13
7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 1/13 1 Ö S S Z E F O G L A L Ó Diplomamunka címe: Turista kilátó tervezése Diplomamunka kódja: BSc-A-017-14/15/1  Bels ő  konzulensek: dr. Katula Levente – Hidak és Szerkezetek Tanszék dr. Stocker György – Magasépítési Tanszék Ipari konzulens: dr. Verőci Béla Diplomamunkám témája egy 100 f ő befogadására képes acélszerkezetű kilátó tervezése a budai hegyekbe. A tanulmányban utánajártam a kilátók történetének és a modern szerkezeti kialakításoknak. Kutatásom során azt találtam, hogy a turisztikai szempontból érdekes kilátáson túl, az extrémitás is fontos szempont napjaink kilátói esetében. Egyre több kilátó épül magas sziklafalak peremére, és ennek következtében a hagyományos függőleges konzol szerkezetek mellett megjelentek a vízszintes konzolok, kéttámaszú és függesztett szerkezetek. Ezen szempont figyelembevételével, függesztett kilátószinteket alkalmaztam, melyek kinyúlnak a mélység fölé. A fentieknek megfelelően fontosnak tartottam, hogy érdekes szerkezeti kialakítás  jellemezze a kilátót, és mindeközben turisztikai szempontból is előnyös helyszínen legyen. Mindezen kritériumok figyelembevételével a Rózsadombhoz közeli Mátyáshegyre terveztem a kilátót, ahol egy 20 m magas kőfejtő pereméről gyönyörű kilátás nyílik a Parlamentre, a Bazilikára és a budapesti Duna-hidak nagy részére. A közelítő számításban két változatot vizsgáltam meg, a kilátószint mindkét esetben azonos, rácsostartókból és az azokat összekötő kereszttartókból áll. Az „A” változatban a lépcső és a kilátószint szerkezetét függőleges oszlopokhoz erősített függesztőrudak tartják. A „B” változatban a lépcső kéttámaszú tartó, a kilátószintet pedig oszlopok tartják. Az anyagtakarékossági és esztétikai szempontokat is figyelembe véve az „A” változat részletes kidolgozása mellett döntöttem. A részletes számításban először alakváltozási követelményeknek megfelelően alakítottam át a szerkezetet, majd törekedtem a gazdaságos kialakításra és a minél nagyobb kihasználtság elérésére teherbírási szempontból. Méreteztem a kilátószintek szerkezetét, az oszlopokat a többtámaszú lépcsőtartót, a függesztőrudakat és a csomópontokat. Elkészítettem az általános tervet, melynek célja a teljes szerkezet bemutatása, ezen kívül három gyártási egység gyártmánytervét: egyet a kilátószint, egyet az oszlop és egyet a lépcs ő tartó gyártási egységei közül.

Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 1/13

1

Ö S S Z E F O G L A L Ó 

Diplomamunka címe: Turista kilátó tervezése 

Diplomamunka kódja: BSc-A-017-14/15/1 

Belső konzulensek: dr. Katula Levente – Hidak és Szerkezetek Tanszék

dr. Stocker György – Magasépítési Tanszék

Ipari konzulens: dr. Verőci Béla

Diplomamunkám témája egy 100 f ő  befogadására képes acélszerkezetű  kilátó

tervezése a budai hegyekbe.

A tanulmányban utánajártam a kilátók történetének és a modern szerkezeti

kialakításoknak. Kutatásom során azt találtam, hogy a turisztikai szempontból érdekes

kilátáson túl, az extrémitás is fontos szempont napjaink kilátói esetében. Egyre több kilátó

épül magas sziklafalak peremére, és ennek következtében a hagyományos függőleges konzol

szerkezetek mellett megjelentek a vízszintes konzolok, kéttámaszú és függesztett szerkezetek.

Ezen szempont figyelembevételével, függesztett kilátószinteket alkalmaztam, melyek

kinyúlnak a mélység fölé.

A fentieknek megfelelően fontosnak tartottam, hogy érdekes szerkezeti kialakítás

 jellemezze a kilátót, és mindeközben turisztikai szempontból is előnyös helyszínen legyen.

Mindezen kritériumok figyelembevételével a Rózsadombhoz közeli Mátyáshegyre terveztem

a kilátót, ahol egy 20 m magas kőfejtő  pereméről gyönyörű  kilátás nyílik a Parlamentre, a

Bazilikára és a budapesti Duna-hidak nagy részére.

