Johanna Lindsey - Malory Család 11 - Viharos Meggyőzés

8/20/2019 Johanna Lindsey - Malory Család 11 - Viharos Meggyőzés

http://slidepdf.com/reader/full/johanna-lindsey-malory-csalad-11-viharos-meggyozes 1/360





Judith Malory és Jacqueline Malory közös hálószobájuk ablakában

kuporgott, és a romos épületet bámulta, amely Wrighton hercegénekkastélya és elegáns parkja mögött éktelenkedett. Judith néhányhónappal idősebb volt a kuzinjánál, Jacknél (akit az apja csak azérthívott így, hogy bosszantsa az amerikai sógorait), de kettejük közülmindig Jacqueline játszotta a kezdeményező, illetve inkább a felbujtószerepét. Jack kijelentette, hogy ő is nagy korhely lesz, mint az apja, James Malory. Máskor kalóz akart lenni, mint az apja. Később azzal

dicsekedett, hogy kiváló bokszoló válik majd belőle… És a lista egyrebővült. Judith egyszer megkérdezte tőle, hogy miért nem akar azanyjára hasonlítani, mire Jack rávágta, hogy az egyáltalán nem lenneizgalmas.

Judith nem értett egyet az unokatestvérével. Ő feleség és anya akartlenni, méghozzá ebben a sorrendben. És ez már nem egy távoli terv,hiszen abban az évben mindketten betöltik a tizennyolcadikéletévüket. Judith előző héten ünnepelte a születésnapját, és néhányhónap múlva Jacqueline is tizennyolc éves lesz. Ezen a nyáron az elsőszezonjukra készülnek, de Jacqueline nem Londonban debütál, hanemAmerikában. Judith el sem tudta képzelni, hogy nem oszthatja meg eztaz élményt a legjobb barátnőjével. Szerencsére még volt néhány hete,hogy kitaláljon valamit, és megváltoztassa az elfogadhatatlanhelyzetet.

A két ifjabb Malory fivér, James és Anthony lányai, amióta az

eszüket tudják, elválaszthatatlanok egymástól. És valahányszorelhozták őket a herceg régi családi otthonába, Hampshire-be, hogymeglátogassák az unokatestvéreiket, Brandont és Cherylt, órákattöltöttek ennél az ablaknál, abban reménykedve, hogy megintmeglátják a kísérteties fényt a romok között. Annyira izgalmas volt az



első éjszaka, amikor először villant fel a fény, hogy nem tudták feledniaz élményt.

Azóta csak két alkalommal láttak világosságot a romos épületben.

De mire lámpást szereztek, és átfutottak a gyepen, hogy a szomszédosbirtokra jussanak, már nem találtak ott semmit.Az unokatestvérüknek, Brandon Malorynak természetesen

beszámoltak a jelenségről. Brandon egy évvel fiatalabb volt náluk, dea kastélyban lakott, míg ők csak látogatóban jártak ott. Wrightonhercegének címe és birtoka az anyja, Kelsey révén szállt a fiúra, akia lányok unokatestvéréhez, Derekhez ment feleségül. A szüleiBrandon születésekor úgy döntöttek, hogy odaköltöznek, mert azt

akarták, hogy a fiuk megismerje a rangjával járó kiváltságokat éskötelességeket. Szerencsére Brandont egyáltalán nem rontotta el,hogy herceg lett belőle.

Brandon még sosem látta a fényt, ezért aznap este sem érdekeltea virrasztás. Most is éppen a helyiség másik végében tartózkodott, ésaz előkelő körök által kedvelt kártyajáték, a whist szabályaira tanította Judith húgát, Jaime-t. Ráadásul, amióta tizenhét éves lett, Brandon

már nem olyan volt, mint egy fiú, hanem egy igazi férfira hasonlított,és érthető módon inkább a lányok érdekelték, mint a kísértetek.

– Most már elég idős vagyok ahhoz, hogy megtudjam a nagy titkot?– kérdezte Brandon húga, Cheryl, a helyiség nyitott ajtajában állva.

Jaime Malory felugrott a kis kártyaasztaltól, odaszaladt Cherylhez,megragadta a kezét, és bevezette a szobába, majd a nővéréhez, Judith-hoz fordult.

– Már elég idős! Én is ennyi voltam, amikor elmesélted nekem.De Jacqueline megelőzte Judith-t, és rosszalló pillantást vetetta fiatalabb kuzinjára.

– Az csak tavaly volt. És veled ellentétben, Cheryl itt lakik. Mondd elneki te, Brand. A te húgod. De meg kell ígérnie, hogy sosem próbálja



meg egyedül felfedezni a titkot, és neked kell gondoskodni arról, hogybetartsa az ígéretét.

– Felfedezni? – Cheryl a két idősebb kuzinjára nézett, akik már évek

óta nem hajlandóak elárulni neki a titkot. – Hogyan ígérhetek megvalamit, ha fogalmam sincs, miről van szó? – kérdezte méltatlankodva.– Ne akadékoskodj, ebben az ügyben nincs helye a logikának –

jelentette ki Judith, Jacqueline-nel egyetértve. – Először ígérd meg! Jaime-nek is esküt kellett tennie, pedig ő nem lakik itt. De te igen, ezértaz ígéret nélkül aggódnánk érted. Ezt ugye nem akarod?

Cheryl egy pillanatra elgondolkodott, majd ünnepélyesen bólintott.– Megígérem.

Judith megbökte Jacqueline-t, hogy övé legyen a megtiszteltetés, deBrandon természetesen megelőzte mindkettejüket.

– Egy kísértet a szomszédod – jelentette ki határozottan.Cherylből kitört a nevetés, de hamar elhallgatott, amikor

észrevette, hogy a többiek nem nevetnek vele.– Tényleg? – kérdezte tágra nyílt szemmel. – Láttátok már?– Igen, körülbelül öt évvel ezelőtt – közölte Judith.

– Judy még beszélt is vele – tette hozzá Jacqueline.– De Jack látta meg először a fényt, méghozzá ebből az ablakból.

Azonnal átmentünk, hogy megnézzük, mi az. Mindig sejtettük, hogyabban a régi házban kísértetek tanyáznak. És igazunk volt!

Cheryl lassan közelebb jött, és ő is az ablakhoz lépett, hogymegnézze a csúf épületet, amiről a szülei már sokszor panaszkodtak.Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor nem látott fényeket. Nem volt

olyan bátor, mint a kuzinjai. A holdfényben most tisztán kirajzolódotta hatalmas, régi kastély, ami már a születésük előtt romos volt, éssötét, ijesztő látványt nyújtott az éjszakában. Cheryl megborzongott,elfordult az ablaktól, és a bátyjához sietett, hogy védje meg.

– Ugye nem mentetek be abba a házba? – kérdezte Cheryl.– Dehogynem! – vágta rá Jack.



– De figyelmeztettek minket, hogy ne közelítsük meg!– Csak azért, mert veszélyes, a sok törött padlódeszka, az omladozó

falak, meg a berogyott tető miatt. És a pókhálók! Mindenütt pókhálók

vannak. Aznap éjjel egy örökkévalóságba telt, mire ki tudtuk szednia hajunkból azt a sok ragacsos pókhálót.Cheryl szeme még tágabbra nyílt.– Nem tudom elhinni, hogy bementetek. Ráadásul éjjel!– Máskülönben hogyan tudtuk volna meg, ki a betolakodó? Akkor

persze még nem tudtuk, hogy egy kísértettel van dolgunk.– Csak szólni kellett volna az apámnak, hogy fényt láttok –

vélekedett Cheryl.

– De abban nincsen semmi móka – jelentette ki Jack.– Móka? Nem kell mindig bátornak tettetni magatokat, csak azért,

mert mindkettőtök apja olyan rendíthetetlen. – Amikor a két idősebblány nevetni kezdett, Cheryl elbizonytalanodott. – Csak tréfáltatok?Tudhattam volna!

Jacqueline a kislányra mosolygott.– Szerinted tényleg ennyi éven át megőriztük volna a nagy titkot,

csak ezért, hogy tréfálkozzunk veled? Tudni akartad, és most végreelárultuk neked. Hihetetlenül izgalmas volt.

– És csak egy kicsit ijesztő – tette hozzá Judith.– És nagyon meggondolatlan – ráncolta a homlokát Cheryl. Jack felhorkantott.– Ha hagyjuk, hogy az ilyesmi elbátortalanítson, akkor sosem

szórakozhatunk igazán. És voltak fegyvereink. Én felkaptam egy

lapátot a kertben.– Én meg magammal vittem az ollómat – közölte Judith.Cheryl mindig azt kívánta, bárcsak ugyanolyan bátor lenne, mint

a két kuzinja. De most örült, hogy őt más fából faragták. Azt hitték,hogy egy csavargót találnak a házban, de egy kísértettel találkoztak.Kész csoda, hogy a hajuk nem őszült meg aznap éjjel! De Judy



aranyszínű hajában most is élénkvörös csíkok csillogtak, és nem voltegyetlen ősz hajszála sem. Jack pedig ugyanolyan szőke volt, mint azapja.

– Nem tudtuk megállapítani, honnan jön a világosság, amikorbeléptünk a házba – mesélte Jack. – Ezért kettéváltunk.– Én találtam rá először – vette át a szót Judith. – Fogalmam sem

volt, melyik helyiségben járok. Csak akkor vettem észre a fényt,amikor kinyitottam az ajtót. És ott volt az a férfi, a szoba közepénlebegve. Nem örült, amikor meglátott. Azonnal közöltem vele, hogybirtokháborítást követ el, mire azt felelte, hogy én hatoltam be másbirtokára, mert a ház az övé. Persze gyorsan rávágtam, hogy

a kísértetek nem birtokolhatnak egy házat. Erre kinyújtotta a karját,mögém mutatott, és rám förmedt, hogy tűnjek el. Kicsit goromba volt.Úgy tűnt, hogy komolyan haragszik, ezért megfordultam, hogytávozzak.

– Ekkor értem oda én – folytatta a történetet Jack. – De már csaka hátát láttam, ahogy ellebegett. Rászóltam, hogy várjon, de nem álltmeg. Csak felkiáltott: „Tűnjetek innen, mindketten!” Olyan hangos

volt, hogy beleremegtek a gerendák, illetve az, ami maradt belőlük. Mipedig kirohantunk onnan. Már félúton jártunk idefelé, amikorrájöttünk, hogy igazából nem tud ártani nekünk. Ráadásul ígyelszalasztottuk a lehetőséget, hogy átsegítsük a túlvilágra. Ezértvisszamentünk, és átkutattunk minden helyiséget, de addigra eltűnt.

– Segíteni akartatok neki? – csodálkozott Cheryl.– Nos, inkább csak Judy.

Cheryl az idősebb unokatestvérére bámult. – Miért? Judith megvonta a vállát.– Mert egy jóképű fiatalember volt. Körülbelül húszéves lehetett,

amikor meghalt. És olyan szomorúnak tűnt, amikor először



észrevettem, mielőtt meglátott, és felháborodottan védelmezni kezdteaz omladozó házát.

– És azért, mert aznap este Judy beleszeretett egy kísértetbe – tette

hozzá Jack gúnyos mosollyal.– Nem igaz! – tiltakozott Judith.– De igen! – ugratta a barátnőjét Jack. – Csak szeretném tudni, hogy mitől lett kísértet. Bizonyára valami

tragikus vagy ijesztő esemény történhetett vele, ha a haja fehér lett,mielőtt meghalt.

– Fehér a haja? – rémüldözött Cheryl, és megint tágra nyitottaa szemét. – Akkor biztosan öreg.

– Ne legyél ostoba – rótta meg Jacqueline. – A sógornőmnek,Dannynek is fehér a haja, nem? És ugyanannyi idős volt, mint mi,amikor találkozott Jeremyvel.

– Igaz – bólintott Cheryl, majd Judith-hoz fordult. – Tényleg jóképűvolt?

– Igen. És magas. A szeme pedig sötétzölden ragyogott, minta smaragd. És nehogy nélkülünk a keresésére indulj! – fakadt ki Judy,

mintha féltékeny lenne.Cheryl sértődött arcot vágott. – Én nem vagyok olyan bátor és kíváncsi, mint ti. Semmi kedvem

kísértetekkel találkozni az éjszaka közepén.– Az jó, mert valószínűleg varázsereje is van. Nem vetted észre, hogy

megjavította a tetőt? – Egy kísértet? – kiáltott fel elképedve Cheryl.

– Ki más tette volna?– Nem is vettem észre. Az én szobáim a ház másik oldalán vannak.– Én viszont láttam – szólalt meg Brandon. – Egyszer sem láttam

munkásokat, akik elvégezhették volna a javítást, de az biztos, hogya tetőt nemrég rendbe hozták.



– Remélem, ezt nem mesélted el az apádnak? – aggodalmaskodott Jacqueline.

– Nem. Ha elmondanám, a nagy titkot is el kéne árulnom, márpedig

nem fogom megszegni az ígéretemet. Jacqueline a kuzinjára mosolygott.– Tudtam, hogy bízhatunk benned, Brand.– Az apám amúgy is mindig morog, valahányszor valaki megemlíti

azt a régi házat. Bosszantja, hogy nem tud megszabadulni tőle. Mármegpróbálta megvenni, hogy lebonthassa. A legutolsó ismerttulajdonos egy bizonyos Mildred Winstock nevű nő volt, de ő csakmegörökölte, és sosem lakott benne. Nem is csoda, ha kísértet van

a házban. Tulajdonképpen már az üknagyapám idejétől fogja üresenáll, ami megmagyarázza a romos állapotát. De egyszer már elmeséltemnektek, hogy ki építette, és kinek adta oda.

– Kinek? – kíváncsiskodott Cheryl.– Az nem a te fiatal füleidnek való – torkolta le Brandon.– A szeretőjének? – érdeklődött Cheryl. Judith megcsóválta a fejét. A kuzinja túlságosan koravén, állapította

meg, és témát váltott.– Bámulatos, hogy az a ház nem omlott még teljesen össze, ha már

öt nemzedéken át üresen áll.– Azért nem teljesen – magyarázta Brandon. – A hercegi birtok

mindig biztosított ott egy kis létszámú személyzetet, hogy ez netörténjen meg. De apa nem tudta kideríteni, hogy ez a bizonyos MissWinstock kire hagyta a romot a halála után. Így kénytelenek vagyunk

elviselni a látványát, pedig nagyon elcsúfítja a kastélyunk mögött lévőparkot.Derek fákat és sövényeket ültetett a birtokhatárra, hogy ne lehessen

látni az omladozó házat, de a hercegi kastély emeletén még a fák semtakarták el a zavaró látványt.

Judith felsóhajtott, és ellépett az ablaktól.



– Rendben, kuzinok. Judynak és nekem ideje lefeküdnünk, és nektekis ágyban kéne már lennetek. Reggel visszamegyünk Londonba.

Mihelyt az unokatestvéreik elhagyták a szobát, Jacqueline Judith-ra

nézett.– Mit vártál tőlük? Ők nem látták a szellemet, mint mi. Judith felsóhajtott.– Cheryl kalandkerülő természete nem lep meg. Derek és Kelsey

a széltől is óvják, ráadásul egész életében vidéken élt. Mi viszontLondonban nőttünk fel.

– És ez a sóhaj annak szólt, hogy a mostani látogatás során nemláttunk fényt az ablakokban? Átkutathatjuk a romokat ma este, ha

kedved van hozzá.– Felesleges. A kísértet csak egyszer fedte fel magát előttünk. Biztos

vagyok abban, hogy most már elrejtőzik, ha behatolunka birodalmába. Milyen kár – tette hozzá Judith, egy újabb sóhajjal.

Jacqueline hozzávágott egy párnát.– Ne bánkódj egy kísértet miatt. Nem jöttél még rá, hogy nem

házasodós fajta?

Judith-ból kitört a nevetés.– De igen, erre már én is rájöttem.– Az jó, mert elég nehéz lenne csókot kapni tőle. Egy jó kis hancúrról

már ne is beszéljünk. Judith felvonta a szemöldökét.– Hancúr? Azt hittem, tavaly kihúztad a listáról, hogy nagy csábító

leszel.

– Még mit nem? Csak Amy kuzinunkat fogom utánozni, és nemtűrök ellentmondást, ha megtalálom a megfelelő férfit. Harábukkanok, az ég legyen irgalmas hozzá! Mire észbe kap, már azenyém lesz – tette hozzá Jacqueline csibészes mosollyal.

– Csak ne találd meg túl hamar. És semmiképpen sem Amerikában.



Már megint eszükbe jutott a kellemetlen téma, Jacqueline közelgőútja. Amikor Jacqueline először hajózott el Amerikába két hónapraa szüleivel, Judith egész idő alatt zaklatott és vigasztalhatatlan volt.

Akkor a lányok megesküdtek, hogy soha többé nem távolodnak elegynapi járóföldnél messzebbre egymástól. Ezért, amikor Jackmásodszor Amerikába látogatott, Judy is vele ment. De a lányok akkormég nem tudtak arról az ígéretről, amit James Malory Jackszületésekor tett az Andersen fivéreknek. A lány amerikai nagybácsijaibeleegyeztek, hogy Jacqueline Angliában nevelkedik, de cserébeAmerikában kell debütálnia. Mert Judith-szal ellentétben, ők aztremélték, hogy egy amerikaihoz fog feleségül menni, és szerették

volna megadni ennek az esélyét.Amikor Jamestől megkérdezték, hogy miért egyezett bele egy tőle

ennyire idegen megállapodásba, a férfi mindig ugyanazt válaszolta.– Csak ez tartott vissza attól, hogy megöljem őket, és ez George-ot

zavarta volna.Igazat mondott, hiszen George fivéreiről volt szó, és James nem

tréfált, amikor arról beszélt, hogy szívesen eltenné őket láb alól.

George, pontosabban Georgina, Jacqueline édesanyja volt, de Jameselőszeretettel hívta George-nak, mert tudta, hogy a fivérei gyűlölik ezta nevet. De az az igazság, hogy újabban az öt fivér is egyre gyakrabbannevezte így az egyetlen húgát. James Malory ígérete az évek során egykimondatlan tűzszünetet jelentett közöttük, amire szükség is volt, hafigyelembe vesszük, hogy az amerikai fivérek egyszer megpróbáltákfelakasztani James Maloryt.

– Addig nem megyek férjhez, amíg te nem – nyugtatta meg Jacqueline a kuzinját. – Úgyhogy te se siesd el. Nem kell követnünka tömeget, és az első szezon alatt férjet fogni magunknak, még akkorsem, ha mindkettőnk anyja ezt várja el tőlünk. Ez az év a szórakozásélesz, és ráérünk a következő szezonban foglalkozni a férjhez menéssel.



– De akkor is el fogsz utazni, és én egyedül maradok – kesergett Judith.

– Lehet, de még van néhány hetünk, hogy kitaláljunk valami

megoldást. Mihelyt visszaérünk Londonba, beszélni fogunka szüleinkkel. Igazából a te szüleidet kell meggyőznünk. Az apámörülne, ha velünk jönnél, de amikor Tony bácsi nemet mondott, apaazonnal őt támogatta. A fivérek mindig összetartanak, ők pedigkülönösen közel állnak egymáshoz. De talán jobb belátásra térnek, hakijelentem, hogy nélküled nem megyek Amerikába. Egyébként az apádmiért mondott nemet? Nem hiszem, hogy azért, mert már annyiravárja a debütálásodat. Ahogy közeledik az idő, egyre inkább olyan lesz,

mint egy mogorva medve. Judith nevetve legyintett.– Az apám nem szokott medveként viselkedni. Igaz, mostanában egy

kicsit feszültebb és ingerlékenyebb, mintha tényleg azt szeretné, hasosem mennék férjhez.

– Pontosan. Ezért nem értem, miért nem örül annak, hogy elküldhetveled együtt Amerikába, és kaphat még egy kis haladékot.

– De ha ilyen apáink vannak, férjhez fogunk menni valaha? Jacqueline felnevetett.– Tudom, mire gondolsz. Regina kuzinunkat a négy idősebb Malory

fivér nevelte fel, miután a húguk, Melissa meghalt, és úgy vélték, hogyegyetlen férfi sem elég jó az unokahúgukhoz, ezért több szezonon átkellett férjet keresgélnie magának. Szegény Reggie! De emlékezz rá,hogy akkoriban a Malory fivéreknek még nem volt feleségük, akik

most szintén beleszólhatnak a döntésekbe. Szerinted az anyáink nemállnának a pártunkra, ha felbukkanna az életünkben a szerelem? Várjegy percet! Lehet, hogy éppen erről van szó? Nem lehet, hogy igazábólRoslynn néni tiltakozik az utazásod ellen, és Tony bácsi csaka békesség kedvéért ért egyet vele?

Judith bánatosan bólintott.



– Anya nagyon várja a londoni debütálásomat, sokkal jobban, mintén. Már ki is nézett nekem egy férfit, aki szerinte tökéletes páromlenne.

– És ki az?– Lord Cullen, az egyik skót ismerőse fia – felelte Judith.– Találkoztál már vele?– Gyerekkorunk óta nem találkoztunk, de Roslynn néni többször is

látta. Állandóan azt hajtogatja, hogy gazdag, jóképű, és mindenszempontból remek parti.

– Gondolom, Skóciában lakik.– Igen, persze.

– Akkor szó sem lehet róla! Mit gondol az anyád, hogy egy olyanférfival akar összeboronálni, aki elvisz téged tőlünk?

Judith felnevetett.– Valószínűleg azt, hogy majd vesz nekünk egy házat Londonban,

hogy ott éljünk. Jack felhorkantott.– Nem szabad ekkora kockázatot vállalnunk, főleg egy skóttal.

Mindenki tudja, hogy a skótok milyen makacsok. Várj csak! Miatta nemhajlandó elengedni?

– Nagyon aggódik, hogy valaki elhalássza előlem, ha nem vagyok itta szezon kezdetén. Úgyhogy nem lepne meg, ha ez lenne az igazi ok,amiért hallani sem akar arról, hogy egy amerikai út miatt elhalasszama debütálásomat.

Jacqueline megcsóválta a fejét.

– Ne keseredj el, Judy. Még nem kezdtünk el közös erővelszövetkezni az utunk mellett, és hidd el, hogy ketten sokkal erősebbekleszünk. Nemsokára együtt vitorlázunk majd Amerika felé. Én ebbenegy percig sem kételkedem.



Judith nyitott szemmel hevert az ágyban. Jacqueline azonnal

elaludt, de Judith szemére nem jött álom. Eszébe jutott, hogylegközelebb talán már asszonyként fogja meglátogatni a hampshire-ikuzinjait. Persze nem Ian Cullen feleségeként, mert biztosan egy olyanférfi lesz a férje, akinek nem tud ellenállni. Jacqueline-nel nem akartakazonnal szerelmesek lenni, legalábbis nem abban az évben, de Judithmár látta, mi történt az idősebb Malory kuzinjaival. A szerelemsokszor áthúzza az ember számításait, hiába próbálja megtervezni

a jövőjét. És ha már férjhez ment, valószínűleg megfeledkezika kísértetéről. Ez a gondolat elszomorította. Nem akart elfelejteni egy olyan

izgalmas találkozást, és elkedvtelenítette, hogy soha többé nemláthatja a kísértetét. Ekkor eszébe jutott, hogy a szellem talán felfednémagát előtte, ha egyedül lépne be a házába, és ettől a gondolattólvégképp kiment az álom a szeméből.

Végül engedett a kísértésnek, felvett egy kapucnis köpenyt, belebújta papucsába, lement a földszintre, magához vett egy lámpást, ésvégigfutott a hátsó kert ápolt gyepén. De amikor a sötét, omladozóházhoz ért, és megpróbált bejutni, zárva találta a bejárati ajtót. Nemberagadt, hanem be volt zárva. Derek záratta be? De miért, amikortöbb ablakon is hiányzik az üveg, és bárki könnyen bejuthat rajtuk?

Judith odament az egyik ablakhoz, leeresztette a lámpást a belsőoldalon, és bemászott a házba. Kívülről nem látott világosságot, mégis

egyenesen ahhoz a helyiséghez sietett, ahol annak idején a szellemmeltalálkozott. A padlódeszkák nyikorogtak a lába alatt. Ha a fiatal férfiitt van, bizonyára meghallja a lépteit, és megint el fog tűnni.

Arra gondolt, hogy elkiáltja magát, és megszólítja. De mit mondhatneki? Ne rejtőzz el, mert tudom, hogy itt vagy? Fedd fel magad?



Milyen nevetséges azt képzelni, hogy egy kísértet engedelmeskednifog a parancsának. Előző alkalommal sikerült meglepnie, de most márnincs rá esélye. Mégis elhatározta, hogy ellenőrzi azt a helyiséget,

mielőtt feladja, és visszafekszik az ágyába. Kinyitotta az ajtót, ami most nem nyikorgott. Valaki megolajozta? Judith magasra tartotta a lámpást, és megvilágította a szobát. Mostmásképp nézett ki. Sokat változott. A pókhálóknak nyoma veszett,a régi szófa már nem volt poros, a sarokban pedig egy hordozható ágyállt, rajta egy párna meg egy gyűrött takaró. A kísérteten kívül valakimás is lakik itt? Egy igazi birtokháborító? Még az ablakokat is takarókfedték, úgyhogy a lámpása fényét nem láthatták meg kívülről. Talán

ezért nem látták már olyan régen a kísértetet. Valószí nűlegfeldühítette, hogy valami csavargó befészkelte magát a házába, és nemtudja elriasztani.

De a csavargó most nem volt itt. És lehet, hogy a kísértet mégsemtávozott. Judith szívesen közölte volna a szellem barátjával, hogysegíthet megoldani a betolakodóval kapcsolatos problémáját. Ámekkor egy láthatatlan kéz befogta a száját, és egy erős kar a dereka

köré fonódott. Judith annyira meglepődött, hogy elejtette a lámpást,ami nem törött el, de végiggurult a padlón, és kialudt. Jaj, ne! Judithteljes sötétségben maradt, és egy nagyon is valóságos férfi karjábanvolt.

Majdnem elájult ijedtében, amikor a férfi a fülébe súgta: – Rosszhelyet választottál a légyotthoz, kislány. A szerelmed is a házban van?Hozzá beszéltél? Csak rázd meg a fejed, vagy bólints.

Judith mindkettőt megtette. A férfi ingerült hangot adott.– Ha elengedem a szádat, hogy válaszolj, nehogy sikítani merészelj.

Ha megmukkansz, betömöm a szádat, összekötözlek, és hagyom, hogyelevenen elrohadj a pincében. Megértetted?



Judith-t nem ijesztette meg, hogy felpeckelik a száját és megkötözik,mert a férfi olyasmit is művelhetett volna vele, amit mégborzalmasabbnak tartott volna. Jack úgyis megtalálja reggel, mert

rögtön sejti, hogy hová tűnhetett. Ezért bólintott. A férfi elengedtea száját, de továbbra is szorosan fogta, hogy ne futhasson el. Mégmindig sikolthatok, gondolta Judith.

– Tehát, mikor érkezik a szerelmi légyott másik szereplője? – Nem találkozom senkivel! – tiltakozott Judith, de rögtön meg is

bánta a hevességét. Miért nem mondta azt, hogy a szerelme bármelyikpercben betoppanhat? Ha ezt meghallaná, a férfi biztosan távozna.Vagy nem?

– Akkor mit keresel itt, és hogyan jutottál be? Bezártam azt azátkozott ajtót.

– Te voltál? Mi értelme, amikor több ablak is nyitva van?– Mert a bezárt ajtó jelent valamit. Egyértelműen azt üzeni, hogy

nem látnak szívesen.– Téged sem! – vágta rá Judith. – Nem tudod, hogy ez egy kísértet

járta hely?

– Valóban? Csak átutazóban vagyok. Ha vannak is itt kísértetek, mégnem jelentek meg nekem.

– Átutazóban vagy, mégis van egy ágyad a szobában? – horkantottfel Judith. – Hazudsz. És egy pillanattal ezelőtt még nem voltál itt.A falból jöttél elő? Van egy titkos helyiség, ami ide nyílik?

A férfi felnevetett, de a vidámsága erőltetettnek tűnt. Judith-nak azaz érzése támadt, hogy ráhibázott. Miért nem gondoltak erre Jackkel

korábban? Hiszen a hercegi kastélyban is voltak rejtett szobák éstitkos átjárók.A férfi most Judith vállára helyezte az állát.– Élénk a fantáziád, kislány. Mi lenne, ha inkább a kérdésemre

válaszolnál? Mit keresel itt az éjszaka közepén, ha nem a szeretőddelakarsz találkozni?



– Eljöttem, hogy meglátogassam az itt lakó kísértetet.– Már megint ez az ostobaság? – bosszankodott a férfi. – Nincs itt

semmiféle kísértet.

Milyen kedves lenne a kísértetétől, ha most felbukkanna, ésmegcáfolná a férfi szavait… Elvonná a figyelmét, ő pedigelmenekülhetne, és idehívhatná Dereket, hogy penderítse kia hívatlan vendéget. De aztán rájött, hogy a helyiség túlságosan sötét,és észre sem venné a szellemet, ha esetleg mégis megjelenne. Judith-tnagyon bosszantotta, hogy a birtokháborító miatt nincs esélye mégegyszer utoljára látni a fiatal férfi kísértetét, és már nem akart mást,csak visszafeküdni az ágyába. Megpróbált kiszabadulni az erős karok

szorításából, de a férfi annál erősebben fogta. – Ne ficánkolj, különben azt hiszem, hogy valami másra vágysz. Így

van, kedvesem? Örömmel megadnám neked. – Judith azonnalmegdermedt, és még levegőt sem mert venni. – Hát ez kiábrándító – mondta a férf i, és tényleg csalódottnak tűnt a hangja. – Jó az illatod.Kellemes az érintésed. Reméltem, hogy megismerhetem az ízedet is.

Judith egész teste megfeszült.

– Csúf vagyok, tele kelésekkel és bibircsókokkal.A férfi felnevetett.– Na, azt nem hiszem.– Gyújtsd meg a lámpást, és láthatod.– Nem. A sötétség tökéletesen megfelel nekünk. Nem bánom

a keléseket meg a bibircsókokat, és szívesen felébresztem benneda vágyat. Azt hiszem, könnyen megnyerem ezt a játszmát.

A figyelmeztetés ellenére Judith-t váratlanul érte, hogy a férfi egyszempillantás alatt maga felé fordította, és megcsókolta, mielőttbármit tehetett volna ellene. Konyakszagú volt a lehelete, de Judithnem émelygett tőle. Nem is lett volna olyan rossz ez az első csók, haátadja magát, és elmerül benne. De Judith nem ezt akarta. Vakon



csapdosni kezdett a sötétben, és szerencséje volt. Sikerült arcon ütniea férfit, mire az azonnal elengedte.

A csavargó felnevetett.

– Mi a baj? Csak egy lopott csók volt. Nem kell mindjártgorombáskodni.– Most elmegyek, és te is szedd a sátorfádat, ha jót akarsz magadnak.A férfi felsóhajtott.– Azt akartam. De hadd kísérjelek ki, nehogy bajod essen. Nem

venném a lelkemre, ha beszakadna alattad egy padlódeszka, éskitörnéd a nyakad.

– Nem! Várj! – kiáltott fel Judith, amikor a férfi a karjába kapta. –

Jobban ismerem ezt a házat, mint te!– Azt kétlem – morogta a férfi, és kivitte Judith-t a szobából, majd az

egyik ablakon át kilökte a szabadba. – Ne mondd el senkinek, hogyláttál, és reggelre eltűnök innen.

– Nem is láttalak. Arról gondoskodtál.Igazat mondott, mert még mindig nem látta a férfit. A verandát egy

kicsit megvilágította a hold fénye, de a betolakodó ellépett az ablaktól,

mihelyt elengedte, és eltűnt a ház sötétjében. Judith nem várta mega válaszát, ha egyáltalán hallotta a megjegyzését. Futásnak eredt, ésnemsokára már a hercegi kastélyban volt, ahol azonnal felsietetta szobájába.

Legszívesebben felébresztette volna Jacqueline-t, hogy beszámoljonneki a rosszul sikerült kalandjáról, de aztán úgy döntött, hogy várhatreggelig. Még mindig nem értette, hogy egy szegény csavargó hogyan

vehet magának francia konyakot. Olyan magas vámmal sújtották, hogycsak a leggazdagabbaknak telt rá. Ezért is volt a csempészek kedvencrakománya…



– Miért nézel úgy rám, mintha valami rossz fát tettem volna a tűzre?

– méltatlankodott Boyd Anderson, amikor belépett azétkezőhelyiségbe, hogy csatlakozzon a húgához, Georginához, akiebédelni készült.

Könnyed hangon beszélt, és barátságosan mosolygott Georginára,de elkomolyodott, amikor meglátta húga komor arckifejezését. A kéttestvér az anyjuk barna szemét örökölte, de Boyd barna haja néhányárnyalattal világosabb volt húgáénál. A hölgy vendégek fogadásához

öltözött, és egy csinos korallszínű ruhát viselt, de a haját leengedveviselte, mert ez volt a szokása, ha csak a családtagjai látogatásáraszámított.

Boyd volt Georgina legfiatalabb bátyja, és egyetlen testvére, akiállandóan Londonban élt. Boyd maga döntött így, méghozzá helyesen,mert ő volt a harmadik Anderson fiú, aki a Malory családbaházasodott. A felesége, Katey volt Anthony Malory törvénytelen lánya,akinek a létezéséről Anthony csak akkor szerzett tudomást, amikorBoyd Anderson udvarolni kezdett neki. A népes Malory rokonságnagyon megörült Katey-nek, és nem vették volna jó néven, ha Boydelhajózik vele Amerikába, annak ellenére, hogy a lány ott nevelkedett.

Georgina megpróbálta egy mosollyal megnyugtatni a bátyját, denem járt sikerrel.

– Ülj le – mondta, és a szemben lévő székre mutatott. – Megkértema szakácsot, hogy a kedvenc ételedet készítse el. Nem volt könnyű

fehér kagylót találni.– Megvesztegetés? Nem kell válaszolnod. Jacqueline útjáról van szó,

igaz? Mi a baj? Történt valami a fiúkkal?– Nem. Jól érzik magukat az iskolában, és egyáltalán nem érdekli

őket a húguk debütálása.



– Azt hittem, te is támogatod az ötletet.– Igen. Tudom, hogy a legjobbat akarjátok Jacknek. És ez a fontos

utazás éveken át megőrizte a békét a családomban, még akkor is, ha

ránk erőszakoltátok. Boyd kényelmetlenül feszengett.– Muszá j ilyen erősen fogalmaznod? – Azért fogalmazok így, mert ez az igazság.A férfi felsóhajtott.– Tudom, hogy kicsit… meggyőzőek voltunk, amikor ragaszkodtunk

ahhoz, hogy Jack Amerikában debütáljon… – Az nem kifejezés, mennyire – vetette közbe Georgina.

– …és tudom, hogy mostanában sokkal gyakrabban tartózkodunkAngliában, mint Connecticutban. De van még egy fontos indok, amiért Jacknek Amerikába kell utaznia. – Boyd elhallgatott, és az ajtó felésandított. – Remélem, a férjed nincs itthon. Nem szeretném, habesétálna, és meghallaná, miről beszélünk.

– James a kikötőbe ment, hogy ellenőrizze a hajó rakodását. De nemlennék meglepve, ha először elvinné magával Tonyt a Knighton

bokszklubba.– Kár, hogy nem értesítettek erről. Szeretem nézni az ott folyó ádáz

küzdelmeket.– Ma biztosan nem élveznéd a műsort. James elég bosszús, úgyhogy

kegyetlen lesz a ringben.– Annál jobb! Várj csak. – Boyd gyanakvó pillantást vetett a húgára.

– Ő miért bosszús? Azért, mert te haragszol… valakire?

– Nem haragszom senkire, csak aggódom. Jack viszont teljesen kivan kelve magából.– Az út miatt?– Közvetett módon, igen.– De azt hittem, ő is menni akar.



– Igen, úgy volt, de akkor még azt hitte, hogy Judy is vele megy.Aztán megtudta, hogy egyedül fog utazni. És Jack most nem hajlandónélküle elindulni.

Boyd felnevetett.– Hát, ez nem lep meg. Ők elválaszthatatlanok egymástól, eztmindenki tudja. És Judy miért nem mehet?

– Az anyja nem engedi. Roslynn már hónapok óta készül a londoniszezonra, és sokkal nagyobb izgalommal várja a nagy eseményt, minta lányaink. Már most tudja, hogy kik rendezik a legfontosabb bálokatés estélyeket, és mindegyikre meghívási ígéretet kapott. Ismeria legkapósabb férjjelölteket, beleértve azt a skót fiút is, akivel szeretné

összeboronálni Judyt, mert az egyik jó barátnője fia. Semmit sem akara véletlenre bízni, és attól tart, hogy Judy lekéshet egy jelentőségteljeseseményről, ha elhajózik velünk Amerikába.

Boyd megcsóválta a fejét.– De visszaérnek, mire Londonban elkezdődik a szezon, legfeljebb

néhány hetet késnek. Utána még mindig a rendelkezésükre áll azegész nyár. Hiszen éppen ezért utazunk most, tavasszal.

– Judy anyja pontosan azért makacsolta meg magát, mert nemakarja, hogy lekéssék a szezon kezdetét. És Roslynn nagyon konok tudlenni. Tulajdonképpen megértem az aggodalmait, mert valóbana szezon legelején lobbannak fel az első szikrák, ilyenkor találnakegymásra a párok, és veszi kezdetét az udvarlás. Már az is nagyhátrányt jelenthet, ha valaki akár csak egy héttel később érkezik, mireaz összes legjobb partit lefoglalták. Persze Roslynnt leginkább az

a skót érdekli. Nem akarja, hogy egy másik lány lecsapjon LordCullenre, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy Judy itt legyena szezonnyitón.

– Tényleg azt hiszed, hogy a szezon két legcsinosabbelsőbálozójának ilyen gondjai támadhatnak?



– Jacknek nem fog számítani. Ha valaki megtetszik neki, kiveti ráa hálóját, és megszerzi magának, akár Angliában van, akára tengerentúlon.

– Az ég áldjon meg, George! A lányodról beszélsz, nem egy Malory-féle korhelyről. Az asszony felvonta a szemöldökét. Ezt a szokást a férjétől tanulta

el, nem sokkal az esküvőjük után. – Csodálkozol, hogy az apjára ütött?– Úgy tűnik, túlságosan is – morogta Boyd, majd hozzátette: – Ezt

még csírájában el kéne fojtani.Georgina felnevetett.

– Egy ilyen erős hajlamot nem lehet elfojtani. De ez most mellékes. Jackkel ellentétben, aki általában először cselekszik, aztángondolkodik, Judith túlságosan kedves és simulékony, és nem akarsenkinek sem kellemetlenséget okozni. Roslynn ismeri a lányát, éstudja, hogy könnyű a lelkére hatni. És persze Roslynn komolyanaggódik, hogy milyen következményekkel járhat, ha Judy lekésia szezon első bálját Londonban. Attól tartok, ha nem tudjuk

meggyőzni Roslynnt, nem fogunk hajóra kelni. Jack kerek pereckijelentette, hogy a barátnője nélkül egyetlen szezonban sem hajlandórészt venni.

– A pokolba, Georgie! Három nap van az indulásig. Már túl későlefújni az utat. Katey annyira várta ezt az utazást!

– Szerinted én élvezem a helyzetet? Már mindent becsomagoltunk.A Maiden George-ot kihozták a dokkból, és felvették a teljes

személyzetet. A hajó most a Temzén horgonyzik, indulásra készen.Hónapok óta próbáljuk jobb belátásra bírni Roslynnt, de még most, azutolsó napokban is konokul ellenáll.

– De a testvéreink már úton vannak Bridgeport felé. És Amy isnemsokára ott lesz, hogy segítsen a báli szezonra való felkészülésben.



Múlt héten elhajózott Warrennel. Azt fogják hinni, hogy valamiborzalmas dolog történt, ha nem bukkanunk fel a megbeszélt időben!

– James mindenképpen elmegy, és elmagyarázza nekik a helyzetet,

ha úgy alakul. Nem fognak aggódni. Sajnálom, Boyd. Tudom, hogymindnyájan nagyon vártátok ezt az eseményt. Nem akarom, hogyharagudjatok, ha James nem tartja meg az ígéretét. Nem az ő hibája.

Boyd szigorú pillantást vetett a húgára.– Mióta irányítja Jack a családot? Én magam vonszolom fel a hajóra,

ha Jamesszel nem tudtok a sarkatokra állni.– Nem érted a lényeget, Boyd. Mi értelme ennek az útnak, ha

a lányom egész idő alatt lógatja az orrát? Egyikünk sem számított arra,

hogy Roslynn ennyire hajthatatlan lesz. Mindnyájan megpróbáltunkmár beszélni a fejével, de köti az ebet a karóhoz. Tudod, milyeneka skótok. Már többször előfordult, hogy majdnem dührohamot kapott,amikor győzködni próbáltuk.

– Akkor ne számíts arra, hogy Jack valaha férjhez megy – jelentetteki Boyd.

Georgina talpra ugrott.

– Mit mondtál? Ezt azonnal vond vissza, Boyd Anderson!A férfi is felállt, és haragos arccal állta a húga pillantását.– Nem vonom vissza. Mondtam már, hogy van még egy ok, amiért

Jacknek mindenképpen Amerikában kell debütálnia. Nagyobb rá azesélye, hogy megtalálja a szerelmet, ha a jelöltek nem ismerik az apját,és nem is hallottak róla. Az itteni fiatalemberek a közelébe semmernek majd kerülni, James Malory félelmetes híre miatt.

Georgina visszaült a székre, de még mindig fel volt háborodva.– Jack nem fél ettől, és mi sem aggódunk. – Akkor becsapjátok magatokat, mert nem ismeritek az emberi

természetet. Nem létezik olyan férfi, aki megkockáztatná, hogy JamesMalory legyen az apósa. Nem is kell személyesen ismernie, elég, ha



hallott róla. Ha James meg nem öli, mielőtt az oltárhoz vezethetia lányát.

Georgina arca vörös lett a haragtól.

– Most már én is egyetértek Jackkel. Én sem megyek! Nem tudnámelviselni, hogy több héten át össze legyek zárva a hajón egy ilyenlehetetlen alakkal, mint te.

Boyd is elveszítette a türelmét, és elindult az ajtó felé.– Nem hagyom, hogy az unokahúgom eldobjon magától egy ilyen

remek lehetőséget, mert ti nem tudtok a sarkatokra állni! – vetette odakifelé menet.

– Hogy merészelsz sértegetni? – kiáltott fel Georgina, és egy tányért

hajított a bátyja után.A tányér nem találta el a férfit, hanem csörömpölve összetört a hall

padlóján. A bejárati ajtó kinyílt, mielőtt Boyd odaérhetett volna, és Jacqueline csodálkozva nézte a cserepeket.

– Már megint tányérokkal hajigál?Boyd csak felhorkant, és megfogta Jack karját, hogy a hátsó ajtón át

kivezesse a házból.

– Sosem tudott jól célozni – morogta bosszúsan, majd szigorú arccalhozzátette: – Van fogalmad arról, mennyi bajt okozol?

Jack pimaszul elmosolyodott, és egyáltalán nem tűnt bűnbánónak. – Ez is a tervem része.– Azt tervezed, hogy az őrületbe kergetsz minket? – El akarom érni, hogy Judy velünk jöjjön Amerikába.– Nekem jobb ötletem van. Gyere, keressünk meg egy bizonyos

skótot, és okozzunk neki egy kis balesetet.– Tényleg?– Most tényleg ehhez lenne kedvem, de először megpróbálhatjuk

meggyőzni. – Meggyőzni egy skótot? – Jack nevetésben tört ki.Boyd megcsóválta a fejét.



– Csak mondd azt, hogy a városban van. Nem akarok halálrahajszolni egy lovat, hogy három nap alatt eljussak Skóciába megvissza.

– Ami azt illeti, most éppen üzleti úton van Londonban. Néhánynapja érkezett, és mindennap meg akarja látogatni Judyt. Sokerőfeszítésembe telt, hogy Judy sose legyen otthon, amikor benézhozzá. Azt reméltem, hogy egy idő után megérti a célzást, és felhagya próbálkozással. De Ros néni rájött, miben mesterkedem, miután Judyösszeszedte minden bátorságát, és kijelentette, hogy nem vesz résztegyik szezonban sem, ha nem teheti meg az óceán mindkét partján.

– És elérte a célját?

– Nem, még nem. De végül sikerülni fog. Egyelőre Ros néni úgy véli,hogy Judy majd észhez tér, ha a hajónk elhagyta a kikötőt. Azt mondta,rossz hatással vagyok a lányára – tette hozzá Jack vigyorogva, éslátszott rajta, hogy büszke erre a címre.

– Tehát Judy még nem találkozott Lord Cullennel? Nem is tudja,hogy tetszene-e neki?

– Utoljára gyerekkorukban látta Cullent. Ő azonban már többször

látta Judyt, és teljesen el van bűvölve tőle. De Judy nem akarja elsietnia találkozást, és szerinte ráér később megtudni, hogy milyen az a férfi.Most a parkban kell találkozniuk. Roslynn azt tervezi, hogy magávalviszi Judyt, de ő betegnek fogja tettetni magát.

– Akkor találkozzunk vele mi Judy helyett. Kihasználhatjuka barátnőd iránt érzett vonzalmát, és meggyőzhetjük, hogy Judykedvébe jár, ha azt állítja, hogy balesete volt, és a szezon első heteiben

nem tud megjelenni egyetlen eseményen sem. Ha sikerül ezt elhitetnieRoslynnnal, akkor talán az a konok nő is belátja, hogy már nincs miértelleneznie Judy tengerentúli útját, és nekem nem kell összetörnöma skót ficsúr csontjait.

Jacqueline elvigyorodott.– Tudod, hogy most pont úgy beszélsz, mint az apám?



– Vigyázz a szádra, Jack!



– Kitaláltál már valamit? Csak két napunk van az indulásig, és

a feleséged konoksága miatt már se Jack, se George nem akar velünk jönni – mordult James Anthonyra, majd akkora ütést mért az állára,hogy az öccse tett egy lépést hátrafelé.

Mint mindig, most is hamar elterjedt a híre, hogy a két Malory fivéregyütt ment be a Knighton Hallba. A ring körül lévő ülések máris televoltak, mintha ez a mérkőzés is a hivatalos program része lenne.Az ajtóban is nagy tömeg tolongott, hogy bejusson az épületbe.

Knighton feltartotta a kezét, hogy megállítsa a befelé tódulókíváncsiskodókat. Anthony, a fiatalabb fivér, egész életében ide jártedzeni, de a küzdelmei nem voltak túl izgalmasak, mert sosemveszített. Csak akkor lett kiszámíthatatlan a végeredmény, haa bátyjával, Jamesszel lépett a ringbe. Most sem tudhatta senki, melyikfivér kerül ki győztesen az összecsapásból, és ezért a jelenlévők aznapis számtalan fogadást kötöttek.

Anthony összehúzta szénfekete szemöldökét.– Nem találtam ki semmit. De ne rajtam akard levezetni a mérgedet.– Ki máson kéne? – kérdezte gúnyosan James, és egy újabb

jobbhoroggal célozta meg Anthony arcát. – És mikor, ha nem most?– A pokolba, James! Nem az én hibám.– Dehogynem, drága öcsém. Csak te tudsz a feleséged fejével

beszélni. Kijöttél a gyakorlatból? Csak nem? Te jóságos ég!Anthony válaszképpen belebokszolt James hasába, majd szinte

ugyanazzal a lendülettel állon vágta. James Maloryt egyik ütés semingatta meg. Nem csoda, hogy mindenki egy kőfalhoz hasonlította. De James következő ütésétől Anthony a földre került, és úgy döntött,hogy feladja a mérkőzést. A pokolba! James legyőzhetetlen, ha ennyirefel van háborodva. De mielőtt Anthony megszólalhatott volna,



észrevette a kocsisát, aki felkapaszkodott a ring oldalán, és egy levéllelintegetett neki. James is meglátta a férfit, ezért hátralépett.

Anthony felkelt, elvette a levelet a kocsistól, és olvasni kezdte,

miközben visszament Jameshez a ring közepére. Aztán felhorkantott.– Judy azt javasolja, hogy kíméljem meg az arcom a zúzódásoktól, ésmenjek haza csomagolni. Úgy tűnik, Ros beadta a derekát.

James nevetni kezdett a jó hír hallatán, mire az öccse kihasználtaa helyzetet, és egy jól irányzott csapással a padlóra küldte. De Jamesbosszúsága már teljesen elpárolgott, ezért ülve maradt, és felvontaaranyszínű szemöldökét.

– Akkor ezt miért kaptam? – kérdezte méltatlankodva.

– Azért, mert biztos rajtam fog csattanni az ostor – mérgelődöttAnthony, de azért kinyújtotta a karját, hogy felsegítse a bátyját. – Nemtudom, ki miatt gondolta meg magát, és hogyan sikerült jobb belátásrabírnia, de tudom, hogy a végén rám fog haragudni.

– Akkor legjobb, ha te is velünk jössz, a feleséged pedig otthonmarad. Elég ideje lesz lecsillapodni, mire visszatérünk.

Mindketten tudták, hogy a tengeribetegsége miatt Roslynn nem

hajózik. Ő és Anthony fiatalabb lánya, Jaime, nem bírták a tengert.Még ha Roslynn hajlandó is lenne elviselni a kényelmetlenségeketa lánya, Judy kedvéért, nem tenné ki Jaime-t még egyszer ilyenmegpróbáltatásoknak. De eg yedül sem hagyná őt két hónapig, mertannyi időre tervezték az utazást.

James észrevette, hogy a megjegyzése nem enyhítette az öccseaggodalmait.

– Ugyan már, öregfiú! Ne mondd nekem, hogy London egykorileghírhedtebb nőcsábásza nem tudja egy hölgy haragját másfajtaszenvedéllyé változtatni – vigyorgott James, miközben előrehajolt,hogy megfogja az öccse kinyújtott kezét.

Anthony hirtelen visszahúzta a karját.



– Ellenkezik az elveimmel, hogy megüssek egy földön lévő embert,de a te kedvedért szívesen kivételt teszek.

James felnevetett, és talpra állt.

– Nem örülnék egy ilyen szívességnek. És ha morcos leszek, Judymég azt hiszi majd, hogy későn érkezett meg az üzenete.

Az Atlanti-óceán közepén a Nereus dagadó vitorlákkal haladta connecticuti Bridgeport felé. Az Anderson testvérek családivállalkozásának, a Skylark Hajózási Társaságnak sok hajóból állta flottája, de ezenfelül mindegyiküknek volt saját vitorlása is.A Nereuson Warren, a második legidősebb Anderson fivér, és Amy

Malory szerető férje volt a tulajdonos és a kapitány. A házaspár az évfelében a tengert járta a három gyermekével, Erickel meg Glorianávalés Stuarttal, akik ikrek voltak. Természetesen a gyerekek tanárai isvelük tartottak. Az év másik felét a londoni házukban töltötték, hogya gyerekek megismerjék népes családjukat.

Amy a fedélzeten élvezte a tavaszi napsütést, és nem zavarta azélénk szél. Ő volt az egyetlen nő az Anderson családban, aki a háta

mögött tudhatott egy sikeres londoni szezont, ezért a fivérek őt kértékfel, hogy tervezze meg Jacqueline társasági életét arra a kéthetesidőszakra, amíg Bridgeportban tartózkodik. Természetesen DrewAnderson felesége, Gabbyis volt elsőbálozó Londonban, de Drew jóvoltából az ő debütálása igencsak rövidre sikeredett, és botrányoskudarcba fulladt, ezért nem tudott sok tanácsot adni ebben az ügyben.Amy nemcsak a saját tapasztalataira támaszkodott, hanem összedugta

a fejét a kuzinjával, Reginával, aki a Malory családban a társaságiesemények szakértőjének számított. Amynek elő kell készítenie az Anderson család bridgeporti házát

a vendégek fogadására. Aztán ott van még a menük megtervezése,a meghívók szétküldése. Warren segíteni fog neki összeállítania meghívottak névsorát, mert tudja, kit érdemes felvenni a listára.



Amy az évek során már több tucatszor járt vele Bridgeportban, ahola család sok barátjával és ismerősével találkozott, de nem emlékezhetmindenkire. Mégis mindennek tökéletesnek kell lennie, mire

Jacqueline és a szülei megérkeznek.A saját gyerekeit jobban izgatta ez az út, mint őt, mert már aligvárták, hogy több társasági eseményen is részt vehessenek. Angliábancsak akkor tartanák őket felnőttnek, ha már betöltöttéka tizennyolcadik életévüket, de Amerikában nem érvényesek ezeka merev szabályok. Amyt teljesen lefoglalta a tervezgetés, és nem értrá örülni a családi találkozónak. Egyre csak a tennivalók és a listák jártak a fejében.

Annyira el volt merülve a gondolataiban, hogy eleinte észre semvette az érzést, csak akkor, amikor már nagyon erős volt. Kétrétgörnyedt tőle, mintha valaki hasba vágta volna. Warren éppenhátulról közeledett feléje, és megriadt, amikor meglátta.

Gyengéden a felesége hátára tette a kezét.– Mi fáj, kedvesem? – érdeklődött aggódó arccal. – Nem fájdalom volt.

– Akkor mi?– Valami rossz… Valami rossz fog történni.Warren azonnal felnézett az égre, hátha egy közeledő vihar

veszélyezteti a hajójukat, de nem látott egyetlen sötét felhőt sem. – Mikor?– Nem tudom.– Tessék?

– Nem tudom!A férfi felsóhajtott.– Mivel gyakran vannak ilyen érzéseid, jó lenne, ha pontosabban

tudnád őket értelmezni. – Mindig ezt mondod, de nem tehetek róla, ha nem tudom. Vissza

kell mennünk, Warren.



A férfi megcsóválta a fejét, segített a feleségének kiegyenesedni,majd maga felé fordította, hogy a karjába zárhassa.

– Nem gondolkodsz józanul. Elkerülnénk a fél családot, akik már

elindultak, és erre tartanak. Még James és Georgie is útra kel Jackkel,mire visszaérnénk Londonba.– Bárcsak lenne gyorsabb módja az utazásnak – morogta az asszony

bosszúsan, és a férje széles mellkasára hajtotta a fejét.A férfi felnevetett.– Ez csak vágyálom marad, de örülhetsz, hogy már nem ágyúkkal

vitorlázunk.– Mégis beszereztél egy teljes rakományt, ami lelassít minket.

– Hát persze, hiszen ez a szakmám. És a rakomány ellenére isnagyon jól haladunk. Még egy hét, és Bridgeportban leszünk. Néhánynap eltérés azért lehetséges.

– Ha kitart a szél – jegyezte meg a nő. – Természetesen. De tudod, mit? Akármit is jelez a megérzésed,

csökkentheted a bajt, hogy ne legyen olyan rossz a hatása. Gyerünk,mondjál valamit, ami megnyugtatja a lelkedet, drágám. Tégy egy

fogadást, mert tudod, hogy mindig nyersz.Az asszony szerető pillantással nézett fel a férjére, és elmosolyodott.– Fogadok, hogy semmi sem fog történni, amit a családom ne tudna

kezelni.– Biztos vagy abban, hogy ilyen… homályosan akarsz fogalmazni? – Nem voltam homályos. Ez a család minden tagjára vonatkozik.

Minden férjre, feleségre és gyerekre.



A gyűjtőcella nem egy börtönben vagy tömlöcben volt, bár a fogva

tartott férfiaknak ez kevés vigaszt jelentett. Egy föld alatti, ablakoknélküli helyiségben sínylődtek, és egyáltalán nem láttak volna fényt,ha az ajtón kívül nem ég egy kis lámpás, éjjel és nappal. Ezt a fénytazonban az őrnek szánták, és nem a raboknak.

A vámhivatalt a múlt század vége felé építették, amikor a koronaegyre nagyobb erőkkel ellenőrizte a déli partszakaszokat, főlegCornwall partjai mentén. A központ eleinte csak egy dokk és néhány

barakk volt, félúton Dorset és Devon között. Az évek során, ahogyterjeszkedett, egy kisebb közösség alakult ki körülötte: üzletek, egyistálló és néhány kocsma. De az intézmény legfőbb célja most isa csempészek fogva tartása volt. A lefülelt csempészekkel nagyonszigorúan bántak, és az ausztráliai gyarmatokra küldték vagyfelakasztották őket. Ezt néha egy hevenyészett bírósági tárgyalássorán döntötték el, de az eljárás inkább csak üres formalitás volt.

Nathan Tremayne mindig bánta, hogy nem az elmúlt évszázadbanszületett, amikor még nem szervezték meg a vámhatóságot.Akkoriban a csempészett holmit a falvak kikötőiben lehetettkipakolni, és mindenki segített a munkában. Még a helyi nagyurak isszemet hunytak a törvénytelen tevékenység felett, ha megkaptáka részüket a konyakból vagy a teából, ezért könnyen el lehetettkerülni a magas vámot. A hosszú cornwalli partszakaszon ideálishelyeket találhattak, és veszély nélkül behozhatták Angliába a rumot,

a konyakot, a teát, sőt még a dohányt is. Még a törvénytisztelőállampolgárok is szemrebbenés nélkül megvették a csempészárut, ésörültek, hogy olcsóbban jutnak hozzá. Kevés vámőr ellenőriztea kikötőket meg a parti vizeket, ezért a csempészeknek nem kellett



nagy kockázatot vállalniuk. De sajnos, mostanra megváltozotta helyzet.

A manapság még tevékenykedő csempészek lassan kifogynak

a helyekből, ahol elrejthetik a rakományt. A vámosok még a sziklákbaépített alagutakat is felfedezik és figyelik. A csempészek kényteleneka szárazföld belsejében, a vámosok rajtaütéseitől távolabb tárolni azáruikat, mielőtt szétosztják a rakományt. De az árut akkor is a partrakell hozni a hajóról, hogy szállítható legyen. Vagy sebtébenvisszapakolni a hajóra, ha egy csempész azt gyanítja, hogy egykotnyeles nőszemély felfedezte a rejtekhelyét, és értesítia hatóságokat. Nathant is ezért kapták el előző héten. A legénysége

tagjainak sikerült kereket oldania, és megriadt patkányként szaladtakszét a szélrózsa minden irányába, de ő és a hajója nem menekülhetett.

Meg volt szervezve! A vámosok lesben álltak, és vártak rá. Erről csakakkor győződhetne meg, ha sikerülne elmenekülnie. De egy ilyencellaépületből ez lehetetlennek tűnt. A kezét és a lábát összeláncolták,és egy másik lánccal a mögötte lévő falhoz erősítették. Alig tudottfelállni, vagy megérinteni a mellette megláncolt embert. A cellában

négyen voltak hasonló helyzetben. Nathan nem ismerte őket, és nemis volt kedve beszélgetni velük. Egy idős férfit nem kötöztek meg, nekiaz volt a feladata, hogy a többieknek odaadja a zabkásás tálat. Haébren volt. És nem gurult dühbe, amikor felébresztették. Nathan márkihagyott néhány étkezést az öregember mogorva természete miatt.

Aludt, amikor eljöttek érte, levették a láncról, és kivonszoltáka cellából. Az a férfi, akit legutoljára kivittek, hangosan kiabálva

hangoztatta az ártatlanságát, és nem jött vissza. Nathan nem szólt egyszót sem, csak izzott benne a harag. Voltak más választásai, másfajtamunkái, más céljai is. Talán megmaradt volna a helyes úton, ha nemhal meg az apja, Jory. De aztán egyik dolog hozta a másikat, és azesemények láncolata ide vezetett, ahol felakasztják, vagy élethosszigtartó börtönbüntetésre ítélik.



A két őr úgy vonszolta, hogy esélye sem volt megállni a lábán, ésönállóan járni. Túl lassú lett volna nekik a totyogása, mivel mégmindig nem vették le a láncokat a bokájáról. A szemét sem tudta

eltakarni a napfény elől, ami teljesen elvakította, amikor a felszínreértek.Bevitték egy nagy irodába, és egy kemény támlájú székre lökték, egy

íróasztal elé. Az elegáns szoba inkább egy szalonhoz hasonlított, ésa drága bútorok az asztal mögött ülő férfi fontosságáról árulkodtak.Nathan úgy vélte, hogy körülbelül öt évvel lehet idősebb nála, tehátharminc körül járhat. Kifogástalan egyenruháján ragyogtak a gombok.A férfi kíváncsi pillantással emelte rá kék szemét. Arisztokratának

tűnik, gondolta Nathan. A nemesi családok másodszülött fiúgyermekeigyakran valamilyen hivatalban töltöttek be magas pozíciót.

A férfi egy kézmozdulattal elküldte az őröket. – Arnold Burdis vagyok, pontosabban Burdis parancsnok – szólalt

meg nyugodt hangon.Nathan meglepődött, hogy teljesen egyedül hagyták a tiszttel. Azt

hitték, hogy legyengítette a zabkásás étrend, amin már egy hete

tengődik egy berácsozott lyukban? A szoba valószínűlega vámparancsnokság közepén helyezkedik el, és mindenüttnyüzsögnek a vámosok. Mégsem lenne nehéz legyőznie ezt a férfit.

Nathan azonnal észrevette az asztalon heverő régi párbajpisztolyt,ami bizonyára nem véletlenül volt ott. Néhány pillanatig a fegyvertnézte, és felmérte az esélyeit. Vajon sikerülne megelőzniea parancsnokot, és felkapnia az asztalról? Aztán rájött, hogy

valószínűleg csak egy golyó van benne, és ez el is döntötte az ügyet.Neki legalább kettőre lenne szüksége. Egy a parancsnoknak, egy pediga lábán lévő láncnak, hogy el tudjon menekülni. Hacsak nem akarjatúszul ejteni a parancsnokot…

– Kérsz egy konyakot?A férfi töltött magának, és két pohár volt előtte az asztalon.



– A saját üvegemből? – kérdezte Nathan.Burdis szája szegletében halvány mosoly jelent meg.– A szorult helyzeted ellenére is megőrizted a humorérzéked. Ez

nem mindennapi tulajdonság.A parancsnok mindenesetre töltött neki is, és átcsúsztatta a poharataz asztalon. Nathan a szájához emelte a poharat, mire a láncaimegcsörrentek, mintha emlékeztetni akarnák a szorult helyzetére. Dea gúny nem humor, gondolta. Csak egy kortyot ivott, hogymegnedvesítse az ajkát. A parancsnok csalódni fog, ha azt hiszi, hogyleitathatja, és beszédre bírhatja.

– Egy igazán nagy fogás vagy, Tremayne. De csak idő kérdése volt,

hogy elkapjalak. Kezdtél hanyag lenni, vagy elbíztad magad?– És mi van, ha kétségbeesett voltam?– Tényleg? Akkor büszke lehetek, hogy fülön csíptelek?– A kitartásért mindenképpen jár az elismerés. De én inkább egy

nőszemélyt hibáztatok. Burdis felnevetett.– Minden férfi ezt teszi. Pedig elárulhatom, hogy az informátorom

nem szoknyát viselt.– Megtudhatom a nevét? – Nathan igyekezett nemtörődöm arcot

vágni, de visszafojtott lélegzettel várta a választ. A parancsnokazonban nem véletlenül társalgott vele, és nem volt olyan óvatlan,hogy elárulja magát. Jó oka van, hogy ilyen barátságosan viselkedik,gondolta Nathan, és az az érzése támadt, hogy a tiszt játszadozik vele,mint macska az egérrel. Élvezi, hogy hatalma van fölötte? Nathan nem

akarta megtudni, miért alakoskodik.– Lesz egyáltalán tárgyalásom? – fakadt ki indulatosan.A parancsnok meglötyögtette a konyakot a poharában, majd

kíváncsian felnézett.– Fel tudsz hozni valamit a védelmedre? – kérdezte.– Majd kitalálok valamit.



A férfi megcsóválta a fejét.– Túl könnyed vagy a helyzetedhez képest. Csodálatra méltó

tulajdonság, de teljesen felesleges. Elfeledkezel arról, hogy

a kezemben van az életed? Miért gúnyolódsz, amikor nem is tudod,hogy miért hívattalak ide?Most incselkedik vele? Ez majdnem úgy hangzott, mintha mégsem

akasztanák fel aznap. De Nathan megint gyanakodni kezdett. Ha eznem a tárgyalása, és a parancsnok nem a bírója és a vádlója, akkor miaz ördög folyik itt? Mert az biztos, hogy tetten érték csempészésközben, és semmit sem tudott felhozni a védelmére, ezt mindkettentudták.

Nathan hátradőlt.– Csupa fül vagyok.– Azért vagyok sikeres a munkámban, mert igyekszem mindent

megtudni a csempészekről, akikre vadászom. És te egy kicsit elütsza többitől.

– Nincs bennem semmi különleges, Burdis parancsnok.– Dehogynem. Tudom, hogy azelőtt más munkád is volt.

Tisztességes munkád, méghozzá nem is egy. És mindegyikben jeleskedtél, ami elismerésre méltó egy ilyen fiatalember esetében.Nem tudtad eldönteni, mihez kezdjél az életeddel?

Nathan megvonta a vállát.– Az apám meghalt, és rám hagyta a hajóját meg a legénységét. Ez

meghatározta az utamat.Burdis elmosolyodott.

– Tehát úgy véled, hogy a véredben van a csempészet? Én nemhiszem. Többet tudtam meg rólad, Tremayne, mint gondolnád. A rangkiváltságokat jelent, és könnyű hozzáférést a régi iratokhoz.

– Akkor valószínűleg többet tudsz nálam.



– Nem hiszem. Eléggé lecsúsztál az úgynevezett társadalmiranglétrán, nem? A családodban minden nő rosszul ment férjhez, vagycsak a te anyád volt ilyen meggondolatlan?

A láncok megcsörrentek, amikor Nathan felállt, és előrehajolt. – Meg akarsz halni? – kérdezte vicsorogva.A parancsnok azonnal a pisztoly után nyúlt, és Nathan mellkasára

szegezte a csövét.– Ülj le, mielőtt hívom az őröket. – Tényleg azt hiszed, hogy a golyó gyorsabb nálam, és nem tudom

előtte kitörni a nyakad?Burdis idegesen felnevetett.

– Valóban tagbaszakadt fickó vagy. De egy gróf van a felmenőidközött, ezért a kérdésem teljesen jogos.

– Semmi közöd hozzá.– Igaz. Nem akartalak megsérteni, csak érdekesnek tartottam

a családfádat, még akkor is, ha régen volt… Fel tudod fogni, hogy te isülhetnél egy ilyen székben, mint én? Nagyon elcsodálkoztam, amikorerre rájöttem. Miért nem használtad ki soha a származásod előnyeit?

– Mert én nem az vagyok. Túl sok kérdést teszel fel, pedig márelkaptál.

– Beismerem, hogy a kíváncsiság a gyengém. Most pedig ülj le,mielőtt meggondolom magam, és visszaküldelek a cellába.

Már megint játszadozik vele, és azzal kecsegteti, hogy a fogság nem jelenti az elkerülhetetlen véget? Nathan lehajtotta az előtte lévőkonyakot, majd leült a székre. Egy pohártól még nem fogja elveszíteni

az önuralmát. Átkozott arisztokrata! Nathan addig is gyanította, hogycsak játszadozik vele, de már sejtette az okát is. Talán az ő előkelő ősemagasabb rangú volt nála, és ezért élvezi, hogy most kiélheti rajtaa hatalmát?

– Elárulod, hogy ki volt az informátor? – tette fel Nathan a kérdéstmég egyszer.



– Csak egy hitvány szolga. Sejted, hogy kinek dolgozott? Jó forrásbóltudom, hogy te is keresed azt a férfit. Valószínűleg megijedt, hogytúlságosan közel kerültél hozzá, és meg fogod találni.

Nathan kihúzta magát.– Hammett Grigg?– Igen. Gondoltam, hogy kitalálod. Ugyanezt a férfit gyanúsították

az apád megölésével.– Nem csak gyanúsították. Volt egy szemtanú.– Én úgy hallottam, hogy régi haragosok voltak, és le akartak

számolni egymással.– Az apám fegyvertelen volt. Ez gyilkosság.

– És te is ezt a sorsot szántad Griggnek?– Igen, meg akarom ölni. De tisztességes küzdelemben, puszta

kézzel.Burdis felnevetett.– Nézz végig magadon, ember. Tényleg azt hiszed, hogy egyenlő

küzdelem lenne? Nem ellenzem a bosszút. Időnként én is szükségétérzem. De hidd el, hogy elkapom és felakasztatom Mr. Grigget, mielőtt

te rátehetnéd a kezedet. Mert ő a következő célpontom. – És én addigra halott leszek.Burdis újra megtöltötte Nathan poharát, mielőtt válaszolt. – Nem érted, miért hozattalak ide. Egy olyan lehetőséget kínálok

neked, amiért egy nap hálás leszel.– Milyen lehetőségről van szó? A parancsnok kinyitott egy fiókot, elővett belőle egy papírlapot, és

maga elé tette az asztalra.– Ez egy felmentés minden vádpont alól – mondta, ésmegkopogtatta a papírt a mutatóujjával. – Alá van írva, le vanpecsételve, és lehetőséget ad neked, hogy tiszta lappal új életetkezdhess. De természetesen vannak feltételek.

Nathan összehúzta a szemét.



– Ez valami vicc?– Szó sincs róla. Ez az irat addig nálam marad, amíg nem teljesíted

a feltételeket. De az ajánlatom teljesen törvényes és szabályos.

– Azt akarod, hogy elkapjam Grigget, és ne öljem meg? Tényleg azthiszed, hogy ellen tudnék állni a kísértésnek?– Felejtsd el Grigget! Mondtam már, hogy fel fogom akasztani!Arnold Burdis most először veszítette el a türelmét, mintha kijött

volna a sodrából. Nathan elhatározta, hogy félreteszi a gyanakvását.– Dühösnek tűnsz – állapította meg.– Az is vagyok. Megölték az emberemet, aki a hajódat őrizte, és

a Gyöngy helyett az ő hullája lebegett a vízen a kikötőben.

– Elvesztetted a hajómat?– Nem vesztettem el – mordult fel Burdis. – Ellopták. Nem Hammett

Grigg volt – emelte fel a kezét a parancsnok türelmetlen mozdulattal.– Elkaptuk az egyik tolvajt, mert beleesett a vízbe, amikor elszeleltek.Persze üldözőbe vettük a hajót, és valószínűleg utol is értük volna, hatudjuk, miben sántikálnak. Mi a part mentén kerestük őket, de ők fogták magukat, kihajóztak a nyílt tengerre, és eltűntek.

– Kik voltak?– Nem angolok, de angol hajókat lopnak már vagy tíz éve.

Szabálytalan időközönként bukkannak fel, és mindig másik kikötőben,ezért eddig még senki sem hozta kapcsolatba az egyes eseteket.Először csak elsüllyesztették a part közelében horgonyzó hajókat, deaztán úgy döntöttek, hogy a bosszú mellé jól jön nekik a haszon is.

– Bosszú?

– Az egész néhány amerikai műve, akik neheztelnek ránk, mertárvák lettek az országuk ellen vívott háborúnk miatt. Akkor még csakgyerekek voltak, és ez megmagyarázza, hogy miért csak körülbelül tízéve kezdték el a bosszúhadjáratukat. – A férfi egy összehajtott papírttett Nathan elé. – Itt vannak az adataik, ennyit tudtam kiszednia letartóztatott emberükből. A feletteseimet egyáltalán nem érdekli ez



a bűnszövetkezet, ami a kikötőinket veszi célba. Csak téged akarnakelkapni, meg a magadfajta csempészeket. Én viszont nem szeretem, habeleköpnek a levesembe, és ezek a tolvajok megölték az egyik

emberemet, ellopták az én elkobzott hajómat, az én kikötőmből. Nathan felvonta a szemöldökét. Az ő hajója?– Ugye most nem arra akarsz megkérni, hogy hozzam vissza neked

a hajómat?– Nem. Ha vissza tudod szerezni a Gyöngyöt, akkor megint a tiéd

lehet. De nagy szerencse kéne hozzá. A tolvajok általában újrafestik ésátnevezik a hajókat, aztán eladják őket a gyanútlan honfitársaiknak,akik azt hiszik, tisztességes hajóépítőkkel van dolguk. És már évek óta

büntetlenül folytathatják az üzelmeiket. De te véget fogsz ennek vetni.Nem lesz könnyű szívességet kérni a jenkiktől, de rá kell venned azottani hatóságokat az együttműködésre, az ügy felgöngyölítésére éslezárására. Ez a feltételem. Egy levelet akarok látni egy amerikaihivataltól, amelyben kijelentik, hogy a tolvajokat letartóztatták ésrács mögé dugták.

– Ez minden? – kérdezte Nathan, és halványan elmosolyodott.

A parancsnok szúrós pillantást vetett rá.– Eszedbe ne jusson elmenekülni, ha szabadlábra helyezlek. Már

említettem, hogy sokat tudok rólad. Például azt, hogy van kétgyámleányod. Nem örülnék, ha az unokahúgaidnak kéne fizetniüka nagybátyjuk bűne miatt. Nos? Elfogadod a feltételeimet?

– A szabadságért cserébe? Ostoba kérdés.



A népes Malory család legtöbb tagja, valamint néhány közeli

barátjuk a Grosvenor Square-en, Edward és Charlotte Malory londoniotthonában gyűlt össze, hogy elbúcsúzzanak Jacktől és Judytól, akikmásnap reggel elhajóznak Amerikába. A legénység már a MaidenGeorge fedélzetén tartózkodott, a nagy utazóládákat is elszállították.Az útra kelő hét családtag másnap hajnalban fog kievezni a hajóhoz,és olyan korán nem tudnának búcsút inteni egymásnak a kikötőben,ezért tartották meg most ezt az összejövetelt.

Judith körülnézett a helyiségben, és Brandont kerestea tekintetével, hogy megkérdezhesse, mi történt a csavargóval.Az éjszakai találkozás után elmesélte a kuzinjának, hogy valószínűlegegy csempész fészkelte be magát a romos házba, és Brandonmegígérte, hogy az apjával együtt kiteszik a szűrét. De úgy tűnt,a hampshire-i kuzinjai aznap este nem tudtak eljönni. Judith nemlepődött meg ezen, hiszen gyakran meglátogatják őket Jacqueline-nel,és a legutóbbi alkalommal elbúcsúztak Jacktől, minden jót kívánvaneki az útra.

Derek egyébként akkor biztatóan Judith-ra is rámosolygott.– Fogadok, hogy az anyád meggondolja magát, ezért szerintem

nyugodtan kívánhatok neked is jó utat.– Bárcsak Amy mondaná ezt – felelte Jack, őszinte meggyőződéssel.Derek felnevetett.– Igen, akkor biztosan együtt utaznátok Amerikába.

Tényleg így gondolták, mert Amy még egyetlen fogadást semveszített el. Judith-nak csak most jutott eszébe, hogy milyen ostobavolt. Meg kellett volna kérnie Amyt, mielőtt elutazott Warrennel, hogyfogadjon erre. Talán Amy a kérdése nélkül is megtette, és végül ezértutazhat most el?



Jacqueline Judith-hoz lépett, és bosszúsan összeráncoltaa szemöldökét.

– Neki nem kéne itt lennie, amikor nem a család közeli barátja, csak

az anyád ismeri – morogta. Judith követte a kuzinja pillantását, és meglátta Lord Cullent, akivelRoslynn éppen lelkesen társalgott.

– De most már mindnyájan ismerjük őt, ráadásul az anyámnak igazavan. Tényleg nagyon kedves volt tőle, hogy idejött ma este, és jó utatkívánt nekem, amikor valószínűleg nagy fájdalmai vannak a sérülésemiatt.

– Azért van itt, mert beléd szeretett, és az anyád azt akarja, hogy te

is megkedveld. Mondd, hogy nem fogja rabul ejteni a szívedet!Megfogadtuk egymásnak, hogy ebben az évben még nem megyünkférjhez.

Judith elmosolyodott.– Most, hogy annyi év után megint találkoztam vele, be kell

ismernem, hogy nagyon jóképű fiatalember lett belőle. Szerintednem? – kérdezte évődve.

– Ha szereted a sötétvörös hajat és a kék szemet. Flörtölj velekedvedre, csak ne legyél még szerelmes.

– Hagyd abba az aggodalmaskodást. Nem várom, hogy miattavisszajöjjek ide, amikor még el sem indultunk.

A szoba másik végében Boyd odalépett Jameshez és Anthonyhez,akik szintén a skót fiatalembert nézték.

– Ros bevallhatta volna, hogy ebben mesterkedik, és megpróbálja

összehozni őt Judyval. De nem panaszkodom, mert ez a fiú békéthozott a családba, amikor összetörte magát. Akkor bánnám, haa lányomat is érdekelné. De úgy látom, erről nincs szó.

– Igen, ezt én is észrevettem – bólintott James.– Ő viszont teljesen odavan Judyért – vetette közbe Boyd.– Ezt honnan tudod, jenki? – kérdezte Anthony.



– Azért, mert nagyon készséges volt, amikor végső megoldáskéntmegkerestük Jackkel, és megkértük, hogy színleljen sérülést, és ígysegítsen meggyőzni Roslynnt.

– Az a merevítő a lábán elég valóságosnak tűnik – jegyezte meg James.– Mert nem színleli a sérülését – közölte Boyd vigyorogva. – A fiú

hihetetlenül ügyetlen. Annyira izgatott lett a terv miatt, hogy ténylegleesett a lováról, és eltörte a lábát.

James megcsóválta a fejét.– Azt hiszem, végül mégis váltanom kell néhány szót Roslynn-nal –

szólalt meg Anthony. – Mi az ördög ütött bele, hogy egy ilyen

kétbalkezes alakkal akarja összehozni a lányunkat?– De be kell látnod, hogy ragyogó terv volt – állapította meg James.

– Mármint a lábtörés. Neked is eszedbe juthatott volna, Tony.– Nem is tudtam erről az alakról. Hogyan találhattam volna ki

ilyesmit?– Csak ne feledjétek, hogy mindketten az adósaim vagytok. Jusson

eszetekbe, amikor legközelebb belém akartok kötni – vigyorgott Boyd,

majd otthagyta a két lordot.– Nocsak! – nevetett fel Anthony. – Ez a jenki most kioktatott. És

láttad a kárörvendő vigyorát? James megvonta a vállát.– Pedig tudnia kéne, hogy a memóriám csődöt mond, ha nincs

kedvem emlékezni. És az emlékezetem egészen biztosan cserben foghagyni, ha egy Andersonnak kell megtartani az ígéretemet. Persze

a feleségek mindig kivételek.Lord Cullen nem maradt sokáig. Nem is lett volna szabad eljönnie,mert az orvosai szerint három hónapig nem állhat a sérült lábára. Judith megköszönte a látogatását, és gyors felépülést kívánt neki. Jacqueline ezután belekarolt, és Roslynn meg Georgina felé vezettea barátnőjét.



– Te is izgatott vagy? – kérdezte Jack. – Remekül fogjuk magunkatérezni! Már alig várom a kalandokat.

– A győzelem miatt örvendezel, és nem az izgatottságtól. Ez nagy

különbség.– Akármi is az oka, menjünk, és osszuk meg az anyáddal. Beadtaugyan a derekát, amikor megtudta, hogy a skót sem lesz itt a szezonelején, de azért még elég bosszús a „közös lázadás”-unk miatt.Ő fogalmazott így – tette hozzá Jacqueline. – És ha nem boldog, akkorTony bácsi ma éjjel nem kap tőle… búcsúcsókot, és egész úton pocsékhangulatban lesz.

Judith elpirult Jacqueline merész megjegyzésétől, de hagyta, hogy

a barátnője átvonszolja a helyiségen, Roslynnhoz és Georginához. Mármegszokta Jacqueline szókimondását, mégis úgy vélte, hogy nem illikbeszélni arról, amit a szülei a zárt ajtók mögött csinálnak. Sőt mégcélozni sem szabad rá.

A két lány odalépett Roslynnhoz, és kétfelől átkarolta a derekát. Judith már százhatvan centiméter magas volt, akárcsak az anyja, ésaranyszínű hajában ugyanolyan vöröses csíkok ragyogtak. De az apja

különleges kobaltkék szemét örökölte, és a rokonai nem győztékhangsúlyozni, milyen szép ez a párosítás. Judith szív alakú, finomvonású arca, keskeny orra, és telt ajka is az anyjára emlékeztetett. Jacqueline azonban egyáltalán nem hasonlított az anyjára. Példáulszázhatvanhét centiméter magas volt, és nem ol yan apró termetű,mint Georgina. Ehhez James Malory szőke haját és zöld szemétörökölte, de az arcvonásai nem emlékeztettek egyik szülőjére sem.

Pisze orra, egzotikus arccsontja és makacs álla teljesen egyedi volt,akárcsak a szája, amiről sokan azt mondták, hogy túl érzéki. Jacqueline lefegyverző mosolyt villantott Roslynnra, mert tudta,

hogy ezzel mindenkinek meg tudja olvasztani a szívét. Áma nagynénjénél most nem érte el a várt hatást.



– Hagyd ezt abba, Jack! – förmedt az asszony az unokahúgára. – Nemtudsz megenyhíteni, mert nagyon felbosszantottál a kiscselszövéseddel.

– Ez biztos? – kérdezte Jacqueline. – Nem hallom a skótakcentusodat, ami jelezné, hogy tényleg fel vagy háborodva. De Judyazt fogja hinni, hogy haragszol rá, ezért jól jönne neki egy kis biztatás,mielőtt elhajózunk Amerikába. – Jack hirtelen elkomolyodott, és úgyfolytatta: – Ne hagyd őt szenvedni, amiért volt egy kis…

Georgina úgy érezte, hogy közbe kell avatkoznia.– Egy szót se többet, Jacqueline Malory! Elég volt! Jacqueline elszántan állta az anyja pillantását, és látszott rajta, hogy

nem fog meghunyászkodni. Mindig megvédte a családtagjait, főleg Judith-t. Nem ez volt az első alkalom, hogy a barátnője védelmére kelt,és Roslynn ezt nagyon szerette benne.

– Semmi baj, George – nyugtatta meg Roslynn a sógornőjét, majd Jackhez fordult. – Megértettem, miről beszélsz, drágám. Én semakartam elengedni az én kislányomat egy anyai búcsúcsók nélkül. – Roslynn Judith-hoz hajolt. – Érezd jól magad. Azt szeretném, ha az út

minden percét élveznétek. – Majd szigorú arcot vágott, és úgyfolytatta: – De aztán nehogy úgy gyere vissza, hogy szerelmes vagy!Várj még ezzel, és itthon szeress bele valakibe. Ez az utolsó szavam! – tette hozzá Roslynn, majd egy mosollyal enyhítette a félig tréfás, féligkomoly figyelmeztetését.

