28
7.a Tananyag 05.25-05.29. Irodalom 7.a Tananyag 05.25-05.29. 05.25. Szigligeti Ede: Liliomfi- Cselekmény A következő két óra vázlatát innen írjátok le kiegészítve, aztán tanuljátok meg! A drámai művek a színpadon kelnek életre, de írott formában keletkeznek. Láthattad, hogy az első oldalon felsorolja a szereplőket (a plakáton és a műsorfüzetben ezek mögé kerül a szereplőket alakító színészek neve), és röviden a kapcsolataikat. A műveket a szerzők felvonásokra osztják (2-5), ezeket rendszerint szünetek választják el, de a korabeli Shakespeare darabokat állítólag szünet nélkül játszották, ma két szünettel. A felvonásokat jelenetekre osztják. Új jelenet kezdődik, ha változik a helyszín vagy a szereplők száma. Az előzményeket, a történetet nagyrészt a szereplők párbeszédéből (dialógus), gondolatait, szándékát monológból ismerjük meg, időnként „titokban” kiszól a nézőtérre. A könyvben a szereplő szavai előtt ott áll mindig a beszélő neve. A szerző utasítása berendezésről, kevés cselekvésről zárójelben jelenik meg. A Liliomfi a magyar irodalom kiemelkedő műve, Szigligeti Ede 1849 -ben született legismertebb vígjátéka. A nagyváradi születésű szerző elmondások szerint mindössze két délután alatt írta meg a 3 felvonásos komédiát. Az önéletrajzi ihletésű darab ősbemutatója, 1849 . december 21-én volt. (Wikipédia) A romantika és a reformkor szellemének magfelelően téma a szerelem, az érzelmek szabadsága, főhőse több kiválóságunkhoz hasonlóan vándorszínésznek áll. A Tk.233. o alapján a drámai művek szerkezete: 1. Expozíció (előkészítés): A szereplők és az alaphelyzet megismerése Első felvonás:A szomszéd úr - Kolozsvár - Szilvai professzor férjhez adná gyámleányát - Mariska és Liliomfi szeretik egymást

Kezdőlaperdisportiskola.sulinet.hu/.../7a/7a_tananyag_0525-29.docx · Web viewVor dem Fenster steht mein Schreibtisch mit dem Computer. Links steht mein Bett, und rechts der Kleiderschrank

  • Upload
    others

  • View
    6

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

7.a Tananyag 05.25-05.29.

Irodalom 7.a

Tananyag 05.25-05.29.

05.25. Szigligeti Ede: Liliomfi- Cselekmény

A következő két óra vázlatát innen írjátok le kiegészítve, aztán tanuljátok meg!

A drámai művek a színpadon kelnek életre, de írott formában keletkeznek.

Láthattad, hogy az első oldalon felsorolja a szereplőket (a plakáton és a műsorfüzetben ezek mögé kerül a szereplőket alakító színészek neve), és röviden a kapcsolataikat.

A műveket a szerzők felvonásokra osztják (2-5), ezeket rendszerint szünetek választják el, de a korabeli Shakespeare darabokat állítólag szünet nélkül játszották, ma két szünettel. A felvonásokat jelenetekre osztják. Új jelenet kezdődik, ha változik a helyszín vagy a szereplők száma.

Az előzményeket, a történetet nagyrészt a szereplők párbeszédéből (dialógus), gondolatait, szándékát monológból ismerjük meg, időnként „titokban” kiszól a nézőtérre.

A könyvben a szereplő szavai előtt ott áll mindig a beszélő neve. A szerző utasítása berendezésről, kevés cselekvésről zárójelben jelenik meg.

A Liliomfi a magyar irodalom kiemelkedő műve, Szigligeti Ede 1849-ben született legismertebb vígjátéka. A nagyváradi születésű szerző elmondások szerint mindössze két délután alatt írta meg a 3 felvonásos komédiát. Az önéletrajzi ihletésű darab ősbemutatója, 1849. december 21-én volt.

(Wikipédia)

A romantika és a reformkor szellemének magfelelően téma a szerelem, az érzelmek szabadsága, főhőse több kiválóságunkhoz hasonlóan vándorszínésznek áll.

