Sótonyi József:

Magyarország, a transznacionális erőtér által vezérelt Európai Unió gyarmata - Jogfolytonosság a totalitárius rendszerrel -

- Mi kell még, hogy észhez térjen Magyarország? -- Orbán Viktor, a keresztény Magyarország felépítője -

Amikor Dél-Amerikában járok-kelek, a latinok két gondolattal reagálnak, ha Magyarország szóba kerül: „Puskás fantastico”, „La musica Hungara es muy bonita”. Volt azonban egy eset, amikor Puskáson kívül egy másik híres ember, jelesül Orbán Viktor nevét is megemlítették. De mit megemlítették, egyenesen dalba foglalták, amint a YouTube-on is hallható Orbán Viktor, a latin-amerikai népdalok hőse címmel. A magyar történelem nagy alakjainak hőstetteit megénekelte Tinódi Lantos Sebestyén, a Kossuth-nótát az egész ország zengte, dehogy a világ másik felén egy magyar ember lepipálja népszerűségben Atahualpát, San Martint és a többi szabadsághőst, arra még nem volt példa.

Érzékeltetendő, hogy milyen egetverő teljesítményről van szó, a Pew Research Center nonprofit közvélemény-kutató szervezet adatai szerint Magyarország nemhogy nincs fókuszban, de rajta sincs az érdeklődésre számot tartó országok listáján, ami a magyar diplomácia negatív csúcsteljesítménye. Az amerikaiak többsége azt sem tudja, hogy egyáltalán létezünk a földtekén. Mondok három példát. Amikor filmet forgattunk az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország közötti kulturális kapcsolatokról, az egyik ottani polgár büszkén közölte az ismereteit, miszerint Magyarország Kína közvetlen szomszédja. De ő legalább hallott valamit. Ezzel szemben a jellemző az, amit a Fox TV által sugárzott vetélkedő döntőjében megcsodálhatott a közönség. A 25 ezer dolláros, fogós, ravasz kérdés így hangzott: „Mi Magyarország fővárosa?” Az egyébként esztétikai élményt nyújtó nőszemély egyből vágta rá a választ: „Micsoda? Hungary? Sose hallottam róla. Ez biztos valami beugrató kérdés. Milyen ország az, hogy Hungary, ott éheznek az emberek?” (Összekeverte a Hungary-t a hungry szóval, aminek a jelentése: éhes.). Mexikóban már sokkal jobban jártunk, ott megkérdezték: „Hungría? Az messzebb van, mint Canada?”

1; Virtuális jogállam: elméleti demokrácia, érvényesíthetetlen alapjogok. Orbán Viktor szerint Magyarországon latin-amerikai állapotok uralkodnak

Orbán Viktor olimpiai csúcsot döntő, korszakalkotó teljesítményt nyújtott azzal, hogy a személyes varázsának köszönhetően a fél világ megismerheti Magyarországot a latin-amerikai népdalokba ágyazva, amint a YouTube-on látható. Most már csak az európai régióban kellene nekünk egy kis tekintély. Miközben az államisága tizenhatodik születésnapját ünneplő Szlovákia rendszeresen kioktatja az ezeréves Magyarországot, igazán szívderítő a messzi tájakon aratott frenetikus diplomáciai sikerünk. Erre föl mit tesz a hálátlan Orbán Viktor? Az előző ciklusban, ország-világ előtt bejelentette, hogy nálunk latin-amerikai állapotok uralkodnak. Ez fölöttébb sértő megnyilvánulás. De nem Magyarországra nézve! Nem éppen diplomatikus húzás, hogy Orbán Viktor egy földrészt inzultál. A végén még megijed tőle Dél-Amerika.

Mivel évekig külszolgálatot teljesítettem Dél-Amerikában és családi kapcsolat fűz oda, határozottan kijelenthetem, hogy Orbán Viktornak fogalma sincs a latin-amerikai népek erkölcsi nívójáról. Orbán Viktor csak szeretné, ha a magyar társadalom olyan mentális és erkölcsi állapotban lenne, mint a gőgös Európa által lekezelt harmadik világ társadalmai. Dél-Amerikában valóban elég nagy a korrupció, de tőlünk sokat tanulhatnának. Mindenesetre óriási különbség, hogy az ottani államok nem intézményesítik, hanem üldözik a korrupciót, aminek megfelelően például a volt perui államfőt, Alberto Fujimorit nemrégiben 25 év börtönre ítélték annak a tizedéért, aminek Magyarországon már szinte hírértéke sincs.

Az életminőséget döntően befolyásoló további lényeges különbség: a latin-amerikai országok védik a saját állampolgáraikat, Magyarországon viszont az állam nemhogy nem védi, de kifejezetten támadja a polgárait. A végrehajtó hatalom dumdum golyókkal lövöldöz a fegyvertelen emberekre, sőt hősies lovasrohamot is vezényel ellenük, ha megpróbálják gyakorolni az alkotmányos jogaikat. Ilyen brutalitást a katonai junták uralma alatt sem láttam Latin-Amerikában.

A rendszerváltoztatás után húsz évvel társadalomlélektanilag és az jogérvényesítést illetően is rosszabb a helyzet, mint a bolsevik típusú diktatúrában volt. Akkor ugyanis a hatalom kiadta a jelszót: Kuss! Ez világos beszéd. De ha a renitenskedő polgárnak mégsem volt elég világos, akkor a fővezérek kissé bővebben fogalmaztak: Nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy! Így aztán mindenki tudomásul vette, hogy diktatúra van, ámde megvolt a remény, hogy kimennek az oroszok és a saját kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását. Most remény sincs. Most reményvesztettség, beletörődés, politikai apátia, rezignáció, totális kapituláció van. A transznacionális erőteret vazallusként szolgáló politikai erők és a közhatalmat gyakorló cezaromániás korifeusok demokráciát hirdetnek, de diktatúrát gyakorolnak: az egyéni érdeket a közösségi (nemzeti) érdek fölé emelik. A hatalommal való sunyi visszaélés az erkölcsi minőség mélypontja. Inkább állítsuk vissza a „becsületes diktatúrát”! A totalitárius rendszer ugyanis általában védte a polgárait, csak a parasztsággal szövetséges munkáshatalmat bíráló elemeket támadta, ellenben a jelenlegi hatalom védi a multinacionális érdekeket, de támad mindenkit, aki magyar és keresztény.

Az európai alkotmányosság normáival ellentétes diszkrimináció Magyarországon látványosan érvényesül egyes élethelyzetekben, nevezetesen a közhatalom (például önkormányzat) és a polgár közötti jogviszonyban, amelyben a polgár érdekérvényesítési esélye aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához. Hasonló a helyzet a magyar polgár és a multinacionális szolgáltatók közötti jogviszonyban, amely esetekben az autonómnak deklarált bírói hatalom nyíltan védi a multik profitorientált érdekeit mondván, tőlük függ az ország léte, hiszen ők adják a nemzeti össztermék döntő hányadát.

Mindezeket összegezve: Miniszterelnök úr örülhetne, ha Magyarország olyan mentális állapotban lenne, olyan karakteres nemzeti identitással rendelkezne, mint a gőgös Európa által lekezelt, harmadik világnak tekintett latin-amerikai társadalmak. A szándék azonban üdvözlendő: a pszeudoliberális korifeusokkal szemben Orbán Viktor legalább szeretne valamilyen jövőképet kialakítani, megpróbálja helyreállítani a magyarság agyagba döngölt önbecsülését. Egészséges nemzeti identitás, értékszemlélet, hit, akarat, konstruktivitás nélkül Magyarországnak nincs esélye, hogy sikeresen működjön az európai szellemi és gazdasági struktúrában. A kérdés csupán az alkalmazott taktika hatékonysága, ami ez idáig nem volt átütő erejű.

2; Az alkotmányos jogok nem fejeződnek ki az intézményrendszer gyakorlati működésében. Emberiesség elleni folytatólagos bűncselekmény. Alkalmatlan ügyészség A nagyobbik gyerekem perui diplomata, de teljes jogú magyar állampolgár is, aki szereti a hazáját, de sok kiváló magyar emberrel egyetemben ő is elhagyta Magyarországot. Miért? Azért, mert az állam képtelen ellátni az alapvető funkciókat az Európai Unió tagállamához méltó színvonalon. A törvényhozó hatalom hiába gondoskodik az uniós joggal harmonizáló törvények magalkotásáról, az alapjogok nem érvényesíthetők a gyakorlatban, mert az állami intézmények megakadályozzák a végrehajtást. Noha az egész magyar jogrendszer teoretikusan a közhatalom szolgáltató funkcióját hangsúlyozza, a gyakorlatban mégis uralmi funkció érvényesül, amely diktatórikus közegben a polgár érdekérvényesítése esélytelen.

Az intézményrendszer alkotmányellenes működésének egyik döbbenetes manifesztuma, hogy az utóbbi években több száz magyar polgár halt meg azért, mert a felelős szervek nem hajtották végre a vonatkozó életvédelmi jogszabály rendelkezéseit. Nevezetesen a szabálytalan gáztüzelési rendszerek miatti szénmonoxid mérgezés haláleseteiről van szó, amelyek nem következhettek volna

2

be, ha a kizárólagos közszolgáltatói jogosultsággal felvértezett Főkétüsz és a felügyeleti jogkört gyakorló Fővárosi Önkormányzat teljesítette volna a jogszabályban előírt életvédelmi feladatát.

A földönfutó naiv ember azt hiszi, hogy ilyen súlyos jogsértés esetén az ügyészség az Alkotmány 51.§ (1) bekezdésében előírt kötelezettsége szerint azonnal fellép a polgár védelmében. Á dehogy! Több száz ember halála még nem elegendő ok arra, hogy az ügyészség eljárást indítson. Az ügyészség nem ér rá a polgárok jogvédelmével bíbelődni, mert el van foglalva azzal, hogy vádat emel a hetven éves nagymama ellen, aki puszta kézzel megtámadta az állig felfegyverzett kommandóst a 2006-os vérengzés során. Ezen túlmenően az ügyészség oktatási feladatokat is ellát. Nevezetesen magatartási mintát mutat a társadalomnak korrupcióból, miszerint olyan embereket alkalmaz, mint a szóvivő Varga Gergely, akit bilincsbe verve vitt el a rendőrség, mert véletlenül lebukott. Mindenki Varga Gergely büntetéséről beszél, holott az ügy közérdekű vetülete nem ez, hanem az, hogy megrendült az ügyészségbe vetett társadalmi bizalom. Ugyanis elfogadhatatlan a szakmai és erkölcsi nívó egy olyan intézményben, ahol bűnözők éveken át zavartalanul működhetnek a törvényesség őrének égisze alatt.

