12
Karácsonyi gondolatok Kedves Nógrádiak! Karácsony közeledtével a vallá- sos ember Jézus születésére vára- kozik. Karácsonykor a remény, az újjá- születés, az örömet hozó fény érke- zik meg világunkba. Jó lenne, ha a karácsonyfa alá nem csak az ajándékokat helyez- nénk el, hanem szívünk szétáradó szeretetét is! A szeretettel megte- remtődik az egymás iránti türelem, tisztelet, a másik megértésének szándéka, segítésének készsége is. A szeretet az egyetlen kincs, amely növekszik, ha pazaroljuk. Karácsonykor nyissuk meg szí- vünket az örömre, a mások iránti szeretetre. Kedves szóval, mosoly- lyal és a közelgő új esztendőre szóló jókívánságokkal közeledjünk egymáshoz. Kívánom mindannyiuknak, hogy a szeretet és a vele együtt járó békesség tegye széppé az ünnepün- ket. Kívánom, hogy ez az ünnepi idő – akár egyedül, akár szeretteik körében töltik a karácsonyt – segít- se Önöket igazi kikapcsolódáshoz, testi, szellemi és lelki megújulás- hoz, feltöltődéshez, hogy az új esztendőt új szívvel, és újult erővel kezdhessük. Szórágy Gyuláné polgármester Szentmisék rendje 2018. december 23. Advent IV. vasárnap 8 óra 2018. december 24. Éjféli mise 24 óra 2018. december 25. Ünnepi szentmise 8 óra 2018. december 26. Ünnepi szentmise 8 óra 2018. december 29. Előesti szentmise 18 óra 2018. december 30. Ünnepi szentmise 8 óra 2018. december 31. Év végi hálaadó szentmise 18 óra 2019. január 1. Évkezdő szentmise 0 óra 2019. január 1. Ünnepi szentmise 8 óra Áldott, békés karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok a falu minden lakójának! Győry-Fáy Csaba plébános Az ÚR ezt mondta Salamon- nak: Kérj valamit, én meg- adom neked! Salamon ezt felelte: Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különb- séget téve a jó és a rossz között. (1Kir 3,5.9) Ilyenkor karácsony előtt előfor- dul, családban, barátok között, hogy megkérdezik, No és mit szeretnél karácsonyra?Zavarba No, és mit szeretnél karácsonyra?ejtő kérdés. Van, aki azt mondja, ha szeretsz, úgyis tudod, mi lenne jó.A kérdés mögött egy kis félénk- séget, vagy óvatosságot érzek. Nem akarok olyat adni, aminek nem örül az a másik.Még egy porfogót”, vagy valami szükség- telen dolgot. Sokak problémája például, hogy mit lehet adni egy apukának, vagy egy idős nagymamának. A zokni az jó ötlet, az mindig beválik... Azt gondolom, a karácsonyi és más ajándékozások szokásai mö- gött talán az a vágy áll, hogy sze- retnék örömet okozni. Ez szeretet. Szeretném, ha boldog lennél...Ez is szeretet. Egy kicsit leképező- dik az ajándékok szintjén ugyan. És nehéz kérdéseket kezdünk feszegetni: Mitől lehet boldog az a másik? Hogyan tehetném én boldoggá, hogyan járulhatnék hozzá? Szeretném, ha ezek a kérdések valóban foglalkoztatnának minket. Azt hiszem talán foglalkoztatnak is. Salamon Dávid király fia volt, tizenéves korában került trónra. Nagy megtiszteltetés, nagy felelős- ség. Egy áldozat bemutatása köz- ben szól hozzá az Úr: Kérj vala- mit és megadom neked!Gáláns ajánlat, hiszen nagyon más, ha ezt egy ember mondja és nagyon más, ha Isten, aki mindent megtehet. Bizonyára bennünket is lenyűgözne, ha Isten, a Mindenha- tó így szólna hozzánk és el mer- nénk hinni. És így szól. Zavarba ejtő kérdés. Mit kérjek? Isten valóban kíváncsi arra, hogy mitől lennék boldog és van hatal- ma megadni azt nekem. Mit kér- jek? Sok pénzt talán? Az tenne boldoggá? Egészséget? Ez talán alázatosabb. Szüleink régen azt válaszolták: Jó gyerekeket!Mit kérjek? Mi tenne boldoggá? Mire van valóban szükségem? Mire szomjazom? Talán jó, rendbe jött kapcsola- tokra, vagy békességre a szívem- ben, a lelkiismeret-furdalás felszá- molására, hogy nyugodtan hajthas- sam álomra a fejem, amikor annak van ideje; hogy boldogan oszthas- sam meg örömömet, bánatomat, az életemet a körülöttem élőkkel, mert nem kell félnem tőlük... és nem kell szégyenkeznem. Ha szeretsz, úgyis tudod?Úr Jézus tudja is, de ma mégis meg- kérdezi, csak, hogy tisztázd... Mi tenne boldoggá? Salamon, mint az Írás egyik hőse nagyon alázatosan bölcsessé- get, józan ítélőképességet kér azért, hogy a rábízott embereket jól vezethesse, helyesen ítélhessen, mások boldogulását munkálhassa, mert Ő akkor lesz boldog. Így van. És ebben az összefüggésben az a zokni is rendben van. Áldott karácsonyt kívánok min- den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész Az evangélikus gyülekezet ünnepi istentiszteleti rendje 2018. 12. 24. Szenteste 16.30 2018. 12. 25. Karácsony 1. napja 8.45 úrvacsorával 2018. 12. 26. Karácsony 2. napja 8.45 2018. 12. 31. Óév este 16.00 2019. 01. 01. Újév napja 8.45

Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Karácsonyi gondolatok Kedves Nógrádiak! Karácsony közeledtével a vallá-sos ember Jézus születésére vára-kozik. Karácsonykor a remény, az újjá-születés, az örömet hozó fény érke-zik meg világunkba. Jó lenne, ha a karácsonyfa alá nem csak az ajándékokat helyez-nénk el, hanem szívünk szétáradó szeretetét is! A szeretettel megte-remtődik az egymás iránti türelem, tisztelet, a másik megértésének szándéka, segítésének készsége is. A szeretet az egyetlen kincs, amely növekszik, ha pazaroljuk. Karácsonykor nyissuk meg szí-vünket az örömre, a mások iránti

szeretetre. Kedves szóval, mosoly-lyal és a közelgő új esztendőre szóló jókívánságokkal közeledjünk egymáshoz. Kívánom mindannyiuknak, hogy a szeretet és a vele együtt járó békesség tegye széppé az ünnepün-ket. Kívánom, hogy ez az ünnepi idő – akár egyedül, akár szeretteik körében töltik a karácsonyt – segít-se Önöket igazi kikapcsolódáshoz, testi, szellemi és lelki megújulás-hoz, feltöltődéshez, hogy az új esztendőt új szívvel, és újult erővel kezdhessük.

Szórágy Gyuláné polgármester

Szentmisék rendje

2018. december 23. Advent IV. vasárnap 8 óra

2018. december 24. Éjféli mise 24 óra

2018. december 25. Ünnepi szentmise 8 óra

2018. december 26. Ünnepi szentmise 8 óra

2018. december 29. Előesti szentmise 18 óra

2018. december 30. Ünnepi szentmise 8 óra

2018. december 31. Év végi hálaadó szentmise 18 óra

2019. január 1. Évkezdő szentmise 0 óra

2019. január 1. Ünnepi szentmise 8 óra

Áldott, békés karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok a falu minden lakójának!

Győry-Fáy Csaba plébános

Az ÚR ezt mondta Salamon-nak: Kérj valamit, én meg-adom neked! Salamon ezt felelte: Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különb-

séget téve a jó és a rossz között. (1Kir 3,5.9)

Ilyenkor karácsony előtt előfor-dul, családban, barátok között, hogy megkérdezik, „No és mit szeretnél karácsonyra?” Zavarba

„No, és mit szeretnél karácsonyra?”

ejtő kérdés. Van, aki azt mondja, „ha szeretsz, úgyis tudod, mi lenne jó.” A kérdés mögött egy kis félénk-séget, vagy óvatosságot érzek. „Nem akarok olyat adni, aminek nem örül az a másik.” Még egy „porfogót”, vagy valami szükség-telen dolgot. Sokak problémája például, hogy mit lehet adni egy apukának, vagy egy idős nagymamának. A zokni az jó ötlet, az mindig beválik... Azt gondolom, a karácsonyi és más ajándékozások szokásai mö-gött talán az a vágy áll, hogy sze-retnék örömet okozni. Ez szeretet. „Szeretném, ha boldog lennél...” Ez is szeretet. Egy kicsit leképező-dik az ajándékok szintjén ugyan. És nehéz kérdéseket kezdünk feszegetni: Mitől lehet boldog az a másik? Hogyan tehetném én boldoggá, hogyan járulhatnék hozzá? Szeretném, ha ezek a kérdések valóban foglalkoztatnának minket. Azt hiszem talán foglalkoztatnak is. Salamon Dávid király fia volt, tizenéves korában került trónra. Nagy megtiszteltetés, nagy felelős-ség. Egy áldozat bemutatása köz-ben szól hozzá az Úr: „Kérj vala-mit és megadom neked!” Gáláns ajánlat, hiszen nagyon más, ha ezt egy ember mondja és nagyon más, ha Isten, aki mindent megtehet. Bizonyára bennünket is lenyűgözne, ha Isten, a Mindenha-tó így szólna hozzánk és el mer-nénk hinni.

