Egy ház berendezve szeretettel…

Egy ház berendezve szeretettel… Ezt hívjuk

otthonnak, nem? Egy otthon “berendezve”

emberekkel… Ez lenne a család. S így el is jutottunk a

témánkhoz: CSALÁD! S most akkor felteheted te is azt

a kérdést amit én… (szeretnék elnézést és megértést

kérni az örökifjaktól, hogy letegezem önöket, azonban

engedjék meg nekem ezt az illem kihágást); Nem

tudtatok valami jobb témával előrukkolni, miért kell a

családról olvasnunk 2-3 oldalon át? Benne élünk,

semmi extra nincs benne, meg amúgyis miden család

más, most olvassak egy általános cikket a családról?!

Mégis mit nem tudok én már a családról? Higgyétek

el, bármilyen általános is ez a téma, nagyon nehéz volt

összehozni ezt a cikket. No, de akkor itt le is

szögezném, hogy nem fogok semmi olyat mondani amit

még ne tudnátok a családról, de megpróbálok nem csak

egy tucat cikket írni. Ha ezek után még kedved van

végig olvasni az irományom, akkor remélem te is

érdekesnek találsz majd egy két dolgot, illetve az

interjúkat. Mivel ez egy keresztyén lap, a dolgokat a

Biblia tükrében probálom meg elétek hozni.

Vágyálomtól a házasságig!

Szerelem, párválasztás; mind ismert fogalamak

számunkra, nagyon gyakran előjön ez a téma

konfereciákon, táborkban stb. A helyzet az, hogy Isten

minket ebben a témában is vezet, már azt aki valóban

hallgat rá és meghallgatja Őt.

„Ti asszonyok, engedelmeskedjetek

férjeteknek, ahogyan illik az Úrban.

Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és

ne legyetek irántuk mogorvák. Ti

gyermekek, engedelmeskedjetek

szüleiteknek minden tekintetben, mert

ez kedves az Úrban. Ti apák, ne

ingereljétek gyermekeiteket, nehogy

bátortalanná legyenek.”

Kolossé 3, 18-21

Tartalomjegyzék

Egy ház berendezve 1

Számomra a család 5

Megbecsülni 6

Jöjj, mondjunk hálaszót 7

Választottam 8

Megtérésem utáni harcaim 10

Ajánlók 12

Nevess velünk 13

A pszichológia szemüvege 14

Következzen 15

Saját tollból 19

Hirdetések, üzenősarok 20

Református Ifjúsági Folyóirat III. évfolyam, 2. szám 2013. július- augusztus Oldalszám: 20 Ár: 3 RON Megjelenik: kéthavonta

2

Érdekes, hogy Isten adott egy keretet, amibe mi szabadon mozoghatunk, erről a

keretről olvashatunk a 4Móz 36,6-ban “Akikhez jónak látjátok, ahhoz menjetek feleségül. De

csak atyjuk törzsének háza népéből valóhoz menjenek feleségül.” , az 5Móz 7, 3-4

“Sógorságot se szerezz velük. Leányaidat ne add fiaikhoz, és leányaik közül se vegyél

feleséget fiaidnak, mert eltérítem fiaidat éntőlem, és más isteneknek fognak szolgálni.”, illetve

a számomra legtöbbet mondó 2Kor 6, 14-15 “Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert

mi köze van az igazságnak a hamissághoz? Vagy mi közössége van a világosságnak a

sötétséggel? És milyen egység lehet Krisztus és Beliál között? Vagy mi köze a hívőnek a

hitetlenhez?”. Röviden annyi lenne, hogy hivő ember ne kössön házasságot hitetlennel.

Ugyanakkor szeretném azt is megemlíteni, hogy láttam már olyat is, hogy egy keresztyén és

egy nem hívő házásságnak az lett a gyümölcse, hogy a hitetlen megtért. Vagyis vannak

csodák, de azért könnyeb valakit a székről lehúzni, mint valakit felhúzni arra a székre. Szóval

párválasztés előtt állok, a jelszó ki van adva: Térdre!

Házzasság

Hát nem élek házasságban, sőt nem is igen gondolkodom még ezen, de azért

mégiscsak a házasság a család alapja, nem mehetek el mellette szó nélkül. Kezdetnek itt is

van, egy párbeszéd az Árnyjáték című

filmből:

- A házasság maga a vég.

- Szerintem meg a kezdet.

- Armageddon.

- Születés.

- Rabiga.

- Rendszer.

- Egy nő szolgálata.

- Élő és működő kapcsolat. Két ember

szövetsége, esetleg gyermekáldás a magányos öregség ellen.

Szóval a házasság egy kapcsolat két egymást szerető ember között.

Ma az élettárs fogalma fényesebben tündököl elsötétülő világunk egén, mint a

házastárs fogalma. Elvégre mégiscsak kevesebb papírmunkával jár megszabadulni

élettársunktól, ha ráununk; a házasság meg amúgyis csak egy papír, attól nem szeretjük

jobban egymást. Gondolom az előző mondat második felét már mi is sokszor hallotuk, nem

hívő emberektől; legalábbis remélem, hogy Isten gyermekei tisztábban vannak azzal, hogy az

Isten rendelte az ember számára ezt a szent köteléket, amit Ő meg szeretne áldani, de ezt

az áldást akkor tudja megadni, ha mi kérjük és betartjuk az Ő feltételeit.

A házasélet boldogsága nem következik be automatikusan, még akkor sem, ha

keresztyének házasodnak össze. De Jézusnál biztosabb alap nem létezik, még a szerelem sem

megbízhatóbb alappílér (legújabb kutatások szerint a szerelem kb. 3 évig tart, utána, ha

minden jól megy, szeretetté és tiszteletté alakul át (…semmi sem vész el, csak átalakul )

Mivel nem tapasztaltam még a házasság mélységeit és magasságait, nem szeretnék

jobban belemenni a témába, azonban néhány igeverset had osszak még meg veletek, amelyről

3

azt gondolom, hogy a házasságra is kivetithető: Ámós 3,3 “Járnak-e ketten együtt, ha nem

egyeztek meg?” - eszerint nem árt ha a felek egyhullámhosszon vannak. A folytonos

kommunikáció, mint minden kapcsolatban, a házasságban is nagyon fontos és sok probléma

kibontakozásának veszi elejét. “Ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának

nevezte őt” (1Pt 3,6). Tehát kedves lánytestvéreim, a házasság lemondás a szabadságról,

pusztán őszinte szeretetből? “Azután ezt mondta az Úristen: nem jó az embernek egyedül

lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2,18) - nincs hozzáfüzni valóm .

Szülők!

„ A gyermekek a szüleiktől tanulnak.” (Ef 5:1 TM)

Na, róluk mit lehessen mondani, vagy inkább mit ne lehessen mondani. Néhány

kulcsszó: példakép, vezér, alap, felelősség, megoldás, feltétel nélküli elfogadás, gondoskodás,

parancs, szigor, kötelesség stb. Abban biztos vagyok, hogy nem könnyű szülőnek lenni,

hiszen az ahogy élnek, az nem csak a saját, de a gyermekeik életében is következményeket

von maga után, sőt akár az egész világra is kihathat. Ennek példájára itt egy történet:

Évekkel ezelőtt egy zsidó fiú nőtt fel Németországban. Csodálta apját , aki mindent

megtett, hogy a családja életének a központjában a vallásuk legyen. Minden héten elvitte őket

a zsinagógába. Amikor a fiú tizenéves lett, a család arra kényszerült, hogy egy másik városba

költozzön, ahol nem volt zsinagóga, csak egy evangélikus templom. Egyszercsak az apa

bejelentette, hogy mind evangélikusok lesznek, mert

ez „jót tesz az üzletnek”. Zaklatottan és haraggal

tele, a fiú Angliába ment tanulni. Napjait a British

Múzeumban töltötte, ahol könyvet írt. Könyvében új

világnézetet mutatott be és olyan mozgalmat gondolt

ki, amely megszámlálhatatlan milliók életébe került.

A fiú Karl Marx volt, a kommunizmus atyja. A

történelmet örökre megvátoztatta egy apa, aki eladta

elveit a profitért.

