Magyarország Fekvése, határai, területe.

Fekvése, alakja. A szorosabb értelemben vett M. (melyről itt szó lesz) az É. sz. 45° 29' és 47° 37 1/2' és a Ferrótól számított K. h. 33° 39' és 44° 10 1/2' közt fekszik. Legészakibb pontja Árva vármegyében a Felső-Zubricától ÉÉNy-ra emelkedő Polica-hegy; legdélibb pontja Krassó-Szörény vármegyében a Duna folyamnak Juc nevü sellője, Tiszovicától Dny-ra; legnyugatibb pontja Vas vármegyében Görlinctől Ny-ra van; legkeletibb pontja Háromszék vmegyében Sósmezőtől DK-re van. Kiterjedése ÉD-i irányban 590, Kny-i irányban 800 km. Alakja meglehetősen szabályos tojás, melynek csak D-felé van kihegyesedő nyulványa. Egészben véve M. földje összefüggő s elég szabályos határokkal biró testet képez, miért is M. jól kikerekített országnak mondható.

Határai: M. É-on Morvaországgal, Sziléziával és Galiciával, K-en Bukovinával és Romániával, D-en Romániával, Szerbiával és Horvát-Szlavonországgal, Ny-on Stájerországgal és Alsó-Ausztriával határos. Határai nagyrészt természetesek; java részüket a Kárpátok hegysége alkotja, mely Nyitra vármegyétől kezdve hatalmas ivben körülfogván az országot, egészen az Al-Dunáig természetes határát alkotja. D-en a Dráva és Duna jelöli M. határát Horvát-Szlavonország és Szerbia felé; Ny-on a határ nagyobbára mesterséges, a Lajta folyó csak csekély kiterjedésben, a Morva nagyobb távolságra választván el az országot Ausztriától. Ny-felé helyenként az Alpok egyes kisebb csoportjai jelölik a határt.

Területe. M. területe a Határőrvidék polgárosítása előtt 211745 km2 volt; jelenlegi területe 279759 km2.

Fizikai viszonyok

Hegyrajz. M. legnagyobb része a Duna két nagy medencéjéhez tartozik; e medencéket egyfelöl a Kárpátok hegyrendszere, másfelől az Alpok végső ágazatai határolják, a két medencét egymástól pedig a Magyar középhegység választja el. Ezen konfiguráció eredményezi, hogy M. majdnem összes folyóvizei az ország központja, a nagy magyar alföld felé folynak össze, mely ekként M. összes vizeinek gyüjtőjévé válik. Ekként az ország ezen középső része egyúttal a legmélyebb fekvésü vidék is, mely felé a talaj minden oldal felől alálejt, természetes lefolyását képezve mindazon számos folyóvizeknek, melyeket a sikságokat övező magas helységek aláöntenek. M. ezen belső alföldje csakis a tőle Ny.-ra eső kis magyar síksággal van - a Duna völgye által - közvetlen összefüggésben, minden más irányban magas hegybástyák övezik körül, melyek csak az erdélyi felföld felé engednek közvetlen közlekedést, a Maros és Szamos völgyén át.

A Kárpátok M. legnagyobb hegyrendszere, mely az országnak mintegy 54%-át (150000 km2-t) borítja. E hegység fővonulata Pozsonynál a Duna balpartján kezdődve, kifelé domborodó félkörben körülövezi egész hazánkat egészen az Al-Dunáig, ahol (Báziás és Orsova közt) végső ágazatai a Balkán nyulványaival találkoznak. Ezen hatalmas félkörön belül a Kárpátok egyes csoportjai és vonulatai részint legyezőszerűleg, részint egyközösen vagy csomószerüen sorakoznak, két nagy felföldet alkotva, melyek egyike Pozsony és Kassa közt az Ény-i felföld, másika Nagybánya, Déva és Brassó közt a DK-i vagy Erdélyi feldöld nevét viseli. Kassa és Nagybánya közt a Kárpátok fővonulata elé ily nagyobbszerü hegyvidék nem települ, csak egy párhuzamos előhegység tolul eléje. A Kárpátok ezen három főcsoportja közül az Északnyugati-Kárpátok csoportja M. egész Ény-i és É-i részét borítja s K-felé a Tarca-Hernád völgye jelöli határát. Ezen hegyszakasz központjául a Liptó, Árva és Szepes vármegyében emelkedő Központi-Kárpátok tekinthetők, melyek a Gerlachfalvi-csúcsban (2663 m.) érik el M. legnagyobb magasságát. Ezen központi hegységből legyezőszerüleg ágaznak ki a nagyobb hegycsoportok, u.m. az Északnyugati határláncolat (mely a Babiagurában 1725 m-ig emelkedik), a Kis-Fátra (Kis-Kriván 1711 m.), a Nagy-Fátra (Pusztalőja 1586 m.), az Osztroski- és Vepor-csoportok (Fabova hola 1441 m.), az Alacsony-Fátra (Gyömbér 2045 m.), a Gömör-Szepesi érchegység (Rőcei hegycsoport 1480 m.) s a Poprád, Hernád és Tarca közti alacsonyabb hegyvidék (1291 m.). E jelentékeny hegységeket nagy völgyek választják el egymástól, melyek a hegység konfigurációjából kifolyólag egymással többé-kevésbbé egyközü csapásuak. Igy a Vág völgye alsó részében az Ény-i határláncolatot a Kis-Fátrától, felső folyásában

a Központi-Kárpátokat az Alacsony-Fátrától a Nagy-Fátrától választja el; a Nyitra völgye a Kis- és Nagy-Fátra közé mélyed, a Garam az utóbbi, a Nagy-Fátra és az Osztroski-Vepor közt jelöl határt. Magukon a helységeken keresztül ugyan egyes hágók (Sturec, Zsgyár, Csertova svadba) közvetítik a közlekedést, egészben véve azonban az Északnyugati-Kárpátok minden egyes tagja és minden egyes völgye egy-egy magában elzárkózott vidéket képez, melynek fejlődése a többiektől függetlenül történt. Ezen elzárkózottságot fokozza egyúttal az egyes csoportok eltérő fizikai felépülése, mely geologiai szerkezetének eltérő voltában is jelentkezik. Egészen eltérő alkotásu az Északkeleti-Kárpátok szakasza, mely a Tarca és Hernád völgyétől egészen Máramaros vármegye DK-i határáig terül el; szerkezete, tagozata sokkal egyszerübb, a csoportoknak központi elrendezése teljesen hiányzik s kifejlődésében a láncolat jellege az uralkodó. Legnagyobb tagja a meglehetős egyhangu Északkeleti határláncolat (Erdős-Kárpátok), mely csak Máramarosban ér el tetemesebb magasságot (Hoverla 2058 m.); eléje rakódott a Vihorlát-Gutin-Lápos vele egyközü trachitlánca (Gutin 1447 m.), mig a hasonalkotásu Eperjes-Tokaji trachithegység (Simonka 1092 méter) a Hernád és Tapoly-Ondova völgyei közt derékszög alatt csatlakozik a számos hágótól rovátkolt fővonulathoz. A Délkeleti-Kárpátok szakasza a nagy erdélyi felföldet zárja körül; fővonulata Máramarostól kezdve félkörben körülövezi Erdélyt, helyenként igen tetemes magasságig emelkedvén; e nagy hegyövben három szakaszt különböztethetni meg: az Északi határláncolatot (Pietrosz 2305 m.) (a Keleti határláncolatot (Csukás 1958 m.) és a Déli határláncolatot, mely M.-nak a Magas-Tátra után legmagasabb csúcsait (Negoj 2356 m., Retyezát 2480 m.) hordja. Az ekként körülövezett felföldet Ny-felől a különálló Bihar-hegység (Kukurbeta 1849 m.) zárja el, csakis a Maros és Szamos völgyein engedvén közlekedést az Alföld felé; Erdély belsejében még az erdélyi trachitláncokat (Pietroszul 2102 m.) s több kisebb láncolat emelkedik, a D-i határláncolatben pedig a Délmagyarországi hegyvidék (Godján 2229 m.) csatlakozik.

A Duna jobbpartjának nagy részét az Alpok ágazatai hálózták be; a hegyrendszerhez a Ny-i határszéli vármegyék tartoznak, melyek az Irottkőben (883 m.) érik el legnagyobb magasságukat. A két hegyrendszer közt középső tag gyanánt a Magyar középhegység terül el, mely a Balatontól ÉK-i irányban a Gömöri érchegységig húzódik s a Duna áttörése folytán két szakaszra oszlik, jobbparti részében a Bakony- (713 m.), Vértes- Gerecse- és Pilis-, balparti részbéen a Cserhát-, Mátra- (1012 m.) és Bükk-hegységre oszolván fel. Külön elszigetelt hegycsoport gyanánt emelkedik még Baranya vármegyében a Mecsekhegység (682 m.), melyet előhegyeivel együtt Délmagyar szigethegységnek is neveznek.

Sikságok. A három fő hegyrendszer közt két nagyobb alföld s egy nagyobb fensík terül el. Maga a Duna két nagy medencét alkot; a felső a pozsonyi medence vagy kis magyar alföld, mely Pozsonytól Komáromig a Duna mindkét partján a Kárpátok, illetve Alpok ágazatáig terül szét, mintegy 12000 km2 kiterjedésben; hazánk legtermékenyebb vidékeit foglalja magában, ahol szántóföld, kert, szőllő és erdő egyaránt jól díszlik. A Magyar középhegységen való áttörése után a Duna a pesti medencébe vagy nagy magyar alföldre lép, mely az országnak több mint harmadrészét mintegy 100000 km2-t foglal el. E nagy síksáágot É-on és K-en a Kárpátok, Ny-on a Magyar középhegység és az Alpok, D-en a Balkán ágazatai határolják, általában É-ról D-re lejtősödik, de ezenkivül K- és Ny-felől közepe felé is aláereszkedik s legmélyebb vonalát éppen fő folyójának, a Tiszának medre jelöli meg. Közepes magassága átlag 100-120 m., de a Tisza mellékei csak 80-90, helyenkint csak 70 m.-nyire emelkednek a tenger szine fölé. Arculata igen változó; a Duna és Tisza között homokos vizválasztó gerince vonul D-felé, mely Bács-Bodrog vármegyében a Telecska nevü fensíkba megy át; a Duna és Tisza összefolyásának szögletében a titeli fensík (133 m.) különálló szigete emelkedik. A Duna és Tisza mentén terjedelmes nocsarak vannak, de még nagyobb a Szamos melletti Ecsedi-láp (l. o.), a Kőrös és Berettyó vidékén elterülő Sárrét s az Alibumári-mocsár. A Nyirség Nagy-Károly, Debrecen és Tokaj közt gyér erdőfoltokkal és silány cserjékkel fedett buckák hullámzó tengere. Az Alföld legdélibb része a Deliblati homokpuszta, mely egymás mellé sorakozó homokbuckák tömkelegéből áll. Az Alföld peremén alacsony, többnyire hosszan elnyuló zátonyok vagy toriaszforma földhátak vannak s csak ezeken belül van végtelen egyhangu síkság, melyet azonban sok helyen szakítanak meg különálló apró dombok, az u. n. kunhalmok. M.

harmadik nagy lapálya az erdélyi belső medence, egy minden oldal felől hegyekkel övezett felföld, melyet kisebb-nagyobb dombok rendszerei tarkítanak, s melynek tulajdonképeni síksági jelleme sehol sincsen. Legtermékenyebb része az országrész szivét alkotó Mezőség, melyen állóvizek is legnagyobb mennyiségben fordulnak elő. Az erdélyi medencét a kisebb hegyláncok és dombsorok nagy száma hálózza be, melyek a folyóvizek egész özönével árasztják ek, ellentétben a folyóvizben szegény Alfölddel. Kisebb lapályok még Erdélyben a Gyergyó, Alcsik és Felcsik lapálya, a Háromszéki lapály, a Barcaság termékeny lapálya, M.-ban az Árvai felföld, a Liptói lapály, a Szepesi lapály, a Nógrádi lapály stb. A felsikok közül a Tornai mészkőfensík s a Murányi fensík említhetők.

Geologiai viszonyok. M. hegységeinek földtani szerkezete nagyjából hasonlít az Alpokéhoz; a hegységek zöme néhol gránit, melyre kristályos palakőzetek támaszkodnak, néhol pedig mezozói kőzetek, melyekhez a harmadkori képződmények simulnak. A kristályos tömegkőzetek közül a gránit uralkodik leginkább; elterjedési fő területe a Hernád és Morava völgyei közé esik, ahol leginkább a Kis-Kárpátokban, a Selmecbányai-hegységben, a Kis-Fátrában, az Alacsony-Tátrában,, de legkivált a Magas-Tátrában és a Branyiszkó-csoportban lkép fel. Kisebb-nagyobb kifejlődésben lép fel továbbá Erdélyben a Gyergyói-hegységben, a Páringban, továbbá a Bihar-hegységben, a Hegyes-Drócsában és a Délmagyarországi-hegységben; a Dunán tul a Rozália- és Lajta-hegységben, a Mecsekben és a velencei hegyekben fordul elő. A szienit a Selmeci- és Délmagyarországi-hegységben, a melafir az Alacsony-Tátrában, a gabbró nevezetesen a gömöri Érchegységben fordul elő. A szerpentin a gömöri Érchegységben, a Délmagyarországi-hegységben és a Borostyánkői-hegységben uralkodik; diorit a Kis-Kárpátokban és Erdély nyugati határterületén lép fel. A porfir a Bihar-hegységben s a Pojana-Ruszkában leggyakoribb. A kristályos palák a Központi-Kárpátok azon részében leggyakoribbak, mely a Tarca és Hernád völgyeitől Ny-felé a Kralováni-szorosig terjed; legnagyobb kiterjedésben a Vág és garam közt, a Kis-Fátrában, a Délmagyarországi-hegységben és az erdélyi határszéli hegységekben, a Duna jobbpartján a Lajta-, Rozália- és Soproni-hegységben lépnek fel. A paleozói képződmények aránylag kisebb terjedelmüek; a diász a Kis-Kárpátokban, a Bánságban és Bihar-hegységben, a kőszénképződmények legkivált a Délmagyarországi-hegységben s a borsodi Bükk-hegységben, a grauwacke-képződmények a Kis- és Központi-kárpátokban vannak erősen kifejlődve. Sokkal nagyobb a mezozói képződmények elterjedése, melyek a hegységeknek kristályos kőzetekből álló zömét körülveszik, vagy maguk kisebb-nagyobb hegységek magvát képezik. A Dunán tul a Siklósi-hegység kizárólag triasz- és juramészkövekből áll; a Mecseket kizárólag ugyanily képződmények alkotják. Tulnyomóan ily kőzetekből (triasz, rhäti liasz, jura és kréta) áll a Bakony-, a Vértes- s a Pilis-hegység. A jura a Kis-Kárpátokban és az Inovec-hegységben gyakori. A Magyar-Morva-határhegységben, a Kis- és Nagy-Fátrában a krétaképződmények az uralkodók; ugyanezek helyenként az Északkeleti-Kárpátokban is mutatkoznak, de legnagyobb kiterjedésüket az erdélyi keleti határláncolatban, valamint a Hermányi- és Bodoki-hegységekben érik el. A Bihar-hegységben a triasz, jura és kréta fellépése felette fontos; a Délmagyarországi hegység jórészben kréta- és juraképletekből épül fel. A harmadkori képződmények nagy szerepet játszanak M. földjének geologiai szerkezetében; az ide tartozó eruptiv kőzetek közül a bazalt nagyobbrészt elszigetelt hegyeket képezve lép fel a Bakonyban, Ajnácskő és Abrudbánya vidékén (Detonáta), mig a trachit nagy kiterjedésü hegységeket képez, igy a Magyar Érchegységet, a Mátrát, Cserhátot és Diósjenő-hegységet, az Eperjes-Tokaji-hegységet, a Vihoriát-Gutin-hegyláncot, az Erdélyi trachit-hegységet; ezenkivül a Bihar-hegységben és a Hegyes-Drócsában is jelentékeny szerepe van; a Duna jobbpartján a Pilishegységben uralkodik; a zöldkőtrachitokban M. leggazdagabb érctelepei fordulnak elő. Az üledékes harmadkori képződmények közül nagy kiterjedésü az eocen- (mások szerint kréta-) korbeli Kárpáthomokkő, mely a Kárpátok őskori vagy trachittömegét az Ény-i határláncolattól kezdve, egészen Erdély határáig megszakíthatatlan övben kiséri; eocen kőzetek Erdélyben is nagy szélességben veszik körül a fiatalabb harmadkori rakodmányokat. Az oligocen képződménye a Bakonyban, a Budai-hegységben, a Bükk-hegységben s Erdély belső medencéjében, a neogen rakodmányok a Dunántuli-Alpokban, a Bihar-hegységben, Máramarosban és Erdélyben nagy kifejlődést értek el, bennök jelentékeny só- és széntelepek vannak. A negyedkori

képződmények közül legelterjedtebb a lösz, mely M. legtermékenyebb talaja. Negyedkori és jelenkori képződményekből áll M. két nagy lapályának s összes folyóvölgyeinek talaja; ezek között a lkápképződményeknek is jelentékeny szerepök jut M. számos vidékén.

Folyóvizek. M. összes folyóvizei, a Dunajec és Poprád kivételével, melyek a Keleti-tengerbe sietnek, a Dunába ömlenek és igy a Fekete-tenger vizkörnyékéhez tartoznak. A több mint 600 kisebb-nagyobb folyó, mely M. földjét öntözi, három fő gyüjtőmedencébe önti vizét. Maga a Duna az ország Ny-i felének vizeit veszi magába, a K-i rész folyó vizei ellenben mind a Tiszába ömlenek s csak ennek közvetítésével jutnak el a Dunába; végül M. legdélibb és legkeletibb vidékei ismét közvetlenül a Dunába küldik vizeiket. A Duna és Tisza vizkörnyéke közt a határt azon emelkedési vonal jelöli, mely a Királyhegyből kiindulva a Fabova holán át a Medves csoportjához s innen a Cserháton keresztül a váci Nagyszálig húzódik. Innen kezdve az a dombhát jelöli a két folyam közti választót, mely Budapestről Kecskeméten át Szabadka felé terül s a Telecskában végződik. A Tisza torkolatán alul a Temes, Karas, Néra, Cserna, Zsil és Olt a Dunak közvetlen adózói s az utóbbi vizterülete igen jelentékeny. Magának a Dunának egész vizkörnyéke M.-on 274000 km2, ebből azonban 153000 km2 a Tisza vizterületére esik, mely e szerint a Duna vizkörnyékének felére rúg.

M. főfolyója a Duna. Dévény mellett, a Kis-Kárpátoknak az Alpok végső nyulványaival való találkozásánál lép az ország földjére; eleintén DK-nek folyik, majd Gonyőnél K-re fordul s ezen irányt Vácig megtarjta; Esztergom és Vác közt a Magyar-középhegységen áttörvén, utóbbi városnál D-felé kanyarodik s ezen irányát a Dráva torkolatáig megtartja. Itt ismét DK-nek veszi útját s ezen irányt egészben véve Orsováig megtartja, ahol az ország határát ismét elhagyja. Folyása a megejtett szabályozások dacára még ma is sok helyütt kanyargós, rendezetlen, partjait nagy kiterjedésü mocsarak kisérik, alsó folyása igen kanyargós s a Klisszura- és Kazán-szorosban felette szabálytalan és rohamos. Folyásában nagy szigeteket alkot, minők a Csallóköz, Szigetköz, a Szentendrei-sziget, a Csepel- és a Mohácsi-sziget. A Duna egész hossza M.-ban 997 km. folyásának (azaz belépő és kilépő pontjának) egyenes távola azonban csak 569 km. Egész hosszában hajózható. Mindkét oldal felől sok és jelentékeny mellékvizet vesz fel; a jobbparton a Lajta, Rába, Sárviz, Dráva és Száva a legjelentékenyebbek; ezekkel ismét több kisebb-nagyobb folyóviz egyesül, igy a Rábával a Lapincs, Pinka, Gyöngyös, Répce és Marcal; a Sárvizzel a Séd, Sió, Kapos és Koppány; a Drávával a Mura (a Lendvával és Kerkával) Kanizsa és Rinya. Ezeken kivül a Vulka a Fertőbe, és a Zala a Balatonba önti vizét. A duna balparti mellékfolyói jóval számosabbak és nagyobbak; ezek a Morva, Vág, Nyitra, Garam, Ipoly, Tisza, Temes, Karas, Néra, Cserna s az országon kivül a Dunával egyesülő Zsil és Olt. Valamennyiben jelentékeny mellékvizei vannak. A Morva a Miavát s Radavát; a Vág (mely a Fehér- és Fekete- Vágból ered) az Árvát, Kisucát, Thurócot és Rajcsankát; a Nyitra a Zsitvát; a Garam a Szlatinát és Szekincét; az Ipoly a Korponát és Stavnicskát veszi magába. Mindezeknél jóval nagyobb és jelentékenyebb a Tisza, mely a Máramarosi-havasokból eredvény, csakhamar kilép az Alföldre s Ény-i irányt követ, majd Csapnál hirtelen Dny-felé kanyarodik, ezen irányt megtartva Szolnokig, ahonnan kezdve egészen Titel melletti torkolatáig egyenesen D-felé folyik. Folyása a Dunáénál is jóval kanyargósabb, szabálytalanabb s árvizei igen jelentékenyek és gyakoriak. Partvidékei nagyrészt szintén mocsarasak, bár a hajdani posványok nagy részét már lecsapolták s termővé tették. A Tisza egész folyása 1411 km., mely egész M. földjére esik; forrásának és torkolatának egyenes távolsága 455 km. A Tisza is bővelkedik mellévizekben; jobbfelé a Sopurka, Apsinca, Talabor, Nagy-Ág és Borsova még a kisebbek közé tartoznak; jóval nagyobb a Bodrog, mely a Tapoly, Ondava, Laborc (a Cirokával és Unggal) és Latorca (a Csarodával és Sztárával) egyesüléséből ered s a Tiszával a Bodrogközt alkotja. Jelentékeny mellékfolyója a Tiszának a Sajó is, mely jobbfelől a Jolsvát, Balogot és Rimát, balfelől a Bodvát, Bársonyost és Hernádot veszi fel; a Hernád ismét sok folyó gyüjtője, amennyiben balfelől a Szinye, Tarca és Olsva, jobbfelől a Gölnic vizeit fogadja magába. A Sajón alul az Eger, Laksa és Zagyva (utóbbi a Galga, Tápió és Tarna vizeivel) ömlenek a Tiszába. Szolnoktól Titelig a Tisza jobbfelől semmiféle mellékvizet nem vesz magába. Baloldali mellékvizei a kisebb Vissó, Iza és Túr után a Szamos, Körös, Maros és Béga. Mind a négy igen jelentékeny vizgyüjtő vidékek levezetője. A Szamos a Nagy- és Kis-Szamos egyesüléséből eredve (előbbi a Besztercével és Sajóval, utóbbi a

Meleg- és Hideg-Szamossal), balfelől az Almás, Szilágy, Kraszna és Homoród, jobbfelől a Lápos és Szászér vizeivel gyarapszik, alsó folyásában az Ecsedi-lápon keresztül folyik. A Körös a Fehér-, Fekete- és Sebes-Körös s az ezekbe ömlő Csiger, Tőz, Szartos, Hollód, Berettyó és Ér egyesüléséből, a Sárrét mocsarain alul keletkezik, alsó folyásában a Hortobágyot veszi magába. Jóval nagyobb folyó a Maros, mely Erdély K-i részében fakadván, jobbfelől a Ludast, Aranyost (a Járával) és Ompolyt, balfelől a Görgényt, Nyárádot, Kis- és Nagy-Küküllőt, Sebest, Sztrigyet és Csernát veszi fel, mig alsó folyásában az Aranka-ágat bocsátja ki magából. A maroson alul a Tisza még a Bereg-szóval egyesült Bégát veszi fel. A Bisztra, Gogonis és Berzava vizeivel egyesült Temes (az Alibunári-mocsarakkal), a Karas, Néra és Cserna ismét közvetlenül szakadnak a Dunába; ugyszintén a Zsil és Olt, mely utóbbi kettőnek torkolata azonban már román földre esik. Az Olt is igen gazdag mellévizekben. Ilyenek jobbfelől a Vargyas Kis- és Nagy-Homoród, Hortobágy és Szeben, balfelől a Kászon, Tatrang, Tömös, Barca és Homoród. Erdély K-i részében is van több folyócska, mely igyan (a Szereth közvetítésével) szintén a Dunába ömlik, de csak folyásának legfelsőbb része folytán számitható M. vizeihez; ilyen az Aranyos, Beszterce, Dorna, Tatros, Uz, Biska és Bodza.

A jelentékenyebb folyóvizek a következők:

[ÁBRA]

Csatornák. M. csatornákban nem nevezhető gazdagnak; a fennálló csatornák nagyobbára mocsarak levezetésére szolgálnak, közlekedésre csakis a Ferenc-csatorna (108 km.) szolgál, mely Bezdán és Tisza-Földvár között a Dunát a Tiszával összekapcsolja s melynek kieghészítői a Kis-Sztapártól Újvidékig ásott Ferenc József öntöző csatorna (74 km.) és a baja-bezdáni tápcsatorna. Az Alfoldön említésre méltó csatornák még a Béga-csatorna (70 km.), a Temes és Béga közti összekötő csatorna (10 km.), a Berzava-csatorna, a verseci vagy Terézia-csatorna, a Moravica-csatorna, a Berettyó-csatorna; a Dunán tul legjelentékenyebb a Nádor- vagy Sárviz-csatorna, a Sió-csatorna (a Balaton és Duna közt), a Kapos- vagy Zichy-csatorna, az Albrecht-Karasica-csatorna, a Hanság lecsapolására ásott többféle csatorna. Ily vizlevezető csatornák ezenkivül hazánknak majdnem minden mocsaras vidékén vannak.

Tavak és mocsarak. M.-nak csak két nagyobb tava van, a Balaton (690 km2) és a Fertő (335 km2); mindkettő siksági tó s mint ilyenek Közép-Európa legnagyobb síksági tavai; a hajózásra csak a Balaton alkalmas, melyen újabban élénk gőzhajóközlekedés indult meg, mig a Fertőn - megy egyébiránt ma ismét kiszáradni készül - hajóközlekedés sohasem fejlődhetett ki. A kisebb síksági tavak közül említendő a Velencei-tó (Fehér vmegyében), a tatai Nagytó, a Fehértó Szeged mellett, a Palicsi-tó Szabadka mellett s több kisebb tó. egész már jellegüek a hegyi tavak, melyek kivált a Magas-Tátrában fordulnak elő nagy számban. Ezen «tengerszemek»-nek nevezett tavak (szám szerint 115) 1200-2000 m. magasságban fordulnak elő s nemcsak vadregényes fekvésük, de tetemes magasságuk folytán is említést érdemelnek; legnagyobbak a Nagytó (a lengyel Öttó csoportjában, 35 ha.), a Halastó 33 ha.), Czarny staw (23 ha.), Tengerszem (21 ha.), a Csorbai-tó (20 ha.) és Nagy-Hincói-tó (19 ha.). Hasonló, bár jóval kisebb hegyi tavak vannak a Liptói-havasokban (a Rohács alatt), a Hegyaljában, (Izra-tó), a Vihorlátban (Beszkid-tengerszem), a Betyezátban (Zenoga-tó, Zsemenye), a Fogarasi-havasokban (Bullea-tó), a Boloki-hegységben (Szt. Anna tava), az Erdélyi Érchegységben (Gyilkos-tó), Erdély belső medencéjében (több kisebb tó), a Szemenyik-hegységben (Sastó) stb. A mocsarak hajdan igen nagy kiterjedésüek voltak; a századunk folyamán eszközölt lecsapolsáok sok földet tettek termővé; legnagyobbak voltak a Fertőhez csatlakozó Hanság, a Duna melletti Sárköz, a Borsova melletti Szernye, az Ecsedi-láp, a Bodrogköz egy részét borító Hosszurét, a Körös és Berettyó közti Sárrét, az Alibunári-mocsár, továbbá a Duna és Tisza mentén kiterjedt mocsarak.

Ásványos források. Hazánk ásványvizekben rendkivül gazdag; nemcsak hogy oly sok ásvány-forrása van, mely a külföldi vizeket nélkülözhetővé teheti; de van néhány olyan is, melynek a külföldön nincs párja. Az ásványos források leginkább a Kárpátok övében fordulnak elő, de nagy számmal vannak a Duna jobbpartján, sőt az Alföldön is. Itt csak a legkiválóbbak felemlítésére

szorítkozunk. Tiszta hévvizek: Héviz nagyváradi Püspök- és Félixfürdő, Rajec-Teplic, Stubnya; egyszerű savanyuvizek: Balaton-Füred, Borszék, Mohai Ágnes- és Stefánia-forrás, Német-Keresztúr, Szinye-Lipóci Salvator; égvényes savanyuvizek: Hársfalva, Luhi Margit és Erzsébet, Szolyva; égvényes konyhasós savanyuvizek: Cigelka, Bikszád; keserüvizek: budai keserüviz-források (Hunyady János, Rákóczi Ferenc József stb.), Ivánda; konyhasós vizek: Herkulesfürdő, Vizakna; vasgálicos vizek: Erdőbénye, Parád; vasas hévvizek; Vihnye, Szliács, Lucski, Algyógy (ritkaságok); vasas savanyuvizek: Buziás, Gyertyánliget; egvényes vasas savanyuvizek: Előpatak, Lubló, Málnás; égvényes konyhasós vasas savanyuvizek:Bártfa, Tusnák; égvényes glaubersós vasas savanyuviz: Tarcsa; földes vasas savanyuvizek: Borszék, Koritnica; kénes hévvizek: budapesti Császár-, Lukácsfürdő, Margitsziget és Artézi forrás; Herkulesfürdő, Pöstyén, Trencsén-Teplic, Harkány; hideg kénes égvényes viz: Parád-Csevice; hideg kénes égvényes konyhasós savanyuviz: Szobránc; földes vagy mésztartalmu viz; budapesti Rác- és Sárosfürdő.

Éghajlat. M. éghajlata földrajzi alkotásánál fogva egyes részeiben nagy eltéréseket mutat; aránylag nem nagy területen a hőmérséknek majdnem minden fokozata váltakozik, a magas hegységek zord éghajlatától egészen az Alföldnek meleg klimájáig. Egészben véve azonban négy klimatikus területet állíthatni fel, melyek közül a kis és nagy magyar Alföld éghajlata egymáshoz meglehetősen hasonló, mig az északnyugati és északkeleti hegyvidék, valamint Erdély éghajlata ugy amazoktól, mint maguk közt minden tekintetben eltérő. Általában M. évi átlagos hőmérséklete nagy ingadozásokat tüntet fel; mig M. D-i részében az évi hőmérséklet 11 °C-ig emelkedik (a tengerparton 13,5°, addig a Kárpátok legmagasabb régióiban (ahol ugyan eddig meteorologiai észleletek nem történtek) 4-5 foknál alig rúg többre. A fennálló észlelési állomások közül a legcsekélyebb hőfokot Árvaváralja (5-7°), a legmelegebbet Pancsova (11,8°) mutatja; egészben véve az Alföld belső része, a Dunától Jászberényig és Debrecenig, és K-felé Aradig és Versecig tekinthető M. legmelegebb részének, 10-11o évi hőmérséklettel; az Alföld szélén a hőfok már 1-2 fokkal csekélyebb, valamint a kis magyar Alföldön is, melynek átlagos hőfoka nem több 9-10 foknál. A Dunántul K-i és D-i részének ehhezt hasonló éghajlata van, de a Magyar középhegységben és az Alpok nyulványai közta hőfok 7-8 fokra szál alá. Az északnyugati felföld ennél jóval hidegebb s a Központi- és Keleti-Kárpátok aljában a hőfok 7-re, a hegység belsejében 4-5 fokra esik. Egészben véve mondhatni, hogy az Alföld középső és D-i részében uralkodik a legnagyobb hőfok, és hogy ebből kifelé haladva a hőmérséklet fokozatosan csökken, egészen a Kárpátok (vezetének főgerincéig. A délkeleti felföld vagy Erdély ezárt medencét képez, melynek belső legmelegebb magvát mindinkább hűvösödő éghajlati övek zárják körül, melyeknek a Bihar-hegységben 5-6o, a Kelti- és Déli-Kárpátokban 4-5 foknyinál nagyobb évi hőmérsékletük nincs. A legmelegebb nyári hónap általában véve a julius, melynek közepes hőfoka Pancsován 23,7°, a magasabb hegyvidéken 16-18°. A hőmérséklet szélsőségei 37,7 (Pancsova) és 25,2 (Árvaváralja) közt ingadoznak. A hőmérséklet abszolut ingadozása legnagyobb a két Alföldön, ahol nagy nyári forróság mellett a tél igen kemény szokott lenni, mig a hegyvidéken a hüvősebb nyár folytán a hőmérséklet abszolut ingadozása valamivel kisebb. Ezzel szemben Erdélyben a rendkivül nagy téli hideg folytán a hőmérséklet tágabb határok között ingadozik, mint a Kárpátok hegyvidékének többi részeiben. M. éghajlatára nézve jellemző még a napi hőmérséklet nagy változása. Az ország Dny-i részének kivételével, melyen az Adriai-tenger hatása érvényesül (Fiume legnagyobb hidege - 4,3, hőmérsékleti ingadozása 37,0°, egész M. hőmérséklete határozottan kontinentális és szélsőségeiben (főleg az Alföldé) igen excessziv. A növényi életre nézve igen fontos a fagyos napok száma; ezeknek száma a két lapályon 73, a hegyvidékeken 100, sőt a legmagasabb É-on 130-150 szokott lenni; Zágrábban már csak 50, sőt Fiuméban csak 15-20 napon szokott fagy beállani. A fagyos napoknak az egyes hónapok szerinti eloszlása igen szabálytalan; az Alföldön májustól októberig rendszerint nem szokott fagyni, de a magasabb hegyvidékeken alig 3 1/2 - 4 hónapra szokott a fagymentes időszak terjedni s legrettegettebbek a hőmérsékletnek erős visszaesései, minők március, április, sőt májusban is szoktak előfordulni. A légnyirkosság télen, különösen januárban legnagyobb, a legcsekélyebb nyirkosság eloszlása igen eltérő; mig a lapályokon és általában véve a D-i vidékeken a julius és augusztus szokott legszárazabb lenni, addig a felvidéken az április és május. Emellett az ősz általában nyirkosabb mint a tavasz. A csapadék eloszlása nagyjából az

ortográfiai viszonyoktól és a szelek járásától függ. A legcsekélyebb csapadék a két Alföldön szokott esni, ahol az helyenként csak 500-550 mm-re rúg (évenként); a magasabb hegyvidékek felé gyakoribb lesz a csapadék is, ugy hogy a Központi-Kárpátok aljában már 8-900 mm-t tesz, a magasabb hegységekben még jóval többet. Igy a Központi Kárpátokban (Oravica) 1187, az Északkeleti-Kárpátokban (Sztanna) 1195 mm., Máramarosban (Mokra, Szinevér-Polyana) 1421, sőt 1504 mm. csapadékot észleltek. Ezernél nagyobb a csapadék még Nagybányán (1091), Petrozsényben (1001), Ruszkicán (1067) és Ferenc-falván (1106 mm.) Krassó-Szörény vmegyében. Ennél tetemesebb (1500-2000 mm.) csapadékmennyiség még csak a tengermelléken és a Karszton észlelhető, ahol a tenger közelsége okozza a nagy mennyiséget. M. csapadékviszonyait a csapadéknak az egyes hónapokra és évekre való eloszlásában nyilvánuló nagy egyenlőtlenség jellemzi, mely egyrészt a nagy szárazságokat, másrészt az árvizek pusztításait okozza. Az éghajlat jellemzésére szolgál a 77. oldalon levő táblázat.

Magyarország hőmérsékleti és esőzési térképei

[ÁBRA] Középső isothermvonalak január hónapban

[ÁBRA] Középső isothermvonalak július hónapban

[ÁBRA] A csapadék eloszlása valószínűség szerint

[ÁBRA] Az évi csapadék közepes magasságának eloszlása

Általában - Schenzl szerint - az Alföld éghajlata kiválóan kontinentális, igen ingadozó és végletes, mert a tenger mérséklő és kiegyenlítő hatása a Karszt-hegységet alig haladja tul. A tél általában igen szigoru, de igen változékony; közönségesen november közepén kezdődik faggyal és havazással s a hideg gyakran már decemberben is magas fokra hág; de nem ritkán csak januárban áll be a nagyobb hideg. A leesett hóréteg többnyire csak néhány centiméter vastagságu s ritkán tartós, de többnyire meg-megújul s akkor nagyobb vastagságra is tesz szert. A tél átmenete a tavaszba leginkább eső, vagy esős viharok kiséretében történik, e viharokat azonban nemsokára északkeleti szelek, az esős borongást pedig derült, néha éppenséggel kellemes napok váltják fel.

Maga a tavasz igen változékony s részben viharos és esős. M. május hava ritkán oly kellemes, mint másutt szokott lenni. A májusi hőmérsék olykor 25-30° C.-ra rúg s igy a növényzet rendes és kellő kifejlődését gátolja, máskor ellenben ugyanezen időben hideg esők, sőt fagyok okoznak nagy károkat a veteményekben és ültetvényekben. A nyár kezdetét nem ritkán erős, olykor jégesőt is magukkal hozó zivatarok jellemzik. Kezdete junius elejére, de olyakor már május végére esik és olyankor nagy hőség áll be. Tartalma alatt az Alföldön ritkán van eső, de annál gyakoribbak a rohamos pusztító záporok. A nyári meleg már kevéssel napkelte után 22-25°, de napközben 35-37 fokra is felemelkedik és napnyugta utánig tart. Néha a zivatarosan megeredt záporok csöndes, országos esőkké enyhülnek és ilyenkor, már alig tartanak pár napig, rendkivül jótékony befolyást gyakorolnak az egész növényzetre. Gyöngyörü és majdnem mindennapi jelenség az Alföldön a délibáb (l. o.), mely csöndes, derült napokon többnyire dél tájban támad és selyemfényü tengerként lepi el a rónaságot. Legállandóbb időszaka M.-nak az ősz, mely egyúttal a legrendesebb időjárási viszonyokat tünteti fel s leginkább szeptemberre és októberre, olykor pedig novembernek első felére is kiterjed. Derült langyos napok követik egymást, az éjjelek azonban, kivált az ősznek közepén tul, már gyakran dérrel és faggyal járnak, utoljára pedig Ény-i kemény szelekkel és sürü ködökkel bekövetkezik a tél.

[ÁBRA] L. táblázat.

A Felföldön és Erdélyben a tél 2-3 héttel korábban szokott beállani, mint az Alföldön és az októberi és szeptemberi fagyok gyakrabban fordulnak elő, ugy hogy sokszor az aratást be sem fejezhetik. A korán esett hó azonban ritkán marad meg s tartós keleti vagy déli szelek mellett gyakran a derült és száraz idő december elejéig is tart. A kemény hideg rendesen januárban áll be és bár nem szokott igen tartós lenni, a tartós meleg idő mégis csak áprilisban kezdődik. A májusi, sőt juniusi fagyok igen gyakoriak; a nyár azonban hirtelen köszönt be, mely szintén igen meleg, bár nem oly

nyomasztó mint az Alföldön. Az ősz már augusztus közepén szokott beköszönteni s itt is a legkellemesebb s tartósan szép időszak.

Hazánk Európában egyike a leggazdagabb és legnevezetesebb ásványtermő országoknak. Nemcsk hogy általában az ásványfajok számára és azok szépségére, helyenkint pedig azoknak előfordulási körülményeire nézve nagyon nevezetes, hanem vannak speciális magyar ásványok és speciális magyar ásványelőfordulási viszonyok. Igy p. amellett, hogy hazánk a leggazdagabb aranytermő ország, a hazai arany-előfordulás annyiban is nevezetes, mert szálban levő sziklákban, nevezetesen zöldkő-trachitban és egyes kőzeteket átjáró quarc-erekben terem, többnyire pirittől kisérve. Másutt leginkább másodlagos fekvőhelyen, igen régi homokban, hazánkban tulnyomólag eredeti fekvőhelyen találni, még pedig szép kristályokban is. Aranyban leggazdagabb hegységünk az Erdélyi Érchegység (abrudbányai, verespataki és bucsum-zalathnai bányamegye, továbbá Botos, Facebája, Nagyág, boicai és kőrösbányai bányamegyék brád stb.), de sok van a Magyar Érchegységben is (Selmec és Körmöcbánya környéke). Igen nevezetesek ama nagy termésarany-leletek is, amelyekre hazánkban már három ízben bukkantak, először Vöröspatakon (Katronca tömzs), utána az erdélyi Magurában és a legnagyobbat (57-726 kg.) Brádon találták 1891., mely utóbbi számos nevezetesebb amerikai meg urali nagy aranyleletet felülmul és csak a nagyobb kaliforniaiak meg az ausztráliaiak versenyeznek vele. Kiváltó nevezetességü hazánkban a termés-tellur előfordulása egy sajátságos homokkőben Zalathna mellett, Facebája vidékén. Hazánk területén váltak legelőször ismeretessé és innen (nevezetesen Nagyág, Pacebája, Offenbánya, Botesbánya) legkiválóbbak, ugyszólván világnevezetességre tettek szert a tellurércek, legfőképen pedig a szilvánit (betüérc), a nagyágit (levélérc), a petzit (tellurarany-ezüst), a hessit (tellurezüst), tetradymit (tellurbizmut), tellurit (tellurossav), bunsenin, illetőleg krennerit (tellurarany), stitzit (tellurezüst),. Nagy nevezetessége hazánknak a nemes opál, a par excellence magyar drágakő, melynet sokáig szintén kizárólag hazánkból (Tokaj-Eperjesi-hegylánc, Vörösvágás és Cservenica vidékén) ismertek és amely legszebben mai is az említett terület trachitjából kerül elő. A kősó ugy előfordulására, mint tisztaságára nézve ugyancsak egyik nevezetessége hazánknak. Nemcsak hogy óriási területen terem telepekben s tömzsőkben, hanem egész sziklákat, kis hegyeket képez a felületen (Parajd, Szováta), ami Spanyolországon kivül (Cardona) csupán hazánkból ismeretes. Alföldünkön a szikszó-(szóda), ugyszintén a salétrom-kivirágzás, szintén hazai specialitás. A buda-lágymányosi keserüviz- (keserüsó) képződés unikum. Speciális magyar ásványok a kalinkai kénbánya trachitjából a hauerit (mangánszulfid); Moravica-Vaskő magnetit-telepéből a ludwigit (vasmagnézia-borát), Hont vármegye Börzsöny vidékéről a wehrlit (tellurbizmut); az Úrvölgy (Zólyom vm.) bányáiból való úrvölgyit (a német irodalomban leginkább herrengrundit néven olvasható, bázikus rézszulfát); a legelőször Libetbányán talált libethenit (bázikus rézfoszfát); a Bélabányán a Ferdinánd koronaherceg nevü altárnából való bélabányit (viztartalmu timföldszilikát), a németek dillnitje; a Rézbányáról (Herceg Lobkowitz-bánya) leirt rézbányit (ólombizmutszulfid); a Felsőbányáról való semseyt (ólomantinomszulfid); dietrichit (viztartalmu zink-aluminiumszulfát) Felsőbányáról; dognácskait (rézbizmutszulfid) Dognácskáról; fauserit (magnéziatartalmu mangánszulfát) Úrvölgyről; felsőbányit (viztartalmu aluminiumszulfát) Felsőbányáról; biharit Rézbányáról; szájbélyit ugyanonnak; veszelyit Moravica-Vaskőről; pseudobrookit Arany vidékéről (Hunyad vm.); kapnicit Kapnikbányáról; oravicit Oravicbányáról. Speciális magyar kőzetek a ditróvidéki (Csík vm.)) ditróit (sodalit-tartalmu eleolit-szienit) és a wehrlit (dialagperidotit) Szarvaskőről (Heves vm.). Egyes ásványok speciálisabb hazai változatai a Máramaros vmegyéből meg a Szpességből homokkőben, homokban és márványban ismeretes máramarosi gyémánt (torzult hegyi kristály); a wolnyn (oszlopos barit) Betlér, Dobsina, Krasznahorka-Váralja, Dermő, Ruszkica ésNagy-Muzsaly vidékéről; a Moravica-Vaskő szerpentinjéban a schweitzerit (rostos szerpentin); ungvárit (klóropál v. nontronit); iglóit (aragonit-vasvirág) Iglóról; dobschauit (gersdorffit) Dobsináról; az Aranyi-hegy andezitjében a szubóit (elváltozott hipersztén); az úrvölgyi mészpát-aragonit paramorfóza. Kiváló szép és nevezetes hazai ásványok még: a budai (kissvábhegyi) mészpát; a budai felsőbányai és kapnikbányai barit; a felsőbányai antimonit, a dognácskai pirit, ugyanonnan gyönyörü gránátok, aragonit, utóbbit szintén Úrvölgyről és Radnáról; a felsőbányai, kapnikbányai, újmoldvai auripigment ésrealgár; az újmoldovai fluorit; a moravica-vaskői

mágnesvaskő (magnetit); a dobsinai kobalt-nikol ércek; a moravica-vaskői tremolit, a csiklovai vezuvianit és wollasztonit; a selmecbányai ametiszt; a kapnikbányai, a porácsi és kotterbachi tetraëdrit (fakóérc); a kapnik bányai bournomit (kerékérc) ugyanonnan valamint Radnáról a szfalerit. A kőszén tekintetében hazánk annyiban nevezetes, hogy roppent terjedelmü és nagy vastagságu barnaszéntelepeink vannak, de meg hogy egyes-egyedül hazánkban találni jurabeli kőszenet (Pécs). Nagy nevezetesség a hazai barnaszenek közül a zsilvölgyi, mely az egyedüli kokszolható barnaszén, de némely egyéb tulajdonságra nézve is lényegesen eltér minden más barnaszéntől. Hazánk területére esett az eddigelé ismeretes legnagyobb meteorkő (Knyahina 1866), súlya 332 kg. Világhirü a kabai (Bihar vm. 1857), melyben legelőször konstatáltak szerves vegyületet. A hrasinai (1757) meteorvason észlelték legelőször a Widmanstätten-féle rajzokat; az árvai meteorvasban találtak legelőször szenet. Kőzettani tekintetben hazánk klasszikus földje a harmadkori vulkanizmusnak, nevezetesen a trachitoknak és andezitoknak, valamint különféle, ugy üveges, mint nem üveges módosulatainak. Hires a tokajhegyajai obszidián (fekete és piros), az ottani, valamint selmecvidéki perlit, lithoidit, szurokkő és különféle szferulitok meg gömbös trachitok ugy Selmec vidékéről, mint a Mátrából. A zöldkő ugy tudományos, mint bányászati tekintetben nagy nevezetességü hazánk különöbző trachit-vidékeiről; az alunitos módosulat Muzsaly és Sárospatak vidékéről, utóbbi helyről a quarcitos trachit (malomkő) is ismeretes nevezetessége hazánknak.