És így szól. Zavarba ejtő kérdés. Mit kérjek? Isten valóban kíváncsi arra, hogy mitől lennék boldog és van hatal-ma megadni azt nekem. Mit kér-jek? Sok pénzt talán? Az tenne boldoggá? Egészséget? Ez talán alázatosabb. Szüleink régen azt válaszolták: „Jó gyerekeket!” Mit kérjek? Mi tenne boldoggá? Mire van valóban szükségem? Mire szomjazom? Talán jó, rendbe jött kapcsola-tokra, vagy békességre a szívem-ben, a lelkiismeret-furdalás felszá-molására, hogy nyugodtan hajthas-sam álomra a fejem, amikor annak van ideje; hogy boldogan oszthas-sam meg örömömet, bánatomat, az életemet a körülöttem élőkkel, mert nem kell félnem tőlük... és nem kell szégyenkeznem. „Ha szeretsz, úgyis tudod?” Úr Jézus tudja is, de ma mégis meg-kérdezi, csak, hogy tisztázd... Mi tenne boldoggá? Salamon, mint az Írás egyik hőse nagyon alázatosan bölcsessé-get, józan ítélőképességet kér azért, hogy a rábízott embereket jól vezethesse, helyesen ítélhessen, mások boldogulását munkálhassa, mert Ő akkor lesz boldog. Így van. És ebben az összefüggésben az a zokni is rendben van.

Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak!

Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Az evangélikus gyülekezet ünnepi istentiszteleti rendje

2018. 12. 24. Szenteste 16.30 2018. 12. 25. Karácsony 1. napja 8.45 úrvacsorával 2018. 12. 26. Karácsony 2. napja 8.45 2018. 12. 31. Óév este 16.00 2019. 01. 01. Újév napja 8.45

Page 2: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Önkormányzati hírek

1. Befejeződött a gyermekorvosi rendelő felújítása, amelynek során új tető és nyílászárók ke-rültek az épületre. Külső szigete-lést és új színezést kapott az épület. Pályázati pénzeszközből új eszközök és berendezési tár-gyak kerültek az intézménybe. Pályázati pénzeszközt 13 311 000 Ft-ot használtunk fel. Önerőből fűtéskorszerűsítésért hajtottunk végre 1 390 000 Ft összköltségben.

2. Véget ért a Hesz Mihály Álta-lános Iskola és tornaterem nyílászáróinak cseréje és külső szigetelése, amely 105 341 000 Ft pályázati támogatásból való-sult meg.

3. Aláírásra került a TOP-3.2.1-16-NG1 pályázati kiírásra benyújtott Művelődési Ház és Civil Szer-vezetek Háza energetikai kor-szerűsítés támogatási szerződé-se. Most van folyamatban a köz-

beszerzési eljárás. A beruházás megvalósulásának határideje: 2019. június 15.

4. „Közétkeztetés fejlesztése Nóg-rádon” projektünk megvalósítá-sához előleg érkezett számlánk-ra, amelyből a 2019 tavaszán megújul az Angyalvár Óvoda konyhai és ebédlői része és új konyhai eszközök és berendezé-sek vásárlására is sor kerül.

5. „Nógrád Morgó-pataki víztá-rozó komplex rehabilitációja” címen benyújtott pályázatunk sajnos nem nyert, arra való hivat-kozással, hogy tavunk nem ter-mészetes tó.

6. I. világháborús emlékmű fel-újítására benyújtott pályázatunk elbírálásáról még nem kaptunk értesítést.

7. 2019-2020 évi rendezvényeink lebonyolításához 4 millió Ft pályázati pénzeszközt nyertünk.

Pályázataink

2018. II. félévben született nógrádi gyermekek

Gyermek neve szülők lakcím

Tóth Liliána Szabó Erzsébet Tóth István

Petőfi u. 22.

Kereskényi Vajk Kereskényi Virág

Palotai Katalin Kereskényi Tamás

Szondi u. 65.

Dónusz Attila Antal Juhász Katalin Dónusz Attila

Petőfi S. u. 46.

Villányi-Máriássy Szofi Máriássy Gina Villányi Gergely Városföldje dűlő 04/57. hrsz

2018. II. félévben elhunyt nógrádi lakosok

Hosszú Józsefné Nógrád, Dózsa u. 7.

Nyíri Zoltán Nógrád, Szondy Gy. u. 40.

Varga János Nógrád, Ady E. u. 28.

Netuschill-Veres Barbara Nógrád, Viola u. 2.

Gurgel Jánosné Nógrád, Dózsa u. 32.

Czerman András Nógrád, József A. u. 23.

Pásztor József Nógrád, Béke tér 5/II.

2018. I. félévben házasságot kötött nógrádiak

Garai Laura és Molnár Zsolt Nógrád, Béke u. 13.

Gelyeta Anna és Srám Gábor Nógrád, Ady E. u. 9.

Anyakönyvi hírek

A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény értel-mében Nógrád község „Településképi Arculati Kézi-könyv”-et készített annak érdeké-ben, hogy lényegre törően és min-denki számára érthetően meghatá-rozza a falu településképi jellem-zőit, táji és építészeti értékeit, leha-tárolja eltérő karakterű településré-szeit, majd eszerint építészeti aján-lásokat fogalmazzon meg szöveges

és képi formában az egységes tele-püléskép megőrzése, kialakítása céljából. A Településképi Arculati Kézikönyv a lakosság és a döntés-hozók tájékoztatását segítő, szem-léletformáló kiadvány. Az arculati kézikönyv vélemé-nyezési anyaga széles társadalmi bevonás mellett bemutatásra ke-rült, a beérkezett vélemények ösz-szegzését követően az előkészített kézikönyvet a képviselő-testület

júniusi ülésén a 72/2018. (VI. 12.) határozatával jóváhagyta. A Tele-pülésképi Arculati Kézikönyvön alapul Nógrád község településkép védelméről szóló rendelete. A rendelet – jellegéből adódóan – nem szemléletformáló, hanem a településkép védelmét elváró, és megkövetelő rendelet. A rendelet három nagyobb részből áll, neve-zetesen: - a helyi védelmi rendelet részből, - a településképi követelmények-

ből és - a településkép érvényesülést

segítő intézkedésekből. A helyi védelem meghatározza az önkormányzat általi védelemre méltó értékeket, mint a védelem tárgyait (mellékletben felsorolva), a védelem módját tételesen, a vé-delem kapcsán a tulajdonos köte-lességeit és az önkormányzat által adható támogatások lehetőségét. A fenti követelményeket az önkormányzati rendelet a 314/2012. (IX. 8.) kormányrende-letben meghatározott feltételekkel tartalmazza, azaz a követelmények megengedő, tiltó vagy kötelező lehetősége szerint. A településkép érvényesítését segítő eszközök a következők: - Előzetes szakmai településkép-

védelmi konzultáció a település teljes területére, minden építés és

településképi változást illetően. A konzultáció a polgármester joga, amelyet a főépítész szak-mailag segít. Az eljárás az Ön-kormányzati Hivatalhoz történő kérelemmel indul.

- A településképi bejelentési eljá-rás alapvetően a reklámok min-den formájára, a meghatározó területen a cégfeliratokra terjed ki, továbbá a kerítésekre, a köz-területi homlokzatokon elhelye-zendő műszaki berendezésekre.

- A településképi kötelezés a ren-delet követelményeit, és a Tele-pülésképi Arculati Kézikönyv ajánlásait megsértő, azokat fi-gyelembe nem vevő építések, létesítések esetében figyelmezte-tés, vagy különböző mértékű pénzbírság lehet.

A településkép védelméről szóló rendelet anyaga széles társadalmi bevonás mellett bemutatásra ke-rült, a beérkezett vélemények ösz-szegzését követően az előkészített rendeletet a képviselő-testület júniusi ülésén a 6/2018. (VI. 13.) számú önkormányzati rendeletével megalkotta. A Településképi Arculati Kézi-könyv és a Településkép Védelmé-ről szóló rendelet az önkormányzat honlapján – nograd-var.hu – érhető el, megtekinthető az Önkormány-zati Hivatalban.

Települési Arculati Kézikönyv Nógrád Község Önkormányzat Képviselő-

testületének 6/2018. (VI. 13.) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről

Nagy örömünkre szeptemberben sikerült ismét egy kirándulást szer-vezni Szlovákiába, melyet a köz-ség lakói számára is meghirdet-tünk. Az úti cél a Szepesség, azon belül is Lőcse és a Szepesi vár volt. Nagyon szép kirándulóidőt

fogtunk ki, és nagyon sok szép látnivaló fogadott bennünket. Úgy gondolom, igazán jó hangulatban telt a nap, és minden résztvevő élményekben gazdagon térhetett haza.

Nógrád Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának

2018 második félévi tevékenysége

December első napján a Nógrád Szíve Baráti Kör Egyesületével közösen szerveztük a „Karácsonyi készülődés” napot. Az itt elkészí-tett tárgyakat felajánlottuk az óvo-dai és iskolai gyermekek javára. Az idei év legnagyobb vállalása, egy – a tavalyi évhez hasonló – kiadvány elkészítése. Úgy gondol-juk, nagyon sok olyan hagyomány

van községünkben, melyet nem szabad hagyni, elfeledni. A mosta-ni gyűjtést Végh József helytörté-nészre bíztuk. A kiskönyv címe: Nógrádi szlovák gyökereink II. A nógrádi lakodalom – Novohradská svadba

Debreceniné Králik Tünde elnök

Page 3: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Megújulás az iskolában

Idén szeptembertől intézményünk-ben két nagy beruházás kezdődött meg. Az egyik az energetikai meg-újulást elősegítő – az önkormány-zat által elnyert – pályázat, a másik a Balassagyarmati Tankerületi Központ – EFOP-4.1.3-17-2017-00427 Hesz Mihály Általános Iskola tanulást segítő tereinek inf-rastrukturális fejlesztése – pályáza-ta. 2018. november 29-én ünnepé-lyes keretek között történt ez utób-bi pályázat lezárása. Az ünnepé-lyen részt vett Szórágy Gyuláné Nógrád község polgármestere, Nagyné Barna Orsolya a Balassa-

gyarmati Tankerületi Központ igazgatója, Bóta Gábor ügyvezető, a pályázat kivitelezője, Füke Sza-bolcs evangélikus lelkész, Bakos Péter diakónus, a tankerület mind-azon munkatársai, akik segítették a pályázat elkészítését és annak megvalósulását. Az ünnepély kezdetén az ötödik osztályos tanulók osztályfőnökük-kel, Rábavölgyi Adrienn tanárnő-vel, szüleikkel és a meghívott ven-dégekkel együtt vérszilvafákat ültettek el az iskola udvarán, me-lyeket gondozni fognak és a tanul-mányaik befejezését követően átadnak társaiknak, hogy a követ-kező évtizedekben ők folytassák a kis facsemeték gondozását.

