Címzett: Tanári Konferencia tagjaiF.a. Madarász Csaba- 2011 Budakalász, Hársfa utca 8/bTárgy: kérelem megismételt szülői felvételi beszélgetésre

Tisztelt Tanári Konferencia!

Nagy örmömre szolgált, hogy tudatos odafigyelést tapasztalhattam a felvételi eljárás soránszámos, a közösségi, családi, iskolai életet meghatározó tényezők iránt, és az iskolába valófelvételt nemcsak a gyerekek állapota, hanem a szülők hozzállása is befolyásolja.

Mi azért is választottuk a Waldorf iskolát, mert itt érezzük úgy, hogy nemcsak az a fontos,hogy a gyereket hozzuk-visszük, hanem az is, hogy mi mást hozunk még az iskolába, mintközösségi térbe, szervezetbe. Sajnos a Waldorf közösségben eltöltött évek után más iskolátel sem tudunk képzelni sem gyermekeinknek, sem pedig magunknak.Itt nemcsak egyegyszeri szimpátiáról, vagy divatról van szó. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy amindahányunknak meghatározó élménye, a téli időszak meghitt ünnepségén való együttlét ateázóban, a hajóhajtás az emeleten vagy a kórus dalainak hallgatása a tornasátorban az,amiide, illetve a Waldorf-pedagógiához köt bennünket. Többről van itt szó, mint természet-szeretetünkről, melyet az iskolában is visszatükröződni látunk. Itt alapvető szellemiirányultságról van szó.Az alternatív pedagógiák iránti elkötelezettségem komoly tapasztalat előnnyel indult -iskoláim közül az AKG nagy hatást gyakorolt rám. Talán ennek hatására, dr.Perjés Istvánnal,a kiváló társdalom pedagógiai szakemberrel publikáltam először közösen 2000-benneveléstudománnyal kapcsolatos tudományos cikket: A globalitás és a virtuális valóság hatásaipedagógiai szempontból címmel.Az iskolán túl is együtt töltött baráti évek alatt Perjés István iskolakultúráról, neveléselméletrőlés iskolapedagógiáról is sokat tanított – ezirányú érdeklődésem egész életemben biztosanelkísér. Közös publikációs területeinkez tartozott még a környezeti nevelés. Látens erőkhatására alkotó szerepet vállaltam a korabeli leginnovatívabb TérségfejlesztőModellprogramban, a Veresegyházi Életmód Program Fúga oktatási programjában. Itt 8térségi település általános iskolai pedagógusaival álmodtunk és megvalósítottunk egyiskolából kinövő iskolán kívüli szabidős program-patakot, mely az „akadályverseny mítikusköntösben” jellegzetességgel bírt.Életem legszebb fáit akkor láttam: a másodikosoknak a belépő feladat egy kivágható kismandala kiszínezése és visszaküldése volt egy „varázslónak”. Egyedül, álruhában,varázslóként jelentem meg ezekben az iskolákban, gyakran 50-100 gyerekkel körülvévea szünetben, mikor levelet vittem a tanáriba, amelyben a feladatok (mint mese) kerültekkihirdetésre- A visszaküldött mandalákból díszítettük fel az iskola aulájában a fákat aprojektzáró eseményen...

Az elmúlt évek alatt bejártam Európát különféle civil társadalmi események, projektekkapcsán. Másodmagammal képviseltem az európai civil társadalmat az 50 kormányképviselőtjegyző CAHDE munkacsoportban, mely az Európa Tanács demokráciafejlesztésiprogramjában ajánlásokat fogalmazott meg a kormányzati szervezetek és kormányok számáraa részvételi demokrácia erősítése terén. Mindemellett számos, jó kormányzást és társadalmiszintű kommunikációs fejelesztést célzó programban vettem részt mint a Közép- és Kelet

Európa-i Állampolghárok Hálózata nevű szervezet képviselője, egyéni kutató és társadalmi-technológiai aktivista, tanácsadó.A különféle társadalom- és kultúra fejlesztő projektek segítése önkéntes és szakmaimunkámmá is vált. Akár sorsszerű is lehet hogy a különféle demokrácia- és közösségfejlesztőhatárterületeken eltöltött változatos évek után a Waldorf mozgalom erősítésére isfelkértek.Tavaly 1 év waldorfos szülői lét után a Magyar Waldorf Szövetség Minervaérdekérvényesítő programjában számos témában tartottam előadásokat.

