K I S S A N D R Á S

A B O S Z O R K Á N Y S Á G S Z A T M Á R V Á R M E G Y E I F O R R Á S A I R Ó L

A Komáromy András által megindított , az egész országra kiterjedő rendszeres boszorkányper-kutatás és ennek eredményeként megjelent forráskiadványát 1

megelőző boszorkányper-közlések közül - eltekintve Bél Mátyás és Gvadányi József említéseitől 2 - elsőként a Szatmár vármegyei jegyzőkönyvekből jelentek meg tartalmasabb boszorkányper részletek. Szirmay Antal az 1809-ben megje­lent, Szatmár vármegyét ismertető müvében részleteket közöl két boszorkányperből , amelyek közül az egyik 1730-ban folyt a zsarolyáni Sárossy Jánosné Tóth Borka ellen, a másik pedig 1745-ben a császlói Rekettye Pila és Varga Anna ellen (mindkettőt tűzhalálra ítélték). Célja az volt, hogy eloszlassa a boszorkányokról kialakult „balvélekedést", és a közölt szövegekkel bizonyítsa, hogy „a bűbájosok által véghezvitt dolgok nem ördögi mesterkedéssel, de természetesen történnek. "3

Szirmay közlését követően a boszorkányperek - köztük a Szatmár várme­gyeiek is - Ipolyinál már tudományos forrásként jelennek meg nagy, a magyar hitvilágot tárgyaló művében. 4 A következő években, többnyire csak szövegis­mertetés- és hivatkozásként, Szatmár vármegyei boszorkányperek más kiad­ványokban is megjelennek, de összefüggő forráskiadványként csupán Abafi La­jos közöl felsőbányai boszorkánypereket . A magyar forráskiadványok sorában K o m á r o m y András - aki az elsők között ismerte fel a törvénykezési jegyző­könyvek forrásértékét a társadalomtörténet elmélyítésében - indítja meg a bo-

1 Magyarországi boszorkányperek oklevéltára 1517-1768. Szerk. Komáromy András. Bp., 1910. (a továbbiakban Komáromy, 1910.)

2 Belius Matthias: Notitia Hungáriáé novae historico-geographica. I—II, IV. Viennae, 1735, 1736, 1742.; Uő. Adparatus ad Históriám Hungáriáé. Viennae, 1735.; Gvadányi József: Egy falusi nótáriusnak elmélkedései, betegsége és testamentuma. Pozsony-Komárom, 1796.

3 Szirmay Antal: Szathmár vármegye fekvése, történeti és polgári esmérete. I . Budán, 1809. (a továbbiakban Szirmay, 1809.) 77-82.; Mind a két per aztán további közlésekben is megjelent. Lásd Tóth G.: A magyarországi boszorkányság forrásainak katasztere. 1408-1848. Budapest-Veszprém, 2000. (a továbbiakban Tóth G., 2000.)

4 Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia. Pest, 1854. (Szatmárnémeti, Felsőbánya és a zsarolyáni Sárossy Jánosné Tóth Borka pere.)

5 Lajos Gyula: Boszorkányper másfél század előtt. Hazánk s a Külföld, 1866. 448. (Nagybánya).; Villányi Géza: A boszorkányokról. (A magyar ősmondakörböl). Hazánk s a Külföld, 1869. 188-189. (Szatmárnémeti, Felsőbánya).; Thaly Kálmán: Jóslatok és babonás hiedelmek a Rá-kóczi-korban.Cultartörténeti tanulmány. Századok, XV. (1881) 40-60., 115-147.; Abafi Lajos: Felsőbányai boszorkánypörök. Hazánk, Történelmi Közlöny. 1883. VI I I . 301-319, 351-372.