A Hesz Mihály Általános Iskola hírei Tökfaragás

Szeptember 24-én hétfőn délután összegyűltek kicsik és nagyok, hogy egy kedves hagyománynak hódoljanak: a tökfaragásnak. Mivel sok szülő is segítette a gyer-

mekek munkáját, ezen a kellemes délutánon – közösen – számtalan vidám töklámpás készült el. A program szervezését köszön-jük a diákönkormányzatnak, a tökök beszerzését és segítő közre-működését a kedves szülőknek.

Papírgyűjtés

Iskolánk szervezett, őszi papír-gyűjtésére 2018. szeptember 17-én került sor. Ezen a szép, napsütéses délutánon a tanulók nagyszerű összefogással, rendezetten és egy-másra is odafigyelve nagyszerű munkát végeztek: több mint 10 tonna papírt sikerült összegyűjteni. Idén először, olyan mennyiség

gyűlt össze, hogy pótkonténer rendelésére is szükség volt. Ebben nagy szerepet vállaltak a szülők is, akiknek nagyon köszön-jük a segítséget. A három dobogós helyen végzett osztály jutalmul tortát kapott aján-dékba. 1. helyezett: 4. osztály 2. helyezett: 5. osztály 3. helyezett: 3. osztály

MDSZ Sportnap

Reggel 9 órakor érkeztünk Diósje-nőre a Börzsöny Sportcentrumba. Itt már felkészített pályák vártak minket. Sportnapunkat az elenged-hetetlen bemelegítéssel kezdtük. Mint a testnevelésórákon, itt is nagy hangsúlyt fektettünk az ízüle-ti mozgáshatárok kiszélesítésére, keringési rendszer felkészítésére, az izmok fokozatos terhelésére. Bemelegítésünk után lefutottuk a 2018 métert, melynek balesetmen-tes biztosítását a diósjenői és a nógrádi polgárőrök végezték. Ezt követően négy állomáson sportol-

tak diákjaink. Ezek a következők voltak: 1. Teniszpálya (tenisz) 2. Műfüves pálya (kidobós) 3. Műfüves pálya (sorverseny) 4. Sportcentrum épülete (asztali-

tenisz, sport teszt, csocsó, pihe-nő)

Az élményekben gazdag dél-előtt, egy finom, bográcsos ebéd-del zárult. Köszönetünket fejezzük ki Var-ga Jánosnak a felajánlásáért és mindazoknak a szülőknek, akik részt vettek gyermekeink vendég-látásában.

A szép eseményre az iskola tanulói versekkel, tánccal és vidám énekekkel készültek. Nagyné Barna Orsolya igazgató asszony elismerően szólt az iskolá-ban folyó magas színvonalú szak-mai munkáról, családias lelkiség-ről, fegyelemről melynek elismeré-se az a döntés, hogy az intézmény ilyen jelentős fejlesztésben része-sült. A 70 millió forintos beruházás-ból megvalósult az idén 25 éves tornaterem tetőzetének rekonstruk-ciója és belső festése a hozzá tarto-zó öltözőkkel és folyosóval együtt. Kialakításra került egy korszerű nyelvi labor, ahol már valóban 21. századi szinten tanulhatják a német és az angol nyelvet diákjaink. Kicserélték az intézmény teljes

elektromos hálózatát és minden tanteremben megtörtént a világítás korszerűsítése is, mely elősegíti gyermekeink látásának megóvását. Babatiné Márton Márta az in-tézmény vezetője köszönetét fejez-te ki Balla Mihály országgyűlési képviselő úrnak, Nagyné Barna Orsolya igazgató asszonynak és munkatársainak a pályázat megva-lósulásáért, mellyel jelentősen gazdagodott és fejlődött községünk iskolája. Beszéde végén bizodalmát fejez-te ki az iránt, hogy Nógrád község és Nógrád Megye mindig büszke lehet majd a Hesz Mihály Általá-nos Iskolára és a Hesz-es tanulók-ra, akik e falak között kapják meg az útravalót és az alapokat az élet-re.

Page 4: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Ismét eltelt egy mozgalmas év, sok-sok kellemes szép emlékkel, él-ménnyel mely remélem az óvodá-ba járó gyermekek testi, lelki, értelmi fejlődését szolgálta. Havonta látogatott intézmé-nyünkbe egy báb, mese vagy zenei élményt nyújtó előadóművész. Gyermekeink várták ezeket az alkalmakat és szívesen kapcsolód-tak be az előadás menetébe, azono-sultak a szereplőkkel, táncoltak énekeltek vagy szerepeltek a sze-repnek megfelelően. Sokat sétál-tunk, kirándultunk, ellátogattunk a szomszéd falu óvodájába és ját-szottunk az odajáró gyermekkel, akikkel havonta találkozunk vala-milyen formában. A szülők tavasz-

szal, Használt ruha börze vásárt szerveztek, melynek bevételét az óvodás gyermekeik javát szolgáló eszközök megvásárlására fordíta-nak. Szeptemberben elkezdődött a 2018/19-es nevelési évünk, intéz-ményünkbe összesen 42 óvodás jár. Elmondható, hogy az elmúlt évekhez képest nőtt a születések száma kisfalunkba, és többen tele-pedtek le községünkbe is. A gyer-mekek beszoktatása zökkenőmen-tes volt, hamar beilleszkedtek, és reméljük, szívesen járnak óvo-dánkba. A szülők segítőkészek, aktívan vesznek részt kezdeménye-zéseinkben. Adventi vásárunkat felajánlásukkal, és vásárlásukkal is támogatták. A befolyt összegből a

SZMK-tagok egyetértésével kis-székeket vásárolunk. Példaértékű összefogásról szá-molhatok be a kedves olvasóknak. Szinte egy emberként fogott össze a falu apraja-nagyja egy család megsegítése kapcsán, aki-nek egy szörnyű tragédia árnyékol-ja be minden napjait. Egy édesanya elvesztését kell feldolgozniuk, akit hirtelen, tragikus módon veszített el a család. Mély részvéttel oszto-zunk gyászukban, de minden tő-lünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy enyhítsünk terhei-ken. A nógrádi Római Katolikus plébánia és a nógrádi Angyalvár Óvodában gyűjtött adományt, a család rendelkezésére bocsájtottuk. Több civil szervezet és magánsze-mély is felkereste a családot, hogy

segítséget nyújtsanak, mint élelmi-szerrel, mint ruhával, édességgel, tartós használati cikkel is. A család nevében is KÖSZÖNJÜK SZÉ-PEN nemeslelkűségüket. Hiszem, hogy a szeretet a segítő szándék a tenni akarás itt van ben-nünk, mindenkiben és nem csak ilyenkor, hanem egész évben! „Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a kará-csonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hi-szel.” (Müller Péter) Áldott békés karácsonyi ünnepe-ket és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

Horváth Erzsébet

Az Angyalvár Óvodai hírei

Civil szervezetek hírei

Nógrádi Önkéntes Nógrádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tűzoltó Egyesület

Egyesületünk a hatályos törvé-nyi rendelkezéseknek megfelelően működik, az 1996. évi XXXI. tv. szerint közreműködő önkéntes tűzoltó egyesület vagyunk, ami azt jelenti, hogy csak a hivatásos tűz-oltósággal közösen avatkozhatunk be, önálló vonultatásra nincs lehe-tőségünk. Idén eddig csak kisebb beavat-kozások történtek: - Január 3-án Diósjenő felé egy

autó az árokba csúszott, személyi sérülés nem történt, az elakadt járművet vontattuk ki.

- Február 7-én, a víkendeken egy autó motortere gyulladt ki, tulaj-donosnak sikerült a tüzet megfé-keznie, mi, illetve a rétsági hiva-tásos tűzoltók csak átvizsgáltunk.

- Május 6-án, riasztás érkezett, mely szerint az Újszőlő helyen, Sóskútnál, erdőben kábelt éget-nek. Négy fővel illetve a rétsági hivatásosokkal megtámogatva vonultunk a helyszínre, ahová a rendőrség is kijött.

- Június 6-án a vihar következté-ben a vasútállomásnál egy nagy fűzfa ága lehasadt, a forgalmat veszélyeztette. A lehasadt ág levágásakor észleltük, hogy egy odúnál tört el az ág, amiben har-kályfiókák voltak. A fa tövében az odút visszaállítottuk, amiben elhelyeztük a fiókákat. Későbbi információk szerint a harkályma-ma megtalálta őket, és folytatta a

nevelésüket. - Október 9-én mentősöknek segít-

ségnyújtáshoz kaptunk riasztást, házban lakó személy nem adott életjelet magáról. Szerencsére a kiérkezést követően magához tért, beavatkozásra nem volt szükség.

- Október 11-én a Szondy utcában melléképület égett, a tüzet az egyesület két vízsugárral önálló-an oltotta el, a rétsági tűzoltók késve érkeztek, mert ők Balassa-gyarmaton voltak, amikor a ri-asztást kapták.

