Kincsek határok nélkülPoklady bez hraníc

Treasures without Borders

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ„Vár a Duna partján, rettenetes szikla tetején...”Visegrád az Oszmán Birodalom fennhatósága alatta XVI-XVII. században

SPRIEVODCA K VÝSTAVE„Hrad na brehu Dunaja, na vrchole hrôzostrašného brala...”Vyšehrad pod nadvládou Osmanskej ríše v 16.-17. storočí

”A Castle on the Danube Bank, Built on a Formidable Rock…”Visegrád under Ottoman Dominion in the Sixteenth and Seventeenth Centuries

GuIDE TO ThE ExhIbITIOn

KOVÁTS ISTVÁN – N. KOCSIS EDIT

ISBN 978-80-970364-0-9

STUDIO

Izniki fajansz tálka. XVI. század első feleFajansová misa z Izniku. Prvá polovica 16. storočia

Glazed earthenware from Iznik,Turkey. First half of 16th century

Pisztoly, XVI-XVII. századPištoľ, 16.-17. storočie

Flintlock gun, 16-17th century

Szablya, XVI-XVII. századŠabľa, 16.-17. storočie

Sabre, 16th-17th century

Egyélű kard, faborítású markolattal, XVI-XVII. század

Jednoostrý meč s drevenou rukoväťou, 16.-17. storočie

One-edged sword with a wood covered handle, 16th-17th century

A visegrádi kettős várrendszer alaprajza a XV. században

Pôdorys vyšehradského dvojitého hradného systému v 15. storočíPlan of the double castle system of Visegrád in the 15th century

Kés és villa, csont- és agancsnyéllel XVI-XVII. század

Nôž a vidlička, s kostenou a parohovou rukoväťou, 16.-17. storočie

Knife and fork, with bone and antler handles, 16th-17th century

A borító elején - Na prednej strane obalu - Front cover:Visegrád látképe. Színezett rézkarc. Gaspar Bouttats, XVII. század második felePohľad na Vyšehrad. Farebná medirytina. Gaspar Bouttats, 2. pol. 17. storočia

View of Visegrád. Hand-coloured etching by Gaspar Bouttats, second half of 17th century

A borító hátulján - Na zadnej strane obalu - Back cover:A visegrádi kettős várrendszer látképe napjainkban

Pohľad na dvojitý hradný systém Vyšehradu v súčasnostiView of the double castle system of Visegrád

Szlovák-magyar határokon átívelő partnerségi programProgram cezhraničnej slovensko-maďarskej spolupráce

Slovak - Hungarian partnership program across boundaries

2010

KincseK határoK nélKülPoKlady bez hraníc

treasures Without borders

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ„Vár a Duna partján, rettenetes szikla tetején...”

Visegrád az Oszmán Birodalom fennhatósága alatta XVI–XVII. században

SPRIEVODCA K VÝSTAVE„Hrad na brehu Dunaja, na vrchole hrôzostrašného brala...”

Vyšehrad pod nadvládou Osmanskej ríše v 16.-17. storočí

”A Castle on the Danube Bank, Built on a Formidable Rock…”

Visegrád under Ottoman Dominion in the Sixteenth and Seventeenth Centuries

GuIDE TO ThE ExhIbITIOn

KOVÁTS ISTVÁN – N. KOCSIS EDIT

Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma

Mázas korsók, XVI-XVII. századGlazované krčahy, 16.-17. storočie

Glazed jugs, 16th-17th century

Mázas török kerámia, XVI-XVII. századGlazovaná turecká keramika, 16.-17. storočieGlazed Turkish pottery, 16th-17th century

Bevezetés

A XIII. század közepén egy kis népcsoport telepedett le Kisázsiában, a bi-zánci birodalom határán. Az akkor még oguz-törököknek nevezett törzs mint- egy két évszázad alatt egy három kontinensre kiterjedő birodalmat hozott létre. Utódaik 1526-ban a mohácsi mezőn megsemmisítették a magyar hadsereget. A XVI. század első felében az oszmán szultánok uralták a Balkán-félszigetet, Magyarország közepét, Kisázsiát, a Közel-Keletet, Észak-Afrikát és Egyiptomot. Flottájuk ütőképes haderő volt a Földközi-tengeren és az égei szigetvilágban.

Terjeszkedésük nyomán Magyarország középső harmada mintegy 150 évre egy idegen kultúra része lett. A törökökkel együtt érkező balkáni népek – főleg bosnyákok és szerbek – adták elsősorban a magyarországi területeken állomá-sozó katonaság utánpótlását etnikai és kulturális értelemben egyaránt. A tar- tomány kiemelten fontos volt katonai szempontból; a Hódoltság peremterüle-tén erős végvárrendszer épült ki. Egyrészt a meglevő magyar várakat vették használatba, a középkori épületeket alakították át, másrészt új erősségeket, il-letve egyes városokon belül új épületeket is emeltek. Így az egykori középko-ri keresztény városok (Buda, Esztergom, Fehérvár, Pécs, stb.) alapjain részben muszlim városok születtek a maguk jellegzetes építményeivel: vallási épületek-kel (dzsámi, minaret), fürdőkkel (hamam, ilidzse), iskolákkal (medresze), sírbol-tokkal és mauzóleumokkal (türbe).

Buda török kézre kerülése után kezdődött el a fentebb már említett végvár-rendszer kiépítése. Ennek ellenében hasonló erődítésrendszer épült ki a ma- gyar oldalon is. Az oszmán hódítók várhálózata részben felhasználta az elfoglalt területeken már álló középkori, többnyire nagyobb méretű kővárakat, majd eze-ket alakította és bővítette – nemegyszer komoly védművekkel, rondellákkal, ágyú- tornyokkal (Buda, Esztergom, Szigetvár). Török és magyar részen egyaránt el-terjedtté vált a XVI–XVII. században a palánkvárak (egysoros, kívülről agyaggal tapasztott cölöpkerítés, vagy összetettebb szerkezetű palánkok) építése is. Ilye- nek emelkedtek például, Szolnokon és Gyulán is. Cölöpkerítések és föld fel-használásával gyakran erősítettek meg középkori várakat, kastélyokat, kolos- torokat vagy templomokat (Ozora, Jászberény, Bátaszék).

