4
s > Kőszeg £ január hó 23-án j j . 5S évfolv ni 4 S7Íu i n n r i-11- .«- JJ • I Előfizetési dljnk : helyben negyedévre P i-.SO Vidékre és Ausztriába postün . . p 2 20 Külföldre egy évre 4 dollár. Egyes szám 13 fill. Megjelenik minden vasárnap reggel. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos RÓNAI FRIGYES Várkör 39. sz. Telefonszám 23. Hirdetések millmétersornnklnt 8 fillér Szö.egközött! reklámhír sora 30 fillér. Nyllttér sora 40 fillér. Hirdetések dija előre fizetendő. „A város parlamentjének politikai, vallási és tár- sadalmi különbség nélkül kell munkálkodnia Kő- szeg érdekében" — mondotta vitéz Nagy Miklós polgármester az ujjáalakult városi képviselőtestület első üözgyülésén Megalakultak az egyes bizottságok A város képviselőtestülete csütör tökön délután tartotta ebben az év^en eiső közgyűlését, amelyen a városatyák nagy számban jelentek meg V i t é z N a g y Miklosjdr. polgár mester a nr.pirend eidt' m-gemlékezett a plébános beiktatási ünrupségéről és megemlítette, hogy a m e r i k a i olaj kutató érdekeltség mérnökei a napokban olaj után kutattak a város északkeleti részén A mérnökök nem adtak az eredményről végleges választ, de megígérték, hogy nemsokára vissza jönnek, amit ebben a fontos üuyben jó jelnek lehet venni. A napirend tárgyalására került ezután sor. A köz gyűlés tudomásul vette a város uj parlamentjének szabályszerű megala kulását. A képviselőtestületnek v i r i I i s jogon rendes tagjai a követ kezők: herceg Eszterházy Pál dr megbízottja Szabó Károly, id. szent- györgvi Czeke Gusztáv, vitéz Szabid vary Ferenc, Scháffer Gusztáv, özv dr. Kováts lstvánné megbízottja Cser kuli Károly, Dreiszker Ferenc dr., L -ngyel Gyula, Küttel Dezső, S'ovjak Béla, S:ur Lajos dr.. Sch affér Ferenc dr., Stipkovils István, Beyer J mos dr, Eisner Kamill. Varca Bálint, ifj. Róth Jenő, id. Müller Ferenc, id. Eiinet Gusztáv, Linzer Mihály, Gotthárd Dezső, Adler Simon, Fried Gyula, Pákh Albert dr., özv. Pollák Sán dorné megbízottja Jambrits Lajos. Dorner Ferenc, ifj. Róth Sándor. Márczi Gyula megbízottja Arkauer Mihály, Szlavik József, Sümegi János Nussbaum Ferenc. P ó t t a g j a i : özv Móhr Vilmosné, özv. Kiss Gyuláné Jambrits Lajos, Erhardt József, Janky Béla, Riedl Zoltán dr., Biriiz István Kirchknopf Mihály, Franki Ferenc, Waldmeyer Károly, Bass Rezső, S.y- bold Gusztáv, Szentmiklóssy Jenő dr., Borhy János. Választott jogon rendes tagjai: Klelninger József, Kincs István, Jaross István, Hani Lajos, Németh Imre, Waldmeyer Károly, Nagy Gyula, Kalcher György, Wáchter Gyula, Dömötör Gyula, vitéz Láng József, ifj. Müller Ferenc, Hammei János, Deutsch Pál, Scheck Alajos, Prisznyák János, Weisz Vilmos, Kertai János, Ederits Lajos, Kőszegi József Takáts Sándor, Witzmann József Stiebecker Antal, Sulyok Ferenc, if| szentgyörgyi C'fke Gusztáv, Sáehv István, Abérí István, Tomp ck Antal Steininger Gábor, Bedy József. Pót t a g o k : vitéz Vidor Ágoston, Tihamér Gusztáv, Király István dr., Rónai Frigyes, Marton Géza, Wagner István, Zolter Ferenc, Loibersbeck Gusztáv, Sámson Emil, Dévényi József, Simon Józstf, Píenner Pál, Bodó Ferenc, Schumeth István, Schwahofer János. V i t é z N a g y Miklós dr. polgár- mester emelkedett hangú beszédben üdvözölte az ujjáalakult képviselőtes tületet. Foglalkozott a polgári öntu dattal. Rámutatott arra, hogy a kép viselőteslület tagjainak politikai, vallás és társadalmi különbség nélkül kel munkálkodniok a város érdekében közös munka és a kölcsönös megértés bizloszáloga Kőszeg jövőjének. Amikor a közgyűlésre jölt, látta, hogy az egyik képviselőtestületi tag a templom ból jön ki; az ilyen lelkületű város atyákra, akik a szó szoros értelmében atyjai a városnak, nyugodtan rá lehet bizni egy város sorsát. K ő s z e g i József a polgármester szavaihoz kapcsolódva rámutatott arra, hogv eredmé tyes munkát csak egész séges közszellem irányithat. A város e/en első testületebői keil kiáradnia a közéletet átható közszellemnek, mely lelkiismeretes kötelességtudással és kellő gondossággal ápolja a közügye- ket, az intézményeket, egyesületeket, hogy céljaiknak megfeleljenek és ; város boldogulását előmozdítsák. (Al talános helyeslés) Ezután a bizottságok megalakitá sára kerüli a sor. A képviselőtestület a következőképpen alakította meg a bizottságokat. A közigazgatási bizott s á g rendes tagjai lettek: id szent cyörgyi Czeke Gusztáv, Dömötör Gyuía, Eitner Gusztáv. Jambrits Lajos, Kincs Isiván, Kőszegi József, dr. Stur Lajos, Waldmeyer Károly, póttagjai: Gotthárd Dezső, ifj. Müller Ferenc, Nagy Gyula Stipkovils István. A j o g ü g y i b i z o t t s á g rendes tagjai: id. szentgyörgyi Czeke Gusztáv, Jambrits Lajos. Kincs István, Kőszegi József, Németh Imre, Stur Lajos dr. Waldmeyer Károly, Weisz Vilmos, póttagjai: Golthard Dezső, Jaross István, Kertai János, Nagy Gyula. A pénzügyi és gazdál- kodó bizottság rendes tagjai: B yer János dr., ifj. szentgyörgyi Czeke Gusztáv, Németh Imre, ifj. Róth Sándor, Dömötör Gyula, Eitner Gusz- tW, Gotthárd Dezső, Kincs Isiván, K ísze^i József, ifj Müller Ferenc, Su yok Ferenc, S'ur L>jos d-., vitéz Szabidvary Ferenc, Szabó Kátoly, Varga B i ini, Waldmeyer Károly, pót- agjai: Kertai J inos, Sághy ls v ín Stipkovils István, Wáchter Gyula. A számvizsgáló bizotts ág rendes tagjai: Arkauer Mihály, ifj Czeke Gjsztáv, Dimötör Gyula, id. Eitner Gusztáv, Kőszegi József, Sulyok Ferenc, Varga Balint, Wáchter Gyula, póttagjai: Jaross Isivan, ifj. Róth Sándor, Sümegi János, Scháífer G. A m e z ő g a z d a s á g i bizott ság rer.des tagjai: Abéit István, Eitner Gusztáv, vitéz Ling József, Prisznyák János, Sulyok Ferenc, Stur Lajos dr., Szabó Károly, Tompeck Antal, póttagjai: Bedy József, Süp kovits István, Sch.-ck A'ajos, Witz mann József. Az erdei bizottság rendes tagjai: ifj. Czeke Gusztáv, td. Eitr.ei Gusztáv, id. Müller Ferenc, Sulyok Ferenc, Stipkovils István, Stiebecker Antal, Varga Bálint, Wáchter Gyula póltagjai : Abért István, Dorner Fetenc Sághy István, Szovják Béla. A v i l l a m o s b i z o t t s á g rendes tagjai: ifj. Czeke Gusztáv, Kőszegi József, Dömötör Gyula, Eitner Gusztáv Gotthárd Dezső, ifj. Müller Fetenc Slipkoviis István, Wáchter Gyula pót tagjai: Dorner Ferenc, Hammer János ifj. Róth Sándor, Sulyok Ferenc. A kegyúri b i z o 11 s á g rendes tagjai: Dömötör Gyula, Eitiiei Gusz- táv, Jambrits Lajos, Jaross István, Kő szegi József, id. Müller Ferenc, Né meth Imre, Waldmeyer Károly, pót- tagjai : Dornei Ferenc, Stipkovils Is! ván, Sulyok Ferenc, Varga Bálint. A k ö z m ű v e l ő d é s i bizott ság rendes tagjai: Kincs István, Ker tai János, Kőszegi József, Lengyel Gyu a, Nagy Gyula, Németh Imre, Steininger Gábor, Weisz Vilmos, pót- tagok : ifj. Czeke Gusztáv, ifj. Müllei Fetenc, Sümegi János, Slipkovilslstván Az e g é s z s é g ü g y i bizott ság rendes tagjai: B yer János dr, Dreiszker Ferenc dr, Kertai János, Küttel Dezső, Nagy Gyula, Pákh Al bert dr, Steininger Gábor, Sch áffei Ferenc dr. póttagjai: Cserkuli Károly, Lengyel Gyula, ifj. Róth Jenő, Sümegi János. Az i d e g e n f o g a l m i bizott ság rendes tagjai: ifj. Czeke Gusz láv, Jambrits Lajos, Kőszegi József, fj. Müller Ferenc, ifj. Róíh Jenő, ifj ?óth Sándor, Stur Lajos dr, vitéz Sza ?adváry Ferenc, póttagjai; Arkauer Mihály, Jaross István, Kertai János, Wáchter Gyula Az épitőbizottság rendes agjai: ifj. Czeke Gusztáv, Cserkuli <ároly, Jaross István, Kőszegi József, ifj. Miiller Ferenc, ifj. Róth Sándor, Slipkoviis István, Wáchter Gyula, pót agjai: Arkauer Mihály, Hammer Já nos, Kalcher György, Sulyok Ferenc. A n é p j ó l é t i b i z o t t s á g ren des tagjai: Beyer János dr, Dömötör Gyula, Dreiszker Ferenc dr, Kincs stván, Németh Imre, S'ur Lajos dr, Schiaffer Ferenc dr, Weisz Vilmos, )óttagjal: ifj Czeke Gusztáv, Cser kuli Károly Ederits L íjos Kertai J *no A nyugdij választmány rendes tagjai: Dömötör Gyula, Dreisz- ker Ferenc dr, Eitner Gusztáv, Jaross István, Kertai János, Küttel Dezső, Kőszegi József, Scháffer Gusztáv, pól- tagjai: Beyer János dr, Deutsch Pál, Dorner Ferenc, Sulyok Ferenc. Az i g a z o l ó választmány rendes tagjai: id. Czeke Gusztáv, Waldmeyer Károly. A kijelölő választmány választolt tagjai: Dömötör Gyula és Eitner Gusztáv. D ö m ö t ö r Gyula a megválasz- tott bizottsági tagokat arra kérle hogy a bizottsági üléseken minden alka- lommal jelenjenek meg, mert a bi- zottsági tagság nemcsak elismerest, de fokozottabb kötelességteljesitest is jeleni. Az újonnan megválasztott városi lisziviselök illetményeinek megállapí- tása során a képviselőtestület Szmo- tyán László tanácsnok illetményeit a VII. fizetési osztály 3. fokozatában, — Solymoss Ottmár vili ínytelepi mérnök illetményeit a VIII. fizetési osztály 3. fokozatában, (nyugdíjévéihez beszá- mította a Ganz-cégnél töltölt 6 évből 3 évet) Fogarasi Ilona villanytelelepi irnok illetményeit a X. fizetési osztály 2. fokozatában (a Ganz-cégnél töltött 14 évből beszámítva 7 év), Vidos Vil- mos és Solymár Ferenc városi irrok, valamint Boda Jenő városgazda illet- ményeit a XI. fizetési osztály 3. fo- kozatában állapította meg. Szerdahelyi Ödön nyug. jegyzőnek, aki 1922-től ezév elejéig mint helyettes adóügyi számvevő szolgálta napidíjas minő- ségben a várost, a közgyűlés havi 80 pengő kegydijat szavazott meg. A közgyűlés tudomásul vette, hogy özv. Herlicska Józsefné nyugdiját és Németh Józsefné kegydiját elhalálo- zásukkal beszüntették. V i t é z N a g y Miklós dr. polgár- mester bejelentette, hogy a város védettségének megszüntetésével éven- ként kérni kell a pénzintézetektől náluk fennálló kölcsönök folyósítá- sát. A közgyűlés tudomásul velte, hogy a Vasmegyei Mezőgazdasági Takarékpénztárnál 313 ezer. a Kőszegé Takarékpénztárnál 190 ezer, a Szom- bathelyi Takarékpénztárnál 4 > ezer, Kőszegi Hitelszövetkezetnél pedig 52 ezer pengő függő kölesöne van, amelyet a pénzintézetek továbbra is folyósítanak. Dömötör Gyula arra kérte a polgármestert, hogy a képviselőtestület előtt utasítsa vissza azokat a rossz- indulatú hiresztelésekel, amelyek sze- rint a városnak a védettség meg- szűnése következtében még ebben az évben vissza kellene fizetni 3 folyó kölcsönöket. Kőszegi József elismeréssel szólt a pénzintézetek megértéséről, amikor annak idején maguk is nehéz lelyzetben segilettek a város súlyos anyagi helyzetén. Kérte a polgármes- ert, hogy foglalkozzék azzal a gon- dolattal, hogy a pénzintézeteknél fenn- álló fflggő kölcsönt hosszúlejáratú kölcsönre lehessen átváltoztatni. fcgyes szam ára 12 fillér.

