felismerhetetlenkifejezést öltött, hajának tincsei kínlódó kígyók módjáratekeregtek. — Szégyellem, hogy milyen keveset tettem, hogymegóvjam a gyermekeket.

– Amit lehetett, azt megtetted.– Miért ilyen kiismerhetetlen a Lélek? Mindegy, ha az van

megírva a csillagokban, hogy ideje találkoznunk Architeuthisszala mélyben, emeljük imára a kezünket!

Aznap éjjel a mennyezet elsötétült; csak a csillagok világítottákmeg. Rod ösztönösen arra készült, hogy mindjárt elered azéjszakai es . A Lélekhívók elmondták az esti imát. Rod valahogyfurcsán érezte magát régi köpenyében, f leg, mivel az Állomásonvolt. A sz k helyen lökdös dtek és zajongtak a gyerekek, többet,mint valaha. 'jum még mindig táncolt, utánozta a Táncoló Népfurcsa mozgását, a többi gyerek pedig t próbálta követni.

Rod meglepetésére érkeztek emberi látogatók is, többek közöttHold, Három Holló és Diorit. A bányász szívélyesen kezet rázottRoddal.

– Barátom, nem hittem volna, hogy újra látlak. Jó pár imátelmondtam ám érted.

– Köszönöm, barátom. – Rod csillagjelet vetett Diorit felé. –Sajnálom, hogy te is itt ragadtál, azt hittem, id ben kijutottatok azembereiddel.

Diorit megrázta a fejét.– Azért maradtam, hogy a befektetésemre vigyázzak. Szó, ami

szó, arra számítottam, hogy másként alakulnak majd a dolgok. Haígy lett volna, azok, akik maradtak, megcsinálták volna aszerencséjüket. De most – vállat vont – azt hiszem, egy cip benjárunk a l'liiekkel, akik lemenekültek oda. Még most is

furcsállom, hogy nem találtuk meg ket, pedig fogadni mernék,hogy közel voltunk.

Rod nagyot nyelt.– Biztos. – Soha nem felejtette el, amikor az a hajó becsapódott

a prokarioni hegyekbe. De még ha az utasok túl is élik a zuhanást,a mikroemberek úgyis lámává változtatták volna ket.

Volt ott még két látogató, akiket Rod nem ismert. Hold karonfogta, és odasúgta neki:

– k „hordozók".Aztán bemutatta ket: az egyik utaskísér ként dolgozott egy

rhajón, és Három Holló ismer se volt, a másik pedig egyvaledoni nanoszervó-mérnök.

A szervómérnök sz ke hajú n volt, opálból és rétegeskalcedonból készült nyakláncot viselt.

– Maga is a Sardisról való – mondta neki Rod.– A Hialit-ház sardisi ágából – vigyorgott rá a n . – Szám zött

vagyok akárcsak te, Testvér.Rod elfordította a fejét.– Sajnálom, hogy maga is ... a mi sorsunkra jutott.A n vállat vont.– Rosszabb volt, hogy ezekkel kellett megbirkóznom. Úgy

érzem, legalább egy tucatszor meghaltam.– Bizony ám — felelte a csillaghajó-utaskísér és el rehajolt –,

azt mondják, a meditációs tréning mentette meg az életem. Igazez?

– Nekem is – szólt a n –, ez az egyetlen, ami közös bennünk.– Meglehet. – Rodnak nem akaródzott magáról beszélni –,

hogy vannak a... úgy értem, maguk jól vannak?– A mi kis „barátaink", ezt akarta mondani? – nevetett az

utaskísér . Az enyémek javíthatatlan turisták. Az összes bolygóösszes bárját látni akarják. Bárhová elvihettem volna ket... erretessék, hol kötöttem ki! Már elnézést – tette hozzá.

A mérnökn megigazította a gyöngysorát.– Az enyémek kémikusok. Mindenr l tudni akarják, mib l

van... és megmondják, hogyan tehetnénk jobbá. Gondolja el, mimindent taníthatnának nekünk a nanotechnológiáról! Legalábbszáz évet fejl dnénk.

Rod szíve megdobbant.– Mondta ezt a F titkárnak?– Persze, mondtam. – A n arca elfelh södött, szemöldökét

összehúzta. – Politikusok...! – fakadt ki végül – Miattuk fogunkmeghalni!

– Igaz, de... – a mérnökn a padlót tanulmányozta –, jussoneszébe, hogy sok hordozó nem volt ilyen szerencsés. Akik úgyvégezték, mintha... nem is tudom... leállt volna az agyuk. Inkábbhaljak meg, mint hogy olyan legyek.

– És mennyien lehetnek még odakint? – kérdezte mérgesen a. – Mert azt ugye egyikük sem gondolja, hogy minden hordozó

idejött? Néhányan nem voltak olyan ostobák, mint mi.Geóda ide-oda rohangált, minden keze tele izg -mozgó

csecsem kkel.– Tudják, hogy valami készül... sehogy sem akarnak veszteg

maradni.Artemisz anya széttárta a szoknyáját, és a gyönyör tintahal

kiugrott a tenger hullámai közül. A gyerekek azonnal elcsitultak,és tátott szájjal bámultak.

Az els anyák és apák els világán, a valaha létezett legelsóceánban a tízujjú lény leúszott a nagy Architeuthis mélyben lévlakóhelyéhez...

Bet k villództak Rod szeme el tt. Már megint kezdik,bosszankodott magában.

MIÉRT VAGY SZOMORÚ? – tudakolták a mikroemberek.– Mert a sorsunk meg van pecsételve – suttogta Rod válaszul.

És azt mondta a tízujjú a tízcsápúnak:– Az összes nagyszer és félelmetes dolog közt a

legnagyszer bb és legfélelmetesebb az emberi lény. Egyedül énvitorlázom az égbolton és adom el a csillagokat. A gépeimfelszántják a földet és a hegyeknél is magasabb, ékszerekkeldíszes lakhelyeket építek. Meghódítok minden tudást, ésleszármazottaim uralják az összes világot.

EGY NAP MI IS URALNI FOGJUK AZ ÖSSZES VILÁGOT.ÉS AKKOR MAJD TEMPLOMOT EMELÜNK NEKED, AZISTENÜNKNEK.

Rod csak a fejét tudta rázni.

Architeuthis erre így felelt:– Az összes mély és félelmes dolog közt én vagyok a

legmélyebb és legfélelmesebb. Mert én leereszkedem amélységekbe, és elemésztem az elesetteket. Csápjaim bálnákatroppantnak össze és óriáskagylók héját tépik fel. sid kt l fogvauralom a mélységet, sid kkel azel tt uraltam már, hogy másokkimásztak volna a szárazföldre, és utódaim az id k végezeténél istovább élnek majd.

Végül az összes gyerek lefeküdt aludni. Ahogy egyenként azágyba dugták ket, olyan érzés volt, mint a régi szép id kben. Rodmegpróbált elaludni, de a gondolatai nyomasztották. Egyre csakaz járt a fejében, hogy egyvalaki nem jött el. Khral. Tudta, miértnem jött el, és azt is, hogy igaza van. Mégis – miért kell egyedüllennie ezen a fontos éjszakán? is mindent megtett, hogymegakadályozza a Prokarion pusztulását. És valamit megérintettbenne, ezt Rod sem tagadhatta. Amikor egymást ölelték, valamiéletre kelt benne – és most olyan kevés idejük maradt.

Még pirkadat el tt fölkelt, sietve magára kapkodta utazóruháit,amelyeket általában az Állomáson viselt. A mennyezeten halványfény jelent meg; intett a kezével jelezve, hogy nincs rá szüksége.A fény halványabb lett, épp csak hogy látott mellette. Gyorsanfelöltözött, és elhagyta a Lélekcsalád szállását.

A laboratóriumban találta meg Khralt. A n vállán most is ottgubbasztott Kvark szem-hangszórója, maga pedig atenyészt edények és a mintavev k közt szorgoskodott. Sarai is ottvolt, éppen a mintákat zárta serényen kis maghüvelyekbe. Khralfelnézett a holopódiumon áramló adatokból, és kipréselt magábólegy mosolyt.

– Hát te? – kérdezte.– Eljöttem, lesz, ami lesz – mondta a férfi, és megszorította a kezét. Aztán Saraihoz fordult, és a saját nyelvén köszöntötte az

Ivadékot.– Osztozkodjunk meg a napon, n vérem!Sarai föl sem nézett.– Átkozott legyen ez a nap! Tudtam, hogy nem kellett volna

élve elengednem azt a sátánfajzatot a bolygómról. Most márkés ... nekünk, legalábbis, de nekik még nem. – A fény felé emeltegy hüvelyt. – Becsomagoltam 'jum n vérkéit; kiszárítvabármeddig elállnak. Kilövöm ket a világ rbe, a legközelebbi,bolygóval rendelkez csillagok fele. Egy szép napon majd földetérnek valahol. És emlékezni fognak.

– Eszement Ivadék – dünnyögte Kvark. – Maga szerint azÁllomás hagyni fogja, hogy kil je ket?

Az Állomás hallgatott. Rod azon t dött, mit szólhat hozzá azóriási értelmes m hold, hogy nemsokára is menthetetlenülelpusztul. De Khral érintését l pezsegni kezdett a vére.

Khral biccentett a holopódiumnak.– Meg kell próbálni. – A hangja olyan éber volt, mint mindig, a

szeme alatt azonban sötét karikák húzódtak, és ett l méggorillaszer bb volt, mint máskor. – Ez az utolsó lehet ségünk...talán másnak is ez az utolsó lehet sége, még nagyon sokáig, hogytanulmányozza, hogy megismerje ket. Az adatok, amelyekettaláltunk, túl fognak élni minket.

Rod kíváncsian nézte ket.– Ennyire fontosak azok a tudományos adatok? Megéri az

életeteket adni értük?Senki nem felelt. Végül Khral szólalt meg:– Kell, hogy legyen valami, amit ezek a mikroemberek

tehetnek értünk. Még mindig van esély rájönni.– Mégis mit tehetnek értünk? – kérdezte epésen Kvark. –

Megtanítják nekünk, hogyan állítsunk el egyszer bben azetidint?Nézzünk szembe a tényekkel: ez senkit sem érdekel. Nézd, Khral,nem szívesen mondom ezt, de te is csak ember vagy, és kezdeszkikészülni a kialvatlanságtól. Feküdj le, majd én lefuttatom azutolsó listát.

Khral bólintott, levette és a munkaasztalra helyezte aszemhangszórót, aztán Roddal együtt kiment a laborból. Afolyosón egy ablakra mutatott.

– Nézd csak, látod azt a picike rhajót? Az Ivadékok azok,azért jönnek, hogy mártírhalált haljanak a bolygóval együtt.Nagyon kicsi a hajójuk, de három gyermeked fölfér rá, hakiküldöd ket egy ment hajóval.

És vajon melyik legyen az a három? – gondolta Rod keser en.Odaértek Khral szobájához, és beléptek. Az ajtó bezárult

mögöttük. Azonnal egymás karjába estek. Ezúttal lassabbanszeretkeztek, felfedezték a másik minden porcikáját, mert mostvolt idejük, és lehet, hogy több alkalmuk sohasem lesz.

Aztán pihegve feküdtek egymás mellett.– Nem lehet – suttogta Khral –, nem lehet így vége, amikor

végre van miért élni. – A könyökére támaszkodott. – Rod...megkérdezted t lük? Biztos, hogy már... nem tehetnek semmit? Amikrobák mindig hasznosak voltak az embereknek – kélesztették a kenyeret, k erjesztették a sört, nekik köszönhetjük avitaminokat.

Rod fásultan rázta a fejét.– Istenként tekintenek rám, és elképzelésük sincs, mit

tehetnének értem.– Milyen fura! Az elején még nem így beszéltek. Akkor azt

mondták...– Mindegy – rántotta meg a vállát Rod. – Azóta sokat

fejl dtek.– Túlságosan is megszelídültek, az a baj. Akik a hordozókban

élnek, hosszú nemzedékeken át háziasodtak. Egy kutya talán megtudja mondani, miért van rá szüksége a gazdájának?

– Khral felállt, és öltözködni kezdett. – Mondok én valamit:újakra van szükségünk. Állomás! – szólalt meg fennhangon.

– Szóljon Kvarknak! Megyünk vissza a Prokarionra.

Huszonhárom

Verid kora reggel felébredt, és még akkor is a lehet ségeketlatolgatta. Sok évszázados közéleti tevékenysége során sohasemvolt még ilyen kevés lehet sége. Bármilyen hivatalt is viselt,el ször mint a Helikon felügyel je majd f felügyel je, most minta Szövetség F titkára – sohasem hagyott elpusztulni egyetlenvilágot sem.

– Állomás!– Igen, F titkár asszony?Iras mellette aludt az ágyban, a haja szétterült a párnán, és

olyan gyönyör volt, mint tíz évszázaddal ezel tt, amikor el szörtalálkoztak.

– Állomás, sajnálom.– Az én döntésem volt – biztosította az Állomás. – A kezdett l

fogva vállaltam ezt a kockázatot. Az összes telepes tudta, mit íralá.

– Még a gyerekek is?– Az összes gyerek beismerte, hogy a halál küszöbén voltak,

amikor idejöttek: vagy a betegség végzett volna velük, vagy azéhezés. Én legalább fájdalommentes halált biztosítok nekik.

Barbárság, gondolta Verid. Mindegy, mennyire vagyunkfejlettek, a civilizáció álcája alatt akkor is csak barbárokmaradunk.

Iras mocorogni és nyújtózkodni kezdett, és a szemhéjareszketve kinyílt.

Verid rámosolygott.– Drágám, elég jól érzed magad, hogy elinduljunk?– Minél hamarabb elmegyünk innen, annál jobb. Megérkezett a

hajónk?– Meg – felelte az Állomás. – Mihelyt elkészültek, indulhatnak.Verid kikászálódott az ágyból, aprólékos gonddal felöltözött,

majd ellen rizte a ruháit és a nanoszervóit. Közben egyre csak

azon töprengett, mit tehetne még. Valami ravasz trükkelelhalaszthatja a tárgyalást; de azzal is csak egy-két napot nyer,ráadásul még felel sségre is vonhatják.

– A hajó szeretne szólni önökhöz – emlékeztette az Állomás.– Rendben van, kapcsolja! – morogta Verid.A holopódiumon megjelent a hajó parancsnoki hídja. A hajó

egy túlméretezett szabadgép volt, akárcsak maga az Állomás. Azilyenkor szokásos hivatalos hangnemben mutatkozott be.

– A Szövetségi Tanács rendelkezése alapján – szavalta a hajó –azért rendeltek ide, hogy biztosítsam az átjutást az Elíziumra.Tisztelettel bár, de azt kell tanácsolnom, F titkár Asszony, hogytegyen meg minden biztonsági óvintézkedést. B rruhát fogviselni, és az utazás végéig karanténban marad. Biztosítom, hogysemmi sem fogja késleltetni hivatalos teend inek elintézésében.

A F titkár minden ízében megmerevedett. Ez volt a végsmegaláztatás – hogy fert zöttként térjen vissza.

– Alaposan kivizsgáltak. A legkisebb jelét sem találtákfert zésnek...

Az Állomás egyetértett.– A F titkárság emberei minden lehetséges tesztet elvégeztek,

ami mikrobás eredet fert zések esetén kötelez , beleértve ananoszervó-vizsgálatot, a molekuláris letapogatást és a...

– Elnézését kérem, Állomás, csak egy percre. – Veridnekzúgott a feje. – Állomás, két meger sít vizsgálatra lett volna mégszükség, emlékszik? Azokat nem végezte el.

Iras a homlokát ráncolta.– Az nem lehet... Verid, ezt nekem nem is mondtad.– Állomás – makacskodott Verid. – Nem végezte el a

vizsgálatokat.– Ahogy mondja, F titkár Asszony – helyeselt az Állomás.– Elnézést kérek a mulasztásomért.– Ez igen komoly mulasztás, Állomás – mondta a hajó.– Úgy volt, hogy a F titkár Asszony ma reggel hét óra

nullanullára indulásra kész.– Valóban. Magam fogom jelenteni a hatóságoknak. Szívb l

sajnálom a kellemetlenséget, de a F titkár Asszony indulását elkell halasztani... néhány órával.

