24
XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava P AX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán (Ph 47) Diáktársunk 2007. szeptember 26-ra virradó éjszakán eltávozott közülünk. Kálmán bátyánk személyében a BDSZ hű és fáradhatatlan zászlóvivőjét gyászolja, aki csak- nem két évtizeden keresztül kiadványaink lelkes gondozója és szerkesztője volt. Az Úr adjon családjának vigasztalást, neki pedig bőséges jutalmat a mennyei hazában. Requiescat in pace! Drága jó Kálmánom! A Bencés Diákszövetség nevében hadd szól- jak Hozzád néhány mondatot. Mint munka- társ, mint barát, mint testvér. Mindig és mindenben velünk voltál. Fáradhatatlanul minden jó ügyben. Olyan barát, akire mindig számítani tudtunk. Hírleveleink, Almanachunk és azok szín- vonala úgy fűződött nevedhez, hogy nem csupán túlszárnyalása látszik reménytelennek, de a pusz- ta megközelítésére sem számíthatunk. Te tetted őket olyanná, amivé lettek. Nem csak tartalmassá, hanem olyan széppé, olyan jóvá és olyan bencés- sé. Összekötő kapocs és fogódzó volt egy nagy család, a magyar bencés diákok családja számára. El nem múló hálával tartozunk értük Neked. (folytatás a következő oldalon) B ÁLINT Á RPÁD : Örök temetés Requiem dona ei, Domine! Mit üzen a mondat, tudod-e? Tudod, hogy nyugalmat, békét, csendet? De a hánytorgatásért, a zajért esengek! Vagy talán hallod a szavaknak sötét zenéjét is? Egymásra toluló könnyek kopogását? Requiem aeternam… A szavak a sírodat ássák? Borzadsz? Összeszorul a torkod görcsbe? A nyugalmat keresed bukdácsolva is – megkapod majd mindörökre! De ez a nyugalom most nem vonz, nem csábít? Dona ei, Domine! Mindig neked szól ez, ha nem is veszed ennyibe. Ha másra húzzák is földet, a szívedre zuhog, te fekszel minden koporsóban, hidegen. A hangok neked szólnak, neked beszélnek, csak te nem tudod jelentésüket: igen? nem? Állsz a fűzfa tövében, míg jobbik feled temetik, a félig élők és félig már halottak, hányják a földet arra az egyre – pedig igazán maguknak. Így élünk naponta – az árnyék egyre nő, mosolygunk, játszunk, nem fáj soha semmi sem, és nem bánt a pusztuló virág, amint elhalón a földbe kiállt: dona eis, dona eis requiem. 1975. Doba Bálint Árpád kiállításáról szóló írásunk a 4. oldalon

Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

XVIII.évf. 2 .szám

2007.

Mindszent hava

PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség

HÍRLEVELEDr. Könyves Tóth Kálmán (Ph 47)Diáktársunk 2007. szeptember 26-ra virradó éjszakán eltávozott közülünk. Kálmánbátyánk személyében a BDSZ hű és fáradhatatlan zászlóvivőjét gyászolja, aki csak-nem két évtizeden keresztül ki ad ványaink lelkes gondozója és szerkesztője volt. AzÚr adjon családjának vigasztalást, neki pedig bőséges jutalmat a mennyei hazában.

Requiescat in pace!

Drága jó Kálmánom!

ABencés Diákszövetség nevében hadd szól-jak Hozzád néhány mondatot. Mint munka-társ, mint barát, mint testvér. Mindig és

mindenben velünk voltál. Fáradhatatlanul mindenjó ügyben. Olyan barát, akire mindig számítanitud tunk. Hírleveleink, Almanachunk és azok szín-vonala úgy fűződött nevedhez, hogy nem csupántúlszárnyalása látszik reménytelennek, de a pusz-ta megközelítésére sem számíthatunk. Te tettedőket olyanná, amivé lettek. Nem csak tartalmassá,hanem olyan széppé, olyan jóvá és olyan bencés-sé. Összekötő kapocs és fogódzó volt egy nagycsalád, a magyar bencés diákok családja számára.El nem múló hálával tartozunk értük Neked.

(folytatás a következő oldalon)

BÁ L I N T ÁR PÁ D:

Örök temetésRequiem dona ei, Domine!

Mit üzen a mondat, tudod-e?Tudod, hogy nyugalmat, békét, csendet?De a hánytorgatásért, a zajért esengek!Vagy talán hallod a szavaknak sötét zenéjét is?Egymásra toluló könnyek kopogását?Requiem aeternam…

A szavak a sírodat ássák?Borzadsz? Összeszorul a torkod görcsbe?A nyugalmat keresed bukdácsolva is –

megkapod majd mindörökre!De ez a nyugalom most nem vonz, nem csábít?Dona ei, Domine!

Mindig neked szól ez,ha nem is veszed ennyibe.Ha másra húzzák is földet, a szívedre zuhog,te fekszel minden koporsóban, hidegen.A hangok neked szólnak, neked beszélnek,csak te nem tudod jelentésüket: igen? nem?Állsz a fűzfa tövében, míg jobbik feled temetik,a félig élők és félig már halottak,hányják a földet arra az egyre – pedig igazán maguknak.

Így élünk naponta – az árnyék egyre nő,mosolygunk, játszunk, nem fáj soha semmi sem,és nem bánt a pusztuló virág,amint elhalón a földbe kiállt:dona eis, dona eis requiem.

1975. Doba

Bálint Árpád kiállításáról szóló írásunk a 4. oldalon

Page 2: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

2(folytatás az előző oldalról)

Úgy véljük, tudjuk mi volt ennek a titka. Az a11 esztendő, amit a Szent Hegyen töltöttél, ésebből főleg az a hat, amely alatt a Rend reve -ren dáját és skapuláréját viselted. A legsötétebbidőben a hatalom elvehette Tőled, de szel le -miségüktől, az imádságtól és a munkától meg -fosztani nem tudott. Szent Pál óta tudjuk, hogyaz „Istent szeretőknek minden a javukra vá lik”.Mindnyájunk Atyja Téged is bőven kárpótolt.Adott egy életre szóló áldott és áldozatos lelkűtársat, általa pedig gyönyörű nagy csa ládot.Meg hatódtam, amikor elmeneteled előtt egynappal kérdeztem, tud-e Veled még kom -munikálni. A válasz pedig így szólt: „mi mármindent megbeszéltünk; csak fogom a ke zét”. És megkaptad a katedra ajándékát is, amirebencésként vágytál. Igazi tanáregyéniség let-tél, akaratlanul is mindig tanítottál. Az egy sze -rű baráti beszélgetések során is sokat, na gyonsokat tanultunk Tőled. Valamikor baráti körödKala néven emlegetett. Egyik diáktársunk lele-ményes szójátékkal ebből alkotta a Kalácskaelnevezést. Nem is sejtette talán, mi lyen találó-an. Hiszen a kalács tulajdonsága, hogy ünnepi-es, hogy ízes és tápláló. A kalácshoz hasonlatosízes szellemi táplálék voltál. De ünnepi is, mertminden találkozáskor okultunk, mindegyikbőlgazdagodtunk. Tanítottál. Minden mon da tod -dal, gesztusoddal, halk sza vú sze rény ségeddelés humoroddal, legfőképpen pedig magatartá-soddal, személyes példáddal.Most, amikor a viszontlátás hitével és az örökélet reményével veszünk körül, óhatatlanul azjut eszünkbe, hogy bármikor bármit kértünkTőled, soha nem kerestél kibúvót, hanem szer-teágazó és óriási tudásodat, memóriádat éstett rekészségedet latba vetve azonnal azt mér -ted föl, miként tudnál a kérésnek a legjobbanés leghamarabb eleget tenni. Köszönjük ezt isNeked. És látod, milyenek vagyunk: most ismétkérünk. Gondolj ránk az örök hazában is.Segítsd továbbra is Gabikát, gyermekeidet éscsaládjukat. De bennünket is, és kö zü lünk azo-kat, akik a kiadvány szerkesztésében fognakkövetni. Munkájukat azzal fogjuk mérni, meny-nyire hasonlít majd a tiédhez. Mennyire tudjáktenni a szövegeket ők is széppé, jóvá, bencés-sé.Szent Benedek atyánk közbenjárására fogadjonbe az Úr az ő jutalmazó szeretetébe!

FÁBER MIKLÓS (Bp 48) búcsúbeszéde a temetésen,

2007. október 12-én a köbányai Lengyel templomban.

Búcsú – beszámoló helyettA BDSZ X. Mária-zarándoklataEszék-Máriagyűd, 2007. május 12-13.

Az eddigiek, és a mostani 10. találkozó megvalósulásaelsősorban DR. KOVÁCS ATTILA érdeme, aki életrehí-vója és hűséges szervezője – a Mária-tisztelet és a

bencés összetartozás jegyében – találkozóinknak.De nincsen zarándoklat, sem

semmilyen rendezvény za rán do -kok, ünneplők nélkül. Az esti be -szélgetésen szóba ke rült, ki hányalkalommal vesz/vett részt a za -rán doklatokon? Talán csak Kál mánbátyánk – azaz Könyves TóthKálmán és felesége – mondhatta elmagáról, hogy ők minden za rán -dok laton résztvettek. (E sorok író -ja a hetes számmal nem tartozha-tott az élcsoportba.)

Kálmán bácsi nemcsak szóban tartotta fontosnak a bencésMária-zarándoklat ügyét, hanem saját részvételükön túl kör-nyezetében is népszerűsítette azt. Így valósult meg az, hogya kőbányai Lengyel templom közösségétől – ahova ő is tarto-zott és nyugodni is idetér – többen is részt vettek a zarán-doklaton.

A következő évtől zarándoklatain-kon már hiányozni fog egy arc, egybölcs mosoly, egy szeretetteljes hely-reigazító mon dat – Kálmán bácsi.

Hitünk szerint Mária vele volt utol-só földi óráiban is, hi szen számtalan-szor kérte imájában: „imádkozzáléret tünk most és halálunk óráján!Amen”

Kálmán bácsi hűséges példája isarra ösztönöz bennünket, hogy za -rán doklatokat folytatni kell, újabbuta kat kell keresnünk Máriához. –Reményünk szerint már égi közben-járónk is van.

Egy Mária-ének soraival zárom a visszatekintést, amelyfohász Kálmán bácsiért, családi és bencés közösségeinkért:

„Mária, Mária – Gyászban is fényességÁrva magyaroknak – Te vagy az ékesség.”

DR. JOBBÁGY LAJOS (Ph 69)

A jövő évtől Mária-zarándoklataink időpontja mindig szeptemberhar madik szombatja (és a rákövetkező vasárnap),

azaz 2008. szeptember 20-21. Helyszín: GyőrA találkozóról készült beszámoló

a honlapunkon: www.bencesdiak.hu olvasható.

D R. KÖNY VE S TÓTH KÁL M ÁN † PAX E T G AUD I UM

Page 3: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

E G Y E SÜL E TI H Í RE K

A BDSZ elnökségének 2007. május 26-ántartott ülésén:

– a pénzügyi helyzetünk elemezését követően akölt ségtérítések mértékéről döntöttünk (csökken-tettük azokat), valamint

– határoztunk a BDSZ területi szervezeteinek tá -mo gatásáról. (lásd erről külön írásunkat)

– Az áprilisi Hírlevélben meghirdetett iskolaalappalkap csolatosan–– láthatóan visszafogott támogatott-sággal bír – kiegészítő népszerűsítő intézkedést lát-tunk szükségesnek.

– Tájékoztatót hallgattunk meg az Ösztöndíjalapelő készületeiről,

– jóváhagytuk éves munkatervünket, eszerint szeptember 12-én ügyvezető elnökségi ülést tar-

tunk,október 20-22-én a soproni szervezet meghívására

sor kerül a BDSZ-Országjáró II. rendezvényre,mely az elnökség tagjainak kötetlen találkozója,

november 10-én, a Tihanyi Kézfogást követően üe.elnökségi ülést tartunk,

január 26-án teljes elnökségi ülés lesz.– a Mária-zarándoklat jövőjéről esett szó; KOVÁCS

ATTILA, aki 10 éven át hűségesen és elkötelezettenszervezte a találkozókat, kérte utódja felkutatását,

– a kiadványokról (elsősorban Almanachról) illetveannak koncepcionális átgondolásának szükséges -sé géről (megjelenés gyakorisága, terjedelem, költ -ség térítés módja) többen kifejtették véleményüket,megfontolandó javaslatok (előfizetés, pályázati le -he tőségek kihasználása) is elhangzottak. Határozate tárgyban nem született, a szűkebb elnökség fela -data, hogy a kiadványaink hagyományát ápolja, an -nak módját megtalálja.

– A BDSz társadalom előtti megjelenéséről tervezettelőterjesztésre – idő hiányában – már nem kerülhe-tett sor.

HATÁROZATOK:8/2007 A költségtérítések fizetésének mértékéről:– szgk-val történő utazás esetén csak az üzemanyag-

norma kerül kifizetésre,– ill. tömegközlekedés esetén a menetjegy kerül

kifizetésreKapcsolódó rendezvény esetén – ame-lyen a jelenlét egyébként is elvárható – költségtérí-tés nem számolható el.

9/2007 A területi szervezetek (valamint az egyetemiés szakmai tagozatok) támogatására az elnökség abeterjesztett támogatási elveket – egyhangú igen-nel - elfogadja.

TERÜLETI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA:A felosztható összeg:

az előző évben befolyt 1%: 2007-ben 2.118,- eFt

(az Apeh által kiutalt összegből 2.018,- eFt a támo-gatási keretünk, 100,- eFt-ot hirdetésre költünk.)

– Az országos, regionális programokra ennek 1/8-adrészét fordítjuk. (252,- eFt)

(2007-ben: Mária-za rán doklat, Szent Benedekzarándoklat, Kézfogás-Tihany)

– A területi szervezetek támogatására az összeg 50%-át fordítjuk (1.009,- eFt);

– Ennek negyedét (alanyi jogú támogatásként, szer-vezetenként egységesen 15,- eFt-ot) juttatunk elmin den szervezet részére, amely a feltételeknekmegfelel. (Beszámolóját megküldi, küldöttgyűlésena kül döttei részt vesznek, és évente legalább egysaját programot szerveződik.)

– Háromnegyedét (757,- eFt-ot) programtámogatás-ra lehet igényelhetik a területi szervezetek.

– A „bencés holdudvar” támogatására 252,- eFt-t for -dít hatunk,

– Az egyéb célú támogatási keretünk szintén 252,- eFt.

