10
Tolmács Községi Önkormányzat lapja 2013. október Köszönt´´ o Tisztelt Tolmácsiak! Ismét eltelt egy nyár. Na- gyon különleges körülmé- nyek között ért a termés, amelyet a hagyományos szüreti rendezvény kereté- ben tartott terményáldás al- kalmával Tóth Ferenc plébá- nos úr meg is áldott. A nyár más tekintetben is különlegesnek mondható, nem csak a rendkívülinek mondható id´´ ojárás miatt. No- ha településünk vezetése igen sokat tesz a falu fejlesz- tése érdekében, a hagyomá- nyok ápolásáért, ez nem mindig könny´´ u. Természeti csapás nehezítette a nyár elejét, amit a biztosító termé- szetesen fizetett, de az ösz- szeget meg kellett el´´ olegez- ni. A javítások azóta elké- szültek. Képvisel´´ o-testüle- tünk és az Alapítvány is több pályázatot adott be, amelyek további fejlesztési lehet´´ osé- geket biztosítottak számunk- ra. Már láthatók a Kovács Géza tér felújításának mun- kálatai. Településünk leg- szebb parkja még szebb és rendezvények tartására még alkalmasabb lesz. Szinte összefoglalja mindazt a szán- dékot, amit eddig tettünk a Kö- zösségi ház megvalósításától a Parókia felújításáig. Egy egységesen szép együttes alakul majd ki, ízléses, tet- szet´´ os f´´ otéri parkkal, épüle- tegyüttessel, melyre méltán lehet büszke minden tolmá- csi lakos. A hely egyben meg- testesíti az összefogás szelle- miségét. Erre nagy szükség is van. Mert nem csak pénzügyi próbatételek nehezítették képvisel´´ o-testületünk mun- káját. Falunkat továbbra is si- keresen m´´ uködtetni csak minden itteni polgár összefo- gásával tudjuk. Sajnálatos, hogy néhány dologban olyan széthúzást tapasztalunk, amelyek korábban nem vol- tak jellemz´´ oek ezen össze- tartó közösség tagjainál. A betakarítás, a szüret eredményes volt. Közeledik a karácsony, a szeretet ün- nepe. Reméljük addigra va- lódi béke köszönt települé- sünkre. A fejl´´ odésnek örül´´ o, az összefogás szeretetét megvalósító örömünnep. Hajnis Ferenc polgármester Tartalomból O Önkormányzati tájékoztató O Szüret Tolmácson O Nyugdíjasklub életéb´´ ol O Iskolai, óvodai ese- mények O Sport O Polgár´´ or Egyesület hírei O Hirdetmények, tájékoztatók, felhívások O Emlékeink Képek Tolmács múltjából 1

Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

Tolmács Községi Önkormányzat lapja 2013. október

Köszönt´́oTisztelt Tolmácsiak!

Ismét eltelt egy nyár. Na-gyon különleges körülmé-nyek között ért a termés,amelyet a hagyományosszüreti rendezvény kereté-ben tartott terményáldás al-kalmával Tóth Ferenc plébá-nos úr meg is áldott.

A nyár más tekintetben iskülönlegesnek mondható,nem csak a rendkívülinekmondható id´́ojárás miatt. No-ha településünk vezetéseigen sokat tesz a falu fejlesz-tése érdekében, a hagyomá-nyok ápolásáért, ez nemmindig könny´́u. Természeticsapás nehezítette a nyárelejét, amit a biztosító termé-szetesen fizetett, de az ösz-szeget meg kellett el´́olegez-ni. A javítások azóta elké-szültek. Képvisel´́o-testüle-tünk és az Alapítvány is többpályázatot adott be, amelyektovábbi fejlesztési lehet´́osé-geket biztosítottak számunk-ra. Már láthatók a KovácsGéza tér felújításának mun-kálatai. Településünk leg-szebb parkja még szebb ésrendezvények tartására mégalkalmasabb lesz. Szinte

összefoglalja mindazt a szán-dékot, amit eddig tettünk a Kö-zösségi ház megvalósításátóla Parókia felújításáig. Egyegységesen szép együttesalakul majd ki, ízléses, tet-szet´́os f´́otéri parkkal, épüle-tegyüttessel, melyre méltánlehet büszke minden tolmá-csi lakos. A hely egyben meg-testesíti az összefogás szelle-miségét. Erre nagy szükség isvan. Mert nem csak pénzügyipróbatételek nehezítettékképvisel´́o-testületünk mun-káját. Falunkat továbbra is si-keresen m´́uködtetni csakminden itteni polgár összefo-gásával tudjuk. Sajnálatos,hogy néhány dologban olyanszéthúzást tapasztalunk,amelyek korábban nem vol-tak jellemz´́oek ezen össze-tartó közösség tagjainál.

A betakarítás, a szüreteredményes volt. Közeledika karácsony, a szeretet ün-nepe. Reméljük addigra va-lódi béke köszönt települé-sünkre. A fejl´́odésnek örül´́o,az összefogás szeretetétmegvalósító örömünnep.

Hajnis Ferenc polgármester

Tartalomból Önkormányzati tájékoztató Szüret Tolmácson Nyugdíjasklub életéb´́ol Iskolai, óvodai ese-

mények Sport Polgár´́or Egyesület hírei Hirdetmények, tájékoztatók, felhívások

Emlékeink

Képek Tolmács múltjából

1

Page 2: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

Az Önkormányzat híreiBeköszöntött az ´́osz! A fa-lut járva észrevehetik,hogy elkezd´́odtek a felújí-tások az iskolai salakpá-lyán, a Kovács Géza térenlév´́o parkba és a temet´́o-ben a ravatalozón is. Re-mélhet´́oleg még a na-gyobb hideg el´́ott sikerülbefejezni a munkálatokat!

Településünk is csatlako-zott szeptember végén az“Itthon vagy - Magyarországszeretlek” cím´́u rendezvény-sorozathoz. Ennek keretein

belül programokkal vártuk azérdekl´́od´́oket!

Október 5-én, hagyomá-nyainkhoz híven október el-s´́o szombatján szüreti felvo-nuláson vehettek részt a falulakói és a környékbeliek.Ezen a napon délután nyitot-tunk meg egy kiállítást a pa-rókián. A falu lakóinak kéz-m´́uves munkáit lehet megte-kinteni! Az estét szüreti bállalzártuk, melynek bevételévelaz iskolát és óvodát támo-gatták.

Október 19-én reggel 9órától tartottuk szokásos ´́oszifalu-takarításunkat, környe-zetvédelmi napunkat. Min-denkinek köszönjük a segít-séget. Így szépíthettük meg

együtt falunkat mindenszentekünnepére, halottak napjára!

November 15-én lesz idénaz id´́osek napi rendezvény!Az érintetteket tájékoztattuk.

Önkormányzat

Nyugdíjas Klub híreiMár harmadik éve veszünkrészt a “Tápláló szervezet”adománygy´́ujtés szép meg-mozdulásában. A klub asz-szonyai, de még a nem klub-tagok is szívesen és szere-tettel adományoztak a bef´́ot-teikb´́ol, amit szeptember 26-án Nógrád községben vettekát a Nagycsaládosok Orszá-gos Egyesületének képvise-l´́oi. Mi 123 üveg finomságotadtunk, rajunk kívül még

Rétság, Horpács, Drégely-palánk, Kétbodony, Nógrádis adományozott, összesen1080 üveg bef´́ott, lekvár, sa-vanyúság, lecsó és még cu-kor, krumpli, alma, szárítottf´́uszerek kerültek az asztal-ra. Budapest XVI. és XVII.kerületek nagycsaládosaikapják! A NOE nevében és ami nevünkben is megkö-szönjük az önzetlen ado-mányt.

Szeptember 27-én Sal-gótarjánban tartották az Id´́o-sek Világnapi Gálam´́usorát,ahol a környék nyugdíjas-klub tagjaival mi is 14-en vet-tünk részt. A rendez´́ok szépm´́usorral kedveskedtek.Büszkék voltunk a szép tán-cot el´́oadó tolmácsi “Harang-virág” táncosaira.

Itt az ´́osz, asszonyainkkalel´́oszedtük, és felújítottuk a 9meglév´́o bábot. Kiraktuk ´́oket

az utcára, jelezzék Tolmácsszüreti vigalomra készül.

A múlt évben 10, az idénmár 20 tagunk használhattaki a kedvez´́o lehet´́oségeket,hogy Hajdúszoboszlón pi-henhet. Vidáman töltötték ela 7 napot, és a kezelésekt´́olfelfrissülve érkeztek haza.

Bornemisza Erikánál lehetjelentkezni a következ´́o éviturnusra!!! Dávid Imréné

Nyugdíjas Klub vezet´́oje

2013. október Tolmácsi Kisbíró

2

Page 3: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

A polgár´́orök életéb´́olTisztelt Olvasók!

“Eljött az ´́osz,itt van ismét már,Búcsút int a meleg,búcsúzik a nyár.Tarka levél takaróval borítva a táj,Felh´́ok között bujkál már,a fényes napsugár."

Nagy tisztelettel köszöntökminden kedves tolmácsi la-kost, saját kis versemmel éstovábbi soraimmal.

Igen, sajnos elmúlt már anyár, átadva helyét a komor,de mégis gazdag színvilág-gal büszkélked´́o ´́osznek. Alehulló falevelek búcsútmondtak szül´́oanyjuknak, az´́oket tápláló fáknak, és mun-kát adtak kis falunk lakóinak.S, ha már munkánál tartunk,nagyon szépen köszönömminden kedves résztvev´́o-nek, aki a 2013.10.19-én “Atiszta Tolmácsért” programkeretében lezajló környezet-védelmi napon aktív segí-t´́onk volt. Mint minden év-ben, tavasszal és ´́osszel ke-rítünk rá sort a tisztasági napmegrendezésére az önkor-mányzattal egyetemben.Szeretném megragadni a le-het´́oséget a tavaszi program

el´́o hírnökeként és felkérniminden kedves szül´́ot, kik-nek gyermeke az óvodánkés iskolánk nebulója, hogycsaládi programként gyara-pítsák létszámunkat. Sajnosa mai rohanó világban azember örül, ha kis családjakörében töltheti szabadide-jét és szerintem, ez az egy-két óra biztosítaná az együtt-lét kellemes érzetét. Nemcsak jó szórakozás, de tanítójelleg´́u is eme aktivitás, hi-szen a csodálatos séta köz-ben hasznos tevékenységretanítjuk gyermekünket. Di-cséretes szorgos kezekmunkáját, kicsi falunk hálá-san köszöni! S, ha már a di-cséretnél tartunk hadd tájé-koztassam önöket, hogy aNógrád Megyei Polgár´́or ta-lálkozón Hollók´́on júliusban,ezüst érdemkereszt kitünte-tésben részesített, az Orszá-gos Polgár´́or Szövetség el-nöke, melyet nagy örömmelfogadtam. De ez a kitüntetésnem csak nekem szól, ha-nem mindazon polgár´́or tár-saimnak is, akik önfeláldozómunkájukkal hozzá segítet-tek eme megtiszteltetéshez.