Boldogmondások szülőknek! „Boldogmondások szülőknek” című írást negyvenöt évvel ezelőtt írta Marion E.

Kinneman, amikor lányai hat unokáját nevelték „Boldogok, akik békét teremtenek, ha a tej

kiömlik, vagy ha valaki a sárba esik, mert azoké a gyermekkor királysága. Boldog az a szülő,

aki nem hasonlítgatja gyermekét másokhoz, mert mindegyik értékes a saját növekedési

ütemében. Boldogok, akik megtanultak nevetni, mert ez a gyermekek világának zenéje.

Boldogok és érettek azok, akik harag nélkül tudnak nemet mondani, megadva ezzel a

gyermeknek a határozott döntések biztonságérzetét. Boldogok, akik a következetesség

ajándékát bírják, mert ezzel megkönnyítik a gyermekkort. Boldogok, akik elfogadják a

növekedéssel járó ügyetlenkedéseket, mert ők különbséget tudnak tenni a megrongálódott

bútorok és a sérült személyiség között. Boldogok, akik taníthatóak, mert a tudás megértést

hoz, a megértés pedig szeretetet. Boldogok azok a férfiak és nők, akik szeretetet tudnak adni

4

akkor is, ha sötét a láthatár, mert ezzel a legnagyobb ajándékot adják egymásnak,

gyermekeiknek és egyre táguló körben embertársaiknak.”

U.I. Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába

külön tévé. A gyermekneveléshez család kell. (Papp Lajos)

Nagyszülők!

“Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékesskge: az atyák.” (Péld 17:6)

„Senki sem képes arra, amit a nagyszülők tesznek a kisgyerekekkel. Mintha

csillagport szórnának a kicsik életére.”/A. Haley/

Azt hiszem ennek a szónak hallatán, hogy nagyszülő, mindenkit a nyugalom és a

finom illat érzése tölt be. Nem is tudom, lehet rosszat mondani a nagyszülőkről… persze

lehet, mikor nem értik meg azt, hogy én mit szeretnék és miért szeretném. Azt hiszem ezt

hívják generációs különbségnek. A nagyszülőkön is hatalmas a felelősség, hiszen ők is

példaként járnak előttünk.

A tesómmal utazás közben beszélgettünk, s többek között szóba jött egy igen népes

keresztyén család, s a tesóm ezt mondta: “…látszik, hogy Isten mennyire megáldja az

utódodat. Mindegyikük tehetséges valamiben, s ezt a többségük jól ki is használja”. Azt

gondolom, hogy a nagyszülők sokkal bölcsebbek és tapasztaltabbak mint én, ezért én csak az

ima fontosságát szeretném kiemelni, az unokákért, s ezzel együtt a jövőért.

Gyerekek/ Testvérek! “Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr

a te Istened ád te néked.” (2 Móz 23:24) (Ugye

sejtettétek, hogy ez az igevers lesz kitéve?)

Eszetekbe jutott-e valaha, hogy Isten után a

szüleinknek köszönhetjük az életünket, s, hogy ezt meg is

kéne köszönni? Tudom, hogy néha “nagyon nehéz” a

szülőkkel, nagyszülőkkel, nagytestvérrel, kistestvérrel, de

probáljunk meg belegondolni olyankor abba, hogy általuk

milyen gazdagok vagyunk… igazán gazdagok.

Tudjátok, hogy mire jók a tesvérek? Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék

egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt

léthez. “Testvérek. Micsoda Isteni adomány! Ezt sose vegyétek magától értetődőnek!

Adjatok hálát érte mindennap! Vigyázzatok egymásra!” (Lisa Jewel)

Van még valami amiről beszélni szerettem volna, de már igy is túl hosszúra sikeredett,

Krisztus vére szerinti család. Ha van egy ilyen családod, akkor te már átélted azt a mennyei

angyali közösséget, ami többet ér mindennél, ők azok akikkel együtt harcolsz a fronton, akik

tovább buzdítanak, akik végig melletted állnak, ez az a család ami örökre szól.

Szabó Anna

5

Számomra a család…

Biztonság. Szerintem legtöbbünknek ez

jut eszébe, amikor a családról, saját

családunkról van szó. Sokáig nem értettem,

hogy miért olyan fontos, hogy

megbecsüljük, miért kell sokszor olyan

nagynak tűnő áldozatokat hozni érte

(halkabban hallgasd a zenét, halkabban

nézd a TV-t, „néha” takaríts a szobában,

mikor édesanyátokat már a frász kerülgeti

attól a „szemétdombtól”, ami ott van, és

még sorolhatnám). Egyetemistaként nekem

is átalakult a család fogalma, főleg, ha több

hétig nem jövök haza. A gondolat, hogy

végre hazaérhetek, az ismerős arcok, az

utca, ahol felnőttem mind biztonságot

adnak. De az a gondolat, hogy végre

beléphetek a házba, hogy találkozhatok a

szüleimmel és a testvéremmel, hogy

megpuszilhatom őket, az egyik

legcsodálatosabb dolog.

Hála. Ha a családomra gondolok, hálás

vagyok. Én a család által tanultam meg

igazán hálás lenni Istennek. Sokkal

közelebb érzem magam Hozzá, ha a

családomért vagyok hálás neki. És nem

csak Istennek vagyok hálás, hanem nekik

is, amiért olyan sokszor kiálltak mellettem,

még akkor is, amikor én nem láttam a

kiutat. Ők voltak azok, akik feltétel nélkül

megbíztak bennem, és mindent megtettek

annak érdekében, hogy meglegyen

mindenem, hogy semmiben ne szenvedjek

hiányt, hogy becsüljem meg a kapott

dolgokat, hogy meg tanuljam szeretni az

embereket, hogy legyen célom, álmom,

vágyam, és hogy küzdjek is értük a

végsőkig.

Szeretet. Feltétel nélküli szeretet az,

amit a család biztosít. Velem ez történt.

Feltétel nélkül szerettek, legfőképpen

akkor, amikor nem érdemeltem meg.

Ugyanúgy szerettek akkor, amikor jó

eredményeket értem el, ügyes voltam

valamiben, kemény harc után győztesen

álltam a csúcson, és ugyanúgy szerettek

akkor, amikor elestem, elbuktam, kudarcot

vallottam. Szeretet az, amikor a család

együtt van, és semmi különöset nem

csinálnak, csak élvezik egymás társaságát,

nagyokat kacagnak egymáson, vagy filmet

néznek, sőt, akár együtt tevékenykednek

valahol. Családon belüli (de kívüli is)

szeretet az, amikor kitartanak egymás

mellett a problémák mezején. Amikor nem

széthúzás, veszekedés, egyet nemértés,

vádaskodás van, hanem együtt próbálják

megoldani a problémát, támogatják

egymást, ugyanakkor felnyitják a másik

szemét, ha az éppen rosszul akar dönteni.

Így is fogalmazhatnék, hogy keményen

szeretik egymást.

Isten. A legfontosabb! Ő az, aki megáldja

a családokat, aki vezeti őket, aki szereti

őket, és ha bárki érzi Isten szeretetét, az

feltétel nélkül tovább is adja. Ő az, aki

egybeköti a családot, és amit az Isten

egybekötött, azt ember el ne válassza.

Figyeljünk oda azokra az emberekre,

akikkel együtt élünk, mert a családnál

csodálatosabb dolog kevés van. Szeressük

őket, minden helyzetben, és áldások

sorozata fog érkezni Tőle, aki saját

családját, a legféltettebb kincsét adta

értünk, nekünk, hogy megismerhessük és

gyakorolhassuk a feltétel nélküli szeretetet.