szorkányperek rendszeres kutatásán alapuló, átfogónak szánt közzétételét . 6 A nagyműveltségű királyi tanfelügyelő törekvése az volt, hogy az egész országra kiterjedően közvetlen levéltári forrásokból közölje a perek szövegét - amit Ko­lozsvár várost illetően meg is valósított - , de közölt az addig megjelent szöve­gekből is, illetve utalt ezekre. A Magyarország egész területét átfogó, tervbe vett további kiadványai megjelenését az első világháború kitörése hiúsította meg. Nyelvismerete lehetővé tette az addig megjelent külföldi szakirodalom át­tekintését és felhasználását, ennek következtében is az általa közölt boszor­kányperekhez ma is helytálló tanulmányt írt kötetében. 7 Sajnos, Szatmár vár­megye vonatkozásában nem meríthetett közvetlenül a vármegye akkor Nagyká­rolyban őrzött levéltárából, de Szatmárnémeti , Nagybánya, Felsőbánya városok, illetve a vármegye területén fekvő uradalmak levéltárából sem. így Szirmay, Ipolyi , Lajos Gyula, Thaly Kálmán, Abafi közleményeiből , illetve az egykori Német i város jegyzőkönyvéből másolt kéziratból közöl Szatmár vármegyei szövegismertetéseket. 8

Komáromy kezdeményezésének folytatása már napjainkra esik és Schram Ferenc nevéhez fűződik. Schram köteteinek címe is egyezik Komáromyéval , pontos, lehetőleg betűhív szövegközlései pedig jó l használható mutatókkal há­rom kötetben jelentek meg, a harmadikban az addigi kutatásokat összegező ala­pos tanulmányával . 9 Szatmár vármegyei vonatkozásban oklevéltára az addig megjelent anyagot a Magyar Országos Levéltárban feltárt, egy 1725-beli tanú­vallatás teljes szövegével és egy Nagybányán 1761-ben folyt perben egy, a Helytartótanácshoz intézett felterjesztéssel gazdagította, a többi per rövid ismer­tetését viszont a már Szirmay, Ipolyi és Thaly, illetve a Borovszky Samu szer­kesztette, Magyarország vármegyéi és városai sorozatban megjelent Szatmár vármegye című monográfia utalásai alapján vette be forrásgyűjteményébe. 1 0

A már eddig is tekintélyes anyagot kínáló forráskiadványok és az egyéni közlések kiváló értékesítőinek az etnográfus hiedelemkutatók bizonyultak. Saj­nos, nem mondható ez el a jogtörténet és társadalomtörténet esetében, így eze­ken a területeken számos fehér, illetve szürke folt vár kutatásra. De, éppen a h i ­edelemkutatások fellendülése eredményeként, a forráskiadványok további meg­jelentetése nem szűnt meg. Ebben meghatározó szerepe volt a M T A Néprajzi Kutatócsoportján belül 1983-ban alakult kutatócsoportnak, amely a magyaror-

6 Az erdélyi szász boszorkányperek kötetét ezt megelőzően már kiadta Heinrich Müller: Beitrage zur Geschichte des Hexenglaubens und Hexenprozesses in Siebenbürgen. Braunschweig, 1854.

7 Vö. Magyarországi boszorkányperek. I . Szerk. Schram Ferenc. Bp., 1970. (a továbbiakban Schram, 1970.) 7.; Kiss András: Kolozsvári helytörténetírás Jakab Elektől Herepei Jánosig. A beszélő kövek. Erdélyi Múzeum, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Törté­nettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlö­nye. LIV. 1992. 1-2. füzet 175-176.

8 Komáromy, 1910. 75, 205, 226, 230, 261, 262, 403, 430. 9 Schram, I—III. Bp., 1970-1982. 1 0 Uo. I I . 426-428, 429.; I I I . 270.

szági boszorkányhiedelmek számítógépes rendszerezését tűzte k i feladatául. 1 1

Ok adták k i az említett oklevéltárakban meg nem jelent egyéni boszorkányper­közleményeket . 1 2 Azonban a kiadvány-kiegészítések, a számítógépes adatfel­dolgozás az elért eredmények mellett arra is figyelmeztettek, hogy a forráski­adás további kiegészítésre szorul, s levéltári kutatások nyomán legalább meg­kétszerezhető az addig ismert mintegy 1500 peradat."13. Az akkor indult átfogó kutatások eredményeként jelent meg Pócs Éva sorozatszerkesztésében A magyar boszorkányság forrásai című forráskiadvány-sorozat első két kö te te . 1 4