Ezek után már szinte természetes, hogy az ügyészség nem gondoskodik az állampolgárok jogainak védelméről, sőt a tétlenségével kifejezetten bíztatást ad az emberéleteket követelő, jogsértő magatartás folytatására. A botrányosan alkotmánysértő magatartás elősegíti, hogy évente átlag húsz ember hal meg és több száz ember kerül kórházba szénmonoxid mérgezés miatt. A kialakult tragikus állapot tökéletesen kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmény tényállását, ám az uniós normákkal csak hellyel-közzel harmonizáló magyar jogrendszer nem ismeri ezt a fogalmat. Következőleg a római jogból jól ismert nullum crimen/nulla poena sine lege scripta jogelv szerint a magyar polgárok jogszerűen halnak meg szénmonoxid mérgezésben.

Ráadásul a jogorvoslat is eredménytelen, ugyanis a bírói hatalom működésének szakmai színvonala és erkölcsi minősége nem felel meg az európai alkotmányosság normáinak. Ennek egyik lesújtó következményeként a társadalmi kontroll nélkül működő bíróságok írott malasztnak, üres frázisnak tekintik az Alkotmányt. A bíróságon több alkalommal hivatkoztam az alkotmányos jogokra, amit a bíró elhárított, sőt expressis verbis kimondta: az Alkotmány nem számít! A magyar bíróságok és általában a közhatalom működése nem felel meg az európai normáknak, következőleg a jogállami értékek nem érvényesülnek a való életben: nincs jogbiztonság, nincs jogegyenlőség, nincs közbiztonság, nincs szociális biztonság. Legalábbis, ami van, az meg sem közelíti a klasszikus jogállamiság kritériumait. Az áldatlan állapotnak megfelelően nincs jövőkép, nem biztosított a családi élethez szükséges feltételrendszer, következőleg a migráció tömeges méreteket ölt. Kiváló szakemberek, mérnökök, orvosok, tudósok hagyják el az országot az egzisztenciális bizonytalanság, a kedvezőtlen munkafeltételek, a labilis jövőkép miatt.

3; Demográfiai krízis, nemzeti tragédia az alkotmányellenes helyzet következtében

Nemzetközi felmérések tragikus képet rajzolnak a magyar társadalom állapotáról, amelyet a reményvesztettség jellemez. Az ENSZ Népesedési Alapjának jelentése szerint az utóbbi nyolcvan évben a Föld népessége háromszorosára, azaz hét milliárdra nőtt. Ezzel szemben a magyarság lélekszáma folyamatosan csökken. A nemzethalállal fenyegető állapotot jól jellemzi a Gallup WorldPoll felmérése, amely döbbenetes adatokat publikált a magyar társadalom válságáról, a jövőbe vetett hitének megingásáról. A 120 országban végzett felmérés szerint Magyarország a 117. helyet foglalja el, csupán Zimbabwe, Burundi és Haiti társadalma látja sötétebbnek a jövőjét. Ezzel szemben élen járunk a depresszió terén, nevezetesen az előkelő harmadik helyet foglaljuk el az öngyilkosságok világranglistán, a nemzet jövőjét jelentő 24 év alatti korosztályban pedig a második helyre küzdöttük fel magunkat a WHO megállapítása szerint. Ráadásul a tendencia vészesen növekszik. Az úgynevezett rendszerváltoztatás óta évente átlag 3000 magyar ember oltja ki a saját életét, az öngyilkossági kísérletek száma pedig ennek a tízszerese. A totalitárius rendszer szörnyűséges pártállami diktatúrájában 229 halálos ítéletet hajtottak végre, az utóbbi húsz évben

3

pedig 60.000 magyar ember oltotta ki a saját életét, ami több mint a világháború civil áldozatainak a száma.

Magyarországon háborús állapotok uralkodnak a demokratikus jogállamiság égisze alatt? Mondhatnánk, hogy a nemzetközi szervezetek felmérése nem hiteles, szándékosan torzít. Sajnos a hazai vizsgálatok hasonló eredményeket mutatnak. Dr. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója hasonlóan elfogadhatatlan adatokkal támasztotta alá a magyar társadalom morális válságához kapcsolódó krónikus stressz következményeit, aminek egyik tragikus eleme, hogy a magyar férfi lakosság halálozása rosszabb, mint 1930-ban volt. Mindezt még tetőzi a demográfiai katasztrófa, ami már nem fenyegető, hanem tragikus valóság. A profitorientált fogyasztói társadalom túlhajtott fejlődésének rémisztő vonzata a példátlan méreteket öltött értékválság, beleértve a nemzeti lét alapvető sejtét a családot is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak alatt több mint félmillió fővel csökkent a magyar népesség lélekszáma. Ráadásul a tendencia fokozódik, mára elérte az évi 50 ezer főt, amely szerint a magyarság lélekszáma egy emberöltőn belül a felére csökken. Ekkora demográfiai katasztrófát még a bolsevik diktatúra sem okozott.

De még ennél is megdöbbentőbb, hogy 1956 óta hat millió magzat életét oltották ki. Ezt leírom még egyszer, nehogy azt higgye valaki, hogy gépelési hiba: hat millió magzati életet vesztett el a tízmilliós Magyarország. Sokkal több, mint Magyarország összes háborús vesztesége, beleértve a holokauszt áldozatait is. Nincs az a politikai ideológia, nem létezik olyan eszme, ami elfogadhatóvá tehetné ezt a nemzeti tragédiát. Mi vezetett a mélypontra? A totalitárius rendszert felváltó demokratikus jogállamunk hatalmi ágai, a törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalom feltartják a kezüket, mint Pilátus a krédóban. Ők nem felelősek. Hát akkor kit terhel a felelősség?

Másokkal egyetemben a Peruban élő gyerekem is joggal kérdezi: mi oktatjuk ki Dél-Amerikát? Az európai társadalmak általános erkölcsi válságában az előkelő mélypontot elfoglaló Magyarországon piedesztálra emelkedett az erkölcstelenség, uralkodó felfogássá vált a tisztességtelen magatartás, mint a parciális érdekérvényesítés leghatékonyabb eszköze. A korrupció már szinte intézményesített formát öltött. Nem kivétel a végrehajtó hatalom, a bírói hatalom és az ügyészség sem, amelyek virtuális jogkövető magatartást tanúsítanak, de a valójában kivonják magukat a jog uralma alól, és ezzel akadályozzák a polgári demokrácia működését. Sőt, a közhatalommal kollaboráló ügyészség botrányosan színvonaltalan munkájának következményeképp egyes korifeusok mintát szolgáltatnak erkölcstelenségből, bíztatást adva a felnövekvő generációnak hasonló morál követésére. Ily módon nem a gazdasági válság az elsődleges probléma, az csupán következmény. A „se szabály, se morál” felfogás, a dilettantizmus, a megbízatásukkal rosszul sáfárkodó politikai erők tehetetlenkedése, az írástudók árulása, az állampolgári szerepvállalás hiánya és a civil társadalom bénultsága az igazi ok, ami generálta a nemzetromboló folyamatot. A morális válsághoz ráadásul szakmai dilettantizmus, szervezetlenség is társul. Ha a magyar társadalom produktív munkát végző része olyan gyenge a szakmai és erkölcsi színvonalon működne, mint a demokratikus intézményrendszer - különösen a bírói hatalom és az ügyészség - egyes szereplői, akkor Magyarország már régen összeomlott volna.

Az úgynevezett rendszerváltoztatást követő sajátos magyar demokrácia központi jellemzője: sikerült ugyan felépíteni a Montesquieu-féle klasszikus hatalmi struktúrát, de az intézményrendszer gyakorlati működésében nem fejeződnek ki a klasszikus alkotmányosság eszményei. Az állam nem védi meg a polgárait, nem biztosítja az alapjogok érvényesülését. Nem érvényesül a Bibó féle meghatározás: A demokrácia ott kezdődik, ahol a félelem megszűnik.Hogy lehet demokráciáról beszélni ott, ahol a jogaikat gyakorló tüntetőkre rohamsisakos kommandósok lövöldöznek, amit még hősies lovasrohammal is színesítenek? A polgárok egzisztenciális félelemben, bizonytalanságban élnek. Virtuális jogállam, a demokrácia látszata nem elég!

4

Összegezve: az állam képtelen ellátni az alapvető funkcióit az Európai Unió közjogi normáinak megfelelően.

És mindeközben mit csinál a magát nemzetinek valló politikai erő? Úgy viselkedik, mint valami kívülálló, mintha semmi felelősség nem terhelné az úgynevezett rendszerváltoztatás óta eltelt húsz év eseményeiért. Súlyos felelősség terheli a Fideszt is azért, mert Magyarország a transznacionális tőke vazallusává, médiavezérelt szolganemzetté vált, amely nemcsak az identitását vesztette el, hanem gyakorlatilag a szuverenitását is. A magát hirtelen szociáldemokratává átkeresztelt MSZMP jogutódjával egy húron pendülve, a jobbközép parlamenti pártok is megszavazták a sarkalatos törvényeket, amelyek következtében olyan jogi, gazdasági, erkölcsi környezet alakult ki Magyarországon, ami példátlan a modern civilizációk történetében, nevezetesen: a magyar polgár hátrányba került a saját hazájában a külföldivel szemben.

4; A hatalom demokráciát hirdet, de diktatúrát gyakorol a bírói hatalom segédletével

Hogyan lehetséges ilyen áldatlan, alkotmánysértő állapot a polgári demokrácia szerinti „lex facit regem” (joguralom) égisze alatt? Úgy, hogy a magát függetlennek valló, de valójában függőségi viszonyban lévő bírói hatalom eltávolodott a társadalom igazságérzetétől, és a Kelsen-féle jogformalizmust követő, jogforrásként kezelt „bírói gyakorlat” aláaknázza az állampolgári jogérvényesítést a közhatalommal szemben. Más szavakkal: a totalitárius rendszer erkölcsi örökségétől szabadulni képtelen bírói hatalom összetéveszti a demokráciát az autokráciával, megrendíti a jogállamiságba vetett társadalmi bizalmat. Holott a bíróságok, illetőleg a bírák alkotmányos kötelezettsége az állampolgári érdekek szolgálata, amint az Alkotmány 50.§ (1) bekezdése és a bírák jogállásáról szóló törvény kristálytisztán előírja. A „parasztsággal szövetséges munkásosztály” államszocialista proletárdiktatúráját felváltotta a társadalmi kontroll nélkül működő bírói állam autoriter uralma, amihez a tévesen értelmezett bírói függetlenség nyújt jogalapot. Ráadásul felelősség nélkül!