A közelítő  számításban két változatot vizsgáltam meg, a kilátószint mindkét esetben

azonos, rácsostartókból és az azokat összekötő  kereszttartókból áll. Az „A” változatban a

lépcső és a kilátószint szerkezetét függőleges oszlopokhoz erősített függesztőrudak tartják. A

„B” változatban a lépcső  kéttámaszú tartó, a kilátószintet pedig oszlopok tartják. Az

anyagtakarékossági és esztétikai szempontokat is figyelembe véve az „A” változat részletes

kidolgozása mellett döntöttem.

A részletes számításban először alakváltozási követelményeknek megfelelően

alakítottam át a szerkezetet, majd törekedtem a gazdaságos kialakításra és a minél nagyobb

kihasználtság elérésére teherbírási szempontból. Méreteztem a kilátószintek szerkezetét, az

oszlopokat a többtámaszú lépcsőtartót, a függesztőrudakat és a csomópontokat. Elkészítettem

az általános tervet, melynek célja a teljes szerkezet bemutatása, ezen kívül három gyártási

egység gyártmánytervét: egyet a kilátószint, egyet az oszlop és egyet a lépcsőtartó gyártásiegységei közül.

Page 2: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 2/13

2

S U M M A R Y 

Title of Dissertation: Structural design of a hiker lookout

Dissertation code: BSc-A-017-14/15/1

Internal consultants: dr. Levente Katula– Bridges and Structures Department

dr. György Stocker– Building Construction Department

Industrial consultant: dr. Béla Verőci

The topic of my dissertation is the structural design of a steel-structured lookout, capable

of bearing 100 people and set in the hills of Buda.

In the paper I investigate the history of lookouts and modern structural formations. I have

found that besides the view, which is important from a touristic perspective, extremity is also an

important factor for today’s lookouts. More and more of them are built on the edge of high cliffs,

and as a result of this, horizontal consoles, simply supported beams and suspension structures

have appeared next to the traditional vertical console structures. With this consideration in mind, I

have applied suspended floors for the lookout which protrude over the abyss.

According to the above, I believe it is important that the lookout is characterized by an

interesting structural build-up and, at the same time, is placed in a site that is favourable from a

touristic point of view. Taking all of these factors into account, the lookout was placed at a spot

on Mátyáshegy, a hill close to Rózsadomb, where from the edge of a 20 m high quarry there is abeautiful view of the Parliament Building, St Stephen’s Basilica and most of the bridges of

Budapest stretching over the Danube.

I have investigated two versions in the approximate calculation. In both cases the floor of

the lookout is made up of the same trusses and the cross beams connecting them. In version A, the

structure of the stairway and the floor is held by suspension bars tied to vertical poles. In version

B, the stairway is a simply supported beam, whereas the floor of the lookout is held by poles.

Taking into consideration both material-saving and aesthetic aspects, I have decided to elaborate

on version A.

In the detailed calculations, I refined the structure according to deformation requirements.

Then, I aimed for an economical formation and for achieving the highest possible level of

utilization from a bearing capacity viewpoint. I dimensioned the structure of the floors, the poles,

the multi-supported stanchion of the stairway, the suspension bars and the nodes. I created a

general drawing, the purpose of which is the presentation of the whole structure. In addition, I

have completed the production plan of three production units: one from the production units of the

floor of the lookout, one from the production units of the pole and one from the production unitsof the stairway support. 

Page 3: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 3/13

3

Tanulmány

Bevezetés

Tanulmányom célkitűzése, hogy egyrészt áttekintést adjon, a kilátószerkezetek történetéről

majd a mai modern kilátószerkezetek bemutatásánál nemzetközi példákon keresztül világítsa

meg a kilátók egy újszerű  a megszokottól eltérő  kialakítását. Másrészt célja az

adatszolgáltatás a tartószerkezeti tervezéshez. A tanulmányban ennek megfelelően

megvizsgáltam a kilátó tervezett helyszínét, utána jártam a diplomámban tervezett kilátóhoz

hasonló megvalósult szerkezeteknek – a Dachstein és környékén található kilátókat

személyesen is meglátogattam – és röviden bemutatom a kilátók történetét.