M. növényföldrajza. Hazánk flórája a vidéknek változatos felszine, az éghajlat és geologiai képletek stb. szerint rendkivül gazdag és változatos. A felszin nagyon görbe: jókora darabja terjedelmes róna (Alföld), egy része hullámos, dombos a legfeljebb a középszerü hegyek magasságáig emelkedik, délibb része a szelidebb mérsékelt földövhöz közeledik v. nyulik bele, kis része a quarnerói öböl ÉK-i partját érintvén, a mediterán flórának tagja. Van elég havas vidékünk, mely a környező alacsonyabb vidék éghajlata és növényzete fölött is uralkodik, épp mint a száraz Alföld a Bihari-hegyek Ny-i lejtőjén. Más a kép a Camphorosmától pirosló szikes mezőn, más az árvalányhaj borította homokpusztán, más a nádasból meg a kákából előbukkanó tavak körül, más szinüek az erdők, a völgyek tarka rétjei, a magyar tengerpart tüskés-bokros örökzöld szint is öltő tájéka, más a havasi legelő.

A haza magas és terjedelmes hegyláncok koszoruzta É-i és sík D-i részén, a szélességi fokot nem is tekintve, az orográfiai éles ellentét következtében a növényzetnek is különböznie kell, a valóban a Felföld flóráját É-i, D-i részét pedig D-i és DK-i tipusok jellemzik. Még szembetünőbben különbözik egymástól az ország Ny-i és K-i növényzete. Hazánk flórájának főleg három hegysége van a vegetació-centruma: a Juli és Nóri-havasokon, meg a Kárpátokon. A Nóri-havasok meg a Kárpátok az ország határát Ny-ról, É-ról és K-felől elzárják; köztük tágas rónaság terül. D-felől a D-i és DK-i növények bevándorlására több helyen tárt kapuk vannak s erre felé hazánk olyan természetes flórák (steppe, mediterrán) szomszédja, ahol esőtlen, forró nyár uralkodik és akasztja meg a fák tenyészetét. A Nóri-havasoknak meg a magyar hazába benyuló hullámainak növényzete nagyon eltér a Kárpátok K-i és D-i bérceitől, amott inkább Ny-i és alpesi fajok élnek s a fenyves az alacsony vidéken is gyakori, emitt valamint Alföldünkön is, Ny.-Európáétól tetemesen különböző K.-európai tipusok uralkodnak, a télizöld növény ritka, de sok sajátságos faja az Ény-i Kárpátokét nagyon tulhaladja.

A Ny-i és a K.-európai flóra a Duna dereka medencéjében találkozik, ezenkivül a Balkánról előrehaladó DK-i növényzettel is összevegyeledvén, hazánk flórája rendkivül gazdag és érdekes. Az Eny-i Kárpátok flórája a Nóri-havasokéhoz hasonlít egész Ny.-európai. A Nagy-Tátra növényzete a Sudetokéval közelebbről rokon, mint Erdély havasaiéval. A Bakonyban, s tovább Ny-nak, a Mura, Dráva és Száva mentén a Nóri-havasok hatalma nyilatkozik, sok havasvölgyi növény leszáll egész a síkig, s az örökzöld növény is gyakoriabb. A magyar rónán, a Duna jobbpartja dombos vidékein és Szlavoniában a K-i és D-i növénytipusok jóval tovább terjednek Ny-felé, mint a Kárpátokon, még a határon is átlépnek, az utólja Bécs körül látható (cser, feketekérgü fenyő, Vinca herbacea), végre a bécsi és olmützi medencében szünik meg a pannoniai flóra Ény-felé.

Hazánk flórájának tagosultságát tekintve, két nagy természetes flóravidéknek tagja: az óvilág erdős

vidéké meg a mediterán flóráé. Havas csúcsain a havasok vegetációjának szigetje jelentkezik, a sarkvidéki flórába is átjátszik, mig az Alföldnek, különösen a homokpuszták növényzete az orosz steppéébe játszik bele, de a megegyezés nem klimatologiai, hanem csak természetes úton-módon való vagy az ember költözködése elősegítette kölcsönzésből ered. A puszta és steppe éghajlati és növénygeográfiai körülménye egymástól nagyon különböző. Havasainkon alacsony, többnáyréltü virágzó növény terem, a télizöld is elég gyakori. Magas törzsü fája csak a ritka havasi fenyő; a Saxifraga, Draba, Alsine, Gentiana, Campanula, Thlaspi, szegfü, sisakvirág, szarkaláb stb. jellemző fajokkal bővelkedik; a sásfélék, törpe fűz, fenyő és boróka, bokros nyirfa, moha és zuzmó seregesen nő és nagy területet elborít. A haza erős vidékének általános, az éghajlati és a vegetáció egyező viszonyainak alapját megvető jelleme az, hogy a növényzet egész fejlődése idején egyenletes középhőmérséklet alatt fejlődhetik. Ennek okozója, hogy esőtlen időszak a fák életét meg nem viseli. Ehhez járul továbbá a fák életének különös föltétele, hogy a tenyészet ideje három hónapon tul terjed. Ez választja el az erdős vidéket az arktikus flórától; hogy ellenben a föld minden évszakban meglehetős egyenletesen szokott megázni, a D-re fekvő sivatagtól meg a Földközi-tenger partvidékétől különbözteti meg hazánk növényzetét. E vidék az ernyősek meg a keresztesek hazája. Kövér rétek pázsitfüvekkel, áldásos szántóföldek, lombhullató erdők és télizöld fenyvesek borítják, a vidék közép és délibb részein pedig szőllő és nemes gyümölcs terem. Jellemző fája a cserfa és más lombváltó fa, pelyheslevelü tölgy, az ezüstöslevelü hársfa, a feketegyűrü. Télizöld növény, az alacsony vidéken meg az Alföldön a fegyves ritka vagy éppenséggel nincs; ellenben a hüvelyes cserje sokfaju és tömérdek. Az Al-Duna vidékén a déli növény nem annyira a mediterrán vidékről ered, mint p. Franciaországban, hanem a Balkánról. Flóránk Görögország felé lassan, nem oly élesen változik, mint Német és Olaszország felé. Még egynemübb marad hazánk flórája az orosz sivatagig, bár ez irányban a tenyészet ideje lassanként annyira megrövidül, hogy végre a fák fenmaradásának kevés. Az Al-Duna éghajlatát jobban kitünteti a nyár nagyobb heve, mint a vegetáció hosszabb tartalma. Ezért a kórós növevények nálunk magasabbra nőnek mint Németországban, az örökzöld cserjék ellenben, melyek enyhébb telet kivánnak, csaknem egszen hiányzanak.

A vegetáció centrumai szerint hazánk négy nevezetesebb flóravidék találkozó helye: a) Fiume vidéke, a magyar és horvát tengerpart a mediterán flóra tagja; b) innen kezdve az illir flóra Horvátország belrészén és Szlavonián át fel, tul a Dunán, a Balaton mellékeig meg a Bakonyig átmenő növényföldrajzi tag a mediterrán meg a magyar flóravidék között; c) nagyobb és jellemzőbb tag a magyar lóravidék vagy pusztai vegetáció; d) a hegyvidék, Kerner szerint a baltmelléki flóravidék (l. o.). Ezenkivül a havas csúcsszigetek növényzete egészen elkülönített, sajátságos havasi.

1. A magyar flóravidék (litio florae Pannonicae) a Bakonytól meg a Balatontól É-felé a Kis-Alföldön keresztül a Kis-Kárpátokig s a Kárpátok előhegyeiig s a Stájer hegyek K-i foszlányáig terjed, Kemenesaljára is beszigetelődik; terjed az egész Alföldön, valamint a környező erdőtlen lejtőkön a Hegyaljáig, Ungvárig, Nagyváradik, Temesvárig, Versecig, Pancsováig, az egész Duna-Tisza közén, Alsó-Ausztriába egész Tullnig (a bécsi medence nyugati szélén levő hegyekig, a Lajta-hegységen meg a hainburgi hegyeken) meg a morva rónaságra is beterjed. Legkiválóbb pontja neki a magyar főváros növényzete. A magyar v. pannoniai flóravidék nevezetes fája a Tilia Hazslinszkyana, T. Colchica, Acer Bedői, a bodros tölgy, cserfa, a tengerpartról eredő mannakőris, a sima szilfa. Jellemző cserjéje a feketegyürü, a török meggy, a Sorbus semiincisa, a hólyagmogyoró, Bhamnus sphenophylla, a törpe mandola, a Rosa Hungarica, apró és sok más rózsa, Spiraea media, több rekettye és zanótfaj. Fűnemüi közül nevezetes: Linum iuniperifolium, Hieracium Danubiale, Festuca pallens, Seseli leucospermum, Sesleria varia, a Ferula Sadleriana, Vicia Pilisiensis, Helleborus dumentorum, H. purpurascens, Draba Demissorum, Diplachne Alyssum saxatile Aut, Waldsteinia, A Fertő-tó környéken üröm-, pórmustár- és libatalpféle kórókból halofita mezők vannak (Atropis Peisonis). Szomszédos tagja a Nagy-Alföld, melynek sajátságos pusztai növényzete van (l. Nagy-Alföld növényzete), különösen a homoki, sziki és mocsári vegetációja nevezetes. A pusztai vegetáció tehát a síkon vagy csak az erdőtlen hegylejtőkön

terjed. A Rákos mezejének alig van növénye, amely a a budai hegyek erdőtlen lejtőin ne nőne. De a sűrű erdő már a budai hegyeken is határt szab a pusztai vegetációnak.

2. Az illir átmenő flóra hegyszigete a Mecsek (basarózsa, Doronicum Caucasicum, Artemisia saxatilis, Inula spiraeifolia, Helleborus odorus, Knautia Pannonica), a harsányi (Colchicum Bertolonil, Trigonella gladiata) és szegzárdi hegyek, a Papuk (Rosa Hereulis, Cirsium Boujarti, Hesperis nivea) meg a Fruska-gora (Kitaibelia, Beta trigyna); a Bakony D-i lejtőjén, a Balaton partján a pusztai vegetációval vegyül (Aethionema, Sternbergia, Scilla autumnalis, Seseli leucospermum, Iris arenaria, Gypsophila arenaria, Hieracium Balatonense, Potentilla Sadleri, Scutellaria Columnae, Smyrnium Kitaibelii). Fái közül a mannakőris, ezüstös hársfa, pelyhes tölgyek, cserjéi közül a Coronilla Emerus, Genista lasiocarpa, Rosa repens, Daphne Cneorum és D. Laureola, madárbirs, Amelanchier stb. nevezetes. Kerner (Osztrák-Magyar monarchia irásban és képben) a haza Ny-i és E-i részét, sőt Erdély hegységeit is a Baltmelléki flórához sorolja. Mi ugy hisszük, e vidéknek a Balti-tenger mellékétől merőben eltérő és egészen önálló növényzete van, ugy hogy én a magyar flórát a Balt melléke alól helyesebben teljesen kivonom s mint Felföld v. Hegyvidék növényzetet foglalom össze, v. pedig mint a magyar flóravidék más tagjait különböztetném meg. Ilyen:

3. Erdély flóravidéke (l. o.) e felföldet környező magasabb heyeken és völgyeiben. Temes és Krassó-Szörénybe is benyulik, sőt az Alföldre csaknm Aradig kiszögellik. Nevezetes cserjéje a benszülött jósikafa és más zanót és rekettye, továbbá a Lonicera leiophylla,, Cotoneaster nigra, Sorbus Dacica, Genista oligosperma, G. transsilvanica. Ezenkivül egész sereg nevezetes vagy éppen benszülött növény tünteti ki: Lathyrus Hallersteinii, Waldsteinia trifoliata, Hepatica Transsilvanica, Telekia speciosa, Aconitum lasianthum, Viola Joói, Hypericum Transsilvanicum, H. umbellatum, Caltha alpina, Dianthus trifasciculatus, Polygala Silbirica, Oenanthe stenoloba, Seseli heterophyllum, Peucedanum Rochelianum, Anthemis macrantha, Senecio papposus, Cirsium decussatum, Echinops setosofimbriatus, Centaurea Reichenbachiioides, Hieracium Transsilvanicum, Phyteuma tetramerum, Campanula Grosseckii, Symphytum cordatum, Scrofularia lasiocaulis, Veronica bachofenii, V. crinita, Thymus marginatus, T. Transsilvanicus, Avena decora, Sesleria Heufleriana, S. Filifolia, S. rigida stb.

4. A mezőségi flóravidék Erdély alacsonyabb hegyein és dombvidékén sajátságos, hazánkban másutt alig található füvekből (Orobus Transsilvanicus, Knautia cupularis, Cephalaria radiata, Senecio Wolfli, Cirsium furiens, Linaria glaberrima, Pedicularis campestris, Salvia Transsilvanica, Serratula Wolffi, Statice Tatarica, Crambe Tatarica, Centaruea Ruthenica, Bulbocodium Ruthenicum, Gypophila leioclados, Arenazia graminifolia, Astragatus Transsilvanicus) alakul. Kiválók az árvalányhaj mezei zanótjai (köztük fehérvirágu is), rekettyéi. Flórája sok tekintetben Oroszország D-i részeével (árvalányhaj) és számos faja a Volga-mellék alsó részéneksikjáéval (Adonis Wolgensis) és Krim hegyeiével (Onosma Tauricum) egyezik.

5. A szörénységi v. délbánsági düllő, melyet Erdély hegyvidékéhez csatolhatnánk, de annyi sajátságos fája (Acer Monspessulanum, keleti gyertyánfa, korálszil, feketekérgü fenyő, magyar tölgy, török mogyorófa, diófa), cserjéje (Syringa vulgaris, Coronilla emeroides, Polygala hospita, Satureia Kitaibelii, rekettyék, zanótok, Cytisus Heuffelii, C. elongatus) stb. van, hogy ezek alapján külön kell választani. Hazánkban a legváltozatosabb és legérdekesebb flóra a régi Bánság középmagasságu hegyein diszlik. Keleti nevü (Crocus Moeslacus, Fumaria, Anatolica, Linum Tauricum, Centaurea Berica, Eupatorium Syriacum, Cardamine Graeca, Cerastium Banaticum stb.) és jellemü füvek tüntetik ki, ugy hogy ez a vidék havasaival (Szarkó, Szemenik) és homokpusztáival (Grebenác) együtt kis területen az egész ország növényzetének alakjait bőven elénk tárja. Nevezetesebb növényei még: Hypericum Rochelii, Alyssum edentulum, Dianthus petraeus, Thalictrum Árpádinum, Asperula Hungarorum, Hieracium Herculis, Acanthus Hungaricus, Crucianella oxyloba, Alyssum Wierzbickii, Haynaldia, Lapsana cancellata, Euphorbia lingulata, Sempervivum patens, Jasiope Jankae, Hieracium Jankae, Centaurea triniaefolia, Ranunculus flabellifolius, Alsine Banatica, A. graminifolia, Calamintha Pulegium, Veronica erinita, V. crassifrons, Campanula crassipes, Ferula Heuffelil, Erysimum Banaticum, Iris Reichenbachii,

Serleria rigida, S. filifolia.

6. A kárpáti flóravidék (l. o.) jellemző fája a fenyvesekben a Salix Silesiaca S. lapponum, S. aribuscula, S. pentandra, Betula Carpatica, Rosa pendulina, R. incana és R. Granensis; füvei közül a Gentiana oblongifolia, Sagina glandulosa, Senecio umbrosus, Knautia Turócensis, Astragalus Danicus, Pulsatilla Slavica, Viola pubinervis, Anthriscus nitida, hadvirág, Erysimum Wittmanni Djianthus nitidus, Hieracium Tatrae, H. ramosum, Cirsium Decusatum, Carex lagopina, Crepis sucdisaefolia, Trientalis stb. nevezetesek. A pusztaságból emelkedő szigethegyeket, mint a Mátra (Potentilla patula, Pleurospermum pubescens, Bupleurum coloratum, Thlaspi Jankae), a Börzsöni hegyek, a Pilis (Spiraea media, Waldsteinia, Helleborus purpurascens, Vicia Pilisiensis, Crepis rigida, Seseli leucospermum, Genista Hung., Ferula Sadleriana, Scrofularia vernalis, Carex brevicollis), Vértes (Amelanchier), Bükk (Lunaria macropoda), Hegyalja (Galatella punctata, Melica altissima, Iris Hungarica, Aconitum Anthora), közönségesebb hegyi vegetációval, a Kárpátaljáéhoz számithatjuk. Erdőtlen részein pusztai flóra díszlik.

7. A guad vagy Kis-Kárpátok flóravidéke az ország Ény-i részén át a Vág folyóig terjed. A Kárpáti flóravidéktől a havasi fenyő, a Spiraeák és sok más jellemző növény hiánya különbözteti meg. Jellemzője a Súr égerese, Szt. György mellett az Urtica radicans-szal, Pozsony hegyein és Nemes-Podrágy vidékén sok különös szederfaj. Az apróbb növények közül a Soldanella montana, Thymus hirsutior, fehér Knautia, Hacquetia, Aquilegia longisepala tüntetik ki.

8. A noricumi flóravidék hazánk Ny-i hegyeink É-felé a Dunáig, D-felé Varasd vármegyén át Zágráb vmegyéig terjed. Jellemzi, hogy a fenyők meg a zöld égerfa egészen a hegyek tövéig leereszkednek; jellemző bokorja itt-ott az ezüstövis meg a csermelyciprus, a Rosa victoria Hungarorum Szt. Gotthardon, a madármeggy, Cytisus supinus stb. Füvei közül az Euphrasia perincisa, Heracleum macranthum Sempervivum adenophorum, Caltha rostrata, Vulpiasciuroides, Orobus tuberosus, Chlorocrepis, Ornithogalum sphaerocarpum, Potentilla meg az Asplenium Serpentini, a Thlaspi Goesingense, az Asphodelus, Veronica Kovácsii, Helleborus dumetorum stb. nevezetesek. Hazánkban e vidék alpesi magasságra nem emelkedik, de azért Vas vmegye völgyeinek sok havasi eredetü növénye van (Trollius, Willemetia, Thesium tenuifolium, Carex ornithopoda, Plygala Chamaebuxus, Eriophorum alpinum). A hegyvidék flórája tehát mint láttuk, nagyon különböző foku.

9. A havasi flóraszigetekből emlitésre méltó az erdélyi, mely e vidéknek D-i és É-i részében emelkedik. A legkeletibb szigetek Moldvaország határán emelkednek a legdélnyugatibb a Szarkó orma Krassó-Szörény vmegyében, a legészaknyugatibb a Berzava bereg vmegyében. Jellemző bokorja a Bruckenthalia meg a Rhododendron myrtifolium, a Primula és Gentiana mind a fajok, mind az individuumok számát tekintve, az alpesekéhez képest meglehetős kevés, ellenben a szegfüfélék jellemzők (Bánffya, Lychnis nivalis, Silene Dinarcia, S. Lerchenfeldiana, Dianthus callizonus, D. Henteri, Melandrium Zawadskii). Kitüntető továbbá az Aquilegia grandiflora Schang., Cortusa pubens, Senecillis és Senecio Carpaticus, Swertzia punctata, Scleranthus uncinatus, Sc. neglectus, Thlaspi Dacicum, Th. Kovácsii, Heracleum simplicifolium, Scrofularia millennii (Scr. alpina Heuff.), Veronica Baumgartenii, Gentiana phlofifolia, Ranunculus dentatus, több Draba, Saxifraga demissa, S. luteoviridis, S. heucherifolia, Libanotis humilis, Heracleum és Doronicum Carpaticum, Senecio sulpureus, Anthemis pyrethriformis, A. tenuifolia, Carduus Transsilvanicus, Hieracium Borbásii, H. Dacicum, H. Kotschyanum, Campanula Transsilvanica, C. Carpatica, Pedieularis limnogena, Tozzia Carpatica, Cardamine gelida, Ranunculus crenatus, Laserpilium alpinum, Lilium Jankae, Carex Dacica, Pestuca Prcli, F. Carpatica, Asperula capitata, Crepis viscidula, Alopecurus laguriformis, Bupleurum diversifolium, Allium Fussii, Viola declinata, Helianthemum rupifragum. Sok növénye a Kaukázus (Arenaria rutondifolia), Szibéria (Aquilegia grandiflora) és a Balkán havas bércein is ismétlődik (Gentiana Bulgarica, Linum extra-axillare).

10. A Kárpátok havasi flóraszigetje az É-i Kárpátok ormain, a Bélai havasoktól Pilskóig és a Kis-Krivánigterjed, D-felé a Cserni kámen, Gyömbér és Királyhegy a tanyája. Törpe fenyő, törpe

boróka, Betula Carpatica berkei, terjedelmes zuzmó, sás (Carex sempervirens, Carex fuliginosa, C. levis, C. brachystachys) és pázsitmezők (Avena Carpatica, Oreochloa disticha), a csúcson törpe füzek a kiválók. Rhododendroma, erikája, azaleája, zöld égerfája és szürkeszőrü füzbokra nincsen. Benszülött növénye a Saxifraga Carpatica, Saxifraga perdurans, Arabis neglecta, Aconitum Tatrae, Delphinium oxysepalum, Dianthus nitidus Ny-felé, D. praecox, Pestuca Carpatica, F. Tatrae, Pyrethrum rotundifolium, Campanula Carpatica, Hieracium subsinuatum, H. Liptoviense, H. alpicola, Erysimum Wahlenbergil, Centaurea melanocalathia, Gentiana Patrae stb. Jellemző még az Oxytropis Carpatica és O. Tatrae, Centaurea alpestris, C.Hazsilinszkyana, Crepis Carpatica, Arabis Sudetica és A.bellidifolia, Saxifrage caesia, S. hieracifolia, Aronicum Clusii, Linum extraaxillare, Adenostyles stipulata, Pedicularis Carpatica, Trollius Tátrae stb. E havasi flóra nagy része noricumi eredetü, másrésze az erdélyi havasokéval egyező, de több faja (Petasites glabratus, Hieraciumok, a Rholdodendron, Erica carnea és Azalea hiánya, Achillea Sudetica) a Szudetákkal közös, ugy hogy a Tátrának havasi flóraszigetje mintegy közös kapocs az Alperesek, Erdély havasai meg a Szudeták között.

Az ortográfiai magasság szerint hat régiót különböztetünk meg: 1 A gyümölcsfáké (regia frugiet pomifera) kerek számon 660 m-ig terjed. Ennyire emelkednek fel általában a gyümölcsfák, a szőllő s legmagasabbra a diófa, mely az 1000 m.-t is könnyen eléri. A síkság növényei ebben a régióban is uralkodnak. A mocsártölgynél feljebb terjed a Kárpátok dombos és hegyes vidékéről le nem szálló cser (720 m.) és a kocsántalan tölgy (817-844 m.). A korai juhar, hárs, pelyhesedő tölgy, nyárfa, szilfa, gyertyánfa, körte, alma, cseresznye és virágos kőrisfa sem jut feljebbre. Ahol a verőfény áthathat, számtalan virággal átszőtt gyepszőnyeg rezeg, ahol pedig sűrűbb az erdő, második rétegként bokrok, szeder, kórók és harasztok berekje boritja, közöttük a Telekia speciosa ékeskedik nagy virágcsillagával és zamatos illatával. 2. A tölgy határán tul (a Biharom 820 m.) a bükfa uralkodik (alsó erdő, regio montana), az Alpeseken legfentebb 1500 m., a Magas-Tátrán 1187 m., a Biharon 1300-1564 m.-ig terjed, az É-i lejtőn néhol 221m.nyire leereszkedik. A nyir, fehér juhar, piros berkenye, mogyoró, a cseresznye, a holtcsanál, szászorszép, asperula, Lunaria, Isopyrum, medvehagyma, keltike stb. itt érik felső határukat. Itt kezdődik a Campanula abietina, Viola declinata alsó határa. Ez az öv már nem oly tarka mint a tölgyé; helyenkint sűrűbb, de nyomorék csepplyéi vannak. Az északnak nézó bükkerdő csaknem egészen puszta, legfeljebb a világosságot kerülő egy pár gomba, moh vagy haraszt szállja meg a földön korhadó törzseket. Gazdagabb a keleti lejtő, s a Dentaria glandulosa, pirosló hunyor, piros tüdőfü, szives nadálytő, ligeti mécsvirág, nagyvirágu montika, Telekia keleti szint kölcsönöz a vidéknek. 3. A jegyenyefenyő öve vagyis a felső erdő (regio abietina) Svájcban 1800, a Szudetokban 1500, a Harzban 1000, a Nagy-Tátrán 1520, Erdély déli hegyláncolatában 1580-1880 m.-ig emelkedik. Mig nyugaton és tul a Dunán a fegyves egész az alacsony vidékre leszáll, nálunk keleten csak a magasabb vidék felsőbb régióit lakja. A Bihar nyugati lejtőjén keskenyebb, a keletin szélesebb öv a fenyő; ez a száraz s az örökzöld tenyészetet meggyilkoló Alföldnek és Erdély esősebb és nedvesebb légkörjárta felföldjének tulajdonítandó. E sötét öv szintén monoton, de a Campanula és Verbascum abietinum, Vaceiniumok, piros bodza, harasztok, Atragene stb. jellemzik. Ebbe az övbe esik a szurkos és rozmafenyő határa is. Az Alpesek felsőerdejében az erdei meg a havasi fenyő rengeteg, felső határuk a következő régióba is átcsap. Nálunk az erdei fenyő ritkább s nem is száll fel magasra (1000-1200 m.), a cembra pedig pusztul. A 4. vagyis a havasaljai táj (regio subalpina) körülbelül 2300 m.-ig emelkedik, s jellemzője a törpe fenyő, de Helvécia gránithavasain s helyenként nálunk is a zöld égerfa, másutt (a szörényi Arzsánán, Guttinon, a Biharon, itt 1425-1848 m.), kisebb helyen a Velebiten is a törpe boróka (Juni perus mana) helyettesíti vagy együtt is nő vele. Ez öv felső határáig terjednek az állatok. A tenyészet itt buja, a fenyvesbogyó, Gentiana, Adenostyles, sisakvirág, Symphyandra uralkodó dísz. E régióban, Máramarosban a bükkében is van havasi ingovány vagy tengerszem (Hochmoore), a Retyezáton a Carex Dacica- és C. Pyrenaicaval. 5. Az alperesi füvek v. havasok régiója (regio alpina) a hó határáig, 2800, legfeljebb 3000 m.-ig terjed. A törpe fenyőn tul a havas csúcsa kopasz, buja havasi legelő (jun. - szept. eleje). Uralkodó a Nardus stricta pázsitja s a Viola declinata, rózsaszín artifiola, Potentilla chrysocraspeda, Crepis viscidula, Laserpitium alpinum, a kárpáti zab, Centaurea nervosa ékesíti. 6. A virágtalanok régiójában

(hórégió), a hó határán tul a teljes virágzó növényzet megszünik, csak a mohák és zuzmók uralkodnak s a piros Protococcus nivalis moszat festi meg egyidőre a hó fehér leplét. Nálunk e végső öv csak a legmagasabb tetők kis pontjain jelentkezik, mert nyáron a hó közönségesen felenged. Az izlandi zuzmó mászuzmókkal, kicsiben az északi tundrák jelképe. Hátszeg vidékén (körülbelül 300 m.) az erdő tölgy és bükk. A Retyezát tövében már bükkerdőben vagyunk, s innét tovább a tetőig a többi öv szépen kifejlődött. Ezek az övek és magasságok összes havasainkra csak megközelítőleg vehetők. A változatos éghajlat s a sokféle geologiai formáció, a tengerszini (Fiume), 43 m. (Orsova alatt) és 2648 m. közt (Gerlachfalvi tető) váltakozó magasság különféleképen határozza meg hazánk nagy területén a hegységek öveit és terjedelmét. A Tátra zordon és viharos klimája alatt a határ mindenesetre nem ott van, ahol az enyhébb szörényvármegyei vagy a száraz horvát hegyeken. Kisebb hegyeinket a tölgy (Buda) vagy a bükk tetőzi be (Mátra), a terjedelmesebb felföldeken pedig az erdők a bükkel kezdődnek, p. a Karszt felföldjén a Magas-Tátra völgyei magasabban fekszenek, mint a Kis-Kárpátok legtöbb csúcsa.

Az egész magyar birodalom flórájáról egy összefüggő könyvünk nincs. Csak a magyar hazából (Szlavoniával együtt) körülbelül 2700, csak Erdélyből 2280, csak Horvátországból 2250 edényes növényt számítottunk össze, ugy hogy az egésznek a 3000 fajt jóval tul kell haladnia. Az irodalomból speciálisan csak Neilreich Aufrählunk der in Ungarn beobachteten Gefäss-Pflanzen (Bécs 1866-70) munkáját idézzük, amelyben a többi irodalom is pontosan idézve van. Utalunk végre a magyar botanikusok életrajzában elősorolt, különösen Kitaibel, Hazslinszky, Heuffel, Borbás stb. munkáira.

M. állatvilágának zöme a palearktikus állatföldrajzi régió európai alrégiójába tartozik. Közép-Európa jellemző gerincesei közül hazánk faunájára is jellemzők:

1. az emlősök osztályából (összesen mintegy 70 faj, a házi emlősöket nem számítva) a Rhinolophus, Vesperus, Noctulina, Vesperugo, Vespertilio, Myotis, Symotus, Plecotus nemekhez tartozó denevérek több faja: a rovarevők közül a vakondok (Talpa eurpaea), több cickány (Crossopus, Sorex, Crocidura) faj és a sün (Erinaceus europaeus); a ragadozók közül a vadmacska (Felis catus), hiuz (Lynx lynx), farkas (Canis lupus), róka (C. vulpes), nyuszt (Mustela martes), nyest (M. foina), görény (Putorius foetidus), menyét (P. vulgaris), hermelin (P. ermineus), vidra (Lutra vulgaris), borz (Meles taxus), barna medve (Ursus arctos); a rágcsálók közül a mókus (Sciurus vulgaris), három pele-faj (Myoxus), marmota (Arctomys marmota), hörcsök (Cricetus vulgaris), mezei egerek, pockok (Hypudeus, Arvicola) és valódi egerek (Mus) több faja, mezei és havasi nyul (Lepus timidus, L. variabilis); a kérődző pároscsülküekközül a zerge (Rupicapra rupicapra), őz (Cervus capreolus), szarvas (Cervus elaphus; a dámvad (C. dama), csak meghonosítva tenyészik vadaskertjeinkben; a nem kérődző piroscsülküek közül a vaddisznó (Sus scrofa). Ezekhez járult még aránylag rövid idő előtt a hód (Castor fiber) s a bölény (Bison europaeus). A hód történelmi adatok szerint hajdanában elég gyakori lehetett, sőt nem lehetetlen, hogy a Duna mentében itt-ott még ma is lappang; a hatvanas évek elején még lőttek néhány példányt Pozsony és Petronel tájékán, valamint Zimony mellett is; 1831. a főváros közelében, Némedi helység határában vertek egyet agyon. Bölények még a mult században éltek Erdély rengetegeiben, Benkő szerint Gyergyóban és Udvarhely vmegyében 1775 körül; sőt Petényi szerint az utolsó példány 1814. ejtették el.

2. A madarak helyváltoztatásuk könnyüsége következtében sokkal nagyobb területen terjedhetnek el, mint a földön mozgó állatok. Ez magyarázza meg azt, hogy hazánk madár-faunájában sokkal több a keleteurópai és mediterán faj, mint az emlősök között; egészben véve azonban madaraink zöme szintén a középeurópai faunához tartozik. 325 vadon tenyésző madárfajunk közül csak mintegy 75 lakja hazánkat állandóan: ilyen p. a parlagi, szirti és réti sas, a legtöbb bagoly, tengelice, sármány, zöldike, pirók, veréb, cinegék, varjak, szarka, szajkó, harkályok, fogoly, fajdok, túzok stb.; mintegy 150 költözködő madár, mely nálunk fészkel, télre pedig elhagy: ilyen p. a kánya, ölyvek, vércse, sólymok, az énekes madarak legnagyobb része, fürj, galambok, gázlók, vadlúd stb. A többiek vagy északi költözködők, melyek tavasszal és ősszel vonulnak át hazánkon, mint pl. a kis bekaszin (Gallinago gallinula), a nagy sárszalonka (G. major), a vetési lúd (Anser segetum), hattyuk stb.; v. hazánkat rendesen, vagy csak néha meglátogató vendégek; az előbbiekhez tartozik pl. a

neyőrigó (Turdus pilaris), a buvárok (Mergus), számos kacsa stb., melyek a telet töltik nálunk, hogy tavasszal visszatérjenek északra; az utóbbiakhoz a csontmadár (Ampelis garrula), a sarki sármány (Plectrophanes nivalis), a jeges buvár (Colymbus glacialis); vagy végre alkalmilag hozzánk jövő, vagy éppen csak ide tévedt vándorok, amilyen p. a rózsaszinű seregély (Pastor roseus), a pusztai talpas tyúk (Syrrhaptes paradoxus), sarlókacsa (Querquedula falcata), dunnakacsa (Somateria mollimissa) stb. Hazánknak Közép-Európával közös madarai közül csak választékot közölhetünk. Ragadozók (Acelpitres): gyöngybagoly (Strix flanmea), erdei bagoly (Syrnium aluco), erdei füles bagoly (Asio Otus), nádi füles bagoly (A. accipitrinus), nagy füles bagyoly, uhu (Bubo ignavus), kuvik, csuvik (Carine noctua), vándorsólyom (Valco peregrinus), hosszuszárnyu sólyom (F.subbuteo), közönséges vércse (Cerchneis tinnuncula), fakó réti héja (Circus macrourus), vörhenyes réti heja (C. aeruginosus), közönséges karvaly (Accipiter nisus), közönséges héja (Astur palumbarius), vörös kánya (Milvus regalis), darázsölyv (Pernis apivorus), egerész ölyv (Buteo vulgaris), parlagi sas (Aquila heliaca), szirti sas (A. chrysaetus), lármás sas (A. uaevia), halász sas (Pandion haliaetus), réti sas (Haliaetus albicilla), Éneklő madarak (Passeriformes). Összes madárfajainknak több mint egyharmada (130 faj) ebbe a rendbe tartozik, melynek családonkint a következők a főbb képviselői. Hollófélék (Corvidae): holló (Corvus corax), hamvas (kálomista) varju (C. cornix), vetési (pápista) varju (C. frugilegus), csóka (C. monedula), mogyoró szajkó (Nucifraga caryocatactes), szarka (Pica caudata), szajkó, mátyás (Garrulus giandarius). Sárgarigófélék (Oriolidae): sárga rigó (Oriolus galbuda). Légykapófélék (Muscicapidae): a légykapó (Muscicapa) 4 faja s a barnabegy és feketebegy (Pratincola rubetra és P. rubicola). Rigófélék (Turdidae): a rigó (Turdus) és csalogány (Ruticilla) több faja, a közönséges fülemile (Luscinia philomela), kékbegy (Cyanecula suecica), vörösbegy (Erytracus rubecula), kőrigó (Monticola saxatilis), hantmadár (Saxicola oenanthe). Poszátafélék (Sylviidae); a Ficedula, Sylvia, Acrocephalus, Locustella nemek több faja, a közönséges és havasi csattogány (Accentor modularis és A. alpinus), a közönséges és tüzes fejü királyka (Regulus cristatus és R. ignicapillus). Ökörszemfélék (Troglodytidae): ökörszem (Troglodytes parvalus), közönséges és feketebegyü vízi rigó (Cynclus aquaticus, C. melanogaster), Cinegefélék (Paridae): a cinege- (Parus) nem több faja, a barkós cinege (Panurus biarmicus), függő cinege (Aegithalus pendulinus), kontyos cinege (Lophophanes cristatus), fehérfejü cinege (Acredula caudata). Gébicsfélék (Laniidae): a gébics- (Lanius) nem több faja. Fakúszófélék (Certhiidae): fakúszó (Certhia familiaris), sziklakúszó (Tichodroma mururis), kurta kalapács (Sitta caesia). Fecskefélék (Hirundinidae): házi, füsti és parti fecske (H. urbica, H. rustica, Cotyle riparia). Billegetőfélék (Matacillidae): a fehér, havasi és sárga billegető, barázdabillegető (Matacilla alba, sulfurea, flava) és az Anthus nem több faja. Pintyfélék (Fringillidae): magtörő, vasorru (Coceothraustes vulgaris), erdei pinty (Fringilla coelebs), hegyi pinty (F. montifringilla), tengelice (Fr. carduelis), csiz (F. spinus), kenderike (F. cannabina), lenike (F.linaria), zöldike (F. chloris), házi és hegyi veréb (Passer domesticus, P. montanus), keresztcsőr (Loxia curvinostra), közönséges pirók (Pyrrhula major), citromsármány (Emberiza citrinella), szürke sármány, sordély (E. miliaria), nádi veréb (E. schoeniclus). Pacsirtafélék (Alauditae): mezei, fái, búbos pacsirta, pipiske (Alanda arvensis, A. arborea, A. cristata). Seregélyfélék (Sturnidae): közönséges seregély (Sturnus vulgaris). Zöld-kányafélék (Coraciadidae): zöld-kánya, kék csóka (Coracias garrula). Jégmadárfélék (Alcedinidae): jékmadár (Alcedo ispida). Lappantyufélék (Caprimulgidae): közönséges lappantyu (Caprimulgus europaeus). Kőfali fecskék (Cypselidae): kőfali fecske (Cypselus apus). Bankafélék (Upupidae): búbos banka (Upopa epops). Kúszók (Scansores): kakuk (Cuculus canorus), fekete, zöld, szürke, nagy, közép, kis, fehérhátu, háromujju harkály (Pieus martius, P. viridis, P. canus, P. major, P. medius, P. minor, P. leuconotus, P. tridactylus), nyaktekercs (Yunx torquilla). Galambfélék (Columbae): gerle (Turtus auritus), örvös és vadgalamb (Columba palumbus, C. oenas). Tyúkfélék (Galinae): siket-, nyirfajd, császármadár (Tetrao urogallus, T. tetrix, T. bonasia), fogoly (Perdix cinerea), fürj (Coturnix dactylisonans). Gázolók (Grallae). Túzokfélék (Otidae): közönséges túzok (Otis tarda). Lilefélék (Charadridae): bagolyszemü lile (Oedienemus creptins), bibic (Vanellus cristatus), arany lile (Charadrius apricarius), s a rokon Aegialitis-nem több faja. Darufélék (Gruidae); közönséges daru (Grus cinerea). Gémfélék (Ardeidae): szürke és törpe gém (Ardea cinerea, A. minuta), dobosgém,

bölömbika (Botaurus stellaris) fehér és fekete gólya (Ciconia alba, C.nigra). Szalonkafélék (Scolobacidae): kis és nagy gojzer (Numenius phaeopus, P. arquatus), a parti snef (Totanus) több faja, a Tringa-nem több faja többnyire csak átvonulás alatt érinti hazánkat; ugyanez áll a szalonkákról, melyek közül csak az erdei szalonka (Scolopax rusticola) és a közönséges bekaszin (Gallinago scolopacina) költ nálunk, de ezeknek is nagyobb részük északra vándorol s ott költ. Guvatfélék (Rallidae): vizi guvat (Rallus aquaticus), haris (Crex pratensis), pettyes vizi csibe (Ortygometre porzana). Vizityúkfélék (Gallinulidae): zöldlábu vizityúk (Gallinula chloropus), szárcsa (Fulica atra). Uszók (Natatores). Vöcsökfélék (Podicepidae): búbos, vörösnyaku és apró vöcsök (Podiceps cristatus, P. rubricollis, P. minor). Kacsafélék (Anatidae): kanalas kacsa (Spatula dlypeata), sípoló kacsa (A. Penelope), telelő kacsa (A. querquedula), nyilfarku kacsa (A.acuta), kendermagos kacsa (A. strepera), tőkés kacsa (A. boschas), csergő kacsa (A.crecca), melyek közül azonban a sípoló kacsa nem fészkel nálunk. Bukdosó kacsák (Fuligulidae): lármás kacsa (Fulix clangula), fehérszemü kacsa (F. nyroca), rőtfejü kacsa (F. ferina), kontyos kacsa (F. cristata) melyek közül azonban csak a fehérszemü és rőtfejü magyar tengerpat mediterrán, állatokban leggazdagabb, természetes, mert hiszen voltaképen már a mediterrán alrégióba esik. A fentebb említett mediterrán gerincesek közül kizárólag a tengerpartra szorítkozik a török gekko (Hemidactylos turcicus), a seltopuzik (Ophisaurus apus), a görög gyík (Algiroides nigropunctatus), a párduc- és sávos sikló (Coluber leopardinus, C. quadrilineatus) s a macska-kigyó (Tarbophis vivax); a homoki vipera a partvidéknek a Bánsággal közös mediterrán faja; mindezekhez a gerinctelepek egész sereg mediterrán faja csatlakozik.

M.-ot faunája szerint a következő alterületekre lehet felosztani: északi hegyvidék, erdélyi hegyvidék, Alföld, Bánság, dunántuli dombvidék, Horvátország és Szlavonia, tengerpart, de amelyeknek faunája éles határok nélkül csap át a szomszéd területekbe.

A vizeinket népesítő állatok szintén nem egyaránt vannak hazánk területének összes vizeiben elterjedve. Különbség van a hideg hegyi patakok, tengerszemek, havasi tavak s melegebb vizü alantabb folyó patakok, folyók, tavak, lápok, mocsárok állatvilága között, bár e különbség főleg az alsóbb állatokon észlelhető. A halak legtöbb faja megél a legkülönbözőbb természetü vizekben; csak a lazacfélék élnek kizárólag hideg hegyi patakokban és havasi tavakban. Hévvizeinket néhány érdekes állat jellemzi, mely hideg vizeinkben nem él; igy a tarka géb (Gobilus marmoratus) csak az Ó-Buda melletti s a keszthelyi hévviz kifolyásában él; a nagyváradi püspökfürdő hévvizének pedig van egy nevezetes specialitása, a Melanopsis Parreyssii nevü kis csiga, mely közel rokona s talán csak varietása Sziria vizeiben s a Jordánban élő Melanopsis castatanak. Egészen meglepő sajátságos faunával tünnek ki az erdélyi (szamosfalvi, kolosi, tordai, vizaknai, dévai stb.) konyhasós tavak. E tavak fanunájának legfeltünőbb - mert szabad szemmel is látható - állatjai közé tartozik több bogár és néhány vizi poloska, mely utóbbiak egyike, a Coriza Faussii, az erdélyi sósvizek sajátos faja, továbbá az Ephydra macellaria nevü légynek töménytelen mennyiségben élő álcája; a légy eddigelé csak Triestből volt ismeretes, ahol álcái egy vágóhídnak a tengerbe ömlő kifolyásában élnek; végül az Artemia salina nevü kecses rákocska (u.n. sóféreg). Még érdekesebb atavak mikroszkópos faunája: több apró rákocska, sodróféreg (Rotatroia) és véglény (Protozoa), amelyek közül több faj e vizek specialitása, más fajok a szomszéd édesvizekben is élnek, több faj végre a közelben sehol sem, hanem csak az e tavaktól oly távol eső tengerekben él. Tipikus tengeri állatoknak az erdélyi sóstavakban való előfordulása annál meglepőbb, mert a nyugateurópai sóstavak faunájában ez a tengeri jellemvonás nincsen meg, ellenben megvan a Charkov melletti déli oroszországi sóstavak faunájában, melytől az erdélyi sóstavak faunája csak abban különbözik, hogy az orosz tavakban még több a tengeri faj, mint az erdélyiekben.

Végül meg kell még emlékeznünk a barlangok sajátságos faunájáról. Barlangjainkat a denevéreken s ezeknek élősdiein kivül több állandóan csak barlangokban élő vak állat lakja: nevezetesen az Anophthalmus, Quedius, Pholeuon és Drimeotus nemekbe tartozó 8 bogárfaj, egy álskorpió (Blothrus), egy ászkaféle (Titanethes) s egy Amphipoda-rák (Nyphargus), melyek közül öt faj eddigelé csak hazánk barlangjaiból ismeretes.

Népesség.

A népesség száma. M. népességének száma első ízben II. József császár alatt állapíttatott meg az 1785. évi népösszeirás által. Később 1840. Fényes Elek egyházi adatok alapján becsülte M. népének számát; 1850., 1870., 1881. és 1891. években népszámlálások foganatosíttattak. Ezek szerint a népesség száma volt (mindenütt csak M.-ot értve, Fiume és Horvát-Szlavonország nélkül):

Népesség.

1785. évben 8002917   1870. évben 13561245

1840. " 11247676   1881. " 13728622

1850. " 11554377   1891. " 15133494

1857. " 12067183      

A népesség évi átlagos szaporodása volt e szerint:

az 1850-57. időszakban 0,63%

az 1857-70. " 0,98%

az 1870-81. " 0,11%

az 1881-91. " 0,98%

1850-től 1891-ig tehát négy évtized alatt a lakosság mindössze 30-88%-kal szaporodott. A népességnek országrészek szerinti száma és szaporodása volt az utolsó két évtizedben:

[ÁBRA]

A népesség szaporodása eszerint a Duna-Tisza közén volt a legnagyobb, ahol főleg Budapest és Pest vármegye népességének nagymérvü gyarapodása okozta a nagy lendületet.

Népsűrűség és a népesség tömörülése. M. népsűrűsége nem mondható nagynak. Az egész országban átlag 54,1 lélek esik 1 km2-re, míg 1881-ben 49,1, 1870-ben 48,5. Az egyes országrészek közül a Duna-Tisza köze (75,8) és Duna jobbpartja (63,4) van legsűrűbben népesítve, legritkábban Erdély (40,4) és a Tisza balpartja (46,6). Az országrészek népsűrűségének 20 év alatti változásai a következő adatokból tünnek ki:

[ÁBRA]

Az egyes vármegyék és városi törvényhatóságok népsűrűsége természetesen sokkal nagyobb határok közt ingadozik. Ha a törvényhatósági városok népességét számon kivül hagyjuk, a vérmegyék népsürüsége - a szélsőségeket említve - a következő:

[ÁBRA]

Ha a városokat is belefoglaljuk a vármegyékbe, a népesség sürüsége tekintetében a következő sorrendet kapjuk:

[ÁBRA]

A törvényhatósági városok népsürüsége aránytalanul nagyobb; maximumát Budapesten éri el, ahol 1 km2-re 2447,5 lélek jut; utána legsűrübben él a lakosság a következő városokban: Temesvár

1107,9, Nagyvárad 803,3, Pozsony 698,8, Komárom 547,8. Győr 506,6, Pécs 479,8, Maros-Vásárhely 430,7, Arad 375,5 és Kassa 310,6; legritkább a lakosság Kecskemét (55,6), Debrecen (59,9), Hódmező-Vásárhely (72,9) és Szabadka (76,1) városaiban. Ezen számarány a város határának nagyságától függvén, voltaképpen nagyobb jeloentőséget nem lehet neki tulajdonítani.

A népesség tömörülése az utolsó évtizedben a nagyobb népességü községek határozott emelkedését eredményezte; M. összes községei 1890-ben következőleg osztottak el; volt:

[ÁBRA] L. táblázat.

1881-hez képest az 500-1000 lakóju községek száma 42-vel, az 1000-5000 lakóju községek száma 340-el, az 5-10000 lakóju községek száma 35-el, s a népesebb községek száma 13-al szaporodott. Ellenben az 500-nál kevesebb lakóju községek száma 622-vel csökkent.

