6
Megjelenik évente 4 alkalommal. Felelős szerkesztő: Tóth András esperes Szerkesztő: Sárközi Gergely Antal Technikai szerkesztő: Füstös Gábor Szerkesztőség címe: [email protected] Legközelebbi alkalmaink: Imádság: Urunk! Sokszor tépázza életünket, hitünket vihar. Kisebb nagyobb viharokon túl rettent bennünket a halál jeges fuvallata is. Sokszor félünk és kétségeskedünk. Sokszor csak a keresztig jutunk, és Jézust, az ő ügyét és anyaszentegyházunkat is temetjük a Vihar fokon, és mindennek a végét látjuk ott. Add, hogy Feltámadott Urunkra tekintsünk, és megerősödjünk hitünkben, hogy minden viharon, a halál viharán is van átjáró, mert Jézus átjutott. Hadd tegyük az ő kezébe életünk kormányát. Add, hogy bármekkorák a hullámok bennünk és körülöttünk, mi tudjuk, a Vihar fokot Jézus a Jóreménység fokává tette, és van átjáró az örök élet felé. Ámen. Ugye mennyi minden hullámzik bennünk, körülöttünk, mennyi vélemény bombáz bennünket a halál, a feltámadás kérdésében? Elértünk most mi is a Vihar fokhoz. Mit csinálsz most, Test- vérem? Visszafordulsz, hogy nincs tovább, nincs értelme az egész- nek? Mese a feltámadás. Vagy ha van is benne valami, túl nagy a rizikó. A halál túl erős. Ki tudja, van-e valami utána? Visszamész inkább odáig, ahol még minden ismerős? Ha így lenne, ne feledd, hogy vissza fogsz még ide – élet és halál mezsgyéjére – sodródni, és nem lesz mindig alkalmad vissza- fordulni, egyedül beleveszel a halál viharába. Olyan jó lenne inkább, ha itt a Vihar foknál, ahogy eddigi életed több kisebb vagy nagyobb viha- rában meghallanád a bátorítást: „De ti ne féljetek! Tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek!” Többé ne a Vihar fokot lássátok magatok előtt, hanem a Jóremény- ség fokot, ahol van átjáró Jézus vezetésével a nyugodt vízre, a kimondhatatlan kincset kínáló Isten Országába, az örök életbe. Ámen. Írta: Bella Péter Több lépés az Isten ösvényén Textus: Zsoltárok 119,1-16 Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek. Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt, nem követtek el álnokságot, hanem az ő útjain jártak. Te megparancsoltad, hogy utasításaidat pontosan megtartsák. Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartva rendel- kezéseidet! Akkor nem vallanék szégyent, ha figyelnék minden parancsolatodra. Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet. Megtartom rendelkezéseidet, ne hagyj el engem soha! Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet. Teljes szívből kereslek téged, ne engedd, hogy eltérjek parancsolataidtól! Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. Áldott vagy te, Uram! Taníts meg rendelkezéseidre! Ajkam fölsorolja szád minden döntését. Minden gazdagságnál nagyobb öröm, ha intelmeid szerint élhetek. Utasításaidon elmélkedem, és figyelek ösvényeidre. Gyönyörködöm rendelkezéseidben, igédről nem feledkezem meg. Hittanosokkal beszélgettünk Jézus Krisztus megkísértéséről. Meglepően világosan látták át és értették ennek a nehéz történet- nek, Jézus küldetés-nyitányának lényegét. Őszinte kérdés merült fel: miért kellett Jézusnak a kegyetlen negyven napos önsa- nyargatás? Arra jutottunk, hogy felkészülés volt valami nagyra, és mivel ez a világ legnagyobb tette volt, a megváltás, különösen kemény felkészülésre volt szük- ség. Ahogy az élsportolóknak egy fontos világverseny előtt el kell vonulni edzőtáborba, ahol nem a mindennapi tevékenységet űzik, hanem kilépnek abból, és megerőltetve magukat készülnek a megmérettetésre, keményen, I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM „Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek!” Ézs 49,1 2019. MÁRCIUS

Legközelebbi alkalmaink...2019/03/09  · Megjelenik évente 4 alkalommal. Felelős szerkesztő: Tóth András esperes Szerkesztő: Sárközi Gergely Antal Technikai szerkesztő:

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Legközelebbi alkalmaink...2019/03/09  · Megjelenik évente 4 alkalommal. Felelős szerkesztő: Tóth András esperes Szerkesztő: Sárközi Gergely Antal Technikai szerkesztő:

Megjelenik évente 4 alkalommal.