Történeti áttekintés

A történelem során sokat változott a kilátók funkciója, de az ókortól kezdve találunk magas

épületeket, melyeknek az építői hatalmának jelzésén túl kilátó funkcióval is rendelkeznek. A

kilátó funkciók a kezdetekben más szerepekkel is társultak (pl.: vallási, védelmi, lakó, stb.), és

a kilátás vagy másodlagos cél volt, vagy nem elsősorban esztétikai szempontból volt fontos,

mint inkább biztonsági okokból. A mai turista kilátókhoz hasonló szerkezetek, ahol a f ő 

funkció a turisták kiszolgálása, az 1800-as évektől kezdve az ipari forradalom után jelentekmeg nagyobb számban (pl.: Eiffel-torony). Ezen időszak előttről tulajdonképpen csak egy a

mai kilátókra hasonlító épületet találtam, Traianus oszlopát, melynél ugyan hangsúlyos az

építő hatalmának reprezentálása, de ez sok mai kilátóra is jellemző.

Ókori vallási célú építmények

A sumérok, babiloniak, elamiták, akkádok és asszírok által vallási céllal épített zikkurátok egy

városfallal körülvett városközpont „szent kerület” részétképezték. A 4.- 5. évezredben Mezopotámia területén épült

zikkurátok közül a képen látható Ur- i maradt fenn a legjobb

állapotban (1. ábra). A három lépcsős piramis a 3. évezred

végén épült egy korábbi maradványára. Alaprajza szabályos

négyszög, (62,5m x 43 m) oldalai döntött síkúak. Napon

szárított agyagtéglából épült, külső  felülete égetett

agyagtégla, vagy egyes esetekben mázas. Az első  szintjére

1. ábra: Zikkurat, forrás:http://mult-kor.hu/image/article/index/okor/ 

Ziggurat-of-Ur-bird-view.jpg 

Page 4: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 4/13

4

három lépcső  vezet, egy a homlokfalra merőleges kettő  a homlokfal mellett. A lépcsők

találkozásánál kapuépítmény volt, innen már csak a tengelyben emelkedett tovább a lépcső a

felső szintig, itt állt a szentély és/vagy megfigyelő állomás, melyről a csillagászati kutatásokat

is végezhettek.  Számos közép-amerikai kultúra (azték, maja, zapoték stb.) épített lépcsős

piramis formájú épületeket továbbá indiai és indonéziai példák is találhatóak.

Ókori védelmi célú építmények

A Római Birodalom idején épültek a mai kilátókhoz hasonló katonai

célú épületek, melyeket helyreállított formában például

Németországban figyelhetünk meg. A rómaiak a birodalmuk határán

védelmi vonalat alakítottak ki, melyet limesnek hívtak. A határvonalon

egyéb védművek mellett őrtornyokat is emeltek, melyek célja az

ellenség hamarabbi észlelésének biztosítása volt. A tornyokat fából és

kváderkőből építették.  A képen egy Némeországi (Lorch melletti)

helyreállított őrtorony látható (2. ábra).

Traianus oszlopa (3. ábra)

Az ókor általam talált egyetlen olyan kilátója, melyhez sem vallási semvédelmi funkció nem társul. Ráadásul sok mai kilátóhoz hasonlóan egy

korabeli nagyvárosban, Rómában állt. Az oszlop teljes magassága 40

m, keresztmetszete körgyűrű, anyaga márvány. A belső üregben vezet

fel a csigalépcső  az oszlop tetejére, ahol a római időkben Traianus

szobra állt, ma Péter apostol szobra. A csigalépcsőt az oszlop falába

vésett apró réseken keresztül világították meg. Figyelemre méltó, a saját

korában (Kr.e. 112-ben épült) egyedülálló építészeti remekmű

.

Középkori vallási célú építmények

A középkorban jellemzően a templomok

harangtornyaihoz kapcsolódott kilátó funkció. Ebben az időszakban

épült a firenzei dóm és tornya valamint a pisai ferde torony (4. ábra),

melyet a rosszul sikerült alapozása tett híressé. A fejlett városok

között el is indult egy verseny, hogy ki tud nagyobb4. ábra: pisai dóm és tornya, forrás:https://utazom.com/sites/default/files/ utazas-korutazas/60073/csillagtura-toszkanaban_3.jpg 

3. ábra: Traianusoszlopa, forrás:http://3.bp.blogspot.co

m/_xJBGs-6T4EE/TVKU4mrymNI/AAAAAAAABE0/ CDDFqgkPC3k/s1600/ Picture+747.jpg 

2. ábra: Rómaiőrtorony, forrás:http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/ae/R%C3%B6merwatchturm.JP

Page 5: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 5/13

5

templomot és ehhez kapcsolódó tornyot építeni, jó példa erre a Kölni dóm, mely 157 m

magas. 

