1

JOGEGYSÉGI HATÁROZATOK

1/1999. Büntető-közigazgatási-polgári jogegységi

határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője által kezdeményezett jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 14. §-ának és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 35. §-a (4) bekezdésének alkalmazásában a bíróság vezetőjének minősül a bíróság elnökhelyettese is.

INDOKOLÁS

I.

A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja és 31. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta abban a kérdésben, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 14. §-ának és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (Be.) 35. §-a (4) bekezdésének a bíróság vezetőjére vonatkozó rendelkezései - a bíróság kizárásáról szóló polgári eljárási, illetőleg büntetőeljárási szabályok alkalmazásában - kizárólag a bíróság elnökére irányadók-e vagy a bíróság elnökhelyettesére is.

Az indítvány rámutat: a Pp. 14. §-a szerint a perben az a helyi bíróság, illetőleg megyei bíróság sem járhat el, amelynek vezetője a 13. §-a (1) bekezdésének a) , b) vagy c) pontja értelmében ki van zárva; a Be. 35. §-ának (4) bekezdése pedig kimondja, hogy nem járhat el az ügyben - az országos hatáskörű szervek kivételével - az a hatóság, amelynek vezetőjével szemben az (1) bekezdés a) pontjában szabályozott kizárási ok áll fenn.

A bírói gyakorlat ezeket a rendelkezéseket nem egységesen értelmezi. A Legfelsőbb Bíróság a Kk.I.28.982/1997/2. számú végzésében a Pp. 14. §-ában foglalt rendelkezést a bíróság elnökhelyettesére is vonatkoztatta. Ezzel ellentétben a Legfelsőbb Bíróság a Bk.V.1731/1998/2. számú végzésében úgy foglalt állást, hogy a Be. 35. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés kizárólag a bíróság elnökére irányadó, a rendelkezést a bíróság elnökhelyettesére nem lehet alkalmazni.

Az indítvány szerint a Magyar Köztársaságban alkotmányos alapjog, hogy bárki ügyében független és pártatlan bíró, illetőleg bíróság járjon el [az Alkotmány 50. §-ának (3) bekezdése, 57. §-ának (1) bekezdése, a Bszi. 9. §-a]. A bíró, illetve a bíróság pártatlanságának biztosítékai - egyebek között - a Be. és a Pp. kizárási szabályai. A pártatlanság követelménye

2

minden bírósági ügyben érvényes. Ez magyarázza, hogy a kizárásra vonatkozó rendelkezések a polgári eljárásban, illetve a büntetőeljárásban a lényeget tekintve azonosak. Az azonos tartalmú rendelkezéseket egységesen kell értelmezni, ezért a jogegységi eljárás feltételei akkor is fennállnak, ha a különböző bíróságok nem ugyanannak a jogszabálynak meghatározott rendelkezését, hanem különböző jogszabályok azonos tartalmú rendelkezéseit értelmezik eltérően. Erre figyelemmel javasolja a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a jogegységi eljárás lefolytatását, utalva arra, hogy álláspontja szerint a bíróság vezetője alatt a Pp. 14. §-a és a Be. 35. §-ának (4) bekezdése alkalmazásában a bíróság elnökhelyettesét is érteni kell.

II.

A legfőbb ügyész - írásbeli észrevételében kifejtett - álláspontja az, hogy a Pp. 14. §-ában és a Be. 35. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezések csak arra a bíróságra vonatkoznak, amelynek elnökével szemben állnak fenn a rendelkezésekben felsorolt kizáró okok. A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén a legfelsőbb ügyész képviselője felszólalt, és az írásbeli észrevételben foglalt álláspontot fenntartotta.

III.

A jogegységi tanács álláspontja szerint a felmerült jogkérdés vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek az Alkotmányban biztosított alapvető joga, hogy az ügyében eljáró bíróság független és pártatlan legyen [57. § (1) bekezdése]. A Bszi. 9. §-a szerint is mindenkinek joga van ahhoz, hogy bírói útra tartozó ügyét független és pártatlan bíróság bírálja el. Ezeknek a jogoknak az érvényesülését hivatottak biztosítani a Pp. és a Be. kizárására vonatkozó szabályai is.

A bírákkal szemben érvényesülő kizárási szabályok részben objektív jellegűek [Pp. 13. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontjai és Be. 35. §-a (1) bekezdésének a)-b) pontjai], részben viszont mérlegeléstől függ az, hogy a kizárási ok fennáll-e [Pp. 13. §-a (1) bekezdésének e) pontja és Be. 35. §-a (1) bekezdésének c) pontja]. A bírósággal szemben fennálló, a Pp. 14. §-ában és a Be. 35. §-ának (4) bekezdésében meghatározott kizárási ok, amely a bíróság vezetőjének személyéhez kapcsolódik, objektív jellegű, mert a bírákat az ügy elintézéséből kizáró objektív jellegű rendelkezésekre utal vissza.

A Bszi. 61. §-a értelmében a bírósági vezető feladata a bíróság, illetőleg a bírósági szervezeti egység vezetése. Ennek megfelelően a bírósági vezető felel a bíróság, illetőleg a bírósági szervezeti egység jogszabálynak megfelelő hatékony működéséért. A bírósági vezetőket a Bszi. 62. §-a sorolja fel. Ezek: a bíróság elnöke és elnökhelyettese, a kollégiumvezető és a kollégiumvezető-helyettes, a tanácselnök, a csoportvezető és a csoportvezető-helyettes. Az említett bírósági vezetők feladatait a Bszi. 63-68. §-ai határozzák meg.

A bíróság elnökéről a Bszi. 63. §-a rendelkezik. A Bszi. 65. §-a pedig a bíróság elnökhelyettesével kapcsolatban kimondja, hogy az elnökhelyettes a bíróság elnökét a távollétében teljes jogkörrel helyettesíti, továbbá ellátja a bíróság szervezeti és működési szabályzata szerint hatáskörébe utalt igazgatási feladatokat. A bíróság elnökhelyettesének tehát kettős feladatköre van, egyrészt teljes jogkörrel helyettesíti a bíróság elnökét annak távollétében, másrészt az egész bíróság tekintetében ellátja azokat az igazgatási feladatokat, amelyeket a bíróság szervezeti és működési szabályzata hatáskörébe utalt.

A bíróság elnökétől és elnökhelyettesétől eltérően a kollégiumvezető és a kollégiumvezető-helyettes, a tanácselnök, továbbá a csoportvezető és a csoportvezető-helyettes a bírósági szervezeti egységeket, a kollégiumot, a tanácsot, továbbá a csoportot vezetik. Közülük - a Bszi. 66-68. §-ában foglaltakra figyelemmel - a kollégiumvezető, a kollégiumvezető-helyettes, a csoportvezető és a csoportvezető-helyettes lát el a bíróság szervezeti és működési

3

szabályzata szerint hatáskörébe utalt igazgatási feladatokat, de csak az adott szervezeti egység - a kollégium vagy a csoport - tekintetében.

A "bírósági vezető" és a "bíróság vezetője" tehát nem azonos fogalmak. A Bszi. 62. §-ában felsorolt bírósági vezetők közül a bíróság elnöke és elnökhelyettese minősül a bíróság - és nem csupán valamely bírósági szervezeti egység - vezetőjének. Az ő személyükhöz kapcsolódó kizárási ok esetében akadályozhatja a függetlenség és a pártatlanság követelményének érvényesülését az, ha az ügyben a bíróság valamely bírája jár el. A Be. 35. §-ának (4) bekezdésében és a Pp. 14. §-ában foglalt kizárási szabályok ebből következően abban az esetben irányadók, ha a törvényben meghatározott kizárási okok a bíróság elnökével vagy elnökhelyettesével szemben állnak fenn.

A jogegységi tanács ezért a Bszi. 27. §-ában, 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és 32. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján a rendelkező rész szerint határozott.

Budapest, 1999. március 29.

Dr. Solt Pál s. k.,

a tanács elnöke

Dr. Haitsch Gyula s.

k.,

Dr. Berkes

György s. k.,

előadó bíró

bíró

Dr. Horeczky Károly s.

k.,

Dr. Kaszayné dr. Mezei Katalin s.

k.,

bíró bíró

Dr. Petrik Ferenc s.

k.,

Dr. Tóth Éva s. k.,

bíró bíró

1/2000. Büntető-közigazgatási-polgári jogegységi

határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a legfőbb ügyész által kezdeményezett jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

4

A helyi bíróság nincs kizárva a büntetőügy vagy a polgári ügy, a munkaügyi bíróság a polgári ügy intézéséből, ha a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 35. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 13. §-a (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában szabályozott kizárási ok annak a megyei bíróságnak az elnökével vagy elnökhelyettesével szemben áll fenn, amelynek a területén a helyi bíróság, illetve a munkaügyi bíróság működik.

INDOKOLÁS

I. A legfőbb ügyész a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. tv. (Bszi.) 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja és 32. §-ának (2) bekezdése alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta abban a kérdésben, ki van-e zárva a helyi bíróság a büntetőügy intézéséből, ha a Be. 35. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott kizárási ok annak a megyei bíróságnak az elnökével szemben áll fenn, amelynek a területén a helyi bíróság működik.

1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság az 1999. június 30-án meghozott 7.Bf.734/1999/2. számú végzésével a Debreceni Városi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

A végzés indokolásában a megyei bíróság rámutatott: a korábbi bírói gyakorlat szerint, ha a megyei bíróság elnökével kapcsolatban merült fel a Be. 35. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott kizárási ok, akkor csupán a megyei bíróság bírái voltak kizártak az ügy elintézéséből. A Bszi., valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény (Bjj.) hatályba lépését követően azonban ez a jogalkalmazói gyakorlat már nem tartható fenn.

