4
EXTRA HUNGÁRIÁM Könyvtár, ahova szívesen járnánk Ki hallott már olyat, hogy a csapból is könyvtár folyik? Avagy a mai modern webkettős diskurzusban, hogy az RSS-feedek a blogorrheák címkefelhőjében a KÖNYVTÁR szó jelenik meg legvastagabban szedve, legnagyobb betűvel? A könyvtár ugyanis általában elég unalmas hely a média szempontjából, se pedofília. se sikkasztás, legfeljebb egy-egy digitális tiszavirág. Viszont az utóbbi néhány évben itt a tengeren túl mindenfelől azt hallom, hogy a New Jersey Állami Főiskola (The College of New Jersey, TCNJ) könyvtára maga a csoda. Először a tervek kapcsán kezdték mondogatni, hogy majd ha megépül, mek- kora szenzáció lesz, majd pedig, hogy megépült, mekkora szenzáció. Az még csak hagyján, hogy a legtöbb szakmai hírlevélben rendszeresen olvashatunk valami itte- ni újdonságról, vagy hogy a könyvtárosok szakmai rendezvényein valaki egy várat- lan percben megemlíti a főiskola könyvtárát, de készült róla már doktori értekezés is. A könyvtár szakon az információs szokások tárgyalásánál már-már klasszikus példa volt a még át sem adott könyvtár arra, hogy a helyszín és a belső elrendezés milyen módon hat az olvasói információs magatartásra. A könyvtármenedzsment órán pedig megegyeztünk, hogy milyen praktikus, ha a könyvtárigazgató rendelke- zik könyvtárosdiplomával és gyakorlattal, aminél már csak egy jobb lehetőség van: ha beleszólhat a könyvtárépület tervezésébe, és az olvasók változó igényeihez iga- zított szolgáltatások fizikai környezete is ennek megfelelően alakítható. Emiatt nagyobb kedvvel utaztam egy napos, későtavaszi délelőtt az értekezlet- re, amit a könyvtár konferencia termében szerveztek. A valóság ez esetben minden várakozást felülmúlt. A mi generációnknak élete delén már nehéz bármi iránt lelkesedni, viszont hazafelé azon kezdtem töprengeni, hogy mit is tanított Ilonka néni a harmadik általánosban a szuperlatívuszok ízléses használatáról. A szemet gyönyörködtető, ötszintes épület 12 500 négyzetméter nagyságú alap- területen, a campus közepén helyezkedik el. A külső látvány esztétikumát hangsú- lyozzák a bejárathoz vezető utak és ösvények (de nem elvágólag ám). Az épületbe belépvén, mielőtt az ismerős könyvtári légkör megérintene, valami más illat tolak- szik előre. A rendeltetésszerűen használatos könyvtári objektumok megközelítése előtt először át kell haladnunk egy non-stop nyitva tartó tanulócsarnokon, ami egy- ben büfé is, valódi Starbucks kávézó részleggel. Ez lényegében része az épület hosszanti fala mentén végighúzódó, folyosószerű, a főépülettől önállóan leválaszt- ható, csoportos tanulásra alkalmas egységnek, amely éjjel-nappal a diákok rendel- kezésére áll. Az egyik fele nappal kávéházként szolgál, természetesen szigorúan alkohol- és füstmentes kivitelben, záróra után pedig kóla- és uzsonnaautomaták biztosítják az amerikai diákok számára tanul ás közben kötelező rágcsálni valót. Etel és ital bevitele a könyvtár egyéb részeire továbbra sem megengedett. Emlékeimben egyből felelevenedik a hajdani Kossuth Egyetem (akkor még nem alkoholmentes) büféje, ami mellett a könyvárus Páfrány standja képviselte a bölcsészek informá- ciós és találkozási központját (lásd a szakirodalomban information ground). 46

Könyvtár, ahova szívesen járnánk - epa.oszk.huepa.oszk.hu/01300/01367/00130/pdf/06extrahungariam.pdfEXTRA HUNGÁRIÁM Könyvtár, ahova szívesen járnánk . Ki hallott már olyat,

Embed Size (px)