Az oszmán hatalom berendezkedésével, a török és balkáni népek tartós lete-lepedésével párhuzamosan egy új anyagi kultúra is megjelent Magyarországon. Ez elsősorban a kézművesség és iparművesség addig nagyrészt idegen tárgya- inak képében (cserép-, fajansz- és rézedények, ötvösművek, stb.) vált kézzel fog- hatóvá. A Hódoltságon kívül eső magyar területek és a tartomány magyar lakos- ságának megszokott használati eszközei is jelentős változásokon mentek ke-resztül az időszakban: a késő középkori formakincset és kézműves-technikákat – különösen az edények tekintetében – fokozatosan felváltották a népi kézmű- ipar technikái és formái. A török kerámia- és fémművesség általánosságban nem gyakorolt hosszan tartó hatást a XVI–XVII. századi magyarországi anyagi kultúrá- ra, bár a hódítókkal megjelent tárgyak közül a lapos sütőedény, a tepsi és a réz- bogrács egyaránt meghonosodtak; nevük a magyar nyelvbe is beépült.

Visegrád a XVI–XVII. században

Szapolyai János király halálával (1540), majd Buda (1541), Esztergom és Székesfehérvár (1543) török kézre kerülésével a középkori magyar király- ság közepe, az egykor Medium Regniként hí-vott terület lényegében megszűnt. A Medium Regni utolsó jelentős városa, a XIV. század- ban a magyar királyok székhelye, Visegrád 1544 tavaszán esett el. A Mehmed, budai pasa ve-zette oszmán hadak előbb az Alsóvárat, majd a Fellegvárat foglalták el tüzérség és aknászok be-vetésével. Az Amade Péter parancsnoksága alatt álló magyar csapatok a reménytelen helyzetben letették a fegyvert. Ettől az időponttól kezdve Vi-segrád 10 év megszakítással (1595–1605 között, a tizenötéves háborúban keresztény vár volt) mint- egy 140 évre török uralom alá került. Minden jel arra mutat, hogy ekkortól a középkori város területén megszűnt az élet. Bár az első összeíró 1546-ban még 24 magyar családot talált itt, tény- leges létezésük már ekkor kétséges; 1562-től többé nem is jegyeztek fel adófizető keresztény lakosokat. A török helyőrség muszlim és délszláv eredetű keresztény lakossága a Salamon-torony körül ebben az időszakban kialakult településen élt; ezt a régészeti feltárások eredményein túl az ismertebb XVI–XVII. századi metszetek, valamint történeti források is megerősítik: ezek egyaránt az alsóvári lakótorony környékét jelölik meg la-kott helyként, a középkori város és a királyi palo-ta romokban álló épületeit nem. A török-kori tele- pülés csak jóval később az 1684–85-ös háború egymást követő hadieseményeinek következté-ben pusztult el.

A Visegrádon mintegy másfél évszázadra meg- települő török-kori lakosság anyagi kultúráját és mindennapi életét a régészeti feltárások illetve a rendelkezésre álló írásos források (összeírások, zsoldlisták, utazók beszámolói) alapján rekonstru- álhatjuk. A visegrádi vár török őrségét elsősor-ban martalóc katonaság adta, közöttük jelen- tékeny számban találhatók balkáni származá-sú keresztények is. Rajtuk kívül nagyobb számú kiszolgáló személyzetet, iparosokat (ácsokat, ko-vácsokat) valamint írnokokat és vallási tisztségvi-selőket (imám, müezzin) is állomásoztattak a hely-

Mázas tál, XVI-XVII. századGlazovaná misa, 16.-17. storočieGlazed plate, 16th-17th century

Üvegkupa, XVI-XVII. századSklenená čaša, 16.-17. storočieGlass cup, 16th-17th century

őrségben. Közülük többeket név szerint is említe-nek. Kezdetben az Alsóvárban hajójavító műhelyt is fenntartottak, és az is valószínű, hogy a fogla-lást követő első években Visegrád a török dunai flotta egyik állomáshelye volt.

A XVI–XVII. századi település külső kinézetére nézve fontos forrás Evlia Cselebi török utazó leí-rása 1664-ből, amely ugyan számos vonatkozás-ban erősen túlzó, néhány figyelemreméltó rész- letet azonban mégis tartalmaz. Többek között deszkával és zsindellyel borított lakóházakat, hadszertárakat, ciszternákat, gyümölcsösöket és veteményeseket említ. Házak valószínűleg a Fel-legvárban is álltak, de ezeknek – akár a szintén Cselebi által leírt dzsáminak, minaretnek és der-viskolostoroknak – a régészeti kutatások eddig semmilyen nyomát nem találták.

A török-kori település a Salamon-torony vár-falakkal körbevett védett övezetében jött létre. A középkori várfalak egy részét kijavították és megerősítették; a kaputorony bejáratát részben elfalazták. A falak által körbezárt teraszos kiala-kítású területen 1959–1969 között folyt régé- szeti kutatások során lakóházak, gabonatároló vermek, külső kemencék egyaránt előkerültek.

Az egyszerű kialakítású, 1–2 helyiséges, agyag- ba rakott kőfalú lakóházak sűrűn egymás mel-lett helyezkedtek el. Előkerült félig földbe mélyí- tett, részben faszerkezetű ház maradványa is. A házak többségét lakóik balkáni jellegű kály-hákkal fűtötték. Ezek agyagból épített fűtőberen-dezések voltak, amelyekbe jellegzetes, a balkáni területekre jellemző kályhaszemeket építettek be a fűtés hatékonyságának növelése érdekében.

A házak körül igen nagy számban ástak gabona- tároló vermeket. A 4–6 méter mély, lefelé szű-külő, kiégetett falú, termények tárolására szolgáló gödrök többségét az idők során szeméttel, háztar-tási- és ételhulladékkal töltötték fel. Az ezekből elő-került leletanyag (kerámia, vas-, bronz-, csont- és bőrtárgyak, pénzérmék, állatcsontok, növényi mag-vak) számos lényeges információt tartalmaznak a török korban itt élt lakosság hétköznapi életéről.