Április 21-én nagyszabású, ösz-szevont bemutatógyakorlat került megrendezésre a tűzoltó szertár előtti téren, illetve az úton. A gya-korlaton részt vettek a Nógrádi Önkéntes Tűzoltók, a Nógrádi Polgárőr Egyesület, a Rétsági Ka-tasztrófavédelmi Őrs, a Rétsági Rendőrkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, a Cserhát Külön-leges Mentőcsoport – ők egy külön bemutatót tartottak a sportpályán. Egy közlekedési baleset volt szi-mulálva több sérülttel, melyek műszaki mentése illetve orvosi ellátása volt a feladat. Külön kö-szönet a sérülteket játszó fiatal „színészeknek”, akik a nézőkkel, az iskolánk diákjaival, el tudták hitetni, hogy valóban komoly baj van. Az autók feldarabolása és ezáltal a sérültek kimentése na-gyon látványosra sikerült, érdek-lődve figyelte a közönség, hogy ilyen esetekben mi történik, kinek mi a feladata. A mentés után egy

tűzoltási feladat következett, az egyik roncs autó felgyújtásával, ami eléggé jól szemléltette, hogy milyen gyorsan terjed a tűz és hogy mekkora hőterhelés éri a beavatkozókat. Ezt mindenki a saját bőrén érezte, aki ott volt és egyre jobban hátrált a melegtől! Reméljük, mindenki sokat tanult a gyakorlatból, akár a részt vevő személyek, akár a nézők részéről. Június 2-án megrendezésre ke-rült az V. Nógrádi Várjátékok, melynek tűzvédelmi és egyéb biz-tosítását a tűzoltó és a polgárőr egyesület látja el. Lehet, hogy ezt sokan nem tudják, de ez előírt kötelezettsége a szervezőknek, hogy erről gondoskodniuk kell. Kezdéstől zárásig minimum 10 fővel kell a biztosítást végrehajta-ni, illetve a tűzvédelmi előírások-nak megfelelni. Szeptember 7-én, hosszas előké-születet követően mintegy 40 fő lengyel vendég érkezett falunkba, akik 9-én, ünnepélyes keretek kö-zött a Szent Flórián téren átadták a község számára a tűzoltó járművet. A kocsi egy könnyűkategóriás tűzoltó autó, három tonna össz-súllyal, mely alkalmas a felszerelé-sek és hat tűzoltó szállítására. Ez-zel a kocsival gyorsabban tudunk a helyszínre érkezni, a beavatkozást megkezdeni, ezáltal csökkenteni a keletkező károkat. A honosítás ki-csit körülményes volt, mivel ez egy speciális, egyedi jármű, itthon ilyen még egy nem található. No-vember 9-én kapta meg a magyar rendszámát, üzembentartóként az egyesület lett felruházva. Az autó viszont további „bonyodalmakat okoz”. Fűthető és biztonságos, megfelelő elhelyezé-

séről gondoskodni kell. Ehhez szükséges a szertárunk bővítése, ami 2019-ben pályázati és önkor-mányzati támogatással valósulna meg. Várjuk a település lakosainak segítségét is, akár anyagi, akár természetbeni hozzájárulás formá-jában. Egyesületünk bankszámla-száma: 63800111-10000575. Október 13-án egy felkérésnek eleget téve, Vácdukán voltunk az iskola által tartott pályaorientációs napon. Megismerkedhettek a tanu-lók a tűzoltók munkájával, felsze-reléseikkel, illetve megtekintettek egy bemutató tűzoltási gyakorlatot is. Idén is részt vettünk az egyesület számára elérhető pályázatokban. Elsőként köszönet Nógrád község önkormányzatának a kétszázezer forintos támogatásnak. Az idei BM-pályázaton 804 000 forint összér-tékben nyertünk védőfelszerelése-ket, tűzoltó szakfelszereléseket, felülvizsgálatokhoz anyagi forrást, illetve némi összeget a jármű javí-tásához. Január elején beadtunk egy pályázatot a Nemzeti Együtt-működési Alaphoz, mely idén nyertes pályázat lett, ezáltal 2,7 millió értékben tudtuk bővíteni eszközállományunkat. Köszönet a felajánlott adó 1%-ért, mely 140 000 forint lett. Jogszabályi változások miatt egyesületünk kategória besorolása változik. Eddig úgynevezett II-es kategóriában voltunk, mely január 1-jével I-esre változik. Számunkra ez semmilyen változást nem jelent, mivel az I-es kategória feltételei-nek régóta megfelelünk.

Lestyán Tamás Nógrád ÖTE rajparancsnok

Page 5: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Nógrád Község Hagyományőrző Klub Egyesület

Tisztelt Nógrádi Lakosok! Néhány rendezvényt kiemelve szeretném ismertetni az egyesület II. félévi tevékenységét.

Július hónapban

- Kirándulást szerveztünk Kisúj-szállásra 58 fővel, melyen részt vettek a község lakói közül azok, akik szívesen vannak velünk.

- Meghívásra Felsőtúr testvértele-pülésen voltunk az általuk rende-zett Falunapon.

- Balassagyarmaton jártunk a Pa-lóc Hagyományéltető Napok rendezvényén.

- 120 kg szilvából megfőztük a lekvárunkat, melynek egy része már felhasználásra is került az Őszi Vigalom rendezvényen. Ebben az évben felajánlást kap-tunk és nem kellett megvenni a szilvát, melyért köszönet Fehér Attilának és Farkas Józsefnek.

Augusztusban

- meghívást kaptunk Nógrádsápra Falunap rendezvényre, ahol a „Riport” c. vidám, énekekkel tarkított jelenetet adtuk elő.

- Az Egyesület Búzavirág Kórusa részt vett a Nyugdíjasok Orszá-gos Szövetsége által szervezett Szenior Dalkörök VII. Országos Fesztiválján, ahol „EZÜST” fokozatot ért el. A Fesztiválon 45 versenyző mérettetett meg.

Ezzel a nagyon szép eredmény-nyel térhettünk haza.

Szeptemberben

Kárpátaljai Utazási Program keretében az Egyesületünk pályá-zatot nyújtott be a Rákóczi Szövet-ség által kiírt pályázatra, melyen sikerült 30 fő részére támogatáshoz jutni 140 000 Ft értékben, a többi költséget mindenki maga fizette. Így szeptember 04-től 07-ig (4 nap) Kárpátaljára kirándultunk 29 fővel. Úticélunk volt: Beregszász – Munkács – Szolyva – Sipoti vízesés – Felső Gereben Árpádvo-nal. Hazafele jövet Szatmárcseke, Kölcsey Ferenc sírja. E tartalmas utat sikerült bejárnunk a négy nap alatt. Nagyon sok szépet láttunk, jól éreztük magunkat, kedves, szere-tetreméltó emberekkel találkoz-tunk. Esténként a közös beszélge-tések, éneklések, viccelődések nagyszerű alkalmat nyújtottak az egymás még jobb megismerésére, a közösségi élethez. Nagyon röviden, csak néhány mondatban a kirándulásunkról: A kora reggeli órákban indultunk el Nógrádról. Viszonylag hamar, –fél tizenkettőre – érkeztünk meg Beregszászra. Így már ezt a napot is a nevezetességek megtekintésére fordíthattuk. Többek között: - a Bereg vidéki Múzeum,

- Katolikus- és Evangélikus Temp-lom,

- Hősök tere és parkja, - végigsétáltunk a városon és több

nevezetességet kívülről tekintet-tünk meg. Szabadprogram után

elfoglaltuk a szállást, mely a Kálvin János Református Szak-kollégium Vendégházában volt.

Szerdán reggeli után elindultunk Munkácsra.

Megtekintettük a várat és hallgat-tuk a honismereti vezető által el-mondott ismertetőt. Ezt követően Szolyvára indult kiscsapatunk az

Emlékparkba, mely az 1944 no-vemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak állít emléket.

Az emléktáblánál koszorút helyez-tünk el, a Himnuszt és a Nemzeti-ségi Himnuszt énekelve. Csütörtökön elindultunk a Ve-reckei-hágón a Honfoglalási Em-

lékműhöz. Megismertük az emlék-mű létrejöttének történetét, ezután a Himnuszt énekelve koszorút helyeztünk el.

Innen Sipotra indultunk a víz-esést megtekinteni. Gyönyörű tája-kon vezetett utunk a vízeséshez. Ezután Felső-Gereben Árpádvo-nal bunkerhez indultunk. II. világ-háború magyar erődrendszerének maradványait is megtekinthettük. Én úgy fogalmaznék, hogy nem szép, de érdekes dolgokat láttunk miután lemerészkedtünk a bunker-be.

Péntek reggeli után kimentünk a híres Beregszászi piacra, majd utána indultunk hazafelé. A hatá-ron átjutva (kb. 2 óra várakozás után) utunk még nem ért véget,

mivel Szatmárcsekén megtekintet-tük a csónakos fejfás temetőt, melyben Kölcsey Ferenc sírja is található. Itt is koszorút helyeztünk el, a Himnuszt énekelve.

Page 6: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Tevékenyen 2018 második felében is

A Nógrádi Híradás előző számá-ban közzétett beszámolónk óta sem tétlenkedett egyesületünk. Vegyük hát számba őket a teljesség igénye nélkül. Nagy örömmel vettünk részt idén is a civil szervezetek főzőver-senyén. Ez az a nap, amikor nem csak a munka és a feladatok jutnak ki a „civileknek”, hanem a mérhe-tetlen jókedv és szórakozás is. Sajnos a győztesnek járó vándordí-jat nem sikerült elnyernünk, de szívből gratulálunk a nyerteseknek.