A korábbi jogértelmezésnek ugyanis az volt az indoka, hogy a bírákkal kapcsolatos munkáltatói jogokat csupán részben gyakorolta a megyei bíróság elnöke. Ezzel szemben az 1997. október 1-jén hatályba lépett Bszi. 62. §-a szerint a bírósági szerv vezetője a megyei bíróság elnöke. Az ugyanekkor hatályba lépett Bjj. 6. §-ának (1) bekezdése szerint a bírói állás pályázat útján tölthető be. A 7. § értelmében a pályázat kiírására mind a helyi, mind a megyei bírósági bírói állás esetén a megyei bíróság elnöke jogosult; a 14. §-ának (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az első kinevezését követően a megyei bíróság elnöke osztja be a bírót, míg a 62. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltatói jogkört a helyi és megyei bírák vonatkozásában a megyei bíróság elnöke gyakorolja.

Ezekre a törvényi rendelkezésekre figyelemmel mind a megyei, mind a helyi bíróság vezetőjének a megyei bíróság elnökét kell tekinteni. Ezért - tekintettel a Be. 35. §-ának (4) bekezdésére - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Be. 250. §-ának II. b) pontja alapján az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra utasította.

2. A Legfelsőbb Bíróság az 1999. december 6-án meghozott Bk.V.2471/1999/2. számú végzésével a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságot mint másodfokú bíróságot az eljárásból kizárta, és a másodfokú eljárás lefolytatására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságot jelölte ki.

Az ügyben a Debreceni Városi Bíróság járt el első fokon, a sértett jogi képviselője pedig a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnökének a házastársa volt. Az első fokú ítélet ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést.

A Legfőbb Ügyészség a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kizárását és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság kijelölését, továbbá - amennyiben az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére kerülne sor -, a megismételt eljárásra a Nyíregyházi Városi Bíróság kijelölését indítványozta. Rámutatott arra, hogy a hatóság kizárását megalapozó abszolút jellegű kizárási ok nem csupán a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, hanem a Debreceni Városi Bíróság vonatkozásában is fennáll. Indítványában kifejtette, hogy bár a Legfelsőbb Bíróság a

5

bíróságokról szóló többszörösen módosított 1972. évi IV. törvény hatálya idején arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megyei bíróság elnöke a helyi bíróság vezetőjének nem tekinthető (a Legfelsőbb Bíróság Bk.II.1706/1995/2. sz. határozata), a Bszi. hatályba lépését követően ez a jogértelmezés már nem tartható fenn. A törvény 63. §-ának (2) bekezdése szerint a megyei bíróság elnöke az (1) bekezdésben meghatározott feladatokon túl irányítja és ellenőrzi a területén működő helyi bíróságok elnökeinek és a munkaügyi bíróság elnökének igazgatási tevékenységét, míg a 70. §-ának (5) bekezdése szerint a megyei bíróság elnöke nevezi ki a helyi és a munkaügyi bíróság elnökét. Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy a megyei bíróság elnöke a helyi bíróság igazgatása tekintetében is vezetői jogkört gyakorol.

A Legfelsőbb Bíróság a Legfőbb Ügyészség indítványát a másodfokú bíróság kizárására és más azonos hatáskörű bíróság kijelölésére vonatkozó részében alaposnak találta. Nem értett egyet viszont a Legfőbb Ügyészségnek azzal a jogi álláspontjával, hogy az első fokú bíróság tekintetében is abszolút kizárási ok áll fenn. Határozatának indokolása szerint a Bszi. 16., 19. és 20. §-aiból kitűnően a helyi bíróságot, a munkaügyi bíróságot és a megyei bíróságot az elnök vezeti. A 63. §-a (2) bekezdésének, illetőleg 70. §-a (5) bekezdésének értelmében a megyei bíróság elnökének a helyi bíróság igazgatási és munkaügyi kérdéseiben vannak bizonyos jogai, de ebből korántsem következik az, hogy a helyi bíróság vezetésével összefüggő feladatok megoszlanának a helyi bíróság és a megyei bíróság elnöke között. A Be. 35. §-ának (4) bekezdése kifejezetten az ügyben eljáró hatóság vezetője tekintetében fennálló kizárási ok jogkövetkezményeit szabályozza, és ez nem értelmezhető akként, hogy e körbe tartozónak kell tekinteni a hatóság felügyeletét különböző jogosítványok alapján ellátó más szervek vezetőit is.

3. A legfőbb ügyész álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság Bk.V.2471/1999/2. számú végzésében kifejtettek téves jogértelmezésen alapulnak, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 7.Bf.734/1999/2. számú végzésének jogi érvei mindenben helytállóak. Az utóbbiakat erősíti a Bszi. 64. §- a is, amely külön rendelkezik arról, hogy a helyi bíróság elnöke a 63. §-ának (1) bekezdésében meghatározott vezetői feladatokat korlátozott körben gyakorolja. Ebből szintén az következik, hogy a megye bíróságainak általános jogkörű vezetője a megyei bíróság elnöke. Ezért nem ért egyet a Legfelsőbb Bíróság határozatában kifejtett azzal az állásponttal, amely szerint a megyei bíróság elnöke a helyi bíróság igazgatási és munkaügyi kérdéseit illetően "bizonyos jogokkal" bírna csupán a törvény általa helyesnek tartott értelme szerint a helyi bíróságok vezetése és irányítása tekintetében nem a megyei, hanem a helyi bíróság elnökének a jogköre szűkebb.

II. 1. A jogegységi indítvány büntetőügyben hozott határozatokat érint, de a vizsgálandó jogértelmezési kérdés a polgári eljárásban is ugyanaz.

A Be. és a Pp. kizárási szabályai között nincs érdemi eltérés. A Be. 35. §-ának (4) bekezdésében meghatározott általános tartalmú rendelkezés, amely "a hatóság vezetőjéről" szól, egyaránt vonatkozik a büntetőügyekben eljáró valamennyi hatóság: a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság vezetőjére.

Az ennek a rendelkezésnek megfelelő polgári eljárási szabályt a Pp. 14. §-tartalmazza. Eszerint a perben az a helyi bíróság, illetőleg megyei bíróság sem járhat el, amelynek vezetője a 13. § (1) bekezdésének a) , b) vagy c) pontja értelmében ki van zárva. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy a helyi bíróság csak akkor nem járhat el, ha a kizárási ok a helyi bíróság vezetőjével szemben, a megyei bíróság pedig akkor, ha az a megyei bíróság vezetőjével szemben áll fenn.

A bírói gyakorlat egységét megtörné, ha egy lényegében véve azonos jogintézményre: a bíró kizárására vonatkozó szabályokat a büntető és a polgári ügyekben eljáró bíróságok eltérően értelmeznék. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a jogegységi indítvány elbírálása során szükségessé válhat a Bszi. általános érvényű szabályainak értelmezése is, és nyilvánvalóan

6

ellentétes gyakorlatot eredményezne, ha ezek a szabályok a Be., illetve a Pp. alkalmazásában eltérő értelmet nyernének.

2. A Bszi. 30. §-ának (2) bekezdése szerint a jogegységi eljárásban héttagú tanács jár el, ha "a hozandó döntés" több szakág ügykörét érinti. A jogegységi tanács összetétele tehát nem attól függ, hogy a jogegységi indítvánnyal érintett határozatot melyik szakágban hozták, hanem a jogegységi eljárásban hozandó döntés tartalmától: attól, hogy a hozandó döntés egy vagy több szakágat érint- e. Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság elnöke héttagú tanács elé utalta a jogegységi indítvány elbírálását, és a tanács tagjait a büntető, a polgári, a gazdasági, a munkaügyi és a közigazgatási szakágban eljáró bírák közül választotta ki.

III. 1. A jogegységi tanács a jogkérdést a korábbi, 1/1999. BKPJE számú jogegységi határozatból kiindulva bírálta el. Ez a határozat elemezte a Pp. és a Be. kizárási szabályait, s ezekkel összefüggésben a Bszi. V. Fejezetének a bírósági vezetőkre vonatkozó rendelkezéseit. A határozatban kifejtettek szerint "a bírósági vezető" és "a bíróság vezetője" nem azonos fogalom, a Bszi. 62. §-ában felsorolt bírósági vezetők közül csak a bíróság elnöke és elnökhelyettese minősül a bíróság - és nem csupán valamely bírósági szervezeti egység - vezetőjének. "Az ő személyükhöz kapcsolódó kizárási ok esetében akadályozhatja a függetlenség és a pártatlanság követelményének érvényesülését az, ha az ügyben a bíróság valamely bírája jár el. A Be. 35. §-ának (4) bekezdésében és a Pp. 14. §-ában foglalt kizárási szabályok ebből következően abban az esetben irányadók, ha a törvényben meghatározott kizárási okok a bíróság elnökével vagy elnökhelyettesével szemben állnak fenn."

2. Az idézett jogegységi határozatból is kitűnően a kizárás kérdését mindig azon a szinten kell vizsgálni, amelyen az eljáró bíró működik: a helyi, illetve a munkaügyi bíróságon a helyi, illetve a munkaügyi bíróság elnökét vagy elnökhelyettesét, a megyei bíróságon a megyei bíróság elnökét vagy elnökhelyettesét érintő kizárási oknak van jelentősége.

Nincs olyan büntető- vagy polgári eljárási rendelkezés, amely szerint a helyi vagy a munkaügyi bíróságon működő bíróval kapcsolatos kizárási szabályok szempontjából a megyei bíróság elnökét vagy elnökhelyettesét is a helyi bíróság, illetve a munkaügyi bíróság vezetőjének lehetne tekinteni. Ezeknek a szabályoknak az alkalmazását nem befolyásolhatja az a körülmény, hogy a Bszi. és a Bjj. rendelkezései szerint a megyei bíróság elnökét a helyi és a munkaügyi bíróságok és bírák tekintetében a korábbinál szélesebb körű vezetői jogok illetik meg. Ettől függetlenül a vizsgált kérdés szempontjából a megyei bíróság vezetője nem tekinthető egyúttal a helyi, illetve a munkaügyi bíróság vezetőjének is. Az ezzel ellentétes jogértelmezés nem vet számot azzal, hogy a bírósági szervezet különbözői szintjeinek eltérő vezetői szintek felelnek meg, és ellentétes az 1/1999 BKPJE számú jogegységi határozattal is.