Citation preview

EXTRA HUNGAacuteRIAacuteM

Koumlnyvtaacuter ahova sziacutevesen jaacuternaacutenk

Ki hallott maacuter olyat hogy a csapboacutel is koumlnyvtaacuter folyik Avagy a mai modern webkettős diskurzusban hogy az RSS-feedek a blogorrheaacutek ciacutemkefelhőjeacuteben a KOumlNYVTAacuteR szoacute jelenik meg legvastagabban szedve legnagyobb betűvel A koumlnyvtaacuter ugyanis aacuteltalaacuteban eleacuteg unalmas hely a meacutedia szempontjaacuteboacutel se pedofiacutelia se sikkasztaacutes legfeljebb egy-egy digitaacutelis tiszaviraacuteg

Viszont az utoacutebbi neacutehaacuteny eacutevben itt a tengeren tuacutel mindenfelől azt hallom hogy a New Jersey Aacutellami Főiskola (The College of New Jersey TCNJ) koumlnyvtaacutera maga a csoda Előszoumlr a tervek kapcsaacuten kezdteacutek mondogatni hogy majd ha megeacutepuumll mekshykora szenzaacutecioacute lesz majd pedig hogy megeacutepuumllt mekkora szenzaacutecioacute Az meacuteg csak hagyjaacuten hogy a legtoumlbb szakmai hiacuterleveacutelben rendszeresen olvashatunk valami itteshyni uacutejdonsaacutegroacutel vagy hogy a koumlnyvtaacuterosok szakmai rendezveacutenyein valaki egy vaacuteratshylan percben megemliacuteti a főiskola koumlnyvtaacuteraacutet de keacuteszuumllt roacutela maacuter doktori eacutertekezeacutes is A koumlnyvtaacuter szakon az informaacutecioacutes szokaacutesok taacutergyalaacutesaacutenaacutel maacuter-maacuter klasszikus peacutelda volt a meacuteg aacutet sem adott koumlnyvtaacuter arra hogy a helysziacuten eacutes a belső elrendezeacutes milyen moacutedon hat az olvasoacutei informaacutecioacutes magatartaacutesra A koumlnyvtaacutermenedzsment oacuteraacuten pedig megegyeztuumlnk hogy milyen praktikus ha a koumlnyvtaacuterigazgatoacute rendelkeshyzik koumlnyvtaacuterosdiplomaacuteval eacutes gyakorlattal amineacutel maacuter csak egy jobb lehetőseacuteg van ha beleszoacutelhat a koumlnyvtaacutereacutepuumllet tervezeacuteseacutebe eacutes az olvasoacutek vaacuteltozoacute igeacutenyeihez igashyziacutetott szolgaacuteltataacutesok fizikai koumlrnyezete is ennek megfelelően alakiacutethatoacute

Emiatt nagyobb kedvvel utaztam egy napos keacutesőtavaszi deacutelelőtt az eacutertekezletshyre amit a koumlnyvtaacuter konferencia termeacuteben szerveztek A valoacutesaacuteg ez esetben minden vaacuterakozaacutest feluumllmuacutelt A mi generaacutecioacutenknak eacutelete deleacuten maacuter neheacutez baacutermi iraacutent lelkesedni viszont hazafeleacute azon kezdtem toumlprengeni hogy mit is taniacutetott Ilonka neacuteni a harmadik aacuteltalaacutenosban a szuperlatiacutevuszok iacutezleacuteses hasznaacutelataacuteroacutel