Mint említettem, nálam természetesen következett az előzményekből a Waldorf pedagógia.Nincs ez másképpen feleségemmel sem. Ő egészen kicsi gyerekkorától kezdve szenvedte ela korabeli pedagógiai szakszerűtlenségből, szülői ismerethiányból, ósdi és káros nézetekbőlszármazó igazsgátalanságokat és hátrányos megkülönböztetést. A szó fizikai és lelki szintjén issérült. Ez talán segít azt is megérteni, hogy miért vállaltunk az együtt töltött évek alatt számos,a társadalmi igazsgátalanságokat kiemelő művészeti akcióban alkotó szerepet.Innen az otthonszüléshez is természetes út vezetett: a feleségem által megélt kórházi élményeknyomán fel sem merült az intézményi szülés, jómagam pedig Geréb Ágnest férjével valóközös vállalkozásunk és barátságunk okán már az előtt ismertem, minthogy gyerekvállalásragondoltunk volna.Az önkormányzati óvódából egy év küzdelem után menekülve jutottunk el mostanióvodánkba,ahol megannyi megszervezésre, megoldásra, kijavításra váró feladatot, valamintbelső fejlődésre kiváló terepet, közösséget és cselekvő lehetőséget találtunk.Feleségem nagy lelkesedéssel és kitartással 3 gyerek mellett egyedül is vállalta az óvódaikarbantartó munkacsoport vezetését, tehát majd az összes felnőtt munka szervezését és eközülrengeteg elvégézését. Jómagam az intézményi működtetés közösségi feladataival akkoribanis sokat foglalkoztam, most pedig mint a fenntató egyesület vezetőségi tagja új felelősségeketvállaltam.

Remélem, a fentiek segítenek képet alkotni rólunk, motivációinkról, és arról az ösvényről,amely bennünket is ide, Pilisszentlászlóra vezetett. A mi utunk úgy érezzük, még nemkanyarodott el ettől az iskolától – habár a felvételi vizsga végeredménye ezt sugallaná.

Arra kérjük a Tanári Konferenciát, hogy adjon lehetőséget egy megismételt,a szülőkkel lefolytatandó felvételi beszélgetésre!

Miért kérjük ezt?Az alábbi felvételi történet és az eddig elhangzottak együtt magyarázatul szolgálnak...

Üdvözlettel,

Madarász Csaba, Deli Adrien, Madarász Sámuel, Madarász Manna, Madarász Piroska.

Felvételi tapasztalatok a Pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskolában

Összehasonlítva más iskolai-felvételi előadással igazán nagyra értékeltük a szülőket is bevonó„interaktív” játékos, tapasztalat alapú foglalkozásokat, mellyel osztálytanítók mutatták be azegyes életkorszakokban a matematika oktatás ritmusos gyakorlatát.

Érdeklődő és a magyar mese és mondavilágot nagyra tartó szülőként kérdeztem a közbennéhány mitológiai példát felhozó Zsolttól, hogy vajon mi az oka, hogy csak germánmitológiából származó példákat említett ezidáig? A magyar mese és mondavilág archetipusképeit nem vetették egybe még a Waldorf pedagógia által alkalmazott germán mitológiaiarchetípusokkal? Vagy netán más oka van a választásnak?A válasz nem volt megnyugtató, és a kérdésem kellemetlennek tűnt.Már pontosan éreztem, amit gyerekkoromban az AKG-ban még nem, hogy mi a gond azzal, haelőbb tudtam ki volt Loki, minthogy Nimródról hallottam volna. Nagymamám kutyáját pedigMagornak hívták – legalább az iránta érzett szeretet miatta elkezdett érdekelni a Hunor-Magormonda...A Zsolttal való beszélgetésben említett visszatérés mítoszt oly szépen megtestesítő Csabalegenda kiváló példája a sok archetipikus rokoni szálnak.Ott csak ezt említettem. Lehet, túlontúl érdeklődő mivoltam (mert megkérdeztem, hogy anéptánc van-e az iskolában, mert nekem nagyon jó táncos élményeim fűződnek az iskolához,és feleségem mozgásművészként a tánc szerelmese?) avagy az ártatlan rácsodálkozásom ártónyomokat hagyott, melyek később visszacsaptak?

A találkozás elejéhez képest erős kontrasztként jelentkezett az előadott tudásában szemmelláthatóan bizonytalan, ám ettől függetlenül nagyon szimpatikus tanítónő kissé arányt tévesztettelőadása. A gyermeki fejlődést hosszan kifejtő, zavarban lévő előadó miatt kényelmetlenülés csalódottnak kezdtem érezni magam – 1 órán keresztül nem történt semmi. Csak ültünk,és nem találkoztunk, nem beszélgettünk, hanem olyasvalamit hallgattunk, ami inkábbszülésfelkészítőnek tűnt. Nekem pedig nehéz estém volt, látszott rajtam, hogy nem éppenkönnyedén viselem a frontális pedagógia által okozott kényszerű terhelést.Mindennek tetejére a program vége előtt kellett elindulnunk és épp akkor jött ki Zsolt, akinekelmondtam véleményemet: szerencsétlen a témaválasztás elnagyoltsága, és sajnos az előadónem tűnik túlzottan tapasztaltnak az itt előadott témában. Jeleztem, hogy még néhány vitáskérdést is szerettem volna vele megbeszélni, de erre most nincs alkalom.Szakmai elkötelezettségből és együttérzésemből fakadóan is természetesnek vettem, hogy nemkullogok el csendben a gondolataimmal, hanem vállalva a véleményemet, visszajelzsét adok –még akkor is, ha ennek „helyi értéke” szemmel láthatóan igen csekély volt. De mint későbbmegtudtam, a legilletékesebb helyre ment.