A kifejtettekre tekintettel a jogegységi tanács - a jogegységi indítványban kifejtettektől eltérően - a Legfelsőbb Bíróság I/2. alatt ismertetett határozatában kifejtett jogi állásponttal értett egyet, és úgy foglalt állást, hogy a megyei bíróság vezetőivel szemben fennálló kizárási ok a megye területén működő helyi bíróságot, illetve munkaügyi bíróságot nem érinti. Ennek megfelelően a Bszi. 27. §-ában, 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és 32. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján a rendelkező rész szerint határozott.

Budapest, 2000. március 29.

Dr. Solt Pál s.k.

a tanács elnöke,

Dr. Berkes György s.k.

előadó bíró,

Dr. Haitsch Gyula s.k.

bíró,

7

Dr. Horeczky Károly s.k.

bíró,

Dr. Petrik Ferenc s.k.

bíró,

Dr. Szabó Péter s.k.

bíró,

Dr. Tallián Blanka s.k. bíró.

1/2000. Polgári jogegységi határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a Polgári Kollégium vezetője által indítványozott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot: Nyomdai úton előállított névre szóló részvény (a továbbiakban: részvény) csak forgatmány útján ruházható át.

A forgatmány nem érvényességi kelléke a részvényátruházás jogcíméül szolgáló szerződésnek (előszerződésnek).

INDOKOLÁS

I.

A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 31. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt jogkörében a (Bsz.) 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatására és annak eredményeként jogegységi határozat meghozatalára tett indítványt a következő jogkérdésben.

"Érvényes-e a névre szóló részvény tulajdonjogának átruházására irányuló, a Ptk. 338/B. §-a (1) és (2) bekezdésében előírt feltétel és alakiság mellőzésével megkötött szerződés?"

Az indítványozó a jogegységi határozat meghozatalának szükségességét az egységes ítélkezési gyakorlat biztosításához fűződő fokozott érdekkel indokolta, tekintettel arra, hogy a felvetett jogkérdés megítélésében a bírósági gyakorlat - sem a Legfelsőbb Bíróságon, sem pedig az alsóbb bíróságokon - nem egységes.

II.

A Bsz. 30. §-ának (2) bekezdése alapján hét tagból álló jogegységi tanács nem nyilvános ülésén a legfőbb ügyész képviselője felszólalásában kifejtette, hogy névre szóló részvény átruházása kizárólag csak a váltójogi szabályok szerinti forgatmány útján történhet meg. A forgatmány jelenti magát az átruházást, így ennek hiányában érvényesen létrejött részvényátruházási szerződésről nem beszélhetünk.

III.

A perekből nyert tapasztalatok szerint nem egységes a bírói gyakorlat annak megítélésében, hogy nyomdai úton előállított névre szóló részvények tőzsdén kívüli forgalma során fűződik-e

8

joghatás az olyan részvényátruházási szerződéshez, amelyet nem követ forgatmányozás. E kérdésben két egymással ellentétes álláspont jelenik meg a bírói ítéletekben.

Az egyik álláspont különbséget tesz a tulajdonátruházást célzó szerződés (jogcím), valamint a tulajdonváltozást kiváltó forgatmányozás (szerzésmód) között, és ebből következően forgatmány hiányában sem tekinti a Ptk. 338/B. §-ának (2) bekezdése alapján érvénytelennek magát a részvényátruházási szerződést. A másik álláspont szerint nem válik külön a jogcímet teremtő és az átruházó ügylet, hanem a kötelmet magát is a forgatmány hozza létre. Következésképpen a forgatmány elmaradása esetén a részvényátruházási szerződés a Ptk. 338/B. §-a (1) és (2) bekezdésében előírt feltétel és alakiság mellőzése miatt - egy bírósági döntés szerint - nem létezőnek, illetve - más indokolás szerint - alaki okból semmisnek tekinthető.

A jogegységi tanács feladata annak eldöntése volt, hogy részvényátruházás esetén mi a jogi kapcsolat a tulajdonátruházást célzó szerződés és a tulajdonváltozást kiváltó forgatmány között; egyáltalán van-e helye ilyen megkülönböztetésnek? Előrebocsátja a jogegységi tanács, hogy a jogegységi határozat - az indítvány keretének megfelelően - csak és kizárólag a nyomdai úton előállított, névre szóló részvények nem tőzsdei forgalomban való átruházására vonatkozik.

IV.

A részvényekre, a részvényátruházásra vonatkozó alapvető hatályos szabályokat a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) tartalmazza. A Gt. 180. §-a (3) bekezdésének első mondata szerint: "A nyomdai úton előállított, névre szóló részvény átruházása a részvény hátoldalára vagy a részvényhez csatolt lapra (toldatra) írt teljes vagy üres forgatmány útján történik." E szabály alapján egyértelmű, hogy az ilyen részvény átruházásának kizárólagos módja a forgatmány, vagyis az ilyen részvényen értékpapírjogi hatállyal csak forgatmány útján lehet tulajdont szerezni. A forgatmány a váltójogból ismert fogalom, speciális írásbeli alakban megtett átruházó nyilatkozatot jelent. Bár a hatályos Gt. nem utal kifejezetten a váltójogi szabályokra, a Ptk.-nak a Gt. 9. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 338/B. § (2) bekezdése továbbra is kapcsolatot teremt a részvényátruházás és a váltóátruházás szabályai között, de csak a forgatás jogi tartalmát adó szabályokat illetően.

A Gt. alapján a részvény átruházható értékpapír. Az átruházás a tulajdonjogban szerzésmódot jelent, ami minden esetben jogcímet tételez fel. A tulajdonátruházás tehát kétféle jogügyletből áll: a tulajdonjog átruházására vonatkozó kötelezettségvállalásból, mint jogcímet teremtő kötelező ügyletből (szerződés) és a tulajdonátszállást eredményező átruházó (rendelkező) ügyletből. Ez a kettősség áll a részvényátruházásra is, vagyis részvényátruházásnál is különbséget kell tenni a jogcímes ügylet (legtöbbször szerződés) érvényes létrejötte és a tulajdonátszállást eredményező forgatmány között.

Az átruházás jogcíme tekintetében a részvényre vonatkozóan nincs olyan speciális törvényi rendelkezés, amely kivételt jelentene a dolog átruházás - Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó - szabályai alól. Eltérő rendelkezés csak a tulajdonátszállást eredményező rendelkező ügylet, a szerzésmód tekintetében van. A Ptk. 338/B. §-ának (1) bekezdése ugyanis csak magához a rendelkezéshez, vagyis a forgatáshoz kívánja meg a részvény birtoklását, a Gt. 180. §-ának (3) bekezdése, valamint a Ptk. 338/B. §-ának (2) bekezdése pedig szintén csak a szerzésmód, az átruházás módja tekintetében tartalmaznak speciális rendelkezéseket. Az e rendelkezések által előírt forgatmány ugyanis jogi jellegét tekintve csak az átruházás módja, vagyis a részvényen való tulajdonszerzéshez kapcsolódó jogcselekmény, amelynek elmaradása azonban nem érinti az átruházás jogcíméül szolgáló ügyletnek (mint a részvény forgatására való kötelmi jogi kötelezettségvállalásnak) a létrejöttét és érvényességét. A forgatmány nem alakisága, nem érvényességi kelléke a

9

részvényátruházás jogcíméül szolgáló szerződésnek, amely forgatmány hiányában is érvényes és kikényszeríthető kötelmet keletkeztet. (A forgatmány hiányával esik egy tekintet alá az az eset is, amikor van ugyan forgatmány, de az érvénytelen, mert pl. nem a részvény hátoldalára vagy toldatára, hanem a részvény előlapjára írták.) Az indítványban megfogalmazott jogkérdéssel kapcsolatban tehát a jogegységi tanács álláspontja az, hogy a Ptk. 338/B. § (1) bekezdésében előírt feltétel és a (2) bekezdésben előírt alakiság nem a részvényátruházási szerződésre, hanem csak a részvényen való tulajdonszerzésre vonatkoznak, ezek hiánya tehát a szerződés kötelmi jogi érvényességét nem érinti.

A jogegységi tanácsnak ezt az álláspontját erősíti az is, hogy a Gt. 200. §-a a részvényátruházás sajátos szabályai közt az adásvétel egyes különös nemei közül olyan kötelmi jogi intézményeket (elővásárlási és visszavásárlási jogot, továbbá vételi jogot, illetve kötelezettséget) szabályoz, amelyek gyakorlati alkalmazhatóságát kizárná az a jogértelmezés, amely forgatmány hiányában a kötelmi jogi megállapodásnak nem tulajdonít joghatást. A Gt. 200. §-ának (1) bekezdésében jelzett esetekben ugyanis egyoldalú jognyilatkozatok keletkeztetik a kötelmet. Ha tehát pl. az elővásárlási jog jogosultja él ezzel a jogával, ez önmagában kiváltja a részvény átruházójának azt a bírói úton is kikényszeríthető kötelezettségét, hogy a részvényt az elővásárlási jogával élt személyre forgassa.

V.

Abból, hogy a részvény átruházásának jogcímében való megállapodás forgatmány hiányában is érvényes, következik, hogy a jogosult perben is követelheti a szerződés teljesítését, vagyis a részvény kiadását akár úgy, hogy a bíróság kötelezi az alperest a forgatmány részvényre való rávezetésére, akár úgy, hogy a Ptk. 295. §-a alapján a bíróság ítélete pótolja a hiányzó forgatmányt.