A letelepült katonaság magával hozta saját ét-kezési kultúráját és ennek megfelelően sajátos edényeit is. Megjelentek új, korábban nem ismert típusok, pl. a Boszniában különösen népszerű sü-

Cseréppipa, XVI-XVII. századHlinená fajka, 16.-17. storočieClay pipe, 16th-17th century

Többszínű mázas korsó töredéke, XVI-XVII. század

Fragment viacfarebného glazovaného krčahu, 16.-17. storočie

Fragment of a polychrome-glazed jug, 16th-17th century

tőharang (puplika), amelynek segítségével forró köveken lepényt sütöttek. Főzésre balkáni és ma-gyar eredetű cserépfazekak és gömbtestű, vödör-füles rézüstök szolgáltak. Jellegzetes asztali edé-nyük volt a hengeres vagy kúpos talpú, változatos formájú, ún. „talpastál”, amelyek különböző for-máiból leveses és darabosabb ételeket egyaránt fogyasztottak. A kiöntőcsöves korsók (ibrik) mel-lett vörös anyagú mázas cserépkorsók is jellem-zőek voltak.

Értékes import kerámia csak igen kis szám-ban került elő. Ezek között perzsa fajansz és kínai porcelán fületlen csésze (findzsa) is megtalálható. Még a török hódítás előtti időből származik egy kisázsiai eredetű kék-fehér színezésű fajansz tálka.

A török betelepülők által meghonosított pipá-zás tárgyi emlékei – díszített cseréppipa-töredé-kek – szintén nagyobb számban kerültek elő.

A terület katonai jellegét az előkerült fegyver- leletek is bizonyítják. A török helyőrség első-sorban könnyűgyalogosokból és tüzérekből állt; elsődleges feladatuk a vár védelme volt, hadjáratok- ban kevéssé vettek részt. A leggyakoribb leletek közé tartoznak a főként vasból, ritkábban ólom-ból készült puska- és muskétalövedékek, valamint vas ágyúgolyók. A helyben készített golyók előál-lításához nyeles golyóöntő-formákat használtak. Az ún. sulyom egy négyhegyű, vasból kovácsolt eszköz volt, amelyet nagy mennyiségben lovas és gyalogos támadók megállítására használtak. Elő-kerültek kardszerelékek és más szúró- és vágó- fegyverek töredékei. A korszakban széles körben elterjedt tűzfegyverek maradványai (puskák kerék- lakatos és kovás elsütőszerkezetének maradvá- nyai, muskéta- és szakállaspuska-csövek) is jel-lemző leletnek számítanak.

Az ételhulladékban talált állatcsontok alap-ján képet alkothatunk a lakosság állattartásáról és táplálkozásáról, de legalábbis húsfogyasztá-si szokásairól. Elsősorban a juhok, kecskék és szarvasmarhák húsát ették. A falakkal körbevett területen baromfikat és a balkáni származású ke- resztény katonák sertéseket is tartottak. Életükben egy-egy vadállat elejtése (szarvas, őz) inkább alka-lomszerű lehetett. Állatcsontokból és az erdőben gyűjtögetett agancsokból különféle eszközöket (ruhadíszeket, késnyeleket, íjászgyűrűket, fésűket stb.) készítettek.

Vassisak, XVI-XVII. századŽelezná prilba, 16.-17. storočieIron helmet, 16th-17th century

Vassisak, XVI-XVII. századŽelezná prilba, 16.-17. storočieIron helmet, 16th-17th century

Réztál, XVI-XVII. századMedená misa, 16.-17. storočie

Copper bowl, 16th-17th century

Buzogány, XVI-XVII. századBuzogáň, 16.-17. storočieMace, 16th-17th century

Visegrád hódoltságkori emlékei között meg- említendők az itt 1595–1605 között állo-másozott császári katonasághoz köthető tár- gyak. A bibliai alakokat és jeleneteket ábrázo-ló kályhacsempék a Fellegvárban felállított kály-hákhoz tartozhattak. A tisztek asztalára osztrák műhelyekből származó kerámiaedények kerül-tek; közülük kiemelkedik egy barokkos, spa- nyol jellegű ruhát hordó figurát ábrázoló me-dalionnal díszített kancsó töredéke. Előkerültek üveg- és ón borospoharak és söröskupák töredé-kei is. A nyugati típusú fegyverzet emlékei között a páncélzat darabjait (sisakok), szúró- és szál- fegyvereket (alabárd, pika), és tűzfegyverek ma-radványait találjuk.

Visegrád a történelem folyamán többször is fontos szerepet játszott a Dunakanyar évez- redes történetében. Nem volt ez másképp a török hódítás korában sem. Bárkinek, aki elle-nőrizni akarta a Dunát, mint szállítási–közleke-dési útvonalat, uralnia kellett a visegrádi várat is. Ezért mind a török, mind a keresztény seregek törekedtek a megszerzésére: a XVI–XVII. század folyamán az előbbiek öt, míg az utóbbiak hat alkalommal ostromolták meg az erődítmény- rendszert. Az ostromok alatt a vár állapota fo-kozatosan romlott, a javításra nemigen töre-kedtek. Az épületek pusztulása a XVII. szá-zad végére olyan mértékű volt, hogy a törö-kök 1685-ben kivonták csapataikat. 1686-ban a keresztény hadmérnökök mint használatra al-kalmatlan erősséget írták le. Buda felszabadítá-sa után a visegrádi kettős várrendszer végleg el-néptelenedett. Falai a természeti erők rombo-lásának kitéve folyamatosan pusztultak, köveit a XVIII. században betelepedő lakosság építke-zésekhez használta fel. A XIX. századi roman-tika és historizmus időszakában fedezték fel újra az erősséget és több-kevesebb kihagyással azóta kutatják.