A bírói hatalom nem teljesíti a feladatát az európai alkotmányosság normatíváinak megfelelően, sőt, a bíróságok működésének szakmai és erkölcsi színvonala sérti az alapjogokat. A jogsértő magatartásra kifejezett bíztatást ad az adófizetők pénzéből finanszírozott bírósági honlapon megjelent „Közlemény az ország és az Európai Unió nyilvánosságához” című deklaráció, amely szerint a bírói kar prominens személyiségei az általuk vezetett intézmények nevében támadják a választópolgárok akaratát képviselő törvényhozó és végrehajtó hatalmat. Holott az Alkotmány és a bírói szervezetre vonatkozó jogszabályok szerint a bírák feladata nem a demokrácia intézményei elleni támadás, hanem az alkotmányos rend és a polgárok érdekeinek védelme. Ráadásul a bírói kar elkövette a legsúlyosabb hibát, ami demokratikus jogállamban elképzelhető: egyrészt a pártállam erkölcsi örökségét követve, de az európai kultúrkörben elfogadhatatlan módon, a nemzetközi színtéren hátba támadta a Montesquieu-féle struktúra másik két hatalmi ágát, másrészt a társadalmi érdek fölé emelte a parciális érdekét, nevezetesen a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos követelését. Ezzel a példátlan cselekedettel a bírói hatalom egyértelművé tette: nem szolgáltató, hanem uralmi funkciót tölt be, továbbá a mélypontra süllyesztette a már eddig is vészesen megrendült társadalmi bizalmat, és megingatta a jogállamiságba vetett hitet.

A jogérvényesítést kereső polgár vajon miben bízhat? A demokratikus jogállam alapértékeiben, a jogbiztonságban, a jogegyenlőségben? Az Alkotmány a totalitárius rendszerből örökölt sztálinista alaptörvény toldozott-foldozott változata, az alapjogok nem felelnek meg az európai alkotmányosság klasszikus kritériumainak. De a hatalom még a gyenge szakmai színvonalú törvényeket sem tartja be, illetve nem tartatja be. Aki alkotmányos alapjoggal próbál érvelni egy bírósági tárgyaláson, azt a bíró figyelembe se veszi, legföljebb empatikus mosollyal nyugtázza a delikvens naivitását és hozzáfűzi: lex specialis derogat generali (az alacsonyabb szintű szabály lerontja az általános törvényt). A jogforrásnak tekintett „bírói gyakorlat” szerint a bíróság nem vizsgálhatja az önkormányzati rendelet alkotmányosságát. Ez igaz. De csak részben. Ugyanis az Alkotmány 8.§ (2) rendelkezése értelmében

5

alapjogot semmilyen jogszabály nem korlátozhat. Következőleg a bíróság nem alkalmazhatja az alkotmánysértő jogszabályt, hanem kötelessége utólagos normakontrollt kérni az Alkotmánybíróságtól. De mégsem kér normakontrollt, hanem beledöngöli a polgár alkotmányos jogait az agyagba. Az Alkotmánybíróság a demokratikus jogállamunk egyetlen szerve, amely iránt még nem rendült meg a társadalmi bizalom, amely az euroatlanti kultúrkör normáinak megfelelően működik. Csak egyetlen baj van vele: a bíróságok - beleértve a Legfelsőbb Bíróságot is - nem tartják tiszteletben a határozatait. Példaként említem a Pfv.E.21.417/2004/9. számú végzést, amelyben a Legfelsőbb Bíróság kerek-perec semmibe vette az Alkotmánybíróság 42/2004.(XI. 9.) AB határozatát.

Mi következik ebből? A jogbiztonság megingása. Anarchia. A legfőbb jogi fórum, a Legfelsőbb Bíróság nem tartja be a jogállami normákat, az intézményrendszer többi szerve viszont nem tartja tiszteletben a Legfelsőbb Bíróság határozatait. Nevezetesen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (jogelőd: ORTT) nem hajtotta végre Gf.VI.31.856/1998/19. számú jogerős ítéletet, amelyben a Legfelsőbb Bíróság kötelezte az ORTT-t, hogy azonnali hatállyal mondja fel az RTL Klubbal megkötött műsorszolgáltatási szerződést, mivel az semmis. Az ORTT fittyet hányva a Legfelsőbb Bíróság ítéletére, nem mondta fel a szerződést, hanem felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amiről az óvodában is közismert, hogy nem halasztó hatályú, azaz semmit nem változtat a jogsértő helyzeten. Az ORTT még fokozta a jogsértést azzal, később meghosszabbította a semmis szerződést hét évvel. Így a semmihez hozzátett még hét év semmit.

Ilyen döbbenetes jogsértés után a médiahatóság milyen alapon vár el jogkövető magatartást a műsorszolgáltatóktól? Egyáltalán hogyan lehet betartani egy semmis szerződést? A médiahatósághoz hasonlóan a műsorszolgáltatók sem teljesítik a törvény előírásait. A médiatörvény a nemzeti tömegkommunikáció Trianonja lett. A profitorientált média az egysejtűek szellemi szintjén álló műsorokkal rombolja a társadalom értékszemléletét. A preambulumban hiába fejeződik ki a kulturális értékeink védelmét szolgáló jogalkotói akarat, a transznacionális érdekszférát szolgáló tömegkommunikáció hatósági segédlettel pusztítja az évezredes magyar kultúrát, benne a nemzeti összetartozás legfontosabb elemét, az anyanyelvünket.

5; Kulturális környezetszennyezés, a szép magyar nyelv intézményesített szintre emelt rombolása. Kommunikációs diktatúra.

A közösségromboló helyzet kritikájához szükség van azon társadalompolitikai, jogi környezet vizsgálatára, amely lehetővé tette, hogy a nemzeti érdekek és értékek háttérbe szoruljanak a közoktatásban. A teljes analízis meghaladná a dolgozatom kereteit, következőleg csak a média kártékony hatására mutatok rá, mert korunk információs társadalmában a tömegkommunikáció döntően befolyásolja a felnövekvő generáció értékszemléletét. A közoktatás szellemiségét nem a kulturális tárca, hanem az elektronikus média diktálja. Az európai alkotmányosság normáival szöges ellentétben a rendszerváltoztatásként emlegetett folyamat során nem jött létre plurális, kiegyensúlyozott médiarendszer; csupán annyi történt, hogy a totalitárius rendszer információs monopóliumát felváltotta a transznacionális erőtér kommunikációs diktatúrája, amelyhez az úgynevezett médiatörvény teremtette meg a jogszabályi környezetet.

A sanyarú helyzet lényege: a médiatörvény nyugodtan nevezhető a magyar jogalkotás negatív csúcsteljesítményének Werbőczy Tripartitum-máig visszamenőleg, de ennek ellenére a világosan kifejeződik benne az üdvözlendő jogalkotói akarat, nevezetesen a nemzeti identitás, a hagyományaink, a kulturális értékeink védelme. Csakhogy van egy kis gyakorlati probléma: sem a régi sem az új médiatörvény (2010. évi CLXXXV. törvény) nem ad megfelelő garanciákat a végrehajtáshoz. Az új médiatörvény körül gerjesztett világhisztéria célja éppen az, hogy a jogi szabályozás maradjon a nemzeti érdekeket sértő állapotban. Az összegzett következmény: a mennyiség forradalma és a minőség bukása.

6

Mi történt az elmúlt húsz évben? A transznacionális erőtér által vezérelt tömegkommunikáció szétverte a közszolgálati médiumok piaci pozícióját, és más nemzetek szubkultúrájának legócskább szemetét állította követendő mintaként a felnövekvő generáció elé. A kommunikáció birtoklásával megvalósított dezinformáció és megtévesztés nem új keletű, a média közvélemény-formáló erejét már II. Rákóczi Ferenc felismerte, és a pénz, posztó mellett létrehozta a magyar sajtó első orgánumát, a Mercurius Veridicus ex Hungaria-t. Az idegen, megszálló hatalom által uralt szellemiség közepette volt legalább egy kommunikációs fórum, amely teret adott a nép szavának. A hajdani Rákóczi nótában kifejeződő gondolat szemléletesen jellemzi a mai magyar társadalom állapotát:Vezettesd magadat szembekötve vakon, Elfajult testvéridtől csinált álutakon.Kik őseink hamvait rútul megtapodták, Arany szabadságunkat aranyon eladták.

Az idegen tulajdonosi struktúrájú média a manipuláció nagymestere, amelynek központi eleme a színvonaltalanság. Értékközvetítés helyett értékrombolás folyik. A minőséget felváltotta a mennyiség és a szakmai dilettantizmus. Az a műsor számíthat nagy sikerre, amely rendelkezik a következő jellemzőkkel: alacsony intellektuális szint, gyenge szakmai színvonal, kulturális szemét, szex és agresszivitás. Ezen központi összetevők külön is hatásosak, de egetverő nézettség akkor lesz, ha mindegyiket egyszerre alkalmazzák. Az egysejtűek szellemi szintjén álló, műsornak nevezett audiovizuális förmedvények silánysága nyelvrombolással párosul. Az elektronikus médiumok széles felületen, hihetetlen hatékonysággal rombolják a legféltettebb kincsünket, a szép magyar nyelvet, amit a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete rezzenéstelenül néz. Nyelvében él a nemzet – szól a szállóige (Nincs egységes álláspont, hogy ki fogalmazott eme formában. Egyesek szerint Széchenyi, Kölcsey, Kazinczy, Kisfaludy; mások, például Grétsy tanár úr szerint Kőváry László írt így a Székely honról című művében).

A műsorvezetők, riporterek, tudósítók többsége a magyar beszéd artikulációs bázisától, ereszkedő dallamvezetésétől idegen, éneklő, a mondatvégeket lebegtető, rossz ritmizálású, monoton hangsúlyozású, affektáló, gépies beszédmodort terjeszt. Az értelemzavaróan rossz hangsúlyozást még tetőzik hibás hangképzéssel (dysphonia) is: például „a” hang helyett „e” hangot ejtenek, ami kulturálatlan, nyegle, fülsértően kellemetlen. (Az áldatlan helyzet abszurditására jellemző, hogy a riportalanyok többsége szebb magyarsággal beszél, mint a maga a riporter.) Mindezt még tetőzi, hogy az utóbbi évek televíziós kommunikációjában olyan obszcén, ordenáré, undorítóan trágár, útszéli beszéd vált uralkodóvá - különösen a hollywoodi filmek szinkronjában - ami nemhogy az európai kultúrkörben, de még a káromkodásban jeleskedő kocsisok körében is megrökönyödést kelt. Így aztán nem meglepő, hogy a hollywoodi „alkotások” legfőbb jellemzője a teremtő gondolat teljes hiánya. A tömegkommunikáció értékrombolása felér egy kulturális atomcsapással.

Mi a következmény? Az elektronikus médiumok által gerjesztett kártékony folyamat következményeképp a magyar gyerekek többsége részletes ismeretekkel rendelkezik arról, hogy az egysejtűek szellemi szintjén álló hatökör popsztárok milyen márkájú bugyogóban járnak, de nem ismerik a magyar humán- és reálkultúra értékeit. Fogalmuk sincs arról, hogy kicsoda: Bihari János, Erkel Ferenc, Dohnányi Ernő, Kadosa Pál, Doráti Antal, Cziffra György, Heltai Gáspár, Balassi Bálint, Tömörkény István, Tamási Áron, Vass Albert, Szabó Dezső, Apponyi Albert, Prohászka Ottokár, Wesselényi Miklós, Bercsényi Miklós, Bulcsú horka, Görgey Arthur, Andrássy Gyula, Bolyai János, Eötvös József, Gábor Dénes, Bay Zoltán, Puskás Tivadar, Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Wigner Jenő…és így tovább.