– Tartalékkeret 2007-ben: 252,- eFtAz egyhangúan elfogadott határozat szerint tehát

biztatjuk a területi szervezeteket, egyetemi tagozato-kat, hogy a fentiek figyelembevételével nyújtsák bebeszámolóikat, illetve igényeiket a támogatásra.

Bízunk benne, hogy a tagság által a BDSZ-nek jutta-tott, és a határozattal célirányosan visszajuttatott ösz-szeg segítségével hatékonyabbá, tervezhetőbbé, ezál-tal eredményesebbé válhat a közösségi munka, amelynélkül a BDSZ nem töltheti be hivatását.

Köszönjük, hogy az adóbevallások idején gondolta-tok a BDSz-re, rendelkező nyilatkozataitok megtételé-re a jövőben is számítunk.

BISCHOF PÉTER (PH 75)a BDSZ elnöke

Elnökségi beszámoló3

Page 4: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

KULTÚRA PAX E T G AUD I UM

2007. augusztus 16. és szeptember 5.között lát hat tuk BÁ L I N T ÁR PÁ D szob-rász és költő „Meg men tett pilla na tok”cimű életmű szo bor kiállitását Buda pes -ten, a bu dai várban (Szent há rom ság tér6.) a rendező Ma gyar KultúraAlapítvány pati nás épületének kiálli tó -termé ben.

A megnyitó ünnepségen az alapitványigazgatójának, DR. KONCZ GÁ BORnak akö szöntőjét KATÓ ESZTER tanár sze -mélyes hang vételű, szivhez szóló meg -nyitója követte, majd BUDAI LÁSZLÓ, aDuna Tele vizió Ku rató rium elnökségitagja, kulturális me nedzser méltatta. Amegnyitó ünnepségen BUDAI ILONA nép -dalokat éne kelt, SZABÓ ANDRÁS előadó-művész pedig Bálint Árpád néhány versét szavalta.Bálint Árpádot me leg szavak kal köszöntötte BISCHOF

PÉTER, a Bencés Diák szö vet ség elnöke is.Bálint Árpád 1952-ben a Pannonhalmi Ben cés Gim -

ná ziumban érettségizett és ma is elkötelezett tag ja aBencés Diákszövetségnek. 1956-ban orosz közép is ko -lai tanári, majd később magyar tanári dip lo mát szer-zett. 1961-ben letartóztatták és 4 évi börtönre itél ték.A vád: összeesküvés a népi de mok ratikus rend meg -dön tésére. 1962-ben kedvezménnyel szabadult a tökö-li börtönből. Ezután Simaságon egy rehabilitációs in -té zetben pedagógusként dolgozott, majd 1974-től

nyug dijazásáig a dobai elmerehabilitációsintézet munkatársa volt. Részt vett a szo-cioterápia elméleti kidolgozásában és amagyar zeneterápia elindi tá sá ban. Szá -mos tanulmányt publikált. Dobán népfőis-kolát szervezett. Jelenleg is Dobán él ésdol gozik.

Az elmúlt évtizedekben idejének nagyré szét fa fara gás nak és versirásnak szen-telte. Első szobor-ki állitása (1994) ótamint egy 25 kiállitáson mutatta be alko tá -sait a nagyközönségnek.

Korábbi, titokban irt verseinek gyüj te -mé nye 1998-ban je lent meg ugyancsak„Meg mentett pillanatok” cim mel. Ver seimély is ten hitét tükrözik. Mostani kiállitá-

sa mint egy foly ta tása és figurativ megjelenitése a ver -sei ben megnyilvánuló hitének és vallásos meg győ ző -dé sé nek.

A kommunista rendszer folyamatos zaklatásai kész -tet ték arra Bálint Árpádot, hogy a versirás helyett el -ső sorban fafaragással foglalkozzék és gondolatait fábavésve jelenítse meg. Sokoldalú tehetsége erre lehe tő -séget adott.

Jelenlegi kiállitásán a kiállitóterem irányát jelölőem ber nagyságú „Mag ni ficat” faszobor iga zította út ba

a látogatót, amely azonnal lelki nyugal-mat, vallásos érzületet és várakozástsugallt.

A kiállitóteremben láthattuk néhányáltala nagyra be csült személyiség, illet-ve irodalmi és történelmi nagy ság port-réját. Egy má sik szo bor csoport krizis -pilla natokat idéz, külö nösen a „Bosznia”nő és gyerekalakját ma gába foglalókom poziciója vagy a börtönélményekreemlékeztető, meg döbbentő „Memento”.

Bibliai ihletésű munkái a Krisz tus -fe -jek, a cso dálko zó-méltatlan kodó „Éli,éli, lamma sza bak táni?”, a szen ve dő„Uram, megérte?”, a hét köznapi-tanító„Krisz tus”, a győ zedelmes „Krisztus ki -rály” és min de nek előtt a vi déki sorsra

emlékeztető, mellbevágó „Pa raszt Krisztus”.Mély hatást kelt, megható érzelmeket fe jez ki az elő -

re hajló alakokat ábrázoló „Pa raszt pieta” és felzaklató-ak a „Meg ölték” szobor szenvedélyes alakjai is. BálintÁr pád lélekbemarkolóan öszintén mutat be emberiérzéseket a „Szerelem”, a „Szerelmesek álma” és az„Anya ság” cimű faszobraival.

Az emberi lét egyes szubjektiv gondolatait fejezi ki a„Magány”, a „Zarándok”, a Szivszoritás” és a „Fá zom”,al ko tások. De gon dolkodásra késztet néhány abszt -rakt nak tűnő, szinte filozófikus szobor, mint a „Har mó -nia”, a „Tisztelet a ter mészetnek”, a „Mi lesz veled,Föld?” és különösen a „Földi létünk”, amely a bűnbá-nat, a megbocsátás és a re mény sugarait illetve han-gulatát vetiti a lá to gatóra. Nem tagadja a múlt kinjait,de a kiutat, a jövő feladatait sugallja.

Láthatjuk még „Szent Benedek” álló alakját, min-tegy em lé kezve iskolai éveire és jelen kapcsolatára azegykori isko lá val. A kiállitási anyag szellemiségét atöbbi alkotás is tükrözi, pl. a „Belenyugvás” vagy a„Legyen ne kem a te igéd szerint”.

Szeretnénk megjegyezni, hogy méretei és egyébokok miatt a kiállitáson nem lehetett bemutatni azt azóriás em lék oszlopot, amelyen bencés tanárok arc képeilát hatók. Ezt az alkotást Bálint Árpád Pannon hal má -nak adományozta. A szobor a Főapátság kertjében te -kinthető meg.

HORVÁTH GYÖRGY (Ph 52)

4

Egy kiállítás margójára

Page 5: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

KULTÚRA

A fenti verset ihlető honlap:http://gportal.hu/portal/pannonhalma70-74/A honlap gazdája – CSÉFALVAY GYULA (Ph 74) - tisztelettelkéri a diáktársak segítségét annak fejlesztéséhez. Ahon lapon levő címén szívesen várja a régi fotókat,dokumentumokat bármely iskolatársunktól, és a megfe-lelő menüpont ban (Iskolatársak) szívesen elhelyezi azosztályokra vonatkozó képeket, emlékeket. A SZERK

MÉHES KÁROLY (Ph 83)

Régi pannonhalmi fotókra lelve

Nekem alig maradt képem, ami kézbe fogható,mondjuk, a fejem tele van a négy év pillanataivalés ehhez, ha úgy veszem, semmi sem foghatómégis, ha bárhol is régi pannonhalmi fotókra lelek,olyan az, mintha egy rólam szóló, titokban épültmúzeum falai közé lépnék: mindent ismerek,minden én vagyok, minden egyes csálé szemüvegreés ócska melegítőnadrágra rögvest ráismerek,méghozzá kitörő örömmel, mint aki az őssejttenyészetéből kezd elővarázsolni valami élőt.Mert minden él, dobog, keringőzik, viszket ottbennem, nincs nap, hogy ne kerülne szóba, ne látnám fényképnél is elevenebben az arcokat,a folyosószögleteket, az árnyékokat, ne látnáma hálótermi sötétet, és ne érezném hozzáa szagokat, tömjénfüsttől könyvtárporon átbüdös zokniig. Amikor ma az internet áldásafolytán egy sereg 1970-1974 közötti képrebukkantam, egy pillanat alatt valósággalkiszakadtam a jelenből, nem az iroda békészsongásában ültem, hanem ott álltama nagykapu csillagjegy- és foglalkozás ábráielőtt, és nem a messziről jött, csodálkozó vándorfélszeg mosolya terült szét a képemen,aki magában még suttogja is, hogy jé, ilyenis van, hanem az örökös jelenlét végtelennyugalmába ágyazódó bizsergés birizgál,ahogy az egérrel kattintgatva egyre-más elémugranak a harmincvalahány éves pillanatok.Látom a domboldalt, az évszakok fényét,a mozdulatokat és látom a fiúk szemét,ahogy néznek. Mert nézzünk bármerre is,mi mindig ugyanazt látjuk. Fotók ide vagyoda, erre vagyon csodálatos képességünk.

Ideje volt KORZENSZKY RICHÁRD fotói Tihanyban

Hogy a tihanyi Rege Kávézó ki állító hely nek jó-e, azon ellehet gondolkodni. A hely mindig igyek szik a bala toni pano-ráma meg a kávé mellé valami pluszt adni, és tény, hogy jóízléssel válogat. Az is igaz, hogy a fagyi népszerûségét egytárlat vonz ereje nem tudja felülmúlni, és talán nemes dologaz elõzõ rajongóit észre vét lenül a másik részesévé tenni.Mégis a más mé zes sütije körüli egy méteres kör zetet nemnevezném a legkényelmesebb pozí ció nak egy kiállításon. Augusztus 26-ig Korzenszky Richárd fotói láthatók a fala -kon. Tihany perjele 1955 karácsonyán kapta elsõ fényké pe -zõ gépét, s akkoriban – pannonhalmi bencés diák ként – aztgondolta, talán a filmezés lesz a jövõje. Azóta pap lett ésszerzetes, magyar–orosz szakos tanár, 1979 és 1989 közötta Pannonhalmi Bencés Gim ná zi u mot igazgatta, két évigugyanott házfõnök volt, dolgozott miniszteri biztosként, és1994 óta a Tihanyi Bencés Apátság vezetõje. Operatõr nemlett belõle. Kiállítása válogatás ötven év fotóiból. „Ideje van a születésnek,/ És ideje van a megha lás nak…” Akiállítás mot tója a Pré di kátor köny vé bõl vett részlet VasIstván általi inter pre tá ció ja. A kiállító ezzel is ügye sen ve -zeti gondo la ta inkat arra, amerre õ sze retné. És mi könnye -dén megyünk is vele, mert a fotós nemcsak a pilla na tokatkapta el jó szemmel, hanem jó érzékkel is válogatott. A kon -cepció jól átgondolt és megvalósított. Kicsit szenti men tá -lisan: eszünkbe juttatni, hogy szeretünk élni. Vagy inkábbfigyel meztetni rá. „Hogy mit je lent ez?/ Azt jelenti: Ki ahogybírja, úgy csinálja,/ mert nem hozhatja vissza senki/ Hogylássa, mi lesz õutána.” Ötven év fotói ezek, melyek nem azért kapcsolódnak az idõgon do latához, mert legtöbbjük évtizedekkel ezelõtt ké szült,s így a rég múlt ról számol be. Ezek a képek nem doku men -tumok. A negyven éves diá ról nagyított kép is a mi nyel vün -kön szólal meg. A fotós közelrõl expo nál: arcra, ráncra, kéz -re, tekintetre, mosolyra, ritmusra. És nem csak tér ben vankö zel ahhoz, amit fényképez. A kiállítás szereti az életet.Olyan nak, amilyen. Sírva is, nevetve is, öregnek és fiatal-nak, viccesnek, ko mor nak. Mindennek ideje van. A fényképezésnek is, a jó pillanatban.

KÕVÁRY ÁGNESwww.index.veszprem.hu/cikk.php?id=15235

ww

w.m

ehes

karo

ly.h

u

5

Page 6: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

6 E SE M É NY E K PAX E T G AUD I UM

Érettségi találkozóGYŐR, 2007

Régóta vártuk, ám nagyon hamar eltelt az újabb öt eszten-dő. (Számomra immáron az ötödik.)Május közeledtével titokban mindenki reménykedett, hogy

most már Valaki elkezdi a szervezést. Az első „emilek”, telefonokmegérkezését követően, mindenki adott életjelt magáról. Jólesővá rakozással, a régi emlékek, fotók felidézésével teltek a hátralé-vő napok.Győrben többször is kell járnom, de ilyenkor teljesen más érzésekke ringenek az emberben.(Biztosan erősíti az érzést az a tudat is –mint a gyerekek –, hogy büntetlenül parkolhatunk a Széchenyi té -ren.) A téren rengeteg ismeretlen ember, osztálytárs sehol. Az -után valakinek az arca, alakja elkezd átalakulni, és ráismerek a 25

évvel ezelőtti diák tár samra. Ezután, mintegy varázsütésre átalakulaz osztály – a sok bölcs férfi között feltűnik a ’82-es 4.B.Ugyanazok az arcok, a hangok, a taglejtések… Minden ugyanaz!(?)A szentmisén újra átélhettük a diákmisék hangulatát – TEODÓZ

ATYÁNK jóvoltából…Azután a díszteremben hallgattunk néhány visszaemlékezést ésnagyvonalakban megismerhettük a mai kor követelményeinekmegfelelni igyekvő gimnáziumot HORVÁTH DÓRI TAMÁS atya ismer-tetésében. Áhítattal fogadtuk az iskola kórusának szívet-melegítőénekét és tapsolhattunk amikor a legrégebben érettségizett társa-inkat köszöntöttük. Az agapét követően

végigjártuk a kollégiumot és meglepődve tapasztaltuk, hogy némelyszoba mennyire jól felszerelt – hűtő, mikro-sütő, kávéfőző, eredetikoponya….Irigykedve olvastok a prefektusi-szoba kiírását is, melyben tudat-ták, hogy milyen telefon számon érhető el, ha nincs a gyerekekkel…Több mint 25 év telt el, amióta elhagytuk a gimnáziumot. Változott(szán dékosan nem „fejlődött”) azóta a bennünket körülvevő világám egy teljes napra ismét azok a mosolygós szemű, gondtalan fiata-lok lehettünk, mint negyed évszázada.