Felelős szerkesztő:Tóth András esperes

Szerkesztő:Sárközi Gergely Antal

Technikai szerkesztő:Füstös Gábor

Szerkesztőség címe:[email protected]

Legközelebbi alkalmaink:

Imádság:

Urunk! Sokszor tépázza életünket, hitünket vihar. Kisebb nagyobb viharokon túlrettent bennünket a halál jeges fuvallata is. Sokszor félünk és kétségeskedünk.Sokszor csak a keresztig jutunk, és Jézust, az ő ügyét és anyaszentegyházunkat istemetjük a Vihar fokon, és mindennek a végét látjuk ott. Add, hogy FeltámadottUrunkra tekintsünk, és megerősödjünk hitünkben, hogy minden viharon, a halálviharán is van átjáró, mert Jézus átjutott. Hadd tegyük az ő kezébe életünkkormányát. Add, hogy bármekkorák a hullámok bennünk és körülöttünk, mitudjuk, a Vihar fokot Jézus a Jóreménység fokává tette, és van átjáró az örök életfelé. Ámen.

Ugye mennyi minden hullámzikbennünk, körülöttünk, mennyivélemény bombáz bennünket ahalál, a feltámadás kérdésében?Elértünk most mi is a Viharfokhoz. Mit csinálsz most, Test-vérem? Visszafordulsz, hogy nincstovább, nincs értelme az egész-nek? Mese a feltámadás. Vagy havan is benne valami, túl nagy arizikó. A halál túl erős. Ki tudja,van-e valami utána? Visszamészinkább odáig, ahol még mindenismerős? Ha így lenne, ne feledd,hogy vissza fogsz még ide – élet éshalál mezsgyéjére – sodródni, és

nem lesz mindig alkalmad vissza-fordulni, egyedül beleveszel ahalál viharába.

Olyan jó lenne inkább, ha itt aVihar foknál, ahogy eddigi életedtöbb kisebb vagy nagyobb viha-rában meghallanád a bátorítást:„De ti ne féljetek! Tudom, hogyJézust, a megfeszítettet keresitek!”Többé ne a Vihar fokot lássátokmagatok előtt, hanem a Jóremény-ség fokot, ahol van átjáró Jézusvezetésével a nyugodt vízre, akimondhatatlan kincset kínálóIsten Országába, az örök életbe.Ámen.

Írta: Bella Péter

Több lépés az Isten ösvényénTextus: Zsoltárok 119,1-16

Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek. Boldogok,akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt, nem követtek el álnokságot,hanem az ő útjain jártak. Te megparancsoltad, hogy utasításaidat pontosanmegtartsák. Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartva rendel-kezéseidet! Akkor nem vallanék szégyent, ha figyelnék minden parancsolatodra.Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet. Megtartomrendelkezéseidet, ne hagyj el engem soha! Hogyan tarthatja tisztán életútját azifjú? Úgy, hogy megtartja igédet. Teljes szívből kereslek téged, ne engedd, hogyeltérjek parancsolataidtól! Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzemellened. Áldott vagy te, Uram! Taníts meg rendelkezéseidre! Ajkam fölsorolja szádminden döntését. Minden gazdagságnál nagyobb öröm, ha intelmeid szerintélhetek. Utasításaidon elmélkedem, és figyelek ösvényeidre. Gyönyörködömrendelkezéseidben, igédről nem feledkezem meg.

Hittanosokkal beszélgettünkJézus Krisztus megkísértéséről.Meglepően világosan látták át ésértették ennek a nehéz történet-nek, Jézus küldetés-nyitányánaklényegét. Őszinte kérdés merültfel: miért kellett Jézusnak akegyetlen negyven napos önsa-nyargatás? Arra jutottunk, hogyfelkészülés volt valami nagyra, és

mivel ez a világ legnagyobb tettevolt, a megváltás, különösenkemény felkészülésre volt szük-ség. Ahogy az élsportolóknak egyfontos világverseny előtt el kellvonulni edzőtáborba, ahol nem amindennapi tevékenységet űzik,hanem kilépnek abból, ésmegerőltetve magukat készülneka megmérettetésre, keményen,

I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM „Hallgassatok rám, ti szigetek,figyeljetek, távoli nemzetek!”

Ézs 49,1

2019. MÁRCIUS

Page 2: Legközelebbi alkalmaink...2019/03/09  · Megjelenik évente 4 alkalommal. Felelős szerkesztő: Tóth András esperes Szerkesztő: Sárközi Gergely Antal Technikai szerkesztő:

sokszor kínok között. Jézus böjtjelelki-szellemi edzőtábor volt.