Mihály Emese

6

Megbecsülni- értékelni

Sokszor nem becsüljük meg, hogy milyen szerencsések is vagyunk, hogy van

családunk, aki szeret minket és tanítja a jót. Viszont, mi gyakran zúgolódunk, ha a szülők

megmondják nekünk, hogy mi lenne a legjobb, mi illik egy hívő gyermekhez. Nem értjük

meg, hogy nekünk csak a legjobbat akarják, hogy csakis a javunkra akarnak szolgálni azzal,

hogy intenek bennünket. Vannak árvák, akik az utcán nőnek fel, mert a szülei meghaltak,

vagy legrosszabb esetben, nem kellett nekik. Ők mégis valamiért tudnak örülni. Ha valaki

megszánja őket egy száraz kenyérrel, annak úgy örülnek, mint mi egy új telefonnak. Viszont

ők nem tudhatják, és nem érezhetik, hogy milyen melegség és harmónia tölthet el minket

családunk körében, ők csak az ürességet, a hiányt érzik. Mi, akik családban növekedhettünk

fel, gazdagok vagyunk. Mi kimondhatjuk, hogy megvan

mindenünk, egészségesek vagyunk és van családunk, akik

az Istennel való közösségbe visznek, a jó útra terelnek

minket és imádkoznak értünk szüntelen. A sok törődés,

intés a rossztól, a kísértésektől – bár néha egy kis

kiabálással, fenyítéssel is járt – csak arra szolgált, hogy

jobbak legyünk, és ha majd megnövünk, hálásak leszünk,

mert érezzük a törődést, amit kaptunk tőlük. Egyszóval,

emberré akarnak minket faragni, hogy meg tudjunk állni a

nagyvilágban. Fogadok, hogy senki sem harcolja ki

magának a veszekedéseket nap, mint nap.

Néha, amikor látjuk, hogy a körülöttünk levő ember ingerült, próbáljunk ne arra

gondolni, hogy megbántott, hanem a büszkeséget félretéve legyünk türelmesek, ahogy az ige

is írja: „A szeretet hosszútűrő, kegyes. A szeretet nem irigykedik, a szeretet nem

kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem

gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az

igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A

SZERETET SOHA EL NEM FOGY!” ( 1Kor 13:4-8)

Néha ki kell törjünk a büszkeségünk darabkáiból, hogy mások megnyíljanak előttünk.

Hitben és szeretetben kell élnünk. Bele kell lássunk néha mások helyzetébe. Amikor apa azt

mondja nekem, hogy ügyeljek a kistestvéremre, míg ő elvégzi a dolgát, én ahelyett, hogy azt

gondolom ,,Nem akarok rá vigyázni.”, próbálok megértő lenni. Így látszik a mi életünkben,

hogy szeretetben élünk és sóban fűszerezett. „Próbáljuk meg életünk tégláit óvatosan, hibák

nélkül rakosgatni fel a tetőre, hogy ne hiábavaló legyen'' és mindig figyeljünk Isten akaratára

a mi életünkben. Figyelni azt, hogy mi van az Ő dicsőségére és mi nem. Tehát tördeljük le

büszkeségeink főoszlopait, hogy ne legyenek utjainkban. Szeretetben, harmóniában élve,

békét és melegséget árasztva a körülöttünk levőkre, hogy még sokan megismerjék a

Szabadítót általunk.

Bóné Bernadett

7

8

~Bizonyságtételek~

Igazság szerint, amikor felkértek arra, hogy leírjam a

történetemet nem igazán állt szándékomban, hogy tényleg

megtegyem, de az Úr nem hagyott nyugodni e felől. Hiszem,

hogy ez az Ő akarata és Ő munkálta ki ezt bennem, mert

magamtól biztos nem vetemedtem volna rá. Nem tudom, hogy

mi célja van ezzel Istennek, de tudom, hogy az én dolgom, hogy

vessem el a magokat és Ő majd aratni fog a megfelelő időben.

A történetem igazából úgy kezdődött, hogy a szüleim

megtalálták az Urat. Az Úr munkálkodott és hatalmas csodát tett

az életünkben, megmentette a családunkat. Szüleim rengeteget

imádkoztak, hogy az én életemben is változás történjen, de

engem nem érdekelt ez a dolog, és őszintén nem is értettem.

Néhanapján elmentem szüleimmel abba a gyülekezetbe ahová ők

jártak (és járunk) és kicsit meg is érintett, de ez nem volt elég.

Szüleim keresztyén táborokba rendszeresen jártak, és engem is el

akartak vinni minden évben, de valahogy mindig sikerült

kibújjak alóla. Egyik évben viszont úgy rendezte az Úr, hogy egy

héttel a tábor előtt mentünk nyaralni, és hozzá közel volt ez a tábor. Szüleim úgy gondolták,

hogy a nyaralás után egyből megyünk oda. Úgy mentem el, hogy elmegyek a nyaralásra és

utána majd csak hazajövök valamivel. Az Úr csodásan működik, szóval persze, hogy ott

kellett maradjak. Csodák csodájára nagyon jól éreztem magam. Már akkor nagyon megfogott

az, hogy látszott, hogy a táborozók életében van valami más és azok a csodák is amiket az Úr

végzett az életükben. Miután hazajöttünk meg volt a lelkesedésem, de ez megint nem volt

elég hosszútávra. Volt egy időszak, amikor azt gondoltam, hogy vasárnaponként elmegyek

templomba, a hét többi napján meg csinálok amit akarok, és úgy minden rendben lesz, de rá

kellett jönnöm, hogy ez nem így megy. Nincs olyan, hogy aranyközépút! Vagy a keskeny

úton jársz szüntelenül, ami az örök boldogságba vezet, vagy ha nem azon, az azt jelenti, hogy

a szélesen jársz, ami a romlásba vezet. Bocsánat, hogy előreszaladtam. Egyszer a

gyülekezetben hirdették, hogy lesz egy Húsvéti evangelizációs tábor. Édesanyám csak úgy

tudott rávenni, hogy elmenjek, hogy csak egy napra menjek el, és ha nem tetszik, nem kell

többet menjek, épp csak nézzem meg. Nagy nehezen beleegyeztem, elráncigáltam magammal

az egyik barátnőmet és elmentem. Isten valahogy tényleg mindent elrendezett, hogy ott tudjak

lenni. Eltelt az első nap és meg se fordult a fejemben, hogy ne menjek többet. Alig vártam a

következő napot. Egész tábor alatt éreztem Isten jelenlétét és szeretetét amellyel betölt.

Csodálatos volt, éreztem azt, hogy én nem tudom, hogy mi is ez pontosan, de kell nekem.

Aztán szombaton volt egy hitmélyítő este, ahol énekeltünk, imádkoztunk és

bizonyságtételeket hallgattunk. A végén volt egy olyan rész, hogy egy papírra felírhattuk a

bűneinket és utána elégettük a papírokat. Nagyon meghitt és szívhez szóló volt. Aznap este

9

megkértek, hogy tegyek bizonyságot következő nap. Egész este ez járt a fejembe és úgy

döntöttem, hogy nem fogok, hogy ez túl sok egyszerre. Aztán, mikor eljött a vasárnap reggel,

minden más lett. Éreztem Isten szólítását és elhívását, mások által is, és úgy késztetett a

Szentlélek, hogy nem mondhattam nemet. Azóta is elmondhatatlanul hálás vagyok ezért,

hiszen ha Isten akkor nem munkálta volna ezt ki bennem, sok minden, sőt minden másképp

lenne most az életemben. Ez volt az a pont, amikor fenekestül felfordult az életem.

Elmondhatom, hogy leírhatatlanul boldog életed lehet az Úrral. Teljesen

megváltoztatta a látásmódomat, egyszerűen csodálatos vele élnem a mindennapjaimat. Igen,

vannak harcaim, és mélységeim, de Ő mindent a javamra fordít, és nincs az a mélység

ahonnan ne tudna megmenteni, és ha belegondolunk, mekkora kegyelem az, hogy a

leghatalmasabb Isten lehajol a porba, hogy felemeljen és betakarjon szeretetével. Leírhatatlan.

Vele minden helyzetben van miért örülni. Szabadságot kaptam Tőle. Értelmet ad életemnek.

Terve van velem. A helyzet pedig az, hogy nem csak velem, hanem veled is kedves Olvasó.

Hiszem, hogy nem hiába olvasod most ezeket a sorokat. Köszönöm, hogy elolvastad, az Úr

áldjon. Kocsis Bernadett

A nevem Szigeti Amália, 16 éves vagyok, és az Isten gyermeke. Szeretném veletek

megosztani, azokat a gondolatokat, amelyek már egy ideje bennem motoszkálnak.