Megkérdeztem iskolás gyerekeket, hogyan látják a hazájukat és a saját sorsukat az európai erőtérben, mire büszkék, milyen értékekkel gazdagította a magyarság az egyetemes kultúrát, indikációként megemlítettem kiemelkedő személyiségeket is. A gyerekek kívülről fújják a kereskedelmi rádiók

7

betondöngölő zenéjét üvöltöző popsztárok nevét, de nem ismerik a hihetetlen gazdagságú magyar népzenét, amelyet egyébként az egész világ csodál. Jellemző módon az általam megkérdezett gyerekek közül senki nem tudta megmondani, hogy ki írta a Szózat zenéjét és nem ismerték a Kossuth rádió esti meséje előtt felhangzó Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok című gyönyörű népdalunkat sem. Néhányan hallottak valamit híres magyar személyiségekről, akik jelentősen gazdagították az egyetemes kultúrát, de a jellemző a következő elképesztő reakció volt:

„Köszi a kérdést, de bocsi, Bartók, Kodály, Széchenyi, Hunyadi, Bolyai meg ilyen emberek tök cikik. Nem a középkorban élünk. Én mindent utálok, ami magyar.” – mondta egy „modern” magyar gyerek, a transznacionális média által manipulált szolganemzet polgára, majd előkapta az iPhone-ját, benyomott rajta egy betondöngölő angol zenét és elviharzott az apja Yamahájával.

Itt tart ma a közoktatás-politika Bartók, Kodály és Klebelsberg Kunó országában. A gyerekek szégyellik a saját kultúrájukat és más nemzetek szubkultúráját majmolják. No és miért? Azért, mert a globalizációban érdekelt tömegkommunikáció olyan idegen szellemi környezetet teremtett, amelybe a magyar kultúra nem fér bele.Szép kis jövő előtt áll az ezeréves Magyarország, ha a felnövekvő generáció ilyen identitástudattal rendelkezik. No és az individuum? Maga a gyerek milyen személyiségstabilitással, jövőképpel rendelkezhet, ha nem ismeri a múltját, a származását, a gyökereit, nem becsüli a kultúrát, a közösséget (nemzetet), amelyben él? Mi az a talapzat, amire a jövőjét építi? Az idegen szubkultúrát dicsőítő, gyökértelen liberalizmus? Természetesen nem a gyerek hibás, hanem a demokratikus jogállam hatalmi ágai - különösen a végrehajtó hatalom -, amelyek példátlan erkölcsi, szellemi, kulturális, pszichés válságba sodorták az országot, amely siralmas környezetben az ifjú a saját értékeit, érdekeit sem ismeri fel. A kulturális tárca képtelen prezentálni egy koordinátarendszert, amelyben a felnövekvő generáció elhelyezheti magát: honnan jött, hol van, hová megy.

A tömegkommunikáció - különösen a televízió - olyan erős szellemi, kulturális, erkölcsi hatás, amit még a legjobb szándékú nemzeti közoktatás sem tud ellensúlyozni. Pláne ha még a szándék is hiányzik, amint a nemzeti önbecsülésünket aláaknázó „hivatalos történelemszemlélet” manifesztálja. A kultúránk, a történelmünk, a néprajzi, népzenei hagyományaink nyomelemekben jelennek meg a televízióban. Még a Csermanek „akasztó” János féle proletárdiktatúrában is voltak filmek, tévéjátékok, amelyek a kulturális örökség, a nemzeti lét kérdéseivel foglalkoztak, amelyek felkeltették a gyerekek érdeklődését, hogy bővebb ismereteket szerezzenek a nemzetről, mint közösségről, amelyben élnek. Ráadásul ezek a művek színvonalasak voltak. Most semmi nincs. Illetve van: a hollywoodi audiovizuális gépezet legsilányabb „alkotásai” árasztják el a magyar társadalmat. Ha nem tükröződik a nemzeti jelleg a magyar médiában, akkor mi a különbség Magyarország és egy másik ország között? Semmi. A keresztény kultúrkörben nevelkedett magyar ember már nem érzi magát otthon a saját hazájában. Németh László szavaival: „Úristen, én nem vagyok otthon!”

Mondok egy szemléletes példát, amely az elektronikus médiumok zenei programján keresztül tükrözi a nemzeti karaktert. A televíziós munkám során bejártam a fél világot Londontól Dél-Amerikán át Japánig bezárólag, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy a rádió és a televízió zenei programját a nemzeti jelleg határozza meg. Következőleg nyelvismeret nélkül, csupán a zenéből percek alatt felismerhető, hogy melyik országban van az ember. Nálunk azonban órákig hegyezheti a fülét az idegen, az elektronikus médiumok zenei összeállításából soha nem jön rá, hogy Bartók és Kodály országában van. A korszellemet nem az évezredes történelmünkre, kultúránkra építkező nemzeti érzület, hanem a transznacionális média diktálja. A tömegkommunikáció kiegyensúlyozatlan tulajdonosi struktúrájából következő liberális hegemónia következményeként az ezeréves Magyarország fennmaradásában hozzávetőlegesen nulla szerepet játszott liberalizmus a közgondolkodás vezérfonalává vált. Természetesen nem Széchenyi, Deák, Eötvös, Kossuth nemzeti liberalizmusáról van szó, amellyel összemossák a mostani nemzetrontó pszeudo-liberalizmust. A liberalizmusnak eredetileg abban volt

8

óriási jelentősége, hogy jogállami alapokra helyezte az autokrata rendszereket, amely folyamat a XIX. század végére befejeződött. Korukban a demokratikus jogállam mindenki számára biztosítja azokat a szabadságjogokat, ami a liberalizmus fő értéke. Következőleg a liberalizmus, mint önálló politikai irányvonal értelmetlenné vált a modern polgári demokráciákban. A jogegyenlőség alkotmányos garanciájának égisze alatt mit akarnak bizonytani a liberálisok? Orwelltől plagizálnak: mindenki egyenlő, de a liberálisok még egyenlőbbek. Ezek szerint őket, a pszeudoliberálisokat kell követni.

6; Médiavezérelt szolganemzet. A nemzeti érdek fölé emelt „orwelli liberalizmus”

Milyen érdek fűződik a nemzetrontó folyamathoz? A klasszikus demokrácia-felfogással összeférhetetlen, hogy egy törpe minoritás döntően befolyásolja a többség eszmerendszerét, értékszemléletét. Az „orwelli liberalizmusnak”, a zabolátlan szabadelvűségnek az lett a tragikus következménye, hogy az elmúlt húsz évben az identitástudat, a nemzeti önbecsülés, a magyar történelmi, kulturális örökség tökéletesen háttérbe szorult a médiavezérelt közgondolkodásban és közoktatásban. Az elsődleges ok a tisztességtelen piaci versenyhelyzet, illetve a tömegkommunikáció tulajdonosi szerkezetének radikális megváltozásában keresendő. A magyar médiapiacon az idegen tulajdonú kereskedelmi televíziók dominanciája mellett a Magyar Televízió és a többi közszolgálati médium marginális szereplő.

A totalitárius rendszer proletárdiktatúrájának információs monopóliumát felváltotta transznacionális erőtér kommunikációs diktatúrája. Szó sincs pluralizmusról, esélyegyenlőségről, objektivitásról. A túlreprezentált liberális erők árnyékában a különböző társadalmi csoportok korántsem kapnak azonos esélyeket a tömegkommunikációs eszköztár használatában, beleértve a nemzeti tulajdonban lévő frekvenciakészletet is. A profitorientált kereskedelmi médiumok a szó szoros értelmében meghatározzák a felnövekvő generáció értékrendjét, a szellemiséget, a követendő erkölcsi normát. A tulajdonosi szerkezetből eredő hátrányt még súlyosbítja a keresztény-konzervatív értékrendet valló médiastratégák amatőrizmusa. Az ORTT jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pediglen hagyja eszkalálódni az értékromboló folyamatot ahelyett, hogy pozitív diszkriminációt alkalmazna a jogalkotói akarat teljesítése érdekében. Súlyos felelősség terheli végrehajtó hatalmat és a médiahatóságot, mert 20 éven át nem teljesítette a törvényben előírt, a nemzeti érdek védelmére vonatkozó kötelezettségét.

Bezzeg a liberális ellenzék! Képtelenek úriember módjára tudomásul venni, hogy a választói akarat beledöngölte őket az agyagba. Minő pech! De hát Churchill is megmondta: a demokrácia nem jó dolog, de nincs nála jobb. Posztkommunista neoliberálisokra szabott demokrácia pedig sosem volt és vélhetően nem is lesz soha. A civilizált országokban szokásos erkölcsi normákkal szöges ellentétben áll, hogy a bolsevik taktikai hagyományokat követő liberális ellenzék hátba támadja a példátlanul széles társadalmi felhatalmazást kapott kormányt és kormányfőt a nemzetközi színtéren az új médiatörvény ürügyén. Gondolják: demokrácia ide demokrácia oda, az mégiscsak tűrhetetlen, hogy az ezeréves keresztény Magyarországon meginogjon a liberális hegemónia. Ámde fölösleges a nagy riadalom. A régihez hasonlóan az új médiatörvényben sem fog érvényesülni a vezérelv, nevezetesen a nemzeti identitás megőrzése, a kulturális értékközvetítés, a tárgyilagosság, a sokszínűség és szakszerűség, mert nincsenek megfelelő garanciák a megvalósításhoz.

Az Európai Unió különféle bizottságai miért nem ezzel, a húsz éve tartó kártékony folyamattal foglalkoznak? A médiapiac tulajdonosi szerkezetének kiegyensúlyozatlanságából eredő manipulatív tájékoztatás, a dezinformáció, a magyar kultúrát háttérbe szorító idegen szubkultúra nemcsak a nemzeti érdekeket sérti, hanem ellentétes a régiók sokszínűségének megőrzésére vonatkozó uniós direktívákkal is. Az uniós köröket azonban érdekes módon nem aggasztja az értékromboló folyamat. Lényegtelen továbbá a liberálisokért könnybe lábadt szemekkel aggódó EU notabilitások számára az is, hogy a kisebbségi sorsban sínylődő milliós magyarság nem használhatja szabadon az anyanyelvét. Ellenben a liberálisok által generált áldemokratikus hisztéria az igen, az már fölöttébb

9

drámai. Ha ez így megy tovább, könnyen kiderülhet, hogy az Európai Unió azért szerepel harmatgyengén a világgazdaságban, mert a magyar médiatörvény aláaknázta a versenyképességét.