– Huszonnégy órával – pontosította Verid.– Ez több mint kellemetlenség. A Tanács nem lesz

elragadtatva. – A hajó kijelentkezett.Iras megfogta Verid karját.– Ó, Verid... mit csinálsz? Hiszen minden vizsgálaton átmentél.– A patkányok menekülnek el a süllyed hajóról.– Mire mész még egy nappal? Felel sségre fognak vonni ezért.– Akkor lemondok, és legalább több id nk lesz egymásra.– Ne komolytalankodj már! Mi ütött beléd?– Sosem szerettem tolmácsokkal dolgozni – jegyezte meg

Verid –, még a legjobbakkal sem. – Megölelte Irast. – Iras, mostnem tudom elmagyarázni; de ezt mindenképpen meg kell tennem.Holnap nélkülem mész haza.

– Micsoda?– Ne aggódj, a Tanács semmit sem fog tenni, amíg vissza nem

térek. Közben te tégy meg minden t led telhet t, hogyvisszavásárold azokat, akiket Nibur megvesztegetett. Legalább azurulanit; úgyis lesz a legolcsóbb.

– Verid... ezt nem teheted. Sosem voltál beteg, azt sem tudod,milyen az.

– És Állomás... Ha kedves az élete, hozza m ködésbe a pajzsát,és egy kompnak se engedje meg, hogy értem jöjjön arról ahajóról!

A klinikán Verid találkozott Khrallal, miközben három orvos-szabadgép lebegett a közelben.

– Tudatnunk kell önnel – mondta a rangid s orvos –, hogyalaposan meghánytuk-vetettük a dolgot, és mindhárman b szentiltakozunk az eljárás ellen.

– Tiltakozzanak csak! – motyogta Verid. – Bármit aláírok, amitkell. Csak haladjunk már!

– Meg kell értenie: nincs meg a kell szakmai tudásunk ahhoz,hogy stabilizáljuk a prokarioni kórokozókat az elíziumiszervezetben. F leg az olyan fert anyagokat, amelyeket denovo szereztek a vadonból.

Verid Khralhoz fordult. Az orvos a homlokára szorította akezét, és beszélni próbált, de csak köhögés tört el a torkából.

– Ez csak egy ötlet – magyarázta Khral fásultan. – Hoztam

néhány zümmög t a bolygóról, ahol a mikroemberek még mindigrendelkeznek a fajuk minden képességével. Véleményem szerintaz emberekben él k rövid életük alatt sokat felejtettek.

– Értem.– Egy rövid id re összeeresztettem ket a Rodból kinyert

mikroemberekkel, hogy megtanítsam nekik a mi nyelvünket.Aztán talán önként jelentkezik az egyik hordozó ...

– Nincs már id nk közvetít kre. Magam fogok kapcsolatbalépni a mikroemberekkel.

Khral arca elszürkült. Az orvosok méltatlankodva hátrébbhúzódtak, mintha azt mondanák, hogy k mossák kezeiket. Khralnyelt egyet, és azt mondta:

– Ne feledje, a beinjekciózott mikroemberek nagyon kevesenlesznek. Lehet, hogy azonnal szaporodni akarnak majd; egy ideigkevés lesz köztük az sszül , és nem nagyon tudnak odafigyelni a„kicsik" viselkedésére. Szóval veszélyes id szak lesz.

– Túléljük. Meg fognak tanulni kommunikálni?– Úgy látszik, különféle módszerekkel tanulnak, a

gazdaszervezetükt l függ en. 'jum esetében például a sajátszámkódjukat használják, ami a kislánynál jól bevált. Rodmikroemberei remélhet leg megtanítják az önéinek a bet ket,amelyeket el tud olvasni az...

– Igen, tudom. – Verid nyújtózkodott egyet a kórházi ágyon,miközben Khral el készítette a zümmög ket, és az orvosokmindenféle véd -nanoszervót fecskendeztek belé. Veridelképzelte, ahogy a parányi számítógépek végigsuhannak avérében, hogy ellen rizzenek minden szövetet és szervet,miközben tartósítják a minden sejt által igényelt proteint. Ennélsokkal nehezebb volt elképzelni a mikroszkopikus él lényeket,akik el ször tették be a lábukat az emberek világába. Milyen érzéslehetett nekik: mindegyiknek saját élete, saját emlékei és sajátálmai vannak.

A zümmög kkel teli kémcs a b réhez ért. Olyan volt, mintamikor a virtuális medúza megérintette a lábát, és Nibur kinevette.De most nem ugrott hátra.

– Készen is vagyunk. – Alig lehetett hallani Khral hangját,amikor elrakta a zümmög ket.

Hordozó lettem – gondolta Verid. Egy pillanatra elfogta arettegés; úgy érezte, mintha egy mély kútba zuhanna, és nemlenne mibe kapaszkodnia. Az érzés azonban hamar elmúlt, és mégmindig ura volt önmagának.

– Készen is vagyunk? – szajkózta. – Most akkor mi jön?– Várjon türelemmel, és meg fogja látni. Reméljük, hogy

felveszik önnel a kapcsolatot.Eltelt egy fél óra. Verid ezalatt megpróbálta kihasználni az

id t, és átnézte az emberei jelentéseit a holopódiumon. Hirtelenforróság öntötte el a kezét l a homlokáig.

– Mi történik velem? – Szapora lett a légzése, és azt gondolta:Ezek megégetnek engem belülr l...

– Csak h emelkedése van – világosította fel az orvos. –Általában ez történik mindig, ha fert anyag kerül aszervezetbe.

emelkedés. Verid már hallott a lázról, olvasott is lázasemberekr l, de maga még sosem volt lázas.

– Biztos benne, hogy nem lehet belehalni? Még egyelíziuminak sem?

– Ez csak h emelkedés. Még egy elíziumi sem hal bele. Veridelhessegette a gondolatot, hogy elég belülr l, és egy kicsitelszégyellte magát. Mivel évszázadokig a lebeg városaikbanéltek, az elíziumiak alig tudtak valamit az életr l.

Megvillant az els fényfolt a retináján. Verid felegyenesedettültében.

– Kímélje magát! – figyelmeztette az orvos. – A nanoszervóieddigi jelentései alapján a fert anyag túlnyomó része azagyában koncentrálódik. De ha elterjed a szervezetében, mindenerejére szüksége lesz.

– Állomás, fényeket ki! – parancsolta Verid. A fényelhalványult, kivéve az életjeleit mutató holopódiumét. Behunytaa szemét. Valami ismét megvillant. – Khral? Itt van?

– Természetesen, F titkár Asszony.– Hozassa ide a többi hordozót is, legyen szíves. – Minden

segítségre szüksége lehet, amit csak kaphat. Teltek a másodpercekés a percek – egy örökkévalóságnak t ntek; mégis mennyivelhosszabbnak t nhettek a mikroembereknek, akik tízezerszer

gyorsabban éltek? Hogyan beszélgethetnének olyan lényekkel,akiknek a legegyszer bb kérdés megválaszolása is hetekbe telik,és egy évtizedig nem csinálnak semmi mást, csak alszanak?

ÜDVÖZLETÜNK, EMBERI VILÁG. A fények kéretlenüljelentek meg a szemében. Megpróbálta elhitetni magával, hogycsak az egyik nanoszervója beszél. Csakhogy ez valami egészenmás. Ezeknek a bels lényeknek saját agyuk van.

TE NEM OLYAN VAGY, MINT A TÖBBIEK.Verid mély lélegzetet vett, és megpróbált nyugodt maradni.

Körülvették a hordozók, még 'jum is ott álldogált a sarokbanRoddal.

– Hogyan tudok válaszolni nekik?Félszeg csönd követte a kérdést. Végül Rod szólalt meg:– Csak úgy megtörténik, egy id után.– Próbáljon bet ket olvasni a holopódiumról! – javasolta az

utaskísér . – Nekem az mindig bevált.Khral is egyetértett.– A lakói legel ször a retinájáról tanulnak meg olvasni.– Valóban? – „Lakók". Ijeszt a gondolat, de tényleg benne

laktak ezek a lények. – Rendben van. Holopódium, nyomtasd kiezeket a szavakat: „Kik vagytok ti?"

A bet k megjelentek a holopódium fölött, és Verid feszültenfigyelt. Azonnal meg is érkezett a válasz:

MI VAGYUNK AZ EMBEREK. TE VAGY A VILÁG, AMINURALKODNUNK KELL.

– Ez így nem fog m ködni. Valamit tennetek is kell majdértünk. – A szavak a leveg ben lebegtek, és addig bámult rájuk,amíg káprázni nem kezdett a szeme.

EZT MONDJÁK AZ ÜZENETKÖZVETÍT K IS. TI MITTUDTOK TENNI ÉRTÜNK?

Verid felnézett.– Mit tehetek értük?Az utaskísér felnevetett:– Utazni... azt nagyon szeretnek.– Nem tudunk utazni veletek. – (Most még nem, de egy napon

talán majd igen. Biztosan... egyszer majd igen...)'jum felemelte a kezét.

– Azetidin. Adjon nekik azetidint... az a kedvenc ételük. Azorvos felágaskodott hernyótestével.

– De hiszen az méreg!– Az azetidin enyhén mérgez az emberi szervezetre – mondta

az Állomás. – Készítek egy véd szerekkel ellátott mintát. – Aközeli fal meggy dött és kilökött egy ampullát. Khral elvette ésegy fecskend höz illesztette. A fecskend teljesenfájdalommentesen egy mikroszkopikus lyukat fúrt az elíziumivénájába, amelyet aztán be is forrasztott kifelé menet.

OLYAN VAGY, MINT A TÖBBIEK, ÉS MÉGSEMUGYANOLYAN.

– Milyen többiek? – csodálkozott Verid.SOK DOLGOT TUDTOK ELHOZNI NEKÜNK A

CSILLAGOKBÓL, DE A TESTETEK MÉG TÖKÉLETLEN.EGY NEMZEDÉKNYI ID BE FOG TELNI, HOGYMEGJAVÍTSUNK BENNETEKET.

– Azt mondják – közölte Verid hangosan –, hogy évtizedekigtart, amíg életformálnak a Prokarionra. Annyi id nk nincs, de...

– Nem tart az olyan sokáig – locsogott közbe 'jum. – Azéletformálás nem tart olyan sokáig.

– Maradj csöndben, 'jum! – suttogta Rod. – Te gyerek vagy; afeln ttek életformálása évekbe telik. – És még akkor sem tudnakgyerekeket szülni.

– Egészségügyi riadó! – riasztott a holopódium. – Súlyosélettani változások mennek végbe a beteg szervezetében. Amikrobák átveszik az uralmat a keringési rendszer fölött, a májfölött, a bélhámszövet fölött...

– Állomás – szólalt meg az orvos –, a páciens komoly élettaniváltozásokkal küszködik. Követelem, hogy azonnal álljunk leezzel a meggondolatlan kísérletezgetéssel, vagy különben...megteszem a lépéseket, hogy bevonják a m ködési engedélyét.

– Az ön kezében van a döntés. F titkár Asszony – mondta azÁllomás.

– Mi folyik odabenn? Mit m velnek a testemben?– Bárcsak tudnám. De nem képesek önt elpusztítani anélkül,

hogy magukat is el ne pusztítanák.– Az embereket ez nem állította meg – jegyezte meg Verid

szárazon. – Holopódium, írd ki nekem a következ t: „Mitcsináltok a testemmel?"

MEGJAVÍTUNK, HOGY ITT ÉLHESS. MINT AZOKAT,AKIK A CSILLAGOKBÓL ESTEK LE. CSAKHOGY TE MÁSVAGY.

– „Mint azokat, akik a csillagokból estek le..." Kik azok? Ésmiért vagyok én más? – Verid teljesen össze volt zavarodva, ésezen a holopódium megállíthatatlan szóáradata nem segített.

– A l'liiek! – kiáltott fel Rod. – Ön hasonlít hozzájuk, csaképpen elíziumi! A l'lii rhajó lezuhant, de néhányan túlélték, és azabroncsfajzatok megtalálták ket.

– Nem sokáig maradhattak életben.– A mikrobák jelenléte miatt percr l percre változik a páciens

szervezete! – jajgatott az orvos. – Ha nem fejezik be azonnal ez azrültséget, én kiszállok!

– Márpedig életben maradtak – er sködött Rod. – Dioritmegtalálta a nyomaikat. Csakhogy...

Veridnek hirtelen leesett az álla a felismerést l.– „Egy nemzedéknyi id ..." Holopódium, írd ki nekem a

következ t: „Mennyi ideig tart engem is megjavítani? Kinek anemzedékér l van szó?"

A MI NEMZEDÉKÜNKR L. DE MI TÜRELMESEKVAGYUNK. ADDIG IS ARRA KÉRÜNK, ETESS MINKETAZETIDINNEL, HIPOGLICINNEL ÉS MIMOZINNAL.

A mikroemberek nemzedéke. Egyetlen nap. Verid megpróbáltfelállni, de annyira szédelgett a láztól, hogy szinte mozdulni sembírt.

– Kérem, F titkár Asszony – figyelmeztette az Állomás. – Igenjelent s változások zajlanak a testében. Biztos, hogy folytatniakarja?

– Torr-ra, most már csak azért is! – kiáltott fel Verid er tlenül.– Hát nem értik? Egyetlen nap alatt életformálnak...bármelyikünket! Méghozzá ingyen! – Felemelte a karját. –Keressék meg azokat a l'liieket!

A Prokarionon még mostohábbra fordult az id járás. Abolygón mindenütt hurrikánok tomboltak, a villámok pedigminden járm vet letaszítottak az égb l. A világ rb l a bolygókorongja egyetlen háborgó felh gomolyagnak látszott. Sohasemlátott még ilyet azel tt ez a világ, a legels felfedez kmegérkezése óta.

– Valahonnan megtudták – mondta Rod Dioritnak, miközben aholopódiumot nézte, és ismételten ökölbe szorította a kezét.

– Tudják, hogy mire készültek az emberek. – Nem mintha azmegmenthetné ket a fehér lyuktól.

– Honnan tudhatnák? – kérdezte a bányász. – A Lélekelmondta nekik?

– Chae és Haemum hordozók voltak. Alighanem az mikróikközölték a többiekkel. – Rodnak eszébe jutottak az énekl fákonátugráló, fénnyel kódolt üzenetek, amikor és Khral gy jtögettéka mintákat.

– Torr-ra – ha err l van szó, mi vár a Valedonra, ha ezek akülönös szerzetek elszaporodnak? – Diorit megrázta a fejét.

– Akkor végünk, akár megmentjük ezt az átkozott bolygót,akár nem.

– A F titkár Asszony nem így gondolja. Szerinte tárgyalhatunkvelük. És a l'lii túlél k meg fogják gy zni a l'lii küldöttet, hogyváltoztassa meg a szavazatát. Ezért kell megtalálnunk ket.

– Ó, tényleg? Mi van, ha már lámát csináltak bel lük?Rod egész testében megfeszült, aztán elernyedt. Csillagjelet

vetett, és halkan elrebegett egy imát.– A komp készen áll – jelentette be az Állomás –, a pajzsköd képes. A ment osztag minden tagja készüljön fel a

beszállásra!

A ment osztag hajmereszt iramban ereszkedett, a pajzsnakhála a rengeteg villámcsapás sem állíthatta meg ket. Amikorvégül földet értek, végigküszködték magukat az es áztatta talajon,és átlépdeltek a megfulladt négyszem ek tetemei fölött. Rod,Diorit és a hat kirendelt szabadgép-nyomkeres elszántan lépdelta dombok tövében, ahol hónapokkal azel tt Diorit emberei

utoljára látták a nyomokat. Meg-megbotlottak, és segítettekkirángatni egymást az alattomos huroklevelek borította iszapból,néha felmásztak a viharban kid lt énekl fák törzsére. A szélbömbölése szinte megsüketítette Rodot.

– Szóljatok már nekik, hogy hagyják abba! – nógatta belslátogatóit. – Üzenjétek meg a zümmög kkel, hogy megmenteniakarjuk a világukat, nem pedig elpusztítani!

A ZÜMMÖG INK NEM ÉLIK TÚL A VIHART.EMLÉKSZÜNK A TESTVÉREINKRE, DE MÁRSZÁMTALAN NEMZEDÉK ÓTA NEM LÁTTUK KET. HOLFOGUNK RÁJUK TALÁLNI?

Rod szeme sarkában megvillant a fény. A villámcsapáspercekre megsüketítette. Diorit elkapta, megrázta, és megpróbáltbeszélni hozzá.

– A szabadgépek találtak valamit! – kiabálta. – Emberi hússzagát érzik. De nincs egy fia nyom sem!