Ha ugyanis a részvény átruházója nem tesz eleget a részvény forgatására irányuló szerződéses kötelezettségének, ezzel szerződésszegést követ el és a másik szerződő fél a Ptk. 300. §-ának (1) bekezdése alapján követelheti a teljesítést, (illetve ha ez többé nem áll érdekében, elállhat a szerződéstől). Ha pedig a részvény átruházója a forgatmánnyal ellátott részvények kiadását kifejezetten megtagadja, akkor a jogosult a Ptk. 313. §-a alapján választhat a késedelem [300. §-ának (1) bekezdése] és a lehetetlenülés [312. §-ának (2) bekezdése] következményeinek alkalmazása között. Ha a jogosult a teljesítés követelését választja, keresetében kérheti, hogy a bíróság kötelezze az alperest a részvények forgatmánnyal ellátva történő kiadására. Amennyiben azonban eleve számolni lehet azzal, hogy az alperes nem kíván eleget tenni a forgatási kötelezettségének, akkor ennek kikényszerítését nem célszerű a végrehajtási eljárásra bízni. A Ptk. 295. §-a értelmében: "Ha a kötelezettség jognyilatkozat adására irányul, a teljesítést a bíróság ítélete pótolja." E jogszabály alapján a felperes kérheti, hogy a hiányzó forgatmányt a bíróság ítélete pótolja. Természetesen a részvény kiadására való kötelezésre ilyenkor is szükség van. A forgatmányt mint jognyilatkozatot pótló bírói ítélet biztosítja ugyan a forgatmányláncolat megszakítatlanságát, az ítélet azonban nem képezheti "örök időkre" a részvény "mellékletét", nem beszélve arról, hogy magának az értékpapírnak kell legitimálnia a birtokosát. A bírói ítélet által pótolt forgatmányt tehát rá kell vezetni a részvényre. A hatályos jog már ismer ilyen megoldást. A Gt. 180. §-ának (4) bekezdése szerint a nyomdai úton előállított, névre szóló részvény tulajdonjogának öröklés jogcímén történt átszállása esetén az örökös kérésére a részvénytársaság igazgatóságának elnöke jogosult és köteles az ítélet alapján, annak számának és keltének feltüntetésével a tulajdonosváltozásnak a részvény hátoldalán vagy a toldaton történő átvezetésére. A Gt. 180. §-ának (4) bekezdése szerinti megoldás analóg alkalmazásával kell eljárni abban az esetben is, amikor jogerős bírói ítélet a Ptk. 295. §-a alapján pótolja a hiányzó forgatmányt.

Természetesen nincs helye a részvények kiadására kötelezésnek akkor, ha a per során nyilvánvalóvá válik, hogy az alperes már nincs a szerződés teljesítésére alkalmas részvények

10

birtokában pl. azért, mert a felperessel kötött részvényátruházási szerződés ellenére azokat másra forgatta. A részvény jóhiszemű megszerzőjének a részvényen fennálló tulajdonjogát a korábbi kötelmi jogosult már nem teheti vitássá. Ilyen esetben a lehetetlenülés szabályai [Ptk. 312. §-ának (2) bekezdése] szerint csak kártérítés követelhető.

VI.

Az indítvány alapjául szolgált perek egy részében részvények átruházására kötött előszerződésekkel kapcsolatban merült fel az indítványban megfogalmazott jogkérdés, vagyis hogy a forgatmány hiánya nem teszi-e érvénytelenné az ilyen előszerződést. A kérdés megválaszolásához abból kell kiindulni, hogy az előszerződés jogi tartalma csak a szerződéskötési kötelezettség elvállalása és nem a tulajdonátruházás, így a részvény átruházására irányuló előszerződés érvénytelenségét a forgatmány mint átruházó nyilatkozat hiánya fogalmilag nem alapozhatja meg. Nem lehet a forgatmány hiányát az előszerződés alaki okból való érvénytelensége okának tekinteni a Ptk. 208. §-ának (6) bekezdése azon rendelkezése alapján sem, amely szerint az előszerződésre az annak alapján megkötendő szerződésre vonatkozó szabályok az irányadóak. A forgatmány ugyanis - az előzőeknek megfelelően - magának a részvényátruházási szerződésnek (tehát az előszerződés alapján megkötendő "végleges" szerződésnek) sem alaki érvényességi kelléke, így ebből következően az a Ptk. 208. §-ának (6) bekezdése alapján az előszerződés alakiságává sem tehető. (Ezzel ellentétes álláspont egyébként arra vezetne, hogy részvényátruházás esetén az előszerződés jogintézménye alkalmazhatatlan.)

A kifejtett indokok alapján a jogegységi tanács - a Bsz. 27. §-ában, 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és 32. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján - a rendelkező rész alapján határozott.

Budapest, 2000. április 27.

Dr. Solt Pál s. k., a jogegységi tanács elnöke Dr. Wellmann György s. k.,

előadó bíró

Dr. Haitsch Gyula s. k.,

bíró

Dr. Horeczky Károly s. k.,

bíró

Salamonné dr. Solymosi Ibolya s. k.,

bíró

Dr. Vezekényi Ursula s. k.,

bíró

Dr. Völgyesi Lászlóné s. k.,

bíró

3/2000. Polgári jogegységi határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

11

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának polgári jogegységi tanácsa a 2000. május 31. napján megtartott nem nyilvános ülésén a Legfelsőbb Bíróság Pf. VII. számú ítélkező tanácsának indítványa alapján meghozta a következő

jogegységi határozatot: A bíróság részítélettel a kereset egészét is elbírálhatja, ha az alperes beszámítási kifogása miatt a tárgyalás elhalasztása szükséges.

INDOKOLÁS

I.

A Legfelsőbb Bíróság Pf. VII. számú ítélkező tanácsa a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 29. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt okból jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta abban a kérdésben, hogy hozható-e a kereset egészét elbíráló részítélet, ha az alperes beszámítási kifogásának eldöntése végett a tárgyalást a bíróságnak el kell halasztania. Ezzel egyidejűen a Bszi. 29. §-ának (2) bekezdése alapján a jogegységi határozat meghozataláig a Pf.VII.24664/1999. szám alatt másodfokon folyamatban lévő per tárgyalását felfüggesztette.

A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Gf.X.31763/1996/3. számú részítéletében kifejtette: az adott ügyben másodfokon hozott határozat azáltal, hogy a keresetet egészében elbírálta - minthogy nem lévén további kereseti követelés - nem tette lehetővé a beszámítás érvényesülését annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét részítélettel hagyta helyben. Ezért a jogerős ítélet marasztalást tartalmazó rendelkezését részben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával a marasztalás összegét a beszámított követeléssel csökkentette arra az esetre, ha a beszámítás a további eljárás eredményeképpen sikerre vezet.

Az indítványozó tanács a most említett határozatban elfoglalt jogi álláspontot nem osztja. Előterjesztésének indokolása szerint a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi az eljárás elkülönítését a beszámítási kifogás tekintetében is; ezt támasztja alá az említett jogszabály második mondata, amely a beszámítási kifogás, illetőleg a viszontkereset sikerétől függően lehetőséget ad a később hozott ítélettel a jogerős részítélet hatályon kívül helyezésére vagy megfelelő módosítására.

II.

A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén a legfőbb ügyész képviselője felszólalásában kifejtette, hogy a bíróság részítéletében a kereseti követelésnek a beszámítási kifogással csökkentett összegét meghaladóan nem marasztalhatja az alperest, a teljes követelés végrehajtásának a lehetősége ugyanis ellentétes lenne a beszámítási kifogás lényegével és céljával.

III.

A Pp. 213. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság egyes kereseti kérelmek felől vagy a kereseti kérelemnek önállóan elbírálható egyes részei felől külön ítélettel (részítélet) is határozhat, ha ebben a vonatkozásban további tárgyalásra nincs szükség, és ha a többi kereseti kérelem vagy beszámítási kifogás eldöntése végett a tárgyalást el kell halasztani. A részítélet a később hozott ítélettel a beszámításra kifogásra, illetőleg a viszontkeresetre vonatkozó tárgyalás eredményéhez képest hatályon kívül helyezhető, vagy megfelelően módosítható.

Az ítélet teljességének a Pp. 213. §-a (1) bekezdésében megfogalmazott elve alól a törvény - a közbenső ítélet mellett - kivételt enged a részítélet esetében. Ilyen tartalmú határozat

12

hozatalának általában keresethalmazat, vagy a kereseti kérelem egyes részeinek önálló elbírálhatósága esetében van helye, ha az eldöntésre váró rész tekintetében további tárgyalásra nincs szükség, és a többi kereseti kérelem vagy beszámítási kifogás elbírálásához a tárgyalás elhalasztása szükséges. A jogszabály azáltal, hogy az adott tárgyaláson még el nem bírálható beszámítási kifogást önmagában is részítélet hozatalának lehetséges okai közé sorolja, egyben elhárítja az akadályt a további tárgyalást nem igénylő - akár a kereset egészét kitevő - kérdések eldöntése elől. Ha a beszámítási kifogás utóbb sikerre vezet, a részítélet folytán pervesztes alperes sérelmének orvoslását megfelelően biztosítja a részítélet relatív (feltételes) jogereje.

A Ptk. 296. §-ának rendelkezéseiből következően a beszámítás anyagi jogi következményeként a követelések - a beszámítás erejéig - megszűnnek. A másodfokú eljárásban érvényesülő részleges kivételtől eltekintve [Pp. 247. § (3) bek.], nincs olyan eljárási szabály, amely a beszámítást az ellenkövetelés azonnali és kétségtelen bizonyítottságához (likviditásához) kötné. A jogvita elbírálása során ezért a bíróságnak általában együttesen kell vizsgálnia mind a követelés, mind az ellenkövetelés megalapozottságát, és a bizonyítási eljárás eredményéhez képest kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a beszámítás folytán a felperes követelése egészben vagy részben megszűnt-e. A részítélet hozatala a bíróság belátásától függ; a konkrét körülmények mérlegelésével kell döntenie abban a kérdésben, hogy részítélet esetén nem sérül-e szükségtelenül a beszámítási kifogást előterjesztő alperesnek a szembenálló követelések együttes elbírálásához fűződő érdeke, illetőleg mennyiben indokolt a felperes jogvédelme vagy - pergazdaságossági okból - a jogvita részleges lezárása.