A szemet gyoumlnyoumlrkoumldtető oumltszintes eacutepuumllet 12 500 neacutegyzetmeacuteter nagysaacuteguacute alapshyteruumlleten a campus koumlzepeacuten helyezkedik el A kuumllső laacutetvaacuteny eszteacutetikumaacutet hangsuacuteshylyozzaacutek a bejaacuterathoz vezető utak eacutes oumlsveacutenyek (de nem elvaacutegoacutelag aacutem) Az eacutepuumlletbe beleacutepveacuten mielőtt az ismerős koumlnyvtaacuteri leacutegkoumlr megeacuterintene valami maacutes illat tolakshyszik előre A rendelteteacutesszerűen hasznaacutelatos koumlnyvtaacuteri objektumok megkoumlzeliacuteteacutese előtt előszoumlr aacutet kell haladnunk egy non-stop nyitva tartoacute tanuloacutecsarnokon ami egyshyben buumlfeacute is valoacutedi Starbucks kaacuteveacutezoacute reacuteszleggel Ez leacutenyegeacuteben reacutesze az eacutepuumllet hosszanti fala menteacuten veacutegighuacutezoacutedoacute folyosoacuteszerű a főeacutepuumllettől oumlnaacutelloacutean levaacutelasztshyhatoacute csoportos tanulaacutesra alkalmas egyseacutegnek amely eacutejjel-nappal a diaacutekok rendelshykezeacuteseacutere aacutell Az egyik fele nappal kaacuteveacutehaacutezkeacutent szolgaacutel termeacuteszetesen szigoruacutean alkohol- eacutes fuumlstmentes kivitelben zaacuteroacutera utaacuten pedig koacutela- eacutes uzsonnaautomataacutek biztosiacutetjaacutek az amerikai diaacutekok szaacutemaacutera tanul aacutes koumlzben koumltelező raacutegcsaacutelni valoacutet Etel eacutes ital bevitele a koumlnyvtaacuter egyeacuteb reacuteszeire tovaacutebbra sem megengedett Emleacutekeimben egyből felelevenedik a hajdani Kossuth Egyetem (akkor meacuteg nem alkoholmentes) buumlfeacuteje ami mellett a koumlnyvaacuterus Paacutefraacuteny standja keacutepviselte a boumllcseacuteszek informaacuteshycioacutes eacutes talaacutelkozaacutesi koumlzpontjaacutet (laacutesd a szakirodalomban information ground)

46

A csipogoacute detektorok koumlzoumltt aacutethaladva nyugtaacutezzuk az RFID a raacutedioacutefrekvencia azonosiacutetoacute hasznaacutelataacutenak lehetőseacutegeacutet majd a tekinteacutelyt parancsoloacute koumlzponti aulaacuteba eacuterkezuumlnk Itt talaacutelhatoacuteak a hagyomaacutenyos koumlnyvtaacuteri szerepet betoumlltő elemek mint az informaacutecioacutes-koumllcsoumlnző-referensz pultok eacutes egy kisebb konferenciaterem teshylekonferencia lehetőseacuteggel Az eacutepuumlletre jellemző szimmetrikus elrendezeacutest figye-lembeveacuteve iacutezleacutesesen tervezett belső leacutepcsők illetve egy makulaacutetlanul tiszta eacutes joacutel vilaacutegiacutetott leacutepcsőhaacutez visz a felső szintekre ahol az aacutellomaacuteny nagy reacutesze talaacutelhatoacute szabadpolcos rendszerben elhelyezve Mint minden egyeacuteb leacutenyeges eacutes keveacutesbeacute leacutenyeges ponton keacutesőbb maacuter itt is az aacutetgondolt tervezeacutes eacutes a koumlruumlltekintő gonshydoskodaacutes jeleivel talaacutelkozunk Nyilvaacutenvaloacute hogy a felmeacutert eacutes előre vaacuterhatoacute haszshynaacutelatnak megfelelően hataacuteroztaacutek meg hogy mi keruumll a kuumlloumlnboumlző szintekre A leggyakrabban forgatott keacutezikoumlnyvek eacutes a koumltelező olvasmaacutenyok a foumlldszinti polshycokon sorakoznak az oktataacutesi eacutes hivatalos aacutellami kiadvaacutenyok az első emeleten kaptak helyet miacuteg a zenei koumlnyvtaacuter a meacutedia- eacutes a mikrofilmtaacuter a legfelső szintre keruumllt Az első emeleten szembetűnően sorakoznak a legfontosabb napi- eacutes hetilashypok egy aacutellvaacutenyon előtte keacutenyelmes fotelek aacutellnak az ablak feleacute fordiacutetva A gyashyrapodaacutesra is gondoltak eacutes a polcokon szellősen helyezteacutek el a koumlnyveket eacutes a folyoacuteiratokat Igazaacuten kedvemre valoacute hogy a legfelső polcon leacutevő koumlnyveket saacutemli neacutelkuumll eleacuterem meacuteg eacuten is