Középkori védelmi célú építmények

A középkorban jelentek meg az erődtemplomok, melyeknél a vallási

funkció védelmivel társult. Mivel ezek az építmények a szomszédos

településnél sokkal kisebbek voltak, csak a támadás idejére lehetett

elhelyezni benne a település lakosságát. Ezért kiemelten fontos volt a

torony kilátó funkciója, hogy egy támadás esetén az embereket

időben az erődbe lehessen menekíteni. Ebből adódóan sokszor közeli

dombok tetejére építkeztek. Szép

példákat találunk erre Erdélyben.

A várak ebben a történelmi

korszakban nagy fejlődésen

mentek keresztül és nagyszámban

építették őket Európa szerte.

Hasonló okokból, mint az erődtemplomok magaslati

pontokra épültek és fontos volt a kilátó funkció. Számos

vártorony közül a Gyulai vár (6. ábra) tornyát hozom példának, mely európai egyetlen ilyen

épen megmaradt síkvidéki téglavára.

Modern kilátók

A következő  látványos előre lépés, a kilátótornyok fejlődét tekintve az újkorra tehető. A

legjobb példa erre az Eiffel torony (7. ábra), mely az 1889-es

párizsi világkiállításra készült. Érdekes megfigyelni, hogy

ahogyan a Traianus oszlop is országa f ővárosából hirdette annak

hatalmát, úgy az Eiffel toronynak is hasonló az üzenete. Az Eiffel

torony négyzetes alaprajzú, 1,6 hektár alapterületű, 320,57 m

magas.

A városi kilátótornyokra sok példa épült azóta is, de van egy

másik iránya is a fejlődésnek, amely, a nem épített környezetben

létesített kilátók körében figyelhető meg.

7. ábra: Eiffel torony, forrás:http://img7.indafoto.hu/4/7/54787_7ec7b3c207af454ab8ef 

81ae3599e008/8474319_cda2dbaa01f01b5648e10fefd799854c_m.jpg 

6. ábra: Gyulai vár, forrás:http://gyula.varosom.hu/upload_pic

 /big/7/2508111121045235_gyulai_var_kicsi.jpg 

5. ábra: Erődtemplomőrtornya Bertelenhalom,forrás:http://www.utazzerdelybe.hu/berethalmi-erodtemplom-Berethalom.ro.html 

Page 6: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 6/13

6

A következőkben f őleg magyar példákat mutatok a turista kilátók ezen fajtájára.

Az ország egyik legrégebbi vasbetonszerkezete az jánoshegyi Erzsébetkilátó (8. ábra)

alapozása, melyre mészkő felépítmény került. A kilátó magassága 23,5 m. 

Véleményem szerint Magyarország

legszebb fa szerkezetű  kilátója a

Csergezán Pál kilátó (9. ábra), mely

Nagykovácsi mellet, a Nagy-Kopasz

csúsán épült – a Budai-hegység

legmagasbb pontja. A kilátó 6 szintes,

földszintje vasbeton, a többi fa

szerkezetű.Acélszerkezetű  kilátóra szép példa a

Galyatetőn felújított Péter-hegyese

kilátó (10. ábra). Nem teljesen

acélszerkezet, hanem vegyesen

vasbeton és acél, a lépcső  szerkezete

acél, a lépcsőt tartó torony pedig vasbeton. A kilátó érdekessége,

hogy a belső

  vasbeton részben puritán bivakszállásokatalakítottak ki a túrázóknak.