A beszámítási kifogás tárgyában folytatott pert befejező ítélet tartalmát illetően a Pp. csak a jogerős részítélet hatályon kívül helyezhetőségét és módosíthatóságát említi, s nem szól az ítélet rendelkező részének tartalmáról, ha a részítéletében a bíróság a keresetet egészében bírálta el, s a beszámítási kifogás a per ezt követő szakában alaptalannak bizonyul. Mivel a bíróság az önálló igényérvényesítési eszközzel (a keresettel) érvényesített követelés fennállásáról dönt, így az ítélet nem tartalmazhatja beszámítási kifogás elutasítását. Az eljárást befejező ítéletében a bíróság a szóban forgó esetben ezért a jogerős részítéletet hatályában fenntartja.

A kifejtettekre figyelemmel a jogegységi tanács - a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi. 27. §) - a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, és döntését a Bszi. 32. §-ának (4) bekezdése alapján a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Budapest, 2000. május 31.

Dr. Solt Pál s. k., a jogegységi tanács elnöke Dr. Fehér Ferenc s. k.,

bíró

Dr. Kazay László s. k.,

előadó bíró

Dr. Horeczky Károly s. k.,

bíró

Dr. Haitsch Gyula s. k.,

bíró

Dr. Szőke Irén s. k.,

bíró

Dr. Murányi Katalin s. k.,

13

bíró

1/2002. Polgári jogegységi határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Polgári Jogegységi Tanácsa a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője által kezdeményezett jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot: A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (Ctv.) 48. §-ának (2) bekezdése gazdasági társaságok esetén a létesítő okirat, illetve annak módosítása érvénytelenségének megállapítására irányuló perindítás lehetőségét korlátozza.

Az érvénytelenség és a hatálytalanság egymáshoz közelálló, de nem azonos tartalmú fogalmak, jogi hatásuk is különböző.

A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 9. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó, a Ptk. 203. §-ában szabályozott hitelezőt károsító fedezetelvonó szerződés érvényes szerződés, de a hitelező irányában hatálytalan.

A társasági szerződés vagy alapító okirat, illetve ezek módosítása alapján a gazdasági társaság részére nyújtott vagyoni hozzájárulás a tulajdonjog átruházását eredményező visszterhes ügylet. A Ptk. 203. §-ában írt feltételek megvalósulása esetén a gazdasági társaság köteles tűrni, hogy a hitelező az átruházott vagyoni betétből kielégítést keressen.

INDOKOLÁS

I.

A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - a joggyakorlat továbbfejlesztése és az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében - jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát kezdeményezte abban a kérdésben, hogy a Ctv. 48. §-a (2) bekezdésének rendelkezései kizárják-e a Ptk. 203. §-ának az alkalmazhatóságát.

II.

A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén a legfőbb ügyész képviselője az alábbi álláspontot fejtette ki:

A társasági szerződésben meg kell határozni a társaság jegyzett tőkéjét és rendelkezésre bocsátásának módját. A nem pénzbeli betét rendelkezésre bocsátásának egyik módja, hogy azt a társaság tulajdonába adják. Az apportálás tehát a legtöbb esetben szerződési nyilatkozattal történő tulajdon átruházás. Amennyiben a vagyontárgyak apportként való átadásának jogszabályi feltételei fennállnak, a társasági szerződés ebben a részében érvényes szerződés. A hitelezőket károsító fedezetelvonó szerződés érvényes szerződés, amelynek relatív hatálytalanságáról a Ptk. 203. §-a rendelkezik. A Gt. a relatív hatálytalanságot nem szabályozza, tehát a Gt. 9. §-ának (2) bekezdése szerint a Ptk. rendelkezései irányadóak.

14

Az apporttal kapcsolatos jognyilatkozat hatálytalanságának megállapítására irányuló kereset előterjesztését a Ctv. 48. §-ának (2) bekezdése nem akadályozza.

III.

A Gt. 9. §-ának (2) bekezdése szerint a gazdasági társaságoknak és tagjainak (részvényeseinek) e törvényben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni. A Gt. a társasági szerződés (alapító okirat) érvénytelenségére, valamint hatálytalanságára vonatkozó szabályokat nem tartalmaz, ezért ezekre a kérdésekre - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a polgári jog általános szabályai az irányadók. A Ctv. 48. §-ának (2) bekezdése meghatározza azokat az eseteket, amikor a gazdasági társaság létesítő okirata, illetve annak módosítása érvénytelensége iránt per indítható. Ezeken az eseteken kívül perindításra jogszabályi lehetőség nincsen.

Az érvényesség, valamint a hatályosság, illetve az érvénytelenség és a hatálytalanság nem használhatók szinonimaként, mert eltérő jogi tartalommal bírnak és eltérő jogkövetkezményekkel járnak. A szerződés (jogügylet) akkor érvényes, ha mind alakilag, mind tartalmilag megfelel azoknak a jogszabályoknak, melyek az adott szerződésre irányadók. A jogügylet hatályossága viszont azt jelenti, hogy az érvényes szerződésből eredő jogok érvényesíthetők, a kötelezettségek kikényszeríthetők, tehát a jogügylet képes kifejteni mindazokat a joghatásokat, amelynek érdekében a felek létrehozták.

A Ptk. 203. §-ának (1) bekezdésében szabályozott a hitelezőt károsító fedezetelvonó szerződés érvényes szerződés, de meghatározott feltételek esetén harmadik személy, a hitelező irányában hatálytalan. Mindezekből az következik, hogy a Ctv. 48. §-a (2) bekezdésének korlátozó rendelkezéseit nem lehet kiterjesztően értelmezni. A perindítás korlátozása kizárólag az érvénytelenség megállapítása iránti perekre vonatkozik, mert az érvénytelenség fogalmát sem nyelvtani, sem logikai, sem pedig rendszertani értelmezéssel nem lehet a hatálytalanság fogalmával azonosítani.

A cégbejegyzés megtörténte, a társaság létrejötte tehát nem lehet jogi akadálya annak, hogy a társaság tagjának (részvényesének) hitelezője a Ptk. 203. §-ában írt jogcímen keresettel kérhesse a társasági szerződés (alapító okirat), illetve ennek módosítása alapján nyújtott vagyoni hozzájárulás relatív hatálytalanságának megállapítását, ha a hozzájárulás igényének kielégítési alapját egészben vagy részben elvonta, feltéve, hogy a szerző társaság (alapító) rosszhiszemű volt.

A társasági szerződés visszterhes szerződés, amelynek alapján a társaság tagjai (alapítója), részvényesei vagyoni hozzájárulást - pénzbetétet, illetve apportot - kötelesek a Gt. 12. §-a alapján a társaság tulajdonába adni és ennek ellenében a társasággal szemben vagyoni és személyes jogokat szereznek. A vagyoni hozzájárulást megszerző társaság, amely a társaság tagjaiból (alapítójából), részvényeseiből áll, rosszhiszeműség esetén köteles tűrni, hogy a tag hitelezője - a végrehajtás útján be nem hajtható - jogerős ítéleten alapuló követelését a tag által átruházott vagyoni hozzájárulásból elégítse ki. Amennyiben a vagyoni hozzájárulást megszerző társaság nem vagy nem csak természetes, hanem jogi személyből (személyekből) áll, annak rosszhiszeműsége - a szerződés fedezetelvonó jellegének ismerete vagy a körülményekből való felismerhetősége - az adós társaság és az elvont vagyont megszerző társaság közötti személyes összefonódás alapján ítélhető meg. A szerző fél rosszhiszeműségének a megítélését megkönnyíti a Ptk. módosított 203. §-a (2) bekezdésében felállított törvényi vélelem, amely szerint, ha a társaság részére - vele közvetlen vagy közvetett összefonódásban lévő gazdálkodó szervezet, annak tagja, vezető tisztségviselője vagy hozzátartozója, továbbá összefonódásban nem álló, de azonos személy vagy gazdálkodó szervezet befolyása alatt működő gazdálkodó szervezet - teljesít vagyoni hozzájárulást, a szerző fél rosszhiszeműségét vélelmezni kell.

15

A kifejtettekre figyelemmel a jogegységi tanács - a Bsz. 27. §-ában, 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, 31. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, és 32. §-a (4) bekezdésében foglaltak alapján - a rendelkező rész szerint határozott.

Budapest, 2002. június 25.

Dr. Murányi Katalin s. k., a tanács elnöke Salamonné dr. Solymosi Ibolya s. k.,

előadó bíró

Dr. Bodor Mária s. k.,

bíró

Dr. Gabányi Józsefné s. k.,

bíró

Dr. Wellmann György s. k.,

bíró

3/2002. Polgári jogegységi határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője által kezdeményezett jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot: A felszámolási eljárás során a kielégítési sorrend meghatározásakor kötvényen alapuló követelésnek minősül a magánszemélynek a kötvényből eredő minden kártérítési követelése is, függetlenül attól, hogy azt a kötvény kibocsátójával, vagy más, a kárért felelős jogalannyal szemben érvényesíti.

A kötvényből eredő kártérítési követeléseket a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, többször módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerinti egyéb követelések közé kell besorolni.

INDOKOLÁS

I. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja és 31. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján polgári jogegységi határozat meghozatalát indítványozta.

Az indítvány szerint a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) és f) pontja értelmezésével eldöntendő jogkérdés, hogy a magánszemély kötvényen alapuló kártérítési követelését miként kell besorolni.

Az indítvány utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Gfv.X.30.266/2000/7. számú végzésével a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság Fpk. VI. 31.935/1999/2. számú végzését hatályában fenntartotta. Kifejtette, hogy a jogalkotó a kötvényen alapuló igényeket kivette a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába sorolt követelések csoportjából. A hitelező azért fordult az adós (a bankholdingot vezető felszámolás alatt álló részvénytársaság) ellen kártérítési igénnyel, mert a tulajdonában levő kötvényeken alapuló követelése nem nyert kielégítést. Kártérítési igénye tehát kötvényen

16

alapul, s mint ilyen nem tartozik a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába. Helytállóan határozott a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság akkor, amikor a hitelező követelését a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába tartozóként rendelte nyilvántartásba venni.