Ígéretünkhöz híven Egyesületünk több alkalommal is rendbe tette a játszóteret. Gondolok itt a fűnyí-rásra és park környékének gondo-zására. Így szerettünk volna hozzá járulni községünk rendezettségé-hez és ahhoz, hogy gyermekeinek kulturált helyen tudjanak játszani. Az elmúlt fél évben több bemu-tatkozási felkérést is kaptunk. Töb-bek között Balassagyarmaton, a megyenapon bemutattuk közsé-günk tradicionális menyasszonyi ruháját. A menyasszony szerepét Fidel Vivien vállalta el, a beöltöz-tetést Bikkes Andrásné végezte. Ez úton is köszönöm mindkettőjük-

Hazafele – egy kis kitérővel ugyan –, de megálltunk Máriapó-cson a Szent Mihály görög katoli-kus kegytemplomot megtekinteni. Rövid ismertetőt tartott részünkre a templom kántora. Ezután hazafelé indultunk és az

esti órákban haza is értünk épség-ben, egészségben egy csodálatos emlékkel. Szeptember hónapban részt vet-tünk még Rétságon a Nyugat-Nógrádi nyugdíjas találkozón, melyet a Rétsági és a Nagyoroszi

Nyugdíjasklub szervezett. Meghívásra Vadkertre látogat-tunk a Megye Nap rendezvényre, ahol fellépett a Búzavirág Kórus. Részt vettünk a Szüreti Felvonu-láson, az Őszi Vigalomban, ahol szintén énekelt a Kórus. Kora reg-geli órákban nekiláttunk a nógrádi, hagyományos, nagyon közkedvelt krumplis lepények sütéséhez, me-lyeket májjal és szilvalekvárral töltöttünk. Most is sokan keresték, szívesen fogyasztották ezt az étket. Október: Dr. Kovács István háziorvos tartott előadást a „Mozgásszervi betegségek idős korban” címmel. Köszönöm szépen doktor úrnak a tartalmas, mindenre kiterjedő elő-adását. Meghívást kaptunk Felsőtúrra, az Idősek Napja rendezvényre, ahol fellépett a kórus énekekkel és „Riport” c. vidám jelenettel. A decemberi hónap is feladatok-kal teli, főleg az énekkar részére. Részt vesz énekével minden ad-

venti gyertyagyújtáson, a Katoli-kus templomban megrendezett adventi hangversenyen, a Faluka-rácsony rendezvényen és azokon a programokon, ahol a szorgos kezek munkájára szükség van. Köszönet ezért az elmúlni ké-szülő évért: A polgármesterasszonynak a segítségért, a képviselő-testületnek a kapott támogatásokért, az ének-karnak a kitartásukért, az áldozatos munkájukért, a sok időért, a sok sütikért, amelyeket különböző rendezvényekre készítettek, az egyesület minden tagjának, hogy egész évben kitartóan, szeretettel jöttek a rendezvényekre, és a Klub estékre. Köszönet még azoknak a nógrádi lakosoknak is, akik segítet-ték munkájukkal, felajánlásaikkal ez évben is az Egyesületet. Kívánok áldott, békés, szeretet-teljes ünnepeket kicsiny falunk minden lakosának.

Bera Lászlóné

Nógrádi Napraforgó Egyesület

Nógrád község, egy magyar bevándorló szemével

Mióta Nógrádba költöztem (tavasszal lesz négy éve), egyre gyakrabban jut eszembe a nagy erdélyi író, Tamási Áron közismert mondása: „azért vagyunk a vilá-gon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Talán éppen azért tudta ő ezt annyira, mert Erdély földjét (muszájból) fölcserélte csonka Magyarországgal, élete második felét itt élte le. Én csak székes fővárosunkat hagytam el Nógrádért (bárhogy próbáltak lebeszélni róla ottani barátaim), s bár én is „hazajáró lélek” vagyok (afféle ingázó), egyre jobban kötődöm választott lakóhelyemhez, és egyre kevésbé érzem „gyüttmentnek” magamat. Mintha kezdenék itt gyökeret ereszteni. Párostul ez is mennyivel könnyebb! Az igazság persze az, hogy sült városi létemre is mindig vágytam vidékre. Sőt, falura. Nem bántam meg, hogy Nógrádot választottam. Miért? A táj, az emberek, az élet-forma… Ez így persze túl kevés, de mi minden fér ebbe bele! Ha az ember nem teljesen magá-nak való, akkor természetesen nem

éri be a Börzsöny varázslatos szép-ségével, a sétákkal, hegyi túrákkal, erdei barangolással, gombászás-sal… Szeretne valahogy részt ven-ni a falu életében, még így deres fejjel is. És hála Istennek, van miben. A szerencse is kezemre játszott. Sikerült közel kerülnöm olyan hasonló korú emberekhez, akiknek régóta szűkebb pátriájuk, otthonuk ez a község, és próbálnak erejükhöz mérten vagy erejükön felül is tenni valamit azért, hogy itt mindenki számára jobb legyen az élet. Mert probléma, nehézség, küszködés van itt is, mint minden-ütt. Öregszik a falu (egyre több az eladó ház, amiből kihalnak a lakó-ik), nem születik itt sem elég gye-rek, mert elmennek a fiatalok, hiszen itt sincs helyben munka, sőt, a közelben sem elég munkahely, inkább a magam fajta nyugdíjasok jönnek, költöznek be, hogy itt éljék le öreg napjaikat. Mégis, az ellenpólus az erősebb. A megtartó erők. A falunak a kö-zösségért tenni akaró egyesületei. (Egyiknek én is tagja lettem. Azóta én is „napra forgok”.) A „tápláló szeretet” mozgalom, amely országos mozgalommá vált. A saját szükségletet messze meg-

haladó mennyiségben készült több száz, sőt immár több ezer üveg lekvár, befőtt, zöldségkészítmény kerül a nagycsaládosokhoz évente (ünnepélyes átadás ősszel, ezt az eseményt többnyire az államelnök felesége is megtiszteli jelenlété-vel). Hála a termesztők szorgalmá-nak, ami kihozza az agyagos föld-ből is a kihozhatót, még így is marad bőven terményfelesleg. A környezet szépítése, a Csurgó-forrás és környéke rendben tartása. Amely nemcsak a helyben élők találkozó helye. Szomszéd közsé-gekből is járnak ide a kitűnő minő-ségű ivóvízért, ami egyre nagyobb kincs az országban, mint ahogy világszerte is. Becsüljük meg, amink van! És van a nógrádi vár is, meg a Vár-nap, amely méltán népszerű, és vonz látogatókat az egész ország területéről. Van ha-gyományőrzés, népdal, népviselet, kétnyelvűség, Őszi Vigalom, Már-ton napi ünnepség… Van hitélet, keresztényi normák, emberség, jóakarat, segítőkészség, összetar-tás, ha valaki bajba kerül, ha sú-lyos betegség vagy haláleset van egy családban. Szóval sok minden, amit városon már nem talál meg az ember. Vagy csak jóval kevésbé. Kiderül ez abból a kiadványból is, amelyet a Vár-nap alkalmából is terjesztettünk, és amelyben tősgyö-

keres nógrádiak mesélnek történe-teket életükről, szülőföldjükről. „Mert a boldogsághoz kevés csak a jelen. A múlton épül az, s az emlé-kezeten”. Olyan időket élünk manapság a mai Magyarországban, amelyek sokunkban fölébresztik a reményt, hogy a vidéket, a falut fölfedezik, hogy egyre inkább élhetőbb lesz, hogy felértékelődig. Ennek a folya-matnak még nagyon az elején já-runk. Nógrád is lehetne (lesz is) még nevezetesebb. Amikor rég nem látott városi barátaimmal találkozom, és kérde-zik, hol lakom, hová költöztem, és felelem rá, hogy Nógrádba: „hát, de azon belül?” Mondom: „Nógrád megye, Nógrád község! Tudod, ahol a vár van!” Aztán vagy tud-ják, vagy nem. De előbb-utóbb tudni fogják. Igaz, a közlekedés (akárcsak fűtési szezonban a levegő) még nem a legjobb. Bármilyen hangula-tos is a kis piros vicinális, amely időnként késik, néha nem is keve-set. De ha a legmodernebb techni-kára is telne a helyi vasútnak, költ-ségvetésnek, a kézi erővel tekert kis sorompót akkor is meghagy-nám nosztalgiának! Biztonságosabb is, mint a fény-sorompó.

Kiss István Béla

Nógrádi Szíve Egyesület

nek. Továbbá köszönöm a Búzavi-rág Kórus tagjainak is a részvételt. Egy szép helyi gyűjtésű dalcsokor-

ral adtak ízelítőt Nógrád község hagyományőrzéséből. Egyesületünk ebben az évben is

Page 7: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

tevékenyen vett részt a szeptember végi két napos falusi rendezvé-nyen. Szombaton a szüreti felvonu-láson a népviseletbe öltözöttek számát gyarapítottuk, az Őszi Vi-galom másnapján pedig új táncun-kat mutattuk be, melynek koreo-gráfusa Suba Éva volt. Az előadás zenei kíséretét felvétel-ről a Kóborzengők adták Erdélyi Molnár Klára vezetésével. A koreográfus és a zenekar költ-ségeit a 2017. évi Csoóri Sándor Programon nyert támogatásból

tudtuk fedezni, akárcsak a Nógrádi Hagyományőrző Egyesület Búza-virág Kórusának élőzenei kíséretét. Ők voltak a Csibaj Banda Népi Együttes, akik külön műsorszámot is adtak az Őszi vigalmon. Nagy örömünkre szolgál, hogy megnyert pályázatunkkal ily mó-don is támogatni tudtuk a faluna-pot. Októberben részt vettünk az önkormányzat által szervezett ün-nepi megemlékezésen és koszorú-záson.

December 1-jén a Szlovák Nem-zetiségi Önkormányzattal karöltve „Karácsonyi készülődésre” hívtuk meg a falu lakosait. Egésznapos programunkon különböző díszek,

ajándéktárgyak készítésének tudo-mányát lehetett elsajátítani. A kö-zösen elkészített alkotásokat pedig felajánlottuk az óvoda javára, hogy az általuk szervezett ádventi vásá-ron árusítsák ki.

Egyesületünk számára december nem csak az ünnepi készülődés, hanem a betlehemezés időszakát is jelenti, melyet már sok-sok éve gyakorlunk. Sok felkérést kaptunk az elkövetkezendő hetekre, hogy szép hagyományunkat mutassuk be. Igyekszünk ezeknek eleget tenni, és ezzel is örömet vinni az emberek életébe. Remélem, mun-kásságunkkal eddig is és ezután is községünk hírnevét öregbítjük. Szeretném köszönetemet kifejezni mindenkinek, aki bármilyen for-mában is támogatta és segítette egyesületünket. Erre a jövőben is számítunk, és előre is köszönjük. Áldott, békés ünnepeket kívá-nok!