Kőszeg és Vidéke - koszeg-konyvtar.hukoszeg-konyvtar.hu/sites/default/files/1938-01-23.pdftagjai: Beye Jánor drs Deutsc, Pálh, Dorner Ferenc Sulyo, Ferenck . Az igazol választmánó

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Kőszeg és Vidéke - koszeg-konyvtar.hukoszeg-konyvtar.hu/sites/default/files/1938-01-23.pdftagjai: Beye Jánor drs Deutsc, Pálh, Dorner Ferenc Sulyo, Ferenck . Az igazol választmánó

s > Kőszeg £ január hó 23-án j j — — . 5S évfolv ni 4 S7Íu

i n n r i-11- .«- JJ • I

Előf izetési d l jnk : helyben negyedévre P i-.SO

Vidékre és Ausz t r i ába postün . . p 2 20

Kül fö ldre egy évre 4 do l l á r . Egyes szám 13 fi l l .

Megjelenik minden vasárnap reggel.

Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos

R Ó N A I F R I G Y E S

Várkör 39. sz. Telefonszám 23.

Hirdetések mi l lmétersornnk ln t 8 f i l lér

S zö . egközö t t ! rek l ámh í r sora 30 f i l lér .

Nyllttér sora 40 f i l lér .

Hirdetések d i ja előre f izetendő.

„A város parlamentjének politikai, vallási és tár-sadalmi különbség nélkül kell munkálkodnia Kő-szeg érdekében" — mondotta vitéz Nagy Miklós polgármester az ujjáalakult városi képviselőtestület

első üözgyülésén Megalakultak az egyes bizottságok

A város képviselőtestülete csütör tökön délután tartotta ebben az év^en eiső közgyűlését, amelyen a városatyák nagy számban jelentek meg

V i t é z N a g y Miklosjdr. polgár mester a nr.pirend eidt' m-gemlékezett a plébános beiktatási ünrupségéről és megemlítette, hogy a m e r i k a i o l a j k u t a t ó é r d e k e l t s é g mérnökei a napokban olaj után kutattak a város északkeleti részén A mérnökök nem adtak az eredményről végleges választ, de megígérték, hogy nemsokára vissza jönnek, amit ebben a fontos üuyben jó jelnek lehet venni.

A n a p i r e n d

tárgyalására került ezután sor. A köz gyűlés tudomásul vette a város uj parlamentjének szabályszerű megala kulását.

A képviselőtestületnek v i r i I i s j o g o n r e n d e s t a g j a i a követ kezők: herceg Eszterházy Pál dr megbízottja Szabó Károly, id. szent-györgvi Czeke Gusztáv, vitéz Szabid vary Ferenc, Scháffer Gusztáv, özv dr. Kováts lstvánné megbízottja Cser kuli Károly, Dreiszker Ferenc dr., L -ngyel Gyula, Küttel Dezső, S'ovjak Béla, S:ur Lajos dr.. Sch affér Ferenc dr., Stipkovils István, Beyer J mos dr , Eisner Kamill. Varca Bálint, ifj. Róth Jenő, id. Müller Ferenc, id. Eiinet Gusztáv, Linzer Mihály, Gotthárd Dezső, Adler Simon, Fried Gyula, Pákh Albert dr., özv. Pollák Sán dorné megbízottja Jambrits Lajos. Dorner Ferenc, ifj. Róth Sándor. Márczi Gyula megbízottja Arkauer Mihály, Szlavik József, Sümegi János Nussbaum Ferenc. P ó t t a g j a i : özv Móhr Vilmosné, özv. Kiss Gyuláné Jambrits Lajos, Erhardt József, Janky Béla, Riedl Zoltán dr., Biriiz István Kirchknopf Mihály, Franki Ferenc, Waldmeyer Károly, Bass Rezső, S.y-bold Gusztáv, Szentmiklóssy Jenő dr., Borhy János.

V á l a s z t o t t j o g o n r e n d e s t a g j a i : Klelninger József, Kincs István, Jaross István, Hani Lajos, Németh Imre, Waldmeyer Károly, Nagy Gyula, Kalcher György, Wáchter Gyula, Dömötör Gyula, vitéz Láng József, ifj. Müller Ferenc, Hammei János, Deutsch Pál, Scheck Alajos, Prisznyák János, Weisz Vilmos, Kertai János, Ederits Lajos, Kőszegi József Takáts Sándor, Witzmann József Stiebecker Antal, Sulyok Ferenc, if| szentgyörgyi C ' fke Gusztáv, Sáehv István, Abérí István, Tomp ck Antal

Steininger Gábor, Bedy József. P ó t t a g o k : vitéz Vidor Ágoston, Tihamér Gusztáv, Király István dr., Rónai Frigyes, Marton Géza, Wagner István, Zolter Ferenc, Loibersbeck Gusztáv, Sámson Emil, Dévényi József, Simon Józstf, Píenner Pál, Bodó Ferenc, Schumeth István, Schwahofer János.