Vassisak, XVI-XVII. századŽelezná prilba, 16.-17. storočieIron helmet, 16th-17th century

Vassisak, XVI-XVII. századŽelezná prilba, 16.-17. storočieIron helmet, 16th-17th century

Réztál, XVI-XVII. századMedená misa, 16.-17. storočie

Copper bowl, 16th-17th century

Buzogány, XVI-XVII. századBuzogáň, 16.-17. storočieMace, 16th-17th century

Úvod

V polovici 13. storočia sa v Malej Ázii, na hraniciach Byzantskej ríše, usadilo malé etnikum. Kmeň, ktorý sa vtedy ešte volal oguzsko-turecký, v priebehu dvoch storočí založil ríšu rozprestierajúcu sa na troch kontinentoch. Ich potomkovia v roku 1526 v bitke pri Moháči zničili uhorské vojsko. V prvej polovici 16. storo-čia osmanskí sultáni ovládali Balkánsky polostrov, stred Uhorského kráľovstva, Malú Áziu, Stredný Východ, severnú Afriku a Egypt. Ich flotila bola bojaschopnou vojenskou silou v Stredomorí a na Egejských ostrovoch.

Pod vplyvom ich rozpínavosti sa stredná tretina Uhorska stala na 150 rokov sú-časťou cudzej kultúry. S Turkami prichádzajúce balkánske etniká – najmä Bosnia-ci a Srbi, poskytovali prísun nových síl pre vojská pôsobiace na území Uhorska, tak v zmysle etnickom ako i kultúrnom. Provincia bola veľmi dôležitá z vojenské-ho hľadiska a na okraji území pod osmanským záborom bola vybudovaná silná obranná línia. Turci začali využívať jednak už existujúce uhorské hrady, prerábali stredoveké budovy, a jednak dali vybudovať nové pevnosti a v niektorých mestách postavili nové budovy. Na základoch niekdajších stredovekých kresťanských miest (Budín, Ostrihom, Stoličný Belehrad, Pécs, atď.) vznikli čiastočne moslimské mes-tá, charakteristické svojimi stavbami: náboženskými budovami (džamíja, minaret), kúpeľami (hammam, ilidže), školami (medrese), hrobkami a mauzóleami (türbe).

Po obsadení Budína Turkami sa začala výstavba už spomenutej obrannej lí-nie. Oproti tomu bola vybudovaná obdobná pevnostná línia aj na uhorskej strane. Systém pevností osmanských dobyvateľov čiastočne využíval na obsadených úze-miach už existujúce stredoveké, zväčša kamenné hrady väčších rozmerov, ktoré potom prerábal a neraz rozširoval mohutnými obrannými prvkami, rondelmi, bas-tiónmi (Budín, Ostrihom, Szigetvár). Na tureckých i uhorských územiach sa rozší-rilo v 16.-17. storočí budovanie drevozemných hradov (jednoradové, z vonka hli-nou omazané kolové ohrady alebo palánkové opevnenie so zložitejšími konštruk-ciami). Takéto stavby boli v Szolnoku a v Gyuli. Kolovými ohradami a použitím hliny sa často opevňovali stredoveké hrady, kaštiele, kláštory alebo kostoly (Ozo-ra, Jászberény, Bátaszék).

Paralelne s etablovaním osmanskej moci, trvalým usídlením tureckých a bal-kánskych etník sa v Uhorsku objavila aj nová hmotná kultúra. Tá sa predo-všetkým prejavila prevažne v cudzom tvare predmetov remeselníctva a umelecké-ho remesla (hlinené, fajansové a medené nádoby, zlatnícke diela atď.). Zaužívané úžitkové nástroje, používané na území mimo osmanského záboru a medzi maďar-ským obyvateľstvom provincie, v tomto období taktiež prešli značnou premenou. Neskorostredoveké tvary a remeselnícke techniky, zvlášť pri nádobách, postupne nahradili techniky a tvary ľudového remesla. Turecké hrnčiarstvo a kovotepectvo vcelku nevplývali dlhodobo na uhorskú materiálnu kultúru 16.-17. storočia, hoci z predmetov, ktoré sa objavili spolu s dobyvateľmi, sa udomácnila plochá nádoba na pečenie – plech a medený kotlík. Ich názvy sa dostali do maďarského jazyka.

Vyšehrad v 16.-17. storočí

Smrťou Jána Zápoľského (1540) a obsadením Budína (1541), Ostrihomu a Stolič-ného Belehradu (1543) Turkami, stredná časť Uhorského kráľovstva, nazvaná Medium Regni prestala fakticky existovať. Posledné významné mesto Media Regni, v 14. storo-čí sídlo uhorských panovníkov – Vyšehrad, padlo na jar v roku 1544. Osmanské voj-ská vedené budínskym pašom Mehmedom obsadili najskôr Dolný a neskôr Horný hrad nasadením delostrelectva a mínerov. Uhorské vojská vedené Petrom Amadeom v bez-nádejnej situácii zložili zbrane. Od tejto chvíle sa Vyšehrad – s výnimkou desiatich ro-kov (v rokoch 1595–1605 za 15-ročnej vojny kresťanský hrad) – dostal na 140 rokov pod tureckú nadvládu. Fakty svedčia o tom, že od tohto obdobia na území stredoveké-ho mesta prestal existovať život. Hoci prvý zostavovateľ súpisu daní v roku 1546 tu na-

šiel ešte 24 uhorských rodín, ich skutočná existencia je už v tej dobe otázna. Od roku 1562 už viac nebolo zapísané kresťanské obyvateľstvo platiace dane. Obyvateľstvo tu-reckej vojenskej posádky osmanského a balkánskeho pôvodu obývalo osadu v tej dobe založenú okolo Šalamúnovej veže. Potvrdzujú to okrem známych rytín zo 16.-17. sto-ročia a historických prameňov aj archeologické výskumy realizované na tomto mies-te. Tie tak isto označujú za obývané miesto okolie obytnej veže Dolného hradu, nie však ruiny stredovekého mesta a kráľovského paláca. Osada z tureckého obdobia za-nikla oveľa neskôr v dôsledku po sebe idúcich vojenských udalostí v rokoch 1684–85.