Jack, aki Roslynn másik oldalán állt, most előrehajolt, ésa barátnőjére nézett.

– Nem mondtad el neki?– Mit? – érdeklődött Roslynn. Jacqueline felnevetett.– Az idén még nem megyünk férjhez. Talán jövőre, vagy két év

múlva. Nem kell sietnünk. Tényleg semmi okunk rá.



– Így igaz, anya – erősítette meg Judith a barátnője mondandóját. – A próbálkozás sokszor élvezetesebb, mint a cél elérése.

Miután a lányok távoztak, hogy másokkal is beszélgessenek,

Roslynn jelentőségteljes pillantást vetett Georginára.– Ezek kétségkívül a te lányod szavai voltak.– Minden bizonnyal – bólintott Georgina.– De hogy lehetnek ennyire naivak? Ha megtörténik, akkor

megtörténik, és semmit sem tehetnek ellene.– Tudom. De akkor is kár, hogy az apja nem ismeri Jack szándékait.

James jól leplezi az indulatait, de az év kezdete óta olyan, mint egypuskaporos hordó, mert arra gondol, hogy az év végén Jack már férjnél

lesz. Attól tartok, nehezen viseli majd, ha a lánya beleszeret valakibe.– Szerinted Anthony örül neki? Azelőtt csak hetente néhány

alkalommal látogatta meg a Knighton Hallt, de az utóbbi hónapokbannaponta jár oda. Szeretné megállítani az időt, de nem tudja, és eznagyon bosszantja. Az az igazság, hogy ezért nem akartam késleltetni Judy londoni debütálását. Abban reménykedtem, hogy még a szezonkezdete előtt megkedveli az ifjú Cullent. Minél hamarabb férjhez

megy, annál előbb visszatér a család élete a megszokott kerékvágásba.Persze, csak amíg Jaime el nem éri a nagykorúságot.

Georgina felnevetett.– Ezt igazán hamarabb is bevallhattad volna, kedvesem.– Valószínűleg igazad van. – Roslynn felsóhajtott. – Szerintem

a férjeink nehezen viselik, hogy lányokat kell nevelniük. A fiúk nemokoztak volna nekik ilyen gondokat. De a lányok! Attól tartok, még

nagyon sok bajnak nézünk elébe. És komolyan féltem a leendőkérőiket. A mi férjeinket nem olyan fából faragták, hogy tétlenülüljenek, és hagyják az eseményeket a természet törvényei szerintalakulni.



Judith alig tudta leplezni a mosolyát, amikor Jackkel odébb sétáltak.

Most már ő is érezte ugyanazt az izgalmat, amiről néhány perccelkorábban Jacqueline beszélt. És a kuzinja annyira büszke volt, hogyvégül igaza lett! Látszott rajta, hogy legszívesebben egyfolytában ezzeldicsekedne. Judith nem akarta még egyszer hallani, hogy „lám, énmegmondtam”, mert már olyan sokszor hallotta, hogy kezdtebosszantani. Ezért, amikor legközelebb Jacqueline kinyitotta a száját, Judith egyszerűen rászorította a tenyerét.

– Ne mondd ki! Majd én. Igazad volt, mint mindig. Az anyám nemharagszik rám, amiért így alakultak az események. Legördülta vállamról ez a nagy teher, és már én is önfeledten tudom élvezni azutazást.

– Nem ezt akartam mondani – felelte Jacqueline, és a szalonkétszárnyú ajtaja felé fordította Judith-t. – Ki az, és miért tűnikismerősnek?

Judith szemügyre vette a férfit, aki most lépett be a helyiségbe.A jövevény elegánsan öltözött, de nem angolosan. Nem a szokásosangol felöltő volt rajta, hanem egy fekete hermelinprémmel díszítettkabátot viselt. Az alatta lévő szalonkabát az angol divattal ellentétbenlefelé bővült egy kicsit. És egy kard kandikál ki a kabátja alól?Külföldinek tűnt, de Jacqueline igazat szólt. Tényleg ismerős volt. Ésezt nem csak ők gondolták így.

Edward bácsikájuk is így vélekedhetett, mert közelebb lépett hozzá.

– Egy újabb régen elveszett rokon? – kérdezte a tőle megszokottszívélyes hangon. – Gyere be!

Majdnem mindenki egyszerre fordult oda, hogy megnézze, kihezbeszél Edward. Az ajtóban álló fiatalember láthatóan zavarba jött,amiért hirtelen a figyelem középpontjába került, és talán meg is



lepődött, hogy olyan sok embert talál a szalonban. Bár Judith nemhitte, hogy a magas, jóképű fiatalember rokonságban áll velük,mégsem gondolta, hogy a nagybátyja viccelt. Edward bácsi nem

szokott a rokonsággal kapcsolatban tréfálkozni.Az idegen sem cáfolta meg Edward kijelentését, inkábbmeghökkentnek látszott.

– Honnan tudtad? Judith kuzinja, Regina mosolyogva közelebb lépett. Jack bátyja,

Jeremy is elmosolyodott, és közelebb lépett hozzá. Anthony is követte.Mind hasonlítottak az idegenre. Ugyanaz a mandulavágású, kobaltkékszem és hollófekete haj.

– Egy újabb Malory – állapította meg James a nyilvánvaló igazságot,a lehető leggunyorosabb hangján.

A fiatalember Jamesre nézett, és egyáltalán nem ijedt meg tőle, minta legtöbb férfi, aki először találkozik vele.

– Nem, uram. Én nem vagyok Malory. Gróf Andrássy Benedekvagyok, Magyarországról.

– Valóban? Akkor is vérrokon. Áruld el, melyik Sztefanov őstől

származol.– Mariától… valószínűleg.– A mi Anasztázia nagymamánk nagymamájától? – csodálkozott

Anthony. – Nem tűnsz túl biztosnak ebben. – A dédnagyapám naplójából szereztem ezt az információt, de

sajnos már csak emlékezetből idézhetem. – Egy újabb napló? – nevetett fel Anthony, majd Andrássy értetlen

pillantása láttán hozzátette: – Mi is találtunk egyet, körülbelül tízévvel ezelőtt, amit a nagymamám, Anasztázia Sztefanova írt. Azelőttcsak a családi szóbeszédből sejtettük, hogy cigány vér folyik azereinkben.

Andrássy bólintott.



– Azelőtt sosem hallottam erről a Sztefanov nevű felmenőmről.Szerintem a néhai apám sem tudott róla. A cigánykaravánok gyakranátvonulnak Magyarországon, de nem maradnak sokáig. Én eddig még

eggyel sem találkoztam. Tehát én még a szóbeszédet sem ismertem,ezért fogalmam sem volt a történetről, amíg meg nem találtama naplót. Vicces módon, sosem szereztem volna róla tudomást, és nemolvashattam volna el, ha a mostohahúgom az egyik dühkitörése soránnem rejtőzik el a padláson. De ez egy olyan kellemetlenség, amivelsenkit sem akarok most terhelni.

– Talán majd máskor – javasolta Edward, és előrelépett, hogybevezesse a helyiségbe Andrássyt. – És mi történt a naplóval? Miért

nincs már nálad?– Megsemmisült a tűzben, ami elpusztította a házamat és minden

örökségemet.– Milyen szörnyű – jegyezték meg többen is a helyiségben.– Tehát nincstelen lettél? – érdeklődött Edward. – Nem, szó sincs róla. Az apám ugyan nem bízott a bankokban, de én

nem értettem egyet az idegenkedésével. Van egy örökségem az

anyámtól is. Beszélhetnénk bizalmasan?– Arra semmi szükség, fiam – válaszolta Edward. – Ebben a szobában

mindenki családtag.A fiatalember egy pillanatig nem tudott megszólalni

meglepetésében, pedig Edward igazat szólt. Ott volt mind a négyidősebb Malory fivér: a legidősebb, Jason, Haverston harmadikmárkija, a második legidősebb, Edward, valamint James és Anthony.

A feleségeik is mellettük álltak, és a gyermekeik többsége, beleértvea gyerekeik házastársát, és néhány unokájukat is. Több mint húszMalory rokon jött el Jack és Judith búcsúztatására, és a fiatal grófonlátszott, hogy nagyon meg van illetődve.

– Ezt nem tudtam – mondta Andrássy, és végignézett a rokonaiarcán, majd könnybe lábadt a szeme. – Abban reménykedtem, hogy



talán sikerül megtalálnom Maria néhány leszármazottját, de… Nemgondoltam volna, hogy ilyen sokan lesznek. Ráadásul úgy tűnik,mintha senkit sem lepne meg a felbukkanásom.

Edward felnevetett.– Nem te vagy a család első olyan tagja, aki váratlanul kerül elő, ésfelnőttkorában ismerjük meg, fiam. Bár te távolabbi vagy, mintsejtettük. És bizonyára mindenkit nagyon érdekel, mit olvastál abbana naplóban a mi üknagyanyánkról, Maria Sztefanováról.

Anthony átnyújtott Andrássynak egy italt, de a fiatalember csaktartotta a poharat a kezében.

– A napló a dédnagyapámé, Andrássy Károlyé volt, Maria fiáé –

szólalt meg végül. – Karl apja, érthető módon, nem akart beszélnia félrelépéséről egy cigány nővel, és hallgatott is róla egészen addig,amíg azt hitte, hogy haldoklik. Maria karavánja áthaladóban voltarrafelé, és a férfi megengedte nekik, hogy egy éjszakát a birtokántöltsenek. A nő eljött hozzá, és felajánlotta magát fizetségnek. Fiatalvolt és csinos, Karl apja mégis visszautasította, egészen addig, míg a nőazt mondta, hogy egy fiú fog születni az együttlétükből.

Az üknagyapámnak nem volt gyereke, pedig négy feleséggel ispróbálkozott. Elég kétségbeesett és elkeseredett volt, ezért hitta nőnek, de másnap reggel dühös lett, mert úgy érezte, hogybecsapták.

– És nem volt hazugság?– Nem. Valahogy Maria tudta, mi lesz. És megesküdött, hogy elhozza

neki a fiút, ha megszületett. Az üknagyapám még akkor sem hitte el,

hogy a gyermekét hordozza a szíve alatt, de a biztonság kedvéértmegtiltotta neki, hogy elmenjen a karavánnal. Fogva tartotta,pontosan kilenc hónapig, amikor is Maria életet adott egy fiúnak.Az üknagyapám akkor elengedte, de megtartotta a fiát, akit Karlnaknevezett. Maria azt mondta, hogy a fiú majd megtalálja őt, ha szükségelesz rá, akárhol is tartózkodik éppen a világban. Milyen furcsa ilyet



mondani. Az üknagyapám soha többé nem látta a cigánylányt, és nemmesélt az anyjáról a fiának, az egyetlen örökösének, egészen addig azestéig, amikor azt hitte, hogy meg fog halni.

– És meghalt aznap este? – kíváncsiskodott James.– Nem. Még tíz évig élt, de sem ő, sem Karl nem említette ezt a furcsatörténetet többé. De amikor az üknagyapám végül meghalt, Karl azanyja, Maria keresésére indult. Angliában találta meg, ahol mégmindig a vándorcigány karavánnal utazott. Az unokája, Anasztázia,éppen akkor ment férjhez egy angol márkihoz.

– Várj! – szólalt meg Jason, a homlokát ráncolva. – Az nem lehet,hogy Karl csak annyit írt Anasztázia férjéről, hogy egy angol márki

volt. Nem tett róla több említést?– De igen. A naplóban az állt, hogy ő volt Christopher, Haverston

márkija. Először Haverstonba mentem, de ott azt mondták, hogya mostani márki Londonban van. Megadták a címét, de kis híján nem jöttem el ide ma este, mert csak átutazóban vagyok Angliában.Amerikába igyekszem, hogy megkeressem a mostohahúgom,Catherine igazi apját. Úgy terveztem, hogy előbb az ő ügyét rendezem

le, és kiteszem az életemből, mielőtt megpróbálom megkeresni Mariavalamelyik leszármazottját. Aztán mégsem tudtam ellenállnia kísértésnek, hogy legalább egy rokonommal ne találkozzak, mielőttelhagyom Angliát.

– Kezdem azt gyanítani, hogy nem szívesen találkoznánka mostohahúgoddal – jegyezte meg James.

Andrássy felsóhajtott.

– Igazad van.– Ne aggódj, fiam – szólalt meg Edward. – James bátyám meglepően jól kezeli a családban felbukkanó nehézségeket, ezért az ilyesmit rászoktuk bízni, legyen az valami apróság, vagy egy nagy horderejű eset.

A fiatal lord arcán látszott, hogy megbántódott.



– Nem segítségért jöttem ide. Képes vagyok megoldania feladataimat, és a húgom…

– Igen, igen. Ő a te kereszted, értjük – bólintott Anthony, és átölelte

Andrássy vállát. – De a bátyám azért nem fog panaszkodni, hasegítenie kell. James felvonta a szemöldökét.– Álljon meg a menet! – emelte fel a kezét, de senki sem figyelt rá,

mert Anthony még nem fejezte be a mondandóját.– Nem tudom, hogy kinek a szerencséje, a miénk vagy a tiéd, de

holnap korán reggel éppen Amerikába indulunk. Szívesen látunka hajón, hogy együtt utazzunk. Nem kell több szót ejtened a húgodról,

ha nem akarsz. Így legalább adsz nekünk egy esélyt, hogy kicsit jobbanmegismerjünk téged, te pedig minket. Még úgy is felfoghatod, hogya sors vezetett ide ma este.

Andrássy nem fogadta el az ajánlatot, de nem is utasította vissza.Mielőtt dönthetett volna, a család többi tagja is hozzálépett, mertbeszélni akart vele. James és Anthony félreállt, és nézte, milyenkészségesen befogadja őt a család. Most éppen Jack és Judy szorította

sarokba a fiatalembert.– Lyukat fognak beszélni a hasába – vélte Anthony.– Jack minden bizonnyal – bólintott James. – Nagyon ért hozzá. És

ha Jack úgy véli, hogy velünk kell jönnie, akkor a kérdés gyakorlatilagmár el is dőlt.

– Nincsenek kételyeid arról, hogy közülünk való? – kérdezteelgondolkodva Anthony. – Nem tártad ki a karodat, hogy a kebledre

öleld.– Nem árt, ha megvizsgáljuk a hátterét – felelte James. – Megkérem Jeremyt, hogy tudjon meg róla mindent, amíg távol vagyunk. De hafigyelembe vesszük, hogy az Andersonok térfelére merészkedünk be,akkor nem árt, ha van mellettünk még egy Malory, akármilyen távoliis a rokonság. – James egy pillanatra elhallgatott. – Ugyanakkor nem



biztos, hogy jó ötlet egy hajón utazni vele. Ha megismer minket, lehet,hogy el akar szaladni.

– Csak magadról beszélj, öregfiú.

– Nem baj, majd megtudjuk, ha megtörténik. És egy hajón nincshova futnia.Anthony felnevetett.– Nem kéne ma este felébresztenünk Knightont? Meg akarsz

szabadulni az indulataidtól, mielőtt vitorlát bontunk? Bár szerintema boksz jótékony hatása legfeljebb egy hét tart.

– Nincs szükség arra, hogy szegény Knightont zaklassuk.Berendeztem egy ringet a Maiden George rakterében. Szeretek előre

tervezni.



– Biztos, hogy ezt akarod, kapitány? – kérdezte Corky Menadue,

miközben Nathannel álldogált a londoni kikötő dokkjai előtt. Nathan elmosolyodott.– Visszaszerezni a hajómat? Hát persze.– Arra gondoltam, hogy munkával keresni meg az út árát

a gyarmatokra.– Azt hiszem, már államoknak hívják őket. – De ki tudnád fizetni az útiköltséget – erősködött Corky, méghozzá

nem először. Nathan lenézett az első tisztjére. Corkyt is az apjától örökölte,a Gyönggyel együtt, de egész életében ismerte a férfit. Corky JoryTremayne első tisztje volt, és Nathan gyakorlatilag az apja hajóján nőttfel, egészen addig, míg Jory kirúgta onnan. Akkor tehetetlen haragtombolt benne, de akármit mondott, akármit tett, nem tudtamegváltoztatni az apja döntését. Jory azt hangoztatta, hogy az őérdekében cselekszik így, mintha Nathan nem tudná megvédenimagát. Nathant azóta gyötri a gondolat, hogy az apja most is élne, haott van a hajón azon az éjszakán, amikor lelőtték.

Felejtsd el Grigget! Mondtam már, hogy fel fogom akasztani! Nem minthaNathan nem tudná megtalálni őt, megelőzve Burdis parancsnokot. Deelőször vissza kell szereznie a hajóját.

– A többi vitorlás csak egy hét múlva indul – emlékeztette az elsőtisztjét. – Ráadásul nem Connecticutba tartanak, ahová mi megyünk.

Ez a hajó alig ötven mérfölddel az úti célom mellett fog kikötni. És azidő akkor is ellenünk dolgozik, ha az útiköltségre akarnám pazarolnia pénzemet, ami eszem ágában sincs. A Gyöngyöt el fogják adni, ha nemérünk oda időben.



– Csak aggódom az indulatosságod miatt. Utoljára az apád volta kapitány, aki parancsolt neked, és annak már öt éve. Emlékszel mégrá egyáltalán?

Nathan kurtán felnevetett, de Corky még nem fejezte bea mondanivalóját.– Ráadásul ez a kapitány valami uraságféle, legalábbis erre

gyanakszom, a magas bérből ítélve, amit fizet nekünk. És jól tudom, mia véleményed a nagyurakról.

– Nem kell velem jönnöd, Corky – mondta Nathan a göndör hajúbarátjának.

– Mi mást tudnék csinálni, amíg visszajössz a Gyönggyel?

Miután Burdis szabadon engedte Nathant, ő megkereste Corkyt mega legénység többi tagját a southamptoni rejtekhelyen. Ide költözött,miután elhagyta Cornwallt. Először megdöbbentek, amikor megláttákőt, aztán nem győztek örvendezni, hogy Nathan megint szabad emberlett, mert a vámosok rajtaütése után nem hitték, hogy látják még azéletben. Nathan nem neheztelt rájuk, hogy megfutamodtak, amikora hajóját és a rakományát elkobozták. Inkább örült, hogy sikerült

elmenekülniük, mert velük Burdis biztosan nem kötött volnamegállapodást. Még mindig nehezen hitte el, hogy megint szabadon járkálhat.

Burdisről végül kiderült, hogy egész rendes ember, a rangjaellenére. Intézkedett, hogy Nathan kapjon meleg vizet a fürdéshez,adjanak neki kiadós ételt, és a személyes tárgyait is visszaszolgáltatta,a pisztolyát is beleértve. Arról is gondoskodott, hogy vigyék el

southamptoni otthonába.Ott Nathan beszámolt a történtekről és a küldetéséről. Az embereimég aznap este lopni akartak neki egy hajót, és ő is hajlott volna erre,de emlékezett a parancsnok feltételeire. Visszautasította az ajánlatot,és közölte velük, hogy törvényes úton kell Amerikába jutnia.



– Ha a saját hajódon kívül ellopsz egy másikat, akkor végea megállapodásunknak – figyelmeztette Burdis. – Többé nemszegheted meg a törvényt, Tremayne kapitány.

Túl sok a feltétel, gondolta Nathan, de elhatározta, hogy be fogjatartani őket, mert csak így szerezheti vissza a hajóját.Amikor úgy döntött, hogy az apja nyomdokaiba lép, tudta, nem lesz

könnyű dolga. Mégis élvezte a csempészés kihívásait, és mindigvidáman az arcába nevetett a vámosoknak, amikor üldözőbe vették.Sosem értek a nyomába, hogy elkapják, amikor a csatorna vizén szeltea habokat. De próbára tette a türelmét, és rengeteg bosszúságotokozott neki az állandó kényszer, hogy új helyet kell keresnie

a rakományának.Néhány hónappal korábban azt hitte, hogy megoldotta ezt

a problémát, amikor talált egy tökéletes rejtekhelyet: egy elhagyatottházat Hampshire-ben, kicsit távolabb a parttól. Azért is örülta háznak, mert Wrighton hercege volt a közvetlen szomszédja.Egyetlen vámos sem merészelne ott szimatolni. De arra nem számított,hogy a hercegnek kotnyeles szolgái vannak. Ha az a nőszemély nem

akar szellemekre vadászni aznap este, vagy a szeretőjével találkozni,amit Nathan sokkal valószínűbbnek tartott, akkor nem kellett volnasebtében elszállítania a rakományt, és nem kapják el.

Üzent a legénységének Southamptonba, hogy hozzák a hajóta titkos öbölbe, ahol ki szoktak rakodni, mert el kell szállítani az árut.Valamelyik embere megemlíthette ezt a tervet Grigg legényeinek.Vagy talán Grigg egyik embere kihallgatta, ahogy erről beszélgetnek.

Nem az lett volna az első alkalom, hogy a két hajó legénységeugyanabba a kocsmába tér be. Nathan inkább ezt tartottavalószínűnek, mert nem szívesen gondolt arra, hogy áruló vanközöttük. De végül az egészről az a szellemvadász nőszemély tehet.

Nem viccelt, amikor azt mondta Burdisnak, hogy egy nőt hibáztat.Több erőfeszítést kellett volna tennie, hogy biztosítsa a hallgatását.



Egy csókkal általában meg tudta lágyítani a fehérnépet, de ezzela nővel nem érte el a kívánt hatást. Azt hitte, hogy felébreszthetia rokonszenvét, és nem árulja el senkinek a rejtekhelyét. Talán meg

kellett volna gyújtania azt a lámpást, hogy lássa, kivel van dolga, merta mosolya is csodákra képes. De a csókkal nem sikerült maga melléállítania, inkább megsértette. A sötétben is érezte, mennyirefelháborodott, nem is kellett látnia hozzá.

– Van még időnk legurítani egy korsó sört, és eljátszadozni egykészséges nőszeméllyel, kapitány.

– Mondtam már, hogy ne szólíts így! Ezen az úton nem a kapitányodvagyok.

Nathan nagyon unatkozott, hogy csak álldogálnak és várják, mikortűnnek fel a szekerek. Körülnézett a londoni kikötőben, de az utolsószekér már tíz perccel korábban elment, és egyet sem látott feléjüktartani. Valószínűleg hamarosan megérkeznek, és nem akartakockáztatni az amerikai útját. Az kéne még csak, hogy kirúgják, mertnincs ott, amikor a szekerekről le kell rámolni a poggyászt. Mindennap számított, mert ha nem ér oda időben, a Gyöngyöt átalakítják és

eladják. Éppen elég bosszantónak találta, hogy a hajó, amireSouthamptonban jelentkezett, kitérőt tett Londonba, hogy utasokatvegyen fel.

– Gyere – kérlelte Corky. – Azt mondták, hogy várjunk, de azt senkisem említette, hogy nem várakozhatunk egy közeli kocsmában.Nézzük az ajtón át a szekereket, ha annyira aggódsz. De a csónak mégvissza sem jött a hajótól, hogy újabb rakományt vigyen. És hosszú lesz

az út. Ma este csak az érdekel, hogy egy nővel szórakozhassak. Nathan felhorkantott.– Három napja Southamptonban is élvezted egy nő társaságát. Vagy

túl részeg voltál, és nem emlékszel?



– Már hogyne emlékeznék. – Corky elvigyorodott. – De az akkor volt,és ez az utolsó esténk a szárazföldön. Három hét a tengeren átkozottulhosszú idő.

– Ha jó a szél, két hét alatt is odaérhetünk, és neked nem szükségesvelem jönnöd. Még mindig visszamehetsz Southamptonba, hogy ottvárd meg a visszatérésemet.

– És első tiszt nélkül hagyjalak a visszaúton? Kár, hogy túl későnhallottunk erről a hajóról, és nem tudtuk a többieket is idehozni.

– Nem is értesültem volna a felvételről, ha nem nézek be Alfhez ésPegg yhez, hogy értesítsem őket a távollétemről, ami néhány hónap islehet.

Az idős Alf gondoskodott arról a házról, ami Southamptonban volt,néhány mérföldnyire a parttól. Nathant a házaspárhoz irányították,amikor keresett valakit, aki a gondját viseli az unokahúgainak, amígtávol van a Gyönggyel. Végül a vártnál jobban járt velük, mert a háznakvolt egy saját hajóállása, és Alf megengedte, hogy ott horgonyozzona Gyönggyel.

Alf nagylelkű volt, miután a felesége, Peggy, beleegyezett, hogy

vigyáz a lányokra. Még díjat sem számolt fel Nathannek, csak azta szabályt fektette le, hogy ott sosem pakolhatja le a rakományt, mivelismerte Nathan üzelmeit. Alf nem árult el semmit Nathanneka kikötőjében álló nagyobb hajóról, azt sem kötötte az orrára, hogymiért üres, Nathan pedig nem volt abban a helyzetben, hogykíváncsiskodjon, amikor az idős házaspár olyan nagy szívességet tettneki.

– Legalább azt sikerült elintézned, hogy veled együtt legyek a hajón– morogta Corky.– Csak azért, mert még mindig szükségük volt egy ácsra, és rávettem

őket, hogy téged is vigyenek magukkal. Alf nem is akarta megemlíteninekem ezt a munkát, mert tudja, hogy már régen nem foglalkozom azácsmesterséggel. A felesége, Peggy hozta fel a lehetőséget.



Valahányszor meglátogatom a lányokat, mindig nyaggat, hogyvégezzek megint olyan munkát, ami miatt nem kerülhetek börtönbe.Az öregasszony félt engem.

– Szereti az unokahúgaidat, és aggódik, hogy gyám nélkülmaradnak. És te is tudod, hogy igaza van. Most is milyen közel kerültélahhoz, hogy valóra váltsd a félelmeit. Biztos vagy abban egyáltalán,hogy vissza akarod kapni a hajódat?

– Most te is nyaggatni fogsz?– Belátod már, hogy jó ötletnek tűnik az a korsó sör? – vágott vissza

Corky.



Nathan nevetve beadta a derekát, és elindult a barátjával

a rakparton. A kocsma, amit Corky kiszemelt magának, egy raktár ésegy jegypénztár között volt. Nathan nem ismerte Londont, sosem jártmég ott, és nem sok jót hallott róla. De egy kocsma mindenütt kocsma,és ez sem különbözött a southamptoni ivóktól. Nathant nemérdekelték a nők az utolsó parton eltöltött estéjén, mert túl sokminden járt a fejében, és nem lett volna türelme ahhoz, hogy egy nővelfoglalkozzon. Egy pint sört viszont szívesen legurított volna.

Sosem vágyott arra, hogy kötelességei legyenek, mégis így alakultaz élete. Előző évben még szabad volt, mint a madár, és akkor talán ő javasolta volna, hogy keressenek maguknak készséges nőszemélyeket,akikkel elszórakozhatnak. De azóta nagyon megváltozott. Amiótaa nővére meghalt, és ő volt az egyetlen a családban, akigondoskodhatott a két gyerekéről. Persze ő is úgy tervezte, hogyelőbb-utóbb megállapodik, de nem sietett elérni ezt a célt.

A két unokahúga, Clarissa és Abbie, nagyon kedves lány volt. Sosemgondolta volna, hogy ilyen gyorsan megszereti őket, de mindenlátogatás után nehezebben vált el tőlük. A hétéves Clarissa volta fiatalabb és az elevenebb a két lány közül. Valahányszor megláttaNathant, vidám kiáltással vetette magát a karjába. A kilencéves Abbievisszafogottabb volt. Szegény kislány még mindig próbálta utánozniaz apja sznob rokonait, mert azt hitte, az az illendő viselkedés. De márkezdte ő is megtalálni az egyéniségét. Amikor néhány nappal

korábban találkoztak, önfeledten örült neki, és búcsúzáskor Nathanérezte, hogy könnyes az arca. Istenem, most nagyon nehéz volt elválnitőlük!

Nem érdemlik meg, hogy szegénységben éljenek, csak azért, merta szüleik meghaltak. Nathan elhatározta, hogy igazságot szolgáltat



a lányoknak, és mindent elkövet, hogy szerető otthont és olyankényelmes életet biztosítson nekik, amit kiskorukban megszoktak.

A lányok egészen más nevelést kaptak, mint ő, de ez azért volt, mert

a nővére, Angie, jól ment férjhez. Egy szép házban élt Surrey-ben,a lányairól nevelőnők és magántanárok gondoskodtak, és szépruhákban járatta őket. Kár, hogy ez a jólét egy szinte elviselhetetlenrokonsággal járt együtt. A sógora rokonai lenézték őket, mert volt egykisebb rangjuk, amit rendkívül fontosnak tartottak. Nathan nemkedvelte Angie férjét, mert a házasságuk után hamar kiderült, hogycsak azért vette el a nővérét, mert egy gróf leszármazottja.Valahányszor Nathan meg akarta látogatni Angie-t vagy az

unokahúgait, be kellett osonnia a házba, mert a sógora megtudta,hogy Jory csempész, és sejtette, hogy Nathan is az.

De az unokahúgait kisemmizték, és mindent visszavett tőlüka sógora családja, miután az apjuk meghalt, megölve Angie-t is. Be voltrúgva, és túl gyorsan hajtotta a hintóját. Nathan nem gondolta volna,hogy ez lehetséges, de a végén még jobban meggyűlölte a nemességet,amikor azok a szívtelen sznobok hátat fordítottak a saját unokáiknak,

csak azért, mert sosem fogadták el Angie-t. A lányoknak csak a szépruhák maradtak, amelyeket már ki is nőttek, meg egy nagybácsi, akiremélte, hogy meg tudja valósítani azokat a célokat, amelyeketminden józan ember lehetetlennek tartott volna.

Nathan rendelt egy sört, aztán még egyet. Megint érezte a haragot,ami mindig fellángolt benne, ha alaposabban belegondolta helyzetébe. Talán az utolsó kikötői estéjét inkább egy jó verekedéssel

kéne felpezsdítenie.A sört a kezében tartva, körülnézett a helyiségben, hátha találvalakit, aki megfelel a célnak. De a kocsma olyan zsúfolt volt, hogyegyetlen ökölcsapás is hatalmas tömegverekedéshez vezetett volna.Nem ez lenne az első alkalom, amikor az éjszakát a börtönben tölti



emiatt, de ma este nem kerülhet oda, ha vissza akarja szereznia Gyöngyöt.

Elindult az ajtó felé, de gyorsan elfordult, mert éppen újabb öt

vendég lépett be rajta, és felismerte az egyiket. Mi az ördög? Mitkeresnek Hammet Grigg emberei Londonban? Utoljára öt évvel ezelőttlátta Southamptonban Mr. Olivey-t, Hammet első tisztjét, akitfelismert. Akkor Grigg néhány emberével megkereste Nathant, ésérdeklődött nála Jory rejtekhelye után. Nathan még mindigharagudott az apjára, és azt felelte, hogy nem tudja, és nem is érdekli.Egy darabig figyeltették, azt remélve, hogy elvezeti őket Joryhoz. DeNathan többé nem látta az apját, és Hammet meg az emberei végül

maguktól is megtalálták Joryt… A cornwalli csempész olyan bolond, hogy egy rakomány adózatlan

árut hoz az ország legnagyobb városába? Nathan nem tudtaelképzelni, hogy a londoni dokkokat használja az üzelmeire.Valószínűleg valami más miatt van itt, talán vásárlókat keres. De ha azemberei itt lebzselnek a kikötőben, akkor Grigg sem lehet messze.Nathan nem győzött örvendezni a szerencséjének, hogy Burdis

parancsnokot megelőzve Grigg nyomára bukkanhat. Nos, az előbb verekedni akart. Ha Grigg holléte felől kérdezősködik,

akkor biztosan eléri a célját, de jobb, ha erre odakint kerül sor. Vagyvárjon, és kövesse a férfiakat, amikor távoznak? De lesz rá elég ideje?

Nathan gyorsan maga mögé pillantott, de közben nem veszítetteszem elől a matrózokat. Az öt férfi még mindig az ajtóban állt, ésa helyiséget pásztázta. Nem voltak üres asztalok, ahová leülhettek

volna. Ha nem távoznak, a bárpulthoz lépnek mindjárt, ahol Nathanálldogált. És akkor elkerülhetetlen a verekedés… Nathan elhatározta magát. Az ajtóhoz masírozott, és gorombán

félrelökte az öt jómadarat, miközben kifurakodott közöttük. Könnyenmegtehette, mert magasabb és erősebb volt náluk. Jól sejtette, hogya férfiak a nyomába erednek, és kilépnek az utcára. Elbizakodottá tette



őket, hogy öten vannak egy ellen. Nem ismerték elég jól, és Nathan aztakarta, ez néhány percig még maradjon így. Az elbizakodott férfiakhajlamosak a fecsegésre.

– Távozol, és nem is köszönsz nekünk, fiú? – szólította meg Mr.Olivey, és megragadta Nathan karját, hogy megállítsa. – Azt hitted,nem ismerünk fel?

– Mit keresel itt? – kérdezte egy másik. – Miért nem… Azt hallottuk,hogy elkaptak.

– Én meg azt hallottam, hogy közreműködtetek ebben – válaszoltaNathan. – Hol van a főnököd? Meg szeretném neki köszönni.

– Hé, ne minket hibáztass, amiért óvatlan voltál, fiú.

– Fogadjunk, hogy Londonban akarja forgatni a kalapácsát. Most,hogy a fináncok elvették a hajóját, mi mást tehet?

A matrózok abbahagyták a nevetgélést, amikor Nathan az egyikkezével megragadta a férfi torkát, és a kocsma falához szorította.

– Semmi közötök ahhoz, hogy mit keresek itt. Nekem viszont annáltöbb jogom van megtudni, hogy ti mit kerestek itt. Még egyszermegkérdezem: hol van a főnökötök?

– Nem vagy abban a helyzetben, hogy kérdezősködj – szólalt megOlivey Nathan mögött. – Vagy tényleg azt hiszed, hogy elbírszmindnyájunkkal?

– Lássuk, kinek van igaza. – Nathan oldalt ugrott, és úgyhelyezkedett, hogy az öt férfi megint elé kerüljön.

Öten egy ellen nem túl jó arány, de Nathannek erőt adotta szenvedély és az elszántság, míg a matrózok csak egy kicsit

szórakozni akartak. Nem kellett sokáig várnia az első ütésre.Elhárította a feléje lendülő öklöt, és villámgyorsan viszonoztaa támadást. Aztán kétszer állon vágta a következő matrózt, akihátratántorodott.



Nathan szíve vadul vert, és biztos volt abban, hogy a túlerő ellenéresikerrel járhat. Meg fogja kapni a választ, csak az egyik fickót állva kellhagynia, hogy kikérdezhesse.

A következő támadót is a földre terítette, de a férfi feltápászkodott,és letörölte a vért az ajkáról.– A ringben lenne a helyed, fiam, ahelyett, hogy egy kalapáccsal

vesztegeted az idődet. Vagyonokat keresnél. Olivey megjegyzése túl sokáig elvonta Nathan figyelmét.

A pokolba!A következő pillanatban mindkét karját nagy erővelhátracsavarták, és Mr. Olivery nevetve megállt előtte.

– El kellett volna futnod, amíg volt rá lehetőséged. Hibát követtél el,

amikor kérdezősködtél a kapitány után. Hammett már nemfoglalkozott a családoddal, amíg meg nem hallotta, hogy őt keresed.Nézd, mire mentél vele.

– Menj a pokolba! – sziszegte Nathan.De a karja hirtelen kiszabadult, és meghallotta a jellegzetes

koppanást, ahogy két fej egymásnak csapódik. Nem kellett maga mögénéznie, mert így is tudta, hogy Grigg két embere megsérült, sőt lehet,

hogy soha többé nem kapnak jutalékot a főnöküktől. Aztán valakifélrerántotta, majd egy acélos kar átfogta a vállát. Megpróbálta leráznimagáról, de a szorítás olyan erős volt, hogy feladta. A düh még mindigforrt benne, és meg akarta ütni az idegent, aki fogva tartotta.Elfordította a fejét, hogy lássa, kivel van dolga.

Egy magas, sötét hajú férfit pillantott meg, akinek ugyanolyan szélesválla volt, mint neki. Elegáns felöltőt viselt és arisztokratának tűnt, de

egyvalami nem illett a képbe. Egy nemes nem avatkozik utcaiverekedésbe, legfeljebb nézi. Egy másik férfi is volt vele, egytagbaszakadt szőke óriás, aki éppen Hammett tengerészeit öklözte.Kik ezek? Két korhely, aki verekedni akar? Akkor vele is számolniukkell, mert Nathan úgy érezte, ezt nem fogja kihagyni, még akkor sem,ha lekési a hajóját miatta. De most az a legfontosabb, hogy



Hammettnek legalább az egyik embere eszméleténél maradjon, éskihallgathassa.

Nathan a lehető leghiggadtabb hangján megszólította a fekete hajú

férfit.– Engedj el, hogy segíthessek neki. – Azt nem árulta el, hogyvalójában meg akarja állítani.

– Hallgass, fiam. A bátyám nem vicsorog, hanem vigyorog. Nagyonélvezi, hidd el. – A férfi felsóhajtott, amikor mind az öt tengerésza földön hevert, majd a bátyjához fordult: – Igazán húzhattad volnamég, öregfiú. Legalább egy kicsit.

A szőke óriás unott pillantást vetett a fivérére, majd zöld szemét

Nathanre szegezte.– Nincs szükséged munkára? Hasznát venném egy edzőtársnak. Nathan bosszúságában legszívesebben káromkodott volna. Éppen

most szalasztotta el a lehetőséget, hogy megtudja, amit akart. Megkellett volna állítania a behemótot, mielőtt az összes tengerésztleteríti, de az egész túl gyorsan történt. És ezek ketten még azt hiszik,hogy szívességet tettek neki!

– Köszönöm, van munkám – válaszolta ingerülten.A fekete hajú, aki addig fogva tartotta, most elengedte.– Semmi hála? Megtanítsunk a jó modorra, fiatalember? –

vigyorgott Nathanre, aztán hozzátette: – Mögötted, James.Nathannek nem volt sok ideje gondolkodni. Először persze

megfordult a fejében, hogy a két behemót őt hagyta utoljára, és mostmegtapasztalhatja élete legnagyobb verését. Ám ekkor az egyik

tengerész támolyogva feltápászkodott.– Várj! – kiáltott fel Nathan, de a James nevű férfi a tengerészhezfordult, a fekete hajú magasabb fickó pedig acélos karjával megintátfogta Nathan vállát.

Ez már több volt a soknál! Nathan megpördült, és állon vágtaa gyanútlan férfit, akit annyira váratlanul ért az ütés, hogy elterült



a földön. Nem hitte, hogy ugyanezt meg tudná tenni a szőkebehemóttal is, aki most felvont szemöldökkel bámult rá.

Nathan megdermedt. Elfuthatna, ahogy a tengerész, de nem akarta,

hogy ez az alak kergesse.Ezért kicsit távolabb lépett tőle, és a menekülő tengerész utánmutatott.

– Kérdezni akartam valamit ezektől az emberektől, de a fivéreddelmeghiúsítottátok a tervemet.

– Akkor fuss utána, és kérdezd meg. Az öcsém most harcos kedvébenlesz, de ne aggódj…

Nathan nem várta meg a folytatást. Gyorsan bólintott, majd

megkerülte a kocsma előtt álló furcsa, kétüléses hintót, és rohannikezdett a rakparton, a tengerész nyomában. Mintha egy kacajt hallottvolna a háta mögött, de valószínűleg a kocsmában nevetett valaki.Nathan nem nézett vissza.

A tengerész befordult a sarkon, ami egy széles utcára vezetett.Az utca sötét volt, de nem elhagyatott, mert a tengerészek mostigyekeztek vissza a hajókhoz, és néhányan részegen tántorogtak.

Nathan végigrohant az utcán, és mindenkit alaposan megnézett, akimellett elhaladt. Beletelt néhány percbe, mire észrevette Hammottemberét, aki épp akkor fordult be egy újabb sarkon.

Nathan elkáromkodta magát, mert amikor odaért, egy keskenysikátorban találta magát, ami törött ládákkal és egyéb szeméttel volttele. Baloldalt kutyaugatást hallott, ezért arrafelé indult. Megtaláltaa kutyát, de a tengerészt nem látta sehol. Bármelyik épületbe

beléphetett a hátsó ajtókon. Az egyik emeleten hirtelen világossággyúlt. Be akart nyitni az ajtaján, de zárva volt. Nathan a következőépülethez ment. Ott nyitva volt az ajtó, ezért gyorsan besurrant rajta.Egy sötét folyosón találta magát, de annyira nem volt sötét, hogy nevegye észre a kuporgó árnyat.



Nathan rávetette magát, és kivonszolta a tengerészt, mielőtta lámpát gyújtó ember lejönne, hogy megnézze, miért ugat a kutyája.Csak akkor állt meg, amikor befordultak egy másik sarkon, és ott

a falhoz szorította a férfit.– Elvontam a behemót a figyelmét, hogy elszelelhess, de én foglakhelyette agyonverni, ha nem…

– Várj! – könyörgött a matróz. – Elmondom, amit tudok, de nemakarok több verést.

– Hol van Grigg?– Még nincs a városban, de holnap jön, hogy személyesen intézze

a szállítást.

– Kinek?– Egy embernek, aki egy előkelő kocsmát üzemeltet a város nyugati

felében. Már egy éve a kapitány látja el konyakkal.– Ki az a férfi? Mi a kocsma neve? – Nathan még szorosabban

markolta a férfi ingét.– Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez egy nagy szállítmány, ezért

jön a kapitány a városba. Elég sok hely van itt, ahol szívesen veszik

a finomabb portékákat, mert nemesek járnak oda. A kapitány olyanüzletet ajánl nekik, amit nem tudnak visszautasítani.

– Neveket akarok!– Fogalmam sincs, esküszöm! Mr. Olivey tudja, őt kéne

megkérdezned, hogy… – Ő ma este semmire sem fog válaszolni, de te sem mondtál semmi

hasznosat. Jobban tennéd, ha igyekeznél.

– Tényleg a kapitány árult el! Egy emberével figyeltettea legénységedet Southamptonban. Nem kéne olyan kiszámíthatónaklenned, fiú, hogy mindig ugyanabba a kikötőbe térsz vissza.

Nathan nem foglalkozott a matróz gúnyos megjegyzésével.– Griggnek így sikerült elkerülnie engem?



– Igen. Ő sosem köt ki kétszer ugyanazon a helyen. De te igen, ezértgyerekjáték volt egy kémet állítani az embereidre Southamptonban.A kém ott volt, amikor üzentél nekik, hogy biztonságosabb helyre kell

vinni a rakományt. Azt is kihallgatta, hogy mikor és hova kell vinniüka hajódat.– Hogyan tudták olyan gyorsan megszervezni a rajtaütést?– Mert Grigg kapitány aznap este a városban volt, és elmondták neki

a tervedet. A kapitány elküldte a kémjét a fináncok egyik hajójához,a többit pedig már tudod.

– Én azt akarom tudni, hogy hol találom meg a kapitányodat, fiam. Ha nincs állandó rejtekhelye, akkor mondd el, hol tárolja

a rakományát.– Nem mondhatom meg, mert nincs raktára. Tényleg nem tudod,

milyen sokan dolgoznak neki? Az emberei fele csak a szekerekethajtja, és várja az üzenetet, hogy mikor kell a parthoz menniük,lerakodni a hajóról az árut, amit aztán egyenesen a vevőhöz visznek.Már nem rejtjük el, mint régen. Nem adunk esélyt a part mentén járőröző fináncoknak, hogy ránk találjanak. A kapitány mindent előre

megszervez. Már évek óta így dolgozunk. Nem tudok semmi mástmondani neked.

– De igen – mondta Nathan nyugodtabb hangon. – Elmondhatod,miért ölte meg az apámat.

– Nos, a nővéred… Nem tudod? Nathan kicsit felemelte a férfit, hogy nyomatékot adjon a szavának.– Mondd el!

– Semmit sem tudok. Semmit! – A tengerész összeszorította a száját,de remegett, mint a nyárfalevél. – Akkor még nem dolgoztam neki.Nathan elhúzta a férfit a faltól, és fenyegetően felemelte az öklét. – A kocsma neve? – mordult rá. – Ez az utolsó esélyed, hogy valami

hasznosat mondjál.A tengerész rémülten kimeresztette a szemét.



– Van mögötte egy sikátor, ez minden, amit láttam. A kapitány úgyvéli, hogy minél kevesebbet tudunk, annál jobb. Csak Mr. Olivey-nekmondja el, hogy mikor, hol és kinek. De hallottam, hogy Bobbynak

nevezi a fickót, akinek szállítunk.– Ő a tulajdonos?– Nem tudom, sosem kérdeztem.Nathan ököllel a férfi arcába vágott.– Túl kevés, és túl késő – morogta, de a férfi már nem hallotta

a szavait.Nathan visszasietett a kocsmába, hogy még több információt

szedjen ki Mr. Olivey-ből, de lelassította a lépteit, amikor közelebb ért.

Az őrjárat megtalálta Grigg négy legyőzött emberét. Még mindigeszméletlenek voltak, és meg sem moccantak, amikor egy szekérretették őket, hogy az egész díszes társaságot börtönbe vigyék. Nathannem lepődött meg. A férfi, aki rommá verte őket, egy igazi gyilkológépvolt.

Nathan csalódott volt, de ha hihet a kikérdezett tengerésznek,akkor máris többet tudott, mint addig. És ha a szerencséje továbbra is

kitart, akkor Burdis nem fogja elkapni Griggset a visszatérése előtt. Corky a kocsma előtt támadt kisebb csődület közelében álldogált, de

nem az eseményeket figyelte, hanem idegesen kereste Nathanta tekintetével. Nathan integetett neki, hogy észrevegye.

Corky azonnal odafutott hozzá.– Gyorsan vissza kéne mennünk a helyünkre. A hajó tulajdonosai

eljöttek ellenőrizni a rakodást, és belekeveredtek egy ökölharcba.

Aztán valaki leütötte az egyiket, és most iszonyú mérges.– Ez… rendkívül kínos – mondta Nathan, és összeszorult a gyomra.– Felmentek már a fedélzetre?

– Nem. Ma este még nem. Hová tűntél? Nathannek nem volt kedve sokat magyarázkodni.– Grigg emberei a városban vannak. Elbeszélgettem az egyikkel.



– Londonban próbál csempészárut értékesíteni? Ravasznaktartottam. Nem hittem volna, hogy bolond.

– Csak néhány vevőnek szállít árut, de az egyikükről sikerült

megtudnom valamit. Ez az első használható információ Griggtartózkodási helyéről, amióta megölte Joryt. És most már tudom, hogyhol keressem, ha visszajövünk Angliába.

– Vagy megüzenhetnéd a parancsnok barátodnak, amit megtudtál.– Még mit nem! És nem a barátom. Csak egy finánc, aki engem

használ fel, hogy feljebb lépjen a hivatali ranglétrán. Azonosaka céljaink, egyelőre.

Corky megcsóválta a fejét.

– A kapcsolatok hasznosak lehetnek, főleg, ha magas rang is járhozzájuk. Nem válik a hasznodra, hogy a sógornőid miatt mindennemest gyűlölsz.

– Nem mindegyiket gyűlölöm, csak azokat, akikkel találkozom.Későre jár, és holnap reggel elhajózunk. Alvásra van szükségünk. Majdfelkeltenek minket, ha megjön a többi szekér.

– Egyetértenék, de lehet, hogy ez értünk jött.

Corky a közeledő hintóról beszélt, nem egy szekérről. De a hintótényleg megállt mellettük, és a kocsis lekiáltott a bakról: – A MaidenGeorge-dzsal vagytok? Ha igen, akkor utasokat hoztam, akik mostakarnak felmenni a fedélzetre.



Nathan igen furcsa párnak találta az utasokat, akiket előző este

Corkyval a Maiden George-hoz vitt, a temérdek nehéz poggyászukkalegyütt. A férfi gróf Andrássy Benedek néven mutatkozott be, ésközölte, hogy a kapitány rokona. A nő nevét nem árulták el. Angolulbeszéltek, de a férfinak idegen akcentusa volt. Úgy tűnt, nem nagyonkedvelik egymást. Suttogva beszélgettek, sőt Nathan szerintcivakodtak, de nem akarták, hogy valaki meghallja őket. A nő csinosarca mérgesnek tűnt.

Nathan sajnálta a fickót. Még sosem látott ilyen meghunyászkodóférjet, pedig nem volt több huszonöt évesnél, tehát egykorúaklehettek. Túl fiatal, hogy kénytelen legyen elviselni egy ilyen hárpiát,még ha csinos is. Már ha a felesége egyáltalán.

Aznap reggel, miközben keleten derengeni kezdett az ég, Nathanmeglepődött, mert Andrássy odalépett hozzá a korláthoz. Elmenekülta hárpiától? Szívesen megkérdezte volna tőle, mert a férfiak általábanössze szoktak tartani ilyen esetekben, de ezen az úton mindenképpenkerülni akarta a feltűnést. Ráadásul a férfinak nemesi rangja volt.

Nathannek azelőtt semmit sem jelentettek a társadalmikülönbségek. Valószínűleg hozzájárult ehhez a felfogásához, hogy egygróf volt a felmenői között, bár ezt még soha senkinek sem említette,és nem is fogja. Épp elég bosszantó, hogy Burdis rájött. Pedig ha valakimostanában nemesnek nevezné, biztosan kapna egyet az arcába. Jobban szeretett minden embert egyformán kezelni, és nem érdekelte

mások véleménye. Ám a legtöbb nemes nem így gondolkodott.A hallgatás jó döntésnek bizonyult, mert a gróf nem maradt sokáig

egyedül. Néhány perccel később csatlakozott hozzá az előző estiútitársa.



– Nem teheted, hogy levegőnek nézel, Benedek! – förmedt a nőa fiatalemberre.

– Nem? – vágott vissza Andrássy. – Egy szót sem akarok többé erről

hallani, Catherine. Nem fogom megkérni őket még egy szívességre,amikor csak most találkoztunk.– De egyikükben meglehet a látás tehetsége, és meg tudná mondani,

hogy él-e az apám, sőt talán azt is, hogy hol van. Legalábbmegkérdezhetnéd őket.

– Hogy őrültnek nézzenek? A cigányok feltételezett mágikusképessége csak babonaság és csalás. Ebből élnek. Kihasználjáka hiszékenyek reményeit és álmait. Mindenkinek azt mondják, amit

hallani akar, mert tudják, hogy csak akkor kapnak fizetséget. Semmisem igaz belőle! Nem fogom megsérteni a rokonaimat azzal, hogymegemlítem nekik az ostoba elképzeléseidet. Istenem, hallod, milyenképtelenségeket hordasz össze?

– Mert én hiszek benne! Nálad is láttam már, hogy működika cigányok varázsereje. Akárhogy is tagadod, te is tudod, hogy igaz.

– Csak jók az ösztöneim, és szerencsém van. Ebben nincsen semmi

titokzatos, Catherine. Ezeket az ösztönöket fogom felhasználni, hogymegtaláljam az apádat, mert csak így szabadulhatok meg örökre tőled!

– Hogy merészelsz így beszélni velem? Nem is ismernéd az újdonsültrokonaidat, ha én nem vagyok! Én találtam meg a naplót, amimegemlíti őket. Tartozol nekem!

– Semmivel sem tartozom! Ennek ellenére tiszteletben tartoma kötelességemet, amit az apám akasztott a nyakamba, amikor elvette

az anyádat!– Tökéletes, drágám. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen ügyesentudsz…

Nathan nem hallott többet, mert a pár továbbsétált a fedélzeten, dea nő hangja úgy duruzsolt, mintha dicsérné a férfit.



Nathan örült, hogy megint egyedül lehet a korlátnál. Szeméhezemelte a távcsövet, amit Artie-től, a mogorva első tiszttől kölcsönzött,és szemügyre vette a kikötőt. Olyan sok utas volt, hogy egy

négypárevezős csónakot küldtek értük. A parton elegánsan öltözöttemberek várakoztak. De Nathant nem ők érdekelték. Mindkét irányban végigpásztázta a rakpartot, ameddig csak

ellátott. Aprólékos volt, és némelyik arcon hosszasabban időzött,hátha felismer valakit. Nem számított arra, hogy ilyen hamarviszontlátja Grigg embereit, de talán Grigg felbukkanhat, mert nemtudja, hova tűntek. Ha meglátná, talán még a Gyöngyöt is hajlandólenne elveszíteni, hogy elkaphassa.

Öt évvel korábban Jory úgy döntött, hogy elküldi Nathant.Akármennyire haragudott is rá, Nathan akkor is szerette az apját. Mégmost is dühös volt, de már más miatt. Nagyon bántotta, hogy sosemtudtak kibékülni az apjával. De ez is Jory döntése volt. Kijelentette,hogy nem tarthatják a kapcsolatot, nehogy Grigg rábukkanjonNathanre, és őt használja fel ellene. Most viszont ő határozott úgy,hogy rendezi a számlát az apja miatt. Még akkor is ez jár a fejében,

amikor a hajó indulni készül.Nathan tovább pásztázta a rakpartot a látcsővel, és kicsit nyugtalan

lett, amikor észrevett egy férfit, aki ugyancsak távcsővel nézte őt. Nemtűnt ismerősnek. Elegáns kabátot viselt, és minden bizonnyalúriember volt. A férfi a fejéhez érintette a kezét, mintha kalapotemelne Nathan előtt, amikor észrevette, amint a Maiden George-otkémleli. Még el is mosolyodott, mielőtt eltette a távcsövet, majd

beszállt egy csónakba, ami egy másik hajóhoz vitte.Sok hajó horgonyzott a folyón, amelyek még nem tudtak kikötni.A southamptoni kikötő is forgalmas volt, de Londonhoz képestkihaltnak tűnt. Nathan úgy hallotta, hogy hetekbe is beletelik, mireegy hajó végre dokkba kerül itt.

– Láttál valami érdekeset, Mr. Tremayne?



Nathan a mellé lépő tengerészre pillantott, aki Walterkéntmutatkozott be neki. Felületesen ismerte Southamptonból, de nemcsoda, hiszen az egész legénységet ott toborozták.

– Nem. Csak valakit túlságosan érdekelt ez a hajó, és távcsővelfigyelt minket.Walter vállat vont.– Na és? Lehet, hogy csak keresett valakit.– Biztosan. – Nathan kinézett a folyóra.A csónak már félúton járt a Maiden George felé, és végül mégsem volt

tele utasokkal. Csak négy férfit és öt hölgyet számolt össze, az evezőtengerészeken kívül. A többiek biztosan a hölgyek szolgálói és inasai,

gondolta. A rakparton látott emberek csak kikísérték a rokonaikat ésa barátaikat, mert most mindnyájan hintóba szálltak, és elhajtottak.

– Nem sok utas van – állapította meg Nathan.– Ez egy magánkézben lévő vitorlás, és a család szolgálatára

tervezték. A kapitány a saját ízlése szerint építtette. Az összes kabinolyan, mintha egy elegáns szálloda lenne.

Nathan is ismerte már a kabinok gazdag berendezését. Nem

említette senkinek, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, és alaposanszemügyre vette a Maiden George-ot, amikor egyszer a Gyöngy melletthorgonyzott Alf kikötőjében.

– Hajóztál már rajta? – kérdezte Waltert.– Az elmúlt tíz évben csak néhány alkalommal, és mindig nagyon

örültem neki. Tulajdonképpen már felhagytam a tengerészkedéssel,de a Maiden George-on mindig szívesen dolgozom. Olyan jól fizetnek,

hogy nem tudom visszautasítani, és az út sosem unalmas. Te nemgondoltál még arra, hogy miért fizetnek olyan jól ezért az átkelésért?Nathan habozott.– Nos, ez az első utam az Atlanti-óceán másik partjára, ezért nincs

összehasonlítási alapom.Walter felnevetett.



– Háromszorosa a szokásos bérnek, öcsém. Kár, hogy a hajó olyanritkán hagyja el a kikötőt, különben már gazdag lennék.

– Ha ilyen keveset használják, miért tartja meg a tulajdonosa?

– Mert megteheti.– Csak a kényelem miatt? – csodálkozott Nathan. – Ez nemmegszokott.

– Egyáltalán nem, de a kapitány sem hétköznapi. Egyébként ott van.Ő Ryding vikomtja, és a családjában ez csak egy az előkelő címek közül.

Nathan követte Walter pillantását, aki a közeledő csónak felé nézett.Az ég már világosodni kezdett, és a csónak közelebb ért, ezért jobbanki tudta venni az utasokat. De a szeme azonnal megakadt az elöl álló

hatalmas termetű férfin. Az a szőke, széles vállú férfi volt a tegnapiöklöző, akinek úri kedve úgy tartotta, hogy megmenti Nathant. Velevolt a fekete hajú öccse is.

Nathan gyomra megint összeszorult. Előző este azt remélte, hogya tulajdonosok nem fognak a hajón utazni. Sokan csak kapitánytvesznek fel az útra, de ők otthon maradnak. Úgy tűnt, a szerencséjekezdi elhagyni, és most el kell tűnnie a szemük elől, legalábbis addig,

amíg kiérnek a nyílt tengerre. Ott kisebb a valószínűsége, hogyledobják a fedélzetről. Talán el tud rejtőzni a kötélzeten, ésészrevétlen maradhat, amíg végighaladnak a Temzén.

Nem számít, melyik a kapitány a kettő közül. Mindkettenarisztokraták, és az egyiküket megütötte. Még ha sikerülne isbocsánatot kérnie, akkor is elviselhetetlennek fogja tartani, hogy egylordnak kell dolgoznia egy ilyen hosszú úton. A nemesség egészen

másképp gondolkodik, mint a hétköznapi emberek. Ég és földa különbség a felfogásukban. Olyasmin is megsértődnek, amitől máscsak felvonja a szemöldökét. Az ember csak akkor tudja meg, hogymegsértette őket, amikor már késő.

A nap az épületek fölé emelkedett, és a sugarai beragyogták a vizet.A napfényben felbukkant egy vöröses hajkorona, mintha a hajnali ég



csillogna rajta, és a látvány azonnal magára vonta Nathan figyelmét.A fiatal nőnek kalapot kellett volna viselnie, ami eltakarja a gyönyörűhaját, de nem volt rajta fejfedő. Tizennyolc vagy tizenkilenc éves

lehetett, tehát elég idős ahhoz, hogy divatos frizurát készíttessena szolgálójával, de ő csak hátul összefogta a haját. Mivel túl hosszúvolt, a szél belekapott, és tincsei a válla körül lebegtek. A ruházataazonban egyértelműen egy ifjú hölgyre vallott. Kék bársonykabátothordott, a vállára pedig egy fehér szőrme pelerint terített, ami csakfélig takarta a kabát ujját. Gyönyörű, szív alakú arca halvány emléketébresztett Nathanben, de nem tudta eldönteni, miért olyan ismerős.

– Az a vörös hajú nőcske nagyon ismerősnek tűnik.

Nem is vette észre, hogy hangosan mondta ki a szavakat.– Nem hívnám nőcskének azt a hölgyet, különben hamar

a hajófenéken, vagy egy még rosszabb helyen találod magad – figyelmeztette Walter. – A kapitány igazságos ember, de egy kicsitérzékeny, ha a családjáról van szó, és a hölgy valószínűleg az egyikrokona. A Maiden George mindig csak olyan utasokat szállít, akikvalamilyen módon rokonságban állnak vele.

Az egész hajó tele lesz nemesekkel? Corkynak igaza volt. A pokolba!– Nem akartam tiszteletlen lenni – nyugtatta meg Nathan a férfit.– Csak egy barátságos figyelmeztetés volt, öcsém. Tudod, milyen

a család. És ezek mindig, minden körülmények között megvédika rokonaikat.

– Nem tudtam. Akkor hallottam először a Malory családról, amikora munkára jelentkeztem, és megmondták a kapitány nevét.

– Tényleg? Azt hittem, mindenki tudja, hogy kicsodák.– Tehát híresek? Vagy hírhedtek?– Egy kicsit mindkettő – kacsintott Nathanre Walter, majd nevetve

elsétált.Nathan a kötélzethez ment, és mászni kezdett. Elhatározta, hogy

amíg lehetséges, kitér a Malory fivérek útjából.



– Remélem, te nem leszel olyan konok, mint a kuzinod – mondta

Nettie MacDonald, amikor belépett Judith kabinjába, hogy segítsenneki felöltözni a vacsorához.

Roslynn ragaszkodott ahhoz, hogy a saját szolgálóját küldje el azútra, aki mindkét lányról gondoskodni fog. Nettie inkább családtagnakszámított, mint szolgának, ezért Judith nagyon örült, amikormegtudta, hogy elkíséri őket. Nettie volt az egyetlen szolgálólánya fedélzeten. A Maiden George nem bővelkedett kabinokban, így

Georgina és Katey, Judith nővére, mindig akkor vettek fel szolgálókat,amikor Bridgeportba értek. De ők már házasok voltak, és a férjüksegíteni tudott nekik az öltözködésben.

– Jack mindig konok – felelte Judith mosolyogva. – De ma este mimiatt makacskodik?

– Nem hagyja, hogy hozzányúljak a hajához. Ruhát is csak akkor volthajlandó felvenni, amikor kijelentettem, hogy nem fogom kimosnia szörnyű nadrágokat, amiket olyan nagy előszeretettel hord, halegalább a vacsorához nem öltözik fel rendesen.

Jacqueline Judith számára is csináltatott hajósöltözéket, de Judith-nak esze ágában sem volt felvenni, ha nem muszáj. Inkább elviseli,hogy a szoknyáját összevissza csavargatja és csapkodja a szél, minthogy tengerészgúnyában feszengjen. Aznap estére Judith már befontaa haját, mert egyetértett Jacqueline-nel, hogy semmi értelme frizurátkészíttetniük Nettie-vel, amikor a szél úgyis szétzilálja. Most mégis

azonnal leült a kis fésülködőasztalhoz, hogy boldoggá tegye a morcosszolgálót. Az idősebb hajadon tényleg elmosolyodott, miközbenkibontotta Judith haját, és nekilátott, hogy egy divatosabb fonatotkészítsen.



Judith kabinja elég nagyméretű volt, mégis zsúfoltnak tűnt, mertteljesen kitöltötte a hatalmas ágy, a ruhásszekrény, a kényelmesolvasófotel meg a kis fésülködőasztal. Még egy kétszemélyes kerek

kisasztal is volt benne, ahol étkezni lehetett, a fal mellett pedig ottsorakoztak az utazóládái. Judith nem tervezte, hogy ilyen sok időt fogtölteni a kabinjában, de az a nap kivétel volt. A rokonaia berendezkedéssel és a pihenéssel voltak elfoglalva, az előző napiestély meg a korai indulás után. Ezért a napja legnagyobb részéta kabinjában töltötte, olvasgatva és pihenve. És közben„matrózlábakat kellett növesztenie”, hogy hozzászokjon a hajószüntelen mozgásához. Ezek persze Jack szavai voltak.

Judith-t egyáltalán nem zavarta az imbolygás, sőt örült, hogymegint hajózhat. Talán még Jacqueline-nél is jobban szerette a tengeriutazást. Kár, hogy az anyja és a húga nem rajongott érte, mert akkorsokkal több lehetősége lett volna a nagybátyjával tengerre szállni.

Már alig várta, hogy aznap este együtt vacsorázzon a családjávala nagybátyja nagyobb kabinjában, és megint láthassa az új kuzinját.Biztosra vette, hogy Andrássy és a mostohahúga is meghívást kap

vacsorára. Nettie gondoskodott arról, hogy Judith úgy nézzen ki,mintha egy komoly estélyen készülne részt venni a saját otthonában.A csillogó fehérrel hímzett, halványlila virágmintával díszített kékruhája nem volt új, de még nem készült el a szezonra rendelt ruhatára,mert az anyja nem számított arra, hogy egy hónappal előbb lesz rászüksége. Mégis az egészet magával hozta, ezért volt kétszer annyibőröndje, mint Jacknek. Nála voltak azok a ruhák, amelyeket a hajón

meg a brigdeporti tartózkodása első néhány napján fog hordani,valamint a teljes új ruhatára, amelyhez még egy ügyes varrónőre leszszüksége, hogy elvégezze rajta az utolsó simításokat.

– Tessék! Gyönyörű vagy, mint mindig, kislányom – jelentette kiNettie, amikor végzett Judith hajával. – Holnap idehívok egy



tengerészt, hogy segítsen előkeríteni az ékszerdobozodat. Nem tudom,miért a félig kész ruhák közé csomagolták.

– Mert nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz rá, mielőtt

Amerikába érünk. És tényleg felesleges ékszereket viselnem a szűkkörű családi vacsorákhoz, úgyhogy semmi szükség előszedni őket. – Judith kisietett a kabinjából, mielőtt Netti ellenkezni kezd vele.

Becsukta az ajtót maga mögött, és ijedten ugrott egyet, amikor egynő éles hangon rászólt: – Térj ki az utamból!

Judith azonnal kihúzta magát, és hátrafordult. Egy haragtól villogószürke szempárt pillantott meg. A nő barna haja szorosan fel volttűzve, és a dühös arckifejezése miatt Judith nem tudta megállapítani,

hogy csinos-e vagy sem. Azért haragszik, mert néhány másodpercreelállta az útját? Judith-nak először fogalma sem volt, ki lehet, de aztánrájött. Andrássy mostohahúga, Catherine.

Kinyitotta a száját, hogy bemutatkozzon, de Catherine türelmetlenvolt, és nem hagyta szóhoz jutni.

– Majdnem fellöktél, és most csak ott állsz, és bámulsz? Mondtammár, hogy térj ki az utamból!

A nő olyan mozdulatot tett, mintha félre akarná lökni Judith-ta szűk folyosón, de ekkor Jacqueline ajtaja kivágódott mögöttük.

– Nincs rikácsolás a hajón! – förmedt Jack a nőre. – Tanuld mega szabályokat, ha nem akarod, hogy a tengerbe hajítsanak – tettehozzá szigorú hangon, majd becsapta az ajtaját.

Jack mindig valami botrányosat mondott, ha felbosszantották. A nőarca vörös lett, mint a főtt rák. Judith gyorsan távozni készült, mielőtt

kibuggyan belőle a nevetés, ami még kínosabbá tenné a helyzetet.Szegény Andrássy! Nem viccelt előző este, amikor azt mondta, hogynem akarnak találkozni a mostohahúgával. Már tudta, hogy miért.

Gyorsan elment Catherine mellett, és felszaladt a fedélzetre, nehogymeghallja a kuncogását. Nem kellett sokáig várnia, és Jacquelinecsatlakozott hozzá.



– Gondolom, ez volt a mostohatestvér – állapította meg Jack, amikorfelért a lépcsőn.

– Az a vörös bársonyruha nem egy szolgáról árulkodott.

Jack lebiggyesztette a száját.– Ha a kabinjába tartott, reménykedjünk, hogy egész úton ottmarad. Hallottam minden szót. Az ilyen udvariatlanság egyszerűen…

– Bizonyára megvan rá az oka. – Judith átkarolta a kuzinját,miközben elindultak felfelé. – Az arca eléggé meggyötört volt. Taláninkább fájt valamije, és nem mindig ilyen modortalan.

Jacqueline megcsóválta a fejét.– Te mindenkiben a jót látod.

Judith felnevetett.– Te pedig csak a rosszat!– Ez nem igaz! Egyébként az esetek többségében az első benyomás

helyénvaló. Azonban most az egyszer visszafogom magam, és nemítélkezem. De csak azért, mert tudom, hogy te azt akarod.

Közben felértek a lépcsőn a kapitány kabinjához. Nem kopogtak,mielőtt beléptek. James és Georgina a heverőn ült, a férfi átfogta

a felesége vállát. Anthony és Katey is ott voltak már, a hosszúétkezőasztalnál foglaltak helyet.

A nagy helyiség egy szalonhoz hasonlított. Az egyik oldalát egytermetes heverő és néhány kényelmes fotel foglalta el, meg egy asztal,ami elég nagy volt, hogy elférjenek rajta a navigációs térképek. Egyfaragott paraván választotta el a széles ágyat a helyiségtől. Hátul,a hosszúkás ablakokon szét volt húzva a függöny, és láthatták

a tengert, meg a vízen megcsillanó holdsugarakat.Ez volt Judith kedvenc helye a hajón. Imádott az ablaknál állni, ésnézelődni. Nappal élvezte, hogy egy szélvédett helyen gyönyörködhetaz óceánban, a holdfényes éjszakákat pedig lélegzetelállítóan szépnektartotta.



Miután egy csókkal üdvözölte az apját meg a nővérét, most isazonnal az ablakhoz lépett. Nem láthatta a holdat, mert a szél jelenlegdélnyugat felé vitte őket, de a fénye visszatükröződött a hullámokon.

Jacqueline leült a szülei mellé a heverőre. Georgina végignézetta lánya halványzöld ruháján.– Csodálkozom, hogy nem nadrágban vagy.– A skót nem engedte – morogta Jack. – Legszívesebben bezárnám

az ajtómat előtte. – Nettie jót akar, úgyhogy igazán megpróbálhatnál megegyezni

vele.– Józanul érvelni egy skóttal? – vágott vissza Jack, és közben

Anthonyra vigyorgott.Anthonyból kitört a nevetés.– Ros most megmosná a fejedet, ha itt lenne.– Ha el tudna kapni – somolygott Jacqueline.– Tényleg jó lenne, ha Rosslyne és Jaime jobban bírnák a tengert, és

velünk jöhettek volna. – Anthony felsóhajtott, de olyan jó kedvébenvolt, hogy nem tudott komolyan bánkódni. – Mivel a jenki néhány

napig dögrováson lesz, megpróbálom kihasználni ezt a ritka helyzetet.Nem túl gyakran fordul elő, hogy csak az enyém lehet a két idősebblányom. – A férfi felemelte a konyakospoharát. – A tengeribetegségre!

– Ez egyáltalán nem vicces, apa – tiltakozott Katey, a férjevédelmére kelve.

– Pedig én annak tartottam – jelentette ki James.Andrássy néhány perccel később érkezett, és kopogott, mielőtt

belépett. James csak odakiáltott neki, hogy jöjjön be. Az új kuzinjukelegánsan öltözött. Egy rövid, fekete palást volt rajta, amit egygyöngyös csat fogott össze. Nyakában hófehér sálat viselt, és most isegy kard lógott az oldalán. Az üdvözlése is túl merevnek tűnt, vagytalán csak ideges volt.

Georgina mosolyogva az egyik fotelhoz vezette.



– A húgod is jön? – érdeklődött. – Nem. Kényelmetlennek találná, hogy részt vegyen a családi

vacsorán, amikor igazából nem közülünk való. Nem akar zavarni, vagy

a terhünkre lenni. Sőt, ragaszkodik ahhoz, hogy lerója a háláját,amiért olyan nagylelkűek voltatok, és megengedtétek, hogy veletekutazzon. Szívesen dolgozna fizetségképpen, mondjuk a konyhában,vagy…

– Ez rendkívül szokatlan lenne, és egyáltalán nem szükséges – vágott a szavába Georgina.

– Pedig lehet, hogy jó ötlet. Catherine elég szeszélyes természetű. – Judith és Jacqueline egymásra nézett, és elhúzta a száját. – Talán segít

neki, ha lefoglalja magát. Judith elgondolkodott. Ez tényleg Catherine ötlete volt, vagy inkább

Andrássyé? Ha a férfi találta ki, akkor a mostohatestvére jogosan voltolyan ingerült. Képes lenne dolgoztatni a húgát, mint egy közönségesszolgát?

Valószínűleg Georgina is erre gondolt, mert kicsit bosszúsnak tűnta hangja, amikor válaszolt.

– A húgod nem szolga, és nem is fogjuk úgy kezelni.– Én is pontosan ezt próbáltam elmagyarázni neki – mentegetőzött

Andrássy. – Csak aggódom, hogy unatkozni fog… Kár, hogy nem hozottmagával valami kézimunkát, amiben elmélyedhetne. Nagyon ügyesenbánik a tűvel, még a saját ruháit is ő készíti, annyira szeret varrni.Úgyhogy, ha a hölgyeknek szüksége van bármilyen javításra, vagyátalakításra, Catherine örömmel a rendelkezésükre áll.

– Talán elszakíthatok néhány varrást a ruháimon – válaszoltaGeorgina mosolyogva.Néhányan felnevettek. Judith összeszorította a száját, és intett

Jacknek, hogy ne említse meg a befejezetlen új ruhatárát. Nem akartaaddig elviselni Catherine társaságát, amíg kicsit jobb véleményt alakítki róla. Ha ez egyáltalán lehetséges.



A beszélgetés hamar témát váltott, mert megérkezett Artie ésHenry, akik bejelentették, hogy elkészült a vacsora. Fennakadtaka szűk folyosón, mert mindketten egyszerre akartak belépni

a kabinba. Ez nem lepett meg senkit, csak Andrássyt. A két öregtengeri medve elválaszthatatlan jó barát volt, de egy idegen inkábbellenségnek tartaná őket, mert állandóan morogtak egymással. Jameskét hajdani hűséges matróza vele együtt visszavonult, és mindketten James lakájai lettek. Ha a Maiden George nagy ritkán útra kelt, akkoregyütt szolgáltak rajta első tisztként.

Mindnyájan az asztalhoz vonultak, mert behozták a megrakotttálcákat. Andrássy előzékenyen kihúzta az egyik széket Jacknek, és

azonnal helyet foglalt mellette. Talán egy kicsit túlságosan is gyorsan? Judith már alig várta, hogy ugrassa Jacket emiatt.

Judith nem volt éhes, mert késő délután már megkóstolta az estiételeket, amikor lenézett a konyhába. A mellette ülő Katey is csakpiszkálta az ételt, de a lány sejtette, hogy mi az oka nővéreétvágytalanságának.

– Aggódsz Boyd miatt? – érdeklődött Judith.

Katey bólintott.– Rossz látni, hogy mennyire rosszul van. Az ember azt gondolná,

hogy a sok tengeren töltött év után már sikerült legyőznie ezta betegséget. De nem.

– Szerintem ezt nem lehet megszokni.– Tudom. – Katey felsóhajtott. – Bárcsak… Tudod, régebben

a hajóorvosa készített neki egy altatót, hogy átaludja a rossz

időszakot. Felajánlottam, hogy most is vegye be a gyógyszert, de nemhajlandó, mert ébren akar maradni, és beszélgetni velem. Pedigáltalában annyira rosszul van, hogy egy szót sem tud szólni. A végénaztán unalmamban túl sokat alszom, mint például ma is. Vacsora utánbiztosan nem fogok tudni elaludni, míg Boyd számára ez az egyetlenidőszak, amikor egy kicsit elnyomja az álom.



– Még jó, hogy a tengeribetegsége csak néhány napig tart. Nemhoztál magaddal könyveket, hogy olvasgass, amíg mellette vagy?

– Nem gondoltam rá.

– Én viszont igen, és éppen most fejeztem be egy nagyon jó regényt.Elmegyek érte, hátha tényleg ma is álmatlan éjszakád lesz.– Először egyél – erősködött Katey. Judith elmosolyodott.– Délután már ettem. Judith szólt az apjának, hogy nemsokára visszajön, és kilépett

a kabin ajtaján. A folyosón égett néhány lámpa, de nem volt rájukszükség, mert a fedélzet holdfényben fürdött. A lány meglátta a holdat

a keleti égbolton, és megállt, hogy megcsodálja. Kár, hogy nem teliholdvan, gondolta, de a látvány í gy is lenyűgözte. Miután magához vettea könyvet, elhatározta, hogy a korláthoz megy, és egy darabig mégzavartalanul gyönyörködik a hold látványában, mielőtt visszatéra családjához. De ahogy felszaladt a lépcsőn, kiejtette a könyveta kezéből, mert beleütközött egy kísértetbe. Méghozzá nemakármilyen kísértetbe, hanem „a” Kísértetbe.



Judith egy darabig nem tudott megszólalni, csak némán bámulta

a jelenséget, amit megvilágított a fedélzeti lámpás fénye. A haja olyanfehér volt, mint ahogy emlékezett rá, és a vállát verte. A szeme viszontsötétebb zöld, mint az emlékeiben. A magasságában nem tévedett.Nem, még magasabb, mert most egészen közel áll hozzá. Legalábbszáznyolcvanöt centiméter. Egyébként Judith csak most vette észre,hogy túlságosan közel van hozzá, mert megragadta a vállát, nehogyhátraessen a lépcsőn. De most már el kéne engednie, miután

visszanyerte az egyensúlyát. Valaki arra jöhet, és megláthatja őket.Például az apja.Ettől az ijesztő gondolattól gyorsan oldalra lépett, mire a férfi

elengedte.– Te halott vagy – nyögte ki végül Judith nagy nehezen.– Már hogy lennék halott? Miért mondod ezt?– Nem emlékszel?– Szerintem emlékeznék, ha meghaltam volna.– Találkoztunk néhány évvel ezelőtt abban a romos hampshire-i

házban, Wrighton hercegbirtoka mellett. Azt hittem, kísértet vagy,amikor ott találtalak. Mit keresel itt?

Beletelt egy percbe, mire a férfi agyában összeállt a történet, ésrájött, miről beszél Judith.

– Tehát ezért voltál olyan ismerős nekem – mondta nevetve. – A birtokháborító gyerek, akinek olyan haja van, mint a lemenő nap

fénye. – A férfi ajka lassan mosolyra húzódott, miközben smaragdzöldszemével tetőtől talpig végigmérte Judith-t. – Már nem vagy gyerek,ugye?

Judith azonnal elpirult. Nem, már nem gyerek, de a férfi miértkutatja a pillantásával ennek a nyilvánvaló bizonyítékát? Hiba volt



a köpenyét a kabinban hagynia. Az ő kísértete egy egyszerű tengerész,és nem lenne szabad ilyen sokáig beszélgetnie a legénység egyiktagjával. De ha egyszer annyira érdekli! Amikor kísértetnek hitte,

mindent tudni akart róla. Most még jobban furdalta a kíváncsiság,ezért kezet nyújtott, de aztán gyorsan visszahúzta a kezét, amikora férfi csak bámult rá. Judith kicsit zavarba jött, hogy a férfi nemhajlandó bemutatkozni. Tehát neki kell kezdenie.

– Judith Malory vagyok, de a barátaim Judynak hívnak. Szeretném,ha te is így szólítanál.

– Nem vagyunk barátok.– Még nem, de azok lehetünk. Kezdhetjük azzal, hogy elárulod

a nevedet.– És ha nem?– Még egy kísértet is barátságosabb lenne. Nem akarsz barátkozni?

Nos, rendben. – Judith bólintott. – Elnézést. – Azzal odasétálta korláthoz, és a koromfekete vízen remegő holdat kezdte nézni.A látvány lélegzetelállítóan szép volt, de nem tudta önfeledten élvezni,mert végtelen csalódottságot érzett. Nem lenne szabad ennyire

elkeserednie, mégis legszívesebben elsírta volna magát. Ennek semmiértelme! Vagy Jacknek mégis igaza volt. Tényleg komolyan gondolta,hogy szerelmes egy kísértetbe? Nem, ez is ostobaság! Csakfelébresztette a kíváncsiságát, lenyűgözte és elbűvölte a lehetőség,hogy tényleg létezik ilyesmi. Miután Jackkel idősebbek lettek,beismerték, hogy nem kísértetet láttak, de sokkal mókásabb ésizgalmasabb volt azt hinni. Most pedig itt a kézzel fogható

bizonyítéka, hogy egy igazi hús-vér férfi, aki ráadásul igen kellemeslátványt nyújt. Nem is olyan sápadt, mint ahogy emlékezett rá.Teljesen le van barnulva. Talán azért, mert hajókon dolgozik? Ki ez azember? Egyértelmű, hogy egy matróz. De mit keresett abban a régi,romos házban az éjszaka közepén, sok évvel ezelőtt? A kísértet azt



mondta, hogy a ház az övé. Egy tengerész hogyan engedhet megmagának egy házat?

Judith most még kíváncsibb volt rá, mint korábban. Csak úgy

feszültek benne a megválaszolatlan kérdések. Nem kellett volna olyankönnyen feladnia, és lemondania a válaszokról. Jack biztosan nemtágított volna. Talán megkérhetné James bácsit, hogy…

– Nathan Tremayne – szólalt meg egy mély hang mellette. Judith elmosolyodott magában, és egy pillanatra a férfira nézett.

Magas és jóképű, állapította meg. Hosszú fehér hajába belekapotta tengeri szél. Több méterre állt tőle, és ő is a holdfényes tengertnézte, ezért úgy tűnt, mintha nem is hozzá beszélne. Pedig neki

mondta. Talán ő is ugyanúgy érdeklődik iránta? – Üdvözöllek, Nathan. Vagy szólítsalak Nate-nek?– Mindegy. Mindig szóba elegyedsz az idegen férfiakkal?– Te idegen vagy?– Neked igen – jelentette ki a férfi.– Nem. Igazából régi ismerősök vagyunk, te meg én. A férfi felnevetett.

– Attól még nem leszünk ismerősök, hogy öt évvel ezelőttkitessékeltük egymást egy régi házból. És te mit kerestél ott aznapeste?

– Jackkel, az unokatestvéremmel meg akartuk nézni, mi az a fény,amit a házban látunk. Az a romos épület olyan régen üresen áll, hogyegyetlen élő sem emlékszik rá, mikor lakták utoljára. De a hercegikastélyból, a szobánkból láttuk a fényt.

– És azt hittétek, hogy egy szellemet fogtok ott találni?A lány megint elpirult, de nem néztek egymásra, ezért remélte,hogy a férfi nem veszi észre.

– Amikor megláttunk téged, ezt tartottuk az egyetlen logikusmagyarázatnak.



– Pedig egyáltalán nem az. Ellenkezőleg. – A férfi hangja olyan volt,minta mosolyogna. Judith gyorsan rásandított, mert nem tudottellenállni a kísértésnek. Tényleg mosolygott, amikor hozzátette:

– Olyan következtetésre jutottatok, amire egyetlen felnőtt semgondolt volna.– Nos, talán azért, mert még nem voltam felnőtt. Ugyanis tényleg jó

pár évvel ezelőtt történt. És olyan magasra tartottad a lámpást, hogycsak a felsőtestedet világította meg. Úgy tűnt, mintha a levegőbenlebegnél.