Az eddig bemutatott kilátótípusok mind hasonlóak voltak sartikai

vázuk tekintetében, szerkezetüket függőleges konzolként

modellezhetjük. Napjainkban azonban elterjedőben van a kilátók

egy új típusa, mely vízszintes kialakítású. Gyakran alkalmazzák

ezt a kílátótípust magas hegycsúcsokon, vagy domboldalakon. Itt ugyanis nem fontos, hogy

magas legyen a kilátó, hiszen az építési helyszínről

nélküle is látható minden. A turistákat ezekre a

kilátókra az extremitás vonza, hiszen általában mély

szakadékok fölé nyúlik be a szerkezet, gyakran

átlátszó járófelülettel. A szerkezetek statikai váza

vízszintes konzol, vagy vízszintes többtámaszú tartó,

ahol a támaszokat függesztők adják. Az egyik legszebb

példa a malaziai Sky Bridge (11. ábra).

11. ábra: Sky Bridge, forrás:

http://www.escapetraveler.com/wp-content/uploads/2012/04/Langkawi-Skybridge.jpgpg 

10. ábra: Péter-hegyesekilátó, forrás:http://index.hu/galeria/index

 /belfold/2015/03/02/peter-hegyese_kilato/  

9. ábra: Csergezán Pálkilátó, forrás:http://kirandulastervezo.hu/sites/default/files/csergezan_pal_kilato_a_nagy_kopasz_hegyen_594472_91727.jpg 

8. ábra: Erzsébet kilátó,forrás:http://img1.indafoto.hu/2/3/59373_8c1c677a57eed2e1194a52aa2be810e0/17400969_e9ace0ec447ca47c121d050d8ed49e32_l.jpg 

Page 7: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 7/13

7

A következőkben nemzetközi példákon keresztül részletesen bemutatom a fent említett

kilátótípust.

Megvalósult szerkezetek 

Aurland - Norvégia

Aurland közelében Norvégia legnagyobb fjordja

felett található ez a fa szerkezetű  kilátó (12. ábra). Az

épület a skandináv építészet letisztult formavilágában

készült. Meredek hegyoldalba építették, a kilátószint

vízszintes gyaloghídhoz hasonló szerkezet.A járófelület két nagy kéttámaszú keret között

helyezkedik el. A kilátó végén a keretgerendák hajlított

kialakításúak, visszafordulnak a szerkezet alá, ahol

horganyzott acél oszlopokra támaszkodnak. Az

acélszerkezetre azért volt szükség, hogy a természetet

megóvják, így meg lehetett oldani az építkezést úgy,

hogy a környező

 erdő

l nem kellett fát kivágni.A korlátot a faanyagú gerendák, illetve a kilátó

végén egy üvegkorlát biztosítja.

Alpsptize - Németország

Az AlpspiX kilátó (13. ábra) Garmish-Partenkirchen mellett található, Németország

legmagasabb hegyén a 3000 m magas Alpspitze-n. A kilátó 2080 m magasan van a

tengerszint felett, konzolkinyúlása 13 m, mellyel egy 1000 m-es völgy fölé nyúlik be.

A kilátó két konzolból áll, melyek hasonló

kialakításúak, de az egyik 3 m-t emelkedik, a

másik pedig 3 m-t süllyed. Így lehetséges, hogy a

lejtett kialakítású konzol az emelkedő  alá fordul.

A kilátó f őtartói gerendatartók, melyek követik az

igénybevételi ábrát. A konzolok

végkeresztmetszetében a legmagasabb a gerendák

öve. A járófelület taposórácsokból áll, melyek

12. ábra: aurlandi kilátó, forrás:http://cdn2-

www.webecoist.momtastic.com/assets/uploads/2009/09/aurland-overlook-norway.jpg 

13. ábra: AlpspiX, forrás:http://www.holidaycheck.de/vollbild-Alpspix+Alpspix+aus+der+Seilbahn-ch_ub-id_1157462651.html 

Page 8: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 8/13

8

kereszttartókra terhelnek. A kereszttartók között szélrács gondoskodik a vízszintes irányú

merevségről.

A korlát acél szerkezetű, de a kilátó végén az aurlandi kilátóhoz hasonlóan egy

üvegfelület zárja le a korlátot.

Sölden - Ausztria (Észak-Tirol)

A kilátó (14. ábra) a söldeni síkomplexum Tiefenbachkogl hegycsúcsán 3250m-es

tengerszint feletti magasságon található. Szerkezét tekintve kéttámaszú rácsostartó. Az egyik

támaszt a szikla biztosítja, a másik támasz rugalmas, melyet két függesztőkábel ad. A kábelek

egy szintén a sziklára rögzített oszlopra juttatják a

rácsostartó terhét. A kábelekből érkező  igénybevételeket

részben az oszlop részben pedig az oszlop tetőpontjába

befutó hátrakötés viseli. Vízszintes irányban a

rácsostartót feszítőkábelek merevítik, melyek a

rácsostartó végkeresztmetszetéhez vannak erősítve, és két

irányban is biztosítanak rugalmas megtámasztást. A

kilátó platformja 25 m hosszú.