Materiálnu kultúru a každodenný život tu na pol druha storočia usadeného tureckého obyvateľstva môžeme rekonštruovať na základe archeologických výskumov, respektíve písomných prameňov, ktoré sú k dispozícií (zoznamy, súpisy žoldov, správy cestovate-ľov). Hradnú posádku Vyšehradu tvorilo predovšetkým martalovské vojsko a medzi nimi sa v značnom množstve vyskytli aj kresťania balkánskeho pôvodu. Okrem nich v mest-skej posádke vo väčšom počte pôsobil aj pomocný personál, remeselníci (tesári, ková-či), ako i pisári a náboženskí úradníci (imám, muezín). Viacerí z nich sú spomínaní aj po mene. Zo začiatku na Dolnom hrade prevádzkovali aj dielňu na opravu lodí a je prav-depodobné, že v prvých rokoch po dobytí hradu tu kotvila aj turecká dunajská flotila.

Z hľadiska vonkajšieho výzoru osady zo 16.-17. storočia je dôležitým prameňom popis tureckého cestovateľa Evliya Čelebiho z roku 1664, ktorý síce v mnohých ohľa-

Visegrád látképe 1595-ben. Georg Houfnagel rézkarca (1597–1598).Veduta Vyšehradu z roku 1595. Medirytina Georga Houfnagela (1597–1598)

View of Visegrád in 1595. Etching by Georg Houfnagel (1597–1598).

doch veľmi preháňa, avšak popisuje aj niekoľko zaujímavých detailov. Medzi inými spomína doskami a šindľom pokryté domy, vojenské sklady, cisterny, ovocné sady a zeleninové záhrady. Domy stáli pravdepodobne aj na Hornom hrade, ale ich pozo-statky, ako i stopy po džamíji, minarete a dervišskom kláštore, ktoré popisuje Čelebi, archeologické výskumy doteraz ešte neodhalili.

Turecká osada vznikla v hradbami chránenom pásme Šalamúnovej veže. Časť stre-dovekých hradieb opravili a spevnili. Vchod vežovej brány čiastočne zamurovali. Na hradbami ohraničenej terasovitej ploche boli v rokoch 1959–1969 realizované arche-ologické výskumy, ktoré odkryli obytné domy, obilné jamy a vonkajšie pece.

Jednoduché, 1–2 izbové, kamenno-hlinené obydlia boli vedľa seba husto postave-né. Boli odkryté zvyšky polozemnice s čiastočne drevenou konštrukciou. Väčšinu do-mov ich majitelia vykurovali balkánskymi kachľami. Boli to hlinené vykurovacie zaria-denia, do ktorých boli kvôli zvýšeniu účinnosti vykurovania zabudované kachlice cha-rakteristické pre balkánske oblasti.

Okolo obydlí bolo vyhĺbené veľké množstvo obilných jám. 4–6 metrov hlboké, dole postupne sa zužujúce jamy s vypálenými stenami slúžiace na uskladňovanie plodín, sa časom zaplnili smetím, kuchynským odpadom a zvyškami jedál. Nálezy pochádzajúce z týchto odpadových jám (keramika, železné, bronzové, kostené a kožené predmety, mince, zvieracie kosti i semená rastlín) obsahujú množstvo dôležitých informácii o kaž-dodennom živote tu žijúceho tureckého obyvateľstva.

Tu usadené vojsko priviezlo so sebou vlastnú kultúru stravovania a tomu zodpove-dajúci vlastný riad. Objavili sa nové, predtým neznáme typy, napr. v Bosnii zvlášť ob-ľúbený zvon na pečenie (puplika), pomocou ktorého na rozpálených kameňoch piekli koláč. Na varenie slúžili hlinené hrnce, medené kotlíky guľovitého tvaru s uškom bal-kánskeho a uhorského pôvodu. Charakteristickou stolovou keramikou bola miska na valcovitej alebo kužeľovitej nôžke rôznorodých tvarov, tzv. „miska na nôžke“, z ich rôz-nych foriem sa dali konzumovať rovnako polievky ako i tuhá strava. Popri krčahoch s výlevkou (ibrik) boli charakteristické aj červeno glazované hlinené krčahy.

Hodnotná importovaná keramika sa našla iba v malom množstve. Medzi nimi možno nájsť perzskú fajansovú a čínsku porcelánovú šálku bez uška (fin-dža). Z obdobia pred tureckou okupáciou pochádza modro-biela fajansová miska maloázijského pôvodu.

Tureckými osídlencami udomácnené hmotné pa-miatky súvisiace s fajčením – úlomky hlinených fajok – sa našli tiež vo väčšom množstve.

Vojenský charakter tejto oblasti potvrdzujú aj od-kryté nálezy zbraní. Tureckú posádku tvorila predo-všetkým ľahká jazda a delostrelectvo, pričom ich pr-voradou úlohou bola obrana hradu. Na vojenských vý-pravách sa zúčastňovali pomenej. Medzi najbežnejšie nálezy patria hlavne železné, menej často olovené guľ-ky do pušiek a muškiet, ako aj delové gule. Na zho-tovenie na mieste vyrábaných gúľ sa používali uška-mi opatrené formy na odlievanie gúľ. Kotvy proti jaz-dectvu boli štvorhrotové, zo železa ukované predmety, ktoré vo veľkom množstve používali na zastavenie jaz-

Rézbogrács, XVI-XVII. századMedený kotlík, 16.-17. storočie

Copper stewpot, 16th-17th century

deckých a peších útočníkov. Boli odkryté súčasti mečov a úlomky iných bodných a sečných zbra-ní. Fragmenty v tom období rozšírených palných zbraní (zvyšky kolieskových a kresadlových zám-kov pušiek, hlavne muškiet a hákovníc) patria tak-tiež k charakteristickým nálezom.