KRÁMLI PÉTER (Gy 82)

AKI NEM SZÓL SEMMIÉRT, AZZAL BÁRMIT MEGTEHETNEK!Az egészséget és az oktatást a gazdagok kiváltságává teszik… Megszorításokkal sújtják a gyermeket nevelőket… A családok áremelést, a kormányzat luxus negyedet kap… TILTAKOZZUNK EGYÜTT!2007. szeptember 8-án ÉLŐLÁNC a Fiumei úti sírkert és a Parlament között!A SÍRBÓL IS VISSZAHOZZUK A JÖVŐT!!!

Kedves Diáktársak!

Bencés Diákszövetségünk

csatlakozott a NOE által

kezdeményezett felhívás-

hoz, a tüntetést – sok más

civil szervezett mellett – a

BDSZ is támogatta.

NÉMETH SZILÁRD

ügyvezető elnök

Page 7: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

E SE M É NY E K

Szent BenedekZarándoklat 2007

Amikor zarándokolunk, különleges formában adjukmagunkat Istennek. Ő a mi teremtőnk, Tőle kaptukéletünket, életünk idejét. A minket körülvevő terem-

tett világ, a természet, az általunk épített dolgok, a mellet-tünk élő emberek (szüleink, hitvestársunk, barátaink gyerme-keink) mind Istené. Életünk idejét halálunkban is magunké-nak mondhatjuk. Evvel valóban mindenki maga rendelkezikés számol el. Zarándoklatunk alkalmával ezt az időt visszaad-juk teremtő Urunknak, aki már fogantatásunk előtt ismert ésszeretett bennünket, és arra kérjük, töltse meg ő a mi időn-ket.Ezért a felajánlásunkért idén is nagylelkű ajándékokat kap-tunk cserébe. Különös módon mindenki azt, amire leginkábbszüksége volt. Ezeket az ajándékokat, mint általában az igaziajándékokat, nem lehet kérni. Az, aki teremtett bennünket,nálunk jobban tudja, hogy mire van szükségünk, mint mimagunk. Hatalmas dolog ezt megélni magunkban és megta-pasztalni, látni másokon.

Zarándoklatunk évről évre gazdagabb, velünk együtt nő, vele együttnövekszünk. Arnold testvérrel az évek alatt megtanultuk felvállalni a veze-tését. Tanuljuk milyen az, amikor az Isten eszközei lehetünk valamiben. Azarándoklathoz szükséges, hogy legyen programunk, szállásunk, ételünk,de ettől még nem lesz jó egy zarándoklat. Minden zarándoktársnak a fel-ajánlása kellett, közösen bíztuk magunkat Jézus szeretetére. Így utunkvégére valamit megsejtettünk abból, amit idén mottónak választottunk:„Életünk Krisztussal az Istenben van elrejtve” – nem önmagunkban éssehol máshol sem. Minden évben van egy rövid szakasz a Szentírásból,amit minden utunkba eső templomnál és keresztnél elimádkozunk. Az idénnagyon intenzíven megélhettük azt, amiért Jézus főpapi imájában könyör-gött. Eleinte furcsa volt a keresztek előtt az ő Atyához intézett szavaivalimádkozni, de Tihanyba megérkezvén Szent Benedk ünnepén, már megéltvalósággá lettek a szavai(nk):„Azokért könyörgök Atyám akik hinni fognak bennem. Legyenek mindnyá-jan egy. Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők ismi bennünk.

Megosztom velük dicsőségedet, amiben részesítettél,hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így tökéletesen egy legyenek ők is.Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem,és hogy szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenekvelem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, hiszen már a világ teremtése előtt szerettél engem.”

Jn 17,20-24

CSIZMAZIA BULCSÚ (Ph 92) e-mail: [email protected] A 2008. évi zarándoklat (Pannonhalma – Bakonybél – Tihany) időpontja július 6-12.

7

Page 8: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

8 E SE M É NY E K PAX E T G AUD I UM

A Városmisszió bencés szemmel– mi volt? és mi lehetett volna? –

Afőváros metróaluljáróiban szeptember elsőheteiben szinte mindenhol egy szokatlan plaká-ton akadt meg a szemem; fiatal srác tart a kezé-

ben egy táblát, melyen nagy fehér nyíl mutat felfelé, aplakáton a felirat: „NÉZZ FEL!”

Akárhol bukkantam fel a föld alól, az utcán fiatalokszólítottak meg, a tereken keresztény zenekarokteremtettek koncerthangulatot, pogácsával a számbanolvashattam igekártyát stb.

Fiatalként főleg a Bakáts-téren tapasztaltam meg azújjáéledő egyház jövőbe vetett reménységét. Itt az ifjú-sági helyszínen több bencés öregdiákkal futottamössze és jóllehet néhány évvel előttem vagy utánamvégeztek elég volt kimondani a „varázsszót” Pan non -halma, máris egymás mellé szegődtünk és jártuk a sát-rakat, vagy baktattunk a Gellért-hegyre, misére.Öröm mel fedeztem fel a 25 ezer példányban kinyomta-tott programfüzetben OLAFSON PLACID bencés atyafény képét és előadását. Később hallottam, hogy a világbencés prézes apátjai a Mátyás templomban mondtakmisét, így kapcsolódva a Városmisszióhoz.

Biztos vagyok benne, hogy a város plébániái által szer-vezett programokba sok bencés öregdiák bekapcsoló-dott. Ezek a rendezvények alkották a misszió gerincét.

A fenti dióhéjnyi élménybeszámoló a teljesség igényenélkül készült, mégis van bennem hiányérzet. Néhánygondolatot engedjetek meg itt ötletbörze szerűen fel-sorolva, hogy miképp kaphatott volna a bencés szel-lem nagyobb hangot. Bármennyire is Budapestrőlszólt a Városmisszió, Magyarország unikumát,Pannohalmát és a bencés vonatkozásokat igényes,frappáns módon be lehetett volna illeszteni aVárosmisszió keretei közé.

– a város több pontján állítottak fel ún. „Meg hall gat -lak” sátrat – itt akár bencések is beszélgethettek volnaaz arra vágyókkal, vagy lehetett volna egy kifejezetten„Bencés Meghallgat-Lak” – akár hivatás tisztázókéntis el tudtam volna képzelni – külön sátor témájáulszol gálhatott volna Pannonhalma, Győr – apátsági ter-mékekkel, kiadványokkal – ugyanígy oktatási intézmé-nyeinkről és az ott folyó nevelésről előadást lehetettvolna tartani

– az immár 7 éve működő Szent Márton KamarakórusPannonhalmán végzett diákjainak koncertjét biztos so -kan szívesen meghallgatták volna

– A BDSZ saját tea-,kávéházában sok öregdiák és ér -deklődő megfordult volna.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de szívesen várom másötleteket, legközelebbre…

HETYEY GYÖRGY (Ph 99)

Bencés diák Kanadában

AKanadában élő jeles magyarok portréit készítette el V. TONY

HAUSER, Kanada egyik legkiválóbb fotómű vé sze az 1956-osforradalom 50. évfordulóján. Ka na da nagykö vet sége kiállítá-

sa a budai várban, a Ma gyar Örök ség háza előcsarnokában, 50fotót és a bemutatottak személyes megnyilatkozását mutatta be a37.000 56-os me ne kült kivándorlóból. Ezen 50 személy között egyvolt bencés diák: PA N E K I . ÖD Ö N (Bp 39) és neje is szerepelt a tár-laton. Vallomásukból: „Kemény munkával lehetőségünk nyílt arra, hogyfélelem nélküli boldog életünk legyen és, hogy gyermekeinket fel-nevelhessük. Ezt a felbecsülhetetlen aján dékot min den körülmé-nyek között meg tudjuk őrizni gyermekeink és unokáink számára.Az olyan szervezetek, mint a Kanadai ENSZ Társaság, az UNICEF,vagy a Harold Crabtree Ala pít vány égisze alatt végzett önkéntesmunka, valamint a Nati o nal Arts Centre és a Banff School of theArts támogatása révén a magunk lehetőségei szerint valamit vissza-juttatunk Kanadának abból, amit tőle kaptunk és egyúttal a külön-böző kultúrák közti párbeszédet is előmozdítottuk.”

A budapesti kiállítás után végül a portrék a Portrait Gallery ofCanada (Kanadai Arcképcsarnok) gyűjteményében kerülnek elhe-lyezésre. EMBER KÁROLY (Bp 51)

Page 9: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

TANUL M ÁNY 9

Regulánk második fejezeténekelső mondata összeg ző fel-ütés az apát személyéről:

„Az apát, aki méltó arra, hogy a mo -nostor élén álljon, mindig tartsaemlékezetében, hogy minek nevezik,és az elöl járó nevének tettekkelfeleljen meg.”1

Három értékelési szempont, há -rom kérdés vezethető le ebből a VI. század elejei mondat-ból: Ki is az illető valójában? Mit tartanak róla mások?Mit tett eddig?

Milyen érdekes, hogy ma ugyanezt a szempontrend-szert veszi elő a szakirodalom2, teljesen profán összefüg -gés ben, amikor a társadalom oly különböző területeinegy-egy ember vagy csoport értékelése a kérdés. Bizo nyá -ra általános érvényű felismerésről van szó!

Számunkra, egykori bencés diákok számára talán mégin kább hasz nos ennek a Szent Benedeki normarendszer-nek az átgondolása!

Ki vagyok én? Hogyan látnak má sok? Mit értem el eddi-gi életem során, mit tudok felmutatni?

A kérdésekre adott választ három fogalomba tömörít-hetjük: identitás, imázs, teljesítmény!

Az identitás latin eredetű szó, jelentése: azonosság. Az identitás kialakulása társadalomtudományi értelem-

ben nem magányos spekuláció eredménye, hanem a szo-cializációs folyamat társadalmi terméke. Az egyének atársas interakciók során, mások reakcióit megtapasztalvaébrednek saját létük tudatára, s ezekből a tapasztalatok-ból épül fel énjük. A keresztény antropo ló gia kiegészítiezt a véleményt. Minden embernek meg van az Isten általmegálmodott, Isten alkotta identitása. A hitben való növe-kedés során ébredek rá Isten rendelte küldetésemre,hivatásomra és azt vállalva válok igazán önmagammá. Azegészséges szocializáció folyamata alapvető fontosságú,hiszen segít Isten formálta önmagam megismerésében.

Az imázs, egy személyről, dologról, tárgyról alkotottképzeletbeli kép, esetleg eszménykép. A gazdasági élet-ben így nevezik egy áru, szolgáltatás, vagy vállalat „sze-mélyiségképét”. A világon mindennek van imázsa, azazmindenről rendelkezünk egy tudatos vagy tudatalatti kép-pel. Ezek egyénenként eltérőek lehetnek, gyakorta érzel-mekhez kötődnek, a bennünk lévő előítélet-rendszerek,vagy mások véleménye által befolyásoltak. Mindannyiantörekszünk arra, hogy önmagunkról, munkahelyünkről,cégünkről kedvező képet mutassunk („imázs-alakítás”). Atársadalomban a médiumok imázs-formáló szerepét min-denki alapvetőnek tartja.

A teljesítmény közismert fogalom.Minden ember, min den szervezet feltudja mutatni mit ért el, mit végzettel az adott időszakban, amelyre visz-szatekint. Ön ma gunk vagy másokteljesítményét minőségi és mennyi-ségi összefüggésben vizsgálhatjuk.Saját teljesít mé nyün ket összehason-líthatjuk má so kéval, vagy az ál -talunk egy ko rábbi időszakban

elvégzettekkel.Ha az identitás, imázs, teljesítmény fogalmat önma -

gunk ra vonatkoztatjuk, arról beszélünk, akik vagyunk,amit mondanak rólunk mások, és amit megtettünk il let veelértünk.

Vajon ez a három halmaz mennyire fedi egymást éle -tünk ben?

Ideális esetben erős átfedés tapasztalható! Iden ti tá -som ból fakad a teljesítményem és azt mások is elismerik.SZENT BENEDEK is épp erre hívja fel az apát figyelmét.Az egymástól elszakadt, az ember életén különböző mó -don eluralkodó szempontoknak sok változata lehetséges.Többfajta prioritás, hangsúlyeltolódás lehet a mi életünk-ben is.

Olykor úgy látjuk, hogy az identitás és teljesítmény mi -nél tökéletesebb átfedése a lényeg. Mások véleményenem érdekel. Ha erős belső kontrollal és küldetéstudattalrendelkezem, a közvélemény szinte hidegen hagy. Perszenem így viszonyulok szeretteim visszajelzéséhez. Minélközelebb áll hozzám valaki, annál in kább megérint az,amit gondol rólam.

Azt is megtapasztalhatjuk, hogy az imázs a minden,csak a látszat számít. Emberek nem tudnak kitörni a köz -vé lemény béklyójából. Csak a „blikkfangosra” törek sze -nek, bármennyire silány legyen is az.

Vannak, akik csak a teljesítményt nézik. Egy-egy mun -ka adót mintha semmi más nem érdekelne, csak „amit letudsz tenni az asztalra”.

Szomorú látni, ha valaki folyton önmagát keresi, anél-kül, hogy másokra tekintettel lenne, vagy véleményüketkomolyan venné, netán a teljesítmény kívánta erőfeszítéskijózanító hatását megtapasztalná.

Mi bencés diákok a regulai mondatot bátran vonatkoz-tassunk önmagunkra. Nem csak az apáttól, hanem mind-annyiunktól kérdezi Szt. Benedek: kik is vagyunk valójá-ban? Hol van életünk súlypontja? Hogyan látnak bennün-ket mások? Felszólítása is nekünk szól: ne vünk nek, tet -tek kel feleljünk meg! Azaz azt szeretné, ha identitás,imázs és teljesítmény minél teljesebb átfedésben lenne azéletünkben.

1 Szent Benedek Regulája. Bencés Kiadó, 2005. RB 2,12 SCHULZ, M.–HATCH, M. J.: Living with multiple paradigms: the case of paradigm interplay in organizational culture studies. 1996, Academy of

Management Review, Vol. 21. No. 2, 529-557SCHULZ, M.–HATCH, M. J.–LARSEN, M. H.: The expressive organization Linking; Identity, Reputation, and the Corporate Brand. 2000, OxfordUniversity Press

Hortobágyi T. Cirill OSB:

IDENTITÁS, IMÁZS, TELJESÍTMÉNY

Page 10: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

OSB PAX E T G AUD I UM

Május 24.Ülésezett a Magyar Bencés Kongregáció általános-káptalanja, amelyik a testületi vezetés legfőbb szer-ve.

Június 8.A konvent-káptalan ülésezett Pannonhalmán és dön-tött a Győri Rendház függő perjelséggé válásáról.

Július 3-6.A Rákóczi Szövetség meghívására határon túli ma -gyar katolikus papnövendékek találkoztak és hall-gattak meg előadásokat Pannonhalmán.