V i t é z N a g y Miklós dr. polgár-mester emelkedett hangú beszédben üdvözölte az ujjáalakult képviselőtes tületet. Foglalkozott a polgári öntu dattal. Rámutatott arra, hogy a kép viselőteslület tagjainak politikai, vallás és társadalmi különbség nélkül kel munkálkodniok a város érdekében közös munka és a kölcsönös megértés bizloszáloga Kőszeg jövőjének. Amikor a közgyűlésre jölt, látta, hogy az egyik képviselőtestületi tag a templom ból jön ki; az ilyen lelkületű város atyákra, akik a szó szoros értelmében atyjai a városnak, nyugodtan rá lehet bizni egy város sorsát.

K ő s z e g i József a polgármester szavaihoz kapcsolódva rámutatott arra, hogv eredmé tyes munkát csak egész séges közszellem irányithat. A város e/en első testületebői keil kiáradnia a közéletet átható közszellemnek, mely lelkiismeretes kötelességtudással és kellő gondossággal ápolja a közügye-ket, az intézményeket, egyesületeket, hogy céljaiknak megfeleljenek és ; város boldogulását előmozdítsák. (Al talános helyeslés)

Ezután a bizottságok megalakitá sára kerüli a sor. A képviselőtestület a következőképpen alakította meg a bizottságokat.

A k ö z i g a z g a t á s i b i z o t t s á g rendes tagjai lettek: id szent cyörgyi Czeke Gusztáv, Dömötör Gyuía, Eitner Gusztáv. Jambrits Lajos, Kincs Isiván, Kőszegi József, dr. Stur Lajos, Waldmeyer Károly, póttagjai: Gotthárd Dezső, ifj. Müller Ferenc, Nagy Gyula Stipkovils István.

A j o g ü g y i b i z o t t s á g rendes tagjai: id. szentgyörgyi Czeke Gusztáv, Jambrits Lajos. Kincs István, Kőszegi József, Németh Imre, Stur Lajos dr. Waldmeyer Károly, Weisz Vilmos, póttagjai: Golthard Dezső, Jaross István, Kertai János, Nagy Gyula.

A p é n z ü g y i és g a z d á l -k o d ó b i z o t t s á g rendes tagjai: B yer János dr., ifj. szentgyörgyi Czeke Gusztáv, Németh Imre, ifj. Róth Sándor, Dömötör Gyula, Eitner Gusz-tW, Gotthárd Dezső, Kincs Isiván, K ísze^i József, ifj Müller Ferenc, Su yok Ferenc, S'ur L>jos d-., vitéz

Szabidvary Ferenc, Szabó Kátoly, Varga B i ini, Waldmeyer Károly, pót-agjai: Kertai J inos, Sághy ls v ín Stipkovils István, Wáchter Gyula.

A s z á m v i z s g á l ó b i z o t t s ág rendes tagjai: Arkauer Mihály, ifj Czeke Gjsztáv, Dimötör Gyula, id. Eitner Gusztáv, Kőszegi József, Sulyok Ferenc, Varga Balint, Wáchter Gyula, póttagjai: Jaross Isivan, ifj. Róth Sándor, Sümegi János, Scháífer G.

A m e z ő g a z d a s á g i b i z o t t s á g rer.des tagjai: Abéit István, Eitner Gusztáv, vitéz L ing József, Prisznyák János, Sulyok Ferenc, Stur Lajos dr., Szabó Károly, Tompeck Antal, póttagjai: Bedy József, Süp kovits István, Sch.-ck A'ajos, Witz mann József.

Az e r d e i b i z o t t s á g rendes tagjai: ifj. Czeke Gusztáv, td. Eitr.ei Gusztáv, id. Müller Ferenc, Sulyok Ferenc, Stipkovils István, Stiebecker Antal, Varga Bálint, Wáchter Gyula póltagjai : Abért István, Dorner Fetenc Sághy István, Szovják Béla.

A v i l l a m o s b i z o t t s á g rendes tagjai: ifj. Czeke Gusztáv, Kőszegi József, Dömötör Gyula, Eitner Gusztáv Gotthárd Dezső, ifj. Müller Fetenc Slipkoviis István, Wáchter Gyula pót tagjai: Dorner Ferenc, Hammer János ifj. Róth Sándor, Sulyok Ferenc.

A k e g y ú r i b i z o 11 s á g rendes tagjai: Dömötör Gyula, Eitiiei Gusz-táv, Jambrits Lajos, Jaross István, Kő szegi József, id. Müller Ferenc, Né meth Imre, Waldmeyer Károly, pót-tagjai : Dornei Ferenc, Stipkovils Is! ván, Sulyok Ferenc, Varga Bálint.

A k ö z m ű v e l ő d é s i b i z o t t s á g rendes tagjai: Kincs István, Ker tai János, Kőszegi József, Lengyel Gyu a, Nagy Gyula, Németh Imre, Steininger Gábor, Weisz Vilmos, pót-tagok : ifj. Czeke Gusztáv, ifj. Müllei Fetenc, Sümegi János, Slipkovilslstván

Az e g é s z s é g ü g y i b i z o t t s á g rendes tagjai: B yer János dr, Dreiszker Ferenc dr, Kertai János, Küttel Dezső, Nagy Gyula, Pákh Al bert dr, Steininger Gábor, Sch áffei Ferenc dr. póttagjai: Cserkuli Károly, Lengyel Gyula, ifj. Róth Jenő, Sümegi János.

Az i d e g e n f o g a l m i b i z o t t s á g rendes tagjai: ifj. Czeke Gusz láv, Jambrits Lajos, Kőszegi József, fj. Müller Ferenc, ifj. Róíh Jenő, ifj ?óth Sándor, Stur Lajos dr, vitéz Sza ?adváry Ferenc, póttagjai; Arkauer Mihály, Jaross István, Kertai János, Wáchter Gyula

Az é p i t ő b i z o t t s á g rendes agjai: ifj. Czeke Gusztáv, Cserkuli <ároly, Jaross István, Kőszegi József, ifj. Miiller Ferenc, ifj. Róth Sándor, Slipkoviis István, Wáchter Gyula, pót agjai: Arkauer Mihály, Hammer Já

nos, Kalcher György, Sulyok Ferenc.

A n é p j ó l é t i b i z o t t s á g ren des tagjai: Beyer János dr, Dömötör Gyula, Dreiszker Ferenc dr, Kincs stván, Németh Imre, S'ur Lajos dr,

Schiaffer Ferenc dr, Weisz Vilmos, )óttagjal: ifj Czeke Gusztáv, Cser kuli Károly Ederits L í jos Kertai J *no

A n y u g d i j v á l a s z t m á n y rendes tagjai: Dömötör Gyula, Dreisz-ker Ferenc dr, Eitner Gusztáv, Jaross István, Kertai János, Küttel Dezső, Kőszegi József, Scháffer Gusztáv, pól-tagjai: Beyer János dr, Deutsch Pál, Dorner Ferenc, Sulyok Ferenc.

Az i g a z o l ó v á l a s z t m á n y rendes tagjai: id. Czeke Gusztáv, Waldmeyer Károly.

A k i j e l ö l ő v á l a s z t m á n y választolt tagjai: Dömötör Gyula és Eitner Gusztáv.

D ö m ö t ö r Gyula a megválasz-tott bizottsági tagokat arra kérle hogy a bizottsági üléseken minden alka-lommal jelenjenek meg, mert a bi-zottsági tagság nemcsak elismerest, de fokozottabb kötelességteljesitest is jeleni.

Az újonnan megválasztott városi lisziviselök illetményeinek megállapí-tása során a képviselőtestület Szmo-tyán László tanácsnok illetményeit a VII. fizetési osztály 3. fokozatában, — Solymoss Ottmár vili ínytelepi mérnök illetményeit a VIII. fizetési osztály 3. fokozatában, (nyugdíjévéihez beszá-mította a Ganz-cégnél töltölt 6 évből 3 évet) Fogarasi Ilona villanytelelepi irnok illetményeit a X. fizetési osztály 2. fokozatában (a Ganz-cégnél töltött 14 évből beszámítva 7 év), Vidos Vil-mos és Solymár Ferenc városi irrok, valamint Boda Jenő városgazda illet-ményeit a XI. fizetési osztály 3. fo-kozatában állapította meg. Szerdahelyi Ödön nyug. jegyzőnek, aki 1922-től ezév elejéig mint helyettes adóügyi számvevő szolgálta napidíjas minő-ségben a várost, a közgyűlés havi 80 pengő kegydijat szavazott meg.

A közgyűlés tudomásul vette, hogy özv. Herlicska Józsefné nyugdiját és Németh Józsefné kegydiját elhalálo-zásukkal beszüntették.

V i t é z N a g y Miklós dr. polgár-mester bejelentette, hogy a város védettségének megszüntetésével éven-ként kérni kell a pénzintézetektől

náluk fennálló kölcsönök folyósítá-sát. A közgyűlés tudomásul velte, hogy a Vasmegyei Mezőgazdasági Takarékpénztárnál 313 ezer. a Kőszegé Takarékpénztárnál 190 ezer, a Szom-bathelyi Takarékpénztárnál 4 > ezer,

Kőszegi Hitelszövetkezetnél pedig 52 ezer pengő függő kölesöne van, amelyet a pénzintézetek továbbra is folyósítanak.

