Nagy István Attilamek.oszk.hu/08300/08359/08359.pdf · 10 11 NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET 8. Nem tudok se beszélni, sem írni, eltöredeztek bennem a mondatok,

1

Nagy István AttilaA fogva tartott képzelet

Nyíregyháza2004

1.

Elfelejtettem vágyba futó öleléseid,ujjaid begyének érzéki muzsikáját,az utat kereső tekintetet,öled bátorító mozdulatait,ahogyan haladtunk egyre magasabbra,följebb és tovább,messze, aztán egyre közelebb,egymás szorításában fuldokolva,úszva testünk sós tengerében,várva a sirály hangos kiáltását, a kiszakadás fájdalmát,amint befon, ránk hurkolódikaz éjszaka hűvösében,vagy a nappal izzó katlanában.

Egyszer volt, hol nem volt. De volt.

3

A FOGVA TARTOTT KÉPZELET

A borító Szalay Lajos Szárnyas ló

című rajzának felhasználásával készült.

© Nagy István Attila, 2004

ISBN 963 430 907 0

1.

Elfelejtettem vágyba futó öleléseid,ujjaid begyének érzéki muzsikáját,az utat kereső tekintetet,öled bátorító mozdulatait,ahogyan haladtunk egyre magasabbra,följebb és tovább,messze, aztán egyre közelebb,egymás szorításában fuldokolva,úszva testünk sós tengerében,várva a sirály hangos kiáltását, a kiszakadás fájdalmát,amint befon, ránk hurkolódikaz éjszaka hűvösében,vagy a nappal izzó katlanában.

Egyszer volt, hol nem volt. De volt.

3


A borító Szalay Lajos Szárnyas ló

című rajzának felhasználásával készült.

© Nagy István Attila, 2004

ISBN 963 430 907 0

2.

Ma még azt hiszem,ha becsukódik mögötted az ajtó,s elhal a zaj a lépcsőházban,veled megy az élet, a látomás,sorsom sok-sok fintora és reménye,magaddal viszed a hangomat,megszülető örömeimet,s ami itt marad: hosszú hónapoknyugtatott éjszakái,amikor csak a belső árnyékok nőnek,kívül végképp elnémul a világ,nincs benne se fájdalom, se öröm,tudattalanul létezik,ahogy a hajnali fény,befészkeli magát a szemembe.

4 5

NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET

3.

Nem leszek más csak adategy kompjuter merevlemezén,TAJ-szám, adószám,a lejárt személyi igazolvány száma,nem név, nem arc, nem árnyéka sűrűsödő barázdákban,ahová nem ér el már a napfény,nem leszek se gondolat,se látomás,kikopik belőlem a döbbenet,a vágy, a szerelem éneke,mert nem leszek más csak adategy kompjuter merevlemezén:letörölhető, újra formázható.Egyszer volt, hol nem volt.

2.

Ma még azt hiszem,ha becsukódik mögötted az ajtó,s elhal a zaj a lépcsőházban,veled megy az élet, a látomás,sorsom sok-sok fintora és reménye,magaddal viszed a hangomat,megszülető örömeimet,s ami itt marad: hosszú hónapoknyugtatott éjszakái,amikor csak a belső árnyékok nőnek,kívül végképp elnémul a világ,nincs benne se fájdalom, se öröm,tudattalanul létezik,ahogy a hajnali fény,befészkeli magát a szemembe.

4 5


3.


6 7


4.

De ma még kiáltok utánad,elengedlek, visszavárlak,megágyazok neked is,a párnát gyöngéden elsimítom,figyelem a neszeket,ahogy megáll a lift,s könnyű lábak lépkednek a szívemen,mintha te jönnél, fordulna a kulcs a zárban,de véget ér ez is, visszahullok a csendbe,arcra zuhan a szerelem,zokogás rázza a vállát,s az égbolt magasábanegyre jobban kerekedik a Hold.

5.

Jönnek a téren szemben velema színes szeretők,az örömben fürdő lázas boldogok,szinte mezítelenül,jönnek az ifjúság álmaiból,melleik a sóvárgó tekintetekbenlágyan ringatóznak,mint csónakok a folyón.

Jönnek a téren szemben velem,nézem őket, megtelek csodával,pedig már régen levetette szomorú jelmezét a realitás,mégis szinte elérem őket,olyan valóságosak, nem veszem észre,hogy egymásra úsznak a filmkockák,elmosódik ez a jelenet is.

6 7


4.

De ma még kiáltok utánad,elengedlek, visszavárlak,megágyazok neked is,a párnát gyöngéden elsimítom,figyelem a neszeket,ahogy megáll a lift,s könnyű lábak lépkednek a szívemen,mintha te jönnél, fordulna a kulcs a zárban,de véget ér ez is, visszahullok a csendbe,arcra zuhan a szerelem,zokogás rázza a vállát,s az égbolt magasábanegyre jobban kerekedik a Hold.

5.

Jönnek a téren szemben velema színes szeretők,az örömben fürdő lázas boldogok,szinte mezítelenül,jönnek az ifjúság álmaiból,melleik a sóvárgó tekintetekbenlágyan ringatóznak,mint csónakok a folyón.

Jönnek a téren szemben velem,nézem őket, megtelek csodával,pedig már régen levetette szomorú jelmezét a realitás,mégis szinte elérem őket,olyan valóságosak, nem veszem észre,hogy egymásra úsznak a filmkockák,elmosódik ez a jelenet is.

8 9


6.

Elvirágzott ez a pillanat is,de nem volt jó az illata,valami fanyar íz maradt utána,lemondó sóhaj, hogy kár voltsziromleveleket hajtani,kifordulni a Nap felé.

Valami bánatos íz maradt utána,fogadkozás, hogy sohasem lesz többéönmutogatás, kitárulkozás,nem lesz többé olyan pillanat,amely feláldozza önmagát,nekiszalad a metsző késnek.

Pedig van még tovább adható remény,vágyakozás, gazdagodható hit,hogy nem muszáj keresztbe feküdnia sínen, mert az a vonatmég nem indult elaz állomásról.

7.

Közeledik az este, felveszi a ruháját,megbújik a várakozás ráncaiban,rám les a tükörből, mintha azt akarná,hogy tegyek valamit magammal,ne várjam készülődő halálomat,hanem lépjek át a csend szakadékán,hiszen olyan könnyű elszaladni,s nem gondolni az itt maradókraaz első pillanatban.

Aztán mégis belépsz az ajtón,s előugrik sáncaiból a remény:ölembe ül a pillanat s mesél,mert ott járt, ahová egyedül nem mehet az ember –hát hallgatom, hiszena te hangodon szólal meg,ezért nem tehetek mást,ma este még veled maradok.

8 9


6.

Elvirágzott ez a pillanat is,de nem volt jó az illata,valami fanyar íz maradt utána,lemondó sóhaj, hogy kár voltsziromleveleket hajtani,kifordulni a Nap felé.

Valami bánatos íz maradt utána,fogadkozás, hogy sohasem lesz többéönmutogatás, kitárulkozás,nem lesz többé olyan pillanat,amely feláldozza önmagát,nekiszalad a metsző késnek.

Pedig van még tovább adható remény,vágyakozás, gazdagodható hit,hogy nem muszáj keresztbe feküdnia sínen, mert az a vonatmég nem indult elaz állomásról.

7.

Közeledik az este, felveszi a ruháját,megbújik a várakozás ráncaiban,rám les a tükörből, mintha azt akarná,hogy tegyek valamit magammal,ne várjam készülődő halálomat,hanem lépjek át a csend szakadékán,hiszen olyan könnyű elszaladni,s nem gondolni az itt maradókraaz első pillanatban.

Aztán mégis belépsz az ajtón,s előugrik sáncaiból a remény:ölembe ül a pillanat s mesél,mert ott járt, ahová egyedül nem mehet az ember –hát hallgatom, hiszena te hangodon szólal meg,ezért nem tehetek mást,ma este még veled maradok.

10 11


8.

Nem tudok se beszélni, sem írni,eltöredeztek bennem a mondatok,bukdácsolok a szavak között,nem tartanak összea lélegzetvételek,csak bóklászok ebben az időben,a késő tavaszi kora nyárban,s nem tudom, megvár-e az ősz,készülődik-e valahol az álmok mélyénvalaki, aki megvált végképpen,mert nem tudok én semmit,nem akarok semmit egymagam,csak annyi kellene, hogy megragadjon az éjszaka,s letegyen egy párnára,ahol a kedvesem pihen.

9.

Mindig az elmúlás, a végetsohasem érő vágyakozás.Ellentmondó pillanatok,amelyekben, mint valami tégelybenmegoldódnak a tegnapok.

Csak a tegnapot lehet megérteni,a jelenben nincs más, mintfelkavarodott szavak,izgatott vágyakozás,a reménytelenség igéi,a holnap pedig csupa rejtély.

Nem akarom már megfejtenia holnapot, mert hiányzikbelőle minden nagyszerűség,ami értelmet adhatnaaz elhatározásoknak.

10 11


8.

Nem tudok se beszélni, sem írni,eltöredeztek bennem a mondatok,bukdácsolok a szavak között,nem tartanak összea lélegzetvételek,csak bóklászok ebben az időben,a késő tavaszi kora nyárban,s nem tudom, megvár-e az ősz,készülődik-e valahol az álmok mélyénvalaki, aki megvált végképpen,mert nem tudok én semmit,nem akarok semmit egymagam,csak annyi kellene, hogy megragadjon az éjszaka,s letegyen egy párnára,ahol a kedvesem pihen.

9.

Mindig az elmúlás, a végetsohasem érő vágyakozás.Ellentmondó pillanatok,amelyekben, mint valami tégelybenmegoldódnak a tegnapok.

Csak a tegnapot lehet megérteni,a jelenben nincs más, mintfelkavarodott szavak,izgatott vágyakozás,a reménytelenség igéi,a holnap pedig csupa rejtély.

Nem akarom már megfejtenia holnapot, mert hiányzikbelőle minden nagyszerűség,ami értelmet adhatnaaz elhatározásoknak.

12 13


10.