Maga a módosult kiadványcím is arra utal, hogy a feltárás és kiadás szélesebb területet fog át, mint az előző kötetek. Ezt az a nyilvánvaló tény indokolja, hogy nem minden boszorkánysági ügyben indult el peres eljárás a boszorkánysággal vádolt személy ellen, és számos büvölés-bájolási, babonasági bírósági eset pél­dául rágalmazásként kerül a bíróság elé. Kialakult gyakorlat volt ugyanis az, hogy akiről valamilyen bűncselekménynek minősülő cselekedetet híreszteltek, vagy esetünkben, aki boszorkány hírében állt, bírósághoz fordult tisztázása ér­dekében, mert ellenkező esetben később rásüthették, hogy „alatta ült", „magán hagyta" a vádaskodást, amit később a bíróság a vádakat megerősí tő tényként fogad e l . 1 5 Mindezek élesebb megvilágításba helyezik a boszorkányság je lensé­gét, egyúttal pedig - ami a törvénykezési iratok, tanúkihallgatási jegyzőkönyvek sajátossága - mélyebb betekintést nyújtanak a társadalmi valóságra, feszültsé­gekre, a pereket kiváltó okokra, a hétköznapok történetére. A z új sorozat mun­kálataiban a hiedelemkutatók mellett történetkutatók, levéltárosok vesznek részt. A szövegközlés megfelel a korszerű forrásközlési szabályoknak. A két kötet megjelenése után elkészült - az addig közzétett és a harmadik kötetbe ke­rülő adatok a l a p j á n - a boszorkányságra vonatkozó számítógépes kataszter, amely ma már nélkülözhetetlen munkaeszköze a kutatásnak, főként azért, mert egy-egy ügy esetében feltünteti annak forráshelyét és valamennyi közlését, megkönnyí tve az ezek közötti összefüggések keresését. 6

Az első két kötetbe is szép számmal kerültek be a romániai levéltárakban őr­zött iratok, az anyag zöme - közte Szatmár vármegye perei is - a I I I . kötetben jelenik meg. 1 7

Klaniczay Gábor: Boszorkányság vagy tündéri varázslat? Buksz. 1999. (a továbbiakban Klaniczay, 1999.) 352-353.

1 2 Magyarországi boszorkányperek. Kisebb forráskiadványok gyűjteménye I—II. Szerk. Klaniczay Gábor, Kristóf Ildikó, Pócs Éva. Bp., 1989.

1 3 Klaniczay, 1999.353-354. 1 4 A magyarországi boszorkányság forrásai. I—II. Szerk. Bessenyei József. Bp., 1997-[2000]. (a

továbbiakban Bessenyei, 1997-2000.) 1 5 Vö. Székely Oklevéltár, Új sorozat. I I I . Szerk. Demény Lajos, Pataki József, Tüdős S. Kinga.

Bukarest, 1994. 40. (499. sz.) 1 6 Tóth G. Péter, 2000. 1 7 Bessenyei 1997-2000. I . 88-95, 188-210.; I I . 37-43, 117-271, 272-280.; A magyarországi

boszorkányság forrásai. I I I . Szerk. Kiss András - Pál-Antal Sándor. Bp., 2002. (a továbbiakban Kiss - Pál-Antal, 2002.)

A megjelent és megjelenő kötetek anyagával kiszélesedett forrásbázis még több lehetőséget kínál az összehasonlí tó vizsgálatoknak, de lehetővé teszi eddig nem eléggé feltárt kérdéseknek a tisztázását, illetve új lehetőségeket tár fel a ku­tatás számára. Például a különböző perek összehasonlításával tisztázni lehetne a vizsgálati eljárás - pontosabban a vallatási módszerek - szerepét a vádlottak és a tanúk vallomásának kialakulásában/kialakításában. Arról van szó, hogy a ren­di korszak magyar jogrendszerének összetettsége különbözőképpen befolyásol­hatta a peres eljárást, a val lomási eredményeket. Itt elsősorban az 1658-ban megalkotott Praxis criminalis hatásáról van szó, amit már a kutatás felvetett. 1 8