Furcsa manapság, nehezen ért-hető. Miért is vonnák meg magam-tól bármit is? Hiszen pont az alényeg, hogy több legyen: többkalória, több mámor, több fényes-ség… Ne kevesebb. Pedig másrólvan szó. Nevezzük inkább átüte-mezésnek. Egy ideig máshovateszem a hangsúlyt, másra szánoktöbbet. Kicsit többet leállni, más-képp, máshol. Járó motort nemlehet szerelni. A böjt átütemezés,máshova kerülnek a hangsúlyok.

A böjti időszak nem elvesz,hanem ad. Másként, mint a min-dennapok, mást erősít, mást segít:a lelkünket, a szívünket, az életün-ket, és belülről kifelé gyógyulunk.

Legyen a 119. zsoltár segítség,amiben a szentíró a boldoságoténekli meg, amit Isten parancsola-tai jelentenek. Ez is furcsán hang-zik: hogy lehet a törvény örömötadó, hogyan lehet vágyni a paran-csolatra? Faggassuk kicsit a szava-kat.

A korabeli zsidó ember számáraa törvény szava nemcsak valaminehezen hordható, de szükségesjogi bilincset jelentett. Az Istentörvénye boldogít – úgy is mond-hatjuk, út a boldogság felé, atörvény ugyanis utat is jelent.Ösvényt, amelyen járva továbbjutunk a tökéletesség felé. Atörvénytanítás, útmutatás: taná-

csok, amelyek segítik az útkereső,tétova embert, hogyan is tudnáteljesebben élni az életét.

Kérdezzük csak meg magunk-tól: nem egy ösvényre, tanácsadó-ra van szükségünk? Ez a törvény, amegszólaló ige. És a böjt hogyanjön ide? Úgy, hogy a törvény adtaúton többet megyünk, több időtszánunk az Istennel való párbe-szédre, lehalkítjuk magunkat,hogy meghalljuk Isten szavát.

A törvény a zsoltár írójának az aritmus volt, amihez igazodott,hogy ne össze-vissza járjon azélete. Ezt a törvényt jelentette kisaját életében Jézus, ez a HegyiBeszéd programja, az a másminőségű élet, ami megkülön-bözteti a tanítványt a tévelygőtől.És a törvényeskedőtől is, hisz avalódi törvény, az ige útmutatásanem teszi az embert felfuvalko-dottá, ellenkezőleg: alázatos lesz,igazságot kereső zarándok.

Legyen első lépésünk a keresés.(10.v.) Teljes szívből, igazán,testestől-lelkestől, erőfeszítéssel.A böjt ennek az alkalma, erőt,energiát szabadítunk fel, hogyteljes szívünket beletegyük akeresésbe. Egy könyvben olvas-tam: „Háborús időben így keresiaz édesanya csecsemőjének azéletmentő tejet, az eltévedt szom-jas vándor a vizet, az emberiségbeteg része a rák gyógyszerét.”

– 2 – – 11 –

elsorolni, hogy milyen iszonyatosgyűlöletvihar vette körül, hogyhúzta le a bűn sötét mélysége. Úgynézett ki, hogy ő is elveszik, ő semjut tovább. A Vihar fok Vihar fok, ősem jut tovább.

De húsvét hajnalán a Megváltófelbukkant hátrahagyva a vihart, agyilkos hullámokat. ÉL! Átjutott. Ésakivel csak találkozott, annak el-mondta, hogy át lehet jutni a viha-ron. Nézzetek csak rám, nekemsikerült, titeket is átviszlek, átve-zetlek a halálon. Nem Vihar fok eztöbbé, hanem a Jóreménység foka.

Szembesültek ezzel a Viharfokkal a sír őrzői is. Nyugodtéjszakát terveztek hatalmuk ésfegyvereik teljes biztonságánaktudatában. És hirtelen a legna-gyobb vihar közepén találjákmagukat. Reng a föld, villámlik, aszikla elhengerítve, a sír üres,Jézus teste sehol. Mi sodorja őket,hova vezet ez az egész? Mittesznek? Visszaevickélnek a vihar-ból oda, ahol még sima voltminden. Vissza a megbízókhoz,akik már készek a tervvel: óvainteni mindenkit ettől a sírtól, aNázáreti halálától, feltámadásától.Onnan a Vihar foktól, ahonnannincs tovább. Nincs továbbJézusnak sem, csalás és hazugság,hogy átjutott, hogy feltámadt. Ahalál az halál. Onnan nincs tovább!

Hogy mi lett azokkal, akik vissza-fordultak a Vihar foktól? Nekik

sosem lett e hely a Jóreménységfokává. Újra belesodródtak a vihar-ba, újra szembesülnek az itteniviszonyokkal, és bele is pusztultak,ha nem kérték fel Jézust kapitány-nak, hogy ő vezesse át életüket ahalálból az örök életbe.