A Tk.233. o alapján a drámai művek szerkezete:

1. Expozíció (előkészítés): A szereplők és az alaphelyzet megismerése

Első felvonás:A szomszéd úr - Kolozsvár

- Szilvai professzor férjhez adná gyámleányát

- Mariska és Liliomfi szeretik egymást

- Szellemfi Liliomfi nevében lemond a lányról

2. Bonyodalom (Az alaphelyzet megváltozása) Konfliktusok sora

- Liliomfi megszökik nagybátyja elől, de megígéri Mariskának, hogy megszökteti

Második felvonás: Két Swartz - Fogadó Telegden

- Gyuri és Erzsike szeretik egymást, a lány apja másnak az ifjú Swartznak szánja a lányt

- Liliomfi (Gyuri adósa) Swartznak adja ki magát és ellehetetleníti magát apa és lánya előtt

- Megérkezik a valódi Swartz, kidobatják Liliomfiként

- Megérkeznek Szilvaiék, Liliomfi elmaszkírozva pincérként jelenik meg

Harmadik felvonás: Kányai uram - Fogadó Telegden

- Virágnyelven biztosítja Mariskát szerelméről

- Mariska és Erzsi félreértése a pincérrel kapcsolatban

- Mariska ezért elutasítja Liliomfit, Szilvai felismeri, bezárja, leleplezi

- Kányai (is) összetéveszti Gyurival, már támogatja a házasságát Erzsivel

3. Sorsfordulat (utolsó próbatétel)

- Megérkezik az igazi Swartz a fiával

- Liliomfi azt állítja, mind színészek Szilvai vezetésével, Gyuri megsegítésére

4. Katasztrófa(ha tragédiáról van szó) vagy megoldás:

- Megérkezik az ifjú pár, kiderül az igazság, az is, hogy Szilvai Mariskát unokaöccsének, Szilvai Gyulának, azaz Liliomfinak szánja.

05.26. Szigligeti Ede: Liliomfi Szereplők, jellemek

Szereplők: Rokonszenves-Ellenszenves

Idealizált-Nevetséges

Írj egy-egy példát!

Mutatkozz be egy szereplő nevében legalább négy mondatban!

Vígjátékok: célja a gúny eszközével ráébreszteni a nézőt a hibáira.

Komikum:

- helyzetkomikum: szerepcsere, félreértés miatt nevetséges Pl.:

- jellemkomikum: valamely tulajdonság válik nevetségessé, eszköze a túlzás Pl.:

Írj egy-egy példát a műből mindkettőre!

Ábrázoljátok a szereplőket gondolattérkép formájában. A buborékokat összekötő vonalra írhatod a kapcsolatot köztük. Tervezd meg áttekinthetően a szereplők helyzetét, színnel, mérettel is operálhatsz.

Ezt kérem beküldeni. Az egyéni megoldás érdekel, nem a közösségi.

Magyar nyelv 7.o.

Tananyag 05.25-05.29.

05.25. A világháló

Ugyanazon a felületen, ugyanúgy folytatjuk.

https://www.nkp.hu/tankonyv/magyar_nyelv_7/lecke_05_046

Jegyzeteld ki a szövegek lényegét, a fontos adatokat, azután készítsd el a feladatokat. Addig csináld, amíg nem hibátlan!

Az 1-4. feladatok megoldását kérem írásban beküldeni!

FELADATOK

1. Nézz utána a világhálón a számítógéppel és az internettel kapcsolatos személyeknek, fogalmaknak!

a. Ki találta fel az egeret?

b. Kinek a nevéhez fűződik a @ jel használata az e-mail-címekben?

c. Mikor jelent meg az első szócikk a Wikipédián?

d. Mióta létezik a Google?

2. Keressetek a világhálón olyan honlapokat, amelyek a lakóhelyeteken lévő, vagy ahhoz közeli, a világörökség részét képező nevezetességeket mutatják be!

3. A blog szó a web és a log szavakból keletkezett, és internetes naplót jelent.

a. Nézz utána a következő szavak jelentésének!

videóblog

hírblog

blogregény

haverblog

közös blog

politikai blog

elmélkedőblog

b. Írj mindegyikre egy konkrét példát a füzetedbe!

4. A web2 jelentősen megváltoztatta a világot.

a. Gondold végig, mi változott meg a web2 megjelenése óta! (Mi az, amiről manapság értesülhetünk, korábban viszont erre nem volt lehetőségünk?)

b. Beszéljétek meg, hogy miért tekinthető az információáramlás szempontjából forradalmi változásnak a web2 megjelenése!

Aki még mindig nem ismeri fel a mondatrészeket, ismételje, tanulja bármelyik megadott felületen (tankönyv, videótanár, nkp.hu), mert jövőre nagyon nem lesz elég az alany és az állítmány!

05.27. Légy óvatos a monitor előtt!

https://www.nkp.hu/tankonyv/magyar_nyelv_7/lecke_05_047

Jegyzetelés után gyakorolj on-line! Szerintem nektek ez könnyebb, mint nekem.

