12
Őszi étlap, Debrecenből Interjú Balogh Károllyal, a Hotel Lycium főszakácsával Panorama NEWS Partner a sikeres vendéglátásban Érvényes: 2012. szeptember 5-től „Itt van az ősz, itt van újra” – s vele együtt beköszönt a szüret időszaka. Hagyományok, dalok, népszokások övezik ezt az ünne- pet, valamint a szőlőt és a bort. Régebben az év egyik legrangosabb társadalmi összejövetelének számító esemény napjainkban is nagy népszerűségnek örvend. A kemény munkát jókedv és vidámság lengi körbe; a közös evés-ivás pedig összekovácsolja a családokat. A hazai vendéglátóegységek számára is kihagyhatatlan lehetőség rejlik a szőlőszedés „rituáléjában”; a hagyomá- nyos szüreti étkek, szőlővel, musttal, borral készült különlegességek asztalhoz csábítják a kíváncsi vendégeket. A különböző tematikus rendezvények nagyszerű lehetőséget biztosítanak, hogy a szürke hétköznapokból kizökkentsük az új élményekre és ízekre áhítozókat, és olyan kulináris területre kalauzoljuk őket, melyet nem felejtenek el egykönnyen. Ebben szeretnénk part- nereink segítségére lenni, és ötleteinkkel, ajánlatainkkal hozzájárulni sikerességükhöz. Pulyka mellfilé 0,6-2 kg/cs Steak burgonya 10 kg/# Csirke szárny 12 kg/# d’Arta royal mix 4x2,5kg/# Sertés lapocka egész 5-6 kg/db Szüreti hetek a vendéglátásban - Van egy kérdés, amit augusz- tus végén készülő interjúban kötelező feltenni egy debre- ceni vendéglátós szakember- nek. Hogyan sikerült az idei virágkarnevál? - Mint minden évben, kitűnően. Ilyenkor teltház van a városban, a szállodákban, a vendéglátóhe- lyeken, természetesen nálunk, a Lycium hotelben és az Átrium ét- teremben is. Debrecen központ- jában vagyunk, a Lycium hotel a karneváli menet egyik fő állomá- sa. Számomra az esemény fény- pontja egy éjszakai állófogadás volt, amit nálunk rendeztek a zsűritagok, a díszvendégek, a szervezők tiszteletére. - Hétköznapokon milyen a forgalom, milyen vendégkört szolgál ki a hotel és az étte- rem? - Tipikus belvárosi, üzleti szál- loda vagyunk, nagy népszerű- ségnek örvendünk a hazai és külföldi üzletemberek körében. Kiemelt feladatunk, hogy a vá- ros protokolláris vendéglátással kapcsolatos igényeit, többek között a világ minden tájáról ideérkező delegációkat is kiszol- gáljuk. Egy éve már, hogy a Ho- tel Lycium hasznosítja a Kölcsey Központ termeit a konferencia szegmensben, így egy kézbe került a rendezvényszervezés és a vendéglátás. Akár ezerötszáz fős, több napos rendezvények catering igényét is tudjuk bizto- sítani. Szükség van ránk, hiszen Debrecen városa mára jelentős üzleti és kulturális központtá fejlődött. - Önt milyen szakmai szálak fűzik Debrecenhez, milyen pá- lyát járt végig, mielőtt a Hotel Lycium Átrium éttermének konyhafőnöke lett? - A szakma alapjait a debreceni vendéglátóipari iskolában tanul- tam meg, volt alkalmam a le- gendás mesterszakáccsal, Boros Lászlóval is együtt dolgozni. Az első munkahelyeim is Debre- cenben voltak, a népszerű, tradi- cionális magyar konyhát vezető Aranykakasban, majd egy bel- városi ír sörözőben dolgoztam. Innen indultam el szerencsét próbálni, fiatalon külföldre ten- gerjáró és folyami luxushajókra, illetve szállodákba szerződtem. A tíz év külföldi tartózkodás alatt szakmai szempontból a legmeg- határozóbb Anglia, Olaszország, Írország, Franciaország és Dubai volt számomra. Mivel mindig a legkeményebb munkát jelentő, legigényesebb hajókra kértem beosztást, kiváló séfektől, profi szakemberektől, specialistáktól, nem ritkán igazi világsztároktól tanulhattam. Megismertem a legfrissebb trendeket, techno- lógiai eljárásokat, a legkülönle- gesebb alapanyagokat. Emellett ismereteket és tapasztalatot sze- reztem olyan kiegészítő munka- fázisokban, mint az árubeszer- zés, a raktározás, a gazdálkodás és a minőségbiztosítás. Ez segít abban, hogy egészben lássam egy konyha működését, hiszen a színvonalas és eredményes üzemeltetés a főzésen túl még számos tényezőn múlik. - A világsztárok közül önnek ki volt a legrokonszenvesebb? - Dubaiban, az ízek fesztiválján a világ nyolc legjobb szakácsa fő- zött. Szerencsésnek érezhettem magam; egy teljes hetet együtt dolgozhattam James Martinnal és stábjával a Warf mediterrán étteremben. - Milyen főnökök, milyen em- berek a sztárszakácsok? - Nekik ez az életük, így könyör- telenek, ha alapanyagokról, technológiákról vagy tálalásról legyen szó. Csak a tökéletesség és a maximális precizitás az elfo- gadható számukra. - Milyen tervekkel érkezett vissza Debrecenbe? - Jelenlegi célom a nemzetközi tapasztalataim kamatoztatása hazai környezetben. Egy olyan színvonalas szakmai háttérrel rendelkező konyha üzemelte- tése, amely a vendégek által tá- masztott sokoldalú igényeknek megfelel. Több, mint egy éve a Hotel Lycium séeként dolgo- zom, ez alatt megismertem a megváltozott hazai viszonyokat, a szálloda és az étterem lehető- ségeit, a vendégek igényeit. A most készülő őszi étlappal már a jól ismert adottságokhoz és a körülményekhez igazítva pró- bálom megvalósítani az eredeti szándékomat: helyi alapanyag- okból hagyományos és egyedi, új ételeket készítünk új konyhai technológiák felhasználásával, a gasztronómia trendjeit követve. - Hogyan tudja hasznosítani a külföldön szerzett tapasztala- tokat hazai környezetben? - Sokan nem szeretik a hirtelen változásokat, de nyitottak az új- donságokra. Mi mindent meg- teszünk az új szellemű konyha népszerűsítése érdekében, s ehhez a feltételek is adottak. Rendszeresen szervezünk tré- ningeket, tanulmányi kirándulá- sokat annak érdekében, hogy a kollégáim felkészültek és kreatí- vak legyenek. - Említette, hogy helyi alap- anyagokból készítenek helyi ételeket. Milyen beszállítói körrel dolgoznak és milyen a debreceni konyha? - Csak az lehet beszállítónk, aki garantálja a rendszerességet és a jó minőséget. Többségük kör- nyékbeli, de ha kell, a fővárosi nagy piacokat is felkeressük. A Matusz-Vad a reggeliztetés- ben játszik főszerepet, a pék- sütemények mellett a frissen fagyasztott zöldségeikből ren- delünk. A színvonalas üzleti étkezésekhez az egyedi, itthon még kevésbé ismert ételeket, eljárásokat, és rég elfeledett, jó minőségű alapanyagokat sze- retném újra előtérbe helyezni. A helyi alapanyagokból készített, a Hajdúságban jól ismert ételeink közül kiemelném a Debreceni töltött káposztát, a házilag ké- szített Debreceni páros kolbászt, a közeli Hortobágy slambucát. Ezek az ételek képviselik a tradi- cionális magyar gasztronómiát, melyek utánozhatatlanok és ki- válóak. Jöjjenek, kóstolják meg!

Matusz-Vad News

Embed Size (px)

DESCRIPTION

matusz-vad

Citation preview

Page 1: Matusz-Vad News

Őszi étlap, Debrecenből Interjú Balogh Károllyal, a Hotel Lycium főszakácsával

Panorama NEW

SPartner a sikeres vendéglátásban

Érvényes: 2012. szeptember 5-től

„Itt van az ősz, itt van újra” – s vele együtt beköszönt a szüret időszaka. Hagyományok, dalok, népszokások övezik ezt az ünne-pet, valamint a szőlőt és a bort. Régebben az év egyik legrangosabb társadalmi összejövetelének számító esemény napjainkban is nagy népszerűségnek örvend. A kemény munkát jókedv és vidámság lengi körbe; a közös evés-ivás pedig összekovácsolja a családokat. A hazai vendéglátóegységek számára is kihagyhatatlan lehetőség rejlik a szőlőszedés „rituáléjában”; a hagyomá-nyos szüreti étkek, szőlővel, musttal, borral készült különlegességek asztalhoz csábítják a kíváncsi vendégeket. A különböző tematikus rendezvények nagyszerű lehetőséget biztosítanak, hogy a szürke hétköznapokból kizökkentsük az új élményekre és ízekre áhítozókat, és olyan kulináris területre kalauzoljuk őket, melyet nem felejtenek el egykönnyen. Ebben szeretnénk part-nereink segítségére lenni, és ötleteinkkel, ajánlatainkkal hozzájárulni sikerességükhöz.

Pulyka mellfilé0,6-2 kg/cs

Steak burgonya10 kg/#

Csirke szárny12 kg/#

d’Arta royal mix4x2,5kg/#

Sertés lapocka egész5-6 kg/db

Szüreti hetek a vendéglátásban

- Van egy kérdés, amit augusz-tus végén készülő interjúban kötelező feltenni egy debre-ceni vendéglátós szakember-nek. Hogyan sikerült az idei virágkarnevál? - Mint minden évben, kitűnően. Ilyenkor teltház van a városban, a szállodákban, a vendéglátóhe-lyeken, természetesen nálunk, a Lycium hotelben és az Átrium ét-teremben is. Debrecen központ-jában vagyunk, a Lycium hotel a karneváli menet egyik fő állomá-sa. Számomra az esemény fény-pontja egy éjszakai állófogadás volt, amit nálunk rendeztek a zsűritagok, a díszvendégek, a

szervezők tiszteletére. - Hétköznapokon milyen a forgalom, milyen vendégkört szolgál ki a hotel és az étte-rem? - Tipikus belvárosi, üzleti szál-loda vagyunk, nagy népszerű-ségnek örvendünk a hazai és külföldi üzletemberek körében. Kiemelt feladatunk, hogy a vá-ros protokolláris vendéglátással kapcsolatos igényeit, többek között a világ minden tájáról ideérkező delegációkat is kiszol-gáljuk. Egy éve már, hogy a Ho-tel Lycium hasznosítja a Kölcsey Központ termeit a konferencia szegmensben, így egy kézbe

került a rendezvényszervezés és a vendéglátás. Akár ezerötszáz fős, több napos rendezvények catering igényét is tudjuk bizto-sítani. Szükség van ránk, hiszen Debrecen városa mára jelentős üzleti és kulturális központtá fejlődött. - Önt milyen szakmai szálak fűzik Debrecenhez, milyen pá-lyát járt végig, mielőtt a Hotel Lycium Átrium éttermének konyhafőnöke lett? - A szakma alapjait a debreceni vendéglátóipari iskolában tanul-tam meg, volt alkalmam a le-gendás mesterszakáccsal, Boros Lászlóval is együtt dolgozni. Az első munkahelyeim is Debre-cenben voltak, a népszerű, tradi-cionális magyar konyhát vezető Aranykakasban, majd egy bel-városi ír sörözőben dolgoztam. Innen indultam el szerencsét próbálni, fiatalon külföldre ten-gerjáró és folyami luxushajókra, illetve szállodákba szerződtem. A tíz év külföldi tartózkodás alatt szakmai szempontból a legmeg-határozóbb Anglia, Olaszország, Írország, Franciaország és Dubai volt számomra. Mivel mindig a legkeményebb munkát jelentő, legigényesebb hajókra kértem beosztást, kiváló séfektől, profi szakemberektől, specialistáktól, nem ritkán igazi világsztároktól tanulhattam. Megismertem a legfrissebb trendeket, techno-lógiai eljárásokat, a legkülönle-gesebb alapanyagokat. Emellett ismereteket és tapasztalatot sze-reztem olyan kiegészítő munka-fázisokban, mint az árubeszer-zés, a raktározás, a gazdálkodás és a minőségbiztosítás. Ez segít abban, hogy egészben lássam egy konyha működését, hiszen a színvonalas és eredményes üzemeltetés a főzésen túl még számos tényezőn múlik.- A világsztárok közül önnek ki volt a legrokonszenvesebb? - Dubaiban, az ízek fesztiválján a világ nyolc legjobb szakácsa fő-zött. Szerencsésnek érezhettem magam; egy teljes hetet együtt dolgozhattam James Martinnal és stábjával a Warf mediterrán étteremben.- Milyen főnökök, milyen em-berek a sztárszakácsok? - Nekik ez az életük, így könyör-telenek, ha alapanyagokról, technológiákról vagy tálalásról legyen szó. Csak a tökéletesség és a maximális precizitás az elfo-gadható számukra.

- Milyen tervekkel érkezett vissza Debrecenbe? - Jelenlegi célom a nemzetközi tapasztalataim kamatoztatása hazai környezetben. Egy olyan színvonalas szakmai háttérrel rendelkező konyha üzemelte-tése, amely a vendégek által tá-masztott sokoldalú igényeknek megfelel. Több, mint egy éve a Hotel Lycium séfjeként dolgo-zom, ez alatt megismertem a megváltozott hazai viszonyokat, a szálloda és az étterem lehető-ségeit, a vendégek igényeit. A most készülő őszi étlappal már a jól ismert adottságokhoz és a körülményekhez igazítva pró-bálom megvalósítani az eredeti szándékomat: helyi alapanyag-okból hagyományos és egyedi, új ételeket készítünk új konyhai technológiák felhasználásával, a gasztronómia trendjeit követve. - Hogyan tudja hasznosítani a külföldön szerzett tapasztala-tokat hazai környezetben? - Sokan nem szeretik a hirtelen változásokat, de nyitottak az új-donságokra. Mi mindent meg-teszünk az új szellemű konyha népszerűsítése érdekében, s ehhez a feltételek is adottak. Rendszeresen szervezünk tré-ningeket, tanulmányi kirándulá-sokat annak érdekében, hogy a kollégáim felkészültek és kreatí-vak legyenek. - Említette, hogy helyi alap-anyagokból készítenek helyi ételeket. Milyen beszállítói körrel dolgoznak és milyen a debreceni konyha?- Csak az lehet beszállítónk, aki garantálja a rendszerességet és a jó minőséget. Többségük kör-nyékbeli, de ha kell, a fővárosi nagy piacokat is felkeressük. A Matusz-Vad a reggeliztetés-ben játszik főszerepet, a pék-sütemények mellett a frissen fagyasztott zöldségeikből ren-delünk. A színvonalas üzleti étkezésekhez az egyedi, itthon még kevésbé ismert ételeket, eljárásokat, és rég elfeledett, jó minőségű alapanyagokat sze-retném újra előtérbe helyezni. A helyi alapanyagokból készített, a Hajdúságban jól ismert ételeink közül kiemelném a Debreceni töltött káposztát, a házilag ké-szített Debreceni páros kolbászt, a közeli Hortobágy slambucát. Ezek az ételek képviselik a tradi-cionális magyar gasztronómiát, melyek utánozhatatlanok és ki-válóak. Jöjjenek, kóstolják meg!