Debrecenink Králik Tünde elnök

Nagyboldogasszony Alapítvány

Tájékoztató a Nógrádi Nagyboldogasszony

Alapítvány 2018. évi tevékenységéről,

a jelen és a jövő feladatairól

Alapítványunk ebben az évben is folytatta 2002-ben elkezdett tevékenységét, templomunk külső felújítására fókuszálva. A külső felújítást három sza-kaszra felosztva terveztük megva-lósítani. Kezdésnek 2018-as esz-tendőre a nagyon leromlott állapot-ban lévő toronysisakot, mint első szakaszt, II. szakaszban a toronysi-sak alatti alépítményt, valamint az utcai homlokzat épített részének falfelületi felújítását, színezését, valamint a rajta lévő kődíszek csiszolását, és a főbejárat (jelenleg ideiglenesen letakart) kőlépcsőinek (3 db) cseréjét. III. szakaszban pedig a templomhajó falfelületének javító vakolását, színezését, vala-mint elegendő fedezet esetén a kőlábazat szellőző formában törté-nő elhelyezését a templom körül. Mivel a 2017-ben benyújtott teljes templomkülső felújításra vonatkozó pályázatunkat elutasí-tották, ezért vált szükségessé újra-gondolni a felújítás menetét, szám-ba véve a fedezet előteremthetősé-gének lehetőségeit és elérhető mértékét. Próbáltuk összehangolni a felújítási szakaszokat, hogy költ-ségmegtakarítást érjünk el tekintet-tel arra, hogy a 38 m magas temp-lomtornyot csak állványozással

tudjuk felújítani, ezért célszerű, hogy egyszeri állványozással a róla elérhető felújítási munkálatok is elvégezhetőek legyenek, amelyek már a II. szakasz ütemezett felada-tai közé tartoznak. Tájékoztatom olvasóinkat, egy-házközségünk híveit, és mindenkit, akinek szívügye templomunk fel-újítása a források előteremthetősé-gének lehetőségeiről: - hívek önkéntes adományai, - pályázati úton elnyerhető támo-

gatás, - egyházmegyei támogatás - személyi jövedelemadó felaján-

lott 1%-a

A felújítás 2016-ban prognoszti-zált teljes költsége 65 000 000 Ft volt, ami azóta lényegesen válto-zott és magasabb lett. A szakaszo-lással az összköltség felosztódik, így nagyobb a realitása a felújítás-nak, de a fedezeti források azok megmaradtak, illetve inkább csök-kennek.

I. szakasz: Toronysisak felújítása

A következőket foglalja magába: állványozás, régi korrodált lemez-fedés; a gömb és a kereszt lemez-fedés lebontását; a lemez alatti deszkázat teljes, avagy részleges cseréjét; a szúette tartógerendák, szarufák cseréjét, gombamentesíté-sét; 5 db új toronyablak elkészíté-sét, beszerelését. Az előkészített toronysisak vörösréz lemezzel történő lefedését, illetve a velejáró egyéb bádogos munkák elvégzését;

a kereszt és a gömb aranyszínű lefestését. A munkálatokat rajtunk kívül álló okok miatt ebben az évben nem tudtuk megvalósítani. Sikerült azonban eljutnunk arra a pontra, hogy 2019. április 1-jei kezdéssel elindulnak a toronysisak felújítási munkálatai. A toronyban 1500 db védett denevér populáció lakik, ez is nehezítette a munkálatok időbeni ütemezését, mivel emiatt egyéb természetvédelmi ( Büki Nemzeti Park) hatósági engedély beszerzése is szükségessé vált, de már meg van, rendelkezésünkre áll. ( a toro-nyablakok készítésének költségeit fedezik az ott lakó denevérekre tekintettel, közel 1 500 000 Ft-os költséggel.) A forrás fedezeti oldal a követ-kezőképpen alakult: - Hívek adományaiból eddig

1 620 000 Ft - Pályázat útján elnyert vissza nem

térítendő támogatás 6 000 000 Ft - Egyházmegyei vissza nem térí-

tendő támogatás 6 000 000 Ft - Személyi jövedelemadó felaján-

lott 1%-a 264 964 Ft

Pillanatnyilag ez a valós állapot forrásainkról, de 2019 januárjában tételes elszámolásról adok tájékoz-tatást a híveknek a templomban. Folyamatban van a kivitelezővel a vállalkozói szerződés megkötése, ismerjük a bádogost és az ácsmun-kákat elvégző szakembereket is. Még ebben az évben megvásárol-juk a vörösrézlemezt a toronysisak fedéshez.

Nyomon kísérünk minden olyan pályázati lehetőséget, amely külső forrásként elérhető. 2018. novem-ber 30-ai beadással megpróbálko-zunk újból pénzhez jutni a felújítás folytatásának forrásoldal biztosítá-sa céljából. A szükséges egyház-megyei ajánlást megkaptuk, mert ez volt a kitétele a pályázat benyúj-tásának. A rajta elnyerhető támo-gatás maximális összege 15 000 000 Ft, de a támogatás kevesebb is lehet. Molnár Vajk egyházmegyei főépítész úrral előt-te helyszíni bejárást végeztünk, és szakmai segítséget és támogatást kértünk és kaptunk. Dióhéjban ennyit kívántam olva-sóinknak tájékoztatásképpen nyúj-tani. Mindenkit kérek nagy tiszte-lettel, legyen a partnerünk a felújí-tásban, támogassa a felújítást anya-gi segítséggel lehetőségeihez ké-pest. Imádkozzunk a sikeres meg-valósításért! Köszönet az előkészítő folya-matban részt vevő közvetlen segí-tőknek, nélkülük nem tartanánk itt. Természetesen megillet a köszönet minden jószándékú adakozót is. Remélem, hogy közösségi ösz-szefogásunk az elkövetkezendő időkben is eredményes és gyümöl-csöző lesz. Ehhez kérem mindnyá-junkra a Jó Isten áldását, és ezután kívánok minden nógrádi család-nak, minden kedves olvasónknak áldott Szent Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt!

Piroska János Nógrádi Nagyboldogasszony

Alapítvány elnöke

Page 8: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Nógrádi Tornateremért Alapítvány

Megvalósult álom… a 25 év és… KÖSZÖNET!

1993. október 23-án megvaló-sult egy álom: - hosszú, 2 éves munkálatot és

több évtizedes lemaradást köve-tően

- önkormányzati valamint pályáza-ti pénzből felépült

- és ezen a jeles napon átadásra került a régen várt TORNATER-MÜNK !

Óriási előrelépés volt ez a Nógrádi Általános Iskola tanulói, nevelői és a község lakói számára! Nem csupán a testnevelési órá-kat nem kellett ezután a tantermi „tornaszobában” tartani, rendezvé-nyek alkalmával a szűkös aulába szorulni, hanem bátran szervezhet-tünk pl. Mikulásnapon sportvetél-kedőt, karácsonyi-, szilveszteri bált…, sőt: fogadtuk a felnőtteket foci, torna, táboroztatásban, s még sorolhatnám mi minden fért az éves programjainkba… Szép volt, felemelő és közösség-

teremtő! …Tudom, akkori tanítvá-nyaink szívesen emlékeznek. Sze-rették és óvták az „ajándékot”! Köszönöm Nektek, hogy együtt tudtunk tenni és örülni! Az avatáson és a megyei hírlap-ban az akkori 8. osztályosok torna-bemutatója volt a nyitó. Sajnos Ők voltak az elsők abban is, hogy a tornateremben kellett ballagniuk a rossz idő miatt. Sebaj! Azóta és azután is szívesen fogadtunk ben-neteket, s ma már a gyermekeiteket hozzátok a most felújított épületbe. Helyes!... A berendezés előteremtésében a helyi vállalkozók anyagi támogatá-sa segített. Segítőkészek voltak még iskolánk volt diákjai is. Kö-szönet Mindenkinek! 1992-től működik a Nógrádi Tornateremért Alapítvány, mely-nek alapítása óta tagja, majd veze-tője vagyok. A felajánlott adókból nem sok, de mindig annyi gyűlt össze, hogy az adott évi szükséges javításokat – állagban és eszköz-ben – el tudtuk végezni. Itt ismétel-

ten megköszönöm azoknak, akik felajánlották munkájukat gyerme-keink érdekében! Eltelt 25 esztendő, ez már egy „emberöltő”! …Vannak, voltak és lesznek is gondok a fenntartásban. Sok-sok problémával küzdöttünk meg a 25 év alatt. Egy időre – talán – hátra tehetjük a kezünket, felléle-gezhetünk!(?) Hálánk és köszönetünk kísérje a felújítás kezdeményezőit, megál-modóit és kivitelezőit! De köszö-net azoknak is, akik – bár nem két évig! – de alázattal elviselték a felújítás mindennapjait! Legnagyobb hálával a pályázat folyamatát elindító – végig vivő – kivitelező KLIK intézményfenn-tartó területi vezetőjének és munkatársainak tartozunk. E nélkül a hatalmas megújítás nélkül tovább küszködnénk a napi problé-mákkal és még sem tudnánk meg-birkózni velük! Köszönjük! A Nógrádi Tornateremért Ala-pítvány méltóképpen kívánt volna emlékezni a 25. évfordulóról ez év őszén. A felújítás elhúzódott, így a szervezést bizonytalanra nem épít-

hettük, ezért módosítottuk a prog-ramtervet: 2019 tavaszán várjuk szeretettel a volt és jelen diákjait és minden érdeklődőt!... A pontos időpontot időben jelezzük. Addig is várjuk az ötleteket! Ezúton kívánjuk megköszönni az adó 1%-ának felajánlását, amely révén 2018-ban 55 757 Ft-tal lett Alapítványunk számlája gazda-gabb. Köszönjük és kérjük Önöket, a jövőben se feledkezzenek meg a Nógrádi Tornateremért Alapít-ványról! Adószáma: 19162843-1-12 Majd a felújítás dátuma is idővel ilyen mérföldkővé válik: 2018. november 29. A további együttműködés remé-nyében mondok ismételten köszö-netet minden Nógrádért, az isko-lánkért, gyermekeinkért tenni aka-rónak. Tisztelettel: a Nógrádi Tornate-remért Alapítvány Kuratóriuma nevében

Ferencziné Germán Mária a NTA elnöke

„Így múlik el…”