Ugyanis az említett birodalmi büntetőeljárási törvénykönyvet csak a királyi Magyarország területén alkalmazták, Erdélyben nem, tehát aprólékos vallató-rendszere itt nem érvényesült . Viszont éppen a Szatmár vármegyei anyaggal merül fel alkalmazási tisztázása, az, hogy az erdélyi fejedelem fennhatósága alá tartozó Részek (Partium) vármegyéjében hogyan és mikortól alkalmazták a Praxis criminalisban előírt eljárásokat. A pontos választ erre a következő kuta­tásoknak kell megadniuk, de úgy tűnik, 1745-ben, Rekettye Pila és Varga Anna perében a vallatások már a Praxis criminalis szerint folytak. 1 9 Ugyancsak a to­vábbi kutatásoknak kell tisztázniuk, hogy a kínzást (tortúrát) egy-egy esetben miért rendelték el. A val lomások kicsikarására, különböző boszorkányi ismér­vek megállapítására (például a Praxis criminalis ismérveinek megfelelően), vagy egyszerűen - ahogy ez az erdélyi perekben gyakori - , más boszorkányok feladására, az ezekkel való szövetkezés bevallására. A kutatási terület kiterjesz­tése új aspektusokat is kínál. Az eddig megjelent források zömét a tanúvallo­mások tették k i . Az erdélyi boszorkányságra vonatkozó szövegek viszont több­nyire a törvénykezési jegyzőkönyvekből származnak, amelyekben nem csupán a tanúvallomásokat rögzítették, hanem a perfolyamot is. Ez feltünteti mind a vád­ló úgynevezett feleletét - gyakran valamilyen formulariumra utaló szövegkeret­ben - , mind a védőét. Ilyen esetekben a vád előadását illetően követhetjük azt, hogy milyen szokásjog vagy jogszabály alapján kéri a vád képviselője a vádlott elítélését, ami pedig a védelmet i l let i , itt a boszorkányság megítélésének, a gon­dolkodásmódnak az idők folyamán bekövetkezett változásait vizsgálhatjuk. 2 0

A Szatmár vármegyei boszorkányság forrásai az említett sorozat két egymást követő kötetében látnak napvilágot. A vármegyei bíróságok előtt tárgyalt ügyek a III-ba kerültek, Nagybánya város egész kötetnyi anyaga a IV-ben jelenik meg Balogh Béla gyűjtéseként és szerkesztésében.

Iklódy András: A magyarországi boszorkányüldözés alakulása. Ethnografia, 1982. X L I I I . 292-298.; Kiss András: Boszorkányok, kuruzslók, szalmakoszorús paráznák. Bukarest-Kolozsvár, 1998. 17, 21.; Klaniczay, 1999. 359. Szirmay, 1809. 81-82. Vö. Kiss András: A védelem szemléletváltozásának jelei a 18. századi aranyosszéki boszor­kányperekben. Limes - Tudományos Szemle, 2000/1. 17-25.

A I I I . kötet Szatmár vármegyei forrásanyagának lelőhelye a Kolozsvárt őr­zött Szatmár vármegyei levéltárrész. 2 1 A jegyzőkönyvek hiányában a boszor­kányságra vonatkozó kutatást ezért Kolozsvárt csak az ott őrzött iratanyagban lehetett elvégezni. Kézenfekvő lett volna, hogy ilyen anyagot az Acta criminalia (1600-1648, 1728-1730, 1740-1741, 1808) sorozatban találjunk, de az ebbe a sorozatba csoportosított kisszámú (egy doboznyi) iratanyagban ilyen jel legű ira­tok nincsenek. Mivel a Schemberger-féle levéltárrendezés tárgyi csoportosítása és jó l használható mutatórendszere nem utalt a keresett anyag meglétére (a fasciculusokban csak felsőbb rendelkezések és jelentések találhatók, főleg a mágiával kapcsolatban), nyilvánvaló volt, hogy boszorkányságra vonatkozó ira­tok a Schemberger által nem rendezett 1724 előtti iratokban lehetnek.2 2 Ebből az iratanyagból, amelyben a tervezett, de be nem fejezett csopotosításra utaló Criminalia jelzésű iratok is vannak, elő is került 12 (1665 és 1722 közötti) k i ­adatlan irat. A 17. századból kettő (1665, 1685), a 18. századból pedig a követ­kező évekből: 1701 (1), 1712 (2), 1718 (3), 1722 (4). Az 1718-as és 1722-es pe­rek szövegszerkezete arra utal, hogy ezeket formulariumból vették, a vádpontok nagyjából ismétlődnek (általánosságban az ördöggel való szövetkezés), akár­csak az elítélés alapjául szolgáló jogalap. Ez arra utal, hogy ezekben az években több ilyen per lehetett, amiknek az okát más jel legű források további kutatásá­val esetleg fel lehetne tárni. Nem célunk az ügyeket leltárszerűen felsorolni, an­nál is kevésbé, mert a már idézett sorozat I I I . kötetében rövidesen megjelennek. Néhány érdekesebb esetet azonban megemlítünk.