Ne hagyjatok magamra emlékeim,ne vegyétek fel szürke álarcaitokat,még itt téblábolok ebben a zord időben,lassan rám rakódott a szenvedés,s én is elveszítem az arcomat,ha nem lesznek csak kifakult emlékeim, amelyekben nem látszik a múlt,pedig éppen öt évesek vagytok,gyermeki szívvel oktalanok,s nem tudjátok, mire való a tegnap,mert nincsen veletek még az idő.

Hát ne hagyjatok magamra ebbena kora nyári virradatban,amikor egyedül vergődik a szívem,mert nem akarja megtudni,hogy ennyi idő is elég a halálhoz.

11.

Nem jönnek a siratóasszonyok,a rokonok is messze elkerülnek,egyedül készülök a temetésre,sírok, amennyire az erőmből telik,de nem figyel rám senki.Hétköznapi veszteségek,egy múló szerelem fájdalma,kit érdekel?

Elszaladtak az álmok előlem,elfutottak egy távoli vidékre,ahol nincs nyoma esőfelhőknek,örökké süt a nap, s fiatal arcokmosolyognak az égre.

Így van ez jól. Már a szavak se jönnek,botladozó mássalhangzók,néma magánhangzók,nem kell ide beszéd,jobb megadón várnia feltámadást.

12 13


10.

Ne hagyjatok magamra emlékeim,ne vegyétek fel szürke álarcaitokat,még itt téblábolok ebben a zord időben,lassan rám rakódott a szenvedés,s én is elveszítem az arcomat,ha nem lesznek csak kifakult emlékeim, amelyekben nem látszik a múlt,pedig éppen öt évesek vagytok,gyermeki szívvel oktalanok,s nem tudjátok, mire való a tegnap,mert nincsen veletek még az idő.

Hát ne hagyjatok magamra ebbena kora nyári virradatban,amikor egyedül vergődik a szívem,mert nem akarja megtudni,hogy ennyi idő is elég a halálhoz.

11.

Nem jönnek a siratóasszonyok,a rokonok is messze elkerülnek,egyedül készülök a temetésre,sírok, amennyire az erőmből telik,de nem figyel rám senki.Hétköznapi veszteségek,egy múló szerelem fájdalma,kit érdekel?

Elszaladtak az álmok előlem,elfutottak egy távoli vidékre,ahol nincs nyoma esőfelhőknek,örökké süt a nap, s fiatal arcokmosolyognak az égre.

Így van ez jól. Már a szavak se jönnek,botladozó mássalhangzók,néma magánhangzók,nem kell ide beszéd,jobb megadón várnia feltámadást.

14 15


12.

Hónapok óta nem láttalak,már azt hittem, végképp eltűntélebben a harmatos tavaszban,amikor robbanni készülnek a rügyek, s a japán akác részegen szórja virágait.Aztán mégis itt vagy, s nem tudom,kívánom-e igazán a jelenedet,vagy inkább azt szeretném,hogy ne legyél többet.

Nem kell a szomjúság, se a túlcsorduló vágyakozás,nem kell az örömkönnyek gyászmeneteaz arc barázdáiban.Megölted bennem a verseket.

13.

Hirtelen rám szakadt a félelem,s most itt vagyok a gondolkodó,a tépelődő ember helyzetében.

Vajon mi vár éjszaka,amikor ablakomig érnek a csillagok,s az árnyékok végigfutnak a falakon,elzárják a menekülés minden útját,s nincs más lehetőség, mint önmagam?

Követem a csillagfényt, amint utat rajzolnaka tündöklő semmibe.

14 15


12.

Hónapok óta nem láttalak,már azt hittem, végképp eltűntélebben a harmatos tavaszban,amikor robbanni készülnek a rügyek, s a japán akác részegen szórja virágait.Aztán mégis itt vagy, s nem tudom,kívánom-e igazán a jelenedet,vagy inkább azt szeretném,hogy ne legyél többet.

Nem kell a szomjúság, se a túlcsorduló vágyakozás,nem kell az örömkönnyek gyászmeneteaz arc barázdáiban.Megölted bennem a verseket.

13.

Hirtelen rám szakadt a félelem,s most itt vagyok a gondolkodó,a tépelődő ember helyzetében.

Vajon mi vár éjszaka,amikor ablakomig érnek a csillagok,s az árnyékok végigfutnak a falakon,elzárják a menekülés minden útját,s nincs más lehetőség, mint önmagam?

Követem a csillagfényt, amint utat rajzolnaka tündöklő semmibe.

16 17


14.

Megérkezett a tavasz, kibuggyantak az első virágok,zenekarba rendeződnek a színes sziromlevelek.A nyírfa-menyasszonyok is öltözködnek.Senki sem hazudik.A fűszálak ágaskodnak, figyelnek,reggelre könnycseppeket hizlalnak.Jól van így. Ők sohasem hazudnak.Belőlük nem lesznek emberek.

De, ha végigfekszünk a folyóparton,s behunyt szemünk mögött megjelenikaz égbolt, talán kimondjuk,ami miatt gyötrődünk.

15.

Valahonnan rám tört a fáradtság,partra vergődött az erekből,s most nem tudom,talán lappang bennem valami,betegség vagy még rosszabb.

Kinek panaszoljam el, ha fáj,ha szívesen hajtanámvalakinek az ölébe a fejemet,s elmondani, félek,félek valamitől,ami itt ólálkodika szívem közelében.

Ha itt lennél mellettem,s melletted több lehetnék, mint vagyok,talán nem félnék senkitől sem,mert a tenyered sátorábankipihenném magamat.

16 17


14.

Megérkezett a tavasz, kibuggyantak az első virágok,zenekarba rendeződnek a színes sziromlevelek.A nyírfa-menyasszonyok is öltözködnek.Senki sem hazudik.A fűszálak ágaskodnak, figyelnek,reggelre könnycseppeket hizlalnak.Jól van így. Ők sohasem hazudnak.Belőlük nem lesznek emberek.

De, ha végigfekszünk a folyóparton,s behunyt szemünk mögött megjelenikaz égbolt, talán kimondjuk,ami miatt gyötrődünk.

15.

Valahonnan rám tört a fáradtság,partra vergődött az erekből,s most nem tudom,talán lappang bennem valami,betegség vagy még rosszabb.

Kinek panaszoljam el, ha fáj,ha szívesen hajtanámvalakinek az ölébe a fejemet,s elmondani, félek,félek valamitől,ami itt ólálkodika szívem közelében.

Ha itt lennél mellettem,s melletted több lehetnék, mint vagyok,talán nem félnék senkitől sem,mert a tenyered sátorábankipihenném magamat.

18 19


16.

megjelölt az elmúlásgöcsörtös ágak az ujjaimaz utolsó leveleket még dédelgetia korán érkezett ősz

még botorkálnak bennem a nedvekmint törzsben a tavaszi emlékde már el-eltéved a gondolats ha eltakar a télúj álomra nem lesz hitem

göcsörtös ágaim nem hoznaknapfényben fürdő levelekets az otromba szél nem kélversenyre velemmert megjelölt az elmúlásitt maradtam ezen a reménytelen óránvégképpen egyedül

17.

talán el kellene köszönni a fáktóla messziről figyelő hegyektőlaz árnyékban bukdácsoló pataktóls a szarkafészektőlamelyben gyerekként kutattamtojás után

még meg kellene kóstolni a kökényfanyar és húzós ízétmegsimogatni egy tűzpiros almátújra megfonni a búzavirág koszorútamelyet egy nyári délután átadtamvalakinekmeg kellene keresni a csúcsokatahonnan belátható ami menni készülönigazolásból koszorút fonnihitetlenül magamnak megbocsátanis bátran elindulniaz elhalványulók közéahol a semmi nem a létezők hiányanem is a csend és a fénytelenségnem a jóság és a gonoszságnem az értelmezhetetlen érzéscsak a fogalmakkalkörülkeríthetetlensemmi

18 19


16.

megjelölt az elmúlásgöcsörtös ágak az ujjaimaz utolsó leveleket még dédelgetia korán érkezett ősz

még botorkálnak bennem a nedvekmint törzsben a tavaszi emlékde már el-eltéved a gondolats ha eltakar a télúj álomra nem lesz hitem

göcsörtös ágaim nem hoznaknapfényben fürdő levelekets az otromba szél nem kélversenyre velemmert megjelölt az elmúlásitt maradtam ezen a reménytelen óránvégképpen egyedül

17.

talán el kellene köszönni a fáktóla messziről figyelő hegyektőlaz árnyékban bukdácsoló pataktóls a szarkafészektőlamelyben gyerekként kutattamtojás után

még meg kellene kóstolni a kökényfanyar és húzós ízétmegsimogatni egy tűzpiros almátújra megfonni a búzavirág koszorútamelyet egy nyári délután átadtamvalakinekmeg kellene keresni a csúcsokatahonnan belátható ami menni készülönigazolásból koszorút fonnihitetlenül magamnak megbocsátanis bátran elindulniaz elhalványulók közéahol a semmi nem a létezők hiányanem is a csend és a fénytelenségnem a jóság és a gonoszságnem az értelmezhetetlen érzéscsak a fogalmakkalkörülkeríthetetlensemmi

20 21


18.

amikor lezuhannak a szemhéjaimde az álom még messzire elkerülfigyelem magamban a vágyakatamint az ösvényes múltbankóborolnak

talán nem szerettem igazán a virágokata leszálló alkonyban a suttogásta mellemre zuhanó szőke fejets a felkínált sorsot semcsak izzottam izzítás nélkül

önzésem lángjában pörkölődteklányok és asszonyokszemérmesek és követelőzőkáldozni tudók és félénk áldozatokszenvedők és könnyen felkínálkozókvárakozók és egy órás szeretőksorsomat ölben hordozókkiszáradt szemmel búcsúzóknem akartam nekik rosszatcsak magamat szerettem volnaelveszíteni

19.