A koumlzponti olvasoacutetermet hiaacuteba keresem ehelyett az egeacutesz koumlnyvtaacuter egy oacuteriaacutesi csendes olvasoacuteterem Az asztalokon iacutezleacuteses olvasoacutelaacutempaacutek a keacutezikoumlnyvek eacutes csak egy pult bontja meg a teret amely magassaacutega reacuteveacuten kivaacuteloacutean alkalmas a koumlnyvshytaacuterban hasznaacutelatos munkaacutek olvasaacutesaacutera eacutes jegyzeteleacutesre- aacutellva alul keacutet polcon kiadshyvaacutenyok sorakoznak A taacutegas nyitott teacuter szebbneacutel szebb uumllőalkalmatossaacutegokkal csaacuteshybiacutet minden szinten Amikor a szakirodalom aacuteltal előiacutert moacutedon haacutetsoacutefeacutel-kemeacutenyseacutegi tesztnek vetem alaacute neacutehaacutenyukat meglepve tapasztalom hogy a legtoumlbbet uacutegy heshylyezteacutek el hogy intimszfeacuteraacutem seacutertetlen senki nem baacutemulhat a keacutepembe nem laacutethatshyja mit olvasok vagy iacuterok Ez ismeacutet a koumlnyvtaacuterhasznaacuteloacutek szokaacutesainak elemzeacuteseacuten alapul nemcsak az olvasaacutesi hanem a szaacutemiacutetoacutegeacutepes szokaacutesokat is szem előtt tartva Az eacutepuumlletben egyeacutebkeacutent a szaacutemos vezeteacutekes szaacutemiacutetoacutegeacutepen kiacutevuumll mindenhol hozzaacuteshyfeacuterhetuumlnk az internethez a haacuteloacutezatra valoacute csatlakozaacutes neacutelkuumll is Nem veacuteletlen hogy az egyik kedvelt szolgaacuteltataacutes a laptop-koumllcsoumlnzeacutes Akinek kedve tartja az egy nyelvstuacutedioacute kalitkaacutejaacutehoz hasonlatosan kieacutepiacutetett szaacutemiacutetoacutegeacutepasztalnaacutel uumllve fordiacutet haacuteshytat a nagyvilaacutegnak mikoumlzben a keacutepernyőt haacuterom oldalroacutel az asztal koumlreacute vont parashyvaacuten veacutedi a kandi tekintetektől iacutegy aztaacuten a diaacutek baacutetran a neacutevtelenseacuteg veacutedelmeacuteben baacutermilyen keacuterdeacutest feltehet a chat-referenszen keresztuumll az esetleg tőle tiacutez meacuteterre uumllő koumlnyvtaacuterosnak eacutes ahogy halljuk ez nem ritkasaacuteg

A termek falai menteacuten elhelyezett asztali szaacutemiacutetoacutegeacutepek az on-line kataloacutegushoz adnak hozzaacutefeacutereacutest neacutehaacuteny koumlzuumlluumlk szinteacuten aacutelloacutevendeacutegek szaacutemaacutera gyors kereseacutesre alkalmas magassaacutegban elhelyezve A kataloacutegusroacutel szinteacuten olvashattunk maacuter a szakirodalomban Egyelőre keveacutes koumlnyvtaacuter hasznaacutel sajaacutet gyaacutertmaacutenyuacute taacutergyszavashykat vagy ciacutemkeacuteket kataloacutegusaacuteban a Kongresszusi Koumlnyvtaacuter koumltelező taacutergyszavai mellett iacuteme itt az egyik ritka peacutelda A folksonomia vagyis oumlsszneacutepi ciacutemkeacutezeacutes szabaacutelyainak megfelelően kellőkeacuteppen laza szavak alapjaacuten a diaacutekok koumlnnyebben megtalaacuteljaacutek amit keresnek Ehhez segiacutet az RSS-csatorna az uacutejonnan beszerzett koumlnyvekről az on-line kataloacutegus alapjaacuten amely a főiskolaacuten hasznaacutelatos kurzusshyszervező rendszerbe is beeacutepuumll