Ezek közé tartozik a két kiadatlan 17. századi irat. Az első egy 1665. február 26-án Jánkon végrehajtott közvallatás kérdőpontjai és az azok alapján összeállí­tott bűncselekmények szerinti jegyzék. A bűnüldözésnek ezt a középkorból át­vett eljárását „cirkálás" néven ismeri a történetkutatás. A feltett kérdések a tele­pülésen vagy egy nagyobb közigazgatási egységben elkövetett bűncselekmé­nyeket hivatottak felderíteni. A tanúk válasza szolgált a további eljárás alapjául. A Jánkon feltett vallatókérdések között az egyik arra vonatkozott, hogy tud-e a tanú a Jánkon vagy másutt a felsorolt bűncselekmények elkövetőiről, ezek k ö ­zött „ördöngösökről, bűvös-bájos boszorkányokról."21 A második egy 1685. november 23-án, Perényi István kérésére Szatmáron lefolytatott tanúvallatás a szolgálatában állott, boszorkánysággal vádolt dajka ellen. Amint ez gyakran előfordul, a boszorkányság vádja ez esetben is paráznasággal, lopással párosul . A tanúk, zömében Perényi István udvarában szolgáló személyek (kocsis, sütő, szakács, inas, Perényiné leányasszonya, szolga) mind a három vádpontra vonat-

Lásd Kiss András - Serdan, Lucia-Augusta - Henzsel Ágota: Szatmár vármegye levéltára -Fondul "Prefectura judetului Satu Mare". Nyíregyháza - Cluj-Napoca, 2000.; Kiss - Pál-Antal, 2002. 45-108. Az iratok rendszerezését illetően lásd a 21. jegyzetben idézett útmutatót. Az Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága - Szatmár vármegye levéltára (Arhivele Naüonale - Directa judefeaná Cluj - Fondul Prefectura judefiilui Satu Mare). Vegyes közigaz­gatási iratok, 1685. év, 1123. doboz.; Kiss - Pál-Antal, 2002. 46^7.

kozóan vallottak. A m i a boszorkányságot i l le t i , a tanúvallomások olyan csele­kedetekre utalnak, amelyek gyakoriak a boszorkánysággal vádoltak esetében (babonáskodások, kuruzslói gyógyítások, fenyegetések és ezeket követő rontá­sok, megbetegedések), viszont az egyik helybeli nemesember a földesúr kis­gyermeke lábának olyan gyógyítását mondja el, amely kirívó az ilyen esetek között és akár a dajka, akár a tanú esetében a hiedelemkutatáson túl már a sze-xuálpatológia területéhez tartozó devianciára utal . 2 4