Július 11.A bencés oblátus/obláta közösségeink számára ren-dezett lelkigyakorlatot SIMON FERENC EFRÉM (Bécs -ben élő oblátus) atya vezette, aminek kapcsán SzentBenedek nyári ünnepén oblációra és beöltözésre ke -rült sor az ünnepi szentmise keretében.

Július 9-11.A bencés közösség által meghirdetett lelkigyakorlatkere tében VARGA MÁTYÁS ATYA és DR. PALOTAI GAB -RI ELLA pszichiáter Spirituális kísérés címmel elméle-ti és gyakorlati képzést adott azoknak, akik ember-ekkel foglalkoznak.

Július 7-12.A Pannonhalmi Területi Apátság plébániáiról és aben cés gimnáziumokból, valamint más bencés vo nat -ko zású helyekről fiatalok szép számú csoportja keltzarándokútra Szent Benedek atyánk tiszteletére,hogy az összetartozásban erősítse az útvonal há rommonostorát: Pannonhalmát, Bakonybélt és Tihanyt.

Július 11.Bakonybélben ORSÓS SÁNDOR posztuláns megkezd-te noviciátusát. A szerzetesruha és a regula átadása-kor Mózes nevet kapott.

Augusztus 1.Bencés nővéreink alapításának 80., jubileumi évfor -du lója volt ez a nap. Tiszaújfalun a de. 11 órakor kez-dődő ünnepi szentmise keretében SZÓRÁDI ANITA

celldömölki származású jelölt MÁRIA NŐVÉRkéntmegkezdte noviciátusát, KATALIN NŐVÉR egyszerűfogadalommal, MÁRTA NŐVÉR pedig fogadalma meg-újításával kö te lezte el magát. HEDVIG NŐVÉR vasfo-gadalmát, VERO NIKA NŐVÉR gyémántfogadalmát isünnepeltük. BOK ROS BALÁZS jelöltidőt kezdett Pannonhalmán.Ba lázs 27 éves, az idén szerezte meg közgazdászdiplomáját a Miskolci Egyetemen.

Augusztus 6.Urunk Színeváltozásának ünnepén a szentmisébenSÁRAI-SZABÓ KELEMEN testvér ünnepélyes örökfoga-dalmat tett.

Augusztus 6-10.BINZBERGER ÁKOS ATYA és FEHÉRVÁRY JÁKÓ TESTVÉR

„Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére!” címmel tar-tott lelkigyakorlatot papoknak, szerzeteseknek, amia szerzetesek imatapasztalatának megosztását tűzteki célul.

Augusztus 15.Nagyboldogasszony ünnepén a szentmise keretébenAsztrik főapát úr DEJCSICS KONRÁD testvért pappá,SÁRAI-SZABÓ KELEMEN testvért pedig diakónussászen telte.

Augusztus 21-22.Studia Monastica szerzetes-teológiai napokat tartot-tunk, amit MÁTÉ APÁT ÚR (Matthew Leavy, az ameri-kai Saint Anselm apátság apátja) vezetett Testvérikapcsolatok a közösségben címmel.

Augusztus 24.A vesperás keretében P. PAULUS SCHMIDT, Bad Wimp -fen időközben megszűnt monostorának szerzetese,stabilitás fogadalmát áthelyezte a Pannonhalmi Fő -apát ságba. Augusztus 24-26.Immár negyedszer rendezte meg a PannonhalmiFőapátság Kulturális és Turisztikai Igazgatósága azArcus Temporum (Időívek) című művészeti fesztiváltPannonhalmán. A régi és a kortárs muzsika ötvöze-teként Franz Schubert művei mellett a nemzetközi-leg ismert és a fesztiválon személyesen résztvevőukrán VALENTIN SILVESTROVNAK alkotásaiban gyö-nyörködhettünk a Boldogasszony kápolnában és aBazili kában. A zenei élmények mellett KICSINY

BALÁZS és SCHMAL KÁROLY installációit tekinthet-tünk meg, valamint CINDY VAN ACKER táncszínházielőadását láthattuk.

HÍREK, ESEMÉNYEK A REND ÉLETÉBŐL

†ELHUNYT RENDTÁRSAINK:A Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja a hoz-zátartozók nevében is fájdalommal, de Isten akara-tában megnyugodva tudatja, hogy szeretett rend-társai:Magyar Gyula Pelbárt O.S.B. életének 83.,

szerzetességének 61. évében, 2007. febr. 9-én,Koller Rezső Keve O.S.B. életének 79.,

szerzetességének 59. évében, 2007. márc. 24-én,Dr. Galambos Ferenc Iréneusz O.S.B.

életének 87., szerzetességének 69. évében, 2007. ápr. 2-án,

Dobra György Modeszt O.S.B. életének 83., szerzetességének 65. évében, 2007. szept. 13-án,

Prof. Dr. Tarnay Pál Brunó O.S.B. életének 83.,szerzetességének 65. évében, 2007. szept. 30-ánhazatértek Mennyei Atyjukhoz.

10

Page 11: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

ISKOL ÁI NK

Pannonhalma

Szeptember 2-án újra a bencés diákoktól volthan gos Szent Márton hegye. Bármennyire tit -kol ták is, diák, tanár, prefektus, bencés egyfor-

mán várták már ezt a napot.Szeptember első hetében sor került a két végzős osz-tály utolsó közös kirándulására. Az úticél Prága illetveDalmácia volt, ahol egy hetet töltöttek a végzősök.

A győri és a pannon-halmi diákönkormány-zatok együtt működé -sének első sikerekéntúj kezdeményezés in -dult útjára. Az elsőBen cés-kupán a két is -kola csapatain kívülegy vegyes győri-pannonhalmi tanárcsapat is résztvett. A kupa izgalmas meccseket hozott, a szervezőkremélik, hogy sikerül hagyományt teremteniük.

Megérkezett a diákság által már nagyon vártPannonhalmi Diáknaptárt, amely lassan hagyománnyáválik iskolánkban. A Pannonhalmi Zsemle idén máso-dik alkalommal adta ki kiadványát, amelyben az elmúltévek legszebb diákfotói mellett az iskolaév fontosabbeseményeit találja meg a bencés diák.

Szeptember harmadik hete színesen telt Pannon -halmán. Idén monostorunk adott otthont a bencéskong regációk prézesapát-szinódusának. Lépten-nyo-mon vi dám, mosolygó bencésekbe botlottunk, akik a mimeg szep pent Laudetur!-jainkra egy könnyed Ciao!-valköszöntek vissza. A hét végén minden osztálynak lehe-tősége nyílt megismerni a 21 prézesapát egyikét.

A Pannonhalmi Zsemle és az iskolai Diák ön kor mány -zat pályázatot hirdetett egy, a pannonhalmi diákéletrőlszóló rövidfilm elkészítésére. A kezdeményezést nagyérdeklődés fogadta, 12 csapat jelezte, hogy indul aver senyen. A pályázat hosszabb távú célja, hogy létre-jöjjön egy olyan csapat, amelyik elkészíti a gimnáziu-mot hivatalosan is képviselő klipet.

NÉMETH MÁRTON (Ph 08)

Győr

Iskolánkban a tavalyi tanév kezdetén Tamás atyaeltörölte a szombati tanítást, amit kitörő örömmelfogadtak a diákok. Ennek köszönhetően lehetőség

nyílt arra, hogy a diákok minden hétvégén hazautazza-nak, illetve egyéb hétvégi programot szervezzenekmaguknak. Természetesen az is megoldható, ha vala-mely diák a kollégiumban szeretné tölteni a hétvégét.Ez legtöbbször azon tanulóknál fordul elő, akikGyőrtől távol laknak, és nem minden hétvégén tudják

megoldani a hazautazást. Nekik természetesen szom-baton és vasárnap is stúdium, illetve egyéb kollégiumiprogramot szerveznek. Például: kenuzás vagy szalon-nasütés Pinnyéden, biciklizés.

Az elmúlt évben megalakult a Diákönkormányzat,melybe minden osztályból kettő, az osztály által meg-választott képviselő került. A heti gyűléseken új ötle-teket, problémákat és egyéb felvetéseket beszélünkmeg. Nagy sikert aratott a „Teaház program”. Mindeneste (jó idő estén) szabadtéri teaházat szerveztünk akollégium belső udvarán, ahol önkéntes diákok szol-gáltak fel.

Újdonság erejével hatott a szabadtéri mozi is,melyet csütörtökönként szerveztünk. Itt a diákok általválasztott filmeket vetítettük, amennyiben azt az atyákis jóváhagyták. Ezek a filmek gyakran szolgáltak szel-lemi épülésünkre, s az esték jó hangulatban teltek.

Az elmúlt években sor került az iskola és a kollégi-um bizonyos részeinek felújítására. A Kis-intert a tég-lákig visszabontva újították fel, így az épület otthonosés kényelmes lett. Az Iskolában is történtek átépíté-sek.

Remélem, sikerült röviden összefoglalnom anagyobb változásokat és tudtam egy-két „morzsát”adni néhai diákjainknak az iskola jelenlegi állapotáról.

Filmek: Az élet háza, Cinema Paradiso, A titkos ajtó,A zongorista.

ÉGER CSABA (XII.B)

A gimnáziumaink jelene11

Page 12: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

E SE M É NY E K PAX E T G AUD I UM

TEODÓZ ATYA már 112-szer tettemeg idén nyáron ezt az utat,így hát nem volt kétséges ki

a legjobb és legméltóbb a sopronikez deményezésű bencés öregdiá-kok erdélyi körútjának vezetésére.Ötvenöten vágtunk neki az útnakszom bat hajnalban. Ebből 4-en, aVar ga család (DR. VARGA JÓZSEF

Ph 79) saját autóval követte az 51fős fehér autóbuszt és hallgatta rá -dión Teodóz atya élvezetes, mástólnem hallható úti- és történelmi be -számolóit, anekdotáit.Utunk első állomása Déva, a feren -ce sek első újkori árvaháza, BÖJTE

CSABA OFM atya hazája, ahol so -kan ado mányaikkal támogatták azárvák további napjait.Másnap utunkat Európa kulturálisfővárosában, Nagy szeben belváro -sá nak látogatásával folytattuk. Egyna gyon szépen felújított belvárostláthattunk, ahol szű kebb hazánktóleltérően, észrevehetően oda kerültaz uniós támogatás, ahova azt való-ban szánták. Este fe lé megérkez-tünk utunk egyik fő célállomásá-hoz, a Sarlós Boldogasszony-búcsúhely színére, Futás fal vá ra. Itt min -den érkező keresztalját harangszófogadja – LÁZÁR húzta is a köteleketnekünk sztereóban, szak szerűenvál tott ütemben, amit az „öreg szé-kely góbé” vicc me sé lése követett,egészen Teodóz atya vasárnapi, bú -csú-előesti miséjét kezdő, temp-lom-teret bezengő Mária énekéig.

Az ünnepi misén Teodóz atyával,útitársunk PÉTER atya (Celldömölkplé bánosa, az ottani bencés iskolafönntartója) és Luji atya (TIFFÁN

LAJOS futásfalvi plébános) konce -leb rált. Az a megtiszteltetés is értbennünket, hogy szentmisénket ajelen lévő NYISZTOR ILONKA csángóénekművész és édesanyja énekei isékesítették. Hallgattuk volna mégőket sokáig, de a bálványosi csár -dá ban a kondérban már várt min-ket a birkapörkölt és a pálinka,ami től aztán mi is dalra fakadtunkegész hajnalig.Hétfőn Futásfalván, a székelységmá sodik legnagyobb búcsúján vet-tünk részt. BÁLINT LAJOS érsek úr ésaz ide sereglett hívek plébánosai,szerzetesei által celebrált ünnepiszabadtéri misén.Kedden indultunk tovább a csíkihavasok felé. Útközben megálltunka Szt. Anna tónál. Egy volt merészköz tünk, GERGŐ úszta át. Láto ga -tást tettünk a BERSZÁN LAJOS atyá-nál Gyimesfelsőlokon a Szt. Er zsé -bet Gim ná ziumban, ahol egy fiatal

előadó tehetséget hallgathattunkmeg, a moldvai csángók szülöttét.Ado má nyaink kal reméljük tettünkvalamit a tehetséggondozás továb-bi lehetőségeihez.Szerdán vettük az útirányt a Békásszoros felé. Itt leginkább átéreztemindegyikünk Trianon ma is hatólelki gyötrelmét szíve mélyében.

Utunk egy újabb fő állomásához ér -keztünk, DR. SZIL VESZ TER PÉTER

úti társunk szűkebb pátriájába,édes apja szülőfalujába, Kibédre. Afalut végig gyalogolva jutot tunk elSzilveszterék szövőgyárába, aholaz üzemlátogatást és a jutányos be -vásárlást követően leányrablástkövettünk el. No ezt ne gondoljukvalami ne héz műveletnek. Könnye -dén ment a dolog, mert a ma gukatszépen kicsinosított, ottani népvi-seletbe öltözött lányok, önként ül -tek be szép fehér buszunkba gaval-lérjaikkal és utaztak velünk egé-szen Parajdig. A sóbánya bejáratá-nál, mindjárt táncra perdültek,

Erdélyi kirándulásunk Teodóz atyával – a BDSZ Sopron szervezésében

12

Page 13: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

E SE M É NY E K

amit abba sem hagytak egész éjfé-lig. Lent a pálinkás, töltött ká posz -ta vacsora után mielőtt kinyílt vol -na szemünk, máris megpörgettékközülünk a szebbeket és daliásab-bakat. A „rugós egyágú hangvillá-val” hadonászó Teo dóz atyát azonnyom ban tiszteletbeli székellyé fo -gad ták.Csütörtök reggel az esőben homá -lyo san láttuk csak meg Korondot,majd Farkaslakán álltunk meg,hogy fejet hajtsunk egy fohász mel-lett TAMÁSI ÁRON sírjánál. Az 1940-es demarkációs határon ésa segesvári csatatér útközbeniérin tésével, ahol Teodóz atya teljeskatonai szakértelemmel magyaráz-ta el Bem apó győzelmes csatáját,Segesvárra érkeztünk. Segesvár –a középkori tornyok városa – egycsodálatos ékszerdoboz lesz, hamajd a folyamatban lévő felújításokbefejeződnek.