A második félév továbbieseményeként a meghirde-

tett “Csáthy Rudolf polgár´́ornap” alkalmából, 2013.szeptember 20-án tisztele-tünket nyilvánítottuk, elhunytpolgár´́or parancsnokunk ha-lálának, immár második év-fordulója alkalmából, vala-mint az eddig elhunyt polgár-´́ortársaink emlékére, a köz-temet´́onk egyre megújulókörnyezetében, melyen a ra-vatalozó felújítását értem. Amegemlékezés után pedigmegtartottuk közgy´́ulésün-ket is, melyre egy rendkívüliesemény gyanánt került sor.Nagy sajnálatomra polgár´́oralelnököm, Szarka Miklós le-mondott tisztségér´́ol, így he-lyébe új alelnökömnek, aközgy´́ulés egybehangzóigen szavazata eredménye-ként, Kuris Tibor polgár´́ortneveztem ki. Közgy´́ulésünkkeretében az új polgár´́or iga-zolványok is kiosztásra ke-rültek, melynek eredménye-ként 37 f´́or´́ol, 19 f´́ore csök-kent polgár´́oreink száma.Ezen sajnálatos tényre, akövetkez´́o miatt került sor.Mint legf´́obb feladatomként,minden évben számot kelladnom egyesületünk tagjai-nak szolgálatteljesítési szá-máról, melyet a rend´́orségre

bejelentett szolgálat felvételinyilvántartás alapján ellen´́o-riznek. Megmagyarázom, hatehát, a szolgálati bejelent-kezés nem történik meg, ak-kor olyan mintha nem is tel-jesítenénk azt. Ezen okbólkifolyólag kellett a létszá-munkat leépíteni, fels´́obbutasításra, tehát csak azokkaptak igazolványt, akik sza-bály szerint jártak el, hisz atörvény mindenkit köt a sza-bályok betartására. Enged-jék meg, hogy e sorok kö-zött, hadd köszönjem megvolt polgár´́oreinknek az eddi-gi munkáját, melyet a gy´́ulé-sen információként a megje-lenteknek, el is mondtam.

Remélem, hogy egyesü-letünk további munkáját se-gítik majd új jelentkez´́ok,ezért kérem azokat, akik el-hivatottnak érzik magukat,18. életévüket betöltötték ésbüntetlen el´́oélet´́uek, hogybelépési szándékukat ké-rem, nálam jelezzék!

Köszönöm megtisztel´́o fi-gyelmüket és minden ked-ves lakosnak, jó egészségetkívánok!

Tisztelettel: Varsányi Péterné

elnök

“Önzetlen karácsony!”Szeretném felhívni a lakos-ság figyelmét, hogy kará-csony el´́ott ruhagy´́ujtést ren-dezünk a rászorulóknak!

Akinek van kin´́ott, meg-unt ruhája, cip´́oje, táskája(lehet az feln´́ott vagy gyer-mek viselet is) behozhatja aKözösségi Házba, és ezeketa helyi rászoruló családokközött karácsony el´́ott, mint

egyfajta “karácsonyi megle-petés” kiosztjuk. Megpróbál-juk korosztály, és nem sze-rinti csoportokban kiválogat-ni, és úgy adni a családok-nak, hogy mindenki a megfe-lel´́o méretet és színt kapja!

A felajánlásokat folyama-tosan várjuk a KözösségiHázban!

Dinkó Orsolya

Irodalmi sorokViharban

Hóvihar télen, jéges´́o nyáronÚjra és újra árvíz a gáton.Zúg a tenger vize, ha jön a dagály,De van remény is, hogy újra lesz apály.

Sokszor a föld mélyén nagy er´́ok tombolnak,Melyek a felszínen hegyeket mozgatnak.Végül elcsitulnak viharok tengerek,Szól a világ ´́ore, hogy csendben legyenek.

De nincs oly er´́os vihar, égi és földi,Mint mikor az ember egymást gy´́ulöli.Mikor a vihar a szívekben tombolMindent elpusztít, és mindent lerombol

Nincs többé szeretet már nincsen béke.A gy´́ulöletnek soha nem lesz vége?Pedig a földön csak ember mondhatja,Hogy sorsát egyedül ´́o irányítja.

Legyen végre béke mindenki honában,Fogjuk egymás kezét a lét viharában.Maradjunk meg mindig segít´́o barátnak,Így válunk hasznára nemzetnek, hazának.

Csilik Erzsébet

Tolmácsi Kisbíró 2013. október

3

Page 4: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

Szüret TolmácsonIdén is, mint minden évben aszüreti felvonulással, és bál-lal köszöntette a falu az ´́oszt.

Mindenhol megkezd´́odtekaz ´́oszi betakarítások, takarítá-sok: sz´́ol´́oszüret, aratás, kertimunkák, avarseprés...

Október 5. napján egygyönyör´́u, színes felvonulás-sal tarkítottuk a szüret id´́o-szakát, amin szép számmaljelentek meg helyi- és “ide-gen” érdekl´́od´́ok egyaránt.

Az eddig megszokott mó-don az iskolások és óvodá-

sok, népdalkör tagjai és a fa-lu apraja-nagyja is felvo-nult(ak), táncolt(ak), éne-kelt(ek) a falu több pontján,hagyományainkat ´́orizvén.

Rengeteg önzetlen, ön-kéntes segítséget nyújtottaka lakosok ezen a napon!

Nagyon jó volt látni, hogymindenki kivette a részét ebbena közösségi programban is.

Külön dicséret és köszönetjár a: finom pogácsáért, amit aziskola konyháján társadalmimunkával siketült tökéletre süt-

ni; a bálterem gyönyör´́u díszí-téséért, ami az esti bál han-gulatát feldobta; must készí-tésére szánt sz´́ol´́o adomá-nyozásáért; a fenséges mustelkészítésében segít´́oknek; aNyugdíjasklub tagjainak a“hívogató” bábokért; és ter-mészetesen mindenkinek,aki részt vett az eseményenés ezzel támogatta az óvo-dát, iskolát és a falu közössé-gi életének “fennmaradását”!