Sajnos családi berendezkedésünk nem engedte meg, hogy több előadásra elmenjünk, azoktartalmi kivonatát azonban szívesen olvastuk volna az interneten – talán nemcsak afelvételizőknek, de a véltelenül a honlapra látogatóknak is értékes olvasmányulszolgálhatnának!

Nem félünk a farkastólA felvételire úgy mentünk, hogy meg-meg álltunk, nehogy elhányja magát Sámuel fiunkútközben. Édesanyja a stressztől reggel, ébredés után már sírt – félt, hogy újra bekövetkezik,ami Óbudán bekövetkezett és akkor jön a mindent magával ragadó rettenet – az, amit már saját

tapasztalatunk okán szeretnénk elkerülni: az állami általános iskola életidegensége, a cselekvő,tenni akaró közösségi lét hiánya! A lelki zavarodottság továbbadása. Persze, nem állítjukezzel, hogy minden nem Waldorf iskola és első osztályos tanító ilyen. De saját tapasztalatunkmegerősített bennünket – nem kívánjuk gyermekeinket más iskolába járatni.Jövőre testvérével, és ha minden jól meg rá 1-2 évre pedig legkisebb lányunkkal is idekívánunk járni.

A szokatlanul hideg időben, meleg helyiség híján, egy takaróba burkolózva álltunk, és Samucsak velem volt hajlandó bemenni az épületbe. A történet egy része, a felvételi szakasz azthiszem ismert – ezért ezt nem taglalom.Feleségem eközben kint fagyoskodott a többi szülővel és gyerekeikkel a Szlovák Közösségiház előtt, mígnem sikerült valakinek rávennie a bent ülő Zsolt „bácsit”, hogy mégis engedjebe őket a meleg házba.Eközben a kínok kínját éltem meg, látva, érezve, hogy itt valami akadás van. Csak bíznitudtam, hogy tekintettel Samu állapotára, holnap is eljöhetünk. Ebbe ő is és István isbeleegyezett.A választás napján már csak én tudtam eljönni vele– szó nélkül ment minden odabent.Talán kedve lett, talán a rábeszélésem hatására, de mindent csinált, ami elvárt volt.

Mit veszünk fel?Nem vártam a beszélgetést Zsolttal – lévén nem tudtam nem érezni a múltkori találkozásunkhatását a vele való kontaktusban. Sajnos nem kaptam túl jó képet addig sem róla, mígbeinvitált a házba beszélgetni. Odabent meglepődve tapasztaltam, hogy néhány perc alattvégeztünk is. Ezt nagyon furcsállottam, mert előző nap, Zsoltnak jeleztük, hogy másnap újraitt vagyunk, erre ő válaszában azt emelte ki, hogy „legalább több idő lesz, mert kevesebbenleszünk”.Miután válaszoltam arra, hogy mit várok az iskolától, és hányszor voltunk előadáson,gyakorlatilag majdnem elküldött.Nem hagyott nyugodni a dolog - feleségem előző nap az ott töltött idő alatt mindenbeszélgetésnek fültanúja volt - ezért hát elkezdtem visszakérdezni. Beszélgetésünk továbbfolyt – rákérdeztem, hogy számít-e, s ha igen miért és mennyit, hogy hány előadáson voltunk.Megnyugtatott, hogy nem annyira sokat számít de azért igen. (Itt derült ki a felvételi egyikvisszássága, mert az okok mintha egyáltalán nem számítottak volna, csak az eredmény,amely egyet jelent az érdeklődés és fontosság meglétével, vagy hiányával beszélgetőpartneremfejében)Később azt is mondta, hogy azokat nem veszik fel biztosan, akik horrorfilmeket, meg aCsillagok háborúját nézetnek a gyerekekkel, meg akik festik magukat elsőben– hála istennekmi nem vagyunk egyik kategóriába tartozók sem.