még tart a tinta a tollbana csöndben kivirágzik ez a vers is:tollait veszítő madárhalkan magában énekelget

felemelik fejüket a szavak:itt vagyunk találj meg minket ismielőtt betakar az éjszakaés senkit sem érdekel hol vagyunkmilyen az arcunk a hangunksimogatunk-e vagy megsebzünk valakit

szólítsd meg a szavakattiszta zenével őszinte ajakkalmint amikor mindegy márnincs helye a praktikáknaksemmi hasznod a hazug hallgatásbólsem a sikoltozásbólsem a félénk szavakbóla hízelgő igékbőla terpeszkedő nagyzoló jelzőkbőla határozatlanság szavaiból

légy határozott és kemény:nincs kihez szólni

20 21


18.

amikor lezuhannak a szemhéjaimde az álom még messzire elkerülfigyelem magamban a vágyakatamint az ösvényes múltbankóborolnak

talán nem szerettem igazán a virágokata leszálló alkonyban a suttogásta mellemre zuhanó szőke fejets a felkínált sorsot semcsak izzottam izzítás nélkül

önzésem lángjában pörkölődteklányok és asszonyokszemérmesek és követelőzőkáldozni tudók és félénk áldozatokszenvedők és könnyen felkínálkozókvárakozók és egy órás szeretőksorsomat ölben hordozókkiszáradt szemmel búcsúzóknem akartam nekik rosszatcsak magamat szerettem volnaelveszíteni

19.

még tart a tinta a tollbana csöndben kivirágzik ez a vers is:tollait veszítő madárhalkan magában énekelget

felemelik fejüket a szavak:itt vagyunk találj meg minket ismielőtt betakar az éjszakaés senkit sem érdekel hol vagyunkmilyen az arcunk a hangunksimogatunk-e vagy megsebzünk valakit

szólítsd meg a szavakattiszta zenével őszinte ajakkalmint amikor mindegy márnincs helye a praktikáknaksemmi hasznod a hazug hallgatásbólsem a sikoltozásbólsem a félénk szavakbóla hízelgő igékbőla terpeszkedő nagyzoló jelzőkbőla határozatlanság szavaiból

légy határozott és kemény:nincs kihez szólni

22 23


20.

látod ez a reggel is megtaláltpedig menekültél előlemagadra terítetted az éjszakátbelebújtál a fájdalombaés hallgattad az elveszettségvigasztaló nótáit

ragyogás ez a reggelde te nem vagy velemegy másik térben bolyongszs én ebben az időbenfuldoklom a magánytólpedig ragyog a reggelnémán álldogálnak a fáks röptére vigyáz a búcsúzkodó fecske ismesszire indulde érzi jövőre visszatérmegtalálja a fészkétamelyből a kicsik kirepültek

nézem ahogy megpihens újra maga alá gyűra bánat

21.

ez már az összegzés idejevagy még minden zavaross tele van félelemmel a nappal?

ha tudni lehetnehogy ez már az összegzés idejes az utolsó lélegzetvételrekészülődik a tüdős az agy elzárja az artériák csapjaitkiírja az arcra meg a tekintetre:záróravégigfut egy elkésett ingerület az izmokons mintha ez a töredék pillanatis csöndesen megszűnne

jó lenne ha tudnámhogy ez már az összegzés idejeillúzió csupán a lezárt dolgok örömehiszen ezután semmi új nem kezdődik

22 23


20.

látod ez a reggel is megtaláltpedig menekültél előlemagadra terítetted az éjszakátbelebújtál a fájdalombaés hallgattad az elveszettségvigasztaló nótáit

ragyogás ez a reggelde te nem vagy velemegy másik térben bolyongszs én ebben az időbenfuldoklom a magánytólpedig ragyog a reggelnémán álldogálnak a fáks röptére vigyáz a búcsúzkodó fecske ismesszire indulde érzi jövőre visszatérmegtalálja a fészkétamelyből a kicsik kirepültek

nézem ahogy megpihens újra maga alá gyűra bánat

21.

ez már az összegzés idejevagy még minden zavaross tele van félelemmel a nappal?

ha tudni lehetnehogy ez már az összegzés idejes az utolsó lélegzetvételrekészülődik a tüdős az agy elzárja az artériák csapjaitkiírja az arcra meg a tekintetre:záróravégigfut egy elkésett ingerület az izmokons mintha ez a töredék pillanatis csöndesen megszűnne

jó lenne ha tudnámhogy ez már az összegzés idejeillúzió csupán a lezárt dolgok örömehiszen ezután semmi új nem kezdődik

24 25


22.

elképzelem vagy meg is történik velem:arcomat szorítom melled vánkosáraimádkozom ahogy a hitetlenek képeseka test urához az öröm anyjáhozaz áldásosztó pillanathoz

könyörögve kérem: telepedjen le hozzámegy italra egy hallgatásnyi csöndreamíg elindul a képzeletems bejárja a még mindig titkos birodalmatamíg megérkezik a felmentő ítélet:mégis feltámadhatok újra élhetem a zaklatott csodáta gyomorremegéstaz ölbe búvó kiáltástmindent próbára tehetek:a gonoszságota hitetlenkedésta gyávaságotde a férfias áldozatvállalást is:

ezt az egyetlen pillanatot akaromhátralévő életemremelled vánkosán

23.

szeresd ezt a pillanatot isamelyik átsugárzik a bőrödöns feszessé varázsolja az emlékekethiszen ott ragyog benne az ölelésott remeg benne az óvatos félelemhogy jaj milyen irányt vesznek a dolgokpedig minden megtörténikamire vágyakoznak a sejtekamelyek hullámzanaks viszik magukkal a létezésöntudatlan akaratát

minden megtörténhetmég az is hogy csöndbenmegadod megad a halálnak

24 25


22.

elképzelem vagy meg is történik velem:arcomat szorítom melled vánkosáraimádkozom ahogy a hitetlenek képeseka test urához az öröm anyjáhozaz áldásosztó pillanathoz

könyörögve kérem: telepedjen le hozzámegy italra egy hallgatásnyi csöndreamíg elindul a képzeletems bejárja a még mindig titkos birodalmatamíg megérkezik a felmentő ítélet:mégis feltámadhatok újra élhetem a zaklatott csodáta gyomorremegéstaz ölbe búvó kiáltástmindent próbára tehetek:a gonoszságota hitetlenkedésta gyávaságotde a férfias áldozatvállalást is:

ezt az egyetlen pillanatot akaromhátralévő életemremelled vánkosán

23.

szeresd ezt a pillanatot isamelyik átsugárzik a bőrödöns feszessé varázsolja az emlékekethiszen ott ragyog benne az ölelésott remeg benne az óvatos félelemhogy jaj milyen irányt vesznek a dolgokpedig minden megtörténikamire vágyakoznak a sejtekamelyek hullámzanaks viszik magukkal a létezésöntudatlan akaratát

minden megtörténhetmég az is hogy csöndbenmegadod megad a halálnak

26 27


24.

valamikor sokat beszéltemnevet adtam a virágnak a szélnekaz arcon megbújó árnyékoknaka szív kalapáló mozdulatainaka szerelemnek amely kitakarjaa költőt

most a némaság a takaróma hallgatást borítja rám az éjszakaamikor hosszú útra indulnak a vágyaks elidőznek a csípők hajlataibanhogy eltűnjenek a gyönyör kútjában

mi történt nem tudomvalami kínos átmenetsajog a szívem körül

25.

most eljátszom hogy nem fontosami nélkül nem tudok élnimert elmaradt a gyomorremegésa hiábavaló várakozásaz önigazolás apró tettei:én is érek valamitengem is lehet szeretnis én is tudok szeretni

jó hogy mindez már a múltés nem vágyom a nyakadraa csípődre melled kupolájáraringató öledremert testetlenül szerethetleknincs bennem esztelen vágyakozásminden jó így az elcsitult örömökbüszke magányábanmert én is voltam valakivalaha én is tudtam valamit

de hát ez nem játék:hiányodtól reggelig szenvedek

26 27


24.

valamikor sokat beszéltemnevet adtam a virágnak a szélnekaz arcon megbújó árnyékoknaka szív kalapáló mozdulatainaka szerelemnek amely kitakarjaa költőt

most a némaság a takaróma hallgatást borítja rám az éjszakaamikor hosszú útra indulnak a vágyaks elidőznek a csípők hajlataibanhogy eltűnjenek a gyönyör kútjában

mi történt nem tudomvalami kínos átmenetsajog a szívem körül

25.

most eljátszom hogy nem fontosami nélkül nem tudok élnimert elmaradt a gyomorremegésa hiábavaló várakozásaz önigazolás apró tettei:én is érek valamitengem is lehet szeretnis én is tudok szeretni

jó hogy mindez már a múltés nem vágyom a nyakadraa csípődre melled kupolájáraringató öledremert testetlenül szerethetleknincs bennem esztelen vágyakozásminden jó így az elcsitult örömökbüszke magányábanmert én is voltam valakivalaha én is tudtam valamit

de hát ez nem játék:hiányodtól reggelig szenvedek

28 29


26.

nem tudok mást mint szorongva vároma szomorú szavú éjszakátamikor leereszkedik homlokomra a sötéts az idő-ráncokban megbújik a gondolat

forgolódok a párnánkeresem az illatodatvalahol elveszett ebben a zaklatott időbenahol nincs más csak hasztalan keresésa hunyorgó csillagok faggatásaakik többet látnak mint én

nem tudok mást mint szorongva váromhalk lépteidet az éjszakábans elképzelem: távol tart tőlem a félelemmert nem akarok semmi mástcsak szép arcodat a párnámonaz illatodat amely beteríts elkísér reggelig

27.

rám ereszkedett a magányfehérbe öltöztek az órákbekerültem a gyógyító gépezet magányába

kíváncsian faggat a nővér és az orvosmit keresek én itt ahol a reménytmagukra gombolják az embereks ahol a napsütés a legjobb gyógyszer?