47

Azt maacuter olvasmaacutenyainkboacutel tudjuk hogy a nem mindennapi technikai alkalmazaacuteshysok eacutes megoldaacutesok moumlgoumltt egy szaacutemiacutetoacutegeacutepes zseni-koumlnyvtaacuteros aacutell akinek ciacutemkeacuteit a delicious nevű koumlzoumlsseacutegi koumlnyvjelző (social bookmarking) oldalon is megtalaacutelhatshyjuk Iraacutenyiacutetaacutesaacuteval aacutellandoacutean kiacuteseacuterleteznek a Web 20 alkalmazaacutesok adta lehetőseacuteshygekkel is Termeacuteszetesen az emliacutetett kolleacutega csak egy peacutelda a koumlnyvtaacuterban folyoacute megfontolt eacutes koumlruumlltekintő humaacutenerőforraacutes-fejleszteacutesre aminek pedig a szigoruacute felsőoktataacutesi szakszervezeti rendszer kiacutevaacutenalmainak is meg kell felelnie Uacutejszerű moacutedon haacutezasiacutetottak oumlssze toumlbb nem gyakran paacuterosiacutetott koumlnyvtaacuteri szakteruumlletet egy-egy staacutetusban kedvencem az euroacutepai nyelvek koumlnyvtaacuterosa aki nemcsak katalogizaacutel eacutes az oktatoacutekkal tart kapcsolatot hanem reacuteszt vesz az aacutellomaacutenyfejleszteacutesben eacutes a referensz-szolgaacutel tataacutesban is Nem veacuteletlen hogy a TCNJ koumlnyvtaacuterosainak poszterei eacutes előadaacutesai minden konferenciaacuten kuumlloumlnoumls figyelmet eacuterdemelnek

A koumlnyvtaacuter nemcsak oktataacutesi hanem kulturaacutelis eacutes taacutersasaacutegi koumlzpontkeacutent is szolshygaacutel ezek a funkcioacutek sokszor nehezen elkuumlloumlniacutethetőek az egyszerre toumlbbfeacutele dolgot csinaacuteloacute huszoneacutevesek eacuteleteacuteben A huszonneacutegy uacuten group study helyiseacuteg vagyis csoshyportos tanulaacutesra szaacutent szobaacutecskaacutek mindegyikeacuteben koumlzeacutepen egy asztal aacutell a falon vizuaacutelis taacutebla eacutes persze szaacutemiacutetoacutegeacutep-csatlakozaacutesi lehetőseacuteg A helyiseacuteg hasznaacutelaton kiacutevuumll soumlteacutetseacutegbe meruumll viszont ajtajaacutenak nyitaacutesaacutet eacutes zaacuteraacutesaacutet szenzor eacuterzeacutekeli Ez nem a diaacutekok keacutenyelmeacutet szolgaacutelja hanem energiatakareacutekossaacutegi ceacutelokat ugyanis a helyiseacuteg hasznaacutelata utaacuten a villany magaacutetoacutel lekapcsoloacutedik Az eacutepuumlletben toumlbb kuumlloumlnshyboumlző meacuteretű lift is talaacutelhatoacute a legnagyobb a szemeacutelyzeti amivel a beeacuterkező uacutej koumlnyshyveket szaacutelliacutetjaacutek a harmadik szinten teveacutekenykedő beveacutetelezők eacutes katalogizaacuteloacutek biroshydalmaacuteba Az eacutepuumlletben valoacute taacutejeacutekoztataacutest rengeteg uacutetjelző teacuterkeacutep eacutes alaprajz segiacuteti amelyekből jut a liftekbe eacutes a melleacutekhelyiseacutegekbe is

Az alagsori reacuteszt sem hagyjuk ki legjobban talaacuten az idevezető leacutepcsőhaacutez tetszik a berakott laacutebazataacuteval eacutes a falon elhelyezett gyoumlnyoumlrű laacutempaacuteival Itt helyezteacutek el a szaacutezfős előadoacutetermet ahol sziacutenhaacutezi eacutes zenei előadaacutesokat tartanak az eacutev szinte minden napjaacutenak deacutelutaacutenjaacuten eacutes esteacutejeacuten szeacutelen pedig egy igazi hangversenyzonshygora aacutell A maacutesik oldalon talaacutelhatoacute szaacutemiacutetoacutegeacutepes oktatoacutetermekbe csak segiacutetseacuteggel kukkanthatok be Ekkor jut eszembe hogy ez az első olyan hely a koumlnyvtaacuterban ahova dolgozoacutei azonosiacutetoacute kaacutertya kell az ajtoacutenyitaacuteshoz eddig mindenhol szabadon maacuteszkaacutelhattam Igaz teacutenfergeacutesemet toumlbb koumlnyvtaacuteri dolgozoacute is ceacuteltalannak iacuteteacutelte eacutes minden szinten legalaacutebb egyszer valaki megkeacuterdezte de nem tolakodoacutean hogy segiacutethet-e valamiben