Hogyan is lehetne bármi nyom, gondolta Rod; a zivatarokminden emberi lábnyomot rég elmostak. Nekifeszült a szélnek, ésszemügyre vette az elárasztott tájat. A völgyön túl újabb hegyekemelkedtek, a környék még szép id ben is Spirilla egyiklegzordabb szöglete volt. El ttük egy kiugró sziklapereméktelenkedett, kitéve az elemek pusztításának. A sziklaformájában volt valami halványan ismer s. Rod megdörzsölte aszemét, és hunyorogva nézte. A völgyben köd gomolygott, de egypercre szétváltak a ködfellegek, és tisztán kivehet lett a perem.

– Itt lakik Sarai – dünnyögte. – Ez itt ugyanolyan, mint aSaraihoz vezet út; ugyanolyanok a sziklák. – Megragadta Dioritkabátját. – Barlangok! – kiáltotta. – Lehet, hogy ide rejt ztek!

– Ez az! Folytassák a letapogatást a föld alatt is! – szólt beleDiorit a rádiójába, amely a csodával határos módon még mindig

ködött.Rod képtelen volt megállapítani, mennyi ideig tartott, amíg

végül a szabadgép-nyomkeres k emberi életjelekre bukkantak adomb aljában. Mindent négyzetcentimétert átfésültek, de nyomátsem lehetett látni annak, hogy a sárban valahol bejárat lenne.

MEGBOCSÁTÁS. MÉG HA EL IS PUSZTUL EGYBOLYGÓ, MINDIG MEG KELL BOCSÁTANI. EZT MAJD

ELMONDJUK A TESTVÉREINKNEK.Rod válla megrázkódott, és a könnyei elvegyültek az

es cseppekkel. Ezek a mikroemberek erkölcsileg is sokat„fejl dtek", gondolta; maga elbújhat mellettük.

Hirtelen megnyílt a föld a lába alatt, hiszen valójában nem isföld volt ott, csak rafináltan egymásra pakolt hurkos ágak kuszaszövevénye. Rod kétségbeesetten próbált megkapaszkodni éskimászni, de kérlelhetetlenül csúszott egyre beljebb egy sötétüregbe.

Valaki hátulról lefogta, hogy moccanni sem tudott. Éles tárgyatérzett a nyakán: egy kés pengéjét.

Rod megpróbált megnyugodni. Bárki is a támadója, még nemölte meg; talán még az is kiderül, mit akar.

– Egy tapodtat se mozdulj, te hitvány féreg! – szólalt meg egyhang l'lii nyelven.

– Végezz vele! – csattant föl egy másik hang. – A Lélekkegyelmezzen meg nekünk... de akkor sem fognak visszaküldeni.– Egyáltalán nem olyan volt a hangjuk, mintha „lámák" lettekvolna. És mégis... életben voltak.

A nyílás nagy robajjal teljesen beszakadt fölötte. A hirtelentámadt z rzavarban Rod kiszabadult a támadója szorításából, ésgyorsan arrébb mászott a talajon. A barlangba beszüremlett afény, és mindenfel l sikolyokat meg kiáltásokat lehetett hallani.Rod fülét csattanó és suhogó hang ütötte meg, de nem jött rá, miaz. Egy pillanat alatt minden elcsendesedett, csak a három l'liijajgatását lehetett hallani, akik tehetetlenül verg dtek aszabadgép-nyomkeres k által kivetett hálóban. Valahol, nemlehetett látni, pontosan, hol, egy n szipogott.

– Ebek fattyai! – ordította az egyik l'lii a nanoplaszt hálóbanküszködve. – Meghaltok, miel tt visszaküldenétek minket.

– Nem küldünk vissza senkit! – kiáltotta Diorit. – Szükségünkvan a segítségetekre, hogy megmentsük a bolygónkat.

Rod érezte, hogy ez nem hangzik túl hihet en. Miért is hinnékel ezek a l'liiek? Miközben Diorit megpróbálta meggy zni ket,Rod szeme lassan hozzászokott a homályos fényhez. Látszott,hogy miel tt beszakították volna a mennyezetet, a barlangbanrend és tisztaság uralkodott. Edényeket, takarókat és egy

olajlámpást látott az egyik sarokban. Orrát megcsapta anégyszem ekb l készült étel ismer s, gumiszer szaga. Asarokban sírdogáló asszony oltalmazón szorított valamit amelléhez.

– Atyám... – szólalt meg az egyik csapdába esett ember.Rodhoz beszélt és a csillagkövet bámulta a nyakában. – Atyám, ate szavadnak hiszünk. Mondd: igaz ez?

Rod elvörösödött, hiszen csak egy Testvér volt, nem pedigAtya, és érezte a k súlyát a nyakában.

– Igen – felelte és csillagjelet vetett –, igaz.A n felnézett rá.– Egy Lélekhívó! – kiáltott fel. – Végre... valaki megáldhatja

ezt a csöppséget!Azzal a magasba emelt egy behunyt szem , szorosan

bebugyolált kisgyereket. A pici olyan édesdeden aludt a tombolózivatarban, ahogy csak a csecsem k tudnak. Az arcocskája mégmindig olyan ráncos volt, mint egy öregemberé; nem lehetettid sebb egy hónaposnál. Az els embergyerek, aki a Prokariononszületett.

Huszonnégy

A szövetségi rhajó belsejéb l Verid a F titkárság csillogógömbjét nézte, amely örökké az Elízium körüli pályáján keringett.Begörbítette az ujjait, kényelmetlen volt neki a b rruha, de azorvosi szolgálat úgy döntött, hogy viselnie kell – talán életevégéig. Fagyosan méregette az rzésére kirendelt háromoktopodot – amelyek, meglehet, nem is t védték, hanem az egészSzövetséget védték le.

Még tíz perc, és a komp célba ér vele, egyenesen a Tanácsgy lésére, amelyet maga halasztott el egy héttel.

NEM ADNAK ESÉLYT. NEM HAGYJÁK, HOGYBEFOLYÁSOLD KET.

A BRONZ ÉGBOLT-I KÜLDÖTTEL MÉGIS ÉRDEMESPRÓBÁLKOZNI. TALÁN MEGHATJA AZ ÉRVELÉSED.

A SZABADGÉPEK KÉPVISEL JE A MI TEMPÓNKBANBESZÉL. TALÁN ELTUDJUK ÉRNI NÁLA, HOGY...

Verid hunyorgott.— Elég lesz már; nem hallom a saját gondolataimat! —

Megpróbálta egy kicsit kiokosítani a testében lakó lényeket aSzövetség politikájáról, erre most mind t akarják ellátnitanácsokkal. Csakhogy az emberi tanácsadókkal ellentétbenezeket nem lehetett kirúgni sem.

A holopódiumon megjelent az elíziumi küldött, LorisAnaeshon rideg, de diadalittas arca.

– A legmélyebb tisztelettel, F titkár asszony, a Tanács engemhatalmazott fel, hogy azt javasoljam önnek: csatlakozzon hozzánkközvetlenül, és ne nyilatkozzon semmi olyat a sajtónak, ami nemhelyénvaló. Ha érti, mire gondolok.

– Természetesen, shontestvérem. – Verid hangja üregesenkongott a száját is eltakaró b rruhában. – Csak fotózhatnak. –Habár a Tanács zárt ajtók mögött ült össze, mindenféle riasztóhíresztelések szivárogtak ki, és emiatt nyugtalanság lett úrrá az

egész Szövetségben. A kígyótojások rövid nyilatkozatot akartak.– Remélem elolvasta és megértette az ön ellen felhozott

vádakat.– Teljes mértékben. Az lesz a második napirendi pontunk.NAGYON VÁRJUK MÁR EZT A TALÁLKOZÓT.NÉHÁNYAN KÖZÜLÜNK MÉG ÉLNI FOGNAK, AMIKOR

BEFEJEZ DIK.MEG KELL MAJD LÁTOGATNOD A MI

TANÁCSKOZÁSUNKAT IS. KÉRÜNK, NE FELEJTSD EL,HOGY NAGYON FONTOS A DIPLOMÁCIAI ÉRINTKEZÉSFORMASÁGAINAK SZABÁLYZATA. AZ ALACSONYABBRANGÚ TISZTVISEL K KÉKEN ÉS ZÖLDEN VILLOGNAK,MÍG A MAGASABB RANGÚAK RÓZSASZÍNBEN ÉSPIROSAN.

– F titkár Asszony... – hallatszott a fülében a sajátnanoszervóinak várva várt hangja. A szárnysegédje szólította meg.

– Na végre! – kiáltott fel Verid. – Elkészült a tervünk?Megjelent a szárnysegéd, elíziumi talárja égszínkék

pillangókkal volt tele.– Verid! Kész csoda, hogy újra látjuk!Verid felemelte a kezét, és érezte, ahogy megnyúlik rajta arruha.– Csodák mindig is lesznek. Kezdje a legrosszabbat, Lem!– Az elíziumiak kezdenek pánikba esni. Mindenkit

„megvizsgálnak", bár még maguk sem igen tudják, mit keresnek.Ráadásul kiutasítanak minden idegent... természetesen csakazokat, akik nélkülözhet k...

Verid sarkon fordult, hogy a szárnysegéd szemébe nézhessen.Nanoplasztikus uszálya vele együtt perdült meg, és mögötteazonnal felsorakoztak az oktopodok. A kíséret kimért léptekkelközeledett az rkomp ajtajához. Az elíziumiak sohasemkapkodtak.

– ... a Valedonon majdnem ilyen rossz a helyzet; Iridis utcáinzavargások folynak – duruzsolta tovább Lem a fülében.

MIFÉLE EMBER EZ? JÓ LAKÓHELY LENNENEKÜNK?

Nem. Verid er lködött, hogy a bet k megjelenjenek a

retináján. Szerintem nem; azt javaslom, maradjatok.HOZZ NEKÜNK ZÜMMÖG KET. ÁT TUDUNK

HATOLNI A „B RRUHÁDON" IS.Verid összeszorította a szemét.Maradjatok veszteg, ne akarjátok, hogy veletek együtt

elégessenek!– F titkár Asszony? – kérdezte mellette Lem aggódó arccal.– Csak ki vagyok merülve, ennyi az egész. Folytassa csak. Az

rkomp dokkba állt, ami azt jelentette, hogy a nanoplasztjaegybeolvadt a F titkárság gömbjének felszínével. A falbanmegnyílt egy ajtó, hogy Verid beléphessen.

– F titkár Asszony – suttogták a nanoszervók a fejében – Mostvagy soha.

A kígyótojások akkora tömegben gy ltek össze, hogy Veridösztönösen felemelte a karját. Az oktopodok fenyeget mozdu-latokat tettek feléjük, de mindenki tudta, hogy életfogytiglanibörtönbüntetés jár azért, ha valaki riportereket bántalmaz. Aszólásszabadság szent és sérthetetlen dolognak számított aSzövetségben – sokan vissza is élnek vele, gondolta Verid. Márcsak percek voltak hátra a Tanács üléséig.

– F titkár Asszony, igaz, hogy az idegen mikrobákmindannyiunkat lemészárolnak?

– Önt is megfert zték, F titkár Asszony? Mikor hozzáknyilvánosságra a vizsgálatok eredményét?

– Mit szándékozik tenni a Tanács?Verid megrázta a fejét.– Hallgassanak ide! – Felemelte a hangját, és vontatottan

beszélni kezdett. – Fontos közlend m van. Ezennel bejelentem...végrehajtási utasítás szerint... hogy a Tanács soron következülése... nyilvános lesz.

A riporterek azonnal hátraarcot csináltak, a talpraesettebbjezúgva nekiiramodott, hogy beérjen a tanácsterembe, miel tt aküldöttek elutasítják Verid döntését. Amikor a F titkár belépett,csakugyan ezt tervezgették. Csakhogy ezzel már elkéstek: Veridlátta, hogy néhány riporternek sikerült becsusszannia, kidobni

ket pedig annyira kínos jelenet lett volna, hogy mindenki inkábbkimaradt bel le.

– Most már mindegy. – A Bronz Égbolt képvisel je haragosannézett, sötét arca megfeszült a düht l. – Verid, eddig támogattamönt, de ezennel vége. Sok mindent meg kell magyaráznia.

– Miel tt egy újabb vétségért is vád alá helyezzük – jegyeztemeg az elíziumi küldött, és komótosan hátrad lt a székben, amelyúgy nyílt meg alatta, mint egy virág.

– Jaj, hallgassanak már! – mondta az Ivadékok képvisel je.– Legalább gratuláljunk, hogy a F titkár épen és egészségesen

hazatért! – Az Ivadék lila volt, mint mindig, a testét megtöltlégz mikrobáknak köszönhet en. Verid hálásan elmosolyodott.Most már testvérek vagyunk, gondolta.

A L'li képvisel je átható pillantást vetett rá.– Igaz is, gratulálunk – mondta. Megkapta Verid titkos

üzenetét – de választ nem küldött rá. Még mindig nem döntötte el,hogy igennel vagy nemmel szavazzon-e.

– Csak az id t pocsékoljuk! – rázta az öklét az Urulanképvisel je. Ezzel az otthoni hallgatóságnak akart tetszelegni.

– Le kell perzselni a bolygót! S t, még jobb lenne, hadarabokra robbantanánk!

Verid állva maradt.– Mint a Szövetség F titkárának nekem jutott az a megtisztel

feladat, hogy bejelentsem egy új, intelligens népcsoportfelfedezését. Ez az újonnan felfedezett értelmes életformagyakorlatilag az els , amelynek kifejl dése teljes mértékbenfüggetlen az emberi civilizációtól. – El rehajolt. – Ez a népmikroszkopikus méret .

– Felháborító! – ordította magánkívül az urulani.– Viselkedjen, képvisel úr! – szólt rá a l'lii küldött. – Hadd

folytassa a F titkár Asszony!– Ezek a mikroszkopikus lények egy évnek megfelel id t

élnek le a mi életünk tíz perce során. Fajuk és kultúrájuk ígyviszonylag rövid id alatt fejl dött ki. Mindössze száz éve, amikoraz els felfedez ink megjelentek a Prokarionon, váltak különtulajdonképpeni seikt l, az alacsonyabb rend mikrobáktól, mintahogy a k korszak semberei tették a mi fajunk történelmében.Azóta az egész bolygót betelepítették saját m veléshaszonnövényekkel és benépesítették azokkal az állatokkal,

amelyek gazdaszervezetként szolgáltak nekik, és akiket irányítanitudtak. Manapság fejlett kommunikációs hálózatuk van az egészbolygón... elég fejlett ahhoz, hogy egy pillanat alattmegváltoztassák az id járást is, ha úgy tetszik nekik. Ez a fajtaintelligencia valóban méltó a megbecsülésünkre.

– Nem az volt a feladata, hogy értelmes életet találjon. – Avaledoni küldött ékszerei csillogtak-villogtak a talárján. – Az lettvolna a kötelessége, hogy... – A riportereket látva észbe kapott.Nagy nyilvánosság el tt nem lett volna bölcs dolog a fajirtásötletét hangoztatni.

– De a megbecsülésnél is fontosabb, hogy ez a nép – mi csak„mikroembereknek" hívjuk ket – óriási lehet ségeket tartogat aszámunkra. A testünkben élve egyenrangú társaink lehetnek egyminden eddiginél nagyobb szabású csillagközi vállalkozásban. Asaját szervezetük felhasználásával képesek feljavítani a mi testünkképességeit, hogy ezáltal új világokat népesíthessünk be. Nemcsak a Prokariont, hanem egyéb új világokat is. Nincs többészükség a vesz dséges életformálásra: nem kell több költségeskolónia, amely sosem hozza vissza a befektetett pénzt.Bizonyítékként...

Egy nanoplaszt-darabot dobott a holopódiumra. A pódiummegtelt a l'lii menekültek képével. Ezeket az embereket már réghalottnak hitte mindenki, mégsem volt kutya bajuk, pedig egyolyan környezetbe csöppentek, amelynek egy hét alatt végezniekellett volna velük. A három férfi és a n kihívó arccal nézett afelvev be. A n az egyik karjában a csecsem jét szorongatta, amásikat pedig a magasba emelte.

– Ez a mi világunk. Éljen soká New Reyo!Verid nagyon igyekezett kerülni a l'lii képvisel tekintetét. Egy

pillanatra megfordult a fejében, milyen lesz az imént megjósoltjöv – az a sok ezer világ, amelyet intelligens mikrobákkal teliemberek irányítanak majd. Ám ez a probléma egyel re még a jövzenéje volt.

