8
1 K K Ü Ü R R T T Ö Ö L L Ő Ő A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA 2013. december XII. évfolyam 2. szám * Ünnepi kiadvány * Kedves Gyerekek! Fogadjátok sok szeretettel diáklapunk megjelenő ünnepi számát. Bizonyára sokan hallottatok már arról, hogy ez évben ünnepeljük Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóját. A Jubileumi Emlékév jegyében számos kiállítás nyílt szerte kis országunkban, ahol bemutatták az író életét, munkásságát, műveit. Én is összeállítottam Nektek egy csokorral, mely kapcsolódik a közelgő ünnephez és a zenéhez is. Fogadjátok sok szeretettel! Gárdonyi Géza: Karácsonyi ének Az volt az éjek éje! Az volt az alvó évezredek utolsó homálya. Azon az éjen Isten szívéből hullott harmat a földre. Nagy idők sírjából fölemelkedett a fehérszárnyú béke és körüllebegte a földtekét. Az volt az éjek éje! A sötét égmagasban mennyei fény pezsdült meg. Az ég ívei sugárzáport ömlesztettek alá. Az égtetőn megzendült Dávid hárfája s a meghasadt ég nyílásán, mint egy nagy fényes rózsagomoly, alábomlott a békét köszöntő angyal karaván. A földön fényköd. Csend. Kábulat. Csak a pálmák virrasztanak. Millió szem alussza még a múltak nehéz álmát. Csak néhány pásztor kap a homlokához: nem tudja ébredésben van-e vagy álomkáprázatban. Az volt az éjek éje! Midőn megszületett az Ég és a Föld gyermeke: a Béke. Minő kicsiny volt az a zsidó város, s minő istenlelkű ember született benne. Barmok között, istállóban, királyok királya! Akinek nem volt bölcsője, pedig birodalma az egész földteke. Akinek talán havat sodort fejére a téli szél, s koronája lett az Istendicsőség. Abban a szívben, amely akkor jött világra, benne volt az Isten értelme s abban lélekben, mely akkor gyulladt életlángra, benne volt az Isten szeretete. Az a fiatal zsidóanya, aki halovány arccal merengett csecsemője fölött, az emberiség jövendő sorsát ringatta ölében. Fenséges éj! Az emberszeretet születésének éje! A ma is fegyverben álló nemzetek szívén átreszket a világbéke fuvalma. A szeretet oltárain kigyúlnak a lángok s tömjént áldozva az égnek járul Krisztus bölcsőjéhez pásztor és király. A menny visszfénye ragyog a népmilliók arczán, s az öröm glóriénekének hullámai emelkednek a földtekéről az égbe. A gyermekek ablakán angyalok suhannak be s megaranyozzák arczukat a boldogság égi sugarával. Oh éjek éje, fenséges szép éjszaka! A jósággal megáradt istenszív dobbanásait érezzük sötét fátyolodon át itt e földön, és égbenéző arczal várjuk a bölcsek álmának megvalósulását, az örökbéke angyalának megjelenését a föld felett.

KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

1

KK ÜÜRRTTÖÖLLŐŐ

A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA

2013. december XII. évfolyam 2. szám * Ünnepi kiadvány *

Kedves Gyerekek!

Fogadjátok sok szeretettel diáklapunk megjelenő ünnepi számát. Bizonyára sokan hallottatok már arról, hogy ez évben ünnepeljük Gárdonyi Géza

születésének 150. évfordulóját. A Jubileumi Emlékév jegyében számos kiállítás nyílt szerte kis országunkban, ahol bemutatták az író életét, munkásságát, műveit. Én is összeállítottam Nektek egy csokorral, mely kapcsolódik a közelgő ünnephez és a zenéhez is. Fogadjátok sok szeretettel!

Gárdonyi Géza: Karácsonyi ének

Az volt az éjek éje! Az volt az alvó évezredek utolsó homálya. Azon az éjen Isten szívéből hullott harmat a földre. Nagy idők sírjából fölemelkedett a fehérszárnyú béke és körüllebegte a földtekét.

