2
Félreérthetetlen mondatok. az újragondolt gyűjtemény 2010. május 26 - 2011. augusztus 14. édentől keletre Fotórealizmus: valóságváltozatok 2011. szeptember 14 – 2012. január 15. A hatvanas-hetvenes évek fotórealista festészete Kelet Euró- pában éppúgy jelen volt, mint Amerikában vagy Európa nyugati részén, jóllehet a realista ábrázolás egészen más hagyományok- kal, hatalmi elvárásokkal találkozott és másfajta hétköznapokat élt. A kiállítás kísérletet tesz a párhuzamos jelenségek együttes bemutatására, a fogyasztói társadalom és a hiánygazdaság pillanatképeinek szimultán megfestésére. rita ackermann 2011. november 18 – 2012. február 5. Rita Ackermann közel húsz éve hagyta el Budapestet, és költözött New Yorkba, ahol hamar ismert figurája lett a kilencvenes évek underground művészeti közegének, mely előszeretettel vegyítette a vizuális kultúra valamennyi műfaját a divatból, zenéből vagy az utcai kultúrából nyert inspirációkkal. A kiállítás magja az utóbbi három évben készült, legfrissebb munkákból áll, az életmű egészéből referenciapontként választva kulcsmunkákat, melyek mentén művészi pályája megrajzolható. A gyűjteményi kiállítás azokat a műveket állítja fókuszba, amelyek a művészet és a politikum sokszor ellentmondásos, konfliktusok- kal teli és komplex kapcsolatára reflektálnak. Témák: a társadalmi és művészeti utópiák sorsa, a kulturális emlékezet működésének kérdése, a kreativitás határai, a városi terek különféle célú hasz- nálata, a művész szerepe és a politikumhoz való viszonya. Kívül a hagyományos és szigorú művészettörténeti rendszeren. yona Friedman 2011. október 28 – 2012. január 8. A vizionárius építészet nemzetközileg is legismertebb alkotója, a magyar származású építész-gondolkodó, Yona Friedman nagyszabású kiállítása olyan kulcsfogalmak köré rendeződik, mint a mobil építé- szet, a közösségi tervezés, az újrahasznosítás, vagy a hálózatok. Városvíziók és csináld magad építészet a múzeumban. moholy-nagy lászló the art oF light 2011. június 9 – szeptember 25. helyszÍni szemle a múzeum a múzeumról 2011. július 22 – október 23. Moholy-Nagy László, a modernista művészet kulcsfigurá- jának rendkívül szerteágazó művészeti és médiateoretikusi tevékenységét a fény motívuma köré szervezi ez a kiállítás. 200 festmény, fekete-fehér és színes fotók, filmek és grafikai tervek szerepelnek a válogatásban az 1922 utáni időszakból, amely egybeesik a fotogram műfajának kidolgozásával és a Bauhausban eltöltött évek nagyhatású pedagógiai és művé- szetelméleti munkásságával. A látványos új múzeumépületek, a látogatók megnövekedett száma világszerte jelzi, hogy a múzeumok funkciói az utóbbi évtizedekben átalakultak. A megújult múzeumok nemcsak felbecsülhetetlen értékek őrzői, hanem tömegeket is akarnak oktatni és szórakoztatni. A budapesti Ludwig Múzeum első állandó kiállításának 20. évfordulóján önmagá- ba is néz, amikor a múzeumot, mint intézményt vizsgálja, a hazai és a régióbeli neoavantgárd művészet intézménykritikus művein keresztül, valamint kortárs művészek ironikus, szellemes, köztük számos, Magyarországon első ízben látható munkájának bemutatásával. Harun Farocki: Belemerülés, 2009 Moholy-Nagy László: Kilátás a berlini rádiótoronyból, 1928 © Hattula Moholy-Nagy/VEGAP 2011 húzd rá! mladen stilinović retrospektÍv kiállÍtása 2011. április 22 – július 3. Mladen Stilinović (1947, Zágráb) a hetvenes években indult közép-európai neoavantgárd művészek egyik legjelentősebb képviselője. A Ludwig Múzeum retrospektív kiállítása, mely az első ilyen léptékű tárlata Magyarországon és a régióban, a művész legfontosabb installációit, kollázsait, fényképeit, művészkönyveit és műcsoportjait mutatja be. Stilinović szerte- ágazó munkásságában az ideológiai jeleket és azok társadalmi vonatkozásait vizsgálja. Művei az irónia, a paradoxon és a manipuláció eszközeivel kritizálják a politikai nyelvhasználatot, a művészet intézményi hierarchiáját, illetve a pénz és a munka szerepét a társadalomban. Mladen Stilinović: Húzd rá!, 1980 A művész jóvoltából Rita Ackermann: BQE/CRASH I. 2009 A művész és a Galerie Peter Kilchmann, Zürich jóvoltából Jadranka Fatur: Busz Cmrok felé, 1975 A zágrábi Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából Kis Varsó: Nefertiti teste, 2003, kép a filmből, A művészek jóvoltából Yona Friedman: Potsdamer Platz, 2003 A művész és a kamel mennour, Paris jóvoltából KORTáRS MûVéSZETI MúZEUM | MUSEUM OF CONTEMPORARY ART LUDWIG MúZEUM KIáLLíTáSOK 2011 WWW.LUDWIGMUSEUM.HU FACEBOOK.COM/LUDWIGMUSEUM Margit híd Petôfi híd Nyugati Pályaudvar Oktogon Blaha Lujza tér Boráros tér Deák tér Lágymányosi híd LUDWIG MÚZEUM Jászai Mari tér 4, 6 HÉV 4, 6 2 2 Művészetek Palotája | 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Tel: +361 555 3444 | [email protected] www.ludwigmuseum.hu Nyitva: kedd-vasárnap 10.00-20.00 | hétfőn zárva 18.00 után csak egy kiállítási szint látogatható Megközelítés: 2-es villamossal átszállás nélkül vagy 4,6 villamossal a Boráros térig, majd 2-es villamossal a Millenniumi Kulturális Központig (2 megálló) Jegyárak: Gyűjteményi kiállítás: 700 Ft | Időszaki kiállítás: 1200 Ft Kiemelt kiállítás 2200 Ft Ingyenes tárlatvezetések minden csütörtökön 18.00-tól. A LudwigInzert a múzeum új, külső projekthelyszíne a VIII. kerületben. Programok: HÉTFŐNKÉNT! | nyitva tartás: h-p: 10.00-18.00 [email protected] Az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda a Ludwig Múzeum intézményi keretén belül működő projektiroda. Célja a magyar művészet nemzetközi megjelenésének és integrálódásának támogatása. [email protected] Csatlakozzon a múzeum Baráti Köréhez, mely számos kedvezményt biztosít tagjai részére! [email protected] A múzeum főtámogatója: LUDWIG MúZEUM KORTáRS MûVéSZETI MúZEUM MUSEUM OF CONTEMPORARY ART Franc Mesarič: Grill, 1974, a belgrádi Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából NEFMI