Mondatbővítés. Milyen mondatrésszel bővülnek a mondatok? Húzd alá őket a tanult módon!

Esik.

Esik az eső.

Nagyon esik az eső.

Ma nagyon esik az eső.

Ma a hegyekben nagyon esik az eső.

Ma a magas hegyekben nagyon esik az eső.

Ma a Kárpátok magas hegyeiben nagyon esik az eső.

Ma a távoli Kárpátok magas hegyeiben nagyon esik az eső.

Ábrázold ágrajzzal az utolsó mondatot!

Német nyelv 7. o.

Tananyag 05. 25-05.29.

05.25. Ismétlés, gyakorlás

A 21-22. lecke végére értünk, nagyrészt önálló munkával. Nézzétek át a Tk. 45. o. összefoglalásás, ha valami nem megy, lapozzatok vissza, nézzétek át a példákat, a feladatokat (lehetőleg javítva!)

A Mf. 59. o. található a minimum szókincs, ismételd, ellenőrizd magad, pótold a hiányokat!

Mf.: 44/1. 2.

Morgen

Nachmittag

in Italien

frühstückt er nicht

hat er nie Zeit

in Deutschland

muss man frühstücken

líest er, schreibt Briefe, manchmal lernt Deutsch

Name

Gefällt

Gefällt nicht

Pedro

Deutschland, nette Leute, Schule

nichts

Sandra

Spielplätze, viel Zeit in der frischen Luft

Sommerferien sind zu kurz

Duc Ibo

schöne Städte, , Häuser, der Verkehr ist gut

das Wetter

05.27. Ellenőrzés

Küldhetném a feladatlapot is, de egyszerűbb, ha elkészíted a Tk. 61-62. oldalak összefoglaló feladatsorát és beküldöd.

Le fogom osztályozni. Kérlek, segítsd a munkámat, hogy a szavakat írod be a mondatokba, lehetőleg olvashatóan. Figyelj a határidőre!

05.28. A témakörök ismétlése

Nem akarok már belefogni új témába, helyette megpróbálok egy mintát adni a témakörök kidolgozására. Ahol több megoldás van, ott ferde vonallal választom el, csak egyet kell elmondani, tanulni lehet az összes változatot, mert változhat, vagy másra más vonatkozik. Tanulás, átdolgozás előtt pontosan fordítsd le, és megtanulni is pontosan kell. Ha kész, érdemes eltenni, és többször átnázni.

Thema 2 Wohnort, Wohnen

a) Wohnung, Zimmer

1. Wo wohnst du?

Ich wohne in Érd . Érd ist eine Kleinstadt in der Nähe von Budapest.

2. Wie ist euer Haus?

Wir wohnen in einem Einfamilienhaus. Unser Haus ist groß und schön/klein aber schön.

3. Hat das einen Garten?

(Ja,)es hat einen großen/kleinen Garten. Im Garten gibt es ein gepflegter Rasen, Bäume, Blumen, ein Grillgerät …

4. Was für Zimmer hat das Haus? Was gibt es noch darin?

Das Haus hat ein Wohnzimmer, ein/zwei Kinderzimmer, ein Schlafzimmer, (ein Arbeitszimmer, ein Gästezimmer). Es gibt noch im Haus eine Küche, ein Badezimmer, eine Speisekammer, ein Vorzimmer, eine Garage (hinter/unter/neben dem Haus). Es hat auch einen Keller.

5. Wo ist die Küche?

Die Küche ist im Erdgeschoss links vom Eingang.

6. Was macht ihr in der Küche?

Wir kochen, backen und essen in der Küche.

7. Hast du ein eigenes Zimmer?

(Ja,) ich habe ein eigenes Zimmer. (Nein,) ich habe kein eigenes Zimmer, Ich wohnne mit meinem Bruder/meiner Schwester zusammen.

8. Wie ist dein Zimmer? Beschreibe es!

Mein Zimmer is klein, aber schön. Vor dem Fenster steht mein Schreibtisch mit dem Computer. Links steht mein Bett, und rechts der Kleiderschrank und ein Regal. Die Wände sind weiß, an den Wänden hängen schöne Fotos. Der Teppich und die Vorhänge sind blau und grau.

b) Dorf – Stadt

1. Wie ist das Dorf/die Stadt?

Das Dorf is relativ klein, ruhig. Die Stadt ist aber groß, laut und verschmutzt.

2. Wie viele Leute wohnen im Dorf/in der Stadt?

Im Dorf wohnen wenige Leute, bis einige Tausende, in der Stadt wohnen sehr viele Leute, sogar bis Millionen.