7; A pszeudoliberálisok nemtelen támadása a nemzetközi színtéren

Ha a médiatörvény egyes rendelkezései nem felelnek meg az uniós direktíváknak, akkor ki kell javítani azokat. Ugyanis a Magyar Köztársaság kötelezettséget vállalt, hogy a jogszabályok megfeleljenek az Európai Unió jogának, de ez nem politikai, hanem szakmai kérdés. A nemzetközi színtéren azonban nem szakmai vita zajlik, hanem a magyar nemzeti önbecsülést sértő, az európai kultúrkör viselkedési normáival összeférhetetlen, bárdolatlan hőbörgés folyik, amit a pszeudoliberálisok generáltak. No persze, ismerős a tisztességtelen taktika. Miközben más országok választott vezetői belül vitáznak, de kifelé egységet mutatnak, a destruktív liberális ellenzék képtelen szabadulni a kommunista erkölcsi örökségtől, amelyhez hűen hátba támadja a saját országát a nemzetközi porondon. A liberálisok retorikailag a végrehajtó hatalom első tisztségviselőjét, Orbán Viktor miniszterelnököt támadják, de tartalmilag a demokrácia intézményei elleni támadásról van szó.

Azt már megszokhattuk, hogy az egyébként kitűnően képzett liberális körök jogtudományi ismeretei hirtelen szelektívvé válnak, amikor az egyéni érdekeiket a nemzeti érdekek fölé akarják emelni. De Orbán Viktor miniszterelnök úr, Martonyi János külügyminiszter, vagy bármelyik kormánytag milyen jogon ígéri meg, hogy módosítják a médiatörvényt? Talán rendelkeznek az okkult tudományok tárgykörébe tartozó jövőbelátás képességével? Különben honnan tudja a kormányfő, hogy a Parlament meg fogja szavazni a médiatörvény módosítását? Esetleg az újdonsült magyar demokrácia csupán virtuális jogállam? A kormányfő nem arra kapott felhatalmazást, hogy hajlongjon az Európai Unió notabilitásai előtt - mint annak idején Ferenc Jóska térdre rogyva, kézcsók közepette hajlongott Miklós cár előtt a ’48-as szabadságharcunk leverése dolgában - hanem arra, hogy végrehajtsa a választói akaratot. A képviseleti demokráciára épülő alkotmányos jogállamban pediglen az a szokás, hogy a választói akaratot kifejező törvényeket nem a Kormány hozza, hanem a legitim Országgyűlés. A Parlament és a Kormány feladata elég világosan benne van a mindenki által könnyen hozzáférhető Alkotmányban, ami kétségtelenül a sztálinista alaptörvény toldozott-foldozott változata, de érvényben van. A polgári demokrácia intézményrendszerében a Kormány nem felettes, hanem közszolgálatot teljesítő szerv: végrehajtja a jogalkotói akaratot. Következőleg szíveskedjen betartani a népszuverenitást megtestesítő Országgyűlés rendelkezéseit, ellenkező esetben súlyos alkotmánysértést követ el, aminek a jogkövetkezménye bizalmatlansági indítvány benyújtása lehet.

Ha a hatalmi ágak külső nyomásnak engedelmeskedve egyetlen sort változtatnak a médiatörvényen, akkor pert fogok indítani a Magyar Állam ellen a Társadalmi szerződés megszegése miatt (Rousseau). A liberálisok is ott voltak az ország házában, véleményt formáltak, kritizáltak, szavaztak, vesztettek. A vereséget azonban képtelenek úriember módjára elviselni, következőleg a liberális hadvezetés nemtelen támadást indít a demokrácia legfontosabb szerve, a népszuverenitást megtestesítő Országgyűlés ellen. Ugyanis retorikailag hiába a kormányfőt jelölik meg a támadás célpontjaként - amihez természetesen joguk van - tartalmilag az elfogadott törvényt, azaz a jogalkotót támadják. Ezek szerint a liberális hadvezetésnek nem tetszik a parlamentáris demokrácia, ha nem ők uralkodnak. Mit lehet tenni? A társadalmat nem lehet leváltani. Tömeges öngyilkossági hullám sem várható. A liberális stratégák egyelőre kénytelenek tudomásul venni, hogy a parasztsággal szövetséges munkásosztály proletárdiktatúrája fölött eljárt az idő, amikor a péklegények megmondták az egyetemi tanároknak, hogy mihez tartsák magukat, ha nem akarnak akasztófára kerülni. De óva intem a liberálisokat attól, hogy letargiába zuhanjanak. A polgári demokrácia szabályai szerint semmi akadálya nincs, hogy a kitűnően képzett médiastratégáik az internacionalista testvériség égisze alatt a nagy tanító, Kun Béla módjára szórják a világmegváltó téziseiket a nép közé. A híres szürkeállományukat bevetve a következő választásokon újfent utat mutathatnak a mucsai provincializmus gödrébe süppedt magyar társadalomnak. Az istenadta nép majd kiemelkedik a

10

sötétségből és üdvrivalgások közepette ismét a liberálisokra szavaz. Való igaz, némi aggodalomra ad okot, hogy a győzelem esélye aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához. De hátha! 8; Cui prodest?A választópolgárok nem adtak megbízást a nemzeti vagyon elherdálására Az ügyészség felelőssége

A kiegyensúlyozatlan médiahelyzet félelmetesen hasonlít Magyarország beszűkült mozgásteréhez, amelyben a választópolgárok akaratát képviselni köteles végrehajtó hatalom a transznacionális erőtér vazallusaként működik. Az országban zajló folyamatokat nem a kormány, hanem a GDP (Gross Domestic Product) elsöprő hányadát produkáló idegen hatalmi szféra diktálja. A kormány pedig megpróbál a diktátumnak megfelelni, abban a szűk mederben lavíroz, amit az idegenek (Szt. István szerint: „jövevények”) kijelöltek neki. Úgy látszik, nekünk ötszáz éve mindig szolgálnunk kell valakit: hol az oszmán birodalmat, hol a Habsburgokat, hol a nemzeti szocializmust, hol a bolsevizmust, most meg a globalizmus előtt hajlongunk. Ámbátor a 150 évig regnáló törökökkel egész jól megvoltunk, talán azért, mert nem iktatták törvénybe, hogy szeretni kell a megszállókat megbonthatatlan barátsággal az idők végezetéig. A magyarság szeret mindenkit, csak saját magát nem!

A legnagyobb magyar, Széchenyi István szerint: Magyarország nem volt, hanem lesz. Most azt mondaná: Magyarország nincs. Eladtuk a szeretetteljes új barátainknak! Precízebben: a választópolgárok bizalmával visszaélő politikai hatalom elherdálta. A korifeusok még tapsoltak is az isteni tőke diadalához, a magyar közösség vagyonának elkótyavetyéléséhez. Jogkövetkezmény? Felelősség? Nincs. Mintha Katona József próféciaként mondatta volna Tiborccal:

„És aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.”

A nemzeti érdekek védelméért felelős ügyészség pedig ölbe tett kézzel nézte az irritálóan aránytalan és tisztességtelen privatizációs szerződések megkötését, amivel legalizálta az intézményesített rablást. Idegen kézbe kerültek a stratégiai fontosságú ágazatok: hírközlés, földfelszíni frekvenciák, energiaellátás, vízellátás, élelmiszeripar, kereskedelem, mezőgazdaság és most jön a magyar föld kisajátítása. A totalitárius rendszerrel jogfolytonosságot vállalt Magyar Köztársaság 22 milliárd dollár államadósságot örökölt az ősbolsevik pénzügyi zseni, Fekete János közreműködésével. Ráadásul az összeget a reform-kommunista Németh Miklós jelentette be, de a felelősök nem igazolták semmivel az adósságállomány összetételét. Az Antall-kormány kötelezettséget vállalt a visszafizetésre, holott abban a történelmi helyzetben semmi nem kötelezte erre, hiszen az illegitim rendszer, a diktatúra törvénysértő módon keletkeztetett anyagi terhe semmis. Lehetőség lett volna leírni az adósság jó részét a lengyelekhez hasonlóan. Antall József miniszterelnök úr azonban hallani sem akart ilyesmiről mondván, Magyarország megmutatja Európának, hogy micsoda erőtartalékokkal rendelkezik. Megmutattuk!

A nemzeti vagyon privatizációs sikerként aposztrofált elkótyavetyélésének alapvető célja volt a megváltónak tekintett nyugati tőke beáramlása és a hitelállomány kifizetése. Ezzel szemben mi történt? A privatizációból származó bevétel eltűnt, az adósságállomány pedig többszörösére, a maastrichti kritériumok szerint számolva cirka 120 milliárd dollárra nőtt (22 ezer milliárd forint), aminek a visszafizetése közgazdasági képtelenség. Miért? Egyszerűen azért, mert a magyar gazdaság jövedelemtermelő képessége meg sem közelíti a visszafizetéshez szükséges mértéket. Ezzel összhangban az adósságállomány nemhogy csökkenne, de masszívan növekszik. Jelenleg minden magyar polgárra - beleértve a gyerekeket, a munkanélkülieket és a hontalanokat is - hozzávetőlegesen két millió forint teher jut. A kialakult helyzet szolgasorba taszítja a jövő nemzedéket, gyakorlatilag megszünteti a méltó élet feltételeit, ami alkotmányos alapjogokat sért.

9; Beszűkült mozgástér. A Global Governance és a Power Elit (globális elit) árnyékában

11

Mit is művel Magyarországon a félistenként imádott transznacionális tőke? Az úgynevezett rendszerváltoztatás idején a legnagyobb parlamenti párt választott tisztségviselőjeként személyesen is kénytelen voltam tapasztalni a megaláztatást, nevezetesen a bárdolatlan, lekezelő stílust, ahogy a fiskális oligarchia kezelte Magyarországot. A befektetők kioktatták a politikusainkat: a multinacionális tőke nem jótékony szamaritánus, esze ágában sincs segítséget nyújtani; ellenben elemi érdeke, hogy likvidálja a magyar gazdaság versenyképes egységeit, stratégiai fontosságú ágazatait. Miért? Azért, mert ezzel a tisztességtelen manőverrel piacot teremt saját maga számára. Amikor erre rájöttünk, akkor már késő volt, akkor már eladtuk a nemzeti vagyon döntő hányadát a privatizációnak nevezett folyamat égisze alatt. A magyar politikai erők csak néztek, mint Jocó a moziban, ahogy a nemzetközi érdekszféra szétverte például a mezőgazdaságot, holott köztudott, hogy Magyarország Európa éléskamrája volt a kiemelkedő minőségű produktumaival. Az eredmény? A klimatikus viszonyainkhoz alkalmazkodó őshonos gyümölcsfajtákat, növényeket, kiváló termékeket felváltották a silány minőségű, génmanipulált vacakok, amelyeket a TESCO, az Auchan és a többi multinacionális gengszter erőltet az országra, miközben gyakorlatilag felszámolták a magyar élelmiszeripart és kereskedelmet.

