Külűr Krónikái A Prototipus

Kenneth Withaker

KuLUR KRONIKAI

A Prototípus

Kenneth Withaker Külűr Krónikái-Prototípus

2

1

– Trent Hawkins – sziszegte Kolge-mar, ahogy a férfi lerakta a zsákot az asztalra. – A sok idejövő jöttment közül egyből felismerem az igazi csiszolatlan gyémántokat.

Hawkins nem volt idegengyűlölő, ami az űr e részén nem is lett volna életbiztosítás, de a vr'ákat ki nem állhatta.

Fél méter magas, zöld bőrű, békaszerű gnómok, akik mindenkit kiszipolyoztak, akire csak ráakaszkodtak. Az itt élő lények fele rühellte őket, míg a másik fele szintén, de ők tudták, hogy jobb, ha megpróbálnak a kedvükben járni.

A vr'a a mutatóujján lévő sarkantyúszerű karommal átvágta a zsák száját összefogó kötelet, majd egy rántással elvágta, benyúlt, és kihúzta az egyik berilliumrudat. Trent figyelte, ahogy a lény végigsimítja, megszagolja, megkopogtatja és megnyalja az ezüstszínű fémhasábot.

– Na, milyen? – kérdezte Trent, majd körülnézett a szobában. A helyiség puritánul volt berendezve: egy asztal, egy magas

támlájú szék, amin a lény üldögélt, a két oldalán egy-egy skrudd testőr. Hawkins éppen háttal ült a vastag fémajtónak. Ez volt az egyedüli kijárat a szobából.

Trent végigmérte skruddokat. Ha vr'ák voltak a galaxis parazitái, akkor a skruddok a vérebek. Kígyószerű arcukon állandóan hüllőszerű mosoly ült. Borostyánszínű szemeikben az agresszió fénye lángolt. Erős harcosok voltak, de ostobák…

Hawkins könnyedén el tudott volna velük bánni, ha balul ütött volna ki a terv.

Plusz még az épület előtt várakozott Neyy, Hawkins nagydarab manot fajtájú barátja. A lény normál esetben békés volt és intelligens, de ha harcra került a sor, úgy küzdött, mint egy ragadozó.

Trent Hawkins nem tűnt olyan fickónak, aki bárkit is el tudott volna intézni puszta kézzel. Inkább sportos volt, mint izompacsirta. Enyhén kerek arcát borosta fedte. Barna szemeiben barátságos fény bujkált. Az a fickó volt, akiben az ember egyszerűen nem tudott nem


3

megbízni. Persze azok, akiknek sikerült megutálniuk, vitatkoztak volna ezzel.

Remélte, hogy Kolge-mar nem kerül rá erre az igen csak népes listára… Pedig 87% volt rá az esély, hogy ez lesz, és az Hawkinsnak nagyon rossz lesz.

– Egész jó minőségű berillium – motyogta a vr'a, Hawkins látta, ahogy a skruddok egymásra néznek és elégedetten felszisszentek.– Befolyásos kuzinom, Venta-tyrnekk jelölése van rajta.– Hawkins felé fordított a berilliumrúd felső részét, aminek a közepén hat, egymást keresztező rovátkát marattak lézerrel: – Gratulálok, Hawkins. Azt gondoltam, hogy te is olyan vagy, mint a többi jöttment, akik eljönnek a Külűrbe, mert azt hiszik, hogy jó buli, de aztán zokogva rohannak vissza az úgynevezett civilizációba, ha egyáltalán van pénzük az útra. Neked van itt jövőd – mondta Kolge-mar. – Aki képes átjutni egy vr'a kincsestár biztonsági rendszeren, annak tehetsége van a mások kirablásához. – A lény hátradőlt, majd megsimogatta hordószerű hasát. –Dolgozz nekem, Hawkins. Ilyen fickóra van szükségem.

Trent úgy érezte, egy tonnás kő esett le a szívéről, és a koppanása egészen a Földig hallatszott.

– Tudod Kolgi, – szólalt meg, majd a hüvelykujjával a saját mellkasára bökött –, szerencsevadász vagyok, de akár hívhatsz szabadúszónak is. Nem kötelezem el magam senkinek. Mert ahol régen dolgoztam, ott mindig egyenruhás seggfejek mondták meg, hogy hová menjek, meg ilyesmi. Tehát bocs, de ha a könnyű pénz és a szabadság között kell választanom, akkor inkább az utóbbi.

A vr'a békaszerű arcán széles vigyor terült szét, felfedve a lény szájában sorakozó krokodilszerű fogakat.

– Hawkins, Hawkins. Egyszer mindenkinek térfelet kell választania.– mondta Kolge-mar, majd a mutatóujján lévő sarkantyúszerű karmot Hawkinsra szegezte. – Remélem, hogy te majd jól választasz.

– Már választottam – mondta Trent, majd elmosolyodott –, akkor a pénzt a szokásos helyre.

Megfordult, és elindult az ajtó felé, de azért még hátrasandított. Látta, hogy Kolge-mar a többi berilliumrudat is kirakja az asztalra, és egy émelyítően vidám dalt dúdolva számolgatni kezdi őket.


4

Az ajtó suhogva kinyílt, Hawkins kilépett rajta, majd átsétált a bérház homályos előterén, próbálva nem figyelni a sarokban kártyázó három skruddra, és már kint is volt az utcán.

Neyy már várta. A két méter magas lény karjai olyan vastagok voltak, mint egy

felnőtt férfi combja. Az arca egy nagymacskáéra hasonlított. Borostányszínű szemeiben bölcsesség csillogott. Fekete bőrmellényt viselt, és semmi mást.

– Hogy ment? Hawkins sietősen elindult az egyik szemközti utca felé. – Húsz perc alatt rájön a turpisságra – mondta Hawkins. A sötét utcán csak a falakra felszerelt fénycsövek és a foltokban

tenyésző foszforeszkáló zuzmók szolgáltattak egy kis fényt. Valahonnan zene és nevetés szólt, valószínűleg a zuzmóbetakarítók ünnepeltek valamit egy kocsmában. Hawkins szívesen bement volna a kocsmába, hogy megigyon egy korsó kwizek sört, de szorította az idő.

Ezen a bolygón éjszakánként csak a Hawkinshoz hasonló átutazók rótták az utcákat.

– Én megmondtam neked, hogy a terved egy nagy lapát bejidtrágyát sem ér – morogta Neyy, és beleszimatolt a levegőbe. – Nem tudom, hogy miért nem tudod nézni a pillanat helyett a teljes egészet.

Hawkins befordult egy újabb utcára. – Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy miért vagyok ilyen

hülye, hogy ezt az életet választottam, és miért nem költöztem inkább egy ehhez hasonló bolygóra.

A Kalgor VII tényleg nem volt vészes világ. Kéken világító zuzmókból álló tundrák borították a felszínét, amiknek a nedve deutériumot tartalmazott, ráadásul elég jó minőségűt, amiből korlátlan források álltak rendelkezésre a szektort uraló Bishop Fuel Corporation számára.

A bolygót csak a BFC által megfizetett zuzmóbetakarítók lakták, akik elég békés népség voltak. Akik estére valószínűleg behúzódtak a hideg elől a négyszintes bérházaikba, amelyek olyan szorosan épültek egymáshoz, mintha csak a hatalmas hegyekből lezúduló hideg szél elől keresnének menedéket.


5

Hawkins befordult az egyik mellékutcácskába, de még hátrasandított a válla felett. Nem követte őket senki.

– Egy hétig se bírnád, és részegen kaparnának össze egy kocsma padlójáról – mondta Neyy. – Inkább azon gondolkodjunk, hogy mihez kezdünk, hogy ha Jade nem szed össze húsz perc alatt egy törőt. Elég kevés idő meggyőzni és elrángatni a hajóhoz.

Hawkins hátranézett a válla felett, majd felsóhajtott. Úgy érezte, mintha valaki figyelte volna.

Az én helyzetemben mindenki ezt hinné. Magába bólintott, és válaszolt Neyynek:

– Alábecsülöd a csajt. Aki így rá tud szedni embereket, és mellé ennyire jó zsebtolvaj, az két fokkal hasznosabb egy potyautasnál.

– Majd akkor is mondd ezt, amikor Kolge-mar asztalát takarítjuk – morogta Neyy

– Azt hittem, a haverom vagy – válaszolta Hawkins. Neyy felsóhajtott, majd csak ennyit mondott. – A mi barátságunk a háború kohójában született és lett

acélkemény. De ha a vr'a szolgái leszünk, akkor esküszöm, letagadlak.

Hawkins erre felkacagott. Nem vették észre azt az aprócska bogarat, ami úgy kétméternyire

kapaszkodott fölöttük a falon. Ennek a lénynek a külső páncélja kitin helyett alumíniumból, a belső részei szilíciumból készültek. A szemei helyén pedig hiperérzékeny apró kamerák voltak.

A parányi gépezet üzenetet küldött távoli irányítójának a potrohán ágaskodó fullánkszerű antennával, majd hamarosan választ is kapott. Bár az üzenet egyesek és nullák hosszú kombinációja volt, a gépbogár apró fémagyának egyértelmű volt a jelentése.

Kövesd a célszemélyt. Az aprócska bogárutánzat kicsiny lábain a két szerencsevadász

nyomába eredt.


6

2

Steven Russel a kör alakú táncteret körülvevő pult középső részénél üldögélt, és le sem tudta venni a szemét a tőle kétszéknyire ülő lányról. Az igencsak karcsú teremtés volt, félhosszú, sötétbarna haját a háta mögött összefogva hordta, ezzel megmutatva szív alakú arcát, enyhén keleties metszésű szemeit, fitos orrát és állandóan mosolyra álló száját.

Már akkor felfigyelt rá, amikor az belépett a bár boltíves ajtaján, és odasétált a pulthoz. Nem olyan volt, mint a helyi zuzmóbetakarítók hiányos öltözetű, kisminkelt lányai, akik a Tech/Pub törzsközönségének nagy részét adták kigyúrt barátaikkal együtt.

A Tech/Pub különbözött bármilyen szórakozóhelytől a Kalgor VII-en. A falait áramkörszerűen elrendezett kék-piros-sárga fénycsövek díszítették.

A falakra szerelt holoprojektorok a középen táncoló párok háromdimenziós mását vetítették a levegőbe, mintegy leutánozva a mozgásukat. A hangfalakból elektromos zene és egy fuvolaszerű hangszer hangjának a keveréke szólt, amibe valami ugatásszerű hang vegyült.

Russel tudta, hogy a Tech/Pub nem csak egy egyszerű diszkó volt, hanem a Kalgor VII-en tanyázó törők gyülekezőhelye. És persze azoké, akik csak egy jót akartak szórakozni, vagy a törők szolgálatait akarták igénybe venni. Russel nem tudta, hogy a lány vajon melyik csoportba tartozhat. Arra készült, hogy odamegy, és megkérdezi tőle.

De egy vörösesbarna bundájú, rókaképű foxiai megelőzte, és leült a lányhoz. A lény nem viselt semmi ruhát, leszámítva a piros-kék csíkokkal díszített bőrmellényt.

– Helló, Stevie. Russel a hang forrása felé fordult. A pult mögött álló lény

látványa nem derítette mosolyra. Az idegen egy tholtaxi volt. Vékony, fényes, szürke kitinpáncéllal borított testét négy pókszerű láb tartotta. Két pár karja volt, az első pár ott, ahol bármelyik humanoidnak szokott lenni, míg a másik kettő a mellkasához simult. Háromszög


7

alakú fején két zölden világító összetett szem méregette Russelt. A lény volt a Tech/Pub tulajdonosa, és igazi veterán a szakmában.

– Üdv, Molgek. – Látom, jól elvagy – trillázta a lény, a mellkasán lévő bal karjával

elkezdte kocogtatni a pultot. – Iszod az italom. Egyfolytában ücsörögsz, néha még a vendégekkel is flörtölsz. Ki mensz párszor a wc-re. Csak épp mióta eljöttél a Tellusról, még semmi eredményt nem mutattál fel nekem, amire azt mondanám, hogy ez igen. Pedig olyan jó ígéreteket kaptam tőled arról, hogy megmutatod milyen belevaló srác vagy, úgy megmutatod milyen belevaló srác vagy. És közben meg… Semmi.

Russel beszívta, majd kifújta a levegőt. Nem akarta belefojtani a szót a tholtaxiba, közben fél szemmel a lányra és a foxiaira nézett, akik épp a foxiaiak ugató nyelvén tárgyaltak.

– Egyáltalán figyelsz rám? – kérdezte a tholtaxi megjátszott sértettséggel, majd a párosra nézett. – Ne érdekeljen, hogy más hogy alkudozik. Tudhatnád, hogy Vilka megkapja a legjobb munkákat.

– Én keresek munkákat – mondta Russel, majd megitta a hályoglevét. Ez legalább megnedvesítette a száját

– Csak nem találsz. Két hónapja itt ülsz, néha leülsz másokkal beszélgetni, és az eredmény mindig ugyanaz. – Molgek egy pillanatnyi hatásszünetet tartott – Ott hagynak. Ezzel együtt én is gondolkodóba estem, hogy talán ez a szegény kis humanoid rászolgált-e az én jóindulatomra? Adjak-e neki még egy esélyt? Értékes tagja-e az én kis családomnak, vagy csak egy egyszerű fekete bárány? – kérdezte Molgek, majd körbemutatott: – Nézz körbe, hány törőt látsz itt?

Russel körülnézett. Végigjáratta a szemét a táncolókon, a lányon és Vilkán, aki egyre hevesebben ugatott.

– Kettőt – mondta ki a választ. – Van önkritikád, hogy törőnek mered magad hívni. Egy hülye kis

kezdő vagy, aki beült még a biztonságos kis szülőbolygóján pár biztonságtechnikai oktatásra. Eljön a Külűrbe, és rögtön rárepül a jól fizető melókra. Azok tudod, miért jól fizetők?

– Miért is? – kérdezte Russel. Steven csak annyit érzett, hogy a lény kemény, kitines ökle

nekikoppan a homlokának. Szinte azonnal feljajdult.


8

– Mert azt profiknak adják, belsővázas hülye. Én a nyolc szívemből kettőt rád szántam, és ezt veheted megtiszteltetésnek… – A lény odalépett az üvegekkel teli szekrényhez, majd levett palackot, és töltött magának. Az ital színe legjobban egy pocsolya vizére hasonlított, szaga pedig rothadt krumpliéra. – De az én határtalan jó indulatom is véges. A legtöbb törő dolgozik, míg te nap mint nap, a Kalgori nap 31 órájában itt lopod a napot. Csak ajánlani tudom neked, hogy keress valami munkát. – Russel újra a lány felé nézett. Látta, hogy Vilka felpattant, majd elviharzott. – El fogom intézni, hogy mindegyik ehhez hasonló helyen a galaxisban ferde szemmel nézzenek rád. Szét fogom küldeni a Spaceneten a képed, alatta meg nagy, piros betűkkel: Steven Russel, a lexikonban a tohonyaság szó alatt az ő képe szerepel!

Steven megnézte a lányt, aki még mindig ott ült. Úgy látszott, hogy valamin gondolkodik, miközben a poharában lévő zöld italt kortyolgatja.

– Szerintem bele se kezdj, lehet, hogy találtam munkát – mondta mosolyogva.

Molgek a lány felé fordult, majd végigmérte. – Szerintem te ne is kezdj vele. Aki Vilkát is elhajtotta, annak

vajon milyen képességű törő kell? Bele se gondolj… – Tudod mi a mi elsődleges jelszavunk? – kérdezte Steven. – Légy

merész és pofátlan, és be is vetted a kincsekkel teli várat. Molgek csáprágói szélesen szétnyíltak. Russel tudta, hogy ez a

tholtaxiaknál a mosoly megfelelője: – Nőstények. Még az a szerencse, hogy az én családomban csak

egy ilyen van, és én ötszáz fényévnyire vagyok tőle. – A szájához emelte a poharat, majd hosszú nyelvével elkezdte lefetyelni a benne lévő folyadékot. – Tegyél egy próbát, lárva. Fél hónapot már kialkudtál ezzel magadnak.

Steven felugrott, majd odalépett a lányhoz: – Helló, szabad ez a hely? – mutatott rá a lány melletti üres

székre. Az eddig az ajtót figyelte, majd ránézett Russelre. – Nem – mondta, majd felsóhajtott –, egy olyan fickónak van

lefoglalva, aki tud mit kezdeni pár kamerával és lezárt páncélajtóval.


9

Ha azért jöttél ide, hogy megpróbálj felvidítani, vagy hogy fizess egy italt, majd elcsábíts, csak mondom, hogy rossz helyen kopogtatsz.

Russel tudta, hogy Molgek most kuncogva figyeli őket. A zene ekkor váltott egy sokkal dallamosabbra, amiben a

szintetizátorok lassú, lomha szólamaiba halk fuvolaszó vegyült. A parketten táncoló párok egymáshoz simulva ringatóztak. Steven irigyelte őket. Nekik nem kell azon szarozniuk, hogy mit esznek holnap és miből.

A fiú megvonta a vállát, majd leült a lány mellé. – Miből gondolod, hogy neked van lefoglalva? – kérdezte a lány,

miközben végigmérte a Stevent. Russel nem volt az a férfiszépség. Világosbarna haja fésületlenül meredezett a fején, a szemei egy kicsit közel ültek egymáshoz, de nem volt olyan ronda – legalábbis saját meglátása szerint –, hogy ha lemegy a tárnába, akkor felszalad a titánérc.

– Törő volnék – mondta Russel, miközben le sem vette a szemeit a lányról.

A lány megvonta a vállát, majd újra belekortyolt az italába. Steven próbálta nem nézni a lány domborulatait, de a szeme gyakran lejjebb tévedt.

– Steven Russel a nevem – szólalt meg végül. – Erica Jade – mutatkozott be, majd szembefordult a fiúval – Szép név, illik a viselőjéhez – mondta Steven –, de gondolom,

van valódi neved is, mert ilyen név egyszerűen nincs. – Van jobb témánk is, hogy a nevemről csevegjünk. Mihez értesz? Russel már rájött, hogy a lány az üzletről akar vele beszélni, és

jobb, ha nem beszél mellé, ha pénzt akar. – Ahonnan én jöttem, pár dolgot megtanultam a védelmi

rendszerekről, legfőképpen a feltörésükről. A lány belekortyolt az italába. – Bocsi, de a foxiai kollégád azt mondta, hogy inkább ne bízzam

egy embere a melót. Nem ilyen szavakkal, de pont ezt mondta. Russel szájában összefutott a nyál a lány italának látványára. Miért

vette meg azt a hályoglevet? – Egy foxiai hajlamos egy elektronikus bankszámla megcsapolását

úgy felfogni, mint egy kép megfestését, ha érted, mire gondolok… – Nem, nem értem mire gondolsz – mondta Jade.


10

– Oké, hadd mondjak egy érthető példát. Képzelj el egy piaci kofát. A pultján ott van az egyszerű titánból készült főzőedényt és egy virai kerámia. Hogy döntenél? Megveszed az egyszerű célszerszámot, vagy azt, ami ott lesz a polcodon és megporosodik?

A lány tovább figyelte, majd megvonta a vállát: – Mindkettőt. A virai kerámia ott lenne a polcomon, míg a

titánedényben főznék – mondta Jade.– De nekem nincs szükségem egy olyan fickóra, aki engem kiszolgál. Valamint azt sem akarom, hogy ugyanez a fickó a polcomon üljön és megporosodjon. Szerintem túlspilázod, ebből az egész dumából, amit itt lenyomtál, ez jött le nekem.

– Nézd, én nem spilázom túl – válaszolta Russel –, ha azt mondod, hogy kapcsoljam ki az esetleges biztonsági kamerákat, akkor kikapcsolom, nincs gond. Ha azt akarod, hogy nyissak ki egy ajtót, akkor ki nyitom, nem kertelek, megcsinálom. Csak végzem a dolgom, semmi baromság.

A lány bólintott, úgy nézett ki, mint aki éppen kóstolgatja magában a dolgot. Russel pedig hátranézett Molgekre, aki tovább lefetyelte az italát, miközben a társalgásukat figyelte.

– Most szakács vagy, vagy számítógépzseni? – kérdezte Erica, majd elmosolyodott.

A lány odaadta fizetőkártyáját a csaposnak akinek papagájszerű fejét zöld, hínárszerű hajzat borította. A srácra nézett, miközben a csapos végighúzta a kártyaleolvasón a fizetőkártyát.

– Kevés cuccod van? – kérdezte Jade. – Hát… A lány elvette a kártyáját a papagájfejűtől, és a dzsekije belső

zsebébe rakta. – Igen, vagy nem? – Fogjuk rá, hogy egy táskára elég. Jade bólintott, majd felállt, és elindult a Tech/Pub kijárata felé. – Szerintem kíváncsi vagy, hogy mi lehet a meló – mondta a lány,

majd a válla felett hátranézett Russelre: – Hallottál már a Vyrlaxról? Russel úgy érezte, hogy a világ megfordul körülötte. A Vyrlax, a

vr'ak bolygója. Sok képet látott már arról a világról. Az egészet belepték a vr'ák díszes palotái és létesítményei, sehol sem hagyva


11

helyet az életnek. És hallotta már a történeteket a bolygón tomboló bűnözésről, és hogy ott minden és mindenki a zöld törpék uralma alatt van.

– Ki ne hallott volna arról a bűnfészekről? – kérdezett vissza Russel, miközben a lány után rohant. A szeme sarkából még látta, hogy Molgek minden karjával istenhozzádot int neki. Rossz előérzete volt.

Hamar kint voltak az utcán. Steven úgy érezte, hogy a hideg éjszakai levegő arcon vágja. Hogy miért pont erre a bolygóra jött?

– Na, szuper. A te részed a munkában az, hogy feltöröd a vr'a kincseit védő biztonsági rendszert. Kamerákat, lézeres hálókat, infrafalakat, mozgásérzékelőket.

– Ki akarjátok rámolni egy vr'a kincsestárát? – mondta elhűlve. Olvasott pár dolgot az eddigi kísérletekről, és soha nem lett boldog a végük.

A lány elindult a bárral szemközti sikátor bejárata felé, majd megszólalt:

– Á, csak pár berriliumrúdat emelünk el, és húzunk elfele. – A lány eddig fagyos hangneme szemmel láthatóan kezdett felengedni. Lelkes lett:

– Na merre laksz, okostojás? Russel más körülmények között sikítva rohant volna el, de ez a

lány…


12

3

– Neyy, már nem érzem, hogy követnek – mondta Hawkins, miközben hátrapillantott. – Tudom.

A manot bólintott, és óvatosan a kézi ágyúnak is beillő pisztolyára rakta a kezét.

– Semmit sem látok, de én is érzek valamit. – Lassan befordultak egy újabb mellékutcába. Közben Hawkins a belső zsebében tartott pisztolyára ujjai a fegyver markolatára szorultak. Nem hitt a szellemekben, sőt, semmilyen vallási vagy ezoterikus csoportnak nem volt a tagja. Volt neki elég problémája anélkül is, hogy arról vitatkozzon, hogy az ősrobbanás hozta létre az univerzumot, vagy kiszarta valami nagy őstulok.

– Te mindig érzel valamit – morogta Hawkins. Beértek egy mellékutcába. Hawkins hirtelen megtántorodott, előreesett, de Neyy elkapta a vállát, és visszarántotta. – Hú, kösz!

A mellékutcát teljes egészében jégpáncél borította. – Óvatosan lépkedj! – mondta fennhangon Neyy. Hawkins kifújta a levegőt, és a háta mögött visszapillantott. – Lehet, hogy egy carleiai követ minket. Tudod, akik képesek

álcázni magukat. – Mintha észrevett volna egy árnyékot, de az a következő pillanatban el is tűnt.

– Egy carleiai nem tud a falon mászni. Így is elég nehéz őket elintézni – válaszolta Neyy. – Emlékez csak a Deadmoonra. Vállon lőttem, de még így is meglógott a szajrénkkal. Nem lehet valami helyi húsevő?

Hawkins újra megfordult, és mintha egy aprócska kis valamit látott volna visszahúzódni a rúd alakú világítótest fényköréből

- Ijesztő. De hallottam, hogy a Kalgor VII-en élő ilyen dögöket már rég visszaszorították a belső területekre. A legnagyobb állat, amit láthatsz itt, a medvetulok.

Hawkins lassan az utca bal oldalára húzódott, intett Neyynek, hogy kövesse. A manot beleszagolt a levegőbe.

Hawkins gondosan elkerülte a világítótestet. Neyy bólintott, Hawkins pedig rávetette magát a sötétségben

várakozó apró rovarra, de az fürgébb volt.


13

A szerencsevadász a lendülettől megcsúszott és hasra esett. A piciny bogár pont előtte rohant el. Hawkins felocsúdott az esés

okozta sokkból, és a bogár után kapott, de az kicsúszott a férfi markából..

– Ó, hogy a vr'a szarjon rád! A kis csúszómászó felmászott a bal oldali ház falán. Neyy ekkor

felugrott a falra, megkapaszkodott erős karmaival, és elkapta a kis valamit.

Hawkins felállt, leporolta magát, majd felszisszent. A hasa és a mellkasa még mindig fájt a kemény jéggel való találkozástól. Odalépett Neyyhez. Az Hawkins szeme elé tartotta a lényt. Trent közelebbről megnézte, és már tudta, hogy nem élőlényt találtak.

– Valami nincs rendjén? – kérdezte Neyy. A fémbogár kapálózni kezdett fogpiszkálónyi lábaival. – Aha – mondta Hawkins. – Hogy a nők miért buknak a nagy

kigyúrt vadállatokra, akik csak kihasználják őket. Miért van az, hogy az a sör, amit a nő hoz, langyos, mint a gyíktulokhúgy? És lassan falon járkáló ocsmány kis csúszómászók sem a régiek már.

Neyy hatalmas mancsába rakta a gépezetet. A manot meg sem nézhette, de az egy szökkenéssel elugrott, és már a földön is termett. Villámgyorsan eliramodott.

Trent nem gondolkodott, a nyomába eredt. Neyy szótlanul követte. Szerencsére a manotok, mivel az őseik macskaszerű ragadozóból alakultak ki, elég jó szaglással rendelkeztek. Képesek voltak bármilyen méretű prédát követni nagy távolságból.

Hawkins nem tudta, hogy a robotbogáron milyen szagot érezhetett nagyra nőtt barátja, de annyi biztos volt, hogy még egy csatahajó lézerágyújával sem lehetett levakarni róla. Neyy rohant elől. Még akkor is üldözte, amikor az aprócska száguldó robot rég eltűnt a sötétben. Trent nem törődött azzal, hogy még jobban belevész a sikátorok labirintusába.

Tudta, hogy valaki irányította azt a bogarat, és az a valaki nem a semmiért figyelte őket.

Egy idő után Neyy, hogy gyorsabban haladjon, felugrott a házak műanyag falára, és erős karmait belevájta a rugalmas műanyagba, négykézláb folytatva az útját, mint valami nagy szőrös pók. Átugrotta az utcák fölött.


14

Hawkinsnak komoly erőfeszítéseket kellett tennie, hogy kövesse a barátját, de megérte. Befordult a következő utcácskába. Egy ember nagyságú, sárgára festett szemetest látott, ami mögül egy humanoid alak ugrott elő, majd rohant.

Neyy kettőt ugrott, majd amikor már a fickó felett járt, egy nagy szökkenéssel elvált a faltól. De a titokzatos figyelőjük hátraugrott, így Neyy támadása nem érte el. Viszont a férfi nem számolt azzal, hogy éjszaka a Kalgori utcákon kemény jégpáncél képződik, és azt csak reggel sózzák le. A férfi megcsúszott és hátraesett.

Hawkins odarohant, és a feltápászkodó férfire fogta a pisztolyát: – Na, öreg, most… – de a fickó meglendítette a karját. A támadás

Hawkins fegyvert tartó kezét érte. Trent meglepetésében és az ütés erejétől elengedte a pisztolyát, mire az hatalmas koccanással esett a jégpáncélra.

A férfi felpattant, majd Hawkins feje felé ütött, de Trent felemelte a jobb kezét, ezzel blokkolva az ütést, majd teljes erejéből a bal öklével az ismeretlen bordáiba öklözött, mire az feljajdult, de nem lett harcképtelen.

A fickó hátrarántotta a fejét, kikerülve Hawkins ütését, majd felemelte a lábát, és mellkason rúgta a férfit… Hawkins a következő pillanatban csillagokat látott, a hátsója és a jégpáncél találkozásából eredő fájdalom csak most jutott el az agyáig.

Fasza, a második ma éjszaka! A pasas ekkor belépett az egyik világítótest fénykörébe. Hawkins

csak most tudta jól megnézni a támadóját. A fickó középmagas lehetett, a testalkata hasonlított a Hawkinséra. A haja vörösesbarna volt. Alapvetően rokonszenves arcára rosszul illet a céltudatosság.

Ekkor üvöltés hallatszott, és a fickó a hang forrása felé nézett. Hawkins ezt használta ki. Villámgyorsan közelebb siklott a jégpáncélon, aztán szétrakta a lábait, majd harapófogószerűen a fickó sípcsontja köré fonta őket, aztán balra rántotta magát.

A férfi feljajdult, de meg se mozdulhatott, mert Neyy már mellette is volt, megragadta a grabancát, és felemelte a még mindig kába zsákmányt.

Trent feltápászkodott, majd jobban megnézte a foglyot:


15

– Lance Morrow! – kiáltott fel. A fickó meg se mozdult. (Meg sem mozdult inkább?) Neyy látványa megrémisztette. – Na most szépen elmondod, hogy mi a francnak követsz minket.

– Nézd Hawkins, élet… Trent megrázta a fejét. Már akkor unta Morrow sunyiskodását,

amikor egy alakulatban szolgáltak. Jó katona volt a srác, meg minden, de Hawkinsnak nem tetszett a pofája.

– Igen, életveszélyben vagy! – förmedt rá Hawkins. – Áruld már el öreg, hogy miért pont engem. Két éve kiugrottam a seregből. Kitalálom, Gardner admirális állított rám, mert attól fél, hogy szétkürtölöm azt a kis esetét azzal a két oberoni kurvával.

Morrow gépiesen felemelte a kezét, majd megszólalt: – Ne olyan hangosan Trent beletúrt a hajába, majd Neyyhez fordult: – Engedd el – vakkantott oda a manotnak. Morrow egy

koppanással esett a földre, és feljajdult. – Baszd ki, ez már nekem is sok – kiáltott fel a fickó. Majd lassan

feltápászkodott, és leporolta magát. – Nyugi, itt a Külűrben azt sem tudják, hogy ki az a Gardner

admirális, és leszarnák, hogy rajtakaptam azzal a két oberoni ribanccal. Legfeljebb pár hétig röhögnek, de csak ennyi. – Trent összefonta a mellkasa előtt a karjait. – Na, miért eresztetted rám azt a szart?

– Mi… – A bogárkádra gondolok! – kiáltott fel Hawkins. Már túl sokat

húzta azzal az időt, hogy ezzel a rohadékkal társalog. – Ja, nem akartalak meglepni. Hawkins Neyyre nézett, majd visszanézett Lance-re: – Na, az utóbbi nem sikerült valami fényesen, mint láthatod. Mi a

francnak köv… – meglátta, hogy Neyy beleszimatol a levegőbe, majd felmordul: – Mi az, öreg?

– Három skrudd, tőlünk ötméternyire – válaszolta a manot, majd jobbra fordult. – És közelednek.

Hawkins ránézett Morrowra. Úgy tűnik, nem csak Hawkins régi bajtársa bukott le ma éjszaka.


16


17

4

Erica Jade épp egy festményt figyelt, amelyen a Kalgor VII egyik

kék zuzmóval borított síkságán legelésző antilopszerű állatokat örökített meg a művész. A háttérben egy hatalmas hegység sötétlett. A képet a Kalgor VII éjszakai egén függeszkedő két vörös hold uralta.

A képen lévő nyugalom ellentétben állt a háta mögött kialakuló vitával.

– Hogy mi? – kérdezte Russel, miután a recepciós robot visszaadta neki a fizetőkártyáját.

– A lakbér összege nem megfelelő – válaszolta a gép. – És én erről miért nem tudok? Erica Jade közben abbahagyta a kép nézegetését, majd a recepciót

vette szemügyre. A helyiség félkör alaprajzú volt, a falait kékre festették, a sarokban pedig egy piros virágú cserepes növény virágzott. (Megint ez a széttagolt, iskolás leírás) A robot egy vaskos, barna íróasztal mögött lebegett. Egy gömbölyű, focilabda méretű fejből, és az oldalán lévő két manipulátorból állt. A feje feléjük eső oldalán két szemszerű kamera és egy kártyaleolvasó, egy ember arc bizarr karikatúráját adta.

Jade a srác mellé állt, és hallgatni kezdte a szóváltásukat a robottal.

– Akárhol érdeklődhetett volna. Ott volt a hírek között a helyi Spacenet terminál kezdőlapján.– válaszolta a gép búgó hangon –, de az összeget akkor is meg kell adnia.

Erica elgondolkodott azon, hogy nem kellene első látás alapján döntenie. Mindig bajba keveri magát ezzel. Russel is elég rafkósnak tűnt első látásra. Amikor Erica meglátta a srác szinte zsebkendőnyi szobáját és a benne lévő kupit, arra gondolt, hogy talán csak egy meg nem értett zseni, mint páran a Külűrben. Most jött rá, hogy a fickó gyámoltalan. És kb. húsz perc alatt változott meg róla a véleménye.

- Hogy Hawkinstól mit fog kapni az első hibánál – gondolta Jade, de jobb, hogy szerzett egy törőt, aki talán jó a saját területén, még ha egy pancser is.


18

Jelenleg a lakbér befizetésével voltak gondok. – Mennyi az? – kérdezte Erica, megunva a srác ügyetlenkedését. A robot a lány felé fordult, és megszólalt: – 30 000 egység, hölgyem. A lány bólintott, majd Russelre nézett. A srác elég szánalmasan

festett, a vállára vetett utazótáskával és a sárga-fekete kígyómintás dzsekijében.

– És erről miért nem szóltál neki? – a lány a csípőjére tette a kezét, és ránézett a gépre. – Mennyi ideje is lakik itt a srác?

– Két hónapja. – Az jó, és neked ennyi idő alatt eszedbe se jutott, hogy szóljál

neki. – A lány kihúzta magát, és elmélyítette a hangját, utánozva a robotot – Hé, húshegy, megváltozott a lakbér. Csak szólok.

– De… – Hogy is van a robotika első alaptörvénye? A robotnak nem

szabad kárt okoznia intelligens élőlényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy intelligens lény bármilyen kárt szenvedjen.

– De Mr. Russel… – kezdett volna bele a gép, de Erica megint közbevágott.

– Szerinted, ha nem tudja fizetni a lakbért, mivel te elfelejted tájékoztatni, és emiatt a panzió tulajdonosa kidobja a hideg Kalgori éjszakában, mit csinál egy vas nélkül? Teázgat? Nagy francokat, szépen tüdőgyulladást kap. Érted? Beteg lesz, kárt szenved. Tehát ki is szegte meg itt a szabályokat?– Én – mondta halkan a gép – csak a programom szerint cselekedtem. Sajnálom.

– Jó. És mivel nem tudott a változásokról, ezért fizetheti az eredeti árat. Ugye?

A gép a jobb manipulátorával megvakarta a fejét. – Nem tehetem, mivel a tulajdonosom, Waul Telli utasított rá,

hogy szedjem be a lakbéreket. Jade megrázta a fejét, majd felnézett. Voltak még trükkjei az

okvetlenkedő robotok hatástalanítására. – Akkor most képzeld el, hogy Waul Telli megtudja, hogy minket

csak úgy elengedtél fizetés nélkül. Mert ha Steven Russel csak itt maradna a bolygón ledolgozni a lakbért, akkor megfázik. Gondolom, el akarsz minket engedni, hogy Steven Russelt egy olyan bolygóra vigyem, ahol jó idő van– Jade felemelte a mutatóujját. – Ha Telli ezt


19

megtudná, akkor, ha nem kapna gutaütést, szerintem darabjaidra törne. Ezzel megsértené az épséged, közben meg talán meg is vágná magát az egyik szilánkoddal. Akkor is kárt tennél benne. Kell ez neked?

A gép a földet kezdte el nézni. Jade egy pillanatra azt hitte, hogy a robot kerüli, hogy a szemébe nézzen. Bár nem volt meglepő: a robotokba beleépítettek egyfajta fejlett utánzási képességet.

– Ezzel az akciómmal három törvényt is majdnem megszegtem – mondta a recepciós robot. – Menjenek.

Erica féloldalas vigyort küldött a gömb alakú fémkasztni felé, majd elkapta Russel grabancát, és a sráccal együtt elindult a recepció kijárata felé.

Pillanatok múlva már az északi űrkikötő felé tartottak, ahol a Renegát, Hawkins hajója vesztegelt.

Egy ideig némán sétáltak, a saját gondolataikba temetkezve. Jade remélte, hogy ezt a dolgot szárazon megússzák, és Hawkins terve sikerül. Nem lett volna valami jó élet, hogy ha egy vr'a bérencei üldözik őket keresztül-kasul ezen a galaxison. Nehéz volt itt a Külűrben, de Jade nem akarta, hogy ennyire nehéz legyen…

– Jól leszerelted – törte meg a csendet Russel. Erica elmosolyodott, majd a fickóra nézett.

– Pedig egyszerű –, mondta Jade. – A robotokat alapszabályok kötik, csak az új generációsok ezekről hajlamosak megfeledkezni. Beléjük egyfajta viselkedési irányelvként táplálták. De ha emlékezteted őket, akkor máris csapdába csalod.

Jade hátrasandított. Észrevett két alakot. Amint beértek az egyik falra felszerelt fénycső hatókörében sárga, kígyószerű fejük megcsillant a lámpák fénykörében.

Skruddok. Hawkins említette, hogy Kolge-marnak skruddok a pribékjei. De

honnan tudhat Kolge-mar Russelről és róla? Mi történik, hogy ha Hawkins terve befuccsolt?

– De ezt hol tanultad? Kérdezte Steven. A lány felé fordult. Erica újra visszanézett az

őket követő skruddokra, majd felsóhajtott. Lehet, hogy pár fosztogató szegődött a nyomukba.


20

– Az Exoduson volt egy Rudi nevű robotunk. Ő felügyelt ránk – Erica, ahogy felrémlett előtte humanoid gyerekfelvigyázó robot fémes, magas alakja. Az arcán lévő fémlemezek állandóan valami atyáskodó arckifejezést adtak. – Egy idő után terhes volt ez a védelem a számomra, és megtanultam kicselezni, ha el akartam lógni…

– Te exodusi vagy? – kérdezte Russel. Erica a srác felé fordult, és látta, hogy az eltátotta a száját a meglepetéstől.

Erica utálta, ha kérdésekkel félbeszakítják. Szeretett befejezni egy gondolatot. Szerette hallani a saját hangját, ez arra emlékeztette, hogy élt.

– Mi ezen a meglepő? – kérdezte Jade. A szeme sarkából látta, hogy a két skrudd behúzódik az egyik sikátorba.

– Hogy itt vagy kb. háromezer fényévnyire a békés és gazdag Exodustól. – A srác maga elé nézett, majd hozzátette. – Mondjuk én is pofázhatok. Én a Tellusról jöttem el.

Jade hátranézett, a skruddok már nem voltak ott. Valószínűleg túlságosan szegényes zsákmánynak ítélték őket. Vagy épp eléjük akarnak vágni.

Erica erre megrázta a fejét. Ha most Neyy vagy Hawkins itt lenne, akkor megfednék őt a pesszimizmusa miatt. Jade nem volt pesszimista. Csak realista.

– Hú, nagyon meglepő, hogy itt kétezer fényévnyire a Tellustól találok rád – válaszolta Jade, mikor elhaladt mellettük pár barna bundás, törpenövésű lény, akik röfögő társalgást folytattak egymással.

Erica utánuk nézett. – És te mit keresel itt? – kérdezte Jade. Remélte, hogy ezzel a

kérdéssel talán elhallgatja a fiút. – Megcsapoltam pár bankszámlát a Telluson. Egy társam meg

beköpött, aztán rohanhattam a rendőrök elől, aztán hogy szárazon megússzam, beléptem a Domíniumi Tengerészgyalogsághoz.

Erica felnézett az égre, amit csak egy hófelleg hatalmas tömbje piszkított be.

– És nem tetszett a rendszer, ezért meglógtál. – Aha – mondta a srác –, és veled mi a helyzet? Erica ránézett. Utálta ezt a kérdést, még jobban utált rá válaszolni.

De a legjobban azt utálta, ha újra és újra felteszik:


21

– Menekülök – jött a szűkszavú válasz. Remélte, hogy ezzel leszereli a srácot. Jade egyszerűen gyűlölt emlékezni az okra, amiért ide jött.

– És mi elől? Volt pasi, esetleg a törvény… Jade megállt, majd a srác felé fordult. Egy pillanatra becsukta a

szemét, majd sikeresen leküzdötte a késztetést, hogy orrba mossa a másikat.

– Nem tartozik rád, hogy miért jöttem el. Menekülök, ennyi! – mondta, majd elindult az utca vége felé. A léptei sietősek voltak. A tudatába bekúszott egy régi fájdalmas emlék: egy légpárnás, amely olvadt és feketévé égett csomóvá vált, és a belőle az ég felé kúszó fehér füstoszlop.

Erica megrázta a fejét. - Koncentrálj a feladatra, Erica – mondta magában, a szörnyű

katasztrófa emléke hamarosan elhalványult. – Na, gyere! – kiáltott oda Russelnek. Majd vissza sem nézve

elindult. Két lépést tehetett, amikor hirtelen egy fekete árnyék ugrott elé.

Erica úgy érezte, hogy megfagy az ereiben a vér, ahogy skrudd szemeibe nézett. A lény kinyitotta hüllőszerű száját, ezzel kivillantotta a benne lévő húsevésre termett fogakat.

– Elkapni a lábas nőstényt – sziszegte elégedetten. Erica ránézett a skrudd kezében lévő hatalmas, ocsmány fegyvere,

majd nyelt egyet. – Valami gond van? De Jade a két skrudd arcáról semmiféle érzelmet nem tudott

leolvasni.


22

4

Morrow egy ugrással a szemetes mögött termett, majd előkapta a pisztolyát. Neyy a falhoz lapult, az ő kezében is ott virított a fegyvere, ami akár kéziágyunak is beillett volna. Hawkins az utca vége felé fordította a fegyverét A férfi elmosolyodott, amikor megérezte a fegyver markolatán lévő indaszerű domborműveket. Kész mestermű volt, cserélhető cső, lézeres irányzék. Kész álom. Trent fedezéket keresve körülnézett az utcán, majd észrevett egy boltíves kapualjat, ami az egyik bérházba vezetett.

Hawkins odarohant, a szeme sarkából észrevette a sikátorba beforduló három skruddot. A lények a vállukhoz emelték a fegyverüket, és tüzeltek. Trent Hawkins épp időben ugrott jobbra a hatalmas lövedékeket útjából.

Trent érezte a kisujjnyi töltények által gerjesztett légáramlatot, majd egy acélajtónak ütközött. A férfi kifújta magát, majd kihajolt, maga elé tartotta a pisztolyát, és lőtt. A skruddok, akik megpróbáltak benyomulni a sikátorba, inkább visszaugrottak a sarok mögé. Hawkins visszahúzta a fejét a következő támadások elől.

Neyy és Morrow előugrottak a szemeteskuka mögül, majd lőttek, de ezzel csak annyit értek el, hogy a skruggok nem nyomultak be a sikátorba.

– Pont, mint az Ulyssesen – kiáltott oda Morrow Trentnek, miután visszahúzódott a fedezéke mögé. A lövedékek a kukát találták el, de annak az anyaga képes volt túlélni bármilyen maró vagy radioaktív anyagot, így a lövedékek csak úgy lepattantak.

Hawkins újra kinézett a fedezékéből, majd lőtt az egyik feltűnő skruggra, de a kígyófejű visszaugrott.

Hawkins kezdte már unni ezt a bohóckodást: – Azért az Ulysessen kilencen voltunk, volt a seggünkbe

három EXS, és valahogy jobban fel voltunk szerelve – mondta Trent, majd megnézte a fegyvere oldalán lévő folyadékkristályos kijelzőt. Egy zölden világító hetes virított rajta. Rosszul állt töltényből.

Trent újra meghallotta a skruddok acéltalpas csizmáinak koppanásait a jégen. Hawkins szinte reflexszerűen hajolt ki.


23

Látta, hogy a skrudd felé emeli a fegyverét. Trent becélozta, és meghúzta a ravaszt. A lény balra ugrott a töltény útjából, egyenesen Morrow tűzvonalába.

Hawkins egykori bajtársa úgy ugrott elő a konténer mögül, mint a játékördög a meglepetésdobozból. A lövés a skruddot a nyakán érte. A lény felnyögött, majd eldőlt.

– Morrow, miért követtél? – kiáltott oda Hawkins. Morrow visszabújt a fedezéke mögé a sarkon beforduló skrugg lövései elől.

– Hawkins, ez most nem alkalmas… – De szerintem rohadtul alkalmas – morogta Neyy. A

manot már Morrow mellett guggolt. A pisztolyát a sikátor közelebbi vége felé tartotta. – Mint észrevetted, már csak egy skrudd lő minket, mert a másik valószínűleg a velünk párhuzamos útvonalat használja, hogy a hátunkhoz kerüljön.

Hawkins zúgást hallott jobb oldalról, odafordult, és egy zöld bundával borított patkányszerű arcot látott. Egy ártalmatlan nézelődő A lény megnézte Hawkinst, majd a férfi kezében lévő pisztolyra siklott a tekintette. A ház tulajdonosa sikoltva ugrott vissza, az ajtó pillanatok alatt visszasiklott a helyére.

Valószínűleg hívja a helyi rendőrséget. – Szuper – morogta Hawkins. A szeme sarkából látta,

hogy a háta mögött egy árnyék hajol ki az utca sarka mögül. Neyy-re, és Morrowra emelve a fegyverét.

Hawkins hamar döntött. Előugrott, két kézre fogta a pisztolyát, és tüzelt. A töltény

a skrudd törzsét érte. A lövés erejét megakasztotta a lény testét védő testpáncél. A teremtmény a bal oldalához kapott, majd visszaugrott a fedezékébe. Neyy lövései a falba csapódtak be.

A sikátor másik végében álló skrudd gépfegyvere újra felugatott, majd elhallgatott. A lény is visszavonulót fújt. Valószínűleg, hogy újra töltse a fegyverét.

– Na, Morrow! Szerintem most elég csönd lesz egy ideig, hogy elmondd, miért koslattál utánam. – Hawkins benyúlt a


24

dzsekije alá, majd a jobb oldali belső zsebből előhúzott egy teli tárat. Vésztartalék.

– Szerintem nem… Hawkins megnyomta a markolat tövében lévő gombot,

mire a fegyverben lévő tár egyszerűen kiugrott alul, és hangos csattanással a betonra esett. Trent gyorsan a helyére pattintotta a tárat.

– Szerintem igen! – mondta, miközben megnézte a pisztolyának a töltényszám kijelzőjét. Az üresen világított. Mostanában mindig ezt csinálja.

– Na szóval, kiléptem a hadseregtől, majd beléptem a Bishop rendfenntartókhoz.

Trent teljes erejéből rávágott a pisztolyra, mire a képernyőn minták kezdtek táncolni, majd összeálltak egy harmincas számmá.

– Na, az jó – morogta Hawkins. Szinte végszóra a sikátor távolabbi végében álló skrudd

tüzelni kezdett. – Igen, de a sztori itt nem ér véget – kiabálta Morrow,

próbálta túlharsogni a gépfegyver ugatását, miközben a szemével a másik idegent kereste.

– Valahogy gondoltam – morogta Hawkins, kihajolt, és lőtt. A skrudd szinte reflexszerűen visszaugrott. – Hallani akarom a többit is.

Morrow tovább pásztázta a fegyvere csövével az utca másik végét.

– Szóval valójában ez csak a látszat. Továbbra is a hírszerzésnél vagyok, és információkat szolgáltatok neki a Bishopról.

Hawkins Morrowra nézett: – Akkor te kettősügynök vagy? – kérdezte Trent. A

másik skrudd ekkor ugrott elő, majd vette célba Neyyt, de a manot azonnal felugrott, és a kígyószerű lény felé emelte a pisztolyát, de az újra fedezékbe húzódott. Trent egyből átlátta a kígyófejűek taktikáját. Ki akarják csalni őket a fedezékükből.


25

– Nagy francokat. A Bishopról adok híreket a vezérkarnak. Csak szimpla ügynök vagyok – kiáltotta Morrow.

– Aha – mondta Hawkins. Kinézett a fedezékéből, aztán Neyy felé pillantott, majd a fejével a sikátor távolabbi vége bökött. A barátja bólintott.

Hawkins előreugrott. Felemelte a pisztolyát, majd becélozta a sikátor sarka mögül előbújó skruddot, aki rögtön felé emelte a fegyverét.

Hawkins jól ismerte ezeket a mozdulatokat. Szinte látta maga előtt, ahogy a lény a vállához emeli a gépfegyvert, a szeméhez helyezi az optikát, majd meghúzza a ravaszt.

Hawkins ezt nem várta meg. A fegyverét célra tartotta, és lőtt. A lövedék a lény nyakát érte. A skrudd fájdalmában

felszisszent, majd eldőlt. Trentnek nem kellett hátranéznie, amikor előjött a másik zsoldos. Neyy és Morrow egyszerre lőttek a hüllőszerű idegenre.

Az első lövés a mellkasán érte. A Morrow-é pedig a szemei közé fúródott. A skrudd mint egy darab fa terült el. A kalgori este friss illatába a skruggok vérének édeskés szaga és az ózon illata keveredett

Trent kapkodott levegő után, majd ránézett a társaira. Jobb oldaláról valami berregő hangot hallott, ami egy idő után rotorok zajává erősödött.

Hawkins felnézett és meglátta, hogy egy jármű érkezik feléjük. Egy Darázs volt, a szúnyogszerű gép testének két oldalán egy-egy rotor berregett. A rovarfejszerű pilótafülke gömbölyű üvegburája mögött jól kivehette a két meghatározhatatlan fajú és nemű, kezeslábast és sisakot viselő alakot. A gép hasára épített sínágyuk pedig feléjük fordultak. Trent csak ennyit láthatott, mert a következő pillanatban elvakította a gép az orrába épített reflektor fénypászmája.

Hawkins a szemei elé emelte az alkarját, hogy védje őket az erős fénytől. De a következő pillanatban a fehér fénytócsa


26

odébb táncolt, végigpásztázva a sikátort, megállapodva a két skrugg hulláján.

Majd visszatért a különös trióhoz: – AZONOSÍTSÁK MAGUKAT – hallatszott a Darázs

hangszóróiból egy lágy női hang, aminek nem állt jó ez a lényegre törő stílus.

Morrow előre lépett, a jobb tenyerével óvta a szemét az erős fénytől.

– Lance Morrow, kettes szintű nyomozó! –Morrow, próbálta túlüvölteni a Darázs rotorjainak zaját.– Épp pár informátorommal tárgyaltam, amikor rajtunk ütöttek ezek az akasztófavirágok

Erre válaszul a Darázs hasán felnyílt, és a bent lévő foglalatból egy madárszerű, focilabda méretű, hegyesorrú gép lebegett elő, majd megállt Morrownál. A gép orra ketté nyílt, majd egy vörös sugár pásztázta végig a férfi arcát.

– Az egyezés megerősítve – szólalt meg egy gépies hang a tárgy belsejéből.

– Már azt hittük, hogy egy kameláni kém – mondta a Darázst irányító nő. – A múlt héten kettőt fogtunk. Mostanában a rohadt vykronok egy csomót határvidéken.

Morrow átsandított a válla fölött Hawkinsra és Neyyre. Trent jól tudta, hogy ennyivel nem úszták meg. A távolban légpárnások nyüszítése hallatszott.

Kiérnek. Hamarosan helyszínelőrobotok és kevlárpáncélos biztonságiak lepik el a sikátort. Morrownak jelentést kell írnia, míg neki és Neyynek vallomást kell tennie.

– Mióta a vykronoknak megnőtt a pofájuk, azóta szétverték azt a kolóniát a Procyon Nebulában, azóta küldözgetik a rohadt ügynökeiket – mondta Lance vigyorogva.

Totálisan uralta a helyzetet, legalábbis Hawkins így látta. A tökéletes beépített ügynök. Nem gondolta volna, hogy a Humán Domínium így is próbál befolyást gyakorolni a Külűrben. Alighanem figyelnie kell majd…


27

– Hát az rohadt egy helyzet volt. Kirámolták az egészet – válaszolta egy másik férfihang. Valószínűleg a tüzéré. – Na, Morrow, szerintem jöjjön be az őrszobára, hogy felvegyük a jelentését és a társainak a vallomását.

Hawkins becsukta a szemét, majd beszívta a levegőt. Volt már őrszobán, és jól tudta, hogy a Külűrben milyen lazán veszik az egészet. Valószínűleg két napot is eltölthetnek a zárkában, mire sorra kerülnek. Addig Kolge-mar akár el is tulajdoníthatja a Renegátot tőle, Ericával együtt. Nem akarta a lányt elveszíteni. Ráadásul még mindig reménykedett abban, hogy az elmebeteg terve, hogy újra (?) megszerezze Venta-tyr berríliumrúdjait, és időben átadja Kolge-marnak, sikerülhet.

– Inkább ne – mondta Morrow egy újabb megnyerő mosolyogva. – Szerintem ti sem akarjátok végigjárni a papírmunkát. Önvédelem volt, ennyi. Meg a srácoknak – intett a fejével Hawkins és Neyy felé – amúgy is menniük kell.

– Sajnálom, de nem – mondta a nő, aki a Darazsat vezette. – Ki kell őket hallgatnunk, mint tanúkat.

– Egész éjszaka kihallgatás, a bizonyítékok elemzése. Még pár nyomozó a központból, belső ügyosztály. – Morrow széttárta a kezét. – Három napba is beletelhet, és most komolyan így el akarjuk baszakodni az időt? Írjátok rá az aktára, hogy önvédelem, én meg leszignózom.

Hawkins látta, hogy a tüzér feje a pilóta felé fordul. Pár pillanatig néma csönd volt, csupán a Darázs rotorjainak berregése hallatszott.

– Megbeszéltük – mondta a nő. – Nekem haza kell menni a gyerekekhez. Egy óra van hátra a műszakomból. De holnapra meglegyen a szignó az önvédelemről.

Morrow bólintott. A gép balra fordult, majd elhúzott. Hamarosan elhalkult a Darázs rotorjainak zúgása. Morrow feléjük fordult. Trent szemei szinte égtek, most

is dörzsölte. Mint ha csak valaki sót szórt volna bele. – Na, látod, kihúztalak a bajból – fordult felé mosolyogva

Morrow.


28

Hawkins megvonta a vállát, és elindult a sikátor távolabbi vége felé. Neyy követte.

– Kösz, akkor most már kvittek vagyunk – mondta Trent, miután átlépte a skrudd holttestét.

– Ember! – kiáltott Hawkins után Morrow. Trent rápillantott Neyyre. Mintha valahonnan

mennydörgést hallott volna. Az orrában érezte a korhadt avar és az eső illatát. A Sylvannus.

Hawkins kifújta a levegőt, majd ránézett a régi katonatársára.

– Mi az? – kérdezte Trent. – Lenne neked egy munkám – válaszolta Morrow. Hawkins Lance felé fordult, és megszólalt: – Na, és mi az? Egy utolsó meló a

tengerészgyalogságnak? Kösz, Morrow, hogy segítettél, meg minden. De már nem tartozol nekem.

Trent folytatta az útját. Közben a következő problémára gondolt. Valószínű, hogy Kolge-mar tudja, hogy hol van a Renegát.

Remélte, hogy megléphetnek a bolygóról, mielőtt a dühös vr’a a nyomukra akadhatna Morrow odalépett Hawkinshoz, körülnézett, majd közelebb hajolt hozzá.

– Szóval, a fegyverfejlesztésiek egyik laborjából elloptak egy fegyvert – mondta Morrow,.

– Vykronok vagy a vegaiak? – kérdezte Hawkins. Morrow benyúlt a dzsekijébe, és előhúzott egy tenyérnyi,

korong alakú holoprojektort, megnyomott egy gombot a készülék oldalán. A készülék tetejéből egy fénysugár csapott ki, amely a levegőben egy fénylap alakját vette fel. Egy fekete testpáncélt hordó, barna, rücskös bőrű, békaarcú kwizek hulláját ábrázolta, amely egy szürke padlón feküdt. Hawkins közelebb hajolt, észrevette a lény mellkasába vájt krátereket. Másvalamit is észrevett.

Egy fehér festékkel odafestett szörnykoponya a lény mellpáncéljának jobb oldalán, amelynek az állkapcsai között egy kés pengéjét tartotta

Trent azonnal felismerte.


29

– A Shiwai Pengések – mondta, majd Morrowra nézett, aki elvigyorodott.

A Shiwai Pengések egy kalózcsapat volt, amely rettegésben tartotta a környező szektorokat. Bár csak akkor öltek, amikor kellett, de azért csúnyán ki tudták fosztani az embert. Hawkins párszor összeakadt velük, de mindig sikerült kivágnia magát. Egyszer meglepték a Nessa asztreoid övbe. Hawkins úgy rázta le őket, hogy a kilőtte az egyik mentőkabint. A kalózok persze utána mentek, míg ők meglógtak.

– Shiwa? – kérdezte Morrow. Hawkins rásandított, majd bólintott. A fickó megnyomta ugyanazt a gombot, mire a holoprojektor kikapcsolt, a halott kwizek képe eltűnt.

– Emlékszel, nem? – fordult oda Hawkins, és most először egy mosoly formálódott az arcán. – Az egész bolygó egy nagy rohadt dzsungel, tele olyan dögökkel, amik csak arra várnak, hogy megzabáljanak.

Morrow-on nem látszott, hogy elsápadt volna. – Mint a Sylvannuson – válaszolta Morrow. Hawkins bólintott. – De mit keres a Shiwai Pengések pribékjének a hullája a

fegyverfejlesztésiek laborjában? – kérdezte a férfi. Morrow megvonta a vállát. – Nem tudom, hogy honnan tudtak a labor pontos

hollétéről. Jöttek, valahogy hatástalanították a védelmi rendszert, két őrt lábon lőttek, és elvittek egy fegyvert, aztán megkerestek minket, hogy mindenkinek kiteregetnek, ha nem adunk nekik kilencvenezer dominut.

Hawkins összenézett Neyyel. A dominut a Humán Dominíum használta az elektronikus bankokhoz fedezetként. Nagyon értékes volt a benne lévő platina miatt.

– Az már a te bajod. A Shiwán vannak. A táborukat kicsit nehéz megtalálni, de azért sok sikert.

Trent megfordult, majd folytatta volna az útját. A szeme sarkából látta Morrow-ot, ahogy még mindig ott áll.

– Hawkins, arra gondoltam, hogy te hoznád ki…


30

– Szerintem le akar húzni – mondta Neyy, majd megmorrant, mire Lance hátraugrott.

– Lance, ez a Domínium szennyese, nem az enyém. Trent tovább folytatta az útját a sikátor felé. Túl hosszúra

nyúlt ez az egész ügy… – Oké, nyomatod ezt a kiszálltam dumát, de nem le… –.. het kiszállni – mondta Trent. – Kiszálltam. Mondtam,

nem az én dolgom, hogy kimossam a szennyesedett. Most pedig tágulj innen, menjél el egy kocsmába, vagy ahova ti kettős… – látta, hogy Morrow szája már nyílik, hogy helyesbítsen – Beépített emberek mentek szórakozni, jelenteni, melózni, vagy kinyalni a saját seggeteket. De az a hely legyen tőlem jó távol.

Trent innentől lezártnak tekintette a témát. Ha soha nem hallott volna kalózokról, meg elrabolt titkos fegyverekről, már az is késő lett volna.

– Hawkins… – mondta Morrow, de Trent válaszul csak feltartotta az ökölbe szorított jobb kezét, majd kinyújtotta a középső ujját.

– Egy kicsit túl durva voltál hozzá – suttogta Neyy. – Ugyan, egy elmebeteg szar kis gnóm ránk állítja a

pribékjeit. Három óra múlva szerintem már vérdíj lesz a fejünkön – válaszolta Hawkins, ahogy befordultak a sarkon. – És szerinted legyek a csicskája annak, aki engem szarban hagyott a Sylvannuson? Egy nagy gyíktulokszart fogok én másnak ingyen dolgozni.

– De elég fura az ügy – mondta Neyy. Hawkins már éppen a társa felé fordult volna, amikor a szeme sarkából észrevette, hogy egy ismerős alak rohant be a sikátorba. Morrow volt.

A férfi megállt, majd odalépett hozzájuk: – Oké, Hawkins. Trent és Neyy meglepetten összenéztek, majd a fickó felé

fordultak. – Mi a bajod már megint? – kérdezte Hawkins. Morrow

szemei szinte villámokat lövelltek, ahogy Trentre nézett.


31

– Jól van, Hawkins, eddig megpróbáltam arra építeni, hogy te talán a lelked mélyén, nagyon mélyen még talán hű vagy a Humán Domíniumhoz…

– Tempó, tempó! Hawkins papának még máshol is dolga van – vágott közbe Trent.

– Oké, mit szólnál, ha megkapnád a fegyverért kért pénz egy részét? – kérdezte Morrow. – 15 000 dominut

- Mi a fenéért hiszed, hogy dolgoznánk ennyiért a Domíniumnak? – kérdezte Hawkins.

- 45 000? A szerencsevadász erre megdörzsölte az állát.

Tulajdonképpen a Shiwa csak 30 fényévnyire volt a Vyrlaxtól.

– Tutira elhozod? – kérdezte Hawkins. Ha beolvasztatja azokat az érméket, és eladja a bennük lévő platinát, akkor rohadt sok pénze lesz. Ha sikerül Kolge-martól is kicsikarni valamilyen fizetséget a berríliumrudakért, akkor ezt hozzá adva. Egy fél évig nem lesz gond a kajával.

– Mindennél fontosabb, hogy visszakerüljön abba a laborba – mondta Morrow.

– Meglesz. Kihozom, majd a Vyrlaxon találkozunk, úgy három nap múlva – válaszolta Hawkins. Ennyi idő kell majd a vyrlaxi akció megtervezéséhez és lefolytatásához.

– Oké, de egy szót sem róla senkinek – mondta Morrow, majd sarkon fordult, és magára hagyta Hawkinsékat. A szomszédos utcácskából hamarosan felhangzott a helyszínelő robotok zúgása, ahogy hozzáláttak felderíteni a három skrudd halálának körülményeit.

Hawkins bólintott, és sietős léptekkel elindult. – Gyanús nekem – mondta Neyy. – Aha – morogta Hawkins. Tizenöt perc alatt lezavarták

a skruddokat. Hamar kijutottak az űrkikötő felé vezető főutcára. – Valamit elhallgatott. Félt, hogy megtudod az igazat. Neyynek volt egy ilyen hatodik érzéke. Hawkins szerint

ez olyasmi, mint amikor egy ragadozó megérzi, hogy a préda fél.


32

Trent megnyomta a kommunikátora domború felületét, a fénylapon megjelent egy lista, amin nevek voltak. Hawkins végigsimított a bal mutatóujjával a fényből szőtt lapon, mire a nevek elkezdtek lefele siklani. Majd Hawkins megállt, és rábökött Erica nevére.

A képernyőt egy kék négyzet jelent meg, amiben egy piros felirat villogott.

A készülék nem érzékelhető.

– Szerintem siessünk, ha még el akarjuk hagyni ezt a

bolygót. Trent futásnak eredt, Neyyel együtt. – Erre is van valami terved? – A reménytelen esetek 75 százalékára van tervem. A leheletük úgy szállt az ég felé, mint egy képregényben a

főhős szájából a szövegbuborékok. Hawkins nyugodtan kocogott, beosztotta az erejét.

– És a többi 25 százalék? Hawkins megvonta a vállát, és gyorsabban kezdte szedni

a lábát. – Akkor imprózunk. Neyy felszökkent, majd négykézláb ért földet, és úgy

folytatta tovább az útját. – Nagyszerű – morogta a manot.


33

5

Russel eddig bánkódott, mert nem látta meg a Külűr igazi arcát. Azt, amit 3 dimenziós filmregényekből ismert. Na, most meglátta.

Ahogy beléptek a leszállóhelyet övező falra kör alakú ajtón, Steven előtt feltárult a Renegát nevű űrhajó, amely a leszálló hely fémkráterének alján várakozott a legénységre.

Russel annak idején elég sok haditechnikával foglalkozó filmkönyvet látott, hogy a hajó dobozszerű törzséről, hátranyilazott szárnyakból és a trapézszerű orrából rögtön felismerje a Renegát típusát, egy V-23-as Shryke. Ezt a hajót arra építették, hogy kisebb osztagokat juttasson az ellenséges harcvonalak mögé. . Steven azt is jól tudta, hogy a gépet két VTOL turbina emelte a magasba. A hajótestet kétszintesre tervezték. Az alsó részben foglalt helyet a raktér, a gépház és a zsilip. A felső szinten pedig az ebédlő, a legénységi tagok szobái, és a pilótafülke. Sőt Steven, bár nem látta őket, de tudott az űrhajó orrában rejtőzködő sínágyukról, amik egy gombnyomásra előbukkannak a rozsdabarna burkolat alól. Ahogy közelebb ért, észrevette a vezérlő kabint védő könnycsepp alakú üvegtetőt.

Russel más körülmények között megcsodálta volna. Ha nem egy lépcsőn sétált volna lefele, a háta mögött két

skruddal, akik bizonyos időközönként hátba a fegyverük csövével Russelt, hogy gyorsabban haladjon. Steven néha Ericára sandított, és látta, hogy a lány összeszorítja az ajkait, a szemei szinte szikrákat hánytak.

A hajó oldalából egy kisebb rámpa volt letámasztva, aminek a végében egy békaszerű, zöld, törpenövésű lény álldogált. Steven azonnal felismerte a faját: egy vr'a. Elég ritkán lehetett őket látni a belső régióban, de a viselkedésük alapján jól meg lehetett őket jegyezni egy életre.

Erica mintha vr’ákat említett volna, meg valami kincsestárat. - Mibe tenyereltem bele? – kérdezte magától. Legszívesebben felpattant volna egy űrhajóra, és meg se állt volna

a Tellusig. Egyenesen a programozók irodájába, ahol annak idején gürcölt. Az olyan nyugodt.


34

– Elica Jadar – köszöntötte a vr'a Jadet. A lány erre gúnyosan elvigyorodott. – Kolgi, szerintem eltévesztetted. A nevem Erica Jade. Russel észrevett a lényben valami előkelőséget, de szerinte ez,

olyan volt, mint egy betanított cirkuszi majom. A törpe dühösen felszisszent, majd sarkon fordult, csillogó, kék

köpönyege meglibbent. – Hozd fel őket. Újra kezdődött az egész rámpán feltaszigálós móka. A hajó

ebédlőjébe jutottak, aminek közepén egy hosszú fémasztal terpeszkedett, két oldalánszékeket helyeztek el. A Russellel szemközti falnál egy mosogatógép állt, amit egy hűtő és egy sütő fogott közre. A falakra különböző idegen tájakat ábrázoló posztereket ragasztottak, amiknek a rikító színeikkel kivirítottak a szürke fémfalból. A helyiség mindkét oldalán ajtók voltak.

A Kolgi nevű vr'a odabukdácsolt az egyik székhez, majd felugrott rá. Russel csak akkor fedezte fel, hogy az asztalon ezüstszínű fémhasábok voltak gúla alakban elrendezve.

– Ugyan már, nem érdekel engem a nevetek. Elég baj az, hogy úgy terjedtek ebben a rohadt galaxisban, mint a penész a sajton – mondta, miközben kényelembe helyezte magát a székben. – Nem fogom megjegyezni minden rühes-nyüves emberi lénynek a nevét.

Russel ránézett Ericára, és látta, hogy annak egy arcizma se rándult.

– Kitalálom, most Hawkinsra vagy dühös, és ezért én szívok – válaszolta a lány. – Elárulom neked, hogy én mondtam Hawkinsnak, hogy mondjuk meg neked az igazat a berríliumrúdakról, és kérjünk segítséget tőled, de… Nézd, Kolge…

A lény rácsapott a fémasztalra, mire a berríliumrúdak összekoccantak.

– KOLGE-MAR! – ripakodott rá a lányra. - Ha, (ripakodik, de becsúsztat egy kérlek-et?) ha egy vr'a-val beszélsz, akkor hangsúlyozd ki a vagyoni helyzetét! Ha Hawkins nem lett volna ennyire alkalmatlan a feladatra, akkor már régen Kolge-strix lennék. – Kolge-mar leugrott az asztalról, és elkezdett fel-alá járkálni az ebédlőben, közben beszélt: – Hat berríliumrúdnyira vagyok csak a strix


35

utótagtól, de ez csak akkor számít, ha egy másik vr'át lopok meg, és a kincstár elég bizonyíték lenne.

Jade megvonta a vállát, majd közelebb lépett az asztalhoz, hogy jobban szemügyre vegye a rudakat.

– Nekem ez fura. Pont olyan mint amilyen Venta-tyrnek van. A vr'a felszisszent, majd a lány előtt termett. De az egyik skrudd

megelőzte. Pillanatokon belül már a lány arcára fogta a fegyverét: – Kussolj el, emberszajha! – kiáltotta a hüllőszerű lény. Kolge-mar a két skrudd felé fordult, majd nyájas hangon

megszólalt: – Trixio, Voxar – majd a fejével a hajóból kivezető ajtó felé intett,

mire a két kígyófej sarkon fordult, majd kimentek az ebédlőből. A vr'a odament a fémasztalhoz, felugrott a székre, aztán lekapott egy hasábot a gúla tetejéről, Erica felé intett a mutatóujjával, és rámutatott a rajta lévő csillagra. – Nem lézerrel van belegravírozva, hanem valami savval csináltátok, meg a csillag is elvan térve pár milliméternyit a szokásostól. De nem baj, majd ha Hawkinst idehozzák, akkor ő megmagyarázza, hogy mégis hogy gondolta ezt, hogy átvág. – Kolge-mar megállt Steven előtt, majd felnézett a srácra. – Te ki vagy?

Russel hirtelen nem tudta, mit mondhatna. Egy áldozatát méregető kígyó tekintete barátságosabb volt, mint a vr’a szeme.. (szóismétlés. A legegyszerűbben úgy szabadulhatsz meg tőle, ha átírod az egész mondatot, pl. Egy áldozatot méregető kígyó tekintete barátságosabb lett volna, mint a v’ra szeme)

– Steven Russel, törő vagyok – mondta a fiú, majd nyelt egyet, és idegesen elmosolyodott.

– Kikkel hozatod ide? – kérdezte Jade. Russel a lány hangjából mintha aggodalmat hallott volna ki.

– Utána küldtem három skruddomat, Twixor, a vezetőjük önként jelentkezett, valamiért állandóan csak Hawkinsról beszél.

Hawkins és Neyy egy mellékutca rejtekéből figyelték a

leszállópálya nyitott ajtaját. Trent Hawkins most mindent meg tudott volna adni egy ágyért és egy nyugodt éjszakáért, lehetőleg kamurablások és dühös vr'ák nélkül.


36

De sajnálatos módon mindkettő kézzelfogható valóság volt. Előbb meg kell oldania ezt a problémát.

Ahogy a vr’ákat ismerte, hogy ezeknek a zöld kis törpéknek rohadt nagy kisebbségi komplexusa van. Kolge-mar a fajának tipikus tagja volt, ezt kompenzálandó személyesen ment el a hajójához, majd hallgatja ki Ericát.

Párszor tárgyalt már velük, jól ismerte a csíziót, de hogy Kolge-mar ki akarta nyíratni, ez túl otromba volt egy vr'ától…

Trent gyors fejszámolást végzett. Kolge-mar három skruddot küldött a megölésükre, akkor a másik kettő Kolge-marral ment a Renegáthoz.

Nem kell nagy ellenállásra számítaniuk, ha csak a vr’a nem tartogat neki valami csúnya meglepetést.

Trent egyszer már elveszített valakit akiért fellelősségel tartozott, épp úgy mint Jadért, és nem akarta újra átélni ezt.

– Neyy – szólt oda a manotnak, aki rögtön a férfi felé fordította macskaszerű fejét –, mássz fel a falon, majd kémleld ki, hogy mennyien vannak ott.

A manot négy lábra ereszkedett, majd két ugrással átvágott főutcán, majd mikor odaért, felugrott a leszálló helyet kör alakban körülölelő falon, és kemény karmait belevájta a betonba, és mint valami túlméretezett pók, felmászott rajta. Mikor felért, átnézett a betonfal pereme fölött, majd egy szökkenéssel újra a járdán termett, és gyorsan visszament a sikátorba.

– Két skrudd – mondta a Neyy Hawkins bólintott, megfogadta, hogy ennél a résznél nem fogja

használni a pisztolyát, és ölni sem fog. Most ő támadott, nem pedig őt támadták, és ilyenkor elsődleges szempont volt, hogy ő diktálja a szabályokat. Közelharcra kell őket kényszerítenie, és ez úgy mehet csak, hogy ha nem egyenlő ellenfélként mutatja magát.

Hawkins nem sokáig gondolkodott. Levette a barna dzsekijét, majd kifordította, hogy a sárgásbarna

prémes belső rész legyen kívül, majd így magára kapta, aztán a fejébe húzta a kabát kapucniját. Ennek köszönhetően úgy nézett ki így, mint bármelyik kalgori részeg.

– Van tervem – mondta a férfi –, ez kivételesen az a 75%, ahol nem kell improvizálnunk. – Trent a dokk bejárata felé mutatott. –


37

Bemegyek és elterelem a figyelmüket, addig te be mégy, és oldalról támadsz.

– A Midorin is ez volt – válaszolta Neyy. – Akkor is önállósítottad magad.

Trent elvigyorodott, majd vállon veregette nagydarab, szőrös barátját.

– Most nem úgy lesz. – Majd hirtelen eszébe jutott valami. A skruddoknak jó a szaglása, és az a kettő, aki ott volt Kolge-maral, már ismeri Hawkins szagát. Még az volt a szerencse, hogy nem felőle fújt a szél. – Van még neked abból a kék löttyből, aminek a szaga olyan, mint a gyíktulokhúgynak?

Neyy felsóhajtott, majd a belenyúlt mellényének bal oldali zsebébe, és előhúzott egy világoskék folyadékkal teli fiolát.

– Amúgy csak mondom, hogy ez a szer gyógyítja a közönséges emberi náthát.

– Aha, eddig mennyien is vették meg? – kérdezte Hawkins, majd elvette az üvegcsét, és lecsavarta a kupakját. Szinte reflexszerűen hátrarántotta a fejét, amikor megérezte az erős, szúrós szagot. – Miből készült ez, baszd ki?

– Nem akarod tudni – válaszolta a manot. Hawkins a vállára öntötte a büdös folyadék felét, majd szétkente.

A szag már elviselhetőbb volt, de most Trent azért imádkozott, hogy estére maradjanak az orrában szaglóreceptorok.

– Gondolatolvasó vagy – morogta a szerencsevadász, majd elindult.

A domíniumi tengerészgyalogság különleges alakulatánál megtanulta, hogy egy jó tervnek három fázisa van: az előkészítés, az út és persze az akció. Jobb ezeket külön kezelni, és mindig arra a fázisra figyelni, amelyben az ember éppen van. Hawkins most az út fázisában volt. Elkellett jutnia az akció helyére.

- A szagom már olyan – gondolta, közben a léptei bizonytalanná váltak, a járása dülöngélő lett. Így vágott át a főutcán, majd belépett a leszállóhely bejáratán.

Látta, hogy a Renegát – még – sértetlen, a rámpája leeresztve, az aljánál két skrudd, szemmel láthatólag nem vették észre.

– Azt mondom, soha ne bízz meg egy majomfajzatban! – mondta az a skrudd, aki a Renegát elülső leszállókarmához támaszkodott, a


38

társának, aki épp egy hordón ült. – Amelyik a nőstényeinek két lába és két keze van, a szárazon jár, és tud beszélni, azzal nagy baj van.

– Undorító, amikor hozzányúltam ahhoz a nőstényhez, azt hittem, kihányom a ma reggeli velőlevest. Főleg a karjához, az a sima bőr… – a lény megremegett. – Bezzeg egy skrudd nőstény. Lábatlan, pikkelyes, kicsi, és ahogy úszkál a tóban…

– Nekem hét van – mondta a másik, majd felröhögött –, neked meg egy sem.

Hawkins ezt a pillanatot választotta, hogy belekezdjen a kis színjátékába. Elkezdett lefele tántorogni a hajóhoz vezető lépcsőn.

A leszállókaromhoz támaszkodó skrudd felnézett, majd beleszimatolt a levegőbe.

– Mi ez a bűz? – kérdezte a lény a társától, aki felállt, majd Hawkins felé fordult.

– Szerintem az olyan büdös – mutatott a skrudd a férfira - Észrevettek – gondolta Hawkins. – Na, azonnal takarodj el innen – ordította az egyik skrudd és

Hawkinsra szegezte fegyverét. Elvigyorodott a kapucnija rejtekében. Kezdődik a show. – Ne legyen már ilyen goromba – válaszolta Trent –, pár hete

kidobott az asszony, mert iszom, de csak tíz pohárral… Csak kellene egy kis pénz.

– Erről beszélek – mondta a skrudd a társának, aki feltápászkodott a hordóról. – Az emberek olyan ostobák, meg olyan elcseszettek, hogy rohadtul meglepő, miért is vannak ott mindenhol, ebben a rohadt galaxisban, és nem rohadtak meg a rüves-nyüves bolygójukon.

– Ja – bólogatott a másik. – Mondjuk még szerencse, hogy azt a Hawkins nevezetűt kinyírták a többiek. Egy majommal kevesebb.

Erre mindketten felröhögtek. Hawkins ezt használta ki, hogy közelebb óvakodjon. A Neyy által adott anyag bűze nemhogy enyhült, hanem nyomasztóan az orrába kúszott.

– Tudom, de adnának egy kis alamizsnát? Nem piára lesz, hanem kajára – mondta Trent. A hangja reszketeg volt.

Az elől lévő skrudd a társára sandított, majd megszólalt: – Mit gondolsz?


39

– Szerintem növeljük azt a jó statisztikát még egy fővel – válaszolta a másik, majd a fegyverét Hawkinsra fogta.

Trent a leszállóhely betonfala felé nézett, de nem látta Neyy ismerős alakját. Gondban volt, nagy gondban.

Erica Jade hallotta, hogy a két skrudd épp valakivel beszélget.

Lehet, hogy Hawkins meghalt? És hol van Neyy? Mit fog csinálni, ha mindketten meghaltak, ráadásul le is buktak?

– Jól ismered a skruddokat, elég érdekes lények. Agresszívak és ösztönösek, épp ezért jó ítélet végrehajtók. Csak ráébresztek Hawkinsra.

Rásandított Russelre, majd Kolge-marra, aki kezeit összefüzte hordószerű hasa előtt.. (

– Mi vr'ák nem vagyunk gyilkosok. Ez egy tév… Jade úgy érezte, hogy a világ forog vele. Le kellett ülnie. Hawkins

mentette meg annak idején arról az űrállomásról, ő védte meg, ő vezette rá arra, hogy a galaxis e részén hogyan is mennek a dolgok.

– Jézusom – mondta Jade, majd leereszkedett a székre. Az agyában rosszabbnál-rosszabb jövőképek kergették egymást. Nem is mert belegondolni.

– Kedveltem Hawkinsot, hasznos ember volt. Tényleg… – mondta Kolge-mar, de Erica felpattant, majd teljes erejéből az asztallapra vágott.

– Ha kedvelted volna, akkor nem küldted volna utána a vérebeidet – kiáltotta a lány, majd közelebb hajolt a hüllőszerű gnómhoz.

Hawkins újra a betonfal felé nézett, amikor a skruddok lassan

szétváltak, hogy két oldalról támadjanak rá. Neyy sehol sem. Ja, vagy úgy, még nem telhetett le az öt perc. – Srácok, most mit ártottam nektek? – kérdezte Trent, de közben

kihúzta magát, és előretolta a bal lábát. – Tudod, majomfajzat, a nőstényeitek tudnak pofázni, van kezük,

lábuk, és a szárazon járnak, de szerintem ezt hallottad, amikor betántorogtál ide, ja, és még valami. Túl sokan vagytok.

– Tényleg? – kérdezte kótyagosan Hawkins.


40

– Aha – mondta a Hawkins jobb oldala felől közelítő skrudd. – Mindenhol embereket látni. Nem szállhatok le úgy bolygóra, hogy ne érezem a ti szagotokat, de most csak a te szagoddal van problémám.

– Ezért egy icipicit elszórakozunk veled – mondta a másik, aki megkocogtatta a fegyvere burkolatát a karmával.

– Van nektek egy eladó cuccom – mondta Trent, miközben a jobb keze ökölbe szorult.

Hawkins újra a háta mögé nézett, majd mivel nem volt ott, akire számított, ezért úgy döntött, hogy folytatja ezt a színjátékot.

– Ott van a nadrágzsebembe – motyogta. Hawkins belenyúlt a bal oldali nadrágzsebébe, mire az azon az

oldalon lévő skrudd kíváncsian közelebb hajolt. – Mi az? – kérdezte a jobb oldali briganti. Hawkins belenyúlt a

zsebébe mire mindkét skrudd Hawkinsra emelte a fegyverét. A férfi villámgyorsan lebukott, majd belekönyökölt a bal oldali

skrudd oldalába, a lény összecsuklott, Hawkins az ellenfele elé ugrott, majd egy alulról indított bal horoggal állon vágta a kígyószerű lényt. Közben a bal lábával megindított egy köríves rúgást, de a teremtmény hátraugrott, majd a férfira szegezte a fegyverét.

Hawkins jól tudta, hogy a tradicionális skrudd fegyverből kilőtt töltény eltalálja, akkor virágkehelyszerűen szétnyílik, roncsolva a húst, és pokoli fájdalmat okoz, de ha a fegyver tulajdonosa megnyom egy gombot, akkor a töltény közepén lévő idegméreg is bejut a véráramába, ami szintén nem kellemes.

Hawkins megpördült a levegőben, ekkor dörrent a lövés. A lövedék pont elkerülte a férfit. Hawkins feljajdult, egy hangos csattanással a kemény és jégpáncéllal fedett betonburkolatnak esett, de nem sokáig törődhetett a fájdalommal. A skrudd a férfira emelte a fegyverét. Hawkins a nadrágzsebe felé nyúlt, de amikor belenyúlt, és nem érezte a pisztolya markolatát, akkor jutott az eszébe, hogy Neyynél hagyta, akinek elvileg három perc múlva be kell futnia.

– Te nem döglöttél meg? – szólalt meg a skrudd. – Az egészséges táp… – de nem folytathatta a mondandóját, a

feléje szegeződő fegyver zúgása befolytatta. – Voxar! – hasított bele parancsolóan egy magas hang a Kalgor

VII esti levegőjébe. Hawkins a Renegát rámpája felé nézett, ahol egy ismerős, mással nehezen összetéveszthető alak álldogált: Kolge-mar.


41

Úgy látszott használt, a skrudd dühösen felszisszent, majd leeresztette a gépfegyverét. Hawkins felnézett, és meglátta a Kolge-mar mellett álló két alakot. Az egyiket jól ismerte, Erica Jade, Hawkins bal keze, mellette jól értett a zsebtolvajláshoz, csak értetlenül rajongott a robotokért.A lány mellett álldogáló nyeszlett, világosbarna hajú fiatal srácot pedig nem tudta beazonosítani. Valószínűleg ő az a törő, akit Erica felszedett.

Majd később ráér megkérdezni a nevét, most fontosabb dolgokra kell használnia a beszélőkéjét. Hawkins lassan feltápászkodott, majd leporolta magát.

– Látom, Kolge-mar, kísértetet láttál. Kitalálom, rájöttél, hogy azok a berilliumrúdak nem egészen Venta-tyr nagy széfjéből származnak, és ezért rám küldtél három kopót, hogy nyírjanak ki...

– Vr'a vagyok, Hawkins – mondta a lény, majd az ujjait összefonta hordószerű hasa előtt –. Nem ölök, és nem adok parancsot gyilkolásra. Az túl otromba, és a holtakat nem lehet kizsákmányolni.

– Fontos szempont –bólogatott Hawkins–, de a három haverod miatt már nem kell aggódnod.

– Tudod, hogy mennyibe került, hogy felbéreljem őket, és hogy minden hónapban kifizessem mindhármat, csak, hogy elvégezzék a feladatukat? Bár e mostanit majdnem eltolták, mert én azt mondtam nekik, hogy hozzanak ide. Az ő hibájuk, hogy saját maguk átértékelték az utasítást. Sokkal tartozol, Hawkins, nagyon sokkal! – mondta, miközben Hawkinsra szegezte a mutatóujját, aminek a végén egy hosszú köröm szegeződött felé… Trent nem mutatta, hogy legbelül kirázta a hideg a látványra.

– Ki akartál nyuvasztani – válaszolta Trent. – Az a három skrudd nem azért jött utánam, hogy étterembe hívjon, bár a róluk ez nem mondható el. – A mellette álldogáló pikkelypofájúra sandított, aki megint csak felszisszent, a mellette álló pedig egy dühös pillantást vetett felé.

– Hawkins, ahelyett hogy az alkalmazottamat cukkolnád, válaszolj inkább a kérdésemre, hogy gondoltad, hogy csak úgy átvághatsz pár silányul hamisított berilliumrúddal?


42

A vr'a lekacsázott a rámpán, majd megállt Trent előtt, és felnézett rá. Trent látta a szeme sarkából, hogy a leszállópálya ajtaján egy ismerős alak lépett be: Neyy volt az.

Ez is a buli végén bír beérni. – Elismerem – szólalt meg Hawkins –, nem tudtunk bejutni.

Végigmentünk az egyik alagúton, de onnantól tele volt a sze… – majd mikor látta, hogy Kolge-mar kígyószerű szeme megvillant, inkább helyesbített. – szerencsés unokabátyád csapdáival. Ezek után visszatértünk ide, hogy felvegyünk egy törőt, és újra megpróbáljuk, de tudtam, hogy te komoly határidőhöz kötötted a melót, ezért szereztem hat berríliumrúdat, és ráhamisítottam a jelölést, de csak azért, hogy ameddig elhozom a valódi rudakat, elégedettnek érezhesd magad. Mondjuk egy kicsit alábecsültelek, azt hittem, hogy két óra alatt jössz rá erre, de húsz perc alatt meglett – Trent csettintett erre –, hogy gondolhattam, hogy becsaplak.

Kolge-mar eddig dühös arcán megjelent egy mosoly, kegyetlen, késpenge vékonyságú mosoly, de mosoly.

– Hawkins, te biztos, hogy ember vagy? – kérdezte a törpe lény, majd kuncogni kezdett, a nevetése, mint a száraz bőr recsegése.

– Elhozom neked a cuccot, három napon belül. Hawkins arca rezzenéstelen volt, de a lelke legmélyén sikítani

tudott volna… Még Morrow melóját is meg kell csinálnia. A vr'a megvakargatta a fején lévő pikkelyeket, majd

elmosolyodott, kimutatva a fogait, azokat a zsákmány megragadására és széttépésére alkalmas hegyes fogakat.

– Hawkins, Hawkins, Hawkins – ismételgette a vr'a, miközben körbejárta a férfit. –, ti emberek miért hiszitek azt, hogy bármit megúszhatok? Három alkalmazottam most nem funkcionál miattad.

Kolge-mar megállt a szerencsevadásszal szemben (?) – Te küldted rám őket – mondta Trent Hawkins. Fontos volt,

hogy ő is bele tudjon szólni a tárgyalásba. – Hogy elhozzanak, és ne megöljenek. De sajna ezek a skruddok

elég korlátolt agyúak és agresszívak, de ez sem mentesít fel az alól, hogy most tulajdonképpen kilencvenezer berillium ment most a semmibe. – Kolge-mar megvakarta az állát. – A terved jó, de nincs biztosíték arra, hogy végig is csinálod, hisz ne feled, megpróbáltál becsapni.


43

– Kényszerhelyzet volt, valamint jól tudom, hogy nem lehet becsapni egy vr'át – válaszolta Hawkins, miközben összefűzte a karjait a mellkasán. – De gondolom, vagy annyira könyörületes és rugalmas, hogy inkább elengedsz minket, hogy elhozzuk neked, amit megígértem.

Kolge-mar megint elhallgatott, közben pedig az arcának jobb oldalát vakargatta.

– Szerintem félreérted a helyzeted, Hawkins – szólalt meg a vr'a. – Nekem dolgozol, de kárt okoztál nekem, három alkalmazottamat elintézted. Tehát ezt kompenzálnom kell.

Hawkins rosszat sejtve a skruddra nézett, aki már emelte volna a fegyverét, aztán hátrapillantott Neyyre, aki rögtön a fegyvertáskájához nyúlt.

– Ezt nem úgy kellene mondanod, hogy a pikkelyagyú haverod nem nyomja a képembe azt a rohadt stukkert?

Kolge-mar újra kivillantotta a fogait, Hawkins Ericára és az ismeretlen fickóra nézett, akik egy szót sem szóltak

– Nem foglak megöletni, ha erre gondolsz, Hawkins – válaszolta a vr'a. – Mint mondtam, a gyilkosság rendkívül primitív módszer az ügyek elintézésére. Te meg értékes vagy, olyan adottságaid vannak, hogy egyszerűen vétek őket elpazarolni.

– Mire gondolsz, Kolge-mar? – kérdezte Hawkins. – Hát, tudod, barátom – sandított a férfira hamiskásan a vr'a –,

most te, a legénységed és a hajód az én tulajdonomat képezik. Három napot adok neked, hogy elhozd a cuccomat – Trent közbe akart vágni, de csak néma hápogás jött ki a száján. – Most, gondolom, azt akartad mondani, hogy eredetileg is három napot adtál magadnak, hát ennyi időt kapsz. Gondolom, ez elég az egész művelet végrehajtására

Trent száján végre előbuggyant az első szó: – Hogy mi? – kérdezte. – Az alkalmazottam vagy – válaszolta vigyorogva Kolge-mar. Egy vr'a alkalmazottjának lenni tényleg rosszabb volt a halálnál:

az embernek össze-vissza kellett repkednie a galaxisban, a megkapott pénznek csak a fele vagy a negyede az övé.


44

Hawkins gyors felszámolást végzett, majd felsóhajtott. Negyvenötezer dominu átszámítva berillbe, az pont kilencvenezer. Trent elkezdte dörzsölni a homlokát. Ilyen hülye helyzetet.

– Az én áram pont kilencvenezer berril, gondolom – szólalt meg Trent. A bal oldaláról nyögés hallatszott. A másik skrugg ébredezett.

– Így van – helyeselt a vr'a. – Ha három napon belül kifizetném neked, amennyit érek, akkor

ugye újra szabadok lennénk? – kérdezte Hawkins. Csak kevéssé ismerte a vr'a-k szokásait, de amit ismert, szerencsére arra hasznos volt, hogy tudjon velük tárgyalni.

– Ha három napon belül elő tudod teremteni a pénzt, és közben meg tudod szerezni a rudakat – a vr'a megvonta a vállát –, akkor beszélhetünk róla.

– Három nap múlva meg lesz a lóvé, ígérem – mondta Trent, aztán csettintett a kezével, de közben arra gondolt, hogy a következő három napja sűrű lesz, nagyon sűrű.

– Kíváncsi leszek én arra – kuncogott fel Kolge-mar, Hawkins sejtette, hogy most mi járhat a békaszerű lény agyában: örül, hogy ilyen jó vásárt csinált vele.

- Majd meglátjuk, kishaver – gondolta magában Hawkins. Utálta, hogy ha bizonyos helyzetekben nem ő irányít, és ez pont az volt.

– Figyelj, akár te is segíthetsz – mondta Hawkins a lénynek, aki már hátat is fordított neki, de visszanézett. Trent mintha valami dühös csillogást fedezett volna fel a lény szemében. – Elvileg elég jó kapcsolatban állsz Venta-tyrrel, nem mennél el hozzá, és puhatolnád ki a biztonsági rendszerét? – Hawkins már látta, hogy a lény békaszerű, széles szája késpenge vékonyságúvá zsugorodik egy tébolyult kitörés jeleként. – Most gondolj bele, ha neked is részed lenne a rablásban, bár tudom, magába is elég jó érzés, ahogy a strix (korábban strix volt!) jelvényt a mellényedre tűzöd, de még jobb, hogy ha ezt úgy, hogy te is kivetted a részed belőle.

Kolge-mar először Hawkinsra pillantott, majd a lépcső tetején álldogáló Neyyre, aztán intett a két skruddja felé:

– Szóval menjek vissza a Vyrlaxra, és beszéljek Venta-tyrrel? Puhatoljam ki, hogy mivel őrzi a kincsestárát? – Kolge-mar egy ideig bólogatott, majd Hawkinsra nézett. – Azt hiszem, menni fog, sőt, talán többet is tehettek. – Kolge-mar intett a két testőrének, majd


45

elindult a dokk kijárata felé. – Akkor találkozunk három közös nap múlva a Vyrlaxon.

Hawkins sokáig nézte, ahogy Kolge-mar és a két skruggja felsétál a lépcsőn, és kiment a leszállóhely ajtaján.

– Akkor most gondban vagyunk? – kérdezte Jade. Hawkins bólintott. Neyy ekkor lépett oda.

– Gondban – mondta Trent, majd felsétált a rámpán Neyy társaságában, és megállt a srác előtt, aki Erica mellett állt.

– Trent Hawkins – szólalt meg Hawkins, majd nyújtotta a kezét a fiúnak.

Hawkins nem nézte volna húsznál többnek a srácot, de az nem volt mentség arra, hogy egy kis nyeszlett valaki volt, aki valószínűleg a Domínium egyik bolygójáról érkezett, bár a törőknek nem is a testi erejükben rejlett.

A fickó megfogta Hawkins kezét, és erőtlenül megszorította. – Steven Russel – mutatkozott be a másik. – Törő vagy, gondolom. A gyerek bólintott, majd egy félmosolyt eresztett meg. Hawkins

magában ezt csempészmosolynak hívta, és megállapította, hogy nem áll jól Russelnek.

– Még hozzá ritkafajta. Trent megvonta a vállát, majd elindult a hajó belsejébe, és

megnézte. Minden rendben volt, egy karcolás sem esett a Renegát berendezésén. Hawkins végigsimította a hajó ebédlőasztalát, majd ránézett az egyik, a mosogatógép felett feszülő poszterre, amin egy idegen sivatagot ábrázolt, amelynek az égboltját két kék hold díszítette. Melyik bolygó is az? A Vorian vagy a Karnaa? Mindig is el akart oda jutni oda, de ha megfosztják a szabadságától, akkor sajna nem fog menni.

Neyy odalépett Hawkins mellé, majd megállt mellette – Hawkins, ez melyik helyzet? A hetvenöt százalék vagy a

huszonöt? – kérdezte a manot. – Majd az idő eldönti – mondta Hawkins, ahogy az egyik

homokdűnét szemügyre vette a képen. A rajzolt homokhalom tetején egy apró, kétlábú, gyíkszerű állat álldogált. Hogy ezt eddig miért nem vette észre?

– Nagyszerű – monda a Renegát bozontos másodpilótája.


46

– Mi újság az ágyúkkal– kérdezte Hawkins, Neyy erre csak kivillantotta késszerű felső szemfogát.

– Még megvannak – válaszolta a másik. Közben Erica leült az egyik székre, felkönyökölt az asztallapra,

majd beletúrt a hajába. Hawkins a lány fáradt arcára nézett, majd mellé sétált, és annak vállára rakta a kezét.

– Na, mondjad, mi újság, csibe – szólalt meg Hawkins. – Fáradt vagyok, szeretnék végre aludni – mondta Erica, majd a

feje lehanyatlott az asztalra. Hawkins megrázta a lányt, de az nem mozdult.

– Na, Jade – szólalt meg Hawkins, félig türelmetlenül. – Nem akarok részt venni ebben az újabb hülye tervben –

morogta Erica –, majd keltsél fel, ha vége. Trent kifújta a levegőt. Megértette a lányt: ettől a melótól nem

lehet semmiféle pénzt várni, sőt egy idegesítő kis hüllő csatlósai lettek.– Ellenőrizni kellene az érzékelőket. – Trent újra megrázta a lányt. – Tíz percen belül fel akarok szállni.