Tényleges és jogi népesség. M.jogi népessége, azaz a M.-i honos népesség az 1890. évi népszámlálás szerint volt 15484855, kik közül 15083212 tartózkodott M.-ban, 190996 Ausztriában, 90786 külföldön, 119861 pedig a hadseregnél v. honvédségnél tényleges szolgálatban állott. A jogi népesség tehát 351361 lélekkel nagyobb, mint a tényleges népesség (15133494), minthogy Ausztriából és az egyéb külföldről sokkal kevesebb ember tartózkodik hazánkban, mint tőlünk külföldön.

Nemi, családi és korviszonyok. M. polgári lakossága közt volt 1891-ben 7449979 férfi és 7683515 nő; ezer férfira tehát 1031 nő esett, mig tíz évvel előbb 1034. A női nem az ország legnagyobb részében túlsúlyban van; Erdély nagy részében azonban több a férfi, mint a nő s a legkevesebb Csik (1000 férfira 936), Udvarhely (957) és Szolnok-Doboka (975) vármegyékben van. 980-1000 a nők aránya még Máramaros, Beszterce-Naszód, Maros-Torda, Torda-Aranyos, Alsó-Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény, Csanád és Moson vármegyékben. Másutt mindenfelé a nők vannak túlsúlyban, így nevezetesen az egész felföldön tetemes a nők többlete; a maximum Trencsén (1181), Sáros (1166), Szepes (1149), Abaúj-Torna (1148), Liptó (1121) és Zemplén (1116) vmegyékre esik, ami kétségtelenül annak tulajdonítandó, hogy ezen vármegyékből igen sok férfi vándorol ki. Családi állapot tekintetében összeiratott 4145182 nőtlen, 3073070 nős, 216591 özvegy és 4394 elvált férfi, továbbá 3800939 hajadon, 3120252 férjes, 743917 özvegy és 7042 elvált nő. A kor tekintetében van 36,9% 0-15 éves, 37,5% 15-40 éves, 18,7% 40-60 éves és 6,9% 60 éven felüli. Az előző népszámlálások eredményeivel összehasonlítva, feltünő az idősebb korosztályok viszonylag erős szaporulata szemben a fiatalabb korosztályban állók arányának csökkenésével. A városokban a fiatalabb korosztályok jóval kisebb, a magasabbak (különösen a 15-40 évesek) sokkal nagyobb arányban vannak képviselve, mint a vidéken. Az e tekintetben mutatkozó különbségek a következő adatokból tünnek ki:

[ÁBRA]

Szülőhely és honosság. M. lakói közt találtatik szülőhelye szerint: 11105917 helybeli (73,4%), 2427359 azon vmegyebeli (160%), 1352562 más vmegyebeli (8,9%), 35892 a fővárosból való, 746 fiumei, 17161 horvát-szlavonországi, 155961 (1,0%) ausztriai, 25255 külföldi és 12641 ismeretlen születésü. A közlekedési eszközök fejlődésével mind nagyobb azok száma, kik szülőhelyüket elhagyva, más községben telepednek meg; innen van, hogy a helybeli születésüek arányszáma 1891-ben több mint egy százalékkal kisebb, mint tíz évvel előbb volt, ellenben az idegen születésüek arányszáma fokozódott. Legkevésbbé mozgó természetü Erdély népessége, hol a népességnek 81,6%-a helybeli születésü; legmozgalmasabb ellenben a Duna jobbpartja, ahol a népességnek csak 68,1%-a született lakóhelyén. Nagy különbségek vannak e tekintetben vidék és város közt; mig a vármegyékban a népesség 75,3%-a helybeli születésü, addig a 25 törvényhatóságu városban csak 53,6, sőt Budapesten csak 38,2% (Kassa 40,5, Hódmező-Vásárhely 90,7). Az ausztriai születésűek közt legtöbb volt a csehországi (23347), morvaországi (22279), galiciai (19969) és alsó-ausztriai (18930); a külföldiek közül a németországi (5610, ebből porosz 2499, bajor 1319), olaszországi (2427), svájci (1032), romániai (922), bulgáriai (673) és szerbiai (648). Illetőség szerint helybeli 87,5%, azon vmegyebeli 6,8, más vmegyebeli 4,6%.

Hitfelekezetek. M.-on számos hitfelekezet van képviselve; tulsúlyban a róm.kat. vannak, kik az egész lakosságnak közel felét teszik. Az 1890. évi népszámlálás szerint volt:

[ÁBRA]

Az előző évekhez képest a róm. kat. és zsidók száma gyarapodott leginkább, t. i. 1857-től 1891-ig évenkint 1,85, illetve 0,93%-al. Földrajzi eloszlásukat illetőleg kiemelendő, hogy a róm. kat. az ország szivében és Ny-i s É-i részében vannak legnagyobb számmal, ahol a tulnyomó többséget alkotják, legkatolikusabb vármegyék Zala 91,3, Árva 88,3, Heves 87,2, Trencsén 86,7 és Moson 86,8%-al, legkevesebb katolikus az oláh és rutén vármegyékben van, ahol arányszámuk 1,8%-ig (Fogaras, Nagy-Küküllő) száll alá. A görög kat. ÉK-i M.-on és Erdélyben élnek legtömörebben; a maximumot Máramarosban (72,3%), Ugocsában (63,1) és Szolnok-Dobokában (61,5) érik el. A görög keletiek Erdélyben és D-i M.-on legszámosabbak; legerősebben Krassó-Szörény (75,1%), Hunyad (70,9) és Fogaras (64,5) vmegyékban vannak képviselve. Az ág. ev. majdnem az egész országban vannak elszórva, de abszoluttöbbséget csak Turóc, vmegyében (53,7%) tesznek; nagyobb számmal laknak még Liptó (43,5), Zólyom (33,9) és Gömör (34,0) vmegyékben, Békésben (35,7) és Erdély D-i részében (43-45%). A reformátusok ellenkezőleg az ország szivében, a Dunántul és Erdély magyar vidékein tömörülnek; legtöbb van Hajdu vmegyében /77%), Háromszékben (43%). Maros-Tordában és Biharban (40%). Az unitáriusok csak Erdélyben laknak nagyobb tömegekben, de az egy Udvarhely vmegyét kivéve (ahol a lakosság 23,2%-a a unitárius), e hitfelekezet hivei még csak négy vmegyében tesznek 3%-nál többet. Az izraeliták az egész országban vannak elterjedve; legtöbb van Máramarosban (16,8%), Beregben (13,6), Ungban (11,5), Pesten és Zemplénben (11%); a városok közül Nagyváradon 16,2% (10115 fő), Budapesten 21,0% (103317), Szatmár-Németiben (16,5), Komáromban (14,7), Temesvárt (12,0%). Pozsony, Székesfehérvár, Győr, Baja, Kassa, Arad városokban (10-11%) él a legtöbb zsidó.

Magyarország népessége hitfelekezetek szerint

[ÁBRA] Római katholikus

[ÁBRA] Görög katholikus

[ÁBRA] Görög-keleti

[ÁBRA] Ágostai hitv. evangelikus

[ÁBRA] Református

[ÁBRA] Izraelita

Nemzetiségek. M. nemzetiségeinek számát első ízben 1840. Fényes Elek állapította meg az egyházi névtárakból; azután az 1850. évi népszámlálás szintén kimutatta a nemzetiségeket, de a magyarságra nézve ellenséges irányzattal. 1870. Keleti Károly a tanköteles gyermekek anyanyelve szerint kiszámította M. nemzetiségeinek létszámát, végül az 1881. és 1891. évi népszámlálások a nemzetiséget is felvették kérdéseik közé. Ezen adatok alapján volt a nemzetiségek száma:

[ÁBRA]

Eszerint a nemzetiségek százalékos eloszlása a következő volt:

[ÁBRA]

A magyarság térhódítása eszerint az összes többi nemzetiségekkel szemben szembeötlő; valamennyi nemzetiség közül ez van legerősebben elterjedve. Az egyes nemzetiségek eloszlása a következő adatokból tünik ki:

[ÁBRA]

A földrajzi eloszlás tekintetében megemlítendő, hogy a magyarok két nagy főtömegben laknak. A magyarság főzöme egy összefüggő tömegben a nagy magyar Alföldet, s ezzel kapcsolatban a kis magyar síkságot és a Dunántul legnagyobb részét lakja. E magyar-lakta óriási területet É-on

Pozsony, Nyitra, Losonc, Rozsnyó és Ungvár; K-en Szatmár-Németi, Nagyvárad, Gyula és Arad; D-en Ó-Becse, Zombor és a Dráva folyó; Ny-on az Alpok végső ágazi, vagyis Szt. Gotthárd, Szombathely és Sopron városai jelölik; de tiszta magyarnak, ahol más nemzetiség nem vegyül közbe, voltaképpen csak a két magyar alföld és a Dunántul egy része nevezhető. A magyarság közt helyenkint ugyanis nagy másnyelvü népszigetek vannak elhintve; igy a Dunántul két nagyobb német terület van a magyarság közt, egyfelől Tolna és Baranya vmegyékben, másfelől a Magyar Középhegységben a Bakonytól egészen Budapestig, ahol a németség a Duna balpartjára is átlép. Tetemesebb németség vegyül a magyarok közé Bács vmegyében is, ahol egyébiránt a szerb elem is erősebben lép fel. Az ország szivében, Budapest körül fel egészen Esztergom,ig és Nógrádig, lefelé pedig Pilis és Alberti felé a tótság terjeszkedik kisebb-nagyobb, de kevéssé összefüggő szigetekben; ugyanily nagyobb, de elszigetelt, tót területek vannak az Alföldön is, Szarvas, Csaba, Bánh,egyes, Nagylak körül, Bács vmegyében pedig a Duna közelében, sőt egyes apró tót foltok a Nyirségben, Borsod és Heves vmegyékben is vannak. A magyarság második nagy területe a Székelyföld, ahol a magyar (székely) elem Csik, Háromszék, Udvarhely és Maros-Torda vmegyékben összefüggő és csak helyenkint az oláhokkal tarkított tömegben él; e magyar terület legnyugatibb állomásának Maros-Vásárhely tekinthető. Innen Ny-felé a magyar elem ugyan szintén elég gyakori, de oláhokkal annyira vegyítve van, hogy összefüggése egyes erősebb magyar gócok dacára is (minő Kolozsvár, a Kalotaszeg, Torda, Torockó, Nagy-Enyed vidéke) erősen meg van szakítva, bár a magyarságnak Szilágy-Somlyó és Nagy-Károly felé való terjeszkedése ezért felismerhető.

Magyarország népessége anyanyelv szerint

[ÁBRA] Magyar

[ÁBRA] Német

[ÁBRA] Tót

[ÁBRA] Horvát-Szerb

[ÁBRA] Vend-Rutén

[ÁBRA] Oláh

Az, ország szivét elfoglaló magyar elemet köröskörül különböző nemzetiségek övezik. Ny-on (Stájerország és Alsó-Ausztria felé) a vendek (Zala és Vas vmegyékben), németek (Vas, Sopron és Moson vmegyékben) és ezek között horvátok laknak, a németek közt a magyarság (a vasvármegyei Őrségben) kis szigetet képezvén. A Dunka balpartján Pozsonytól kezdve Ungvárig a tótok nagy tömege következik, melyben néhány nagyobb német sziget van, u.m. Német-Próna, Beszterce- és Körmöcbánya vidékén, Felső-Szepességen és Alsó-Szepességen, mig magyarok csak elenyésző csekély számban vannak a tótók közt elszórva. A tótok mellett és köztük Szepes vmegyétől kezdve, eleintén csak a határszélen keskeny övben, utóbb mindjobban szélesedve élnek a ruténnek, kik Ung, Bereg és Máramaros vmegyékben összefüggő nagy tömeget képeznek, csak helyenkint németekkel keverve. Máramarostól kezdve az oláhságot találjuk, mely nemcsak egész Erdélyt (a székely vármegyék kivételével), de a szomszédos magyarországi vármegyéket is lakja Szatmár-Németi, Nagyvárad és Arad városáig és D-felé az Aldunáig. Területén jelentékenyebb magyar szigetek vannak Felső- és Nagybánya, Szilágy-Somlyó, Bánffy-Hunyad (Kalotaszeg), Torda, Torockó vidékén; a németek két helyen képeznek nagyobb tömegeket, egyfelől Erdély D-i (részében, a régi szász székekben, u.m. Szászsebes, Nagyszeben, Medgyes, Segesvár, Újegyház, Nagy-Sink és Kőhalom vidékén és a Barcaságon (Brassó), másfelől Beszterce-Naszód vmegyében. Elég gyakori ezenfelül a német elem Krassó-Szörény vmegyében és az oláhok és magyarok-lakta vidékek között Torontál és Temes vmegyékben. A Maros-Tisza közén a bolgárok (Krassova, Vinga, Ó-Besenyő vidékén) és szerbek is tömegesebben élnek. Négy nagyobb örmény kolonia van Erdélyben (Szamos-Újvár, Erzsébetváros, Gyergyó-Szt.-Miklós és Csik-Szépviz), Szolnok-Doboka, Kis-Küküllő és Csik vármegyékben.

M. eszerint nemzetiségek tekintetében felette kevert ország, melyben egyfelől egyes nemzetiségek

összefüggő nagy területeken tulnyomó tömegben élnek, másfelől ugyanazon vidéken több nemzetiség sűrün keveredve fordul elő. Mindamellett egyik nemzetiségnek sincsen oly nagy kiterjedésü, összefüggő és idegenektől kevéssé tarkított tertülete, mint a magyar fajnak, mely 28 vármegyében abszolut többségben van, míg az oláhok csak 11, a tótok 9 s a németek 1 vármegyében teszik a népesség nagyobbik felét, a többi nemzetiségek pedig egyik vármegyében sem vergődnek tulsúlyra. Tekintetbe veendő még, hogy a magyarság ezenfelül 4 vármegyében relativ többségben van; továbbá, hogy a vársok a magyarság gócpontjai, mivel a 25 törvényhatósági városban a népesség 66,8%-a (1881. 61,9%), A rendezett tanácsu városokban a népesség 69,0%-a (1881. 65,9%) magyar; az előbbiek közt legmagyarabb Kecskemét (99,0%), Székesfehérvár (96,7) és Szeged (96,1); legkevésbbé magyar Versec (5,7), Pancsova (11,4) és Selmecbánya (16,6); a rendezett tanácsu városok közül legmagyarabb Kun-Szt.-Márton (99,8), Hajdu-Böszörmény, Szoboszló, Nagy-Kőrös, Félegyháza, Jászberény, Kis-Újszállás, Túrkeve, Karcag, Szentes, Hajdu-Nánás, Cegléd, Halas, Makó, Szolnok, Gyöngyös, Kézdi-Vásárhely és Mezőtúr, mind 99-98% magyar lakossággal; legkevésbbé magyar Szepes-Olaszi (3,0%), Szakolca (3,1) Szepes-Váralja (3,5), Modor (3,7), Újbánya (3,8), Breznóbánya, Szászsebes (4,3) és Szt.-György (4,9). A nem magyar ajku lakosságból a törvényhatósági városokban 38,2% (1881. 29,2),, a rendezett tanácsu városokban 31,5 (1881. 26,4%) beszéli a magyar nyelvet, az egész országban ellenben csak 13,8% (1881. 11,1), mi világosan arra mutat, hogy a városok a magyarosodásnak főgócai és oszlopai. A magyarul beszélők összes száma volt (1881. 7221325, ellenben (1891. már 8430282, vagyis akkor 52,6, most 55,7%; a tiz évi szaporulat 1208957 lélek, vagyis 16,7%; a törvényhatósági városokban a magyarul beszélők százaléka az utolsó évtizedben 73,7-ről 79,5-re, a rendezett tanácsu városokban 74,9-ról 78,8-ra emelkedett.

Testi és szellemi fogyatkozások. Ezeknek száma volt az utolsó népszámlálás (1891) szerint a szorosabb értelemben vett M.-ban:

[ÁBRA]

Hivatás és foglalkozás. Az 1890. évi népszámlálás szerint M. lakossága foglalkozás szerint a következőképpen oszlott meg:

[ÁBRA]

Ha a lakosságot aszerint csoportosítjuk, vajjon az kereső-e (termelő) v. nem-kereső (eltartott), az eredmény a következő:

[ÁBRA]

Ezer kereső személyre esik e szerint 1440 eltartott (450 férfi, 990 nő), és pedig 481 háztartásban foglalkozó nő, 57 házi cseléd és 849 foglakozás nélüli. Az ország egyes részeiben e tekintetben nagy eltérések vannak; a keresők aránya legnagyobb Erdélyben (42,50%) és a Duna jobbpartján (41,94), legkisebb a Tisza jobb- és balpartán (39,95 és 39,92). A kereseti ágakban is nagy különbségek vannak a kereső és eltartott egyének aránya közt; mig a kereső népességben az őstermelők aránya 56,3%-ra rúg, addig az eltartottak közt 61,5-ra; a napszámosok amott 19,6, itt 13,3%-ot tesznek, a bányászat, ipar és forgalom amott 56,3, itt 61,5%-ot. Az őstermelés országos átlaga (az őstermelésnél alkalmazott napszámosokkal együtt) 75%, ellnben Erdélyben 82,9, a Tisza balpartján 80,2 %, legkisebb a Duna-Tisza közén (65%), ellenben Budapest leszámításával 76%; a városok közül a legmagasabb százalékot mutatja Hódmező-Vásárhely 78,3, Szabadka 71,8 és Kecskemét 70,4 százalékkal. Az ipar és forgalmi foglalkozások (beleértve a bányászatot és kohászatot is) az országos átlagban 17,87%-ot tesznek, legerősebbek a Duna-Tisza közén (24,7%), ahol csak a főváros okozza a nagy arányt (nélküle csak 17,6%), legcsekélyebb erdélyben (12,16%); a városok közül legiparosabb Brassó, Selmecbánya, Kassa, Nagyvárad, Pécs, legkevésbbé Hódmező-Vásárhely, Szabadka és Kecskemét. Az értelmiség országos átlaga 2,54, legerősebb a Duna-Tisza közén (3,27), legkisebb a Tisza-Maros szögében (2,00%); a városok közül legmagasabb az értelmiség aránya M.-Vásárhelyen (12,11%), Kolozsvárt (10,38), N.-Váradon (9,38), Győrött (9,09) és Kassán (7,52); legkisebb Módmező-Vásárhelyen (2,25), Szabadkán (2,99) és

Kecskeméten 3,37%).

Népesedési mozgalom. A házasságkötések száma évenkint 120-145000 között szokott ingadozni és volt:

[ÁBRA]

Az egyes országrészek közül legtöbb házasság köttetett (1893) a Duna balpartján 9,7), legkevesebb Erdélyben (8,8); az egyes felekezetek közül aránylag legtöbb házasság köttetett az unitáriusoknál (10,7) és görög katolikusoknál (10,2), legkevesebb a zsidóknál (8,0) és ág. evangelikusoknál (9,0). A vegyes házasságok száma volt (1893) 12860 vagyis 8,92%; számuk az évek folyamán lassan emelkedik. A vegyes házasságok aránya a városokban jóval nagyobb; mig (1893.) száz házasság közül a vidéken 7,0 volt vegyes, addig a törvényhatóságu városokban 15,4, Budapesten 20,5. A felbomlott házasságok aránya 100-110000 szokott lenni évenkint (1893. 103801), ezek legnagyobb része a halál által bomlik fel, mig az elválások száma csakezer körül szokott lenni évenkint (1893. 1320).

A születések száma évenkint 550-660000 között szokott ingadozni és volt:

[ÁBRA]

Az egyes országrészek közül legtöbb születés esik a Tisza balpartjára (48,5) és a Tisza jobbpartjára (44,9), legkevesebb a Duna jobbpartjára (38,7) és erdélyre (39,8). A városokban a születési arány általában 4-5%-kal kisebb, legkisebb Sopronban (30,5) és brassóban 30,8), legnagyobb Nyiregyházán (51,1) és Félegyházán (51,0). A hitfelekezetek közül a legnagyobb születési arány a görögkatolikusoknál (47,6) és a róm. katolikusoknál (44,7) van, a legkisebb a zsidóknál (35,8). A törvénytelen születések száma 50-57000 szokott lenni, vagyis az összes születések 8,7-8,9%-a; legtöbb az unitáriusoknál (10,5) és a zsidóknál (10,1), legkevesebb az ág. evangelikusoknál (6,2). A városokban a törvénytelenek aránya jóval nagyobb, de a különbségek e tekintetben feltünő nagyok; mig Szabadkán csak 4,8 s Hódmező-Vásárhelyen 7,1%, addig Pozsonyban 14,1, Nagyváradon 24,7 s Temesvárt 25,1, sőt Budapesten 30,0.

A halálesetek száma 450-530000 között szokott ingadozni és volt:

[ÁBRA]

Az egyes országrészek között legtöbb haláleset jut a Tisza-Maros szögére (34,6) és a Tisza balpartjára (34,2), legkevesebb Erdélyre (26,3) és a Duna jobbpartjára (29,8). A városok halandósága egészben véve nagyobb, bár vannak városok csekély halandósági koefficienssel (Brassó 25,0, Sopron 25-7); legnagyobb a halandóság Nagyváradon (37,7), Békés-Csabán(37,6), Pozsonyban (36,8) és Kassán (36,4). A hitfelekezetek közül a halandóság legkisebb a zsidóknál (18,5) és unitáriusoknál (22,0), legnagyobb a görög keletieknél (33,1) és a róm. katolikusoknál. A gyermekhalandóság igen nagy, az elhaltak 52-53%-a öt éven aluli gyermek szokott lenni s az élveszülöttek 35-45%-a ötödik évén alulhal el. Az országrészek közül a gyermekhalandóság a Tisza balpartján a legnagyobb (55%) s Erdélyben legkisebb (43,5%). A városok közül a gyermekhalandóság Pécsett (36,0) és Sopronban (40,7) legkisebb, Békés-Csabán (58,4) és Debrecenben (56,0) legnagyobb. Budapesten az elhaltak 44,6%-a áll öt éven aluli korban. A hitfelekezetek közül a zsidóknál hal meg legkevesebb (23,6) gyermek, a róm. katolikusoknál legtöbb (40,4). A halálokok közül a fertőző betegségek szednek sok áldozatot; 10000 lakos közül Békés-Csabán 63,3, Szabadkán 58,7, Zomborban 55,2 hal meg fertőző bajokban, ellenben Sopronban csak 16,4, Pozsonyban 22,8, Brassóban 28,1, Budapesten 38,3; ezer haláleset közül pedig van fertőző baj okozta: BékésCsabán 179, Budapesten 123, Pozsonyban 62, Sopronban 67.

A népesség természetes szaporodása nagy ingadozásoknak van alávetve; 1891. 138829, 1892. csak 89956, 1893. ellenben 183553 lelket tett, vagyis ezer lakosra 9,1, 5,9 és 11,9 volt; legnagyobb a zsidóknál (1893. 17,3), legkisebb az ág, evangelikusoknál és görög keletieknél (9-3). Az alföldi városokban igen nagy (12-14%), ellenben a műveltebb városokban jóval csekélyebb.

Vándormozgalom. Hazánk népessége élénk vándormozgalomban él; egyfelől jelentékeny belső

vándorlás folyik, melynek folytán a vármegyék lakossága kölcsönösen kicserélődik s különösen a városok magukhoz vonzák a körülöttük elterülő, de még a távolabbi vidék lakosságát is, másfelől az ország határain tul is halad a mozgalom. Külföldről hazánkba csak jelentéktelen bevándorlás folyik, annál nagyobb arányu azonban népességünknek külföldre való kivándorlása. Ez négy irányba folyik. A dunántul nyugati vármegyéi Ausztriába, és kivált Bécsbe vándorolnak, ahol 1891-ben 222139, illetve 115133 magyar honosságu egyén iratott össze; a Dunántul déli vármegyéiből, valamint Bács-Bodrogból és Torontálból Horvát-Szlavonországba özönlik a népesség, ahol ma már 112041 magyar honos él. Erdély keleti és déli haztármegyéinek népét Románia (főleg Bukarest) vonza, ahol közel 50000 magyar telepedett le. Végül a felföldből, nevezetesen Szepes, Sáros, Abaúj-Torna, Zemlén, Ung, Gömör és Liptó vármegyékből nagy néptömegek vándorolnak az északamerikai Egyesült Államokba; az amerikai statisztika szerint oda M.-ból bevándorolt:

[ÁBRA]

E néptömeg legynagyobb része Pennsylvaniában és New-Yorkban telepszik le s ma egyedül New-Yort városában több mint 12000 magyar él, az Egyesült-Államok egész területén pedig 1890-ben 62435 magyar találtatott (1870-ben 3737, 1880. 11526).

Közgazdaság.

Őstermelés. M. őstermelésében a mezei gazdálkodás mindenkor elsőrendü szerepet játszott ugyan, de kiváló jelentőségre csak azóta emelkedett, amióta a földbirtoknak 1848. történt fölszabadítása a termelés okszerübb használatát, a lassanként felgyülemlő és olcsóbbodó tőke a gazdaságok jobb berendezését, a gazdasági szakértelmiség terjedése a birtokok észszerübb kezelését és a közlekedési eszközök fejlődése a mezőgazdasági termények jobb értékesítését tette lehetővé. Ezeknek a tényezőknek köszönhető az a nagy, ugyszólván rohamos haladás, melyet ugy földmivelésünk, mint állattenyésztésünk századunk második felében tett, s melyet a következőkben főbb vonásaiban mutatunk be.

Az 50-es években M. összes területének csak 84%-a volt termelésre alkalmas. Az azóta foganatosított nagyszabásu folyamszabályozások és talajjavítások folytán 23 millióról 26,7 millió hektárra, vagyis 94,5%-ra emelkedett a termőterület, ugy hogy hazánk e tekintetben az összes európai kulturállamok között első helyen áll. A termőterületek mivelési ágak szerinti megoszlása az 1885. kataszteri fölvétel szerint a következő volt:

[ÁBRA]

Magyarország mezőgazdasági viszonyai

[ÁBRA] Szántóföld

[ÁBRA] Kert

[ÁBRA] Rét

[ÁBRA] Szőlő

[ÁBRA] Legelő

[ÁBRA] Erdő

A termőterület megnagyobbodásával karöltve járt az egyes mivelési ágak átalakulása is, mely különösen a szántóföldnél öltött nagy arányokat; 1850. még csak 8,2 millió hektár szántóföldünk volt, 1895. pedig 12,2 millió hektárra emelkedett területe. Mezei termelésünk fokozásához azonban még sokkal nagyobb mértékben a szántóföldnek mind intenzivebbé vált használata járult hozzá. Az 50-es években, amikor a háromnyomásu gazdálkodás volt az uralkodó rendszer, 30%-a a szántóföldnek ugarnak maradt; a váltógazdaság terjedésénél, mely üzemrendszer az uradalmi birtokon most már általánosan van elfogadva, 1870-ig 21,6%-ra, 1895-ig pedig 15%-ra szállt le az ugar viszonylagos kiterjedése. Hozzávéve az évről évre elemi csapások, u.m. árviz, aszály, jég, rozsda, rovarok stb. által teljesen elpusztított vetések területét, mely a szántóföldnek 2-3%-ára

szokott kiterjedni, azon eredményre jutunk, hogy a termést szolgáltató tényleg learatott terület 1870 óta 1895-ig 7,93 milió hektárról 10,19 millió hektárra, vagyis 2 1/4 millió hektárral emelkedett. A szántóföldön termelt növények közül a legfontosabb a búza, mely különösen az Alföldön nagy kiterjedésben, némely vármegyében a szántóföld 50%-án termeltetik, ezt követi leginkább az ország délkeleti részében termelt tengeriés lemenő sorrendben a rozs, az árpa és a zab, mely növények együttvéve a learatott területnek 84%-át foglalják el, ugy hogy az ipari és takarmánynövények részére csak 16% marad. Ezekben a számokban tükröződik vissza egyúttal mezőgazdasági termelésünknek egyoldalusága. Azonban e tekintetben is lényeges javulás állott be az utóbbi években, amennyiben egyes ipari növények (cukorrépa) és különösen a takarmányrépa és a mesterséges takarmány (lóher, lucerna, baltacim, csalamádé, zabos bükköny, mohar stb.) termelése folyton tért hódít. Képet nyujtandó mezőgazdasági termelésünknek jelenleg állapotáról és egyúttal azon nagy haladásról, melyet őstermelésünknek ezen legfontosabb ága az utolsó 25 év alatt tett, a főbb kulturnövényekre vonatkozó termelési adatokat a következő táblázatban mutatjuk be:

[ÁBRA] L. táblázat.

Ezen adatokból kitünik, (nemcsak) hogy termelésünk emelkedett az utolsó 25 év alatt nagyon lényegesen, hanem az is, hogy ez az emelkedés nem annyira a termőterület kiterjedésének, mintsem főképen a viszonylagos termések fokozatos emelkedésének köszönhető, miből az is következik, hogy földmívelésünk mind belterjesebb irányban haladt. a régi háromnyomásu gazdálkodást kiszorítja lassanként a váltógazdaság, mely az uradalmi birtokon az uralkodó rendszer, a régi faeke helyébe általánosan a vaseke, sok helyütt a gőzeke lépett; istállótrágyán kivül fokozódó mértékben műtrágyát kezdenek alkalmazni s a szórva vetést is mind általánosabban a tőkéletesebb sorvetés váltotta föl. A táblázatban felsorolt növényeken kivül hazánkban nagyobb kiterjedésben még kendert és lent, továbbá borsót, babot, lencsét, mákot, cirkot és napraforgót termelnek, kisebb kiterjedésben káposztát, dinnyét, komlót, csicsókát és a déli vármegyékben rizst is; nagyobb városok környékén a zöldségtermelés is hódít folyton tért, mely egyes városok környékén már is nagy jelentőségre vergődött, igy p. Szeged környékén a paprika. Makó körül a hagyma termelése. Némely vidéken azonkivül a gyümölcstermelés is nagy jelentőségre emelkedett, így nevezetesen a Felföldön és az ország keleti részében a szilvatermelés; az Alföldnek homoktalajjal biró vidékein pedig, különösen Kecskemét és Nagy-Kőrös környékén az alma és kajszinbarack termelése vett utóbb nagy lendületet, ugy hogy gyümölcsből és gyümölcsterményekből nagyon tekintélyes, 4-5 millió frtnyi értéket képviselő kivitelünk van. Mezőgazdasági termelésünk emelkedésével természetesen az évi termelés értéke is emelkedett, habár a termeléssel nem egyenes arányban, minthogy azutolsó évtizedben a gabonánál nagy árhanatlás állott be. A 70-es években alig 500 millió frtnyi értéket képviselt a szántóföld évi termelése, a 90-es években pedig 800 millióra emelkedett annak értéke.

Szőllőszet. M. szőllőmivelésének alapját a rómaiak vetették meg; a feljegyzések szerint Probus császár telepítette (Kr. u. a III. sz.-ban) a szerémségi szőllőket, melyek bora sokáig nagy hirnek örvendett; de még ugyancsak a rómaiak idejében hire kelt a balatonmelléki és a soproni boruknak is. Az Árpádházi királyok alatt már az ország minden erre alkalmas vidékén űzték a szőllőmivelést, s ekkor a szeremi bor mellett, mely elsőségét egész a XVI. sz.-ig megtartotta, s az említett két vidék borai mellett már a szegzárdi, egri, budai és aradvármelyei borok is mint hires borok emlegetettek; a tokaji bor mely elnevezés alatt a Tokajhegyalján termett borok értetnek) csak a XVI. sz.-ban emelkedett világhirre, ámbár ekkor Tokaj vidékén még aszut nem is készítettek; az aszubor készítése csak a XVII. sz. elején terjedt el Tokaj vidékén, amelynek aszuja nem sokára méltán a borok királyának nevét érdemelte ki. Mert hazánk természeti viszonyai a szőllőtermelésre nagyon kedvezők, s mert népünknek a szőllőmivelés egyébként is egyik legkedvesebb foglalkozása, hazánknak régidőktől egész a legújabb időkig virágzó szőllőmivelése volt s termelt borainak mennyisége szerint a 4-ik helyet foglalta el a bortermő államok sorában, s ami pedig a minőséget illeti, az elsőségért Franciaországgal vetekedett; összesen csak 10 oly vármelyénk van, melyben szőllőt nem termesztenek, u.m. Árva, Turóc, Zólyom, Liptó, Sáros, Szepes, Máramaros, Brassó, Csik és Háromszék. Ami szőllőterületünk terjedelmét és a rajta termett bor mennyiségét illeti, erre

nézve csak a 80-as évek óta eszközölt statisztikai felvételek szolgáltatnak megbízható adatokat, a régebbi feljegyzések, ha nem is a szőllőterületet, hanem a termés nagyságát tulbecsülték. Az országos statisztikai hivatal kimutatásai szerint hazánk szőllőterülete a 80-as években körülbelül 362000 hektárra rúgott, melyen 10 évi átlagban 4345000 hektoliter (1 hektáron 12,9 hektoliter) bor termett, 34 1/2 millió frt értékben. Habár a filloxera már 1875. konstatáltatott hazánkban, a következő 10 évben sem a szőllőterület, sem a bortermés nem apadt le, sőt - új ültetések következtében - némi gyarapodás mutatkozott. Az apadás 1885 óta kezdődik, s legnagyobb fokát 1892. érte el, midőn a szőllőterület 249000 hektárra s a bortermés 797000 hektoliterre fogyott le. Ez az iszonyu pusztulás, milyen nem ért egy szőllőtermő országot sem, első sorban a filloxera rovására irandó, de nagy része van abban a peronospora pusztításának is, mely ellen egészen a legújabb évekig az ország nagy részében nem védekeztek. 1892. hazánk, habár szőllőterületének nagysága után még ekkor is megtartotta régóta elfoglalt 4-ik helyét a bortermő országok sorában, a termett bor mennyisége tekintetében lesülyedt a 17-ik helyre, ugy hogy a nevezett évben még Bolgárország, Svájc és Szerbia is több bort szürtek hazánknál. Hogy mennyi része volt a termés megapadásában a peronospora-betegségnek, erre bizonyítékot szolgáltatott az 1894. év, melyben cacára annak, hogy a szőllőterület még lejebb, 220000 hektárra szállt alá, mert a peronospora támadása ebben az évben kevésbbé volt heves, s mert sok vidéken már védekeztek is ellene, a bortermés jóval nagyobb lett az 1892. évinél, u. i. 1387700 hektoliter. Leghiresebb borvidékeinket a filloxera már majd mint tönkre tette, sok helyen koldusbotra juttatva vagy kivándorlásba űzve azok lakosságát; legjobban megkimélte eddig Erdélyt, továbbá Pozsony vidékét és a Fertő mellékét; gyérítéssel csak nagyon kevés helyen (1894-ben 1851 hektáron) védekeznek ellene. Az amerikai szőllőkkel való védekezés, habár az utolsó években e téren nagy lendület tapasztalható, még csak a kezdetnél van; 1894. összesen csak 1050 hektár direkt termő (főleg Jaquez, Herbemont, Yortk-Madeira, Othello és Canada fajtákkal beültetve) amerikai szőllője s 5697 hektár amerikai alanyra (főleg Ripariára és Rupestrisre) nemesített ojtványszőllője volt hazánknak. A direkt termő szőllők ültetésével, részint mert termésük nem kielégítő, részint mert nem tanusítanak a filloxerával szemben elég ellentállást, lassanként felhagynak, mig az ojtványszőllők telepítése egyre nagyobb tért nyer, amelyen különösen Aradhegyalja, Versec, Pécs és N.-Maros vidéke, továbbá Tokajhegyalja járnak elül. Legnagyobb tevékenység észlelhető az immunis homokterületek beültetésében; mig a filloxeravész előtt csak körülbelül 47000 hektárt tett ki az immunis területü szőllő, ma már (1894) felrúgott ez 70600 hektárra, melynek legnagyobb része (50000 hektár) a Duna-Tisza közére esik. Hazánkban tulnyomólag a kopasz vagy rövid metszésü (rövid csapos, csercsapos) fejmivelésmódok vannak elterjedve a szálvesszős mivelést csak kevés helyen (a Balaton mellékén mint sarkos szálvesszős mivelést, Aradhegyalján mint ménesi karikás mivelést) űznek; még kisebb térre terjed ki a combos művelés, mellyel leginkább erdélyben (mint különböző karikás mivelésmódokkal) találkozhatni. A tőkéket a tél fagya ellen általában betakarással védik s ugyancsak betakarják («bevágják ») egyes vidékeken a kánikula előtt is azokat, hogy a tőke gyökérzetét a kiszáradástól megóvják. A szőllők kezelése, kivéve a leghiresebb borvidékeket, melyeken sokszor példás kezeléssel lehetett már azelőtt is találkozni, többnyire nagyon kezdetleges; nem válogatják, kellően nem trágyázzák s a kevés fáju vidékeken nem is támasztják (karózzák) a szőllőt, valamint a szüretelést is nagyon kezdetlegesen, nem bogyózva s nem válogatva, végzik; azt lehet mondani, hogy csakis újabb időben, a filloxera pusztítása óta kezd az okszerü szőllőmivelés nagyobb tért hódítani. Szőllőinkban szmos, részint hazainak tartott, részint külföldi szőllőfajtát kultiválnak, s szőllőszetünknek éppen egyik nagy hibája, hogy nemcsak egyes vidékek, hanem egyes birtokosok is számos fajtát termesztenek, mi nagy akadálya az egyöntetü borok termelésének s ezáltal a külföldre szóló borkereskedelemnek. Legjelesebb hazai fajtáink a fehér bort adók közül: a furmint, mely a legjobb fehérborvidékek (mint a tkaji, ruszti, somlói, badacsonyi) fő fajtája, továbbá a bakator (főleg Ermelléken van elterjedve), a mustos fehér (Magyarád vidékének fő fajtája), a sárfehér (Neszmély vidékének fő fajtája), a hárslevelü, a juhfarku, a kéknyelü, a mésesfehér, az erzerjó, a veres dinka, a fehér gohér stb.; a vörös bort adó szőllők közül első helyen a kék kadarka áll, mely a leghireseb vörös borok (mint az egri, szegzárdi, budai, villányi, ménesi, visontai) fő jellegét adja meg. Azonban hazánkban - különösen Erdélyben - termesztik a legkitünőbb idegen szőllőfajtákat is, mint

a sárga muskotályt, a rajnai és az olasz rizlinget, a szilváni zöldet, a piros traminit, a fehér, piros és kék burgundi szőllőket, a fehér Sauvignont és Semillont, a Carbenet-ket, az oportót stb.

Bortermésünknek több mint felét fehér bor képezi, utána a siller s végül a vörös bor következik; aszut főleg Tokajhegyalján, Ruszton, Sopronban, Pozsony vidékén (Szt. Györgyön) és Ménesen - az utóbbi helyen vöröset - készítenek. Végül meg kell említenünk, hogy hazai szőllőszetünk előmozdítására az országos borászati kormánybiztosi intézmény, az országos és az állandó filloxerabizottság, a balatonvidéki, a tokajhegyaljai és a délvidéki kormánybiztosság (e három a nevezett vidékek homoki szőllőtelepítéseivel foglalkozik) és 20 szőllőszeti és borászati felügyelőség van szervezve, s hogy a budapesti állami felsőbbb szőlő- és borgazdasági tanfolyam, továbbá 4 állami (a ménesi, tarcali, érdiószegi és nagyenyedi), valamint 3 államilag segélyezett (a pozsonyi, tapolcai és munkácsi) vincellériskola áll a szőllőszeti oktatás szolgálatában. Hathatósan mozdítják elő szőlleink rekonstruálását a kecskeméti Miklós-telep (homoki szőllő) s 10 állami amerikai szőllőtelep (Farkaslom, Szendrőn, Székesfehérváron, Fehértemplomon, Peéren, Nagy-Károlyban, Tarcalon, Kecskeméten, Nagyenyeden, Tordán), valamint az államilag segélyezett paulisbarackai szőllőojtványkészítő telep, mely jelenleg egy részvénytársaság birtokában van. Törvényeink az ojtványszőlőknek, valamint az elárasztásra berendezett szőllőknek 10 évi, az immunis homoki szőllőknek 6 évi adómentességet biztosítanak, s a gyérítéssel fentartott szőllők földadójának 2/3-ad részét elengedik.

M. borvidékei. A borvidékek beosztását a földmivelési és kereskedelemügyi minisztérium a következőképen állapította meg: 1. Ruszt-sopron-pozsonyi borvidék (Sopron, Pozsony, Mosony, Vas és Nyitra vmegyék területe). 2. Pest-nógrádi borvidék (Nógrád, Hont és Bars vmegyék területe, továbbá Pest vmegye váci felső, pesti alsó, pesti közép és pesti felső járásai). 3. Buda-sashegyi borvidék (Budapest és Pest vmegye dunajobbparti részei). 4. Somlyói borvidék (képezik Doba, Kis-Jenő, Nagy-Szőllős, Vásárhely veszprém vármegyei községek és a sághi hegy). 5. Neszmélyi borvidék (Esztergom, Komárom, Fejér, Győr és Veszprém vármegye az enyingi, devecseri és veszpréméi járás kivételével). 6. Eger-visontai borvidék (Heves vmegye területe s Borsod vmegye egy része). 7. Abaúj-miskolci borvidék (Borsod vmegye másik része, továbbá Gömör és Hont vmegye, végül Abauj vmegye. A-Szántó kivételével). 8. Tokaji borvidék /Zemplén vmegye 32 községe és Abaúj-Szántó). 9. Szerednye-vinnai borvidék (Ung vármegye területe). 10. Munkácsnagyszőllősi borvidék (Bereg és Zemplénnek a 8 alá nem tartozó részét). 11. Érmelléki borvidék (Bihar, Szilágy és Szatmár vármegyék, a bihar vmegyei derecskei járás kivételével). 12. Ménesmagyarádi borvidék (Arad vmegye területe). 13. Versec-fehértemplomi borvidék (Temes, Krassó-Szörény és Torontál vármegye). 14. Szegzárdi borvidék (Tolna vármegye). 15. Villány-pécsi borvidék (Baranya vmegye és Somogy vármegye a lengyeltóti, marcali és tabi járások kivételével, melyek a balatonmelléki borvidékbe tartoznak). 16. Badacsonyi borvidék (Zala vmegye tapolcai járása, továbbá Meszes-Györök és Keszthely községek). 17. Balatonmelléki borvidék (Zala vmegye a tapolcai járás kivételével. Veszprém vmegye az 5 alatt felhozottak kivételével, Somogy vmegye a 15 alatt felhozottak kivételével). 18. Erdély-marosmenti borvidék (Alsó-Fehér, Hunyad és Maros-Torda vármegyék). 19. Erdély-küküllőmenti borvidék (Nagy- és Kis-Küküllő vármegyék). 20. Erdélyi borvidék (Erdély többi bortermő vidékei). 21. Alföldi borvidék (Pest vmegyének a 2 és 3 alá nem tartozó része, Szabolcs, Hajdu, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Csanád és Bács-Bodrog vármegye területe s Bihar vmegye derecskei járása). 22. Fiumei borvidék.

Erdészet. Magyarország egész területének közel 27%-át erdő borítja, melyből esik egy lakosra 0,9 kataszteri hold. A bőven 132000000 holdnyi erdőterületnek 6%-a korlátolt használatu véderdő, 11/2 %-a futóhomokon áll, ezenkivül van hegységi s más feltétlen talajon 791/2%, ugy hogy összesen az erdőtörvény szerint állandóan fentartandó, ki nem irtható erdő van összesen 87%, s végre nem áll feltétlen erdőtalajon 13%. Fanemek tekintetében a tölgy elfoglal 28, a bükk és más lombfák 50, a fenyvek 22%-ot. Üzemmódra nézve a szálerdő 70, a sarj- és (a nagyon csekély mennyiségü) közélperdő 30%. A szálerdőkre nézve megjegyzendő, hogy a kimutatott terület magában foglalja azokat a rengeteg erdőségeket is, melyek többé-kevésbbé szálaltattak ugyan, de rendszeres kihasználásban nem részesültek, habár nagyobb részük újabb időben a rendszeres üzemtervek

keretébe be is vonatott.

Az erdők állapota az értékesítés viszonyai, az előbbi kihasználás módja és a rendszeres vagy rendszertelen kezelés szerint igen különböző. Valódi őserdő már igen kevés van, de a kedvezőtlen értékesítési viszonyok miatt a rendes kihasználásnak még meg nem nyitott, habár átszálalt bükkösök száma igen nagy; sőt van elég ilyen félreeső fenyes is az ország keleti részeiben. A npesebb vidékeken fekvő, vagy olyan erdők, melyekből a fát századok óta vizen szállítják le, vagy amelyeken emberemlékezetet meghaladó idő óta számtalan parasztfürész dolgozik, vagy a nép fakereskedésből, zsindely- és faedény-készítésből él (erdélyi havasok), ott az erdők nagyon ki vannak szálalva. Igen sok erdő még az úrbériség fennállása alatt szálaltatott ki tulságosan. Ez okokra és a különösen korábban elterjedett rendszertelen kezelésre vezethető vissza az a tény, hogy a szálerdők átlagos zárlata az országban 0,6 és 0,7 közt áll. Ennek következtében a fatermés sem kielégítő és nem felel meg erdeink egészben véve jó, sőt őserejü talajának. Az évi fatermés ugyanis kataszteri adatok szerint holdanként átlagosan lombfaerdőkben 1,6, fenyvesekben 2,4 m3 és az összes erdőkben nem egészen 1,8 m3, ami az általános fatermési táblák szerint elég jó zárlat mellett csak közepesen alul álló talajnak felelne meg. Az erdők kataszteri jövedelme hold- és évenként 0 és 10 frt közt ingadozik; a legalacsonyabb megyei átlag 7 kr. (Csik vm.), a legmagasabb 3 frt 33 kr. (Békés vm.); az egész ország összes erdőterületére kiszámított átlag 57 krt. Mig igen terjedelmes hegységi, távol fekvő erdők évi jövedelme semmi, vagy evvel határos, addig a 3-10 frt jövedelmet csak a legkedvezőbb értékesítési viszonyok közt lévők érik el az Alföldön és a dunántuli megyékben. Az erdőgazdaságba befektetett tőkék (felőjítási és kezelési költségek, s ahol a talajnak értéke van, a talajérték), épp ugy mint más országokban is, a lehetőleg leszorított kezelési költségek mellett is csak igen alacsony, 11/2-21/2% kamatot hajtanak, mely a szálerdő-gazdasághoz szükséges magas vágáskor miatt csak nagy ritkán éri el a 3-at és csak sarjerdőgazdaság és igen kedvező faárak mellett emelkedik ezen felül, egészen 5-ig. Ennek oka főképen az erdőgazdaság sajátságaiban, különösen a vágáskorig felhalmozódó kamatos kamatokban és abban keresendő, hogy az erdőgazdasághoz okvetetlen szükséges élőfakészlet a megszorult vagy könnyelmü erdőbirtokosok által bármikor kiforgattatván tőketermészetéből áruvá változtattatik, és mint ilyen piacra dobva, lenyomja a faárakat. Ezt a helyzetet még súlyosbítja hazánkban az, hogy a vasutak terjedése folytán újabb és újabb, addig nem értékesítható erdőterületek vonatnak be a fapiacba és gátolják a többi erdők faárainak kellő emelkedését. Egyebekről nem szólva, e két ok is eléggé megvilágítja az erdőgazdaság permanens válságát.