Követező állomásunk Medgyesvolt, ahol már várt minket, a tavalyősszel 1956 évfordulója alkalmábólSop ron ba látogatott, vörös szana -tó riumokat megjárt HARAY PÁL ka -no nok úr, és fogadást adott nekünkMed gyes város, Sopron testvérvá-rosának polgármestere és képvise-lő testülete a városházán. Ezt köve-tően bemutatták a város nevezetes-ségeit. Napunkat a szépen felújítottMarosvásárhely megtekintésévelzártuk. Pénteken Kolozsvár irányába vet-tük utunkat. Torda – a vallási kie -gye zés városa – látogatása után ki -mentünk a csodás természeti kép-ződményhez, a Tordai-hasadékhoz.Itt készültek a legszebb csoportké-peink.Kalotaszentkirályonvolt utolsó szál lás he -lyünk, az ugyan csakemlékezetes mu latósbúcsúvacsorával. Be -mutatták szá munkraa kalota sze gi női ésférfi népviseletet kor-osztályonként, évsza-konként. Az tán apárok a prímás vonó-jára itt is táncra per-

dültek, felkérve közülünk megint aszebbeket és daliá sab ba kat. Eztkövette Teodóz atya be in té sére azújabb nótaest. Hazai vi déki nótázótársaink is akadtak, Keszt helyről azegyetem tanárai, hall ga tói. VARGA

JÓZSI és SISA FERI ál tal a gazdásznó-ta versenyben alul ma radt a gaz-dász-dékáni csapat és győ zött abencés tanszék. Erre már kifogyottminden tartalék mu ní ci ónk.Szombat reggel, már mindenki ahon vágy izgalmában volt, útközbenhazafelé utolsó programként meg-álltunk Kenderesen, hogy lerójuktisz teletünket a Horthy család krip-tájánál.Köszönetet mondunk a kiváló ésszolgálatkész sofőreinknek, JÓZSI-nak és PALINAK, akik szerencsésenhazahoztak bennünket és végül, denem utolsó sorban, Teodóz atyá-nak, aki a 112. erdélyi útján ezt apárat lan élményt nyújtotta nekünkegész héten át, fáradhatatlanul.Laudetur Jesus Christus!

NÉMETH ISTVÁN DR. (Gy 74)

A beszámoló teljes terjedelmében awww.bencesdiak.hu-n olvasható.

Teodóz atya a Szt. László Lovagi Vaskereszt tulajdonosaAz én szívembe és ebbe a foto-masinába az EGÉSZ-Magyar -ország belefér

(Teodóz atya a Tordai-hasa dék -nál a 112. erdélyi útja al kal -mával, még a vaskereszt bírásaelőtt)

13

Page 14: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

VESZPRÉM

14 PAX E T G AUD I UM

BÁCSKA

TOLNA

MISKOLC

BUDAPEST

Budapesti területi szervezet

A Szent Benedek Iskola (Budapest I ker. Fő u. 30.)épületében találkozóinkra szeretettel várjuk a voltben cés diáktársainkat és az érdeklődő vendégeket ál -talában a hónapok második hétfőin 17 órakor.2007. szeptember 10. JUHÁSZ LÁSZLÓ (Gy 52):

Harminchárom év a Szabad Európa szolgálatában2007. október 8. SZEDERKÉNYI KÁROLY (Ph.77):

Mária Rádió Budapest2007. november 12. KOCSIS ISTVÁN:

A Szent Korona misztériuma2007. december 10. SZŐNYI FERENC:

„Idvezlégy kegyelmes Szent László kerál”2008. január 14.

DR. PUSKÁS BALÁZS – DEÁK ISTVÁN (Ph 75): A budapesti Szent Benedek Iskoláról

2008. február 11. KERÉNYI A. ÖDÖN (Bp 37): A magyar villamosenergiaipar múltja és jelene

2008. március 10. SZIKORA JÓZSEF (Ph 67): A Magyar Katolikus Rádió

2008. április 14. SZALAI BÉLA (Ph 58):Magyarországi várak XVI.-XVII. századi metszete-ken

2008. május 12. KISS DÉNES költő: Nyelvős-ősnyelv2008. június 9. DR. BERTÉNYI IVÁN professzor:

Nemzeti jelképeinkEMBER KÁROLY (Bp 51)

1085 Bp. József krt. 43. Tel: 2-666-750

Tolna Megyei Szervezet

Szeptemberi körlevelemben a tihanyi Tetőtéri estékprogramját küldtem el tagjainknak, buzdítva a ren-dezvények látogatására.Ugyancsak kértem az BDSZ-Iskolaalap támogatását.A megye bencés emlékeinek rendszerezett összegyűj-tése szerepel a jövőre vonatkozó célkitűzéseink kö -zött, a tervezett összejövetelünket ennek jegyébenszeretnénk megtartani. Szívesen várom ezügyben ja -vas lataitokat.Elérhetőségem a közelmúltban bekövetkezett válto -zá sok folyományaként bővült, a napi rendszerességűmunkahelyi kötöttség híján reggel 7 és 22.30 közöttel érhető vagyok az ismert telefonszámokon:

ENDRŐDI ISTVÁN (Ph 63)74/314-364, 20/9423-517

E-mail: [email protected]

S Z E R V E Z E T E I N K

Veszprémi Szervezet:Juniális: tapolcai diáktársaink által rendezett családinapon vettünk rész június 2. szombatján.Vendégünk volt: SÁRA SÁNDOR filmrendező, akivelRICHÁRD ATYA vezette a filvetítést követő beszélge-tést, bemutatót láthattunk ANDRÓNYI ÁGNES és LÁZÁR

JÁNOSNÉ festményeiből.Július 9-én a Davidikumban fogadtuk a Szent

Benedek zarándoklat résztvevőit.Július 11-én Szent Benedek ünnepén Tihanyban

találkoztunk. Szeptember 13-án ismét a Kauker Korcsmába hívtak

bennünket ajkai diáktársak; a finom vacsorát meg -előzően SEBŐ JÓZSEF tanár, irodalmár tartott elő -adás t Ajka közelmúltjáról, személyes kötődéséről.

Október 11-én elnökségi ülésünk leszNovember 8-én, csütörtökön halottak napi szentmi-

sére gyűlünk össze a Regina Mundi templomban,17.30-kor. (latin szertartás, ének: Missa de Angeliis)

2008. január 10-én, csütörtökön 17.30-kor évnyitóösszejövetel: (pezsgő)maradék-mustra a ReginaMundi plébánián BISCHOF PÉTER (Ph 75)

88/406-670, [email protected]

Az ÉszakkeletMagyarországi Csoport(Miskolc)novemberi programja:2007 november 14. OLAFFSON PLACID (OSB) elő-

adása „50 évvel a malenkíj robot után.”2007 november 24. Hejce „A hejcei kastély falai

közé bezárt főpapok lelki fájdalamai” Mise, koszo-rúzás.

Motto: „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok azÚrban…” (4:1) „…hogy kapjak igét, ha szóra nyitom aszámat, teljes, nyílt bátorsággal megismertetni azevangélium titkát, amelynek bilincsbe verve is követevagyok. (Efezusi levél)

SÓLYA SZABOLCS (Ph 58)3907 Tállya, Rákóczi út 37.

47/398-118

A Bácskai Területi Szervezetaz idén október 27-én szombaton tartja tagjainakbaráti találkozóját, mely 16.30-kor kezdődik a Bará -tok templomában szentmisével, majd (az előző évek-hez képest) új helyszínen, a Polgármesteri Hivatalüdülőjében folytatódik (a Petőfi-szigeten az IfjúságiHáz zal szem ben található) a már hagyományos ha -lász lé elfogyasztásával. Kérném az érintetteket, hogyrészvételi szándékukat jelezzék.

A helyfoglalás és a vacsora ára várhatóan 1000 Ftkörül lesz. Várom jelentkezéseteket:

VANCSURA LÁSZLÓ (Ph 84)6500 Baja Liget u. 7.

[email protected]/321-028; 20/364-1117

Page 15: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

SOPRON

GYŐR

S Z E R V E Z E T E I N K 15Győri szervezet

BDGYE őszi eseményei, hírek:1. Előkészületben van a győri iskola tab ló fo -tóinak CD-n (esetleg DVD-n) történő ki a dá sa.Terveink szerint a tablók mellett az osz tály -névsorokat is (kereshető módon) mel lé kel jük.A CD-n az iskola történetét is be fogjuk egyrövid tanulmány közzétételével mutatni.A fellelhető tablókat már lefotóztuk, azonbana tablók egy része vagy rossz állapotú vagyelveszett.Kérem az öregdiák társainkat, ha a következőlistán szereplő tablókról lenne kicsinyítettmásolatuk, kérem juttassák el a címünkre.(Természetesen másolás után rög tön vissza -küldjük az eredetit): 1897, '98, '99, 1901, '02, '04, '06, '08, '09,

'11, '12, '13, '15, '17, '18, '19, '20, '21, '23, '24, '28, '29, '32, '34, '35, '39, '40,'44, '45, '46, '50, '51/A, '54/A, '56, '59/A, '60/A,B, '69/B, '70/B, '71/B

2. Érdekes hír, hogy a Műemlék című folyóirat2007/3. száma a Győri Bencés templom resta-urálásával foglalkozik 55 oldal terjedelemben.Nagyon szép fotókkal illusztrált beszámolókata restaurátorok írták, ajánlom figyelmetekbe,nagyon igényes munkák.Ha nem tudjátok megvásárolni az újságosok-nál, utánvéttel is megrendelhető [email protected] címen, illetvemegvásárolható Bp. VII.Hársfa u. 19 alatt.A folyóirat 546 Ft-ba kerül.3. Az őszi Bencés Szabadegyetem programjátsajnos idén különböző okok miatt a lapzártáigmég nem tudtuk véglegesíteni. A vég legesítésután a tagságnak kiküldjük a prog ramot, illet-ve a szokott internetes he lye ken is közzétesz-szük.www.czuczor.com, ez az iskola honlapja, azöregdiák oldal szabadegyetemmel foglalkozórésze innen is elérhető. (Egyébként mindenkifigyelmébe ajánlom ezt a honlapot, a vi deókaz előadásokról, illetve az Áron atya vezetteénekkar előadásairól nagyon élvezetesek) Azegyesületünk honlapja:www.bdgye.mgke.com címen ér he tő el.

MOLNÁR ZSOLT

BDGYE elnök06-20/520-5766

E-mail: [email protected]. cím: 9022 Győr, Széchenyi tér 8-9.

Soproni szervezetKedves Diáktársak!Bizonyára már mindenkinek változatos élményeket nyúj totta nyár, szeptember óta pedig bizonyára újra a munka lendü-letében vagytok, kik aktívan, kik a kiszolgált, obsit éveikbenmég aktívabban. Az első félévre meghirdetett programjainkat maradéktala-nul, sőt esetenként, túl is teljesítettük.A második fél évben már lezajlott programjainkról:A mellékletben külön olvashatjátok a szép emlékekkel gaz-dag, eseménydús, július eleji erdélyi körutazásunkról szólóútibeszámolót.Július 10-én, kedden 18:00-kor Szt. Benedek Európa

védőszentje ünnepén egyben hálaadó szentmise volt azerdélyi út kegyelmeiért, vezetőnkkel Teodóz atya főceleb-rálásával és Csanád atyával.Utána borozgatás közben "egy székely" élménybeszámolóhangzott el a rendház ebédlőjében.Mivel az utóbbi időben bőséges programkínálatainknakköszönhetően gyakrabban találkoztunk, és remélhetőlegtalálkozunk ezután is, az egyéb indok nélküli korábbi fehé-rasztalosnak nevezett évi 2 vacsorázást, így most a szep-temberit, kihagytuk.

A soproni szüretek utáni fellélegzést követően a még előt-tünk álló programjaink:

Okt. 19-21, péntek-szombat-vasárnap. BDSZ-országjáróII. Meghívásunkra a BDSz vezetősége nálunk, Sopronbantartja találkozóját. Az együttlét alkalmat ad a BDSZ dol-gairól való kötetlenebb együttgondolkodásra, egymásjobb megismerésére. A találkozó szombat délutáni-estiprogramjára szívesen látjuk, hívjuk a soproni diáktársa-kat.

Okt. 20. szombat 17:30 Kodály és a soproni bencések kapcsolata.Előadók: CS. VARGA ISTVÁN irodalomtörténész, JÁKI TEODÓZzenetudós, SZOKOLAY SÁNDOR zeneszerző. Helye:Megyeháza tanácsterme20:00 Vacsora

Nov. 02. Péntek Halottak napi megemlékezés az elhunyttanárok sírjánál. Vezeti a bencés templom igazgatójaLÁSZLÓ ATYA (Gy 71).

Dec. 07. Péntek 18:00 Adventi bencés lelki nap szt.misé-vel a bencés templomban, majd közös vacsora. (Nagyonfontos: a vacsora/asztalrendelés érdekében feltétlenválasz e-mailt kérünk dec. 01-ig !)

Kérjük, mivel több e-mail kézbesíthetetlen jelzéssel jön visz-sza, az elérhetőségeitekben történő változásokat (cím, tele-fon, legfőképp e-mail) feltétlen jelezzétek. Az e-mail jelentő-sen egyszerűsíti, és olcsóbbá teszi a kapcsolattartásunkat,de, csak ha megnézitek ill. jó címet adtok meg. Közös prog-ramjainkban aktív együttműködésetekre, kedves részvétele-tekre továbbra is számítva, szeretettel köszöntelek mindnyá-jatokat az elnökség nevében.

DR. NÉMETH ISTVÁN (GY 74) 9400 Sopron Sport utca 4 20/942-7474; 99/505-544

[email protected]

Page 16: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

SZOMBAT

HELY16 S Z E R V E Z E T E I N K PAX E T G AUD I UM

Szombathelyi szervezet

A BDSZ Szombathelyi Csoportja 2006. december 18-án tartotta tisztújító ülését.

HARANGOZÓ BERTALAN bejelentette, hogy megnöveke-dett közéleti és szakmai elkötelezettségei miatt továb-biakban nem tudja vállalni 1992 óta betöltött tisztsé-gét és elnökségéről lemondott. Mivel a szervezet veze-tőségének mandátuma is lejárt ezt követően tisztújí-tásra került sor. A Jelölő Bizottság (BÉRY GÉZA, DR. FÜZI

GYULA, TÓTH LÁSZLÓ) közreműködésével került sor aválasztásra. A tagság elnöknek DR. ANDOR FERENC diák-társunkat, vezetőségi tagoknak: ERDÉLYI IVÁN, HARANGOZÓ BERTALAN, HORVÁTH TIBOR, DR. PRUGBERGER EMIL, TREMMEL JÁNOS, VÁMOS LÁSZLÓ

diáktársunkat választotta meg.

– Szent Benedek napi ünnepségünket március 21- éntartottuk a Szent Márton templomban, a homiliátMolnár Szabolcs diáktársunk tartotta.

