Maconkai Népviselet Rendkívül híres volt a maconkai népviselet. Ezt számtalan korabeli forrás és fotó bizonyítja. A múlt század elejétől sűrűn megfordultak a faluba érkező néprajzkutatók, helytörténészek fotóművészek. Többek között Borovszky Samu, Malonyay Dezső, Dr. Gönyey Ébner Sándor, Balogh Rudolf hogy csak a legismertebbeket említsük. De visszajárt Maconkára kutatni Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, későbbi kulturális miniszter és Bosnyák Sándor néprajzkutató is. Az egyik legkorábbi leírás Malonyay Dezsőtől származik, aki ismertetett munkájában a maconkai viseletet a következőképpen írja le:

„… Az ékesség java itt is a menyecskére kerül; ő van az élet virágjában, ő maga a termő élet, őt illeti az ékesség igazán! A leány öltözete is szép, de feje még hajadon, arra majd csak később kerül a palóc asszonyok legfőbb dísze: a csipkés fejkötő.

Az öregasszony pedig igen egyszerűen ruházkodik, ruhája színe sötétkék, fején cifrázatlan kendő, és ha kivarrott is a rövid asszonyi ködmen, ha egy kis hímzéssel, bőr applikációval vidámul is rajta a bőr nagy barna mezeje, ez már szűcs munka, félig férfi viselet, mintha azt mutatná, hogy aki hordja lemondott a nőiességről…

A díszes maconkai fejkötő három részből áll. Kezdődik az »alákötő«-vel. Ez az alákötő széles szalagforma fehér vászon, három széle fodrosan színes pántlikával van beszegve. E fodros szalagocskák közé színes üveggyöngyöket fűznek. Ilyen alákötőt, ötöt köt fel a maconkai menyecske. Oly kép illeszti őket egymás felé, mint zsindelyt szokás, úgy, hogy az öt gyöngyös fodros szegés egymás mellé kerülvén az egész fejkötő alsó részét ez adja meg. Az alákötőre illeszkedik a »fejkötő«. Ez sapka formájú dísztelen tok, igazi rendeltetése az, hogy a nagy, tarka szalagból kötött bokrétát, a máslit tartsa, ami hátul üli meg a fejet. Mindezekre kerül végül a »csipke«, betetőzése az egésznek. A csipke maga széles, kemény szalagforma, aminek a széle keskeny, színes bodros szalagocskákkal van beszegve, a szalag közepe pedig aranyszálakkal áttörve. Díszítése legtöbbször hálós rajzú, és a tetején kicsi kokárdaszerű füle is van. Két szalag ereszkedik le, hosszan hátul, s ezeket a színes szalagokat járás közben eleresztik: libegjen, verdesse a riszáló csípőt, – olykor azonban, pl. tánc közben vállukra vetik föl. Csodálatos, ösztönszerű megérzés tette ezt divatossá, asszonyi sejtése annak, hogy ezek a laza szalagok ritmikusan követve a test mozgását, akár lefüggve, akár vállra vetve széppé, kecsessé teszik azt. Van Maconkán olyan egyszerűsített fejkötő-forma is, amiről elmarad az állkötő meg a csipke, az egész csak a fejkötő tokjából áll, ami persze esetleg díszes, s erről lóg le a két szalag. Ezt »suta fejkötőnek« hívják.

A maconkai menyecske egyéb ruházata már nem annyira jellemző, mint a fejkötő, s alig üt el a más palócsági asszonyviselettől Vállán drága tarka kendőt köt keresztbe, aminek két vége lelóg hátul; két karján bő buggyos fehér ingváll ér le könyökig, aminek széle megfodrozódik, s a szegése csipkés. A duzzadó szoknya fölött, elől, a kötény annyira szokásos, szinte elmaradhatatlan, hogy a kötény helye alá nem is kerül a szoknya drága szövetéből; azt a részt olcsóbb vászonból varrják, hogy megtakarítsák ezt a darabkát. A leány viselete Maconkán alig különbözik a menyecske viseletétől. A hajadon fejéről két fonott varkocsba lóg le a haj, által fonva a széles, tarka selyemszalaggal. A köntös színe asszonyon, leányon csupa élet, ragyogás, a tarkázott piros, meg a fehér legtöbb benne; a kék, a viola, a fekete szín már az öregeké.”

Néprajzi Múzeum Gyűjtemény A nők egészen a 20. század közepéig viselték öltözetüket. Ilyen a maconkai lánypárta, a mente és a lajbitos szoknya. Legszembetűnőbb viseletdarab az újmenyecskék főkötője volt.

Az alsófőkötőre fehér gyolcskendő került, ami alátámasztotta a rakatot, az egymás fölé helyezett, húzott, díszített homlokpántok sorát. A rakatot újabb főkötővel fogták le, és erre rögzítették a pártaszerű abroncsot, hátulra plusz még a szoknya aljáig lelógó szalagot, a nyújtóját rögzítették. Ünnepi alkalmakra régebben a menyasszonyi koszorú részét képező tüllfátylat kötötték fel. Lényegesen egyszerűbb volt az asszonyokhoz illő alsófékető és kendő kombinációjából készült főkötő. Néprajzi Múzeum Online Gyűjtemény

Gecse Posza Margit – Pünkösdi királyné 1930 Maconka

A női mellett, természetesen a férfi viselet is rendkívül sokrétű volt. Elsősorban az évszak és az alkalom tette változatossá, de különleges volt abban is, hogy a régiesebb öltözetdarabokon a nemesi öltözet jellegzetességeit is felfedezhetjük – ilyen a férfiak zsinóros viselete, melyet bársonyruhára cseréltek.

Legény, 1921-ből való téli ünneplőben.

Legény, 1921-ből való nyári ünneplőben.

Legény, 1921-ből való nyári ünneplőben.

Őszi, tavaszi ünneplő kékfestő

A maconkai viseletet mai napig őrzi a helyi közösség. Ünnepnapokon előkerülnek a szoknyák, főkötők, csizmák, férfiaknak a bőgatyák, ingek, lajbik, kalapok és viselőik büszkén mutatják, miben jártak nagyapáink, nagyanyáink. Legyen itt néhány kép napjainkból is, milyen csodálatosak eleink színpompás öltözetei, amik egy cseppet sem veszítettek értékükből.

A maconkai népviselet talán nem kapott olyan széles elismerést, mint a hollókői, rimóci, vagy a kazári, de pompájában semmivel sem marad el ezektől. Mind a helyi, mind a megyei értéktárba javaslom a felvételét.

Tisztelettel: Cseresznyés István

3070 Bátonyterenye, Boróka út 10

Tel: 70 3913053

Bátonyterenyei Értéktár Bizottság Alelnök