Az első húsvéton nemcsak azőrség sodródott a Vihar fok felé,hanem Jézus testét megkenniakaró asszonyok is. Szembesültekmindazzal, amivel az őrök is. Márodaúton csapkodtak körülöttük agyász, a bánat hullámai, de aszívük vitte őket előre. Az asszo-nyokat is félelemmel és rette-géssel töltötte el a földrengés, azangyal, a villámlás, az elhenge-rített kő. De mit hallanak a viharközepette: „De ti ne féljetek! Nincsitt! Megtalálta az átjárót ahalálból az életre. Feltámadott!Nem hagyott el benneteket, vezettovábbra is, előttetek megy. Igen,el fogtok jutni abba a kikötőbe,melyet Isten Országának, menny-nek nevez a Biblia. Hiába az életgyilkos hullámai, viharai,mindent megkavaró örvényei. Tine féljetek, tudjátok meg, hogyvan átjáró a nyugodt vizekre. Neféljetek ebben reménykedni, neféljetek másokat bátorítani, mertJézus ott van a kormánynál.”

Az ünnepek érkezésével a miéletünk hajója is eljutott oda,ahová az őröké és az asszonyoké.Jézus keresztjéhez és sírjához.

Page 3: Legközelebbi alkalmaink...2019/03/09  · Megjelenik évente 4 alkalommal. Felelős szerkesztő: Tóth András esperes Szerkesztő: Sárközi Gergely Antal Technikai szerkesztő:

– 10 –

Afrika majdnem legdélebbicsücske Jóreménység foka névrehallgat. Kevesen tudják, hogyeredetileg a Vihar fok nevet viseltea körülötte dúló állandó viharokmiatt. II. János portugál királykeresztelte át abban a reményben,hogy sikerül majd megkerülni éseljutni Indiába. A reménységet 12évvel a névadó halála után Vascode Gama teljesítette be. Neki istöbb mint 10 napba tellett átver-gődni a veszélyes szakaszon. Meg-nyílt az út India mesés kincsei felé.

Jézus haláláról és feltámadásárólszóló evangélium lélekben visz elegy nagyon hasonló helyzetbe. Hi-szen az evangéliumban is egyfajtaVihar fokkal szembesülünk. Ma issok-sok hatalmas hullám korbá-csolódik fel közelében, amivelmeg kell küzdeni. Ma is sokanhajótörést szenvednek itt, és nemjutnak el a csendesebb, csodálatos

kincsekkel kecsegtető, végső kikö-tőig, mert vagy visszafordulnak,feladják a küzdelmet a körülmé-nyekkel, vagy nem figyelnek atapasztaltabbakra, nem tesznekóvintézkedéseket, vagy tudomány-ban, technikában, önmagukbanbíznak egy bölcs, tapasztalt ésszolgálatkész kapitány helyett, ésvesztükbe rohannak.

De mi is ez a Vihar fok, mi is ez aJóreménység fok, amit nem hagy-hatunk ki életünk során? Ez nemmás, mint Húsvét ünnepének alényege, a feltámadás. Jézus feltá-madása óta nevezhető a golgotaikereszt, a sír a Jóreménység foká-nak. Megváltó Urunknak háromnap kellett, hogy átjusson agyűlölet, a gonoszság hullámaitólveretve, a bűnök halálba vivőtengeréről a feltámadás, azörökkévalóság tengerére, mely amenny felé vezet. Nem kell

Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és amásik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úrangyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekinteteolyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelemmiatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította megaz angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsenitt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, aholfeküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt ahalottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtamnektek. Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmelfutottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, ésezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát,és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Menjetek el, adjátokhírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.

– 3 –

Nem csak félgőzzel, nem csak úgymellesleg.

Következő mozzanat az elrejtés.(11.v.) A megfejtett, megtalált igaz-ság elrejtése az életünkben, mint-ha beépítenénk azt. Megtartom,átengedem magamon, hogy vál-toztasson rajtam. Hogy ne vétkez-zünk, hogy ne kerüljünk tévútra,hogy Istenhez közelebb kerül-jünk. Elrejtjük azt, magunkban.

De nem azért rejtjük el, hogymegtartsuk magunknak: hirdet-jük is azt. (12.v.) Minden ítéletét.Hogy mi a jó, és mi a rossz, hogymi az igaz, és mi a hamis. Hogy mivezet az életre, és mi a halálra.Hogy mi épít és mi rombol. Amitmegértettem, amit beépítettem,azt megvalósítom, átadom, to-vábbadom. Nem tartom meg ma-gamnak. Azt a világosságot, amitmegnyertem, nem rejtem a vékaalá. Lássa más is. Lásson más is.

És még egy lépés legyen előt-tünk: a te határozataidról gondol-kodom. Az eredeti héber szótovábbgondolást is jelent. Forgat-ni, alkalmazni, hogy még jobbanhasson, hogy új felismerésekrejussunk, hogy még jobbanlássunk.

Ez így együtt az, amit úgy monda zsoltáros, hogy gyönyörködikIsten rendelkezéseiben. Ez az útgyönyörűség, Isten útjának rend-szerét felismerni, életünkre igazí-tani gyönyörűség. Jó és szép. Ezt

adja a böjt, ha többet keressük atörvényt, Isten igazságát.

Ezek után, ha belegondolunk, aböjt nagyon is gyakorlati dolog,elszánás kell hozzá, döntés. Abelső takarításhoz. Mintha lomta-lanítanánk – átvizsgálunk mindenkacatot, haszontalan törmeléket,ami rendetlenné teszi életünket,és kidobjuk azt. Ezt önvizsgálattalérjük el, bűnbánattal, kiöntenimindazt Isten elé, amit felhalmoz-tunk: sérelmek, harag, düh, fájda-lom, keserűség, bosszú, sértett-ség, önzés stb.

Helyére pedig bepakolni mind-azt, amit megtalálunk, amit meg-keresünk Isten igéjéből, a törvény-ből, a nyitott Bibliából, az isten-tisztelet gyümölcseiből, az éle-tünkben felismert isteni tettekből.Csak egy kicsit többet kell erreszánni – erre lehetőség a böjt. Aszív kitakarítására, értékek megta-lálására.

És még valamire: kapcsolatainkrendezésére. Rendbe hozni mind-azt, ami nem jól működik. Ehhezis energia kell, ehhez is segítség.De ezt is lehet. A böjt a gyógyuláslehetősége is, közösségeink gyó-gyulásáé is.

Járó motort nem lehet javítani.Túlpörgettük, szükség van arra,hogy Isten kézbe vegye zűrza-varos lelkünket. Segítsünk neki,engedjünk neki. Jó lehetőség errea nagyböjti időszak.

Page 4: Legközelebbi alkalmaink...2019/03/09  · Megjelenik évente 4 alkalommal. Felelős szerkesztő: Tóth András esperes Szerkesztő: Sárközi Gergely Antal Technikai szerkesztő:

– 4 –

Imádság:

Mindenható Isten, segíts leállni, kiszállni egy időre a mindennapok túlhajtottritmustalanságából, hogy tudjunk csendre találni, hogy meghalljunk téged.

Kegyelmes Isten, segíts megállni, előtted, Atyánk előtt, megvallva őszintén mindenhibánkat, minden rosszat, ami belőlünk származik. Le szeretnénk tenni előttedminden bűnünket.

Minket szerető Isten, segíts nekünk felállni. A sárból, az elbukott küzdelmeinkből,a ránk omlott, túl nehéz feladatainkból, a bukásainkból. Add, hogy meg tudjunkújulni, újra tudjunk indulni, Krisztusban megerősödve, a Szentlélek vezetésével.

Áldd meg böjtünket, adj erőt, kitartást, add jelenlétedet! Ámen.

Írta: Sárközi Gergely Antal

„Hozsánna a Dávid fiának…”Olvasandó: Mt 21, 1-11

Textus: Zak 9, 9-10

„Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezikhozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. Mertkiirtom a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből – mondja az Úr. Kivészmajd a harci íj, mert békét hirdet a népeknek; uralma tengertől tengerig ér, azEufrátesztől a föld határáig.”

Szeretett Keresztyén Testvéreim!Ez a virágvasárnapi Ige legelő-

ször is igazi, teljes örömre buzdít.Van okunk örülni, van okunkvigadni, mert eljött az igaz ésszabadító Király, eljött Krisztusközénk. Az „örülj” felszólítás magá-ban hordozza a vigadalom, a kör-tánc képét. Arra buzdít az Ige,hogy olyan felszabadult örömmelörüljünk, mint Dávid király,amikor táncolt az ÚR előtt aSzövetség Láda Jeruzsálembevitele idején (2Sám 6,14). De ki

tud így örülni? Nagy kérdés ez. Kitudja hátrahagyni a gondokat, abajokat, a nehézségeket, s min-dent feledve csak a boldogságraösszpontosítani? Hiszen olyannehéz! És sokszor talán azt isgondoljuk, hogy nincs az anagyszerű dolog, ami szó szerint, amaga teljességében mindentfeledtetni tudna velünk akár egypercig is. Vagy talán mégis van?Hiszen olyan sokan beszélnekróla... a megígért Szabadítóról, aMessiáskirályról, aki népe szabadí-

Szeretett testvéreim!Isten Atyánkká lett! Megváltott!