A férfi megint felnevetett. Milyen kellemes hangja van, gondolta Judith. Mint egy mély hangszer zengése. A szél hátrasimította a haját,

és látszott a szemöldöke. A haja mégsem tiszta fehér, mint hitte, mertszőke tincsek csillognak benne.

– Nos, rendben. Már értem, miért hittél kísértetnek.– És mit kerestél ott aznap este, és miért voltál olyan szomorú?– Szomorú?– Igen.– Nem voltam szomorú, kedvesem. – A férfi nem magyarázkodott

tovább, hanem témát váltott. – Hiszel a szellemekben? Judith felnézett rá. Az ismeretlen megint halványan elmosolyodott,

és felvonta a szemöldökét. Most tréfál vele? Igen! És közben merőnnézi a smaragdzöld szemével. Elég merész a pillantása, ahhoz képest,hogy egy egyszerű tengerész. Ha tényleg az. Egyébként egyetlenférfinak sem illik így bámulnia, amikor csak most találkoztak. Mert azelső alkalom nem számít.

– Néhány évvel ezelőtt Jackkel beláttuk, hogy valószínűlegtévedtünk aznap este – felelte Judith. – De továbbra is a Kísértetkéntbeszéltünk rólad, mert mulatságosnak tartottuk. Ez a mi kis titkunkvolt, amit csak a fiatalabb kuzinjainkkal osztottunk meg. Te nemlehetsz annak a háznak a tulajdonosa. Akkor mit kerestél ott?

– Talán én is ugyanúgy szeretem a titkokat, mint te.



Judith közel járt egy rejtély megoldásához, ami már évek ótafoglalkoztatta, ezért felbosszantotta a férfi válasza.

– Tényleg nem akarod elárulni?

– Még nem próbáltál meggyőzni, kedvesem. Egy szép mosoly taláncsodákat tenne. Judith kihúzta magát, és hallgatott. A hirtelen rájuk telepedő

csendben tisztán hallotta a saját szívdobogását. Ez nem lehet igaz!Tudja, ki ez a férfi! Ez a második alkalom, hogy „kedvesem”-nekszólítja. Első alkalommal annyira zavarban volt, hogy nem sok jelentőséget tulajdonított neki, de most eszébe jutott, hol hallotta. Aligkét héttel korábban mondta ezt neki egy férfi, aki valószínűleg sokkal

veszélyesebb egy csavargónál.Már akkor is meglepődött, hogy egy csavargó ki tudja fizetni a drága

francia konyak árát, és rögtön sejtette, hogy a férfi nem az, akinekelőször hitte. És ez nem minden. Azt állította, hogy jobban ismeri azelhagyatott házat, mint ő, tehát vagy hosszabb ideje ott lakott, vagygyakran odalátogatott. Zárat tett egy olyan ajtóra, ami nem az őtulajdona. Egy rejtett szobából jött elő, ahol bizonyára a csempészett

vagy lopott árut tartotta. És figyelmeztette őt, hogy ne beszéljensenkinek a találkozásukról. Minden jel arra mutatott, hogy a férfi egybűnöző.

Másnap reggel beszámolt Jacknek a történtekről, és ő is hasonlókövetkeztetésre jutott. Azt javasolta, hogy mondják el Brandonnek is,aki majd figyelmezteti az apját. Persze Brandon nem árulhatja el azapjának, hogy Judith egy bűnözővel találkozott a régi romos házban,

valami más mesét kell kitalálnia. A távozásuk előtt Brandon odasúgtaa két lánynak, hogy beszélt az apjával, aki még aznap tetten akarja érnia csempészt. Akkor mit keres itt a Maiden George-on?

A férfin látszott, hogy még mindig a válaszára vár. Nem kellettsokáig várnia.



– Börtönben lenne a helyed! – sziszegte Judith. – Miért nem vagyott?



Nathant meglepte a lány indulatos kérdése. Majdnem felnevetett,

mert mulatságosnak tartotta, hogy ilyen közel jár az igazsághoz, deaztán felülkerekedett benne az önfenntartás ösztöne.

– Összetévesztesz valakivel. Mondjuk, ez nem lep meg. Előszörkísértetnek néztél, aztán háztulajdonosnak. Nem lenne sokkallogikusabb elfogadnod a tényt, hogy csak egy szorgos tengerészvagyok, aki megpróbálja megkeresni a betevő falatját?

– Nem hiszek neked.

– Miért nem?– Mert nem felejtenék el egy olyan arcot, ami öt éven át kísértett, ésmost már a hangodat is felismerem.

– Öt év távlatából? Nem hiszem, hogy ez lehetséges.– Csak két hete volt, amikor rám rontottál abban a romos házban –

hadarta a lány felháborodott hangon. – Bűnöző vagy, és nem tűröm,hogy a fedélzeten maradj, és veszélyeztesd a családomat.

Tehát ő volt, gondolta Nathan, és nem a herceg egyik szolgája, ahogyhitte. Talán nem is igazi hölgy, csak a címe szerint az. Érdekesgondolat volt, de teljesen megalapozott, ha figyelembe veszi, hogymindkét találkozásukkor éjszaka és kísérő nélkül kószált. Akárcsakmost.

– Szerintem inkább téged lehetne bűnözőnek tartani, mertelőszeretettel hatolsz be idegen házakba. Többször is előfordult már?Mondd, kedvesem, a családod tud a késő esti randevúidról?

Judith-nak a felháborodástól elállt a lélegzete.– Ne próbálkozz ilyesmivel! Te is tudod, hogy az igazat mondtam,

amikor megmagyaráztam, mit keresek ott aznap este.– Ha nem voltam ott, honnan tudhatnám? Várj! Akkor is azért

mentél oda, mert engem kerestél? – A férfi elmosolyodott, mert



hirtelen élvezni kezdte a helyzetet. – Igaz, hogy kísértet formájában,de akkor is engem akartál látni. És már beismerted, hogy legalábbegyszer megtetted.

Judith dühösen legyintett.– Legjobb védekezés a támadás, de most nem mész vele semmire.A te vádaskodásod a közelébe sem jön annak a ténynek, hogy valakicsempész, vagy talán tolvaj. Melyik vagy?

– Miért lennék akármelyik is?– Mert minden részlet ezt támasztja alá, és jó sok van belőlük. És

aznap este bebizonyítottad magadról, hogy hazug vagy. Nemátutazóban jártál arra, amikor az ágyad ott volt a szobában.

– Egy bűnöző, aki magával cipeli az ágyát? Fel tudod fogni, hogy ezmekkora képtelenség?

– Zárat tettél az ajtóra.– Ha az csinálta, akiről beszélsz, akkor bizonyára nem akarta, hogy

kotnyeles szellemvadászok felébresszék az éjszaka közepén. Degondolom, nem sikerült visszatartania téged.

– Viccesnek találod a helyzetet?

A férfi elmosolyodott.– Azt mondtam?– Nem kellett mondanod, mert az arcodra van írva – csattant fel

a lány.– Nos, most tényleg rajtakaptál, kedvesem. De nem mindennap

fordul elő, hogy bűnös tevékenységgel vádolnak. Be kell ismernem,hogy kicsit humorosnak találom.

– Törvénytelen árukat rejtettél ott, és ezzel veszélybe sodortada családomat! A kuzinjaimat megvádolhatták volna. Senki sem hittevolna el, hogy nem tudtak arról, ami a saját hátsó kertjükben történik.A botrány az egész családomat érintette volna!

A családja védelmében ilyen dühös? Nathan ezt meg tudta érteni. Deakkor is meg kell győznie, hogy tévedett.



Ezért könnyed hangon felnevetett.– Miket hordasz össze? Egy herceget senki sem merne megvádolni,

főleg nem csempészéssel vagy lopással.

– Tehát beismered? Egy rejtett szobából bukkantál elő, és konyakotéreztem rajtad, amikor megcsókoltál. Nem csak egy arra járó csavargóvoltál, ahogy állítottad! Egészen biztos, hogy már öt éve azt a házathasználod a csempészáruk tárolására. Nem így van?

A férfi legszívesebben beismerően bólintott volna. A lány mindenrerájött, méghozzá bámulatos logikával. Okos lány. Szép és okos. Mikortalálkozott utoljára ilyen nővel? De most arra vár, hogy megerősítsea vádjait, és ez sosem fog megtörténni. Valahogy el kell altatnia

a gyanakvását… Nathan a lányra villantotta a legcsábosabb mosolyát, és még

a hangját is elmélyítette, amikor megszólalt.– Tudod, kedvesem, ha mi ketten tényleg csókot váltottunk volna,

az egy olyan kellemes emlék lenne, amit nem felejtenék el egyhamar.Azt kívánom, bárcsak megtörtént volna…

A lány a férfi szájára nézett, és Nathan elégedetten vette tudomásul,

hogy sikerült elterelnie a figyelmét. De arra nem számított, hogya saját figyelme is ugyanabba az irányba halad. Nagyon erős késztetéstérzett, hogy megint megcsókolja, ott, a holdfényes fedélzeten.Micsoda őrültség!

Nathan végül nem tudta meg, mi történt volna, ha nem tudellenállni a kísértésnek, mert meghallotta két matróz beszélgetését, ésa hangok egyre közeledtek. A lány is meghallotta őket, és idegesen

Nathan háta mögé pillantott.– Jó éjt, kedvesem. Jobb, ha most eltűnök, mint egy kísértet. Nemszeretném, ha a családod megtudná, mennyire kedveled a titkos estitalálkákat.

Nathan elsétált. A burkolt fenyegetéssel remélhetőleg sikerült egyidőre elterelnie a lány figyelmét, és talán megingatta



a meggyőződésében. Elhatározta, hogy megint felmászik a főárbocra,de nem tudott ellenállni a kísértésnek, ezért csak belépett az árbocárnyékába, és visszanézett. A lány már félúton járt a hátsó fedélzet

felé, amikor megállt, és ő is hátranézett. Talán még több becsmérlőmegjegyzést akar a fejéhez vágni? Nathan megnyugodott, amikorlátta, hogy a lány nem őt keresi a tekintetével, hanem a könyvet, amitleejtett. Visszajött, hogy felvegye.

Néhány másodperc múlva elveszítette szem elől, mert belépetta kapitány kabinjába, de a látványát még mindig nem tudta elfelejteni.Az a nő gyönyörű, de bajt hozhat rá. Ki kell találnia valami jobbmegoldást, hogy elhallgattassa, mielőtt másokkal is megosztja

a gyanúját. De ez várhat holnapig.



Reggel Nathan megkereste Corkyt, hogy megbeszélje vele a váratlan

problémát, ami Judith Malory személyében bukkant fel az életében.A barátja azt a parancsot kapta, hogy súrolja fel a fedélzetet. A hajdanielső tiszt igencsak zokon vette, hogy kénytelen ilyen alantas munkátvégezni, és nem voltak sziporkázó ötletei, miközben mogorva arccaltevékenykedett. Nathan azért mellette maradt, és közben ellenőriztea korlátot, hátha talál meglazult szögeket. Eszébe sem jutott volnaelvégezni ezt a munkát az út kezdetén, ha előző este nem látja Judith-

t a korlátnak támaszkodva állni.– Vigyázz, kapitány – szólalt meg Corky a háta mögött. – Azt hiszem,errefelé tart a gond, amiről az előbb beszéltél.

Nathan megfordult, és meglátta Judith-t, aki gyors léptekkelközeledett feléjük. Corky azonnal eltűnt a közelből. Nappali fényben Judith még gyönyörűbb volt, ahogy a nap megcsillant vöröses haján.Hosszú bársonykabátot viselt, alatta egy halványkék ruhát, amit fehércsipke díszített. A szemében harci tűz égett.

Előző este elhagyott néhány hajtűt, amit Nathan megtalálta fedélzeten a távozása után, ezért nem lepte meg, hogy aznap befonvahordja a haját. Arra gondolt, hogy emlékként megtartjaa gyémántvégű hajtűket, de most belenyúlt a zsebébe, és átnyújtottaőket a lánynak, remélve, hogy ezzel megakadályozhat egy újabb dühösszóáradatot. Tévedett.

– Engem egyáltalán nem érdekel, amivel tegnap este

megfenyegettél! – förmedt Judith Nathanre.A férfi vállat vont.– Ha te képtelen vádakkal illetsz, én is elmesélhetem a szüleidnek,

amit megtudtam rólad. Úgy tűnik, szeretsz idegen férfiakkal találkozniaz éjszaka közepén.



– Ez nem hasonlítható össze azzal, hogy veszélybe sodortada családomat! – fakadt ki a lány indulatosan. – Magyarázatotkövetelek!

Nathan a fogát csikorgatta mérgében. Nem fogja kiönteni a szívétennek a nőnek, elmesélni a szokatlan helyzetét, és elárulni az igazat,amikor nem is ismeri, és nincs semmi oka, hogy megbízzon benne.Akármilyen szép, akkor is egy nemes. És már abban sem volt biztos,hogy a lány ki fogja fecsegni a titkát. Ha így lenne, miért kereste volnameg aznap reggel, hogy megint beszéljen róla? Csak ki kell találniavalamit, amivel elhallgattathatja. Esetleg egy olyan hihetőmagyarázattal kéne előállnia, amitől a lány rájön, hogy

a feltételezésének nincs semmi alapja. És mi lenne, ha egy résztelárulna az igazságból?

– Tremayne! – kiáltotta valaki a hátsó fedélzetről. Nathan halkan elkáromkodta magát.– A pokolba! Tudtam, hogy nem lenne szabad beszélgetnem veled,

amikor az egész hajó tele van a rokonaiddal. Még a kapitány isa rokonod.

– Miért vagy egyáltalán a fedélzeten? Talán így akartad elkerülnia bitófát Angliában?

A férfiban fellobbant a harag, és nem tudta visszafogni magát.– Nem! A hajómat keresem, amit elloptak.– Egy újabb hazugság? Szoktál egyáltalán olyasmit mondani, ami

igaz? – A lány gúnyosan elmosolyodott. – A nagybátyám csak azértszólít, hogy magához hívjon, és nem azért, hogy megöljön. Erre majd

akkor kerül sor, amikor elmondom neki, ki vagy valójában, NathanTremayne.Nathannek nem volt ideje tovább győzködni a lányt.– Adj esélyt arra, hogy elmagyarázzam a helyzetet, mielőtt olyat

teszel, amit mindketten megbánunk. Nem arról van szó, amiregondolsz – tette hozzá komoly arccal.



Azzal magára hagyta a lányt, remélve, hogy sikerült kételyeketébresztenie benne, és egyelőre tartani fogja a csinos száját.

Nathan bosszús hangulatban ment Malory kapitány elé. A férfi nem

is hívhatta volna rosszabbkor, amikor az unokahúga miatt még mindigegy hajszálon függ az élete, de legalábbis a küldetése sikere. De nemhitte, hogy sikerül javítania a helyzetén, ha még néhány percet Judith-szal tölt. A lánynak két hete volt arra, hogy a gyanú befészkelje magáta fejébe. Talán ugyanennyi időre lesz szüksége, hogy meggondoljamagát. És ha nem tudja meggyőzni? Ha mindenképpen elárulja őta rokonainak?

Talán megelőzhetné, és bevallhatná most az igazat a nagybátyjának.

Beszélhetne vele, mint kapitány a kapitánnyal. Még mit nem! Lehet,hogy logikus lépésnek tűnik, de van egy bökkenő: a férfi egy nemes.A nagyurak szörnyen kiszámíthatatlanok. És Nathan még semmit semtudott Judith Malory nagybátyjáról, azon kívül, hogy egy sziklaöklű,dúsgazdag lord, aki szeret verekedni. A múltkor erről személyesenmeggyőződhetett.

Még szerencse, hogy igazából nem is ezt a Maloryt kell elkerülnie.

Nem hitte, hogy a kapitány bosszút akar állni a kikötőben történtekmiatt, hiszen hagyta, hogy Hammet matróza után eredjen.Kapitányként azonban ő volt a király a hajón, akinek minden szavaparancs, és az utasításait végrehajtják, akár igazságosak, akár nem. ÉsNathan csak magát okolhatja, ha most magára haragította egy nőmiatt.

Ostoba volt előző este, amikor hagyta, hogy elbűvölje a lány

gyönyörű arca. Megfeledkezett magáról, és szóba állt vele. Aztána lány vádaskodni kezdett, és ő későn jött rá, hogy nagy árat f izetheta meggondolatlansága miatt. Még időben odébb kellett volna állnia,mielőtt a lány felismerte.

Nevetséges helyzet, dohogott magában Nathan. Ez lett volna az útkönnyebbik része. Azt hitte, akkor kezdődik a neheze, amikor



megérkeznek Connecticutba, és meg kell győznie az amerikaihatóságokat, hogy segítsenek neki, egy angolnak, rács mögé juttatnia saját bűnözőiket. Legjobb esetben kinevetik, de az sem kizárt, hogy

börtönbe vetik az arcátlansága miatt, vagy elkergetik a városból. Demindenképpen lett volna még néhány hete, hogy kiderítse, milyennagy az ellenségeskedés két ország között, amelyek többször is hadbanálltak egymással.

Nem nézett maga mögé, ezért nem látta, hogy a bajkeverőnőszemély már elsietett. De még most is maga elé képzelte a formástestét, a gyönyörű arcát, az érzéki száját. Ez a lány szebb, mintbármelyik nő, akivel addig találkozott. Ha nem tudja rávenni az

együttműködésre, talán megpróbálhatja elcsábítani, hogy ígybiztosítsa a hallgatását.

Mihelyt felmerült benne az ötlet, azonnal meg is hozta a döntését.Igen, így fog elbánni Judith Maloryval. Már régóta nem érezte magátilyen elégedettnek. Kit érdekel, hogy a lány a rokonaival utazika hajón, és mindnyájan arisztokraták? Megszokta, hogy veszélyes azélete.

James Malory az első tisztjével beszélgetett, amikor Nathan odaérthozzá. Artie bűnbánó arcot vágott, mintha éppen megmosták volnaa fejét.

– Nem tudtam, hogy ezt is meg akartad beszélni vele, mielőttelhajózunk… – mentegetőzött Artie.

A kapitány háttal állt Nathannek, ezért nem akart tolakodni. Maloryegy nyitott nyakú bő fehér inget, szűk nadrágot és fekete térdig érő

csizmát viselt. Vállig érő haja szabadon lobogott a szélben. Most semtűnt arisztokratának, akárcsak az előző találkozásukkor. Nathankörülnézett, és észrevette, hogy ő az egyetlen tengerész, aki rendesenfel van öltözve. A kapitányhoz hasonlóan a többi matróz is ingujjbandolgozott. Hiszen nem egy hadihajón vannak, ahol állig begomboltegyenruhában kell lenniük.



Nathan is éppen le akarta venni a kabátját, amikor Malorymegfordult, és észrevette.

– Az öcsém neheztel rád – közölte minden teketória nélkül.

Nathan gyomra összeszorult.– Reméltem, hogy nem fogsz felismerni.– Ezt a hajat elfelejteni? Soha.De a kapitány vigyorgott, mintha a találkozás kellemes emlékeket

idézne fel benne. Nathan ettől egy kicsit felbátorodott. – Nem haragszol, amiért leütöttem az öcsédet? – érdeklődött

óvatosan.– Egyáltalán nem. Sőt, nagyon viccesnek találtam. Tonyt ritkán

lehet így meglepni. De visszavágót akar, ezért jobban tennéd, hanéhány napig elkerülnéd. Egyébként olyan terveim vannak veled,amelyek segíthetnek ebben. Azt hallottam, hogy te vagy az ács. Demennyi tapasztalat áll mögötted?

Nathan megkönnyebbült, hogy nem a kikötőben történt verekedésmiatt hívta oda a kapitány, és nem is azért, hogy megrója, amiért azunokahúgával beszélgetett.

– Három év, uram – válaszolta őszintén. – Két évig építkezésekendolgoztam, egyet pedig bútorkészítőként. Előtte kéményeketépítettem. Azelőtt pedig festéssel és tetőfedéssel kerestem mega kenyeremet.

– Egy igazi ezermester? De mit keres egy szárazföldi patkánya Maiden George-on?

– Néhány éve megörököltem az apám hajóját, de múlt héten

ellopták. Egy tolvajbanda már tíz éve garázdálkodik Anglia partjainál,de ügyelnek arra, hogy a hatóságok ne tudják összekötni az egyeseseteket, és összefüggésbe hozni őket a lopásokkal.

– Ez nem válaszolja meg a kérdésemet, drága fiam, de felvet egymásikat. Egy hajóáccsá vedlett kapitány? Annyira szereted a tengert,hogy bármilyen minőségben hajlandó vagy vitorlázni?



– A Maiden George úti célja megegyezik azzal a hellyel, ahová el kell jutnom, ha vissza akarom kapni a hajómat.

James felnevetett.

– Már értem. A tolvajok jenkik? Ezt rendkívül mulatságosnaktartom, és már alig várom, hogy megemlítsem a sógoromnak. Demondd, hogyan szereztél erről tudomást?

– Nem én voltam. Egy bizonyos Burdis parancsnok elkapta a bandaegyik tagját, és nagyon haragszik rájuk, mert megölték az egyikemberét. Felajánlotta, hogy megmondja, hol találom a hajómat mega tolvajokat, ha cserébe lebuktatom őket az amerikai hatóságoknál.

– Tehát tulajdonképpen a kormánynak dolgozol?

– Nem hivatalosan.– Hát persze. Nem koppinthatunk a jenkik orrára, mert akkor

kitörne egy újabb háború – jegyezte meg James gúnyos hangon.– A parancsnok is valami ilyesmit mondott.– Nos, fiam, lehet, hogy kapitány vagy, de nem az én hajómon.– Megdolgozom az útiköltségért.– Nagyon helyes, és a munkád most kezdődik. Az első tisztem az

utasításom szerint beszerezte a szükséges anyagokat, de most tudtammeg tőle, hogy elfelejtett értesíteni téged, mi lesz a feladatod. Egygyakorló ringet akarok építeni a hajó rakterében. Hozda szerszámaidat, és keresd meg Artie-t odalent. Majd ő megmutatja,hol kell megcsinálni.

– Egy gyakorló ringet? James már el akart fordulni, de most megállt, és összeráncolta

a szemöldökét.– Ne mondd nekem, hogy nem tudod, mi az a gyakorló ring?– Ökölharchoz?A lord arca megenyhült.– Remek! Tehát tudod, miről van szó. – Mekkorára csináljam?



– Ezt a raktár mérete határozza meg, úgyhogy te is látni fogod,mekkora lehet a területe. Az emelvény legyen fél méterre a padlótól.Azt mondták, mindent ott találsz, amire szükséged lehet. És ne tartson

túl sokáig az építkezés, Tremayne. Máris úgy érzem, hogy szükségemvan rá.– Egy napnál nem tart tovább, kapitány.– Remek. Végezz jó munkát, és majd velem fogod kipróbálni. Igen,

tudom, hogy egyszer már felajánlottam ezt a munkát, de látom, nekedis vannak gondjaid, és talán nem árt, ha levezetheted a felgyülemlettfeszültségeket. Elvesztetted a hajódat, meg ilyenek. Úgyhogyátgondolhatnád még egyszer az ajánlatomat. Apropó, megkaptad

a válaszokat attól a matróztól aznap este?– Igen.– Az hiszem, elnézést kell kérnem, amiért beleavatkoztam

a csetepatéba. Nem gondoltam, hogy segítségre van szükséged, de nemszívesen hagytam volna ki az alkalmat egy kis testgyakorlásra. De mostsiess. Meg kell építened a ringemet.

Malory nem tűnt rossz kapitánynak. Nathan mégis csak annyit árult

el neki, amit bárkinek elmondott volna. Egyébként Malorynak igazavolt: neki is jól jönne, ha le tudná vezetni a bosszúságát, aminekazonban egészen más oka van, mint a kapitány gondolta. Ugyanakkornem lenne szerencsés egy ringben összecsapni a hajó kapitányával,a nyílt tengeren. A férfi bizonyára nem számít arra, hogy veszíthetvele szemben. De mi van, ha Nathan mégis legyőzi, és magáraharagítja?

Legjobb, ha a jövőben minél kevesebbet beszélgetnek, és nem is leszolyan nehéz elkerülnie a kapitányt, hiszen az első tiszt ésa fedélzetmester kapja tőle az utasításokat. Ők kénytelenek elviselni James Maloryt, de hála az égnek, neki nem sok dolga lesz vele.



Miután Nathan felment a lépcsőn, Judith megállt a hátsó fedélzet

alatt, ahol minden szót hallhatott, de őt nem láthatták. A hallottakmég jobban feltüzelték a haragját. Újabb hazugságok! Ez a férfi sosem mond igazat? Egyszer úgyis kénytelen lesz. Csak azért nem kísérte odaa nagybátyjához, mert nagyon meggyőzően kérte, hogy adjon nekilehetőséget a magyarázkodásra, mielőtt olyat tesz, amit mindkettenmegbánnak. Egyébként volt más oka is. James az egyetlen rokona, akicsak vállat vonna, ha megtudná, hogy egy csempész van a hajóján.

Az apjának kell szólnia, nem a nagybátyjának, határozta el Judith.Mégsem indult Anthony keresésére. Visszatartotta az a halványkétely, amit Nathan szavai ébresztettek benne.

Inkább Jacqueline kabinjába ment, hogy megnézze, felébredt-e már.A kuzinja sosem bocsátaná meg, ha nem ő lenne az első, aki értesüla hajdani kísértet felbukkanásáról. Judith-nak még nem volt alkalmaelújságolni a váratlan fordulatot. Előző este, miután visszahoztaa könyvet Katey-nek, az apja társasjátékozni kezdett vele, és akkor is játszottak, amikor Jack elment lefeküdni.

Jacqueline még mindig mélyen aludt, és Judith hamar rájött, holakar lenni. Még mindig Nathan Tremayne járt a fejében, ezért arrafeléindult, ahol biztosan megtalálja. Amikor odaért, hallotta, hogy Artie-val beszélget, ezért visszament a fedélzetre. Tudta, hogy illetlenségegy hölgynek egyedül maradni a legénység egyik tagjával, és nemakarta, hogy Artie megemlítse valakinek, hogy Nathan keresésére

indult.Ám mihelyt Artie visszajött a fedélzetre, Judith megint elindult

a hajótér felé. Bekukkantott a raktárba, majd lement a lépcsőn.Nathan most egyedül volt. Éppen faanyagot rámolt ki egy hatalmasládából, ezért nem vette észre. Levette a kabátját, és még az inge



nyakát is kigombolta, ami nem meglepő, mert sokkal melegebb volta hajótérben, mint a fedélzeten. Judith nem tudta levenni rólaa szemét. Nagyon vonzó látványt nyújtott. Ha Jack látná, biztosan azt

mondaná, hogy úgy néz ki, mint egy kalóz. Nem, gondolta Judith.Inkább, mint egy csempész.Ettől a gondolattól végre el tudta szakítani a tekintetét a férfiról, és

körülnézett a hatalmas raktérben, ami majdnem üresnek tűnt, merta hajó nem szállított eladnivaló rakományt. Az útra valóélelmiszereket a hajótest oldalánál sorakozó különféle méretűládákban és hordókban tárolták. A hajó farában ketrecek álltak. Otttartották az állatokat, és csak akkor vágták le őket, ha a szakács húst

kért a konyhára. Judith a távolban meghallotta a tyúkok kotyogását.Nathan egy nagy halom építőanyag mellett álldogált, és rengeteg helyvolt a ring megépítésére, amivel megbízták.

– Nem gondoltad volna, hogy egy hajóácsnak ilyesmit kell majdcsinálnia, ugye?

A férfi teste megfeszült a hangja hallatán, de nem nézett fel.– Menj el, bajkeverő – morogta. – Majd akkor folytathatjuk

a vitánkat, ha végeztem a munkámmal. Judith nem törődött a sértő megszólítással, és a barátságtalan hang

sem zavarta.– Néhány dolgot tisztáznunk kell. Minél előbb végzel a feladatoddal,

annál hamarabb megtehetjük. Segíthetek.– Még mit nem!– Le kell mérned a helyet, mielőtt nekilátsz a ring építésének, nem?

Segíthetnék benne.A férfi hozzáfordult.– Hallgatóztál? Judith ezt nem tagadhatta.– Nem akartam, hogy a nagybátyám megöljön téged.A férfi összehúzta a szemét.



– Ugye, ezt csak viccből mondtad? Vagy tényleg azt hiszed, hogyképes lenne rá?

A lány megvonta a vállát.

– Nézőpont kérdése. Számomra ő a legkedvesebb ember a világon,a legjobb barátnőm szerető apja, az apám kedvenc fivére. Olyan, mintegy barátságos nagy mackó.

– És mi van azokkal az emberekkel, akik nem tartoznaka családjába?

– Gondolom, néhányan félnek tőle, de nem értem, miért. Nathan felmordult.– Én megértem. Egyszer láttam, hogy néhány percen belül

harcképtelenné tett négy férfit. Halálos csapásokat tud osztani azöklével.

– Nos, ezt mindenki tudja. Ő és az apám remek bokszolók, márhosszú évek óta. Akkor sajátították el ezt a képességüket, amikorLondon leghírhedtebb nőcsábászai voltak.

– Tudod egyáltalán, miről beszélsz? A verekedésnek semmi közea nők elcsábításához.

– Dehogynem. Megfeledkezel a dühös férjekről, akik elégtételtkövetelnek. De senkit sem akartak megölni a hűtlen felesége miatt,ezért a párbaj helyett inkább a ringet javasolták a bosszúszomjas,felszarvazott férjeknek. Egyébként ott is ők nyertek.

Nathan egy lépést tett Judith felé.– Az ember azt hinné, hogy a család igyekszik megkímélni egy ifjú

hölgyet az ilyen kényes részletektől.

Judith hátralépett. A téma miatt lett érzéki a férfi pillantása? Judithszíve hevesebben kezdett verni. Nagy levegőt vett, mert össze akartaszedni magát, de még ő is hallotta, hogy ez inkább sóhajtásnak tűnik.

– Egész London tudott erről, nem családi titok volt! – vágott visszaellenséges hangon.

A férfi tovább közeledett hozzá.



– A családodnak vannak titkai? Judith folytatta a hátrálást, hogy távolabb kerüljön tőle. – A legtöbb családban vannak rejtegetett titkok, de gondolom, nem

annyi, mint a tiédben. Judith kezdte elveszíteni a magabiztosságát. A férfi fenyegetnipróbálja, mert egyedül vannak a hajótérben? Talán nem volt jó ötletidejönni, ha a férfinak tényleg van rejtegetnivalója, és ő az egyetlen,aki tud róla.

Judith továbbhátrált, de valami az útjába került. Elveszítette azegyensúlyát, és lehuppant egy ládára. A férfi hátralépett, minthaelérte volna a célját.

– Ne lábatlankodj, ha maradni akarsz – jegyezte meg mosolyogva.Ezt szándékosan csinálta! Judith felháborodva nézett a távozó férfi

után, és valami gorombaságot akart a fejéhez vágni, amiért ijesztgetnipróbálta. Ám ekkor a férfi megtorpant.

– Illetve maradhatsz, ha te is akarod azt a csókot, ami nekemmegfordult a fejemben – szólalt meg hirtelen, majd visszanézett. – Akarod?

Csak meg akarta csókolni? Nos, ezt mondhatta volna!– Dehogy! Még mit nem? – csattant fel Judith felháborodott arccal.A férfi megint szembefordult vele.– Ne sértődj meg, kedvesem. Csak szerettem volna megmutatni

neked a különbséget.– Miféle különbséget?– Egy csempész csókja és az én csókom között. Gondoltam, így

sokkal kellemesebb lenne tisztázni a félreértéseket.– Nem hiszem, hogy ezzel bármit tisztázni tudnál.A férfi felnevetett.– Olyan jó volt?A lány felvonta a szemöldökét.– Arra célzol, hogy szerinted te jobb vagy?



A férfi vállat vont.– Eddig senki sem panaszkodott, sőt. Úgyhogy gondold át az

ajánlatomat. Sokkal jobb lenne, mint azon aggodalmaskodni, hogy egy

csempész kitöri a csinos nyakadat, mert meg akarja őrizni a titkát.Mert ez járt a fejedben, nem igaz?– Most tulajdonképpen megfenyegettél?– Szó sincs róla. Éppen ellenkezőleg. Az utolsó leheletemig

megvédelmeznélek.A férfinak sikerült meglepnie Judith-t.– Miért?– Mert kevés dolog van, amiért érdemes meghalni. A család, a haza…

és egy szép nő szerelme. Miért mondja ezt? El akarja hitetni, hogy romantikus érzelmek

alakulhatnának ki közöttük, ha megőrizné a titkát? De a férfi nemvárta meg a válaszát, hanem folytatta a munkáját, és látszólag nemtörődött vele. Kivett egy hatalmas kátrányos ponyvát a ládából, ésa hajótér közepére dobta, majd nekilátott, hogy kiterítse.

Judith figyelte, és feltűnt neki, milyen hatékonyan dolgozik. Egyszer

sem állt meg, nem bizonytalanodott el, és a mozdulatai magabiztosakvoltak. Egy idő után Judith kénytelen volt elhinni, hogy valamikortényleg kitanulta az ácsmesterséget. De tényleg három évig dolgozottácsként, ahogy Jamesnek mondta? Mikor volt ideje rá, ha már öt évvelezelőtt csempészett? Nos, lehet, hogy nem egész idő alattcsempészkedett, de nemrég még egészen biztosan ezt a kétesmesterséget űzte. Azt is beismerte, hogy volt egy saját hajója, ha igaz,

amit a nagybátyjának mondott.Nem tudta levenni róla a szemét, és lenyűgözve bámulta, ahogya karján táncolnak az izmok, miközben leveri a rudakat a ring négysarkában. Túlságosan izmos egy egyszerű tengerészhez képest. Judithel tudta képzelni, ahogy a saját hajóján kapitánykodik. Vajon ő



építette a hajót? Ezért tanulta ki az ácsmesterséget? És aztán kitanította meg vitorlázni?

Istenem, mennyi kérdése lenne hozzá! Az egyik hozza a másikat.

Mégsem kérdezett tőle semmit, sőt még levegőt is nehezen kapott,amikor a férfi levette az ingét, és elkezdte összeszögelni az emelvényt.A mellkasa fénylett az izzadságtól. Judith-nak is melege lett, ésa kabátját maga mellé terítette a ládára.

– Egyébként sokkal jobb dolgokat tudnék tenni a nyakaddal – szólaltmeg a férfi, mintha a beszélgetésükben nem lett volna egy hosszúszünet. – Nem is pirulsz el? – kérdezte.

Judith nagy nehezen levette a tekintetét Nathan csupasz

mellkasáról, és elszégyellte magát. A férfi észrevette, hogy őt bámulja!Most tényleg elpirult. Egész idő alatt a nyakára gondolt?

– Volt néhány megrögzött nőcsábász a családomban, úgyhogy nemvagyok olyan szégyenlős.

– Úgy tűnik, nekem mégis sikerült zavarba hoznom téged – nevetettfel a férfi.

– Szándékosan csinálod, úgyhogy hagyd abba, légy szíves.

– Nincsen ebben semmi szándékosság. Azt hiszed, gyakranbeszélgetek ilyen finom hölgyekkel, mint te? Hidd el, az énnőismerőseim nem pirulósak. – A férfi Judith-ra mosolygott, aztánkomoly lett az arca. – Miért hiszed, hogy már hallottad a hangomat,ráadásul öt évvel korábban? Ez túl hosszú idő. Ilyesmire nem szoktakemlékezni az emberek.

– Nem a hangod volt ismerős, hanem az, hogy „kedvesem”-nek

szólítottál. A csempész is így nevezett.– Szerinted mások nem szoktak kedves szavakat használni? Énvagyok az egyetlen férfi, aki ilyet mond?

– Ha nem vagy csempész, akkor mi vagy?– Már említettem. Hajótulajdonos és ács. Bele kéne törődnöd, hogy

ez az igazság.



– Nemrég még azt mondtad, hogy csak a pénzért vagy itt, és hajókonszoktál dolgozni – emlékeztette a lány. – Egy hazugság minden továbbiállításodat hiteltelenné teszi. Ezt nem tudtad?

A férfi felnevetett.– Fiatal létedre nagyon gyanakvó vagy. Egy ilyen finom hölgynekhonnan van egyáltalán ismerete a csempészekről?

– Meglepődnél, ha tudnád, hogy a családom egyes tagjai mivelfoglalkoztak.

– Mivel?– Nem osztom meg veled a titkaimat. Te tartozol nekem

magyarázattal.

– Amíg dolgozom, addig nem mondok semmit. Judith úgy döntött, hogy nem törődik ezzel a megjegyzéssel, és

folytatja a kérdezősködést. – Tényleg be tudod fejezni a ring építését egy nap alatt, ahogy

a nagybátyámnak ígérted?– Igen. Akkor is végeznék, ha nekem kéne méretre vágnom

a léceket, de Artie az összes anyagot egy olyan férfitól szerezte be, aki

bokszringek építésével foglalkozik. Minden méretre van vágva, csakössze kell állítanom a részeket. Aggódsz, hogy előhozoma nagybátyádból a gonoszt, ha csalódást okozom neki?

– Nem. Ha mégis megtörténik, nem az ácsmunkáddal lesz baja.– De igen, ha zavarsz, és nem hagysz dolgozni – vágott vissza a férfi.A lány elfojtotta a mosolyát.– Pedig én csendben voltam. Te kezdtél el a nyakamról beszélni.

A férfi ingerülten felhorkantott, és folytatta a kalapácsolást, denéhány perc múlva megint megszólalt:– Az apád és a nagybátyád hányszor veszített azokban

a kihívásokban, amelyekről az előbb beszéltél? – Egyszer sem.



– Sosem? Még akkor sem, ha valaki figyelmeztetés nélkül támadtameg őket?

– Ki merne olyat tenni?

A férfinak láthatóan nem tetszett ez a válasz. Judith úgy vette észre,hogy a társalgás nem akadályozza a munkában, ezért folytattaa beszélgetést, de témát váltott.

– El kell ismernem, nagyon jó kifogást találtál ki, ahelyett, hogybeismernéd az igazat. Vagyis azt, hogy a törvén y elől futsz.

– Miféle kifogásról beszélsz?– Hogy egy ellopott hajót üldözöl. Te magad építetted?– Nem. Az apámtól örököltem két évvel ezelőtt.

– Tehát két éve vagy csempész? – kérdezte Judith könnyed hangon,abban a reményben, hogy a férfit leköti a munkája, és elárulja azigazat. De hiába reménykedett.

A férfi ránézett.– Már megmondtam, hogy tévedsz. Mivel látom, mennyire

érdeklődsz irántam, köthetnénk egy egyezséget. Az út soránválaszolok a kérdéseidre, ha te is válaszolsz nekem, és megállapodunk,

hogy megőrizzük egymás titkait. – Nekem nincsenek olyan titkaim, amelyek börtönbe juttathatnak –

tiltakozott a lány.A férfi vállat vont.– Nekem sem, de ha nem érdekel az alku, úgy is jó.– Nem ezt mondtam. Tehát ha jól értettem, hajlandó vagy elmesélni

nekem az életed igazi történetét, ha nem mondom el senkinek?

– Ennél többet kérek. Senkinek sem árulhatod el, hogy mártalálkoztunk. Ez csak a mi titkunk lehet.– De Jack, a kuzinom… – Senkinek! – ismételte meg a férfi. Judith összeszorította a száját. Képes lesz ezt titokban tartani Jack

előtt, amikor mindent meg szoktak osztani egymással?



– Úgy tűnik, én fogok rosszabbul járni – jelentette ki bosszúsan. – Kikell találnom, mit kell tenned még értem, ha ki akarjuk egyenlíteni eztaz aránytalan egyezséget.

– Tehát megállapodtunk?– Igen. – Judith felállt, hogy egy kézfogással pecsételjék meg azalkut, de ekkor valaki a nevét kiáltotta. – Mennem kell. Jack hív.

– Ez egy női hang volt. – Igen, de most nincs időm magyarázkodni. – Erre viszont van. Judith már a lépcső felé sietett, és nem állt meg, hogy megtudja,

miről beszél a férfi. Azt sem látta, hogy Nathan leteszi a kalapácsát, és

utánanyúl. Meglepődött, amikor a férfi az egyik kezével átöleltea derekát, a másikkal pedig megtámasztotta a nyakát. Tiltakozni semvolt ideje, mert a következő pillanatban Nathan gyengédenhátradöntötte, és lágyan megcsókolta.

Judith önkéntelenül arra gondolt, hogy milyen romantikus leheta jelenet. Aztán eszébe jutott, hogy megint csókot lop tőle. Azzala különbséggel, hogy most tudja, kivel csókolózik. Nem egy arctalan

csavargóval, hanem egy rendkívül jóképű férfival. Bágyadtantiltakozni kezdett, és megpróbálta ellökni magától, de közben a kezea férfi csupasz mellkasára, majd a vállára tévedt. Nathan ajka olyanszikrázó érzéseket gerjesztett benne, hogy már nem is akart elhúzódnitőle.

Az élmény túlságosan érzéki volt! A férfi szétnyitotta Judith ajkát,nyelvével finoman, de ingerlően behatolt a szájába. Aztán még

szorosabban magához ölelte, és elmélyítette a csókot. Judith szívevadul vert, és egész testét elárasztotta a forróság.Annyira elmerült a csókban meg az ölelésben, hogy meglepődött,

amikor Nathan elengedte, és a segítsége nélkül kellett megállniaa lábán. Kinyitotta a szemét, és meglátta a férfi kíváncsi pillantását.Miért néz rá ilyen furcsán?



– Volt különbség? – kérdezte Nathan.Tehát ezért csókolta meg?– Te is tudod, hogy nem lehet. Az a csók sokkal rövidebb volt, de

ugyanígy végződött. Judith most nem ütötte meg olyan keményen, mint aznap este a régiházban. A férfi talán ezért nevette el magát.

– Akkor vége a megállapodásnak?– Nem. De tényleg ki fogok találni valami kellemetlen feladatot

neked, hogy betartsd a megállapodás rád eső részét. Azon kívül, hogymegmondod nekem az igazat.

– Semmi sem lehet kellemetlen, ami veled kapcsolatos, kedvesem.

– Még az sem, ha állandóan készenlétben kell állnod, és teljesíteneda szeszélyes kívánságaimat?

A férfi elvigyorodott.– Látom, meg akarod édesíteni a feladatomat.– Én nem lennék ebben olyan biztos – berzenkedett a lány.– De az vagyok. Szívesen lesem a parancsaidat, amíg nem kerülök

miattuk összetűzésbe a kapitánnyal. Nincs kedved megpecsételni az

alkut egy újabb csókkal?A lány nem válaszolt, hanem felszaladt a lépcsőn. Aznap már eleget

szórakoztatta a férfit. Ha legközelebb találkoznak, ő fogja irányítani azeseményeket, és gondja lesz rá, hogy átvegye a parancsnokságot.



– Magányosnak és szomorúnak tűnik – mondta Judith Jacknek,

miközben Catherine Andrássyt nézték, aki most jelent mega fedélzeten. Barna haját szorosan összekötötte, és a szél még nemfújta szét.

– Mi közünk hozzá? – vonta meg a vállát Jacqueline.A két fedélzet közötti lépcsőn üldögéltek, és süteményt falatoztak

a feljáró szélére húzódva, hogy ne legyenek útban, és a matrózoktudjanak dolgozni tőlük. Judith arca még mindig égett a szégyentől,

mert hazudnia kellett, amikor Jack nem sokkal korábbanmegkérdezte, hogy merre járt. De Jacqueline azonnal megragadtaa kezét, hogy a lépcsőhöz vezesse, és nem vette észre a pirulását.

Istenem, máris hazudnia kellett Jacknek! Miután feljötta hajótérből, beszaladt a konyhába néhány süteményért, hogymegmagyarázza neki, miért nem találta a fedélzeten. Az egyiksüteményt mindjárt át is nyújtotta.

– Ezeket hoztam – mondta zavartan.Még most is gyötörte a lelkiismeret-furdalás. Hogyan fogja

megőrizni ezt a titkot a legkedvesebb barátnője előtt, amikor Jackmindenkinél jobban ismeri őt?

A titokzatos Catherine Andrássy felbukkanása pont kapóra jött,hogy elterelje a figyelmét az egyezségről, a csókról és a voltkísértetről, legalábbis egyelőre.

– Te nem vagy kíváncsi rá?

– Miután tegnap este olyan gorombán beszélt veled a kabinunkelőtt? Nem.

– Én viszont igen. Senki sem kiabál ok nélkül.– Ő igen. Judith megcsóválta a fejét.



– Mutatkozzunk be neki.– Rendben. De ha megint rikácsolni kezd, áthajítom a korláton. Jacqueline a tengerbe dobta a maradék süteményt, és a nadrágjába

törölte a kezét, miközben felállt. Már a hajósöltözetében feszített.Buggyos nadrágot és bő inget viselt, a fejét pedig átkötötte egyrózsaszí n sállal, ami nem engedte kibomlani hosszú szőke haját. Mégcipőt vagy csizmát sem húzott; mezítláb közlekedett. Hárommunkaruhát készíttetett az útra, magának és Judith-nak is, bár Judithkijelentette, hogy nem fogja felvenni őket. Mindketten szerettekhajózni, de Jackkel ellentétben Judith nem kívánt részt vennia vitorlázással kapcsolatos tevékenységekben.

– Alig nyúltál a süteményhez – jegyezte meg Judith, miközben ő isleverte a kezéről a morzsákat. – Jól érzed magad?

– Talán nem kellett volna elfogadnom azt a friss tejet, amivel Nettiemegkínált az este. Túl sokat aludtam tőle, és most egy kicsit lustánakérzem magam. De ez minden.

– Nettie nekem is hozott egy pohárral, de én nem lettem tőleálomszuszék. Biztos, hogy nem kaptál el valamit? Nincs lázad?

Jacqueline ellökte Judith kezét, amikor meg akarta fognia homlokát.

– Ne aggodalmaskodj már annyit, anyuci. Semmi bajom. Judith a fejét ingatta.– George néni visszaküldene az ágyba. Csak meg akartam nézni,

hogy nem meleg-e a homlokod.– Nem. Most már megejthetjük a találkozót azzal a boszorkánnyal?

Már majdnem odaértek az elegánsan öltözött nőhöz. – Légy kedves – súgta oda Judith a barátnőjének, mielőttbemutatkozott neki.

A nő kedvesen elmosolyodott, és Judith csak most látta, hogy csinosarca van.



– Catherine Andrássy vagyok. Örülök, hogy kellemesebbkörülmények között találkozhatunk.

– Tehát nem vagy mindig dühös? – szegezte neki Jacqueline

a kérdést, a maga keresetlen modorában.Catherine meghökkent.– Nem, csak ha fáj valamim, mint például tegnap – válaszolta végül.

– Szörnyen hasogatott a fejem. Biztosan a kevés alvás miatt. Éppena kabinomba siettem, hogy bevegyek valami gyógyszert. Elnézéstkérek az ingerültségemért.

– Még mindig amerikai akcentusod van – állapította meg Jacqueline.– Csak nemrég vagy Európában?

– Már egy jó ideje. – Catherine szürke szeme megint bánatos lett. – De az anyám amerikai volt, ezért…

– Volt? – vágott a szavába Jacqueline.– Igen. Nemrég meghalt a tűzben, amelyben Benedek apja is

odaveszett.Ez megmagyarázza Catherine szomorúságát, gondolta Judith.– Ez borzalmas! Nagyon sajnálom, hogy ilyen nagy veszteség ért.

– Kedves vagy. Azt hiszem, anyámtól tanultam el az amerikaikiejtést. Meglep, hogy észrevettétek.

– Jacqueline anyja amerikai, és az öt nagybátyja is az Államokbólszármazik – magyarázta Judith. – Ezért is utazunk Amerikába.Connecticutban debütálunk, hogy örömet szerezzünk az amerikairokonainknak. Aztán Angliában is lesz egy debütálásunk, a családmásik fele kedvéért. Én csak az utolsó pillanatban kaptam engedélyt,

hogy a barátnőmmel tartsak. Tulajdonképpen még nem is vagyokrendesen felkészülve. A ruhatáram nincs befejezve, bár többnyire csaka ruhák felvarrása van hátra.

Catherine arca felragyogott.– Tehát Benedek elmondta, hogy szeretek varrni? Örömmel

segítenék neked.



– Nem akarlak kihasználni.– Ellenkezőleg! Te teszel nekem szívességet, ha megszabadítasz az

unalomtól. Legalább gondold meg.

Judith elmosolyodott.– Rendben.Catherine arca még mosolygósabb lett.– Milyen jó, hogy sok rokonotok van! Nekem is van családom

Amerikában, bár Benedek szerint az apám már biztosan nem él,miután annyi éven át nem hallottunk felőle.

– De szerinted még életben van?– Igen, miért ne? Halottnak nyilvánították, miután a hajója

elsüllyedt Florida partjainál, de a hajótörésnek voltak túlélői, akikpartra vetődtek Savannah-nál, ahol akkor éltünk. Lehet, hogy az apámis életben maradt, csak megsérült, valahol máshol ért partot, és ottgyógyult fel. Ez megmagyarázná, hogy miért nem tért haza. Talánsokkal később érkezett meg, de addigra mi már elutaztunk, és nemtudja, hol keressen minket.

– Akkor szerinted az anyád házassága Andrássy apjával nem is volt

törvényes? – kérdezte Jacqueline.– Pontosan. Isten nyugosztalja szegényt, de szerintem nem lett

volna szabad olyan gyorsan újra férjhez mennie. Sok éven át gyűlöltememiatt.

– Tényleg? A saját anyádat? Judith gyorsan közbeszólt, mielőtt Jacqueline megint elrontja

Catherine kedvét.

– Néha a haragot összetévesztjük a gyűlölettel. Érthető, hogyharagudtál az anyádra, mert olyan hamar lemondott az apádról,amikor te még azt hitted, hogy életben lehet.

– Köszönöm. – Catherine Judith-ra mosolygott. – Alig egy hónap teltel, amikor az anyánk összecsomagolt, és elvitt Európába. Azt mondta,hogy csak az anyja régi barátnőjét fogjuk meglátogatni Ausztriában.



De három hónap múlva találkozott a gróffal, aki üzleti úton volta városban, és hozzáment feleségül. Három hónap! Aztán kénytelenvoltam a gróf elmaradott országában élni, ahol szinte senki sem

beszélt angolul.– Nagyon sajnálom… Illetve sajnáljuk – mondta Judith. Jack azonban megzavarta az együtt érző hangulatot. – Nekem inkább izgalmasnak tűnik. Egy új élet egy olyan országban,

ami egészen más, mint a tiéd. Nincs benned semmi kalandvágy?– Kaland? Viccelsz?– Hát persze – jegyezte meg Jacqueline gúnyosan.Catherine látszólag nem vette észre Jack gunyoros hangsúlyát, és

témát váltott.– Ti egyáltalán nem tűntök cigánynak, mint Benedek. – Mire számítottál, amikor Anna Sztefanova nagyon régi felmenőnk

volt? – vágott vissza Jacqueline.– De a szemetek ugyanolyan. Még az egzotikus formája is.– Csak néhányunknak van fekete haja és szeme, ha erre gondoltál –

magyarázta Judith.

– És mi van a különleges képességekkel? Judith értetlenül ráncolta a szemöldökét.– Mi az a… Jack nevetve közbevágott.– Azt hiszem, a jövendőmondásra, meg a cigányoknak tulajdonított

többi adottságra gondol.Catherine hirtelen nagyon izgatottnak tűnt.

– Igen. Nektek van ilyen adományotok? Vagy valaki másnaka családban? Könyörögtem Benedeknek, hogy kérdezzen meg titeket,de ő nem hisz az ilyesmiben.

– Mi sem – jelentette ki Jacqueline határozottan.A fiatal nő olyan csalódott arcot vágott, hogy Judith megsajnálta.



– A családtagjaink talán a szokásosnál szerencsésebbek, de ezt senkisem nevezhetné a cigányok örökségének.

– Pedig lehet, hogy az! – vágta rá Catherine. – El tudnád magyarázni,

mire gondolsz? Jack haragos arccal nézett Judith-ra, de ő nem zavartatta magát. – Nos, például Edward bácsikánknak nagyon sikeres pénzügyi

befektetései vannak, de nem szokták szerencsésnek nevezni, inkábbazt mondják, hogy okos, vagy jó az üzleti érzéke. Regina kuzinunkügyes házasságszerző. Az összehozott párok általában örülnek, hogyegymásra találtak. Apám és Jack bátyja, Jeremy, aki szintén örököltea cigányos külsőt, mindig sikeres volt a nőknél, és most a feleségükkel

is nagyon boldogok, de ezt aligha lehet különleges képességneknevezni. Aztán ott van még…

– Elég ennyi – vágott a barátnője szavába Jack. – Most rajtad a sor,hogy eláruld, mit akartál tőlünk megtudni, és miért.

– Hát nem egyértelmű? Abban reménykedtem, hogy kapokvalamilyen segítséget az apám felkutatásában. Úgy tervezem, hogySavannah-ban kezdem a keresést, de rajtam és anyámon kívül semmi

sem kötötte ahhoz a városhoz, ezért nem valószínű, hogy még mindigott van. A kereskedelmi útvonalai Savannah és a Karibi-térség közöttvezettek, ahol azelőtt élt, mielőtt találkozott az anyámmal. Elkeserítőbelegondolni, hogy minden kikötőt fel kell keresnem a térségben, haa nyomára akarok bukkanni. Szerettem volna legalább megerősítéstkapni, hogy még él egyáltalán valahol.

Jacqueline felvonta a szemöldökét.

Judith észrevette, hogy Catherine kezd megint elkeseredni, ezértgyorsan átvette a szót.– Én bíznék az ösztöneimben, és Savannah-ban kezdeném

a kutatást. Tényleg az tűnik a legésszerűbb kiindulópontnak. Biztosanhallasz ott valami hírt az apádról. Most pedig bocsáss meg nekünk, demég ki kell csomagolnunk.



Jack azonnal el is vonszolta Judith-t Catherine közeléből. – Miért kellett végighallgatnunk az élettörténetét? – sziszegte

dühösen.

– Csak udvariasak voltunk. Te pedig miért vágtál úgy a szavamba?– Mert Amyről akartál mesélni neki, amihez semmi köze. Judith megcsóválta a fejét.– Csak a szerencséről beszélgettünk, és Amy valóban lenyűgöző

ezen a téren, ezt be kell ismerned.– Igen, de így is éppen eleget fecsegtél. Ne hidd azt, hogy Catherine-

ben meg lehet bízni, Judy. Ami azt illeti, én még Andrássyban sembízok meg teljesen.

– Tényleg?– Nem tartod furcsának, hogy pont az indulásunk estéjén bukkant

fel, és most velünk utazik? Csak azért, mert olyan a szeme, mint a tiéd,még nem biztos, hogy rokon.

Judith felnevetett.– Megfeledkezel arról, hogy mindent tudott a Sztefanov családról.– Egy naplóból, amit megtalálhatott valahol, és úgy döntött, hogy

felhasználja a gonosz terveihez. Judith megint elnevette magát.– Ezt te sem hiszed el.– Rendben, talán nem annyira elvetemült, és lehet, hogy tényleg

a vérrokonunk, de azért még forralhat valamit. Úgyhogy vigyázz, mitmondasz nekik. Nem kell beszámolnunk a családi titkokról, merta gróf őszintének tűnik.

Judith halkan felsóhajtott. Jacqueline pont most emlegeti a titkokat,amikor Judith-nak is van egy nagy titka?



– Hol van Jacqueline? – kérdezte Andrássy Judith-t, amikor aznap

este egyedül érkezett a vacsorához a kapitány kabinjába.– Mindjárt jön. Ma nem érzi túl jól magát. Reggel sokáig aludt, és

délután megint elnyomta az álom.Georgina összeráncolta a szemöldökét.– Csak nem lesz beteg?– Nincs láza. Megnéztem.– Talán csak az utóbbi napok izgalmai miatt – vélte James, majd

a feleségére nézett. – Nem kell aggódnod, drágám.– Akármit mondhattok neki, csak azt ne, hogy feküdjön vissza – tanácsolta Judith mosolyogva. – Már így is nagyon haragszik magára,amiért szinte az egész napot az ágyban töltötte.

A megjegyzése után már csak Andrássy vágott aggódó arcot, és Judith-nak megint eszébe jutott, hogy az új kuzinjuk talán egy kicsitbelehabarodott a legjobb barátnőjébe. De néhány perc múlva Jacqueline megérkezett, csillogó szemmel, kipihenten, és látszottrajta, hogy majd’ kicsattan az egészségtől. Vidáman üdvözölte a kistársaságot, majd néhány perc múlva Artie és Henry már be is hoztaa vacsorát, úgyhogy mindnyájan elfoglalták a helyüket az asztalnál.

James és Anthony közrefogta Andrássy grófot, és a lányokkalszemben ültette le, maguk közé. Ez nem sok jót jelentett számára, és Judith sejtette, hogy alaposan ki fogják kérdezni. Jacqueline ebéd utánelújságolta, hogy nem csak neki vannak fenntartásai az ifjú gróffal

szemben, mert kihallgatta, amikor az apja és Anthony pont ugyanerrőlbeszélgettek. Persze Jack apja volt az, aki hasonló gyanakvássalfogadta az új rokon felbukkanását, és megfordult a fejében, hogyAndrássy gróf talán nem az, akinek kiadja magát. De hát James Malorymikor bízott meg valakiben? Ezt a bizalmatlanságot még a kicsapongó



és féktelen fiatal éveiben sajátította el, amikor a tengereket járta, ésmegszokta, hogy először gyanakvó legyen, csak aztán barátságos.Esetleg.

Véletlenül éppen Georgina volt az, aki elkezdte Andrássy grófkihallgatását, pedig nem állt szándékában sarokba szorítani a távolirokont.

– A húgod ma sem akar velünk vacsorázni? – fordult a fiatalemberfelé barátságos mosollyal az arcán.

– Nem említettem neki.Georgina az asztalnál lévő üres székre nézett. – Miért nem?

Egy újabb ártatlan kérdés. Georginán látszott, hogy teljesen jóhiszeműen érdeklődik, tehát James a feleségével még nem osztottameg a fenntartásait, csak az öccsével.

– Ahogy tegnap este is említettem, Catherine szeszélyes nőszemély,és nem mindig kellemes a társasága – magyarázta Benedek.

Nem akarja az új családját kitenni egy kínos jelenetnek? Judith úgyérezte, hogy mondania kell valamit.

– Én már láttam a legrosszabb hangulatában, de mindenki mogorva,ha fejfájás gyötri, még én is. Jackkel viszont kellemesenelbeszélgettünk vele, amikor jobban érezte magát.

– Én nem nevezném kellemesnek – vetette közbe Jack.– Azért nem volt elviselhetetlen – erősködött Judith.– Ízlés kérdése – morogta Jack. James csillapító pillantást vetett a lányára, majd Benedekhez

fordult.– Tehát indulatosnak tartod a mostohahúgodat? Sok nő ilyen,például az én Jack lányom is.

Jacqueline felnevetett, és látszott rajta, hogy bóknak tartja az apjamegjegyzését.



– Sosem gondoltam, hogy indulatos, talán inkább csak szeszélyes – válaszolta Benedek. – Új otthon, új apa, amikor még nem adta fel, hogymegtalálja a saját apját. Nehéz időszak volt, amikor az anyjával

hozzánk költöztek.– Mi történt az apjával? – érdeklődött Katey. Judith erre már nem figyelt oda, mert a beszélgetés során

tulajdonképpen még egyszer hallotta, amit Catherine elmesélt nekik.Remélte, hogy Jacqueline is észreveszi, hogy a féltestvérek nagyjábólugyanazt a történetet adták elő, ami hihetőbbé teszia mondanivalójukat. Ki találna ki ilyesmit? Judith-nak eszébe jutottNathan Tremayne. Hát ő biztosan képes lenne rá. Nagyon tehetséges

mesemondó, és igyekszik hősnek tüntetni fel magát, amikor valójábanegy bűnöző.

Vajon befejezte már a munkáját a hajótérben? Valószínűleg nem,hiszen nem igazi ács. Bármelyik férfi tud bánni a kalapáccsal, de vajonelég ügyes, hogy megépítsen egy rendes bokszringet? Remélhetőleg azapja és a nagybátyja nem fog megsérülni, mert összerogyik alattuk,amikor használatba veszik.

Miért nem mesélt még az apjának a csempészről? Akkor Nathan azegész utat a tömlöcben töltené, ahová való. Nem lett volna szabadbelemennie az alkuba, mert így még több időt adott neki, hogy újabbmeséket találjon ki. Akkor is ilyen sokat aggodalmaskodna emiatt, hanem kéne titkolóznia Jack előtt? És miért akarja most egy ügyeskifogással elhagyni az asztalt, hogy lemehessen a hajótérbe, ésmegnézze, mit csinál?

Judith a vele szemben ülő Benedekre nézett, aki éppen beszélt.– Ezért szökött meg olyan gyakran gyerekkorában. Vissza akartmenni Amerikába, ahol felnőtt, hogy megkeresse az apját.

– Miért nem adod inkább férjhez, ahelyett, hogy elutazol a világmásik felére, és egy olyan embert keresel, aki talán már régóta halott?– csodálkozott Anthony.



– Ezt tenném, ha biztos lehetnék abban, hogy boldog lesz. De amígaz eltűnt apja ügye le nem zárul, addig szerintem nem lenne boldoga házasságban.

– Tehát érdekel a boldogsága? – kérdezte James.– Hát persze. – Andrássy grófon látszott, hogy egy kicsit sértve érzimagát a kérdés miatt. – A gyerekkori kitörései érthetőek voltak.Az indulatos természete sem zavar. Te is mondtad, hogy ez nemszokatlan, és sok nőnek vannak érzelmi ingadozásai. Csak kínos,amikor társaságban történik. Ettől akartalak megkímélni titeket, hogyne sértődjetek meg, ha valami kellemetlenséget tapasztaltok.A tűzvész miatt most rajtam kívül nincs semmije és senkije. De ő az én

terhem, nem a tiétek.– Újra felépíted a házat? – érdeklődött Georgina. – Talán egyszer. De inkább vissza akarok menni Ausztriába, hogy

folytassam a tanulmányaimat. Festőnek tanulok. – Művész vagy? – Egyelőre inkább csak mázolgatok, de remélem, egy nap majd

többre is képes leszek. De addig semmit sem tehetek az életemmel,

amíg a mostohahúgom életét rendbe nem hozom.– Könnyen megölheti az ihletet egy ilyen teher, ami a válladat

nyomja – mondta James elgondolkodva. – Azt viszont még most semértem, hogy miért mész el ilyen messzire, amikor nem is vagytokvérrokonok. Ne sértődj meg, kedves fiam, de ez valamifélekényszernek tűnik. Ezért meg kell kérdeznem, hogy van-e a húgodnakvalami olyan hatalma feletted, amit még nem említettél?

– James! – tiltakozott Georgina.De Benedek csak felnevetett.– Örülök, hogy ilyen őszintén beszélsz velem. De gondolj csak bele:

én vagyok az utolsó Andrássy sarj, míg Maria leszármazottai most ittülnek körülöttem. Erről sosem szereztem volna tudomást, haCatherine nem találja meg a dédnagyapám naplóját. Nem tagadhatom



meg a kérését, amikor könyörög, hogy találjam meg az elveszett apját,hiszen a napló elolvasása után én is hasonló kutatásba kezdtem.A családért. – Benedek barátságos mosollyal végignézett az asztal

körül ülőkön. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kedves rokonokattalálok. Ráadásul fenntartás nélkül befogadtatok. – Jacqueline egykicsit feszengett az utolsó megjegyzés hallatán. – Az apám Catherine-t a családunk tagjává tette, és a sok nehézség ellenére sem bánta megezt a döntését, mert boldog volt az anyjával.

– Ilyen egyszerű a magyarázat? Kötelességednek érzed, mert úgyvéled, hogy tartozol neki?

– Úgy hallom, téged semmivel sem lehet meggyőzni, James – rótta

meg a férjét Georgina. – Illetve várj! Nem pontosan ezért egyeztél bele,hogy segíts Gabrielle Brooksnak?

A férfi felnevetett.– Most megfogtál.– És azt még nem is említettem, hogy a kalózok börtönébe kerültél

miatta.– Értem, mit akarsz mondani, George.

Senki sem sietett elmagyarázni a történetet Benedeknek, mertérzékeny téma volt, hogy az Anderson fivérek, akik gazdag hajóépítőkés egy nagy kereskedelmi flotta tulajdonosai, kénytelenek voltakkalózokat elviselni a családjukban, ráadásul több szálon is. Az egyikmár régen visszavonult (ő Georgina férje, James), a másikból pedigkincsvadász lett (Drew apósa, Nathan Brooks). De annak idejénmindketten elég sok kellemetlenséget okoztak nekik, és

felkorbácsolták a kedélyeket. Judith visszaterelte a társalgást Benedek önzetlenségére.– Szerintem csodálatra méltó, hogy segíteni akarsz

a mostohatestvérednek. Gondolom, Catherine-ben most újrafeltámadt a remény.



– Igen, azt hiszem. De még meg kell tanulnia, hogy legyen türelmes,mert a kutatás sokáig tarthat.

Jacqueline kinyitotta a száját, de Judith megcsípte az asztal alatt,

mert tudta, hogy mit akar mondani. Már megtapasztalták a nőtürelmetlenségét, aki a fejébe vette, hogy hamarabb is elérheti a célját,ha segítségül hívja a Malory család feltételezett természetfelettiképességeit. Mivel a nő téved, jobb, ha nem is beszélnek róla.

Judith Benedekhez fordult.– Lehet, hogy sokáig tart majd, de hidd el, hogy jó hatással lesz

a húgodra a keresés. Talán megállhatnátok Bridgeportban, hogyCatherine egy kicsit szórakozzon, mielőtt folytatjátok az utatokat. –

Judith felállt, mert úgy érezte, hogy most alkalma van feltűnés nélkültávozni, míg a többiek még vacsoráznak. – Ha megbocsátotok, én mostvisszavonulok, mert ma nem pihentem annyit, mint Jack. Kicsitelfáradtam.

– Menj csak, drágám – mondta Anthony.De távozás előtt Judith Jacqueline-hez hajolt.– Sikerült beléd fojtanom a szót, de ne kezdj el megint fecsegni, ha

elmentem. Jack csak ingerülten legyintett.



A hajótérben csak két lámpás égett, mindkettő a ring közelében, de

Judith nem találta ott Nathant. A ring még nem volt kész, de azemelvény már állt. A ponyvát leterítette, és két oszlopot mára sarkokhoz rögzített. Csak a másik két oszlopot kell felállítani, éskihúzni a köteleket. Judith úgy vélte, hogy ezzel már korán reggelvégezni fog, mielőtt James lejön megvizsgálni a ringet.

Judith csalódott volt, hogy Nathan aznap már befejezte a munkát,mert ez lett volna az utolsó alkalom, hogy négyszemközt beszéljenek.

Talán az út során megkérhetné, hogy mutasson meg neki valamihajózással kapcsolatos teendőt, vagy felmehet vele a kötélzetre, aholnem hallja senki a beszélgetésüket. De akkor fel kéne vennie azokata rendkívül előnytelen ruhadarabokat, amelyeket Jack csináltatottneki. Ráadásul Jack azt mondaná, hogy ő is meg tud neki tanítanimindent, amit a vitorlázásról tudni akar. Hacsak be nem vallaná nekia Nathan iránti érdeklődését… Azzal még nem árul el semmilyentitkot, nem? Persze hogy nem. Ha Jack meglátja a férfit, azonnalmegérti, miért tartja vonzónak.

Judith felsóhajtott, és arra gondolt, hogy tényleg le kéne feküdnie.De először a ringhez lépett, hogy megvizsgálja. Fel akart mászni azemelvényre, hogy meggyőződjön a tartósságáról, de kicsit magas volt,ezért csak megkocogtatta.

– Nem tudtál távol maradni? Judith halk kiáltással megpördült. Nathan a földön ült, két láda

között. Az egyiken még mindig ott volt Judith kabátja. A férfia választófalnak támasztotta a hátát, és egyik kezében egy tányért,a másikban egy villát tartott.

A lány lassan odament hozzá. A férfin most ing volt, Judithszívverése mégis felgyorsult.



– Azt hittem, már elmentél.– Csak azért, hogy hozzak magamnak vacsorát. Ami egyébként elég

finom, ahhoz képest, hogy egy hajón vagyunk. Sokkal jobb, mint amit

a Hampshire-ből Londonig tartó rövid úton adtak. – Akkor még valószínűleg nem volt szakács a hajón. A mostani nemis tengerész. A nagynéném és a nagybátyám mindig a saját szolgáikkalhajóznak, akik Londonban szálltak fel.

– Magukkal viszik az otthon minden luxusát? Ezek után már sosemleszek elégedett a saját szakácsommal.

A lány elmosolyodott a férfi panaszkodása hallatán.– Tehát van szakácsod? Azt hittem, a csempészek csak rövid

portyákra indulnak a csatorna másik partjára, és nincs szükségükhajószakácsra.

– Nem tudhatom. De elég érdekesnek tartom, hogy többet tudsza csempészetről, mint én. Ülj le. Nézd, ahogy eszem, és közbenmesélhetsz az életedről.

Elég gúnyos megjegyzés, állapította meg Judith. A férfi hangja mégisbarátságos volt, sőt el is mosolyodott. Tehát már megint tréfál vele?

– A kabátomért jöttem – jelentette ki, de azért leült, méghozzáa kabátjára.

– Visszaadtam volna neked. Judith felvonta a szemöldökét.– Hogyan, ha nem akartad elárulni, hogy itt voltam?– Azt hiszed, nem találtalak volna valamikor egyedül?– Szinte egész nap Jackkel vagyok, az estéket pedig a családdal

töltjük. Úgyhogy nem hiszem.A férfi felnevetett.– Van egy ágyam az ácsraktárban. Megkockáztatom, hogy

darázsfészekbe nyúlok, de kijelentem, hogy inkább csak egyhordozható ágy. – A férfi várt egy kicsit, de Judith nem akarta megintfelhozni a régi házban talált ágy kérdését, és csak türelmetlenül



legyintett, amiért a férfi erre számított. Nathan folytatta:– Lefoglaltam magamnak, hogy legyen egy saját helyem, ahovávisszavonulhatok. Szívesen látlak bármelyik este, ha úgy gondolod,

hogy… – Hagyd abba! Látom, szívesen viccelődsz velem, de ne feledd, hogya kezemben van az életed.

– Megszegnéd az alkut? Tényleg? Azt hittem, egy nemes hölgybetöbb tisztesség szorult.

– Ostoba egyezség volt… – De megegyeztünk, és meg is pecsételtük. Tessék! A pirulás, amire

olyan jól emlékszem.

– Elviselhetetlen vagy!– Nem, csak sok a gondom, és te is közéjük tartozol. Ha az adott

szavad is olyan ingatag, mint a hangulatod, akkor nem bízhatok megbenned. Igazam van?

– Megtartom az egyezséget, de csak az út idejére, ahogymegegyeztünk.

– Nem ez volt a feltétel.

– Sajnálom, ha te többre gondoltál. De ne aggódj, adok elég időt,hogy eltűnj, amikor a kikötőbe érünk.

– Gondolod, hogy akkor is ezt akarod majd?A kérdés arra utalt, hogy sokkal meghittebb ismeretségbe kerülnek.

A férfi még a hangját is érzékien elmélyítette! Kétségtelen, hogysikerült felzaklatnia Judith-t, és sok kérdést vetett fel benne, amitinkább magának kell feltennie, és nem a férfinak. Túlságosan vonzódik

hozzá, és nem tud mit kezdeni az érzéssel. Ezért nem tette azt, amittennie kellett volna, mihelyt rájött, hogy kivel áll szemben. Nathanneksikerült rávennie, hogy belemenjen az alkuba. A férfi utolsó kérdésétmégsem hagyhatta szó nélkül.

– Te és én nem fogunk… A férfi nevetése Judith-ba fojtotta a szót.



– Csak arra gondoltam, hogy mire kikötünk, meg foglak győzni azártatlanságomról, és már elhiszed, hogy nem vagyok az a gonosztevő,akinek most tartasz.

Csak azért ragaszkodik a gyanakvásához, hogy ellen tudjon állnia csábításnak? Nem! A férfi nagyon ért ahhoz, hogy kételyeketébresszen benne, ez minden.

– Az egyezségünk az igazságról szólt – emlékeztette a férfit. – Tudszegyáltalán igazat mondani?

– Hát persze, kedvesem. A kérdés csak az, hogy felismered azigazságot, ha hallod? – A férfi nem várta meg a választ, bár Judith nemis állt készen rá, mert teljesen össze volt zavarodva. Ám már jött is

a következő kérdés, amire reggel nem válaszolt. – Áruld el, hogy egynőt miért becéznek Jacknek?

– Mert ez nem becenév. Ezt a nevet adta neki az apja, amikormegszületett.

– Tényleg?– Természetesen egy kicsit befolyásolta a döntését, hogy a sógorai

jelen voltak a születésénél, akiket egyáltalán nem kedvel. De nem volt

hajlandó változtatni rajta.– Ilyen makacs? Judith elmosolyodott.– Attól függ, miről van szó. De ebben az esetben hajthatatlan volt.

Azonban Jack anyja, George, gondoskodott arról, hogy… – Te jóságos ég! Még egy nő, akinek férfineve van? – Nem. Georgina az igazi neve, csak James George-nak hívja. Mindig

így hívta, és így is fogja. Tehát George gondoskodott arról, hogy Jackszületési papírjain Jacqueline álljon. Egyébként a családban mindenki Jacknek nevezi.

– Azt hiszem, ez megmagyarázza a hajó furcsa nevét. Maiden George. – Igen. James eredeti hajójának Maiden Anne volt a neve, de azt

eladta, amikor felhagyott a hajózással. A Maiden George-ot akkor



építtette, amikor George el akarta vinni Jacket Connecticutba, hogylássa, hol született az anyja. Persze ez egy felesleges kiadás volt, mertGeorge meg a fivérei a Skylark Hajózási Társaság tulajdonosai, és egy

egész flotta kereskedelmi hajó áll a rendelkezésükre, amelyek közüllegalább egy mindig Angliában horgonyoz. De ahogy már említettem,a nagybátyám nem nagyon kedveli a sógorait, az öt Anderson fivért, ésnem hajlandó a hajójukon utazni, ha nincs rákényszerítve. És mostrajtam a sor, hogy feltegyek egy kérdést.

A f érfi hirtelen felállt, mert valami zaj hallatszott az állatok felől,a hajótest végében. Judith is odanézett. Valószínűleg egy patkányosont el a ketrecek előtt, vagy egy macska vadászik a patkányokra. De

Nathan letette a tányérját a másik ládára, és elment, hogy megnézze,mi volt az.

Nem igyekszik betartani az egyezséget, hogy az őszinte válaszért őis tartozik egy őszinte válasszal, állapította meg Judith bosszankodva.Ezt majd a szemére fogja vetni, ha visszajön. De a férfi nem jött vissza…



Nathan nem számított arra, hogy talál valamit a hajótest végében.

Inkább azért ment oda, mert nem akarta elveszíteni a pillanatnyifölényét a Judith-szal vívott szócsatában. Márpedig ez történt volna,ha a lány megint faggatni kezdi. Szerette volna minél tovább elterelnia figyelmét a tényekről, legalábbis addig, amíg jobban felméri, hogymit szólna az igazsághoz.

Még mindig nem volt biztos abban, hogy számíthat azegyüttérzésére, ha elárulja a teljes igazság részleteit. Vagy valljon be

mindent, és mondja el neki, hogy tényleg övé a hampshire-i ház, ésfelmentés várja, ha visszatér? Sajnos, ezt valószínűleg nem hinné el.De ha túl sokat árul el, és sikerül meggyőznie az ártatlanságáról, akkorvége az egyezségüknek, és többé nem lehetnének együtt. Pedigkedvelte a társaságát. Szerette ugratni, és nézni, ahogy bosszúsanösszeszorítja a száját, és a szeme szikrázik a haragtól vagya vidámságtól. De legfőképpen az tetszett neki, ahogy a karjába simult,amikor átölelte. Igazából semmi sem volt benne, amit ne kedveltvolna, kivéve a konokságát. Miért olyan biztos abban, hogy egycsempésszel van dolga? Mivel tudná megingatni a bizonyosságában?

Nathan elment egy láda előtt, és valaki lesből ráugrott. Az ő hibája,hogy így meglepte, mert Judith járt a fejében, ahelyett, hogya teendőjére figyelt volna. Ráadásul nem egy vézna alak teperte le.Majdnem akkora volt, mint Nathan. Egy pillanatra megláttaa támadóját, egy fiatal, szőke hajú, barna szemű férfit. A haját

hátrakötötte, és nem viselt cipőt, de nem szegényesen öltözött, mertfinom vászonból készült inget viselt, és egy míves aranylánc csillogotta nyakában. Nathan biztos volt abban, hogy nem a legénységheztartozik, de nem tartotta valószínűnek, hogy bárki megtámadnáa szolgák közül, akikről Judith beszélt.



Ahogy nagy robajjal a padlóra estek, a tyúkok rémültkotkodácsolásba kezdtek, a malacok pedig visítottak, mintha nyúznákőket. Nathan egy szempillantás alatt magához tért a megdöbbenésből,

és ösztönösen cselekedett. Elgurult, magával rántva a férfit, és egyhatalmasat vágott az arcába, mielőtt a támadója lábra tudott volnaállni. De az ismeretlen nem futott el. A nadrágja hátsó zsebébőlelőrántott egy tőrt, és Nathan felé suhintott vele, miközben ő is talpraállt. Nathan mellkasa égni kezdett a vágás nyomán, de nem nézett le,hogy ellenőrizze a sebét. Fellángolt benne a harag.

Még sosem vett részt késharcban, és nem volt nála semmilyenfegyver, amivel viszonozhatta volna a támadást. Megfordult a fejében,

hogy egy kalapáccsal vagy egy reszelővel próbálkozik, de a szerszámosládája túl messze volt. Biztosan beleáll a hátába a tőr, mire odafut érte.Inkább a karjával hárította el a következő szúrást, de tudta, hogy nemez a hatékony ellentámadás, inkább csak megpróbált kitérni a tőr elől.Ezzel a módszerrel viszont nem sokáig tarthatja vissza a támadóját.

Mérlegelte a lehetőségeit, és belátta, hogy nem sokat tehet. Vagykirúgja a férfi kezéből a tőrt, hogy egyenlő legyen a küzdelem, amit

biztosan megnyerne, vagy elküldi Judith-t segítségért, ha már nemrohant el magától is. A második lehetőség nem tetszett neki, éssejtette, hogy halott lenne, mire valaki a segítségére siet. Ámváratlanul egy harmadik megoldás kínálta fel magát, mert a kalapácsaa lábához csúszott, csak le kellett hajolnia érte.

Ezt az idegen is észrevette, és a tőrt a kezében tartva gyorsanelőrelépett, hogy Nathant távol tartsa az új fegyverétől. Nem volt sok

idő a gondolkodásra, de Nathan nem akarta kihagyni a lehetőséget,amit Judith nyújtott neki. Villámgyorsan hátat fordított a férfinak,a földre vetette magát, két kezét a földre szorította, és páros lábbalhátrarúgott. Nem érte el a támadóját, de sikerült meglepnie, és így voltelég ideje megragadni a kalapácsot. A következő pillanatban Nathantalpra ugrott, meglengette a kalapácsot, és eltalálta a férfi vállát, aki



hátratántorodott. Most Nathan kerekedett felül, és ezt mindkettentudták.

Nathan néhány határozott lendítéssel támadásba lendült. Szikrák

pattogtak a sötétben, amikor a kalapács vasa eltalálta a pengét, dea szőke férfi szorosan fogta a tőrét, bár hátrálni kényszerült. Úgy tűnt,nem tudja, hogy hamarosan zsákutcába kerül, mert beleütközik azállatok ketrecébe.

Nathan fölényben volt, de nem akarta megölni a férfit.– Add fel, öregem – javasolta. – Jobban jársz, mint ha betöröm

a fejed.– Menj a pokolba! – sziszegte a férfi. Az arcán végső elkeseredés

tükröződött, és Nathan sejtette, hogy készül valamire. És tényleg.A férfi feldobta a tőrt, majd a penge hegyénél kapta el, és felemeltea karját, hogy elhajítsa. Nathannek csak egy másodperce maradteldönteni, hogy mit csináljon. Végül a leggyorsabb módszertválasztotta, és rávetette magát a férfira, hogy ne tudja feléje hajítania fegyverét.

Mindketten belecsapódtak az egyik ketrec oldalába, ami beszakadt

a súlyuk alatt. A földre zuhantak. A rémült állatok ijedtenszétugrottak, hatalmas hangzavart csapva. Nathan a férfi tőrt tartókarjára szorította széles mellkasát, hátha még mindig nála vana gyilkos fegyver. És jól tette, hogy elővigyázatos volt, mert a támadómég mindig a kezében szorongatta a tőrt. Nathan elengedtea kalapácsot, és ököllel a férfi arcába vágott. Egyszer, kétszer,háromszor. A támadó már a második ütésnél elveszítette az

eszméletét.Nathan nagy levegőt vett, és felült. A tőr még mindig a közelbenvolt, ezért kirúgta a ketrecből. Majd lenézett a mellkasára, hogymegvizsgálja a sebét. A penge felhasította az ingét, és megkarcoltaa bőrét, de csak néhány csepp vér szivárgott belőle.

– Jól vagy?



A lány még mindig itt van? Nathan felnézett, és látta, hogy nagyonzaklatott.

– Jól vagyok – nyugtatta meg.

– De megtámadott téged! Miért?– Fogalmam sincs. – A férfi talpra állt, és kihúzta a férfit a ketrecből.– Nem a legénységhez tartozik.

Judith a szemöldökét ráncolva lenézett az eszméletlen férfira.– A nagybátyám konyhai személyzetéhez sem. Mindegyiket

ismerem.– Akkor egy potyautas lehet.– De a potyautasok nem próbálnak gyilkolni, ha felfedezik őket.

Judith-nak igaza volt. Viszonylag enyhe bűnnek számított, ha valakiészrevétlenül feloson egy hajóra, és úgy utazik. A tettest többnyiretömlöcbe zárják, vagy munkára kényszerítik, amíg a hajó partot ér.A legtöbb kapitány utána egyszerűen elengedi a potyautast, hogymenjen isten hírével. A férfi támadó viselkedésének nem sok értelmevolt. És Nathan biztos volt abban, hogy nem lehetett a hajótestben,amióta elhagyták Londont. Az állatok már hamarabb elárulták volna,

és a matrózok is észrevették volna, akik naponta többször is lejönnekide élelmiszerért és utánpótlásért. A férfi addig valahol másholrejtőzködhetett, és akkor osont le a hajótestbe, amikor Nathan elmenta vacsorájáért.