D ö m ö t ö r Gyula arra kérte a polgármestert, hogy a képviselőtestület előtt utasítsa vissza azokat a rossz-indulatú hiresztelésekel, amelyek sze-rint a városnak a védettség meg-szűnése következtében még ebben az évben vissza kellene fizetni 3 folyó kölcsönöket.

K ő s z e g i József elismeréssel szólt a pénzintézetek megértéséről, amikor annak idején maguk is nehéz lelyzetben segilettek a város súlyos anyagi helyzetén. Kérte a polgármes-ert, hogy foglalkozzék azzal a gon-

dolattal, hogy a pénzintézeteknél fenn-álló fflggő kölcsönt hosszúlejáratú kölcsönre lehessen átváltoztatni.

fcgyes szam ára 12 fillér.

Page 2: Kőszeg és Vidéke - koszeg-konyvtar.hukoszeg-konyvtar.hu/sites/default/files/1938-01-23.pdftagjai: Beye Jánor drs Deutsc, Pálh, Dorner Ferenc Sulyo, Ferenck . Az igazol választmánó

; • -V m

ifííiJH'i zgiUfn

2 Kőszee és Videke 1938. január 23.

J a m b r i t s Lajos f lszóhlá?áb r szinten azt hannozi <i»a, hogy d • a hosszúlejáratú kö csön megszeiz. sevel foglalkozni.

V l t é t Nagy Mlklói dr polg i mester kijei ntette. h igy soha -u sem volt arról, ho y a függő kö!c <"> nőket most vissza kellene fizeti.i. A hosszúlejáratú kölcsön megszerzésévi állandóm foglalkozik, bár egyelőre, tekintve, hogy a varos gazda adós és igy a 7 ill. 7 es lel százalek helyett csak 5 százalék kamatot fizet, a kér déssel még várni lehet.

A képviselőtestület ezután n<lv-szavazással (37 i;en, G nem, 2 tar óz kodott) elhatározta, hogy a kCszcgi állatállomány feljavítása érdekébe 24U<» pengőert beszerez egv e I « ő o s z t á l y ú s v á j c i s i m m e n t h a I i b i k á t . A vetelárból 700 pengőt a/ állam és a megye megteiit. ezer pen gőert lehet értékesíteni a város jelen legi bikáját, a fennmarad*. 700 pen^ő ugy teremtik elő, hogy a bikát igénybl vevő gazdak 5 pengő p uszt ftzetnekt

A t e m e t k e z é s i v á l l a l k o z ó i ip . i r gyakorlására vonptkozo uj si» b t >lendülettel kapcsol .tban, am l\ szerint a várcsnak, ha a', rja j' gá bin all a leiRetkNéii iráilallroidl zá számát nvg;t 1 'p ani, :t képvh .ó t. stii'el u.'v hrt rozo't, hogy egyel i-

s( izza po gírmest rt: kisérje fuy e e mel a töb' i városok ezirányu tn

tézl.ed 'sell. A keitskidelmi és ip ir kamara, valamint a kőszegi ipart lűlet javaslati az, h gy a kőszegi t e m e t k e z é s i v á l l a l k o z ó i s z á m á t k e t t ő b e n á l l a p í t s á l .

• f i e a

A képviselőtestület végül Stabc J inos karnagyot 40 pens'ó e!l?néher fe vette a vatos kötelékébe és a köz i;a'gitási lirós^g döntése alapjár <ÍTond'». houy a kiskoiu Kilesi Gyula. József Fer r.c, István és Rozá'i kőszegi Illetőségűek. Netter Paula oecsi lakós kőszegi illetőségét eluta sitották

A közgyűlés 5 óra tájban ér

vejze».

U T R M f l G Y R R F E L T R M f l D R S F E L É N é m e t h Imre e l ő a d á s a H a K ó n

Nagyszámú közönség jelenlétében rendkívül magas nivóju, lelkiismeretes széleskörű és nagy tudásra valló elő adást tartott Nemeth Imre országgyű-lési képviselő Makón. Minden feles-leges illúziót kerülve, messze a napi politika felett maradva olyan igazsa gokat mondott költőien szép nyelvű értekezésében, amit a közönség fellü nően meleg és hosszú ünntpléssel köszönt meg.

A kisebbségi sorsban elő magyar-ság lelki világának átalakulása cimen rámutatott arra, hogy a mai magyar életnek nincsen fontosabb kérdése, mint az: hogyan építsük ki újra el szakított vereinkkel a lelki és kulturális kapcsolatokat Am.agyar közvélemény ben nagy tájékozatlanság uralkodik <• kisebbségi magyarság lelkivilágának átalakulása tekintetében. Németh l-ntt felhivta a figyelmet azokra a jelensé gekre, amelyek a kisebbségi magyatsái lelkivilágát az anyaországétól külön bözőve t-szik, de amelyek minden kistbbsé»>i magyarság eletét közöst r je'lemzik. bármely utódállamhoz tar tozzanak is jelenleg.

Tiianon után pinik veit erői ? kisebbségi magyar.-a^on. vezetőrétegi mentkült az anyaországba. Egy dara-big panaszkodik, emlékiratot szer kesztettek. Azután rájöttek, hogy mindez nem hasznai semmit. A valc élet talaján állva fel kell haszná niok mind n lehetőséget a szervezktd sre an elyet mkik a kisebbsegi sors tizto s í t Megindult tehát a szervezkedem

. irodalmi, társadalmi és gazdas gi téren. Erdélyben az irodalom kap >i» olyan lendületet, hogy az erdélyi iróU külön Erdélyi le kékről beszélnek. D társadalmi es gazdasági téun is n volt a felUndüles A makyar nenmi hez való tartozás leit a legfontos^bl és tz az egyetlen nagy érzés fogt. egységbe a kistbbségi magyarságot Leomlott a válaszfal az ur és a paraszt a munkaadó és munkás között, az uj nemzedék tagjai pedig még a politikai különbségeket is félretették és a marosvásárhelyi találkozón id-áli-nemzeti egységbe forrt a szociálist i, a konzervatív politikussal. Szövetke zeteket, tarfolyarrokat szervezttk, ; társadalmi önsegély és szervezkedem csodákat müveit náluk, könyvtárak ti létesítettek és amikor Németh lmr« egy találkozás alkalmaval kérdési intézett ennek a csodálatos megújho-dásnak szellemi vezetőihez, egyértel-müleg azt válaszolták: „Érdeklőditek utánunk, de ne avatkozzatok do'ga

inkba, teremtseuk rendet a magatok szénája körül, mi egy szociális beren d zkedésü demokratikus Magyaror szágra akarunk büszkék lenni.

összehasonlítván löviden az anya-ország faladatait a kisebbségi magyar ság tennivalóival, Németh Imre azzal fejezte be előadását, hogy tőlünk a fücgetlen anyaországtól, a magyai lövendő többet követel. Követeli a szociális ellentétek lebontását, a tár sadalmi önsegély megszervezését és az ideális, testvéri demokrácia meg valósítását. A kálváriát, amit a kisebb ségi magyarok végigjártak, nekünk is végig kell járnunk, mert csak ez.az ut vezet a magyar feltámadáshoz.

Az előadás után bankettet ren deztek Németh Imre országgyüks1

képviselő liszteletere, amelyen mtg jelentek: Ring Béla alispán, Görgey István országgyűlési képviselő, Ga lambos Emil felsőházi tag, Rideczky K iroly penzCgvigazgató. Nikolstk\ polgármester, a vármegyeháza és a városháza egész tisztikara, a gazdi <örŐk és az ifjúsági bajtá'si egyesü

letek tagjai igen nagy számban.

Németh I nre országgyűlési kep vis lőnek egyébként előadások lekirt-eién-n a szó szoros értelmében vevi

zsúfolt programmja van: nem régen neghivást kapott Szegedre, mosi oedi«4 Kecskemétre. Németh Imre fogja bevezetni a Székesfővárosi Nép rűvelési bizottság által a Nemzeti Színhez centennáriuma alkalmábó erdezt nd^ szab; degyetemi előadas

s rozalot is.

ö l készegi középiskolás kapott Horthy ösztöndijat. Kultuszminisz^. MOSI osz'otta szél az ország közép skolai tanulói előtt a Horthy ösztöndíj ilap idei 200 prngös ösztöndijait KVszegi középiskolások közül követ-kezők részesültek az ösztöndíjban: J ^ó Érdre kős-e^i bencésgi nnáz.umi VII. osztályú tanu'ó valamint Tóth Isiván, Molnár Lajos és Kiss Ferenc aiiami tanítóképző intézed és Ger^yt Ttréz k?lolikus tanilónőképző intézeti növendékek. Az ország középiskolásai között összesen 600 ilyen ösztöndíjat tűztek ki. Ebből 400 esett közép es fe'sfl fokú iskolákra 200 pedig az első év másod évfolyamú egyetemi hallgatókra. Az ösztöndijat nyert kö zepiskolások 85 százaléka szinjele* lanuló.

f] braziiiai magyarokról beszél Szentraiklósy Andor, a rió de janeirói n agya r ügyvivő,

aki Keszegen tölti szabadeagat

születésű... Tobb magyar igazán elő-ó pozíciót tölt be Brazíliában. A

i es tiutintani k gyóintezet vezetője K obinszky prof.-sszor, Vodiáner Béla a s .o p tolói állami ménestelep igaz-gatója. Kuzn.L Pál az egyik legismer tebb delamerikai tepílőgép^yár mér-nöké, magyarok...