3. Was gibt es im Dorf/in der Stadt?

Im Dorf gibt es kleine Häuser mit einem Garten und einem Hof, eine Kirche, eine Kneipe, ein kleines Geschäft, es gibt aber auch Wiesen, Felder, Wälder u.s.w. In der Stadt gibt es auch große Häuser (Hochhäuser, Wolkenkratzer), Schulen, eine Universität, ein Krankenhaus, Kaufhäuser, Banken, ein Museum oder Museen, Restorans u.s. w.

4. Was kann man im Dorf/in der Stadt machen?

Im Dorf kann man ruhiger leben, Tiere halten, Gemüse anbauen, gesund essen.

In der Stadt kann man an Ort und Stelle lernen, studieren, arbeiten, sich heilen lassen, am Abend, am Wochenende ausgehen, Essen bestellen, Sport treiben …

5. Wo möchtest du lieber wohnen? Warum?

Ich möchte lieber in der Stadt wohnen, weil ich gern ins Kino, ins Theater, ins Museum gehe, Sport treibe.

c )Unsere Stadt

1. Wo liegt Érd?

Érd liegt in der Nähe von Budapest (südwestlich von der Hauptstadt)an der Donau.

2. Wie ist die Stadt?

Die Stadt ist ziemlich groß, sie hat über 60 000 Einwohner, aber sie ist gar nicht alt. Deshalb hat sie nicht so viele und starke Traditionen als Stadt, und hat kaum Industrie. So hat sie ständig finanzielle Probleme.

3. Wie viele Schulen hat sie?

Sie hat 6 Grundschulen, eine Gesamtschule, ein Gymnasium und eine Berufsschule.

4. Was gibt es noch in der Stadt?

In der Stadt gibt es noch ein Rathaus, ein Museum, ein Minarett aus der Türkenzeit, ein Hauptplatz mit einer Fußgängerzone, ein Sportzentrum mit Schwimmbad, eine Poliklinik, Supermärkte, ein Kulturhaus, eine Bibliothek, Restaurants …

5. Wohnen in Érd berühmte Leute? Auf wen sind wir stolz?

Hier wohnt z.B. Krisztina Egerszegi, Schwimmlerin, Olympiasiegerin, Gábor Gundel-Takács Quizmeister, Péter Novák, Musiker, Szily Nóra, Moderatorin …

6. Wohin kannst du mit deinem Freund gehen?

Wir können mit den Freunden ins Schwimmbad, in die Konditorei oder Eiscafe, an die Donau gehen oder im Zentrun bummeln

d) Die Hauptstadt

1. Was ist die Hauptstadt von Ungarn?

Die Hauptstadt von Ungarn ist Budapest.

2. Wo liegt Budapest?

Budapest liegt an den beiden Ufern der Donau.

3. Nenne einige Sehenswürdigkeiten der Stadt.

Die Stadt ist sehr alt und hat viele Sehenswürdigkeiten: das Parlament, die Burg, den Heldenplatz, der Zoo, die Margaretheninsel, das Nationaltheater, das Nationalmuseum, die Basilika …

4. Wo befindet sich die Burg?

Die Burg erhöht sich an der rechten Seite der Donau. Da befinden sich die Nationalgalerie im Königspalast, die Matthiaskiche, die Fischerbastei und alte Bürgerhäuser.

5. Was kann man im Stadtwäldchen/auf der Margaretheninsel machen?

Auf der Margaretheninsel kann man spazieren gehen, joggen, in der Sonne liegen, spielen, Rad fahren, Eis essen. Da gibt es auch ein Schwimmbad, ein Freibad und ein Freilichttheater an dem alten Wasserturm.

e) Das Land

1. Wo liegt Ungarn?

Ungarn liegt in Mitteleuropa, im Karpatenbecken.

2. Was sind seine Nachbarländer? Wo liegen sie?

Seine Nachbarländer sind im Norden Slowakei, im Nordosten Ukraine, im Osten Rumänien, im Süden Serbien, Kroatien, im Südwesten Slowenien und im Westen Österreich.

3. Wie heißt der größte See, der höchste Berg, wie heißen die größten Flüsse von Ungarn?

Der größte See von Ungarn heißt Balaton (deutsch –Plattensee). Der höchste Berg ist im Mátra Gebirge, und heißt Kékestető (tető=Gipfel). Die größten Flüsse sind die Donau und die Theiß.

4. Wohin fahren die Touristen am liebsten?

Die Touristen fahren am liebsten nach Budapest, ans Donauknie, an den Balaton und auf die Ungarische Tiefebene, auf die Pußta.

Angol nyelv

05. 25.