– Április 17-én köszöntöttük Dr. Gábriel Lajos Diák -szövetségünk legidősebb tagját, nesztorunkat 100.szü letésnapján lakásán. Átadtuk Neki Főapát Úr kö -szön tő sorait, amelyben leírja : „büszkék vagyunk egy-kori diákunkra, értékes életére, hűségére és Istennagy szeretetére, amellyel Lajos Bátyámat e magaskorig megőrizte. Köszönjük, hogy élete során ragasz -ko dott egykori tanáraihoz, a bencés közösséghez ésdiák társaihoz. Köszönjük, hogy elkötelezett keresz-tény ügyvédként védte a diktatúra során kiszolgálta-tottakat, üldözötteket. Isten áldását kérem életére ésimádkozom, hogy a 100. évet Isten ajándékának te -kintve erőt kapjon a mindennapok keresztjének viselé-sére és örömeinek fogadására.

– Április 28- án Jánosházán Dr. Sárközy Pál Főapátemléktábláját helyeztük el a plébánia templomban, aszentelést Dr. Várszegi Asztrik főapát úr végezte. Aszentmise után a Szent Imre Katolikus ÁltalánosIskolában Főapát urunk a néhai Sárközy Pál főapát úréletéről tartott előadást.

– Mindezek után szomorú hírt kell közölnöm DR.GÁBRIEL LAJOS diáktársunk- akit nemrég köszöntöttünk100. születésnapján – életének 101. évében csendesenelhunyt. Temetése 2007. július 6 – án 11 órakor voltSzombathelyen, a Jáki úti temetőben. EngesztelőSzent mise érte aznap reggel 9.00 órakor a Székes -egyház Madonna kápolnájában volt. Több diáktársunkis részt vett mind a szentmisén, mind a temetésen. ABencés Diákszövetség nevében Dr. Andor Ferencelnök búcsúztatta. Isten irgalmában nyugodjék béké-ben.

Május utolsó szombatján Pannonhalmán találkoztunk.

ŐSZI PROGRAMUNK: Október hó : Pusztacsatári Mária Kegyhely megláto-gatása ( Takács László nádasdi plébános Diáktársunkkalauzolásával )November hó : Feiszt György diáktársunk előadása :/ Magyarország és Erdély címerei /December hó : Évzáró rendezvényünk

MATURA lapok átadásaANDOR FERENC DR.

elnökSzombathely, Tóth á. u. 39.

Tel.: 94/324-646e-mail: [email protected]

Dr. Gábriel Lajos egyik utolsó fényképe, a 100. születésnapján

Diáktársunk temetésén elhangzott beszéd a BDSZ honlapján (www.bencediak.hu) olvasható.

Page 17: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

SZOM

BATHEL

Y

S Z E R V E Z E T E I N K 17

Néhai DR. SÁRKÖZY PÁL pannonhalmi főapátúr emléktáblájának felavatásaK Ö S Z Ö N T Ő

Excellenciás főapát úr, apát úr, esperes és plébános urak, alelnökés polgármester úr, diáktársaim, kedves megjelentek !Ünneplő ruhába és szívbe öltöztünk, hogy lélekölelő ese ményneklehessünk tanúi.Nem mint a Vas megyei Temetkezési Vállalat igazgatója köszöntömÖnöket, hanem a Bencés Diákszövetség Szom bathelyi Szer ve -zetének elnökeként. Ez a szervezet 1992. január 25- én alakult,Szalai Béla akkori fő tit kár hathatós és baráti közreműködésével, simmár 15 éve tölti be igaz hittel a céljaként megjelölt feladatát: azöregedő bencés diákok közti kapcsolat ápolását, a Szent BenedekRend oktató-nevelő tevékenysé gé nek támogatását, társadalmikapcsolatok, szövetségek építését, a nemzedékek közötti szellemi-érzelmi kapcsolatok ápolását, az idős, betegeskedő, magányosdiáktársak emberséges felkarolását.E rövid ismertető után őszinte tisztelettel köszöntöm kö rünkbenDR. VÁRSZEGI ASZTRIK pannonhalmi főapát urat, aki eljött ide Já -nos házára, a Kemeneshát kies nagy községébe, hogy nemes el kép -zelésünket jelenlétével igazán rangossá és felejthetetlenné tegye.Előd jének, az 1884-től 1957-ig élt DR. SÁRKÖZY PÁLNAK (bölcsész-doktor-matematikusnak), Jánosháza szülöttének emléktáblájátIsten házában felavassa, emléke előtt velünk együtt tisztelegjen.Köszönjük. S ugyanígy köszönjük PAVLICS ISTVÁN plébános, kano-nok úrnak, az idén aranymisés Istenszolgának és kedves mun ka tár -sainak azt a készséget, azt az alázatos segít sé get, amellyel el kép -zelésünket fogadta és támogatta. Köszönjük KERESZTES ISTVÁN pol -gármester úrnak és János háza lakosságának szíves vendéglátását.Hasonló módon avattunk már emléktáblát, tisztelt ta ná rainknak,mindazoknak, akik kutatók, tudósok, jeles személyiségei voltakegy- egy községnek : így pl. Kámban (Holenda Barnabás); Hegyfalun (Kelemen Atanáz,Kelemen Szulpic) ; Jákon (Börzsöny Arnold); Bükön (Csóka J.Lajos); Bőben (Pados Ottokár és Rozmán Erik); Csepregen (PálffyMá tyás főapát); Kisunyomban (Pulay Csaba); Szombat helyen(Szigeti Kilián). Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy ilyen nagyszerű szervezet,a bencés szellemiségű társak elnökeként ezennel felkérhetem Dr.Várszegi Asztrik főapát urunkat, hogy Dr. Sárközy Pál emléktáblá-ját megáldani szíveskedjék.Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

DR. ANDOR FERENC

Dr. SÁRKÖZY PÁL1884- 1957Jánosháza szülötte,

Bölcsészdoktor, matematikuspannonhalmi főapát

emlékéreállította a Bencés Diákszövetség

Szombathelyi Szervezete2007

1884. XII. 03. Jánosháza+ 1957. 05.10. Pannonhalma

ppsz. 1909. 06. 29.tanár Győrben 1909–1910főisk. tanár 1910–1947perjel 1929–1938főisk.ig. 1938–1952Korm. apát 1947–1952főapát 1952–1957

A tábla leleplezése és szövege

PILI

SCSA

BAPiliscsabai szervezetIdén 15 éves a Pázmány Péter KatolikusEgyetem. Az egyetem létrehozásábantöbb bencés diák is szerepet vállalt, töb-bek között MARÓTH MIKLÓS, VÁRSZEGIASZTRIK, TERNYÁK CSABA és jómagam. Úgygondoltuk, hogy a jeles évforduló alkalmá-ból interjúsorozatot indítunk a helyi új -ság ban, és természetesen szeretnénk ha ahírlevélben is meg tudnának jelenni ezekaz írások. Már most jelzem, hogy a XIV. PiliscsabaiEgyházzenei Napok 2008. május 16-17-18-án kerül megrendezésre, melybenmegint csak Szervezetünk komoly szere-pet vállal.

CSÍKY GÁBOR

2081 Piliscsaba, Fő u. 2/a26/375-095

[email protected]

Page 18: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

PAX E T G AUD I UM

�BDSZ telefonflottaTúl az ötszáz fős tagságon a Bencés telefonflotta

Szeretnélek tájékoztatni titeket a flottával kapcsolatostudnivalókról az eddig felmerült kérdések és problé-mák tükrében.Számla : Havidíj: 2.800,- Ft, amelynek 50%-a jóváírásra kerül, aszámla alján, külön sorban, a másik 50%-a lebeszélhe-tő. (Ezt a Pannon nettó 24,- Ft-tal számolja, tehát akedvezmény nélküli áron), ennyit annak is ki kell fizet-ni, aki nem beszél egy percet sem. A havidíj feletti részre kapunk – mivel elértük az 500főt – 40% kedvezményt, tehát a 24 Ft 60%-ába azaz(nettó 14,40) bruttó 17,30 -ba kerül 1 perc, bármelyikhálózatba, bármely időszakban.Ha valaki sokat telefonál egy adott vezetékes körzet-be, annak érdemes megrendelni a partnerkörzet szol-gáltatást, mert ez azt jelenti, hogy az adott körzetbe(pl. Budapest (1), Sopron (99) csak bruttó 8,80 Ft-bakerül 1 percnyi telefonálás.A telefonálás másodperc alapon kerül kiszámlázásra.40 db ingyen SMS-t is tartalmaz a havidíj, mely aszámla végén kerül jóváírásra.A megrendelés menete: Az igényt jelezni kell a [email protected] e-mai-len. Csak BDSZ tagok jelentkezhetnek.1 tagunk 4 előfizetést rendelhet. A rendelő tag vállalfelelősséget az általa rendelt előfizetésekért is.A belső megállapodás alapján, előfizetésenként (Simkártyánként) át kell utalni az Inest Kht. 10918001-00000044-32620010-es számlá-jára 3.000,- Ft óvadékot (pl. 2 előfizetésre 2 x 3.000,-Ft-ot azaz 6.000,- Ft-ot).A készülék és az átírás árát a 10918001-00000044-32620003-as számlára kell utal-ni.Csak olyan készüléket kérjetek, amelynek az ára isszerepel a www.pannon.hu web oldalon, mert csakazokat árulja már a Pannon. Sajnos nem tudunk a hon-lapunkra árlistát feltenni, mert nagyon sokszor változ-nak az árak. Ha megírjátok, milyen készüléket kértek,akkor postafordultával küldjük az árat.

A megrendeléstől és befizetéstől cca. 1 -2 hét, amígmegkapjátok a megrendelt előfizetéseket és készülé-keket. Csak a teljes összeg átutalása után tudjuk pos-tázni a megrendeléseket. Mindenkinek kiküldjük a lak-címére, mert a győri és a veszprémi szervezeten kívüla többi szervezetünk nem jelölt ki felelőst. A készülékpostázásának költsége ca. 2.500,- Ft.Szolgáltatás rendelés, számlázási cím módosítás:Írjátok meg a telefonszámmal együtt, a kéréseteket a [email protected] e-mail címre.A flottában szereplő előfizetések jelszava:

1, 2, 3, 4, 5, 6 Aki kedvezményes készüléket vásárol, az 2 éveshűségnyilatkozatot is köt a Pannonnal.Ha valakinek ellopják, elveszik, elromlik a készüléke,kedvezményes készüléket csak a hűségnyilatkozatlejárta után ( vásárlástól számított 2 év) tudunk bizto-sítani. A www.bencesdiak.hu oldalra felkerül a flottában lévőtagjaink neve és telefonszáma. Kérem legyetek tekin-tettel arra, hogy nem csak tagjaink, hanem az ő csa-ládtagjaik is szerepelnek a listán.

NÉMETH LACI (Ph 84)

Havidíj (bruttó) 1.680 Ft, de ez is lebeszélhető, ígya tényleges havidíj 240 Ft, ami a team (0 Ft-os)hívások havidíja. Percdíjak (bruttó) 17,30 Ft-ra változtak. Szóval nincs jobb konstrukció, csatlakozzatokminél többen!

GyászhírOktóber 8-án temettük SOPRONIGéza (Bp. 1948) diáktársunkat. A bu -da pesti Fő utcai iskola alapítóinakegyike, a Szent Benedek Kulturális

Ala pít vány kuratóriumának tagja volt. Azok közétartozott, akik sokat tettek azért, hogy a korábbanmás célra használt épület iskola működtetésérealkalmassá váljék. Fáradhatatlanul dolgozott érte. Minden fontos volt számára, ami bencés ügy volt.

R.I.P.

18 H Í R E K

Page 19: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

H Í R E K 19SZENT MAURICIUSZ MONOSTOR: Az apátsági termékek vására

2006. decemberében

Helyszín: Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnoka

Időpont: 2006. december 2-3, 9-10, 17. 10:00-18:00

A MINDENNAPI KÉZI MUNKASzent Benedek regulájának 48. fejezete

Atétlenség a lélek ellensége. Ezért a testvérek a megállapított időben foglalkozzanak testi munkával, másórákban pedig szent olvasmányokkal.

Úgy hisszük, hogy az időt mindkettő számára következőkép-pen oszthatjuk be: Húsvéttól október elsejéig menjenek ki atestvérek reggel, és a primától körülbelül tíz óráig végezzékel a szükséges teendőket. Tíztől egészen szextáig olvasássalfoglalkozzanak. A szexta után pedig, miután fölkeltek azétkezéstől, pihenjenek ágyukon egészen csendben, vagy havalaki olvasni akar, akként olvasson magában, hogy mást nezavarjon. A nónát kissé korábban, fél kettőkor mondják, ésazután egészen a vesperásig a szükséges munkát végezzék.Ha pedig a helyi viszonyok vagy szegénységük azt kívánná,hogy maguk gyűjtsék be a termést, ne szomorkodjanak,mert akkor igazi szerzetesek, ha saját kezük munkájábólélnek, mint atyáink és az apostolok is. De mindez mérsék-lettel történjék a kislelkűek miatt.Október elsejétől pedig a negyvennapi böjt kezdetéig egé-szen nyolc óráig olvasással foglalkozzanak. Nyolc órakormondják a terciát, aztán nónáig valamennyien a rájuk sza-bott munkán dolgozzanak. A nónára hívó első jeladásra min-denki hagyja abba a munkát és legyen készen, mire a máso-dik gongütés felhangzik. Étkezés után pedig olvasmányaik-kal vagy a zsoltárok tanulásával foglalkozzanak.A negyvennapi böjt idején pedig reggeltől egészen terciáigolvasmányaikkal foglalkozzanak, és utána négy óráig végez-zék a rájuk bízott munkát. A negyvennapi böjtre mindenkikapjon egy könyvet a könyvtárból, amelyet elejétől végigolvasson el. Ezeket a könyveket a negyvennapi böjt elejénadják ki. Mindenesetre azonban rendeljenek ki egy vagy kétszeniort, hogy a monostorban abban az időben, amikor atestvérek olvasással foglalkoznak, körüljárjanak, és meg-nézzék, nem találnak-e hanyag testvért, aki henyél vagybeszélget, és nem törődik az olvasással, és így nemcsakmagának van kárára, hanem másokat is zavar. Ha ilyet talál-nak, - Isten mentsen ettől -, két ízben intsék meg. Ha nemjavul meg, a Regula szerinti büntetéssel sújtsák, úgy hogy atöbbiek is féljenek. Ne is érintkezzék az egyik testvér amásikkal a maga idején kívül.Vasárnap hasonlóképpen olvasással foglalkozzanak vala-mennyien, azok kivételével, akik különböző feladatokra van-nak kirendelve. Ha pedig valaki olyan hanyag vagy restvolna, hogy nem akarna vagy nem tudna lelki munkával fog-lalkozni vagy olvasni, adjanak neki más munkát, hogy nehenyéljen.A beteg vagy gyönge testvérekre olyan dolgot vagy testimunkát bízzanak, hogy se ne henyéljenek, se a munka terhealatt le ne törjenek, vagy éppen meg ne futamodjanak. Ezekgyöngeségét mindig vegye tekintetbe az apát.