Az volt az éjek éje! A sötét égmagasban mennyei fény pezsdült meg. Az ég ívei sugárzáport ömlesztettek alá. Az égtetőn megzendült Dávid hárfája s a meghasadt ég nyílásán, mint egy nagy fényes rózsagomoly, alábomlott a békét köszöntő angyal karaván. A földön fényköd. Csend. Kábulat. Csak a pálmák virrasztanak. Millió szem alussza még a múltak nehéz álmát. Csak néhány pásztor kap a homlokához: nem tudja ébredésben van-e vagy álomkáprázatban. Az volt az éjek éje! Midőn megszületett az Ég és a Föld gyermeke: a Béke. Minő kicsiny volt az a zsidó város, s minő istenlelkű ember született benne. Barmok között, istállóban, királyok királya! Akinek nem volt bölcsője, pedig birodalma az egész földteke. Akinek talán havat sodort fejére a téli szél, s koronája lett az Istendicsőség. Abban a szívben, amely akkor jött világra, benne volt az Isten értelme s abban lélekben, mely akkor gyulladt életlángra, benne volt az Isten szeretete. Az a fiatal zsidóanya, aki halovány arccal merengett csecsemője fölött, az emberiség jövendő sorsát ringatta ölében. Fenséges éj! Az emberszeretet születésének éje! A ma is fegyverben álló nemzetek szívén átreszket a világbéke fuvalma. A szeretet oltárain kigyúlnak a lángok s tömjént áldozva az égnek járul Krisztus bölcsőjéhez pásztor és király. A menny visszfénye ragyog a népmilliók arczán, s az öröm glóriénekének hullámai emelkednek a földtekéről az égbe. A gyermekek ablakán angyalok suhannak be s megaranyozzák arczukat a boldogság égi sugarával. Oh éjek éje, fenséges szép éjszaka! A jósággal megáradt istenszív dobbanásait érezzük sötét fátyolodon át itt e földön, és égbenéző arczal várjuk a bölcsek álmának megvalósulását, az örökbéke angyalának megjelenését a föld felett.

Page 2: KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

2

Az év tanulói, díjazottjai iskolánkban

A 2012/2013-as tanév eseményeiről, sikereiről diákújságunk 2013. májusi számában már részletesen beszámoltunk. Mivel a Kürtölő az évzáró ünnepség előtt jelent meg, így az ott elhangzottakról nem eshetett szó benne. Az immáron 7. alkalommal átadásra kerülő - „Év tanulója” címet elnyert, illetve „Igazgatói Dicséret”- ben és „Tantestületi Dicséret”- ben részesült növendékeinket itt sorolom fel.

� Az „Év tanulója” 2013-ban: SOMOGYI ZSÓFIA (hegedű)

� Az „Igazgatói Dicséret – et” ez alkalommal ILLÉS BENCE (tuba) és MINORICS MÁTÉ (tenorkürt) vehették át.

� „Tantestületi Dicséret – ben” részesültek: MÉSZÁROS ANNA (gitár) és PRESICS RENÁTA (zongora)

Zenével a Zene Világnapján

Évenként visszatérő magát a zenét ünneplő hangversenyek zengenek fel október 1-jén, a Zene Világnapján. Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűvirtuóz javasolta, legyen egy nap teljesen a zenének szentelve. A megújult Tamási Áron Művelődési Központban október 1-jén klasszikus műsor hangzott el – mintegy az egész évi zenei program bevezetéseként. A klasszikusoktól idézett – bevezető szöveg szerint „van valami csodálatos a zenében … magában álló nyelvezet … önmagában egy csoda az élet gazdagítására, az ész és a szív helyes egyensúlyára; akár passzív hallgatói, akár művelői vagyunk, rendre, türelemre nevel, megteremti bennünk a harmóniát.