Hazánkban az erdőhasználatnak minden neme és alakja gyakoroltatott már ősidőktől fogva. A fenyvesekkel borított magas hegységekből eredő folyókon a tutajozást századok óta gyakorolják székelyeink, tótjaink, oláhaink, oroszaink és az itt-ott megtelepített német származásu munkások. E célra, valamint a tüzifa úsztatására a Kárpátokban nagyszerü berendezésekkel birunk, melyeket a külföld is tanulmőnyoz. Fenyővel borított hegységeinkben századok óta el van terjedve a fürészipar, 1200 parasztfürész, és a leginkább újabb időben keletkezett 220 műfürész szeldeli fenyveseink s részben tölgyeseink fatermését. Az erdei vasutak száma aránylag még kevés, s ezek után nem a birtokos, hanem a favállalkozók merítik a tetemes hasznot. Terjedelmes bükköseink értékesítése dolgában is hátra vagyunk. Szép virágzásnak indult ugyan itt-ott a hajlított-butor-ipar, megkezdődött az impregnált vasúti talpak alkalmazása, de mindez csak 10-15%-át használja fel a bükkerdőknek; a többit, a tüzifát csak akkor lehetne értékesíteni, ha ez a vasutakon a kőszénnel egyenlő szállítási kedvezményben részesülne.

Fakereskedésünk csak az újabb negyedszázad alatt lett élénkebb. Már 1885. 60-ra lehetett tenni azok számát, akik 1000000 frtot meghaladó tőkével, és 80-ra azokét, kik ennek legalább felével dolgoznak; a kisebb fa- és szénkereskedők száma valószinüleg meghaladja a 2000-et. Mindazáltal azt lehet állítani, hogy a fakereskedésen tulnyomóan uralkodik a nagy tőke, már pedig az erdőbirtokosokra nézve kedvező, egészséges konkurrencia a fakereskedők között csak a középszerü és kisebb fakereskedők megtöbbszöröződéses útján érhető el.

Az erdők szakszerü felújítása csak az erdőtörvény életbelépte (1880) óta kezd országszerte terjedni.

Azelőtt csak némely vidéken a kincstár és egyes nagybirtokosok mentek e téren jó példával előre. Ez idő előtt a szakszerüen berendezett erdők a ritkaságok közé tartoztak. Jelenben az erdőtörvény üdvös rendelkezéseinek foganatosítása folytán a véderdőkre (6%) és a 17. § alá tartozó erdőkre 65%), vagyis az összes erdőknek mintegy 71%-ára legnagyobb részben készen vannak az üzemtervek; de üdvös hatásuk az erdők minőségének gyökres javulásában csak néhány évtized multán fog nyilvánulni.

Erdészeti közigazgatásunk (l. o.) az 1879. évi XXXI. t.-c. alapján van rendezve. Erdészeti ügyeink előmozdítására szolgál az országos erdei alap (l. o.); az államkincstár erdőbirtokának a közjó érdekében való gyarapítására az erdővásárlási alap (l.o.). Az erdőtisztek szakképzésüket a selmecbányai m. kir. erdészeti akadémián nyerik, az erdőőrök kiképzésére állították fel az erdőőri szakiskolák (l. Erdészeti szakképzés); a szakbeli képesség megbirálására szolgálnak az erdészeti szakvizsgák (l. o.). Az 1884. év végéig fel volt esketve hatóságilag 1602 erőtiszt kik közül államvizsgával birt 449; a 22843 felesketett erdőőr közül pedig szakvizsgája volt 690-nek. Azóta e viszony természetesen lényegesen javult. Az ország erdészeti ügyeinek fejlődését nagy mértékben elősegíti az Országos erdészeti egyesület (l. o.) Magyarország erdészeti irodalma még teljesnek és gazdagnak nem mondható ugyan; de tekintve a magyar erdészeknek e téren rövid három évtizedre terjedő működését, mindenesetre figyelemre méltó (l. Erdészet).

Hazánk állattenyésztésében is lényeges fordulat állott be az utolsó években még pedig úgy az egyes állatnemek létszámában, valamint a tenyésztés irányában is.

A főbb állatnemek létszáma volt ugyanis:

[ÁBRA]

Hazánk állattenyszétésének büszkesége a lótenyésztés, mely hatalmas lendületét azon győzelmeknek köszönheti, melyeket lovaink a nagy nemzetközi versenyeken arattak. A magyar ló fő jellemvonása, hogy szilárd, izmos, edzett, gyors s amellett kitartó. Habár 1870 óta lóállományunk némileg apadt, értéke mindazáltal az okszerübb tenyésztés folytán fokozatosan emelkedett, ugy hogy lóanyagunk, tekintve a könnyebb hámos és hátas lovakat a versenyt bármely más állam lóanyagával bátran kiállja. Lőtenyésztésünk nemesedésére pedig kiváló hatással a ménesbirtokok és méntelepek intézménye volt. Közgazdasági szempontból állattenyésztésünknek legfontosabb ága a szarvasmarhatenyésztés, mely különösen a tejgazdaság terjedése folytán mind belterjesebb irányban fejlődött. Régebben a magyar marha volt az uralkodó fajta, melyhez még 1870-ben is az állománynak közel 78%-a tartozott; azóta pedig lényegesen megváltozott az az arány, minthogy gazdáink különösen a nyugati és északi vármegyékben és a délkeletihatárszélen mindinkább a nyugati fajtákra tértek át. A szarvasmarhatenyésztés kiváló jelentősége a külforgalomban abból tünik ki, hogy az évenkint kivitt állatok értéke 30-40 millió frt között váltakozik, holott a kivitt lovak értéke csak 4-5 milliót tesz. Juhtenyésztésünknél az utóbbi években a fokozatos hanyatlás jelenségével találkozunk, melyet főképen a külföldi verseny folytán a gyapjunál bekövetkezett tetemes árhanyatlás idézett elő s azt eredményezte, hogy 1870 óta juhállományunk felényire apadt. A viszonyok által szült fordulatnak az tekinthető, hogy egy ideig az eredeti magyar t.i. racka és cigája juh (l. o.) helyébe mindinkább a nemesebb merinó lépett, mert mig 1870-ben a magyar juh az összes állomány 70%-át tette, addig 1884-ig 37%-ra szállt ez az arány, mely ujabban ismét a fejhető juhok előnyére változik. A sertéstenyésztés Magyarországon rég időtől fogva fontos szerepet vitt, de különösen a közlekedési eszközök fejlődésével vett oly lendületet, hogy külforgalmi jelentőségét tekintve jelenleg az összes állattenyésztési ágak között első helyen áll. Az uralkodó sertésfajta a mangalica (l. o.), melyet különösen edzettsége és zsirra való hizékonysága jellemez s amely méltán a világ legjobb zsírsertésének nevezhető. Sertéstenyésztésünk fejlődésére nagyon előnyös hatással a sertéshizlaló telepek voltak és közülök első sorban a kőbányai; nagyrészt azoknak köszönhető, hogy sertéskivitelünk 1870 óta 140000-ról 900000 dbra emelkedett, a kivitt sertések értéke pedig 24-ről 56 millió forintra. Mezőgazdaságunknak egy további nagyon jelentékeny állattenyésztési ága a baromfitenyésztés, mellyel főkép a kisebb gazdák foglalkoznak. Jelentősége kivált abból tünik ki, hogy baromfi-, tojás- és tollkivitelünk 1882 óta 10 millióról 1892-ig 21 millió forintra emelkedett és

még folyton emelkedő irányt mutat. Ellenben sm a méhészet, sem a selyemtenyésztés országos jelentőségre nem tudtak emelkedni, habár ezen a téren is nagy haladás ment végbe. A méhcsaládok száma 1894 végén 540947 volt, ebből 137051 vagyis 25% mozgó szerkezetü kaptárban. A termelt méz 20-24000 q. Selyemtenyésztéssel 1880-ban csak 1060, 1892-ben már 76400 család foglalkozott, gubótermelésünk pedig ezen időszak alatt 10000-ről egy millió kg.-ra emelkedett. Magyarország még most is agrárállam, de tekintve a nagy haladást, mit a folyó század második felében épp a mezőgazdaság terén tett, egyúttal agrárkulturállam, melynek mezőgazdasága, ha nem általán véve, de az ország egy nagyon tekintélyes részén máris azon magaslatra emelkedett, amelyen azt a régi európai kulturállamokban látjuk.

A magyaroknak ősi kedvelt foglalkozása a vadászat királyi, nemesi jog volt, melyet a harcban kifáradt vitézek mulatságnak s részben a harcra készítő edző időtöltésnek tekintettek. A királyi s nemesi udvarok vadászati szolgaszemélyzete révén azonban a nép közt is elterjedt a részökre mindenkor tilos vadászat. A földbirtokhoz köti a legújabb vadászati törvény (l. o.) is a vadászatot és a 200 holdnál kisebb birtokos saját földjén nem vadászhatik. E törvény intézkedik a vadak lövési idejéről, a vadászati kihágásokról, a vadászterületek bérletéről stb. E szigoru törvénynek hatása alatt a vadászati viszonyok rendezetteknek és kedvezőknek mondhatók. A vadbőség az országban állandó gyarapodásban van. Kiváló nagy mennyiségben lőnek nálunk nyulat és foglyot, de a szarvas, dám-vad, zerge és különösen őz is sok esik el évenként. A medvék száma csökkenőben van, azért évenként 2-3 százat most is lőnek magasabb hegyeinken. Hasonlókép fogyóban vannak a vaddisznók, noha évenként 3000-nél több kerül terítékre. A fácánok tenyésztése rohamosan emelkedik. Ma már kisebb községi területek bérlői is rendesen tenyésztik e vadat. A vizi vadászatra számos tavaink, folyóink bő alkalmat nyujtanak. A vadászati módok közt hegyes vidékeinken még ma is legkedveltebb a kopózás. A sík területeken mindig kevesebb és kevesebb helyen vadásznak agarakkal. A falkavadásztot az országban 3-4 társaság gyakorolja. Örvendetesen emelkedik a vizslával való vadászat, melyet nagyban elősegít több jónevü vizslatenyésztőnk. A kártékony vadakra az egyes községek által rendezett hivatalos hajtóvadászatok mellett nagyon kedveltek a kisebb hajtóvadászatok és a sík területeken rendezett körvadászatok.

A halászat a magyar nép ősi foglalkozása közé tartozott. Szóbeli hagyományokon kivül száz és száz okirat is minden kétséget kizáró alapon tanuskodik a magyar föld vizeinek halbőségéről és halászatának fejlettségéről. Különösen áll ez az Árpádok és a vegyes házból származó királyok korára, amidőn a csatornákkal és zsilipekkel ellátott halastavak száma ezrekre rúgott. A régi magyar halászat jelentőségét igazolja egyébként a halászságnak mai bokrok szerint való szervezete, a kezén lévő soknemü szerszám, ezeknek szerkezete és járása is. Tény az, hogy régi időben egész nemzetségek tisztán halászatból éltek, miből önkényt következik hogy a halászat mint foglalkozás, a hal pedig mint köztáplálék mily nevezetes tényező volt népünk közgazdasági életében. A halászat virágzásának kora a mohácsi vész idején érte el tetőfokát. Ekkoron a halastavak elhanyagoltatván, lassanként elpusztultak, s csak a szabadon áradó folyók és tavak tartották meg természetes gazdaságukat. Ez is sokban változott azonban azóta, amennyiben a folyamszabályozás, a fejlődő ipar, a gazdaságnak egyoldalusága, a könyörtelenül űzött rablóhalászat és számos más, a haladó kulturával szorosan összefüggő ok következtében, halászatunk odáig hanyatlott legújabban, hogy egyes piacokon a külföld hala uralkodik, s hogy bár a hal ára mesésen magas, a bokorbeli halász rossz napszámbért is alig keres kemény munkájával. A nagy hanyatlással együtt végre beköszöntött a javulás kora is, amennyiben nemcsak a kormány sorolta gondjai közé a halászat ügyét, de felkarolta azt bizonyos mértékben a társadalmi tevékenység is. A kormány megalkotta a halászatról szóló törvényt, állami segéllyel mesterséges haltenyésztő telepeket állíttatott, honnan más államok példájára a halászatnak mesterséges tenyésztéssel való regenerálását végzik. Halászati felügyelőséget szervezett, mely nemcsak szakközeg a hatósági elintézést igénylő halászati ügyekben, de a gazdaközönségnek is dijtalanul áll rendelkezésére minden halgazdasággal kapcsolatos kérdésben. Az állapotok határozottan konszolidálódnak s az egyre élénkülő érdeklődés egy jobb jövőre nyujt alapos reményt. Egyébként felemlíthetjük, hogy vizeinkben élő halfajok számát 63-ra teszik, melyek tudományos és nemzetgazdasági tekintetben is egyaránt érdekesek.

Állndóan megtelepedve találjuk a süllőt, pontyot, harcsát, csukát, dévért, paducot, jász-keszeget, compót, kárászt stb.; hegyi vizeinkben a pisztrángot, pérhalat, galócát, mint vendéget a lazacot.

A bányászat és kohászat virágzásához szükséges feltételek hazánk természeti viszonyaiban feltalálhatók, de a vállakozási szellemnek és a munkáskéznek hiánya miatt csak egyes ágaiban mutat fejlődést, némelyekben pedig stagnálást vagy éppen hanyatlást tüntet fel. A bányaművelés alapjául szolgáló bányatelkek nagyságát a következő adatok mutatják:

[ÁBRA] L. táblázat

Az utóbbi években tehát ugy a vájnatelkek, mint még inkább a kültelkek emelkedést mutatnak fel, amely 1891. a vájnatelkeknél 8,23%-ra, a kültelkeknél pedig 52,07%-ra rúg. Az adományozott bányatelkek művelési ágak szerinti százalékos megoszlását tünteti fel a következő táblázat:

[ÁBRA] L. táblázat

A vájnatelkeknek a tulajdonosok és művelési ágak szerinti százalékos megoszlását tüntetik fel a következő adatok:

[ÁBRA] L. táblázat

Arról pedig, hogy a kincstári és magántulajdont képező bányákban az egyes művelési ágak mily arányban szerepelnek, a következő táblázat nyujt felvilágosítást:

[ÁBRA] L. táblázat

E táblázat adatai érdekesen világítják meg azt a jelenséget, hogy a kincstári vájnatelkek nagyobb része (55-56%-a) aranyra, ezüstre és rézre, a magán vájnatelkek tulnyomó többsége (63%-a pedig kőszénre műveltetik.

A bányaművelő magánbirtokosok száma nem nagy ingadozást tüntet fel, amnnyiben az utóbbi másfél évtized alatt 1224-1270 között ugy változott, hogy sem emelkedő, sem csökkenő irányzatot nem állapíthatunk meg. Az egy-egy magánbányabirtokora eső terület nagysága azonban lényegesen növekedett, amennyiben a bányabirtokok átlagos nagysága 1874. 31,06 hektár volt, 1891. ellenben 51,46 hektárt tett ki. A magánbirtokosok és a bányabirtokok területi megoszlását tünteti fel az alábbi táblázat a bányakapitányságok szerint:

[ÁBRA] L. táblázat

A bányabirtokok megoszlása a művelési ágakkal olyan összefüggést tüntet fel, hogy a tulnyomóan fémbányászattal foglalkozó bányavidékeken a bányabirtokok meglehetősen el vannak aprózva, a köszéntermelő bányavidékeken ellenben a nagybirtok az uralkodó.

A zárt kutatásoknak s a zárt kutatóknak számát az utóbbi 20 évre vonatkozólag a következő táblázat adatai mutatják:

[ÁBRA]

Látni való, hogy a kutatások és a kutatók száma, mely időközben megfogyatkozott, az utóbbi években újra emelkedni kezd; évek óta élénk kutatás folyik a keleti és délkeleti Kárpátokban, valamint a Muraközben petroleumforrások után.

A bányák és kohók termelőképességének megitélésére nézve igen fontos azok berendezése és felszerelése, csakhogy statisztikánk az ide vonatkozó adatokat nagyon vázlatosan dolgozza fel. Álljanak itt e tekintetben a következő adatok:

[ÁBRA]

A termelés eredményét tüntetik fel külön-külön részletezve a következő táblázatok:

1, A nemesfémek termelését súly és érték szerint tünteti fel e kimutatás, melyben az arany kg.-ja 1872-ig 1350 frttal, ettől fogva pedig 1395 frttal számíttatott, míg az ezüst kg.-ja 90 frtnak van véve.

[ÁBRA]

Nemesfém-bányászatunk ezek szerint egészben véve stagnál, sőt ezüsttermelésünk jelentékeny mértékben hanyatlott. Aranytermelésünk azonban a 70-es évek óta emelkedően van s különösen az erdélyi vállalkozások folytán szépen föllendült.

2. A vas termelésére vonatkozik s a kibányászott vasércek mennyiségéről s a kohók tevékenységéről számol a következő táblázat:

[ÁBRA]

Vasérc-termelésünk tehát oly jelentékeny emelkedésben van, hogy ha az utolsó tiz év termelését tekintjük, a vasércek mennyiségét megkétszereződni látjuk. Nyersvas-termelésünk hasonlóképen örvendetes fokozódást mutat, amely jelenség iparunk fellendülésével függ össze. Nevezetesen:

[ÁBRA]

A vasércek és a nyersvas termelése az egyes bányakapitányságok közt 1893. következőképen oszlott meg:

[ÁBRA]

Vasércekből nagy kivitelünk van, mit az magyaráz, hogy felsőmagyarországi vasércbányáink közelében nincs alkalmas ásványi tüzelőanyag.

3. Kőszéntermelésünk állapotát és fejlődését a következő adatok világosíthatják fel:

[ÁBRA]

A széntermelés ezek szerint állandó és elég jelentékeny növekedést tüntet fel évről évre; jellemző e tekintetben, hogy az idézett 12 év alatt a barnaszéntermelés 131,6%-kal, a feketeszéné pedig csak 22,9%-kal növekedett. A sajtolt kőszéntermékek (briquette) és a koksz előállítása a következő változásokon ment keresztül:

[ÁBRA]

4. Sótermelésünket mennyiség és érték szerint tünteti fel a következő táblázat:

[ÁBRA]

Az egyes bányavidékek közt a termelés megoszlására vonatkozólag idézzük az 1893. év következő adatait.

1. A mármarosvárm. sóbányákban termeltek 888649 mm

2. Az erdélyrészi " " 772665 mm

3. A sóvári sófőzőben " " 60779 mm

Összesen 1672093 mm

A sóbányák közül legtöbbet termel a marosújvári (1891. 511000 mm.) és a szlatinai (1888. 419000 mm.).

5. Réz- és ólömtermelésünk még a hatvanas évek első felében is oly jelentékeny volt, hogy annak értéke körülbelül annyira ment, mint az aranytermelés akkori évi átlaga. Azóta azonban a konjukturákban oly nagy változás állott be, hogy bányászatunknak ez ága ma már csekélyebb fontossággal bir reánk nézve, mert az óriási nagy amerikai réztermeléssel és a világpiac olcsó áraival nem állhatjuk ki a versenyt. Ennek következménye az a szomoru hanyatlás, mely réztermelésünkben 1869 óta állandóan mutatkozik, ugy hogy 1891. az erdeti termelés 1/10 része

állíttatott elő.

[ÁBRA]

Ha már most az itt vázolt fontosabb bányászati és kohászati termelés eredményeit az eddigiekben nem is érintett kisebb fontosságu termelési ágakkal együtt összefoglaljuk: a hazai bánya- és kohótermelés készáruinak pénzértékére vonatkozólag a következő adatokat állíthatjuk egybe.

[ÁBRA] L. táblázat.

Ha e táblázat végösszegeivel még összehasonlítjuk az évi konyhasótermelés értékét: arról győződünk meg, hogy az előállított termékek értékét tekintve, első hely illeti meg hazai bányászatunkban a konyhasótermelést, azután következik a szénbányászat és vastermelés, amely három csoport termelvényinek értéke az összes bánya- és kohótermékek értékének 80%-át minden évben jóval felülhaladja.

A termelés területi megoszlását tüntetik fel a bányakapitányságokra vonatkozó következő adatok:

[ÁBRA] L. táblázat.

A bányászat- és kohászatnál alkalmazott munkásokra vonatkoznak a következő táblázatok:

[ÁBRA]

E számokhoz tulajdonképen hozzá kell még venni a sótermelésnél alkalmazott bányamunkásokat, akiknek száma 1893-ban 2162 volt, köztük 1997 férfi és 164 gyermek.

A bánya- és kohótelepeken előfordult balesetek kimutatása:

[ÁBRA]

A munkássegélyezés ügye legelőször a bányászatnál oldatott meg; hazánkban már 1496. alapította Thurzó János az első bányatársládát s ma már igazán nincs az országban valamire való bányatelep, amelynek nem volna munkásai számára társpénztára.

[ÁBRA] L. táblázat.

Ugy hogy csupán a férfi munkásokat számítva, 1893. a bányatárspénztárak vagyonából a kincstári telepeken 483 frt, a magántelepeknél 126 frt esett egy-egy munkásra (V. ö. Stat. évkönyv, 1882-1894.) Bányatermékeink külforgalma az utóbbi 10 év alatt átlag 4 millió frt évi behozatali többlettel záródott; kivitelünkben a vasércek, behozatalunkban a kőszén játszanak nagy szerepet.

(Az idevonatkozó fogalmak ismertetését lásd a Bánya címszó összetételeinél, II. 591-617).

M. ipara a német és szász elem bevándorlásával kezdődik. A háziszükségletek kielégítése primitív készítésü iparcikkekkel ugyan - mint mindenütt - itt is honos volt, de ez nem volt soha rendszeres ipari foglalkozás, hanem pusztán a kényszterűség következménye. A német elem bevándorlásával azonban városok alakultak s e városokban fejlődött ki az ipari élet, mely leginkább Erdélyben és az ország felvidéki részeiben vert gyökeret, majd a Dunán tul is és a régi bánsági vmegyék egyes részeiben. Még mai iparunk tagoltsága is egyenesen erre enged következtetni, amint tényleg látjuk is, hogy a főváros és környékének kivételével - mint amely az ország ipari gócpontját képezi - még ma is e vidékeken összpontosul a tulajdonképeni ipari élet s nagyobb ipart űző városaink is e vidékeken vannak.

Legrohamosabb volt az ipari fejlődés Erdélyben és ennek is a régi királyföldi részében, ahol Brassó, Nagyszeben, Segesvár és Beszterce voltak a nagyobb ipari gócpontok s ezek között is első helyen Brassó, mely a jelen század második felének végeig tényleg az ország legelső iparosvárosa volt. Mint minden ipari fejlődés, a mienk is fokozatos volt. Előbb kisipar jellegével birt és csak utóbb, fokozatosan alakult át bizonyos részében gyáriparrá, mi mellett azonban természetesen megmaradt még kisipari jellege is. Különösen tekintélyes volt az erdélyi ipar kivitele a keleti országokba, be egészen Kis-Ázsiáig, mely piacokon domináló szerepe volt az első hajó és vasút megjelenéseig, amikor a fejlettebb iparral biró nyugati államok versenye fokozatosan leszorította évszázados

piacairól. E tekintetben példa gyanánt fel kell említenünk, hogy mig kiviteli kereskedelmünkben a XVIII. sz. elején még 164 erdélyi iparcikk szerepel, a XIX. sz. elején már csak 120 cikket vagyunk képesek felmutatni.

Kiváló hirnévre tett szert egész Európában a hires erdélyi (brassói és szebeni) zománc- (email) és ötvös-ipar, melynek több remekét őrzik ma egyes gyüjtemények, de amely iparág az idők folyamán teljesen megszünt. Egyes iparágak tekintetében hazánk megelőzte a művelt Nyugatot is. Igy a kontinens első papírgáyra - természetesen primitiv papirmalom - 1546-ban Erdélyben, Brassóban épült s vétetett üzembe, mig Angliában csak fél évvel később kezdi meg üzemét az első papirgyár. Ámde a nagy versenyben háttérbe szorul ipari termelésünk és igy fejlődés helyett előbb teljes stagnáció, később határozott visszafejlődés áll be, iparágak egész sorozata valósággal kipusztul olyannyira, hogy nyoma sem marad. Csak az újabb időben, a jelen század hetvenes éveinek vége felé kezd ismét élénkülni az ipari élet, illetőleg az annak élénkítésére való törekvés, nem számítva a negyvenes évek iparpártolási és védegyleti törekvéseit, melyeknek hatását a később bekövetkezett politikai viszonyok teljesen tönre tették. Csak akkor kezd ismét kedvezőbbé alakulni a helyzet, midőn a kormány ragadja kezeibe az iparfejlesztést, létesítve ipariskolákat és tanműhelyeket a szakképzettség terjesztésére, kiosztva gépeket és szerszámokat a termelés technikájának javítására és megalkotva az 1881. évi XLIV. t.-cikket a gyáraknak adandó állami kedvezmpnyekről, hogy adómentesség és egyéb kedvezmények biztosítása által a gyáripar fejlődését és emelését mozdítsa elő. E törvény megalkotásának volt is hatása, amennyiben 1881-90. (XIII. t.-c.), amikor új törvényben gondoskodott a kormány a gyáraknak nyujtandó kedvezményekről, csakhogy nagyobb gyáripart teremtsen az országnak s kiszorítsa a nagymérvü külföldi behozatalt, mely p. csak 1894. iparcikkekben 264945000 frtot tett ki, 475 júj gyár keletkezett, mig 1891 óta 162 új gyár létesült az országban, illetőleg rendeztetett be újonnan, a technika legújabb vívmányainak megfelelően és csak 1889-1894. kerek összegben 80000000 forintnyi összeg fektettetett be hazánkban gyári vállalatokba. (V. ö. kereskedelemügyi miniszter évi jelentéseit 1889-1894.) A gyáripar terén legrohamosabb volt a malomipar, majd a gépipar és különösen a gazdasági gépgyártás fejlődése, mely ma hazánkban oly magas szinvonalon áll, hogy ezen cikkekben igen tekintélyes kivitelünk is van. Fokozatos fejlődést mutat a fonó- és szövőipar is, melynek terén az egykori kis takácsipar helyében ma kisebb-nagyobb gyárak tekintélyes száma áll.

Tekintve iparunk jelenlegi helyzetét és viszonyait általában ugy van szerény, de sok ágában életképes háziiparunk, tekintélyes kis-, illetve kézműiparunk és ha nem is nagy, de a rövid multhoz viszonyítva, elég tekintélyes gyáriparunk. Általában iparunk fejlődő stádiumban van; fokozatos átalakulásának korát éljük.

Törvényhozási intézkedésekkel az ország ipari fejlődését csak az említett 1881. XLIV. és 1890. XIII. t.-c. útján segítette elő kormányunk. Ezeken kivül az 1890. XIV. t.-c. is e célból alkottatott, t. i. a magyar ipar és kereskedelmi banknak adott kedvezmények, hogy ez 10 milliónyi alaptőkéjével nagyobbszabásu iparfejlesztési tényezőjévé válhassék. Az ipari adminisztrációt és ipari munkát az 1884. XVII. t.-cikkben foglalt ipartörvény szabályozza, mely egyúttal gondoskodott a kisiparosok szervezkedéséről is, megteremtvén az ipartestületi intézményt, mely azonban dacára az ipartörvény tizenegy éves multjának, az ország egyes részeiben alig képes gyökeret verni, jóllehet bizonyos tekintetben hatósági jellege van. Ez a törvény szabályozván az ipari munkát, gondoskodik a fiatal munkásk védelméről is, amennyiben korlátozza azok munkaidejét (l. Fiatal munkások); ez teszi egyúttal a munkaadók kötelességévé a munkások életének és egészségének védelmét, melyre nézve később létrejött az 1893. XXVIII. t.c. az iparfelügyelőkről és az ipari munkánál előforduló balesetek elhárításáról. Az ipari munkások érdekeinek megóvására egyrészt és az iparfejlesztés nagyobbmérvü felkarolhatására másrészt szerveztetett nálunk is az iparfelügyelői intézmény (l. Iparfelügyelő), melynek munkásvédelmi szempontból rendkivül nagy fontossága van. A munkások sorsának javítására irányult a kötelező betegsegélyezési törvény (l. Betegsegélyző-pénztár), mely biztosítja minden ipari munkásnak, hogy betegsége esetén legalább 20 hétig megfelelő ellátásban és segélyben részesül. Ennek kiegészítéseül csak a kötelező balesetbiztosítás volna még szükséges, melyre vonatkozólag évek óta vannak már tanulmányok folyamatban.

Ezen törvényhozási intézkedéseken kivül a kormány a rendes igazgatás keretében is igyekszik az iparosok és ipari munkások szellemi és anyagi érdekeit a lehetőségig előmozdítani. Igy anyagilag is támogatja az iparos-szövetkezetek létesítését; külön alapokat teremtett törekvő iparosok támogatására, új iparágak meghonosítására; az iparosok szakképzettségének emelésére pedig évenkint ma már félmillió frtra rúgó áldozatokkal gyakorlati alapokon szervezett iparoktatásról gondoskodott (l. Iparoktatás), melynek keretében évről évre gyarapodik az egyes ipariskolák és azok növendékeinek száma, mely utóbbi az 1895-96. tanévben már meghaladja a kétezret. Ezenkivül vannak még a tanonciskolák, melyeknek száma ez idő szerint meghaladja a háromszázat, ugy hogy oktatás tekintetében a kormány kiváló nagy mértékben gondoskodik az iparosságról és e tekintetben ma már igen rendezettnek mondhatók viszonyaink. A munkások oktatására külön bizottság működik az egész ország területére kihatólag, mely népszerü előadások s felolvasások tartása által igyekszik a munkások értelmi szinvonalát emelni. Ez a bizottság kezdeményezte Budapesten a munkás-kaszinók ügyét, mely ma már tényleg meg is valósult a székesfőváros több kerületében. A munkaviszonyok hazánkban aránylag elég kedvezők, jóllehet mindinkább mutatkoznak jelei a szociáldemokráciának, mely munkásaink között is kezd tért hódítani. Helyenként a munkások szakegyesületekké alakultak, melyeknek száma ma már megközelíti a százat. A munkások nagy többsége - mint mindenütt - nálunk is inkább politikai kérdésekkel foglakozik, mint saját helyzetének komoly javításával; innen van, hogy eddig még a nagyobb ipari gócpontokon sem sikerült egyetlen munkásfogyasztó- vagy hitelszövetkezetet létesíteni, sem a munkásházak kérdését megoldani. Az ipari munkások szervezkedésük szempontjából egyébként két nagy táborra szakadtak; a nemzetközi szocialista-pártra, mely izgat, sztrájkokat szervez s inkább politikával foglalkozik, valamint a nemzeti demokrata munkás-pártra, mely hazafias irányban működik és ennek súlypontját a munkások jólétének emelésére fekteti.

Ami iparunk tagoltságát illeti ugy az három csoportra oszlik: házi-, kis- v. kézmű- és gyáriparra. Háziiparunk - bár közgazdasági szempontból különösen hazánkban birna nagy fontossággal, hol a kereső lakosság 78,88%-ának őstermelési foglalkozása van s mint ilyen az év nagy részében nincs rendszeres foglalkozása - nem volt képes eddig nagyobb tényezővé válni, az még ma is nagyobbára szervezetlen s magára hagyatott vállalati alapon igen kevés helyen nyugszik. A legutolsó népszámlálás szerint (1890) hazánkban a háziipar, természetesen csak a kereseti háziipart értve s figyelmen kivül hagyva a háziszükséglet kielégítésére termelő u.n. népipart, következő volt: abroncsos 81, csipkeverő 676, donga- és talpfakészítő 23, faedény-, fakanál- és facipő-készítő 2458, faszerszámkészítő 831. fazekas 1126, fonó és szövő 2729, gyékény- és szatyorfonó 555, hálókötő 85, varrottas-készítő 74, kosárkötő 1309, kenyér- és kalács-sütő 1737, kolompár 244, kovács 7886, lakatos 96, madzag- és meszelőkötő 431, nádozó 100, női kézimunka-készítő 571, posztós 964, rostás 451, seprü-készítő 768, szlmakalapkészítő 312, szegkovács 404, székkészítő 296, tapasztó 2288, téglavető 1840, teknős 2500, tollfosztó 164, üstkészítő 1038, vályogvető 3130, varró, himző, kötő és horgoló 3670, egyéb háziipari ággal foglalkozó 1498. A háziiparral általában foglalkozó lakosság száma a jelzett népszámlálás adatai szerint 26030 férfi és 14500 nő. Ez a szám azonban korántsem közelíti meg a valót, mert egyes háziipari ágak sokkal tekintélyesebbek, mint amit a statisztika mutat (l. Háziipar), aminek oka abban rejlik, hogy a népszámlálás alkalmával ezt a foglalkozást, mint rendes keresetet, a legtöbben eltitkolták. A háziipar szervezésére és felkarolására az utóbbi években a kereskedelmi minisztérium többrendbeli intézkedést tett; szervezett háziipari tanfolyamokat, létesítette a háziipar termékeinek könnyebb értékesíthetésére Budapesten a háziipari bazárt. Mindazonáltal e téren még igen sok a teendő, különösen egyes háziipari ágak fejlesztése és piacképessé tétele érdekében.

A kis- vagy kézműipar határozott hanyatlást mutat az utolsó két évtizedben. Felkarolására ugyan sok irányu intézkedés és kezdeményezés történt, de azért az eredményt még gyenge. Újra leendő felélesztését szolgálják az ipariskolák, az ipari szövetkezetek s a gépek használatának elterjesztése, valamint a kisipari hitel rendezése, mely ügyben most folynak a kereskedelemügyi minisztériumban széleskörü tárgyalások, amennyiben Dániel Ernő miniszter komolyan akarja ezt a nehéz kérdést megoldani. Kisiparunk viszonyait és helyzetét az alábbi adatok tüntetik fel legjobban. Az 1890.

népszámlálás szerint van hazánkban:

[ÁBRA] L. táblázat 1.

[ÁBRA] L. táblázat 2.

[ÁBRA] L. táblázat 3.

E kisipari ágak igen nagy része fokozatos pusztulás előtt áll, ami leginkább tapasztalható a bognárságnál, melynél 13318 vállalatra csak 5986 segéd, illetve tanonc esik; a csizmadiaiparnál, melynél 29131 vállalatra csak 16092 segéd illetve tanonc esik; a takácsságnál, melynél, szemben 11644 önálló vállalattal, a segédszemélyzet száma mindössze csak 2848. Ellenben van igen sok kisiparág, mely fejlődésben van, mint a cukrászat 509 vállalatban 1159 segéddel, illetve tanonccal; a paszományipar 235 vállalatban 533, a kefekötés 362 vállalatban 1265, a kocsigyártás 221 vállalatban 950, a műfaragás 152 vállalatban 418, a lakatosság 4000 vállalatban 6570, a szerkovácsság 56 vállalatban 123 segéddel és tanonccal, vagyis ezek jövőben nagyobbmérvü fejlődésnek néznek elébe, mig amazok folytonos csökkenésben vannak, ami sok tekintetben és a legtöbb iparágnál a mindinkább fejlődő gyáriparra vezethető vissza.

A gyáriparnak sincs azonban nálunk még tulajdonképeni nagyipari jellege, amit az is bizonyít, hogy (1891) 3892 gyár között 100 munkásnál többet foglalkoztató gyár volt 100, 200-nál többet foglalkoztató 41, 500-nál többet foglalkoztató 40, 1000-nél többet foglalkoztató pedig mindössze csak 10. Hazánk gyáriparát egyébként a következő adatok tüntetik fel, melyek az 1894. évi álapotra vonatkoznak.

Van hazánkban (v. ö. kereskedelemügyi miniszter 1894. évi jelentése) arany- és ezüstárugyár 2, aranykiválasztó-telep 2, aranyozótelep 1, ácstelep (elemi erő nélkül) 5, árpagyöngy-gyár 6, anyag- és porcellánáru-gyár 19, albumingyár 5, ásványolaj-gyár 10, aszfalt- és fedőlemez-gyár 6, bőrgyár 38, bőráru-gyár 3, bádogáru-gyár 6, betüöntő-gyár 1, butor- és épületasztalos-telep 51, botgyár 4, burgonyazúzó-telep 1, burgonyacukor- és szörpgyár 1, borkősav-gyár 1, cimtáblagyár 1, cipőgyár 5, csavargyár 2, cukorgyár 17, cukorkagyár 11, cement- és cementáru-gyár 14, cognac-gyár 9, cserőrlő-telep 8, csiszoló-, korong- és surla-papír-gyár 1, csillárgyár 1, dobozgyár 7, dohánygyár 14, elektrotechnikai gyár 8, érckoporsó-gyár 1, festő-telep2, festékgyár 9, fehérítő 1, fatelítő-telep 1, falepárló-telep1, fürésztelep 306, funérgyár 3, fegyvergyár 1, fémáru-gyár 35, fonógyár 13, gépgyár és vasöntő 90, gépjavító-mühely 34, gyermekjáték-gyár 2, gyógyanyag-gyár 1, gyertya- és szappangyár 12, gyufagyár 18, gyapjumosó-telep 2, gipszörlő és égető 3, hajógyár 6, hengermű 9, hajlított fabutor-gyár 7, hordógyár 9, hangszergyár 2, húsfeldolgozó-telep 8, himzőgyár 2, jégmű 1, keményítő- és csírizgyár 29, kátránytermék-gyár 2, kénsavgyár 3, konzervgyár 5, kávépörkölő és őrlő 4. könyvkötő 2, kő- és könyvnyomda 61, kőedény-gyár 9, késgyár 5, kábelgyár 8, kaptafagyár 2, kefegyár 5, kártyagyár 1, kötőanyag-gyár 1, kötszövő-gyár 4, kartonnyomó- és kékfestő-gyár 8, kikészítő-telep (textilipari) 5, kalapgyár 7, keserűvíz-telep 1, kőfaragó-telep 14, légszeszgyár 25, lak- és kencegyár 3, likőrgyár 13, lőmpagyár 3, lakatosáru-gyár 21, ládagyár 3, malátagyár 11, műtrágyagyár 14, művajgyár 1, mészégető-telep 13, malomkőgyár 6, malom (gőz-) 1405 (víz- stb.) 231 = 1636, mérleggyár 5, nyakkendőgyár 1, nemezgyár 3, nádgyékény-gyár 1, ólomáru-gyár 2, olajgyár 18, papirgyár 19, papiráru-gyár 11, papiranyag-gyár 10, pipagyár 4, palatáblagyár 1, pipaszár-gyár 1, pezsgőbor-gyár 3, pótkávégyár 3, posztó-, pokróc- és szűrposztó-gyár 26, paszomány-gyár8, pénzszekrény-gyár 3, robbanószer-gyár 9, ruhamosó- és tisztító-telep 4, ruggyantagyár 1, rézáru-gyár 9, rézhámor, réz-, arany- ésezüstkohó 5, rizshántoló-gyár 3, ruhakészítő-telep 7, redőnygyár 1, szikvíz- és szikvizkészülék-gyár 65, sajtgyár 6, szalámigyár 17, sóörlő-malom 7, szeszgyár 318 sörgyár 43, sörderítőforgács-gyár1, székgyár 3, szövőgyár 20, sodronygyár 1, sodronyszövet-gyár 1, szalmatok-gyár 1, tűzijáték-gyár 1, tésztagyár 3, téglagyár 238, timár-telep 4, torpedő-gyár 1, tanszer- és tudományos eszköz-gyár 6, üveggyár 30, üvegköszörülő 2, vasbutorgyár 6, vashámor 112, vagongyár 2, vízvezeték-, légszeszfűtés-berendezési telep 5, vasúti műhely 12, villamos áramfejlesztő-telep 11, vegyészeti gyár 22, vattagyár 2, vaskohó 16, vasgyár 26, zománcozott áruk gyára 4. Az összesen 3892 gyár közül esik:

Budapest székesfővárosra 464 gyár

Aradi kereskedelmi és iparkamara kerületére 271 "

Besztercebányai " 187 "

Brassói " 158 "

Budapesti " 170 "

Debreceni " 509 "

Fiumei " 15 "

Győri " 108 "

Kassai " 369 "

Kolozsvári " 182 "

M. Vásárhelyi " 94 "

Miskolci " 178 "

Nagyváradi " 120 "

Pécsi " 130 "

Pozsonyi " 218 "

Soproni " 164 "

Szegedi " 243 "

Temesvári " 312 "

Ezen 3892 gyárban foglalkoztatott munkások száma nem állapítható meg pontosan, nem lévén részletes statisztikai felvételünk; az 1890. évi népszámlálás csak 1244 gyári vállalatot vesz fel, melyekben 112345 munkás volt alkalmazva. Az összes gáyri munkások száma megközelítő számítás szerint 150000-170000 főre tehető. egybevetve az iparral foglalkozó lakosság különböző csoportjait, ugy hazánkban az 1891. évi népszámlálás szerint iparral foglalkozik összesen 913010 ember, vagyis az összlakosságnak 5,45%-a.

Kereskedelem. Az ország kereskedelme körül foglalkozó népesség számát és a lakossághoz aránylagos százalékát az egyes foglalkozáságak feltüntetésével a következő adatok mutatják:

[ÁBRA]

Ezen adatokból a nemzeti munkamegoszlás típusa meglehetős hiven tünik ki. Magának a tulajdonképeni kereskedelemnek üzemrendszerét érdekesen világítja meg a következő táblázat:

  A tulajdonképeni kereskedő-

Országrész vállalatok segédek

  száma %-a száma %-a

Magyarországon 67614 47,75 73975 52,25

Fiumében 477 39,37 730 60,63

Horvát-Szlavonországban 5225 45,18 6339 54,82

Magyarországon 73313 47,50 81044 52,50

E két táblázat adataiból az világlik ki, hogy Fiume lakosságában van legnagyobb aránylagos számmal képviselve a kereskedő-osztály; továbbá, hogy ugyancsak e kikötő város kereskedelmében uralkodik leginkább a nagykereskedői üzem. Az ország többi részeiben sokkal csekélyebb százalékkal van képviselve a kereskedő-osztály s a foglalkozás kisüzemi jellegét bizonyítja az, hogy a segédek száma nem sokkal mulja felül az önálló vállalkozók számát.

A kereskedés tárgyaira való tekintettel különbséget kell tennünk az értékpapirokkal és az árukkal való kereskedés között. Az értékpapir-kereskedés a Tőzsde cikkben lévén tárgyalandó, itt az árukereskedés ismertetésére szolgáljanak a következők. Ha az áruforgalmunkban évről évre mutatkozó ingadozásokat megfigyeljük és az egyes árucsoportokat a csökkenő és emelkedő irányzat szerint összefoglaljuk: azt tapasztaljuk, hogy behozatalunkban apadóan van az ipari készítmények mennyisge, ellenben emelkedő irányzatot mutat a nyeresanyagok behozatala; kivitelünkben pedig éppen ellenkezőleg azt ismerhetjük fel, hogy emelkedőben vannak ipari készitményeink, s apadnak a nyersterményekből kivitt mennyiségek. Azaz az ország termelésében az a nevezetes átalakulás van folyamatban, hogy az őstermelő nemzeti gazdálkodás mellett aránylag jelentékeny fejlődést mutat az ipari termelés s igy az őstermelő foglalkozásokkal helyesebb arányba jutnak az ipari termelés egyes ágai. Kereskedelmi forgalmunk alakulása kétségtelenül vagyonosodásunk mellett tanuskodik; nevezetesen emelkedik a fényűzési cikkeknek az élvezeti anyagoknak és az ipari feldolgozásra szolgáló nyersanyagoknak behozatala. Minthogy pedig e behozatal növekedése a lakosság szaporodásnál nagyobb, világos, hogy az ország fogyasztási, illetőleg fizetési képessége fejenként is megnőtt, azaz gazdagodtunk. Emellett bizonyít az is, hogy a mind intenzivebbé vált őstermelés dacára sem növekedett meg, sőt fogyott nyerstermelésünk kivitele: azaz a belföldi fogyasztás növekedett.

Kereskedelmünk egyes főbb ágainak vázolásánál azonban még ma is első hely illeti meg fontosságra nézve gabonakereskedelmünket. Az a nagy előnyünk, mely még a nyolcvanas években is oly hasznunkra volt, hogy t. i. klimatologiai viszonyainknál és az ország központi földrajzi fekvésénél fogva gabonánkkal legelsőkül jelenhettünk meg az európai nagy fogyasztó piacokon, ma már nem bir jelentőséggel. Napjainkban ugyanis a mezőgazdasági tultermelés folytán évről évre

nagy készletek maradnak fenn a megelőző évek termeléséből, ugy hogy az új gabona iránt semmiféle fokozottabb kereslet sem nyilvánul aratásunk idejében. És amikor a természetadta előnyök majdnem teljesen veszendőbe mentek, ezzel egyidejüleg mód felett megnövekedett az orosz és a tengerentuli gabona versenyképessége. Ezek aztán jelentékenyen leszorították gabonakereskedésünket régi polcáról, sőt nem egyszer megtörténik az is, hogy gabonafogyasztásunk megnövekedése folytán gabonaáraink a külföldi áraktól függetlenül alakulván előidézik a külföldi gabona behozatalát. Amig azonban részint a világpiacok konjunkturái, részint saját, megnövekedett fogyasztásunk apasztja gabonakiviteli kereskedésünket, addig a malomipar készítményeivel teljesen fentartottuk versenyképességünket. E tekintetben nagy előnyt nyujt nekünk a magyar búza kémiai összetétele, amely különösen a finomabb lisztfajok készítésére páratlanul alkalmassá teszi azt. Ezenkivül nagyon emelte lisztkereskedésünk versenyképességét a magyar malomipar páratlan technikai fejlettsége, amely különösen az utóbbi években eszközöl mélyreható műszaki javítások és gyártási tökéletesítések által éretett el.

Borkereskedésünket az utóbbi években nagyon súlyos csapások érték; egyfelől a szőllők pusztulása, másfelől az olcsó olasz borok beözönlése nagy ingadozásokat idézett elő ez üzletágban. Ma már e nagy bajokból körülbelül a kibontakozás felé halad a szőllőtermelés is, a borkereskedés is; az újra telepített szőllők termése ugyanis már észrevehetően emeli készleteink mennyiségét, az olasz borok versenye pedig a minőségbeli különbségnél fogva nem képes a jobb fajta magyar borokat a forgalomból kiszorítani. - Gyümölcskereskedésünk általában nem elégítheti ki a követelményeket, minek oka a termelés hibáiban keresendő. Kevés ugyanis az olyan termelő, aki egy-egy tiszta fajtáju gyümölcsöt nagyobb mennyiségben volna képes szállítani. Ugy hogy a nagykereskedelem alig talál céljainak megfelelő egyforma minőségü nagy quantumokat. E tekintetben csupán a szilva képez kivételt, amely nagy mennyiségben és jó minőségben terem nálunk is. Boszniában is, sőt kereskedőink jó üzleteket csinálnak szerbiai áruval is. Az utóbbi években erősen versenyt támaszt e tekintetben Amerika, hol óriási területeken, kevés fajta termelésénél alkalmazzák a legjobb mivelési módokat. Gyümölcs-kereskedelmünknek rendkivül nagy hasznára lenne, ha konzerv-készítésünk tökéletesedhetnék.