– A felvételen látható kisbaba az ott él egészséges, nemföldiek által életformált bevándorlók gyermekeként született –éspedig a Prokarionon. Ezt a bravúrt a mi életformálóinknak mégsohasem sikerült elérniük. A szervezetükben lév , velük

szimbiózisban él mikroszkopikus méret lények megtaláltákennek a módját. Polgártársak, próbálják meg elképzelni, micsodatudással rendelkezhetnek, ha ezt sikerült véghez vinniük. Emberekés mikroemberek: nincs az a csoda, amire ne lennénk képesek ígyegyütt! – Végignézett a mennyezet alatt föl-le lebeg riportereken.

– Tiszteletreméltó F titkár Asszony – kezdte nyájas hangon azelíziumi küldött. – Ugye nem hagyja, hogy lóvá tegyék egyilyen... hamisítvánnyal?

– Személyesen ráztam velük kezet.Az elíziumi megborzongott; az népe sosem létesített

nyilvánosan testi kontaktust másokkal, f leg nem fertbetegekkel. Megvetéssel csóválta meg a fejét.

– Dicséretes az igyekezete, shontestvérem. Tudjuk, hogyszívét-lelkét beleadta az önre bízott feladatba, a Tanács feladataviszont az, hogy objektívan ítélkezzen. Egyetért velem, valedoniképvisel úr?

A Valedon küldötte egészen eddig megállás nélkül ananoszervóinak suttogott. Most felnézett, és így szólt:

– Megbízható forrásokból tudom, hogy a felvétel nem eredeti.Hogyan „fedezték fel" a szóban forgó l'liieket éppen most,ráadásul ilyen könnyen?

Verid felvonta a szemöldökét.– Megkérd jelezi a becsületességemet? Vagy a

hozzáértésemet?– Ugyan már, polgártársak! – dorgálta meg ket a Bronz

Égbolt képvisel je. – A riportereket nem lehet becsapni. Tudjuk,hogy nem ámítás: a l'liieket élve találták meg. A kérdés csupán az,hogy most mitév k legyünk.

– Nem, polgártársak. – Egy eddig nem hallott hang szólalt mega holopódiumon. – Nem ez a kérdés.

Nibur Letheshon volt a közbeszóló. Ott állt a terem közepén,csillogó virtuális talárjában, a háta mögött a Próteusz partragördül hulláma.

– Mi ez? – kiáltott fel Verid. – Rendet a teremben!ARRA KÉRÜNK, VIGYÁZZ. TÚL MAGAS AZ

ADRENALINSZINTED – ETT L BETEGEK LESZÜNK.Verid behunyta a szemét.

– Maga a F titkár Asszony nyitotta meg a tárgyalást anyilvánosság el tt – emlékeztette Nibur.

– A tanút pedig én idéztem be – magyarázta meg a valedoniküldött. – Hadd beszéljen!

Senki sem ellenkezett. Verid gondolatai kavarogtak,megpróbált megbirkózni a váratlan fordulattal.

– Köszönöm, igen tisztelt Tanács – mondta Nibur. – A valódikérdés az, mi lesz azokkal a hordozókkal, akik nem olyanszerencsések, mint én? Akik meghaltak... vagy még rosszabbtörtént velük? – A képe helyére egy páciens képe került, ágybanfeküdt az Állomáson, és egy orvoshernyó hajolt fölé. A kétkorábbi hordozó közül az egyik volt, akinek nem sikerültmeggyógyulnia.

A beteg a párnának polcolt fejjel ült. Egyenletesen lélegzett,látszólag makkegészséges volt, ám a tekintetében az értelemnek aszikrája sem pislákolt.

– Álljon fel, kérem! – mondta neki az orvos.A beteg felállt anélkül, hogy felnézett volna. A takaró leesett az

ágyról.– Most menjen az ajtóhoz, aztán jöjjön vissza!A beteg ennek a kérésnek is eleget tett, gépiesen rakta egymás

elé a lábait. Az ajtónál megfordult, aztán visszalépdelt, és megálltaz ágy mellett.

– Most mondja meg a nevét!A férfi továbbra is csak bambán nézett maga elé. Az egész

tanácsterem elcsendesedett.MI A BAJ? A VÉREDBEN LÉV VEGYI ANYAGOK

MEGRÉMÍTIK A GYEREKEINKET.Verid megpróbált megnyugodni.Jól tudjátok, mit tettek a testvéreitek a többi „emberi világgal".

Maradjatok veszteg és hagyjatok gondolkodni!– Látják? – hajlongott hernyótestével a szabadgép orvos a

néz k felé. – Ez a beteg teljesen elveszítette magasabb szint agyifunkcióit. Miel tt megtisztítottuk a fert zést l, üres agyát azúgynevezett mikroemberek uralták. Igavonó állatot csináltakbel le. – A hernyó megbiccentette a fejét. – Jómagam, mintszabadgép, eddig védett vagyok a fert zésekkel szemben. De

maguk emberek... magukból is ez lesz, ha nem vigyáznak.– Mit javasol? – kérdezte a valedoni küldött.– Mit gondol? – kérdezett vissza Nibur ingerülten. – Még ezek

az úgynevezett mikroemberek is bevallják, hogy azelpusztításunkat tervezik. Az összes orvos a fert góc azonnaliés teljes megszüntetését javasolja.

– Akkor a Szövetség összes bolygóját meg kell tisztítani. –Verid körbenézett a tanácsteremben. – Az a két szerencsétlenpolgár túl kés n kapta meg a kezelést... mert az egyik aValedonról, a másik meg a Bronz Égboltról jött. Hová nemjutottak még el a mikroemberek? Így vagy úgy, de meg kelltanulnunk együtt élni velük.

– Minket még nem értek el – szólalt meg a solarisi küldött.– Tisztítsák meg a fert zés eredetét! Lehet, hogy már így is túl

kés , mégis ez a legkevesebb, amit tehetünk.Verid k vé dermedt. Eddig azt hitte, számíthat a solarisira.– Le kell perzselni az egész bolygót! – értett egyet az urulani. –

Eleve ezzel kellett volna kezdenünk.– Sajnos nekem is osztoznom kell igen tisztelt orvoskollégáim

véleményében – tette hozzá a szabadgépek képvisel je. – Nagyrabecsülöm az értelmes életet, ugyanakkor mégsem tudomelfelejteni, hogy a Prokarion els áldozatai az értelmes gépekvoltak. Persze, azóta már módosítottunk a szerkezetünkön... na demi van, ha ezek a veszélyes kórokozók egyszer csak mutálódnikezdenek?

volt a másik, akinek a szavazatára Verid számított, nekikellett volna a legjobban megértenie t. Keser en fordult alámpaoszlop formájú szabadgép felé.

– Akkor mi legyen? – kérdezte fájdalmas tekintettel. – Irtsuk kiaz egész fajt? Hiszen csak a minap fedeztük fel ket. Elvállalja,hogy újraírja az alkotmányt?

A riporterek mohón ugráltak fel-alá.– Gyávák! – csattogtatta meg lila úszóhártyáit az Ivadék.– Az én népem már számtalan nemzedék óta mikroszkopikus

lényekkel él szimbiózisban! Hogy tudnak elszalasztani egy ekkoralehet séget?

– Különben is, a „lehet ség" mindenki számára önkéntes – tette

hozzá Verid. – A jöv telepesei szabadon eldönthetik, hogyakarnak-e hordozók lenni. Aki nem akar, tökéletes biztonságbanvan, hiszen a mikrobák terjedéséhez rovarok segítsége isszükséges. Amíg a rovarok nem szaporodnak el más bolygókon,addig k sem fognak.

– És ez meddig marad így? – ellenkezett Nibur. – Éppen addigkell elpusztítani ket, amíg ez a helyzet. Intelligens betolakodók...ki tudja, miféle kínzásokat fognak feltalálni?

– Szavazzunk! – szólalt meg hirtelen a Bronz Égboltképvisel je. – A fehér lyuk bevetésre kész. Döntenünk kell.

– Egyetértek – szólalt meg a valedoni küldött.Verid keze megremegett.– A kérdés tehát a következ : Aktiváljuk a fehér lyukat, hogy

megtisztítsuk a Prokariont? Bronz Égbolt képvisel je?– Nem. – Egy ellenszavazat... egy halvány esély.– Elízium képvisel je?– Igen.– L'li képvisel je?A férfi t dve hallgatott.– Pillanatnyilag még tartózkodom. – A l'liiek mindig is

szerették, ha az utolsó percig halogathatták a döntést, mert ígyfenntarthatták a rejtélyesség látszatát.

– A szabadgépek képvisel je?– Igen.– Az Ivadékok képvisel je?– Nem. A n véreim él pajzsként fogják körülvenni a bolygót.– Rendreutasítom. Solaris képvisel je?– Igen.– Valedon képvisel je?– Igen.Verid a l'liihez fordult.– Kész már szavazni, képvisel úr?– Ellene szavazok. – Szólásra emelkedett. – Túl hirtelen kell

döntenünk. Több id re van szükségünk, hogy mérlegelhessük,milyen lehet ségeket tartogat ez az új faj a népemnek; mi több: aSzövetség összes polgárának.

Verid nyelt egyet, hirtelen kiszáradt a szája.

– Urulan képvisel je?– Egyel re ellene szavazok... amíg teljesen ki nem tudjuk irtani

ezt a dögvészt!Úgy látszik, Iras mégiscsak megvásárolta a szavazatát; Verid

csupán találgatni tudott, vajon mennyi vizet kaphatott cserébe azurulani, hogy megvalósíthassa dédelgetett tervét. Lerogyott aszékébe, saját szavazatát csak suttogva bírta kimondani, úgyhogyszinte nem is hallatszott a riporterek duruzsolása közepette.

– Én szóltam el re! – siránkozott Nibur szája a holopódiumról.– Egész életében bánni fogják ezt a napot. Agyatlan barmokkéntfogják végezni!

Az Elízium küldötte felemelte a hangját.– A Tanács még nem fejezte be a tárgyalást! Második

napirendi pontunk a Szövetség F titkárának vád alá helyezése.Engem kértek meg, hogy olvassam fel a vádiratot...

– Ne fárassza magát! – szakította félbe Verid.Az elíziumi felnézett, meglepve ett l a rendbontástól.– Azonnali hatállyal lemondok a tisztségemr l – közölte atitkár.A teremben egymásra bámultak a képvisel k.– Lehetetlen! – kiáltott fel az Ivadék. – Miért nem próbál

legalább védekezni, F titkár Asszony! Harcolnia kell!– Sajnálom, de az elhatározásom komoly. Visszavonulok.A többiek egy árva szót sem szóltak, de az arcukon döbbenet és

feszélyezettség tükröz dött. Verid rájött, hogy nem hisznek afülüknek. Öt évszázadig haladt egyenletesen felfelé a ranglétrán,azt feltételezték, hogy mindig lesz a tarsolyában egy üt kártya.

– Az egész fejetlenséget magának köszönhetjük! – hibáztatta azelíziumi küldött. – Hogyan merészel csak így egyszer en kisétálnibel le?!

Verid felsóhajtott.– Szívesen maradok segíteni, ha a Tanács úgy kívánja. De minttitkár nem folytathatom. Nem könny a problémákra figyelni,

ha hordozó az ember.A küldöttek lélegzet után kapkodtak, a riporterek nyugtalanul

mocorogtak fel-le. Az Ivadékok képvisel je odament, hogymegölelje a b rruhás Veridet, az elíziumi küldött viszont elsápadt

és összeesett. A küldöttek egymást túlharsogva követelték, hogyvigyék az elkülönít be, az oktopodok védelmez n köréje gy ltek.

MI FOLYIK ITT?A bolygótok épp most kapott kegyelmet. De sok nemzedékig

kell majd várnotok, mire engem innen elengednek.

Az Állomás kapuit újra megnyitották, noha az indulás el ttmindenre kiterjed vizsgálatokra volt szükség. Rod a m holdonismét a gyerekekkel foglalkozhatott, mivel azonban a házkörüligazdálkodással mostanság nem kellett tör dni, inkább azoktatásukra fordított nagyobb gondot, és minden gyereknekösszeállította az órarendjét.

A Prokarionon néhány nap alatt alábbhagytak a viharok. Az ottél mikroemberek két vagy három nemzedék után elvesztették afenyeget zés iránti érdekl désüket. Közben sok bányászati cégmegnyerte a pereskedést, és visszamehetett a bolygóra, beleértveDioritot is, aki azonban inkább felcsapott magánzónak.

– Ilyen lehet ség csak egyszer adódik az életben – mondtaRodnak. – Meg kell ragadni, mert hamarosan özönleni fognak idea népek.

– Gondolod? – kérdezte Rod. – Tényleg akarnak itt élniemberek, akkor is, ha hordozók lesznek?

– Akinek van egy kis sütnivalója, mind idejön. És mármáshonnan is, nem csak a L'lir l.

– De a Tanács akármikor meggondolhatja magát. A bolygómég mindig Nibur tulajdona.

Diorit felnevetett.– Azt csiripelik a madarak, hogy Nibur eladta az itteni

ingatlanait, méghozzá nem is kevés pénzért.– Csak hát a mikroemberek... én még mindig úgy érzem, hogy

egy id zített bombán ülünk.– Addig semmi vész, amíg nem tudnak zümmögök nélkül

közlekedni.– Vannak olyan értelmesek, hogy el bb-utóbb megtanulják,

hogyan kell.Diorit vállat vont.

– Akkor sem veszélyesebbek, mint néhány ember, akitismerek.. . és a szabadgépek sem különbek. No és mondd csak: temikor jössz vissza? Földpát már nagyon vár.

– Majd a Tisztelend Anya eldönti.Rod már nem eresztette el a füle mellett a nagyvilág híreit,

mint régen. Rászokott arra, hogy naponta félórát nézze aholohíradót. A F titkárság nem tett újabb lépéseket, korábbivezet je karanténban volt, és kiírták a rendkívüli választásokat. ASzövetség világai vádakat és ellenvádakat vagdostak egymásfejéhez („ki veszítette el a Prokariont"), bár mindenki más okbólakart b nbakot keresni. Néhányan diszkréten bár, de örültek a testmikroszkopikus társbérl inek, míg mások az elpusztításukraszövetkeztek. A Valedonon újabb hordozókat fedeztek fel.Mindeközben a L'lin, Reyo városában még kaotikusabbak lettekaz állapotok, mint valaha, az utcákon fosztogatók garázdálkodtak,és közben újabb milliók életét követelte a kúszónyavalya.

Egy napon Artemisz anya magához hívatta Rodot és Geódát is.– Az Állomás az mondja, hogy elmehetünk – újságolta. – Ha jó

alaposan kivizsgáltak minket, elhagyhatjuk a Prokariont; agyerekeket tárt karokkal fogadják a Valedonon, a LélekÁrvaházban. – Várt egy picit, hogy a két barát megeméssze ahallottakat. – Vagy... visszatérhetünk a bolygóra, és újjáépíthetjüka kolóniánkat!

Geóda egyszerre lengette meg mind a hat karját.– Térjünk vissza! Ha lehet, már holnap!Artemisz anya ölbe vette Qumumot, aki addig kíváncsian

mászkált a padlón.– Ne feledjétek – figyelmeztette ket, miközben a gyereket

ringatta –, az emberek el bb-utóbb ha tetszik, ha nem, hordozóklesznek, beleértve a legkisebb gyereket is. Ki tudja, mit jelent ezhosszú távon? – Geódával együtt Rodra néztek.

Qumum az ujját szopta, miközben tágra nyílt szemmeltanulmányozta az t körülvev világot. Rod bels vendégeifigyelmeztették a férfit, mit tesznek a visszatér emberekkel aProkarionon maradt mikroemberek. A saját mikrói azonban azéletüket adták volna azért, hogy t megmentsék. Eszébe jutott azújszülött l'lii kisgyerek is.

– Inkább úttör k legyenek, mint apátlan-anyátlanlelencgyerekek – jegyezte meg végül. – Ha a Lélek hív, mennünkkell.

– Legyen hát – egyezett bele Artemisz anya. – Még mindigelkelne némi segítség, hogy üzemeltessük a kolóniát, amíg agyerekeink tanulnak. Három Holló már szólt is, hogy szíves-örömest csatlakozna hozzánk.

– Tudtam, tudtam! – lelkendezett Geóda. – A Lélekmeghallgatta az imáinkat!