Na základe v kuchynskom odpade objave-ných zvieracích kostí si môžeme vytvoriť obraz o dobytkárstve a stravovaní miestneho obyva-teľstva, alebo aspoň o zvyklostiach konzumácie mäsa oviec, kôz a hovädzieho dobytka. Na múr-mi ohradených miestach chovali hydinu a kres-ťanskí vojaci balkánskeho pôvodu aj ošípané. V ich živote ulovenie diviny (jeleň, srnka) mohlo byť skôr príležitostné. Zo zvieracích kostí a v lese zozbieraných paroží zhotovovali rozličné nástroje (šatové ozdoby, rukoväte nožov, kostené prsten-ce, hrebene a pod.).

Medzi pamiatkami Vyšehradu z obdobia tu-reckej okupácie môžu byť spomenuté i predme-ty spojené s pobytom tu pôsobiaceho cisárskeho vojska v rokoch 1595-1605. Kachlice s biblický-mi postavami a výjavmi mohli patriť ku kachliam postaveným na Hornom hrade. Na stôl dôstoj-níkov sa dostala keramika pochádzajúca z ra-kúskych dielní. Medzi nimi vyniká fragment džbá-nu zdobený medailónom, zobrazujúci postavu v barokovom odeve španielskeho charakteru. Našli sa aj úlomky sklenených a cínových pohá-rov a pivových krígľov. Medzi pamiatkami zbroje západného typu nachádzame časti panciera (pril-by), zvyšky bodných a sečných zbraní (halapart-ňa, pika) a palné zbrane.

Vyšehrad viackrát zohrával dôležitú úlohu v dejinách Dunajského oblúka. Nebolo tomu inak ani v období tureckej okupácie. Kto-koľvek chcel kontrolovať Dunaj ako prepravnú a dopravnú cestu, musel ovládať aj vy-šehradský hrad. Turecké i kresťanské vojská sa ho preto snažili dobyť, a kým v priebe-hu 16.-17. storočia tí predošlí päťkrát, tí poslední šesť ráz obliehali opevnenie. Počas obliehaní sa stav hradu postupne zhoršoval, pretože sa ho ani nesnažili opraviť. Miera nivočenia budov na konci 17. storočia bola až taká veľká, že Turci v roku 1685 odtiaľ stiahli svoje oddiely. V roku 1686 kresťanskí vojenskí inžinieri popísali hrad ako ne-vhodný na užívanie. Po oslobodení Budína sa vyšehradský dvojitý hradný systém de-finitívne vyľudnil. Jeho múry vystavené pustošeniu prírodných síl sa postupne nivočili a jeho kamene v 18. storočí tu usadzujúce obyvateľstvo využívalo pri stavbách. Pev-nosť bola znovu objavená v období romantizmu a historizmu 19. storočia a výskumy s väčšími či menšími prestávkami sa tu robia dodnes.

Vassulymok, XVI-XVII. századKotvy proti jazdectvu,

16.-17. storočieIron caltrops, 16th-17th century

Golyóöntő-forma és puskagolyók, XVI-XVII. század

Forma na odlievanie gúľ a guľky do pušiek, 16.-17. storočie

Ball founding mould and bullets, 16th-17th century

Introduction

In the middle of the thirteenth century a small ethnic group settled in Asia Minor, on the border of the Byzantine Empire. Within about two centuries, this people, then called Oghuz Turks, created an empire that extended to three continents. Their descendants annihilated the Hungarian army in 1526 on the battle field of Mohács. In the first half of the sixteenth century, the Ottoman sultans ruled the Balkan peninsula, the central part of Hungary, Asia Minor, the Near East, North Africa and Egypt. Their naval forces were powerful in the Mediterranean sea and in the Aegean islands.

As a result of the Ottoman expansion, the central third of Hungary was subjected to a foreign culture for approximately 150 years. The troops stationed in Hungary often included Balkan people – mostly Bosnians and Serbs – who arrived with the Turks and brought their own cultural heritage. From a military point of view, the province had an outstanding importance to the Turks. They constructed a series of castles along the borders of the subjected territory. In part, they made use of already existing Hungarian castles, transforming the medieval buildings to their purposes, but they also raised new fortifications. In some cities they erected new buildings. Thus some medieval Christian cities (Buda, Esztergom, Fehérvár, Pécs) were turned into partly Muslim cities marked by characteristic edifices: the religious buildings (mosques, minarets), baths (hamams, ilidjas), schools (madrasahs), tomb monuments and mausoleums (türbes).

The construction of the already mentioned border castles began after the fall of Buda to the Turks (1541). Contemporarily, a similar series of fortifications was constructed on the Hungarian side as well. The Ottoman conquerors incorporated into their network of castles the medieval fortifications standing on the occupied territories, most of which were rather large. They transformed and enlarged them, often with impressive defensive structures, roundels, and cannon towers (for example, in Buda, Esztergom, and Szigetvár). Stockade fortifications (consisting of a single row of palisades with a coating of clay on the outside, or of more complex wooden fences) were often built on both the Turkish and Hungarian territories in the sixteenth and seventeenth centuries, for example in Szolnok and Gyula. It was also frequent practice to reinforce medieval castles, residences, monasteries and churches with palisades and earth (as in Ozora, Jászberény, and Bátaszék).

With the establishment of the Ottoman dominion and the permanent settlement of the Turkish and Balkan peoples, a new material culture appeared in Hungary. This was most evident in the appearance of previously not used objects, primarily craftsmen’s products (pottery, faience and copper vessels, goldsmithery). In the Hungarian territories outside the Ottoman-dominated province, and among the Hungarian population within the province, the objects of everyday use went through a significant change in this period: the late medieval forms and techniques were gradually replaced by the forms and techniques of folk handicrafts, especially in the case of vessels. In general, however, Turkish pottery and metalworking did not leave a lasting impression on the material culture of Hungary in the sixteenth and seventeenth centuries, although some objects brought into use by the conquerors, such as the flat baking pan and the copper stewpot, became current, and their names were naturalized in Hungarian.