Bevezető műsorszámul a zeneiskola vonós kamarazenekara Vivaldi G-dúr concerto-val hódolt s emlékezett Yehudi Menuhinra. Praetorius fuvola-gitár-ra írt Balletto-t összeszedetten mutatták be az ifjú zenészek, akár Pleyel C-dúr rondo-t csellón. Weiner Rókatánc-a hegedűn roppant igényes, gyönyörű volt. A magyar barokk táncszvit fuvola-cselló-gitár játékot az éretten zenélő tanárok mutatták be, akárcsak Loeillet g-moll szonátáját a gyönyörűen együtthangzó oboa-fuvola-zongorán. A kiművelt énekhangra bemutatott Verdi In solitaria stanza különleges élményt adott. Szokolai Kis szvit-je harsonán remek záradéka volt a jó hangulatú hangversenynek. G. Dr. Takáts Gizella

Iskolánk nagysikerű koncertje Olaszországban

Iskolánk legügyesebb növendékei és felkészítő tanáraik 2013. október 3-6 között

Estében, Tapolca olaszországi testvérvárosában töltöttek néhány tartalmas napot. Az utat a tapolcai önkormányzat anyagi segítségének köszönhetően Őri Jenő igazgatóhelyettes szervezte meg. Ő volt a kapcsolattartó és egyben a tolmács is. Iskolánk növendékei és tanárai nagysikerű koncertet adtak, melynek végén a két nemzet fiataljai nagyzenekarrá alakulva remek műveket adtak elő. A próbák és a koncert közötti időszakban megismerkedtek a város nevezetességeivel és Velencébe is látogatást tettek.

Page 3: KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

3

30 éves a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar

Fantasztikus jubileumi hangversennyel ünnepelte fennállásának harmincéves évfordulóját fúvószenekarunk. Az 1983-ban Péni Béla által alapított együttes háromévtizedes hagyományokhoz híven remek koncertet adott teltház előtt a Csermák József Rendezvénycsarnokban. Ünnepi köszöntőt mondott Sági István alpolgármester és Őri Jenő igazgatóhelyettes.

A zenekar 1983. május 1-jén lépett fel először tizenöt fővel, melyet számos belföldi majd külföldi szereplés követett. Felléptek többek között Svájcban, Németországban, Spanyolországban… , mindenütt nagy sikert arattak. Az évek során több mint százan fordultak meg az együttesben. Repertoárjukban 60 induló, 10 himnusz, 20 filmzene, 25 szólóhangszeres mű szerepel, továbbá magyar és külföldi szerzők egyéb műveiből 90-et tanultak meg fennállásuk óta. Ez több mint 200 művet jelent. És most a 30 év, egy kicsit más, talán szokatlan aspektusból. Ha csak a rendszeres péntek esti próbákat vesszük figyelembe, az elmúlt 30 év alatt ez 1560 alkalmat jelent, amely több mint négy évnek felel meg. És ebben a számban még nem vettük figyelembe a rengeteg fellépést, szereplést.

A zenekar három alkalommal kért minősítést, vállalva a szakma legnevesebb képviselői előtti megmérettetést. 1992-ben show-kategóriában és koncertzenekari kategóriában is ezüstdiplomát szereztek. 2001-ben koncertzenekari és szórakoztató kategóriában kiemelt aranydiplomát, nemzetiségi kategóriában aranydiplomát kaptak. 2008-as megmérettetésen koncertzenekari és szórakoztató kategóriában ismételten kiemelt aranydiplomát szereztek.

NÍVÓDÍJJAL ismerte el a zenekar munkáját a Magyar Fúvószenekari és Mazsorett Szövetség. A díjat a szövetség elnöke, Dohos László Liszt-díjas karnagy a 30 éves ünnepi hangversenyen adta át Péni Bélának.

… „Nagy megtiszteltetés számunkra a Nívó-díj, hiszen ezt évente csak egy hazai zenekarnak ítélik oda. Nem az évforduló játszott ebben szerepet, hiszen a szövetség mindig a korábbi teljesítményt értékeli és az alapján ítéli oda a rangos elismerést. Ez az idén Tapolcára került, minden zenekari tag örömére. Az már csak egy kedves gesztus volt Dohos Lászlóék részéről, hogy a sokak által megtekintett, jubileumi koncerten adták át a Nívódíjat. Én tudtam róla, de a zenekari tagok nem, és a közönség számára is meglepetés volt. Jó érzéssel hallgattuk a percekig zúgó vastapsot, és jó belegondolni abba, hogy három évtized után is képesek vagyunk minőségi zenét, nívós produkciót bemutatni. Ezzel együtt tény, hogy ismét jelentős fiatalítás várható nálunk, hiszen a tagok jönnek-mennek, és pótolni kell a távozókat. … Helyettük az ifjabbakat építjük be, ami azt jelenti, hogy a minőségből nem, de a mennyiségből engednünk kell. Hatalmas a repertoárunk, azt nem lehet egyik pillanatról a másikra megtanulni az újakkal. De dolgozunk tovább és szeretnénk még sok kerek évfordulót ünnepelni Tapolcán. ” – nyilatkozta a Naplónak Péni Béla karnagy, iskolánk igazgatója.

… „Most pedig engedjenek meg néhány rövid gondolatot felsorolás jelleggel, amelyek eszembe jutnak Péni Béla karnagy úrnak a zenekarhoz kapcsolódó harmincéves tevékenységével kapcsolatban a teljesség igénye nélkül. Megszállottság, az ügy iránt érzett feltétlen tisztelet, a cél, vagyis az egyre jobb zenekari hangzás elérése érdekében vállalt rengeteg plusz munka, a harminc év alatt megtartott sok-sok próba, a szabadidő jelentős részének feláldozása, az együttes folyamatos vezetése, menedzselése, koordinálása; célok megfogalmazása, a művészeti munka irányítása, a sokszor nem könnyű pedagógiai feladatok megoldása, a koncertekkel, a belföldi és külföldi utazásokkal együtt járó szervezési és operatív feladatok felvállalása, nyári zenekari táborok szervezése, közösségteremtés.” – mondta Őri Jenő igazgatóhelyettes ünnepi beszédében.

Az elmúlt 30 év alatt a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar nagyszerű értéket teremtett, az ország amatőr ifjúsági fúvószenekarai között előkelő helyet vívott ki magának. Kedves Ünneplő Zenekar, Kedves Karnagy Úr! Kívánunk nektek az elkövetkező évekre is jó munkát, erőt próbáló, eredményesen megoldott feladatokat, további emlékezetes koncerteket, sok sikert, ugyanilyen fiatalos lendületet, felejthetetlen külföldi utakat, mindehhez hitet és támogató, inspiráló környezetet! Isten éltessen Benneteket!

Page 4: KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

4

Versenyek

2013. szeptember - december

Résztvevő növendékek Eredmény Korcsoport osztály

Felkészítő tanár

XIII. Veszprém Megyei Zeneiskolai

Négykezes Találkozó 2013. november 20.

Tapolca

Sterk-Rajzó Luca - Folly Bernát Tóth András – Pimper Bertalan Czyntula Dóra – Nemes Vivien Buzás Anett – Batka Kristóf

ARANY ARANY

Ezüst Bronz

I. II. I. II.

Őri Jenő – Mózner Miklós Őri Jenő Mózner Miklós Egyedné Somogyi Hajnalka

XI. Veszprémi Regionális Trombitaverseny 2013. december 4.

Veszprém

Haga Réka Horesta András Horváth Csaba Nagy Marton Miklós Mészáros Dávid

ARANY Ezüst Bronz Bronz Bronz

I. I. I. II. IV.

Péni Béla Haga Kálmán Péni Béla Péni Béla Péni Béla

2013. november 20-án XIII. alkalommal rendezte meg iskolánk a Veszprém Megyei Zeneiskolai Négykezes Találkozót, melyre 31 páros - azaz 62 növendék - érkezett. A találkozót Sági István Tapolca város alpolgármestere nyitotta meg. A közönség és a szakmai zsűri – Kovács Kálmánné, Nyírő Gábor és Dr. Pusztainé Puskás Zsuzsanna - színvonalas produkciókat hallhatott. A hatvankét fiatal tehetséges zongorista 3 korcsoportban mérte össze tudását. A verseny kiemelkedő két produkcióját a szakmai zsűri „Kiemelt Arany” minősítéssel jutalmazta. A kétévente megrendezésre kerülő versenyen iskolánkat 8 zongorista növendék képviselte, akik szép produkciókkal mutatkoztak be. A versenyen Sterk-Rajzó Luca - Folly Bernát páros – Őri Jenő és Mózner Miklós tanítványai ARANY, Tóth András – Pimper Bertalan Őri Jenő tanítványai szintén ARANY minősítést kaptak. Czyntula Dóra – Nemes Vivien EZÜST oklevelet vehettek át. Tanáruk Mózner Miklós. Buzás Anett – Batka Kristóf páros BRONZ minősítést szerzett. Felkészítő tanáruk Egyedné Somogyi Hajnalka volt.

Sterk-Rajzó Luca - Folly Bernát Tóth András - Pimper Bertalan

2013. december 4-én tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Veszprém Megyei Regionális Trombitaverseny, melyen 36 trombitás növendék vett részt. A verseny négy korcsoportban zajlott. Iskolánkat 5 növendék képviselte a versenyen, és az alábbi eredmények születtek: Haga Réka – Péni Béla tanítványa ARANY; Horesta András – Haga Kálmán tanítványa EZÜST; Horváth Csaba, Nagy Márton Miklós és Mészáros Dávid – Péni Béla tanítványai BRONZ minősítést szereztek.

A felkészítőknek és versenyzőknek egyaránt gratulálunk!

ARANY oklevelet szerzett növendékeink:

Haga Réka

Page 5: KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

5

Kedves Gyerekek!

A karácsonyi várakozás, ünnepi készülődés izgalmában sok szép könyv került a kezembe. Bennük szebbnél-szebb dalok és versek, szorgos kezekre váró ajándékötletek. Ezekből válogattam nektek sok-sok szeretettel. Erzsi néni

KÖNYVAJÁNLÓ

Karácsonyi ajándék: Magyar írók karácsonyi elbeszélései Szeged: Lazi Kiadó, 2008. 188 oldal; 21 cm ISBN 978-963-267-021-8 Benne:

� Gárdonyi Géza: Harangozóék karácsonya p. 84-94 � Gárdonyi Géza: Karácsonyi ének p. 180-181

(lásd diáklapunk címoldalán :)

Gárdonyi Géza (*1863. augusztus 3., Gárdony - † 1922. október 30., Eger) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. A 19–20. századforduló

magyar irodalmának népszerűsítésében máig kiemelkedő alakja. Wikipédia

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Fel nagy örömre, ma született, Aki után a Föld epedett. Mária karján égi a lény, Isteni kisded szűznek ölén. Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, Nézd a te édes Istenedet!

Nem ragyogó fény közt nyugoszik, Bársonyos ágya nincs neki itt. Csak ez a szalma, koldusi hely, Rá meleget a marha lehel. Egyszerű pásztor, térdeden állj! Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején, Éjet elűzi mennyei fény; Angyali rendek hirdetik őt, Az egyedül szent Üdvözítőt. Egyszerű pásztor, arcra borulj, Lélekben éledj és megújulj!

Gárdonyi Géza 1882. szeptember 5-től 1883. december 26-ig a Devecseri Római Katolikus Iskola tanítója volt. Supka Márton az iskolaszék elnöke az egyik felszabadult segédtanítói állásra nevezte ki az akkor még Ziegler Gézaként ismert írót. A főtanító egyházi énekek szerzésére bíztatta, aki elsőnek egy temetési éneket szerzett gyermekkarra. 1882. karácsonyán felcsendült a Jézus születését ünneplő dal. A „Fel nagy örömre, ma született…” kezdetű karácsonykor templomokban énekelt egyházi dalként ismert ének valójában egy (hasonló című) Gárdonyi Géza vers megzenésítése.

= forrás: http://www.somlovidek.hu/6/node/20

Illusztráció: Mészáros Róza és Mészáros Erzsébet

Page 6: KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

6

Mester Ildikó: Szeretet

Pattog a tűz a kandallóban, sárga lángnyelvei vidám táncot járnak, sugározzák magukból a jó meleget. Nagy pelyhekben nesztelenül hull a földre a kristálytiszta puha-pihe hópehely. Már hajnal óta megállás nélkül esik. Közeledik a Karácsony. A föld a szeretet ünnepére hófehér ruhát ölt magára. A tisztaság, az ártatlanság, a szentek fehér ruháját. Karácsony előtt már egy hónappal megkezdődik a lázas készülődés. Kipuhatoljuk szeretteink vágyait, mivel ajándékozhatnánk meg őket. Ebben az időszakban telve izgalommal, huncutul tekintgetnek egymásra a családtagok. Minden található helyet elfoglalnak a titkos kis csomagok. S ha véletlenül rábukkanunk valamelyikre, elmosolyodunk-, ám hozzá nem nyúlunk. Az üzletekben tolongunk, sorban állunk, lázasan készülődünk. Az emberek Szent Karácsony ünnepén az összes elmulasztott dolgot be szeretnék pótolni. S kik megtehetik, pazar értékesebbnél-értékesebb ajándékokkal halmozzák el gyermekeiket, szüleiket, kedvesüket. A szeretet mely belőlünk nő, bennünk él, a világ összes drága kincsénél többet ér. Pénzért megvehetetlen, de jó szóért bárki megszerezheti. A szeretet az emberek éltető forrása, e-nélkül megszűnnénk létezni. Négyen voltunk testvérek. Szüleim nem dúskáltak a földi javakban. Karácsony mégis számunkra a legszebb és legcsodálatosabb ünnep! Együtt feldíszítettük a fenyőfát, együtt készítettük az ünnepi ételt, együtt sütöttük a süteményeket. Együtt nevettünk, együtt sírtunk, egyszerre dobbant a szívünk. Kicsi házunkat melegség járta át. Mi gyerekek magunk készítettünk ajándékot. Rajzoltunk, hímeztünk, festettünk. Szépen selyempapírba becsomagoltuk féltett kincsünket, ráírtuk „szeretettel Édesanyámnak”, vagy akinek szántuk. Egy fenyőgallyat helyeztünk rá, és így került a karácsonyfa alá. Elérkezett az ajándékozás ideje. Édesapánk leoltotta a lámpákat, meggyújtotta a gyertyákat és megszólal a kis csengő: csingling - csingling! Ekkor mi boldogan, ám fegyelmezetten, csöndben beléptünk a szobába. És ott állt előttünk teljes pompájában a karácsonyfa! Elénekeltük a Mennyből az angyal… kezdetű dalt. Lekuporodtunk a fa alá, és a körbe rakott ajándékokat név szerint, előbb a szülőknek, majd egymásnak adtuk át. Nem voltak drága, pénzért vásárolt meglepetések, de mi készítettük két kezünkkel, szívvel-lélekkel. Megvacsoráztunk, mákosgubát ettünk. Finom, jó meleg mákosgubát. Vacsora előtt imádkoztunk:

„Édes Jézus légy vendégünk, Áld meg, amit adtál nékünk, Adjad Uram, hogy jól essék Jézus neve dicsértessék.”

Leültünk, édesapám és édesanyám szemében valami furcsa, titokzatos, rejtélyes fény tündökölt. Nézték, amint jó étvággyal falatozunk, és csak akkor ettek, amikor mi már láthatóan jól laktunk. Boldogan mosolyogtak ránk, és mi boldogan viszonoztuk. Ez a meghatott, átragyogott kép egész életemben végig kísért. Felnőttként értettem meg, hogy mindig mi gyerekek voltunk az elsők, egész életükben csak értünk dolgoztak… Vacsora után ismét imádkoztunk:

„Aki ételt, italt adott Annak neve legyen áldott. Mi jól laktunk, hála Isten Annak is adj, kinek nincsen!”

De még nem ért véget a nap, hiszen Szent Karácsony ünnepén szüleim és mi, alig vártuk az est fénypontját! Együtt elsétáltunk a templomba az éjféli misére. Ünneplőbe öltözött a templom, csillogó fényesség vette körbe. A jászolban a kis Jézus feküdt, mellette Szűz Mária, körötte a bárányos és a Betlehemi királyok. Álltam és csodáltam, hittem és szerettem, adtam és kaptam. Szívemben igaz, tiszta, boldog érzés honolt. Ott ültünk a templom padján, középen édesapám és édesanyám, kétoldalt két-két gyerek. Hallgattuk a szentmisét. Énekeltünk, imádkoztunk, köszöntöttük Jézust. Mise után kiléptünk a templomból, megálltunk az ajtóban, fölnéztünk a távoli égre, mélyen beszívtuk a tiszta, friss levegőt. Én ilyenkor mindig látni véltem Istent, amint a sötét égboltról ránk mosolyog. És a hó hullott nesztelenül, szelíden, s a szeretet átölelte az egész földet.

Forrás = http://www.plebania.net/gyerekszoba/?op=viewmese&id=339

Page 7: KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

7

Gondolatok az ajándékozásról: „Mit adjak?”

A legszebb ajándék, ha magunkat adjuk – szeretetünket – dalban, hangszeres muzsikában, versben csomagolva. De ha kézzel fogható ajándékot is szeretnétek adni, javaslom, ne úgy vásároljátok, hanem készítsétek el magatok!

Sok szeretettel átadva őket, a legmaradandóbb ajándék szeretteiteknek. Ehhez szeretnék egy kis ötletet adni Nektek.

AJÁNDÉK: „Ajándékot adni is, kapni is öröm. Szeretet, öröm, remény csiszolja az ajándékozó életét, hála és öröm az ajándékozottét. Külön öröm, ha valóban örömet szerez maga az ajándéktárgy. De mennyi ajándék lepi meg az embert napról napra! Az élet nagy ajándéka a beszéd képessége, a járás, az alkotás lehetősége, a tudás, az erő, a természet értékei, együttérző-segítő embertársak. Mennyi reménységgel várják a szülők, hogy gyermekük kimondja az első szót, megtegye az első lépést, rájuk nézzen, mosolyogjon. A szólás képessége fejlődhet szónoki magasságokig, de talán fontosabb, hogy tartalmilag tiszta és igaz legyen. Az erő is csak akkor ajándék, ha jóra irányul. Nagy kincs a tudás, de nem mindegy, mire használjuk fel. Ajándék a mosoly, a szíves szó, olykor orvosság is lehet. Ajándék a tehetség, munkaképesség. Tele van életünk ajándékkal. Kölcsönösen megajándékozhatjuk vele egymást – nem csak karácsonykor.” Dr. Görcsösné Dr. Takáts Gizella

„Az igazi ajándék életünk, létünk, testünk élő darabkája. Jelkép ugyan, de ha megfelelő módon adjuk: valóban él és tovább él. Ha jól adjuk és jól fogadjuk: titokzatos erőre kap. Tovább él, megszépül, sorsa lesz. - Erre gondoltam idén gyertyagyújtáskor. … Karácsony ezért számomra: nem a tél, nem is az első hó, hanem a csillagok, a mindenség örökké szelíd, kifogyhatatlan gyöngédségű hűsége, jelenléte.” (= Pilinszky János: Egy költő naplójából - megjelent: Új Ember, 1971. január 10.)

Az ünnepekre kívánok nektek sok szép olvasmányt, csengőszót és gyertyalángot, szeretetet, vidámságot,

békés, boldog szép karácsonyt!

Sok szeretettel: Németh Lászlóné F. Erzsébet könyvtáros

Page 8: KÜRTÖLŐ - sulinet.hu

8

Oboás napot tartottunk növendékeinknek december 14-én,

ahol beszélgettünk a hangszer történetéről, felépítéséről.

Nádat faragtunk, muzsikáltunk egymásnak. A programot karácsonyi ajándékkészítéssel,

élménybeszámolóval zártuk.

„Legszebb ünnepe az évnek. Angyalszárnyon jő közénk.

Kicsik, nagyok mind örülnek. Égi dallam száll felénk.”

(Bókonné Nyerges Sarolta)

* * * * * * * *

Tapolcai Járdányi Pál Zenei Alapfokú Művészeti Iskola diáklapja

8300 Tapolca, Deák F. u. 16. Tel.: 06-87/ 510 190 Iskola: e-mail: [email protected]

honlap: http://www.jardanyi-tapolca.sulinet.hu

Iskolai Könyvtár: e-mail: [email protected] Honlap: http://www.jpzk.eoldal.hu/

Felelős kiadó: Péni Béla igazgató Főszerkesztő: Németh Lászlóné Freund Erzsébet könyvtáros

Békés, boldog, szép karácsonyt, jó pihenést kívánunk nektek az ünnepekre!

Péni Béla igazgató és a tantestület.