Nathan felkapott egy ládát, és eltorlaszolta a ketrecet, nehogy azösszes állat kiszabaduljon, amíg ideje lesz megjavítani.

Judith hirtelen felkiáltott.

– Megsérültél!– Semmiség.– Hadd nézzem.A lány odasietett hozzá. A férfi türelmetlenül ingatta a fejét, de

Judith szétnyitotta a vágást az ingén, hogy megnézze a sebet.A kelleténél jobban aggódik egy olyan személyért, akit börtönbe akar



juttatni, gondolta Nathan. Vagy olyan jószívű, hogy mindenkin segít,akinek szüksége van rá?

A lány végül Nathanre nézett.

– Csak egy karcolás.Nathan elmosolyodott.– Tudom. El kellett volna futnod, amikor elkezdődött a verekedés,

de örülök, hogy maradtál. A kalapács az én javamra billentettea mérleget. Okos ötlet volt.

Judith elpirult.– Nagyon dühös lettem, amikor láttam, hogy tisztességtelenül akar

küzdeni. Még az is megfordult a fejemben, hogy először fejbe vágom

egy deszkával, de féltem, hogy nem tudnék elég nagyot lendíteni vele.A férfi elnevette magát, mert elképzelte a jelenetet. Ekkor jött rá,

hogy a lány társaságában milyen gyakran nevet. Többek között ezértszeret vele lenni.

– Sosem gondoltam volna, hogy egyszer hálás leszek az indulatostermészetedért, vagy köszönetet kell mondanom érte. De most tényleghálásan köszönöm, kedvesem.

– Nagyon szívesen.Nathan lehajolt, és a vállára dobta az eszméletlen férfit.– Hova viszed?– A nagybátyádat értesíteni kell erről az incidensről, úgyhogy fogd

a kabátodat, és menj fel, mielőtt elkezdődik a felfordulás. Lehet, hogya kapitány kiadja a parancsot az egész hajó átkutatására, hátha mégtöbb potyautas is van a fedélzeten. Nem lenne jó, ha itt találnának.

– Igazad van, megyek is. Nem kell megvárnod.A férfi akkor is megállt a lépcsőnél, megvárta, amíg Judithbiztonságban kijut a hajótérből, és csak utána ment fel ő is. Ha többpotyautas van a hajón, talán érthető az eszméletlen férfi ádáztámadása. Azért nem adta meg magát, mert el akarta terelni Nathan



figyelmét a társáról? Nathan felért a fedélzetre, és ledobta a nehézterhét.

A férfi meg sem moccant, de Nathan nem hagyhatta magára, ezért

az első tiszt után kiáltott. Későre járt, csak néhány matróztartózkodott a fedélzeten, de azonnal odajöttek hozzá, hogymegnézzék, mit akar. Az egyikük hozott egy lámpást.

– A csudába! Leütötted a kapitány egyik londoni szolgáját? – hüledezett az egyik tengerész. – Nem fog örülni neki.

– Hívjátok ide, és majd kiderül – válaszolta Nathan.Artie megérkezett, és lenézett a férfira.– Nem tartozik ide. Hol találtad, Mr. Tremayne?

Nathan elmesélte Artie-nak a történteket, aztán az egészet megkellett ismételnie, amikor a kapitány is csatlakozott hozzájuk. Malorytbiztosan felbosszantotta, hogy valaki engedély nélkül merészeltfelszállni a hajójára, de jól leplezte a dühét, mert az arcán nem látszottsemmiféle érzelem.

– Nem a legénységhez tartozik, kapitány. És Mr. Tremayneelbeszélése alapján igazi potyautasnak sem tűnik – jelentette Artie.

– Nem. – James lenézett a férfira, és a csizmája orrával megbökte,hogy megállapítsa, magához tért-e már. De a férfi nem moccant. – Miért ütötted meg olyan keményen, Mr. Tremayne?

– Pedig először eldobtam a kalapácsomat – mentegetőzött Nathan. A kapitány szája szegletében mintha egy halvány mosoly jelent

volna meg, de a következő pillanatban már el is tűnt, ezért Nathan azthitte, hogy tévedett.

– A viselkedése alapján nem valószínű, hogy az ingyenes út miattakart megbújni a hajón. De akkor mit keres itt? – gondolkodott Jameshangosan. – És miért nem hozott még valaki egy vödör vizet, hogymagához térítsük, és megtudjuk a választ?



Egy matróz azonnal elrohant, hogy teljesítse a kapitány parancsát.Ekkor a lépcső tetején felbukkant Benedek, egy kivont karddala kezében.

– Ki merészeli veszélyeztetni a családomat? – mennydörögte. – Megölöm!A gróf annyira ki volt kelve magából, hogy talán képes is lett volna

lemészárolni az eszméletlen férfit. Nathan elé ugrott, amikor bőszenlecsörtetett a hátsó fedélzetről.

James is odarohant, és bosszúsan félrelökte Benedeket.– Mi az ördögöt képzelsz? – förmedt rá haragosan. – Válaszokat

akarok, nem vért.

– De… A nők nincsenek veszélyben? – kérdezte Benedek, ésleengedte a kardját.

– A pokolba! – morogta James. – Csak maradj ki a… – Kapitány! – hangzott fel mögöttük egy matróz figyelmeztető

kiáltása.Nathan megfordult. Amíg Benedekkel foglalkoztak, a potyautas

talpra szökkent, leütötte a mellette álló egyetlen tengerészt, és

átvetette magát a hajó korlátján. Nathan csak a lábát látta, mielőtteltűnt a mélyben.

Hitetlenkedve futott oda a korláthoz.– Mi az ördög? Azt hiszi, hogy vissza tud úszni Angliába?A többiek is a korláthoz gyűltek. – Kihalásszuk? – kiáltotta az egyik tengerész.– Hogyan? – kérdezte bosszúsan a másik, aki a lámpást tartotta, és

most a korlát fölé emelte. – Látod valahol? Mert én nem.Nathan sem látta a férfit. Előző este tiszta volt az ég, de most feketefelhők takarták a holdat. Még több ember érkezett, még több lámpásthoztak, de a fény még mindig kevés volt ahhoz, hogy észrevegyéka potyautast. Nathan csobbanó hangokat hallott, ami azt jelezte, hogya férfi elúszik a hajótól. És aztán valami mást is hallott…



– Evezők! – mondta Jamesnek. – Legalább egy evezős csónak vana közelben, tehát egy hajónak is itt kell lennie.

– Artie! – kiáltotta James, és gyorsan osztogatni kezdte

a parancsokat. – Hívjatok minden férfit a fedélzetre, és fegyverezzétekfel őket, hátha ez egy rajtaütés. Ti ketten… – mutatott a kétlegközelebb álló matrózra. – Eresszétek a vízre az egyik kisebbcsónakunkat, és eredjetek utánuk. Ha nem támadásról van szó, akkorvissza akarom szerezni a potyautast. Henry, hívd ide azt az embert, akia legjobban lát a sötétben, és küldd fel az árbockosárba. Tudni akarom,mi történik odalent.

Nathan a hajó másik oldalához futott, de ott sem látott semmit

a vízben. Körbejárta a hajót, és megbizonyosodott arról, hogy azevezők csobbanását csak a hajónak azon az oldalán lehet hallani, ahola férfi a vízbe ugrott. A hang egyre halkult, és végül már csak a hajófarában hallatszott.

Vissza akart menni Jameshez, hogy közölje vele a felfedezését,amikor felkiáltott Walter, a hiúzszemű matróz, aki éjszaka is jól látott.Nem is kellett magasra másznia, hogy felmérje a helyzetet.

– Mögöttünk, kapitány! James azonnal a tathoz sietett, a legénység tagjaival a nyomában.

Artie átnyújtotta neki a távcsövét, de James nem vette el. Felnézetta fejük felett kavargó sötét felhőkre, és elkáromkodta magát.

De Walter megint lekiáltott.– Csak egy csónak van, és gyorsan halad vissza a nagy hajóhoz. A mi

csónakunk még nincs a közelében, kapitány. Nem hiszem, hogy utol

tudják érni.A felhők hirtelen szétnyíltak, és a hold fénye halványanmegvilágította a sötét vizet. James gyorsan a szeméhez emeltea távcsövet.

– Háromárbocos, teljes kötélzettel, felvont vitorlákkal, és úgyfordul, hogy az ágyúja ránk irányul.



– Lőni akar? – kérdezte valaki.– Ahhoz nincs elég közel. Szerintem ezt csak azért csinálják, mert

nem akarják, hogy visszahozzuk, és kikérdezzük az emberüket. Artie,

hívd vissza a többieket. Nem kockáztatom az életüket, ha nincsesélyük utolérni a másik csónakot. – A felhők megint eltakartáka holdat, és James halkan szitkozódni kezdett. – Átkozott rejtélyek!Gyűlölöm őket.

A megjegyzést nem a közelében álló matrózoknak szánta, akikegymás szavába vágva próbálták meg kitalálni, mi történhetett.

– Nem kalózok, különben tüzet nyitottak volna ránk – mondta azegyik.

– Csak egy csónak közelített meg minket, úgyhogy nem rajtaütéstterveztek – vélte egy másik.

– A csónak pont félúton volt a Maiden George meg a másik hajóközött, amikor a férfi a vízbe ugrott. Ez azt jelenti, hogy ma estéremegbeszéltek egy találkozót – mondta Nathan elgondolkodva.

– Nem hiszek a véletlenekben, ezért egyetértek veled – bólintott James. – De még csak két napja vagyunk a tengeren. Mit akart

véghezvinni ilyen rövid idő alatt? – Például megrongálni a hajót – vetette fel Artie.– Hogy elsüllyesszen minket? – James megcsóválta a fejét. – Nagyon

kíméletlen merénylet lenne, és sok ártatlan ember odaveszne.– Talán nem törődnek ezzel – mondta Artie. – Mindenesetre

átnézetem az egész hajót.– Ha valami bosszú miatt volt itt, akkor talán ma éjjel akarta

elvégezni a gyilkosságot, aztán kiugrani a hajóból, hogy a várakozócsónak felvegye.– És te meghiúsítottad a tervét, mert leleplezted? Azt hiszem, ez

lehetséges. De az én ellenségeim ennél általában türelmetlenebbek.A férfi már korábban megpróbált volna megölni, ha holtan akar látni.



Azt hiszem, ki kéne kérdeznünk a legénységet, hogy kinek van komolyellensége.

Nathannek volt, de nem tett róla említést. Grigg nem küldene egy

férfit a hajóra, hogy megölje. Ha egyáltalán tudja, hogy itt van. Inkábbegy olyan lehetőséget vetett fel, ami nem ennyire gonosz indíttatású. – Lehet, hogy a potyautas vissza akart szerezni valamit, ami

véletlenül a hajóra került. Arra gondolt, hogy néhány nap alatt megtudja találni, és talán meg is találta. Éppen arra várt, hogy elhagyjama hajóteret, ahol rejtőzködött, de én észrevettem.

– Ezt a lehetőséget sem lehet kizárni. De miért támadott meg tégedazonnal? Megpróbálhatott volna valami ürüggyel távozni a hajótérből.

Mondhatta volna, hogy tengerész vagy szolga. Csak az első tisztekismernek mindenkit a hajómon.

Az ismeretlen támadó valószínűleg így tudott észrevétlen maradni,gondolta Nathan. A többiekkel evett-ivott, és tette a dolgát, amiértfelosont a fedélzetre. De hiába találgatnak, már úgysem tudhatjákmeg, mi volt a célja.

– Akkor megfordulunk, kapitány? – kérdezte az egyik ember.

– Nem. Nem üldözzük őket, amikor a családom a fedélzetentartózkodik – jelentette ki James. – De figyeljétek a hajót, amimögöttünk van. Tudni akarok róla, ha közelebb jön. És ma éjjelfegyveres matrózok járőrözzenek a Maiden George fedélzetén.

– Én is kezdem gyűlölni a rejtélyeket – morogta Nathan. James bólintott, és az első tisztjéhez fordult. – Azt hiszem, egyelőre nem tudjuk megoldani ezt a rejtélyt, de

gyűjtsd össze a legénység többi tagját, és kutassátok át a rakteret.Szóljatok, ha bármi furcsát találtok. És nézzetek át minden zugot,hátha többen voltak az elkövetők. Jelentést kérek, mihelyt végeztetek.Most visszamegyek a kabinomba. – James még egyszer megállt, ésNathanhez fordult. – Befejezted a ringet, Mr. Tremayne?

– Egy órán belül kész lesz, kapitány.



– Várhat reggelig. Mára már eleget végeztél.Nathan bólintott.– Azt mondtad, egyelőre megoldatlan marad a rejtély. Szerinted

továbbra is követni fognak minket, ha nem szerezték meg, amitakartak?– Igen, ebben biztos vagyok.



Judith el sem tudta hinni, hogy már megint ezt teszi! Pedig

a rejtőzködés és a titkolózás ellenkezett a természetével. Ám hiábatörte a fejét, nem tudta kitalálni, hogyan beszélhetne Nathannelanélkül, hogy gyanút keltene, vagy felhívná magára a figyelmet.

Lesietett az alsó fedélzetre. Kevés idő állt a rendelkezésére, ezértnem sokat tétovázhatott. Már délelőtt volt, pedig nem akart ilyensokáig aludni. Jack nemsokára keresni fogja, mert aznap biztosanhamarabb ébred. Igaz, hogy előző este még bejött Judith kabinjába,

mielőtt lefeküdt aludni. Mindenképpen meg akarta osztani vele, amitaz apjától megtudott a potyautasról, és Judith nem vallhatta be, hogyő már a felét hallotta a történetnek, sőt át is élte. Átkozott titkok…

Nathan a szerszámait rakosgatta. A bokszring készen állt, és már azállatok ketrecét is megjavította. Ha néhány másodperccel későbbérkezik, már nem találja ott.

– Éppen távozni készültem – szólalt meg Nathan, megerősítve Judithsejtését. – Nem gondoltam volna, hogy meglátogatsz. Mi az ördög vanrajtad?

– Könnyen felvehető ruhaneműk. A szolgálóm hagyta, hogy sokáigaludjak ma reggel, én meg túlságosan türelmetlen voltam, és nemvártam meg, amíg visszajön. Mert nincs sok időm.

Judith elpirult, amikor észrevette, hogy a férfi a nadrágját nézi. Jackszerette a kényelmes, puha anyagokat, ezért a nadrág nem volt vastag. Judith egy térdig érő lovaglócsizmába rejtette a lábát, és nem gyűrte

be a hosszú fehér inget, mert azzal takarta el a hátsóját. De egy övettett rá, mert túl bőnek tartotta. Azt hitte, hogy nevetségesen fest, dea férfi szeme nem erről árulkodott.

– Megengedik, hogy így öltözködj?



– A hajón igen. Évekkel ezelőtt is nadrágot hordtam, amikor utoljárahajóztam, és az anyámnak nem volt ellene kifogása. Jobb, mint egyszoknya, amit ide-oda csapdos a szél.

– Egy gyereknek igen, de egy nőnek, akinek ilyen idomai vannak… – Ne bámulj! – kiáltott fel Judith felháborodott arccal.A férfi felnevetett.– Vannak helyzetek, amikor egy férfi nem tud uralkodni magán,

kedvesem. Judith gyanakodva összevonta a szemöldökét.– Szándékosan húzod az időt? Jack nemsokára keresni kezd. A férfi a lány szemébe nézett.

– Tehát nem tudsz kedvedre ugráltatni, ahogy tervezted, merta kuzinod mindig a nyomodban van?

Erre már Judith is rájött, mégis bosszantotta a férfi gunyoroshangja.

– Ha nem érsz rá, akkor persze… Nem tudta befejezni a mondatot. A férfi megfogta a derekát, és

felültette a mellette lévő ládára, ami elég magas volt, ezért Judith lába

nem ért le a padlóra. Aztán ő is leült mellé. A hely nem volt elég széleskét embernek, illetve csak úgy fértek el, hogy összeért a testük.

Talán észre sem vette volna, ha ruhát és több alsószoknyát visel, dea vékony fekete nadrágon át nemcsak a férfi combjának az érintésétérezte, hanem a testéből áradó meleget is. A felkarja is forrónak tűnt,ahogy hozzásimult, mert Nathan nem viselt kabátot. A közelség eszébe juttatta az előző estét, amikor a férfi csók közben a félmeztelen

testéhez szorította… Judith-t megint meglepte a kellemes bizsergés, és a fokozódóizgalom. Megpróbált lecsúszni a ládáról, de aztán rájött, hogy mostegymás mellett ülnek, ezért nem kell ránéznie, és nem fogja őtelvarázsolni Nathan jóképű arca és érzéki pillantása. Már csak arrólkéne megfeledkeznie, hogy összeér a testük. Miért gondol állandóan



arra, hogy a férfi megint meg akarja csókolni? Judith halkanfelsóhajtott. Sosem fogja megtudni a válaszokat tőle, ha a vonzalmaeltereli a figyelmét.

– Hol nőttél fel? – szólalt meg hirtelen. Egy ilyen egyszerű kérdéselől biztosan nem térhet ki. A férfi mégis képes volt rá.– Fontos ez? Judith az előttük magasodó bokszringre meredt. Az oszlopokon

lámpások lógtak, és megvilágították a küzdőteret.– Tehát így akarod betartani az alkunkat? – kérdezte

méltatlankodva.

– Ha elmondom, hol nevelkedtem, rosszra fogsz gondolni.– Tehát cornwalli vagy! – kiáltott fel Judith. – Hát persze!

Az egyetlen hely Angliában, ami a csempészekről híres. Feleslegesenkérdeztem meg.

– Figyelmeztettelek, hogy félre fogod érteni. Pedig Cornwall isugyanolyan megye, mint a többi. Nemesek is élnek ott. Nem kellminden lakosát meggyanúsítanod.

– Ebben igazad van.– Tényleg? – lepődött meg a férfi. – Képes vagy belátni, hogy

tévedtél?– Szeretem a logikát, és ez egy logikus megállapítás volt Anglia

egyik vidékéről. A férfi felhorkantott.– Már többször adtam neked logikus válaszokat a…

– Nem! Olyasmiről nem, ami személyesen rád vonatkozik. Tehátmég egyszer megkérdezem: a tengerészkedés előtt vagy után tanultadki az ácsmesterséget?

– Most rajtam a sor.– Tessék? Rendben, kérdezz csak nyugodtan. Nekem nincsenek

rejtegetnivaló titkaim, veled ellentétben.



– Pedig én szívesen lennék a titkod. Judith érezte, hogy elpirul. Miért? Talán azért, mert a férfi hangja

hirtelen érzéki lett? Lehet, hogy szándékosan zavarba akarja hozni.

Vagy ő sem tud ellenállni a vonzalmának? Ettől a gondolattól Judithszédülni kezdett. Ha Nathan mégsem bűnöző, akkor… De az, és errőlnem szabad megfeledkeznie!

– Ez kérdés volt? – szegte fel az állát Judith.A férfi felnevetett.– Milyen nagy a családod?– A szűk családra gondolsz? Mindkét szülőm él és egészséges, hála

az égnek. A húgom, Jamie, két évvel fiatalabb nálam, és nem bírja

a hajózást, ezért otthon maradt az anyámmal. A féltestvérem, Katey,sokkal idősebb, és itt van a hajón a férjével, Boyddal.

– Az egész családot értettem. Judith sejtette, hogy Nathan tréfál, de azért válaszolt neki.– Tévedsz, ha azt hiszed, hogy valaha összeszámoltam őket.

Az apám a legfiatalabb a négy fivér közül. Mind nősek és gyermekeikvannak, néhányuknak még unokájuk is. Ha tippelnem kéne, azt

mondanám, hogy legalább harmincan vagyunk.Úgy hangzott, mintha Nathan elfojtott volna egy nevetést. Judith

nem akart ránézni, hogy megbizonyosodjon róla. Könnyebb voltelviselnie a közelségét, ha nem látja az arcát. Így legalább nem gondolállandóan arra, hogy meg fogja-e csókolni. Istenem! Most már csak ez jár a fejében. A csók izgató volt, és olyan kellemes érzéseketgerjesztett benne, hogy mindenképpen meg akarta ismételni.

– …szinte egész életemben – szólalt meg a férfi váratlanul.– Tessék?– Az előző kérdésedre válaszoltam. – De mi is volt az?– Elkalandozott a figyelmed?



A férfi hangján hallatszott, hogy mosolyog. Tehát tudja, miregondol! Judith még jobban elpirult.

– Elmondanád az elejéről, légy szíves?

– Hát persze, ha ilyen szépen kéred. Azt mondtam, hogy előszörtengerész voltam, és az apámmal hajóztam, szinte egész életemben.– Kivéve azt a három évet, amikor ácsként dolgoztál.

A nagybátyámnak legalábbis ezt mondtad. Hol és miért tanultad ki ezta szakmát, ha már az apáddal dolgoztál?

– Nem hazudtam, kedvesem. Te pedig már három kérdést tettél felegymás után.

A lány megvonta a vállát.

– Nem kéne ennyit kérdezősködnöm, ha rendesen válaszolnál, demindig kertelsz, ezért kénytelen vagyok újabb kérdéseket feltenni.

A férfi felnevetett.– Tehát szereted a logikát, és hajlamos vagy a túlzásokra. Ja, és ne

feledjük, hogy konok vagy. Azt hiszem, írok egy listát.– Te pedig mindig a kibúvókat keresed. Szerinted nem veszem

észre?

– Nagyon nehezemre esik, hogy ne érjek hozzád. Judith lélegzete elállt, és Nathanre pillantott. A férfi arca elárulta,

hogy most nem a figyelmét akarja elterelni. A szeméből érzéki,szenvedélyes vágy sugárzott, és Judith lelkében megpendült egy húr,fellobbant egy szikra…

– Csak gondoltam, tudnod kell róla – tette hozzá Nathan, majdfélrenézett. – Te hol nőttél fel?

Judith-nak szüksége volt néhány pillanatra, hogy magához térjen.Sőt, többre is. Úgy érezte, mintha a férfi tényleg megérintette volna.A mellbimbója megfeszült, és a szíve hangosan kalimpálta mellkasában. Szerette volna azt hinni, hogy most képes lenneellenállni a csókjának, de tudta, hogy téved. Minden porcikája aztkívánta, hogy megint összeérjen az ajkuk.



Ez a férfi sokkal veszélyesebb, mint gondolta. Nem azért, mertbűnöző, hanem azért, mert egészen különleges hatással van azérzékeire. Judith leugrott a ládáról, hogy távolabb legyenek

egymástól. Óvatosnak kell lennie, és meg kell védenie magát NathanTremayne agyafúrt cseleitől. – Londonban – közölte Judith, de többet nem árult el. Nathan még

mindig várakozóan nézett rá, és egy idő után az ajka bosszúsanmegfeszült. Tehát ő sem kedveli a rövid válaszokat. – Ugye, milyenidegesítő, amikor valaki szűkszavú?

– Ki fogom bírni.A lány megvonta a vállát a férfi könnyed válasza hallatán.

– Nos, én sokkal jobban szeretem az alapos válaszokat, ezérthozzáteszem, hogy Londonban születtem, ott nevelkedtem, és ott istanultam. Tulajdonképpen ritkán hagytam el a várost. Csak akkor,amikor meglátogattam a vidéken élő rokonaimat. Mint példáulHampshire-t, ahol először találkoztam veled.

– És legalább kétszer voltál Amerikában. Judith elmosolyodott.

– Mielőtt erre válaszolok, én szeretnék egy választ kapni tőled.Miért tanultad ki az ácsmesterséget, ha már volt munkád az apádnál?

A férfi megint a lányra pillantott, és vidáman felnevetett. Judith-nak tetszett, hogy ilyen könnyen jó kedvre tud derülni. Ilyenkoregészen más lett az arca, a szája és a szeme. Mindez arról árulkodott,hogy már kezd hozzászokni, és nem fél attól, hogy börtönbe juttatja.Ennyire biztos abban, hogy meg tudja változtatni a véleményét róla,

vagy tényleg ártatlan? Ez itt a kérdés. Ha tudnám a választ, nemlennék itt, gondolta Judith. Illetve talán igen, de más okból.A férfi közben válaszolt az utóbbi kérdésére.– Összevesztem az apámmal, és húszéves koromban örökre el kellett

hagynom Cornwallt. Végül Southamptonban telepedtem le, és ottkezdtem ácsnak tanulni.



A lány úgy döntött, hogy hasonló őszinteséggel válaszol neki. – Az első amerikai utamon is Jackkel voltam. Az anyja szülővárosát,

Bridgeportot látogattuk meg. Most azért megyünk oda, mert ott fog

debütálni, még a londoni első bálja előtt. Szokatlan dolog, hogy valakikétszer debütál, de az amerikai nagybátyjai ragaszkodnak hozzá. Hanem tudod, mit jelent a debütálás…

– Tudom. A nemes hölgyek így szereznek maguknak férjet. Teháta bálokon fogod közszemlére tenni magad, egy jó házasságreményében? Nem gondoltam, hogy szükséged van rá.

Ez egy becsmérlő megjegyzésbe rejtett bók? – Nincs rá szükségem. Nem is tudom, hogy ezen a nyáron hány

fiatalember kért már engedélyt az apámtól, hogy udvarolhassonnekem.

– Tehát egy sereg mohó kérő várja sóvárogva, hogy visszatérjAngliába?

– Nem. Ami azt illeti, az apám az összes fiatalembert kidobtaa házból. Nem szívesen emlékszik arra, hogy nemsokára eladósorbakerülök.

– Jól tette. Judith felvonta a szemöldökét.– Tényleg? Miért értesz vele egyet ebben?– Mert a nőknek nem kell azonnal férjhez menniük.– Most egy ismerősödről beszélsz, ugye? – kérdezte a lány.A férfi bólintott.– A nővéremről. Várnia kellett volna egy jobb emberre, aki boldoggá

teszi, de ő elfogadta az első ajánlatot. Nem jó vége lett. Judith várt egy kicsit, hogy a férfi folytassa, de ekkor meghallottaa közeledő hangokat.

– Ez az apám meg a nagybátyám! – kiáltott fel ijedten.– A pokolba! Rejtőzz el.



A lehető legrosszabbkor zavarták meg őket. Nathan kezdett

megnyílni, és végre hajlandó volt magától is beszélni. Ki tudja, meddig jutottak volna, ha nem hagyják most abba a beszélgetést? Judith-naknem kellett kétszer mondani, hogy rejtőzzön el. A ládák felé sietett, deNathan megragadta a derekát, és valósággal belökte az egyik mögé.Volt elég helye. A ládákat és a kosarakat nem közvetlenül a fal melléállították, mert rendszeresen ellenőrizni kellett a hajótestet, a lékekmiatt. Nathannek, mint a hajóácsnak, éppen ez volt az egyik feladata,

amikor éppen nem a kapitány unokahúgával kellett társalognia, ésa kérdéseire válaszolnia.

Judith gyorsan leguggolt az egyik láda mögé. Pont jókor, mert azapja éppen akkor bukkant fel a hajótérben.

– Készségesen válaszolt, minden zavar vagy tétovázás nélkül.Egyszer sem bizonytalanodott el – hangzott fel a lépcső felől.

– És mit akarsz ezzel mondani? – érdeklődött James. – Gondoltam, ez meggyőz arról, hogy a fiú igazat mond.– Nem neveztem hazugnak, Tony. Lehet, hogy tényleg az, akinek

állítja magát. De akkor is lehet valami hátsó szándéka, és nem árulja ela teljes igazságot, vagy kihagy néhány fontos részletet.

Ez majdnem úgy hangzott, mintha Nathanről beszélnének, de Judithtudta, hogy Andrássy grófról van szó. De Nathan ezt nem sejtheti.Egyébként miért nem ment még el? Még mindig két láda között állt,a szerszámai mellett, háttal a bejáratnak, alig másfél méterre tőle.

Talán így akart segíteni neki a rejtőzködésben, de Judith a testtartásánlátta, hogy feszült. Összetűzésre számít? Vagy arra, hogy meg kellvédenie őt egy összetűzéstől? Rendes tőle, de Judith úgysem hagyná,hogy arra sor kerüljön.



Egészen más miatt aggódott. Az apja és a nagybátyja valószínűlegazért jött le a hajótérbe, hogy felavassák az új ringet. Nem fognakegyhamar távozni, ami azt jelenti, hogy ő is kénytelen lesz ott

rostokolni. Közben meg fogják hallani, hogy Jack szólongatjaa fedélzeten. A barátnője bármelyik percben keresni kezdheti. Még azis elképzelhető, hogy az apja az embereivel átkutatja a hajót, hogyelőkerítse.

James hangja most távolabbról hangzott, mintha már bement volnaa ringbe. Judith nem mert kikukucskálni a láda mögül, hogymeggyőződjön erről. De ha elkezdenek bokszolni, talán annyira lekötiőket a küzdelem, hogy észrevétlenül kiosonhat. Végig kell kúsznia

a ládák meg a kosarak mögött, de szerencsére nadrágban van, így eznem lesz nehéz.

– Az unokaöcsém feleségének is pont ilyen haja van – mondtaAnthony, megtévesztően barátságos hangon.

Judith rémülten tágra nyitotta a szemét, mert az apja pont annála ládánál állt, ami mögött ő rejtőzött! Judith tudta, hogy a megjegyzéstNathannek szánta.

– Ugye nem állsz rokonságban a Hilary családdal?– Sosem hallottam róluk – felelte Nathan tartózkodó hangon.– Az jó. Judith nem látta, de tudta, hogy az apja ököllel hasba vágja Nathant.

A hang teljesen egyértelmű volt. De miért? És nem is egyszer! Judithminden egyes ütésnél összerezzent. Tisztában volt azzal, hogy az apjamilyen goromba tud lenni, ha ütéseket osztogat. Vajon Nathan

megpróbálja megvédeni magát? Judith nem mert odanézni, mert nembírta volna elviselni a jelenetet.Nathan egy ügyes mozdulattal kitért a következő ütés elől. Úgy

helyezkedett, hogy Anthony háttal legyen Judith-nak. James szembenvolt velük, de már felállt a ringre, és onnan nézte őket.



– Nyugodtan üssél vissza, Mr. Tremayne – közölte Nathannel. – Az öcsém különben sosem fog megnyugodni.

Nathan bal kézzel elhárította az arcára irányuló ütést, és a másik

öklével villámgyorsan állon vágta Anthonyt, akinek az ütés erejétőlegy kicsit hátracsapódott a feje. Judith most az apja miatt aggódott, detudta, hogy élvezni fogja, ha nem megy könnyen a győzelem. Imádtaa csatákat, ezzel minden Malory tisztában volt. Egyelőre azonbanegyáltalán nem tűnt boldognak, amiért Nathan még mindig talponvan, és állja a sarat. Egyik ütést a másik után mérte rá, főleg Nathanhasára koncentrálva. De Nathant sem kellett félteni, mert kétszer issikerült eltalálnia Anthony állát és arcát.

– Elég lesz, Tony – szólalt meg James végül. – Nem akarom, hogymegsérüljön a keze. Szüksége van rá, hogy el tudja végeznia munkáját.

– Valaki más is elvégezheti azt az átkozott munkát! – morogtaAnthony mérgesen.

– Tévedsz – közölte az öccsével James. – Csak egy ács vana fedélzeten.

– Ő az, aki tegnap este megtalálta azt a rejtőzködő semmirekellőt? – Igen.Egy újabb ütés következett.– Rendben, végeztem. Úgy döntöttem, most kvittek vagyunk,

Tremayne. Amíg nem teszel megint olyat, amivel előnybe kerülsz. – Egyenlőség? Olyan nincs, uram. Judith felnyögött magában. Miért akarja Nathan mindenáron

magára haragítani az apját? De úgy tűnt, Anthonyt mulattatjaa megjegyzése.– Dehogynem, fiam. Hiszen még mindig állsz, nem?– Ha ki kell pihenned a fáradalmaidat, akkor várhatunk még egy

napot, hogy kipróbáljuk a ringet – ajánlotta fel James nagylelkűen.



– Még mit nem! Ez csak bemelegítés volt. – Anthony mindjárt fel isugrott James mellé, hogy bebizonyítsa a tettrekészségét.

Nathannek most kellett volna távoznia, de inkább leült a ládára, ami

mögött Judith rejtőzött. Judith már keresztbe tett lábbal ült a padlón,a hajótest felé fordulva, háttal a ládának támaszkodva. ValószínűlegNathan csak kifújja magát, és közben nézi a ringben zajlóeseményeket.

Ezért nagyon meglepődött, amikor néhány perc múlva a férfi halkanodasúgta neki: – Hogyan képes erre ilyen idősen, és azok után, amit énadtam neki?

Nathan az apja és nagybátyja küzdelméről beszélt.

– A kor és a tehetség két külön dolog – súgta vissza a férfinak. – Az apám évek óta bokszol, és gyakran vívnak nagy mérkőzéseketa nagybátyámmal.

Nathan csendben felhorkantott.– Adtam neked lehetőséget a távozásra. Miért nem éltél vele? Judith erre nem válaszolt, inkább visszakérdezett: – Fájt?– Szerinted?

– Mennyire?– Talán túlélem. Judith aggódó arcot vágott, de aztán hallotta a férfi hangján, hogy

tréfál. De valamire még kíváncsi volt.– Mit tettél, amivel ennyire kivívtad a haragját?– Szerinted én vagyok a hibás?– Ismerem az apámat, és meg tudom állapítani, amikor haragszik

valakire. Miért?– Talán azért, mert leütöttem a londoni kikötőben, mielőttelindultunk.

– De hogyan? – kiáltott fel a lány. – A nagybátyámon kívül még sohasenki sem tudta legyőzni.



– Mondhatjuk, hogy megleptem. De hallottad: most már kvittekvagyunk.

Judith legszívesebben rávágta volna, hogy erre azért ne vegyen

mérget. Mégsem szólalt meg, mert nem akarta elriasztani a férfit,nehogy az apja miatt bizalmatlan legyen vele. Ez egyébként már addigis így volt, de nem lenne jó fokozni a tartózkodását.

– Menj most, amíg el vannak foglalva egymással – súgta oda a férfi.– De hajolj le.

– Neked is menned kéne.– Még mit nem! Mások fizetnek azért, hogy ilyen remek küzdelmet

lássanak. És ne haragudj meg, kedvesem, de szeretném végignézni,

ahogy az apád veszít.Erre már Judith is dühbe gurult.– Ma ezt nem fogod látni! – sziszegte oda a férfinak. – Hidd el, hogy

a nagybátyám most nyerni hagyja.– Miért tenne ilyen őrültséget? – csodálkozott Nathan.– Mert ők ketten nagyon közel állnak egymáshoz. Ez talán nem

mindig látszik, de akkor is így van. James bácsi most le fogja

csillapítani a kedélyeket, és felvidítja az apámat, hogy az út hátralévőrészében megfeledkezzen rólad. De ne várd el tőle ezt a szívességet, hamár kikötünk, és nem dolgozol neki.



– Lehet, hogy már hamarabb említenem kellett volna… Tetszik

nekem valaki – vallotta be Judith a kuzinjának.Törökülésben ültek Jacqueline kabinjában, a nagy ág y kellős

közepén. Kezükben kártyák, és még egy-egy osztás kártya heverta közöttük lévő ágytakarón, lefelé fordítva. Jack mezítláb volt, ésa hajós öltözékét viselte. A kikötés előtt valószínűleg nem is fog nőiruhát felvenni. Judith még mindig nem tudta rávenni magát, hogynadrágot húzzon, főleg miután Nathan úgy megbámulta. Most egy

buggyos rövid ujjú, egyszerű kék nappali ruha volt rajta. Sokszor whisteztek kettesben, annak ellenére, hogy ez egynégyszemélyes játék. Átalakították a szabályokat, és mindketten kétszemély helyett játszottak. Így nem volt olyan érdekes, mert csak egy játékos izgult három helyett, de kellemesen telt vele az idő, és Judith jobban élvezte a whistet, mint a sakkot, amelyben mindig Jack nyert.

Jacqueline fel sem nézett a vallomása hallatán, amit Judith kicsitcsalódottan vett tudomásul, mert több napba telt, mire rászántamagát. Még most is ideges és feszült volt. Máskor izgatottságot érzett,ha ilyesmit osztott meg a barátnőjével, de most azon aggódott, nehogyvéletlenül túl sokat eláruljon a titkából.

– Londonban? – kérdezte Jack, miközben felvette a másikkártyacsomagot, hogy azzal folytassa a játékot.

– Nem. A hajón.Erre Jack azonnal felkapta a fejét, és elnevette magát.

– Csak nem Benedek? Tudom, hogy jóképű, de akkor is a kuzinunk. Judith mulatságosnak tartotta Jack tévedését.– Ami azt illeti, elég távoli a rokonság. Már a második unokatestvér

sem számít, és ő talán a hatodik. Vagy a tizedik? De nem, nem Benedekaz.



– Akkor ki? Nincs senki más a fedélzeten, csak az egyszerűmatrózok… Jaj, ne! – Jack ijedten felkiáltott. – Jó, hogy megemlítetted,és még csírájában el tudjuk fojtani, méghozzá azonnal. A szüleid sosem

engednék meg, hogy egy olyan férfihoz menj feleségül, akinek nincssemmilyen kilátása a jövőre nézve! Judith megcsóválta a fejét.– Elfelejted, mi történt, amikor tizennyolc éves lettem? Megkaptam

anyám örökségének a felét. Ez sokkal több pénz, mint amire egycsaládnak valaha szüksége lehet. Szerintem a pénzügyi kilátásokhiánya nem okozna gondot.

– Most nem erről van szó, ezt te is tudod – erősködött Jack.

– Sznob vagy.– Nem, csak józan. Persze, ha úgy döntesz, hogy megszöksz vele, és

nem várod meg a szülői engedélyt, akkor nem foglak elárulni. Judith nem tudta visszafogni a nevetését. Nem számított arra, hogy

a társalgás ilyen irányt vesz, de legalább a feszültsége eltűnt egypillanatra, hála Jacqueline védelmező természetének.

– Túlságosan előreszaladtál, Jack. Nem azt mondtam, hogy

megtaláltam a leendő férjemet. Csak nagyon érdekel ez a férfi, ésszeretném jobban megismerni. Talán jó lenne néhány percet egyedüllenni vele, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. És nemcsak egyközönséges matróz, hanem egy ács. – És ő az én kísértetem, tette hozzámagában, de az ígérete miatt ezt nem árulhatta el. Ezért csak aztmesélte el Jacknek, amit Nathan mondott Jamesnek az ellopotthajójáról.

Jack elmosolyodott, és az arcán megjelentek a gödröcskék.– Egyedül akarsz lenni vele? Nem félsz attól, hogy túlságosan idegesleszel, és egy szót sem tudsz kinyögni, nemhogy társalogni? Még sosemvoltál egyedül egy férfival, aki nem rokon.



– Azt hiszem, boldogulni fogok. Ne feledd, hogy egy hajón vagyunk.Nem tud elrabolni, vagy illetlenkedni velem, mert az apád szolgái éstengerészei állandóan hallótávolságon belül vannak.

Jack felnevetett.– Igazad van. És tényleg elég érdekesnek tűnik ez a férfi. Hogyhívják?

– Nathan Tremayne. Jack felvonta az egyik aranyszínű szemöldökét. Az apjától tanulta

ezt a szokást.– Még a hangzása is tetszik. – Aztán elgondolkodva folytatta. –

Judith Tremayne. Judith Tre…

– Mondtam, hogy nem… – Jól van, tudom. Hiszen nem fogunk férjhez menni még legalább

egy évig. De ettől még megismerkedhetsz vele. Jó, ha több lehetőségedis van, mire eljön az idő, hogy férjet válassz magadnak. – Azzal Jackfelpattant az ágyról, szanaszét szórva a kártyákat, és Judith-t ismagával rántotta.

– Hová megyünk?

Jack hozzávágott egy pár cipőt, de ő nem bajlódott azzal, hogylábbelit húzzon.

– Találkoznom kell ezzel az emberrel. Menjünk, és keressük meg! Judith nem tiltakozott, mert már ő sem találkozott Nathannel két

napja. Pedig kereste a tekintetével, valahányszor feljött a fedélzetre.De már nem osont körbe a hajón, hogy felkutassa, mert megfogadta,hogy ilyet soha többé nem tesz. Miután sokáig nem látta, úgy vélte,

hogy bizonyára máshol foglalja le a munkája.Az első helyen megtalálták, ahol Jacqueline kereste: az ácsraktárhelyiségében. Jack pontosan tudta, hogy ez hol van, merta legutóbbi hajóútjuk során felfedezte a vitorlás minden zegét-zugát.Mindent megtanult a hajózásról, mert akkor még nem adta fela tervét, hogy kalóz legyen. Judith-t is megpróbálta kioktatni



a vitorlázás fortélyaira, de Judith-t nem érdekelte annyira a hajózás,ezért csak fél füllel hallgatott rá.

A helyiség kisebb volt, mint a kabinjuk, de elég nagy ahhoz, hogy

egy ember dolgozzon benne. A faanyagokat nem itt tárolták, hanema hajótérben. Csak egy hosszú munkaasztal állt benne, rajta rengetegszerszám. És a keskeny ágy, amit Nathan említett. A gyűrött ágyneműelárulta, hogy rendszeresen használja.

Nathan az asztalnál állt, és egy régi kötelet szedett szét, hogytömítésnek való kócot csináljon a szálakból. Ezzel szoktákbetapasztani a hajótest deszkái között lévő réseket, hogy neszivárogjon be a víz. Judith-nak eszébe jutott, hogy Jacqueline beszélt

neki erről az eljárásról. Nathan fehér ingben dolgozott, amita nadrágjába gyűrt, és feltűrte az ujját. Az ingen sötét izzadságfoltoklátszódtak. Az ajtó nyitva állt, a helyiségben mégis nagy volt a hőség.A férfi nem tudta összefogni a haját, mert nem volt elég hosszú, de egykendőt kötött a homlokára, hogy az izzadság ne csurogjon a szemébe.Néhány rövidebb tincs kiszabadult a kendő alól, és ez a ziláltságférfias, sőt, kicsit vad külsőt kölcsönzött neki.

Jacqueline berángatta Judith-t a helyiségbe, de most megtorpant.– Elfelejtetted említeni, hogy ennyire jól néz ki – suttogta. Judith arca azonnal lángvörös lett, de Nathan nem hallhatta meg

a halk megjegyzést. A férfi most feléjük fordult.– Te bizonyára Jack vagy – állapította meg könnyedén.– Judith beszélt rólam? Hát persze. És azt is említette, hogy

egyikünk sem akar idén férjhez menni? Még csak nézelődünk, de nem

vásárolunk. Ezt ne feledd, Nate.A férfi felnevetett. Judith-nak már nagyon hiányzott ez a mély,férfias hang.

– Mondták már, hogy a korodhoz képest túlságosan merész vagy?



– Nem érdekes, mit beszélnek az emberek – vágott vissza Jack. – A Malory család tagjai nem ragaszkodnak a szabályokhoz, hanema saját szabályaik szerint élnek.

A férfi Judith-ra pillantott.– Ez így van? Judith megcsóválta a fejét.– Néhányunk számára igen. Jacqueline a kötél felé intett a fejével, amit a férfi még mindig

a kezében tartott.– Ezt a fedélzeten is csinálhatnád, ahol hűvösebb van. Miért nem ott

szorgoskodsz?

– Talán el akarlak kerülni titeket – válaszolta Nathan, halványmosollyal a szája sarkában.

– Miért? Én nem harapok… Csak ha okom van rá. – Csak viccelt, Jack. Már kezdem felismerni a jeleket. Jacqueline mindkettejüket alaposan szemügyre vette.– És mikor ismerkedtetek meg ilyen jól?– Nem vagyunk olyan közeli ismerősök – felelte Judith, és halványan

elpirult. – Csak néhányszor beszélgettünk. Jack bólintott.– Megkeresem Andrássy grófot, és megkérdezem tőle, hogy tudja-e

használni azt a kardot, amit állandóan magával cipel. De hamarosangyere utánam a fedélzetre – tette hozzá Judith-ra nézve. MajdNahtanre mosolygott. – Örültem a találkozásnak, Nate. – Dea barátságos megjegyzést valamelyest beárnyékolta a következő

mondata. – Nem történhet semmi illetlenség ebben a szobában,különben kibelezlek. Ha Judith apja meg nem előz. Jack ugyanolyan gyorsan távozott, ahogy érkeztek. Judith

kikukucskált az ajtó mögül, és utánanézett. A kuzinja tényleg felmenta fedélzetre.

– Ez egy kicsit nyers volt – jegyezte meg Nathan.



Judith visszafordult hozzá.– Jack már csak ilyen. Nagyon véd engem, illetve mindenkit

a családban. Ez egy közös Malory-vonás. De azt hiszem, kicsit

haragszik rám, amiért nem beszéltem neki már korábban rólad.– Egyáltalán nem kellett volna beszélned rólam.– Az volt a feltétel, hogy nem árulom el a korábbi találkozásunkat,

és ezt be is tartottam. Csak annyit mondtam neki, amit te is közöltél azapjával. De már nagyon megviselt ez a titkolózás, és nem tudtamtovább folytatni. Láthatod, már nem lesz rá többé szükség.

– Hogyan sikerült szóba hoznod engem?– Meggyőztem Jacket, hogy érdeklődöm irántad.

A férfi elmosolyodott.– Ezt nehéz lehetett megtenni.– Igen, az volt! – sziszegte a lány.A férfi hirtelen a munkaasztalra dobta a kezében lévő kötelet, és

megragadta Judith derekát. A lány ijedten felkiáltott, de Nathan csaka pultra ültette. Már megint szándékosan zavarba akarja hozni?Biztosan emlékszik rá, hogy milyen könnyen eléri a célját. Most

megint túl közel kerültek egymáshoz, és nem ment odébb, hogy illőtávolságot tartson.

– Miért ültetsz állandóan le valahová? – förmedt a férfira Judith,mert haragudott, és zavarban volt egyszerre.

– Igazából felültetlek, nem le. És azért, mert olyan apró vagy. – Nathan egy kicsit közelebb hajolva hozzátette: – És talán azért is, mertszeretlek megérinteni.

Judith elpirult és leugrott az asztalról, hogy távolabb kerüljön tőle,de megint megérezte a kezét a derekán. A férfi visszaültette azasztalra, de most nem engedte el olyan gyorsan. A keze a derekánmaradt. A lányban megint feltámadtak a kellemes érzések, amelyeketcsak a férfi közelében érzett. Nehezen kapott levegőt, nem tudottgondolkodni, és csak várt…



– Tehát te is szereted az érintésemet?– Nem! Én… – Akkor maradj a helyeden.

Judith összeszorította a száját. Milyen fölényesen beszél vele!Nathan most elengedte, de már késő volt. Judith felháborodásábanazonnal távozni akart, de aztán eszébe jutott, hogy a férfi éppen eztakarja elérni az erőszakos viselkedésével. Miután két napig nemkereste, abban reménykedett, hogy megszabadult a kérdéseitől? És aztakarja, hogy ez így is maradjon? Hiába mesterkedik! Nem hagyjamanipulálni magát, és nem fogja feladni, hogy kiderítse az igazságot.

Judith most már dühös volt. Nem azért, mert arra számított, hogy

Nathan megcsókolja, és csalódott, amikor ez nem történt meg. Nem!Az bőszítette fel, hogy a férfi megint meg akarja szegnia megállapodásukat.

Mivel az utóbbi két napban nem látta, sok ideje volt gondolkodni, ésrájött, hogy addig egyetlen kérdést sem tett fel neki a csempészésselkapcsolatban. Csak az életéről kérdezgette őt, hogy kielégítsea kíváncsiságát. Egy jottányival sem jutott közelebb a megoldáshoz,

csak azt érte el, hogy majdnem rajtakapták, amint a hajótestbenbujkál. Ráadásul pont az apja!

– Hiányoztál. Judith meghökkent. A felháborodása azonnal enyhült, ugyanakkor

bosszúsan vette tudomásul, hogy a férfi megint ügyeskedik, ésolyasmit mond, amivel eltereli a figyelmét a kényes kérdésekről.

– Néhányszor mintha éreztem volna az illatodat – folytatta a férfi,

majd elnevette magát. – Állandóan hátrafelé nézegettem, arraszámítva, hogy meglátlak. Benyitottam valahová, mert azt hittem,a közelben vagy. De azt hiszem, csak vágyálom volt a részemről.

Judith gyanakodva összevonta a szemöldökét.– Ugye sejted, hogy egy szavadat sem hiszem?– Tudom – vigyorgott a férfi.



Azzal távolabb lépett, és leült az ágyra. Judith-t először meglepte,hogy nem mellette foglal helyet, de a munkaasztal el sem bírta volnakettejük súlyát. Észrevette, hogy a férfi arca megvonaglik, miközben

leül, és eszébe jutott, hogy bizonyára még mindig fájdalmai vannak azapjával folytatott összetűzés miatt. – Bármit mondok, gyanakvással fogadod – folytatta a férfi. – Mert

nem ismersz elég jól, hogy tudjad, mikor mondok igazat. Ha idejössz,és az ölembe ülsz, talán változtatni tudunk ezen.

Judith megcsóválta a fejét. Ezek szerint még sincsenek komolyfájdalmai. Vagy egyszerűen tudja, hogy úgysem fog ilyet tenni.A javaslat olyan felháborító volt, hogy választ sem érdemelt.

– Milyen súlyos a sérülésed? – tette fel inkább a kérdést.– Zúzódásaim vannak.– Még mindig?– Azt hiszem, beszakította a gyomromat. Azóta semmi sem marad

meg bennem. Judith ijedten tágra nyitotta a szemét, de rögtön rájött, hogy a férfi

már megint viccel.

– Ostobaság. Akkor már halott lennél. – Majd kárörvendő mosollyalhozzátette: – Talán tengeribeteg vagy. Nos, ez tényleg vicces lenne,nem igaz?

A férfi felhorkantott.– Nem. Mert teljes képtelenség.– De ilyen sokáig még sosem voltál a tengeren, ugye?– Csak túloztam. Így akartam a tudtodra adni, mi a véleményem az

apádról.– Értem. Judith nem tudta eldönteni, hogy ez dicséret vagy becsmérlés.

Szokatlan volt közvetlenül megtapasztalni, hogy valaki nem kedveli azapját. Az első természetes reakcióját követve az apja védelmére keltvolna, de csendben maradt, mert eszébe jutott, milyen goromba volt



a küzdelmük. Úgy vélte, hogy Nathannek ezek után joga van egy kisneheztelésre, legalábbis amíg teljesen rendbe nem jön. Bár akkor úgyhangzott, hogy ő kezdte az ellenségeskedést. Azt persze nem tudhatta,

hogy mi indította rá. Egyelőre. – Még a nyakam is fáj – panaszkodott Nathan. – Idejöhetnél, ésleülhetnél mellém, hogy ne kelljen felnéznem. – Azzal megveregettemaga mellett az ágyat.

– Egy ágyon? Veled? Ez egyáltalán nem helyénvaló, és nem is fogmegtörténni.

– Előbb csukd be az ajtót. Ki tudná meg? Judith összehúzta a szemét.

– Hagy abba! Elegem van abból, hogy megpróbálsz elcsábítani.A férfi felpattant az ágyról, és egészen közel hajolt a lányhoz.– Pedig hatással van rád, ugye? Ismerd be, kedvesem, hogy te is

ugyanúgy kívánsz engem, mint én téged.Istenem… Nathan igazat beszél? Valóban erről tanúskodnak az

érzései? Akkor nem csoda, hogy annyira össze van zavarodva! Mégsosem tapasztalta meg a vágyat.

A férfi a lába közé állt, de a szoknyája nem volt olyan bő, hogy túlközel engedje. Judith nem tudta, hogyan csinálta, de egyszer csakmegérezte a kezét a combján. A csupasz bőrén! Ráadásul egyre feljebbkúszott rajta, és vele emelkedett a szoknyája is.

Judith ösztönösen odanyúlt, hogy megállítsa. Sikerült neki, deNathan továbbra sem vette el a kezét a combjáról. Judith ismegfeledkezett arról, hogy elengedje a kezét, annyira elmerült az

izgalomban. Aztán felmerült benne, hogy az ajtó nyitva áll, és bárkimegláthatja őket. Mégsem jutott eszébe, hogy egyszerűen ellökjemagától Nathant.

A férfi egészen közel hajolt, és forró lelete szinte égette a lány bőrét.



– Már megint érzem… – suttogta, majd az ajkával megcirógatta Judith nyakát. Judith libabőrös lett, és bizseregni kezdett az egészteste. – Ambróziaillatod van.

– Jázmin – javította ki Judith sóhajtva. – És vanília… egy kis fahéjjal. – Tehát a te illatod. Ambrózia.A férfi felegyenesedett, és mélyen Judith szemébe nézett. Jó sokáig.

Milyen átható a pillantása! Mintha a lelkébe akarna látni. Aztánlecsapott az ajkára, és olyan szenvedéllyel csókolta meg, hogy Judith-nak elállt a lélegzete.

– Gyűlölni fogom magam a lovagiasságomért – súgta a férfi,továbbra is Judith szájához érve az ajkával. – De ha most nem távozol,

akkor odaviszlek ahhoz az ágyhoz. Ez ígéret, kedvesem, nem csakfigyelmeztetés.

Judith azonnal kijózanodott, és a felháborodástól lángvörös lett azarca. De Nathan nem lépett hátra, ezért összeért a testük, amikorlecsúszott az asztalról. Hallotta, hogy a férfi halkan felnyög, de nemtörődött vele, hanem gyorsan kirohant a helyiségből.

A folyosó végén, a lépcső tetején megállt, és egész testében remegni

kezdett. Háttal a falnak támaszkodott, és egy pillanatra lehunytaa szemét. Az arca még mindig égett. Mi volt ez? Akármi is történt,megint nem volt alkalma egyetlen fontos kérdést sem feltenni. Nathanrájött, hogyan bújhat ki a beszélgetés elől. Minden alkalommalszexuálisan közeledik hozzá, és így riasztja el. És mi történt volna, hanem távozik? Tényleg képes lett volna szerelmeskedni vele?

Judith felsóhajtott. Most nincs is a közelében a férfi, mégis

elgyengült a térde a gondolattól.



Nathan távozott a raktárhelyiségből, mielőtt mérgében törni-zúzni

kezd. Mi az ördög ütött belé? Miért engedte el a lányt? Mert mostmegkaphatta volna. Érezte, látta a szemében! És szerelmeskedés utána nők mindig meglágyulnak, és jobban bíznak a férfiakban, márpedigneki pontosan erre lenne szüksége. Haragudott magára, amiértkihagyta ezt a remek lehetőséget, ugyanakkor az indulatai elárulták,hogy a lány bolondot csinált belőle.

A józanság azt diktálta, hogy tartsa magát távol tőle. Az utóbbi

napokban sikerült is betartania ezt a szabályt, mert már akkor sejtette,hogy Judith komoly gondokat okozhat, mielőtt az apja meggyőzteerről. Mégsem tudta kiverni a fejéből Judith-t, és állandóan azon kaptamagát, hogy rá gondol. Mert vágyott rá, ezt nem tagadhatta. De sosemlehet az övé, és ezt a tényt nem szabad elfelejtenie.

Soha többé nem maradhatnak négyszemközt. Aznapbebizonyosodott, hogy nem tud uralkodni magán. Csak egy módja van,hogy a lány felhagyjon a csábító beszélgetésekkel. El kell mondanianeki az igazat, hogy többé ne zaklassa. Miután elhatározta magát,Nathan felment a fedélzetre, mert biztos volt abban, hogy ott találja.Ott is volt. Nyugodtnak és összeszedettnek látszott. Nathan viszontegyáltalán nem volt higgadt, ezért úgy döntött, hogy jobb, ha még nemkerül a közelébe. Inkább a hajó farába ment, és elővette a másiklátcsövet, amit Artie talált neki. Az első tiszt is ott volt, és hasonlócéllal tartózkodott a taton.

Előző nap Nathan látta, hogy a kapitány is a távcsővel pásztázza azóceánt. De James nem tett említést a hajóról, ami a potyautaselmenekülése estéjén a nyomukban volt, és azóta nem láttak. Viszontmeglepte Nathant, amikor teljesen váratlanul megszólította.



– Van egy Boyd Anderson nevű jenki a hajón, akivelelbeszélgethetnél – közölte Nathannel. – Néhány napig minden útontengeribetegséggel küszködik, talán ezért nem láttad még. De ő

elvezethet azokhoz az emberekhez, akikkel hasznos lenne megosztania tervedet, miután megérkezünk Amerikába. Talán ígymegspórolhatsz egy kis időt.

– Nagyon köszönöm, kapitány.– Szóra sem érdemes. A jenkik néha hasznosak lehetnek. Te jó ég,

miket beszélek! – tette hozzá a kapitány, majd távozott.Nathan nem értette James furcsa kijelentését.Artie most leeresztette a távcsövet, mert észrevette Nathant.

– Te is keresed őket, fiam? – Engem is hajt a kíváncsiság.Artie bólintott.– Azóta nem láttuk a hajót. Vagy megszerezték, amit kerestek, vagy

feladták… Vagy tudják, merre tart a Maiden George, ezért nem kellszemmel tartaniuk minket. – Artie morogva hozzátette: – Voltak olyanidők, amikor mögéjük kerültünk volna, hogy lerohanjuk őket… Vagy

szétlőjük a hajójukat.– Tényleg?Az első tiszt összeszorította a száját, és elsietett. Látszott rajta, hogy

nem akar többet elárulni, vagy rájött, hogy nem kellett volna eztmondania. Nathan utána akart indulni, hogy folytassa a beszélgetést,de ekkor a pillantása megint Judith-ra esett. A lány feléje fordulva állt,de a kuzinjait figyelte, akik a fedélzeten kardoztak. Háttal a korlátnak

támaszkodott, karba tette a kezét, vörösesszőke fürtjei a válla körülrepkedtek, mert szétfújta őket a szél. Olyan elmélyülten néztea küzdelmet, hogy talán észre sem vette őt. Jobb is lett volna, haészrevétlen marad, de Nathan nem tudott parancsolni a saját lábainak.

Egy méterre tőle megállt, és néhány percig ő is elmerülta látványban. Jacqueline Malory nemcsak szórakozásból csapdosott



maga körül, hanem pontosan tudta, hogyan kell használni a kezébenlévő keskeny pengéjű kardot. Olyan gyorsan támadott, hogyAndrássynak szinte csak a védekezésre maradt ideje.

– Ti milyen tanároktól tanultatok? – fakadt ki a kérdés Nathanből. – Teljesen szokványos oktatásban részesültünk.– Szokványos? Talán a kalóziskolában? Judith nevetésben tört ki.Nathan a lányra nézett.– Mi volt olyan vicces?– Ismerned kéne a részleteket – felelte a lány, még mindig

mosolyogva. – Áruld el nekem, hogy gyerekkorodban mi akartál lenni,

ha felnősz? – Ez egy trükkös kérdés, amivel csapdába fogsz ejteni?– Nem. De gyerekkorában Jack ilyenkor azt válaszolta, hogy kalóz

lesz. Persze már kinőtte ezt az elképzelést. Hála az égnek. – Biztos vagy benne?– Igen, teljesen.– Mégis úgy tűnik, hogy tökéletesen elsajátította a foglalkozás egyik

alapkövetelményét.– Tudom – bólogatott kuncogva Judith.– Te is?– Jaj, dehogy. Ugyanazok a tanárok foglalkoztak velünk, mivel közel

laktunk egymáshoz. Csak a heteket és a tárgyakat változtattuk meg.Egyik héten nálunk voltak az irodalom-, a földrajz- és a nyelvórák.A másik héten pedig náluk tartottuk meg a történelem- és

matematikaórákat, sőt még egy kis politikatudományt is tanultunk.A következő héten megint nálunk voltak az órák, és így tovább. Csaka személyre szabott tananyagunk különbözött egymástól. Őta kardvívás, a boksz és a lövészet érdekelte, amit az apja örömmelmegtanított neki. Én inkább varrással, hímzéssel és zenetanulássalfoglalkoztam. És te?



– A helyi templomban kaptam az általános képzést. De nem hiszemel, hogy a kuzinod bokszolni tanult. Mi értelme lenne, ha úgysemhasznosíthatná a képességeit?

Nathan észrevette a mosolyt Judith arcán, amit nem neki szánt,mert a beszélgetés közben még egyszer sem nézett rá.– Egyetértenék, ha nem láttam volna a ringben a bátyjával. Jeremy

minden összecsapásban állja a sarat. Ő az apám fiatalkori hasonmása, Jack mégis meg tudta verni. A gyorsaság és néhány ügyes trükkellensúlyozza a termetet meg az erőt. – Aztán Judith felnevetett. – Ezpersze csak egyszer vált be. Miután kiismerte Jack cseleit, Jeremytöbbé nem hagyta magát becsapni.

Jack magasabb volt Judith-nál, Nathan mégsem tudta elképzelni,amit hallott. Felmerült benne, hogy talán Judith is ügyesen hazudik,vagy hajlamos a túlzásokra. A lány még mindig nem nézett rá. Nembízik magában? Nathan mosolyogni akart, de aztán halkanfelsóhajtott. Abba kell ezt hagynia! Nem képzelheti, hogy Judithugyanúgy vonzódik hozzá, mint ahogy ő vágyik rá. Talán csakügyeskedik, mert rá akarja venni, hogy megerősítse a gyanúját. Miért

nem gondolt erre hamarabb?Egy csinos asszony jelent meg a hátsó fedélzeten. Elegáns, kapucnis

zöld bársonykabát volt rajta, bizonyára azért, hogy védje a frizurájáta széltől.

– Ő George nagynénéd?– Igen – felelte Judith.Nathan észrevette, hogy a nő nyugodt arccal nézi a vívókat.

– Nem zavarja, hogy a lánya ezt csinálja?– Szerinted nem tud a leckékről, amit Jack az apjától vett?Egyáltalán nem bánja. Büszke Jack eredményeire, legyen aza céllövészet vagy a kecses keringőzés. Erről jut eszembe, tudszkeringőzni?



Nathant meglepte a kérdést, és egy gyors pillantást vetett Judith-ra,aki még mindig nem nézett rá. Kezdte bosszantani a viselkedése.

– Miért keringőznék? Ha az ember táncol, érezze jól magát.

– A keringő nem élvezetes?– Persze hogy nem. A nemesek csak azért csinálják, mert nemakarnak megizzadni. Láttam már. Nincs benne semmi jó.

– Majd megváltozik a véleményed, ha megtanítalak rá. Itta fedélzeten fogunk leckéket venni.

A férfi felhorkantott.– Az nem valószínű. Nem teheted, hogy így kiválasztasz magadnak.– Nem is foglak. Jacket is belevonom, meg még néhány matrózt, és

mindenki azt hiszi majd, hogy csak szórakoztatjuk magunkat a hosszúúton.

– Csinálj, amit akarsz, de rám ne számíts.– Ellenkezőleg. Most játszom ki a kártyámat, hogy ugranod kell

minden szavamra. Az első kérésem az, hogy tanulj egy kis jó modort.Elsősorban azt, hogyan kell bánni egy hölggyel. A keringő csaka kezdet.

– Miért? Ha elhagyom ezt a hajót, nem leszek többé hölgyektársaságában, és nem fogom hasznát venni a leckéidnek. Egyébkénttudom, hogy egy igazi hölgyet sosem hagynak egyedül egy férfival,mert mindig van kísérője. Talán inkább neked kéne leckéket venned,kedvesem.

– A mi körülményeink kicsit… szokatlanok. Szeretnéd, ha nagyobbhallgatóság előtt tenném fel a kérdéseimet?

– Ügyesen színleled, hogy láthatatlan vagyok. Beszélgetünk, és nemvagyunk egyedül. Maradjon ez így, és akkor nem hiszem, hogy megintazért fogsz felkeresni, mert…

– Hagyd abba! – Judith sziszegve Nathan szavába vágott. – Te istudod, hogy nagyon illetlen dolgokat mondasz.

Nathan felnevetett.



– Nem kell egyedül lennünk, hogy kimondjam őket. Vagy akarod,hogy elmenjek, amíg idehozol valakit, aki itt álldogál velünk? Egy igazikísérőt, akire már régen szükséged lenne?

Nem kellett volna ennyire ledorongolnia a lányt. Most ugyanelpirult, de kiszámíthatatlan, és hajlamos a visszavágásra.– Nem akartam azonnal elkezdeni a jó modorról szóló leckéket –

közölte a lány sértett arccal. – Most arra lennék kíváncsi, hogy miértvoltál olyan szomorú aznap este, amikor kísértetnek néztelek.

– Már megint ide lyukadtunk ki?– Igen. És most nem szeretnék kifogásokat hallani.



– Felelj! – fakadt ki Judith, amikor Nathan csak némán állt mellette.

– Kíváncsi vagyok, Artie és Henry min vitázik – szólalt meg végüla férfi.

– Megint ki akarsz térni a válasz elől? – háborgott a lány. – Tényleg?– Igen, tényleg. Judith haragos arccal követte a férfi pillantását.– Már elég régen vagy a hajón, és tudhatnád, hogy ők ketten mindig

marakodnak egymással. De ez nem jelent semmit, mert nagyon élvezik

a veszekedést. Azt talán nem tudod, hogy nemcsak a Maiden George elsőtisztjei, hanem James bácsi lakájai is, a londoni házában. Azt a munkátis felváltva végzik. Egyébként a legjobb barátok, bár ez időnként nemúgy tűnik, mint például most. Régebben együtt hajóztaka nagybátyámmal, de amikor James bácsi felhagyott a tengeri…

– Rendszeresen hajózott?– Fiatalkorában igen, körülbelül tíz évig. De ahogy az előbb

mondtam, Artie és Henry vele együtt visszavonult, és most ők a lakájai.– Két lakáj? Ez normális?– Egyáltalán nem. De James bácsikám nem törődik a szokásokkal.

Artie és Henry sorsot akart húzni, hogy ki legyen az első tiszt ezen azúton, de végül úgy döntöttek, hogy megint megosztják a munkátegymás közt. Most pedig…

– Tehát a kapitány kalóz volt? – vágott a lány szavába Nathan. Judith felkiáltott.

– Honnan veszed ezt? Hogyan jutottál erre a nevetségeskövetkeztetésre?

– Hallottam valamit Artie-tól, hogy az ő idejükben szétlőttéka hajókat. És nemrég beismerted, hogy a kuzinod az apja nyomdokaibaakart lépni.



– Nem mondtam ilyet! Ne forgasd ki a szavaimat. Judith el sem tudta hinni, hogy a férfi ilyen ügyesen rájött James

titkára! A családja évekkel azelőtt úgy döntött, hogy ez a történet nem

tartozik senki másra, és nem osztják meg kívülállókkal. Vége azoknakaz időknek, amikor James Malory még Hawke kapitányként ésúriember kalózként szelte az óceán habjait. Legalábbis Regina kuzinjaígy szokott utalni James korábbi foglalkozására. James még meg isrendezte Hawke halálát, amikor visszatért Angliába, hogy kibéküljöna fivéreivel. Igaz, hogy azóta volt egy kalózkalandja, és a régi cimboráimegtudhatták, hogy Hawke kapitány él és virul, de Nathannek nincsensemmi köze ehhez a családi történethez.

– Tehát azonnal kalózkodásra gyanakszol, és a haditengerészet megsem fordul a fejedben? – förmedt a férfira. – Hát persze! Mire gondolegy csempész?

– Ne kiabálj.– Akkor ne tegyél olyan kijelentéseket, amelyekkel szándékosan

feldühítesz. Ha tudni akarsz valamit a nagybátyámról, akkor kérdezdőt, ha van hozzá merszed. De először te válaszolj nekem. Miért voltál

olyan szomorú, amikor először találkoztunk? A férfi felsóhajtott.– Nem voltam szomorú. Inkább csalódott, és ha őszinte vagyok, be

kell ismernem, egy kicsit dühös is. Az anyai nagymamám éppen akkorhunyt el. Nem ismertem jól, és nem is láttam kisgyerekkorom óta.Egyedül élt Londonban, én pedig a szüleimmel Cornwallban.Az apámmal nem kedvelték egymást, és az anyám halála után

megszakított velünk minden kapcsolatot. Ezért nagyon meglepődtem,amikor egy ügyvéd felkutatott, és átadta nekem a végrendeletét,amelyben rám hagyta az ingatlant.

– Azt akarod mondani, hogy tényleg a tiéd az az udvarház?



– Ezt elmondtam neked, amikor gyerek voltál. Ha ott lettem volnaazon a másik estén, amikor megint betörtél a házba, akkor is aztmondtam volna, hogy menj el, mert birtokháborítást követsz el.

– És ezt most higgyem el neked? Amikor korábban kérdeztelek,miért nem közölted, hogy tiéd a ház? Azért, mert nem igaz!– Elég romos az épület, szinte nem is lehet háznak nevezni.– De egy nagy földterület is tartozik hozzá. Derek kuzinom egy

vagyont fizetne neked érte, úgyhogy soha többé nem kéne dolgoznod.– Talán nem akarom eladni.– Hát persze, mert nem is a tiéd!A férfi hirtelen felvonta a szemöldökét.

– Miért vagy olyan mérges, kedvesem? Azért, mert egy másikbirtokháborítóval találkoztál a házban? Vagy csalódott vagy, amiértnem engem találtál ott? Haragszol, hogy nem én vagyok a kísérteted?

Judith legszívesebben toporzékolt volna dühében, de inkább vettegy nagy levegőt, hogy lecsillapítsa magát. Ő sem tudta, miértharagszik annyira. Talán csak azért, mert a férfi korábban nememlítette, hogy rokoni kapcsolatban áll Mildred Winstockkal, aki

nemesi származású?De a férfi nem várt a válaszára, csak megvonta a vállát.– Nem nagy büszkeség, ha valaki egy omladozó ház birtokába jut.

Miért dicsekedtem volna vele?– Aznap este tudtad meg, hogy romos. Igaz?A férfi keserűen felnevetett. – Igazából azért mentem oda, mert be akartam költözni az apámmal

való veszekedés után, amit már említettem neked.– Igen, emlékszem. Azért hagytad ott Cornwallt. De azt nememlítetted, min vesztetek össze.

– Erről inkább nem beszélnék. Elég fájdalmas, hogy soha többé nemláttam az apámat, mert meghalt.



Ez igaz, vagy csak mellébeszél? Judith Nathanre pillantott, mertkíváncsi volt az arckifejezésére. Istenem, milyen jóképű! Most nemvolt rajta kendő, és a fényes napsütésben a haja megint hófehérnek

tűnt, ahogy a szél szétfújta a tincseit. Némelyik az arcába hullott, denem törődött vele. Nathan arca mérgesnek tűnt, de a szemében szomorúság

tükröződött. – Sajnálom – mondta Judith, mert úgy érezte, hogy ki kell fejeznie

a részvétét.– Én is. Akkor nagyon haragudtam rá, megszakítottam vele minden

kapcsolatot, és felkészültem, hogy egyedül éljek. Azt hittem,

a nagymamám öröksége erre lehetőséget biztosít, de a végén inkábbegy rossz viccnek tűnt.

– Bizonyára nem volt szándékos.– Nem. Szerintem sosem tette be a lábát abba a házba, és nem tudta,

hogy csak romokat hagyott rám. A nagymamám nagymamájáé volt, deaz anyám szerint a nagymamám Londonban született, ott isnevelkedett, és sosem hagyta el a várost. Anyám valószínűleg ezzel

akarta megmagyarázni, hogy miért nem látogatott meg minket sohaCornwallban. Nem szívesen vallotta volna be az igazat, hogy az anyjagyűlölte az apámat.

Judith hajlott arra, hogy higgyen neki, de azonnal megszólaltaka vészcsengők a fejében. Nem szabad! Talán az egészet csak kitalálta,hogy sajnáltassa magát. Amikor először beszéltek a hajón, a férfi nemtett említést a házáról, és később sem közölte vele, hogy ő

a tulajdonos. Aztán rájött, hogy könnyen meggyőződhet az igazságról. – Hogy hívták a nagymamádat?– Számít ez?– Igen, számít. Tudom, hogy ki volt a legutolsó tulajdonos. De ha

nem akarsz válaszolni, akkor egyértelmű, hogy… A férfi szigorú pillantást vetett a lányra.



– Mindenkivel ilyen gyanakvó vagy?– Csak a csempészekkel! – vágta rá Judith, minden finomkodás

nélkül. – És érdekesnek tartom, hogy még mindig nem árulod el

a nevét.A férfi megcsóválta a fejét.– Mildred Winstocknak hívták. És most meséld el nekem, hogy

honnan ismered a nagymamámat. Judith meglepődött, milyen végtelen megkönnyebbülést érez. Tehát

a férfi igazat mond. Most már kezdte megérteni a korábbi hampshire-i találkozásaik részleteit. Ha ő a ház tulajdonosa, érthető, miért tettzárat az ajtóra, és miért mondta, hogy nála jobban ismeri az épületet.

Sőt, joga volt ágyat felállítani az egyik szobában. Egyvalamit azonbanmég mindig furcsának tartott. Miért kérte meg, hogy ne beszéljensenkinek a találkozásukról? És miért támadta úgy meg aznap este? Egyháztulajdonos nem így viselkedik. És nem akarta meggyújtania lámpást, nehogy meglássa az arcát. Hiába szeretné, nem tudjafelmenteni a vádjai alól, mert túl sok jel mutat a törvénytelentevékenységekre.

– Nem ismertem a nagymamádat – közölte Judith. – Derek kuzinomnyomozta ki a legutolsó tulajdonos nevét, hogy megvehesse a házat.

– Miért? Judith habozott. Elmondja Nathannek az igazat? De hát neki is

tudnia kell, milyen csúf látványt nyújt a háza, ráadásul pont egyhercegi kastély szomszédságában. Úgy döntött, hogy óvatosanfogalmaz.

– Szeretné tisztességes temetésben részesíteni.– De még áll!– Lehet, de inkább csak omladozik.– Nálam senki sem ismeri jobban az állapotát. Nem fogom eladni,

hogy a finnyás kuzinod lerombolja. Ez az egyetlen örökségem, amimaradt az anyám részéről.



– Akkor javítsd meg! – bátorította Judith a férfit, bár tudta, hogy ezostoba ötlet.

– Feltett szándékom.

– Tényleg?– Miért vagy ennyire meglepve? Ez az egyetlen ok, amiértkitanultam az ácsmesterséget.

Judith szeme tágra nyílt az örömtől. Derek bizonyára támogatnáNathant, akármire is van szüksége. Annyira fontosnak tartja, hogytöbbé semmi se csúfítsa el az emeleti ablakokból a szeme elé tárulólátványt.

– Öt éved volt arra, hogy elkezdd. Ha esetleg az építési anyagok

beszerzése miatt… – Ez már nem gond. Mindent beszereztem, és abban a rejtett

szobában helyeztem el, nehogy valaki ellopja, amíg nem vagyok ott. Deegészen mostanáig semmi sem sürgetett. Rendbe hoztam a tetőt, csakmég nem tettem fel a cserepeket. Megcsinálhatnám olcsó palával, deaz nem illik a házhoz.

– Olyan agyagcserepeket akarsz, amelyek most vannak rajta?

A férfi bólintott.– Bár már nem sok maradt belőlük. Nem tudtam, hogy ilyen drága

az agyag. Arra sem számítottam, hogy ez az út is közbejön, éshátráltatja a munkálatokat.

– Mi vett rá, hogy hirtelen nekiláss megjavítani a házat?– Már nem vagyok egyedül. Judith kimeresztette a szemét.

– Feleséged van?Nathanből kitört a nevetés, mire néhányan feléjük pillantottak.Főleg Georgina és Jack. Jack még hibázott is a vívásban, és ez alkalmatadott Andrássy grófnak, hogy végre támadásba lendüljön. Jack bosszúskiáltását az egész fedélzeten hallani lehetett.



Nathan is észrevette, hogy a figyelem középpontjába kerültek, éskezdte kellemetlenül érezni magát.

– Most mennem kell.

– Inkább szólnod kellett volna, hogy nős vagy, mielőtt megcsókolsz!– jelentette ki Judith, haragtól villámló szemmel. – Gyűlölöm a hűtlenférjeket.

A férfi meglepetten felvonta a szemöldökét, de csak egy pillanatra.Aztán megint gyorsan körülnézett, és felmérte, mekkora bajszármazhat a feltűnésből.

– Nem gondolod, hogy túlságosan hevesen reagálsz egyfeltételezésre, kedvesem? – súgta oda a lánynak.

– Egyáltalán nem!– Akkor hagyd abba a kiabálást, és nézz másfelé – figyelmeztette

a férfi, majd halkan elkáromkodta magát. – A pokolba! Találkozzunkma este az árbockosárban, és elmagyarázom, miért tévedsz. De mostmennem kell, mert ezt nem fogom elviselni.

James és Anthony bukkant fel a hátsó fedélzeten. A két fivér Georgemellé lépett, de nem a kardvívás kötötte le a figyelmüket. Mindketten

azonnal Judith-ra és Nathanre szegezték a pillantásukat.



Nathan tényleg eltűnt a fedélzetről, és visszavonult az egyik alsó

szintre. Judith nem követhette a példáját, mert csillapítania kelletta kedélyeket, mielőtt kitör a vihar. Ha Nathan tényleg nős, akkor ő akarja széttépni, és nem fogja az apjának átengedni ezt a lehetőséget.Ezért vidám mosolyt erőltetett az arcára, integetett Anthonynak, ésodament hozzá a hátsó fedélzetre. Sikerült lepleznie a haragját.

Az apja viszont egyáltalán nem rejtette véka alá a véleményét, ésmogorva arcot vágott, miközben átkarolta Judith vállát.

– Mit csináltál azzal a fickóval?– Azon vitáztunk, hogy bedobjam-e a tengerbe.– Megölöm, ha inzultált! Judith mosolyogva ingatta a fejét.– Ezt mondod minden férfiról, akivel szóba állok. De csak vicceltem,

úgyhogy ezen az úton nem kell senkit sem megölnöd. Mr. Tremaynemeglepődött, hogy Jack milyen jól tud vívni, én pedig elmagyaráztamneki, hol tanulta.

– Semmi köze hozzá.– Azt hiszem, egyszer már megállapodtunk, hogy nem fogsz gyűlölni

minden férfit, akivel találkozom. Még anya is megnyugtatott, hogynem kell emiatt aggódnom.

Ez volt Judith adu ásza, és most is bevált. Anthony máris egy kicsitnyugodtabbnak tűnt, sőt még fel is nevetett. Közben Georgina úgydöntött, hogy bekapcsolódik a beszélgetésbe.

– Elég jóképű fiatalember, nem? – jegyezte meg.– És te ezt észrevetted? Miért? – kérdezte James.Georgina felnevetett.– Tegyek úgy, mintha vak lennék? Judith úgy érezte, közbe kell lépnie.



– Jóképű, de a modora sajnos nem túl jó. Mégis érdekesnek találom.Anthony átnézett Georgina feje felett, és Jamesre mordult.– A pokolba, James! Mindenkinek beszámoltál a szokatlan

küldetéséről? – Csak neked mondtam el, öregfiú – felelte James, majda feleségének is röviden elmesélte, miről van szó.

Anthony Judith-ra nézett.– Te hogyan értesültél erről? – kérdezte gyanakodva. Judith nem mentegetőzött. – Azt hiszed, csak azért érdekes, mert hajótolvajok után nyomoz?

Már beszéltem vele, és megtudtam, hogy övé az a ház a Wrighton-

birtok mögött. Ismered a történetét, nem?– Nem igazán.– Én viszont igen – szólalt meg Georgina. – A régi herceg

a szeretőjének építette, és azért adta neki, hogy odacsalja… Szóvalmegvesztegetésnek szánta, ha jól sejtem.

– Anyagi ösztönzésnek – bólintott Judith. – A nő egy özvegy nemeshölgy volt, és a herceg azt akarta, hogy közelebb legyen hozzá, mint

Londonhoz, ahol találkozott vele, és beleszeretett. Derek ezt akkorderítette ki, amikor megpróbálta megvenni a birtokot. Mr. Tremaynea nő ükunokája.

– Tehát az ácsunk nemes?– Mit számít ez? – morogta Anthony.– Nagyon is sokat – jelentette ki Georgina, és Judith-ra kacsintott. –

Egy jóképű hajóskapitány, aki ráadásul földbirtokos. Talán nem kéne

beleszólnod a fiatalok ügyeibe, Tony.– James, légy szíves, mondd meg a nejednek, hogy állítsa le magát – mordult fel Anthony.

James nem válaszolt, csak felnevetett. Judith közben felpillantott azárbockosárra, amelyre több kötélhágcsó is vezetett. Akkor sem fog



felmászni oda ma este! Azt sem bánja, ha soha többé nem látja NathanTremayne-t. De ez a saját döntése legyen, és ne az apjáé.

Ezért megelőzte Anthonyt, mert tudta, mire készül. Meg akarja

tiltani, hogy még egyszer szóba álljon a hajóáccsal.– Csak unatkozom, és érdekesnek találom. Semmi többről nincs szó.Nem vagyok olyan, mint Jack, aki ezerféle szórakozást talál magának.Kormányozza a hajót, megmássza a köteleket, és még vív isa kuzinunkkal.

– Elhanyagollak, kicsim? – kérdezte Anthony aggódó arccal. Judith elmosolyodott.– Nem, dehogy. Nem kell szórakoztatnod. Ritkán adódik ilyen

helyzet, hogy Katey csak a tiéd lehet, mert Boyd gyengélkedik.Megértem.

– Azért még csatlakozhatsz hozzánk, ha Jack nincs melletted. Judith felnevetett.– Szerinted az milyen gyakran fordul elő? – emlékeztette az apját.Anthony is elmosolyodott.Ekkor odatoppant hozzájuk Jack, és zihálva belekarolt Judith-ba.

– Ideje átöltözni a vacsorához! – kiáltott oda a többieknek,miközben elvonszolta a barátnőjét a közelükből.

Ez túlzás volt, de senki sem tiltakozott, mert Jack láthatóanmegizzadt a vívásban. Mihelyt hallótávolságon kívül kerültek, Jackvigyorogva Judith-ra nézett.

– Megmentettelek? Mondd, hogy igen!– Valószínűleg. Legalábbis apának nem sikerült megtiltania, hogy

megint beszéljek Nathannel.– Akármennyire is igyekszik ez a fiú, nem hagyhatod, hogybeszűkítse a lehetőségeidet, Judy. Biztosan én is leszek majd hasonlóhelyzetben, ezért össze kell tartanunk.