Írjátok az angol nyelvtan füzetbe:

Mf.: 146-147/ Grammar: "a"

Future Will

Affirmative ....        Folytassátok a 147. old "b" pontig, majd írjátok le

                                 magyarul is! Küldöm:

FUTURE WILL:

HASZNÁLJUK:

- általában a "gondol" és "hisz" igékkel, jóslásra, jövendölésre:

      Hiszem/Gondolom, hogy nem fog eljönni ma este.

- hirtelen döntésre, elhatározásra, amit a beszéd pillanatában hozunk:

        /on-the-spot decision/

       Tetszik ez a napszemüveg, megveszem.

- felajánlásokra:

        Segíteni fogok elmosogatni.

- figyelmeztetésnél és fenyegetésnél:

         Maradj csendben, vagy szólok anyukádnak!

- ígéreteknél:

         Nem fogok többé hazudni neked, megígérem!

- udvarias kérésnél:

         Segítenél a házi feladatom elkészítésében?

believe=hisz

spontaneous=hirtelen, spontán

decision=döntés, elhatározás

offer=ajánl(at)

warning=figyelmeztetés

threat=fenyegetés

promise=ígéret

request=kérés

I'll meet you in an hour.

I'll help you with everything.

I promise, I'll be there for you.

Will you do me a favour?

Mf.: 147/A

        148/B.

05. 27.

Tk.: 98/ FUTURE WILL  -  A két táblázat kimásolása az angol

                                          nyelvtan füzetbe. / +, ?, -/

Szószedet: 10/6"b" és "c"

Tk.: 78/1.Vocabulary

            2. Read : The Sun   -   Tanulói CD: 32.

                                   Hallgatás, olvasás, fordítás szóban.

       79/2B,     3. Vocabulary

Mf.: 59/C., D

05. 28.

Tk.: 77/3. Grammar - Másoljátok ki az angol nyelvtan füzetbe.

                 A:  Egészítsétek ki a mondatokat, majd írjátok le!

                 B.: Kapcsoljátok össze a tagmondatokat, majd írjátok le!

Have a good time!  

                            

2020. május 25-29.

Történelem

1. Magyarok a határokon túl

Tk. 163-165. o.

Szóbeli: A tankönyvi szöveg áttekintése, értelmezése

Írásbeli: jegyzet készítése

Mf. 97/2.3.4. 98/5.6.

2. A revíziós politika eredményei

Tk. 166-168. o.

Szóbeli: A tankönyvi szöveg áttekintése, értelmezése

Írásbeli: jegyzet készítése

Mf. 99/1.2. 100/3.5.6.

Etika

Visszatekintő

Tk. 130. o.

A tk. 130. oldalán lévő Mi szó mellette és ellene? (Pró és kontra) feladat elkészítése a füzetbe

7.A   MATEMATIKA

 

2020 04 25-29 hétfő-péntek

 

téma: Térgeometria: kúp, gúla, vegyes feladatok az eddigi térgeometriai anyagból

 

anyag:

 

hétfő: Facebook - Gyuri Bá  bejegyzés-fotó feladatokkal, megoldásokkal, magyarázatokkal, számonkérés folyamatosan

 

 kedd::  Facebook - Gyuri Bá  bejegyzés-fotó feladatokkal, megoldásokkal,

 

szerda: : Facebook - Gyuri Bá  bejegyzés-fotó feladatokkal, megoldásokkal

YouTube videó: Feladatmegoldások magyarázattal: link később, jelenleg nem létezik

 

 csütörtök: Facebook - Gyuri Bá  bejegyzés-fotó feladatokkal, megoldásokkal. Számonkérés folyamatosan.

 

 péntek: Facebook - Gyuri Bá  bejegyzés-fotó feladatokkal, megoldásokkal, számonkérés folyamatosan.

7.A   FIZIKA

 

2020 04 25-29 hétfő-péntek

 

téma: Ismétlés: A teljes 7.-es anyag ismétlése, kinematika, dinamika, folyadékok és gázok statikája, hőtan

 

anyag:

 

szerda: Videó, amely vegyes feladatok megoldásait tartalmazza YouTube link később, egyelőre nem létezik.

Facebook - Gyuri Bá  bejegyzés-fotó magyarázattal, feladatokkal

 

péntek: Facebook - Gyuri Bá  bejegyzés-fotó feladatokkal, megoldásokkal, számonkérés folyamatosan.

 7.a 11. hét

Biológia

05.26.

3. A növények szövetei

A mellékletben szereplő 3. számú tananyag elolvasása után a hozzátartozó feladatlap lementése, kitöltése, elküldése, [email protected] címre.