A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság hivatkozott határozata megjelent a BH-ban a 2001. évi 2. számban 83. sorszám alatt, és a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében a 2000. évi 2. számban 330. sorszám alatt.

Ezt követően a 2002. január 7-én meghozott Fpk. VIII. 31.780/2000/4. számú végzésében a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a hitelezőknek a forgalmazóval szemben érvényesített kötvényen alapuló követelését, mint kártérítési követelést a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozó követelésként rendelte nyilvántartásba venni. Kifejtette, hogy a hitelezők követelésüket a forgalmazóval szemben szerződésszegéssel okozott kárként érvényesítették. A bíróság a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése és 339. §-ának (1) bekezdése alapján szerződésszegésen alapuló kártérítés jogcímén marasztalta az utóbb felszámolás alá került forgalmazót. A hitelezők követelésének jogalapja megváltozott. Az már nem kötvényen alapuló visszatérítési igény, hanem kártérítési követelés, ezért azt a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján kell besorolni. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság hivatkozott a BH 1999. évi 2. számában 84. sorszám alatt közzétett határozatra is.

Az utóbb hivatkozott határozat folytán a gyakorlat elbizonytalanodott. A bizonytalan jogi helyzetre tekintettel, a folyamatban lévő felszámolási eljárásokban a hitelezői igények besorolása, a közbenső mérlegek elkészítése függőben tartásra került, mindaddig, amíg a besorolás tárgyában egységes gyakorlat nem alakul ki.

II.

A Bsz. 30. §-ának (1) bekezdése alapján öt tagból álló jogegységi tanács nem nyilvános ülésén a legfőbb ügyész képviselője felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a hitelező magánszemély kötvényen alapuló követelését, amelyet nem a kibocsátóval szemben érvényesít, hanem kártérítésként a cégcsoporton belüli, az ugyancsak felszámolás alá került vezető bankkal szemben, privilegizált követelésnek kell tekinteni, és a kielégítési sorrendben a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába kell sorolni. A hitelezők követelésének jogalapja, ilyen esetben ugyanis megváltozik, az már nem kötvényen alapuló visszatérítési igény, hanem kártérítési követelés.

III.

A jogegységi tanács álláspontja szerint az indítványban felvetett jogértelmezési kérdésekkel kapcsolatban - a Bsz. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - a jogegységi eljárás lefolytatása indokolt. A Reálbank Rt. és a hozzákapcsolódó cégek felszámolási eljárásaiban 30 ezer olyan hitelező van, akik igényének besorolására a döntés kihatással lehet. Méltánytalan helyzethez vezetne, ha a bírói gyakorlat bizonytalansága folytán magánszemélyek kötvényből eredő kártérítési követelése eltérő kielégítési sorrend szerint nyerne besorolást, az egyik felszámolási eljárásban a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontja, a másik felszámolási eljárásban a Cstv. 57. §-ának (1) bekezdés f) pontja alapján.

A Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjából megállapítható, hogy a jogalkotó a kötvényen alapuló követeléseket kiemelte az e pont szerint besorolandó, a magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelései közül, és példálózó jelleggel fel is sorolta, hogy a hibás teljesítésből, a kártérítésből eredő követeléseket, a szakmában szokásos várható szavatossági vagy jótállási kötelezettséget rendelte e pontba besorolni.

Mind a 2002. január 1-jén hatályba lépett tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tptv.) 450. §-a (3) bekezdésének c) pontjával hatályon kívül helyezett, a kötvényről szóló 1982. évi 28. tvr. (a továbbiakban: Ktvr.) 1. §-ának (2) bekezdése, mind a

17

2001. január 1-jén hatályba lépett, a kötvényről szóló 285/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a szerint a kötvény alapján a kibocsátó (az adós) kötelessége a részére átadott pénzösszeg (kötvényösszeg) visszafizetése, az előre meghatározott kamat, jutalék, egyéb szolgáltatások megfizetése, illetve teljesítése az általa vállalt időben (futamidő) és módon. Ezzel szemben a kötvény mindenkori tulajdonosa, illetve jogosultja (hitelezője) kizárólag a pénzösszeg átadására vállal kötelezettséget. Célja, hogy a rendelkezésre álló pénzen a kibocsátó által vállalt kamatokhoz, jutalékhoz, egyéb szolgáltatásokhoz jutva hasznot szerezzen. A kötvénnyel ugyan nem szerez jogot arra, hogy a kibocsátó döntéseit befolyásolja, befektetésével azonban a vagyoni haszonhoz jutás érdekében önként gazdasági kockázatot vállal. Az önkéntes kockázatvállalás miatt a jogalkotó a kötvényvásárló - mint befektető-kötvényen alapuló követelését kiemelte a magánszemély privilegizált sorrendben kielégítésre kerülő követeléseinek csoportjából.

Ha magánszemély a kötvényesi helyzetéből eredően például akár a Tptv. 40-42. §-ában foglaltak vagy 46. §-ának (3) bekezdése szerint, akár a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban Hptv.) 92. §-ának (2) bekezdése alapján, akár a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése, illetve 339. §-ának (1) bekezdése alapján érvényesít kártérítési követelést a kibocsátóval, a forgalmazóval vagy az ezekért helytállni köteles bankholdinggal szemben, azt kötvényen alapulónak kell tekinteni, és ebből következően a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába kell besorolni.

A besorolás szempontjából ugyanis kötvényen alapulónak minősül a magánszemélynek a kötvényből eredő minden kártérítési követelése is, függetlenül attól, hogy azt a kötvény jogviszony másik alanyával vagy más, a kárért felelős jogalannyal szemben lehet érvényesíteni.

Budapest, 2002. június 26.

Dr. Murányi Katalin s. k., a tanács elnöke Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s. k.,

előadó bíró

Dr. Wellmann György s. k.,

bíró

Dr. Berkesné

dr. Dancs Mária s. k.,

bíró

Dr. Török Judit s. k.,

bíró

4/2003. Polgári jogegységi határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a Legfelsőbb Bíróság elnöke által indítványozott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

18

A keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidő számítására - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 105. § (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.

A keresetlevél késedelmes benyújtása esetén, ha a keresetlevél előterjesztésére megállapított határidő - jogszabály kifejezett rendelkezése folytán - jogvesztő, vagy a mulasztás kimentésére előírt igazolással (Pp. 107-110. §) a fél nem él, illetőleg az alaptalan, a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül hivatalból el kell utasítani [Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont], ennek elmaradása esetén a pert meg kell szüntetni [Pp. 157. § a) pont].

Ha a keresetlevél késedelmes benyújtása nem vezet jogvesztésre, és a jogszabály a mulasztás orvoslására nem ír elő igazolást, a mulasztás jogkövetkezményéről az ellenérdekű fél elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott ítéletben kell dönteni.

A kifejtettek irányadóak a bírósági nemperes eljárás megindítására előterjesztett kérelemre is.

A Legfelsőbb Bíróság PK 13. számú polgári kollégiumi állásfoglalásának III. pontja e jogegységi határozat közzétételétől nem alkalmazható.

INDOKOLÁS

I.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 31. § (1) bekezdés a) pontjában írt jogkörében a Bszi. 29. § (1) bekezdés a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatására és annak eredményeként jogegységi határozat meghozatalára tett indítványt.

Az indítvány szerint a jogegységi tanács határozatának meghozatalát az indokolja [Bszi. 32. § (1) bekezdés], hogy a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem benyújtására irányadó határidők jellegére, következésképpen számításukra vonatkozóan nincs egységes bírósági gyakorlat. Megállapítható ugyanis, hogy a bírósági határozatokban eltérő értelmezést kap az anyagi jogszabályban meghatározott, az ún. anyagi jogi határidő fogalma, az igazolás és a határidők számításának módja.

II.

A legfőbb ügyész álláspontja szerint a keresetindítási határidő természete szempontjából nem annak van jelentősége, hogy az időbeli határt anyagi vagy eljárásjogi jogszabály rendeli. A keresetindítási határidő szorosan kapcsolódik az érvényesített igényhez, s ezért anyagi jogi természetű.

III.

Keresetindítási (nemperes eljárás indítási) határidőket tartalmazó jogszabályok néhány példája megvilágítja, hogy a jogalkotó különböző jogkövetkezményeket fűz a határidő elmulasztásához.

1. A Pp. 330. § (1) bekezdés szerint közigazgatási perben a keresetlevelet az első fokú közigazgatási határozatot hozó szervnél vagy az illetékes bíróságnál a felülvizsgálni kért határozat közlésétől számított harminc napon belül kell benyújtani. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdés szerint az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva - ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik - az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül keresettel kérheti a bíróságtól.

Az első fokú közigazgatási szerv a keresetlevelet - az ügy irataival együtt - nyolc napon belül köteles a bírósághoz továbbítani. A Pp. 330. § (4) bekezdés úgy rendelkezik, hogy ha a fél a

19

keresetlevél benyújtására megállapított határidőt elmulasztotta, igazolással élhet (106-110. §). A közigazgatási szerv a hozzá elkésetten benyújtott keresetlevelet nem utasíthatja el, hanem köteles azt a bírósághoz továbbítani abban az esetben is, ha a fél igazolási kérelmet nem terjesztett elő.

A sajtóhelyreigazítási eljárásban a Pp. 343. § (3) bekezdés szerint a keresetet a közlési kötelezettség utolsó napjától számított tizenöt nap alatt kell megindítani. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak (106-110. §) van helye.

2. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénynek (Mt.) a 2003. évi XX. törvény 28. §-ával módosított 202. §-a és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 59. §-a értelmében a keresetlevelet az intézkedés közlésétől számított harminc napon belül lehet előterjeszteni, és a keresetlevél beadására megállapított határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a bírósághoz intézett keresetlevelet legkésőbb a határidő utolsó napján postára adták. Ha a fél a keresetlevél beadására megállapított határidőt elmulasztja, igazolással élhet.