Úgy éreztem, talán irányomban táplált személyes érzései akadályozzák hogy képet alkossonrólunk, a családunkról és viszonyrendszerünkről a Waldorfhoz.Mármint – rám, reánk, mint szülőkre, élethelyzetünkre egyáltalában nem volt kíváncsi. Inkábbegyfajta vízum, vagy hivatalos irat megszerzéséhez volt hasonlatos a közöttünk lezajlottbeszélgetés. Kihallgatómat nem érdekelte, hogy mit gondolunk, tudunk az iskoláról, az ottaniközösségi életről, vagy esetleg milyen a civil, közösségi alapállásunk, netán voltunk-e ittünnepen, van-e ismerősünk aki idejár, mit várunk kaptunk eddig is a Waldorf közösségtől....Úgy éreztem, itt nem vagyunk érdekesek, vagy legalábbis az, amit szülőként hozhatunk ebbea közösségbe, iskolába: nem az..

Gondolataimban az járt, hogy akkor itt most a szülő nem is számít annyira – eltérően attól,amit hallottam a felvételiről - és egy picit azt is, hogy már a füzetbe le van írva a mi sorsunk.

Fel nem vettek-Aki kicsit is ismer, az tudja eme esetet boncolgató miértjeimet is. Számos kisebb nagyobbhiányosságot vettem észre a felvételi eljárás során. Alapvetően egy nagyon kiforratlanrendszerről van benyomásain szerint itt szó.Írásban hiányoltam január 10-én a felvételi előadások a honlapon való megjelenésénekidőpontjait – ám sajnos nem írt vissza senki mikor ezek kikerültek a honlapra. Az egyikhozzám eljutott levél az elsős előadások időpontjait és témáját sorolja. Sajnálatos módon, alevél keltezése elárulja, hogy az első előadásra el sem lehetett volna jutni – hiszen az iskolailevelezőlistára a rákövetkezendő nap került csak föl.

A felvételi lapot telefonon jelezték, hogy egészen furcsa módon az Archívumban találom meg- nem érződött az iskolai honlapon ez idő tájt semmi abból, hogy itt most szeretetteli várakozásvan.Mi pedig nagyon várakoztunk, és megörültünk, hogy István ellátogatott hozzánk. Habár atalálkozás kissé elcsúszott időben, mégis, az a benyomásunk támadt, hogy volt értelme –István később telefonon a találkozásunk hatását firtató kérdésemre úgy jellemezte a közöttünkészlelt kapcsolatot: „nem hiszem, hogy ne lenne olyan meccs, amit mi egymással ne tudnánklejátszani.” Azt is mondta, hogy „harcolnom kell még a Samuért.”

Ehhez képest pálfordulástként éltükm meg, mikor tudva már a „fel nem vettek” címűdokumentumból a fiunk(?) felvételijének végeredményét, a felvételi helyek esetlegesmozgásáról kérdezvén őt, azt a választ kaptam, hogy még akkor sem venné fel, hamegüresedne néhány hely...inkább kevesebb fővel indulna el az osztály. Ez azért is furcsa volt,mert az óvodai látogatása után, mikor megkérdeztem, hogy véleménye megerősödött-e abban,hogy Samunak hozzá kell járni, azt monda: nem gyengült meg. Ezért a végeredmény erősenés személyesen arcul csapott, mert számomra nem várt és értett fejleményként tett hozzá azáltalam tapasztalt megkülönböztetésből fakadó igazságtalansághoz.

Tiszta szívbőlAzt gondoljuk, ez egy valóba nehéz helyzet az iskolának.Indokolatlanul nehéz lehet mindenkinek – ezért különösen fontos, hogy milyen benyomástteszünk, gyakorlunk egymásra. Talán még fontosabb, hogy előítélet nélkül közelítsünkegymáshoz – ez pedig igazán nehéz.Márpedig, a tapasztalataink, a megismert tények, a megtapasztalt események sajnos azelőítéletek jelenlétére és hatására, és/vagy a felvételi eljárás során alkalmazott módszerekhiányosságaira, kiforratlanságára, hibáira utalnak.Nem tudom másra vélni a mérni kívánt értékek vizsgálatának pontatlanságát – azt avégeredményt, amellyel mi szembesültünk, hogy valakik rólunk azt gondolják, hogy nemvagyunk ebbe az iskolába valók.

Mi alapján?Most az derült ki számomra, hogy ez a felvételi rendszer hibára erősen hajlamos viselkedéstmutat.

Alapvetően átérződik (és sajnos nem csak itt) hogy a nem publikus a felvételizők személye, azalkalmazott módszertana, (gyerek? Család? Gyerek és családja? Milyen területeket és hogyanvizsgálnak?).Az is érződik, hogy, kifogásokat szeretnének a felvételiztetők találni, amibe aztánkapaszkodva lehet néhány érvet felhozni az elutasítások mellett. Ez átjön a beszélgetéseken,átrezgi a levegőt.Azt gondolom, nemcsak ez viszi rossz irányba a felvételi szellemét. A tapasztaltdiszkriminációnak akár személyes, akár bizonyos laza szabályozásbéli, avagy nem aszabályokat követő okai is lehetnek. Erre sajnos nincs rálátásom, sejtésem akad.