Biztosan ismeritek azt a történetet, amikor egy ember éveken át várta azt a napot,

amikor nyer a lottón. De az a nap soha nem jött el. Hosszú

várakozás után az ember már nagyon feldúlt, és csalódott

volt. Tudjátok mi volt a baj? Nem az, hogy nem volt elég

szerencsés vagy kitartó, hanem az hogy a sok-sok év alatt

egyetlen egyszer sem vásárolt lottószelvényt.

Úgy érzem, hogy sokszor én is hasonlóképpen

viselkedek, mint az az ember. Várom, hogy Isten szóljon

hozzám, bátorítson, és nem történik semmi. Nem értem mi

a baj, Isten miért nem foglalkozik velem? A nyáron

rájöttem, hogy nem Isten az, aki távolodik tőlem, hanem én

vagyok az, aki, úgy várja a csodát, hogy közben nem tesz

érte semmit. Hosszú hónapjaim teltek el úgy, hogy reggel

felkeltem, éltem a kis életem, valamikor délután ha volt

kedvem, elolvastam egy-két verset a Bibliából, és este

lefekvéskor elmormogtam pár köszönömöt Istennek, és azt hittem, boldog vagyok. Nekem

annyi épp elég volt. Teljes meggyőződéssel vallottam, hogy az életemben Isten van az első

helyen, de amikor az ismerőseim megkérdezték van-e kedvem este sétálni, és beülni valahova,

akkor én igent mondtam. Nyugodt voltam, hisz én nem ittam, nem cigiztem, de azért szívesen

leültetem olyanokkal egy asztalhoz, akik ilyeneket csináltak. Talán nem is zavart. Azzal

bíztattam magam, hogy én nem csináltam semmi rosszat. Egy teljes nyaram telt el úgy, hogy

úsztam a bűnök tengerén, és az ár mindig beljebb és beljebb sodort. Már nem emlékszem,

hogy akkor tudatosult-e bennem mekkorákat vétkezem, de arra emlékszem, hogy egyszer sem

bántam meg a bűneimet, és nem kértem bocsánatot Istentől.

(folytatás a 19. oldalon)

10

Megtérésem utáni harcaim

Harc a békéért

„Azért tehát törekedjünk azokra, a mik a békességre és az egymás épülésére valók.”

A békesség harca nem könnyű, néha meg kell verekedni érte, néha csak oda adni

valamit, vagy nem szólni semmit, vagy épp inteni másokat. Erről mesélnék egy kicsit, vagyis

jobban mondva pár történetet, ami igaz 6-7 éve volt, de remélem nektek aktuális lesz.

Szóval kilencedik osztályban abban a kiváltságban részesültem, hogy Kolozsváron

járhattam iskolába. Ennek meg voltak a maga előnyei és hátrányai. Szabadság!!! És persze

román iskola. (Jó tanács: új közösségben soha ne legyetek „smekerek”, megverhetnek érte)

Én ezt kilencedikben nem tudtam, pontosan már nem tudom mi volt a kezdet, de

összebalhéztam egy másod éves fiúval, aki közel állt hozzá, hogy szétrúgja a hátsómat. Hála

Istennek egy másik srác elvitt onnan és elkerültem a kéz és lábtörést. Pár nap múlva ugyan ez

a fiú (aki meg akart verni) megjelent az ajtóm előtt és a ruhakefémet kérte. Hát ilyen

helyzetbe ugyebár mit tehet az ember, odaadja a kefét. Aztán abban az évben még háromszor

elkérte a ruhakefémet és többet nem akart megverni.

Amikor az iskolát kezdtem, arra gondoltam, hogy új suli, új emberek, jobb, ha

keményen kezdünk, és megjátszottam az osztálytársaim előtt a kemény gyereket.

Szerencsémre ők nem igazán értették mit akarok, mert süket- némák voltak, persze nem

mindenki, de nagy része az volt. Az egyik tornaórán, ahogy épp keménykedtem, az egyik

osztálytársam megütött szerepjáték közben. Már nem tudom, hogy véletlenül vagy akarattal,

de lényeg, hogy én vele is próbáltam keménykedni, őt fenyegetni. Aztán gondolkodtam, hogy

én nem ilyen vagyok, és abba hagytam. De úgy döntöttem haragudni fogok a srácra. Ez jó is

volt így, mig a szüleim nem hoztak nekem csomagot. Persze, egy bentlakásban egy tizenéves

sosem kaphat elég ételt, szóval ez a fiú kért tőlem almát. Mit tehettem ebben a helyzetben?

Csak az adakozás maradt. Lehet pár almával szegényebb lettem, de legalább ez a srác sem

akart megverni többé, és mi ebből a tanulság? Légy türelmes és Isten felhozza napodat,

amikor békülhetsz.

Persze békeharcaim most is vannak, de inkább szóban vívom őket. Sok esetben nem

értem magam, mert úgy érzem ahhoz, hogy valakivel jóban legyek, előbb jól meg kell

bántsam, aztán meg megalázzam magam és bocsánatot kérjek. De jól van ez így, mert a

bocsánatkérés segít megalázni magam. Ti is alkalmazzátok!

Nyeste Zsolt

Türelem–válaszokat terem!

Nemrég pályaválasztás előtt álltam. Régebben azt hittem, hogy ezt egy kettőre el lehet

dönteni, de ahogy kiderült, ez nem igy van. Elég rég, pontosabban negyedikes korom óta,

egészen tavaly nyárig a teológián gondolkodtam, persze emellett még az orvosi és a

vegyészmérnöki is szóba jött. Aztán tavaly nyáron az egyik táborból úgy jöttem haza, hogy

gyógypedán szeretném folytatni a tanulmányaim. (A gyógypedagógia szellemileg sérült

11

gyerekek tanitásával foglalkozik.) Hát itthon nem igazán repdestek az örömtől, de az Úrnak

hála ez mára megváltozott.

A konkrét harcom ezzel az egész pályaválasztós üggyel januárban volt, amikor

teljesen összezavarodtam. Újból el kezdtem gondolkodni a teológián, sőt még az otthoni

szószéket is kipróbáltam egy ifjúsági alkalmon. Egész idáig egy szent helynek tartottam, ahol

nekem nem igazán van mit keresnem, de ezen a pénteki napon mégis kipróbáltam. Az ifisek

lelkesedtek, s biztattak, hogy próbáljam meg a lelkészi szolgálatot. Bevallom eléggé

elgondolkodtam (nemcsak a fiatalok biztatása miatt), s a kétségek közepette még a tételeket is

letöltöttem, s majdnem elkezdtem tanulni a kátékat, a bibliai történeteket, énekeket. A

bizonytalanság, majd az ebben a korszakban történő sirások, vajudások ráébresztettek arra,

hogy nem biztam teljesen Istenre a döntést. Bizony, azt szerettem volna, hogy az Úr munkálja

ki bennem a döntést, de nem igazán mertem teljesen a kezébe tenni a jövőm. Aztán

megtettem… az Úrra biztam, engedtem, hogy foglalkozzon Ő ezzel a kérdéssel. S alig telt el

pár nap, szépen kimunkálódott bennem a válasz.

Isten a gyógypedagógia valamelyik szakterületén szeretné, hogy munkálkodjak, s

bízom benne, hogy azt is ki fogja munkálni, hogy pontosan hol is. Sokan próbáltak lebeszélni,

s eltántorítani a választástól legfőképp édesanyámon keresztül, de ezek mellett bátorítást is

kaptam. Sokak szerint elhívatásom van. Nem tudom, hogy így kell-e ezt nevezni, de bízom

Istenben és az Ő akaratában, s tudom, hogy Ő a legjobbakat fogja kihozni ebből. Szóval Isten

a türelmetlenségemen keresztül megtanított várni. Várni nem könnyű, legfőképp, ha szorongat

az idő, de Isten mindig megadja időben a választ, s ezt tapasztalatból mondom, írom .