3. A társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény 32. § (1) bekezdés szerint, ha a közgyűlés határozata jogszabály vagy az alapító okirat, illetőleg a szervezeti-működési szabályzat rendelkezését sérti, vagy a kisebbség jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, bármely tulajdonostárs keresettel kérheti a bíróságtól a határozat érvénytelenségének megállapítását a határozat meghozatalától számitott hatvan napon belül. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

4. A Polgári Törvénykönyv hatálybaléptetéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. tvr. (Ptké.) 28. § (2) bekezdés szerint a birtokvédelem körében a jegyző határozatát sérelmesnek tartó fél az ellenérdekű fél ellen a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül indíthat keresetet. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye; az igazolás felől a bíróság dönt.

5. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 47. § (3) bekezdés két határidőt tartalmaz: a keresetindításra a jogsértő társasági határozatról való tudomásszerzéstől számított 30 nap áll rendelkezésre; ugyanakkor a határozat meghozatalától számított 90 napot jogvesztő határidőnek tekinti, függetlenül attól, hogy közölték-e a határozatot, vagy arról tudomást szerzett-e perlésre jogosult. A 49. § (3) bekezdés a perindítást elhatározó társasági határozat meghozatalától számított 15 napos jogvesztő határidőt állapít meg a tag kizárására irányuló per megindítására.

6. A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 13. § (2) bekezdés 30 napos keresetindítási határidőt ír elő, jogvesztés terhe mellett. Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény 15. § (2) bekezdés is 30 napos jogvesztő határidőt tartalmaz a szövetkezet, illetőleg annak szervei (testületei) által hozott határozat felülvizsgálata iránti keresetindításra.

7. A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 55. § (1) és (3) bekezdés alapján a fél, továbbá az, akire az ítélet rendelkezést tartalmaz, a választottbíróság ítéletének részére történt kézbesítésétől számított hatvan napon belül keresettel az ítélet érvénytelenítését kérheti a bíróságtól; e határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

8. A bírósági nemperes eljárásokban is sokféle eljárásindítási határidő található.

A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény 51. § (2) bekezdés szerint a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárását az arra okot adó körülményről való tudomásszerzéstől számított 30 napon belül lehet kezdeményezni. Az eljárásra okot adó körülmény bekövetkezésétől számított 1 év eltelte után törvényességi felügyeleti eljárásnak nincs helye. E határidő elmulasztása miatt igazolással nem lehet élni.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 82. § (1) és (3) bekezdés alapján az eljáró versenytanácsnak az eljárás során hozott

20

határozata elleni külön jogorvoslati kérelmet a határozat közlésétől számított nyolc napon belül; az Mt. 23. § (4) bekezdés és az Mt. 54. § alapján a szakszervezeti kifogással, az üzemi tanács (közalkalmazotti tanács) választásával kapcsolatos kérelmet az egyeztetés eredménytelenségétől számított öt napon belül; a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 9. § (1) bekezdés alapján a rendezvény megtartását megtiltó határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló kérelmet a határozat kézhezvételétől számított három napon belül lehet a bírósághoz benyújtani.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 78. § (1) bekezdés alapján a választási bizottság panaszt elutasító és egyéb döntése elleni kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a sérelmezett döntés meghozatalától számított három napon belül megérkezzen; a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény 39. § (2) bekezdés alapján a menekültügyi eljárás általános szabályai szerint hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül kell kérni.

IV.

A határidők számítására mind az eljárási jog, mind pedig az anyagi jogi törvények tartalmaztak és tartalmaznak rendelkezéseket.

1. Magyarország magánjogi törvénykönyvének jogszabállyá nem vált, de a bírósági gyakorlatban széles körben hivatkozott és követett 1928. évi javaslata (Mtj.) a kötelmi jogról szóló III. résznek a kötelem tartalma elnevezésű II. címében helyezte el a határidők szabályait (I. fejezet, 1093-1101. §). Az 1101. § szerint, ha "a törvény valamely -jognak bírói úton érvényesítésére záros határidőt rendel, ebbe nem számítható be az az idő, amely alatt a jogszolgáltatás szünetel, vagy a jognak bírói úton érvényesítése fel van függesztve. A záros határidőkre egyébkét, hacsak a törvény mást nem rendel, nem állanak az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok. A záros határidőket hivatalból kell figyelembe venni."

A polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvény 447-451. §-ai rendelkeztek a mulasztásról, a határidőkről és a mulasztás igazolásáról. A 447. § kimondta, hogy a határidő el van mulasztva, ha a fél azon belül a perbeli cselekményt nem teljesíti. A 451. § szerint, ha a fél vagy képviselője "záros határidőt önhibáján kívül mulasztott el, a mulasztás következményei igazolással orvosolhatók. Záros határidőnek csak a törvényben ilyenül megjelölt határidő tekintetik."

2. Hatályos jogszabályaink a záros határidő fogalmát nem ismerik. A Pp. 104. § (1) és 105. § (1) bekezdéséből azonban az következik, hogy a törvényben meghatározott jogérvényesítési határidők ma is praeclusiv jellegűek: meg-hosszabbíthatatlanok, és az elmulasztott cselekmény többé hatályosan nem teljesíthető.

2.1. A Pp. az első rész VII. fejezetében foglalkozik a határidőkkel, a mulasztással és a mulasztás igazolásával.

A Pp. 103. § szerint:

(1) A határidőket napok, hónapok vagy évek szerint kell számítani.

(2) A napokban megállapított határidőbe a kezdőnap nem számít bele. Kezdőnap az a nap, amelyre a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény (pl. kézbesítés, kihirdetés) esik.

(3) A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva a kezdőnapnak megfelel, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hó utolsó napján.

(4) Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le.

21

(5) A határidő az utolsó nap végével jár le, a bírósághoz intézett beadvány előterjesztésére és a bíróság előtt teljesítendő cselekményre megállapított határidő azonban már a hivatali idő végével lejár.

A Pp. 105. § (4) bekezdés értelmében a perbeli határidő elmulasztásnak következményeit nem lehet alkalmazni, ha a bírósághoz érkezett beadványt legkésőbb a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták.

Az igazolási kérelem előterjesztésének, elbírálásának szabályait a 107-110. §-ok tartalmazzák.

2.2. A Ptké. a határidők számításáról a következők sze-rint rendelkezik:

3. § (1) A napokban megállapított határidőbe a kezdő napot nem kell beszámítani.

(2) A hetekben, hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely elnevezésénél vagy számánál fogva megfelel a kezdő napnak; ha ilyen nap a hónap utolsó napján nincs, a határidő a hónap utolsó napján jár le.

(3) Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le.

4. § (1) Ha a felek a határidőt meghosszabbítják, az új határidőt kétség esetén az eredeti határidő elteltét követő naptól kell számítani.

(2) A határozott naphoz kötött jogszerzés a nap kezdetén következik be.

(3) A határidő elmulasztásának vagy a késedelemnek a jogkövetkezményei csak a határidő utolsó napjának elteltével állnak be.

2.3. A Mt. 12. § és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 13. § értelmében a határidők számítására a következő rendelkezések vonatkoznak:

Napon - ha munkaviszonyra vagy a szolgálati viszonyra vonatkozó szabály eltérően nem rendelkezik - naptári napot kell érteni.

A napokban megállapított határidőbe nem számít be az a nap, amelyen a határidő megkezdésére okot adó intézkedés (pl. kézbesítés) történt.

A hetekben megállapított határidő azon a napon jár le, amely elnevezésénél fogva a kezdő napnak megfelel. Hónapokban vagy években megállapított határidő (időtartam) lejártának napja az a nap, amely számánál fogva a kezdő napnak megfelel. Ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napja.

Ha valamely nyilatkozat megtételére előírt határidő utolsó napja szombat, vasárnap vagy munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le.

A Mt. 12. § (5) bekezdés szerint az e törvényben meghatározott határidő elmulasztása akkor menthető ki, ha e törvény ezt kifejezetten megengedi.

V.

A határidőkkel foglalkozó újabb jogirodalmi álláspontokban uralkodónak tűnik az a nézet, hogy a keresetindítási, nemperes eljárás indítási határidők - akár eljárási, akár anyagi jogi jogszabály határozza meg ezeket - egyaránt lehetnek anyagi jogi és eljárási jogi jellegűek.

A jellegadó tulajdonság egyes vélemények szerint az, hogy a határidő-mulasztás igazolással orvosolható-e vagy sem, bár bizonytalanság mutatkozik abban, hogy azért van-e igazolási lehetőség, mert eljárásjogi a határidő, vagy az igazolási lehetőség teszi a határidőt eljárási jogivá. (Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog, Osiris, Budapest, 2000., 182. és 226-227. oldal, ugyanettől a szerzőtől: A Polgári perrendtartás magyarázata, KJK, Budapest, 1999., 551-552. oldal.)

Más felfogás szerint a kérelem beadására nyitvaálló határidőt esetenként és aszerint kell minősíteni, hogy a bírósági eljárás kezdeményezése hol helyezkedik el az igényérvényesítés folyamatában. Amennyiben egy, már folyamatban levő jogérvényesítésről van szó, amelynek

22

- szinte jogorvoslati - eleme a bírósági eljárás kezdeményezése, a kérelem beadására nyitvaálló határidő eljárásjogi. Amennyiben az igényérvényesítés első lépése a kérelem benyújtása, az erre biztosított határidő anyagi jogi. (Németh János: A bírósági nemperes eljárások magyarázata, KJK-KERSZÖV, Budapest, 2002., 126-127. oldal.)

VI.

1. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdés értelmében a Magyar Köztársaságban mindenkinek alapvető joga van ahhoz, hogy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

Az Alkotmánynak ez a rendelkezése - az Alkotmánybíróság az 59/1993. (XI. 29.) AB határozatában kifejtettek szerint -, az eljárási garanciákon túl a bírósághoz fordulás jogát foglalja magában. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy-egyebek között - a polgári jogi jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. Ez a rendelkezés azonban - az Alkotmány 8. § (2) bekezdésre figyelemmel - nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra.

A Pp. 2. § (1) bekezdés szerint a bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. §-ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse. A 3. § (1) bekezdés kimondja, hogy a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el.

Ezek az alapvető jogok és elvek értelemszerűen érvényesülnek a bírósági útra tartozó nemperes eljárásokra is.

Az Alkotmánybíróság idézett határozata rámutat: az eleve sikerre nem vezető eljárások "kibontatkozását" a polgári eljárásjogban szabályozott ún. perakadályok korlátozzák. A Pp. 130. § (1) bekezdésében szabályozott esetekben arról van szó, hogy meghatározott félnek meghatározott bíróság előtt a konkrét ügyben hiányzik a keresetindítási joga - akár azért, mert ilyen nem is volt, akár azért, mert még nincs, illetve már elveszett -, vagy hiányzik valamilyen más, szükségszerű és tételesen meghatározott előfeltétel. Ezekben az esetekben a bíróság a kereset teljesíthetőségének konkrét eljárásjogi és anyagi jogi előfeltételeiről, az érvényesíthetőség elvi lehetősége felől dönt.

A keresetindítás határidőhöz kötése a bírósághoz fordulás alapjogának alkotmányos korlátozása, amelyet az Alkotmánybíróság összefüggésbe hozott a jogállamhoz tartozó jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] érvényesülése követelményével is (185/B/1991/3. AB).

2. A kereset az alanyi (anyagi) jog bírósági érvényesítésének eszköze. A kereset tárgya az érvényesíteni kívánt jog (jogviszony), a kereset tartalma a bíróság döntésére vonatkozó határozott kérelem. A keresetlevél a keresetet [Pp. 121. § (1) bekezdés c) és e) pont] és a per megindításához szükséges más adatokat [Pp. 121. § (1) bekezdés a), b) és d) pont] tartalmazó beadvány.

A jogszabályban megállapított keresetindítási határidő-nem a bírósági eljárás része, hanem, mint az érvényesíthetőség létszakába jutott igény idővetülete, az alanyi (anyagi) joghoz, jogviszonyhoz kötődik, és mint ilyen, szükségképpen anyagi jogi természetű. E határidő jellege nem függ attól, hogy a határidőt milyen típusú (anyagi jogi vagy eljárásjogi) jogszabály rendeli, illetőleg hogy annak elmulasztásához milyen jogkövetkezményt fűz. A keresetindítási anyagi jogi határidők jogi természete nem különbözik a más típusú (pl. teljesítési stb.) anyagi jogi határidőktől. Erre mutat számítási módjuk azonossága is.

A keresetlevélnek a bírósághoz történő benyújtása nem perbeli cselekmény.

23

A bírósági út (per vagy nemperes eljárás) az igényérvényesítés önálló szakasza. Nem eljárásjogi értelemben a bírósági eljárás természeténél fogva jogorvoslati jellegű. A keresetindítási (nemperes eljárás indítási) határidők között ezért a bírósági eljárást megelőző jogi tények (eljárások) szerint elvi alapon nem lehet különbséget tenni.

Hatályos jogunkban az anyagi jogi határidő számítására vonatkozó rendelkezések (fenti IV/2. pont) értelmében a határidő elmulasztásának vagy a késedelemnek a jogkövetkezményei a határidő utolsó napjának elteltével állnak be azzal, hogy ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le. A bírósághoz intézett beadványok előterjesztésére megállapított határidő azonban már a hivatali idő végével lejár [Pp. 103. § (5) bekezdés]. A keresetlevélnek a határidő utolsó napján a munkaidő végéig a bírósághoz meg kell érkeznie. Az anyagi jogi határidőre a Pp. 105. § (4) bekezdés - a 105. § (1) bekezdéséből következően csak a perbeli cselekményekre irányadó - szabálya nem alkalmazható, ezért a keresetindítás határidejét a fél - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - elmulasztja akkor is, ha a keresetlevél a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adja.

A bírói úton nem érvényesíthető követelések egy része (a Ptk. 204. §-ban leírt esetkör) "eredetileg" (vagyis keletkezésétől fogva) sem érvényesíthető bírói (a Ptk. megfogalmazásában; bírósági) úton, másik részük azonban bírói úton érvényesíthető, de az időmúlásra tekintettel a törvény az igényérvényesítést többé nem engedi meg. Az időmúlásnak kétféle hatása van: a jogvesztés és az elévülés.

A jogvesztés súlyos következménye csak a jogszabály kifejezett rendelkezése alapján állhat be. Erre a Legfelsőbb Bíróság több határozatban is rámutatott (pl. PfV.I.22.629/1993/4.), létezik azonban olyan bírói felfogás is, amely szerint az anyagi jogi határidő elmulasztása - ellenkező rendelkezés hiányában - jogvesztéssel jár. A jogegységi tanács ez utóbbi állásponttal nem ért egyet.

Az időmúlás a követelés elévülésére vezet, az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet [Ptk. 325. § (1) bekezdés]. E rendelkezés azonban nem létesít perakadályt, mivel a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pont értelmében az elévülés nem vezethet a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására.

A jogvesztéssel nem járó anyagi jogi határidő elévülési jellegű (pl. Gf.II.31.567/1994., Ppk.II.32.073/1995/2-I., Gf.IV.30.010/1996/2., Gf.VIII.32.060/2000/3.). Ebből következik, hogy amennyiben a jogszabály a keresetindításra úgy ír elő határidőt, hogy elmulasztásához nem fűzi a jogvesztés következményét, a mulasztás kimenthető.

Ha a jogszabály a keresetindítási határidő elmulasztásának kimentésére az igazolást írja elő, a Pp. 107.-110. § rendelkezéseit kell alkalmazni. Ez a határidő anyagi jogi jellegén nem változtat.

Amennyiben a jogszabály a mulasztás kimentésére nem az elévülés kimentésénél szigorúbb feltételekkel előterjeszthető igazolást írja elő, a határidő elévülését a bíróság hivatalból nem állapíthatja meg; a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának nincs helye. Az alperes elévülési kifogása esetén az elévülés számítására a Ptk. 326-327. §-okban írt szabályokat kell alkalmazni, s ha az elévülési kifogás alapos, a határidő elmulasztásának következményeit az ügy érdemében hozott ítéletben kell levonni.

A keresetlevél megvizsgálására előírt határidőben [Pp. 124. § (1) bekezdés] a bíróság a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha megállapítható, hogy külön jogszabály a keresetindításra határidőt állapít meg, ezt a felperes elmulasztja, és igazolási kérelmet sem terjeszt elő, vagy azt a bíróság elutasítja.

A Pp.-nek ezt a rendelkezését alkalmazza az állandóan követett bírósági gyakorlat mind a jogvesztő keresetindítási határidő elmulasztása esetén, mind pedig abban az esetkörben,

24

amelyben a jogszabály a mulasztás következményeinek kimentésére az igazolást írja elő, de a mulasztó fél igazolási kérelmet nem terjeszt elő, vagy azt a bíróság elutasítja, illetőleg annak nem ad helyt.

3. Az előzőekben kifejtettek érvényesülésének alapja a nemperes eljárásokban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában kiadott 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. § (3) bekezdés, amely szerint amennyiben az egyes nemperes eljárásokra vonatkozó jogszabályok másként nem rendelkeznek vagy az eljárás jellegéből más nem következik, a nemperes eljárásokban is a Pp. szabályait kell megfelelően alkalmazni.

VII.

A Legfelsőbb Bíróság PK 13. számú polgári kollégiumi állásfoglalásának III. pontja kimondja, hogy a sajtóhelyreigazítási per megindítására előírt tizenöt napos perindítási határidő elmulasztásának következményeit nem lehet alkalmazni, ha a keresetlevelet legkésőbb a határidő utolsó napján postára adták.

A III. pont indokolása szerint-a törvényben megengedett igazolás mellett - e határidő számításánál is a Pp. szabályai érvényesülnek, mert ez következik a Pp. 343. § (2) bekezdéséből, amely a sajtóhelyreigazítási perekben - a XXI. fejezetben foglalt eltérésekkel - alkalmazni rendeli a Pp. I-XIV. fejezetének rendelkezéseit, következésképpen a 105. § (4) bekezdését is.

A Pp. 105. § a fél elmulasztott perbeli cselekménye következményeit szabályozza. Az előzőekben kifejtettek értelmében azonban a keresetlevélnek a bírósághoz történő benyújtása nem perbeli cselekmény.

A keresetindítási határidő sajtóhelyreigazítási perben is anyagi jogi határidő, számításánál a Pp. 105. § (4) bekezdés nem vehető figyelembe.

A Bszi. 105. § értelmében az e törvény hatálybalépését megelőzően hozott kollégiumi állásfoglalások az eltérő iránymutatást tartalmazó jogegységi határozat meghozatalától nem alkalmazhatók.

A kifejtettek szerint a jogegységi határozat a PK 13. számú kollégiumi állásfoglalás III. pontjában foglaltaktól eltérő iránymutatást tartalmaz, ezért a jogegységi tanács úgy rendelkezett, hogy a kollégiumi állásfoglalás e pontja a jogegységi határozatnak - a Bszi. 32. § (4) bekezdés alapján a Magyar Közlönyben történő - közzétételétől nem alkalmazható.

Budapest, 2003. december 3.

Dr. Lomnici Zoltán s. k., a jogegységi tanács elnöke Dr. Solt Pál s. k., előadó bíró Bauer Jánosné dr. s. k., bíró Dr. Szőke Irén s. k., bíró Dr. Murányi Katalin s. k., bíró Dr. Wellmann György s. k., bíró Dr. Fekete Zsuzsanna s. k., bíró

25

1/2004. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a Legfelsőbb Bíróság Polg