Szarvasmarhakereskedésünk általában hanyatlóban van, minek oka részben az, hogy az intenzivebb mezőgazdasági termelés mellett terjed az istállózás rendszere, amire pedig a magyar fajta szarvasmarha kevésbbé alkalmas. Nagyban folyik ugyan a fajtaváltoztatás a termelők között s remélhetőleg szép eredményeket is fog nyujtani. Nagy csapásokat okozott kereskedelmünk ez ágában a sokféle ragadós állatbetegség. - Sertéskereskedésünket a Németországba irányuló nagy kivitel uralja s e tekintetben a német piacokon Dániának és Németalföldnek sertéskereskedésével kell versenyznünk. Az utóbbi időben az élő ser-tésekkel való kereskedés terén a magyarországi ragadós sertésbetegségek miatt elrendelt német beviteli tilalom okozott nagy károkat hazai sertéskereskedésünknek. Különösen veszélyes volt e betegségek közül a sertésvész hatása, amely a kereskedés centralizálása folytán majdnem teljesen lehetetlenné tette kivitelünket, mert a ragály főexportállomásunkat, a kőbányai hízlalókat is megtámadta. Ugy hogy amilyen fontos és hasznos e nagy középponti világpiac rendes körülmények között az egész ország gazdálkodására nézve éppen olyan romboló hatást gyakorolt a legutóbbi időkben annak megfertőzése. Az érdekeltek körében éppen e csapás megrendítő hatása alatt érlelődött meg az a kivánság, hogy egyfelől a kecskeméti sertéshizlalók kivitele függetleníttessék a kőbányai piactól, másfelől pedig, hogy állíttassék fel Győr vmegyében egy új sertéshizlaló kiviteli állomás. Sertéstenyésztésünkre és kereskedelmünk ez ágára nézve különben nagy fontossága van annak, hogy ugy a magyar szalonnának, mint még inkább a magyar zsírnak minősége nagyon előnyösen mulja felül a külföldi eredetü versenyáruk minőségét s e körülmény feltétlenül biztosítja számunkra a nagy világpiacokat ugy az amerikai, mint az orosz verseny ellen. Az utóbbi időben különben jelentékeny versenytársunk támadt Ausztriában, ahol a bécsújhelyi és az újonnan alapított fischamendi piacok emelkedtek jelentőségre.

Gyapjuüzletünket a nagy tultermelés jellemzi, amennyiben az új áru piacra jutása alkalmával majd mindig vannak még raktáron régi készletek is. Ez az oka annak, hogy a gyapjuárak alakulása nálunk is a világpiac konjunkturái szerint igazodik. Nagy várakozással nézett az üzleti világ a Budapsten

rendezett gyapjuaukciók elé, amelyeknek állandósítása s közraktári szervezete kétségtelenül jó hatással lesz ez üzletágra.

Épületfa-kereskedés. Az ország növekedő fogyasztása, a sok új gyár, ipartelep szükséglete, fokozódott építkezési kedv és az ország általános gazdasági fellendülése nagy keresletet támasztott, ugy, hogy - bár kivitelünk sem hanyatlott - némely nemekben behozatalunk is jelentékenyen emelkedő irányzatot mutat. Különösen érezhető hiány mutatkozik az u.n. ablak-fában (szurkosfenyő), melynek ellátására az amerikai szurkosfenyőnek s a galiciai és stájerországi fenyőknek behozatala volt szükséges.

Cukorkereskedésünket szintén a termelés tultengése veszélyeztette, amelynek elhárítására a cukorfinomítók kartel-szerződésre léptek. A forgalom alakulása elég kedvezőnek mondható, amit az utóbbi évben a kubai zavarok folytán megnövekedett északamerikai kivitelünk is javított. Kivitelünk emelkedése ugy nyers-, mint finomított árukban állandónak látszik s legnagyobb részben Olaszorság. Anglia és Észak-Amerika felé irányul, de az utóbbi években a Balkán-államokba menő kivitelünk is emelkedni kezd.

Szeszkereskedésünk a szeszipar pangása folytán hanyatlik; a szesziparra vonatkozó újabb törvényeink ugyanis kizárólag a kincstár pénzügyi érdekében alkottattak ugy, hogy az ipar ezen ága jelentékenyen hanyatlik s még nagy vállalatok is megszorítják sőt megszüntetik a gyártást. Kivitelünk csökkenése is sujtja a kereskedelem ez ágát, amennyiben kereskedelmi szerződéseink egyáltalában nem gondoskodtak ez iparág védelméről.

Vaskereskedelem. Részint a hazai, részint a keleti növekedő vasszükséglet nagyon előnyösen hatott vaskereskedésünk fejlődésére, amennyiben ugy forgalom mennyisége, valamint az árak is állandóan jelentékenyen emelkedő irányzatot mutatnak. Az áremelkedést azonban nemcsak a fokozott kereslet idézte elő, hanem meglehetős erőszakos hatást gyakoroltak e tekintetben a régi és új kartelek egyezményei. Ezek az itt vázolt üzleti ágak alkotják hazai kereskedelmünk aktív elemeit, amelyeken kivül jelentékeny passziív kereskedésünk van gyarmati árukban, len-, kender-, juta-, pamut-, selyem-, bőr-, nem nemes fémárukban, műszerekben és gépekben.

Vám- és kereskedelmi szövetségünk az 1867. XII. t.-c. 59. §-a folytán azon célból jött létre, hogy a magyar korona országai és az osztrák örökös tartományok kereskedelemre vonatkozó közös értékü viszonyai egyetértőleg szabályoztassanak. Az idézett törvénycikk kivánatosnak jelenti ki az akkor már fennállott osztrák kereskedelmi szerződéseknek Magyarországra leendő kiterjesztését, az összes vámvonalak közös felügyeletét, a közös vámjövedelmek és némely közvetett adók arányosítását, bizonyos vasúti vonalakon a közös érdekü díjszabást és végre a közös pénzrendszert. A szövetség megkötése kölcsönös megegyezés alapján történik s ha ez nem sikerülne, mindkét állam teljes joggal intézkedhetik önállóan. A szövetség megkötése érdekében folyt első tárgyalásokat Andrássy gyula gróf magyar miniszterelnök indította meg s a tárgyalások alapján 22 cikkben összefoglalt törvényjavaslatot 1867 okt. 5. ama célzattal nyujtotta be a magyar képviselőháznak, hogy az már 1868 elején életbe léphessen. A javaslat letárgyalását mindkét házban nagyon siettették, ugy hogy az már dec. 28. mint 1867. XVI. t.-c. az országgyülés mindkét házában kihirdettetett. Hasonló tartalmu az osztrák birodalmi gyülésnek 1867 dec. 24. kelt törvénye. Mind az idézett osztrák, mind a szóban forgó magyar törvény a következő fontosabb rendelkezéseket foglalja magában.

1. A vámterület A két államterület a szövetség idejére teljesen egységes vámterületet alkot. A szövetség megkötésekor fennállott kereskedelmi és vámszerződések mindkét félre kiterjesztendők s újabb szerződéseket a közös külügyminiszter a két kormány megállapodásai alapján köthet. Az akkori vámtarifák érvényben maradnak s csak közös megegyezéssel változtathatók meg. A vámnterület határaiból kizárattak, vagyis vámkülzeteknek tekintettek; Triest Fiume, Dalmácia és Isztria kikötői, Brodi, Martinschizza, Buccari, Porto-Ré, Zengg és Carlopago. Az 1879. LIII., LIV. és LV. a megfelelő osztrák birodalmi törvényekkel egyetértve az elősorolt vámkülzeteket Triest és fiume kivételével beolvasztották a közös vámterületbe. egyidejüleg az 1879. LII. t.-c. Boszniát és Hercegovinát, később pedig az 1891. XVIII., XIX. magyar s a megfelelő osztrák birodalmi t.-

cikkek fiumét és riestet is belevonták a közös vámterületbe.

2. A hajózásról. A tengeri hajózásra és egészségügyre vonatkozólag egyforma szabályok állapítandók meg. Teljesen egyforma tengeri magánjog alkalmazandó. Az osztrák Lloyd (l. Lloyd) a közös külügyminiszter felügyelete és rendelkezése alatt áll, ki a tengerészeti és postaügyekben a két kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg intézkedhetik. Az 1857-iki dunai szerződés azon határozatai, amelyek idegen államokhoz való viszonyokat érintenek, a közös külügyminiszter által kezeltetnek. A hajózási üzemben a két állam polgárait egyenlő elbánás illeti.

3. A vasutakról. A már üzemben levő vasutak mindkét állam területén egyenlő elvek szerint kezelendők. Az újonnan építendő vasutaknál, amennyiben a kölcsönös forgalom érdekei megkivánják, egyforma épitési és üzleti szabályok veendők alkalmazásba.

4. A közvetett adókról. A só- és dohányjövedéket, a pálinka-, sör- és cukor-adót mindkét államban egyenlő törvények és szabályok szerint kell kezelni s a törvény megállapítja e jövedelmek kezelésének ellenőrzését is.

5. A pénzrendszerről. Az osztrák érték a magyar állam területére is kiterjesztetik.

6. A kereskedelmi viszonyokról. E tekintetben a két szerződő fél között a teljes paritás áll fenn. A külkereskedelmet s a konzulátusi ügyeket a szerződés egységesen szervezi s mindezt a közös külügyminiszter hatósága alá helyezi. Egyik állam polgárai, ha kereskedelmi v. ipari tevékenységet folytatnak a másik állam területén, az utóbbinak polgáraival minden tekintetben egyenlő elbánásban részesítendők. A mértékrendszerek egységesen állapítandók meg. A szabadalmak, az áru- és minta-bélyegek védelme egyforma eljárással kezelendők. Az írói és művészi tulajdon oltalma közös.

7. A posta- és sürgönyszolgálatról a szerződő felek külön-külön, de szükség esetén egyforma elvek szerint intézkednek.

8. A vám- és kereskedelmi értekezletről. Az értekezlet a szövetségben foglalt tárgyak előkészítését s a két kormány egyezkedéseinek közvetítését végzi. Az értekezlet összehivását mindkét fél kormánya kivánhatja.

9. A szövetség tartamáról. A vám- és kereskedelmi szövetség 10 évre köttetik meg s a 9-ik év végével mondható fel. Azonban az 5-ik év elteltével bármelyik fél kivánhatja, hogy egyes határozatok közös megegyezéssel megváltoztattassanak s ha akkor megegyezés nem jöhettne létre, a szövetség egy évi felmondássalfelbontható.

A szövetség gazdasági alapja az volt, hogy M. őstermeléssel, Ausztria pedig főleg ipari termeléssel foglalkozik és igy egymás szükségleteinek ellátására kölcsönösen vállalkozhatnak, miért is célszerünek látszik az olyan gazdasági szövetség, amelyben mindkét szövetkező félnek speciális gazdasági érdekei védelmeztetnek. Midőn a szövetség létrejött, hazánk kereskedelmi forgalma ipara és hitelélete oly fejletlen volt, hogy a szövetség gazdasági értékéről senki sem mondhatott objektiv ítéletet. A szövetség barátai és ellenzői egyaránt csak politikai érvekkel küzdöttek, amennyiben sokan fontosnak és reánk nézve előnyösnek tartották azt, hogy a szerződés által elismertetik M. gazdasági függetlensége, amit eddigelé egyáltalában nem tudott az ország érvényesíteni (l. a Kereskedelem történetében); mások viszont, mint minden közösügynek, a szövetség eszméjének is elvi ellenzést támasztottak. A szövetség gazdasági hibái azonban már az első években mutatkoztak s általában két fő csoportra oszthatók; egyfelől ugyanis lényegesnek mutatkozott az a különbség, amely a magyar nyerstermelés és az osztrák ipari termelés mennyiségi viszonyaiban nyilvánult, másfelől pedig a fogyasztási adók beszedése Ausztriának igazságtalan jövedelmeket nyujtott. Az utóbbi bajon a szerződés megújításakor lehetett volna segíteni, hanem az első oly fontos ellenvetés, hogy a szövetség ellenzői ugy Ausztriában, mint nálunk azóta is cáfolatlanul használják ez érvet minden támadásnál. Kétségtelen ugyanis az, hogy a szövetség M. ipari és kereskedelmi érdekeit áldozza fel azzal a szándékkal, hogy agrikulturájának az osztrák fogyasztási piacokat biztosíthassa és megfordítva, Ausztria agrikulturájának érdekeit adja cserébe ipari előnyökért. Ámde az évek azt mutatták, hogy Ausztria normális körülmények között egyfelől nem használja fel a mi nyers

termelésünk feleslegét, s igy mi mégis csak reászorulunk a külföldi, előlünk retorziós vámokkal elzárt piacokra; másfelől pedig nincsenek az osztrák piacokról kizárva azok a nyerstermelő államok, a melyek M.-gal versenyezhetnek: azaz őstermelésünknek a szövetség kevés hasznot iparunknak s kereskedelmünknek pedig nagy károkat okoz.

Ily körülmények között fogadta el 1873. a magyar képviselőház Irányinak Deák Ferenc által módosított indítványát, mely utasította a kormányt, hogy szakértők meghallgatása alapján mondjon véleményt arról, vajjon a szövetség nem káros-e M.-ra nézve s nem kellene-e annak némely pontjait az ország érdekében megváltoztatni? A kormány véleményét mutatja az, hogy 1875 máj. 30. értesítette az osztrák kormányt, hogy a szövetséget revizió alá kivánja vonni és miután a fogyasztási adók dolgában a megegyezés nem sikerült, a szövetséget 1875 nov. 29. az osztrák kormány földmondta; egyúttal azonban a magyar kormány kijelentette, hogy a szerződés megújítása iránt meg fogja indítani az egyezkedést. Részint az egyezkedéseknek, részint a magyar képviselőház elé került javaslat tárgyalásának hosszadalmassága miatt három ízben ideiglenesen meghosszabbították a szövetséget, mig végre az 1878 XX. t.-c. jun. 27. tényleg ismét megállapította a szövetséget, amelyben azonban a magyar kormánynak a fogyasztási adók kérdésében támasztott követelései nem elégíttettek ki s a 67-iki szövetségnek csupán néhány kevésbbé fontos pontja szenvedett lényegtelen módosítást. Ugyanezen alapokon nagyon lényegtelen módosításokkal újította meg a szövetséget az 1887. XXIV. t.-c., mely azóta az osztrák-magyar Lloyddal kötött szerződés megszűnéséről szóló 1891. XXVIII. t.-c. s as találmányok szabadalmáról szóló 1893. XLI. t.-c. által szenvedett változtatást. E szerződés 1897 dec. 31. jár le s megújításának éppen ugy, mint fölbontásának számos hive van nálunk is, Ausztriában is. A szövetséges államok érdekelt hivatalos közegei s egyesületei már most buzgón foglalkoznak a kérdés előkészítésével.

A szövetség ma nem önmagában, hanem többi vám- és kereskedelmi szerződéseinkkel együtt ítélendő meg; ez alapon pedig kétségtelenül kitünik az, hogy a vámszövetség a nyugati nagy iparos államok elől elzárta fogyasztó piacait, ezek viszont a vámszövetség nyerstermelését sujtják magas retorziós vámokkal; K-felé ellenben piacokat szereztünk a szövetség ipara számára, de ezekért be kell bocsátanunk a nyersterményeket. A szövetség tehát erősen védi a vámterület iparát s annak őstermelését; vagyis Ausztria többet nyer a szövetség és a kereskedelmi szerződések mai állapota mellett, mint M.

A 1867. XVI. t.-c. megállapítván a magyar birodalom és Ausztria területét magában foglaló egységes vámterületet, a törvény 2. §-a elrendelte, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség életbelépte előtt külföldi államokkal kötött kereskedelmi szerződések mindkét szerződő félre kiterjesztendők. Ugyanezen törvény 3. §-a pedig megszabta, hogy a törvény életbe léptetése után újabb szerződéseket a két kormány meghallgatása alapján a közös külügyminiszter köt. A szóban forgó törvénynek ezen rendelkezéseit változatlanul meghagyták a vám- és kereskedelmi szerződéseket módosító, illetőleg meghosszabbító 1878. XX. és az 1887. XXIV. t.-cikkek, amelyeknek egyforma rendelkezései szerint egész 1897 dec. 31-ig ezen az alapon keletkeznek hazánk kereskedelmi szerződései.

Az 1867-iki törvényhozás tulajdonképpen csak szentesítette a már akkor tényleg érvényben volt, alkotmánytalan úton létrejött rendelkezéseket, amennyiben, dacára a magyar országgyülések felszólamlásainak, a mohácsi vész óta minden M.-ra vonatkozó kereskedelmi és vámügyi intézkedés a bécsi kormány hatáskörébe volt beosztva. Maga az 1867. XVI. t.-c. elfogadta azokat az állapotokat, amelyeket az abszolut korszak törvénytelen rendelkezései létesítettek, nevezetesen törvényekké tette a fennállott vámtarifákat és kereskedelmiszerződéseket. Ezket a szerződéseket általában a szabad kereskedelem szelleme jellemzi, közülök a legnagyobb kedvezést biztosítják: a Persiával (1857), Törökországgal (1862), Nagy-Britanniával (1867), Liberiával (1876) Franciaországgal (1867), Belgiummal (1876), Németalfölddel (1867) és Olaszországgal (1867) kötött szerződések.

A 70-es években azonban az egész eurüpai kereskedelmi politikában fontos változás állott be, amennyiben a 60-as évek szabad kereskedelmi politikája helyett lassankint minden állam a védelmi

vámok rendszerét iparkodott meghonosítani. Ennek a forgalmi politikának olyan autonom vámtarifák lettek a következményei, amelyek mindig gátolták, sőt sokszoer egyenesen meghiusították a lejáró tarifaszerződések meghosszabbítását, vagy új szerződések kötését. Az autonom vámok és a nyomukban fellépett retorziók azonban csakhamar éreztették káros hatásaikat s előidézték, hogy 1891-ben egyrészt Ausztria és M. Németországgal, másrészt a most nevezett három állam külön-külön Olaszországgal, Belgiummal és Svájccal részletes vámtarifákat megállapító kereskedelmi és vámszerződéseket kötöttek. E szerződések teljesen kizárják azt, hogy az illető államok időközben egymással szemben autonom vámemeléseket, vámretorziókat alkalmazzanak, vagy éppen vámháborut viseljenek; e mellett minden szerződés kölcsönösen biztosítja a szerződő flek részére a legnagyobb kedvezmény elvét (l. o.). Minthogy e most említett szerződések által mintegy másfél millió km2 nagyságu területnek 132 milliónyi lakosa került egymással olyan gazdasági kapcsolatba, amely a szerződések lejártáig, azaz 1903 dec. 31-ig, tehát 12 évig biztosította a forgalmi viszonyok állandóságát: ennek a nagy gazdasági szervezetnek csakhamar fontos világforgalmi következményei mutatkoztak. Egy középeurópai vám- és kereskedelmi terület alapításának eszméjét még a 40-es évek végén vetette fel bruck Károly báró s az egész tervnek abban látta gazdasági jelentőségét, hogy az így előállandó vámterület részint területének s népességénak aránylagos nagysága, részint nyersterményeinek és iparcikkeinek gazdag változatossága folytán mulhatatlanul kedvező hatással lesz az egész európai kereskedelemre. Az események teljesen igazolták a tragikus véget ért államférfi gondolatát, amennyiben a halála után 20 évvel létrejött nagy vám- és kereskedelmi terület csakugyan maga után vonta a régi merev autonom vámok megváltozását; egymásután keletkeztek ugyanis a szerződéses tarifákat biztosító egyezmények, illetőleg a régi autonom vámok helyét lassankint elfoglalták a szerződéses tarifák. Igy p. ma már az osztrák-magyar vámszövetségnek összesen 28 állammal van kereskedelmi szerződése, amelyek közül a következő 19 államnak szerződései kölcsönösen megállapítják a legnagyobb kedvezés elvét: Belgium (1891 dec. 6.), Dánia (1887 márc. 14.), Franciaország (1884 febr. 18.), Görögország (1887 márc. 30.), Liberia (1866 szept. 1.), Németország (1891 dec.6.). Nagy Britannia és gyarmatai (1887 dec.5.) Németalföld és gyarmatai (1867 márc. 26.), Olaszország (1891 dec. 6.), Persia (1857 máj. 17.), Portugália (1872 jan. 13.), Svéd- és Norvégország (1873 szept. 3. és 1892 ápr. 15.), Svájc (1891 dec. 10.) Szerbia (1892 aug. 9.), Spanyolország (1887 dec. 27.), Törökország (1862 máj. 22.), Egyiptom (1890 aug. 16.), Zanzibár (1887 aug. 11.), Korea (1892 jun. 23.). A többi 9 állammal pedig, nevezetesen Khina, Havai, Japán, Marokkó, Oroszország, Románia, Sziám, Tunisz és az É-amerikai Egyesült-Államokkal, legtöbb kedvezmény nélküli tarifa-szerződéseink vannak érvényben.

Ezek a szerződések a szerződő államok alattvalóinak kölcsönösen biztosítják a kereskedelem, hajózás és letelepedés szabadságát; a kereskedelem és ipar űzését a szerződő felek egymás alattvalóinak ugyanazon feltételek mellett engedik meg, mint saját polgáraiknak; a felek polgárai egymás között akármelyik állam területén köthetnek szerződéseket, bármennyi ingó és legalább annyi ingatlan vagyont szerezhetnek a másik állam területén is, amennyi telepeikre szükséges; a bíróságok és hatóságok részéről ugyanazon jogvédelem biztosíttatik a szerződő fél polgárai számára, amelyben a saját polgárai részesülnek; a gyári és kereskedelmi jegyvédelemben szintén a belföldi polgárokkal egyenlő elbánás illeti meg a szerződő másik fél alattvalóit; a szerződésben megállapított kereskedelmi tilalmakon kivül a felek semmiféle új korlátozásokat nem alkalmazhatnak egymás ellen. Végre a tarifa-szerződések még minden árura nézve külön-külön kölcsönösen kötelezőleg megállapítják a kiviteli és beviteli vámokat.

Tartalmukat tekintve általában olyan árukra szabják a legmérsékeltebb beviteli vámokat, amelyekből a bevivő államban hiány, a kivivő államban pedig termelési felesleg mutatkozik. Minthogy azonban e két körülmény, t.i. az egyik állam fogyasztásának szükségletei és a másik szerződő fél termelési feleslege, nem mindig fedi egymást: gyakran kölcsönösen engedményekre van szükség. Másfelől éppen a mi vámszövetségünk gazdálkodása olyan területi megoszlást tüntet fel, hogy M. nyersterményei számára is, meg Ausztria iparcikkei számára is külföldi fogyasztó piacokat kell keresnünk; viszont pedig M. nyerstermelésének és Ausztria iparának védelme

érdekéből célszerü volna a külföldi behozatalt megnehezíteni. Ebben áll az a belső ellentmondás, amely kereskedelmi szerződéseink megkötését annyira megnehezíti és eredményüket oly problematikussá teszi.

Hazánk külkereskedelmi áruforgalmát az országos statisztikai hivatal havi és félévi füzetekben közli s aztán minden év végén igen behatóan, többféle szempont figyelembevételével egy-egy esztendő áruforgalmát külön-külön kötetben szakszerüen dolgozza fel. (V. ö. Magyarország áruforgalma. Szerkeszti és kiadja az orsz. magyar kir. statisztikai hivatal. I-XVI. évf.) E Statisztikai adatok összegyüjtésénél az országos hivatal a szállító vállalatok kimutatásait kénytelen használni, mert a vámhivatalok adatai nem a magyar, hanem a közös vámterület forgalmát szolgáltatják; mindezáltal az ekként nehezebbé és bonyolultabbá vált adatgyüjtés a maga megbízhatóságával minden jogos várakozást kielégíthet.

Utóbbi 10 évi áruforgalmunknak mennyiség és érték szerinti adatait tünteti fel a következő táblázat, amelynek összegeiben a nemes fémek és ércpénzek forgalma nem foglaltatik benn:

[ÁBRA] L. táblázat.

Ez adatok kétségtelenné teszik azt, hogy a forgalom mennyisége egyes ingadozások dacára általában ugy a behozatalnál, mint a kivitelnél növekvő irányzatot mutat, csupán az utolsó három év kivitelében tünik fel a darabszám szerinti áruk apadása, aminek Franciaország újabbi védvámos tarifa-politikája adja magyarázatát. Hasonló emelkedő irányzatot tüntetnek fel a forgalom értékrovatai is, melyek nagyságára nézve, ugy látszik, állandó jellegüvé válik az, hogy az összes forgalom értéke az utóbbi öt év óta folytonosan ezer millió frton felül áll. Minthogy azonban a kivitelnek és a behozatalnak értékösszegei évről évre nem egyenletes változatosságokat tüntetnek fel: azért a mérleg egyenlegéül mutatkozó kiviteli és behozatali többletek is ingadozásokat mutatnak. Ez ingadotzások nagyságának határértékét az 1885-iki 52-8 milliós behozatali és az 1890-iki 44,6 milliós kiviteli többlet adja meg, amely adatok szerint ez egyenlegek eltérései megközelítik a 100 millió frtot! Hogyha azonban megfigyeljük a szóban forgó esztendőknek azon egyenlegeit, amelyek a forgalom mennyiségét foglalják össze: akkor az e rovatokban mutatkozó, aránylag csekély különbségek meggyőzhetnek bennünket arról, hogy itt nem a nemzet gazdálkodásában, hanem inkább a nemzetközi áralakulásokban kell az ilyen nagy ingadozások főokát keresni. A mai közlkedési és üzleti viszonyok mellett ugyanis a világforgalomba vont piacokon alig lehetséges izolált áralakulásokat találni. A konjunkturák t.i. az egész világ termelését és fogyasztását összefoglalva állapítják meg az árakat s ennélfogva azon áruknál mutatkozhatnak nagyobb áringadozások, amelyeknek termelése is nagyobb ingadozásoknak van kitéve; minthogy pedig legnagyobb eltérések a nyerstermelésnél fordulhatnak elő: világos, hogy a tulnyomóan nyerstermelő államok forgalma nagyon ki van téve az erős ingadozásoknak. Kedvezőbbnek tünik fel áruforgalmunk, ha a szóban forgó decennium átlagait tekintjük, amelyeknek eredményét legalkalmasabban az átlagos mérleg azon egyenlegtétele által foglalhatjuk össze, amely azt mutatja, hogy az 1885-1894. terjedő időszak áruforgalma átlag 2-1 millió frt kiviteli többletet mutat fel.

Mindezek alapján az 1885-94. áruforgalmunk jellemzésére a következő két tételt állapíthatjuk meg: 1. áruforgalmunk ugy mennyiségére, valamint értékére nézve általában emelkedő irányzatot mutat; 2. az egész évtized eredményei összefoglalva, áruforgalmunk aktivitását bizonyítják. E két tétel tartalma iránt nagy bizalmat kelthet az a körülmény, hogy az összes forgalomnak legnagyobb összegei kivétel nélkül, az aktív egyenlegek pedig eghynek kivételével mind az utóbbi években fordulnak elő.

Áruforgalmunk irányait a rendeltetési és származási országok szerint a következő, %-os értéket mutató táblázatok tüntetik fel:

[ÁBRA] L. táblázat. 1.

[ÁBRA] L. táblázat. 2.

[ÁBRA] L. táblázat. 3.

A most részletezett külforgalom eredményeit a következő egyenlegek világosíthatják meg:

[ÁBRA] L. táblázat.

E két táblázat adataiból különösen fontosnak tünik fel az a jelenség, hogy Ausztriával való forgalmunk állandóan és pedig jelentékenyen passziv: ugyancsak ilyenül tünik fel szerbia, oroszországi és a «más államokba » forgalmunk. Ellenben állandóan aktív forgalmat folytatunk Németországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Belgiummal, Hollandiával, Bosznia-Hercegovinával és Svájccal; változó eredményü, t. i. hol aktív, hol passziv forgalmunk van pedig Olaszországgal, Romániával és a Balkánfélsziget most nem említett államaival. A különböző országokba irányuló forgalmunk változásaira vonatkozólag %-os táblázatok azt tüntetik fel, hogy Ausztria behozatala nagyobb mértékben emelkedett, mint kivitele, mig a Németországra vonatkozó adatokból éppen az ellenkező tünik ki.

Az áruforgalomnak a szállító eszközök szerinti elkülönítését mutatja a következő kis táblázat:

STATISZTIKAI TÁBLÁZAT

[ÁBRA] L. táblázat I.

[ÁBRA] L. táblázat II./1

[ÁBRA] L. táblázat II./2

[ÁBRA] L. táblázat II./3

[ÁBRA] L. táblázat II./4

[ÁBRA] L. táblázat III.

[ÁBRA] L. táblázat IV.

Vasutak

Első korszak: kezdettől 1847-ig.

M. vasutainak fejlődése annyira szoros összefüggésben van a közutak fejlődésével, hogy nehány szóval erre is kell utalnunk. A római korból származó néhány útvonalon kivül, a XIII. sz. előtt épült utaknak semmi nyoma sem látható, habár 1239., 1291. és 1292. törvényes rendeletekkel szabályozták az útépítést és vámszedési jogot, s a XIV. és XV. sz.-ban alkotott törvényeknek némely rendelkezése majdnem korunkig is érvényben maradt. Az évtizedeken át tartó küzdelmek a tatárok ellen (1241-85) s a török uralom alatt (1396-1686), továbbá az ezt követő belvillongások s végre hazánknak politikai szétdarabolása, megakadályozták az e téren fölmerült törekvések megvalósulását s csak az 1781-90-iki években kezdettek rendszeresen és terv szerint közutakat építeni.

Az 1791-iki országgyülés egy bizottságot választott, feladatául adván, hogy a kormánnyal együtt javaslatot dolgozzanak ki az építendő út- és csatornahálózatról. A napoleoni harcok azonban megakadályozták a létrejött határozatoknak egységes végrehajtását s a közszükséglet kivánta közutak megépítését, mit különben is megnehezített az Alföldön az építő anyagoknak hiánya, a helységekben pedig nagyon megdrágított talajalakulás szülte nehézségeknek legyőzése. Mindezek következtében a vármegyék csakis helyi érdekeiket tartván irányadónak, minden egységes rendszer nélkül az egyes községeket összekötő apróbb utakat építgették.

Az 1825-27-iki országgyülés tehát regnikoláris bizottságának javaslatára újabban kijelölte a megépítendő 13 útvonalat s utóbbiak később az 1836. XXV. t.-cikket megépítendő vasútvonalakra jelöltettek ki. E törvény (De utilibus operibus per socletates vel privatos struendis) mondható az első vasúti törvénynek, amennyiben ez szabályozta az előmunkálatokkor, a nyomjelzéskor és kisajátításkor követendő eljárást. Útirányokul kijelölték: 1. Budapest-Bécs, ill. Osztrák határ; 2. Budapest-magyar tengerparti városok; 3. Budapest-Zimony; 4. Budapest-Morvaország, illetve Szilézia határa; 5. Budapest-Galicia határa; 6. Budapest-Kolozsvár; 7. Budapest-Nagyszeben; 8.

Bécs, illetve az osztrákhatár-magyar tengerpart, továbbá Eszék és Törökország; 9. Bécs, illetve osztrák határ-Krakó; 10. Nagyszombat-Kanizsa; 11. Kassa-Krakó; 12. Miskolc-Lengyelország határa; 43. Sziszek-magyar tengerpart.

Tényleg vasútépítésnek nevezhető kisérletre akadunk már 1827., mikor József nádor pártfogása mellett máj. 18-tól aug. 20-ig a pest-kőbányai telep vasutat építették meg. (V. ö. Magyar mérnök és építészeti egyesület közlönyének 1895. évi VI. és VII. füzetét: A pest-kőbányai próbavasút Edvi Illés Aladártól.) E vasút Bodmer rendszere szerint épült. A kocsik fagerendákra erősített síneken függve szaladtak négy kereken. Járásukat oldalaikon levő súrlókerekek tették egyenletessé. Csekély jövedelmezősége miatt azonban már 1828 márc. 20. lebontását határozták el. E vasút az örömest hangoztatott pest-szolnok-debreceni vonalnak egy része kellett volna hogy legyen. A magyar udvari kancelláriától vasútépítési engedélyt, mint első, a Sina báró-féle társaság kapott 1836 febr. 26. a Bécs-győri vonalak megépítésére. Ugyancsak 1836 márc. 19. a Rothschild-csoport is engedélyt kapott az Országhatár-pozsonyi vonalra. e két társaság vetélkedése közben kapott mint harmadik engedélyt az az elsőnek megépült Első magyar pozsony-nagyszombati vasút. Alakuló gyülését 1838 jan. 22. tartotta meg, s alapszabályai megerősítését azzal a megjegyzéssel kéri engedélyeztetni, hogy: «Az alapszabályok az állam, vallás és társadalmi rend ellen semmit sem tartalmaznak». A megerősítés azonban csak 1839. érkezett le, 1840 szept. 27. nyilt meg a Pozsony-Szt.-György között levő 14 km. vasút. Pénzzavarok miatt a továbbépítés folytonos küzdelem volt; 1846 jun. megnyilt a Nagyszombatig terjedő rész, 1846 nov. 1. Szeredig, tehát az egész 62,7 km. 1872. a pályát lokomotiv üzemre rendezték be.

[ÁBRA] Magyarország vasúti térképe

A fennebb említett Sina- és Rothschild-csoport vetélkedése az ország közvéleményét is két pártra szakítá. A sina-csoport ugyanis a Duna jobbpartján kivánta Bécset Budapesttel összekötni, továbbá azzal a nagy horderejü programmal kecsegtetett, hogy magyar területen át köti össze Bécset Triesttel s e tervéhez 1838 jun. 2. meg is nyerte a «benignum privilegium exclusivum »-ot. Ezzel szemben a Rothschild-csoport Bécsnek a Duna balpartján való összeköttetésnek előnyeit hangoztatá, utalva az abból kiágazó vonalaknak a porosz vasutakkal való összeköttetésére s az abból származó nagy közgazdasági előnyökre. Triest kereskedelme még kezdetleges lévén, sokan nem tekintették még elegendő fontosnak s látszólag nem is biztosította annyira a befektetendő tőke jövedelmezőségét, mint az Ény-i irányban több csatlakozást nyujtó vonalak, melyekre a Rothschild-csoport 1837 nov. 14. nyert engedélyt. Hogy még nagyobb érdekeltséget vonjon körébe, az utóbbi csoport 1839 máj. 24. a Központi magyar vasút programmját állítá föl. E szerint összekötendő volt: Bécs-Pozsony-Budapest-Cegléd-Szolnok-Arad; Cegléd-Debrecen-Tokaj; Debrecen-Nagyvárad; Buda-Székesfehérvár-Győr.

E közben a Sina-csoport építeni kezdett Bécs-Gloggnitz között, de mivel az engedélyezett magyarországi vonalaknak megépítése kétségessé vált, 1840. az országgyülés a királyhoz intézett feliratában kérte: «Méltóztatnék felügyelni, hogy báró Sina, ki a dunajobbparti vasút építésére kegyelmes engedelmét a törvény értelmében már meg is nyerte, ne csak az általa Ausztriában már megkezdett vaspályát kirekesztőleg a közelebbi és bővebben jövedelmező pontokra szorítsa, hanem ajánlata szerint az érdekelt vasutat Ausztria szélétől egész Budapestig is minél előbb vinni törekedjék; mert csak az ily hosszabb és külföldre s maga idejében az Adriai-tengerig terjedő összeköttetésben lehet reményleniök a haza nagy részének kereskedelmi felvirágzását». A Sina-féle társaság végre is 1842 jul. 18. Bécsben tartott közgyülésén lemondott a magyar vonalak megépítéséről, mire az egész közvélemény a központi vasúttársaság terveinek realizálása mellett foglalt állást. 1844 jan. 24. tényleg jóváhagyattak a társaság alapszabályai; márc. 4. megkapta a privilégiumot; a helytartótanács megköté az engedélyezési szerződést, és végre ugyanaz év aug. 2. az első kapavágás is megtörtént Pest közelében az u.n. váci töltésen. Ez első periodus alatt a következő vonalakon nyilt meg a forgalom: 1846 jul. 15. Budapest-Vác között. Hossza 34 km. 1847 szept. 1. Budapest-Szolnok között, hossza 101 km., 1847 aug. 20. Sopron-Katzelsdorf között, hossza 27 km., 1848 aug. 20. Pozsony-Marchegg között, hossza 19 km., összesen 181 km. Ezenkívül több vonal építésének tervezetével foglalkoztak, igy az Országhatár-Eszék (pápa-

keszthelyi szárnyvonallal), Mohács-Pécs stb. Legfontosabb volt a Vukovártól Fiumébe tervezett vonal. Erre Pest városa 7 milliót, Fiume 15 milliót ajánlott meg s 1846 nov. 16. a társulat is megalakult. A lefolyt periodusban a vasutak megépítésének biztosítása végett a kamatbiztosítás rendszere gyakoroltatott, habár ezzel szemben már a 40-es években a vezérférfiak, igy Széchenyi István gróf, Kossuth Lajos, Dessewffy Aurél gróf, Trefort Ágoston stb. már a vasutaknak állami építését szorgalmazták. Törekvésük azonban nem vezetett sikerre.

Második korszak: 1848-49.

1848. márc. 23. megalakult a magyar felelős minisztérium. Széchenyi, ki már 1846 óta a helytartótanács közlekedési osztályának volt elnöke, teljesen kész programmal lépett fel. 1848 január hóban igy ir: «A magyar kereskedelem s iparfejlődés gyülpontja Budapest, ez az ország szive, melynek irányában ugy lehet tekinteni az egyes közlekedési vonalakat, mint megannyi fő eret, mely a szivből a vérforgást az ország véghatáráig eszközli. E szerint Budapestről, ezt mint központot tekintve, ugy kell a fővonalakat vezetni, hogy azok hazánkat világkapcsolatba juttassák, s e jótéteményt lehetőleg minden országrészre árasszák. » Ez elvből kifolyólag tervezte az 1848. XXX. törvénnyel megépítésre elfogadott vonalakat: 1. A Duna balpartján Pozsonyon át az északi vaspályáig mintegy 34 mérföld; 2. Székesfehérvár, Siófok s a Balaton mellett Károlyvároson át Fiumébe mintegy 70 mérföld; 3. Szolnokon keresztül Aradig (később Ojtozon át Romániába) mintegy 34 mérföld; 4. Miskolcon át Kassáig mintegy 35 mérföld; 5. Szolnoktól Debrecenen keresztül Szatmárig mintegy 33 mérföld; 6. Mohácstól Pécsen, Szigetváron, Istvándin keresztül a fiumei vonalig mintegy 24 mérföld; 7. Soprontól Vas és Zala vármegyéken át, Nagykanizsa táján a fiumei vonalig mintegy 21 mérföld; 8. Ceglédtől Kecskeméten át Szegedig mintegy 15 mérföld; 9. Aradtól Temesvárig mintegy 9 mérföld; 10. Debrecentől Nagyváradig mintegy 9 mérföld; 11. Miskolctól Tokajig mintegy 8 mérföld; 12. Szegedtől Szabadkáig mintegy 6 mérföld.

A hálózat kitűzésénél nem kevésbbé helyesek voltak azok a kormányzati szempontok, melyeket Széchenyi gróf a vasúti igazgatás, a vasúti politika feladatául kitűzött: 1. a vitelbér szabályozását az ország folyvást az utolsó részletekig kezében tartsa, s azt az ipar fejlődésének igényei szerint rendezze; 2. a vaspályák egész vonalirányát az utolsó részletekig az országos megállapítás után a kormány határozza meg, ez a vállalkozók önkényére nem bízható; 3. a közlekedés minden létező eszközeinek országos felügyelet alá kell adatni; 4. Magyarországon a vasutakat mindenesetre, a kamatbiztosítás leghatározottabb elejtése mellett, államilag kell építeni, mert ez a rendszer olcsóbb; mert a magánvasutak semmiesetre sem nyújthatnak oly olcsó szállítási föltételeket a honi termelésnek, iparnak és kereskedelemnek, mint az államvasutak; mert «előre biztosan nem lehet tudni, minő érdekeket, érint, alakulásokat teremt nálunk a vasútrendszer; s mig ez kifejlődnék, mindenesetre szükség, hogy az ország teljesen megóvja intézkedési jogát minden idegen befolyástól; s mert végre nálunk minden vállalkozó a vasutakat okvetlen idegen kézre s idegen befolyás alá juttatná». Ez elvek meg nem tartásából eredt káros következmények terhét ma is érezzük. A politikai zavarok azonban meghiusították e nagyszabásu és a jövőt helyesen megitélő irányelveknek gyakorlati alkalmazását ezért Széchenyi mindenképen arra törekedett, hogy legelőbb az építés alatt álló vonalak befejezését siettesse s mikor a központi magyar vasúttársaság pénzforrásai kiapadtak, mindent elkövetett, hogy a belföldön szerezze be a munkálat folytatására szükségelt összegeket. A beállott szabadságharc eseményei azonban azt is meghiusították.

Harmadik korszak: 1850-66.

E korszakban a vasútépítés terén hazánkban is az Ausztriában követett elvek szerint jártak el. Az államvasutak rendszere honosíttatván meg, a Magyar Központi vasút vonalait 1850 márc. 7. beváltották; a részvények 20458361 frt értékü 5%-os államadóssági kötvényekkel cseréltettek fel. 1854-ben pedig megvették a Sopron-katzelsdorfi vonalat. A régi törekvések ellenében a Budapest-Miskolc-Kassa-Eperjes, továbbá a Bécsi-Zágráb és Zágráb-eszéki vonalak építését szorgalmazták. Időközben a központi vasút hálózatából a forgalomnak átadták a következő vonalakat: 1850 okt. 15. Vác-Esztergom, 1850 dec. 16. Esztergom-Pozsony, 1853 szept. 3. Cegléd-Félegyháza, 1854 márc. 4. Félegyháza-Szeged. Továbbá megkezdette az állam 1853. a Mohács-pécsi vasút építését is.

Mindez felette kevés volt s a magyar vasutak építésének ügye csak akkor fordult kedvezőbbre, mikor Ausztria pénzügyileg megszorulván, az állami vonalak eladása határoztatott el és az 1854 szept. 14. törvény határozatai megengedték a magánvasúttársaságok alakulását kamatgarancia nyujtásával.

Ezentul a magyar vasútügy haladását az egyes magánvasutak fejlődésének történetében követhetjük. 1. A fennebb említett törvény kiadása után azonnal magához ragadta a vállalkozási szellem a vasútépítést, ugy hogy már 1855 jan. 1. kiadott koncesszió alapján megalakult a Cs. k. szabadalmazott osztrák államvasúttársaság 5,2 százalékos jövedelem biztosítása mellett, elvállalván a Magyar központi vasút, illetve a kormány által megkezdett vasút hálózatának megépítését. E hálózat vonalai voltak Ausztriában: Bodenbach-Brünn-Olmütz, M.-on: a) Marcheggtől Pozsonyon át Budapest-Cegléd-Szolnokig; b) Cegléd-Szeged-Temesvár; c) Temesvártól a Dunáig csatlakozással a Lissava-báziási vonalhoz; d) Lissava-Oravica-Báziás; e) a Duna jobbpartján Bruck-Győr-Újszőny. Mindezekért fizettek az államnak 170 millió frankot. Ezenkivül fizettek a Csehországban Sobochlebenben levő barnaszén- és a Kladno és Brandeis közelében lévő kőszéntelepekért, továbbá a Bánátban levő arany-, ezüst-, vas- és kőszéntelepekért, végre az ugyancsak ott levő mintegy 210 ezer holdra menő birtokokért további 30 millió frankot, tehát összesen 200 millió frankot. A társaság egymásután építette meg az elvállalt vonalakat, ezek közül azonban, nehogy a Tiszavidéki vasút egy versenyző vonalat építsen Szolnok-Budapest között, 1857 ápr. 4. a Cegléd-szolnoki vonalat neki eladták.

Óriási tevékenységgel igyekezett az államvasúttársaság minden irányban helyes csatlakozásba hozni vonalait. Nevezetes haladás volt 1866-ban, mikor öt évig tartó per után - mit a Ferdinands Nordbahn támasztott azon a címen, hogy szabadalmában sértetik meg - végre megnyerte az engedélyt, hogy vonalait minden irányból Bécsig meghosszabbíthassa. 1872. megszerezte a romániai vonalakat. Kikinda-Pancsován át igyekeztek Belgrádba jutni stb. Hosszas huzavona után 1882. végre kénytelenek voltak a magyar kormány követelései szerint az igazgatást az újabb viszonyoknak megfelelően átalakítani. Az 1881 ápr. 17. megkötött és a XLV. t.-cikkel megerősített szerződés értelmében egy önálló igazgatótanácsot és igazgatóságot szerveztek Budapesten; kimondatott, hogy az osztrák vonalaktól függetlenül is megválthatók 1895 jan. 1-től kezdve a M.-on levő vonalak; a Vágvögyi vonal fejében cserébe adták a Bruck-újszőnyi vonalat. Elfogadták a köteléki forgalmat, lemondottak a további keleti csatlakozásról, de vonalaik kiegészítése végett további 200 km. h. é. vasút építésére kaptak engedélyt. A társaság címe: Szabadalmazott osztrák-magyar államvasúttársaság lett a budapesti és bécsi igazgatótanácson kivül a Párisban lakó 14 igazgatótanácsos ott is komitévá alakult. Az egyesített igazgatótanács üléseit felváltva Bécsben és Budapesten volt köteles megtartani. A magyar kormány szorgalmazására azonban, mely nem várta meg a fennebb említett szerződésben 1895-re kitűzött beváltási határidő lejártát, újabb szerződés jött létre. Ennek értelmében a társaság az összes 1499,4 km. hosszu vonalhálózatát és kocsiparkját a magyar államnak eladta 1965-ig évente fizetendő 10665000 frt évjáradékért, bányáit és birtokait a társaság azonban megtartotta azzal a kötelezettséggel, hogy Budapestről igazgatja. A vasúti hivatalnokok a magyar államvasúti hivatalnokok közé soroltattak nyugdíjigényeik biztosításával stb. A társaságnak az átadáskor birtokában volt vonalaknak kiterjedését l. a mellékelt térképen.

2. A második hatalmas társulat a cs. k. szab. déli vasút. 1856 okt. 8. a Ferenc József keleti vasúttársaság (Kaiser Franz Josefs Orientbahn) nyert koncessziót. Vonalai: a) Bécs-Sopron-Nagykanizsa -Eszék; b) Újszőny-Székesfehérvár-Pécs-Eszék; c) Budapest-Nagykanizsa-Poltschach; d) Eszék-Zimony-országhatár. 1858 szept. 23. az osztrák kormány eladván a lombardiai állami vonalakat, valamint a Bécs-triesti vonalat egy társaságnak, ez a fennebb említett vasúttal fuzionált és létrejött 1859 jan. 1. a Cs. k. szab. déli állami és Lombard-velencei középolaszországi vasúttársaság. A kormány a társaságnak újabban a következő magyar vonalak építését engedélyezte: a) Bécsújhely-Sopron; b) Steinbrücktől Zágrábon át Sziszekig, a károlyvárosi szárnyvonallal; c) Székesfehérvár-Újszőny;d) Sopron-Nagykanizsa. A lombard királyság elvesztésekor a Zürichben 1858 nov. 10. kötött békeegyezmény alapján, az olasz földön levő vonalakra nézve külön társulat alapítása mondatván ki, ebből a vagyon felosztása miatt bonyolult és a vasútügy terén páratlanul

álló tanulságos tárgyalások keletkeztek. A társulatnak sikerült azonban legalább a vagyonfelosztás elhalasztását elodázni, mig a számos ezzel kapcsolatban álló építési és pénzügyi kérdések megoldhatók lesznek. 1862 jun. 20. ugyan felvette az új alapszabályok alapján az osztrák és magyar vonalak részére a Cs. k. szab. déli vasút nevet és az olasz hálózat Lombard középolaszországi vasúttársaság néven vált külön, de vagyoni elválasztását tényleg csak az 1875 nov. 17. befejezett igen nevezetes baseli konvenció alapján hajtották végre. 1880. a déli vasút adómentessége megszünvén, a magyar kormánynak is sikerült a magyar vonalak kezelésére nézve egy újabb egyezséget kötni. (Bővebben l. Déli vasút.) A társulat birtokában magyar földön jelenleg a következő vonalak vannak: a) Budapesttől Csáktornya-Polstrau között levő országhatárig 278,148 km.; b) Székesfehérvár-Újszőny 80,354 km.; c) Nagykanizsától a Lajta-Szt.-Miklós mellett levő országhatárig (a Lajta-híd közepéig) 193,365 km.; d) Keresztúr-Barcs 71,063 km.; e) a Rann és Zapresic között levő országhatártól Sziszek-Goldovóig terjedő rész 76,772 km.; f) a Mattuglie és Fiume között levő országhatártól a fiumei pályaudvarig 2,387 km., összesen 702,089 km.