Sic transit gloria mundi – azaz „Így múlik el a világ dicsősége”. Megannyi történet, legenda, rejtély elmondásra került már Nógrád várával kapcsolatban, azonban van egy pont a vár történetének szalag-ján, ami a mai napig hibásan él a köztudatban. Ez a vár végzete, dicsőségének utolsó napjai. Bizo-nyára a legtöbben ismerik a közke-letű történetet – legyenek azok helyi lakosok, vagy közelebbről-távolabbról ide látogató kirándulók – ami arról szól, hogy villám csa-pott a lőporos toronyba, és a pus-kapor felrobbanása rongálta úgy meg a falakat 1685-ben, hogy az akkor itt állomásozó törökök (élükön Csonka béggel) nem látták értelmét a helyreállításnak, és ki-vonultak a falak közül. A villámcsapás, vagy legalábbis a robbanás ténye vitathatatlan: több korabeli forrás is tudósít róla, egy ízben még egy itáliai újság is cikket közölt róla 1685-ben. Szin-tén vitathatatlan, hogy a törökök kivonultak a várból, magára hagy-va azt, és egy évvel később a ke-resztény felszabadító csapatok kardcsapás nélkül kerítették birto-kukba. A legtöbb – vagy mondhatni inkább: szinte kivétel nélkül az összes – útikönyv, bejegyzés, is-mertető pontot is tesz itt a vár tör-ténetének végére. Megemlítik, hogy ezután már csak magányosan pusztuló romhalmaz, amit egy ízben Széchenyi István is megláto-gat Vácról gyalogszerrel – de sem-mi több. Pedig sokkal prózaibb a vár hadászati történetének valódi vége… 1703-ban kezdetét vette egy függetlenségi harc, amit Rákóczi-szabadságharc néven tanultunk és tanulunk. Ez a váltakozó sikerű szabadságharc elérte Nógrád várát

is, és II. Rákóczi Ferenc generáli-sa, Bottyán János (közismertebb nevén: Vak Bottyán), majd később Ráday Pál folyamodik a vezérlő fejedelemhez levélben, hogy a megrongált falak helyreállítását kérje. Ráday szavai szerint: „…kevés munkával úgy megerősíti: ágyú nélkül senki is ki nem veszi”. Hiába állomásozott azonban szinte folyamatosan háromszáz fős őrség a falak között, mindössze 1709-ben láttak hozzá a felújításoknak, és a források szerint negyven szekér vitte a palánkfát a várhoz. Bercsényi Miklós azonban nem volt derűlátó a vár megerősítését illetően. Ő maga is levelet írt a fejedelemnek, melyben arról ír, hogy „…azon várral úgy vannak már, mint a rossz feleséggel: el-bontani nincs erejek, építeni nincs idejek, máskint hozzá nem bízhat-nak;…” 1709 októberében végül Bercsé-nyi elérte a célját, és a kuruc erők lebontják a várat, alkalmatlanná téve azt bármilyen hadászati célra. Sajnálatos módon nem Nógrád vára az egyetlen erősség, amely így végezte: a történelmi Magyar-ország területén számos várat a visszavonuló kuruc hadak robban-tottak fel. Ettől a ponttól kezdve szűnik meg végérvényesen Nógrád hadá-szati jelentősége, többé egyetlen katonai konfliktusban sincs szere-pe. Három évszázada üresen és elhagyatottan állnak a falak. De hova tűnt az a rengeteg kő a vár-hegyről? Nem kerültek messzire: Nógrád község valamennyi házá-nak alapjában, falában megtalál-hatjuk őket. Akárcsak a kerítések-ben, kutak falában, és természete-sen elsősorban a várhegy pincéinek falaiban. De a vár kövei nyugsza-nak például a 2-es számú főút ala-pozásában is – ha egy kicsit mesz-szebbre szeretnénk tekinteni.

Sajnálatos módon a vár nem mindig képviselt az embereknek értéket – sőt, sokaknak még a mai nap sem ér sokat. Háromszáz esz-tendő időjárási viszontagságait, és az emberi kezek pusztítását is átvé-szelték a még ma is álló falak. A Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány munkája éppen az, hogy ennyi viszontagság után még meg tudjunk őrizni valamennyi emléket a letűnt korokról az utá-nunk jövő nemzedékeknek. De ezért nem csak mi tudunk tenni: a látogatók által széthordott kövek összegyűjtése, a várudvaron szét-szórt szemét összeszedése, vagy a várfalak köveit feszegető rongálók

figyelmeztetése is hatalmas segít-ség a munkánkhoz – és ezek nem járnak nagy áldozattal. Pusztán egy kis odafigyelés és törődés kell, és talán nem kell majd elmondanunk később: sic transit gloria domum – így múlik el a vár dicsősége.

Kovács Viktor alelnök Nógrád Várának Megmentéséért

Alapítvány

Források: - Csorba Csaba: Regélő váraink,

Budapest, 2000. - Hausel Sándor: Nógrádvár, Nóg-

rád, 2000. - Magyar Nemzeti Levéltár

Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány

Ásatások Nógrád várában

Hosszú idő elteltével újra vissza-tértek a régészek a vár falai közé. Az állami támogatásból finanszíro-zott, Tomka Gábor a Magyar Nem-zeti Múzeum főigazgató-helyettese vezette feltárások a kapu melletti védműben – közismert nevén: barbakán – folytak augusztus köze-pétől több héten keresztül. Több köbméternyi földet moz-

gattak meg, melynek eredménye-képp páratlan leletek, és eddig ismeretlen falszakaszok kerültek napvilágra. A legkisebb kiásott cseréptöredék, puskagolyó, vagy éppen pénzérme újabb segítséget ad a vár régmúltjának megismeré-séhez, a kirakós még hiányzó da-rabjainak beillesztéséhez. Ám ugyanakkor újabb kérdések is

folytatás a 9. oldalon

Page 9: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

megfogalmazódnak egy-egy lelet megtisztítása után: hogyan és mi-kor került oda? Ott volt a helye eredetileg is, vagy esetleg az év-századok során valaki elmozdítot-ta? Ha igen, mi volt a szándéka vele? Ilyen, és ehhez hasonló kér-désekkel kellett szembesülnie a régészcsapatnak az ásatás befejez-tével. A feltárások célja elsődlegesen a barbakán funkciójának tisztázása, és építési periódusainak megisme-rése volt. Ennek eredményeképp

több kutatóárok is megnyitásra került a területen, ahonnan a lele-tek széles tárháza került elő. A források szerint az épület célja leginkább a belső várba vezető híd védelme volt, de a források ugyan-csak említik, hogy református is-tentiszteleteket is tartottak benne. Míg az előbbi állítás bizonyítékát feltárták – a hídhoz vezető, lesza-kadt feljáró – az utóbbi állítás iga-zolására nem került elő tárgyi lelet. A munkálatok végeztével a terüle-tet téliesítették a falak, és a föld alatt rejtőző, még kiásatlan töredé-kek védelme érdekében. Reménye-ink szerint a tavasz beköszöntével folytatódhat a már eddig is sikeres-nek mondható feltárás. Egyeztetve Tomka Gábor vezető régésszel, lehetőség nyílik az ása-tás során feltárt leleteket bemutat-ni, azonban ennek mikéntje és időpontja még megbeszélés alatt áll. A Nógrád Várának Megmenté-séért Alapítvány tájékoztatni fogja az érdeklődőket, amint az esemény konkrét helyszínnel és időponttal rendelkezik.

Kovács Viktor alelnök

Márton-napi lámpás és fáklyás felvonulás

Nógrádon immár harmadik éve a Márton napi népi hagyományt mi is felelevenítjük, miszerint maga a fáklyás felvonulás Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedete-ket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. A napok egyre rövidülnek és a külső sötétség egyre inkább hatal-mába keríti a napokat. Ez az idő-szak előkészülete az adventi vára-kozásnak. A népi időjárásjelzés szerint, ha november 11-én ke-mény fagy van, akkor karácsony-kor enyhe lesz az idő. „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál. Ha viszont jó az idő Márton napján, nagyon hideg lesz a tél. Ha jóked-vű Márton, kemény tél lesz, ha borús Márton, borongós tél” – szól a népi bölcsesség. Ha erre a népi jóslatra hagyatkozunk, akkor idén igen hideg, kemény telünk lesz. Aki pedig november 11-én éjjel álmodik, boldog lesz – így tartották.

Szent Márton Szombathely környé-kén született, egy római tribunus i.sz. 316-ban született fia, apja kívánságára a légió katonája lett. A legenda szerint 18 éves volt, ami-kor lováról leszállva odaadta pa-lástját egy didergő koldusnak. Nem sokkal ezután Amiens-ben megke-resztelkedett, otthagyta a sereget, és misszionárius lett. 371-ben a Loire menti Tours püspökévé vá-lasztották. A legenda szerint Már-ton (alázatból) a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal el-árulták a szentet, így „kénytelen volt” a püspökséget elvállalni. Meggyőző, hiteles, jótékony püs-pök volt. Márton a koldusok és katonák védőszentje lett. A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből szárma-zik. Akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szár-nyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket, hozzá ráadásként egy

libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni, mellé pedig az adott évi szüretből származó újbort itták. A gyerekek mindig örömmel várják ezt a vidám ünnepet, amely egyben a tél kezdetét is jelenti. November 10-én a Művelődési házban a Nógrádiak Nógrádért Egyesülettel és önkéntesekkel együtt finom lángossal, palacsin-tával, libazsíros kenyérrel és teával vártuk az érdeklődőket. A kézműves foglalkozáson gyönyö-rű lámpásokat készítettek együtt a gyerekek és a felnőttek, de volt, aki a tavalyi lámpásával érkezett a rendezvényre. Márton-napi dalokkal és történe-tekkel a Lóca Együttes előadását láthattuk, majd Pék Dudás Zsuzsi-val és Dudás Csanáddal dudaszó mellett felvonultunk Nógrád várá-ba, ahol Kárpáti-Kelemen Kata elmesélte Szent Márton legendáját, megismerhettük alakját és tetteinek üzenetét. A nap fénypontja a vár ódon falai között Szepesi Bálint tűzzsonglőr mutatványa volt, ami-vel elkápráztatta a nagyérdeműt. A bemutató után meggyújtottuk a fáklyáinkat és lefelé indult a hosszú fényes menet. A felvonulás után egy nagyon szép Andersen-mesét vetítettünk le a Művelődési Házban a gyerekek-nek. A nagy számban megjelent résztvevők bebizonyították, hogy Szent Márton ismert érdemein túl egy újabb pozitív képességére is fény derült. Ez a „képessége” nem más, mint a közösségteremtő ereje. Köszönet és tisztelet mindazoknak, akik munkájukkal, odaadásukkal hozzájárultak a rendezvény sikeré-

hez és minden kedves vendégnek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel. A felvonulást a Nógrádi Polgár-őr Egyesület biztosította. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánunk!

