Upload
others
View
2
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
Minden nyárnak van
egy története
1
Újra megjelentek a „gólyák”
2-5
Gólyatábor a rendezők szemével
6-7
Elsősök
bemutatkozása
8-9
Német cserediák
kapcsolat – A fogadás
10-11
Diáknap
12-13
Kínai tanárnőinkkel készítettünk interjút
14-15
Lengyelországi
utazásunk
16-17
Látogatás a NAV-ban
18-19
A 2015-ös őszi dívat
20
Találmányok
21-22
Pink-Floyd-vers
23
Fogadni mernék, hogy mindnyájan hosszasan beszélni tudnátok az idei
nyárról. Egész biztosan akadtak köztetek, akik bebarangolták az
országot és felkeresték a legszebb látványosságait, akik
megmártóztak a Balatonban, első sorban tomboltak a Szigeten vagy
vitorláztak a Balti-tengeren. Voltak olyanok is, akik nyelvvizsgát
szereztek, akik megtanultak vezetni, akik a kötelező olvasmányokat
bújták vagy sikeresen letették az előrehozott érettségijüket.
Szerencsére az előző évi szorgalmas munkánknak, és tanárainknak,
egyik diáknak sem kellett meglátogatnia az iskolát a nyáron.
De elkezdődött az új tanév, magunk mögött hagytuk a nyarat és a
Balaton vizét is, mert újra eljött a teljesítés ideje. Jó jegyeket kell
szereznünk, leérettségizni, versenyeken indulni és elballagni. A
visszarázódás; a házi írás, de főleg a korán kelés, senkinek sem
könnyű, ugyanakkor mégis kellemes. Látni a már jól ismert arcokat, és
az új embereket megismerni. Szeretnék mindenkinek, tanárnak és
diáknak egyaránt, kitartást és sok sikert kívánni ehhez a tanévhez!
Péró Gabi 12.C
1
Szerda reggel a TESCO - parkolóban volt a gólyatáborosok találkozója. Már
itt elkezdtük méregetni egymást, és próbáltuk kitalálni, hogy ki lesz közülük
osztálytárs és csak évfolyamtárs. Mikor megérkeztek a végzősök és a buszok,
és megvolt a névsorolvasás elindultunk a tábor helyszínére, Felsőtárkányba, az
Imókő üdülőbe.
Megérkezésünk után egyből leültettek minket osztályonként, és megtörtént
az eligazítás. Itt tudtuk meg, hogy a gólyatábort a 12. C osztálynak és
osztályfőnöküknek, Demkó Tünde tanárnőnek köszönhetjük. Idén utoljára még
Gyuri bácsi is csatlakozott hozzánk. Mindenki elfoglalhatta a szobáját.
2
Erre nem sok időnk volt, hiszen
nemsokára megszólat a harci kürt, amely
a „térre" hívott minket. A késők jutalma
jó pár fekvőtámasz volt. Az egész
délelőtt folyamán vicces ismerkedős
játékokkal próbálták a végzősök
feszültséget oldani.
Ezután az ebéd következett, ami zöldséglevesből és bolognaiból állt. Ezután
meghallgathattuk a Dobó történetét, amiből egy kis vetélkedő formájában
visszakérdezés is volt.
Délutánra hosszabb távú feladatok
voltak kiadva, mint például a
fészeképítés, az indulóírás és a
plakátrajzolás. A fészeképítés nagyon
jó mókának bizonyult. Az erdőben
nemcsak gallyakat és leveleket, hanem
traktorgumit és cserepeket is
találtunk az építéshez. Dolgunk nem
volt egyszerű, hiszen a fészeknek
méltónak kellett lennie
osztályfőnökünkhöz.
De a délután nemcsak a kreativitásé, hanem a sporté is volt, hiszen a lányok
röplabdáztak, a fiúk pedig fociztak. Ez eltartott vacsoraidőig.
3
A vacsora után következett a gólyaeskü letétele (természetesen fél lábon
állva), majd bemutattuk a plakátokat, az indulókat és a fészkeket. A legszebb
plakát a 9. B-é lett, a legjobb induló a 9. C-é, legszebb fészek pedig az én
osztályomé, a 9. D-é, de mindenki nagyon szépen teljesített. Ezután fél tízig
szabad program következett, majd pedig alvás. Ez nem tartott hosszú ideig,
hiszen tíz órakor megszólalt az ismert kürt, szaladhattunk kifelé, mert ha 5
percen belül nem vagyunk ott, már nyomhatjuk is a fekvőtámaszokat.
Mint kiderült, éjszakai "csillagnézésre" invitáltak bennünket, ami egy túrát
jelentett az erdőben. A csapatok 8 percenként indultak, és a felsőtárkányi
tavat megkerülve érkeztek vissza a táborba. Az erdőben 4 állomás várt minket.
Az egyik helyszínen a másik nyakában ülve kellett kekszet enni a fellógatott
madzagról, a másikon úgy kellett a madzagok között átjutni a túlsó oldalra, hogy
a csengettyűk ne szólaljanak meg, a harmadikon babot kellett válogatni, a
negyediken pedig puzzle - ezni és énekelni lehetett. Mi a minket követő
csapattal hej-hó kiabálással és zseblámpajelekkel tartottuk a "kapcsolatot".
Innen visszatérve, úgy gondolom, senkit sem kellett altatni, mindenki csak úgy
bezuhant az ágyba. A pihentető alvás nem tartott sokáig, hétkor már szólt is a
kürt. Reggeli torna következett. Fekvőtámasz, guggolás, futás és még sok-sok
tornagyakorlat volt a reggeli terítéken. Futás közben énekelnünk kellett a
boldog szülinapot dalt, bár szerintem senkinek sem volt szülinapja. Ha nem
énekeltünk, akkor hej- hóztunk. Ezután természetesen volt rendes ehető
reggeli is, briós és kakaó formájában.
Innen visszatérve kezdődött az ügyességi vetélkedő, amiben mindenféle poénos
feladatot kellett megoldani.
4
Volt lufiborotválás, almaevés, lisztfújás, tojásdobálás, sőt még paradicsom is
volt a zokniban.
De ez csak a töredéke volt a mókás feladatoknak. Az utolsó a kötélhúzás volt az
osztályok között. Aki itt győzött, annak az volt a jutalma, hogy
megmérkőzhetett a gólyatábort szervező osztállyal, a 12. C-vel.
Természetesen a gólyáknak esélye sem volt az erős C-s fiúk és lányok ellen.
Ezután az ebéd következett, majd a fiúk még fociztak egy utolsót.
Három óra körül össze kellett pakolni, és eljött a táborzárás és az
eredményhirdetés. Itt nem voltak első, második vagy harmadik helyezések.
Minden osztály kapott egy oklevelet egy jelzővel, ami rá a legjobban illett. Az
én osztályom volt a legaktívabb a két nap során. Mindenki győztes volt, és ez így
volt jó.
Szomorúan búcsúztunk a többiektől, és ettől a két nagyszerű naptól, de
örömmel tölt el a gondolat, hogy hamarosan újra találkozhatunk az iskolában
dobós diákként. Gratulálunk a szervező osztálynak és osztályfőnökének a
gólyatábor megvalósításához. Úgy gondolom, mindenki számára maradandó
élmény volt ez a két nap.
Póka Viktória 9.D
5
Három éve augusztus végén jómagam is az első nagy dobós „megmérettetésére”
vártam, a Tesco - parkolójában. Ilyenkor jönnek az olyan sablonos dolgok, hogy
„mennyi minden történt azóta”, meg hogy „nem gondoltam volna akkor, hogy
három év múlva ugyanott várom majd, hogy elinduljanak a buszok
Felsőtárkányba” és társaik, amik valljuk be, igazak is.
Persze akkor még nem tulajdonítottunk nagy figyelmet ezeknek a dolgoknak,
inkább csak sodródtunk az árral, és bele sem gondoltunk, mennyi munkába kerül
összehozni egy ilyen tábort.
Én mondom, nem egyszerű mindent megszervezni még akkor sem, ha
történetesen 36-an vagytok egy kétnapos program szervezői. Ugyanakkor az is
igaz, hogy ez nemcsak munka, hanem szórakozás is. Nekünk, felsősöknek
mindenképp. De azért reméljük, ti is jól éreztétek magatokat! (Olyat úgysem
fogadunk el, hogy nem!
Na de komolyra fordítva a szót, az egész osztály és tanáraink is azon voltak,
hogy jó hangulatú, tartalmas és nem utolsósorban fárasztó gólyatábort hozzunk
össze, és azt hiszem, bátran állíthatom, sikerrel jártunk.
Az első és legfontosabb momentum az volt, mikor a Tesco előtt mindenki
elköszönt az aggódó szülőktől, és elindult gimis éveinek rögös útján. A táborba
érkezés után Fekete György tanár úr, Sashalmi tanár úr illetve Geri
köszöntötte az elsősöket.
6
Gyakorlatilag innentől kezdve a mi kis csapatunknak nem volt megállás, hiszen
mindig mindennek a helyén kellett lenni ahhoz, hogy az összes feladat flottul
menjen.
Nem tudom, hogy mi volt a kedvenc élményük a gólyáknak, de semmiképp sem az,
ami az enyém, mert én legszívesebben arra emlékszem vissza, mikor reggel fél
7-kor az egész 9. évfolyam karikás szemekkel ugrált a kemping közepén. Azon
kívül a csillagtúrát is meg kell említenünk, hiszen az sem volt piskóta, főleg
azoknak, akik nem tudtak jól tájékozódni az erdőben… Reméljük azért élvezték
ezeket a programokat is.
Mint ahogy abban is bízunk, hogy eredményesek voltunk és sikerült az osztályok
közösségét kialakítani és formázni, mert mégis csak ez az, ami miatt eljöttek és
ez az, ami a legfontosabb, illetve az is, hogy osztályfőnököket is megismerjék,
és kicsit belelássanak a dobós közösségbe.
Végül szeretnénk köszönetet mondani tanárainknak, akik nélkül természetesen
ez a nagyszabású rendezvény nem sikerült volna. Köszönjük a sok segítséget
nekik és az ötleteket.
Horváth Viktória 12. C
7
Az elsősök bemutatkozása egy olyan
produkció, ahol a gólyák
megmutathatják miben tehetségesek
(vagy miben nem); megismertethetik
magukat a felsőbb évesekkel, és
évfolyamtársaikkal; illetve - a mi
osztályunkban legalábbis -
összekovácsolódik a próbák során a
csapat. Idén ez a nap szeptember 30.-
ra esett.
Nekem személy szerint minden osztály produkciójában tetszett valami (nyilván
a sajátunk volt a legjobb; szervusz, drága barátom ego, rég találkoztunk).
Az A-sokéban például az tetszett, hogy összeszedettek voltak, és ijesztően jól
tudta mindenki a szöveget.
A B-sek közül Don Matias és Donna Emese kapta a legnagyobb tapsot, hiszen
egy egész színházat tártak a szemünk elé néhány percben összetömörítve.
A C-s zsűritagok összeszedettek voltak és beleélték magukat szerepükbe. A
lányok pedig nagyon jó koreográfiát hoztak össze a táncra.
A Ny-esek horrorisztikus zongora darabja hátborzongatóan jó volt, és az
Apuveddmeg átköltése megadta a hangulatot, mert mindenki kívülről fújja a
szövegét (az eredetit persze. Meg a Pamkutyás verzióját, és most
8
már a Dobósat is :P). Na meg Boborján (azaz Szántó Balázs), aki abszolút
felvidította a közönséget és fürdött a sikerben.
Persze minden osztály felkészült, ez onnan is észrevehető volt, hogy mindenki a
színpadot nézte, nem pedig a PixWords új szintjenek megoldásain gondolkodott
(apropó PixWords. Ez a játék kikészít. Okos emberek jelentkezését várom ;D).
Ami még külön jó volt, hogy aznap (is) megértőek voltak a tanárok és laza volt
mindenki. Elég ijesztőnek tűnt, hogy "Mi?? Egy félórás produkciót?? Jó vicc.",
de egyáltalán nem volt az.
És ahhoz képest, hogy laza volt az egész, mi azért (főleg én) izgultunk, nehogy
elfelejtsük, vagy félremondjuk a szövegünket (vagy félrejátszuk a darabunkat),
remegett a lábunk és... hát, na. Elég sokat készültünk rá. De ezt szerintem nem
is taglalom tovább, mert mindenki vagy átesett rajta, vagy átesik rajta.
Ezek után már kíváncsian várom a jövő évi elsősök bemutatkozását.
Holló Gerda 9.D
9
A Dr. Nagy János úton vártunk a buszra. Vártuk, hogy begördüljön, benne a
németekkel, a cserediákjainkkal.
Nem sokkal 15.15 után futottak be. Mindenki üdvözölte a párját, és így egy súly
lekerült a vállunkról. Elkezdődött... Ez azonban azt is jelentette, hogy egy másik
súly felkerült ránk. Hazamentünk velük (és megetettük őket).
Másnap, szerdán 8-ra mentünk suliba, mint mindig, de ez alkalommal (nyilván)
magukkal vittük a „németjeinket”. Leadtuk őket az I/13-ban egy jó kis „magyar”
órára. Mi a saját óráinkra indultunk. (Ez az!) Az ő programjuk (a „magyar” után
természetesen) a városháza megtekintése volt, és sétáltak egyet Eger
belvárosában. 14.30-kor találkoztunk velük újra.
Csütörtökön Budapestre kirándultunk. Vendégeinkre a parlament épülete volt a
legnagyobb hatással. Egyike volt azon dolgoknak, amiket imádtak
Magyarországon (szerencsére ezekből elég sok volt).
A péntek reggelt hospitálással kezdték
(ez az első két órára vonatkozott).
Utána („németjeink”) a Líceum felé
vették az irányt, megcsodálták a szép
épületet. Következő állomásuk az
úgynevezett török sátor volt, ahol
teáztak.
Ezt követően megtekintették Valide Szultána fürdőromját és a híres-nevezetes
egri várat.
10
Este pedig a csapat vállvetve néptáncolt. (Úgy, mint még soha senki emberfia.)
Szombaton Miskolcon, a Bükkben voltunk. Boboztunk, majd fürödtünk Tapolcán.
Az egyik legjobb nap volt szinte mindenki számára.
Vasárnap családi nap volt. Ez alkalmat adott arra, hogy még jobban megismerjük
egymást cserediákjainkkal.
A hétfő szintén óralátogatással (hospitálással) kezdődött. Majd –
kiscimboráink- a Marcipánmúzeumba látogattak, utaztak a szeretett
kisvonattal. Végül, este, a Nemzeti étteremben részt vettünk a búcsúvacsorán.
Elérkeztek az utolsó percek is. A Dr. Nagy János úton vártunk a buszra. Vártuk,
hogy begördüljön, és elvigye a cserediákjainkat. Megöleltük egymást,
elbúcsúztunk... Német barátaink felszálltak a buszra, integettünk nekik. (Aztán
drámai szünet következett, mert kiderült, hogy még nincs is mindenki a buszon,
vártunk egy kicsit, de végül befutottak… felszálltak ők is...) A jármű elindult…
Mindenki válláról lekerült egy súly. Vége... Lassan visszaindultunk a suliba.
Visszaültünk az iskolapadba. És ekkor minden újrakezdődött. Egy másik, régi-új
súly került a vállunkra.
Kelemen Flóra 11.C
11
Idén is, mint minden évben megrendezésre került a diákok kedvenc eseménye a diáknap, melyen négy osztály vett részt. Mindenki egyaránt
rengeteget dolgozott és nagyon összekovácsolta az osztályokat. Együtt éltek át minden megpróbáltatást, váratlan helyzetet és persze az
eredményhirdetés izgalmait is.
Első helyezést ért el az „a” osztály és jelöltje, Afari Daniel Kofi, akik a
hip-hop stílust választották témának. Ötletes és újszerű programjaikat sok dobós látogatta. A bevonulásuk és a táncuk is a legjobbnak bizonyult.
Mindvégig hűek voltak a hip-hop eszményeihez, hiszen még egy Cadillac-et is sikerült szerezniük.
Második lett Bóta Ármin és a 11.c
osztály, akik a varázslatos Indiát
hozták el az
iskolánkba. Változatos
programokat szerveztek a
diákoknak. Az egyik leglátogatottabb a
hennafestés volt.
Bevonulásuk kiválóan tükrözte az indiai
kultúrát.
12
Diáknap
A dobogó harmadik fokára
alhattak föl a b-sek Kónya
Gergely vezetésével. Ők Las Vegas-t varázsolták
az iskola falai közé. Nagyszerű programjaik
közé tartozott a házasságkötő terem és a
Casino berendezése.
Többek között ezért is érdemelték ki a legjobb
design kategóriát.
Negyedik helyezést ért
el az „e” osztály Bódi Renátóval az élen. A
fesztiválok hangulatát idézték fel a diákok
számára.
Gratulálok a szervező osztályoknak, mindenki örömmel fog visszaemlékezni erre a napra!
13
Heves megyében az Egri Dobó István Gimnáziumban lehet egyedül kínai
nyelvet tanulni második nyelvként heti 5 órában. A kínai nyelvtanulás egyre népszerűbb a világon, így nálunk, Magyarországon is kezd egyre
többek által választott idegen nyelvvé válni. Vajon miben rejlik népszerűsége?
A kínai írás mintegy 3000 éves
múltra tekint vissza, s ezzel a világ
legrégebbi folyamatosan létező, máig fennmaradt és használt írása.
Jelenleg a világon a legtöbb ember a kínai nyelvet beszéli
anyanyelveként mintegy 1,5
milliárdan. Hivatalos nyelvnek számít a Kínai Népköztársaságban,
Tajvanon, Szingapúrban, illetve az ENSZ hivatalos nyelvei között is
szerepel.
A kínaiak nyelvi elvei eltérnek a nyugatiakéitól, részben a kínai írásjegyek
egységesítő hatása, részben Kína Európától különböző társadalmi, politikai fejlődése miatt. Az írásra Kínában egyetlen szabvány van
mindmáig: a karakter. A legelterjedtebb mandarin nyelvben négy tónus van, de a déli nyelvekben a tónusok száma 6-10 is lehet. A mandarin
kínait vagy északi nyelvet körülbelül 836 millióan beszélik (71,5%). A kínai legelterjedtebb latin betűs átírása a pinyin. A jó hír a kínai nyelvet
tanulók számára, hogy igen kevés, szinte minimális nyelvtana van. Ezzel
szemben kiejtése, a tónusok megkülönböztetése már igényel némi zenei hallást. A vizuális memória magasabb fejlettségi szintje segítségünkre
lehet, hogy kezünket kíméljük a sok gyakorlástól.
14
Az iskolánkban jelenleg két kínai tanár tanít kis létszámú csoportokban:
Hong Yao a Pekingi Idegennyelvi Egyetemen
szerzett MA diplomát. 2009-től 2010-ig a budapesti Corvinus Egyetem tanára volt, majd
2014-ig a bolgár Konfuciusz Intézetben oktatott. Több mint 20 európai országban tanított, s
jelenleg az Eszterházy Károly Főiskolán, illetve az Egri Dobó István Gimnáziumban oktat.
Deng Qianyu 2014-ben kezdte meg tanulmányait
a Pekingi Idegennyelvi Egyetem kínai, mint idegennyelv-szakos hallgatójaként. Tanított a
Guanshani 1-es számú Általános Iskolában, a Konfuciusz Intézet online kurzusain, és
korrepetált koreai, valamint francia diákokat.
Jelenleg az Egri Dobó István Gimnázium oktatója.
10. A osztályos diákokként két éve tanuljuk a kínait, és mindannyian nagyon szeretjük.
Nézzétek meg a gimnázium honlapján hamarosan megjelenő kisfilmet!
Novák Blanka 10.A
15
Ebben az évben is ellátogattunk lengyelországi testvérvárosunkba, Przemysl-be. Ez a cserekapcsolat az utóbbi években már
hagyományosnak mondható. November 15-én, vasárnap kora reggel indultunk és nyolc órás utazás után el is értük úticélunkat. Az iskola
udvarán már vártak minket a lengyel diákok. Ezután mindenki „hazament” a vendéglátó családjához pihenni és ismerkedni. Késő
délután visszamentünk az iskolába. Itt a tornateremben sportvetélkedőt
szerveztek számunkra a lengyel diákok. Izgalmas sorversenyek és labdajátékok szerepeltek a programban és mi nagyon jól szórakoztunk. A
sportprogram után a városban sétáltunk, majd beültünk egy kávézóba. Másnap az iskolában az igazgatói köszöntés után prezentációkat néztünk
meg az iskoláról, a városról, és az országról. Ezután a lengyel diákok
körbevezettek minket az iskolában és megmutatták, hogy ők milyen
körülmények között tanulnak.
16
Ezt követően egy rendhagyó lengyel órán vettünk részt, ahol megtanultunk néhány lengyel kifejezést és a lengyel ABC-t. Számunkra
nagyon érdekes volt ez az óra. Később elsétáltunk a városházára, ahol
hivatalosan is köszöntöttek bennünket, majd megnéztük az óváros régi épületeit. Délután szabad programunk volt. Este a lengyel diákok elvittek
minket bowlingozni, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Kedden délelőtt először megnéztünk egy ferences templomot, majd
elsétáltunk a katonai temetőbe, ahol megkoszorúztuk a magyar katonák sírját. Ezt követően egy iskolai projekt munka keretében karácsonyi
témájú plakátokat készítettünk, amikről aztán előadásokat is tartottunk.
Ebből megismerhettük a lengyel karácsonyi szokásokat. A délután ismét szabadprogrammal telt el.
Szerda délelőtt a przemysl-i Nemzeti Múzeum kiállításait látogattuk meg,
majd egy pipa és harang múzeumot. Ennek a tetején egy szép kilátó is van, ahonnan látni lehet az egész várost. Ezután visszamentünk az
iskolába, ahol vendéglátóink egy prezentációt mutattak be a város
közelében található erődről, aminek magyar vonatkozásai is vannak. A búcsúvacsora egy a főtéren lévő étteremben volt. A jó hangulatú vacsora
után még billiárdozni is elmentünk. Csütörtök reggel indultunk vissza, de a búcsúzás nem örökre szólt, hiszen
tavasszal Egerben újra találkozunk a lengyel diákokkal.
Uri Teodóra,
Barna Gréta, Takács Noémi
10. E
17
2015. október 13-án az egri Dobó István Gimnázium 10. a osztálya Némethné Fülöp Ágnes osztályvezető asszony hosszas előkészítő
munkája után Juhász Andrea könyvtáros tanár és Ujvári Csaba osztályfőnök kíséretében két és fél órás látogatást tett a NAV Heves
Megyei Adóigazgatóságának épületében.
Mivel a Dobóban fontos a tanórák védelme és a NAV dolgozói 12 órára várták az osztályt, Juhász Andrea tanárnő könnyed séta keretében
kalauzolta át a diákokat, majd az osztályfőnök váltotta őt 12 óra 45 perckor a díszes tárgyalóban.
A programra lelkiismeretesen és
rendkívüli izgalommal készülő,
hatalmas apparátust megmozgató adó- és pénzügyi szakemberek felejthetetlen
és nagyon hasznos információkat tartalmazó „Adó órákat” tartottak
nekünk az igazgató úr kedves
köszöntője után.
Hallhattunk előadásokat az adózás történetéről, az
államháztartás és a családi kassza közötti hasonlóságokról,
az adófajtákról, az adóhivatal
felépítéséről és az állampolgárokkal kialakított
kapcsolatról. A frissen megszerzett ismereteket játékos
feladatok keretében azonnal hasznosíthatták a diákok.
A komoly szellemi munkát némi elemózsia és csokoládé (t)ette még édesebbé és kedvesebbé.
A foglalkozás végén apró ajándékokkal búcsúztak tőlünk vendéglátóink. Szerencsére nem kellett, a képen látottak ellenére, farzsebből kifizetnem
igazgató helyettes asszonynak a tavalyi adóhátralékomat…
18
Nagyon szépen köszönjük ezt a rendkívüli lehetőséget és szívből kívánok sok sikert és legalább ilyen érdeklődő, fegyelmezett diákokat a további
vitathatatlanul hasznos foglalkozásokhoz! A következő linken mozgóképes beszámolót is láthat a kedves érdeklődő:
Adó-óra | TV Eger - Eger Városi Televízió. Ujvári Csaba
19
Az idei ősz egyik legkedveltebb színe a vörös.
Ezzel feldobhatod ruhatárad, és például fekete színekkel vagy farmerrel kombinálva
sugározhatsz benne egy hidegebb, őszi napon.
A másik kedvencünk az oversize kötött pulcsik.
A csípős reggelekhez mindig jól jönnek és pár kiegészítővel feldobva elegáns szettet is
varázsolhatsz belőle! A színválasztás itt is
fontos, inkább a sötét színeket ajánljuk, vagy ha az élénk színeket kedveled, akkor a
mustársárga tuti befutó lesz!
A körmök nagy szerepet játszanak egy lány megjelenésében. Fontos, hogy ápoltak legyenek, és ha nincs időd külön körmöshöz járni,
magadnak is nagyon szépen ki tudod festeni és díszíteni. Minden
drogériában találsz körömdíszeket, valamint körömlakkokat,de mindig nézd meg jól milyen típust veszel, ugyanis sok körömlakk hamar
beszárad vagy mást színt eredményez körömre festve. Ősszel a mi kedvenceink a krémszínű körömlakkok, valamint az őszi hangulatot adó
körömdíszek.
Pénzes Kinga
Pető Lilla 10.A
20
Üdvözlök minden kedves olvasót! Katona Gergő, 10.A osztályos tanuló
vagyok, de legtöbben Heartzn néven ismernek. Szabadidőmben többek között akvakémiai kísérletekkel foglalkozom. Az
akvakémia a kémia vizes közegben lejátszódó reakciókat vizsgáló
tudományága. Ezeket a reakciókat négy nagy csoportra lehet osztani: csapadékképződés, komplexionok képződése, gázfejlődés, egyes fémek
vizes közegben végbemenő oxidációsszám-változásai. A találmányaim is ezekhez a reakciókhoz kapcsolódnak.
1. Keserűvíz
A keserűvíz egy analitikai reagens, amely mentes a reagensek legtöbb
negatív tulajdonságától. Az ilyen anyagok kellemetlen tulajdonságai általában a rossz szagok (pl: szalmiákszesz, kénhidrogénes víz), a maró
hatás (pl: NaOH oldat, cc. HNO3), valamint az erős toxicitás (pl: BaCl2 oldat, KSCN oldat). A keserűvíz ellenben nem mérgező (bár az
összetétele miatt hashajtó hatású), nincs kellemetlen szaga, és a
semleges kémhatása folytán nem maró hatású. Összetételét tekintve Na2SO4 és K2SO4 20ºC-on telített desztillált vizes
oldata. A magas szulfát ion (SO4²ˉ) tartalma következtében alkalmas Ca²+, Sr²+, Ba²+, Ag+, Pb²+ és Su4+ ionok kimutatására vizes
oldatban, ugyanis az említett vegyületek oldhatatlan szulfátok (pl.: Ag2SO4, CaSO4, BaSO4) formájában az oldatból kiválasztja. A csapadék
színe Ag+ ionok esetén szürkésfehér, a többi esetben fehér.
2. Heartzn-féle só (diammónium réz (II) szulfát)
Ez a vegyület a legújabb szervetlen só. Összetétele: Cu(NH4)2(SO4)2. Vizes oldatából kék színű kristályok alakjában válik ki. Vízben oldva
Cu²+, NH4+ és SO4²ˉ ionokra disszociál. Vizes oldata a réz (II) ion akvakomplexe (tetraakva réz (II), [Cu(H2O)4]²+ miatt kék színű.
Megfelelő koncentrációjú CaSO4 és (NH4)2SO4 oldatok elvegyítésével
állítható elő. Tulajdonságai a CaSO4 tulajdonságaira hasonlóak. Vizes oldatában nátrium hidroxidot adva kék színű Cu(OH)2 csapadék válik ki.
További NaOH hozzáadásakor a csapadék sötétkék színnel tetraamin réz (II) ([Cu(NH3)4]²+) ion képződése közben feloldódik, ezáltal kimutatható
a só NH4+ -ion tartalma, ugyanis az NH4+ ion lúgos közegben NH3-ra bomlik, ami a Cu²+ ionnal komplexiont képez.
21
A só feloldása során keletkező kék oldat NaCl hozzáadására zöld színűre változik, ugyanis zöld színű tetrakloro kuprát (II) ([CuCl4]²ˉ) komplex
képződik. Fontos még megemlíteni a vegyület reakcióját sárgavérlúgsó (tetrakálium-lexaciaroferrát (II), K4[Fe(CN)6] valamint kálium rodanát
(KSCN) oldatával. K4[Fe(CN)6] oldat hozzáadásakor gesztenyebarna
csapadék (réz (II) ferrocianid, Cu2[Fe(CN)6] válik ki. KSCN oldat hozzáadásakor a só oldata zöld színűre változik, majd hamarosan zöld
színű csapadék (réz (II) rodanát, Cu(SCN)2 jelenik meg.
Katona Gergő 10.A
22
Pink Floyd-vers
Viszlát, kegyetlen világ - kiáltom hangosan,
s elfelejtem, mi mód is kell lélegezni.
Mintha szelek párnáján odafent, magasan kapálózva tudnék csak előrébb evezni.
Üres helyek vannak nélküled körülöttem.
Az agykárosodás veszélye is megfenyít,
mert napok óta kínban, fejvesztve dühöngtem, hogy bárcsak itt lennél te, ki sírba részegít.
Mert melletted olyan, mint repülni tanulni.
Idő sincs. Olykor siet, most megáll és figyel. Lehetetlen így ép szavak után kutatni,
hogy az Idő is engem és téged irigyel.
Nagy remények ülnek le körülöttem megint,
vékony vállaim kényelmes zsibbadás nyomja. Zöldes szín szemem lopva néha még rád tekint,
érzelmem a te szíved ritmusa fonja.
Ne hagyj most itt; hogy visszatérjek az életbe,
ne hagyd, hogy újabb tégla legyek a faladban. Hisz tudod, hogy semmi, s ez sem egy véletlen,
hogy reám nézve magadat látod magamban.
Kovács Evelin 10.E
23
Nagyon boldog karácsonyi ünnepeket,
eredményes új évet és élménygazdag téli szünetet kíván
az újság szerkesztősége!