Fordította: SÖVEGES DÁVID OSB

ÚJ „APÁTSÁGI TERMÉK“ PANNONHALMÁRÓL

ATQUE-csokoládékAz apátsági termékek köre 2007-től a bencés likőrrel töl-tött csokoládékkal bővült. Egye lőre kétfajta csokoládékerült a piacra.Étcsokoládénk tölteléke gyógy-növénylikőrből, mazsolás tej -cso koládénké pedig keserűli -kőr ből készült.Mindkét csokoládét a gyulai Kis Kézműves Kft. gyártja,amely a hazai kézi csokoládégyártás úttörőjének számít.A csokoládék alapanyaga – a ha gyo mányos recepturaalapján készített likőr mellett – az első osztályú belgakakaó.A 95 g-os táblacsokik mellett rövidesen megjelennek a 48g-os „kiscsokik“ is.

Tramini törkölypálinka 2006A fűszeres tramini szőlőfajta nevét íz- és aro-maanyagban gazdag bogyóhéjáról kapta. Eza páratlan ízvilág a szőlőből a borba is átörö-kíthető. Ahhoz azonban, hogy ezt elérhessük,a szőlőhéjat együtt tartjuk (áztatjuk) a must-tal, s az így szépen beoldódó aromák tettenérhetők a borban is, ahogy ezt már előzőévjáratú boraink bizonyíthatták.Mivel a préselt cefre továbbra is hordozmagában elég aromát, az elmúlt ősszel aprésből kikerült törkölyt egy acéltartálybanerjeszteni kezdtük. A szabályozott erjesztésalatt a törköly cukortartalma alkohollá válto-zott, amelynek hatására a héj zamatanyagaimég intenzívebben oldódtak ki, tárultak fel.Az Agárdi Pálinkafőzde csapata vállalkozott arra, hogy ezta szép alapanyagot korszerű berendezéseinek segítségé-vel lepárolja, s palackozva számunkra is hozzáférhetővétegye. Így készült a mintegy 7.000 kg törkölyből 1.464palacknyi csodálatos törkölypárlat.Ez a párlat magában hordozza a Széldomb nevű pannon-halmi dűlő tramini termésének minden szépségét. Bennefoglaltatik a gazdag – már-már fahéjas – mangó gyümölcs,finom licsivel karéjozva, a magas beltartalom ugyanakkorszinte olajossá is teszi az italt.A mérsékelten magas alkoholtartalom az aromaanyago-kat oldva páratlan hosszúságot kölcsönöz a párlatnak,hosszú percekig idézve vissza a friss tramini szőlőízeit.Bátran ajánlható köszöntőitalnak vagy digestive-ként apárlatok rajongóinak, de e nemes itallal újonnan ismerke-dők számára is.Nagy örömünkre a tramini törkölypálinkánk idén nyárona 4. csopaki szőlőből készült pálinkák versenyén aranyér-met nyert és megkapta a szakmai zsűri különdíját.

LIPTAI ZSOLT

Kedves Diáktársak!Ezúton hívom fel figyelmeteket a legújabb apátsági termé-kekre!

PAX! HO RT O B Á GY I T. CI R I L L O S B (Ph '77)

Page 20: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

FELHÍVÁS

Felhívás az Ösztöndíj-alap támogatására

BDSZ a fiataljainkért

Diákszövetségünk februári küldöttgyűlé-sén elfogadott 6.számú határozata: „Abencés diákok továbbtanulásának támoga-tására a BDSZ létrehozza Bencés Ösztön-díjalap-ját.A BDSZ kéri tagjait, hogy lehetőségeikszerint támo gas sák ezen alapot. Az alap-ban minden év végéig össze gyűlt pénzösz-szeg kiosztása pályázati formában tör tén -jék. A BDSZ garanciát vállal legalább évi 1mFt ilyen célú elkülönítésére. A pályázat kiírására és a pénzösszeg keze-lésére a BDSZ felkéri illetve felhatalmazzaa Medium Pro Edu ca tione Alapítványt. Aküldöttgyűlés a javaslatot egyhangú szava-zással elfogadta.”

Reményeink szerint sikerült egyolyan célt kitűzni, amelynek támo-gatását tagságunk fontosnak érzi.

Az Alapítvány javaslatát elfogadva (lásd:pályázati kiírás, …oldal) 100,-eFt évenkén-ti támogatás pályázható meg a diákokrészéről. Örülnénk, ha inkább harminc,mint húsz bencés diák mondhatná: aBDSZ-ösztöndíj segít a diploma megszer-zésében. A melléklet csekkek egyikére tehát az ada-taidon kívül az „Ösztöndíjalap” megjelö-lést tedd.BDSZ az iskoláinkértAz áprilisban meghirdetett Iskolaalap-bais várjuk a befizetéseket. (az augusztusihatáridőt itt is az év végére módosítottuk)Az alapban összegyűlt összeget a két gim-názium részére juttatjuk el 2008. januárjá-ban.Mindkét alap működését legalább háromévig fönn tart juk, és azt reméljük, hogy eztkövetően is fönntarthatóak maradnak.Az alapok természetesen nem csak azegyesületi tagok által támogathatók, ezértmegköszönjük, ha a felhívást az osztálytár-said felé is továbbítod.Ha teheted, kérjük tehát – és köszönjük -cselekvő tá mo gatásodat.Köszönjük megértéseteket, bizakodássalvárjuk céljaink támogatását – egy erő-sebb BDSZ-ért, és a jól mű ködőBENCÉS ISKOLÁK-ért!

Bischof Pétera BDSZ elnöke

A Bencés Diákszövetség Pályázatot ír ki bencés diák egyetemistáknak a BDSZ Ösztöndíj elnyerésére

A pályázaton való indulás feltételei:Pályázhat az az államilag támogatott nappali tagozatos teljes idejűelső alapképzésben részt vevő 1 félévet már lezáró hallgató, akiközépiskolai tanulmányai alatt legalább egy évet bencés gim -náziumban végzett el (Bencés Gimnázium, Pannonhalma; CzuczorGergely Bencés Gimnázium, Győr).A BDSZ Ösztöndíjat a Bencés Diákszövetség (BDSz) adományozzaegy tanévre a fenti hallgatói körből azok számára, akik a MediumPro Educatione Közhasznú Alapítvány által végzett elbírálásonsikeresen vesznek részt.A pályázat további feltétele a 2007/2008-as tanévben:Pályázhatnak azok a hallgatók, akik:• Pályázat benyújtása előtti félévben az általuk végzett egyetemi

szak tantárgyai közül egy esetében sem kényszerültek a tárgybukás miatti újrafelvételére,

• szakmai területen (pl. TDK) kimagasló munkát végeznek,• közéleti (BDSz egyetmi tagozati), sport tevékenységük kiemel-

kedő,• vagy szociális helyzetük hátrányos.A pályázat benyújtási határideje: 2008. február 29.A pályázati lapot (megtalálható a www.medium.osb.hu honlapon)1 példányban postai úton a Medium Pro EducationeAlapítvány címére (1136, Budapest, Hegedűs Gyula u. 21. 3. 4.)és 1 példányban a [email protected] emailcímre kérjükelküldeni. A pályázati lapra beírt eredményeinek igazolásaivalegyütt (pl: hallgatói rangsor igazolás, hallgatói jogviszony igazo-lás, nyelvvizsga bizonyítvány, OTDK helyezésről igazolás, de -monstrátori tevékenység igazolása, jövedelemigazolás stb.) kellleadni. A benyújtott pályázatokat a Medium Alapítvány kuratóriuma akidolgozott pontrendszer alapján rangsorolja és 2008. március31-ig eljuttatja a BDSz elnökségének.Az ösztöndíjban részesülő hallgatókat a Medium Alapítvány 2008.április 15-ig értesíti. A kifizetéseket a hallgatók által megadottfolyószámlaszámra a Medium Alapítvány egy összegben 2008.április 30-ig teljesíti.A Bencés Ösztöndíj éves összege a Medium Alapítvány évenkéntidöntésétől függ, amelyet a jelentkezők száma és a Bencés Ösztön-díjalapban összegyűlt támogatás alapján határoz meg ösztöndíja-sonként 100 ezer forintos nagyságrendben. A szociálisan hátrá-nyos helyzetű hallgatók az Ösztöndíjalap összegének 1/3-át, atanulmányi alapon ösztöndíjra jogosult diákok (melyek között szo-ciálisan hátrányos helyzetűek is lehetnek) pedig a 2/3-át kapják.Szeretettel várjuk a bencés öregdiák egyetemisták pályázatait!További kérdésekkel a [email protected] emailcímre fordul-hatnak az érdeklődő diáktársak.

MEDIUM ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA

BDSZ ÖSZ TÖNDÍJALAP PAX E T G AUD I UM20

Page 21: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

F E L H Í VÁ S O K

F E L H Í V Á SA BDSZ elnöksége titkár alkalmazásáról döntött

FELADATAI: - hivatalos ülések elõkészítése, jkv-vezetése;- határozatok végrehajtásának figyelemmel kísérése;- adminisztráció, hivatalos levelezés, tagnyilvántartás;- kiadványaink anyagának összegyűjtése;- találkozók, rendezvények szervezése,

illetve azok elõkészítésében való közreműködés;- pályázati lehetõségek figyelemmel kísérése, megírása;- a leendõ egyesületi iroda felállítása, vezetése.

A titkári feladatkörre bencés (öreg)diák jelentkezését várjuk,lehetõleg budapesti lakhellyel.

Elõirányzott munkaidõ: heti 15-20 óra.Díjazás: a minimálbér idõarányos része+ eredményérdekeltség

(a pályázatokhoz kap csolódóan)Elõzetes kérdésekre szívesen ad választ a BDSZ elnöke, ügyve-

zetõ elnöke és fõ tit kára. A pályázathoz egy sze mélyes illetve szak-mai önéletrajz csato lását kérjük.Pályázatot a BDSZ címére kérjük eljut tatni.

A BDSZ elnöksége egyesületi iroda felállításáról döntött Legyen alkalmas két irodai munkahely ki alakí tá sára, valamint

kapcsolódjon hozzá (alkalomszerűen) egy 6-8 fõ megbeszé lé sei -nek helyet adó tárgyaló.

Jó közlekedési adottságokkal rendelkezõ helyet keresünk, els-õsorban Budapesten.

Az iroda működését elképzelhetõnek tart juk „társbérletben” pl.egy plébánián vagy valamely diáktársunk vállalkozásának székhe-lyéhez kapcsoltan. Az iroda az egye sületi titkár munkahelyekéntműködik.

A BDSZ jelképes bérleti díjat, illetve rezsiköltséget tud fölvállal-ni. Ajánlatokat, javaslatokat a BDSZ címén várunk.

KönyvelésHORÁNYI MÁRTON (Ph 83) 1993-óta végzi egyesületünk köny ve -

lését, emellett sok más, egyéb feladatot is ellát. Marci a legutóbbiügyvezető elnökségi ülésen megerősítette azon szándékát, melyetmár februárban közölt az ügyvezető elnökség minden tagjávalhogy szeretné, ha a könyvelési feladatra a jövőben más diáktárstudna vállalkozni, kérte utódja felkutatását.

Marci és kolléganője (MÁTYÁSNÉ VATAMÁNY GABRIELLA) preciz,hozzáértő és megbízható munkájáért, alaposságáért mindnyájanhálásak vagyunk, szomorúan vesszük tudomásul elhatározását.Ugyanakkor reméljük, hogy tagságunk népes táborából megtalál-juk utódját.

Keressük tehát azon diáktársunkat, aki szívesen vállalkozna azegyesület könyvelési feladatainak ellátására a 2008. évtől.

Elvégzendő feladatok: - könyvek teljes körű vezetése, adó-,hatósági kapcsolatok intézése, pénzforgalom bonyolítása, beszá-molók és statisztikák készítése.

ELNÖKSÉG

A MEDIUM PRO EDUCATIONEKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÉS A

BENCÉS DIÁKSZÖVETSÉG

meghirdeti a BENCÉS ÖREGDIÁKOK

ELSŐ SPORTNAPJÁTBUDAPESTEN,

2007. OKTÓBER 13-ÁN, SZOMBATON,AZ IDOM TENISZ ÉS

SPORTKÖZPONT TELEPÉN

Szeretettel hívunk és várunk mindensportolni vágyó bencés öregdiákot éscsaládtagjaikat rendezvényünkre!A részletes programot igyekeztüni idő-ben közzétenni; a Hírlevél lapzártakoraz esemény előttünk áll, amikor olvas-sátok, már túl leszünk rajta. Szívesenfogadjuk az észrevételeket (óvásokatnem), hogy a jövő évi alkalom (2008.október 11.) szervezésében figyelembevegyük azokat.

HAUBERL GERGELY

gergely. [email protected]/772-28-34

M E G H Í V Óa Bencés Diákszövetség

Piliscsabai Szervezete és aKlotildligeti

R.K. Egyházközség konferenciát szervezett

Kereszténység életszemléletcímmel a Klotildligeti Plébánia -

templomban (Piliscsaba-Klotildliget,Klotild tér 1.) az este 1800 órakor

kezdődő szentmise keretében.Előadók:2007. szeptember 21. péntek

SEMJÉN ZSOLT a KDNP elnöke2007. október 19. péntek

P. GREGORY GAY CM aMisszióstársaság generálisa

2007. november 16. péntekMARÓTH MIKLÓS akadémikus

2007. december 14. péntekHARRACH PÉTER az Országgyűlésalelnöke

Minden érdeklődőt szeretettelvárunk!