A rácsos tartó három övű, az övek és a rácsrudak

is kör keresztmetszetű  zárt szelvényből készültek, a

gyártási egységeket homloklemezes kapcsolattal rögzíti egymáshoz.

A kilátó korlátszerkezete a felső  övet a csomópontjaiban terheli. A korlát

üvegpanelekből és az azokat tartó acélszerelvényekből áll.

Salzkammergut - Ausztria

A Five Fingers kilátó (15. ábra) Ausztriában a hallsatti

tó közelében található. Az építmény 8m-rel nyúlik ki egy 400

m-es szakadék fölé.Szerkezetét tekintve konzolos gerendatartókból áll, amik

a sziklára vannak rögzítve. Az „öt ujjat” öt különálló konzol

alkotja, ezek egy erősebb konzolra vannak ráerősítve. A

gerendatartókat vízszintes irányban erős szélrács merevíti.

A járófelület alapvetően acél szerkezetű, de az egyik

konzol végén teherbíró üveget alkalmaztak.

14. ábra: Kilátó a Tiefenbachkoglcsúcsán, forrás:http://www.ski.ru/kohana/upload/ckfinder_images/u88009/images/88009_1383148177.jpg 

15. ábra: Five Fingers, forrás:http://www.goldenerochs.at/images/sommer/header-

sommer/five-fingers.jpg 

Page 9: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 9/13

9

Tirol - Ausztria

A Top of Tyrol kilátó (16. ábra) 3120 m magasan

található a stubai gleccser felett.

A kilátó konzolos kialakítású gerendatartó. A megfelelő 

lehorgonyzás érdekében a gerendák hosszan visszanyúlnak a

sziklára, és több hozzá vannak rögzítve. A kilátó járófelületét

taposórács biztosítja, mely a kereszttartó és f őtartó gerendákra

egyaránt támaszkodik.

Dachstein - Ausztria

A dachsteini gleccserre kiépült síközpont

felvonójának közvetlen közelében található a dachsteini

Skywalk nevű  kilátó (17. ábra). A kilátó 2700 m

magasan található.

Szerkezetét tekintve konzolos gerendatartó. A

gerendákra taposórácsok támaszkodnak, a kilátó

legvégén azonban kialakítottak egy a taposórácsnál is

átlátszóbb felületet, itt teherbíró üvegen járhatnak a

látogatók. A korlát acél szerkezetű.

A Skywalk szomszédságában található egy

még extrémebb kialakítású kilátó. Egy függőhídon és

a sziklafalon vezető  úton át lehet eljutni a Lépcső  a

semmibe (Treppen to nichts) nevű  objektumhoz (18.

ábra).

A kilátó egy 400 m-es szakadék fölé nyúlik ki.Szerkezetét tekintve egy térbeli többtámaszú

gerendatartó melyet a sziklához rögzített rudak

támasztanak meg. A lépcsőfokok teherbíró üveg

lefedésűek valamint a korlátok is üveg szerkezetűek.

16. ábra: Top of Ttyrol,forrás:http://static.dezeen.com/uploads/2008/10/5astearchitecture-top-of-t.jpg 

17. ábra: Skywalk Dachsein, forrás:http://www.derdachstein.at/dachstein/de

 /img/content/Gondel-mit-Sk walk%281%29.  

18. ábra: Treppen to nichts, forrás:http://ramsau.com/blog/wp-content/uploads/Treppe-ins-Nichts_H%C3%A4ngebr%C3%BCcke-Dachstein.jpg 

Page 10: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 10/13

10

Meran - Olaszország

Az Il Binocolo (19. ábra) azaz távcső  nevű 

kilátó mely a végén alkalmazott karakteres

tetőszerkezetről kapta a nevét, Olaszországban

található. a kilátó egy várkerthez kapcsolódik, és a

közelben lévő kerteket lehet látni róla.