A tanterem adta oktataacutesi lehetőseacutegeket az igazgatoacute segiacutetseacutegeacutevel proacutebaacutelhatom ki Mivel maacuter nincs taniacutetaacutes itt is diaacutekok tanulnak egy kisebb csoportban akik beleacuteptuumlnkre udvariasan felaacutellnak eacutes taacutevozni keacuteszuumllnek abban a hitben hogy vashylamilyen oacutera vagy tanfolyam van keacuteszuumllőben Megnyugtatjuk őket hogy paacuter perc alatt gyorsan koumlruumllneacutezuumlnk A neacutegy feacutelkoumlrben elhelyezett szaacutemiacutetoacutegeacutepcsoport moumlshygoumltt egy-egy kerek asztal aacutell ahova oda lehet szeacutekestől gurulni az oacutera koumlzepeacuten egy kis szaacutemiacutetoacutegeacutepmentes csoportmunkaacutera Az oktataacutest nagykeacutepernyős kivetiacutető internetcsatlakozoacutek eacutes egyeacuteb modern oktataacutestechnoloacutegiai eszkoumlzoumlk segiacutetik a falon leacutevő oacuterarend alapjaacuten naponta koumlzel tiacutez oacuteraacuteban A tantermekben nemcsak a diaacutekok tanulnak koumlnyvtaacuterhasznaacutelatot koumltelezően a beiratkozaacutes utaacuten hanem ezeket haszshynaacuteljaacutek rendszeresen a dolgozoacutek tovaacutebbkeacutepzeacuteseacutere is

Ha maacuter a dolgozoacuteknaacutel tartunk meg kell aacutellapiacutetanom hogy ebben a koumlnyvtaacuterban nem csak a laacutetogatoacutet eacutes az olvasoacutekat keacutenyeztetik Legnagyobb meglepeteacutesemre

48

minden helyiseacuteg ahol koumlnyvtaacuteros eacutes szemeacutelyzet dolgozik sajaacutet ablakkal rendelkeshyzik iacutegy mindenki napos vilaacutegos eacutes baraacutetsaacutegos koumlrnyezetben toumllti a munkaidőt Csak az tudja igazaacuten eacuterteacutekelni az előrelaacutetoacute ergonoacutemiailag toumlkeacuteletes tervezeacutest aki jaacutert maacuter alagsori szinten elrejtett ablaktalan gyarapodaacutesi eacutes katalogizaacuteloacute osztaacutelyon vagy leveacuteltaacuteri helyiseacutegekben vagy aki lehuacutezott paacuter eacutevet egy oacuteriaacutesi hodaacutelyban amit vaacutellmagas el vaacutelasztoacutekkal proacutebaacuteltak humanizaacutelni eredmeacuteny a cubicle-nek nevezett mennyezet neacutelkuumlli irodakocka Itt is van neacutehaacuteny ilyen kalitka de ezek taacutegasak eacutes egyik oldaluk ablakra neacutez Az irodaacutek asztalok eacutes pultok elhelyezeacuteseacuten eacutes kialakiacutetaacuteshysaacuten laacutetszik hogy a tervező nemcsakjaacutert maacuter koumlnyvtaacuterban hanem alaposan ismeri az itt folyoacute munka minden szakaszaacutet A beeacuterkező koumlnyvmennyiseacuteget pillanatok alatt elnyeli a geacutepezet mert a helyiseacutegek a munkafolyamatok szerint alak eacutes meacuteret szeshyrint is funkcionaacutelisan tervezve logikus sorrendben koumlvetik egymaacutest A koumlzlekedő utak mindenfeleacute olyan szellősek hogy a keacutetszaacutez-keacutetszaacutezoumltven koumlnyvet tartalmazoacute egy meacuteter koumlruumlli hosszuacutesaacuteguacute koumlny vestaligaacutekkal baacuterhol koumlnnyedeacuten meg tud fordulni a toumlbbnyire nőnemű szemeacutelyzet termetesebb tagja is