3. 1853 jul. 20. a Mohács- és Pécs-, továbbá Üszögről a kőszénbányákig már megépített 67,448 km. hosszu vonalat adták el a Mohács-pécsi vasúttársaságnak.

4. Az államtól építeni kezdett vonalak közül még félben maradt volt a Püspökladány-Debrecen között levő vonal, valamint Szolnok-Nagyvárad. A birtokosság megkisérlette e vonalak megszerzését s a megalakult bizottság meg is szerezte a koncessziót, melyet azonban a Tiszavidéki vasút címen alakult részvénytársaságnak adtak át. A koncesszió kiadatott 1856 szept. 28., de a 90 évi szabadalom 1858 jan. 1-től számíttatik. A társulatnak 55 millió befektetési összeg után 51/2% kamat biztosíttatott 1880. a XXXVIII. t.-c. alapján végrehajtott államosításkor birtokában volt: Cegléd-Szolnok-Püspökladány-Debrecen-Miskolc-Kassa 373,995 km.; Szajol-Arad 142,615 km.; Püspökladány-Nagyvárad 68,361 km.; Mezőtúr-Szarvas 20,083 km., összesen 605,054 km.

5. 1862. a kőszénbányatársulat egy vasút építését tervezte Salgótarjánból Budapestre és Losoncról Zólyomba. 1863 jan. 19. adatott meg a koncesszió s a társulat Cs. k. szab. pest-losonc-zólyomi vasút- és kőszénbányatársaság cím alatt megalakult. A Pest-losonci 129 km. hosszu vonalnak költségei 7,4 millió forintban lettek megállapítva, 1864. a társaság elhatározta, hogy vonalát Oderbergig megépíti és csatlakozni fog a tiszavidéki vasúthoz, tőkéjét tehát 12 millióra emelte fel, pénzügyei azonban eközben annyira ziláltakká váltak, hogy 1865 jul. 11. a csőd kimondatott. A kormány pénzbeli támogatásban részesítvén a társaságot, a csődöt 1866 okt. 6. megszüntették és a társaság a Magyar északi vasút név alatt újból tovább épített. Minden segély dacára 1867. a társulat újabb pénzzavarba jött s ekkor a magyar kormány a vasút megváltását elhatározta. 1868. aug. 6. a társulat feloszlott, s vonala a Magyar k. államvasutak északi vonalává lett. Az 1868. XLIX. t.-c. elrendelte a Pest-losonc-zólyomi vonal, továbbá a Hatvan-szolnoki és a Miskolc-bánrévei vonalak megépítését. 1870. azonban e határozat akként módosult, hogy a Pest-losonci vonal Körmöcbányán át építtessék, Besztercebánya pedig szárnyvonalat kapjon Zólyomból kiágazólag.

6. 1893 márc. 29. adatatott koncesszió a Nagyvárad-Csaba és Szeged-szabadkai vonalra Zombor és Baja felé való elágazással. Már 1863 aug. meg is kezdették a munkálatokat az inségesek felsegélése végett adott 400000 frttal. A munkálatok félben maradván, 1866. hasztalan kisérlették meg a vasúttársulat megalakítását s csak később, 1868. a VIII. t.-c. alapján alakult meg az Alföld-fiumei vasút, melynek vonalai már 1871 szept. 14. teljes egészében adattak át a forgalomnak. 1884 dec. 1. az alföldi vasút is államosítva lett, vonalainak hossza ekkor 392,4 km. volt.

7. 1866 aug. 18. engedélyeztetett az Első erdélyi vasút (l. o.).

Negyedik korszak: 1867-73.

Az 1867. kiegyezés után M. a vasútépítésben ugy mint a közgazdaság más terén is óriási tevékenységet fejtett ki, de sajnos, a garantált vasúti rendszer elvének követése mellett. Az 1867. XIII. t.c. a 60 milliós kölcsön felvételét engedélyezi; az 1868. XLIX. t.-c. a félben maradt vonalaknak állami kezelésbe vételét és megépítését rendeli el. Az építés vezetése és a vasutak ellenőrzésére a minisztérium kebelében a M. k. főfelügyelőséget, az üzemben levő vonalak

kezelésére pedig a M. k. államvasutak igazgatóságát szervezték. E vonalak: 1. Hatvan-Miskolc; 2. Zákány-Zágráb; 3. a Budapesttől Hatvanon át Salgótarjánig épített vonalnak Losonc és Besztercebányáig való meghosszabbítása; 4. Miskolc-Putnok. 1867-ben megállapították az építendő vonalak újabb sorozatát. Ez alapon az alább felsorolt vasutakat engedélyezték az 1868. VIII. t.-cikkel: Alföld-Fiumei vasút (l. fennebb 6. alatt); 1868. XIII. t.-c. Magyar északkeleti vasút (l. o.); 1868. XXXVII. t.-c. Arad-temesvári vasút; 1868. XLV. t.-c. Magyar keleti vasút (l. o.): 1869. V. t.-c. Magyar nyugati vasút (l. o.); 1869. VI. és1871. XXXVIII. t.-c. a Magyar-gácsországi vasút magyar vonalait; 1870. XXVII. t.-c. Valkány-perjámosi vonalat; 1870. XXVIII. t.-c. Nyiregyháza-ungvári vonalat; 1870. XXXI. t.c. Gömöri iparvasutak vonalait (l. alábbi a h. é. vasutaknál); 1870. XXXII. t.-c. Bánréve-nádasdi vonalat; 1870. XXXIII. t.-c. Báttaszék-dombovár-zákányi vonalat; 1870. XXXVII. t.-c. Szentpéter-fiumei vonalat; 1871. XIV. t.-c. Eperjes-tarnovói vonalat; 1871. XXII. t.-c. Zólyom-besztercebányai vonalat; 1871. XXVII. t.-c. Győr-sopron-ebenfurti vonalat; 1872. XXVIII. t.-c. Vojtek-németbogsáni vonalat; 1872. XXIX. t.-c. Sopron-pozsony-vágvölgyi vonalat.

De az elsietett és helytelen elvekből kiindulva folytatott lázas alapítások visszahatása csakhamar érezhetővé vált s az állam háztartás csak e korszakban évi 11 és fél millió ezüst forint kamatbiztosítással tett megterhelve.

Ötödik korszak: 1874-94.

Az 1873-iki pénzválság teljesen megbénította a vasútépítkezéseket (1875 és 1877. egy km. vasút sem adatott át a forgalomnak); a vasúti értékek piacukat elveszíték; egészséges működésüket a tarifaversenyzés megbénította; továbbá az új vasutak részéről támasztott követelések, igényperek s végre a pótló munkák, beruházások elmaradása és a többi hiányok miatt lehetetlen volt a már is elmérgesedett állapotok gyökres rendezését továbbra is halogatni. Végre az 1875. XLI. t.-c. meghatalmazta a kormányt, hogy a szükséges beruházásokat is bevonja a kamatbiztosításba, sőt az 1876. XI. t.-c. arra is meghatalmazta, hogy készpénzbeli előlegeket is nyujthat. Mindez azonban csak az égetőbb hiányokat szüntethette meg és a mélyrehatóbb rendszerváltozást elodázni nem lehetett. Nem merték ugyan még a Széchenyi elveit követni és egyelőre a vasutaknak egészségesebb csoportosításával kisérleteztek. Mindez azonban csekélység volt. Végre javítottak a helyzeten, a vonalak irányításának pótlásával, a külföldi csatlakozások (ruttkai, fiumei, tömösi, brucki és zimonyi) megépítésével, és azzal, hogy 1876. a már 1848. helyeselt eljáráshoz nyultak és kezdetét vette a vasutak államosítása (l. o.).

E korszaknak további nevezetes alkotása a helyi érdekü vasutak fejlesztése. A nagy, mondjuk országos jellegü fővonalak építése befejezésükhöz közeledvén, az egyes vidékek érdekeinek megóvása végett ugy a társadalom, mint a kormány körében mozgalom indult meg. A kormány az olcsóbb vasutak építése terén a gömöri vasutak másodrendü vasútként való építésével kisérletezett, ez azonban, mint minden félrendszabály, balul sikerülvén, a társadalom az olcsóbb és egyszerübb kezelésü vasutak építésére törekedett. Fényes siker koronázta Arad vmegye közönségének ebbeli törekvését, s az Arad-körösvölgyi vasút első vonalrészének 1877-ben történt megnyitása után a törvényhozás is szabályozta az 1880. XXXI. t.-cikkel a helyi érdekü vasutak (l. o.) alapítását. Az e téren kifejtett munkásság számokban kifejezve 1893 végével 4151 km. h. é. vasút megépítésében nyilvánul. Pénzügyi szempontból azonban e vasutaknak a követett módon való létesítését aggályosnak tartjuk.

Régebben a vasutaknak külseje is magán viselé a keletkezésekor uralkodott irányelvek különös jellegét. Különösen érdekes, sőt poétikus jellege volt az alföldi vasutaknak. Őrházaik sokasága, a messziről látható árbocfák szines jelző kosaraik és lámpáikkal; az állomásokon levő nagy facsarnokok; az állomásoknak egymástól való nagy távolsága; a sok fahid, a rendkivül lassan haladó végtelenül hosszu vonatok; végre a lokomotivok mély hangu füttye mind valami sajátos varázzsal övezték a nagy rónaságot szelő vonatokat. Ma mindez megváltozott; az államosítás a szabványszerü egyformaság szürke leplét borítja mindenre, a szakértő lelkületét mégis gyönyörrel tölti el a műszaki téren lépten-nyomon látható óriási és szakszerüen szép haladás. A helyi jelleg

eltünvén, itt csak az általánosan érvényes irányelveken alapuló építési részleteket említjük meg.

Pályáink között sok síkjellegü és sok helyi pálya van. Az íveknek elfogadott legkisebb sugara 275 m., a megengedhető legnagyobb emelkedés 25‰. A hegyi jellegü pályák szaporultával a földmunkák terjedelme óriás mértékben megnövekedett, annál inkább, mert éveken át kerülték a völgyek áthidalását s helyettük óriás méretü, néha 40 m. magas föld- avagy kőtöltéseket készítettek.

A M. nagy részében található neogén formációból azonban mindig csúszásra hajlandó rossz anyagot és márgát kaptak a töltésekbe, miért is óriási terjedelmüek az ugy a talaj, valamint a töltéscsúszások ellen végrehajtott védőmunkálatok. A szétfolyt töltések a ládáikhoz hordott anyagok tömegével szélesedtek meg, a bevágások pedig a sok csúszó anyag kihordásával megnövekedve jelzik e költséges helyeket. A csúszamlásokat megakadályozó legtanulságosabb munkák az erdélyi vonalakon, valamint a Sátoralja-Újhely-Legenye-Mihályi között levő vonalak mentén láthatók. Ezért újabban mind több viaduktot építünk. Tisztán kőviadukt alig látható, ellenben újabban igen sok kiválóan szép völgyáthidalás épült magas sugár pilléreken nyugvó vasszerkezetekkel. E tekintetben kiváló a munkács-beszkidi és a máramarossziget-kőrösmezői vonal. Kiválóan hosszu alagutakat nem építettek, habár különösen a Kárpátok átkelési pontjain számos alagút van. Tanulságosak az ÉK-i irányu «bora» nevü szél ellen épült falak. E szél több ízben döntvén fel a vonatok kocsijait, Szkrád és Fiume között több helyen nagyobb hosszakban 3 m. magas kőfalakkal szegélyezték a vágányt.

A lokomotivok vizszükségletének biztosítása szintén sok fejtörésbe került. Az Alföldön újabban mély fúrásokkal nyerjük a vizet. Érdekes, hogy Kis-Újszálláson az ekként nyert vizet szélkerék hajtja fel a viztoronyba. A Karszton a Fuzsine mellett levő patakból gőznyomó szivattyu nyomja fel a vizet a 87 m-rel magasabban levő és a szivattyutól 7,5 km. távolságra levő viztartányba. E tartány 553 m.-rel fekszik magasabban mint Buccari. A távolság 15,8 km. Innen a hegyoldalakon hosszan kigyózó vezetékben jut a viz Plase, Meja és Buccari állomásra. A hídépítészet terén szintén óriási a haladás. 1893. volt a fővonalakon 42291,1 m. vas- és 9225,1 m. fahíd, a h. érdekü vasutakon pedig 9652,7 m. vas- és 20308,8 m. fahíd. Hazánk nagyobb folyóit számos helyen hidalják át a vasutak.

Vasutaink felépítményén (l. o.) a fokozatos haladás szintén látható. A síneknek egymástól való távolsága nagyobbrészt a szabványos 1,435 m. Kisebb csak az iparvasutaknál van s ez vagy 0,76 vagy 1,0 m. A vágányok távolsága nyilt vonalon 3,0 m. A fővonalok állomásain 4,75 m., a h. é. vasutak állomásaink 4,5 m. A sínek szélestalpu sínek, csak Temesvár és Orsova között található még De Sevres-féle sín. 1872-ig angol és belga gyáraktól vett sassíneket fektettünk szilárd ütközővel. 1872 után már csak acélsínt használtunk lengő ütközőkkel. Ezeket eleinte Zeitweg-Prevali, Vitkovitz, Mariazelből kaptuk, a 80-as évek óta azonban szükségletünket majdnem mind Diósgyőr és Resica gyártja. 1892. kisérletképen Thomas-acélsíneket is fektettek. A vassínek súlya méterenként volt 26,6-37,3 kg. Legelterjedtebb volt a 35,5 kg. szelvény. Acélsíneink 30,5-34,5 kilogrammosak. A legutóbbi időben használt Goliát-sín súlya 42,8 kg. A sínek hossza 6,5-9 között változik, a Góliát-sínek hossza 12 m. Helyi érdekü vasutainkon kizárólag acélsínt használunk. A legelterjedtebb szelvénynek a súlya 22,3-23,6 kg. A sínek megengedett igénybevétele vasnál m/m2-ként 800, acélnál 1000 kg. A sínek alá keresztaljakat fektettünk. Anyaguk tölgy- és bükkfa, újabban vas. A bükkfát telítjük cinkklorid, utóbb kátrány-olajjak, ezeknek tartóssága 6-8 év. Az Alföldön még teljesen jó 16-18 éves tölgyfatalpakat is találunk a pályában.

A talpfák szokásos mérete: fővonalakon 2,5 m. C 150 m/m magasság 1/2 7/5 0/0 szélesség, h. é. vasutakon 2,2 m. C 140 m/m C 200 m/m. Vasaljzatként eddig két rendszert alkalmaztunk, a Vauterin-félét, súlya 49,5 kg. és a Bonovits-félét, súlya 64 kg. A síneket szegekkel erősítjük a talpfákra; tirefond alig van használatban. Újabban végre a két szeget a sínek belső oldalán helyezzük el. Többé nem lesz a lemez a talpfába vájt üregbe belehelyezve, hanem a sínen dült állását a ferde alátétlemez - melyet lehetőség minden talpfára teszünk - biztosítja. A váltók a régi farács helyett vaslemezeken nyugszanak. A keresztezéseken, a sín kéregöntvény. A keresztezés szöge 4° 51´ 26" és 7° 58´ 39". Az ágyazás (l. o.) anyaga homok, bánya- vagy folyamkavics, újabban zúzott kő. A kavics-ágy felső szélessége a síntalp alatt 3,2 m.; vastagsága töltéseken 0,3 m.,

bevágásban 0,4 m.

Az állomások épületei még igen egyformák s anyaguk tégla, csak az utolsó időben építenek díszesebb épületeket. Ilyen csak négy van: Budapesten a két pályaudvar, továbbá a zágrábi és fiumei főépület. Nevezetes azonban a pályaudvarok vágányzatainak fejlesztése, különösen óriási haladást jelez a számos rendező pályaudvar építése (Budapest, Pozsony, Rákos, Szolnok stb.). Ezzel kapcsolatban megemlítendők a körvasutak, továbbá mint kiválóan sikerült megoldás a budapesti központi pályaudvarba befutó vágányoknak elhelyezése. (V.ö. Magyar mérnök- és építész-egylet közt. 1889. évf.) Igen nagy a haladás a pályaudvarokban szükséges váltó-biztosítók és központi állítók, továbbá az állomást védő jelzők, semaphorok és blokkok tanulságos berendezéseiben.

Végül utalnunk kell a vonatok felszerelésére, a kocsik kényelmességére, mely téren sok európai államot megelőztünk. A személyszállító vonatok nagy része étkező és hálókocsit visz magával, a millenniumra pedig egészen amerikai kényelmü vonatok fognak Budapest és Bécs között közlekedni. Lokomotivjaink (l. o.) a legmodernebb szerkezetüek s minthogy a fékrendszer ezzel kapcsolatban tökéletesbedik (l. Fék) s a Westinghouse-féle rendszer a leggyorsabb vonatokat is megállítja 70-80 m. távolságra, újabban a vonatok sebességét is folyton fokozzák. A jelenleg közlekedő gyorsvonataink alapsebessége 60 km., miért is a nyilt vonalon 75-80 km.-rel fut; a személyvonatoké 45 km. (fut 60 km.-t). A teherkocsikat állandóan 10 tonna teherbirásra szerkesztették. Újabban ezek teherbirását is 15 tonnára fokozták, mi természetszerüleg, ugy mint a lokomotivok vonóerejének s ezzel kapcsolatban keréknyomásának fokozása is, sok helyen a felépítménynek és hidaknak megerősítését tette szükségessé.

Ambár a magyar országgyülés már 1848. megváltoztatta az 1836. XXV. t.-cikket, melyben teljes díjszabási szabadság volt biztosítva és elfogadta a történelmi részben már közölt azt az elvet, hogy a «kereskedelmi érdekek megóvása céljából a díjszabások szabályozása a legkisebb részletekig az állam hatáskörébe utaltatik», az államnak biztosított ezen fenhatósági jog az engedélyek megadásánál még sem érvényesíttetett eléggé. Az Ausztriával kötött kiegyezés után ugyan gyakrabban és főleg új kamatbiztosítások és segélyezések alkalmával tétettek kisérletek aziránt, hogy az állam kellő mérvü befolyásának helyt adassék, anélkül, hogy az egyes vállalatok önrendelkezési joga csorbát szenvedjen és ezen lépések eredménye gyanánt tekinthető a maximális egységtételek felvétele az új engedélyező okmányokba; ámde ezen eszközökkel a 70-es években kiütött díjszabási harc elfojtható nem volt. Csak az államhatalomnak közvetlenebbül alárendelt vasutakon épült egyes versenyvonalak és a kartel segélyével lehetett ezen, a refakciák éles fegyverével vívott harcnak véget vetni. Legnagyobb hatással volt ez irányban az 1892 jun. 8. megkötött szerződés az osztrák-magyar államvasúttársasággal, továbbá a triesti és fiumei viszonylatokra nézve a déli vasúttal kötött kartel. E két nagy és döntő lépés után a kertelek sürü egymásutánban követték egymást, megvetvén egy egészséges díjszabási politika alapját. A díjszabási technikát illetőleg csak röviden kivánjuk megemlíteni, hogy valamennyi magyar vasút, a déli vasút kivételével, elfogadta az osztrák és magyar kormányok befolyására 1876. alkotott reformdíjszabás elvét.

A fővonalak államosítása után a hazai termények kivitelét első sorban istápoló díjszabási politika vert gyökeret, melynek megerősítésére, a viszonyok kényszerítő hatása és a magyar kir. államvasutaknak napról napra hatalmasabb hálózatával most már teljesen irányadó kormány pressziója folytán, a magántársulatok is közreműködni voltak kénytelenek. A díjszabási politika segélyével biztosította M. belföldi termékeinek azt a védelmet, mely más államokban a védvámrendszer útján éretik el. E sikernek köszönhető, hogy a kérdéses időszakban rohamos mértékben támadtak új meg új díjszabási kedvezmények által szállíthatóvá vált gazdasági cikkek, ugy hogy 1888 jan. 1. a magy. kir. államvasutak által kiadott új árudíjszabásban már rendszeresítve találjuk azon díjtételeket, melyek addig időleges díjkedvezmények gyanánt az egyes árucikkek részére engedélyeztettek. Nevezetesen: aszfalt, ásványviz, üres hordók, szesz, cukor, baromfi, sajt, tojás, vasérc, tüzifa, hajlított fabutor, faültetvények, maláta, gyapju, csont, friss gyümölcs, kövek, kavics, tégla, homok, gipsz, égetett mész, papir, kén-kovag, állati és műtrágya, üvegáruk, nyersvas, vas és acél agyagcsövek stb. A személyforgalom emelésére is minden eszköz felhasználtatott.

Kiadtak menettérti idény-, fürdő-, bérleti stb. jegyeket rendkivül mérsékelt árakon, azonkivül külön személyvonatok közlekedtek 50% díjleszállítással; értékjegyfüzetek kerültek kiadásra.

Mindezen intézkedéseknek azonban még mindig nem volt meg a várt eredménye. Az ez irányban folytatott tanulmányozás azt mutatta, hogy maga a díjmérséklés nem vezet a kivánt célhoz, ha a személydíjszabás alapja meg nem változik és pedig oly módon, hogy kellően méltassanak az ország földrajzi fekvésében és népességi arányában, valamint a nagy tömeg fizetési képességében gyökerező nemzetgazdászati körülmények és okok és ha továbbá a kezelés, a jegyváltás, valamint az ellenőrzés meg nem könnyíttetik. Mindezen tényezők összevetésével és figyelembe vételével léptették életbe a korszakalkotó zónadíjszabást, melynek legfőbb jellemző tulajdonságai: a távolságnak vonalszakaszokba való csoportosítása; az árak leszállítása és a podgyász-díjszabásnak új, méltányosabb alapra való fektetése.

A zónadíjszabás alapbeosztása az alábbi táblázatban foglaltaik, eredménye a statisztikai részben látható:

[ÁBRA]

E díjszabás rendszeréhez a déli vasút és az általa kezelt barcs-pakráci h. é. vasút továbbá a mohács-pécsi, szilágysági, újszász-jászapáti és vinkovce-brčkai vasutak kivételével az összes M.-i vasutak hozzájárultak oly különbséggel azonban, hogy a kis hálózattal bíró vasutakon a díjtételek valamivel magasabbak.

Az 1896 márc. 1. életbelépett zónadíjszabást a mellékelt táblázat mutatja:

[ÁBRA]

Mint már előbb említettük a kiviteli forgalomnak évről évre szaporodó kedvezmények engedélyeztettek. Alig hogy az 1888 jan. 1. életbelépett új árudíjszabással a már idézett kedvezmények állandósítást nyertek, a legrövidebb idő alatt ismét annyi változtatást kellett keresztülvinni, oly sok új kedvezményt életbe léptetni, hogy az árudíjszabás újbóli átdolgozása alig volt 1891-ig is elodázható. Az ezen 1891 jan. 1. kiadott árudíjszabás lényegét röviden a következőkben ismertetjük: 1. Vezérelve nem az, hogy újabb díjmérséklések nyujtassanak, hanem az, hogy a már korábban engedélyezett mérséklések az egész ország forgalmának lehetőleg egyenlő mértékben váljanak hasznára. 2. Alaptételei és áruosztályozása megfelel az Ausztriával 1876. közösen megállapított «reform»-díjszabásnak. 3. A díjtételekben már a szállítási adó benfoglaltatik. 4. A legkisebb díjtétel 100 kg.-ként 4 kr.-ra szállíttatott le. 5. A rövid távolságokra való szállításnál aránylag súlyosan érezhető mellékilletékek kombinálása által olcsóbb, ugynevezett szomszédos forgalmu díjtételeket állapítottak meg a 40, sőt némely cikknél 80 kilométerig terjedő szállítások részére. 6. Gyors-, darab- és terjedelmes áruknál az első zóna 1-200 km., a második zóna 201 km.-t meghaladó; kocsirakományoknál az 1. zóna 1-200 km., a 2. zóna 201-400 km., az utolsó zóna 401 km.-t meghaladó távolságokra terjed. Az egyes zónákban 10-10 km.-ként változik a díjtétel, az egyes 10 km.-kénti díjak pedig középátlagosan vannak számítva.

A díjtételeket általában csak a nagy távolságokra szállították le (nagyobb mértékben). Közönséges gyors- és darabáruk részére a szállítási díj csak lényegtelenül olcsóbbodott, de kocsinként és fuvarlevelenkénti 5000 kg. feladásánál vagy ily súlyért való fizetésnél jelentékeny a díjkedvezmény. Csak igen csekély távolságra, vagy 200 km. felül lévő szállításnál szállították le a díjakat a közönséges gyors- és darabáruk részére, mig a mérsékelt gyorsárut jóval leszállított egységtételekért szállítják. Ugyanezen elvek érvényesültek az A. B. C. kocsirakományu osztályoknál, valamint gabonánál is.

1893 jan. 1. jelent meg a berni egyezménynek megfelelő új üzletszabályzat, mely okból az általános díjszabási határozmányoknak átdolgozása ismét szükségessé vált. Az általános díjszabást a M-t összes vasutak elfogadták a déli vasút kivételével, utóbbi azonban 1894 ápr. 1. kénytelen volt végre szintén csatlakozni. De az irányadó körök nemcsak a belforgalom fejlesztésére fordítottak gondot, hanem az itt életbe léptetett újításokkal kapcsolatosan kiterjesztették figyelmüket a kartel

forgalmakra is, mely gondosság bizonyítékául csak azt hozzuk fel, hogy az 1889. megindult mozgalomnak bizonyos könnyítések keresztülvitele érdekében M. volt a melegágya. Végül meg kell emlékeznünk azon óriási sikerről, melyet a magyar kormány a tengeren tul menő forgalomnak Fiumén át való terelésében elért és melyről a statisztikai részben foglalt adatok ékesen tanuskodnak.

Vasutaink fokozatos vonalszaporulatának föltüntetésére; forgalomba hlyezésüknek ismertetésére; pénzügyi s forgalmi fejlődésük jellemzésére, végül a külföldön a külföldön levő vasutakkal való összehasonlítás céljaira a legfontosabb adatokat négy kimutatásban állítottuk össze. E könnyen áttekinthető, mellékelt táblázatok megmutatják e nagyszabásu fejlődés érdekes részleteit.

A vasutak alapítását építését és üzemét szabályozó törvényes intézkedések. 1. Az engedélyezést szabályozza az 1868 április 20. 4973. szám alatt az országgyülés jóváhagyásával kibocsátott ideiglenes vasútengedélyező rendelet; továbbá a helyi érdekü vasutakról szóló 1880. XXXI. t.-c.; végül az előbbinek kiegészítésül készített 1888. IV. t.-c. 2. Az építést szabályozza: a központi telekkönyvelést és kisajátitást tárgyaló 1868. I. és 1881. LXI. t.-c. és az egyes vasutak engedélyezésekor hozott t.-cikkek; végül a tervezés és építésre vonatkozó 1885. évi 40003, 1889. évi 7635. és 1881. évi 36263. számu szabályrendeletek. Érintik továbbá a vizjogi és közúti törvény egyes határozatai, valamint az 1883. XV. t.-c. és az 1886. XXII. t.-c., melyek a törvényhatóságok és községek hozzájárulását szabályozzák. 3. Az üzemet szabályozzák az 1878. évi XX. törvénnyel becikkelyezett vám- és kereskedelmi szerződés VIII. fejezetében a törvényerőre emelt vasúti üzletrendtartás és üzletszabályzat; a vasutak jótállására vonatkozó 1874. XVIII. t.-c.; az 1875. évi XXXVII. törvénnyel becikkelyezett kereskedelmi törvény idevágó határozatai; ugyszintén az 1878. V. t.-cikknek a kihágásokról szóló külön fejezete, valamint a büntető törvénykönyv idevonatkozó határozatai.

Megemlítendő még, hogy az üzletszabályzatnak a váróhelyiségek létesítése, menetjegyek elárusítása, a podgyászkezelés, jótállási kötelezettség, végre a gyors- és teheráru föl- és leadására, nemkülönben a szállítás határidejére vonatkozó határozmányai a helyi érdekü vasutakra igen terhelő lévén, ezek, valamint az általános érvényben álló forgalmi szabályzatok enyhítése végett támaszkodva az 1978. XX. t.-c. ama határozatára, hogy a helyi vasutak építésének és üzletének szabályozása mindegyik állam területének külön tartatik fenn, a magyar kormány kiadta a A vasúti forgalmi szolgálatra vonatkozó szabályok alapelvei helyi érdekü vasutakon címü szabályrendeletét.

A fővonalak forgalmi alapelvei, valamint a jelzésekre vonatkozó utasítás az Ausztriában érvényessel azonos.

M. folyóinak és csatornáinak egész hossza 12,525 km.; hajózható ebből 4246,5 km., tutajozható 2378,2 km. Rendszeres gőzhajózás van a Dunán, M.-i egész szakaszán, a győri és a szentendrei ággal együtt 1033 km., a Dráván Zákánytól a Dunába szakadásáig 229,0, a Száván Csapragtól a Dunáig 614,0, a Temesen Pancsováig 3,0 km. hosszu vonalon. Azonkivül jár gőzhajó a Bégán is Temesvár és a torkolat között, 115,0 km. hosszu szakaszon. A Maroson és Körösön már több ízben tettek kisérletet a gőzhajózással, de rendszeres forgalom mindezideig nem létesült. Az említett folyószakaszokon kivül gőzhajózás van még a Balaton taván, amelyen a rendesen bejárt vonalak hossza 120,5 km.-re terjed. A 235,0 km. kiterjedésü Ferenc-csatornai hálózaton (Ferenc-csatorna, Ferenc József-csatorna és a bajai tápcsatorna) a szállítás lovasvontatással eszközöltetik, ugyszintén tulnyomó részben a Bégán is.

Ami a forgalmi viszonyokat illeti, legélénkebb a forgalom a Dunán, a Tiszának Csongrádon alól eső szakaszán és a Bégán. Csekélyebb a forgalom a Dráván és Száván, aminthogy ezek a folyók vannak szabályozás szempontjából is a legrendezetlenebb állapotban. A statisztikai adatok gyüjtése a folyami hajózást illetőleg eddigelé csupán a gőzhajózási vállalatok forgalmára szorítkozott, s ennélfogva a vizi szállítás mérvét illetőleg teljes tájékozást nem nyerhettünk. A tulnyomó rész mindenesetre a gőzhajózásra esik, mert a Bégából, valamint a Ferenc-csatornai hálózatból, ugyszintén a Tisza és a Duna mellékfolyóiból az ezen folyókra evezővel vagy lovasvontatással kikerülő rakományok továbbszállítását a gőzhajók látják el. A tutajozás csaknem kizárólag a faszállításra szorítkozik. A hajózási forgalom bár nem rohamos, de állandó emelkedésben van. A

legutóbbi adatok (1894. év végéről) szerint a gőzhajózási szállítás forgalma hazánkban 3260231 tonnát (1058114036 tonnakilométer teljesítménnyel) tesz ki, amely összegben azonban nincsen számba véve a folyamszabályozási vállalatok által a munkálatok folyamán szállított kő és föld s egyéb építési anyag. A szállítási összteljesítményből 43% a hazai gőzhajózási vállalatokra, körülbelül 50% az I. cs. k. szab. Dunagőzhajózási társaságra (l. o.), a többi csekély rész a Duna M.-i szakaszain közlekedő Délnémet gőzhajózási társaságra és a szerb hajózásra esik. Személyszállító hajójáratok a Duna egész hosszában, továbbá a Tiszán Szolnokig, a Szávában Zimony s illetőleg Belgrád és Sabác, továbbá Mitrovica és Rácsa s Brcska között, valamint a Balaton taván állanak fenn; az összforgalom 2430545 utas, akik együtt 68723131 km utat tettek meg. A Dunagőzhajózási társaságon kivül, amely 1830-tól egész 1860-ig (1857-ig kizárólagos jogon) egyedül gyakorolta hazai folyóvizeinken a gőzhajózást s még ma is tulnyomó szerepet visz, 32 kisebb-nagyobb hazai gőzhajózási vállalat tart fenn üzemet összesen 112 gőzössel, együtt 19068 lóerővel. Ezen vállalatok (és vállalkozók) közül 12 rendes fuvarozási és vontatási üzletet tart fenn, 8 révátkelési szolgálatot lát el, 11 pedig folyamszabályozási és építési munkálatoknál foglalkozik. Részint ezen hazai gőzhajózási vállalatok, részint egyesek (u. n. magánhajósok) tulajdonában rendes teherszállításra alkalmas 1280 kisebb-nagyobb vas- és fahajó van forgalomban, együtt 266950 tonna teherképességgel. Ezek között van 124 vashajó 35796 tonna és 1156 fa- (legnagyobb részt tölgyfából készült) hajó 231154 tonna hordképességgel. A hazai gőzhajózási vállalatok között legjelentékenyebb ugy szervezetére mint üzleti eszközeire nézve az 1895. év elején alakult s az 1894. XXXVI. t.-c. alapján állami szubvencióban részesülő Magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársaság, mely egyelőre a Magyar (előbb Győri) gőzhajózási részvénytársaság és Luczenbacher Pál utódai gőzhajózási vállalata hajóparkjának megvétele, továbbá a m. kir. államvasutak hajóinak tartós bérbevétele útján alkotta meg hajóparkját, melyet több rendbeli új beszerzésekkel egészít ki, s feladatai közé tartozik egyebek közt a Vaskapu alatti Al-Dunán rendszeres személy- és áruszállító járatok létesítése és fenntartása; ugyszintén rendszeres járatokat létesített és tart fenn a Dunán Baja és Apatin. Vukovár és Újvidék, Zimony, Belgrád és Orsova között, a Száván pedig a fentebb már említett vonalakon.

A folyamhajózási üzlet gyakorlásának feltételei és rendtartása a közmunka- és közlekedési minisztérium által 1869-ben kibocsátott hajózási rendszabályok, valamint a hajózási jog gyakorlásáról szóló utasítás által vannak szabályozva. Az állami főfelügyelet a kereskedelmi minisztérium fenhatósága alá tartozó vasúti és hajózási főfelügyelőség teljesíti. l. még Hajózási vállalatok.

Posta, távirda és távbeszélő. A magyar posta és távirda ügye 1867-ig osztrák kéz alatt csak hiányos gondban részesült s azért nem tudott kellően érvényre jutni. igy 1867. csak 1174 postahivatalunk volt 30000 km. postajárathosszal és csak 264 távirdaállomásunk működött 16423 km. távirdahuzalhálózaton; összes postaküldeményeink évi darabszáma alig érte el az 50 milliót, távirataink száma nem sokkal haladta meg a félmilliót. Csak a magyar alkotmányos érával indult meg a szabad és modern irányu fejlődés, még pedig olyan következetességgel és folyton fokozódó eréllyel, - kivált a 80-as évek vége óta, amikor a két rokonintézményt egyesítették, az új magyar-osztrák posta- és távirdaegyezményt megkötötték és a távbeszélőt jobban felkarolták - hogy ma már szolgálatainak megbizhatóságával és működésének hazafias szellemével nemcsak a hazai közlekedési intézmények közt foglal el méltó helyet, hanem korszerü berendezéseit, továbbá szolgálatainak tág körét s technikai szinvonalát, nemkülönben a forgalom fokozódó igényeit felismerni tudó vezetését tekintve, a hazánk üzleti életét messze meghaladó nyugati államok hasónló intézményeivel is vetélkedik.

Az egyesített három intézmény jelen szervezete, berendezése és működésének eredménye a legújabb (részint 1894-ik, részint 1895-ik évi) adatok szerint a következő: A vezetés a kereskedelemügyi minisztériumhoz tartozó posta- és távirda-vezérigazgatóság kezében van, élén az elnök-igazgatóval. A kerületi igazgatás a posta- és távirda-igazgatóságok feladata: Budapesten, Pozsonyban, Kassán, Nagyváradon, Kolozsvárt, Temesvárt, Pécsen, Sopronban és Zágrábban. A kezelési szolgálatot a posta- és távirdahivatalok végzik. A postai szolgálatra van jelenleg hazánkban

4500 postahivatal, ezek közt 330 vasúti mozgó- és kalauzposta, 3940 a postatakarékpénztári közvetítő szolgálattal megbizott hivatal és 134 csapadékmérő és árvizjelző állomás; van ezenfelül 2662 értékcikk-áruda és 6800 levélgyüjtőszekrény, ezek közül 51, illetve 200 olyan helységekben, ahol nincs posta. A postai vonatok és járatok száma 8500, a postai szállítási utak hossza 83000 km., az évi üzleti km.-szám pedig 56 millió. Vasúti mozgókocsi-vagon van 457, egyéb postajármű 2826, a postai szolgálatban használt lovak száma pedig 4000.

A távirdai szolgálatot 2406 távirdahivatal látja el, köztük 1300 vasúti állomás; a távirdai vonalak hossza 23500 km., a huzalok hossza pedig 101000 km. A távbeszélő szolgálatot ellátja: a) az állami interurban-telefon, mely 1097 km. vonalhosszban és 5000 km. huzalhosszal a következő viszonylatokban: Budapest-Bruck (Bécs), Budapest-Marchegg (Bécs), Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Temesvár, Temesvár-Arad, Szeged-Szabadka és Győr-Szombathely 14 várost köt össze; b) a 28 távirat-közvetítő törvényhatósági és környékbeli távbeszélő 1500 km. vonal és 3000 km. huzalhosszal, és c) a 34 városi közhasználatu távbeszélő 12,000 km. huzalhosszal, köztük a budapesti 4 központtal, 57 nyilvános állomással, 3100 előfizetővel éa 6000 km. huzalhosszal. Az ország összes távbeszélő előfizetőinek száma jóval meghaladja a 7000-et. Az összes állami postai, távirdai és távbeszélő-berendezések értéke meghaladja a 12 millió forintot.

A magyar postán szállított összes küldemények száma 350 millió darab, ezek összértéke 1500 millió frt, összsúlya pedig 53 millió kg. E küldemények közt volt 150 millió levél (köztük 7% ajánlott, 13% hivatalos és 3% átmenő), 47 millió levelező-lap, 31 millió nyomtatvány és üzleti papir, 2,5 millió áruminta, 89 millió hirlap, 15 millió utalvány 450 millió frt értékben, 0,25 millió postai megbízás 11 millió frt értékben, 3 millió utánvétel 28 millió frt értékben, 1,2 millió pénzeslevél és 14,4 millió csomag mintegy 2000 millió forint értékben. Ezenfelül a postahivatalok 284 millió forint erejéig postatakarékpénztári és cheque be- és kifizetéseket közvetítettek. A táviratok összes darabszáma volt 6,5 millió, ezek közt 3,9 millió belföldi, 1 millió külföldre, ugyanannyi külföldről és 397000 átmenő. A távbeszélőn közvetített közlemények száma 16,3 millió, köztük 169000 az interurban- és 57000 a táviratközvetítő és környékbeli hálózaton. Az egész posta-, távirda- és távbeszélő-szolgálatot egy 17000 főből álló személyzet látja el, még pedig 3000 tisztviselő, 3300 szolga, 4000 postamester (köztük 1800 nő), 1200 kiadó (köztük 900 nő), mintegy 5000 postalegény és küldönc, és a szükséges napidíjas személyzet.

A magyar posta és távirda, mely tagja ugy a nemzetközi postai, mint a nemzetközi távirdai egyesületnek és a szomszéd államokkal külön szerződéseket tart fenn, gazdaságos berendezésénél és takarékosságánál fogva évenkint mintegy 30% tiszta hasznot hajt; 1895, összbevétele volt 16,7 millió frt, összkiadás pedig 12 millió frt (közte 6,4 millió frt személyzetre, 2 millió frt helyiségekre és 3,3 millió frt szállításra); a felesleg ennélfogva 4,7 millió frt volt.

Pénzintézetek. A hazai pénzintézetek története aránylag nagyon rövid időre, mindössze e század 40-es éveire nyulik vissza. Ez időt megelőzőleg ugyanis alig lehet szó hazánk hitelügyéről, mert egyfelől a hiányos hitelügyi törvények, másfelől a rendi alkotmánnyal összefüggő tulajdonjogi korlátok s végre a kormányok szerencsétlen pénzügyi politikája, a papirpénz rettenetes disagiója s a többszörös devalváció, majdnem lehetetlenné vagy legalább nagyon drágává tették az üzleti hitelt. (L. Kereskedelmi jog.) A pénz- és hitelviszonyok ilyen erőszakos megtámadása a magánosok szerződéses viszonyait annyira összezilálta, hogy az a kevés és amugy sem igen mozgékony tőke, amely hazánkban szerteszét gyümölcsözetlenül rejtőzött a tőketulajdonosoknál, egyáltalában hozzáférhetetlen volt az üzleti hitel számára. E zsibbasztó hatásu intézmények átalakítását Széchenyi István gróf kezdette meg s az ő munkásságával együtt lép fel hazánkban a pénzintézetek közül legelőször a takarékpénztár, amely akkor, t. i. a 40-es évek elején, mint jótékonysági intézet humanisztikus céllal szerveződött. A pesti hazai takarékpénztár s a vele egyidejüleg alakult első aradi takarékpénztár az alapítók anyagi érdekeit teljesen mellőzve, csupán a takarékosságot fokozni s a valódi hitelszükségletet kielégíteni törekedtek.

E két hatalmas intézet minden akkor alakult takarékpénztárra reányomta a humanizmus bélyegét, de már a 40-es évek vége felé (a pesti hazai takarékpénztár 1847.) a részvényeseknek osztalékot

fizettek s aztán csakhamar levetkőzték mindannyian a jótékonysági jelleget, átalakulván üzleti haszonra törekvő részvénytársaságokká.

E takarékpénztáraknál általában csekély volt az alaptőke s a tartaléktőke; a humanisztikus hagyományok azonban még mindig felismerhetők voltak a kamatláb-politikában, amennyiben a betétek után fizetett s a kölcsönök után szedett kamatok között nagyon csekély különbség mutatkozott.

A betétek évről évre jelentékenyen szaporodtak s általában többszörösen felülmulták az alaptőke nagyságát, ugy hogy a takarékpénztárak által kezelt tőkék az illető intézetek saját vagyonában nem igen találhatták volna meg biztosítékukat, amire különben az óvatos kezelés mellett nem is volt szükség. A takarékpénztárak által kezelt tőkék legnagyobb része ingatlanokra adott kölcsönökben feküdt, kisebb összegeket forgattak a váltóleszámítolási üzletben, az előlegezések pedig csak néhány intézetnél voltak szokásban. Hazánknak legelső bankintézete, ti. i. a Pesti magyar kereskedelmi bank, 1841. József nádor közbenjárásával kieszközölt királyi privilégium alapján 25 évre szóló engedéllyel alakult meg. Alaptőkéje 2 millió frt pp. volt s üzleti tevékenységét a jegykibocsátás kivételével minden fontosabb banküzleti ágra kiterjesztette ugyan, működésének súlya azonban a kereskedelmi hitel legfontosabb ágára, a váltóleszámítolásra esett. 1848. az első magyar felelős minisztérium a jegykibocsátás jogát is e bankra ruházta. A szabadságharc idején és az utána következett alkotmánytalan korszak alatt egyetlen új bank sem alakult az országban és csak 1867. keletkezett egyidejüleg a Magyar általános hitelbank s a Budai kereskedelmi és iparbank, melyek után a következő években ugy Budapesten, mint a vidéki városokban egész sereg új bankintézet alakult.

A földhitel szükségleteinek ellátásáról már az 1847-48. országgyülés ugy akart gondoskodni, hogy országos segéllyel tervezte egy földhitelintézet felállítását, amely szándékát azonban a szabadságharc kitörése meghiusította. Az 50-es évek elején a magyar földbirtokosok lépéseket tettek, hogy egy magyar földhitelintézet fölállítása engedtessék meg; az abszolut kormány azonban nem volt hajlandó az ország gazdasági függetlenségét előmozdítani s igy az engedély megtagadtatott, hanem 1856. az osztrák nemzeti bank felállította jelzálogi osztályát s ennek működését M.-ra is kiterjesztette. Csakhogy ez intézkedés nem volt képes a magyar földhiteligényeket kielégíteni, sőt a 60-as évek elején még az addig sem elégséges források is nagyon megcsappantak, amennyiben az osztrák nemzeti bank, a törlesztések pontatlan fizetésére hivatkozva, megszüntette a M.-i kölcsönök engedélyezését. Mindezek a körülmények már 1858. akcióra birták a Magyar gazdasági egyesületet s buzgó tevékenységének az lett a következménye, hogy a Magyar földhitelintézet 1862. megalakulhatott s a következő évben már megkezdhette működését, amellyel azonban csak 1880. tudta felülmulni az osztrák nemzeti bank jelzálog-üzletének terjedelmét. A magyar földhitelintézet után több jelzálog-hitellel foglalkozó intézet is alakult hazánkban, nevezetesen 1869. a Magyar jelzáloghitelbank, majd a merészen üzérkedett s 1881. nagy veszteségekkel feloszlott Magyar általános földhitel-részvénytársaság, azután a hűtlen kezelés folytán megbukott Kisbirtokosok földhitelintézete és a ma is szép sikerrel működő Kisbirtokosok országos földhitelintézete. A 70-es évek elején alakult még a Nagyszebeni földhitelintézet és a Soproni építő és földhitelbank, az utóbbi években pedig, nevezetesen 1892. a Magyar takarékpénztárak központi jelzálogbankja és 1894. a Magyar agrár- és járadékbank részvénytársulat, amelyekkel együtt a földhitelintézetek száma hétre emelkedett. Ezek közül a Magyar földhitelintézet a Kisbirtokosok országos földhitelintézete és a Nagyszebeni földhitelintézet szövetkezeti, a többiek pedig részvénytársulati jelleggel szervezkedtek.