Mihály Elvira

Feltöltekezés

Június elsején éppen délelőtt olvastam a Bibliát, azon belül is a Pál apostolnak a

Zsidókhoz írt levél első és második részét olvastam (amiben jó néhány Zsoltárokból idézett

igevers van) és azután, hogy ezt elolvastam, valami ürességet éreztem magamban. Valahogy

nem szólt hozzám az Ige, majd úgy döntöttem imádkozom Istenhez, hogy szüntesse meg

bennem ezt az ürességet. Próbáltam bízni most is Istenben, mert tudtam, ahányszor Bele

vetettem a hitem, mint a bizalmam, egyszer sem csalódtam. Akkor is próbáltam így tenni, de

valahogy elképzelni nem tudtam hogyan tudná megszüntetni ezt az ürességet, így aznap

délelőtt nem szólt hozzám az Ige, de ennek ellenére mégis bíztam. Szombati napon volt ez,

amikor ugyanis Ifjúsági alkalom szokott lenni a Bajai Baptista imaházban este. Mindaddig

nem történt semmi, de aznap este Isten szólt hozzám, mert e napon az angyalokról volt szó az

este folyamán. Annyit hallottam ott, és annyira jó kiegészítést tapasztaltam Istentől!

Emlékszem, akkor, amikor a gyülekezetünk lelkipásztora tartotta az alkalmat és azt mondta

körülbelül 6 éve nem volt erről tanítás. Azt se mondhatom, hogy ez valamiféle véletlen, mert

ez nem az, ez egy isteni csoda. Írtam valahol a közepén hogy elképzelni nem tudtam hogyan

tudná megszüntetni ezt az ürességet, de ezzel szemben Lukács 18:27 ezt mondja: “Ami

lehetetlen az embernek, az Istennek lehetséges.”- valóban így van ez. Ámen.

Rábl Zoltán

12

E számunk filmajánlója:

A szív bajnokai

Sokszor láttam családokat, akik örökbe fogadnak gyerekeket, bár

manapság úgy érzem, sportot űznek ebből és sokan csak plusz

jövedelem miatt nevelnek gyereket. Nekik szeretném ezt a filmet

ajánlani és azoknak, akik a mozi vásznain vagy a monitor előtt ülve nem

arra vágynak, hogy lélegzetelállító akció jelenteket lássanak, nem is

arra, hogy intrikákat, szerelmi háromszögeket, vagy megfélemlítő horror

jeleneteket, hanem szeretnének önzetlen szeretet látni és tanulni belőle.

„A szív bajnokai” nem kifejezetten egy keresztyén film, sőt

egyáltalán nem annak készült, a főszereplője sem kimondottan

keresztyén, (Sandra Bullock) aki ezért a filmért megkapta élete első

Oszkárját. Az imdb-n 7,6 pontot kapott. A film egy fiatal fiúról

(Michael) szól, akinek mindene egy póló, lakása és étele sincs, mert

mindenki meg akar szabadulni tőle, viszont mindezek mellett becsületes

és nagyon békés természetű. Egyik este találkozik Touhy családdal (akik persze jó gazdagok). Befogadják,

Michaelt. Etetik, ruházzák, (mindezért semmit sem várnak viszonzásul) és később adoptálják. A film

bemutatja Michael és újdonsült családja küzdelmeit, és harcait egy jobb életért, és persze mindeközben

mindenki tanul valamit.

De többet nem is szeretnék, remélem azért sikerült elültetnem bennetek a kíváncsiság magvait. A

magam nevében csak annyit, hogy százszázalékosan elnyerte a tetszésem annyira, hogy háromszor néztem

meg. Remélem a ti tetszéseteket is elnyeri.

A következő weboldalon tekintheted meg: http://hu.gloria.tv/?media=99003

Nyeste Zsolt

Könyvajánlónk: Gyökössy Endre: Magunkról magunknak

Már a cím is magáért beszél. Már a könyv elején olyan dolgokat

tudhatsz meg magadról, amit talán még nem is hallottál. A könyv végigvezet

az élet alapvető dolgain, problémáin. Már a bevezetőben megismerheted,

hogy, mi is az a tudat. Tovább olvasva a lélek és test kölcsönhatásáról

kaphatsz információt. Mivel keresztyének vagyunk és hiszünk, a lelkünket is

meg kell ismernünk és értenünk.

A további fejezetekben olvashatsz a félelemről, a lelki görcsökről, a

férfilélekről és női lélekről, az álmokról, az akaratról. A második fejezet a

Másokról másokért gondolat körül forog. Ugyanis többet megtudhatsz a lelki

gondozásról, illetve a mások segítéséről. Válaszokat kaphatsz a kérdéseidre,

és jobban megismerheted a családod, barátaid lelki világát. Szóval azt

ajánlom, olvasd el! Soós Zsuzsanna

Kötés: Keménykötés

Oldalszám: 214 oldal

Ár: 25 lej

13

Két rendőr beszélget:

- Hallom új kutyátok van. Milyen házőrző?

- Ne is mondd, csak a bajnak van!

- Hogy-hogy?

- Tegnap éjszaka is annyira ugatott, hogy nem

hallottuk meg tőle, hogy betörtek a házba..

***

- Jean! Mászik a kaktusz?

- Nem mászik, uram.

- Biztos nem mászik?

- Biztos, uram.

- Akkor egy sünt öntöztem meg.

***

- Mi az, csontváz a bokorban?

- A tavalyi bújócska győztese.

***

- Kisasszony! Megmondaná a telefonszámát?

- Benne van a telefonkönyvben.

- Akkor legalább a nevét elárulná?

- Az is benne van a telefonkönyvben.

***

Bíró a vádlotthoz:

- Kéri a következő kérdést, vagy megáll három

évnél?

***

- Hát magával mi történt? - érdeklődik Kovács a

szomszédjától, aki mankóval ballag ki a lakásból.

- Közlekedési baleset ért.

- És mankó nélkül egyáltalán nem tud járni?

- Az orvosom szerint igen. Az ügyvédem szerint

nem.

***

- Melyik az az állat, amelyiknek 2/3-a zsír?

- A zsiráf!

***

- Melyek a világ legbizonytalanabb állatai?

- A mitévő legyek.

Két katica beszélget:

- Képzeld, felvételiztem az egyetemre!

- És? Felvettek?

- Jól vagy? Hét ponttal?!

***

- Itt vagy, drága feleségem?

- Igen édesem, itt vagyok!

- Itt vagy drága húgom?

- Itt vagyok bátyám.

- Mindenki itt van?

- Igen - válaszolja a rokonság.

- Akkor miért ég kint a villany?

***

Te vagy a megtestesült költészet! Az ajkad

Weöres, a szíved Arany, az agyad Tompa.

***

- Mi van messzebb tőlünk? - kérdi a tanár

Mórickától. - Kína vagy a Hold?

- Szerintem Kína!

- Miből gondolod?

- A Holdat innen is látni! Kínát nem!

***

A rendőr megállítja a teherautót.

- Már harmadszor szólok, hogy folyik az autója!

- Én meg már harmadszor mondom, hogy

locsolókocsi !

***

- Miért jobbak az újságok, mint a televízió?

- Próbáltál már legyet tévével agyoncsapni?

***

- Mit csinál a lyukas markú bíró?

- ???

- Ejti a vádat.

***

Idős néni bemegy malacka boltjába. Malacka

éppen másra figyel. Néni a Malackához:

- Elnézést kérek!

- Nem árulunk!

14

A család- pszichológia szemüvegével

Biztos vagyok benne, hogy már hallottuk ezt a kijelentést: „Az ember megválogathatja

barátait, de a családját nem.” Igazából soha nem tudtam elképzelni azt, hogy más legyen az

apám, az anyám, vagy mások legyenek a testvéreim. Persze, volt olyan időszak, mondjuk

mikor összevesztünk, hogy inkább lettem volna más gyereke, de ez soha nem tartott 5 percnél

tovább. Én úgy gondolom, hogy azok közé a szerencsés emberek közé tartozok, akik

kijelenthetik azt, hogy jó helyre születtek. De egy kicsit félretéve a személyeskedést, nézzük

meg, hogy a pszichológia szemüvegén keresztül mit is jelent a család.

Meghatározás szerint, (N. Kollár Katalin, Szabó Éva) „A családi rendszer egy olyan

egység, amelynek jól felismerhető, egyedi sajátosságai vannak meghatározott

működésmódokkal és szabályokkal.” A család, mint rendszer az a funkciója, hogy a család

működőképességét fenntartsa anyagi és érzelmi területen, illetve, hogy gondozzon és

neveljen.