A tervezeacutes eacutes kivitelezeacutes toumlrteacutenete a koumlnyvtaacuter honlapjaacuten olvashatoacute (httpwww tcnjedu~library) ahol keacutepeket is talaacutelhatunk a folyamat kuumlloumlnboumlző perioacutedusairoacutel 1999-2005 koumlzoumltt A legtoumlbbet a keacutesz koumlnyvtaacuter keacutepei alapjaacuten tudhatunk meg (http wwwtcnjedu~libraryconstructiongalleryfinalindexhtml) A koumlnyvtaacutereacutepuumlletet megaacutelmodoacute tervezőbizottsaacuteg tagjai keacutet koumlnyvtaacuteros keacutet főiskolai oktatoacute eacutes keacutet koumlnyvtaacuteri vezető az uacutej koumlnyvtaacuterat a főiskola szellemi kulturaacutelis eacutes taacutersasaacutegi eacuteleshyteacutenek koumlzpontjaacutenak szaacutentaacutek amely hosszuacutetaacutevon is eleacuterhetőveacute teszi a XXI szaacutezadshybeli legmodernebb koumlnyvtaacuteri szolgaacuteltataacutesokat a főiskola koumlzoumlsseacutege szaacutemaacutera Uacutegy tűnik ez sikeruumllt A tervezeacutesneacutel az egyik megemliacutetendő szempont volt hogy az előkeacutesziacuteteacutesi faacutezisban szaacutendeacutekosan figyelmen kiacutevuumll hagytak bizonyos szempontoshykat iacutegy az anyagi megfontolaacutesokat eacutes a megleacutevő eacutepuumllet illetve a terv adta korlaacuteshytokat Ehelyett a felsőoktataacutesi koumlnyvtaacuterakat eacuterintő keacuterdeacutesekre oumlsszpontosiacutetottak a legtaacutegabb eacutertelemben beleeacutertve a főiskola sajaacutetossaacutegait az uacutej informaacutecioacutes technoshyloacutegia hataacutesait a koumlnyvtaacuter jelenlegi eacutes joumlvőbeli műkoumldeacuteseacutere az aacutellomaacutenygyarapodaacutes nagysaacutegrendjeacutet eacutes tendenciaacuteit a diaacutekok megvaacuteltozott tanulmaacutenyi koumlvetelmeacutenyeit informaacutecioacutes igeacutenyeit eacutes tanulaacutesi moacutedszereit Az eacutepuumllet nemcsak koumlnyvtaacuter hanem a diaacuteksaacuteg igazi taacutersasaacutegi eacutes informaacutecioacutes koumlzpontja a diaacutekok jaacuternak ide mint mi a Kossuth egyetemi nagykoumlnyvtaacuter maacutesodik emeleti folyosoacutejaacutera annak idejeacuten ha egy kis baraacuteti segiacutetseacutegre volt szuumlkseacuteg legyen az előadaacutesjegyzet vagy gyors anyagi segeacutely

Veacutegezetuumll pedig aacutelljon itt az igazgatoacute neve aki zenei koumlnyvtaacuteroskeacutent kezdte ugyanitt eacutes első perctől kezdve időt eacutes energiaacutet nem sajnaacutelva a vaacutellalkozaacutes moumlgoumltt aacutellt Taacuteras Pavlovsky a toumlbb nyelven beszeacutelő eacutes toumlbbdiplomaacutes deacutekaacuten valoacuteban eredeti elme aminek bizonyiacuteteacuteka ez a koumlnyvtaacuter euroacutepai tiacutepusuacute intellektuaacutelis koumlzshypont high-tech amerikai kivitelben A magam reacuteszeacuteről pedig tovaacutebbra sem tudom eldoumlnteni hogy olvasoacute szeretneacutek-e itt lenni vagy inkaacutebb koumlnyvtaacuteros

Hajnal Ward Judit

49