A transznacionális erőtér hatalmára jellemző: a világ működését már nem a nemzeti kormányok, hanem az „új világrend globális kormányzása”, a nemzeti identitást szétverő „Global Management”(Global Governance), az IMF (International Monetary Fund), és főképp a Goldman Sachs Group határozzák meg. Erre az erőtérre Magyarországnak szinte semmilyen befolyása nincs. Érzékeltetendő az erőviszonyokat, megemlítem: a Manhattan székhelyű Goldman Sachs Group évi 40 milliárd dolláros pénzügyi manővereket hajt végre, ami hozzávetőlegesen azt jelenti, hogy a bal zsebéből kifizethetné Magyarország teljes adósságállományát. A „globális elit”(The Power Elit) az egész világot átszövő intézményein keresztül döntően befolyásolja az országok (nemzetek) működését meghatározó stratégiai ágazatokat: politika, pénzügy, energiaellátás, hírközlés, kultúra, oktatás. Hogyan lehetséges ez? Egyszerűen. Magától értetődő természetességgel. A világ népességének mindössze 1%-át kitevő globális elit birtokolja a Föld erőforrásainak és teljes vagyonának 90%-át, ami minimálisra szűkíti a kis országok kormányainak mozgásterét. Ebben a hatalmi konstellációban az uniós tagságunk sem hozhat üdvözítő változást, mivel az Európai Unió egyre jelentéktelenebb szereplő a világgazdasági és politikai folyamatokban. Érzékeltetendő, hogy mit jelent a globális pénzügyi hatalom a gyakorlatban, példaként említem, hogy a Goldman Sachsnak jelentős szerepe volt a görög válság „finanszírozásában”, pontosabban kialakulásában.

De nem szükséges a hatalmas bankházakra hivatkozni, elegendő utalni a hírneves hazánkfia, Soros György munkásságára. A pártállam alkonyán, a Külügyminisztérium megbízása alapján filmet készítettünk az Amerikai Egyesült Államokban a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatokról, amelyben Soros György is szerepelt. A pénzügyi zseni kezdetben elhárította az interjút mondván, a bolsevista Magyar Televíziónak nem hajlandó nyilatkozni. De meggyőztük őt azzal, hogy nem a Magyar Televízió, hanem a világszerte megbecsült magyar filmgyártás fellegvára, a MAFILM égisze alatt működünk. Erre föl Soros úr kifejezetten szívélyes magatartást tanúsított; olyan luxus limuzinnal utaztatott bennünket, amelynek nem látszott az eleje, amikor az ember a hátsó ajtónál beszállt. A világhírű közgazdász spekuláns az interjún kívül mesélt egyet, s mást a pénzvilág dolgairól. Elmondta például, hogy egyszerű tőzsdei műveletekkel képes megingatni az angol fontot, mivel szerinte az angolok mesterségesen magasan tartják a font árfolyamát a német márkához képest. Akkor azt hittem, hogy tréfálkozik velünk. De nem! Később értesültünk róla, hogy Soros úr beváltotta az ígéretét: 1990-ben térdre kényszerítette az angol jegybankot, ami a font jelentős leértékelését vonta maga után.

Ehhez a világraszóló attrakcióhoz képest igazán semmiség, hogy a Soros Fund Management 2008 októberében egyetlen nap alatt 22%-al bombázta a mélybe az OTP Bank részvényeit, amitől a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete idegrohamot kapott, de ezen kívül nemigen tudott tenni semmit. A látszat kedvéért kiszabott ugyan némi bírságot tisztességtelen piaci magatartás okán, ami

12

inkább volt elismerés, mint visszatartó erejű intézkedés. Ilyen átütő erejű pénzügyi, gazdasági hatalommal szemben ugyan mit számítanak a kis országok szuverenitást szimuláló akciói?

A valaha önellátó magyar gazdaság totális függőségbe került, ami óhatatlanul a magyar polgár kiszolgáltatottságát eredményezte. A sanyarú helyzetet súlyosbítja a speciális magyar bankrendszer, amely természetesen nem a lakosságot, hanem a transznacionális erőteret támogatja. A kiszolgáltatottság egyik központi oka a betéti és hitelkamatok közötti óriási különbség, amelyből eredően a Magyarországon működő bankok mérlegfőösszegéhez viszonyított nyeresége háromszoros a nemzeti érdekeiket előtérbe helyező EU tagállamokhoz képest. A transznacionális köröket szolgáló monetáris politika következtében a GDP döntő többségét a transznacionális cégek produkálják, következőleg a végrehajtó hatalom mozgástere beszűkült: a kormány azt csinál, amit a multi diktál.

A globális érdekszféra egyetlen kardcsapás nélkül megszerezte az ezeréves örökségünket, amelynek megőrzéséért évszázadokon át hazafiak vére hullott. A nemzeti vagyon elherdáló privatizációs folyamatban elegánsabb háború zajlott: a bálványozott tőkés oligarchia bement a bankba és megvette az országot közhatalmi segédlettel. Példaként említem a maoizmusból jelesre vizsgázott vezéregyéniséget, Demszky Gábort, aki ultraliberális könnyedséggel odalökte a Fővárosi Vízművek management jogait a nemzetközi botrányokban élenjáró Suez Environnement nevezetű francia cégnek. A Global Exchange jogvédő szervezet az emberi jogokat legjobban megsértő cégek közé sorolta a Suez-t, Bolíviából pedig úgy dobták ki őket, hogy a kezük lába sem érte a földet. Mi azonban nem vagyunk ennyire önérzetesek, a magyar virtus már a múlté, Magyarország bárányka népe manapság azt is eltűri, hogy fát vágjanak a hátán. Következőleg a szép új időkben a trianoni hóhérok, a békaevő franciák mondják meg a földönfutó magyaroknak, hogy milyen feltételekkel ihatják meg a saját vizüket. Sajnálhatják a franciák, hogy a neoliberális vezér történelmi távlatokban is rettenetes hosszúságú regnálása befejeződött, és nem volt lehetősége arra, hogy a Duna vizén kívül küldjön néhány kombino villamost is ajándékba, hogy megsegítse a nyomorgó francia népet. Mindenesetre nem szép dolog, hogy az internacionalista testvériség építésében jeleskedő Demszky úr nem részesült méltó elismerésben, holott a Szovjetunió ötszörös hőse szintű kitüntetés igazán kijárna neki.

10; A zsidó kultúra, a bőgatya meg a fütyülős barack kapcsolata

Surányi György dicső bankelnök sem akart lemaradni a nemzeti vagyon elherdálása című versenyben és villámgyorsan eladta a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét, nehogy a forintnak maradjon valami kis fedezete. Ráadásul bagóért. Ez már Antall József miniszterelnök úrnak is sok volt, és nagy nehezen, szinte bocsánatot kérve az internacionalista monetáris oligarchiától leváltotta Surányi bankvezér urat. (Zárójelben jegyzem meg: vannak országok, ahol a nemzetellenes cselekedetekért bíróság elé állítják a delikvenseket és kivégzik őket.) A hazai neoliberális aknamunkával összhangban a nemzetközi folyamatok is remekül alakultak. Simon Peresz izraeli államfő ismertette a világgal: A tehetségünknek, kapcsolatainknak, dinamizmusunknak köszönhetően ott vagyunk mindenütt. Sikert, sikerre halmozunk. Felvásároljuk Manhattant, Magyarországot, Romániát és Lengyelországot. Ahogy látom, nincsenek gondjaink.

Igazán megnyugtató ez a világméretű siker. A magyar társadalom Landeszmann György főrabbi úrtól is megkapta a beosztását. Főrabbi úr a híres interjújában kristálytisztán felvilágosította a magyar társadalmat arról, hogy valójában mit is ér az ezer éves történelme és kultúrája, továbbá utat mutatott, mihez tartsa magát Magyarország a külső erők által irányított globális színtéren: „Ha kivonnánk a zsidó kultúrát a magyar kultúrából, akkor nem maradna más csak a bőgatya meg a fütyülős barack.”

Ezek szerint, ha a szerencsétlen, tudatlan, bőgatyás magyarság valaha kikecmereg a katasztrofális válságból, akkor azt az agilis zsidóságnak köszönheti. A kérdés csupán: milyen Magyarország lesz az?

13

Valami majd lesz, amit talán Magyarországnak hívnak, és esetleg beszélnek valami elfajzott magyar nyelvet, de ott már nem a múlt dicsőségébe süppedt, megújulásra képtelen, tehetetlenkedő kereszténység lesz a meghatározó szellemi erő. Az utókor majd nyugtatathatja magát azzal, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör egy tőről fakad. Amint Churchill, I. István is felfogta, hogy vér és veríték, keserű áldozatok nélkül nem lehet közösséget, azaz nemzetet építeni. És megtartani sem. I. István tűzzel, vassal kiirtotta a fél országot, majd szentté avatták, és a szellemi, erkölcsi öröksége ezer éven át megtartott bennünket. Korunk szárnyaszegett, bénult keresztény egyháza azonban méltatlan Szent István örökségéhez, mert enerváltan küzd a lélek épüléséért és alig tesz valamit az erkölcsi romlás ellen.

11; Merjünk kicsik lenni? A nemzeti identitás zavara

A fenti példák szerinti elegáns módszerekkel kótyavetyéltük el őseink örökségét, gúny tárgyává tettük a nemzeti önbecsülésünket, lekezeltük a kulturális értékeinket, önként sodortuk szolgasorba a kiváló természeti és humán erőforrásokkal rendelkező Magyarországot. Miért? Merjünk kicsik lenni?- mondják a posztkommunista korifeusok. Legyenek csak ők olyan kicsik, amennyire társadalompolitikailag lehetséges, de Magyarországot hagyják békén!

Miből származik ez a világon egyedülálló önértékelési zavar? A bukásában is felemelő 1848-as szabadságharc után a Habsburgok átvették a Magyar Tudományos Akadémia irányítását, amelynek keretében az alávetettség, a jelentéktelenség érzetét sulykolták a leigázott nemzetbe. A totalitárius rendszer sztálinista bérencei ugyanezt a nemzeti identitást aláaknázó történelemszemléletet erőltették egy generáción át, ami a rendszerváltozás óta semmit nem változott. Sőt, intézményesített szintre emelve rombolóbb, mint valaha. Miközben az államisága 17. születésnapját ünneplő Szlovákia a magyar kisebbséget sújtó nyelvtörvénnyel védi a saját kultúráját, más országok pediglen a népmesék fantáziavilágát is túlszárnyaló 2000 éves történelmet írnak maguknak (holott a XIX. századig még nyelvük sem volt), a magyar történészek és politikusuk kishitűséget táplálnak a polgárok fejébe hatalmas igyekezettel.

Ha valaki büszke a magyarságára, amit jelképekkel is kifejez, például nemzeti trikolórt tűz a háza homlokzatára, magyar címert ragaszt az autójára, akkor azonnal rásütik a szokásos kirekesztő, antiszemita, nacionalista és hasonló bélyegeket. A minden nációt befogadó magyarok nacionalisták? Csakugyan? Akkor a fél világot gyarmatosító angolok, franciák és a militáns hajlamú amerikaiak micsodák? Ha valaki járja a világot, akkor tapasztalhatja, hogy például a kétszáz éves történelmére oly büszke Amerikai Egyesült Államokban még a zöldséges bódé tetején is nemzeti zászló lobog. Ami pedig a franciákat illeti, náluk nagyobb nacionalistákat még nem hordott a föld a hátán amióta a magyarok által a „kalandozó hadjáratok” során rendszeresen megleckéztetett és széthullott Frank Birodalom nyugati részéből kialakult Franciaország. Nekünk viszont minden megaláztatást el kell tűrnünk, nálunk a magyarság értékeinek a lekezelésére buzdít a kozmopolita korszellemet diktáló tömegkommunikáció. Sikkessé vált az idegen szubkultúra majmolása. Ciki magyarnak lenni Magyarországon. A felnövekvő generáció joggal csodálkozik: ez a szerencsétlennek beállított magyarság egyáltalán hogyan tudott meglenni ezer éven át a Kárpát-medencében a csodálatos Nyugat gyámolító segítsége nélkül.