útitársaim új kínok felé indulnakvalakit mentő visz másokat a rokonokcsodálnak türelmetlenül:meddig még? vajon meddig?

jönnek az esték és az éjszakák:befejezetlen verssorok

28 29


26.

nem tudok mást mint szorongva vároma szomorú szavú éjszakátamikor leereszkedik homlokomra a sötéts az idő-ráncokban megbújik a gondolat

forgolódok a párnánkeresem az illatodatvalahol elveszett ebben a zaklatott időbenahol nincs más csak hasztalan keresésa hunyorgó csillagok faggatásaakik többet látnak mint én

nem tudok mást mint szorongva váromhalk lépteidet az éjszakábans elképzelem: távol tart tőlem a félelemmert nem akarok semmi mástcsak szép arcodat a párnámonaz illatodat amely beteríts elkísér reggelig

27.

rám ereszkedett a magányfehérbe öltöztek az órákbekerültem a gyógyító gépezet magányába

kíváncsian faggat a nővér és az orvosmit keresek én itt ahol a reménytmagukra gombolják az embereks ahol a napsütés a legjobb gyógyszer?

útitársaim új kínok felé indulnakvalakit mentő visz másokat a rokonokcsodálnak türelmetlenül:meddig még? vajon meddig?

jönnek az esték és az éjszakák:befejezetlen verssorok

30 31


28.

elmennek a látogatók:látom rajtuk az örömötami kiviszi őket ebből az épületbőlahol csörrennek a szikékés hűvösen fénylik a gondolat

látom rajtuk a menekülés örömétmert nem ők vannak a rettenetbenaz elmúlás előszobájábanaz injekciós tűk árnyékábannem őket dobják oldalra besorozva

ők kinyitják majd becsukjákmaguk mögött az ajtót

elviszik a reményt is

29.

nem kellene még összeszámolnihány darabból áll a múltmelyik sörnek volt jobb az íze

nem kellene még a csókokat visszaidéznisem a kamaszkor izzító gyötrelmeitaz örömöt kedvesem ölében

Évát Marit Ilonát

hagyni kellene őket a múltban kóborolniamikor még itt van a felfedezhető világkarjai között az életemamely lehetett volna más isde én ugyanaz maradtam:az elmúlás előszobájában

30 31


28.

elmennek a látogatók:látom rajtuk az örömötami kiviszi őket ebből az épületbőlahol csörrennek a szikékés hűvösen fénylik a gondolat

látom rajtuk a menekülés örömétmert nem ők vannak a rettenetbenaz elmúlás előszobájábanaz injekciós tűk árnyékábannem őket dobják oldalra besorozva

ők kinyitják majd becsukjákmaguk mögött az ajtót

elviszik a reményt is

29.

nem kellene még összeszámolnihány darabból áll a múltmelyik sörnek volt jobb az íze

nem kellene még a csókokat visszaidéznisem a kamaszkor izzító gyötrelmeitaz örömöt kedvesem ölében

Évát Marit Ilonát

hagyni kellene őket a múltban kóborolniamikor még itt van a felfedezhető világkarjai között az életemamely lehetett volna más isde én ugyanaz maradtam:az elmúlás előszobájában

32 33


30.

romokban is csodálható ez az épületa homlokzat a boltozat egy-egy ívea belátható panorámaamelyben egyszerre van együtt múlt és jelen

olykor még elámulokhogy meghat a Mars látványas kitüntetettnek érzem magam:hatvanezer évig várt rám az idős most szemembe zárom a pillanatot

nem lesz még egyszerahogy én is elmúlokegy óvatlan pillanatbancsodálkozás és rémület nélkül:ezt érdemeltem

31.

de jó lenne most bejárnigőgös melled csábító halmaits elmerülni szíveink dobbanásaiban

jó lenne nem hallani a vergődéstaz otthonát nem lelő vágybanmire kell ez a csend?mire jó ez a vers?

sorban kitéped a facsemetéketa lehullott leveleket elzavarta a széls a törzsek mint fekete felkiáltójelekkiáltoznak a jó ízű éjszakábanamikor alámerülnek a szerelmesekegymás húsában és idegeiben

32 33


30.

romokban is csodálható ez az épületa homlokzat a boltozat egy-egy ívea belátható panorámaamelyben egyszerre van együtt múlt és jelen

olykor még elámulokhogy meghat a Mars látványas kitüntetettnek érzem magam:hatvanezer évig várt rám az idős most szemembe zárom a pillanatot

nem lesz még egyszerahogy én is elmúlokegy óvatlan pillanatbancsodálkozás és rémület nélkül:ezt érdemeltem

31.

de jó lenne most bejárnigőgös melled csábító halmaits elmerülni szíveink dobbanásaiban

jó lenne nem hallani a vergődéstaz otthonát nem lelő vágybanmire kell ez a csend?mire jó ez a vers?

sorban kitéped a facsemetéketa lehullott leveleket elzavarta a széls a törzsek mint fekete felkiáltójelekkiáltoznak a jó ízű éjszakábanamikor alámerülnek a szerelmesekegymás húsában és idegeiben

34 35


32.

fölöttem egy falevél hullani készülaztán az ölemben lassú véget érfigyelmeztet talánhogy volt s aztán semmivé lett?

régóta tudom de olykor tiltakozoma nemlét parancsa ellenpedig nincs róla tapasztalatomse rossz se jóakár az életről amelyben a viszonyításokrabjai vagyunk csupán

kóstolgatjuk a pillanatokatmint kedvesünk ajkáts azt hisszük nincs annál jobba halálban sem

33.

egy hatalmas bükkfa leveleitmohón kóstolgatja a feltámadt szélelsodorja a szeptember végi szép időtamely még a kórházi szobában is vigasztal

aranyát vesztegeti a bükks mellette a terpeszkedő gyertyánszétszórja a nyarat meg a tavaszta viharnak feszülő ág öröméta nyári fürdőzésts a villámok előli menekülést

még néhány hét s talpaim alattsikoltozó táncba fognakaz összetöpörödött levelek

34 35


32.

fölöttem egy falevél hullani készülaztán az ölemben lassú véget érfigyelmeztet talánhogy volt s aztán semmivé lett?

régóta tudom de olykor tiltakozoma nemlét parancsa ellenpedig nincs róla tapasztalatomse rossz se jóakár az életről amelyben a viszonyításokrabjai vagyunk csupán

kóstolgatjuk a pillanatokatmint kedvesünk ajkáts azt hisszük nincs annál jobba halálban sem

33.

egy hatalmas bükkfa leveleitmohón kóstolgatja a feltámadt szélelsodorja a szeptember végi szép időtamely még a kórházi szobában is vigasztal

aranyát vesztegeti a bükks mellette a terpeszkedő gyertyánszétszórja a nyarat meg a tavaszta viharnak feszülő ág öröméta nyári fürdőzésts a villámok előli menekülést

még néhány hét s talpaim alattsikoltozó táncba fognakaz összetöpörödött levelek

36 37


34.

nem szerettem soha szerelmesebbenarcod hűvösében a fénylő csodákatmint most amikor távozni készüla hódító indulat:szívem Niagarája

már csak büszke emléktábortűz melletti mesés indulat:átöleltélnem volt szavam a repülés örömérede magam alatt láttam a világotminden finom rezdülését moccanásátnappalait és éjszakáitszülető gyermekeit – téged

35.

most nem fojtogat a sírásmessze van már amit elhagytampedig kinyújtott kezem szinte eléride nem akarok utánanyúlni senkinekbeleélek ebbe az őszi csendbea fák suttogó beszédébea madárszó nélküli némaságba

csak a vonalak vezetik a tekintetemeta félbetört sorokaz elhagyott gondolatokahonnan nem lehet már bejárniaz elsüllyedő világ határaitkegyelmet kérni a nem létezőtől: benned sem hiszek

36 37


34.

nem szerettem soha szerelmesebbenarcod hűvösében a fénylő csodákatmint most amikor távozni készüla hódító indulat:szívem Niagarája

már csak büszke emléktábortűz melletti mesés indulat:átöleltélnem volt szavam a repülés örömérede magam alatt láttam a világotminden finom rezdülését moccanásátnappalait és éjszakáitszülető gyermekeit – téged

35.

most nem fojtogat a sírásmessze van már amit elhagytampedig kinyújtott kezem szinte eléride nem akarok utánanyúlni senkinekbeleélek ebbe az őszi csendbea fák suttogó beszédébea madárszó nélküli némaságba

csak a vonalak vezetik a tekintetemeta félbetört sorokaz elhagyott gondolatokahonnan nem lehet már bejárniaz elsüllyedő világ határaitkegyelmet kérni a nem létezőtől: benned sem hiszek

38 39


36.

a zsombékos területrőlkiemelkedik egy talpalatnyi szigetamely bizonytalanságával is megtartott

önmagát kereső kamasz szívemtéged talált Ilonacsóktalanul öleléstelenül

szavaid kereszttüzében olykor megsemmisültemde akartál engemet ahogy én iste is nyugtalan kereső voltáls kioltottuk egymástmielőtt megadta volna magát a lélek

látod ma is azzal a kamasz vággyalszeretlek

37.

nyakamba zúdult a rossz időeső veri az ablakotdobálja a szél a lassan múló órákatbeteríti a park ösvényeitahol rád várt minden gondolat

lestem a kaput hátha megvillanaz alakod a simogató fénybende elmaradtálahogyan az őszi napsütés iscsupán a szél borzolja a fákatkergeti az elszáradt leveleket

micsoda idő ez mondd?

sirat a nappal és az este:egy vagyok velük

38 39


36.

a zsombékos területrőlkiemelkedik egy talpalatnyi szigetamely bizonytalanságával is megtartott

önmagát kereső kamasz szívemtéged talált Ilonacsóktalanul öleléstelenül

szavaid kereszttüzében olykor megsemmisültemde akartál engemet ahogy én iste is nyugtalan kereső voltáls kioltottuk egymástmielőtt megadta volna magát a lélek

látod ma is azzal a kamasz vággyalszeretlek

37.

nyakamba zúdult a rossz időeső veri az ablakotdobálja a szél a lassan múló órákatbeteríti a park ösvényeitahol rád várt minden gondolat

lestem a kaput hátha megvillanaz alakod a simogató fénybende elmaradtálahogyan az őszi napsütés iscsupán a szél borzolja a fákatkergeti az elszáradt leveleket

micsoda idő ez mondd?