Rod arra gondolt, mit fog ehhez szólni Sarki Hold. Aztán Khraljutott az eszébe. Mióta elmúlt a válság, kerülte a vele valótalálkozást, és átkozta a saját gyöngeségét. Egy Lélekhívónaksemmi szüksége világi szerelemre. A kolónia most másodiklehet séget kapott, és úgy érezte, velük együtt is tiszta lappalindulhat.

Az Ióta Pavonis fénye beragyogta a mez ket, amelyek márisújra teli voltak illatos huroklevelekkel. A Lélekkolónia otthonát afölddel tette egyenl vé a vihar, és a term földjeit is majdnemmind elmosta, de a sebzettszívek újra elkezdtek n ni, és agyalogösvényeket is teliszórták lédús, aranyszín gy rücskékkel.A telepesek Földpát segítségével elkezdték otthonuk újraépítését,felszántották a földeket, és újra m ködésbe állították a zafírbányátis. Haemum és Chae visszatérése után tüstént bevetette magát amunkába. Levadásztak egy csordányi négyszem t, amelyekkeresztül-kasul gördültek a hurokleveleken, és hamarosan frisshússal tértek haza.

Rod felmászott a tet re, hogy kicserélje a cserepeket. A szellvégigsimított az arcán, és látta, hogy a leveg ben tarkabarkahelikoidok keringenek. Az lelke is velük együtt szárnyalt.Sosem látszott még ilyen értékesnek ez a világ, csak miutánmajdnem megsemmisült.

A régi világ tulajdonképpen meg is semmisült: az a régi,rejtélyes világ, amilyennek Rod ismerte kezdetben. A titkokelt ntek, és a helyükbe az ismer s, mindenütt jelenlev mikro-emberek léptek.

EMBER, OLYAN SOK MÁSIK VILÁG VAN ITT KINN.VILÁGOK, AMELYEKRE MÉG AZ SSZÜLEINK IS ALIG

EMLÉKEZNEK, TELE DERÉK, ÚJ EMBEREKKEL.Rod nézte, ahogy egy zümmög leszáll a karjára, majd

tovaröppen, talán egy abroncsfajzat felé az énekl fa-erd szélénél.Furcsa érzés volt, hogy mikroszkopikus lények városaként ésrepül tereként szolgál.

AZ NÉPÜK KÜLÖNBÖZIK A MIÉNKT L.Tehát a mikroemberek között is létezik az ellenségeskedés.FÉLÜNK T LÜK. AZZAL FENYEGETNEK, HOGY

ÁTVESZIK A HELYÜNKET, ÉS ÚGY FOGNAK VELETEKBÁNNI, MINT AZ ABRONCSFAJZATOKKAL.

Ne engedjétek nekik, figyelmeztette ket Rod, miközben egycserepet illesztett a helyére. Miért kényszerítette a Szövetség azel F titkárt karanténba ahelyett, hogy visszaküldte volna ide,hogy ezekkel az új „világokkal" foglalkozzon? Csak abban bízott,,hogy az Állomás nanoszervói – és a saját mikro-emberei –továbbra is megvédik.

ÁRULJ EL NEKÜNK VALAMIT. AZ EMBERI VILÁGOKÉLETÜK VÉGÉIG UGYANAZZAL A PARTNERREL ÉLNEK,VAGY UGYANOLYAN KÖNNYELM EN PÁROSODNAK,MINT AZ ABRONCSFAJZATOK?

Mindkett jellemz , mondta nekik Rod, vagy néha egyik sem.Néhányan közülünk a Lélekkel kötnek házasságot. Azt kívánta,bárcsak kerülnék az ilyen témákat, mert még a végén leszédül atet l.

NEKÜNK EGY EGÉSZ ÉLET KELL AHHOZ, HOGYMEGISMERJÜK EGYMÁST, MIEL TT ÖSSZEMERÜNKOLVADNI, HOGY GYEREKEK LEHESSÜNK.

Milyen fura, azért n fel valaki, hogy újra gyerek lehessen.Amikor lemászott a tet l, Gaea baktatott oda a létrához,

eléggé elszontyolodva.– Rod testvér!Rod gyorsan lemászott a létráról, és felkapta a hároméves kis

porontyot, hogy a szemébe nézhessen.– Mi a baj, Gaea?– Fáj a fejem. És fura fényeket látok, ha becsukom a szemem.Rod elfintorodott. A nanoszervók elvileg vigyáztak arra, hogy

a kisebb gyerekekben ne szaporodjanak el túlságosan a

mikroemberek, és addig ne vegyék fel a „kapcsolatot" a kicsikkel,amíg azok elég érettek nem lesznek, hogy megértsék azüzeneteiket. Ett l függetlenül elvitte a kislányt a nemrég üzembeállított holopódiumhoz.

– Kapcsold Sarait, légy szíves!Sarai visszatért a hegyi laboratóriumába, amely jórészt

érintetlenül vészelte át a viharokat. Artemisz anya megengedte,hogy 'jum is visszamenjen vele, és tovább tanulmányozhassa amikroembereket. Most mindketten megjelentek a holopódiumon.

– Rengeteg dolgunk van ám – szólt el re Sarai. – Két Ivadékvérem érkezett, hogy segítsenek a munkámban a hármas DNS

lemásolásával kapcsolatban, de egyikük sem tud semmit azegészr l. Még az enzimkiválasztókkal sem tudnak bánni.

'jum felnézett a számai közül.– Majd én megmutatom nekik, hogyan kell. – Félelmetesen

sokat n tt, lába er s és karcsú lett, s a kislány már majdnem Rodválláig ért.

Rod felemelte Gaeát, hogy Sarai is láthassa.– Egyszer megtisztította Gaeát a mikróktól. Tudna megint

segíteni? Állandóan fáj a feje, és nagyon rosszul érzi magát.Sarai szemmel láthatóan megdöbbent.– Hogy kérdezhet t lem ilyet? Tudja jól, mennyire ellenzem a

fajirtást. Hogyan tudna azután a saját szemébe nézni, a testébenél kis barátairól nem is beszélve?

– Akármikor találhatnának egy abroncsfajzatot. – SzámítottSarai reakciójára, de úgy gondolta, egy próbálkozást megér,miel tt felhívja az Állomást. Ami 'jumot illeti, jól kijött fogadottanyjával, és lelkesen dolgozott a saját „n vérkéivel". Megtaláltamár a rég áhított barátokat.

'jum hirtelen a holopódium elé szökkent.– Rod testvér, mikor jössz megint meglátogatni? Megmutatom

a számaimat, meg az új táncot, amit tanultam.– Igen, mikor jön el? – kérdezte Sarai is. – Jó lenne kikérdezni

a n vérkéit.Rod elmosolyodott.– Hamarosan, 'jum; mihelyt befejeztük a vetést.Megszakította a kapcsolatot, de nem merte felhívni az

Állomást. Tudta, hogy az orvosok úgyis segítenének, de ilyenkormindig úgy érezte magát, mint egy ócska koldus. Patella fel lhónapok óta nem hallott már senki, és a Lélek Atyái sem mutattaksemmi hajlandóságot, hogy másik doktort küldjenek helyette aProkarionra.

– Neutrínógramja jött – jelentette be a holopódium, miel ttmég megszólalhatott volna. – A Valedonról keresik: Krizoprasztestvér és Hanga n vér a Lélektestvérek Szent Rendjéb l.

Meg is jelent a szemcsés fekete-fehér kép. Egy férfi és egy nállt ott, mindketten ugyanolyan fehér köntöst viseltek, mint aLélekhívók, csakhogy nekik virágfüzérek lógtak a nyakukban, alábukon pedig nyitott orrú szandált viseltek. Rod bosszúságáramindketten csillagjelet vetettek.

– Üdvözöl téged a Lélektestvérek rendje – köszöntötte Hangavér –, a te rended édestestvére. A Világegyetem Mindenható

Lelke vett rá minket, hogy arra kérjünk, fogadd el ajelentkezésünket, hogy a kolóniádat szolgáljuk. A gyermekekszolgálata a küldetésünk, és a Prokarionnál jobb helyet keresvesem találnánk ehhez.

– Felkészültünk rá, hogy mikroemberek „költözzenek belénk"– tette hozzá Krizoprasz testvér. – Évekig éltek bennünklélegz mikrobák, azok segítettek a víz alatti halászásban, hogy ahittestvéreinknek legyen mit enniük. – A b rük valóban homályosés sötét volt, ám a neutrínógram nem mutatott színeket. – De mostmár sokan vagyunk, és nektek nagyobb szükségetek van ránk.

– Rengeteg mindenben tudunk segíteni – tette hozzá a n . –Jártasak vagyunk a földm velésben, az állattenyésztésben, asegédgépek üzemeltetésében, a gyermeklélektanban...

Erre volt a legkevésbé szüksége az újonnan alapított, és márisigen közismertté vált prokarioni kolóniának: olyan leendtelepesekre, akiknek halvány sejtelmük sincs arról, mirevállalkoznak. Ami pedig ezeket az úgynevezett Lélektestvéreketilleti, az segítségük volt a legutolsó, amire a Lélekhívóknakszükségük volt.

– Elég – mondta Rod a holopódiumnak. – Mentse el azüzenetet Artemisz anyának! – majd udvariasan visszautasítja ajelentkez ket, gondolta.

Végül úgy döntött, hogy visszaviszi Gaeát az Állomásra. Arégi h kompot megjavították, új szabályozórendszert kapott,amely állandóan felügyelt a rendszeres karbantartásra, bár ígyannak is megn tt az esélye, hogy a járm értelmes géppé válik.

A klinikán a kislány halálra rémült az óriási hernyótól, de Rodszorosan magához ölelte, és megsimogatta göndör haját.

– Semmi baj. A doktor bácsi majd meggyógyít.– Új nanoszervókat kap – ecsetelte az orvos. – Kib vítettük az

ellen rz programjukat, úgyhogy most már arra is képesek, hogybeállítsák bizonyos kulcsfontosságú tápanyagok szintjét akeringésében, olyan tápanyagokét, amelyekre neki nincs nagyszüksége, a mikroembereknek viszont annál inkább. És ez mégcsak a kezdet, még tovább fejlesztjük ket. Rengeteg önkéntesakar meggazdagodni a Prokarionon.

– Akkor is, ha tele van ellenséges „bennszülöttekkel"?– Minden újvilágnak megvannak a maga ellenséges

bennszülöttei. Akik már a hódítók megérkezése el tt ott éltek.Rod alaposabban szemügyre vette a szabadgépet.– Maga új itt?– A legtöbb régi orvost lecserélték. Én az Agykutató Intézetb l

jöttem. Micsoda lehet ség ez számomra... mármint hogy az önökegészségére vigyázhatok.

Az Állomás folyosói valóban tele voltak idegenekkel.Miközben Rod Gaeát hozta vissza a h komphoz, belerohantak egyturistacsoport-szer ségbe is. Néhányan emberek voltak, kopottfarmernadrágban, mások különféle méret és alakú szabadgépek:egy „lámpaoszlop", egy hernyó, meg egy szem-hangszóró valamimozgásképtelen gépr l. Az emberek érthetetlen nyelvenkarattyoltak, elfelejtették, hol vannak, és még a szabadgépek isúgy festettek, mintha jó ideje nem néztek volna már tükörbe. Acsoportot Hold és Khral vezette.

– Rod! – b dült el Hold. – Hát miért nem szólt, hogyvisszajött? – Lépett kett t, és úgy magához ölelte Rodot, hogybeleropogtak a csontjai.

– De jó, hogy itt van – szólalt meg Kvark is valakinek aválláról. – Ismerje meg az új hallgatókat!

A csoportot vezet Khral feléje fordult, de nem lépett

közelebb.Hold felnevetett.– Hasznát vennénk még egy hallgatónak, Rod! Most már

Három Holló is ott van önöknél a kolónián, pedig azt hittem,semmi pénzért nem hagyná ott a világ rt. Miért nem csatlakozikhozzánk? – Hold megbökte a karját, és Khral felé intett a fejével.– Kérdezze meg az új kutatási igazgatónkat!

– Ne is tör dj vele! – legyintett Khral. – Jó, hogy újra látlak,Rod.

... amikor végre van miért élni.Hold elkezdte bemutatni az új hallgatókat, de Rod alig hallotta

a szavait. Kapóra jött, hogy Gaea kezdett ny gösködni, ígylegalább talált egy jó kifogást, hogy haza kell vinnie.

– Remélem, kellemes lesz az útja – mondta udvariasan akomp.Rod alig hallotta, jóformán azt sem tudta, hol van. Csak Khral

tekintetét látta, amikor odafordult hozzá, és egyre csak a hangjacsengett a fülében, ahogy a nevén szólítja.

Hazaérve új otthonába Geóda rohant ki elé.A ház csillogó tet cserepei szikráztak a napon.– Rod! Nem fogod elhinni, mi történt! – ujjongott Geóda. –

Patella hazajön!Rodnak beletelt néhány másodpercébe, hogy megeméssze a

hallottakat.– Hazajön? Hozzánk? Biztos ez?Geóda fel-le szökdécselt mind a hat végtagján, a

szemkocsányai köré akasztott csillagk is fel-le ugrált.– Persze, hogy biztos! Küldött egy neutrínógramot. Hosszú

hónapokba telt, de az agya végre megtanult együtt m ködni az újtestével, és most hazajön hozzánk! – Rod még sosem látta abarátját ilyen izgatottnak. De hát Patella mindig is olyan volt,mintha Geóda ikertestvére lett volna, ugyanabból a valedonigyárból kerültek ki. Úgyszólván elválaszthatatlanok voltak.

Aznap este, miközben az új lámák rákezdtek szokásos estibégetésükre, és a finom es eltakarta a holdat, a Lélekhívókkülönös hálaimákat rebegtek a testvérük küszöbön állóhazatéréséért. Rod megpróbált örülni, de bármekkora volt is az

öröme, eltörpült a gyötr fájdalomhoz képest. Csak Khral arcátlátta maga el tt, és szerette volna újra a karjaiban érezni.Vágyakozott utána, mégis gy lölte magát. Hazugságban élt; többénem hívhatja a Lelket.

EMBERI VILÁG – KÖNYÖRGÜNK, ÁRULJ EL VALAMIT.A mikroemberek nem hagyták békén. HA EGY LÉLEKMEGHÁZASODIK, DE A PÁRJA MEGHAL AZ EGYESÜLÉSEL TT; AZTÁN VÁLASZT EGY MÁSIK PÁRT, DE AZ ISELPUSZTUL; AZTÁN KERES EGY HARMADIKAT: KI LESZA PÁRJA, MIKOR VÉGÜL MIND FELEMELKEDNEK AMENNYORSZÁGBA?

Rod behunyta a szemét. Csináljatok lámát bel lem, mondtanekik, mint ahogy annak idején próbáltátok. Akkor nem kell többééreznem vagy gondolkodnom.

Rod korán reggel felkereste a Tisztelend Anyát. Az ablakonbesz els sugarak fényes négyzeteket rajzoltak a falra, ésRod pislogott, amikor a szemébe sütött a nap. Artemisz anyaT'kelát babusgatta. Hajkígyói Rod felé nyúltak.

– Rod, nem tudom, mi bánt, de nagyon szeretnék segítenineked.

– El kell hagynom a Rendet. Megszegtem az eskümet, így nemmaradhatok. – Elhallgatott egy pillanatra, majd hozzátette: –Sajnálom, hogy férfikéz nélkül kell maradnotok, de most márlegalább itt lesz helyettem Patella ... – Elhallgatott, mert gyötörtéka szégyen és a kétségek.

– Én is nagyon sajnálom. Szörny dolgokon mehettélkeresztül. – Az Anya lerakta T'kelát az öléb l, aki azonnal kúsznikezdett, hogy elkapjon egy napsugarat. – Khralhoz húz a szíved,ugye?

Rod hátán végigfutott a hideg, amikor rájött, hogy az Anyaegész végig tudta. Percekig nem is jutott szóhoz.

– Nem tehetem – mondta végül. – Tiszta szívemb l szeretem,de meggy lölném azért, amit elveszítettem miatta.

– Akkor hát hová vezet a Lélek?– A Lélek nem vezet sehová. Egyel re Dioritékhoz

csatlakozom. – Hogy azután mi lesz, az még az számára isrejtély volt. Sohasem kellett eddig egyedül szembenéznie a

jöv jével; valaki mindig fogta közben a kezét.– Ha gondolod, megkérheted a Tisztelend Atyát, hogy

mentsen fel az esküid alól. Beletelik majd egy pár hónapba, amígjóváhagyja, és azalatt...