Dinkó Orsolya

Száraz és nedves id´́oszakok detektálása 2001-t´́ol MagyarországonNapjainkban gyakran hallunkarról, hogy az éghajlatválto-zás következtében széls´́osé-gesebbé vált id´́ojárásunk, ésez a folyamat ma is tart, s´́ot,tartani is fog. Ugyan a tudó-sok körében ez a kérdés igenélénk vitatéma, de ha az állí-tás igaz, akkor ennek többolyan következménye is van,melynek folyamatos figyelé-se elengedhetetlen nemcsak a vita eldöntésénekmegkísérlése szempontjá-ból, hanem azért is, hogy akés´́obbi változásokra fel tud-junk készülni. Magyarország,ill. a Kárpát-medence gazda-ságában a természeti adott-ságoknak köszönhet´́oenélen jár a mez´́ogazdaságágazata. Ennek sikerességétviszont nagyban befolyásoljaaz id´́ojárás, különösképpenaz aszályhajlam, illetve azaszályos id´́oszakok bekövet-kezése a tenyészid´́oszak-ban. Vizsgálatunk során a2001-2010-es id´́oszak sta-tisztikájához képest száraz

és nedves id´́oszakokat ke-restünk a 2001-2013-masid´́oszakban.1. Bevezetés

Hazánk h´́omérsékleti éscsapadékviszonyait befolyá-soló éghajlati tényez´́ok közülels´́odleges, hogy a Kárpát-medence egy magashegysé-gekkel körülvett zárt meden-ce a mérsékelt övben. A mér-sékelt övi elhelyezkedés mi-att a napjárás éves meneté-nek köszönhet´́oen kialakul anégy évszak. Ezen belül azegyes évszakokban a mér-sékelt övben kialakuló áram-lásokat módosítják a meden-cét körülvev´́o hegységek.Minderr´́ol részletesebbentöbb könyv is ír (pl. Bulla,1962; Bacsó et al., 1953).Számunkra fontos ismérv,hogy éghajlatunk egyrésztszéls´́oségesebb a mérsékeltövben szokásosnál, más-részt Európán belüli elhe-lyezkedésünk miatt több ég-hajlati terület hatása is képesérvényesülni, mint pl. a Dél-

Dunántúlon a mediterrán, té-len az Alföldön a száraz-kon-tinentális, vagy bizonyosmakroszinoptikus id´́ojárásihelyzetekben az óceáni.

Mindezeket figyelembe vé-ve, ha az id´́ojárásnak egy glo-bális általános széls´́osége-sebbé válása jelezhet´́o el´́ore(IPCC, 2007), akkor nagy va-lószín´́uséggel erre különö-sen érzékenyen reagálhat aKárpát-medence. Ma mármagyar kutatók többféleszempontból vizsgálták minda múltbeli, mind a várható jö-v´́obeli aszályviszonyokat(Czelnai et al., 1994; Szinellet al., 1998; Bartholy et al.,2010; Hollósi, 2012). Vizsgá-latunk során a 2001-2010 kö-zötti h´́omérsékleti és csapa-dékviszonyok statisztikai át-lagához és szórásához vi-szonyítva a napi h´́omérsékle-ti és csapadékadatok alapjánpróbálunk elkülöníteni aszá-lyos id´́oszakokat, és vizsgál-juk ezen id´́oszakok tulajdon-ságait.

1.1. AdatokVizsgálatainkhoz azon 30

magyarországi szinoptikusmeteorológiai állomásokadatait használtuk fel, ame-lyek által készített táviratoknyilvánosan elérhet´́ok és le-tölthet´́ok (Ballester Valor &García López, 2005). Mindenállomásról 2001.01.01. nap-jától 2013.10.07-ig a rendel-kezésre álló 06 és 18 UTC-kor kiadott synop-táviratothasználtuk fel. A 06 UTC-stáviratból a 3. szakasz 2.csoport tartalmazza a napiminimum-h´́omérsékletet, a 7.csoport az el´́oz´́o napi csapa-dékot, valamint a 18 UTC-stávirat 3. szakasz 2. csoport-ja a napi maximum-h´́omér-sékletet. Néhány állomásonnem a teljes id´́oszakban tör-téntek mérések. Ezen kívülel´́ofordultak egyértelm´́uen hi-bás adatok is. A h´́omérsékle-tek esetében hibásnak tekin-tettük a környez´́o napoktól,és az aznapi adatoktól igennagy eltérést mutató értéke-

2013. október Tolmácsi Kisbíró

4

Page 5: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

ket, a csapadékadatoknálpedig azokat a kiugróan ma-gas értékeket, melyeket azel´́oz´́o 24 óra távirataibanszerepl´́o órás csapa-dékadatok (5. szakasz 6.csoport) összegeként nemáll el´́o. Ezeket az értékeketadatbázisunkból töröltük. Azígy el´́oálló adathalmazt hasz-náltuk fel számításainkhoz,mely 131665 db minimum-h´́omérsékleti, 131494 dbmaximum-h´́omérsékleti és128061 db csapadékadatottartalmaz, ami összesen391220 db érvényes adat. Azállomásokat, és az egyeselemek mérésének kezdetét(illetve az els´́o érvényes ada-tot, ha az nem 2001.01.01.)az 1. táblázat tartalmazza.4. Összefoglalás

Napjainkban gyakran hal-lunk arról, hogy az éghajlat-változás következtében szél-s´́oségesebbé vált id´́ojárá-sunk. Ennek több olyan kö-vetkezménye is lehet, hogy akés´́obbi változásokra fel tud-junk készülni.

Magyarország, ill. a Kár-pát-medence gazdaságábana természeti adottságoknakköszönhet´́oen élen jár a me-z´́ogazdaság ágazata. Enneksikerességét viszont nagy-ban befolyásolja az id´́ojárás,különösképpen az aszályhaj-lam, illetve az aszályos id´́o-szakok bekövetkezése a te-nyészid´́oszakban.

E két dolog következtébennyer létjogosultságot az elmúlttöbb, mint egy évtized aszály-hajlamának vizsgálata.4.1. Módszertan röviden

Vizsgálatunk során szá-raz és nedves id´́oszakok de-tektálását végeztük el Ma-gyarország területén. Ehhez30 szinoptikus meteorológiaiállomás (1. táblázat) napi mi-nimum- és maximum-h´́omér-sékleti, valamint csapadékadatát használtuk fel.