Összetételét tekintve beszélhetünk: szülői/házastársi alrendszerről (anya és apa),

gyerekek alrendszeréről (testvérek), és a nemek alrendszeréről (fiú, lány, nő, férfi). Minden

alrendszernek megvan a maga szerepe és helye, ám vannak esetek, amikor egy-egy családban

összemosódnak a határok, akkor mondjuk azt hétköznapi nyelven, hogy a gyerek kezd

parancsolni. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg a szülők feladata a családon belüli szabályok

felállítása. Ha ezeket a szabályokat a

gyerekek is megértik, és ha a

mindennapi életben gyakorolják,

akkor a határok is megmaradnak.

Megkülönböztethetünk egymástól

különféle családtípusokat. Az első

típus a Tekintélyelvű család, ahol

meghatározott normákhoz való

alkalmazkodást követelnek, és az

engedelmességre fektetik a hangsúlyt.

Az Irányító család esetében a hangsúly a kontrollon van, amit megbeszéléssel és indoklással

érnek el. Az utolsó típus az Engedékeny család, itt kerülik a túlzott kontrollt, és úgy

gondolják, hogy a gyereknek önálló döntéseket kell hozniuk. Mindhárom esetében

megvannak az előnyök, és a hátrányok, azonban a kedves olvasó eldöntheti, hogy ő melyikbe

tartozik, illetve, hogy melyik a számára kedves. Az azonban bebizonyított tény, hogy a

tekintélyelvű család gyerekei nagyobb önbizalommal, erősebb önkontrollal, és nagyobb

kíváncsisággal rendelkeznek, mind a másik két típus esetében.

Sajnos, a mostani időkben rengeteg nem ép családdal találkozunk, ahol a szülők

elváltak, leány-anyákkal és árvákkal. Ezekben a csonkacsaládokban sajnos a gyerek

személyisége nem fejlődik kellőképpen. Hiába tartja azt az anya, hogy ő tud apja is lenni a

gyerekének, mert ez nem igaz. Sem egy anyát, sem egy apát nem lehet helyettesíteni. Számos

kutatás bebizonyította, hogy ezek a gyerekek nagyobb agresszivitással, kisebb önkontrollal, és

gyengébb értelmi képességekkel rendelkeznek. Válás esetén pedig alvászavar,

15

ingerlékenység, és agresszió jelentkezhet. Ahhoz, hogy egy család megfelelően működjön,

szükség van egyetértésre, kölcsönös bizalomra, anyagi háttérre, és rengeteg türelemre. De van

rá eset, hogy ez sehogy sem jön össze, mert emberi természetünket annyi minden befolyásolja

(hangulatunk, egy váratlan esemény, vagy akár egy nem kívánt személy). Vannak napok,

amikor úgy érezzük szülőként csődöt mondtunk, mert a gyerek nem hallgat ránk, engedetlen,

bármit teszünk, semmi sem akar a helyére kerülni. Egy pszichológus erre azt mondaná, hogy

miután lenyugodtunk, keressük meg a probléma forrását, lássuk mi miatt omlott össze a

rendszer. Legtöbbször a stressz az, ami nagyban kihat ránk, ezt legjobban a következő

bizonyítja: munkahelyen megszid a főnök, mi hazamegyünk, letámadjuk a párunkat, ő mérgét

a gyereken tölti ki, a gyerek pedig a sarokba hajítja a babáját. Minden, amit teszünk kihat

családtagjainkra vagy közvetlenül, vagy közvetetten.

Minden család az idő folyamán változik, fejlődik, a tagok és a család rendszere

módosul. Nézzük csak meg Hill modelljét:

Házasodás (fészekrakás)

Gyerek születése a családban

Óvodás a családban

Iskolás a családban

Serdülő a családban

Család elbocsátott gyerekkel (fészekhagyás)

Inaktív, öreg házaspár

Végezetül elmondhatjuk, hogy minden család tartópillére az anya és az apa,

imádkozzunk hát saját szüleinkért az énekeskönyv szavaival: „Mennyei Szent Atyám!

Megemlékezem a Te orcád előtt az érettem munkálkodó és érettem imádkozó édesapámról,

édesanyámról. Óh, segítsd meg őket, óh, hallgasd meg őket, Nagy Isten! Tégy engemet

méltóvá gondoskodásukra, könyörgésükre. Segíts, hogy ne legyek háládatlan gyermekük. Adj

szorgalmat a munkára, igyekezetet a jóra, bűneimtől jobbulást, vétkeimtől szabadulást. Fogj

össze szüleimmel, testvéreimmel s minden választott gyermekeiddel egy szent családdá,

Krisztusunk megváltottjaivá, idvesség gyermekeivé, s adj minékünk boldog találkozást,

Szentlelked által. Ámen.”

Bíró Beatrix

Az előző számunk rejtvényének megfejtése: Mindenki azt mondja, hogy TÖRŐDJ MAGADDAL, MERT MEGÉRDEMLED. De miért

ne élnél te MÁSKÉPP, MINT MÁSOK? Minket ÖSSZEKÖT valami. Valami olyanná teszi

számunkra a Földet, mint AZ ÉDENKERT. Van valaki, aki RÓLUNK GONDOSKODIK,

ezért érezzük magunkat BIZTONSÁGBAN. Persze minden a te döntésed. De az élet rohan,

és MEGÁLLNI TILOS! Ha te azt gondolod, hogy a világ ESTE PENTRU MINE, akkor

azt ajánlom, gondold át mégegyszer, és DÖNTS OKOSAN. De én ebből a szeretetből

KÉREK MÉG! Mert ez a szeretet A LEGTÖBB, MI ADHATÓ. Csatlakozz, hogy neked is

SZABADDÁ VÁLJON A LÉLEGZÉS!

16

Ééés most következzen egy interjú! Ágica néni (Szilágyi Ágnes) válaszol

Kérdező: Tetszett-e készülni a házas életre, és ha igen, hogyan?

Ágica néni: Temesváron, diákéveinket élve, született a kapcsolatunk. 19 és 23 évesek

voltunk, amikor elindultunk együtt. Nem gondoltuk, hogy más célból „járnánk együtt”, mint

majd a házasság. Amikor először megkeresett, eleve valami ilyesféle szót hallottam nehezen

érkezni felém, hogy segítőtárs a küzdelmekben. Ennek érdekében aztán majd két évet együtt

is mentünk sok helyre: ifikre, koncertekre, színházi előadásokra, látogatóba, szaladni

reggelente, szülőkhöz... Sokat mászkáltunk az ifitől is: Kolozsvárra az ottani ifihez,

meghallgatni a „Tékozló fiú” koncertet, Brassóba sízni, énekelni Adventkor ahova hívtak.

Nagyon sokat beszélgettünk, sokszor a bentlakás előtt is, az előtérben, az ajtó előtt állva (ahol

először felkeresett), hiszen este 11 után az akkori rendszabályok szerint mindenkinek otthon

kellett lenni (legalább az otthon előtt). Temesvár a parkok városa: sokat sétáltunk is. Olykor

egy helyre jártunk tanulni a vizsgaszesszióban, együtt jártunk kantinba, bár én soha nem

szerettem ott enni (no, itt már látszott, hogy nem mindenben értünk egyet). Ez mégsem

jelenti azt, hogy sülve-főve együtt voltunk. Éltük életünket a szobatársainkkal, az egyetemen.

Két ember találkozik, akik közös jövőt terveznek, de a múltjuk teljesen ismeretlen egymás

számára és nagyon más. Fontos megismerni egymás múltját is. Szerintem elengedhetetlen,

hogy sok idő úgy is elteljen, hogy csak egyszerűen beszélgetünk, beszélgetünk vagy együtt

csendben vagyunk, megbeszéljük a reggel olvasott igét.

Ekkor voltam másod-harmad éves egyetemi hallgató. Ő azonban ekkor végzett és

következett a kapcsolat második fele, amikor 300 km távolság volt köztünk. Annakidején

szombaton is iskolába, munkába kellett járni. A hétvégék is rövidek voltak az utazásra,

találkozásra. Mindössze 20 levelet őrzök - ami nem kicsi teljesítmény a mostani ismereteim

alapján - telefonbeszélgetést is néhányat, bár azok miatt meg kellett egyezni időpontokban és

elmenni a központba a telefonfülkéhez és a csóró

diáknak nem volt sok pénze. Az én kedvesem

szerette intézni a vállalat dolgait, ennek érdekében

igen-igen hűségesen végezte a „kiküldetéseket”

Jászvásárra, Bukarestbe, Székelyföldre és a

vonatok - csodák csodája - egytől egyig

Temesváron keresztül mentek, a „leányvállalatot”

is felkeresve.

Miközben tehát ő dolgozott, nekem

tanulnom kellett, befejezni az egyetemi tanulmányaimat, de mindkettőnknek érnünk kellett a

közös „küzdelemre”. A leánykérői ige is (Zsidó 12 :1-2) erősített ebben, ami egyébként azóta

is a szeretet és a valóság talajára ébreszt.

K: Fontos-e bevonni a férjet/apát az anyai szerepkörökbe? (Amit mi úgy anyai

szerepköröknek tartunk pl. fürdetések, rendrakás, vagy a személyes beszélgetések, amiket mi

inkább az anyákhoz kötünk)

17

Á: Ma minden felborult, de ez sem rossz, ha tényleg működik. Mi távol voltunk földrajzilag a

családjainktól és én nagyon is vágytam arra, hogy háziasszony legyek, aztán az anyaság vágya

is kialakult bennem. Mi szerettünk volna mindent együtt csinálni. Nagyon is sok a tennivaló

egy növekvő számú családban, ezt nem lehet győzni sem fizikailag sem lelkileg egyenként.

Követelőzve, panaszkodva semmit nem lehet elérni, de szeretettel sok mindent. Ma vagyunk

26 éves házasok. Már ismerjük egymás gyengeségeit is. Akadnak... Nekem nem kellett

bevonnom a férjem a munkába. Ha otthon volt, megkértem valamire és megtette. A munkákat

nem lehet matematikai osztással kiadni. Nem szokta észrevenni mit kell tenni, kérnem kell,

emlékeztetnem. Amikor a legkisebb távolság van köztünk, nem is gondolhatok semmiféle

feladatra, egyébként pedig csak az apa tudja elvégezni az apai feladatokat - és végezze is -,

mert gyermekeinknek nem csak a fürdetés meg a rendrakás a fontos (az is nagyon), hanem az

apai személyes beszélgetések, kapcsolat (olyan is van, nem csak anyai).

K: Hozott-e valamit át tudatosan az előző családjából, ami nagyon tetszett és úgy gondolta,

hogy ezt igenis szeretném, ha az én családomba is megvalósulna?

Á: Nem vagyok egy forradalmár típus, ilyenként magamba szívtam az anyaképet:

gondoskodás, takarítás, mosás, vasalás, sütés-főzés, munka. Minden rendjén volt, figyeltek

ránk, taníttattak zenére, nyelvekre, óvtak. Nagyapám nagyon figyelt arra, hogy szépen

beszéljünk, nagymamám megtanított egy-két házimunkára. Nem kószáltunk erre-arra.

Templomba jártunk, elmondtuk mit hallottunk ott, apám szervezte a kirándulásokat (ma

gyalogtúráknak mondanánk)/motorozásokat a közeli szép helyekre. Szerettem volna, ha egy

kicsivel több szabadságom lenne, de egyébként nem vágytam, nem tudtam, hogy másként

kellene élni. Mindig tudták, hol vagyunk, mit csinálunk, kivel játszunk. Mindez nagyon

kivételes dolog, azonban ott volt a levegőben, hogy mindez valahogy nem elég ahhoz, hogy

becsületes emberekké váljunk. Valami miatt ott leselkedik reánk is a veszély; az, hogy

hiábavalóvá lehet minden gondos nevelés. A felnőttek nyilván többet tudtak erről, mint amit

akkor mi. Mégsem tudták, hol van az a vonzerő, amelyhez nincs fogható, amely megtart és

meg is szabadít, hogyha valami megfogja a szívemet. Nagymamám (egyben az anyós is), a

szónak nemes értelmében művésze volt a békességnek, és nagyon tudott a nagyapám nyelvén

is beszélni (pedig nem olvashatta Chapmannek a szeretetnek öt nyelvéről szóló könyvét),

valamint megtartani az egyensúlyt a családban, amikor valaki túlfeszítette a húrt. Mindezt,

hogyne akarnám megélni, átadni családomnak, hiszen én is kaptam ajándékba, és jónak

tartom. De az a légkör, amit tapasztaltam a férjem családjába, az szívem vágya volt.

K: Keresztyén családból tetszik származni?

Á: Szerintem mindenképpen. Nagyapám szerette, énekelte otthon is - miközben szabóskodott-

az egyházi énekeket, gondnok volt, dolgos ember, végezte szívesen a feladatait. Velünk is

foglalkozott (egy bátyám van). Templomba mindig jártunk. Bár nálunk csak kéthetente volt

istentisztelet, mivel leányegyház voltunk és a papbácsit fuvarozni kellett (ezt is nagyapám

szervezte, hogy ki, mikor hozza). Kicsi gyülekezet volt, még látogatóba is járt ide-oda, mi is

benne voltunk ezekben a dolgokban. Én mindig figyeltem a felnőtteket. Sok szó esett sok

bajról, beszéltek egyikről-másikról: X bácsi felakasztotta magát, Y néni nagyon beteg.

18

Hallottam kedves ismerősökről, hogy elváltak, verekednek, veszekednek, részegségről nagyon

sokat, paráznaságról, de nem tudtam hogyan, hova tegyem ezeket a dolgokat, hiszen számomra

ezek az emberek kedves ismerősök voltak. Szüleim is kérdezgették, hogy hogyan lehet egy ilyen-

olyan-amolyan jó embernek/asszonynak ilyen helyzetbe kerülni? Kicsit mintha a józan ész képes

lehetne valamire. Végül a mi családunk sem maradt ki az alkohollal való küzdelem sodrából.

Mégsem volt kiút. Akkorhát mégsem keresztyén családból származom?

K: Mint családanya, Ágica néni, hogyan

látja, mi a nagy különbség egy keresztyén

és egy nemkeresztyén család között?

Á: Elsősorban a cél, ami felé halad egy

család, ami aztán meghatároz minden

egyéb történést.

K: Vannak konkrét értékek, amit át

szeretne adni gyerekeinek, vagy már

átadott?

Á: Természetesen. Egyrészt ahogyan élünk a mindennapokban, már természetes úton átadjuk az

értékeinket, szinte észrevétlenül, másrészt pedig van egy csomó tudatos dolog is. No és ha értéket

akarok átadni, akkor mindig szelektálni, takarítani is kell. Ha engem meghatároz valami, Valaki, azt

fogom átadni, továbbadni. Ezért ne ímmel-ámmal, szóval szeressem az Urat, mert azt mindenki érzi

a másik emberen, hogy úgy is gondolja-e, úgy is él-e. A mindennapi mannát biztosan a gyerekeknek

is szedték a pusztai vándorlás során: az Ige nem a felnőtteknek való dolog, hanem azt igazából a

gyermekek értik. Csöppet sem kell várni azzal, hogy Igével is tápláljuk gyermekeinket.

K: Óriási a különbség aközött, hogy "Szeresd és tiszteld anyát és apát, mert mi is szeretünk és

tisztelünk", és aközött, hogy Szeresd és tiszteld anyád és apád, mert a szüleid vagyunk és hatalmunk

van fölötted.” ( Susan Forward) Önök melyiket követték: szeress, mert én is szeretlek vagy szeress,

mert szeretned kell?

Á: Az előző idézet az ötödik parancsolatot juttatja eszembe. A szülők tiszteletét Isten parancsolja a

gyermeknek és segítséget is ad hozzá, mivelhogy elmondja: Ő a mi Istenünk. Most átugrom, az

Újszövetségbe, de Istennek nem kell ugrania soha sehova, mert mindenütt jelenvaló, mert Ő előbb

szeretett minket, és nem tekintette zsákmánynak a hatalmat. Istennek van hatalma és azt tehet

velünk, amit akar. Mit tesz Ő velünk? Nem fitogtatja a hatalmát. Én, a szülő, tiszteljem anyámat és

apámat, és ez minden bizonnyal a legnagyobb segítség, amit adhatok a gyermekemnek, hogy ő is

tiszteljen engem.