– Tudom.



Judith csak most döbbent rá, hogy miközben az apjánakmagyarázkodott, megszegte a Nathannel kötött megállapodását. Decsak azért, mert megpróbálta meggyőzni, hogy nem romantikus

érzelmek miatt érdeklődik a fiatalember iránt. Nos, azért nem lettáruló, mentegette magát Judith. Gyerekkorukban Jack is hallotta,amikor Nathan a magáénak vallotta a romos házat, és előbb-utóbb ráfog jönni, hogy ő a kísértetük. De talán figyelmeztetnie kéne Nathant…Még mit nem! Ő talán figyelmeztette, hogy nős?

Judith még nagyon fel volt dúlva emiatt, és nem tudta értékelni Jacklelkesedését.

– Annyira izgatott vagyok! Ez a Nathan tényleg nagyon jóképű,

nem?– Igen.– És bátor. Veszélyes lehet egy ellopott hajót üldözni.– Igen.– Az igenen kívül nyugodtan válaszolhatsz másképp is.– Értesíteni fogja a hatóságokat, úgyhogy lesz segítsége. Lehet, hogy

egyáltalán nem veszélyes a küldetése.

– Vagy nem jön vissza élve.– Jack!– Máris aggódsz érte? Ez arról árulkodik, hogy rabul ejtette

a szívedet – ugratta Jack a barátnőjét. – Nem, és nem! Tulajdonképpen van valami, amit meg kell

magyaráznia nekem – közölte Judith. – A beszélgetésünk félbeszakadt,amikor az apáink megjelentek a fedélzeten, ezért vacsora után

találkozni fogunk, hogy folytassuk, és a végére járjunk.– Mit kell megmagyaráznia?– Majd később elmondom. Nem akarom, hogy kivont karddal eredj

a nyomába. Jacqueline felvonta a szemöldökét.



– Úgy hangzik, mintha ez a te fejedben már megfordult volna. Tehátharagszol rá?

– Egy kicsit. Illetve nagyon. De ne próbáld meg kiszedni belőlem,

mert lehet, hogy egy félreértés az egész. Nem akarom, hogy rosszvéleményed legyen róla egy téves feltételezés miatt.– Mert neked az lett? – kérdezte Jack. – Ha ilyen kis dolgok miatt

ingerlékeny leszel, akkor tényleg nagyon odavagy érte. Legalább eztismerd be.

Judith erre nem volt hajlandó, de a hallgatása meggyőztea barátnőjét, hogy igaza van, ezért nem erősködött tovább.

Szerencsére aznap este a vacsoránál sem emlegették Nathant.

Judith ezt Boydnak köszönhette, aki végre összeszedte magát, ésmegjelent közöttük. Mivel már jobban volt, James és Anthony úgyérezte, hogy kedvére ugrathatja. Boyd nemcsak James sógora volt,hanem Anthony veje is, ezért az Anderson fivérek közül ő állta legszorosabb kapcsolatban a Malory családdal. Ám a két Maloryfivért ez egyáltalán nem akadályozta meg abban, hogy egész idő alattugrassák, és tréfát űzzenek a tengeribetegségéből.

– Ha még egy hétig az ágyat akarod nyomni, nyugodtan távolmaradhatsz. Hidd el, hogy jól megvagyunk nélküled, jenki – üdvözölte James. – Észre sem vesszük majd a hiányodat.

Boyd régebben nagyon szégyellte, hogy hajótulajdonos létére nembírja a tengert, de már hozzászokott, hogy emiatt a két Malorytréfáinak állandó céltáblája lett. A bátyja, Warren példáját követte,akit ugyancsak nagy előszeretettel gyötört a két Malory, és vagy velük

nevetett, vagy nem vett róluk tudomást. Ez a módszer általábanbevált. James aznap este nem volt formában, és a szokásosnál kevesebbet

foglalkozott Boyddal. Lekötötte a figyelmét Andrássy gróf, akitúlságosan nyíltan flörtölt Jacqueline-nel. Bókokkal halmozta el,megdicsérte a frizuráját és a ruháját. Aznap este Nettie-nek sikerült



megnyernie a csatát, és Jack egy csinos női ruhában jelent mega vacsoránál. Benedek a lány vívóképességéről is elismerőennyilatkozott, pedig annak inkább a szenvedő alanya volt. Jacket ez

nagyon szórakoztatta, de Jamesnek egyáltalán nem tetszett. A hölgyekbátornak tartották Benedeket, amiért a potyautassal szemben megakarta védeni a családot, még ha félre is értelmezte a helyzetet. Jamesazonban nem feledkezett meg arról, hogy Benedek színre lépése adottlehetőséget a férfinak a menekülésre.

Judith tudta, hogy a nagybátyjának már korábban is kételyei voltakBenedekkel kapcsolatban, ráadásul miatta nem hallgathatta kia hajótérben megbúvó támadót. Az akciójával nem lopta be magát

James szívébe, és Judith nem sok esélyt látott arra, hogy Jamesmegkedvelje az új kuzinjukat.

De Judith nem sokáig gondolkodott ezen, mert közeledett a randevúideje Nathannel. Ő sem értette, miért tartja a csempészésnél isnagyobb bűnnek, ha kiderül, hogy Nathan nős ember. De nemsokárafel fog mászni az árbockosárba, hogy meghallgassa a magyarázatát.



Judith hajósruhába öltözött a kalandos találkához, és a haját is

befonta, hogy ne legyen útban mászás közben. A kabinjában hagytaa cipőjét, mert úgy vélte, hogy mezítláb jobban meg tudja vetni a lábát.Amikor megállt a kötélhágcsó mellett, és megfogta a kötelet, mégsemtudta rászánni magát, hogy megtegye az első lépést. Nem kellettfelnéznie, anélkül is tudta, milyen magasan van az árbockosár.Tényleg annyira érdekli a magyarázat, hogy képes felmászni abbaa hajmeresztő magasságba? A hágcsó ráadásul nem volt stabil.

Annyira imbolygott, hogy kicsúszott a kezéből. Visszalépett, mert meggondolta magát, de ekkor mellette termettNathan, aki most ugrott le a fedélzetre. Tehát ezért lengedezetta kötélhágcsó.

– Nem gondoltam volna, hogy komolyan veszed a javaslatomat, ésfelmerészkedsz a hajókosárba, kedvesem.

Judith megkönnyebbült, hogy mégsem kell felmásznia.– Ha már itt vagy, akkor… – Gyere. – A férfi mögé állt, megfogta a kezét, és a kötélhágcsóra

helyezte. Aztán olyan közel lépett hozzá, hogy Judith sehová semmehetett, csak felfelé. – Ma én vagyok az őrszem, és innen nem tudomelvégezni a feladatomat.

A lány visszanézett rá.– Akkor miért jöttél le?– Tényleg azt hitted, hogy hagylak egyedül felmászni?

Judith pontosan erre számított. Azt hitte, a férfi majd meglepődik,amikor felbukkan az árbockosár peremén. De ezek szerint várt rá, ésfigyelte, mikor érkezik.

– Nem hagynám ki, hogy a hősöd lehetek, és a karomba kapjalak, haleesel – tette hozzá a férfi.



A férfi máris egy tréfával próbálta leplezni a lovagiasságát. Zavarba jön, ha kiderül, hogy a természetének van udvarias oldala is? Judithmindenesetre mászni kezdett felfelé. Már egyáltalán nem félt, mert

tudta, hogy a férfi mögötte van. Nathan most nem ért hozzá. Biztosannem akarta megijeszteni, nehogy rosszul lépjen. De amikor felérteka kosár tetejébe, gyengéden meglökte a fenekét, hogy átlendítsea peremén.

Az árbockosár olyan volt, mint egy hatalmas dézsa. Némelyik hajónaz őrhely inkább egy teraszhoz hasonlít, de gyakori ez a kerek formais, amelynek erős deszkából van az oldala.

– Már jelentkeztem az éjjeli őrségre, különben nem tettelek volna ki

ennek a megpróbáltatásnak, hogy meg kell másznod a létrát – magyarázta a férfi, miután ő is beugrott a kosár belsejébe.

Judith felállt, és halkan elkiáltotta magát, amikor körülnézett.– Te jóságos ég… A telihold fentről sokkal nagyobbnak tűnt, és hihetetlenül gyönyörű

volt. A látóhatár szélén ragyogott, és ezüstös sugarai megcsillantaka sötét vízen. A látvány lélegzetelállító és romantikus volt. Judith

gyorsan elhessegette ezt a gondolatot, és Nathanhez fordult.De a férfi még mindig a holdat nézte.– Ezért vállaltam el az éjszakai őrködést, pedig nem tartozik

a feladataim közé.– És mi lenne, ha ma felhők takarnák el a holdat?A férfi a lányra nézett.– Ennyit érdemes kockáztatni, ha az ember valami szépet akar látni.

Judith elpirult, és hirtelen melege lett. Nem fogja hagyni, hogya férfi a hízelgő megjegyzéseivel elterelje a figyelmét. Ha egyáltalánbóknak szánta, amit mondott.

– Szerintem van valami mondanivalód számomra – kezdtea beszélgetést, hogy minél előbb a tárgyra térjen.



– Arra gondolsz, hogy nincs feleségem? Mert nem vagyok nős, és egydarabig nem is akarok megházasodni. Fogalmam sincs, miért vontadle ezt a téves következtetést.

– Mert azt mondtad, hogy már nem vagy egyedül. Ilyenkor az embernem a rokonaira szokott célozni, hanem arra, hogy változáskövetkezett be a magánéletében, és ez általában egy házastársat jelent.

– Nem mindig, és nem az én esetemben. A nővérem meg a férjetavaly meghalt egy hintóbalesetben. Van két kislányuk, akiket azapjuk családja nem akart befogadni, ezért most én gondoskodomróluk.

Most az egyszer Nathan nem tért ki a válaszadás elől, de Judith nemerre a magyarázatra számított. Tehát nem nős? Annyira megörülta hírnek, hogy szédülni kezdett.

– Hány évesek az unokahúgaid?– Clarissa hét-, Abbie kilencéves. A rokonaim közül már csak ők

maradtak, és az a szándékom, hogy rendes otthont nyújtok nekik,mihelyt képes vagyok rá. Addig is találtam egy kedves házaspárt, aki

vigyáz rá juk. Talán ismered is őket – vetette közbe Nathan, majdelmagyarázta, hol élnek a lányok. – Nem vicces, hogy most éppenabban a házban laknak, ami a nagybátyádé?

– James bácsi csak azért vette meg azt a házat, hogy legyen egy helyea hajójának, távol a zsúfolt londoni kikötőtől. Nem ismerem a házgondnokait. És miért nem beszéltél már korábban is azunokahúgaidról?

– Az én felelősségem, nem a tiéd. Egyébként eddig csak a rosszatláttad bennem, úgyhogy hiába meséltem volna róluk.– Mert még nem vettem észre mást! – vágott vissza Judith. – Ami azt

illeti, elég felelőtlennek tartom, hogy nem hagytál fel a csempészéssel,miután a lányok gyámja lettél.



A lány megadta a lehetőséget Nathannek, hogy tagadja ezt a vádat,de ő nem élt vele, inkább megint a holdra fordította a tekintetét. Judith hirtelen megbánta, hogy elítéli, mielőtt ismerné az összes

részletet.Nathannek jó oka lehet arra, hogy nem hagyott fel a korábbifoglalkozásával, amikor a lányokat a gondjaiba vette. Talán egyébkötelezettségei vagy adósságai voltak, vagy egyszerűen nemengedhette meg magának, hogy felszámolja a jól jövedelmező üzletét,amikor minden pénzét arra a romos házra költötte. Esetleg annyiramegkedvelte a csempészet izgalmait, hogy nem zavarta az állandóveszély. Hiszen tudnia kellett, hogy börtönbe kerül, ha elkapják, sőt

rosszabb dolog is történhet vele. Már nem is haragudott rá annyira,miután megtudta, hogy nem nős. Ha igazat mondott. Vajon mindiggyanakodni fog, hogy hazudik? Eljön az idő, amikor hinni tud neki?

– Nem fogok bocsánatot kérni, amiért… – szólalt meg Judith.– Hát persze. A nemesek nem szoktak.– Furcsa, hogy pont te mondod ezt.A férfi csodálkozva nézett a lányra.

– Hogy érted?– Már tudjuk, hogy nemesi származású vagy. Ha azt hiszed, hogy ez

a törvény fölé emel, akkor… A férfi nevetése őszintének tűnt. – Egy harmadik fiú harmadik fia, aki már olyan régen élt, hogy senki

sem emlékszik arra a lordra. Nem vagyok nemes, kedvesem, és nem isakarok az lenni. Inkább nevezz bűnözőnek, mint nemesnek.

– Az embernek nincs választása, ha a családjáról van szó.Nathan felhorkantott.– Ha nem ismered a felmenőidet, és a nevüket sem tudod, akkor

nem számítanak.– Mégis fel van jegyezve valahol, csak még nem néztél utána.– Talán nem vagyok rá kíváncsi, és nem is akarom tudni.



Judith-t dühítette a férfi hozzáállása.– Úgy látom, ellenséges érzelmeket táplálsz a nemességgel szemben

– állapította meg. – Miért?

– Ehhez nincs semmi közöd, kedvesem.– Így akarod betartani az alku rád eső részét? – A véleményem és az érzelmeim nem tartoznak

a megállapodáshoz.– Nos, ha állandóan megkerülöd a szabályokat, akkor közlöm veled,

hogy a családomnak meséltem az udvarházadról. Azt viszont nemárultam el, hogy már találkoztunk. És Jack még nem tudja, és nem sejti,hogy te vagy a kísértetünk… Meg a csempész, aki megtámadott

a házban.– De rá fog jönni, ha megemlítik neki, hogy enyém az udvarház?– Valószínűleg – vallotta be Judith feszengve.– Nem erősséged a titoktartás.A férfi nem tűnt dühösnek, inkább csalódottnak, és Judith

kellemetlenül érezte magát. Ráadásul csak most vette észre, hogymilyen hűvös az este. Fázni kezdett, ezért leült a kosár aljába, hogy ne

érje a szél. A kosár pereme fölött még mindig látta a hold nagy részét.És Nathan alakját, aki előtte állt.

– Nem szándékosan tettem. Mit számít, ha az apám, a nagynéném ésa nagybátyám tudja, hogy tiéd a romos ház?

A férfi háttal állt a holdfénynek, ezért Judith nem látta az arcát.Nathan hirtelen mellé ült.

– Nem akarom, hogy a családod egyenrangúként nézzen rám,

amikor nem vagyok az. Nem barátkozom arisztokratákkal.– Akkor nehezedre esik, hogy velem kell foglalkoznod?– Nem. Te minden szempontból kivétel vagy, kedvesem. Judith megenyhült, sőt a férfi szavai izgalmat ébresztettek benne.

Nagyon közel ültek egymáshoz, és érezte a férfi testéből áradó



meleget. Judith lélegzete felgyorsult, enyhe idegességet érzett.Teljesen egyedül vannak, és a férfi annyira kiszámíthatatlan.

El akarta terelni a figyelmét a helyzetükről.

– Mesélj még az unokahúgaidról – javasolta. – Milyenek?A félhomályban látta, hogy a férfi halványan elmosolyodik.– Clarissa eleven és nyílt. Neki is ugyanolyan világosszőke haja van,

mint nekem meg a nővéremnek. Abbie haja sötétebb szőke, és őigyekszik mindig illedelmes hölgyként viselkedni. Mindkettenimádják a szalagokat, és mindig azt kérik, hogy hozzak nekik szalagot.Fordulj meg egy pillanatra.

Judith nem tudta, miért engedelmeskedik. Talán azért, mert tetszett

neki, ahogy a férfi az unokahúgairól beszél. De Nathan csak a szalagjátakarta megszerezni. Érezte, hogy kivette a hajából, mert a hajfonatakezdett kibomlani.

– A lányok néha itt szeretik hordani a hajszalagot. – Nathanelőrehajolt, és megcsókolta Judith fejének a jobb oldalát. – Máskorinkább ide teszik. – Nathan megcsókolta a lányt a másik oldalon. – Denéha a nyakukba akasztják, mintha nyaklánc lenne.

Judith halkan felkiáltott, amikor a férfi ajka a nyakához ért, és mosthosszasabban ott időzött. Judith teste bizseregni kezdett. Lehunytaa szemét, és oldalra hajtotta a fejét, hogy a férfi jobban hozzáférjen.

– Arra gondoltam, itt biztosan nem fogok kísértésbe esni, hogymegcsókoljalak – szólalt meg hirtelen Nathan, majd sóhajtvahozzátette: – Tévedtem.

Judith az ijedségtől tágra nyitotta a szemét, amikor Nathan az ölébe

vonta, és lecsapott az ajkára. A férfi karjában volt, és megintmegtörtént a varázslat, ami már kétszer rabul ejtette. Fellobbantbenne a vágy, az ő vágya. Túl sok időt töltött vele, túl gyakran bámultaa tökéletes testét. Amikor először meglátta a hajótérbenfélmeztelenül, olyan elemi ösztönök támadtak fel benne, amelyekneka létezéséről addig nem is tudott. Eszébe jutottak a férfi illetlen



megjegyzései, és az emlékek elsöpörték a szemérmességét. Egyikkezével átkarolta Nathan nyakát, a másikkal pedig a hátát, és úgyfordult, hogy lovaglóülésben legyen rajta. Ösztönösen tette ezt,

miközben a férfi mohón és szenvedélyesen csókolta.Nathan felnyögött, de Judith szíve olyan hangosan vert, hogy alighallotta. A férfi megsimogatta a combját, majd a keze a fenekérecsúszott, izgató, csodálatos érzéseket gerjesztve Judith testében.A nadrágja olyan vékony anyagból készült, mintha nem lenne rajtasemmi, ezért is fázott annyira. Most viszont inkább melege volt, főlegamikor Nathan megfogta a mellét. Judith nyöszörögni kezdett azélvezettől, és a teste fellángolt, mintha egy hőhullám söpört volna

rajta végig. A férfi kigombolta a blúzát, és a fűzője alá nyúlt. Judithcsak arra tudott gondolni, hogy vágyik a férfi érintésére, és még többetakar.

A férfi csókja egyre hevesebb lett, és közben az ujjával cirógatnikezdte Judith mellbimbóját. Az érintése lágy volt, mégis vadító, és Judith teljesen elveszítette az önuralmát. Még és még, gondolta kábán!Soha ne legyen vége ennek az estének.

– Te vagy a legédesebb bajkeverő, akivel valaha találkoztam,kedvesem.

A férfi megint megcsókolta, és közben lassan letolta Judithnadrágját. Kérges keze lágyan simogatta a puha bőrét, és az érzésolyan izgató volt, hogy Judith még szorosabban simult a férfikőkemény ágyékához.

Ám a következő pillanatban ijedten megdermedt, mert megérezte

a férfi ujját a lába között. Megszakította a csókot, hátrahajolt, ésbelenézett a férfi szemébe, ami most lángolt a szenvedélytől. Hosszannézték így egymást, és Judith megtapasztalta, milyen az, amikorigazán közel kerül egy férfihoz. Szédítő volt az élmény. Nathanhirtelen előrehajolt, gyengéden szájon csókolta, és felhúztaa nadrágját.



– Nem kérek elnézést, amiért vágyom rád, de ez a hely nem méltóhozzá. Túl hideg van, és nem elég kényelmes neked. Adj egy percet, éslesegítelek a létrán.

Judith nem szólt semmit, pedig nem értett egyet Nathannel. A holdhatalmas korongja ezüstös fénnyel ragyogott felettük, és nagyonromantikus hátteret adott a csókolózáshoz, meg minden máshoz, amittettek. Már megbánta, amiért inába szállt a bátorsága, és megállítottaa férfit.



Nettie kilépett Judith kabinjából. Segített Judith-nak öltözködni, de

már végeztek a készülődéssel. Catherine pont akkor érkezett, amikorbe akarta csukni a kabin ajtaját. A fiatal nő a karján hozta Judith sárgabáli ruháját, aminek felszegte az alját. Nettie is próbálta már befejezni Judith ruhatárát, de nem látott jól az ilyen aprólékos munkához, ezért Judith lebeszélte róla, és úgy döntött, hogy elfogadja Catherineajánlatát. Catherine máris végzett három ruhával. Mindennap Judithkabinjában töltött néhány órát, a báli ruhatárán dolgozva. Andrássy

gróf nem túlzott, amikor a képességeit dicsérte, mert a fiatal nővalóban csodákat művelt a varrótűvel. A munkája olyan finom és szépvolt, hogy még Jack is elismerte. Sőt, azt forgatta a fejében, hogy azösszes ruháját újra felvarratja vele.

Catherine az utóbbi néhány napban a családdal vacsorázotta kapitány kabinjában, és úgy tűnt, az út hátralévő részében is velükfog étkezni. Nagyon udvarias, sőt kifejezetten kellemes volta viselkedése, és mindenki arra gondolt, hogy Benedek nemcsaktúlzott, amikor a mostohahúga hibáiról beszélt, hanem szándékosanrossz színben akarta feltüntetni előttük. El tudták képzelni, hogyfiatalabb korában lázadozott, mert belekényszerítették egy idegencsaládba, de úgy tűnt, hogy már kinőtte ezt a gyerekes dacosságot.

Judith Catherine-hez fordult.– Mi lenne, ha most feljönnél velünk a fedélzetre? Táncórát fogunk

tartani. Jó mulatság lesz.

– De ti már tudtok táncolni, nem? Judith felnevetett.– Hát persze. Jackkel a legénység tagjait fogjuk tanítani.Catherine elmosolyodott.



– Köszönöm az ajánlatot, de bevallom, nem nagyon kedvelema táncot. Igazából annak örülök a legjobban, ha varrogathatok,úgyhogy nyugodtan menj nélkülem.

Judith vállat vont.– Akkor helyezd magad kényelembe. Vagy átmehetsz Georginához,mert ő is felajánlotta már, hogy meglátogathatod, ha unatkozol.

– Igen, tegnap vele voltam, amíg… Nos, amíg a nagybátyád be nem jött a kabinba. Az ő jelenlététől mindig ideges leszek, nem tudom,miért.

– Sok emberre van ilyen hatással. Hozzá kell szoknod. De Jack márvár rám a fedélzeten, úgyhogy rohannom kell.

Judith nem rohant, pedig legszívesebben repült volna. Két nap teltel a legutóbbi találkozásuk óta Nathannel. Most ő kerülte el a férfit, ésmindig valamelyik családtagja közelében tartózkodott, hogy hameglátja, akkor se beszélhessen vele. De most már elég idő eltelt, hogyleküzdje a zavarát, és ne szégyellje magát az árbockosárban történtekmiatt. Aznap este a férfi a hátán vitte le őt a hágcsón. Ragaszkodotthozzá, mert nem akarta, hogy felsértse a tenyerét a durva kötélen.

Judith nem panaszkodott a sajgó tenyere miatt, de Nathanvalószínűleg tudta, milyen érzés lehet először felmásznia kötélhágcsóra. A matrózok sokat szenvednek a felsebzett tenyerükmiatt.

Lefelé menet csak egy illetlen megjegyzése volt.– Álmodtam már arról, hogy szorosan átölelsz a lábaddal – mondta

szemtelenül. – De jobban élveztem, amikor fent ültünk az árboc

tetején. Judith megpofozta volna, ha nem kapaszkodik két kézzel a férfinyakába. Nathan nincs hozzászokva a jól nevelt hölgyek társaságához,állapította meg Judith. De miután két napja nem látta, már kezdetthiányozni neki. Ezért előző este küldött neki egy levelet, amelybenközölte, hogy aznap délelőtt hány órakor kell megjelennie



a fedélzeten. Nem említette a találkozó okát, mert a férfi annyiratiltakozott a táncleckék ellen.

Jacqueline már a fedélzeten volt, és éppen két matrózt tanított egy

dallam dúdolására. Másik hármat is odahívott, és Artie is megjelenta színen, mert kíváncsi volt a furcsa jelenetre. Judith nem tehette,hogy csak Nathant választja ki a táncórákhoz, és ezt Jack is jól tudta.Ha sokan vannak, nem kelt gyanút. Persze lehet, hogy a férfi el sem fog jönni.

Judith felnevetett, amikor csatlakozott hozzájuk.– Szerinted működni fog? – kérdezte Jacket.– Hát persze. Egyetlen hangszer sincs a hajón, úgyhogy nincs más

választásunk. De azért felismered a dalt, nem? Judith válasz helyett maga is dudorászni kezdett, miközben lopva

szemügyre vette az egész fedélzetet, sőt még a kötélzetre isfelpillantott. De Nathant sehol sem látta. Jack készen állt egybemutatóra, és megragadta Judith-t, hogy keringőzni kezdjenek. Mivelnadrágot hordott, mindenki tudhatta, hogy ki játssza a férfi szerepét.

– Figyeljetek a kéztartásra – magyarázta Jacqueline

a közönségének. – És tartsátok meg az illő távolságot a partneretektől. Táncoltak egy darabig, de egy idő után Judith odasúgta Jacknek:

– Neked kéne vezetni, de így csak botladozunk, és egyikünk sem vezet.Próbáljuk meg inkább így.

Judith elengedte Jacket, és a kezét még mindig a megfelelőhelyzetben tartva, elkezdett egyedül lejteni a fedélzet deszkáin. Méga szemét is lehunyta egy pillanatra, és elképzelte, hogy Nathannel

táncol. Ettől a gondolattól bosszús lett, mert tényleg vele szeretettvolna táncolni, de ő nem volt hajlandó eljönni. – Artie, te már elég keringőt láttál – szólalt meg Jack Judith háta

mögött. – Tudod, hogyan kell csinálni. Gyere, és mutasd meg azembereidnek.

Az első tiszt elszörnyedt.



– Még hogy én… – kezdte volna a tiltakozást.– Ne akard, hogy az apámat kérjem meg a bemutatóra – vágott

a szavába Jack.

– Na, azt megnézném. Úgysem menne bele – gúnyolódott Artie.– Az én kedvemért hajlandó lenne rá. Persze nagyon bosszantaná,hogy részt kell vennie a táncórán, és később ki is töltené a haragjáta matrózokon… meg a tiszteken – tette hozzá Jack.

Artie megragadta Jack derekát, és pörgetni kezdte, bár egy kicsitesetlenül. De Jack önfeledten kacagott, mert jól érezte magát.Nemsokára már Artie is élvezte a táncot. Aztán Judith észrevetteNathant, aki a távolból figyelte az eseményeket. Ölbe tett karral állt,

háttal a korlátnak támaszkodva. A lány intett neki, de a férfi nemmozdult. Ha odamegy hozzá, felhívja magukra a figyelmet.Szerencsére Jack is észrevette Nathant, és közelebb vonszolta, majdtáncolni kezdett vele.

Judith elégedetten nézte őket. Annyira belefeledkezett a látványba,hogy meglepődött, amikor Benedek lassú tánclépésekkel felbukkantmellette. A fiatalember lefegyverző mosolya láttán elpárolgott

a bosszúsága. Benedek honnan tudhatná, hogy most nem az őtársaságára vágyik?

– Szólnod kellett volna, hogy partnerre van szükséged – mondtaa kuzinja, és amikor táncra perdültek, bebizonyította, hogy nincs sokkülönbség az angol és az osztrák keringő között.

– Nemcsak a tánc kedvéért táncolunk, hanem a legénységettanítjuk. De ha már itt vagy, megmutathatjuk, milyen kifinomult és

elegáns tánc a keringő. Idáig az apám és a nagynéném szórakoztattak?– Megtanultam a kártyajátékot, amit ebben az országban annyirakedvelnek. Nagyon élveztem. De az apád kíméletlen ellenfél a sakkban– tette hozzá Benedek.

– Tudom – mosolyodott el Judith. – Engem is ő tanított.



– Jól jönne néhány lecke, mert szeretném megtudni, hogyan lehetlegyőzni. Persze csak ha van hozzá kedved.

– Talán majd később. Már egy ideje szerettem volna veled

Catherine-ről beszélni. A húgod nagyon segítőkész és kedves,egyáltalán nem olyan, mint amilyennek leírtad nekünk.– Elnézést kérek. Talán a kelleténél jobban hangsúlyoztam a hibáit,

amikor csak a szokásos testvéri viszályról volt szó. Catherine valóbanelbűvölő tud lenni, ha igyekszik, és örülök, hogy a legjobbtulajdonságait mutatja nektek ezen az úton.

Judith nem szólt egy szót sem, mert nem akart túl nagy jelentőségettulajdonítani ennek a pálfordulásnak. Emlékeztette magát, hogy az

elejétől fogva Benedek pártján állt, még akkor is, amikor James ésAnthony még gyanakodott rá. Nem akart most ő is átállni a kételkedőktáborába. Elég hihetőnek tűnt, hogy Benedek csak egy korábbiösszetűzésük miatt írta le olyan elviselhetetlennek a mostohahúgát.

– Bevallom, nagyon aggasztott, hogy az unalom miatt kicsit nyűgöslesz, de te megmentetted ettől. Ezért mindketten rendkívül hálásakvagyunk. Catherine akkor a legelégedettebb és legnyugodtabb, ha

varrhat. Jack elengedte Nathant, és egy másik tengerésszel keringőzött

tovább. Nathan nem maradt ott nézelődni, hanem távozni készült. Judith abbahagyta a táncot, és elköszönt a kuzinjától.

– Köszönöm a táncot, de vissza kell térnem a feladatunkhoz, mielőttezeket a férfiakat visszahívják dolgozni.

Arra gondolt, hogy megállíthatja Nathant, ha elébe kerül, de Nathan

kinyújtotta a kezét, mert félre akarta állítani az útból. Közben nemszólt egy szót sem. Ráadásul bosszúsnak, sőt haragosnak tűnt. Vagyféltékeny? Valóban féltékeny lenne Andrássy Benedekre?

Judith gyorsan megfogta a férfi egyik kezét, és kitartotta jobbra.Majd a másik kezét a karjára tette.

– Mutasd meg, mire tanított Jack.



– Nem. Judith dühös lett.– Az egészet a te kedvedért csináljuk, úgyhogy kérlek, ne okozz

nekem csalódást.A férfi egy hosszú pillanatig némán nézett rá, és Judith láttaa szemén, hogy kezd megenyhülni.

– Furán festettél, amikor egyedül kezdtél táncolni. Judith elfojtotta a mosolyát.– Nem az a célom, hogy lenyűgözzem a résztvevőket. Azért vagyok

itt, hogy tanítsak. És most, hogy a kezed a megfelelő helyen van… – Nekem nem ez a megfelelő hely. Ha kíváncsi vagy

a véleményemre, kedvesem, sokkal szívesebben fognám a… – Első lecke. – Judith kicsit közelebb hajolt, és úgy sziszegte:

– A merész gondolataidat tartsd a fejedben, és ne mondd ki.Azzal táncolni kezdett Nathannel. A férfi azonnal átvette a vezetést,

és Judith gyanakodni kezdett. Biztos, hogy még sosem keringőzött? – Ha a lábadra lépek, elsírod magad?– Nem ez lenne az első alkalom. Bár egy úriember nem visel ilyen

nehéz cipőt, úgyhogy inkább vigyázz. A férfi erre nem válaszolt semmit, de visszatért Judith korábbi

megjegyzéséhez.– Azt hittem, szereted az őszinteséget. – Így is van. De nem vagyok kíváncsi olyan gondolatokra, amelyeket

inkább házaspárok szoktak megosztani egymással.– Tehát előbb feleségül kell vennem téged, ha ki akarom mondani,

amit gondolok?A férfi csak tréfált, Judith mégis elvétette a lépést.– Látom, érted, miről van szó. A férfi megrázta a fejét.– Az túlzás lenne. Inkább elviselem a pirulásodat, ami egyébként

nagyon jól áll neked, és szívesen nézem.



– Tehát úgy döntesz, hogy javíthatatlan leszel? Nem kellválaszolnod, mert ez egyértelmű. De keringőzés közben nyugodtanlehet udvariasan társalogni. Nézzük, hogy tudsz-e egyszerre figyelni

a lépésekre és a beszélgetésre.A férfi felnevetett.– Hát nem ezt csináljuk éppen?– A kulcsszó az udvariason van.– Rendben. És mit akartál megbeszélni udvariasan?– Mit fogsz csinálni az udvarházzal, miután rendbe hoztad?Nathan felvonta a szemöldökét.– Te feltehetsz kényes kérdéseket, de én nem mondhatom ki, amit

gondolok?– Ez nem kényes téma.– Nekem igen.A lány felsóhajtott, és úgy döntött, hogy most nincs értelme

a további kérdezősködésnek. Ezért meglepődött, amikor a férfi mégismegszólalt.

– Az unokahúgaimmal fogok ott lakni.

– Miközben megint ácsként dolgozol Southamptonban?– Nem. A házhoz föld is tartozik. Arra gondoltam, hogy

megpróbálok gazdálkodni. Judith-nak eszébe jutott Derek kuzinja. Derek nem örült a romos

háznak a birtoka határában, de azért sem fog lelkesedni, ha egygazdaság működik a hátsó udvara mögött. De nem is hitt Nathannek.Gazdálkodó? Egyszerűen nem tudta elképzelni. Persze az ő

helyzetében nem kell szántania, mert az előkelő gazdálkodókmunkásokat alkalmaznak. Judith mégis biztos volt abban, hogy a férfimaga akarja majd megművelni a földjét.

– Igazad van, a házhoz nagy földterület tartozik, ami elnyúlik keletfelé. Nem gondoltál arra, hogy házakat építesz rá, és kiadod őket? Állandó és biztonságos bevételed lenne a bérleti díjakból.



A férfit láthatóan meglepte a lány javaslata.– Erre sosem gondoltam volna. Judith elmosolyodott.

– Tehát beismered, hogy tanulhatsz tőlem? Akkor mégis jó, hogytalálkoztunk.A férfi felhorkantott.– Amikor csak bajt hozol rám? Egyébként már túl sok időt töltöttél

azzal, hogy olyasmire taníts, amit tudok. Judith meglepődött. – A keringőt? De azt mondtad, hogy… A férfi felnevetett, és elengedte a lányt.

– Gyorsan tanulok, kedvesem. Elég volt néhány perc, hogy rájöjjeka nyitjára.

– Mást bezzeg nem tanulsz meg ilyen gyorsan – morogta a lány, ésfaképnél hagyta Nathant.



Mielőtt útra keltek, Nathan azt mondta Corkynak, hogy nem lesz

olyan hosszú idő az a néhány hét, de most mégis annak tűnt. PerszeCorkyhoz hasonlóan még ő sem hajózott ilyen messze a szárazföldtől.Addig csak a csatornán kelt át Anglia és Franciaország között, és aznem hasonlítható az Atlanti-óceán átszeléséhez. Nem tudhatta, milyenlesz ez az összezártság és elszigeteltség. Most megtapasztalta, ésa helyzetet tovább nehezítette egy olyan csábító nő jelenléte, mint Judith. Aki ráadásul nem hajlandó őt békén hagyni.

Judith több szempontból is veszélyes volt számára. Valahogysikerült rávennie, hogy megnyíljon előtte. Még senkinek sem árult elilyen sokat magáról. A lány elérte, hogy többet akarjon, mint amilehetséges, és sajnálja, hogy olyan különbözőek a körülményeik.Leginkább mégis attól szenvedett, hogy sosem lehet az övé, mégisvágyik rá.

Most már gondosan megválogatta, mikor megy fel a fedélzetre, éselőbb megbizonyosodott arról, hogy Judith nincs ott. Már több napjaszeretett volna néhány szót váltani Boyd Andersonnal, de nem akartaa kabinjában zavarni, és aznap végre meglátta a fedélzeten. Igaz, mostsem volt egyedül.

– A kapitány azt javasolta, hogy beszéljek veled, Mr. Anderson.Tudnál rám szánni néhány percet?

A Boyd mellett álló nő nagyon készségesnek bizonyult. – Túl szeles ma az idő, úgyhogy inkább visszamegyek

a családomhoz.– Gyönyörű a feleséged – jegyezte meg Nathan, miközben

mindketten a távozó hölgy után néztek.



– Tudom – bólintott Boyd mosolyogva, majd a pillantása Nathaningére esett. – Akármit kérdezhetsz, ha elárulod, mi mászik az ingedalatt.

Nathan felnevetett, és előhúzott egy apró kiscicát. – Nemrég még aludt.– Ugye nem akartad a tengerbe dobni? Nagyon értékesek

a fedélzeten.– Ilyen kis korukban még nem. De eszem ágában sem volt vízbe

fojtani. Egyedül bolyongott a folyosón, amikor megtaláltam. Egydarabig kerestem az anyját, de jól elrejtette a kölykeit.

Boyd még mindig a kismacskát nézte, aki kényelmesen

összegömbölyödött Nathan tenyerében.– Tudom, hogy Artie magával hozta a kandúrját, de nem hittem

volna, hogy ilyen romantikus természetű, és társat is szerzett neki. – Én sem tartom Artie-t romantikus léleknek – vigyorgott Nathan. –

Valószínűbb, hogy egy nőstény macska felszökött a hajóra a déliparton, mielőtt még felszedtük a horgonyt, és itt szülte mega kicsinyeit.

– Nos, sok sikert az anya felkutatásában. De nehogy a feleségemmeglássa ezt a jószágot, mert azonnal örökbe akarja majd fogadni.A nők megbolondulnak, ha imádni való kicsiket látnak. De bizonyáranem elveszett kismacskákról akartál beszélgetni velem.

– Nem. A kapitány és az első tiszt is hozzád irányított. Artie szerintigazi jenki vagy, és nekem amerikai segítségre lesz szükségem, miutánkikötöttünk.

– Hogyhogy?– Ismerős vagy egy New London nevű városban? – Talán félnapi útra van Bridgeporttól. New London egy

bálnavadászváros, és az egyik legnagyobb versenytársunk.– A bálnavadászatban?



– Nem, a hajóépítésben. Amióta az eszem tudom, a családomhajóépítéssel foglalkozik. Nemcsak a saját flottánk növelése miattépítünk hajókat, hanem megbízásból is dolgozunk.

– Tudnál arról, ha valamelyik versenytársad csak azt állítaná, hogyépíti a hajókat?Boyd felnevetett.– Ez egy furcsa kérdés.– Nem furcsa, ha meghallgatod a történetemet. – Nathan

elmagyarázta, milyen feladattal bízták meg, és miért kell Amerikábamennie, majd hozzátette: – Nem tudtam, hogy a tolvajok egybálnavadászvárosból származnak. Felfordul a gyomrom, ha arra

gondolok, hogy a Gyöngyöt bálnavadászhajónak alakítják át. Meg kelltalálnom, mielőtt eladják.

Boyd hitetlenkedve csóválta a fejét.– Egy évtizede lopják a hajókat, az angolok orra előtt? Egyébként

erről jut eszembe… – Mi?– A Skylarknak is eltűnt egy hajója a plymouth-i kikötőből,

körülbelül négy évvel ezelőtt. Arra gondoltunk, hogy a megbeszélt időelőtt indult útnak, és amikor sem a hajó, sem a kapitány nem kerülttöbbé elő, azt hittük, hogy valami baj érte őket a tengeren.

– Ha ezt a hajót is elvitték, és a kapitány éppen a fedélzetentartózkodott, akkor valószínűleg megölték. A tolvajok akkor ismegöltek egy embert, amikor az én hajómat ellopták, tehát nemriadnak vissza a gyilkosságtól sem. De én azt az információt kaptam,

hogy csak angol hajókra vadásznak.– A mi hajóink esetében nem lehet megállapítani a különbséget.Már nem szoktuk fent hagyni az amerikai zászlót, ha angol kikötőbenhorgonyzunk. Sok szemetet dobnak a fedélzetre az éjszaka folyamán,ha látják, hogy amerikaiak vagyunk. Úgy tűnik, a régi sérelmeket mégegyik fél sem felejtette el.



– Az is lehet, hogy a hajótok tényleg odaveszett a tengeren. Nemtudhatjátok, hogy van-e köze ehhez az ügyhöz.

– Az sem kizárt, hogy igen. Akárhogy is van, ezt már valószínűleg

sosem tudjuk bebizonyítani, de mindenképpen le kell állítani azembereket, akikről beszéltél. Személyesen nem ismerek senkit NewLondon városvezetésében, de van egy régi barátom, aki ott telepedettle, és neki biztosan vannak kapcsolatai. John Hubbartnek hívják, éstartozik nekem egy szívességgel.

– Akkor mindenképpen fel fogom keresni.– Majd együtt felkeressük – jelentette ki Boyd. – Veled megyek.



Judith-t kissé zavarba hozta, hogy nemcsak Catherine, hanem

Benedek is a kabinjában tartózkodott, amikor visszatért átöltözni.Ugyanis nem sokkal korábban egy matróz elsietett mellette, véletlenülráloccsantotta a vizet a kezében tartott vödörből, és teljesen eláztatta.A férfi nem győzött mentegetőzni, de a lány megértette a sietségét ésaz ügyetlenségét. Valószínűleg ő is észrevette már a feléjük közeledővihart, és megijedt a hirtelen felhangzó mennydörgéstől.

Judith barátságos mosollyal köszöntötte a kuzinját és Catherine-t.

– Mindent le kell szögezni, legalábbis ezt a parancsot adták kia fedélzeten.

– Ez mit jelent? – érdeklődött Benedek. Judith felnevetett.– Nem tudom pontosan. De talán már ti is észrevettétek, hogy egy

vihar utolért minket. Tegyetek el a kabinotokban minden olyantárgyat, ami leeshet, amikor a hajó hánykolódni kezd. Okvetlenülrögzítsétek és oltsátok el a lámpásokat.

– De a sötétben nem tudok varrni! – méltatlankodott Catherine. Judith legszívesebben elhúzta volna a száját, de uralkodott magán.– Egy viharban nem jó ötlet tűvel dolgozni. Most mindnyájan

összeg yűlünk a nagybátyám kabinjában, és a szokásosnál korábbaneszünk. Ha az időjárás nagyon rosszra fordul, eloltják a tüzeta konyhán, úgyhogy ez lehet az utolsó meleg ételünk, amíg a vihar elnem vonul. Siessetek. Nemsokára lecsap ránk az ítéletidő.

Miután Catherine távozott, Judith bosszankodni kezdett. Megkellett volna kérnie, hogy segítsen neki felvenni egy másik ruhát.A csuromvizes ruhából még a szokásosnál is nehezebb voltkiszabadulnia. Legalább egy kapocs elszakadt, mire nagy üggyel-bajjalmegfordította a ruhát, hogy elérje a többi kapcsot. Nettie-t már



figyelmeztették a vihar közeledtére, és most a hajókonyhánsegédkezett, Jack pedig az apja kabinjában tartózkodott, ezért Judith-nak meg sem fordult a fejében, hogy belebújjon egy másik divatos

ruhába.Nem volt más választása, mint magára ölteni a hajósgúnyáját.Feleannyi időbe telt felvenni a nadrágot meg az inget, mintegy ruhát.Villámgyorsan felkapott mindent, ami szanaszét hevert a kabinban, ésaz összes tárgyat bedobta az egyik hatalmas utazóládába. Eloltottaa két lámpást, amit Catherine használt, felkapott egy köpenyt, háthamár esik, és visszasietett a fő fedélzetre, amelyen át kellett vágnia, hael akarta érni James kabinját, a hátsó fedélzet alatt.

A vihar már javában tombolt, csak az eső nem esett még. Az erősszéllökések felkorbácsolták a hullámokat, és a legénység serényendolgozott. Mindent lekötöttek, ami nem volt biztonságosan rögzítve,és leengedték a vitorlákat. Judith nevetést hallott a feje fölött.Felnézett, és ijedten megtorpant. Nathan a főárbocon lógott, és egymásik tengerésszel együtt azon iparkodott, hogy a széllel dacolvalekötözzék az egyik nagyobb vitorlát. A szél kitépte az ingét

a nadrágból, ami most a hajával együtt lobogott, de vidámnak tűnt,mintha egyáltalán nem félne a nagy vihartól, ami lecsapni készülrájuk.

– Ennyire szereted a vihart? – kiáltotta fel neki Judith.Nathan ijedt arcot vágott, amikor észrevette Judith-t, és azonnal

leugrott mellé a fedélzetre.– Miért nem vagy bent a kabinban?

– Egy pillanat, és ott leszek. És te?A férfi megfogta Judith karját, hogy a kapitány kabinjához kísérje.– Szeretem a vihart, legalábbis a tengeren. A szárazföldön észre sem

venném. Itt viszont élvezem, hogy harcolhatok az elemekkel, ahola természet pattogtatja az ostort, és sosem lehet tudni, ki fog győznia végén. Most pedig…



Ebben a pillanatban egy hatalmas hullám átcsapott a fedélzeten, ésmindkettejüket leverte a lábáról, Judith-t pedig magával ragadta.A lány felsikoltott, és kétségbeesetten csapkodva próbált

megkapaszkodni valamiben. Hallotta, hogy a nagybátyja a nevétkiáltja, de nem volt elég közel hozzá, hogy elérje, mielőtt… Istenem!Csak ne a vízbe! Judith nem volt olyan jó úszó, és megfulladna, mielőttvalaki eléri a hajó körül örvénylő vízben.

Mire mindez végigfutott az agyán, érezte, hogy valaki megragadjaa lábát. A vizet köpködve felemelte a fejét, és látta, hogy alig néhánycentiméterre van a hajó oldalától, ami ijesztően közel dőlt a vízhez.Gyorsan lehunyta a szemét, mert amikor a hullám visszavonult, a víz

megint beborította az arcát. Judith szíve vadul vert az ijedségtől.Kinyitotta a szemét, és látta, hogy a víz átszivárog a korlát résein, amielég magas volt, tehát a hullám nem sodorta volna be a tengerbe,hanem nekicsapta volna a korlátnak. Ha ez megtörténik, akár meg ishalhatott volna, vagy legalábbis komoly sérüléseket szerez.

Judith nemsokára megtudta, ki mentette meg, mert Nathana karjába kapta.

– Ez nagyon közel volt.– Jól vagy, Judy? – hangzott fel James aggódó kérdése mellettük.Nathan még mindig nem tette le. Olyan nagy erővel szorította

a mellkasához, hogy Judith hallotta a szívverését.A nagybátyja arca csupa rémület volt, ezért Judith gyorsan

megnyugtatta.– Semmi bajom.

– Vidd be, Tremayne – intett a kapitány Nathannek, majdparancsokat osztogatva a legénységnek folytatta a munkát.Nathan felvitte Judith-t a tiszti fedélzetre.– Ha kijössz a kabinból… Illetve nem kéne már a fedélzeten

mászkálnod. Elég vizet kaptál.



Elég vizet? Tehát látta a balesetet a vödörrel? Judith nem vette észreNathant a fedélzeten, pedig kereste a tekintetével. Mindig őt kereste.Bosszantó, milyen könnyen el tudja kerülni, pedig a hajón viszonylag

kevés hely van, ahol el lehet rejtőzni. De a férfi nem adott neki időt a további kérdezősködésre. – Köszönöm, hogy megtartottál, és nem sodort el a hullám – kezdte

a hálálkodást Judith, de a férfi már letette, kinyitotta Jameskabinjának az ajtaját, majd gyorsan becsukta mögötte.

Anthony azonnal észrevette, hogy csuromvizesen érkezett, ésodasietett hozzá.

– Jól vagy? Mi történt? Még nem esik.

– Nem, de egy kicsit lelocsolt a tenger. – Judith mosolyt erőltetett azarcára, hogy megnyugtassa az apját.

Georgina felkelt a székről. – Gyere velem, Judy. Keresek neked valami száraz ruhát. Judith bólintott, és követte a nagynénjét a kabin hálószobájába.

Nem akarta elárulni, mi történt, mert látta, hogy Katey, Catherine, sőtmég Benedek is nagyon aggódó arcot vág, pedig a vihar igazából még

nem is kezdett el tombolni. Georgina segítségével gyorsan átöltözött,egy törülközővel megszárította a haját, majd megint befonta, éscsatlakozott a családjához, hogy együtt várják ki a vihar végét.

Jacqueline egy biccentéssel üdvözölte, de közben elmélyültenwhistezett az anyjával, Katey-vel és Boyddal az egyik kártyaasztalnál.

Anthony Judith-ra várt, hogy a másik asztalnál elkezdjenek egy játszmát Benedekkel és Catherine-nel, ezért odahívta őt.

– Hol voltál? Mi tartott fel, kicsim?– Volt egy kis problémám az átöltözéssel. – Judith bosszantónaktartotta, hogy segítség nélkül nem tud sem öltözni, sem vetkőzni. – Egyszép napon a divat figyelembe fogja venni a szolgálók hiányát.

– Én ebben nem bíznék – jegyezte meg Catherine halvány mosollyal,de aztán megint feszült lett az arca.



Benedek sem tűnt nyugodtnak. Egyikük sem élt még át tengerivihart. Egyébként Judith sem. Az első hajóútja egész idő alatt békésvolt. Georgina is aggódott, de nem csoda, mert James még mindig

a fedélzeten tartózkodott. A felesége csak akkor fogmegkönnyebbülni, ha visszajön a kabinba. Jack most is vidám volt,mintha nem venne tudomást az ítéletidőről. Boyd is nyugodtnak tűnt,csak Katey miatt aggódott, akinek el sem engedte a kezét.

Judith már nem félt a vihartól, bár majdnem elsodorta egy hullám.A hangulata akkor sem változott, amikor a hajó imbolyogni éshánykolódni kezdett. Nathan hozzáállása nyugalmat adott neki, főlegmost, amikor már a kabin biztonságában volt. A következő pillanatban

az asztal olyan erősen megdőlt, hogy a kártyák majdnem lecsúsztakróla, de aztán a hajó visszabillent az eredeti helyzetébe. Judith-nakeszébe jutott Nathan, és remélte, hogy még időben megkapaszkodik,amikor a hajónak ilyen nagy kilengései vannak. Aztán emlékeztettemagát, hogy a férfi szereti a vihart. Ráadásul sok tapasztalata vana hajózásban, és tudja, milyen óvintézkedéseket kell tennie.

A kártyajátékkal sikerült elterelni a figyelmüket az időjárásról.

Boyd, az öreg tengerész, megnyugtatta őket, hogy minél hevesebb egyvihar, annál hamarabb elmúlik. Judith ezt nem találta túl biztatónak,de végül igaznak bizonyult. A vihar olyan erős volt, hogy alig egy óraalatt elvonult felettük. Csak egy szelíd tavaszi eső maradt a nyomában,de az is hamar elállt.

A vihar után jó okuk volt az ünneplésre. A hajó nem sérült meg, azerős szél pedig előreröpítette őket, és még leeresztett vitorlákkal is

sokat haladtak. Az ünneplés azt jelentette, hogy ebédnél és vacsoránális bort szolgáltak fel. Judith teljesen elálmosodott, mire visszavonultéjszakára. Megint ruha volt rajta, és várta Nettie-t, hogy segítsen nekikibújni belőle. Közben lefeküdt az ágyra, és majdnem elaludt, amikorkopogást hallott az ajtón.

– Nem kell kopognod – kiáltotta oda Nettie-nek.



– Szerintem nekem igen – válaszolta egy mély hang. Judith halk kiáltással leugrott az ágyról, az ajtóhoz szaladt, és

kinyitotta. Nathan állt az ajtó előtt. A ruhája tiszta és száraz volt,

hátrafésült haja még nedvesen csillogott, de valószínűleg a fürdéstől,és nem az esőtől. Kicsit zavartnak tűnt. Vajon miért? Ekkor észrevette,hogy a férfi hátrateszi a kezét, mintha rejtegetne előle valamit.

Judith csodálkozva nézett rá.– Épségben átvészelted a vihart? – kérdezte a férfi. – Nem féltél?Tényleg azért jött, hogy ezt megkérdezze? Hiszen a vihar már több

órája elvonult.– Igen. És azt hiszem, ezt részben neked köszönhetem. Miután

láttam, hogy mennyire élvezed a vihart, már én sem találtam olyanijesztőnek.

– Tehát engem egyáltalán nem féltettél? Judith nem akarta beismerni, hogy egy darabig aggódott Nathan

miatt. Sőt, még Artie-t is felkereste, mihelyt elállt az eső, ésmegkérdezte, hogy a legénység minden tagja átvészelte-e az ítéletidőt.De ezt nem fogja Nathan orrára kötni!

– Most be kéne ismernem, hogy törődöm veled? – Ennyire egyértelmű voltam? – vigyorgott Nathan.– Egy kicsit. Nos, mit rejtegetsz?– Gyere közelebb, és megnézheted – javasolta a férfi, és huncutul

felvonta a szemöldökét.– Vagy meg is mutathatnád – vágott vissza a lány.– De az nem olyan jó móka.

Ez a férfi javíthatatlan! Nem is próbálta leplezni, hogy csipkelődikvele. Judith hozzá volt szokva a tréfához, mert a családtagjaielőszeretettel ugratták egymást, de ez az incselkedés inkább egyszoknyapecér flörtöléséhez hasonlított. Nem csoda, ha felzaklatta, éselpirult tőle. És egy kicsit mindig megszédült tőle. Most viszont úgy



döntött, hogy nem megy bele a játékba. Ha elnevetné magát, a férfirájönne, hogy kezd hozzászokni a merész megjegyzéseihez.

Nathan hirtelen kinyújtotta a kezét, és Judith valami puhát és

meleget érzett a tenyerében. Lenézett, és egy pillanatra meghökkent,mert egy apró fehér szőrgombolyagot pillantott meg. Aztán mégisfelnevetett, mert a gombolyag kinyújtózott, és Judith rájött, hogy mittart a kezében. Egy elragadó pofácskát látott, amelyet halványezüstszínű csíkok díszítettek. Feketével keretezett hatalmas zöldszemek néztek rá, mintha valaki szénnel körbefestette volna őket. Ésaz a csöpp, szénfekete orrocska! A bozontos farkincán észrevett mégnéhány ezüstös csíkot, de egyébként az apró jószág egész teste hófehér

volt. Judith nem tudta levenni róla a szemét.– Mit csináljak egy újszülött kismacskával?– Etesd, becézd és szeresd. Tudod, amit az ilyen imádni való kis

lényekkel szoktak csinálni.Ez a válasz kicsit túl személyes volt, mintha nem is egy állatról

beszélne. És valóban. A férfi őt nézte, és nem a szőrgolyót.

Judith megköszörülte a torkát.– Szívesen megtartom, ha megígéred, hogy mindennap hozol nekem

friss tejet a tehéntől, amit a hajótérben tartunk.A férfi meghökkent.– Azt akarod, hogy tehenet fejjek? Judith elmosolyodott.– Szerinted nem kell majd tehenet fejned, ha gazdálkodni kezdesz?

Nem akarsz állatokat tartani?A férfi felhorkantott, de nem utasította vissza a feltételt. Egyébként Judith akkor sem adta volna vissza a kis ajándékot, ha kijelenti, hogynem hajlandó tejet hozni. Már túl késő volt. És a férfi biztosan rájön,hogy akkor is szerezhet tejet a konyhán, miután valaki már megfejtea tehenet.



– Mi ez, drágám? – kérdezte Nettie, aki végre megérkezett.– Egy új lakó a kabinomban.Nettie tetőtől talpig végigmérte Nathant, és ezen mindketten jót

nevettek. De aztán az idős nő elvette a cicát Judith-tól, és magasratartotta, hogy megvizsgálja.– Ó, milyen szép kis jószág. Hozok egy kis gabonát a konyhából, és

csinálok neki egy almosdobozt.– A homok is megteszi – jegyezte meg Nathan. – Rengeteg homok

van a ballasztos hordókban. Holnap hozok néhány vödörrel.Nettie a cicával a karjában belépett a kabinba, Judith pedig

Nathanhez fordult.

– Köszönöm az ajándékot.A férfi megrázta a fejét.– Ez nem ajándék, inkább szívességet teszel, ha elfogadod, és nem

kell bajlódnom vele.– Nem szereted a macskákat?– Eddig nem foglalkoztam velük, de ezt a cicát kezdem megszeretni,

mert már napok óta gondozom.

– És nem tartod elég férfias kedvencnek? – kérdezte Judith.– Azt hiszed, ezért adom oda? Miután megérkezünk, van egy fontos

elintéznivalóm, és nem vihetek magammal egy kiscicát. Legjobb, hamost lemondok róla. És úgy vélem, te vagy az egyetlen, akinél jó dolgalesz.

– Ennyire biztos vagy benne? Miért?– Mert még sosem találkoztam ilyen jólelkű emberrel, kedvesem.

Úgyhogy vigyázz a cicánkra. Judith felkiáltott.– A mi cicánkra? Nem csak arról van szó, hogy vigyázok rá, amíg

nem érsz rá. Ugyanis mostantól az enyém!De Judith nem volt biztos abban, hogy a férfi hallotta ezeket

a szavakat, mert már távozott.



Aznap reggel Jacqueline egy újabb csörtét vívott Benedekkel

a fedélzeten. Judith a tiszti fedélzetről nézte őket. Szép tavaszi napvolt, ezért a nagynénje meg a nővére is csatlakozott hozzá.

– Nettie még mindig küszködik a megfázással? Vagy már jobban érzimagát? – érdeklődött Georgina.

– Már nem szipog annyit, de tegnap este láza volt, ezért végrebelátta, hogy ágyban kell maradnia. Catherine felajánlotta, hogyNettie szobájában fejezi be az utolsó báli ruhámat, így nem lesz

egyedül. Ma délután pedig én fogok vele üldögélni.– De ne menj túl közel hozzá! – figyelmeztette Katey a húgát. – Nemfázhatsz meg, amikor alig egy hét múlva valószínűleg meg kell jelenned az első bálodon.

Georgina Judith-ra nézett, és halványan elmosolyodott.– Nem láttam a lovagodat, amióta a vihar elől belökött

a kabinunkba. Judith sem látta, legalábbis nem eleget. Pedig azt hitte, hogy remek

ürügyet talált ki, amikor tejet kért tőle a cicának, és az út hátralévőrészében mindennap találkozhatnak. De azóta már kétszer is úgy tértvissza a kabinjába, hogy a friss tej ott várta, és nem Nettie hozta.Egyszer Nettie nyitotta ki az ajtót, és elvette a tejet Nathantől, majdgyorsan be is csukta, miután megköszönte. Csak egyszer, az útjuktizenkettedik napján fordult elő, hogy Judith egyedül volt a kabinban,amikor Nathan felbukkant.

Éppen felvette a tengerészruhát, mert belátta, hogy Nettiebetegsége miatt kénytelen lesz azt viselni, egészen a kikötésig, amikorNathan kopogott az ajtón. Szó nélkül átnyújtotta Judith-nak a tejjelteli tálat, majd elment mellette, és belépett a kabinba. Nem isgyőződött meg arról, hogy egyedül van-e! Egyenesen a cicához sietett.



A kezébe vette, és a csöpp állat szinte elveszett a hatalmastenyerében.

– Milyen nevet adtál neki? – kérdezte Judith-t.

– Semmilyet.– Miért nem?– Mert nem tudom, hogy fiú vagy lány. Te tudod?– Nem néztem meg. Én csak Cicának hívtam.– Én meg Cicusnak.A férfi hanyatt fektette a macskát, hogy megvizsgálja, aztán

elnevette magát.– Én sem tudom megállapítani. Valami semleges nevet kéne adni

neki.– Például?– Mit szólsz a Pamacshoz? Úgy látom, a szokásosnál hosszabb szőre

lesz.A lány megcsóválta a fejét.– Nekem nem tetszene ez a név, ha lánycica lennék.A férfi Judith-ra nézett, de nem szólt semmit. Egy hosszú pillanatig

belefeledkezett Judith szemébe, mielőtt megszólalt. – Hihetetlenül szép szemed van – állapította meg, majd rögtön el is

rontotta a bókot, mert hozzátette: – Kár, hogy ugyanolyan, mint azapádé.

Judith elmosolyodott.– Azt akarod mondani, hogy az apámra emlékeztetlek?– Nem. Inkább ő emlékeztet rád.

– Megint váltottál vele néhány szót?– Nem, csak haragos pillantásokat váltottunk. De nem akaromtovább tüzelni a haragját, hogy megint veled mutatkozzak előtte.

A férfi sarkon fordult, és Judith nem tudott semmit kitalálni, amivelmaradásra bírhatná.



– Mit szólnál, ha Silvernek hívnám? – kiáltotta a férfi után, azajtóban állva.

– Az jó lesz – felelte a férfi, de nem fordult vissza.

Milyen bosszantó, hogy az útnak majdnem vége van, gondolta Judith. Már csak három vagy öt nap lehet hátra, a széltől függően,legalábbis ezt hallotta előző nap, vacsora közben. Az volt az érzése,hogy ha kikötnek, többé nem fogja látni Nathant. Még mindig nem voltteljesen biztos abban, hogy bűnöző, vagy nem. Most már inkább arrahajlott, hogy nem, különben nem barátkozna vele.

Azt már tudta, hogy számíthat rá, ha védelemre van szüksége. Ezsokat elárult róla. Már nem félt attól, hogy veszélyeztetni fogja

a családját. Lehet, hogy ez a veszély soha nem is állt fenn.Tulajdonképpen tényleg azt lehet mondani, hogy barátok lettek. Ésa férfi most már bizonyára sejti, hogy akkor sem árulná el senkinek,ha megtudná, hogy csempész. De tényleg ezt a munkát fogja folytatni,ha visszaszerzi a hajóját? Amikor ő jelenti a biztonságot a kétunokahúga számára? Legalább ezt meg kéne kérdeznie tőle, ha egyszervégre megint négyszemközt lehetnek.

Georgina még mindig Judith válaszára várt.– Szeretnéd, ha meghívnám ma vacsorára a lovagodat?– Jaj, dehogy… És nem a lovagom.– Tényleg? Amikor legutóbb beszéltél róla, egész más volt

a benyomásom. Azt hittem, vonzódtok egymáshoz.– Nem… Én… Nem. – Még nem döntötted el?

– Az apám nem kedveli. Nem lenne jó ötlet egy helyiségbe zárniőket. – Kiről beszélünk? – érdeklődött Katey. – Nathan Tremayne-ről – válaszolta Georgina. – Nem találkoztál

még vele?



– Csak futólag. Boyd már nagyon várja, hogy segítsen neki. Úgytervezi, hogy magamra hagy, mihelyt kikötöttünk, és elkíséri a fiútNew Londonba. James nem akar csatlakozni hozzájuk?

Georgina felnevetett.– Nem kétlem, hogy ő is szívesen részt venne ebben az akcióban.Inkább verekedne, vagy belevetné magát egy kalandos akcióba, minthogy bálokat látogasson. De most Jack és Judith báljáról van szó.Egyébként Boydnak sem kéne eltűnnie egy ilyen fontos eseményről.

– Szerintem nem marad sokáig távol – vélte Katey. – Legfeljebbnéhány napig.

Judith hallgatta őket, és rájött, hogy valószínűleg igaz, amit Nathan

mondott neki a hajója elvesztéséről. Miért találna ki egy ilyen mesét,és vonna bele másokat is, ha nincs semmi alapja? Egyébkéntvalószínűleg minden igaz, amit magáról mesélt. De egyértelműenkijelentette már, hogy nem csempész? Nem. Judith nem emlékezett rá,hogy határozott választ adott volna erre. Ha erről kérdezte, mindigkertelni kezdett.

Este még meglátogatta Nettie-t, mielőtt visszavonult, de a nő

mélyen aludt, ezért nem akarta zavarni. Néhány perc múlva belépetta kabinjába. Kivette a szalagot a hajából, és már majdnem az ágyhozért, amikor észrevette, hogy nincs egyedül. Judith megtorpant. Nathanaz olvasófotelban ült, illetve inkább feküdt, és a kezét összekulcsoltaaz ölében. És mélyen aludt! A cica a mellkasán hevert, kényelmesenelnyúlva rajta, és ő is lehunyta a szemét. Judith a helyiség másikfeléből is hallotta a hangos dorombolását.

Judith csodálkozva leült az ágyra, és összeszorult torokkal, könnybelábadt szemmel nézte őket. A macska és a férfi szívet melengetőlátványt nyújtott, mert a jelenet elégedettségről, szeretetről ésbizalomról beszélt. A cica egyértelműen eldöntötte, kit választott.Vissza fogja adni Nathannek, ha már elintézte a dolgát, amiértAmerikába jött, hiszen tudja, hogy Angliában hol találja meg. Talán



mégsem ez az út az utolsó lehetőség, amikor találkozhatnak. Judithnagyon vigasztalónak tartotta ezt a gondolatot.

Nem szívesen zavarta őket, és nem sietett a lefekvéssel. Nathan

mellett égett egy lámpa, de csak halvány fényt árasztott magából.A kabin mégis elég világos volt ahhoz, hogy Judith alaposan szemügyrevehesse a férfit. Lélegzetelállítóan jóképű, állapította meg ismét. Márakkor is lenyűgözte a külseje, amikor kísértetnek hitte, de hús-vérférfiként még jobban felkavarta. Álmában kisfiúsnak tűnt, ébren pedighihetetlenül férfias, mind termetben, mind testi erőben. Az is igaz,hogy egy nagy széltoló, a viselkedése pedig egyenesen botrányos.Mégis, ha egyszer finom úriemberként kezdene viselkedni, Judith

rászólna, hogy hagyja abba. Ennyire hozzászokott már a nyersmodorához?

Judith sóhajtva közelebb lépett, megfogta a cicát, és letettea tejestálka mellé, amit Nathan hozott. Aztán gyengéden meglöktea férfi vállát, és hátralépett, hátha Nathan felriad és felpattana helyéről. Tudta, hogy vannak férfiak, akik így reagálnak, ha valakifelébreszti őket. De a férfi lassan nyitotta ki a szemét, és először

a mellkasára nézett, ahol nemrég még a cica hevert. Aztán Judith-raesett a pillantása, és a szeme tágra nyílt.

Felült, és nyújtózott egyet. Látszott rajta, hogy zavarban van.– Elnézést. Azt hittem, hogy már nem leszek itt, mire végzel

a vacsorával.– Biztosan álomba ringatott a dorombolás. Nagyon kellemes hang,

én is szeretem. Még mindig kerülsz engem?

– Nagyon nehéz visszafogni magam, hogy ne érintselek meg,úgyhogy ezt találtam a legjobb megoldásnak.Már megint olyat mondott, amiről tudta, hogy elpirul! Akár ezért

mondta, akár nem, a férfi elvigyorodott, amikor észrevette a pírt Judith arcán.



– Ez ellenkezik a megállapodásunkkal – jegyezte meg Judith kissébosszúsan.

A férfi felvonta a szemöldökét.

– Azt hittem, már kifogytál a kérdésekből. – Nem teljesen. Például nemrég azt mondtad, hogy két kislányrólkell gondoskodnod, akiknek rajtad kívül nincs más támasza. Miattukfelhagysz a csempészéssel?

– Még mindig nem felejtetted el ezt a témát? – méltatlankodotta férfi, és látszott rajta, hogy dühös lett. – Ha valaha bűnöző is voltam,már nem vagyok az. Mindenáron vissza fogom szerezni a hajómat.Még nem döntöttem el, hogy mihez kezdek vele, de esküszöm, hogy

nem vár rám bitófa Angliában, vagy bárhol máshol.– Hiszek neked.A férfi pillantása hirtelen megváltozott. Felállt, és két hatalmas

kezébe fogta Judith arcát.– Tényleg?– Igen. Judith meglepődött, amikor a férfi átölelte. Ennyire örül, hogy végre

hisz neki, és nem fogja elárulni a titkát? Valószínűleg. De amikorfelnézett rá, egészen mást látott az arcán. A szenvedély olyan hirtelenés nagy erővel csapott le rájuk, mint a vihar néhány nappal korábban.A férfi nemcsak megcsókolta, hanem felkapta, magához szorította, ésa dereka köré fonta Judith lábát. A lányt magával sodorta és felizgattaez a vad férfiasság. Nem is tudta, hogy ennyire kívánja. Nem akartmást, csak átadni magát a vágynak, elmerülni az érzékek tomboló

viharában. Judith egyik kezével átkarolta a férfi nyakát, a másikkal beletúrta hajába, és mohón viszonozta a csókot. Alig ismert magára. Minthaa szenvedély egy új ént támasztott volna benne, ami átvette az uralmata teste fölött. Akkor vette csak észre, hogy az ágyhoz értek, amikora férfi lefektette. Judith még most sem engedte el, magához vonta



a férfit, mert egy pillanatra sem akart eltávolodni tőle. Hirtelen a lábaközött érezte a férfi kemény ágyékát, és az élmény olyan váratlan volt,hogy Judith felnyögött a vágytól. A férfi gyorsan leugrott róla, mintha

megégették volna.Már félig leszállt az ágyról, amikor Judith rájött, hogy távoznikészül.

– Ne menj el – szólalt meg elhaló hangon.Nem akarta, hogy vége legyen a csókolózásnak. A férfi biztosan

többre gondolt, mert a szeme égett a vágytól, amikor visszanézett rá.Már Judith is tudta, miről van szó, de nem akarta tisztáznia félreértést.

Nathan visszajött hozzá, a két combja közé fogta Judith csípőjét,hogy könnyedén le tudja venni blúzát. Aztán következett a fűző. Judithelpirult, és egy pillanatra elbizonytalanodott. A férfi a szemébe nézett,közben gyengéden végigcirógatta a lány csupasz felsőtestét. Judith-tlenyűgözte és magával ragadta a férfi szeméből sugárzó vágy.A látványtól és az érintéstől ő is lángra lobbant. Amikor a férfimegragadta a mellét, és a mellbimbóját körkörös mozdulatokkal

megcirógatta, Judith egész teste bizseregni kezdett. Ő is meg akartaérinteni Nathant, de csak a széttárt combját érte el.

Megsimogatta az izmos combokat, míg Nathan a szó szorosértelmében letépte magáról az inget. Judith hallotta az anyagszakadását, és majdnem felnevetett. A férfi felállt, hogy kilépjena nadrágjából, de a következő pillanatban visszatért hozzá, és mostmelléfeküdt. Judith-nak ez sokkal jobban tetszett. Nathan lehajolt, és

a szájába vette a mellét, mire Judith felkiáltott, mert sosem tapasztaltgyönyörűséges érzések támadtak benne. Ez minden képzeletetfelülmúlt! A férfi először a nyelvével becézte a mellbimbóját, majderősen szívni kezdte, mire Judith-ból megint feltört egy kéjesnyöszörgés. A férfi most nem húzódott el, mert már tudta, hogy ezeka hangok a gyönyör kifejezései, és nem tiltakozást jelentenek.



Nathan most nem sietett. Az ajkával és a kezével egyszerre becézte Judith mellét, hasát, nyakát és karját, mintha nem tudna betelni vele. Judith cipője és nadrágja olyan gyorsan lekerült róla, hogy alig vette

észre, mert csodálatos, izgalmas érzések árasztották el, és teljesenlekötötték a figyelmét. A férfi kérges tenyere nem volt lágy, de az ajkaigen. Judith úgy érezte, mintha folyékony bársony mozogna a testén.Bámulatos hatással volt rá ez a két ellentétes érzés, az izgatóankemény és a csábítóan lágy érintés. Az érzékeit felizgatta,a szenvedélyét a végletekig feltüzelte.

A férfi a hátára fordult, magára vonta a lányt, és a csípőjére ültette. Judith-nak tetszett ez a helyzet, mert lovaglóülésben volt a férfin, és

jobban elérhette széles mellkasát. Élvezettel nézte, ahogy az érintésenyomán megrezzennek az izmok, és örömmel fedezte fel, hogy a férfimellbimbója ugyanolyan érzékeny, mint az övé. A férfi nem hagytasokáig fent, mert a következő pillanatban megint a hátára fordítottaa lányt. Behajlította Judith egyik lábát, mire a lány a férfi derekáraemelte a másikat. Nathan lehajolt hozzá, és olyan hevesen, vadul ésmohón csókolta meg, hogy Judith torkából egy újabb nyögés tört elő.

A férfi hangja rekedt volt, amikor megszólalt.– El sem hiszed, hányszor gondoltam erre! Minden nap minden

egyes percében elképzeltem, milyen lehet így ölelni téged. Dea valóság meg sem közelíti a képzeletet. Te mit érzel?

A férfi a lány nyakára tapasztotta forró ajkát, és Judith egésztestében reszketni kezdett. Gondolkodni sem tudott, nemhogymegszólalni.

– Amit érzek… Leginkább az örömhöz hasonlít – nyögte ki végülnagy nehezen.A férfi felkönyökölt, és elmosolyodott.– Tényleg?– És olyan türelmetlen vagyok, hogy legszívesebben megfojtanálak!– Tudod, miért van benned ez a türelmetlenség?



– Azt hiszem, igen.– Akkor ne fogd vissza magad, kedvesem. Legjobb lesz, ha… A férfi összekulcsolta a kezüket, és még egyszer mohón

megcsókolta, miközben a lány ölébe hatolt. Ez volt az, amire Judithannyira vágyott! A kiáltását elfojtotta a férfi csókja, de lehet, hogynem is kiáltott. Az egyesülés olyan gyorsan és lágyan történt, ésannyira vágyott már rá, hogy nem érzett semmilyen kellemetlenséget.Az ölében feszülő forróság elégedettséggel töltötte el, ezért nemmozdult, mert ki akarta élvezni minden pillanatát. A férfialkalmazkodott hozzá, és visszafogta magát, csak a csókjávalostromolta az ajkát. Mélyen, szenvedélyesen, de gyengéden csókolta.

Ez nagyon kedves volt tőle, de Judith néhány pillanattal később mártöbbre vágyott. Felemelte a csípőjét, és az ölében megfeszültek azizmok. A férfi mozogni kezdett, először lassan, óvatosan hatoltmélyebbre, de a lány egyértelműen a tudomására hozta, hogy ez nemelég. Megmarkolta Nathan vállát, és együtt mozgott vele, vadul,féktelenül száguldva egy ismeretlen szakadék széle felé. Aztánbekövetkezett a nagy robbanás, a gyönyör váratlan kitörése, ami

hullámokban árasztotta el, sokáig lüktetve az ölében és a szívében. Judith szorosan átölelte a férfit, amíg a vihar elvonult, és Nathan iselérte a beteljesülést.

A férfi zihálva, nehezen lélegzett, és forró lehelete megcsapta Judithnyakát, amikor a fejét a matracra ejtette a válla fölött. Nathan mégmindig remegett. Judith elmosolyodott, amikor ezt észrevette. Dea férfi egy idő után felegyenesedett, felcsúszott az ágy fejéhez, és

Judith-t is magával vonta. Olyan türelmetlenül estek egymásnak, ésvetették magukat az ágyra, hogy a közelében sem voltak a párnáknak.A férfi átkarolta Judith-t, ő pedig a mellkasára hajtotta a fejét.– Hajnal előtt elmegyek. Csak hadd öleljelek még egy kicsit.



Válasz helyett Judith átvetette a lábát a férfi derekán. Nem akartbeszélni. Még soha életében nem érzett ilyen elégedettséget ésboldogságot. Igen, boldog volt! És nem győzött betelni vele.

Már majdnem elaludt, amikor megint meghallotta a férfi hangját.– Sosem foglak elfelejteni. Szeretném, ha ezt tudnád.Nathan nagyon szépen fogalmazott, de a megjegyzése búcsúnak

tűnt. Valószínűleg az is volt. Judith jól tudta, hogy ezek lopottpillanatok. Ám a férfi nem sejtette, hogy ezek után Judith-nak feltettszándéka volt megint találkozni vele.



– Mi ez az új szokás? Te nem szoktál egész nap aludni –

panaszkodott Jacqueline, miközben ledobta magát az ágyra. Judith összegömbölyödött, elfordult Jacktől, és az orráig magára

húzta a takarót.– Csak akkor, ha elkerül az álom. Most menj el.– De… – Még néhány órát aludnom kell, különben egész nap ásítozni fogok.– Rendben, de visszajövök érted, ha az ebédet is lekésed – jelentette

ki Jack, és kisietett a helyiségből. Mihelyt az ajtó becsukódott, a kiscica felugrott az ágyra, ésmegcsiklandozta Judith arcát az orrával meg a bajszával.

– Menj el, cica. Nem akarlak megkedvelni, ha úgyis vissza foglakadni neki.

A cica nem engedelmeskedett, hanem a mellette lévő párnáratelepedett. Judith nem aludt. Már több órája fent volt. De annyirakellemes volt álmodozni, és elmerülni a gondolataiban, hogy nemakart még felkelni. Képes lett volna az egész napot ágyban tölteni, ésnem csinálni mást, csak az elmúlt éjszakára gondolni. Legalábbfelöltözhetett volna, mielőtt valaki benéz hozzá. Még jó, hogy nemkellett megmagyarázni Jacknek, miért van meztelenül az ágyban,amikor a kabinjában nincs is meleg.

Talán megbánást kéne éreznie, amiért túlment minden határon, deegyáltalán nem bánta, amit tett. Semmit sem bánt. De nagyon szerette

volna, ha Nathan még mindig ott van, amikor felébredt. Sőt, aztszerette volna, ha mostantól minden reggel mellette van. De ehhezolyan elkötelezettségre lenne szükség, amire a férfi még nemhajlandó. Judith elhessegette ezt a gondolatot. Minden lehetséges, ésmég nem végzett Nathan Tremayne-nel.



Judith felkelt, és gyorsan felöltözött, mielőtt Catherine is beállít.Nem tudta elfojtani a mosolyát, amikor megtalálta a padlón szétszórtruháit. Jack elég rendetlen volt, ezért nem valószínű, hogy észrevette.

Nettie-nek bezzeg azonnal feltűnt volna, mert Judith olyan pedáns,hogy még a piszkos ruháit is összehajtogatja, mielőtt a szennyesbeteszi. Most lehet, hogy neki kell mosnia, ha Nettie nem szedi összemagát hamarosan.

Catherine tényleg megérkezett, mielőtt Judith elhagyta volnaa kabint, és egyenesen a ruhásszekrényhez ment, hogy betegye azutolsó ruhát, amit befejezett. Judith éppen az ágyat igazgatta, devidám mosollyal üdvözölte Catherine-t. Remélte, hogy nem lesz baja

abból, hogy egész nap mosolyogni fog, még akkor is, amikor egyedülvan.

Catherine megállt egy pillanatra a szekrény előtt. – Biztos, hogy ez a legutolsó ruha? – kérdezte. – A szolgálód szerint

igen, de mostanában gyengélkedik, és talán nem ellenőrizte az összesládát.

– Szükségem van egy tengerészre, hogy levegye a felső bőröndöket,

és megnézhessem az alsókat – mondta Judith.Már tudta is, kit fog megkérni a feladatra. A gondolattól egy újabb

ragyogó mosoly jelent meg az ajkán. Pedig semmi olyat nem mondott,ami okot adott volna a vidámságra. Inkább az elfojthatatlan jókedveokozhat gondokat a nap folyamán, ha nem tudja visszafogni magát.

Catherine bólintott.– Melyik estélyi ruhát akarod felvenni az utolsó vacsorához?

Meglep, hogy a családod ragaszkodik az elegáns megjelenéshez.– A sárgát, azt hiszem. – Judith azt tette félre előző nap, ezért mégemlékezett rá.

– És van hozzáillő ékszered? Ha nem, kölcsönadhatok egy medált,amit felvehetsz.

Judith felnevetett.



– Nekem szinte minden színű ruhához vannak megfelelő ékköveim,de nem tudom, hogy elhoztam-e a borostyánt. Idáig nem voltalkalmunk ékszert hordani, ezért nem emlékszem, hogy készülődés

közben mit dobtam be az ékszerdobozomba.– Megnézhetem, ha akarod. Hol tartod? Judith megint felnevetett.– Abban sem vagyok biztos. Az egyik bőröndben van. Nem láttad,

amikor kivetted a ruhákat?– A szolgálód készítette be a ruhásszekrénybe azokat, amelyeken

még dolgozni kellett, és én is oda akasztottam be az elkészültdarabokat, hogy el tudja tenni őket.

– Majd megtalálom, ha… – Gyere ide egy kicsit! – Kiáltotta oda Catherine egy matróznak, aki

éppen elhaladt az ajtó előtt a folyosón. – Segíthetnél nekünk, ha nemgond. – Majd Judith-hoz fordulva így szólt: – Te keresd meg azékszerdobozodat, addig én ellenőrzöm, hogy tényleg elkészült-eminden ruha.

Judith felsóhajtott. Lemondhat arról, hogy Nathant valamilyen

ürüggyel visszahívja a kabinjába. Hamar észrevette az ékszerdobozáta harmadik bőröndben, amit kinyitott. De amikor felemelte a dobozfedelét, elállt a lélegzete.

– Mind eltűnt! Catherine egy másik bőrönd fölé hajolt, de most visszanézett rá.– Mi tűnt el, kedvesem? – Az ékszereim. Az összes!

Tulajdonképpen nem az összes. Megkönnyebbülten látta, hogya legértékesebb kincse ott lapul a doboz egyik sarkában. Egy apró,fűből font karkötő, amit Jack készített neki még gyerekkorukban. Jacknek is volt egy hasonló. Egy egész napot töltöttek azzal, hogykarkötőt készítettek egymásnak. Hónapokig hordták őket, amíga fonás kezdett foszladozni, és Judith eltette a sajátját, hogy



megőrizze. Már fel sem fért volna a csuklójára, mégis értékes voltszámára. Hála istennek, a tolvaj értéktelennek tartotta.

De a dobozban tartott ékszerek mindegyike egy kisebb vagyont ért,

mert Roslynn fontosnak tartotta, hogy a legkülönlegesebb ékszereketrendelje meg a lánya debütálására. Az anyja nagy bánatára az apjanem engedte meg neki, hogy hatalmas vagyonával hozzájáruljona megélhetésük költségeihez. Anthony ragaszkodott ahhoz, hogymindent ő fizessen. Ezért az asszony drága ajándékokkal halmozta ela gyerekeit, amelyekre nem volt igazából szükségük, de Roslynnakörömet okozott, hogy adhat.

Catherine átkukkantott Judith válla felett, és szemügyre vette az

üres dobozt.– Nem lehet, hogy az ékszerek kiömlöttek a bőröndbe? Talán a vihar

alatt.– Egy bőrönd tényleg lecsúszott a többiről, és be is horpadt. De egy

vaspánttal le volt zárva, ezért nem nyílt ki. Judith beletúrt a bőröndbe, de hamar rájött, hogy hiába keresgél.