Az adatokból egy napontaállomásonként számíthatóaszályindexet (8-10 egyenle-tek) hoztunk létre, melyhez a2001-2010-es referencia-id´́oszak minimum-, maxi-mum-h´́omérsékleti és csapa-

dék adatainak statisztikáját(1-7 egyenletek) is felhasz-náltuk. A napi index segít-ségével néhány kumulatív in-dexet hoztunk létre. Az alap avizsgálatunk kezdete ótaösszegzett napi index (11egyenlet). Ebb´́ol kivonva a re-ferenciapont (2011.01.01.) ér-tékét, a referenciapontra, vala-mint a 2001-2010 közötti átla-gát, a referenciaátlagra módo-sított összegzett napi indexetalkottuk meg. Vizsgáltuk mégaz évente összegzett napi in-dexek alakulását is.

A napi index értékeib´́ol ön-kényesen választott küszö-bértékek alapján jelz´́onapokatdefiniáltunk. Ezek állomáson-ként az (extrém) száraz vagynedves nap aszerint, hogy anapi index (-3) -1 alatt, vagy(+3) +1 fölött alakul.

A jelz´́onapok egymásután következéséb´́ol id´́osza-kok keletkeznek. Egy id´́o-szak hosszát legalább 5 nap-nak definiáltuk. Ezen kívülmeghatároztuk a hosszantartó (13 nap) és az extrémhosszan tartó (21 nap) id´́o-szakok fogalmát.

A napi indexeknek a na-ponta számított országos átla-ga alapján még négy általáno-sított jelz´́onapot is bevezet-tünk. Ha a napi index szórás-tartománya teljesen a pozitívvagy a negatív tartománybaesik, akkor általánosan szárazvagy nedves napról, míg ha anapi indexnek kizárólag pozi-tív vagy negatív értéke fordulel´́o, országosan száraz vagynedves napról beszélünk. Azel´́oz´́ohöz hasonlóan ehhez isdefiniálhatjuk a megfelel´́o id´́o-szakokat.

Vizsgálatunk végén a be-vezetett jelz´́onapok és id´́o-szakok alapján felsoroltuk aszáraz és a nedves id´́osza-kokat, méghozzá mind azegyes állomásokon történtel´́ofordulásukat, mind az ál-talánosan bekövetkez´́o ese-ményeket. Emellett tettünknéhány más jelleg´́u megálla-pítást, melyek ugyan nemvoltak céljaink között, ám avizsgálat jellegéb´́ol adódóanszükségszer´́uen erre alkal-

mas vizsgálati módszereketkellett alkalmazni.

4.2. MegállapításokA napi indexet a teljes

vizsgált id´́oszakon tekintvemegállapítható, hogy 2011 évelejét´́ol a száraz és a nedvesid´́oszakok széls´́oségességemegnövekszik. Részleteseb-ben nézve az indexet, felállí-tottuk a száraz és a nedvesperiódusok bekövetkezésé-nek hozzávet´́oleges ese-ménysorát. Megtaláltuk töb-bek között a 2006-2007-eser´́osen aszályos periódust is.

A kumulatív indexeketvizsgálva a hosszan tartó,lassú tendenciákat és azoker´́osségét figyelhetjük meg.Ebb´́ol megállapítottuk, hogynégy korszakra bontható azelmúlt csaknem 13 év, ezenbelül a 2006-2007-es szárazkorszak rendkívül er´́osnek bi-zonyult. További megállapítá-sok tételéhez azonban hosz-szabb id´́oszak vizsgálataszükséges, mivel a korsza-kok hossza csaknem össze-mérhet´́o a vizsgált id´́oszakhosszával. 2011 óta Kapos-váron minden télen van egyrendkívül hideg nedvesnekadódó id´́oszak, mely az állo-más adatait szignifikánsaneltéríti a többiek statisztikájá-tól. Ennek valószín´́uleg küls´́o(els´́osorban nem meteoroló-giai) körülmény lehet az oka.

A referenciaátlagra mó-dosított összegzett napi in-dex vizsgálatakor kit´́unik,hogy az id´́oszak elején és2010 körül egy nem várt szó-ráscsökkenés mutatkozik.Munkánk során azonbannem találtuk meg ennek okát,holott valószín´́uleg meteoro-lógiai okokról lenne szó.

A kumulatív indexek szó-rása er´́os gyanút ébreszt ar-ra, hogy az aszályhajlam te-rületi eloszlása és mértékevalamilyen évtizedes skálájúingadozást mutat. Ennekmegállapításához szintén jó-val hosszabb adatsorok vizs-gálata válik szükségessé.

Az egyedi jelz´́onapokvisszaadják az el´́obb említet-teket. Emellett a napi indexeloszlásának széls´́osége-

sebbé válása is leolvasható ajelz´́onapok havi és éves ösz-szegeib´́ol.

Az általánosított jelz´́ona-pokat tekintve kiderül, hogyaz általános és az országosjelz´́onapok leggyakrabbanegyütt fordulnak el´́o. Ebb´́olkövetkezik, hogy a száraz ésa nedves periódusok mint-egy fele nem csak egyes ré-giókra, hanem az egész or-szágra kiterjed.

F´́o célunknak eleget téveösszegy´́ujtöttük, hogy a szá-raz és nedves id´́oszakok melyállomásokon fordultak el´́o (2.táblázat). Ezekb´́ol vonhattukle legfontosabb következteté-seinket. Rendszeresen bekö-vetkeznek hosszan tartó ned-ves és száraz id´́oszakok. Ezekegymásutánisága szabályta-lan, hol felváltva jelennek meg,hol több ugyanolyan. Az orszá-gosan 3-5 hétig tartó intervallu-mokon belül egy-egy állomá-son csak ritkán van 3 hétnélhosszabb száraz vagy nedvesid´́oszak. Két hosszan tartó ext-rém nedves id´́oszakot talál-tunk, a 2012. februári hidegetés a 2013. márciusi hóviharosid´́ot. Az id´́oszakok között elteltid´́o változatos, de általábannem hosszabb fél évnél.