Ez a vigaszunk, életünk valóságoserőforrása – még, vagy talán külö-nösen a sötét nagypéntekeken is.

Van Atyánk a mennyben, akinem nézhette embergyermekeisorsát, és megváltót küldött, hogykárhozatos kétségbeesésünkbőlés reménytelenségünkből mi ma-gunk is az ő atyai ölelésébe zu-hanhassunk e világból, ha annakjön el az ideje. Az ő szeretetébentörtént a mi megváltásunk.

Van Krisztusunk, aki az ember-lét legmélyebb, leggyötrelmesebbtapasztalatait élte át értünk,

miattunk és helyettünk. Ő könyö-rög értünk az Atya Istennél, hozzáfordulhatunk minden nyomorúsá-gunkból.

Van Szentlélek Isten, aki mind-ezt bizonyossággá, személyes hit-té, átéléssé teheti bennünk, akihálára indíthat bennünket ezért afelfoghatatlan szeretetért, amely-lyel Isten keres és vált meg ben-nünket.

Szentháromság Isten! Áldottlégy, hogy a kárhozat helyett örökéletet, a bűneinkre bocsánatotszereztél Krisztus, a mi Urunkhalála által. Dicsőség ezért Isten-nek örökké! Ámen.

Imádság:

„Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg engemirgalmasan! Fordítsd felém füledet, siess, ments meg engem! Légy erős kősziklám,erős váram, segíts rajtam! Mert te vagy az én sziklaváram; vezess és terelgessengem nevedért! Szabadíts ki a hálóból, amelyet titkon vetettek nekem, mert tevagy az erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igazIsten!” (Zsolt 31,2–6).

– 9 –

Írta: Pálfi Zsuzsanna

Jóreménység fokaTextus: Mt 27,62–28,10

Másnap pedig, szombaton, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és ígyszóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Háromnap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadiknapig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják anépnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.Pilátus azonban ezt válaszolta: Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyantudjátok! Ők pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt.

Page 5: Legközelebbi alkalmaink...2019/03/09  · Megjelenik évente 4 alkalommal. Felelős szerkesztő: Tóth András esperes Szerkesztő: Sárközi Gergely Antal Technikai szerkesztő:

– 8 –

büntetés sújtsa.” (HK 11) – A halálekkor végleges, nincs jó hír, nincsfolytatás, nincs kegyelem, mertsenki nem tudja elviselni akárhozat büntetését. Senki, hacsaknem Isten maga. – Jézus kereszt-halála ezt a kárhozatot hozta elszámára. Önként vállalta, hogy agonosz elnyelje őt, hogy a halálbirodalma, a sötétség vegye át azuralmat fölötte.

Jézus Krisztus alászállt apoklokra, mondjuk ApostoliHitvallásunkban. A HeidelbergiKáté ezt így magyarázza: „Krisz-tus, az én Uram kimondhatatlanfélelmével, fájdalmaival és rette-géseivel, amelyeket lelkében iselszenvedett a keresztfán ésannak előtte, megszabadított apokol félelmétől és gyötrelmeitől.”Micsoda ellentmondás a szabadí-tás csodája: ahol Jézus Krisztustelhagyta az Isten, ott volt jelenleginkább az Isten megváltójelenléte, aki értünk hordozta el akárhozat elhagyatottságát, hogymi megszabaduljunk a mindentelnyelő gonosztól.

Szeretett testvéreim!A kereszten szenvedő Krisztus

felkiált: „én Istenem, én Istenem,miért hagytál el engemet?”

Hol található meg nagypéntek-ben az Isten szeretete? Éppen itt. Akereszten szenvedő Krisztusbanaz az isteni szeretet jelent meg avilágban. Az a szeretet, amely az

emberért elmegy a legvégsőkig, aza szeretet, amely a legborzalma-sabb és kárhozatosabb testi-lelkikínokat is vállalva most halál ésélet határát is átlépi értünk, mertmi nem tudjuk ezt megtenni.

Ahol Jézus Krisztust elhagyta azIsten, ott volt jelen leginkább azIsten megváltó jelenléte. Elsötéte-dik a nap, az égitest, hogy harmad-napon felragyoghasson a győze-lem napja, mert a ma még uralko-dó halál húsvétvasárnap végképpvereséget szenved. Kettészakad atemplom kárpitja: van út a szentIstenhez, mégpedig azért, mertIsten így cselekedett: felülről lefe-lé tartó út ez.