Az ékszerdobozban volt három fejdísz és egy többsoros merev nyakék,

ami nem hajlott meg. Bármelyiket könnyen észrevette volna a ruhákközött. A biztonság kedvéért azért Judith kivett minden ruhát, és megis rázta őket. Egyetlen ékszer sem esett a padlóra.

Judith felsóhajtott. Catherine átkarolta a vállát.– Még ne gondolj a legrosszabbra – biztatta gyengéden. – Először

kérdezd meg a szolgálódat. Talán valami okból máshová tette azékszereidet. Az ilyen idős szolgák sokszor elfelejtenek említést tenni

arról, hogy mit csináltak. Judith megrázta a fejét.– Nem. Lehet, hogy Nettie már idős, de az esze éles, mint a borotva.

Kiraboltak. Talán neked is meg kéne nézned az ékszereidet. Nemhiszem, hogy én voltam az egyetlen célpont.

Catherine ijedten felkiáltott.



– De én nem engedhetem meg magamnak, hogy új ékszereketvegyek! Azonnal menj, és mondd el a nagybátyádnak, mi történt. Átkell kutatni a hajót, hogy megtaláljuk a tettest, és mindent

visszaszerezzünk, mielőtt a kikötőbe érünk. Lehet, hogy elrejtettea lopott kincset, de akkor is a hajón kell lennie valahol. Judith bólintott. Legalább aznap nem kell tovább aggódnia

a mosolya miatt.



Judith a kapitány kabinjába rohant, de James nem volt ott. Az apja

éppen Benedekkel sakkozott, de most elküldött egy tengerészt, hogykerítse elő Jamest. Jacqueline arca vörös lett a haragtól, és kirohanta kabinból, hogy megnézze az ő ékszeres dobozát. Jellemző rá ez azindulatosság. Katey is követte a példáját. Georgina hamarmegállapította, hogy az ő ékszereihez nem nyúltak, de senki semgondolta, hogy tőle is loptak volna, hiszen a kapitány kabinjábanszinte mindig tartózkodott valaki.

– Nem lehet, hogy ez otthon történt, mielőtt vitorlát bontottunk? – vetette fel Anthony.

– Nem tudom elképzelni – válaszolta Judith. – A bőröndjeimet azindulás előtti este csomagoltam be, és szállíttattam a hajóhoz. Ezta saját szolgáink intézték. Ráadásul mindegyik bőröndömet lezártam,és még akkor is zárva voltak, amikor bevitték őket a kabinba. Nálamvolt a kulcs. És csak később, a nap folyamán nyitottam kia bőröndöket, amikor már a tengeren hajóztunk.

– Tehát amióta a hajón vagyunk, nem nyúltál az ékszeres dobozhoz?Egészen mostanáig? – érdeklődött az apja.

– Nem volt rá okom.– Milyen csecsebecséket hoztál magaddal erre az útra?– Túl sokat. Az összes szettet, amit az anyám csináltatott nekem.

Ékszereket, zafírokat, borostyánokat… – Te jó ég! Az anyád már megint költekezett?

– Igen, persze. És becsomagoltam azt a gyöngy fejdíszt is, amit teadtál nekem, meg a nyakláncot, amit Jamie…

– Veszek neked egy másik fejdíszt, kicsim.– De emlékszem, hogy azt a tizenhatodik születésnapomra kaptam!

Milyen büszke voltam az első felnőtt ékszeremre…



Anthony magához ölelte a lányát.– Az ékszereket ellophatják, szívem, de az emléket senki sem veheti

el tőled. Az mindig megmarad neked.

Judith könnyes mosollyal nézett az apjára, de nem érezte jobbanmagát.Catherine berontott a kabinba, és zokogva a bátyjához rohant.– Mindent elvittek, Benedek! Minden értéket, ami még megmaradt

nekem. Csinálj valamit!Benedek zavartnak tűnt a mostohahúga zaklatott viselkedése miatt,

de átölelte a nőt, hogy megnyugtassa. – Majd veszek neked néhány ékszert.

– Nem tudod pótolni az anyám brossát. Meg kell találnod!Ekkor Jacqueline rontott be a helyiségbe.– Kibelezem, akárki is volt!– Tehát téged is megloptak? – kérdezte Georgina.– Minden egyes átkozott ékszert elvittek! Ez teljesen tönkreteszi

a debütálásomat. A csillogás nélkül egy báli ruha csak egy ruha.Szörnyen mérges vagyok!

– Hát persze, drágám – csitította a lányát Georgina. – Ha kell, majdaz én ékszereimet fogod viselni.

Ám Jacket nem volt könnyű megnyugtatni. – Ne sértődj meg, anya, de a te ékszereid ódivatúak. Georgina megcsóválta a fejét.– Egy ékszer sosem lehet ódivatú.Katey és Boyd is visszajött.

– Az én ékszereim is eltűntek – közölte Katey sóhajtva.Anthony felkiáltott.– Rajtam kívül senki sem zárja a kabinja ajtaját?Katey volt az egyetlen, akit kiraboltak, és mégsem tűnt izgatottnak.

Most is higgadtan válaszolt.



– Nem. Miért kéne? Ez egy olyan hajó, amelyen csak családtagokvannak.

– Meg egy tolvaj.

– Nos, úgy tűnik, igen. Benedek még mindig a zokogó húgát vigasztalta, de most ő is résztakart venni a találgatásban.

– Nem lehet, hogy a potyautas volt?– Nem – felelte Katey. – Az incidens után még láttam az ékszereimet. Judith megtörölte a szemét egy zsebkendővel, amit Georgina

odanyújtott neki, és odalépett Catherine-hez. Judith nagyon sajnáltaa nőt. A többiek könnyedén pótolni tudják a veszteségüket. Judith-nak

és Katey-nek saját vagyona volt, Jacknek pedig nyolc nagybátyja,nagynénje, és szerető szülei, akik megint csordultig megtöltik azékszeres dobozát. De Catherine Benedektől függött, akimindkettejüket az örökségéből tartotta el. Azért ment Amerikába,hogy megszabaduljon a mostohahúgától, ezért Judith nem hitte, hogyhajlandó költségekbe verni magát, és új ékszereket venni az ellopottakhelyett.

Judith átkarolta Catherine derekát, és félrevonta.– Még nincs minden veszve. Felháborító, ami történt, de az

értékeink még valahol a hajón vannak, és senki sem tudja eladni őket.És hála neked, még időben észrevettük a lopást, így rengeteg időnkvan, hogy megtaláljuk az eltulajdonított értékeket, mielőtt kikötünkBridgeportban.

– Hát persze, igazad van. Nem lett volna szabad ennyire elragadtatni

magam. De csak az a bross maradt rám az anyámtól. Szörnyen le leszeksújtva, ha nem kapom vissza.– Vissza fogod kapni, megígérem.– Mi történt? – kérdezte James, amikor belépett a kabinba. Miután

mindenki egyszerre kezdett el beszélni, a kapitány egy kiáltássalbeléjük fojtotta a szót. – George!



Georgina a fejét ingatta a harsány hang hallatán.– Mi tartott ilyen sokáig? – méltatlankodott.– Artie nehezen talált meg, mert az árbockosárban voltam. Állítólag

a legénység egyik tagjáról kiderült, hogy ékszertolvaj.– Szerintem inkább fordítva igaz, és a tolvaj idáig tengerésznektettette magát. Túl ügyesen csinálta, és nagyon alapos volt. Rajtamkívül a kabinban lévő összes nőt kirabolták, és idáig egyik sem vetteészre. Körülbelül tizenöt perccel ezelőtt Judith üresen találta azékszerdobozát, és erre mindenki ellenőrizte az értékeit. Ez a lopás nemegy tengerészre utal, aki hirtelen ötlettől vezérelve cselekedett. Négykabinba osont be, James.

Judith észrevette, hogy James pillantása azonnal Catherine-re, majdBenedekre siklik. Valószínűleg Catherine is látta, hogy James őt nézi,mert közelebb hajolt Judith-hoz.

– Nem én voltam, esküszöm! – súgta Judith fülébe. – Tudom,Benedek azt mondta, hogy lázadó voltam, amikor az otthonábakerültem. Talán azt is említette, hogy haragomban elvettem dolgokat,mert bosszantani akartam az anyámat, de még csak gyerek voltam, és

nem tulajdonítottam el semmilyen komoly értéket. Én… Én nem isértem, miért említette meg, amikor már olyan régen volt.

Judith sem értette, és nem is tudta, hogy Benedek beszélt-e errőla családjának. Hacsak nem szándékosan tette, hogy gyanút ébresszenbennük, és… Te jóságos ég! Benedek az, akinek kiadja magát? Azthiszik, hogy az örökségéből él, de csak azért, mert ezt mondta nekik. Jamesnek és Anthonynak elejétől fogva kételyei voltak vele

kapcsolatban. Judith megvédte, de nem ez lenne az első alkalom,amikor rosszul ítél meg valakit. Mekkorát tévedett például Nathannelkapcsolatban is.

– Úgy véljük, hogy a lopások némelyike egy héten belül történhetett– jelentette ki Georgina.



– Tulajdonképpen az elmúlt négy napban – tette hozzá Katey. – Emlékszem, hogy négy napja kivettem az ametiszt fülbevalómat, hogyazt vegyem fel vacsorához. Nagyon jól megy a lila ruhámhoz. Venned

kell egy másikat, Boyd.– Szó sem lehet róla – válaszolta Boyd, majd nevetve hozzátette:– Inkább megkeresem az eredetit.

– Igen – bólintott James. – Minden hiányzó ékszert meg fogunktalálni, mielőtt kikötünk. Kutassátok át az összes poggyászt, ésalaposan nézzétek át a kabinotokat. Mivel az ember egy ismerőskörnyezetben figyelmetlenebb, ezért mindenki más kabinját fogjaátvizsgálni. Tony, te átkutatod Katey és Boyd szobáját. Katey, te menj

Catherine szobájába. Jack és Judy, ti cseréljetek kabint. Catherine, tesegíthetsz a feleségemnek, mivel ez a legnagyobb helyiség. Nézzetekbe minden zugba és sarokba. A tolvaj talán ott rejtette ela zsákmányát, ahol a legkevésbé számítunk rá.

– De azért ehetünk előtte? – kérdezte Anthony, és csak félig tréfált. James az öccsére meredt, de nem változtatta meg a parancsát.– Addig nem eszünk, amíg a tettes börtönbe nem kerül. Ha valaki

a drága öcsémhez hasonlóan kihagyta a reggelit, az nézzen bea konyhába, mielőtt belefog a kutatásba. Ha végeztetek a kabinokkal,gyertek vissza, és segítsetek átkutatni az egész hajót. Ha az elsőkeresés nem hoz eredményt, akkor újrakezdjük. A nap végéig ki fogomderíteni, hogy ki merészelt rablást elkövetni a hajómon.



– Kezdem élvezni ezt a keresgélést. – Jacqueline vigyorogva kiemelt

egy fából készült kis elefántszobrot az egyik matróz szekrényéből. – Olyan, mintha kincsvadászok lennénk, nem?

Judith mellette állt, és egy másik szekrényben kutatott.– Inkább lomvadászok – válaszolta.– Ne feledd, hogy mit keresünk. Egyáltalán nem lomokról van szó.

Az ellopott kincsek összértéke egy királyi váltságdíjra is elég lenne.Sőt, a tiéd önmagában is egy kisebb vagyon!

Judith nem pirult el, és nem próbált mentegetőzni az anyja túlzottbőkezűsége miatt. A családban mindenki tudta, Roslynn mennyireelragadtatja magát, ha arról van szó, hogy a pénzét költheti.

Miután Jackkel átkutatták egymás kabinját, csatlakoztak Jamescsapatához, akik a legénységi fedélzeten dolgoztak, és Judith abbanreménykedett, hogy Nathant is ott találja. De megtudta, hogy Jameskét részre osztotta az embereket, akik éppen nem voltak szolgálatban.Az egyik csapat a rakteret kutatta át, Artie vezetésével, a másikatpedig a felső fedélzetre és a fegyverraktárba irányította, ahol Henryfelügyelte őket. James egyik matrózát sem bízta meg a legénységifedélzet átkutatásával, mert úgy vélte, hogy ott lehet a kincseklegvalószínűbb rejtekhelye.

James egyedül dolgozott ott, és elég lassan haladt, ezért örült Jackés Judy segítségének. Később Anthony is csatlakozott hozzájuk, bár aző jelenléte inkább zavaró volt, mert folyton azon töprengett, hogy ki

rabolhatta ki őket. Boyd ugyanannak a szintnek a másik végérőlindult, és feléjük haladva serénykedett. Nem kellett feltépniüka matracokat a nagy hálóteremben, mert elég vékonyak voltak, ésfeltűnt volna, ha valaki megpróbál ékszereket elrejteni bennük.



Boyd most felbukkant az ajtóban, és váltott néhány szót Jamesszel,aki magához hívta a lányokat.

– Boyd ezt találta – mondta James, és feltartott egy

borostyángyűrűt. – Azt mondja, nem Katey-é. Ismerős nektek? Judith felismerte. A borostyángyűrű a borostyánmedáljához éskarkötőjéhez tartozott. Tehát mégis elhozta a borostyánszettjét. Nemvolt olyan drága, mint a többi ékszere, de gyönyörűen megmunkált,főleg az ovális, kinyitható medál, amelyet apró gyöngyök díszítettek.

Az apja odalépett hozzájuk, meglátta a gyűrűt, és Judith helyettválaszolt.

– Ez Judy gyűrűje, én vettem neki. A többi darab nem volt mellette?

– Nem – mondta James, és bólintott Boydnak, aki távozott. Jamestláthatóan nem derítette jókedvre a felfedezés. – Meg kell mondanomGeorge-nak, hogy már fölösleges szemmel tartania Catherine-t – mondta a lányokhoz fordulva. – Azt hiszem, itt egyelőre végeztünk,úgyhogy ti is velünk jöhettek.

– Te is őt gyanúsítottad? – kérdezte Jack, az apja mellett lépdelve. – Mert én igen.

Judith csak a fejét ingatta, de James bólintott.– Őt meg a bátyját. Mit gondolsz, miért küldtem mindenkit más

kabinjába? Távol akartam tartani őket a sajátjuktól.– Ne áruld el neki, hogy tolvajnak tartottad – kérte Judith

a nagybátyját, miközben igyekezett lépést tartani velük. – Már akkoris elég rosszul érezte magát, amikor ránéztél. – Judith enyhe pirulássalhozzátette: – Bár bevallom, egy pillanatig nekem is kételyeim

támadtak Benedekkel kapcsolatban.– A gyűrű megtalálásának a helye egyikükre sem utal – közölte James.

– Tehát egy tengerész megkívánta a kincseket? – kérdezte Jack.– Vag y jó előre megtervezte a lopást – válaszolta James. – De

nemsokára megtudjuk. Boyd a kabinomba hozatja.



Judith értetlenül ráncolta a homlokát, mire a kapitány kabinjáhozértek. Ha a gyűrűt nem a legénységi fedélzeten vagy az egyikszekrényben találták meg, akkor a kapitány honnan tudja, hogy kit

kell odahívni és kikérdezni?– Mit művelsz, George? – kiáltott fel James panaszos hangon,mihelyt belépett a kabinjába, és a feleségét ott találta, amint azíróasztalán kutat. Az asztallapot ellepték a papírok.

Az asszony felnézett, és kedvesen a férjére mosolygott.– Már nem tudtam, hol nézzek körül, kedvesem.– Abbahagyhatod a keresést.Catherine a széles ablaknál állt, és reménykedő arccal fordult

a kapitány felé.– Tehát fel vagyok mentve? Judith meglepődött, hogy Catherine ilyen őszintén fogalmazott.

James is. Judith még sosem látta zavarba jönni a nagybátyját, de mosthatározottan ezt a benyomást keltette.

– Természetesen – válaszolta James.Anthony leült az egyik heverőre, és kinyújtotta a karját

a háttámlán.– Tehát ki a tettesünk? – kérdezte. – Legszívesebben ízekre

szedném, már csak azért is, hogy beosont Judith kabinjába. Ráadásulmég meg is lopta!

James megcsóválta a fejét.– Egy darabban kell maradnia, amikor partra szállás után átadjuk

a hatóságoknak.

– Előtte hadd töltsek vele néhány percet. Ugyan már, James! Tégednem háborít fel? Az a gazfickó arra vetemedett, hogy… – De igen.Anthony felvonta a szemöldökét a bátyja nyugodt válasza hallatán.

Tudhatta volna, hogy Jamest szinte lehetetlen rávenni az érzelmei



kinyilvánítására. A múltban már sokszor megpróbálta, de mindigkudarcot vallott.

Boyd visszatért Katey-vel, és elég komor arcot vágott, miközben

mindketten leültek Anthony mellé a heverőre. Pedig Boyd volta legkevésbé felháborodva, amikor értesült a rablásról. Sok évettöltött a tengeren, és nem hordott magával értékes holmikat, csakolyat, amit könnyedén pótolható. Katey-t is mindig erre próbáltarávenni. Ezért furcsának tűnt, hogy most mindenkinél zaklatottabb.Georgina is észrevette ezt, és a bátyja mellé ült a heverő karfájára,hogy csendben kikérdezze.

Jack Judith mellett állt, és közelebb hajolt hozzá.

– Szerinted ki az? – kérdezte suttogva.– Engem inkább az érdekel, hogy az apád miért nem nevezte még

meg.– Mert úgysem ismernénk. Te tudod az összes matróz nevét? Én

biztosan nem.– Persze, erre nem gondoltam – súgta vissza Judith, aztán

felsóhajtott. – Ma hagytam, hogy az érzelmeim tévútra vigyenek, és

magamban meggyanúsítottam valakit. Ez az egész olyan kínos.– Annál is rosszabb – morogta Jack. – Még egyikünket sem raboltak

ki soha. És egyáltalán nem tetszik nekem ez az érzés.– De a tolvajt elkapták, és nemsokára visszakapjuk az ékszereinket.

Úgyhogy nem kell olyan dühösnek lenned.– Nem tehetek róla, ha mégis fel vagyok háborodva – vonta meg

a vállát Jack.

Artie megérkezett, és négy tengerészt hozott magával. Nathan isköztük volt. A látványától Judith szívverése felgyorsult, ugyanakkorszégyenkezni kezdett, mert eszébe jutott, mit csináltak előző éjjel.Mégis rámosolygott, de lefagyott az ajkáról a mosoly, amikor megláttaa férfi feszült arcát. Nathan még nem vette őt észre. Jamesre nézett,akárcsak a többi tengerész.



James odasétált hozzájuk, és feltartotta a borostyángyűrűt. – Felismeritek ezt?A kérdés mind a négyükhöz szólt, mégis Nathan válaszolt.

– Miért ismerném? Nem én vagyok a tolvaj.– Mégis az ágyad alatt találták meg. Véletlenül elejtetted? Nemhallottad, hogy leesett, és elgurult? Elég nagy figyelmetlenség volt.

Judith elsápadt. Annyira meg volt döbbenve, és nem tudottcsendben maradni.

– Istenem! Egy csempész, aki még ékszertolvaj is? Hogy tehettélilyet!

Nathan nem felelt, de a zöld szeme most nem volt olyan vonzó, mert

haragosan összehúzta. A pillantása inkább fenyegetőnek tűnt,bizonyára azért, mert leleplezték. Judith még nem tudott haragudnirá, mert a sírás fojtogatta a torkát.

– Csempész? – kérdezték többen is a helyiségben.Ráadásul Catherine a lehető legrosszabbkor szólalt meg. – Ez az a férfi, aki belépett a kabinodba, és egy tál tejet hozott

a cicádnak, Judith. Elég meglepettnek tűnt, amikor ott talált, mert

a ruháidon dolgoztam. Judith még jobban elszörnyedt, amikor megtudta, hogy Nathan

előző este rabolta ki, és utána szeretkezett vele. Ez volt a hab a tortán?Vagy azt remélte, hogy meg fogja védeni, ha lebukik? Rengeteglehetősége volt az elmúlt négy napban, hogy kirabolja őket. Ő magaajánlotta fel neki a bejárást a kabinjába. A macskát csak ürügynekszánta, ha esetleg egyedül találják a szobájában? Ez volt a tökéletes

álca? És Judith még segített is neki, amikor ragaszkodott hozzá, hogyő hozza a tejet. Ráadásul előző este nem tagadta, hogy bűnöző lenne,csak annyit mondott, hogy ha az is lett volna, már nem az. Játszotta szavakkal! Judith nagyon szégyellte, hogy a hiszékenysége miattmindenkit ilyen nagy veszteség ért.

– Miért nem mondtad el nekünk, hogy csempész? – kérdezte James.



Judith elvörösödött.– Mert csak gyanítottam. Azt hittem, ha szemmel tartom, akkor

kiszedhetem belőle az igazságot.

– Megpróbálta megvásárolni a hallgatásodat, ugye? – szólalt megGeorgina gyengéd hangon. – Játszott az érzéseiddel?– Arra gondolsz, hogy elcsábított, és így akart hallgatásra bírni?– Nos… Igen. De James már az öccsével dulakodott.– Ne most, Tony! Először az ékszereket kell visszaszereznünk, aztán

megölheted, ha még mindig van kedved hozzá.Most megszólalt az egyik tengerész, és a hangja megvető volt.

– Ti, nemesek nagyon fura népség vagytok. Nate nem tolvaj, eztbizonyíthatom.

James hátralökte Anthonyt, és a férfihoz fordult.– Hogyan?– Én vagyok az első tisztje – válaszolta a férfi büszkén.– Valóban? – húzta össze a szemét James, majd Nathanre nézett. –

A legénységem hány tagja volt előzőleg a te embered?

Nathan szörnyen mérgesnek tűnt, ezért a másik két tengerésza karjánál fogva visszatartotta, nehogy valami meggondolatlanságotkövessen el.

– Csak Corky. De őt hagyjátok ki ebből. – Hát persze. Ésszerűnek tűnik, hogy van egy társad, aki segít neked.

Zárd be mindkettőt – adta ki a parancsot James Artie-nak. – A hölgyeknek nem kell jelen lenniük a kihallgatáson.



– Csak egy kis időt hadd töltsek el vele kettesben! – könyörgött

Anthony a bátyjának, miközben fel s alá járkált a kabinban. – Majd énkiszedem belőle, hová rejtette az ékszereket.

James felvonta az egyik szemöldökét.– Azt hittem, már elfelejtetted azt a sérelmet a kikötőben. – Kirabolta a lányomat! Úgyhogy jogosan idézem fel a sérelmeimet.

– Anthony a válla fölött Judith-ra nézett, aki a heverőn ült, és Georgemeg Jack vigasztalta.

James karba tette a kezét, és nyugodt testtartással az ajtónaktámaszkodott. Egyértelmű volt a szándéka. Eltorlaszolta a kijáratot,így adva Anthony tudtára, hogy egyelőre nem téphet szét senkit.

– Artie átnézeti a hajó többi részét – közölte James. – De mivela tolvajunk ács, valószínűleg remek rejtekhelyet készített magának,ezért nem sok értelme van ennek a vállalkozásnak. Mégis adokTremayne-nek néhány órát, hátha rájön, hogy ha nem adja vissza azékszereket, és nem kér bocsánatot tőlünk, akkor egy amerikaibörtönben fog elrohadni.

– Nincs bocsánat, James – figyelmeztette Anthony a bátyját. – Akárvisszaadja az ékszereket, akár nem, akkor is tolvaj, aki megérdemli,hogy börtönbe dugják. Ráadásul még csempész is. Szerencséje van, haélve kiszabadul valamikor.

James felnevetett.– A jenkik nem fogják bebörtönözni, amiért túljárt az angol

fináncok eszén. Valószínűleg inkább vállon veregetik. A micsempészeink nem haramiák, csak a magas adók miatt válnakbűnözővé. Inkább lázadóknak, sőt forradalmároknak nevezném őket,mint gonosztevőknek. Azon munkálkodnak, hogy másoknaksegítsenek. Az ékszertolvajok egészen másfajta népség. Azért lopnak,



hogy maguknak szerezzenek hasznot, vagy esetleg azért, mert nincsmás választásuk.

– Ez meg mit jelent?

– Csak felhívom a figyelmedet arra, hogy a menyem, Danny, azunokaöcséd felesége is tolvaj volt. Meg kéne értened, hogy egykülönleges helyzet rákényszeríthet valakit olyasmire, amitmáskülönben nem tenne meg soha.

Anthony felhorkantott.– Itt nem erről van szó. Ez az ember nem földönfutó. Van neki egy

átkozott hajója, és egy gazdag birtoka Hampshire-ben.– Pontosan.

– Mi? Mit akarsz ezzel mondani?– Azt, hogy két mese túl sok, és fölösleges. Ha ő a tolvaj… – Ha? – Akkor valószínűleg minden más hazugság, amit mondott magáról

– folytatta James. – Gondolj csak bele. Tremayne egy tolvaj, akikönnyen hozzáfér más emberek értékeihez, mert ács. Értesül arról,hogy négy vagyonos család tengerentúli útra indul, és kell egy ács

a hajóra. Nagy zsákmány egy helyen. Mintha egy tolvaj valóra váltálma lenne, nem igaz? Ráadásul ingyen eljuthat egy új földrészre, aholtovább lophat és rabolhat, mielőtt visszatér Angliába. Ez az egésznagyon hihető. Az viszont nem hihető, hogy az emberünk nemes és tolvaj egyszerre. Igaz, hogy ez a fiú nagyon ügyesen hazudik. Sosemgyanakodtunk volna rá, ha a gyűrű nem gurul az ágya alá.A figyelmetlensége buktatta le, és ez tényleg átkozott balszerencse.

– Felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy a Gyöngyről ishazudott – szólalt meg Boyd, aki közben csatlakozott hozzájuk. – Mégnevet is költött neki. Nem vagyok megint tengeribeteg, ne örüljetek – tette hozzá gyorsan, hogy megelőzze a két Malory fivér gunyorosmegjegyzéseit. – Segíteni akartam neki, hogy visszaszerezze a hajójátNew Londonban.



– Én vagyok az egyetlen, akit nem tudott lóvá tenni? – fortyant felAnthony.

– Nyugodj meg, Tony – csillapította az öccsét a kapitány. – Ez

a Tremayne nem ostoba ember, ha ez a neve egyáltalán, de arra nemvetemedett volna, hogy azt tegye, amire te gondolsz.Anthony nem tagadta, mire gyanakszik.– Nem? Ha volt mersze kirabolni, akkor nem hiszem, hogy csak az

ékszereit lopta el tőle. – Kérdezd meg Judith-t – javasolta James.– Még mit nem! – tiltakozott Anthony, és zavart pillantást vetett

a lányára, aki még mindig a heverőn ült. – Ez Roslynn feladata, és ő

nem… – George! – kiáltott oda James a feleségének. – Kérdezd meg!– George nem tudja, miről beszélünk – sziszegte Anthony.– Dehogynem – válaszolta James. – Miért? Ros nem olvas

a gondolataidban? Mert George igen. Judith jól hallotta őket. Ha az apja dühbe gurult, nem tudott halkan

beszélni.

– Az egyetlen dolog, amit elvett tőlem, az a barátságunk volt… ésa bizalom – mondta fásult hangon. – Meggyőzött az ártatlanságáról,amikor egyáltalán nem ártatlan. Hallgatni kellett volna azösztöneimre. Nem lett volna szabad egy pillanatig sem bízni benne.

– Nem a te hibád, édesem – vigasztalta Georgina. – Egy olyanmesével kábított el, amiről tudta, hogy célba talál, mert kedvestermészeted van. Nem csoda, ha hittél neki. – Georgina James felé

fordulva hozzátette: – Mindnyájunkat lóvá tett. És most már elég idejevolt a töprengésre. Intézd el minél előbb ezt az ügyet, James, hogyvégre túltegyük magunkat rajta.

A hajó börtöne inkább arra szolgált, hogy lecsillapítsaa verekedésbe keveredett matrózokat, vagy egy kicsitelgondolkodtassa azokat, akik valami enyhe vétséget követtek el, és



büntetést érdemeltek. Nem hosszú tartózkodásra tervezték. Csak azértlehetett mégis börtönnek nevezni, mert az ajtaja vasrácsokból készült.Valójában egy apró helyiség volt a konyha mellett nyíló folyosón, és

a szakács itt tárolta a gabonás zsákokat.Corky az egyik zsákot használta párnának, bár egyikük sem aludt.Az apró helyiség két oldalán keskeny padokat állítottak a fal mellé.A legjobb indulattal sem lehetett őket ágynak vagy priccsnek nevezni, most mégis azt kell használniuk, mert máshol nem aludhattak,legfeljebb a padlón.

Még ahhoz sem volt elég hely, hogy járkálhasson, pedig Nathannekleginkább ahhoz lett volna kedve. Sőt, legszívesebben egy lyukat ütött

volna a falba az öklével. Még soha eg yetlen nőre sem haragudottennyire! A többiek úgy viselkedtek, mint az igazi nemesek. Nem is várttöbbet tőlük. De Judith? Az együtt átéltek után képes azt feltételezni,hogy meglopta? Őt? Az árulás még a hamis vádnál is sokkal jobban fájt.Az ő hibája. Miért bízott meg egy arisztokratában? Most talán az egészéletét börtönben kell töltenie, mert rossz emberismerő volt.

– Szeretném tudni, ki akarja rád terelni a gyanút. Ha kiderül, át

fogjuk húzni a hajó alatt, ha végre kiengednek innen.Corky még nem vette komolyan a bebörtönzésüket, mert tudta,

hogy ártatlanok, és azt hitte, hogy sűrű bocsánatkérések között kifogják engedni őket, mihelyt elkapják az igazi tolvajt. De a bizonyítékellenük szólt, ami azt jelenti, hogy senki sem fogja tovább keresnia tettest, ha azt hiszik, hogy megvan az emberük.

– Nem hiszem, hogy kiengednek, legalábbis engem nem – mondta

Nathan, és alaposan megrázta az ajtó rácsát. Olyan szilárdan állta helyén, hogy meg sem rezzent, pedig legalább a zörgésmegvigasztalta volna egy kicsit. – Téged el fognak engedni. Azért nembörtönöznek be senkit, mert a barátja mellé áll.



– Legalább Artie hagyott nekünk egy lámpást. Meglep, azok után,hogy olyan dühösen nézett ránk. Erről jut eszembe: szereztélmagadnak egy ellenséget, akiről elfelejtettél említést tenni?

– Lord Anthonyn kívül? Nem tudok róla. A lordot nem kedvelem, denem nézem ki belőle, hogy tőrbe csalt, és az ágyam alá tette azelveszett gyűrűt. Ő ennél sokkal egyenesebb, és inkább az öklévelszeret bosszút állni.

– Jobban szereti a Sir Anthonyt.Nathan megfordult, és a barátjára nézett.– Kicsoda?– Sir Anthony. Egy márki fia, és ezért tényleg lord, de a másik első

tiszt szerint jobban szereti, ha Sir Anthonynak hívják, mert azt a címető szerezte magának.

– Nem érdekel, hogy mit szeret. – Nathan leült a padra, Corkyvalszemben. – A tolvaj azért akarja rám terelni a gyanút, mert a két elsőtiszten kívül nekem van egyedül saját alvóhelyem, távol a többiektől.Ha a közös hálóhelyiségben helyezi el azt a csecsebecsét, senkit semlehetett volna meggyanúsítani. De ha az én szobámban találják meg,

az egyértelműen engem feketít be. – Már megismertem az embereket a hajón – mondta Corky

elgondolkodva. – Azért puhatolózom náluk, hátha valamelyiküknekkedve van visszajönni velünk a Gyönggyel. Egyikről sem tételezek felilyen aljasságot, és azt sem, hogy ékszertolvaj lenne. Ha engemkérdezel, én inkább…

– Ne fáraszd magad. Csak akkor szabadulok ki innen, ha valaki

hordani kezdi azokat az ékszereket. Hallgass! – figyelmeztette Nathana barátját, majd felállt és megint megragadta a rácsokat, mert léptekethallott. – Jön valaki.

– Vagy csak erre jár a konyha felé menet – legyintett Corky. – Az ember azt hinné, hogy egy börtönt a hajófenékben rendeznek be,és nem a konyha mellett, ahol érezni lehet az étel illatát.



Nathan nem válaszolt, mert látta, hogy a kapitány látogatja megőket. Malory körülnézett, a pillantásával megkereste a kulcsot, amiegy szögön lógott, és csak aztán folytatta az útját a folyosón. Nathan

majdnem elnevette magát. Hová mehetne, ha megkaparintjaa kulcsot? De nem tudta elérni, pedig a cipőjével is próbálkozott, háthaúgy kiér a rövid folyosó végéig. A kapitány tehát nem tudja, hol tartjáka kulcsot. Ez arra utal, hogy a börtönt ritkán használják. Nathan mégazt is elképzelhetőnek tartotta, hogy Maloryt útba kellett igazítani,mert nem tudta, hol található a helyiség.

James megállt a cella előtt. Az arca nem árulta el az érzelmeit, dea szavai igen.

– Csalódtam benned.– Az érzés kölcsönös. Bárki az ágyam alá tehette azt az ékszert, és

ezt te is jól tudod. Nyilván a tolvaj tette oda. Az igazi. Mégis itt ülök, ésolyasmi miatt zártak be, amit nem követtem el. Egy csempész nemtolvaj. Nem mintha bármelyik vádat is beismerném.

– Öntsünk tiszta vizet a pohárba, Tremayne. Nem számít, mitcsináltál azelőtt, csak az érdekel, mit műveltél, amióta a hajómon

vagy. Most már csak azt teheted, hogy bevallod, hová rejtetted a többiékszert.

– Tehát már mindenkit átkutattál a fedélzeten?– Mi értelme lenne? A lopott holmik négy ékszerdobozból

származnak, és némelyik igen nagy. Nyakláncok és fejdíszek, amelyeknem hajlékonyak, és túl feltűnő lenne a ruha alá rejteni őket.

– Soha életemben nem loptam el semmit, de ha mégis ezt tettem

volna, nem lennék olyan ostoba, hogy akkor rejtsem el, amikora hajóról még nem látszik a szárazföld. Vártam volna, amíg közel vana menekülés lehetősége.

– De te ács vagy, drága fiam.– És?



– És ki más tudna ügyesebben kialakítani egy rejtekhelyet?Pillanatok alatt építhetsz egy rejtett üreget a falban, a padlóban vagya mennyezetben, és senkinek sem tűnne fel. Egy ácsnak ez

gyerekjáték. Nagyon dühös leszek, ha darabokra kell szednema hajómat, hogy megtaláljam az ékszereket. Módfelett dühös.– Én is az lennék. James felnevetett.– Elhinném, ha az igazat mondanád. Mivel a családomat lopták meg,

nem hihetek az első számú gyanúsítottnak. A bizonyíték önmagáértbeszél. Adok egy kis időt, hogy gondolkozz a helyzeteden, de nem túlsokat. Úgy vélem, észak felé hamarosan megpillantjuk a szárazföldet,

és holnap este már Bridgeportban lehetünk. Ha megmondod a helyet,és visszaszerezzük az ékszereket, akkor talán sikerül lecsillapítania családomat, és hajlandóak lesznek elengedni.

Nathan felhorkantott.– Mindketten tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni, ha bűnös

vagyok. De mivel ártatlan vagyok, nem tudom megmondani, hol vana lopott holmi.

James megvonta a vállát.– Ki tudja, milyen hangulatban lesznek a rokonaim, ha visszakapják

az ékszereiket. De most tudom, mit éreznek. A véredet akarják.– Elsősorban az öcséd. – Igen, ezt mondanom sem kell. Sikerült elnyerned a lánya bizalmát.

Ha továbbmentél, és lefeküdtél vele, csak azért, hogy magad melléállítsd, akkor én foglak megölni. Így volt?

– Szerinted egy ilyen kijelentés után elárulnám?– Gondolom, nem.– Miért nem kérdezed meg őt? – Megkérdeztük. De az a kislány olyan ügyesen bánik a szavakkal,

hogy az ember csak kapkodja a fejét. Ha egyenes választ adna, akkor isazt hinném, hogy kertel.



Corky Nathan mellé állt a rácshoz.– Ha nem az ártatlan barátomat gyanúsítanád, akkor talán egyéb

indítékra is gondolnál. Neheztelés, bosszú, sőt esetleg irigység. Vagy

csak egyszerű harag. Láttam már olyan embert, aki dühében összetörtegy felbecsülhetetlen értékű családi ékszert. Utána pedig sírt, mint egykisgyerek. Nem lenne nehéz áthajítani a korláton egy zsák ékszert. Egyszempillantás alatt eltűnne, aztán késő lenne megbánni, ami történt.Érted, mit akarok mondani?

– Egy egész vagyonról van szó, ember. Egy király is megirigyelné.Egyetlen épeszű ember sem…

– Pontosan. Ha valaki feldühödik, nem beszámítható.

A kapitány a fejét rázta. Corky megvető pillantást vetett rá, ésvisszaült a helyére. Nathan addig nem foglalkozott a tolvajindítékával, de most elgondolkodott.

– A barátom elképzelése talán kicsit elrugaszkodott, de eszembe jutott valami. Úgy tűnt, hogy a potyautasunknak nem volt ideje kárttenni a fedélzeten, de felvette egy hajó, ami követett minket.Megtervezték a találkozót, és ha így van, akkor a legénység egy vagy

több tagja egész idő alatt egy követ fújt velük. Azóta nem láttuka hajót, de ez nem jelenti azt, hogy nem követ minket még mindig.

– Mert ártani akar nekem, vagy a családomnak?– Nem. Inkább a kincsekre fáj a foga, amelyekről te magad mondtad,

hogy még egy király is megirigyelné. A potyautas talán betette azékszereket egy ládába, ami nem süllyed el, aztán leeresztette a vízre,és jelt adott a hajónak, hogy keresse meg. Akkor az ékszerek azon

a hajón vannak, és a potyautas ezzel a céllal osont fel a fedélzetre.– Vagy egész idő alatt te voltál a cinkosuk, és pontosan ezt tetted – közölte James, és elsétált.

– Egy hazug vád miatt fogom elveszíteni a hajómat. A pokolba! – kiáltotta utána Nathan. – Egyetlen átkozott ékszer sem ér nekemannyit.



Hiába várt a válaszra, ezért dühében megint megrázta a rácsokat, deazok most sem zörögtek. Sem Corky, sem ő nem szabadul ki a cellából.A hajóját hamarosan eladják, ő pedig a kegyelem ellenére börtönbe fog

kerülni. Ha a Malory családnak addig nem volt ellensége a tengeren,most szereztek egyet maguknak.



– Engem nem tudsz becsapni – szólalt meg Jacqueline, amikor

a korlátnál álldogáló Judith mellé lépett. – Tegnap este nem nyúltál azételhez, és reggel sem ettél. A szárazföldet bámulod, de még egyetlenmegjegyzést sem tettél róla. Még most is fáj a szíved miatta?

Valóban erről lenne szó? Tényleg ezt érzi? Az biztos, hogy meg vandöbbenve, szörnyen csalódottnak érzi magát, és előző este sírva aludtel. A szeme most is vörös volt. De még egy nap sem telt el azóta, hogyNathant letartóztatták az ékszerlopás miatt.

– Nem hiszem, hogy szerelmi bánatom van. De ha mégis, akkor elfog múlni egyszer? – válaszolta Judith.

– Hát persze.– Honnan tudod? Még sosem törték össze a szíved.– Azért tudom, mert így kell lennie, különben a fél világ

egyfolytában zokogna.– Nem hiszem, hogy a fél világnak… – Akkor legyen negyed. Emlékszel, amikor a húgod tavaly télen azt

hitte, hogy szerelmes Lord Gilbertbe? Több órán át sírt miatta. És aligkét nappal később már Lord Thomasért lelkendezett.

– Jaime még csak tizenhat éves volt. Ilyenkor az ember még könnyenlelkesedik, amíg meg nem tapasztalja, milyen az igazi szerelem. De őmég túl fiatal ahhoz, hogy…

– Ezek szerint te már megtapasztaltad? Azért vagy ilyen bánatos?– Csak úgy érzem, hogy elárult. Elhitette velem, hogy barátok

vagyunk, aztán kirabolt. Nemcsak engem, hanem mindnyájunkat.– Barátok és szeretők? – Jack! Judith elpirult, de Jacqueline semmitől sem jött zavarba, ezért nem

ejtette a kényes témát.



– Ugye elmondanád nekem, ha szeretkeznél valakivel? Nem tudnámmegbocsátani, ha ezt eltitkolnád előlem.

– Én… persze…

Ez nem hazugság, mentegetőzött magában Judith. Előbb-utóbb elfogja mondani Jacknek. Csak most még nem tudta rászánni magát,mert annyira fájt a gondolat, hogy milyen közel került Nathanhez.A fájdalom megbénította az elméjét, és összeszorította a szívét.

Annál jobban megdöbbent, amikor meghallotta Jack következőmegjegyzését.

– De azt sem közölted, hogy ő a kísértetünk. Judith felsóhajtott. Jack sosem fogja megbocsátani neki

a titkolózását!– Kitaláltad?– Nem mondom, hog y könnyű volt – felelte Jack sértett hangon. –

A fehéres szőke haj még nem árulta el, mert másnak is van ilyenvilágos hajszíne. De miután tegnap este kimentetted magad, az anyámodasúgta az apámnak, hogy hála istennek, mégsem Tremayne Derekszomszédja. Aztán hozzátette, hogy a legnagyobb aljasság, ha valaki

nemesnek adja ki magát. Megkérdeztem, miről beszél, éselmagyarázta. Hirtelen megértettem, miért habarodtál bele annyiraNathan Tremayne-ba.

– Megkért, hogy tartsam ezt titokban, és már tudom is, hogy miért.Mert az is csak egy hazugság volt, és nem is az övé a ház. Csaka csempészett árukat tartotta ott. Emlékszel, hogy meséltem nekeda gyanúmról, amikor meglátogattuk Dereket meg a családját.

– Tehát ő a csempész, akit aznap este láttál, mielőtt elhagytukHampshire-t?– Igazából nem láttam őt. De amikor a hajón találkoztam vele, és

ráismertem a volt kísértetünkre, mondott valamit, amiből rájöttem,hogy ő volt az a férfi, aki olyan gyanúsan viselkedett a romos házban.



Megvádoltam, hogy csempész. Persze tagadta, és azt ígérte, hogyminden megmagyaráz, ha nem árulom el senkinek.

– A csempészés nem olyan nagy bűn – vélte Jack. – Sokan népi

hősnek tartják a csempészeket. Belegondoltál már, milyen lenne, hatöbbé nem engedhetnél meg magadnak egy csésze teát, amikor egészéletedben teát ittál?

– Tudom. Ez az egyetlen oka, hogy tartottam a számat. Jack felhorkantott.– Meg azért, mert veszettül jóképű. Vagy egész idő alatt azt

képzelted, hogy szerelmes vagy ebbe a kísértetbe?– Talán csak a külsejébe… Talán.

– Ebben nincsen semmi „talán”. Akkor is odavoltál érte, és most is.Persze kijelentheted, hogy kompromittált téged, akár megtette, akárnem… ha őt akarod férjnek. Ez lenne az egyetlen módja, hogymegmentsd a börtöntől… Ha őt akarod férjnek.

– Ezt már másodszor mondod.– Vannak dolgok, amelyeket nem árt ismételni. A börtön

tönkreteszi az embert. Most lenne itt az ideje megmenteni tőle.

Judith szíve sajgott, és most már bűntudat is gyötörte, ezért nembírta tovább.

– Igen, lefeküdtünk! – vallotta be hirtelen.– Tudom.– Ez lehet nem igaz! – kiáltott fel Judith.– Dehogynem – válaszolta Jack. – Azt hiszed, nem vettem észre az

ostoba vigyort az arcodon, amit nem tudtál leplezni tegnap reggel?

Számtalanszor láttam már a családunk nőtagjain. Még az anyám is ígyszokott mosolyogni, miután az apámmal… – Értem, mit akarsz mondani – vágott a barátnője szavába Judith. – Megvárom, amíg kihevered a szívfájdalmadat, de utána

ragaszkodom ahhoz, hogy mindent részletesen elmesélj. El sem tudomhinni, hogy ezt nem osztottad meg velem! Pont velem!



Judith elszégyellte magát.– Ne haragudj… Rávett, hogy hallgassak. Megpróbáltam kideríteni

az igazat, és azt hittem, csak úgy tudhatom meg, ha elfogadom

a feltételeit. De már rájöttem, hogy csak időt akart nyerni, és kitalálniegy olyan mesét, amit elhiszek.– Amit el akartál hinni.– Nos, igen. És közben sikerült meggyőznie, hogy bízhatok benne. Ez

a legrosszabb az egészben. El sem tudom hinni, hogy megbíztambenne!

– Jaj, ne kezdj már megint sírni. Felejtsd el, hogy egyáltalán szóbahoztam. Nem fogjuk megmenteni azt a gazembert. Még a börtön is túl

jó neki. Jacqueline nem szólt többet, helyette együtt érzően átkarolta Judith

derekát. A szél gyorsan felszárította Judith könnyeit. Továbbra isa part felé nézett, ami valószínűleg egy Connecticuttól északraelhelyezkedő állam volt. Nem érdekelte, melyik. Elvesztette azérdeklődését az út iránt, és Jacknek igaza volt: még az étvágya iselment. Végtelen fájdalom mardosta a lelkét, és nem tudott másra

figyelni.Korábban megfordult a fejében, hogy felkeresi Nathant

a börtönben. Aznap reggel le is ment a cellákhoz vezető folyosóhoz. Denem fordult be rajta, mert megint rátört a zokogás. Még túl friss voltaz élmény, hogy kiabálás vagy sírás nélkül beszéljen Nathannel. És mitmondhatna neki a férfi? Mivel magyarázná meg, hogy meglopta? Mostmár úgysem hinne neki. Ezentúl egyetlen szavát sem hiszi el, mert túl

sok hazugsággal szédítette.Mégsem tudta kiverni a fejéből, és állandóan rá gondolt. Előtte volta jelenet, ahogy a cicával alszik a fotelban. Olyan békésnek, olyanártatlannak tűnt. Persze még egy gyilkos is szeretheti az állatokat.Attól még nem lesz ártatlan, hogy megkedvelt egy macskát. Mégis



szívet melengető volt úgy látni őt. A látvány miatt olyankövetkeztetéseket vont le róla, amelyeket most már feledni akart.

James nagybátyja szerint nem hihető, hogy Nathan nemes és tolvaj

egyszerre. Ezt ugyan nem mondta, de az sem hihető, hogy Nathancsempész és tolvaj. Egy tolvaj miért csempészne, amikor a lopás sokkal jövedelmezőbb? Nem valószínű, hogy egyszerre űzi a két mesterséget.Az biztos, hogy tolvajnak nem a legjobb, ha bizonyítékot hagyott magaután. Talán ez volt az első próbálkozása? Vagy rákényszerítették?Esetleg megfenyegették, hogy az unokahúgait…

Judith felsóhajtott, mert rájött, hogy kifogásokat keres, ésmegpróbálja meggyőzni magát a férfi ártatlanságáról. Akármit is

követett el Nathan, Judith gyomra összeszorul a gondolattól, hogybörtönbe kell mennie. Annyira el volt keseredve, mintha neki kéneszembenéznie ezzel a borzalmas jövővel. Ezért ilyen letört? Talán nemis szívfájdalmat él át, csak együtt érez egy baráttal. Egy feltételezettbaráttal. Nem! Nathan nem a barátja.

– Vajon milyen város az? – szólalt meg Jack. – Átnézem a hajózásitáblázatokat, és előkeresem Thomas nagybátyám térképét, hogy

kiderítsem. Láttad azt, amit az apámnak adott? Az egész keleti partrajta van, és elég jó lehet, mert az apám nem dobta ki azonnal, annakellenére, hogy „egy Anderson” rajzolta. – Jack felnevetett. – Thomascsak hobbiból rajzol térképeket, de mindegyik műve nagyon részletesés pontos.

Judith alaposabban szemügyre vette a várost, ami felkeltette Jacqueline érdeklődését. Földszintes házakat, egy templomtornyot és

néhány kisebb kikötőállást pillantott meg, ahol csak halászhajókvárakoztak. A Maiden George már olyan közel járt a parthoz, hogy látottnéhány embert, akik integettek nekik. De valószínűbb, hogy inkábba vízben pancsoló gyerekeknek integettek.

Judith szeme hirtelen tágra nyílt, mert eszébe jutott valami. Egyerős férfi könnyedén partra tud úszni ebből a távolságból. Nem kell



hozzámennie Nathanhez, hogy megmentse a börtöntől, csak ki kellengednie a cellából.

Jack után sietett, hogy ő is megnézze a térképet. James azt mondta,

hogy valamikor éjfél és hajnal előtt fogják elérni Bridgeportot. Addigmég egy éjszakát a hajón töltenek, mert úgy tervezték, hogya világosban kötnek ki. Tehát bármikor kinyithatja a cella ajtaját,miután lehorgonyoznak az öbölben. Vagy még előtte is, ha kideríti,hogy a part melyik részénél járnak.

Végre megszabadult a torkát szorongató félelemtől, mert mártudta, mit kell tennie. Azért voltak fenntartásai is. Az ékszereket mégmindig nem találták meg, és a családja nagyon dühös lesz rá, ha

kiderül, hogy segített Nathannek megszökni. Egyedül Jack érti majdmeg, miért kellett ezt tennie. Ám amikor késő este leosont a börtönbe,a cellát üresen találta.

Nathan már elment.



Késő este az időjárás igencsak hűvös volt Connecticutban, ha ott

jártak egyáltalán. Nathan és Corky a hosszú úszástól kimerülve,csuromvizesen vacogva hagyta maga mögött a partot, és a közelikocsma felé vette az irányt, ami még ilyen későn is nyitva volt.

Nathan még mindig nem tudta elhinni, hogy szabad. A körülményekvalóban hihetetlenek voltak. Az éjszaka közepén valami zajra ébredt.Már majdnem visszaaludt, amikor észrevette, hogy a cella ajtaja nyitvaáll. Megfeledkezett arról, milyen keskeny az ágynak használt pad, és

majdnem leesett a padlóra, amikor felpattant róla, mert meg akartgyőződni arról, hogy nem álmodik. Az ajtó nyitva volt, de senki semtartózkodott a folyosón, ezért nem tudta, kinek köszönhetia szabadulását. Valószínűleg a legénység egyik tagja sajnálta meg őket,mert tudta, milyen igazságtalanul bántak vele a Malory család tagjai.Vagy az igazi tolvaj lelkiismeretét bántotta, hogy miatta csukták leőket?

Akárhogy is volt, Corkyval együtt gyorsan búcsút intettek a MaidenGeorge-nak. Még a holmijukat sem szedték össze, hanem azonnalátvetették magukat a hajó korlátján, és úszni kezdtek a part fényeifelé.

– Mondd, hogy tettél néhány érmét a zsebedbe, mielőtt bedugtakminket a börtönbe – siránkozott Corky. – Jól jönne most egy erős ital.

– A zsebem ugyanolyan üres, mint a tiéd.Corky felnyögött.

– Vizesek vagyunk, fázunk, nincs pénzünk, nincs nálunk semmi,amit el tudnánk adni, és egy befolyásos helyi család nemsokárahajtóvadászatot indít ellenünk. Nem túl rózsás a helyzetünk, kapitány.

Most még nem. De ha eljutna a Gyöngyhöz, megoldódnánaka gondjaik, mert tudott valamit a hajóról, amit senki más, még Corky



sem tudott. Legalábbis nagyon remélte, hogy senki sem derítette mégki. De mi van, ha nem is abban az államban vannak, ahová el akartak jutni?

Nathan a barátja kedvéért bizakodó arcot vágott.– Minden rendben lesz, ha elértünk New Londonba.– Igen. Ott majd a jenki barátja segíteni fog nekünk.Nathan megrázta a fejét.– Azt a lehetőséget elveszítettük, amikor Malory börtönébe vetettek

minket. Nem valószínű, hogy John Hubbart hisz nekünk, ha rendesruha és ajánlólevél nélkül állítunk be hozzá. Márpedig Boyd Andersonbizonyára nem küldött levelet neki, hiszen úgy volt, hogy elkísér

minket. Hubbard valószínűleg küldene egy üzenetet az Andersonfivéreknek, hogy erősítsék meg a történetünket.

– Mondtam, hogy nem rózsás a helyzetünk – kesergett Corky.– Ne aggódj. Van egy másik tervem, de előbb útbaigazításra van

szükségünk, és ez nem várhat holnapig. Gyere!Beléptek a kocsmába. A vézna csapos, és a kissé koros pincérnőn

kívül körülbelül egy tucat vendég tartózkodott a helyiségben.

A társaság fele a bárpultot támasztotta. Nathannek jólesett a kocsmamelege, de nem szándékozott sok időt ott tölteni.

– Jó estét, fiúk – szólalt meg, elég hangosan, hogy minden tekintetetmagára és Corkyra vonzzon.

A beszélgetés és nevetgélés hirtelen abbamaradt, és egy izmos fickóa bárpultnál ellenségesen rájuk meredt.

– Hát ti meg kik vagytok?

– Azért jöttetek, hogy felmossátok a padlót? – gúnyolódott a másik.Ezen mindenki jót nevetett. Nathan kénytelen volt elismerni, hogynevetségesen festenek, mert a hajukból meg a ruhájukból még mindigcsöpögött a víz, és tócsákba gyűlt a lábuk körül. Még egy kabát semvolt rajtuk, ami megvédte volna őket a hidegtől.



– Ha megmondjátok nekünk, merre van New London, már itt semvagyunk – közölte Nathan a társasággal.

Erre még nagyobb lett a derültség.

– New London kellős közepén vagytok, ember – vihogta valaki.New Londonban vetődtek partra? Ez aztán a véletlen egybeesés!Valaki a Maiden George-on pont akkor nyitotta ki a börtön ajtaját,amikor a hajó az úti céljuk előtt haladt el.

De Nathannek nem maradt ideje a gyanús ha jóépítő műhelytulajdonosa után érdeklődni, akinek a nevét Burdis parancsnoktóltudta meg, mert a tagbaszakadt fickó odajött hozzá, és meglöktea vállát. Olyan nagyot taszajtott rajta, hogy egy átlagos erejű férfit

biztosan levert volna a lábáról. Nathan azonban állva maradt, dea behemót nem tágított, és megint meglökte Nathant.

– Nem kedveljük az idegeneket a városunkban – mordult rábarátságtalanul, majd hozzátette: – Főleg a gyanús briteket, akikcsuromvizesen bukkannak fel az éjszaka közepén.

Egy újabb amerikai, aki haragszik Angliára, vagy csak egy helybélibajkeverő? Nathan már bánta, hogy nem jutott eszébe leplezni az

angol akcentusát, bár talán nem is tudta volna. Miután ölébe pottyanta lehetőség, hogy elérje a célját, nem volt hajlandó útbaigazítás nélkültávozni, és mindenképpen meg akarta tudni, merre van a hajóépítőműhely.

Elhatározta, hogy elveszi a férfi támadó kedvét, és remélte, hogya tömeg nem siet a kötekedő alak segítségére.

– Nem azért jöttünk, hogy bajt keverjünk – közölte vele, és ököllel

a hasába ütött, majd állon vágta, és a padlóra küldte. – Tényleg nem.Sajnos a fickó gyorsan talpra ugrott. Hatalmas termetű volt, néhánycentiméterrel még Nathannél is magasabb. Áradt belőle az önbizalom,sőt már mosolygott is. Nathan nem engedhette meg magának, hogyalulmaradjon a küzdelemben, amikor a kocsmában útbaigazítástkaphat, sőt legénységet is toborozhat a hazafelé vezető útra. De



elveszíti ezt a lehetőséget, ha veszít, vagy meghátrál az összecsapáselől.

Nathan abban reménykedett, hogy az ellenfele hirtelen fog

rárontani, és így könnyen ki tudja majd kerülni, vagy akár a javára isfordíthatja a lendületét. Ám a fickó nem volt kezdő, és először néhánykisebb ütéssel ellenőrizte Nathan reflexeit. Nathan is ugyanezt tette.Néhány percen át így öklöztek, de egyikük sem jutott semmire.

Nathant kifárasztotta az úszás, és tudta, hogy nem sokáig tart azereje, ha továbbra is csak kóstolgatják egymást. Amikor a férfikicselezte, és sikerült eltalálnia a mellkasát, Nathan elérkezettneklátta az időt a támadásra. Először a bal öklével visszakézből megütötte

a férfi arcát, majd felugrott, és egy gyors jobbhorgot mért az állára.A teljes testsúlyát beleadta az ütésbe, és a férfi megint elterülta padlón.

– Tényleg nem akarunk bajt keverni – ismételte meg Nathan, és a jószándéka jeleként a kezét nyújtotta a férfinak.

A férfi egy ideig sötét pillantással méregette Nathant, aztánelnevette magát, és elfogadta a kezét. Nathan bemutatkozott neki.

A volt ellenfele közölte, hogy Charlie-nak hívják, és rendelt Nathannekegy whiskyt, amit ő átengedett Corkynak. Aztán megkérdeztea jelenlévőket, hogy ismerik-e Henry Bostwicket meg a hajóépítőműhelyét. Több választ kapott, mint remélte.

– Néhány éve dolgoztam neki, de a munka nem volt állandó, ésmindig megrövidítette a béremet, ezért többet nem jelentkeztem – mondta Charlie.

– Az én béremet is megkurtította – szólalt meg egy másik vendég. – Pedig nem lenne rá oka, mert évente három vagy négy hajót is elad.Persze többet is kereshetne, ha nem azzal foglalkozna, hogy rozzantanmegveszi őket, és kicsinosítva továbbad rajtuk.



– Ne mentegesd, Paulie. A bátyám esküszik rá, hogy Bostwick egygazember. Vannak nála más hajók is, amiket titokban elad, de errőlsenki sem tud, mert a hajóépítő dokk állandóan zárva van.

– Tehát Bostwick megpróbálja elhitetni a helyiekkel, hogy hajókatépít? – kérdezte Nathan.– Tényleg készít újakat is, de az embereit leküldi róluk, amikor

felbukkan egy használt hajó, ezért évekbe telik, mire egy új vitorlástbefejeznek. De amióta az eszemet tudom, így csinálja – tette hozzáPauli, és megvonta a vállát.

– Mindig csodálkoztam, hol talál annyi eladó hajót – mondta Charlie.– Az a néhány, amit az utóbbi években láttam nála, egyáltalán nem volt

öreg, ezért biztosan magas árat fizetett értük. Hogy csinál így hasznot?– Azért van haszna, mert nem veszi a hajókat, hanem az angol

partokról lopja őket – felelte Nathan.Valaki felnevetett.– Nocsak! Még mindig ezt csinálja?Nathan körülnézett a kocsmában. Vajon minden jelenlévő

a hajótolvaj pártján áll?

– Tudsz valamit erről? – kérdezte a férfit.– Tényleg tudom, hogy némelyik idekerült hajó Angliából

származik. Belenéztem a hajónaplókba, mielőtt elégették őket. De kitérdekel?

– Megértem, hogy nem kifogásoljátok az üzelmeit, de én igen. Megis mondom, miért. Alapos okom van feltételezni, hogy a hajó, ami mosta dokkjában áll, az enyém.

A férfi csak megvonta a vállát, és visszafordult az italához. Charlieviszont érdeklődve nézett Nathanre. – Ezért vagy itt?– Igen. Vissza akarom szerezni a hajómat, és rávenni a helyi

hatóságokat, hogy állítsák le Henry Bostwickot meg a tolvaj bandáját.



– Sok sikert! – gúnyolódott valaki. – Egy brit szava egy helyimesterember ellen?

– Van néhány dolog a hajómon, amiről Bostwick nem tudhat, és

remélhetőleg még nem is fedezte fel. De előbb meg kell találnom.Odavinne valaki, méghozzá most?– Miért tennénk? – kérdezte Paulie. – A kerítésen belül őrkutyákat

tartanak, és a hajók mindig be vannak zárva a nagy hajóépítő dokkba,ahol dolgoznak rajtuk. Biztosan nem tudsz most bejutni oda.

Többen buzgón bólogattak, de Nathan nem akart másnap reggeligvárni, mert meg volt győződve arról, hogy a Gyöngy még NewLondonban van. A hajója húszéves, ezért időbe telik, mire lekaparják

róla a kagylókat, és átfestik, hogy újnak tűnjön. Egész idő alatt az voltaz egyetlen reménysége, hogy nem tudják hamar kicsinosítani, és ígytöbb időbe telik, mire továbbadnak rajta.

– Szép fizetséget adok annak, aki még ma este a hajómhoz vezet – ajánlotta fel Nathan.

– Előbb szeretnénk néhány érmét látni, brit. Nathan nem foglalkozott ezzel a megjegyzéssel.

– És szükségem lesz legénységre a visszaúthoz Angliába. Gondolom,ha valaki ilyenkor még alvás helyett egy kocsmában időzik, akkor nemfog visszautasítani egy remek munkalehetőséget.

Néhányan felnevettek, megerősítve a sejtését. De megint ugyanaza tamáskodó férfi vette át a szót.

– Mutass nekünk egy hajót, mielőtt legénységet veszel fel. Corky Nathanhez hajolt.

– Olyat ígérsz, amit még nem tudunk teljesíteni – súgta odaa barátjának.– Bízz bennem – súgta vissza Nathan.Végül Charlie volt az, aki lehajtotta a maradék italát, és elindult az

ajtó felé.– Én odaviszlek titeket.



Nathan elmosolyodott, megragadta Corky karját, és követte a nagytermetű férfit, aki már ki is lépett a kocsmából.

Nemsokára Bostwick hajóépítő üzeméhez értek. A part vonalán

elhelyezkedő hatalmas fészer körül egy olyan nagy udvar volt, hogyott is lehetett volna hajókat építeni. A terület mégis üresen állt, csaknéhány halom deszka árválkodott benne, és a vadul csaholó kutyákrohangásztak a kerítés mentén. A fészer azért volt ott, hogy a keményteleken is dolgozni tudjanak benne, vagy azért, hogy elrejtsék, amiodabent zajlik? De az épület nem volt olyan magas, hogy árbocos hajókelférjenek benne. Hacsak nem ástak alatta egy aknát.

– Corky, maradj a kerítésnek ezen az oldalán, és kösd le a kutyák

figyelmét, hátha nem tudom elég gyorsan kinyitni a bejárati ajtót – mondta Nathan.

– Nincs értelme bezárni az ajtót, ha őrök vannak odabent. Márpediglegalább egy őrről tudok – közölte Charlie. – A közelben lakom, éssokszor látom, ahogy körbejárja az udvart.

Nathan bólintott, és új utasítást adott Corkynak.– Kövess, ha nyitva van az ajtó, és tereld el a kutyák figyelmét, ha

nem. Charlie… – Csináljuk ezt – mondta a férfi, és átugrott a kerítésen, mielőtt

Nathan befejezhette volna a mondatot.Nathan elvigyorodott, és követte. Sajnos az ajtó be volt zárva. De

elég rozoga volt. Könnyedén be tudná törni, de azzal magára vonná azőr és a kutyák figyelmét. És nem tudták, hány fegyveres őrrel kéneszembeszállniuk.

– Berúgjuk? – kérdezte Charlie.– Nem. Először próbáljuk meg csendben benyomni – súgta Nathan.– A zsanérok hamar engednek, de a kutyák hamarosan szagot fognak,úgyhogy gyorsan kell cselekednünk.

Mindketten nekiveselkedtek az ajtónak, de nem tudták azonnalbenyomni. A közelben meghallották egy kutya morgását. Nathannek



már nem sok gondolkodnivalója volt, ezért felemelte a lábát, hogy azajtóba rúgjon, de az kinyílt magától.

Az őr meglepődött, hogy ott találja őket, és késlekedve emelte fel

a puskáját. Nathan gyorsan kikapta a kezéből, és a puskatussal fejbevágta a férfit. Szerencsére nem kellett kétszer leütnie, mert Charliemár félre is lökte Nathant, hogy becsapja az ajtót a kutya előtt. A kutyanéhány pillanatig odakint acsarkodott, de hamar elhallgatott. Corkybiztosan kitalált valamit, amivel elvonta a figyelmét.

Az épület földszintjén egy keskeny gyalogjárda vezetett körbe, amia másik oldalon lévő irodához vezetett. Az üveges iroda valóban egyaknára nézett. Odabent egy lámpás égett, és két őr üldögélt az

asztalnál. Lent az aknában megláttak egy hajót, de a hatalmasépületben nagy volt a sötétség, és Nathan csak annyit látott, hogya hajó körülbelül akkora, mint a Gyöngy. Ha vizes dokkban tartják,akkor valószínűleg ki tud futni a tengerre dagálykor, miutánkinyitották a barakk két hatalmas ajtaját.

– A másik két őrt is hatástalanítsuk? – érdeklődött Charlie. – Akkor lövöldözésre kerülne sor, és ezt mindenképpen el

szeretném kerülni. Csak fel kell jutnom a hajóra, mert meg kellgyőződöm arról, hogy az enyém-e. Szerintem észrevétlenül megtudom csinálni. Gyere!

Két létra vezetett le a munkaterületre, az egyik az iroda mellett,a másik a bejárati ajtónál. Nathan lemászott a legközelebbi létrán, ésvégigfutott a hajóhoz vezető hosszú rámpán.

– Rejtőzz el itt, és tartsd szemmel az irodát – utasította Charlie-t,

amikor elérték a fedélzetet. – Szólj, ha az őrök kijönnek. Nathannek csak néhány másodpercbe telt megtalálni, amit keresett:a kormánykerék alá épített titkos üreget. Legszívesebben hangosanfelnevetett volna, amikor az összes elrejtett pénzét megtalálta.Bostwick nem fedezte fel a rejtekhelyet. Valószínűleg Nathan fába



vésett monogramját sem vette észre a hajótérben, de a rejtekhely iselég bizonyíték volt arra, hogy a hajó az övé.

Mihelyt kijutottak, és megint a kerítésen kívül voltak, Corky

odafutott hozzájuk.– Nos?– Olyan kedvesek voltak, hogy lekaparták a Gyöngyről az összes

rátapadt kagylót.Corky hangosan felnevetett, aztán megmutatta a csupasz lábát.– Oda kellett adnom a kutyának az egyik cipőmet, hogy ne veletek

foglalkozzon.Nathan megveregette az ingét, ahová a csempészésből szerzett

pénzét dugta.– Reggel veszünk új ruhákat.– Szeretnék jelentkezni matróznak, de még mindig nem tudom,

hogyan akarod visszaszerezni a hajódat – szólalt meg Charlie. – A hatóságok nem fognak hallgatni egy britre, aki hajólopással vádolegy amerikait.

– Ki Bostwick legnagyobb versenytársa? – érdeklődött Nathan.

– Cornelius Allan. Miért?Nathan elmosolyodott.– Mert ő majd hisz nekünk.



Thomas, Georgina harmadik legidősebb bátyja, várt rájuk

a kikötőben, mert nem sokkal korábban megkapta a hírt, hogya Maiden George felbukkant a part közelében. Jack a fedélzetrőlintegetett neki, és felnevetett, amikor észrevette, hogy hány hintó ésszekér sorakozik mögötte.

– Szerintem a nagybátyám több Malory rokont vár, mint ahányana fedélzeten vagyunk.

– Az Anderson fivérek nagyon gyakorlatiasak – állapította meg

Judith. – Könnyebb elküldeni a szekereket, mint újakat beszerezni, hamégis szükség van rájuk. Alig várom, hogy megint szilárd talaj legyena lábam alatt!

– Ne mondd, hogy nem élvezted az utat… Illetve egy részét. Judith nem válaszolt. Megkérte Jacqueline-t, hogy többé ne említse

előtte Nathant. Éppen elég baj, hogy mindenki a menekülésérőlbeszélt aznap reggel. Judith nem jelentette az eltűnését, de az egyikmatróz szólt Jamesnek, amikor a család a kabinjában reggelizett,mielőtt a kapitány a kikötőbe irányította a hajót. Szinte minden szemazonnal rászegeződött, de Judith jó lelkiismerettel kijelenthette, hogysemmi köze Nathan szökéséhez. Azt persze nem kötötte senkinek semaz orrára, hogy kiengedte volna a börtönből, ha valaki meg nem előzi.

Judith Silvert a karjában tartva elsőként lépett a rámpára, Jacqueline-nel együtt. Mire a család többi tagja is elhagyta a hajót,Georgina három másik bátyja is megérkezett. Georgina bemutatta

nekik Benedeket és Catherine-t, majd röviden beszámolt a rokonikapcsolatról, ami Benedeket a Malory családhoz fűzi.

Andrássy gróf azonnal mentegetőzni kezdett. – A húgommal nem akarunk a terhetekre lenni. Azonnal folytatjuk

az utunkat.



Georgina tiltakozott, és meglepő módon Catherine is. – Én tulajdonképpen szívesen elfogadnám a meghívásukat, hogy egy

kicsit szórakozzak. Kérlek, engedd meg, Benedek! Már olyan régen

nem voltam bálon.Benedek egy pillanatig haragosan a mostohahúgára meredt, amiértilyen kényszerhelyzetbe hozta, de úriember volt, és nem lehetettgoromba.

– Rendben. Maradhatunk néhány napot.Nem sokkal később Judith és Jacqueline már egy kényelmes nyitott

fogatban ült, és a szüleikkel együtt az Anderson család hatalmas, vöröstéglából épült udvarháza felé tartott, ami a várostól nem messze volt.

A négy bridgeporti Anderson fivér a fogat két oldalán lovagolvakísérte őket, hogy útközben is beszélgethessenek Georginával.

James ideges pillantásokat vetett a legkevésbé kedvelt sógoraira.– Miért érzem úgy, mintha a bitófa felé haladnánk? – kérdezte

a feleségétől. – Talán a hely miatt, drágám – válaszolta Georgina mosolyogva. –

Sosem fogod megbocsátani nekik, hogy fel akartak itt akasztani?

– Persze hogy nem – morogta James.– Erősítésre volt szükséged, James? – szólalt meg a kapitány bal

oldalán lovagló Drew, és Anthonyra nézett.– Az öcsém nem hagyta, hogy a lánya egyedül jöjjön – felelte James.– Nos, Judith-t nagy örömmel látjuk. Téged viszont… – Drew

felnevetett, és előreléptetett. – Nem ölhetnék meg legalább néhányat közülük, amíg itt vagyunk,

George? – kérlelte James a feleségét. – Gyengéd leszek.Georgina megcsóválta a fejét.– A gyilkosság sosem lehet gyengéd. És megígérted, hogy viselkedni

fogsz.– Nem. Azt ígértem, hogy csendben fogok szenvedni.



– Pedig ezt senki sem várja el tőled. Sejthetted, hogy lesz néhánygúnyos megjegyzésük, mert most ők vannak otthon. Ne neheztelj ezértrájuk, hiszen Anthonyval ti is folyamatosan gyötritek őket, amikor

meglátogatnak minket Londonban.Nemsokára megálltak az Anderson-ház előtt, és Amy kiszaladt azajtón, hogy üdvözölje őket.

– Zavartalan volt az út? Mindenki jól van? James felvonta a szemöldökét.– Miért? Másra számítottál, kicsim?Amy elvörösödött.– Nos, tényleg azt hittem, hogy valami rossz történhet, de tudod,

milyen aggodalmaskodó vagyok.– Valami tényleg történt – szólalt meg Anthony. – A hölgyek összes

ékszerét ellopták, a legutolsó átkozott brossig.– Ez minden? – Amy megkönnyebbültnek tűnt, majd gyorsan

hozzátette: – Nos, rosszabb is lehetett volna.Néhányan a fejüket csóválva néztek rá.– Vissza kell mennem a városba – jelentette be James. – A hölgyek

addig berendezkednek, és úgysincs szükségük a jelenlétemre.Szeretnék felbérelni néhány helybéli ácsot, hogy nézzék át a MaidenGeorge-ot, hátha a hajón rejtették el az ékszereket. Többször isátkutattuk, de a keresés nem járt eredménnyel.

– Nem felejtettél el valamit? – kérdezte Anthony, és szúrós szemmel Jamesre nézett. – Értesíteni kell a helyi hatóságokat, hogy elkaptuka tolvajokat, de tegnap este megszöktek a hajóról. Könnyű lesz

megtalálni őket, mert brit akcentussal beszélnek és nincs pénzük,úgyhogy a hajtóvadászatot minél előbb el kell kezdeni. Judith szíve összeszorult. Nathan most menekült lesz?– Átkozottul kényelmes ez az új csizma – áradozott Corky, már nem

először. – Hozzá tudnék szokni az ilyen ruhákhoz.



– Valóban sokkal kellemesebb a külsőd – jegyezte meg Nathanvigyorogva.

Előző éjszaka az egyik helyi szállodában foglalt maguknak szobákat.

Forró fürdőt vettek, ízletes ételt ettek, és reggel megálltak néhányüzletben, hogy új ruhákat szerezzenek be. Most Cornelius Allanrevártak az irodájában, és úgy néztek ki, mint két helybéli üzletember.A hajóépítő köztiszteletben álló polgár, sikeres üzletember, és HenryBostwick legnagyobb versenytársa volt, ezért Nathan arra számított,hogy Mr. Allan hinni akar neki, amikor meghallja a történetétBostwickról.

A középkorú úriember hamarosan megérkezett, és reménykedő

arcot vágott.– Az igazgatóm éppen most közölt egy remek hírt. Állítólag

bizonyítani tudják, hogy Henry Bostwick hajótolvaj. Remélem, ez nemvicc, fiatalember, mert már évek óta nem hallottam ilyen örömtelirágalmat.

– Ez a színtiszta igazság – nyugtatta meg Nathan Mr. Allant. – Tegnap este meggyőződtem arról, hogy a hajó, amit éppen most akar

felújítani a hajóépítő üzemében, az enyém. Amikor az embereiellopták, megöltek valakit. Az akció közben az egyik embere fogságbakerült, és megtudtuk tőle, hogy Bostwick meg a tolvaj bandája már egyévtizede lopkodja a hajókat az angol partokról. Eleinte talán bosszúbólcsinálták, mert haragudtak az angolokra, de aztán rendkívül jövedelmezőnek bizonyult az üzlet, és már nem lehet azangolellenességgel magyarázni. Érthető módon az angol kormány

szeretné, ha ez a tevékenység véget érne, én pedig vissza akaromkapni a hajómat.– Érdekes történet – állapította meg Cornelius. – De ugye megérted,

hogy egyedül a te szavad nem elég a vád felállításához. Nem sértésbőlmondom… Treemay, ha jól értettem.

– Nathan Tremayne, és nem vagyok sértődős.



– Nos, nyílt titok, hogy ki nem állhatom Henry Bostwicket. Már évekóta a bögyömben van. Nemcsak aláígér az áraimnak, hanem szintenevetséges módon titkolózik előttem, és úgy bekerítette az egész

hajóépítő üzemét, mint egy erődöt. Az állítja, hogy megvásároljaa hajókat, amelyeket felújít. Nagyon szeretném látni a vásárlásokrólszóló adásvételi szerződéseket, de eddig még sosem találtamelfogadható indokot, hogy felszólítsam a szerződések bemutatására.

Nathan az idősebb férfira mosolygott. – Egészen mostanáig. Ha vannak is szerződések, egészen biztosan

hamisak. De ha már ilyen sokáig megúszta az ellenőrzést, szerintemnem is próbálja meg hamis papírokkal leplezni az üzelmeit.

– És miért jöttél hozzám ezzel a történettel? – érdeklődött Allan,majd nevetve hozzátette: – Azon kívül, hogy az ellenségem ellenségea barátom.

– Mert tiszteletre méltó tagja vagy a helyi közösségnek, ésa segítségeddel gyorsan el lehetne intézni ezt az ügyet, talán még ma.És még nem említettem, hogy bizonyítékot is tudok adni, amitfelhasználhatsz. Van két dolog a hajómmal kapcsolatban, amit rajtam

kívül senki sem tudhat. Gyerekkoromban a hajótérben belevéstema monogramomat egy gerendába, mert az apám azt mondta, hogy egynap az enyém lesz a hajó, és én szerettem volna már akkor megjelölnimagamnak. De nem akartam, hogy az apám észrevegye, ezérta hajótesthez legközelebb lévő egyik gerenda hátsó részébe faragtam.Még ha Bostwick le is festette a hajóteret, a festő biztosan nem vetteészre azokat a betűket, és nem csiszolta le őket. Ezenkívül építettem

egy titkos rekeszt a Gyöngyön, amit Bostwick bizonyára nem találtmeg.– Akkor sem találná meg, ha tényleg használtan vette volna. De

a monogram érdekesnek tűnik. – Van még más is. Beszéltem néhány helybélivel, akik régebben

Bostwicknek dolgoztak. Némelyikük valóban látott néhány hajót, amit



az éjszaka közepén, titokban vontattak be a hajóépítő műhelybe.Hajlandóak bizonyítani, hogy brit hajók voltak, nem amerikaiak, éskésőbb újonnan épült vitorlásként adta el őket. És még csak néhány

emberrel beszéltem. Biztosan akadnak többen is a városban, akiknekmondanivalójuk van Bostwick törvénytelen tevékenységeiről. Dea helyiek szerint Bostwick időnként valóban épít új hajókat. Ezértelőször kérd arra, hogy mutassa meg az adásvételi szerződésta hajóvásárlásról. Ha még egy hamisított dokumentumot sem tudfelmutatni, akkor bizonyára azt fogja hazudni, hogy újonnan építette.És így lebuktathatjuk, mert nem tudja megmutatni, hol van a hajótitkos rekesze, míg én igen.

Cornelius Allan elégedetten vigyorgott.– Meggyőztél, amikor a helybéli szemtanúkat említetted. De árulj el

valamit, fiam. Érthető, hogy az igazságszolgáltatás elé akarod vinniBostwickot, és ennek én is örülök. De úgy tűnik, nagyon sürgős nekedez az ügy. Valami más miatt is haragszol rá?

Nathan felnevetett.– Az nem elég, hogy ellopta a hajómat? Csupán arról van szó, hogy

már jó ideje távol vagyok az otthonomtól. Alig várom, hogyvisszatérhessek a hajómmal Angliába, a zsebemben egy hivatalosdokumentummal, ami tanúsítja, hogy ezeknek a tolvajoknak azüzelmeit leállították. – Nathan nem mondhatta el az igazat. És mielőtta Malory család tagjai felbukkannak a törvény embereivel, hogyletartóztassanak, ami akár ma is megtörténhet.



Judith és Jacqueline délelőtt kilovagolt, és visszafelé versenyeztek

a házig. Judith nyert, de a lovászuk nem tudott lépést tartani velük. Jacqueline felnevetett, miközben a ház előtt leszálltak a lóról.

– Már alig várom, hogy megint lássam Quintint ma este – közölte Jacqueline, miközben átnyújtották a kantárokat a lovásznak, aki végremegérkezett.

– Máris a keresztnevén szólítod? – kérdezte Judith csodálkozva. Jackelőző este találkozott a fiatalemberrel, Amy vacsoráján.

Jack elmosolyodott.– Igen. Jóképű, elragadó és vicces. És remélem, ma este megpróbálmegcsókolni.

– A második találkozáskor?– Fogadjunk, hogy megpróbálja – vigyorgott Jack. – A jenkik nem

tartják olyan fontosnak az illemet, mint az angolok. Ráadásul tudja,hogy nem maradok itt sokáig, úgyhogy fel kell gyorsítania azudvarlást. Te is gondolhatnál erre, és végre jól érezhetnéd magad. Eza harmadik napunk itt, és még alig láttalak mosolyogni.

– Mert még nem szoktam meg, hogy itt vagyok.– Ez a kifogásod? El kéne felejtened azt a gazembert, aki nemsokára

börtönbe kerül, és végre belevetni magad a szórakozásba. Inkábbamiatt kéne izgulnod, hogy találkozhatsz Ronald Denisonnal a ma estibálban, ahelyett, hogy egy olyan férfi miatt aggodalmaskodsz, akitvalószínűleg soha többé nem fogsz látni. Amy megsúgta nekem, hogy

imádni fogod Denisont.– Ha fogadott rá, akkor ki kell tekernem a nyakát. Jack megcsóválta a fejét.– Azt azért nem tenné.



Catherine hirtelen odakiáltott nekik, és a két lány látta, hogya városba vezető úton sétál a ház felé.

– Ha friss levegőre vágytál, jöhettél volna velünk lovagolni – mondta

Jack, amikor Catherine odaért hozzájuk.– Köszönöm, de nem vagyok ügyes lovas. Be kellett látogatnomnéhány üzletbe, mert anyagot vettem, hogy kicsinosítsam a ruhámatma estére. Nem csomagoltam báli ruhát erre az útra, de könnyen áttudok alakítani egy utazóruhát.

Könnyen? Nos, igen, ha valaki olyan ügyesen bánik a tűvel, mintCatherine, gondolta Judith. Egyébként Catherine és Benedek mégmindig haragban voltak. A fiatalember beleegyezett, hogy maradjanak

még néhány napot, de látszott rajta, hogy egyáltalán nem rajong azötletért. Egyszer rajtakapták őket, amint suttogva veszekednek.

A lányok követték Catherine-t a házba. Odabent sürögtek-forogtaka szolgák, előkészítették a házat az esti bálra. Amy az előtérbenosztogatta a parancsokat. Kicsit idegesnek látszott, de azt akarta, hogyminden tökéletes legyen az első bálján.

Catherine kimentette magát, és felment az emeletre. Amy odajött

hozzájuk, és Catherine után nézett.– Furcsa érzésem van ezzel a nővel kapcsolatban. Jack felnevetett.– Nem vagy egyedül. Judy az egyetlen, aki szereti őt. – Ez nem igaz – tiltakozott Judith, mert meg akarta védeni

Catherine-t. – Az anyád is kedveli. Jack felhorkantott.

– Az anyám túlságosan udvarias, és nem mutatja ki, amit valójában gondol.– Tegnap láttam a városban, amint egy fiatalemberrel beszélgetett –

jegyezte meg Amy. – Kicsit bizalmasan, egy első találkozáshoz képest.Vannak barátai Bridgeportban?



– Nem valószínű – válaszolta Judith. – Gyerekkora óta nem jártAmerikában.

– Biztosan szerzett magának egy udvarlót az első napon, amíg mi

berendezkedtünk – gúnyolódott Jack. – Talán merészebb éstapasztaltabb a férfiakkal, mint gondoltuk.

Az emeleten Benedek halkan beosont Catherine szobájába.Meglepődött, amikor a nőt csomagolás közben találta.

– Mész valahová, húgom, és nem árulod el nekem? Azt hittem, mégnem akarod elhagyni Bridgeportot.