Összegy´́ujtöttük az általá-nosított jelz´́onapok id´́oszaka-it is (3. táblázat). Ezek nemegyeznek teljesen az el´́oz´́oid´́oszakokkal, de a legtöbbhelyen legalább átfedést ta-pasztalunk. Itt a legalábbhosszan tartó id´́oszakoktöbbnyire megfelelnek a 2.táblázat azon id´́oszakainak,melyek hosszabbak voltak,és az állomások legnagyobbrészére kiterjednek. gy tehátnem kaptunk új információt,de az el´́oz´́oeket ellen´́orizvemegállapíthattuk az országo-san jellemz´́oen bekövetkez´́oeseményeket. Ezek azok ahosszan tartó id´́oszakok,melyek id´́ointervallumai a kéttáblázatban egybeesik, és a2. táblázatban sok állomáskerült mellettük felsorolásra.

Salavec PéterA teljes tanulmány megta-lálható a www.tolmacs.huhonlapon

Tolmácsi Kisbíró 2013. október

5

Page 6: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

Itthon vagy! - Magyarország Szeretlek!

Óvodánk életéb´́olFöldre hullott faleveletGörget már az ´́oszi szél,Figyelj csak jól azt meséliKözeledik már a tél.

Nevelési évünket mindig arégi ovisok visszaszoktatá-sával és az újak minél zök-

ken´́o mentesebb beszokta-tásával indítjuk.

Embert próbáló id´́oszakez óvodapedagógusnak, da-duskának egyaránt. Jelen-leg 21 f´́o a létszámunk. Mostazonban nemcsak a gyere-keknek, hanem a két óvó né-

ninek is egymásra kell han-golódnia (A régi Ági óvó né-ninek és a régi-új Bea óvónéninek. Nagyon ígéretes-nek és gyümölcsöz´́onek in-dul a munkakapcsolatunk.).

Szeptember 2-án elkísér-tük volt nagycsoportosainkat

az iskolai tanévnyitó ünne-pélyre, ahol versmondássalvették ki részüket a m´́usor-ból. Ügyesen szerepeltek.

Az idén 7-en mentek els´́oosztályba, de nem mindenkikezdte meg helyben a tanul-mányait. Még aznap délután

Idén els´́o alkalommal írtakki pályázatot Szent Mihálynapjára, amiben több mint1300 település vett részt azországban.

Szeptember 28-án és 29-én olyan közösségi progra-mokat kellett szervezni, amirészint a MAGYAR értékeket´́orzi magában.

Szombaton gyermekeknektartottunk “kézm´́uves” szak-kört, ahol több fajta kis ajándé-kot, dísztárgyat készíthettek,majd este hat órától egy igazimagyar-gulyást ehetett, ma-gyar bort ihatott a KözösségiHázhoz látogató. Este ugyanittbulit tartottunk amin bárki in-gyenesen résztvehetett.

Vasárnap este hat óraikezdettel egy koncerten ve-hettek részt az érdekl´́od´́ok,ahol a legnagyobb magyarkölt´́ok versei hangzottakel énekben a Kávészünetegyüttes el´́oadásában.21:30-kor - mint minden máscsatlakozó településen -meggyújtottuk az ´́orlángot afocipálya mellett, ahol eléne-keltük a Himnuszt, és pogá-csával, borral vendégeltükmeg az érdekl´́od´́oket.

Sajnálatos dolog volt,hogy nem volt sok id´́o az ese-mény kihirdetésére a rövid ha-tárid´́ok (pályázati kiírás és en-nek eredményének kihirdeté-se, valamint a fellép´́oket “biz-

tosra” szerz´́odtetésének ide-je) miatt, és ezért sokan nemtudták, hogy mir´́ol is szól eza két nap, de reméljük, ha

jöv´́ore is lesz rá lehet´́osé-günk, gyorsabban tudunkmajd intézkedni ez ügyben!

Dinkó Orsolya

2013. október Tolmácsi Kisbíró

6

Page 7: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

immár 8. alkalommal az új-donsült els´́osök, szüleik éssegít´́oim társaságában elül-tettük az óvodai ballagók fá-ját. Köszönet mindenkinek!Ezután beindultak a munkáshétköznapok.

Logopédiai felmérésalapján 10 gyerekünk veszrészt rendszeres logopédiaiellátásban, ezzel is segítve atiszta érthet´́o hang- és be-szédképzést.

Szül´́oi felvetésre, sokakigényét kielégítve óvodánk-ban szakképzett személyvezetésével néptánc oktatásindult. Havi 3-4 alkalommalpéntekenként hitoktatásbanrészesülnek azok a gyere-kek, akiknek a szülei erreigényt tartanak.

Az önkormányzat anyagitámogatásával szeptemberelejét´́ol óvodánkban is bein-

dult az iskolatej program, ígygyerekeink napi rend-szerességgel fogyaszthat-nak tejet illetve kakaót.

Október 4-én AssisiSzent Ferenc Napján az ál-latok világnapját ünnepeltük.Zöld jeles napjaink közül ezaz els´́o. Mindenki kapott egyszínes öntapadós lapot ésarra otthon szüleivel közö-sen rárajzolhatta kedvenc ál-latát. A jeles nap reggelénpedig a mellkasukra ragasz-tott rajzzal jöhetett oviba ésviselhette magán egész nap.

Pénteken egy másik ese-mény is lázban tartott ben-nünket, hiszen ez a nap atöklámpás kiállításé volt. Kö-zel két évtizede annak, hogymegfogant az ötlet, és kö-szönet érte mindenkinek - alelkesedés azóta is töretlen.Gyerekeknek feln´́otteknek

különleges élményt nyújtottaz ötletesebbnél-ötletesebbtökalkotás.

Szül´́oi értekezletünkönszámtalan szül´́ot, óvodape-dagógust érint´́o témát vet-tünk lajstromba.

Reméljük körvonalazó-dott az a szándékunk, hogyaz óvodai elvárások és aszül´́oi ház nevelési elveegyre közelebb kerüljenekegymáshoz. Mindenesetrejóles´́o érzés volt megtapasz-talni, hogy mennyire együtt-m´́uköd´́oek és támogatásrakészek nevel´́o társaink.Rengeteg ötletünk van,számtalan feladat vár mégránk, amit csak a szül´́okkelösszefogva tudunk megva-lósítani. A szüreti sokada-lomra való készül´́odés min-denkit megmozgatott és lel-kes tenni akarásra sarkallt.