12; A fogyasztói társadalmat vezérlő transznacionális erőtér rögeszméje: forszírozott fejlődés

A politikusaink szerint a válságot a profitorientált erőtér által vezérelt fogyasztói társadalom forszírozott fejlődése fogja megoldani. Valóban így lesz? Aligha. Ideje revideálni a megkövesedett nézeteket, mert a válság minden bizonnyal mélyülni fog. A világmegváltó tőkének kettős kontradikcióval kell szembenéznie. Az egyik: Frank Drake és más tudósok véleménye szerint legföljebb egy százalék a valószínűsége annak, hogy a technológia exponenciális jellegű fejlődésével egyetemben az emberiség nem pusztítja el önmagát és a környezetét. Ezen egy százalékon belül lehet

14

ügyködni, ami nem valami fényes kilátás. A homo sapiens az egyetlen élőlény a Föld nevű bolygón, amely hatalomvágyból pusztítja a saját nemét és nem él harmóniában a természettel, sőt más élőlények életterével is garázdálkodik, amihez abszolút nincs joga. Az ökológiai rendszer rombolása és a természeti erőforrások kizsigerelése megszünteti a fenntartható fejlődés elemi materiális és energia feltételeit. Ráadásul a fosszilis energiaforrások felhasználásáról és a természet pusztításáról a leggazdagabb társadalmi réteg, a Föld népességének mindössze egy százaléka dönt, méghozzá önkényesen. Az Amerikai Egyesült Államok például nem hajlandó aláírni a környezetszennyezés visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezményeket.

Tegyük fel, a tudomány új energiaforrásokat fedez fel és akkor hurrá, a termelésnövekedés felső határa a csillagos ég, amint a nagy kommunista tanító, Rákosi elvtárs is világosan megmondta. Ilyen széles ívű gondolatokat csak a fergeteges elméjű Lenin tudott túlszárnyalni, aki közgazdasági útmutatást adott a népének a birodalomépítés főszabályáról: „Film plusz villamosítás egyenlő szovjethatalom”. Ezekkel a korszakalkotó tézisekkel csupán egyetlen aprócska probléma van, amit a cezaromániás politikusok is kénytelenek tudomásul venni, ha tetszik, ha nem. A tudomány jelenlegi állása szerint az energia megmaradás törvénye még érvényben van, következőleg a termelés növekedése óhatatlanul hőtermeléssel jár. A termelt hő mennyisége a jelenlegi exponenciális jellegű fejlődés szerint 100 éven belül olyan mértékű lenne, hogy felizzana a bolygónk. Hivatkozhatnék Stephen Hawking, Roger Penrose, Gábor Dénes, Teller Ede és más kiváló tudósokra, de nem szükséges, mert gimnáziumi szintű ismeretekkel is könnyedén belátható a folyamat fizikai következménye. Mivel az izzó Föld nem valami kellemes hely a fehérjemolekulák, a szénalapú élet számára, a profitorientált felfogás szerinti fejlődés zsákutca.

A kontradikció másik eleme közgazdasági: a technológia robbanásszerű fejlődésével egyetemben nő a termelés hatékonysága és volumene, következőleg nő a kínálat, a kereslet viszont óhatatlanul csökken. Miért? Azért, mert a technológia fejlődésével párhuzamosan egyre kevesebb munkaerőre lesz szükség, hiszen az automatizáció, a kibernetika alkalmazása helyettesíti az emberi munkát. Akkor viszont ki veszi meg az előállított többlettermékeket? A gyenge vásárlóerejű munkanélküliek? Ehhez még súlyos társadalomlélektani következmény is járul: leértékelődik a biológiai ember szerepe a robotokkal szemben. A robot olcsóbb, jobb, precízebb, megbízhatóbb, teherbíróbb, hatékonyabb. Ha a technológiára épülő fejlődés istenítése így megy tovább, megfordul a tudományos haladás eredeti célja: az elidegenedő, virtuális valóság világában megszűnik az ember és a természet közötti kapcsolat, az ember és ember közötti analóg kommunikáció. Végül óhatatlanul bekövetkezik a Summa Technology (Staniszlaw Lem) próféciája, a csodálatosan fejlett digitális világ. Annyira fejlett, hogy felesleges benne az ember.

13; Súlyos értékválság. Migráció. Kiváló szakemberek távoznak az országból

Miközben az úgynevezett harmadik világ legnagyobb gondja a demográfiai robbanás, nálunk demográfiai katasztrófa fenyeget. Amint a bevezetőben jeleztem a pszeudoliberális ideológia legkártékonyabb társadalmi hatása a súlyos morális válság, amely immáron a nemzeti lét alapvető sejtét a családot támadja. A KSH adatai szerint az utóbbi tíz évben 35%-al csökkent a születések száma, és az úgynevezett rendszerváltoztatás óta eltelt időszak alatt több mint félmillió fővel csökkent a teljes magyar népesség lélekszáma. Ráadásul a lelkületükben magyar érzelmű emberek is menekülnek a karakterét vesztett, a kozmopolita globalizáció mocsarába süllyedt Magyarországról.

Kiváló képességű magyar emberek, fiatal tudósok hagyják el egzisztenciális bizonytalanság, a megfelelő munkafeltételek hiánya miatt az országot és gazdagítanak idegen nemzeteket. A külföldre távozott számos tudós közül büszkeséggel említem gyerekkori barátomat, az Amerikai Egyesült Államokban élő Dr. Buzsáki Györgyöt, aki éppen most kapott nemzetközi elismerést (The Brain Prize) az agykutatás területén nyújtott kimagasló eredményeiért a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítványtól. Velem egyetemben Buzsáki Gyuri sem rajongott a totalitárius

15

rendszerért, amit a hatalom enyhén szólva nem nézett jó szemmel. Az amerikaiak azonban megbecsülték a tehetségét, tanszéket kapott, és most óriási pénzen visszavásárolhatjuk azokat az értékeket, amelyeket Dr. Buzsáki és más magyar kiválóságok állítottak elő. Magyarország nem engedheti meg magának ezt a luxust! Elfogadhatatlan, hogy a keresztény magyar ember nagyobb biztonságban érezze magát külföldön, mint a saját közösségében. A jó magyar embereket vissza kell hozni! Bármi áron!

14; Mi kell még, hogy észhez térjen Magyarország? Nekünk Mohács kell!

Mi kell még ahhoz, hogy a magyarság kilábaljon a bénultságából? Nekünk Mohács kell – mondja Ady. A rendszerváltozás neoliberális korifeusai az akkori nemzeti tragédiát is túlszárnyalták. Mohács után még volt remény. Most remény sincs. Most a polgári demokrácia égisze alatt sunyi, alattomos diktatúra van. Magyarország elvesztette a nemzeti identitását és gyakorlatilag a szuverenitását is. Médiavezérelt szolganemzet lettünk. Idegen érdekeket szolgálunk. Belesüppedtünk az integrációs folyamatnak nevezett globális masszába, amely elnyeli a nemzeti sajátosságokat, az erőforrásainkat felemészti, miközben vészesen fogy a népesség. Ez volt a cél, amikor beléptünk az Európai Unióba? Nyilván nem. A kínkeservesen összetákolt Európai Unió eredeti célja az intézményrendszer egységesítése, ami egyáltalán nem azonos a globalizációval. Sőt, éppen ellenkezőleg: az integrálódó Európa vezérelve a régiók identitásának a megőrzése, mivel Európa értékét az évezredes kulturális öröksége és sokszínűsége jelenti. Legalábbis mi európaiak erre szoktunk hivatkozni, más hatalmi tényezők meg mosolyognak rajta Pontosabban: a hasukat fogják a röhögéstől. Példának okáért az amerikai hadügyminiszter (precízen: védelmi miniszter), Donald Ramsfeld kerek-perec kioktatta a szerinte döntésképtelen, ósdi, kőbalta merevségű Európát, amikor nem mutatott egységet Irak lerohanása dolgában.

Ámde manapság nem ildomos euro szkeptikusnak lenni, holott az évszázados érdekellentétek által szétszabdalt Európa uniója közelebb áll az illúzióhoz, mint a valósághoz. Való igaz, az integráció valóban üdvözítő lehet, mert fokozhatja Európa versenyképességét, amiből elméletileg Magyarország is profitálhat. Nem véletlenül használtam a feltételes módot, mert a teóriával szemben a tények azt mutatják, hogy integráció ide, integráció oda, Európa pozíciója egyre gyengül a világgazdasági folyamatokban. Mindenesetre árgus szemekkel figyelhetjük a csodát, miszerint harmonikus egység jön létre abban az Európában, amelyet a történelme folyamán nemhogy érdekazonosság, de mindig széttagoltság, antagonisztikus ellentétek jellemeztek. A mostani hirtelen harmónia megvalósulásának azonban van valószínűsége: hozzávetőlegesen annyi, mint az, hogy Mózes népe előtt megnyílt a Vörös-tenger. Mivel megszenvedtük már a múltat s jövendőt, igazán kijár nekünk egy csekélyke isteni protekció annál is inkább, mert mi is Isten kiválasztott népe vagyunk Góg és Magóg nyomán

A nagyhatalmak az utóbbi ötszáz évben nem engedték meg a stratégiai ütközőzónában elhelyezkedő Magyarországnak, hogy szuverén állam legyen. Talán majd most. Mindenesetre bízzunk erősen Istenben. De azért semmiképp ne feledjük Cromwell örökbecsű tanítását: Bízz Istenben, de tartsd szárazon a puskaport! Ellenkező esetben könnyen úgy járhatunk, mint a lélek hatalmára hivatkozó XII. Piusz, amikor Sztálin feltette a kardinális kérdést: Na és hány hadosztálya van a pápának?

Évszázadokig különféle hatalmi erőtereket szolgáltunk, de legalább tudtuk, hogy ki ellen küzdöttünk. A globalizálódó világban („new age”) azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen ki a fenét szolgálunk. Most mindenkit: a nemzeti létet szétverő, merkantilista, arcnélküli monetáris oligarchiát. A választópolgárok erre adtak felhatalmazást a közhatalmat gyakorló notabilitásoknak? Aligha. A magyarok mindig képesek voltak világraszóló megoldásokra, de a mostani egy politikatudományi bravúr. Szabadalmaztatni kellene a speciális magyar demokráciát, amelynek esszenciája: a magát jajveszékelve kirekesztettnek hirdető törpe minoritás uralma a többség fölött.

16

15; Magyaroknak belépni tilos! Nem lehetne Magyarország a magyaroké?