Mindez Isten szeretetéből tör-tént.

Hogy Isten szeretete körülöleliJézus Krisztus halálát – amelymiattunk, érettünk, helyettünktörtént – mi sem mutatja jobban,mint a haldokló Isten Fia utolsószavai, melyeket Lukács evangé-lista jegyzett le. Jézus így szól:„Atyám, a te kezedbe teszem le azén lelkemet!”

A mi Urunk keresztfán valószenvedésében megjárta a rette-géstől és elhagyatottságtól a biza-lomig, a sötétségtől a világosságig,a kárhozatos kétségbeeséstől azatyai ölelésig tartó utat. Istenszeretetéből érkezett ebbe a világ-ba, és Isten szeretetébe zuhant ki eföldi életből.

– 5 –

tására érkezik, de akiről aztántudjuk: nem éri be csak Izráelnépének megszabadításával, mertŐ az egész világért jött. A megígértSzabadító közelít! A Szabadító ÚR,aki Dávid magvából származik,Isai törzsökéből (Ézs 11,1-10). Őaz, aki a Magasságos Isten Fia, akiazért jött, hogy megkeresse ésmegtartsa az elveszettet (Mt18,11). Ő az, aki azért jött, hogyelvegye a világ bűneit, ő az, akiigazi örömet hoz a mi életünkbe.Nincs olyan szomorúság, nincsolyan fájdalom, ami ezt az örömetelhomályosíthatná. Az az örömhír,hogy Jézus eljött a világba, az azörömhír, hogy Jézus közösségetvállalt velünk. Örüljünk és vigad-junk hát, mutassuk meg a világ-nak, hogy a mi örömünket ésboldogságunkat nem lehet eltöröl-ni, nem lehet egyszerűen semmi-vé tenni!

Milyen király Ő? Számos jelzőttalálunk rá az Igében: igaz király,diadalmas szabadító, és legfőkép-pen alázatos. Amikor igaznaknevezi őt az Ige, akkor ez aztjelenti, hogy olyan személy, akiIsten előtt igaz. Jézus Krisztus, azigaz Király közösséget vállaltvelünk már nem csupán a születé-sekor, hanem annak idején aJordánban való megkeresztelkedé-se idején is, ahová a bűnös embe-rek bűnbocsánatért mentek.Aztán később az ÚR Jézus, az igaz

Király a bűnös emberek közévonult be Virágvasárnapon. Emlé-kezzünk szavaira: „Nem az egész-ségeseknek van szükségük orvos-ra, hanem a betegeknek.” (Lk5,31) Majd azt mondja róla az Ige,hogy szabadító. Jézus Krisztus mára nevében is hordozta ezt a szaba-dítást, hiszen a Jézus név azt jelen-ti: „Az Úr a szabadítás”. Születéseelőtt az angyal azt mondtaálmában Józsefnek: „Fiút fog szül-ni, te pedig majd Jézusnaknevezed, mert ő fogja megszaba-dítani népét bűneiből.” (Mt 1,21)S talán kicsit furcsa a kép, de aztolvassuk, hogy ez a Király szamár-csikó hátán érkezik. A Közel-Keleten – különösen az Asszírok-nál – ismert volt, hogy a királyszámárháton érkezik, de a csikómég ott sem fordult elő. Ennekhangsúlyozása arra utal, hogy ez azérkező Király – minden dicsőségeellenére – alázatos. Jézus Krisztuspedig – minden dicsősége éselismertsége dacára – szamárcsikóhátán ment be Jeruzsálembe. Errea zakariási próféciára utalt az ÚRJézus is (Mt 21,5).

Ez a Király elhozza a békét,lépésről lépésre haladva a békeútján. Látjuk az összképet? Az anép, amely egészen addig csakcsonka volt, most újra egésszélesz. A Szabadító nem csak Júdafölött fog uralkodni, hanem azegész nép fölött. Mindenkinek

Page 6: Legközelebbi alkalmaink...2019/03/09  · Megjelenik évente 4 alkalommal. Felelős szerkesztő: Tóth András esperes Szerkesztő: Sárközi Gergely Antal Technikai szerkesztő:

– 6 –

elhozza a békét! Újra eggyé lesz akét országrész: Észak és Dél, aMessiás pedig eltörli a hadieszközeiket: nem lesz több civa-kodás, nem lesz több háború. Devárjunk csak! Hiszen az északiországrész már e prófécia elhang-zása előtt – Kr. e. 722-ben – elpusz-tult! Akkor hát hogyan lehetségesez? Vegyük észre, hogy Isten min-dig nagyobb ajándékot ad, mintamit egyszerű, töredékes emberiértelmünkkel fel tudunk fogni! AKirály bevonulása idején elsőkénthelyreáll az Isten választott népe.Először tehát az ő életükbenköszönt be újra a béke. De itt mégnincs vége! „Kivész majd a harciíj…” – ezt olvassuk, sőt, egészenpontosan: a Messiáskirály össze-töri a harci íjakat, megakadályoz-va, hogy újabb háború törjön ki.Aztán békességet hirdet a pogánynépeknek is, s ezt azzal nyomaté-

kosítja a Szentíró, hogy kimondja:A Király uralkodása nem csupánIzráel területére terjed ki: „uralmatengertől tengerig ér, az Eufrátesz-től a föld határáig.” (10). Kijelentiaz Istentől jövő igazi békességet apogány népeknek is, szerte avilágon. Azt a békét hirdeti, amelyIstentől jön, s amelyet csak Őadhat meg. Mindenki, aki ezen avilágon él, csak Krisztustól kap-hatja meg a békességet. Nincs másút.

Ez a dicsőségesen bevonulóKirály, Jézus Krisztus így vonul bea mi életünkbe is, így hozza elszámunkra is az Istentől jövőbékességet. Nekünk sincs hát másfeladatunk, mint Jeruzsálem népé-nek: pálmaágakat teríteni a bevo-nuló Király elé, s így kiáltani:„Hozsánna a Dávid fiának! Áldott,aki jön az ÚR nevében. Hozsánnaa magasságban!” (Mt 21,9). Ámen.

Imádság:

Urunk és Istenünk! Köszönjük, hogy minden hibánk, esendőségünk és Tőled valófolytonos elpártolásunk ellenére Te mégis örökkévaló szeretettel szeretszbennünket, s ezt a szeretetet Jézus Krisztusban mutattad meg nekünk.Krisztusban, aki virágvasárnap dicsőségesen bevonult Jeruzsálembe, hogy aztánelfogják, keresztre feszítsék, s végül meghaljon: értünk. Urunk és Istenünk!Kimondhatatlan a hála bennünk, hogy Jézus Krisztus által nem hagysz minketelveszni. Köszönjük, hogy Igédből mi is megérthetjük szabadításod örömét,megérthetjük a Krisztusban eljött békességet. Kérünk Urunk, add, hogy ez abékesség ott lehessen minden nap az életünkben. Krisztusért kérünk, hallgasdmeg imádságunkat. Ámen.

– 7 –

Írta: Tóth Cseperke

Szomorú örömhírOlvasandó: Mk 15, 33–38

Textus: Lk 23, 44–47

„Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott,a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott:Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt. Amikor aszázados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóbanigaz volt.”

Keresztyén Testvéreim!Nagypéntek napján Isten szere-

tete jelent meg a világban. Ezt akijelentést sokkal jobban értjükkarácsony ünnepével kapcsolat-ban, amikor a gyermek Jézus van aközéppontban. Az e világból eltá-vozó emberi élet, a haldokló Jézusképe azonban ritkán társul aszeretet és gondoskodás fogal-maival. Nagypéntek története, asötétség, az ecettel kínált haldok-ló, akit bűnösök mellett feszítettekkeresztre a kor kegyetlen kivég-zési módszereivel... Nagyon mesz-sze van egymástól mindez és az akijelentés, hogy ezekben Istenszeretete jelent meg a világban.

Talán ismerjük a Jn 3,16 versétmint az örömüzenet összefoglalá-sát: „Mert úgy szerette Isten avilágot, hogy egyszülött Fiát adta,hogy aki hisz őbenne, el ne vesz-szen, hanem örök élete legyen.” Ezaz az örömüzenet, ami a mai

napon is meg kell jelenjen előt-tünk. „Szomorú jó hír, tragikus jóhír, rettenetes, halálos jó hír,örömhír ez.” (Joó Sándor).

Kedves Testvéreim!Nagypéntek története, Jézus

Krisztus kereszthalála alapvetőennagyon sötét történet. Belegon-doltunk-e már, Krisztusban hívőkeresztyének, akik az ő halálánakés feltámadásának jótéteményeitmagunkénak tudjuk, és abbanreménykedünk; belegondoltunk-emár Krisztus halálának borzal-mába?

Nem a keresztrefeszítés fájdal-maiba, hanem abba a remény-telenségbe, ami a Krisztus előttiember haldoklásával járhatott.Elszakadtunk Istentől. Az embernincs közösségben Teremtőjével.„Isten (...) igazsága pedig aztköveteli, hogy a bűnt, amely Istenelleni felségsértésnek minősül, alegnagyobb, azaz testi-lelki örök