Nagy nyüzsgés közepettefolyt a bálterem díszítése.Aztán “pillanatok” alatt szü-l´́ok, gyerekek segítségévelaz alkalomhoz ill ´́o látványosdíszletet varázsoltunk közö-sen. A szüreti felvonulás szer-vezetten, lendületesen a vi-dámság, jókedv jegyében zaj-lott. Köszönjük mindenkinek,a vállalkozásoknak is a lelkessegít´́okész támogatást,összefogást. Jó azzal a tu-dattal élni, hogy amikorszükség van rá, szül´́ok, gye-rekek, óvodapedagógusokremek együttest alkotnak!

Alacsonyan száll a varjúMár nem károg,BerekedtIrigyli a csép alattMeleged´́o verebet.

Ági óvó néniBea óvó néni

Green Druck Nyomdaipari BT.Vállaljuk: szórólapok, nyomtatványok,öntapadós címkék, kartondobozok,

matricák készítését. Egy- éstöbbszínnyomás, stancolás, ritzelés.Gyors, pontos, megbízható, min´́osé-

gi munkavégzés, korrekt árakon!Cím: Rétság Táncsics utca 16.

Telefon: (35)351-155, 0630-960-7683

Tolmácsi Kisbíró 2013. október

7

Page 8: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

Történések iskolánk életéb´́olNagy szomorúságunkra anyár eleji földrengés hatal-mas károkat okozott isko-lánkban. Nagyon örülünkannak, hogy már nyáronmegkezd´́odtek a felújításimunkálatok és a tanévetszépen kifestett, rendbe-tett iskolában kezdhettükmeg.

Az év ünnepélyes tanév-nyitóval kezd´́odött. Öt els´́ostköszönthettünk az iskola-padban tele izgalommal, kí-váncsisággal. Tanulóink lét-száma összesen 18 f´́o.

Az oktatási törvény válto-zása miatt, visszaállt a réginapközis munkarendünk. Aleckeírásra, korrepetálásra,szakkörökre így több id´́onkmarad, ami valóban haszná-ra válik a gyerekeknek ésnekünk pedagógusoknak islehet´́oségünk adódik az ala-posabb, körültekint´́obb mun-kára.

Az els´́o, második osztály-ban 1-1 órával b´́ovült azének-zene és a rajz heti óra-száma. Nagyon fontos eznekünk, hiszen így külön az

1-2. osztályosokkal hatéko-nyabban tudunk koncentrál-ni akár az éneken, akár arajzon a korosztálybeli sajá-tosságokra.

Év elején két szül´́oi érte-kezletet tartottunk, melyen tá-jékoztattuk a szül´́oket a közösrendezvényekr´́ol, az év fonto-sabb követelményeir´́ol.

A tanév els´́o szabadid´́osprogramja az iskolai sport-nap volt. Erre az alkalomrakerékpártúrát szerveztünk.Reggelr´́ol az iskola udvarán,játékos feladatokon gyako-

roltuk a kerékpározást, a biz-tonságos közlekedést, a fo-lyamatos sorkövetést. Ami-kor már ügyesen, bátran, fe-gyelmezetten haladtak gyor-san és lassan is, kimerész-kedtünk az útra. Közkívánat-ra Bánkra folytattuk utunkat.A túra igazán jól sikerült.Gyönyörködtünk a tájban, akörülölel´́o hegyekben ésmég a bánki tavat is körbebi-cikliztük. A partján játszótérijátékokra is jutott id´́onk.Megfáradtan, de élmények-kel gazdagon tértünk haza.

Fontosnak tartjuk, hogygyermekeink ismerjék nem-zetünk múltját. Bár sok ese-mény számukra még sokatnem jelent, akkor is fontos,hogy halljanak múltunk jele-sebb eseményeir´́ol. Október6-ról, az aradi vértanúkrólénekóra keretében emlékez-tünk meg. Majd két szabad-ságharchoz kapcsolódó daltis tanultunk.

Az ´́osz legnagyobb ese-ménye a már hagyománnyávált szüreti felvonulás és azazt követ´́o bál volt. Az ese-mények idén is a már meg-szokott rendben követtékegymást. A pedagógusok,iskola, óvoda dolgozói és a

további segít´́o szervez´́okmár szeptember elejét´́olgondos, szorgalmas mun-kával készültek. Nem kisfeladat volt a szervezés, va-lamint a felajánlások, érté-kes tombola-nyereményekbeszerzése, felkutatása.Szerencsénkre mindenmegszólított hozzájárult ki-sebb-nagyobb ajándékkal,felajánlással jótékonyságirendezvényünk támogatásá-hoz. A bált megel´́oz´́o kéthetet gyermekeink szorgal-mas készülése el´́ozte meg.Kedves m´́usorral készül-tünk, mely jó kedvre derítetteaz egybegy´́ulteket. A rajzórán madárijeszt´́o-dekorációt

2013. október Tolmácsi Kisbíró

8

Page 9: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

festettünk, melyek a teremdíszeként szolgáltak. Péntekdélután a vállalkozó, segít´́oszül´́ok elegánsan kidíszítet-ték a termet. Ezzel a szül´́okmunkája nem ért véget.Folytatódott a szendvicské-szítéssel, a belép´́ojegyekárusításával, valamint a va-sárnapi takarítással. A sokáldozat azonban nem volt hi-

ábavaló. A bálterem megtelt,az összes tombolajegy elkeltés a büfében is jócskán fo-gyasztottak a megjelentek.Szép bevétel gy´́ult összeóvodásaink, iskolásaink ja-vára. Reméljük a bevételt atavalyihoz hasonlóan hasz-nos, gyermekeink fejl´́odésétszolgáló programokra, esz-közökre tudjuk fordítani.