Vázlatkészítés a füzetbe:

Növényi szövetek

osztódó állandósult

bőrszövet alapszövetek szállítószövet

táplálékkészítő szilárdító farész háncsrész

raktározó kiválasztó

Másold be a füzetbe, és egészítsd ki az egyes szövetek jellemzésével! Készíthetsz gondolattérképet is, ebből a vázlatkezdeményből! Ezt nem kell elküldeni.

05.29.

4. A növények anyagcseréje

A mellékletben szereplő 4. számú tananyag elolvasása után a hozzátartozó feladatlap lementése, kitöltése, elküldése, [email protected] címre.

Felhívom a figyelmet, a házi dolgozat készítése folyamatos! Leadási határidő: 05. 12.

Kémia

05.29.

Gyakorlás

Munkafüzet: 70 - 71. oldal kitöltése, elküldése: [email protected]

11. hét

Vizuális kultúra május 26.

Csatoltan küldök egy dokumentumot, melyben egy táblázat fejléce látható „Korok, stílusok” címmel. Készítsd el a táblázatot a füzetedben egy dupla oldalon! Kitöltéséhez használd a füzetedet, tankönyvedet és az internetet!

A kitöltött táblázatodat fotózd le, vagy szüleiddel fotóztasd le! A képet június 7-ig küldjed el az alábbi e-mail címre! A levélben tüntesd fel a teljes nevedet és osztályodat!

[email protected]

Földrajz május 26.

India

1. feladat:

Csatoltan küldök egy dokumentumot, melyben olyan anyagot gyűjtöttem ki Nektek, ami kiegészíti a tankönyveitekben található anyagot a szokásos módon. Kérem ezt is megtanulni nem csak a tankönyvi oldalakat! A dokumentumot az e-kréta üzenetei közt találod meg „India” megnevezéssel.

A munkafüzeti oldalakat töltsd ki a tankönyv és a tanulói atlasz segítségével!

A munkafüzeti oldalak megoldásait most nem kell visszaküldened.

2. feladat:

Határozd meg a füzetedben a tanulói atlaszod segítségével Mumbay (Bombay), Újdelhi, Kolkata (Kalkutta), Bangalore (Bangalor, Bengaluru) városának földrajzi koordinátáit, helyzetét! (szélességi és hosszúsági körök)

A 2. feladat koordinátáit fotózd le, vagy szüleiddel fotóztasd le! A képet május 31-ig küldjed el az alábbi e-mail címre! A levélben tüntesd fel a teljes nevedet és osztályodat!

[email protected]

India (tk.192-195.)

India felszíne, tájai: Dekkán-fennsík (ősföld) Ény-i része vastag bazalttakaróval fedett, sok ásványkincs (pl.: vasérc, szén, …) termékeny legjobb gyapottermő terület. Himalája (gyűrt lánchegység egyharmada erdő. Hindusztáni-alföld: Gangesz, Indus töltötték fel termékeny talaj. A Föld legnagyobb deltatorkolatát a Gangesz építette. Ipar: drágakő-feldolgozás, gyapotipar (Mumbay), jutaipar (Kolkata).

Jellemzők:

Őskor

Ókori Egyiptom

Ókori Görögország

Ókori Római Birodalom

Román stílus (Európában)

Gót stílus (Európában)

Reneszánsz stílus (Európában)

Barokk stílus (Európában)

Klasszicizmus

Romantika

Épületek jellemzői (minimum 5):

1 jellemző épület rajza

Festmények jellemzői (minimum 3):

Szobrok jellemzői (minimum 3):

A korra jellemző találmányok

(minimum 2):

A korra jellemző fegyverek (minimum 2):

A korra jellemző ruhák

(minimum 2):

A korra jellemző ékszerek (minimum 2):

A korra jellemző edények (minimum 2):

Egyéb jellemző, amit fontosnak tartasz:

Informatika

Sziasztok,

Ezen a héten azoknak szól a feladat, akik javítani szeretnének az informatika jegyükön. Nekik mindenképpen vissza kell küldeniük e-mailben ([email protected]) a prezentációt.

A határidő május 29!

Foglald össze az alább írtak segítségével az ókori világ 7 csodáját! Mindegyik csodát külön diára helyezz el! A diákon jelenjenek meg animációval a fontosabb adatok, és helyezz el rajtuk egy-egy képet is! A diáknak állíts be hátteret, a diák közé áttünést, és a képeknek – feliratoknak animációt.

Egy kis segítség:

A világ 7 csodája

Az ókori világ hét csodája a hét legismertebb ókori építmény. A hét csodát először a Szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában.

