9
SZISZKI KRÓNIKA Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium Projekthíradó Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Tóth Szilveszter Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Program A malagai projekt céljáról és a tanárokat érintő feladatairól már korábban hírt adtunk. Jelen cikkünk interjúja a tanulók szempontjából mutatja be a projekt előkészületeit, a beszámoló pedig a már megvalósult munkaszakaszt, a tanulói élményeket közvetíti. Ez az interjú a 2016-ban nyert Erasmus+“Mutasd, csinálom, tudom, nem adom fel“ projektnek köszönhetően született meg. Az interjú akkor készült, amikor a tanárok első csoportja még a kiutazás előtt volt, ezért konkrét információkkal a szállásról és a munkahelyekről nem rendelkeztünk. Az interjú során sok minderre fény derült, úgyhogy kezdjünk is bele. Akit kérdeztem az Erasmus+ projekttel kapcsolatosan, az nem más, mint a projekt szervezője, Szakácsné Nagy Éva volt. Első kérdésem: Miért ön vállalta el a Malaga projekt szervezését? - A projekt szervezését azért vállaltam el, mert az ilyen programok szervezésében már több évtizedes tapasztalatom van. Mennyi idő egy ilyen program szervezése, lebonyolítása? - Egy ilyen program szervezése nagyon sok időbe telik. Mennyi ideig lesznek távol a diákok? - A gépészek február 28-án indulnak és március 21-én térnek haza. Az ügyvitelesek pedig április elején fognak csak indulni.

Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Tóth Szilveszter

Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21.

Erasmus+ Program

A malagai projekt céljáról és a tanárokat érintő feladatairól már korábban hírt adtunk. Jelen

cikkünk interjúja a tanulók szempontjából mutatja be a projekt előkészületeit, a beszámoló

pedig a már megvalósult munkaszakaszt, a tanulói élményeket közvetíti.

Ez az interjú a 2016-ban nyert Erasmus+“Mutasd, csinálom, tudom, nem

adom fel“ projektnek köszönhetően született meg. Az interjú akkor készült,

amikor a tanárok első csoportja még a kiutazás előtt volt, ezért konkrét

információkkal a szállásról és a munkahelyekről nem rendelkeztünk.

Az interjú során sok minderre fény derült, úgyhogy kezdjünk is bele.

Akit kérdeztem az Erasmus+ projekttel kapcsolatosan, az nem más,

mint a projekt szervezője, Szakácsné Nagy Éva volt.

Első kérdésem: Miért ön vállalta el a Malaga projekt

szervezését?

- A projekt szervezését azért vállaltam el, mert az ilyen programok

szervezésében már több évtizedes tapasztalatom van.

Mennyi idő egy ilyen program szervezése, lebonyolítása?

- Egy ilyen program szervezése nagyon sok időbe telik.

Mennyi ideig lesznek távol a diákok?

- A gépészek február 28-án indulnak és március 21-én térnek

haza. Az ügyvitelesek pedig április elején fognak csak indulni.

Page 2: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

Milyen járművel mennek ki és térnek haza?

- A diákok közvetlen járattal repülnek oda és vissza is.

Milyen korlátozások lesznek a bőröndökre, kézipoggyászokra?

- A bőröndökre, kézipoggyászokra súlybeli, illetve méretbeli

korlátozások lesznek. Ez annyit jelent, hogy méretben és súlyban

nem léphetik át a megengedett értékeket.

Hol fognak lakni a három hét alatt a diákok? Milyen a

környék?

- A három hét alatt apartmanokban lesznek elszállásolva. Ott

mindenféle háztartási eszköz (mosógép, hűtő, mosogatógép,

mikró) lesz ahhoz, hogy rendesen tudjanak, úgymond „élni”. A

kisebbek, tehát önök, tanárral lesznek együtt az egyik szálláson,

az idősebbek pedig egy másik szálláson.

- A környéken megtalálható minden olyan üzlet, ahol meg tudják

venni a szükséges dolgokat (élelmiszer, mosószer, stb.), ez alatt a

boltokat és a piacokat értem.

Hol fognak dolgozni a diákok?

- A diákok különböző helyeken fognak dolgozni, különböző

csoportokban, különböző munkaadóknál. A munkák többsége

autószerelő műhelyekben lesz, de lesz, aki más munkát végezhet.

Page 3: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok?

- A diákok az ottani tömegközlekedéssel tudnak eljutni a saját

munkahelyükre. Ezekhez az utazásokhoz kapnak egy bérletet,

amivel egész Malagában utazhatnak.