A nő meglepetten megfordult.

– Mindketten elmegyünk holnap, ahogy megegyeztünk. Semmiértelme az utolsó pillanatig várni a csomagolással.

A férfi dühösen összehúzta a szemét.– Hazudsz. Azt tervezed, hogy nélkülem lépsz le.Benedek megragadta a nőt, és megpróbálta megcsókolni, de

Catherine ellökte magától.– Hagyd abba! Megmondtam, hogy ennek vége, amikor elkezdted

a munkát, amire felbéreltelek. Jól játszottad a szerepedet, de holnapelválnak az útjaink. Az eredeti terv nem változott, Andy.

– Már megváltoztattad a tervet, amikor itt maradtál, pedig úgy volt,hogy azonnal távozunk, mihelyt kikötöttünk. El akarsz tűnni, és nemadod meg a részemet?

A nő megcsóválta a fejét, és odadobott a férfinak egy kis zsákot.– Most elégedett vagy?

A férfi kinyitotta a zacskót, meglátta benne az ékszereket, ésa zsebébe gyűrte. De még mindig nem értette, hogy a nő miértkockáztat mindent, amikor halogatja a távozásukat.

Hirtelen eszébe jutott valami.– Ugye nem akarod megvalósítani a barátod őrült tervét? Egyszer

már kudarcot vallott, és nem kockáztathatsz megint, amikor ilyen sok



rokon van a közelben. Az apád örülni fog annak a vagyonnak, amitelloptál tőle. Azt mondtad, hogy megelégszik ennyivel.

– Ismerem az apámat. Csak akkor lesz elégedett, ha mindent megkap!

– Nem engedem, hogy ezt tedd!– Ha bármit teszel vagy mondasz, hogy visszatarts, akkor közlöma Malory családdal, ki vagy valójában. Azt is hozzáteszem, hogy a teötleted volt az ékszerek ellopása, és kényszerítettél, hogy részt vegyeka terved megvalósításában!

– Úgysem fognak hinni neked. Kedvelnek engem, és a rokonuknaktartanak. Te mondtad, hogy jól játszottam a szerepemet.

– Pedig el fogják hinni, ne reménykedj. Az ékszereket a ruháimba

varrva hoztam le a hajóról, de néhányat a te ruháidba is bevarrtam, ésnem árulom el, melyikbe a sok közül. De Maloryéknak elmondom, hael akarod rontani a mai estémet. – Aztán Catherine kedvesebb hangonhozzátette: – Már annyira vártam az első amerikai bálomat!



Nettie felkészítette Judith-t a bálra, aztán elsietett, hogy Jacqueline-

nek is megcsinálja a frizuráját. Judith a tükrös asztal előtt ülta szobájában, és a nyakláncát bámulta a tükörben. Nettie akasztottaa nyakába, de a hozzáillő karkötőt és fülbevalót az asztalon hagyta,hogy ő vegye fel. Amytől kérte kölcsön az ékszereket, de nem számít,kié voltak. Judith tudta, hogy mostantól valahányszor ékszert vesz fel,Nathan fog az eszébe jutni.

Halkan felkiáltott, amikor a háta mögött meglátta a férfi

tükörképét, pont, amikor ez a gondolat megfordult a fejében.Megérintette az üveget, de nem a képzelete játszott vele. A férfivalóban ott volt! Judith olyan hirtelen pattant fel, hogy felborítottaa bársonyülőkét. A férfi haragos arccal egy marék aranyérmét dobottaz ágyára.

Judith nem tudta, hogy az ajtón vagy valamelyik nyitott ablakon át jött be a helyiségbe, de ha észreveszik…

– Nem kéne itt lenned.– Nem tudtam elhagyni ezt az országot, amíg nem tisztázom

magam. Nem én loptam el az ékszereidet. Semmi sem kell tőletek,egyetlen Malorytól sem.

Azért kockáztatta meg a lebukást, hogy ezt elmondja neki? Judithközölhette volna vele, hogy a pénzével nem bizonyíthatja azártatlanságát, hiszen azóta még több ékszert lophatott, de nem voltszüksége bizonyítékra. A szíve mélyén tudta, hogy a férfi nem lehet

bűnös, legalábbis nem abban, hogy meglopta. Judith még mindig nem hitte el, hogy ott van. Nathan olyan dühösen

nézett rá, hogy a lány hangja kicsit remegett, amikor megszólalt.– Egész idő alatt Bridgeportban rejtőzködtél? – Nem. Vissza kellett szereznem a hajómat.



– Tehát tényleg van hajód?Ezt nem kellett volna mondania. A férfi hangja még a pillantásánál

is dühösebb lett.

– A Gyöngy igazi, és már majdnem megvan a teljes legénységem.Néhány mérföldre innen horgonyoz.– És miután megvan a teljes legénység?– Elindulok haza, Hampshire-be.– Tehát tényleg tiéd az a ház?– Csak megjátszottad, hogy hiszel nekem? Judith összerezzent a férfi kemény hangjától. Akármit is mond, még

jobban feldühíti a férfit. De nem tehetett róla, mert nagyon ideges volt,

méghozzá éppen miatta. Az apja a folyosó másik végébentartózkodott, és bármelyik pillanatban benyithat hozzá, hogy lekísérjea földszintre. Hogyan is tudna józanul gondolkodni, amikor a férfiolyan közel áll hozzá?

Kétségbeesetten próbált egy olyan témát találni, amivel nemsértheti meg.

– Örülsz, hogy nemsokára láthatod az unokahúgaidat?

A férfi arca kissé meglágyult.– Hát persze. Judith igyekezett tovább javítani Nathan hangulatát.– Nem felejtettél el szalagot venni nekik?A csel nem vált be. A férfi hirtelen kifakadt, és elárulta, mi bántja.– Tényleg elhitted, hogy megloptalak? Hogy gondolhattál ilyet?– Meg voltam döbbenve a rablás miatt, és sosem tagadtad

egyértelműen, hogy csempész vagy. Mindig titokzatos vagy kitérőválaszokat adtál, amikor rákérdeztem. Ezért nem tudtam, mit higgyekrólad. Aztán lehiggadtam, és rájöttem, hogy nem követhettél el olyannagy aljasságot. De be kell ismerned, hogy minden ellened szólt. Egypillanatra megfordult a fejemben, a családom többi tagjával együtt,hogy csak azért érdeklődtél irántam, mert el akartál hallgattatni,



nehogy eláruljam nekik, hogy csempész vagy. Meg az, hogy bejuthattála kabinomba, és hozzáférhettél az ékszereimhez.

– Ennyire alábecsülted a vonzerődet? Hadd adjak egy jó tanácsot,

most az első báli szezonod kezdetén. Te olyan nő vagy, akinek sosemkell aggódnia a férfiak hátsó szándékai miatt. Ugyanolyanmegbízhatatlan és elbizakodott vagy, mint az összes arisztokrata nő,de akkor is gyönyörű.

A hangja sértően gúnyos volt, ezért Judith nagyon meglepődött,amikor a férfi hirtelen megragadta a vállát, és magához vonta.A csókja heves, szenvedélyes és haragos volt, mégis többet elárult azérzéseiről, mint a szavai. De Judith-t nem érdekelte, hogy a férfi csókja

miért olyan szenvedélyes, az a lényeg, hogy végre megintmegcsókolta. A szíve repesni kezdett, és minden korábbi érzése újrafelszínre tört. De Nathan nem adott neki esélyt arra, hogy viszonozzaa csókot, még arra sem, hogy átölelje, mert a következő pillanatbanelengedte, és elsétált.

– Sikeres férjvadászatot, kedvesem – szólt vissza a válla fölött, majdaz egyik nyitott ablakon át a közeli fára vetette magát.

Judith az ablakhoz rohant, mert félt, hogy megsérült. De a férfi márlefelé kúszott a fa törzsén, aztán leugrott a földre, és eltűnt a sötétben.

Judith visszament a fésülködőasztalhoz, és felállította a felborultülőkét. Meglátta a tükörképét, és jót nevetett a saját ostoba vigyorán.Nathan eljött, hogy megkeresse, mielőtt elhagyja az országot. Még egyfát is megmászott miatta! Persze haragszik rá, és még mindig gyűlölia családját, de Judith ezt nem bánta. Örült, hogy még mindig van esélye

nála. Ha a férfi nem fogja felkeresni Angliában, majd ő keresi meg.Végre volt valami, amit örömmel várhat!



A bál házigazdái sorban álltak egymás mellett, hogy üdvözöljék

a vendégeket, olyan sok Anderson és Malory családtag volt jelen.Clinton állt a sor elején, Georginával és Jacqueline-nel, és a családminden régi barátjának bemutatta az unokahúgát. Elsőként Willowékléptek oda hozzájuk. Ők arról voltak híresek, hogy minden télen sajátbálokat tartanak.

Utánuk következett Teal tiszteletes, aki Jamesre mosolygott.– Örömmel látom, hogy Georginával még mindig házasok. – Évekkel

korábban Teal tiszteletest kérték meg, hogy levezényeljen egyhevenyészett esküvői szertartást, amelyen James alaposan összeverve jelent meg. A lelkész meg volt győződve, hogy a vőlegényt erőszakkalvonszolták az oltár elé, ezért a ma esti megjegyzése őszintének és jogosnak tűnt.

– Megpróbáltuk érvényteleníteni a házasságot, tiszteletes – szólaltmeg Warren James mellett. – Mindent elkövettünk, de sajnos Jamesterre már nem lehetett rávenni, hiába igyekeztünk.

James felvont szemöldökkel nézett Warrenre. Az összes fivér közülő volt a legbőszebb természetű, és annak idején megpróbáltafelakasztani Jamest. De Warren teljesen megváltozott, amikorfeleségül vette Amyt. Annyira békés lett, hogy még James sem tudtakihozni a sodrából, pedig az évek során többször is megpróbálta.

– Azért lettél ilyen bátor, mert hazai terepen vagy? – gúnyolódott James. – Ha tudtam volna, hogy csak ennyibe kerül, akkor gyakrabban

meglátogatlak.Warren elvigyorodott.– Dehogy jöttél volna. Most is kitalálhattál volna valami ürügyet,

hogy otthon maradj. Nagyon reméltük, hogy kihagyod ezt az utat.



– Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy még egyszer a rövidgyőzelmetek helyszínén lássam el a bajotokat. George biztosanmegengedi, ha most egy az egyben álltok ki velem, és nem egyszerre

öten támadtok rám.– Nem fogja megengedni, ezt te is jól tudod – jelentette ki Warrenmagabiztosan.

– Megvárhatjuk, amíg lefekszik aludni.De Georgina meghallotta őket, és a második legidősebb bátyjához

hajolt.– Ne ingereld a férjemet, Warren. James megígérte, hogy ma este

viselkedni fog.

– Ezt már nem győzöm sajnálni – jegyezte meg James, majdmegvárta, míg Georgina elfordul, és megbökte Warren könyökét,méghozzá jó keményen. – De holnap visszatérhetünk rá, jenki.

Miután a legutolsó vendég is megérkezett, James és Anthonya táncparkettre léptek a lányaikkal, hogy megnyissák a bált. Elegánssötét öltözetük kihangsúlyozta a lányok csillogását. Jack rózsaszínselyemben volt, Judy pedig halványkékben. Drew és Warren odalépett

a táncparkett szélén álldogáló Georginához.– Tényleg tud táncolni?– Fogd be a szád, Warren! – szólt Georgina a bátyjára, de nem nézett

rá, mert a könnyes szemét törölgette, miközben a férje meg a lányaelsuhant előttük.

– De azért be kell ismerned, hogy ez egyáltalán nem jellemző rá – erősködött Warren.

– Ma este igen. Jack kedvéért mindent megtesz, méga hagyományokat is betartja, amelyeket máskülönben semmibe vesz.Még arra is képes volt, hogy idehozzon minket.

– Ebben már régen megállapodtunk – emlékeztette Drew a húgát. – Vérrel pecsételtük meg az íratlan szerződést.

Georgina megcsóválta a fejét.



– Ne feledd, hogy kiről beszélsz, Drew. Jack születésekor Jamesannyira meg volt hatva, hogy még ebbe is belement. Különben sosemtette volna azt az ígéretet, főleg nem nektek.

Drew felnevetett.– James meg volt hatva?Georgina megpróbálta megütni a bátyja vállát, de Drew ügyesen

kitért előle, mert hozzá volt szokva a húga támadásaihoz.– Jack akart jönni – közölte a két férfival az asszony. – Nem akart

csalódást okozni nektek, ezért eljöttünk.Warren átkarolta a húga derekát.– Tudjuk, James mennyire szereti a lányát, Georgie.

A táncparketten Jacqueline is épp arra gondolt, amiről a kétnagybátyja beszélt.

– Tudod, apa… Nem számítottam erre. James elmosolyodott.– Nem?– Azt hiszed, nem tudom, mennyire gyűlölsz táncolni? Nyugodtan

mondhattad volna, hogy kificamítottad a bokádat. Én meg

támogattalak volna, hogy segítsek sántikálni.– Sántikálni? Én? – A férfi megcsóválta a fejét. – És nem szoktam

kificamítani a bokámat. De most pontosan ott vagyok, ahol lenniakarok, drágám. És nem árt, ha ezek a suhancok tudják, kivel kellszembenézniük, ha hozzád akarnak jutni.

A lány az apjára mosolygott, akár komolyan mondta, akár nem.Ekkor eltáncolt mellettük Judith és Anthony. Judith is mosolyogva

nézett az apjára.– Úgy látom, sokat javult a hangulatod, kicsim – állapította megAnthony. – Remélem, nem azért, mert máris megakadt a szemed egy jenki ficsúron.

Judith felnevetett az apja gúnyos megjegyzésén, ami elárulta azérzelmeit.



– Tényleg azt hiszed, hogy elmondanám, ha így lenne?– Megígérem, hogy nem ölöm meg.Anthony ezt is mosolyogva mondta, és Judith azonnal viszonozta

a mosolyát.– Tudom. De nem, még nem érdekel senki.– Még az ifjú Denison sem? Amy annyira biztos volt abban, hogy

tetszeni fog neked.Raymond Denison is hivatalos volt a bálra, de Judith nem emlékezett

arra, hogy találkoztak volna.– Nem ért rá eljönni a tegnapi vacsorára. Talán a bálra sem jön el.– Judy! – Anthony csodálkozó pillantással nézett a lányára. – Három

bókot is kaptál tőle a fogadáskor. Ha még egyet mondott volna, akkorodébb lököm, hogy most már elég, és menjen be a szalonba. Ténylegnem emlékszel?

Judith halványan elpirult, de a mosoly nem hervadt le az arcáról.– Talán elkalandozott a figyelmem, mert eszembe jutott anya

figyelmeztetése, hogy érezzem jól magam, de ne legyek szerelmes egyamerikaiba. De ha azt akarod, hogy érdeklődjek Mr. Denison iránt,

akkor odavihetsz hozzá a tánc után.– Ugyan már, kicsim. Ha nem emlékszel rá, akkor maradjon is így. Judith később találkozott Raymond Denisonnal, sőt táncolt is vele.

A fiatalember igazán kellemes társaságnak bizonyult. Jacqueline mégduzzogott is, hogy csinosabb, mint Quintin, és Judith nem tudtaeldönteni, hogy tréfál vagy komolyan beszél. Raymond egy angolúriember amerikai megfelelője volt, csak sokkal könnyedebb

modorral. A családja számos jól menő vállalkozást vezetett, nemcsakConnecticutban, hanem egész New Englandben, és mindenki tudta,hogy ő a birodalom egyetlen örököse. Ráadásul szórakoztató volt. Judith sokat nevetett vele, sokkal többet, mint a többi fiatalemberrel,akivel táncolt. De aznap este még egy unalmas férfi mellett is nevetett



volna, mert nagyon izgatott volt. És bárkivel táncolt, azt kívánta,bárcsak Nathan lenne a helyében…

Amy sugárzott a boldogságtól. Az este folyamán sok bókot kapott,

és ez meggyőzte, hogy az első bálja nagy siker lett. Sőt,a házasságszerzés terén tett első kísérlete is sikeresnek bizonyult.Miután Benedekkel táncolt, a frissítős asztalokhoz lépett, és boldogmosollyal nézett Jacqueline-re.

– Úgy tűnik, Judynak tetszik Raymond Denison. Észrevetted, milyensokat nevetett az este folyamán?

Jack elmosolyodott.– Akárcsak Jamie-nek, neki is egy másik férfira volt szüksége, hogy

abbahagyja a sírdogálást a rossz választás miatt.– Tehát mondott neked valamit Raymondról?– Egyfolytában táncol, úgyhogy még nem tudtam kikérdezni.– Ha Judith-ról beszéltek, egyetértek – szólalt meg Catherine, aki

odalépett hozzájuk. – Pedig én is szerettem volna kikérni a véleményétarról a férfiról, akivel nemrég találkoztam.

– Ki az? – kérdezte Amy, majd elszégyellte magát. – Majd később

megkérdezem. Most meg kell néznem, miért van fogytán a pezsgő. – De az estének már majdnem vége van! – kiáltott Jacqueline

a kuzinja után, mert nem akart egyedül maradni Catherine-nel, deAmy nem állt meg, hanem elsietett.

– Nem jönnél ki velem a kertbe egy pillanatra, hogy találkozz vele?– folytatta Catherine. – Szeretném tudni, mit gondol róla egy másikfiatal nő, mielőtt meghosszabbítom az itt-tartózkodásomat… Miatta.

– Ő az a fiatalember, akivel a városban találkoztál, vásárlás közben?– érdeklődött Jack. – Nos… Igen, ő az. – Akkor miért nem hívod be?



– Mert nincs meghívója. De a kertben táncoltunk. Olyan romantikusvolt! Te miért nem csinálod ezt a fiatalemberrel, akivel az előbb együttvoltál?

Ez érzékeny téma volt. Jacqueline aznap este már kétszermegpróbálta kihívni Quintint a kertbe, de a fiatalembert mindigfeltartóztatta valamelyik barátja. Talán ha egy időre eltűnik, értenifogja a célzást, gondolta Jack, és beleegyezett, hogy elkíséri Catherine-t. De amikor kifelé menet észrevette Quintint, odaintett neki, ésa tudtára adta, hová megy.

A teraszon elég világos volt, mert Amy szép lámpásokkal díszítettefel, de a fény nem terjedt messzire. A hatalmas kertben lámpaoszlopok

álltak az ösvények mentén, de némelyik kialudt, és nagy sötétterületek maradtak köztük. Catherine egyre messzebb ment a kertbe.

– Ha hívatlanul is élvezni akarja a bált, akkor miért marad ennyiretávol a mulatságtól? – kérdezte Jacqueline türelmetlenül.

– Itt kell lennie valahol – suttogta Catherine. – Megígértem neki,hogy visszajövök.

A hívatlan vendég hirtelen kilépett az árnyékból, és Jacqueline-re

mosolygott. A lánynak elállt a lélegzete, mert még sosem látott ilyen jóképű férfit. Fekete haja és sötétbarna szeme volt, dupla sorosgombolású felöltőt viselt, a fején pedig egy furcsa formájú kalapdíszelgett, amelyből hosszú tollak lógtak ki. Jackben felmerülta gyanú, hogy Catherine nem is a véleményére kíváncsi, hanemdicsekedni akar a jóképű férfival, akivel Bridgeportbanmegismerkedett.

Catherine ekkor sürgetően suttogni kezdett mellette. – Siess! Jacqueline magához tért a meglepetéséből, és értetlen arccal fordult

Catherine felé. Ám ebben a pillanatban egy rongycsomót dugtaka szájába, és egy erős kar hátulról megragadta. De meglátta Benedeket,aki kivont karddal futott feléjük. Hála az égnek! Akármiben is sántikál



Catherine, a bátyja nem fogja engedni, hogy véghezvigye az aljastervét.

– Engedd el Jacket! Catherine! – parancsolt a húgára Benedek

mennydörgő hangon. – Figyelmeztettelek, hogy… Jacqueline szeme tágra nyílt a rémülettől, mert egy újabb férfibukkant fel Benedek mögött, és hátulról fejbe vágta. Benedek elejtettea kardot, összeesett, és nem moccant. Megölték? Jacknek nem maradtideje meggyőződni erről, mert a férfiak szó nélkül felkapták, éselvitték.



Judith odalépett Georginához, Amyhez és Gabrielle-hez, akik

a bejárat közelében álltak. Néhányan még keringőztek, de a legtöbbvendég már távozott, és Judith is úgy érezte, hogy eleget táncolt aznapeste.

– Nos, hogy tetszett az első hivatalos bálod? – kérdezte Georgina, ésátkarolta a lányt.

– Reggel biztosan fájni fog a lábam – mosolygott Judith. – Jack hovátűnt? Ugye még nem feküdt le?

– Nem. Előtte biztosan elbúcsúzott volna. – Hozzád hasonlóan ő is végigtáncolta az egész éjszakát – közölteGabrielle. – De most jut eszembe, hogy már egy ideje nem láttam.

– Utoljára Catherine-nel állt a frissítős asztaloknál, de az már jórégen volt – felelte Amy.

Judith még egyszer körülnézett a helyiségben.– Catherine-t sem látom.– Ami azt illeti, Benedek sincs sehol – tette hozzá Georgina, és

ráncolni kezdte a homlokát.– A két testvér biztosan nem távozna ma este, búcsúzás nélkül –

nézett rájuk Amy.De Georgina már komolyan aggódni kezdett.– Ne velük foglalkozzunk, hanem keressük meg Jacket. Kiküldöm

a férfiakat, hogy kutassák át a birtokot. Judith felszaladt Gabbyvel az emeletre, hogy megnézzék

a hálószobákat. Jack valószínűleg a kertben van, mert csókolózni akarQuintinnel, és nagyon szégyellné magát, ha az apja közben rátalálna.És ez Judith hibája lenne! Előbb neki kellett volna a barátnőjekeresésére indulni.



Jack hálószobája üres volt, de ez nem lepte meg Judith-t. Gabriellea folyosón várt rá, és közölte, hogy Catherine holmija még mindiga szobájában van, aztán lesietett, hogy ezt jelentse a többieknek.

Judith utánaindult, de aztán arra gondolt, hogy előbb megnéziBenedek szobáját is. Az ifjú gróf nagyon kedveli Jacket, és biztosanmeg tudja mondani, hol van. Vagy azt, hogy merre jár a mostohahúga.Catherine eltűnése miatt ráérnek majd később aggódni, ha Jack márelőkerült.

De Benedek szobája is üresen állt, csak a bőröndjei sorakoztak a falmellett. Feltűnt neki egy boríték az íróasztalon, amit egy kisbársonyerszénynek támasztottak, hogy egyenesen tartsa. Judith

mindkettőt felkapta kif elé menet, mert a borítékon James neve állt.Talán Benedek meg a húga mégis távozott az este folyamán, és ez volta búcsúüzenetük? De a holmijuk nélkül mentek el?

Judith lesietett a lépcsőn. Az apja meg James pont akkor jött visszaa kertből, Jack nélkül. A lányt elfogta a félelem, amikor látta, milyenaggódó arcot vágnak.

– Hívattam a polgárőröket, James – közölte Clinton. – Átkutatjuk az

egész várost, meg a környékét is, ha szükséges, hogy megtaláljuk Jacqueline-t.

– Talán előbb el kéne ezt olvasnod, James bácsi. – Judith átnyújtottaa nagybátyjának a borítékot. – Azt hittem, hogy Benedekbúcsúüzenete, amit a szobájában hagyott, hogy holnap reggelmegtaláljuk, de talán több is van benne.

James kinyitotta a borítékot, és olvasni kezdte a levelet.

– A fenébe, James! – fakadt ki Anthony. – Ne játssz az idegeinkkel.Olvasd hangosan azt az átkozott levelet. James nem foglalkozott Anthonyval, előbb végigolvasta az üzenetet.

Az arca haragos volt, amikor szó nélkül átnyújtotta a levelet azöccsének. Anthony is magában akarta olvasni, de Georgina kikaptaa kezéből a papírt, és hangosan olvasni kezdett, hogy mindenki hallja:



Azért írom ezt a levelet, mert nem sikerült megakadályoznom a volt

szeretőm, Catherine tervét, hogy elrabolja Jacqueline-t. Nem akartam,

hogy ez történjen, de ő meg a cinkosai mindenáron véghez fogják vinniezt a gonosz tettet, hogy kedvében járjanak Catherine apjának. Holnap postán kaptok egy váltságdíjról szóló üzenetet. Nem az vagyok, akinekkiadtam magam. Hivatásos színészként dolgozom, és olyan ostobavoltam, hogy teljesen elbűvölt az a nő. Felbérelt, hogy segítseka tervében, mert valóban cigány vér csörgedezik az ereimben, és aztakarta, hogy a rokonaitoknak adjam ki magam. Segítettem neki ellopniaz ékszereket, de itt hagyom a zsákmány rám eső részét, mert be akarom

bizonyítani, hogy becsületes ember vagyok. Jacqueline-nek nem esikbántódása. Erről gondoskodni fogok, és bocsánatot kérek a Malorycsaládtól, ha legközelebb találkozunk.

Georgina sírva fejezte be a levelet.Anthony volt az első, aki megszólalt. – Egy halott nem tud bocsánatot kérni.

A kijelentését haragos helyeslés követte.– Ez lehet, amit megéreztem – szólalt meg Amy szomorú arccal. –

Tudtam, hogy valami rossz fog történni, de azt hittem, hogy a lopásvolt az, amikor beszámoltatok róla. Tudhattam volna, hogy valamirosszabb lesz.

Judith-t annyira megdöbbentette Benedek vallomása, hogymajdnem megfeledkezett az erszényről, de most átnyújtotta

Jamesnek.– Ez a levél mellett volt.A férfi kinyitotta, és a tenyerébe öntötte az erszény tartalmát. Csak

olcsó bizsuk gurultak elő belőle, meg néhány kő, amit bizonyára azérttettek bele, hogy súlya legyen.

Anthony felhorkantott.



– Hát persze hogy nem Malory! Túlságosan ostoba. A nő egy halomkövet adott neki fizetség helyett.

– Ráadásul nagyon rossz ízlése van a nők terén – tette hozzá James,

Catherine-re utalva. Judith szörnyen csalódottnak érezte magát. ÖsszebarátkozottCatherine-nel, és megvédte Benedeket!

– Én kételkedés nélkül hittem nekik, de te nem, James bácsi. Nekedaz elejétől fogva kételyeid voltak.

– Túlságosan kézenfekvőnek találtam, hogy a rokonságunk egyetlenbizonyítéka megsemmisült egy tűzben, és így csak a szava maradt,aminek hihettünk. Márpedig egy ember szava nem elég, ha

a családomról van szó. Könnyű lett volna érdeklődni a családSztefanov ága felől, főleg Haverstonban, ahol az emberek még mindigemlékeznek Anasztáziára.

– És elhihetjük egyáltalán, amit írt? – vetette fel a kérdést Katey. – Hiszen cigány.

– Talán még az sem igaz – válaszolta Boyd a feleségének.Ekkor valaki berohant, és azt kiáltotta, hogy megtámadták

a bridgeporti öbölben horgonyzó hajókat. James azonnal távozott, ésmindenki követte. A lehető leggyorsabban megnyergelték és befogtáka lovakat. A hölgyek fogatokon, a többiek lóháton siettek a kikötőbe.Az öbölben leírhatatlan látvány tárult a szemük elé. A Maiden George azoldalára dőlt, a móló, amihez ki volt kötve, teljesen összetörta ránehezedő hajótest súlya alatt. A hajóállás másik oldalán lévővitorlás is megdőlt, az ellenkező irányba. A dokkokban egyetlen hajót

sem láttak, ami nem kapott léket. Mintha az egész területet ágyútűzalá vették volna, de nem láttak ágyúkat, sem hajókat az öböl külsőrészén, amelyek ezt a hatalmas pusztítást okozhatták volna.

James a hajója oldalán sétált, és kereste a lyukat, ami elsüllyesztette.Az egyik matróza kiúszott a hajótérből, és jelentést tett neki.



– Egy elfűrészelt és kifeszített deszka, kapitány. Pont, ahogygyanítottad. Valamikor kora este csinálhatták, méghozzá a víz alatt.Az őr ezért nem látott semmit, csak akkor, amikor már túl késő volt.

James a partra ugrott, és Anthonyhoz fordult.– Elküldtem Artie-t, hogy ébressze fel a postamestert. Ha Catherineés a cinkosai nem akarják, hogy holnapnál előbb megkapjuka váltságdíjról szóló levelet, akkor lehet benne valami, ami arra utal,hová viszik Jacket.

– Ki a tengerre, ez egyértelmű. Különben nem süllyesztették volnael a hajókat, amelyekkel az üldözésükre siethetünk – vélekedett Boyd.

– Valószínűleg – bólintott Warren. – Vagy csak azt akarják, hogy ezt

higgyük.– Nézzétek! – kiáltott fel hirtelen valaki.Egy hajó bukkant fel az öböl egyik kanyarulatában, a külváros felől.

Az öböl kijárata felé tartott, a nyílt tengerre. James káromkodnikezdett. Judith mintha egy nőt látott volna a fedélzeten, de túl sötétvolt ahhoz, és nem tudta kivenni az alakot.

Henry is megérkezett, kezében a távcsővel, amit átnyújtott

Jamesnek.– Az Catherine.Elkeserítő volt látni, ahogy elvitorláznak, és nem állíthatják meg

őket. Most már nem csak James szitkozódott. Közben Artie visszatérta váltságdíjról szóló levéllel, amit James most hangosan olvasott fel.

Gyere Szent Kitt szigetére, ha vissza akarod szerezni a lányodat. Ott

majd további utasításokat fogsz kapni. Egyszerű lesz az üzlet. Tégedakarlak, a lányodért cserébe.

– Ha engem akarnak, miért nem engem vittek el? – hördült fel James. – A pokolba!



– A tapasztalat beszél belőlem… – szólalt meg Warren óvatosan. – Tenem vagy könnyű célpont. Akárki is akar téged, úgy tűnik, ezzeltisztában van.

– De miért kell James bácsinak ilyen messze utazni ezért? – kiáltottfel Judith. – Miért nem itt ütik nyélbe a cserét?– Mert itt James sereget toborozhatna – felelte Georgina, és megint

sírni kezdett. – Egyedül akarják, ami azt jelenti, hogy… Georgina nem tudta befejezni a gondolatot, de Judith megértette,

mire céloz. A tettesek nem követeltek pénzt, mint akkor, amikor őtrabolták el gyerekkorában. James kellett nekik, ami csak egyet jelenthet. Azt tervezik, hogy megölik.

– De ennek nincs semmi értelme – szólalt meg Boyd. – Azt kérik,hog y kövesd őket, de elsüllyesztik az összes hajót, és így elveszik tőleda lehetőséget?

– Egyértelmű, hogy nem akarnak tengeri csatát, valószínűlegnincsenek rá felkészülve.

– Te sem – felelte Boyd. – A Maiden George-on nincsenek ágyúk.– De ez nem akadályozna meg abban, hogy ripityára törjem

a hajójukat.– Nem tehetsz ilyet, amikor Jack a fedélzeten van – szólalt meg

Georgina, de közben átkarolta Jamest.Ezt James is belátta.– Akkor elfoglalnám a hajójukat. Judith elszörnyedt, ha belegondolt, mit élhet át Jack. Eszébe jutott,

mennyire rettegett, amikor elrabolták a Hyde Parkban. Nézte

a nagynénjét meg a nagybátyját, és tudta, hogy ők is ugyanúgy félnek.Csak James másképp viseli a félelmet, mint a többiek. Megmozgatnaeget és földet, hogy visszakapja a lányát, vagy elpusztítson bármit, amiaz útjába áll. Judith tudta, hogy James ki fogja szabadítani Jacket. Demilyen áron? Az volt az egyetlen esélye, ha utoléri az emberrablókat,mielőtt elérik az úti céljukat.



Judith odébb ment, hogy néhány másodpercig beszéljen Artie-val,de ekkor felbukkant Clinton.

– Lehet, hogy sikerül találnunk egy hajót, mielőtt a tiédet

megjavítják. Ma este szétküldöm az embereket az öböl mentén. Nemhiszem, hogy új hajóra bukkannak, de biztosan akad egy kapitány, akihajlandó eladni a vitorlását. Sajnos ez még így is túl sok késlekedést jelent.

– Erre nem számíthatok – jelentette ki James. – Én biztosan nemadnám el a hajómat egy olyan mentőakció kedvéért, ami semmit sem jelent nekem. Nem várhatom el mástól, hogy a segítségemre legyen.

– Te biztosan segítenél – vetette közbe Georgina. – Egyszer már

megtetted.– Akárhogy is van, riasztom az embereinket, hogy azonnal

kezdjenek el dolgozni a Maiden George-on – ajánlotta fel Thomas. Méga legnyugodtabb Anderson fivér is komornak tűnt aznap este.

James bólintott, de miután Thomas távozott, Warren hozzátette:– Mindenképpen több napba telik a munka. Nem ez lenne az elsőalkalom, amikor segítek száraz dokkba tenni egy hajót. Sokkal

könnyebb a saját hajóépítő üzemünkben csinálni, mert íg y mindenszerszámot és eszközt ide kell szállítani. Szét kell szednünka rakpartot, hogy legyen elég helyünk. Mihelyt ideérnek a szerszámok,nekiláthatunk.

– Téged akarnak pénz helyett, James – jegyezte meg Drew. – Tudod,ez kire vall?

James megrázta a fejét.

– Lacross életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Nem lehet ő. – Biztos vagy benne? Honnan tudod, hogy nem ő tervelte ki? És nefeledd, hogy néhány embere elmenekült aznap este, amikorkiszabadítottuk Gabby apját. Az egyik talán bosszút akar állni Lacrossmiatt.

James ingerülten felhorkantott.



– Az már nagyon régen volt, Drew. És szerinted annak a kalóznakvoltak barátai? A végén már csak erőszakkal tudta rávenni azembereit, hogy neki dolgozzanak, az apósodat is beleértve. Ez

Catherine műve, meg az apjáé, akárki is az.Drew is kétségbeesetten ingatta a fejét.– Csak egy gondolat volt. Nincs ínyemre, hogy nem tudjuk pontosan,

mire számíthatunk.– Nekem sem – morogta James, aztán Drew feleségére nézett. – Nem

lehet, hogy az apád is el akart jönni erre a családi összejövetelre, csakkésik?

– Sajnálom, James, de nem – felelte Gabrielle. – Nemrég szerzett egy

új térképet, és kincsvadászatra indult, ami azt jelenti, hogy hónapokignem fogjuk látni.

James majdnem felrobbant a tehetetlenségtől, amikor minden terveés lehetősége meghiúsult. Nekilátott puszta kézzel szétszednia rakpartot, mielőtt a munkások odaérnek. Fájdalmas volt nézni azerőfeszítéseit, ahogy az órák teltek. Mert James és a többi családtag istudta, hogy másnap már késő lesz, hogy elkapják Catherine-t meg

a cinkosait, mielőtt elérik Szent Kitt szigetét. Még ha tudnának isvenni egy hajót, az is időbe telik.

És ekkor felbukkant az öbölben a Gyöngy.



– Ekkora pimaszságot! – kiáltott fel Anthony, és védelmező

mozdulattal magához ölelte Judith-t. – Vígan behajózik, amikor jóltudja, hogy itt a bitófa várja?

A társaság fele a dokkhoz sietett, ahol a Gyöngy éppen egy üresálláshoz siklott. James meggyőződött arról, hogy Nathan a hajón van,majd eltette a távcsövét, és az öccséhez fordult.

– Ne feledd, hogy ez már nem igaz. Nem kéne még mindigneheztelned rá, amiért egy másik ügy miatt kihúzta nálad a gyufát. És

kérlek, ne fordítsd ellenünk. Szükségem van arra a hajóra, lehetőlegaz ő együttműködésével. Judith nem értette, Nathan miért bukkant fel Bridgeportban.

Korábban elküldte Artie-t, hogy keresse a part mentén, hátha hajlandósegíteni Jack kiszabadításában. De Artie pont akkor tért vissza, amikora Gyöngy megjelent az öbölben, és közölte Judith-szal, hogy későnérkezett, mert Nathan már elvitorlázott.

Judith Nathant kereste a pillantásával a fedélzeten, de csak furcsaegyenruhába öltözött férfiakat látott, akik nem tűntek matróznak.

– Magával hozta a hadsereget?– Úgy látom, néhány helybéli polgárőr – erősítette meg Clinton,

mert felismerte az egyiküket.– Ha! – gúnyolódott Anthony. – Tehát mégis láncra verve töltötte az

utóbbi napokat.– Inkább abban reménykedj, hogy nem… James kedvéért.

– Miért?– Mert most a bátyádnak van egy hajója, egy kapitánnyal, akivel

tárgyalhat, és sokkal biztatóbb a helyzete, mint néhány perccelezelőtt. De ha a kapitányt letartóztatták, akkor a hajóját is lefoglaljáka tárgyalásig.



– Az nem fogja visszatartani a bátyámat, jenki.– Talán nem kéne elfelejtened, hogy ez Georgina szülővárosa. James

nem akarja, hogy kitiltsák innen.

James szigorú pillantást vetett Anthonyra, mire az elhallgatott.Az egyik katona leugrott a dokkra, és ki akarta kötni a hajót. James ésBoyd a segítségére sietett, mert látták, hogy ügyetlenkedik. A hajórólkidobtak egy széles rámpát a leszálláshoz. De mielőtt bármelyikükfelmehetett volna a hajóra, néhány felnyergelt ló trappolt át rajta,nyomukban a polgárőrökkel.

Anthony megállította az egyiküket.– Nathan Tremayne-t letartóztatták?

A férfi felnevetett.– Letartóztatni? Az a férfi egy hős! Segített New London városának

lefülelni egy tolvajbandát, amelyik már egy évtizede borsot tört azorruk alá.

Nos, ez megmagyarázza, hogy Nathan miért mert behajózniBridgeportba, gondolta Judith. A helyi fegyveres polgárőrség nemcsakaz ő oldalán áll, hanem még a hajóján is utazott.

– Tony, utoljára mondom… James nem szólt többet, de Anthony mogorva arccal megadta magát.– Értem. Tehát igaz, hogy ellopták a hajóját. De ez semmit sem

változtat… – Ha kicsit jobban belegondolsz, rá fogsz jönni, hogy nagyon is sokat

változtat a helyzeten.– Fogadóbizottság? Meg vagyok hatva.

Mind a hang felé fordultak. Nathan karba tett kézzel állt a rámpatetején, és a pillantása hideg volt, mint a jég. Látszott rajta, hogykészen áll a küzdelemre. Judith nem tudta levenni róla a szemét.

– Beszélni szeretnék veled, Tremayne – mondta James, és elindulta rámpán.



Nathan nem mozdult, és nem állt félre. Eltorlaszolta a Gyöngyhözvezető utat, és semmi jelét nem adta annak, hogy hallotta Jamesszavait. Aztán Judith-ra nézett, aki még mindig Anthony mellett állt,

mert az apja szorosan átkarolta. James érdeklődve szemlélte őket. – Miért jöttél ide? – kérdezte végül.Nathan Jamesre emelte a tekintetét.– New London tele van bálnavadászokkal. Nehéz ott legénységet

találni, mert mindenki bálnákat akar hajkurászni. Már két napja hiábapróbálkozom, és ezek a segítőkész katonák úgy vélték, hogy az ővárosukban több szerencsével járhatok, és beszerezhetem a hiányzó

néhány embert. Még azt is felajánlották, hogy köszönetképpensegítenek nekem a toborzásban.

– Tehát csak a legénység miatt vagy itt?– Igen. Csalódottnak tűnsz, hogy nem láncra verve látsz? – Egyáltalán nem. Ma este megtudtuk, ki lopta el az ékszereket, de

a nő nem csak ebben bűnös. Szükségem van a hajódra, hogy eljussunka Karib-tengerre, mert…

Nathan nevetése Jamesbe fojtotta a szót.– Nem fogok a Malory családnak segíteni, azok után, amit tettetek

velem.– Ez sajnálatos. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a hajómon valaki

kisegített a szorult helyzetedből. Nathan szigorú pillantást vetett Jamesre. Nem látszott rajta, hogy

megértette-e a célzást. De Judith igen. Anthony is, aki most halkan

elkáromkodta magát.Nathan végignézett az estélyi ruhában és elegáns felöltőbenálldogáló társaságon.

– Ma este a kikötőben tartjátok a bált? – A férfi végignézett a mólón.– Vagy háborúztok? Mi történt itt?



– A lányomat elrabolták, és a bűnözők gondoskodtak arról, hogy netudjak azonnal a nyomukba szegődni.

– Judy kuzinját, Jacket?

James megint szemügyre vette Nathant és Judith-t, akik továbbra isegymást bámulták. Aztán elhatározta, hogy megkönnyíti Nathandöntését.

– Háromszoros árat fizetek a hajódért.– Vannak dolgok, amelyek megfizethetetlenek – fakadt ki Nathan

ingerülten. James egy újabb lépést tett előre a rámpán.– Nem hiszem, hogy meg akarod tudni, mire vagyok képes a lányom

kiszabadításáért. Fogadd el az ajánlatom, Tremayne. Több mintméltányos, ráadásul te lehetsz a kapitány. Ezt nem szívesen ajánlomfel, de vannak helyzetek, amikor belátó vagyok.

– Azért, hogy megkapd, amit akarsz?– Pontosan.Nathan egy pillanatig nem válaszolt, de ez jobb volt a határozott

visszautasításnál. Ekkor Boyd előrelépett, hogy egy

visszautasíthatatlan ajánlattal próbálja megpuhítani.– Én egy teljes rakománnyal megtöltöm a hajódat, ha visszahozol

minket ide. Kipróbálhatod, milyen a kereskedés, ha még nemcsináltad.

– Minket? – A fivéreimet és engem. Jacqueline az unokahúgunk. A sógorunkat

nem különösebben kedveljük, de azért nem szívesen adnánk oda az

emberrablóknak Jackért cserébe. Jacket ki kell szabadítanunk, mielőttez megtörténik.– Te vagy a váltságdíj? – nézett Nathan Jamesre.– Igen.– Az a titokzatos hajó?– Nem tudhatjuk biztosan, de lehetséges.



Nathan a dokkon álló emberekre nézett, akik reménykedő arccalvárták a válaszát. A pillantása Judith-on időzött legtovább, demegkeményedett az arca, amikor meglátta Anthonyt.

– Gyere fel a fedélzetre, egyedül, ha hallani akarod a feltételeimet – mondta végül Jamesnek. Judith megkönnyebbülten felsóhajtott. Tehát Nathan beleegyezik,

csak kikötései vannak. Nem baj. Az a lényeg, hogy segíteni fog! Hátpersze. Haza akart sietni, és haragszik is rájuk, de jó szíve van. Haa Gyöngy hamarosan útra kel, utolérheti azt a hajót, mielőtt a Karib-tengerhez ér, és mind Jack, mind James sértetlenül megmenekül.

Nathan a fedélzet közepére vezette Jamest, ahol nem lehetett őket

látni a partról. James kitalálta Nathan kívánságát.– Gondolom, nem akarod, hogy az öcsém velünk tartson.– Így van. Nem teheti a lábát a hajómra, soha.– Ha csak ennyi… – Ez nem minden. Három Anderson fivért magaddal hozhatsz. Téged

is beleszámítva, pont ennyi ember hiányzik a legénységből. Teválaszthatsz, de jobb lenne, ha az egyikük tudna főzni.

James elnevette magát, és megcsóválta a fejét.– Tehát megegyeztünk?– Ha magaddal hozod az új kabinszolgámat is. Judith-t. James elhallgatott.– Pedig azt reméltem, hogy nem kell megölnöm téged.– Ebből nem engedek. És ne legyél képmutató. Hallottam Artie-t

a feleségeddel viccelődni azokról az időkről, amikor a te inasod volt,

pedig tudtad, hogy nő, csak fiúnak adja ki magát. Ő viszont azt hitte,hogy sikerült becsapnia téged.– De a végén feleségül vettem! – mordult fel James.– Az most mindegy. Hallottad a feltételeimet, Ryding vikomt. James sokáig nem válaszolt.– Van egy külön kabinod számára? – kérdezte végül.



– Igen, egy. Nektek viszont a legénységgel kell aludnotok.– Akkor tisztázzunk valamit. A döntést Judith-ra bízom. Ha

belemegy ebbe a képtelenségbe, akkor egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá,

még véletlenül sem. A szavadat akarom.– Megegyeztünk. De ha ráhagyod a döntést, akkor emlékeztesd azalkunkra. Most jött el a visszavágó ideje.

James összehúzott szemmel Nathanre nézett, majd elhagyta a hajót.Félrevonta Judith-t, elmagyarázta neki Nathan követeléseit, meg azt,amit az alkuról mondott. Anthon y odalépett hozzájuk, mielőtt Judithválaszolhatott volna.

– Nos? – kérdezte. – Indulhatunk, vagy még mindig durcás, amiért

néhány órát a börtönödben kellett töltenie?– Az a kikötése, hogy te nem léphetsz a hajójára, Judith-nak viszont

jönnie kell velünk.– Még mit nem! – fortyant fel Anthony. – Ez nem egy hajókirándulás.

A lányom itt marad a többi nővel. – Már elfogadtam a feltételeit. Judith az apja karjára tette a kezét.

– Én is ragaszkodtam volna ahhoz, hogy velük menjek – mondta, éstalán nem is hazudott. – Hiszen Jackről van szó. Megyek, csak gyorsanbecsomagolok néhány holmit, amíg a hajót berakodják.

Már indult is hazafelé, de még hallotta a háta mögött az apjaingerült kiáltását.

– A pokolba, James! Miért nem dobtad be a tengerbe, és vetted ela hajóját?

– Mert a cimborái, akik hősnek kiáltották ki, még itt vannak, éshatalmukban áll az egész várost ellenünk fordítani. Nem kapjuk vissza Jacket, ha börtönbe vetnek minket. Judynak nem lesz semmi baja,a védelmem alatt áll.

Vajon tényleg így lesz? Judith látta a dühöt Nathan szemében. Lehet,hogy este megcsókolta, és ezzel reményt adott neki, de még most is



nagyon haragszik rá. És nem biztos, hogy megenyhül. De akkor miértragaszkodik ahhoz, hogy velük menjen? Elégtételt akar venni rajta,mert úgy véli, hogy elárulta? Vagy így áll bosszút a családján, amiért

olyasmivel vádolták, amit nem követett el?



– Kihagytál egy foltot.

– De a padló nem is piszkos!– Akkor maradjon is úgy.Nathan nem tudta levenni a szemét Judith-ról, aki most felállt, és

a vödörrel a kezében az íróasztala mellé lépett, ahová mutatott.Megint négykézlábra ereszkedett, kikapta a rongyot a vízből, és olyannagy erővel dobta a padlóra, hogy a víz Nathanre fröccsent.

– Szólhattál volna, hogy a csizmámat is ki akarod fényesíteni. –

A férfi megfordult a széken, hogy a lány elérje a lábát. Judith villámló szemmel nézett rá.– Nagyon élvezed, ugye?A férfi elvigyorodott.– Igen, nagyon.Nathan zavarban volt, amikor másnap reggel Judith először lépett

be a kabinjába, miután elhagyták Bridgeportot. Nem volt olyanfényűző, mint amihez szokott, és nem sok bútor állt benne. El semtudta képzelni, a lány mit gondol róla. A Gyöngy is háromárbocosvitorlás volt, mint a nagybátyja hajója, de nem olyan hosszú, és nemolyan széles. A kabinja körülbelül ugyanott helyezkedett el, mint Jamesé a Maiden George-on, de a mérete meg sem közelítette azt.Nathan apja annak idején nem a kabinjában aludt, csak a hajózásitáblázatokat meg a térképeket tartotta benne, és ott étkezett Corkyvalmeg Nathannel, amikor ő is a fedélzeten tartózkodott. Nathan viszont

a szálláshelyévé alakította a kabint, még egy függőágyat is beszerzett,és ott aludt. Bostwick egyik New London-i embere betett egy ágyata helyiségbe, de Nathan ennek kifejezetten örült.

Nathan nem ismerte a három Anderson fivért, Warrent, Thomast ésDrew-t, akiket James kiválasztott az útra. Szerette volna, ha inkább



Boyd tart velük, de eszébe jutott, hogy James szerint Boyd az út feléighasználhatatlan lenne a tengeribetegsége miatt. James és a háromAnderson derekasan dolgozott, bár Nathan rajtakapta őket, hogy

eleinte parancsokat akartak osztogatni a legénységnek, de aztán észbekaptak, hogy ezen az úton nem ők irányítják a hajót. Nehéz lehetettmegszokni, hogy egyszerű matrózokká vedlenek, amikor szinte egészéletükben hajóskapitányok voltak.

A tengeren töltött első reggelen Judith bevetette az ágyát, leporoltaaz íróasztalát, felsöpörte a padlót, és behozta a reggelijét, mindezt egyárva szó nélkül. Nem vetette a szemére, hogy szolgaként kelldolgoznia, nem követelt magyarázatot, és nem látszott rajta

semmilyen neheztelés. Inkább mártírnak tűnt, aki bármit megteszazért, hogy kiszabadítsa a kuzinját. Mintha még egy kicsit hálás is lettvolna, amiért Nathan hajlandó volt segíteni nekik. De Nathan nemakarta, hogy a lány hálás legyen. Igyekezett visszafogni magát, mégisnehezen tudott uralkodni az indulatain. Főleg Judith-ra haragudott.

Megbízott ebben a lányban. Ezért nem múlt el a gyűlölete. Mégsenkiben sem bízott meg ennyire, pedig minden jel arra

figyelmeztette, hogy óvatosabbnak kellett volna lennie. A lány mégarra is rávette, hogy másképp tekintsen a nemesekre, és elhitette vele,hogy nem mindegyik olyan szívtelen sznob, mint a sógora rokonai. Dea végén kiderült, hogy jó oka volt mindig is utálni őket.

Corky átengedte Judith-nak a kabinját. A Gyöngyön csak háromkabin volt, és az Anderson fivérek elfoglalták a másikat. Nathan nemtudta, James hol alszik, de nem lepődött volna meg, ha kiderül, hogy

a folyosón, Judith kabinja előtt, vagy akár odabent, a padlón. Nathana szavát adta, hogy nem nyúl a lányhoz, és nem is fog, de James segítettneki betartani az ígéretét.

James sosem kopogott, amikor belépett Nathan kabinjába, és nemrejtette véka alá, hogy ezt szándékosan teszi. Érdekes módon csakakkor érkezett figyelmeztetés nélkül, ha tudta, hogy Judith és Nathan



egyszerre tartózkodik a kabinban. Ilyenkor James többször isfelbukkant. Váratlanul. Csendesen. Még egy ürüggyel sem állt elő!Nathant bosszantotta ez a viselkedés, de nem tette szóvá, mert jól

tudta, hogy a feltételeivel átlépett egy bizonyos határon. Pillanatnyiőrültség vezérelte, és James minden bizonnyal visszafizeti majd eztneki, mihelyt kiszabadította a lányát.

Pedig Nathannek nem is kéne ott lennie. Egy másik városban istoborozhatott volna magának legénységet, és nem kellett volna odamennie, ahol Judith tartózkodott. Már úton lehetne hazafelé, a sajátunokahúgaival törődhetne, és nem kéne a vállára vennie a Malorycsalád gondjait. Bárcsak ne ismerné Jacqueline-t, a merész, pimasz,

vicces lányt, aki egyben Judith legjobb barátnője! Könnyebb lett volnanemet mondania, ha sosem találkozik Jackkel, vagy nem látja Judithkönyörgő tekintetét a kikötőben…

Judith nem sokáig maradt csendes mártír. Az első alkalommalingerült lett, amikor olyat kért tőle, amit nem kellett volna elvégeznie.Például kimosni a ruháit, vagy aznap még egyszer felmosni a kabinpadlóját, amikor előző nap fényesre sikálta.

– Ez nem arról szól, hogy most törlesztenem kell valamilyenadósságot – jelentette ki a lány, miközben Nathan csizmájára meredt.– Én nem kértem tőled semmit.

– De megtehetted volna, kedvesem. El sem tudod képzelni, hányálmatlan éjszakán álmodoztam arról, hogy hányféleképpen tudnálkihasználni.

A lány elvörösödött. Nathan meggondolta magát, és visszahúzta

a lábát az asztal alá, mielőtt a lány elérhette volna. De nem tudtalevenni róla a tekintetét, ahogy az asztal mellett sikálta a padlót.Ruhában is gyönyörű volt, és a fiús öltözékben is vonzónak találta,amit a hajón viselt. Most éppen jól rálátott a hátsójára, ami szépenkirajzolódott a nadrágban, miközben előrehajolt, és a padlótcsutakolta. Egyre nehezebb volt megtartóztatnia magát, főleg, amikor



ilyen csábító testtartásban látta, és olyan közel került hozzá, hogyérezte az illatát. Mint például most. Kész önkínzás, hogy ezt vállalta,amikor még mindig annyira kívánja a lányt. És mindezt csak azért,

hogy még néhány napot a közelében lehessen, mielőtt eltűnik a szemeelől, és soha többé nem látja. Judith hirtelen felnézett rá.– Ki engedett ki a börtönből? – kérdezte.Nathan örült, hogy még mindig érdekli a sorsa, ugyanakkor

fellángoltak az indulatai, ha eszébe jutott a méltatlan raboskodása.A lány mindig ellentétes érzelmeket ébreszt benne. De ez nemmeglepő. Judith-nak fogalma sincs, mennyire fel tudja kavarni. Nathan

sosem mutatta ki neki az érzéseit, még azon a csodálatos éjszakán sem,amikor szeretkeztek. De kénytelen volt bevallani magának, hogybeleszeretett a lányba. Tudta, hogy nincs remény a közös jövőjükre, ésez tovább tüzelte a haragját.

– Aludtam, és nem láttam. De egyértelmű, hogy nem te voltál – válaszolta keserűen.

Judith mondani akart valamit, de meggondolta magát. Néhány

másodperc múlva megint megszólalni készült, ám végülösszeszorította a száját.

A férfi összeráncolt szemöldökkel nézte.– Mi az? Judith a padlóra szegezte a tekintetét, és olyan halkan szólalt meg,

hogy Nathan alig hallotta.– Akartam.

– Mit akartál?– Ki akartalak engedni. Megvártam, amíg mindenki elalszik. De túlsokáig vártam, és már elmentél.

A férfi felhorkantott.– Milyen érdekes, hogy most ezt mondod.



A lány kobaltkék szeme elkerekedett a meglepetéstől, amikormegint Nathanre nézett.

– Nem hiszel nekem?

– Miért hinnék?– Talán azért, mert sosem hazudtam neked. Érted hazudtam, deneked soha. Legalábbis nem fontos dolgokban.

– Fontos? Ez mi az ördögöt jelent?A lány megvonta a vállát.– A családomról talán hazudtam, de a családi titkok nem tartoznak

senki másra, és csak az illetékesek árulhatják el, vagy azok, akiketfelhatalmaznak rá. Nekem nem volt hozzá jogom. Te azonban hazudtál

nekem. Még most is azt akarod mondani, hogy nem voltál csempész?– Tényleg azt hiszed, hogy válaszolok erre? Kedvesem, benned nem

lehet megbízni. Judith arca megdermedt, és látszott rajta, hogy megsértődött.

A férfi észrevette a szemében a fájdalmat, és ettől összeszorulta gyomra. A lány felé akart nyúlni, de az utolsó pillanatban visszafogtamagát. Az átkozott ígéret… Ebben a pillanatban James

óraműpontossággal kinyitotta az ajtót. És elkomorodott, amikor nemlátta meg azonnal Judith-t.

De a lány abbahagyta a padló sikálását, mert sejtette, hogya nagybátyja érkezett kopogás nélkül. A vödröt a kezében tartvafelállt, és komor pillantást vetett Nathanre.

– A padló kész van, és ideje behoznom az ebédedet. Judith kisietett a szobából, és nem nézett a nagybátyjára, de James

nem távozott vele. Lassan előrelépett, és a fenyegető testtartása arrautalt, hogy talán már nincs is olyan messze a pillanat, amikorvisszavág Nathannek.

– Tudom, hogy ez nem a te harcod, Tremayne, ezért voltak olyanfelháborítóak a feltételeid…



– Ne vonj le téves következtetéseket. Egyáltalán nem használom ki Judith-t, de ne feledd, hogy te kényszerítettél erre az útra.

– Valóban? Nem tudtam, hogy ilyen jó a rábeszélőképességem.

Nathan felnevetett.– Ne örülj, nem arról van szó. Nem kötöm az orrodra, mi volt azindítékom. Amíg nem történik ezzel semmi… – Nathan felvett egyiratot az íróasztaláról, majd visszadobta –, addig mindegy, mikor térekvissza Angliába.

– És ez milyen papír?– Bizonyíték, hogy elvégeztem a küldetésemet.– Én vagyok minden bizonyíték, amire szükséged van. Vagy ha nem

maradok életben, akkor ott van a családom.– Ne sértődj meg, Lord Malory, de nekem fontosabb az

a dokumentum, amit kértek tőlem. – Már kezdem érteni… Ez a feltétele, hogy ejtsék a vádat?Nathan megint elnevette magát.– Bámulatos vagy. Nem győzök csodálkozni, milyen ügyesen

próbálod meg kiszedni belőlem a titkaimat.

– Tehát nem akarod elárulni, mi alól mentenek fel? Nem szükséges.Én is eseménydús életet éltem, és többet láttam, mint akartam.A hajóddal fogsz hazatérni, mégis írásos bizonyítékra van szükségeda küldetésed elvégzéséről. Ez valami előléptetésre vagy felmentésreutal, és mivel nem vagy katona… – James visszasétált az ajtóhoz, de ottegy pillanatra megállt, és visszanézett. – Kezdettől fogva kedveltelek.Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki leüsse az öcsémet, akármi is volt

az oka rá. Remélem, a végén nem kell megölnöm téged.Nathan előrehajolt. – Te engedtél ki a börtönből a hajón? James arckifejezése nem változott. Nathant szörnyen bosszantotta

ez a kiismerhetetlen pillantás.– Ez azt jelentené, hogy tartozol nekem egy szívességgel.



– Nem válaszolsz a kérdésemre?– Én? Jót tenni valakivel? – James nevetve távozott a kabinból.Nathan egy pillanatig dühösen meredt az ajtóra. Gyűlölte

Malorynak azt a szokását, hogy se szó, se beszéd faképnél hagyjaa beszélgetőpartnereit. Hát persze hogy nem ő engedte ki, amikor őzárta be. Maloryék most már tudják, hogy Catherine volt a tolvaj, deakkor még őt gyanúsították, amikor a Maiden George-on hajóztak.Nathan úgy döntött, hogy nem tartozik szívességgel Jamesnek. Inkábbfordítva.



Négy nap telt el, de még nem pillantották meg a hajót, amit utol

akartak érni. James szerint legalább egy hétre volt szükségük, hogyelérjék Szent Kitt szigetét, talán kevesebbre, ha jó szelük van, éssikerül kifogniuk egy megfelelő áramlatot. Meg voltak győződve arról,hogy csak úgy tudják áldozatok nélkül kiszabadítani Jacket, haútközben megelőzik Catherine hajóját. De úgy tűnt, a másik hajó olyanelőnyt szerzett, amit nem tudnak ledolgozni, ezért egy másik tervrevolt szükség.

Aznap reggel Judith nem csak azért lépett be Nathan kabinjába,hogy reggelit vigyen neki. A férfi az asztalnál állt, de azonnal ránézett,és a pillantása hosszan időzött rajta, mielőtt folytatta az íróasztalonkiterített hajózási táblázatok és térképek tanulmányozását. Judithfelismerte James karib-tengeri térképeit. Csuromvizesek voltak,amikor az indulásuk előtt Artie elhozta őket a Maiden George-ról, demost már megszáradtak, és megint lehetett őket olvasni.

– Megint csak egy tálcát hoztál? – szólalt meg Nathan, mielőtt Judithbelekezdhetett volna a mondókájába. – Nehezedre esik parancsokatteljesíteni, ugye?

Judith elmosolyodott.– Nem lenne illő, hogy veled egyek. Hiszen a szolgádként dolgozom.– Nem foglak felmenteni a szobainasi teendőid alól. – Kértelek rá?– Nem. Egyébként miért nem?

Judith meglepődött. Ez volt az első alkalom, amikor a férfi elárulta,hogy nem érti, miért hajlandó az együttműködésre. A lány nem akartaelárulni neki, mennyire izgatott lett, amikor a férfi őt is belefoglaltaa feltételeibe. Először persze nagyon izgult, de ez nem tartott sokáig,amikor kiderült, hogy csak egy szobainas tevékenységeit várja el tőle.



De Judith örült, hogy legalább ennyivel közreműködhet Jackkiszabadításában.

– Azért kérjelek meg, hogy nemet mondj? Köszönöm szépen, inkább

nem. – Judith gyorsan a tárgyra tért. – Közeledünk Szent Kitthez.A családom szeretné megbeszélni a stratégiát. Azt javasoltam, hogyma este itt vacsorázzunk a kabinodban, hogy te is jelen lehess.

A férfi felvonta a szemöldökét.– Kicsit merész kezdeményezés, nem gondolod?A lány ártatlan arccal nézett a férfira.– Nem akarsz részt venni a megbeszélésen?– Amikor te szolgálod fel a vacsorát? El tudom képzelni, mennyire

örül majd a családod. Hány rokonodat kell megvernem, mielőttrátérhetünk a terv megtárgyalására?

– Nem fogom az orrukra kötni, milyen komisz vagy. Ma este veledeszem.

A férfi felnevetett.– Ilyennek tartasz? Komisznak?– Jobb, mint elismerni, hogy bosszút állsz rajtam.

– Olyat sosem tennék, kedvesem.– Akkor ezt minek nevezed?– Egyszerűen szükségem van egy inasra. A lány ingerülten elhúzta a száját, mert a férfi még most sem

magyarázta meg, miért ragaszkodott ehhez a feltételhez. Ő sem fogjabevallani, miért nincs kifogása ellene. Judith beljebb lépett, hogymegágyazzon. Közben érezte a férfi tekintetét a tarkóján. Ez majdnem

olyan volt, mintha megérintené. Miért nem közeledik hozzá? Perszeígéretet tett a nagybátyjának, és James közölte vele, hogy a sógoraivalfellázadnak, ha megteszi, de Judith nem gondolta volna, hogy Nathanígy betartja a szavát.



– Ma reggel nyakfájásra ébredtem – szólalt meg hirtelen a férfi. – Még most sem múlt el. Gyere ide, és nézd meg, hogy tudsz-e valamitcsinálni vele.

Judith szeme tágra nyílt. Felegyenesedett, és látta, hogy a férfi máraz asztalnál ül.– Mi van a nagybátyámnak tett ígéreteddel?– Nem szegem meg. A nagybátyád azt mondta, hogy nem nyúlhatok

hozzád, de azt nem tiltotta meg, hogy te hozzám érj. Judith gyomra remegni kezdett a gondolattól, hogy olyan közel kell

kerülnie a férfihoz. Még oda sem ért hozzá, de a lélegzete ésa szívverése már felgyorsult. Amikor mögé állt, lenézett széles vállára,

és hirtelen heves vágyat érzett iránta. Azt kell képzelnie, hogy valakimást érint meg, határozta el Judith, és lehunyta a szemét. Bátortalanmozdulattal nyúlt a férfi vállához, és ügyelt arra, hogy az ujjai az ingénmaradjanak.

– Alig érezlek. – A férfi felállt a székről, szembefordult vele, ésnekilátott, hogy kigombolja az ingét.

Judith halkan felsóhajtott, és nem tudta levenni róla a tekintetét.

Nathan kibújt az ingéből, és felakasztotta a szék támlájára. Judithpillantása végigsiklott izmos mellkasán, és megállt az övcsatjánál.

– Most próbáld meg még egyszer. – A lány felnézett, és észrevettea halvány mosolyt a férfi arcán. Élvezi, hogy zavarba hozhatja!

Judith nagy levegőt vett, és elhatározta, hogy ő is kínos helyzetbehozza a férfit, ha már így belekényszeríti a testi érintkezésbe. Rátettea kezét a nyakára, és először ott masszírozta lendületes

mozdulatokkal, majd lejjebb haladt, a válla felé. A férfi haja a kezefejéhez ért, és ezt olyan érzékinek találta, hogy majdnem elállta lélegzete. Egyre jobban felbátorodott, erősen nyomkodta, gyúrtaNathan izmait, majd lágyabb érintésekkel becézte a vállát és nyakát.Hallotta, hogy a férfi felnyög, aztán felsóhajt. Hamarosan teljesenbelefeledkezett a masszírozásba, ami láthatóan nagy örömet okozott



a férfinak. Közben arra gondolt, hogy mi történhetne ezután… Egyszercsak Nathan füléhez hajolt.

– Most már érzel engem? – kérdezte halkan.

– Ez nem… – Nathan felpattant a székről. – Menj ki. Most! Judith kirohant a helyiségből, és a saját kabinjába futott. Addig nemis fog kimozdulni onnan, amíg az arca lángol, és remeg a keze. Nagyonkiismerhetetlen ez a férfi! Remélte, hogy a nyaka még jobbanmegfájdult. Nem, ez nem igaz. Vagy nem is fájt a nyaka? Kicsitgúnyosnak tűnt, amikor azt mondta, hogy ő megérintheti. Csapdábaakarta csalni, és a végén ő esett bele? Ez a gondolat önelégült mosolytcsalt Judith arcára. De csak vacsora idején tért vissza a férfi kabinjába,

és akkor is a családjával.A közös vacsora rosszul is alakulhatott volna, de az Anderson

fivérek semlegesek voltak Nathannel szemben, bár Judith Boydsógornője és Georgina unokahúga volt. Judith meggyőzte őket, hogynem bánja, ha neki is ki kell vennie a részét az „ügy”-ből.

Nathan kabinját nem vendégek fogadásához tervezték.Az asztalánál csak négy ember fért el, de most roskadozott az ételtől,

ezért senki sem próbált meg leülni mellé. És a megbeszélés már el iskezdődött.

Thomas és a bátyja, Drew a falnak támaszkodva evett. Warren, James és Judith a székeken ült, míg Nathan az íróasztal mögött maradt.

– Nem adhatod át magad nekik – mondta Thomas Jamesnek. – Mihelyt odaérünk, ki kell derítenünk, hol tartják Jacqueline-t, mielőttmegtudják, hogy ott vagyunk.

– Máshol kéne kikötnünk? – vetette fel Drew.– Az felesleges lenne – szólalt meg Warren. – Egyedül Catherineismerne fel minket, és ezt a hajót még ő sem ismeri.

– Akkor titokban menjünk be a városba? – kérdezte Thomas.Warren bólintott.



– És a jelenlétünk maradjon is titokban, amíg elkapjuk az egyiküket,akit kikérdezhetünk.

– Amikor Jack talán nincs is ott? – ellenkezett James.

– Ezt hogy érted? – érdeklődött Warren. – Csak további utasítások miatt vezetnek oda. Nem biztos, hogy őkis oda mennek.

– Tehát? – kérdezte Thomas.– Ha megérkezünk, tegyetek egy másik hajóra. Egyedül.– Ne csináld ezt, James – figyelmeztette Thomas. – Ne add át nekik

az egyetlen ütőkártyánkat. Vagyis téged. – Én még mindig azt hiszem, hogy ha megtudnánk, kicsoda

Catherine apja, akkor kitalálnánk valamit, amivel meghiúsíthatjuka tervét – erősködött Drew. – Gondolkozz, ember! Ki akar ennyirebosszút állni rajtad, és képes elmenni a végletekig?

– Őt már kizártuk, és értelmetlennek tartom a további találgatást.Régebben túl sok embernek törtem borsot az orra alá, többek közöttneked is. Meg sem tudom számolni, hány ellenségem van a világnakebben a felében.

– De legtöbben azt hiszik, hogy Hawke halott – emlékeztette Warren Jamest. – Ez leszűkíti a számukat.

– Ki az a Hawke? – kérdezte Nathan.A kérdését kínos csend fogadta, és az Anderson fivérek Jamesre

néztek, mert kíváncsiak voltak, mit válaszol. Vagy nekirontWarrennek, amiért megemlítette ezt a nevet? De James csak egyhosszú pillantást vetett Nathanre.

– Régebben ezt az álnevet használtam, amikor a karibi térségbenhajóztam.– Amikor kalóz voltál? – szegezte Jamesnek a kérdést Nathan.Még nagyobb csend telepedett a helyiségre. Feszült csend. Judith

halkan felsóhajtott, és majdnem felkiáltott, hogy nem ő árulta ezt elNathannek. De végül James felnevetett.



– Ahogy te csempész?Nathan felhorkantott.– Talált, süllyedt.

– De tényleg én vagyok a család fekete báránya – folytatta James. – Egy időben úgy éreztem, hogy meg kell kímélnem őket a viseltdolgaimtól, és álnevet használtam. Nem adhattam nekik egy újabbokot arra, hogy kitagadjanak, mert már úgyis sok volt a rovásomon.

Nathan a fejét ingatta a homályos válasz hallatán.– Akkor javasolhatok valamit, ami nagyon kézenfekvő? Ha Szent

Kittsen akarsz settenkedni, akkor rabolt el Catherine-t, ha van rálehetőséged. Ő lesz a te ütőkártyád, akit Jackért cserébe felajánlhatsz.

Az ötletet teljes egyetértés fogadta.– Ez csak akkor lehetséges, ha oda tartott a hajója – mutatott rá

James. – Lehet, hogy csak egy emberük vár majd ránk, hogytovábbirányítson. De legalább most már többféle lehetőségre isfelkészülhetünk.



Catherine iszonyú mérges volt, de nem mutatta ki. Nem ez az első

alkalom, amikor dühösnek és tehetetlennek érzi magát az ő hajóján.Nagyon kívánta ezt a férfit, és jó lett volna egy szenvedélyes kalandotátélni vele, miután végre sikerült rávennie az apját, hogy elengedjeerre a vállalkozásra. Angliába és vissza hosszú az út, és biztos voltabban, hogy sikerül elcsábítania a kapitányt. Csak későn jött rá, hogya férfi nem kedveli az apját, ezért az ő jelenlétét sem tartjakívánatosnak a hajóján. Erről tudnia kellett volna, de az apja sosem

közöl vele semmit.– Azt hittem, ezek a te embereid, de úgy tűnik, nem kedvelnek – mondta Andrew, amikor csatlakozott hozzá a fedélzeten.

– Fogd be a szád! Nem is kéne itt lenned.– Akkor miért vagyok itt?– Tényleg nem tudod? Hirtelen olyan erkölcsös lettél, és nem

bízhattam meg többé benned. Féltem, hogy mindent elmesélszMaloryéknak, mielőtt kihajózunk.

A férfi gyorsan témát váltott.– Hová megyünk?– Szent Kitt után? Egy másik szigetre, ami olyan kicsi, hogy nincs is

neve. De neked nem fog tetszeni.– Miért nem?– A kalózok miatt – mondta Catherine gúnyosan.– Tehát ezek az emberek kalózok?

A nő felhorkantott. – Szerinted úgy néznek ki?– Hát… – mondta a férfi, és aggódó arccal körülnézett a fedélzeten.A nő felnevetett.



– Csak a karibi térségen megszokott színes öltözékben vannak, desemmi több. Ezek nem az apám emberei.

– Tehát te bérelted fel őket?

– Nem. A kapitány az apám parancsát teljesíti. Azt a megbízástkapta, hogy rabolja el Jacqueline-t. Egy nagy halom ékszert kellettapának ígérnem, hogy elengedjen erre a küldetésre. Azt hiszi, én isolyan tehetségtelen vagyok, mint a többi fattya. Ez egy próba volt, ésapa azt hitte, kudarcot fogok vallani. De nem buktam bele. Méga kapitány feladatában is segédkeztem, ezért apa most már tudja, hogyértékes vagyok számára. Soha többé nem fog elküldeni.

– Alig ismered azt az embert. Egész életedben kerested, mire végre

megtaláltad. Miért akarod ennyire elnyerni az elismerését?– Ő az apám! Az egyetlen igazi rokonom, aki maradt nekem.– De mivel nem téged bíztak meg Jacqueline elrablásával, ezért akár

el is engedheted.– Ne legyél ostoba! Az a lány… – A kapitány nagyon érdeklődik iránta. Azt hiszed, nem vettem

észre, hogyan nézel arra a férfira? Ahogy azelőtt rám néztél.

A nő dühös pillantást vetett Andrew-ra.– Bezárva akartak tartani téged. Ne kelljen megbánnom, hogy

kiengedtelek.– Csak kimondom, ami nyilvánvaló. Kell neked az a férfi, de nem

fogod megkapni, amíg egy ilyen szépség tartózkodik a hajón, ráadásula kabinjába zárva. Még egyszer sem engedte ki onnan. Tudodegyáltalán, hogy jól van-e?

– Persze hogy jól van. Ő egy nagyon értékes rakomány – jegyeztemeg Catherine gúnyos hangon, és haragos arccal bámulta a bezártajtót, amire Andrew célzott.

– Még mindig nem értem, miért csempészted fel az emberüketa Maiden George fedélzetére, amikor úgyis követtek minketBridgeportba. Mi volt ennek az értelme?



– Túl sokat kérdezősködsz – morogta a nő. – Magad sem tudod, miért? – csodálkozott a férfi.– A kapitány műve volt. Én már kitaláltam, hogyan fogok feljutni az

ékszerekkel teli hajóra, és felbéreltelek téged. A kapitány emberei márkorábban is megpróbáltak Jacqueline közelébe jutni, mielőtt Maloryékelhajóztak, de nem jártak sikerrel. A kapitány nem akart időtpazarolni arra, hogy Amerikába menjünk, ha az út első néhány napjánel tudja rabolni Jacqueline-t a hajóról.

– Az embere még altatót is adott be neki? Az első napokban a lányállandóan panaszkodott, hogy álmos. Minek ez a nagy sietség, amikorcsak egy vagy két hetet tudtak volna megspórolni, ha elrabolják

a hajóról?A nő vállat vont. – Neki volt fontos az időzítés. Nem tudom, miért, és ne is kérdezd.

Olyan átkozottul zárkózott, hogy még a nevét sem árulta el.Andrew elcsodálkozott.– De az apádnak dolgozik.– Az apám csak olyasmit közöl másokkal, amit tudniuk kell.

Az embereiről nem szokott fecsegni. A kapitány hirtelen kilépett a kabinjából. Becsapta az ajtót maga

mögött, és nagyon dühösnek tűnt. – Mi a baj? – kérdezte Catherine.– Nem hajlandó enni. Egyszer sem nyúlt még az ételhez, pedig már

négy napja úton vagyunk. A gyomra hangosan korog, mégsem eszik!Az étel borzalmas volt, ahhoz képest, amit a Maiden George-on

megszoktak. Száraz, íztelen és szinte mindig odakozmálta a szakács.De nem valószínű, hogy Jacqueline ezért lázadozik. Catherinecsodálkozott, hogy egy ilyen jóképű férfinak még nem sikerültrávennie a lányt, hogy viselkedjen okosan. Tehát a fogva tartó ésa fogoly nem jönnek ki egymással? Ez kicsit enyhítette Catherineféltékenységét, de nem eléggé.



– Hadd beszéljek vele – javasolta a kapitánynak. – Rá tudom venniaz együttműködésre, ha bemehetek hozzá. Egyedül.

– Amikor te vezetted ki őt a kertbe? Azt hiszi, közénk tartozol.

– Elárultad ezt neki?– Semmit sem mondtam neki.– Akkor legalább arra rá tudom venni, hogy egyen.A férfi vissza akarta utasítani a kérést, de végül mégis bólintott, és

egy széles kézmozdulattal az ajtóra mutatott. Catherine arraszámított, hogy Jacqueline még mindig a báli ruhájában lesz, dea kapitány egyik ingét hordta, és nem volt rajta semmi más! A nőa lány csupasz lábszárára meredt, és elfutotta a méreg. Ezek

szeretkeztek? Jacqueline az ablaknál állt, ami a hajó tatja felé nézett. Az ablak nem

volt nagy, de tiszta üvegből készült. Biztosan abban reménykedik,hogy megpillantja az apja hajóját, gondolta Catherine. Jacquelinekihúzta magát, és karba tett kézzel megfordult az ajtó hangjára.A szeme villámlott a haragtól, és az arca akkor sem enyhült, amikormeglátta Catherine-t.

– Te meg mit akarsz? – förmedt rá Jack.– A szeretőm elégedetlen veled, Jacqueline.– A micsodád?– Nem említette a kapcsolatunkat?– Megőrültél? Hogy szűrhetted össze a levet azzal a gazemberrel?

Meg fogják ölni az apámat!Catherine a fejét ingatta.

– Akármi is történik, te nem tehetsz semmit. Még akkor sem, haa gyerekes makacsságod miatt olyan gyenge vagy, hogy alig tudsz állnia lábadon.

Jacqueline a kapitány asztalához lépett, ahol egy tányér étel állt,érintetlenül. Catherine elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogya kapitány hálás lesz, ha sikerül rávennie Jacqueline-t az



eg yüttműködésre. De a lány nem azért emelte fel a tányért, hogyegyen róla. Catherine még időben kimenekült a kabinból, de a tányérkirepült utána az ajtón, és az étel szétszóródott a fedélzeten.

A nő mosolygott magában, pedig a kapitány haragos arccalméregette. Egyáltalán nem érdekelte, hogy Jacqueline eszik-e vagysem, mielőtt megérkeznek vele az úti céljukhoz. Nem szükséges jóegészségi állapotban lennie a csere idején.

Andrew észrevette Catherine önelégült mosolyát, miközben a nőtávozott. Megragadta az alkalmat, és ő is odalépett a kapitányhoz.

– Ez hiba volt. Jack sosem kedvelte Catherine-t. Akármit is mond,nem fog hallgatni rá, de rám hallgatna. Garantálom, hogy ha

beszélhetek vele, enni fog.– Addig van időd, amíg megérkezik az újabb tányér étel, de nem

több.Andrew bólintott. Catherine nem csukta be a kabin ajtaját. A férfi

először bekukkantott, és meggyőződött arról, hogy Jack nem foga fejéhez vágni semmit, majd besietett. De a lány az ő látványának semörült.

– Te is, Benedek? – sziszegte megvetően. A férfi halványan elmosolyodott.– Igazából Andrew-nak hívnak, de most nincs idő a hosszas

magyarázkodásra. Tudnod kell, hogy ebben nincsen semmi részem – súgta türelmetlenül. – De segíthetek megszökni.

– Semmi másra nem gondolok, csak a szökésre. Meg arra, hogymegölöm ezt az embert. De hogyan? Éjszaka megkötözve tart, nappal

pedig zárva az ajtó.A férfi az ablak felé intett a fejével.– Használj egy takarót, és törd be az üveget, de a lehető

legcsendesebben. Háromszor fogok kopogni az ajtón, amikor elégközel értünk Szent Kitt kikötőjéhez. Akkor kell megtenned, és nagyon



gyorsan, amíg a kapitány figyelmét eltereli a navigálás meg a kikötőzaja. De addig enned kell, különben nem lesz erőd hozzá.

– Catherine is majdnem ugyanezt mondta, a szökés említése nélkül.

Hogyan bízhatok meg benned?– Én csak megadom a jelet, Jack. A többi rajtad múlik. De hamegszöktél, azt tanácsolom, hogy rejtőzz el, és maradja rejtekhelyeden, amíg ezek az emberek feladják, és odébbállnak.

– És ha nem mennek el?– Tényleg azt hiszed, hogy itt maradnak, és megvárják az apádat,

amikor nem vagy náluk?A lány most mosolyodott el először.

– Nem. Nagy ostobaság lenne tőlük. Két nappal később, késő délelőtt elérték Szent Kitts szigetét. Andrew

megadta a jelet Jacqueline-nek, de nem engedték meg neki, hogypartra szálljon, és a kapitány kabinja zárva volt, ezért nem tudhatta,hogy sikerült-e megszöknie. A kapitány a partra ment, hogy beszéljena közvetítővel. A csere nem ott fog lezajlani. Csak meg akartakgyőződni arról, hogy James Malory nem hadihajókkal érkezik, mielőtt

a következő, végső állomásra irányítják. Mire a kapitány visszatért, éskiadta a parancsot, hogy vonják fel a vitorlákat, Jacqueline már többórája megszökött. Nélküle indultak volna tovább, ha a kapitány nemmegy be azonnal a kabinjába a visszatérése után.

Természetesen halálra rémült, amikor észrevette, hogy a lányeltűnt. Ki akarta küldeni az embereit, hogy kutassák át a kikötőt.Catherine azonnal odalépett hozzá.

– Hívd vissza őket – figyelmeztette a férfit. – Nincs vesztegetni valóidőnk, miután a túszod eltűnt, az apja pedig bármelyik pillanatbanmegérkezhet.

– Nem fog. Elsüllyesztettem minden hajót a kikötőben. – Alábecsülöd Maloryt, ha azt hiszed, hogy néhány órán belül nem

fog egy másikat találni. Azonnal vissza kell mennünk az apámhoz, és



jelentést tenni neki. Az a rengeteg ékszer, amit viszek neki, majdmegvigasztalja, és nem lesz annyira mérges a kudarcod miatt. Dehazudhatok is a kedvedért.

– Hazudni?A nő szemérmesen a férfi karjára tette a kezét.– Megmondhatom neki, hogy a lány kiugrott a hajóból, és

megfulladt. És te semmit sem tehettél. Persze majd meg kell ígérned,hogy szerzel egy másik Maloryt, akit túsznak használhat. Talána feleségét, amíg Amerikában van. Vagy visszatérhetsz ide, ésmegpróbálhatod elkapni Maloryt, amíg a lányát keresi, defigyelmeztetlek, hogy az nem lesz könnyű vállalkozás. De akárhogy is

van, ragaszkodom hozzá, hogy azonnal vigyél vissza az apámhoz. Nemkockáztathatod, hogy lebukjak, és elveszítsük azt a hatalmasékszervagyont, amit nagy nehézségek árán szereztem meg neki.

Andrew a közelben volt, ezért mindent hallott, sőt látta, hogyCatherine szörnyen bosszús lett, amikor a kapitány semmit semválaszolt. De a beszélgetésük után gyorsan felvonták a horgonyt, éssietve távoztak. Andrew vágyakozó pillantással nézte a távolodó

partot, és azon tanakodott, hogy be merjen-e ugorni a vízbe. DeCatherine valószínűleg visszaküldené érte a hajót. Már túl sokattudott. És Jack nem jöhet elő a rejtekhelyéről, amíg nem távoznak.Ezért nem ugrott, csak remélte, hogy nem követ el egy újabb hibát.Mint amikor engedett Catherine gonosz csábításának.