A műben a legimpozánsabb és a legpompásabb építmények szerepelnek, amelyek a következők:

Gízai piramisok

Gízai piramisok néven három piramist értünk: az egyiptomi óbirodalmi Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisait. A gízai piramisok közül Hufu piramisa az ókori világ Hét Csodájának az egyike. A három legnagyobb piramist Kr. e. 2600 és 2500 között építették.

Szemirámisz függőkertje

Szemirámisz függőkertje (ismeretes még a babilóniai függőkert elnevezés is) és Babilon falai Babilóniában (ma Irak területén található) az ókori világ hét csodája közé tartozik. Feltételezhetően ezek az építmények II. Nabú-kudurri-uszur kérésére épültek, i. e. 600-ban. A kerteket Nabukodonozor király parancsára alakították ki. A király a feleségét akarta megörvendeztetni a kerttel, aki folyton-folyvást szülőföldje zöld vidékei után sóvárgott.

Epheszoszi Artemisz-templom

Artemisz temploma (görögül: Artemision, latinul: Artemisium) más néven Diana temploma, egy ókori görög templom volt, amelyet Artemisz istennőnek ajánlottak fel. Az eredeti templomból (ami az ókori világ hét csodái közé tartozott) semmi sem maradt fenn az utókornak

Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra

Zeusz a görög mitológia főistene. Apja felett aratott győzelme emlékére megparancsolta, hogy rendezzenek a tiszteletére Olümpia városában sportversenyeket.

Halikarnasszoszi mauzóleum

Halikarnasszoszi mauzóleum, Mauszólosz királyi helytartó síremléke a kis-ázsiai Halikarnasszoszban. Az ókori világ hét csodájának egyike. Az épület a mauzóleum nevet a király Mauszólosz után kapta. Mauszólosz Kária uralkodója volt, Kária pedig i. e. 377 – 353-ig a Perzsa Birodalom részét képezte.

Rodoszi Kolosszus

A Rodoszi Kolosszus Héliosz isten óriási méretű szobra volt, Rodosz városában. A világ hét csodája közül hatodikként tartották számon. A szobor ókori források szerint 70 könyök magas volt, azaz semmiképp sem magasabb 33-35 méternél. A szobor építésekor azért esett Héliosz istenre a választás, mert a monda szerint Zeusz legkisebb fia, miután apja, Zeusz főisten felosztotta a világot gyermekei között, kimaradt a felosztásból. Kárpótlásul azt kérte apjától, hogy adja neki Rodosz szigetét, amelynek neve rózsát jelent. Így a rodoszi nép Hélioszhoz imádkozott.

Alexandriai világítótorony

Az alexandriai világítótorony Kr. e. 3. század folyamán épült Egyiptom területén az alexandriai Pharos szigeten. Először mint a kikötőt jelző szimbólum, később világítótorony lett belőle.

Magasságát 115 és 135 méter közöttire becsülik. Sidoni Antipáter a világ hét csodái közé sorolta.

Ének 7.a 11. hét 05.25-29.

Oldjátok meg a következő feladatlapot és 05.31-ig küldjétek vissza!

Feladatlap:

1. Nevezd meg a romantikus korszak új zenei műfajait!

2. Írj 2 Schubert-művet!

3. Mikor született, és milyen nemzetiségű volt Muszorgszkij?

4. Nevezz meg 3 Erkel-művet!

5. Kik azok a tehetséges zenészek, akiket Liszt Ferenc támogatott?

6. Sorolj fel 5 Verdi-operát!

Technika

05.29. Ruházatunk tisztán tartása

Rövidke, de fontos lecke.

Olvasd el, jegyzeteld ki!

A 2. Projekt feladatra vagyok kíváncsi, mivel jönnek ki a különböző foltok, mitől lesz szép fehér a ruha stb. Nézz körül a neten, kérdezősködj otthon!

Küldjétek be, hátha tanulok valami újat, meg tudok rá adni egy jó jegyet.

Testnevelés

2020.05.25. hétfő

1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban” feladatokkal

2. Végezd el a videón látható feladatokat (ügyességi feladatok párnával) https://www.youtube.com/watch?v=3uDBLd0xMSk&feature=youtu.be&fbclid=IwAR293w1Sq0Dq38rXZD4Ja8cLL1bn12ewl8OOiGZCUF3GXsPdO_Fxg6pI6sA

2020.05.26. kedd

1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban” feladatokkal

2. Végezd el a videón látható feladatokat (mobilizálás, törzsstabilizálás, erősítés, nyújtás)

https://www.youtube.com/watch?v=oI-uAnnxUKk&t=37s&fbclid=IwAR0edUu4ApB5NPmS-GraO6DfuRlpouEnw5uqgtWvnRdhY-BRKAiwBqwL6WI

2020.05.27. szerda

1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban” feladatokkal

2. Így tanulj meg zsonglőrködni 3 egyszerű lépésben!

https://www.youtube.com/watch?v=FeYTIP0tTyY&t=10s&fbclid=IwAR3YIrA-PwXSU-y3VEVU24oDDS3kFSKCd_5zn88ATVvS_eJdTVdhqRlOCmw

2020.05.28. csütörtök

1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban” feladatokkal

2. Végezd el a videón látható feladatokat, egy feladatot 2-3x. (vonal, szökdelés kezdő) https://www.youtube.com/watch?v=grEpGOHwxbg&list=PL_pjtNg2FxApsjzjPriFXwid5dgndYdWt&index=1

2020.05.29. péntek

1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban” feladatokkal

2. Végezd el a videón látható feladatokat, egy feladatot 2-3x. (vonal, szökdelés középhaladó)

https://www.youtube.com/watch?v=d1UQPGWxsxA&list=PL_pjtNg2FxApsjzjPriFXwid5dgndYdWt&index=2

Osztályfőnöki

05.29. Túlélőtechnikák bezártság ellen

Ugyan már enyhült egy kicsit a nyomás, mindenkit figyelmeztetnék, hogy most kell igazán vigyáznunk saját, a családunk és mások egészségére is.

A bezártságban, a bizonytalanságban, a jogos aggodalomban nagyon sok súly nehezedett a családokra, és ez mindenkit megvisel.

Sok-sok tanácsot lehetett olvasni, hallani arról, kinek mi segített legjobban ezektől megszabadulni, az életét normális kerékvágásban tartani.

Ilyenek voltak például a napirend (nekem ebben csak részeredményeim vannak, mert hiába keltem 6-kor, a szervezéssel, ügyintézéssel ritkán kerültem éjfél előtt ágyba.

Ilyenek voltak a zene, a tánc, a mozgás.

Rendszeres kapcsolat (telefon, net) azokkal, akik fontosak nekünk. Igen, és te is tehetsz gesztust egy távoli rokonnal, régi ismerőssel.

Ilyenkor lehet megtanulni valamit (akár a netről, de otthon maradó családtagtól is).

Érdemes több időt tölteni beszélgetéssel, lehet közösen játszani valamit.

Tessék átgondolni, kiegészíteni.

Szívesen venném, ha beavatnátok.

1. Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban?

2. Milyen módon próbáltál javítani a helyzeten?

3. Milyen pozitívuma van az átélt időszaknak? Mit tanultál meg ez alatt az idő alatt?

Aktuális feladatok:

Már nekem is elfogyott a türelmem, írom a nem válaszolóknak az elégteleneket. Az első perctől kezdve elmondtam, hogy ez nem extra vakáció, dolgozni kell. Többször megkérdeztem, hogy kinek okoz problémát, próbáltam segíteni. Arra is felhívtam a figyelmeteket, hogy utánanézhettek feladatoknak, volt, akinek visszaküldtem kiegészítésre. Ne haragudjatok, én ennél többet nem tudok, tanulni, dolgozni nektek kellene.

Aki bukásra áll, és/vagy rengeteget dolgozott, de nem tudta elküldeni, az jelentkezzen a felzárkóztatásra, hogy lássuk, hol tart, meg ha nagyon nem ért valamit.

Egyébként pedig ez a hét talán az utolsó lehetőség több embernek végre összekapni magát, pótolni a hiányokat, ha még lehet.

Június első hetében kell a később kiadott napon a tartós könyveket behozni, amitek itt maradt, hazavinni.

A bizonyítványosztásról is majd később, valószínűleg ünnepség nem lesz, a mérések szeptemberre maradnak.

A nyolcadikosoknak úgy néz most ki, 19-én bankettet rendezünk, ehhez kell majd nekem 3 ügyes gyerek.

Egyelőre ennyi. Sürgősen kérem a pontos válaszokat a felmérésemre!

És most még tessék mindent megtenni a jobb osztályzatokért!

Jutka néni

Információs szöveg

34. feladatlap

Válaszolj az alábbi kérdésekre a könyvtári katalógus cédula információi alapján!

1.Mi a könyv címe?

_________________________________________________________________________

2.Kinek a gyűjteménye ez a mesekönyv?

_________________________________________________________________________

3.Ki fordította le magyar nyelvre?

_________________________________________________________________________

4.Melyik kiadó jelentette meg és mikor?

_________________________________________________________________________