Dr. Kovácsné Balogh Mónika Nógrád Várának Megmentéséért

Alapítvány

Page 10: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Tisztelt Olvasó!

A Nógrádiak Nógrádért Egyesü-let, a legutóbbi híradást követő időszakban is aktív részese volt a Községben megrendezésre kerülő valamennyi kulturális rendezvény, ünnepi megemlékezés illetve társa-dalmi munkálatok lebonyolításá-ban.

A nyár folyamán a Szent Koro-na lovastúra útvonala 2018. au-gusztus 2-án ismét érintette Nógrá-dot. Ezen alkalomból vállaltuk, hogy a túra résztvevőit palacsintá-

val és lángossal vendégeljük meg a Civilek házában. Külön megtisz-teltetés volt számunkra, és egyben büszkeséggel töltött el bennünket, hogy Egyesületünk egyik aktív tagja Hostyinszky Attila, – aki igen jó kapcsolatot ápol a túra vezetőjé-vel – nem csak közreműködött a lovasok fogadásában, hanem a várban tartott megemlékezés során lehetősége volt köszönteni a részt-vevőket majd a vár séta során fel-eleveníthette a vár legérdekesebb, legmeghatározóbb korszakait, történeteit.

Nógrádiak Nógrádért Egyesület

A nyár folyamán idén is meghí-vást kaptunk a Kétbodonyban megrendezésre kerülő szilvana-pokra. Nagyszerűen sikerült ismét ez a rendezvény. Rengetegen vol-tak, és büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk sikerének. Gyer-mekek és a vendégek örömére

ismét palacsintákkal készültünk. Nagy sikere volt a szilvásgombóc-cal, és a házilag készített lekvárok-kal készült ínyencségeknek. Hangulat fergeteges volt a „csapat” hozta a formáját, minden-ki tette a dolgát és jól elfáradtunk.

Idén is részt vettünk az Őszi vigalom rendezvénysorozat előké-szítői (tornaterem rendezésében) majd a levonuló munkálatokban. Bekapcsolódtunk a szüreti felvonu-lásba, amelynek idén is rengeteg résztvevője volt. A felvonulás során, vidám, mulatós hangulatban jártuk a falu utcáit. A másnapi őszi vigalmi forga-

tagban közreműködtünk a lepény-készítésben. Igyekeztünk helytáll-ni, és segíteni a meglévő sütőink-kel, hogy a lepény sütése minél hatékonyabban működjön. Sikeres napot tudhatunk magunkénak, közös erővel a Hagyományőrzők-kel rengeteg lepény került ki a sütőinkből, a vendégek megelége-désére.

2018. október 6-án tartott vár-mentő napon is jelen voltunk és

segítettünk a vár rendbetételében.

Tisztelettel adóztunk, és részt-vettünk a Községünkben megtar-tott, koszorúzással egybekötött ’56

-os forradalom és szabadságharc megemlékezésen.

Szent Márton ünnep alkalmá-ból idén 2018. november 10-én községünk utcáit a késő délutáni órákban ének- és dudaszó kíséreté-ben lámpások világították meg. Ez bizony azt jelentette, hogy idén is volt Márton-napi lámpás felvonu-lás Nógrádon. Ezt a programot

20.000 Ft-tal támogattuk, valamint Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány megkeresését követő-en, aktív jelenlétünkkel és mun-kánkkal segítettük a rendezvény sikeres lebonyolítását. Az előkészületek során közre-működtünk a teremrendezésben,

Page 11: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

padok és radiátorok felállításában, továbbá az Egyesület elnöke Pintér Ferenc vállalta a több mint 80 darab üveg előre feldrótozását. A rendezvény ideje alatt forró teával, palacsintával, lángossal és zsíros kenyérrel vendégeltük meg a résztvevőket. Az elmúlt évekhez képest idén a munkanap ellenére még többen látogattak el erre a rendezvényre, így izzott a kezünk alatt a munka rendesen, ennek ellenére példaértékű volt az egye-sületi tagok odaadó lelkes munká-ja, akik az elvárásokon felül tudtak teljesíteni. Elkezdődött az adventi időszak. Természetesen a szervezők idén is számíthattak támogató, aktív jelen-létünkre, munkánkra. Készültünk a

gyermekeknek idén is egy kis meg-lepetéssel a mikulás napi rendezvé-nyen!

Továbbá ott voltunk és segítet-tük a falu karácsonyfájának feldí-szítését. Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes, de sikerült ünnepi díszbe öltöztetni a fát. Bár nagyon szép hagyomány a falukarácsonyfa állítása és díszíté-se, de úgy lenne teljes és szép ez az esemény, ha Községünkből minél többen részt tudnának venni rajta, és mindenki aggatna egy díszt a fára. Reméljük, hogy idővel ez a hagyomány is kiteljesedik és a falu apraja nagyja osztozna a fa közös díszítésének örömében. Karácsony közeledtével aján-

dékként hozzájárultunk 60.000 -60.000 Ft pénzbeli adománnyal az óvodának és az iskolának audió-berendezések vásárlására. Magunk részéről örülünk, hogy egy mara-dandó és egyben hasznos eszköz beszerzésével segíthetjük az intéz-ményeket, továbbá reméljük, hogy nagy sokáig kiszolgálják új tulaj-donosaikat. A rászoruló családok megsegíté-sét célzó gyűjtésben idén is részt vállaltunk, továbbá segítjük az idősek ajándékcsomagjainak kihor-dását községünkben.

Egyesületünk napjainkban már szinte a nógrádi és környékbéli embe-rek hétköznapjainak részévé vált.

Megalakulásunk óta működtet-jük a Nógrádiak Nógrádért című közösségi portálunkat, a mi egyben a helyi nyilvánosságot megterem-tő, véleménynyilvánításra, problé-mafelvetésre, helyi információ szolgáltatást továbbá egyéb lehető-séget feltárását szolgáló fórum. Nagy örömünkre szolgál, hogy az oldalunk látogatottsága és aktív használata egyre növekvő tenden-ciát mutat.

A virtuális kapcsolatok mellett ugyanakkor szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, hogy Egyesü-letünk folyamatos tagfelvételt hir-det. Várjuk mindazon elhivatott érdeklők jelentkezését, akik úgy

érzik, azonosulni tudnak Egyesüle-tűnk célkitűzéseivel, tevékenységé-vel, melyben részt is tud vállalni. Többféle tagsági viszony lehetsé-ges, egyesületi tag, pártoló tag, tiszteletbeli tag. Örömünkre szolgált, hogy idén is részesei lehettünk és munkánk-kal segíthettük Községünk vala-mennyi rendezvényét. Szeretnénk és egyben nyitottak vagyunk más civil szervezetekkel, egyesületek-kel is közös programokat szervez-ni, bekapcsolódni településünk mindennapi életébe, vérkeringésé-be. Megtisztelő figyelmét köszö-nöm.

Áldott, Békés Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánnak Önnek és családjának!

Kárpáti-Kelemen Katalin a Nógrádiak Nógrádért Egyesület alelnöke és a Nógrádiak Nógrádért Egyesület tagjai

Page 12: Karácsonyi gondolatok - Nógrádnograd-var.hu/ujsag/NH_2018_december.pdf · Áldott karácsonyt kívánok min-den kedves nógrádi olvasónak! Füke Szabolcs evangélikus lelkész

Nógrádi Híradás

Művelődési házunk nagytermé-ben rendeztük meg Szent István és az új kenyér ünnepét. Árpásné Schlenk Judit ünnepi beszédét követően Fűke Szabolcs evangéli-kus lelkész megáldotta, Bakos Péter diakónus megszentelte, Pi-

roska János alpolgármester meg-szegte az új kenyeret. Nógrád Község Hagyományőrző Klub Búzavirág kórusa, Mészáros Péter szóló éneke, Bera Lászlóné és Fekécs Szilvia versmondása színesítette az ünnepet.

Elmúlt eseményeink

Immáron 16. alkalommal került sor Őszi Vigalom rendezvényünk megtartására szeptember 29-én, szombaton. Népviseletbe öltözött több, mint kétszáz felvonuló járta be a falut vidám hangulatban. A színes felvonulást követően a Váci Ifjúsági Fúvósok koncertjét élvez-hettük. A vidám napot nagy sikerű

szüreti bál zárta. Vasárnap már kora reggel meg-kezdődött a főzés. A cibakházi testvértelepülés főző delegációja tiszai halászlét főzött a kedves vendégeknek. A vadaskert húsado-mányából marha és vaddisznó pörköltek készültek. Szorgos kezű asszonyok és férfiak egész nap

folyamatosan készítették a hagyo-mányos krumplis lepényt, amely-nek az idén is nagy sikere volt. Minden korosztály szórakozásá-ról gondoskodtunk. A gyermekeket ugrálóvár, arcfestés, és élő csocsó várta egész nap. A testvértelepülé-sek hagyományőrző csoportjainak bemutatkozása mellett a helyi cso-portok is új műsorokkal szerepel-tek. A jó hangulatról sztárvendé-günk Oszvald Marika, az Ipolyság-

ról érkezett Sendergők Gyermek Néptánccsoport és az acsai Csibaj Banda gondoskodott. Rendezvényünket tábortűzzel zártuk. Ezúton is megköszönöm vala-mennyi segítő, támogató munkáját, adományát, amelyek nélkül nem sikerülhetett volna a rendezvé-nyünk.

Szórágy Gyuláné

Hagyományosan a temetőben tar-tottuk ünnepi megemlékezésünket,

amelynek végén koszorúkat he-lyeztünk el az emlékműnél.

Augusztus 20. – Az új kenyér ünnepe

Szeptember utolsó hétvégéje – Őszi vigalom

Köztársaságunk ünnepe – október 23.