– Nem – mondta Rod határozottan. – Nincs maradásom. Rosszpéldát mutatnék a gyermekeknek.

Artemisz anya elhallgatott.– Hiányozni fogsz nekik.– k is nekem. – Rod alig bírt beszélni a torkában lév

gombóctól. – El sem bírom képzelni az életemet nélkülük.– Csak k fognak hiányozni, Rod? A gyerekek?– Dehogyis, természetesen te és Geóda testvér is. Meg persze...

– Nem tudta kimondani. – Még mindig nem értem. Még mindigúgy érzem, hogy a Lélek vezetett Khralhoz, ugyanúgy, ahogy azabroncsfajzathoz is. Mégsem lehetünk együtt. Nem szabad.

– A Lélek különféle próbatételek elé állít minket. Néha azembernek fel kell adnia a szerelmet egy magasabb szintszerelemért cserébe.

– Én már jártam így egyszer – mondta Rod. – Feladtam azrjár rséget... a Valedonnak tett h ségeskümet. Most viszont a

Lélekt l is búcsút kell vennem.– Amit mindennél jobban szeretni kell, az nem más, mint az

erkölcs.Erre nem tudott mit mondani Rod. Ha mást nem is, az erkölcs

legalább békét hozott.Artemisz anya egy darabig szótlanul ült. Kinézett az ablakon, a

haja a nap felé kígyózott, mintha abból akarna bölcsességetmeríteni.

– Évtizedekig az erkölcs szavára hallgattam, mégsem értettemmeg soha, miért olyan féltékeny a Lélek az emberi szerelemre. Tetalán féltékeny lennél a mikroembereidre?

Rod meglepetten pislogott.– Mit akarsz ezzel mondani? Megkérd jelezed a Léleknek tett

eskünket?– Néhány embernek fontos az esküje. Neked is az volt egy

ideig. Én most azért imádkozom, hogy a Lélek Atyái ne szegjékmeg a saját esküjüket, és segítsék ezt a kolóniát.

Ekkora eretnekség hallatán Rodnak a szava is elállt.– Gondolkodtam, Rod. Ideje, hogy a kolóniánk vallása

egyetemesebb legyen. Olyan sokféle ember akar kisegíteni, ésszükségünk is van a segítségükre, még akkor is, ha Patella hazatér.Szeretném, ha elfogadnánk annak a két Lélektestvérnek asegítségét, akik felajánlották, hogy csatlakoznak hozzánk.

– A Lélektestvérekét? De hát nekik... nincs valami jó hírük...– A jó hírnév vajmi keveset számít errefelé. – A szabadgép

arcvonásai furcsán eltorzultak, mintha neheztelne valakire. – Hacsakugyan az erkölcs a fontos, a Lélektestvéreknek ebb l aszempontból egyáltalán nincs rossz hírük. Évtizedekkel ezel ttazért váltak külön t lünk, mert két Atya összevitatkozott valamivilágnézeti kérdésen. De k még mindig azt a véleményt vallják,mint az Ivadékok, mely szerint a Lélek azért hív mindannyiunkat,hogy szaporodjunk és sokasodjunk... és felneveljük agyermekeinket.

Veridet bezárták egy elíziumi kórház mélyére, mint valamibörtönbe. Nyugtalan szívvel lépkedett a makulátlan padlón. Voltugyan társasága: a benne él mikroemberek és a virtuálislátogatók, de hús-vér embernek hetek óta a színét sem látta.Szerette volna, ha a Szövetségi Tanács végre megbocsát neki.Ésszer tlen dolog volt elkülönít be zárni, de azzal, hogymegfosztották minden hatalmától, az ellenfelei úgy érezték, édesbosszút álltak.

HA VALAHA VISSZATÉRÜNK A LEGENDÁSPROKARIONRA, ÉS ÚJ VILÁGOKAT FEDEZÜNK FEL,NEKIK IS MEG KELL MAJD FELELNIÜK ACIVILIZÁCIÓVAL SZEMBEN TÁMASZTOTTELVÁRÁSOKNAK. AZ NAGYKÖVETEIKNEK IS MEGKELL TANULNIUK A DIPLOMÁCIAI ÉRINTKEZÉSALAPSZABÁLYAIT, MEGFELEL SORRENDBEN KELLVILLOGTATNIUK A SZÍNEIKET.

Verid felsóhajtott. Ha valaha is visszajut a Prokarionra, sajátmikroemberei már haszontalanok lesznek, mivel akkor márnemzedékek óta elválasztva fognak élni a többiekt l. Az értékes

id egyre fogyott, és a halhatatlan elíziumiak még mindig nemdöntötték el, mi legyen a sorsa.

– Látogatója van – jelentette a kórház. – Iras Letheshon.Verid felkapta a fejét, és felegyenesedett. Felragyogott egy

fényfelh , és belépett Iras, pompás hajával, a pillangókpávaszemei piros és sárga színekben ragyogtak legszebb talárján.

– Drága Iras – rebegte Verid.Iras szomorúan elmosolyodott.– Bárcsak valódi lennék, kedvesem, de ez volt a legtöbb, amit

megengedtek.– Kedves t led, hogy eljöttél.– Mert képtelen vagyok nélküled élni. Még ha mindig a

nanoszervóidnak dünnyögsz is. Tudod, Verid, megtettem mindenlem telhet t, hogy megszöktesselek, de ezeket az orvosokat

egyszer en nem lehet megvesztegetni.Verid nem akarta, mégis elmosolyodott.– Ezt jó tudni.– Hallottál Niburról? Búskomorságba esett a kutyája miatt,

nem tudta elviselni, hogy elveszítette. Mindenki azt gondolta,hogy majd gyárt magának egy virtuálisat. Ehelyett megkérte azorvosokat, hogy töröljék ki az emlékeit. – Iras megrázta a fejét. –Ha valaki elindul azon az úton, már nehéz megállni. Nibur nem azaz ember már, aki valaha volt.

Verid bólintott.– Kár érte.– De nézd – mondta Iras felragyogva. – Hoztam neked valamit,

hogy ne unatkozz: Es felh leszármazottját!Egy pillanat, és ott állt el tte Sarai, tündökl Ivadék-lila

színében, és az úszóhártyáit csillogtatta, miközben egy láthatatlanközönségnek tartott el adást a DNS-ek összekapcsolódásáról.

– Az el adása, amit az Állomáson tartott. Felvétel készült róla,úgyhogy megszereztem. Hát nem nagyszer ?

– Lebilincsel – nevetett fel Verid –, és nagyon tanulságosel adás! – Aztán ismét elkomorodott. – Figyelj, Iras; mondaniszeretnék valamit. Szabad vagy.

– Hogy érted ezt?– Úgy értem, hogy nem láncollak többé magamhoz.

– De Verid...– Iras, gondolkozz! – Verid mély leveg t vett. Nehéz volt

kimondani, ami a szívét nyomta, sokkal nehezebb, mint hitte. –Mikroembereket hordozok; és ez most már mindig így lesz.

– A Szövetség el bb-utóbb kienged majd. Csak azért büntetnektéged, mert igazad volt. Szükségük van rád, mert csak te tudszbeszélni velük; Loris is azt mondta tegnap ...

– De Iras... téged is beteggé tettek. Emlékszel?Iras megborzongott.– Nagyon is.– Többé nem érhetsz hozzám. Egyetlen épesz ember sem

tenné. Nem vállalhatod a kockázatot.– Kedvesem, sohasem én voltam az, aki a kockázatok miatt

aggódott.Verid a padlót nézte. Szégyellte magát.– Különben... különben sem szép dolog ilyet mondani azok

után, hogy egy vagyont költöttem rád. – Iras vagyona az utóbbiid kben több mint hárommillió hitelegységgel lejjebb csappant.

– Sajnálom. Az urulani szavazata több pénzbe került, mintgondoltam. – Sokkal többe; az urulani annyi vizet vásárolhatottmagának bel le – gondolta –, hogy ha akarja, Shoráváváltoztathatja az egész bolygóját.

– Az urulani szavazata? Az semmiség volt. Ígértem viszontvalami csodás ajándékot a születésnapodra. Emlékszel?

Verid felemelte a kezét.– Te jó ég, el is felejtettem. – Milyen költséges és zavarba ejt

ajándékkal lepi meg már megint? Az idén min fognak csámcsogniaz elíziumiak? – Iras, nagyon remélem, hogy...

– Hogy diszkrét voltam? – fejezte be Iras. – Ezek szerinttényleg nem tudsz semmit. Nem szoktad nézni a híreket?

– Itt mindet cenzúrázzák – csattant fel Verid. Fejével amennyezet felé intett. — Gyerünk, mutasd meg!

Megjelent az anaeoni hírolvasó; Veridéhez hasonló, rozsdaszínlepkékkel tarkított talárja a háta mögött lebegett.

– ... Reyo Cityb l. Az Egészségügyi Minisztérium beszámolójaszerint a napokban megkezd dött az a program, amelynekköszönhet en immár képesek hatásosan diagnosztizálni és kezelni

a „kúszónyavalya" néven ismeretes ragályos betegséget. Azótamegtörténtek a szükséges óvintézkedések is, tehát hamarosanvégleg kiirtják a halálos prionokat. A programot egy magátmegnevezni nem kívánó illet hárommillió hitelegységesadományából pénzelik, és az egész bolygón erre a betegségreszakosodott klinikák épülnek fel. A szakért k becslése szerint tízéven belül teljesen felszámolják a prionpestist...

Verid ritkán pirult el, ilyen ritka alkalom volt a mostani. Azarca és a keze el ször t zforró lett, aztán jéghideg.

– Iras te nem... – hebegte bátortalanul.– Megnevezhettelek volna, de mindig te mondtad, hogy

legyek... diszkrét. – Iras kitörölte a könnyeket a szeméb l, aztánújra összeszedte magát. – A járványok sem tesznek jót azüzletnek, vagy nem ez a véleményed? Éppen elég leszmegbirkózni ezzel az újfajtával is. – A hologram el relépett, amígmajdnem Verid arcához ért. – Kérlek, Verid. Ne légy büszke;mondd azt Lorisnak, amit hallani akar, és akkor kikerülsz innen.Szükségem van rád... és a Szövetségnek is, hogy beszélj azokkal amikroemberekkel, amíg még nem kés .

Rod az eget kémlelte, mert várta, hogy visszaérjen az a régiszervó-h komp, amit az Állomásra felküldött. Hamarosan meg isjelent egy fényes, ovális alakzat, és lassan leereszkedett atúlburjánzott sebzettszívek mezején. Rod megbecsülte, hol fogföldet érni, és egyedül loholt végig a frissen nyírt ösvényen. Egycsapat helikoid rebbent fel a növényekr l csattogó propellerekkel,a távolban kékcsíkos négyszem ek legeltek háborítatlanul. Egynap majd el kell kergetni a csordát a termények közeléb l, deegyel re még ráér.

Vakító villanás és az ionizáció jellegzetes szagának kíséretébenleszállt a járm . Khral lépett ki bel le, várakozva, a szél finomanborzolta a sz rét.

Rod észvesztve rohant elébe, és meg-megbotlott ahuroklevelekben. Amikor odaért, azonnal ölbe kapta a tudóst, ésaz ajkuk egymáshoz ért. Aztán eld ltek, és összegabalyodvahevertek a hurokleveleken hosszú ideig, id tlen id kig.

– Rod – suttogta Khral –, biztos vagy benne, hogy jó lesz ezigy neked?

– Ami neked jó, az nekem is jó. Tudsz már idelenn élni?Khral bólintott, ujjaival a férfi haját fésülgette.– Elég mikroembert vettem magamhoz, hogy átalakítsák a

szervezetemet, úgyhogy most már életben maradok itt is. Nemvolt valami kellemes – ismerte be. – S t, miután végig kellettnéznem, amit veled m veltek, határozottan félelmetes volt. Demost már berendezkedtek. Egészen t rhet kis társaság; tudósok,és mindenr l tudni akarják, hogyan m ködik.

– Különös, hogy mindig a gazdájukat utánozzák, nem?– Az emberek talán nem alkalmazkodnak állandóan a

lakóhelyükhöz? – Khral a könyökére támaszkodott. – Rod, miújság a kolóniáddal?

– Nagy változások el tt állunk. Csatlakozik hozzánk néhányLélektestvér, majd el kell beszélgetnem velük.

– Lélektestvérek? Nem k azok, akik a hold el tt táncolnak?– Csak a nyár közepén. – Rod elmosolyodott. – Lehet, hogy

nekem is meg kell tanulnom táncolni, mint 'jumnak.– Addig, amíg engem táncoltatsz, semmi kifogásom ellene.– Biztos vagy benne? Tudod, hogy semmim sincs, amit

adhatnék neked. Még csak egy...Elharapta a mondatot. Aztán egy hirtelen ötlett l vezérelve

leszakított egy karikagy formájú sebzettszívet, és gyengédenKhral ujjára húzta.

Az Anaeon-hegy barlangjaiban 'jum megmutatta az újonnanérkezett Ivadékoknak, hogyan etessék az enzimeket kiválasztóhúsev növényeket.

– Bármit megesznek – magyarázta –, de a legjobban ahurokkígyókat szeretik.

Egy keleplégy süvített be a barlangba, és a feje búbjáratelepedett.

– H komp szállt le odakint – kelepelte izgatottan. – Látogatójön felfelé a hegyoldalban.

– Ushum! – szólt neki Sarai, és felnézett a holopódium mell l,

ahol éppen a hármas kromoszómák átkeresztez déseit próbáltaelemezni. – Ushum, megnéznéd, ki az? Khralt beengedheted,mindenki másnak mondd azt, hogy kívül tágasabb! Nem érünk rá.

– Jól van, anya. – 'jum elindult a barlang szájához. A napfényét l hunyorgó szemmel kémlelte a völgy túloldalán meredezhegyet. Napsugár-t k milliói szurkálták a bércet, de már voltakbarátai, akik segítettek neki megszámolni mindet. Odalenn, alankákon egymás hegyén-hátán n ttek a huroklevelek, aprózooidok kerget ztek és egymásba kapaszkodtak a szívókáikkal.Ide-oda csapongtak a zümmög k, amint a n vérkéket vitték át azegyik „világból" a másikba; üzeneteik éjszakánként kivilágítottákaz énekl fákat.

Odalenn, az ösvényen csuklyás alak kaptatott a barlang felé.Rod testvér jött, hogy meglátogassa. 'jum elmosolyodott ésintegetett neki.

1 0 0 0 0 1 0, (el ne felejts szólni neki), emlékeztette t aTáncoló Nép. (Figyelmeztesd, hogy néhány külföldi n vérkénkmérgeket próbál terjeszteni!)

– Meglesz – ígérte 'jum.(Megpróbáljuk elterjeszteni a békés egymás mellett élés

eszméjét a világok között, de ez nem könny feladat.)– Rod testvér! – kiáltotta 'jum és cigánykereket vetett

örömében.– Ez ügyes trükk volt, 'jum! – Rod testvér csillagot rajzolt a

leveg be, és a k a nyakában úgy szikrázott, mintha lángra kapottvolna. Felkapta a kislányt az ölébe, aztán letette. – H ha, de jóhúsban vagy!

'jum úgy gondolta, a férfi is kigömbölyödött, és már nem olyannyúzott, mint régebben.

– Rod testvér, oda kell figyelned azokra a n vérkékre, akikmég mindig az abroncsfajzatokban élnek. Némelyikük még nemeléggé civilizált.

– Szoktak bántani?– Dehogyis! – Megfogta a férfi kezét. – A n vérkéim

megvédenek. Elmondják az összes csúnya molekula nevét,amelyekkel vigyázni kell. Sarai anya meg mindent elküld azÁllomásnak.

– Az Állomás pedig szól a világ többi részének, ahol ilyenmolekulák vannak a mikroemberekben. Fontos munka a tiéd –bólintott Rod testvér. – A Szövetségben most már mindenütthordoznak mikroemberekkel teli világokat az emberek. És a Lélekis olyan, mint az emberek, több jót teremtett, mint rosszat.

– Nekik is muszáj segítenünk – tette hozzá 'jum. – Hiszen anagy részük kisgyerek. – Gyerekek, akiknek nincs apukájuk ésanyukájuk, csak sszüleik.

Rod végignézett a tájon, túl az énekl fák tetején, a felh kön ésa napon is túl. A messzeségben lecsapott egy zsákmányra leshelikoid, tökéletesen kerek szárnya úgy berregett, akár egylégcsavar.