És hogyan fognak kinézni a diákok napjai?

- A diákok napjai úgy néznek ki, hogy reggel 9-re elmennek

dolgozni egészen délután 1-ig. Utána a diákok megírják az

aznapi munkanaplójukat, és a kísérő tanárral egyeztetett

időpontban láttamoztatják és megbeszélik az aznapi

tapasztalataikat. Fontos, hogy a diákok betartsák az iskolával

kötött Kiegészítő megállapodásban foglaltakat, többek között,

hogy nem hagyhatják el Malaga területét tanári felügyelet

nélkül.

És a hétvégéken mit csinálnak?

- A hétvégékre van pár kirándulós ötletünk, de ez ugye függ a

diákoktól is, hogy mennyire akarnak azokon részt venni.

Visszatérve a diákokra, milyen kötelességeik lesznek odakint?

- Felnőtt módjára kell viselkedniük odakint. Maguknak kell

megoldani a napi étkezésüket, az apartman takarítását és

rendben tartását, a mosást és mosogatást. És ezeken kívül

elvárások lesznek feléjük munka és magaviselet terén is. Szóval,

egy kicsit megtapasztalhatják a nagybetűs életet odakint. De

persze, ha probléma adódik, mindenféleképpen a tanárhoz kell

fordulni segítségért.

Page 4: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

Mi a szerepük a tanároknak odakint?

- Elsősorban a diákok ellenőrzése, hogy bementek-e dolgozni, meg

hogy vezetik-e a munkanaplójukat. Ezen kívül bármiben

segítenek nekik.

Mit kell még ezeken kívül tudni az utazásról?

- Ez egy nagy lehetőség a számukra, hogy ezt mindenféleképpen

használják ki. A munka és a munkakultúra mellett természetesen

ismerkedjenek meg egy idegen ország kultúrájával, mindennapi

életével.

Ezután megköszöntem a tanárnő együttműködését, és vége lett az

interjúnak.

Page 5: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

Malaga

Malaga egy nagyon szép hely volt. Csodálatos helyeken jártunk és sok kedves embert

ismerhettünk meg. Ez az út már az előtte lévő napokban elkezdődött, amikor is mindenki

izgult már, hogy milyen is lesz. A szülők persze a gyerekek helyett is izgultak.

Az első nap, mikor megérkeztünk, még az esti Malagától is „elájultunk”. Kellemes

fogadtatásban volt részünk. Susan, a kinti szervező volt, aki a reptérről a szállásokig elvitt

minket. De ezelőtt még a nagyobbik szálláson egy kiadós kis lakoma mellett elmondták,

hogy hogyan fognak zajlani a napjaink. Ezután a szállásunkra vittek minket. Gyönyörű

lakás volt ez. Minden volt, amire egy ember vágyhat.

Másnap reggel átmentünk a nagyobbik szállásra, mert minden megbeszélést ott tartottak

meg, megkaptuk a bérletünket, a munkahelyünk címét, ahol dolgoztunk a 3 hétben. Ezek

után elmentünk megnézni a város látványosságait. Mindenki csak ámult és bámult. Egy

gyönyörű város tárult a szemünk elé. Az utcák, a sétányok és a központ is gyönyörűen

nézett ki. A túra után felkészültünk másnapra. A boltokban is, mint minden máshol,

kedvesen bántak velünk.

Következő nap elvittek mindenkit a munkahelyére, és megismerkedhettünk a főnökeinkkel,

de ez igazából csak az első munkanapunkon történt meg. Az első munkanapja

mindenkinek nagyszerű volt. A főnökünk nem tudott angolul, így hát maradt a kéziszótár

és az activity tudás. Eleinte azt hittük, hogy biztosan haza akar minket küldeni, úgy

érdeklődött az otthonunk iránt. A vallásosságunkra is kíváncsi volt. A munkahelyünkön

szokásos volt a tízórai, amire a főnök mindig meghívott minket, nekünk soha nem engedte,

hogy fizessünk. Az étteremben nagyon finom szendvicseket kaptunk nagyon jó

kiszolgálással. Miután megtudták, hogy fogszabályzóm van, csak felszelve kaptam meg a

szendvicseimet. Mellé nagyon finom, frissen facsart narancslét kaptunk. Ez majdnem

megfelelt egy ebédnek.

A munkánkat a főnök igyekezett változatossá tenni azzal, hogy nem csak ugyanazt kellett

csinálnunk folyamatosan a három hét alatt. A Cassini rozsdamentes fémekkel dolgozott.