A szélsőségesen liberális vezér, Demszky úr idegen kézbe adta az élet alapvető forrását, a vizet. A világon egyedülálló nemzetpusztítás, olimpiai csúcsteljesítmény. Mi jöhet még? Közbiztonság? Arra még a Keletinél pufajkában lövöldöző Horn Gyula is azt mondta: „Ami itt van, az nem közbiztonság!” Különféle paramilitáris szervezetek és gengszterek uralkodnak. Jogbiztonság? Pártállami diktatúra helyett felelősség nélküli bírói autokrácia a demokrácia égisze alatt. Szociális biztonság? A társadalom többsége egzisztenciális félelemben él, a rabszolgasághoz hasonló nyomorban sínylődik, a kilakoltatás Damoklész kardja függ a feje fölött. Jövőkép? Az ország népessége soha nem látott mértékű demográfiai katasztrófa kellős közepén áll. Nemzetbiztonság? Köznevetség tárgya. A hadsereget megszüntették, a megmaradt honvédség egy komolyabb cserkészcsapat támadását sem tudná visszaverni. Mi maradt Magyarországból? A levegő? Azt is áruba bocsátottuk: levegő kvótát pénzért árulunk az EU fejlett országainak.

Drága apám gimnáziumi tanár volt Pécsett, de fölöttébb büszke volt arra, hogy betyár őseink vannak, ráadásul nem is akármilyenek, mert harcoltak a ’48-as szabadságharcban. Nemrégiben jártam a kislányommal a gyönyörű dunántúli erdőkben, ahol egykoron Sobri Jóska uralkodott, de a földönfutó polgár szabadon beléphetett. Ahol a gyerekkoromban futkároztam, most ez van kiírva: Idegeneknek belépni tilos! Ugyanis ezt mondja a békaevő francia, aki megvette azt az erdőrészt. Minő öröm! Trianoni utójáték! Már azon sem csodálkozna senki, ha kiírnák az országhatáron: Magyaroknak belépni tilos!

16; A magyarság előtt egy választás van: meghalni vagy kovásznépnek lenni

A dolgozat keretei nem adnak lehetőséget bővebb elemzésre, de az elmondottakból is nyilvánvaló, hogy Magyarország a tönk széle sodródik, ha nem változtat radikálisan a globális tőke imádatára épülő stratégiáján, és nem állítja vissza az agyagba döngölt nemzeti önbecsülését. Vegye már végre észre a tisztelt hatalom: az ezeréves Magyarországot soha senki nem támogatta csak támadta!

Most sem lesz másképp. Hagyjunk fel végre ezzel az operetti világba illő illúzióval! Most már tényleges szabadságharc folyik a magyarság megmaradásáért. Ha a magyar föld, a víz, a természeti erőforrások is idegen kézbe kerülnek, az a vég, a megállíthatatlan agónia első fázisa (például a békéscsabai gázmező!). A történelem folyamán Magyarországnak csak akkor volt nemzetközi tekintélye, amikor erős volt, amikor hatalma volt. A magyarság két szép szeméért senki nem fog támogatást adni. Nem ilyen a tőke természete. Amint már jeleztem, a tőke nem karitatív, nem jótékony szamaritánus. Pedig azt hittük. Büntetésként bennszülöttek lettünk a saját hazánkban.

Mi a modus vivendi a magyarok számára, ha nem az a szellemi és lelki tradíció, ami megtartott bennünket ezer éven át a Kárpát-medencében? Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a gyökértelen neoliberalizmus. A magyar lélek, a magyarság óriási tragédiája, hogy kelettől elszakadtunk, de a „Nyugat” soha nem fogadott be bennünket, pedig az Úristen által megáldott Szt. István királyunk kiirtotta a fél országot, hogy megfeleljünk a nyugati elvárásoknak. Hiába. Milyen áldozatot hozhattunk volna még a „civilizált nyugat” kegyeiért? Adhattunk mi kiemelkedő művészeket, Nobel-díjas tudósokat a világnak, Teller Ede, Szilárd Leó, Neumann János, Wigner Jenő megnyerhette az amerikaiaknak második világháborút, gazdagíthattuk mi a saját kultúránkkal az egyetemes kultúrát, a pöffeszkedő Európa továbbra is csak egy keletről jött barbár népnek tekint bennünket, amely betolakodott a szláv népek tengerébe. Amikor Antall József létrehozta a visegrádi hármakat, akkor reménykedtem, hogy lesz jövőnk. Ismét vesztettünk. De hangsúlyozom: katasztrofális történelmi tévedés azt hinni, hogy Magyarországot bármilyen külső erő támogatni fogja. Még annak is örülhettünk, ha nem tipornak el bennünket.

17

A tömegkommunikációs sztárok által nacionalizmussal, sőt antiszemita passzusokkal korholt Németh László arról beszél, hogy értelme legyen magyarnak lenni. A kisebbségi sorsba taszított magyarság és az anyaország számára a megmaradás alapvető eleme a minőség. Németh László így ír: „A tót azt mondja, hogy szláv vagyok, a portugál, hogy latin, a norvég, hogy germán. Mi azonban egész meztelenül csak magyarok vagyunk. Mi joga lehet egy ilyen népnek az életre? A kevesebb joga az életre az, hogy különb. A kisebbség jogosítványa, ha elit tud lenni. Harmincmillió magyar, mondták apáink. De harminc millióan nem leszünk. Vagy a tízmilliónak kell tehát harminc milliót érnie, vagy a tízmillióra sincs szükség többet. A magyarság előtt egy választás van: meghalni vagy kovásznépnek lenni.”

Nagyra becsülöm a zsidóságot, mert annyi hányattatás ellenére megmutatta a világnak, hogy elit tud lenni. A magyarság talán alávalóbb? 17; A magyar ember miért él Magyarországon?

Éveken át külszolgálatot teljesítettem Dél-Amerikában. A munkám mellett a latin nőkre is fölöttébb nagy figyelmet fordítottam, amelynek következtében összeszűrtem a levet a perui művelődési miniszter lányával, amiből óriási botrány kerekedett. Ugyanis a külügyi szabályzat szerint a külszolgálatot teljesítő polgár nem létesíthet közeli kapcsolatot az ottani nobilitásokkal. Megpróbáltam elmagyarázni, miszerint csupán felszínességről van szó, de a korifeusok közölték velem, hogy az érvelésem nem elég meggyőző, mivel gyermekem született a miniszter úr lányától, amihez a tudomány jelenlegi állása szerint meglehetősen közeli kapcsolat szükségeltetik.

Mondanom sem kell, megkaptam a beosztásomat: hazaküldtek. Sőt, mi több, a súlyos függelemsértés miatt bevonták az útlevelemet, következőleg a saját esküvőmre sem mehettem vissza Peruba. Az abszurd helyzet különleges megoldást követelt. Miniszter úr Magyarországra utazott és a nagykövet úr őexcellenciája ellenjegyzésével meghatalmaztam a leendő apósomat, hogy személyesen képviseljen engem a saját esküvőmön. Ily módon a miniszter úr az oltárhoz vezette a saját lányát az én nevemben. Később, a jó magatartásomra figyelemmel rehabilitáltak és visszamehettem Dél-Amerikába.

A magyar ember nagyon jól élhet idegen országban, de akkor is csak vendég, soha nem fogja otthon érezni magát, következőleg hazajöttem. Akkor kezdtem ráeszmélni a nemzeti önbecsülés hanyatlására, az erkölcs súlyos válságára, amikor az emberek megkérdezték tőlem: „Miért jöttél haza a jólétből?” A kérdés alapja biberachi fordulattal: „Ott van haza, hol a haszon.”

Elképzelhetetlen, hogy egy franciától, egy hollandustól, egy belgától megkérdezzék, hogy miért jött haza. A neoliberális felfogás szerint a haza ott van, ahol több a pénz. Erre az erkölcsi alapra aztán lehet fényes nemzeti jövőt építeni. Epilógus

A rendszerváltoztatásként ismert folyamat idején a kormányalakító parlamenti párt választmányi tagjaként harcoltam a totalitárius rendszer önkényuralma ellen a demokratikus jogállamért. Később fel kellett függesztenem az aktív politizálást, mivel az 1994. évi XXII. törvény szerint úgynevezett „Fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személy” kategóriába soroltak. (Központi szerepem volt a Nap TV, a DUNA TV létrehozásában, a vezetésem alatt álló ALFA TV dolgozta ki és bonyolította le a DUNA TV kísérleti adásait, később az ALFA TV jogutódjaként létrejött a VIASAT Hungária Zrt.-t, amelynek résztulajdonosa vagyok.)

A bonyolultan definiált tisztség összeférhetetlen a politikai szerepkörrel, ami azonban nem jelenti az alkotmányos alapjog, a véleménynyilvánítás szabadságának a felfüggesztését. Ennek ellenére ez idáig nem reagáltam a hatalom visszaéléseire, ami hiba volt. Hibát követtem el azzal, hogy a demokrácia működésében alapvetően fontos állampolgári szerepvállalást mellőzve tűrtem a hatalom jogsértő,

18

erkölcstelen magatartását, amelynek égisze alatt egyes politikai szereplők demokráciát hirdetnek, de diktatúrát gyakorolnak. Ráadásul a keresztény kultúrkör, az európai alkotmányosság jogi és erkölcsi normáival szöges ellentétben nemhogy nem tanúsítanak jogkövető magatartást, hanem még ki is vonják magukat a felelősség alól. Helyette bátran vállalják a politikai felelősséget. Az micsoda? A magyar jogrendszer ilyen kifejezést nem ismer!

Mivel aktív szereplője voltam a rendszerváltoztatási folyamatnak, engem is felelősség terhel azért, mert nem teljesült a nemzetépítő eszmény. De mentségemre szolgáljon, mi annak idején nem virtuális jogállamot akartunk, hanem valóságos képviseleti demokráciára építkező alkotmányos jogállamot, amelynek keretében Magyarország ismét konstruktív szereplője lehet az európai szellemi és gazdasági struktúrának, amelyben a népszuverenitás elve érvényesül, és a közhatalom nem a globalizmust, hanem a nemzetet szolgálja.

Ady A fajok cirkuszában így kesereg: Céljainkat elcélozták, Életünket már elélték. Cirkusz-ponyvák Bohóc-sorsa leng előttünk. Bohóc-sors? Az jár nekünk?

Orbán Viktort nagyra becsülte Antall József, aki a halálos ágyán ezekkel a szavakkal búcsúzott a földi élettől: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van értelme.”

Hol van a keresztény Magyarország tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr? Magyarországon már nem a külföldi, hanem a magyar polgár idegen. A keresztény kultúrkörben nevelkedett ember már nem érzi magát otthon a saját hazájában. Causa finita?

Trianon nem volt elég? Talán az a sors vár a magyarságra, amit a francia felvilágosodás nagy alakja, Voltaire prognosztizált: „A kereszténységet tizenkét tudatlan halász indította el. Én megmutatom a világnak, hogy egyetlen francia ki tudja irtani.”

19