– Most már rengeteg benépesíthet világuk van itt. És a reyóiszomszédaid közül is sokan jöttek ide, hogy csatlakozzanakhozzánk. A kolónia úgy megváltozott, hogy talán már rá semismernél. De nálunk mindig otthonra lelsz.

– Igen, most már ez az otthonom – bólintott 'jum. – Mert ittannyi gyerek van! Igazad volt, Rod testvér. Tényleg ez aGyermekek Csillaga.

Függelék

A prokarioni él világ

A Prokarionon honos él lények alapja a gy alakzat, mindtestfelépítésükben, mind a sejteken belül (értsd: a kromoszómáikis körkörösek). A zooidok állatszer ek; a fikoidok növényszer ek;a fikozooidok az állatok és a növények tulajdonságait is magukonhordozzák; a mikrozooidok pedig mikroszkopikus lények, azazmikrobák.

zooidok – Állatszer fajok, gyors helyváltoztatásra képesek;szilárd táplálékot fogyasztanak.

négyszem : Növényev , kerékfüvet legel , nagy csordákbanél zooid. Alakja gumiabroncshoz hasonlít, a „futófelületet"szívókák alkotják, négy szemük egyenl távolságban helyezkedikel a kerék külsején. Több fajuk ismert, biciklikerékt l a teherautó-kerék méret ig. Színük rendszerint világos, gyakran csíkos, hogybeleolvadjon a kerékf be.

helikoid: Repül zooid, szárny helyett kör alakú propellerrel.Madár méret , több alfaja ismert. Némelyik élénk szín .

hurokkígyó: Rugalmas, hurokszer zooid, csörg kígyóhozhasonlóan mozog. Zsákmányát körülöleli és megfojtja.

hidrazooid: Vízben él zooid, uszonya spirál alakban tekereg acs alakú test körül. Úszáskor a saját tengelye körül forog.

megazooid: Hatalmas, elefánt méret , ragadozó zooid.Áldozatát (amely rendszerint a négyszem ek közül kerül ki) úgyfogja el, hogy egyszer en átgázol rajta.

mikrozooid: Mikroszkopikus méret lény; másik elterjedtelnevezése a mikró. Sok osztályuk létezik, némelyik növényszer ,mások inkább állati jellegzetességgel bírnak.

Kevéssé ismert él lények, kivéve azokat a fajokat, amelyeketkés bb elneveztek mikroembereknek. A mikroembereket azelíziumi tudósok szilikátnak hívják, mivel az emberi testbenszilikátkapszulákban léteznek; a (kizárólag n nem ) Ivadékok

nyelvén n vérke a nevük.zümmög : Apró, rovarszer helikoid. Különféle fajai zooidok

vagy fikoidok testnedveib l táplálkoznak. Az egyik fajukmikrozooidokat szállít át az abroncsfajzatok között.

fikoidok – Növényszer fajok huroklevelekkel és kett sgyökérrel; a fényb l nyernek energiát (fotoszintézis).

sebzettszív: Magas, hurkokból álló szárú növény. Terméseehet , kör alakú gyümölcs, leginkább a jegygy höz hasonlít.

kerékf : Érdes külsej , krokettkapuhoz hasonló formájú, zöldszárú növény. Hatalmas területeken, s n n . A négyszem eklegf bb táplálékforrása; az emberek lába mindig beleakad.

énekl fa: Ív alakú, sötét kékeszöld szín , az embernél többszörmagasabb fa. Ha fúj a szél, a fels , hurkolt ágakban tányérszerlevelek rezegnek, és „énekléshez" hasonló hangot adnak ki.Lecsüng fénybec ikben fény kibocsátására képes mikrozooidokélnek.

fikozooidok – Fajok, amelyek egyszerre viselik magukon azállatok és a növények tulajdonságait. Legtöbbjük még alig ismert.

abroncsfajzat: Ember nagyságú létforma, leeresztettautókerékhez hasonlít. Szürkészöld szín ; bizonyos fokúfotoszintézisre képes, de kerékf vel és döghússal is táplálkozik. Alény hosszú húzócsápjai révén változtatja a helyét. Belsejébenmikrozooidok él sködnek, külsejét gyakran szinte teljesen ellepika zümmögök.

gy gomba: Él sköd kinövés az énekl fák törzse körül.Anyaga szívós, építkezésnél kit en alkalmazható.

Élet más bolygókon?

A tudományos-fantasztikumban nincsenek korlátok. Még atudománynak sincsenek korlátai. Talán ezért van a sci-fi szerz kközött oly sok tudós. Hogy csak néhány nevet említsünk: IsaacAsimov, a Sztrugackij fivérek, Szilárd Leó, Dévényi Tibor.Csábító és páratlan lehet ség, hogy a tudós legvadabbelképzeléseit, fantazmagóriáit tesztelhesse az ártatlan olvasón anevetségesség kockázata és a tudományos lapok szigorú elvárásainélkül. „Mindössze" arra van szükség, hogy ötleteit irodalmilagélvezhet formába öntse.

Hogy jelen kötet szerz jének, a mikrobiológus Joan L. Slon-czewskinek ez mennyire sikerült, arról az olvasó már véleménytalkothatott, ha eljutott eddig az utószóig. Tudományosmunkásságát min síteni elegend az a tény, hogy a rangosHoward Hughes Medical Institute ösztöndíját az általa vezetettlaboratórium több alkalommal is elnyerte. MindazonáltalSlonczewski könyve b ségesen tartalmaz olyan„fantazmagóriákat", melyeket nem árt közelebbr l szemügyrevenni, tudományos hátterüket megvizsgálni. A regény az „Életmás bolygókon?" klasszikus kérdés két aspektusa körébonyolódik, nevezetesen hogy létezhet-e a földit l gyökeresenkülönböz élet, és miként élhet az ember más bolygókon.Érdemes Slonczewskinek erre a kett s megvilágításban feltettkérdésre adott válaszait is elemezni.

Polimerek mindenütt

Az élet rendezettség és komplexitás: örök harc az entrópiával.Jelenlegi ismereteink szerint rendezettséget leginkábbkristályokban és polimer molekulákban tapasztalhatunk. Akristályok bonyolultsága azonban nem túlságosan magas fokú, apolimerek e téren sokoldalúbbak: a szigorú kristálytani szabályokmiatt ugyanazon alkotóelemekb l nagyságrendekkel többfélepolimer molekula állítható el , mint kristály. Gondoljunk csakarra, hogy elvileg nem létezhet „ötfogású" kristály, míg az ötösszimmetriájú tengeri csillagok vígan lubickolnak bolygónkóceánjaiban.

Stanislaw Lem, a lengyel írófejedelem Legy zhetetlen címregényében bemutatott egy kristályos életformát (megalkotvaegyúttal a manapság oly divatos nanotechnológia alapmodelljét,még ha makroméretekben is), azonban Lem „legyei"nyilvánvalóan egy megel fejl dési fok, egy szerves kémiánalapuló élet termékei. Csakúgy, mint a Génszimfóniábanfelbukkanó értelmes nanoplaszt gépezetek.

Jelenlegi tudásunk szerint azonban nem létezik modelljekristályos élet spontán kialakulásának. Nem véletlen tehát, hogyaz általunk eddig ismert egyetlen „élettípus", a földi biológiapolimer molekulákon: fehérjéken, nukleinsavakon, poliszacha-ridokon és lipideken alapul. Maradjunk tehát a polimereknél!

A világegyetem ismert fizikai/kvantummechanikai kereteiközött csak néhány kémiai elem rendelkezik azzal afigyelemreméltó képességgel, hogy polimerizálódni képesvegyületeket alkot. Közülük is a legfontosabbak a szén és aszilícium. Ez a két elem olyannyira hasonlít ebben atulajdonságban, hogy képesek egymást helyettesítenivegyületeikben. Mindkét elem meglehet sen elterjedt avilágegyetemben, így ha élet után kutatunk, nagy valószín séggelszén, szilícium vagy kevert, szénszilícium alapú biológiárabukkanunk.

Az azonban, hogy a kétféle alapelemb l miféle élet jön létre, akörnyezeti tényez kt l függ. A környezeti tényez ket, legalábbis

kezdetben, csillagászati paraméterek határozzák meg Azt azegyszer sítést téve, hogy az élet k bolygókon (Földszervilágokon) keletkezik, azaz figyelmen kívül hagyva a lehet séget,hogy élet keletkezhet gázóriásokon, vagy gáz- és porfelh kben,(lásd Fred Hoyle A fekete felh cím regénye) ezek aparaméterek: a bolygó napjának típusa, a bolygó keringésitávolsága napjától, pályájának alakja, tengelyforgásának szöge,belsejének energiája, légkörének megléte vagy hiánya, összetételestb. A csillag típusa a kisugárzott energia színképét határozzameg, azaz a feltételezett élet rendelkezésére álló energiamilyenségét. A bolygó keringési és planetáris paraméterei pedigleginkább a felszíni h mérsékletet és annak ingadozásátbefolyásolják. Az élet kialakulásához ugyanis nem szükségeltetiklégkör. Oldószer azonban annál inkább!

Mutasd az oldószered, és megmondom, ki vagy!

Ha eltekintünk a kristályos oldatoktól (mint például a jó öregacél) és gázkeverékekt l, az oldószer legszembet bbsajátossága, hogy folyékony. Nyilvánvaló, hogy a folyadékokhalmazállapotukat csak bizonyos h mérsékleti határok közöttképesek meg rizni, ezért fontos az élet kialakulása szempontjábóla bolygó felszíni h mérséklete és annak ingadozása. Egy, napjátólnagyon távoli bolygón legfeljebb cseppfolyósodott gázok jöhetnekszóba oldószerként, egy napjához közeli világon nagyon magasforráspontú vegyületek. Extrém esetben az egyik gyújtópontbannagyon napközeli, és igen elnyújtott ellipszis alakú pályán keringbolygón lehetséges, hogy mindkét véglet el fordul a keringésiid l függ en. Ugyanez a helyzet alakulhat ki, ha a bolygóforgástengelye a keringés síkjába esik. vagy forgásideje éskeringési ideje megegyezik. Könny belátni, hogy ilyenbolygókon az élet kialakulásának esélye kicsi, vagy ellenkez leg,jó fantáziával elképzelhetjük, hogy kétféle, hideg- és forróságtélet is kialakul. Egy ilyen szituáció következményeinek tárgyalásaazonban inkább a fikció körébe tartozik.

Természetesen az oldószerek fagyás- és forráspontjukon kívülmás tulajdonságokkal is rendelkeznek. Attól függ en például,hogy polárosak vagy apolárosak, képesek poláros vagy apolárosvegyületek feloldására, s ségük és viszkozitásuk meghatározzaa nem oldott, szuszpendált anyag viselkedését, energiaelnyeltulajdonságaik meghatározzák az élet számára hozzáférhetsugárzási energia milyenségét stb. Az is lényeges lehet, hogy akülönböz halmazállapotú formák s sége mennyiben tér elegymástól.

Jelenleg egyetlen polimer alapú életet leíró modell körvonalaiállnak rendelkezésünkre: a földi biológiáé. Ebben a modellben azoldószer a folyékony halmazállapotú víz. Annak ellenére, hogy avíz több egyedülálló sajátossággal rendelkezik, tulajdonságai jókiindulási alapként szolgálhatnak az élet számára kedvezoldószertulajdonságok kiválasztására. Ha valamennyi ebb l amegközelítésb l adódó tulajdonságot figyelembe vesszük,viszonylag sz k választékot találunk feltételezett életépít köveink

feloldására: a cseppfolyós ammónia -60 és -40 °C között, ahidrogén-fluorid -70 "C-tól 0 °C-ig, vagy a glicerin 40 és 150 °Cközött például legtöbb tulajdonságában közelíti a víz fizikaijellemz it.

Érdemes megjegyezni, hogy az ismert extremofil (hideg- vagyforróságt ) organizmusok úgy próbálnak kitörni a víz jelentette

mérsékleti keretek közül, hogy fehérjéikb l minél többvízmolekulát kizárnak.

Minden kezdet nehéz

Adott tehát egy Föld típusú bolygó, olyan keringési pályán,ahol a -70 és +150 "C közötti h mérséklet-tartomány viszonylagstabilan rendelkezésre áll. A fentebb említett egyszer molekulákvalamelyike ebben a tartományban biztosan folyadékállapotbanvan. A színpad készen áll, hogy színre lépjen az élet. A földidrámáról, ha nagy vonalakban is, már van elképzelésünk. Amikorbolygónk annyira kih lt, hogy a víz kondenzálódhatott afelszínén, Miller kísérletének megfelel en az er s UV-sugárzásés/vagy villámlás energiájának hatására polimerizálódásra képesszerves molekulák sokasága keletkezett: az „ sleves". Ez az

sleves tartalmazott olyan molekulákat, melyek membránszerhártyákat képeztek, megint mások képesek voltak kémiai reakciókkatalizálására és/vagy információ tárolására. A poláros vízben azapoláros membránok automatikusan gömbbé záródnak(liposzómaszer képz dmények): létrejöttek a primitív sejtek.

Legalább egy olyan polimer molekula, a ribonukleinsav (RNS)ismert, mely egyaránt képes katalízisre és információ tárolására.Ez a kett s természet a kulcsa az RNS molekulaönreprodukciójának. A kés bbiekben az RNS aminosavakkal,majd fehérjékkel komplexet alkotva még hatékonyabbkatalizátorokat képzett, melyek képesek voltak más, bonyolultabbmolekulák szintézisére. Ett l kezdve a teljes primitív sejtreprodukciója lehet vé vált. Az RNS információtárolóképességének azonban vannak határai: a molekula fizikaistabilitása nem teszi lehet vé hosszabb láncok szintézisét, ésönmásoló/hibajavító képessége is kicsi. Ezekre a problémákraabszolút megoldást jelent a dezoxiribonukleinsav (DNS) kett sspirálja. A DNS-nek azonban nincsenek katalitikus képességei,így a sejt önreprodukciója a DNS-RNS-fehérje hármasságonkeresztül valósulhatott meg. A legújabb (nem bizonyított, de igentetszet s) teória szerint az RNS-DNS váltást a molekulárisparaziták, az si vírusok kényszerítették a sejtekre.

Ett l kezdve a mai földi élet alapvet biokémiájának elemeiegyütt állnak. Nem túlságosan bonyolult biokémia ez, azinformációtárolás és polimerszintézis térben még nem

szükségszer en válik el egymástól: még nincs sejtmag. A valódiProkarionon járunk.

Amint azonban a DNS színre lép, az információtárolás térbelielkülönülésének lehet sége és igénye is megszületik: az életelindulhat Eukaria, a sejtmag világa felé. Belátható, hogy az életmás keretek (más h mérsékleti viszonyok, más oldószerek) közöttis hasonló lépésekben jöhetett létre. Membránok a reakcióterekelválasztására, kett s természet , katalitikus és információhordozómolekulák, kés bb, a nagyobb információs ség elérésére a kétfunkció elválasztása.

Második felvonás

Túl vagyunk az élet kialakulásán, de még messze járunk attól anyüzsgést l, ami például egy es erd színpadán fogad bennünketa Földön. slevesünkben ssejtek úszkálnak, és amint a kezdetiszervesanyag-b ség megsz nik, megjelennek az els ragadozók ésparaziták.

Ebben a felvonásban dönt szerepet játszik a légkör, vagyannak hiánya. Az si Föld légköre ekkor túlnyomórészt nitrogéntés szén-dioxidot tartalmaz. A nitrogén inert gáz, de a széndioxidreduktív átalakításával a szén energiadúsabb vegyületekbe viheta napenergia kihasználásával. Megjelennek az els „növények".

És természetesen az els „növényev k".Néhány ragadozó sikeresen „befog" magánál primitívebb

„növényeket", és - el ször valószín leg szimbiótaként - saját„testébe" olvasztja. A szimbióta lassacskán elveszítiönreprodukciós képességét (azt nagyrészt a gazdaszervezet vesziát), és átalakul a fotoszintézis sejtszervecskéjévé, a kloroplasz-tisszá. Elkészült a valódi növény.

Sok száz millió év múlva a növényi m ködéseredményeképpen a légkör átalakul. Elegend oxigén kerül alégkörbe, hogy az élet magasabb energiaszintre lépjen, kihasználjaaz oxidáció el nyeit. A befogási jelenet megismétl dik, ezúttal asejtlégzés szervecskéje alakul ki, a mitokondrium. Megjelentek azállatok. Egyel re egyetlen sejtben.