Visegrád in the sixteenth and seventeenth centuries

With the death of King John of Szapolya (1540) and the fall of Buda (1541), Esztergom (1543) and Székesfehérvár (1543) to the Turks, the central part of the Kingdom of Hungary – a region formerly called Medium Regni – ceased to exist. Visegrád, the fourteenth-century royal seat, was the last important town of the Medium Regni to fall, in the spring of 1544. The Ottoman troops led by Mehmed, pasha of Buda, occupied first the Lower Castle, then the Citadel, by putting their artillery and sappers into action. The Hungarian troops lead by Peter Amade capitulated because of the hopeless situation. From that time on, Visegrád stayed under Turkish dominion for about 140 years, with the exception of a ten-year period (in the Fifteen Years’ War, between 1595 and 1605, it was a Christian castle). It is almost certain that at the beginning of this period life ceased in the territory of the medieval town. Even though the first Turkish census-taker still recorded twenty-four Hungarian families in 1546, it is doubtful whether they really existed, and from 1562 no tax paying Christian families were recorded any more. The Christian population of the Turkish garrison, which was of Muslim and South-Slavic origin, lived in a newly created settlement around the Lower Castle (the Solomon tower). This is confirmed by archaeological excavations, sixteenth- and seventeenth-century prints, and historical sources: all of these indicate only the area around the Lower Castle as inhabited, not the medieval town or the ruinous buildings of the royal palace. This Turkish settlement was destroyed during a series of military events in the war of 1684 and 1685.

The material culture and everyday life of the inhabitants who settled in Visegrád for about 150 years in the Turkish period can be reconstructed on the basis of archaeological excavations and written sources (censuses, lists of soldiers’ pay, travellers’ accounts). The Turkish garrison in the Castle of Visegrád consisted primarily of marauder soldiers, among them many Christians originating from the Balkans. Besides them, a large number of service people, craftsmen (carpenters, smiths), scribes and religious functionaries (imams, muezzins) stayed at the garrison. Many of them are known by name. In the beginning, even a dockyard functioned in the Lower Castle to repair ships, and it is likely that Visegrád was one of the stations for the Turkish fleet in the first years of its occupation.

An important source for the outward appearance of the settlement in the sixteenth and seventeenth centuries is the 1664 description by the Turkish traveller Evlia Celebi. Although it exaggerates in several respects, it still contains many details worthy of attention. It mentions, among other things, residential houses covered by planks and shingles, arsenals, cisterns, orchards and vegetable gardens. Residential

Bosnyák főzőfazék, XVI-XVII. századBosniansky hrniec na varenie,

16.-17. storočieBosnian cooking pot,

16th-17th century

houses probably also stood in the Citadel, but no trace of them has been found during excavations. Similarly no trace remains of the mosque, minaret and dervish monastery described by Celebi.

The Turkish settlement was thus formed in the surroundings of the Lower Castle (the Solomon tower), within the area protected by the castle walls. The conquerors repaired some of the medieval walls, and partly walled up the entrance of the gate tower. Excavations conducted between 1959 and 1969 unearthed houses, pits for grain storage, and ovens outside the houses on the terraced area enclosed by the walls.

The houses were simple, and located close to one another. They had one or two rooms and walls made of stones laid in clay. One house, partly made of timber, was half sunk into the earth. The majority of the houses was heated with Balkan-type stoves. These were structures built of clay into which tiles were inserted in order to enhance the efficacy of the heating. The tiles had shapes typical of the Balkan territories. Pits for grain storage occurred in large number around the houses. They were usually 4 to 6 meters deep, had fired walls and narrowed down at the bottom. In the course of times they were filled with rubbish, food and household waste. The archaeological finds from these pits (iron, bronze, bone and leather objects, pottery, coins, animal bones, plant seeds) offer a lot of information about the everyday life of the Turkish-period inhabitants.

The troops that settled in Visegrád brought with them their culinary culture and their characteristic vessels. Thus previously unknown vessel types appeared in the region, for example the baking bell (puplika) especially popular in Bosnia, used when baking flat bread on hot stones. For cooking, pottery of Balkan and Hungarian origin was used, as well as copper stewpots with spherical bodies and arc-shaped hangers. A typical table vessel was the so-called pedestalled bowl, which had various forms

and a cylindrical or conical base, and in which both soups and food of harder consistence were served. Besides jugs with a spout (ibriks), also glazed pottery jugs of red clay were widely used.

Very few valuable imported pottery came to light during the excavations. Among them was a Persian faience cup and a handleless Chinese porcelain teacup (finjan). Another find, a white and blue-coloured small faience bowl originally from Asia Minor, was brought to this area prior to the Turkish conquest.

Decorated clay pipes were also found in large numbers. They attest to the habit of pipe smoking, which was introduced by the Turkish settlers.

The weapons excavated on the site confirm the military nature of the territory. The Turkish garrison consisted above all of light infantry and artillerymen. Their primary task was to defend the castle; they did not participate in military campaigns a lot. The most common archeological finds in this category include iron (sometimes lead) rifle and musket bullets and iron cannon balls. The balls were cast on the site in moulds

Mázas fazék, tojáshéjakkal, XVI-XVII. század

Glazovaný hrniec so škrupinami z vajíčok, 16.-17. storočie

Glazed pot, full with broken egg-shells, 16th-17th century

with handles. Finds also included caltrops, that is, four-pointed iron instruments used in large quantities to stop attacking cavalry and infantry. Remains of equipment to hang swords (strap mounts) and fragments of thrusting and cutting weapons were also unearthed. Frequent finds include, furthermore, remains of firearms widely used in the period (remains the firing mechanisms of flintlock and wheellock rifles; gun barrels of muskets and rifles).

The animal bones found in the food waste give us an idea of the kinds of livestock reared by the population, and their dietary habits – or at least the type of meat they ate. This was mostly mutton, goat meat and beef. In the areas delimitated by the walls, also poultry was raised, and the Christian soldiers from the Balkan even reared some pigs. Wild game (deer, roes) was hunted only occasionally. Animal bones and antlers gathered in the woods were used to make various types of tools and objects (knife handles, combs, dress ornaments, archer’s rings).