A kölcsönösségen alapuló hitelintézetek, azaz a mai szövetkezeteknek elődei, az 50-es években a német minták után keletkeztek. Legelső volt a Besztercei takarék- és kisegítő-egylet, mely 1852. mint magánjellegü társaság kezdte meg működését s csak 1863. alkotta meg alapszabályait; 1858. alakult meg a Kolozsvári kisegítő takarékpénztár, mely utóbbi Kolozsvárnak egyetlen pénzintézete volt abban az időben. 1864. óta aztán országszerte mind nagyobb számmal alakultak a különböző szövetkezetek, amelyek eleintén a népbank, takarék-egylet, hitel-egylet, előlegező- és önsegélyező-egylet stb. neveket vették fel, de volt ez utóbbi nem szabatos elnevezésekkel felruházott intézetek

közt nem egy olyan is, amely valóságos részvénytársulati betéti-bank jellegével birt. Az újabb időben azonban mind nagyobb számmal keletkeztek az olyan szövetkezetek, amelyeknél nem a nyerészkedés, hanem a kölcsönös segélyezés eszméje volt a társulati működés irányzója. Különösen jó hatása és igazi vezérlő szerepe van e tekintetben az 1886. alakult Hazai szövetkezetek központi hitelintézete mint szövetkezet c. központi intézetnek, mely az országban mindenfelé szervezi és gyámolítja a községi szövetkezeteket. Az utóbbi 10 év alatt az oláh nemzetiségi politikusok hitelintézetek alapítása által is törekesznek a nemzetiségi politika propagálására s e célból 1895 végéig 13 bankon s 3 takarékpénztáron kivül 20 oláh szövetkezetet is létesítettek. 1893. volt az országban 760 hitelszövetkezet, továbbá 138 mezőgazdasági, fogyasztási és termelési szövetkezet; ezek közül 1894 folyamán 13 hitelszövetkezet részvénytársasággá alakult át, 21 pedig feloszlott; ugyanez évben azonban keletkezett 225 új hitel- és 31 termelőszövetkezet, ugy hogy 1895 elején volt hazánkban 950 hitel-, 169 termelő- és igy összesen 1119 szövetkezet. A hazai biztosító intézetekről l. Biztosítás (III. köt., 354. old.) a történeti részt a jegybankról pedig az Osztrák-magyar bank.

A különböző szervezetü pénz- és hitelintézetek közül a fontosabbakat l. az illető címszavak alatt.

Pénz, mérték. Hazánk pénzrendszere és mértékrendszere időről időre alkalmazkodott valamelyik európai állam pénz- és mértékrendszeréhez. Napjainkban pénzrendszerünkben pedig a méter-rendszer van elfogadva. az ide vonatkozó egyes fogalmak ismertetéseit az illető címszók alatt találja az olvasó.

Közművelődés.

Műveltségi állapot. M. lakosságának műveltségi állapota az utolsó évtizedek alatt nagy haladást tett ugyan, de még mindig nem áll oly fokon, minő a műveltebb nyugati népeket jellemzi. Az olvasni-írni tudók számát véve a műveltségi fok mértékéül, azt találjuk, hogy M. összes népességéből (a gyermekeket is beleértve):

[ÁBRA]

vagyis százalékokban:

[ÁBRA]

ugy hogy ma csaknem kétszer annyi ember tud hazánkban irni-olvasni, mint két évtizeddel ezelőtt. E viszonyokról azonban helyesebb képet nyerünk, ha csak a 6 éven felüli lakosság irni-olvasni tudását vizsgáljuk; olvasni-irni tudott ugyanis:

[ÁBRA]

A haladás tehát igen jelentékeny s aránylag nagyobb a nőknél, kiknek husz év előtti felette alacsony műveltségi foka ily nagyobb arányu javulást feltételezett. Az egyes országrészek tekintetében nagy eltérések mutatkoznak; legkedvezőbb a Duna jobbpartjának helyzete, ahol jelenleg a férfiaknak több mint 3/4 része, a nőknek közel két harmada tud irni-olvasni; legkedvezőtlenebb Erdély, ahol a férfilakosságnak csak két ötöde, a nőknek csak negyedrésze birja a műveltség alapfeltételeit. Az egyes törvényhatóságok közt még nagyobb eltéréseket találni; a megyei törvényhatóságok közül első helyen áll Moson és Sopron vármegye, ahol a férfinépesség 86,7 és 85,3, és a női népesség 79,4 és 75,9%-a tud irni-olvasni, szintén kedvező helyet foglalnak el Tolna, Komárom, Veszprém, Győr és Vas vármegyék. Legműveletlenebb a lakosság Szolnok-Doboka, Hunyad, Máramaros, Kolozs és Alsó-Fehér vmegyékben. A városok közül legműveltebb férfilakossága van Budapestnek (88,6%), Pozsonynak (88,1%), Sopronnak (87,0%), Székesfehérvárnak (86,0%) és Győrnek (85,7%); a legműveltebb női népesség található Sopronban (83,4%), Pozsonyban (77,5) és Budapesten (75,2%). Az irni-olvasni tudók aránya legkisebb Szabadkán (férfiaknál 42,6%, nőknél 30,4%), Zomborban (férfiaknál 49,3%, nőknél 40,7%) és Kecskeméten (férfiaknál 64,0, nőknél 53,4% irni-olvasni tudó).

Az egyes nemzetiségek közül legműveltebb a német, utána a magyar következik; legműveletlenebb a rutén és az oláh. A hitfelekezetek közül legműveltebb a zsidó és az ág. evang., legműveletlenebb a

görög keleti. Irni-olvasni tudott ugyanis:

[ÁBRA]

A tiz év előtti állapothoz képest a magyarság műveltségi állapota lényegesen előrehaladt (férfiaknál 5,3, nőknél 9,2%-kal).

Értelmiségi kereset. M.-ban értelmiségi keresettel 116462 személy, vagyis a lakosságnak 0,77%-a foglalkozik. Az egyes törvényhatóságok közül az értelmiség legerősebb Maros-Vásárhelyen (3,43%), Kolozsvárt (3,07), Sopronban (2,85), Budapesten (2,77), Nagyváradon (2,75), Szatmár-Németiben (2,73), Kassán (2,67), Komáromban (2,60), Temesvárt (2,57) és Pozsonyban (2,53). A vármegyék közül csak Brassó és Szeben haladják meg az 1%-ot, ami azonban tisztán Brassó és Nagyszeben városára vezethető vissza.

Tanintézetek. M.-ban jelenleg (1893.) 19606 tanintézet van, melyekben 36200 tanerő működik és 2397454 tanuló nyert oktatást. ezen intézetek következőképpen oszolnak meg:

[ÁBRA] L. táblázat.

A felsőbb tanintézetek közt van 2 tudományegyetem (Budapest, Kolozsvár), 1 műegyetem (Budapest), 10 jogakadémia, 50 hittani intézet. A budapesti m. k. tudomány-egyetem 4 karból (hittudományi, állam- és jogtudományi, orvos-sebészi, bölcsészettudományi) és 1 gyógyszerészi tanfolyamból áll; tanári személyzete 78 nyilvános rendes, 20 nyilvános rendkivüli, 4 helyettes, 89 magántanár, 49 tanársegéd és 5 tanító, összesen 245 tanerő. A tanulók összes száma a téli félévben 3602, a nyáriban 3292 volt. A kolozsvári m. k. tudomány-egyetem szintén 4 karból (állam- és jogtudományi, orvos-sebészi, bölcsészet, nyelv- és történettudományi, mennyiségtan-természettudományi kar) s 1 gyógyszerészi tanfolyamból áll; tanárainak száma 60 (43 nyilvános rendes, 4 rendkivüli, 9 magántanár, 4 tanitó), hallgatóinak száma a téli félévben 627, a nyáriban 596. A budapesti József-műegyetem 4 szakosztályra (egyetemes és vegyészeti, építészeti, mérnöki, gépész-mérnöki) oszlik; tanárainak száma 86 (27 nyilvános rendes, 3 rendkivüli, 1 helyettes, 13 magántanár, 30 tanársegéd, 12 tanító), hallgatóinak száma a téli félévben 810, a nyáriban 714. A jogtani intézetek közt van 3 királyi jogakadémia (Kassa, Nagyvárad, Pozsony) és 7 felekezeti jogakadémia, u. m. az egri érseki liceum, a pécsi püspöki liceum, az eperjesi ág. evang. jogakadémia, a debreceni kecskeméti, máramarosszigeti és sárospataki ev. reform. jogakadémiák; ezekben összesen 113 tanár működik s a tanulók száma (1893) 879 volt. A hittani intézetek közt van 32 róm. kat., 5 gör. kat., 3 gör. kel., 3 ág. evang., 5 ev. reform., 1 unitárius és 1 zsidó, összesen 281 tanárral és 1554 hallgatóval.

A középiskolák száma 183, közöttük 151 gimnázium és 33 reáliskola; a gimnáziumok közt van 60 az állam közvetlen vezetése vagy rendelkezése alatt álló főgimnázium (közte 12 állami, 11 kir. katolikus) és 39 autonom főgimnázium (közte 15 ágostai, 20 helyét), továbbá 32 az állam közvetlen vezetése alatt álló és 19 autonom nem teljes gimnázium. A reáliskolák közt van 19 állami, 3 községi és 1 ágostai teljes reáliskola, 4 állami, 2 községi és 4 felekezeti nem teljes reáliskola. A tanítás 136 gimnáziumban és 29 reáliskolában magyar, 4 intézetben vegyes, a többiekben nem magyar. A tanárok száma az összes középiskolákban 3208, a tanulók száma 45934, közte 33853 magyar, 6292 német, 1504 tót és 2984 oláh anyanyelvü. Az összes középiskolákban volt 1881-ben 38429, 1893-ban 45934 tanuló.

[ÁBRA] Magyarország népességének műveltségi foka

A szakiskolák közt van 40 gazdasági, 4 bányászati 566 ipar- és kereskedelmi, 19 művészeti, 6 szülésznőképzőtanfolyam, 9 kisdedóvónőképző intézet, 9 katonai intézet és 8 egyéb szakiskola. A gazdasági iskolák közt van ismét 7 felsőbb gazdasági tanintézet, u. m. a selmecbányai erdészeti akadémia, a budapesti állatorvosi akadémia, a magyaróvári gazdasági akadémia, a debreceni, kassai, keszthelyi és kolozsmonostori gazdasági tanintézet; ezenkivül van 9 állami és 4 községi és magánjellegü földmivelési iskola, 10 vincellérképezde és 10 egyéb gazdasági tanintézet. Ezen intézetekben összesen 93 tanár működik s a tanulók száma 2027. A bányászati tanintézetek közt van

a selmecbányai bányász-akadémia s 3 bányaiskola, összesen 24 tanárral és 144 tanulóval. Az ipar- és kereskedelmi iskolák közt van 11 felsőbb ipariskola, 53 alsóbbfoku iparos-szakiskola és ipartanműhely, 358 iparostanonciskola, 35 magasabb kereskedelmi iskola, 15 női kereskedelmi tanfolyam és 84 kereskedelmi ismétlő és vasárnapi tanfolyam. Ezen 556 iskolában 2943 tanár működik s a tanulók száma 71313. A művészeti iskolák közül kiemelendő a budapesti festészeti mesteriskola, az országos mintarajztanoda és rajztanárképezde és a szinművészeti akadémia, továbbá 16 zeneiskola, mindössze 178 tanítóval és 2663 tanulóval. Szülésznőképző tanfolyamok vannak Budapesten, Kolozsvárt, Nagyszebenben, Nagyváradon, Pozsonyban és Szegeden, összesen 17 tanárral és 438 hallgatóval. A katonai intézetek közül első helyen áll a budapesti Ludovika-akadémia 44 tanárral és 352 tanulóval; van továbbá 4 hadapródiskola és 3 alreáliskola. A kisdedóvónő-képezdék között van 2 állami, 4 felekezeti, 1 községi és 2 egyesületi; a tanítók száma 64, a tanulóké 518. Egyéb szakiskolák közül a budapesti és kolozsvári állami és a pannonhalmi bencés tanárképző intézet, a nevelőnőképző intézet, a posta- és távirdatanfolyam és a vasúti tisztképzőtanfolyam említendő.

A tanítóképző-intézetek között van 53 férfi-tanítókat képző intézet (közte 18 állami, 14 róm. kat., 9 ág. evang., 3 helv.) és 16 tanítóképző-intézet (közte 6 állami, 10 felekezeti). Valamennyi intézet közül 57-nek tanítási nyelve magyar, 1 magyar-német, 4 német, 1 magyar-oláh, 5 oláh és 1 szerb. A tanítók száma 644, a tanulóké 4608. Évenkint mintegy 1200 egyén nyer képesítést.

A népoktatási intézetek összes száma 17002. Ezek között van 16729 elemi, 59 felsőbb nép-, 193 polgári és 21 felsőbb leányiskola. A tanulók neme szerint van 14376 vegyes iskola, 1242 fiu- és 1384 leányiskola. Jelleg szerint van az iskolák közt 859 állami, 1945 községi, 5564 róm. kat. 2171 gör. kat., 1829 gör. kel., 1429 ág. evang., 2386 helv., 49 unit., 566 zsidó, 157 magán- és 47 egyesületi iskola. A tanítás nyelve 9633 iskolában (1881-ben 7404) magyar (56,6%), 839-ben német-magyar, 1145-ben tót-magyar, 419-ben oláh-magyar, 248-ban rutén-magyar, 231-ben horvát-szerb-magyar, 45-ben más és magyar, ugy hogy összesen 12560 iskolában (1881-ben 101í49) használtatik tannyelvül a magyar. Nem magyar a tanítás nyelve és pedig: német 520, tót 828, oláh 2663, rutén 199, horvát-szerb 211, egyéb 21 iskolában, összesen 4442 iskolában. A 25643 tanító közül 2974 nem okleveles, 1194 nem képes a magyar nyelven való oktatásra. A tanköteles gyermekek száma 2764145 ebből 6-12 éves 1997199, 13-15 éves 766946. A tankötelesek közül összesen 2228041 járt iskolába, tehát 80,6%. E tekintetben legjobban áll Sopron, Pécs, Győr, Szeged, Versec, Temesvár és Kolozsvár városa, ahol az összes tanköteles gyermekek iskolába járnak. A vármegyék közül Vas, Baranya, Sopron, Somogy, Pozsony, Moson és Hont állanak legjobban, ahol a tanköteles gyermekek 92-96%-a jár iskolába. Legkedvezőtlenebbek az iskoláztatás viszonyai Máramaros vmegyében, ahol a tanköteles gyermekeknek csak 40,3%-a látogatja az iskolát, továbbá Krassó-Szörényben (53,3), Szatmárban (55,6), Hunyadban (55,9), Ugocsában (58,4) és Kis-Küküllőben (59,4); a városok közül Hódmező-Vásárhelyen (50,8), Zomborban (61,9), Kecskeméten (66,7) és Szabadkán (67,1).

A kisdedóvók száma 1487; ezek közt van 800 rendes óvó, 67 egész évi és 620 nyári menedékhely. Jelleg szerint van 137 állami, 132 államilag segélyezett, 723 községi, 245 felekezeti, 142 egyleti, 84 magánjellegü és 15 alapítványi. Az oktatás nyelve szerint van 1278 magyar, 132 magyarral vegyes és 77 más nyelvü. Az óvó személyzet 1592, közte 58 férfi 95 keveset vagy semmit sem beszélt magyarul. A kisdedóvókra fordított költség 665047 frtra rúgott.

Az emberbaráti intézetek közt van 69 árvaház, 1 vakok intézete, 8 siketnéma intézet, 1 hülyék intézete, 7 szeretetház és gyermekmenhely, 3 javító intézet s 20 egyéb. A börtöniskolák közt van 9 fegyintzeti és kerületi börtöniskola és 30 törvényszéki fogháziskola.

Tudományos intézetek, társulatok. A M.-on fennálló tudományos intézetek és társulatok - néhány kevésnek kivételével - az utóbbi évtizedekben jöttek létre. Első ilynemü intézeteink a magyar nemzeti muzeum (l. Budapestnél, III. köt., 783. old.) és a magyar tudományos akadémia (l. u. o.) és Akadémia); ezekhez csatlakoznak a magyar iparművészeti muzeum, a m. kir. technologiai iparmuzeum, országos tanszermuzeum, kereskedelmi muzeum, a m. kir. földtani intézet, a

meteorologiai és földdelejességi intézet, az országos m. kir. statisztikai hivatal, a fővárosi statisztikai hivatal stb., valamennyi Budapesten. A vidéken nevezetesebb az erdélyi muzeum, a nagyszebeni Bruckenthal-muzeum, a felsőmagyarországi történelmi és régészeti muzeum (Kassán) és kisebb muzeumok Pozsonyban, Sopronban s más vidéki városokban. Képtáraink közül a nemzeti muzeum képtára, az országos képtár, a történelmi arcképcsarnok, valamint az országos magyar képzőművészeti társaság és a nemzeti szalon időleges képkiállításai. Könyvtáraink közül a nemzeti muzeum, az egyetem és a magyar tudományos akadémia könyvtárai a legnagyobbak. Ezekhez csatlakoznak a műegyetem, a két statisztikai hivatal, a természettudományi társulat, az orvoskar, a nemzetikaszinó s több más egyesület könyvtárai; a vidéken a Somogyi-könyvtár (Szeged) a legnagyobb; de számos tanintézetnek is igen nagy könyvtárai vannak. A tudományos és irodalmi egyesületek közül legjelentékenyebbek: a m. kir. természettudományi (8000 tag), a magyarhoni földtani, a magyar történelmi, a magyar földrajzi, a magyarországi néprajzi, az országos embertani és régészeti, a magyar heraldikai és genealogiai, a Kisfaludy-társaság, a Petőfi-társaság, az országos magyar képzőművészeti, a magyar iparművészeti társulat, az országos műemlékek bizottsága, a matematikai és fizikai, a magyar pedagogiai, a budapesti filologiai társaság; a budapesti kir. orvosegyesület, az országos közegészségi egyesület, a magyar mérnök- és építész-egylet, a magyarországi gyógyszerész-egylet, a magyar országosállatorvos-egylet, a magyar orvosikönyvkiadó-társulat, a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülése, a vöröskereszt-egylet, az országos erdészeti egyesület, országos középiskolai tanáregyesület stb., mind Budapesten; továbbá az erdélyi muzeumegylet (Kolozsvár), az erdélyrészi magyar közművelődési egylet vagy Emke (u. o.), a Toldy-kör (Pozsony), a Széchenyi-kör (Eperjes), a Kölcsey-egylet (Arad), az irodalmi és művészeti kör (Sopron) stb.

Alkotmány és közigazgatás.

A mai magyar alkotmány ezer éves fejlődés eredménye. A történet lassan teszi az egyik követ a másikra és az államépítés e nagy munkájában az alap mindig a régi maradt. Eredetében a honfoglaló ősök vérszerződésére vezetik vissza; s ámbár lehetséges, hogy e szerződés krónikáink által előadott módon és szószerint azzal a tartalommal nem jött létre, de az bizonyos, hogy lényege ősi államéletünkkel összeütközésben nincsen, sőt általa csak megerősítést nyer. A későbbi nagy alkotmányreformok sem térnek el a régi alaptól, hanem csak a fejlődés további fokát képezik; a részletek simulnak az átalakuló viszonyok kivánalmaihoz, de az egészet fentartó nagy elvek nem változnak. A fokozatos fejlődés következménye, hogy alkotmányunk nincsen egy Chartában összefoglalva, tételei elszórtan találhatók a többi törvények között; továbbá hogy alkotmányi törvényeink nem birnak a modern alaptörvények különös jogi természetével; ugy keletkezésükre, mint változásukra, megszünésükre a törvényalkotás közönséges szabályai alatt állanak. És mert az egyes részek a különböző korok eltérő jogi műveltségével keletkeztek, mai szempontokból gyakran nélkülözik a szabatosságot, az egyöntetüséget, nagyobb tért hagyva a jogi magyarázatnak, miután a régi tételt az újabb részekkel ez füzi össze. De másrészt meg az ily történeti alkotmány nagy előnye, hogy szelleme a köztudatban inkább bevésődik; tekintélyét és a hozzáragaszkodást a mult emlékei nemzedékről nemzedékre fokozzák és azért sokszor biztosabban vezet, mint a régi alap teljes feladásával készült új alkotmánylevelek harmonikus tételei.

I. Az államterület közjogilag megkülönböztetendő következő részekből áll: 1. a szűkebb értelemben vett magyar terület a régi Erdéllyel és az ide bekeblezett határőrvidékkel; 2. Horvát-Szlavonországok területe és ez országokba keletkezett határőrvidék, jogilag ide tartozik Dalmácia is, mely azonban tényleg Ausztriához van csatolva; 3. Fiume, mint a szent koronához csatolt külön test. E részek együtt alkotják a szuverén magyar államot és az 1723. I., II. t.-c. értelmében feloszthatatlanul, elválaszthatatlanul, együtt birtoklandók, az 1868. XXX. t.-c. szerint pedig egy és ugyanazon állami közösséget alkotnak; továbbá a terület épségét biztosítják a koronázáskor kiadott királyi hitlevelek és eskük. A magyar állam alkotó részeinek egysége szimbolice kifejezést nyer a magyar szent koronában és erre vonatkozik a törvénybe is iktatott cím: «Magyar szent korona országai», vagy «Szt. István koronájának országai»; de emellett ugyancsak törvényes használatban van «Magyarország és társországai» (a régi «Magyarország és kapcsolt részei» helyett), valamint

egyszerüen csak «Magyarország», «magy. monárkia» az egész államra kiterjedőleg, főkép nemzetközi ügyeknél. A részek közjogi különállása abban nyilatkozik, hogy a szűkebb értelemben vett magyar területre az országos törvények egész teljességökben kihatnak és ez benne van M. egységes kormányzati, közigazgatási és birósági szervzetében. A horvát-szlavon terület pedig külön illetőségi területe azon törvényeknek, melyeket az alkotmány által meghatározott autonom ügykörben a koronás király a horvát-szlavon országgyüléssel együtt alkot és ugyancsak ez ügykörre külön országos kormány, közigazgatás és a felebbezés minden fokozatára külön szervezett birói hatóság alatt áll. Fiume különállását pedig eltérő helyi önkormányzaton és közigazgatási szervezetén kivül főkép az mutatja, hogy jelen viszony az államhoz ideiglenes jellegü és végleges megállapításánál ugy Horvát-Szlavon-országok, mint maga Fiume is meghallgatandó. De a közjogi megkülönböztetések az államterület fogalmi egységét nem támadják meg, mert az egész államterületen egy és ugyanazon államhatalom érvényesül; a társországok nem bírnak külön felségiséggel. Ennek felel meg, hogy az egész államra, tehát a társországokra is kiható országos törvények királyi szentesítésre a magyar miniszterelnök által terjesztetnek fel és ugyancsak az ő ellenjegyzésével hirdettetnek ki; a Horvát-Szlavonországok viszonyát a magyar államhoz szabályzó 1868. XXX. t.-c. megváltoztatására a magyar országgyülés és a horvát-szlavon országgyülés szükséges megegyezése csak is a törvényjavaslatra vonatkozhatik, amelynek törvényerőt ugyancsak a koronás apostoli király szentesítése ad a magyar miniszterelnök említett közreműködésével. A horvát-szlavon országos kormány fejét, a bánt a király nevezi ki a magyar miniszterelnök felterjesztésére és ellenjegyzésével. A horvát-szlavon országgyülésen elfogadott törvényjavaslatnak szentesítése a magyar miniszter (horvát-szlavon tárca nélküli) felterjesztésével történik és ő is ellenjegyzi, valaminthogy a miniszter közvetíti általában a báni kormány felterjesztéseit és a királynak az autonom kormányzatra vonatkozó legmagasabb elhatározásait, rendeleteit szintén ellenjegyzi és e hivatali működéseért a magyar országgyülésnek felelős. (Horvát-Szlavonországok közjogi állására és autonom életére vonatkozó részleteket 1. Horvát-Szlavonország.).

II. A király az állam feje, egységének és felségiségének személyesítője, a közhatalom birtokosa. De a hatalom nincs korlátlanul a király kezébe letéve, hanem csak az alkotmánynak megfelelően, az alkotmányos szervek közreműködésével és a politikailag jogosult nép részesedése mellett gyakorolható. A királyi hatalom megszerzését jelenleg az 1723. I., II., III. t.-c., az u. n. magyar pragmatica sanctio szabályozza, amely szerint a trónöröklés joga az uralkodó Habsburgház három nőágát és pedig első sorban III. Károly, azután I. József és végre I. Lipót királyok leányait, vagyis a tőlük leszármazó férfi- és nőutódokat illeti az ági örökösödés elvei és az elsőszülöttség rendje szerint. Irányadó elv, hogy mig férfi él az uralkodó főágban, addig a nő öröklése ki van zárva, vagyis csak a férfiak kihalása esetére következik be és azután ismét a tőle leszármazó férfiak, ezek hiányában a nők folytatják az örökösödést. Minden trónörököstől megkivántatik, hogy a főág alapítójának törvényes sorrenden levő, egyenrangu, törvényes házasságból származott vérrokona, r. kat. vallásu ausztriai főherceg (fhgnő) legyen. Az említett nőágak kihaltával pedig a királyválasztás joga visszaszáll a nemzetre. De a trónörökösödési törvények egyszersmind hangsúlyozzák M. alkotmányos jogainak fentartását és feltételnek tekintik, hogy az örökösödés jogán trónralépő király magát az ország határain belül hat hónap alatt (1793. III. t.-c.) országgyülésileg megkoronáztassa; ekkor az alkotmányra esküt tegyen, biztosítására hitlevelet adjon ki és csak a koronázás után gyakorolhatja teljes királyi hatalmát, nevezetesen a törvények szentesítését és a kiváltságok osztogatását. A királyt megillető jogokat szokás irodalmunkban a szerint, amint legmagasabb állásából és méltóságából folynak, illetve ennek kifejezői vagy az államhatalom kezelésére vonatkoznak közvetlen: tiszteleti (szorosan személyi) és politikai jogokra osztani fel. Az 1848. III. t.-c. kifejezi azt a régi elvet, hogy a király személye szent és sérthetetlen. Ebből folyólag személyében biróság elé nem idézhető, ellene sem bünvádi eljárásnak, sem magánjogi keresetnek helye nincsen; felelősségre nem vonható; különös büntetőjogi oltalom alatt áll. Címe «királyi Felség» és ehhez, Mária Terézia óta állandóan «apostoli» mellékcím járul. Továbbá M. és a hozzá tartozó, valamint némely hozzátartott országok királyának nevezi magát és ez országok címereit és zászlóit koronázásakor használja. Ugy hogy a magyar királynak történeti alapon nyugvó teljes címe: Magyar-Horvát-Szlavon-Dalmátországok; Galicia, Lodomeria, Ráma, Szerbia, Kun- és

Bolgárországok apostoli királya, Erdély nagyfejedelme, a székelyek ispánja. E cím tényleg az ausztriai császári címekkel együtt használtatik ugyan, de figyelemmel, mint alább látni fogjuk, M. függetlenségére és különállására. A király magas állásának megfelelő fényes udvartartással bír. Tényleg ugyan a magyar királyi udvar a császári udvartól elkülönítve nincsen, bár az udvartartás Ausztria és M. között nem képez közös ügyet; azért is a magyar királyi udvartartás költségeinek fedezése külön, a magyar törvényhozás által ajánltatik meg és pedig évenkint 4650000 frtban, mely eljárás, mint mondja az 1867. XII. t.-c., a magyar király magas tekintélyének és az állam önállásának inkább megfelel. Továbbá a magyar királyi udvari méltóságok rendesen kineveztetnek és az 1893 nov. 20. kelt legmagasabb határozat szerint, midőn a magyar király, mint ilyen közjogi feladatainak teljesítésére (koronázás, országgyülés megnyitása, berekesztése stb.) ünnepélyesen megjelent, kizárólag magyar udvari méltóságok környezik. A magyar királyi udvar fényének emelésére szolgálnak még a királyi kamarások és asztalnokok, a Szt. Istvánrend lovagjai és a magyar nemesi testőrség. Végre a királyt illeti meg a legfőbb katonai megtisztelés; születése, névnapja hivatalból ünnepeltetik és elhalálozásakor az ország gyászt ölt.

Az államhatalom kezelését illetőleg, a törvényhozás a király és az országgyülés közös joga. A király hivja munkára egybe az országgyülést, még pedig jelenleg öt évi egy országgyülésre és évenkint lehetőleg a téli hónapokban tartandó ülésszakokra. Az országgyülést személyesen vagy meghatalmazottja által trónbeszéddel ünnepélyesen megnyitja és rekeszti be; mig az évi ülésszakok berekesztése királyi leirattal történik, amely rendszerint az új ülésszak megnyitásának idejét is tartalmazza. A király az országgyülést elnapolhatja, sőt idő előtt fel is oszlathatja, de ez esetben három hó alatt, vagyis, ha a feloszlatás akkor következnék be, amidőn még a jövő évi költségvetés megállapítva, a megelőző év zárszámadásai megvizsgálva nincsenek, új országgyülés oly időben hivandó össze, hogy ez ügyek az év végéig tárgyaltathassanak. Végre a király szentesíti a törvényt, midőn az országgyülés által elfogadott és a miniszterelnök által felterjesztett javaslatnak legmagasabb hozzájárulásával törvényerőt ad mely azután az Országos Törvénytárban történt kihirdetéssel kötelezővé válik, még pedig, ha csak maga a törvény másként nem intézkedik, a kihirdetéstől számítva 15 nap alatt. A kormányzati (végrehajtó) hatalom egész teljében a királyt illeti meg, ki azt jelenleg személyesen, felelős minisztériuma által gyakorolja, melyet kinevez: a miniszterelnököt közvetlen, rendszerint a lelépő miniszterelnök ellenjegyzésével, mig a többi szakminisztereket a miniszterelnök ajánlatára és ellenjegyzése mellett. Megjegyzendő azonban, hogy M.-nak Ausztriához, az 1867. XII. t.-c.-ben szabályozott viszonya folytán a külügyek és a hadügyek bizonyos értelemben, valamint az ezekre vonatkozó pénzügyek a két állam közös ügyei és így a közös minisztérium alatt állanak; továbbá az 1868. XXX. t.-c. szerint Horvát-Szlavonországok autonom ügyei a báni kormányhoz tartoznak, mely ugyan a királlyal csak a magyar királyi minisztérium útján érintkezik, de azért ez ügyekben a minisztériumnak alárendelve nincsen. Ugy hogy a király a végrehajtó hatalmat M.-ot illetőleg a magyar királyi minisztérium, a közös minisztérium és a mondott értelemben a horváth bán által gyakorolja.

A királyt illeti meg az államban a legfőbb felügyelet joga, amely kiterjed a közügyekre általában és mindarra, ami a közérdeket érinti. E jogot szintén a felelős minisztérium által kezeli; egyes v. rendkivüli esetekben küldetnek ki királyi biztosok; a törvényhatósági közigazgatás felügyelete pedig a király által kinevezett főispánokra van bizva. Régi alkotmányos elv, hogy a király minden közhivatalnak és tisztségnek, méltóságnak és kitüntetésnek kútforrása. Ennek megfelelően a király adományozza a nemességet, az állami címeket, méltóságokat, rendjeleket; az állam főbb hivatalnokait kinevezi; az alkotmány korlátai között hivatalokat állíthat fel s beszüntethet, ezeket utasítással elláthatja. És mert a király minden nyilvános kitüntetés forrása, az idegen állam által adományozott rang, cim és érdemrend magyar állampolgár által csak akkor viselhető, ha ezt a király is engedélyezi.

Azt egyes ügyágakra vonatkozólag királyi felségjogot képez a pénzverés és pénzkibocsátás joga, de azzal a korlátozással, hogy a pénz alakja, anyaga, értéke, súlya, a kibocsátandó pénz mennyisége törvény által határozandó meg. A magyar király nagy fontosságu jogokat bir az egyházak körül. Gyakorolja a fő felügyeletet, a bevett és elismert vallások fő védnöke; különösen pedig a latin és

görög szertartásu kat. egyházban birja az u. n. fő kegyúri jogot (l. Királyi legfőbb kegyúri jog), az első szt. királynak és utódainak vallásos buzgalma folytán, amellyel az egyházakat M.-on alapították és javadalmakkal látták el. Továbbá a királyt illeti meg a tetszvényjog (jus placeti), melynek értelmében idegen egyházhatóságok, különösen tehát a római szentszék rendeletei és határozatai királyi engedély nélkül ki nem hirdethetők. Sokat vitatott jog. Levezetik az állam felségiségéből, az állandó gyakorlatból, Zsigmond 1404. kelt rendeletéből, az 1440. IV. t.-cikkből stb. A király, mint régebben mondották, a legfőbb hadúr, rendelkezik a fegyveres erővel, ő annak főparancsnoka, vagyis az 1867. XII. t.-c. szerint mindaz, ami a hadsereg vezérletére, vezényletére, belső szervezetére vonatkozik, a király által intézendő. Áll ez az 1869. XLI. t.-c. által szervezett magyar kir. honvédségre is, csakhogy itt a belszervezet egy részét a törvény állapítja meg. A hadsereg a királynak esküszik hűséget. A közös hadsereg és hadi tengerészet ügyeit a király a közös hadügyminiszterrel, a honvédség ügyeit a magyar királyi honvédelmi miniszterrel intézi. Végre a király felségjogai közé tartozik még a külügyek vezetése, amely jogát a közös külügyminiszterrel gyakorolja. A király nevezi ki az idegen államokhoz küldendő követeket és pedig a két állam, M. és Ausztria részéről egy követet, valamint fogadja az idegen követeket. A követeknek a külügyminiszter útján ad utasítást, mi azonban nem zárja ki, miután a király képviseli kifelé az államot, hogy a külhatalmasságokkal vagy követeikkel közvetlen ne érintkezzék. A nemzetközi szerződések a király által, illetve nevében köttetnek, valamint őt illeti a hadüzenés és békekötés joga. A nemzetközi szerződések és ez értelemben a békekötések is a magyar országgyüléssel közlendők; az u. n. gazdasági szerződések érvényéhez az országgyülés hozzájárulása is szükséges. A közös külügyeknél a magyar országgyülés befolyása az épp mondotton kivül még akként is érvényesül, hogy a király az országgyüléshez intézett trónbeszédben a külügyeket is érinti és erre az országgyülés válaszol; továbbá a magyar miniszterelnök joga és kötelessége, a közös külügyi kormányzatra alkotmányos befolyást gyakorolván, ott a magyar érdekeket képviselni. Ebből következik, hogy ő felel a magyar országgyülésen a külügyeket illető kérdésekre (interpellatio). A külügyminiszter pedig a delegációnak, tehát a magyar országgyülési bizottságnak is felelős. Az igazságszolgáltatás forrása a király; de ez mai nap már nem azt jelenti, mintha a király személyesen biráskodnék, vagy a biróságokat összeállíthatná, befolyásolhatná, megszüntethetné, hanem hogy az igazságszolgáltatás a király nevében gyakoroltatik; kinevezi a királyi itélő birákat, birót küld (delegatio judicis), elrendeli a rögtönitélő biróságot és birja a kegyelmezés jogát.

III. Az országgyülés a honfoglaló ősök nemzetgyüléséből fejlődik ki. Kezdetben minden szabad magyar, majd a nemesség személyesen megjelenhetett; de a XVI. sz.-ban és a XVII., sz. elején bizonyos rendi szervezettel két táblára válik. A főrendi táblánál az egyháznagyok és a világi főurak, mint a két felsőbb rend továbbra is személyes megjelenési joggal birnak, mig az alsó táblánál a nemesség és a szabad királyi városok rendje képviseletileg vesz részt. Az alsó tábla szervezetét az 1848. V. t.-c. reformálja, midőn azt a mai népképviseleti alapra helyezi kerületi választással; a főrendi táblát pedig az 1885. VII. t.-c. A képviselőház jelenleg 413 kerületenként választott képviselőből és a horvát-szlavon országgyülés 40 küldöttéből áll, összesen tehát 453 tagból, de a horvát-szlavon képviselők csakis olyan ügyek tárgyalásánál vehetnek részt, melyek az egész államra, tehát Horvát-Szlavonországokra is kiterjednek. A képviselő-választói jogosultság főkép az 1848. V. és az 1874. XXXIII t.-c. alapján bizonyos általános feltételekhez (állampolgárság, nem, kor, magánjogi függetlenség) és szigoruan megszabott qualifikációhoz (a vagyonban és jövedelemben, a szellemi műveltségben, sőt ma még bár elenyészően, a származásban is) van kötve. E szerint ma országgyülési képviselőt választani jogosultak az állam azon polgárai, a nők kivételével, akik 20-ik életévöket betöltötték, sem atyai vagy gyámi, sem gazdai hatalom alatt nem állnak, ha: szabad királyi és rendezett tanácsu városokban kizárólagos tulajdonul, vagy hitvesükkel, illetve kiskoru gyermekeikkel együtt olyan házat birnak, mely adó alá eső három lakrészt foglal magában, v. oly földet, amely 16 frt tiszta jövedelem után van földadóval megróva; az ország többi részeiben, de a régi Erdély területétől eltekintve, ha 1/4 volt úrbéri telket és az ehhez hasonló nagyságu v. hasonlónak (a polgárosított határőrvidéken 1600 -ölével tiz hold Jászkun és Hajdu� kerületekben, Közép-Szolnok Kraszna, Zaránd vmegyékben 1200 -öles nyolc hold) tekintett� földbirtokot tulajdonul bírnak; a régi Erdély területén pedig, ha az 1874. fennálló földadó-kataszter

alapján 84 frt, vagy ha első adóosztályu házzal is birnak 79 frt 80 kr., avagy ha magasabb adóosztályu házzal birnak 72 frt 80 kr. tiszta jövedelem után fizetnek földadót, továbbá itt minden község, mely az 1791. erd. XII. t.-c. által jogosítottakon (birtokos nemesek) kivül legalább 100 füstöt számlál két-két, a kisebb községek egy-egy egyén által folynak be a választásba. Választói joggal birnak röviden szólva mindazok, akik legalább 105 frtnyi jövedelem után (házból, földbirtokból, tőkéből, mint kereskedők szabad királyi és rendezett tanácsu városokban, mint kézművesek, stb.) vannak államadóval megróva; továbbá kis- és nagyközségekben a kézművesek, ha legalább egy segéd után adóznak; valamint az állami, törvényhatósági és községi tisztviselők, ha legalább 500 frtnyi, vagy magántisztviselők és egyéb bérviszonyban állók, ha legalább 700 frtnyi jövedelem után (fizetés, nyugdíj stb) vannak állami adóval megróva. Jövedelemre való tekintet nélkül választók: a magyar tudományos akadémia tagjai, tanárok, akadémiai művészek, tudósok, ügyvédek, közjegyzők, mérnökök, sebészek, gyógyszerészek, okleveles gazdák, erdészek, bányászok, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők, iskolai tanítók, okleveles kisdedóvók ama kerületben, amelyben laknak. De a lelkészeknél és segédlelkészeknél megkivántatik, hogy hivatalos alkalmazásban legyenek; a tanároknál, tanítoknál, kisdedóvóknál, községi jegyzőknél, hogy állásukra a törvény értelmében kineveztettek, választattak vagy hivatalukban megerősítettek legyenek. Végre választói joggal birnak még azok is, akik a régi jog alapján, mint nemesek, 1848-72-ig valamely választói névjegyzékbe fölvétettek. Választói jogot azonban nem gyakorolhatnak, ha különben képesítve volnának is reá: a tényleges állományban szolgáló katonák, a pénzügy-, adó- és vámőrség legénysége, a csendőrök, az állami törvényhatósági és községi rendőrség legénysége; továbbá akik büntett vagy vétség miatt szabadságvesztésre ítéltettek, a büntetés tartalma alatt, akik büntett v. vétség miatt vizsgálati fogságban vannak; akik választói jogaik felfüggesztésére itéltettek, a megszabott időtartam alatt; a vagyonbukottak a csőd tartama alatt. Végre választói jogot még az sem gyakorolhat, aki a választó kerületben fizetendő egyenes adóját kellő időre ki nem fizette. A választásra jogosultakról állandó névjegyzék vezettetik, amely évenként kiigazítás alá kerül és tényleg választói joggal azok birnak, kik a választás évére szóló névjegyzékbe fölvétettek. L. még Képviselő.

Országgyülési képviselővé pedig az választható, aki életének 24-ik évét betöltötte és választó. De ez általános szabály alól több kivétel is van. Igy képviselővé az nem választható, aki a magyar nyelvet annyira nem birja, hogy az országgyülés magyar nyelvü tanácskozásaiban részt vehessen. Továbbá vannak a képviselőséggel összeférhetetlen állások is. Igy a birák, ügyészség tagjai, az állami számszék elnöke és hivatalnokai, a m. leszámítoló és kereskedelmi bank igazgató tanácsának tagjai nem lehetnek képviselők, valamint az országgyülési képviselő nem viselhet olyan hivatalt, mely a korona, kormány és közegeinek kinevezésétől függ, fizetéssel v. díjjal jár. Kivétetnek azonban a miniszterek, minden minisztérium egy-egy államtitkára, a budapesti országos intézmények igazgatói; a fővárosi közmunkatanács elnöke és kinevezett tagjai, a budapesti tudományos egyetem és műegyetem tanárai, a közoktatási és egészségügyi tanács tagjai, végre a biztosok, kiküldöttek, ha kiküldetésük egy évnél tovább nem tart és a képviselőház a távozásra az engedélyt megadta. A képviselőséggel össze nem férő állást foglalnak el: a törvényhatósági és községi tisztviselők, ide értve a polgári iskolák tanárait, az elemi, felsőbb községi, népiskolák tanítóit; a szerzetesrendek tagjai, a premontreiek, ciszterciták, bencések és kegyesrendiek kivételével. Országgyülési képviselő nem lehet a korona kegydíjasa; a kormánnyal szerződési viszonyban álló vállalkozó, az ily vállalat tisztviselője, amennyiben a vállalat nyereséggel vagy veszteséggel van egybekötve; továbbá a kormánnyal szerződés alapján tartós üzleti viszonyban levő pénzintézet elnöke, igazgatósági tagja és egyéb hivatalnoka, a magyar földhitelintézet igazgatóságának kivételével; valamint az állam által segélyzett vasút és csatorna engedélyese, igazgatósági tagja és egyéb hivatalnoka, mig az építés be nem fejeztetett, az elszámolás meg nem történt. Képviselővé nem választható, aki az 1874. XXXIII. t.-c. hatályba lépte óta lopás, rablás, gyujtogatás, gyilkosság, csalás, okmányhamisítás, hamis eskü, hamis bukás miatt jogérvényes bírói itélettel elmarasztaltatott; továbbá nem választható a honosított állampolgár, a honosítás idejétől 10 évig, valamint az sem, akinek mandátuma, mert kellő időben be nem mutatta, megsemmisíttetett, ettől számítva három évig. Végre a képviselőséggel össze nem férő helyzetbe jut az, aki ellen jogérvényesen csőd nyittatott.

A főrendiház tagjai jelenleg, akik örökös jogon hivatal és méltóság, kinevezés v. választás alapján birnak ott üléssel és szavazati joggal. Örökös jogon tagjai a felséges uralkodóház teljes koru főhercegei; valamint a magyar főrendiházban jogosult hercegi, grófi és bárói családok 24 évet betöltött nagykoru férfitagjai, kik egyedül vagy feleségeik, illetve kiskoru gyermekeik vagyonát is oda számítva, a magyar állam területén oly földbirtoknak tulajdonosai, haszonélvezői v. hitbizomány birtokosai, melynek az 1885. évre az új földadó-kataszter alapján megállapított egyenes állami földadója a rajta levő lakházak és gazdasági épületek házosztályadójával legalább 3000 frtot tesz. Viselt méltóság vagy hivatal alapján, annak tartamára a főrendiház tagjai az ország zászlósai, a pozsonyi gróf, a két koronaőr, a fiumei kormányzó, a királyi Kuria elnöke és másodelnöke, a budapesti királyi tábla elnöke; továbbá a magyar szent korona országainak latin és görög szertartásu róm. kat. egyháznagyjai, a görög keleti egyház főpapjai, az evang. református és az ágostai evang. egyháznak hivatalban legidősebb három-három püspöke és három-három világi főtisztviselője, az unitárius egyház hivatalban idősebb egyik elnöke, azaz vagy püspöke v. főgondnoka. Élethossziglan tagjai, akiket a király a magyar állampolgárok közül kinevez; de a kinevezettek száma évenként ötnél, összesen pedig ötvennél nagyobb nem lehet. Ugyancsak életfogytiglan tagok még azok is, kiket a régi szervezetü (1885 előtt) főrendiház tagjai azon igazolt tagok közül, kik az új főrendiházban tagsági joggal többé nem birnak, ilyenekül megválasztottak; ezek száma szintén ötven és ha egyszer tagsági joguk megszünik, helyük többé be nem tölthető. Végre a főrendiháznak tagjai a horvát-szlavon országgyülés által választott három képviselő. (Ugy a régi főrendi tábla, mint a mai főrendiház tagjairól részletesebben l. Főrendiház.) Az, hogy valaki a véderő kötelékében áll, egyházi v. polgári hivatalt visel, a főrendiházban birt jogainak gyakorlására akadályt nem képez. De azért itt is vannak bizonyos összeférhetetlenségi esetek. Igy az állami számszék elnöke és hivatalnokai, a magyar leszámitoló és kereskedelmi bank igazgató tanácsának tagjai nem lehetnek országgyülési tagok, valamint nem az okirattal egyszerüen honosított állampolgár, a honosítástól számítva 10 évig. A főrendház tagsági joga elvész: 1. azokra, akik hivatal v. méltóság alapján birják a jogot, ha ezt viselni megszünnek; 2. ha az életfogytiglan kinevezett v. választott tag jogáról lemond; 3. a horvát-szlavon képviselőkre nézve, ha megbizatásuk lejár; 4. jogalapra való tekintet nélkül, ha bármelyik tag rendes biróság által fogházra, súlyos börtönre v. nyereségivágyból elkövetett bűntény v. vétség miatt jogérvényesen elitéltetett, avagy ha állampolgárságát elveszti. Továbbá vannak bizonyos esetek, amidőn a jog nem szűnik meg, de szünetel és pedig valamennyi tagra nézve, ha politikai jogaik felfüggesztésére itéltettek, ez idő alatt; azokra nézve, akik tékozlás v. távollét esetét kivéve, gondnokság alá helyeztettek; akik csőd alatt állanak; az örökös tagokra nézve pedig azon ülésszak lejártával, amelyben vagyoni képesítésüket elvesztik.

Az országgyülés két háza, a kétkamararendszer elveinek megfelelően, külön-külön tanácskozik; egymással határozataikat átiratokban közlik. Érvényes határozathoz az alsóházban 100, a főrendiházban 50 tagnak jelenléte szükséges. A tárgyalások mindig nyilvánosak. A képviselőház maga választja elnökét és egyéb hivatali személyzetét, mig a főrendiház elnöke és alelnöke a király által neveztetik. A képviselőház az ügyeket tanácskozásra részint az osztályokban, számszerint kilencben, melyekre a képviselők még a ház alakulása előtt felosztatnak, részint a bizottságokban készíti elő. A képviselőháznak állandó bizottságai, az igazoló és biráló bizottságoktól eltekintve: az igazságügyi, közoktatási, pénzügyi, közlekedésügyi, véderőügyi, zárszámadásvizsgáló, gazdasági és számvizsgáló, könyvtári, naplóbiráló, kérvényi, mentelmi, közigazgatási, közgazdasági, összeférhetetlenségi bizottságok. A főrendiház bizottságai, ugyancsak eltekintve az igazoló bizottságtól, a gazdasági, napló-hitelesítő, mentelmi, közjogi és törvénykezési, pénzügyi, közgazdasági és közlekedésügyi bizottságok. A kezdeményezés a képviselőházban történik, bár a törvény ezt világosan csak a költségvetés és zárszámadások tárgyalására mondja ki, de a szokás általánosított és ez az 1885. VII. t.-cikkben megerősítésre talált. Ha a javaslatot a képviselőház egészen elveti, akkor az abban az ülésszakban többé tárgyalás alá nem kerülhet; mig ha a főrendiház veti el, a képviselőház újra kezdeményezheti, vagyis a főrendiházhoz tárgyalásra visszaküldheti. Néha pedig, bár csak kivételesen, vannak esetek, midőn a két ház vegyes ülésre összejön, de sohasem törvényalkotás céljából. Igy a nádor, a koronaőrök választása és felesketése vegyes

ülésben történik; továbbá az országgyülés megnyitása, berekesztése, a koronázás, stb. a két ház tagjainak együttes jelenlétében megy végbe.