sirat a nappal és az este:egy vagyok velük

40 41


38.

lassan karikába görbülnek az ujjaimegymás után gyűrűt formáznaks eltűnik belőlük a parázscsak botladoznakkeresgélnek a papíron

emléket vadásznakamikor még csodákról meséltekvégigfutottak a gerinc meredélyéns újra rajzolták a lány arcokatvagy megpihentek a csípők kerületén

beszédes ujjaimmeghajoltatok az időnekelhagytatok nem tudtalakvisszatartanibenneteket

39.

ennyi kell csak hogy térdre kényszerüljeks megadja magát bennem a vágyelég ha felhő takarja az égboltots ritkás eső veri az arcomat?

elég ha fehér falak közé szorít a magánys elmarad az egyetlen hívásmert én sem akarom máramiért egyszer kifordítottam a bőrömet?

vegyületek vegyszerek áramlatok játékaminden ami bennem lassuló hullámokat vers a többi csak illúzió?

vagy ez is az injekció maradékaami elmúlik s magamra hagyaz ágyon

40 41


38.

lassan karikába görbülnek az ujjaimegymás után gyűrűt formáznaks eltűnik belőlük a parázscsak botladoznakkeresgélnek a papíron

emléket vadásznakamikor még csodákról meséltekvégigfutottak a gerinc meredélyéns újra rajzolták a lány arcokatvagy megpihentek a csípők kerületén

beszédes ujjaimmeghajoltatok az időnekelhagytatok nem tudtalakvisszatartanibenneteket

39.

ennyi kell csak hogy térdre kényszerüljeks megadja magát bennem a vágyelég ha felhő takarja az égboltots ritkás eső veri az arcomat?

elég ha fehér falak közé szorít a magánys elmarad az egyetlen hívásmert én sem akarom máramiért egyszer kifordítottam a bőrömet?

vegyületek vegyszerek áramlatok játékaminden ami bennem lassuló hullámokat vers a többi csak illúzió?

vagy ez is az injekció maradékaami elmúlik s magamra hagyaz ágyon

42 43


40.

jaj dehogy kívánomhogy kihajtson benned a halálomelfogyjak mint az ünnepi gyertyaaz asztalon hagyva ellobogvatűzre sose várvahitetlenül a feltámadásra

az is minek ha nem vagy velemha elkerülöd az életemha nem muzsikálsz a lázadó csendbenha kihajózhatok a végtelenbe

jaj dehogy kívánomhogy kihajtson benned a halálomhadd álldogáljak még előtted:nézd a fényeket a homlokomon

41.

tarkómat veri a déli napsugárde nem akarok fellázadnisorsod hiányod ellen

most nem vagy ittde valahol a közelemben lélegzelhallom néha a hangodats azt hiszem: mégis van reménylám veri a tarkómat a napsugárs megtelek hittel ragyogással

szárnyait emelgeti az öröms egy pillanatra elfelejtem:útra készülök én isahogyan a többiek is akiknek a tarkójátveri a déli napsugár

42 43


40.

jaj dehogy kívánomhogy kihajtson benned a halálomelfogyjak mint az ünnepi gyertyaaz asztalon hagyva ellobogvatűzre sose várvahitetlenül a feltámadásra

az is minek ha nem vagy velemha elkerülöd az életemha nem muzsikálsz a lázadó csendbenha kihajózhatok a végtelenbe

jaj dehogy kívánomhogy kihajtson benned a halálomhadd álldogáljak még előtted:nézd a fényeket a homlokomon

41.

tarkómat veri a déli napsugárde nem akarok fellázadnisorsod hiányod ellen

most nem vagy ittde valahol a közelemben lélegzelhallom néha a hangodats azt hiszem: mégis van reménylám veri a tarkómat a napsugárs megtelek hittel ragyogással

szárnyait emelgeti az öröms egy pillanatra elfelejtem:útra készülök én isahogyan a többiek is akiknek a tarkójátveri a déli napsugár

44 45


42.

nem akarok mást csak amit szeretnék:megfürdetni arcomat a fénybencsodálni a játékota pazarló örömöts magammal vinni ezt a látomást:

mert velem hal az én világoma félelmem és a vágyakozásoma hiúságom és az öntelt szerepjátszásoma jóságom és az ölelésema sok-sok név amit a szerelemnek adtam

nem lehet más:ez voltam én az egyetlen vendégaki utakat keresettde nem talált

43.

olyan csend lett mintha a túlsó partonnéznék körüls megriasztana az alkonyat

egyszerre eltűnt a fényegybeolvadtak a fákláthatatlan lett a madarak repülésede a hold még megbújt a felhők mögötta lomha mozdulatokelcsendesültek

nem láttam semmit de belülre vetítetta nem szűnő gondolatamely élesen kimetsz az időbőla félelemből és a hallgatásbóls tenyerére vesz a vágyminden éjszaka

44 45


42.

nem akarok mást csak amit szeretnék:megfürdetni arcomat a fénybencsodálni a játékota pazarló örömöts magammal vinni ezt a látomást:

mert velem hal az én világoma félelmem és a vágyakozásoma hiúságom és az öntelt szerepjátszásoma jóságom és az ölelésema sok-sok név amit a szerelemnek adtam

nem lehet más:ez voltam én az egyetlen vendégaki utakat keresettde nem talált

43.

olyan csend lett mintha a túlsó partonnéznék körüls megriasztana az alkonyat

egyszerre eltűnt a fényegybeolvadtak a fákláthatatlan lett a madarak repülésede a hold még megbújt a felhők mögötta lomha mozdulatokelcsendesültek

nem láttam semmit de belülre vetítetta nem szűnő gondolatamely élesen kimetsz az időbőla félelemből és a hallgatásbóls tenyerére vesz a vágyminden éjszaka

46 47


44.

de jó lenne reggelenteelmerülni a végtelenbende jó lenne estelenteelmerülni a rengetegben

fűvel takaróznékcsillagok fényében arcomat megfürösztenémbejárnám a sűrű titkotmegfejteném a régi titkotszéthajtanám az ágakats megkeresném a fényes tisztástahol tündér lányok álmokat szövögetnekamelyeket felkap a széls lebegnek a kék égbolton –amíg el nem alszom

45.

öledben rózsaszirmok pihenneksimogatom a sziromleveleket:ujjaim között ringatóznakillatuk rátelepszik az arcomrabeleszédülök a vágybaa rózsaillatú álmodozásba

amikor megérkezik az éjszakahanyatt vetem magam az ágyons arcomra hullnak a rózsaszirmokazt hiszem tenger vagyokamelyen himbálóznak a levelekde valamilyen sűrű köd támadnem látok nem hallokcsak az illatodat érzem

46 47


44.

de jó lenne reggelenteelmerülni a végtelenbende jó lenne estelenteelmerülni a rengetegben

fűvel takaróznékcsillagok fényében arcomat megfürösztenémbejárnám a sűrű titkotmegfejteném a régi titkotszéthajtanám az ágakats megkeresném a fényes tisztástahol tündér lányok álmokat szövögetnekamelyeket felkap a széls lebegnek a kék égbolton –amíg el nem alszom

45.

öledben rózsaszirmok pihenneksimogatom a sziromleveleket:ujjaim között ringatóznakillatuk rátelepszik az arcomrabeleszédülök a vágybaa rózsaillatú álmodozásba

amikor megérkezik az éjszakahanyatt vetem magam az ágyons arcomra hullnak a rózsaszirmokazt hiszem tenger vagyokamelyen himbálóznak a levelekde valamilyen sűrű köd támadnem látok nem hallokcsak az illatodat érzem

47.

nem akarom hogy így legyen:nehezen mozgó ujjaim belebotlanaka simogatásbakikopik belőlem az indulatmár csak a politika köszvénye fájs a szoknyák fellibbenő viharaelől menekülök

nem akarom hogy így legyena csípőd játéka a legszebb dallams koncertet ad minden mozdulatodamikor megállsz a fénybenilyenkor átvilágít rajtad a múltams én is az vagyokakinek egyszer szerettél

46.

kacag a bőröd kacag a száds ebben a jóízű nevetésbenmeghalni készül a fájdalom

feszülő bimbóid között egyensúlyozokmint valami kötéltáncoséletre-halálra egyetlen diadalra

férfi önzésem ünnepet akarpedig tovatűnt a napsütésfelhajtja a szél a felhőketvillámok cikáznak az őszi tájban

itt maradtam elárvultancsak a csendben keresgélekhátha megtalálom ma méga hangodat

48 49


47.

nem akarom hogy így legyen:nehezen mozgó ujjaim belebotlanaka simogatásbakikopik belőlem az indulatmár csak a politika köszvénye fájs a szoknyák fellibbenő viharaelől menekülök

nem akarom hogy így legyena csípőd játéka a legszebb dallams koncertet ad minden mozdulatodamikor megállsz a fénybenilyenkor átvilágít rajtad a múltams én is az vagyokakinek egyszer szerettél

46.

kacag a bőröd kacag a száds ebben a jóízű nevetésbenmeghalni készül a fájdalom

feszülő bimbóid között egyensúlyozokmint valami kötéltáncoséletre-halálra egyetlen diadalra

férfi önzésem ünnepet akarpedig tovatűnt a napsütésfelhajtja a szél a felhőketvillámok cikáznak az őszi tájban

itt maradtam elárvultancsak a csendben keresgélekhátha megtalálom ma méga hangodat

48 49


49.

visszafelé vezet ez az útelhagyott fenyvesekbea Mátra zúgó szakadékaibaaz alattam elterülő végtelenbe

visszafelé vezet ez az úta szerelmes éjszakákbaa gyötrődő vallomásokbaaz önigazolások fájdalmaibaa feltáruló ölek izzásábaamikor remegő testtel vártama megsemmisülés örömétmert nem akartam mástmint hallani a sejtekhangos harsonáját

48.

ahogy emelkedik a fénya látóhatár pereméns előbújnak a fákon a leveleka madarak széthasítjáka csend komor vásznátegyre pontosabban látom:

valami bánat készülődik a tájbanvalami fájdalmas otthontalanságegyre növekszik a hiánys a nap is eltakarja az arcátmert amit láthatnase nem szép se nem ünnepi:szürke ruhás katonák vonulnaka közeledő éjszakába