Szerkezete két rácsostartóból és az ezeket

függesztő  oszlop-föggesztőrudak párosából áll. A két

rácsostartó között taposórácsokból kialakított

 járófelület található, melynek terheit kereszttartók

 juttatják az alsó övre. Az alsó öv nem csak a

csomópontjaiban van terhelve, mivel a kereszttartók

sűrűbben vannak, mint a csomópontok. A rácsostartó egyik támaszát a hegy biztosítja, a

másikat az oszlopra felerősített függesztő kábelek. Az oszlop hátra van kötve a hegyhez, így

az igénybevételek megoszlanak az oszlop és a kábelek között.

A kilátó korlátját a rácsostartó adja.

Langkawi - Malajzia

A langkawi Sky Bridge (20. ábra) a világ

egyik legkülönlegesebb gyaloghídja. Az építmény

700 m magasan található, két kilátóból és az azokat

összekötő íves gyaloghídból áll.

A gyaloghíd egy folytatólagos többtámaszú

tartó melynek terheit függesztőkábelek segítségével

egy ferde oszlop gyű jti össze, amelynek

állékonyságáról feszített kábelek gondoskodnak. Agyaloghíd és az oszlop is háromövű rácsostartó. A híd

125 m hosszú és 1,8 m széles, nyolc kábellel van felfüggesztve az oszlopra, a 8 kábel 4

rugalmas megtámasztást biztosít, így adódik, hogy 25 méterenként van megtámasztva a

szerkezet. Az oszlop 85 m magas.

Grand Canyon - USA

A Hualapai indián rezervátum területén található a Skywalk nevű  kilátó (21. ábra),mely a Colorado folyó felett 1200 m-es magasságban nyúlik ki a sziklák fölé. Szerkezetét

19. ábra: Il Binocolo, forrás:http://cdn1.stbm.it/zingarate/gallery/foto/architetture-dal-mondo/panorami-da-brivido-gli-skywalk-piu-incredibili-del-mondo/il-

binocolo-merano.jpeg?-3600 

20. ábra: Sky Bridge, forrás:http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f8/Langkawi_sky_bridge.jpg 

Page 11: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 11/13

11

tekintve egy patkó alakú konzol, melyet a sziklához

rögzítettek. Az alapozás a patkó mindkét oldalán két

ponton rögzíti a szerkezetet. A támaszoknál a húzóerők

felvételéről 94 db, a sziklába 14 m mélyen beágyazott

kötőcsavar gondoskodik. A járófelület 71 mm vastag 5

rétegű  teherbíró üveglemezekből áll, melyeket két

szélükön az U alakú hegesztett négyszög-

keresztmetszetű  szekrénytartók támasztanak meg. A

f őtartók keresztmetszete 813x1829x51 mm-es, a konzol

kinyúlása 21,34 m-es, a járófelület szélessége pedig 3

m. A szerkezetet úgy méretezték, hogy egy 8-as

erősségű földrengést is kibírjon.

A korlát magassága 1,5 m, szintén üveg szerkezetű, acél szerelvényekkel

megtámasztott kialakítású.

Jasper nemzeti park - Kanada (Alberta)

A Jasper Nemzeti Parkban található egy a Grand

Canyon Skywalk-jához hasonló kilátó. A Glacier

Skywalk (22. ábra) konzoljának kinyúlása 30 m egy 300

m mély szakadék fölé.

A konzol két szegmensből áll, egy robosztusabb

szekrény-keresztmetszetű  részből és egy légiesebb

tartóból.

Az utóbbi szerkezet egy kör-keresztmetszetű alsó

gerendatartóból – mely íves kialakítású – és az ezt

függesztő kábelekből áll, mindkét szerkezeti elem a szekrénytaróra van rögzítve. A légiesebbrész járószintjén további két íves kialakítású gerendatartó található, ezekre terhelnek az

üvegtáblák, amik a járófelületet tartják. A felső  két íves tartó konzolos „L”-alakú

kereszttartókra támaszkodik, melyek az alsó ívre juttatják a terheket.

A járófelület és a korlát is teherbíró üvegből van.