IV. A felelős miniszteri kormány intézményét az 1848. III. t.-c. lépteti életbe, midőn kijelenti, hogy mindazon ügyekben, amelyek eddig a királyi udvari kancelláriához, királyi helytartó tanácshoz, a királyi kincstárhoz, ide értve a bányászatot is, tartoztak v. tartozniok kellett volna, általában minden polgári, egyházi kincstári, katonai és minden honvédelmi ügyben a király a végrehajtó hatalmat ezentul kizárólag csak a magyar minisztérium által fogja gyakorolni és a királynak bármely rendelete, parancsolata, határozata és kinevezése csak akkor érvényes, ha a Budapesten székhellyel biró valamelyik miniszter aláirta. A minisztériumnak pedig mindegyik tagja minden hivatalos eljárásáért és rendeletéért felelős. Az 1848. III. t.-c. e megállapodásai jelenleg Ausztria és Magyarország közös ügyeinél, valamint a horvát-szlavon autonom ügyeknél a már említett változást szenvedik. A magyar királyi felelős minisztérium áll a miniszterelnökségből és kilenc minisztériumból: a király személye körüli, a belügyi, a pénzügyi, a földmivelésügyi, kereskedelemügyi-, vallás- és közoktatásügyi-, igazságügyi, honvédelmi és a horvát-szlavon tárca nélküli minisztériumokból. Hatáskörüket részint törvények, de még inkább minisztertanácsi határozatok állapítják meg. A kormány felelősségének eszméje tulajdonkép nem új alkotmányunkban, már az 1298. XXIII. t.-c. intézkedik róla, az 1507. V-VII. t.-cikkek pedig a részletekben is kifejezésre hozzák. Csakhogy a törvények a bekövetkezett politikai viszonyok folytán érvényesülni nem tudnak, mig végre 1848. a III. t.-c. a kornak megfelelően szabályozta. E törvény szerint a miniszterek feleletre vonandók minden olyan tettért v. rendeletért, mely az állam függetlenségét, a törvényeket az egyéni szabadságot, a tulajdon szentségét sértik, továbbá a kezeikre bízott pénz és egyéb értékek törvényellenes alkalmazásáért, valamint a törvények végrehajtásánál, a közcsend és közbiztonság fentartásánál elkövetett mulasztásokért. A jogi felelősség eszerint meg van állapítva s a közfelfogás a politikai felelősséget is, mint a parlamentáris állam természetéből következőt fennállónak tekinti. A minisztérium ellenőrzését az országgyülés részint közvetlen gyakorolja, midőn annak eljárását birálat alá veszi, tőle felvilágosítást kér, a minisztériumot interpellálja; részint, a pénzügyi kezelést illetőleg, közvetve, az 1870. XVIII. t.-cikkel szervezett állami számszék által. A vád alá helyezést a képviselőház rendelheti el szavazatainak általános többségével és a per vitelére biztosokat küld ki. A biróságot a főrendiház alkotja, midőn is e célra saját kebeléből titkos szavazással 36 tagot választ, kik közül 12-őt a vád alá helyezett miniszterek visszavethetnek és a megmaradt 12 tag képezi a biróságot, amely végérvényesen itél. A királyi kegyelem az elmarasztalt miniszterrel szemben csak az általános közbocsánat eseteiben gyakorolható.

V. A biróságok (l. Birói hatalom, Birói függetlenség, Birói felelősség, Birósági szervezet). Magyarország közjogi viszonya Ausztriához. A magyar állam már Albert és V. László királyok alatt Ausztriával ideiglenes összeköttetésbe jutott annak következtében, hogy magyar királlyá ugyanazt választották, aki egyszersmind Ausztria fejedelme is volt. Ez összeköttetés I. Ferdinándtól 1723-ig állandó ugyan, de jellemére nem változik; a magyar állam Ausztriától külön áll, egyik a másikra nézve idegen, kapcsot közöttük az uralkodó közös személye képez. Szorosabb viszony M.-ot illetőleg csak az 1723. I. II. III. t.-cikk, az ugynevezett magyar pragmatica sancito által fejlődik ki, amely, midőn a Habsburgház (Osztrákház) nőági örökösödését a magyar trónon a király többi országaiban már elfogadott és az osztrák pragmatica sanctióban foglalt trónöröklési sorrendhez a három nőág előnyére hasonlóan szabályozván, azt is megállapítja, hogy a magyar szent korona országai és a király többi országai feloszthatatlanul, elválaszthatatlanul együtt birtoklandók. De ez örökösödési törvények M. ősi alkotmányát és igy önállóságát, függetlenségét az összeköttetésben kifejezetten biztosítják, mint ahogy biztosítják a későbbi törvények, különösen az 1741. VIII. és az 1791. X. t.-cikkek, mely utóbbi világosan kimondja, hogy M. csatolt részeivel szabad ország, semmi más országnak v. népnek alávetve nincsen. A pragmatica sanctio által M. összeköttetése Ausztriával jogi alapot nyer. Ezentul már belőle folyónak tekintik a kölcsönös védelmet (a dinasztia osztatlan birtoklásának, a közös biztosságnak védelmét), amit az említett magyar törvények érintenek is, de anélkül, hogy részletesebben intézkednének. A védelem tényezőinek (hadsereg,

külügyek) közössége jogilag világosan kijelentve nincsen, bár tényleg ennek kifejlődése, sőt megerősödése szembeötlő. Ide vonatkozólag az 1848. nagy alkotmányreform szintén csak általánosságban intézkedik. A III. t.-c. olyan viszonyok létét elismeri, melyek M.-ot és Ausztriát közösen érdeklik, de se ezeket, se az eljárási módot közelebbről nem határozza meg. Majd Ausztria 1867. alkotmányt nyer (ezt a magyar törvényhozás a kiegyezés egyik előfeltételének tekinti) és igy míg addig a közös viszonyokra a magyar király és a magyar országgyülés egyetértéssel intézkedhettek, miután a közös uralkodó személy többi országait, abszolut hatalmánál fogva képviselte, most már Ausztria alkotmányos hozzájárulása nem volt mellőzhető.

Fokozott szüksége mutatkozott tehát annak, hogy a M. és Ausztria közti viszony szabatos meghatározást nyerjen és az eljárás is szabályoztassék. Ez történt az 1867. u. n. kiegyezésben, amidőn a két állam megállapodásait, ha nem is szószerint, de a lényegben egyező külön-külön törvényekbe iktatta, és pedig a magyar 1867. XII. t.-cikkbe, az osztrák 1867 dec. 27. törvénybe. Az 1867. XII. t.-c. értelmében a kiegyezés alapfeltételét képezi a pragmatica sanctión nyugvó összeköttetés további fentartása. M. függetlenségének és teljes önállóságának megóvása mellett. Alapjában tehát nem új viszony keletkezik, csak a régi nyer szabályozást. A pragmatica sanctióból folyik az uralkodó személy közössége és, mint mondja e törvény, a közös biztonság együttes védelme; továbbá politikai okokból, a cél könnyebb megvalósíthatása szempontjából, a védelem eszközei, tehát bizonyos értelemben a külügyek, a hadügyek, valamint az ezekre vonatkozó pénzügyek a két államra közöseknek jelentettek ki, melyeket közös organumok intéznek. Részletesebben pedig az 1867. XII. t.-c. a következőket tartalmazza: A közös és együttes védelemnek egyik eszköze a külügyek célszerü vezetése. Ez pedig közösséget igényel azon külügyekre, melyek a király uralkodása alatt álló összes országokat együtt illetik. Ennélfogva a monárkia (a közös monárka alatt álló két állam) diplomatikai és kereskedelmi képviseltetése külföldön, a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések mind a két állam minisztériumával egyetértőleg a közös külügyminiszter teendőihez tartoznak. De a nemzetközi szerződéseket mindegyik minisztérium saját törvényhozásával közli. A közös védelemnek másik eszköze a hadsereg és az arra vonatkozó intézkedések, vagyis a hadügy. Ennek körében a király alkotmányos jogai folytán, ami az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére, vezényletére, belszervezetére vonatkozik, a király által intézendő. De a magyar hadseregnek időnkénti kiegészítését, az ujoncok megajánlásának jogát és föltételeit, a szolgálati időnek meghatározását, valamint a katonaság elhelyezését, élelmezését illető intézkedéseket az eddigi törvények alapján mind a törvényhozás, mind a kormányzat körében az ország magának tartja fenn. A védelmi rendszernek megállapítása M.-ra nézve mindenkor csak a magyar törvényhozás beleegyezésével történhetik. Miután azonban az ily megállapítás v. átalakitás a két államra célszerüen csak egyenlő elvek szerint eszközölhető; ennélfogva minden ily esetben, a két minisztérium előleges megállapodása után, egyenlő elvekből kiinduló javaslat terjesztetik mind a két törvényhozás elé. A hadsereg egyes tagjainak minden magyar polgári viszonyai, jogai és kötelességei fölött, melyek nem szorosan a katonai szolgálatra vonatkoznak, a magyar törvényhozás és kormányzat intézkedik. A honvédség, népfölkelés külön ügye az államnak. A pénzügyek csak annyiban közösek, a mennyiben közösek a közös ügyekre fordítandó költségek. De ez ugy értendő, hogy a közös költségek közösen megállapíttatván, ebből M.-ot a meghatározott arány szerint terhelő résznek kivetéséről, beszedéséről, a közös pénzügyminiszterhez áttételéről a magyar törvényhozás illetve a magyar felelős minisztérium fog gondoskodni. M. minden egyéb költségét alkotmányos módon, az idegen befolyás teljes kizárásával, maga, saját felelőssége alatt veti ki, szedi be és kezeli.

Azt az arányt (quota), amely szerint a közös költségek fedeztetnek, M. és Ausztria kölcsönös alku és egyezkedés útján állapítja meg. E célból egyrészt a magyar országgyülés, másrészt az osztrák birodalmi tanács egy-egy küldöttséget választ és ezek egymással érintkezve, az illető felelős minisztériumok befolyása mellett (szolgáltatják az adatokat) a két állam adóképességének alapján javaslatot dolgoznak ki és ha a két küldöttség ennek tartalmára megegyezik, akkor ez a javaslat, ha pedig egymással megegyezni nem tud, akkor mind a kettőnek javaslata terjesztetik a

törvényhozások elé. Ha már most a törvényhozások az arányra nézve egyetértésre jutnak, akkor ez külön-külön törvénybe iktatva a két államra kötelezővé válik; ha pedig a törvényhozások megállapodásra jutni nem tudnak, akkor a két részről előterjesztett adatok alapján a király határoz. Az arányra nézve kötendő egyezség csak megszabott időre - jelenleg tiz évről tiz évre - szólhat és ennek elteltével ugyanazon módon új egyezség kötendő, vagy a régi meghosszabbítandó. Az első egyezséget az 1867. XIV. t.-c. tartalmazza, melyet azután az 1878. XIX. t.-c. az 1872. IV. t.-cikkben foglalt némely változtatással 1887 végéig. 1887. XXIII. t.-c. pedig 1897 dec. 31. meghosszabbított. Ezek alapján a közös költségek fedezetlen részéből mindenekelőtt 2% a magyar állam terhére számíttatik, ez az u. n. praecipuum; az ezentul fenmaradt összegből pedig M.-ot 30%. Ausztriát 70% terheli. A fedezetlen rész akként értendő, hogy a közös költségek fedezésére szolgál a közös vámterület tiszta jövedelme, valamint egyéb közös jövedelem (a lőporgyártásból és egyedáruságból, a közös aktivákból befolyó stb.) és csak az ezután fennmaradt összeg kerül az említett arányban megosztás alá.

A közös ügyek tárgyalására, vagyis a közös ügyek azon részére, melyek nem tartoznak tisztán a kormányzat körébe, az 1867. XII. t.-c. világos kijelentése szerint M. sem (közös) birodalmi tanácsot, sem bármi néven nevezhető közös vagy központi parlamentet helyesnek nem tart, hanem ragaszkodik a kiindulási pontul elfogadott pragmatica sanctióhoz, melynek alapján egyrészről a magyar korona országai együtt, másrészről a király többi országai együtt ugy tekintessenek, mint két külön és teljesen egyenjogu fél; a közös ügyek tárgyalására mellőzhetlen feltétel a paritás. Ennek megfelelően a magyar országgyülés választ saját kebeléből egy 60 tagu bizottságot és az osztrák birodalmi tanács ugyanilyen számmal választ egy másik bizottságot. E két bizottság az u. n. delegációk (l. o.). A közös ügyek kormányzatának élén a magyar király és ausztriai császár áll, mint a két államban közös uralkodói személy és kormányoz az alkotmányilag melléje rendelt közös minisztérium (l. o.) által.

A pragmatica sanetióból kiindulva közöseknek tekinthető ügyeken kivül vannak még más nagyfontosságu ügyek, melyeknek közössége ugyan nem folyik a pragmatica sanctióból, de politikai tekintetből és a két fél érdekeinek összetalálkozásánál fogva célszerübben intéztetnek el közös egyetértéssel, mint külön-külön. Ilyen ügyek: 1. a vám- és kereskedelmi ügyek (l. XII. köt. 106. old.); 2. a jegybankügy; végre 4. ide sorolható Bosznia-Hercegovina megszállása és igazolása. Az államadósságokat illetőleg, az 1867. XII. t.-c. szerint M.-ot alkotmányos állásánál fogva, oly adósságok, melyek beleegyezése nélkül tétettek, szorosan jogilag nem terhelhetik, de ha a valóságos alkotmányosság ugy hazánkban, mint a király többi országaiban életbe lép, M. kész mindazt, amit az ország önállása és jogainak sérelme nélkül tehet, méltányosság alapján, törvényes kötelességén tul is megtenni, hogy azon súlyos terhek alatt, melyeket az abszolutizmus összehalmozott, a király többi országainak jóléte (s ezzel együtt M.-é is össze ne roskadjon. E tekinteteknél fogva és egyedül ez alapon kész az ország az (osztrák) államadósságok egy részét elvállalni s az iránt ő Felsége többi országaival is, mint szabad nemzet szabad nemzettel egyezkedésbe bocsátkozni. A létrejött megállapodás az 1867. XV. t.-cikkbe iktattatott, melynek értelmében a magyar szent korona országai az eddigi osztrák államadósság kamatainak fedezéséhez évenkint 29188000 frtnyi állandó, változás alá nem eső összeget fizetnek és ebből 11776000 frtot ércpénzben. De ugyancsak az 1867. XII. t.-c. kijelenti, hogy jövőre az országot oly adósság nem terhelheti és azért ilyent magára kötelezőnek elismerni nem is fog, amelynek fölvételéhez törvényes beleegyezéssel nem járult. Ha annak esete fordulna elő, hogy a magyar állam kiadásait rendes jövedelmi forrásaiból fedezni nem tudná, akkor a rendkivüli forrásokról saját hitelére fog gondoskodni. Midőn pedig a két állam érdekében levőnek mutatkoznék, különösen oly szükségletek fedezésénél, melyek a közös ügyekhez tartoznak, hogy valamely kölcsönt közösen vegyenek fel, ez M.-ra nézve érvényesen csak a magyar törvényhozás beleegyezésével történhetik. Az államjegyekből és a váltópénzjegyekből álló függő államadósság mind a két állam közös jótállása alá helyeztetik és netalán szaporítása csak a két állam törvényhozásának hozzájárulásával jöhet létre. A függő államadósság ügyeinek kezelése a közös pénzügyminiszterre tartozik; de a kezelés ellenőrzésére a magyar országgyülés és az osztrák birodalmi tanács hat-hat rendes tagból és három-három póttagból álló bizottságot küld ki, amely

bizottságok az országgyülésnek, illetve a birodalmi gyülésnek külön-külön jelentést tesznek. Az 1878. XXVI. t.-c. által a magyar állam a régi szabadalmazott, osztrák nemzeti bankot cselekvőleg illető 80 millió frt adósság terhéből vállal el egy részt E t.-c. is hangsúlyozza, hogy ez az adósság az államot jogilag nem terhelheti, a méltányossági szempontoknak pedig már az 1867. XV. t.-cikkben eleget tett. Mégis a célból, hogy M. és Ausztria között a függőben levő pénzügyi és gazdasági kérdések rendezése tovább késedelmet ne szenvedjen, felhatalmaztatott a magyar minisztérium Ausztria kormányával ide vonatkozó egyezséget kötni. E szerint az osztrák-magyar bank tiszta jövedelméből a két államra eső összeg első sorban is a kölcsön törlesztésére fordíttatik; 1897 végén pedig a még törlesztetlenül fenmaradt részből a magyar állam 30%-ot elvállal olyképen, hogy ezt ötven, egyenlő évi részletekben fogja Ausztriának lefizetni (1887. XXVIII),. A közös jegybankról az 1878. XXV. t.-c. intézkedik, midőn kijelenti, hogy a két államot az önálló jegybank felállítása tekintetében megillető és kölcsönösen elismert jog a legközelebbi tiz évre igénybe nem vétetvén, ez időre egy közös osztrák-magyar jegybank felállítása határoztatik el és e megegyezést az 1887. XXVI. t.-c. ismét tiz évre, 1897 végéig meghosszabbította.

Az 1878-iki berlini szerződés (1879. VIII. t.-c.) két török tartomány, Bosznia és Hercegovina megszállását és igazgatását Ausztria-Magyarországra bizza. E feladat teljesítésére az 1880. VI. t.-c. akként intézkedik, hogy Bosznia-Hercegovinának a közös minisztérium - jelenleg közös pénzügyminiszter - által vezetendő közigazgatásba a magyar minisztérium a közös ügyekre fennálló törvények szellemében, alkotmányos felelősség mellett befolyjon. Ennélfogva a minisztérium részt vesz mindazon tanácskozásokban, melyek az igazgatás elveinek és irányának megállapitása céljából a közös minisztériumban tartatnak. Továbbá a közigazgatás lehetőleg a tartományok saját jövedelméből fedeztessék; ha pedig ez teljesen elérhető még sem lenne, a rendes közigazgatásnál fedezendő összegekre az előterjesztések a két állam kormányával egyetértőleg állapítandók meg a közös ügyekre fennálló törvények értelmében; amennyiben pedig Bosznia és Hercegovina igazgatása állandó beruházásokra (vasutak, középítkezések) venné igénybe a monárkia pénzügyi hozzájárulását, ez csak a két államnak összhangzóan hozott törvényei alapján engedélyezhető. Ugyanígy állapítandók meg azok az irányelvek is, a melyek a tartományokban: 1. vámintézményeknél, 2. a közvetett adóknál, 3. a pénzrendszernél alkalmazandók.

Végre, a M. és Ausztria közötti összeköttetés jogi természetét elemezve, azt látjuk, hogy ez két, szuverénitását teljesen megőrzött állam szövetsége, nemzetközi viszonya. Nem a két állam van a szövetségnek, mint valamely magasabb államiságnak alárendelve, hanem megfordítva, a szövetség egész szervezetében és tartalmára a két államtól függ. Ennek felel meg, hogy tekintettel a közjogi viszonyokra, a királynak 1868 nov. 14. kelt határozata alapján, az ő legmagasabb személyét megjelölő cím (kis cím): Ausztriai császár, Csehország királya stb. és M. apostol királya v. rövidítve, Ausztriai császár és M. apostoli királya. A két állam együttes megnevezésére pedig «osztrák-magyar monárkia »van alkotmányos használatban, mindig vonatkoztatással a monárkia közös személyére.

Belső kormányzat és közigazgatás. A kormányzatban és közigazgatásban megnyilatkozó állami végrehajtó hatalom M.-on a királyt illeti, kire azt, beleértve a birói hatalmat is, Verbőczy Hármaskönyve II. R. 3. cime szerint a koronázással a nemzet ruházza át. A király a végrehajtó hatalom gyakorlásában az alkotmány és törvények értelmében köteles eljárni. Erre vonatkozólag több törvény ismételve nyilatkozik; legvilágosabban rendeli az 1792. XII. t.-c., hogy «Executiva autem potestas non nisi in sensu legum per regiam majestatem exercebitur ». Ami különösen a végrehajtó hatalom gyakorlásának szervezetét illeti, akár a királyi kormányzat és közigazgatás, biráskodás, akár az önkormányzati organumok tekintetében, a király a törvények által meghatározott szervek útján és által köteles a hatalmat gyakorolni; nem áll jogában megváltoztatni azoknak törvényes rendjét, törvényileg megszabott számát, hatáskörét avagy ügymenetét; nem áll jogában az sem, hogy személyesen elintézése alá vonja azon ügyeket, melyeket maga a törvényhozás utalt egy vagy más birói vagy közigazgatási szerv hatósági köréhez. Másrészről a király az ő személyes hatóságához, a királyi méltósághoz alkotmány és törvény által utalt ügyeket csakis személyesen végezheti akkor is, ha az országon kivül tartózkodnék. Az 1867. VII. t.-c.

hatálya előtt, a nádor mint királyi helytartó intézkedhetett számos, a királynak fentartott ügyekben is. A király személyes kormányzati és közigazgatási hatósága betöltésében is általán magyar tanácsosai meghallgatásához van kötve és az 1848. III. t.-c. szerint minden rendelete, parancsolata, határozata, kinevezése csak ugy érvényes, ha a Budapesten székelő magyar miniszterek egyike által ellenjegyezve van. Ez az utóbbi szabály az 1867. XII. t.-c. értelmében oda módosul, hogy a közös kormányzat és közigazgatás körében a cs. és kir. közös miniszterek egyikének ellenjegyzése szükséges. Ügyköréhez tartozó ügyekben a nem Budapesten székelő m. kir. személykörüli miniszter is ellenjegyezhet. A belső kormányzat és közigazgatásnak a király mint személyes hatóság mellett, legfőbb szerve a független és felelős m. kir. minisztérium; az Ausztriával közös ügyekben pedig a közös miniszterek, kiket, bár közjogilag helytelenül közös kormánynak is szoktak nevezni.

A m. kir. minisztérium az 1848.III., illetőleg 1867. XII., 1889. XVIII. t.-cikkek szerint áll a miniszterelnökből, bel-, pénz-, földmivelés-, kereskedelem-, vallás- és közoktatásügyi, igazságügyi, honvédelmi, ő felsége személye körüli és a horvát-szlavon-dalmát miniszterből; a közös minisztériumot a közös külügyi, hadügyi és pénzügyi miniszterek képezik. A közös külügyminiszter a cs. és kir. ház miniszterének is neveztetik, a minősége szerinti teendői azonban nem közösek. A miniszterek székhelyének, számának, sőt elnevezésének megváltoztatásához is törvény szükséges. A miniszterek alkalmazása ugy történik, hogy a miniszterelnököt a király közvetlenül, de ellenjegyzés mellett nevezi ki, a többi m. kir. minisztert pedig a miniszterelnök előterjesztésére. A közös külügyminiszter szintén közvetlenül s a lelépő külügyminiszter ellenjegyzése mellett, a másik két közös miniszter a külügyminiszter ellenjegyzése mellett neveztetik ki.

A miniszterek kiválasztásában a király jogilag csak annyiban van korlátozva, hogy az államszolgálathoz szükséges általános személyes kellékekkel nem biró egyéneket, igy akik nem magyar honosak, hivatalvesztési büntetés hatálya alatt vannak, nem nevezhet ki. Azonkivül a magyar nyelv birása is nélkülözhetetlen kellék (1868. XL. t.-c.). A közös miniszter magyar vagy osztrák honos is lehet, a magyar nyelv ismerete itt nem elengedhetetlen kellék. A miniszterek elbocsátsa a király joga, de elbocsátás nélkül is állását veszti azon miniszter, ki hivatalvesztésre, illetve viselt hivatala elvesztésére a büntető biróság v. a miniszteri fegyelmi biróság által jogerejüleg elitéltetik. A minisztérium hatósági körére nézve az 1848. III. t.c. azt mondja, hogy ahhoz tartoznak mindama tárgyak, melyek addig a m. kir. udvari kancellária, kir. helytartótanács és kir. kincstár pénzügyi kamara hatósága alá tartoztak, vagy tartozniok kellett volna. Ezen törvény óta igen számos újabb kormányzati és közigazgatási teendők hárultak a minisztériumra, törvények és rendeletek erejénél fogva. A közös miniszterek hatóságához az 1867. XII. t.-c. szerint, semmi más ügy mint a két állam között valósággal közös ügyek tartoznak; a miniszterek egyik vagy másik állam külön kormányzati és igazgatási ügyeit nem vihetik, sem azokra befolyást nem gyakorolhatnak. Ez elvtől, egyben-másban utóbb eltért törvényhozásunk, jelesül egyes külön kormányzati ügyekre közös miniszternek is bizonyos befolyást biztosított, igy p. az 1879. XXXVI. t.-c. a hadsereg beszállásolási ügyeire; az 1868. XL., 1882. XXXIX. és 1889. VI. t.-cikkek a hadkiegészítési ügyekre, melyek pedig törvényhozásilag és közigazgatásilag külön ügyei Magyarországnak. A minisztérium hatóságát általán az egyes miniszterek mint egyedi, individuális hatóságok gyakorolják, de vannak biráskodási és szorosan adminisztrativ ügyek, melyekben az intézkedés, határozás, a királyhoz való javaslattétel vagy előterjesztés a törvények által egyenesen a minisztertanácsra, összminisztériumra bizatik. E teendőkben a minisztérium mint kollegiális hatóság dönt esetleg szavazattöbbséggel is.

A miniszteri feladatot az ország igazgatásában igy körvonalozhatjuk: a miniszter végrehajtja a reszortját illető törvényeket, királyi és parlamenti határozatokat, kormányrendeleteket; a végrehajtás céljából vagy maga intézkedik - mint miniszteriális forum - vagy végrehajtási rendeleteket, utasitásokat, parancsokat bocsát ki az alárendelt királyi és önkormányzati hatóságokhoz hivatalokhoz, közigazgatási intézetekhez és ellenőrzi, felügyeli azok működését, a tapasztalt hiányok megszüntetése iránt esetleg fegyelmi hatalma érvényesítésével is rendelkezik. A miniszteri hatóság körében hozott intézkedések ellen érdemleges felsőbb hatóság nincsen; orvoslatot a

királyhoz vagy az országgyüléshez intézett kérelemmel lehet ugyan keresni: ámde az országgyülés a nálunk is irányadó hatalmi elválasztás elve szerint, nem jogosult a miniszteri intézkedést érdemben felülvizsgálni és megváltoztatni, hanem a netáni törvénysértés esetén a miniszter vád alá helyezését elrendelheti. A miniszterek mellett illetve azoknak főhatósága vagy legalább felügyelése alatt rendkivül nagy száma müködik a kormányi és önkormányzati hatóságoknak és intézeteknek közigazgatásunkban, ugy a központban mint a vidéken, a helyi állami és önkormányzati ügyekben. Legnagyobb fontosságu alapszervezet ezeknek sorában a törvényhatósági és községi közigazgatási szervezet, melyeknek müködése, a közigazgatásnak jómódon minden nagy ágára kiterjed, melyekben és melyek körül az összes helyi közigazgatás organizmusa van kijegecedve.

A törvényhatóságok területi alapon szervezett közjogi testületek, a magyar helyi önkormányzat leghatalmasabb alakulatai, előbb «universitates omnium mobilium», ma «universitates omnium civium». A törvényhatóságokban az ország területeinek adminisztrativ fő beosztása is foglaltatik, melyhez a speciális igazgatási árak, igy a pénzügyi, bírósági területi beosztások is nagyjában véve csatlakoznak. A törvényhatósági rendszer a magyar állami és nemzeti életnek, a közszabadságnak originális és sajátosan nagyszerü fejleménye, mely hosszu századokon rendkivüli szolgálatokat tett az álladalmi lét fentartásában. A régi törvényhatóság körhatalma nemcsak közigazgatási volt, hanem a törvényhozási szervezetre és működésre is közvetlen befolyást gyakorolt és a büntető s polgári birói hatalmat is alsó fokozatban gyakorolta. A mai törvényhatóság ugy amint az 1886. XXI., a fővárosra az 1872. XXXVI. t.-c. által szervezve van, majdnem egyedül a szorosan vett adminisztráció terére szorítkozik. A törvényhatóságoknak két neme van, ugymint: a vármegyék és a törvényhatósági városok, amazok száma 63, emezeké Fiumét is számítva 26. Ugy a vármegyék, mint a törvényhatósági jogu városok igen nagy különbséget mutatnak ugy területük nagysága mint lakosságuk száma tekintetében. A legkisebb vármegye Esztergom 1123 km2, a legnagyobb Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 12593 km2 területü, Pest vármegyének a főváros nélkül is több mint 700 ezer lakója van és hét vármegye volt olyan 1890., melynek lakossága 100 ezeret sem ért el. A törvényhatóságok alkotásához és megszüntetéséhez törvényalkotás szükséges. A törvényhatósági hatáskör az 1872. XXXVI. és 1886. XXI. t.-cikkek értelmében hármas, t. i. vonatkozik a) az önkormányzatra, b) az államigazgatás közvetítésére, c) az u. n. politikai hatáskörre, melynél fogva a törvényhatóság más közérdekü és országos ügyekkel is foglalkozhatik, azokra megállapodásait kifejezheti, azokat más törvényhatóságokkal és a kormánnyal közölheti és kérvény alakjában az országgyülés bármelyik házához közvetlenül felterjesztheti.

A törvényhatóságok közvetlenül, a fiumei a kormányzó közvetítésével vannak az országos kormány főhatósága, illetőleg felügyelete alá rendelve. A törvényhatóságnak a törvényben felsorolt határozatai végrehajthatóságukhoz a kormány jóváhagyását szükséglik, mig egyéb határozatokra a kormánynak tudomásul vételi és jogellenesség okából általában megsemmisitési joga van; ha pedig a határozatok szabályszerüleg felebbeztetnek az érdekelt felek által, az illető ügyekben a kormány általán érdemileg jogosult határozni, mint felebbviteli hatóság. A kormányrendeleteknek a törvényhatóság engedelmességgel tartozik, azokat foganatosítani köteles, de jogában áll azok ellen végrehajtás előtt felirni, ha azokat törvénybeütközőknek v. a helyi viszonyok miatt célszerütleneknek véli. Ha a kormány fentartaná rendeletét, azt feltétlenül végre kell hajtani, s csak a végrehajtás után szabad orvoslást keresni az országgyülésnél. Azonnal és feltétlenül végrehajtandók a törvényhatóságok által a szabadságolt és tartalékos katonák behivására vonatkozó és oly kormányrendeletek, melyek az állam veszélyeztetett érdekei miatt halaszthatatlan intézkedést követelnek. Ki vannak viszont véve a végrehajtási kötelezettség alól azon rendeletek, melyek meg nem szavazott adók tényleges behajtására és meg nem ajánlott ujoncok tényleges kiállítására vonatkoznak. Az előmunkálatok azonban ily esetekben is teljesítendők. A törvényhatóság jog- és hatalomkörét törvényben, illetőleg autonom szervezeti szabályaiban meghatározott szervek, bizottságok, választmányok és tisztviselők által tölti be. Legnagyobb fontosságu szerv a törvényhatósági bizottság (törvényhatósági képviselőtestület). Ez Budapesten 400 tagból, Fiuméban 56 tagból áll; más törvényhatóságokban a nép számarányában van meghatározva a tagok száma, ugy hogy vármegyékben minden 500, városokban minden 250 lélek után egy bizottsági tag esik;

ámde a szám vármegyékben 120-nál kevesebb, 600-nál több, városokban 48-nál kevesebb, 400-nál több semmi esetre sem lehet.

A törvényhatósági képviselők Fiuméban mind egyformán választatnak; Budapesten szintén csak választott képviselők vannak, de fele rész az összes választók sorából, fele pedig az 1200 legtöbb adót fizető közül választatik; minden más városi és vármegyei törvényhatóságban a képviselők fele része választatik, és pedig három évenkint hat évre, a képviselet másik felét pedig a törvényhatóság területén legtöbb egyenes államadót fizetők képezik. Ez utóbbiakat értékképviselőknek, virilistáknak nevezik.

A törvényhatósági választójog csatlakozik az országos választójoghoz, amennyiben választók azok, kik az országos képviselőválasztóknak azon évre érvényes állandó névjegyzékébe fölvéve vannak. Budapesten és Fiuméban mind az aktív, mind a passziv választójog némileg eltérően van szabályozva. A választás kerületenként, személyesen beadott szavazatlapokon történik s egy napnál, Budapesten két napnál tovább nem tarthat. A választások elleni panaszok fölött első fokon az igazoló választmány, másodfokon a biráló választmány dönt. A legtöbb adót fizető képviselők névjegyzéke évente kiigazítandó az adóhivatalok kimutatásai alapján. A sorrend megállapításánál csak a törvényhatóság területén fizetett egyenes államadó vétetik számba; a férj v. atya államadójába a növ. kiskoru gyermek adója is beszámíttatik, ha ezek vagyonát kezeli. A törvényben felsorolt állással, illetve oklevéllel biró egyének egyenesadója kétszeresen számítandó. Mindenki csak egyetlen törvényhatósági képviseletnek lehet tagja. A képviselet gyüléseiben a törvényben felsorolt törvényhatósági tisztviselők, vármegyékben a kir. államépítészeti hivatal főnöke is, üléssel és szavazatjoggal birnak. A képviseleti közgyülés hatáskörét illetőleg elv, hogy a képviselet a törvényhatóság egyetemét képviseli és a törvényhatóság hatósági jogait az gyakorolja, ha csak azokat a törvény kivételesen más szervekre nem bízza. A törvényhatósági képviselet ügyeit városokban a tanács, vármegyékben az állandó választmány készíti elő.

A tanács a polgármester elnöklete alatt a tanácsnokokból, főjegyzőből, főügyészből és rendőrkapitányból áll; Budapesten a polgármesterből, alpolgármesterekből és tanácsnokokból; az állandó választmány elnöke a főispán, akadályoztatása esetén a polgármester, tagjainak számát a törvényhatóság szabályrendeletileg állapítja meg; e tagok öt évre választatnak a közgyülés által saját kebeléből. A központi kormányhatalmat a törvényhatóságban a főispán, Budapesten a főpolgármester, Fiuméban a kormányzó képviseli. A főispánt a belügyminiszter előterjesztésére a király nevezi ki; a főpolgármestert a belügyminiszter előterjesztésére a király által kijelölt három egyén közül a főváros közgyülése hat évre választja. A fiumei kormányzót a király a miniszterelnök ellenjegyzése mellett nevezi ki. A főispánok az ötödik, a fiumei kormányzó a harmadik rang- és fizetési osztályba tartozó államtisztviselők. (L. Főispán.)

A törvényhatóságok, közigazgatási hatóságuk gyakorlása végett a törvényekben, rendeletekben és szabályrendeletekben meghatározott módon igen számos igazgatási bizottságokat, választmányokat alkotnak, és jelentékeny számu hivatalnoki karral rendelkeznek. A törvényhatósági hivatalnokok három kategoriába tartoznak, u. m. tisztviselők, segéd- és kezelőszemélyek. Legfontosabb hivatalnokai a városi törvényhatóságoknak: a polgármester (első tisztviselő), főjegyző, főügyész, rendőrkapitány, tanácsnokok, árvaszéki elnök, ülnökök, főorvos, aljegyzők, főmérnök, főszámvevő, számvevők, levéltárnokok, közgyám; Budapesten még a kerületi elüljárók, kik a szükséges számu s részben törvénnyel meghatározott tiszti, segéd- és kezelőszemélyzettel az egyes közigazgatási kerületek élén állanak. A rendőrhatóságot Budapesten állami szervek gyakorolják, jelesül az államrendőrség főkapitánya és a kerületi kapitányok. A vármegyei törvényhatságokban központi főbb tisztviselők: az alispán (első tisztviselő), főjegyző, aljegyzők, tiszti főügyész, alügyészek, árvaszéki elnök, ülnökök, főpénztárnok, főszámvevő, főorvos, levéltárnok, állatorvos. Külső vagy járási tisztviselők: a főszolgabirák, szolgabirák, járási orvosok, mérnökök, számvevők, állatorvosok. A törvényhatósági hivatalnokok alkalmazási módja többféle, u. m. a tisztviselők részben a képviselet által választatnak, részben a főispán által kineveztetnek. A segéd- és kezelőszemélyzet tagjai városokban a közgyülés, Budapesten a tanács által választatnak, vármegyékben a főispán által kineveztetnek. A főispán jogosítva van tiszteletbeli törvényhatósági tisztviselőket is a szükséghez

képest kinevezni.

Rendkivül fontos közigazgatási testületei a magyar helyi közigazgatásnak a törvényhatósági közigazgatási bizottságok (l. o.). A helyi közigazgatás további és pedig legalsó fokozatu, de egyetemes feladatkörü szervei a községek (l. o.).

Állami pénzügyek. A független nemzeti királyság korszakában, t. i. az Árpád- és a vegyesházbeli királyok uralkodása idejében, a magyar királyok országos jövedelmei nem csupán az uralkodó magánhasználatára szolgáltak, hanem födözték egyszersmind az állami szükségletek nagy részét is. A királyi javaknak ezen financiális kötelezettsége lassankint enyészett el s helyét olyan adórendszer foglalta el, melynek alapja a föld-tulajdon volt. Az adórendszerben az ingatlan-tulajdon egyenes adóján kivül jelentékeny szerepet játszottak még az álam magángazdasági jövedelmei, némely illetékek és pénzügyi regálek (l. Adó). A törvényhozás intézkedési és ellenőrzési joga a pénzügyek terén az adómegajánlás jogában nyilvánult egészen az 1848-iki törvények életbeléptetése idejéig, amikor aztán azt adómegajánlás joga helyébe a budget-jog lépett (l. Államköltségvetés). Tényleges és alkotmányos gyakorlata a budget-jognak csak 1868 óta van, amennyiben az 1848-iki idevonatkozó törvények akkor nem voltak végrehajthatók, az 1849-68 közti időben pedig minden állami tevékenység a császári parancsok által igazíttatott el. A törvényhozás által a budget-jog alapján alkotmányosan intézett és ellenőrzött állami pénzügyek ellátására az állami adminisztrációban külön végrehajtó közegek és hatóságok vannak (l. Adóigazgatás). E közegek és hatóságok a magyar kir. pénzügyminiszter rendelkezései alatt állanak, aki viszont minden kormányzati tettéért alkotmányos felelősséggel tartozik a törvényhozásnak.

a) Államvagyon mérlege. Az állami számvevőszéknek 1893 végére vonatkozó jelentése szerint a magyar állam összes vagyonának értéke:

aktív vagyon 2639324000000 frt,

passziv " 2295928000000 frt

tiszta vagyon 334396000000 frtra megy

Az aktív vagyon tulnyomó részét (1435957000000 frtot) az ingatlan vagyon teszi, melyből ismét a különböző állami épületek értékére esik a legnagyobb összeg. Nevezetesebb tételek még e részben: az államvasutak 880818 millió frttal, a sóbányák 183553 millió frttal, a vizi utak és munkálatok ingatlanai 58200 millió frttal, a fém- és opálbányák 22873 millió frttal, a közutak teste 18357 millió frttal, a lótenyésztő-intézetek 14136 millió frttal, az állami jószágok 9675 millió frttal, a vasművek 9543 millió frttal, a kincstári birtokok 8461 millió frttal, a budapesti lánchíd 8276 millió frttal, az állandó országház 7036 millió frttal, a margitszigeti híd 6761 millió frttal, a diósgyőri vas- és acélgyár 5543 millió frttal, az operaház 3372 millió frttal és az állami gépgyár 2729 millió frttal. Szerelvények anyagok, eszközök és termesztmények értéke 148312 millió frtra megy, mely az állami igazgatás összes ágaira oszlik szét s belőle 49559 millió frt a honvéd csapatokra, 27561 millió frt a dohányjövedékre, 13270 millió frt az államvasutakra, 11346 millió frt a lótenyésztő intézetekre s 8441 millió frt a postára jut. A készpénzállomány 54917 millió frt bank és ezüstértékben, 70137 millió frt aranyban s így összesen 125054 millió frt volt. Az értékpapirkészlet 36829 millió frtra ment, különféle követelésekben 561209 millió frt volt, cselekvő hátralékok összege pedig 323963 millió frtra rúgott. A cselekvő vagyon évi szaporodása brutto 135088 millió frtot tett ki, melynek majdnem fele, 63319 millió frt, a pénzkészlet szaporodására esik. A passzív vagyon legnagyobb része 2077287000000 frt az államadósságokra esik, melyekből járadék-adósságainak összege 854906 millió frtot tesz ki. A passziv vagyon évi brutto szaporodása 60845 millió frtra megy. A tiszta cselekvő vagyon értéke a szóban forgó év alatt 74243 millió frttal növekedett.

b) Magángazdasági jövedelmek. Ide sorozzák a magyar államnak az őstermeléssel foglalkozó vállalkozásait, amelyeknek célja az államvagyon gyümölcsöző kezelésében áll. Az üzemrendszerek 10 évre terjedő eredményeit tünteti fel a következő táblázat.

[ÁBRA] L. táblázat.

Ez adatok egyik feltünő jelensége az államjószágok utáni bevételeknek és jövedelmeknek állandó csökkenése, amelynek magyarázata az, hogy egyfelől az állam pénzügyi egyensúlya érdekéből, másfelől közgazdasági és üzem-technikai célokból is évről évre jelentékeny mértékben adatnak el egyes állami jószágok. A szóban forgó 10 év alatt az állami jószágok eladási árából, a telepítvényesek törlesztési részleteiből s a maradvány- és irtványföldek váltságdijaiból összesen 55,15 millió frt folyt be az állampénztárba.

Ugyancsak feltünő jelensége e táblázatnak a lótenyésztő intézetek állandó deficitje, amely azonban valódi jól elhelyezett közgazdasági befektetés gyanánt itélendő meg, amennyiben az ország lóállományának javulása s a lótenyésztés jelentékeny föllendülése dúsan megtéríti ezt az egy millió frt körül ingadozó évenkinti pénzügyi áldozatot. A földbirtok kezelésére nézve általános elv gyanánt alkalmaztatik a haszonbérbe-adás, a házi kezelés ugyanis csak kivételesen alkalmaztatik, ha mintagazdaságok, törzs-állattenyésztések, állat- és növényhonosítások követelik a kevésbbé gazdaságos házi kezelést. E tekintetben csupán az erdőgazdaságok és kivételek, amelyek az állam saját számlájára kezeltetnek, amit az erdők fentartása a klimatologiai viszonyok érdekéből tesz szükségessé.

Fontos magángazdasági vállalatai még a kincstárnak a bányák és kohók. A kincstár a hazai bányászatban s különösen a fémbányászat- és kohászatban jelentékeny szerepet játszik; az egyes ágak évi üzem-mérlegei az újabb időben javultak.

Jelentékeny magángazdasági üzeme van még a kincstárnak a magyar állami vasutakban s a velük kapcsolatosan kezelt állami gépgyár- és a diósgyőri vasgyár-vállalatokban.

c) Adójövedelem. A következő, tiz évre terjedő kimutatásban az utolsó 2 év adatai a költségvetési előirányzatból, a többiek a zárszámadások tényleges eredményeiből vannak összeállítva:

[ÁBRA] L. táblázat.

Ez adóeredmények általában jelentékenyen emelkedő irányzatot mutatnak, minek oka részint a gazdasági viszonyok javulásában, a jövedelmek szaporodásában keresendő ugyan, azonban jórészt mégis inkább onnan ered, hogy az adók kivetése pontosabban szabályoztatott és a behajtás szigorubban kezeltetett; de hozzájárult ezekhez még az is, hogy a törvényhozás új adófokozó intézkedéseket tett (l. Adó).

d) Jövedékek v. pénzügyi regálék (l. Regálé) az államnak 1890. három címen szolgáltattak jövedelmet, nevezetesen bevételei voltak e címen a kincstárnak a dohány-, só- és lottójövedékből; e jövedelmi tételek alatt a következő táblázat tünteti fel:

[ÁBRA]

1890. évben az állam megváltotta az italmérési regálét és kirótta az italmérési adót és illetéket l. Italmérési jövedék). E jövedék tényleges pénzügyi eredménye volt 1890-ben 18,19, 1891-ben 19,25 s 1892-ben 18,83 millió frt tiszta jövedelem; ez idő óta az italmérési adó a sör- és borfogyasztási adóval van egyesítve. A jövedékek kezelését az állam részint a saját számlájára űzi, mint a dohány-, só- és lottójövedéknél, részint bérbe adja azok hasznosítását, mint az italmérési jövedéknél, minden esetben felhasználja azonban a jövedék-tárgyak forgalomba hozatalánál a magánosok üzleti tevékenységét, akik azt kezelési, illetve eladási jutalékot élveznek. A jövedékek üzemében az újabb időben a pénzügyi szempontok mellett figyelembe részesülnek a közgazdasági s erkölcsi következmények is, nevezetesen részint ezekre való tekintettel alkottatott meg az italmérési jövedék s ezeknek megfelelően óhajtandó a lottójövedék reformja, amelynek keresztülvitelét Ausztria pénzügyi értékei hátráltatják (Sorsjáték).

e) Közgazdasági regálék. E címen a magyar kincstár a pénzverésből, a postából, a telegráfból és telefonból húz jövedelmeket, amelyeknek üzemben tartásnál azonban nem annyira az állam pénzügyi, mint inkább az ország közgazdasági érdekei az irányadók.

f) Illetékekből (l. o.) a kincstárnak a következő bevételei vannak:

[ÁBRA]

Az államnak imént vázolt jövedelmeiből a legjelentékenyebb rész az egyenes adókra esik; a jövedelem évenkénti összege növekedő irányzatot tüntet fel s ennek előidézésében főszerepe a folyton emelkedő fogyasztási adóknak van, melyekkel szemben a magángazdasági jövedelmek (a vasutakat nem tekintve) állandó apadást mutatnak. Szóval állami pénzügyeink mindinkább eltérnek a hajdani magángazdasági jövedelemszerzés formáitól s egyre közelednek az államgazdálkodás tipusához.

[ÁBRA] Magyarország népsűrűsége

Közigazgatási felosztás. A szorosabb értelemben vett M. jelenleg 63 vármegyei és 25 városi törvényhatóságra oszlik, a szolgabirói járások száma 409, a nagyközségek száma 1854, a körjegyzőségeké 2366, a kisközségeké 10681. A törvényhatóságok a következők:

a) Duna balpartja.

[ÁBRA]

b) Duna jobbpartja.

[ÁBRA]

c) Duna-Tisza köze.

[ÁBRA]

d) Tisza jobbpartja.

[ÁBRA]

e) Tisza bajpartja.

[ÁBRA]

f) Tisza-Maros szöge.

[ÁBRA]

g) Erdély.

[ÁBRA]