— Mit tud Magyarországról a braziiiai nép ?

— Végered nényben: semmit, vagy nagyon keveset. Európáról is, mint holmi öreg I ontinensról emlékeznek meg Lfginkább a franciákat ismerik, i brazil ku'tura is francia eredetű... B ir — majd elfelejtettem — ujabban t nep is ind valamit Magyarországról, eyalább ts a magyar népviseletről. Néhány Eggert Márta film ugyanis annyira megkedveltette a brazíliaiakkal t magyaros népviseletet, hogy több helyen utánoztak. Tavaly farsangkor pedig legnagyobb sikere a magyaros notivumu ruháknak volt...

— Gondolnak a kinlélő magyarok az óhazára ?

— Igen és nagyon sokszor. Az idén megható megnyilvánulását láttam ennek. A magyar marha-kivitel fellen-dítése érdekében tenyészállatvásárt rendeztünk S30 Paoloban. Könnyekig megható látvány volt, mikor a magyar földmivesek becézgették a nagyszarvu szilajökröket. Simogatták, cirógatták és elbeszélgetlek az állatokkal: Mi uiság odahaza, mit csinálnak Erdély-országban...

— Az óhazával való kapcsolat külsőségekben is meglátszik: Brazília kellős közepén hamisítatlan alföldi fi!u varja a Braziliát járó magyarokat. A jellegzetes alföldi házakat, fakeríté-seket, ducos kapukat, templomot, mindent hűen odaulánzott a honszeretet csak az akácfák hiányoznak, heyettük banánfák. pálmafák integetnek...

Bucsuzunk. A tanácsos ur az ajtóig kisér.

Kint a téli napsugár birkózik a felh'fos* lányokkal.

Szentmiklósy Andor megjegyzi: — Brazíliában most forró nyár

van . . . (v. s)

Sportruh ;s kedv sen mosolygó iala ember ül velii rk szemben a kő-

Sí..Ki Szentmiklósy villa elegánsan trendezett fo .adoszo náj-.b tn : S't n:-tiiklósy Andor m. ur. kö^elsé^i ta-nácsos a rio d jneirói magyar ügyvivő, aki szabadságának egy részéi Itt t '1 i Kőszénén tdesipjánál. Szent-niklósy J no dr. r,yu<j. fokonzui villá iában.. Hs leheti, mindig ellátogat Keszegre, mert leszámítva, hogy it laKnak szü'.ei, ide vonzzák a diákom ékek i-: a bencésgimnázium tanú ója o t ..

Az igazi vüágfi könnyed hangi ár beszél.

— M igyar szempontból talán az t legérdekesebb, ho^y Braziliában 1U( >7er magyar él. A hatalmas fö'd erü ; ;en kis magyar sziget. A kint elő r agyarok 75 százaléka föld nivelessel f )hlalkozik, a többi, k gyárimunkások, isztviselők és főként kereskedők, kik

leginkább Rióban es Sao Paolóban .aKnak. A magyar kereskedők közéi néhány igen tekintélyes vagyonnal rendelkezik, a fővárosban több elő kelő ékszerüzletnek magyar a tulaj donosa.

— A braziiiai magyarok nagyon összetartanak. 30 magyar egyesület működik: mindegyik súlyt helyez a nagyar összetartás gondolatának ki mélyítésére. Eleven vallási élet folyik A katolikus hivek gondozását 3 ben céspap látja el. 14 magyar iskola szol gálja a magyar nevelést. Le kell szö geznem, hogy az ottani magyarság sokat áldoz anyagiakban is a magyar mellem ébrentartasára.

— Sajtója természetesen szinten van a brazíliai magyarságnak. Legha almasabb magyar lapok : a Déla ne rikai Magyar Hitlap és a Délamerikai VVigyar Újság.

— A sportágak közül különösen i fu'ballta helye/nek súlyt: a braziiiai nagyar tutballszövelséiz keretében 6 na.yar futballcsapat működik.

A nemiégen iezajlo't braziiiai politikai változásokkal kapcsolatbar negkérdezzük : mi yen kapcsolatbein áll az ottani magyarság a braziiiai politikai eszmékkel.

Azonnal jön a válasz: — A braziiiai magyarok nen

poliiizálnak, de természetesen szimpa ikus előttük a most uralmon léve politikai irányzat, amely végeredmény-ben: nem a szó szoros ertelmébet vett nemzeti szocializmus, hanem lel esen brazil atmoszférából szü'e eti de mindenesetre rokonságban van a olasz fascizmussal... Vargas elnököt aki határozott, kemény egyéniség, kü önösen szerelik a magyarok. Az elnök ismeri Magyarország revíziós törekvé »eit és igazságosnak tartja.

Brazília és Magyarország keres <edelmi kapcsolaitól érdeklődünk.

— A kereskedelmi kapcsolatok a Két ország közölt, a nagy távolság ellenére, erősen ki vannak mélyiive <ii önösen az export koreskeúele.! nyújt ujabban siéles lehetőségeket h magyar keresked"knek : szabad fontok ellenében bármely mennyiségben tx portálhatnak.

A kint élő magyarokra terelődik ujta a szó: van e ismerős?

— Egészen biztosan lesz — mo <olyog finoman Szentmiklósi tanácsos — mert a brazil magyar katolikusok elki gondozását végző három magyai bencés közül az egyik nem más, mint

Horváth Anselm tanár, aki a kő-

szegi gimnáziumban is tanított...

Horváth Anselm egyébként csepregi

Kőszeg 1937-es esztendeje

az események tüKréb^n Kőszeg elmúlt esztendejének gyors-

ít nyképei — legalábbis ujságirómódra stílszerűen — a legkönnyebben ugy kés'iiheijük el, hi az évet az esemé-nyek tükielnn vizsgáljuk.. . I ne :

J inuuban ez lörleni: N igyaranyu NEP gyűlés, Németh Imié orszá.gyü lési képviselő a nyugalomba vonult Koz ma Miklós belügyminiszterről t ondolt nagy beszédet. — Linder Jmos debreceni apostoli kormányzó előadást larlott a gimnázium kultur-estjén. — MANSz bál. — Elkészült a horvátzsidányi útszakasz. — Gyöngyös Endre dr. főjegyzőt a Concordia elnökéve választolták. — A Revíziós Liga kőszegi osztálya nagygvülést tartott, amelyen a központ kiküldöttei is megj lontek.

F e b r u á r b a n : vitéz Szabadváry Ferenc akciót indított a város képvi-selőtestülete előtt az építési mozgalom megindítása érdekében. — A tűzoltók álarcosbálja. — 200 utassal megérke-zett az első sivonat. — Amegyegyülés elfogadta vitéz Szabadváry Ferencnek a színészet támogatása érdekében tett indítványát. — Halla Aurél dr. Kőszegre

Page 3: Kőszeg és Vidéke - koszeg-konyvtar.hukoszeg-konyvtar.hu/sites/default/files/1938-01-23.pdftagjai: Beye Jánor drs Deutsc, Pálh, Dorner Ferenc Sulyo, Ferenck . Az igazol választmánó

1938 január 23. Kőszeg és Vidéke

látogatott és itt tanulmányozta a város idegenforgalmi lehetőségeit. — A KSE 2ö éves lubileumát ünnepelte.

M á i c i u s b a n : Idegenforgalmi titekezleten Gyöngyös Endre dr. b e m u t a l t a szeleskörü terveit a Kodály hangveiseny megrendezesére vonatko-zó ig. — Célszerűen megrí formáltat, a vasári rendet. — Halmay Gusztáv reid^ifölanácsos meghall. — A kő-szegi rendőrség körözéséie elfogták ?. vidéki városuk szélhámosnőjet. — Németh Imre országgyűlési képviselő a Budapesien élő vasmegyeiek kört elnönévé választotta. — Kazacsay Ti or a zeneiskolák f ő f e l ü g y e l ő j e Kfszegre látogatott

M á j u s b a n : Óiiási siker jegye ben zajlott le a Kodály-hangverseny.

J u n i u s b a n : Megalakult a MÓVE és t Nemzeti Munkaközpont k ő s z e g s z e r v e z e t e . — Bauer Ödön káplár rr.ighalt. — Eckhardt 'libor előad 1 i tar;ott a Dunamedence problémájáró

— A kőszegi teniszezők ;ikereser szerepeltek a kerületi bajnokságokban

— A Levente Egyesület na; yarányu lev^ntenapot tartott.

J u l i u s b a n : A megyegyü'.é.-visszaáilitotta az irottkői járact. — Vitéz Nagy Miklós dr. polgár mester a váios közgyűlése előtt visszaulasitolla a fahiánnyal kapcsolatos alaptalan vádakat. — Megalakult a Kőszeg és Vidéke Ipartestület. — Náhrer Muyás felügyelő igazgató, a hitközség világi

elnöke elhunyt. — A bencés templom-an XV. századból való értéket fres

kókra akadtak. — Nagy fe hőszakad is KÖvetkeziében árvizveszedelem fenye-getle a várost.

A u g u s z t u s b a n : A Czeke gyárt munkásság sztrájkba lépeti. — A költ ségvetést lárgyaló városi közgyüléser utéz Szabadvary Ferenc részleteser. rávilágitolt a varos problémáira.

O k t ó b e r b e n : Felavatiák hörmannforrási menedékházat. — Halló Auiél dr. államtiikar vtez S;abadváry vendegeként Kőszegre lálogatoit. — Az összetartás jegyébtn zajlott le ; részleges városi kepviselőtestü'eti vá a^ztás.

N o v e m b e r b e n : viléz Szabad váry Ferenc visszavonult a közélettő — A Sirucc szálloda mtgsziinésével \ szálloda-kérdés foglalkoztatta n város vezető köreit. — Kincs Isiván apát p ébános prelátus nyugalomba vonult

Stampí János hegyőr lelőtte a i7 eves R 'gas is Istvánt, aki behatolt egy Kerti há^ba.

D e c etn b e r be n: A város képvi se.őtestüiete Székely László dr. rába kovácsi plébánosnak adta a plébánosi megbízólevelet. — Nagyszabasu tüzol-tógyakoriat zajlott le. — Kincs Isivár 70. szüitlésrtí.pját ünnepelte. — S'ampf hegyőrt felmentettte a törvényszék. — A városházán nagyobbarányu tisztújí-tást ejtettek meg. Tanácsnoknak Szmolyán Lászlót választották meg.

A rendőrség ügyforgalma évről-évre emelkedik A bűnesetek 70 száza l éká t kiderí tették a mult évben

kihágási ügyben Ítélkezett a rendőr büntetőfciió. A köziekedesi kihágások egy részét a kerékpárok bejelentéséve kapcsolatos intézkedések megszegést okozta. A kerékpárigazolvánvt mindig es minden alkalommal magával keli vinnie a kerekpárosnak még abban az esetben is, ha kölcsönkérik a kcrékpáit.

A közbiztonsági állapot az 1936 os szter.dőhöz viszonyítva javulást rr.uial,

tmennyiben 1(J36 ban 226 bűncselek nényt, a mult tsztendiben pedig 162 bűncselekményt köveitek el. Embeiel? Ileri bűntett volt 10, 'opas 88(115) iKkasz ias 11, c^aias 15 Hazkulatas'

34 esetben vegeziek. A nyomozás "agyon jó eredményi muta: a bunc eiek 70 százalékára fényt d ritcil : ős hi j rendőrség.

T ih l t tárgy 907 darab került ; undCrségre, 1936 ban lo6 Ezek a / á r o k arra mutatn ik, hogy a kőszeg

közönség a mu't esztendőben sokká

Nor.d nlanabb volt. A talált tárgyak K ö z ö l i több értékes holmi is akad: nagyobb ös zegü készpénz, pénztárcák lói boák, ruhanemüek.

B deset 78 történt az elmúlt évben,

1936 ban 59.

A rendőtseg fogdíjában az elmu!

esendőben 167 személy 268 napoi

•ötlött. 1936 ban több volt a fo.d

vendé;e: 175 személyt 285 napik,

i ittak vendégül.

A kőszegi rendőrség ügyforgalma évről évre emelkedik. 1935-ben 11447, 1936 ban 12522, a mult esztendőben ped g 15195 volt az iktatott ügydaia bok száma.

Útlevelet 294 et(1936 ban 204 el) határszéli utiigazolványt u268 at (53j2) adott ki a rendőrség.

A határszéli forgalmat a következő statisztika mutatja: Kőszegen a nul l évben összesen 62804 (1936-ban 658?4) idegen lépett át a haláron. Bejön 62661 (04464). Nyaralók 807 eseiben ken.k határátlépési igazolvát yt, a t<li spor-tolók pedig 12 eseiben. A n u t evneii kiadtak meg 28 (33) cseledkö yve-257 (181) erkölcsi bizonyítványt, 16 (30) fegyverlariási engedélyt.

A bejelentő hív ital ű^yfoigalm ;< null evtvn a következő voll: •»»jelen-teire majját 15.7 (1438) küiföldi i i lentetie "rnagat i403 (1405). B lw> ei bejelentés 6087 (59l6>, kijelentes 66J6 (5710) történt.

Kihágási eljárás 1937 ben 453 (8.-5) esetben indult meg. Ezek k ö ü közlekedési kihágás 195 (164i voll Az erdii kihágások száma 87. Az erdei kihágások egészen 1935 augus/.iu tig a városi kihágási biró elé tar:o tak az uj erdőtörvény azonb.- n attól ke>dv< a rtrdőri büntetőbiró ele uiasiioti < kihágási ügyeket. 193 > ugusz>u>>á o

1937 év elejéig össresen 114 eidei

I neodendrint permetezéséhez j |ŐLSZnál}linR

Gyümölcsfák

téli

Gyári áron beszerezhető.

s á g h e g y i Gellért füszerkereskedö, Kőszeg Klrály-ut 6.

12 fi l lér nem nagy összeg Ennyibe kerül egy Aspirin tabletta és sokszor már ennyi is eleg, hogy fej-fájásától megszabaduljon, vagy meg hülésnél nagyobb bajnak elejét vegye. Doboz 20 tablettával csak 1. 0 P Aspirincsak a „Bayer' -kereszttel valódi

Vá rha t ó i d ő j á r á s a következő

24 ó r á r a : Mérsékelt északnyugati,

északi szél, változó felhőzet, lulnyo

nóan botus, reggel köd, helyenkint

eső, a hegyeken havaseső. A hőmér

séklet alig változik.

E g y e m b e r ö l t ő bizonysaga all az A^pirin-tablettak |ohirneve mogott. A..

Aspirin 4 0 ev alatt bizonyságot szolgal'atott az egész

vila j előtt arról is. hogy tökéletesén artalmatlan. Mog

al landó hasznalat mellett,evek multán sem hat károsán

a szervezetre, amellett, hogy gyógyít s fajdalmat enyhít.

A S P I R I N T A B L E T T Á K

1/5 u. QC uj

<

O Q

Z 3

o 3

í . ÜGYELJÜNK MINŐIG A 6AYER KERESZTRE1 DE UGYEUUNK MINDIo A BAYER KERESZTRE I Q

H Í R E K Dicséretet kapott a rendőrség

három tagja . A vidéki főkapitány Vast^gh Zollan dr. rendőrkapitánynak. \ kőszegi kapitánysa^ vezet j é n e K elő terjesztésére dicséretben részesítette a

íszegi itndőrség három tagját: F a r Kas Pál tendőrkapitanyt, S z e k e n d y Sándor és D a l l o s Ernő delekiiveke az emlekezetes Stampf ügyben, a nyomozás során végzett céltudatosan körültekintő és eredmenyes ímunká jukért.

Helyreigazí tás . Dr. Székely László plébánost a Stefánia Szövetség neve ben nem Gremen Ilona, hanem dr. v. Nagy Miklósne. a Szövetség elnöke udvözölte — Grémen Ilona tanárnő a MANSz és az Obláták neveben kereste fel üdvözlő szavaival városunk u| plébánosát.

A MANSz kőszegi csoportja lanuár 24 én hétfőn delulán 5 órakor a gimnázium disztermeben tartja év; rendes közgyűlései. A tagok és érdek lődők szives megieleneset szeretette téti a vezetőség.

Halálozás.

Szirr patikus fiatal diak élete ért aiilelen veget az elmúlt heten a szom halhelyi kórházban. Budakeszi W: Cres L ijjb IV. o z'alyos kereskedelmi n kólái tanuló hunyt el I ra jkus hiüelen seggel. Az alii^ 20 éves di ,k nemre'.en rősen meghűlt, agy háilyagyullad ^i

K ipoit. A veszelyes betegség rövid 1 i el li forgása a a i haialat okozta. Bud ikeszi W; örös E'emer ry. altzr d : — fiát gyászolj i iz elhunytban — s családja iránt v irosszerte npgy részv íyivánult meg.

A család Kőszegre hozatta a liala diák földi maradványait. Szeidán del j ' án helyezték örök nyu^a'omia igen nagy részvet mellett Temetésen Böhm Károly dr. kereskedelmi iskolai lanár vezeiésével a szombaih *lyí felsőkeres. kedelmi iskola ifjúsága is kiildötlségge' Képviseltette magát. Az evangelikus Diákszövetség, amelynek j regebben tagja volt, lesiüleiileg vett részi vég tisziességen. Diáktársai búcsúbeszéddé-váltak el korán elhunyt latsuktól. A temetési szertartást Weisz Vilmos ev leikész végezte.

Nu y József kőszegszerdahelyi körjegyző édesanyja, özv. Nusy Anialnt sz. Östör Teréz pénteken meghalt 84 éves korában. Temetése ma d. u. 4 órakor lesz Szerdrbelyen

Kiss István nyomdász, Kiss Ania' szombathelyi cipészmester fia, a kő szegi szanatóriumban, életének 22 éveben csütörtökön este meghalt Temetése vasárnap délután lesz Szo n bathelyen. Szülei és nyolc testvére gyászolják.

Győrben hunyt el szerdán délelőtt i „Fehérhajó" szállodása és vendég őse, Németh Ferenc, életének 67.

evében. Temetése penteken volt nagy részvét mellett Győrben. Kőszegen bizonyára még sokan emlékeznek az agilis szállodássá

Egy Kőszegen végzett tan í tónő rirtelen ha l á l a . Mu t évben v ezte I kőszegen a tanítónőképző! Zoltán

M rgit, Z illan B ildizsir na^sbakónaki t'i dbirtokos leánya. A fiatal tanítónő n vet most hirtelen halálával kapcso-la ban olvastuk a lapokban A kitűnő eredménnyel végzett fiatal lanitókis-a^zonyt meg az ősszel kinevezték Zala nrgyébe B^izönce közsegbe. Mindenki nagyon szerette, a gyermekek es szülők sgyaránt. Kiddt-n délben ebed közben hirtelen ross.ulie't, oivosl kellett hivni hozzá. Mire az orvos megérkezeti, Zoltán Mir^it iszonyatos kinok között neghall. Miután a haláleset körülmé-nyei felkeltenék a nagykanizsai ü^yesz-seg figyelmét, indüvanyárt a 19 éves lanilókisasszony holtte-.télfelboncolták. \ boncolás rum Iuditt semmi ered-nényt felmutatni, úgyhogy a belső részeket felküldtek a vegyvizsgáló intézetnek. Zoltán Margitot édesapja N igybakónakra szállíttatta, ahul nagy icszvét mellett helyezték ölök nyuga-lomra.

Angol nyelvoktatást v t'lalok mersekejt díjazás meiletf Cím i kiadóhivatalban.

Névmagyaros í tások . Szidoly Elemér magántisztviselő Szi'-r -.Scliwarz József napszámos Szabadvári ra Tium-mer Henrik cipész Tátrai ra valioz-tatta a belügyminiszter engedélyével c> iládi nevét.

E lsőrendű ház izs i r 188 P ért

kapható Sághegyi füszerűzletben

Bo ldog Margi t ünnepe a zár-dában A z udatemplo mhan jaruár 24 25, l 6 an este Boldog Margit iszlele:ere prtd kftciói es ájtatosságot

t irtanak. 26 án égisz napos szentség-imádás lesz : háro nnegyed 7 órakor é1- 9 órakoi szentmisét, 8 órakor ün-nepi nagymisét tartanak, este fél 7 orakor lesz a sz ntségeltétel

A kőszegi Evang . Nőegyesület f bruar 1 en (<edden) tat rja műsoros láncesiélyét a B ilhaz összes i rmeiben esle 8 írai kezd ttel. Belépődíj sze mélyenként 1 pengő, csahdje^y 2 pengő Felülfizetéseket köszönettel fog;id a Nőegyesület, mely ezúton is Kéri a közönség támogatását.

A tűzol tók hagyományos jel-mezbá l j á t nagy érd klődes előzi meg. A l ált ez vben a rendestől eltérően febtuar 5 én tar'ják meg. A meghívók «zéiküldese most folyik — a rendező-ség ezuto.i kéri azokat, akik tévedés-ből nem kaptak meghívót, hogy ezen igényüket a tűzoltólaktanyában jelent-sek be. — Különösen a környékről és a szomszédos elszakított nyugat-vidéki községekből mutatkozik nagy érdeklődés, ami előre is biztosítja a bál sikerét. A rendezőség mindent elkövet, hogy az előreláthatóan nagy-számú közönséget a jelenlegi körül-mények között is a legjobb hangu-latra keltse és e célból meglepetése-ket is tartogat.

Nyomdai s e g e d m u n k á s (berakó) azonna l felvételt nyer a Rónai nyombában .

Page 4: Kőszeg és Vidéke - koszeg-konyvtar.hukoszeg-konyvtar.hu/sites/default/files/1938-01-23.pdftagjai: Beye Jánor drs Deutsc, Pálh, Dorner Ferenc Sulyo, Ferenck . Az igazol választmánó

4. Kősze? es Vidtke 1^88. január 23.

Újra megindul

a nemezgyári sapkaiizem A Kőszegen egyre jobban népe

sedő munkásosztály köré1 en méltán váltott ki megdöbbenést és talán bi zonyos mértekben elkeseredést is a mult ev végen az a hir, hogy a nemez gyár sapkaüzeme az év elejével be szünteti működését. A híresztelés, mint később beigazolódott, megfelelt a való ságnak. A sapkagyárat az év végével leállítottak Érthető módon kinosar. érintette az üzem leállítása a munká sokat, mert közel 100 munkás maradi kenyér nélkül. Mint mond;ak, az igaz gatoság kiviteli nehézségek miatt szün tette be a munkát a sapkagyárban ahol az utóbbi időben egyre nagyobb divatnak örvendő u n. svájci sapkákat készítettek.

Az ügy most uj fordulatot kapott. A gyár vezetőségének sikerült elhári taniaa kuitel ele tornyosult ak idáiyok >i úgyhogy a sapkaüzem megindulása mar csak napi k kérdése. Lehet, ho,;y már e héten újra megkezdhetik a munka a sapkagyár régi alkalmazottai.

Érdekes uj itas az anyakönyvi hivatalokban A Budapesti Közlöny január 5 i számában megjelent egy beiügyminiszteii rendelet, me'y köte lezi az orszá» összes anyakönyvi h vatalait, ho>;y 1^38. jaruár 10 tői kez dődően minden kiadott születési anya-könyvi kivonatra jegyezzék rá az .azonossági" számot is a személy a z o n r ^ s i könnyebb megállapítása célját . Ezzel a rendelettel Magyar orsz'g is bekapcsolódott abba a nem zetközi egyezménybe, melyet a G^nf Nemzetközi Vörös-ereszt Bizotrsá. hozo'l K re 1929 ben A személyazo nos'-.igi szám ffceija, ho^y a kulö nősen ki fö di viszonylatban, le. yőzvr a nyelvkulönbséget, könnyen megáiU pithaló legyen a személyazonosság A A rendelet értelmeben természetesei a kőszegi anyakönyvi hivatalba is be vezettek az ui rródszert. Kőszegen az azonossági szám 2242. Az uj r.nd szer értelmében a következőképpen kerül e^y személyazonossági szám, mely 10 számjegyből áll. az anya könyvi kivonat fejere: pl. Horvát Pe ter szüi 1914 ben, anyakönyvi folyó száma 159 — ezek alapján a szeme'y azonossági száma igy fest: 2242, 14 0159.

B o r i r i é r é s . Kitűnő vörös bort mér literenkent 70 fillérért BrUck-ler Mihály Mecséry u. 16 sz. alatt.

Stampf János hegyőr ügyében — mint mult heti számunkban meg irtuk — a Hegyközség megvárja a bíróság végleges íteletét. Miután Stampf hegyőr fegyverviselési enge délyét megvonták, a hegyőri tisztséget ideiglenesen mással töltötték be. A jogerős ítélet után a hegyközség fog határozni a továbbiakról.

Anyakönyv i hirek az elmúlt hé t rő l : Születés nem történt. — Há zasságok: Csánits András Dercsár Máiiával, Hegedűs Ferenc Abert Má riával, Bildauf László Szabó Margit tal, Fehér Gábor Kovács Erzsébette kötött házasságot. Halálozás: Wencze József 80 éves korában hunyt el.

Bormérés. Jó öreg vörös bort mer Laász J ánosné Kálvár ia u. 10. sz. alatt.

Róth Jenő kö lcsönkönyvtárá nak ú j donsága i : Hurst, Világjáró gépirókisasszony, Hegedűs, Mámor Némeih, Kocsik szeptemberben, stb

A gőzgépkezelök és gőzkazán ffltők legközelebbi képesítő vizsgá 1938 évi február hó 4-én 9 órai kezdettel fognak a kir. ker. Iparfeiü gyelőségnél megtartatni. A kellően fel szerelt kérvények a kir. ker. Iparfelü-gyelőséghez cimzendők. (; Sopron üeák tér 35. sz)

Leesett u kőszá l l í tó csil léről agyrázkódást szenvedett . Súlyos

kimenetelű szerencsétlenség történt kedden a 2. számú kőfejtőnél. Grger J mos 32 éves barakktelepi lakos <őf jiő iparvasutjának egyik kocsijavai követ szállított, amikor útközben kocsi tengelye eltörött és a munkás hirtelenül megtorpanó kocsiról hátial \ sinekre zuhant. Griger az esés kö ;eikeziében súlyos agyrázkódást szen védett és a jobb lapockáján megsérült B szállították a kórházba, ahol ápolás alá vették. Állapota súlyos, de nem életveszélyes.

B o r m é r é s . Jó vörös bőit mér Koczor Károly, Várkör 76. sz. alatt

A Sz ínház i Étet legú jabb száma a Király Színház girljeinek karrierjeiö számol be. Sok képben és érdekes cikkben mutatja be a lap az Operaház n-»gy premierjét az „Igor herceg* tl f̂ vüi Indig Ottó ad. Guihy Böske cikke a fodrászversenyről, Zágon

Iván mozibeszámolója, Kálmán Jenő k i ikája, társaság, sport és divatrovat i.'d^s R né uj regénye, színdarab ,

• oda es rádiómelléklet van még a Színházi Életben, melynek ára 60

ler. Kapható Róth Jenő könyvkeres <i deseben.

Elsőrendű házizs ír 1-88 P ért

tapható Sághegyi füszerüz letben

Sazdasági rovat.

Veszelyben az őszi vetes. A gazdaközönség körében, mind

AŐszegen, mind vidéken felmerült az ig^odalom, hogy az ősz folyaman zep^n fejlőde.snek indult őszi vetés iz abnormális nedvesség, majd a hóia'an erős fagyok kövttkezté^en

j f désben visszamarad. A huzamom 'sőzesek ugyanis a talajt amúgy is tő-̂ t n fellazították, mig 'i ost a szaraz

ir.gyok kÖv« ikezleben, melyeket nem enyhít a hótakaró védőhatása, az u^y nevezett felfagyás áll elő, amely a! ! ó ill, hogy az erősebb hidegek alkalmából

földnek mint egy 5—6 centimeteres első rétege erősebben hül le és közte :s az alsóbb rétegek között hasadékok i'egek keletkeznek, amelyek a növény 4yökérzetét vagy elszakítják, \agy a szükséges tápanyag felvételben meg-gátolják. Mint a fentiekből kitűnik a fagy veszélynek ezen vállfaja csak hó talan téli időben következhet be és érzékeny károsodást okozhat a terme löknek. A veszély ellen a fagy felen gedese után a gazdák azzal védekez-nek, hogy a kárt szenbedett vetést hengerrel megjáratják, ami azonban hatásában nem kielégítő.

Ugyancsak a hótakaró hiánya szokta előidézni a kifagyast, amely azonban jóval ritkább jelenség, mert csak nagy hidegek szokták előidézni. Ilyenkor a rendkívül erős faey hatására a növény sejtjeinek folyadék tartalma megiagy, minek következtében kiterje-désével a sejtfalakat megrepeszti és a növény struktúráját tönkreteszi. Ez a legnagyobb veszélye az őszi veté seknek, mert nagy területeken a növényzet teljes pusztulását okozhatja. Mint említettük. — szerencsére — meglehetősen ritka jelenség hazánkban s reméljük, hogy az idei tél — az eddigi jelek szerint Ítélve — ilyen nagy arányú lehűléssel nem fenyeget

(s. e.)

Kiadó lakás. Kossuth Lajos utca 1. sz h á zban egy e m e l e t i l a k á s , mely áll 4 szoba és összes mellékhelyisegek bői, esetleg keithasználattal, azonnal vagy május hó elsejével kiadó. Bő vebbei Róth Sándor bőrkereskedőnél

HIVATALOS ROVAT. Felhívom a Vadászterület lulajdo

nosokat és bérlőket, hogy a vadállo

mány megóvása érdekében szükséges

intézkedéseket haladéktalanul tegyek

meg.

Közlöm az érdekeltekkel, hogy f évben az Országos Gazdasági Munka-közvetítő iroda erlesitése szerint csak tzok a munkások jöhetnek figyelembe akik 1937. évben is dolgoztak Német országoanés ellenük nemet m u n k a a d ó k

részéről vagy egyébként kifogás nem merült fel.

Közhírré teszem, hogy mindazon idózók, akik az 1937. évre megálla pitott kereseti, jövedelmi és vagyonadó tlapokat kere\seti j jvedelmi és vagyoni viszonyaikhoz képest soknak tartják, 1938 evi január hó 31-ig szabály zerü adóbevallás csatolása mellett

<eiheiik az adóalapok újbóli meg állapítását. Bevalláshoz szükséges nyomtatvány a városi adószámvitel! ügyosztálynál szerezhető be.

Közhírré teszem, hogy a m. kir honvédcsapatok 1938 évi 25, 27. és 28-án, valamint február hó 4, 8, 10, 10, 11, 15, 17, 18, 22 24 'és 25 én a Kőszegdoroszló—Cák község—cáki erdő—Irányhegy—Pogány borpincék —Guilner malomtól nyugatra levő forrás közti területen éles lövészete' tartanak: felhívom a közönség figyel nét arra, hogy a veszélyeztett terüle

'en senki sem tartózkodjék és bizton >átj örök felhívásának mindenki tegyer leget. ^ ^ ^

Közhírré teszem, hogy Kőszeg szab. kir. m. város erdőgazdasága f ev jinuár hó 31 én (hélHn) huzoli igta arverést lart az Aisóeid3 14 e 15 ös tagjaiban. Eladásra kerül cca 00 rakás húzott ágfa. Árverés kezdeti

délelőtt 10 órakor. Gyülekezés a Chernel emléku-nél a lörzsgyümöl

csös sarkán.

Ad 660—1938. sz.

Pályázati hirdetmény. Kőszeg szab. kir. megyei város

v llamos üzeménél a polgármester által lörténő kinevezés u ján b»?töltésre ke lülő alábbi állásokra pályázató' hiide tek : 1 díjnok, 1 főgépész. 2 gépész 2 szetelő, 1 raktárnok, 1 p^nzbeszedő

Ezen állások elméleti és gyakor lati képzettsége a város önkormányzat és szervezeti szabályrendelete értei meben a következő: díjnok és raktár nok 4 középiskola, főgépész, gépészek és szerelők 6 elemi iskola és lakatos vagy gépkovács, §11. gépkezelői és villanyszerelői szakképzettség, pénz beszedő 6 elemi.

Az egyes állásokkal a város ön kormányzati és szervezeti szabályren-deletében megállapított illetmények járnak.

A pályázók tartoznak kérvényeiket, amelyekhez születési-, illetőségi-, isko lai-, erkölcsi-, valamint a szakképzett séget igazoló bizonyítványok csato landók, a polgármesteri hivatalba be nyújtani.

A kérvények beadásának határ ideje: 1938. évi február hó 7., déli 12 óra.

Kőszeg. 1938. január 22.

Vitéz Nagy Miklós dr. s.k. polgármester.

Egy káposztás a Betegház mögött (100 n. öl) szabadkézből e l a d ó . Nárai Ferenc Barakk .

Széna es burgondirepa eladó. Kőszeg, Mecsérl-utca 24.

Meghívó. A

kőszegi Szöllöbirtokosok Egyesülete 1938. február 2 án d . e . 10 órakor

a városháza tanácstermében fogja 1937. évi rendes zá*ó

közgyűlését negiarlani, melyre a t. tagok ezu on meghivatnak.

T á r g y s o r o z a t :

1. Elnöki jelentés.

2. Az 1937. évi zárszámadás elő-terjesztése, elfogadása és felmentveny negadása iránti határozathozatal.

3. Az 1938. évi költségvetés tár-gyalása.

4. A számvizsgáló bizottság jelen-tése és ennek kapcsán a felmentvény negadása.

5. A tisztikar (elnök, alelnök, titkár, ellenőr) megválasztása 6 évre.

6. 12 rendes és 4 választmányi póttag megválasztása 6 évre.

7. 3 számvizsgáló bizottsági tag-nak megválasztása 1 évre.

8. A folyó ügyek elintézése.

9. Esetleges indítványok.

Inditványok 3 napp il a közgyűlés

előtt írásban az eln jkségnel beadandók.

Kőszeg, 1938. jar.uár 20. Az e lnökség .

2 szobás családi ház minden tágas mellékhelyiséggel, nagy kerttel és gyümölcsösse l február vagy május 1 ével kiadó. Bóveb'iet B i r i t z István vendéglősnél

2 szobás, konyhás l a k á s mellékhelyiségekkel a főtéren Várkör 57 sz. alatt február 1 ére k i a d ó .

B vebbet Kfis7eJ Takarékpénztárb m.

T isz t i üdü lő köze lében egy 316 n.nies

j u t ányos áron azonnal e l a d ó . Bővebbet Sámson t ra f ikban az

A rn d té'en.

Képkeret, kép legolcsóbban

Mandler J. Szombathely Kovács-szálló mönött

Gazdák figyelmébe! Ló- és marhanyiró gépek, hajtósat és kézit, valamint az összes hozzávaló alkatrészeket, a legnagyobb választékban tartom raktáron. K ö s z ö r ü l é s t és javítást a legjobban és

legolcsóbban végzem.

LANCSARICS VENDEL acéláru ós illatszírkereskedő; műköszörűs üzeme

SZOíTlBflTHELY Kirdlyu.9 (Kaszinóval szemben(

ruhaszekrény.

egy subiad es egy, vagv két

Cím a kiadóban.

Egy bejáró leány azonnal felvétetik, esetleg február l-re.

Köszönetny i lván í t ás .

Mindazoknak, kik szeretett jó feleségem, édesanyánk, leányunk, testvérünk, sógornő és rokonunk

Szova Jenöné szül. Bauer Már i a

elhunyta alkalmával temetésén résztvettek, jóleső együttérzésük-kel fájdalmunkat enyhítették to-vábbá a Concordia dalegylet tagjainak a testületi megjelenésért és koszorújáért ezúton mond hálás köszönetet

Kőszeg, 1938. jan. 21.

a gyászo l ó Szova csa lád .

— Nyomatolt Rónai Frigyes könyvnyomdájában, Kőszegen. —