Mention must also be made of those objects that once belonged to the imperial troops that held Visegrád between 1595 and 1605. Some stove tiles that show biblical figures and scenes must have originally formed part of stoves erected in the Citadel. The officers’ tables were furnished with pottery made in Austrian workshops. An exceptional fragment survives from a pitcher once decorated with a medallion that shows a figure in a baroque, Spanish type of dress. Fragments of bear mugs and of glass and tin wineglasses have also been found. Among the discovered Western types of armaments are armour fragments (helmets), firearms, thrusting and pole weapons (halberds, pikes).

Visegrád often played an important role in the one-thousand-year old history of the Danube Bend. One of these times was during the Turkish occupation, when anyone who wished to control the Danube, an important trading and travelling route, had to dominate the castle of Visegrád. For this reason, both the Turkish and Christian armies vied for its control: in the course of the sixteenth and seventeenth centuries, the former besieged it five times, the latter, six times. During the sieges the condition of the castle gradually deteriorated, and no one bothered to have it repaired. The decay of the buildings was so advanced by the end of the seventeenth century that the Turks withdrew their troops in 1685. In 1686 Christian military engineers described the castle as unfit for use. After the liberation of Buda (1686), the double castle system of Visegrád was definitively abandoned. Its walls, exposed to the elements, continued to crumble, and its stones were carried away and used for constructions by the new population that settled in the eighteenth century. The stronghold was rediscovered in the nineteenth century, the period of romanticism and historicism, and since then it has been the object of more or less continuous scholarly research.

Faragott csontlapok, XVI-XVII. századVyrezávané kostené platničky, 16.-17. storočie

Carved bone plates, 16th-17th century

Ajánlott irodalom – Odporúčaná literatúra – Recommended reading

Buzás Gergely (szerk.): A visegrádi Fellegvár. (Visegrád Régészeti Monográfiái 6.) Visegrád, 2006.

Hegyi Klára – Zimányi Vera: Az oszmán birodalom Európában. Budapest, Corvina, 1986.Gerelyes, I. – Kovács, Gy. (eds.): Archaeology of the Ottoman Period in Hungary.

Opuscula Hungarica III. Budapest. (Hungarian National Museum), 2003.Iván László: A visegrádi vár története a kezdetektől 1685-ig. Visegrád, 2004.Visy Zs. – Nagy M. (eds.): Hungarian Archeology at the turn of the Millennium.

Budapest, 2003, 345-413.

Szíjveretek, XVI-XVII. századKovania opaska, 16.-17. storočieStrap-mounts, 16th-17th century

A Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma megbízásából kiadta:Z poverenia Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzea vydalo:Published on behalf of the Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király MúzeumaÁSZ STUDIO, Kolárovo, SK (szaboaszfoto@gmail.com)

Felelős kiadó - Zodpovedný vydavateľ - Editor-in-charge: Szőke Mátyás, múzeumigazgató - riaditeľ múzea - museum directorÖsszeállította - Zostavil - Written by : Kováts István – N. Kocsis EditGrafikai elrendezés - Grafická úprava - Graphic design: Polák ÁgnesFotó - Foto - Photo: Boruzs KatalinSzlovák fordítás - Slovenský preklad - Translated into Slovak and revised by: Eszter KovácsováAngol fordítás - Anglický preklad - Translated into English and revised by: Sallay DóraNyomdai előkészítés - Príprava do tlače - Pre-press: Szabó LászlóNyomda - Tlač - Printed: NEC ARTE kft., Komárno, SKMegjelent 500 példányban - Náklad 500 ks - Published in 500 copies

Első kiadás - Prvé vydanie - First edition

ISBN 978-80-970364-0-9

www.poklady-kincsek.eu www.husk-cbc.eu

E kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai unió álláspontját.Obsah tejto publikácie nemusí korešpondovať s oficiálnym stanoviskom Európskej únie.

The contents of this publication do not necessarily represent the official position of the European union.

Izniki fajansz tálka. XVI. század első feleFajansová misa z Izniku. Prvá polovica 16. storočia

Glazed earthenware from Iznik,Turkey. First half of 16th century

Pisztoly, XVI-XVII. századPištoľ, 16.-17. storočie

Flintlock gun, 16-17th century

Szablya, XVI-XVII. századŠabľa, 16.-17. storočie

Sabre, 16th-17th century

Egyélű kard, faborítású markolattal, XVI-XVII. század

Jednoostrý meč s drevenou rukoväťou, 16.-17. storočie

One-edged sword with a wood covered handle, 16th-17th century

A visegrádi kettős várrendszer alaprajza a XV. században

Pôdorys vyšehradského dvojitého hradného systému v 15. storočíPlan of the double castle system of Visegrád in the 15th century

Kés és villa, csont- és agancsnyéllel XVI-XVII. század

Nôž a vidlička, s kostenou a parohovou rukoväťou, 16.-17. storočie

Knife and fork, with bone and antler handles, 16th-17th century

A borító elején - Na prednej strane obalu - Front cover:Visegrád látképe. Színezett rézkarc. Gaspar Bouttats, XVII. század második felePohľad na Vyšehrad. Farebná medirytina. Gaspar Bouttats, 2. pol. 17. storočia

View of Visegrád. Hand-coloured etching by Gaspar Bouttats, second half of 17th century

A borító hátulján - Na zadnej strane obalu - Back cover:A visegrádi kettős várrendszer látképe napjainkban

Pohľad na dvojitý hradný systém Vyšehradu v súčasnostiView of the double castle system of Visegrád

Kincsek határok nélkülPoklady bez hraníc

Treasures without Borders

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ„Vár a Duna partján, rettenetes szikla tetején...”Visegrád az Oszmán Birodalom fennhatósága alatta XVI-XVII. században

SPRIEVODCA K VÝSTAVE„Hrad na brehu Dunaja, na vrchole hrôzostrašného brala...”Vyšehrad pod nadvládou Osmanskej ríše v 16.-17. storočí

”A Castle on the Danube Bank, Built on a Formidable Rock…”Visegrád under Ottoman Dominion in the Sixteenth and Seventeenth Centuries

GuIDE TO ThE ExhIbITIOn

KOVÁTS ISTVÁN – N. KOCSIS EDIT

ISBN 978-80-970364-0-9

STUDIO