50 51


49.

visszafelé vezet ez az útelhagyott fenyvesekbea Mátra zúgó szakadékaibaaz alattam elterülő végtelenbe

visszafelé vezet ez az úta szerelmes éjszakákbaa gyötrődő vallomásokbaaz önigazolások fájdalmaibaa feltáruló ölek izzásábaamikor remegő testtel vártama megsemmisülés örömétmert nem akartam mástmint hallani a sejtekhangos harsonáját

48.

ahogy emelkedik a fénya látóhatár pereméns előbújnak a fákon a leveleka madarak széthasítjáka csend komor vásznátegyre pontosabban látom:

valami bánat készülődik a tájbanvalami fájdalmas otthontalanságegyre növekszik a hiánys a nap is eltakarja az arcátmert amit láthatnase nem szép se nem ünnepi:szürke ruhás katonák vonulnaka közeledő éjszakába

50 51


51.

ez most már mindig így lesznem marad más mint az egymásracsodálkozó falaks egy berepülő méhecske lassú verdesésefigyelmeztet sorsom erővonalaira?

hallgatnak a képekmár azt sem mondják el hol készültekmilyen városok kis utcácskáibanálltam meg remegő szívvela felismerés csodálatával

de ez az elsárguló harangtoronymár megadta magát az időneklassan utolsót kongataz óra is

50.

fekete zászlóként lobog az ismerősömszótlanul sír mit mondhatnaaz elmúlás égboltja alattaki megízlelte a halál fájdalmát

nem akarok még elmennielőttem itt hever a jegyzetfüzets még annyi mindenamit kijavíthat a képzelets mérlegre teheti az idő

szép lehet a várakozás isamikor kedvesünk arca fölöttfelnyíló pillantására szomjazunkmert elférünk bennehalálig

52 53


51.

ez most már mindig így lesznem marad más mint az egymásracsodálkozó falaks egy berepülő méhecske lassú verdesésefigyelmeztet sorsom erővonalaira?

hallgatnak a képekmár azt sem mondják el hol készültekmilyen városok kis utcácskáibanálltam meg remegő szívvela felismerés csodálatával

de ez az elsárguló harangtoronymár megadta magát az időneklassan utolsót kongataz óra is

50.

fekete zászlóként lobog az ismerősömszótlanul sír mit mondhatnaaz elmúlás égboltja alattaki megízlelte a halál fájdalmát

nem akarok még elmennielőttem itt hever a jegyzetfüzets még annyi mindenamit kijavíthat a képzelets mérlegre teheti az idő

szép lehet a várakozás isamikor kedvesünk arca fölöttfelnyíló pillantására szomjazunkmert elférünk bennehalálig

52 53


53.

a radiátorban pattog a közeledő télde a csontjaim is szorgosan jeleznekaz utolsó levelek lebegnek a szélbenmint akik tétováznaktiltakoznak

a felhők lassan felkúsznak az égres napokig ott maradnaka napfényt tablettával pótoljukaz erdei gyümölcsöket vitamin porokkalmindenre talál pótlékot az elmedobozban jön a nagyvilágs csodálkozva felemeli fejét a gyermek:lehunyja kék szemét az ég – nem értem nem értem

52.

a fényérzékeny lemezennem bomlik tovább az életemde most már digitálisan is megmaradha megússza karcolás nélküls lesz benned kíváncsiságráhajolni az arcomrakifaggatni a barázdáimatmegkeresni magad ebben az igen-neminformációs áradatbanhiszen ott állok az Eiffel-torony tetejéns előttem hömpölyög a Szajnaarrébb a Saint Michel ballaga Notre-Dame-ba egy csöndesfohászra

54 55


53.

a radiátorban pattog a közeledő télde a csontjaim is szorgosan jeleznekaz utolsó levelek lebegnek a szélbenmint akik tétováznaktiltakoznak

a felhők lassan felkúsznak az égres napokig ott maradnaka napfényt tablettával pótoljukaz erdei gyümölcsöket vitamin porokkalmindenre talál pótlékot az elmedobozban jön a nagyvilágs csodálkozva felemeli fejét a gyermek:lehunyja kék szemét az ég – nem értem nem értem

52.

a fényérzékeny lemezennem bomlik tovább az életemde most már digitálisan is megmaradha megússza karcolás nélküls lesz benned kíváncsiságráhajolni az arcomrakifaggatni a barázdáimatmegkeresni magad ebben az igen-neminformációs áradatbanhiszen ott állok az Eiffel-torony tetejéns előttem hömpölyög a Szajnaarrébb a Saint Michel ballaga Notre-Dame-ba egy csöndesfohászra

54 55


55.

amikor a reggeli remény a tükör előtt megállítlátom egy ránccal gyarapodtammert nem voltál velem éjszaka

körülkerítetted a szíveds nem volt erőm kihúzni a karókatamelyek birodalmad határaitkonok hittel megjelölték

ezért nyitott szemmel vártam a csodáta hajnalt amint elhúzza a függönyts beárad a szobába a fény:álmodoztam aztán hangosan rám szólta vekker

54.

tiltakozásomat a szomszéd se hallja:a fejhallgatóból ostoba zene szólvagy ismétlődő zörej ez inkábbideges rángás a feszült izmokban

jaj elhagyott az asszonyidegen mezőkön virágot tépkedkora őszi köd ereszkedik az arcára

keresi a réten az ösvénytmíg fecsegő szarka repül fölöttede alig találja a fészketkönnycsepp fut le a szemébőls összekeveredika köddel meg a harmattal:

nem talál haza sohasem

56 57


55.

amikor a reggeli remény a tükör előtt megállítlátom egy ránccal gyarapodtammert nem voltál velem éjszaka

körülkerítetted a szíveds nem volt erőm kihúzni a karókatamelyek birodalmad határaitkonok hittel megjelölték

ezért nyitott szemmel vártam a csodáta hajnalt amint elhúzza a függönyts beárad a szobába a fény:álmodoztam aztán hangosan rám szólta vekker

54.

tiltakozásomat a szomszéd se hallja:a fejhallgatóból ostoba zene szólvagy ismétlődő zörej ez inkábbideges rángás a feszült izmokban

jaj elhagyott az asszonyidegen mezőkön virágot tépkedkora őszi köd ereszkedik az arcára

keresi a réten az ösvénytmíg fecsegő szarka repül fölöttede alig találja a fészketkönnycsepp fut le a szemébőls összekeveredika köddel meg a harmattal:

nem talál haza sohasem

56 57


57.

sajog nyilall vagy csak tompán fájfigyelmeztet a létezésremeg arra is hogy fájdalmas búcsút intaz a néhány évtizedamit magam mögött hagytam

szívem rejtelmes zugaibanolykor feltámadnak a régi mozdulatoks megtelik zenével az élet

kacagásban fürdik az októberazt várom hogy egyszer megállítkedvesem mosolyaegymásra nézünk s ebben a pillanatbanarcra borul a bánat

sajnálomsajnálom

56.

talán szólni kellene a reményrőla lassan vonuló felhőkrőlamelyek a reggeli kávéra ülnek

az álmodozásrólmelleid igézetérőla bátorító ölelésről

de fogva tart a képzeletnem menekülhetek a szóképeka makrancos igék közé

magamra maradtamtapsolhat körülöttem aki bánts én már-már megadom a kegyelemdöfésta pillanatnak

58 59


57.

sajog nyilall vagy csak tompán fájfigyelmeztet a létezésremeg arra is hogy fájdalmas búcsút intaz a néhány évtizedamit magam mögött hagytam

szívem rejtelmes zugaibanolykor feltámadnak a régi mozdulatoks megtelik zenével az élet

kacagásban fürdik az októberazt várom hogy egyszer megállítkedvesem mosolyaegymásra nézünk s ebben a pillanatbanarcra borul a bánat

sajnálomsajnálom

56.

talán szólni kellene a reményrőla lassan vonuló felhőkrőlamelyek a reggeli kávéra ülnek

az álmodozásrólmelleid igézetérőla bátorító ölelésről

de fogva tart a képzeletnem menekülhetek a szóképeka makrancos igék közé

magamra maradtamtapsolhat körülöttem aki bánts én már-már megadom a kegyelemdöfésta pillanatnak

58 59


59.

nem vagyok azonos a virággalsem az őszi elmúlássalsem a ház falán emelkedő sötéttelnem érzem az elszáradó fű fájdalmátsem a fák roppanó gerincét

inkább vagyok halk tűnődéshelyét kereső gondolatfutó fény kedvesem homlokánmadárröpte a huzatos éjszakábanaz egybefolyó harmat a szélvédőnvagy a fagyba dermedő idő

inkább vagyok a kacagása könnyű paplan alattölelés előtt

58.

még ma vagy talán holnapkigombolt inggel a kora őszi csöndbenamikor az árvácskák szemébenpuha könnycseppek remegnek

talán holnaputánnekilódulok az éjszakánaks megkeresem a kiégett álmokata padon várakozó pillanatokat:

egymás vállához simulnak a vágyaks amíg földre csorog a Tejút fényeelindulnak a múltbaahol volt még jövő is nem csak jelenmutatta meg szép arcát

itt hagylak

60 61


59.

nem vagyok azonos a virággalsem az őszi elmúlássalsem a ház falán emelkedő sötéttelnem érzem az elszáradó fű fájdalmátsem a fák roppanó gerincét

inkább vagyok halk tűnődéshelyét kereső gondolatfutó fény kedvesem homlokánmadárröpte a huzatos éjszakábanaz egybefolyó harmat a szélvédőnvagy a fagyba dermedő idő

inkább vagyok a kacagása könnyű paplan alattölelés előtt

58.

még ma vagy talán holnapkigombolt inggel a kora őszi csöndbenamikor az árvácskák szemébenpuha könnycseppek remegnek

talán holnaputánnekilódulok az éjszakánaks megkeresem a kiégett álmokata padon várakozó pillanatokat:

egymás vállához simulnak a vágyaks amíg földre csorog a Tejút fényeelindulnak a múltbaahol volt még jövő is nem csak jelenmutatta meg szép arcát

itt hagylak

60 61


61.

hallgatnak a mozdulataimahogy ebben a ködös őszbenmegbújik a napfény is

mintha mély álomra készülődnéneka gondolatokezek a konok legényekakiknek az arca könnyel fut teleha rátalálnak egy mosolyraamelyik messziről közeledik az éjszakábóls egyre nagyobb lesz

megnő mint a reménymint az álmodozás árnyékaszobám falán amikor hiába váromhogy megérkezz

60.

ágaskodó paripa szárnyas lógyőzni és szabadulni akaró ménnem igáz le csak a gondolata formába kényszerített vágyakozása metaforák konok hűségea verslábak ütemes zakatolása

csak nyújtózkodom a zabla utánerőtlen karral görcsös ujjakkals csak abban bízhatokhogy megszelídül ez a paripas mint egykor gyermekkorombana hátára enged – lassan elrepül velem

felszabadítja a képzeletem

62 63


61.

hallgatnak a mozdulataimahogy ebben a ködös őszbenmegbújik a napfény is

mintha mély álomra készülődnéneka gondolatokezek a konok legényekakiknek az arca könnyel fut teleha rátalálnak egy mosolyraamelyik messziről közeledik az éjszakábóls egyre nagyobb lesz

megnő mint a reménymint az álmodozás árnyékaszobám falán amikor hiába váromhogy megérkezz

60.

ágaskodó paripa szárnyas lógyőzni és szabadulni akaró ménnem igáz le csak a gondolata formába kényszerített vágyakozása metaforák konok hűségea verslábak ütemes zakatolása

csak nyújtózkodom a zabla utánerőtlen karral görcsös ujjakkals csak abban bízhatokhogy megszelídül ez a paripas mint egykor gyermekkorombana hátára enged – lassan elrepül velem

felszabadítja a képzeletem

62 63


63.

a hosszú hallgatás után megszólaloka számban otthonra lelnek a mondatokízlelem őket mint a múlt jó ízeitelmeszesedett testüket ropogtatom:együtt tornázom velüka kiáltásnyi csendbens a virrasztó órák türelmetlen dobbanásaiban

mindent megteszekmert szükségem van erre a tudományrahátha szólhatok a falnakamelyik körülvesz ledönthetetlenüls az éjszakának:engedje a napfényt szemhéjaid aláhátha mégis megismersz

62.

szavak: magányos álmodozókszavak: szerelemre szomjasakszavak: gyönyör után futkosók éjszakaszavak: kijózanító hűvös nappali igékszavak: izzadt tenyerekszavak: ölbe bújó félelmekszavak: önhitt látomások egyedülszavak: felparázsló vágyak az ágyban

szavak: nem tudtok megmenteni mégsemebben a lázas alkonyatbanamikor fölizzanak a levelek a fákons dermedten vacog a pillanathol vagytok hűséges szavaims ti elkódorgó mondataim?

64 65


63.

a hosszú hallgatás után megszólaloka számban otthonra lelnek a mondatokízlelem őket mint a múlt jó ízeitelmeszesedett testüket ropogtatom:együtt tornázom velüka kiáltásnyi csendbens a virrasztó órák türelmetlen dobbanásaiban

mindent megteszekmert szükségem van erre a tudományrahátha szólhatok a falnakamelyik körülvesz ledönthetetlenüls az éjszakának:engedje a napfényt szemhéjaid aláhátha mégis megismersz

62.

szavak: magányos álmodozókszavak: szerelemre szomjasakszavak: gyönyör után futkosók éjszakaszavak: kijózanító hűvös nappali igékszavak: izzadt tenyerekszavak: ölbe bújó félelmekszavak: önhitt látomások egyedülszavak: felparázsló vágyak az ágyban

szavak: nem tudtok megmenteni mégsemebben a lázas alkonyatbanamikor fölizzanak a levelek a fákons dermedten vacog a pillanathol vagytok hűséges szavaims ti elkódorgó mondataim?

64 65


65.

szerelem szerelemte voltál az életemszerelem szerelemátvágtattál az életen

megmártóztam a tekintetedbens elgyávultam tőlemegérintettél: ma is éget az ujjad begyehozzám bújtál: ma is izzad a tenyerem

ha egyszer-egyszer megöleltéljó volt nem lenni akkorde ma csak a darabjait keresema kifordító indulatnak

eltévedtem ebben a hatalmas erdőben – falánk vadak étke leszek

64.

talán az utolsó napsütés veri az ablakots aztán köd ereszkedik a vállunkranyögnek a levelek a talpunk alatta kökény sírósra húzza a szánkat

egy-egy elkésett virág még szirmot bontde lassan fagy-kaszát suhint a novembers a kórház ablakán kibámulvamegfogyatkozik bennünk a remény is

beledermedünk az elmúlásbalelassulnak a tiltakozó mozdulatokegy hetes hírek leszünk a fájdalombans utána mindenki várakozika tavaszra

66 67


65.

szerelem szerelemte voltál az életemszerelem szerelemátvágtattál az életen

megmártóztam a tekintetedbens elgyávultam tőlemegérintettél: ma is éget az ujjad begyehozzám bújtál: ma is izzad a tenyerem

ha egyszer-egyszer megöleltéljó volt nem lenni akkorde ma csak a darabjait keresema kifordító indulatnak

eltévedtem ebben a hatalmas erdőben – falánk vadak étke leszek

64.

talán az utolsó napsütés veri az ablakots aztán köd ereszkedik a vállunkranyögnek a levelek a talpunk alatta kökény sírósra húzza a szánkat

egy-egy elkésett virág még szirmot bontde lassan fagy-kaszát suhint a novembers a kórház ablakán kibámulvamegfogyatkozik bennünk a remény is

beledermedünk az elmúlásbalelassulnak a tiltakozó mozdulatokegy hetes hírek leszünk a fájdalombans utána mindenki várakozika tavaszra

66 67


67.

talán csak ez a sóhajtás maradtkikopott belőlem a lendületeltűnt a hit hogy a világ jóra változiks nemcsak az izmok feszülteka nedvek keringtek eszeveszettenhanem az értékek is magasra nőttek

aztán céltalan hangyaboly lett az életegymást kioltó indulatokreménytelen vágyakozáshogy még összerakhatók a cserepek

de nem lehet

végképp elengedett a képzeletnem akarok már utánad se menni:kiszáradt az emlékezetem

66.

egyszer abbamarad a sírásnézek a pillanat után könnytelenüls úgy teszek mintha nem fájnamint aki engedtehogy lassan kifossza az idő

ülök egy erdei padonsimogatom a haldokló virágokats magányomat tartom magam föléhogy meg ne ázzak

elkocog mellettem egy férfiliheg mint aki az út végére értpedig csak most kezdődik minden:a szembesülés szomorúsága

68 69


67.

talán csak ez a sóhajtás maradtkikopott belőlem a lendületeltűnt a hit hogy a világ jóra változiks nemcsak az izmok feszülteka nedvek keringtek eszeveszettenhanem az értékek is magasra nőttek

aztán céltalan hangyaboly lett az életegymást kioltó indulatokreménytelen vágyakozáshogy még összerakhatók a cserepek

de nem lehet

végképp elengedett a képzeletnem akarok már utánad se menni:kiszáradt az emlékezetem

66.

egyszer abbamarad a sírásnézek a pillanat után könnytelenüls úgy teszek mintha nem fájnamint aki engedtehogy lassan kifossza az idő

ülök egy erdei padonsimogatom a haldokló virágokats magányomat tartom magam föléhogy meg ne ázzak

elkocog mellettem egy férfiliheg mint aki az út végére értpedig csak most kezdődik minden:a szembesülés szomorúsága

68 69


69.

a napok nem követik egymástnem ölelkezik a kedd és a szerdaátcsapnak a parti sziklák fölöttmint a viharos tenger hullámai

valahonnan messziről indul a hétfős máris szíven talál a szombatamikor siet velem az ösvény ishogy a kedvesemhez mielőbb elérjek

aztán gyászba öltözik a vasárnapszerdáig suttogom a szavakata talányos igéketamelyek messze lökneks negyven év távolábólkeresem a partot

68.

elszivárognak a napokmint a víz a nyári homokonegy pillanat alatt tovatűnikami az előbb még úgy hevítetta reményt takarta fölibémhogy a bánat alatt meg ne ázzak

elszivárognak a napokkiszáradt torkú emlékek köröznek fölöttemszótlanok mint bennem a keserűségcsak keresem az igéketamelyek megdöngethetikszíved konok börtönét

70 71


69.

a napok nem követik egymástnem ölelkezik a kedd és a szerdaátcsapnak a parti sziklák fölöttmint a viharos tenger hullámai

valahonnan messziről indul a hétfős máris szíven talál a szombatamikor siet velem az ösvény ishogy a kedvesemhez mielőbb elérjek

aztán gyászba öltözik a vasárnapszerdáig suttogom a szavakata talányos igéketamelyek messze lökneks negyven év távolábólkeresem a partot

68.

elszivárognak a napokmint a víz a nyári homokonegy pillanat alatt tovatűnikami az előbb még úgy hevítetta reményt takarta fölibémhogy a bánat alatt meg ne ázzak

elszivárognak a napokkiszáradt torkú emlékek köröznek fölöttemszótlanok mint bennem a keserűségcsak keresem az igéketamelyek megdöngethetikszíved konok börtönét

70 71


71.

elköszönök tőledmosolygó szavú kamasz illatú Ilonamesszire szaladtálelrejtőztél a négy évtized erdejében

nem talállak csak félárnyékos arcodébresztget éjjelenteszigorú szemedben ha néha megálltamláthatatlan ellenféllel viaskodtammert nem tudtam: elég vagyok önmagam

csak az kell nekedha erővel megtartom a te hitedets nem temet maga alá az önsajnálatmert van élet azon is túl – talán

70.