Kiállítások 2011 // Exhibition 2011

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A Ludwig Múzeum kiállításai 2011-ben // Exhibitions at Ludwig Museum in 2011

Citation preview

Page 1: Kiállítások 2011 // Exhibition 2011

Félreérthetetlen mondatok.az újragondolt gyűjtemény2010. május 26 - 2011. augusztus 14.

édentől keletreFotórealizmus: valóságváltozatok2011. szeptember 14 – 2012. január 15.A hatvanas-hetvenes évek fotórealista festészete Kelet Euró-pában éppúgy jelen volt, mint Amerikában vagy Európa nyugati részén, jóllehet a realista ábrázolás egészen más hagyományok-kal, hatalmi elvárásokkal találkozott és másfajta hétköznapokat élt. A kiállítás kísérletet tesz a párhuzamos jelenségek együttes bemutatására, a fogyasztói társadalom és a hiánygazdaság pillanatképeinek szimultán megfestésére.

rita ackermann2011. november 18 – 2012. február 5.Rita Ackermann közel húsz éve hagyta el Budapestet, és költözött New Yorkba, ahol hamar ismert figurája lett a kilencvenes évek underground művészeti közegének, mely előszeretettel vegyítette a vizuális kultúra valamennyi műfaját a divatból, zenéből vagy az utcai kultúrából nyert inspirációkkal. A kiállítás magja az utóbbi három évben készült, legfrissebb munkákból áll, az életmű egészéből referenciapontként választva kulcsmunkákat, melyek mentén művészi pályája megrajzolható.

A gyűjteményi kiállítás azokat a műveket állítja fókuszba, amelyek a művészet és a politikum sokszor ellentmondásos, konfliktusok-kal teli és komplex kapcsolatára reflektálnak. Témák: a társadalmi és művészeti utópiák sorsa, a kulturális emlékezet működésének kérdése, a kreativitás határai, a városi terek különféle célú hasz-nálata, a művész szerepe és a politikumhoz való viszonya. Kívül a hagyományos és szigorú művészettörténeti rendszeren.

yona Friedman2011. október 28 – 2012. január 8.A vizionárius építészet nemzetközileg is legismertebb alkotója, a magyar származású építész-gondolkodó, Yona Friedman nagyszabású kiállítása olyan kulcsfogalmak köré rendeződik, mint a mobil építé-szet, a közösségi tervezés, az újrahasznosítás, vagy a hálózatok. Városvíziók és csináld magad építészet a múzeumban.

moholy-nagy lászlóthe art oF light2011. június 9 – szeptember 25.

helyszÍni szemlea múzeum a múzeumról2011. július 22 – október 23.

Moholy-Nagy László, a modernista művészet kulcsfigurá-jának rendkívül szerteágazó művészeti és médiateoretikusi tevékenységét a fény motívuma köré szervezi ez a kiállítás. 200 festmény, fekete-fehér és színes fotók, filmek és grafikai tervek szerepelnek a válogatásban az 1922 utáni időszakból, amely egybeesik a fotogram műfajának kidolgozásával és a Bauhausban eltöltött évek nagyhatású pedagógiai és művé-szetelméleti munkásságával.

A látványos új múzeumépületek, a látogatók megnövekedett száma világszerte jelzi, hogy a múzeumok funkciói az utóbbi évtizedekben átalakultak. A megújult múzeumok nemcsak felbecsülhetetlen értékek őrzői, hanem tömegeket is akarnak oktatni és szórakoztatni. A budapesti Ludwig Múzeum első állandó kiállításának 20. évfordulóján önmagá-ba is néz, amikor a múzeumot, mint intézményt vizsgálja, a hazai és a régióbeli neoavantgárd művészet intézménykritikus művein keresztül, valamint kortárs művészek ironikus, szellemes, köztük számos,Magyarországon első ízben látható munkájának bemutatásával.

Haru

n Far

ocki:

Bele

mer

ülés,

2009

Moho

ly-Na

gy Lá

szló:

Kilá

tás a

berli

ni rá

dióto

rony

ból,

1928

© H

attu

la Mo

holy-

Nagy

/VEG

AP 20

11

húzd rá!mladen stilinovićretrospektÍv kiállÍtása2011. április 22 – július 3.Mladen Stilinović (1947, Zágráb) a hetvenes években indult közép-európai neoavantgárd művészek egyik legjelentősebb képviselője. A Ludwig Múzeum retrospektív kiállítása, mely az első ilyen léptékű tárlata Magyarországon és a régióban, a művész legfontosabb installációit, kollázsait, fényképeit, művészkönyveit és műcsoportjait mutatja be. Stilinović szerte-ágazó munkásságában az ideológiai jeleket és azok társadalmi vonatkozásait vizsgálja. Művei az irónia, a paradoxon és a manipuláció eszközeivel kritizálják a politikai nyelvhasználatot, a művészet intézményi hierarchiáját, illetve a pénz és a munka szerepét a társadalomban.

Mlad

en S

tilino

vić: H

úzd r

á!, 1

980

A m

űvés

z jóv

oltáb

ól

Rita

Ack

erm

ann:

BQE/

CRAS

H I. 2

009

A m

űvés

z és a

Gale

rie Pe

ter K

ilchm

ann,

Züric

h jóv

oltáb

ólJa

dran

ka Fa

tur:

Busz

Cm

rok f

elé, 1

975

A zá

gráb

i Kor

társ

Művé

szet

i Múz

eum

jóvo

ltábó

l

Kis V

arsó

: Nefe

rtiti t

este

, 200

3, ké

p a fi

lmbő

l,A

műv

észe

k jóv

oltáb

ól

Yona

Fried

man

: Pot

sdam

er P

latz,

2003

A m

űvés

z és a

kam

el m

enno

ur, P

aris

jóvolt

ából

Kortárs Mûvészeti MúzeuM | MuseuM of ConteMporary art Ludwig MúzeuMkiáLLítások 2011

www.LudwigMuseuM.hufacebook.coM/LudwigMuseuM

Margit híd

Petôfi híd

Nyugati Pályaudvar

Oktogon

Blaha Lujza tér

Boráros tér

Deák tér

Lágymányosi híd

LUDWIGMÚZEUM

Jászai Mari tér

4, 6

HÉV

4, 6

2

2

Művészetek Palotája | 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.Tel: +361 555 3444 | [email protected]

Nyitva: kedd-vasárnap 10.00-20.00 | hétfőn zárva18.00 után csak egy kiállítási szint látogatható

Megközelítés: 2-es villamossal átszállás nélkül vagy 4,6 villamossal a Boráros térig, majd 2-es villamossala Millenniumi Kulturális Központig (2 megálló)

Jegyárak: Gyűjteményi kiállítás: 700 Ft | Időszaki kiállítás: 1200 FtKiemelt kiállítás 2200 Ft

Ingyenes tárlatvezetések minden csütörtökön 18.00-tól.

A LudwigInzert a múzeum új, külső projekthelyszíne a VIII. kerületben.Programok: HÉTFŐNKÉNT! | nyitva tartás: h-p: [email protected]

Az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda a Ludwig Múzeum intézményi keretén belül működő projektiroda. Célja a magyar művészet nemzetközi megjelenésének és integrálódásának támogatá[email protected]

Csatlakozzon a múzeum Baráti Köréhez,mely számos kedvezményt biztosít tagjai részé[email protected]

A múzeum főtámogatója:

LudwigMúzeuM kortárs Mûvészeti MúzeuM MuseuM of conteMporary art

Fran

c Mes

arič:

Gril

l, 19

74, a

belgr

ádi K

ortá

rs Mű

vész

eti M

úzeu

m jó

voltá

ból

nefmi

Page 2: Kiállítások 2011 // Exhibition 2011

Moho

ly-Na

gy Lá

szló:

Pne

umat

ik, 19

24, E

. Zya

blov,

Mosc

ow |

© H

attu

la Mo

holy-

Nagy

/VEG

AP 20

11

Ludwig MúzeuM kortárs Mûvészeti MúzeuM MuseuM of conteMporary art