Csináltak belőle kereteket, korlátokat, asztalokat, állványokat, mindent, amire a vevőnek

szüksége volt. Ezek elkészítéséhez pedig sok gép is kellett, amivel a munkadarabokat el

lehetett készíteni. Eleinte mi szeltük le a vasdarabokat, később pedig 45°-os szögben is mi

vágtuk le. Később már mi csiszolhattuk le az éleit a korlát rúdjainak. Ez volt a főbb

munkánk, de kipróbálhattuk a hegesztést, a hajlítást és a sarokvágó gépet is. Úgyhogy a

munkával töltött idő nagyon jó volt. Sok mindent láttunk és tanultunk ott meg.

Page 6: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

Munka után általában elmentünk ebédelni, majd másnapra meg az estére bevásárolni.

Délután pedig a tengerparton sétáltunk, beszélgettünk. Egyikünk jól táncol, és ő

mindenképpen fel akart lépni, mert kíváncsi volt, hogy megállnak-e megnézni a

produkcióját. Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan megálltak megnézni, sőt még más

táncosokkal is megismerkedett, és táncoltak is együtt. Egyik nap pedig Szakács Csaba

tanár úr főzött egy finom vacsorát mindenkinek.

A hétvégén a közelben lévő városokban jártunk, amik ugyanúgy gyönyörű szépek voltak,

mint Malaga. Első hétvégén Mijasban jártunk. Voltunk pár múzeumban és egy

borkóstolón. A múzeumban egy férfi munkái voltak kiállítva. Ő 50 ország nevezetességét,

szokásait zsugorította le nagyon kicsire. Eszméletlen volt, hogy ennyi dolgot meg tudott

csinálni olyan kicsire. A borkóstolón három bort kóstolhattunk meg borkóstolók módjára.

Eleinte elmondták a tudnivalókat a borokról, majd miután megszagoltuk, meg kellett

kóstolnunk.

A másik hétvégén vonattal utaztunk el Cordobába. Cordobában először megnéztük a régi

várost. Utána elmentünk a világhírű mecsethez. Úgy gondoltuk, hogy mielőtt bemennénk,

még menjünk el enni valamit, mert hosszúnak ígérkezett a mecset körbejárása belülről. Így

hát elmentünk megnézni a hidat a mecset előtt, majd ettünk. Sajnos 2 hét után sem tudtuk

megérteni, hogy a nagy adag nem magyarosan nagyobb, hanem tényleg jó nagy adagot

jelent, amit általában 2 fő eszik meg. Így is volt, mert nem bírtuk megenni, amit kikértünk.

Ebédünk után páran bementek a mecsetbe, páran pedig kint maradtak. Miután végeztünk

a mecset körbejárásával, elindultunk az állomásra.

Másnap délutánra egy kis gokartozást terveztünk. Ott is mindenki jól érezte magát.

Legalább kiderült, hogy kinek adnék jogsit és kinek nem.

Az utolsó héten derült ki, hogy a főnökünknek van egy magyar ügyfele, aki meghívott

minket egy ebédre, de mi akkor pont Cordobában voltunk. De hétfőn elmentünk hozzá, és

megismerkedhettünk vele meg a nővérével. Ők is sok jó tanáccsal láttak el minket.

Az utolsó munkanapunkon fájó szívvel búcsúztunk el főnökünktől mindannyian. Páran

kaptunk emlékül ajándékot. Az út előtt Susan is tartott egy búcsú találkozót. Tőlük is

kaptunk emlékül ajándékot. Hétfőn már mindenki haza akart érni, hogy újra láthassa

szeretteit, mert azért 3 hét sok idő az otthonunk és a családunk nélkül. Összességében ez

alatt a 3 hét alatt új embereket, kultúrát, életet ismerhettünk meg, ami egy életre szóló

tanulság számunkra.

Remélem sok embernek lesz ilyenben része az élete folyamán.

Page 7: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

Pár kép az út folyamáról:

- Indulás itthonról:

- Malaga első reggelén:

- Séta malagában:

Page 8: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

- Mijas:

- Cordoba:

Page 9: Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Programsziszki.hu/sziszki_2013/images/dok/sziszki_kronika/... · 2016. 4. 26. · Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? -A

SZISZKI KRÓNIKA

Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

Projekthíradó

- Ételek:

- Madarak:

- Egyéb dolgok:

- Út hazafelé: