Miskolci Egyetem

Gazdaságtudományi Kar

Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet

Az Egyesült Államok és Kína gazdasági fejlődésének

összehasonlítása a II. világháborútól napjainkig

Birinyi Bettina

2013.

2

Tartalomjegyzék

Bevezetés ………………………………………………………………………… 4

1. Az Egyesült Államok és Kína társadalmi helyzete és világgazdasági

pozíciója a II. világháború utáni évtizedekben 6

1.1. Az II. világháború utáni évek 6

1.2. Az Egyesült Államok és Kína gazdasági fejlődése a ’80-as években 10

1.3. A hidegháború vége; a bipoláris világ megszűnése, új világrend

kialakulása 13

2. Az Egyesült Államok és Kína gazdaságpolitikája; a két ország gazdasága

a ’90-es években ………………………………………………………… 15

2.1. Gazdasági növekedés, külkereskedelem 16

2.2. Munkanélküliség és infláció 19

2.3. Kutatás és fejlesztés 20

3. A két ország gazdaságának fejlődése az ezredfordulón ………………..21

3.1. Gazdasági szervezetekkel fenntartott kapcsolatok 23

3.1.1. GATT/WTO 24

3.1.2. Kína és a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) 26

3.1.3. Kína és az ASEAN 26

3.1.4. Kína és az ASEM 27

3.1.5. „BRIC”-országok 28

3.1.6. Az Egyesült Államok és a NAFTA 29

3.2. Nemzetközi szerepvállalás 30

4. Az Egyesült Államok, Kína és a fenntartható fejlődés ………………....33

4.1. Demográfia, társadalmi fenntarthatóság 33

4.2. Környezeti fenntarthatóság 37

4.2.1. Légszennyezés 37

4.2.2. Vízszennyezés 39

3

5. A válság hatása az Egyesült Államok és Kína társadalmi-gazdasági

fejlődésére; jövőkép a gazdaságuk alakulására

vonatkozóan……………………………………………………………… 42

5.1. A válság kirobbanása 42

5.2. A válság hatása a két ország gazdaságára 43

5.2.1. Az Egyesült Államok és Kína reagálása a válságra 44

5.3. Kína központi szerepe a globális hatalmi átrendeződésben 48

5.4. Az Egyesült Államok és Kína fejlődési lehetőségei 52

Összegzés ………………………………………………………………………… 54

Irodalomjegyzék ………………………………………………………………… 56

Melléklet …………………………………………………………………………. 60

4

Bevezetés

Napjainkban jelentős hatalmi átrendeződés zajlik a világban. A hosszú

évtizedeken át világelső Amerikai Egyesült Államok veszíteni kezdett

stabilitásából, a nagy múltra visszatekintő Kína jelenti vezető pozíciójára a

legnagyobb veszélyt. Nem volt ez mindig így, a két ország helyzete és kapcsolata

rengeteg változáson ment keresztül. Eddigi életükben voltak jobb és rosszabb

időszakok is; a 2007 nyarán az Egyesült Államokból indult globális pénzügyi és

gazdasági válság viszont eddig nem tapasztalt nehézségek elé állítja nem csak a

feltörekvő gazdaságokat, de még az olyan gazdasági nagyhatalmakat is, mint az

Egyesült Államok és Kína.

Szakdolgozatomban szeretném megvizsgálni, és hivatalos gazdasági

mutatókkal, statisztikákkal alátámasztani a címben szereplő két ország

gazdaságában bekövetkezett változásokat, fejlődésüknek menetét, illetve

egymáshoz fűződő viszonyukra is kitérek. Az elemzést a II. világháborút követő

időszaktól kezdem, időrendben végighaladva napjainkig. Különösen fontosnak

tartom a jelenleg is tartó világgazdasági válság hatásainak elemzését a két országgal

kapcsolatban, hiszen manapság e két állam a világ gazdaságának fő mozgatórugója,

így szót ejtek majd arról is, hogy miként küzdenek meg ezzel a már nem is olyan új,

de nehéz helyzettel.

Kutatásom célja, hogy a ma rendelkezésünkre álló adatok alapján, a két

ország gazdasági növekedési tendenciáit figyelembe véve megtudjam, Kínának

tényleg van-e esélye „legyőzni” az Egyesült Államokat? Elemzéseim alapjául

szolgálnak majd a különböző gazdasági és pénzügyi szervezetek weblapjain közzé

tett számadatok, gazdasági értekezések, szakkönyvek és számos újságcikk a témával

kapcsolatban.

Dolgozatomat a II. világháború utáni, hidegháborús időszak elemzésével

indítom, amikor is még az Amerikai Egyesült Államok és Kína nemcsak merőben

más gazdaságpolitikát folytattak, de távol is álltak egymástól gazdasági

nagyságukat tekintve. Majd a második részben a rendszerváltás utáni, ’90-es évek

időszakát vizsgálom meg a két ország tekintetében. Ezután szót ejtek az

5

ezredforduló gazdaságáról, a terrorizmus elleni küzdelemről, összefogásról, és

néhány jelentősebb gazdasági szervezet kereskedelmi adatain keresztül is

szemléltetem a két ország gazdaságának alakulását, növekedési tendenciáit. A

negyedik fejezetben a fenntartható fejlődés kap helyet, aminek vizsgálata nagyon

fontos az országok helyzetére nézve, hiszen hiába nő meg hirtelen egy adott ország

gazdasága az évek alatt, ha az a későbbiekben – akár környezeti és társadalmi okok

miatt – jelenlegi formájában nem lesz fenntartható. Munkám utolsó fejezetében a

napjainkban tartó világgazdasági válság a főszereplő. Röviden kifejtem a válság

kialakulásának okát/okait, elemzem az Egyesült Államok és Kína gazdaságában

bekövetkezett változásokat a válság hatására, rávilágítok a gazdasági hatalmi

átrendeződés egyre fenyegetőbb jelenlétére, és röviden felvázolom, hogy milyen

fejlődési lehetőségei vannak a két gazdasági hatalomnak a jövőre nézve.

Szakdolgozatomban elsősorban a XXI. század gazdaságában bekövetkezett

változások elemzésére fókuszálok. Napjainkban olyan változások mennek végbe a

világgazdaságban, melyeknek az Egyesült Államok és Kína vitathatatlanul a

legnagyobb főszereplői.

6

1. Az Egyesült Államok és Kína társadalmi helyzete és

világgazdasági pozíciója a II. világháború utáni évtizedekben

„Sohasem szabad a nagyhatalmi sovinizmus

gőgjébe esnünk, és sohasem szabad önteltnek lennünk

forradalmunk győzelme, építésünk egyes eredményei

miatt. Minden országnak, akár kicsiny, akár nagy,

megvannak a maga erősségei és gyengéi”.

(Mao Ce-tung, 1956. szeptember 15.)

1.1. A II. világháború utáni évek

A II. világháború után az Egyesült Államok gazdaságát minden addiginál jobban

kezdték befolyásolni a nemzetbiztonsági kérdések. Amerika számára az egyik

legjelentősebb feladat Európa háború előtti életszínvonalának helyreállítása volt.

Ezért 1948-ban meghirdették a Marshall-segélyt, hogy elkezdődhessen Európa

újjáépítése. Szintén 1948-ban életbe lépett a GATT megállapodás, valamint 1949-

ben létrejött a NATO, melyek a háború utáni instabil állapotokat voltak hivatottak

kiküszöbölni. Az összes Európának folyósított amerikai segély értéke 1950-re

meghaladta a 25 milliárd dollárt. Ekkorra alakult ki a kétpólusú világrend is,

melynek egyik oldalán a nyugati országok álltak, élen az Egyesült Államokkal, a

másik oldalán pedig az úgynevezett szocialista országok a Szovjetunió köré

csoportosulva. A Nyugat legfontosabb intézményei - a Bretton Woods-i pénzügyi

rendszer, az IMF, a Világbank és a GATT - mint nemzetközi kereskedelmet

szabályozó szerződések, fontosak voltak az Egyesült Államok számára, hisz főként

az ő érdekeit szolgálták (Bassa Z., 2004).

A kínai polgárháború 1945 utáni szakaszában az Egyesült Államok a KMT

(Nemzeti Párt) mellé állt, 6 milliárd dollárral támogatva Csang Kaj-sek kormányát.

A további együttműködésnek és a két ország közti viszony erősítésének Mao Ce-

tung – a Kínai Kommunista Párt 1. elnöke - azt a feltételt szabta, hogy az Egyesült

Államok szakítsa meg a kapcsolatot a Csang Kaj-sek által vezetett erőkkel. Mivel

ezt az amerikai kormány nem tette meg, Peking kommunista kormányzata az egyik

legnagyobb főellenséggé nyilvánította az országot. Ezt követően Mao Ce-tung

7

Moszkvába látogatott, hogy stratégiai szövetséget kössön Sztálinnal (Tálas B., Köz-

gazdaság, 2007. június).

1949. október 1-jén, a kínai forradalom győzelmének hatására létrejött a Kínai

Népköztársaság (KNK). Ezek után Csang Kaj-sek Tajvanra menekült megmaradt

katonáival együtt, ahol megalapította a „Kínától független Kínai Köztársaságot”.

A hidegháború idején Délkelet-Ázsiának rengeteg háborúval kellett

szembenéznie. Az Egyesült Államok próbálta megvédeni Japánt, Tajvant és Dél-

Koreát. Ezenkívül nagyban támogatta ezen országok helyreállítását is. Ezt Kína

igencsak rossz szemmel nézte. Ebben az időben az Egyesült Államok elmaradottnak

látta Kínát, akinek viszont erős és nagy létszámú seregei fenyegetőek voltak. Az

1950-es években Kína gazdasága még jelentéktelennek volt mondható, hisz még

csak a környező ázsiai országokkal és a Szovjetunióval tartott fenn kereskedelmi

kapcsolatokat. 1959-ben Kína összes külkereskedelmének mintegy 48%-át

bonyolította a Szovjetunióval. Ez az adat tíz éven belül 5% alá csökkent, és ezzel

egy időben Japán lépett az első helyre a kereskedelmi partnerek listáján.

A ’60-as évekre megromlott a Szovjetunióval Kína kapcsolata. Ennek

hatására az Egyesült Államok ismét közelebb került Kínához, és katonai erejében

már nem fenyegetést, hanem lehetőséget látott. „Az Egyesült Államok politikusai

„vörös Kína” és „kommunista Kína” helyett Kínai Népköztársaságról kezdtek

beszélni, kijelentették, hogy nem néznék tétlenül, ha a Szovjetunió megtámadná

Kínát”1. Erre reagálva Mao Ce-tung meghívta Nixon elnököt hazájába. 1971

áprilisában a tokiói asztalitenisz világbajnokságon Kína és Amerika küldöttei

barátságos mérkőzést játszottak. Ezután tárgyalások zajlottak az országok

képviselői között, mely eredményeként kimondták, hogy a két, mindaddig

szembenálló ország kapcsolatában új fejezet indul. Nem sokkal később a mintegy

húsz éven át tartó kereskedelmi embargót is feloldották. Ez a történelmi esemény

„pingpongdiplomácia” néven híresült el. Ezekben az években gazdaságilag még

hatalmas különbség volt Kína és az Egyesült Államok között, ami az egy főre jutó

GDP növekedésben is megmutatkozott:

1 Tálas B.: Kína és az Egyesült Államok: Múlt, jelen és jövő (Köz-gazdaság, 2007. 2. évfolyam 2. szám, 85-

102. o.)

8

Az 1. sz. ábra megmutatja, hogy míg az Egyesült Államok esetében viszonylag

stabil értékek jelentkeznek évről évre, addig Kínának óriási hullámzásai vannak

ezen adat tükrében. Részben ez is bizonyíték arra, hogy a kínai gazdaság ekkor még

bizonytalan, gyenge lábakon áll.

Ezt követően, a kínai küldöttség is ellátogatott az Egyesült Államokba, ahol

Henry Kissinger, Richard Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója fogadta őket.

Több titkos tárgyalást követően, 1971. október 25-én a Kínai Népköztársaságot

felvették az ENSZ-be. Nixon elnök és Csou En-laj, kínai

miniszterelnök 1972. február 28-án közösen aláírtak egy nyilatkozatot Sanghajban,

mely összefoglalta a két ország közös érdekeit. Ennek része volt az is, hogy egyik

fél sem törekszik majd világuralomra, hanem békés együttműködést tűztek ki célul.

Az Egyesült Államoknak azt is el kellett fogadnia, hogy Tajvan Kína része, és

elvárják, hogy így is tekintsenek rá. Így – mivel ez Kína saját belügyének számított

– az Egyesült Államok kivonta csapait a térségből. Továbbá Kína azt is kijelentette,

hogy szemben áll minden olyan tézissel, mely „két Kína”, „egy Kína, két kormány”

vagy „független Tajvan” kialakítását célozza (Tálas B., 2006).

-35

-30

-25

-20

-15

-10

-5

0

5

10

15

20

%

Egyesült Államok

Kína

1. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína egy főre jutó GDP-

növekedése 1960 és 1990 között (éves %)

Forrás: www.worldbank.org

9

1974-ben Nixon elnököt lemondásra kényszerítette a Watergate-botrány. 1975-

ben, a Nixont követő Gerard Ford elnök Kínába utazott, hogy a két ország

helyzetéről tárgyaljanak. Ám az út nem volt sikeresnek mondható, mert Ford nem

igazán hitt a Kínával való kapcsolat pozitív hatásaiban, ráadásul Mao Ce-tung és

Csou En-laj is rossz egészségi állapotban voltak, és ez akadályozta a tárgyalásokat.

Csak később, Jimmy Carter elnökségének idején történtek újra érdembeli

tárgyalások, ekkor már a Mao Ce-tung halálát követően Kína élére került Teng

Hsziao-pinggel (Tálas B., 2006).

Teng Hsziao-ping a modernebb felfogású politika híve volt. Ezért az 1979 óta

folytatott politikát a „reform és nyitás” politikájának nevezik Kínában.

Egy adott ország nyitottságának mértékét hagyományosan az (Export +

Import)/GDP képlettel lehet kiszámítani. Az 2. sz. ábra is arról tanúskodik, hogy

Kína gazdasága valóban egyre nyitottabbá vált az évek során a reformok

bevezetésével. E számítási mód szerint az Egyesült Államok gazdasága viszonylag

zártnak mutatkozik.

0,0

5,0

10,0

15,0

20,0

25,0

30,0

35,0

(X+M

)/G

DP

Egyesült Államok

Kína

2. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína külkereskedelmi nyitottságának alakulása

1960 és 1990 között

Forrás: www.worldbank.org

10

Az új kínai vezetés szorgalmazta Kína és az Egyesült Államok kapcsolatának

szorosabbra fűzését. 1979. január 1-jétől a két ország diplomáciai kapcsolatot

létesített egymással. Ám közvetlenül ezután, 1979 tavaszán, Carter elnök aláírta a

Tajvani kapcsolatokról szóló törvényt, melyben az amerikai kormány biztosította

Tajvant arról, hogy a továbbiakban újra segíti a térség védelmét csapatai

közreműködésével. Ezzel a lépéssel Amerika ismét kivívta Kína haragját

(Szunomár Á., 2004).

A kínai gazdaságban újnak számító nyitottság az elsőként jelentkező előnyök

mellett később hátrányokkal is szembeállította az országot. A legnagyobb előny az

volt, hogy a nyitottság hatására Kína egyre inkább belefolyt a nemzetközi

kereskedelembe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Kína összes exportjának

értéke az 1983-as 23,2 milliárd dollárról a következő évben 26,7 milliárd dollárra

ugrott (Worldbank.org). Viszont olyan nehézségekkel is szembe kellett nézni az

országnak, mint a növekvő infláció, növekvő korrupció és a nemzetgazdaság

egyensúlyának felborulása.

Kína áruszerkezete is jelentősen megváltozott az új viszonyok hatására: 1953-

ban az export 79,4%-át még a nyersanyagok alkották, míg az ipari késztermékek

súlya csak 20,6% volt. Később a nyersanyagok kivitele folyamatosan csökkent, az

ipari késztermékekre pedig egyre nagyobb volt a kereslet. 1995-re már 85,6% volt

az utóbb említett áru kereskedelmi aránya. Az ipari késztermékeken belül főként a

textil- és ruházati termékek kiviteli volumene volt a legjelentősebb, a kategória

mintegy 40%-át teszik ki (Worldbank.org).

Összességében elmondható, hogy ez a gazdaságpolitikához való újszerű

hozzáállás hosszútávon kifizetődő volt Kína számára, de ezt még bővebben kifejtem

a következő fejezetekben.

1.2. Az Egyesült Államok és Kína gazdasági fejlődése a ’80-as években

A két ország kapcsolatának látványos fejlődése az 1980-as években indult

meg, ami a kereskedelmi forgalom gyors növekedésében mutatkozott. Az Egyesült

Államokban „1981 és 1990 között az összforgalom folyóáras értékösszege közel két

11

és félszeresére emelkedett, az 1980. évi 4,8 milliárd dollárról 11,8 milliárd dollárra,

miközben a KNK teljes külkereskedelmi forgalma csak alig több mint kétszeresére

nőtt”2. Ezen belül is a Kína Egyesült Államokba irányuló exportja 1 milliárd dollár

körüli értékről majdnem 5,2 milliárd dollárra, vagyis mintegy 5,3-szorosára nőtt, az

Amerikából származó importja pedig 3,8 milliárd dollárról 6,6 milliárd dollárra, ami

pedig csak 1,7-szeres növekedést jelent.

Az Egyesült Államok gazdasága nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a

’80-as években, nagyobb mértékű növekedést akartak elérni. Emellett a lakosság is

úgy érezte, hogy sokkal alacsonyabb életszínvonalon élnek, mint a ’60-as és ’70-es

években. Egyes statisztikák szerint az 1989-es reálkeresetek nem haladták meg az

1961-es szintet (Szunomár Á., 2004).

Ebben az időszakban nőtt az infláció és a munkanélküliség is, melyek mind a

lakosságot sújtották. Az a tendencia érvényesült, hogy a szegények még

szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek. A szegénységi küszöb alatt

élőkhöz a lakosság 12,5%-a tartozott 1970-ben, ez az arány 1989-re 13%-ra nőtt

(Szunomár Á., 2004). Ez ellentmond annak a régi megállapításnak, mondásnak,

miszerint „minden generáció jobban él, mint elődei”. Amerika gazdasági

teljesítményének megtorpanása kapcsán azért nőtt az egyenlőtlenség szegények és

gazdagok között, mert az elbocsátásoknál elsőként mindig a szakképzetlenebb

munkaerőtől váltak meg, akik nehezen találnak új állás lehetőséget. Ezzel szemben

a képzettebb, gazdagabb emberek jobban ki tudták használni a recesszió idején

ajánlkozó kedvező pénzügyi befektetéseket (Szalavetz A., 1991). Az Egyesült

Államok lakosságának életszínvonala azonban még így is magasan járt nemzetközi

összehasonlításban.

Kína ebben az időszakban még csak a szárnyait bontogatta és ismerkedett az

új reformok adta lehetőségekkel. Ezáltal nemzetközi jelenléte ekkor még mindig

nem meghatározó, de folyamatosan nő a szerepe nemzetközi gazdasági szinten. Az

ipar és az infrastruktúra modernizálásának elősegítése céljából már az 1980-as évek

2 Bassa Z., Búzás S., Ludvig Zs., Majoros P., Székely D. A., Szigety T.: Világgazdasági régiók, 2004.

12

elején megkezdték az úgynevezett „különleges gazdasági övezetek” (Special

Economic Zone=SEZ) kiépítését Dél-Kína két tengerparti tartományában. Az 1984-

es évtől egyre több tengerparti város nyílt meg a külföldi befektetők előtt, az ország

egyes – nyersanyagokban gazdag – belső tartományaiban pedig különféle

„fejlesztési övezeteket” alakítottak ki (Bassa Z., 2004). Legfőképpen az úgynevezett

high-tech övezetek teljesítményei bizonyultak a legkiemelkedőbbnek.

1. sz. táblázat

Az Egyesült Államok és Kína munkanélküliségi rátájának alakulása 1980 és 1990 között

(%)

1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990

USA 7,1 7,6 9,7 9,6 7,5 7,2 7,0 6,2 5,5 5,3 5,6

Kína 4,9 3,8 3,2 2,3 1,9 1,8 2,0 2,0 2,0 2,6 2,5

Az 1. sz. táblázat munkanélküliségi rátával kapcsolatos adatai alátámasztják, hogy

az Egyesült Államokban a ’80-as évek kezdetén magas volt a munkanélküliek

aránya, az 1982/83-as évtől csökken a munkanélküliség, viszonylag kis lépésenként.

A ’80-as évek vége felé közeledve a csökkenés már a következő évtized sikereinek

egyik előjele. Kína munkanélküliségi rátájának csökkenése tulajdonképpen a nyitás

egyik eredménye, mert ennek hatására számos új gyár létesült, fellendült a

mezőgazdaság is, és az egyre nagyobb teljesítményű gazdaság egyre több ember

foglalkoztatására adott lehetőséget. Kínában ettől az időszaktól folyamatosan nőtt

az urbanizáció mértéke. A szegény települések lakói, akik nem tudtak munkába

állni a falujukban, jobb híján a városokba vándoroltak, és az újonnan épült

gyárakban, termelő üzemekben helyezkedtek el. Ezzel jó néhány család anyagi

helyzete stabilizálódott, ami a szegénység folyamatos csökkenését kezdte

eredményezni.

Kína gazdasága tehát elkezdett lassan erősödni, de figyelemre méltó az

amerikai és a kínai GDP közötti különbség ebben az időszakban:

Forrás: www.worldbank.org

13

A két ország GDP adatai közötti óriási különbségnek több oka is van, de elsősorban

a gazdaságpolitika szerkezeti különbségeiben keresendő. Amerika mindig is fejlett

és a világ élén járó ország volt. Ezzel szemben Kína – bár az egyik legrégebbi

kultúra – a zárkózott és mesterségesen szabályozott gazdasága által sokáig nem

emelkedett ki az országok közül. A reformok viszont olyan fordulatot jelentettek az

ázsiai ország számára, ami hosszú évek alatt egyre nagyobb nemzetközi sikereket

biztosított részére.

1.3. A hidegháború vége; a bipoláris világ megszűnése, új világrend

kialakulása

1989-től, a hidegháború végével sok minden megváltozott nemzetközi

szinten. Rendhagyó módon, a hidegháború esetében nem beszélhetünk győztesekről

és vesztesekről, mert ez esetben nem az egyik fél győzedelmeskedett a másik felett,

hanem a keleti blokk, a Szovjetunió szétesése okozta a háború végét. Számos –

politikusok és politológusok (Samuel P. Huntington, Francis Fukuyama)

közreműködésével megjelent – publikáció látott napvilágot az új világrend

kialakulásáról. Ezek tartalmilag merőben eltértek egymástól. Ám azt egyik írás sem

0,00

1000,00

2000,00

3000,00

4000,00

5000,00

6000,00

7000,00

Mil

liárd

doll

ár

Egyesült Államok

Kína

3. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína GDP-jének alakulása 1960 és 1990

között (milliárd USD)

Forrás: www.worldbank.org

14

cáfolja, hogy a Szovjetunió felbomlásával az Amerikai Egyesült Államok maradt az

egyedüli gazdasági nagyhatalom. Erre a megnevezésre ugyan rászolgált az ország,

de eleinte nehezen tudott megfelelni neki. Kezdetekben tehetetlenek voltak

bizonyos nemzetközi problémák megoldásával kapcsolatban, de végül az Egyesült

Államok belejött a szerepébe. Nem maradt sokáig „egyedül”, mert a Bretton

Woods-i pénzügyi rendszer összeomlásával egy időben a nyugati világban egyre

nagyobb jelentőséggel bírt az EGK, és Japán világgazdasági jelenléte is nagyban

erősödött. Ezzel tulajdonképpen ki is alakult a „hárompólusú világrend”, mely

egészen napjainkig tart, az újabb átalakulás talán jelenünkben várható a gazdasági

válság hatására, de ezt a gondolatot még bővebben kifejtem az utolsó részben

(Huntington, P., 1982).

A hidegháború alatt a Kelet megközelítőleg sem volt olyan egységes, mint a

Nyugat. Erre bizonyíték az is, hogy a Szovjetunió már a háború közepétől a vele

egy oldalon állókkal (Kína, Japán, India) is rossz viszonyt tartott fenn. Az

egységesség megléte nélkül pedig nem lehet „győzedelmeskedni”.

Bár Kína Szovjetunióval való szembefordulása után is a tőle tanult

kommunista modellt alkalmazta, a gazdasági élet egyre több területén kezdett

„nyugatosodni”.

15

2. Az Egyesült Államok és Kína gazdaságpolitikája; a két ország

gazdasága a ’90-es évek

„A hatalom politikai kategória,

mely gazdasági, technológiai, katonai

és kulturális alapokra támaszkodik”.

(Wolfgang Hirn, 2006.)

Az Egyesült Államok gazdaságának életében vitathatatlanul az 1990-es évek

jelentették a legnagyobb fellendülést. Ez elsősorban a fénykorukat élő transz- és

multinacionális vállalatoknak volt köszönhető. Ugyan már a ’70-es évektől léteztek

ilyen vállalatok, de igazán csak a ’90-es évekre sikerült meghódítaniuk a világot.

Ezt az időszakot az „új gazdaság korának” is nevezik, mivel az Egyesült Államok

rég nem látott, látványos növekedést produkált egy addig ismeretlen gazdasági

modellel, melyet egyébként akkoriban a legjobbnak tituláltak. A globális vállalatok

működése mellett nagyon gyorsan fejlődött a technológia, forradalmi újításokat

eszközöltek, melyek mind növelték Amerika sikereit (Bassa Z., 2004). A 2. sz.

táblázat az 1990. év öt legnagyobb árbevételű amerikai tulajdonú vállalatait

tartalmazza.

2. sz. táblázat

A legnagyobb árbevételű amerikai transznacionális vállalatok 1990-ben

1990 Bevétel (Millió dollár) Profit (Millió dollár)

1 General Motors 126974,3 4224,3

2 Ford Motor 96932,6 3835,0

3 Exxon Mobil 86656,0 3510,0

4 Intl. Business Machines 63438,0 3758,0

5 General Electric 55264,0 3939,0

Forrás: http://money.cnn.com/magazines/fortune/fortune500_archive/full/1990/

16

Ezek a vállalatok napjainkban is a legnagyobb árbevételű cégek listájának elején

szerepelnek globális szinten.

Az 1990-es években a KNK területén működő vállalatok egyre nagyobb

számban létesítenek külföldi leányvállalatokat. A Kínai Statisztikai Hivatal adatai

szerint, 1993 végéig közel 4500 kínai vagy kínai érdekeltségű vállalatot hoztak létre

a világ több mint 120 országában, melyeknek együttes tőkebefektetései

megközelítették az 5,2 milliárd dollárt. Ezek zömükben kereskedelmi vagy

szolgáltató jellegű vállalatok voltak, de több száz termelő jellegű vállalat is akadt

közöttük.

Ebben az évtizedben gyors növekedésnek indultak a KNK

idegenforgalomból származó devizabevételei is. A Kínába utazó külföldi turisták és

tengerentúli kínaiak száma az 1990. évi 27,5 millió főről 1994-re 43,7 millió főre

gyarapodott, az ebből eredő devizabevétel pedig 2,2 milliárd dollárról 7,3 milliárd

dollárra nőtt (Inotai A., 2010).

2.1. Gazdasági növekedés, külkereskedelem

A hosszú évek óta folytatott aktív exportorientált gazdaságfejlesztés, a

céltudatos gazdasági reformok és a „kifelé való nyitás” eredményeként Kína 1994-

ben tizedik legaktívabb állam lett az országok között a kereskedelem tekintetében.

1993-ról 1994-re Kína exportja 39,1%-kal nőtt, ez számszerűsítve mintegy 121

milliárd dollárt tett ki. Emellett az import is növekedett 11,2%-kal, ami a belső

gazdaság fellendülésére utal. Mindennek hatására Kína 1994-es külkereskedelmi

mérlege pozitív volt, az 5,3 milliárd dollárt is elérte. Ez azért is volt nagy eredmény,

mert az előző évben deficitet produkált az ország. Hihetetlen adat, de az ázsiai

ország már ekkor a világ több mint 220 különböző államával állt kereskedelmi

kapcsolatban. A Worldbank adatai szerint 1990 óta a külkereskedelmi forgalom

majdnem 20%-kal nőtt évente átlagosan az országban, a GDP pedig 350 milliárd

dollárról 420 milliárd dollárra kúszott fel 1990-ről 1994-re. Ugyanerre az időszakra

vonatkozóan az egy főre jutó GDP 383-ról 536 dollárra emelkedett. Ezzel egy

17

időben az egy főre jutó export értéke 54 dollárról 101 dollárra nőtt, vagyis majdnem

kétszeresére duzzadt, ami elképesztő eredmény.

Mindennek ellenére a 4. sz. ábra megmutatja, hogy még Kína ilyen gyors

gazdasági növekedésével is hatalmas különbség volt Amerika és az ázsiai ország

GDP-je között a ’90-es években.

Kína óriási népessége miatt az egy főre jutó GDP tekintetében még nagyobb

eltérések mutatkoznak:

0,00

2000,00

4000,00

6000,00

8000,00

10000,00

12000,00

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000

Mil

liárd

doll

ár

Év

Egyesült Államok

Kína

0

5000

10000

15000

20000

25000

30000

35000

40000

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000

USD

Év

Egyesült Államok

Kína

4. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína GDP-jének alakulása 1990 és 2000

között (milliárd USD)

Forrás: www.worldbank.org

5. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína egy főre jutó GDP-jének alakulása 1990 és

2000 között (USD)

Forrás: www.worldbank.org

18

Kína legfőbb kereskedelmi partnerei ezekben az években főként ázsiai országok

voltak, de jelentőségük egyre inkább csökkenni kezdett. Míg a ’90-es évek elején a

kínai export 75%-a az ázsiai kontinensen belül maradt, ez az arány a tized végére

60%-ra csökkent. Kína egyre inkább a Nyugatot célozza meg, és ebben az

időszakban kezdett megerősödni kereskedelmi kapcsolata az Egyesült Államokkal.

Szinte ezzel párhuzamosan az Európai Unió is Kína kiszemeltje lett az exportot

illetően. Nagy jelentőség tulajdonítható az ASEAN országokkal kialakult szoros

kereskedelmi kapcsolatnak is, de ezt bővebben a következő fejezetben fogom

kifejteni. Mindezzel ellentétben az afrikai és latin-amerikai fejlődő országokkal alig

van kapcsolata Kínának, ezek az összes forgalom 3%-át teszik ki (Hirn, W., 2006).

A fent leírtak arra engednek következtetni, hogy Kína kifejezetten a fejlett, új

technológiákkal rendelkező, gazdag országokkal – főként az ebben az időben

szárnyaló Egyesült Államokkal - szorgalmazza a minél szorosabb kereskedelmi

kapcsolatokat. A ’90-es évek tulajdonképpen a globalizáció legintenzívebb

időszaka. Kína az 1997-98-as ázsiai pénzügyi válság kapcsán jött rá arra, hogy a

globalizációnak nemcsak előnyei vannak, de jelentős kihívásokat is tartogatnak.

Innentől kezdve Kína is részesül a világgazdaság ingadozásainak hatásából. Egy

ország minél inkább belefolyik a nemzetközi gazdasági életbe, annál nagyobbat is

bukhat a globalizáció negatív hatásai miatt.

Ám mindkét ország gazdasági helyzetére inkább annak pozitív hatásai voltak

többségben. A globalizáció teszi lehetővé például azt is, hogy az országok a

nemzetközi kereskedelem révén növelhessék bevételeiket. A termékek és

szolgáltatások exportjainak alakulását részletesen a következő ábra mutatja az

Egyesült Államok és Kína összehasonlításában:

0

5

10

15

20

25

30

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000

%

Év

Egyesült Államok

Kína

6. ábra: Termékek és szolgáltatások exportja az Egyesült Államokban és Kínában

1990 és 2000 között (a GDP %-ban)

Forrás: www.tradingeconomics.com

19

2.2. Munkanélküliség és infláció

Az Egyesült Államokban a gazdaság felfutásának és az új technológiáknak,

iparágaknak köszönhetően a ’90-es évek alatt folyamatosan csökkent a

munkanélküliség. A következő táblázat ezt szemlélteti a kínai munkanélküliségi

rátával párhuzamosan:

3. sz. táblázat

A munkanélküliségi ráta alakulása az Egyesült Államokban és Kínában 1990 és 2000

között (%)

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000

USA 5,6 6,8 7,5 6,9 6,1 5,6 5,4 4,9 4,5 4,2 4,0

Kína 2,5 2,3 2,3 2,6 2,8 2,9 3,0 3,1 3,1 3,1 3,1

Az Egyesült Államokban a munkanélküliek aránya egyre kisebb volt a tized során.

Ezalatt Kína munkanélküliségi rátája ezzel ellenkezőleg kissé növekszik, bár az

időszak végére stagnál.

Az infláció mértéke a két országban igencsak ingadozó, a következőképpen

alakul:

4. sz. táblázat

Az infláció éves %-os változásai az Egyesült Államokban és Kínában 1990 és 2000 között

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000

USA 5,4 4,2 3,0 3,0 2,6 2,8 2,9 2,3 1,6 2,2 3,4

Kína 3,1 3,5 6,3 14,6 24,2 16,9 8,3 2,8 -0,8 -1,4 0,3

Az Egyesült Államokban csökkent az infláció a ’90-es években, ami a

reálkeresetekre jó hatással volt. Ekkoriban alakult ki az „amerikai álom” fogalom,

hisz az amerikaiak élete ezekben az években irigylésre méltó volt. Az egyre

színesebb árukínálat és a lakosság általában vett jó anyagi helyzete lehetővé tette a

Forrás: www.worldbank.org

Forrás: www.worldbank.org

20

fogyasztás növelését. Ezalatt Kínában tíz év alatt sokat ingadozott a mutató, de az

ezredfordulóhoz közeledve már defláció is bekövetkezett.

2.3. Kutatás és fejlesztés

A transznacionális vállalatok már ekkor is rekord összegeket költöttek

kutatás-fejlesztésre az Egyesült Államokban, az összes K+F-re fordított

pénzmennyiség mintegy 65%-a ezektől a vállalatoktól eredt, a fennmaradó 35%

természetesen a kormánytól, különböző felsőoktatási intézményektől és non-profit

szervezetektől származott. Ám évről évre, a kormányzat egyre kevesebbet, míg a

TNC-k egyre többet költenek K+F-re (Bassa Z., 2004).

5. sz. táblázat

Az Egyesült Államokban és Kínában kutatás és fejlesztésre fordított összeg aránya a GDP-hez

viszonyítva (%)

1996 1997 1998 1999 2000

USA 2,55 2,58 2,61 2,66 2,75

Kína 0,57 0,64 0,65 0,76 0,9

Idővel Kína is rájött arra, hogy a nagyobb bevételekhez nagyobb beruházások,

fejlesztések kellenek, és ehhez nélkülözhetetlenek a K+F-ből nyert új ismeretek.

Mindkét ország egyre nagyobb összeget fordít erre a célra, az Egyesült Államok

pedig a világon a legtöbbet.

A számadatok tükrében megállapítható, hogy a ’90-es években még

fölényesen az Egyesült Államok nyeri a „hatalmi harcot” Kínával szemben. De az

ezredforduló után már Kína is méltó féllé növi ki magát ebben a versenyben.

Forrás: www.bea.gov

21

3. A két ország gazdaságának fejlődése az ezredfordulón

„Kína fejlődése

elképzelhetetlen a világ nélkül,

és a világ fejlődése is igényli

Kínát”.

(Hu Csin-tao, a Kínai Népköztársaság elnöke)

Kína és az Egyesült Államok kapcsolatában nagy fordulópont volt a 2001.

szeptember 11-én történt New York-i terrortámadás. A terrorizmus elleni küzdelem

tulajdonképpen közelebb hozta a két országot egymáshoz. Kína annál is inkább

átérezte Amerika helyzetét, mert van egy tartománya (Újgúria), ahol muszlim

vallásúak élnek túlnyomó többségben, és a muszlim vallás nézetei nem

összeegyeztethetőek a kínai taoista és buddhista vallásokkal (Inotai A., 2010).

A békülés útjára lépett tehát a két ország, ennek jeleként George W. Bush

Pekingbe látogatott, méghozzá 2002. február 21-én, épp harminc évvel Richard

Nixon látogatása után. A látogatás alkalmával sor került egy tárgyalásra Bush elnök

és Csiang Cö-min között. Természetesen a legfőbb téma a terrorizmus volt; ezen

belül is az Egyesült Államok arra kérte az ázsiai országot, hogy ne adjon el

rakétatechnológiát és különböző mesterien kifejlesztett fegyvereket olyan

országoknak, melyeknek Amerika potenciális célpontjuk lehet egy újabb támadásra.

Ezt a kérést Kína elutasította (Tálas B., 2007).

A Pentagon és a Kongresszus 2000-ben megalapított kínai kapcsolatokkal

foglalkozó bizottsága rámutat Kína egyre növekvő katonai erejére és a szigorú,

diktatórikus politikára. Ennek köszönhetően az Egyesült Államok már nemcsak a

közel- és távol-keleti országokat vélte fenyegetőnek, hanem – erős és magas

létszámú hadereje és modern fegyverei miatt – Kína is a biztonságot veszélyeztető

országok sorába lépett. Kína Észak-Koreával folytatott atomfegyverügyletei

aggasztják az Egyesült Államok vezetőit. Az említett bizottság által kiadott

jelentésben az is szerepel, hogy Kína nukleáris technológiát szolgáltat Iránnak

kőolajért cserébe (http://www.defense.gov/).

A 2001-es New York-i terrortámadás nemcsak a város, hanem egész

Amerika lakosságát felzaklatta. Abban az időben arról szóltak a hírek, hogy az

22

Egyesült Államok gazdaságára is nagy befolyással volt a cselekmény, recesszióról

beszéltek. Ebben a témában a felhasznált forrásaim is ellentmondóak. Például

Székely-Dobi András: Az Egyesült Államok a világgazdaságban című publikációja

a recesszió által sújtott Amerikáról szól, Bárány Péter: Egyesült Államok: Miféle

recesszió? címmel megjelent cikke viszont ennek gyökeresen ellent mond. Én –

további kutatásaim alapján - a második változatnak adok helyet, miszerint ugyan

közel járt hozzá, mégsem érte el a recesszió Amerikát. A Worldbank adatai szerint

2001 negyedik negyedévében 1,4%-os gazdasági növekedéssel számolhatott az

ország. Ugyan az ezt megelőző, harmadik negyedévben 1,1%-os negatívumot

produkált a gazdaság, de a definíció szerint „recesszióról abban az esetben

beszélhetünk, ha két egymást követő negyedévben zsugorodik egy ország

gazdasága”3. És mivel a második negyedév szintén pozitív volt, 0,3%-os

növekedéssel, a recesszióról szóló publikációk ténylegesen nem állták meg a

helyüket (Bárány P., 2002).

Az amerikai állampolgárok mégis aggódtak országuk gazdaságáért, féltek a

stabilitás felborulásától. Ezt követően a FED (Federal Reserve), az Egyesült

Államok jegybankja kamatcsökkentést eszközölt, aminek hatására erősen megnőtt a

beruházási hajlandóság az országban. Az ebből származó pénzösszeg egy része

értékpapírokba áramlott, ami a tőzsdeindexek stabil helyzetét szolgálta. A

következő évben már szó sem esett az amerikai gazdaság helyzetének estleges

romlásáról, a lakosok is maximálisan megnyugodtak. 2002-ben hihetetlenül

kedvező jelzáloghiteleket lehetett igénybe venni, amire igencsak nagy kereslet volt

akkoriban. Az abban az időben haldokló ingatlanpiac ettől a lépéstől kezdett talpra

állni, márciusban 6,3%-kal több lakás építésébe kezdtek az előző évhez képest.

Emellett az autópiac is fellendült, ugyanis a terrortámadás óta sok amerikai félt

repülőre ülni, és akár nagyobb távolságokat is inkább autóval, a közutakon tettek

meg. Ezáltal a háztartások egyre több autót vásároltak és tartottak fenn. Ez a trend

természetesen egy idő után alábbhagyott, és az amerikaiak félelme is csökkent a légi

közlekedéssel kapcsolatban (Tálas B., Köz-gazdaság, 2007. június).

Megállapíthatjuk, hogy a ’90-es évek „gazdasági csodája” az ezredfordulóra

3 Bárány P.: Egyesült Államok: Miféle recesszió? (Bank és tőzsde, 2002. 10. évfolyam, 10. szám, 18-19. o.)

23

halványulni látszik. És ez nem csak a terrortámadásnak köszönhető, hanem a

technológiai fejlesztések megtorpanásának. Míg a ’90-es években az Egyesült

Államok ezzel vált kiemelkedővé, tíz évvel később már Japán technológiája

lekörözi az amerikait, amivel nagy mennyiségű tőkét veszít Amerika.

3.1. Gazdasági szervezetekkel fenntartott kapcsolatok

Napjainkban nagyon sok regionális, kontinentális és globális pénzügyi és

gazdasági szervezet létezik. Ezeknek célkitűzései sok esetben hasonlóak, de a

szervezetekhez csatlakozott országok száma igencsak széles skálán mozog. Ma már

nagyon nagy hatással van egy ország társadalmi-gazdasági helyzetének alakulására

az, hogy milyen számú és struktúrájú nemzetközi szervezetekben vesz részt. A

különböző szervezetek mindig valami egységes cél mentén jönnek létre és az

összefogásról szólnak. Sok előnyt hordoznak a tagországok számára, hiszen minden

nagy gazdasági célt globálisan, együttműködéssel könnyebben el lehet érni, mint

egyedül, állami szinten.

Az alábbi táblázat az Egyesült Államok és Kína nemzetközi

kereskedelmének egy részét mutatja néhány nemzetközi gazdasági szervezetre

vetítve:

6. sz. táblázat

Az Egyesült Államok és Kína export- és import adatai gazdasági térségek tekintetében

(2006)

Partner régió USA import

(millió euro)

USA export

(millió euro)

Kína import

(millió euro)

Kína export

(millió euro)

Andok Közösség 22 756,1 18 670,6 6 728,9 6 861,3

ASEAN 84 684,6 53 212,0 116 699,7 104 555,8

BRIC 352 184,2 115 068,6 64 158,7 71 928,6

EFTA 20 337,8 18 232,5 8 855,8 4 496,8

Mercosur 22 154,3 34 473,1 35 031,1 25 119,9

NAFTA 387 245,4 311 070,9 93 358,2 245 354,4

Forrás: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113366.pdf

24

A 6. sz. táblázat pirossal kiemelt adatai mutatják, hogy az Egyesült Államoknak

mind import, mind export tekintetében a NAFTA-val a legintenzívebb a

kereskedelmi kapcsolata. Kínánál viszont megfigyelhető, hogy míg a behozatal

főként a környező ASEAN országoktól származik, addig a kivitel ennél sokkal

távolabbra, a NAFTA – főleg az Egyesült Államok – felé irányul.

3.1.1. GATT/WTO

A GATT (General Agreement on Tariffs and Trade) megalapításáról szóló

szerződést 1947. október 30-án írták alá az alapító tagországok képviselői, de maga

a szerződés csak 1948 januárjában lépett érvénybe. A szervezet kezdetekben 23

tagot számlált. A WTO (World Trade Organization) 1995-ben alakult meg a GATT

utódszervezeteként, de a kitűzött célok szinte ugyanazok maradtak. Ma 157 tagja

van a WTO-nak, 27-en pedig megfigyelői státusszal rendelkeznek.

Az Egyesült Államok már a kezdetektől a WTO tagja. Kína már szintén

alapító tagként ott szerepelt a 23 ország között, azonban 1950-ben a Kínai

Köztársaság az akkori politikai változások okán felmondta a megállapodást. Hosszú

idő után, a ’70-es évek elején újra kezdeményezte a csatlakozást, de ezt az Egyesült

Államok nem nézte jó szemmel, és meg is akadályozta ezt a lépést. (Ennek oka az

Amerika és Tajvan közti védelmi garancia fennállása volt, melyet Kína ellenzett.)

Később, 1982-ben Kína megfigyelői státuszt kapott a GATT-ban, de a konkrét

csatlakozási tárgyalások 1986-tól egészen az ezredfordulóig tartottak. Kína végül

2001-ben csatlakozott a WTO-hoz, ez kulcsfontosságú volt a nemzetközi rendszer

minél stabilabb fenntartása érdekében. Ugyanakkor az ázsiai ország számára is

különösen fontos volt a világkereskedelemben való, azonos feltételek melletti

részvétel (Bassa Z., 2004). Ezzel a lépéssel Kína még gyorsabb ütemben

integrálódott a világ gazdaságába. Emellett az ország munkaerőpiacára is pozitív

hatást gyakorolt a világszervezethez való csatlakozás. Voltak azonban

nézeteltérések a WTO és Kína között: Kína fejlődő országként akart csatlakozni a

szervezethez, hisz így preferenciális kedvezményeket kaphatott volna a többi

országtól. Ám ez sem az Egyesült Államoknak, sem pedig az EU-nak nem tetszett,

25

mert Kína exportja már akkor is olyan nagymértékben növekedett, hogy ez nem

adott okot Kína fejlődő országként való kezelésére. Egyéb változtatásokra is

szükség volt a kínai gazdaságpolitikában, a „Long Term Policy for China-Europe

Relation” című dokumentumban a következő feltételeket szabták Kína számára a

WTO-tagsághoz:

- az államnak csökkentenie kellett a gazdaságba való beleavatkozásának

mértékét és a monopóliumok számát is le kellett redukálniuk

- a Kínában megtelepedett külföldi vállalatokkal szemben a helyiekkel azonos

feltételeket kell alkalmazni

- csökkenteni kellett a vámtarifát

- továbbá egy átlátható, nyitott közbeszerzési eljárási rendszer bevezetése is

feltétel volt ( http://www.wto.org/).

Kína minden feltételnek eleget tett, mert tudta, hogy sokat nyer majd a tagsággal.

Az ipari termékek vámszintje például már a csatlakozást követően csökkent, és

mára 40%-ról 9% körüli szintre mérséklődött (Worldbank.org). Ezzel a

csökkentéssel nemcsak, hogy eleget tettek a WTO egyik feltételének, de még túl is

teljesítették az előírást.

Az ázsiai ország ma már nemcsak előnyt kovácsol a nemzetközi szereplővé

válásából, hanem esetenként ki is használja azt. Az Egyesült Államok, az Európai

Unió és Japán összefogtak, és együttesen léptek fel a WTO előtt a kínai

ritkaföldfémek exportjának korlátozása ügyében. A három kereskedelmi

világhatalom szerint Kína olyan nagy mértékben korlátozza ezen áruk exportját,

hogy az már ellehetetleníti az ehhez kapcsolódó iparágakat térségükben. Mivel az

exportkorlátozás nem vág egybe a WTO szabályaival, így a szóban forgó hatalmak

arra kérték a Kereskedelmi Világszervezetet, hogy intézkedjen az üggyel

kapcsolatban. Az export korlátozásának az lehet az oka, hogy más lehetőség híján a

ritkaföldfémekben szegény országokban az ezen anyagokhoz kapcsolódó iparágak

cégei arra kényszerülnek, hogy Kínába helyezzék át termelésüket – ezzel Kína

gazdaságát támogatva. Erre bizonyíték, hogy bár Kína az világ ritkaföldfém

készletének 36%-át birtokolja, az összes kitermelés megközelítőleg 90%-a zajlik

26

országukban. Kína kormánya természetesen elutasítja a vádakat

(http://hirszerzo.hu/hirek/2012/3/14/20120314_kina_wto_japan).

Ezt követően az Egyesült Államok újabb külkereskedelmi eljárást indított

Kína ellen a WTO-n keresztül arra hivatkozva, hogy Kína az autók és

autóalkatrészek exportját nem a WTO szabályainak megfelelően támogatta. Eddig

egyik említett ügy sem zárult le, a vizsgálatok még ma is tartanak. Viszont ha

igaznak bizonyulnak az Egyesült Államok által panaszolt esetek, az mindenképp azt

jelentené, hogy Kína a saját malmára hajtja a vizet, és nem egyenlő félként

viselkedik a szervezetben, hanem csak saját érdekeit nézve, akár más országoknak

ezzel kárt okozva cselekszik (http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/wto-

eljarast-indit-az-usa-kina-ellen-386346).

3.1.2. Kína és a Sanghaji Együttműködési Szervezet

A Sanghaji Együttműködési Szervezetet (SCO) sokan csak az „ázsiai

NATO”-ként emlegetik. Alapjaiban véve valóban hasonlít kissé a NATO-hoz, a

SCO-hoz tartozó országok együttműködése is leginkább a katonai összefogásra

összpontosul. A szervezet 2001-ben alakult Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán,

Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán részvételével. 2003-ban a katonai

együttműködési célokat gazdasági célokkal is kibővítették, három pillérre alapozva

a szervezet működését: 1. katonai összefogás, 2. gazdasági együttműködés, 3. olyan

kulturális célok, mint például a demokrácia széles körű bevezetése. A harmadik

pont kissé kilóg a sorból, főleg a szervezetben résztvevő tagországokat nézve. Ez a

cél egy elég merész hosszú távú terv, ami nehezen megvalósítható az országok

politikai nézetei alapján (Szajp Sz., 2010).

3.1.3. Kína és az ASEAN

Az ASEAN (Association of Southeast Asian Nations) 1961-es

megalakulásakor Kínának egyik alapító tagországgal (Indonézia, Malajzia, Fülöp-

szigetek, Szingapúr, Thaiföld) sem volt békés, normális viszonya. Kínának csak

27

1991-re – főként az Egyesült Államokkal kialakított jó viszonya miatt – sikerült

normalizálnia a kapcsolatot az ASEAN tagországaival. A már említett 1997-ben

kitört ázsiai pénzügyi és gazdasági válság rendkívül súlyosan érintette az ASEAN

országokat. Míg az Egyesült Államok – bár talán ekkor virágzott leginkább a

gazdasága – nem segítette át az országokat a nehézségeken, Kína hatalmas

összeggel támogatta a szervezet országait, annak ellenére, hogy őt magát is érintette

a szóban forgó válság. Ezzel Kína még nagyobb bizalmat kapott ezektől az

országoktól, végleges fordulópontnak is tekinthető a szervezet és Kína

kapcsolatában. Tulajdonképpen ettől fogva tekintették Kínát a kontinens

„motorjának” az addig vezető Japán helyett. Az exportcikkek hasonlósága miatt

azonban Kína és az ASEAN nem jelentenek egymás számára nagy exportpiacot. Az

ASEAN öt legnagyobb gazdasággal bíró tagállama (Indonézia, Malajzia, Thaiföld,

Fülöp-szigetek és Szingapúr) 1980 és 2000 között átlagosan csak 6,4%-át fogadták

Kína teljes exportjának, míg ezen országok Kínába irányuló exportja ugyanezen

időszakban 2 és 2,7% között változott. (Kína ASEAN-országokkal folytatott export-

import adatait az 1. sz. melléklet tartalmazza.) Az ASEAN tagállamai fontolóra

vették, hogy valutauniót hoznak létre, mellyel hatalmas kereskedelmi csoportosulás

alakulna ki, és ez nagyban hozzájárulna nemcsak Ázsia, de az egész világ gazdasági

növekedéséhez (Bassa Z., 2004).

3.1.4. Kína és az ASEM

Az ASEM (Ázsia-Európa találkozó) ugyan nem konkrétan szervezet, mégis

nagy jelentőség tulajdonítható neki. Ez egy fórum, melyben 48 állam

közreműködésével folynak tárgyalások – főként gazdasági kérdésekkel

kapcsolatban. A konzultációs fórum 1996-ban indult Bangkokból azzal a céllal,

hogy közelebb hozza egymáshoz a két kontinens országait. Az aktuális, felmerülő

témákat mindkét oldalról két-két, azaz összesen négy fél koordinálja. Az

együttműködés három fő szegmens kérdéseire irányul, ezek a politika, gazdaság és

kultúra. A vitafórumokon konkrét döntések nem születnek, de egy nagyon jó

lehetőséget ad arra, hogy az országok nyugodtan, békésen meg tudják beszélni a

28

felmerülő problémákat. Fontos, hogy minden résztvevő ország egyenlőként szerepel

a tárgyalásokon, egyiküknek sincs több vagy kevesebb beleszólása az ügyekbe,

tehát nem kvótarendszer alapján működik (http://www.eu2011.hu/asia-europe-

meeting-asem).

3.1.5. „BRIC”-országok

A BRIC-országok csoportját tulajdonképpen négy feltörekvő ország –

Brazília, Oroszország, India és Kína – alkotja. Nevüket – a BRIC mozaikszót – Jim

O’Neill, a Goldman Sachs vezető elemzője kreálta 2001-ben az országok angol

neveinek első kezdőbetűiből. Sokáig nem kaptak túlzottan nagy figyelmet ezek az

országok de mára bebizonyították, hogy hatalmas gazdasági fejlődésre képesek, és

olyan gazdasági teljesítményt tudnak felmutatni, ami néhány évtizede még

elképzelhetetlennek tűnt. Az ezredforduló után léptek a minél gyorsabb fejlődés

útjára, míg 1990-ben 11%-ot tudhattak magukénak a világ GDP-jéből, 2010-re ez az

arány 25%-ra emelkedett (www.cia.gov). Jim O’Neill (2011) szerint a BRIC

országok gazdaságai együttesen nagyobbakká válnak majd, mint a G6 országai

(Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán,

Németország, Olaszország). Elemzései szerint részesedésük a világ GDP-jéből

40%-ra növekszik, és a négy ország bekerül majd az első öt vezető gazdaság közé

2050-re. Az alábbi ábra a BRIC-országok és az Egyesült Államok GDP adatainak

előrejelzését szemlélteti:

0

10000

20000

30000

40000

50000

60000

70000

80000

Kína Egyesült Államok

India Brazília Oroszország

2010 2020 2030 2040 2050

7. ábra: A BRIC-országok és az Egyesült Államok GDP-jének várható

alakulása 2010-2050-ig (milliárd USD 2006-os árfolyamon)

Forrás: http://www.goldmansachs.com/

29

A négy ország vezetői 2009. június 16-án tárgyalást tartottak. A találkozó fő

célja az volt, hogy megvitassák, miként léphetnének fel együtt a válság ellen?

Felmerült az energiakérdés, az egészség- és oktatásügyi reformok kérdése, az

élelmiszer-biztonság, de a legjelentősebb pont egy új tartalékvaluta – a jüan -

bevezetéséről szólt. Persze ahhoz, hogy a jüan betölthesse a tartalékvaluta szerepét,

még nagyon sok időre lenne szükség, és természetesen az Egyesült Államok

megpróbálná megakadályozni, hogy ez bekövetkezzen. A BRIC-országoknak

egyébként az Európai Unió a legfőbb kereskedelmi partnere. 2010-ben 262 585,5

millió eurót tett ki a BRIC-országok az Európai Unióba irányuló exportja.

3.1.6. Az Egyesült Államok és a NAFTA

A NAFTA (North American Free Trade Agreement) 1994. január 1-je óta létezik,

három ország – Egyesült Államok, Kanada és Mexikó – szabadkereskedelmi

egyezményeként. Korábban már volt hasonló megállapodás az Egyesült Államok és

Kanada között, ezt Mexikóval kibővítve jött létre a NAFTA. Az egyezmény

lényegében a három tagország egymás közti kereskedelmének vámmentességét

célozta meg, de ez csak a három ország valamelyikében előállított árukra értendő,

negyedik országból érkező termékek újraeladására nem! „Az egyezmény

létrejöttével egy több mint 410 millió fős és 11 ezer Mrd USD-os piac alakult ki,

mely a világ termelésének mintegy 30%-át teszi ki. Az ezredfordulóra az Egyesült

Államok exportjának és importjának mintegy 30-30%-a bonyolódik ebben a

relációban (ebből Mexikó 20, Kanada 10%-os részesedést tudhat magáénak).

Sokkal nagyobb azonban az Egyesült Államok részaránya a másik két ország

külkereskedelmében: mind Mexikó, mind Kanada esetében eléri a 75%-ot”4. Az

Egyesült Államok számára egyértelműen a NAFTA másik két tagországa jelenti az

első számú exportpiacot. Nemzetközi összehasonlításban Kína csak a negyedik

legnagyobb piac Amerikának az EU és Japán után. A következő ábra adatai

bizonyítják, hogy mennyire fontos is Amerika számára ennek a szervezetnek a léte:

4 Bassa Z., Búzás S., Ludvig Zs., Majoros P., Székely D. A., Szigety T.: Világgazdasági régiók, 2004.

30

Az egyezmény tulajdonképpen mindhárom ország számára nagy előnyöket jelent.

Amerika számára fontos például az is, hogy a NAFTA létrejötte óta kevesebb a

Mexikóból érkező illegális bevándorlók száma, Mexikóban pedig az infrastruktúra-

fejlesztés van kivirágzóban. Ezenkívül a legnagyobb plusz, amit a NAFTA nyújt a

három országnak, az a versenyképesség növelése. A jövőben tervezik több ország

egyezménybe való integrálását a kontinensről.

3.2. Nemzetközi szerepvállalás

A két gazdaság nemzetközi szereplésének mértékét jól tükrözik a következő

táblázatok:

7. sz. táblázat

Áruk és szolgáltatások exportja 2000 és 2010 között (a GDP %-ban)

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

Világ 22,6 23,8 24,0 24,2 25,7 26,8 28,2 28,7 29,6 25,4 28,0

USA 11,0 10,2 9,5 9,4 10,0 10,4 11,0 11,9 13,0 11,4 12,7

Kína 23,1 23,4 25,1 29,6 34,0 37,1 39,1 38,4 35,0 26,7 29,5

0

50

100

150

200

250

300

350

1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005

Mil

liárd

doll

ár

NAFTA

EU

Japán

Kína

8. sz. ábra: Az Egyesült Államok exportjának alakulása négy nagy piacra 1965 és

2005 között

Forrás: http://trade.gov/press/publications/newsletters/ita_0706/nafta_0706.asp

Forrás: www.worldbank.org

31

8. sz. táblázat

Áruk és szolgáltatások importja 2000 és 2010 között (a GDP %-ban)

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

Világ 22,9 23,2 23,8 24,1 25,7 26,9 28,3 28,7 30,1 25,5 28,1

USA 15,2 14,5 13,5 13,9 15,2 16,1 16,8 17,0 18,0 14,2 16,3

Kína 21,1 20,3 22,6 27,4 31,4 31,6 31,4 29,6 27,3 22,3 25,6

A 7. és 8. sz. táblázatok azt mutatják, hogy Kína GDP-jéhez nagyban hozzájárul a

külkereskedelem, nagyobb mértékben, mint az Egyesült Államok esetében. A

vizsgált időszak alatt még a világ országainak átlagát is felülmúlják a kínai adatok.

Az ezredfordulót követően az amerikai transznacionális vállalatok kezdenek

veszíteni népszerűségükből. Az Egyesült Államok GDP-jének 21,3%-át tette ki a

globális vállalatok által hozzáadott érték 2000-ben, ez az adat 2007-re 18,9%-ra

csökkent. A vállalatok struktúrája is változott, míg 1977-ben a hozzáadott érték

60%-a feldolgozóiparból származott, 2007-re már csak 41% volt ez az arány

(www.tradingeconomics.com).

Ebben az időszakban az amerikai transznacionális vállalatok mellett egyre nagyobb

jelentőséget kapnak a kínai vállalatok. Míg 2005-ben csupán 16 kínai vállalat

kerülhetett fel a Fortune Global 500 listájára a 176 amerikai vállalat mellett, 2010-re

komoly változás állt be. Az amerikai vállalatok száma 139-re csökkent, mialatt a

kínai adat 46-ra emelkedett. Ez a tendencia folytatódni látszik, mert a 2012-es

kimutatás szerint az 500-as listán már „csak” 132 amerikai vállalat kapott helyet a

73 kínai cég mellett. A kínai tulajdonú vállalatok számának ilyen mértékű

növekedése részben az utóbbi évek felvásárlásainak tudható be. 2009-ben például a

Lenovo felvásárolta az IBM-üzletágat, a TCL a francia Thomson Electronics-ot, a

Chinese national Offshore Oil Corporation pedig majdnem megvette az Union Oil

Company of California vállalatot, csak a Szenátus tiltakozása miatt bukott el. De a

felvásárlások mellett új kínai vállalatok is születtek, csak néhány a legújabbak

közül: Baosteel, Bird, Hisense, Huawei Technologies, Nuchtech, Petrochina,

SinoSteel, Wanxiang, stb. Ezek a vállalatok – melyek főleg műszaki cikkek,

Forrás: www.worldbank.org

32

elektronikai eszközök gyártására és értékesítésére szakosodtak – nagy mennyiségű

árut exportálnak a világ országaiba (Szajp Sz., 2010).

A nyitottsággal kapcsolatban született egy új elmélet az évek során. A J.

Squalli – K. Wilson szerzőpáros által megalkotott kereskedelmi intenzitási mutató

más eredményeket ad az országok nyitottságára, mint az első fejezetben említett

klasszikus képlet szerinti számítás. Elméletük szerint a hagyományos számítási mód

gyengesége abban rejlik, hogy nem veszi figyelembe a külkereskedelmi nyitottság

más fontos dimenzióit, például azt, hogy mekkora egy adott ország külkereskedelmi

forgalma a világ összes országának külkereskedelmi forgalmához képest. Eszerint

az Egyesült Államok állt a lista élén 10,8-es értékkel, míg Kína közvetlenül mögé, a

második helyre került 9,841-es értékkel.

33

4. Az Egyesült Államok, Kína és a fenntartható fejlődés

„1,3 milliárdos népességével, és azzal a

tervével, hogy 2020-ig megnégyszerezi

gazdaságának teljesítményét, Kína olyan

kihatással lesz a természeti környezetére, hogy

az súlyos következményekkel jár majd az egész

világ számára.”

(Klaus Töpfer, az ENSZ

környezetvédelmi programja (UNEP)

vezetője)

A fenntartható fejlődés hivatalos definíciója szerint olyan fejlődési folyamat,

ami kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk

képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.

Ez leegyszerűsítve két dolgot jelent: egyrészt minden ember számára

biztosítani az élet alapvető feltételeit, mint az ivóvíz, élelem, egészségügyi ellátás,

ruházat, oktatás, munka. Másrészt fontos megőriznünk a természeti környezetet a

következő generációk számára, illetve a természeti erőforrásokkal is okosan kellene

bánnunk. Manapság kis túlzással az mondható el, hogy míg a fejlődő országoknál

az első feltétel sok esetben nem teljesül, addig a fejlett országok esetében a második

hiányzik.

4.1. Demográfia, társadalmi fenntarthatóság

A társadalmi fenntarthatóság elemzéséhez elengedhetetlenül fontos a

demográfiai adatok számbavétele. Az alábbi két táblázat megmutatja az Egyesült

Államok és Kína népességnövekedésének ütemét:

9. sz. táblázat

Az Egyesült Államok és Kína lakosságának alakulása 1950 és 2010 között (ezer fő)

Év 1950 1960 1970 1980 1990 2000 2010

Kína 562580 650661 820403 984736 1138895 1271085 1342783

USA 152 271 180 671 205 072 227 225 249 623 282 172 309 350

Forrás: http://www.census.gov/cgi-bin/ipc/idbsum?cty=CH

10. sz. táblázat

Az Egyesült Államok és Kína lakosságának alakulása 2020 és 2050 között előrejelzések

alapján (ezer fő)

Év 2020 2030 2040 2050

Kína 1 424 064 1 458 971 1 452 001 1 417 631

USA 341 387 373 504 405 655 439 010

Kína a világ legnépesebb országa, esetében nagyon fontos kérdés a társadalmi

fenntarthatóság, ami még napjainkban is erős bizonytalanságra ad okot. Kína

népességnövekedésének üteme egyre nőtt a II. világháború végétől. A

népességnövekedés fékezésének érdekében Kína jelentős lépést tett. Mára nagyon

elhíresült ez a kezdeményezés. Nem másról van szó, mint a népesség-

szabályozásról. Kínának 2012-es adatok szerint 1 343 239 923 fős a lakossága

(Worldbank.org). Ugyan 142 fő/km2

–es népsűrűségével nem emelkedik ki a többi

ország közül, de mivel Kínában rengeteg elszegényedett kistelepülés van, az ott

lakók folyamatosan a nagyvárosokba menekülnek a jobb élet reményében, és ez

nagy terhet ró a városok élhetőségére és környezetükre. Ezért is vezették be az „egy

család-egy gyermek modellt”, melynek – ahogy a nevében is szerepel – az a

lényege, hogy minden családban csak egy gyermek szülessen. Ennek elfogadására

az egyik leghatásosabb módon motiválták a párokat: az anyagiakkal. Míg az

egygyermekes családok jelentős anyagi támogatást kapnak gyermekük

felnevelésére, a többgyermekeseket magasabb adóterhekkel sújtják.

Ez a projekt idővel sikeresnek is bizonyult, ám az évek előre haladásával és

új népességi statisztikák készítésével bebizonyosodott, hogy Kínát egyre inkább az

elöregedő népesség jellemzi. Vagyis egyre több az idős ember, a fiatalok száma

pedig egyre csökken. A 60 év feletti kínai állampolgárok aránya 12%-ra tehető, és

becslések szerint – a jelen tendencia fennmaradása esetén – számuk 2,5-3-szorosára

nőhet (Worldbank.org). A 10. sz. táblázat adatai arról tanúskodnak, hogy az

előrejelzések alapján Kína népessége a jövőben nem kisebb ütemben fog nőni,

hanem egyenes csökkenő tendencia fog érvényesülni 2030 után. És ennek a

Forrás: http://www.census.gov/population/projections/data/national/2008/summarytables.html

35

tendenciának komoly társadalmi-fenntarthatósági következményei lesznek: gond

lehet majd az időseket illető nyugdíjak kifizetésével, hisz nem lesz annyi

munkaképes korú dolgozó, aki kitermelje azt számukra. Így aztán Kína új

nyugdíjrendszerének pontos kidolgozása már folyamatban van, és minden bizonnyal

a 2020-as évtől léphet majd életbe.

Az Egyesült Államok a világ harmadik legnépesebb állama Kína és India

után, 2012-ben 313 847 465 főt számlált az ország (www.cia.gov). Amerika

népességnövekedési üteme is jelentősnek mondható, és a kínaihoz hasonló

népességszabályozás hiányában a jövőben is növekvő tendencia fog érvényesülni.

Ám Amerika esetében mégis fenntarthatóbbnak bizonyul a társadalom szerkezete.

Annak ellenére is, hogy 2012-es adatok szerint Amerikában magasabb a 65 év

felettiek aránya, míg itt 13,5%-ot tesznek ki, Kínában csak 9,1% ugyanez az arány.

Az a nagy különbség a két ország társadalmi fenntarthatóságával kapcsolatban,

hogy Amerika nyugdíjrendszere világszinten is nagyon jó. Ennek oka lényegében

az, hogy az amerikaiak nyugdíja nem elsősorban az államtól származik, hanem a

lakosság az aktív évei alatt gondoskodik a jövőjéről. Aki félretesz a nyugdíjas

éveire, az adókedvezményt kap, és kiegészítést a félretett pénz mellé a nyugdíj

folyósításakor.

Sok cégnél az is előfordul – például a Microsoft-nál is -, hogy év végi

jutalomként nem pénzt, hanem az adott cég által kibocsátott részvényeket kapnak a

dolgozók. Ez hosszú távon nagyon kedvező a foglalkoztatottak számára.

Véleményem szerint Kína is hasonló nyugdíjrendszer bevezetésével változtathatna

jelenlegi, hosszú távon fenntarthatatlan rendszerén.

Gyakran használt fenntartható fejlődéssel kapcsolatos mutató az Emberi

Fejlődési Index = Human Development Index (HDI), mely alapján már több mint

húsz éve rangsorolják az ENSZ tagországait. A mutató a társadalom és a gazdaság

színvonalát hivatott mérni, egyfajta életszínvonal mutatóként is értelmezhető.

Számítása viszonylag bonyolult, mert képletének sok összetevője van, számos

ország esetében előfordul, hogy hiányzó adatok miatt nem készíthető pontos

kimutatás. Kiszámítása három fő tényezőből áll:

- születéskor várható élettartam

36

- 15 éven felüliek írni-olvasni tudása (2/3) és összevont iskolázottsági

index (1/3) kiszámítása

- vásárlóerő-paritáson (PPP) dollárban számított, egy főre jutó GDP.

Ennek a három fő összetevőnek az átlagolásával kapjuk meg egy adott ország

indexét. A végeredmény minden esetben egy 0 és 1 közé eső szám, melynek

mértékegysége nincs. Minél nagyobb eredményt kapunk, az adott ország annál

fejlettebbnek mondható. Az index számítása nem csak országokra alkalmazható,

hanem országon belüli régiókra is (http://hdr.undp.org/en/statistics/hdi/).

A diagram az Egyesült Államok és Kína emberi fejlettségi indexeit ábrázolja 2005-

től 2010-ig. Az Egyesült Államok magas és stabil HDI értékeket produkál, ezzel

szemben Kína eredményei alacsonyabbak, de erősen javuló tendencia mutatkozik

esetében. Kína, alacsonynak bizonyuló értékeit az országban fennálló területi

különbségeknek köszönheti. A városoktól messze fekvő szegény települések

alacsony életszínvonala és gyakori esetben előforduló iskolázatlansága hozzájárul

az alacsony eredményhez, de a szegénység folyamatos felszámolásával és az oktatás

színvonalának emelésével növelhető az eredmény. Ezenkívül a születéskor várható

élettartam is nő az ázsiai országban az egyre inkább fejlődő egészségügyi ellátások

eredményeként. 2011-ben 74,84 év volt a születéskor várható élettartam Kínában,

míg az Egyesült Államokban ugyanez 78,49 év volt. 2011-ben az Egyesült Államok

0

0,2

0,4

0,6

0,8

1

2005 2006 2007 2008 2009 2010

Érté

k

Év

Egyesült Államok

Kína

9. ábra: Az Egyesült Államok és Kína HDI értékei 2005 és 2010 között

Forrás: http://hdr.undp.org/en/data/profiles/

37

az előkelő 4. helyen végzett az országok között, míg Kína csak a 101. helyre került.

Egyébként az említett év győztese Norvégia lett (UNDP.org).

4.2. Környezeti fenntarthatóság

Az Egyesült Államok volt az első olyan ország a XX. század második

felében, melynek gazdaságában hihetetlenül gyors növekedés kezdődött. Új

iparágak jöttek létre, a termékek és szolgáltatások skálája kiszélesedett, mindez a

fogyasztás hirtelen, ugrásszerű növekedését eredményezte. Ennek csupán egy

hátránya volt, hogy a gazdaság fellendülésével egyenes arányosságban növekvő

környezetszennyezés erősen begyűrűzött az emberek életébe. Kína az

ezredfordulóra felzárkózott Amerika mellé, mára pedig az ázsiai ország

környezetszennyezése a legnagyobb a világon. Ez a viselkedés hosszú idő alatt

odáig juttatta a világot, hogy megfelelően hatékony környezetvédelemre irányuló

intézkedések nélkül a jövőben teljesen felborulhat a környezet egyensúlya, ami

jelentősen kihat majd életünkre. Napjainkban a környezet károsodásával

kapcsolatos legfőbb problémák:

- üvegházhatás növekedése

- ózonréteg elvékonyodása

- levegő, talaj és vizek szennyezései

- mérgező hulladékok nem megfelelő kezelése.

4.2.1. Légszennyezés

Az Egyesült Államokban már a ’70-es években meghaladta a 100 milliót a

közúti közlekedésben részt vevő gépjárművek száma, ami 20-25 év alatt több mint a

duplájára, 220 millióra nőtt, és sajnos számuk ma sem csökken. Főként az autók

működéséből származó szén-dioxid okolható leginkább a légszennyezésért az

amerikai kontinensen. Ezenkívül persze növeli a levegő szennyezettségét a gyárak

által kibocsátott fűst is (Hirn, W., 2006).

38

Kínában elképesztően magas a szálló por koncentrációja, a világon a

legmagasabb. Gazdaságuk páratlan erősödésének következménye ez, de vajon nem

túl nagy ár-e az emberek egészsége ezért a gyors fejlődésért? A Worldbank.org

adatai szerint ugyanis Kínában körülbelül 300 000 ember hal meg a levegő

szennyezettsége miatt évente, és sok különböző betegség forrása is lehet. Az ott élő

emberek sokszor egy egyszerű séta alkalmával is szájmaszkot viselnek, ezzel is

próbálják csökkenteni az egészségügyi kockázatokat. Sajnos már nem csak Kínában

érezhető a szennyezettség, hanem Japán felé haladva, átívelve a Csendes-óceánt,

egészen Amerika partjaiig terjed az ázsiai szmog, ezzel még több ember egészségét

veszélyeztetve. A sok gyár, az évek alatt többszörösére növekedett közúti

közlekedés és természetesen a fűtésből származó füst együtt okozzák a problémát.

Kínában november 15.-e előtt tilos fűteni, ettől a dátumtól viszont egyik napról a

másikra szürkeség ül a városokra, hiszen a fűtés 75%-ban szénnel történik. Ennek

következménye, hogy a világ tíz legszennyezettebb városa közül öt Kínában

található: Kanton, Sanghaj, Shenyang, Xi’an és az első helyen Peking áll. Hogy

még inkább szemléltessem a probléma komolyságát: 2012. január 10-én egy, a

NASA műholdjára szerelt kamera eddig nem látott felvételeket rögzített. A képeken

szinte alig látszik az ország, csupán egy szürke szmog felhő fekszik egész Kína

területe felett (http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2012/04/02/mar_az_rbl_is_latszik_a_

kinai_szmog/).

0

500

1000

1500

2000

2500

3000

3500

2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008

Mil

lió t

on

na

Év

Egyesült Államok

Kína

10. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína villamos energia előállításból eredő

CO2 kibocsátása 2002 és 2008 között (millió tonna)

Forrás: www.worldbank.org

39

A 10. sz. ábra azt mutatja meg, hogy csak a villamos energia előállításából

származó szén-dioxid mértéke mekkora méreteket ölt a két országban. Kína

eredményei évről évre egyre rosszabbak.

Az utóbbi évtizedek kimagasló környezetvédelmi kezdeményezése volt a

Kiotói Egyezmény 1997. december 11.-i megalkotása. Ez lényegében egy olyan

egyezmény, amelyben a résztvevő államok arra kötelezték magukat, hogy

széndioxid-kibocsátásukat az aláírást követő évtizedben 5,2%-kal az 1990-es szint

alá csökkentik. Néhány európai ország túl is teljesítette a vállaltakat, de sajnos nem

minden országnak sikerült betartani az ígéretet. Kína 1998. május 28-án, az

Egyesült Államok pedig 1998. november 12-én írta alá az egyezményt. Kína 2002-

ben, viszont az Egyesült Államok a mai napig sem ratifikálta azt. Ezt azzal

indokolják, hogy a megállapodás kevés ahhoz, hogy akárcsak lelassítsa a globális

felmelegedést, ezenkívül a korlátozások jelentős gazdasági veszteséget okoznának

számukra. Minthogy az Egyesült Államok az egyik legnagyobb felelőse a magas

CO2 kibocsátásnak, nagy felháborodást váltott ki a világban, hogy nem kívánnak

csatlakozni az egyezményhez. Sőt, nem csak a nagyvilágban, hanem a

belpolitikában is összetűzésekhez vezetett az ellenállás. A belpolitikai viták további

elkerülésének érdekében az Egyesült Államok az ENSZ Klímaváltozási

Konvenciójának (UNFCCC) Annex I országai sorába lépett. (Az egyébként idén

lejáró egyezményt 2011. november 28-án meghosszabbították az ENSZ 17.

Klímaváltozási Konferenciájának keretein belül a dél-afrikai Durbanben.)

(http://unfccc.int/kyoto_protocol/status_of_ratification/items/2613.php)

4.2.2. Vízszennyezés

A vízhiány sok országban, térségben korunk problémája, és a szakértők ettől

csak rosszabb jövőt jósolnak. A vízkészletek kimerülése már elkezdődött, részben

az emberek pazarlásának, részben pedig a globális felmelegedésnek,

klímaváltozásnak köszönhetően. De a lelőhelyek mennyiségi csökkenésének

40

legfőbb oka a vízszennyezés. Évtizedek múlva akár háborúk is kitörhetnek a tiszta

ivóvízért.

„Mivel a szabad ég alatti vizek mennyisége egyre kevesebb, megfúrják a

földet, egyre mélyebbre, hogy a földfelszín alatti vízkészletekhez hozzájussanak.

Ennek természetes következménye a talajvíz szintjének csökkenése, ami – igaz,

lassan, de – egész városokat süllyeszt lejjebb. Így például Sanghaj a legutóbbi 40 év

alatt 1,7 métert süllyedt”5. Ezek a fúrások bizonyos területek teljes kiszáradásához,

elsivatagosodásához vezetnek. Ez a folyamat sajnos nem visszafordítható, de

megfelelő odafigyeléssel megállítható lenne.

Kissé paradox ugyan, de tény, hogy Kína vízhiány-problémája mellett

viszonylag gyakoriak az árvizek. Legtöbbször a Jangce folyó lép ki a medréből,

teljesen tönkretéve és ellehetetlenítve a folyópart mentén fekvő falvakat, városokat.

Sőt, nemcsak a környéken kiépült infrastruktúrákat teszi tönkre az ár, hanem sajnos

elég gyakran emberek életét is kioltja a gyorsan áradó Jangce. Szakértők rájöttek,

hogy a folyó gyakori áradásának legfőbb oka a Felső-Jangce térségében végrehajtott

tömeges erdőirtásaiban keresendő. Az ’50-es évektől az ottani erdők mintegy 30%-

át kiirtották, ez változtatta meg a folyó viselkedését (Hirn, W., 2006).

A vizek szennyezettsége az Egyesült Államokban is probléma, bár

világviszonylatban jó eredménnyel büszkélkedhet az ország ezen a téren. Persze ez

nem azt jelenti, hogy az Egyesült Államok folyóinak, tavainak vize tiszta lenne, de

rájöttek arra, hogy milyen nagy kincs is a víz világunkban, és próbálják azt okosan

felhasználni. Amerika villamos áram-termelésének majdnem 10%-a vízi erőművek

működéséből származik (főleg az „öt tó” térségében épültek efféle erőművek).

Amerika vizeit a szennyezésnél jobban fenyegeti a túlhalászat. Az ország ugyanis a

világ ötödik legnagyobb haltermelője és halfogyasztója is egyben (Simai M., 2006).

Az Egyesült Államok - mint jóléti állam – napjainkban a világon keletkező

hulladékok és szennyező anyagok kibocsátásának 40%-ért okolható. A problémákat

felismerve, már hosszú évekkel ezelőtt elkezdtek fellépni a környezetkárosítás ellen.

Számos olyan törvényt hoztak („Tiszta Levegő Törvény”, „Tiszta Víz Törvény”,

5 Hirn, W.: Kína, a nagy falat – Miként változtatja meg életünket Kína felemelkedése, HVG Kiadói Rt.,

Budapest, 2006. 104. o.

41

veszélyeztetett fajok védelmére irányuló törvény, stb.), amelyek a környezeti

fenntarthatóság érdekeit szolgálják. A természeti erőforrások felhasználását is

szabályozzák, megakadályozva ezzel a környezet egyensúlyának elmozdulását.

Legalábbis egyelőre. Az Egyesült Államok csatlakozott a Montreali

jegyzőkönyvhöz is, mely a károsanyagok kibocsátását korlátozza. A különböző

kezdeményezések hatására valóban javultak Amerika környezeti viszonyai (Simai

M., 2006). Ez Kínáról már kevésbé mondható el. Bár az ázsiai ország is próbál tenni

a környezetszennyezés ellen, de az ilyen nagy mértékű környezetkárosítást már

igencsak nehéz megállítani.

Fejezetemet, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos elemzésemet egy bölcs

ember bölcs gondolatával zárom: „A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy

kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék

mindenki mohóságát.”

(Mahatma Gandhi)

42

5. A válság hatása az Egyesült Államok és Kína társadalmi-

gazdasági fejlődésére; jövőkép a gazdaságuk alakulására

vonatkozóan

„Most sokkal többről van szó,

mint egy nagy pénzügyi válságról. Egy

történelmi jelentőségű geopolitikai

váltás tanúi vagyunk, amelynek során a

világ hatalmi egyensúlya

visszavonhatatlanul megváltozik, és az

USA globális vezető szerepe véget ér.”

(John Gray, a London School of

Economics professzora)

Dolgozatom utolsó fejezetében a napjainkban is tartó gazdasági válságé lesz a

főszerep. Globalizálódott világunkban a különböző országok olyannyira függnek

egymástól, hogy ha a világ bármely területén gazdasági probléma üti fel a fejét, az biztosan

hatással lesz más – az adott országgal szoros gazdasági kapcsolatban lévő – államokra is.

Néhány éve egy olyan ország került szembe gazdasági és pénzügyi nehézségekkel, ami

nagyhatalom lévén az egész világ gazdasági helyzetét és a nemzetközi gazdasági

kapcsolatokat is befolyásolja. A válság hatásai még kis Hazánkban is erősen érezhetőek, és

a krízis által sújtott országok állampolgárai csak bízni tudnak a helyzet javulásában.

A következőkben tehát felvázolom a válság kirobbanásának okát, elemzést készítek

arról, hogy ez milyen hatással volt az Egyesült Államok és Kína gazdasági helyzetére, és

megvizsgálom a két ország további fejlődési lehetőségeit.

5.1. A válság kirobbanása

Az Egyesült Államokból indult gazdasági és pénzügyi válság jelentős

hatással volt a világ országaira, még az olyan nagyhatalmakra is, mint az Amerikai

Egyesült Államok és Kína. A válság az amerikai hitelválságból indult ki 2007-ben,

és csak 2008-ra vált globálissá. Amint már korábban említettem, Amerikában az

ezredfordulót követően éveken keresztül nagyon könnyű volt hitelhez jutni, a

bankok versenyeztek egymással, és komolyabb felülvizsgálat, akár

jövedelemigazolás nélkül is nyújtottak hitelt magánszemélyeknek. Ezáltal

43

természetesen egyre több ember esett abba a csapdába, hogy nem tudta fizetni a

felvett hitelt, és belebukott. Ennek eredményeként Az Egyesült Államokban

megközelítőleg 1,3 millió ingatlant árvereztek el a válság kialakulása óta, rengeteg

vállalat tönkrement, bankok csődöltek be világszerte.

5.2. A válság hatása a két ország gazdaságára

11. sz. táblázat

A válság előtti állapotok négy nagy gazdasági egységre vonatkozóan

2007 Egység Eurozóna USA Japán Kína

Népesség Millió fő 320 302 128 1338

Világ GDP-ből

való részesedés

% 15,8 21 6,5 6,0

GDP Milliárd USD 12320 13995 4378 3494

Folyó fizetési

mérleg egyenlege

GDP% 0,4 -5,3 4,8 11,0

12. sz. táblázat

A válság kirobbanása utáni állapotok négy nagy gazdasági egységre vonatkozóan

2011 Egység Eurozóna USA Japán Kína

Népesség Millió fő 332 312 127 1344

Világ GDP-ből

való részesedés

% 14,2 19,1 5,6 15,0

GDP Milliárd USD 13076 15094 5867 7298

Folyó fizetési

mérleg egyenlege

GDP% -0,6 -3,1 2,0 4,0

A nemzetközi kereskedelem aktív résztvevőjeként Kínát is elérte a válság. A

kínaiak fellépése a válság ellen azonban nem volt olyan kétségbeesett, mint a többi

gazdaságé. Kína például azon kevés országok egyike, ahol nem sújtotta a kormány

az állampolgárokat adóemeléssel vagy egyéb megszorításokkal. Ez az ország a

megfelelő politikával és gazdasági intézkedésekkel segítheti nem csak saját

helyzetének javítását, de a világgazdaság fellendítésében és a válságból való

kilábalásban is nagy szerepe lehet. Kína a válságból azt érezte meg leginkább, hogy

Forrás: www.tradingeconomies.com

Forrás: www.tradingeconomics.com

44

drasztikusan csökken az országba beáramló FDI, és az export (főleg az amerikai) is

jelentősen visszaesett, ami szintén jelentősen hozzájárult az utóbbi időkben az ázsiai

ország gazdasági növekedéséhez. Az export viszont nem csak az Amerika-Kína

viszonylatban esett vissza, hanem több fontos ázsiai kereskedelmi partnerországgal

kapcsolatban is. Az export mellett az import mértéke is csökkenést mutat, ami arra

enged következtetni, hogy a belső fogyasztás mérséklődése is hozzájárul a kínai

gazdasági teljesítmény lassulásához. Kína azonban még a válság alatt is gazdasági

növekedést produkál, ugyan sokkal lassabb üteműt, mint az előző években (Inotai

A. – Juhász O., 2011).

Míg az Egyesült Államokban a válság hatására 2008-ban drasztikus GDP-

csökkenésnek lehetett szemtanúja a világ, Kína GDP-je csupán lassabb növekedési

ütemet produkált:

5.2.1. Az Egyesült Államok és Kína reagálása a válságra

A jelenlegi válság a legnagyobb az Egyesült Államok történelmében a II.

világháború óta. Így Amerika gyorsan és hatékonyan reagált a válságra, hogy az ne

-6

-4

-2

0

2

4

6

8

10

12

14

16

%

Év

Egyesült Államok

Kína

11. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína GDP-jének alakulása 2000 és 2011

között (éves %)

Forrás: www.worldbank.org

45

okozzon még nagyobb károkat a gazdaságban. Az Obama-kormány által kihirdetett

válságkezelési terv fő elemei: 3 millió új munkahely teremtése, amerikai tulajdonú

cégek versenyképesebbé tétele, adócsökkentés. Az első két célra 550 milliárd

dollárt, a harmadikként szereplő adócsökkentési projekt bevezetésére pedig 275

milliárd dollárt fordít a kormány. Ezeket a főbb célokat kiegészítették kisebb

jelentőséggel bíró alcélokkal, mint az oktatásügy fejlesztése, egészségügyi és

infrastrukturális beruházások, új, energiatakarékosabb technológiák kifejlesztése

(Inotai A. – Juhász O., 2011).

A bejelentett válságkezelési csomag megosztotta az amerikai szakvéleményt.

Bár a többség egyetért a kitűzött célokkal és intézkedésekkel, voltak olyanok, akik

szerint a gazdaság élénkítésének kulcsa a központi kormányzat kiadásainak

csökkentésében rejlik. Az utóbb említett – egyébként eléggé konzervatív nézettel

rendelkező – csoport azzal érvelt, hogy az Obama által közzétett projektek

finanszírozása nem fogja fellendíteni a gazdaságot, hanem csak még nagyobb

költségvetési hiányt fog eredményezni, teljesen ellehetetlenítve ezzel az amerikai

gazdaságot. Szerintük ezekkel a lépésekkel akár odáig is eljuthat az ország, hogy

külföldi hitelek felvételére kényszerül majd.

A kínai kormány 2008 őszén az elsők között reagált a válságra az amerikai

Lehman Brothers bankház csődbejelentése után. Bár Kína gazdasági helyzete még

így is irigylésre méltó, a kormány mégis megalkotott egy válságkezelési csomagot

2008 őszén, pontosabban novemberben. Ez az első, 4 milliárd jüanos csomag az

infrastruktúra fejlesztését és a szociális háló fejlesztését hivatott finanszírozni. Ezzel

egyidőben az irányadó kamatlábat is csökkentették, hogy ezzel is élénküljön a

gazdaság. 2009 áprilisában újabb válságkezelési csomagot bocsátottak ki 850

milliárd jüan értékben. Továbbá, bevezettek egy 3000 milliárd jüanos csomagot is,

mely összeget a megújuló energiaforrások felhasználásának fejlesztésére fordítják

(Inotai A. – Juhász O., 2011).

Válság idején sok ország változtat a gazdaságpolitikáján, új útra terelik az

országok, Kína viszont nem így tesz. Tett lépéseket a válság visszaszorítása és a

gazdaság további növekedése érdekében, de gyökeres gazdaságpolitikai változás

nem tapasztalható esetében. Ugyanúgy, a több mint harminc éve életbe lépett

46

reform és nyitás politika elveit követi az ország, és ahogy eddig bebizonyosodott,

jól is teszi ezt. Persze ez csak addig tartható fenn, ameddig a globális gazdasági

folyamatok ezt lehetővé teszik. Ugyanis mire a világ kilábal a válságból, olyannyira

megváltozhatnak a nemzetközi kapcsolatok és a kereskedelem alakulása, hogy talán

Kína mégis rákényszerül majd az újabb váltásra, de ezt nem lehet megjósolni.

Bár a gazdaságpolitikai változás mindeddig elmaradt, vállalati szinten

elengedhetetlen volt a szerkezetváltás. Amerika mellett Kína is új

gyártástechnológiák fejlesztésébe fogott a versenyképesség növelése érdekében.

Kína kulcsfontosságú tényezőnek tartja a szegénység felszámolását a válság

alatt is. A kormány komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a városoktól

távol élők életszínvonala javuljon. Az urbanizáció mértéke Kínában a ’78-as

reformok óta 18%-ról 45%-ra növekedett (Worldbank.org). Ez azonban nem

folytatódhat tovább, mert a városok már nem képesek több embert befogadni a nagy

népsűrűség miatt. Így az a cél, hogy a falusi lakosság életszínvonala saját

élőhelyükön emelkedjen, például az ottani oktatás- és egészségügyi és egyéb

infrastrukturális beruházások segítségével. Míg 1990-ben 85 millió ember élt a

szegénységi küszöb alatt Kínában, ami az akkori lakosság 8%-át jelentette, 2007-re

15 millióra csökkent a „szegények” száma, ami már csak a lakosság 1,6%-át teszi ki

(UNDP, 2008.). Mintegy harminc évre visszamenőleg pedig 300 millió embert

emeltek ki a szegénységből összesen, ami hatalmas teljesítmény. Emellett, az egyre

szélesebb körben kiterjesztett modern orvosi ellátásnak köszönhetően a kínai

lakosság átlagéletkora 68-ról 73 évre nőtt ugyanezen időszakra nézve (UNDP,

2008).

Néhány közgazdász és politikus szerint (például Mark Carney – kanadai

jegybank elnöke, George W. Bush – az Amerikai Egyesült Államok a válság

kirobbanásakor volt elnöke) annak ellenére, hogy a válság konkrétan valóban

Amerikából indult, kialakulásáért részben az olyan feltörekvő országok is felelősek

mint Kína. Ezt azzal magyarázták, hogy ezen országok exportorientált

gazdaságpolitikája és alulértékelt valutája óriási valutatartalékok felhalmozását

eredményezi. Kína valóban a dollárral szembeni felértékelődés megakadályozásával

védi az exportőrök versenyképességét. A jüan napjainkban körülbelül 8:1-es

47

árfolyamon van rögzítve a dollárhoz, csak minimális fluktuáció megy végbe. Ugyan

az Egyesült Államok felszólítására Kína 2005-ben 2,1%-kal felértékelte a jüant, és

évről évre azóta is eszközölnek kisebb-nagyobb mértékű felértékeléseket, de az

árfolyam még azóta sem a reális arányt tükrözi.

Szerintem viszont az Egyesült Államok kizárólag saját érdekeit tartja szem

előtt, amikor Kínától a jüan felértékelését várja el. Kína alulértékelt valutája

ténylegesen nagy előnyöket nyújt az ország számára, és elképzelhető, hogy

jelentősen változna a nemzetközi kereskedelem alakulása a jüan reális

felértékelésére. Azt azonban kijelenthetjük, hogy alapvetően Kína árfolyam

politikájának nem sok köze van a válság kirobbanásához, hisz a válság alapja -

minden külső tényezőtől függetlenül – az Egyesült Államokból indult el.

Mialatt az Egyesült Államok a háborúkra és a terrorizmus elleni küzdelemre

koncentrált, Kína főként a gazdaság minél nagyobb növekedésére fókuszált. Míg

Amerika a privatizációt szorgalmazta, Kína szerkezeti változtatásokat hajtott végre

vállalati szinten. A következő ábra néhány gazdaságilag jelentős ország katonai

kiadásait mutatja a 2008-as évre vonatkozóan:

Az Egyesült Államok bármely más ország katonai kiadásainak többszörösét költi

erre a célra, sőt, egymaga több pénzt fordított katonai célokra, mint a világ többi

623

32,02 74,926

46,115 35,883 41,393 46,775

12. sz. ábra: Katonai kiadások nagysága nemzetközi összehasonlításban 2008-

ban (milliárd USD)

Forrás: China’s National Defense 2008.

Forrás: Juhász-Inotai: Kína és a válság (2010.) 90. o.

48

országa együttesen. A kérdés csak az, hogy megéri-e ekkora összeget elkölteni? „Az

iraki háború közvetlen és járulékos költségei jelentősen felülmúlják a koreai és a

vietnami konfliktusét vagy az első világháborúét, az egy katonára jutó kiadások

pedig a második világháborús adat többszörösét teszik ki”6.

A 12. sz. ábra szerint Kína 46,775 milliárd dollárt költött katonai kiadásokra, ami

az amerikai adatnak az 1/13-át teszi ki. Ám a Pentagon már évek óta vádolja Kínát

azzal, hogy nem valós adatokat tesz közzé, és valójában a bejelentett összeg 2-3-

szorosát fordítja erre a célra (Inotai A., 2010). Ezt a vádat Kína természetesen

cáfolta. A pontos igazságot ugyan nem tudhatjuk ezzel kapcsolatban, de tény, hogy

Kína a GDP növekedési üteménél sokkal nagyobb ütemben növeli a katonai

költségvetést évről-évre. És ez alapján nem meglepő, hogy az Egyesült Államok

kormánya a közzétett adatok valódiságát kétségbe vonja.

A 21. századra Kína is belátta, hogy a kutatás-fejlesztésbe invesztált pénzek

megtérülnek és ezért jó „befektetésnek” bizonyulnak. 2007-ben Kína K+F kiadásai

371 milliárd jüanra rúgtak, ami a GDP 1,49%-át jelentette. Az állami

kutatóközpontok 80 milliárd jüan támogatást kaptak. Ettől az évtől Kína megelőzi

Japánt a K+F kiadások terén, megszerezve ezzel a második helyet a még mindig

vezető Egyesült Államok mögött (Inotai A. – Juhász O., 2011).

5.3. Kína központi szerepe a globális hatalmi átrendeződésben

A válság erősen megingatta az országok gazdasági stabilitását, és nagy

változások vannak folyamatban a gazdasági fejlődést illetően. A Triád országai

(Egyesült Államok, Európai Unió, Japán) megpróbálják átvészelni ezt az időszakot,

ám ez nem egyszerű még a nagy gazdaságok számára sem. Kína töretlen gazdasági

növekedése fenyegető Amerikára nézve. A válság alatt olyan folyamatok zajlanak,

melyek eredménye egy globális hatalmi átrendeződés lesz. A jelek szerint a világ

„hárompólusú” marad, azzal a különbséggel, hogy az ázsiai régióban Japán helyét

Kína veszi át. Mint tudjuk, az Egyesült Államok fizetésimérleg-hiánya a

legnagyobb a világon, vagyis a legnagyobb adós az országok között. (A Triád másik

6 Stiglitz, J., 2008

49

két tagjának esetében pozitív mutatókkal jellemezhető a fizetésimérleg.) Éppen

ezért – ahogy azt már említettem – az Egyesült Államok nagy mértékben rá van

utalva a külső forrásokból érkező pénzügyi segítségre már a ’90-es évektől fogva.

Az államadósság 11000 milliárd dollárra rúgott 2009 márciusában, ami a GDP-jük

mintegy70%-ának felel meg (Worldbank.org). A külföldi jegybankok amerikai

állampapírok vásárlásával fedezik az Egyesült Államok deficitjének egy részét. Az

ezredforduló óta Kína lett Amerika hiányának legnagyobb finanszírozója,

megelőzve ezzel Japánt. Kína vezetői viszont azzal is szembesülnek, hogy az

amerikai dollár értéke egyre csökken, és az ázsiai ország már közel 2000 milliárd

dollárt kitevő devizatartalékainak több mint a fele amerikai kincstárjegyekbe és más

értékpapírokba van befektetve (Inotai A., 2010).

A 13. sz. ábra bizonyítja, hogy mind az Egyesült Államokba, mind Kínába nagyon

nagy mennyiségű pénzösszeg áramlik be évről évre, de míg Amerika ezzel csak

adósságát tudja némiképp csökkenteni, addig Kínában a tőkebefektetések a

gazdaság folyamatos növekedéséhez járulnak hozzá.

Az, hogy Kína ilyen hatalmas összegeket pumpál az Egyesült Államok

gazdaságába, nem véletlen. Kínának komoly érdeke, hogy életben tartsa az amerikai

gazdaságot, és segítse az országot. Ennek az az egyszerű oka, hogy Kína erősen rá

van utalva az Egyesült Államok exportpiacára, hiszen az ázsiai ország gazdasági

0

50

100

150

200

250

300

350

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

Mil

liá

rd

doll

ár

Év

Egyesült Államok

Kína

13. sz. ábra: Az Egyesült Államokba és Kínába áramló nettó FDI értékek 2000 és

2010 között (milliárd dollár)

Forrás: www.worldbank.org

50

növekedéséhez nagyban hozzájárul az Amerikával kialakított kereskedelem is. Ezt a

14. sz. ábra is alátámasztja:

Ám nem csak Kína számára fontos az amerikai piac, az Egyesült Államok is sokat

exportál Kínába. Így egyfajta kölcsönös egymásrautaltság alakult ki a két ország

között.

A válság kapcsán nagyon fontos tényező a munkanélküliség állapota.

Elmondhatjuk, hogy mindkét országban viszonylag magas a foglalkoztatottak

aránya, de a krízis hatására főként az Egyesült Államokban hirtelen növekedést

mutat az éves munkanélküliségi ráta. Ezt a következő, 15. sz. ábrán láthatjuk, Kína

munkanélküliségi rátájával összevetve.

0

50000

100000

150000

200000

250000

300000

350000

400000

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

Mil

lió U

SD

USA importja Kínából

(millió USD)

USA exportja Kínába

(millió USD)

0,0

2,0

4,0

6,0

8,0

10,0

12,0

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011

%

Egyesült Államok

Kína

14. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelem alakulása 2000 és

2010 között (millió USD)

Forrás: www.tradingeconomics.com

Forrás: www.worldbank.org

15. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína munkanélküliségi rátájának

alakulása 2000 és 2011 között (%)

Forrás: www.tradingeconomics.com

51

Az Egyesült Államokban a 2007. évtől a munkanélküliek aránya nagyon

gyors növekedésnek indult . A 2008-as 5,8%-os szintről 2009-re 9,3%-ra ugrik a

mutató, majd 2010-re újabb – kis mértékű – növekedés figyelhető meg. 2010-től

lassú ütemben ugyan, de csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban.

Ezzel szemben Kína viszonylag stabil, 4% körüli munkanélküliséggel bír. A

Kínai Statisztikai Hivatal jelentése szerint 5 120 000 fő szerzett diplomát a kínai

felsőoktatásban, számuk a következő pedig 6 100 000 főre emelkedett. Viszont

körülbelül 1 700 000 frissdiplomás fiatal állás nélkül maradt 2008-ban. Ennek két

oka is van. Az első, hogy szakmailag nem egyezik meg a munkaerő kereslete és

kínálata. Így vannak olyan területek, ahol munkaerő-hiány van, más részek viszont

telítettek. A másik gond természetesen a gazdasági növekedés lassulása, ami nem

teszi lehetővé, hogy a munkaerőpiac ennyi munkaerőt felszívjon. Bár

számszerűsítve nagyon soknak tűnhet a fent említett adat, az ábrán azért nem látható

nagyobb elmozdulás, mert Kína hatalmas számú (munkaképes korú) lakosságához

viszonyítva még ez is eltörpülő adat.

5.4. Az Egyesült Államok és Kína fejlődési lehetőségei

Kína páratlan gazdasági fejlődése még a válság alatt sem állt le, csupán kissé

lelassult. A jelenlegi gazdasági növekedési tendenciákat figyelembe véve azt

feltételezhetjük, hogy Kína előbb vagy utóbb nemcsak utoléri, de le is hagyja majd

az Egyesült Államokat, csak az a kérdés, hogy mégis mikorra várható ez? A

Goldman Sachs elemzői (2003) szerint ez 2041-ben fog bekövetkezni. Keidel

(2008) viszont úgy véli, hogy 2035-re Kína egy szinten lesz az Egyesült

Államokkal, 2050-re pedig Kína gazdaságának mérete kétszer akkora lesz, mint

Amerikáé. Keidel (2008) nézete az, hogy ha Kína fokozatosan csökkentené az

exportot és egyre inkább a belső fogyasztás növekedésére összpontosítana, akkor ki

tudná vonni magát a világgazdaság hullámzásai alól. Így szerinte Kína növekedése

hosszú távon is fenntartható lenne. Véleményem szerint Kína olyannyira belefolyt a

nemzetközi kereskedelembe, hogy már szinte képtelenség lenne egy gyökeresen

52

más – belső fogyasztás növelésére alapozott – gazdaságpolitikát sikeresen

alkalmazni egy olyan országnál, melynél a gazdaság növekedésében jelenleg az

export a legnagyobb domináns. Ha akárcsak az amerikai fogyasztók kínai termékek

iránti kereslete csökkenne jelentősen, az gyökeresen megváltoztatná a kínai

gazdaság irányát. Az export fontosságát Kína számára korrelációs vizsgálati

módszer elkészítésével támasztom alá. Az adatgyűjtést az 1995 és 2010 közötti

időszakra végeztem, ezek ötéves idősorokban szerepelnek:

13. sz. táblázat

A GDP és az export alakulása Kínában 1995 és 2010 között

1995 2000 2005 2010

GDP 728,0 1198,5 2235,9 5878,6

Export 152,43 292,11 875,85 1897,24

A számítások elvégzése után az r=0,979428727 értéket kaptam. Eszerint

kimondottan szoros a kapcsolat a GDP és az export között.

Bár most sokan csodálják a kínai gazdaság teljesítményét, de ennek a

növekedésnek árnyoldalai, buktatói is lehetnek. „A legalapvetőbb feszültség a

centralizált politikai rendszer és az egyre decentralizáltabb gazdasági rendszer

között feszül”7. A nyugati országok szerint nem lehet hosszú távon fenntartani egy

jól működő gazdaságot demokrácia nélkül. Kína álláspontja viszont az, hogy az

egypártrendszerű államok igenis fenntarthatóak abban az esetben, ha a gazdasági

reformok megelőzik a politikai reformokat. A kínai kormány próbál fokozatosan

lazítani a gyeplőn, és számos demokráciával kapcsolatos kísérlet zajlik az

országban.