DR. MARÓTH MIKLÓs P. LIPINSKI MIHÁLY CMakadémikus, klotildligeti plébánosa Szervezet elnöke

21

Page 22: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

T A G D Í J PAX E T G AUD I UM

Megköszönjük

KERTÉSZ IMRE DR. (Bp 39)

Párizsban élő orvos,

bencés diáktársunk

nagylelkű, euróban eljuttatott

ado mányát, amely

ANDRÁS FŐAPÁT ÚR közvetítésével

jutott el hozzánk.Elnökség

TAGDÍJ – ADOMÁNYOK

A25 és 70 év közötti életkorú diáktársaktól 3.750,- Ft éves tag-díjat kérünk. A fiatalabbaktól és idősebbektől is 500,- Ft ún.“regisztrációs” tagdíjat kérünk. A fiatal és idősebb diáktársak

megértését kérjük: szükséges, hogy legalább ilyen formában “élet-jelet” kapjunk Tőletek. Felhívjuk figyelmeteket, amennyiben a tagdíj kifizetése bárkinekanyagi gondot jelent, lehetősége van a BDSZ-nek címzett levélbenannak közlésére, hogy továbbra is tagja kíván maradni a BDSZ-nek. A tagdíjak befizetése az alanti csekkszámlaszámra történhet a kikül-dött sárga csekken, vagy az bankátutalással is el küldhető. (A közle-ményrovatba kérjük az érettségi he lyét és évét feltüntetni, valamint– tekintettel a meg hirde tett egyéb befizetési célokra – a “tagdíj”megjelölést)Az iskolaalapra és az Ösztöndíjalapra szánt befizetések (adomá-nyok) ugyancsak ezen bankszámlaszámra teljesíthetők, azzal, hogya közlemény rovatba a “isko la alap” ill. „ösztöndíjalap” írandó, vala-mint – amennyiben adóvisszatérítés igénybevételére lehetőségetekvan – a befizető adóazonosítószáma (AAJ) kerüljön feltüntetésre. (Azolvasható név és cím szintén fontos feltétele az adóigazolás meg kül -désének!) Felhívjuk figyelmeteket, hogy az adóigazolást automati-kusan megküldjük (2008. januárjában) mindazon adományozónk-nak, aki az adóazonosító számát megadta. Az alapokra folyamatosan várjuk adományaitokat. Külföldről történő befizetések: átutalást tudunk fogadni (csekket ne küldjetek!!!) az alábbi bank-számlánkon:SWIFT kód: BUDAHUHBIBAN: HU09-10103104-39661522-00000004Az utaláson légy szíves feltüntetni a kedvezményezett nevét: BencésDiákszövetség, valamint a BDSZ bankját és annak címét: Budapest Bank Rt. H-1132Budapest, Nyugati tér 4-5.************A továbbiakban tehát fontos tudatosítani és megjelölni, hogy a befi-zetett/átutalt összeg adomány, avagy tagdíj. A megjelölés nélkülérkező befizetéseket automatikusan tagdíjként (ill. tagdíj előlegnek)tekintjük, tekintettel arra, hogy az adományról az adományozónakegyértelműen rendelkeznie kell.A fentiek miatt most három-három csekket mellékelünk a Hír -levélhez, hogy a támogatásokat, illetve a tag díjat külön csekkenlehessen befizetni.Az iskolaalap, valamint ösztöndíjalap támogatóinak ne vét külön-külön nem hozzuk nyilvánosságra – a kisösszegű befizetésekért ishálásak vagyunk. A beérkezett összegekről azonban osztályok (illet-ve iskolák) szerinti összesítést tesszük közzé. A mostani Hírlevélhez mellékeltük az egyéni folyószámla kivonato-kat; azok a szeptember 10-ig jóváírt befizetéseket tartalmazzák. Atartozik rovat a tagdíjelőírást, a követel rovat a beérkezett befize-tést tartalmazza. Esetleges tévedésünkért elnézést kérünk, ez esetben kérünk hívd a06-1/256-1972; 06-30/964-6632; 06-26/360-810 telefon/faxszámot, vagy értesíts mailen: [email protected]; [email protected] alapokra történő befizetéseket a kivonat nem tartalmazza.

HORÁNYI MÁRTON

Szeretettel köszöntjük az egyesületünk

legutóbb belépett tagjait!

Horváth Dávid Ph 07Dr. Andréka Zoltán Ph 02Haricka Viktor Ph 07Sándor Botond Ph 07Czákler József Ph 78Dr. Nagybányai Nagy András Ph 84Ambrus Zoltán Ph 07Limpár Imre Gy 03Fisli István Gy 91Ott Gergő Gy 07Dr. Nagy Csaba Gy 77Baboth Gergely Gy 97Mászáros Péter Balázs Gy 00Révész Zoltán Gy 07Horváth Zoltán Ph 67Mohos János Károly Bp 54Szende Béla dr. Bp 54Hanák Sándor Ph 75Breglovics Bence Gy 05Szabó Etele Dipl.Ing. Bp 50Szokolai Sándor tiszteletbeliKoppán András Ph 91Koppány András PártolóSurányi Richárd Gy 03Sárdy Attila Cs 52Hévei Jenő Gy 92Németh Gergely Gy 93Terstyánszky Andor Ph 68Ivancsó Bazil gk.pap Ph 01Ivancsó István gk.pap Pártoló

22

Page 23: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

Postaládánkból -rovatKedves Diáktársak!

Jelenleg öt falu plébánosa vagyok Zalaegerszeg mellett. Ezek közé tartozikTeskánd, egy hajdan háromszáz lelkes kis falu, amelynek lakossága a városközelségének köszönhetően ezer fő fölé emelkedett. A lakosság létszámának

növekedésével a hívek száma is örvendetes gyarapodásnak indult, így a hajdaniiskolakápolna, gyakorlatilag egy terem, kicsinek bizonyult a befogadásukra.Számosan pedig hiányolják annak templom jellegét. Hogy az istentiszteletnekméltó helyet, és a hívőknek igazi lelki otthont adjunk, egy lelkes csapat hozzáfo-gott egy templom építésének előkészítéséhez. Egy hívő nagylelkű felajánlásából,és az önkormányzat segítségével lett telek a templomhoz. Alapítványt hoztunklétre, mely elkezdte az adományok gyűjtését a helyiek körében. CZIGÁNY ISTVÁN

diáktársunk ingyenesen elkészítette a templom terveit. Amikor felkerestük az újmegyéspüspököt, VERES ANDRÁST, ő is támogatta kezdeményezésünket.Eddig a hívek adományából, és a Megyéspüspök Úr által adott egyházmegyeisegítségből 10 millió forintunk jött össze, így az építkezés a nyár folyamán elkez-dődik. A teljes felépítéshez szükséges összeg, nagyjából 50 millió forint, a helyivállalkozók által felajánlott munkák ellenére is meghaladja a közösség anyagierejét. Ezért keresünk szélesebb körben is támogatókat, akik szívesen segítené-nek egy ilyen nemes ügyet. Kérjük a kedves diáktársakat is, hogy lehetőségeikhez mérten , adományaikkal támogassák templomunk építé-sét: Teskánd Templomért Alapítvány Számlaszám: 74000236-10017904Az alapítvány közhasznú , tehát a befizetett adományok 30%-a az adóból leírható!

Diáktársi köszönettel : SZALAI ATTILA (Gy 92) plébános

Kedves diáktársak!

Egy barátomon segítenék,ha tudnátok ötletet adni:hogyan.Horvátországi születésű, deMagyarországon él család-jával. Eddig mentortanár-ként dolgozott Pécsett azÁgoston téri általános isko-lában, de a program sajnoskimúlt.Anyanyelvi szinten beszélhorvátul és magyarul ter-mészetesen, jól angolul ésközepesen németül.Középiskolai földrajztanárioklevele és PhD abszolutó-riuma van. Sze rin tem bármimegtenné, hiszen feleségé-ről és 7 hónapos kisfiárólkell gondoskodnia.Ha van valami ötlet, szíve-sen venném.

BARANYAI BALÁZS (Gy 93)30/588-6852

NYELVÚJÍTÁS – LAJOS BÁCSI MÓDRAPannonhalma, 2007. május 25.

Az elsõ olaszos évfolyam öregdiákjai 60. érettségi ta lálkozóra gyûltek a SzentHegyen. (1939/40-1947) KÖNYVES TÓTH KÁLMÁN † örö kös fõszervezõ apró -lékos gonddal állította össze a három nap programját. 11 öregfiú és 5 fele-

ség alkotta az ünneplõ-emlékezõ csapatot.Kanadából CZAPÁRY MIKLÓS, az USA-ból Ló ránth Laci láto gatott haza. (Laci a haza -úton, a repülõn búcsúzott örökre diák társaitól és a földi világtól. Nyu god jon béké-ben!)A második napon TORDA LAJOS bácsinál vizi táltunk az idõsek otthonában. Õ a min -denkori fõportás. Sze retetben, ké nye lem ben éli minden napjait, kedves tár gyai,fényképei között. 98 éves. Haja még sötét, fizi kuma gyengülõben. (Toló széke afolyo són áll.)Örült nekünk. Emlékeiben több a tiszta kép, s ha hagyják, ma gas, sírós hangon meg -állás nélkül sorolja, ami eszébe jut Pan nonhalmáról, szerte ágazó rokonsá gáról.Büszkén emlegette a hatodik doktor ava tását vala mely unoka testvér személy ében.Nem akartuk túl sokáig terhelni, valaki egy kereszt kérdéssel megállította a be széd -folyamot:– Hát Richárd atyára emlékszik-e, Lajos bácsi? Mit tud róla?– Hát…, hallom, hogy az meg valami „pallás ünne pet” csinál Tihanyban, vagy micso-dát.Harsány kacaj verte fel a szoba csendjét. Lám-lám, a híres tihanyi tetõtéri esék le -gen dája a pannonhalmi öregotthon fali közé is eljutott. Torda Lajos bácsi jóvol tá ból„nyelvújított” változatban.

BOKSAY GYÖRGYNÉ ÉVABoksay György özvegye, ny. tanító

23

Page 24: Mindszent hava Dr. Könyves Tóth Kálmán · 2014-02-05 · XVIII.évf. 2 .szám 2007. Mindszent hava PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE Dr. Könyves Tóth Kálmán

P R O G R A M O K PAX E T G AUD I UM

Szent Márton Kamarakórus

Adventi Gyertyagyújtás az Egyetemi templom-ban! Idén is folytatjuk a régi hagyományt: akará csonyi lelki felkészülés jegyében az adven-

ti vasárnapok esti fél 8-as miséi (december 2; 9; 16;),illetve az utolsó vasárnap helyett december 20-án,csütörtökön este 6-os mise után tartjuk hagyományosvesperásunkat egy-egy volt diáktársunk elmélkedésé-vel és a Szent Márton Kamarakórus közreműködésé-vel. Mindenkit sok szeretettel várunk!

2007. december 16-án lesz a karácsonyi hangver-seny az Egye temi templomban, este 7 órától. A fél 8-as mise utáni vesperást ezért ÁMENT LUKÁCS ATYA

vezeti majd. A koncerten való részvétel ingyenes, akórust a koncert után a Cantate Domino című CD meg-vásárlásával tudjátok támogatni. Minden érdeklõdõt sok szeretettel várunk!

HORVÁTH GELLÉRT (Ph 98)

2007 december 26-án 13:30 és 15:30 kezdettel,

Pannonhalmán a Bazilikában kerül sor

ÁMENT LUKÁCS ATYAorgonahangversenyére, amelyen közreműködik

a Szent Márton Kamarakórus. Részletek a www.bences.hu oldalon,

apátsági programok cím alatt.

Bencésbál!A2008-as esemény rendi fõvédnöke

DR. VÁRSZEGI ASZTRIK Fõapát Úr, világifõ védnöke LÁMFALUSSY SÁNDOR Pro fes z -

szor Úr, volt diáktársunk lesz! Idõpont 2008.január 26-a. (mindig a Farsang utolsó előtti hét-végéje)Részletek a www.bencesbal.hu weboldalon!

Kézfogás 2007Tihany – Bencés Apátság

2007. november 10., szombat1994 óta rendezzük a szerzetesi

iskolákban végzett diákok és iskoláink hívő pedagógu-sainak talál kozóját.Díszvendég: PROF. KOPP MÁRIA M.D., PHD.

SPÁNYI ANTAL püspökKezdés: 10.00 – zárószentmise: 15.00Az ünnepi találkozóra szeretettel hívjuk, várjuk a diák-társakat.

BDSZ-veszprémi szervezete

A B E N C É S D I Á K S Z Ö V E T S É G H Í R L E V E L E

Felelős kiadó: BISCHOF PÉTER, a BDSZ elnökeOlvasószerkesztő DR. KÖNYVES TÓTH KÁLMÁN

Főszerkesztő : DR. SCHERER NORBERT

Lapterv és tördelés: HORDÓS CSABA

Faber Stúdió, Veszprém, Mártírok ú. 11. tel.: 20/828-9281Nyomta a Béda Books Nyomda, Bp., X.; tel.: 433-5152

HIVATALOS CÍMÜNK – ELÉRHETŐSÉGÜNK1. A BDSZ-nek, elnökségének, adminisztrációjának

szánt küldeményeiteket a BDSZ Hûvösvölgyi Doku -men tációs Helyi Szervezete címére küldjétek:HORÁNYI MÁRTON (Ph 83) H-2083 Solymár, Terstyánszky u. 10.Tel.: 30/964-6632, 26/360-810 este (fax is),

vagy kapcsolattartó:

MÁTYÁSNÉ VATAMÁNY GABRIELLA (munkavégzése helye:1026 Buda pest Szilágyi E. fasor 65. I/4. Itt személyesen is, postai úton is elérhetitek.Munkarendje szerint munkanapokon általában 9-12 óráig áll rendelkezésetekre.) Tel.: 1/356-1972 – fax: 1/202-3348E-mail:[email protected]: [email protected]

A BDSZ ügyvezető elnökségének címei:BISCHOF PÉTER elnök, tel.: 88/406-670e-mail: [email protected]ÉMETH SZILÁRD ügyv. elnök, tel.: 1/466-9636e-mail: [email protected]ÉMETH LÁSZLÓ fõtitkár, tel.: 1/ 801-91-60e-mail: [email protected]

2. A kiadványainkba szánt küldeményeket (cikkeket,címváltozásokat) a továbbiakban a BDSZ–Veszprémirodai címére küldjétek:BDSZ - 8200 Veszprém, Mártírok u. 11. fszt. 1. kapcsolattartó: ÚJVÁRI KATALIN

Tel.: 88/406-670, flottás mobil: 20/988-0225; e-mail: [email protected]

LELKI NAP TIHANYBAN december 8-án szombaton, (9.30–16)

Az apátság szívesen látja a bencés öreg -diákokat a lelki napon. Előzetes bejelentkezés nemszük séges, de megköszönjük.

KORZENSZKY RICHÁRD OSB perjel Tel.: 87/538-201 E-mail: [email protected]

24