K: Kell-e komolyabban foglalkozni a családunk TV nézési szokásaival? (Milyen zenét hallgat a

gyermekem, miket néz stb.)

Á: A válasz egyértelmű. Igyekeztünk figyelni erre. Itt is sokat számít a szülők szokása. Szívem

hasadt meg, de voltak komoly megszorítások és volt egy-két nagy büntetés is. De inkább a maga

idejében, mint majd későn. Ezt kicsi korba jó megtenni – amíg beépülhet - utána már “Eső után

köpönyeg”, nem lehet ellenőrizni.

Az interjút készítette: Szabó Anna

19

…folytatás a 9. oldalról…

Voltak olyan alkalmak, amelyek

megpiszkálták a szívemben a szunnyadó

parazsat, amely aztán újra lángra kapott, és

sírva fakadtam, elhatároztam, hogy ezután

csak az Úr Jézusnak élek. De a tűz egy idő

után újra elaludt, mivel nem volt elég igazi,

az érzés, ami táplálta. Elhatároztam, hogy

az idén a nyaramat Istennek szánom.

Félretoltam minden lehetőséget, amit a

világ kínált, és elmentem Lesre, ifitáborba.

Éreztem, hogy úgy hiányzik valami az

életemből. Tátongott bennem egy űr,

amely arra várt, hogy Isten betöltse az Ő

szeretetével. Ott fenn a hegyen értettem

meg igazából, hogy mennyire bűnös

vagyok. Megértettem, hogy megtűrni a

bűnt ugyanolyan vétek, mint elkövetni. De

még mindig van egy esélyem. Ott letettem

a múltat Isten elé, és nem az történt, hogy

utána teljesen felszabadultam, és

elárasztott a boldogság. Nem. Jött a Sátán,

és újra kísértett, próbált behálózni,

megkereste a leggyengébb pontomat. Ott

szúrt meg, ahol a legjobban fájt. De már

nem voltam egyedül, és ez volt benne a

legcsodálatosabb. Istennel harcoltam

tovább, éreztem, hogy ott áll a hátamnál, és

erősen tart, és akkor ott Istennel győztem.

Olyan közel éreztem magam Istenhez, mint

még soha. Azt gondoltam, hogy ez az érzés

nélkül én nem tudok tovább élni, mert ha

egyszer megtapasztalod Isten szeretetét, és

közelségét nem tudsz betelni vele.

Azóta a tűz folyamatosan él

bennem, persze nem minden nap

egyformán lángol. De azóta szüntelen

küzdök, teljes hitemmel és erőmmel védem

a tüzet, hogy a világ ne tudja azt kioltani.

Nem mondom, hogy könnyű, sőt nehéz,

minden nap nehezebb, de már nem egyedül

harcolok. Jézus nemet mondott a világnak.

Én mérlegeltem, és döntöttem. Rájöttem,

hogy Vele szeretném eltölteni az

örökkévalóságot. Te döntöttél már? Ha

igen kérlek, imádkozz értem, mert

szükségem van rá. Ha pedig nem, csak

annyit tudok mondani, hogy a világ és a

Sátán soha nem fogja neked megadni azt,

amire igazából vágysz, a szomjadat sosem

fogja teljesen eloltani, és sosem fog akkora

áldozatot hozni érted, amekkorát Isten

hozott!!! Állj be te is a seregbe, és

harcoljuk meg együtt a hitnek a harcát,

mert „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”.

Egyedül vagy? Úgy beszélgetnél?

Szívesen elmondanád a barátaidnak azt,

ami a szívedet nyomja? Nem figyelnek

rád? Nem ezt a választ vártad tőlük?

Magányos vagy? Sírnál? De nem jönnek

a könnyek? Félsz? Úgy gondolod

magadra maradtál? Felemészt a fájdalom?

Úgy érzed, megfojt a világ? Elégsz a

szenvedésben? El akarod felejteni a

múltat? Már próbáltad, de nem megy?

Miért? Valami még mindig visszatart?

Nem tudod elengedni azt, ami fáj?

Beleremegsz, ha eszedbe jut? Fáj?

Tényleg? Na jönnek már a könnyeid?

Vagy már sírsz is? Megéri? Ezt nem

akarod? Talán megint félsz? Vagy úgy

érzed egyedül vagy ???

…Lehet, hogy körforgás az egész?

Mi a válasz ?

Nincs válasz?

Talán rossz a kérdés?

KI a válasz ?

A válasz: ISTEN! Van még kérdésed ?

Sz. B

20

Boldog boldog születésnapot kívánok Nóra !!!

Isten éltessen sokáig! Puszi

Amália

Boldog születésnapot Dávidkám!

Puszil, Nana

Üzenem minden idősnek, hogy maradjon

életvidám még a kora ellenére is illetve, hogy

őrizze meg a jóízű humorát! Ne feledjék: ha

még életben vannak, az azt bizonyítja, hogy

Isten okkal tartja itt önöket! Ha egyedül is

érzik magukat, az Úr mindig ott van a

közelben! Csak akkor öreg valaki, ha annak

érzi magát, vagy, ha úgy érzi, már mindent

tud, amit tudni lehet; ha azt hiszi, hogy a jövő

már semmit sem ígér, ha már nem érdekli,

amit a fiatalok csinálnak, ha jobb szeret

beszélni, mint hallgatni, vagy ha a „régi szép

idők” után vágyakozik, azt gondolva, hogy

akkor jobb volt.

Mihály Enikő

Köszönjük a támogatást minden olvasó

részéről! Sokat jelent számunkra a bátorítás

a folytatásra, valamint a vidám arcok, amikor

megkapják az új számunkat!

A szerkesztők

Az idei gyerektáboros kedvenc dalommal

szeretnék ösztönözni minden emberkét arra,

hogy válassza a helyes utat, döntsön az Úr

mellett, illetve ha már döntött, akkor dicsérje

vidám szívvel a Fenségest!

„Emeld fel a kezed és áldjad Őt,

Lássa meg a szemed az Üdvözítőt!

Hallja meg a füled, mit mond neked

Mozdítsd meg a lábad, és járj vele!”

Elvira

Isten éltesse minden nyári és őszi hónapok

szülöttjét! Továbbá külön szeretném

köszönteni a tesómat, Izát; Dettit Balláról,

Esztert Erkedről, Évikét Ippról! Boldog

névnapot neked is, anyu! Elvira

Kedves Olvasók! Minden számunkba

lehetőség adódik bizonyságtevésre,

harcok, saját alkotások, gondolatok

megosztására! Nagyon vagány élmény

és öröm mások alkotását olvasni, s

nemcsak a szerkesztő csapatnak, hanem

az többi Olvasónak is. Arra

szeretnénk ösztönözni mindenkit, hogy

ne féljen vagy esetleg szégyeljen

megosztani velünk és másokkal

gondolatokat, mert azokból csak tanulni

lehet! Szóval, csak kezdj neki írni, s

meglásd az Úr Szentlelke veled lesz,

segiteni fog Kellemes időtöltést!

Kérünk irományaitokat küldjétek a

mihaly_elvira@yahoo.com mailcímre

vagy személyesen is átadhatjátok a

szerkesztő csoport bármely tagjának.

Fel szeretnél valakit köszönteni? Vagy

csak egyszerűen üzenni szeretnél

valakinek? Meg van a lehetőséged,

hogy meglephess valakit egy

üzenettel, méghozzá ebben az

újságban! Ne halaszd el ezt az

alkalmat! Meglepetésed elküldheted a

mihaly_elvira@yahoo.com mailcimre

vagy meghagyhatod a szerkesztőség

bármely tagjának! Csak bátran!

Összedolgoztak: Bίró Beatrix Mihály Elvira Mihály Emese

Mihály Izabella Nyeste Zsolt Soós Zsuzsa Szabó Anna