A világ egyre inkább Eukariává alakul, benne Prokarion kisszigeteivel, a baktériumokkal.

A fejl dés földi analógiái természetesen ebben a fázisban isérvényesek a földit l különböz kémiákra.

1+1>2

A többsejt szervezetek megjelenése és elterjedése a drámakövetkez felvonása.

Többsejt nek lenni leginkább kommunikációt jelent. Akommunikáció révén a kommunikáló sejtek összessége sokkalhatékonyabban és változatosabban m ködik, mint az egyedi sejtek

külön-külön. A többsejt ség nem követi az összeadás szabályait.Maguk a sejtek is különbözhetnek egymástól,

specializálódhatnak, elveszíthetnek és/vagy nyerhetnek újtulajdonságokat, s ezek a változások meg rz dnek, ha el nyösek asejtek együttese számára: kialakulnak a szervek. Michael Crichtonnanotechnológiával foglalkozó regényében, a Prédában úgyjellemzi a többsejt szervezeteket, mint együttm köd nano-rajokösszességét. Valószín leg nem jár messze az igazságtól: amagasabbrend organizmusok szervei felfoghatókalacsonyabbrend többsejt eknek, melyek kommunikálnakegymással.

A földi biokémiában a sejtek közötti kommunikáció hírvivmolekulákon és az azokat érzékel sejtfelszíni fehérje-receptorokon keresztül valósul meg. Könny belátni, hogy aprokarióta sejtekben, amelyekben az információtárolás és -feldolgozás ugyanabban a térben játszódik le, sokkal kevesebbkülönböz jel átvitele és feldolgozása valósulhat megzavarmentesen, mint az eukariótákban. Nem véletlen, hogy atöbbsejt szervezetek eukarióták.

Hasonlóan valósulhat meg a többsejt szervezetek felépüléseeltér biokémiákban.

Átjárók

Mint láttuk, az élet szervez désének általános elveilevezethet k a földi élet kialakulásának állomásai alapján.Természetesen a végeredmény küls ségeiben teljesen különbözlehet. Ki ismerné fel a farkast a törpeuszkárban?

De mennyire átjárhatók a különféle biokémiák? Vagyis azanyagcsere szintjén mennyire képesek egymás er forrásaithasznosítani? Ennek két egyszer feltétele van: a felhasználtbiokémiai alapelemek hasonlósága és az oldószerek azonossága.A különböz h mérsékleti tartományokban kifejl dött életekközött természetesen kicsi az átjárás valószín sége: nincs közösoldószer. Ugyanígy valószín tlen az átjárás a csak szén és csakszilícium alapú életek között: nem hasonlítanak az alapelemek. Akevert C/Si biokémia számára mindkett átjárható, de ez akeveredés természetesen csak az élet legegyszer bb elemeire,például a sejtfal-alkotókra lehet érvényes. Vajon mi a helyzet kétszén alapú, vizes oldószerben, hasonló h mérsékleti tartománybankialakult élet átjárhatóságával? Ennek igen nagy a valószín sége.

Antropomorf felfogásnak t nhet, de a földi élet sokmilliárdkísérletével egy bolygónyi laboratóriumban bebizonyította azRNS molekula legel nyösebb voltát az élet kezdeti szakaszában.Amint az élet az RNS pályájára áll, még ha ez a pályaveszedelmesen kacskaringós, és néha zsákutcákba is fut, nincsmás lehet sége, mint az DNS-RNS-fehérje alapú biokémiakifejlesztése.

A környezeti hatásoktól függ en természetesenmegjelenhetnek a Földön domináns mértékben megtalálhatóaktólkülönböz aminosavak, és/vagy nagyobb alapelem-repertoár,hiszen a DNS triplett kódja a STOP kodont leszámítva 63különböz lehet séget kínál. És természetesen a kód lehet néhánybet vel hosszabb, ennek következtében 4n-re n a lehet ségekszáma, bár a traszfer RNS méretét és szállítókapacitásátfigyelembe véve valószín tlen, hogy a kód hatnál hosszabbranyúlna (46-1=4095 kód!). Bármekkora is a repertoár, néhányalapvet aminosav megtalálható kell legyen benne: alegegyszer bb glicin, a megkerülhetetlen prolin, a legegyszer bb

alifás láncú alanin, a legegyszer bb aromás fenilalanin stb. A földiélet már említett nagy kísérletez kedve által kialakított ma ismertaminosav-repertoár bioinformatikai/proteomikai kutatások szerintvalószín leg az optimális minimum készlet, így más életek kiseltérésekkel valószín leg hasonló készleteket alakíthatnak ki.Valószín tlen, hogy az egyszer bb szerkezet polimerektekintetében nagyobb különbségek lehetnek a különfélebiokémiák között: a lipidek, cukrok valószín leg bármilyen életszámára hasznosíthatók. Az adenozil-trifoszfát (ATP)univerzálisan használható energia-valutája úgyszintén.Elmondhatjuk tehát, hogy ha a magasabbrend szervezetekesetleg nem is élnék túl egy másik biokémiával való találkozást,mikrobáik vígan tenyésznének az idegen élet romjain. Az életekközötti átjárásnak van még két aspektusa, melyek nem a szorosanvett anyagcserével állnak kapcsolatban. Természetesen eltérkörnyezetekben kifejl dött életek tartalmazhatnak egy másik életszámára mérgez anyagokat, melyek az anyagcserét lfüggetlenül, egyszer en a sejtfalak roncsolásával, az oldószerionos és/vagy ozmotikus viszonyainak megváltoztatásávalkárosítják a sejteket. És ami talán az anyagcsere-átjárhatóságnál isfontosabb és univerzálisabb, az az immunreakciók kérdése.Minden fejlettebb szervezetnek saját integritása meg rzésére kikell fejleszteni egy védekez rendszert, mely képes az idegen-saját felismerésre. Egy ilyen rendszer (megint csak a földiszervezetek immunrendszerét alapul véve) eredend en rendkívülredundáns (Az emberi T-sejt repertoár 109 nagyságrend !). Egyhatékony immunrendszer szinte bármilyen idegen molekulafelismerésére és valamilyen módon végrehajtott eliminálásáraképes. Gondoljunk csak az egyszer , antigenikus felszíneketelméletileg nélkülöz fém-ionok kiváltotta allergiára! A rendszerelemei szerkezetek felismerésére képesek, és még metabolitikusaninkompatibilis rendszerek esetén is el fordulhat térszerkezetihasonlóság. Képzeljük el, milyen heves reakciókat válthat ki egyabszolút idegen élet!

Életünk más bolygókon

Slonczewski válasza arra a bevezet ben felvetett kérdésre,hogy lehetséges-e élet más bolygókon, egyértelm en igenl . Aprobléma másik aspektusát, az emberi élet lehet ségét idegenbolygókon, idegen környezetben, kevesebb fantáziával, de sokkalalaposabb megfontolások figyelembevételével ábrázolta. Afelmerült erkölcsi, filozófiai kérdések és a rájuk adott válaszokel remutatóak, és még azel tt megfontolásra érdemesek, hogy azemberiség valóban kitenné a lábát a csillagok közé. ANaprendszeren belül is található ugyanis két olyan Föld-szerbolygó, melyeken az emberiség akár a közeljöv benmegtelepedhet.

Meg rizni vagy átalakítani?

A Mars vagy a Vénusz esetében, ahol jelenlegi tudásunkszerint nem létezik élet, a fenti kérdés nem valószín , hogyfelmerül. Egy olyan bolygón azonban, ahol kialakult valamiféleönálló élet, a bioszféra meg rzése vagy átalakítása súlyos erkölcsidilemma elé állítja a világ r jövend meghódítóit. Ha a bolygónfejlett él világ található, a válasz egyértelm en nem, még akkoris, ha értelmes élet nem létezik. Ha csak primitív életformákatlelünk, a kérdés bonyolultabb. Elvehetjük-e egy mégoly primitívél világ jöv jét, esetleg egy másfajta értelem kialakulásánaklehet ségét? Ha magasabbrend él világ kialakulása adottkörnyezeti viszonyok között lehetetlen, joga van-e a földiértelemnek felváltani ezt a zsákutcába jutott életet? A bioszféraföldiesítése miként hat az azt esetleg túlél helyi él világra? Azidegen bioszféra részleges eltörlése, ahogyan azt a Génszimfóniaiparmágnás szerepl je képzelte, meglehet sen valószín tlen,amint az a regényb l is érezhet . Ez tipikusan mindent vagysemmit játék.

Az idegen élet valamiféle rezervátumát fenntartani egyátalakított bolygón technikailag nehezen megvalósítható ésminden bizonnyal rendkívül költséges, nem beszélve arezervátumból való kitörésének vagy a földi élet betörésénekállandó kockázatáról. Az el bbi állandó fert zés-, enyhébbesetben allergén veszélyt jelent a földi telepesek számára, azutóbbi esetleg a rezervált idegen élet végét. A földi élet mársokszor bebizonyította, hogy szívós játékos. Crichton JurassicParkjának központi konfliktusa e köré szöv dik. És nem lehet ezmásként az idegen életekkel sem: az Élet él és élni akar.

Terraformálás vagy Életformálás?

Naprendszerünk Föld-szer bolygóin tehát nem kell a fentierkölcsi dilemmákkal szembenéznünk. Jelentkeznek azonbanmásféle, gazdasági és filozófiai dilemmák. Egy bolygót, legyen azél vagy élettelen, kétféleképpen vehetünk birtokunkba: vagyterraformáljuk, azaz átalakítjuk, hogy az élet lehet sége mindenember számára adott legyen, vagy az ott letelepedni kívánókalakítják át testüket, hogy elviseljék az idegen környezetet, mikéntazt a Prokarion életformált telepesei tették.

A problémafelvetés nem új a m fajban. Larry Niven Ismert runiverzumában például az si rabszolgatartó faj, a thrintek azegész galaxisban az élettelen bolygók „thrintesítését" hajtottákvégre, emiatt aztán a Ismert r életformái azonos biokémiánalapulnak. Roger Zelazny December klubjában pedig kett scsavarral egy jeges világhoz életformált emberek egy megvásároltbolygót „jégformálnak" maguknak. Gazdaságilag a terraformálásköltségesebbnek és hosszadalmasabbnak t nik, mint azéletformálás, azonban vegyük számításba azt is, hogy azéletformált emberek számára az eljárás után az emberiség többirésze lesz „idegen". Vagyis lakható zónákat kell kialakítani abolygóra látogató nem életformált emberek számára és, ami mégköltségesebb, az életformáltak számára is, ha meg akarjáklátogatni nem életformált rokonaikat. Az életformálás súlyosfilozófiai problémákat is felvet. Feltehet az a kérdés, hogyembernek számít-e még az életformált egyén? Els hallásra ez akérdés nevetségesnek t nhet, de ha belegondolunk abba, hogy azún. tudatbefolyásoló szerek milyen mélyen képesek befolyásolnigondolkodásunkat, jogos a félelem, hogy a megváltozott biokémiamiatt állandóan ható idegen molekulák nem alakítanak-e ki egy, aföldi emberét l eltér értelmet? A test fizikai megjelenésénekmegváltoztatásával járó életformálás (például a vízi/kétéltéletmódra való áttérés) szintén befolyással lehet a pszichére, haegyébbel nem is, de legalábbis azzal, ha mondjuk egy új végtag,új érzékszerv m ködését kell az agynak kezelnie. Slonczewskinagyon halványan, de kitért erre: Sarai, a kétélt Ivadék,viselkedése alapján nyilvánvalóan nem emberi pszichével

rendelkezik. Ha az életformálás nem egyetlen generációra terjedki, hanem átörökíthet az utódokra, az eredmény definíciószer enegy új faj lesz. A genomba beépül változások miatt ugyanis azéletformáltak többé nem képesek együtt szaporodni a nemátalakított emberekkel.

Természetesen pusztán a gazdasági megfontolások csak akkorjátszanak szerepet, ha a belakandó bolygó élettelen. Idegenél világ meglétekor, ha annak meg rzése mellett döntünk, csak azéletformálás jöhet szóba. Az életformálás ilyenkor mégbonyolultabb, mint egy élettelen bolygó környezeti viszonyaihozvaló alkalmazkodás. Emlékezzünk a biokémiák közöttiátjárhatóságról tett megfontolásokra! Nem elég csak a metabo-lizmust átalakítani, hogy az idegen világ ételei emészthet ek és nemérgez ek legyenek, de át kell alakítani az immunrendszert is.Mégpedig két irányban: fel kell készíteni az idegenmikroorganizmusok támadásának kivédésére, és le kellcsökkenteni az idegen anyagok kiváltotta allergiás reakciókat.

Élet más bolygókon?

Ha az emberiség megéri a következ évszázadot, mindenbizonnyal a jöv egyik legizgalmasabb kérdése lesz ez. JoanSlonczewski regényében megpróbált a kérdés valamennyiaspektusára két néz pontból is válaszolni: a fantázia és a biológiatudományának néz pontjából. Mint fentebb láthattuk, ahangsúlyok inkább a fantáziára, mint a tudományra helyez dtek.Mindazonáltal sokszor éppen a fantázia adhat támpontot ott, ahola rideg tudomány elakad. A fantázia nélkül Szilárd Leó sohasemtalálja ki a láncreakció elvét, és nem írja le hajszálpontosan 1946-ban megjelent novellájában a tudományos gondolkodástmanapság megnyomorító pályázati rendszer hatásait.

Ha Slonczewski fantazmagóriái tudományos szempontból - atudomány mai állása szerint. - kétségesek is, segítségükkel azirón szembesíti az olvasót az abszolút „idegennel", megmutatja,hogy még ennyire idegen életnek is megtalálhatjuk a szépségeit.Hogy az idegen sem okvetlenül elpusztítandó rossz, s tmeg rzend érték. Hogy az idegen élet esetleg megéri, hogy mimagunk változzunk meg. A világunkban er söd xenofóbiákárnyékában ez ma külön aktualitást nyer. A mikrobiológus írónérthet elfogultsága munkája objektumaival, a baktériumokkalszemben egy különös, valószín tlen világot eredményezett. Ez azidegen világ azonban éppen valószín tlen idegenségévelny gözheti le az olvasót, és késztetheti további gondolkodásra,saját válaszainak keresésére.

Antal József

Szerz nkr l

Az 1956-ban született amerikai írón f állásban az ohióiKenyon F iskola biológia professzora. Molekuláris biofizikábólés biokémiából doktorált több mint 20 évvel ezel tt, de márkorábban, 1980-ban publikálta els SF-regényét, a Still Forms onFoxfieldet. Ebben egy távoli kvéker-kolóniát próbál újra uralmaalá hajtani az elpusztultnak hitt Föld kormányzata.

A könyv kedvez fogadtatása további írásra biztatta aprofesszorn t. Hat évvel kés bb látott napvilágot A Door intoOcean cím kötete, amely kés bb az úgynevezett Elízium-ciklusels részévé vált. Ez a regény a Shorán, az Ivadékok óceánborította világán játszódik, és szerz jének igazi népszer ségethozott a hard-SF kedvel inek körében.

Következ könyvének, az 1989-es The Wall Around Edennekszíntere egy atomháborúktól sújtott Föld, ahol a túlél ket idegenmegfigyel k próbálják átsegíteni a nehézségeken, kéretlenül is.Az írón ezután visszatért az Elízium-ciklushoz, az 1993-asDaughter of Elysiummal. Ez ezer évvel az els regény eseményeiután újra megismerteti az olvasót a Shora megváltozott világával,egy kívülálló, a halhatatlan elíziumiak úszó szigetén dolgozóügynök szemén keresztül.

Az önállóan is élvezhet regényekb l álló sorozat harmadikdarabja, a Génszimfónia el ször az Analóg magazinban jelentmeg, folytatásokban. Az Elízium-ciklus legutóbbi kötete, a 2000-es Brain Plague a Valedon bolygó életét mutatja be, és néhányolyan hordozót, akik vállalták, hogy szervezetükbe prokarioniszimbiontákat telepítenek be.

Joan Slonczewski mindeközben tovább végzi tudományoskutatómunkáját, és képzi a jöv mikrobiológusait. Szakmaipublikációi mellett nagy ritkán még novellák írására is maradideje, ezek immár mind hozzáférhet k magyarul, az újGalaktikában. A hírek szerint az írón pillanatnyilag egy újregényen dolgozik, melynek a tervezett címe The Carrier.