1
13 XVIII. évfolyam – 41. szám Közélet közelségbe Siposhegyi Péter monodrá- mája, amelyben Esterházy János életé- nek tizenkét stációja került bemutatásra. A mártír politikus életének több mint húsz esztendejét felölelő előadásban Boráros Imre kiváló színészi teljesítményt nyújtott, a közönség számára kéznyúj- tásnyi közelségbe hozta azon drámai pil- lanatokat, amelyek egész nemzetünk számára meghatározóak voltak. KéPESEK VAGYUNK öSSZEFOGNI Visszatérve a dunaszerdahelyi emlékmű- re, elmondhatjuk, elkészülte is bizonyítja, képes az összefogásra a felvidéki közös- ség, hiszen anyagi támogatást nyújtott a Pázmány-család, Fenes Iván, Bős község önkormányzata, a Kántor K.K.C. Kft., Fe- kete György, Kövér László, a Magyar Köz- társaság Országgyűlésének elnöke és Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjá- nak elnöke. Ezzel kapcsolatban Karaffa Attila megjegyezte: „Maga a gyűjtés ha- mar megvalósult, hiszen örömmel konsta- táltam, hogy vannak még olyan magyar vállalkozók, polgármesterek, akiknek fon- tos Esterházy János szellemisége, és ada- koznak a jó cél érdekében. Az adomány- gyűjtésben nagy segítségünkre volt Páz- mány Péter, az emlékmű szellemi atyja”. NáCIBARáTOT KREáLNáNAK BELőLE Annak ellenére, hogy a szlovák politikai élet bizonyos szereplői szeretnék elhitet- ni a közvéleménnyel, hogy Esterházy Já- nos nácibarát politikus volt, a dunaszerdahelyi érdeklődés is bizonyítja, mekkora hazugságokkal illetik a nyitraújlaki születésű politikust. Mindezt jól bizonyítják Peczár Károlynak, az Es- terházy János Polgári Társulás elnökének szavai, aki lapunknak beszámolt névadó- juk boldoggá avatásának folyamatáról is, amely már elkezdődött, és jó úton ha- lad. Szülőfalujában születésének 110. évfor- dulójának alkalmából idén emléktáblát is felszenteltek, méghozzá a templom belterében. Ehhez a Nyitrai Püspökség engedélye volt szükséges, amely ígéretet adott, hogy a boldoggá avatás folyama- tát is segíteni fogja. Furcsa, mondhatnánk, de ismerjük a szlo- vákiai politikai élet praktikáit, s talán már azon sem lepődünk meg, hogy éppen abból a politikusból akarnak fasisztát csinálni, aki 1942. május 15-én EGYEDÜ- LIKÉNT! nem szavazta meg a 68/1942-es alkotmánytörvényt, amely a zsidók de- portálásáról szólt. Az is meglepő, hogy olyan emberek akar- nak véleményt alkotni Esterházyról, akik saját politikai pályafutásukkal bizonyítot- ták, mennyire nem méltóak a tiszteletre. Pedig Ivan Gašparovič „tévinformációit“ sokan próbálták eloszlatni. Mindezidáig sikertelenül. A ZSIDó DEPORTáLT GAšPAROVIčHOZ íRT LEVELE A méltatók közt található dr. Lebovits Imre nyugalmazott egyetemi docens, a második világháborút túlélő, zsidó de- portált is. Nagyon tanulságosak a köztár- sasági elnöknek írt levelének utolsó mondatai: „Esterházy János tragikus sorsa megmutatta, hogyan lehet két nemzetet szembeállítani. Igazi ellentét pedig a ma- gyarok és szlovákok között sohasem volt. Szembenállás, gyűlölet csak a vezetők és egy vékony réteg között található. Tény: Nagy-Magyarországon a nemzetiségek so- hasem kaptak autonómiát. Ez súlyos hiba volt. Ma hasonló történik ellenkező előjel- lel. Ki emlékszik, ki emlegeti, hogy már 1871-ben I. Ferenc József császár megbízta Karl von Hohenwart miniszterelnököt, ké- szítsen tervet a Monarchia szövetségi ál- lammá alakításáról. Sajnos a javaslat az osztrák és magyar politikusok ellenállásán elbukott. Hasonló sorsra jutott gróf Teleki László 1849-es konföderációs javaslata is. A gyűlölet és az egymásnak feszülés he- lyett a tárgyalás, az egyeztetés és a megbé- kélés az igazi út. Tisztelt Elnök Úr! Remé- lem, fenti soraimat mérlegelve támogatni fogja, hogy legalább haló porában igazsá- gos elégtételt kapjon gróf Esterházy János. Esterházy jó keresztény, humanista ember volt, aki szembeszállt a náci eszmékkel a Tiso-rezsim alatt, és emberek ezreit men- tette meg. Ezt mondja Önnek egy zsidó deportált, akinek családjából csak néhá- nyan maradtak életben.” Ez a rövid részlet a levélből is jól érezteti, mennyire eltérő véleményen van a társa- dalom nagyobb hányada, s a szlovák po- litikai elit néhány képviselője. Az elmúlt hónapok eseményei pedig bizonyítják, Esterházy neve elsősorban akkor merül fel, ha bele akarnak rúgni a magyar kö- zösségbe. Hiszen mi lenne durvább, mint egy keresztény szellemiségét a legvégső szenvedésekig őrző mártírt lefasisztázni. Peczár Károly véleménye szerint a jövő- ben változások történhetnek. Persze nem a szlovák politikában, de amennyiben Esterházy Jánost boldoggá avatnák, ak- kor nemcsak a jelenlegi köztársasági el- nök kerülne kínos helyzetbe, hanem egész Szlovákia, amely annak ellenére sem rehabilitálta őt, hogy a sokszor szov- jet álmokat dédelgető Oroszországban is megtették. A kérdés az, vajon hogyan nézne ki, ha az erősen katolikus Szlováki- ában háborús bűnös lenne az az ember, akit a Vatikán boldoggá avatott? g RAJKOVICS PÉTER

Közélet Nobilitas/HU/HTML Nobilitas/O nas hu/2011… · Visszatérve a dunaszerdahelyi emlékmű-re, elmondhatjuk, elkészülte is bizonyítja, képes az összefogásra a felvidéki

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Közélet Nobilitas/HU/HTML Nobilitas/O nas hu/2011… · Visszatérve a dunaszerdahelyi emlékmű-re, elmondhatjuk, elkészülte is bizonyítja, képes az összefogásra a felvidéki

13

XVIII. évfolyam – 41. szám Közéletközelségbe Siposhegyi Péter monodrá-mája, amelyben Esterházy János életé-nek tizenkét stációja került bemutatásra. A mártír politikus életének több mint húsz esztendejét felölelő előadásban Boráros Imre kiváló színészi teljesítményt nyújtott, a közönség számára kéznyúj-tásnyi közelségbe hozta azon drámai pil-lanatokat, amelyek egész nemzetünk számára meghatározóak voltak.

KépeseK vagyunK összefogniVisszatérve a dunaszerdahelyi emlékmű-re, elmondhatjuk, elkészülte is bizonyítja, képes az összefogásra a felvidéki közös-ség, hiszen anyagi támogatást nyújtott a Pázmány-család, Fenes Iván, Bős község önkormányzata, a Kántor K.K.C. Kft., Fe-kete György, Kövér László, a Magyar Köz-társaság Országgyűlésének elnöke és Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjá-nak elnöke. Ezzel kapcsolatban Karaffa Attila megjegyezte: „Maga a gyűjtés ha-mar megvalósult, hiszen örömmel konsta-táltam, hogy vannak még olyan magyar vállalkozók, polgármesterek, akiknek fon-tos Esterházy János szellemisége, és ada-koznak a jó cél érdekében. Az adomány-gyűjtésben nagy segítségünkre volt Páz-mány Péter, az emlékmű szellemi atyja”.

nácibarátot KreálnánaK belőleAnnak ellenére, hogy a szlovák politikai élet bizonyos szereplői szeretnék elhitet-ni a közvéleménnyel, hogy Esterházy Já-nos nácibarát politikus volt, a dunaszerdahelyi érdeklődés is bizonyítja, mekkora hazugságokkal illetik a nyitraújlaki születésű politikust. Mindezt jól bizonyítják Peczár Károlynak, az Es-terházy János Polgári Társulás elnökének szavai, aki lapunknak beszámolt névadó-juk boldoggá avatásának folyamatáról is, amely már elkezdődött, és jó úton ha-lad.

Szülőfalujában születésének 110. évfor-dulójának alkalmából idén emléktáblát is felszenteltek, méghozzá a templom belterében. Ehhez a Nyitrai Püspökség engedélye volt szükséges, amely ígéretet adott, hogy a boldoggá avatás folyama-tát is segíteni fogja.Furcsa, mondhatnánk, de ismerjük a szlo-vákiai politikai élet praktikáit, s talán már azon sem lepődünk meg, hogy éppen abból a politikusból akarnak fasisztát csinálni, aki 1942. május 15-én EGYEDÜ-LIKÉNT! nem szavazta meg a 68/1942-es alkotmánytörvényt, amely a zsidók de-portálásáról szólt. Az is meglepő, hogy olyan emberek akar-nak véleményt alkotni Esterházyról, akik saját politikai pályafutásukkal bizonyítot-ták, mennyire nem méltóak a tiszteletre. Pedig Ivan Gašparovič „tévinformációit“ sokan próbálták eloszlatni. Mindezidáig sikertelenül.

a zsidó deportált gašparovičhoz írt leveleA méltatók közt található dr. Lebovits Imre nyugalmazott egyetemi docens, a második világháborút túlélő, zsidó de-portált is. Nagyon tanulságosak a köztár-sasági elnöknek írt levelének utolsó mondatai: „Esterházy János tragikus sorsa megmutatta, hogyan lehet két nemzetet szembeállítani. Igazi ellentét pedig a ma-gyarok és szlovákok között sohasem volt. Szembenállás, gyűlölet csak a vezetők és egy vékony réteg között található. Tény: Nagy-Magyarországon a nemzetiségek so-hasem kaptak autonómiát. Ez súlyos hiba volt. Ma hasonló történik ellenkező előjel-lel. Ki emlékszik, ki emlegeti, hogy már 1871-ben I. Ferenc József császár megbízta Karl von Hohenwart miniszterelnököt, ké-szítsen tervet a Monarchia szövetségi ál-lammá alakításáról. Sajnos a javaslat az osztrák és magyar politikusok ellenállásán

elbukott. Hasonló sorsra jutott gróf Teleki László 1849-es konföderációs javaslata is. A gyűlölet és az egymásnak feszülés he-lyett a tárgyalás, az egyeztetés és a megbé-kélés az igazi út. Tisztelt Elnök Úr! Remé-lem, fenti soraimat mérlegelve támogatni fogja, hogy legalább haló porában igazsá-gos elégtételt kapjon gróf Esterházy János. Esterházy jó keresztény, humanista ember volt, aki szembeszállt a náci eszmékkel a Tiso-rezsim alatt, és emberek ezreit men-tette meg. Ezt mondja Önnek egy zsidó deportált, akinek családjából csak néhá-nyan maradtak életben.”Ez a rövid részlet a levélből is jól érezteti, mennyire eltérő véleményen van a társa-dalom nagyobb hányada, s a szlovák po-litikai elit néhány képviselője. Az elmúlt hónapok eseményei pedig bizonyítják, Esterházy neve elsősorban akkor merül fel, ha bele akarnak rúgni a magyar kö-zösségbe. Hiszen mi lenne durvább, mint egy keresztény szellemiségét a legvégső szenvedésekig őrző mártírt lefasisztázni.Peczár Károly véleménye szerint a jövő-ben változások történhetnek. Persze nem a szlovák politikában, de amennyiben Esterházy Jánost boldoggá avatnák, ak-kor nemcsak a jelenlegi köztársasági el-nök kerülne kínos helyzetbe, hanem egész Szlovákia, amely annak ellenére sem rehabilitálta őt, hogy a sokszor szov-jet álmokat dédelgető Oroszországban is megtették. A kérdés az, vajon hogyan nézne ki, ha az erősen katolikus Szlováki-ában háborús bűnös lenne az az ember, akit a Vatikán boldoggá avatott? g

Rajkovics PéteR