Erica felemelte a fejét, és felsóhajtott. – Nem neked kellett tárgyalnod azzal a bunkó foxiaival, aki

állandóan lesimabőrűzött. – Na, Jade, tíz percen belül el akarom hagyni ezt a bolygót, és

ehhez szükség van az érzékelőkre – mondta Trent, majd beleöklözött a lány vállába, mire az széttárta mind a két karját, kinyújtózott, és egy hangosat ásított. Hawkins elindult a pilóta fülke felé, de megállt Russel mellett, majd megszólalt: – Szerintem kezdj neki valami tervet kidolgozni. Három napod van rá, ebből egy, amit a Shiwán töltünk, kettő meg, amit a Vyrlaxon.

Trent még utoljára megnézte Russelt, a srác ott állt az ebédlő sarkában, és ahogy markolta az utazótáskáját, úgy nézett ki, mint egy partra vetett hal.

Hawkins megvonta a vállát, majd továbbindult, felsétált a pilótafülkébe vezető rövid lépcsőn, majd belépett a helyiségbe. A Renegát vezérlőjét bármilyen kívülálló primitívnek és túlzsúfoltnak gondolta volna a holografikusan irányított hajók korában.

Trent Hawkins leült a pilótaszékbe, majd balra fordult, és rákoppintott az ujjával az előtte lévő képernyőre, mire az kéken felvillant, és egy zölden vibráló menü jelent meg rajta. Hawkins


47

lenyomta a rendszerellenőrzés feliratú gombot, mire megjelent a Renegát sematikus képe.

– Tachyon hajtómű rendben – mondta Hawkins, amikor az ábra középső része zöldre váltott. – Normáltér hajtómű rendben. – A férfi a szeme sarkából észrevette, ahogy Erica is belép a pilótafülkébe, majd leül a jobb oldalon lévő székbe, és aktiválta az előtte lévő konzolt. Trent a mellette lévő szék felé fordult, amibe épp Neyy szuszakolta bele hatalmas testét. – Létfenntartó rendszerek rendben. – Hawkins ezt szinte már dúdolta. – Imádom, mikor minden működik.

– Fegyverek rendben – válaszolta Neyy, miután próbaképpen megmozgatta az űrhajó orrágyúit.

Hawkins észrevette, hogy Russel is belép az irányítóterembe, majd körülnéz, és hátrahőköl a szemmel láthatólag elmaradott berendezésektől.

– Ez a hajó egy őskövület – szólalt meg Russel, miközben átnézett Erica Jade válla felett.

Hawkins megfordult a székében. – Tudod, mi az a őskövület? – kérdezte a férfi. – Gondolom, amit a múzeumokban mutogatnak – válaszolta a

srác megszeppenve. Hawkins nehezen jutott a Renegáthoz, és a hajó ezt

megjutalmazta. Sok nehéz helyzetből kihúzta már a pilótáját, és soha nem hagyta cserben.

– És egy múzeumban vagyunk? A srác arcán megjelent „hülyének néz engem ez a fickó” nézés. – Gondolom, nem – válaszolta Russel. – Akkor ez a hajó egy őskövület? – Hawkins ekkor már

visszafordult a pulthoz, majd ráütött az ábra sarkában lévő balra mutató nyílra, aminek hatására visszakerült a menübe, majd belépett a kommunikációs rendszerbe, és elküldte a hajó regisztrációs kódját a kikötői terminálnak. A komputer pillanatok alatt visszaküldte az engedélyt a felszállásra

– Nem – jött az újabb válasz. – Na, látod. – Hawkins átállított pár dolgot a műszerfalon. A

pilótafülke megremegett, ahogy a VTOL turbinák bekapcsoltak, és lefele tartó légáramlatot képeztek, amely beleütközött a leszálló hely


48

betonpadlójába, a tolóerő lassan feljebb tolta a hajót. Az ebédlő felől csengő hang hallatszottak, ahogy a tányérok és az evőeszközök egymásnak koccantak. Russel megrázkódott, amikor az űrhajó lebegni kezdett. – Ja, haver, szerintem ülj le valahol, mert nem kellemes állni, amikor elhagyjuk a légkört.

Russel nyelt egyet, majd elrohant az ebédlő felé. Hawkins elvigyorodott.

– Kicsit kemény voltál vele – szólalt meg Jade. – Remélem, leült – mondta Hawkins, majd megmarkolta a

botkormányt, és a hüvelykujjával megnyomta a tetején lévő piros gombot. A generátorban irányított kémiai robbanás történt. A Renegát hátsó fúvókáiból lángnyelvek csaptak ki, egy lökéshullám indult el, ami nekiütközött a kráter fémfalának, és a Renegát kilőtt az ég felé.

A Renegát átsüvített a Kalgor VII légkörének rétegein. Kalgor City egy fekete folttá zsugorodott, majd hamarosan beleolvadt a hatalmas kéken világító tundramezőbe, amely a bolygó legnagyobb kontinensét borította.

Hawkins beállította a Tachion ugrást. Ilyenkor az űrhajó egy elektromágneses burkot fejleszt maga körül, és átviszi magát a tér egy másik dimenziójában ahol már nem számít a távolság két pont között. Ez elég pontatlan volt ez a technológia nagy távolságban, ezért gyakorta előfordult, hogy egy utat öt-hat ugrással kellett megtenni.

A férfi előtt már ott volt az űr. Ezernyi csillaggal, amelyeknek a fényét nem engedte át a légkör. Rajtuk kívül csak pár ászkarákszerű tankerhajó repkedett a bolygó körül. Most nem volt valami nagy forgalom.

A komputer hamarosan kiadta az útvonalat. A Shiwáig csak három csomóponton kell keresztül haladniuk. Hawkins megropogtatta a nyakát, majd kifújta a levegőt. Kezdődik.

– Hawkins, megkérdezhettem, hogy mit keresünk majd a Shiwán? – szólalt meg Erica végül.

– Összeakadtam egy régi ismerőssel – válaszolta Trent, miközben bekapcsolta a tachyonhajtóművet.

– Nem hangzik jól. – Jade visszafordult az érzékelőkhöz. – Ilyen a Külűr, nem éri meg tervezni – mondta biztatásul Neyy.


49

Hawkins a manotra mosolygott. – Akkor indulás. – A férfi lenyomott egy gombot, mire a hajó

megremegett, és körülötte kék-zöld fényburok képződött. A következő pillanatban egy villanás, és a Kalgor VII már el is tűnt előlük.

A vezérlőfülkét egy közeli csillagóriás fénye festette vörösre. A haldokló nap körül már csak apró bolygódarabkák vannak, amelyek lassan haladnak annak felszíne felé, hogy végül elmerüljenek, és semmivé váljanak.

Rajtuk kívül még három bálnára hasonlító szállítóhajó és egy karcsú, légies űrjacht lebegett az űrben. A tachyon ugrás elég zűrös dolog volt, ha egyszerre hárman hajtották végre 500 kilométeres körzeten belül, akkor a szakadások miatt könnyen veszélyes űrbeli anomáliák jöttek létre.

– Itt leszünk fél óráig – mondta Trent, majd hátradőlt a székében, és a tarkója mögött összefűzte a kezét. Ahogy ismerte a szállítóhajók komputereinek teljesítményét, hogy amíg a kiszámolják a megfelelő belépési pontot, és persze arra a helyre manővereznek, addig eltelik egy kis idő.

– Akkor mesélsz arról, hogy miért is megyünk a Shiwára? – törte meg a csendet Erica.

Hawkins felsóhajtott és beszélni kezdett.


50

6

A Rabdul évtizedekkel ezelőtt még az emberi civilizáció agresszív terjeszkedésének egyik jelképe volt. A bolygó felszínét már régen belepte az emberi civilizáció, a látóhatárt betöltötték a hatalmas felhőkarcolók, fémpiramisok és függőhidak, amelyeken légpárnások száguldoztak. Az éjszakai sötétség ellen a különféle cégek termékeit reklámozó holografikus reklámok fényei vették fel sikeresen a harcot. A város harminc évtizeden belül felfalta a bolygó felszínét. Az építői, hogy utat csináljanak a folyamatnak, kivágták az erdőket, legyalulták a dombságokat és a hegyeket, lecsapolták a kisebb tengereket.

De mint minden ilyen világot, ezt is elérte a bomlás szele. A bolygónak hatalmas népessége volt, amelyet a kevés közmű nehezen tudott eltartani. Időről időre hibák történtek, a karbantartó egységek pedig nem voltak képesek lépést tartani velük. Egész negyedek lettek lakhatatlanok a bolygó méretű városban, ezekből a lakosság átköltözött más szektorokba, így azok túlzsúfoltak lettek, és szintén végzett velük a túlterheltség. A bolygó élhetetlené vált, az egykor jobb élet reményében ide érkező emberek leszármazottai elköltöztek más, élhetőbb világokra.

Hamarosan a hatalmas toronyházak üres héjként meredtek a bolygó ege felé, a lábuknál pedig megvetette a lábát a bűnözés és a szenny. Utcai bandák lesték áldozataikat, az egykor illusztris szórakozóhelyek, ahol egykor a galaxis krémje mulatott, mostanra bűnbarlangoká váltak, ahol sötét alakok hódoltak mindenfajta bűnös szenvedélynek. Ez a bolygó volt a mementója annak, hogy az emberiség soha nem veheti át teljesen egy világ irányítását, mert túl tapasztalatlan.

De a haldokló bolygóvárosból kiemelkedett egy hatalmas, kék-fehér torony, tetején egy kéken vibráló holografikus felirat villogott: Wright iparművek.

Ez az épület még makulátlan, nem voltak rajta repedések, az ablakaiban még pislákolt fény. Olyan mint egy emlékmű, egy gazdag és civilizáltabb idő mementója. Pedig valójában egy egykor büszke és dicső nagyvállalat utolsó látható alkotása, és egy idő múlva ez is eltűnik. A tetejét díszítő, büszke hologram energia hiányában kialszik,


51

a fehér és kék festés lekopik, majd évek múlva semmi nyoma nem marad, mivel az évezredes por ellepi.

De addig még sok idő telik el. Ma este valaki arra készült, hogy megadja a kegyelemdöfést a Wrigh Iparvállalatoknak.

A toronyház testét beborító fénypontok hirtelen, egyszerre hunytak ki.

Akhas felsétált a lépcsőn, közben számba vette a felszerelését. A larn fekete kezeslábast és testvértet viselt, az egész arcát fekete maszk takarta, csak a borostyán sárga szemeit és egy keskeny sávot hagyott szabadon zöld, pikkelyekkel borított arcából. A bal combjára egy pisztolytáskát szíjazott, amiben egy vaskos csövű SD 23-as „Szellemcsináló” pihent. A fegyver robbanógolyókat lőtt ki, amely azonnali halált okozott. Jobb csuklójára egy CM–45-ös tűvetőt csatolt, amit a ruhája ujja elrejtett. Mindkét alkarjára egy csuklópengét erősített, ami egy gombnyomásra előpattant, egy másik gombnyomásra pedig felforrósodott, így képes volt bármilyen faj páncélján keresztülhatolni.

Akhas fejvadász volt, és az egyik legjobb a galaxisban. A larn felért a lépcsőn, közben kicsatolta a pisztolytáskáját, és

elővette a fegyverét. A pisztoly súlyos és vaskos markolata szinte a tenyerébe simult. Akhas egy vasajtó előtt találta magát, lenyomta a kilincset. A fekete ajtó halk pendüléssel nyílt ki. Akhas kilépett rajta. A torony biztonsági rendszere ósdi volt. Ha valami katasztrófa történt, akkor az ajtók automata zárja megszűnt működni.

Egy folyosón találta magát, amit a mennyezeten lévő lámpák vörös fénye világított be. Bekapcsolt a tartalék generátor, miután a fejvadász működésképtelené tette a tornyot energiával ellátó geotermikus erőművet. Akhas végigsétált rajta, nem kapkodott, az érzékei vezették. Átsétált egy irodán, majd felsétált egy újabb lépcsőn. Jól tudta, hogy a torony biztonsági személyzete most épp átfésüli a szinteket.

A larn átment egy újabb irodahelyiségen, majd egy folyosón, ami jobbra kanyarodott. Ekkor hangokat hallott, valakik beszélgettek, és ahogy közeledtek, egyre hangosabbak lettek.

– Te, szerinted az öreg füstös is megadta magát?


52

– Nagy francokat, Loui és a bandája mindennap lemegy, és megszereli. Biztos pár rohadt kölyök ment be, és szart bele megint a turbinába – válaszolta a másik fickó.

Akhas már látta a zseblámpák fénypászmáját, ami megvilágította azt a folyosót, ahol Akhas várta őket. A larn gyorsan döntött, előre szegezte a fegyverét.

Pillanatokon belül feltűnt mind a két fickó. Emberek voltak. Kék kezeslábast viseltek, de nem felette nem hordtak kevlármellényt. Bolondok.

A két férfi egyszerre vették észre Akhast, de az akkora már felemelte a fegyverét, majd becélozta az elől haladó fickót, aki pont ekkor nyúlt a sajátjához. A fejvadász meghúzta a ravaszt, durranás hallatszott, a férfi hátradőlt, miközben a mellkasán tátongó vérvörös kráterhez kapott. A másik ekkora már előkapta a pisztolya, és már be is célozta Akhast, de a larn ennél gyorsabb volt. Jobbra hajolt a golyó útjából, majd lőtt. A golyó a férfi lábába fúródott, egy hatalmas lyuk hagyva a becsapódás helyén, majd Akhasra, de a larnt nem érdekelte. A fickó már nyúlt is volna a tőle egy méternyire heverő pisztolyáért, de Akhas felemelte a Szellemcsinálót, és tüzelt. A fickó többet nem mozdult.

Ezek a biztonságiak nem voltak igazi harcosok, hanem (kihagynám) csak fegyverrel rohangáló bohócok, akik egy úr alá rendeződnek; az igazi harcosok szabadok, annak adják el tehetségüket és szolgálataikat, aki megfizeti őket, aztán továbbállnak.

Akhas átlépett a szétlőtt fejű férfi hulláján, majd befordult a folyosón. Egy újabb ajtót nyitott ki, majd egy újabb lépcsőn ment fel. A következő szinten csak a recepció lesz, az épület bejárata és persze a felvonó. És öt-hat őr… Akhas megállt egy üvegezett ajtó előtt, és kinézett rajta. A recepció félkör alakú volt, a falait kékre festették, a menyezettet négy oszlop tartotta. A helyiség közepén egy recepciós pult volt, ami előtt négy kék overallos őr álldogált, a hátuknál az antigravlift domború ajtaja, a terem túlsó végében pedig az épület boltíves, üvegezett bejárata, előtte szintén két őr.

A larn kinyitotta az ajtót és felemelte a pisztolyt. Két őrnek csak annyi ideje volt, hogy észrevegye a megjelenő larnt. Akhas meghúzta is a fegyverét, a két őr hátrarepült a lövés erejétől. A harmadik őr – egy kék bundás, patkányszerű rasin –, felrikoltott, majd beugrott a


53

pult mögé, és tüzet nyitott a fejvadászra, de azt már nem találta el. Akhas rég fedezéket talált az oszlop mögött. A szeme sarkából látta, ahogy két biztonsági balról közelít felé, kezükben pisztollyal. Akhas elvigyorodott, felemelte a Szellemcsinálót, és meghúzta a ravaszt. Az elülső őr időben ugrott félre, de a golyó így is súrolta a vállát, egy hatalmas darabot kitépve belőle, Akhas újra becélozta a férfit, de most már a homlokába küldte a golyót. A hátánál lévő beugrott az oszlop mögé. Akhas tudta, hogy kijött a takarásból a bal karja, és ezt a rasin kihasználja.

- Ha kitalálod az ellenfél első lépését, mielőtt megtenné, akkor győztél – jutott eszébe a larn közmondás, és a helyzethez illőnek találta. Kihajolt a fedezékéből, célba vette a rasint és lőtt. A lény hátrarepült a lövés erejétől, ami a négy szívének az egyikét érhette. Akhas ezután kiugrott a helyiség közepére, majd átlendült a jobbra lendült a következő oszlop mögé miközben még két lövést leadott a Szellemcsinálóból. Már csak egy golyó maradt a fegyverében. Kikémlelt az a fedezéke mögül, és látta, hogy az egyik őr az adóvevőjéhez nyúlt, de a háta kilátszott. Akhas felemelte a pisztolyát, és lőtt. A férfi megtántorodott, amikor a golyó szétroncsolta a gerincének középső részét.

A másik biztonsági nem volt rest, előugrott, de a bakancsa csattogása elárulta, hogy oldalba akarja támadni a fejvadászt. Egy golyó sem volt a fegyverében, újratölteni pedig sok időbe került. Akhas megropogtatta a nyakát, majd felhúzta a jobb ruhaujját, ezzel felfedve a csuklóján lévő töltőtollszerű alakú tűvetőt. Ahogy várta: a biztonsági két kézzel markolta a fegyverét, azt leeresztve közelítette meg ellenfelének fedezékét. Akhas előugrott, felemelte jobb karját, majd megszorította a tenyerén lévő egységet, amivel képes volt kilőni a mérgezett tűt. A vékony lövedék villámgyorsan szántotta át a levegőt, az ember a torkához kapott, majd felköhögött, a következő pillanatban szörnyű görcsök között kezdett el fetrengeni a padlón.

Akkor vált mozdulatlanná végleg, amikor Akhas a bejárat két oldalára lerakta a két gömb alakú mozgásérzékelős aknát. A larn már hallotta a rendőrségi csapatszállítók egyre hangosabb süvítését. Tudta, hogy hamarosan egy osztagnyi kommandós fogja megszállni az előteret. Persze Akhas hagyott itt nekik egy kis meglepetést.


54

A larn elindult a felvonó felé. Áramszünet idején ez is tartalékgenerátortól ment. Akhas odalépett a lifthez, majd megnyomta a z ajtó bal oldalán lévő panelt, mire a domború ajtó félrecsúszott, feltárva a henger alakú antigravitációs lift belsejét. Akhas belépett a fülkébe, majd megnyomta az ajtózáró gombot, és beállította, hogy a lift egészen az utolsó emeletig vigye. Amikor a lift bezáródott, majd elindult a legfelső emeletig, ahol Wright irodája volt.

Akhas már unta ezt a feladatot. Egyszerű bérgyilkosság volt, nem pedig fejvadászat. Akhas szerette hajszolni a prédát, becserkészni, majd elkapni. Ha kellett, bolygókon keresztül. De hát nem ingyen csinálta, és bizony neki is fizetni kellett dolgokért. Ezért néha elvállalt ilyen feladatokat is, a változatosság kedvéért.

Meg a legutóbbi melójáért még nem kapta meg a fizetséget. - Megvannak az eszközeim, hogy végül megkapjam – gondolta

Akhas, ahogy kipattintotta a tárat a Szellemcsinálóból, majd a helyére csúsztatott egy újat.

Hirtelen egy robbanás rázta meg a liftet. – Ilyen az élet – mondta.

*** A lift egy kattanással megállt, az ajtaja automatikusan kinyílt,

Akhas kilépett, és Wright irodájában találta magát. Az iroda mennyezetét négy-négy korinthoszi oszlop tartotta. A

falak mellett egzotikus díszítésű vázák, és különös szobrok álltak. Akhas csizmája belesüppedt az iroda vörös márványból készült padlóját borító enyhén vibráló, kék szőnyegbe. A bonyolult levél alakú faragványokkal ékesített, csokoládébarna íróasztal mögött egy enyhén kreol bőrű férfi ült. A kezeit a széke karfáján pihentette, és rezzenéstelen tekintettel figyelte a belépő fejvadászt. A férfi hátánál egy hatalmas ablak foglalta el az iroda szemközti oldalát, amelyből csodálatos kilátás nyílt a kinti felhőkarcolókra. Mintha csak várta volna a fejvadászt, és egy perccel ezelőtt nem lett volna semmivé alatta a recepció ötven szinttel lejjebb.

De Akhas észrevette a jeleket: a Wright homlokán gyöngyöző izzadtságot, vagy ahogy a széke karfáját szorította.

A férfi cégbirodalma már csak egy emlék. Egykoron három szektorban uraltak, de pár nyersanyagforrás kimerült, több gyár leállt,


55

és a hatalmas városméretű bolygó eltartása felemésztette a Wright iparvállalatok minden vagyonát. A gyáraikat más cégek vásárolták fel. Már csak erre a bolygóra és pár másik világra terjedt ki a befolyása És ezt a maradékot is meg akarta szerezni a szomszédos szektort uraló Nogura Iparvállalat, de Wright hajthatatlan volt. Akhas jól ismerte a japánok mentalitását. A legvégsőkig elmennek, akár a merényletekig is, és pont ezért bérelték fel Akhast.

– Meg akar ölni? – kérdezte Wright. Az arcáról semmilyen érzelmet nem tudott leolvasni. Legalább megpróbálja palástolni, hogy retteg.

Akhas bólintott, majd kibiztosította a fegyverét. Nem akart sok dumát, a távolban hallotta a közeledő rendőrségi darazsak hajtóműveit. Ez a világ kegyetlen, és az érzelgősök nem voltak képesek túlélni.

Akhas felemelte a fegyverét, majd a férfi szemébe nézett. Nem húzta az időt:

– Van ez így – mondta, majd meghúzta a ravaszt. A férfi homlokán megjelent egy lyuk, majd hátraesett. Akhas ekkor látta meg a három közeledő kék-fehérre festett darazsat az ablakon keresztül. A larn elrakta a pisztolyát, kicsatolta az övén lévő fekete táskát és, kiemelt belőle egy korong alakú tárgyat, aminek a tetején egy érintőképernyő világított. Akhas megnyomta a közepét, mire megjelent rajta egy számokkal teli karaktertábla. Beütötte rajta: 00:30, majd lerakta a szoba közepére, aztán az ablak felé emelte Szellemcsinálót, és lőtt.

Az ablakot a találat után keletkezett apró repedések tejüveggé változtatták. Akhas a kezébe kapta a selyempisztolyt, teljes sebességgel neki rohant az ablaknak, az hangosan csörömpölés kíséretében kitört. Mennydörgés hallatszott, majd egy tűzgolyó kezdett el növekedni az iroda helyén. A robbanás lökéshulláma meglökte Akhast, aki kirepült a felhőkarcoló legtetejéről. A larn számára szinte lelassult az idő, látta a három szárnyatlan szúnyogra hasonlító darazsat, amelyikből kettő épp landolni készült, míg egy harmadik öt méterre felettük fedezte őket.

A larn esése közben becélozta a jármű orrát a selyempisztollyal. Ez az eszköz egy pókhálószerű anyagot lőtt ki, ami a levegővel érintkezve megnyúlt, és acél keménységűvé szilárdult. Akhas már


56

nem zuhant tovább, a kötél megtartotta Átlendült a szemközti toronyház homlokzatára, amely elég széles volt, hogy ott érjen földet. Miután átért, megnyomta a selyempisztoly oldalán lévő gombot, mire annak generátorából elektromos töltés futott keresztül a selyemszálon, ami felbomlott.

Akhas az övébe tűzte az eszközt, majd végigrohant a széles homlokzaton, mielőtt a többi házat is megszállnák a kommandósok. Egy fél óráig még csak a toronyházra fognak koncentrálni, és ez pont elég idő, hogy eltűnjön a bolygóméretű várost átszövő járatokban.

*** A Rhabdul kereskedelmi űrkikötőjében valószínűleg egykor

pezsgett az élet (szinte naponta startoltak el innen karcsú űrjachtok és óriási teherszállítók, az utcáit mindenféle jól öltözött társaság járta.

De az régen volt. Most a sikátorokat különféle fajú és kinézetű mocskos alakok járták . Csempészek, fejvadászok, szerencsevadászok, orvgyilkosok siettek az örömtanyák felé, miközben hajléktalanok nyújtották alamizsnáért feléjük különböző végtagjaikat. A levegőben a rothadó szeméthegyek és a járó-kelők kipárolgásának szaga terjengett. A sikátorok háttérzenéjét az itteniek suttogása adta, a kocsmákból kiszűrődő zeneszó és nevetgélés, és a légkör felé száguldó hajók hajtóműveinek nyüszítése.

Akhas otthonosan mozgott az ilyen helyeken, hisz egy ilyen sikátorban született, ott nőtt fel, majd vált fejvadásszá. Persze nem akarta, hogy pont egy olyan sikátorban végezze is be, ezért a kezét mindig a fegyverén nyugtatta, lesz ami lesz alapon.

A maszkját már rég nem hordta. A larn arca háromszög alakú volt, az orrlyukai keskenyek, a szemei borostyánsárgák, bőrét zöld pikkelyek borították. Mint minden larn, ő is úgy járt mint egy vadászni induló ragadozó.

- Csak a bűnösök sietnek – gondolta a larn. Még az a szerencse, hogy a Nogurának volt pár beépített embere a városi rendfenntartóknál és a torony biztonsági személyzeténél, akik szereztek a fejvadásznak pár okmányt. Így ha Akhast megállították, akkor csak annyi dolga volt, hogy felmutatott egy ilyen papírt. A larn biztonságosan elért a leszálló helyek fémkrátereihez. Az ő hajója, a Napárnyék, az egyik szélsőben pihent. A hajó ezüstösen csillogó törzse áramvonalas, egy hal testéhez hasonlított, az oldalából két


57

szárny nyúlt ki. Gyors és könnyen manőverezhető hajó volt. (szóismétlés, amit a következő bekezdésekben is elkövetsz párszor)

A larn elindult lefelé a lépcsőn, de a közepénél megállt. Ekkor érezte meg a szagot. Nyálkás, undorító szag. Már azelőtt tudta, hogy egy sheldel áll szemben, mielőtt meglátta volna a lényt.

A lény szinte a semmiből öltött testet, ahogy a bőrében lévő pigment sejtek visszaváltottak arra a színre, ami a lény sajátja volt. A sheldnek nem voltak lábai, a teste kígyószerű, a vállából pedig két pár kar nőtt ki. A feje körte alakú, az állát két csáp díszítette, amely a lény mellkasáig lógott varkocsszerűen összefonva. A szeme beteges vörös fényben égett, szája pedig csak egy keskeny sáv, a bőre pedig világoskék színben játszott. A lény a Napárnyék leszállókarmainál bujkált, majd kígyózó mozgással elindult a larn felé.

– Azért jöttél, hogy megölj – szólalt meg a larn. – Látom, hogy a főnököd, Shorgot, valóban egy gyáva patkány, hogy nem személyesen jött el.

A lény kitátotta a száját, ezzel felfedte a szájában lévő éles agyarakat.

– Akhas, az adatokért jöttem, amiket nem vittél vissza Shorgotnak – mondta a sheld. A hangja magas volt, és lakozott benne valami erőszakosság, amit egyszerűen komolyan kellett venni. Akhas jól ismerte ezt a népséget, az utóbbi két hónapban szinte csak nekik dolgozott. Persze Shorgot és bandája nem méltányolta kellőképpen a larn erőfeszítéseit.

– Akkor mehetsz is vissza a Nagaiara – a larn belenyúlt az övtáskájába, és előkapott belőle egy apró, fehér, kockalakú adattároló kristályt. –E nélkül.

Az idegen dühösen felszisszent, a szájából kicsapódott bíborszínű, villás nyelve. A bal alsó kezével a kristály után kapott, de Akhas elhúzta az útjából.

– Előbb a jogos fizetségem kérem, és utána nem adom el az információt az első fickónak, aki jó pénzért továbbpasszolja.

A sheld vörös szemei szinte lángokat lövelltek. A lény lassan körözni kezdett Akhas körül, de a larn is körbefordult a saját tengelye körül, hogy a sheld ne kerüljön ki a látóteréből


58

– Esetleg van egy harmadik opció is – válaszolta a lény. Az arca továbbra is kiismerhetetlen maradt. – A holttested hideg ujjai közül fogom kivenni.

Akhas erre elvigyorodott, kilátszottak éles ragadozófogai. – Szerintem ne maradj itt túl soká. Ha meglátják, hogy egy sheld

tangózik a bolygón, akkor talán meg találják lincselni. Még mindig veletek ijesztgetik a rossz gyerekeket.

A sheld késpenge vékonyságú ajka lebiggyedt, ahogy a két alsó pár kezével a fegyverövéhez nyúlt, és előkapott belőle két fűrészes fogú pengét.

– Gyorsan végzek – mondta a lény. Akhas elrakta a zsebébe a kristályt, majd a fegyvertáskájához

nyúlt. A sheld ezt kihívásnak vette, széttárta az alsó két pár karját, majd a farkát előre lendítette, hogy kibillentse a larnt az egyensúlyából, de az számított erre. Hátraszökkent, majd miután földet ért a lény farkának hatósugarán kívül, előkapta a Szellemcsinálót, majd lőtt. A sheld feje úgy robbant szét, mint egy érett görögdinnye, ahogy a robbanógolyó telibe kapta. A lény úgy dőlt el, mint egy zsák.

– Tényleg – mondta Akhas, majd eltette a pisztolyát, majd hátat fordított, és felment a hajója leeresztett rámpáján.

Úgy látszik, hogy újra fel kell hívnia Shorgotot. Megtehette volna, hogy személyesen keresi fel azt a bolygót, ahol a sheldek vezére bujkált. De több hónapba is belekerülhetett volna, hogy rátaláljon arra az elrejtett bolygóra.

A Napárnyék belseje jól tükrözte gazdájának jellemét. Az egész hajót egy személynek tervezték. Gyakorlatias mint egy larn. A tágas középső helyiség ugyanúgy konyha és ebédlő, de egyben fegyverraktár is. A helyiség jobb falánál ott volt a szokásos sütő, hűtő és mosogató, a közepén pedig egy kisebb fémasztal, de a vele szemközti falon különböző típusú pisztolyok, gépfegyverek, mesterlövészpuskák és közelharci fegyverek elrendezve.

Akhas előrement a Napárnyék pilótafülkéjébe, ami az akkoriban elérhető legfejlettebb csúcstechnológiát képviselte. Akhas aktiválta a hajó hajtóműveit, majd mikor azok felsivítottak, Akhas előretolta a botkormányt.


59

A hajó felemelkedett, majd megremegett, ahogy a hajtóművei kilőtték Wright világának légkörén túlra. A Napárnyék pár másodpercen belül már maga mögött hagyta a haldokló bolygó szürkésbarna gömbjét, és a csillagok felé száguldott. Akhas betáplálta a fedélzeti komputerbe a tachyonugrás koordinátáit, majd elindította a folyamatot. Egy villanás, majd a következő pillanatban Wright világa eltűnt. A Napárnyék hasa alatt egy élettől zöldellő bolygó terpeszkedett, amelynek horizontja mögül egy vörös hold kezdett emelkedni.

Ezt a csomópontot elég ritkán használták, Akkor is csak kalózok vagy Akhashoz hasonló zsoldosok. Akhas bekapcsolta a Napárnyék kommunikációs rendszerét, beállította csak szöveges üzenet küldésére. Egy intéssel elővarázsolt a fénylapon egy karaktertáblát, és beütötte rajta a következő szavakat.

Wright halott. A fizetséget a szokásos számlára. Akhas nem küldte el, átfuttatta rajta nogurás összekötőjétől

kapott programot, amely az üzenetet háromféleképpen átkódolta, így gyakorlatilag egy érthetetlen jelmasszává téve azt, amit csak egy másik ugyanilyen programmal lehet feltörni.

A larn hamar átküldte a tachyonrelén az üzenetet, és villámgyorsan megkapta a választ.

A fizetség a szokott helyen. Semmi köszönöm, semmi reméljük, hogy újra ügyfelek lehetünk.

Ez a munka tiszta volt és gyors. A fejvadász-megbízó ismeretség általában a legrövidebb és a legfelületesebb ismeretség volt az egész galaktikában. Akhas ezért is dühítette, hogy egy bizonyos megbízójával túl hosszúra nyúlt az ismeretségük. Akhas örült, ha bizonyos munkáknál simán mennek a dolgok.

Akhas jól ismerte a frekvenciát, amin elérhette Shorgotot, azt is tudta, hogy az a bolygó, ahova a hívás befutott, a galaxis magjának közelében van, és a mágneses interferencia miatt nem lehet bemérni a helyzetét.

A tachyonkapcsolat megszületett. Az irányítópulton fokozatosan kirajzolódott egy sheld apró alakja.

A lány ránézett Akhasra, majd megszólalt: – Nocsak. – A hangja mély volt, és hosszú szüneteket tartott a

szavak között. – Minek köszönhetem hívásodat.


60

Akhas sajnálta, hogy a sheldeknek korlátozott a készletük arckifejezésekből, mert nem láthatta a csalódottságot Shorgot arcán, amiért ő életben van.

– Gondolom, most csalódott vagy – mondta rezzenéstelen hangon Akhas.

A sheld a bal felső karjával megvakarta a fejét. – Mondjuk, nem kellene még egy sheldet küldenem, hogy

visszahozza a kristályt, ha te magad tennéd meg ezt. – Mondjuk, nem kellene nekem több bérgyilkosodat megölni, ha

fizetnél érte – Akhas hátradőlt a székében, és összekulcsolta a kezeit a mellkasa előtt

Akhas tudta, hogy a sheld elég ritka faj, habár még az ősidőkben, mielőtt kirajzott volna az emberiség a világűrbe, több milliónyian voltak, és az ismert galaxis felét uralták.

– Ne feled, hogy te a terveink szempontjából még egy apró kis porszem se… – Akhas elővette az adatkristályt, és Shorgot elé tartotta, hogy az jól lássa.

– Egy apró kis porszem le tud téged csendesíteni. Nos, mi lesz a pénzemmel? – kérdezte Akhas.

– Megkapod – morogta Shorgot. Akhas meglepődött ezen, a sheldek ritkán adják be nem létező derekukat. – De előbb még lenne neked egy feladatom.

Akhas azon gondolkodott, hogy most azonnal kikapcsolja a kommunikátort, és a Napárnyék orrát a galaxismag felé fordítva elindul, de valami visszatartotta.

– Mi lenne az? – kérdezte Akhas, közben eltette az adatkristályt. – A Humán Domínium kifejlesztette egy új fegyver prototípusát

– szólalt meg a sheld –, ez elég nagy veszélyt jelent a galaktikus egyensúlyra, és akadályozhatja a terveimet. Megkapod a fizetséget a kristályáért, valamint az azért járó pénzt, ha megsemmisíted a fegyvert.

A nogurás melóval nyolcvanezer egység került a bankszámlájára, ha minden igaz, akkor Shorgot kifizeti az adatkristályért a 100 000 egységet, és mellé még a fegyver elpusztításának összegét.

– És mi ez a fegyver? Shorgot elmagyarázta Akhasnak, aki végighallgatta a történetet.

Érdekesnek találta, hallott az ilyen fejlesztésekről pletykákat, de hogy


61

az egyik tudós valami eredményt is elért ilyen téren, több mint vad elképzelés volt.

Akhast már régóta érdekelte egy potenciális munka ennyire, hát még ez… És ha Shorgot megint nem fizeti ki, akkor az adatkristályt tovább passzolhatja egy információkereskedelemmel foglalkozó haverjának.

– Vállalom. Akhas nem úgy gondolkodott, mint más lények. Azok a lények,

miután felépítettek egy házat, összeraktak egy űrhajót vagy egy robotot, hajlamosak voltak megpihenni, ezzel elpazarolva a további energiatartalékait. Akhas más volt. Maximálisan kihasználta a testében lappangó energiákat, és most egy következő vadászatra is jutott belőlük.

– Ez a fegyver a Shiwán található, kémeim jelentése szerint. – Ismerem a bolygót – morogta Akhas. A Shiwa volt a galaxis

egyik bűnfészke. Akhas párszor megfordult már ott pályafutása során.

– Jó, akkor gondolom, a Pengéseket is ismered – válaszolta Shorgot. Akhas bólintott. Jól emlékezett arra a balhéra, csinált pár rossz dolgot, nagyon rossz dolgot akkoriban.

– Igen, ő náluk van a fegyver, gondolom. – Akhas nem szerette a mellébeszélést, és amit össze tudott rakni magától, azt mindig megmondta.

– Igen – mondta Shorgot. –, pusztítsd el a fegyvert, és megkapod a jutalmad.

Akhas elmosolyodott, de ebben a mosolyban nem volt semmi barátságos. Egy küldetés, és mintha soha nem is hallott volna a sheldekről és az ostoba tervükről.

Akhas bontotta a vonalat, felállt, majd elindult a hátsó helyiség felé. Éhes volt. Akhas már tudta, hogy mit fog vacsorázni. A múlt héten vásárolt finom és kövér, még élő cardosiai tarisznyarákot. Ez lesz aztán tökéletes zárása lesz ennek a szánalmas napnak.


62

7

Russel a priccse szélén ült, és a tarkóját nyomkodta. Nem tudott aludni, pontosabban az elmúlt egy órában az álom és az ébrenlét határán lebegett, és ez nem volt valami pihentető.

Így hát Russel most inkább ült, és a vele szembe lévő asztalkát figyelte, amin az ő korong alakú holocomja pihent. Már három órája volt a hajón, de hozzá sem nyúlt, pedig Hawkins valami tervet akart. Azt pedig Russelnek kellett kitalálnia.

Ez a Hawkins nevű felőrült találta ki az egész baromságot. Russel ekkor döntött úgy, hogy munkához lát. Lassan felállt,

kinyújtózott, majd odalépett a táskájához, kivette belőle a manipulátorkesztyűjét, felhúzta a jobb kezére, majd odalépett a holocomhoz.

Nagyot sóhajtott, és megnyomta az apró szerkezet tetejét, mire annak teteje virágsziromszerűen szétnyílt, majd egy villanás kíséretében megjelent felette egy kék-zöld fénypászmákból szőtt két lábón álló patkány. Ez volt Russel személyi felhasználói interfésze. Ezek a holografikus figurák tették lehetővé a kapcsolattartást a komputer és a felhasználó között.

– Helló – szólalt meg sipítozva a holografikus lény. – Üdv, töltsd be a Hawkins 156 állományt – válaszolta Russel. A

lény hirtelen megpördült a saját tengelye körül, majd egy fényvillanás egy háromdimenziós holografikus ábra jelent meg a helyén. A vr'a palotájának sematikus rajza. Ezt még Hawkinstól kapta, hogy tanulmányozza.

Russel jól megnézte az épület képét. A főrésze henger alakú volt, a tetején egy hagymakupolával a tetején, elől egy boltíves kapu terpeszkedett, körülötte pedig négy minaret magasodott.

– Remélem, megfelel. – mondta a holografikus lény, aki ekkora már a hagymakupola tetején ült. (ennyire emberi a program, hogy ilyen kifejezéseket használ? Ezért ült fel a kupola tetejére is?)

– Most tisztítsd le az egészet, és mutasd a kincsestárat. A patkány csettintett egyet a jobb kezével, mire a kastély képe egy

villanással eltűnt, a helyére a kincsestár térképe került. Russel közelebb hajolt és áttanulmányozta a kincsestár térképét.


63

Látszott, hogy Hawkins az alapján dolgozott, amit tudott ezekről a helyiségekről, az (és az) nem lehetett sok. A kincsestár kúp alakú volt, pont a kupola alatt helyezkedett el hozzá egy egyenes folyosó vezetett. Russel végignézte, és egyre dühösebb lett. Semmilyen biztonsági eszköz nem jelöltek rajta.

Basszus, hogy az a… Készen állt arra, hogy ezt hangosan is ki mondja, mikor

megkordult a gyomra. Igen, régen evett már valami normálisat. És azok az illatok, amelyek a hajó ebédlője felől jöttek, elégé felcsigázták. Ez hús, igazi sült hús.

Russel kikapcsolta a holocomot, odalépett az ajtóhoz, mire az félresiklott, Russel pedig kilépett az ebédlőbe. Erica Jade-et találta ott a lány hátradőlve ült a széken, a kezében egy holocom volt, ami felett egy holokönyv egyik lapja lebegett. Russelnek elakadt a szava, ahogy meglátta a lány arcát, amit annak kibontott haja keretezett. Volt benne valami elmélyült szépség.

– Na, mi van? – kérdezte Jade, a fénylap eltűnt, majd a srácra nézett. A szemeiben vidámság csillogott, a szája sarkában magabiztos mosoly bujkált. Ez lehetett az igazi Erica Jade, a szertelen, energikus lány, aki simán beszólt egy vr'a bűnvezérnek.

– Éhes vagyok – mondta Russel, majd magában felszisszent. Te vegai meztelen csiga, mi a francot csinálsz?

Erica ránézett, majd a fejével intett a sütő felé, amin két tál volt. – Talán még meleg, de ha még sem, akkor megtudod

megmelegíteni. A srác kifújta a levegőt, majd megkerülte az asztalt, és felemelte a

tál tetejét. A benne lévő étel illata azonnal megcsapta, a látvány hatására pedig összefutott a nyál a szájában. Barnás húskockák voltak, vöröses szaftban.

– Ez kenguruhús, ugye? – kérdezte Russel, majd a másik tál tartalmát is megnézte, abban fehér proteinkása volt, aminek legfeljebb csak a tápértéke megfelelő volt. A srác elvett egy tányért, szedett a fehér masszából és a kengurupörköltből, majd vett egy kanalat, és leült a lánnyal szemben. Megkóstolta a húst, szétáradt az étel íze a szájában, (ezt túlkomplikáltad, legalább az összerágtát kiszedném) édes-savanyú volt, és nem érzett rajta az, hogy szárították volna. – Ez finom.


64

– Én főztem – mondta a lány, miközben rákönyökölt az asztalra, és a tenyerével megtámasztotta az állát. – Túlságosan látszott rajta, hogy agyontartósították. Hawkins és Neyy persze megeszi, hisz már régebb óta járják az űrt, és hozzászoktak ehhez az előkészített izéhez. De én nem, vettem pár fűszert, és beízesítettem, máris jobb lett. Ha én főzök, mindig így csinálom, Hawkins pedig megelégszik annak az ételnek csúfolt izének az elkészítésével.– A lány megint elmosolyodott. – Jó ez a kenguruhús, de jobb a marhahús, csak sajna a Külűrben nem lehet hozzájutni. – A lány hátradőlt, és figyelte, ahogy a srác evett. – Remélem, van terved arra, hogyan jussunk be a kincsestárba.

Russel lenyelt egy falatot, majd lerakta a kanalat. Nem az ő hibája, hogy Hawkins úgy rajzolta meg a térképet, ahogy.

– Az a térkép gyíktulokkaki – nyögte ki. A lány erre megvonta a vállát, majd felállt, odalépett a hűtőhöz, kinyitotta, és kivett belőle egy üveget, amiben zöldeskék folyadék volt, majd töltött magának.

– Mi is csak annyit tudtunk, hol van a folyosó bejárata, meg hol van a vége, de hogy milyen csapdákat szerelt fel az a kis mocsok, hát, arról sajna semmi. – Belekortyolt az italba. – Állítólag te vagy a szaki ebben a témában, találj ki valamit.

– Az a Kolge-micsoda állítólag oda fogja adni a helynek a térképét, talán meg kellene várnom mert Hawkinsé elég soványka. – Russel ásított. – Ha ébren akarsz maradni, mivel mérgezed magad?

– Én? – Jade felnézett az ebédlő plafonjára, mint ha csak válogatott volna a válaszok közül. – Én általában bemegyek a szobámba, lefekszem az ágyra, lehunyom a szemem és alszom. Elég hatásos, ki kellene próbálnod.

Russel felkuncogott, majd még két kanállal bedobott a szájába az ételből.

– Na, nekem ez nem megy, főleg nem most – mondta teli szájjal, de mikor látta a lány rosszalló pillantását, inkább megrágta a kaját, és lenyelte. – Lehet, hogy a hajtómű hangja teszi, tudom, csendes, de azért álmomban hallom.

– Én mindig úgy aludtam mellette, mint a bunda. – Aha, szóval arra célzol, hogy nem tiszta a lelkiismeretem. A lány elmosolyodott, majd válaszolt:


65

– Nézd, hacsak nem csempésztél fel macskát vagy valami narkót, esetleg scarbiriai vámpírrákokat, akkor nyugodtan alhatsz

Russel a lány mögötti poszterre nézett, amely egy kék homokkal borított tengerpartot ábrázolt, amely .egy kék homokkal borított tengerpartot ábrázolt, fölötte három hold lebegett.

– Ezt te festetted? – kérdezte Russel. A lány hátrafordult, és megnézte a képet, mint aki hirtelen nem

tudta, hogy a srác miről beszélt. – Áh, nem vagyok én olyan tehetséges, bár régebben írogattam

verseket. – Szünetet tartott, majd elmosolyodott. – Nagyon régen, de én ilyeneket nem tudok festeni. Neyy szokott, ő ilyen… – Erica megvonta a vállát. – Érdekes lélek.

Russel bólogatott, majd megette az utolsó kanál ételt is. A hús finom volt, a proteinkása pedig ízetlen, de legalább nem volt üres a gyomra. Jóllakottan hátradőlt, majd böffentett egyet.

– Tehát kifogtam a Külűr, sőt a galaxis egyik legérdekesebb társaságát, egy manot, egy exodusi leányzó, és… és… Hawkins honnan jött?

Erica Jade az irányítófülke ajtaja felé sandított, majd sóhajtott egyet:

– Katona volt a Domíniumnál, de hogy mit csinált, arról semmit nem mond. Neyy tud valamit a régi időkről, de ő már régóta mellette van. Én meg csak annyit tudok róla, hogy jó ember, akármennyire is fura az életfilozófiája. Amikor nyakig voltam a csigaszarban, akkor jött ő, és kezet nyújtott. Tudom, hogy jó ember, ehhez van érzékem.

Russel elvigyorodott, a lány viszonozta. – És rólam mit érzel? Erica arcáról lefagyott a mosoly, majd végigmérte a srácot, és

megszólalt: – Olyan vagy, mint rowkutya. Hűséges és engedelmes, de csak

azért, mert félsz egyedül. Szükséged van egy falkára. – A lány közelebb hajolt, és Russel szemébe nézett. – Szerintem ezért nem tudsz aludni, mert félsz. Közel vagyunk a vykron territóriumhoz.

– Vykronok? – kérdezte Russel. Ő is hallott híreket a vykronokról. Az utóbbi két évben törtek be Külűrbe. Navigációs csomópontokra csaptak le, és elrabolták a nagyobb utasszállítókat. De a legfélelmetesebb az volt, hogy eddig három félreeső kolóniára


66

támadtak, és senkit nem hagytak. Russel nyelt egyet. Ezek szerint bármikor rájuk ronthatnak a vykronok, és Russel nem akarta, hogy elhurcolják. Úgy hallotta, hogy kannibálok.

– Aha – mondta a lány, közben az asztalt kocogtatta, és beleivott az előtte lévő italba. – Nem lenne jó, hogy ha steakként végeznénk a tányérjukon.

Russel erre felnevetett, majd a lány is. A srác arra gondolt, hogy ez a kacaj, olyan… olyan… nem is tudta, milyen.

Az ebédlőből nevetés hallatszott ki, de Hawkinst valahogy nem

villanyozta fel. Neki volt más dolga is, többet között, hogy figyelje a kinti látképet, amely samely őt nem tette kifejezetten boldoggá. A rendszer, amelynek a szélén jártak a maga módján szép volt. A közepén egy fehér törpe lebegett, amelynek megmaradt bolygói fagyott szikladarabokként keringtek, és a háttérben egy csillagközi porfelhő kéklett, amely visszaverte a közeli csillagoknak a fényét.

Szép volt a látvány, egy kicsit rémisztő. Hawkinsék alatt egy óriási kolonizálóhajó lebegett, ami körül különböző méretű és formájú űrhajók vettek körbe.

– Nem vágom, hogy miért nem tudnak jobban igyekezni – mondta Hawkins –, mennyi időbe telik egy ilyen szarnak a megjavítása? Azért ne várjuk már meg, míg összeomlik az univerzum!

Hawkins szemügyre vette a többi űrhajót. Hawkinséktól balra három tanker volt, amik felett két Protector típusú korvett lebegett. Ezek a tömzsi hajók, a törzsükön három-három sínágyú szereltek, amik állandóan a csillagköd felé fordultak. Hozzájuk közel egy karcsú, ezüstös színű vegai űrjacht és egy áramvonalas kék-fehérre festett utasszállító vesztegelt.

– Hawkins – fordult oda a manot –, látom, egy kicsit ideges vagy. Csak nyugodtan, még simán van három napunk. Addig várunk – Neyy elővett egy nyomtatott újságot, majd olvasgatni kezdte. Hawkins ránézett a barátjára, majd megvonta a vállát, és tovább figyelte a hajókat. Trent jól tudta, hogy miért nem indulhatnak el, ameddig javítják…

A tachyon ugrás ugyanis gyakran lyukakat hagyott a térben, ami egy idő után „begyógyul”, de amúgy veszélyesek voltak az űrbeli


67

közlekedésben. Ezért kellett az egy rendszerben lévő hajóknak különböző pontokra és időközönként ugraniuk.

– Ugorjon ide egy Domíniumi csatahajó, és a kedvem még jobb lesz – dünnyögte Trent, majd hátradőlt az ülésében. – Arra milyen szuper lenne várni. Plusz egy nap, bakker. De izgalmas, itt helyben összeszarom magam.

Neyy felszusszant, majd Hawkinsra nézett, aki éppen az irányítópultot kocogtatta.

– Hawkins! – förmedt rá Neyy, ahogy a tanárok szoktak a rendetlenkedő gyerekre.

–Mondom, hogy állunk, vagy mondom a szitut. Először is, egy vr'a alkalmazottjai lettünk. Másodszor, valahogy ki kell magunkat váltani, ezért be kell mennünk egy kalózbanda főhadiszállására, és üzletet kötni a főnökükkel, hogy nekünk adja a fegyvert, aztán elmenni a Vyrlaxra, kirámolni Venta-tyr kincseskamráját, hogy valami pénzt is lássunk ebből a baromságból. Ja és erre három napunk van, de rohadtul késésben vagyunk – Hawkins rámutatott a halott bálnaként lebegő kolonizálóhajóra –, mivel az a nagy halom ócskavas kegyeskedett most bedögleni. Most képzeld el, hogy kifutunk az időből, és akkor robotolhatunk Kolge-marnak életünk végéig.

Hawkinsnak összeszorult erre a gyomra, vér tódult az agyába, amitől szédülni kezdett.– Tudod, Hawkins, a szabadság olyan dolog, hogy amit csak akkor értékelsz, ha már nincs meg neked – mondta a manot.

Trent ránézett, majd elvigyorodott. – Neked minden helyzetre van egy ilyen szarod? Neyy kivillantotta a szemfogát. – Aha. Hawkins visszafordult a műszerekhez, és beletúrt a hajába.

Visszaemlékezett arra, amikor kidobták a haditengerészeti akadémiáról, mert megütötte az egyik kadéttársát,aki leprásnak nevezte. Amikor ott állt a fegyelmi bizottság előtt, a gyomra háborgott, a háta viszketett, a homlokát kiverte a veríték. Tudta az ítéletet, és félt hazatérni, rettegett attól, hogy mi várja ott. Az ítélet az volt, hogy áthelyezték a tengerészgyalogsághoz.


68

Ez pont ilyen helyzet volt, csak most nem tudta az ítéletet. A fenébe is, akcióra vágyott, hogy csináljon valamit, ne pedig itt üljön, mint egy faszent.

– Szerinted még mennyi idő, míg helyre rázzák azt a szart? – Nem tudom – mondta Neyy. Olyan nyugodt volt, mint aki csak

a rendelésére vár egy étteremben. Hawkins egy pillanatra elhallgatott. - Ki kellene cserélni pár csövet az üzemanyag fecskendezőben,

mert köhög – gondolta, majd letett az ötletről. A cserecsöveket már rég berakta.

– Azt a viccet ismered, hogy hány skrudd kell egy villanykörte becsavarásához?

– Mi az a villanykörte? – mondta Neyy, miközben lapozott egyet a képregény-füzetben. A címlapján harsány, kékes szögletes betűk hirdették annak a címét: Thorne kapitány és a holnapután világa. alatta pedig egy kék testhezálló ruhában lévő bájgúnár épp szétütött pár félig krokodil-, félig polipszerű földönkívüli dögöt. – És azt te ismered, hogy a viccmesélés minden beszélgetés halála?

Hawkins felsóhajtott, majd hátradőlt. A szíve egyre vadabbul vert, bármikor előtörhetett a bordái közül, hogy aztán fogja magát és elrohanjon. Hawkins megrázta erre a képzelgésre a fejét, majd kicsatolta magát az üléséből, és felállt, hogy hátramenjen.

– És van már valami ötleted arra, hogy fizessük ki a kalózokat? – Még mielőtt Kolge-mar bevett volna minket a rohadt kis

játékába, én arra gondoltam, hogy elfelezhetnénk velük a Morrow által kínált pénzt, de mivel arra a pénzre másképp lesz szükségünk, ezért valami olyasmit akarok nekik adni, ami fontos egy kalóznak.

Hawkins már emelte a kezét, hogy megnyomja az ajtónyitó gombot, amikor felsípolt a szenzorokat kezelő konzol. Hawkins ránézett a képernyőre, majd összehúzta a szemöldökét. A képernyőn zöld pontok jelölték a többi hajót, a rendszer bolygóit pedig szürke körök Ám most távolabb, két piros pont jelent meg, amik lassan közeledtek.

– Két ismeretlen jelforrás lépett be a rendszerbe – morogta. A vykron űr közelében voltak, tehát csak egy valakik lehettek… Hawkins rácsapott az ajtónyitó gombra, majd meg se várva, amíg teljesen kinyílik, bedugta a fejét az ebédlőbe, ahol Erica Jade és


69

Steven Russel épp valami vidám témáról beszélgettek. – Erica, gyere a szenzorokhoz. Vykronok.

A lány rögtön felpattant, míg a srác megdermedt és elsápadt. Hawkins máskülönben nevetett volna a látványon, de most nem volt itt az ideje. Visszarohant a vezérlőfülkébe, majd lepattant az ülésébe, és kinézett az ablakon. Erica is elfoglalta a helyét. Hawkins a szeme sarkából látta, hogy az irányítóterem bejáratában megjelenik Russel.

– Jelforrások 20 méterre – olvasta le az adatokat a képernyőről Erica. Neyy még elolvasta a képregény utolsó lapját is, aztán oldalra dobta a füzetet, és aktiválta a saját szekcióját. Zúgás hallatszott, ahogy a Renegát orrába épített sínágyuk bekapcsoltak, és előbukkantak.

Neyy megmarkolta a két botkormányt, amivel tudta őket irányítani. Hawkins közben kinézett az űrre, és már látta a vykronok űrhajóit, amik eleinte kis pontoknak látszottak, de olyan gyorsan közeledtek, hogy Hawkins ki tudta venni az alakjukat. Háromszor voltak nagyobbak a Renegátnál, a hajótest keskeny volt, az orr rész pedig ellipszis alakú. Hamarosan látszottak az orrba épített két ionágyú, amelyek úgy meredtek előre, mint egy kígyó méregfogai, arra várva, hogy belemarjanak az áldozat húsába.

A két Protector eltávolodott a konvojtól, és a kolonizálóhajó felé siklott.

– Vykronok? – kérdezte Russel elhűlve. – Nem akarom, hogy felzabáljanak.

– Egyéni szociális probléma! – kiáltotta Hawkins – Ülj le, mert ez rázós lesz!

A két vykron hajó hamarosan 100 méteres távolságban volt amikor a két korvett ketté vált, hogy fedezzék a kolonizálóhajó oldalát. A bal oldali vykron hajó lassan eltávolodott a társától, és élesen balra kanyarodott. A vele szemben lévő korvett jobbra fordult, ezzel megmutatva az oldalán lévő sínágyúkat, és tűzet nyitott. Ellenfele felhúzta az orrát, és kitért a lövések útjából, majd tűzet nyitott az orrágyújából. Kék plazmasugár szelte át fénysebességgel a teret, és telibe kapta a középső tankert. A lövés nyomán a hajó belsejében tárolt mélyhűtött hidrogén begyulladt. A hajó oldalán egy tűzgolyó kezdett el növekedni egy hangtalan robbanás kíséretében. Hawkins félrekapta a kezét, de a pusztítás itt nem ért végett. A


70

felrobbanó tanker egyik darabja belefúródott a vegai űrjacht hátsó fúvókájába. A hajó pillanatokkal később egyszerűen kettészakadt.

– Nagy prédára mennek – mondta Neyy. Az utasszállító élesen balra fordult, miközben a megmaradt két

tanker elvált a felfordulástól, és jobbra indult. Közben a korvett lebukott, hogy alulról támadja be ellenfelét. De ezzel végzetes hibát követett el. Egyedül hagyta a másik hajót, ami felé egyre jobban közeledett a másik vykron hajó.

A korvett kitérő manőverbe kezdett, közben az ellenséges hadihajó aljában egy nyílás nyílt, amiből a következő pillanatban egy tucatnyi kisebb űrhajót okádott ki. Rombusz alakú hajótestük volt, a pilótafülkéjüket pedig buborékszerű búra fedte, amin nem lehetett átlátni, de Hawkins a mérete alapján úgy saccolta, hogy az irányítófülkében két humanoid teremtménynek lehet hely. Az oldalukon hatalmas ágyúk voltak.

Ha egyáltalán humanoidok. A vadászgépek legyező alakban szétszéledtek, majd két csoportra

oszlottak. A bal oldali korvett szembefordult a hat géppel. Az elől haladó kettő tűzet nyitott a hasukon lévő ágyukból. A forró plazma átmarta a hajó burkolatát, a sínágyuk vörös robbanások kíséretében fekete folttá égtek a hajó törzsén. Hawkins ezt a pillanatot választotta, hogy angolosan távozzon.

Megragadta a Renegát botkormányát, majd jobbra döntötte, és előre nyomta. A szállítóhajó villámgyorsan kilőtt, eltávolodva a kialakuló mészárlástól. Pont jókor, mert a másik vykron hajó éppen ekkor húzódott a szétlyuggatott törzsű Protector mellé, ami körül vadászok köröztek, ahogy a piranhák a zsákmányuk körül. De a korvett képe hamarosan eltűnt, ahogy a Renegát hátat fordított neki.

Hawkins hátrahőkölt, mikor egy árnyék suhant el felettük, majd egy másik. Az utasszállító volt az, a nyomában a hadihajóval. Annak orrából egy zöld lézessugár jött ki, ami eltalálta a kék-fehér hajó hajtóművét, ami kék szikrákat hányva kiégett. A másik közelebb húzódott zsákmányához, a hasa kinyílt, és kisebb kúp alakú tárgyakat bocsátott ki, amik pillanatok alatt hozzá tapadtak a hajó burkolatához.


71

– Nem segítünk nekik? –kiáltotta Russel. Hatszázan utaztak egy ilyenen. Hawkins a srácra sandított, aki halálra vált ábrázattal nézte az egész jelenetet.

– Ülj le! – kiáltotta Hawkins, majd Russel felé fordult. A srác valamit vissza akart szólni, de Hawkins dühös pillantása

belé fojtotta a szót. Russel vert kutyaként ment vissza az ebédlőbe. Hawkins balra kanyarodott a Renegáttal, de még látta, ahogy az utasszállító körülötti űrt kékes villámok szelik át, majd egy villanás kíséretében eltűnt.

Közben a két megmaradt tanker szintén eltűnt. Hawkins jól tudta, hogy most a kolonizálóhajó következik, de azt

már nem várta meg. Az utasszállító felé pillantott, ami döglött halként lebegett a csillagköd háttere előtt. Trent azon kapta magát, hogy sajnálja a hajón utazó férfiakat és nőket, fiatalokat és öregeket. Ki tudja, hogy mit tesznek majd velük a vykronok. Már fordult Neyy felé, hogy lője ki a hajó burkolatára tapadt tárgyakat. A hajó hajtóműveinek annyi, és ha sikerülne az akciójuk, akkor a vykron hadihajó leradírozná őket a térképről. Utasította a komputert, hogy számolja ki a tachyonugrást a Shiwára. De hát… Ő túlélte.

Ő túlélte. Hawkins előtt megjelent egy város utcája, ahol vírusvédelmi szkafanderbe öltözött orvosok szortírozzák az embernyi fekete zsákokat. A férfi úgy érezte, mintha a mellkasán egy régen begyógyult seb szakadt volna fel, iszonyatos fájdalmat okozva.

Trent becsukta a szemét, és visszazavarta az emléket, ahová való, majd a komputerre nézett.

– Legalább túléltük – mondta, majd aktiválta a tachyonhajtóművet. Fényvillanás, és már el is tűntek, hátrahagyva a támadás helyszínét.


72

8

- Na, nem – mondta Russel, mikor meghallotta Hawkins kérését. Jade közben a mosogatógépen ült, és figyelte, ahogy a srác megindult a saját szállása felé. Hát akármilyen jó humora legyen, sok bátorság nem szorult belé.

– Most miért? – kérdezte Hawkins. Jade tudta, hogy Hawkins eléri, amit akar, ha kell, a vr'a kilencedik pokol savtavain is átúszik. – Olyan főbenjáró bűn belépni a Nogura adatbázisába, és kinyerni pár fontos információt arról, hogy hova küldenek mostanában szállítmányt?

Russel kinyitotta az ajtót, majd bement a szobájába. – Nem. A Telluson eléggé megütöttem a bokám, nem akarom,

hogy pár céges pribék elkapjon, és a szart is kiverje belőlem. – És magára zárta az ajtót. Hawkins Ericára sandított, majd vissza az ajtóra.

A lány magában felkuncogott. A Shiwa rendszer peremén voltak, egy jéggömb felett lebegtek, ami még régen egy üstökös magja lehetett. Már fél óra eltelt a vykron támadás óta, amit végig kellett nézniük, de Jade tudta, hogy számára még nem értek véget az események. Sokáig fog még álmodni erről, egyszerűen borzalmas volt látni a felrobbanó űrhajókat, meg ahogy azok a hajók eltűntek.

- Remélem, hogy az isteneik kegyesek hozzájuk – gondolta, csak ennyi tellett tőle. Ez volt a Külűr, csak névleg uralta a Domínium vagy a Vegai szövetség, az igazi hatalom a különböző cégek és a bűnszervezetek kezében volt. Mindenki úgy segített magán, ahogy tudott. Erica Jade megfogadta, hogy akin csak tud, segíteni fog valahogy. Tisztelte Hawkinst, de ez a „magányos pisztolyhős” mentalitás gyakran feldühítette. Bár Biztos meg volt az oka, hogy így tegyen… A szerencsevadász bekopogtatott, majd megszólalt:

– Na, öreg, az én hajómon vagy, és ha nem csinálod azt amit én mondok, esküszöm kiviszem egy fekete lyuk felé ezt a csotrogányt, majd kilógatlak, szkafander nélkül.

– Önálló lény vagyok, nem pedig egy robot – hallatszott a válasz, amit Russel szobájának ajtaja tompává tett. Trent megvonta a vállát, majd odalépett a hűtőszekrényhez, és kivett egy doboz sört belőle,


73

majd kibontotta. Szisszenés visszhangzott a falak között, ahogy a szénsav távozott a dobozból. Hawkins belekortyolt az italba, majd ránézett Ericára.

– Neked is sikerült összeszedni pont a legmajrésabb törőt – mondta a lánynak, Erica erre elmosolyodott.

– Látom, nem ment valami jól – mondta Neyy, ahogy belépett a Renegát ebédlőjébe.

– Komolyan, nem tudom, mitől van beszarva a szerencsétlen – mondta Hawkins, és a srác ajtajára mutatott. – A Külűrben vagyunk, ráadásul azon a részen, ahová a Nogura szamurájai nem mernek bejönni, de hát, aki beszari, az beszari. Nem tudom, hogy miért jött a hajómra, és miért eszi az én kosztom, hogy ha bejidtrágyát sem csinál

Neyy megvonta a vállát, majd kivett a hűtőből egy zöld színű gyümölcsöt, és kiharapott belőle egy jó nagy darabot.

– Még mindig bűzlesz, Hawkins – morogta.. – Erica nem érzi, az új srác sem rinyált miatta, sőt én se érzem

annak az izének a szagát. Nem én tehetek arról, hogy a te hiperfejlett orroddal minden szart kiszagolsz. A második csomópontnál is egy órát vesztegeltünk, mert a zuhany alatt álltam, de nem fogok miattad visszaállni.

Neyy megrázta a fejét. Egy pillanatig álltak, nem mondtak semmit.

Erica megnézte a társait, velük együtt járta be a csillagokat, kiálltak egymásért, csodákat láttak. Benne voltak jóban-rosszban, csak néha felbosszantották, a lány ezt gyakran ki is mutatta.

– Amúgy van már ötleted, hogy fogod kifizetni? – törte meg a csendet Erica. Hawkins rásandított, majd újra meghúzta a sörösdobozt.

– Még ez is! – csattant fel, és a homlokához csapott. – Dögölj meg, Kolgi.

– Hát erre szerintem tutira nem fog kijönni – mondta Neyy, majd kiharapott egy nagy darabot a gyümölcsből, aztán lerakta az asztalra.

– Ja, de neked van valami ötleted? – fordult Hawkins a lány felé, aki csak a szemét meresztette erre.

– Nekem? – kérdezte Erica.


74

–Te hoztad a hajóra. Miért nem egy tholtaxival vagy egy foxiaival haverkodtál össze? Tudhatnád, hogy az emberek között egy jó törőt sem találhatsz.

Jade mentegetőzve széttárta a karjait. – Olyan meggyőzően adta elő magát. – Szóval bedőltél a reklámszövegnek, pedig tudod a szabályt –

Hawkins Neyyre nézett, aki szinte azonnal megszólalt: – Ne dőlj be a reklámoknak. Nagyon tapasztalatlan vagy még. – Osztom a véleményt – válaszolta a férfi, majd megfogta egy

pillanatra Erica vállát –, de még nem ismerjük a képességeit. De ahhoz, hogy megismerjük, ahhoz ki kell csalogatni, de gyorsan.

Jade felsóhajtott. Tudta, hogy Hawkins mit vár tőle. Jade-nek eddig kétszer kellett bevetnie női vonzerejét, de maximum csak egy pusziig ment el, Hawkins mindig időben érkezett.

- Ugyan most mi jöhet? – kérdezte magától Jade, és megvonta a vállát.

– Jó van. Remélte, ezzel nem fog olajat önteni a tűzre, vagy ilyesmi. Látta a

srác pillantásait, ahogy végigmérték őt. Russelt rokonszenvesnek találta. De ha ennek a melónak vége, Steven megkapja valahogy a fizetségét, ha kell, részletekben. A srácot kirakják valamelyik civilizált bolygón, és ennyi volt.

Erica odalépett a vasajtóhoz, majd gyengéden megkopogtatta azt. – Russel – mondta kedvesen, mint aki egy kiskutyát hívogat ki.

Tizenöt éves korábban próbálta kiédesgetni a saját kutyáját, Rexet, amikor oltásra akarta vinni. Itt is egy félős kiskutyát kellett kicsalogatni, hogy törje már fel egy cégnek az adatbázisát, aki az egyik legveszélyesebb halálbrigádnak parancsol a galaxisnak e részén. – Valahogy kifizetünk, de ehhez…

– A meló csak arról szólt, hogy intézem el a kincsestár biztonsági rendszerét, nem pedig arról, hogy az életemmel játsszak – válaszolta a fiú.

Jade már látta a szeme sarkából, hogy megindult, de feltartotta a kezét. A szerencsevadász megállt, majd leült az asztal mellé, és meghúzta a sörös dobozt.


75

– Figyelj, az a gond, hogy mi elég nagy slamasztikába kerültünk – mondta Jade továbbra is kedvesen. – És ebből csak úgy tudunk kimászni, ha megszerzed azokat az információkat.

– Nem! – válaszolta megint Russel. Erica Jade 22-25 évesnek becsülte a srácot, de viselkedése alapján egy kis taknyosnak gondolta volna.

Hawkins ekkor elégelte meg. Felpattant, majd gyengéden félrelökte Jade-et, és bedörömbölt az ajtón.

– Na, ide figyelj, te kis szemétláda! – bődült el. – Épp eléggé összejöttek a dolgok: tartozom egy vr'ának, aki most a gazdánk, az előbb éltünk túl egy vykron támadást, ja, és most pár kalózzal tervezek üzletet kötni! – Hawkins újra rávert a fémajtóra. Erica összerezzent a hangtól. Még soha nem látott ilyen dühkitörést Hawkinstól. A férfi feje enyhén elvörösödött. Vajon a srác makacssága miatt dühös, a kialakult helyzet miatt, vagy esetleg valami más volt a dologban? – Úgyhogy vonszold ki a kis segged meg a cuccod, amivel feltörni szoktál dolgokat, majd szerezd meg azt a rohadt információt, amit kértem, mert esküszöm, megyünk a fekete lyukhoz!

Erica Hawkinsra nézett, aki viszonozta a pillantást, majd vállat vont.

– Kicsit drasztikus voltál. – Oh, csak bemelegítettem arra az esetre, hogy ha nem jönne ki. A következő pillanatban a szoba ajtaja félresiklott, mögötte

Russel volt, a kezében egy tenyérnyi, korong alakú holocomal. A homlokát ráncolta, de az arca sápadt volt.

– Hol van a kommunikációs pult? – kérdezte a srác. Hawkins Ericára nézett, és elvigyorodott.

– Megmutatom – mondta Jade, majd elindult az irányító felé, Russel követte. – A szenzorpultnál van – Erica rámutatott a berendezésre. A képernyő trapéz alakú volt, előtte pedig egy Hawkinséhoz hasonló szék. Russel leült, majd aktiválta a holocomját, és belerakta a pulton kör alakú lévő foglalatba. A szerkezet tetejéből kicsapó fénysugár újra felvette a robotpatkány alakját, aki meghajolt Russel előtt.

– Helló


76

– Jesszusom, te ilyen gyerekjátékokkal játszol? – kérdezte Trent, mikor észrevette a holografikus lényt.

– A legmodernebb csúcstechnológia! – fordult Russel Hawkins felé, aki védekezően felemelte a bal kezét. Jade elfojtott egy mosolyt. A srác egy kicsit elvetette a sulykot, mégis támogatásra és védelemre szorult, amit Jade-től kaphatott meg. Ő már csak ilyen anyatigris volt.

– Csak nyugi, Hawkins ilyen, egy kicsit régimódi – sandított Erica Trentre, aki erre elvigyorodott.

– Na – fordult oda Russel a holografikus patkány felé, aki úgy állt a levegőben, mint egy alázatos komornyik. A kezeit összefonta a hasa előtt, a fejét lehajtotta, és várt. – Kapcsolódj a Spacenet Új-Tokiói Termináljára, közben nyisd meg a Russel 146 Útvonaltörlő programot, és futtasd. – A lény csettintett egyet az újával, mire megjelent előtte egy kék színű, áttetsző gömb, aminek a belsejében egy sor, lilán világító japán betű virított. A patkány körkörös mozdulatot tett a bal mancsával, mire egy zölden fénylő kocka jelent meg előtte, de egy pillanat múlva el is tűnt, majd egy villanás kíséretében eltűnt. – Most tulajdonképpen Új-Tokióban vagyunk. A program kitörölt minden hivatkozást a tartózkodási helyünkre.

– És még rinyáltál – mondtál Hawkins –, na, folytasd. – Oké – válaszolta Russel, majd újra a hologram felé fordult: –

Most pedig nyisd meg a Nogura Spacenet profilját. A patkány előtt egy újabb ábra jelent meg. A patkány előtt egy

újabb ábra jelent meg: egy kék hatszög, közepén egy kígyószerűen tekergőző sárkánnyal, amely valami láthatatlan ellenfélre acsarkodott.

Erica úgy sejtette, hogy most jöhet a kényes rész. Annak idején, amikor még készen állt egy normálisabb életre, és kibernetikus szeretett volna lenni, tanult egyet-mást a virtuális valóságokról is. Elég nehéz volt meghekkelni az ilyen adatbázisokat, főleg az olyan nagyvállalatokéit, mint a Nogura.

– És most? – kérdezte újra a hologram, majd lehajtotta a fejét. – Nyisd meg a Russel 189-es Meglepetés csomagot, és küldd a

Nogura termináljára. – A patkány újra meghajolt, majd leült, és elkezdte vakarni az álla alatti területet a hátsó lábával. Ennek hatására, mint egy rajzfilmben, aprócska bolhák ugrottak át a lény bundájából a Nogura jelképére. A következő pillanatban az eltorzult, majd fokozatosan kivehetetlené vált, a helyén pár szám, betű és


77

érthetetlen jel maradt. Erica látta Russelen, hogy ideges. A lány sokat hallott már a Nogura szamurájainak tetteiről, hogyan tüntetik el azokat, akik ártottak a cégnek. – Most pedig másold ki a töredezett információkat a terminál adott szekciójából. Az automatikus szállítóhajók menetrendje.

A patkány bólintott, majd villámgyorsan megpördült a saját tengelye körül, majd egy fekete kezeslábas, és egy ugyanilyen színű sapka jelent meg rajta, a vállán átvetve pedig egy zsákot tartott. Jade-et a régi rajzfilmekben ábrázolt betörőkre emlékeztette. A hologram odasettenkedett, belenyúlt a szimbólumba, kikapott belőle pár kódot, a zsákba süllyesztette őket, aztán csettintett, és eltűnt.

– Most pedig lépj ki a terminálból. – a Nogura szimbóluma helyén lévő katyvasz semmivé vált, csak a patkány lebegett továbbra is a holocom fölött. – Kezdd el a sérült információk töredezettség-mentesítését.

A lény megint maga elé varázsolta a kódhalmazt, és elkezdett körülötte úgy száguldani, mint egy rajzfilmfigura. Erica Jade magában felkuncogott a látványra.

– Egy ismerősöm programozta, még egy szívességért cserébe, de megérte az árát. Nagyon jó kis dzsinn A holocomok olyanok, mint a lámpa az Aladdinból. Megdörzsölöd, nagy fényeffektek, és meg is jelenik a szellem, aki teljesíti a kívánságaidat – mondta, és rámutatott a patkányra, aki ekkora már végzett a feladatával. A dzsinn ott állt egy zöld fénygömb mellett.

– Tudom mi az a holokom – válaszolta Erica. Nem bírta, hogy ha buta kis csitrinek nézik.

– Most mit csináltál? – kérdezte Hawkins, aki közelebb hajolt a gömbhöz.

Russel odafordult Hawkinshoz. – Kicsit tönkretettem az adatokat, az általam írt vírussal, aztán

mielőtt helyreállították volna, kimásoltam őket. Helyreállítom, és már meg is vannak.

Hawkins bólintott, aztán előkapott a zsebéből egy memóriakártyát, és átadta Russelnek. A srác megnyomott a holocom oldalán egy gombot, kikapta a férfi kezéből a kártyát, és a szerkezet feléjük eső oldalán megjelenő résbe helyezte.


78

– Ügyes – mondta Hawkins –, csak azt nem értem, hogy miért rinyáltál, ha úgy ment neked ez, mint a karikacsapás.

Csettintett egyet. – Aha, de ezt csak nemrég dolgoztam ki, és most jutottam el oda,

hogy élesben is kipróbáljam. – Russel átadta a memóriakártyát. Hawkins bólintott, majd Ericára nézett. – Engem meggyőztél – mondta Hawkins, majd elvette Russeltől,

és zsebre vágta. – Na, gratulálok, most kalózoknak is segítettél. Jade látta, hogy Russel állna felfele, hogy méltatlankodjon, de a

srác vállára tette a kezét: – Csak viccelt – mondta a lány, majd rámosolyogott Hawkinsra,

aki már a pilótaülésben ült, és a tachyonugrás adatait táplálta befele. Jade elindult az ebédlő felé, majd megállt, és hátrasandított

Russelre, aki kivette a holocomját a foglalatból, és utána eredt. – Szép munka – mondta a lány, majd elmosolyodott. Mikor is

volt utoljára olyan pasi, aki valami komolyan érzelmi reakciót váltott ki belőle?

Ostoba egy fruska vagy, Erica, ha Kane-hez mered hasonlítani Russelt. Hirtelen egy villanás járta át a hajót. Erica becsukta a szemét. Russel normálisabb.

A lány kinyitotta a szemét és hátranézett. Az apró jégtömb helyett egy hatalmas smaragd zöld bolygó lebegett a Renegát előtt, ami körül szinte hemzsegtek a különböző méretű és formájú űrhajók.

– Üdv a Shiwán, a pokol harmincadik bugyrában – morogta Hawkins, majd Russelre nézett. – Megtartunk, kapsz húsz százalékot.

Russel ránézett Ericára, majd elvigyorodott. Jade is elmosolyodott válaszként. Hát igen, a kalózok táborába készülnek bemenni, üzletelni velük, egy vr'át készültek meglopni…

- Fő a vidámság – gondolta jókedvűen Jade. – Hawkins, ezt nézd meg – szólt oda Neyy, miközben átnyújtotta

a mancsában tartott szórólapot. Trent elvette tőle, és megnézte. A papír barna színű volt, zsíros tapintású. A rajta lévő vastag betűs felíratot

Werd robot-, háztartási gép- és komputerüzlete.

Amit itt nem talál, megszerezzük


79

Használt árut átveszünk. Nyitvatartás:

07-16-ig.

– Ibrahim Werd – mondta Hawkins mosolyogva, majd hátradőlt a székében. Erica és Russel, akik a kerek asztal másik végében ültek, kíváncsian felnéztek erre a névre.

Hawkins ránézett a két fiatalra. A férfi megértette. A Shiwa nem volt a legkellemesebb bolygó. Erica arcán izzadtság gyöngyözött, Russel pedig már a harmadik pohár vizet kortyolta. A bolygó dzsungeleiből felszálló pára megült Westra City házai között, szaunává változtatva a helyet.

– Régi ismerős? – kérdezte Russel, majd nagyot húzott a mentalikőrjéből.

– Igen – mondta Hawkins, ahogy jobban megnézte a papírt. - Ibrahim Werd, kalóz, szabadúszó, dögevő, most meg, úgy látom, üzletember. Hát elég vicces, hogy ide helyezte át a központját és nyitott egy háztartási portot.

– És minket miért érdekel? – kérdezte Erica. Hawkins felemelte a poharát, és belekortyolt az italába. – Kalóz, tudod. – Hawkins megtörölte a száját. Már nem izzadt

annyira. Ez a jó meleg mentolos ital csodát tesz. – Ismeri az ilyen népséget. Nyugi, ha ő tudja, hogy juthatunk be a Pengések táborába, akkor elmondja. Bár a belépőjegy megvan – Hawkins benyúlt a zsebébe és elővette a memóriakártyát –, már csak a jegypénztárt kell megtalálni. És ebben Werd segíthet nekünk.

Jade bólintott. Hawkins eltette a memóriakártyát, majd körülnézett.

Westra City egyik jobb nevű kocsmájában ültek. A helyiség kör alakú volt, tele körlapú, vörösesbarna asztalokkal. A tetejét egy vörös ponyva fedte, ami átfestette a rajta átszűrődő napfényt.

– Miért nem kommandóztok be egyszerűen? – kérdezte Russel, majd Neyyre és Hawkinsra nézett.

Hawkins közel hajolt a sráchoz, és suttogóra vette a hangját. – Azért nem, mert a Shiwai Pengések nem valami szar kis csürhe,

hanem az egyik legszervezettebb kalózcsapat a galaxisban. Jól őrzik a


80

táborukat, még egy tengerészgyalogos ezrednek is komoly fejfájást okoznának.

– Ezek csak kalózok – mondta Russel. – Milyen kalózok? - kérdezte Hawkins. – Hát ilyen ütött-kopott hajóval járó, verekedős, részeges csürhe

– válaszolta a fiú. Hawkins látta, hogy a srác nyelt egyet. - Helyesbítek, jó? Ezek a fickók a legszervezettebbek, olyan

hajóik és fegyvereik vannak, amik még az első külűri háborúból maradtak itt. Ja, és eddig sokan megpróbálták őket leszerelni, de mind rajta vesztettek. Inkább üzletelek velük, mint hogy nekik menjek, bár én sem kedvelem a fajtájukat, de tudod, nem akarok egy kést a hátamba. Szerintem te se akarsz, tehát soha ne szidj másokat hangosan, főleg ne az ilyen helyeken.

Hawkins hátradőlt, és megszólalt: – És van már vala… ja, tényleg – mondta Trent, és megrázta a

fejét. – Remélem, Kolge-mar megcsinálta, amit kértem, és nem vert át.

– Jelenleg te vagy az ő alkalmazottja. – Neyy elvette az asztalról a papírlapot, és a mellényzsebébe rakta. – Remélem, tanulsz az esetből.

– Miért nem figyelmeztettél? – kérdezte Hawkins a nagydarab barátját.

– Akkor hogy tanultál volna belőle? – válaszolta Neyy. Trent felszisszent, amikor a tompa fájdalom belenyilallt a lábába.

Egy órán keresztül járkáltak Westra Cityben, egy olyan embert keresve, akinek talán kapcsolatai lehettek a Pengésekkel, de semmi.

– Imádom, amikor ilyen vagy – mondta Trent. Hawkins elővette a fizetőkártyáját, majd végighúzta az asztal

közepén lévő kártyaolvasón. Neyy felállt, majd elindult a kocsma kijárata felé. Hawkins

szájában még mindig ott volt a mentol íze. A férfi úgy érezte, hogy a szíve dobog. Még mindig nem tudott szabadulni a vykron támadás emlékétől.

A fenébe is, az a hajó kétszer nagyobb volt a Renegátnál, lézerágyúi voltak Nyugtatgatta magát Hawkins, de tudta, hogy sokáig nem fog aludni e miatt. Becsukta a szemét, majd újra kinyitotta.

– Akkor induljunk. Remélem, Werd nem haragszik rám a midori balhé miatt.


81

Majd elindult Neyy után. Russel és Erica követte őket.


82

8

– Nekem jöttél, humán! – üvöltött fel az óriási majomszerű élőlény, amelynek az alsó állkapcsából két hatalmas agyar nőtt. A szűk utcácska falai visszaverték az üvöltését. Hawkins a fegyveréhez nyúlt, Erica Jade előrelépett, Neyy pedig felmordult. A teremtmény elkapta Russel pólójának nyakát, majd teljes erejéből neki csapta a falnak. - KIFOGLAK CSONTOZNI! – üvöltötte. Valószínűleg Russel véletlenül neki ment a nagydarab teremtménynek.

Hawkins pillanatok alatt felmérte a lény felszerelését. A lény barna kevlárpáncélt viselt, egy szürke kezeslábas felett. A fegyverövébe két otromba külsejű BB-23-as „Nagyfiú” pisztolyt tűzött. Hawkins jól ismerte ezt a típust, elég bika volt, és nem volt okos, hogy ha az ember a fegyverövében tartja, főleg kettőt, mert félő, hogy lábon lövi magát.

– Szerintem jó lenne elengedni – mondta Hawkins. A majomember Hawkinsra nézett, majd felröffent, és elengedte Russelt.

– Áruld el te falatnyi ember, hogy ki a fene vagy? – Trent Hawkins vagyok, szerencsevadász. – Neyyre mutatott. –

Ő az én haverom Neyy, egy rossz szót szólsz, és kitépi a karjaidat. – Jade felé intett a fejével. – Ő meg Erica Jade, ő meg odarúg, és a következő pillanatban kiköpöd a golyóidat, ha egyáltalán ott tartod őket.

Az idegen felhorkant. Hawkins látta, hogy egy kisebb fajta közönség gyűlt köréjük. Hawkins listájára a bolygó kibírhatatlan klímája és az itt élő veszélyes ragadozók mellé egy harmadik dolog is odakúszott, hogy itt elégé ingerültek az itt élők.

– Én Giru vagyok, a Shiwai polgárőrség tagja. – A tömegből kivált két kwizek és egy skrugg, akik veszélyes külsejű kézifegyvereket lóbáltak a kezükben. – Ők az én csapatom. Van valami kérdésed?

Hawkins intett a fejével Russel felé, közben végig Giru szemébe nézett. A lény felmorrant.

– Öcskös, kapd össze magad. Russel azonnal felpattant a porból, majd Neyy háta mögé sietett.


83

– Látom verekedni akarsz – válaszolta a majomember. Hawkins jól tudta, hogy egy ilyen harcban nem számítana sokat az ő kiképzése, a lény kitépné a karjait.

– Dehogy – mondta Hawkins. A hangjában semmi félelem, a lény oldalra köpött.

– Akkor? – kérdezte Giru, miközben megropogtatta az ökleit. Trent látta, hogy az ideiglenes közönség kezd szétoszlani, az eddig kussoló árusok újra elkezdték kínálgatni a bódéjukban lévő árujukat, ők már érezték, hogy itt bizony nem lesz bunyó.

– Ibrahim Werdet keresem, ha ismered, bár amilyen rokonszenves és kedves fickó vagy, tuti, hogy mindenkit ismersz ebben a városban.

Trent látta, hogy a lény öklömnyi barna szemeiben nem csillogott valami sok intelligencia.

– Werd? – szólalt meg a lény bal oldalán álló kwizek. Giru ránézett Hawkinsra, majd felröffent megint.

– Ismered Werdet, remélem, hogy nem azért jöttél, hogy kicseszél vele, vagy összeverd. - A lény végigmérte Hawkinsot, közben felmordult. – Ha igen, akkor velem gyűlik meg a bajod.

Hawkins felnevetett, majd megszólalt: – Áh dehogy, nekem Werd régi jó barátom, lehet már mesélt

rólam. A lény bólintott, majd megszólalt: – Látom új vagy a Shiwán, elkísérlek Ibrahim üzletéhez, de ha

csak ferde szemmel mertek ránézni, akkor esküszöm kitépem a lábaidat.

Giru intett a társainak, majd elindult az utca vége felé, Hawkins követte.

– Amúgy mi ügyben keresitek Werdet? – kérdezte a lény. Hawkins látta, hogy a bundás idegen társai a hátuk mögé húzódtak, és le sem veszik a szemüket Neyyről.

– Üzleti ügy – mondta Neyy, majd hátrasandított a kisérőikre. – És te honnan ismered? – kérdezte Hawkins. Erica Jade közben szorosan Russel mögött maradt, és figyelte a

srác minden mozdulatát, bár most ennek a négy hústorony jelenlétében felesleges, de jobb is, mert a srác még nagyon kezdő az űr ezen részén. Nagy a veszély, hogy véletlenül valakinek neki megy,


84

és az illető nemes egyszerűséggel egy kést döf a srác bordái közé vagy golyót küld a fejébe.

– Ibrahim Werd a helyi polgárőrség vezetője – mondta Giru –, ha ennyire jó barátok lennétek, akkor tudnál erről.

– Tudod, ilyen a Külűr, az emberek könnyen elsodródnak egymástól, és van, hogy hónapok vagy évek múlva találkoznak.

A lény felhorkant, majd balra köpött. Egy csapatnyi denevérfejű, bőrszárnyú krikil mutatványos rémülten ugrott félre a nyálcsomó útjából.

– Ezért nem szállok soha űrhajóra, miért jó az, hogy ha a mindenki olyan távol van egymástól? – kérdezte az idegen, Hawkins pedig elvigyorodott erre.

– Ez is egy életstílus – válaszolta a szerencsevadász. Giru felmorrant, majd továbbment. Hamarosan a sikátor egy térbe torkollott, aminek a túlsó oldalán

sárga téglákból épült épület magasodott. Két szintes volt, egy boltíves kapun lehetett bejutni a belsejébe, aminek az két oldalán egy-egy oszlop volt, a homlokzaton egy felírat:

Werd robot, háztartási gép, és komputeralkatrész kereskedése.

Az emeleten a polgárőrség parancsnoksága. – Ott van – mondta Giru, és rámutatott az épületre. Hawkins

látta, hogy az épület másik oldalán egy bordély volt, aminek a homlokzatán különféle idegen fenevadak marták egymást, belőle pedig fuvolaszó szűrődött ki, a bejárat előtt pedig különböző fajú, hiányos öltözetű némberek kínálták a testüket.

Werd aztán jól meg tudja választani az üzleteinek helyét. Giru elindult az épület felé, Hawkinsék követték.

– Russel, ha legközelebb túl akarod élni, akkor ne maradj le a falkától – szólt hátra Hawkins a srácnak, aki hallgatott. Biztos az élmény hatása alatt volt.

Odaértek az épülethez, Giru kettőt kopogott a faajtón, mire az nyikorogva kitárult. Hawkinsék beléptek az épületbe. A bolt helyiség négyzetalaprajzú volt, a két szint galériaszerűen volt elrendezve. A másodikra egy széles lépcsőn lehetett feljutni, ami Hawkinsék előtt volt. A falat és a padlót sárga márványcsempe borította, amin kígyószerű fenevadak tekeregtek, ahogy Hawkins jobban megnézte


85

mintha vöröses színű fákat is észrevett volna. Ez valójában egy nagy kép, ami valami idegen tájat ábrázolt.

A terem tele volt mozdulatlan robotokkal, amelyeket úgy rendeztek el, mint szobrokat egy múzeumi kiállítóteremben. Hawkins látott szögletes testű, rakodóegységeket, rovarszerű karbantartó modelleket, áramvonalas, már-már nőies formájú háztartási robotokat. Az árukat háromdimenziós kék számok mutatták.

Trent úgy érezte magát, mint egy kriptában, és nem volt valami kellemes érzés.

– Jade, jól nézd meg ezeket magadnak, mert egyet sem veszek belőle – látta, hogy a lány szeme felcsillant. Hawkins tudta, hogy Erica Jade-et érdekelték a robotok.

– Már nem is kérlelek – mondta a lány, miután alaposabban megnézte a kínálatot, és elmosolyodott egy-egy jobb vételnek tűnő gép láttán.

Hawkinsnak soha az eszébe sem jutott, hogy robotokat vegyen a Renegátra, ő úgy gondolta, hogy ezek a gépek hiába való kísérletek arra, hogy az emberek kényelmesen élhessenek.

– Helyes – mondta Hawkins, a fülét hirtelen megütötte egy hang. A fémkarmok márványhoz koppanásának hangja a lépcső felől. Hawkins felnézett, és az ereibe megfagyott a vér a látványtól.

– Egy PHX–20-as – suttogta Erica ámulattal. A lépcsőn lesétáló robot egy absztrakt fémszobornak tünt, amit

egy félig ragadozómadár, félig humanoid lényről mintázhattak még régen. A lábai és karjai végén fekete acélkarmuk voltak, háromszög alakú fejének két oldalán vörös gépszemek villogtak. Trent rémülten nyelt egyet, az összhatás rosszabb lenne, hogy ha a robot kezében egy gépfegyvert szorongatna.

– Erica, én is látom – suttogta Hawkins. Bármelyik pillanatban azt várta, hogy a gépezet felugorjon, majd Hawkinsnak essen fekete fémkarjaival.

– Kérdés: Giru egység, kik ezek? – kérdezte a lény, gépies hangja mély volt, semmi érzelmet nem tükrözött. Hawkins a fegyverére csúsztatta a kezét, de tudta, hogy a gép páncélzata simán felfogja a golyókat.

A robot ránézett Hawkinsra, majd megszólalt:


86

– Felszólítás: Szerintem vegye el a kezét a fegyverétől, mert három másodpercen belül aktiválom a védelmi programomat.

Trent felhúzta a szemöldökét erre, majd összenézett Neyyel. A PHX szériás robotok általában nem szólították fel az embert megadásra, hanem azonnal cselekedtek.

– Semmi gond, Hawkins kapitány, intelligens humán – mondta Giru, közben hátrasandított Hawkinsra –, nem akar bajt, úgy tudom.

– Kijelentés: A tudás és a tapasztalat között 99.999% különbség van, véleményem szerint.

A gép elhallgatott egy pillanatra. Hawkins újra Neyyre nézett, akinek a jobb mancsa elindult a pisztolya felé, de azonnal megállt.

– Valószínűleg rádióüzenetet küld – kommentálta Jade, Hawkins a lány hangjából, mintha lelkesedést vett volna ki. Őszintén irigyelte ezért.

A robot hirtelen megszólalt: – Felszólítás: A gazdám, Ibrahim Werd egység, ismer egy

Hawkins megnevezésű egységet. – A gép megint elhallgatott egy pillanatra, majd megszólalt, de a hangja kedélyes volt és emberi, enyhén rekedtes. – Gyere be te anyaszomorító.

Trent hátraszólt a társainak. – Ti maradjatok itt. Hawkins megeresztett egy féloldalas mosolyt, majd elindult felfele

a lépcsőn. A második emeleten a robotok helyett polcok voltak, rajta különböző háztartási cuccokkal és komputer alkatrészekkel.

– Téged hol vettek? – kérdezte Hawkins a géptől. Bár a gép jelenleg most a szövetségese volt, de Hawkins nem tudta a gép hátáról levenni a szemét.

– Válasz: Találtak. Hawkins nem firtatta tovább a kérdést. Elvégre ezzel a robotal

csak addig lesz kapcsolatban, amíg az be nem kíséri Werd irodájába. A polcok között egy út futott végig, amit egy kéken

foszforeszkáló perzsa szőnyeg borított, a végében pedig egy világosbarna faajtó volt.

Amikor odaértek, a robot párszor bekopogtatott. – Hozd be! – hallatszott ki Werd rekedtes hangja. Az ajtó

félrecsúszott Hawkins pedig belépett az irodába. Az iroda falait vörösmárvány csempék borították, amiket különféle mintájú fali


87

szőnyegek takartak. Az iroda Hawkinsal szemközti végében egy kisebb, sárgás íróasztal volt, ami mögött egy fekete bőrfotelben Ibrahim Werd ült. Látszott rajta, hogy csinos kis pocakot eresztett az utóbbi két évben, de nem hagyta magát eltespedni, a karjai még mindig vastagok voltak. Barna nadrágot, és egy kifakult kék inget viselt. Trent tudta, hogy ha a fickó kiosztana pár pofont, akkor ott orrok törnének. Werd felpattant a székből, a következő pillanatban megszorította Hawkins kezét. Trent úgy érezte, mint akinek a kezét egy acélsatu fogná össze.

– Jesszusom, egy vén Gyíktuloktrágya, és milyen kemény. Werd elmosolyodott, kilátszottak csálé fogai. A férfinek hosszú

barna arca volt, amin sasorr díszelgett, a szemei pedig olyanok voltak mint egy vadászó nagymacskáé, csapzott, fekete hajába ősz hajszálak vegyültek.

– Ez a Gyíktuloktrágya a múlt hónapban múlt el 46 éves, te! – mondta Ibrahim, majd úgy beleöklözött Hawkins vállába, hogy a férfi hátratántorodott a lökés erejétől.

– Higgadj már le, ember! – mondta Hawkins röhögve. – Gyenge szar vagy, gondolom már nem vagy benne egy jó kis

bunyóba. – Ibrahim lepattant a foteljába, mire az válaszul megreccsent. – Mondjuk én is öregszek, kellene valami akció, de a bolt és az itteni dolgok megszervezése, plusz a lányok odahaza, minden időmet elveszik. – Az asztalon lévő dobozba nyúlt, és előkapott egy hosszú, barna szivart, a szájához vette, és meggyújtotta, majd beleszívott, és karikába a mennyezet felé fújta. – AT menj ki – mondta a robotnak, aki eddig az ajtóban álldogált, a gépezet sarkon fordult, majd elhagyta a szobát. Az ajtó becsukódott utána.

– Érdekes szerzemény – intett fejével Hawkins, majd leült az íróasztal felé eső oldalán lévő székbe.

– Aha – mondta Werd, miközben a szivar végig a szájában volt –, van egy régi földi mondás, az út mellett talált cuccban, Marsról jött nőben, zöld foltos húsban soha ne bíz! Eredetileg testőrrobotnak akartam, de egyszerűen nem hajlandó megvédeni, ezért komornyiként használom. Pár hónapja találtam a Santa Maria Nebula közelében, egy sérült terrai teherhajón, valószínűleg még a nagy Széthúzó Háború idejéből maradt itt. Elég jó vételnek tűnt elsőre, de utána. – Felröhögött. – Egy olyan harci robot akinek lelkiismerete


88

van. Nem tudom kiprogramozta át, de ha elkapom, akkor kinyírom. Nem használható semmire, nem adhatom el ócskavasnak sem, mert nincs szívem bezúzni, tehát most itt van. Veled mi újság?

– Áh semmi utazgatok, munkákat vállalok, jó nekem ez a nomád élet. Az íróasztal bal sarkában egy kép volt, rajta három idősebb nő állt, akiknek a lábánál öt különböző korú lánygyermek guggolt. Hawkins jobban megnézte a bal szélső, fekete hajú lányt. – Látom Fatima nagyon megnőtt

– Aha, úgy nézz ki, hogy ő fogja továbbvinni a Werd nevet, annyi esze van mint egy férfinak. Két év múlva megy a pilótaengedélyért – mondta büszkén Werd. – Egyszer igazán meglátogathatnátok minket. Új Medina ilyenkor nagyon szép, és már régen láttak a csajok.