21. ábra: Skywalk, forrás:https://iusedtohavehair.files.wordpress.co

m/2009/03/skywalk-11.jpg 

22. ábra: Glacier Skywalk, forrás:http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2014/04/25/ article-2612930-1D56507B00000578-179_964x638.jpg 

Page 12: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 12/13

12

A helyszín bemutatása

A diplomamunkám keretében tervezett kilátó

helyszínéül a budai hegyeket választottam. A mélységfölé nyúló kialakítás miatt szempont volt, hogy

sziklafal szélére vagy meredek hegyoldalba

helyezzem a szerkezetet. Ugyanakkor olyan helyszínt

kerestem, amelyről a kilátás szép, és turisztikai

szempontból fontos látnivalók is megtekinthetőek.

Több ilyen helyszín is szóba jött a keresés során, de végül a Pálvölgyi barlang közelében

található Mátyáshegyet (290 mBf) választottam.

A hegyen két elhagyott kőfejtő  is található, a tervezett

helyszín a délkeleti kőfejtő  sziklafalának pereme (25.

ábra). Itt a fal 20 m magas és nagyon szép kilátás

nyílik a Parlamentre, a Bazilikára, a Gellérthegyre, a

Dunára és a budapesti Duna-hidak nagy része (23. és

24. ábra).

A sziklafal anyaga tömött mészkő, az alsó

rétegekben triász korú mészkő, felette eocén korú nummuliteszes mészkő  és mészmárga

található. A sziklafal tetejének tengerszint feletti

magassága 243 mBf.

A Mátyáshegyet beépített területek veszik

körül, ugyanakkor a hegyen nincsenek épületek. A

kilátó tervezési helyétől a legközelebbi épület 110 m-e

található, a közvetlen környezetet erdő alkotja.

Értékelés

Napjainkban egyre több olyan szerkezet épül, melyek extrémitásukkal hívják fel

magukra a figyelmet, sok példát találtam olyan kilátókra, melyek mély szakadékok fölé

nyúlnak be és így a szép kilátáson túl, megszokottól eltérő  kialakításukkal és a tériszony

közeli élmény ígéretével vonzzák a turistákat. Megfogott ez a fajta kialakítás a kutatásom

során, ezért a kilátó szerkezetének kialakításánál alapvetően hasonló irányba indultam el.

23. ábra Kilátás a helyszínről (1), sajátfotó

24. ábra Kilátás a helyszínről (2), sajátfotó

25. ábra A kőfejtő sziklafala, saját fotó

Page 13: Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

7/23/2019 Kilátó Tervezése - 2015 Diplomamunka BME - Tanulmány - Beliczay Botond Bence

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-tervezese-2015-diplomamunka-bme-tanulmany-beliczay-botond 13/13

13

A megépült kilátókat vizsgálva lehetőségem volt megfigyelni, hogy a szakadék fölé

kinyúló kilátóknál gyakoriak az üveg és

a taposórács járófelületek, és gyakoriak

a függesztő  szerkezetek is. Ezeket az

elemeket felhasználtam a koncepció

megalkotása és vázlattervek készítése

során is. Ezért alakítottam ki az „A”

változatot függesztett szerkezetként, és

alkalmaztam az „A” és „B” variáns

esetén is taposórácsot a járófelület és

biztonsági üveget a korlátok

kialakítására.

Források:

http://epa.oszk.hu/00400/00458/00373/pdf/Korunk_EPA00458_1968_01_039-047.pdf  

http://vizpartifejlesztesek.blog.hu/2012/04/24/kilato_norvegia_legnagyobb_fjordja_felett  

http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/169  

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/7199/latvanyos_kilatohelyek_ausztriaban/nyomtatas/   

http://webecoist.momtastic.com/2009/09/14/12-insane-elevated-eco-parks-dizzying-outdoor-overlooks/  

http://www.origo.hu/utazas/hirek/20130718-lepcso-a-semmibe-dachsteinben.html  

http://en.wikipedia.org/wiki/Langkawi_Sky_Bridge  

http://www.dezeen.com/2014/05/12/glacier-skywalk-sturgess-architecture-canada-jasper-national-park/  

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/16/6a/24/166a24682ec8f411e3dc127f8b4fb74a.jpg  

http://www.utimagazin.hu/cikk/36073928/TOP_10:_%C3%89gi_kil%C3%A1t%C3%B3k  

http://index.hu/belfold/2015/03/08/szoba_kilatassal_az_orszag_tetejen/  

http://geomania.hu/lelohely.php?lelohely=139  

Szentkirályi Zoltán: Az építészet rövid története, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1986

26. ábra Kézi koncepciórajz