A végső állomásuk csak néhány órányira volt. Az apró szigetetnövények és magas pálmák nőtték be. Lakatlannak tűnt, mégis két

másik hajó horgonyzott az öböl vakítóan kék vizében. A hajóról csakegy épület látszott, egy régi, omladozó erőd. Nem voltak építettdokkok. A partra eveztek, és elindultak felfelé egy meredek, homokosdomboldalon. A tetején kunyhókból álló kis falu bukkant előa dzsungel tisztásán. Az erődben, a kunyhók mellett, egy új épületmagasodott, és a kapitány arrafelé vezette őket.



Catherine láthatóan boldog és izgatott volt, hogy otthon lehet.A saját küldetését sikerült végrehajtania, és előreszaladt, hogyelújságolja a jó hírt az apjának. A kapitány azonban kudarcot vallott

a rábízott feladatban, és aggódó arccal közeledett az épülethez.Andrew addig mögötte baktatott, de most megállt.– Én inkább a hajón várok, ha nem bánod – kiáltotta a kapitány után.A férfi megfordult.– Nem az én vendégem vagy, hanem a nőé, és Szent Kittsen hagyott

volna, ha már nem lenne terve veled. Gyere.– De… Az apja tényleg veszélyes?A kapitány megfogta Andrew karját, hogy haladjanak tovább.

– Igen. De ha még mindig a nő védelme alatt állsz, akkor nincs miértaggódnod. Csak ne hívd fel magadra a figyelmet. Ha mégis észrevesz,akkor tiszteletteljes hangon beszélj vele, és Lacross kapitánynakszólítsd.

Beléptek egy hatalmas terembe, amelyben hosszú asztalok álltak, ésegy középkori kastély lovagterméhez hasonlított. A hátsó részébenszobák nyíltak, a földszinten és az emeleten is. Az emberek mind

ebben a teremben gyűltek össze. Catherine egy idősebb férfihoz bújt,és átölelte. A férfi az egyik hosszú asztalnál állt.

Aztán a nő megfordult, és Andrew-ra mutatott.– Apa, ő segített megszökni Malory lányának! – Majd a jóképű

kapitányra szegezte az ujját. – Ő pedig semmit sem tett, hogy eztmegakadályozza.



Drew jól ismerte Szent Kittet, mert az apósa ott lakott. A többi

Anderson fivér is ismerős volt arrafelé, mert a sűrűn lakott sziget márrégóta a Skylark kereskedelmi hajótársaság egyik állomása volt. Azttervezték, hogy a fivérek azonnal partra szállnak, szétszéledneka városban, és kérdezősködni kezdenek. Ám erre nem volt szükség. Jack a kikötőben állt, és várta őket. A báli ruhája vizesen csöpögöttrajta, de cipő nem volt a lábán.

James nem várta meg, hogy kikössék a hajót, vagy kidobják a pallót,

a dokkra ugrott, és a karjába kapta Jacket. Miután a helyére kerülta palló, a hajóra kísérte a lányát. Még mindig nem tudták, hogy mivelvagy kivel állnak szemben, és James biztonságba akarta helyezni Jacket, mielőtt leszámol az ellenségével.

Jacket a szó szoros értelmében körbeadták a hajón. Mindenki megakarta ölelni, és most az összes rokona vizes lett a ruhájától.

Judith lépett oda hozzá utoljára, és alig tudta elengedni.– Annyira féltettelek, Jack! – súgta a barátnője fülébe. – Nem esett semmi bajom – válaszolta Jack egy halk nevetéssel. –

Dühös voltam, de más bajom nem volt.– Elengedtek, vagy elmenekültél? – kérdezte James.– Betörtem az ablakot, és beugrottam a vízbe, miközben a kikötéssel

voltak elfoglalva.– De még mindig csöpög belőled a víz. Ez nemrég történt? Még

mindig keresnek téged? – James zöld szemében harcias tűz gyúlt. Csak

a lánya válaszára várt, mielőtt kirohan, és megkeresi azemberrablókat.

– Néhány órával ezelőtt szöktem meg. A többi kikötött hajó mögéúsztam. Reméltem, hogy találok egy Skylark-hajót, de sajnos nem voltszerencsém. Nem akartam végigmenni a kikötőn ebben az öltözékben,



és túl nagy feltűnést kelteni, mert valaki útbaigazíthatta volna őket,hogy merre mentem. Ezért nem jöttem ki a partra, hanem a mólólegtávolabbi végén álló hajó mögé úsztam. Még mindig ott tapostam

a vizet, amikor láttam, hogy elhajóztak nélkülem, körülbelül egyórával ezelőtt. – James bácsi, kérlek! – szólalt meg Judith. – Ha már úgyis elmentek,

hadd adjak száraz ruhát Jackre, mielőtt végighallgatjuk az egésztörténetet.

James bólintott.– Persze. Vidd be Tremayne kabinjába, ha végeztetek.– Tremayne? – csodálkozott Jack, miközben Judith a kabinjába

vezette.– Ez az ő hajója, és nem utasok szállítására tervezték. De pont időben

bukkant fel, és beleegyezett, hogy segít kiszabadítani téged. Mert azemberrablók elsüllyesztették a Maiden George-ot.

– Igen, hallottam róla – mondta Jack megvető arccal. Judith az ágyradobott egy nadrágot meg egy inget. – Hála az égnek! – kiáltott fela lány. – Már attól féltem, hogy valamelyik csicsás ruhádat kell

felvennem. Judith felnevetett, Jack pedig kihámozta magát a vizes estélyi

ruhából, meg az alsószoknyákból. Judith úgy érezte, hogy már nagyonrégen nem nevetett.

– Hogyan tudtál ebben úszni? Nem csavarodott a lábadra?– Először felkötöttem a szoknyákat, mint egy pólyát, és csak akkor

engedtem le őket, amikor kijöttem a vízből. Mégis nagyon

elfáradtam… Legalábbis a lábam. El sem tudod képzelni, milyenkimerítő egy órán át egy helyben taposni a vizet.Ilyen apróságokról beszélgettek, miközben Judith tele volt

kérdésekkel, és alig várta, hogy mindent megtudjon. De nem akarta,hogy Jacknek ismételnie kelljen magát, ezért nem faggatta.

De Jacknek is voltak kérdései.



– Tehát megbocsátottál neki?– Nem számít, mert ő nem bocsát meg nekem. Jack elszomorodott a barátnője elkeseredett arca láttán.

– Ne aggodalmaskodj emiatt. Majd észhez tér, ha akarod.– Igen? – Judith-nak sikerült egy mosolyt erőltetnie az arcára. – Talán ha nagyon akarom, megtörténik?

– Nos, lehet, hogy kicsit ösztökélnünk kell, de majd kitalálunkvalamit, miután hazaértünk. Annyira szeretnék már otthon lenni, Judy! Nem szeretem ezt a vidéket.

Judith bólintott, és gyorsan Nathan kabinjába vezette Jacket.Emberrablás, elsüllyesztett hajók és szívfájdalom. Judith is minél előbb

haza akart menni.A kabinban csak Nathan ült, és az íróasztal mögött foglalt helyet.

Judith-ra nézett, amikor belépett, és egy hosszú pillanatig rajta időzötta pillantása, mielőtt egy halvány mosollyal üdvözölte Jacket. De aztánszórakozott arccal játszadozni kezdett a tollával, mintha egyáltalánnem érdekelné ez a családi találkozás.

A megérkezésük után közölte Judith-szal, hogy felmenti

a kötelességei alól, mert bizonyára minden percet Jackkel akar majdtölteni, ha sikerült kiszabadítaniuk. Nagylelkű ajánlat volt tőle, de Judith nem vágyott rá. Remélte, hogy ha elég időt töltenek eg yütt, áttud törni a férfi zárkózottságán. Annyira örült, valahányszor a férfiránevetett, vagy rámosolygott. De Nathan utána megint komor ésvisszautasító lett. Egyértelmű volt, hogy még mindig haragszik rá, és Judith attól tartott, hogy akármi is volt közöttük, annak örökre vége.

Nem is hibáztathatta, mert ő is lopással vádolta, a családjával együtt.Talán ő sem bocsátana meg annak, aki a legrosszabbat feltételezteróla?

– Bántottak? – tette fel az óvatos kérdést James, miközben Jackhezlépett.

– Nem, csak a büszkeségemet. Túl könnyű volt elrabolni engem.



James elmosolyodott, és magához ölelte a lányát.– Tudod, hogy mi a baja velem az elkövetőnek? Miért tette ezt? – A kapitány, aki elrabolt? Nem is ismer téged. Valaki másnak

dolgozik. Még a nevét sem árulta el, de én adtam neki egy nevet.Gazember. Te is hívhatod így nyugodtan. Mert én csak így szólítottam.Többen elmosolyodtak Jack hevessége láttán, de James arca komoly

maradt.– Miért tartottak a kapitány kabinjában? Jack elpirult.– Honnan… – Azokon a hajókon csak egy kabin van, amelyeknek elég nagy

ablaka, hogy kiszökjél rajta.– Azt mondta, választhatok. Vagy a kabin, vagy a börtön. Amikor

a börtönt választottam, kinevetett. Nem akarta, hogy a zsákmánya nélkülözzön. De nem történt semmi illetlenség. Kivéve azt, hogymegpróbáltam megölni. Aztán Benedek, aki tulajdonképpen Andrew,segített megszökni. Az ő ötlete volt, hogy másszak ki az ablakon,amikor a megfelelő időben jelt ad.

– Tehát igazat mondott – jegyezte meg James.– Miről? – Hagyott nekünk egy levelet, amelyben mindent bevallott.

Beismerte, hogy nem áll velünk rokonságban, csak Catherine béreltefel, hogy távoli rokonnak adja ki magát, mert fel akartak jutni a MaidenGeorge-ra, hogy ellophassák az ékszereket.

– Tehát ők tették? – kiáltott fel Jack meglepetten.

Néhányan zavartan Nathanre néztek. A férfi arca már nem voltnyugodt és közömbös. Végignézett a helyiségben állókon, ésa pillantása Judith-on állapodott meg. Egyértelműen látszott rajta,hogy még mindig haragszik.

De James és Jack nem ezt a közjátékot figyelte.



– Tudtam, hogy nem lep meg téged, ha kiderül róluk, hogy bűnözők– mondta Jack. – Kezdettől fogva gyanakodtál rájuk.

– Catherine-nek azonban nem volt elég a lopás. Andrew gyanította,

hogy téged is el fog rabolni, de ahelyett, hogy figyelmeztetett volnaminket, ostoba módon azt hitte, hogy megakadályozhatja.– Megpróbálta, de leütötték. Nem is tudtam, hogy magukkal hozták

a hajón. Csak akkor jöttem rá, amikor egyszer megengedték, hogymeglátogasson a kabinban. Akkor ígérte meg, hogy segíteni foga szökésben. Jó lenne, ha Catherine-t vádolnák a szökésemmel, desajnos nem fogják. Ő meg a Gazember elég jóban vannak. Túlságosanis jóban, ha értitek, mire célzok.

Judith csodálkozva nézett Jackre, mert keserűséget érzetta barátnője hangjában. Jack megint megölelte az apját.

– Haza akarok menni, apa.Nathan felállt.– Intézkedek, hogy hagyjuk el a kikötőt. De James megállította.– Először ki kell mennem a partra, Tremayne kapitány. Nem

maradok sokáig.Drew követte Jamest, aki elhagyta a kabint.– Azt hiszed, hogy néhányan még itt lehetnek?– Ha itt vannak, előbb találunk meg egy tűt a szénakazalban.

Lehetetlenség előkeríteni őket egy ekkora városban. Az első megérzéstöbbnyire helyes, ezért gyere velem, és vigyél el a Skylark-irodába.Keríts nekem egy megbízható embert, aki kideríti, hogy a közös

ellenségünk még mindig börtönben van-e, aztán üzend meg a választ.Szeretném tudni, hogy kihúzhatom-e a listáról, mielőtt visszatérekide, és végére járok az ügynek.

– Remélem, engem is magaddal viszel, ha erre sor kerül.– Viszket a tenyered, jenki?



– Nem tetszik nekem ez a dolog. Egyikünknek sem. Akár Lacrossvolt, akár nem, túlléptek egy határt, amikor elrabolták a mi Jackünket.



– Judith Malory! Ha nem árulod el azonnal, mi a bajod, akkor…

Nemrég fejezték be a reggelit. Ha az anyja a teljes nevén szólította,akkor Judith tudta, hogy bajban van. De nem akart Nathanről beszélni.Fogalma sem volt, hol van, és azt sem tudta, hogy látja-e még valaha.Ettől függetlenül állandóan őt kereste a tekintetével, bármerre járt.

Roslynnak beszámoltak az út minden részletéről, ezért tisztábanvolt vele, kicsoda Nathan, és nem győzte dicsérni, amiértmegváltoztatta a terveit, és elvitte őket a karibi térségbe, hogy

megmentse Jacket. Nagyon sajnálta, hogy a családtagjai olyan csúnyánbántak vele, főleg a férje.– Inkább Jacktől kéne ezt megkérdezned – válaszolta Judith az

anyjának. – Az utóbbi időben nagyon furcsán viselkedik. Többszörminden ok nélkül dühbe gurul.

– Ne próbálj meg félrevezetni, Judith. Ismerlek téged. Látoma szomorú pillantásodat, amikor azt hiszed, hogy senki sem figyel.Csak Jack miatt aggódsz? Vagy megtetszett egy fiatalemberBridgeportban? Esetleg azért bánkódsz, mert Lord Cullen eljegyzettvalakit, még mielőtt elkezdődött volna a londoni szezon? Ez nagyonváratlanul történt – panaszkodott Roslynn. – De a lábán lévő gipszmiatt a hölgyek körülrajongták az együttérzésükkel, és…

Judith az anyja szavába vágott.– Biztosíthatlak, hogy nem a skót miatt búslakodom. Judith aggódott Jack miatt, de az apja miatt talán még jobban.

Anthony Malory nem örült, amikor megtudta, hogy Nathan ártatlan,és tévedett vele kapcsolatban. Kénytelen volt elnézést kérni tőle,miután Nathan visszavitte őket Bridgeportba. Anthony számára ez egynagyon kínos pillanat volt, amit Judith távolról figyelt. Az is lehet,hogy az apjának azért rossz a hangulata, mert összekaptak az anyjával.



Nem is akarta tudni, miről van szó. Vagy Anthony azért morcos, mertlegalább fél tucat ifjú lord csapta neki a szelet, méghozzá igen hevesen.Ketten még azt is megsúgták neki, hogy feleségül fogják kérni – az

anyjától.Máskor Judith mulatságosnak találta volna, hogy nem mernek azapja szeme elé kerülni, de most még mosolyodni sem tudott rajta. Nembeszélte le őket a tervükről, mert akkor mag yarázkodnia kellett volna.Inkább az anyjával fog beszélni. Sőt, az lesz a legjobb, ha mindkétszülőjét leülteti, és beszél velük. De nem aznap. Délután egyhangversenyre kell mennie, este vacsorára hivatalos, holnap pedigmeghívója van egy bálba. A londoni szezon olyan, mint egy forgószél.

Ezért Judith is elszörnyedt saját magán, amikor kifakadt belőle azelkeseredett kiáltás.

– Megtudtam, milyen a szerelem, anya. Borzalmas. Gyűlölöm! – Csak akkor, ha… Ki merészeli visszautasítani az érzéseidet? –

kiáltott fel Roslynn felháborodott arccal Aztán a fejéhez kapott. – Istenem! Tehát az apádnak igaza volt? Megkedvelted azta fiatalembert, Nathan Tremayne-t a hajón. De Tony nem mondta,

hogy ennyire komoly a dolog.– Mert nem is az… Már nem. Nem tudta megbocsátani nekem, hogy

kételkedtem benne. És nem is hibáztathatom ezért. De elejétől fogvanem illettünk össze, és tudom, hogy soha nem is lehetnénk egy pár.Ezt már kezdem elfogadni. Mert el kell fogadnom, nem?

– Ha nem akarod, akkor nem, drágám. Sohase mondd, hogy soha. Nefeledd, hogy az apáddal nem szerelemből házasodtunk össze. Tony

csak feláldozta az agglegénységét, hogy megvédjen a kuzinomtól,Geordie-tól. Tony volt a legmegátalkodottabb nőcsábász egészLondonban, persze csak a bátyja, James után, és biztos voltam benne,hogy sosem fog működni a házasságunk. Látod, mekkorát tévedtem.Úgyhogy mesélj nekem erről a Tremayne-ről…



Néhány háztömbbel odébb, a város nyugati felében, Nathan egysarkon rejtőzködött, és várt. Nem volt egyedül. Arnold Burdis mellettetámasztotta a falat, és mögötte sorakozott hat embere. Nathan azt

hitte, hogy egy szekeret hall, ami megáll a kocsma hátsó bejáratánál,de amikor kikukucskált, nem látott semmit. Csak az épület másikoldalán lévő utca zaja szűrődött be.

Az épület az egyik előkelő ivó volt, London gazdag negyedében.Burdis parancsnok másik két ivónál is őrségbe állított egy csoportot,és egy-egy embere figyelt még négy kocsmát a környéken, ami nemvolt olyan előkelő, de azért szemmel akarta tartani. Igaz, hogy az ilyenszállításokat nem fényes nappal szokták intézni, de Nathannek az volt

az érzése, hogy Grigg elég szemtelen hozzá. Talán igaza van, mert esteaz ivó tele van nemesekkel, és egy szállítmány megérkezése gyanútébreszthet. De Nathan és Burdis már egy hete leskelődött, amiótaNathan visszatért Angliába, és jelentést tett a parancsnoknak. Azt iselmondta neki, amit Grigg emberétől megtudott, mielőtt elhagytaLondont.

Már kezdte azt hinni, hogy Grigg embere hazudott a londoni

csempészszállítmányokról. Pedig nagyon logikusnak tűnt, amit a férfiaznap este mondott. Miért jönnének a csempészek Londonba, ha nemüzleti ügyben járnak? Miért hagyná ki Grigg ezt a remek piacot,miután szinte kockázatmentesnek találta? A csatorna másik oldaláratett kirándulásait gyorsabban megtehetné, és elkerülné a szigorúanellenőrzött déli partvidéket. Ráadásul a vámőrök nem járőrözneka nagyvárosban. A kikötőket talán szemmel tartják, de a város

túlságosan nagy nekik, és nem számítanak arra, hogy a csempészárutszárazföldi úton hozzák be.– Biztos vagy abban, hogy sikerrel jár ez az akció? – kérdezte Burdis,

és nem az első alkalommal. – Ebben a kocsmában már alig van konyak, és a maradékért

arcátlanul magas árat kérnek. Tegnap este rendeltem egy pohárral.



Amikor panaszkodtam az ár miatt, azt mondták, hogy ne aggódjak,hamarosan érkezik egy szállítmány.

– Igen, igen. Tudom, hogy nagyon ígéretesnek tűnik, de…

– Nem kellett volna velem jönnöd.– Talán azt remélted, hogy nem jövök. De azt a férfit nyilvánosan éstörvényesen kell felakasztani. Nem hagyhatom, hogy te intézd el.

– De csempészésért lesz felakasztva, és nem az apámmeggyilkolásáért – morogta Nathan.

– Tényleg ennyire fontos neked, hogy miért lóg?Fontos volt, de úgy tűnt, csak Nathannek. Grigg miatt vesztek össze

az apjával, és váltak el haraggal egymástól. Grigg ölte meg Joryt,

mielőtt Nathan kibékülhetett volna vele, és elmondhatta volna neki,mennyire sajnálja, hogy úgy kellett elmennie.

– Holnap elmész a bálra, amit megszerveztem neked?A parancsnok hozzáállása sokat változott, amióta Nathan visszatért

Angliába. Most már szinte barátok voltak. Együtt dolgoztak, és Nathanezen nem is lepődött meg. Inkább hasznosnak találta, hogy befolyásosbarátai vannak, amikor a fejébe vette, hogy beleveti magát Judith

világába.Ez persze egy őrült gondolat volt, mivel nem lehetett biztos abban,

hogy Judith ott lesz a bálon.– Nem tudom.– A szabóm nem lett kész a ruháddal?– De igen. Csak fenntartásaim támadtak.– Valaki egy szívességgel tartozott nekem, és most emlékeztetnem

kellett rá, hogy megszerezzem azt a meghívót. Mi az ördögöt jelent,hogy nem tudod?– Azt, amit mondtam. Már nem tudom, hogy jó ötlet-e újra látnom.Arnold addig nem firtatta, hogy Nathan miért akar elmenni a bálba,

de most vigyorogva ingatta a fejét.



– Tehát egy nőről van szó. Ezért kellett eladni az életemet?Tudhattam volna!

– Az életedet? – nevetett fel Nathan.

– Nem tudod elképzelni, mit követelnek egyes hölgyeka meghívókért cserébe. Ha nem lennék már nős, talán arra kérne, hogyvegyem feleségül. Mert özvegy.

Nathan biztos volt abban, hogy Arnold túloz. Nem is lett volnaszabad ezt a szívességet kérnie. Csak azért fordult meg a fejében, mertnem tetszett neki, ahogy Judith-szal véget ért a kapcsolatuk.Legalábbis ez volt az ürügy, amit elhitetett magával. Szörnyen ostobánviselkedett, ezt mindenki másnál jobban tudta. De nem volt

hozzászokva azokhoz az érzésekhez, amelyeket a lány ébresztettbenne. Megőrjítették az érzelmek. A lány viszont semmit sem árult elneki a saját érzéseiről. A szemében látott szomorúság valószínűleginkább megvetés vagy csalódottság volt. Bridgeport felé tartva, azegész úton egyszer sem látta. Mindig Jackkel vagy a nagybátyjávalvolt. A családját tartotta maga elé, mint egy pajzsot. Azt az átkozott,idegesítő családot…

A lány apja bocsánatot kért ugyan, de mennyire lehet őszinte egyolyan bocsánatkérés, amit fenyegetésbe burkolnak?

– Lehet, hogy egy dologban ártatlan vagy, de nem mindenben – tettehozzá Anthony aznap. – Tudom, mit tettél. Tartsd magad távola lányomtól. Nem foglak még egyszer figyelmeztetni.

Nathan más körülmények között magyarázatot követelt volna, deakkor nem mert felháborodni. Mi van, ha Anthony megtudta, hogy

lefeküdt a lányával? Aztán jobban belegondolva rájött, hogy nemtudhatja. Mert akkor már nem lenne életben.De nem minden családtag viselkedett ellenségesen. A lány amerikai

rokonai nem voltak rossz emberek. Boyd tartotta a szavát.Kiegészítette a legénységet, és megpakolta Nathan hajójátrakománnyal, sőt még tanácsot is adott, hogy Ipswickben vagy



Newportban tudja a leggyorsabban és a legjobb áron eladni az árut.Nathan nem tiltakozott, mert az ingyen rakomány szép summát jelentett. Most már majdnem gazdagnak érezte magát, mert James

Malory is előállt egy tisztességes összegű fizetséggel, amita segítségért ígért neki.Már majdnem dél felé járt az idő. Burdis nemsokára szünetet tart,

de este visszatér az őrhelyükre. Kezdettől fogva kételkedett a reggeliszállításban, és még most is inkább arra számított, hogy a csempészekaz éj leple alatt tevékenykednek. Nathan tudta, hogy Burdis csak az őkedvéért van ott vele.

– Azt hiszem, legközelebb hozok egy széket – mondta Arnold, félig

tréfásan.Nathan nevetni kezdett, de a következő pillanatban elhallgatott,

mert meghallotta egy újabb szekér zörgését. Megint kikukucskálta sarkon, és elégedett vigyor jelent meg az arcán. Valóban egy kocsiközeledett a kocsma hátsó bejáratához. Három férfi ült a bakon,három pedig hátul, a ládákon foglalt helyet. Egy egyszerűfuvarozáshoz nincs ilyen sok emberre szükség.

– Itt van – figyelmeztette a társát Nathan. – És sok emberrel jött,hogy megelőzze a bajt. Úgy látszik, nem akar semmit sem kockáztatniegy ilyen értékes szállítmánnyal.

– Biztos vagy benne, hogy ő az? – Csak egyszer láttam. De Hammet Griggnek olyan arca van, amit az

ember nem felejt el. Vele jött az első embere is. Mr. Olivey. – A hajóját is akarom – emlékeztette Arnold Nathant.

– Az egyiküket biztosan rá tudod beszélni, hogy vezessen oda. Haéletben maradnak. Tehát úgy csináljuk, ahogy megbeszéltük?– Ha jól emlékszem, arról volt szó, hogy nem öljük meg őket –

morogta Arnold, és a csapata felét a kocsma másik bejáratához küldte,hogy ott is lezárják az utat. Nem akarta, hogy bárki is elszeleljen.



– Menj előre, és tereld el a figyelmüket. Ha ki tudsz csikarni belőleegy vallomást, akkor a gyilkosságot is a vádpontok közé veszem. Haúgy látod, hogy inkább le akar lőni, akkor térj ki az útjából.

– Igenis, anya – mondta Nathan gúnyosan, és kilépett a sarok mögül.A szekér már megállt, de még mind a hat férfi rajta volt. Nathana szekér elejéhez lépett, megsimogatta az egyik lovat, és a két állatmögött foglalt helyet. A kantárok közel voltak a kezéhez, de előrekellett volna hajolnia, ha meg akarja ragadni mindkettőt. A szekér voltaz egyetlen lehetőség, amivel Grigg és az emberei elmenekülhettekvolna, ha a lovak közé csapnak, és végigvágtatnak vele a mellékutcán.De Nathan tudta, hogy most még túlságosan fenyegető lépés lett volna,

ha megragadja a kantárokat.Olivey vette észre először, és megbökte Grigget. Az idősebb férfi

dühösen Nathanre meredt.– Már megint te? Elegem van a Tremayne családból – mordult rá

Hammett, és előhúzott egy pisztolyt. – Nincs szükség fegyverekre – válaszolta Nathan nyugodt hangon. –

Nem volt elég, hogy megölted az apámat?

– Ki mondja, hogy én tettem? – kérdezte Hammett kaján mosollyalaz arcán.

– Az egyik embered.– Ugyan már… – kezdte Hammett, de aztán elnevette magát. – Jory

elhalászta néhány vevőmet, és nem engedett a nővéred közelébe,inkább azt az átkozott nemest választotta. Megérdemelte, amit kapotttőlem. És most te is követed a pokolba!

– A nővéremet? Te gazember… Hammett elsütötte a pisztolyt. Nathan félreugrott, aztán mindkétkantárt kikapta Olivey kezéből. Grigg egy régimódi pisztolyt használt,amiben csak egy golyó volt, és most a zsebébe nyúlt, hog y elővegyenegy másikat.



Ekkor felhangzott Arnold hangja, aki az embereivel odalépetthozzájuk.

– Fel a kezekkel, és add meg magad. Vilmos király nevében

letartóztatlak, csempészés és egy bizonyos Jory Tremaynemeggyilkolásának a vádjával.A vámőrök Grigg embereire fogták a puskáikat. A rakományon ülő

három férfi nem is próbálta meg elővenni a fegyverét. A bakon ülőharmadik leugrott, és a kocsma hátsó ajtajához futott, de az be voltzárva. Kapott egy lövést a lábába, és ez meggyőzte, hogy jobb, ha nempróbálkozik tovább. Nathan megnyugtatta a lovakat, mert félt, hogymegugranak a zajtól, de az állatok csak felkapták a fejüket. Jól

idomították őket, vagy csak hozzá voltak szokva a zajhoz. Nathanmégis gyorsan megbéklyózta az egyiket a kantárral. Olivey azonnalfelemelte a kezét. Nem sokkal később Grigg is követte a példáját. Mégmindig előkaphatta a nadrágjában elrejtett pisztolyt, de nemvalószínű, hogy meg meri kockáztatni, hiszen több puskacső meredtrá.

Nathan elindult Grigg felé, de Arnold hátralökte. Az egyik embere

levette Grigget a bakról, és elkobozta a fegyvereit.– Megvan a vallomása. A vádak most már a gyilkosságot is magukba

foglalják.Nathannek még ez sem volt elég.– Csak öt percet kérek, aztán vihetitek – kérte Arnoldot.De a parancsnok már ismerte Nathant.– Szó sem lehet róla. Egy halottat nem tudok felakasztani.

– Akkor csak egy percet. Egyetlen percet.Arnold gondolkodott egy pillanatig, majd vonakodva bólintott.– De egy másodperccel sem tovább – tette hozzá.Grigg felemelte az öklét, amikor rájött, hogy mi fog történni. De nem

volt igazi harcos. Csak abban jeleskedett, hogy gyanútlan emberekethátulról lelőjön, a martalócaival végeztesse el a piszkos munkát, vagy



aljas módon harcoljon. Most is megpróbált aljaskodni, és előkapott egykést a ruhájából, miközben kétrét görnyedt Nathan első ütésétől. DeNathan most sem feledkezett meg az elővigyázatosságról. Rávetette

magát a késre, kikapta Grigg kezéből, és félredobta. Ezután Griggpróbálkozásai már szánalmasak voltak. Pedig Nathan még azt ismegengedte neki, hogy az egyik ütése eltalálja, mert igazságosküzdelmet akart. De nem voltak egyenlő felek. Nem sok elégtételtkapott, amikor összecsapott a férfival, mert a következő ütésétől Griggelterült a földön, és elveszítette az eszméletét. Egy percbe sem telt.



Judith és Jack egyedül utazott a bálba, a szüleik pedig egy másikban

hintóval követték őket. Jack négy fegyveres kísérője a lányok hintójánutazott, és amióta visszatértek Londonba, éjjel-nappal vigyáztak Jacqueline-re. A férfiak libériát viseltek, de olyan hatalmas termetűekés izmosak voltak, hogy senki sem nézhette szolgának őket. Jamesragaszkodott a testőrökhöz, és úgy döntött, hogy mostantól mindiga lányával lesznek. Judith arra gondolt, hogy Jack hangulata talánezért olyan komor. Nem szerette, ha nincs szabadsága.

Judith Jackre pillantott, aki az ablakon bámult kifelé. Aznap estemindketten ragyogtak. Jack ruhája sötét rózsaszín volt, de a tetejénegy leheletvékony sifon biztosította, hogy az illemnek megfelelőpasztellszínű legyen. Még az ékszerei is rózsaszínben sziporkáztak,mert gyémántokkal díszített rózsakvarcból készültek.

Judith új ruhát viselt, amit a hazatérése másnapján rendeltek, bármég rengeteg olyan ruha sorakozott a szekrényében, amit fel sem vett.De nem tiltakozott a vásárlás ellen, mert tudta, hogy az megnyugtatjaaz anyját. Roslynnak szüksége volt a nyugtatásra, miután meghallotta,mi történt. Judith új ruhája halványkék volt, mert ezt a színt szerettea legjobban. A fele ruhatára ilyen színű ruhákból állt. De egy kétcentissötétebb kék szegélyt választott a szélére, és Roslynn nem kifogásoltaa merész megoldást, amikor látta, hogy milyen jól megy a szeméhez.Roslynn természetesen új ékszerekről is gondoskodott. Judith aznapeste zafír kiegészítőket viselt.

– Csodásan nézel ki ma este, Jack. Bárcsak én is viselhetnékrózsaszínt, de anya szerint nagyon sápaszt. Figyelsz rám?

– Tessék? Judith felsóhajtott.



– Miért nem árulod el, mi a baj? Egyszer szórakozott vagy, máskormeg ingerülten felcsattansz. Többnyire ez utóbbi történik. Haa szemed vörös lenne, azt hinném, hogy te is azt éled át, mint én

Nathannel. De nem. Vagy igen? Jack felhorkantott.– Hidd el, hogy ha szerelmes leszek, arról tudni fogok. És te is.

Mindenki észre fogja venni, mert azonnal az oltárhoz vonszoloma kiszemelt férfit, még akkor is, ha rugdosnom és kiabálnom kell.Az apám majd gondoskodik erről.

Judith felnevetett, mert elképzelte a jelenetet.– Rendben. Csak aggódtam, hogy túlságosan összemelegedtél

Quintinnel.– Talán megtörténhetett volna, ha több időt tudunk együtt tölteni.

De a gazember ezt nem hagyta. Jack még mindig így hívta az elrablóját, és általában dühbe gurult,

valahányszor szóba került. Nemcsak ingerült lett, hanem kifejezettenharagos. De most Jack hangja nyugodt volt, ezért Judith nem akartafelidegesíteni. Nem lenne jó, ha haragosan érkezne egy bálba.

Ezért úgy döntött, hogy témát vált.– És mi van azokkal a fiatal lordokkal, akik a hazatérésed óta

ostromolnak?– Még egyik sem érdekel, de nem kell sietnünk. Elfelejtetted

a megállapodásunkat?Hogyan is feledhetné? Úgy tervezték, hogy egyikük sem lesz

szerelmes, de hát ki tudja ezt előre… Judith a hintó teteje felé intett

a fejével, ahol az őrök utaztak. – Nem tetszik ez a nagy elővigyázatosság, ugye? – Az őrök? Semmi bajom velük, nagyon kedves fickók. Judith kifogyott az ötletekből, ezért az anyja taktikájához

folyamodott.



– Jacqueline Malory, azonnal mondd el, hogy mi aggaszt!Ragaszkodom hozzá.

Jack megint felhorkantott, mire Judith kicsit felvidult. Legalább

a horkantása a régi.– Nem tetszik, hogy olyan tehetetlen voltam. Most az egyszer nemörülök annak, hogy nő vagyok!

Judith meglepődött. Meg sem fordult a fejében, hogy ez lehet a baj,pedig sejthette volna. Jack szeretett irányítani, és mindig biztos voltmagában meg a képességeiben. Rosszul eshetett neki, hogyelveszítette az irányítást, még ha csak egy rövid időre is.

Judith azonnal elő is állt egy megnyugtató válasszal.

– Ez ostobaság, Jack! Szerinted egy férfi jobban járt volna? Annyia különbség, hogy téged felkaptak és elvittek, míg egy férfit leütnek éselvonszolnak. És mire felébred, már gúzsba kötve találja magát. Hiddel, Judy, hogy egy ilyen helyzetben a férfiak is éppen olyantehetetlenek, mint a nők. De… Tényleg ezért vagy ilyen rosszkedvű?

Jack egy darabig a kezét tördelte, aztán a barátnőjére nézett. – Nem.

– Akkor miért?– Nem mondtam el mindent az apámnak. – Amikor Judith szeme

elkerekedett, Jack gyorsan hozzátette: – Nem arról van szó. De volt mégegy levél, amit a gazember főnöke írt. Amikor megtaláltam, aztköveteltem a gazembertől, hogy egyáltalán ne hagyjon levelet, és azapám ne tudja meg, mi történt velem. Meg tudtam volna ölni aznap!Tulajdonképpen meg is próbáltam. De megnyugtatott, hogy Catherine

az eredeti levél udvariasabb változatát fogja elküldeni. Judith még mindig nem győzött csodálkozni. – Egy udvarias emberrabló? Ezt komolyan mondod? Jack halványan elmosolyodott.– Akkor én is pontosan erre gondoltam – sóhajtotta, de aztán megint

tördelni kezdte a kezét. – Féltem, hogy ha elmesélem az apámnak,



felidéz benne egy régi emléket, és azonnal tudná, hogy kinek az ötletevolt az elrablásom. És persze azt is, hogy hol találhatja meg. Az eredetilevél a gazember f őnökétől biztosan elárulta volna. Nem akarom, hogy

az apám a keresésére induljon, legalábbis nem akkor, amikorszámítanak rá. Nem tudnám elviselni, ha az én szavaim miatt esnecsapdába.

– Nem gondolod, hogy az apádra kéne hagyni a döntést?– Majd elmondom neki, ha eltelt egy kis idő, lecsillapodott a haragja,

és nem indul azonnal megöletni magát.– De már hetek óta itthon vagyunk.– Tudom. De talán a gazember figyelmeztette a főnökét, hogy

változtassa meg a búvóhelyét, és elfelejthetjük az egészet.– Nem őt próbálod védeni? – érdeklődött Judith óvatosan. – Még mit nem! – csattant fel Jack. – Ő megérdemli, hogy

felnégyeljék. Judith felsóhajtott.– Legyen, ahogy te akarod, Jack. De nagyon remélem, hogy egy

napon nem bánod meg ezt a döntésedet.

– Nem is tudod elképzelni, mennyire gyötör ez a gondolat.Haragszom magamra, hogy ilyen határozatlan vagyok. De még sosemféltettem ennyire az apámat. Rajtam keresztül akarták irányítani, ésrajtam keresztül akarták megölni. Úgyhogy én fogom elmondani neki,akár helyesen döntöttem, akár nem. De majd csak a szezon után.Egyébként addigra talán már többet fog tudni. Clinton bácsimegnyugtatta, hogy minden arrafelé hajózó Skylark kapitány figyelni

fogja Catherine-t, Andrew-t meg a gazembert. Valamit biztosantalálnak. Judith általában nem szokott ellenkezni Jackkel, de most kifejezte

a fenntartásait.



– Nem akarlak felidegesíteni, de szerintem jobban kéne bíznodapádban. Amíg nem tudja teljes biztonságban a szeretteit, addigsemmi sem fogja visszatartani. És tudod, hogy ennek mi a vége.

Jack elmosolyodott, aztán felnevetett.– Igen, tudom. Csak szeretném, ha eltelne még egy kis idő, és akárkiis művelte ezt, ne legyen felkészülve a harcra. Ez minden, Judy. Aztakarom, hogy az apámnak jobbak legyenek az esélyei ebbena küzdelemben. És gondolj csak bele, milyen rosszul viselné, ha emiattnem vehetne részt az első londoni szezonomban.

Ez meggyőzően hangzott, ezért Judith nem tiltakozott tovább. Jacken látszott, hogy jobban érzi magát, miután könnyített a lelkén.

Még akkor is mosolygott, amikor megérkeztek a bálba.



Lady Spencer bálja nem az első volt abban a szezonban. Az első bált

lekésték a karibi kitérőjük miatt, amikor a tervezettnél egy héttelkésőbb érkeztek vissza Londonba. A második bálon már ott voltak,pedig csak egy nappal korábban tértek haza. Ezért volt Judith-nak mármost is sok kérője. Judith nagyon remélte, hogy végre önfeledtenélvezheti ezt a harmadik bált. Miért reménykedik, amikor tudja, hogynem valósulhatnak meg az álmai?

Jacket azonnal körbevették a rajongói, mert a megérkezésük után

Georgina visszatartotta Jamest, és a fiatalemberek még nem vettékészre, hogy Jack apja is ott van a bálon. Georgina ragaszkodott ehhezaz óvintézkedéshez. Mivel James visszavonult életet élt, mind a mainapig a legvadabb pletykák keringtek róla. Georgina az első báljukonis a háttérben tartotta, hogy Jacknek esélye legyen megismerkedninéhány fiatalemberrel, mielőtt feltűnik a jelenlevők között. Jamestulajdonképpen élvezte a felesége mesterkedéseit.

Judith-nak nem kellett ilyen kihívásokkal szembenézni a szüleimiatt. Az apjáról csak az a szóbeszéd járta, hogy fiatalkorábanmegrögzött nőcsábász volt, és sok párbajban vett részt, de a legtöbbmár régen feledésbe merült. Azt is beszélték, hogy legyőzhetetlena ringben, de ezt minden fiatalember tudta, aki járt a KnightonHallban, és élőben láthatta különleges képességeit.

Judith tudta, hogy a fiatalembereket csak az apja viselkedéseriaszthatja el, ha Roslynn egy pillanatra leveszi róla a figyelő

tekintetét, és nem biztatja, hogy mosolyogjon, vagy legalább vágjonsemleges arcot. Az első londoni bálon Roslynnak sikerült sakkbantartania Anthonyt, és nem hagyta, hogy minden férfit elriasszon, aki Judith közelébe merészkedik. Roslynn azzal próbálta ellensúlyoznia férje mogorva viselkedését, hogy rendkívül kedves volt mindegyik



udvarlóval. Judith-nak ezért volt már most is sok kérője. Aznap este isazonnal ostromolni kezdték, csak most lassabban közeledtek, mertAnthony még mindig mellette volt.

Roslynn diszkréten oldalba bökte a férjét.– Viselkedjél. Vágjál barátságos arcot. Legyél a legjobb barátjuk – súgta Anthony fülébe, erős skót akcentussal, ami mindig előjött,amikor felizgatta magát.

– Na, ez már több a soknál, drágám! Tényleg – panaszkodottAnthony. – Hajlandó vagyok teljesíteni az első kívánságodat, ha nemrágod állandóan a fülemet. És felejtsd el a skót akcentusodat.

A kis közjáték gyors volt, de alkalmat adott Addison Tylernek, hogy

megkönnyebbült nevetéssel a táncparkettre vonja Judith-t.– Te jóságos ég! Már azt hittem, sosem tudja elvonni az apád

figyelmét.Mivel még tíz perc sem telt el azóta, hogy belépett a bálterembe,

Judith tudta, hogy ez túlzás. De Addison még mindig mosolygott, ezértnyilván tréfának szánta. Egy gróf elsőszülött fia volt, aki örökölni fogjaa címet. Szőke hajával, sötétszürke szemével és kellemes arcával

a szezon egyik nagy fogásának számított. Ezzel a hölgyek is tisztábanvoltak. Elég sokan kivetették rá a hálójukat, mielőtt Jack és Judithvisszatért Angliába. Judith sok londoni debütálót ismert, akikkelkorábban jó viszonyban voltak, de most meglepődve vette észre, hogyorrolnak rá, mintha ellopta volna tőlük Addison Tylert.

– Az apád haragszik rám valamiért? – kérdezte a fiatalember,miközben a keringő dallamára suhantak a táncparketten.

– Nem. Mindenkit egyformán gyűlöl. – Tehát egy tipikus féltő apa? Nem tudja elviselni a gondolatot, hogyel kell engednie?

– Valami olyasmi.Addison volt az egyik a két ifjú lord közül, akik máris elhatározták,

hogy feleségül kérik Judith-t. Hadley Dunning volt a másik. Egész



héten mindketten naponta meglátogatták őt, a délelőtti órákban,amikor az illendőség engedi. Nem csak ők ketten csinálták ezt. DeAddison meglehetősen agresszívan viselkedett a többi kérővel, mintha

igényt tartana Judith-ra, és a többieknek tisztelniük kéne azelsőbbségét. Az előző esti hangversenyen még egy kis szócsatába isbonyolódott Lord Dunninggal. A háziasszony aggódott, hogyösszeverekednek a zeneszobában. Judith nem félt ettől, mert tudta,hogy a két fiatalember jól ismeri egymást. De a háziasszony akkor istávozásra szólította fel őket.

Addison ezért még nem kért bocsánatot, talán eszébe sem jutott,hogy meg kéne tennie. Roslynnt szórakoztatta, hogy máris

versengenek a fiatalemberek Judith kegyeiért. Anthony erről még nemtudott, mert előző délután a ringben volt, és ott vezette le azindulatait.

– De legalább az édesanyád elég kedves.Elég kedves? Mi az ördögöt gondol ez a fiú? Azt, hogy ketten állnak

szemben a szüleivel? Judith felsóhajtott magában. Ürügyet keres, hogyne kedvelje Addisont. Pedig eddig talán ő tetszett neki a legjobban, de

csak azért, mert annyira vonzó volt a külseje. Azóta jobbanmegismerte, és még mindig elfogadhatónak tartotta. Egy kicsitkönnyed, egy kicsit túl merész, és szeret flörtölni. De egyszer semsikerült megnevettetnie.

Tulajdonképpen jobban kedvelte Lord Dunningot. Hadley nem voltolyan jóképű, mint Addison, de Judith sokkal szórakoztatóbbnaktalálta, és neki most elsősorban jókedvre volt szüksége. És

barátságosabb volt. Mindent elkövetett, hogy megismerje őt, és nemakarta azonnal levenni a lábáról, mint Addison. De nem fogja hagyni,hogy siettessék a döntését, márpedig úgy érezte, hogy mindkettensürgetik. Ennek véget kell vetni, hiszen a szezon még alig kezdődött el.

Ezért nem válaszolt Addisonnak, várta a bocsánatkérését, perszehiába, és udvarias mosolyt erőltetett az arcára, amikor Addison



visszakísérte a szüleihez. A fiatal örökös közben elállta Hadley útját,hogy ne tudjon a közelébe kerülni, és felkérni a következő táncra.Szándékosan! Még egy kicsit meg is lökte.

Anthony ezt nem hagyhatta szó nélkül.– Nagyon ügyesen össze tudok ütni két fejet, fiúk. Ha nekemviselkednem kell, elvárom, hogy ti is viselkedjetek.

A mondandóját egy erőltetett mosollyal kísérte, ezért Roslynn nemháborodott fel. Sőt, mihelyt Hadley Dunning a táncparkettre vezette Judith-t, odahajolt a férjéhez.

– Lord Tyler féltékenységét eleinte mulatságosnak találtam, de nemszeretném, ha túlságosan elfajulna – súgta Anthony fülébe.

– Csak egy szavadba kerül, drágám, és… – Nem! Szó sem lehet róla. – Roslynn pontosan tudta, mit szeretne

csinálni a férje. – Ha verekedni akarnak Judith-ért, hadd tegyék. Csakreménykedjünk, hogy nem egy ilyen nagy eseményen ugranakegymásnak. Tulajdonképpen nem ártana, ha finoman váltanál velenéhány szót, csak azért, hogy egy kicsit lecsillapítsd. Persze csakakkor, ha meg tudod tenni anélkül, hogy kezet emelsz rá. Ha

megfutamodik, akkor nem is volt méltó a lányunkhoz. Nem mintha Judith különösebben kedvelné őt, vagy bármelyik jelenlévőfiatalembert.

– Ez zene füleimnek! – mondta Anthony, és most őszinte volta mosolya.

Még mindig suttogtak, mert Judith másik két udvarlója isa közelükben lebzselt, és nem igyekezett párt találni magának

a keringőhöz. Ezek a fiatalemberek már döntöttek, és nem akartaklemaradni a lehetőségről, hogy felkérjék Judith-t a következő táncra. – Fel kéne tenned a kérdést, hogy a lányodat miért nem érdekli

egyik fiatal lord sem – figyelmeztette Roslynn a férjét.– Már tudom. Jackkel kötöttek egy megállapodást, hogy az idén nem

fognak férjhez menni. Hála az égnek!



– Nem ez az oka, és szerintem ezt te is tudod. Valaki mást szeret.Csak én még nem találkoztam vele.

– Az csak egy gyerekes vonzalom volt, és csírájában el lett fojtva.

Már túl van rajta.– Én másképpen tudom. És itt az ideje, hogy találkozzak Mr.Tremayne-nel.

– Örömmel közölhetem, hogy eltűnt, és boldog vagyok, hogymegszabadultunk tőle.

– Valóban? – Roslynn szigorú pillantást vetett a férjére. – Boldogvagy? Amikor a lányod boldogtalan?

A férfi felhorkantott.

– Nézz rá, Ros! Nevet. Úgy néz ki, mint aki még mindig a gazfickómiatt búslakodik?

– Jól leplezi az érzéseit, de nekem bevallott mindent. Haddkérdezzek valamit. Képes lennél a boldogsága útjába állni? – Mivela férje nem válaszolt, az asszony folytatta: – Elő kell kerítened,a lányod kedvéért.

A férfi felnevetett.

– Nem fogom. Azt is megmondom, miért. Az a férfi nem akarja őt.Ha akarná, akkor itt lenne, és megkérné a kezét, mielőtt valakimegelőzi. De nincs itt. Érted már?

– Mert nyilvánvaló, hogy nem kedveled, és ezt ő is tudja. Anthony tiltakozva rázta a fejét.– Az a fickó nem fél tőlem, Ros. Ez az egyetlen dolog, amit kedvelek

benne.

– Ez is valami. – Az asszony elmosolyodott.A férfi elhúzta a száját.– Egyetlen jó tulajdonság még nem teszi elfogadhatóvá, hogy

a vejem legyen.



– Neked egyetlen férfi sem lesz elég jó a lányunknak. Nem lep meg,hogy ilyen nehezen viseled ezt a helyzetet. De most Judyra kellgondolnod, nem magadra. Tudtad, hogy egyszer eljön ez a nap.

– De még nem jött el. Még egyszer mondom, hogy az a férfi nemakarja Judyt, és a lányunknak egyszerűen el kell… – Az nem ő? – kérdezte hirtelen Roslynn, és a bejárat felé intett, ahol

egy jóképű, világosszőke hajú férfi bukkant fel. Anthony felszisszent.– Azt a keserves mindenit!– Nos, tényleg igazad volt, amikor azt mondtad, hogy nem fél tőled

– gúnyolódott Roslynn.



Judith azonnal észrevette Nathant, mihelyt belépett a bálterembe,

mert egész idő alatt arrafelé tekintgetett, hátha megpillantja. Ésamikor tényleg megjelent, egy pillanatig mégsem tudta elhinni, hogyott van. Tökéletes szabású elegáns fekete felöltőben volt, szőke hajáthátrakötötte, az alkalomhoz illően, és úgy tűnt, mintha ő isa báltermek világába tartozna. Nos, miért is ne? Minden joga megvanahhoz, hogy itt legyen, de hogy szerzett meghívót? Pedig bizonyárameghívóval jött, ha beengedték az ajtón.

Mit számít az, hogy intézte el? Az a lényeg, hogy most itt van! Judithszíve máris hevesebben vert az izgalomtól. Tehát végre észhez tért, éseljött, hogy megkeresse. De ilyen nyíltan? Amikor az otthonában ismeglátogathatta volna? Beengedték volna. Amióta hazajöttek,mindennap a lelkére kötötte a lakájnak, hogy számítson az érkezésére,aztán szörnyen csalódottnak érezte magát, amikor nem jött el.

A pillantásuk találkozott a helyiség két végében, de Judith nemtudta sokáig tartani a szemkontaktust, mert még mindig Hadley-veltáncolt. De mihelyt vége lett a zenének, visszasietett az anyjához, hogyelérhető legyen Nathan számára, ha meg akarja közelíteni. Az apjanem volt a közelben. Hála az égnek! De aztán észrevette Anthonyta terem szélén. James mellé állt, hogy egyesítsék az erőiket. Nemriaszthatják el Nathant! Ma este nem. Aznap este minden varázslatoslesz, a szezon legnagyobb eseménye, sőt, az egész életelegcsodálatosabb élménye. Nathan majd azzá teszi.

Roslynn nem volt egyedül. A két lovag várt rá, akikkel Judith mégnem táncolt, és másik kettő is csatlakozott hozzájuk. Az egyiketismerte, a másikat nem. Hárman is felkérték a következő táncra, demindegyiket visszautasította. Mégsem voltak hajlandóak távozni!



– Megpróbáltam rábeszélni őket, hogy válasszanak maguknakmásik partnert, amíg várnak rád, de azt hiszem, gyökeret eresztetta lábuk – súgta oda Roslynn a lányának.

Judith máskor ezt hízelgőnek tartotta volna, de most inkábbbosszantotta. Nathan vajon közelebb jön, amikor ennyi lelkes udvarlóverseng a kegyeiért? Nem is látta, hova ment.

De Roslynnak támadt egy jó ötlete.– Nem vagy szomjas? – kérdezte a lányát. – Lady Spencer sokféle

frissítőt készített, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőitalt.

– Láttad? – kérdezte Judith az anyját.

– Az apád megerősítette, hogy Mr. Tremayne itt van. Igen. – Roslynnmosolyogva hozzátette: – Tartom a frontot, és kimentelek.

Judith hálás mosolyt villantott az anyjára, és elindult a helyiségmásik végébe. De alig tett meg néhány métert, amikor észrevette, hogyNathan táncol valakivel. Megtorpant, és rádöbbent, hogy talán nem ismiatta jött ide. Csak be akar illeszkedni az előkelő társaságba, hogykapcsolatokat szerezzen, mire az unokahúgai eladósorba kerülnek?

Esetleg arra számít, hogy Anthony békén fogja hagyni, ha egyelőremásnak szenteli a figyelmét? Vagy ami a legrosszabb: így akarjaa tudtára adni, hogy végzett vele, és már nem érdekli? Akárhogy isvan, Judith-nak egyáltalán nem tetszett a módszere.

Visszatért az udvarlóihoz, és az ismeretlen felé fordult.– Még nem találkoztunk. Megismerkedhetnénk egy tánc közben?A fiatalember nem utasította vissza, bár nem kérte fel táncolni,

amikor lehetősége lett volna rá. – Robert Mactear vagyok – mutatkozott be, miután keringőznikezdtek. – Csak tiszteletemet akartam tenni az édesanyádnál. Nagyon jó barátja az én anyámnak. – A lány csak a nevet hallotta, amiismerősnek hangzott, de a tekintete és a figyelme máshol járt. Nathanalig néhány méterre suhant el mellette. Egy csinos lánnyal táncolt,



akinek be nem állt a szája, a férfi pedig élénk figyelemmel hallgattaa locsogását. – Több meghívót is küldött nekem, még a szezon kezdeteelőtt. Azt hiszem, nagy reményeket fűzött hozzánk.

Judith csodálkozva nézett a fiatalemberre.– Hozzánk?Az anyja keresett neki egy újabb skótot, miután Lord Cullent

elhalászta előle egy másik elsőbálozó? Ez bizonyára akkor történt,amikor még Amerikában volt, és még nem hallott Nathanről.

– Igen – bólintott a férfi. – Londonba kellett jönnöm, üzleti ügyben,és gondoltam, tudatom az édesanyáddal, hogy már foglalt vagyok.Illetve az leszek, mihelyt a kiszemeltem igent mond.

Judith legszívesebben felnevetett volna. Roslynnak nem jön összea házasságszerzés! De inkább felsóhajtott.

– Én is foglalt lennék – közölte a fiúval. – De a választottam nemnagyon törődik velem ma este.

– Mi lenne, ha nevetnél, és úgy tennél, mintha flörtölnél velem?Csak hogy egy kicsit bosszantsd. Tapasztalatból tudom, hogy azbeválik.

A lány tényleg felnevetett.– Nagyon kedves fiú vagy, Robert.Nem sokkal később Jack megtalálta Judith-t.– Mi az ördögöt keres ő itt? – kérdezte.– Feltűnést kelt – kesergett Judith. – A hölgyek nem tudják levenni

róla a szemüket, ha nem vetted volna észre. Jack Judith-ra nézett.

– Te mindenesetre észrevetted. Miért nem mondod el neki, mitérzel?– Mert azt nem illik. Jack összevonta a szemöldökét.– Most viccelsz? Nálunk ez így illik, és kész.



Judith bánta, hogy nem olyan merész, mint Jack. Bárcsak az lenne!Többször is odament a frissítős asztalokhoz, hátha össze tudja szednia bátorságát, de nem sikerült. Arra viszont felbátorodott, hogy

feltűnően flörtöljön az udvarlóival, Robert javaslatát követve, de azsem segített rajta. Nathan nem vette észre, mert el volt foglalva azzal,hogy rajta kívül mindegyik elsőbálozóval táncoljon. Most mi lesz?A sírba akarja vinni a haragját?

De amikor Judith meglátta a kijárat felé menni, átfutotta helyiségen, hogy megállítsa.

– Elmész? Tényleg? Anélkül, hogy egy árva szót szólnál hozzám?A férfi megfordult.

– Igen. Ez a te világod, kedvesem, nem az enyém. Judith nem tudta, mit mondjon, de már megint érezte a furcsa

szorítást a mellkasában, ahogy a szívét szorongatta a fájdalom. A férfimintha azt várta volna, hogy mondjon valamit, de Judith nem tudottmegszólalni, csak nézte a jóképű arcát, amit már majdnem egyhónapja nem látott. A szeme alatt volt egy halvány zúzódás. Aliglátszott, de ő észrevette. Nathan szigorúan összeszorította a száját,

megfeszítette állkapcsát, és a szeme szinte lángolt. Vajon szenvedélyvagy gyűlölet árad belőle? Judith nem tudta megállapítani.

– Mi az a zúzódás? – Csak ennyit tudott kinyögni.– Végre elintéztem egy befejezetlen ügyet.– És nincs más befejezetlen… Judith elharapta a kérdést. A férfi sarkon fordult, és kisétált

a bálteremből! Istenem, miért flörtölt olyan hevesen a többi

fiatalemberrel? Ezért adta fel? Judith nagy nehezen végigcsinálta az estét. A sok pezsgő segített.Talán egy kicsit túl sokat is ivott, mert be volt csípve, amikor lefeküdt,és nem is emlékezett az útra hazafelé.



De legalább azonnal elaludt. Biztos volt abban, hogy még pityókás,amikor meghallotta Nathan hangját, megérezte a kezét az arcán, és azérintése begyógyított minden sebet.

Judith egy szempillantás alatt éber lett.– Hogy jöttél be?– Az ablakodon át. – A férfi még mindig simogatta az arcát. Akárcsak

a kismacskájuk, Judith is élvezettel tartotta oda magáta simogatásnak, sőt még kicsit félre is hajtotta a fejét. – Nem ez az elsőalkalom, hogy álldogáltam alatta.

Judith meglepődött. – Honnan tudtad, melyik az én ablakom?

– A hét elején megállítottam az egyik konyhalányt a hátsó ajtónál,és azt mondtam neki, hogy kavicsokat szeretnék dobálni az ablakodra.Szívesen megmutatta nekem. Azt hitte, az egyik udvarlód vagyok, ésszerenáddal foglak szórakoztatni.

Judith elképzelte, ahogy Nathan az ablaka alatt énekel, és kuncognikezdett.

– Nem tettél volna ilyet.

A szobába besütött a hold, és Judith látta, hogy a férfi elmosolyodik.– Nem.– Bejöhettél volna a bejárati ajtón is.– Az apádat ismerve, ezt nem tartottam jó ötletnek. De ma este

tényleg feldobáltam néhány kavicsot, olyan sokat, hogy attól féltem,betörik az üveg. Csak nem hallottad.

Átkozott pezsgő… De Judith most már örült, hogy nem ébredt fel

a zajra. Annak is örült, hogy a férfi megtalálta a kertben az almafánaktámasztott létrát. De miért? Amit a bálon mondott, arra utalt, hogysosem fogja látni. Legalábbis nem így.

– Mit csinálsz itt? – kérdezte elhaló hangon.– Ne mondd, hogy nem vártál.– Nem.



– A szíved mélyén igen.A lány nem tiltakozott. A férfi aznap este a bálon olyasmit

feltételezett róla, ami nem volt igaz. Ő meg elkeseredett a közönye

láttán, és azt hitte, hogy még mindig haragszik. Mindkettenfélreértették egymást? Pedig a tettek minden szónál hangosabbanbeszélnek. Mint például most.

De a lánynak eszébe jutott, milyen fájdalmat okozott neki, hogyNathan szó nélkül távozni akart.

– Beszélnünk kellett volna a bálon. Annál a néhány szónál többet,mint amit váltottunk.

– Azt hittem, beszélünk majd. Sőt, azt reméltem, hogy táncolunk is.

De amikor odaértem, teljesen elkápráztatott a szépséged, és rájöttem,milyen tökéletesen illik hozzád az a fényűző környezet. És attól féltem,hogy megcsókollak, mindenki szeme láttára, ha…

Judith hirtelen felült, és megcsókolta Nathant, belé fojtva a szót. Eztakarta az első pillanattól kezdve, amikor meghallotta a hangját. Tehátmiatta jött el a bálba! És miatta jött most ide. Nem kellett többethallania. Megint érezni akarta az izgalmat és a gyönyört, amit csak

Nathan tud felébreszteni benne. Erre vágyott, ezért sírt. Miatta. Megkéne büntetnie, de nem most, amikor végre elárulta neki az érzéseit,a karjában tartja, magához öleli, és mohón csókolja.

Amikor a férfi az ágyra fektette, Judith legszívesebben felkiáltottvolna örömében.

– Adj egy percet, kedvesem. Nem akarok fájdalmat okozni neked, deel sem tudod képzelni, mennyire vágyom rád – zihálta a férfi.

Judith megértette, mert ő is ugyanezt mondhatta volna. Nem akartegyetlen pillanatot sem késlekedni.– Vegyél egy mély, megnyugtató lélegzetet, ha muszáj. De gyorsan!

– förmedt rá, már-már követelőzve. A férfi remegő hangon felnevetett. – Ez bevált! Az aranyos humorod.



Judith-nak nem volt ideje megmondani neki, hogy nem tréfált, merta férfi felállt, kibújt a kabátjából, és levette a sálját meg az ingét. Judithfélrerúgta a takarót, hogy odatérdelhessen az ágy szélére, a férfi elé.

Végre közel van hozzá! Megsimogatta a csupasz mellkasát, és azérintés minden érzékét felcsigázta. Olyan tökéletes teste van, arányos,hatalmas, izmos, kemény. Ha ránézett, elemi erővel törtek fel belőle azösztönök, amelyeket igazából nem is értett. A férfi a fény, ő pediga lepke, ami nem tud ellenállni a vonzerejének. Hogyan tudna, amikoraz egész teste lángol a vágytól?

A férfi gyorsan levetkőzött, de Judith nagyon türelmetlen volt, ésmiközben segített neki, megkarmolta a férfi mellbimbóját. Nathan

felnyögött. A lány megriadt, mert nem tudta, hogy fájdalmat vagygyönyört okozott neki. Gyorsan ledobta a hálóingét, és a sajátmellbimbóját is megkarmolta egy kicsit, hogy megtudja, mit érzetta férfi. Istenem…

– Istenem! – mondta ki hangosan a férfi, és az ágyra döntöttea lányt.

Együtt gurultak a matracon, és Judith boldogan felnevetett. Nathan

ránehezedett, és lenézett rá. Judith ragyogó mosollyal fürkészte azarcát. A férfi szemében ott volt minden, amit tudni szeretett volna.Szenvedély, szeretet, törődés. Tehát szereti őt! Jó lett volna, ha ezt kiis mondja, de Judith egyelőre beérte azzal, hogy látja. A férfi ajkagyengéden érintette meg, és először az arcát, a vállát, majd a nyakátcsókolta meg. Minden érintésében ott volt a szerelme. Gyengéden ésóvatosan hatolt az ölébe, látszott rajta, mennyire fontos neki, hogy ne

okozzon fájdalmat. Olyanok voltak, mint az egész két elveszettdarabja, amelyek végre egymásra találnak, és tökéletesen összeillenek.A beteljesülést először Judith érte el, méghozzá nagyon gyorsan.

Remélte, hogy ez nem mindig lesz így, mert szerette volna hosszabbanélvezni az együttlétet. Majd később rábeszéli Nathant, hogy megint



szeretkezzen vele. Ám a sok pezsgő annyira elálmosította, hogyelaludt, mielőtt ezt végiggondolhatta volna.

– Feleségül szeretnélek venni… Ha a családod nélkül nem lehetsz az

enyém. – Nathan ezt csak tréfából tette hozzá, de a lány nem válaszolt.– Judy?Nathan felsóhajtott, amikor rájött, hogy a lány alszik. Vagy csak úgy

tesz? Az is egy válasz. Nem! Elég a kételyekből, mert Judith-szalkapcsolatban már túl sokat bizalmatlankodott. Felöltözött,megcsókolta a lány homlokát, és hangtalanul távozott, ugyanúgy,ahogy jött. Most Judith-on van a sor. Ha akarja őt az életében, akkortudja, hol találhatja meg.



Judith mosolyogva ébredt, pedig nagyon hasogatott a feje. A fejfájás

később elmúlt, de a mosoly megmaradt. Varázslatos éjszaka volt, csaknem a bálon. Szeretett volna minden részletre emlékezni, de így isrepesett az örömtől, ha eszébe jutott. Talán óvatosabbnak kéne lennie,mert így érezte magát az első szeretkezésük után is, aztán… Nem. Ezmost más volt. Most biztos abban, hogy Nathan szereti.

A délelőtt közepén beállított Jacqueline, mert nem akarta otthonfogadni a látogatóit. Judith nem lepődött meg ezen. Jacknek nem volt

türelme betartani a szezon összes íratlan szabályát. De így sem tudottmegszabadulni az udvarlóitól. Az ifjú lordok megtudták, hova ment, éskövették őt Judith házához, ezért a Park Lane-i szalon meglehetősenzsúfolt lett aznap. Időbe telt, mire Jack félre tudta vonni Judith-t egykis beszélgetésre.

– Elég vidámnak tűnsz ma – jegyezte meg. – Tényleg csodás volta tegnapi bál, nem?

– Nem. Viszont az éjszaka igen.– Azt hittem, dühösen mentél haza. Judith erre nem válaszolt, csak izgatottan elmosolyodott.– Meghoztam a döntésemet. Igazad volt. Már régen meg kellett

volna mondanom Nathannek, hogy mit érzek iránta. Meg is fogom,mihelyt újra látom.

– Tegnap este alig szólt hozzád. Tényleg azt hiszed, hogy látoda jövőben?

– Igen. Méghozzá azért, mert elég jó benyomást keltett az előkelőtársaságban. Ma reggel biztosan mindenki róla beszél.

Jack hátranézett a válla fölött, és a szalonban nyüzsgő lordok feléintett az állával.

– Ők mindenesetre róla beszélnek.



– Tehát ezentúl minden háziasszony fel akarja vennia vendéglistára.

– Lehet. De senki sem tudja majd, hogy hova küldje a meghívót!

– De én tudom! – ragyogott fel Judith arca. – És majd gondoskodomarról, hogy ők is megtudják. – Meg akarod szegni a megállapodásunkat? Nem úgy volt, hogy még

várunk? – kérdezte Jack elszontyolodva. Judith átölelte a barátnőjét. – Nem tehetek róla. Te is ezt fogod tenni, ha így érzel. Ez

a legcsodálatosabb dolog a világon, Jack. Nincs ennél csodálatosabb.– De ha megint fájdalmat okoz neked, akkor velem gyűlik meg

a baja. Judith felnevetett.– Meg velem!Délután minden tennivalóját lemondta. Szüksége volt egy kis időre,

mert végignézte az összes meghívóját, és mindegyik háziasszonynakküldött egy rövid levelet. Megadta Nathan nevét, Derek címén, ésa kuzinjának is írt, hogy vigye át a meghívókat a romos házba. A levél

végére odabiggyesztett egy utóiratot: „Nemsokára helyre lesz hozva!” Persze az is lehet, hogy Nathan nem megy azonnal Hampshire-be.

Lehet, hogy a városban száll meg valahol, amíg bevallja az érzelmeitiránta. Akkor majd szerez magának saját meghívót, ahogy előző este ismegoldotta. Judith mindenképpen arra számított, hogy nemsokáratalálkozik vele. Abban viszont biztos volt, hogy nem fogjameglátogatni a Park Lane-en. Egyértelműen a tudomására hozta, hogy

nem akar találkozni a családjával. De az ablakon át megint bejöhet… A hét vége felé kezdett elbizonytalanodni. Mégsem keseredett el,hanem inkább még elszántabb lett. Elárulta Jacknek, mire készül, ésa barátnője ajánlkozott, hogy vele tart. Ezért aznap reggelmegkeresték a szüleiket az étkezőhelyiségben. Éppen időben érkeztek,



mert Anthony már felállt, hogy távozzon. Szokás szerint el akartmenekülni a házból, mielőtt a látogatók megérkeznek.

– Ülj le, kérlek – szólt oda Judith az apjának. – És ne aggódj, mert

a ház mától megint olyan lesz, mint régen. Megszűnt az ostromállapot. – Eltelt néhány hónap, és én nem vettem észre? – kérdezte Anthonyfanyar humorral, és visszaült a helyére.

Judith máskor jót nevetett volna az apja savanyú ábrázatán, de mostzavarba jött, mert elsiette a dolgot.

– Nem, de mostantól lemondtam minden látogatót, kivéve persze…de ő nem jön, mert tudjuk, hogy… Nos… – Judith abbahagytaa dadogást, és határozottan kijelentette: – Lemondtam az összes

meghívást is. Számomra a szezonnak hivatalosan vége.Roslynn döbbenten nézett rá.– Judy! Hiszen csak most kezdődött! – De nincs értelme, anya. Mert már tudom, kihez akarok

hozzámenni feleségül. Judith az apjára nézett, miközben ezt mondta. Anthony nem

kérdezte meg, kiről van szó.

– Gondolom, nem akarja először az engedélyemet kérni – állapítottameg keserű arccal.

– Miért kockáztatna meg egy visszautasítást?– És téged már megkért?– Nem. De meg fog kérni, mihelyt elmegyek Hampshire-be. Elviszel,

apa?A férfi nem válaszolt, hanem Jackre nézett.

– Te vagy a felelős ezért a merészségért? Jack szemtelenül Anthonyra vigyorgott.– Nem. Én csak azért vagyok itt, mert nem akartam kihagyni ezt

a jelenetet.Anthony felhorkantott.– Csibész.



Nem tűnt mérgesnek, pedig könnyű volt megállapítani, ha méregbegurul. Judith mégis visszatartotta egy pillanatra a lélegzetét, amikoraz apja felállt, odajött hozzá, és a vállára tette a kezét.

– Tényleg őt akarod, kicsim? – Mindennél jobban!– Az elég sok. Mivel már elég fejmosást kaptam ebben az ügyben, azt

hiszem, legjobb, ha most előhozatom a kocsit. Judith felkiáltott az örömtől, és az apja nyakába ugrott, de a férfi

még nem fejezte be.– Ha visszautasít, tudni akarom, miért.Legalább nem mondta azt, hogy megöli. Egy akadályon túl van, de

a nagyobb akadály még hátravan…



A romos épület távolról úgy nézett ki, mint régen. Kivéve

a vadonatúj tetőt, amin agyagcserepek sorakoztak. De ahogy Judithközelebb ért, látta, hogy sok ablakot is kicseréltek már, sőt talánmindegyiket. Tehát Nathan nagyon elfoglalt volt ezen a héten. Mégarra sem ért rá, hogy kinyissa a meghívókat tartalmazó borítékokat,amelyeket továbbított neki? Vagy szándékosan nem vett róluktudomást?

A bejárati ajtó tárva-nyitva állt. És az új ablakok is. Amikor Judith

belépett, kellemes huzat fogadta. A bejárati csarnok és a szalon nemsokat változott, de legalább a pókhálók eltűntek, és a lépcsőn újdeszkák ragyogtak. Nathan éppen most szögelte a helyére az utolsót.

Az ingét feltűrte, a derekán egy szerszámöv lógott. És vadonatúj bőrlovaglócsizma van a lábán? Nem kéne ilyen előkelő lábbelibendolgoznia. De biztos olyan kényelmesnek találja, hogy nem tudellenállni a csábításnak. Biztosan vásárolt néhány holmit, amígLondonban járt. Vagy idehozatta a teljes ruhatárát, amit Angliábanhagyott, mielőtt elutazott.

Judith egész úton tele volt elszántsággal. Most miért lett olyanideges, amikor végre ideért? Nem volt sok ideje. Az apja csak egy rövidlátogatást engedélyezett neki Nathannél, és figyelmeztette, hogy hasokáig marad, akkor utánajön, és megnézi, mit csinál. Tényleg azthiszi, hogy szerelmeskednének egy roskadozó, régi épületben? Mivelannak idején nagy szoknyavadász volt, bizonyára pontosan erre

gondolt. Judith óvatosan lépett be a házba, mert a férfi kicserélt már néhány

elkorhadt padlódeszkát, de nem mindegyiket.– Itt vannak az unokahúgaid is? Nagyon szeretnék találkozni velük.



A férfi hátranézett, kiegyenesedett, és lejött a lépcsőn. Közben nemvette le róla a tekintetét.

– Peggyvel és Alffal maradnak, James nagybátyád gondnokainál,

amíg a ház alkalmas lesz arra, hogy itt lakjanak.– Amíg kész nem lesz?– Nem. Csak amíg nem jelent veszélyt a kíváncsi gyerekek számára.

Nem tart már sokáig. A padlás és a földszint lett legjobban kitéve azidőjárás viszontagságainak, de az emeleten nincs szükség olyan sokmunkára. A lányok szobájával már végeztem is.

Judith meglepődött. – És be is van bútorozva?

– Nem. Még ki kell festenem, tapétáznom, és kitalálni, mivelburkoljam a padlót.

– Nem gondolod, hogy ők is szívesen részt vennének ebben?Örömmel néznék, ahogy alakul a szobájuk meg a ház. Addiga kuzinomnál lakhatnának a szomszédban. Egy egész sereg szolgavigyázna rájuk, beleértve Cheryl kuzinom idős dajkáját. És Derekszakácsa fantasztikus desszerteket készít. A lányok el lennének

ragadtatva.A férfi összeráncolta a szemöldökét.– Attól tartok, túlságosan is. Nem akarom, hogy hozzászokjanak egy

olyan fényűző kastélyhoz, mert aztán csalódottak lesznek, hahazahozom őket.

Judith tudta, hogy Nathan unokahúgai imádnák a régi udvarházat,miután ő berendezte és kidekorálta, de ezt még nem merte kimondani.

Így is felbosszantotta a férfit a javaslatával, aki most levette rólaa tekintetét, és észrevette a karjában a kiscicát. Judith azért hoztamagával, hogy legyen ürügye a látogatásra. Ha nem úgy alakul, ahogytervezte.



– Nem gondoltam, hogy látom még egyszer. – A férfi önkéntelenülelmosolyodott, amikor a fehér szőrpamacsra nézett. – Azt hittem, mártaláltál gazdát a kisasszonynak.

– Vigyázz, mit beszélsz! Silver nagyon sértődékeny. Az anyámkitalálta, hogy fiú.A férfi Judith-ra emelte a tekintetét.– Miért hoztad ide?– Tudom, hogy csak azért mondtál le róla, mert nem tudtad hova

tenni, amíg elintézed az ügyeidet Amerikában. Arra gondoltam, hogyközösen nevelhetnénk Silvert, mivel úgy tűnik, egyelőre Angliábanmaradsz.

– Közösen?– Majd… kitalálunk valamit. – A lány elfordította a tekintetét. Judith olyan ideges volt, hogy legszívesebben elszaladt volna.

A találkozó tényleg nem úgy alakult, ahogy elképzelte. Miért nincsmár a férfi karjában? Vagy Nathan is ugyanolyan ideges, mint ő?

Letette Silvert a padlóra. A cica nem ment el. Leült mellettük, ésnyaldosni kezdte a mancsát. Nathan nem emelte fel, hanem követte

a lányt, aki bement abba a helyiségbe, ahol először találkoztak, amikorkísértetnek nézte. És ahol később megcsókolta. Nathan sosem árulta elneki, hogy csempész volt, Judith mégis biztos volt abban, hogy régenezt a mesterséget űzte. Nagyon remélte, hogy már leszámolt azéletének azzal a fejezetével.

A helyiség olyan volt, mint régen. Takarók lógtak az ablakon, ésa sarokban egy ágy állt. De az ágynemű tisztának tűnt. Nathan

egyelőre jobban szereti ezt a régi dolgozószobát, mint a romos nagyhálószobát az emeleten.– Mutasd meg a titkos szobát. Judith nem volt biztos abban, hogy a férfi megmutatja, de Nathan

elment mellette, és a falhoz lépett. A tapéta széleit fából készültdíszlécek rejtették el, és az egyik mögött egy kapcsoló lapult.



– Régebben ez egy könyvespolc mögött volt – magyarázta a férfi,amikor a falon kinyílt egy kis ajtó. – Üres volt, a könyveketvalószínűleg ellopták belőle, és nem tartottam értékesnek, ezért már

régen eltüzeltem. Aztán észrevettem a kapcsolót, amikor egy nap ittvoltam, és ököllel át akartam ütni a falat. Judith elmosolyodott. Ez bizonyára akkor történt, amikor nagyon

dühös volt az örökölt házára. Közelebb lépett, és bekukucskálta szobába. A nagyméretű helyiség mennyezetig tele volt rámolvadeszkákkal, lécekkel és egyéb építkezési anyagokkal. És középen egynyitott karton konyak állt, amiből hiányzott egy üveg.

– Aha! – kiáltott fel Judith.

Nathan elnevette magát mögötte.– Amikor a Gyöngy az enyém lett, a legénység elvárta, hogy az apám

nyomdokaiba lépjek. Csak a csempészéshez értettem. A kereskedéssokkal bonyolultabb. Nem tudtam, hol találhatok piacot, hogyan kellhaszonnal túladni az árun, és nem veszteséggel. Fogalmam sem volt,hogyan kell szerződést kötni a rakományra. Most már mindent tudok,hála az Anderson fivéreknek.

Judith megpördült, és Nathanre nézett.– Tehát kereskedelmi hajózással fogsz foglalkozni?A férfi megrázta a fejét.– Arra gondoltam, hogy felveszek egy kapitányt, és a Gyöngy

a Skylark-flotta egyik hajója lesz. Ez egyébként Boyd javaslata volt. Őkmár ismerik az összes piacot, és megvannak a szükséges kapcsolataik.

– És szép hasznot húzol ebből, miközben… gazdálkodsz.

A férfi megint felnevetett.– Nem. Azt hiszem, megfogadom a tanácsodat, és építek néhányházat, amelyeket kiadok. Persze csak miután befejeztem a sajátházamat.

Ilyen lényegtelen dolgokról beszélgetnek, amikor ő…



– Nincs sok időm. – Judith visszasietett az előtérbe, és megnézte,hogy az apja nem érkezett-e még meg.

A férfi követte, és a vállára tette a kezét, hogy megállítsa.

– Két hetet adtam neked.– Két hetet? Mire?– Mielőtt visszatérek Londonba a válaszodért. De nem nagyon

szeretek ablakokon bemászni, ezért örülök, hogy csak egy hetet kellettvárnom a válaszodra. De ha nem hallottad a kérdésemet, akkorszeretném megismételni.

– Biztosan válaszoltam volna, ha hallom – súgta a lány, és a szíveszárnyalni kezdett az örömtől. – Mikor… Mikor kellett volna

hallanom?– Múlt héten. És örülök, hogy nem tudod, miről beszélek. Judith meglepett pillantást vetett a férfira.– Tessék?– Elrontottam, kedvesem. Olyan dühös lettél volna, hogy biztosan

nem mondasz igent.Úgy tűnik, a férfi nem arról beszél, amire ő gondol. Nem örült volna

a kérdésének? Judith nem akart megint megharagudni rá. Lehet, hogymegint félreértik egymást?

– Mi lenne, ha más szavakkal mondanád el? – javasolta.A férfi elmosolyodott, és átölelte.– Le kéne térdelnem hozzá, de nem akarom, hogy beszakadjon

alattam egy padlódeszka. Ezért csak… – Igen! – kiáltott fel Judith örömtől sugárzó arccal, és a férfi nyakába

ugrott.Nathan nevetve hátrahajolt, és lenézett rá.– Ilyenkor illik megvárni a kérdést.– Akkor hadd halljam! De a válaszom igen lesz. – Judith

elmosolyodott.– Tehát kitaláltad, hogy szeretlek?



Judith mosolya még ragyogóbb lett.– Jó hallani, de gyanítottam.– Igen? És azt is, hogy feleségül akarlak venni?

– Abban nem voltam annyira biztos… Mostanáig. – Pedig így van, kedvesem – súgta a férfi gyengéd hangon. – Fájdalmas volt haragban lenni veled, és el sem tudod képzelni,mennyire bánom. De még nagyobb kínszenvedés távol lenni tőled, errenagyon hamar rájöttem.

– Én sem érzem egésznek magam nélküled. Már olyan régenszeretlek! – Judith boldogan felkacagott. – Már akkor is, amikor mégkísértetnek hittelek.

– Én sosem voltam… Mindegy. Most inkább mondd meg, hogy mikortudunk összeházasodni. Én már legszívesebben ma elvennélek.

– Az anyám akarja majd megszervezni az esküvőt. Ezt nemtagadhatjuk meg tőle.

– Ha ragaszkodsz hozzá.– És azt hiszem, hivatalosan is meg kéne kérned… A férfi két kézzel megfogta Judith arcát, és gyengéden megcsókolta

az ajkát.– Hozzám jössz feleségül, Judith Malory?– Arra gondoltam, hogy az apámtól… Nathan felnyögött, és Judith homlokára hajtotta a fejét.– Bármit megteszek érted, de te is tudod, hogy inkább agyonlövetem

magam, mint hogy engedélyt kérjek… – Akkor jó, hogy én már megadtam – szólalt meg Anthony a nyitott

ajtóban állva.Nathan gyorsan hátralépett, és a lordra nézett.– Mióta állsz itt, Sir Anthony?Anthony az ajtófélfának támaszkodott, és fanyar mosolyra húzta

a száját.



– Elég régen – felelte, de aztán kiegyenesedett. – Csak hogy tudd,Tremayne. Az volt az egyetlen bajom veled, hogy a kislányom belédszeretett. Nem álltam még készen arra, hogy ezt elfogadjam, és még

túl korainak tartottam. De a feleségem nem győzi a fejembe verni,hogy nem szabhatjuk meg a szerelem idejét, mert csak úgymegtörténik. Úgyhogy fogadjátok az atyai áldásomat. – Anthonyfelemelte az ujját. – De ha még egyszer bánatot okozol neki, vagymegríkatod, akkor megöllek. Jobb, ha ezt most tisztázzuk.

Judith elmosolyodott.– Most menj el, apa, mert csókolózni akartunk.– Nem igaz – nyugtatta meg Nathan Anthonyt.

Judith megragadta Nathan ingét.– De igen! Judith bele is fogott, és hamar megfeledkezett arról, hogy

nézőközönségük van, annyira elmerült a csókban. De azért mégsemtudta teljesen elengedni magát, amikor az apja a szobában van. Ezértnéhány pillanat múlva abbahagyta a csókot, és az arcát Nathanarcához szorította.

– Elment? – kérdezte Nathan súgva. Judith felkacagott, és hátranézett a válla fölött.– Igen. De hozzá kell szoknod a jelenlétéhez. Talán még össze is

barátkoztok.– Ezt nem tudom elképzelni. Legfeljebb akkor, ha nem látogat meg

minket túl gyakran.– Pedig valószínűleg sokszor beállít majd, legalábbis az elején.

A saját szemével akarja látni, hogy boldog vagyok-e veled. Nem elégneki, ha hallja tőlem. De aztán megnyugszik, ne félj. – De ugye nem ebben a házban fog megszállni, amikor idelátogat?– Valószínűleg igen.– Akkor nem hozom rendbe a vendégszobát.

Documents

Johanna Lindsey - Malory Család 11 - Viharos Meggyőzés