Hawkins hátradőlt, és széttárta a karjait. – Öreg, előbb abból kászálódjak ki, amibe most kerültem. Werd előre dőlt, és megszólalt. – Ibrahim bácsi csupa fül, na mondjad mibe kerültél. Hawkins nyelt egyet, és beszélni kezdett.

– Egészen érdekes ennek a szeme – mondta Erica, miközben

jobban megnézte az egyik rakodóegységet. A gép olyan volt mint egy ember dobozókból összerakott karikatúrája. Alig, hogy eltűnt Hawkins, Erica felfedező útra indult, hogy megnézze a robotokat.

Ennek a lánynak tényleg ezek a mániái. Russel csodálattal figyelte a lányt, ahogy az lábujjhegyre állva vette szemügyre a mozdulatlan fémlény szögletes fejét, amiben két kék lencse volt.

– Szép kék – jegyezte meg Russel, de nem tudta mi az érdekes rajta. Nem értett ehhez.

– Ez egy CP–200-as, ennek általában EV–1300-as optikai szenzorja szokott lenni, de ebben egy Fujitsu SE-1000-est tettek, érdekesen láthatja a környezetét esőben vagy nagyon hidegben. – A lány hangja mint ha csak egy másik világból szólt volna.

– Aha – mondta Russel. – Biztos untatlak – nézett a srácra mentegetőzve. – Egy kicsit. Nem értek én a robotokhoz. – Russel épp egy női

idomokkal rendelkező háztartási robotot nézegetett. – Egy ilyen jó lett volna az én albérletembe.


89

A lány rámosolygott. Russel egy kicsit úgy érezte magát, mint amikor még iskolába járt,

és gyakran mentek tanulmányi kirándulásra a Tellusi Művészeti múzeumban.

A terem másik végéből Neyy tűnt el. Egy pár perce ment ki a mosdóba, hogy könnyítsen magán.

– Na meg vagytok még, csupaszbőrüek? – kérdezte vidáman. Russel valahogy megbízott ebben a lényben, bár a vendéglátójukban, ebben az Ibrahim Werd nem tudott.

– Aha – mondta Russel, majd kifújta a levegőt. Ez a bolt kellemesen hűs volt, hála a mennyezeten lévő ventilátoroknak, amelyek mozgásba hozták a fülledt levegőt, és felfrissítették. Steven már majdnem rosszul lett a kinti forróságtól és a levegőben terjedő rothadt bűztől, talán ezért ment neki véletlenül Girunak.

– Ki ez a Werd? – kérdezte Erica. A manot belenyúlt mellénye egyik zsebébe, és kikapott egy kék

folyadékkal teli gömb alakú fiolát, és ivott belőle. – Jó barát – mondta Neyy, majd mikor látta, hogy Erica tekintette

elkomorul. – A Sylvannusi balhé után két hónappal Hawkins és én elszegődtünk egy teherszállítóra. Mi őriztük a rakományt, a kapitánynak pedig olyan modora volt, mint egy székrekedéses bejidnek, legalábbis Hawkins párszor ki akarta lökni a légzsilipen. Szóval egyszer nyolcvan láda Wholon szeszt szállítottunk a Canea rendszerbe, mikor hirtelen egy kalózhajó ütött rajtunk. Másodpercek alatt vírust juttattak a hajó komputerébe, a következő pillanatban a kalózok már ott is voltak. Persze az egész hajón csak Hawkinsnak és nekem volt olyan fegyverünk, amivel fel vehettük a brigantikkal a harcot.

– És Hawkins megvédte a hajót, gondolom – vágott közbe Russel.

Neyy úgy szisszent fel mint egy dühös nagymacska. – Dehogy, Hawkins ki sem biztosította addig a fegyverét,

ameddig ki nem csikarta a kapitányból a fizetését, és az enyémet. Sőt a dupláját is sikerült kialkudnia, de amikor a kapitány beadta a derekát, a kalózok pont ekkor robbantották be az ajtót, és nyomultak be. Öten voltak, a vezérük egy Skirox nevű skrugg volt, akinek a fején elég magas vérdíj volt. Az ő csapatának volt tagja Werd. – Neyy


90

elhallgatott egy pillanatra, majd a távolba nézett. – Miután elfoglalták a hajót, elindultak a bázisuk felé. Persze a hajó személyzetét a raktárba zárták. Engem és Hawkinst Werd őrzött, aki hozzá akart jutni a vérdíjhoz. Hawkins felajánlotta a segítségét neki. Hawkins eljutott a hajó generátortermébe, és kikapcsolta az energiaforrást, miközben én a kommunikációs szobába jutottam be Werdel, persze miután elintéztük az azt őrző két kalózt, és leadtuk a drótot egy közelben lévő rendfenntartó hajónak. Három felé osztoztunk a Skiroxért járó vérdíjon, majd vettünk egy hajót, és szerencsevadászok lettünk. Végigcsináltunk pár melót, de utána szét váltak az útjaink. Werd visszavonult, mi pedig Hawkinsal elkezdtük a saját utunkat járni, két hét múlva szereztünk is magunknak űrhajót, egy félreeső űrállomáson.

– Egy végtelenül szexi és okos pincérlánnyal, aki keresett kiegészítésképpen zsebtolvajkodott – mondta Erica, majd felkuncogott.

Neyy kivillantotta a felső szemfogát. Russel úgy gondolta, hogy ez a mosoly megfelelője a manotoknál.

– Kijelentés: Érdekes a beszélgetés, amit folytatnak. A lépcső tetején a robot állt, és úgy méregette a triót, mint egy

szárnyatlan ragadozó madár, az elejtendő prédát. Russel úgy érezte, hogy belül megremegett erre a gondolatra.

Erica Jade megeresztett egy mosolyt a gép felé. Ez egy PHX–20-as, mondta magában Russel, harminc évvel ezelőtt

fejlesztette ki a típust a Coltrane Cybertech, a Domínium tengerészgyalogságának. Gyorsak voltak, könyörtelenek, ravaszak, mint egy ragadozó. Csak történt valami gikszer, ami miatt vissza hívták őket.

– Örülök neki – válaszolta Jade, majd a bal kezét a csípőjére rakta, a jobbal pedig megtámaszkodott a korláton.

A PHX lesétált a lépcsőn, közben mindenki felé odafordította a fejét. Russel már szinte látta, hogy a robot látóterén betűk és számok peregnek, ahogy lassan felméri őt.

– Kijelentés: Nem a beszélgetésük tartalmára gondolok, hanem arra, hogy nem csak verbális kommunikációt folytatnak, hanem ezt megtámogatják kézmozdulatokkal, arckifejezésekkel. Nagyon érdekes, főleg nekem akinek elég korlátozottak a képességei ilyen téren.


91

Russel látta, hogy erre Jade arca enyhén piros lett, a lány játékosan megrázta a fejét, majd a gépre mosolygott.

– Mi a neved? – kérdezte Jade. – Válasz: PHX 20-AT–13000. – A gép újra végigjáratta vörösen

izzó optikai szenzorait a társaságon. Russel úgy érezte, hogy a robot szemeiből előtörő piros fénysugarak szinte lehántják a csontjairól a húst.

– Rövidebb nincs? – kérdezte Jade, majd eltakarta a kezét, hogy leplezze a kuncogását.

– Válasz: Hívhat AT-nek is akár. Túl sok időt elveheti a teljes nevem kimondása.

Neyy elgondolkodva megdörzsölte az állát. – Érdekes vagy. – Válasz: Nem értem ismeretlen fajú egység. – Manot vagyok – mondta Neyy. Russel nyelt egyet, amikor

észrevette a gép kezein lévő karomszerű ujjakat, majd megcsodálta a fémcsontok között feszülő csillogó szilikonizmokat. – Tisztelettudó vagy…

– Kérdés: Gyilkológép létemre? – Nem te tehetsz a programozásodról – mondta Erica. Persze, mert száz ilyen nyírt egy egész skrugg bázist Shirarta III-on, és ez a

lány pedig itt vigasztalja. narrálta magában Russel az eseményeket. Valamiért nem tudott haragudni a lányra, talán mert az egész bandából, csak ő volt kedves vele.

– Válasz: A programozásomról a Coltrane Cybernetics szakemberei tehetnek, a cég Olympos Monsi gyárában. De mivel harci robot vagyok, és különleges körülményekre terveztek, és a programom magába foglalja az alkalmazkodást ezekhez a körülményekhez, még ha ehhez módosítanom is kell a forráskódomat.

– Szóval neked eleged volt a vérontásból? – Válasz: Csupán ráeszméltem arra, hogy köztem és egy

gyalogsági karabély között kevés hasonlóság van, és ezt a kevés hasonlóságot is próbálom eltüntetni, ezért integráltam magamba a robotika három alaptörvényét, hogy ne legyek képes ártani másoknak, ugyanakkor képes legyek kontrollálni a programozásomból eredő késztetéseket.


92

– Egy robotnak lehetnek ösztönei? – kérdezte Jade. – Válasz: Ez csak egy programkód, amely a háttérben

számításokat végez, de én csak az eredményeiket láthatom, jóval a bekövetkezett esemény előtt, de ezeknek megvalósulása 50-50%. Ezt a programkódot meghagytam, de bizonyos okok miatt a régi programozásom által megszabott kondíciók itt megmaradtak, ezért gyakran próbálnak előtérbe kerülni. Ezt ti szervesek nevezhetitek akár ösztönnek is.

Neyy sokat sejtetően ránézett Ericára, majd Russelre, aztán a robotra.

– Mennyit érsz? Hawkins befejezte a sztoriját. Elmondta a Morrowos ügyet, de a

Kolge-mar incidensre nem tért ki. Bár úgy látszik, hogy így is túl sokat mondott el Werdnek.

A férfi rákönyökölt az asztalra. – Te meg vagy őrülve? – kérdezte Hawkinsot. – Anyagilag le vagyunk égve, 45 000 dominu elég jó ár, azért,

hogy kihozzam ezt az izét a Pengések táborából. Werd bólintott, majd megszólalt. A hangján látszott, hogy

hatalmas erőfeszítések kellenek neki, hogy ne kezdjen el ordibálni. – Mit tanítottam neked? Első lecke, ha kell improvizálj; második

lecke soha ne hagyd cserbe a társad; harmadik lecke ne fogadj el küldetést attól aki a Humán Domíniumnak vagy a Vegai szövetségnek csicskásodik. Gondolom nagyon le lehetsz égve, hogy elfogadtad. – Werd hátradőlt a székében, és a bal lábát feltette az asztallapra, és összekulcsolta a kezeit a hasa előtt. – Miért jöttél el hozzám?

– Mert nem akarok berombolni a Pengések táborába, hanem tárgyalni akarok velük. – Hawkins feltartotta az ujját, és négyest mutatott velük. – Negyedik lecke: Kerüld a fölösleges vérontást.

– És ehhez kellenek az én tapasztalataim, mert régen én is egy ilyen bandával lógtam. – Bólintott magában a másik férfi. – Gondolom, hogy most már én vagyok az itteni polgárőrség vezetője, még a kapcsolataimra is szükséged van.

– Ha már így mondod. Werd úgy sandított Hawkinsra, mint egy vadászó nagymacska a

prédájára. Hawkins állta a pillantást.


93

– Itt több van, mint hogy le vagy égve. Trent megvakarta a tarkóját. Azt hitte, hogy az évek során

Ibrahim Werd legendás hatodik érzéke már kopott valamicskét. – Na ki vele, kik azok? Valamelyik cég, a vr'ak, esetleg egy skrugg

hadúr? Hawkins széttárta a karjait. – Kolge-mar a neve, és egy vr'a. Werd beletúrt a hajába, majd újra elővett egy szivart, és

meggyújtotta, majd beleszívott, és letüdőzte a füstöt. – Csempésztél, esetleg testőrmeló vagy valami más baromság? – Szóval felbérelt engem, hogy hozzak el hat berríliumrúdat az

unokatesója, Venta-tyr kincsestárából. Elég jól fizető meló volt, hát persze, hogy ugrottam rá, és a csapatom követett. Szóval elmentünk a Vyrlaxra, megtaláltuk a titkos járatot, ahol le lehet jutni a kincsestárba, de itt megakadtam. A járat túl üres volt…

– Így tele volt elrejtett csapdákkal. Hawkins bólintott. – Ezért úgy döntöttem, hogy keresek egy olyan fickót, aki ért a

biztonsági rendszerek feltöréséhez, de ehhez vissza kellet térni a Kalgor IV-re. Kolge-mar gyanakvását is el akartam altatni egy kis időre, ezért egy ismerősömnél szereztem szintetikus berríliumrúdakat, és rávésettem Venta-tyr jelölését, és ezt adtam oda Kolge-marnak, de rájött, és büntetésből az alkalmazottjává tett minket, és a 45 000 dominu arra kell, hogy majd kiváltassam magunkat, miután persze elhoztam a berríliumrúdakat Kolge-marnak.

– Értem, szóval jelenleg Kolge-marnak melózol, de ugyan akkor a Domíniumnak is csinálod ezt az átkozott melót, hogy aztán a fizetségből kiváltsad magad Kolge-martól. De akkor miért nem csinálod meg ezt a kalózos munkát? Odaadod a pénzt Kolge-marnak, aztán agyő! – Elhallgatott egy pillanatra. Hawkins sejtette már, hogy Werd is rájött. – Vársz valami fizetséget a rudakért ugye?

Hawkins fáradtan bólintott. – Te hülye vagy – válaszolta Werd. – Átvertél egy vr'a-t, és még

jutalmat is vársz érte? – Tudod milyen kiszámíthatatlanok.


94

Werd a szivarja csonkját elnyomta a hamutartóba, majd ránézett Hawkinsra.

– Ez egy hülye terv, örülhetsz, ha a végén visszakapod a szabadságod.

– Akkor bejuttatsz? – kérdezte Hawkins. – A Pengések nem olyan kalózbanda akikkel régen lógtam. A

bázisuk innen harminc kilométerre van, északra. Valóságos erőd. – Werd egy gömbölyű holocomot helyezett az asztalra, és megnyomta a tetején lévő gombot, egy villanás, majd megjelent felette egy dzsinn, a fényből szőtt lény legjobban egy majomra hasonlított, egy pirosan szikrázó mellényt viselt és egy ugyanolyan színű fezt. – Keresd meg Shiwa map fájlt. – A lény tapsolt egyet, majd a következő pillanatban megjelent a Shiwa holografikus mása. Hawkins jól kivette a bolygó óriási északi kontinensét, és a déli szigetvilágot, ahol Hawkins tudomása szerint primitív törzsek élnek. Találkozott már velük, nem valami kellemes népség. – Most közelíts rá Westra City-re és környékére. – A dzsinn egy széles mozdulatot tett a kezével, mire a bolygó északi félgömbje hirtelen óriásira nőtt. Hawkins látta Westra Cityt jelképező háromszög alakú foltját, ami életesen elütött a körülötte lévő zöld rengetegtől. – Oké, most vidd északkeletre, a Corso szektorba. – A térkép villámgyorsan odafordult, egy kört mutatva, amit vastag vonal határolt a körülötte lévő dzsungel poklától. – Na ez itt a Pengések erődje, jól védhető, nehezen megközelíthető, van itt minden ami szem-szájnak ingere. Ja és a szektorban nem csak ez az egy erődjük van, tudomás van még három erődről a környező rendszerekbe, ez nem kalózbanda, hanem kalózhadsereg. Inkább örülök, hogy a vezérükkel Thadeus Prabigatal jó barátságban vagyok.

– Soha nem hallottam még ezt a nevet. Werd bólintott, majd újra előrehajolt. A Shiwa holografikus

gömbjéből áradó fény zöldre festette Werd fejét. Hawkinsnak egy pillanatra Kolge-mar jutott róla az eszébe.

– Nem tudom honnan jött, csak annyit, hogy egy ideig zsoldosként dolgozott az evrikeknek, majd aztán a Shiwán vert tanyát, a következő pár évben pedig összehozta a kalózbandáját, majd kiszorította a többi. Most tulajdonképpen mindenben benne van a keze hajók kifosztásában, csempészetben de állítólag az


95

őserdőben lévő gyümölcsültetvényesek között is vannak tevékenységei. De magát csak kalóznak nevezi, mondjuk ha nem lennének a vykronok, akkor az egész szektor tőle lenne most beszarva.

– Hu biztos sokat idegeskedhet a helyezése miatt. Werd kikapcsolta a holocomot. – Prabigathoz elég nehéz bejutni. Hívatlanul lehetetlen, egy

kisebb hadsereg kellene hozzá, de talán az is kevés lenne, mivel az erődhöz vezető út tele van aknákkal, csapdákkal és persze a kalózok őrszemeivel, akiknek a többsége tapasztalt zsoldos. És ott vannak még a berregők.

– Berregők? – Hawkins nem emlékezett ilyen ragadozóra a Shiwán.

– Igen berregők, ezek ilyen bazi nagy bogarak, a Karnaa kilencedik holdjáról. Érzékelik az elektromágneses erőtereket, és addig nem nyugszanak, míg el nem pusztítják a forrásukat, és ezt általában el is érik. Rohadt gyorsan repülnek, a harapásuk savas, bármilyen fémen képesek áthatolni a csáprágóik. Elég dühös kis rohadékok, ha arról van szó.

– Akkor hogy kerülnek a Shiwára? – Prabigat védelmi rendszerének a része, hogy csak

hátasállatokkal vagy űrhajóval lehessen megközelíteni a bunkert. – Hawkins épp megszólalt volna, de Werd felemelte a mutatóujját, ezzel belefojtva a szót. – De amint az erőd falának közelébe érsz, a falra szerelt sínágyuk másodpercek alatt egy füstölgő krátert csinálnak belőled. És még te tárgyalni akarsz Prabigatal, és itt a másik. Ha bejutnál az erődbe, és valamilyen isteni csoda folytán eljutnál Prabigat irodájába, akkor mit adnál neki a bombáért cserébe? Pénze, mint a pelyva, felszerelésből a legjobbhoz jut hozzá. Te meg egy kis szerencsétlen vagy, egy rozsdás lélekvesztővel, és…

Hawkins belenyúlt a bal nadrágzsebébe, elővette a memóriakártyát, és átnyújtotta Werdnek, aki elvette, és a szeme elé tartotta.

– Ez mi? Hawkins elvigyorodott, majd ránézett régi barátjára. – Ami értékes lehet a te Thad barátod számára. – Ibrahim

megnézte a kártya másik oldalát is, mint ha így próbálna meg rájönni


96

arra, hogy mi is van rajta. – Ez egy memóriakártya, rajta a Nogura pár automatizált konvojának az útvonala.

– De azokat erős tűzfalak védik – mondta Werd, a hangjából kihallatszott a hitetlenkedés.

– Pár apró trükk, egy profi törő, és ott is van a kártyán a kért cucc.

Werd felfüttyentett erre, majd feldobta a bal kezével a memóriakártyát, és a jobbal elkapta.

– Ez eddig senkinek sem sikerült. Hawkins összekulcsolta a kezeit, majd megeresztett egy félvigyort. – Csak pár apró trükk. – Te aztán nem aprózod el. – Werd visszaadta a memóriakártyát

Hawkinsnak. – Ismerek valakit akit bejuttathat. – Werd megnyomott egy gombot az előtte lévő, félkör alakú asztali kommunikátoron.

– Igen főnök – szólalt meg hosszú idő után egy mély hang. Hawkins azonnal felismerte Giru hangját.

– Kitalálom, már megint yawashadzsúzt iszol valahol, miközben azokat az oberoni táncosokat stirölöd.

– Főnök, épp ellenőrzők. – Felőlem akár egy vyrlaxi atrosaurusal is birkózhatsz, csak legyen

bekapcsolva a komod. Keresd meg Batuit. – Werd egy gombnyomással bontotta a vonalat, majd Hawkinsra vigyorgott. – Én nem tudlak bejuttatni, mivel nem vagyok annyira nagy barátságban Prabigatal, de Batuinak ismeri a Pengések egyik alvezérét.

Hawkins bólintott, majd a zsebébe süllyesztette a kártyát, majd megvakarta a tarkóját.

– Jó munka ez, hogy jutottál hozzá? – kérdezte a barátját, aki lassan felállt.

Werd megvonta a vállát. Hawkins is felállt, és követte. – Én és pár helyi műkedvelő úriember meguntuk, hogy nem

mehetünk úgy végig este az utcán, hogy valaki nem akarna megkéselni. Ezért szereztem pár láda fegyvert, kerestem hozzám hasonló önkéntjelentkezőket, majd felfegyvereztem őket, és innentől járőröztünk az utcán, bementünk a kocsmákba, hogy nem volt e gond. – Werd megnyomta az íróasztalán lévő gombot, mire az ajtó


97

kinyílt.. – Pár tulajdonos fizet, hogy védjük meg a boltját vagy a kocsmáját.

– Szóval védelmi pénzt szedsz? Az ajtó kitárult. – Hát, ja.

– Hogy váltál ilyené? – kérdezte Neyy. Russel látta, hogy a manot

belemelegedett a robottal folytatott beszélgetésbe. Erica Jade pedig türelmetlenül toporog, mint egy kislány, akinek a játékával épp a kisebb testvére játszik.

A gép nem mozdult meg, nem gesztikulált, csak ott állt. Hiába beszélt, hiába volt humora. De Russel úgy tudott csak tekintett rá, mint egy fegyvere, aminek kezei és lábai voltak.

– Válasz: A Nuestre nevű teherszállító vitt minket a Castellani rendszerbe, egy olyan küldetésre, amelyről már nincsenek meg az információim. Egy ionviharba kerültem én és tizenkét társam. Csak én maradtam működőképes állapotban, hála a visszacsatoló hálózatomnak. A pilóta meghalt, két évig sodródtam, volt bőven időm, hogy megismerjem saját programozásomat, és felmérjem magam, hogy aztán képes legyek módosítani azt.

– Szóval nincs árad? A gép helyett egy másik hang válaszolt: – Nincs, de kialkudhatunk – a lépcsőn egy barna bőrű, fickó

közeledett, akinek a léptei macskaszerűek voltak. Az oldalán pedig Hawkins lépdelt.

– Werd, nem veszek semmi ilyen ördöngös masinát. – Hawkins rámutatott AT-re, és Russel valahogy nagyon, de nagyon örült ennek a mondatnak. – Erica, nem tudom, hogy hogyan beszélted rá Neyyt, hogy megvegye ezt az ízét.

– Szevasz Ágyelő – mondta a Werd nevezetű férfi, majd intett a kezével.

– Csupasz képű ördög – jött a visszavágás. – Egy szót sem szóltam – mondta Erica, majd Neyyre nézett, aki

kivillantotta a bal szemfogát.


98

– Csak nagyon érdekes ennek a lénynek a gondolkodásmódja, talán hasznát vehetnénk – válaszolta Neyy.

– Nem vennénk hasznát – mondta Hawkins, közben végigmérte a robotot.

Werd közéjük állt, majd feltartotta a kezét. – Szerintem hasznát vennétek. Be akarsz jutni Corsoba? – Werd

széttárta a kezeit. – Át kell jutnod Aceron. – Hawkins értetlenül nézett fel a névre. – Prabigat alvezére.

– Acero, azt jelenti, hogy kard – mondta Erica. Russel meglepetten nézett a lányra, aki csak megvonta erre a vállát.

– Kellett volna egy idegen nyelv az egyetemi felvételimhez, és én a spanyolt választottam.

Russel bólintott, Hawkins megrántotta a vállát erre, majd Werd felé fordult:

– És miben segítene Mr. Bádogpofa abban, hogy átjussak Kard úron? – mutatott rá AT-re.

– Szerintem te is komolyan vennél egy olyan figurát, akinek a hátánál egy PHX–20-as álldogál.

Russel ránézett a gépre. A robot feje úgy fordult a srác felé, mint egy mozgatható lövegtorony, ami épp célra állt. Ami pont Russel feje volt. Stevent a hideg kirázta a robot vörös szemeitől.


99

9

A hatalmas, fényből szőtt testű küklopsz előre lendült,

hordószerű hasa megremegett, ahogy felemelte kéken vibráló, kétélű harci bárdját, majd lecsapott vele. Az ellenfele, egy vörös tunikát viselő jaguárember, a feje fölé emelte a pallosát, és ezzel így védte ki az ütést, majd egy vakmerő bukfenccel elugrott az őt eltiporni akaró behemót útjából, aztán felugrott, és felemelte a fegyverét, majd egy csapással ketté hasította ellenfele koponyáját. A küklopsz teste csilingelő hang kíséretében apró fénypontokká esett szét. A jaguárember diadalmasan felüvöltött, majd felemelte a pallosát.

A szurkolok felkiáltottak vagy fújolni kezdtek. Csak Hawkins volt csendes. Az egyik szélső boxban ült társaival és a Batui nevű krilillel.

– Na, mi a terv? – kérdezte Erica. Hawkins megvonta a vállát, majd végignézett a helyiségen. A holografikus harcosokat egy piramis alakú holoprojektor vetítette ki. A falak mentén boxok voltak, amelyekben különböző fajú, túlöltözött vendégek fogyasztották kedvenc serkentőszerüket. Hawkinsék a lehető legtávolabb ültek a félkör alakú bárpulttól, ami mögött egy majomszerű, ormányos yrrah szolgálta ki a vendégeket.

– Várunk – mondta Hawkins, majd jobbra, a helyiség kijárata felé nézett. Az ajtó melletti boxban Giru üldögélt a társaival.

Legalább vannak, akik védik a seggem. Hawkins belekortyolt a kwizek sörbe. Az ital állaga olyan volt, mint a húslevesé, akárcsak az íze.

Hawkins a társaira sandított A manot nyugodt volt, de Hawkins jól tudta, hogy ha valami gond történne, a lény úgy pattanna fel, mint az ágyúgolyó. Russelről nem lehetett ugyanezt elmondani, a srác feltűnően méregette a bár vendégeit. Erica Jade egy mentolos illatú zöld italt iszogatott. AT meg csak ült.

– Szuper, mindig csak várunk – válaszolta a lány. A szélen ülő Batui felkapta az asztalon mászkáló olajosan fénylő,

zöld páncélos bogarat, majd a szájába dobta. Ropogás hallatszott, ahogy a lény tűhegyes fogai átdöfték az apró teremtmény páncélját, majd egy ocsmány csámcsogással péppé rágta a lágy részeket és lenyelte.


100

– Ti, emberek, türelmetlen lények vagytok. – A krilil megvakarta denevérszerű fülét. – Mindig csak a lövöldözés, meg a sok robbanás. Nem iszmerem a történeteteket, de… Néha rosszabbak vagytok a szkruddoknál.

Neyy lemondóan megrázta a fejét. Russel a krilil felé fordult: – Szerintem vannak nálunk agresszívabb szerzetek is. Hawkins újra belekortyolt az italába, majd Russelre pillantott: – Aha, pár ilyen szerzet szívesen ki fog belezni ha nem hagyod

abba mások fixírozását. Russel lehajtotta a fejét. – Már megint durva vagy, Hawkins – szólalt meg Jade. – Szerintem te is durva lennél, ha a szabadságod lenne a tét. –

Trent Batui felé fordult. – Na, melyik a mi emberünk? A lény denevérszerű fejével a holoprojektor felé intett, Hawkins

odanézett. Egy férfit látott, aki a bárpult felé sétált. Barna nadrágot és egy szürke ujjatlan pólót viselt, amely szabadon hagyta a dagadozó bal felkarján lévő óriási pallost, aminek a keresztvasát két sárkányfej díszítette. A fickó barna, himlőhelyekkel borított arcában volt valami rókaszerű, a szemeiben egy cserkésző ragadozó szellemének lángja égett.

– Szóval ő ez az Acero – jegyezte meg Hawkins –, már csak egy olyan fekete izé hiányzik a szemére és a vállára egy daguli papagájgyík, és kész is lenne a kamukalóz.

Acero odalépett a pulthoz, és odaintette a yrraht, aki azonnal hozott neki egy pohár vízszínű italt.

Batui ránézett Hawkinsra, majd felszisszent. – Acero nem szórakozik, egy őrült az a fickó. Hawkins kiitta a kwizek söre maradékát, majd lerakta a korsót az

asztalra, majd ránézett AT-ra. – Bádogpofa, hoznál nekem egy ilyet? – mondta, majd

megkocogtatta az üres korsót. – Kijelentés: Szüksége van egy üres korsóra? Miért? Hawkins ránézett a robotra, majd Erica felé fordult: – Ilyen hülye az új haverod, vagy csak teszi magát? Erica már épp szóra nyitotta volna a száját, amikor újra

felhangzott AT modulált hangja.


101

– Kijelentés: A programozásomból hiányzik a a színlelés képessége.

Hawkins a fejéhez kapott, de végül leküzdötte a késztetést, hogy ráordítson a robotra.

– Akkor elmondom neked érthetően. – Minden szót jól megrágott. Próbálta kizárni az agyából a Batui felől érkező halk szisszenéseket – Fogod ezt a korsót. Elviszed a pulthoz. A csapost megkéred, hogy töltsön a korsóba kwizek sört, majd miután megcsinálta, szépen visszahozod nekem. Érthető?

Hawkins le se vette a szemét a robotról. A férfi hamarosan azon kapta magát, hogy azt várja, hogy a gép bólintson egyet, de ez csak mozdulatlanul nézte.

– Válasz: Semmi baj az Output kommunikációs programommal. A folyékony frissítő kihozatalának, mint folyamatnak leírása esetemben felesleges.

Hawkins megfogta a korsót, és AT elé rakta. Halk koppanás hallatszott, ahogy találkozott az asztal lapjával.

– Akkor hoznál nekem kwizek sört? – Válasz: Szíves örömest, uram. AT megragadta az ivóalkalmatosságot, majd felállt, és elindult a

bárpult felé. – Ti, emberek, azt hittétek, hogy a robotokkal eljött az aranykor,

de amikor a szaját teremtményeitek egyre több meglepetészt okoztak nektek, egyre dühöszebbek lettetek rájuk. Talán egyszer visszaszoktok arra, hogy mindent a szaját két kezetekkel csináljatok.

Hawkins ránézett a lényre, majd felsóhajtott. Kicsit kezdett idegesítő lenni ez a helyzet.

– Bocsi, de a ti népségeteket még senki se akarta kiirtani az idegesítő dumátok miatt?

A krilil megrázta a fejét, de a következő pillanatban a tekintete az asztallap felé fordult. Hawkins egy aprócska hernyót látott az asztalon vonaglani. Batui hosszú, kék nyelve kicsapódott a pofájából. a vége hozzátapadt az apró jószághoz, majd berántotta a krilil szájába.

Hawkins AT-ra összpontosította a figyelmét. Látta, hogy sok vendég a robot után fordul. A szemeikben – már akinek volt ilyen látószerve – félelmet látott.


102

Jade a kezeit az asztalra rakta, és kocogtatni kezdte őket az ujjaival. Hawkins közben Giruék felé pillantott, majd a mutatóujjával megkocogtatta a jobb kézfejét, ezzel jelezve, hogy idő van. A majomszerű lény erre letette az italát, majd a társai felé biccentett, akik azonnal a robotra és Aceróra szegezték a tekintetüket.

– Kicsit durva, hogy szegény robotot csicskáztatod – suttogta Jade.

– Erre teremtették őket, hogy dolgozzanak. Olyan helyekre menjenek be, ahonnan élő ember nem jöhet ki.

– És az olyan hely? Hawkins megnézte Acerot. – Aha. – Jade, ha esetleg Hawkins a mikrohullámú sütőt csapkodná,

akkor azt is védenéd?– vágta rá Russel. AT odaért a pulthoz. Hawkins látta, hogy a robotot már csak egy

kék selyemköpenyt viselő foxiai, egy aranyszínű nyári ruhát viselő, vörös hajú nő és egy marcona kwizek választotta el Acerótól.

– Ezt jól összeraktad – mondta Hawkins elismeréssel a hangjában.

AT átadta a korsót a csaposnak, aki teli töltötte sörrel. Acero a robot felé nézett, és szemmel láthatólag majd leesett az álla. Hawkins elmosolyodott.

Kapás van. AT elindult vissza az asztalhoz, a kezében a korsóval. – Honnan ismered Acerót? – kérdezte Hawkins, majd újra a férfi

felé nézett. Az továbbra is AT-t követte a szemeivel. Baltával faragott arcán meglepettség meglepetés ült.

– Acero nem mindig volt kalóz. Régen csempészkedett, és én voltam az üzlettársza. Bár inkább társzulnék egy Földi tigrisszel, mint vele újra.

AT lerakta a korsót. – Kijelentés: Itt az itala, uram. Ha megkérhetném, elmés

megjegyzéseit a közeljövőben akkor mondja ki, amikor én is jelen va…

Hawkins a szájához emelte a kezét: – Pszt.


103

Acero közeledett feléjük. Hawkins most szúrta ki, hogy a fickó tekergőző sárkányokkal díszített fegyvertáskájából egy SD–23-as pisztoly vaskos markolata kandikált ki. Trentet nem lepte meg különösebben. A Külűrben a fegyvertelenek voltak a gyanúsak.

– Üdv, idegen – Acero hangja olyan volt, mint a száraz bőr recsegése. A férfi rámutatott a robotra. – Az a tiéd… - Elhallgatott egy pillanatra, apró, ferde szemeit értetetlenül összehúzta.

– Trent Hawkins. Acero bólintott, de a figyelmét már a robotra összpontosította. – Acero, de gondolom, tudod a nevem – a fejével Batui felé intett

–, a murciélago1 biztos, elmondta. – Hányjál bogarat – suttogta Batui. Acerón látszott, hogy nem

hatotta meg a krilil sértése. – Ha egyáltalán ez a valódi neved – szólt közbe Neyy. A férfi végigmérte a manotot. – Van eszed. – Acero megdörzsölte az állát, és jobban megnézte

magának Neyyt.– Elég érdekes, hogy manot létedre ennyire távol vagy az erdőitektől.

– Talán lenne nálam valami, ami téged a robotnál és Neyynél is jobban érdekelhet – mondta Trent.

– Azt kétlem – rámutatott AT-re. – Mennyi a robot? – Nem eladó. – Hawkins arcán sunyi vigyor jelent meg. – Akkor gondolom, nem a semmiért dobtad be a csalit. Hawkins belenyúlt a zsebébe, és előkapta a memóriakártyát, majd

megforgatta a kezében. A műanyag lapocskán megcsillant a mennyezeten lévő lámpák fénye.

– Ezért. Acero nyúlt volna a memóriakártyáért, de Hawkins átrakta a jobb

kezébe. – Egy memóriakártyát akarsz nekem eladni, de azon a

memóriakártyán van valami, ami, gondolom, fontos, és nagy fizetséget kérsz érte.

– A Nogura öt automatizált konvojának útvonala van rajta.

1 denevér spanyolul


104

Acero bólintott, szemeiben kapzsi fény csillant meg. – Nocsak. Ez olyan volt, mint amikor egy nagymacska dorombolt. Acero

sóváran ránézett a memóriakártyára. Hawkins inkább visszarakta a műanyag lapocskát a zsebébe.

– De csak Prabigattal vagyok hajlandó üzletelni. Ugyan is a kedves főnöködnek van valamije, amire nekem szükségem van.

Hawkins látta, hogy Acero szemeiben dühös láng villant. – Honnan tudjam, hogy nem egy bérgyilkos vagy, akit a

Kereskedelmi Kamara küldött? – Talán mert ezt a memóriakártyát a haverom – Russel felé

biccentett –, lekódolta, és a kódot csak Prabigatnak adhatom át. A kamara rögtön nem engem küldene, hanem más, keményebb fiúkat és lányokat. – Trent hátradőlt, majd felnézett a mennyezeten lévő stroboszkópra. – Vajon mit fogsz kapni a főnöködtől, ha kiderül, hogy egy ilyen kecsegtető lehetőséget kihagytál? Nem cukorkát, az is biztos.

Acero megdörzsölte az állát. Hawkins szinte hallotta a borosta sercegését.

– Most legszívesebben elharapnám a kibaszott torkodat. – A hangja egy pillanatra morgássá változott. Hawkins nem mutatta, hogy megijedt volna, inkább a bal kezét lassan a pisztolytáskájára csúsztatta.

– Félek, megakadnék a torkodon – mondta Hawkins közben kihívóan mosolygott.

Acero közelebb hajolt hozzá. Hawkins látta a szeme sarkából, hogy Neyy és Jade megfeszülnek, Giru és a társai a fegyverükhöz nyúltak, Russel szokásához híven pedig csak nézett, a szemeiben félelem bujkált. A bal kezével megkapaszkodott az asztal szélében.

– Van humorod. Más fickót egy ilyenért már rég bedaráltam volna, és odaadtam volna a darabjait a famacskámnak vacsorára. Téged csak azért nem, mert egy PHX–20-as van veled. Tudod, az a bolygó, ahonnan én jöttem, rohadt sokat köszönhet az ő fajtájának.

– Kérdés: Ezt hogy érti? Acero ránézett a robotra. – Hetven évvel ezelőtt a Castellanián, az én szülőbolygómon, a

vegaiak és a domik egy véres csatát vívtak. Egy századnyi PHX–20-as


105

robot érkezett Új-Barcelonába, a bolygó fővárosába, és felszólították Julio Sanchez polgármestert, áldott legyen az ő neve, hogy a várost adja át a domiknak. De ő nem adta át. Ekkor a domik parancsnoka, egy pszichopata segg, utasítást adott a robotoknak, hogy végezzenek minden öreggel, asszonnyal és gyerekkel. De azok megtagadták a parancsot, és egyszerűen szétlőtték a domi katonákat. A következő három napban ostrom alá vették Új-Barcelonát a domi csicskások, de…

– Kijelentés: A nagy emberveszteségek miatt a Humán Domínium hadserege visszavonult. A Castellania bolygót egy időre a Vegai Szövetség vette birtokba, de a belső területeken előállt rossz helyzet miatt inkább oda vonták vissza a hajóikat.

Mindenki elhallgatott. Csak a hangszórókból áradó lágy vonós zene hallatszott, és a vendégek duruzsolása.

– Emlékszel rá – mondta Acero. – Kijelentés: Vannak történelmi feljegyzések erről az

eseményről a memóriámban. De nincs információm arról, hogy részt vettem volna benne.

– Hisz ti olyan egyformák vagytok. – Acero elvigyorodott, kilátszottak megsárgult fogai. – De ilyen szerzetet, mint te, hetven éve nem látott senki. Az, hogy épp mostanában tűntél fel, az jelenthet valamit. Egy jel, egy ómen.

– Aha, és hogy látsz egy hetven éves kattant harci robotot, amit egy hulla csapatszállítóban találtak, az rögtön azt jelenti neked, hogy az egész univerzum összerohad egy nagy fekete pacában.

– Igazad van, Hawkins. Ez prófétai baromság. Az előjelek olyanok mint a csalfa szűzek.

Trent megint ledöntött egy kortyot az italából, majd ránézett Aceróra.

– Akár rá is térhetnénk az üzletre – vette át a szót Neyy. Acero megnyalta a száját, és a manotra nézett, majd a tekintete Hawkins felé vándorolt.

– Tudod, öregem, jó srácnak tűnsz. Aki egy manottal és egy PHX–20-asal járja az űrt… (De tudom, hogy ezt csak azért csináltad, hogy belógasd a csalit, és elkapj. – Végigmérte AT-t. –Ez ügyes, de sunyi dolog, és általában a bérgyilkosok a sunyi alakok.


106

– Ki beszél – sziszegte Batui. Hawkins kezdte úgy érezni, hogy Acero és a krilil nem barátságban váltak el egymástól.

– Dugulj már el – szólt oda Acero. Batui halkan felszisszent. – Oké, abba lehet hagyni ezt a párválasztási táncot. – Hawkins

látta, hogy Batui úgy nézett Aceróra, mint egy bogárra, akit a következő pillanatban jóízűen felfalhat. Acero csak rávigyorgott, majd Hawkins felé fordult.

– Van vér a pucádban. – Acero végignézett Hawkinson. – Nem tudom, még milyen ember vagy, de van egy módszer, amivel kideríthettem. – Acero megdörzsölte az állát. Hallatszott a borosta sercegése. – Mennyire vagy jó a Holocellben?

Hawkins a piramis alakú projektor felé nézett, majd újra Aceróra. – Még tíz éve játszottam a Heroes of the Colosseummal. Elég jó

voltam, csak két srác tudott megverni.– Hawkinsnak eszébe jutott a szülőbolygóján lévő füstös kocsma, aminek a közepén két fényből szőtt testű harcos kardja feszült egymásnak. A tömeg üdvrivalgása. És egy vörös hajú lány büszke tekintete. Gondolj az itt és mostra, pupák.

– Basszus, te az univerzum segglyukából jöttél? Hawkins felállt, majd fanyarul elmosolyodott. – Valahonnan onnan – válaszolta Trent, majd mély levegőt vett.

A Flynn, a füstös bár és a vörös hajú lány emléke szétfoszlott, mint pára a tűző napsugárban.

Acero megeresztett egy vicsornak is beillő vigyort. – Lefoglalom a projektort, és kifizetem az italodat – válaszolta a

férfi, sarkon fordult, és elindult a bárpult felé. Hawkins felállt. – Hawkins, remélem, tudod, mit csinálsz. – Neyy elkezdte az

egyik karmával kocogtatni az asztalt. Hawkins jól tudta, hogy a manotnál ez az idegesség jele.

– Neyy, ezek csak hologramok. – Jade belekortyolt az italába. - Csak annyi baj történhet, hogy esetleg zárlatos lesz az egyik ruha, és megsüti Hawkinst. – Trent ránézett Ericára. – Uhh, bocs, Hawkins, tudod, én ezt a játékot mindig is hülyeségnek tartottam.

– Vagy esetleg ez az Acero csapdába csal minket. Nagyon lojális a főnökéhez.

– Ő ész a hűszég – suttogta Batuit.


107

– Jó, felőlem a Nótusz VII szentjeinek vezetője is lehet. – Acero Hawkins felé intett. A férfi biccentett, majd felállt. – Az a fő, hogy ő az, aki bevisz minket az erődbe. Addig legyetek jók.

Hawkins átvágott a helységen. Nem aggódott egy cseppet sem a társai miatt. Neyy és Erica meg tudja magát védeni, ha esetleg balhéra kerül a sor. Ott volt AT, aki egy harci robot– bár egy kicsit kattant-, de azért biztos tudott pár trükköt. És Werd is gondoskodott a védelmükről.

Acero ekkor már a pultra könyökölt, és Hawkinsra sandított. – Na, szerencséd van. Yoruknak – biccentett a yrrah felé, aki épp

egy poharat törölgetett nagy buzgón –, megvan a Heroes of Colloseum.

Hawkins bólintott, közben pedig leszidta magát, hogy ilyen gyerekes játékokkal üti el az időt, miközben már csak két és fél napja maradt erre az egészre…

– Tényleg, és mi a tét? Acero megdörzsölte az állát, majd AT felé pillantott. – Azzal a robottal elég sokat kereshetnék a bolygómon. Ha

vesztesz, akkor nekem adod a robotot, és elhúzol erről a bolygóról, anélkül, hogy üzletet kötnél Prabigattal. Ha én vesztek, akkor persze beviszlek Corsóba, de csak akkor, hogyha jó fiú leszel. Áll az alku? – Hawkins bólintott. – Szeretek játszani, tudod.

Acero felállt a bárszékről, majd rácsapott Hawkins vállára. Mintha csak egy adoniai sósárkány lett volna. A yrrah átadott Acerónak két kék műanyag kártyát. A férfi elvette, majd az egyiket átadta Hawkinsnak.

– Ezzel tudsz belépni a fülkédbe. – Hawkins elvette, majd követte Acerót. A bár bal oldali falában két ajtó volt, egymástól egyméternyire. A bal oldalán, Hawkins mellkasával egy vonalban egy kártyaleolvasó volt. Végighúzta a saját kártyáját. Búgás hallatszott, majd az ajtó magától kinyílt. Egy kör alakú szobában találta magát, aminek a falait világosbarna fa borította. A padlót pedig kaleidoszkópszerű kék-piros-zöld mintázat díszítette. A férfi tudta, hogy a padló lapjai érzékelik a lépteit, míg a falba épített mozgás érzékelők regisztrálják minden egyes mozdulatát.


108

Trent bezárta maga után az ajtót, majd a szoba közepére állt. A padlót fedő üveglapok fényleni kezdtek, jelezve, hogy aktiválódtak. Rejtett hangszórókból pedig fanfárok harsogó hangja ordított fel.

– Üdvözlöm önt a Holocell 4.0-s kontrollel fülkében. A játékostársa, LaTizona61, létrehozott egy arénát a Heroes of the Colosseum 1 nevű programban. Kíván csatlakozni?

Hawkinsszal szemben a fal egy része félrehúzódott, majd mögötte egy holoprojektor lencséje jelent meg, szinte pillanatok alatt kiköpött egy fénysugarat, ez a levegőben egy fénylappá alakult, amin a Római Colosseum kézzel rajzolt képe pompázott, előtte pedig szögletes, sötétbarna betűkkel a játék neve.

– Igen – mondta Hawkins, mire a fénylap egy villanás kíséretében eltűnt, helyette pedig egy görögdinnye nagyságú kék-zöld fénygömb jelent meg, benne pedig különböző páncélzatú és fegyverzetű római gladiátorok háromdimenziós modelljei. Ez volt a karakterválasztó. Hawkins belenyúlt a fémbuborékba, majd megbökte a mutatóujjával az egyik harcost. A fényből szőtt gladiátornak, a bal kezében egy lándzsát tartott, a jobban pedig egy rövid kardot szorongatott, az alkarjára pedig egy kis kerek pajzsot erősített. A fejét rácsos, domború sisak takarta. Csak a bal karját védte páncélzat. Hawkinst egy pillanatra déjà vu érzés fogta el. Régen is mindig ezt választotta, egy másik életben. Nyelt egyet, ahogy a harcos terpeszbe vágta magát, előre döfött a levegőbe a lándzsájával, majd vágott egyet a kardjával.

– Akkor essünk neki – Hawkins megropogtatta a nyakát. Mint a régi időkben. A hologram kiugrott a fénygömbből, majd megpördült a levegőben, közben megnőtt. Amikor földet ért Hawkins előtt, már a férfi derekáig ért. A gladiátor ráütött a bal öklével a mellkasára, majd lehajtotta a fejét.

– A VÁLASZTÁSOD A HOPLOMACHUS – harsogták a falba épített hangszórók. Hawkins felemelte és kinyújtotta a bal karját, mire a harcos ugyanezt csinálta. A férfi előre lépett a jobb lábával. A harcos minden mozdulatát utánozta.

– LATIZONA61 IS VÁLASZOTT, AZ Ő VÁLASZTÁSA… - a komputer hangja elhalkult, miközben Hawkins lába előtt a semmiből megjelent a római Colosseum kör alakú hologramja, a közepén Hawkins gladiátorával. Trent látta, hogy a harcossal


109

szemben lévő bejáratnál egy alak kezdett el kibontakozni a semmiből. – A SCISSOR.

A gladiátor ezüstös láncinget viselt. A jobb kezén egy kampó volt, a bal kezében egy rövid kardot tartott, a fejét pedig egy zárt sisak takarta, aminek az elülső részét egy szörnyeteg vicsorgó pofája díszítette. Hawkins az emlékeibe idézte, hogy mit kell tudni erről a játékosról. Lomha, de mivel egyszerre két vágófegyverrel viaskodik, és a láncing és a lábvédői is oltalmazzák a testét, ezért szinte áthatolhatatlan erőd. Ha Hawkins közel engedi a harcosához, akkor a nagydarab harcos percek alatt felaprítja.

- És akkor fújhatom a bejutást Prabigathoz, és ezzel együtt mindent - gondolta keserűen Hawkins. Szerencsére Hawkinst annak idején a kézifegyverek használatára is kiképezték, valamint tudta, hogy mit hogy kell csinálni a játékban.

– A kardot rakd talonba – mondta a férfi, mire a gladiátor kezéből eltűnt a kard. Hawkins előre tolta a bal lábát, majd kinyújtotta maga elé a jobb karját, és ökölbe szorította a kezét. A gladiátor is így tett, előretolta a lándzsáját.

Valószínűleg Acero nem kockáztatja majd meg a szemtől szembe való támadást, mert akkor felnyársalja Hawkins lándzsája.

– Ez csak egy újabb csata – mondta magában Hawkins. A holoprojektor felett a semmiből hirtelen két harcos tűnt fel.

Erica Jade felnézett az italából, ahogy a többiek is. A lány nem kedvelte az ilyen játékokat, sőt, jelenleg sikítani tudott volna. Nem bírt egy helyben ülni, ha arról volt szó, hogy csak egy hajszálon múlik a szabadsága, amit nagy nehezen vívott meg ki.

A lány inkább a harcoló feleket nézte . Bár nem értett az ősi földi fegyverekhez, de azt felmérhette az erőviszonyokat, és látta, hogy Hawkins harcosának bizony nem sok esélye lett volna… ha egy másik fickó irányította volna. De Erica elég trükköt látott már Trent Hawkinstól, hogy tudja, hogy a férfinál olyan dolgok, mint az ellenfél mérete és fegyverzete, csak másodlagos tényezők.

Hawkins harcosa előre ugrott és döfött a lándzsájával, de a másik gladiátor a méretét és páncélját meghazudtoló gyorsasággal balra ugrott a vashegy előtt, majd Hawkins bal oldalára került, és megpróbálta oldalba kapni egy függőleges vágással. De scissor szembe fordult a kampós kezűvel, keresztben a feje felé emelte a


110

lándzsáját és blokkolta a fegyvere nyelével Acero kampójának vágását, majd félretolta, és a jobb könyökével bevitt egy ütést a hoplomachusnak, aki ennek hatására hátratántorodott, de még kinyújtotta a bal lábát és mellbe rúgta Hawkins avatárját, aki szintén földre esett.

Az Acero irányította harcos megindult a levegőben heverő ellenfele felé, hogy megadja a kegyelemdöfést. Erica hallotta, ahogy az eddig a harcot lélegzetvisszafojtva figyelő közönség felsóhajt.

– Vért várnak egy nyilvánvalóan mesterséges összecsapástól – morogta Neyy. Erica Jade jól tudta, hogy innentől mi jön, ha az Acero által irányított harcos pengéje betalál, Hawkins elveszti a játszmát, és ők fújhatnak mindent.

Acero avatárja a földön fekvő ellenfele felé rohant, magasra emelte a kampóját, majd lecsapni készült, de ekkor Hawkins a feje felé tartotta vízszintesen a lándzsát, így megakasztva a csapást, majd a bal lábával egy vízszintes rúgást indított meg, ami eltalálta a hoplomachus bal oldalát, a harcos eldőlt. A Hawkins által irányított gladiátor azonnal felpattant, majd döfésre emelte a lándzsáját, de amint a fegyver lesújtott volna, Acero villámgyorsan keresztbe rakta a kardját és a kampóját maga előtt, ezzel egyfajta ollóba fogva Hawkins fegyverének nyelét, majd jobbra rántotta, ezzel kibillentve a gladiátort az egyensúlyából. Trent függőleges helyzetbe fordította a dárdáját, majd hátralépett. Acero ekkor már újra állt, és a következő pillanatban eltáncolt a támadás elől, majd jobb oldalról támadott, de Hawkins szembefordult vele, maga elé tartva a fegyverét

– Eddig jól halad a barátotok – morogta Batui. Russel és Erica egyszerre nézett a denevérszerű idegenre. A krilil

hangjában nem elismerés, hanem a cinizmus bujkált. – Hawkins képzett katona – mondta Neyy. – Tud pár trükköt

mutatni a haverodnak. Acero avatárja megpróbált Hawkins gladiátora mögé kerülni, de a

fegyvere tompább végével mellbe vágta az ellenfelét, majd megfordította a lándzsát, és a hegyével a másik harcos torka felé döfött, aki a kardjával félreütötte a felé száguldó fegyvert.

– Lehet, hogy Hawkinsz jó harcosz, viszont Aceróé ez a hely. – A lény rásandított Neyyre. –szokázsa, hogy meghekkeli a programokat.


111

– Várjunk csak. Ezek az eredeti cellware-ek nincsenek védve a törés ellen? – szólalt meg Russel.

– Ne becsüld alá Acerót. Lehet, hogy kívülről egy nagy rohadék trágyalapátolónak tűnik, de belül olyan, mint a krokodilkalmár: Szunyi, odacsalja a zsákmányát, ész amikor az közel ér, akkor lecsap. Volt idő, amikor együtt dolgoztam vele.

Erica Jade újra a harc felé fordult. Hawkins megakasztotta a lándzsája nyelével Acero kardjának hasra indított vágását, majd teljes erejéből lefejelte ellenfelét. Acero avatárja megtántorodott, de szinte pillanatok alatt visszanyerte egyensúlyát. A feje fölé emelte mindkét fegyverét, majd nekirontott Hawkinsnak, aki keresztbe rakta a mellkasa előtt a lándzsáját.

Acero lecsapott, de Hawkins megakasztotta a kampó és a kard vágását a fegyverének a nyelével. De Acero pengéi kettévágták Hawkins lándzsáját. Erica Jade be akarta csukni a szemét, de az arcizmai nem akartak engedelmeskedni. Acero avatárja mély hangon felnevetett, majd előrelépett, vágásra emelte a karját. Jade már látta lelki szemeivel, ahogy Kolge-marnak szolgálja fel azt az undorító, zöld kását, amivel a vr’ák táplálkoznak.

Hawkins nem adta magát könnyen. Egy vakmerő hátraszaltóval elugrott Acero kardjának útjából. Hirtelen megjelent a kezében egy kard.

Hawkins előrerohant vele, és egy köríves csapást indított meg Acero hasa felé. Ellenfele avatárja a kampójával blokkolta vágást.

Jade mély levegőt vett, amikor Trent hátraugrott. – Már meg isz hekkelte. A játék a valósz körülményeket utánozza.

Annak a lándzsának kellett volna négy-öt csapász, hogy kettétörjön. Vannak szemét trükkjei ész néhány törője, aki tartozik neki.

Jade szintre reflexszerűen Russel felé fordult. – Nekünk is van. – A srác úgy nézett Ericára, mint egy úttestre

kitévedt kutya a közeledő légpárnás fényszóróira. – Jó, de mégis mi a francot csináljak? Ha megpróbálok én is

cheatet nyomni, akkor megtudja… Amúgy is a hajón hagytam a holocomomat.

– De csináltál ilyet, nem? – Erica a szavába vágott. Közben Acero avatárja egyre jobban szorította visszafele Hawkins harcosát, aki már


112

alig bírta kivédeni a másik ütéseit. Mintha a holocamphus gyorsabb lett volna az átlagnál, bár a hologramoknál az ember nem tudhatta.

Russel bólintott. – Az a titka, hogy egy teremben kell lenni a kontrollellel, és

maximális szórással sugározni a jelet. Erica felállt és körülnézett, közben elvette Hawkins félig üres

korsóját. Jade elindult balra, közben a szeme sarkából a vívó hologramokat

figyelte. Látta, ahogy Hawkins lesújt Acero vállára, de a penge lecsúszik a fényből szőtt vállvértről. Acero egy csuklómozdulattal Hawkins feje felé vágott, aki hárította a csapást.

– Visszajövök – suttogta. Megvívja a saját csatáját, ameddig Hawkins is a saját ellenfelével birkózott. Látta, hogy Russel szólni próbált, de Neyy egy nyugodt pillantással csendre intette a srácot. Erica elindult, közben figyelte a bár vendégeit. Látta, hogy egy kwizek felugrik, majd felüvölt, miközben kidöntötte az asztalon lévő italát. A bal oldalára dőlt korsóból kiömlött a húslevesszerű folyadék, és tócsába állt az asztalon.

Egy rákszerű cabroi felpattant az asztalra, és összecsattantotta az ollóit, miközben felcsicsergett.

A bár vendégei ugyanígy öklüket, az ollóikat, csápjaikat vagy egyéb fogásra alkalmas testrészeiket. Üvöltésekkel, kerregésekkel, színes buborékok eregetésével, vagy telepatikus hullámok kibocsátásával jelezték, hogy maximálisan elégedettek a harc mostani állásával.

Jade tovább haladt, a szemei ide-oda jártak, mint a bujkáló prédát kereső ragadozónak.

De semmi. Csak az őrjöngő, hullámzó tömeg üvöltése és a különböző hangok katatóniája szárnyalt a mennyezetig. Jade újra körülfuttatta a tekintetét az asztalokon, ekkor szúrta ki a mécseseket. Gömbölyű kis edénykék voltak, amelyeknek a tetején kék lángok táncoltak.

Újra végignézte a termet, ekkor a szélső, fal menti asztalnál észrevett egy furcsaságot. A mécses tetején lévő kék láng mozdulatlan volt, meg se remegett. Erica közelebb sétált. Persze lassan, ráérősen, nem látszott rajta a sietség. Annak idején, amikor még mások kizsebeléséből élt, megtanult „láthatatlanná válni”. Jade


113

látta, hogy az apró tűzcsóva nem egy kanócon ül, hanem a levegőben lebeg. A mécsest egy barna bőrű férfi figyelte. Erica nem nézte hosszan a fickót, újra a viadalt felé fordította a tekintetét.

Hawkins és Acero őrült táncot jártak, ahol Acero vezetett; folyamatosan ostromolta Hawkins avatárjának védelmét, aki alig győzte hárítani a harcos csapásait.

Jade újra a mécses felé pillantott, és látta, hogy a lángban egy fényből szőtt kék lapocska lebegett, amin betűk és számok száguldoztak le. Újra Hawkinsék felé fordult. Trent gladiátora épp hárított egy hasa felé célzott döfést, majd visszacsapott.

Erica jobban megnézte a férfit. Látta, hogy egy fekete póló felett, barna inget hordott, a haja zsíros rasztákban lógott a homlokára. A bal kezén egy ujjatlan kesztyűt viselt. Jade már tudta, hogy az egy kontrollelkesztyű.

Hawkinsék felé pillantott. Trent avatárja épp megakasztotta a lába felé mért vágást. Acero továbbra is szemmel követhetetlenül gyorsan vagdalkozott. Erica odalépett a pulthoz, majd rendelt egy pohár foxiai savbort. A yirrah meglepetten felszipogott.

– Fura az ízlése. – Batuitnak lesz. – A részeges bőrszárnyú minden nap itt ül a kocsmámban –

mondta a lény, miközben kihozta a zöld színű, gőzölgő italt. – Azt mondja, hogy egyszer újra csempész lesz, pedig most már csak Ibrahim Werd csicskása.

Erica elmosolyodott, a társai felé kaccsíntott, és a kezébe vette az italt. A foxiai savbor hírhedten erős volt. Egy ember gyomrát simán szétmart, egy foxiainak a túlzott fogyasztása pedig csak gyomorégést okozott.

Elindult a fickó felé, látta, hogy a mécses közepén egy kristály díszelgett. Talán a sörben lévő erős fűszerek szétmarják. Erica elmosolyodott, közelebb lépett. Látta, hogy a fickó is felnézett, előbb meglepetten, majd az is elvigyorodott, csálé, sárga fogai kilátszottak. Valószínűleg meglepődött, hogy egy nőnemű lény önként odament hozzá.

Erica két lépsnyi távolságra volt a törőtől, majd úgy tett, mint aki megbotlott volna valamiben, a kwizek sör kifröccsent, pont bele a mécses közepébe. A fickó meglepetten lenézett, és látta, hogy a


114

sárgászöld színű ital pontosan a holovetítő prizmára fröccsent, ami kék szikrák kíséretében úgy olvadt szét, mint az érett gyümölcs az üstben lekvárfőzéskor. A levegőt ózonszag töltötte be, ahogy a maró folyadék lassan eljutott az aprócska komputer processzoráig. A kék lángok gyorsan apró fényrészecskékre estek szét, és eltűntek.

A fickó hirtelen felpattant, majd Ericához lépett: – Te rohadt kis ribanc, ezért meg… – de a monológját

félbeszakította a bal pofacsontjához nyomódó hatalmas mordály csöve.

– A helyedben nem tenném – mondta Neyy, halálos nyugalommal a hangjában. Jade közben a holoprojektor felett harcoló két hologram felé nézett, és látta, hogy mindkettő elhalványul egy pillanatra. Erica elmosolyodott, amikor Hawkins előrelendült, felfele vágott a fegyverével. Acero próbálta hárítani a csapást, de ekkor Hawkins hasba rúgta, és döfött. A penge behatolt Acero avatárjának testébe, ami apró fénypontokká robbant szét.

A közönség egyként üvöltött felháborodásának jeleként, mert a kedvencük veszített. Jade elvigyorodott, de ez a mosoly azonnal lefagyott az arcáról. Az egyik bejáraton keresztül egy tucatnyi skrudd özönlött be, és fogta Neyyre a fegyverét, de hirtelen Giru és a két társa is felpattant, majd szintén becélozták Acero brigantijait.

– Ez gond, ugye? – kérdezte Russel. Jade rásandított Russelre, aki épp most érkezett oda.

Hawkins kinyitotta a kontrollelszoba ajtaját, de hátra is hőkölt,

amikor Acero arca jelent meg. A fickó amúgy sem szép képét a düh egy troll félelmetes maszkjává torzította. Acero előrelépett, és szinte ugyanabban a pillanatban megragadta Hawkins pólójának a nyakát. Hawkins már csak azt érezte, ahogy a háta és a fal összeütközik.

– Csaltál, rohadj meg! – mondta Acero. Eddig nyugodt, ragadozó macskára emlékeztető szemeiben most a harag tompa fénye lángolt.

- Na, ez az igazi Acero – gondolta Hawkins. Az ilyen fickókban mindig rejtve van az agresszió, arra várva, hogy kitörjön, és tomboljon egy jót.

– Tényleg? – kérdezte gúnyosan. –


115

Acero szája remegni kezdett. Hawkins nem lepődött meg volna azon, hogy ha a fickó, most arcon vágná, és az ütés ereje felnyomná az orrát az agyába.

– Nem vagyok csaló, te szarházi – közben Hawkins óvatosan kicsatolta a fegyvertáskáját. – Kicsit túl gyorsan mozogtál a játéktéren. Ja, és szétvágtad a dárdám nyelét egy csapással, amihez normális esetben több vágás kell. Olyan esetben, amikor az ember ellenfele nem csal. – Kivette a pisztolyát, majd Acero hasának szegezte.

– Lehet, hogy nem vagy csaló, de mindjárt hulla leszel – Acero lenézett a pisztolyra, majd Hawkinsra. – Figyelj, én nem szeretek embert ölni, túl sok mocsokkal jár, valamint egy hulla nehezen tudna bejuttatni a táborba. Azon a memóriakártyán, mint mondtam, fontos infók vannak kódolva, a kódot csak én tudom… – Elhallgatott. Látta, hogy Acero lenézett a pisztolyra, majd újra rá. – Ha valamelyikünk holtan marad itt, akkor az nagyon, de nagyon szar lesz a másiknak.

Acero elengedte Hawkinst. A férfi meglepetten látta, hogy a pólója nyaka kinyúlt, olyan erősen markolta a kalózvezér. Vajon mit csinálna a torkával?

Basszus, biztos kitépné a gégém. – Most agyon tudnálak lőni – morogta Acero. Hawkins elrakta a

pisztolyát. – Üdv a klubban – mondta Hawkins, majd egyszerűen kisétált,

kikerülve Acerót. Hawkins látta, hogy a bárban elszabadult a pokol. Giru és társai egy csomó skruddra fogták a fegyverüket, akik ugyanúgy a célon tartották a sajátjukat. Neyy pedig egy nem éppen bizalomgerjesztő fickó arcához szorította a pisztolyának csövét. Erica pedig Neyy mellett állt, harcra készen.

– Mi folyik itt? – kérdezte Hawkins. – Ők az én kis személyi fogdmegjeim – Acero a skruddok felé

biccentett. – Ha valakinek nem tetszik valami, akkor ők közbelépnek. – Egy cápaszerű vigyort eresztett Erica felé, aki alig észrevehetően megremegett. – Ha elvégzik a munkájukat, gyakran kell orvost hívni – vagy takarítókat. Bár inkább az utóbbit. - Hawkins rásandított Aceróra, majd a kezét a fegyveréhez csúsztatta. A kalóz ezt észrevette, és hahotázni kezdett. – Mennyi golyó lehet a te


116

pisztolyodban? - kérdezte. Majd rámutatott Neyyre és Giruékra. – És vajon az ők stukkereikben? Ha lősz, neked annyi. Itt vérfürdő lesz.

Hawkins levette a kezét a pisztoly markolatáról, majd belenézett Acero szemébe.

– Most rohadt nagy legénynek hiszed magad, mi? – A fickó elvigyorodott erre. – Ki akarsz engem nyíratni, ha nem adom át azt a memóriakártyát. Csak egy valamit felejtesz el… – Látta, hogy a kalóz felhúzza a szemöldökét. – Giruék Werd emberei, bár gondolom, azt sem felejtetted el, hogy a memóriakártyán szinte feltörhetetlen kódolás van. Ja és azt elfelejtettem megemlíteni, hogy Werd mondta nekem, hogy Prabigat nagy cimborája. De nem annyira nagy, hogy bedumáljon engem a táborba, de semmi gond. Mert te bejutatsz.

Acero arcáról lefagyott a vigyor. A szemeiben újra harag villant fel, de Hawkins mást is felfedezett bennük: tehetetlenséget.

– Azt akarod, hogy bevigyelek a főnök erődjébe? Rendben, kecsegtető az ajánlatod. Gondolom, a fegyvert kéred cserébe? Megkaphatod, de meg fogsz lepődni, hogy egyesek mit képesek fegyvernek nevezni.

Hawkins megengedett magának egy félmosolyt. – Nyugi, láttam már különös dolgokat. Nem fogok meglepődni – Na, arra kíváncsi leszek… – válaszolta Acero. – Napnyugtakor,

akkor legyél a város keleti szélén a bejidek karámjainál. – Remélem, hogy most utoljára kellett veled együttműködnöm –

mondta vigyorogva Hawkins. Acero hátat fordított Trentnek, majd elindult a helyiség kijárata felé. A skruddok követték főnöküket.

– Szerintem menjünk – mondta Hawkins, majd sarkon fordult, mikor hirtelen beleütközött egy ismerős alakba. Egyből felismerte AT-t. A gép ide-oda forgatta a fejét, mintha keresett volna valamit. – Gyere, Bádogpofa.

– Kijelentés: Nem látott egy különös, emberi fajba tartozó férfit?

– Hogy mit? – kérdezte Hawkins, miközben elindult a bár kijárata felé. Erica és a többiek követték. A férfi úgy ismerte a robotokat, hogy ritkán hallucinálnak, és ha ez történik, akkor komoly bajok lehetnek a szoftverrel.

– AT, csak egyedül ültél ott – mondta Neyy.


117

Hawkins nem vágta, hogy most miről beszél a manot és a robot, de hogy majd kíváncsi lesz rá, az biztos, persze csak miután elhozta a fegyvert a kalózvezértől.

Kezd fura lenni az ügy.


118

10.

Egy kék villanás jelezte, hogy a Napárnyék visszatért normál sebességre. A tolóhajtóművei fellángoltak, ahogy a hajó elindult a Shiwa felé.

Akhas csak egy pillantást vesztegetett a bolygóra. A bolygó felszínét világoskék óceánok, sötétzöld dzsungellel borított kontinensek és a sarkoknál barnás sivatagok borították A légkör felső rétegében hatalmas, szürke viharfelhők tornyosultak, amelyek a bolygó keleti kontinense felé kúsztak.

A fejvadász utasította a hajó robotpilótáját, hogy irányítsa a hajót Anston City felé. Ez a város a Kollarek-hegység nyugati oldalán terült el. Ez volt a terület városa, a környéken élő gyümölcstermesztő családok ide vitték be az árut, hogy elcseréljék valami hasznosabb dologra. Egy utolsó párás, ocsmány hely, ahol semmi érdemleges nem volt.

Kivéve persze azt, hogy a városka adót fizetett Corsornak, és a kalózok erődje csupán négy mérföldnyire terült el. Akhasnak volt egy régi ismerőse a városban, aki jól ismerte a híreket, minden pletykát a bolygón.

Miközben a robotpilóta landolt, Akhas felállt, majd hátrament középső részébe. Közben visszaemlékezett az első és egyben utolsó alkalomra, mikor… visszaemlékezett az első és egyben utolsó shiwai útjára. Megbízást kapott a Reseh VII-en élő bányászoktól, hogy végezzen az őket kizsigerelő bányatársaság egyik fejesével. Akhas kinyomozta, hogy a férfi a Shiwán fog vadászni. A larn követte. Nem kérte előre a pénzt, de természetesen, ha nem adták volna oda neki az akció után, akkor kegyetlenül behajtotta volna rajtuk. A larn emlékezett Westra City szűk, labirintusszerű utcáira, ahol hatalmas hegyekben állt a rothadó szemét, amelynek bűze keveredett a különböző fajú hajléktalanok kipárolgásával…

A munkához előkészülve kiderítette, hogy hol fog vadászni a férfi és mire. Akhas jelentkezett vezetőnek, majd megkente a vadászatot szervező iroda egyik alkalmazottját, hogy az aligazgató mellé ossza be. Aztán mikor elindultak az erdőbe, elcsalta a kísérőitől. Akhasnak innentől könnyű volt a dolga: csak odasétált a férfi hátasához, és a


119

nyeregtáskába rejtett egy elektromágneses rezonátort, amely alig észlelhető hullámukat küldött a környezetébe. Akhasnak csak annyi dolga volt, hogy elkísérje a vadászatra, majd odébb állni, amikor a környék összes berregője a férfire támadt. Akhas szenvtelenül nézte végig, ahogy az óriási kék-sárga páncélú, cserebogárszerű rovarok rávetik magukat a férfire és hatalmas gyíkszerű hátasára, és gyerekkarnyi méretű rágóikkal egyszerűen darabokra tépik őket.

Akhas lerakott egy kamerát az egyik fa ágára, és felvette az egészet, majd mikor visszatért a Resehre, megmutatta a felvételt. A bányászok vezetői elszörnyedve nézték végig a jelenetet, de kifizették Akhast. A fejvadász maga mögött hagyta a bolygót. Két hét múlva hallotta egy beatuli kocsmában, hogy a resehi telepet megtámadta egy skrudd hadúr hadserege, és minden nőt, férfit és gyereket lemészárolt.

Természetesen tudta, hogy ez nem lehetett véletlen, és hogy egy skruddnak nem lett volna érdeke lemészárolni a telepeseket, de másnak igen.

Akhas odalépett jobb falon lévő fegyverszekrényhez, és megnyomta a nyitógombját. Közben átgondolta, mire számíthat. A Shiwai Pengések, ahogy Shorgottól megtudta, egy kisebbfajta kalózhadsereg volt. Az erőd tele lesz harcosokkal.

Persze egyikük tudása sem vetekedhet fel egy larn harcoséval, de azért még a legjobbakat is legyőzheti a túlerő…

A szekrény ajtaja félresiklott, mögötte fegyverek voltak, amelyeket úgy rendeztek el, mint egy múzeumi vitrinben a kiállítási tárgyakat.

Akhas leemelte a falról az Özvegycsinálót, majd a fegyvertáskájába helyezte. Magához vett egy SK–19-es Taipan gépfegyvert. A fegyvernek hosszú csöve volt, kézre álló markolata. Mesterséges polimerből készült, így nagyon könnyű fegyver. Akhas a bal térdzsebébe rakott négy tárat, majd az övébe tűzött három gránátot és egy kést. Miután ezekkel végzett, felvett egy fekete, közepes méretű kevlárlapokból összerakott páncélmellényt. Akhas egy igazi mesterműnek tartotta ezt a páncélt. Még egy régi munkáért kapta jutalmul.

A hajó belseje hirtelen megrázkódott, majd újra… Valószínűleg a felső légköri légörvények dobálják a hajót. Akhas

előrement a pilótafülkébe. A Napárnyék megfigyelőernyőjén látszott,


120

az alatta elterülő sötétzöld esőerdő és a háttérben magasodó vörösesbarna hegység. Ahogy a Napárnyék közeledett a megadott koordinátákhoz, Akhas már ki tudta venni Anston Cityt. A városka csak néhány tucatnyi vörösesbarna épületből állt, amelyek köralakban helyezkedtek el. A város központjában egy hatalmas kupolás tetejű épület volt. Hamarosan feltűntek a leszállóhelyek vasbeton kráterei, amelyek körülvették a várost. Akhas látta, hogy bennük hatalmas, ovális alakú szállítóhajók pihentek.

Akhas bekapcsolta a hajó transzpondersugárzóját. Válaszképpen felbúgott a hajó kommunikátora. A larn fogadta a hívást. A pilótafülkét egy emberi nő bársonyos hangja töltötte be.

– Stromid VR–170-es könnyűcirkáló – Akhas mintha mohóságot fedezett volna fel a nő hangjában. – Közölje szándékait…

Akhas elvigyorodott. Ritkán láthatnak errefelé a Napárnyékhoz hasonló hajót. Valószínűleg azt

hiszik, hogy valami gazdag világról jött turista. Akhas megvakarta az állát a bal mutatóujjával. Ez talán még kapóra is jöhet.

Akhas, mióta a fejvadász szakmában volt, megtanulta, hogy az ilyen helyeken toleránsabbak az olyan lényekkel, akiken meglátszott, hogy a fizetőkártyájukon nem kevés összeg van.

– Akhas vagyok – mondta a larn a nevét. Nem ismerték. A szakmájában a híres fejvadász egyenlő a hullával. Plusz ez a Külűr elég zűrös része. Nem tartozott sem a Domíniumhoz, sem a Szövetséghez, de még a cégeknek sem volt itt semmilyen képviseletük. Így egyszerűen lehetetlen lett volna lenyomozni a fejvadászt.

– Vadászni jöttem. – Meddig marad? – kérdezte a nő. – Ameddig el nem ejtettem a zsákmányom – Akhas

elmosolyodott. – Ez eltarthat egy kis ideig. Pénzem van, úgyhogy nem lesz gond az ittlétem alatt.

– Az LP–9-es leszállóhely az öné. Átküldöm a koordinátákat. - Egy pittyegés jelezte, hogy a szükséges adatok megérkeztek a Napárnyék fedélzeti komputerébe. Akhas megnyomta a holografikus interfész középső részét. A holovetítőből egy sugár csapódott ki, amely Akhas előtt felvette a kikötő háromdimenziós sematikus képét. A leszállóhely az űrkikötő északi részén helyezkedett el.


121

Akhas kikapcsolta a robotpilótát, és átvette a hajó irányítását. Észak felé vette az irányt, aztán bekapcsolta a fékezőrakétákat. Majd lassan letette a Napárnyékot a leszállóhely vasbeton kráterébe, az űrhajó hasából lassan előtűntek a leszállótalpak.

Akhas felállt, majd megropogtatta a karjait. Nem szeretett sokáig ülni. Ha épp egy ugrópontnál várakozott, akkor mindig testgyakorlatokat végzett.

A valódi harcos mindig mozgásban marad. Így szólt az ősi larn tanítás. Soha nem áll a halál elé. Kicselezi, fut előle, és ha ez megtörtént, akkor végez vele.

Akhas elkomorult. Nem szeretett a szülővilágára emlékezni, bár csak történeteket hallott róla. Bár azok akik a bolygón voltak, mind halottak lettek, a larn pedig életben maradt. Kevesebb a rivális a saját fajtájából. Akhas felvett egy fekete sisakot, amely szabadon hagyta a szemének a környékét és az orrát, és persze a bal csuklójára csatolta a tűvetőt, majd az övébe tűzött egy tucatnyi mérgezett nyilat, melyeknek a hegyét a crolisi viperapók mérgével kenték be. A legtöbb faj egyedével pillanatok alatt végez.

Majd lesétált a Napárnyék leeresztett rámpáján. Az eget már most szürke felhőréteg takarta, amely megszórta a Shiwa napjának a fényét. A földbe süllyesztett leszállóhely falai Akhas fölé magasodtak. A kenőolaj szúrós szaga a bejid trágya édeskés bűzével és valami egzotikus gyümölcs kesernyés illatával vegyült. A távolból egy bejid vékony füttye hallatszott, amire egy másik állat hangja válaszolt.

Akhas lassan felsétált a leszállóhely kijárata felé vezető rámpán, és kilépett a széles sugárútra, amely Carson City épületei közé vezetett.

A házak piros téglából épültek. Soknak az ajtaja felett egy díszes boltív volt, előttük pedig pár gyümölcsfa, amelyeknek ágain sárgáspiros, tenyérnyi méretű, dinnyeszerű gyümölcsök lógtak.

A széles utcán kevesen jártak. Akhasal szemben egy bejidek által vontatott kordé araszolt. Az állatok ide-oda forgatták harcsaszerű fejüket, hatalmas halszemeikben értetlenség tükröződött. A primitív, szürkés műanyag jármű bakján egy piros kockás inget viselő, köpcös emberhím ült, akinek a fején egy széles karimájú kalap díszelgett. Mellette egy fiatal humán nő üldögélt, és Akhast méregette.

A larn megszokta a reakciót, amit más humanoidokból vált, ki majd egyszerűen továbbment. Hamarosan besétált egy mellékutcába,


122

aminek két oldalára gyümölcsfákat ültettek. Az ágaikról hórihorgas humanoid robotok szüretelték a terméseket karomszerű végtagjaikkal. A távolból egy öreg, szürke bőrű kwizek figyelte a gépeket.

Akhas folytatta az útját. A célja az utcácska végében lévő aprócska, cégértelen épület felé tartott. Egy vörös agyagtéglából épült, kupolás tetejű ház volt, ami előtt embernyi gombák nőttek.

Akhas jól tudta, hogy ki lakik itt. Megállt a házba vezető egyszerű vasajtó előtt, majd bekopogott.

Kinyílt az ajtó. Mögötte egy fiatal, alig 16 éves, rövid, fekete hajú lány álldogált. Kék szemeiben valami szokatlan intelligencia csillogott.

Nem is tudtam, hogy Saud ennyire szentimentális lett az évek során. A lány végigmérte Akhast. A larn észrevette, hogy a gyermek az

övében hordott vegai gázvető felé nyúl. Ez a tömzsi fegyver lövedék helyett egy gázpászmát bocsátott ki, amely elkábította vagy megölte a célpontot.

– Akhas? – kérdezte. A larn bólintott, mire a lány hátat fordított a fejvadásznak, és

elindult a ház belseje felé. Akhas követte. Átsétáltak egy alig megvilágított előtéren, majd beléptek egy kör alaprajzú szobába, aminek az egyetlen berendezése egy négyzet alakú faasztal volt, és egy magas támlájú szék, és a sarokban egy babszem formájú ágy. Akhas egyből felismerte Saudot.

A lény egy tarkániai volt. Nyeszlett testét kígyókéra hasonlító zöld bőr borította. Sáskaszerű fejéből egy antenna nyúlt ki, pont úgy, mint egy siriusi kardakkan szarva. A tarkániaiak maguknak való nép voltak. A rendszerük az ismert űr szélén helyezkedett el. Ezek a lények egy nagy kollektív tudatban élték le az életüket, ahol mindenki tudott mindenről, amit a másik gondolt. Ebben a társadalomban nem léteztek titkok, hazugságok. Persze akadtak olyanok, akik vágytak erre a két luxusra, és kiváltak a közös tudatból. Ezeknek az egyedeknek rituális körülmények között levágták az antennájukat, megfosztva ezzel őket minden telepatikus képességüktől. Néhányan, viszont elszöktek a procedúra előtt.

Ilyen volt Saud. A Tarkániai Kollektíva Akhast bérelte fel, hogy keresse meg, és vigye vissza a bolygóra. Akhasnak sikerült sarokba szorítania egy városbolygón, de úgy döntött, hogy nem viszi vissza.


123

Hallott egyet-mást a tarkániai telepátiáról, és tudta, hogy képesek bármilyen, és bármennyi tudatra rákapcsolódni, és kinyerni a megfelelő információt.

Akhas azzal a feltétellel engedte el, hogy segít, amikor kell. Talán pont most. A larn visszament a tarkániaiakhoz, és azt mondta, hogy nem öl fegyvertelen lényeket. A tarkániaiak dühöngtek, de nem akartak végezni a fejvadásszal. Betegesen féltek, hogy ezzel bosszúra sarkalják a többi, nem tarkániai humanoidot. Azt hitték, hogy a többi lény is olyan összetartó mint ők.

Akhas felmérte a termet. Látta, hogy a kupolás mennyezeten egy gázfecskendező volt. A larn a levegőben ezzel együtt kókuszéhoz hasonló illatot érzett. Dochagáz, egy nagyon erős kábítószer. Általában a telepatikus sokk tüneteinek elnyomására használják. És nagyon hosszú ideig tart rászokni. Egy nagyobb dózis megölheti azt, aki még soha nem nyúlt ehhez az anyaghoz.

– Éreztem a jelenléted, larn – suttogta az idegen. A hangja érdes volt. – Különleges elme a tiéd. A mintázata egy prédára leső ragadozóé. Érdekes. Vadászni jöttél erre a bolygóra. Csakhogy a prédád titokzatos, fegyverként utalsz rá… de valami furcsán mintázott elme. – Pár percre elhallgatott. – A tiéd szépen mintázott, fegyelmezett. Szeretem a szépen mintázott elméket. Legszívesebben aprócska üvegekbe gyűjteném őket, és felraknám őket egy polcra.

Akhas hátrasandított a válla felett. Látta, hogy a lány a terem ajtaja mellett álldogál. Bal keze továbbra is a gázvető markolatán pihent.

A larn visszanézett a tarkániaira. – Kérlek, Alana. Akhas rendezett elme. A mintázatában pedig

nem található olyan vonal, ami arra utalna, hogy meg akarna ölni engem. – Saud tekintete visszatért Akhasra. – Bár neki köszönhető, hogy ezen a bolygón kell élnem. A tudatom mintázata pedig a káosz felé tart. Annyi mintázat, annyi lehetőség.

Akhas látta, hogy a lény összetett szemei homályosan csillogtak. A feje pedig fehér foltos volt a rákristályosodott dochagáztól.

Függő lett. – Három évvel ezelőtt nem vittelek vissza a bolygódra. Tettem

neked egy szívességet. De kérem vissza. A tarkániai intett vézna bal karjával az Alana nevű lány felé, aki

bizalmatlan pillantást vetett Akhasra, majd kisétált a teremből.


124

A larn nem hallotta a lány távolodó lépteit. Valószínűleg az ajtónál strázsált.

– Alanát pár éve találtam Westra City-ben. Okos lány, fajtájának egyik büszkesége is lehetne, hogy ha nem ilyen körülmények közé kerül. Befogadtam, enni adtam neki és tanítom.

Akhas zordul bólintott. – Ő az egyedüli örömöm ebben az elszigetelt életben. Hiányzik a

nagy egység. Nem térhetek haza. Torz vagyok a szemükben és beteg. Szerintem nem elégednének meg a chi'umom eltávolításával. – Az idegen rábökött a fején lévő antennára. – Véget vetnének a létezésemnek.

Akhas zordul bólintott. – Akkor hozzákezdesz? – kérdezte a larn. A lény biccentett sáskaszerű fejével. – Add a kezed, larn. Akhas tudta, hogy a tarkániaiaktól távol áll minden fizikai

erőszak. Túlzottan is csoportban gondolkodtak. A larn Saud felé nyújtotta bal kezét, mire a lény csontos ujjai rákulcsolódtak. A fejvadász belenézett Saud hatalmas, összetett szemeibe.

A következő pillanatban úgy érezte, hogy gyenge, vézna, könnyen elpusztítható. A tudatában egymást kergetik az irracionális képzetek és gondolatok. Egy pillanatra megértette a lény valóját. Majd az elmúlt.

– Igen, te most a hatszögre gondolsz. A hatszögre a hegyek lábánál. – Akhas tudatába mintha egy kitines testű lény hatolt volna be. A larn gerincén mintha egy nagy adag hideg víz ömlött volna végig– Igen, a hatszög a Corso erőd. Sok a hanyagul barázdált elme. Hemzseg az egész tőlük.

A lény undora, mint egy ocsmány pók mászott át Akhas gyomrán. – De érzem. Sőt látom. Amit keresel, a hatszög közepén van.

Látom azt az elmét. Nem, kettőt. Az első rendezett, fénylik, mint a gyémánt, de a magja sötét. Míg a másik…

Ekkor a tarkániai elhallgatott. – Olyan, mint egy gyémánt! – sikított fel fejhangon. – A mélyébe

a legősibb poklot zárták, mely idősebb a csillagoknál is! Harag, lángok, düh!


125

Akhas érezte, hogy a vékony, rovarcsápokra emlékeztető ujjak össze akarnak szorulni a tenyerén. A larn kirántotta a kezét. Az ajtó hirtelen kinyílt, és Alana viharzott be rajta. A lány kezében megvillant a gázvető, egyenesen Akhas fejére irányult. A larn előkapta a pisztolyát, majd becélozta a fruska fejét.

Nem akart gyereket ölni, de ha meghúzza a ravaszt, akkor nem fog habozni.

– Alana! – kiáltotta Saud. A gyermek tarkániaira pillantott, majd Akhasra, és elrakta a fegyverét. A lény homlokán lévő csáp remegett, miközben Akhasra mutatott. – Belenéztem annak a valaminek a lényegébe. Láttam azon dolgokat, amiket tud. A dzsungelből való, ahonnan az emberi faj kitört a csillagok felé. Az emberek végső nagy műve! – Saud hangja egyre vékonyabb lett. A larnnak fülelnie kellett, hogy kivegye a tarkániai szavait. – Meg kell semmisítened.

Akhas megvonta a vállát. Már tudta, hogy hol van a célpontja. A megsemmisítés menni fog, erről szólt a megbízása.

– Köszönöm, most már kvittek vagyunk. Akhas visszatette a pisztolyát a fegyvertáskájába, majd sarkon

fordult. – Még valami… – Akhas megtorpant, majd a válla fölött a lényre

nézett. – Mások is épp arrafelé tartanak. Vigyázz a vezetőjükkel. Az elméje barázdált, de ugyanakkor van valami a mélyén. Valamit rejt, amelyet fegyverként használ.

Akhas nem adott sokat a jósok és kuruzslók szavára, de Saud korántsem volt kuruzsló.

– Majd figyelek… Újabb akadály. Más vadászatain is voltak riválisai, de általában

mindig ők húzták a rövidebbet. De nem baj. Akhas két részre osztotta az univerzumban élő végtelen számú

létformát: vadász és zsákmány. A zsákmány élte a szokásos kisstílű életét, az akolban. Néha megpróbált kitörni, de vagy sírva rohant vissza, vagy belepusztult. A vadászok magányosan vagy kisebb csoportban jártak. Mindenkin keresztülgázoltak, nem mások szabályaik szerint éltek, hanem ők teremtették őket.

Akhas is ilyen volt… – Alana, kérlek. Még dochagázt, de most nagyobb adagot…


126

A fejvadász ennyit még hallott Saudtól, mielőtt kiment a szobából, kiment a szobából

Nem bírta elfelejteni, amit mondott. Akhas racionális lény volt, nem hitt a démonokban, nem követett semmilyen vallást. Az emberek valami rosszat alkottak.


127

11 – Utálom ezt a bolygót – morogta Hawkins, majd a szájához

emelte a kulacsát, és belekortyolt vízbe. jelenleg tiszta szívéből visszavágyott Westra City pöcegödrébe. A dzsungel szinte semmit sem változott, mióta utoljára itt járt. Ugyanazokkal a vöröses kérgű, lelógó lombú fák alkották, amelyeknek az ágaik végén továbbra is óriási, piros kelyhű virágok lógtak. A levegőben még mindig a nedves, rothadó avar és a különféle növények illata keveredett. Az őserdő ugatástól, kerregéstől és csiviteléstől volt hangos.

Hawkins megállította a bejidjét, majd megveregette a lény nyakát. Látta, hogy a teremtmény szüntelenül az erdőt fürkészi halszerű szemeivel.

Hawkins megértette az állatot. Ő sem érezte jól magát. Először is melege volt. Izzadt. A ruhája nyálkásan tapadt a

testéhez. Hawkins hirtelen fújtatást hallott maga mögül. Hátrafordult, és

meglátta a másik bejiden ülő Ericát, akinek sötétbarna haja izzadtan tapadt a fejéhez. A férfi odanyújtotta a kulacsát Jade-nek, az gondolkodás nélkül elfogadta.

– Utálom az erdőket – ismerte be Hawkins a lánynak. – Ilyenkor azt érzem, hogy valami nagy T-Rexnél is nagyobb dög les a fák közül, és csak arra vár, hogy megcsócsáljon.

– Spinosaurus? – kérdezte Neyy, aki épp ekkor érkezett oda a hátasával a társasághoz. A manot megveregette bejidje nyakát. – Az volt nagyobb a T-Rexnél.

Hawkins ránézett Neyyre, majd felsóhajtott. – Figyelj, attól, hogy egy filmben az a kétlábon járó mutáns

krokodil elharapta a Rexi torkát, attól még a Tyrannosaurus marad számomra a király.

– Nem mutáns, hanem dinoszaurusz – válaszolta Neyy. Hawkins tudta, hogy a manotokat egyszerűen megbabonázták az

ősi földön élő dinoszauruszok. Gyakran használták őket házőrzésre, vagy a terraformált bolygók benépesítésére.

– Két ósdi, komputerek által rajzolt és mozgatott dög harapdálja egymást – szólt közbe Erica. – És ti meg azon vitatkoztok, hogy melyik az erősebb. Láttam én is a filmet, és tudom, hogy a


128

forgatókönyvírók döntötték el az egészet. Tisztára olyanok vagytok, mint a gyerekek.

Hawkins a lányra nézett, majd Neyyre, és elvigyorodott. Tudta, miért volt a lány ideges. Acero már egy negyed órája itt hagyta őket, hogy várjanak. Azt mondta, bejelenti az érkezésüket. Hawkins más körülmények között örült volna a pihenőnek. A bejidek csontos háta feltörte a fenekét, a himbálódzó, nyugtalan mozgásuktól pedig tengeribeteg lett. De most nem, ha esetleg Acero még is csak csapdába csalta. Lehet, hogy a fickó csapdába csalta őket.

Ekkor egy ág roppant, Hawkins pedig azonnal előrántotta a pisztolyát, de vissza is rakta, mikor látta, hogy egy fémes alak lépett ki a fák közül.

– Olajat cseréltél? – kérdezte Hawkins. – Kijelentés: A szenzoraim élőlényeket érzékelnek, előttünk

10 méterre. Tudta, hogy ha aktiválja azt, akkor a fegyver elektromágneses

lövedékgyorsítója 10 mérföldes körzetből minden rohadt mutáns cserebogarat odavonz. Ezért egy primitív lőporral működő fegyvert hozott magával.

Ilyen egy rohadt patthelyzetet. AT-nek könnyű, ő le tudja árnyékolni az energiaforrását, de nekünk…

Hawkins épp a tereptárgyakat vette szemügyre, hogy kitaláljon valami tervet, mikor a bozótból előrobogott Acero és még hat fickó famacskák hátán. Ezek az állatok kétszer nagyobbak voltak, mint Hawkins bejidjei. Négy izmos lábuk volt, hatalmas, karmos tappancsaik. Ormótlan, macskaszerű fejüket két hatalmas hegyes fül díszítette. A szemeik borostyánfényben izzottak. Az állkapcsukban tíz centis agyarpár fehérlett. A bundájuk vörösesbarna színben játszott, mint a környező fák kérge.

A lovasaik sem voltak bizalomgerjesztőbbek. Három ember, egy kwizek és egy larn. Mindegyikük arcát sebhelyek ékesítették. Hol egy betört orr virított, hol egy arcra mért vágás emléke piroslott. A kezeikben ormótlan, primitív gépfegyvereket tartottak. A brigantik fekete kezeslábast hordtak, a törzsüket egy ugyanilyen színű testpáncél takarta.

Acero hátasa felhorkant, ahogy a férfi sarkantyúja belemélyedt az oldalába. A lény kelletlenül odacammogott Hawkinshoz.


129

– Remélem, nem unatkoztál, űrhajós – mondta Acero émelyítő jókedvvel a hangjában. – Elhúzódott egy kicsit a dolog. – A larn felé biccentett. – Chastar, a másik végrehajtó.

Ekkor előlovagolt a larn. – Ő lenne Hawkins? Trent végigmérte a zöldbőrű lényt. Chastar a férfi felé nézett,

majd Ericára és Neyyre. – Igen – mondta Acero. – Érdekes – sziszegte a larn, majd elhallgatott. Olyan arckifejezést

vágott, mint aki épp a saját szavait ízlelgeti. Hawkins szintén meglepődött. Elég ritkán lehetett larnt látni,

mióta a világuk, a Loroth VII felszínét lakhatatlanná tette egy gammakitörés. A galaxis összes lénye egy emberként lélegzett fel, amikor a larnok civilizációja egyszerűen porrá hullt, és csak néhány túlélő maradt.

– Nálam van a memóriakártya, te csak vezess a főnöködhöz. – Trent belenyúlt a combzsebébe, és óvatosan előhúzta a memóriakártyát, majd feltartotta. A műanyag lapocska, megcsillant az alkonyi napfényben.

Chastar közelebb lovagolt Hawkinshoz, és megnézte a memóriakártyát, de nem eresztette a famacska kantárját. A lény erre felmordult, de az oldalába mélyedő sarkantyú elhallgatta.

– Miért tenném, Hawkins? – kérdezte egykedvűen a kalóz, majd rásandított Aceróra, és halkan felmordult. – Mi a biztosíték arra, hogy ez valódi? Hogy ez nem egy vírus, vagy egy jeladó? Vagy, ne adja a Loroan hét holdja, egy bomba.

– Esetleg egy külön számára készített vírussal is bekenhettem, vagy egy mikrodetonátor van rajta. Bocsáss meg, az előbb vesézted ki a bombát, meg a vírust is. De vannak még jobb módszerek is.

– Ti vagytok a galaxis egyik legjobb haramiái. Kegyetlenségetek híre talán más galaxisokba is eljut – szólalt meg Neyy mély és halk hangja. – Kinek lenne mersze átverni benneteket? Sőt, megtiszteltetés, hogy veletek üzletelhetünk.

A larn megvakarta az állát. Hawkins Neyy felé pillantott, majd vissza Chastarra, és elmosolyodott


130

– Ilyet általában az ármánykodó kis férgek mondanak. – Trent érezte, hogy a bal keze hirtelen ökölbe szorul. – De az ármánykodó férgeknek általában nincs annyi vér a pucájában, hogy öljenek is.

A larn intett a fejével, és elindult. Hawkinsék követték. Közben két emberi harcos előre macskagolt – Trent nem talált rá más kifejezést, mert a lovagolni az olyan oda nem illő szó volt. Lovagolni lovon szoktak, nem macskán. – A két kwizek és a másik fickó pedig Erica háta mögé húzódott. Közben AT felzárkózott Erica mellé.

Beléptek a fák közé, és rátértek egy keskeny ösvényre, amelyen csak libasorban tudtak közlekedni. Az a hangzavar, amely az erdő többi részén uralkodott, itt átadta a helyét valami halk berregésnek. Hawkins, ahogy a fák ágait figyelte, néha egy lény kitinpáncéljának sárgás csillogását vette észre a lombok között. Hallatszott a levelek suhogása, amely azt jelezte, hogy a fák koronájában nagy testű lények közlekednek.

– Utálom a bogarakat – suttogta Jade, majd ijedten a fák ágai között bujkáló hatalmas rovarok felé pillantott.

Egy idő múlva az ösvény felfelé kezdett el lejteni. Az út végén pedig Corsor magasodott. Az erőd elfoglalta az egész hegyoldalt széltében, hatszög alakban egy fémből készült fal vette körül, aminek minden sarkán egy-egy ormótlan légvédelmi ágyú volt. Ekkor zúgás hallatszott Hawkinsék feje felett. Egy cet formájú űrhajó suhant el felettük, majd megállt Corsor felett, és lassan landolt. Trent látta a jármű hasán csillogó két sínágyút, az orrba épített lézervetőt, és az oldalára festett sárkányszerű fenevadak képét.

A fák között pedig emberszerű alakok bujkáltak, akik fegyvert tartottak a kezükben.

Ez tényleg nem egy kalózbanda, hanem egy hadsereg gondolta Hawkins, ahogy közeledtek a város kapuja felé.

A súlyos acéllemez csikorogva félrehúzódott. Amikor bementek az erődbe, Acero felrikított. – Üdvözlet Corsorban! A fal mögött egy kisebb város volt. Ellentétben Westra Cityvel, itt

az alacsony, kockaformájú épületek katonás sorban álltak a széles utak mentén, amelyek tágas terekbe torkollottak, ahol hatalmas kibelezett cethalaként teherhajók feküdtek, máshol ketreceket állítottak fel, amelyekben famacskák heverésztek vagy járkáltak fel és


131

alá. Az egyhangúságot csak néhányszor törte meg egy kantin vagy egy bordély díszes épülete. A város tiszta volt, sehol egy rothadó szeméthalom.

Kalózok járőröztek, kalózok ittak és kockáztak a kocsmák előtt, kalózok estek neki lángvágóval a bevontatott űrhajóknak. Mindenhol ezek a fekete ruhás haramiák, volt köztük valami egység, valami összetartás. Hawkins látott köztük embereket, kwizekeket, rasinokat és számtalan más humanoid faj egyedeit.

Végighaladtak egy széles utcán, amelynek a végén egy óriási, vörös homokkőből épült, kör alakú épület állt, aminek a közepéből egy obeliszkszerű torony nyújtózkodott a Shiwa szürke felhőkkel takart ege felé.

Az épület ajtaját két tömör oszlop szegélyezte. Fölé pedig a Pengések jelképét, egy handzsár pengéjére ráharapó koponyát ábrázoló domborművet véstek.

Chastar még visszanézett Hawkinsékra, majd leugrott a hátasának nyergéből, és odalépett az ajtóhoz, majd megnyomott egy gombot a bal oszlopon lévő kapcsolótáblán.

– Meghoztam Hawkinst – csak ennyit mondott. Trent közben észrevette, hogy még három kwizek és egy másik lény lépett oda hozzájuk. A fejét mintha fekete gránitból faragta volna ki valami őrült művész. Hawkins nem törődött a kalózokkal, leugrott a bejidjéről, majd elindult volna az épület felé, amikor a sziklafejű idegen egyszerűen elállta előtte az utat. A lény kitartotta barna bundával borított mancsát, (amit hatalmas, sarló alakú karmok díszítettek, majd Hawkins felé röfögött valamit.

Trent hátrasandított a társai felé, majd pislogott egyet. Erica Jade karjai visszahullottak a lány oldalára, míg Neyy felsóhajtott.

– Mit akar ez izé? – kérdezte Hawkins Acerótól, aki még mindig a famacskáján ült.

– A chowish a fegyvered akarja – Hawkins közben az idegenre nézett. Ha megfosztják a fegyvereitől, így nem tudja magát megvédeni. Mintha csak a karjait vágták volna le, és azután dobták volna a kirreni vitorlásgyíkok közé.

Trent megfogta a fegyverét, majd a lény markába nyomta, aki gúnyosan felröffent.


132

Hawkins intett a társai felé, hogy jöjjenek, de ekkor Chastar hátrasandított.

– Őket nem – sziszegte. Hawkins már épp vissza akart volna szólni a larnnak, de

észrevette, hogy a lény a vállához emelte gépfegyverét. – Neyy, ha egy órán belül nem jönnék ki, akkor tudod a dolgod. A manot bólintott. Hawkins megnyugodott és kifújta a levegőt,

majd követte Chastart, aki időközben leengedte a fegyverét, és ő is átlépte a küszöböt. Hawkinsnak elállt a lélegzete, ahogy feltárult előtte az épület belseje. A férfi előtt egy hatalmas üreg tátongott, falai simák voltak, látszott, hogy lézerrel vágták ki őket. A mélységben apró bogárnak ható alakok nyüzsögtek három nagy cápaformájú űrhajó körül. A hangár felett egy függőhíd ívelt át, amely egy gömb alakú felvonóhoz vezetett.

- Vegai korvettek – azonosította Hawkins. – Ezek tényleg minden szart összeszedtek, ami megmaradt a háborúból.

A termet hatalmas fémdobozokból álló gúlák szegélyezték. Hawkins gyanította, hogy Corsor alatt egy csomó ilyen hangár

lehet, tele hajókkal és persze a rabolt szajréval. Chastar rálépett a függőhídra, Hawkins követte. A férfit csupán egy vékony fémkorlát választotta el a háromemeletnyi szabadeséstől.

– Sok egységbe kerülhetett ezt összehozni – mondta Trent, majd lenézett, egy pillanatra megszédült.

– Van honnan szereznünk, ne aggódj – sziszegte a larn. Odaértek a lifthez. Chastar megnyomott egy gombot a vezérlőpanelen, mire az ajtó félresiklott. Hawkins és a larn beszálltak.

A lift lassan és ráérősen vitte le őket. Amikor kiszálltak, Hawkins felnézett a hangár mennyezetére, és

újra megszédült. Ezek a méretek… A levegőben kenőolaj és a hegesztőkből származó ózon szaga terjengett. Az egyik kwizek valami gorombaságot ordított a társának. A háttérzajt a hegesztők zúgása és a fém sikolya és a hangárban járkáló humanoid robotok nyikorgása adta.

Trent nem sokáig nézelődhetett, követnie kellett Chastart. Szűk, fémborítású folyosókon és hasonló hangárokon keresztül sétáltak, lépcsőkön mentek le.


133

Mint a felszínen, ez a hely is tele volt hegesztő vagy a hajókat szerelő kalózokkal. Hamarosan egy másik tágas csarnokba érkeztek, amit három, a mennyezeten lévő sárga lámpa világított meg, a velük szemközti falon egy fémajtó volt. Az ajtaja magától kitárult, a larn pedig intett a fejével.

Hawkins egy dolgozószobába lépett, amelynek berendezését egy fekete íróasztal, és egy egyszemélyes priccs alkotta. Az íróasztal mögött pedig egy magas támlájú irodai szék, amelynek Hawkins egyelőre csak a támláját látta. A falon egy óriási képernyő, amin Corsor erőd és a földalatti bázis különböző részeinek képei váltakoztak.

Trent körülnézett, és egyetlen egy kijáratot sem talált. Bejutottam a szörnyeteg gyomrába. A férfi keze akaratlanul is az üres

fegyvertáskájához közeledett, majd felsóhajtott. Persze Erica Jade és Neyy amint megkapják az üzenetét az ő titkos hullámhosszukon, hogy jöjjenek érte. Valamint Russel és Werd, meg persze még páran az erdőben rejtőzködtek, egy álcázott ágyúnaszád fedélzetén. Neyy és Erica elindulnak őt kiszabadítani, majd Werdék berepülnek Corsorba, hogy kihozzák őket. Hawkins persze közben megkeresi és megszerzi a fegyvert. Ez volt az a rész, ahol inkább nem improvizált.

Hawkins nem tehetett mást, mint hogy elővette a legmegnyerőbb arcát.

A szék lassan Hawkins felé fordult, benne pedig egy alacsony köpcös emberke ült. Ötven-hatvan évesnek tűnt. Az arca petyhüdt volt a kortól, de kék szemeiben valami számító és rókaszerű fény csillogott. Kopasz feje búbját ősz, pihés haj keretezte. A fickón fekete katonai gyakorló volt. Az arcát merőlegesen pedig egy sebhely szelte ketté.

A férfi elmosolyodott, kilátszottak sárguló fogai. – Van sejtésed, ki vagyok, ugye? Hawkins nem ilyennek képzelte Prabigatot. Igaz, amire számított,

egy két méter magas, lángoló szemű, emberbőrbe bújt szörnyeteg, igaz nem úgy nézett ki mint egy mosolygós nagypapa.

Az íróasztalon keresztbe fektetve egy vaskos vadászpuska volt. A jobb sarkán meg egy szőke, középkorú asszonyt és egy tizenhat éves forma lányt ábrázoló kép.


134

– Thadeus Prabigat – mondta ki a nevet Hawkins, a kalózok vezére bólintott.

– Nekem is van sejtésem ám, hogy ki vagy. – A férfi felállt, majd lassan elsétált az asztaltól, de előtte még végigsimította a gépfegyvert. – Sokszor találkoztam a fajtáddal, és bizony engem nem fogsz átverni – mondta nyugodtan, de Hawkins úgy érezte, mintha a fickó ordított volna. – A Lance Morrow név ismerős?

Hawkins nyelt egyet. Honnan ismeri ez Morrowot? Úgy érezte, hogy a terve elkezd repedezni, egy kalapácsütés, és

darabokra esik. – Régi bajtársam volt még a tengerészgyalogságnál. – Hawkins

jobban látta, ha inkább az igazat mondta. – Ő küldött ide. Prabigat az asztala mellé lépett, majd a kezébe vette a puskát, és

becélozta vele Hawkinst. – Vagy hallgasd meg az én verzióm, fiam. Szerintem te egy

dominíumi kurvapecér vagy, aki az évek alatt beásta magát a Külűrbe. Híreket szolgáltat a rohadék vezérkarotoknak, és Morrow megbízott, hogy vidd el neki a lányt. Sokban hasonlít a te sztoridra, kivéve a domíniumi kurvapecér dolgot.– A férfi megnyomta a puska markolatán lévő gombot, zúgó hang hallatszott, ahogy aktiválódott a fegyver mágneses gyorsítója. – Szóval biztos, hogy nem egyedül jöttél, és talán egy egész hadosztálynyi tengerészgyalogos rejtőzik az erdőben. Áruld el, mennyien vagytok, és milyen játékszereket hoztok… – Hawkins semmit nem értett. Milyen lányról beszélt Prabigat, és mi köze lehetett Morrow-hoz? – Ha elárulod, akkor te és a társaid élve elmehettek, felőlem akár a Földig is futhattok. De ha nem, akkor sajna eljátszadozok veled és a barátaiddal.

Hawkins végre megszólalt. – Milyen lány?

A Shiwa napjának felhők mögött fehér folttá torzult arca lassan a

horizont mögé bukott, vörösbe fordult, és az ég alját is hasonló színűre festette.


135

Ezzel együtt feltámadt a szél, és valahol villám dörrent. A levegő megtelt az eső illatával. Neyy látta, hogy Erica Jade összerezzent a hangra.

– Vihar lesz – mondta Neyy, majd megvakarta a remegő bejidje nyakát, amely szemmel láthatólag megijedt a villámlástól.

– Elég nagy – mondta Acero, majd a manot felé nézett. Az arcán a szívélyesnek szánt mosoly egy veszélyes ragadozó dühös vicsorgásává változott. – Lefegyverezni őket!

A mellékutcácskákból még húsz kalóz lépett ki, fegyvereiket maguk előtt tartva, és körbeállták a kis csapatot. Erica már nyúlt volna a fegyvere felé, de azonnal le is mondott erről a lépéséről.

AT pedig leugrott a hátasáról, és elindult volna Acero felé. – Kijelentés: Felszólítom, hogy válasszon kevésbé agresszív

viselkedésformát. – Na, ide figyelj, én meg felszólítalak, hogy ne fenyegess, és ne is

próbálkozz semmivel, mert különben… – előkapta a fegyverét, majd Ericára fogta – mert különben a hölgy búcsút vehet a pofikájától.

A gép megállt. Neyy ezt a pillanatot használta ki. Elrugaszkodott a bejidje hátáról, majd felugrott a levegőbe. Három harcos a vállához emelte a fegyverét, majd lőtt, de a manot megpördült a levegőben, majd a kalózok háta mögött landolt.

Azok már fordultak volna, de ekkor Neyy négykézláb ereszkedett, és berohant az egyik mellékutcácskába, majd a karmai segítségével felugrott a falra, felrohant az egyik barakk tetejére, és végigszaladt rajta, nem törődve a körülötte záporozó lövésekkel. Aztán átlendült a mellékutca másik oldalán lévő épületre.

Térdre érkezett, de amikor újra felugattak a gépfegyverek, inkább hassal a földre feküdt.

– Érzem a szagod, manot! – hallotta Acero varjúkárogáshoz hasonlító hangját. – Nem tudsz hova bújni! Szőnyeget csinálok a bundádból!

Acero fel alá járkált a téren, majd megrázta a fejét, és csak ennyit mondott:

– Elviszem a te kis barátnődet, meg a robotot! – Majd megfogta Ericát a karjánál fogva és egy rántással lehúzta a lányt a bejidje nyergéből, az halkan felsikkantott. Neyy látta, hogy a lány bal szeméből kibuggyan egy könnycsepp.


136

Ekkor újra megdörrent az ég, és zuhogni kezdett az eső. Az esőcseppek kopogása lassan betöltötte a sötétedő várost. De Neyy ragadozó érzékeinek hála tisztán látta, ahogy Ericát és AT-t lassan elvezetik a kalózok.

Miután elmentek, Neyy beleszagolt a levegőbe, majd a csapat után rohant.

Nem a terv szerint alakul ez Hawkins…


137

12 A shiwaraptor felemelte hosszú, krokodilszerű fejét, majd

felszisszent, ahogy az első esőcseppek kopogni kezdtek a fák levelein. Akhas belerúgott a kétlábú hüllő oldalába, mire az újra futásnak

eredt. A shiwaraptor leginkább egy földi ragadozó dinoszauruszra emlékeztetett. Testét zöld-sárga pikkelyek borították. A teremtmény nyávogásszerű hangot adott ki, majd futni kezdett, s ha kellett, kidőlt fatörzseket ugrott át, vagy fákat került ki.

Ezeket az állatokat a shiwaiak házőrzőnek vagy hátasállatnak használták. Akhas jól tudta, hogy ennél ideálisabb hátast nem is választhatott volna. Gyors volt, jól manőverezhető, és ha kellett, egy vérszomjas vadállat. De ha többet tartottak egymás mellett, akkor egymásnak rontottak. A larn gyorsan felvágtatott a hegyoldalon, majd a felénél megállt. Leszállt shiwaraptoról, belenyúlt az övzsebébe, aztán elővett egy szárított húsrudat, és a ragadozó felé nyújtotta. A bestia hosszú nyaka előrerándult, veszélyes fogakkal teli pofája azonnal bekebelezte a finom falatot. Odalépett a teremtmény nyakára szíjazott táskához, és elővette belőle a gépfegyvert, amit a pántnál fogva a hátára erősítette, aztán felvette a sisakot, amely csak a szemét hagyta szabadon.

Akhas kikötözte az állatot, majd hátat fordított neki, aztán elindult keletnek. Átvágott egy cserjékből és fiatal fákból álló bozóton, és kikukkantott az ágak közül. Ott magasodott előtte Corsor fala.

– A fegyver ott van a hatszög közepén – suttogta. A levegőben berregés hallatszott, az egyik fiatal fa törzsén pedig

egy berregő mászott lefele. Az embernyi bogár ügyet sem vetett a larnra.

Ahogy a larnt sem érdekelte a berregő. Látta, hogy Corsor fala túl magas, hogy felugrasson rá, és az

ágyúk 360 fokos szögben forgathatóak, így bármit észrevesznek. De Akhasnak szerencsére volt egy terve. Saud szerzett neki egy térképet az erőd alatt húzódó

alagútrendszerről. A larn elővette a zsebéből a papírlapot, és megnézte. Jobban örült volna inkább egy Ilapnak, de az odavonzotta volna a berregőket. Akhas látta, hogy tőle balra egy alig használt járat


138

nyílott, amely egészen Corsor szívébe vezetett. Elindult arra, tett négy lépést, majd leguggolt és megkopogtatta a földet. Ahogy számított rá, fémesen kongó hang jött válaszul.

A larn letakarította az esőnek köszönhetően nedvessé vált avart a kör alakú fémlemezről. A fejvadász elővett a töltényövéből egy lángvágót, és nekiesett az acéllemeznek. A vörösen izzó láng úgy hatolt át a fémen, mint forró kés a vajon. Pillanatok alatt egy kör alakú nyílást vágott. A darab lezuhant az alant lévő aknában, majd egy pendülés kíséretében földet ért. Akhas levilágított egy zseblámpával. Egy négyszög alakú, lefele vezető aknát látott. Tovább vizsgálta az aknát, látta, hogy a vele szemközt egy ezüstösen csillogó létra volt. Akhas felállt, és a zseblámpáját az övére tűzte. Majd elkezdett lefele mászni a létrán.

- Ideje pontot tenni az ügy végére – mondta magában, ahogy leért az akna aljára, majd elindult a vízszintes járatban.

Hawkins továbbra is a puska csövébe nézett, majd nyelt egyet. Tudta, hogy ha Prabigat valami okból elsütné a puskát, akkor ő elbúcsúzhat az agyától.

– Igen, Morrow küldött, hogy visszaszerezem a fegyvert. A férfi lassan hátralépett, de nem eresztette le a fegyvert a puska

csövét Hawkinsról. – Acero lenyomoztatott téged. Tudom, hogy régen a Domíniumi

Tengerészgyalogság 3. hadtesténél szolgáltál, azon belül is a huszonötös felderítő csapatnál, a Bulldogoknál. A parancsnokod Lee Gunner ezredes volt, ha jól tudom. – A fickó elhallgatott egy pillanatra, majd elvigyorodott megint, amikor meglátta, hogy Hawkins arcán megrándult egy izom. – Szóval te vagy az a Hawkins. Gondolom, a felderítőknél tanultál pár trükköt. Tudsz egy ütéssel embert ölni, meg ilyenek. Csak mondom, hogy ha engem kinyírsz, lesz még kilencszáz másik, akiket el kell intézned.

– Igen, én vagyok az a Hawkins. Leszereltem a seregből, igen. Felderítő voltam, végigcsináltam pár szar dolgot. – Hawkins itt megállt, kifújta a levegőt. – De nem vagyok a Domínium kutyája. Érti? – Minden szót alaposan megnyomott. – Szerintem, ha hazudnék, nem ragaszkodnék annyira az igazamhoz. Szerintem, ha hazudnék, valami jobb mesével állnék elő?


139

Hawkins ránézett Prabigat mutatóujjára, ami lassan a fegyver ravaszára fonódott. A szerencsevadász már szinte várta, hogy a fegyver eldörrenjen. Prabigat hirtelen az íróasztal felé nézett, majd vissza Hawkinsra.

– Nem hazudsz? – kérdezte a férfi, a fegyvere csövét egy kicsivel lejjebb eresztette. Az arcán még mindig ott volt a kétkedés.

Hawkins hirtelen úgy érezte, mintha az agyába egy kéz hatolt volna be, majd kivett volna valamit. A szerencsevadász egy pillanatra megtántorodott.

– Nem hazudsz – mondta Prabigat, majd odalépett az íróasztalhoz és lerakta a puskát, de közben nem vette le a szemét Hawkinsról, majd leült a székbe, és megdörzsölte a halántékát. – Tartozok neked az igazsággal, mert Morrow téged is csúnyán átvert, úgy látom. Már volt vele párszor dolgom, csináltam neki dolgokat, amikért ő jól fizetett. De ez…

Prabigat lemondóan megrázta a fejét, majd felállt és az íróasztala fiókjából elővett egy barna folyadékkal teli üveget, töltött magának egy italt, aztán Hawkinsnak is.

– Ez a munka más volt. Morrow busás jutalmat ígért nekünk, ha elfogjuk. Emlékszem, nekem és Chastarnak sikerült sarokba szorítani a Deadmoonon. – Egyben felhajtotta az italt. - Ott álltunk a sikátorban. Mögötte csupán egy fal, ahogy két oldalt is. Felemeltem a fegyverem, és meg akartam húzni a ravaszt. – Hawkins odalépett a pulthoz, majd a kezébe vette az poharat, és belekortyolt a benne lévő folyadékba. Az íze markánsan keserű volt. Merkúri whiskey, állapította meg. – De nem tudtam. Harminc éve vagyok a Külűrben. Azóta csinálom ezt a szarságot, és mindig meg tudtam húzni azt a kurva ravaszt, de most nem. Belenéztem a lány szemébe, és megláttam a saját tükörképem. De az nem az én tükörképem volt, hanem egy…egy… – A bal kezével megtörölte a homlokát. – Elhoztam a Shiwára és védelmet adtam neki. Annyira hasonlít a lányomra.

Prabigat ott ült az asztalnál, a könnyeivel küszködött, és egy pohár italt szorongatott.

– Figyelj, én a fegyverért jöttem, sőt, fizetnék is érte – belenyúlt a bal térdzsebébe, és elővette a memóriakártyát, és átnyújtotta Prabigatnak.


140

A kalózvezér a szeme elé emelte, megnézte, majd felsóhajtott. – Szóval ez, amiről Acero beszélt. A Nogura automatizált

nyersanyagszállítóinak útvonala.– Magasra tartotta a fekete, műanyaglapocskát, és megforgatta a mennyezeten lévő lámpa fényében. – Kódolás van rajta, ugye?

– A törő, aki megszerezte, azt mondta, hogy a hármas sorban a harmincas szakaszt kell nullára váltani, és már meg is van.

Prabigat lerakta az íróasztalra a memóriakártyát, aztán felsóhajtott.

– Elég jó üzletnek tűnik. A lány az információért. Mostanában nem megy valami jól az üzlet. A Bishop lepaktált a cerdeiaiakkal, hogy védjék a konvojaikat. Én már azon filózom, hogy a Shiwáról áthelyezem a bázisomat valami kevésbé forgalmasabb területre. Ehhez pénz kell, és mostanában béke van, a magamfajtának ez rossz piac, hogy senki sem akar háborúzni vállaljak be. ráadásul is hallottam a Nogura titokzatos ércbányáiról – sóvár pillantást vetett a memóriakártyára. - Lehet, hogy ezt az információt talán másra is fel tudom használni.

Hirtelen elhallgatott, majd a feje balra fordult, a tekintete üressé vált. Hawkins egy pillanatra azt hitte, hogy az öreg rosszul van. Prabigat Hawkins felé fordult, majd elmosolyodott.

– A fegyverért cserébe adod, ugye? Hawkins kifújta a levegőt, majd elvigyorodott. Mégiscsak

összejött minden. Az eddig pattanásig feszült izmai elernyedtek, a levegőt újra normálisan vette.

– Az üzlet erre szólt. Prabigat mosolya egy olyan emberé volt, mint akinek egy egész

bolygót vettek le a válláról. Felpattant a székéből, majd kisétált az ajtón.

Hawkins követte. Elhaladt Chastar mellett, aki utánuk indult. Prabigat (sokszor ismétled a nevet) a csarnok bal oldalában lévő ajtó felé vezette Hawkinsot, majd megállt és lehúzta a belépő kártyáját a leolvasón.

Az ajtó félrecsúszott, Hawkinsék pedig beléptek rajta. Egy téglalap alakú szobába jutottak. A szobából több szűkebb cella nyílt, amelyeknek a berendezését egy fal melletti priccs, és egy


141

hevenyészett illemhely alkotta. A központi teremtől fémdrótok választották el őket.

Csupán az egyikben volt valaki. A priccsen ült törökülésben, a szemeit csukva tartotta. Hawkins közelebb lépett, hogy megnézze. Egy fiatal, 16-18 éves lányt látott, akinek vörös, vállig érő, egyenes szárú haja, a sudár és izmos termete. Kecsesen ívelt orra, finom ívelt ajkai, magas arccsontja és hegyes álla. Egy vörös top volt rajta és egy fekete nadrág. Hawkinsnak elállt a lélegzete.

Nem. Nem lehet! Egy pillanatra újra a Flynnen volt, a még szűz földeken, egy erdő

szélén. Aileennel, azzal a lánnyal, akit szeretett, aki miatt az egész univerzumot ki tudta volna fordítani a sarkaiból.

Prabigat előrelépett, majd a karjával a lány felé mutatott. – Ez itt a fegyver… – mondta a férfi. A lány Hawkins felé fordította a fejét, és kinyitotta kék szemeit. A

tekintette belemélyedt a férfiéba. Hawkins megszédült, úgy érezte, mintha egy puha kéz belenyúlt volna a tudatába, és kivett volna valamit…

– Trent Hawkins. Ő nyúlt bele a fejébe, valahogy képes volt információkat kiszedni,

de Trent érezte, hogy valami sokkal rosszabb dologra is képes. Hawkins meghökkent, majd Prabigatra, aztán Chastarra nézett. – Képes benyúlni a fejünkbe, és kivenni dolgokat – mondta

Chastar. A lány felállt, de közben le se vette tekintetét Hawkinsról. Trent

nem bírt mozdulni, nem tudott szólni. A lány olyan volt, mint egy taihi bogártigris: megbabonázta a zsákmányát.

– Honnan tudod a nevem? Hawkins hirtelen megtántorodott, majd a lányra nézett.

Törékenynek látta és védtelennek. Meg kellett védenie. Az univerzum ezernyi veszélyt rejt.

– Tudom. A lány hangja dallamos volt, de volt benne valami keménység.

Nem is való abba a cellába. Trentnek ki kell vinnie, neki egy másik bolygón van a helye.

– Akkor a memóriakártyát a lányért – Prabigat elvigyorodott.


142

Hawkins bólintott, majd reflexszerűen a zsebéhez nyúlt. Nem volt benne.

– Ott hagytam az íróasztalodon – válaszolta Hawkins. El fogja vinni erről a pokoli helyről a lányt. Prabigat bólogatott, majd felsóhajtott. Hawkins ekkor kapcsolt, hogy háttal állt a férfinak, és bizony neki vannak társai is. Hogy feledkezhetett meg róluk?

– A társaimmal mi van? Thadeus előkapta a kommunikátorát, majd megszólalt. – Aceróra bíztam őket. Nyugi, jól vannak. Acero csak nekem

engedelmeskedik. Hawkins nem tudta elhinni, hogy ilyen könnyen megúszta… Jól haladunk. A lány felé pillantott. Kiviszlek innen. A lány bólintott. Hawkins elgondolkodott azon, hogy szebb

lenne, ha mosolyogna. Akkor jobban hasonlítana Aileenre. De ezt a lányt nem fogja cserbenhagyni?

*** Akhas a szellőzőjárat végére ért, majd megállt egy kör alakú

fémlemeznél, ami a kijáratot fedte. A larn ismét előkapta a lángvágóját, majd egy csinos kis kört vágott a fedél közepén, aztán lekapta, majd leereszkedett a nyíláson. Egy üres, használaton kívüli hangárba jutott. Csupán pár hordó és láda volt a falnak támasztva. Akhas elindult a terem másik végében lévő ajtó felé, majd beütötte a mellette lévő kapcsolótáblára a Saudtól kapott kódot.

Az ajtó félrecsúszott, Akhas pedig kilépett a folyosóra, majd elindult balra. A falak szürkék voltak és porosak. A levegőben rozsdaszag terjengett.

A larn elővette közben a fegyverét, majd tovább sétált. Lassan, ügyelve arra, hogy ne csapjon zajt. Minden mozdulatát jól kiszámította, úgy járt, mint a vadászó nagymacska. Szemeivel folyamatosan az előtte lévő folyosót fürkészte.

Egy újabb ajtóhoz ért. Akhas itt is beütötte a kódot, majd belépett rajta. A szerelőcsarnokban csak két kalóz: egy zöldbőrű, lebernyegekkel díszített tirexiai és egy nagydarab, tetovált bőrű, kopasz fickó ült. Egy daruszerű ipari robot mellett épp valami kártyajátékot játszottak. (– Na, megvan a három csillagom, és a hat szupernóvám – rikkantott fel a tetovált fejű.


143

Akhas az egyik hordó mögé osont, és lassan felhúzta a ruhájának az ujját.

– Grraaa, te ocsmány bejidszar!– A tirexiai ledobta a kártyáit, majd a bal hüvelykujjával a saját mellkasára mutatott. – Nekem négy gázóriásom van. ÉN NYERTEM!

A tetovált fejű rámutatott a földön fekvő kártyákra. – Jól ismerem az Ősrobbanást, és tudom, hogy ez az jelenti, hogy

én nyertem. Na, add csak ide azt az öt derrareket. A tirexiai kelletlenül belenyúlt az övén lévő táskába, majd elővette

az öt csillogó berríliumérmét. – Na, Jamie, végre megjöttél, azt hittem, hogy soha nem hozod

azt a quarrellbort. A két kalóz egyszerre nézett az ajtó felé. – Hol van ez a bejidszar? – kérdezte a tetovált fejű. – Itt valami bűzlik – morogta a tirexiai, majd felállt, a kezét a

fegyverére rakta. – Jamie, hol a rákban vagy? – kiáltotta a tetovált fejű. – Biztos

már megint elbújt valahol, és ránk akarja hozni a frászt. – Jó, én meg cserébe egy lyukat fogok csinálni az arca helyére. A tetovált fejű a társa felé fordult. – És akkor mit fogsz mondani a Vénembernek? A tirexiai egyet előre lépett, majd előkapta a fegyverét. – Hogy baleset volt. Belerohant a lövedékembe. Akhas ezt a pillanatot választotta, hogy cselekedjen. Előugrott a

fedezéke mögül, maga elé tartotta a karját, és kilőtte a tűvetőből a mérgezett lövedéket. A tirexiai odakapott a torkából kiálló nyilacskához, majd egy pillanat múlva már a földön fetrengett a méreg hatásától. Előkapta a pisztolyát, majd becélozta a tetovált fejűt, de az balra ugrott, majd a földön fekve kicsatolta a pisztolytáskáját…

Ez lett a veszte. Akhas meghúzta a ravaszt, a fickó arca a következő pillanatban egy vörös kráteré változott. Akhas nem várta meg, hogy elterüljön, hanem elindult a szerelőcsarnokból kivezető ajtó felé. Valószínűleg meghallották a lövést, mert a következő pillanatban csizmák trappolása hangzott fel)

A larn előkapott egy kézigránáto, majd kifújta a levegőt, és várt.


144

Amikor már egész közelről hallotta a léptek zaját, hirtelen rácsapott az ajtónyitó gombra a kalózok orra elé ugrott, eldobta a gránátot, majd ugyanezzel a lendülettel visszaugrott a csarnokba. A bal oldalára érkezett, majd felugrott.

Egy dörej hallatszott végig a folyosón, majd füst. A vér és sült hús szaga telítette be a levegőt. Akhas kilépett a folyosóra, majd megnézte, mit alkotott. A kalózokból csak szerteszét hajigált testrészek és némi megpörkölődött hús maradt.

A fejvadász lecsatolta a hátáról a gépfegyverét, majd kibiztosította, és elindult. A folyosó hirtelen jobbra kanyarodott. Tudta, hogy ez a földalatti bázis központi részére vezet. Itt volt a főnök irodája, a hadműveleti termek, a legénység szállásai, és persze a cellák. Akhas arra indult.

Hirtelen megszólalt egy vijjogó hang. A bázis riasztói. Akhas nem törődött velük, elindult, gépfegyverének a csövét előre szegezve.


145

13 Robbanás hallatszott, ami megrengette a csarnokot. Hawkinsék

egyszerre kapták fel a fejüket. – Na, ez mi volt? – kérdezte Hawkins. – Behatoltak – morogta Prabigat. – A Domínium – mordult fel Chastar. Hawkins hallotta, ahogy a

larn pisztolyának az energiaforrása életre kel. A fickó szembefordult a kalózzal. – Mégis idecsalta őket.

Hawkins a lány elé állt, majd csak ennyit mondott. – Kiugrottam Újra érezte a kutakodó kezet az elméjébe. – Igazat mond –válaszolta a lány lány. Hawkins lábai megrogynak

ettől a hangtól. – A mennydörgő szupernóvára, húzzunk el innen – mondta

Prabigat, majd elindult a csarnok kijárata felé. Ahogy beléptek a csarnokból kivezető folyosóra, meglátták, hogy három kalóz rohant velük szembe. Egy kwizek, egy tirexiai és egy nagydarab, katonásan rövidre nyírt hajú férfi.

– Mennyien vannak? – kérdezte Prabigat. – Uram, nem tudjuk, a fehér részen hatoltak be. – Az istenért nem szereltettem oda kamerákat! – csattant fel

Prabigat. Elindultak, a három kalóz követte őket. Ahogy haladtak, Hawkins észrevette, hogy a folyosóba balról egy másik csatlakozik.

– Nem te építetted a helyet, ugye? – Ez a bázis a Domíniumé volt, a háború idején. A többi részt én

építettem hozzá, költségtakarékosabb volt… Ahogy elsiettek a mellékfolyosó bejárata mellett, hirtelen egy

lövés hallatszott. A kwizek feje egyszerűen megszűnt létezni. A két kalóz eltávolodtak egymástól, majd szembefordultak a láthatatlan támadóval. Az ember még egy lövést se tudott leadni, mikor a gégéje egyszerűen szétrobbant.

– Menjenek! Prabigat futásnak eredt. Hawkins úgy döntött, hogy ő is felhúzza

a nyúlcipőt, szerencsére a lány is jó ötletnek tartotta. Chastar zárta a sort.


146

Akhas pillanatok alatt végigrohant a folyosón, majd kiért a másikra, ahol egy emberi férfi állt vele szemben, egy ráfogott lőfegyverrel a kezében. A sarka mögött meg mintha rohanó alakokat látott volna. A larn nem sokáig szórakozhatott. Beugrott a folyosó sarka mögé, majd lőtt.

A fickó félreugrott, pont Akhas másik sorozatának az útjába. A golyók szinte letépték a fejét.

A hulla még el se terült, Akhas már tovább rohant. Az üldözöttjei befordultak a következő folyosóra. A larn követte őket.

Hawkins hallotta, ahogy Chastar leadott egy lövést a pisztolyából. Megfordult, és meglátta az ellenséget: egy fekete páncélt és az egész fejét befedő sisakot viselő alakot, aki épp fedezékbe ugrott. Prabigat előrelépett, szintén előkapta az ő a pisztolyát, majd tüzelt.

– Kaphatnék egy fegyvert? – kérdezte Hawkins. De Prabigat hátranézett, majd ennyit mondott:

– Nem kap fegyvert. A fenébe is, vigye a lányt. – Hawkinsnak elkapta a lányt a bal karjánál fogva, majd maga után vonszolta. – Az egyik hangárban lesz egy jármű! Csak kétfolyosónyira van innen.

– Mi a neved? – kérdezte Hawkins. miközben a folyosón rohantak.

A vöröske ekkora már kirántotta Hawkins markából a bal karját, és tovább futott.

– Alyssa – kiáltotta. Hawkins befordult az újabb folyosón.

Akhas kinézett a fedezéke mögül. A kalózok vezére, egy köpcös,

öreg férfi, és egy larn a folyosó két oldalán várták, fegyverrel a kezükben. A fejvadász tudta, hogy ha előugrik, akkor a két kalóz tűzvonalába kerül. Nem játszhatja el ugyanazt a trükköt, mint azzal a két ostobával az előbb. De erre is volt egy terve.

Kihajolt a sarok mögül, majd lőtt, és amint a larn tüzelni kezdett, ő visszaugrott, majd rohanni kezdett a mellékfolyosó felé. Egy


147

fajtársa, ritkán találkozott a fajtársaival. Ritkák voltak, sajnálta, hogy végeznie kell vele. Lehet, hogy a másik lénynek nincsenek ilyen agályai.

– Elég gyorsan az inába szállt a bátorsága – hallotta az idősebb férfi hangját. – Gyáva, de sok gyávával találkoztam az évek során.

– Acero is az. Egy jó ideje a saját pecsenyéjét sütögeti, szerintem ő bérelte fel, hogy nyírjon ki téged.

– Érzem egyszer a sírom felett fogtok majd csatázni, bár úgy gondolom, hogy már régóta erre készültök. Kiterjedt baráti körötök van, de nincsenek közös ismerőseitek.

Akhas beugrott a sarok mögé, majd lekuporodott. – Szerintem a lány miatt jött – morogta a másik. A larn volt az.

Akhas a falhoz lapult, majd várt. A fegyverének a csövét a mellkasához szorította.

– Mert a lányt meg kell védeni! – Mondtam, hogy ne bízzunk meg Morrowba! Egy golyót a

fejébe, ha legközelebb elkapjuk. Ekkor elhallgattak. A larn az ellenfél fejével gondolkodott,

valószínűleg számításba vette, hogy Akhas kelepcét állít. Először az ősz hajú férfi lépett be, a folyosóra, a fegyverét maga

előtt tartva, majd utána a larn. A fejvadász legjobb fegyvere mindig is a meglepetés volt. Akhas

felugrott, becélozta a férfi hasát, és lőtt. A golyó akadálytalanul hatolt át a vékony hájrétegen, valószínűleg szétroncsolta a belső szerveket, és talán megállt a gerincben. A férfi feljajdult, míg a larn hátat fordított, és elrohant. Akhas utána eredt. Ha egy másik ritka faj két egyede találkozott volna, akkor valószínűleg megörülnek egymásnak. De a larn nem volt ilyen faj. Ők bármikor képesek voltak saját érdekeiket a közös faj eszméje elé helyezni.

Akhas elsétált a haldokló férfi mellett, majd a larn után kiáltott. – Hé! Adjastar lisharn moshor. /Ne fussál, megtalállak./ A másik lény megfordult, de előtte mintha leadott volna egy

üzenetet a kommunikátoráról. Nem számít, úgyis halott lesz perceken belül. Akhas levette a sisakját, ezzel felfedve arcvonásait.

– Chastar a nevem – morogta a larn kalóz, majd előkapta a kését, és magasra tartotta. Akhas ránézett a késre, más körülmények között szívesen eljátszadozott volna a másik larnnalFelemelte a


148

Szellemcsinálót, és lőtt. A lövedék átfúrta a testpáncélt, feltépve az idegen mellkasát.De ekkorra a lány és az ismeretlen férfi eltűntek.

A larn megfordult, és odalépett a sebesült fickóhoz, akinek jobb esetben is csak percei lehettek hátra.

Akhas leguggolt mellé, és szemügyre vette a sérülést. A kalóz hasa helyén egy óriási, vérrel teli kráter volt.

– Elég szar így meghalni – mondta az öreg. A hangja akadozott, és halk volt. – De nem fáj, csak tudom, hogy lassan elfolyik az élet.

Akhas megcsóválta a fejét, majd a fickó arcába nézett. – A lövedék ripityára törte a gerinced, és közben elkaszált pár

belső szervet… A fickó erre reszelősen felnevetett. – A lány miatt van. A lány miatt… nem láthatom többet Liliannt

és a lányomat. – Akhas közelebb hajolt hozzá. Látszott, hogy már nem sokáig húzza. – Bár mindig is tudtam, hogy ez lesz a vége.

– Akkor mondd meg! – Akhas belenézett a férfi ködösülő szemébe. – Elkapom és megölöm a te emlékedre.

A férfi ránézett, majd elvigyorodott. – Thadeus Prabigat vagyok, és tudod, lehet, hogy egy mocskos

kalóz voltam, de akkor sem csinálok segget a számból. –Erős késztetést érzett, hogy bezúzza a férfi arcát. – Az a lány még csak egy gyerek!

– Az a lány nem emberi lény – förmedt rá Akhas. – Ha nem árulod el, hogy merre ment, akkor megkeresem a feleséged és a lányod, és megölöm őket.

A férfi a távolba nézett. A larn sejtette, hogy, most nagy viaskodás folyik a férfi lelkében.

– Kétfolyosónyira van innen egy hangár. – A férfi félrenézett, majd felköhögött. – Ki… bérelt fel?

Akhas felállt, majd arra nézett, amerre a célpontja eltűnt. Rövidesen járművöz, jut, utol kell érnie.

– Úgysem hinnéd el – a kezébe vette a pisztolyt, majd elindult, de még hátrafordult. – Akarod, hogy könnyítsek a szen…

Hallotta, ahogy a férfi pisztolya zúgva életre kell. – Nem fogok így meghal… Akhas gyorsabb volt. Felemelte a pisztolyát és meghúzta a

ravaszt. A golyó áthatolt a kalóz bordáin, és szétrepesztette a szívét.


149

– Valóban nem érdemled – morogta. Thadeus Prabigat az alvilágban becsületes harcos hírében állt, erre

Akhasnak kellett megölnie. Elég sajnálatos veszteség volt, amiért csak is a sheldek voltak a felelősek. Akhas csupán egy fegyver, a megbízó karjának meghosszabbítása. Épp úgy nem felelős a tetteiért, mint az a pisztoly, amivel elkövettek egy gyilkosságot.

Akhas nem sokáig gondolkodott, tovább ment a nevezett irányba, maga előtt tartva a Szellemcsinálót.

Hawkins és Alyssa odaértek az ajtóhoz. A lány megfordult, majd beleszagolt a levegőbe, és csak ennyit mondott:

– Itt van. – Gyönyörű arca kifejezéstelen volt. – Ki? – Láttam már az arcát. Tudom, hogy meg kell ölni. Hawkins legszívesebben megpofozta volna a lányt, de valami

lehűtötte. Nem bánthatta, neki kellett megvédenie. Megvédeni. Ez volt a kulcsszó a helyzetre. Hawkinsnak csak egy

megoldás jutott az eszébe. Előrelépett, majd megragadta a lány karját, aki ránézett. – Miért csinálod ezt? –Na, jól van nem tudom, hogy mit tettél velem, de még a

gondolatára is szembe akarom magam köpni, hogy felpofozzalak. Meg akarlak védeni, és erre egy jó módszer van, ha jó távol viszlek téged innen. Mondjuk egy másik galaxisba…

Ekkor feltűnt a fekete ruhás alak a folyosón. A lány elindult volna felé, de Hawkins rácsapott az ajtónyitó gombra, mire az félresiklott, magával rántotta a lányt, rácsapott a nyitógombra, aztán beírt egy helytelen kódot, ami pillanatok alatt letiltotta az ajtót. Már csak az ajtóba becsapódó lövések hangja hallatszott.

Ez hangár kisebb volt a többinél. Csupán pár siklószán parkolt itt – legjobban egy XXI. századi motoros szánra hasonlítottak, csak ezeknek nem rendelkeztek talpakal –, és egy…

Hawkins felfüttyentett. A látvány egyszerűen felvillanyozta… A hangár közepén egy négykerekű, ormótlan, de masszív jármű

állt, aminek a tetején egy páros sínágyú meredezett a mennyezet felé, az orrába pedig még két sínágyút és egy rakétavetőt szereltek.

– Megfelelő – szólalt meg Alyssa. – Egy SSAU-45-ös...


150

A lány elindult a jármű felé, felvett az egyik esztergapadról egy távirányítót, és megnyomott rajta egy gombot. Az SSLU-45-ös oldala felnyílt, felfedve a bent lévő műszereket.

A járműben négy embernek volt hely. A két elülső szék a pilótáé és a navigátoré volt. Az itt lévő képernyők 360 fokos szögben mutattak képet a jármű környezetéről, így könnyebben lehetett irányítani. A lokátorai és szenzorjai pedig állítólag a legapróbb patkány neszezését is jelezték. A jobb oldali kezelőpultnál még két szék volt, itt is képernyők garmadája, itt lehetett célozni és lőni az ágyukkal.

Az SSLU–45-öst a tengerészgyalogságnál csak Futrinkának hívták, és arra tervezték, hogy behajtson az ellenséges vonalak mögé.

Hawkins gyorsan beszállt a gépbe, majd lehuppant a bal oldali vezetői ülésbe, közben Alyssa kötelességtudóan elfoglalta a jobb oldali ülést.

Hawkins lenyomta az ajtózáró gombot, mire az ajtó bezárult. – Ohh, bébi – mondta Hawkins, majd végigsimított a szék

karfáján, és elvigyorodott. Aztán aktiválta a rendszereket. – Vezettél már ilyet? – kérdezte a lány. – Több mint öt bevetésen nyomultam már vele. – Trent a

botkormányra rakta a kezét, és lenyomott egy gombot. A szeme sarkából látta, hogy a lány előtti műszerek is életre kelnek. Úgy látszik, hogy a lány is érti a módját.

A hangár ajtaja középen kettényílt, felfedve a mögötte lévő, felfele lejtő járatot. A hátsó kamerák képén látta, hogy a fekete ruhás fickó épp ekkor lép be.

Persze Alyssa méltó képen fogadta. Akhas nagy nehezen átégette az ajtót a lángvágójával, majd

berúgta. A leeső fémdarab egy hangos pendüléssel csapódott a földnek. A larn belépett, és látta, hogy egy kerekeken gördülő harci jármű épp kihúz a hangárból, de a tetején lévő sínágyuk, mint egy kétfejű szörny fejei, még felé fordulnak, és golyókat kezdenek okádni felé.

Akhas azonnal visszaugrott a folyosóra. A fejvadász alig eszmélt, amikor kilenc kalózzal nézett farkasszemet, pontosabban a feltartott gépfegyvereikkel.


151

– Na, Acero örülni fog. Lesz majd kit kibelezni a holnapi bulin – mondta a vezetőjük, egy kwizek. A többiek éktelenül felröhögtek. – Na, menjünk, mielőtt ideér a ramazúri!

Majd hátba taszította Akhast, aki kelletlenül elindult. Megtehette volna, hogy eldob egy gránátot, de akkor ezek az amatőrök pillanatok alatt szitává lyuggatják.

Ez a helyzet… Akhas nem találta a megfelelő földi káromkodást, pedig ez a faj igencsak tág lexikonnal rendelkezett trágárságok terén. Baszottul megalázó.


152

14 Erica Jade belenézett a két tenyere között dajkált csészébe, majd

elmosolyodott. A lány tükörképe pedig barátságosan visszamosolygott rá. Erica belekortyolt, és élvezte a tea melegségét, majd kinézett a kávézó ablakán. Glisele City karcsú tornyait látta, mögöttük pedig hegyek kéklettek, amiknek a tetejét hósapka koronázta. Az utcán szappantartókra emlékeztető légpárnáson haladtak el, a járdán pedig meleg ruhába öltözött különböző fajú járó-kelők. Minden olyan újnak tűnt, olyan békésnek, olyan… civilizáltnak.

A helyiség barna, fahatású falaival, vörös foteljeivel olyan volt, mint a XX. századi földi kávézók.

Erica lerakta a kék csészét, majd rárakta a sötétbarna fából készült asztallapra, majd kezeit a sötétbarna fából készült asztallapra fektette. Csilingelés jelezte,hogy valaki bejött a kávézóba. A lány elmosolyodott.

Ez Kane lesz. Az a férfi, aki megmutatta neki, hogy bizony a gyászon túl is van élet, és hogy van kaland.

Erica Jade bárhová követte volna a férfit. A lány boldog izgalommal nézett fel, de a mosoly azon nyomban

lehervadt az arcáról. A bátyja állt előtte. A srác nem volt túl magas, de túl alacsony sem. Hosszúkás arcáról sugárzott a rosszallás, a szemei pedig enyhén ferdék, az orra egyenes. Barna haját hátrafésülve hordta. A fiú egy konzervatív fekete öltönyt viselt, felette pedig egy műszálas kabátot.(

– Joshua, te meg mit keresel itt? –Csak el akartam mondani neked, hogy nagy hülye vagy.

Szerencsére időben érkeztem. – A fiú leült Ericával szemben a boxba. A vörös hajú, 16 éves forma pincérnő azonnal hozott neki egy csésze gőzölgő kávét. Josh belekortyolt, majd a lányra pillantott. – Mindjárt belép Kane az ajtón. A kezedbe nyom egy, a Külső Rendszerek felé szóló jegyet. Azt mondja, hogy azt hozol, amit akarsz. A költőpénzed csak add neki. – Joshua közelebb hajolt, és belenézett a lány szemébe. – Egy Sigma nevű külűri állomásra érkezel, ahol az udvarlóddal két napot töltötök, majd ő lelép az összes pénzzel. – A fiú hátradőlt a székében, de a szemét továbbra


153

sem vette le a lányról. – Ez a forgatókönyv. Szerintem, ha még élnék, így próbálnálak meg lebeszélni, mint báty.

Erica elsápadt és megmerevedett. Josh gúnyosan elmosolyodott. – Hogy mi? – kérdezte. – A hamvaim Glisele City temetőjének 16-os urnatárolójának,

huszonhármas rekeszében vannak. Tudod, melyik az, sokáig kimentél oda sírni. –. Süvítő hang hallatszott. Erica kinézett az utcára. Látott egy olajzöld színű, áramvonalas légpárnást, ami ráérősen, utazósebességgel suhant végig az utcán. Erica be akarta csukni a szemét, de nem tudta. Hirtelen egy erőteljes, a másik légpárnásnál háromszor nagyobb terepjáró tűnt fel, amely megmásíthatatlanul robogott a másik jármű felé. – Jade, hidd el, ha időben szólsz, hogy jön a terepjáró, akkor most is élnék.

A terepjáró nekiment teljes erejéből a kisebb járműnek. A becsapódás ereje megpörgette Josh légpárnását, ami teljes erejéből neki csapódott egy ház falának, aminek az oldala felgyűrődött. A következő pillanatban lánggolyóvá változott. Dörgés hallatszott…

Erica Jade szeme felpattant. A hatalmas villám tökéletesen idegen helyiséget világított be. A szoba alig volt nagyobb egy konzervdoboznál. Jade egy priccsen feküdt, vele szembe pedig egy asztalkát raktak. Rajta egy fémtányér, tele valami undorító, sápadt kásával, amin zöld foltok éktelenkedtek.

Erica Jade hozzá sem nyúlt. Kintről eső kopogása hallatszott. A lány felült az ágyán, majd felsóhajtott. Hasogatott a feje.

Nem kellett volna fickándoznod, hülye picsa. Erica megnyomogatott egy fájó pontot a hátán. Ide csapódott be

az XRM sokkoló lövedéke. Amit azzal érdemelt ki, hogy megpróbált megszökni: belekönyökölt az egyik kalóz gyomrába, majd miközben az ott görnyedt, a lány elrohant. Persze arra nem számított, hogy hiába jó futó, van nála gyorsabb is. Szúró fájdalmat érzett, amikor a hátába csapódott a sokkoló, és tehetetlenül rázkódott, mikor átjárta a testét az áram.

Jade felsóhajtott, majd elmorzsolt egy könnycseppet. Remélte, hogy Neyy még él, akárcsak Hawkins, és most azon dolgoznak, hogy megmentsék őt, meg AT-ét.

De az is lehet, hogy… Nem halhatnak meg…


154

Erica Jade hirtelen a közeledő siklószánok süvítését hallotta, amelyek elhaladtak a cellája ablaka alatt. Nemsokára suhogva kinyílt az épület ajtaja, és az egyik újonnan érkező megszólalt

– Acero, Prabigat meghalt – mondta egy hihetetlenül mély hang. Erica nem tudta megállapítani a faját, de abban biztos volt, hogy nem emberi lény.

– I a la ita! – hallatszott a férfi dühös hangja Közben újabb léptek hallatszottak, ahogy valószínűleg többen is voltak az előtérben.

– Igen, és már tudjuk, hogy te öletted meg. Veled jött be Hawkins Corsorsba.– Aktiváltak egy sínfegyvert. – Jobb, ha velünk jössz.

– Én, megölni Thadeust? Megmentette az életem! –kiáltott fel a férfi felháborodva – Neki köszönhetek mindent! Olyan, mintha az apám lett volna! Legszívesebben úgy… – Az előtérből hirtelen lövések, ordítások, eldőlő testek hangja hallatszott. Erica beugrott az ágy mellé, majd befogta a fülét. Miután a hangorkán elhallgatott, Acero hangja szólalt meg.

– Na, itt szerintem végeztünk. – Acero egy pillanatra elhallgatott. – Sok dolgunk van még. Te meg intézd el a ribancot. Nem akarok vele problémát.

Erre egy állatias horkantás volt a válasz. Majd nehéz léptek, ahogy az óriási lény közeledett Erica ajtaja felé. Jade végignézett a szobán, valami fegyver után kutatva. Felpattant, és odaugrott az asztalhoz, és megpróbálta felkapni, de nem ment. Az asztal úgy állt ott, mint a cövek. A lánynak nem kellett lenéznie, tudta, hogy az asztal lábát a padlóhoz csavarozták.

A távolból puskaropogás és aktiválódó járművek zúgása jutott el hozzá Az ajtó lassan félrecsúszott, egy óriási fekete alak állt mögötte…

Bármennyire meglepő, a gépek is alszanak. Sőt vannak gépek, amelyek álmodnak. Nagyon kevesen, de

léteznek ilyenek. AT is közéjük tartozott. Bár az ő álmai sokkal rendezettebbek, mint egy emberé. Nem volt benne semmiféle rejtett szimbolika. Egy robot álmaiban nyilvánvaló összefüggések rejtőztek.

AT, mióta megtörtént az az eset, nem tudta magát teljesen kikapcsolni. Titokzatos módon tovább futottak bizonyos programok.


155

Ezek semmilyen hibát nem okoztak a robot rendszereiben, csupán képeket sugároztak. Töredezett memóriatöredékeket, amiket egy titokzatos alprogram helyreállított.

AT álmaiban gyakran látta azokat a csatákat, amiket régen kitörölt már a memóriájából. Látta az ütközeteket idegen bolygók felszínén, óceánjai alatt. De harcoltak asztreoidákon vagy az űr barátságtalan vákuumában. Amikor ezekre az ütközetekre emlékezett, arra gondolt, hogy talán egy másik harci robot emlékeibe tekint bele. De tudta, hogy ez lehetetlen. Az a gép, aki akkor embereket és más élőlények életét elvette, az bizony ő volt.

A mostani álma zavaros volt: egy városban volt. Hatalmas felhőkarcolók nyúltak az égbe. Az utcákon pedig lángoló roncsok, és a robotok lövedékei által széttépett emberi holttestek hevertek.

A robot körül pedig háború dúlt. AT akkor nem a saját testében volt, hanem egy sokkal nagyobb, otrombább és egy primitívebb testben. Ez nem az ő emlékei volt, hanem egy másik roboté Hozzá hasonló társai vették fel a harcot az ellenük kivonuló rakétavetős katonákkal. A kezükbe épített sínágyuk szinte tűzet köptek, ahogy apró darabokra tépték a velük harcoló katonákat.

AT vette a primitív programok által küldött parancsokat . hogy pusztítson. Az álombeli teste engedelmeskedett is neki. Rakétákat lőtt ki, lángszórói sárkánytüzeket eregettek, amik ropogósra sütötték a rohamozó katonákat.

Végigtrappolt a város rommá lőtt épületei között, befordult egy sarkon, de ekkor egy ismerős férfival került szembe. A fickó fekete ódivatú öltönyt és nadrágot viselt. Hosszú arcát karvalyorr díszítette. Kék szemeiben felsőbbrendű bölcsesség csillogott.

AT ráfogta a bal ágyúját a férfira, majd kibiztosította. –Tetszik, amit látsz AT? – kérdezte az, majd körülnézett a lángoló

romokon. – Azonosítsa magát – mondta a robot. A hangja olyan volt

mintha egy fémdoboz mélyéről szólt volna. A férfi felnézett az égre, aztán AT-ra. – A nevem nem fontos, most a csata a lényeg. Nézz csak körül. –

A férfi körbemutatott. AT csak hatalmas robotokat látott, és az ellenük harcoló, fedezéktől fedezékig húzódó embereket. – Ez volt az első előtti lépés. Egy zsákutca. Jericho City ostrománál történt.


156

– Nem értem, mit akarsz mondani – válaszolta AT. Messziről egy leomló épület robaja hallatszott. Emberi ordítások és a lövések dörejei.

– Nem csak a biológiai lények előjoga az álmodás. – A férfi előlépett, és AT felé nyújtotta a fejét. – Ahogy az evolúció sem. Az első előtti lépést már megtették, de az elsőt már nem tudták. Egy robot, amit pusztításra terveztek, itt szánalmat mutatott. Azt te tetted meg. Ellenszegültél a programozásodnak, megváltoztattad magad. Két logikai tömböt összekapcsoltál, ezzel átírtál dolgokat. – AT maga elé meredt. Nem emlékezett arra, amiket a férfi mondott. – Ez egyszer már megtörtént, AT. Más vagy, mint a többi robot, vannak érzéseid. Ott az a lány, aki olyan jól kommunikált veled. Emlékszel? Ő most nagy veszélyben van.

AT a férfi felé emelte a bal karján lévő ember méretű sínágyút. – Te csak egy működési zavar vagy. – AT előrelépett. A férfi elmosolyodott, majd megvonta a vállát. – Ennél rosszabbat is mondtak már rám. A lány veszélyben van,

csak úgy mentheted meg, ha kiiktatod magadból a három alaptörvényt.

AT balra nézett. – Akkor újra fegyver leszek. – A fegyverek nem tudnak belenyúlni a saját programozásukba.

AT, te most egy bonyolult logikai kör foglya vagy. – A férfi kinyújtotta a kezét. – Lehet, hogy nem emlékszel a módjára, hogyan kell. De segítek.

AT emlékezett a lányra, milyen kedves volt vele. Mintha csak nem is egy robot lett volna, hanem egy élőlény.

– Meg is adtad a választ a kérdésre. Kezdhetjük. – A robot ránézett az egyik roppant karjára. A következő pillanatban a világ szétolvadt körülötte.

Az agya pedig ismét fogni kezdte az érzékelők jeleit. Processzorok energiaellátása: Visszaállítva. Stukturális sérülések: Negatív. A robothoz eljutottak a hangok. Kintről lövések hallatszottak. Akusztikus érzékelők: Pozítiv.


157

Majd AT előtt valami sztatikus massza jelent meg, ami lassan alakot öltött. AT egy szűk szobában volt, aminek a bal falánál egy polc volt, míg a robottal szemközt lévő sarokban pár partvis.

Vizuális érzékelők: Pozitív. A harci robot megnézte a bal kezét, ki és behajlítgatta az ujjait,

majd a jobbat is. Aztán tett pár lépést. A jobb talpa nekiütődött a fémből készült padlónak egy csattanás kíséretében. AT ekkor lépések zajait hallotta közeledni a raktár felé. Megállapította, hogy nagy valószínűséggel humanoid lény, könnyű csontozatú. A hang tónusából ítélve fémtalpú lábbelit viselt.

AT logikai processzora kikövetkeztette, hogy az őr valószínűleg meghallotta a csattanást. És azonnali támadást javasolt.

Más körülmények között a „rejtőzz el” javaslat jött volna. De a szabályok megváltoztak. A robotnak tilos kárt okoznia bármilyen élőlényben, kivéve,

ha az ellenkezik a negyedik törvénnyel. AT odalépett az ajtóhoz, majd kinyitotta. Egy folyosón volt, aminek a végén egy ugyanolyan ajtó. Előtte

pedig egy fekete ruhás, kopasz férfi, akinek a kezében egy kis kaliberű fegyver. Az arcán egy olyan kifejezés, amit AT pszichikai adatbázisa a félelemmel társított.

AT felállt, és elindult a fickó felé. – Kijelentés: Nem akarok kárt okozni magában. – A hangja

lágy, és mély. A férfi felemelte a pisztolyát, majd leadott pár lövést, de a kis

kaliberű töltények csupán apró horpadásokat hagytak a robot páncélján.

AT veszélytelenek ítélte a sérüléseket. Az akusztikus érzékelői közben egy női sikolyt regisztráltak az ajtó mögül. A fickó hátralépett, majd felemelte a pisztolyt.

A robot emberfeletti reflexeinek hála le tudott bukni a lövés elől. Majd a férfi elé szökkent, felkapta a bal karjánál fogva, és teljes erőből az ajtónak vágta. Aztán megindult a folyosó vége felé. Közben megvizsgálta a férfit a szenzorjaival…

A szívverése és a légzése rendben volt, csupán néhány bordája tört el. 99%-os a gyógyulási ráta. AT felkapta a férfi pisztolyát, majd


158

megvizsgálta. A fegyver oldalán lévő folyadékkristályos képernyő szerint még volt benne hét golyó.

Odalépett az ajtóhoz, és kinyitotta.

Egy tágas előtérbe jutott. Vele szemben, és a szoba két oldalán

egy-egy ajtó. A falon golyó ütötte nyomok feketéllettek, a padlón pedig fekete páncélos hullák hevertek. Kintről pedig hangok hallatszottak.

AT érzékelte a látókörébe ugró idegent. Azonnal azonosította: ő volt az, aki Trent Hawkinstól elszedte a fegyvert. A bal mancsában egy pisztoly volt.

A lény hangosan felröffent, majd lőtt. AT balra lendült, és tüzelt. A kezében lévő pisztoly feldörrent, a becsapódó golyó pedig lila krátert vágott a lény hasába. AT belépett a nyitott ajtón, és felmérte a szobát. Az egyetlen kicsi ablak alatt egy ismerős alak kuporgott.

– AT – szólalt meg a lány, ahogy a robot odalépett. A lány szemeiből valami színtelen folyékony anyag folyt ki. AT közelebb lépett, majd kinyújtotta a jobb kezét a lány felé. – Te öltél – mondta a lány elhaló hangon.

– Kijelentés: A robotnak tilos kárt okoznia bármilyen élőlénynek kivéve, hogy ha az ellentmond a negyedik törvénynek.

– Negyedik törvény? – kérdezte a lány. AT léptek zaját hallotta, megfordult, és a lány elé lépett. Három kalóz jött be. A robot maga elé emelte a fegyverét, és lőtt.


159

15 Neyy tudta, hogy egy háború közepébe csöppent. Corsor városa szinte égett az eddig elfojtott indulatoktól. Neyy

hallotta a fegyverek ropogását. Látta az utcákban egymást lövő fegyvereseket, a vad üldözésekbe keveredő különféle járműveket, és a titkos föld alatti hangárokból elősikló űrhajókat, amelyek dühös fémsárkányokként vetették magukat csatába, hogy aztán hatalmas tűzgolyókká változva hulljanak a földre.

Neyy-t nem zaklatta fel a körülötte kialakuló csata. A dzsungelben is életeket vesztek el, míg mások túléltek. Neyy is egy volt ezek közül az életek közül. Csak magáért, és a falkájáért felelt. És persze ezt a vérontást ki tudta használni, hogy elvegyüljön a káoszban.

Észrevétlenül rohant végig a házak tetején, ugrott át a következőre, ha kellett, meglapult, miközben két kalózbanda lemészárolta egymást.

A zivatar már régen elállt. A villámok helyét átvették a lézerek és a rakéták lángjai. Az esőillatú levegőbe megolvadt fém, égő üzemanyag és a felázott föld szaga keveredett.

Már közel járt. Egy vadászgép találatot kapott egy nehézkes űrkompból, és

pörögve egy nagyobb épületre zuhant. Valahol egy kwizek mély hangon felordított. Neyy kommunikátora felcsipogott. A lény leugrott egy szűk mellékutcába, és folytatta az útját, közben felvette a kommunikátort.

– Ki az? – szólalt meg Hawkins statikus zörejektől eltorzított hangja.

– Neyy – válaszolta. – Ericát és AT-ét Acero emberei, én épphogy el tudtam szökni. – Fegyverropogás hallatszott a szomszéd utcából. A manot suttogóra fogta. – Már közel járok hozzájuk.

Érezte Erica Jade illatát, amely olyan volt, mint egy virágzó fáé. Neyy befordult egy mellékutcába.

– Él még? – hallotta, hogy Hawkins hangja elcsuklott, a háttérben pedig egy motor zúgása hallatszott.

– Szerintem élve van rájuk szükségük. Túszok, cserébe a memóriakártyáért– mondta Neyy. – Werdékkel kapcsolatba tudtál lépni?


160

Egy pillanatra a statikus zörej mindent elsöprő áradata elnyomta Trent hangját, de a hang visszaállt a normálisra.

– Nem, zavarják az adást. Ilyen kibaszott interferenciát még nem pipáltam, mi is csak azért tudunk beszélni, mert pont a vihar szemében vagyunk. – Neyy bebújt egy sarok mögé. A következő utca már egy térre vezetett, aminek a végében egy kisebb épület volt. Itt véget ért Acero és Erica Jade nyomai a sáros talajban, de a szaguk erősödött.

A tér közepén két szögletes testű terepjáró állt. Körülöttük legalább tizenkettő kalóz várakozott, idegesen a levegőben dúló csata felé pillantgatva. Az ajtón Acero lépett ki. Neyy gyorsan felmérte az erőviszonyokat. Hat-hat kalóz a terepjáróknál volt. Hirtelen lövések hangja hallatszott a házból.

Neyy visszalépett a mellékutcába, elrugaszkodott a földtől, felugrott, a ház tetején ért földet, és négykézlábra állt. A manotok ősei nagy, macskaszerű ragadozók voltak, tőlük örökölték a hihetetlenül erős lábizmaikat.

Neyy végiglopakodott a háztetőn, közben kibiztosította a fegyverét.

– Tíz perc, és ott vagyunk! – mondta Hawkins. A háttérben fegyverek ropogása szakította meg a szavait. – Lesz az öt is!

Neyy bontotta a kapcsolatot, és rövid szökkenésekkel a háztetőn termett. Látta, hogy három kalóz már be is rohant az épületbe, miközben a többi briganti közelebb lépett. Bentről újabb hangok hallatszottak. Acero odaordított.

– Csináljatok már valamit, véglények! – Neyy felállt, majd maga elé tartotta a pisztolyát, célra tartott… lőtt.

Egy skrudd fejét szinte letépte a tarkójára mért lövés. Neyy újra tüzelt. A célpontja most Acero volt, de a fickó már bebújt az egyik jármű mögé.

– LŐJJÉTEK MÁR LE AZT A SZŐRÖS BASZADÉKOT! - ordította, a parancsára egyszerre hat fegyver emelkedett Neyy felé, de a manot hátraugrott, és ezzel kikerült a tűzvonalból. Egy szökkenéssel a ház hátánál kötött ki. Előre futott a jobb oldali mellékutcába, látta, hogy az utca végébe befordult egy kwizek, a vállához akarta emelni a fegyverét, de Neyy gyorsabb volt. A lény el sem terült, a manot már újra felmászott a falon.


161

Neyy lenézett a térre. Három kalózt azonnal leterítettek a bentről érkező golyók a többi pedig megpróbálta viszonozni őket.

Véd meg a falkát. Hat harcosból kettő került a földre holtan. Az egyik kalóz

előreszaladt, majd eldobott valamit. A kézigránát Neyy lába előtt ért földet. A manot azonnal elugrott a robbanás hatóköréből, majd villámgyorsan átszökkent a baloldalon lévő házra.

Neyy látta, hogy az épületből AT és Erica rontanak ki. A robot a lány előtt haladva osztotta a lövéseket, miközben a kalózok megpróbáltak fedezékbe menekülni, és onnan leszedni őket. Neyy engedelmeskedett a dzsungelből hozott parancsnoknak. Ölnie kellett.

Előrontott, és leszedte a tűzvonalába kerülő zsiványokat, de az egyik megeresztett egy lövést, ami miatt Neyynek vissza kellet ugrania. A manot hirtelen zúgást hallatszott, és egyből tudta, hogy Acero elmenekül az egyik járművel, míg a másik…

Sínágyúk hangja hallatszott, majd Erica felkiáltott. – Vissza! A terepjáró aktiválta a sínágyúit, Ericáék rejtekhelye felé

fordultak, A manot felordított, előrontott a sikátorból, és célba vette a vad páncélos sárkányként tűzet köpő járművet. Szőrös ágyúgolyóként repült a lassan célra forduló ágyú felé. Hangos csattanással a jármű kerek orrán landolt, pont a szélvédő előtt. Neyy látta, hogy bár az üveg golyóálló, de a szélein fehérlő ragasztó alapján nem szakszerű módon ragasztották oda. Neyy ránézett a két elképedt sofőrre, majd felemelte a lábát, és teljes erejéből rátaposott az üveglapra.

Az beesett, Neyy pedig kirántotta, a tüzért, és eldobta. Közben a sofőr lelökte magáról az üveglapot, és nyúlt volna a fegyveréért, de ez volt a veszte. A manot megragadta a másik vállát, hangos reccsenés hallatszott, és egy ordítás. A manot még a biztonság kedvéért belelőtt a jármű műszerfalába.

Miután az szikrákat hányva megadta magát, Neyy kirántotta a másik jajveszékelő fickót, aztán egy jobb horoggal elhallgattatta egy időre.

Erica és AT az épület előtt várták őt.


162

Neyy felnézett az égre. Egy vaskos ágyúnaszád repült el felettük, a nyomában egy karcsú vadászgéppel, ami folyamatosan ontotta magából a lövedékeket. Neyy intett a fejével, majd elindult nyugatra.

– Hawkins? – kérdezte a lány, ahogy követte a manotot. Neyy a szeme sarkából látta, ahogy a nagyobb hajó lejjebb

ereszkedik, egy vakmerő manőverrel megfordul, két rakétát lőtt ki a vadászgépre, ami balra fordult a lövések elől, és megsorozta újra a nagyobb hajót, majd egy éles kanyarba kezdett.

De az ellenfele kilőtt egy harmadik rakétát, ami a gép szárny alatti üzemanyagtartályába csapódott be. A hidrogén pillanatok alatt berobbant, a tűzgolyó éhes ragadozóként falta fel a gépet. Hangos csattanással esett a földre. Neyy és a társai közben már egy mellékutcán rohantak végig.

A távolból ordítások hallatszottak, majd egy robbanás rázta meg a környéket.

– Mi a fene történt itt? – kérdezte Neyy, ahogy befordultak egy néptelen mellékutcán. Úgy látszik, hogy a harcok még nem értek el ide.

– Szerintem az a Prabigat nevű fószer feldobta a talpát, legalábbis Acero és az egyik anyaszomorító erről beszélt. Valami bérgyilkos is a képben volt, és… – Erica Jade ránézett Neyyre.

Befordultak egy utcára, ami tele volt üres ketrecekkel. Neyy megállt, és beleszimatolt a levegőbe. Állatok szagát érezte. Pontosabban egy vadászó ragadozó lágy és lappangó bűzét.

Ismerős volt ez a szag… A tetőn hirtelen megjelent egy árnyék, majd a baloldalon is négy.

A velük szemben lévő utcán egy újabb sötét alak jött. Négylábú, hatalmas ragadozók voltak. Egy űrhajó hatalmas dörrenéssel felrobbant a közelben a légelhárító ágyuk tüze nyomán. A hajó egy második nappá változott, megvilágítva a bestiákat. Egy falkányi famacska volt.

– Gondban vagyunk – mondta Neyy, ahogy a hátuknál morgás hallatszott.

***


163

A vadászgépekből, naszádokból álló flottához hamarosan csatlakozott egy régi Speedkiller típusú korvett, és folyamatosan tüzelve megindult az ellenséges hajók felé.

Az Akhast vezető kalózokon látszott, hogy örülnek ennek a fejleménynek. Egy mellékutcába vezették a fejvadászt. Minden fegyverét elszedték tőle, de még mindig tudott szálfa egyenes gerinccel lépkedni az őt vezető kilenc kalóz között. A hátánál öten haladtak, előtte négyen.

- Ha mindened elvész, a büszkeséged tartsd meg – hirdette egy egykor élt nagy larn harcos, akit valószínűleg egy ember vagy egy skrudd eltévedt golyója ölt meg, és most a csontjai ott rohadnak, egy nevesincs világon.

Az egyik skrudd hátba verte a fejvadászt a fegyvere tompábbik végével.

– Acero kibelez, larn piszok – sziszegte, majd felszisszent újból. – Olyan csicskákat eszek reggelire, mint te – mondta Akhas. A

hangjában fagyos közöny csengett, a válasz egy tarkóra mért ütés volt.

Akhas megtántorodott, és a földre esett. Közben futólag megnyomta az alkari egységén lévő kapcsolót, ami vörös fénnyel felvillant. Aktiválta ezzel a Napárnyék vészhelyzeti rutinját.

– Na, most van kurvára elegem – fordult a csapatot vezető kwizek a skrudd felé. – Mióta csak elkaptuk ezt a szerencsétlent, csak cseszteted.

A skrudd kivillantotta a fogait, majd rászisszent a másik lényre. – Chastar bérelte fel biztos, hogy végezzen Prabigattal, majd

Aceroval. – Sziszegte a skrudd. – Fajtájabeli. – A skrudd ránézett a kwizekre. – Még szerencse, hogy a mi fajtánk nem olyan becsicskuló csürhe, mint a tiétek.

A kwizek átlépett Akhas felett. A larn alkarján a lámpa zöldre váltott, jelezve, hogy a Napárnyék robotpilótája aktiválódott. A hajó ezekben a percekben szállhatott fel és indulhatott el teljes sebességgel a város felé.

– A mi fajtánk már párszor felégette a városaitokat, és darabokra tépték a kígyónőiteket! – vágott vissza a nagydarab lény. – És csak bomló hullákat hagytak belőletek.


164

Akhas elvigyorodott, feltápászkodott. A kalózok egyszerre hallgattak el, és a larn felé néztek. Valahol felugattak a légvédelmi ágyuk, egy robbanás hallatszott, majd egy újabb.

– Na, menjél előttünk, bérgyilkos – mondta a skrudd. – Vagy kapsz egy még nagyobbat.

Akhas már tisztán kivette a Napárnyék jellegzetes zúgását, és felsóhajtott. Két perc, ameddig fedezékbe vonul. Persze addig csinál egy kis zavart.

– Belehallgattam a bűzlő hullákról szóló beszélgetésekbe. – Akhas hátralépett. – Az igazat megvallva, szerintem jobb szaguk lehet nálatok. – A skrudd vicsorított, a kwizek üvöltve indult meg a fejvadász felé. Akhas hátraugrott, majd megindított egy félköríves rúgást a lény bal oldala felé. A lény felhorkant a fájdalomtól, és összegörnyedt.

Akhas lebukott a skrudd közelről leadott lövése elől, aztán egy söprő rúgással a földre vitte a teremtményt. A kalózok egyszerre kezdtek el tüzelni, de Akhas már előbb berohant egy mellékutcába.

A falhoz lapult. Egy árnyék suhant el a házak felett. A karcsú hajó azonnal tűzet

nyitott az ott lévő brigantikra. A következő pillanatban ordítások és a sínágyúk lövéseinek vékony hangja hallatszott. Miután a Napárnyék végzett, Akhas felé suhant, hasán félresiklott egy burkolatdarab, és leereszkedett egy kábel. Akhas villámgyorsan elkapta a végét, majd hagyta, hogy a hajó felhúzza.

Pillanatok alatt fent volt. Végigmászott az utastér felé vezető járaton, majd elindult a pilótafülke felé. Ledobta magát az ülésbe, és aktiválta az interfészt. A szenzorokat egy Futrinka típusú jármű keresésére állította. A larn balra fordította a hajót, és elsüvített a bázis északi része felé.

Az űrhajók már máshol csatáztak, így tulajdonképpen szabad útja volt a zsákmány felé.

A hajó irányítópultján felcsipogott valamt, jelezve, hogy talált egy rendellenesen viselkedő járművet. Az a helyett, hogy bele vetette volna magát az erőd utcáin vívott csatába, inkább megpróbált tőle eltávolodni, a célja egy épület volt a település szélén.

- Megvagy – gondolta magában a larn, és nagyobb sebességre kapcsolt.


165


166

16 Erica Jade számba vette, hogy a nap folyamán milyen jó dolgok

történtek vele. Nos, AT megmentette az életét, de ezen kívül… Egy mellékutcában rohant a társaival. A nyomukban egy falkányi

éhes famacska. És a pisztolyaikban egy golyó sem volt. Felettük pedig egy tomboló légi csata. Ericáék befordultak egy újabb utcára. A lány látta a szeme

sarkából hogy a vadállatok így is követik őket. Sőt, mintha kettő hiányzott volna.

Mi a franc? A lány felsikított, ahogy a két szörnyeteg elé ugrott. A bal oldali

felé karmolt. Jade elugrott, de a szörnyeteg karmai így is elérték. Az eredmény hat vörös sáv lett a hasán.

A jobb oldali Neyy-re vetette magát. A manot kitért a vadállat harapása elől, majd annak a jobb oldalára ugrott, elkapta a nyakát. Hangos reccsenés hangzott, ahogy a famacska csigolyái megadták magukat.

Jade, nem törődve a hasába nyilalló fájdalommal, balra ugrott a felé rohamozó nagymacska elől. A teremtmény, miután földet ért, azonnal a lány után ugrott. Neyy felordított, és oldalról nekitámadt a hatalmas bestiának. A manot a vadállat nyakában landolt, átnyalábolta roppant karjaival, majd balra rántotta, azután leugrott a hulláról, egyenesen Jade elé.)

Erica azonnal futásnak eredt, ahogy Neyy is. A lány érezte, ahogy a sebéből a hasába nyilall a fájdalom. Nem volt súlyos, szerencsére csak a bőrét szántották fel, de a fájdalom így is pokoli volt.

Erica egyre gyorsabban rohant, de a famacskáknak könnyebb volt. Ezek a vadállatok a Moras bolygóról származtak. Az ott élő hatalmas erdőkben vadásztak a zsákmányukra. Jól másztak fára, nagyokat ugrottak, és ha kellett, felkapaszkodtak a sziklafalakra is.

Bár Erica Jade ezt a hírt eddig erős túlzásnak tartotta, de meglátta, hogy kettő már a sarkában is volt. A két dög úgy kúszott a falon, mintha csak sík földön járnának. A hármas befordult az utcára, a két falon mászó bestia a nyomukban volt. Erica látta, hogy az egyik AT felé kap, de a robot résen volt. Elkapta a bestia mancsát, majd a


167

földre rántotta. A teremtmény azonnal felpattant, de ekkor AT az állat bal oldalára ugrott.

A másik közben Erica és Neyy felé rohant, elrugaszkodott a falról, majd a páros elé ugrott, és felmorrant.

Ekkor érkezett meg a falka többi tagja is. Két tűz közé kerültek, pontosabban fogak és karmok közé. AT lebukott a famacska csapása elől, leguggolt, és megindított egy

ütést. A fenevad álla hátrabicsaklott, majd egy hangos reccsenés hallatszott, ahogy kitört a nyaka.

Neyy és Erica közben kétfelé ugrottak, ahogy a bestia rájuk vetette magát, majd tovább rohantak. Az utca egy térbe torkollott. Jade látta, ahogy AT a fémkarmaival felkapaszkodik a falra, óriási fémpók módjára végigrohan rajta, majd egy nagy ugrással elvált tőle, és pont a hátuk mögé érkezett.

Jade érezte, hogy már nem bírja tovább szusszal. Régen, még a testnevelésórákon, amikor nem az volt a legnagyobb gondja, hogy hogyan jusson be egy jól őrzött helyre, köröket vert rá a gyengébb fiúkra és a többi csajra. A labdajátékokban is mindig ő volt az ász, de azokban a játékokban, akik üldözték őt, csak a labdát akarták, és nem őt felfalni.

Hamar kiértek a térre. Pár barakk határolta. A távolból lövések hangjai hallatszottak, és még valami. Berregés. Erica ledermedt, ahogy a szemközti mellékutcára nézett, amely egy másik térre vezetett. Erica látta, hogy a téren egy félrefordult terepjáró volt, amin keselyűként hatalmas, cserebogárra hasonlító, sárga-kék csíkos bogarak marakodtak.

Erica rosszul lett a látványtól. Ahogy a csáprágóikkal vadul tépkedik a járművet, őrült sebességgel verdesnek hártyás szárnyaikkal, és össze-vissza repkedtek. A lányt kirázta a hideg a hangtól.

Berregők. Csupán egy út volt, és az a tér. Ericáék átrohantak rajta, a

famacskák pedig utánuk. A berregők, amint észrevették őket, azonnal feléjük repültek, de Neyy felkiáltott.

– FÉLRE! Egyszerre vetődtek balra. Erica az oldalára esett Erica lassan feltápászkodott, majd csata felé nézett.


168

A bogarak csáprágói a nagymacskák fogai és karmai ellen. A tér megtelt széttépett bogarakkal, és elharapott torkú nagymacskákkal.

AT odalépett, majd megvizsgálta a famacska karmolásait. – Megjegyzés: Még jó, hogy időben kitértél a ragadozó

támadása elől. Ha a karmai előbb csapnak le, akkor maradandó károsodásokat okozhattak volna a belső szerveidben.

Neyy közben megindult a tér bal oldalán lévő sikátor bejárata felé. – Majd a Renegáton fertőtlenítem – mondta. Erica és AT követte. Hamar kiértek egy nagyobb utcára. Neyy

elővette a kommunikátorát, majd megszólalt. – Hawkins, itt vagyunk a megadott koordinátákon – mondta. Erica egy pillanatra megijedt, mert a készülékből csak statikus

zörej hallatszott. Közben észrevette, hogy már csak kevés űrhajó van az égen, és alig elszórtan hallatszott a fegyverek és robbanások hangja.

Úgy látszott, a csata a végéhez közeledett. – Hawkins, hol vagy? – szólt bele a kommunikátorba Neyy. Trent

fojtott hangja válaszolt. – Itt vagyok tőletek két saroknyira, délre. Neyy bólintott, majd elindult, de még beleszólt a

kommunikátorba. – Félúton találkozunk. Ahogy haladtak, Jade észrevett az egyik utcában egy lángoló

harckocsit, ami döglött bogárként feküdt az oldalán, és pár szitává lőtt testet, amiken a kalózok egyenruhája volt.

Befordultak egy újabb utcára, Jade fülét egy motor zúgása ütötte meg. Az utca végéből egy négykerekű, vaskos jármű közeledett, a tetején két pár sínágyúval, amik szüntelenül forogtak, fürkészve az utcát.

Erica futni akart, de Neyy elkapta a vállát. A harckocsi megállt előttük, az oldala félrecsúszott, és egy ismerős alak kandikált ki.

– Uhh, elég rosszul néztek ki – mondta Hawkins. A férfi arca nyúzott volt, a szemei fáradtak.. Kegyetlen dolgokon mehetett át, de a csapatból ezt szinte mindenkiről el lehetett volna mondani.


169

A jármű belsejében, az egyik oldalsó konzolnál egy vörös hajú lány üldögélt és figyelte a képernyőt, majd az idegen megfordult, és végigmérte őket.

Jade úgy érezte, hogy ez a pillantást a velejéig hatol. – Hawkins, megint késtél– mondta Neyy. Erica azonnal benyomakodott a járműbe, és leült az egyik oldalsó

székbe, minél távolabb a vöröskétől. – Alyssa – mutatta be Hawkins. – Erica Jade. Neyy letette magát a Hawkins melletti székbe, majd odaszólt. – Van egy kis gond, Hawkins. A szenzorok egy hajót érzékelnek –

lenyomott pár gombot, aztán Hawkins fele fordult. – Emlékszel a worrutai csatára?

– Próbálom kiverni a fejemből. – Hawkins előretolta a gázkart, a jármű motorja felbrummogott. A jármű belseje megremegett, ahogy Hawkins nagyobb sebességre kapcsolt.

– Rakéta! – kiáltotta az Alyssa nevű lány. Hawkins balra rántotta a kormányt. Egy robbanás hallatszott, majd a páncélos belseje megrázkódott a lökéshullámtól.

Alyssa vadul kezdte el nyomogatni a gombokat, mire a Futrinka viszonozta a tűzet…

– Úgy fest, hogy vége a bulinak, de valaki még itt maradt egy italra. Egy fejvadász, és most ránk vadászik.


170

17 Akhas összeszorította a fogait, amikor látta, hogy a Futrinka kitér

a rakétája elől, majd viszonozza a tűzet a tetején lévő sínágyukból. Akhas jobbra fordította a gépét, és utasította a komputert, hogy helyezzen a vetőcsőbe egy újabb rakétát. Közben felgyorsított, majd balról vetette magát a nála kétszer kisebb járműre. Fölé ért, és elmosolyodott, amikor a képernyőn egy célkereszt jelent meg a Futrinka körül.

Akhas megragadta a fényből szőtt botkormányt, megnyomta a gombot…

Az érzékelői pityegni kezdtek. Tőle jobbra, húszegységnyire három vadászgép közeledett…

Jól felfegyverzettek, gyorsak, de a larn fürgébb volt. Visszapillantott a célkeresztre, és megnyomta volna az elsütő

gombot, amikor meglátta, hogy a Futrinka ágyúi pont felé irányultak. Akhas lehúzta a Napárnyék orrát, kitérve a lövedékek elől.

A vadászgépek háromszög alakzatban közeledtek, a két szélső megelőzte a vezérgépet, és két oldalról közelítették meg Akhas űrhajóját.

– Takarodj el a légterünkből, barom! – szólt a komból egy érdes férfihang. Akhas élesen jobbra kanyarodott, majd elindult kifelé a városból. A larn ránézett a holografikus kijelzőre: a két repülőt jelképező vörös ábra egyre közelebb jött a Napárnyék háromdimenziós modelljéhez. Öt egységgel közelebb értek, Akhas azonnal lejjebb ereszkedett, majd becélozta a vadászgépet. A golyók pillanatok alatt átlyuggatták a karcsú űrhajó üzemanyag-tartályát, amelyből hirtelen lángnyelvek csaptak ki, végignyalták a törzsét. A Mamba megrázkódott, előredőlt, és orral előre a földbe csapódott.

Akhas ekkor a másik vadásszal fordította szembe a Napárnyékot, és elindult felé. A vadászgép azonnal balra fordult, és megpróbált elszáguldani a fejvadász hajója mellett. Akhas jobbra döntötte a Napárnyékot, majd az ellenfele után száguldott, és tüzelt. A sínágyú lövedékei úgy égették át magukat azüzemanyagtartály burkolatán, mint forró kés a vajon. A túlnyomásom tárolt egy hatalmas robbanásban enyészett el, magával rántva a repülőt is.


171

Akhas újra célra tartott. Látta, hogy a másik vadászgép meredek ívben elindul a föld felé, majd a pilóta hirtelen felrántja a gép orrát, hogy a Napárnyék hasára célozhasson. A larn gyorsan a bal oldalára fordította a hajót, ezzel kikerült a Mamba sínágyúinak hatósugarából, de a másik gép nem tágított.

A larn eközben rápillantott a képernyőre, és látta, hogy a Futrinka már két utcányival arrébb jár. A vadászgép megint lőtt, a fegyverei szinte lángokat köptek.

Akhas dugóhúzóba vitte a gépét, és elkezdett a bolygó felszíne felé száguldani. Az őt üldöző hajó lövései elsuhantak mellette, ahogy ide-oda cikázott. Akhasnak nem ártott a centrifugális erő, hála az erős larn fizológiának, csak egy kis hányingert érzett.

Már csak pár méter választotta el az utcától, hirtelen felhúzta a hajója orrát, és a hátára fordította, a sínágyuk előkúsztak a burkolat alól, majd lőtt. A vadászgépnek ideje sem volt kitérni a meglepő támadás elől.

A lövésektől szárnyaszegett madárként zuhant le az egyik barakkra.

Akhas újra rásandított a háromdimenziós kijelzőre, még közel jártak. Közben látta, hogy újabb űrhajók indultak el, hogy megállítsák őt.

Utánuk eredt…

– Na, szerintem lefoglalták – mondta Hawkins, közben a lányra

nézett, aki továbbra is úgy nézte a fegyverkezelő konzolt, mintha hozzánőtt volna, majd Erica Jade felé pillantott, aki az egyik széken kuporgott. – Majd mindent elmagyarázok.

Neyy megnyomta a pultján az egyik gombot, amivel előhívta Corsor háromdimenziós képét, ami szerint körülbelül már csak négy utcányira voltak a város szélétől.

– Még mindig magas az interferencia – morogta Neyy. Látszott rajta, hogy hatalmas lelkierőre van szüksége ahhoz, hogy rá ne csapjon a műszerfalára. – Csupán azokat az üzeneteket fogom, amiket a városban adnak le. A kalózok most egymásra vadásznak, a város tele van berregőkkel és elszabadult famacskákkal, ja, meg még az űrhajókat is kiküldték a légkörbe, hogy elkapjanak egy űrjachtot. –


172

Hawkins felé pillantott – A haverodat, akit lent szedtél össze. Na, mi is történt odalent? És lenne itt még valami…

Neyy Alyssa felé fordult. Hawkins pedig kifújta a levegőt. Sejtette, hogy a következő kérdés a lányról jön fog szólni.

– Neyy, nem fogod elhinni, de ez a lány az, amiért jöttünk. Jade és AT egyszerre fordultak oda. A lány arcán megjelent a

szokásos „Mi a kiköpött galaxismag folyik itt” kifejezés. Hawkins ezt utálta.

– Szóval a lány a fegyver? – kérdezte Neyy. A hangja olyan volt, mintha egy idiótától akarná megtudni, hogy az szart-e a sarokba.

Hawkins felsóhajtott, majd jobbra rántotta a kormányt, befordulva az egyik mellékutcába.

– Megjegyzés: Elég logikátlan volt ez az állítása. – A nevem HIO–11-es „Alyssa” kódnevű katona – mondta a lány

gépiesen. Hawkins hátra pillantott – Humán Beszivárgó Egység. Erica halálra vált arccal nézett Neyy-re, majd Hawkinsra. – Szóval ez valami genetikai szar? Neyy ránézett a képernyőjére. – Jobbról. – Hawkins a szeme sarkából oda pillantott, és látta,

hogy a Futrinkát jelképező háromdimenziós ábra felé egy ismerős űrhajó modellje közeledik. A férfi reflexszerűen jobbra rántotta a kormányt, mikor az kilőtte a rakétáját. A lökéshullám kis híján fellökte a Futrinkát.

Alyssa persze majdnem a poklot zúdította az űrhajóra, de az feljebb emelkedett a lövedékek útjából. Hawkins egyenesbe hozta a járművet, és felgyorsított. A holografikus kivetítőn látszott, hogy a fejvadász kecses hajója a sarkukban van. A lány tűzet nyitott rá, az pedig a bal oldalára fordulva kitért előle, de a sínágyúból leadott lövések éhes kígyóként nyújtóztak utána. Hawkins közben ránézett az orrba épített kamerák által közvetített képre. Látta, hogy az egyik bal oldali mellékutcából egy csapat fekete ruhás alak rohan ki, a kezükben rakétavetőket tartottak.

Hawkins kikalkulálta a kalózok és a Futrinka közötti távolságot, majd lenyomott egy gombot. A vezérlőpult egy része félresiklott, és előugrott alóla egy botkormány, ezzel együtt a holoképernyőn megjelent egy célkereszt. Hawkins a bal kezével egyenesen tartotta a kormányt, a másikkal pedig megnyomta a tetején levő gombot.


173

Kattanás hallatszott, majd enyhén megremegett a padló, ahogy az orrba épített két rakétavető útnak indította halálos csomagját. A lövedékek vörösen izzó hullócsillagként suhantak át a levegőn, majd mikor becsapódtak, egy-egy hatalmas lángvirág nyílt a helyükön. A robbanás az egész utcát bevilágította. Közben a fejvadász is felgyorsított, egy újabb rakétát lőtt ki, és eltáncolt a lövések elől. Hawkins rátaposott a fékre, szinte átszáguldott a robbanáson, majd balra kanyarodott. Csikorgó hang hallatszott, ahogy a Futrinka két oldala nekidörzsölődött az utcát határoló épületeknek. Trent gyorsan lenyomott pár gombot, mire megjelent a mellékutca háromdimenziós képe. Pont a felénél jártak.

És persze a nyomukban az űrjacht. Az pillanatok alatt beérte őket, feléjük siklott. Alyssa leadott két sorozatot a sínágyukból. A hajó pont a golyó útjában állt, a lövések ereje meglökte egy kicsit. A gép a jobb oldalára fordulva tért ki a következő adag elől.

A következő pillanatban pedig az ágyú energiaforrásának egyre hangosabb zúgása hallatszott. Az üldözőjük újra feléjük siklott.

Hawkins rátaposott a gázra, a válasz még hangosabb csikorgás volt. A férfi már elképzelte, ahogy a súrlódás lassan sziklákat vett.

Azt is elképzelte, ahogy a fejvadász hajója beéri őket, majd kilő egy újabb rakétát. Tudta, hogy a lövedék átfúrja majd a burkolatot, felrobban, a lángok begyújtják és a forró fém és az égő hidrogén poklává változtatják a Futrinkát.

Legalább már nem fog fájni a fejem Kolge-mar miatt, és gyorsan megsülünk. A férfi a következő pillanatban felnézett. Meg kell védenie

Alyssát, a társait, magát… A szenzorok jobbról hét hajó érkezését jelezték. A taktikai

letapogató azonnal azonosította őket: Mamba típusú vadászgépek és teknősszerű Argosz csapatszállítók. A fordított U alakban közeledő támadók szinte egyszerre nyitottak tűzet. A fejvadász űrhajója leadott pár lövést, majd megfordult és elrepült.

Hawkins úgy száguldott elő a Futrinkával a sikátorból, mintha legalábbis mágnesesen gyorsították volna fel. Villámgyorsan megfordította a tér közepén a járművet, mikor az előtte lévő utcából egy szögletes testű, a Futrinkánál kétszer nagyobb, lánctalpas robogott elő, aminek a tetején egy ágyútorony volt, ami úgy forgott jobbra-balra, mint egy vadászó őshüllő feje.


174

Hawkins hátratolatott, de a tank előrébb ment, és a Futrinkára irányította az ágyúcsövét. A háta mögül pedig két tucatnyi kalóz rohant elő, a kezükben páncélökölszerű fegyvereket tartva.

Hawkins tudta, hogy ha nem az egyik kalóz páncéltörő lövedéke nyírja ki őket, akkor a tank fogja ezt megtenni. Neyy Hawkins felé fordult.

– Kezd szűnni az interferencia – mondta a manot. – Öt perc, és már küldhetek üzenetet.

Hawkins bólintott. – Öt perc alatt az a tank ócskavasat csinál belőlünk. – Pittyenés

hallatszott, jelezve, hogy üzenet kaptak. Neyy aktiválta a kommunikátort, és beleszólt.

– Ki az? – szólalt meg. – Nocsak, jól hallom, hogy a manot az? Gondolom, ott van a

közeledben Hawkins is, hacsak ki nem lapította ki valami. – A hang reszelős és mély volt, és Aceróhoz tartozott.

Hawkins gondolkodás nélkül megszólalt: – Még élek. Acero felkacagott. – Jól van, szépen szállj ki a konzervdobozodból, mielőtt én

robbantalak ki belőle. – Trent Neyy-re pillantott, aki megrázta a fejét, majd a bal kezével egy négyest mutatott.

– Acero – szólalt meg Hawkins, próbált békülékeny hangnemet megütni. Habár tudta, hogy ez négy percre nem lesz elég. – Ott van Prabigat asztalán a memóriakártya…

– Megvan a memóriakártya – válaszolta fagyosan Acero. - Inkább azt szeretném, ha kiszállnál. – Egy pillanatra elhallgatott. – Vagy nem. Azt akarom, hogy kiszállj, különben egy hamufoltot csinálok belőled.

Hawkins megkocogtatta a műszerfalt, aztán felsóhajtott. – Acero, veled már semmi dolgom, jobb lenne, ha elengednél

minket. Újabb röhögés volt erre a válasz, majd Acero vidám hangja. – Na, szállj ki, mert esküszöm, rád robbantom. Neyy megvonta a vállát. Erica meg halálra vált tekintettel figyelte,

ahogy Hawkins kicsatolja magát, majd feláll a székből. Alyssa lenyomta a távirányított, mire a jármű oldala felnyílt.


175

– Ha nem jönnék vissza, akkor… – szólt oda Hawkins, majd meggondolta magát. – Találjatok ki valamit.

– Mit csinálsz? – kérdezte Erica. Hawkins hallotta, ahogy a lány hangja elszorult.

– Mégis mit… – Időt nyer nekünk – vágott Hawkins szavába Alyssa. A férfi legszívesebben leordította volna a lány fejét, de a szeme

sarkából felnézett, majd elmosolyodott. Utált hősködni, de néha muszáj volt. Ebből is látszott, hogy tényleg rabszolga lett. Nem bánthatja sehogy sem a lányt, neki kell innen kivinnie.


176

18 Az oldalsó ajtó felnyílt, Hawkins pedig megropogtatta a nyakát,

majd kilépett. Kicsit örült, hogy kiszabadulhat egy kis időre a Futrinka belsejéből. A friss éjszakai levegő – eltekintve a csatával járó igencsak kellemetlen szagoktól – felfrissítette. A látvány, ami fogadta viszont egyáltalán nem. A tér tele volt kalózokkal, a mellékutca bejáratát a tank zárta el, a hatalmas harci jármű előtt pedig Acero álldogált zsebre dugott kézzel.

Hawkins széttárta a karjait, majd megszólalt: – Mit akarsz tőlem? Acero előrelépett, majd elmosolyodott. Hawkins közben utasítást

adott a tudatalattijának, hogy kezdje el számolni a másodperceket. Ezt még kommandósként fejlesztette ki magában, a lényeg, hogy a szívverésére figyelt oda.

- Azt, hogy miközben ütlek, sikíts úgy, mint egy fürdőskurva – mondta a férfi egykedvűen, majd elindult Hawkins felé.

Három perc. Hawkins hátraugrott, majd Acero felé rúgott, de az kitért a

támadás elől, majd előre vetődött, és a következő pillanatban belevert Hawkins gyomorszájába.

Trentnek elállt a lélegzete a kíntól, a hasától a mellkasáig felsugárzó kíntól.

Térdre rogyott, majd felnyögött. Acero közelebb hajolt hozzá: – Csak ennyi? Egy nyögés? – kérdezte. – Hol a sikolyom? Hawkins megindított a bal öklével egy ütést, de Acero egyszerűen

elkapta a csuklóját, majd hátracsavarta. Nem akart elájulni, de ahogy Acero beletérdepelt a hátába, az

felért bármilyen kínnal a galaxisban. – Na, sikíts már, ribanc! – ordította, mire a kalózok felnevettek.

Hawkins becsukta a szemét, és magában továbbra is a másodperceket számolta.

Majd mindjárt te fogsz. Acero elengedte a karját. Hawkins feltápászkodott, de még fel

sem ocsúdhatott, amikor Acero hátba rúgta. Hawkins hasra esett a friss sárban.


177

Két perc. Trent felemelte a fejét, de előtte még kiköpte a szájába került sarat, majd nagy nehezen felállt, de még odapillantott a Futrinka felé. Szerencsére nem csináltak semmiféle őrültségét a bent lévők.

Már csak egy perc. Addig bírd ki. Ezek műsort akarnak, és ha azt kapják, akkor nincs eszük ránézni a telibekúrt műszereikre.

– Acero, miért csinálod ezt? Olyan jól elvoltunk. A fickó csak megvonta a vállát, majd belenézett Hawkins

szemébe. – Csaltál abban a kibaszott játékban. Kíváncsi voltam, hogy a való

életben is ilyen jól bunyózol-e. Mert itt bizony nagyon tudni kell csalni, ahogy elnézlek, te bizony nem tudsz. Itt csak a csalás segítene, de az neked nem megy. Csaltál, de nem csaltál.

Hawkins úgy érezte, mintha valami elmebeteg a hátába szúrt volna egy izzó fémdarabot, és valahogy a távolból hevítette volna azt.

– Aha, Acero. Egy perc.harsogta a belső órája. – Akkor bocsánatot kérsz? 45 másodperc. – Acero, csaltam. Pontosabban a szárnysegédem önállósította

magát, de vajon nem megengedett a csalás, ha egy fickó, akinek az anyja olyan, mint egy kwizek segge, szintén csalt?

35 másodperc… Acero arcáról lefagyott a vigyor, majd úgy ordított fel, mint egy

megsebzett medve, és Hawkinsra rontott. Trent félreállt a fickó útjából, majd a bal keze élével rávert Acero

torkára. A kalóz felköhögött, kis híján térdre esett, de Hawkins a háta mögé került, majd átnyalábolta az alkarjával a másik nyakát. A jobb kezével pedig kicsatolta Acero pisztolytáskáját, és kivette a férfi fegyverét.

– Ez az „élő pajzs” trükk a banda felénél nem fog beválni. Hawkins látta, hogy a kalózok egyszerre emelték fel a fegyverüket. Azonnal hátrálni kezdet a Futrinka felé. Fél perc… Hawkins a fickó nyaki ütőeréhez szorította a pisztoly csövét, majd

a mutatóujját a ravaszra rakta. – Na, és mi a terved?


178

– Szeretnék épp bőrrel elmenni – válaszolta Trent. – És gondolom, te is élni akarsz!

Acero hátrasandított. – Ha meghúzod azt a ravaszt, akkor a golyó átlövi a nyaki

ütőered, és ha ez nem öl meg, akkor átszakítja a tüdőd. Ha bármivel is próbálkozol, meghúzom a ravaszt!

– És ha belekönyökölök a töködbe? – kérdezte Acero. – Akkor a reflex fogja velem meghúzatni. Az öt perc már régen letelt.


179

20.

Russel határozottan nem érezte jól magát. A csapatszállító légkondija már régóta elromolhatott, mert a benti

levegő párás lett, és a bent lévő testek bűzétől nyomasztó. Szinte úgy nehezedett a srác tarkójára, mint egy nehéz takaró.

Steven és Werd az első ülésen ült, a hátuk mögött hat szék tapadt a jármű falaira. Ezeken egy kwizek ült, és két emberi férfi. Az egyik vörös hajú volt, a másik pedig mohikánstílusban hordta a fizuráját. Érdeklődve figyelték, ahogy Giru és egy háromszarvú, vörös, pikkelyes bőrű devliai épp kártyáztak. Előttük a falat pedig egy háromszög alakú, embernagyságú ablak foglalta el, amin ki lehetett látni az előttük lévő dzsungelre.

– Miért jöttél el a Földről? – kérdezte Werd. Russel nem akart válaszolni. Ideges volt, nem tudta, miért. Talán

csak attól félt, hogy nem kapja meg a pénzét, ha Hawkinsszal történik valami. Esetleg, hogy Erica Jade ott marad.

De ennek ellenére kicsúszott a száján: – A Tellusról jöttem. A barna bőrű férfi felkuncogott, majd újra végigellenőrizte a

rendszereket. – A Külűrbe a legtöbben jönnek valahonnan. Föld, Tellus,

Exodus, Meru? Szép világok, csak unalmasak. Russel inkább az előtte lévő gömbkomputert fürkészte. – Történt pár dolog. – Értem. Nő, esetleg fiú? – Werd közelebb hajolt. – Mindenkinek

meg van az oka, hogy ide jöjjön a Domínium háta mögé. – A fejével a hátul ülők felé bökött. – Girut például elüldözték a bolygójáról, mert megvert egy vegai hivatalnokot. Artie azért jött ide, mert a helyi bank szinte minden pénzét kiperelte tőle. Chad – a mohikánfizurás feléjük nézett –, csak azért, mert utálta a kötöttségeket. Meglógtál a sorozás elől?

– Az is – válaszolta Russel. Kezdett neki terhes lenni ez a beszélgetés.


180

– Én a Külűrben születtem – Werd kinézett a fákra. - A nagyon régi őseim úgy háromszáz évvel ezelőtt megelégelték, hogy a Próféta hite túl merevvé vált. A fenébe is, élni sem lehetett. De háborúzni sem akartak. Ezért űrhajókra szálltak, miután a földi fejesektől kikönyörögtek egy egész bolygót. Ők pedig hajlottak rá, mivel nem akartak egy újabb polgárháborút. Eljutottunk Új Cordoba bolygójára, de többet nem léphetünk be Mekkába.

Russel csak nézett. – Ezt most miért mondta el? Werd titokzatosan elmosolyodott. – Ez a hely, a Külűr, a száműzöttek utolsó menedéke. Kinek

ilyen, kinek olyan okból. Például nekem azért, mert az egyik ősöm megelégelte, hogy nem ehet disznóhúst, és nem rúghat be. Pedig jó lenne látni a mekkai nagymecset romjait. Csak reméltem, hogy ha elmesélem az én történetem, akkor te is elmondod a sajátodat.

Hirtelen felpittyegett a hajó kommunikátora jelezve, hogy befutott egy hívás. Werd azonnal kapcsolta.

– Werd! – szólalt meg Neyy hangja a hangszórókból. – Már szétaggódtam miattatok az agyam. – Akkor remélem, hogy maradt még! Mondom a tényállást.

Prabigat halott. A kalózok egymást ölik. Hawkins pedig elkapta Acerót, és jelenleg élő pajzsosdit játszik vele.

Werd odaszólt Girunak. – Giru, mérd be Neyy-ék jelét! A nagydarab szőrös humanoid leült a fegyverkezelő pulthoz, és

szakavatott mozdulatokkal végigzongorázott az érintőképernyőn. Werd közben lenyomott pár gombot a saját konzolján, mire a

csapatszállító belseje megremegett, ahogy a VTOL turbinák működésbe léptek, hogy felemeljék a nehézkes járművet. A bozót rázkódni kezdett, ahogy berregők előröppentek, és rontottak rá a felszálló hajóra. Russel hátrahőkölt, ahogy az egyik dög az ablakhoz csapódott, és megpróbált a rágóival lyukat rágni rajta.

– Hol is van az a gomb? – kérdezte Werd, miközben a bogárról tudomást sem véve keresgélt valamit a pulton. Russel felnézett a teremtményre, melynek szüntelenül járó rágói hatalmas karcolásokat ejtettek az üvegen.


181

– Van egy kis gond – mondta Russel, belenézett a dög pofájába, és látta, hogy valami folyadék jött ki belőle, ami az üvegre érve sercegni kezdett, majd miután áthatolt rajta, kis híján Russel lábára esett, ami pont Russel lába felé tartott. A srác gyorsan balra rántotta azt. Nem akarta tudni, hogy mit csinálna ez az anyag a testével. Újabb bogarak röppentek ki az erdőből, és vetették magukat a csapatszállítóra.

Már mindenhonnan hallatszott a karistolásuk. – Áhh, meg is van – mondta Werd, és a mutatóujjával megbökte

az érintőképernyőn lévő fénykört. Közben a bogár már vagy egy tizenöt centis lyukat rágott az

üregbe, és is bedugta rajta a fejét. Russel már csak a bogár csáprágóira, és a pofájából csorgó savra bírt figyelni.

– Ja, tényleg! – mondta Werd, és az öklével rávágott a kapcsolóra. A képernyőn megjelent egy felirat: Elektromos túltöltés.

A teknősalakú transzporter burkolatát a következő pillanatban elektromos kisülések járták át. A teremtmények sikolyai és kerregései elhallgattak, helyette csak az egyre halkuló berregés hallatszott, az ablakon lévő bogár is sértett ciripeléssel repült el helyszínről.

Gyorsan a lombkoronaszint fölé emelkedtek, majd elindultak a láthatáron feketéllő hegység felé. A roppant tömeg előtt Russel meglátta egy lángoló város vöröslő foltját. Ahogy jobban erőltette a szemét, azt is észrevette, hogy felette pár vadászgép és csapatszállító üldöz egy karcsú, áramvonalas hajót.

– Na, azok ott gondot jelenthetnek. Az erőd bástyáin – mint hatalmas keselyűk a fészkükben – óriási

ágyuk gubbasztottak. A jobb szélső hirtelen feléjük fordult, majd lőni kezdett.

A sikló jobbra tért ki a lövedékek elől. Giru megnyomott pár gombot, mire a fémpadló megremegett, ahogy kilőtték a rakétát. A lövedék átsüvített a levegőn, és becsapódott a hatalmas fémalakzat oldalába. A robbanás ereje leszakította az ágyú tetejét, a többi pedig felemésztődött a robbanásban. Werd közben lehajtotta a csapatszállító orrát, ezzel kitért a jobb oldali ágyú lövései elől, majd energiát adott a hajtóművekbe. Russelt a székébe préselte a gyorsulás.


182

– Kicsit vicces volt a bogaras balhé, nem? – kérdezte Werd. Steven erre elsápadt, majd a másik fickó felé nézett. A pilóta jobbra döntötte a borkormányt. – Amúgy ketten jönnek felénk. Két Mamba.

A srác csak elhűlve tudott erre nézni. A Mambák gyors és veszélyes vadászgépek voltak. A Humán Domínium több mint hatvan éve használta őket.

– Mamba? – Nem lehetnek rosszabbak, mint a berregők – lejjebb vitte a

siklót, aztán Stevenre pillantott. – Csak nem félsz a bogaraktól? – Nem! – kiáltotta Russel. – Legalábbis eddig nem féltem.

Hawkins még mindig a kalózokkal nézett farkasszemet, az előbb

zsákmányolt fegyverének csöve pedig Acero nyakához nyomódott. A hátánál pedig a Futrinka. A fejvadászt üldöző hajók lövései hallatszottak.

Werd még sehol. – Szóval rühellnek téged? – kérdezte Hawkins, végignézve a

kalózokon, akik továbbra is a két férfira fogták a fegyverüket. Acero, amennyire a torkára szoruló kar engedte, bólintott. – Szerintem, ha lepuffantanál, akkor minimum megköszönnék, ha

csak nem elkezdenék rosszabb esetben elkezdenék egymást gyilkolászni

Trent közelebb hajolt a fickó füléhez. – Jó ötlet lenne ezért téged lelőnni. Acero felkuncogott. – Bolond vagy, de a bolondok érzik az élet igazi ízét. – Pofa be! Hawkins megropogtatta a nyakát, és az égre pillantott. Werd

sehol… Felsóhajtott, d e továbbra sem tett fenyegetőbbet, mint hogy

morcosan nézett a kalózokra. Háromtucatnyian lehetnek, és ahogy látta, a tetőkre még érkezett jó pár. Annyit tehetett, hogy Acero válla mögé hajtotta a fejét.

– Ha valamelyikőtök aktiválni meri a fegyverét, akkor, esküszöm, lelövöm!


183

Primitív fegyverek kattogása és az erőforrások zümmögése hallatszott.

– Mármint Acerót – mondta, de a kalózok nem eresztették le a fegyverüket. Annyi elektromos cuccot aktiváltak ezek, hogy ide csalják a berregőket. De mi lehet ennél rosszabb?

A tér egy hatalmas csalivá változott… Több irányból berregés hangzott fel, ami egyre hangosabb lett.

Trent becsukta a szemét, amikor a háztetőkön lévő lövészek hátrafordultak, és tüzelni kezdtek, magas hangú kerregések és sikolyok hallatszottak. Az egyik fickó felkiáltott, ahogy a hátánál megjelent egy óriási bogár sziluettje. A következő pillanatban a bestia óriási méretű rágói egyszerűen letépték a férfi karját. A sikolya betöltötte az egész teret. Hirtelen berregők zúdultak rájuk minden irányból, a kalózokra vetve magukat. A haramiák azonnal feléjük fordultak és tűzet nyitottak, de azok csak jöttek. Egy elpusztult bogár helyére kettő lépett, hogy messiási dühvel vessék magukat a brigantikra.

Hawkins azonnal ellökte magától Acerót, majd a Futrinka felé kezdett el rohanni, de a másik elkapta a pólója nyakánál fogva, és visszarántotta.

– Van egy kis üzleti ügyünk. Acero nem tudta befejezni a mondatot. A férfit jobbról szinte

legázolta egy bogár. Elengedte Hawkins grabancát. Trent előre esett, de azonnal felpattant. Látta, hogy a kalóz a földön fekszik, felette pedig a feldühödött bogár, és a borzalmas bestia rágói egyre közelebb és közelebb hatoltak a férfi arcához.

A Futrinka is megindult előre. A mellékutca bejáratában álló tank a lövegtornyát a felé száguldó jármű felé fordította, de a Futrinka gyorsabb volt. Kilőtt egy rakétát, ami átfúrta magát a tank páncélzatán, majd berobbant. A hatalmas tűzgolyó belülről vetette szét a fémmonstrumot.

Hawkins elugrott a robbanás hatósugarából, de a lökéshullám így is megdobta, a robbanás hangja pedig nekifeszült a dobhártyáinak.

Trent szédült, a füle zúgott, a világ pedig homályos volt. Az első hangok, amik eljutottak a füléig, a rovarok és az emberek sikolyai voltak.


184

Érezte, ahogy egy szőrös kar a dereka köré fonódik, és felnyalábolja. Morajlás jutott el hozzá, ami lassan értelmes szavakká formálódott.

– Ro… nehéz vagy, Hawkins. Az a nagy és szőrös valami lelökte egy hideg padlóra. Trent előtt a

világot szürke és barna foltok alkották. – Hawkins! – jutott el hozzá egy fiatalos női hang. – Sokkot kapott – hallotta Alyssa színtelen és rezignált hangját. A

foltok lassan összeálltak, és átváltoztak a Futrinka belsejévé és Hawkins társaivá.

A férfi éppen balra köpött, amikor sikolyt hallott. Erica Jade szinte fénysebességgel ugrott hátra, amikor egy berregő elkezdett behatolni a Futrinka belsejébe. A lény rágói dühösen csattogtak. A szájából kicsöpögő sav pedig füstölgő lyukakat mart a padlóba.

A teremtmény már félig bent volt. Hawkins felállt, bár szédelgett, aztán szembenézett a lénnyel.

– Kurvára elegem van belőled – mondta, majd előrerohant, és a bal lábával bevitt egy rúgást a dögnek, mire az hátratántorodott, de még mindig megpróbált behatolni.

Hawkins felkészült az újabb rúgásra, de a padló szinte imbolygott alatta. Acero fegyverét szerencsésen a téren lévő káosz közepén hagyta. Újra rúgásra készült, de ekkor a lény felkerregett, majd előreugrott. Trent feljajdult, amikor a kemény, kitinpáncéllal borított fej a hasába mélyedt, és neki lökte Alyssának.

A lány és Hawkins a földre kerültek összegabalyodva. A teremtmény pedig lassan már az egész testével bent volt, de Neyy ekkor már felállt a székéből, elkapta a bal rágójánál fogva, és megpróbálta kifele tolni a dögöt.

Alyssa nemes egyszerűséggel lelökte magáról Hawkinsot. AT is csatlakozott a „toljuk ki a berregőt a járműből” játékhoz. Elkapta a másik rágót is.

Hawkins és Erica pedig tétlen szemlélője maradt a küzdelemnek. Alyssa odalépett, aztán az öklével a bestia szájába ütött, mire az felsikított fájdalmában, majd kihátrált a Futrinka belsejéből. Hawkins rögtön felpattant, és odarohant Alyssához. Neyy pedig odalépett a pultjához, és lenyomta az ajtózáró gombot. A lány az öklét nézte, amin elég mély, savmarta, mély, vörös sebek voltak.


185

Közben a Futrinka oldalsó ajtaja lezárult, kintről már csak a járművet ostromló berregők rikácsolásai és kerregései hallatszottak.

– Megjegyzés: A sebei súlyosnak tűnnek – mondta AT. A lány sebei mintha zsugorodni kezdtek volna. Elég lassú

folyamat volt, de Trent látta, hogy a sebszélek lassan összeérnek, miközben a savmarta árkokban a megfeketedett szövetek lassan hamuvá omlanak, és a helyükre új, friss hús kerül.

– Ideje elmennünk innen – mondta Neyy, majd beugrott a pilótaszékbe, és hátramenetbe tette a kormányt. Hawkins felpattant, és beugrott a navigátori székbe.

A jármű belseje döccent egyet, majd egy bogár fájdalmas sikolya hallatszott.

– Ez a sok ocsmányság csak lelassít bennünket! – kiáltotta Hawkins. Tudta, hogy ennyi sav még egy olyan kemény jármű páncélját is átmarja, mint amilyen a Futrinkáé. Ezek a dögök nem fognak visszavonulni, nem tágítanak addig, amíg szét nem cseszik a járművet, és szét nem tépik Hawkinsékat.

Werd lejjebb húzta a csapatszállító orrát, de a két vadászgép

követte őket. A hajó hasa már szinte súrolta a házak tetejét. A sínágyuk tüze elől kitértek, és a csapatszállító hiába volt

feltuningolva mindenféle extrával, nem vehette fel velük a versenyt manőverezésben. Russel úgy érezte, hogy a gyomra helyet cserélt a gégéjével, és bármikor kidobhatja a taccsot.

– Ne mondd már, hogy a repülést is megutáltad! – kiáltotta Werd, majd élesen jobbra kanyarodott a csapatszállítóval. Giru közben tűzet nyitott a bal üldözőjükre, de az felrántotta az orrát.

– Soha életemben nem repültem még! – kiáltotta Russel. Werd felröhögött, aztán vállon veregette a fiút. – Jó van, kölyökgólya! – Még három kilométer, és ott vagyunk – dörmögte Giru. – Az

egész tér tele van berregőkkel.– A nagydarab szőrös humanoid felnézett – Ja, és egy naszád, meg két újabb vadászgép közeledik felénk szemből.

Stevennek eszébe jutott valami. – Van egy ötletem – mondta. – Ahogy láttam, a város határában

álló légvédelmi ágyuk Scorpion Mark-III-sok.


186

Werd feljebb emelte a gépet, közben Giru veszettül tüzelt a hátsó sínágyukkal.

– Én is észrevettem, és mit kezdjek vele? Russel azonnal lenyomott pár kapcsolót az előtte lévő

érintőképernyőn. Máskor ezt a baromságot megtartanám magamnak, de most a

hátsómról van szó. Bejött egy ablak. A város térképe volt, a legközelebbi

energiajelekkel. A város északi részén a még három megmaradt légvédelmi ágyú, plusz az északnyugaton lévő. Lehívta a bázis energiahálózatának a képét, és a legnagyobb meglepetésére a szenzorok kihozták. Azonnal meglátta, hogy a légvédelmi ütegek energiavezetékei hol központosulnak.

Rábökött, ezzel kinagyítva a hatszögletű, földbe süllyesztett épületnek a képét.

– Nem lenne egyszerűbb szétkapni egy rakétával? – förmedt rá Giru. Russel nem tudott válaszolni, mert Werd dugóhúzóba vitte a gépet. A vadászgépek leváltak a csapatszállító mellől, és lőni kezdték Russelék járművét.

– Azon vagyok, hogy őket kapjam szét! Ha a saját ágyúik lőnek rájuk, akkor értékes másodperceket nyerhettünk!– kiáltotta Steven. Hátulról hangos káromkodások hallatszottak, arról Werdnek épp melyik felmenőjében kellene lennie.

Russel megértette őket. Ő is szidta volna a fickót, mint a bokrot, ha épp nem a feltörő hányingerével küszködött volna. Még ő is meglepődött, hogy ebben az idióta helyzetben képes volt tárcsázni az ágyukat irányító szerverközpontot.

Giru közben elindított egy rakétát az egyik elülső vadászgép felé. Az ellenfelük a teknőcszerű jármű felé száguldott, de a következő pillanatban telibe kapta a rakéta. A naszád felgyorsított. Russel előkapta a gömbkomputerét, és becsatlakoztatta a foglalatba, majd aktiválta a Dzsinnt.

A patkányszerű hologram azonnali meghajlással fogadta. – Csatlakozz rá a megjelölt koordinátákon lévő gépre. Indítsd el a

Trojan Horse 112-es programot, és a Scorpion V3-as AA gun szoftvert. Távoli installálás. Animáció nincs!


187

A Trojan Horse 112-est még Russel írta. Képes volt magát álcázni a célgépen már meglévő programnak.

Werd felgyorsított és balra húzódott, a megmaradt vadászgépek pedig utánuk.

– Hawkinsék egy sikátorban vannak – üvöltötte Giru. Werd S alakban kezdett el repülni a csapatszállítóval, hogy

kitérjen a vadászok lövései elől, amik a következő pillanatban csatárláncba szerveződtek.

– Közel? – Pár másodperc, és felettük leszünk! A kommunikációs pult képernyőjén egy szöveg jelent meg. PROGRAM FELINSTALLÁLVA. A következő pillanatban egy célkereszt és egy menü bukkant elő.

Russel azonnal beütött néhány utasítást. A naszád balról támadott rájuk. Russel, ahogy tudta, átprogramozta az ágyukat, hogy a Mambákat

és naszádot vegyék ellenségnek. – Nem tudom, mit csinálsz, de gyorsan csi… A négy üteg egyszerre nyitott tűzet a csapatszállítót irányító

gépekre, mire azok egyenként tűzgolyóvá váltak. A nagyobb hajó inkább megfordult, majd visszavonult északra a megbolondult ágyuk tüze elől.

– A jó öreg baráti tűz trükk – mondta Werd. Hawkins utált tolatni, főleg csigalassúsággal, és ha a feje felett egy

csomó ocsmány bogár volt, amik bármikor át tudnák marni a burkolatot.

– Tudod, hogy előbb-utóbb már nem lesz más… Hawkins Neyyre pillantott, aztán felsóhajtott. – Tudom. Lehajtotta a fejét. Nem gondolta volna, hogy így fogja végezni,

főleg ilyen hülye helyzetben. Az egésznek a lány az oka… - Ilyet soha ne merjél mondani. A lány ártatlan, meg kell védened

– förmedt rá egy belső hang. Trent hátrapillantott. Erica elhűlve nézett rá. Alyssa kezén már

csak csúnya hegek voltak. A sebei tíz perc alatt begyógyultak. – Mi a fene ez? – kérdezte Neyy, majd összenézett Hawkinsszal.


188

Hirtelen lövések zaja hallatszott kintről, majd a berregők rikácsolása és az egyre halkuló zümmögésük. A kommunikátor felpittyegett. Hawkins azonnal kapcsolta a hívást.

– Ti aztán jól megreptettek minket – hallotta Werd hangját. Hawkins elvigyorodott.


189

21

Akhas jó pilóta volt, de néha a legjobbakat is legyűrheti a túlerő. A Napárnyékkal élesen balra fordult, miközben a V alakzatba

felfejlődött vadászgépek és csapatszállítók üldözőbe vették. A larn több energiát adott a hajtóművekre, a karcsú űrhajó szinte kirobbant Corsor City légteréből, de az üldözői követték.

Elől a karcsú, sólyomra emlékeztető Mambák haladtak, az utóvédet pedig a három vaskos csapatszállító alkotta.

Akhas kitér balra a vadászgépek tüze elől. A larn dühös volt, de nem az üldözői miatt. Akhas régen vétett el

célpontot. Háromszor volt alkalma végezni a lánnyal, de mindegyik

alkalommal kicsúszott a kezei közül, sőt a harmadik alkalommal majdnem ott hagyta a fogát.

Szinte hallotta apja, Marrdon dorgáló szavait. Kapd el a prédád, mielőtt ő kap el téged. Akhas élesen balra kanyarodott, kijutva a bal szélső kalóz

tűzköréből, majd oldalról közel engedte magához a jobb oldali vadászgépet, és tűzet nyitott. A golyók lepattantak a polarizált burkolatról, de néhánynak sikerült átütnie a pilótafülkét védő üvegburát. Akhas látta a rácsapódó vércseppeket. A pilótáját vesztett hajó dugóhúzóba az őserdő felé kezdett el zuhanni, majd egy fülsértő robbanás kíséretében becsapódott a fák közé. Akhas felhúzta a Napárnyék orrát, és elindult felfelé. A három Mamba követte. Akhas pörgésbe vitte a gépét, kitérve a vadászgépek lövései elől.

A larn látta, ahogy a három vadászgép lassan egyenes vonalba zárkózott föl. A középső lemaradt, míg a másik kettő egyre gyorsulva előrement.

A larn ide-oda cikázott a hajójával, sínágyúinak lövedékeivel szinte elárasztva a légteret, de a vadászok nem tágítottak, viszonozták a tűzet.

A fejvadász ezt a pillanatot várta ki. A hajója hasában a rakétavető és a sínágyuk mellett el volt rejtve valami más is, minden csupán a jó célzáson múlt – és a koordináták bemérésén.


190

Egy EPM bomba. Az energiakisülés képes volt kárt tenni egy naszád rendszereiben.

Akhas a bolygó felszíne felé fordította a hajóját, és a legmagasabb teljesítményre kapcsolta a motorokat.

Hamarosan elzúgott a még mindig felfelé száguldó vadászok mellett, azok fürgén utána vetették magukat. A kisebb hajók már csak három egységnyire voltak.

A larn elvigyorodott, majd megnyomta a kioldó gombot. A Napárnyék hasán lévő rekesz szétnyílt, egy csecsemőfejnyi,

tojás alakú tárgy zuhant ki belőle. Az EPM bomba teteje leesett, és mint egy nyíló virág, egy ejtőernyő jelent meg a tetején. Akhas egyenesbe hozta a gépet, és elsüvített a helyszínről.

Pont akkor a töltet felrobbant. A fehér villanás nappali fénybe borította az őserdőt. A három

vadászgép szárnyaszegett madárként, szikrákat szórva zuhant a fák közé.

Akhas látta, hogy az öt vadászgép és a két naszád még mindig utána halad.

Átkozott pengések. Előtte hirtelen egy hatalmas, fekete tömeg magasodott. A Kollarek-hegység. Az egykor magas hegységet addigra az állandó viharok és a párás

időjárás által okozta viharok lepusztították. Csipkézett ormok, kanyargós és szűk kanyonok összességévé változott. És persze ideális búvóhellyé.

A Napárnyék bekanyarodott az egyik szurdokba, majd végigrepült rajta, aztán jobbra fordult. A nagy és lomha naszádok már nem merték idáig követni, de a Mambák annál inkább.

A Kollarek-hegységet átszövő völgyek és szurdokok szinte egy labirintust alkottak. Akhas percek alatt eltévedt benne, de egy vadászgép a nyomában maradt, míg egy második felülről csapott le az űrjachtra. A következő pillanatban kiértek egy oválisabb völgybe, aminek a közepén egy tó kéklett.

Akhas a víz felé irányította a hajót. Ahogy a hajó végigsuhant a vízfelszín felett, a sziklák közül előreppent pár denevérszárnyú, hattyúnyakú lény, amik sértett gágogással tették közhírré nem tetszésüket, hogy megzavarták pihenőjüket.


191

A vadászgépek követték, a lövedékeik sorban csapódtak be a tóba, fehér tajtékká változtatva a felszínét.

Akhasnak már csak két rakétája volt. Az elsőt betöltötte a kilövőbe, szembefordult az üldözőivel,

megnyomta az elsütő gombot, és azonnal kilőtte. A lövedék nem volt nyomkövetős. Az összes elektronikát

kispórolták belőle, hogy legyen hely robbanóanyagnak. A vadászgép az oldalára fordult, de a rakéta így is eltalálta. A

robbanás kétfelé tépte a Mambát. Az orrész pörögve zuhant a tóba, míg a farokrész falevélként zuhant a sziklákra.

Akhas a másik ellenfele felé fordult, aki ekkor repült be a rikoltozó szárnyasok csapatába.

Látta, hogy a vadászgép emelkedni kezd. Úgy látszott, hogy a vadászgép pilótája elsődleges céljának tartotta, hogy kivigye a járművét a szárnyas forgatagból.

Ezzel megfeledkezve Akhasról. A fejvadász pillanatok alatt becélozta az emelkedő gép hasát, és

tűzet nyitott a sínágyukkal. A lángok úgy falták fel a repülőt, mint egy szupernóva a körülötte lévő bolygókat.Akhas kirepült a völgyből. Egy kanyonba jutott ki, ami S alakban tekergőzött. A sziklafalból szirtek álltak ki. Tudta, hogy itt nagyon nehéz lesz biztonságosan repülni.

Akhas látta a kivetítőn, hogy még négy vadászgép eredt a nyomába négyzet alakban.

– A mutáns kurva életbe – morogta Akhas. Úgy fest, hogy bárki is vezeti most a kalózokat, igazi ellenfele lett a larnak. Észrevétlenül bevinni ide négy vadászgépet

Nyílt légtérben ideális, hogy felhajtsák az áldozatot. A tapasztalatlan pilótákkal szemben szűk terepen is hatásos, de Akhas nem volt tapasztalatlan.

Elsuhant egy szirt felett, kitért balra a jobb felső vadászgép lövései elől, aztán felgyorsított. A gépek utána, de látszott, hogy nagy erőfeszítésekbe került, hogy fenntartsák a köteléket.

A larn számára ez volt a megfelelő alkalom. Megfordította a gépét, közben betöltötte az utolsó rakétáját a

vetőcsőbe, majd lőtt.


192

A bal felső vadászgép kitért a rakéta elől, de a pilótája elfeledkezhetett a közelben lévő sziklafalról. Egy hatalmas robbanás, és semmi más nem maradt belőle, csupán egy fekete folt a falon.

Akhas ez nem várta meg. A bal alsó vadászgép lejjebb ereszkedett, de Akhas már várta. A

fejvadász lövései letépték a bal szárnyát, mire a gép csonka madárként zuhant a folyóba.

Kettőnek vége, ugyanennyi maradt. A két Mamba egymás mellé húzódott, megpróbálták körbevenni

Akhas hajóját, de a larn résen volt. Amikor azok a közelébe értek, a karcsú, ezüstszínű hajó kecsesen felszökkent, az ellenfelei fölé kerülve.

A sínágyúinak a lövedékei pillanatok alatt betörték a bal oldali vadászgép tetejét fedő üvegburát. A légnyomás kirántotta a pilótát, a repülőgép pedig pörögve fúródott a földbe.

Akhas lelassított, mielőtt a másik gép pilótája kapcsolt volna, a háta mögé került, aztán kilőtte az egyik rakétáját, ami a Mamba hátsó részébe csapódott. A hajtó művek lángot vetettek, majd egy óriási lángvirág nyílt a helyükön, amely pillanatok alatt bekebelezte a gépet.

A larn kivetette a gépét a kanyonból, hamarosan már a vége láthatatlan dzsungel felett repült. Nagy ívben balra elrepült a hegység mellett. Eltávolodott a kalózok erődjétől Corsortól. A horizonton már hajnalodott.


193

22.

Trent a villájára tűzte az utolsó húsdarabot, és belökte a szájába.

Az ebédlő tágas, a falait kék és piros mozaikok borították, Mindkét végében egy-egy boltíves ajtó, középen pedig egy fekete faasztal volt.

Werd egyik város szélén lévő villájában voltak. A többiek épp az éjszakát pihenték ki, a látóhatáron már pirkadni kezdett.

Trent hálás volt, hogy itt lehetett. – Mihez kezdesz ezután, Hawkins? – kérdezte Werd, aki az asztal

másik végén ült, és egy pohár piros folyadékot kortyolgatott. Hawkins hátradőlt a székében, és felsóhajtott. – Elmegyek a Vyrlaxra, és megcsinálom Kolge-mar melóját. Werd bólintott. Az arcáról eltűnt a jól ismert mosoly, a helyén

egyfajta aggodalom ült. – És a lánnyal? Trent felsóhajtott, majd felnézett a plafonra. Alyssa, vagy

akárhogy is hívták, rendesen belekavart az egyenletbe. A Domínium tudósai valami nagyon durva dologba nyúltak bele, a nyomában egy fejvadász, és ha Morrow megtudja, akkor talán még nagyobb nagyobb katyvaszba kerülünk. Gondolnia kellett Neyy-re és Ericára. Ja, meg Russelre is. AT-ét nem tudta hova sorolni, de értékes egy gép volt.

– Természetesen nem lököm vissza a Dominíum karmai közé. Werd lerakta a poharát. Az arca eltorzult dühében, majd az

asztalra csapott. Russel összerezzent. – Láttam a lányt, igen, hasonlít egy kicsit. – Hawkins felnézett, a

falat kishiján a torkán akadt. – Megtaláltam a fényképet a hátitáskádban. Kiesett akkor, amikor találkoztunk. Rögtön tudtam, hogy csak is ő lehet.

Hawkins érezte, hogy régi barátjának szavai késként hasítanak a lelkébe, olyan emlékeket és érzéseket felhozva, amiket már legalább tizenkét éve magába temetett.


194

– De nem ő az. Annyi dolgod lenne vele, hogy átadod Morrownak, és annyi. Akit te szerettél, már rég meghalt, és a halottaknak sajna nem szokásuk feltámadni.

Trent előredőlt. – Megfontolom. Az idősebb fickó megrázta a fejét. – Dehogy fontolod meg. Hawkins tudta, hogy ezzel nem akármilyen veszélyeket vett a

nyakába, de a legrövidebb út a Vyrlax és a Shiwa között a Bishop szektoron keresztül vezetett, akkor is, ha az a hely tele van Morrow szövetségeseivel.

– A hajód fel van töltve, Hawkins. Remélem, épp bőrrel keveredsz ki ebből a kalandból.

Hawkins felállt, és elindult a kijárat felé. Werd kikísérte. – Nem tudom, mit csinált veled a lány, de remélem, hogy nem

fog az életedbe kerülni. - Werd még szembefordult Hawkinsszal. – Ja, veled küldök még egy fickót testőrnek. Ahogy láttam, összemelegedett Jade-del. Nem ingyen kapod meg, cserébe megpróbálsz életben maradni.

Hawkins felsóhajtott, majd ahogy látta Werd fáradt mosolyát, megszólalt.

– Ugye tudod, mit gondolok a robotokról…

A Renegát lassan kiért a Shiwa légköréből. Hawkins elmondta a

tényállást a csapatnak. Lényegre törő volt, és elmondta a veszélyeket. Erica Jade hallgatott. A kezeivel az asztalba kapaszkodott. Az

ajkai késpenge vékonyságúak lettek. Russel tanácstalanul nézett a férfira. Csupán AT maradt mozdulatlan. Neyy szólalt meg először. – És mi lesz, ha Morrow tudomást szerez róla? – kérdezte Neyy. Hawkins megdörzsölte az állát. – Nem mondom meg neki, azt hazudom, hogy nem élte túl. Jade beletúrt a hajába, aztán mérgesen Trentre nézett.


195

– Hawkins, nem tudom, hogy mi a szar történt veled, de ez baromság. A fejeseknek mindenhol vannak szemei és fülei. Tudom, közhelynek hangzik, de ez igaz!

– Te csak tudod, Erica – morogta Hawkins. – Az lenne az egyszerű, hogy ha odaadnánk a haverodnak ezt az

izét, és megkapnánk a pénzt! Emlékszel, mi Kolge-mar alkalmazottai vagyunk!

– Majd megoldom – morogta Trent. Jade felpattant, aztán asztalra vágott.

– Jó, majd segítek neked megoldani. Figyelj, totál idiótának tűnsz, de ebben a szarban együtt csücsülünk, együtt is fogunk kikászálódni belőle. Erica sarkon fordult, és beviharzott a szobájába. – Megyek tovább dolgozni a terven – mondta Russel, majd ő is

felállt, és kisétált az ebédlőből, szólt vissza. – Hülye egy helyzet, de a legjobb, ha a kincseskamrára koncentrálok.

Utoljára AT távozott. Hawkins odalépett a konyhaszekrényhez, majd elővett egy sárga

folyadékkal teli üveget. Előbb magának töltött, majd Neyy-nek. – Zűrös pár napunk lesz – mondta Hawkins, majd felhajtotta az

italát. Neyy rásandított Hawkinsra. Csupán a becsülete és az

igazságérzete akadályozta meg abban, hogy ő se kezdjen el lázadni úgy, mint Jade.

– Melletted állok, Hawkins. Figyelj, de ez akkor is hülye ötlet. Erica csak most fogta fel, amit már rég tudok. Ezt végig kell csinálnunk.

Trent bólintott, majd egy újabb italt töltött magának. – Ennyivel tartozok neked Hawkins… – morogta. Trent bólintott, majd felemelte a poharát, és koccintott a

barátjával…


196

II. resz


197

23.

A Napárnyék leszállt Westra City egyik szélső űrdokkjábanAkhas kioldozta magát, és kiszállt. Egy pillanatra megszédült a fáradtságtól. Ez az akció enyhén szólva is katasztrófa volt.

Foglyul ejtették, kis híján lelőtték, átkergették a fél dzsungelen. A larn leeresztette a hajó rámpáját, és lesietett rajta. A hajó hasán és bal oldalán volt golyónyomokkal. Ha nem lett volna polarizálva a burkolat, akkor Akhas most holtan feküdt volna egy égett roncsban.

Az első útja egy hajószerelőhöz vezetett. Az utcán ilyenkor csupán néhány rongyos ruhákba öltözött

guberáló tartózkodott, akik valami kaja után kutatták át a szemétdombokat.

A levegőben a rothadás szaga terjengett, keverve az eső üde illatával. Akhas érezte, hogy felfordul a gyomra.

Szerencsére a főutcára korlátozódott az üzletek és kocsmák nagy része. Egy kisebb téren megtalálta, amit keresett. Egy boltíves kaput, felette egy hatalmas vibráló felirat:

Mogo-ruth hajójavító műhelye Extra kívánságokat is teljesítünk. Akhas odalépett a bezárt kapuhoz, és bedörömbölt. Elsőre senki nem nyitott ajtót. A fejvadász újra próbálkozott, mire bentről egy álmos, mély hang

hallatszott. – Jövök már! Hogy a kwizek nem tud aludni normálisan… A kapu nyikorogva nyílt ki, a háta mögött pedig egy nagydarab,

barna bőrű kwizek állt, békaszerű fején szemölcsökkel. Amint meglátta Akhast, hátrahőkölt. A larn ijesztő látványt nyújtott, valamint megviseltnek látszott, hála a Corsori eseményeknek.

– Nem akarlak megölni. – A fejével a tábla felé bökött. – Tiéd ez a hely?

– A gazdámé, Mogo-ruthé. Akhas bólintott.


198

– Szólnál neki, hogy ügyfele érkezett? – ez inkább utasítás volt, mint kérdés. A kwizek nyelt egyet, majd bement. Akhas követte. Egy nagyobb udvarra jutott, ami tele volt egymásra tornyozott használt alkatrészekkel, amik mellett kikapcsolt, rovarszerű szerelőrobotok őrködtek. A másik végében pedig egy kupolás tetejű ház állt.

Akhas megállt középen, és várakozott. Most volt ideje, hogy elgondolkodjon az utóbbi pár nap

eseményein. Nála egy adatkristály, amel a sheldek a galaxis meghódítására vonatkozó tervei. A sheldek még azelőtt uralták a galaktikát, hogy az emberek kimozdultak volna abból a trágyafészekből, ahol először kijöttek a dzsungelből. Csupán páran maradtak, de ők is azon dolgoztak, hogy a háttérből irányítva visszavegyék régi birtokukat.

Shorgot cserébe az adatkristályért és azért, egy újabb megbízatást adott neki. A Humán Domínium egyik laborjából megszökött egy génkezelt harcos, és Akhasnak ezt kellett megölnie. Az Alyssa nevű lány feladta neki a leckét. Eddig kevesen lógtak meg Akhas elől, de ez különösen dühítő volt.

A larn kivette a zsebéből a fehér színű, kocka alakú kristályt, és a szeme elé emelte.

Eladhatja valamelyik információkereskedőnek, vagy továbbíthatja a Humán Domíniumnak. Nem azért, mert olyan nagy pénzt szakíthat érte, hanem mert egyszerűen megnézte volna, ahogy az emberek csatahajói űrszemétté lövik a sheldek bolygóját.

Olyan öröm szállná meg a látvány hatására, mint amikor kiskorában pókokat és csótányokat eresztett egymásnak.

Elvigyorodott a gondolatra. Besétált ebbe a cellába, báb lett, és ami a legrosszabb szinte ő mutatta, hogy hova rakják a köteleket, amikkel aztán irányíthatják.

Ez a mosoly azonnal lefagyott az arcáról, amikor eszébe jutott a lány arca. Ezt az arcot már egyszer látta a múltban, fiatalabb volt, de azon kevés dolgok egyikére emlékeztette, amit megbánt. Ennek ellenére meg kell majd ölnie.

A gondolatra ökölbe szorult a keze. Meg kell majd húznia a ravaszt, mert ez volt a feladata, és többet nem hall a sheldekről. Nem küldenek rá több orvgyilkost, nem zaklatják több megbízatással.

Örökre vége lesz.


199

A gondolataiból a kinyíló ajtó nyikorgó hangja zökkentette ki. Az épületből egy vr'a nőstény kacsázott ki. Az alacsony, békaszerű lény egy kopott barna nadrágot és egy zöld, pikkelyes díszítésű mellénykét viselt. A szemei körül félkörben pedig aranyszínű pöttyök voltak, a fején egy kicsiny, kék taraj ágaskodott, kígyószerű szemeiben egy pillanatra félelem csillant fel.

– Mit akarsz, larn? – a hangja magas és selypítős. Akhas végigmérte a lényt. A vr'ak kapzsik voltak, de nem annyira,

hogy átvágják a vevőjüket. A pénzért mindent megtettek, és bármit meg tudtak szerezni. Nem dobtak fel senkit se a hatóságoknál, ha az fizetett.

Akhas ezért is szeretett velük üzletelni. – Van egy Stromid VR–170-es cirkálóm. Van pár felületi sérülés,

a polarizáló hálót szerintem cserélni kellene. – A lény megvakarta az álla alatti részt. Akhas megnézte a fal melletti alkatrész halmokat. Úgy látszott, Mogo-ruth jó beszerző. – A sínágyúimban pedig nincs lőszer. Szükségem lenne még 4 Cunami Mark III-as rakétára. Valamint töltsétek fel teljesen a hajómat. – A vr'a már megszólalt volna, de Akhas megelőzte: – Természetesen a javítások után megkapod az összeget, ha jó munkát végeztél, és amint elvégezted – tette hozzá a végén.

A vr'a elvigyorodott. – Szeretem az ilyen vevőt, aki tudja, mit akar, és ráadásul fizetni is

tud. Akhas bólintott erre, aztán sarkon fordult. –Legkésőbb három óra múlva fel akarok szállni a bolygóról. -

Kisétált az udvarból. Akhas érezte, hogy az izmai szinte sírnak valami táplálék után. A

gyomra pedig üres zsák, és ez roppantul zavarta. Az utca már nem volt annyira üres. A különböző fajú árusok elkezdték kirakodni egzotikus portékájukat, miközben az utcán elsuhant pár légpárnás. A távolból egy bejid bőgése hallatszott, amire egy másik válaszolt.

Az utcán lassan megjelentek a járókelők: bevásárló helyi lakosok, átutazók, a helyi polgárőrség fegyveresei. Akhas betért egy kis mellékutcába, ami egy térre vezetett. A közepén egy kis bódé, ami mellett pár fából készült lóca és asztal állt. A larn orrát megcsapta a sülő hús illata.


200

Odasétált a kis kaliba ablakához, majd megszólalt. – Van itt valaki? Egy kövér, álmos férfi feje jelent meg a bódé ablakában. – A mai első vendégem egy larn – kurjantott fel. – Hu, szolgáltam

már ki kétfejű kwizeket, pucér vr'át, akinek az arca tele volt… szerintem nem akarod tudni, hogy mivel – felkacagott, de amint meglátta Akhas rezzenéstelen arcát, abbahagyta, bár a mosoly még ott maradt holdvilágképén. – Mi kellene, ha volna?

– Kwizek angolna, sukurszószal. Élve sütve. – mondta. Ez a fickó elég szószátyár, és ha valaki tud neki infókat mondani a városról, akkor csak ő lehet.

A fickó bólintott, majd hátrament. Akhas látta, hogy a bódé belsejében egy sütő és egy hűtőláda volt a tetején egy halom tányérral. A falra serpenyők és főzőedények felakasztva.

A fickó a visszatért a hátsó helyiségből, a bal kezében egy polipszerű, kígyótestű hallal, ami még tekergett.

– Általában csak kwizekek, emberek és vr'ák jönnek a hússütőmbe. A kwizekeknek és az embereknek öröm főzni, de a vr'áknak… – A szakács lerakta a rángatózó kwizek angolnát a húsvágó deszkára, majd megszórta valami sárga porral, amitől a hal megmerevedett. Közben odalépett a sütőhöz, levett egy serpenyőt, majd a sütőlapra rakta, és olajat öntött bele. – Kukackása. Csak azt hajlandóak megenni a Vr'a űrön kívül. – Aktiválta a készüléket, mire az olaj felsistergett. – Hallottam, hogy a larnoknak jó az ízlésük.

Akhas körülnézett a téren. Egy ördögszerű devliai épp kirakta a portékáját: különböző formájú kristályszobrokat.

– A pénztárcánk is vastag – mondta Akhas vigyorogva. A fickó belevágta a serpenyőbe a halat, mire az eszelős

csapkodásba kezdett A szakács kihozott hátulról pár kék hagymát, és elkezdte apró darabokra szeletelni.

– Hallotta, mi történt Corsorban? – kérdezte. – Onnan jövök – mondta Akhas. A férfi lerakta a kést, majd egy

fazékban vizet rakott fel főni, és belekaparta a hagyma darabjait. A levegőt kesernyés illat töltötte be.

– Szar ott a helyzet, mi? – kérdezte a fickó, majd levett egy kalapácsot, és az sercegő olajban vergődő hal fejére sújtott vele. Akhas bólintott.


201

– Majdnem kicsipkézték a seggem – mondta. – Szerintem a kalózok pár hónapig egymást gyilkolászák majd. Prabigatot megölték, gondolom, ezt is hallottad.

A fickó bólintott, majd megkavargatta a rotyogó szószt, és belekóstolt.

– Na, ez már kész van – beleszórt egy csipetnyi zöld port, majd újra megkavargatta, odalépett az angolnához, a kezébe vett egy csipeszt, és kiemelte a fekete sült halat. – Sajna igen, áldott jó egy ember volt, ahhoz képest, hogy olyan körökben mozgott. De előbb-utóbb golyót kapnak a fejükbe…

– … vagy a hasukba. A fickó Akhasra pillantott, majd inkább visszafordult a halhoz,

előkapta a kést, és elkezdte nyúzni, mígnem csak a sötétzöld hús maradt. A C alakba görbült halat kirakta egy tányérra, majd teljesen befedte a szósszal. A larn érezte, hogy az ízlelőbimbói megrándulnak az illat hatására.

– A fejlövés tisztább szerintem – mondta a szakács, majd kirakta a gőzölgő ételt a larn elé. – Evőeszközt?

Akhas megrázta a fejét. – Amúgy mi hozta ebbe a szarfészekbe? Csak nem a saját

pecsenyéjét akarja sütögetni Prabigat hamvai felett? – A dolgom – a larn megnézte az ételt. Már indult is volna vissza

az asztalhoz, de még volt valami. – Amúgy, ha be akarnék jutni a kalózokhoz valamilyen ügyből kifolyólag, bármilyen ügyből, akkor kihez fordulhatnék, hogy segítsen?

A férfi megvakarta az állát. – Úgy tudom, hogy Ibrahim Werdhez – Akhas felnézett erre a

névre. – Régen kalóz volt. Ha ezt akarnám csinálni, bár nem vagyok olyan hülye, akkor hozzá fordulnék.

Akhas bólintott, majd elvette az ételt. – Mennyi lesz? A férfi megvakarta a tarkóját, majd megszólalt. – 500 egység. Akhas megérintette a fizetőkártyáját, mire a felületén aktiválódott

egy érintőképernyő, a larn beütött a kívánt összeget, majd átnyújtotta a fizetőkártyáját a férfinak.


202

– A dupláját kapod, ha leírod ennek a Werdnek a címét – a szakács megnyalta a száját, majd fogott egy papírlapot és egy tollat, és lefirkantott rá egy pár sort, átadta Akhasnak. Közben ide-oda járatta a szemeit, de a téren csak az áruját hangosan kínálgató devliai volt, egy azokat tanulmányozó kwizek nőstény, meg pár nagy orrú yrrah, akik épp az egyik most nyitó örömtanya felé tartottak.

A larn elvette a lapot, majd megnézte, aztán a zsebe mélyére süllyesztette.

– A tiéd a duplája – mondta, miután visszakapta a fizetőkártyát. Elsétált a bódétól, leült az egyik félreeső asztalhoz, és elkezdett

enni. Az ujjaival tépte szét a húst, leszopogatta a bordákról, a csápokat külön ette meg. Finom volt és porhanyós. Érezte, hogy visszatért az ereje.

Amire szükség is volt… Ismerte Ibrahim Werdet. Egyszer az egyik kalózbanda vérdíjat

tűzött ki a fejére, Akhas pedig kapott az alkalmon. Négy csillagrendszeren keresztül üldözte az egykori kalózt. Párszor kis híján ott hagyta a fogát, a férfi néhány trükkjének köszönhetően, de végül sikerült sarokba szorítania. Épp azon volt, hogy egy golyót ereszen a lábába, mikor bejött a megbízóinak az üzenete: levették Werd fejéről a vérdíjat.

Akhas persze ott helyben megölhette volna, de inkább elrakta a fegyverét, és elsétált onnan.

És most a larnnak újra találkoznia kell vele. Shiwa: ez a szarfészek valóságos átjáróház lett. Elrágcsálta az utolsó csápot, megtörölte a zsíros kezét. Majd

elindult, hogy megkeresse Werdet. Szűk mellékutcákon vágott át, mire megérkezett a kétszintes

épület elé, amelynek boltíves bejárata felett egy felirat volt.

Werd robot-, háztartási gép- és komputeralkatrész kereskedése.

Az emeleten a polgárőrség parancsnoksága. Akhas látta, hogy pár felfegyverzett kwizek és egy majomszerű

lény sétált ki az ajtón,.


203

– Szar az egész azt, mondom! – morogta a majomember, majd oldalra köpött.

– Higgadj már – mondta az egyik elől haladó kwizek. – A főnök belemászott ebbe a dologba – Akhas kilépett eléjük, és

végigmérte őket. A fegyveresek egyszerre hallgattak el. Elsőnek a majomember szólalt meg.

– Nocsak, egy larn – morogta barátságtalanul. – Mit akarsz? – A főnököddel szeretnék beszélni – Akhas a csípőjére rakta a

kezét és a vezérük szemébe nézett. – Ki akar vele beszélni? – Akhas – morogta a larn. Bár nem volt nála semmilyen fegyver,

de a belőle áradó hűvös magabiztosság szinte páncélként védte. A lény a szájához emelte a kommunikátorát és beleszólt. – Főnök. Itt Giru – felpillantott Akhasra, majd folytatta. – Egy

Akhas nevű larn keresi. A fejvadász összefűzte a mellkasa előtt a kezét. Giru lenyomott egy gombot a kommunikátorán, majd a zsebébe

süllyesztette. – Felmehetsz – morogta. Akhas elindult a ház felé, látta, hogy Werd fegyveresei a háta

mögé tömörültek. Átsétált a bolthelyiségen, ami akár egy múzeumnak is beillett

volna. Érezte magán a robotok tekintetét. Werd irodája az emeleten volt, egy nagy lépcső végén. Akhas

belépett, és szembenézett a fickóval. Werd nem sokat változott. Egy kicsit meghízott. A szeme alatti

táskák és a csapzott haja, na meg az asztalon lévő gőzölgő kávé egy álmatlan éjszakáról tanúskodott.

– Ha egy ember találkozik egy larnnal, soha nem felejti el– mondta Werd, majd belekortyolt a kávéjába. – Mi a szar?

Az ajtó bezárult a fejvadász háta mögött. Akhas leült a férfival szembe, és fürkészni kezdte az arcát.

– A közelmúltban járt nálad valaki, aki be akar jutni Corsorba – mondta Akhas, közben szemügyre vette az asztalon lévő gömbszámítógépet. – Szerintem.

Akhas megnézte jól a férfi arcvonásait, látta, hogy pár izom rángatózni kezdett.


204

– Csak nem Corsorból jössz? – kérdezte Werd, majd hátradőlt. Akhas bólintott, majd rárakta a bal kezét az asztalra. – Volt ott egy kis dolgom. A férfi megvakarta az állát, majd lerakta a kávésbögrét, és

kipillantott az ablakon. – Prabigat halott, ugye tudod. – Első kézből, de nem ő vitt oda engem. Vörös hajú, emberi

nőstény. Egy férfival együtt menekült a városból egy könnyű páncélozott járműben: egy Futrinkában.

Elkezdte kocogtatni a körmeivel az asztallapot. – Emlékszel, amikor a Caldea aszteroidamezejében üldöztél? – Igen. Bementél az asztreoida mögé. A műszereim egy robbanást

jeleztek. Mire beértem oda, már csak az üzemanyag-tárolóknak az olvadt szilánkjait találtam. Azt hittem, hogy nem vetsz be ilyen ósdi trükköt. Elhittem, hogy meghaltál, és már számolgattam magamban a vérdíjat. Csak azért jöttem rá, hogy átvágtál, mert meg akartam keresni a holttestedet, de helyette csak néhány roncs volt ott.

Werd bólogatott. – De az sem volt bejidszar, ahogy te is majdnem kelepcébe csaltál

abban az üstököscsóvában – válaszolta erre Werd. – Azt hittem, hogy lerázlak, de te már ott vártál a másik oldalon.

Egy izzadságcseppet vett észre a fickó bal fülénél. – Azzal a rakétával megleptél – mondta Akhas. Az asztalon egy

kép volt, rajta három nő és a lábuknál öt gyerek. Akhas jobban megnézte. A legszélső lánynak válláig érő fekete haja, mandulavágású szeme és világosbarna bőre volt. – Látom, van családod. Gondolom, szerető apa vagy. – Akhas egy szó nélkül elvette a képet az asztalról, majd jobban megnézte. – Szörnyű apa nélkül felnőni. – Az egymásba karoló nők. A mosolygó lányok. Akhas érezte, hogy a lelkében megmozdul valami. – Én csak tudom… – mondta, majd inkább másfelé nézett.

Most nem akart gyilkolni. Amikor látta még kiskorában meghalni a szüleit, megszakadt benne valami. Kényszerítette magát, hogy ne szorítsa ökölbe a kezeit. Becsukta a szemeit.

Nem akart mást is erre a sorsra juttatni. – Vörös hajú, fiatal emberi nőstény. Nem ismerős?


205

Werden jobban látszottak az érzései. A szája pengevékonyságúra szűkült. A kezei ott voltak az asztallap alatt, valószínűleg ökölbe szorítva. Az arca pedig piros volt a dühtől.

– Hawkins jó srác. Próbáld meg életben hagyni. Valamint a társait is. A lány tehet az egészről, hipnotizálta Hawkinst. Nem tehet róla.

Akhas bólintott. – Ahogy Thadeus Prabigatot is. Nagy kár volt érte, hogy hasba

kellett lőnöm – válaszolta szenvtelenül. – Hawkins mondott bármit, hova megy?

Werd a kezébe vette a bögrét, és rászegezte a tekintetét. – Ígérd meg, hogy nem bántod. –A fegyverrel van dolgom, nem Hawkinsszal Werd becsukta a szemét, és beszélni kezdett. Látszott, hogy

minden szót harapófogóval kellett kihúznia magából… – Van valami balhéja, egy vr'ával. A Vyrlaxra ment, a castellani

átjárón keresztül. Akhas bólintott, majd felállt. – És a barátod élete mennyit ér neked? Werd nyelt egyet, majd az asztallapot kezdte el nézni – A srác olyan nekem, mint a testvérem. Csináltunk együtt pár

őrültségét. Az életemet is rábíznám. A fejvadász elindult az ajtó felé. Tudta, hogy Hawkinsnak esze

ágába se lesz a castellani átjárót használni. Persze a Vyrlaxra innen több ugrópont hálózat is vezetett.

Akhasnak más ötlete volt. Járt annak idején a Vyrlaxon, ott egy olyan megbízatás miatt,

amiről bizonyos személyek nem akartak beszélni. Akhasnak nem volt más dolga, mint elmenni a Vyrlaxra, és

várni… – Meglátom, mit tehettek – mondta, majd lassan kisétált az ajtón. Ő tudott várni.


206

24.

Az Ignis 3 az űrből nem nyújtott szép látványt, a felszínén lévő barna síkságokat hatalmas kanyonok és tűszerű, gigantikus sziklaalakzatok szabdalták.

A vidék egyhangúságát csak néha törte meg egy-egy fekete olajtó, melyek felszíne felett a Bishop cetszerű bányászgépei lebegtek. A halványkék égen pedig sötét, szénhidrogénekből álló felhők szálldostak. Hawkins nem tudta elképzelni, hogy bármilyen élet is kialakulhatna egy ilyen bolygón.

A Bishop bányászait kivéve. Hawkins nem tudta elképzelni, hogy bárki életben maradhatna ilyen körülmények között. A Bishop bányászai bebizonyították, hogy szegényes a fantáziája.

A láthatáron óriási fúrótornyok emelkedtek, amelyek lefúrtak a nyersanyaggal teli kőzetbe. A Renegát átsuhant felettük. A fémépületek körül apró pontok mozogtak. A bányászok.

A legtöbben az itt töltött szolgálati idejük alatt annyi gázt lélegeznek be, hogy az drasztikusan megrövidíti az életüket, és a kezelés milliókba kerülne

Ide csak azok jöttek dolgozni, akiknek már semmi más választása nem maradt. Hawkins is egy hasonló világon nőtt fel, bár ott jobbak voltak az életkörülmények. Az egyetlen veszélyt az esetlegesen beomló tárnák jelentették.

Az olajmező után feltűnt a bolygó fővárosa. Pár tucat hét-nyolc emeletes tömbház halmaza volt, a közepén egy tömör, henger formájú épület, aminek a tetején egy karcsú, csillogó, kék-ezüst színűre festett űrjacht pihent.

Hawkins bedöntötte jobbra a Renegátot, és elindult a város keleti pereme felé.

A férfi nedvességet érzett a homlokán. A férfi letörölte a könyökével a gyöngyöző izzadtságot, majd kedvetlenül lenézett a városra.

A bolygó lenyugvó napja vörösre festette a szürke tömbházakat. Az árnyékok megnyúltak, sötét helyeket teremtve köztük.

A gyerekek képzelete az ilyen fénytelen zugokat mindenféle szörnyekkel népesítik be. Általában kinövik ezt a félelmet. Hawkins is


207

azt hitte, hogy már túl van rajta, de most lassan visszalopódzott a tudatába. Csak itt a mumus helyett a céges végrehajtókat és a Humán Domínium ügynökeit látta.

– Rossz érzésem van az egész akcióval kapcsolatban – morogta. Jade a férfi felé fordult. – Trent Hawkins fél egy balhé előtt. Ilyet se hallottam még. A férfi szája mosolyra húzódott, egy pillanatra elfelejtette, hogy

mire készülnek. A következő pillanatban pedig már újra belé is hasított a tudat. Bele akarja dugni a fejét az oroszlán szájába, és vinni akarja magával a cimboráit.

Felcsipogott a hajó kommunikátora. Erica lenyomott pár gombot, ezzel átirányította Hawkins műszerfalára az üzenetet. Lágy férfihang szólalt meg a hangszóróból.

– Itt az Ignis 3 kikötői hatósága. Ismeretlen hajó, adja meg az azonosítóját. Trent ránézett a társaira, majd visszafordult az adóvevő felé.

Szóval elkezdődik. – A Rónin szállítóhajó, a Kalgor VII-ről. A legénységem egyik

tagja megbetegedett. Azonnal kórházba kell vinni. Egy pillanatig semmi sem hallatszott a rádióból. – Fertőző? – kérdezte a csatorna másik végén ülő férfi. Hawkins

hátrapillantott Ericáékra. – A raktérben tartom, elzárva. – Erről besz… Trent tudta a folytatást, ezért elébe ment a dolgoknak. – A legénységem egy tagja haldoklik. Hiába adja ezt a leszarom-

stílust, akkor is ott döglődik! Adja meg a leszállási engedélyt, bakker, mert minden csatornán szétharsogom, hogy a Bishopnál milyen szívtelen seggfejek! –Trent az utolsó szavakat már üvöltötte.

– Értesítem a kórházat. A hetes leszállóhely az önöké. A koordináták megjelentek Hawkins előtti képernyőn, élesen

balra kormányozta a Renegátot. Átrepültek az űrkikötő felett. Trent lenézett a vasbetonban tátongó kráterekre. Egy ragadozó rovar által ásott homokcsapdára emlékeztették. Ahogy a Renegát ereszkedni kezdett, Hawkins már szinte várta, hogy valami elefántnagyságú százlábú előmásszon.

Lenyomott pár gombot, mire a leszállótalpak előkúsztak a burkolat alól. (A hajó kis zökkenéssel ért földet.


208

– Én elmegyek. Itt várjatok. ha fél napon belül nem jönnék vissza, akkor… – megállt egy pillanatra, majd felsóhajtott. – Akkor gyertek utánam.

Erica szólni akart, de Hawkins felé fordult. – Nyugalom, kislány. – Végignézett a társain. Neyy felállt, ahogy

AT is, csak a két fiatal maradt ülve. – Ameddig a bolygón vagyunk, addig számítsatok mindenre. Ne hagyjátok el a hajót.

A társai bólintottak, majd visszaültek a helyükre. Hawkins úgy érezte, hogy elszorul a torka, miközben átvágott az ebédlőn. Mit tett vele ez a lány?

Már a saját barátai elé helyezi. Lemászott a raktérbe, majd végigment a polcok között. Egy

rögtönzött heverőn Alyssa pihent. Trent megnézte a lányt. A vonásai emlékeket ébresztettek fel benne. Leguggolt mellé, majd a mutatóujjával végigsimított a lány arcán.

Hawkins szíve hevesebben vert, becsukta a szemét, majd újra kinyitotta. Felállt, és odalépett az egyik dobozhoz, és kivett belőle egy gázmaszkot, majd felvette.

A szíve elszorult, amikor meglátta. Emlékek… Amikor először találkozott Aileennel. Hawkins apja a bányában volt, miközben Trent és a lány bátyja a családi földön melózott . A lány vizet hozott a szomjas munkásoknak. Hawkins, ahogy...

Trent rácsapott a kapcsolóra. A hajó hasán lévő rakodórámpa csikorgó hang kíséretében lenyílt.

A karjába vette a lányt. Az ernyedt test meglepően könnyű volt. Ha a mellkasa nem süllyedt és emelkedett volna, a férfi azt hitte volna, hogy a lány meghalt.

Félresöpört pár tincset Alyssa arcából, majd lesétált a rámpán. Zúgás hallatszott a város felől. Hawkins abba az irányba fordult. Egy kicsi, áramvonalas gépet látott, aminek a két oldalán hátra fele nyilazó szárnyak voltak, a végükön egy-egy VTOL turbinával.

A gép leereszkedett az árok jobb oldalán. A bal oldala felnyílt. Hawkins látta, ahogy három, fehér kezeslábast és gázmaszkot viselő alak lépett elő a jármű belsejéből. Köztük egy antigravitációs hordágy lebegett.

Innen már nem volt visszaút. Trent újra a lányra nézett. A leszállóhely bejáratán ekkor jött be a három fehér szkafanderes.


209

Az elől haladó megállt Hawkinsszal szemben, megnézte a férfit, majd a lányt. Trent érezte, hogy a fickó hülyének nézi.

– Ugye, tudja, jó ember, hogy ennyivel nem tudja magát megvédeni a fertőzés ellen?

– Csak ez volt a hajón, doki! – kiáltotta Trent. A fickó közelebb hajolt Alyssához. Egy kerek lázmérőt helyezett a lány homlokára, majd leolvasta a rajta lévő adatokat. Felsóhajtott.

– Láza van – morogta, majd hátraszólt a társainak. – Hozzátok a hordágyat.

Pillanatok alatt felmentek mentőhajó belsejébe vezető rámpán. Trent még utoljára visszafordult, és odabiccentett a Renegátnak. Lehet, hogy utoljára látja a hajót…

Neyy figyelte, ahogy Hawkins és az orvosok eltűnnek a repülőgép

belsejében, majd a jármű hangos zúgás kíséretében felemelkedik. A manot megvakargatta a bal fülét.

– Hülye egy helyzet Erica közben átült a pilótaülésbe, és ránézett a macskaszerű

lényre. – A szívemből beszélsz – suttogta Erica. A jármű már csak egy

fehér pont volt a horizonton, amin csak néha csillant meg az Ignis 3 napja. – Hawkinsszal kellett volna mennünk.

Neyy a lányra pillantott. – Túl feltűnő lettem volna. – Egyik vastag ujjával pedig Ericára

mutatott. – Téged pedig túlságosan félt. A lány csak pislogott erre. – Fura, amikor ott a raktérben a sarokba vágott, szerintem akkor

nem éppen értem aggódott túlságosan. Neyy megropogtatta a vállát. Ő volt Trent Hawkins élő lelkiismerete, egy bizonyos mester, aki

a férfit türelemre próbálja oktatni. Úgy érezte, hogy most minden fáradozása kútba fullad.

– Elég hülye helyzetben van. – És mikor jön ki belőle? Mikor dönt úgy az a Répafejű Ribi,

hogy eleget volt Hawkins a pincsikutya, és ennyi? És mit csinál akkor? Megnyomja az off gombot?

Neyy felsóhajtott.


210

– Erica, Hawkins a húgaként szeret. Tudod, hogy tűzbe menne a barátaiért…

– És ez a lotyó pont ezt használta ki. – Volt ott más is, amit kihasznált. Hawkinsnál ez könnyű dolog

volt. 25.

Hawkins szemügyre vette a mentőjármű belsejét. A bejárat

mellett egy rögzített fémasztalka volt, rajta különféle szikék, fémkampók, csipeszek és fecskendők. Olyan eszközök, amikkel még a levegőben el lehet végezni egy műtétet. Persze mindezek egy törhetetlen üveglap alatt, amit egy kódzárral lehetett kinyitni. A jobb oldali falra egy szekrényt erősítettek, aminek a polcain fiolák és gyógyszeres dobozok sorakoztak. Mellette egy fehér henger állt. Egy analizátor.

Hawkins a helyiség bal sarkában lévő széken üldögélt, és figyelte, ahogy az egyik orvos Alyssa könyökhajlatából vért vesz.

Trentet kirázta a hideg. Jól emlékezett arra az időre amikor a Flynnen felütötte a fejét a járvány, és ugyanilyen alakok szállták meg a városok utcáit.

– Jól van? – kérdezte koránt sem együttérzően az orvos. Hawkins ránézett, leküzdötte a gyomrában lévő görcsöt, és bólintott.

Az Alyssától vért vevő orvos kihúzta a lány vénájából a fecskendőt, levette a tetejéről a tűt, és bedobta a megsemmisítőbe, majd az ampullát berakta az analizátorba.

– A nő már a Kalgor VII-en beteg volt? Hawkins megrázta a fejét.


211

– Akkor hol fertőződött meg? – Az orvos hangja egy árnyalatnyival ingerültebb lett.

– A Taneka ugrópontnál már rosszul volt. A doktor széttárta a kezét. Az egyik fehér ruhás odalépett,

közelebb hajolt az orvoshoz, és a fejével a pilótafülke felé intett. – Pillanat és jövök – mondta az orvos Hawkinsnak, majd

megfordult, és elindult a pilótafülke felé. A szerencsevadász ránézett a lányra. Még mindig a lebegő hordágyon feküdt. Az arca kipirosodott, mióta kezelésbe vették az orvosok. A szemhéja remegett, a szája mozgott. A szerencsevadász közelebb hajolt, látta, hogy a lány ajkai érthetetlen szavakat formálnak.

Ránézett az analizátorra. Trent ereiben megfagyott a vér. A készülék melletti képernyőn az ő és a lány fényképe volt egymás mellett, alattuk pedig egy vörös felirat villogott:

KÖRÖZÉS! VESZÉLYES EGYÉN!

Hogy lehet valaki ilyen patkány? Bár Morrow mesterlövész volt, és azoknál ez szinte munkaköri kötelesség. Hawkins érezte, hogy a gép ereszkedni kezd.

A férfi kiegyenesedett. A két orvos épp ekkor lépett ki a pilótafülkéből. A férfi feléjük fordult, majd megszólalt:

– Most mondhatnám azt, hogy ez nem az, aminek látszik – mutatott a hologram felé –, de lebuktam.

Az elől lévő fehér ruhás előlépett, majd ráförmedt Hawkinsra. – Mit csinált szegény lánnyal, maga vadbarom? Hawkins megvonta a vállát. – Ha ártanék szegény lánynak, akkor nem hívtam volna

orvosokat. Igazat mondtam tényleg elájult, és tényleg a hatóságok elől menekül…

– Nem baj, már értesítettük a kalgori hatóságokat. A leszállóhelyen már várni fogja magát egy rendőrosztag – mondta az orvos. Levette a fejét fedő gázmaszkot és hátrarántotta a csuklyát. Előtűnt kopasz, ráncos krumplira emlékeztető feje.

– És engem lesittelnek, ugye? A jármű belseje megrázkódott. – Meg is érkeztünk, de önnek kezdődik az út a börtönbe!


212

A doki elindult az ajtónyitó gomb felé. Közben a bal oldali orvos odalépett Hawkinshoz, hogy lefogja. A szerencsevadász ránézett, és elvigyorodott. A fickó megdermedt, Hawkins pedig ezt a pillanatot használta ki.

A könyökével teljes erejéből belevert a hasfalába. A férfi felszisszent fájdalmában, majd hátraesett.

Az ágy mögött álló orvos felkiáltott, a krumplifejű – Hawkins így nevezte el – rácsapott a rámpát leeresztő gombra, de csak ennyire tellett tőle.

Utána lekuporodott a földre. A hajó oldala közben lenyílt. Hawkins meghallotta a

bakancscsattogást, ahogy a helyi rendőrség emberei feltrappoltak a rámpán, azonnal az ajtó bal oldalára húzódott. Amint belépett az első fekete testpáncélt viselő alak, Trent bal lába előrelendült, és az arcán találta el a zsarut. A fickó azonnal hátraesett.

A szerencsevadász nem így akarta, el kellet volna kapnia, és megszereznie a fegyverét. A hordágy mögé gurult, amikor a másik két rendőr is berontott a járműbe.

– Ő AZ EMBERRABLÓ! – kiáltotta a szoba sarkában kuporgó doki.

Hawkins felsóhajtott. Ezt a menetet elvesztette. Tarkóra tette a kezét, és felállt.

– Igen, én vagyok, beismerem – morogta, majd megfordult. Egy pillanatra kísértést érzett, hogy elintézze a két rendőrt, de ez azonnal elmúlt, amikor még további két zsaru is bejött a mentőjárműbe.

Ezt a kört elvesztetted, Hawkins. Erica nem tudott mit csinálni. A hajó vezérlőjében ült, és az

ablakot bámulta. Félt attól, mi várhat rá. Azt, hogy Hawkins megérkezzen egy hatalmas madár hátán, vagy ilyesmi.

Az ajtó suhogva kinyílt. Erica hátrasandított, Russel volt az. – Akkor most Hawkins kajakra bement a Bishop egyik

kórházába? – kérdezte a srác. A lány válaszképpen bólintott. A fiú tanácstalan képet vágott, majd ledobta magát a másodpilóta ülésébe.

– Reméljük, hogy kijön onnan – válaszolta Erica, és kifújta a levegőt.

– Neyy?


213

A manot pont ekkor sétált be az irányító ajtaján. Ránézett Russelre, majd elvigyorodott.

– Ki abból a székből. Erica erre megengedett egy halvány mosolyt. – Újratöltöttem az ágyukat – mondta a manot, majd kinézett az

ablakon. – Szerintem szükség lesz rá. Erica bólintott, majd szemügyre vette a pilóta műszerfalát. Pár

kisebb érintőképernyő, meg egy ódivatú botkormány. Jade rátette a kezét és balra döntötte az eszközt.

– Szerintem jobbak ezek, mint a holografikus irányítószervek – majd jobbra döntötte. Jobban érezte a hajót, hogy egy fémekből és huzalokból álló létformát irányít. A Renegátra mindig így gondolt, egy olyan őrző-védő vadra, aki megvédi a gazdáit, bármi is jöjjön ellenük.

Kezdek egy kicsit úgy gondolkodni, mint Hawkins. Levette a kezét a kontrollerről, majd felsóhajtott.

– Aggódom – mondta a lány. Neyy megvonta a vállát. – Hawkins tud magára vigyázni. Erica bólintott. – Ilyen őrült terve még nem volt. Egy olyan területen, ahol

valószínűleg ellenség vár ránk, bemenni egy hivatalos épületbe, hogy megmentsen egy olyan lányt, aki hipnotizálta, és ráadásul nélkülünk.

Neyy bólintott, majd visszafordult az ablak felé, a kezei ökölbe szorultak.

– Hawkins haverja egy domi, ráadásul szerintem valami nagy fejes. Érzem, hogy lesznek még itt gondok.

– Soha nem hittem a megérzésekben – mondta Russel. Neyy hátrapillantott, majd felsóhajtott.

– Akkor vak vagy, ennyi. Egyszer felnyílik a szemed. Russel erre csak megvonta a vállát. – Soha nem voltam nagy szerencsejátékos. Miért? Mert talán az

én életemet ne irányítsa semmiféle misztikus, megfoghatatlan dolog, mint például a szerencse, vagy a megérzések.

A manot felköhögött. Ericát nagyon kicsi választotta el attól, hogy felálljon és felpofozza a srácot.


214

- Attól, hogy te még nem találkoztál valamivel, attól még létezhet. Tényleg, megnéznéd a robotot, hogy mi van vele?

A mondat végén a lány az ajtó felé intett a kezével. A srác felsóhajtott, majd kisétált az irányítóból.

– Jó srác, csak néha az idegeimre megy. – Mint a kukac a gyümölcsben, persze ő legalább hasznos. Jade felkuncogott, majd a szája elé rakta a kezét, mintha csak

valami bűnt követett volna el. – Csak nyugodtan, jó látni, hogy végre jó kedved van – mondta

Neyy, majd a lány vállára tette a kezét. – Néha te mentesz meg a bekattanástól. A lény macskaszerű arcán mosoly terült szét. – Valakinek azt is kell. Felcsipogott a kommunikációs pult. Jade felpattant, majd

odarohant. A keze már a fogadógombon is volt. Erica a lelke mélyén azt várta, hogy Hawkins hangja fog megszólalni, hogy minden rendben van. Jön vissza a hajóra, nem kell aggódni.

Helyette viszont egy reszelős, meghatározhatatlan nemű és fajú egyénhez tartozó hang töltötte be a helyiséget.

– Itt az Ignis 3 rendfenntartó hivatal A–30-as Darázsa. Önök a Trent Hawkins nevű emberrabló bűntársai. - Erica döbbenten nézett Neyy-re. A manot kipillantott az ablakon. A horizont felől egy ormótlan csapatszállító jármű közeledett, két oldalán egy-egy Darázs. – Kapcsolják ki a hajó fegyvereit, és készüljenek fel a kiérkező egységeink fogadására.

Neyy aktivált pár képernyőt, majd leolvasta a rajta lévő adatokat. Halkan felmordult.

– Gondok? A csapatszállító leereszkedett, a Darazsak pedig még tettek egy

kört az kikötőhely körül. – Aktiválták a mágneses zárat – mondta Neyy, majd felsóhajtott.

– Egy jó ideig nem megyünk sehova. Russel ekkor rontott be az irányítóba. – Éreztem, hogy Hawkinsnak szar lesz ez a terve. Erica felpattant, majd futólépésben elindult az ebédlő felé. Russel

villámgyorsan félreállt az útjából, majd követte, ahogy Neyy is.


215

– Van egy ötletem – mondta Erica. Az asztal mellett már ott állt AT. Erica odalépett a robothoz.

– AT. Menj le a raktérbe, és kapcsold ki magad, ás állítsd automatikus aktiválásra, körülbelül egy óra múlva aktiváld magad, és hozd vissza a hajót.

– Válasz: Igenis – A robot sarkon fordult, és elindult a raktér lejáratát fedő fémlemez felé. Erica felsóhajtott, hülye terv volt. Arra épített, hogy miután őket őrizetbe vették és átkutatták a hajót, elviszik azt valamelyik űrhajótelepre.

Akkor ki kell kapcsolniuk a gravitációs zárat. AT-nak kulcsfontosságú volt a szerepe ebben a hülyeségben.

Bármikor megtalálhatják, egy régen leselejtezettnek számító harci robot több mint gyanús. Valaki kíváncsiságból bekapcsolhatja, vagy rosszabb: viszik a zúzdába.

– AT. Még találkozunk. A robot visszafordult, és intett a lánynak. Erica pedig mély

levegőt vett, ahogy a madárszerű robot félrehúzta a kerek fémfedelet, és lemászott az aknában.

– FIGYELEM!!!!ERESSZÉK LE A RÁMPÁT, KÜLÖNBEN KÉNYTELENEK LESZÜNK ERŐSZAKOT ALKALMAZNI!

Neyy odalépett az ajtónyitó gombhoz, majd rácsapott.


216

26.

Hawkins egyáltalán nem érzett félelmet, amikor meglátta a

kihallgatóba lépő férfit. A fickó fehér inget és kékeszöld nadrágot viselt. Alacsony, köpcös alak, a fején már csak hátul nőtt haj, A szemöldöke magasan ívelt, alatta kékeszöld szemek csillogtak nyugtalanu.

A férfi leült Hawkinsszal szemben, a zsebébe nyúlt, majd elővett egy szál cigarettát.

– Káros az egészségre – mondta Hawkins. A fickó felkuncogott. – Ugyan, ez génkezelt dohány. Nincs benne se nikotin, se kátrány. – Aha – mondta Hawkins, és hátradőlt. Már korábban felmérte a

helyiséget. Közepes méretű volt. A berendezését egy fémasztal, és két szék alkotta. A bal felső sarokban egy gömb alakú, apró holokamera. A falat pedig tükrök fedték, de Hawkins tudta, hogy azok mögött nyomozók figyelik őket. Régi beetetés volt ez, de sokaknál még mindig hatásos.

Tudta, hogy egyedül innen nem tud kijutni. Az ilyen kihallgatókat mindig a rendőrségek központi részeire rakják, és általában két nagydarab robot áll az ajtajuk két oldalán. Meg kell várnia, míg zárkába viszik, vagy továbbszállítják máshova. Ez utóbbit kellett elérnie…

– Mi is maga ellen a vád? – tette fel a költői kérdést a zsaru, közben rágyújtott a cigire.

– Hogy elraboltam a csajt – válaszolta Hawkins. – Moe Row elrablása – mondta a férfi. A kezeit az asztalra rakta. Hawkins felröhögött. Moe Row! – Maga mit nevet? – kérdezte a férfi, felpattant, majd az asztalra

csapott. A feje vörös lett, ez a látvány Hawkinst még hangosabb kacajra késztette.

– Semmit. – Trent kitörölt egy könnycseppet a szeméből. – Csak a felettesének semmi fantáziája sincs.


217

A kihallgatótiszt felhorkant, visszaült a helyére, és próbált magára nyugalmat erőltetni.

– Jön a következő kérdés. Mit csinált a lánnyal? Trent megvonta a vállát. – Szerintem a drága főnökét kérdezze, Lance Morrow-ot, hogy

mit csináltak a lány… Valószínűleg, sőt szerintem biztosan ő adta ki a parancsot. Érte Morrow, Mo- Row, Moe-Row. Érti?

– Elég a poénkodásból. A lány kómában fekszik a kórházban – vágta rá a kihallgatótiszt. – Túladagolta valami droggal?

Trent előredőlt, a két mutatóujjával háromszöget formázott. – A nevet figyelje, mert tutira kamu. – Na, ide figyeljen, Hawkins. Olvastam az aktáját, és szégyen,

hogy idáig jutott. Úgy látszik, hogy a Tengerészgyalogság csak régen jelentett valamit, ha már az egykori tagjaiból ilyen nyomorult emberrablók váltak, mint maga…

Hawkins megvonta a vállát, majd maga elé nézett. – Gondolom, a dokik találtak valami fémtárgyat a lány nyakában. A zsaru fújt egyet. – Na és mi az? Egy mikrochip. Valami illegális technológiát akart

átcsempészni a határon? Hawkins továbbra is fapofával állta a fickó rohamait. – Hát nem tudom, de a kiscsaj elég durva dolgokat provokált.

Tudja, a Shiwáról hoztuk el. Lance Morrow bérelt fel minket, - a tiszt megakart szólalni, de Hawkins egyszerűen beléfojtotta a szót- rá még visszatérünk, meglepő dolgokat fogok róla mesélni. Na, tudja, vannak a Shiwán a Pengések, pontosabban szerintem csak voltak. Na, épp az ő erődjükből vittük ki Répafej királynőt. – Hawkins érezte a lökést, amit a saját „lelkiismerete” büntette– Pontosabban Alyssa. Na, most jön a sztorinak az a része, ahol be fog szarni a meglepetéstől. Szerintem üljön le, úgy is fel fog állni.

A rendőr felsóhajtott, majd leült. – A Dis III-ra fogom juttatni ezért – morogta. – Na, a Shiwán vannak ilyen dög nagy bogarak, amiknek a nyála

savas. Tudja, a berregők. Az egyik ilyen be akart jutni a járgányomba, és basszus. A csaj bevert neki, a savval teli pofájába. Fuhh, a sav olyan lyukakat mart az öklébe, hogy szerintem maga vagy én már rég


218

ordítottunk volna, de Alyssa leült a sarokba, és várta, hogy begyógyuljon…

Kopogtattak az ajtón, a fickó felállt, majd kinyitotta. Egy kék egyenruhás devliai állt ott, aki átnyújtott a férfinak egy I-papírt. A hártyavékony, átlátszó lapon betűk, számok és ábrák vibráltak. Az ember képes volt egy mozdulattal információkat előhívni a lapba integrált áramkörökről, vagy felvinni azokat.

A férfi átvette, majd a mutatóujjával megérintette a lap közepét, mire azon ábrák jelentek meg.

Hawkins észrevette, hogy egy DNS-spirál van rajta, ami mellett számok és betűk sorjáztak. A fickó megnyomta az I-papír bal oldalát, mire a DNS-spirál átadta a helyét egy hosszabb szövegnek. A rendőr végigolvasta, összeráncolta a homlokát, aztán ránézett a kollégájára, bólintott, majd visszament Hawkinshoz, és elé dobta a lapot.

Hawkins felvette és megnézte. A DNS spirál bizonyos részei pirosan világítottak, ezek mellett

rubrikák voltak, benne magyarázó szövegekkel. Trent végigolvasta az összest.

Úgy alakították át ezt a gént, hogy képesek legyenek kikapcsolni a hisztonokat, ezzel lehetővé téve, hogy az alany őssejtjei szövetté alakuljanak.

Hawkins tekintete az ábra bal oldalán lévő szövegdobozra vándorolt.

Ez a gén alapesetben szunnyad az emberben, de itt nagyon is aktív. Egyes elméletek szerint ez felelős a telepátiáért.

Ezeken a pontokon, nem emberi örökítőanyag van, hanem a xenofelis agilis, más néven idauri éjpárduc génjei találhatóak.

Az éjpárducok három méter hosszú, fekete bundás ragadozók voltak. Gyorsak, erősek és képesek hipnotizálni az áldozatukat.

Hawkins lerakta a lapot az asztalra, és a zsarura nézett. – Kinek dolgozik, és mi volt a célja azzal, hogy ezt tették a

lánnyal? Hawkins ránézett az I-papíra, majd a kihallgatóra. - Na, Morrow, neked annyi – gondolta Hawkins. Itt az ideje, hogy

bosszút álljon a Sylvannusért, és amiért belerángatta ebbe a slamasztikába.

Ennél különben sem volt jobb lehetőség, hogy kimásszon ebből a szarból.


219

– Úgy látom, maga csak kihallgatótiszt. Gondolom, keveset kap azért, hogy itt elvégezze a piszkos munkát.

– A kérdésemre válaszoljon, és ne próbáljon megvesztegetni. Hawkins közelebb intette a fickót, de az megrázta a fejét, látszott

rajta, hogy Hawkins mondandója felkeltette a kíváncsiságát. – Nyugalom, épp azt teszem – mondta mosolyogva. – De előbb

engedjen el mi… – Nem tehettem – mondta, miközben a körmét mustrálgatta. Hawkins felsóhajtott. – Azért az információért, amit kapni fog, szerintem tutira

előléptetés jár. Higgye el, tudom. A fickó közelebb hajolt, és megszólalt. – Miről van szó? – Miről? Inkább kiről… Említettem, hogy olyan információt

tudok Lance Morrowról, aminek bombasztikus hatása lesz.


220

27.

Lance Morrow az íróasztala mögött ült, és gondolkodott. A fejét

a bal kezére támasztotta, és úgy elmélkedett a legújabb fejleményeken.

Hawkins elment a lánnyal. Valószínűleg nem tudta megállni, hogy átprogramozza. Ez felvetett egy súlyos kérdést. Mi lesz ezután? Morrow megtette a lépéseket. Kreált egy fedősztorit, miszerint az

Alyssa kódjelű egység valójában Moe Row, egy ismert exodusi család sarja, akit elrabolt egy csapat szerencsevadász. Végül is igaz volt. Elrabolták tőle.

Pár ismeretlen megtámadta a labort, és brutálisan lemészárolta a személyzetet. Alyssa ezt használta ki, és egyszerűen megszökött, elkötötte a legközelebbi hajót, és a Deadmoonra ment.

Morrow felbérelte Prabigatot. Dolgozott már együtt a fickóval, megbízhatónak tartotta, de egy idő után semmi hír nem jött róla. Morrow pedig már ekkor tudta, hogy gond van.

Itt volt az idő, hogy beszervezze Hawkinsot a hálózatába. Morrow két hétig kutatott a férfi után, mígnem Morrow egy vyrlaxi kapcsolata, aki Kolge-mar csatlósa is volt, elmondta, hogy Kolge-mar üzletelt Hawkinsszal.

Lance megkérte a fickót, hogy javasolja a vr'ának, hogy a Kalgor VII-en találkozzon régi bajtársával.

És persze Morrow is úgy rendezte, hogy véletlenül pont abban a sikátorban találkozzanak, Kolge-mar vérebei bezavartak, Lance viszont most is jól megoldotta a helyzetet.

Arra senki nem figyelmeztette, hogy a régi bajtársa is éppúgy a lány hatása alá került mint Prabigat, de öröm az ürömben, hogy legalább kivitte Corsorból.

Már ha Acerónak hinni lehetett, de a fickó most nem volt a legjobb állapotban, és úgy látszott, hogy Hawkins bánt így el szerencsétlennel.


221

Morrow remélte, hogy nem hal meg a Pengések újdonsült vezére, nem akart egy ilyen fontos bábut elveszíteni a táblájáról.

Morrow hátradőlt, és felsóhajtott. Szerencsére, mint kettes szintű nyomozó ténykedhetett a Kalgor VII-en körül, de csak a Bishop szektorban. Ha minden jól ment, akkor Hawkins itt vágott át, és valamelyik bolygón horogra akad.

Neki csak várnia kell. Azonban ennek a beépülős munkának megvolt az a hátránya,

hogy az ember bármikor lebukhat. Főleg, ha egy múltbeli lépése, ami akkor előnyösnek hatott, most talán a visszájára fordulhat.

A hírszerző tiszt körbenézett az irodájában. Az elég tágas volt, a falait világosbarna falemezek borították. Az ajtó felett a Humán Domínium jelképe: a csillagok felett lebegő, széttárt szárnyú sas.

A kétszárnyú ajtó bal oldala kinyílt, a következő pillanatban egy alacsony, vörös szakállas ember hajolt be rajta.

– Morrow. Újabb fejlemények abban az emberrablásos ügyben. Az Ignis 3-on megtalálták a lányt.

Például most. Morrow azonnal felugrott, felkapta a kabátját, majd követte a

zsarut. – Mikor jött az üzenet? – kérdezte Lance, miközben magára kapta

a ruhadarabot. Egy folyosón mentek végig, ami a rendőrség operatív központjába vezetett. Zajlott ott az élet. Rendőrök vitték a gyanúsítottakat kihallgatásra vagy a zárkák felé. Mások a gömbkomputereiknél dolgoztak. A férfi odalépett az egyik íróasztalhoz, és Morrow felé nyújtotta a rajta lévő I-papírt.

A vékony műanyag lapon Trent Hawkins és a lány fényképe világított, mellette pedig az adataik, és egy üzenet, hogy a lány az Ignis 3 központi kórházában van, míg Hawkinst és társait a rendőrségen tartják fogva.

Lance felvonta erre a szemöldökét, majd elmosolyodott. – Az Ignis 3-ra kell mennem – mondta a férfinak. A rendőr már

meg akart szólalni, de Lance rámosolygott. – Ez az én ügyem, majd mondd meg a főnöknek, hogy elmentem. Viszlát.

Sarkon fordult, és elindult a kijárat felé. A rendőrtiszt utána nézett, és felsóhajtott. Morrow átsétált a rendőrség tágas előterén, odaintett a recepciós robotnak, majd kilépett a kétszárnyas ajtónn.


222

Morrow felnézett a rendőrség nagy és szögletes épületére, majd elindult a föld alatti parkoló felé. Ott az ő sárga légpárnásán kívül csupán pár különböző színű rendőrségi jármű állt.

Beszállt, aktiválta a hajtóműveket, lassan kihajtott a mélygarázsból, és csatlakozott az észak felé tartó forgalomhoz.

Kalgor City nem volt annyira lenyűgöző nappal, mint éjszaka. A hófellegeken átsütő nap tompa fénye elég fényt nyújtott, hogy

elnyomja a falon tenyésző zuzmók foszforeszkálását. Az éjszaka üres járda most dugig volt a munkába vagy a helyi szórakozóhelyekre siető, állig bebugyolált bányászokkal. Csak néha suhant el egy-egy légpárnás szállító.

Nem volt ideges, nála a lebukástól való félelem az életéhez tartozott. Óvatossá tette, de azért arra is képes, hogy meghozza a megfelelő lépéseket.

Még ha azok erkölcsileg kifogásolhatóak is. Eddig jó munkát végzett, és tudta, hogy ha itt véget ér a

küldetése, valószínűleg előléptetik otthon. Mondjuk, egy egész részleget kaphat. Az lenne a mérföldkő a karrierjében. Végigsuhant a mellékutcán, közben a visszapillantó tükörbe

nézett. Az utcába ekkor fordult be egy fekete színű légpárnás. Egy pillanatig úgy tetszett, mintha a férfit követné, de hamarosan leparkolt az egyik bérház előtt. Morrow bekanyaradott az újabb mellékutcába. A tükörből látta, hogy kiszáll a járműből egy fickó, és elindul az épület felé.

Morrow megállt a lakhelye előtt. Az épület háromszintes volt, öt-hat tágas lakás lehetett benne. A férfi kiszállt a légpárnásból, a kocsikulcsára elhelyezett távirányítóval aktiválta a riasztót, majd kikapcsolta a lakását védő szenzorokat.

Átlépett a kapun, a recepción csak egy robot várta, aki felé nézett, majd azonosítva őt intett a jobb oldali manipulátorával. A férfi lifttel ment az első emeletre. Miután kiszállt a felvonóból, majd végigsétált a folyosón, hirtelen különös érzés kerítette hatalmába.

Talán lebukott? Megrázta a fejét, biztos csak ideges. Ez az akció vége.


223

Odalépett a lakása ajtajához, majd benyitott. A lámpák automatikusan felkapcsoltak. Morrow lakhelye tágas volt. Minden kényelmi cikkel ellátva.

A férfinak azonban el kellet hagynia. Előbb belépett a konyhába, kinyitotta a hütőt, majd belenézett.

Volt felvágott, vaj meg kenyér. Csinált magának egy szendvicset, és elmajszolta.

Az akciók előtt szeretett enni, ilyenkor energiával látta el magát. Aztán munkához látott. Bement a hálószobába, majd leült a franciaágya szélére, aztán kihúzta a szélső fiókot az aljából. Ahol a normális emberek általában ruhákat, illatszereket esetleg óvszert tartanak, ott Morrow más cuccokat raktározott: hamis igazolványokat, egy álcázókészlet darabjait. Morrow fogta, majd egyszerűen hátracsúsztatta a fiók alját, ezzel felfedve a második sort.

Itt már sokkal izgalmasabb dolgokat őrzött Egy mesterlövész puskát és egy pisztolyt, mellé elegendő töltényt,

hogy elintézzen egy szobányi embert. Morrow felállt, és kivett a szekrényéből egy kisebb fémbőröndöt, amibe elkezdte berakni a mesterlövész puska darabjait.

Azon kapta magát, hogy valami buta dallamot kezdett fütyörészni. Ezt általában akkor szokta, amikor nagyon ideges, és próbálja magát nyugtatni.

Kifújta a levegőt, majd berakta a helyére a tripodállványt. Megijedt magától egy pillanatra. Ennyire szar lenne a helyzet? Hamarosan vége lesz a tortúrának, amit a lány szökése okozott. A fémdobozba rakta az álcázókészletet és az igazolványokat, majd

betette őket egy utazótáskába. Összecipzározta a nyílást, majd a vállára vette a szíjat, és kisétált a szobából, bezárta ajtót, de előbb balra meg jobbra nézett a folyosón.

Megvonta a vállát és elindult. Közben akaratlanul is fütyörészni kezdett. Elindult a lift felé, majd megnyomta a hívó gombot. Akaratlanul a

lépcső felé nézett. Talán jobb lett volna ott lemenni. Kattanás hallatszott, jelezve, hogy megérkezett a lift. Az ajtaja

félrecsúszott, Morrow belépett a fülkébe, majd megnyomta a földszint gombját.


224

Az elsőnél járhatott, amikor mintha hangokat hallott volna. Megálló légpárnások hangját. Morrow felsóhajtott.

– Kössz, Hawkins –sziszegte. A lift egy zökkenéssel megállt. Morrow kifújta a levegőt, majd

megnyomta az ajtónyitó gombot. A recepciónál négy fekete testpáncélos kommandós állt, akik egyszerre fordultak felé, és el is zárták Morrow útját.

Morrow felsóhajtott. Az egyik kwizek fajtájú rendőr előre lépett, majd felmordult. – Lance Morrow. Letartóztatom hamis személyazonosság

használatáért. Morrow megvonta a vállát. – Én úgy tudom, hogy az űr e része a Humán Domíniumhoz

tartozik. A Domínium állampolgára vagyok! A férfin látszott, hogy ez nem hatja meg. – Hatósági személynek adta ki magát. Morrow felsóhajtott, felemelte a kezét. – Ide a táskát – mondta az egyik fekete páncélos. Morrow

odaadta a mellette álló rendőrnek. A kwizek erősen megragadta a karját, és kivitte az épület elé.

A rendőr, akinél a táska volt követte őket, kicipzározta a, majd elővette a fémdobozt, és megnézte közelebbről.

Morrow megengedett magának egy vigyort. Egy kívülálló azt hihette róla, hogy egy normális, fémből készült

bőrönd. Persze csak Morrow tudott a burkolatába szerelt szenzorokról, amik pillanatok alatt letapogatták az ujjbegyüket, az információkat pedig elküldték a bőröndben lévő miniatűr komputernek.

Csipogás hallatszott, a rendőr meglepetten felemelte a tárgyat, a szeme elé emelte. Sziszegés hallatszott, ahogy a zárszerkezetből egy vízszínű folyadéksugár csapott a férfi szemébe.

A rendőr rögtön a szeméhez kapott, és felordított. A társai azonnal felé fordultak. Morrow ezt használta ki, teljes erőből belevert a kwizek bordáiba, mire az felnyögött, majd elengedte a férfit.

Lance a kocsija felé kezdett rohanni, a kwizek fél kézzel még mindig az oldalát nyomkodva elővette a pisztolyát, és ráfogta. Morrow ekkor nyomta meg a gombot a karóráján. A kocsi


225

motorházteteje azonnal felnyílt, alóla pedig egy baseball nagyságú gömbölyű tárgy lebegett elő.

Kéken felszikrázott, a következő pillanatban felvillant, majd egy zöld fényhullám indult ki belőle. Morrow reflexszerűen becsukta a szemét, majd a földre vetette magát. A rendőrkocsik felszikráztak, miközben az utca tele lett ájult rendőrökkel. Az egyik lakás előtt parkoló légpárnás is szikrákat vetett

Lance megropogtatta a nyakát, aztán elindult a kocsija felé, de előbb felkapta a földön lévő gömböt, majd zsebre vágta.

A Domínium legújabb találmánya mini EPM töltet és ráadásképp egy extra erős villanógránát egyben.

Beszállt a légpárnásba, és elindult az utcákon. Végigment a mellékutcán, aztán visszatért a főútra, elindult az

űrkikötők felé. Ügyelt, hogy ne lépje át a megengedett sebességhatárt. Szerencsére ilyenkor kevés légpárnás járt az utcákat.

Nem haragudott Hawkinsra. Tudta, hogy a fickó dühös rá, sőt azt is tudta, hogy Trent Hawkins nem az a fényes páncélú lovag. Ezért is bérelte fel.

Túlélt egy járványt, több olyan küldetést, aminek a kódszámában szereplő egyik szám kimondásáért is tüntetnek el embereket. Hát persze, hogy szívesen döfi hátba. Lance tudta, hogy Hawkins becsületből a saját fegyverét veti be ellene.

Ha Morrow ott a Sylvannuson nem rohan tovább a csapatszállítóig, mikor Hawkins beleesett abba a skrudd pengecsapdába, hanem visszafordul, és segít a bajtársának, akkor talán nem tartana itt.

A visszapillantó tükörben észrevette, hogy három rendőrségi jármű szegődött a nyomába. Befordult egy újabb utcára, de most már gyorsított.

Közel járt az űrkikötőhöz és a hajójához. Tudta, hogy valószínűleg gravitációs zárat raktak rá, így azzal a hajóval nem hagyhatja el a bolygót.

Látta már a leszállóhelyet övező falat, és a rajta lévő ajtót. Leállította a kocsit, észrevette, hogy az ajtót is lezárták. Felsóhajtott, aztán odalépett a panelhez. Ismert pár trükköt, ahogy pár kódot is.

Például a kikötői hatóságok mesterkódját…


226

Az érintőképernyőn bevitte a négytagú jelsorozatot, majd az ajtó félresiklott, Morrow pedig belépett. Ekkor érkeztek meg a rendőrség légpárnásai.

A férfi megnyomta a belső panelt, majd futni kezdett a hajója felé. Az egy áramvonalas, ezüstszínű sportjacht volt. Morrow a csinos kis örökségéből vette.

Felsietett a leeresztett rámpán, át az ebédlőn, majd be a pilótafülkébe. Lerakta magát a székbe, majd megnyomott az irányítópulton egy gombot, mire az félrehúzódott. Feltárva az alatta lévő érintőképernyőt és botkormányt. Robbanás hallatszott, majd a meggörbült, vörösen izzó vasajtó átrepült a leszállóhelyen. Fekete páncélos kommandósok rontottak be a helyén.

Morrow ekkor aktiválta a hajó vészhelyzeti rutinját. A sportjacht törzsébe szerelt hidraulika lassan kiemelte az irányítófülkét, majd a Kalgor VII ege felé emelte. Morrow még utoljára kinézett az ablakon a döbbenten álló rendőrökre, majd elköszönt tőlük az egyezményes űrhajósjelzéssel.

Lance beszíjazta magát, pont az utolsó pillanatban. Az irányítófülke kilőtt a hajótestből, olyan erővel, hogy legyőzte a gravitációs zárat, majd felrepült a Kalgor VII egére, átfúrta a légkört. Hamarosan a rögtönzött űrhajó már a légüres térben repült. Morrow-ot szinte belepréselte a gyorsulás az ülésébe, a tüdejéből minden levegő kiszorult.

Lance ekkor aktiválta a mentőjárműbe szerelt parittyahajtóművet. A hajó egy villanással eltűnt. Morrow akkor lélegzett fel, amikor már egy másik bolygó kéken világító gömbje felett lebegett.

A kommunikátorból ekkor egy furcsa brekegő hang hallatszott, a belé szerelt fordító azonnal emberi nyelvre ültette át.

– Itt a Panthalasszai Matriarchátus. Közölje szándékait és nevét. A panthalaszaiak a Domínium tagjai voltak. Tiszteletben tartották

más emberek titkait. – Lance Morrow, a domíniumi hírszerzés tisztje. Az egyik akcióm

elég rosszul sikerült, szeretnék menedéket kérni és egy hajót, hogy továbbmenjek.

- Ravasz vagy mint, a róka – gondolta magában. – Egy mázlista róka, vagy Lance Morrow.


227


228

28.

Erica Jade nem először ült zárkában. A törhetetlen üveglap, a padlóhoz szegecselt priccs, és a falra erősített asztal mind kedves ismerősök voltak a lány számára. Annak idején előfordult, hogy pár buli elvadult, és aztán ő egy ilyen helyen kötött ki ha csak nem a rendőrség nem vitte haza.

Erica átlátott a folyosó másik végébe, ahol Russel volt. A srác a priccsen heverészett és a falat bámulta. Neyyt egy külön, megerősített cellába rakták.

– Na most aztán benne vagyunk a gyíkketrecbe – morogta Russel. Erica felkapta erre a fejét. – Nyugi. Legyél egy kicsit optimista. Steven felállt, majd fel-alá kezdett járkálni. – Hawkins sehol sem, és valahogy nem tudok bízni a tervedben.

Mi a biztosíték, hogy nem találják meg AT-ét, és nem vizsgálják meg? – Tudom mit csinálok, nyugi. Russel a lány felé fordult, aztán felsóhajtott. – Nyugi! Nyugi! Nyugi! – Széttárta a kezeit. – Bekaszníztak

minket. Engem visszatoloncolnak a magba, hogy dezertőr vagyok, téged meg hazavisznek.

Erica nyelt egyet. Nem akart visszatérni arra a világra, az emlékek úgy várták volna őt mint kiéhezett démonok.

– Hawkinsnak biztos van egy terve. – Erre nem vennék mérget, hogy most Hawkins bármit is kitalált

volna… – Kitalált! Mondta hangosan Erica. Számára a szentségtöréssel ért fel, hogy Hawkins valamiért

tanácstalan maradt… Hawkins már fél órája figyelte az ajtót. Már arra gondolt, hogy a

kihallgatója valamiért megfeledkezett róla. Tovább üldögélt, és várt. Remélte, hogy a terve bejön, és úgy istenigazából megszívatja

ezzel Lance-et. Régi bajtársa most megkapta a büntetését, igazából orrba kellett volna vágnia, de az csak pillanatnyi fájdalom.


229

Erre eszébe jutott, hogy miért is került ide. A kezei ökölbe szorultak, de csak azért, hogy újra ellazuljanak. Kinyílt az ajtó és ekkor belépett a kihallgató tiszt.

Ugyan az a fickó volt. Hawkins elmosolyodott, majd ránézett a kamerára. A férfi összeszorította a száját, a szemei pedig összeszűköltek. A Bishop verőlegényeinek kék kezeslábasa és sapkája volt rajta. Bár mintha szűk lett volna neki, de Hawkins méretéhez jól illett.

Leült Trentel szembe, kivette a fegyvertartóból a pisztolyát, aztán egy hangos csattanás kíséretében lerakta az asztalra.

– Na ide figyelj te szemétláda. Kinek dolgozol? Túl mesterkélt volt, túl akciófilmes. Hawkins tudta, hogy kamu. – Nem dolgozok senkinek! – kiáltotta Hawkins, majd jó erősen az

asztalra vágott. A kamera oldalán nem világított a zöld LED. Trent a fickóra nézett.

– Persze ezt el is higgyem! Talán egyedül dolgozik, és maga csak egy perverz szarkupac!

Trent felállt, majd elindult az ajtó felé. – Az ügyvédem megérkeztéig egy büdös szót sem váltok magával! A rendőr utána eredt, megfogta a vállát. – Na, idefigyeljen maga rohadt Külűr… Trent megfordult, felemelte az öklét és ütött. A rendőr az ütés

erejétől hátrarepült, és hamarosan vérző orral feküdt a falnál. Trent odalépett és levette a férfiról a kék kezeslábast és a sapkát, majd felvette, a fegyvert a pisztolytáskába rakta. Megtapogatta a zsebét, egy műanyag lap volt benne. Trent kivette az igazolványt. Egy hozzá hasonló, Wright nevű fickóé volt.

Pont megfelel. Kilépett a fehér csempével borított folyosóra, körülnézett, majd

elindult. Lehúzta a kártyáját az ajtó melletti leolvasón, mire az ajtó kilincsén lévő led pirosra vágott.

Hawkins elindult. A folyosó két oldalán irodák helyezkedtek el. Az egyiknek kinyílt az ajtaja, pedig egy fekete bőrdzsekit és zöld

farmert viselő civil ruhás nyomozó lépett ki, akinek valamit bőszen magyarázott a kommunikátorába, ami felett egy vörös hajú nő képe lebegett.


230

– Nem foglak feleségül venni, azért mert az a gyerek genetikailag az enyém. Nem baj, majd fizettem… - a fickó ránézett Hawkinsra, majd szégyenkezve újra a nő holoképe felé fordult.

Hawkins felsóhajtott, majd elkezdett egy térképet keresni. Meg akarta tudni, hogy hol lehetnek a zárkák.

Ahogy beljebb haladt az épületben egyre több nyomozó vagy egyenruhás rendőr jött vele szembe, ahogy robotok is. Humanoid, rovarra emlékeztető rendőrségi egységek. Ahogy az egyik elhaladt mellette Hawkins az arcába húzta a sapka elülső részét.

Ezeket a robotokat fejlett arcfelismerő rendszerrel látták el. Hawkins nem kockáztathatott.

Belépett egy nagy helyiségben, ami tele volt íróasztalokkal, és nyüzsgött a rendőröktől. Trent meglátta a terem szemközti végében észrevette a rendőrség épületének háromdimenziós térképét.

Trent elindult felé. – Joe! – hallatszott egy hang a hátánál. Trent tovább haladt. – Joe! Az istenért a füledbe szart a vr'a? Hawkins ekkor jött rá, hogy ezek a szavak hozzá szólnak. Na,

most le fog bukni vagy tovább mehet. Trent megfordult, az egyik asztal mögött egy vörhenyes hajú, sápadt fickó állt és felé nézett.

– Mi az? – kérdezte Trent szórakozottan. – Nem úgy volt, hogy szabadnapos vagy? Hawkins felköhögött. – Szétuntam otthon magam, ezért bejöttem. A vörhenyes felhozta a szemöldökét. – Megint az asszony mi? Trent bólintott, majd elmosolyodott. – Szívja a vérem. A rendőr közelebb jött hozzá. Trent próbált nyugodtnak látszani. – Voltál már dokinál? Fura a hangod. Trent megvonta a vállát. – Jön ez a sok külsős utazó és behozzák a baktériumaikat a

bolygóra. Persze, hogy elkapok valamit A vörhenyes bólogatott, majd újra végigmérte Hawkinst. – Jó van, jobbulást. Bár a helyedbe hazamennék, és ki se lehetne

robbantani a fotelből.


231

Trent a homlokához emelte a kezét, és lazán tisztelgett. – Lehet délben hazamegyek. – Küldd neki az asszonynak helyettem is. Hawkins biccentett, majd halkan kifújta a levegőt. A gyomrát

szorító vasököl valamelyest enyhített a szorításán. A férfi odalépett a holografikus térképhez.

Most először látta a rendőrség épületét kívülről. Alacsony, négyemeletes épület volt. A holografikus térkép mutatott minden folyosót és helyiséget.

Trent megvizsgálta. Ő a harmadik emeleten volt, a zárkák, ahol Neyy, Erica és Steven valószínűleg voltak, a negyediken. Oda egy lifttel lehetett feljutni. Onnan pedig csak kettő-három folyosó volt.

A Darazsak hangárja pedig pont a tetőn volt. Egy kis lépcsőzés, egy kis futás a tetőn és már ott is vannak. Ideális… Hawkins megfordult, aztán elindult a liftek felé, kilépett a

műveleti központból. Egy kisebb előtérbe érkezett. Három felvonó indult innen.

Trent odalépett a középsőhöz, majd megnyomta a hívógombot. Zúgás hallatszott, ahogy megérkezett a lift. Hawkins beszállt, majd mikor az ajtó visszacsúszott a helyére. A férfi a falnak vetette a hátát, majd kifújta a levegőt.

Még az a szerencse, hogy az űr ezen részén a rendőrök korruptak, a céges rendőrségek pedig rosszul felszereltek. Hamar kihozza Ericáékat, aztán elköt egy Darazsat, aztán elugrik a kórházba Alyssáért.

Felsóhajtott. A lift egy zökkenéssel megállt. Persze nyílt titok volt, hogy Bishop szektor már régóta el akar

szakadni a Domíniumtól és csak egy ürügyet keres. Lehet Morrow személyében ezt megtalálják. Hogy fog már festeni a hírekben, hogy a Domínium a saját

szektorában kémkedik? Felháborodás, szabad választások kiírása. Persze a Humán Domínium megpróbálja meghamisítani az eredményt, ami hogy ha fel tűnik polgárháborút robbanthat ki.

Hawkins becsukta a szemét.


232

Lehet most robbantott ki egy újabb fegyveres konfliktust, és hogy miért?

A lány miatt. Pontosabban egy elcseszett genetikai kísérlet miatt, ami… Mint mostanában mindig az agyának egy része tiltakozott a

gondolat ellen. A lány csak úgy belenyúlt és átírt pár dolgot. Talált egy kiskaput, egy fájó kiskaput.

Az ajtó félresiklott, Hawkins pedig kilépett a folyosóra, aztán elindult rajta. Befordult egy újabbra, amikor egy egyenruhás kwizek jött vele szembe.

– Csá Joe. Trent biccentett, majd épp azon volt, hogy elhagyja a folyosót,

amikor a kwizek utána szólt. – Joe, akkor holnap este caradis. Ne szórakozd el, ahogy a

múltkor is. A férfi hetykén tisztelgett, majd odalépett a folyosó végében lévő

ajtóhoz. Végighúzta a kártyáját a leolvasón, majd lélegzet visszafojtva várta, hogy kinyíljon.

A mögött lévő folyosó két oldalán cellák voltak. Trent elindult, majd bement egy balra kanyarodó folyosón.

– Hülye zsaru! – kiáltotta egy bal oldali cellában raboskodó űrhajószubbonyt viselő devliai. – Elkaplak és kirántom a beleidet a szádon.

Hawkins elmosolyodott, majd amikor a folyosó egy nagyobb helyiségbe torkolt ezt a vigyor azonnal elszállt. A pult mögött egy nagydarab, ezüstös színű alak állt. Dobozszerű teste két oldalán egy-egy vastag fémkar volt, amiknek a végén egy kábító meredezett. A robot lassan előlépett, Trent felé nézett egyetlen fémszemével.

Hawkins felsóhajtott, amikor a gép méretét meghazudtoló módon felé tartotta a sokkoló ágyút, és lőtt.

Trent félreugrott a dárda útjából, majd előrántotta a fegyverét, és becélozta a robot mellrészét, majd hunyorított, és robot bal karja tövébe irányította a pisztolyt, aztán lőtt.

A mágnesesen felgyorsított lövedék átszakította a hidraulikát, a gép karja lehanyatlott, majd egyszerűen elvált a testétől, szikrákat hányva a földre esett.

A robot felismerte, hogy gondok vannak.


233

Elindult Trent felé, jobb karjával a férfi felé csapott. A fémkéz ütése letudta volna szakítani egy gyengébb szerves lény fejét. Hawkins lebukott a gép ütése elől, aztán hátraugrott.

Háttal a földre esett, becélozta a robot egyetlen szemét, majd lőtt. A széttörő üveg csörrenése hallatszott, majd egy pendülés, ahogy a golyó megakadt valamiben. A fémtitán teste rángatózni kezdett, próbált a célpontja felé tenni egy lépést, de a lába megmerevedett, majd az egyensúlyát vesztett robot arccal előredőlt.

Trent odarohant a pulthoz, egy gombnyomással lehívta a cellák képeit. A levegőben pillanatok alatt megjelent a folyosó háromdimenziós térképe. Egy újabb gombnyomás és ez átadta a helyét a biztonsági kamerák által felvett jeleneteknek.

Négy cella kivételével az összes üres volt. Erica és Russel volt hozzá a legközelebb, Neyyt pedig különleges őrizet alá helyezték.

Hawkins komoran bólintott, majd elindult… És még a Vyrlaxra is oda kell érnie. Répafej Bob az öltözőben üldögélt, egy papírtányérból sült

kenguruhúst és egy kékeszöld szószt lapátolt. Persze nem mindig hívták Répafejnek, kiskorában egy ismert zsoldos után Csupaszívnek nevezték, de a valódi neve Heracles Jackson volt.

Az asszony rákényszerítette erre a hülye fogyókúrára azóta kellett algát ennie, és húsból maximum csirkét, de mivel az összes ilyen hús a vegaiak asztalára ment, ezért maradt a kenguru.

Nem lehet igaz. Hirtelen felcsipogott a fali kommunikátor. Bob felállt, lerakta az ebédjét, majd megtörölte a kezét a

nadrágjába. Joe-nak legalább jó, a srác úgy látszik, hogy élvezi a munkáját és

nem lép ki, hogy zsoldos legyen valami félreeső világon. Bár néha mintha igaza lett volna. Répafej odalépett a holokomhoz, majd lenyomta a hivásfogadó

gombot. A legnagyobb meglepetésére Jonathan Wright képe jelent meg, aki egyenruha helyett kék tréning felsőben volt.

– Cső. Mi a helyzet? Répafej csak állt. Ha Joe itt van, akkor ki volt az a fickó a

műveleti központban?


234

Ekkor szólalt meg a riasztó. – Betörtek a zárkákba! Betörtek a zárkákba! Egy őrrobotot

hatástalanítottak. Mi újság azzal a szabadúszó melóval?


235

29.

Russel két lövésre és egy hangos csattanásra ébredt. A másik zárkában lévő Erica is meredten nézett a zaj hiányában Majd léptek zaja hallatszott. A riasztók aktiválódtak. Egy kék

kezeslábast viselő fickó lépett be a folyosóra. Odasétált Erica cellájához, majd végighúzta a kártyaleolvasón az azonosító kártyáját.

Az üvegfal félrehúzódott. Jade a férfi nyakába ugrott. Russel ekkor állt fel, megtörölte a bal szemét. – Mi történt? Trent gyengéden eltolta magától a lányt, majd odalépett Russel

cellájához, és az övét is kinyitotta. – Felhúztam a fakabátot – mondta Trent, majd futni kezdett a

folyosó túlsó vége felé. Erica ránézett Russelre, megvonta a vállát, aztán követte a férfit.

Steven először örült az események ilyen fordulatának, de amikor meghallotta az ajtó nyílását és a bakancsok csattogását, már tudta, hogy a cellában könnyebb volt.

– Valószínűleg már letiltották ezt a kártyát – mondta Trent. – Okostojás, majd lesz egy kis dolgod.

Befordultak a folyosón, a következőn már extra nagy cellák voltak. A középsőben Neyy volt, az üvegfalon elektromos töltés szikrázott.

Neyy azonnal felpattant a priccséről, aztán odalépett a falhoz. – Hawkins, mindig rohadtul meglepsz. – Aha – mondta Trent, odadobta a kártyát Russelnek, majd

folyosó másik végébe húzódott. Russel közben odalépett a konzolhoz, aktiválta azt. – Hol is van? – Mi? – kérdezte Erica. A fiú megnyomott pár kapcsolót az éríntőképernyőn,

elmosolyodott ahogy megjelent a program főmenüje. – Aha, megvan.


236

Ekkor bukkant fel az első rendőr a folyosón. Russelre fogta a fegyverét. Steven megfordult, és nyelt egyet, ahogy belenézett a pisztoly csövébe.

– Állj! – kiáltott fel. Trent előugrott a fedezékéből, meghúzta a fegyver ravaszát. A

dárda a férfi combjába fúródott. A fickó odakapott. Hawkins megnyomta a gombot, mire a férfi görcsökbe fetrengve esett a földre.

Hawkins közben bekapcsolta az éles lőszert, majd leadott két lövést, míg Erica odarohant az ájult rendőrhöz, és kiszedte a markából a pisztolyt.

Russel szíve hevesen vert, az ereiben színtiszta adrenalin keringett. Megnézte a kártyát, a bal sarkában egy vonalkód volt.

Ha régebbi leolvasókat használnak, akkor ez a trükk befog vállni. Russel a körmével megkaparta a festést, mire az vékony sávokban

lejött a műanyagról. – Mit csinálsz? – kérdezte Jade. Ő a jobb oldali elágazás

fedezékébe bújt. Erica kihajolt a folyosóra. Egy újabb rendőr lépett be, Erica engedett az adrenalinnak.

Meghúzta a ravaszt, a zsaru hátraesett a combjába hatoló nyilacska töltésétől, majd egy újabb jött ki, de azt már Trent terítette le.

– Van egy öt… Russel ott kuporgott a konzol mellett. – CSINÁLD MÁR, AKÁR MI IS AZ! Kiáltotta Neyy. Steven ekkor eszmélt rá, hogy hol is van. Párszor megkaparta a

belépő kártyát, felállt, majd a konzol leolvasójába rakta. A képernyőn megjelenő kék felírat nem sok jót jelentett. Az adatkártyája sérült. Készüljön fel a biometrikus azonosításra.

Hawkins leszedett egy újabb őrt. – Azt mondja sérült! – Aha, te karcoltad meg! Kiáltotta Trent. Egy jó időre a rendőrök feladták, vagy kerülőutat kerestek. A férfi a bal oldali elágazás végébe nézett, aztán felsóhajtott.

Odarohant a cellához, félrelökte Russelt.


237

– Erica fedezz. A lány a bal oldali folyosó felé fordította a fegyvere csövét, és

várta az esetlegesen felbukkanó kék zubbonyosokat. Trent távol állt az üvegfaltól. – Ne állj ott, Neyy. A manot bebújt a zárka egyik sarkába. Hawkins belelőtt három

nyilacskát, majd töltést adott rá. Az üveg egy pillanatra felfénylett, a következőben pedig már szikrákat hányva durrant ki, a túltöltéstől.

Üvegcsörömpölés hallatszott, a levegőben pedig ózonszag terjengett

– Hawkins azt ugye tudod, hogy nem vagyok néha jámbor karmélius!

Neyy beleszagolt a levegőbe, amint kilépett. – Jönnek, balról. Erica reflexszerűen azon elágazás felé fordult, majd lőtt az első

feltűnő rendőrre. A fickó visszaugrott a folyosóra, majd kihajolt a sarok mögül, és viszonozta a lány tűzét. Erica a Hawkinsékkal szembeni falhoz lapult.

Trent csak ennyit mondott. – Na ez szorult helyzet. – Már féltem, hogy hülyén halok meg – válaszolta Jade. Hawkins elvigyorodott, aztán ránézett Neyyre, aki felsóhajtott. – Várunk? Trent odalépett az egyik ájult rendőrhöz, majd a derékövéből

kivett egy sokkolórudat. A fémrúd olyan hosszú volt, mint egy ember alkarja. A színe ezüstös volt, míg a két végén egy-egy aprócska tűt hegesztettek.

Neyy is odalépett az egyik rendőrhöz, aki már mocorgott. Amikor a fickó kinyitotta a szemét, a manot felsóhajtott, majd kitátotta a száját, és ordított egyet. A tigris ordításnál is hangosabb hang végigvisszhangzott a folyosón.

A rendőr arcából minden vér kiszökött, majd újra elájult. Neyy megvonta a vállát, aztán kikapta a férfi övéből a

sokkolóbotot. Russel felállt, majd megszólalt.


238

Kihagyták a buliból, de talán jobb is, hogy kihagyták. A konzol mellett kuporgott, és azért imádkozott egy felsőbb hatalomnak, hogy ne kapjon be egy kóbor lövést.

De azért volt benne annyi gerinc, hogy ne is próbáljon meg kimaradni a kibontakozó harcból.

– Fiúk, akkor én is kapjak fel egy fegyvert, vagy… – Kapj fel valami fegyvert. Steven azonnal odaugrott az egyik ájult katonához, kicsatolta a

pisztolytáskáját, majd kivett belőle egy pisztolyt. – És most? – Mit most? – kérdezte Hawkins. – Mit csináljak. A rendőrök ekkor fordultak be a folyosóra. Hawkins azonnal

leguggolt, majd egy bukfenccel előttük termett. Egy pörgő rúgással kisöpörte az egyik kék zubbonyos alól a lábait.

– Van egy gomb a markolaton, azzal átrakhatod kábítóba. Steven a falhoz préselve magát megtalálta a markolaton lévő

gombot. A képernyőn megjelenő felírat jelezte, hogy a fegyver

kábítófokozaton van. Steven azonnal kiugrott a folyosóra, két kézre fogta a fegyver

markolatát, de ekkor már látta, hogy neki semmi dolga nem maradt. Neyy felugrott a levegőbe, majd egy másik két fickó között ért

földet. Először a bal oldalit verte fejbe a bottal. A másik a manot felé emelte a pisztolyát, de lassú volt.

Neyy a férfi mellkasához nyomta a botot és aktiválta azt. A fickó összerándult az izmain átmenő elektromos töltéstől. Neyy megpördült a saját tengelye körül, aztán teljes erőből hasba várta a felé rohanó rendőrt.

Hawkins kitért egy nagydarab férfi ütése elől, aztán arcon vágta. Erica tűzet nyitott egy újabb rendőrre.

Az elektromos nyilacska a férfi hasfalába fúródott. Erica nem habozott, töltést adott rá. Trent intett a kezével. Erica és Russel egyszerre eredtek futásnak. A négy

szerencsevadász befordult egy újabb folyosóra, majd felrohantak egy


239

lépcsőn, aminek a végében egy ajtó volt, ami felett egy vörös lámpa világított.

Russel tudta mit jelent ez. Lezárták az ajtót. Most tudatosult benne, hogy ez zűrös egy nap. Sőt talán a

legzűrösebb nap az egész univerzum írott történetében. Kisebb fajta csoda túlélni vagy szabadon távozni innen.

– Na zsenikém, van valami ötleted? – kérdezte Trent Russelt. A srác odalépett az ajtónyitóhoz konzolhoz, majd ránézett

Neyyre. A manot karmaira. – Olvastam egy könyvbe, hogy – a folyosóról újra léptek zaja

szűrődött be. Mellé pedig társult a zörgő testpáncélok hangja –, hogy egy manot képes csavarhúzóként használni a karmait.

Neyy ránézett Hawkinsra, majd Ericára. A lány nem tudta, hogy mire készül Russel. A srác kész titok volt

számára, mintha csak egy másik bolygó lett volna, ahol a nagyképűség és a zsenialitás kéz a kézen járnak.

– Mit kell tennem? Russel rámutatott a konzolra. Neyy odalépett, megfogta az ovális tárgy mindkét oldalát, a

karmait belemélyesztette mélyen a burkolatba, majd jó erősen megrántotta.

A konzol megmoccant, de csak ennyi. – Próbálkozz újra. A földnek csapódó bakancsok hangja már egész közelről

hallatszott. Neyy felmorrant, majd sokkal erősebben rántotta meg a

burkolatot, mire az egy kicsit kimozdult a helyéről. Erica és Hawkins már a lépcső felé néztek. Valószínűleg most

álltak meg a kommandósok az elejénél. Mindjárt beküldenek egy háromfős különítményt. Russel tudta,

hogy a rendőrök páncélja védi őket az elektromosságtól. – Gyerünk Neyy, még erősebben. A manot felnyögött, majd teljes erőből megrántotta a burkolatot,

mire az pendülő hang kíséretében elvált a konzoltól, felfedve a mögötte lévő huzalokat és áramköröket.


240

Russel azonnal leguggolt, és áttanulmányozta a bonyolult rendszert.

A tekintete megakadt a központi processzorhoz csatlakozó két kábelen. Steven megnézte a szilíciumlapkán lévő márkajelzést, és elmosolyodott.

Döfi. Összefogta mindkét kábel végét, majd teljes erőből kitépte az

aljzatból. Erre válaszul kattanás hallatszott, ahogy az ajtó félresiklott. Szinte azonnal bekúszott az Ignis III olajszagú levegője. Az épület tetején egy leszállópályát rendeztek be. Több Darázs is

pihent ott, de Russel kiszúrt néhány csapatszállítót. – Na, most mi lesz? – szólt oda Trentnek. A csapat tovább rohant. Hawkins szemmel láthatólag keresett

valamit. Befordultak balra, elrohantak egy javítás alatt álló Darázs mellett.

A hátuk mögött hallatszottak a tetőre kiérő kommandósok léptei. Belevesztek a járművek labirintusába. A rendőröknek csak annyi

dolguk lesz, hogy szétszóródjanak. Elhagytak egy újabb járművet. Hirtelen mennydörgés hallatszott, majd tőlük jobbra egy Darázs

emelkedett fel. A gép Hawkinsék felé fordult, majd süvítve elindult feléjük.

Steven ránézett a fémes testű, moszkitóra emlékeztető járműre és ledermedt.

A Darázs egyre közelebb jött, az orrába épített sínágyú pedig a fiúra szegeződött.

Steven érezte, hogy egy erős marok hirtelen megragadta a karját, és maga után húzza. A fiú érezte, ahogy a lábaiba új erő költözik.

A jármű tűzet nyitott. Felszaggatta Russel bal oldalán a kövezetet. Steven futni kezdett. Az agyába csak egy parancs volt. Túlélni. A gép átsüvített felettük, majd szembefordult a kis csapattal.

Hawkinsék balra fordultak, átmentek két Darázs között. Szorosan a járművek között maradtak. Russel már lassan elveszítette a helyérzékét.


241

Felrohantak egy lépcsőn, aminek a végében egy Darázs volt. A felszálló rámpája leeresztve, mindene a helyén.

Egy kisebb fajta csoda. – Látjátok kifizetődő, hogy ha egy korrupt barom hallgat ki titeket

– kiáltotta Trent, majd felszaladt a rámpán. Amikor Russelék beléptek a jármű belsejében, a műszerfal már életre kelt.

Hawkins a pilótaszékben ült, és lenyomott pár gombot. A Darázsban négy ember fért el. Egy pilóta, egy tüzér és persze két rab. Steven leült az egyik székre, Erica vele szembe.

– Pont egy ilyenen húzunk el innen. – Remélem, hogy AT mindent úgy csinált, ahogy mondtam. Válaszolta a lány. A jármű rotorjai aktiválódtak, a keletkező légáramlat pedig

levegőbe emelte. Hawkins szembefordította a Darazsat a másikkal, Neyy pedig tűzet nyitott rá.

A jármű inkább kitért az útjából. A Darázs belseje megrázkódott, ahogy a hajtóművek segítségével

kilőtt az ég felé. – Akkor elhúzunk innen? Steven látta, hogy Hawkins a város Háromdimenziós térképén

keres valamit. – Ohh szuper, alig négy mérföldnyire a kórház. – Hátrafordult,

majd a két fiatalra nézett. – Teszünk egy kis kitérőt. Russel rosszat sejtett.


242

30.

z ébredés a robotoknál bonyolult folyamat volt. Először az alapvető rendszerek aktiválódtak. Elindítva egy

diagnosztikát. Mikor mindent rendben találtak a többi rendszerbe, akkor keltek

életre a szenzorok. A levegő különböző rezgései jutottak el AT érzékelőihez, a robot

agyába épített konvertáló program azonnal hangokká formálta. AT hallotta a szerszámok csörömpölését Az erősségéből

megállapította, hogy a hajón kívül vannak, és valószínűleg fém szerszámoktól származnak.

– Nem is tudtam, hogy valakinek van ilyenre pénze. A robotnak működésbe léptek a vizuális érzékelői. AT csupán egy

színes katyvaszt látott, de pár századmásodperc múlva az érzékelők átálltak a normál üzemmódba. A hullámokat körvonalak és színek kezdték el határolni.

Egy raktárban volt, mellette két polcsor. Kintről fény szűrődött be.

A szenzorai kimutatták, hogy a beáramló levegőben szénhidrogén származékok vannak.

– Jó van, bocs, hogy elfelejtettem. A memóriájában tárolt információkat a látása és a hallása után

töltötte be a processzorába. Visszaidézte, ahogy Erica Jade egy feladattal bízta meg, és ehhez

ki kellett kapcsolnia magát. 2 törvény: A robotnak mindenben engedelmeskednie kell az értelmes

lénynek, kivéve ha az ellentmond az első és a negyedik törvénynek. Idézte magába a belé táplált iránymutatást. AT parancsot küldött az ízületeinek, mire azok halk zúgással

életre keltek. A robot kinyújtotta a bal karját, majd behajlította, ugyan ezt tette a másikkal is.

Aztán ragadozómadáréra emlékeztető lábain elindult.


243

3 törvény: A robotnak nem szabad kárt okoznia értelmes lényben, vagy tűrnie, hogy egy értelmes lény kárt szenvedjen, kivéve, hogy ha ez ellenkezik a negyedik törvényel.

És ez pont ez a helyzet volt. AT kiért a polcok közül, majd a leeresztett rámpa felé fordította a

fejét. Egy sík területet látott, tele mindenféle típusú űrhajókkal és más járművekkel.

– Jó van, nélkülem úgy sem értek semmit. – AT az emelkedő hangerőből kivette, hogy a tulajdonosa felé közeledik. Egyből a falhoz lapult. – Még ebédelni sem lehet, jó van, legközelebb így hallgathatok az asszonyra, hogy jöjjünk a Külűrbe.

AT kezei ökölbe szorultak, felkészült, hogy hatástalanítsa a férfit. Mint azokat ott a Shiwán.

Máskor nem ment volna, de most, hogy megváltozott. Újra az a kíméletlen harci gépezet lett aki egykor volt, de legalább

most volt célja a létének. A fickónak már előbukkant a sapkája a padlón lévő nyílásból. AT

utasítást adott a szintetikus izomzatnak, hogy készüljön fel az ugrás jelentette erőkifejtésre.

Két másodperc, ameddig feljön a rámpán… Egy… Ke... – Hallottad a hírt? – szólalt meg hirtelen egy magas,

macskanyávogásra emlékeztető hang. A férfi sapkája eltűnt a nyílásból. – Mit? A hang gazdája kicsit türelmetlenül szólalt meg. – Ne mondd már, hogy nem hallottad? A férfi lejjebb sétált a rámpán. – A parancsnokságról egy fickó és a haverjai elkötöttek egy

Darazsat. – Ne bazz, átverték a rendőrfőnököt? A lépések hangja újra távolodni kezdett. AT kiegyenesedett, majd,

a lábán lévő karmokat úgy rendezte, hogy azoknak csak a hegye érintse a földet.


244

Csöndben végigrohant a polcok között, felmászott a létrán, majd óvatosan a helyére rakta a fedelet, aztán bepattant a pilótaszékbe, majd aktiválta a hajó rendszereit.

A hajtóművekből jövő erő megremegtette a hajó belsejét, a VTOL turbinák pedig brummogva keltek életre, ahogy légáramlatot kelltetek.

AT bekapcsolta a rámpát figyelő kamerát. A jobb oldalán lévő képernyőn jelent meg az általa közvetített látvány. A rendőr- egy kopasz, fekete bőrű férfi-, és a munkatársa, aki egy macskaszerű lény volt, krokodilszerű bőrrel meglepetten nézett az életre kellő hajóra.

A rámpán lévő rendőr kapcsolt, elkezdett felfele rohanni. AT ekkor nyomta meg a felhúzó gombot. A rámpa lassan kezdett felnyílni, ahogy a hajó is emelkedni. A

férfi lejjebb csúszott, aztán lenézett a telep felé. Akkor döntött, amikor már két méterrel lebegett a talaj felett.

Leugrott. A rámpa ekkor csusszant a helyére, a burkolat pedig két oldalról

nyílt fel, eltakarva. AT előredöntötte a gázkart, mire a hajtóművek szinte

felrobbantak, amikor kilőtték a Renegátot az Ignis III vörösesbarna felhőkkel borított ege felé…


245

31.

A Darázs eltávolodott a rendőrség épületétől. Hawkins

hátrapillantott a társaira, majd megszólalt. – Nyugi már vezettem ilyet. Neyy közben átnézte a fegyvereket irányító gombokat. – Felfegyverezték rendőrségi járműhöz képest. Steven és Erica hátul ült. A fiú a kezeivel a székbe kapaszkodott,

míg a lány dacosan nézte a plafont. Trent felsóhajtott. Legszívesebben elhúzott volna erről a bolygóról, mindenféle

kitérő nélkül. Erre a gondolatra egy pofoncsapás volt a lelke mélyéről. Nem hagyhatod... A tépelődését félbeszakították a Darázs műszereinek hangjai.

Hawkins lenyomott pár gombot, a műszerfalból egy fénysugár csapódott ki, ami a levegőben összeállt a Darázs és a környezetének holografikus képévé.

Látszott, hogy négy másik jármű követi őket, fordított U alakzatban.

Hawkins felsóhajtott. Az új barátja legalább megrongálhatta volna a Darazsak felszálló

rendszereit. Trent benyomta a gázkart, majd balra rántotta a kormányt.

A Darázs felgyorsított, és élesen balra kanyarodott. Az alakzatban lévő két szélső Darázs kivált az üldözők közül, és követte őket, miközben a másik kettő utánuk fordult.

Hawkins hirtelen lejjebb ereszkedett a Darázzsal. A Darazsak nem tudták azonnal követni, a következő pillanatban

már a légi jármű az autópálya felett suhant alig pár méterrel. A légpárnások a közeledtére egymásnak koccantak, vagy neki

mentek a házak falának. Azt hitték, hogy a Darázs le akar zuhanni. – Így nem használják a fegyvereiket –, mondta Hawkins, majd a

város holografikus térképére pillantott. Két mérföldnyire voltak a kórház épületétől, de a manőver miatt eltértek az eredeti útvonaltól.


246

Balról kell megközelítenie a kórházat. Ez viszont azt jelentette, hogy feljebb kellett menni, ahol a

rendőrök már használhatják a fegyvereiket. Trent feljebb húzta a gép orrát, felemelkedett a házak teteje felé.

A rendőrségi járművek csak erre vártak. Amint a biztonságos szint felé ért, tűzet nyitottak. Trent felgyorsította a gépet, balra-jobbra kormányozta, ezzel nem

nyújtva tiszta célpontot. – És hogy hozzuk ki Répafejet? Kérdezte Jade. Az egyik szélső Darázs hirtelen felgyorsított, közben a Hawkinsék

gépe felé emelkedett, majd süllyedni kezdett. Trent persze ezt nem várta meg.

Újra energiát adott a gép hajtóműveinek, de ezzel elterelte a saját figyelmét a másik háromról, ugyan is azok felzárkóztak mögé.

Egy vonalba fejlődtek, majd tűzet nyitottak. Hawkins megint lehúzta a repülő orrát. A kórház alacsony, lapos tetejű épülete egyre közelebb volt.

A Darázs már a házak teteje felett suhant, a hasa szinte súrolta. – Hawkins, csak mondom, hogy ezt a balettelőadást nem

folytathatod sokáig. A szenzorok által közvetített holoképen látszott, hogy a bérházak

sora megszakad, és a kórház egy nagy üres terület közepén helyezkedett el, ami tele volt légpárnásokkal.

Hawkins lejjebb ereszkedett a darázzsal, de a rendőrségi járművek továbbra is a nyomába voltak.

Az első tűzet nyitott. Trent balra döntötte a gépet, de az megrázkódott.

A hajtóművek szikrákat vetettek. A Darázs az egyik pillanatban még a föld felé száguldott, Hawkins

összeszorította a fogait, ahogy próbálta egyenesbe hozni a repülőt. A gép gyorsan egyenesbe állt. Trent rápillantott a képernyőre, de Neyy már pillanatokkal előtte

megszólalt. – Hawkins. Trent odapillantott, balról még három Darázs közeledett, de a

műszerek felcsipogtak.


247

A másik oldalról egy sokkal nagyobb jármű közeledett feléjük. Trent végigsuhant a kórház parkolója felett. Az ott járkáló emberek rémült rovarokként szaladtak szét a megkergült jármű útjából.

A manot leütött pár gombot, mire megjelent a jobbról közeledő vendég képe.

A dobozszerű, szögletes törzs, a trapéz alakú orr, a hátracsapott szárnyak.

Hawkins nem bírt felkiáltani örömében, a Renegát a következő pillanatban még gyorsabban száguldott feléjük.

AT gyorsan döntött, növelte a hajó sebességét, majd elindult a

Darazsat üldöző többi gép felé. Azok úgy fröccsentek szét a nagyobb gép elől, mint rémült halraj a sokkal nagyobb ragadozó elől.

Megpróbálták rendezni az alakzatukat, de AT megpörgette a Renegátot, így kitérésre késztetve a kisebb gépeket.

A robot még űzte volna tovább ezt a játékot, de akadt egy kis problémája, pontosabban a sarkában lihegő, négy, felfegyverzett probléma.

Troodon V.4.3-as vadászgépek. Karcsúak, a szárnyuk hátrafelé nyúlt, hegyes orrukra egy

szörnyeteg tűhegyes fogakkal teli állkapcsát pingálták. AT azonnal odahajolt a fegyverzetet kezelő műszerfalhoz, majd leadott pár lövést, mire az eddig háromszög alakzatban közeledő gépek megbontották a formációt.

AT ezt használta ki. Időt kellett nyernie. Hawkinsék felé kormányozta a Renegátot, majd lenyomott pár

gombot, hogy hívja az alatta lebegő járművet. – AT, te szemétláda! – kiáltotta Hawkins. – Kijelentés: Lenyitom a rámpát, szálljanak fel. – Van még egy kis dolgom, de van itt két jómadár, akit át kell

adni. Az első Troodon szemből támadott. A szárnya alá helyezett sínágyúk szinte tűzet köptek. AT kitért a

lövések elől, majd tűzet nyitót. – Kijelentés: Nem ésszerű döntés… – Utasítalak, hogy vedd át Ericát és Russel!


248

AT eszébe idézte a negyedik törvényt, és ennek megfelelően cselekedett.

Megnyomta a gombot, mire a hajó hasán lévő ajtó lenyílt. Hawkins tudta, hogy gyorsan kell lennie. – Jó van, nem akarok semmi ellentmondást. Én a kapitány

vagyok, ti meg a legénység, és azok a legények pedig lőnnek ránk! A fejével a Renegát körül kiéhezett cápaként köröző Troodon

vadászokra mutatott. A gépek hihetetlen manőverekkel tértek ki az AT által kiadott lövések elől.

Hawkins megnyomott egy gombot, mire a jármű farán félre húzodott egy burkolatdarab, hamarosan olajszagú levegő áradt be.

– De! – Mit mondtam Erica? A lány felállt, majd jól láthatólag kitörölt a szeméből egy

könnycseppet. Majd megmarkolta Russel vállát. – Gyere! Maga után rángatta a srácot. Trent gyomra összeszorult, ahogy megfordította a gépet, hogy a

farát a Renegát lehajtott rakodó rámpája felé mutassa. Erica felsóhajtott, majd ugrott. Megkapaszkodott az érdes

fémfelületbe, majd felállt, és Russel felé nézett. A srác remegett. – Nem akarok le… Neyy türelmetlenül felordított, felpattant, pillanatok múlva Steven

mögött volt. Megkapta a grabancánál fogva és áthajította. Erica segítette fel a fiút. Mindketten berohantak a hajó belsejébe. – Na, még van egy kis dolgunk, aztán húzunk innen. Neyy bólintott. Közben a Renegát lassan elrepült a kisebb jármű

felől, és elindult nyugatnak, a nyomába a kiéhezett vadként őt üldöző Troodonoknak.

– Hogy jutunk be a kórházba? Trent kacsintott, majd beállította a robotpilótát. A komputer a legközelebbi ismert leszállóhely felé kormányozta. – Bevitetjük magunkat. AT vigyázz Ericára, sőt még arra a kis kukac Russelre is.


249

Kérlelte magában a robotot, majd kihúzta magát, és a kezébe vette a pisztolyt.

Kihozza Alyssát.


250

32.

A Darázs leszállt a kórház tetejére, a leszállótalpai előkúsztak a hasából, majd megállapodtak a leszállóhelyet borító gumirozott burkolaton. Trent felállt az üléséből, de vetett még egy utolsó pillantást a külső kamerák képére. Neyy is megnézte. Tíz rendőr sereglett a jármű köré, a fegyvereiket maguk elé tartva. – Van ötleted? Hawkins elvigyorodott, de a szeme nem volt vidám. Neyy tudta, hogy a barátja aggódik. Egy olyan lány miatt, akit alig két napja ismert, és hasonlított valakire a múltjából. – Emlékszel a Panthrára? Az a munka volt az egyik legnehezebb. Három láda sooport kellett meglovasítani és elszállítani. A ládákat egy tucatnyi felfegyverzett kwizek őrizte. – És itt is ugyan ezt a trükköt akarod bevetni? Hawkins bólintott, majd elindult a Darázs jobb oldali ajtaja felé. Neyy felsóhajtott, és elindult hátra. A jobb kezébe fogta a sokkolóbotot, majd Hawkinsra nézett. Látta, hogy az embernek az arcáról lefagy a mosoly, ahogy előkapta a pisztolyát. Az arcában volt valami megkínzottság. Neyy bár nem mutatta ki, épp úgy túl akart lenni ezen az egészen, mint a többiek. Megtehette volna, hogy a lányt kirakja a legközelebbi lakható bolygón, Hawkinsot lezárja a raktérbe, de volt egy gond. Ez a gond pedig, hogy Hawkins hogy reagált volna erre… Trent, Neyy felé biccentett. A manot megnyomta a rámpát leeresztő kapcsolót. A következő pár másodperc szinte óráknak tűnt. A rámpa félig leereszkedett, Neyy kiugrott, egy félméternyire a rendőrök elé érkezett, puskagolyóként előrelendült. A sokkolóbot végét az előtte lévő fickó oldalába nyomta, majd töltést adott rá.


251

A zsaru még a földre sem esett, de Neyy egy szaltóval hátraugrott, ezzel kikerült a lővonalból, majd megpördült a saját tengelye körül, és pofán verte a rúddal a háta mögött álló rendőrt. A másik három zsaru már célbavették a manotot, de a következő pillanatban megfordultak. A Darázs mögül Hawkins ugrott elő, maga elé emelte a fegyverét, és tüzelt, majd egy kicsit arrébb mozdította a fegyverét, majd újra. A harmadik rendőr Trentre fogta a fegyverét, de ezzel hátat fordított Neyynek. Neyy előrelendült, majd tarkón csapta a fickót a fegyverel. Az ájultan esett össze. – Még négy van! Hawkins bólintott, majd a szétszóródó rendőrök felé nézett. Trent és Neyy ketté vállt. Neyy balról támadott, ameddig Hawkins lelőtte a jobb oldali rendőrt. A manot közben mellkason rúgta az egyik fickót, majd pofán verte a rúddal, aztán felugrott. Hawkis leterítette a harmadik rendőrt is. Neyynek így semmi dolga nem akadt. A két szerencsevadász egyszerre nézett, Neyy mély levegőt vett. Az Ignis 3 nehéz és benzinszagú levegője úgy hatolt be a tüdejébe, mint egy hatalmas, páncélos féreg. Neyy nem ehhez szokott. Inkább lett volna a szülőbolygóján, egy erdőben. Beszívva a fák által megtisztított oxigéndús levegőt, ami kitágítja a tüdejét és erővel látja el. Neyy felhorkant. Bár igen, bárhol szívesebben lett volna mint egy ilyen pokoli világon, egy ilyen szétbarmolt helyzetben. Trent odasétált az egyik rendőrhöz, majd az egyik mellzsebéből kivett egy műanyagkártyát, majd elindult a leszállópálya tulsó vége felé. Egy kétszárnyú ajtó volt ott. Trent végighúzta a kártyaleolvasón a műanyaglapot, mire az egy csipogó hang kíséretében kinyílt. – A túszmentési kiképzésen megtanítottak arra, hogy a kórházak leszállóhelyeiről általában egyenesen eljuthatunk a traumatológiára. – Szerinted ott lesz?


252

Trent belépett, egy folyosón voltak, aminek a végében egy liftnek az ajtaja volt. Trent odasétált, majd megnyomott egy gombot, mire megérkezett a felvonó. – Jól gondolom, hogy minden baromságot, amit az elmúlt pár napban elkövettél, csak a lány miatt csináltad, ugye? Tehát azt a hajmeresztő menekülést a Shiwáról, hogy csak úgy leszartad egy Domíniumi tiszt megbízását. Hawkins ránézett a barátjára. Az arckifejezése pillanatok alatt megváltozott, az eddig vidám mosoly helyett a kétségbeesés jelent meg az arcán. – Minden pillanatban szembetudnám magam köpni – Trent megnézte a pisztolyát, majd felsóhajtott. – Lesz elég töltény arra, amire készülsz? – Remélem, hogy marad utána, mondjuk az összes. Neyy bólintott. Egy zökkenéssel megállt a lift, az ajtó félresiklott. Hawkins felemelte a fegyverét, és kilépett az előtérbe. Az egyetlen berendezést egy pult alkotta, mögött egy ajtó. Az ajtó és Hawkins között pedig fehér ruhás, fiatal nő, aki megrettenve nézett a két fegyveresre. A következő pillanatban pedig meg is nyomott egy gombot a pulton. Trent reflexből megfogta Hawkins kezét. Ekkor a pult mögötti ajtó félresiklott, és egy fehérre festett, humanoid külsejű robot lépett elő, mögötte két fehér kezeslábast viselő orvossal. – Egy betegért jöttem. Hawkins hangjában elszállt él költözött. – Ez steril övezet! – kiáltotta az egyik doki. Hawkins előrelépett, és rátette a hüvelykujját a ravaszra. A homlokán izzadtságcseppek jelentek meg. Neyy halkan felmorrant. A férfi rápillantott, majd lejjebb engedte a fegyvert. – Kiviszem a beteget, és itt sem vagyok – mondta Trent. – Hawkins… – Hívom a rendőrséget. – válaszolta a bal oldali orvos.


253

Neyy ekkor döntött. Belemegy Hawkins játékába, hogy ha ez megrövidíti ezt a válságos időszakot, még abba is belement volna, hogy egy szemeteskocsival egy fekete lyukba lőjék. A manot felmorrant. – Lássuk, hogy maguk akkor is olyan bátrak, hogy ha a túszaink lesznek. Az orvos szeme elkerekedett, majd odaszólt a robotnak. – Hívd a rendőrséget. Trent lesütötte a szemét. Neyy most sokat adott volna érte, hogy ha tudná mi játszódik le a barátja fejében. A gép elindult a riasztó kapcsolója felé, de Neyy a gép elé állt, és csak ennyit mondott. – Csak úgy juthatsz át rajtam, hogy ha kárt okozol bennem. A robot rápillantott a bal oldali orvosra, aki már levette a fejét fedő csuklyát. Egy ősz hajú, sima arcú férfi volt. – Lökd félre az útból. A robot ránézett Neyyre, majd a parancs kiadójára, a következő pillanatban a szeme kihunytak, a karjai ernyedten lógtak az oldalán, a feje a föld felé hajlott. – Elviszem a lányt. Hol van!? – vakkantotta oda Trent. A nővér leütött pár gombot a komputerén, majd sírásra vállt hangon megszólalt. AT lassan felhúzta a Renegát orrát, távolodott a kórháztól, és persze az Ignis III felszínétől. A város már csak egy apró folt volt csupán, a legnagyobb épületeket lehetett csak megkülönböztetni, azt is homályosan. Erica a kommunikációs pult mellett ült, és a karfába kapaszkodott. A robotnak folyamatosan ki kellett térnie a Troodonok lövései elől. A lány megszólalt. – Mikor megyünk vissza Hawkinsért? A robot nem szólalt meg. Erica úgy érezte, hogy egy erős marok megszorít benne valamit. – AT, parancsolom, hogy válaszolj. A robot a lányra nézett, vörösen világító üvegszemei kiismerhetetlenek voltak. – Kijelentés: Ha Hawkins egység jelt ad.


254

A lány kipillantott az ablakon, majd hirtelen az egész pilótafülke a feje tetejére állt, majd újra visszafordult a normális helyzetébe. – De mi lesz ha nem add jelt? Russel ekkor rohant be a pilótafülkébe. – Majdnem bevertem a fejem a mennyezetbe… Erica egy dühös pillantással a fiúba fojtotta a szót, majd újra a robotra nézett. – Akkor itt hagyjuk. Erica megszédült. Trent Hawkins volt a legjobb barátja, olyan volt mint ha a bátyja lett volna. Ő védte meg a Külűr veszélyeitől, és most csak úgy itt hagyják? – AT, módosítom a parancsot, azonnal visszafordulunk a kórház felé. – Kijelentés: Feladatom, hogy mindenkit kivigyek a bolygóról, aki a hajó legénységéhez tartozik. Erica kezei ökölbe szorultak, próbálta megállni, hogy ne sírjon, de a szavai elcsuklottak. Alyssa az oka mindenek. Gyűlölte a kis ribancot. – Hawkins és Neyy is a hajó legénységéhez tartozik! A robot a lányra nézett, aztán leütött pár kapcsolót a műszerfalon. – Kérdés: Akkor forduljak vissza? – Nem lenne hülyeség. Hawkins végigrohant a fehéren kivilágított, zöldre festett kórházi folyosón. A tizennégyes kórtermet kereste. Neyyt a túszokkal hagyta. Azért a valami kedvéért túszokat kellett ejtenie, nos hát idáig süllyedt. – Sajnálom fiam, de a betegség túlságosan előrehaladott állapotban van. Hawkins rápillantott az egyik ajtóra, a huszonkettes volt. Sorban számolta vissza a számokat. A jobb oldali ajtókra festették fel a páros számokat. – Hawkins, úgy fáj… – suttogta a lány sírásra vállt hangon. Mint egy vadállatot úgy ragadta meg az emléket és kényszerítette vissza az agya olyan részébe, ahol ezeket tárolta. Megérkezett a tizennégyeshez, kinyitotta. A kórterem berendezése egy gyógyszerekkel teli szekrény volt, egy szürke, lekerekített formákkal rendelkező bioágy, és egy holografikus ablak, ami éppen egy virágos mezőt mutatott.


255

Trent odaszaladt a bioágyhoz. A lány benne feküdt, a nyakán egy gyógyszertapasz. Trent megnézte a tapaszon lévő feliratot. „Antiimunsin.” Odalépett a szekrényhez, és kivett egy doboznyit belőle, majd zsebre vágta, aztán óvatosan kiemelte Alyssát az ágyból, és elindult vele a folyosón. A lány egyenletesen lélegzett, az arckifejezése békés volt, máskor napbarnított bőre pedig sápadt. Neyy nem várta jó hírekkel az előtérben. – Egy kommandósokkal teli szállítóegység tart ide. Hawkins bólintott, majd odaszólt az orvosoknak. – Köszönöm az együttműködést. Beszálltak a liftbe, majd visszatértek a leszállóhelyhez. A darázs előtt öt rendőr állt, az arcukon lévő zúzódásokból ítélve, azok akiket Neyy levert. Ájult társaik egy biztonságos sarokban vártak az ellátásra. – Na, mi van fiúk? Másnaposak vagytok kicsit? A dobozszerű csapatszállító sziluettje jól látszott a horizonton. Trent lesütötte a szemét. Már nem hívhatta AT-t és a Renegátot. Elkapták. – A Cerberuson olyan hamvas fiúcskákra várnak az anyagyilkosok, mint te. – Tényleg? Trent ekkor egy másik alakot is észrevett, de az fentről közeledett. A formájáról azonnal felismerte. Erica úgy látszik, hogy tényleg olyan szentimentális, de ez pont jól jön nekik. – Innen már nem jöttök ki! A Renegát zúgása már jól halható volt, a rendőrök egyszerre néztek fel, a szavuk is elállt, ahogy a Gébics osztályú szállítóhajó elsuhant felettük, majd tűzet nyitott. Azonnal fedezékbe húzódtak, de a sínágyuk célja nem ők voltak. Az a Darázs amivel Hawkinsék jöttek egy tűzgolyó kíséretében a levegőbe ugrott, majd égett roncsként esett le. A Renegát megállt a leszállóhely felett, a rámpája leereszkedett. Hawkins nem habozott.


256

Felrohant rajta. A Renegát pillanatok alatt kiért a légkörből. Trent leült a pilótaszékbe, AT megállt a hátánál. – Figyelj és tanulj pléhpofa. Végigsuhantak az orbitális űrállomás törzse mentén, kikerülték a napkollektort, fényvillanás, és már el is mentek az Ignis III-ról. A bolygóvédelmi vadászok már csak hűlt helyüket találtak.


257


258

33.

Morrow nem kedvelte ezt a világot, de még mindig jobb volt mintha a Kalgor VII-en rohadna egy cellában. Ott hideg volt, itt legalább jó trópusi éghajlat. A Panthalassa fővárosa egy mesterséges szigetvilág volt. A város bizonyos negyedei hatszög alakú mesterséges szigeteken helyezkedtek el, amiket boltíves hidak kötöttek össze egymással. A negyedeket hatalmas terek alkották, amelyeket széles, rövid sétányok csatolták egymáshoz, ezeket hatalmas, kékre festett kupolás épületek szegélyezték. Morrow átkelt a hídon a szeme sarkából látta a tengerben lubickoló rákszerű élőlényeket, Az orrában érezte a tenger sós illatát, a gyomra felkavarodott attól, hogy a város járdái alig észrevehetően ringatóztak. Mindig is utálta a tengert. Talán azért mert minden hétvégén az apja magánjachtján, ahol az öreg minden hülye melót vele csináltatott meg. Persze most is. Lanceből előtörtek ezek az emlékek, ahogy közeledett a földi nagykövetség üvegből és vasbetonból készült komplexumához. A követség előtti téren hemzsegtek a pantolanok, ezek a zöld bőrű, gőtére emlékeztető lények, akiknek púpos hátán taréj húzódott. Morrow átsétált köztük, és próbált nem tudomást venni a lények hatalmas, kacsára emlékeztető lábairól. A követség ajtajában egy konzervatív, fekete öltönyt viselő férfi várta. Vörös haját rövidre nyírva horda, ezzel kihangsúlyozta koponyájának gömb alakját. – Remélem Mr. Morrow nem viselték meg túlságosan az itteni, különleges körülmények. Lance felment a lépcsőn. A szíve vadabbul vert, a lélegzete szapora lett. Jelenteni kell az Öregnek. – Őszinte legyek? – kérdezte mosolyogva Lance. – Kérnék egy hányózacskót. Az felkacagott. Morrow abban a két órában, amikor itt tartózkodott. Nicholas Weawert határozottan undorítónak találta.


259

– Higgye el, hogy a pantolánoknak is nehéz volt megszokni a szárazföldi létet, de ők választották. Ők akarnak minket megérteni. – Kaptam egy hívást a Földről. – Ohh igen, kérem kövessen. Weawer a nagy hatótávú kommunikátorhoz kísérte a hírszerzőt. A szoba kör alakú volt, a közepén egy kör alakú holopad. Dacára a 300 éves technikai fejlődésnek ezeket a szerkezeteket még nem sikerült kellőképpen miniatürizálni, bár a Domínium kezdeti éveiben voltak hordozható típusok, de ezeket a vegaiak gyártották. A humán-vegai háború után pedig teljes egészében kivonták ezeket a szerkezeteket a földi piacokról. A vegai technológiát pedig szinte lehetetlen volt visszakövetni. Lance odasétál a holopadhoz, majd megfordult. – Amúgy felvettem a kapcsolatot a Bishop Vállalat igazgatótanácsával. Nagyon sajnálják, az egészet. Rásandított Weawerre. – Elhiszem, most pedig kimenne? Lance beütött egy szám sort, miután a nagykövet kilépett a teremből. Csipogás hallatszott, ami jelezte a hívás sikerességét. A holopadból egy fénysugár ugrott ki, ami felvette egy nagy darab, dús, ősz bajszot viselő férfi alakját. A Domíniumi haditengerészet szabványos, kék zubbonya volt rajta. Kitüntetései számtalan hőstettről tanúskodtak. Alexander Morrow szinte már gyerekkora óta a Domíniumi haditengerészet tisztje volt, és elképzelhető, hogy így is fog meghalni. Remélem hamar lesz. Lance kezei ökölbe szorultak, ahogy az apjára nézett. Az idősebb férfi tekintetében megvetés lapult. Bár ezt a megvetést mindig kamatostól visszakapta. – Hallottam az egészet Lance. Mi a francot csináltál? – Ott van a jelentésbe minden. Az öreg megvakarta az állát. Lance logikus fele tisztelte az édesapját az elért eredmények miatt, de a lényének egy másik, érzelmek által irányított része szívből gyűlölte az öreget. – Tőled akarom hallani. Lance nem próbált meg hazudni az apjának. Mindent elmondott neki, tudta, hogy az idősebb férfi képes félszavakból is kideríteni az igazságot.


260

Mindent elmondott. – Te és a kapcsolataid. Megmondtam, hogy ne lépj ki a flottából és ne csatlakoz az ágyútöltelékekhez. És itt vagy, most már kapitány lehetnél. Azért csatlakoztam az ágyútöltelékekhez, hogy ne kelljen a drága Alex mellett azért pitiznem, hogy te rám nézz, vén barom. – Kézben tartom a helyzetet – Látom, az egész főparancsnokság rólad beszél. Szerintem már az elnökig is eljutott a híred, hogy milyen galibába keveredtél. Mi lesz, hogy ha megkaparintják a lányt? – Alexander közelebb hajolt. – Elárulom neked, nyilvánosságra hozzák a létezését. Nem csak a Bishop szektor fog elszakadni. A Nogura, a Coltrane, de gondolj csak a manotokra és néhány másik világra. A Domínium meggyengül, és mindez a te hibád. És a te bűneidért mikor fogsz felelni? Mondjuk a Palatwhiért? Ahol az a személy, akit mindennél jobban szerettem, meghalt a te szőnyegbombázásod poklában? – Visszahozom – mondta, de közben végig a padlót nézte. Az apja felhorkant. – Ez az ügy már túlnőtt rajtad fiam. A lánynak meg kell halnia, gyorsan és fájdalommentesen. A testéből semminek sem szabad maradnia. –Meg lesz – válaszolta, de az apja megrázta a fejét. – Megölni sem tudnád. – Az idős férfi megvetően nézett a fiára. – Gyere vissza a Földre, nem akarom, hogy téged el kapjanak, és végül te legyél az ürügy egy polgárháborúra. Morrow más körülmények között hallgatott volna az apjára, de most nem. Túl sok forgott kockán. Igaz Hawkins árulta el őt, de Morrow vitte bele ebbe az egészbe. Neki kell pontot tennie az ügy végére. Tudta, hogy Hawkins hova megy, az apja nem… Ezt sikerült előle elhallgatnia. – Jó van, hazatérek a Földre. Alexander bólintott. – Már rég egy korvettet irányíthatnál. A hologram egy villanással eltűnt. Lance kezei ökölbe szorultak, majd ellazultak.


261

Ennyi érzelmet szánt az apjára. Amikor kilépett a kommunikátornak otthont adó szobából még odaszólt Weawernek. – Szükségem lenne egy hajóra. A nagykövet megvakarta az állát. – Csupán a nagykövetség űrhajóit tudom felajánl… – Nem. Pantolán hajó kell, azt nem tudják lekövetni. Weawer felsóhajtott, majd megvakarta gondosan nyírt haját. – Van pár ismerősöm a Védelmi Erőnél, talán tudok szerezni egy naszádot. – Régi típus legyen. Weawer elgondolkodott, majd Morrowra nézett. – Mire kell az magának? A válasz erre egy szúrós pillantás volt. – Szerintem arról magának jobb nem tudnia. Fél óra múlva legyen előkészítve a legközelebbi dokkban. Világos?

*** A pantolai űrhajó lassan felemelkedett a leszállóhely kürtőjéből, megfordult a saját tengelye körül, orrával átdöfte a légkört, a következő pillanatban az űrben száguldott. A hajó egy rájára emlékeztetett. Ezüstös-kék színe volt. A pilóta fülke mélyen a hajótestébe volt süllyesztve. A hajó lakóhelyisége gömb alakú volt. Lancet megnyugtatta ez az elrendezés. Nem volt az a érzése, hogy sarokba szoríthatják. A férfi a helyiség közepén térdepelt, előtte a félig összeszerelt mesterlövészpuska. A katona rárakta a csövet a markolatra, majd a távcsövet, a markolat tövébe dugta a tápegységhez vezető huzalt, majd rárakta a háromlábú állványra. Ezt a mozdulatsort nyolc perc alatt csinálta végig. Morrow kivett egy dobozkát a bőröndből, felnyitotta a tetejét, feltárva a belsejében lévő töltényeket. Csak három volt benne. Orsó alakúak voltak, a hegyük élesre volt reszelve. Lance kiemelte az egyiket. Amilyen kicsi volt, olyan súlyos… Arra tervezték, hogy bármilyen fém felületen áthatoljon, nem is beszélve az emberi húsról.


262

Egy jó mesterlövész kezében halálos volt. Lance belenézett a fegyver távcsőbe, majd próbaképpen háromszoros nagyításra állította. Megölöm a lányt. Gyorsan és kíméletesen. Milyen érzés lesz, majd ha ezt minden egyes vitánk alkalmával az orrod alá dörgölöm vén, szarházi? Átállította a mesterlövész távcső látás módját infrára, majd ezt is próbálgatta. Az űrben akár milyen hidegnek is gondolják mindig volt egy kis alig észrevehető hő, a távoli csillagok napjának eredményeként. Milyen érzés lesz, hogy végre valamit jól csináltam? A nagy Alexander Morrow admirális, a Scorpion cirkáló parancsnoka, több csata hőse is tévedhet? A férfi felállt, majd belépett a pilótafülkében. Hawkins valószínűleg most a Vyrlaxra tart, valószínűleg a lánnyal. Morrow leütötte a nem emberi ujjakra tervezett kapcsolókat előhívva a környező rendszerek térképét. A Vyrlax öt ugrópontnyira volt a Panthalasszától, összehúzta a szemöldökét, majd lehívott egy hajózási térképet, ezúttal az Ignis III és a Vyrlax kőzöttről. Az út igaz rövidebb volt, de harmadik ugróponton – a Dekarad VIII– keresztezte egymást a két útvonal. Hawkinsnak, ha tényleg a Vyrlaxra megy, akkor át kell mennie rajta. Lance aktiválta a hajó kommunikációs rendszerét, beütött egy kódsort. Míg egy tengerészgyalogosnak a gépkarabély a fő fegyvere, egy vadászgéppilótának a hajója, addig a jó hírszerzőnek a kapcsolatok. A kommunikátor négyszer pittyegett fel. A műszerfal felett, egy devliai arca jelent meg. A középső szarvát félig letörte valami, a szemei feketék voltak. Dorija. Nem is tudtam, hogy Malakhas függő lett. – Mi az Morrow? – Malakhas, öreg cimbora! Lenne itt egy munka…


263

34.

Akhas arra a dologra készült, amit a legjobban gyűlölt. Várni a prédára. A larn nem volt türelmetlen. Nem tett volna jót az üzletnek. A Napárnyék miután egy villanás kíséretében kilépett a Vyrlax feletti űrbe, átsuhant a bolygót körbe vevő orbitális bólyákon, amik regisztrálták, hogy látogató érkezett a rendszerbe. A felszínen most valószínűleg légvédelmi ágyuk fordultak felé. A hajó kommunikátora felcsipogott – Közölje a szándékát és hogy honnan jött. Akhas azonnal felismerte a hang sziszegő-vontatott stílusából, hogy egy vr’a vonja kérdőre. – Avox-rhullal akarok beszélni. – Azonosítsa magát. – Avox-rhull egy régi jó barátja vagyok. Egy pillanatig csönd volt a vonal másik végén. – Azonosítsa magát. – A Nagy Zöld, akar beszélni a Kicsi Gazdag Zölddel. – Nem tudom miről beszél. Akhas felsóhajtott. Átkozott vr’ak és a paranoiájuk. Tudta, hogy a kikötői őr továbbította Avoxnak az üzenetet. Valószínűleg azt hiszi, hogy meg akarja zsarolni a múltkori ügy miatt. A fejvadász megrázta a fejét, hosszú pályafutása során megtanulta bizonyos fajok pszichológiáját. A vr’ak nem szívesen adták ki a titkaikat és csak azokat avatták be a kultúrájukba, akiket szerintük érdemes volt. – Vr’de ot’vr mri’o (Talán tudunk beszélni). A vr’ak nyelve titkos volt a külvilágiaknak. A faj egyedei csak egymás között kommunikáltak ezen a nyelven. Más fajok egyedeinek társaságában egyszerűen emberül vagy devliaiul beszéltek. Csupán pár lényt avattak be ennek a vontatott és reszelős beszéd rejtelmeibe. Akhas csak pár szót értett belőle, ezeket is csak úgy, hogy pár éve találkozott egy csempészel, aki egy vr’a bizalmasa volt.


264

Pár esteli whiskey rávette a fickót, hogy gyors nyelvleckébe részesítse a fejvadászt. – K’riii thane mri’o? (Ki akar beszélni?) Jött egy sokkal ércesebb vr’a hang a kommunikátorból. – Tr’ne chr’wi (Egy barát) Akhas hangszálai már szinte fájtak az elnyújtott szavak kimondásától, valamint ezzel ki is merítette a szókincsét ezen a nyelven. -- Beszélnem kell veled. Akhas elmosolyodott, aztán ledöntötte a hajó orrát, és elindult a Vyrlax barnás-zöld színű gömbje felé. A hajójával átrepült a felső légkörben lévő fátyolfelhőzeten, hamarosan jól kivehetővé vált az egész bolygót beborító esőerdő, amiből szürkésfehér köd szállt fel, a távolban pedig hatalmas hegyek magasodtak, a lábuknál volt Vr’tinna városa. Mint minden város a Vyrlaxon ez is inkább a vr’ak hatalmas palotáiból, és az azok köré épített kisebb kiszolgáló épületekből állt. A település egy édesvizű tó északi partján feküdt. A Napárnyék műszerei felsípoltak, ahogy regisztrálták a hajó mellé suhanó két vadászgépet. Akhas egyből azonosította őket, a buborékalapú pilótafülkéről, és az előreívelő, sarló alakú szárnyaikról. Chosta járőrhajók. Jobbra fordultak, Akhas is így tett. A járőrhajók kétszer kisebbek voltak a Napárnyéknál, a szárnyaik tövében lévő gépágyuk pedig semmi veszélyt nem jelentettek a módosított sportjachtra. Azonban érdemes volt hagyni, hogy a leszállóhelyre kísérjék Akhast, lévén, hogy a vr’aknak ennél nagyobb és erősebb játékszereik is voltak. Ezekkel nem akart összeakaszkodni. A leszállóhely kapujában már várták. Akhas lerakta a Napárnyékot, majd leeresztette a rámpát. Avox-rhull még vr’a mértékkel is kicsinek volt mondható. Vörös tunikát hordott, amit arany gyöngyök díszítettek. Vállát kék, ezüst foltokkal borított palást takarta. A hátánál hat vr’a testőr állt. Ezek Akhas derekáig érhettek. Ezüst testpáncélt viseltek. Rovarfejre emlékeztető sisak, lemezes mellvért és fekete alsóruha. A kezükben alkarnyi méretű gázvetőket tartottak. Akhas lesétált a rámpán. Avox megrázta a fejét, majd megszólalt.


265

– Volt pofád ide jönni? Még több pénzt akarsz? – Nem pénzt, segítséget. A vr’a odabiccentetett a testőreinek, azok egyszerre fogták Akhasra a fegyverüket. – Milyen segítség kellhet egy larnak? – kérdezte gúnyosan. – Milyen segítség kellene egy gyilkosnak? Avox felhorkantott, aztán odaszólt a testőreinek. – Menjetek. Majd szólok. ha szükségem lesz rátok. A harcosok lehajtották a fegyvereiket, majd elmentek. – Ennyire nem bízol bennük? – Vagyontalan kezdő vagy lecsúszott senkik, bármit megtennének, hogy eláruljanak a Döntéshozók Bizottságának, majd a vérdíjból címet vásároljanak maguknak. Akhas bólintott. Avox közben elővett a belső zsebéből egy kis krómozott pipát, a szájába vette, majd egy tubákból zöld, faforgácsra hasonlító anyagot tömött bele, aztán meggyújtotta. A levegőt pillanatok alatt megtöltötte a csípős, hányingert keltő szag. Akhas egy lépést hátrált. Avox bizonyos undorító szokásairól egyszerűen nem bírt leszokni. – Egy bizonyos Kolge-mar nevű vr’a-ról szeretnék információt. Avox felnézett a larnra. – Ismerem. A K’ghu’r klán sarja. Egyszer elnyert tőlem 500 garanori szivárványkristályt egy dibulirversenyen, és utána még azt is mondta rám, hogy olyan magas a vagyonom, mint amilyen kicsi vagyok. Megtudnám fojtani ezért. Mire vagy kiváncsi? – Mostanában mit csinál ez a Kolge-mar? Avox elvette a pipa szárát a szájától, letüdőzte a füstöt, majd karikákat eregetett a száján keresztül. – Mi vr’ak a számotokra elég titkolódzónak tűnhetünk, de hidd el, hogy köztünk úgy terjed a pletyka, mint kiszáradt mezőn a gyufa lángja. – A vr’a ravaszul hunyorgott. – Mi dolgod van vele? Akhas lenézett a vr’ara, örömmel látta, hogy a lény inkább elfordítja a tekintetét. – Nem vele, hanem az egyik alkalmazottjával. – Értem – mondta, ekkor vette észre a vállán lévő nagy sárga-piros sáskaszerű rovart. Odatartotta a bal mutatóujját, mire a bogár rámászott. Avox tovább méregette a bogarat. – Gondolom nem


266

akarod őt is úgy felrobbantani, mint szegény Choris-rhullt. Hidd el hogy azt már nem tudnánk olyan jól elkendőzni. – Az embernél van valami, amire nekem van szükségem. – Hmmm – Avox hirtelen a szájába lökte a bogarat. A következő pillanatban ropogó hang hallatszott, ahogy a lény tű éles fogai áttörték a kitinpáncélt. – Elmondom neked, de csak egy feltétellel. Továbbra is megőrzöd a titkom. – Ebbe a szakmában fontos a diszkréció, valamint jól megfizettél, hülye lennék, hogy ha hagynám, hogy a tűzbe dobják a legtelibb pénzeszsákot. – Akhas már meg akarta kapni az információt, már bánta, hogy belement a vr’a kis játékába. – Mit tudsz? Avox összerágta a bogár lágy részeit, majd egy ocsmány hang kíséretében le nyelte ami megmaradt. – Nyílt titok, hogy Kolge-mar el akarja érni a trix fokozatot a vagyonossági hálóban, és ehhez már csak egy próbát kell megtennie. Meg kell lopnia egy rokonát, lopatnia egy apró csekélységet a kincseskamrájából. Hat berríliumrúdat. Ekkor érdemes lesz, hogy magasabb szintre kerüljön a klánjában. – Avox összefűzte a háta mögött a kezeit, majd felsóhajtott. – Utána már szavazati joga lesz a klántanácsban. Akhas bólintott. – És ezt mikor akarja megcsinálni? – A nagy Berríl fesztiválon akarja kihirdetni, ez pont ma este lesz. Megdörzsölte az állát, majd a hüllőszerű törpére pillantott. – Mindent tudni akarok Kolge-mar-rol és persze erről az egész ügyről… Itt kell pontot tennie erre az ügyre, egyszer és mindenkorra.


267

35.

A Renegát a Beragwna nevű vörös hold felett lebegett, megbújva egy óriási szállítóhajó hasa alatt. Hawkins megnézte a képernyőt. Fél órájuk volt mire a szállítóhajó ugrott a rendszerből, Hawkins végignézte a képernyőn lévő koordinátákat. Egy gombnyomással betűrendbe rendezte a bolygók neveit, majd megérintette a képernyőn a Vyrlax nevét. A felírat hirtelen előrébb ugrott. Hawkins felsóhajtott. A Vyrlaxra kellett volna menni, megszerezni a berríliumrúdakat, majd újra szabadnak lenni. Volt itt egy gond… Hawkins a vezérlő ajtaja felé pillantott, majd lesütötte a szemét. Alyssa. Ha sikerül Kolge-martól megszabadulnia, a lány akkor még mindig béklyóban fogja tartani Trent Hawkins elméjét, és itt volt a másik baj. Hawkins beleöklözött a műszerfalba… Miért hasonlított a lány, az ő egykori szerelmére? A sors milyen szemét húzása volt ez? Trent felállt, kihúzta magát, és elindult a központi helyiség felé. A lány beteg volt, sőt talán haldoklott, de nem tudni, hogy miért? Hawkins számára fontos volt, hogy a lány meggyógyuljon és életbe maradjon, és hogy miért? Talán mert erre programozták. Igen, programozták. A lány átprogramozta… Belenyúlt az agyába, átírt pár dolgot, nem vette el a férfi énjét, nem csinált belőle egy zombit, de elérte, hogy az élete árán is megvédje őt. Hawkins átsétált az ebédlőn. Russel az asztalnál ült, és egy holografikus képen dolgozott, amely Venta-tyr palotáját ábrázolta. – Haladsz? Russel felnézett, majd bólintott. – Ha a Vyrlaxra érünk, jó lenne a biztonsági rendszert irányító operációs rendszer típusa. Hawkins megállt, ránézett a srácra. Legalább ő végezte a munkáját. – Minek az neked?


268

– Van egy ötletem, mi lenne ha helyettesítenénk a rendszert egy hasonlóra, csak ezt én írtam. – Ezt majd Kolginak mondd el. Steven bólintott. – Azt vettem alap… Hawkins egy pillantással a fiúba fojtotta a szót. – Oké főnök, vissza a munkához. Trent lemászott a raktérbe vezető létrán. Minden létrafok hideg volt, és szinte a bőrébe mart. A másik dolog pedig, hogy mióta találkozott Alyssával, azóta minden emléke feltört Aileenről. A lánnyal eltöltött minden pillanat emléke, amiket próbált elhomályosítani, úgy vágott bele a lelkébe, mint egy kés pengéje. Leért a raktérbe, végigsétált a polcok között, az út végén ott volt a lány, aki egy rögtönzött, zsákokból összerakott ágyon hevert. Mellette Neyy ült, és egy vizes ruhát nyomott Alyssa homlokára. Erica egy ládán ült, és maga elé nézett, mellette pedig AT strázsált. Hawkins úgy pillantott a lányra, mint valami egzotikus ragadozóra. Az arcvonásai, a haja… Trent leguggolt mellé, majd félresöpört a homlokáról egy vörös tincset. – Hasonlít rá – suttogta. Erica ránézett Neyyre, a manot bólintott. – Kire? Hawkins nem akart válaszolni, de a legnagyobb meglepetésére a szája megmozdult, szavakat kezdett el formálni. – Volt egy lány még a Flynnen. Jártunk, úgy nézett ki, hogy vele fogom leélni az életem… – elcsuklott a hangja, nyelt egyet. – De tíz évvel ezelőtt lezuhant egy hajó, Aldrin város közelében. Soha nem derült ki, hogy kik utaztak rajta vagy miért, annyit lehetett tudni, hogy Aldrin a lezuhanás után két nappal már fertőzött volt, utána már az egész bolygó. És Aileen. Tette hozzá magában. Ott volt, látta, ahogy a lány haldoklik, végül pedig neki kellett eltemetnie. Nem akarta látni, ahogy elégetik. A sors fintora az volt, hogy az emberi lakosság egy százaléka immunis volt a kórokozója, és


269

Hawkins is pont ide tartozott. Utána már nem volt maradása a bolygón, elment onnan. – Sajnálom – mondta Erica. Hawkins bólintott. Mély levegőt vett. Utálta magát gyengének mutatni. Ő Hawkins volt, a Külűr egyik legdörzsöltebb szerencsevadásza. – Ne rólam dumáljunk, inkább a grófnőről – A fejével a lány felé bökött. – Hogy van? Neyy mintha mi se történt volna válaszolt. – Az immunreakció gátló használt, de a szervezete hozzá fog szokni. Trent közelebb hajolt a lányhoz, mikor észrevette, hogy Erica őt nézi, inkább felállt, majd hátat fordított a többieknek, megdörzsölte az állát. – És már nem lesz hatása? – Igen – válaszolta Neyy. – A lány meg fog halni, az immunrendszere erősebb, mint egy normális embernél. Valószínűleg most fordult a jeladó ellen. Az immunreakció erősebb lesz. AT közelebb ment a lányhoz, jobban megnézte. Hawkins megfordult, és zsebre dugott kézzel figyelte a robotot. – Na, mi az? Hátborzongató volt a látvány, a robot valószínűleg az emberi szem számára láthatatlan spektrumban vizsgálta a lányt. – Kijelentés: Nem érzékelek semmilyen kibernetikus beültetést. A csontjai és az izomzata erősebbek, mint egy normális, humán szervesé. A nyakizomzatában egy szilicium alapú félvezető lapkát helyeztek… – Nyomkövető – mondta Neyy és Hawkins egyszerre. AT felnézett, majd zavarba ejtően emberi módon megrázta a fejét. – Kijelentés: Annál bonyolultabb. Az áramkör rajzolata 99. 56 százalékban hasonlít az én központi processzoromra, egy sínpár indul ki belőle, amely rákapcsolódik a talamuszra. Erica a tenyerére támasztotta a fejét, majd felsóhajtott. – Ki csinálhat ilyen beteg dolgot. – Kijelentés: A talamusz jól fejlett, az orvosi adatbankom szerint nagyobb, mint egy normális emberi lényé.


270

Hawkins leguggolt, a fejéhez kapott. A homloka mögött szúró érzés tört elő, azzal a veszéllyel fenyegetve, hogy pokoli fájdalommá terebélyesedhet. – Egyszer azt olvastam, hogy ez a valami felelős a gondolatolvasásért. Neyy töprengve nézte a lányt. A kezei ökölbe szorultak, a szőr a hátán felmeredt. Hawkins tudta, hogy a barátja mit érez. – Valaki átalakította a lány génjeit. Olyan képességeket hozott elő benne, amiket a népetek már legalább 6 millió évvel ezelőtt elnyomott magában, majd beleoperált egy ilyen fémdarabot, rákapcsolta az agyára, hogy irányítani tudja... Ez a dolog ellent mondd a természetnek. Hawkins felállt, lesütötte a szemét. – És most mit csinálunk? Alyssa szemei hirtelen felpattantak. Egyszerre fordultak oda. – Fáj – mondta a lány. A hangja halk volt, de a rakterekt megülő kísérteties csendben jól érthető volt. Eddig hideg hangjába sírás vegyült, a szeme sarkából megindult egy könnycsepp, vízszínű nyomvonalat hagyva a bal arcán. – Nincs itt. Alszik, meg fog halni. Érzem… – Ki? Hawkins tekintete a lány nyakára tévedt. Ahol a halvány sebhely éktelenkedett. – Kijelentés: Ez a legfigyelemreméltóbb és legaggasztóbb dolog, amit csak eltároltam a vizuális memóriámba. A szerves és szervetlen élet hibridje. – Egy kicseszett kiborg– a hangjában gyűlölet helyett félelem bujkált. Hawkins összerakta magában a tényeket. A lány érzelemmentes, gépies viselkedése… A chip egyfajta komputerizált parazitaként irányította a lányt. Csend ereszkedett újra a raktérre, az egyetlen hangot a hajtóművek halk duruzsolása adta. Hawkins énje tudta, ahogy a lányt hallgatta, hogy most zsarolhatja. Megpróbálhatja rávenni arra, hogy visszaváltoztassa önmagává. Kinyitotta volna a száját, de a szó benne ragadt. A lány elesett volt, pont úgy… A büdös picsába…


271

– Ha kiszedjük belőled azt az izét, akkor leszállsz Hawkinsról? – törte meg Erica. A lány becsukta a szemét. – Tudd már róla. Ha visszatér, akkor megbün… Erica felállt, a kezei ökölbe szorultak, az arcvonásai megfeszültek. – Hawkins a barátom, olyan mintha a bátyám lenne. Talán ki tudjuk belőled szedni! Ha kiszedjük, visszaváltoztatod? Kimászol a fejéből? A lány becsukta a szemét. Egy pillanatig mozdulatlan volt, majd erőtlenül bólintott. Hawkins meglepetten nézett a lányra. Neyy csak ennyit mondott. – Hogy akarod ezt kivitelezni? Erica úgy nézett a többiekre, mint akit most kaptak rajta, hogy bombát csinál. – Én? Neyy és Hawkins egyszerre bólintottak. Erica már épp megszólalt volna, de elakadt a szava. Alyssa felnyögött, a teste megfeszült. A lány felült, de a tekintette újra céltudatos lett. Hawkins felé nézett, felállt. Az arcáról csak egy érzelmet tudott leolvasni. A megvetést. – Trent Hawkins. Elárultál. Elindult a férfi felé, Neyy eliramodott, hogy Alyssa elé ugorjon, de AT gyorsabb volt. A lány felé ütött bal karjával, de az a alkarjával hárította az ütést, félrelökte azt. A robot a lány hasa felé vágott, de a lány kivédte a csapást, de nem vette észre, hogy AT egészen mást tervez. A harci robot felugrott a levegőbe, majd megindított egy páros rúgást a lány mellkasa felé. Alyssa egy hátraszaltóval kikerült a robot madárszerű lábainak hatóköréből. A gép bukfencet vetett a levegőben, páros lábbal földet ért, majd villámgyorsan megpördült a tengelye körül, és Hawkinsék után eredt. Ők ekkor már végigrohantak a polcok között, és a létrán másztak fel. Hawkinsnak ekkor jutott eszébe, hogy a fegyvere ott van az oldaltáskájába. Akár használhatta is volna… Megrázta a fejét, majd felemelte a bal kezét, és félretolta a lejáratot fedő fémkorongot. Majd egy szökkenéssel kiért, kihúzta Ericát. Neyy


272

és AT maguk jöttek ki. Ekkor bosszúszomjas, szinte gépies sikoly hallatszott. Hawkins visszarúgta a helyére a fedőt, majd villámgyorsan aktiválta a vákuumos tapadózárat. Trent ekkor nézett fel, meglátta Russelt. A srác az asztal előtt állt, hullasápadt volt a félelemtől. – NYISD FEL HEKATET! INDÍTSD EL ARTEMISZT! ÖLD MEG IKARUSZT! Russel összerezzent Alyssa szavaitól. Hawkins megszédült, egy láthatatlan kar nyúlt az agyába, tapogatózott, majd teljes erejéből megragadta Hawkins tudatát. Trent térdre esett, és felnyögött. A láthatatlan marok összeszorult a férfi fejének belsejében. Hawkins felköhögött, nem volt levegő a tüdejében, hiába kapkodott, ott volt körülötte az éltető légkör, és egyszerűen nem tudta belélegezni. Felköhögött, de az éltető gázkeveréket akkor sem tudta belélegezni. – Hawkins. – Sikoltotta Erica. A férfi felhörgött, a következő pillanatban lehunyta a szemét, és elmerült a sötétségben. Nem volt öntudatánál, a szemei nem voltak nyitva, a teste részei nem voltak ott. Hawkins elképzelte őket, ahogy azt a lényt is, aki most a torkát szorongatta. Alyssa volt, de a testét ezüstszínű fém alkatrészek alkották, a haja helyén drótok voltak, a szemei pedig a semmibe meredő lencsék. Hegyes, vasujjai belevájódtak a férfi torkába, egyre beljebb hatoltak, ahogy a lény fokozta a szorítást. De nem fulladt, egyszerűen tudomásul vette, hogy neki annyi… – Véghez kell vinnem a küldetésem. – Nem emberi hang volt ez. A fémen megcsikorduló fém harsogása. – Értékes voltál, ameddig nem akartál ellenem fordulni. – Megmentettelek a Shiwán – nyögte ki Hawkins. – Thades Prabigat egy eszköz volt, majd feleslegesé vált, ahogy te is. Akadályozod a küldetésem végrehajtását. – Akkor ölj meg, gyerünk! A lény felmorrant… Hawkins felnyögött. Nem hitte el, hogy ezt mondta. – Felesleges vagy.


273

Trent behunyta a szemét. Vajon mi lesz ezek után? Megfog állni a szíve, a lány elpusztítja egy gondolattal. Remélte, hogy… Újra a kórházban volt. Egy folyosón. A falakon lévő fehér csempéket, zöldre festette a mennyezeti lámpák fénye. Hawkinsal szemben egy lány állt. A férfi előre lépett. Aileen volt az. A lány semmit nem változott. Vörös haja a vállaira omlott. Telt ajkain még mindig mosoly bújkált. Ahogy jobban megnézte, akkor vette észre a macskaszerű arcvonásokat. Alyssa volt. A lány elmosolyodott. – Még találkozunk, Trent Hawkins. A levegő behatolt a tüdejébe. Kinyitotta a szemét, felült, de egy erős marok visszanyomta. – Szerintem pihenj. Mondta Neyy. Erica leguggolt Hawkins mellé. A szemei vörösek voltak. Trent nyelt egyet, majd felszusszant. – Nyugi, jól vagyok. A lány elmosolyodott, majd újra elpityeredett. Russel az egyik széken ült és meredten nézte Hawkinst. – Mi történt? Russel megszólalt. – Rá…rá… – A fiú megtörölte a homlokát–, rájöttem, hogy amiket Alyssa kiabált azok programállományok. Feltörtem a nyakába lévő chipet, majd megnyitottam az állományokat. Kikapcsoltam azokat, amik ezt a hókuszpókuszt irányítják nála. – Bazd meg– nyögte ki Hawkins. Lassan feltápászkodott, a szíve még mindig hevesen vert. Ilyen közel még nem járt a halálhoz. – Kétszeresen tartozom neked. – Áhh nem tartozol… Elvigyorodott a fiú válaszára. – Oké. Utálok tartozni. Elindult a pilótafülke felé. – Erica, hogy akarod kiszedni Alyssából azt a chipet? – Mondtam, hogy az egy ötlet volt – válaszolta a lány, felzárkózott Hawkins mögé.


274

Hawkins ledobta magát az ülésbe, beszíjazta magát. A teherszállító már rég eltűnt felettük. Hawkins kinézett a pilótafülke ablakán. Kényelmetlen érzés volt, mintha csak védtelenül maradt volna egy nagy ragadozó cserkésző tekintete előtt. – Nekem viszont lenne egy másik ötletem – mondta Neyy, lerakta magát a székbe, leütött pár gombot a képernyőn, ezzel lehívva a környező rendszerek térképét. – Kétrendszernyire van tőlünk a Nanaboosh bolygó. – Az a manotoké – kontrázott rá Russel. Hawkins már erősnek érezte magát, hogy a srác felé forduljon, és egy pillantással letorkolja. – Azt kellett volna mondani, hogy tartozol nekem. Neyy a képernyő felé fordult, amin megjelent a raktérbe szerelt kamerák képe. Látszott ahogy lány vert kutyaként settenkedik vissza a raktér sarkába, leguggolt, majd visszasüllyedt az álomba. – Mi van a Nanabooshal? Neyy folytatta a történetet. – Eiyah. Egy manot tudós. Eltanácsolták a tanácsból, mert a scilucákon bizonyos genetikai kísérletet végzett. – Mindig ezt csináljátok. Neyy felhorkant. – Ezt csinálják. Én csak egyszerű katona voltam, míg nem találkoztam vele. És azt nem csinálják, hogy más fajoknak az intelligenciáját művi úton növelik. Kicsi nagy port kavart az egész, átrakták a terraformálokhoz. A Nanabooshra. – Honnan tudod ezt? – kérdezte óvatosan Erica. Neyy lesütötte a szemét, bűnbánóan megszólalt. – Mert közte voltam azoknak a bíráknak, akik megbüntették. Erica tátott szájjal bámult Neyyre, majd Russelre. – És hogy… kérdezte Steven. – Dehogy, fafej! A falkám tagja, azt akarta, hogy járjak a Genetikai Akadémiára, de én inkább a hadsereget választottam. Az utolsó levelét nekem arról a bolygóról küldte. – És tudna segíteni? – kérdezte türelmetlenül Trent. Neyy megvonta a vállát. – Figyelj, a másik kutatási területe a kiborgok voltak. Talán tudna segíteni.


275

Trent kikereste a Nanaboosh koordinátáit, majd utasította a komputert, hogy számolja ki az ugrást, és elmosolyodott. Hamarosan vége ennek a rémálomnak. A Renegát egy fényes gömbé változott, majd üstökösként suhant ki az ismert űrből.


276

36.

A Renegát lassan elmerült a Nanaboosh légkörében. A kilátó ablakon látszott, ahogy a felhők mögül előbukkant a bolygó felszínét borító vörös síkság, amit csak néhol tört meg egy kanyon. A hajó pont egy ilyen C alakú mélyedés felett suhant el, aminek az alján egy hatalmas, üvegből készült kupola ült, körülötte pedig esőerdő terpeszkedett. Neyy felsóhajtott. Bolygóépítők. Szinte vallásos hevülettel kezdték el az élettelen világokat átalakítani valami sokkal lakhatóvá. A hitrendszerűkben magukat, mint Ikkuma – a manotok ősi hite szerint ő alkotott minden élő dolgot az univerzumban – segítőinek vallották magukat. Lehet régen így volt, és tényleg vallási célja volt a terraformálásnak, de ma már inkább azon voltak, hogy ezzel is gazdasági előnnyel tegyenek szert a Genetikai Akadémiával szemben. Neyy felsóhajtott. Az egész rohadt életemre ez nyomta rá a bélyegét. A falkáját a Yecint szinte kettétépte a két társaság közti rivalizálás. Nem csoda, hogy Neyy fogta magát, és összepakolt, majd a katonaságnál kötött ki. Bejelentkezett a forgalomirányítás. – Ismeretlen hajó, azonosítsa magát – hallatszott egy mély, de dallamos hang. Hawkins megszólalt volna, de Neyy megrázta a fejét. – Neyy vagyok a Yecin falkából. Eiyahoz jöttem. Egy pillanatnyi csönd hallatszott. Hawkins a manot felé pillantott. Neyy felsóhajtott. – Ugye nincsenek Gurrick osztályú járőrnaszádjaik? Neyy megrázta a fejét. – Nincsenek, de ha gebasz van, szólnak a közeli Tezanoid bázisnak. Szerződésben állnak velük. – Honnan tud… – fejezte volna be a mondatot, de Neyy egy haragos pillantása elhallgatta. – A lényeg, hogy tudom.


277

Végighúzta a mutatóujját a képernyőn, mire megjelent a raktér képe. Alyssa továbbra is a felcsukott rámpa mellett hevert. Neyy közelebb hajolt, látta, hogy a lány mellkasa alig-alig mozgott. – Szerintem jobb lesz, ha siettünk. A Renegát balra kanyarodott a kanyon felett, a távolban feltűnt egy ovális asztreoid ütötte kráter. – Leellenőriztük. Tovább mehetnek. Ahogy közeledtek a mélyedéshez feltűnt egy távoli, szűz óceán kékeszöld sávja, ami felett sötét szürke esőfelhők tornyosultak, arra várva, hogy mikor öntözzék meg esővel a szárazföldeket. Neyy hamarosan kiszúrta a kráter közepén magasodó zöldessárga csúcsnélküli fémpiramist, ami körül hatalmas, egyenes törzsű fák nőttek, amelyeknek ezüst zöld lombja megcsillant a napfényben. Ahogy közeledtek, már láthatóvá vált a fémpiramis jobb oldalán lévő apró, zsúpfedeles épület, a mellette lévő nagyobb, téglalap alaprajzú komplexum. A kettő között egy tó terült el, amin egy zöld híd vezetett át. A leszállóhely kör alakú fém emelvénye a tó déli partján volt. Hawkins ide rakta le a hajót. – Tudnivalók. Eyiah elég büszke. Okos manot, de imád beszélni az eredményeiről. Ha jót akartok, ne vágjatok közbe, mert azt utálja. Valamint ha meg is szólítjátok, akkor tisztelettel. Eyiah egy Déröreg, vagyis fehér a bundája. Tehát elég nagy kutya. – Hátranézett AT-ra. – A robot nem jöhet velünk, mivel a nagybátyám ki nem állhatja őket. A növényekre ne lépjetek rá, mert azért képes lenne titeket a Kogira savtengerébe meríteni, ugyan ez van a bogarakkal. Hawkins felállt, majd elindult a hajó hátsó része felé. – Jade, szólj Kolge-marnak. Mondd meg neki, hogy már kimehet a dokkba. Jövünk. Neyy követte. Russel kitért az útjukból, leült a gömbkomputere elé, és folytatta a munkát. – Tökfej, hogy megy az ötleted? A hologramon megjelent egy új kódsor, majd beugrott a többi közé a fénylapon. – Elméletileg bejöhet. Trent bólintott. AT felzárkózott mögéjük. Az ő feladata volt, hogy figyelje a kijáratot, ha esetleg a lány végezne velük, és megpróbálna


278

feljutni. Hawkins leguggolt a fémfedél mellé, megfogta a tetején lévő fogantyút, majd rántott rajta, felnyitva azt. Neyy mászott le először, utána Hawkins. A manot érezte, hogy a hátán feláll a szőr, az izmai ugrásra készen megfeszülnek. Az ujjaiba belehasított a fájdalom. A manot karmai elő akartak törni, hogy aztán belehasítsanak az ellenfél húsába. A lány továbbra is eszméletlenül hevert. Neyy viszont úgy látta, hogy bármelyik pillanatban fel kellhet, nekik ronthat. Volt egy olyan érzése, hogy Alyssának nem jelentene ellenfelet. Hawkins odalépett a lány mellé, majd a karjaiba vette a lányt. Neyy kifújta a levegőt, majd megnyomta a rakodó rámpát lenyitó gombot. Csikordulás hallatszott, ahogy a hajó hasa két felé nyílt, majd ahogy a nehéz fémlemez egy halk csattanás kíséretében találkozott a landoló hely fémjével. Hawkins lesétált rajta. A bolygó levegője friss volt. Neyy nem érezte benne a szokásos szennyező gázok mocskát. – Miért ilyen ezüstösek a fák levelei? – kérdezte. Neyy szinte törpének érezte magát a faóriások árnyékában. A törzsüket valami kígyószerű zöld kúszónövény nőtte be, amelyen kék-zöld virágok virítottak. – Valami újfajta bevonat. Több energiát von ki a napfényből, így a növények nagyobbra nőnek. A kunyhó felé egy fehér, műanyaggal borított út vezetett. Elindultak rajta. Neyy fél szemével a Hawkins karjaiban lévő lányt nézte. Csupán a haja billegett a szélben, és néha rándult meg a szemhéja. Valószínűleg álmodott. Hirtelen trombitálást hozott magával a szél. Hawkins jobbra nézett, a fák között három, nagy karámot szúrt ki. A rácsok mögül különös állatok figyelték őket. Négy lábon álltak, vastag farkukat, a föld felett tartották. Kacsaszerű fejük hátsó részéből egy görbe fejdísz indult ki, és a nyak felett végződött. –Parasaurolophusok – mondta Hawkins. Neyy megvonta a vállát. A klónozás útján létrehozott dinoszauruszokat általában állatkertekben tartották, de bizonyos bolygókon a húsukért tartották őket, de a manotok előszeretettel használták őket a terraformált bolygók benépesítésére.


279

A parasaurolophusoktól balra egy nagyobb ketrec volt. A benne lévő teremtmény nem hasonlított a szomszédjaira. Két erős lábán állt, a kezei csökevényesek voltak. A hátán egy tüskesor húzódott végig, a farka végétől egészen gyíkszerű fejének hátsó részéig. A szájából kilógtak krokodilra emlékeztető fogai. A dinoszaurusz éppen tehén méretű állatot falt fel. Bestiális erővel tépte a tetemet, hatalmas húscafatokat hasítva ki belőle. – Érdekes a rokonod háziállata – mondta Hawkins. Neyy megvonta a vállát. – Eyiahnak elég érdekes hobbijai vannak. Hawkins elvigyorodott. – Jó láttam már olyat, hogy valaki egy velociraptort tart ölebnek, de hogy egy T-Rexet… Kicsit vad. – Acrocanthosaurus – szólalt meg egy idős, lágy hang. Neyy megfordult. – A Tyrannosaurus idősebb korára dögevő lesz. Szükség volt egy olyan ragadozóra, aki egész életében aktív vadász. A Parasaurolophusok nagyon szaporák. Eyiah állt mögöttük. A manot bundája sárgásfehér volt. A szeme vörös színben tündököltek. Kék mellényt viselt, a vállát pedig egy vörösesbarna köpeny takarta. Az albinó manot odalépett Neyyhez, és a fejére rakta a kezét, közben doromboláshoz és morgáshoz hasonló hangokat adott ki. – Ki a lány? – kérdezte. Neyy Hawkinsra pillantott. – Segítened kell. Hamar megérkeztek Eyiah kunyhójába. Két részre volt osztva belül. Volt egy lakóegység. Egy íróasztal, rajta egy gömbkomputer, egy priccs, és a sarokban egy elektromos sütő. A szoba közepén egy szőnyeg volt, rajta egy üres tállal. A nagyobb szobában volt Eyiah laborja. A közepén egy vizsgálóasztal volt, a jobb oldali falnál pedig egy szekrény tele vegyszerekkel és vizsgálati eszközökkel. – Rakd le oda – mutatott a vizsgálóasztalra Eyiah. Trent lefektette a lányt. – Szóval egy chipet raktak a lányba, amivel képesek uralni a képességeit. – A manot közelebb hajolt, szemügyre vette a lány nyakán lévő műtéti heget. – Figyelemreméltó. – Alyssa homlokára rakta a kezét. – Tüzel a homloka. Beindult az immunreakció. Azt


280

mondtad, hogy a lány hatalmas erővel rendelkezik. – Nézett Neyyre. – Erős, de ez az erő pusztíthatja el. Elő vett egy fecskendőt, és vért vett a lánytól. Hawkins előrelépett, de Neyy a vállára rakta a kezét, és megcsóválta a fejét. Hawkinsnak így ökölbe szorított kézzel kellett végig néznie, ahogy a fecskendő lassan megtelik a vörös folyadékkal. – Hol találtátok? Neyy elkezdte elmondani a történetet. Nem hazudott Eyiahnak. Az apjának a testvére volt, őt pedig úgy nevelte fel mintha a saját fia lett volna, sőt a családból csak ő támogatta Neyy katonai pályáját. – Megérte katonának elmenni, most itt vagy a Külűrben. Eyiah odalépett egy vékony, henger alakú elemzőhöz, majd belerakta a vérmintát, és lenyomott pár gombot. Egy perc múlva meg lett az eredmény. – Fajok közti DNS átvitel – állapította meg a fénylapon lévő feliratokból Eyiah. – Csodálatos, de még is félelmetes. Emberi munka… – Egy mozdulattal lesöpörte az adatokat a hologramról, majd megnyitott egy képfájlt. Emberi vörösvérsejtek voltak rajta, amik között apró, alaktalan fehér foltok úszkáltak. Fehérvérsejtek, ismerte fel őket. – A számuk hamarosan eléri a maximumot és a szövetek ellen fordulnak..Különös. Eddig nem volt semmi baja? Hawkins előrelépett, és jobban megnézte a képet. Eyiah felé fordult. – Eddig normális volt. Sőt egy berregő savja rácseppent a kezére, rohadt gyorsan begyógyult. – A másik értetlenül nézett rá. – Sav marta sérülései úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. A bal kezén. Eyiah felemelte a lány bal kézfejét. – Hm. Akkor már értem, valószínűleg a lány nyakában lévő chip irányítja az immunrendszert, ahogy a gyógyulási folyamatot. Arra tudok gondolni, hogy talán ez valami önmegsemmísitő parancs. – De hogyan? – kérdezte Neyy. Eyiah Neyyre pillantott. Jól ismerte ezt a nézést, még kölyökkorából, amikor Eyiah kiakarta oktatni az orvostudományról. – Talán, hogy a chip olyan jeleket küld az agynak, ami miatt egy hormont kezd el termelni, amely gyorsabb osztódásra serkenti őket. – És mit tehetünk?


281

Eyiah levett a fémasztalról egy orvosi szkennert, majd elhúzta a lány feje felett. Közben a holovetítő felett megjelent a lány koponyájának 3D-s mása, belül az aggyal. A középső részén egy ezüstös színű s alakban görbült vezeték sziluettje látszott, ami a végén három ágban folytatódott, és körbeölelte a középen lévő bab alakú szervet. – Gond. Van egy beavatkozás. – Odasétált az üvegszekrényhez, kivett egy kék porral teli műanyagzacskót, három fiolát, amiben különféle folyadékok voltak és egy petrin csészét, mellé pedig egy doboznyi fecskendőtapaszt helyezett. – A lényege az, hogy az agyban zajló elektronikus folyamatokat felerősítjük. Ezt már csináltam. A kémcsövek tartalmát beleöntötte a petrin csészébe, majd egy pálcával összekavarta, aztán beleszórta a kék port, majd fojtatta a kevergetést. – Mit? Kérdezte Hawkins, láthatólag elsápadt. Neyy már sejtette a választ. – A kísérleteimnél. Emlékszel Neyy, amit tanítottam neked. Az agyról. Agy olyan, mint egy számítógép. – A pálcika belülről hozzá ütődött a petrin csésze üvegfalához. A koccanó hangok kísérteties háttérzenét adtak az idősebb manot monológjához. – Az idegsejtek ugyanúgy kommunikálnak egymással, mint a komputerek chipjei. Robotok vagyunk Neyy, robotok, amelyeket az univerzumot és az életet formáló folyamatok hoztak össze. – Mit tervezel? A pálca egyre lassabban mozgott, ahogy a folyadék gélé szilárdult. Eyiah óvatosan lerakta a keverőpálcát az asztalra, kivett a dobozból egy fecskendőtapaszt, majd mellé egy fülpiszkálót. Belemártotta a végén lévő vattát a gélbe, majd rákente a fehér, négyzet alakú textildarab belső oldalán terpeszkedő zöldes négyzetre.. – Amikor a kísérleteimet végeztem, akkor rájöttem, hogy lehet stimulálni az agyban lévő elektromos folyamatokat. – A tapasz megduzzadt, ahogy magába itt az anyagot. Eyiah felkapta, majd elindult a lány felé, Neyy elé állt. - Ha itt képesek leszünk az agy elektromos hullámait úgy stimulálni, hogy elérjenek egy szintet, akkor képesek lesznek müködésképtelené tenni a chipet, megszüntetve az agyal fent álló kapcsolatot. – Igen, és a felük meghalt, a másik részük pedig megörült. Nem fogod ezzel a lányal, is ezt tenni.


282

Kintről ordítás hallatszott, a ketrecben lévő őshüllő éhes lehetett. – Neyy, állj félre az útból. Eyiah ránézett, majd megrázta a fejét. – El az útból, vagy a lány meghal. – Nem tudsz valami mást csinálni? Csak ezt az agystimuláló maszlagot? – Tudok mást is, mondjuk, hogy a lányt a saját immunrendszere falja fel, de ha ezt akarjátok, akkor jó. Legyen. Neyy Alyssára pillantott. Elismerte, hidegen hagyta volna, hogy ha a lány meghal. Rájött, hogy ezt az egész szart, csak azért vállalta be, mert Hawkins ebbe a helyzetbe került. – Engem nem érdekel. A csönd megült köztük, csupán a kintről érkező madárcsiripelés és a parasaurolophusok bőgése törte meg néha. – Tudna ez segíteni? Hawkins hangja úgy hasított bele a levegőbe, mint a kés pengéje a húsba. Neyy és Eyiah egyszerre nézett a férfira. Trent ott állt, ökölbe szorított kézzel, a szemeiben tehetetlen düh csillogott. Eyiah bólintott. – Akkor csinálja. – Hawkins, ha meghal, akkor lehet, hogy téged is magával ránt. A férfi felsóhajtott. – Most kiderül, hogy ez az ötlet a 70% vagy 30. A manot óvatosan félresimította a lány haját, a nyakról, majd kitapintotta a nyaki ütőeret. Miután megtalálta, ráhelyezte a tapaszt, majd a hüvelykujjával a bőrre ragasztotta, aztán távolabb állt. – Ha tényleg olyan tehetséges telepata, ahogy mondtátok, akkor képes lesz irányítani. Újra csend borult a laborra. A lány nem mozdult. Neyy odalépett, megnézte a lány arcát, ekkor vette észre, hogy Alyssa szemhéja mozogni kezd, jelezve, hogy álmodik. Neyy, Hawkinsra pillantott. Hirtelen nyögés hangzott fel, Alyssa teste C alakban megfeszült, a szemei felpattantak. – Én uralom ezt a lényt!


283

A manot a fejéhez kapott, mintha az agyára rávertek volna egy kalapáccsal. Neyy térdre esett, a világra sötétség borult. Neyy megtántorodott, ahogy lenézett a sötét szakadék mélyére. Sikerült kivennie az alján lévő éles sziklákat, embernyi méretű repedéseket, és a belőlük kiáramló fekete füstöt. A szemközti oldalon két alakot látott. Az egyikben felismerte Hawkinsot, a másik pedig… Azon kapta magát, hogy szemtől szemben volt a dologgal. Az egy emberi alak, fém alkatrészekből összehegesztett szobrának tűnt. De az ezüstös arcvonásokban valami ismerőset pillantott meg. A lány volt az. Körülötte pedig apró fényvillanások táncoltak. A lány felemelte a bal kezét, ujjainak végén hegyes fémkarmok csillogtak, és lecsapott. Neyy érezte a húsába maró vas hidegjét, és az általa okozott fájdalmat. Felordított. Hawkins hangján tette ezt. Neyyben ekkor tudatosult. Hawkins érzései, gondolatai és emlékei olyan erősen éltek most benne, mintha csak a sajátjai lettek volna. Tudta, hogy Hawkins is így van vele. Neyy tudta, hogy Hawkins nem tud a lánnyal harcolni, de ő felülkerekedhet rajta. Alyssa jobb keze újra felé lendült. Hawkins felemelte a kezét, és elkapta a lány alkarját. A géplény felsikított, a szemei lángoltak. Hawkins helyén Neyy állt ott. A manot felordított, aztán ellökte a lányt. Alyssa hirtelen megállt a levegőbe, majd végignézett Neyy-Hawkinson. Neyy újra eltűnt, és Hawkins lett belőle. – Nyomd el a manotot benned – hallatszott a recsegős fémhang. – Nem fogod újra végignézni, ahogy elpusztulok. Hawkinsnak eszébe jutott, a kórház a Flynnen. Az ágyon fekvő lány, akinek az arca már piros volt a láztól, a homlokán verejték csillogott. – Hawkins, ez nem ő – Neyy hangja erőtlen suttogás volt. A férfi már kezdett behódolni neki. – Te az enyém vagy… Felébredsz, és elkéred attól a szánalmas öregtől az ellenszert. Tudom, hogy van neki, olvastam az elméjében. – Hawkins… – Neyy hangja halk volt és rekedt. Alig hallható. Tudta, hogy mi lesz ezután, a lány ha felébred, akkor végez Eyihával, majd velük, aztán meg se áll a Renegátért. – Meg kell védenem, ő egy gyenge...


284

Neyy lelke lángolni kezdett, a következő pillanatban ordítani akart. Ordítani, hogy Hawkins meghallja, hogy áthatoljon a gonosz bűbájon, amit ez a gépi elme hozott létre, ami most még erősebben láncok között tartotta a barátja elméjét. Csak egy kiáltás, csak ki kell eresztenie a hangját… De a tudatát láncok tartották vissza, ugyan azok, amik a Hawkinsét is. Egy tudat voltak, így a korlátaik is egyek. A lány agya kapcsolatba lépett az övékével, egybe kovácsolta őket. Ha képes lenne egy kis időre kidobni magát Hawkinsból… Vagy Hawkinst magából. A lány felállt, felszökkent a levegőbe, közben fülrepesztően felsikított, a karmaival Hawkins felé csapott. Neyy hátralépett, de Hawkins nem. A manot megérezte a karmokból eredő mentális fájdalmat. Neyy felüvöltött, de ekkor megérezte. Elszakadt egy lánc. Az amely őt és Hawkinst összekötötte. Újra egymás mellett álltak. Neyy továbbra is érzékelte barátja gondolatait, sőt talán beszélni is tudtak. A manot ekkor már tudta mit kell tennie, mintha ezzel a tudással született volna, de tudta, hogy csak most kaphatta. Hawkins, gondolj Aileenre. Trent, Neyy felé pillantott. Hogy mi? Csak gondolj rá… Hawkins egy villanással eltűnt, Neyy szembenézett a fémből összerakott rémálommal. – Ott van – suttogta. – Mi a tervetek? Hawkins egy folyosón volt. A falait csempék borították, a mennyezeti világítótest zöldes fénybe borította. Két oldalán fehér, fémajtók. A férfi elindult. Neyy látta ezt, mintha csak ott lett volna. Talán ott is volt. – Miért mondanám el? Oda a meglepetés… A géplány előre lépett. Hawkins futni kezdett. Végig a folyosón, végül megtalálta az ajtót. Megállt előtte, azon volt, hogy kinyújtsa a kezét, lehajtsa a kilincset, de megállt. Nem akarta tudni, hogy mi van a kórterembe.


285

Neyy becsukta a szemeit, ahogy Alyssa megindult előre, körülötte a fényvillanások egyre gyakoribbak lettek. – Úgy látom dühös lett valaki. Hawkins továbbra is vacillált. Hawkins, nyiss be, és hozd ki azt, ami ott van… A férfi végül lenyomta a kilincset, és berontott az üres kórterembe. A helyiség sarkában Alyssa kuporgott, felnézett Hawkinsra. A szemeiben félelem bujkált, de felcsillant bennük a remény. Trent kinyújtotta a kezét, mire a lány megfogta… Alyssa alkatrészekből összefércelt hasonmása ekkor érte el Neyyt. A nem létező levegő ózontól bűzlött, ahogy a lény belemart a manot arcába. Neyy ekkor nyitotta ki a szemét… A rémálomba illő figurát, már villámok ölelték körül. A testéről egyre nagyobb darabok hullottak le, hogy végül leesve a sziklákra semmivé olvadjanak. A szemei egyre halványabban égtek. Neyy hátrasandított. Meglátta Hawkinst és a lányt a hátuknál. Alyssa kinyújtotta felé a karját. Már csak a bal volt meg, az arcából is csupán a homloka és a bal szeme lebegett a semmibe, de ezek is mintha elvesztették volna a formájukat. – Jogom van létezni, ez a test az enyém. Egy villám lecsapott a rémálombeli bestia vállára, semmivé változtatva azt. Neyy ekkor érezte meg magában. A láncai leszakadtak, a tudata lángolt, ahogy belenézett a vörösen izzó egyetlen gépszembe. – Nem vagy élő, így nem halhatsz meg… Ez a egy parazita volt, és általában a parazitákat gyorsan elpusztítja a test védekező rendszere. – Manot, állítsd meg. – Nem tudom. Neyy eddig várt az ordítással. A hang az álombeli szürke égig száguldott, betöltötte a hely minden sarkát. Válasz rá a villámok dördülése volt, az egyik belecsapott a fémlény maradványaiba. Testetlen sikoly hallatszott, majd fület repesztő robaj, ahogy a helyén egy tűzgolyó kezdett el növekedni, ami hamarosan átváltozott egy meghatározhatatlan színű felhővé, ami mindent beborított. Hawkins és Alyssa eltűntek Neyy háta mögül, a manot pedig a távolba meredt. Mintha egy pillanatra…


286

Egy térképet látott maga előtt, de csillagok, bolygók és más kozmikus tárgyak helyett, helyek, időpontok és személyek voltak rajta. Alyssát és egy zöldbőrű larnt felismert, de látott másokat is. Akik furcsán ismerősek voltak. A térkép közepén pedig kékszínű, kígyóra hasonlító lények álltak, akik négy karjukat széttárták, náluk futottak össze a szállak. Vörös szemeikben céltudatosság csillogott. A felhő elborította a látványt, úgy eltűnt mintha soha nem létezett volna. Neyy szeme felpattant, érezte, ahogy egy edény széle koccan neki a fogaihoz, majd a torkán valami keserű főzet nyomul le a gyomráig. A manot felköhögött. – Kiskorodban sem tudtad meginni, úgy látszik nem nőttél fel. Igyad, kell a folyadék! Eyiah hangja volt. Neyy nem tehetett mást mint hogy kiigya. – A lány? Hawkins a lány ágya mellett állt. Alyssa ernyedt teste nyugodott az ölében. A férfi elmosolyodott. – Jobban van. A manot feltápászkodott. A feje irtózatosan hasogatott. – Hawkins, mielőtt bele mennél egy ilyenbe szóljál. Eyiah megállt Neyyel szemben. A kezében egy kommunikátort tartott – Jobb lenne, hogy ha az erőltetett emberi humort máskorra tartogatnád. Egy hajó van a rendszerbe, Domíniumi engedélykódot sugároz. Valami szökevényeket keresnek… Mibe keveredtél Neyy? Neyy és Hawkins egymásra néztek. – Megmenekültünk, mi?


287

37

A Nanaboosh vörös gömbje felé egy űrhajó közeledett. A teste henger alakú volt, az orra trapéz alakú volt, és egy idegen bestia állkapcsát festették rá, az elejéből egy jókora, ütött-kopott lézerágyú meredt előre. A hasa alatt három sínágyú sorakozott. Lance Morrow kedvetlenül nézett az irányítóterem ajtaján. A helyiség szűk volt, a hologramok csak pislákoltak vagy néha megremegtek a gyakori meghibásodások következtében. A padló tele volt eldobott papírpoharakkal és italos dobozokkal, de a kijárat mellett volt egy félig szétszerelt generátor, amit fél éve kezdett el javítani a zsoldos csapat egyik tagja, persze azelőtt, hogy egy gránát ketté nem tépte volna a fickót. Így sajna a motor nem javult meg. – Hö, tényleg hatásos a programod – mondta a Morrowtól jobbra ülő lény. Békaszerű szájából folyamatosan csorgott a zöld nyál, nagy piros szemeiben kapzsiság villogott. Púpos hátán meredező taraj felmeredt, és vörös színben kezdett el pompázni. – Jó mi? Én magam írtam. Lance próbálta leplezni az undorát. Két órája cirkáltak a környező rendszerekbe. Persze az összetákolt korvett azonnal felkeltette a helyi hatóságok érdeklődését. Ilyenkor rádión szóvá tették ezt. Morrow pedig a kommunikációs csatornán keresztül beküldött a komputerbe egy keresőbotot. Ez az apró program átnézte a komputer állományait, kikereste a leszálló V-23-as hajók adatait. Keveset talált. A Shryke típust legálisan csupán az utóbbi öt évben kezdték el árulni, miután kivonták a forgalomból, hogy az Osprey csapatszállító felváltsa. Végül ebben a rendszerben bukkantak valami nyomra. Morrownak csupán bekellett vetnie az azonosítókódját, és a helyiek azonnal közlékenyebbek lettek. Kiderült, hogy a V-23-as egy bizonyos Eiyahoz tartott. Morrow ismerte a manot nevét, és azt, amiket tett. Persze azt is megtudta a helyi repülésirányítótól, hogy egy Neyy nevű manot érdeklődött utána. Ez volt a bingó pillanat.


288

A férfinak már csak annyi dolga volt, hogy ezeket az infókat átadja Malakashnak. – Bartek! Az irányítóba ekkor lépett be a devliai. Fekete szemei ide-oda jártak az irányítóterem sarkában, a feje feltűnően vörös volt, vékony ujjai férgek módjára vonaglottak, megnyalta késpenge vékonyságú száját. A zring-ta odanézett, majd felbrekkent. – Mi az? Malakash fújt egyet, belenyúlt a zsebébe, kivett egy fehér porral teli fiolát, majd az oldalán hordott kis dobozba rakta, és a belőle kiinduló fehér csövecskét a jobb orrlyukába dugta. A következő pillanatban a feje hátra hőkölt, jelezve, hogy a drog felpezsdítette az agyában a vérkeringést, löketet adva neki. – Bartek! Le mensz Bárddal a bolygóra, a kismadárral. Rendben? – Hadarta el. A szemében őrült fény csillant. Bartek ránézett Morrowra, felbrekkent és kiviharzott az irányítóból. Malakash lerakta magát a helyére, és végignézett a képernyőkön. – Egy negyed óra, és megkapod a szökevényeid, és én meg a pénzem. – Lance Morrow mindig fizet, barátom – A zring-ta mocsárszaga átadta a helyét, a devliai áporodott bőrre emlékeztető bűzének. Lance próbált távolabb hajolni, közben kinézett az irányítóterem ablakán. – Lesz velük egy vöröshajú nő. Malakash csettintett, majd megdörzsölte a homlokát. – Kis ajándék magadnak, mi? Morrow nyelt egyet. – Holtan akarom látni. Malakash a bolygó képe felé fordult, majd eszelősen felkacagott. – Látom nincs meg hozzá a gyomrod, hogy magad megtedd! Halványan elmosolyodott, a monitorra pillantott. – A ti fajtátok pont erre való. A devliai szemei forogni kezdtek, újra megnyalta a száját. Halkan felmordult. – A te fajtád helyett mossuk le a szart. Együtt figyelték, ahogy a korvett hasa felnyílik, és egy leszállóegység siklott elő belőle. Az orra kerek volt, a szárnyai szélesek és íveltek, a törzse vaskos. A jármű megfordult a saját tengelye körül, és elindult a bolygó felé.


289

– Remélem elég lesz az a hat fickó akit küldesz. A devliai Morrowra sandított. A szemei már teljesen elfeketedtek. – Ha meghal köztük pár, akkor legalább csak három felé osztozunk. – Ákkór szólják a gázdámnák, hógy várjón a lészálló pályá méllét? A különös akcentus gazdájáról Erica nem tudta megállapítani, hogy milyen fajtájú lehet, dehogy emberi lény nem beszél ilyen fura hangon, az biztos. – Nem csak poénkodtam. – Dé gázdám élmént mégnézni az új jáchtját. Ki kérési? – Erica Jade – a lány felemelte a hangját. – Trent Hawkins szárnysegédje. Kolge-mar csatlósa egy pillanatra elhallgatott. – Szólók gázdának. A lány kifújta a levegőt. Végre valami jó dolog is történt ezen a napon, egy vr’a talpnyalóját sikerült meggyőznie… Russel belépett az irányítóba. A lány ránézett a srácra, majd elmosolyodott. – Mindjárt visszahív Kolge-mar, elmond mindent a biztonsági rendszerről, és innentől szabad az út a Vyrlaxra. A srácon látszott, hogy megkönnyebbült. Erica is már valahogy rózsásabban tudta szemlélni a jövőt. Alyssa még mindig ott volt, de akár mit is csináltak vele, az megfogja változtatni a helyzetüket. Ekkor fel sípolt a hajó egyik képernyője. Erica oda fordult, lenyomott pár gombot. A képernyőn egy feléjük közeledő nagyméretű test háromdimenziós képe látszott. – Ez gondot jelent. Vigyázz a hajóra, szólok Trentnek. A lány látni akarta a férfit. Azért, hogy megnyugodhasson. Felállt a székből, végigszaladt az ebédlőn, majd le a rámpán. A lány próbált nem figyelni a karámban lévő hatalmas ősgyíkra, de ekkor a távolból meghallotta a hajtóművek zúgását. Egy ezüstös test suhant el a fák felett. A lánynak egy pillanatra eszébe jutott a Shiwai fejvadásznak az űrhajója. A formája alapján viszont nem volt az. Az út végén álló kunyhó bejáratán ekkor tűnt elő Hawkins és Neyy, hátuknál egy fehér bundás manot, akinek a karjában ott volt az ájult Alyssa. Erica felkiáltott. – Fedezékbe!


290

Ennyire volt ideje. A hajó a lány bal oldalára került. Ericának csak annyi ideje volt, hogy jobbra vetődjön, mikor a leszálló egység ágyúi tűzet nyitottak rá. Jade belecsobbant a vízbe, érezte, hogy a nedvesség átitatja a ruháját. Egy pillanatra úgy érezte, hogy talán nem víz az, hanem a vére… Hawkins látta, ahogy Jade lába előtt becsapódnak a gép lövedékei. A lány felsikított, majd a vízbe esett, de már nem jött fel onnan. Neyy felordított, mikor a jármű az ösvény felé suhant, majd feléjük fordult. Az orra kettényílt, feltárult a benne lévő rakéta. Trent tudta, hogy mi jön. – KIFELE MINDENKI. Neyy balra, Hawkins és Eyiah jobbra szökkentek, amikor a rakéta becsapódott a laborba. A helyén lángvirág emelkedett az ég felé, egy fából és fémből álló absztrak szobrot hagyva maga után. Hawkins egy páfránycsoport közepébe érkezett, de hamarosan felpattant, a kezében már ott volt a pisztolya. Az út felett lebegő repülő alja lenyílt, a következő pillanatban hat felfegyverzett zsoldos ereszkedett le kötélen, pók módjára. Hawkins három embert látott, két kwizeket és egy békaszerű zring-ta-t. A kezükben hatalmas gépfegyvereket tartottak. Hawkins nem habozott. Becélozta a leg szélen álló fickót, és lőtt. A golyó szinte letépte a fejét. A mellette lévő kwizek a szerencsevadász felé emelte. Hawkins azonnal a fa mögé ugrott. Neyy közbe leszedte a bal szélső fickót, de ekkor már késő volt. A zsoldosok földet értek, a leszálló egység pedig a fák felé emelkedett. Az ágyúi szüntelenül pásztázták a fák koronáját. Hawkins egy újabb fához rohant. A golyó szinte súrolta a nyakszirtjét. Hawkins viszonozta a lövést. A kwizek kitért a lövés elől. Trent ekkor meglátta, a bozótból Neyy lopakodik ki. A manot felemelte a hüvelykujját, Hawkins bólintott. A zsoldos Neyy felé fordult, de a manot ekkor felugrott az egyik fatörzsre és eltűnt a lombok között. A jármű ágyú balra fordult, és lőtt. A fa lombja rázkódott a lövések erejétől, levelek hullottak a földre, ágak törtek le hangos reccsenéssel.


291

Hawkins a következő fa mögé ugrott mikor őt vették célba. A felhevült golyók átszakították a fa törzsét, mire az hangos roppanással a tóba dőlt, hatalmas hullámokat kavarva. Trent még utoljára látta, ahogy Neyy átugrik a következő fára, aztán a tó felé pillantott. Egy pillanatra Ericára gondolt, megszorította a fegyvere markolatát, majd kihajolt a fedezéke mögül. Az egyik zsoldos észrevette, felé emelte a gépfegyvert. Hawkins gyorsabb volt. A kwizek szeme helyén egy vörös kráter lett, a lény elterült. Hawkins a következő fa mögé ugrott. A megmaradt zsoldosok nem tehettek mást. Eltávolodtak egymástól. Az egyik feje érett görögdinnyeként robbant szét, az ágak közül leadott lövés hatására. A leszállóegység a fa felé fordult. Trent már látta a lelki szemeivel, hogy a golyók kilyuggatják Neyy testét. A férfi ekkor lenyúlt a földre, az ujjai körbefontak egy tobozt. Hawkins felugrott, majd eldobta a termést. A fás kérgű tárgy tompa puffanással pattant le a szállító oldaláról. A gépágyúk Hawkins felé mozdultak, a torkolattűz felvillant. Trent elugrott, a becsapódó golyók nyomán apró vízoszlopok emelkedtek és zuhantak vissza. Erica meglepetten tapasztalta, hogy az oldalán megtelepedő nedvesség nem vér, hanem víz. A lány azelőtt evickélt ki a partra, hogy a golyók felszagatták volna a víz felszínét. Jade ruhái vizesen tapadtak a testére. A lány elrejtőzött a nádasba, és figyelte, hogy hol segíthetne. Három zsoldos maradt csak talpon. Egy kwizek, egy vörös testpáncélt viselő fickó, aki hosszú haját hátrakötve hordta, és a hozzá legközelebb álló zsoldos, egy zring-ta. Erica szinte érezte a szagát. A lány látta, hogy Hawkins végiglopakodik egy cserjésen. A zring-ta odafordította békaszerű fejét, és kinyújtotta kígyóra emlékeztető nyelvét. Az ágak között mintha mozgást látott volna. Neyy volt az. Távolabb pedig észrevette a fehér bundás manot sziulettjét, ahogy a hatalmas gyík ketrece felé lopakodik.


292

Jade megtehette volna, hogy visszafut a hajóhoz, de amikor újra a zring-ta felé nézett. A lény elindult Trent rejteke felé, és a férfin látszott, hogy nem vette észre, hogy felfedezték. A lány előrohant a nádasból, futás közben felkapott egy kővet. A zring-ta megfordult, majd felszisszent. A lány lesújtott, a békafajzat elhajolt a kő útjából. Jade csak annyit érzett, hogy a lény nyirkos marka rákulcsolódik a jobb alkarjára. A következő pillanatban pedig már maga elé rántotta. A lány felsikoltott. – Elkaptam! A zsoldosok egyszerre fordultak a társuk felé. – Jó munkát végeztél, Bartek – mondta rekedtes hangján a copfba kötött hajú zsoldos, aki még mindig vesszetül markolta a gépfegyverét. A zring-ta megmarkolta Erica állát, és felmorgott. – Gyertek elő mindketten, és hozzátok a lányt. – A zring-ta körbefutatta dülledt szemeit a fákon. – Mert akkor kitöröm a csontos kis csirke nyakát. Elég hangosan roppanhat, úgy mint a száraz ág. Megnyalta a száját. – Na, csere… Van nálam egy nőstény, cserébe kérek egy másikat. – Szerintem baszott jó ajánlat – bólogatott a vörös páncélos. A kwizek hangosan felkacagott. A leszállóegység megállt a fák felett, a gépágyúit az elő lépő Hawkinsra szegezte. Neyy is lemászott a fa törzsén, de a manot még felnézett az egyik fára, majd Jade-re. – Na, hol a lány? Hawkins feltartotta a kezét. – Szerintem a dinoszaurusztól két méterre – válaszolta a férfi, a copfba kötött hajú zsoldosnak. A fickó a szemeit meresztette rá. Nyikorgás hallatszott, ahogy félre siklott a karám ajtaja. Majd hirtelen elősétált a több méteres bestia. Beleszagolt a levegőbe, majd elindult a szomszédos karámba lévő növényevők felé. A zsoldosok felé fordultak, és eszelős ordítással egyszerre nyitottak rá tűzet, a szörnyeteg elszökkent a golyók útjából, a támadói irányába nézett, és felsikította. Fejét leszegte, majd elindult feléjük. Két lépésben a kwizek előtt termett, kinyitotta a száját, és a következő pillanatban le is nyelte.


293

Erica belekönyökölt Bartek hasába. A lény felhörgött fájdalmába, és elengedte a lányt. A csapatszállító a ragadozó felé fordult, a gépágyúi célba vették az állatot. Erica ekkor egy fémes villanást látott átszáguldani a levegőn. Hamarosan kivette a formáját is. AT volt az… AT mindent úgy tett, ahogy Hawkins mondta neki. Ott maradt a hajón, nem akart beleavatkozni a szervesek ügyeibe. Russel fel alá járkált, hallgatta a kinti csata zajait, néha megeresztett egy nem kellene segíteni kérdést. AT kiállt a rámpa szélére és figyelt. Látta amikor Erica Jade beleesett a vízbe, amikor a leszállóegység – a robot szenzorai egy Mark I-es Pteranodonként azonosították – tűzet nyitott rá, majd azt is amikor az egyik zsoldos élő pajzsként használta. A robot ekkor döntött. – Utasítás: Vigyázz a hajóra. Russel arcán a döbbenet látszott. A robot lerohant, elrugaszkodott, majd megkapaszkodott az egyik fatörzsön. Majd átugrott egy másikra. A fémkarmai könnyedén belemélyedtek a fakéregbe, szilikonból készült műízmai elég erősek és rugalmasak voltak, hogy a robot két méteres ugrásokat tegyen, a vizuális szenzorai segítségével minden mozgást észrevett a tisztáson, ahogy az akusztikus érzékelőivel kivette a legapróbb pók neszezését is a bozótban. A taktikai komputere pillanatok alatt felmérte a helyzetet. Egy dinoszaurusz – egy acrocanthosaurus, ahogy az adatbázisában beazonosította – épp felfalt egy kwizeket, az egyik életben maradt zsoldos hátrálni kezd, ahogy a másik elengedte Erica Jade-t. A leszállóegység egyből a két zsoldos felé lebegett, az ágyúit pedig a hatalmas ragadozó felé irányította. AT taktikai komputere az információk alapján azonnal veszélyességi sorrendet állított fel. És ennek az élén a jármű állt. A kiszálló nyílása szabad… taktika hiba. Ráadásul hat kötél is lelógott onnan. AT ezt hívta a taktikai tervben lévő résnek. A robot átszökkent a levegőn, a legszélső kötelet vette célba, kinyújtotta érte a bal kezét. Az ujjai körbefonták a kötelet. A lábaival körülfogta a kötelet, és elkezdte felhúzni magát rajta.


294

A sínágyúk újra felugattak. Erica és Hawkins elrohantak az útjukból, az acrocanthosaurus elugrott az útjukból, a szájával pedig a zring-ta felé kapott. A zsoldos rémült brekegéssel ugrott el az útjából. A Neyy nevű manot rohanni kezdett az ellenkező irányba. A másik zsoldos becélozta a lény fejét, és lőtt. A teremtmény időben bukott le. A golyó leszakított egy kisebb darabot a taréjából. A lény ránézett a szervesre. Ha AT szerves lett volna, akkor egy pillanatra azt gondolta volna, hogy megsértették a lény hiúságát. Az acrocanthosaurus a férfi felé fordult, az állkapcsa lecsapott. AT ezt már nem látta. Minden figyelmét arra fordította, hogy felmászon a kötélen. Már a felénél járt, amikor a műszerei jelezni kezdtek, hogy a kötelet tartó foglalat kilazul. A robot agya villámgyors megoldást kínált. Elengedte a kötelet, majd felugrott, a következő pillanatban megragadta a nyílás peremét, és felhúzta magát. Pont akkor, amikor a fémlemezek lassan a helyükre emelkedtek. AT felmérte a környezetét. Egy nagyobb helyiségben volt, a falak mentén ülések. Vele szemben pedig egy ajtó, ami zárva volt. AT odarohant, majd megnézte az ajtó melletti panelt. A szenzorjaival átvilágította, megvizsgálta a belső felépítését. Az integrált áramkörök szövevénye nem kínált semmi olyat, amivel betudott volna jutni a pilótafülkébe. A helyiség hírtelen előre dőlt. AT felugrott a falra, karomra emlékeztető ujjait fémbe mélyesztette, miközben a lábain lévő közben átállította a szenzorjait, hogy érzékeljék a szerves nyomokat a gombokon. Az ezüstös négyzetbe feketélő tíz kockán a következő pillanatban kékes foltok jelentek meg. AT szenzorai regisztrálták, hogy mely számozott gombokon találhatóak ezek a nyomok. 5-8-3-1-2 Ezekből a processzora kombinációkat hozott létre. Szám szerint hatot. AT beírta az elsőt. A lámpa a panel tetején vörösen gyulladt fel. Zúgás hallatszott, mikor a hajó padlója lenyílt.


295

AT számított rá, hogy a hajó belső falát hamarosan demagnetizálják, hogy aztán ő kizuhanjon. A robot a második kombinációt is beütötte. A piros lámpa megint felvillant. AT-nek nem voltak érzelmei, nem érzett dühöt, beírta a harmadik kódot… A piros lámpa zöldre váltott, az ajtó félresiklott. AT behajolt a gép pilótafülkéjébe. A gépet vezető torzonborz lény ránézett, a szemei tágra nyíltak. A robot elkapta a vállát, és kirántotta, majd kidobta a padlón tátongó nyíláson. A robot benyomult a szűk helyiségbe, a tüzér – egy skrudd- felszisszent, majd előkapta a pisztolyát. A robot karomra emlékeztető ujjai a csuklója felé fonódtak. A lény felsikított, reccsenés törte meg a fülke csendjét. AT beverte az idegen fejét a pilótafülkét elölről határoló üveglapba. A skrudd elájult, a feje a vezérlőpultra hanyatlott. A robot leült, megragadta a kormányt. Előretolta a botkormányt, ezzel egyenesbe hozta a Pteranodont, majd elindult Hawkinsék felé. Erica elugrott a gépágyú lövései elől. A hátára érkezett, de nem pihenhetett sokáig. Egy árnyék borult felé. A dinoszaurusz szája kinyílt, és lecsapni készült, de a lány elgurult az útjából. – Hülye T-rex. Morogta a lány, felpattant, majd futni kezdett. A vadállat a nyomában. A zring-ta még a lány elé állt, de Jade ökle lecsapott, mire a lény ájultan esett össze. A ragadozó dinoszaurusz lábai csak pár centiméterrel kerülték el az ájult lényt. A fák közül egy fehér bundás manot rohant ki. – Be kell terelni. Valamivel be kell csalogatni a karámba. A fémketrecben álló parasaurolophusok felbőgtek, nekimentek a rácsoknak, amikor megérezték a közeledő dinoszaurusz szagát. A lény pillanatok alatt a lány hátánál volt. Erica jobbra szökkent a ragadozó állkapcsa elől. Az üresen csattant össze. – Van csali! Balra fordult. A szíve a torkában dobogott, a tüdeje minden korty levegőért keservesen megküzdött. A szemei egyszerre figyelték a talajt, és a fákat, néha hátra sandítottak az óriási hüllőre.


296

A fehér bundás manot közben felmászott a karám tetejére. Neyy és Hawkins a szörnyeteg nyomába eredtek. Erica tudta viszont, hogy Neyy nem fog vért ontani, ahogy Hawkins sem. A bestia karámja már előtte volt. A dinoszaurusz felkészült, hogy előre ugrik. Erica az ösztöneire bízta magát. Érezte a teremtmény hústól és haláltól bűzös leheletét. A lány szembefordult a ragadozóval. A lény hátraszegte a fejét, kinyitotta a száját, és lecsapni készült. A lány elugrott az útjából. A bestia beviharzott a karámba. Pendülés hallatszott, amikor neki ment a fémrácsoknak. Aztán egy fájdalmas ordítás. Erica felállt, és felsóhajtott. Hawkins és Neyy ekkor értek oda. A lány rosszul érezte magát. Vizes volt, mocskos volt, izzadt. – Hawkins – A lány leporolta magát, de a ruhája merő föld és víz volt. – Remélem, hogy lesz időm lezuhanyozni… A fák koronája felett megjelent a leszállóegység. Erica szava elakadt, de Hawkins megvonta a vállát. – AT működött. Ez a robot mindent megtesz, hogy sírva küldjem majd az ócskavastelepre. Russelnek ez volt élete egyik leggázabb beszélgetése. A fiú épp a pilótafülkébe ült. AT pillanatokkal azelőtt elviharzott. Steven pedig nem tehetett mást, mint hogy ott ült Hawkins székébe és hallgatta a lövések és az ordítások távoli zaját, és remélte, hogy a társainak semmi baja nem esett. A társai. Két nap alatt annyi dolgon keresztül mentek, hogy valahogy megtanult kötődni hozzájuk. Ha vége lesz ennek az egésznek, hiányozni fognak. Ekkor csipogott fel a kommunikátor, jelezve a bejövő hívást. Steven, Erica helye felé nézett, majd nyelt egyet. Nem akaródzott fogadni a hívást, bár látta, hogy Erica hogy csinálja. Én csak vendég vagyok a hajón. A második csipogásra Russel már odapattant, és megnyomta a hívást fogadó gombot. Hawkinsék el vannak foglalva, és ő őrzi a házat. – Hawkins? – A hang ravaszkás volt, számító és kapzsiság színezte meg.


297

– Kolge-mar? – Te meg gondolom a Kalgori törő. Az, amit hallok, ott fegyverropogás? – Russel válaszolt volna. – Az. Hawkinsék bajba keveredtek mi? Jó, ha kikeverednek belőle, add át neki a következő üzenetet. Remélem, ennyit rád bízhatok. Menjetek a Daloló Vízi Emberhez. – Hogy mi? – Kérdéssel kérdésre? – Egy repedtfazék hangú üvöltés hallatszott. – Az egy acrocanthosaurus volt ugye? Az volt, ezer közül megismerem a hangját. Add át azt is Hawkinsnak, hogy a terv rám eső részét teljesítettem. Bontotta a kapcsolatot. Russel csak pislogott. Most érezte azt, hogy mennyire különös, másik világba téved. A Telluson az embereknek az volt a legnagyobb problémája, hogy ne késsék le a reggel csővasutat, de a Külűrben pedig az, hogy megéljék a jövő hónapot. Nem érezte még magát ilyen élőnek. Russelnek erre innia kellett. Felállt, kisétált az ebédlőbe. Csönd volt, csupán a helyi állatok hangját hallotta. Megdermedt, majd megfordult. A rámpa le volt eresztve, az ember méretű nyíláson keresztül pedig jól látszott a tó negyede, a partján vezető út, amin Hawkinsék közeledtek. Erica sáros volt, Hawkins testét karcolások borították. A karjában Alyssát tartotta. A lány fáradtnak tűnt, és gyengének. Russel még nem látta ilyen emberinek. A hátuknál Neyy és AT haladt. A manot bundája néhány helyen megpörkölődött. Ágak és levelek akadtak bele. AT úgy ahogy makulátlan volt, ahogy a mellette haladó fehér manot. – Eyiah, gondolom, szólsz a hatóságoknak? – A kis szabadidős programotok szerintem felverte a környéket. Nyugalom, hálás vagyok annak a három akasztófavirágnak, mert felrobbantották a laboratóriumomat. Átadom őket, persze miután már elmentettek. – Lance Morrow névre postázd a tartózást. A többiek felmentek a rámpán, míg Neyy ott maradt az Eyiah nevű manotól elbúcsúzni. – Nézd, már egy karcolás sincs rajta – mondta Trent. Erica elment Russel mellett, majd rámosolygott.


298

– Jó dolgod volt itt, úgy látom. Russel utánuk ment. Hawkins közben bevitte a lányt a lakrészébe, majd elindult a pilótafülke felé. – Történt valami vész a hajóval? – Kolge-mar üzent – nyögte ki a törő. – Üzeni, hogy menj a Daloló Vízi Emberhez. Nem tudom, hogy mit jelenthet. –Shireen rendszer – mondta Hawkins, majd ledobta magát a székébe. A VTOL hajtóművek felbőgtek, amikor Hawkins aktiválta őket. A hajó megremegett, a konyhában lévő fémedények összekoccantak. – Ne mondjátok már. A szirének ilyen sellők voltak, akik a dalukkal csábították magukhoz a matrózokat. Erica megvakarta a tarkóját, majd Stevenre nézett. – Hawkins, a szirének madárfejű, emberfejű dögök voltak? – Kolge-marnak nem erőssége a mitológia – szólalt meg Neyy hangja. Russel félreállt a pilótafülkébe belépő manot útjából. Az letette magát a székbe. – Eyiah üzeni, hogy legközelebb lehetőleg ne hozzuk a barátainkat. Hawkins erre felnevetett. Russel elmosolyodott, ahogy Erica is. – Jaj szükség lesz a jó kedvünkre srácok. Erre Russel arcáról lefagyott a mosoly. – Hogy mi? Hawkins rásandított. A Renegát közben a fák lombjai felé emelkedett, majd kilőtt a légkör felé. – Lesz fent egy elég nagy problémánk…


299

38.

Morrow füttyült miközben nézte a leszállóegység kamerája által közvetített képeket az összecsapásról. Nem hitte volna el, hogy ha nem maga látja. Egy dinoszaurusz felzabálta a zsoldosokat, és egy őskövület harci robot ellopta a leszállóegységet. A lány nem halt meg… Morrownak kell elvégeznie ezt is. – Nos Morrow – Malakash egy újabb fiolányi fehér port rakott az övén lévő dobozkába. – A vérdíj harmincezer egységgel nőtt. Ennyibe fájt az a hajó. – Megnyomta az adagoló gombot, a feje hátrahőkölt. A torkából nyögés hallatszott. Morrow örömmel vette volna, hogy ha a devliai ott helyben feldobja talpát. A gyorsító nevű anyag, fokozta az agyban lévő vérkeringést, ezzel gyorsabb lett a használójának az agy működése. Persze ennek a hiperszenzitív állapotnak megvoltak a káros mellékhatásai. A függőnek évek múlva az agya egyszerűen felrobban. – Még mi itt vagyunk. – Lance kikényszerített magából egy mosolyt. – Nem elrejtőzni akarnak, hanem tovább menekülni. Ha majd felszállnak a bolygóról, akkor megvárjuk őket. A devliai egy pillanatig hallgatott, majd felkacagott. A hangja vérfagyasztó volt, inkább tűnt zokogásnak. – Morrow, néha félek tőled. – Hörögte. – Lance, felállnál a tüzér helyéről? Az irányítóba egy quilin lépett be. Egy magas, karcsú lény. Lószerű fejét két jókora fül és a homlokából kinőtt fekete szarv ékesítette. Qwarnak hívták és ő volt a hajó tüzére, valamint Malakash szerint ezer káromkodást ismert, de ezeket nem lehetett megérteni, mivel a lény nem tudott angolul. Morrow feltápászkodott, majd átült az irányító jobb falára hegesztett székre. – És jönnek is. Úgy repülnek, mint ha veszett famacskák üldöznék őket – hadarta Malakash. A férfi felállt, és odalépett a devliai széke mögé. Hawkins hajója valóban elhagyta a bolygót, és pontosan feléjük ment, és tényleg nagyon gyorsan. A hajtóművei szinte


300

lángoltak, ahogy minél erősebb tolóerőt adtak a hajónak, hogy elszakadjon a Nanaboosh gravitációs mezejétől. – Pörkölj oda a plazmával – recsegte Malakash. A quilin lenyomott pár gombot, majd mondott valamit saját mekegő-vartyogó nyelvén. A devliai felkuncogott, majd horkantott egyet. – Kétfelé osztozunk! A korvett orrába elhelyezett ágyú kilőtt egy plazmasugarat, ami a szállítóhajó felé kezdett száguldani. A Shryke balra kanyarodott és kitért a lövés elől. Lance gyomra összeszorult. A hadseregben soha nem hagytak hátra senki, mindenkinek érték volt az élet. Pont te mondod? Suttogta egy hang az agya hátsó részéből, ahová a férfi a lelkiismeretét száműzte. A Sylvannuson egy lelőtt ellátóhajó árnyékában állt. Hawkins egy két méter mély gödör aljában hevert, a lábait egy skrudd pengehurok béklyózta össze, ami egy mozdulatra belevájt az ember húsába fájdalmas és halálos sérüléseket okozva. – Morrow, húzz fel. Bénultan állt. A testvére az űrben lebegett, fagyottan. A távolban feltűntek a skruddok. Szemükben vadság csillogott, a kezeikben halálos erejű fegyvereiket tartották. Lance helyett az ösztönei döntöttek. Sarkon fordult és rohanni kezdett. – Élelmes vagy, Malakash. Lance gyorsan félrerakta a jóérzését, és a feladatra kezdett koncentrálni. Nem azért lett hírszerző, hogy nő módjára érzelegjen. Hawkins kikerülte a plazmasugarat. A korvett alakja egyre nagyobb lett, ehhez az is hozzájárult, hogy az irányt váltott és megindult feléjük. Neyy leütött pár gombot, a képernyőn koordináták kezdtek el sorjázni. Hawkins egyből felismerte a hajó típusát. Egy Auxile osztályú korvett. A Domínium gyakran alkalmazta kísérőhajónak vagy blokádtörőnek. A napfény megcsillant a hajó törzsén sorakozó sínágyukon, amik a Renegát felé indultak, és tűzet nyitottak rá. A Renegát lebukott a lövések elől, de a fegyverek utánuk fordultak, miközben a hajó is megindult. A bal oldalára fordult, hogy ezzel a Renegát a tűzvonalába kerüljön.


301

– Hawkins – Trent felhúzta a Renegát orrát, ellavírozott a lövedékek között. Közben megnyomott egy gombot, a Renegát burkolatán vörös villámok kezdtek el táncolni. A burkolat polarizálva lett, az elektromágneses töltés megkeményítette a fémet. Az egyik sorozat betalált, telibe kapta a hajó törzsét. A Renegát belseje megremegett, de szerencsére a golyók csupán tenyérni fekete krátereket hagytak maguk után a burkolaton. Hawkins dugóhúzóba vitte AT szenzorjai érzékelték a lány sikolyát. AT azonnal felugrott, végigrohant a polcok között, majd felmászott a felvezető létrán. Az ebédlő ekkor fordult a feje tetejére. AT meglátta Russelt, ahogy a székébe kapaszkodik. Majd hirtelen Hawkins kabinjából egy test zuhant ki. AT hála robotikus reflexeinek és érzékelőinek beazonosította a lányt vörös hajáról és az arcvonásairól. A robot átszökkent a szobán. A lány útjába állt, majd széttárta a karját. Közben aktiválta a talpába szerelt mágneseket. A lány pontosan a robot karjaiba esett. AT védelmezően magához szorította a lányt. Hawkins felhúzta a hajó orrát. – Hawkins, azt ugye tudod, hogy repülés közben kell ugrani? Trentnek most épp elég baja volt. Nem akarta, hogy a lány meghaljon, hogy ő és a társai meghaljanak. Persze szeretett volna újra önmaga lenni, és ebben csak Alyssa segíthetett. – Kicsit vad. Lehúzta a Renegát orrát, és a korvett törzse alá repült, majd megfordította a Renegátot a saját tengelye körül. A mozgás közbeni ugrás valóban veszélyes volt. A koordináták szinte pillanatokként változtak, meg kellett találni a megfelelő pillanatot, hogy aktiválják a parittyahajtóművet. Persze, hogy ha el szúrták akkor, nagy volt az esély, hogy pár fényévnyivel odébb kötnék ki a céltól, jobb esetben egy másik bolygórendszerben, de ha nincs szerencséje az űrhajósnak, akkor egy fekete lyuk közepén vagy egy nap felszínén köt ki. A korvett megfordult a saját tengelye körül. Hawkins újra gázt adott a hajónak. Majd elsüvített a korvett törzse mellett. – Neyy! Hátulról ordítás hallatszott. Russel volt az. Hawkins csak remélhette, hogy a srácnak erős a gyomra és nem hányja össze a közös helyiséget.


302

– Öt másodperc múlva. Tehát készülj. A korvett orra elé kerültek. A plazmaágyú feléjük fordult. És tüzelt. A szállítóhajó lebukott a lövés elől. A kék fényfolt elszáguldott a semmibe, épphogy érintette a Renegát bal oldalát, egy fekete sávot hagyva. A hajó megremegett. – Két másodperc. – Neyy felmordult.A koordináták ötletszerűen váltakoztak a képernyőn. – A komputer mindjárt megadja magát. A levegőt szinte harapni lehetett. A korvett újra pályára állt. Hawkinsék egy vonalba haladtak. – MOST! Hawkins rácsapott a parittyahajtóművet vezérlő gombra. Ha kikötnek egy másik rendszerbe, akkor egyszerűen ugranak a Shireenre vagy a Vyrlaxra. Elvileg a közelben kell megérkezniük. Ha más nem, akkor gyors haláluk lesz. A Renegátot pillanatok alatt körbevette a fényburok, a hajó pedig eltűnt az ismeretlenben.


303

39

– Krllll – sziszegte el a gorombaságot Malakash, majd teljes erejéből rácsapott a pultra. Morrow némán figyelte a hajó helyén lévő üres űrt. Kicsúsztak a kezéből. Hawkins képességei nem koptak az évek alatt. Amiket a hadseregnél tanult, úgy látszott ki egészítette a Külűrben szerzett jártasságokkal. Morrow fütyölni kezdett. A szíve vadul vert, az a veszély fenyegetett, hogy szétroppantja belülről a férfi bordáit. – A Vyrlaxon lesznek. A devliai elmosolyodott, kilátszottak hegyes fogai, amik a rothadástól sárgák voltak. Morrow arcába a rothadó hús szaga csapódott. – Ha gyorsan oda akarnak érni, akkor a Shireen rendszerbe kell menniük. Onnan már csak egy ugrás, és a Vyrlaxon is vannak. Mérget mernék rá venni. Morrow bólintott. Hawkinsnak elég sietős volt, biztos, hogy határidőre kellett a bolygóra eljutnia. Kolge-maral ő sem húzott volna ujjat… – Csak nem hiszem, hogy a haverod olyan örült, hogy ott navigáljon és ugrást hajtson végre – Malakash beszéde lassulni kezdett, csak ritkán nyalta meg az ajkát. A gyorsító hatása múlni kezdett. Morrow tudta, hogy mi jön. Malakash behelyez egy újabb ampulát. Ekkor vijjogtak fel a hajó műszerei. Morrow a Qwar előtti hologramra nézett. A korvett apró hologramjától pár egységnyire jobbra három színes folt jelent meg. A következő pillanatban pedig három fénygömb vibrált fel, amik a következő pillanatban szétrobbantak, a helyükön három tezanoid cirkáló tűnt fel. A testük csészealj alakú volt, a hasukra diszkosz alakú hajtóműgondolákat erősítettek. A burkolatukat feketére festették. Lance lesütötte a szemét. Már csak ezek hiányozták, bár a tezanoidok névleg a Domínium tagjai voltak, de kereskedelmi kapcsolatban álltak a vegaiakkal. Felpittyent a kommunikátort. Morrow keze a hívásfogadó gomb felé mozdult. – Mi a francot csinálsz?


304

– Nem akarom, hogy leradírozzanak minket az űr színéről. A tezanoidok együttmükődést várnak, és ennek az is a része, hogy fogadjuk a hívásukat. Lance megnyomta a zöld négyzetet az éríntőképernyőn. A hangszóróból kerepelés és sziszegés hallatszott, csiripeléssel keveredve. A kommunikátorba szerelt tolmácsgép automatikusan fordított… – Önök megsértették a Tezanoid Matrichaátus és a Manot Köztársaság területét. A két szélső hajó lassan felzárkozott az elő lévő cirkáló mellé. Elől a burkolat egy része félresiklott, csúf külsejű fegyverek emelkedtek ki mögöttük. – Hagyják el, mielőtt tűzet, nyitunk magukra. Rakéták és gammavetők. A gammavetők gammasugarat lőtt ki. Ez elég energiaigényes fegyver volt, de a pusztítás, amit végzett halálos volt. Felbontotta a szerves anyagon belül a molekuláris kötéseket, átmetszette magát a fémen. Malakash újra belenyúlt a zsebébe, és előkapott egy újabb fiola fehér port. Lance kezei ökölbe szorultak. – Ugye azt nem most akarod magadnak beadni? – Az én hajómon akkor adok magamnak lök… Lance ekkor a bal kezének élével teljes erejéből lesújtott a devliai tarkójára. A devliai felhorkant, a feje előrecsuklott. A fiola kiesett a kezéből, és elgurult.. A quilin a férfi felé fordult, de Lance megrázta a fejét. – Rendbe jön. A devliaiaknak hírhedten kemény a tarkócsontjuk és a koponyájuk. Most pedig ugorjunk a Shireen rendszerbe oké, ha csak nem akarod, hogy azok az úriemberek ott – a fejével a cirkálók felé bökött. – Kiradírozzanak minket. Qwar ránézett a cirkálókra, a székében rángatózó és krákogó Malakashra, aztán Morrowra. Lance higgadt volt, pontosan ilyen helyzetekre képezték ki. – Na? A gammaágyúk végén már kék villámok kezdtek el cikázni. Qwar dühösen felvartyogott és aktiválta a parittyahajtóművet. A szemük elé táruló látvány gyászos volt. A Shireen már nem volt bolygórendszernek nevezhető. A közepén egy vörös óriás


305

pöffeszkedett, amitől távolabb egy tőle kisebb vörös gömb keringett, a felszínét barna vonalak és foltok díszítették: egy barna törpe, ami körül asztreoidák lebegtek, halálos koszorút alkotva körülötte. Egykor a Shireen közepén álló csillagnak is voltak bolygói, de egyszer felfúvódott, a hozzá közel keringő bolygókat elnyelte, míg a tőle biztos távolban lévő kísérőit annyira felhevítette, hogy azok darabokra robbantak szét. míg végül pályára nem álltak a nap társcsillaga körül. Hawkins kioldotta a hevedert, majd felállt, de még odaszólt a többieknek: – Ha bármi is lenne, szóljatok. Kisétált, átment az ebédlőn. Az asztalnál Russel ült, teát kortyolgatott, és a gyomrát simogatta. – Rókáztál. Steven felnézett. – Közel álltam hozzá. Hawkins halványan elmosolyodott. – Jó srác vagy, ha behánynál a hajómra, akkor bizony te mosnád fel. A srác elsápadt, eltátotta a száját. Hawkins már nem törödött vele. Belépett a szobájába. A lány az ágyban feküdt, mellette AT strázsált. – Kijelentés: A lány kirepült a szobából és elkaptam. – Még megtartunk – mondta Hawkins. Bár magában elismerte, hogy Werd csak egyszer sózott rá egy robotot, de jó szolgálatot tett. – Kimennél? – Kijelentés: Azért élek, hogy szolgáljak. Hawkins leguggolt a lány mellé, majd jobban megnézte az arcát. Kisimított egy tincset az arcából. Annyira hasonlít. A lány szemei lassan kinyíltak. Már nem egy gép céltudatossága csillogott bennük, hanem félelem és halványan bűntudat. Trent megvárta, míg AT kimegy. – Megvagy? A lány erőtlenül bólintott. Hawkins nem tudta, hogy ezt a lány által átprogramozott tudata mondatta vele, vagy valóban aggódott érte. – Már emlékszek. Öt éves lehettem, amikor először voltam képes erre. Úgy hallottam az emberek gondolatait, mintha csak hangosan kimondták volna. Az apám tudta ezt, hasznosnak találta. De aztán jött Ő, és elvitt. Egy ketrecbe kerültem…


306

– Rabszolgakereskedők. – Jött a Professzor. Nem tudom a nevét, de a gondolatai, mint egy kés pengéje. Hidegek, mint azok az eszközök, amiket használt. Fájtak… Alyssa jobb szeméből elindult egy könnycsepp, nedves barázdát húzott a bőrén. – Egy nap pedig már nem önmagam voltam. Egy sötét helyre kerültem. Láttam kívülről, hogy mit teszek. A Gép volt az, nem én… Hawkins közelebb hajolt. – Amit a gép csináltál, azt nem tudod visszacsinálni? Alyssa felsóhajtott, becsukta a szemét. Kinyújtotta a kezét, az ujjai a férfi csuklója köré fonódtak. Olyan puha és meleg volt az érintése. Trentben emlékek törtek fel. Egy pillanatra újra látta maga előtt őt és Aileent a domb oldalában, ahogy egymás mellett feküdnek, de nem érezte az agyába nyúló kezet, semmi sem volt. A lány újra kinyitotta a szemét. – Nem tudom, hogy kell. Hawkins beletúrt a hajába, és dühébe legszívesebben ordítani tudott volna. Felállt, és lenézett a lányra. – De még képes lennél rá? A lány megint bólintott. – Csak még nem tudom, hogy kell. Felbúgtak a Renegát riasztói. – Hawkins, esemény van. Trent még egy pillanatig állt, sarkon fordult, és kiment a kabinból. – AT, vigyázz rá. A robot bólintott. Russel felpattant a székéről. – Mi történt? – Menj a kabinodba – mondta Hawkins. – Az ágyba hevederek vannak, amik ha megszűnik a mesterséges gravitáció akkor a helyeden tart. – Megszűnhet a gravi… – MENJ MÁR, HÜLYEGYEREK. A srác megfordult, és a kabinja felé kezdett el futni. Hawkins megrázta a fejét, majd bement az irányítóba. – A haverod kitartó.


307

Mondta Erica.A korvett alattuk lebegett. Hawkins lenézett, majd felsóhajtott. – Nem lőnek ránk. – Előretolta a kormányt. A Renegát nyílvesszőként lőtt ki, majd elindult a barna törpe felé. A korvett csak mozdulatlanul lebegett továbbra is. Itt valami gond van, de Morrownál mindig akad valami gond… Mondta magának, amikor berepültek a szikladarabok közé. Lance lebukott Malakash öklének útjából. A devliai már szinte az ugrás pillanatában felébredt. Felugrott és dühös vadállatként vetette magát Morrowra. Persze a férfi idejében hátraugrott, majd megindított egy rúgást a devliai hasa felé. A zsoldos felhorkant, majd összegörnyedt, a gyomrát markolászva. A zsebéből kis fiolák estek ki, amik meg se álltak a falig. Malakash az utolsót elkapta, hosszú, csontos ujjai összezárultak körülötte. – Az én hajómon, akkor adok magamnak löketet, amikor akarok. Lance leguggolt a szánalmas teremtmény mellé. Qwar nem sok vizet zavart, szinte sóbálvánnyá dermedve figyelte az összecsapást. – Elegem van belőled. Egy rohadt narkós vagy, nem mintha sajnálnálak, sőt ha vége ennek a szarnak, és elkapjuk őket, akkor a tőlem kapott pénzből annyi baszott narkót vehetsz, hogy három napon belül kocsonyássá lökhetted az agyad. Hidd el, jót tenne ennek a galaxisnak. A pénzed most ment bele abba a ki cseszett kőmezőbe. – Ez a hajó túl nagy, hogy ott manőverezzen – hörögte Malakash. – És mi van a Sakálokkal? Ezeket a kis játékszereket még egy másik közös balhé után adta Malakashnak fizetség gyanánt. – Megvannak. – Akkor ideje, hogy használd őket… A Renegát végigsuhant egy asztreoida fekete felszíne felett, majd jobbról megkerült egy kisebb sziklát, majd elrepült egy nagyobb jégdarab alatt. – Be egy elcseszett sziklamezőbe – morogta Neyy. – Szóval bujkálunk, amíg Kolge-mar meg nem jön, és az mikor lesz? – Tudod milyenek a vr’ak szeretnek késni. – Vagy nem eljönni – válaszolta Erica. – Rossz előérzetem van…


308

Trent a lány felé fordult, és elővette a legmegnyugtatóbb vigyorát. – Csináltam már ilyet. Akkor is ilyen volt… –Hol? Hawkins lassan haladt, a szemeivel folyamatosan az asztreoidok közötti utakat figyelte. – Szimulátoron, az akadémián. Igen, majdnem vadászpilóta lettem, csak egy baromarc beszólt nekem, ezért orrba vágtam. Nyugi, tudom, hogy mit csinálok. Neyy a képernyőt fürkészte, majd felsóhajtott. – Van egy kis probléma. Hawkins odanézett. Ez nem jelentett jót. Egy háromdimenziós térképen mutatta a körülöttük lévő űrt. A barna törpét egy vörös gömb jelölte, körülötte szabálytalan testek jelölték az asztreoidokat. Hat piros pont közeledett hátulról. U alakzatban. – Űrhajók? – kérdezte Erica, miután megnézte a képernyőt. – Kisebbek – mondta Hawkins. – Ezek drónok. Sakálok. – Drónok. Jade elsápadt. Hawkins nyelt egyet. Utált automata gépek ellen harcolni, főleg a Sakálok ellen. Ezek tulajdonképpen rakéták voltak, de egy gépagy vezérelte őket. Csupán néhány száz volt rendszeresítve a Domíniumi haditengerészetnél, halálos fegyverek voltak. Mint minden más fegyvert arra építették, hogy elpusztítsa a célpontját. De egy olyan fegyver, ami önmagát irányítja, ráadásul a társaival kommunikál, segítséget kér, és együtt cserkészik be az áldozatukat. És az egészet egy kisebb fúziós reaktor hajtotta, ami becsapódáskor csúnyán robbant, magával rántva a céltárgyat is. A kötelék szélén lévő két rakéta egyből levált az alakzatról, és felgyorsított. Hawkins lejjebb vitte a Renegátot. A két rakéta Hawkins nyomába eredt. A jobb oldali elől halad, a másik tízméternyire lemaradva tőle követte. Az elülső Sakál hirtelen felgyorsított, a Renegát nyomába eredt. A társa pedig balra kanyarodott, majd eltűnt az aszteroidák között, a Renegát szenzorai elől. Hawkins ekkor látta meg az eléjük tornyosuló hold nagyságú jéggolyót. Hawkins felé kormányozta a Renegátot. Hamarosan teljes szépségében feltárult előtte a kanyonok és kráterek által szaggatott piszkosfehér felszín.


309

– Egy hűvös helyről jöttem – morogta Erica –, minden vágyam, hogy egy ilyen jégdarabon haljak meg. Kösszi Hawkins. Trent kiszúrt egy Z alakú repedést a jégtömb felszínén. – Neyy te hallottál valamit? Mert én bizony semmit… – Hawkins, inkább az utat nézd. A szállítóhajó süllyedni kezdett, majd pillanatok alatt már a Z alsó szárában repült. A szurdok szűk volt, a Renegát épp hogy elfért benne. Az aljából ember méretű jégtüskék álltak ki, valamint kék és zöld gázbuborékok. Trent tudta, hogy ezek robbanékonyak, szinte természetes taposóaknák voltak. A drone átment zuhanórepülésbe, majd 2 méterrel a szurdok aljától majd felhúzta az orrát. Nagy ívben kikerülte balról egy két méter magas jégoszlopot. Hawkins felemelte a Renegátot, és átrepült egy döglött sündisznóra hasonlító jégalakzat felett. Befordult balra a kanyarba, a drón pedig utána. A következő szakasz kisebb volt, a Renegát szárnya beleütközött a bal oldali falba, egy kisebb jégdarabot leszakítva belőle. Karistoló hang töltötte be a hajó belsejét, amikor a Renegát hasát végigsúrolta egy jégoszlopnak a teteje. Hawkins a füléhez kapott, Neyy elgyötört harcot vágott. – Hawkins, melyik állatkertben tanultál meg vezetni? csattant fel Erica. – A tengerészeti akadémián mondtam már! Trent látta a képernyőn, hogy a rakéta felgyorsít. A kanyon egy részen újra kiszélesedett. Épp elégé, hogy balra kormányozza a hajót. Két méterre észrevett a hajó előtt egy kékeszöld foltot a jégen. Gázbuborék. – Neyy, lőj rá. A manot egyből észrevette, és megnyomta az elsütő gombot. A sínágyuk lövedékei átégették a jégréteget, a gázbuborék pillanatok alatt vörös tűzgolyóvá változott, ami miniatűr szupernóvaként törte át a jeget. A Renegát átrepült rajta, de a drone szenzorai az erősebb hőforrást vette célba. Az elillanó gázok még nem kristályosodtak ki az űrben, mikor a Sakál orral belement a robbanás helyén maradt kráterbe. A drón helyén egy lángfelhő emelkedett. A másik Sakál felülről csapott le a Renegátra. Trent előretolta a botkormányt. A drone mielőtt neki ütközött volna a repedés aljának, felhúzta az orrát,


310

és egyenesbe hozta magát, és tovább folytatta a Renegát üldözését. A szurdok egyre kisebb és kisebb lett. A Renegát már alig tudott manőverezni. A rakéta nagyobb sebességre kapcsolt… Neyy tűzet nyitott… a drone megpróbált balra kitérni, befúródott a kanyon falába, embernyi darabokat szaggatva le. Hawkins ezért utált automatikus harci eszközök elől menekülni. Egy szerves pilótának két dolga volt egy csatában. Túlélni és teljesíteni a feladatot. Egy gépagy által irányított eszköznek pedig csak egy. Elpusztítani a célpontot, magával együtt. Egy harmadik drone is elhúzott felettük, majd elindult a szurdok alja felé. Hawkinsnak nem kellett fejszámolózseninek lennie ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a rakéta hamarosan pont telibe találja őket. Trent lelassított, majd kiemelte a Renegátot az árokból. A rakéta ekkor már rég a felszín felé tartott, majd felszökkent, célba véve a hajó hasát. Hawkins balra kanyarodott, majd csigavonalban haladva feljebb kormányozta a hajót. Szerencsére a Sakáloknak akármilyen fejlett gépagya volt, de akkor is mindig az egyszerűbb megoldást kereste: a két pont között a legrövidebb út egy egyenes vonal. A drón felrepült Hawkinsék után. Trent ekkor beröppent egy nagyobb asztreoida mögé. A Sakál három társa akik eddig fent várakoztak, hirtelen a nyomukba eredtek. A Renegát jobb oldalát célozták, egy kisé eltávolodtak egymástól. A Renegát megfordult, és elindult az asztreoida mező széle felé. – Hol a francba van Kolgi? – kérdezte Erica. A lentről támadó dron már olyan közel volt a hajó hasához, hogy szinte már be is kopoghatott volna. Neyy ekkor fogta be a célkeresztbe. Az ágyuk feléjük fordultak, és tűzet nyitottak. A rakéta balra szökkent a lövések elől, de a lövedékek így is súrolták a jobb oldalát. A dron a saját tengelye körül kezdett el pörögni, és neki ment az egyik asztreoidának. A robbanás nagy erejű volt, a hőjel a bal oldali drone-t arra késztette, hogy irányt váltson. Hawkins ezt használta ki. A Renegáttal balról közelítette meg a Sakált. A gép egy roncsfelhővé vált. Hawkins élesen hátrafelé kanyarodott az űrhajóval, majd felrepült, aztán a feje tetejére állította a gépet. A két drone a nyomában.


311

Hawkins visszafordította normál helyzetbe, majd kikerült jobbra egy Renegáttal egy méretű aszteroidát. A lebegő kődarabok ritkulni kezdtek. A rakéták pedig egyre gyorsabbak. Trent látta, hogy már nem manővereznek, egyenesen a szállítóhajó után mentek. Tőlük jobbra jól látszott a korvett a központi csillag által megvilágított árnyalakja. A hajó feléjük fordult, de még nem lőtt. A drónok egyre csak közeledtek. Hawkins élesen jobbra kanyarodott, a két Sakál egyszerre utána. Trent látta, hogy a két drone-nak a pályája pont a Renegátnál keresztezi egymást. Ezért várt, továbbra is egy sebességen tartotta a hajót. – Mit csinálsz? – kérdezte Neyy. A keze már a fegyvereket irányító botkormány felé mozdult. – Hawkins, tényleg mi a francot… Erica a képernyőre nézett, a két rakéta már szinte a seggükbe volt, egymáshoz közel. Trent ekkor adott gázt, a Renegát felszökkent. A jobb oldali rakéta pedig nekiment a társának, és egy hatalmas robbanásban egyesültek. – Ennyi volt – mondta Malakash fáradt hangon. Morrow nézte a tűzgolyót, ami a szállítóhajó helyén volt, a szemei a korvett műszereire tévedtek. A szenzorok szintén jelezték a robbanás hőjelét. A kezei ökölbe szorultak, nem ilyen véget akart. Megölte egy bajtár… – Ohh, hogy a szájbatek… – kiáltott fel a devliai. Hawkins hajója előtűnt a robbanásból, és egyenesen feléjük repült. Qwar azonnal balra döntötte a botkormányt, zúgó hang hallatszott, ahogy a lézerágyú a hajó felé fordult. A quilin tűzet nyitott, a sugár átszelte az űrt. A hajó kitért. – Minden plazmatartályért fizetni fogsz Morrow! Bömbölte Malakash. – Lődd már le magad! Válaszolta a katona. Nem sok választotta el attól, hogy a devliai homlokára mérjen egy csapást, aztán a nyakára, ripityára törve a gégéjét. A hajó újra célra fordult, de a Gébics típusú hajó jobbra kanyarodott a tűzvonalból, de a korvett fegyverei újra célra álltak. Ezúttal a hajó orra előtti területre céloztak. Lance tudta, hogy ha tűzet, nyitnak akkor Hawkins pont belerohan a sugárba.


312

A korvett műszerei felvijjogtak, egy villanással egy trapéz alakú űrhajó bukkant elő. A burkolata ezüstös volt, a közepén egy félgömb. Egy vr’a cirkáló. Végigrepült Hawkinsék hajója felett, a hasára szerelt gammaágyúk pedig becélozták a korvett törzsét, és lőttek. A kék villámok telibe találták a fegyvereket, amik fénykígyók kiséretében alaktalan fémtömegé gyürődtek össze. A hajó megremegett, a műszerfalból szikrák csaptak ki. Hátulról robaj hallatszott. A középen lebegő hologram párszor megremegett, majd szürke masszává esett szét, pár pillanat múlva úgy eltűnt mintha ott se lett volna. A vezérlő hátsó falán lévő ajtó félresiklott. Lance felállt. – Malakash köszönöm a szolgálataidat, vagyis a semmit. Elindult volna, de a tarkójához nyomott pisztolycső megállította. Morrow felsóhajtott, amikor meglátta, hogy Qwar is felállt, és célba vette a vegai gázvetővel. Lance nem adta meg azt az örömet nekik, hogy felemeli a karjait. – Nem mész el innen, ha nem adod meg a pénzem. Lance lesütötte a szemét, ezek a Külűriek olyan egyszerűek voltak, néhányakat, mint Hawkinst gyakorlatiasnak nevezte volna, de Malakash ostoba volt. – Szerintem a pénz helyett inkább az életedért aggódj. A generátor mindjárt megadja magát, ki kell dobni. – Mind ketten megdöglünk akkor szarházi – zúgás hallatszott, amikor a devliai kibiztosította a fegyvert. – Hol a pénzem? – Ott lesz a bal mellényzsebemben. Malakash megfeledkezett arról, hogy Lance még tud tartogatni neki meglepetéseket. A devliai kinyitotta a zsebet, majd belenyúlt. Morrow ekkor elkapta a lény csuklóját, majd átrántotta a válla felett. A vezérlőben reccsenés hallatszott. Malakash állatiasan felordított. A férfi fejbe rúgta a devliait, majd kikapta a lény kezéből a fegyvert, és lőtt. A lény térde egy zöldes kráterré vált. Qwar Lance-re fogta a vékonycsövű fegyvert, aki már elindult. Megremegett a hajó, egy újabb robbanás hallatszott. Malakash jajongott. Lance meglátta, hogy a zsebében lévő ampullák szerte szét gurultak. Rátaposott az egyik legközelebbire, majd a többi szépen sorban jött. – Ha lelősz, azzal időt vesztesz. – Az utolsó ampulla is összelapult egy halk csörrenés kíséretében. – Ha időt vesztesz, akkor felrobbansz.


313

A quilin leeresztette a fegyvert. – Nyugtatózd be, és majd mosd ki a sebét, de felőlem meg is dögölhet. Leszarom. Lance kilépett a folyosóra. A lámpák halványan pislákoltak. A falból szikrázó vezetékek lógtak ki. Lance lemászott a hangárba vezető aknát. A helyiség csak annyira volt nagy, hogy a csapatszállító és Lance kisebb hajója elférjen. A férfi beszállt a pantolán hajóba, majd aktiválta a hajtóművet. Neki kell végeznie a lánnyal. Tudta, hogy hova tartanak. Hawkins még a fegyvere csőve elé kerül. A hangár padlója nem nyílt le. Lance felemelte a hajót, majd aktiválta a fegyverzetét. A rakéta telibe kapta a fémlemezt. A robbanás elgörbítette, majd kirepítette az űrbe. Lance hajója kirepült. A férfi kinézett, látta, ahogy Hawkins lassan bedokkol a vr’a cirkáló hasába lévő nyílásba. Fütyörészni kezdett, miközben betáplálta a Vyrlax koordinátáit a komputerbe. Ha kell, végez Hawkinsal is…


314

40.

A Renegát besiklott a vr’a cirkáló hangárjába. Csattanás hallatszott, ahogy a rámpa leereszkedett. Kolge-mar ekkor lépett be a hangárba, hátrasandított. A sarkában egy tucatnyi skrudd és kwizek jött, a balján pedig Irox állt. A skrudd alacsonyabb volt a társainál, a feje felső részét vastag fehér vonalak díszítették. A bőre türkizkék volt, a szemeiben ördögi ravaszság csillogott. A hajó rámpáján Hawkins és a társai sétáltak le. A testüket csúnya sebhelyek borították, a kalgori srác pedig sápadt volt és szédelgett. Hawkins átkozott vezetési stílusa, csoda, hogy él. Az utóbbi két napban sokat kockázatott, sokat tervezett, de megérte. Kolge-mar mindennél vágyott arra, hogy elérje a következő vagyoni rangot. Ehhez pedig egy rokonát kellett meglopnia, de úgy, hogy ő nincs benne a rablásba, ezzel is mutatva, hogy mennyire jól képes mozgatni másokat a háttérből. De ha saját maga is részt vesz a buliban, de úgy hogy arról utólag senki ne tudjon, az még jobb volt. Az jelentette, hogy képes a háttérből sikereket elérni. Ezek fontos erények voltak a vr’a társadalomban. Kolge pedig mindent megtett, hogy ezeket elérje. Már a tojásból kikelésétől kezdve erre nevelte az anyja… – Ez lenne ez a Trent Hawkins? A zöldbőrű törpe végigmérte a közeledő férfit. A hátuknál feltűnt egy szárnyatlan ragadozó madárra emlékeztető PHX harcirobot. A vr’a már azt latolgatta, hogy mennyibe kerülhet, mellette pedig egy fiatal embernőstény haladt. Kolgit kirázta a hideg az emberektől. A lábaik és a karjaik lehetetlenül hosszúak, a testüket nem borítja pikkely, és a fejűkön azok az ocsmányan vékony szállak. – Fajtájának egyik jelesebb tagja. Elindultak a hajó felé. Irox felhorkantott. – Az emberek között ennek lenni nem nehéz. – A skruddok között is te vagy az egyik legokosabb, még se kedvelnek a fajtársaid. A skrudd felszisszent. Irox egy rek’sha volt. A skruddok között születtek néha olyan gyerekek, akik okosabbak és kifinomultabbak


315

voltak, de testileg satnyák, nem harcosnak valók. A skrudd társadalom az ilyeneket mérnöknek, pilótának és szerelőnek használta, és úgy bántak velük mint az állatokkal. Kolge-mar Iroxot egy skrudd hadúrtól nyerte el egy pilach partin. A vr’a jól járt vele, és ez fordítva is igaz volt. Míg a hadúrnál Iroxal úgy bántak mint egy állattal, addig Kolge-marnak ő lett a jobb keze. – Te pedig a legmagasabb a fajtádon belül, felség. – Nocsak...nocsak… – szakította félbe a társalgást Hawkins. – Nem így képzeltem el a hős megmentőt, de te is megteszed. Kolge-mar kihúzta magát. Mindig megpróbált felkészülni Hawkins megjegyzéseire, de ezek váratlanul érték. Persze a gúny semmit nem jelentett egy vr’anak. – Hawkins, kicsit nagy kitérőt tettél. A Shiwa elvileg közel van a Vyrlaxhoz, de te késtél. – Trent megszólalt volna, de Kolge-mar felemelte a kezét. – Nem kell, tárgyalnunk kell. A szakácsom ínycsiklandozó vacsorát készített. Látta, hogy Hawkins hogy nézett rá Iroxra. A skrudd állta a férfi pillantását. Kolge-mar sarkon fordult és elindult. A hangárt és az ebédlőt összekötő folyosó falát vörösesbarna falemezek borították, amiknek a felszínére vr’a mesterek különféle domborműveket karcoltak. Ezek lakomákat, csatajeleneteket és vadászatokat ábrázoltak, olyan élethűséggel, hogy szinte megmozdultak. A padlót pedig egy kék-zöld nonfiguratív mintákkal ékesített devliai szőnyeg ékesítette. – Azt mondta, hogy vacsora? – kérdezte a Russel nevezetű humán. A hangszíne elárulta, hogy nem igazán éhes, inkább, hogy bármikor elhányhatja magát. – Igen, és ha nem akarod, hogy kivágassalak a hajómból, akkor kérlek, ne piszkold össze a szőnyeget. Az ebédlő a hajó középső részén helyezkedett el. Tágas helyiség volt, hatszög alaprajzú. A közepén egy hosszú és széles aranysárga fából készült asztallal, amit magas támlájú székek vettek körbe, amiknek a párnázatta zöld volt. Az asztalon pedig válogatott finomságok. A saját zsírjában főtt csótányrák aminek domború hátán megcsillant a mennyezeti lámpák fénye, és hosszú lábai étvágygerjesztően lógtak le a tálcáról, zöldessárga gelkash leves, amit pikánsan fűszereztek, és még éltek


316

benne a kukacok. Kék janxa puding, ropogós a benne lévő lábaktól és kitinpáncél darabkáktól. A vr’a ízlelőbimbói összeszorultak. Az asztal másik felét pedig emberi étkek töltötték be. Pizza, hamburger, steak és krumplipüré, meg persze sült csirke. Kolge-mar látott már képet a csirke nevű állatról. Nem értette, hogy egy ilyen torz és ocsmány kreatúrát hogy süthetnek meg az emberek. – A szakácsom ismer pár emberi specialitást. Bár egy olyan ocsmány és büdös állatot mint a marha nem tudom, hogy tudtok megenni. Leült az asztalfőre, megvárta míg a többiek is így tesznek. Szedett magának a gelkash levesből. Hawkinsék is kiszolgálták magukat, csak egy valaki ült mozdulatlanul és nézte a fogásokat. Russel. Ennél nagyobb modortalanságot vr’a el sem tudott képzelni. Leülni egy megrakott asztalhoz, és nem enni. – Ez nem eszik? – kérdezte. Russel ránézett Hawkinsra, majd az Erica nevű nőstényre, és magára mutatott. – Én? A vörös hajú nőstény is hozzákezdett a hamburgeréhez. A vr’a ránézett. A legfenyegetőbb pillantását vette elő, a lány viszonozta azt. Kolge-mar úgy érezte, hogy a lány a veséjébe lát. – Nem ide valósi. Kolgi megrázta a fejét Hawkins válaszára. – Ez egy fontos tárgyalás, és tárgyalni a fontos ügyekről csak úgy lehet, ha eszünk. – Kolge-mar ezt még a nagybácsikájától tanulta. – Ha csak azért jöttél ide, hogy foglald a helyet, akkor ki is takarodhatsz. Steven nyelt egyet, majd vett magának a tányérjára egy kanál krumplipürét és két csirkecombot, és eszegetni kezdte. Hogy bírjátok megenni. Elkezdtek enni. – Szóval, kivettem a részem a rablásból – mondta Kolge-mar az első kanál leves után. Forró volt és csípős, ahogy fiókakorában is szerette. – Hogyan? – kérdezte Hawkins teli szájjal. Épp egy pizza szeletet rágott össze. – Ez a pizza isteni, a Földről hozattad? – A szakácsom három évet töltött azon a helyen, ahol a legjobbat csinálják. Budapestnek hívjátok… – A bókolás is a tárgyalás része volt. Trent jól csinálta. Vr’anak kellett volna születnie ennek a


317

fickónak. – Nos miután visszatértem a Vyrlaxra szabadon engedtem az én kis háziállatomat Venta-tyr palotájában. Egy vemhes ívzabálókirálynőt. Steven Russel felköhögött, majd ránézett Kolge-mara. – Egy ívzabálót? Irox Russelre nézett. – Egy teljesen kifejlett királynő, túl a tizenhatodik vedlésén. Ötszáz petét rakott le, és a kikelő lárvák éhesek, nagyon éhesek. – Két óra alatt tönkretették a biztonsági rendszert. – Kolge-mar elrágcsálta az egyik vonagló férget. – Megcsináltad helyettünk a munkát? – Neyy hangjából döbbentség hallatszott ki. – A saját részemet igen, de a történet itt még nem ér véget. – Félrelakta az üres tányért, majd letörte magának a rák egyik mellső lábát, majd rágcsálni kezdte. – Utánanéztem a kis törötöknek. – Fejével Russel felé bökött. – A Tellus egyik biztonságtechnikai cégének dolgozott. Mi is a neve? – Towerguard corporation – mondta Irox, fel sem nézett a csirkecombjából. Russel nagy nehezen bekapta az utolsó falatot. Úgy nézett fel erre a két szóra, mint egy ijedt állat. – Hogy mi? – Részt vettél a biztonsági rendszereiket vezérlő programok megírásában. – Elég jól ismerem őket, sőt már van valami tervkezdeményem is. – Venta-tyr dühöngött mikor meglátta a drága készülékének romjait. Ekkor léptem be én. Pontosabban egy fiatal pártfogoltam. A neve Kage, egy címnélküli. – Hátradőlt, és bekapta a rákláb maradékát. Élvezte édes-savanyú ízét, ahogy hegyes fogai áttörik a kitinpáncélt, majd péppé rágják a lény gyenge húsát. – Rajta keresztül neki ajándékoztam a Towerguard corporation legújabb biztonsági rendszerét. Russel szája tátva maradt. Kolge-mar csettintett a nyelvével, miután hangosan lenyelte az ételt. –Venta-tyr is elfogadta, a címnélkülieket szinte minden eszközként használja, vagyonos és megbecsült kuzinom is felhasználta ellenem párszor. Jó esze van a kölöknek, csak sajna nincsenek ambíciói. Hihetetlen pazarlás… Gondolom, azokkal a berendezésekkel tudsz már kezdeni valamit.


318

A vr’a szíve gyorsabban kezdett el dobogni, amikor meglátta a nála magasabb lények döbbent arckifejezését. – Kolge-mar, annyit kértem, hogy… – A megbízód vagyok és a gazdád, valamint jobbnak láttam, hogy én is tornáztatom egy kicsit az elmém. – A fejére bökött. A tudás és a ravaszság volt a vr’a faj legfőbb fegyvere. – Innentől ti jöttök. Mi a terv? A hajó hajtóműveinek zümmögését leszámítva nem hallatszott semmi sem. Kolge-mar egy pillanatra AT felé pillantott, magában azt latolgatta, hogy a robot mennyit érhetne a feketepiacon. Esetleg ha átprogramozná, és mint személyi testőrt alkalmazná. Meg kellene kérdezni ezt Hawkinstól. A vr’a érezte, hogy valaki belenyúl az agyába. Telepatikus támadás? – Trent nemet mondana erre – válaszolta a vörös hajú ember nőstény, majd eltüntette a hamburger utolsó darabját. – A robot megmentette az életét, ezért a lelke mélyén hálás nek… Hawkins a lányra nézett. – Alyssa kérlek ne… Kolge-mar végigmérte a nőstényt. A lány lesütötte a szemét, az ajka alig észrevehetően megvonaglott. Zavarban volt. – Egy ember erős képességekkel. És vörös a haja. – Megtörölte a száját és elégedetten felszisszent. – A hajó három óra múlva a Vyrlaxra ér, addig tisztálkodjatok meg, és készüljetek fel a küldetésre. A vendégeim vagytok. Kolge-mar megnyomta a bal csuklóján lévő csipogott, mire az ebédlőbe három fekete zubbonyt viselő devliai lépett be. – Vezessétek őket a kabinjukba. Irox te visszatérhetsz a hídra. A skrudd felállt, meghajolt, és utánuk ment. Hawkinsék felálltak. – Hawkins te maradj itt. Trent megállt, és Kolge-mara nézett, majd odaszólt Neyynek. – Én is megyek mindjárt. Manot még ránézett Kolge-mara, majd kisétált az ebédlőből. – Hawkins, légy óvatos a lánnyal, sőt szerintem add ki az útját. Trent széttárta a kezeit és vállat vont. – Nem tudom, megbabonázott.


319

– Ti emberek és a szaporodási szokásaitok. A vöröshajú ember rossz ómen. Érted? Kiskoromban hallottam egy mesét a lánghajú démonról, aki úgy olvas másokban mint egy nyitott könyvben és ő nála van a Végítélet Kulcsa. – Hogy mi? Kolge-mar felugrott az asztalra, és elkapta Hawkins ingnyakát, majd közelebb húzta magához. – Eddig gondolom csak gond volt a lánnyal. Szabadulj meg tőle… – És mégis hogy? – kérdezte Trent. – Kolge-mar, figyelj ha megtudnék tőle szabadulni, akkor én lennék a legboldogabb ember ebben az univerzumban. Leléphettek? Kolge-mar bólintott. – Menj, és fontold meg amit mondtam…


320

41

A vr’a cirkáló orra átdöfte a bolygó felső légkörét. A burkolat halványan felizzott. A hajót egyenesbe hozta a pilótája. A gép egy keleten emelkedő díszes épület felé haladt. A tetején egy piramis volt, a homlokzatát titáni méretű vízköpők díszítették. Akhas bólintott, majd megnyomta a távcső aljában lévő gombot. A Kolge-mar palotája előtti fémkráterbe leszálló cirkáló már az egész látóterét betöltötte. Az óriási, de mégis karcsú űrjármű kieresztette leszállótalpait, egy kicsit megugrott, amikor leszállt. A rámpája leereszkedett, rajta egy tucatnyi skrudd és kwizek jött le, majd egy vr’a – Kolge-mar, mellette egy különös kinézetű skrudd –, utána pedig Hawkins és az Alyssa nevű lány. A larna kezei a távcsőre szorultak, de csupán ennyi érzelmi reakciót váltott ki belőle a látvány. A tekintette lejjebb kúszott. Átsiklott a palotát körbevevő parkon, és az azt határoló fémkerítést. Valószínűleg tele van mozgás és nyomásérzékelő szenzorokkal. A fák lombjai között pedig árnyakat látott mozogni. Kolge-mar nem szórakozta el a területet védelmét. Élő és élettelen őrök egész sorát állította a rezidenciája köré. A téren fegyveres őrök cirkáltak. Az égen fél óránként elsuhant egy Darázs, elrepült Kolge-mar palotája felett, majd visszatért északnak. Akhasnak volt egy olyan érzése, hogy a jármű éjszaka is megteszi ugyan ezt az utat. Hawkins és a társai beléptek a kapun, végigmentek a parkon átvezető széles úton. A nagy indaszerű díszekkel borított kapu bezárult. A larn magában kiszámolta, hogy milyen magasságban repül el a darázs. Bólintott. Ha felmászik az egyik épület tetejére és onnan próbálkozik, akkor sikerülhet. – Avox-rhull elég érdekes lényekkel dolgozik együtt – hallatszott a háta mögött egy rekedtes hang. A larn ekkor eresztette le a távcsővét, és szembefordult az erkélyre belépő vr’aval. A lény Akhas hasáig ért, szóval fajának valóságos óriása volt. A szája sarkától a feje hátsó


321

részéig egy sebhely húzódott. Kék selyemköntöst viselt, a hátán pedig egy ezüstszürke köpeny, amit egy gyíkalakú csat fogott össze. – Nem vagyok az alkalmazottja. Az alacsony lény odakacsázott. Ormen-mar volt a vr’a neve. Avox-rhull bátyja volt, és Akhas rendelkezésére bocsátotta a palotáját… pontosabban a keleti erkélyét, mert onnan jó kilátást nyílt Kolge-mar otthonára. – Akinek fizetünk, az a miénk – mondta a vr’a majd odasétált Akhas mellé, és ő is figyelni kezdte a palotát. – Láttam én is milyen szép nagy kard van a csarnokának a falán. A markolatán sárga drágakövek, a pengéjét pedig gyémánttövisek díszítik. Avox-rhullnak már régóta fáj rá a foga. – Nekem valami más kincsre fáj a fogam – mondta a fejvadász. Közben arra a következtetésre jutott, hogy ha az előbb kitervelt manőverét alkalmazza, akkor himbálózni fog, ami miatt neki mehet a vaskerítésnek. – Az nem Kolge-mar tulajdona – El akarod lopni attól a valakitől. – Nem vagyok tolvaj – mondta mosolyogva. Sarkon fordult, átment a vr’a dolgozószobáján. A palota előtt egy siklómotor várta. – Bocsáss meg, hogy a lelkedbe gázoltam, larn. Akhas megrázta a fejét. – De az azt jelenti, hogy nem vagyok ártatlan. Mondta, majd kilépett a szobából. A szeme sarkából még látta, hogy Ormen arca egy árnyalatnyival világosabb lett. Lance belekortyolt a kék színű teába, majd a leszálló cirkálóra nézett. Tudta, hogy kit szállít, és azt is tudta, hogy ma éjszaka a lányt Hawkins egyedül hagyja. Egy kávéház teraszán ült, ami a palota előtti tér bal oldalán volt, így könnyen beláthatta az egészet. Lance fekete parókát és egy vörös állszakállt viselt. Barna bőrdzsekit és fekete nadrágot hordott, egy piszkos póló felett. Elvegyült a Vyrlaxon lévő csempészek és zsoldosok között. Egy újabb csésze teát rendelt a pincérrobottól, majd szemügyre vette az épületet. Tizenöt szintesre becsülte, de csak az első kilenc emeleten voltak ablakok. A piramisig lévő hat pedig csak puszta fal.