A 18. századi perek sorából említésre méltó az 1701. április 4-e és 1702. szeptember 6-a között a vármegyei törvényszék előtt folyt per. Ez tulajdonkép­pen nem boszorkányper, hanem Mátészalka lakosai, köztük Nagylaky Zsig­mond és Sándor helybeli nemesek ellen emberölésért indított kereset Tancs/Dancs Mihályné, boszorkánysággal vádolt asszony törvénytelen vízbefoj­tásáért. A boszorkányperekben nem ritka a bizonyítási eljárás során, hogy a vádlottat vízpróbának vetik alá. Ezt viszont csak előzetes vizsgálat (inquisitio), tanúvallomások, más bizonyítékok alapján a bíróság rendelheti el. A m i azonban a szerencsétlen Tancs/Dancs Mihályné esetében történt, egy szörnyű önbírásko­dásra, népítéletre vet fényt. A z önbíráskodásnak ez az esete is bizonyítja az úgynevezett népítéletek törvénytelen, ostoba, gonosz indulatoktól vezérelt vo l ­tát, amelyekben a kíváncsiskodók éppen úgy részesei a cselekményeknek, mint a felbujtók és végrehajtók, az aljas ösztönök pedig azáltal is felszabadulnak, hogy a tettesek és az embertelenséget helybenhagyok úgy érzik, hogy minden személyi felelősségük feloldódik az arcnélküli, ítélkező sokaságban.

A tanúvallomásokból az derül k i , hogy 1701 tavaszán Nagykárolyba vittek egy asszonyt, aki (feltehetően az ilyenkor szokásos kínvallatás során) azt mond­ta Tancs/Dancsnéra, hogy nem tiszta személy. Az is kiderül, hogy azon a Szent Mátyás napja körüli vasárnapon (ez 1701-ben február 20-a vagy február 27-e le­hetett) egy vádlottat előzőleg kivittek vízpróbára a Krasznára. Az emberek visz-szafelé jö t tek a vízről, egy részük még templomban volt, amikor egy jobbágy­ember, aki az asszonyra „kiáltotta", hogy az „ötte meg" a fiát, minden előzetes eljárás nélkül a vízre hurcolta/hurcoltatta az asszonyt. A tömeg pedig követte. Az asszony leányának gazdája és egy helybeli nemes is kezességen vissza akar­ta tartani, de ez nem sikerült nekik, pedig mindenki tudta, mi lesz a vége a vízpróbának. Az említett nemes - akit a helység lakosaival együtt szintén perbe fogtak - így szólt az asszonyhoz: „vidd el asszony az csizmádat, mert soha élet­ben haza nem jössz" A törvénytelen emberölésnél két körülmény különösen rendhagyó. A z egyik tanú azt vallotta - egyedül ez - , hogy a vízbefojtott asz-szony, „az mint mongyák, maga ölte meg magát, marcoriumot ött, gombostőt is vettek ki a szájábúl" A másik körülmény is párját ritkítja: a szörnyű népítélet igazolásának a kísérlete. Tancs/Dancsné ellen akkor folytatták az előírt, de

2 4 Uo. 47-49.

semmibe vett eljárást, „mikor már az vízben ölték" és „azután eskettenek rea, hogy már eltemették. "25

A következő három per vádlottjai a Szatmár vármegyei Rápolti /Rápóti csa­ládból származnak. Rápolti/Rápóti Jánosné Csepei Erzsébet, a pap felesége el­len kétszer is folyt per, először 1712-ben, amikor boszorkánysággal és kurva­sággal vádolták, másodszor pedig 1718-ban boszorkányságért . Ugyancsak 1718-ban egy másik Rápoltiné: özvegy Rápolti Nagy Pálné Szabó Mária fehér­gyarmati asszony ellen boszorkányságért indított pert a vá rmegye . 2 6

Végül az 1722-ben folyó vizsgálat abban különbözik a szokványos boszor­kányperektől , hogy a boszorkányság vádja ebben az esetben egy társadalmi­politikai mozgolódáshoz kapcsolódik. Az elégedetlen armalisták felbujtójának tekintett mátészalkai öreg Kerekes András elleni tanúvallatásban ugyanis az egyik kérdés úgy szól, hogy az vajon nem „káromkodó, izgágakeverő, boszor­kányokkal és ördögökkel cimboráló istentelen ember volt-e?''''21 Ez esetben tehát a boszorkányság vádja elsősorban a nyugtalanságot szító ember erkölcsi megbé­lyegzését és egy esetleges kereset társadalomlélektani megalapozását is szolgál­hatta. Ezeket az összefüggéseket azonban további kutatások világosíthatják meg.

Uo. 50-63. Uo. 65-78, 83-89. Uo. 90-92.