Page 2: Matusz-Vad News

HozzÁVALók:Csirkeszárny•Só, bors•Vaj•Friss fűszernövények•Süllőszeletek •Nameko gomba •Cukorborsó•Olívaolaj •

kARfIoL püRÉHEz:Friss karfiol •Tejszín •Só, bors •

SzARVASgoMbAHAbHoz:Szárnyas alaplé•Tejszín, tej •Szarvasgombaolaj•Só•

Michelin sztorik

Balogh Károly receptjeEverest, Chicago*

Csirkeszárny ropogósra sült süllővel, nameko gombával, cukor-borsóval, karfiolpürével és szarvasgombahabbal

ELkÉSzítÉS:A megtisztított szárny középső részét friss fűszernövényekkel és kevés vajjal vákumozzuk, majd 70 fokon vízfürdőbe rakjuk másfél órára. Ha kész, eltávolítjuk a csontokat a csirkeszárnyból úgy, hogy megőrizze eredeti formáját. A süllőszeleteket előkészítjük, majd bőrét beirdaljuk. A szarvas-gombahabhoz a csirke alaplevet felére beforraljuk, tejszínt adunk hozzá és ismét felére beforraljuk. A végén szarvasgombaolajat adunk hozzá és felfőzzük, félretesszük tálalásig. Közben a friss kar-fiolt tejszínben, csipet sóval felrakjuk főni, ha megfőtt thermo-mixben pürésítjük. A cukorborsót blansírozzuk, majd jégfürdőbe rakva lehűtjük és julienre vágjuk. Tálaláskor a szárnyakat olívaolajon ropogósra sütjük, melegen tartjuk. A süllőt a bőrével lefele fordítva, háromnegyed részéig átsütjük, majd megfordítjuk és vajjal locsolgatva készre sütjük. Közvetlenül tálalás előtt a nameko gombát forró serpenyőben, olíva és vaj keverékén megpirítjuk. A meleg karfiolpürét a tányér közepére tálal-juk, erre kerül a ropogós szárny, majd a süllőszeletek. A pirított gombát és a cukorborsót a tányéron ízlésesen körberakjuk, szarvasgombahabbal tálaljuk.

Beregi ízekA vásárosnaményi Winkler házA bereg szívében, a kraszna és a tisza torkolatánál fek-szik Vásárosnamény városa, közepén vendégcsalogató panzióval, s hozzá illő, jó hírű étteremmel. A Winkler ház a tulajdonos családtól kapta a nevét.

Winkler Zoltán öt éve vezeti a házat, amelyet szülei közel másfél évtizeddel ezelőtt ál-modtak meg egy bezárt bank helyére. A családnak nem volt szakmai múltja, de a vállalkozó kedv és a vendégszeretet gyor-san népszerűvé tette a tizenöt szobás hotelt és a százhatvan férőhelyes éttermet. Zoltán a szülői hagyományokat köve-ti - evésben, ivásban, jókedv-ben példát mutat, s jól tartja, szívvel, lélekkel szolgálja a ház vendégeit. A belvárosi épület a vállalkozás indulásakor teljes rekonstrukción esett át, az első osztályú panzió minden igényt kielégít. Az étterem barátságos, ízlésesen berendezett, a kony-hát a modern gasztronómia el-várásai szerint szerelték fel. Az építés, bővítés máig tart; a hat-van vendég fogadására alkal-

mas, hangulatos kerthelyiség idén külső látványkonyhával, kemencékkel, füstölővel, kerti grillel gazdagodott. Zoltán sze-rint a ház konyhája alapvetően házias jegyeket visel magán, s a szakácsművészet legújabb trendjeihez igazodva is a szű-kebb régió tájjellegű ételeit, ízeit kínálja az étterem vendé-geinek. Az étlapon szereplő helyi fogások közül említést érdemel a beregi táskaleves, amely paprikás, fűszeres kötött tésztával készül, a beregi töltött káposzta, amit tengeri darával töltenek meg, s a beregi betyár-pecsenye, ami nem más, mint szalonnával, hagymával, kol-básszal töltött karaj, tócsnival tálalva. A ház specialitása a ma-gyaros pácban érlelt kacsamell sült baconos kabátban, kukori-cás burgonyapürével, valamint a Winkler módra készült sólet, sült kacsacombbal és főtt to-jással. A kemencés nokedli is megérdemli, hogy ejtsünk róla néhány szót. Úgy készül, hogy a galuskát füstölt kolbásszal, szalonnával, sonkával, sajttal és juhtúrós tejföllel összepirít-ják. Az édességek közül Zoltán

lőben. A Szirmay-kúria készíti a Ház Borát, amely a mindennapok könnyen érthető gasztrobora. A ferences minoritákkal közös bir-tokon, Arad-Hegyalján, Ménesen készül a Papok Bora, egy külön-leges minőségű ménesi kadarka, Balla Géza szakmai irányításával.Az Oroszlános Borhotel ma a Tokaj-hegyaljai minőségi bortu-rizmus egyik alapköve, a szobák minden apró berendezési tárgya stílusos, és történeteket mesél. Recseg a padló, a mosdón álló vá-zából levendulaillat száll, az öles gerendákat bámulva könnyen jön az édes álom. Az új, négycsilla-gos hotelszárny tágas, igényesen berendezett szobái, fürdőháza kellemes felüdülést nyújt a bortú-rák, dűlőtúrák, birtoklátogatások után.

oroszlános borvengélő és borhotel3907 Tállya, Rákóczi út 23.Telefon: +36-47/598-888Web: www.oroszlanos.hu

a szabolcsi almás palacsintát ajánlja dióbundában sütve, csokoládékrémmel töltött hideg vaníliapudinggal, vala-mint a muskotályos borban párolt dióval töltött szatmári aszalt szilvát, fagylalttal. A ház főszakácsa, Vezse István nyolc éve, egyenesen az iskolapad-ból került az étterembe, s kivá-ló érzékkel, szervezőkészség-gel irányítja a konyha életét. A fiatal séf mellett a Winkler ház borai is dicséretet érdemelnek, a közeli Tokaj nedűit a villányi Günzer és az egri Thummerer pincészet termékei egészítik ki. Zoltán szerint a szatmári régió minőségi gyümölcspálinkáját, a Panyolait is érdemes meg-kóstálni. Az étterem gazdag kí-nálata széles vendégkört vonz, a Winkler ház alkalmas családi és céges rendezvények, eskü-vők, konferenciák, bemutatók, állófogadások rendezésére is.

Winkler Ház panzió - Étterem4800 Vásárosnamény, Rákóczi u. 5.Telefon: +36 45 570 200Web: www.winklerhaz.hu

Az ékszerdoboz drágaköveOroszlános Borvendéglő és Borhotel

tokaj történelmi borvidé-kén, tállya központjában áll egy csaknem 400 éves ház, az egykori Szirmay kúria. Szárnyas tölgyfa kapuját két faragott oroszlán őrzi. Aki arra jár, s elhaladtában kicsit megsimítja az orosz-lánok fejét, jobb kedvre de-rül tőle. Itt kapott otthont az oroszlános borvendéglő, egy igazán különleges hely.

Az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel a világörökség ré-szeként viszi hírét a tokaji bor-vidéknek szerte a világban. Az épületet Hillebrandtnak, Mária Terézia főépítészének köszönhetjük, a jó borokat pedig a Szirmay birtok tőké-inek. A borvendéglő külön szót érdemel. Maga Eckart Witzigmann, az évszázad sza-kácsa is elégedetten dőlt hát-ra az itt elköltött ebéd után, pedig akkor sem került más az asztalra, csak a szokásos: friss és kiváló minőségű, helyi alapanyagokból, nagy szakér-telemmel készített, változatos fogások.Az Oroszlános Borvendéglő a gasztronómiai megújulás egyik élharcosa kíván len-ni Tokaj-Hegyalján, ami el-sősorban a minőségi, helyi alapanyagok használatában, a szezonális ajánlatokban, a hagyományos és a modern konyhai technológiák ötvö-zésében mutatkozik meg. Az étlapot a vidéki polgári és

népi konyha hagyományain alapuló fogásokból állítják össze, szem előtt tartva az évszakokat és az ünnepeket is. Mint a régi háztartásokban, sok hozzávalót maguk készí-tenek. A vendégeknek saját sütésű házikenyeret kínálnak, lekvárokat főznek a Szirmay-kúria birtokán termett gyü-mölcsökből, de eltesznek be-főtteket, zseléket, szörpöket is. Az ételekben is megjelenik a bor, de az asztalon minden étel mellé odaképzelik és oda is kívánkozik: borokhoz étele-ket, ételekhez borokat keres-nek.A Szirmay-kúria egy kicsiny bormanufaktúra Tállyán, amely az Oroszlános Borven-déglő borászata. Birtoka a tállyai Köves-hegyen találha-tó. Prémium kategóriás bo-raikat Szirmay-kúria márka-néven értékesítik, elsősorban az Oroszlános Borvendég-

Kitűnő konyhájával kitörölhe-tetlen nyomot hagyva a kuliná-ris életben, Chef Joho 6 évesen csöppent a szakmába, nagy-nénje éttermének köszönhe-tően, melynek konyhájában zöldségeket tisztított. Nem-zetközi sikerei a Chicago Stock Exchange negyvenedik eme-letén indultak növekedésnek abban az étteremben, mely ma a világ egyik legkiválóbbja, az Everest. Mára országszerte számos, általa létesített étte-rem - Chicagoban az Everest és a Paris Club, Bostonban a Brasserie Jo és Las Vegasban az Eiffel Tower Restaurant - teszi nagyon magasra a mércét és nyeri sorra az elismeréseket. Nemrégiben Chef Joho meg-nyitotta a várva várt Paris Club-bot, ahol könnyen elérhető francia ételeket szolgálnak fel,

kényelmes, városias környe-zetben, ami nagyon vonzza az étterembe járók új generáció-ját. Chef Joho az olvasók szá-mára is betekintést engedett konyhájába, amikor megjelent az Eiffel Tower Szakácskönyv, melyben 50 általa készített specialitás varázsolja Párizs ízeit a konyhákba szerte az országban. Chef Joho 13 éves korában kezdett komolyan foglalkozni a szakmával, ami-kor is Paul Haeberlin tanon-caként a neves franciaországi L’Auberge de L’Ill étterembe került. Ezt követően francia, olasz és svájci éttermekben dolgozott. 23 éves korára Joho egy három Michelin csillagos étterem sous chefje volt, ahol 35 fős személyzetet irányított. Mindeközben folytatta tanul-mányait a strasbourg-i Hotel

Restaurant School-on, ahol be-lemerült a hotel- és étterem-üzletágba, valamint a tészták, sajtok és borok művészetébe.Az étterem a Chicago Stock Exchange épületének negyve-nedik emeletén található, így elhelyezkedésének köszön-hetően lélegzet elállító kilátás nyílik Chicagora, melyet Chef Joho nagyszerű borai és ételei tesznek még varázslatosabbá. Az elismert svájci szobrász, Ivo Soldini által készített bronz szobrok díszítenek minden asztalt, miközben a chicagoi művész, Adam Siegel fest-ményei láthatóak a falon és Virginio Ferrari szobrai ékesítik a termet. A világhírű francia konyha re-mekeit kínálva, az Everest ét-lapja a legfinomabb szezonális ételeket és kiváló minőségű borokat sorakoztatja fel. A ven-dégek megrendelhetik Chef Joho hétfogásos kóstolóját, a hétfogásos vegetáriánus me-nüt, vagy választhatnak a 3-4 fogásos aktuális menükből.Az Everest 1600 borból álló gyűjteménye Alsace régió bo-rait sorakoztatja fel Chef Joho alsace-i örökségének, valamint annak a személyes meggyőző-désének köszönhetően, hogy egyik-másik francia régióban sincs olyan szoros összefonó-dás étel és bor között, mint Alsace-ban. A több mint 350 féle bort számláló választék világszerte kivívta magának az elimerést, miszerint ez az egyik legnagyszerűbb kínálat, mely alsace-i borokból áll.

Page 3: Matusz-Vad News
Page 4: Matusz-Vad News

Borjú máj3kg/csomag

Borjú comb2-3kg/csomag

Malac egészben 8-13 kg/db 1 019 Ft 1 294 FtMalac karaj bőrös csontos 2-3 kg/db 9-12 kg/# 1 099 Ft 1 396 FtMalac pácolt 8 kg/db 3 069 Ft 3 898 FtSertés apróhús (70%-30%) 1 kg/cs 18-20 kg/# 739 Ft 939 FtSertés comb cs.n. egész 7-9 kg/db 18-20 kg/# 849 Ft 1 078 FtSertés comb cs.n. RETAIL kb. 1 kg/cs 16-18 kg/# 1 099 Ft 1 396 FtSertés comb csont nélkül CERVUS 3-4 kg/# 15-18kg/# 849 Ft 1 078 Ft

Sertés comb csont nélkül PEMIKA 3-4 kg/cs 15-17 kg/# 859 Ft 1 091 FtSertés csülök első kb.1 kg/cs 18-20 kg/# 519 Ft 659 FtSertés csülök hátsó kb 1,5 kg/cs 18-20 kg/# 669 Ft 850 FtSertés csülök HÁTSÓ CS.N. 1-1,5 kg/cs 15-17 kg/# 799 Ft 1 015 FtSertés csülök hátsó csontos FÜSTÖLT 1-1,5 kg/db 2-3 kg/cs 12-15 kg/# 749 Ft 951 FtSertés csülök hátsó csontos SZELETELT kb. 18-20 kg/# 799 Ft 1 015 FtSertés dagadó vákuumos kb. 1-1,5 kg/cs 18-20 kg/# 1 019 Ft 1 294 FtSertés darálthús (70%-30%) RETAIL 1 kg/cs 20 kg/# 889 Ft 1 129 FtSertés felsál 2-3kg/db 20 kg/# 1 249 Ft 1 586 FtSertés húsos csont ömlesztett kb. 15 kg/# 219 Ft 278 FtSertés karaj bőrös csontos grill 3-4 kg/db kb. 18-20 kg/# 1 029 Ft 1 307 Ft

Sertés karaj cs.n. EXTRA Viola 2,5-3,5 kg/cs 15-17 kg/# 1 279 Ft 1 624 FtSertés karaj cs.n. RETAIL kb. 1 kg/cs 15-18 kg/# 1 299 Ft 1 650 FtSertés karaj cs.n. S-Brand 4-4,8 kg/db 22-28 kg/# 1 069 Ft 1 358 FtSertés karaj cs.n. SZELETELT 13x80 g/vák.cs 15-18 kg/# 1 399 Ft 1 777 FtSertés karaj csont nélkül GARTER 2,5-3,5 kg/cs 15-18 kg/# 1 099 Ft 1 396 Ft

Sertés karaj csont nélkül PÁPAI 2,5-3,5 kg/cs 15-18 kg/# 1 149 Ft 1 459 FtSertés KOTLETT karaj szeletelt csts bn kb.18dkg/szelet 10-12 kg/# 1 349 Ft 1 713 FtSertés köröm darabolt 2-3 kg/cs kb. 15-18 kg/# 369 Ft 469 FtSertés lapocka cs.n. "A+" SURJÁNY 3,5-4 kg/cs kb. 17-20 kg/# 919 Ft 1 167 Ft

Sertés lapocka cs.n. "A+" VIOLA 3,5-4 kg/cs 17-20 kg/# 939 Ft 1 193 FtSertés lapocka cs.n. bőrös 6 kg/db 18-20 kg/# 849 Ft 1 078 FtSertés lapocka cs.n. egész 5-6 kg/db 15-18 kg/# 739 Ft 939 FtSertés lapocka cs.n. RETAIL kb. 1 kg/cs 14-16 kg/# 959 Ft 1 218 FtSertés lapocka CSÍKOZVA kb. 2 kg/cs kb. 20 kg/# 919 Ft 1 167 FtSertés lapocka KOCKA 2x2cm kb. 2 kg/cs 18-20 kg/# 919 Ft 1 167 FtSertés máj kb. 1,7-2,2 kg/cs kb. 8-10 kg/# 289 Ft 367 FtSertés oldalas fűrészelt kb. 2 kg/cs 15-18 kg/# 959 Ft 1 218 FtSertés spareribs (loin ribs) 10-14 kg/# 1 029 Ft 1 307 FtSertés szűz, egyesével fagyasztott S-Brand 1 599 Ft 2 031 Ft

Sertés szűz, egyesével fagyasztott, SURJÁNY 2-3 kg/cs 18-20 kg/# 1 699 Ft 2 158 FtSertés szűz, tömbös S-Brand 18-20 kg/# 1 629 Ft 2 069 FtSertés tarja cs.n. 2-3 kg/cs kb. 15-17 kg/# 949 Ft 1 205 FtSertés tarja cs.n. FÜSTÖLT-FŐTT 1-2 kg/cs kb.15 kg/# 1 299 Ft 1 650 FtSertés tarja cs.n. RETAIL kb. 1 kg/cs 15-18 kg/# 1 039 Ft 1 320 FtSertés tarja cs.n. SZELETELT 10x100 g/vák.cs 18-20 kg/# 1 149 Ft 1 459 FtSertés velő kiszerelt kb. 2,5 kg/cs kb. 18-22 kg/# 469 Ft 596 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Sertés húsok

Füstölt marhanyelv kb.0,7-1.1 kg/db 1 639 Ft 2 082 FtMarha bélszín tournados szeletelt 175g/sz kb. 2 kg/# 9 199 Ft 11 683 Ft

Marha comb MIKOFAMI 3-5 kg/cs 15 kg/# 1 579 Ft 2 005 FtMarha comb S-BRAND kb 3-5 kg/cs 15 kg/# 1 539 Ft 1 955 FtMarha farok csontos egész 1,5-2 kg/cs kb.15 kg/# 1 069 Ft 1 358 FtMarha fehérpecsenye (comb) 2-3 kg/cs 20 kg/# 1 699 Ft 2 158 FtMarha hátszín EXTRA dél-amerikai 3,2 kg+ 6 db/# kb. 20 kg/# 3 799 Ft 4 825 FtMarha hátszín (tisztított) 3 kg+ 3-4 kg/cs kb. 15 kg/# 2 579 Ft 3 275 FtMarha hátszín vékony kb. 15 kg/# 1 849 Ft 2 348 FtMarha hús kocka MIKOFAMI 2x2 cm 2 kg/cs kb. 15 kg/# 1 299 Ft 1 650 Ft

Marha hús kockára vágva kb. 2 kg/cs kb. 15 kg/# 1 299 Ft 1 650 FtMarha húsoscsont 1éves bikából kb.10-13 kg/# 189 Ft 240 FtMarha lábszár 3-5 kg/cs kb.20-23 kg/# 1 279 Ft 1 624 Ft

Marha lapocka MIKOFAMI 2-3 kg/cs 15 kg/# 1 399 Ft 1 777 FtMarha lapocka S-BRAND 2-3 kg/cs 15 kg/# 1 429 Ft 1 815 FtMarha pofa 1-1,5 kg/cs kb.20 kg/# 1 329 Ft 1 688 FtMarha velőscsont kb. 1-1,5 kg/cs 18-20 kg/# 349 Ft 443 FtMarha vesepecsenye 2,0+ kg/cs kb.20 kg/# 6 199 Ft 7 873 FtMarha vesepecsenye (érlelt) S-BRAND 1,8-2,2 kg 17 kg/# 5 399 Ft 6 857 FtMarha vesepecsenye (érlelt) S-BRAND 2+ kg/cs 17 kg/# 5 599 Ft 7 111 FtMarha vesepecsenye EXTRA Angus 1,8-2,2 kg/db Kb.12 kg/# 7 399 Ft 9 397 FtMarha vesepecsenye HC WOLF 1,3-1,7 kg/cs kb.20 kg/# 5 659 Ft 7 187 Ft

Marha vesepecsenye HC WOLF 1,8-2,2 kg/cs 17 kg/# 5 999 Ft 7 619 FtPacal csíkozott (előfőzött) 1 kg/cs 15 kg/# 889 Ft 1 129 FtPacal csíkozott (mérsékelten előfőzött) magyar 1 kg/cs 10 kg/# 899 Ft 1 142 FtPacal tömbös 6-7 kg/cs 20-22 kg/# 839 Ft 1 066 FtT-bone steak 450g/db 450 g/cs 1,8 kg/# 5 349 Ft 6 793 FtTexas Steak US 2-3 kg/cs 14-17 kg/# 2 599 Ft 3 301 FtUS steak 2-3 kg/cs 14-17 kg/# 2 549 Ft 3 237 Ft

Borjú apró (nyak, lapocka) kocka kb. 2,5-3 kg/cs 15 kg/# 1 429 Ft 1 815 FtBorjú comb 2-3 kg/cs 15-20 kg/# 2 099 Ft 2 666 FtBorjú csülök csontos NL 1-2 kg/cs kb.10 kg/# 1 449 Ft 1 840 FtBorjú felsál dekli nélkül A / I (tejjel etetett) 2-3 kg/cs 15-16 kg/# 4 799 Ft 6 095 FtBorjú felsál deklivel A / I (tejjel etetett) 4-5 kg/cs 15-16kg/# 3 699 Ft 4 698 FtBorjú felsál NL 3-4 kg/cs 18-20 kg/# 2 699 Ft 3 428 FtBorjú gerinc csn. kb. 2-3 kg/cs 9-12 kg/# 4 049 Ft 5 142 FtBorjú láb NL 20-25 kg/# 389 Ft 494 FtBorjú lábszár 2-4 kg/cs kb. 20-23 Kg/# 1 499 Ft 1 904 FtBorjú lapocka (vákuumos) 2-3 kg/cs kb.15 kg/# 1 749 Ft 2 221 FtBorjú lapocka vákuumos (tejjel etetett) 7-8 kg/cs kb.15 kg/# 1 999 Ft 2 539 FtBorjú máj (vákuumos) 3 kg/cs kb.21-23 kg/# 1 199 Ft 1 523 FtBorjú szűzpecsenye (vákuumos) kb. 1 kg/db 10 kg/# 5 799 Ft 7 365 FtBorjúlábszár szeletek Osso Bucco kb. 6-8 kg/# 1 449 Ft 1 840 FtCsontos hátszín szelet (növendék marha, 20-25 mm) 200-300 g/db 18-20 kg/# 3 699 Ft 4 698 FtMarha keresztfartő (növendék marha) 1,2 kg/cs 20 kg/# 2 999 Ft 3 809 FtT-bone steak (növendék marha) 20-25mm vastag 300-400g/db 18-20 kg/# 3 999 Ft 5 079 Ft

Baconszalonna szeletelt kb.1-1,5 kg/cs 20 kg/# 1 419 Ft 1 802 FtHurka májas kb.2-3 kg/cs 10 kg/# 719 Ft 913 FtHurka véres kb. 4 kg/cs 8 kg/# 719 Ft 913 FtKenyérszalonna kb.5 kg/cs 20 kg/# 699 Ft 888 FtKenyérszalonna KOCKA 1x1cm kb. 2 kg/cs kb. 20 kg/# 699 Ft 888 FtKocsonya hús (sertés) fagyasztott 2 kg/cs 439 Ft 558 FtKolbász grill bajor kb.1,5-2,5 kg/cs 7-8 kg/# 1 239 Ft 1 574 FtKolbász koktél házi kb.1-1,5 kg/cs 7-8 kg/# 1 269 Ft 1 612 FtKolbász nyers 2-3 kg/cs 1 229 Ft 1 561 FtKolozsvári szalonna 1-1,5 kg/cs kb. 15 kg/# 1 199 Ft 1 523 FtMájgaluska házi kb.3 kg/cs 9-10 kg/# 979 Ft 1 243 FtSertés oldalas TÖLTVE cs.n. kb.1,5 kg/cs 1 329 Ft 1 688 FtSertés szűzpecsenye KOLBÁSSZAL TÖLTVE kb.1-1,2 kg/cs 1 739 Ft 2 209 FtSertés zsírszalonna 5kg/cs 10kg/# 469 Ft 596 Ft

Báránycomb cs.n. 1,3-2,3 kg/cs 12-15 kg/# 3 099 Ft 3 936 FtBáránycomb steak 12-14dkg/db 2 db/cs kb.8-10kg/# 4 349 Ft 5 523 FtBáránycomb steak 18-22dkg/db 2 db/cs kb.8-10 kg/# 3 999 Ft 5 079 FtBáránycsülök lábszárral 250-400 g/db 1-1,5 kg/cs kb.20 kg/# 2 249 Ft 2 856 FtBáránygerinc korona french r. EXTRA 1-2 kg/cs kb.10 kg/# 7 299 Ft 9 270 FtBáránygerinc korona french r. NZL 1-2 kg/cs kb.10 kg/# 4 299 Ft 5 460 FtBáránygerinc szeletelt NZL kb 2.kg/cs 15 kg/# 3 799 Ft 4 825 FtBáránylapocka rollbraten NZL kb.1,5 kg/cs 10 kg/# 2 599 Ft 3 301 FtBirka hús kockázva cs.n. Kb.2 kg/cs 10 kg/# 2 499 Ft 3 174 Ft

Nyúl comb pecsenye 1 kg/cs 6 kg/# 2 099 Ft 2 666 FtNyúl gerinc filé 1 kg/cs 10 kg/# 3 999 Ft 5 079 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Marha húsok, steakek

Borjú húsok

Feldolgozott termékek

Bárány húsok

Nyúl húsok

Borjú lapocka2-3kg/csomag

Sertés máj1,7-2,2kg/cs, 8-10kg/#

K!

K!

K!

GYŐR

GYŐR

GYŐR

GYŐR

GYŐR

GYŐR

GYŐR

GYŐR

GYŐR

Page 5: Matusz-Vad News

Csirke alsócomb 4 kg/cs 8 kg/# 579 Ft 735 FtCsirke alsócomb S-Brand 1 kg/cs 10 kg/# 589 Ft 748 FtCsirke felsőcomb magyar 4 kg/cs 8 kg/# 569 Ft 723 FtCsirke felsőcomb S-Brand 1-2 kg/cs 12 kg/# 569 Ft 723 FtCsirke grill csomagolt 900-1100g/db 0,9-1,1 kg/cs 10 kg/# 609 Ft 773 FtCsirke zúza 1 kg/cs 15 kg/# 429 Ft 545 FtCsirkecomb 'B' 1-2 kg/cs 12 kg/# 499 Ft 634 FtCsirkecomb egész S-Brand kb. 1-1,5 kg/cs 12 kg/# 569 Ft 723 FtCsirkecomb farrésszel ömlesztett(35 dkg alatt) 10-12 kg/# 469 Ft 596 FtCsirkecomb filé bőr nélkül 2 kg/cs 12 kg/# 949 Ft 1 205 FtCsirkecomb filé bőrös 2 kg/cs 12 kg/# 829 Ft 1 053 FtCsirkecomb filé egész bőrös kb.200g+/db kb. 2 kg/cs 12 kg/# 869 Ft 1 104 FtCsirkecomb szortázott 200-240g 4 kg/cs 8 kg/# 619 Ft 786 FtCsirkecomb szortázott 250-280g 4 kg/cs 8 kg/# 619 Ft 786 FtCsirkemáj szív nélkül 1 kg/cs 16 kg/# 279 Ft 354 FtCsirkemell darabok "A+" 1,5-2 kg/cs 10 kg/# 869 Ft 1 104 FtCsirkemell filé csík rostonsült 10 kg/# 1 749 Ft 2 221 FtCsirkemell filé EU import 12-15 kg/# 989 Ft 1 256 FtCsirkemell filé EXTRA egyenként fagy. 2 kg/cs 10 kg/# 1 189 Ft 1 510 FtCsirkemell filé FELEZETT "A" 9 kg/# 1 049 Ft 1 332 FtCsirkemell filé PILLANGÓ 'A' kb. 2 kg/cs 10 kg/# 1 139 Ft 1 447 FtCsirkemell filé supreme kb. 1 kg/cs 10 kg/# 1 299 Ft 1 650 FtCsirkemell nyesedék "A" kb. 2 kg/cs 10 kg/# 719 Ft 913 FtCsirkeszárny 12 kg/# 419 Ft 532 FtCsirkeszárny magyar kb. 1 kg/cs 8 kg/# 499 Ft 634 FtKakas tisztított kb.3 kg/db 11-12 kg/# 479 Ft 608 FtTyúk kistestű 1,5 kg/db kb. 1,5 kg/cs 10-12 kg/# 449 Ft 570 FtTyúk nagytestű 2-3kg/db 2-3 kg/cs kb.11-14 kg/# 509 Ft 646 Ft

Kacsa comb, pecsenye 2 db/cs 20-25 dkg/db kb.12 kg/# 1 269 Ft 1 612 FtKacsa comb 30-35 dkg/db hízott 2 db/cs kb 12 kg/# 1 269 Ft 1 612 FtKacsa comb 30-35 dkg/db pecsenye 2 db/cs 12 kg/# 1 259 Ft 1 599 FtKacsa egészben "B" 529 Ft 672 FtKacsa egészben grill 2300 g/cs 13,8 kg/# 739 Ft 939 FtKacsa egészben grill 1900 g/cs 11,4 kg/# 749 Ft 951 FtKacsa egészben grill 1600 g/cs 9,6 kg/# 639 Ft 812 FtKacsa sült felezett cs.n. 400-600 g/cs 10 kg/# 1 899 Ft 2 412 FtKacsamáj hízott kb. 500-700 g/cs 10 kg/# 4 699 Ft 5 968 FtKacsamáj pecsenye 1-2 kg/cs 12 kg/# 889 Ft 1 129 FtKacsamell filé "A" 2 db/cs 300 g/db+ 10 kg/# 2 269 Ft 2 882 FtKacsamell filé "A" 2 db/cs 200-300 g/db 10 kg/# 2 249 Ft 2 856 Ft

Liba aprólék 1-2 kg/cs 10 kg/# 309 Ft 392 FtLiba egész (belsőség nélkül) 3800-4200 g/db 4 db/# 1 399 Ft 1 777 FtLiba szárnytő kb. 2 kg/cs 12 kg/# 329 Ft 418 FtLiba zúza kb. 1,5 kg/cs 12 kg/# 659 Ft 837 FtLibacomb 400-450 gr/db 15 kg/# 1 599 Ft 2 031 FtLibaháj bőr nélkül (hízott) 2 kg/cs 12 kg/# 469 Ft 596 FtLibaháj bőrös (hízott) csomagolt kb. 2 kg/cs 12 kg/# 449 Ft 570 FtLibamáj füstölt fagyasztott hálóban kb.0,5kg/db 8 kg/# 6 999 Ft 8 889 FtLibamáj hízott kb. 0,6-1 kg/cs 7-10 kg/# 5 599 Ft 7 111 FtLibamáj hízott "B" 200-400 g/db 0,8-1 kg/cs 4 999 Ft 6 349 FtLibamáj pecsenye kb. 1 kg/cs 12 kg/# 959 Ft 1 218 FtLibamell filé "A" kb. 2 dbx400g/cs 10 kg/# 2 449 Ft 3 110 FtLibamell filé füstölt 1,5-2 kg/cs 7-8 kg/# 3 329 Ft 4 228 FtLibanyakbőr töltve 80dkg/db kb.10 kg/# 1 299 Ft 1 650 Ft

Pulyka apróhús fehér kb.1kg/cs 12kg/# 789 Ft 1 002 FtPulyka apróhús kockára vágva kb.2 kg/cs 12 kg/# 959 Ft 1 218 Ft

Pulyka apróhús kockára vágva GALLICOOP kb. 2 kg/cs 12 kg/# 959 Ft 1 218 FtPulyka apróhús vörös kb.3 kg/cs 12 kg/# 649 Ft 824 Ft

Pulyka apróhús vörös GALLICOOP kb. 3 kg/cs 12 kg/# 649 Ft 824 FtPulyka felsőcomb filé kb. 3 kg/cs 13-15 kg/# 979 Ft 1 243 Ft

Pulyka felsőcomb filé GALLICOOP kb. 3 kg/cs 13-15 kg/# 989 Ft 1 256 FtPulyka here kb.3 kg/cs 15 kg/# 1 089 Ft 1 383 FtPulyka máj 1 kg/cs 15 kg/# 459 Ft 583 FtPulyka zúza kb. 2,5 kg/cs 15 kg/# 589 Ft 748 Ft

Pulykamell filé bak EXTRA vákuumos 2-3 kg/cs 15 kg/# 1 309 Ft 1 662 FtPulykamell filé bak EXTRA vákuumos GALLICOOP 2-3 kg/cs 15 kg/# 1 369 Ft 1 739 FtPulykamell filé S-Brand vákuumos 0,6-2 kg/cs 12 kg-15kg/# 1 089 Ft 1 383 FtPulykamell filé szeletelt 11-13dkg/db 1-2 kg/cs 1 579 Ft 2 005 Ft

Őz apróhús (nyak, lapocka) kb.1 kg/cs 12 kg/# 1 629 Ft 2 069 FtŐz comb cs.n. kb.1,5 kg/cs Kb.10 kg/# 3 299 Ft 4 190 FtŐz gerinc csontos kb.1,5 kg/cs kb.10 kg/# 5 149 Ft 6 539 FtŐz lapocka cs.n. 1-2 kg/cs Kb.10 kg/# 2 379 Ft 3 021 Ft

Fácán comb csontos lőtt 2 kg/cs 1 699 Ft 2 158 FtFácán lőtt - DARABÁR! kb. 60-80 dkg/db 1 599 Ft 2 031 FtFácánmell filé 1 kg/cs. 4 099 Ft 5 206 FtFürj egész tisztított - DARABÁR! 4 db/cs 429 Ft 545 FtGyöngytyúk egész tisztitott kb. 1kg/db 1 949 Ft 2 475 FtGyöngytyúkmell filé 1 kg/cs 3 599 Ft 4 571 FtVadkacsa comb egész kb. 1 kg/cs 1 789 Ft 2 272 FtVadkacsa tisztított "A" - DARABÁR! 1 db/cs 12-14 db/# 1 529 Ft 1 942 FtVadkacsamell filé 1 kg/cs 3 299 Ft 4 190 Ft

Szarvas apró (nyak, lapocka) "B"ragu 1,5-2 kg/cs 20 kg/# 1 419 Ft 1 802 FtSzarvas bélszín 1-2 kg/cs 10 kg/# 5 979 Ft 7 593 FtSzarvas comb cs.n. darabolt 2-3 kg/cs kb.20 kg/# 2 959 Ft 3 758 FtSzarvas comb FÜSTÖLT 1,5-2 kg/cs 3 599 Ft 4 571 FtSzarvas gerinc cs.n. kb.3 kg/cs 20 kg/# 5 769 Ft 7 327 FtSzarvas lapocka cs.n. 2-3 kg/cs kb.20 kg/# 2 159 Ft 2 742 Ft

Vaddisznó bélszín 1-2 kg/cs 14-16 kg/# 4 499 Ft 5 714 FtVaddisznó comb cs.n. 2-3 kg/cs kb. 18-20 kg/# 2 699 Ft 3 428 FtVaddisznó gerinc cs.n. 1-2 kg/cs kb. 18-20 kg/# 3 349 Ft 4 253 FtVaddisznó lapocka 1-2 kg/cs kb. 18-20 kg/# 2 049 Ft 2 602 FtVaddisznó ragu (nyak, lapocka, oldalas) 1-2 kg/cs kb. 18-20 kg/# 1 409 Ft 1 789 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Csirke húsok

Kacsa húsok

Liba húsok

Pulyka húsok

Őz húsok

Vad szárnyasok

Szarvas húsok

Vaddisznó húsok

Kenguru tournedos 250 g/cs 3,75 kg/# 4 299 Ft 5 460 FtKrokodil tournedos 6x130-180 g/cs 1 kg/# 7 999 Ft 10 159 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Steakek

KE

KE

KE

KE

GYŐR

GYŐR

GYŐR

GYŐR

Page 6: Matusz-Vad News

Afrikai harcsafilé bőr nélkül 300-400g/db 1-1,5 kg/cs 10 kg/# 1 799 Ft 2 285 FtBarramundi filé bőrrel 170-230g/db 20% glazúr 1 kg/cs 10 kg/# 2 579 Ft 3 275 FtBékacomb 8/12 szép nagy 1 kg/cs 2 799 Ft 3 555 FtBőrös fogasfilé 300-500g/db 15% glazúr 10 kg/# 3 199 Ft 4 063 FtBőrös fogasfilé 300-500g/db 15% glazúr 1-1,5kg/ cs. kb. 10kg/# 3 199 Ft 4 063 FtBusa törzs tisztított 1,5-2 kg/db 6 kg/# 729 Ft 926 FtHalászlé hal nélkül 6x1l/# 2 149 Ft 2 729 FtHalászléhez hal fej 6 kg/# 469 Ft 596 FtHalászléhez ponty tej / tej és ikra 1 kg/cs 2 499 Ft 3 174 FtHarcsafilé ömlesztett 300-500g/db 10% glazúr 10 kg/# 1 599 Ft 2 031 FtHarcsafilé pangasius EXTRA 170-230g/db 15% glazúr 1 kg/cs 10 kg/# 889 Ft 1 129 FtHarcsafilé pangasius 120-170g/db 25% glazúr S-Brand 10 kg/# 799 Ft 1 015 FtKeszeg balatoni 300-800g/db 6 kg/# 659 Ft 837 FtKeszeg egész (halászléhez) (Abramis bjoerkua) 6 kg/# 629 Ft 799 FtNílusi fogasfilé 300-500 g/db 6 kg/# 1 799 Ft 2 285 FtPisztráng filé fejjel 250-300g/db (Oncorhyncus mykiss) 5 kg/# 1 549 Ft 1 967 FtPisztráng filé füstölt 2db/cs kb.0,3 kg/db 10 kg/# 4 149 Ft 5 269 FtPisztráng 200-300 g/db (Oncorhyncus mykiss) 5 kg/# 1 149 Ft 1 459 FtPisztráng 250-350 g/db (Oncorhyncus mykiss) 5 kg/# 1 199 Ft 1 523 FtPonty filé bőrrel (Cyprinus carpio) 0,5 kg/cs 6 kg/# 1 949 Ft 2 475 FtPonty szelet (Cyprinus carpio) 1 kg/cs 6 kg/# 1 349 Ft 1 713 FtPonty szelet import 600 g/cs 9,6 kg/# 1 409 Ft 1 789 FtPontytörzs magyar 6 kg/# 1 279 Ft 1 624 FtSüllő konyhakész 400-600g/db 15% glazúr 10 kg/# 2 279 Ft 2 894 FtSüllő konyhakész 400-600g/db 15% glazúr 1-1,5 kg/cs kb. 10kg/# 2 249 Ft 2 856 FtTilápia filé 140-180g/db 20% glazúr 1 kg/cs 10 kg/# 1 569 Ft 1 993 Ft

Halrudacskák panírozott 5 kg/# 819 Ft 1 040 FtRákolló panírozott 500 g/cs 10 kg/# 1 459 Ft 1 853 FtTintahal karika panírozott 1 kg/cs 5 kg/# 1 399 Ft 1 777 FtTőkehal filé porció (alaszkai) panírozott 100g/db 5 kg/# 1 149 Ft 1 459 Ft

Bébi polip 60/80 20% glazúr 1 kg/cs 10 kg/# 1 369 Ft 1 739 FtGarnélanyárs 100g/db 1 kg/cs. 10 kg/# 2 599 Ft 3 301 FtGarnélarák koktél melegvizi 1 kg/cs 10 kg/# 1 659 Ft 2 107 FtHomár 350g/db 33% glazúr - DARABÁR! 1 db/cs 10 cs/# 2 249 Ft 2 856 FtKagyló fekete héjas 60/80 (Mytilus spp.) 1 kg/cs 5 kg/# 1 129 Ft 1 434 FtKagyló Szent Jakab 10/20 15% glazur 1 kg/cs 10 kg/# 5 799 Ft 7 365 FtKagyló zöld félhéjas 30/40 1 kg/cs 10 kg/# 1 789 Ft 2 272 FtKagylóhús fekete fagyasztva (Mytilus spp.) 1 kg/cs 5 kg/# 959 Ft 1 218 FtKirályrák farok fejnélküli héjas 16/20 20% glazúr 1 kg/cs 8 kg/# 3 199 Ft 4 063 FtScampi (languszta) 16/20 20% glazúr 1 kg/cs 12 kg/# 3 299 Ft 4 190 FtTenger gyümölcsei 1 kg/cs 1 299 Ft 1 650 FtTigrisrák 16/20, HÉJ NÉLKÜL, tisztított, nyers 20% glaz. 1 kg/cs 10 kg/# 3 149 Ft 3 999 FtTigrisrák 8/12 HÉJ NÉLKÜL, tisztított, nyers, 20% glazúr 1 kg/cs 10 kg/# 4 599 Ft 5 841 FtTigrisrák/Black tiger 16/20 20% glazúr 1 kg/cs 10 kg/# 2 699 Ft 3 428 FtTintahal tuba (Todarodes pacificus) 1 kg/cs 8 kg/# 1 519 Ft 1 929 FtVörös rák 10/20 (Pleoticus Muelleri) 60-70g/db 2kg/cs 12kg/# 3 549 Ft 4 507 Ft

Alaska Pollock filé (tőkehal) 110-170g/db 20% glazúr 5 kg/cs 10 kg/# 649 Ft 824 FtAranydurbincs egész 300-400g/db 10% glazúr 5 kg/# 2 449 Ft 3 110 FtBranzínó egész 300-400g/db 10% glazúr 5 kg/# 2 399 Ft 3 047 FtCápasteak 10% glazúr (Prionace glauca) 0,9 kg/cs 6 kg/# 1 199 Ft 1 523 FtFüstölt lazac 20 dkg/cs 2 kg /# 4 549 Ft 5 777 FtFüstölt lazac filé kb.1 kg/cs 10 kg/# 4 049 Ft 5 142 FtFüstölt lazac tatár kb. 0,25 kg/cs 2 299 Ft 2 920 FtHekk filé (Merluccius hubbsi) VICI 3x7 kg/# 1 189 Ft 1 510 FtHekk törzs 200-350g/db (argentin) NOWACO 21-24kg/# 849 Ft 1 078 FtHekk törzs 300-500g/db (argentin) NOWACO 20-24 kg/# 949 Ft 1 205 FtKardhal Steak 25% glazúr 6 kg/# 1 009 Ft 1 281 FtLazac filé porció bn. 140-160g/db IQF 10% glazúr 1 kg/cs 10 kg/# 2 949 Ft 3 745 FtLazacfilé bőrrel 1-1,5 kg/cs 27-30 kg/# 2 399 Ft 3 047 FtLepényhal filé 20% glazúr (Platichus flechus) 5 kg/# 1 459 Ft 1 853 FtMahi-Mahi porciók 170-200g/db 10% glazúr 1 kg/cs 12 kg/# 2 299 Ft 2 920 FtMakréla egész 200-250g/db 1,2 kg/cs 12 kg/# 939 Ft 1 193 FtNyelvhal filé 80-120g/db 2-3db/cs 1 kg/cs 10 kg/# 1 999 Ft 2 539 FtÖrdöghal filé 200-400g/db 15% glazúr 1 kg/cs 10 kg/# 1 799 Ft 2 285 FtSzent Péter filé 175-225g/db 5 kg/# 3 049 Ft 3 872 FtTonhalfilé vöröshúsú 170-200g/db 15% glazúr 1 kg/cs 5 kg/# 2 199 Ft 2 793 FtTonhalsteak 200-220g/db 10% glazúr 1 kg/cs 5 kg/# 2 199 Ft 2 793 FtTőkehal filé bőr nélkül 200-400g/db 20% glazúr 1 kg/# 10 kg/# 1 749 Ft 2 221 FtTőkehal filé fekete 6,81 kg/# 1 699 Ft 2 158 FtVajhal steak 170-230g/db 7,2 kg/# 2 699 Ft 3 428 FtVörös sügér filé 150-200g/db 20% glazúr 5 kg/# 1 969 Ft 2 501 FtVöröslazac filé Norvég (115224) kb. 1-1,5 kg/cs 10 kg/# 2 999 Ft 3 809 FtVöröslazac steak 20% glazúr kb. 0,6 kg/cs 7,2 kg/# 2 929 Ft 3 720 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Édesvizi halak

Panírozott tengeri herkentyűk

Tenger gyümölcsei

Tengeri halak

Mangalica karaj cs.n. 2,1-2,6 kg/cs kb. 10 kg/# 2 799 Ft 3 555 FtMangalica szűzpecsenye 0,8-1 kg/cs 14-16 kg/# 3 649 Ft 4 634 FtMangalica tarja cs.n. 1,8-2,4 kg/cs 10 kg/# 2 399 Ft 3 047 Ft

Szürkemarha bélszín 8-11 kg/# 5 599 Ft 7 111 FtSzürkemarha borjú bélszín 1,5kg+ 8-11 kg/# 5 499 Ft 6 984 FtSzürkemarha borjú comb kb. 3,5 kg/cs 8-10 kg/# 3 299 Ft 4 190 FtSzürkemarha borjú hátszín 1kg+ 8-11 kg/# 3 829 Ft 4 863 FtSzürkemarha comb kb. 3,5 kg/cs 8-10 kg/# 3 299 Ft 4 190 FtSzürkemarha hátszín 8-11 kg/# 3 829 Ft 4 863 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Mangalica húsok

Szürkemarha húsok

Nílusi fogasfilé300-500g, 6kg/#

Pisztráng250-350g, 5kg/#

K!

K!

K!

K!

K!

K!

K!

A tudós szakács4. rész: A bor és összetevői

Először is definiáljuk, hogy a törvény szerint mit nevezünk bornak: „szőlőből származó must vagy a cefre szeszes er-jedése, vagy ennek tovább feldolgozása útján nyert e törvény szerint meghatáro-zott ital” 1997. évi CXXI. számú törvényerejű rendelet 14§ (6) bekezdés. Ahhoz, hogy egy-két új tudo-mányos ismeretet is megért-sünk, röviden nézzük meg a bor kémiai összetételét: etil-alkohol: 7-17V/V%, amely a szőlő érettségi állapotának függvénye. Minél több szőlő és gyümölcscukrot tartalmaz, annál több etilalkohol képző-dik.szénhidrátok: szőlő és gyü-mölcscukor, mennyiségük alapján különböztetünk meg száraz, félédes, félszáraz és

édes borokatszerves savak: a bor karakte-rét és érzékszervi tulajdonsá-gait határozzák meg. Mikroba gátló hatásuk van, a vörös bo-rok esetében a színt is stabili-zálják.szín- és aromaanyagok: a fe-hér és sárga színt a karotinoidok adják, a vörös színt pedig az antocianinokkesernyés íz anyagok: a tan-ninok, amelyek gátolják az enzimek működését, ezáltal jelentős szerepük van a bor stabilizálásában. egyéb alkotó részek: vitami-nok, ásványi sók, fehérjék és bomlástermékeiA továbbiakban akkor lássunk egy két tudományos érdekes-séget a borral kapcsolatban. A tanninok és a bor öregedé-se: a fiatal borban a tanninok

kesernyés ízt adnak, a bor öregedésével azonban vö-röses színt, bársonyosságot és testes ízt kölcsönöznek. Francia borászok tapaszta-lata alapján az erjesztés 10. napján éri el a maximumát a tannin mennyisége a merlot, a cabernet sauvignon és a cabernet franc esetében.

A kén és a bor: a borászok hosszú ideig a tartósításhoz használt ként, mint kellemet-len érzékszervi tulajdonságo-kat okozó anyagot tartották számon. Az újabb kutatások azonban bebizonyították, hogy míg egyes kén mole-kulák valóban felelősek a minőségi hibákért, vannak azonban olyanok, amelyek hozzájárulnak a vörös és fe-hér borok grapefruit-, golgo-tavirág-, és faillatához. Ezek a kén tartalmú tiol vegyületek feltétlenül fontosak a kelle-mes aromaanyagok képző-déséhez.

A tökéletes borospohár: Neustadti kutatók 10 eltérő magassággal, peremmel és maximális átmérővel rendel-kező poharat használtak a kóstoláshoz. A kóstolók fel-jegyezték, hogy ugyanazon bor esetében a zamatok intenzitása mennyire tér el a különböző poharak eseté-ben. Fehérborok esetében a keskenyebb az aromák mér-sékelten, míg a kén karaktere-sebben érződött, mint az ISO pohárban. A közepes vagy kis magasságú, de nagyöblű po-harakban kevésbé érződtek a zamatanyagok, mint a véko-nyabbakban magasságuktól függetlenül. Az intenzitás azzal fokozható, ha növeljük a pohár pereme és maximális átmérője közti arány, illetve a magasság növelésével. Az ISO pohár a vörös borok ese-tében is alkalmas a borkósto-láshoz.

A pezsgő és a habja: A jó minőségű pezsgő habja nem magasabb néhány mm-nél és az alkotó buborékok gombos-tűfej nagyságúak. A legjobb minőségű pezsgő is csak ak-kor képes ezt a habképződést mutatni, ha tökéletesen tiszta, mosogatószertől és karcolá-soktól mentes üvegpohárban szolgáljuk fel. Erre azért van szükség, hogy a keletkező bu-borékok minél hamarabb le tudjanak válni a pohár faláról. Amennyiben karcolással vagy mosogatószerrel találkoznak növekedni kezdenek, míg a bennük lévő nyomás értéke el nem éri a leváláshoz szük-séges nagyságot.

Page 7: Matusz-Vad News

Bébirépa extra DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 369 Ft 469 FtBrokkoli rózsa 20/40mm zsákos 10 kg/# 339 Ft 431 FtBrokkoli szitálék GastroGarden 2,5 kg/cs 10/# 279 Ft 354 FtBrokkoli 40/60mm DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 559 Ft 710 FtCukkini szelet DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 349 Ft 443 FtCukorborsó hüvelyes Darta 1 kg/cs 10 kg/# 899 Ft 1 142 FtFehérrépa kocka DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 269 Ft 342 FtFehérrépa kocka zsákos 20 kg/# 229 Ft 291 FtFejtett bab ömlesztett zsákos 20 kg/# 419 Ft 532 FtFejtettbab extra tótbab DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 649 Ft 824 FtGyalult tök GastroGarden 1 kg/cs 10 kg/# 239 Ft 304 FtGyöngyhagyma DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 539 Ft 685 FtHagyma karika DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 379 Ft 481 FtHagyma kocka 10x10mm GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 219 Ft 278 FtKaralábé kocka DARTA 5 kg/cs 10 kg/# 239 Ft 304 FtKarfiol rózsa 40/60mm GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 299 Ft 380 FtKarfiol 10/25mm DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 339 Ft 431 FtKarfiol 30/60mm DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 389 Ft 494 FtKarfiol 5/20mm GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 279 Ft 354 FtKelbimbó 25/30mm DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 369 Ft 469 FtKukorica csöves DARTA 0,5 kg/cs 12 kg/# 679 Ft 862 FtKukorica morzsolt DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 599 Ft 761 FtKukorica morzsolt GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 369 Ft 469 FtKukorica morzsolt ömlesztett zsákos 20 kg/# 269 Ft 342 FtMedvehagyma aprított GastroGarden 1 kg/cs 10 kg/# 1 349 Ft 1 713 FtPaprika kocka piros 10x10mm zsákos 10 kg/# 429 Ft 545 FtPaprikaszelet TriColor DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 589 Ft 748 FtParaj aprÍtott 15g DARTA 5 kg/cs 10 kg/# 289 Ft 367 FtParaj levél 30g DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 389 Ft 494 FtPárizsi répa 18/22mm DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 409 Ft 519 FtPárolt káposzta almával DARTA 2,5kg/cs 10kg/# 609 Ft 773 FtRomanescó brokkoli DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 899 Ft 1 142 FtSárgabab vágott DARTA 5 kg/cs 10 kg//# 379 Ft 481 FtSárgabab vágott S-Brand 20 kg/# 269 Ft 342 FtSárgarépa kocka "A" zsákos 25 kg/# 149 Ft 189 FtSárgarépa kocka DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 259 Ft 329 FtSárgarépa kocka GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 239 Ft 304 FtSárgarépa korong DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 289 Ft 367 FtSóska GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 219 Ft 278 FtSütőtök kocka GastroGarden 2,5kg/cs 10kg/# 339 Ft 431 FtZeller kocka 10x10mm DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 279 Ft 354 FtZöldbab egész DARTA 4x2,5kg 10 kg/# 419 Ft 532 FtZöldborsó GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 319 Ft 405 FtZöldborsó ömlesztett zsákos 20 kg/# 269 Ft 342 FtZöldborsó zsenge DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 479 Ft 608 FtZöldspárga Darta 1 kg/cs 10 kg/# 2 199 Ft 2 793 Ft

Azték mexikói mix GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 279 Ft 354 FtFinomfőzelék GastroGarden 2,5 kg 10 kg/# 279 Ft 354 FtFrancia saláta DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 369 Ft 469 FtHúsleveszöldség DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 329 Ft 418 FtHúsleveszöldség GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 269 Ft 342 FtHúsleveszöldség hasábos ömlesztett zsákos 8 kg/# 289 Ft 367 FtHúsleveszöldség ömlesztett zsákos 20 kg/# 239 Ft 304 FtImperiál mix DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 459 Ft 583 FtKínai mix DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 559 Ft 710 FtLecsó fagyasztott GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 339 Ft 431 FtMexikói mix DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 439 Ft 558 FtRatatouille DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 399 Ft 507 FtRomanó mix DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 499 Ft 634 FtRoyal (california) mix DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 399 Ft 507 FtWok Classic mix DARTA 1 kg/cs 10 kg/# 699 Ft 888 Ft

Csiperke gomba DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 549 Ft 697 FtErdei fekete szarvasgomba kb. 10 dkg/cs 24 999 Ft 31 749 FtErdei gombakeverék DARTA 600 g/cs 6 kg/# 1 159 Ft 1 472 FtErdei rókagomba 1 kg/cs 8 kg/# 1 999 Ft 2 539 FtErdei szegfűgomba 1 kg/cs 8 kg/# 2 199 Ft 2 793 FtErdei vargánya gomba 1 kg/cs 8 kg/# 2 299 Ft 2 920 FtErdei vargánya gomba KOCKA 1 kg/cs 8 kg/# 1 699 Ft 2 158 Ft

Fritu pálmaolaj 20 liter/kanna 489 Ft 621 FtFritu pálmazsír KE 20 kg/# 459 Ft 583 Ft

Áfonya dzsem 60%-os 3,25 kg/vödör 2 449 Ft 3 110 FtAlmacsík GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 229 Ft 291 FtAlmakocka hámozott 10x10mm GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 319 Ft 405 FtAvokádó kocka DARTA 1,36 kg/cs 10,88 kg/# 2 699 Ft 3 428 FtEgres GastroGarden 1 kg/cs 709 Ft 900 FtErdei áfonya GastroGarden 1 kg/cs 10 kg/# 1 499 Ft 1 904 FtGesztenye szemes fagyasztott 2 kg/cs 6 kg/# 2 359 Ft 2 996 FtGesztenyepüré 250 g/cs 5 kg/# 659 Ft 837 FtMálna gurulós GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 879 Ft 1 116 FtMeggy magozott GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 699 Ft 888 FtŐszibarack kockázva DARTA 10kg 739 Ft 939 FtPirosribizli GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 509 Ft 646 FtSárgabarack felezett GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 649 Ft 824 FtSzamóca GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 799 Ft 1 015 FtSzeder fekete DARTA 2,5 kg/# 1 399 Ft 1 777 FtSzilva felezett GastroGarden 2,5 kg/cs 10 kg/# 279 Ft 354 Ft

Gyümölcslé Almasűrítmény 2 kg/cs. 10 kg/# 1 159 Ft 1 472 FtGyümölcslé Ananász 1,7 kg/cs 8,5 kg/# 1 199 Ft 1 523 FtGyümölcslé Grapefruitsűrítmény 2 kg/cs 10 kg/# 1 199 Ft 1 523 FtGyümölcslé Narancssűrítmény 2 kg/cs 10 kg/# 1 159 Ft 1 472 FtGyümölcslé Őszibaracksűrítmény 2 kg/cs 10 kg/# 1 159 Ft 1 472 Ft

Erdei gyümölcskeverék 10 kg/# 679 Ft 862 FtGyümölcsleves gyümölcskev. 10 kg/# 579 Ft 735 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg Terméknév Csomag

egységKartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Zöldségek

Zöldség mixek Gombák

Olajok, zsírok

Gyümölcsök

Gyümölcslevek

Gyümölcs keverékek

K!

Fehérrépa kocka zsákos20kg/#

Kukorica morzsolt zsákos20kg/#

Page 8: Matusz-Vad News

Bazsalikom fagyasztott DARTA 0,25 kg/cs 2 kg/# 1 749 Ft 2 221 FtFokhagyma egész DARTA 1 kg/cs 5 kg/# 719 Ft 913 FtFokhagyma pehely 0,5 kg/cs 1 850 Ft 2 350 FtKapor fagyasztott DARTA 1 kg/cs 5 kg/# 1 599 Ft 2 031 FtPetrezselyemzöld fagyasztott DARTA 1 kg/cs 5 kg/# 789 Ft 1 002 FtPetrezselyemzöld GastroGarden 1 kg/cs 10 kg/# 639 Ft 812 FtSnidling fagyasztott DARTA 1 kg/cs 5 kg/# 1 529 Ft 1 942 FtTorma reszelt 0,5 kg/vödör 6 vödör/# 1 899 Ft 2 412 Ft

Tabasco 'Chipotle' füstös csípős szósz 60 ml/üveg 12 db/# 660 Ft 838 FtTabasco csípős szósz 60 ml/üveg 12 db/# 660 Ft 838 FtTabasco csípős szósz 150 ml/üveg 12 db/# 1 200 Ft 1 524 Ft

Babér egész Böllér 80g/doboz 10db/# 750 Ft 953 FtBabér egész Kotányi Gastro 70g/doboz 6 db/# 1 120 Ft 1 422 FtBabér őrölt Böllér 500g/doboz 10db/# 1 750 Ft 2 223 FtBabér őrölt Kotányi Gastro 406g/doboz 6 db/# 1 730 Ft 2 197 FtBazsalikom morzsolt Böllér 190g/doboz 10db/# 560 Ft 711 FtBazsalikom morzsolt Kotányi Gastro 162 g/doboz 6 db/# 1 220 Ft 1 549 FtBorókabogyó Böllér 420g/doboz 10db/# 1 630 Ft 2 070 FtBorókabogyó Kotányi Gastro 388 g/doboz 6 db/# 1 940 Ft 2 464 FtBors keverék féldurva Böllér 800g/doboz 10db/# 3 420 Ft 4 343 FtBors keverék féldurva Kotányi Gastro 638 g/doboz 6 db/# 3 890 Ft 4 940 FtChilisbab por Böllér 750g/doboz 10db/# 2 500 Ft 3 175 FtChilisbabpor Kotányi Gastro 580 g/doboz 6 db/# 2 860 Ft 3 632 FtCurrypor Böllér 700g/doboz 10db/# 1 380 Ft 1 753 FtCurrypor Kotányi Gastro 580 g/doboz 6 db/# 1 730 Ft 2 197 FtFahéj egész Böllér 450g/doboz 10db/# 1 060 Ft 1 346 FtFahéj egész Kotányi Gastro 320 g/doboz 6 db/# 1 530 Ft 1 943 FtFahéj őrölt Böllér 600g/doboz 10db/# 1 000 Ft 1 270 FtFahéj őrölt Kotányi Gastro 464 g/doboz 6 db/# 1 430 Ft 1 816 FtFehérbors őrölt Böllér 630g/doboz 10db/# 3 750 Ft 4 763 FtFehérbors őrölt Kotányi Gastro 533 g/doboz 6 db/# 5 930 Ft 7 531 FtFeketebors egész Böllér 600g/doboz 10db/# 2 500 Ft 3 175 FtFeketebors egész Kotányi Gastro 580 g/doboz 6 db/# 3 580 Ft 4 547 FtFeketebors őrölt Böllér 650g/doboz 10db/# 1 690 Ft 2 146 FtFeketebors őrölt Kotányi Gastro 533 g/doboz 6 db/# 3 580 Ft 4 547 FtFeketebors őrölt (tasakos) Kotányi 1000 g/cs 10 db/# 3 340 Ft 4 242 FtFlecken fűszersó Böllér 1,1kg/doboz 10db/# 1 400 Ft 1 778 FtFlecken fűszersó Kotányi Gastro 1032 g/doboz 6 db/# 2 660 Ft 3 378 FtFokhagymagranulátum Böllér 800g/doboz 10db/# 1 380 Ft 1 753 FtFokhagymagranulátum Kotányi Gastro 765 g/doboz 6 db/# 2 550 Ft 3 239 FtFűszervaj fűszer Kotányi Gastro 800 g/doboz 6 db/# 2 490 Ft 3 162 FtGörög-Gyros fűszerkeverék Böllér 850g/doboz 10db/# 1 460 Ft 1 854 FtGörög-Gyros fűszerkeverék Kotányi Gastro 672 g/doboz 6 db/# 2 760 Ft 3 505 FtGrill Argentína Kotányi Gastro 742 g/doboz 6 db/# 2 780 Ft 3 531 FtGrill borsos Diavolo Kotányi Gastro 680 g/doboz 6 db/# 3 070 Ft 3 899 FtGrill Dél-Amerikai fűszerkeverék Böllér 1kg/doboz 10db/# 2 060 Ft 2 616 FtGrill fűszerkeverék Böllér 1kg/doboz 10db/# 1 560 Ft 1 981 FtGrill fűszersó Kotányi Gastro 916 g/doboz 6 db/# 2 420 Ft 3 073 FtGrill halak Böllér 1kg/doboz 10db/# 1 560 Ft 1 981 FtGrill halak Kotányi Gastro 688 g/doboz 6 db/# 2 529 Ft 3 212 FtGrill mediterrán Kotányi Gastro 870 g/doboz 6 db/# 2 820 Ft 3 581 FtGrill Mexikó fűszerkeverék Böllér 1kg/doboz 10db/# 1 940 Ft 2 464 FtGrill Mexikó fűszerkeverék Kotányi Gastro 893 g/doboz 6 db/# 2 360 Ft 2 997 FtGrillbors fűszer Kotányi Gastro 823 g/doboz 6 db/# 2 650 Ft 3 366 FtGrillbors keverék 'Nyári' Böllér 1kg/doboz 10db/# 2 500 Ft 3 175 FtHalak fűszerkeverék Böllér 1kg/doboz 10db/# 1 600 Ft 2 032 FtHalak fűszerkeverék Kotányi Gastro 810 g/doboz 6 db/# 2 190 Ft 2 781 FtHúspuhító fűszer Böllér 1,7kg/doboz 10db/# 1 760 Ft 2 235 FtHúspuhító fűszer Kotányi Gastro 1577 g/doboz 6 db/# 1 940 Ft 2 464 FtKakukkfű morzsolt Böllér 250g/doboz 10db/# 1 560 Ft 1 981 FtKakukkfű morzsolt Kotányi Gastro 203 g/doboz 6 db/# 1 540 Ft 1 956 FtKapor morzsolt Böllér 250g/doboz 10db/# 1 030 Ft 1 308 FtKapor morzsolt Kotányi Gastro 127 g/doboz 6 db/# 1 940 Ft 2 464 FtKömény egész Böllér 620g/doboz 10db/# 1 100 Ft 1 397 FtKömény egész Kotányi Gastro 545 g/doboz 6 db/# 1 420 Ft 1 803 FtKömény őrölt (tasakos) Kotányi 1000 g/cs 10 db/# 2 040 Ft 2 591 FtKöménymag őrölt Böllér 575g/doboz 10db/# 1 100 Ft 1 397 FtKöménymag őrölt Kotányi Gastro 382 g/doboz 6 db/# 1 320 Ft 1 676 FtKülönleges paprika Szegedi 1 kg/cs 20 kg/# 1 430 Ft 1 816 FtLestyán Kotányi Gastro 133 g/doboz 6 db/# 1 140 Ft 1 448 FtMajoranna morzsolt Böllér 130g/doboz 10db/# 560 Ft 711 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/db

Bruttóár/db

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/db

Bruttóár/db

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/db

Bruttóár/db

Fagyasztott fűszerek

Szószok és egyéb fűszerek

Szárított fűszerek

Majoranna morzsolt Kotányi Gastro 92 g/doboz 6 db/# 810 Ft 1 029 FtMajoranna (tasakos) Kotányi 150 g/cs 10 db/# 519 Ft 659 FtMediterrán jellegű fűszer Böllér 1,2kg/doboz 10db/# 2 000 Ft 2 540 FtOregánó morzsolt Böllér 230g/doboz 10db/# 630 Ft 800 FtOregánó morzsolt Kotányi Gastro 127 g/doboz 6 db/# 1 320 Ft 1 676 FtPetrezselyem morzsolt Böllér 230g/doboz 10db/# 630 Ft 800 FtPetrezselyem morzsolt (tasakos) Kotányi 200 g/cs 10 db/# 990 Ft 1 257 FtPetrezselyemzöld Kotányi Gastro 75 g/doboz 6 db/# 1 120 Ft 1 422 FtPizza fűszerkeverék Böllér 300g/doboz 10db/# 1 250 Ft 1 588 FtPizza fűszerkeverék Kotányi Gastro 284 g/doboz 6 db/# 2 140 Ft 2 718 FtProvance-i fűszer Böllér 230g/doboz 10db/# 980 Ft 1 245 FtProvance-i fűszer Kotányi Gastro 243 g/doboz 6 db/# 1 320 Ft 1 676 FtPulykahús fűszer Böllér 1kg/doboz 10db/# 1 660 Ft 2 108 FtPulykahús fűszer Kotányi Gastro 858 g/doboz 6 db/# 2 200 Ft 2 794 FtRozmaring őrölt Böllér 400g/doboz 10db/# 780 Ft 991 FtRozmaring őrölt Kotányi Gastro 319 g/doboz 6 db/# 1 220 Ft 1 549 FtRózsabors Böllér 350g/doboz 10db/# 3 740 Ft 4 750 FtRózsabors 400ccm Kotányi 110 g/cs 10 db/# 2 250 Ft 2 858 FtSaláta fűszerkeverék Kotányi Gastro 324 g/doboz 6 db/# 1 940 Ft 2 464 FtSaláta fűszerkeverék zöldfűszeres Böllér 780g/doboz 10db/# 1 360 Ft 1 727 FtSertéssült fűszerkeverék Böllér 1kg/doboz 10db/# 1 560 Ft 1 981 FtSertéssült fűszerkeverék Kotányi Gastro 1020 g/doboz 6 db/# 2 150 Ft 2 731 FtSnidling Böllér 75g/doboz 10db/# 860 Ft 1 092 FtSnidling Kotányi Gastro 69 g/doboz 6 db/# 2 450 Ft 3 112 FtSteak fűszerkeverék Böllér 1,1kg/doboz 10db/# 1 720 Ft 2 184 FtSteak fűszersó Kotányi Gastro 1009 g/doboz 6 db/# 2 860 Ft 3 632 FtSült oldalas fűszerkeverék Kotányi Gastro 846 g/doboz 6 db/# 2 400 Ft 3 048 FtSült oldalas keverék mézes Böllér 1,3kg/doboz 10db/# 2 130 Ft 2 705 FtSültcsirke fűszerkeverék Böllér 1,15kg/doboz 10db/# 1 560 Ft 1 981 FtSültcsirke fűszerkeverék Kotányi Gastro 1136 g/doboz 6 db/# 2 180 Ft 2 769 FtSültcsirke fűszersó (tasakos) Kotányi 1000 g/cs 10 db/# 1 730 Ft 2 197 FtSzerecsendió őrölt Böllér 700g/doboz 10/# 3 810 Ft 4 839 FtSzerecsendió őrölt 400ccm Kotányi 165 g/cs 10 db/# 4 600 Ft 5 842 FtTarkabors egész Kotányi Gastro 533 g/doboz 6 db/# 4 400 Ft 5 588 FtTárkony Böllér 85g/doboz 10kg/# 700 Ft 889 FtTárkony Kotányi Gastro 133 g/doboz 6 db/# 3 270 Ft 4 153 FtTzatziki Böllér 1,1kg/doboz 10db/# 1 670 Ft 2 121 FtTzatziki Kotányi Gastro 638 g/doboz 6 db/# 2 350 Ft 2 985 FtVadfűszer egész Böllér 400g/doboz 10db/# 1 380 Ft 1 753 FtVadfűszer egész Kotányi Gastro 348 g/doboz 6 db/# 2 140 Ft 2 718 FtVadfűszer őrölt Böllér 500g/doboz 10db/# 1 500 Ft 1 905 FtVadfűszer őrölt Kotányi Gastro 313 g/doboz 6 db/# 2 140 Ft 2 718 FtVaníliarúd 14g/fiola Kotányi Gastro 8 fiola/# 1 340 Ft 1 702 FtVegeta gastro 5 kg/vödör 6 450 Ft 8 192 FtVirágvarázs fűszerkeverék Kotányi Gastro 108 g/doboz 6 db/# 2 069 Ft 2 628 FtZöldbors egész Böllér 400g/doboz 10db/# 3 310 Ft 4 204 FtZöldbors egész Kotányi Gastro 382 g/doboz 6 db/# 3 370 Ft 4 280 Ft

K!

K!

Page 9: Matusz-Vad News

Camembert grill 40 g/db 1 kg/cs 10 kg/# 2 559 Ft 3 020 FtCamembert nuggets rántott 20 g/db 2 kg/cs 12 kg/# 1 699 Ft 2 005 FtChili-paprika sajttal panírozott McCain 22 g/db 1 kg/cs 6 kg/# 2 399 Ft 3 047 FtCsirkeszárny barbecue 30-40 g/db McCain 1 kg/cs 5 kg/# 1 849 Ft 2 348 FtCsirkeszárny fűszeres 30-40 g/db McCain 1 kg/cs 5 kg/# 1 709 Ft 2 170 FtFasírt mini 17g/db 3 kg/# 899 Ft 1 142 FtFasírtgolyó kb. 15g/db 0,375 kg/cs 3,75 kg/# 719 Ft 913 FtGomba rántott kb. 15 g/db 600g 6kg/# 899 Ft 1 142 FtHagymakarika panírozott 15-16 g/db McCain 1 kg/cs 10 kg/# 1 079 Ft 1 370 FtHagymakarika panírozott 15-16g/db Aviko 1kg/cs 6kg/# 689 Ft 875 FtJalapeno krémsajttal 30-35 g/db McCain 1 kg/cs 6 kg/# 2 529 Ft 3 212 FtKarfiol rántott Steak House 30/60 600g/cs 9,6 kg/# 969 Ft 1 231 FtMexikói tekercs mini 20g/db 2,5 kg/cs. 1 479 Ft 1 745 FtMini KIjev kb. 22g/db 0,25 kg/cs 3 kg/# 1 179 Ft 1 497 FtMozzarella rudak panírozott 30-35 g/db McCain 1 kg/cs 6 kg/# 2 529 Ft 2 984 FtSajtos brokkolis nuggets kb. 22 g/db McCain 1 kg/cs 6 kg/# 2 799 Ft 3 555 FtTavaszi tekercs mini 20g/db 2,5 kg/cs. 1 359 Ft 1 604 FtVegeburger kb. 110 g/db Aviko 1,125 kg/cs 6,75 kg/# 1 299 Ft 1 650 Ft

Baconos sajt szelet rántott 90g/db 900g/csomag 9kg/# 1 069 Ft 1 261 FtCamembert roppancs rántott 80 g/db 2 kg/cs 12 kg/# 1 699 Ft 2 005 FtTrappista rántott (valódi) 74g/db (GoldGasztro) 5 kg/# 1 069 Ft 1 261 FtTrappista rántott 70 g/db 2,1 kg/cs 12,6 kg/# 1 639 Ft 1 934 Ft

Bélszínes roló MF kb 50 g/db 1 kg 8 kg/# 929 Ft 1 180 FtCsevapcsicsi kb 50 g/db kb 1 kg /cs 5-6 kg/# 1 399 Ft 1 777 FtHamburgerhús sült (marha) 50g/db 2.5 kg/cs 10 kg/# 969 Ft 1 231 FtHúspogácsa 50-60 g/db Pápai 10 kg/# 939 Ft 1 193 FtSertés karaj rántott 80-100 g/db 2,5 kg/cs 10 kg/# 1 149 Ft 1 459 FtUS Burger 200g/db 1,2 kg/cs 6 kg/# 2 449 Ft 3 110 FtVákuumban párolt sertés csülök hátsó 750 g/db 9 db/# kb 7 kg/# 889 Ft 1 129 Ft

Galuska ömlesztett 7 kg/# 319 Ft 405 FtGnocchi nagy 8,3g/db olasz 1 kg/cs 6 kg/# 1 039 Ft 1 320 FtGnocchi spenótos 5,3g/db olasz 1 kg/cs 10 kg/# 609 Ft 773 FtGnocchi 5,3g/db olasz 1 kg/cs 10 kg/# 589 Ft 748 FtLasagne tésztalap 48x25x0,12cm olasz 2 kg/cs 10 kg/# 859 Ft 1 091 FtNudli ömlesztett 10 kg/# 269 Ft 342 FtPappardelle 25g/db olasz 1,5 kg/# 1 349 Ft 1 713 FtPenne Amatriciana 250-260g tészta+130-140g szósz 259 Ft 329 FtPenne Carbonara 250-260g tészta+130-140g szósz 379 Ft 481 FtPenne Pomodoro Basilico 250-260g tészta+130-140g szósz 259 Ft 329 FtPenne Salsa Pesto 250-260g tészta+130-140g szósz 399 Ft 507 FtSztrapacska (Krumpligaluska) 1 kg/# 8 kg/# 409 Ft 519 FtTagliatelle 25g/db olasz 1,5 kg/# 1 369 Ft 1 739 FtTaglioline zöld 25g/db olasz 1,5 kg/# 1 359 Ft 1 726 FtTortellini húsos 4g/db olasz 3 kg/# 1 699 Ft 2 158 FtTortelloni gombás 15g/db olasz 3 kg/# 2 499 Ft 3 174 Ft

Burgonya lángos kb 60 g/db McCain 1,5 kg/cs 6 kg/# 699 Ft 888 FtBurgonya lángos XL Aviko 270 g/db 1,89 kg/cs 9,45 kg/# 469 Ft 596 FtBurgonya püré Mydibel 2,5 kg 10 kg/# 389 Ft 494 FtBurgonyakocka fűszeres Mydibel 2,5 kg/cs 10 kg/# 519 Ft 659 FtBurgonyaspirál McCain 2 kg/cs 8 kg/# 959 Ft 1 218 FtDollárchips McCain 2,5 kg/cs 10 kg/# 419 Ft 532 FtDollárchips Mydibel 2,5 kg/cs 10 kg/# 329 Ft 418 FtFűszeres rácsos burgonya McCain 2 kg/cs 8 kg/# 979 Ft 1 243 FtGratin Brokkolis 100 g/db Aviko 1,5 kg/cs 9 kg/# 1 449 Ft 1 840 FtGratin Rösti Sajtos 75 gr/db Aviko 1,5 kg/cs 9 kg/# 1 479 Ft 1 878 FtGratin Sajtos 100 g/db Aviko 1,5 kg/cs 9 kg/# 1 449 Ft 1 840 FtHasábburgonya Country House 2,5 kg/cs 12,5 kg/# 199 Ft 253 FtHasábburgonya édesburgonya hullámos McCain 2,5 kg/cs 10 kg/# 499 Ft 634 FtHasábburgonya Favorita (Mc Cain) 2,5 kg/cs 12,5kg/# 199 Ft 253 FtHasábburgonya fűszeres XL McCain 2,5 kg/cs 10 kg/# 529 Ft 672 FtHasábburgonya hullámos Mydibel 2,5 kg/cs 10 kg/# 289 Ft 367 FtHasábburgonya hullámos Turbo 10mm Aviko 2,5 kg/cs 12,5 kg/# 299 Ft 380 FtHasábburgonya Julienne Caterpack McCain 2,5 kg/cs 12,5 kg/# 279 Ft 354 FtHasábburgonya Julienne 6x6 Mydibel 2,5 kg/cs 10 kg/# 289 Ft 367 FtHasábburgonya Turbo 10mm Aviko 2,5 kg/cs 12,5 kg/# 299 Ft 380 FtHasábburgonya U McCain 2,5 kg/cs 12,5 kg/# 519 Ft 659 FtHasábburgonya 3/8 McCain 2,5 kg/cs 12,5 kg/# 429 Ft 545 FtHasábburgonya 9/9 Mydibel 2,5 kg/cs 10 kg/# 269 Ft 342 FtHéj nélküli burgonyagerezd (Wedgehouse) McCain 2,5 kg/cs 10 kg/# 269 Ft 342 FtHéjas gerezd Aviko 2,5 kg/cs 10 kg/# 319 Ft 405 FtHéjas gerezd fűszeres Aviko 2,5 kg/cs 10 kg/# 359 Ft 456 FtHéjas gerezd fűszeres (hullámos) 10 kg/# 269 Ft 342 FtHercegnő burgonya Mydibel 2,5 kg/cs 10 kg/# 389 Ft 494 FtKrokett almás kb.25g/db 10 kg/# 449 Ft 570 FtKrokett Aviko 24 g/db 2,5 kg/cs 10 kg/# 319 Ft 405 FtKrokett szilvás kb 25 g/db 5 kg/# 639 Ft 812 FtMogyoró burgonya Mydibel 2,5 kg/cs 10 kg/# 349 Ft 443 FtMosolygós burgonya McCain 1,5 kg/cs 9 kg/# 659 Ft 837 FtRösti háromszög Aviko 42,5g/db 2,5 kg/cs 10 kg/# 389 Ft 494 FtRusztikus sült burgonya McCain 2,5 kg/cs 10 kg/# 639 Ft 812 FtSteak burgonya 2,5 kg/cs 10 kg/# 229 Ft 291 FtSteak Burgonya McCain 2,5 kg/cs 12,5 kg/# 419 Ft 532 FtSteak burgonya 10/20 Mydibel 2,5 kg/cs 10 kg/# 279 Ft 354 FtÚjburgonya DARTA 2,5 kg/cs 10 kg/# 389 Ft 494 Ft

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

AppetizersSajtok

Kisüthető húsfélék

Tészta köretek

Burgonyák

Csirke tallér natúr 40g/db 10 kg/# 549 Ft 697 FtCsirke tallér panírozott 48g/db 1 kg/cs 10 kg/# 749 Ft 951 FtCsirkemell filé rántott 80-100 g/db 0,8 kg/cs 9,6 kg/# 1 239 Ft 1 574 FtPulyka cordon bleu 10 dkg/db 1 kg/cs 6 kg/# 749 Ft 951 FtPulykamell filé rántott kb 130 g/db 1 kg/cs 6 kg/# 1 099 Ft 1 396 FtPulykamell filé sajttal töltve kb 100 g/db 1 kg/cs 6 kg/# 699 Ft 888 FtPulykamelles NYÁRS 25 dkg/cs (2db) 5 kg/# 1 989 Ft 2 526 FtVákuumban párolt kacsacomb 225 g/db 2 db/cs 20 cs/# 9 kg/# 949 Ft 1 205 Ft

Szárnyas kedvencek

K!

K!

K!

K!

K!

K!K!K!K!

Pápai húspogácsa10kg/karton

Pulyka cordon1kg/cs, 6kg/#

Hasábburgonya turbó Aviko4x2,5kg/#

Röszti háromszög Aviko4x2,5kg/#

Page 10: Matusz-Vad News

Áfonyás-joghurtos szelet (Toscana) 1 kg/# 198 Ft 2 380 Ft 2 808 FtBarackos-joghurt szelet (Toscana) 3,5 kg/# 168 Ft 1 730 Ft 2 041 FtBrownie 65g/db Dawn 5,46 kg/# 206 Ft 3 169 Ft 3 739 FtEpres-túrós szelet (Toscana) 4 kg/# 180 Ft 1 620 Ft 1 912 FtFahéjas-almás szelet (Toscana) 2,6 kg/# 142 Ft 1 970 Ft 2 325 FtFeketeerdő szelet (Toscana) 1 kg/# 199 Ft 2 380 Ft 2 808 FtKörtés-karamellás szelet (Toscana) 1 kg/# 199 Ft 2 380 Ft 2 808 FtMálnás szelet (Toscana) 2,8 kg/# 156 Ft 2 000 Ft 2 360 FtMogyorós szelet (Toscana) 2 kg/# 112 Ft 2 020 Ft 2 384 FtProfiterol Bianco (fehércsokoládés) 9db/tálca 4 tálca/# 139 Ft 1 249 Ft 1 474 FtProfiterol Nero (csokoládés) 9db/tálca 4 tálca/# 139 Ft 1 249 Ft 1 474 FtSacher szelet (Toscana) 1 kg/# 199 Ft 2 380 Ft 2 808 FtSajttorta (Käsetorte) 1,25 kg/db - DARABÁR! 8db/# 92 Ft 1 099 Ft 1 297 FtSomlói galuska (Toscana) 2,8 kg/# 128 Ft 1 640 Ft 1 935 FtSzedres-túrós szelet (Toscana) 4 kg/# 176 Ft 1 580 Ft 1 864 FtTejszínes csokis szelet (Toscana) 2,5 kg/# 108 Ft 1 560 Ft 1 841 FtTiramisu szelet (Toscana) 2,2 kg/# 114 Ft 1 860 Ft 2 195 Ft

Rétes almás 800 g/db 16 kg/# 1 049 Ft 1 238 FtRétes almás bajor házi Dinghartinger 6 rúd/# 1,3 kg/rúd 7,8 kg/# 649 Ft 766 FtRétes meggyes 800 g/db 16 kg/# 1 049 Ft 1 238 FtRétes meggyes-mákos 800 g/db 16 kg/# 1 049 Ft 1 238 FtRétes túrós 800 g/db 16 kg/# 1 049 Ft 1 238 FtRéteslap 800 g/cs 4 kg/# 1 199 Ft 1 415 Ft

Muffin áfonyás jumbo nagy 100g/db Dawn 6,4 kg/# 149 Ft 1 489 Ft 1 757 FtMuffin áfonyás mini 37g/db Dawn 4,07 kg/# 92 Ft 2 499 Ft 2 949 FtMuffin áfonyás 80g/db Dawn 3,2 kg/# 152 Ft 1 849 Ft 2 182 FtMuffin dupla csokis jumbo nagy 100g/db Dawn 6,4 kg/# 195 Ft 1 949 Ft 2 300 FtMuffin dupla csokis mini 37g/db Dawn 4,07 kg/# 108 Ft 2 929 Ft 3 456 FtMuffin dupla csokis 82g/db Dawn 2,95 kg/# 164 Ft 1 999 Ft 2 359 Ft

Fánk csokoládé krémes 77g/db Hiestand 3,70 kg/# 189 Ft 2 459 Ft 2 902 FtFánk csokoládés mini 25g/db Dawn 2 kg/# 52 Ft 2 099 Ft 2 477 FtFánk farsangi 49g/db Dawn 3,53 kg/# 79 Ft 1 649 Ft 1 946 FtFánk mogyoró krémes 75g/db Hiestand 3,60 kg/# 165 Ft 2 199 Ft 2 595 Ft

Freez csokis mousse 1,25 l/db 6 db/# 1 299 Ft 1 533 FtFreez valódi tejszín spray 700 ml/db 6 db/# 1 399 Ft 1 651 Ft

Leveles tészta tömb 25mm 25 kg/# 489 Ft 577 FtLeveles tészta vékonyított 3,5mm 13,05 kg/# 669 Ft 789 FtPizza labda 20x560g 11,2 kg/# 429 Ft 506 Ft

Császármorzsa 2,5 kg/cs 10 kg/# 419 Ft 494 FtDerelye szilvatöltelékes 30g/db 7 kg/# 409 Ft 519 FtDerelye túrós 28-30g/db 7 kg/# 399 Ft 507 FtGastro Császármorzsa A/D 1 kg/cs 5 kg/# 1 499 Ft 1 769 FtGombóc nutellatöltelékes 40g/db 10 kg/# 569 Ft 723 FtGombóc szilvatöltelékes 48-52g/db 10 kg/# 329 Ft 418 FtGombóc túrótöltelékes 40-45g/db 10 kg/# 559 Ft 710 FtGőzgombóc 170g/db 5,1 kg/# 979 Ft 1 243 FtPalacsinta natúr 3x10db 1,9 kg/# 1 399 Ft 1 651 Ft

Terméknév Karton egység

Nettóár/kg

Nettóár/db

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Kartonegység

Nettóár/kg

Nettóár/db

Bruttóár/kg

Terméknév Kartonegység

Nettóár/kg

Nettóár/db

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/db

Bruttóár/db

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Terméknév Csomag egység

Kartonegység

Nettóár/kg

Bruttóár/kg

Szeletes sütemények

Rétesek

Muffinok

Fánkok

Tejszínek és mousse-ok

Félkész tészták

Édes tészták

Magas minőségű termékekkel, innováci-ókkal, értékesítési csapattal és saját logisz-tikai rendszerrel szolgálja ki egyre bővülő horeca-ügyfélkörét a Matusz-Vad Zrt. A változó piaci környezetben a rugalmasság, a folyamatos bővülés és a megbízható, ha-tékony szállítás a minőség garanciája.

– Az elmúlt 18 évben megszerzett tapasz-talatunk és a jól kiépített kereskedelmi és logisztikai rendszerünkre alapozva elérkezettnek látjuk az időt a termék- és szolgáltatáskör bővítésére, ügyfélkörünk szélesítésére – mondja Bruszt László, a cég kereskedelmi igazgatója.

INNOVÁCIÓa matusz-VadNÁl

Ha az áR a fontos...

A cég új szolgáltatásával partnerei ke-zébe helyezi a döntést, hogy azonos termékfajtán belül kiválaszthatja, mely gyártó kínálatát preferálja. – A vendég-látás alapvető igénye a stabil minőség. Ezidáig a minőséget mi határoztuk meg, most ezt egyes termékeknél a vásárló part-nerre bízzuk. Szabadon dönthet afelől, mely gyártó terméke felel meg legjobban az ő számára, ismerve annak paramétereit

és árát. Ezzel egy olyan, Magyarországon egyedülálló lehetőséget adunk partnereink kezébe, hogy úgy jussanak állandó minő-ségű áruhoz, hogy ez a minőség pont az, amire neki szüksége van. Teljes új szorti-mentünk ezekből a termékekből egyelőre győri raktárunkban lesz elérhető. Azokat a tételeket, melyek felsőtárkányi raktárunk-ban nincsenek készleten, a jellel je-löljük az árlista oldalakon.

A cég 2009-ben vezette be „S-brand” jelzésű ter-mékeit. – Ezek változó minőségű, elformázású, csomagolású, szortájú, kartonsúlyú termékek, annak függvényében, hogy mit lehet a piacon olyan áron beszerezni, hogy partnereinket min-dig el tudjuk látni kedvező áru termékekkel. Az S-branddel jelölt termékek csak kartonban érté-kesíthetőek, és jellegüknél fogva a gyártási tech-nológiából és csomagolásból eredő reklamáció-kat nem tudjuk elfogadni – tájékoztat a vezető.

Szilvásgombóc10kg/#

Áfonyás Jumbo muffin100g/db, 6,4kg#

GYŐR

Page 11: Matusz-Vad News

Bagett barna 140g/db Rónasági 20 db 2,8 kg/# 84 Ft 599 Ft 707 Ft 240-250 2,5-3Bagett barna 280g/db Rónasági 24 db 6,72 kg/# 154 Ft 549 Ft 648 Ft 200-220 10-12Bagett mix 280g/db Rónasági 24 db 6,72 kg/# 207 Ft 739 Ft 872 Ft 220-240 2,5-3Bagett 120g/db Rónasági 50 db 6 kg/# 67 Ft 559 Ft 660 Ft 210-230 2,5-3Bagett 280g/db Hiestand 25 db 7 kg/# 142 Ft 509 Ft 601 Ft 200-220 12-11Bagett 75g/db Hiestand 125 db 9,38 kg/# 50 Ft 669 Ft 789 Ft 200-220 12-14

Croissant (margarinos) mini 25g/db Rónasági 160 db 4 kg/# 24 Ft 979 Ft 1 155 Ft 200 10-12Croissant (vajas) csokoládés 85g/db Gourmand 60 db 5,10 kg/# 107 Ft 1 259 Ft 1 486 Ft 160-200 20-22Croissant (vajas) magvas 80g/db Gourmand 60 db 4,80 kg/# 101 Ft 1 259 Ft 1 486 Ft 160-200 17-20Croissant (vajas) mini 25g/db Gourmand 150 db 3,75 kg/# 32 Ft 1 299 Ft 1 533 Ft 160-200 12-14Croissant (vajas) mini csokis-mogyorós 45g/db Gourmand 108 db 4,86 kg/# 75 Ft 1 679 Ft 1 981 Ft 160-200 18-22Croissant (vajas) mini sárgabarackos 40g/db Gourmand 108 db 4,32 kg/# 65 Ft 1 629 Ft 1 922 Ft 160-200 15Croissant (vajas) patkó alakú 70g/db Gourmand 80 db 5,60 kg/# 74 Ft 1 099 Ft 1 297 Ft 160-200 18-20Croissant sonkás-sajtos 100g/db Gourmand 60 db 6 kg/# 132 Ft 1 319 Ft 1 556 Ft 160-200 20-22

Banános-csokis rácsos 110g/db Hiestand 60 db 6,6 kg/# 156 Ft 1 419 Ft 1 674 Ft 165 20Csokis péksütemény (vajas) mini 30g/db Gourmand 150 db 4,5 kg/# 35 Ft 1 159 Ft 1 368 Ft 160-200 12Diós fonat juhar ízű sziruppal 95g/db Gourmand 48 db 4,56 kg/# 121 Ft 1 269 Ft 1 497 Ft 160-200 15Édes mix mini magyar 25-30g/db Rónasági 160 db 4 kg/# 27 Ft 969 Ft 1 143 Ft 200 10-12Édes mix mini 42g/db Gourmand 120 db 5,04 kg/# 57 Ft 1 359 Ft 1 604 Ft 190 19-20Édes mix rácsos (vajas) (almás, meggyes, túrós) 40g/db Rónasági 100 db 4 kg/# 46 Ft 1 149 Ft 1 356 Ft 180-200 15-20Mazsolás kerek (vajas) mini 30g/db Gourmand 150 db 4,5 kg/# 35 Ft 1 179 Ft 1 391 Ft 160-200 12

Ciabatta olivás 280g/db Hiestand 25 db 7 kg/# 224 Ft 799 Ft 943 Ft 180-200 15-18Ciabatta 110g/db Hiestand 60 db 6,60 kg/# 80 Ft 729 Ft 860 Ft 185-205 8-10Cipó ropogós 360g/db Hiestand 15 db 5,4 kg/# 561 Ft 1 559 Ft 1 840 Ft 200-220 8-10Cipó rozsos (levescipó) 300g/db Rónasági 10 db 3 kg/# 174 Ft 579 Ft 683 Ft olvaszt olvasztKenyér barna rusztikus 750g 6 db 4,5kg/# 531 Ft 709 Ft 837 Ft 180-200 5-20Kenyér rozsos 500g/db Rónasági 6 db 3 kg/# 440 Ft 879 Ft 1 037 Ft olvaszt olvasztKenyér tökmagos 500g/db Hiestand 15 db 7,5 kg/# 515 Ft 1 029 Ft 1 214 Ft 180 20

Bajor sörperec 100g/db Hiestand 72 db 7,2 kg/# 65 Ft 649 Ft 766 Ft 180 12-15Pogácsa mix magyar 20g/db Rónasági 200 db 4 kg/# 20 Ft 979 Ft 1 155 Ft 180 10-12Pogácsa sajtos 80g/db Rónasági 40 db 3,2 kg/# 94 Ft 1 179 Ft 1 391 Ft 180 12-14Pogácsa tepertős 80g/db Rónasági 40 db 3,2 kg/# 72 Ft 899 Ft 1 061 Ft 180 12-14Sajtos csiga 100g/db Gourmand (69100) 75 db 7,5 kg/# 115 Ft 1 149 Ft 1 356 Ft 160-180 20-22Sós mix mini 20-25g/db Rónasági kb. 170 db 4 kg/# 27 Ft 1 179 Ft 1 391 Ft 180-200 12-20Spenótos-fetás snack 125g/db Hiestand 50 db 6,25 kg/# 189 Ft 1 509 Ft 1 781 Ft 170-200 18-20Toscan hasé 125g/db Hiestand 50 db 6,25 kg/# 168 Ft 1 349 Ft 1 592 Ft 170-200 18-20

Bagel szezámos 75g/db Hiestand 36 db 2,7 kg/# 134 Ft 1 789 Ft 2 111 Ft olvaszt olvasztCsászárzsemle mini 35g/db Rónasági 88 db 3,08 kg/# 23 Ft 669 Ft 789 Ft 210-230 2,5-3Császárzsemle nagy 70g/db Hiestand 100 db 7 kg/# 38 Ft 549 Ft 648 Ft 200-220 10-12Kornspitz 35g/db Rónasági 88 db 3,08 kg/# 26 Ft 749 Ft 884 Ft 210-230 2,5-3Zsemle barna magvas háromszög 85g/db Rónasági 40 db 3,40 kg/# 73 Ft 859 Ft 1 014 Ft 200-220 2,5-3Zsemle graham mini 35g/db Hiestand 150 db 5,25 kg/# 37 Ft 1 049 Ft 1 238 Ft 185-205 4-6Zsemle mix kornspitzes mini 35g/db Rónasági 88 db 3,08 kg/# 26 Ft 729 Ft 860 Ft 210-230 2,5-3Zsemle mix mini 35g/db Rónasági 88 db 3,08 kg/# 23 Ft 669 Ft 789 Ft 210-230 15-20Zsemle szezámos négyszög 85g/db Rónasági 40 db 3,40 kg/# 65 Ft 769 Ft 907 Ft 200-220 2,5-3

Terméknév Darab /karton

Kartonegység

Sütésihőfok (C°)

Bruttóár/kg

Nettóár/kg

Nettóár/db

Sütésiidő (min)

Terméknév Darab /karton

Kartonegység

Sütésihőfok (C°)

Bruttóár/kg

Nettóár/kg

Nettóár/db

Sütésiidő (min)

Terméknév Darab /karton

Kartonegység

Sütésihőfok (C°)

Bruttóár/kg

Nettóár/kg

Nettóár/db

Sütésiidő (min)

Terméknév Darab /karton

Kartonegység

Sütésihőfok (C°)

Bruttóár/kg

Nettóár/kg

Nettóár/db

Sütésiidő (min)

Terméknév Darab /karton

Kartonegység

Sütésihőfok (C°)

Bruttóár/kg

Nettóár/kg

Nettóár/db

Sütésiidő (min)

Terméknév Darab /karton

Kartonegység

Sütésihőfok (C°)

Bruttóár/kg

Nettóár/kg

Nettóár/db

Sütésiidő (min)

Bagettek

Croissantok

Édes pékáru

Kenyerek

Sós pékáru

Zsemlék

INFORMÁCIÓK: Áraink visszavonásig érvényesek! Az áraink az aktuális EURO árfolyam függvényében változhatnak. A számlázás minden esetben a rendelés napján érvényes árak szerint történik. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Termékeinkre az árválzoztatás jogát fenntartjuk. Az árlistában szereplő árak 1 kg termékre vonatkoznak (néhány kivétellel, melyeket külön jelölünk). Az akciós árak az egyéb kedvez-ményeket (pl. Lyoness) már tartalmazzák. A képek illusztrációk. További információ: +36 96 510 330, www.matusz-vad.huKIFUTÓ TERMÉKEK JELÖLÉSE: KÉSZLET EREJÉIG: KARTON EGYSÉG BONTHATÓ: KARTON EGYSÉG NEM BONTHATÓ:

OSZTRÁK PARTNEREINK ÁLTAL AJÁNLOTT TERMÉKEK: A TERMÉK CSAK A GYŐRI RAKTÁRUNKBAN ELÉRHETŐ: VÁLTOZÓ MINŐSÉGű ÉS KISZERELÉSű TERMÉKEK,

MELYEK ESETÉBEN A GYÁRTÁSI TECHNOLÓGIÁBÓL ÉS CSOMAGOLÁSBÓL EREDŐ REKLAMÁCIÓKAT NEM TUDJUK ELFOGADNI (S-BRAND):

K!

K!

KE

GYŐR

Page 12: Matusz-Vad News

SZüRETI SZABÁLyOK 1. Sose kezdjük borivással a napot. A reggeli bor megfekszi a gyom-rot, rátelepszik a mozgásközpon-tunkra, azonkívül kettőslátás is kialakulhat.Tapasztalt szüretelő törkölypálinkával indítja a reggelt féldecis kiszerelésben, ennek kivá-ló az értágító hatása, meg a mus-lincák sem jönnek ránk annyira, mint bor esetében.

2. Lehetőség szerint keveset tar-tózkodjunk napon. A szeptembe-ri-októberi napsütésnek még ereje van, könnyen okozhat szédülést, kóválygást, egyensúlyi zavarokat. Ha tehetjük, vonuljunk a pince hűvösébe, a megfáradt, kitikkadt szervezet itt tud igazán akkumu-lálódni.

3. Ernyőt, botot sose vigyünk ma-gunkkal a pincébe , ez tudniillik a lépcsőn való lezuhanásunkban akadályozhatja a biztos talajfogást, plusz a poharakat is leverhetjük vele, ami újabb bajforrás lehet (vá-gásos sérülések stb.).

4. A lopót mindig egy kézzel fog-juk, így szabad kezünkkel megtá-maszthatjuk szüretelő társunkat.

5. Sose vedeljük a bort, csak hör-pöljük, kortyolgassuk. A vedelő borivó unesztétikus, beárnyékolja az egész szüretet, azon kívül a saját kezére is rá szokott lépni.

6. Ne kívánd meg felebarátod bo-rát, ott a tiéd!

7. Óránként, kétóránként jöjjünk fel a pincéből, nézzük meg, hol tart a szüret, mire jutottak az asszonyok és a gyerekek. Ha a tőkék között szemlélődünk, kapaszkodjunk erő-sen a karókba, lábunkat próbáljuk meg ciklikusan egymás elé rakni.

8. Az éneklés (Részeg vagyok, ró-zsám...), a szavalás (Ej, döntsd a tőkét...) jótékonyan hat a tüdőre, szívre, növeli az együvé tartozás érzését, sőt még a seregélyek is el-menekülnek a környékről.

9. A házassági ígéretekkel csínján kell bánni, ez másnap rossz közér-zetet okozhat.

10. Szüreti összeszólalkozásoknál bicskát, hordódongát nem illik használni, kínáljuk meg óborral az ellenfelet, az majd leteríti.

11. Ha beszédünkben már túlságo-san sok a mássalhangzó, taglejté-sekkel is kifejezhetjük magunkat. Ennél kifejezőbb, ha csak ülünk a sarokban támasztva a falat.

12. Pincelépcsőre ne feküdjünk le aludni, mert áteshetnek rajtunk poharastól, lopóstól.

13. Reggel ne ijedjünk meg a tás-kás szemű, piros orrú embertől a tükörben. Megvan szegénynek a maga baja...

Kovács kapatosan botorkál haza. Látja, hogy a lépcsőház-ban fekszik valaki.- Hol lakik, jóember? - kérdezi segítőkészen.- Egy emelettel feljebb, balra.Felcipeli a sorstársát, kinyitja a baloldali ajtót, beteszi a férfit. Utána visszamegy a földszintre. Megint lát ott valakit. Megkér-dezi:- Hát maga hol lakik?- Egy emelettel feljebb, balra.Felcipeli őt is, kinyitja az ajtót, belöki. Megint lemegy. Megint fekszik ott valaki. Kovács most már dühös.- Csak azt ne mondja, hogy maga is egy emelettel feljebb, balra lakik!A férfi nehézkesen feltápászko-

dik.- De igen, és ha még egyszer belök a liftaknába, arcon vá-gom.

Nő vásárol a szupermarketben- 2 liter 2,8%-os tejet,- egy doboz tojást,- egy doboz narancslét,- egy fej káposztát,- negyed kiló kávét,- 20 dkg sonkát.Kirakja szépen sorban a dol-gokat a pénztárnál a futószala-gra. Mögötte áll egy részeg a sorban és nézi ahogy pakol. Amikor a pénztáros üti be a tételeket a pénztárgépbe, a részeg halkan megjegyzi - Te biztosan egyedül élsz.

A nő meglepődik a megj-egyzésen, hiszen valóban egyedülálló…Végignézi a dol-gokat amit vásárolt, de nem ta-lál bennük semmi olyat amiből a részeg következtetni tudna az ő családi állapotára. Felülk-erekedik a kíváncsiság benne és odafordul a részeghez:- Tudja mit? Magának teljesen igaza van, de miből jött rá, hogy egyedül élek?Erre a részeg: - Abbó’ hogy ronda vagy!

- Doktor úr...rosszul vagyok.. éga szívem...- Asszonyom, én nem doktor vagyok, hanem bárpincér. Ön nem beteg, hanem részeg, és nem a szíve ég, hanem a melle lóg bele a hamutartóba.

Bemegy egy részeg a kocsmá-ba, és elrikkantja magát- Én vagyok itt a legerősebb!Erre odalép egy behemót fickó, és orrbavágja. A részeg aka-dozó nyelvvel hozzáteszi- ... no meg Te.

Rejtvények - Vicc

A 9x9-es tábla összes sorába és oszlopába írja be a számokat 1-9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepelhet so-ronként vagy oszloponként. A nagy négyzetrács további 3x3-as négyzeteiben is csak egyszer szerepelhet egy szám.

Matusz-Vad zrt.9028 Győr, Serfőző u. 11.3324 Felsőtárkány, Várhegy út 8/7.on-Line Áruház:www.matusz-vad.hutelefon:Győr: +36 96/510-330 (NON-STOP)Felsőtárkány:+36 36/534-300

Német: +36 96/510-331Angol: +36 96/510-332

Fax: +36 96/430-175E-mail: [email protected]: matuszvadzrtREnDELÉSfELVÉtEL:h-p: 07-16-ig, vas: 09-14-igAz este 8 óriáig leadott rendelését másnap, vagy a következő napi

túrában szállítjuk Önnek!Megértését köszönjük!nyitva tartás:hétköznap: 7-15-igÁrukiadás:hétfő-péntek 7-15-igkintlévőségek: +36 70/452-9606Reklamáció: +36 70/370-7093Hirdetési információ:Sáfár Anita, +36 70 370 [email protected]

tERüLEtI kÉpVISELŐk:baranya, tolna megyeTel: +36 70/370-7281bács-kiskun és Jász-nagykun-Szolnok megye:

Sudoku - Játékszabály

ELÉRHETŐSÉGEK, RENDELÉSFELVÉTEL: Tel: +36 70/452-9607Heves és nógrád megyeTel: +36 70/370-7284borsod-Abaúj-zemplém megye: Tel: +36 70/370-7097Szabolcs-Szatmár-bereg megye:Tel: +36 70/370-7298fejér és Veszprém megye: Tel: +36 70/368-7898Csongrád és békés megye:Tel: +36 70/370-7285Hajdú-bihar megye:Tel: +36 70/452-9616komárom-Esztergom megye:Tel: +36 70/370-7094zala megye:Tel: +36 70/370-7098Vas megye, Sopron város:Tel: +36 70/452-9618

győr-Moson-Sopron megye, komárom város:Tel: +36 70/368-7900budapest: V., VI., VII., VIII., IX., X., XVII., XVIII., XIX., XX., XXIII. Tel: +36 70/370-7069IV., XIII., XIV., XV., XVI., pest megye Észak és kelet Tel: +36 70/452-9605I., II., XI., XII., XXI., XXII., pest megye Dél-nyugatTel: +36 70/370-7296II./A, III., pest Észak-nYugat Tel: +36 70/370-7094országos pékáru képviselőnk: Tel: +36 70/370-7068