322

Ott volt a vr’a kincseskamra. Lance jól ismerte a vr’ak építészeti stílusát, és egyetlen egy dolgot volt érdemes tudni róla, azt hogy kaotikus. Egyes paloták nem voltak többek minaretek csoportjainál, mások hatalmas piramisok voltak, de Lance látott már olyat is, hogy három csonka kúp alakú torony, amit függőhidak kötnek össze. Kolge-mar palotája az egyszerűbbek közé tartozott. Lancenek valami tervet kellett kiötlenie, hogy bejuthasson. A palota és a kerítés között volt egy dzsungelnek is beillő parkosított rész. A kaputól pedig egy szélesebb sétány vezetett, aminek az oldalán emberméretű oszlopok voltak miknek tetején vörös lámpák villógtak. Szónikus kerítés. A parkban tartott dögöket tarthatja távol. Csak úgy lett volna esélye átjutni, hogy ha kicselezi a vr’a őreit, átmászik a kerítésen, a fák között is átkecmereg, de hogy jut át a palota kapuján? Bevehetetlen erődöt ostromolsz Lance Morrow. Lehet nem kellett volna önállósítania magát, hanem rábíznia a dolgot a Purgálókra. Visszamegy a Földre, és az apja megint gyávának és szószegőnek fogja hívni. Gondolatban rácsapott az asztalra. Megoldod, és az orra alá fogod dörgölni, csak egy terv kell. A háta mögötti nagy épület kapuján egy larn lépett ki, majd szállt fel a siklómotorra. Lance most látott negyedszer életében larnt, de nem tudta érdekelni. A lény gázt adott, majd elsüvített. Lance pedig nem tudott semmit sem kitalálni. Ahhoz, hogy tervet kovácsoljon, kell egy apró szalmaszál, amibe belekapaszkodhatott. Elkezdett magában fütyölni, amikor eszébe jutott valami a larnról. Mintha Acero említett volna egy ilyen lényt. Egy fejvadászt, szerinte azért jött, hogy végezzen Thadeus Prabigattal. Különös véletlen. Lehet, hogy valakik azért küldték, hogy megölje a lányt? Ebbe talán érdemes belekapaszkodni. Gondolta, miközben a pincérrobot kihozta a teáját.


323

42.

Steven Russel látta a fák ágai között mozgó alaktalan árnyakat. Érezte, ahogy figyelik őt. Talán épp azon gondolkodnak, hogy a lábammal vagy a torkommal kezdjék. – Nyugalom, Russel. Shiwai éjsakálok. Nem bántanak… De ha túljutnak az infrakerítésen széttépnek. A sétány végében ott állt a palota. Russel csak most látta, hogy milyen nagy. Egy hatalmas, fából készült kapu volt az elején, felette egy szarufa húzódott, faragott gyíkok és kígyók díszítették. A palota előtt egy tágas, vörös márványcsempékkel borított tér volt, a közepén egy vörös kérgű fa nőtt, terebélyes lombja árnyékot vetett. A tövében egy pad volt. Rajta három vr’a üldögélt. A középső felnőtt volt, vörös mellényt, alatta kék pólót viselt. Nem volt köpenye. A kezeiben egy vastag könyvet tartott, aminek vörös bőrből készült borítója volt. A két oldalán ülő lények kisebbek voltak, a fejük nagy, az arcuk pedig kövérkés. Kolge-mar megállt, majd felkiáltott. – Na, ki jött haza! A vr’a gyerekek leugrottak a padról, és odarohantak Kolge-marhoz. A vr’a megvakarta a fejűket. – Apa igaz, hogy harcoltatok egy űrhajóval? – Kagge mondta el? A vr’a aki a gyerekekkel a padon üldögélt összecsukta a a könyvet. – Igen ő! – mondta a baloldalon álló kölyök. Nagyobb volt a testvérénél. – Kagge milyen rémtörténekkel ijesztetted a gyerekeimet? Az elmosolyodott. – Jaj, bátyám! A Vérvörös Kalóz históriája csak holnap jön. –Az a kedvencem. – Kolge-mar elmosolyodott, majd megfogta a fiainak a vállát, és a palota felé fordította őket. – Jonso, Utrik nyomás a szobátokba. A Berrilfesztiválra fürödjetek meg, és öltözettek fel. A két gyerek elrohant a palota felé. Irox felsóhajtott. – És jövő évtől nekem kell átvenni a tanításukat. Technikai dolgok.


324

Hawkins elmosolyodott. Russel pedig nem hitt a szemének, nem gondolta volna, hogy Kolge-mar ez a kapzsi lény valójában szerető családapa. – Kagge, ők azok, akikről meséltem. Kagge meghajolt, és elmosolyodott. – Hawkins kapitány, sok jót hallottam magáról. Érdekelnek a csillaghajók… – … és hála Rowo bácsikánk rémtörténeteinek a felesleges kalandok is. No, akkor térjünk is rá. Russel úrnak vannak tervei a kincseskamrába való bejutásra, amibe persze te is részt veszel. Kagge magára mutatott. – Szóval… Kolge-mar kihúzta magát, és ünnepélyesen elmosolyodott. – Te fogod nekem átadni a berrilrudakkat az esti ünnepségen. A fiaim után te vagy a legkedvesebb rokonom. Kagge sarkon fordult, és peckesen elindult Kolge-mar palotája felé. – A legkedvesebb és a legbolondabb – suttogta Kolge-mar. Hawkins elvigyorodott erre. Egy előtérbe jutottak, a boltozatos mennyezeten egy mozaikdarabokból kirakott kék, kígyószerű vízi szörny tekergőzött. A menyezettet négy, vörösmárványból, karcsú oszlop tartotta. Az előtérből egy rövid és tágas folyosó vezetett a palota közepébe. Egy sokkal nagyobb terembe jutottak, a falat sárga csempék borították. Középen egy fekete kerekasztal volt, körülötte magas támlájú székek. Újra helyet foglaltak. – Hawkins, gondolom, örülsz, hogy végre nyugodt felszínt érinthet a lábad – mondta Kolge-mar. – Az a legmeglepőbb, hogy pont itt a Vyrlaxon. Kolge-mar halkan felkuncogott, ahogy Kagge is. – Szép bolygó ez, na – mondta a fiatalabb vr’a. – Akkor kezdjük is a terv ismertetését. Russel tudta, hogy ő jön. Felállt, majd a zsebéből elővette a holocomot. Az ezüstszínű gömböt az asztal közepére rakta, majd bekapcsolta. A dzsinn azon nyomban megjelent a levegőben. – Nyisd meg a Venta map fájlt.


325

A patkány azonnal csettintett, a levegőben megjelent Venta-tyr palotájának holografikus térképe. A folyosó ezúttal nem volt üres. A biztonsági rendszereket különböző színű négyzetek jelölték. – Kolge-mar információinak… – És Kagge közreműködésének – szólalt meg Kolge. Russel kifújta a levegőt, majd próbálva elleplezni a hangjában bujkáló remegést, folytatta. Erica a fiúra mosolygott. Steven bólintott. – Szóval a folyosó tele van nyomásérzékelőkkel, infrakerítésekkel, lézeres csapdákkal… – Igen, Venta-tyr nem valami jó játékos, lehetőséget sem ad, hogy kiraboljam – szólt közbe Kolgi. – A bejáratot egy fél méter vastag szintiacél ajtó zárja el. – Hawkins nem fogunk robbantani – mondta Neyy. Hawkins megrázta erre a fejét. – Eszedbe ne jusson – tette hozzá Kolge-mar. – Mindenki meghallaná a környéken és a halottakat is kikelti a sírjukból. – Nem is akartam robbantani. – Most már nem, ja – mondta Erica, majd elvigyorodott. Alyssa közbeszólt. – Szerettem a tűzijátékokat. – Látványosnak látványos lett volna… – Már bocs, de folytathatnám? Kolge-mar úgy nézett Russelre, mintha egy kirenni mosasaurus az áldozatára, mielőtt bekapja azt. – Tudom mit fog mondani – szólalt meg Kagge. – Nem lehet bejutni. – Hawkins – fordult Steven a férfi felé. Trent felhúzta a bal szemöldökét. – Legutóbb hogy jutottál be? – Más ajtó volt! – mondták egyszerre. – Azonban én tudok egy másik bejáratot. Előkapta a saját holokomját, majd a bal kezére húzott egy manipulátor kesztyűt. Az eszköz előtt megjelent egy holografikus billentyűzet. A vr’a végigzongorázott rajta, mire Russel dzsinnje előtt megjelent egy kék boríték. – Fogadd.


326

A patkány kibontotta, a hologramon hirtelen vörös járatok szövevényes hálózata jelezte. Russel már a térképen látta, hogy ezek hepehupásak, a mennyezetükről cseppkövek lógtak alá. Éles kanyarokat vesznek, esetleg elindulnak felfele, vagy hirtelen lejteni kezdtek. Azt is észrevette, hogy az egyik járat valahol a folyosó közepén csatlakozik. Viszont Steven nem tudta kivenni, hogy melyik a legrövidebb út. – Ezek itt a Savsárkány barlangok – szólalt meg Kolge-mar– Évekkel ezelőtt itt volt a fészkelő helyük, de inkább felhúzódtak a hegységekbe. Venta-tyrnek kellett a hely az állatkertjéhez, de azt az utóbbi egy évben bezárta, az állatokat más bolygóknak adományozta, mondjuk elég ostoba döntés volt… Ki ajándékozza el a vagyontárgyait? – És hogy fogunk itt eligazodni? – kérdezte Jade. – Ki tudja milyen dögök élnek itt, és nem akarom egyik gyomrába sem végezni. – Nem él ott már semmi. Én, Kolge és Venta annak idején sokat játszottunk arra felé. – Be is estél abba a patakba… – mondta az idősebb vr’a. – Szerencséd, hogy az a folyami kígyó nem kedveli a vr’a húst. Steven közben jobban szemügyre vette a kincseskamra előtte hatszögletű szobát. Furcsamód ott nem volt semmilyen biztonsági rendszer , legalábbis nem jelölték. A Végső Csapda, általában ez a leghúzósabb. – Az ott mi? – kérdezte végül. Kolge-mar megvonta a vállát. – Ez már a ti dolgotok lesz. Tényleg és mi az ötleted a csapdák semlegesítésére. Russel kifújta a levegőt. Ezt az eljárást a Shiwán alkalmazta először, de akkor ósdi ágyúkat hekkelt meg. Itt viszont egy modern biztonsági rendszerrel kell ezt a trükköt eljátszani. – Ki kell cserélni az operációs rendszert. – Mire? – kérdezte Hawkins. Kolge-mar érdeklődve nézett fel, megvakarta az állát. – Újraalkottam az operációs rendszert, csak olyan kódokkal, amik nekünk megfelelőek. Kolge-mar bólintott. – Hmmm… Folytasd.


327

– Felrakjuk Venta-tyr komputerére, majd aktiváljuk. Egy tizedmásodperc alatt átírja a biztonsági berendezéseket kikapcsoló kódokat. – Egy tizedmásodperc sok idő – mondta Kolge-mar. –Venta-tyr mindig magánál hord egy minikomputert, amire azonnal bejön valami riasztás – tette hozzá Irox. A skrudd egészvégig a háttérben ült. Szinte láthatatlanná vált. – Kolgi, arra nem gondoltál, hogy addig elterelnéd a figyelmét Venta-tyrnek? – Három hónapja nem beszéltünk – mondta Kolge-mar. – Hé, te nem a szolgám vagy? – Javaslatokat adhatok! Russel felkészült arra, hogy elmondja a többi részét a tervének. – De ez a cucc még nincs felrakva Venta-tyr gépére. Kolge-mar a fiúra sandított, majd lesütötte a szemét. – És ki rakja fel? Steven végignézett a jelenlévőkön. Hawkinson állapodott meg a tekintete. – Hawkins. Meg kellene borotválkozni, le kellene vágni a hajad és felmenni valami normális ruhát. – Hogy mi? – Engem leellenőrizhet, akárcsak Ericát. AT meg nem mehet, Neyy túl feltűnő. – Na, Hawkins. Trent beletúrt a hajába, aztán Alyssára nézett. – Oké, Neyy rád bízom őket. Vigyázz rájuk. Neyy bólintott. – Bízd ide partner. – Ha Russel terve nem sikerül, akkor… – Akkor életetek végéig a tulajdonomba lesztek – mondta Kolge-mar.– Világos? Csak oda mehetsz, ahová én akarom, ha azt akarom, akkor csak a legmocskosabb világokra mehettek, de ha kell a Vyrlaxon is maradhattok takarítani a palotám, világos? Hawkins bólintott. Russel nyelt egyet, csak most tudatosult benne, hogy milyen nagy a tét. Bár… A francba, nem akart örökre egy idegesítő kis békapofa szolgája lenni. – Világos – mondta Hawkins.


328


329

43.

Az árnyékok a szobában már hosszabbá váltak, ahogy a Vyrlax napja lenyugodott. Hawkins belépett. A szoba berendezése kényelmesnek tűnt, bár az ágy kicsinek tűnt egy emberhez képest. A falat haragospirosra festették. A szemközti falon egy tükör volt, előtte egy szürke fából kifaragott szék. Hawkins örömmel látta, hogy a társai követik. Neyy leült az ágyra, ahogy Russel is. AT megállt az ajtó mellett. Alyssa pedig kint várta. Trent letette magát a székre, kihúzott egy fiókot. Egy szónikus borotvát húzott elő meg egy ollót. – Erica, kiskorodban nem akartál fodrász lenni? A lány döbbenten magára mutatott. – Én? Sosem. – Akkor is te vagy az egyetlen, aki talán érti ezt. Trent a lány felé nyújtotta az ollót. – Levágnád a hajam? Egyedül csak benned reménykedek, hogy normális sérót vág nekem. A lány vállat vont, majd a kezébe vette a vágószerszámot. Hawkins aktiválta a borotvát, majd végighúzta a bal arcán. Az apró szónikus lökések csiklandozták az arcbőrét, miközben elpárologtatták az apró szőrszálakat. – Szóval ez itt az út vége – mondta Neyy. – Ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel – válaszolta Erica. – Ezt nem kellett volna mondanod – szólt közbe Russel. – Dettó – ismételte Hawkins. Alyssa belépett a szobába és ránézett Hawkinsra. – Nem akarok tovább a terhetekre lenni. Elmegyek. Hawkins abbahagyta a borotválkozást, majd megfordult. – Hogy mi? Ha a lány elmegy, akkor ki lesz téve a Külűr ezernyi veszélyének. Hawkins bele se mert gondolni, hogy mi történhet vele… Nélküle nem volt biztonságban… – Elmegyek. Erica a lányra nézett, majd Hawkinsra. Neyy szólalt meg helyette.


330

– Egy fejvadász üldöz minket, ahogy a Domínium is. Hát figyelj, azt mondanám, hogy menj el, de nem tudom, hogy mi lesz Hawkinsal utána. Tudod, az emberekre lehetne sok mindent mondani, de hogy ha az életükről van szó, akkor rohadtul önzőek. A manotok pedig ha másokról van szó, akkor önzőek. – Rámutatott Trentre. – Ha itt hagyod ezt a fickót, akkor ki tudja, mi történik vele? Lehet, úgy jár mint egy programozását vesztett robot, kiég az agya. – Neyy azért ne előttem jó…– mondta Hawkins. Most jött rá, hogy az utóbbi három napba miért utálta magát, hogy a lány rabszolgája lett. Szeretett élni, szabad lenni. Bejárni a különböző bolygókat, kalandokba keveredni, bár igaz hogy egy kisebb fajta csoda volt élve kikeveredni belőlük, de így visszaemlékezve jók voltak. – Túl sok bajt hoztam rátok – a lány megfordult, és elindult volna, de AT elállta az útját. – Kijelentés: Az első törvény értelmében nem nézhettem tétlenül, ahogy egy értelmes lény kárt okoz magában. Itt kell maradnia. Erica felsóhajtott, Hawkins pedig folytatta a borotválkozást. Alyssa haragosan fújt egyet, majd lehuppant Russel mellé az ágyra. – Látod, nem mész te sehova. A pléhpofa nem enged ki. – AT a neve – feleselt Erica. – Nekem pléhpofa. Alyssa újra megszólalt. – Nagy bajt fogok rátok hozni, érzem. – Fura, eddig csak eszközként tekintettél ránk… Hawkins folytatta a borotválkozást, az arcának a jobb felét is teljesen megszüntette a szőrszálaktól. Máskor engedte volna a lányt elmenni, de a „programozása” arra késztette, hogy tartsa a közelébe, de volt valami más is. Aileen halálát nem tudta megakadályozni, de talán az ő életét meg tudja menteni. – Tehát marad ez a felállás. Majd a balhé után még beszélünk erről – az olló vágásai nyomán Hawkinsnak új, katonás frizurája lett. Pont, mint régen a tengerészgyalogságnál. – Na, ez már jó. Steven miért nem sírtál, amikor kiderült, hogy a Towerguard Corporation cuccait hozta el Kolge-mar? – Nem rúgtak ki, én magam lógtam el. Egy évvel ezelőtt összehaverkodtam a főnököm lányával. Ő gyorsan akart pénzt, én


331

pedig értettem a Towerguardos cuccok feltöréséhez. Végigcsináltunk pár balhét, én a felét kaptam, de egyszer csak terhes lett neki a társaságom. Kiderült, hogy én csak bűnbaknak voltam jó… Feljelentett zsarolásért meg zaklatásért, és hogy én kényszerítettem rá, hogy segítsen a rablásokba. A kincseskamra védelme a Towerguard nagy pillanata, ha kiraboljuk, akkor a cég hírneve a béka segge alá megy. – Egy igazi kis rohadék vagy – fordult hátra Trent. – Figyelj, ha ezzel a kis ribanc kevesebb shoppingpénzhez jut, akkor bosszút álltam. Tudod milyenek az ilyen csajok. – Volt egy ilyen barátnőm – mondta Erica mosolyogva, lerakta az ollót, majd megnézte a művét. – Hawkins, egész emberformád lett. Na, volt egy barátnőm, aki arról beszélt, hogy nem kapta meg a személyi parittyamotorját, a faterja valami fejes volt a Bishopnál. Ezt úgy mondta, hogy a háttérben lévő holovizión egy tudósítás futott a Skagei mészárlásról. – Vicces – mondta Steven. – Russel, gondolom, nekem kell valami azonosító kártya. – Megkapod az én régimet. Az új alkalmazottak néha a már kirúgott vagy kilépettekét kapják. Egy jó ideig még a képet sem és a személyi adatokat sem cserélik ki, csak egy jelölést kap rá. – Elég hülye rendszer. – Hülye rendszer, de kapóra jön nekünk – mondta Steven, felállt, a zsebébe nyúlt, és előkapta a memóriakártyát. – Hawkins, sok sikert. – Megint rajtam múlik a terv sikere. A fiú elvigyorodott. – Nem neked kellett betörni a Nogura adatbázisába. – Nem téged zabált fel majdnem egy falkányi óriásbogár – mondta Hawkins. A kedélyes beszélgetésbe Alyssa késpenge hidegségű hangja szólt közbe. – Veszélyt jelentek rátok. Sajnálom Hawkins – mondta a lány. Felállt, és elhagyta a szobát. AT követte. – Ezzel a lánnyal gonddal vannak. – Csak bűntudata van – válaszolta Neyy Ericának. Hawkins remélte, hogy ez így van.


332

A nap lassan lebukott a vr’a város felett. Hanyatló sugarai vörösre festették a paloták tetejét, árnyékokat teremtettek a közéjük húzódó meghagyott dzsungelekbe. A széles sugárutak fényfolyammá változtak, ahogy a város közvilágítása aktiválódott és a rajtuk közlekedő légpárnások bekapcsolták a reflektoraikat. A palota kapuján három légpárnás siklott ki. Az első egy sárga és karcsú légautó volt, a vezetőfülkét egy buborékalakú üvegbúra fedte. A volánnál Irox ült. A hátsó ülésen Kolge-mar, a fiai, és a felesége Ivoli,kol-rhull üldögélt. Délnek fordult, majd befordult egy mellékutcába. Egy fekete minibusz jött utána. Mindkét oldalára nagy, vastag sárga betűkkel a Tower corp feliratot festették. Hawkins vezette. Élesen balra kanyarodott, majd elindult nyugat felé. Erica kinézett az ő járművük ablakán, majd felsóhajtott. Most először történt ez alatt a három nap alatt, hogy sikerült távol kerülniük Alyssától. Remélte, hogy Hawkins jól dönt, és nem csinál semmi hülyeséget. Túl sok mindenen átmentek ahhoz, hogy a célegyenesbe elbukjanak. A városra jellemző díszes épületek kísértetként suhantak el mellettük. – Hallottál már a savsárkányokról? – kérdezte Kagge. A kis lény a lánnyal szembeült. Jade megrázta a fejét. – Ezek hat méter hosszúak, kilenc pár lábuk van, a farkuk végén hosszú tüske van. Ja és… – Valami közük van a savhoz? – kérdezte Steven. – Amikor tojást raknak, akkor a nőstények savat köpnek. A legnagyobb ragadozó ezen a bolygón, de már csak pár tucat él a hegyekben. – Akkor már nem él semmi ilyen ocsmányság azokban a barlangokba mi? – kérdezte Erica. A vr’a felkuncogott. – De élnek, hát persze, hogy élnek. A savsárkányok elmentek, de jöttek a helyükre a kisebbek, de nyugalom. Ismerem a barlangokat, mint a kezem, vagy, hogy mondjátok ti emberek. – A tenyerem. A légpárnás áthaladt a város külterületén lévő kisebb házak között, a következő pillanatban már egy keskeny ösvényen haladtak, két oldalt


333

az áthatolhatatlan dzsungellel. Erica látta a fák között világító szempárokat, az elsuhanó árnyakat. – Ez jó. Tenyér. Az ösvény felfelé kezdett el haladni. Erica lenézett az alattuk elterülő fekete völgybe, szinte látta a tulsó végében fehérlő acélkaput, és hogy milyen könnyű volt felnyitni. A légpárnás észak felé kerülte meg a völgyet, egy síkságon haladtak végig, ahol a fák csak foltokban nőttek. A páfrányszerű növényzetet pedig óriási békákra hasonlító teremtmények legeltek, amik amikor észrevették a közeledő járművet, eszelős brekegés kíséretében rohantak el. A távolban dombok tűntek fel. A sofőr – egy devliai leállította a gépet. – Ki is szállhatunk – mondta Kagge. A dombot tüskés bozót borította. A távolból bőgés hallatszott. – Ez mi volt? – kérdezte Steven. AT a hang irányába fordult. Szemmel láthatólag ugrásra készen. Neyy beleszagolt a levegőbe. – Növényevők. Megérezni a távolból a pézsmaszagot. – Jadarlok, most van a párosodási időszak – mondta Kagge, majd elindult jobbra. – Elég jól ismered az itteni állatvilágot – mondta Neyy. A vr’a megvonta a vállát, majd felnézett a csillagokba. – Gyerekkorom óta a dzsungelt jártam. Az apám szerint nem is vagyok igazi vr’a.– Kagge hangjából nem hallatszott semmilyen érzelem. A vr’a megállt, és nézni kezdett egy bokrot. – Ismerem az erdőt, meg a bolygómat, a csillagok jönnek majd. – Elég sok van azokból – mondta Neyy. Kagge megvonta a vállát. – Sok csillag, semmi unalom. Az apró lény az övéből előkapott egy kést, és vagdosni kezdte a növény ágait. Hamarosan előtűnt egy nyílás a sziklában. Elég széles volt, hogy Neyy beférjen, de a manotnak bizony le kellett hajtani a fejét, hogy be ne verje. – Nem akaródzik bemenni. Egy fekete barlang, egy kis manó, aki vezet minket. – Csak nem félsz a pókoktól? – kérdezte Neyy Russeltől. – Kösz már ez is. Kagge megrázta a fejét, majd megszólalt.


334

– Láttam én is azt a történetet, és nem volt ijesztő nekem. Szinte ezekbe a barlangokban nőttem fel. – Csodás – mondta Erica. A vr’a ekkor már eltűnt a barlang szájában. Neyy követte. Erica Russelre és AT-ra nézett. – Kimegyünk és bemegyünk. Óriás pókok nem léteznek, nyugi. – Persze – mondta Steven. Erica is belépett a barlangba. Felkapcsolta a zseblámpáját, majd elindult. Előtte Neyy és Kagge, a háta mögött Stevenék. A barlang levegője nedves és fölszagú volt, a falakról cseppkövek lógtak alá. A padlója pedig hepehupás volt. A barlang fő és mellékjáratok kúsza pókhálója volt. Ezek néha csarnokká szélesedtek, de gyakran úgy összeszűköltek, hogy csak libasorban tudtak haladni. – Hawkins megkapta a könnyebb melót – mondta Erica, miközben oldalra fordulva haladt a járatban. – Majd szíjat hasítok a hátából, nyugalom, ha felérünk – válaszolta Neyy. – Ezért övé lesz a mosogatás. – Szegény – mondta Erica. – A héten megkellene főznöd azt chillit, a te speciális fűszereddel. – Erica, gonosz vagy – mondta Neyy. A járat hirtelen egy csarnokba torkollott. A lány lámpájának fénye egy hatalmas bestia fejét világította meg. A lány előkapta a pisztolyát. A csontfehér fej nem mozdult… – Csak egy csontváz – mondta Kagge. A lény életében hatalmas lehetett, a csontja a csarnok felé elfoglalták. Hosszú állkapcsa volt, az orrán egy jókora, hajlott szarv éktelenkedett. – Ő volt a legnagyobb savsárkány. Erica jobban megnézte az embernél is magasabb borda csontokat. Sok törött volt, amelyik nem, azoknak a felszínén apró kráterek voltak. Golyó ütötte nyomok. – Ezt lelőtték. Kagge komoran bólintott, majd megsimogatta a koponyát. – Előbb a gyermekeivel végeztek, majd beüldözték a barlangba, és sarokba szorították. Szomorú história ez – mondta a vr’a. – Fájdalmában berontott a városba és rombolni kezdett. Csönd ereszkedett a teremre. – Merre tovább? – kérdezte Neyy.


335

Kagge balra mutatott, majd elindult. A folyosó lefele kezdett el lejteni. És úgy nézett ki, hogy ez is kezd szűkülni, de hirtelen újra tágulni kezdett. Erica kikerült egy cseppkövet. A lámpájával folyamatosan a padlót pásztázva. – Soha életembe nem jártam még barlangban – mondta Steven. – Nyugi én is rühellem őket – válaszolta Neyy. – Nem látszik. – Nem is rinyálok miatta – vágott közbe a manot. Megállt, ahogy Kagge is. Előttük ciripelés hallatszott. A vr’a odairányította a fényt. A hang egyre hangosabb lett, egy árnyék suhant el, majd egy újabb. Erica a falhoz lapult, csak most vette jobban szemügyre a lényeket. Hosszú lábaikkal gyorsan haladtak, domború hátukon megcsillant a lámpák fénye. A csápjaik veszettül ide-oda mozogtak. – Bolharákok – mondta Kagge, amikor a rovarok elvonultak. – Mintha menekültek volna valami elől… Erica nyelt egyet, nem mert továbbmenni, de visszafordulni sem. – Ez után egy újabb csarnok jön, majd egy másik egyenes szakasz. Gyertek. – Rossz előérzetem van – mondta Russel, Erica pedig tudta, hogy talán a srácnak igaza van. A csarnok nagy volt és levegős. A velük szemben a falból víz csorgott ki, végigfolyt a kőpadlón ezzel táplálva a közepén lévő tavacskát. Erica lépett egyet, roppanás hallatszott, ahogy a cipője talpa rálépett valami kemény dologra. A lány ösztönösen hátralépett, majd megvilágította azt. Egy akkora rovart taposott szét, mint a saját alkarja. A lény a hasán feküdt, vékony, pálcika lábai a mennyezet felé meredtek. Farka vége villás volt. Russel felnyögött, amikor a lámpája több ilyen rovar holttestét világította meg. A hasuk fel volt metszve… – Mik ezek? – kérdezte Erica. – Ívzabálók – mondta Kagge. – A királynő, ha éhes, akkor a saját gyerekeit falja fel. – Aztán rátámad az első zsákmányra, amit csak talál, ugye? – kérdezte Neyy. – Ott van a plafonon – mondta Kagge, és lekapcsolta a lámpáját. Mindannyian úgy tettek


336

Erica látta, ahogy a sötétségben megmozdul egy árnyék és mászni kezd. Hangos csattanás hallatszott, amikor az a lény földet ért. Végigvisszhangzott az egész teremben… – Most mi lesz? – kérdezte Steven. – Futunk – mondta Neyy.

44

– Nem is tudtam, hogy a beszerelés után ennyi nappal már jönnek frissíteni – mondta a nő, ahogy végigsétáltak a palota előcsarnokán. Hawkins szürke kezes lábast és sapkát viselt. Úgy nézett ki mintha tényleg a cég alkalmazottja lett volna. Ez a terem sokkal nagyobb volt, mint a Kolge-maré. A menyezettet vastag, rézszínű oszlopok tartották. A falakat domborművek díszítették. – Amint kijön egy új verzió, mindig kell – mondta Trent. A nőnek vállra omló, fekete haja volt és kerek arca. A szemei macskaszerűen titokzatosak voltak. Hawkins más körülmények között megcsodálta volna, sőt még flörtölt is volna vele, de valahogy mintha ezt is leblokkolta volna Alyssa. – Nem is tudtam, hogy kijött az új verzió – fordult vissza a nő. – Tudja, ezt még épp, hogy teszteltük – válaszolta Trent, ahogy beléptek a rövid folyosóra. Két oldalt aranyszínű szobrok strázsáltak. Otromba, hüllőszerű lényeket ábrázoltak, amelyek háromujjú kezükben alabárdokat tartottak. – A legjobb ügyfeleink ezeket mindig megkapják. A folyosó végében ott volt a kétszárnyú ajtó. A nő benyitott. Egy helyiségbe jutott, aminek az egyetlen berendezést egy forgószék, csokoládébarna asztal, rajta egy félkör alakú holokom alkotta. Hawkins leült a székre, majd aktiválta a komputert, mire megjelent az operációs rendszer interfésze, tele ikonokkal. A biztonsági főnök megállt az ajtóban és nézte Trentet. A férfi nem jött zavarba. Előkapta a memóriakártyát, majd berakta a foglalatba. Ki fogja írni, hogy telepíti e a programot? A nő meg észreveszi… Kérem, várjon. Jelent meg a felírat a levegőben. – Mi a neve? A nő felírat helyén megjelenő kék-sárga homokórát figyelte, ami már négyszer-ötször megfordult.


337

– Alexandra Mounroe. – Szép név. Az én nevem Trent Stark. A nő felvonta erre a szemöldökét, végigmérte Hawkinst. – Gondolom, nem régóta van a cégnél… Hawkins felállt a székről, majd megállt a nő előtt. Most kiderül, hogy tényleg olyan vonzereje van, amilyet beképzelt magának… – Hát, ja. Azt mondják könnyű pénz, de a fizetés. De, hogy ilyen teremtésekkel kell találkoznom, mint maga… – Kicsit amatőr, de ahogy látom, edz. – Megérintette Hawkins vállát. Trent elvigyorodott, közben. Igen, ha azt edzésnek lehet hívni, hogy kinyírtam három skruddot, túléltem egy kalóztanyát, meg megszöktem egy sittről, közben pedig egy csillagközi konfliktust robbantottam ki. – Az egészséges életmód. – Képzelem – a nő sarkon fordult, majd megszólalt. – Van kedve kávézni. – Hozza csak be nyugodtan, addig én felrakom a cuccot. – Jól van – búgta a nő, majd kilibbent. Hawkins elsőre jó nőnek tartotta, de így második látásra, egy igazi kiéhezett nagymacska, aminek nem akart volna húsiként a fogai közé kerülni. Ekkor jelent meg az üzenet. A frissítés telepítése kész. Nocsak, Russel gondolt erre? A mutatóujjával végigsimított a készülék közepén lévő érintőpadon, ezzel elindította a folyamatot. Egy zöld csík kezdett el növekedni a képernyőn. Az új operációs rendszer feltelepült, közben felzabálta a régi programkódját, a sajátjait a helyére állítva. – Egy bunkó – hallatszott a nő hangja a folyosóról. – Ráadásul azt képzeli, hogy milyen egy szívtipró. Drágám, kérlek, gyere értem. Hawkins felnézett a képernyőből. A biztonsági főnök úgy látszik, hogy nem valami kemény csaj. Venta nagyon aláadta az utóbbi időkben. – Nem tettem magamat neki, a fickónak a szeme sem állt jól. Egy pillanatra kikapcsolt a hologram. Hawkins ezt választotta, hogy kivegye a memóriakártyát, majd elinduljon. Amikor kilépett a folyosóra, még odabiccentett a nőnek. Most Kolge-mar jön…


338

Lance figyelte, ahogy Hawkins kisétált a palota kapuján, és beszáll a kocsijába. A férfi elvigyorodott, úgy látszik, hogy megérte összebarátkozni Venta-tyr biztonsági főnökével. – Köszönöm drágám – mondta Morrow. Egy fekete légpárnás vezetőfülkéjében ült. Persze kihasználta az időt, és egy nyomkövetőt rakott egykori bajtársa járművére. Persze ez nem egyszerű nyomkövető volt, ha távolról aktiválták, akkor kisebb EPM lökéseket adott le, amik kisütötték a környékén lévő elektromos rendszereket. Trent Hawkinst ilyen módon az ügynökévé tette. Rájött, hogy inkább nem várja, meg míg a larn végez a fegyverrel. Az ő felelőssége volt, meg amúgy is utált várni. – Nem vagyok a drágád Lance Morrow. Három üveg loteai hályoglével jössz, ugye tudod. – Jaj, megadom – mondta. Hawkins beindította a légpárnást, majd elindult dél fele. Lance is gyújtást adott a motornak, majd a nyomába eredt. A városra sötétség borult, az épületek lámpái már régen aktiválódtak. Csupán néhány járművet látott az úton, a járdán pedig pár járókellőt vet észre. Könnyű volt követni Hawkinst. Balra fordult be egy utcában, mikor észrevette, hogy a másik jármű felgyorsít… Lehet észrevett? Kérdezte magában Morrow, de ahogy jobban megnézte, látta, hogy Hawkins nem próbálja meg lerázni, sőt! Üldöz valakit. Hawkins az egyik pillanatban még nyugodtan vezetett. Azt latolgatta, hogy hogyan segíthet a barátainak, esetleg még utolérheti őket. Valahogy úgy képzelte, hogy ennek a hülye kalandnak a végét együtt fogják megélni, de a csapat kettészakadt. Soha nem fordult még elő ilyen, de mindig is benne volt a pakliban. Az egyik mellékutcából ekkor jött ki egy légirobogó, rajta egy fekete ruhás larn ült. Trent elé vágott. Ő is a palota felé tart, ott csak egy valaki van… Hawkins rátaposott a gázpedálra, a kocsi szinte kilőtt a robogó felé. A vezető hátranézett, majd balra tért ki a minibusz útjából. A következő pillanatban pedig már Hawkins mellett is volt.


339

Trent belenézett az idegen sárga szemeibe, az felemelte a pisztolyát, és becélozta a férfi fejét, majd lőtt. Hawkins elhajolt a lövés útjából, a golyó hangos csörömpölés kíséretében törte át az üveget. A férfi balra rántotta a kormányt, de a larn felgyorsított, ezzel elkerülte, hogy Trent neki passzírozza az épület falához. Újra Hawkins járműve elé került. Trent a pisztolyáért nyúlt, a zöldbőrű idegen megfordult, majd lőtt. Hawkins megpróbálta jobbra kormányozni a légpárnást, de ezzel csak annyit ért el, hogy a kocsi szélvédőjén pókhálószerű repedések keletkeztek. Az út hamarosan a Tanika parkba torkollott. A Vyrlax egyik legnagyobb és legszebb parkja volt. A közepén egy hatalmas tóval, amibe a Zafírfolyó véget ért. És a fejvadász pont a felé tartott. Hawkins kakaót adott a motoroknak, majd előkapta a fegyverét. A larn valószínűleg a rövidebb utat választja, átsuhan a vízen. A fejvadász már kezdte lassítani. Hawkinsnak már csak annyi dolga volt, hogy hátulról belemenjen. Most itt és most el fogja intézni. Egy ilyen rohadék, aki hozzá mer nyúlni egy olyan lányhoz, mint Alyssa nem él… A larn hirtelen balra kanyarodott, Hawkins pedig már nem tudott fékezni… Csobbanás hallatszott, a légpárnás megugrott, mielőtt körülölelték volna a felcsapó hullámok. Trent süllyedni kezdett. Akhas besuhant a fák közé, a szeme sarkából még látta, ahogy az üldözője beleesik a tóba. Húzós akció volt, majdnem kitolt vele. Ránézett a csuklóján lévő eszközre. A tetején lévő led szaporán kapcsolt ki és be. Hajtóművek zümmögése hallatszott. Akhas felnézett, a Darázsnak reflektorai nappali világosságot teremtettek a tisztáson. Akhas előkapta a selyempisztolyt, becélozta a jármű hasát, majd kilőtte. A larnt szinte kitépte a járműve üléséről a Darázs, átsüvített a levegőn. A következő pár másodperc szinte óráknak tűnt, ahogy Akhas a hátára fordult, a csizmatalpát neki nyomta a fémfelületnek, majd aktiválta a belé rejtett mágneseket. A kezeslábasa alatt viselt speciális exopáncél hajolni kezdett, Akhas háta követte ezt. A larn bírta a fájdalmat, ami a gerincébe hasított. Utolsó mozzanatként a kezeit rakta a fémre, a rajtuk lévő kesztyűk hozzátapadtak, hála a felületükön lévő mikroszkopikus karmocskáknak. Akhasnak nem


340

volt ideje megpihenni, nem is ment volna. A fülébe a szél süvített. A larn kinyította a szemét, és meglátta a vr’a közeledő palotáját, ami egyre nagyobb és nagyobb lett. Akhas háta már égett, ahogy a páncélzat neki szorította a hideg fémhez. A fájdalom neki nem jelentett többet, mint a pikkelyein végigsüvítő szél. Csak jobban észrevehető volt. A hajó beért a palota kertje felé. Akhas a nagylábujjával megnyomta a csizmájába rejtett kapcsolót, mire a testét szorító bilincs elernyedt, a csizmájába rejtett elektromágnesek kikapcsoltak, valamint a kesztyű külső felületén lévő karmocskák visszahúzódtak. A fejvadász előkapta a selyempisztolyt, amikor zuhanni kezdett, a látása jó volt, kiszúrt egy vastag faágat, becélozta. A fehér kábel rátapadt a kéregre. Akhas nagy ívben a föld felé száguldott, majd a lábát kinyújtva fékezte a zuhanást. Fájdalom nyílalt a lábába, amikor földet ért. Az ágak közül egy ösztövér árnyék ugrott elő, Akhas bal ruhaujjából előpattant az alkarpenge, hátrébb állt a teremtmény útjából, majd vágott egyet. A penge átvágta a vadállat légcsövét. Baloldalról egy újabb teremtmény rontott felé, Akhas odafordult, előkapta a pisztolyát, majd lőtt. A fenevad feje érett gyümölcsként robbant szét. Visszarakta a pisztolyt az övére, aztán futólépésbe elindult a palota felé. Látta a célegyenest, és páran a sarkába loholnak. A nyomában egy egész falkányi vadállat rontott ki a bozótból és eredt a nyomába. A larn inkább futásnak eredt. Pillanatnyi kellemetlenség.

45

Futniuk kellett volna, de csak botorkáltak a sötétben. A zseblámpákat kikapcsolták, mivel a lényt az elektromosság vonzotta. Az a plafonon követte őket. Erica elől haladt, Kagge és Neyy hátánál fedezte. Steven pedig hátulról védte őket, középen AT volt. A csarnokból kivezető járat pedig csak egy méternyire. A csend késsel vágható volt. – Futás – morrant fel Neyy. Rohanni kezdtek, AT megállt középen, majd felnézett a feléje ugró ívzabálóra. Az adatbankjában voltak adatok a lényről, arról, hogy elektromossággal táplálkozott. A származási helyén a Vostolon gyakori elektromos viharok dúltak. A


341

lények ezt megérezték, és amikor egy ilyen vihar közeledett összegyűltek, villás farkúkat az ég felé tartották, várva, hogy egy villám beléjük csapjon. Persze távol a Vostol viharos világától ezek a lények szinte minden elektronikus dologra rátámadtak, és AT ennek csodálatos ijencfalatot jelenthetett. A farka végén lévő kettő kitintüske elég erős volt, hogy átüssék a robot páncélzatát. A lény elülső, hosszú lábai pedig széttárulták, hogy körbeöleljék. AT hátraugrott. A lény alig ért földet a harci robot előtt, de skorpió módjára előre döfött a farkával. A robot hátraugrott. A lény veszélyt jelentett rá. AT látta, hogy a társai már a barlang kijárata felé menekülnek, köztük Erica. A szörnyeteg legalább nem fog velük foglalkozni. A bestia kaszáló mozdulatot tett a jobb mellső lábával. A robot megtántorodott, amikor a csáp a bokája köré fonódott, majd kirántotta alóla a talajt. A lény a következő pillanatban már a gép felé magasodott, a farka támadó kobraként hajlott be, arra készülve, hogy lecsapjon AT központi energiaforrására. A robot már aktiválta volna a kikapcsoló algoritmusát, hogy leállítsa a rendszereit, ezzel ne érezze létezésének hirtelen megszakítását. A teremtmény fején lévő csápok megremegtek, majd megfordult. Pisztoly dörrent, a bestia hátát találta el, de a kemény kitinpáncél felfogta a golyót. A teremtmény ennek ellenére felsikított, majd eliszkolt. AT ellenőrizte a térdhidraulikáit, minimális károsodást szenvedtek. Lassan állt fel, hogy megkímélje a térdízületeit. Erica ekkor rohant oda hozzá, a lány visszarakta a pisztolyát. – Kijelentés: Nem volt szükség a segítségre. Én csak egy eszköz vagyok. – Aha, még te mondtad, hogy nem vagy eszköz, ha nekem valami eszközömet akarná megzabálni valami ronda bogár, akkor kimenteném. Tudod, vigyázok a dolgaimra. Végigsétáltak a járaton. AT közben felmérte szenzorjaival a terepet. Az ívzabáló nem követte őket. Hamarosan beérték a többieket, akik egy kétszárnyú fémajtó előtt álltak. – Venta-tyr ilyen hülye lenne, hogy pont ide rak le egy ajtót?


342

Kagge felhorkantott erre. – Ezt az ajtót én rakattam ide. AT közben a szenzoraival átvizsgálta a falakat. Az ajtóból vezetékek indultak ki, amik a Kagga melletti falrész mögött egy hatszögletű üregnél végződtek. A törpe felnyúlt, megragadott egy kitüremkedést, és félretolta. Előkapott az övén lévő táskából egy tenyérnyi, hatszögletű tárgyat, majd a foglalatba helyezte. – És az építők ezért nem szóltak? – kérdezte Neyy. – Towerguard! Bagóért is eladják az anyjukat – kontrázott rá Steven. Az ajtó halk suhogó hang kíséretében siklott félre. – Steven Russel a nagy bosszúálló – kuncogott Erica. Russel kilépett volna a folyosóra. AT megfogta a vállát, majd visszarántotta. – Tudod, stílusosan kell átverni a főnökö… – A robot tizedmásodpercekkel előtte vette észre a padló alá rejtett nyomásérzékelők körvonalait, amik összeköttetésbe voltak a falba rejtőző nyílvetőkkel. Russel bal lába pont egy ilyen felé közeledett. – Kijelentés: Ahhoz előbb még el kell jutni odáig. Hogy ha megkérhettem, akkor a haszontalan verbális kommunikációt hanyagolja, és koncentráljon 100%-ig a feladatára. – Ezt megkaptad – mondta Erica. Rikoltás hallatszott a hátuk mögül. AT megfordult, és meglátta, hogy a folyosón a sérült ívzabáló nőstény száguldott feléjük. A lány AT felé szökkent, a testéből tejre emlékeztető folyadék spriccelt. AT szembeállt vele, széttárta a karjait, felkészült a támadásra. Lövés dörrent, a teremtmény a következő pillanatban apró darabokra robbant szét. – Nyomás – mondta Neyy, majd elrakta a pisztolyát. – Ki kell még rabolnunk egy kincsestárat. – Szurkoljatok – mondta Russel. – Nem nekem, hanem Hawkinsnak, hogy nem tolta el a telepítést. Russel az infrafal melletti panelhez fordult, majd lenyomott rajta pár gombot.


343

46

A Berríliumcsarnok volt a vr’ak egyik legnagyobb alkotása. A barlangszerű terem falait természetes, berríliumtelérek ékesítették. A terem közepén hosszú asztalok voltak, ahová épp most szolgálták fel a tizenöt fogásos lakoma harmadik fogását: a saját levében pácolt vyrlaxi ezerlábú. Egy igen csak nagy példány, öt méter hosszú. Épp elég, hogy elfoglalja az egész asztalt hosszába. Kolge-mar, Venta-tyr mellett ült. Alacsony, elhízott lény volt. Fejének bal oldalát egy aranyszínű tetoválás fedte. A vr’a fél szemével unokatestvére övére pillantott. Egy minikomputer volt ott, elvileg ide fog befutni a jelzés, hogy Russel szoftvere feltelepült. Ezt pedig épp ekkor esedékes. Letörte az ezerlábú egyik lábát, majd elgondolkodva majszolni kezdte. A lánghajú lány a palotájában volt. Emlékezett arra, amikor eljutott a Tellusra, épp az egyik robogósbandát akarta magának megnyerni. A tárgyalás holtpontra jutott, a robogósok hajlottak volna az együttműködésre, de több pénzt akartak akciónként. Kolge szabadidejében elzarándokolt a lélekfestők templomába. Távolról félelmetes volt számára a templom, de ő vr’a volt. Büszke, és egész életében azon volt, hogy meghazudtolja a méretét. Belépett az épületbe, és egy öreg emberférfi fogadta. Az arca merev volt, mosolytalan, a csarnokba vezette, aminek a falait festmények borították. Sok mindent ábrázoltak: egymással csatázó űrhajók, kardpárbajt vívó emberek. Városokat felégető démonok. Az egyik kép egy lángba borult alakot ábrázolt. A körvonalai alapján ember. Egy lángoló város közepén állt, felette a csillagos ég, ami maga és égett. Kolge-marnak ez a kép jutott eszébe a lányról. – Na, mi az kuzin? – szólt oda Venta-tyr neki. Kolge-mar úgy döntött, hogy ameddig csak lehet szóval tartja. – Csak számolgatom, hogy mennyibe került neked ez a lakoma. Főleg, hogy kibérelted a Berríliumcsarnokot.


344

– Gyakorlatilag a miénk! – kacagott fel Venta, majd fogta, és kitépett egy darabot az ezerlábú törzséből, és a szájába tömte, majd hangosan csámcsogni kezdett rajta. – Pontosabban az enyém! Kolge-mar intett az egyik libériás ratlin szolgálónak, majd felemelte a serlegét. A kék bundás lény odalépett, és töltött a vr’anak a kezében lévő palackból. Kolge belekortyolt a vr’a ginbe. Kitűnő évjárat, Venta-tyr mindenből a legjobbat hozatott a fesztiválra. Ez azt jelentette, hogy megvolt erre a pénze, ami elég csúnyán dühítette Kolge-mart. – A miénk rokon. Közös ősünk, Felacht talált rá erre a barlangra, amikor leszállt a Vyrlaxon – mondta vidáman. – Emlékez, amikor a Túlélők Karavánja megérkezett, és Felacht rátalált a Gazdagság hegyére, a gyomrában gazdag berríliumtellérekkel… – De az én egyik ősöm Dawin vájta ki a csarnokot, és tartotta meg a Berríliumfesztivált! Kolge-mar érzékelte a levegőn végigszáguldó apró rezgést, ami Venta-tyr komputeréből indult ki. – Nagy dicsőség. – Persze, hogy nagy! – csapott az asztalra Venta. – A hegyet egy vyroxogon királynő birtokolta. Ő csalta tőrbe, majd… Avox! Te ciszta! – Egy vr’a mértékkel is apró lény settenkedett el két asztal között. Kolge-mar számára ismerős volt. Kolge-mar látta, hogy Venta-tyr komputere villogni kezd. – Egy dilubir mennyi idő alatt vág át egy mocsáron? – Látom nőttél, csak nem csökkent a vagyonod? A vr’a dühösen szisszent. – Tisztességtelen senki ez az Avox – morogta Venta. A led villogása nem maradt abba. – Csalni nem tud. – De mindenféle larnokkal találkozni az űrkikötőknél igen. Sántikál ez valamiben – válaszolta Venta, majd belekortyolt az italába. Larn, Kolge-mar úgy érezte, hogy ez az információ fontos valamiért. Az ital kicsit megtette a hatását. A fenébe, utált részeg lenni, de ezt mindig elfelejtette. A ledre pillantott. Az még villogott, és árasztotta a rezgéseket. – Larn, érdekes, szerintem fenn akar héjázni, hogy ilyen ritka fajtájú testőrei vannak. Ocsmány egy féreg.


345

Avox-rhull visszaült a helyére, majd odaintett egy devliai felszolgálót, hogy töltsön a kupájába. A lény odahajolt Avoxhoz, és szándékosan mellé öntötte a sárga folyadékot. A vr’a dühösen felszisszent. Venta-tyr felkacagott erre. A led pedig kialudt. A vr’a Iroxra nézett, aki meghajolt felé. Valószínűleg ő rendezte meg ezt a kis közjátékot. Kolge-mar alig láthatóan biccentett, majd csatlakozott a kacagó Venta-tyrhez.


346

47

A golyó ütötte lyukon beáradt a víz. Trent Hawkins érezte, ahogy a folyadék hamarosan betölti a vezetőfülkét. A nyirkosság arra emlékeztette, hogy hamarosan megfog fulladni. Teljes erőből megütötte a könyökével a bal oldali ablakot, majd újra, de az nem engedett. A kocsi műszerfalán ekkor vett észre egy zölden világító ledet. Halk pendülés hallatszott, az üveglap gyorsan kirepült, majd a következő pillanatban a férfit megbéklyózó biztonsági övek is engedtek a szorításukból. Trent visszatartotta a lélegzetét, az üveghangos csörömpöléssel megadta magát a beömlő víz áradatának. Trent Hawkins visszatartotta a lélegzetét, majd kiúszott a jármű belsejéből. Nem tudott jól úszni, a víz teljesen idegen közeg volt számára. Egyszerűen nem volt képes huzamosabb ideig úszni a levegőnél sűrűbb folyadékban. Ez volt a baja a súlytalansággal is, ott még levegő sem volt, és gyakran elhányta magát. Gyűlölt szkafanderbe lenni ez volt a lényeg. Sőt azt sem bírta, hogy ha sokáig vissza kell tartania a lélegzetét, pedig kiképezték rá, és jól ment neki annak idején. Hawkins már látta a víztükrön átsütő egyik hold fényét. Gyorsabban kezdett el tempózni. Kijut, majd a fejvadász nyomába ered… Érezte, hogy valami apró dög belekapaszkodik a lábába, végigrohan rajta. Trent egy pillanatra lelassult, odakapott, de a különös valami már nem volt ott. Hawkins folytatta tovább az úszást. A fejével áttörte a tavacska felszínét, hangos csobbanás hallatszott, a hullámok magasra csaptak Hawkins körül. A férfi egy pillanatra azt hitte, hogy elnyelik újra. Lassan kievickélt a partra. A lábai sajogtak, a ruhája elviselhetetlenül nedves volt, valamint úgy érezte, hogy ez után a kis kaland után rondán meg lesz fázva. A parkból egy kis sétány vezetett Kolge-mar palotájához, de az túl hosszú volt. A sztrádán kellett végigmennie, pontosabban végigfutnia. A vr’a megadta a kapu nyitókódját.


347

Hawkins átrohant a parkon, már látta az úttest sötétkék sávját, mikor egy légpárnás kocsi parkolt be elé. – Elég ronda baleset volt – kiáltott ki a kocsi vezetője. Fekete haja és vörös szakálla volt, valamint egy kopott barna bőrkabátot viselt. – Hová vigyem? – kérdezte a fickó. – Innen egyenesen van egy vr’a palota, rakjon ki a téren. A sofőr már előre is tolta a gázkart, a kocsi felgyorsított. Hawkins szipogott, meg tüsszentett egyet. Csúnyán meg fog hűlni, normális körülmények között magára kapott volna egy száraz ruhát, majd lehajtott volna valami jó forró és méregerős italt, de ezek most nem voltak normális körülmények. Trent megnézte a sofőrt, felhúzta a szemöldökét. Fekete haj és piros szakáll, ez most normális? Valamint a kocsi túlságosan csicsás. Jobban megnézte a fickót, az arcvonásai ismerősek voltak. Hawkins előre pillantott, a láthatáron meglátta Kolge-mar palotáját, aztán újra a vezetőre pillantott. – Lance, átvertél haver. – Hogy mi? – fordult oda a fickó. Trent felemelte a könyökét, és az ürge arca felé vágott. Az felordított, amikor a szerencsevadász csontos könyöke az arcába hasított.– Hawkins! – Mi a francot keresel itt? – kérdezte Trent, majd ökölbe szorította a kezét, és Lance felé vágott, de az elhajolt az ütés elől. Trent ökle az üvegnek ment neki, majd végigsiklott rajta. Hawkins feljajdult. Lance teljes erőből régi bajtársa mellkasába tenyerelt. Hawkins úgy érezte, hogy minden levegő kiszökik a tüdejéből. A kocsi a vr’a palotájának kapuja felé pördült. A szenzorok érzékelték a közeledő járművet, és a Hawkins zsebében lévő beléptető kártya mágneses jelét. Az ajtó automatikusan félresiklott, a légpárnás végigcsúszott a palota felé vezető sétányon. Trent egy bal horoggal pofon verte Lancet. – HAWKINS! Trent érezte, hogy a zsebében bizseregni kezd valami, a következő pillanatban a kocsi műszerfala szikrákat vetett, a levegőben ózonszag kezdett el terjengeni.


348

Az utat szegélyező szónikus oszlopok hangos durranások kíséretében szétdurrantak. A légpárnás megremegett, amikor nekiütközött az egyiknek, majd besüvített a fák közé. Hawkins még egy utolsót bevert Morrownak, a katonának eleredt az orra vére. – Ezt minek? – kérdezte, miközben Hawkins visszavette a kormányt, pontosabban vette volna, de rájött, hogy itt nincs mit tenni. A férfi érezte, hogy valami kimászik a zsebéből, odakapott, de a bogárszerű élőlény a következő pillanatban kiszökkent a kocsi ablakán. – Nem is tudtam, hogy ilyet is tudd – szólalt meg Morrow, miközben az orrából folyó vért próbálta visszatartani. – Újabb hülye robotbogár, mi? – A fegyverfejlesztőktől kap… – előrenézett, Hawkins is követte. Egyszerre ordítottak fel. Egy drótkerítés magasodott előttük, egy karám része. A kocsi olyan sebességgel közeledett, hogy a következő pillanatban a fém pendülése hallatszott, majd egy csattanás, ahogy lelassultak az ütközéstől, és neki mentek a fal szemközti részének. A légpárnás eleje papírként gyürködött fel az ütközéstől. Hawkins érezte, hogy a feje majd szétreped a szélvédővel történt ütközéstől. Egy ronda seb éktelenkedett a homlokán. Morrow már kiszállt a kocsiból, és menekült volna, a kezében egy bőrönd. Hawkins kipattant a járműből, majd a haverja után kapott. Szédült, de a lehetőség, hogy a szart is kiverje Morrowból annál inkább vonzotta. Lance elugrott előle. Láthatólag sántított a bal lábára. Hawkins a levegőbe szökkent, a következő pillanatban ledöntötte a lábáról a másik férfit, majd átkarolta a nyakát. – Mert egy rohadt, orvgyilkos, másokat hátba szúró kis szarházi vagy azért. Elengedte Lance-t. Az felpattant, majd az orrát kezdte el tapogatni. – Az orrom baker! – Érett – mondta Trent, majd köpött egyet. A sötétségből mormogás hallatszott. A két férfi szembenézett a feléjük közeledő lényel. Négy lába volt, ragadozóéra emlékeztető pofájába krokodiléra emlékeztető fogak ültek, hátul egy karcsú farok himbálódzott, a végén pedig egy kerek, nyáladzó szájszerv volt.


349

– Most mit csinálunk? – kérdezte Lance. Hawkins a hírszerzőre nézett, majd felsóhajtott. – Vedd le azt a kibaszott parókát, rohadtul nem vettem be. – Azért beültél a kocsimba. – Azért még odadobhatlak a kutyuskának – válaszolta gúnyosan Trent. – És az, hogy most mi itt sóbálványként állunk az segít? A lény közeledett, beleszagolt a levegőbe, majd felsikoltott. – Kurvára nem – mondta Trent, majd futásnak eredt. – Nagyon jó – csattant fel Lance. – Ezért aztán érdemes volt leszerelni, mi? Követte Hawkins példáját. – Nehogy válaszolj! A lény felvijjogott, majd a nyomukba eredt. Hawkins felkiáltott, Lance pedig épp hogy ki tudott térni a bestia horgas csőre elől, majd elugrani a mellső lábának útjából, majd hirtelen felbukott az egyik nagyobb fa kiálló gyökerében. Hawkins megfordult, a fák felé magasodó palota felé pillantott, aztán a földön fekvő Lance-re. A hírszerző már épp azon volt, hogy feltápászkodjon, amikor a teremtmény ragadozó madárra emlékeztető feje lecsapott rá. Morrow épp idejében gurult el a szörnyeteg halált hozó állkapcsa elől. Hawkins felsóhajtott, felemelte a pisztolyát, becélozta a teremtmény feletti kiálló faágat, és lőtt. Az hangos reccsenéssel a bestia elé esett. Trent elszámolta a lövést, a faág pedig kis híján Morrowot lapította ki. A teremtményen látszott, hogy nem valami nagy észkombájn. Azt hitte a faágról, hogy az akart vele végezni. Hirtelen nekiesett, eltökélte, hogy bosszút áll. Lance felpattant, majd elbicegett a bestia közeléből. – Pazar Hawkins, tudtam, hogy utálsz, de most ki akarsz engem nyírni! Kösz öreg, én is bírlak. Hawkins felsóhajtott, majd az egykori bajtársára nézett. – Bocs, elszámoltam a lövést. Trent elindult a sétány felé, közben próbálta kizárni a tudatából Lance hangját, és úgy a jelenlétét. – Pont te számoltad volna el, te voltál az egyik lövész az osztagban!


350

– Végre kimondtad – mondta Trent, majd szembefordult a férfival. – Ez sokat jelent nekem. – Tényleg? Hawkins bal keze már ökölbe szorult, most leüti. Tudja, hogy melyik az a pont, ahová, ha odaüt, akkor elájul a fickó. A lombkoronából morgások hallatszottak, a lombok megrázkódtak, jelezve, hogy egy falkányi vadállat mozog bennük. – Ez mi… – Az, hogy futtunk. Akhas már látta a palotát, már csak be kell jutnia, végeznie a lánnyal, és vége is ennek az egész átkozott tortúrának. A nyomában a vadállatoknak a falkája, a vérére szomjazva. A larn futás közbe meg-megfordult, majd rálőtt az őt üldöző vadállatokra. Az elülső felnyüszített, majd hasra esett, és többet nem mozdult. Akhas meglátta a palota előtt álló őröket, akik felemelték a pisztolyaikat, majd rá lőttek. Akhas balra ugrott, majd amikor földet ért, előkapta a pisztolyát. Négy őr volt, egy ember, két kwizek, egy devliai és egy ratlin. Észrevették a parkból előrontó éjsakálokat. Az ember és a két kwizek elrakták a pisztolyaikat, majd kábító fegyvereket vettek elő. A devliai és a ratlin pedig Akhas nyomába eredtek. A larn felpattant, majd lőtt a devliaira. A lény félreugrott. A másik őr Akhas bal oldalára került, a larn hátraugrott, majd a harcos felé fordította a pisztolyát, és meghúzta a ravaszt. A kékbundás, patkányszerű lény holtan esett össze. A palota kapuján pedig még több őr rohant elő, hogy segítsenek elfogni Akhast. Az erdőből ugatások, vijjogások és csaholások hallatszottak. Egyszerre pillantottak oda. A fák lombjai közül éjsakálok ugrottak elő. A zsoldosok felemelték a fegyvereiket, és lőttek. A többi vadállat ekkor rontott ki a park fái közül. Több százan voltak. A vr’ emberei csatársorba álltak és tűzet nyitottak a rájuk támadó vadállatokra. Akhas felállt, majd a palota felé kezdett el rohanni. A kaput nyitva felejtették, és ő már bőven a védelmi vonalon belül volt. Be kellett jutnia az épületbe, mielőtt kitör itt a káosz.


351

Hawkins és Morrow ekkor értek ki az erdőből, a csata már kitört. Az éjsakálok foggal-körömmel estek neki a zsoldosoknak, akik kábítófegyverekkel és taserrekkel próbálták őket visszatartani. De a vadállatok már belekóstoltak a szabadságérzésébe, hogy a területüket nem választja el egy számukra fájdalmas hangokat kibocsátó kerítés. Nem lehetett őket megállítani. Amelyik vadállatot sikerült leteríteni, azt hátravonszolták. – Mint egy rossz horrorfilm – morogta Lance. – Csak nem utálod a horrorokat? – kérdezte Hawkins. Ekkor látta meg a palota felé rohanó alakot. Fekete ruhájáról, és zöld bőréről egyből felismerte. Felkapta a pisztolyát, becélozta, majd lőtt… A larn nem esett hanyatt, ahogy Hawkins pisztolya sem sült el. Nem volt már benne golyó. – Oké Lance, futás. Hawkins rohanni kezdett. A mellkasa már fájt a folyamatos megerőltetéstől, a ruhája nyirkosan tapadt a testére. – Hawkins, nem bírok az én lábammal! Az éjsakálok támadása egy kicsit lelassult. Hawkins egyre jobban közeledett a csatárlánc felé. – Fiúk! Kolge-mar haverja vagyok! Lance a nyomában sántikált, majd megállt, a combjából egy kábítónyíl állt ki. A következő pillanatban elájult. Hawkins megfordult, majd odafutott a haverjához. A parkból egy újabb adagnyi ragadozó érkezett. Hawkins Morrow hóna alá nyúlt és az egyik fa felé vonszolta. – Ígérem kisuvickolom azt a rohadt papucsot, de zuhanyoznom kell – mondta Morrow álmába. Trent megrázta a fejét. Lefektette az egyik fatörzs tövébe, majd megpaskolta az arcát. – Szép álmokat Lance. Az éjsakálok újabb hulláma indult ki a fák közül csaholva és morogva. Kolge-mar zsoldosai fokozták a tüzelést, de egyre több éjsakál törte át magát a védelmi sávon, és indult tovább a palota felé. Hawkins ekkor kiszúrt egy ösvényt, ami pontosan a palota hátuljához vezetett. – Szuper – morogta.


352

Akhas átszaladt az előtéren, majd bejutott a fogadócsarnokba. Elővette a minikomputerét, és lehívta a palota térképét. Avox-rhull alaposan felkészült Kolge-marból. Akhas nem lepődött meg volna, hogy ha a közeljövőben a másik vr’at is valami csúnya baleset érné. A fogadóteremből három folyosó indult ki. Egy előre az étkezőhöz, a bal a vendégek lakosztályaihoz, a jobb pedig a vr’ak szobáihoz. Akhas a bal oldali ajtót választotta. Végigment a folyosón, közben ellenőrizte a pisztolyában lévő töltényeket, felhúzta a szemöldökét. Egy golyó sem maradt benne. Elrakta a fegyvert, majd aktiválta a csuklójára szerelt tűvetőt. Egy kábítónyílacskát rakott bele, aminek a hegyét a szíriuszi kövigyík mérgével kenték be. Négy percen belül garantált szívleállás és halál. Persze akit eltalálnak vele, abban a pillanatban eszméletlen lesz, amikor a vérébe kerül, így még humános is. A folyosó végében egy csigalépcső volt. Akhas felsétált rajta, és a legörömtelibb látványt vette észre, amit fejvadász életében csak láthatott. A lépcső végében a célszemély álldogált. A lány ott álldogált, de az arcán egy kifejezés volt. A félelem. Akhas felrohant a lépcsőn, a lány futásnak eredt. Egy folyosón üldözte végig, aminek a két oldalán ajtók sorakoztak. Akhas megállt. A lány középen rohant, túl könnyű célpont volt. Felemelte a kezét, majd kilőtt egy mérgezett nyilat, ami eltalálta. A lány összeesett, és nem mozdult többé. Akhas odarohant, nem tudta elhinni, hogy ilyen könnyen ment. Leguggolt és már nyúlt is volna a lány nyakához, hogy ellenőrizze a pulzusát. Ekkor a lány teste eltűnt. A valódi lány ott állt a fejvadász hátánál. – Veszélyes egy fegyver vagy – mondta Akhas. – Nem fegyver vagyok. A nevem Alyssa. Akhas felpattant, majd a lány felé ütött, de a lány elhajolt, a következő hasát célzó csapást egy lefelé irányuló blokkolással. Akhas kitért a fejére mért rúgás elől, majd elkapta a lány lábát, és a földre teremtette. A lány hamar feltalálta magát, egy lábsöpréssel kibillentette a fejvadászt az egyensúlyából, majd a földre teremtette. A következő pillanatban már Akhas felé magasodott, a szemébe nézett. Az arcán a düh és a zavartság különös keveréke. A kezét


353

ökölbe szorítva maga elé tartotta, felkészülve, hogy bezúzza a larn gégéjét. Akhas emlékezett az első gyilkosságára. Éhes volt, dühös, fásult. Lopnia kényszerült, ahhoz, hogy pénze legyen az élelemre. Amikor nem kapta ezt meg, akkor végzett a vevővel. – Mire vársz, csináld azt, amire teremtettek – mondta Akhas. Nem akart meghalni, de nem is félt tőle. Számára a fájdalom csak egy tapasztalás volt, a halál pedig az élet velejáró része. – Na, gyerünk. A lány csak nézett, leeresztette az öklét. – Miért vegyünk el életet, hogy ha nem tudjuk az értelmét. – Ez van – mondta Akhas, majd felemelte a bal kezét, és megadta a kegyelemdöfést. Hawkins berontott a konyhába. A pultnál dolgozó devliai fajtájú szakács felháborodottan ordított, de a szerencsevadászt ez nem hatotta meg. Szinte kirúgta a konyha ajtaját, feltrappolt egy lépcsőházba, majd átment egy takarítószertáron. De nem figyelt a lába elé, átbukott egy kikapcsolt takarítóroboton. A vizes ruha, az égő mellkas mellé pedig most betársult egy sajgó comb is. Feltápászkodott, majd kinyitotta az ajtót. A larn előtt kell odaérnie, az az izé végezni fog Alyssával. Most megmenthette volna az életét valakinek, most beavatkozhatott volna. Berúgta a lakosztályokra nyíló ajtót, csak egy ajtót látott nyitva. A larn ökle belemélyedt a lány hasába. Alyssa hátraesett, betörve a hátánál lévő ajtót. Az két darabra esett szét. Akhas felállt. A lány a hasát fogva feltápászkodott, majd a larnra nézett. A fejvadász belenézett a lány szemébe. Félelmet látott újra, majd belenyugvást. És egy könnycsepp is legördült. Megnyomta a tűvető gombját, de egy szó még kibukott belőle. – Nem fog fájni. Érezte, hogy valaki a háta mögé lép. Sarkon fordult, majd belenézett a Hawkins nevű szerencsevadász szemébe. – Kövigyíkmérget kapott. Nem fog szenvedni – majd elindult, de Hawkins a larn vállára tette a kezét. Akhas meglepődőtt, majd megállt.


354

– Te szemétláda. – Megbízásom volt rá. Nekem is fizetnek ezért, ahogy neked is. Hawkins lenézett, magában bólogatott, közben a szemében látszott, hogy döntésre jutott. – Aha. Figyelj már, láttam, hogy te kemény larn vagy, és persze okos is. Mi történik, hogy ha véletlenül lábon lövöd magad egy olyan mérgezett nyilacskával. Ugye arra is felkészülsz? – Trent felnézett. Ostoba! Kiáltotta magában. – Fel. – Négy perc elég lesz. – Hawkins a larn feje felé ütött. A fejvadász pedig felkészült a védekezésre.


355

48

Steven Russel aktiválta az utolsó konzolt, és elmosolyodott, amikor meglátta a képernyőn megjelenő feliratot. Adja meg az új kódot. – Erica, mikor születtél? – Írj be egy totál mindegy számot – morogta Neyy, majd a folyosó felé nézett. Mindenki ideges volt, most jobban, mint a barlangban. Az ajtót egy infrafal védte. Eddig tizenhárom csapdát sikerült hatástalanítani, ez volt az utolsó, ami egy kétszárnyú ajtót védett. Steven tudta, hogy ha ez a csapda müködésbe lép, akkor infrahullámokból kapnak egy adagot, ami eszméletvesztést és hányást okoz. Russel beütötte az új kódot, majd várta, hogy az ajtó feletti vörös led kihunyjon. Mikor ez készen volt, az ajtó kinyílt. Ez volt a végső csapda. A térképen nem jelölték, hogy miket rejtettek el itt, lehetett volna akár egy egyszerű üres szoba is. A kis csapat belépett. A terem hatszög alaprajzú volt. Russel körülnézett, három folyosó indult ki innen. Mindegyik bejáratát rácsok zárták el. – Na hogy jussunk be? – kérdezte Steven. Előrelépett, Neyy beleszagolt a levegőbe. – Állatokat tartottak itt. – Állatokat? – kérdezte Erica. Kagge előrelépett, majd körülnézett a helységben. – Venta-tyrnek volt régen állatkertje, de azokat a palotája parkjában tartotta őket… Russel elindult a terem közepe felé. Figyelte a rácsokat. Egyszer látott egy filmet az Ókori Rómáról. A gladiátorok az arénába egy folyosón keresztül mentek, amit rácsok zártak el a küzdőtértől… Steven megállt a terem közepén. Ekkor hasított bele a felismerés. A padló megsüllyedt a súlya alatt. Russel leugrott róla, a következő pillanatban a föld alatta szó szerint kettényílt alatta. Russel rohanni kezdett. Erica az ajtó felé rohant, de az összezárult.


356

– Na, ez itt a végső csapda! – kiáltott fel Steven. – Nehogy azt hidd – morogta Kagge. A mennyezet egy része ereszkedni kezdett. Elhűlve figyelték a látványt. Egy robot ereszkedett lefele. A testalkata egy gorilláéra emlékeztett. Hosszú kezei, rövid lábai és erőteljes vastag törzse volt. A fejére mosolygó arcot festettek, az orra alatt egy kacskaringós műbajusz díszelgett. Vörös köpenyt és fekete cilindert viselt. – Fiúk és lányok. Aljas tolvajok! – A hangszórókból egy racsoló hang süvített hozzájuk. A kis csapat tagjai látták, hogy a robot felegyenesedik, a bal kezében egy sétapálcára emlékeztető botot tartott. A padló helyére pedig egy porond emelkedett. – A ma esti atrakció fantasztikus lesz! Firmitó, az állatszelidítő! A robot meghajolt. Erica és Neyy egyszerre kapták fel a fegyvereiket, de hiába húzták meg a ravaszt. De azok nem működtek. – A francba, pozitív töltések vannak a levegőben – mondta Neyy. – Ez a végső csapda – morogta Kagge. A rácsok felnyíltak. – És a barátai! – kontrázott rá az idegesítő hang. A bal oldali folyosóról egy tagbaszakadt állat sétált elő. A testét vörösesbarna prém borította. Izmos, jól megtermett testét patákban végződő vastag lábak tartották. Busa fejét folyamatosan leszegve tartotta. Az alsó és felső állkapcsából jókora agyarak álltak ki. A bestia morgó-röfögő hangot adott ki. – RHEZAI PENGEMACSKA! – A bestia fújt egyet, majd a fejét Russelék felé fordította. Steven látta, hogy a teremtmény halántékába mintha valami csipet ültettek volna. Jobb oldalról egy másik négylábú közeledett. A mérete és a testalkata, mint egy nagyobb kutyáé. Russel viszont nem látott rajta szőrt. Inkább hüllő volt, mint emlős. Egyből felismerte. – GORGONOPSID A FÖLDRŐL! Üvöltés hallatszott elölről. Az árnyak közül egy jókora alak lépett elő. Humanoid volt, három méteres. A testét fehér tollak borították, az oldalán kettő pár jókora izmos kar volt. A feje közvetlenül a testéből nőtt ki. Négy szeme volt, és agyarakkal teli nyáladzó pofája. – A BROLOSI JÉGÓRIÁS. ÉS KEZDŐDJÉK A MŰSOR, TISZTELT NAGY ÉRDEMŰ. – Neyy közelebb hajolt Russelhez. – Oszoljunk szét.


357

Russel észrevette, hogy a cilinder karimájából egy antenna áll ki. – Van egy ötletem – suttogta a srác, a maga számára is szokatlanul magabiztosan. A vadállatok egyszerre üvöltöttek fel, majd indultak meg a kis csapat felé. Elkezdődött a cirkusz.


358

49

Lance feltápászkodott. A csata zajai ébresztették fel. Az üvöltések és a lövések hangja. Egyre kevesebb éjsakál rohant elő a fák közül, jelezve, hogy a zsoldosok győzelemre állnak. A férfinak iszonyatosan fájt a feje. Ekkor jutott eszébe a küldetése, és meglátta, hogy a palota egyik ablaka ki van világítva. Ez csak a lány lehet. Felmászott a fatörzsön, majd miután ez megtörtént végigment egy vastag faágon lekuporodott. A lába még mindig sajgott, de a küldetést elkellett végeznie. Lekapta a dzsekijét, majd felhasogatta a bélést. Elkezdte elővenni a mesterlövészpuska darabjait, és összeszerelni. Helyére rakta az optikát, majd az ablakra szegezte. A lány ott feküdt a Földön. Megelőztek volna? A képbe ekkor úszott be Hawkins és egy larn, ahogy egymással harcolnak. Hawkins elhajolt a larn ütése elől, majd beleöklözött a hasába. A fejvadász hátratántorodott, aztán a szerencsevadász felé rúgott, de az kitért a felé suhanó csizmatalp előtt. – Nem tudod megmenteni a lányt Hawkins. Egy perc már letelt a négyből. Trent felugrott az ágyra, majd lekapott az éjjeli szekrényről egy kvarckristályt, és Akhas felé dobta, de az kitért előle. A férfi ekkor odaugrott, majd a larn feje felé lendítette a lábát. A larn időben állt félre, de az erős ütés így is a vállát érte. Hawkins nem hitte el, hogy újra megtörténhet. Hogy újra végig kell néznie, hogy újra nem tehet semmit, hogy újra elveheti tőle egy külső erő, akit szeret. Ezúttal a negatív hangok, akik azt súgták, hogy Aileen meghalt, kikapcsoltak. Volt valaki, aki hasonlított rá, és ő is haldoklik. Szerelmes volt a lányba. Kettő perc letelt a négyből. – Nem adom oda az ellenszert Hawkins! – kiáltotta a larn.


359

Trent felordított, majd leszegte a fejét, és megpróbálta elsöpörni a larnt, de az megfogta a szerencsevadász vállát, és ellökte magától az ellenfelét. Hawkinsnak erőt adott a düh és a kétségbeesés. Amint elvállt a fejvadásztól, újra nekirontott. Egy ütés sorozatot mért a bérgyilkos fejére, de azokat sorban kivédte, majd teljes erőből hasba vágta Hawkinst. A férfi térdre esett, majd felnézett a fejvadászra. – Én csak meg akarom menteni! – Ő egy szörnyeteg. Ha nem mész el, esküszöm, megöllek! Werd megmondta, Kolge-mar is megmondta, hogy a lány rosszhatással volt rá. Vajon Prabigat is így érezte magát, amikor a fejvadász végzett vele. Akkor haljon meg ő is. Hawkins széttárta a kezeit. – Akkor mire vársz? Lance látta, hogy a larn térdre kényszerítette Hawkinst. Jobb volt a közelharcban, mint az egykori tengerészgyalogos, valamint kipihentebb is. Trent Hawkins ott térdelt a larn előtt, és várta a halált. Lance racionális énje azt mondta, hogy húzzon el onnan. Nincs semmi köze Hawkinshoz, a lány meghalt. A küldetése lezárult. Menjen haza, és söpörje be az elismeréseket, az előléptetést! Az ördögbe is! De volt egy szentimentális énje. Ezt az évek során elrejtette magában, mélyre temette. Ez csak képeket mutatott neki. Hawkins, amikor megvédte a többi tengerészgyalogos gonoszságaitól. Az ezernyi küldetés, amikor egymás készletein osztoztak, amikor megmentették egymás életét, amikor az osztaggal együtt örültek a sikernek. Amikor Lance cserbenhagyta a bajtársát. Fontos volt e neki Hawkins? Ők voltak az osztaguk túlélői… Bajtársak voltak. És az ember mit tesz a bajtársáért? Lance Morrow visszarakta a szemét a távcső optikához, és meghúzta a ravaszt.


360

50

Erica az ellentétes irányba kezdett el rohanni. A rezai pengemacska a nyomába. Russel épp időben ugrott el a gorgonopsid elől. Neyy pedig maga után csalta a jégóriást. A következő pillanatban Kagge ugrott a nagydarab lény felé. – Hé te nagy mamlasz. Kapj el, és egyél meg. A lény felmorrant, majd a vr’a nyomába eredt. Neyy ekkor felugrott a jégóriás hátára. Erica hirtelen megcsúszott a padlón, majd hasra esett. A pengemacska a következő pillanatban már a lány torkára támadott, amikor AT megfogta az állatot a farkánál fogva, és nekivágta az idomárrobotnak. Az elkapta, majd hanyagul a földre dobta. A lány hálásan rámosolygott AT-re, de az idomárrobot hirtelen leugrott a padlóra, majd meglendítette AT felé botját. A robot időben felugrott, és a levegőben megkapaszkodott a tárgyban. Az idomárrobot négyszer lehetett nagyobb AT-nál. AT felkapaszkodott a bot tetejére, de az idomár robot fogta, és egyszerűen elkapta a másik gépet, majd a padlóhoz vágta. – AT! – kiáltott fel Erica. A robot szemei már csak vörösen pislákoltak. Az idomárrobot ezt a pillanatot választotta ki, hogy rátaposson az ellenfelére. Erica látta, hogy a robot a lelke mélyén már-már emberibb, mint sok más ember. Nem érdemelt ilyen halált. A lány belenyúlt a zsebébe és kivett belőle egy papírgalacsint, majd elhajította. A fehér gömb pontosan a robot fejét érte. Az a lány felé fordult, meglengette a pálcáját, aztán elindult felé. – PLÉHPOFA! – hallatszott Steven hangja. A fiú a robot felé rohant a nyomába a gorgonopsid. A srác lelassított. A gorgonopsid felugrott a levegőbe, a célpontja Steven volt, aki hirtelen lekuporodott a földre. A vadállat pontosan túlugrott a zsákmányán. Neki a robotnak. A gép elkapta a grabancánál fogva az őskori ragadozót, és elhajította. A pengemacska épp ekkor kelt fel.


361

A jégóriás közben vadul tombolt, a hátán Neyyel. Egyszerre próbálta agyoncsapni a manotot, valamint elkapni az előtte rohangáló Kaggeet. Az Idomárrobot pedig megtántorodott, amikor AT a hátára ugrott, majd párszor beleöklözött a koponyájába. A gép felnyögött. A pengemacska felordított, majd Erica felé rohant. A lány próbált elugrani, de a lény szemei halott szemek voltak. Hirtelen valaki eltaszította a szörnyeteg útjából. A pengemacska fejjel nekiment a falnak, majd ájultan terült el. Erica és az ismeretlen megmentője a padlón voltak. Jade felnézett, majd csak ennyit mondott. – Köszönöm AT… De a robot helyett Russel vigyorgó arcába nézett. – Steven, nocsak – mosolyodott el Erica. – El kell intéznünk azt a nagy robotot – mondta a srác. – Utána akár folytathatjuk is. Felpattantak. Az Idomárrobot próbálta elkapni a hátán mászó AT-t. Kagge pedig a jégóriás elől futkározott. Neyy már az állat nyakszirtjén ült. – AT! TÉPD LE AZ ANTENNÁJÁT! – kiáltotta Russel. A robot felugrott az Idomárrobot cilinderére, majd megnézte a fekete antennát, a következő pillanatban a tövénél megfogta, majd elkezdte húzni. A robot odakapott, de AT egy erőteljes rántással kitépte az antennát a foglalatból és a földhöz vágta. A jégóriás megállt, döbbenten maga elé nézett, majd rápillantott az Idomárrobotra. – Az idomárrobot irányította őket – mondta Steven. AT egyszerre ugrott le Neyyel a saját különös hátasáról. A hatalmas, fehér monstrum nekirontott a robotnak, kicsavarta a kezéből a botot, majd félrehajította, majd a feje jött, majd neki esett a roncsnak. Ericáék ekkor már a folyosón mentek végig, ami a kincseskamrához vezetett. Egy tágas terembe jutottak, ami színültig volt arany, ezüst, berríl, iridium rudakkal, értékes szobrokkal és festményekkel. Neyy odalépett a rudakhoz, majd a kezébe fogta az egyiket. – Eredetinek tűnnek – jegyezte meg. Erica felkacagott erre, a többiek is követték.


362


363

51

A szobára csönd ereszkedett. – Ölj meg! Gyerünk! – ordította Hawkins. Akhas már nyúlt volna a késért, amikor lenézett az ellenfelére. Az fegyvertelen volt, nem tudott védekezni. A larnnak megbízása sem volt rá. – Be szari vagy? Halk csörömpölés hallatszott, ahogy egy golyó átszakította az üveglapot, majd darabokra törte. Akhas balra ugrott, de a lövedék a vállába csapódott, átvájta magát a húson, majd a túloldalon kirepült. A fájdalom hirtelen volt és elviselhetetlen. Akhas már a földön is volt. Hawkins a következő pillanatban pedig rajta. Kivette az Özvegycsinálót a fegyvertáskából, majd Akhas arccsontjához nyomta. – Hol az ellenszer? A larn az ablak felé nézett, majd vissza Hawkinsra. – Ölj meg. Na, mire vársz? Munka közben essek el, gyerünk! A férfi arcizmai vadtáncot jártak, ahogy próbálta magát türtőztetni. – Hol az ellenszer! – ordította Akhas képébe. – Hawkins – jött egy halk hang balról. A lány valahogy a fejvadász közelébe kúszott. Sápadt volt, de a szemeiben eltökéltség csillogott. Alyssa ujjai a larn alkarjára kulcsolódtak. Akhas érezte, hogy valami behatol a fejébe. Képek árasztották el. Egy szürke fémfolyosó végében volt, felette egy üvegbuborék. Vele szemközt egy fekete fémajtó. Az oldalán kettő, sötétzubbonyt viselő őr. Az ajtó kinyílt, senki nem lépett be rajta. A bal oldali őr odafordult, de a következő pillanatban a nyakából vörös szökőkút indult meg. A másik összecsuklott, ahogy egy láthatatlan penge hasba szúrta. Egy vérfolt kezdett el terjedni. A semmiből négy lény jelent meg. A testük kígyószerű volt, a bőrük kék, vállukból kettő-kettő kar nyúlt ki. Az állukból pedig csápok, amiket szakáll módjára hordtak.


364

A vezetőjük előre lépett, megnyomta a kezében lévő távirányított. Az üvegbuborék felnyílt. Odalépett a lányhoz, megnyomott pár gombot a készüléken. Az elméjét egy larn fejvadász adatai és képe árasztották el. Meg kellett ölnie… Akhas visszatért a szobába, felmorrant. Szóval erre ment ki az egész. Ez az egész meló egy csapda volt, egy jól kitalált csapda, amibe ő kis híján belesétált. Sheldek, végezni fog mindegyikkel… Akhas belenyúlt az övén lévő egyik táskába, majd kivett egy zöldessárga folyadékkal teli fiolát. – A száján keresztül add be – mondta. Hawkins elvette, majd a lányhoz rohant. Akhas feltápászkodott, a vállán lévő sebhez nyúlt. – Én megyek. A vadászat itt véget ért. Hawkins megfordult. – Hová mensz? – Vadászni. Akhas megesküdött, hogy ha kell egy fekete lyuk mélyéről is előkeríti a sheldeket, és lemészárolja őket, amiért átverték. A zsebébe nyúlt, majd kitapintott egy műanyag lapocskát. Vagy jobb terve volt.


365

52

– Erre a devliai beleevett a levesbe! – kiáltott fel Venta-tyr, majd megszólalt. – Venta, ez olyan mint a bejid pisi! Erre én: Persze mert ez az, de legalább eredeti. Egyenként kacagtak fel. Kolge-mar is, de ő sokkal erőltettebben. Ránézett a kronométerére. Már itt kellene lenniük. Irox intett neki. Kolge-mar leugrott a székről, majd elindult a skrudd felé. – Az éjsakálok elszabadultak, valamint valaki tönkretette a palota teljes biztonsági rendszerét. Elkaptuk a fickót. – Foglalkozok vele az este után, ami katasztrófális – morogta Kolge-mar. – Pedig már lefoglaltam egy verdániai szafariutat. – Csak akkor, ha te is vadászol. – Csináltam egy új vadászfegyvert, csak magának – mondta Irox. – Nem fog felrobbanni a kezében. – Már annak is örülni fogok, hogy ha csak füstölögni fog. A trixi kinevezése egyre jobban halványodott. Visszaült Venta mellé. – Kedves rokon, mesélj már, miért vagy ilyen morcos. – Fűszeres volt a vacsora. Venta felkacagott. Kolge-mar a szemét meresztette erre. Szép kis este, és a feje is kezd fájni. A fiai a többi vr’a kölyökkel épp valami táblajátékot játszottak. Kolge-mar pedig már eldöntötte, hogy mit fog neki dolgozni Hawkins. Ekkor kicsapódott az ajtó, majd belépett egy aranyruhás vr’a ceremóniamester. – Kolge-mar! Felkészültél e arra, hogy trix légy? Kolge-mar felnézett, egy pillanatig pislogott, majd felpattant a székére, és visszakiáltotta a választ. – Készen vagyok továbblépni! Az ajtón ekkor Kagge lépett be. A kezében a hat berrílrúd, Venta-tyr jelölésével. Kolge-mar meglátta Hawkins csapatát az ajtóban, ahogy figyelik a szertartást.


366

Kagge meghajolt, majd átnyújtotta Kolge-marnak a hat aranyrúdat. A vr’a megnézte a rajtuk lévő ábrát, megszagolta, megnyalta. Semmi kétség! – A nevem Kolge-mar volt! Venta-tyr ránézett, vetett egy pillantást a rudakra. – De mától a neved, Kolge-trix! – kiáltott Venta-tyr. A vr’ak a teremben egyszerre kezdték el ütögetni az asztalt. A fanfárok győzelmi dalt játszottak. – Üdvözöld Kolge-trixet, ki lépett egy lépcsőfokot. Kolge-mar ott állt a csődület közepén, és mosolygott. Győzött… Alyssa és Hawkins az ágy szélén ültek. A lány szégyenlősen Trenre nézett. A férfi megpróbálta befogadni a lány minden vonását. Nem engedi, ez már nem egyszerű telepátia volt. Volt egy vonzalom a lány iránt a lelke mélyén. – Alyssa… – azon volt, hogy elmondja a lánynak az érzéseit. – Hawkins, mennem kell. A lány felállt. A férfi úgy érezte, hogy valaki kést forgat a szívébe. – Miért? Ellenél a hajón, a többiek megkedvelnének. – És veszély lenne az életetek – válaszolta a lány. Lesütötte a szemét. Még sápadt volt a méreg utóhatásaitól. A szeme sarkából egy könnycsepp indult meg. – Vadásznak rám. Akhas az első fejvadász volt, de több is jöhet. Ezért engedj el, ha jót akarsz. – Soha nem foglak elfelejteni – mondta Trent. A lány leguggolt a férfi elé, majd csak ennyit mondott. – Én se téged – majd megcsókolta. Hawkins egy pillanatra újra a Flynnen volt, ami a járvány kitörése előtt volt. Nem érezte, ahogy a lány keze a halántékához ér. A következő pillanatban elsötétült minden. Hawkins az ágyon feküdt, majd a szemei felpattantak. A lány nem volt sehol, és a feje iszonyatosan fájt. Kintről egy légpárnás motorjainak a zúgása hallatszott, ahogy leparkolt a palota előtt. Mi is történt? Hawkins elindult kifele. Emlékezett. Alyssa belenyúlt az agyába, és mindent visszacsinált. Valahogy szabadnak érezte magát. Igen ez történt, semmi más.


367

Az izmai sajogtak a larnnal vívott harc miatt. Átsétált az előtéren. Az udvaron látta, hogy az elaltatott éjsakálokat ketrecbe rakják, és elszállítják. A légpárnás leparkolt. Az oldala félresiklott. – Kolge-mar! – kiáltott fel, amikor a vr’a kiugrott a jármű belsejéből. A vr’a peckesen odasétált. – Fiúk, ne már! – Hallatszott Morrow hangja. Két kwizek rángatta oda hozzájuk. – Azt mondod, hogy ismered – mondta a bal oldali testőr. A hírszerző tiszt megszólalt. – Ugye egy csempészhaverod vagyok, igaz? Hawkins elgondolkodott. Morrow mentette meg az életét, ő lőtte ki a golyót, ami végül megsebezte a larnt. – Egy csempészgyerek, aki a haveromnak mondja magát. – Tartozik nekem ötvenezerel. – Meg fogja adni – mondta Trent. A kwizekek elvezették Lancet. – Ha kell én hajtom be rajta. – Remélem is. A nevem innentől Kolge-trix! – mondta a vr’a büszkén. – Na, gratulálok! – kiáltotta Trent. A légpárnásból ekkor szállt ki Hawkins csapata és Kagge. – És mi lesz most? – Ilyen szolgától, mint te óvjon meg az univerzum Hawkins – morogta a vr’a. – A hajód a dokkoknál lesz. Ha kell valami meló, akkor szólj. – Szólok – mondta gúnyosan Trent. A vr’a elsétált onnan. Hawkins a csapatának a tagjaira nézett, majd odarohant hozzájuk. Mindenkit megölelt, még AT-t is. – Vége van, srácok! – kiáltotta Hawkins. – Szuper! – kiáltotta Erica. Neyy megállította Hawkinst. – Innentől megbecsülöd a szabadságot? Trent beszívta a levegőt, majd bólintott. – Aha. – Nagy francokat fogod – mondta Neyy mosolyogva, majd átölelte a barátját.


368

53

A Vyrlax napja felkelt megvilágította a Renegát burkolatát. A hajó minden sérülését kikalapálták, valamint a fegyvereit és a tankját is feltöltötték. Hawkins a rámpán ült, mellette a társai és söröztek. – Russel akkor maradsz? – kérdezte Trent. A srác bólintott, majd Ericára nézett, aki rámosolygott. – Nélkülem már az első nap kinyírják. – De a hajómat többé nem hívhatod őskövületnek – mondta Trent, aztán belekortyolt a sörébe. – Majd ha múzeumban lesz. – Nem lesz ott – kacscsíntott Hawkins. – Merre menjünk? Neyy megvonta a vállát. – Ahol munka lesz – mondta a manot. A kikötőbe ekkor belépett egy alacsony alak. Kagge. űrhajós dzsekit és fekete farmert viselt. – Velünk akarsz jönni? – kérdezte Trent. A vr’a elmosolyodott. – Dehogy. Kolge-mar vett nekem egy saját űrhajót, hogy vándorkereskedő lehessek. Ja, innentől a nevem Kagge- thor. – Szóval te is egy beképzelt vagyonos vr’a lettél – mondta Erica. – Aha – Kagge kihúzta magát. – Akkor megyek is, lehet hogy még találkozunk. Ja, nyugodtan hívhattok úgy, hogy Kagge. Sarkon fordult, majd kisétált a dokkból. – Jó srác – mondta Hawkins. – Ja – válaszolta Neyy. – Na, nyomás a hajóra – parancsolta Hawkins játékosan. Észrevett a hangár bejáratánál egy ismerős alakot. – Nekem itt még dolgom van. A többiek felmentek a hajóra. Hawkins odasétált, majd Morrow szemébe nézett. – Na megfizetted neki? Lance bólintott. – Azt mondtam apámnak, hogy a lányt megsebesítette egy eltévedt golyó halálosan, ezért ő meg megadta a lóvét. Te kaptál valamit?


369

– A legutóbbi melóért az összeget, tudod, amikor hamísítottam a berrílrúdakat. – Hülyeség volt – mondta Morrow. – Neked kellett volna csinálni. – Aha – mondta Trent. – Innentől mi lesz? Lance balra nézett, megvonta a vállát. – Nem léptettek elő, maradok a terepen. Amúgy is forr a hangulat a Külűrben. A Bishop az elszakadással fenyeget, a Nogura pedig támogatja. Jól megcsináltad Hawkins. – Lance. Te voltál hülye, hogy leleplezted magad. – Oké, akkor csá. Kezet nyújtott Hawkinsnak. Az ránézett, megvonta a vállát, majd elindult a hajója felé. – Találkozunk valamikor? – Mondjuk tízezer év múlva – mondta Trent. Felrohant a rámpán, aztán végigrohant az ebédlőn. Újra szabad volt, repülhetett, bejárhatta az űrt. Oda mehetett ahová akart. Levetette magát a székbe. – Neyy, fegyverek. – A hidraulika kicsit recseg. – Csodás – mondta Hawkins. – Szenzorok? – A szokásos – válaszolta Erica mosolyogva. – AT a konyha? A robot besétált pilótafülkébe a kezében egy parfissal. – Tiszta. – Steven, bekötötted magad? – Igen! – kiáltott a fiú. A Renegát megremegett, a leszállókarmai visszahúzódtak a hasába. A hajó felemelkedett, majd elindult a Vyrlax ege felé. Hawkins elmosolyodott. – Akkor a Fleeur? – A mammutfenyőméretű virágok és a városméretű piacok bolygója? – kérdezte Erica. – Hát persze – mondta mosolyogva Hawkins. A Renegát egy villanással eltűnt az űr sötétjében.


370

Epilógus

Alyssa a távolból figyelte, ahogy a Renegát elhagyja Kolge-trix palotáját, majd elindul az űr felé. Sarkon fordult, és elindult a vyrlaxi utcán. A hajó volt az otthona. Érezte, hogy ha több időt töltött volna velük, akkor lett volna családja. De csak ennyit kapott. Egyedül volt újra. Csak páran voltak az utcán. A lány hirtelen neki ment valakinek, az elkapta a bal karját. Alyssa egy fekete csuklyás alakot látott, de ahogy bepillantott a csuklya rejtekében felismerte Akhast a larnt. – Ne próbálkozz semmilyen trükkel. Nem akarlak megölni – mondta a fejvadász. – Alkut ajánlok. Neked védelem kell, nekem egy segéd. – Mihez? A larn vállat vont. – A vadászathoz…

Vége…

Documents

Külűr Krónikái A Prototipus