Mint a legtöbb feltörekvő országban – például a nagy BRIC-országokban –,

így Kínában is magas a korrupció mértéke. Ez a jelenség főleg az állami irányítás

alatt álló szektorokban gyakori. A korrupció mértékét egy 1995-ben kialakított

Korrupció Érzékelési Index=Corruption Perception Index (CPI) mutatja. Az érték

7 Magas I. – Kutasi G.: Változó világgazdaság, Budapesti Corvinus Egyetem, 2010. 288-302. o.

Forrás: www.worldbank.org

53

minden ország esetében egy 0 és 1 közé eső szám, minél alacsonyabb az érték,

annál nagyobb a korrupció egy országban. 2011-ben a 183 rangsorolt ország közül

Kína a 75. helyre került 3,6-es eredménnyel, az Egyesült Államok viszont a 24. lett

7,1-es indexértékkel (http://cpi.transparency.org/cpi2011/results/). Kínában számos

törvényt hoztak már a korrupció visszaszorítása érdekében, de ezek sajnos a

gyakorlatban nem működnek céljuknak megfelelően.

Kína ilyen gyors ütemű felemelkedése az Egyesült Államokat is arra

kényszeríti majd, hogy átfogó gazdasági és társadalmi reformokat vigyen véghez.

Az persze még a jövő kérdése, hogy valóban lesznek-e jelentős változások az

amerikai gazdaságpolitikában, és az sem rajzolódott ki, hogy ez esetleg mikorra

várható. Az Egyesült Államoknak szüksége van az újításokra, ha továbbra is

versenyben akar maradni, egyelőre megmaradt világelső pozícióját minden

bizonnyal még jó ideig megőrizheti.

54

Összegzés

A Kína gazdaságában bekövetkezett változások, a gazdaságpolitika újszerű

értelmezése, a dinamikus gazdaságnövekedés lenyűgöző teljesítmény egy

évszázadokra feledésbe merült országtól. Míg az Amerikai Egyesült Államok

mindig is erős gazdasági hatalom volt, Kína szinte a semmiből nőtte ki magát

gazdasági hatalommá. A mai bizonytalan gazdasági helyzet mellett nem lehet

pontosan megjósolni, hogy a jövőben miként halad majd tovább a két ország

gazdasági fejlődése. Rengeteg tényező befolyásolhatja további életüket, amik

különböző hatásokat gyakorolhatnak majd az országokra.

Egy biztos: Kína elképesztő sebességgel hódítja meg a világot. Az ország az

évek során egyre nyitottabbá vált, ami nagyban hozzájárult eddig elért

eredményeihez. A nyitottság ugyan veszélyeket is magában hordoz, de ezeket az

akadályokat eddig Kína szinte könnyedén átlépte. Természetesen a fejlődéssel

kapcsolatos eredmények egy pontos, jól átgondolt és szabályozott gazdaságpolitika

végtermékei, Kína ezt a fejlődést méretéhez képest szélsebesen érte el.

Az Amerikai Egyesült Államoknak egyre több problémával kell

szembenéznie. A jelenlegi válság erősen visszavetette az ország gazdasági

növekedését. Elemzők 2009-es nyilatkozata szerint Amerikából indult a válság, és

ott is fog leghamarabb véget érni. Ám ez az álláspont ma már nem állja meg a

helyét, Amerikának nagy erőfeszítéseibe kerül, hogy lendítsen gazdaságán. Ezzel

párhuzamosan Kína újra növekedési pályára állt. És nem csak Kína, de egyre több

fejlődő ország tűnik jó befektetésnek.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az Egyesült Államok bármivel kevesebb

befolyással lenne a világgazdaságra. Azt sem jelenti, hogy rövid időn belül más,

jelenleg nagyobb gazdasági növekedéssel bíró országok vennék át a helyét. Csupán

arról van szó, hogy Amerika rég nem tapasztalt recesszióval áll szemben, és emiatt

egyre inkább gyengülni látszik. Amerika szempontjából az is kérdéses, hogy mihez

kezdene az ország, ha más államok nem finanszíroznák óriási deficitjét. Bár ez az

ország hatalmas felvevőpiaca miatt valószínűleg nem fog bekövetkezni.

55

A két ország kapcsolata érdekesen alakult az évek során. Szorosabb viszony

csak a ’80-as években jött létre köztük, ami azóta csak erősödött. Azonban

megállapítható, hogy bár az Egyesült Államok és Kína az együttműködésre

koncentrál – hisz sok tekintetben egymásra vannak utalva -, nagy riválisai

egymásnak, és amolyan „se vele, se nélküle” kapcsolat áll fenn köztük még a mai

napig is.

Kína stabil gazdasága meggyengülne, ha nem tudna ilyen nagy mennyiségű

árut exportálni a világ országaiba. Az ázsiai ország ugyan jól járt azzal, hogy

nyitottá tette gazdaságát, de figyelnie kell arra, hogy a hangsúlyt ne csak és főként

az exportra helyezze, mert könnyen kialakulhat egy bizonyos függés a többi

országtól, ez pedig elindítaná Kínát a lejtőn. Ezért fontos, hogy az ország a belső

gazdaságot is ösztönözze továbbra is, hogy gazdasága erős maradhasson.

A gazdaság mindig változik, a hatalmi átrendeződések folyamatosak, és soha

nem érnek véget. Az pedig, hogy az általam bemutatott két ország közül hosszú

távon melyik lesz sikeresebb, szinte megjósolhatatlan, hisz a történelem során is

rengeteg „nagyhatalom” megbukott különböző okokból. Ahhoz tehát, hogy

évtizedekig vagy akár évszázadokig megőrizze egy ország a gazdasági pozícióját,

nagyon hatékony és összetett gazdaságpolitika szükséges. Az előrejelzések

magukért beszélnek, de hogy meg is valósulnak-e, az a jövő kérdése.

56

Irodalomjegyzék

1. Bárány P.: Egyesült Államok: Miféle recesszió? (Bank és tőzsde, 2002. 10.

évfolyam, 10. szám, 18-19. o.)

2. Bassa Z., Búzás S., Ludvig Zs., Majoros P., Székely D. A., Szigety T.:

Világgazdasági régiók, 2004.

3. Burgh, H.: Kína – barát vagy ellenség, HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2007.

4. Fazekas Gy. – Gergely A.: Kína a globális világhatalommá válás útján

(Külügyi szemle, 2006. 5. évfolyam 1-2. szám, 3-15. o.)

5. Gábor T.: Kína árfolyam-politikája és a globális egyensúlytalanságok

(Hitelintézeti szemle, 2009. 8. évfolyam 2. szám, 114-124. o.)

6. Gábor T.: Kína árfolyam-politikájáról alkotott eszmék vagy téveszmék:

Valóban káros az alulértékelt jüan a globális gazdaság egésze

szempontjából? (Pénzügyi szemle, 2009. 54. évfolyam 2-3. szám, 395-411.

o.)

7. Hirn, W.: Kína, a nagy falat – Miként változtatja meg életünket Kína

felemelkedése, HVG Kiadói Rt., Budapest, 2006.

8. Imre L.: A fenntartható fejlődés és az energia: Az ENSZ Konferenciája a

Környezetről és a Fejlődésről, Rio de Janeiro (Energiagazdálkodás, 1993.

1. szám 2-9. o.)

9. Inotai A. – Juhász O.: Kína a globális válság első szakaszában 2010.

10. Inotai A. – Juhász O.: Kína és a világ: Kína nemzetközi kapcsolatai és

világgazdasági szerepének erősödése, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011.

11. Kovács K.: Liberális gazdaságpolitika: Kína WTO-tagsága (Bank és

tőzsde, 2001. 9. évfolyam 27. szám)

12. Magas I. – Kutasi G.: Változó világgazdaság, Budapesti Corvinus

Egyetem, 2010. 288-302. o.

13. Magyarics T.: Az unipoláris rend menedzselése: Az Egyesült Államok

hegemóniája a hidegháború után (Külügyi szemle, 2011. 35-36. o.)

14. Nagy G.: Dollárdiplomácia: Az Egyesült Államok és Kína (Heti

Világgazdaság, 1994. 06. 04. 21-23. o.)

15. Nagy Z. - Szép T.: Egyesült Államok és Kína: Világgazdasági pozíciók

változása (Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek, 2011. 8. évfolyam 2.

szám 80-93. o.)

16. Papp Z.: Idei kilátások az Egyesült Államok Gazdaságában: a rossznál

jobb, a jónál rosszabb év (Napi gazdaság, 1994. január 17. 11. o.)

17. Rada P.: Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni

világban, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület, Budapest, 2007.

18. Ross, Robert S.: „U.S. Relations with China” (Vogel, 2002. 79-108. o.

57

19. Simai M.: Az Amerikai Egyesült Államok a XXI. század globális

rendszerében: „Magányos békebíró vagy hegemón világhatalom?”, AULA

Kiadó Kft., 2006.

20. Simai M.: Az Egyesült Államok szerepe a világgazdaságban a XX. század

végén: Megújulás vagy lassú hanyatlás, 1998.

21. Szalavetz A.: A ’80-as évek életszínvonal-változásai az USA-ban

(Külgazdaság, 1991. 4. szám, 67-71. o.)

22. Szunomár Á.: Kína és az Egyesült Államok: Se barát, se ellenség

(Egyenlítő, 2004. 2. évfolyam 6. szám, 20-25. o.)

23. Tálas B.: Kína – a 21. század leendő hiperhatalma (Külügyi szemle, 2006.

5. évfolyam 1-2. szám, 16-70. o.)

24. Tálas B.: Kína és az Egyesült Államok: Múlt, jelen és jövő (Köz-gazdaság,

2007. 2. évfolyam 2. szám, 85-102. o.)

25. Tálas B.: Kína nemzetközi gazdasági kapcsolatai a ’90-es években

(Külgazdaság, 1995. 39. évfolyam 10. szám, 54-62. o.)

26. Vámos P.: Beteg a sárkány? Kína belső gondjai és a megoldási kísérletek

(Eszmélet, 2006. 71.szám, 94-108. o.)

27. Vámos P.: Együttműködő ellenfelek: Az Egyesült Államok Kína-politikája

(Külügyi szemle, 2003. 2. évfolyam 4. szám, 88-116. o.)

28. Zhang Lyan Tianjie: Fenntartható fejlődés Kínában (Gazdaság,

vállalkozás, vezetés, 1999. 1. szám)

29. www.bea.gov

30. www.unfccc.int

31. www.worldbank.org

32. www.tradingeconomics.com

33. http://hirszerzo.hu/hirek/2012/3/14/20120314_kina_wto_japan

34. http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113366.pdf

35. https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ch.html

36. http://www.economicsnetwork.ac.uk/links/data_free.htm

37. http://data.worldbank.org/indicator/NE.EXP.GNFS.ZS/countries/1W?displ

ay=default

38. http://stat.wto.org/CountryProfile/WSDBCountryPFView.aspx?Language=

E&Country=CN,US

39. http://unfccc.int/kyoto_protocol/status_of_ratification/items/2613.php

40. http://trade.gov/press/publications/newsletters/ita_0706/nafta_0706.asp

58

41. http://www.aseansec.org/21406.pdf

42. http://hdr.undp.org/en/data/profiles/

43. http://www.freedomadvocates.org/about_us/

44. http://www.smartplanet.com/blog/business-brains/united-states-will-lead-

2011-r-d-funding-china-now-no-2/12616

45. http://money.cnn.com/magazines/fortune/fortune500/2012/snapshots/2580.

html

46. http://www.stats.gov.cn/english/classificationsmethods/

47. http://www.fdi.gov.cn/pub/FDI_EN/Statistics/AnnualStatisticsData/default

.jsp

48. http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113465.pdf

49. http://www.nationmaster.com/graph/eco_res_and_dev_exp_of_gdp-

economy-research-development-expenditure-gdp

59

The economic evolution of China and the United States

The changes in China's economy, the novel economic policy and dynamic

economic growth are all impressive performances from a forgotten country for

centuries. While the United States has always had a strong economic power, China

has grown from almost nothing and become an economic power. In today's

uncertain economic climate, it is not possible to accurately predict how the future

will go on in relation with the two countries' economic development. A lot of

factors can affect their lives, which will exert different effects on countries.

One thing is certain: China conquers the world with astonishing speed. The

country over the years has become more and more open, which greatly contributed

to results achieved so far. Openness also carries the same risks, but these barriers

China has almost passed easily. Of course, the development results are precise,

well-designed and controlled end products of economic policies, China's

development is very fast in relation to the size of this country.

The United States is facing more and more problems. The current crisis has

sharply curtailed the country's economic growth. Analysts in 2009 stated that the

crisis started in America, and as soon as there will end. However, this position is no

longer hold true. At the same time China is in a re-growth path again. And not only

China, but more and more developing countries seems to be good investments.

This does not mean that the United States would have less influence on the

world economy. Nor does it mean that other countries now account for greater

economic growth potential and take over its place. Only is that America is facing a

recession unprecedented long time ago and therefore more and more seems to be

weakening. The question is, what would do the country if other countries do not

finance huge deficits. Although it's a huge market for other countries so it will not

likely happen.

60

Melléklet

1. sz. melléklet

Az ASEAN-országok és Kína export-import adatai 2004 és 2008 között (millió dollár)

2004 2005 2006 2007 2008

Brunei 243 234 174 201 0

Kambodzsa 12 15 13 11 13

Indonézia 4 605 6 662 8 344 8 897 11 637

Laosz 1 4 1 35 15

Malajzia 8 634 9 465 11 391 15 443 18 422

Mianmar 75 119 133 475 499

Fülöp-szigetek 2 653 4 077 4 628 5 750 5 467

Szingapúr 15 321 19 770 26 472 28 925 29 082

Thaiföld 7 098 9 083 10 840 14 873 15 931

Vietnam 2 711 2 828 3 015 3 336 4 491

ASEAN Export 41 352 52 258 65 010 77 945 85 558

Brunei 84 97 120 157 171

Kambodzsa 337 430 516 653 933

Indonézia 4 101 5 843 6 637 8 616 15 247

Laosz 89 185 23 43 131

Malajzia 11 353 14 361 15 543 18 897 18 646

Mianmar 351 286 397 564 671

Fülöp-szigetek 2 659 2 973 3 647 4 001 4 250

Szingapúr 16 137 20 527 27 185 31 908 31 583

Thaiföld 8 183 11 116 13 578 16 184 19 936

Vietnam 4 416 5 322 7 306 12 148 15 545

ASEAN Import 47 714 61 136 74 951 93 173 107 114

Forrás: http://www.aseansec.org/23752.htm

61