Köszönet mindenkinek,aki segtett a rendezvényszervezésében!

Az ´́oszi készül´́odések so-ra nem ért véget. Igyeke-zünk minél többféle techni-

kai, kézm´́uves tevékenység-be bevonni tanulóinkat és´́oszhöz kapcsolódó alkotá-saikkal minél szebbé, színe-sebbé varázsolni iskolánkat.

Üdvözlettel: Tanító nénik

Tolmácsi Kisbíró 2013. október

9

Page 10: Köszönt´´o Emlékeink · Újra és újra árvíz a gáton. Zúg a tenger vize, ha jön a dagály, De van remény is, hogy újra lesz apály. Sokszor a föld mélyén nagy er´´ok

Tolmács Községi Önkormányzat lapja. Megjelenik negyedévenként. A lap ingyenes.

Kiadja Tolmács Község Önkormányzata, 2657 Tolmács, Sport u. 1. Telefon: 35/550-157.

E-mail: [email protected] Szerkeszti a szerkeszt´́o bizottság. Felel´́os kiadó: Hajnis Ferenc

polgármester. Kiadványterv és tipográfia GirasekKároly munkája. Nyomdai munkák: Green-Druck

nyomdaipari Bt, Rétság. Felel´́os vezet´́o: Pál György

Sportegyesületi hírekA Tolmácsi Sportegyesületlabdarúgó csapata a2013/2014-es szezonban aNógrád megyei III. osztályúbajnokság nyugati csoport-jában vesz részt.

A csapat kerete az el´́oz´́oszezonhoz képest nem so-kat változott. Visszatért egy-kori játékosunk, KelemenKálmán, valamint leigazoltukGláz Gábort, aki korábbansok tolmácsi fiatal mögöttvolt kapus Bánkon (bár mieddig mez´́onyjátékoskéntszerepeltettük, és már kétgólja is van). Leigazoltukmég Dósa Doriánt, aki azon-ban eddig még nem lépettpályára. Távozott HekliGyörgy, aki a SzendehelyFC II játékosa lett.

Mostanság sok hiányzásnehezíti játékunkat, ezek

oka legtöbbször munka, desajnos sérültek is vannak.Leginkább Gyuricza Gerg´́oesete kérdéses, akit könnyenlehet, hogy hosszú ideig nél-külöznünk kell térdsérülésemiatt. Az ´́o esete a már fel-épült Drajkó Dánieléhez kí-sértetiesen hasonló, neki kb.

Bursa Hungarica pályázatTolmács község Önkor-mányzata az Emberi Er´́ofor-rások Minisztériumávalegyüttm´́uködve, az 51/2007.(III.26) Kormányrendeletalapján ezennel kiírja a2014. évre a Bursa Hungari-ca Fels´́ooktatási Önkor-mányzati Ösztöndíjpályáza-tot fels´́ooktatási hallgatókszámára a 2013/2014. tanévmásodik és a 2014/2015. ta-név els´́o félévére vonatkozó-an (A típus) illetve 2014. év-re a fels´́ooktatási tanul-mányokat kezdeni kívánófiatalok számára. (B típus)

1. A pályázat céljaA Bursa Hungarica Fel-

s´́ooktatási ÖnkormányzatiÖsztöndíjrendszer (a továb-biakban: Bursa HungaricaÖsztöndíjrendszer) célja azesélyteremtés érdekében ahátrányos helyzet´́u, szociáli-san rászoruló fiatalok fels´́o-oktatásban való részvételé-nek támogatása.

A pályázat EPER-Bursarögzítésének és az önkor-mányzatokhoz történ´́o be-nyújtásának határideje:2013. november 15.

A részletes pályázati ki-írás (mindkét típusú pályá-zathoz) megtalálható awww.tolmacs.hu honlapon ahirdetmények között.

FelhívásA Rétsági Rend´́orkapitány-ság felkérése alapján felhív-juk a lakosság figyelmét azalábbiakra:– A temet´́oket látogatók kö-

zül sokan személygépjár-m´́uvel érkeznek a teme-t´́okhöz, és a közelben par-kolnak.

– A temet´́oi látogatás alatt

el´́ofordulhatnak gépjárm´́ufeltörések.

– Kérjük olyan jól láthatóhelyre álljanak autóikkal,hogy a temet´́o kapunáltartózkodó polgár´́orökszemmel tudják tartaniazokat.

Tolmács Község Önkormányzata

Ádventi vigasságAz idén is megrendezésrekerül az Ádventi vigasság éskoncert, mint tettük ezt már amegel´́oz´́o id´́oszakban is.

Ideje: 2013. december 15.B´́ovebben, majd kés´́obb

a plakátokról tájékozódhat-nak.

egy évet ki kellett hagynia.A mérk´́ozéseket tekintve

a tavaszihoz képest gyen-gébb, de igen hullámzó telje-sítményt nyújt a csapat, ezkit´́un´́oen látszik az eredmé-nyeken is. Bízzunk benne,hogy a mostani hullámvölgy-b´́ol sikerül minél hamarabb

kikapaszkodni, és az ´́osz to-vábbi részében több gy´́oze-lemnek örülhetünk. Bár emevisszafogott teljesítmény el-lenére (a cikk írásakor) a ne-gyedik helyen állunk a tabel-lán, a tavaszi teljesítmé-nyünkkel ez az eredménymég jobb lehetne. Szeren-csére még csak a bajnokságnegyede zajlott le, így ha sike-rül javulnunk, ett´́ol még akárföljebb is kapaszkodhatunk.

Az eddigi eredményeink:08.25. Keszeg-Tolmács 1-409.01. Tolmács-Szátok 4-209.08. Erd´́okürt-Tolmács 2-109.15. ´́Osagárd-Tolmács 4-109.22. Tolmács -Egyházasdengeleg 3-109.29. Szendehely II-Tolmács 4-410.06. Tolmács-Kálló 8-110.12. Becske-Tolmács 11-2

2013. október Tolmácsi Kisbíró

10