most sorban el kellene köszönni tőletekszívem szögletében álmodozókremegő gyomorral vágyakozóknyitott tenyereket egymásba préselők

ott ülünk a mozik hátsó sorábans útjára indul a remegésmegszédülünk de kutatjuk a ruha ráncaitbelebotlunk a blúz buckáibas megrettenünk amikor tenyerünkönmegérezzük a kedves szívverését

mert az ő teste is kiabál a csendbena mozgó s villódzó fénysugárbanmozdulatlanul biztat:járjuk be végig az utat

72 73


71.

elköszönök tőledmosolygó szavú kamasz illatú Ilonamesszire szaladtálelrejtőztél a négy évtized erdejében

nem talállak csak félárnyékos arcodébresztget éjjelenteszigorú szemedben ha néha megálltamláthatatlan ellenféllel viaskodtammert nem tudtam: elég vagyok önmagam

csak az kell nekedha erővel megtartom a te hitedets nem temet maga alá az önsajnálatmert van élet azon is túl – talán

70.

most sorban el kellene köszönni tőletekszívem szögletében álmodozókremegő gyomorral vágyakozóknyitott tenyereket egymásba préselők

ott ülünk a mozik hátsó sorábans útjára indul a remegésmegszédülünk de kutatjuk a ruha ráncaitbelebotlunk a blúz buckáibas megrettenünk amikor tenyerünkönmegérezzük a kedves szívverését

mert az ő teste is kiabál a csendbena mozgó s villódzó fénysugárbanmozdulatlanul biztat:járjuk be végig az utat

72 73


73.

nem lehetett másképpencsak úgy hogy gyermekek gyűrűjébenlassan elért hozzám a mosolyodmint aki védekezikmert udvarias szavakat szólhatén pedig izzadt tenyeremet gyűrögettemhátam mögött a múlt minden tévedése

nem tehettem mást: lélekben térdre hulltams engedtem magam záporban fürödnide Ilona ellépett tőlemnem a földön jártszívemen taposott játszi könnyűséggel

akkor megindultak a hegyek:temetetlen éjszakáim

72.

levelekben az eltűnt ifjúság – mint valami öreg nyomolvasókeresem a múltategy betű meglepő hajlatátfaggatom a színes rajzokategy-egy idegen nyelv töredékeitaz olvasmányok kikandikáló hőseitakik leültek az ágyam széléres velem együtt hangosan mondták:Ilona és Cyr!

ti befelé álmodozókerőtlen szerelmesekakiknek már csak a múlt maradtvárjatok még!

74 75


73.

nem lehetett másképpencsak úgy hogy gyermekek gyűrűjébenlassan elért hozzám a mosolyodmint aki védekezikmert udvarias szavakat szólhatén pedig izzadt tenyeremet gyűrögettemhátam mögött a múlt minden tévedése

nem tehettem mást: lélekben térdre hulltams engedtem magam záporban fürödnide Ilona ellépett tőlemnem a földön jártszívemen taposott játszi könnyűséggel

akkor megindultak a hegyek:temetetlen éjszakáim

72.

levelekben az eltűnt ifjúság – mint valami öreg nyomolvasókeresem a múltategy betű meglepő hajlatátfaggatom a színes rajzokategy-egy idegen nyelv töredékeitaz olvasmányok kikandikáló hőseitakik leültek az ágyam széléres velem együtt hangosan mondták:Ilona és Cyr!

ti befelé álmodozókerőtlen szerelmesekakiknek már csak a múlt maradtvárjatok még!

74 75


75.

hol van már a fiatal testek suhanásaa megrebbenő vágyamely mégis ölbe téved

a feszülő mellbimbók magasábólbeláthatatlan volt az életcsak a névtelen vágyakozása halni készülő dobbanása vér szinte kicsapott az erekbőls elterült a medence árterületein

fejed hátrahanyatlottszemedben bágyadt könyörgés:indulj hát felfedező útra

engemet is vár a tengersós ízű könny az arcomon

74.

aztán jöttek sűrű sorbanszatmári erdőkben álmodozóka Tiszát könnyes szemmel bámulókamikor elindult a holdfénys megfürödtek a csillagok

üldögéltünk a mérce lépcsőincsodáltuk a harcsa versenyfutásátmegérintette arcunkat egy madár szárnyavagy csak a hajad simogatott

egybefolyt itt minden:kalapáló szívedöled fájdalmas lüktetése

olykor mégis elmenekültema Tejút egyik ösvényén kóboroltam

76 77


75.

hol van már a fiatal testek suhanásaa megrebbenő vágyamely mégis ölbe téved

a feszülő mellbimbók magasábólbeláthatatlan volt az életcsak a névtelen vágyakozása halni készülő dobbanása vér szinte kicsapott az erekbőls elterült a medence árterületein

fejed hátrahanyatlottszemedben bágyadt könyörgés:indulj hát felfedező útra

engemet is vár a tengersós ízű könny az arcomon

74.

aztán jöttek sűrű sorbanszatmári erdőkben álmodozóka Tiszát könnyes szemmel bámulókamikor elindult a holdfénys megfürödtek a csillagok

üldögéltünk a mérce lépcsőincsodáltuk a harcsa versenyfutásátmegérintette arcunkat egy madár szárnyavagy csak a hajad simogatott

egybefolyt itt minden:kalapáló szívedöled fájdalmas lüktetése

olykor mégis elmenekültema Tejút egyik ösvényén kóboroltam

76 77


77.

ha így marad talán én is elhiszemhogy van még láz ebben a mozdulatbanmesszire futhat a félelemmert egyetlen ujjad érintésezúgó erdőt varázsol az őszbeahol hatalmas fák közöttfiatal szelek kergetőznek

talán még azt is elhiszemhogy érintésemre megfeszül a testedvigyázzba állnak a sejteks türelmetlenül sürget a kapitány

hagyjuk el ezt a néma kikötőt:üvöltsünk bele az éjszakába

76.

szótlan szóval pereskedek értedkiabáló csenddel imádkozomhogy ne hagyjon el a félelem

várakoznak a szavak a számbanalámerülök a sós ízű nyárbanamikor meglibbennek a szoknyákés szárnya nő a blúzodnakberepüli a kicsi szobáteltakarja az arcomat

illatoddal takarózomnyelvem hegyén készül a mozdulatajkaid között mégis megpihens aztán minden mindegy már:rohamot dobol a vágy

78 79


77.

ha így marad talán én is elhiszemhogy van még láz ebben a mozdulatbanmesszire futhat a félelemmert egyetlen ujjad érintésezúgó erdőt varázsol az őszbeahol hatalmas fák közöttfiatal szelek kergetőznek

talán még azt is elhiszemhogy érintésemre megfeszül a testedvigyázzba állnak a sejteks türelmetlenül sürget a kapitány

hagyjuk el ezt a néma kikötőt:üvöltsünk bele az éjszakába

76.

szótlan szóval pereskedek értedkiabáló csenddel imádkozomhogy ne hagyjon el a félelem

várakoznak a szavak a számbanalámerülök a sós ízű nyárbanamikor meglibbennek a szoknyákés szárnya nő a blúzodnakberepüli a kicsi szobáteltakarja az arcomat

illatoddal takarózomnyelvem hegyén készül a mozdulatajkaid között mégis megpihens aztán minden mindegy már:rohamot dobol a vágy

78 79


79.

fekete fekete fekete az édenzizzenve repül a melltartós a bugyi árnyékos hűvösébenvárakozik a vágy

leoltom a villanytcsak a tested világít az ágyon

lassan elindul egy árnyékragyogó vonal lett a tested

mellbimbóid küldik a morze jeleket:itt vagyunk itt vagyunks én nem tudom már mi ezébrenlét vagy kínzó álomrohanok hozzád de azt hallom:

tik-tak tik-tak tik-tak

81


78.

ne hagyj magamra képzeletamikor szívem naponként lázadhiába uszít rám ez az őszmegfejthetetlen üzeneteket

én nem tudom még olvasniaz izmok kacskaringós hieroglifáita ráncokban megbújó öregségmég jól álcázza magát

engedd meg hogy megszólítsalakte nyomomban szaglászó vágyakozásde mondd meg a nevedmert nem ismerek rád a sötétbens az illatod is régótaelkerül

80

NAGY ISTVÁN ATTILA

79.

fekete fekete fekete az édenzizzenve repül a melltartós a bugyi árnyékos hűvösébenvárakozik a vágy

leoltom a villanytcsak a tested világít az ágyon

lassan elindul egy árnyékragyogó vonal lett a tested

mellbimbóid küldik a morze jeleket:itt vagyunk itt vagyunks én nem tudom már mi ezébrenlét vagy kínzó álomrohanok hozzád de azt hallom:

tik-tak tik-tak tik-tak

81


78.

ne hagyj magamra képzeletamikor szívem naponként lázadhiába uszít rám ez az őszmegfejthetetlen üzeneteket

én nem tudom még olvasniaz izmok kacskaringós hieroglifáita ráncokban megbújó öregségmég jól álcázza magát

engedd meg hogy megszólítsalakte nyomomban szaglászó vágyakozásde mondd meg a nevedmert nem ismerek rád a sötétbens az illatod is régótaelkerül

80

NAGY ISTVÁN ATTILA

81.

belehalok az illatodbabelehalok a pillanatbaálmomban lassan vetkőzölkibújsz a ruhábóla szomorú hétköznapokbóla rohanásból a veszekedésből

földet ér a melltartó isvégül megállsz előttems mintha ez volna az első pillanat:elfogy a levegő fuldokló ölelések jönnek hallom az erek dobolásátátcsap fölöttem ez a ritmus

s már azt se tudom meghaltamvagy megszülettem

83


80.

utánam is így ragyog az őszahogy most a fényt veri az ablakotmegvillan egy madár szárnyas lebegve landol a falevél

terített szőnyegen lépkedekkörülvesz az elmúlásde: sárga vérvörös óarany és lilaélni akaró virágok színeiamelyek most gyászba öltöztetnek

majd akkor is így zuhog a szépségkiragyog a bánatbóls én visszaszivárgok a földből:megbújok egy szép lányvérvörös rózsájában

82

NAGY ISTVÁN ATTILA

81.

belehalok az illatodbabelehalok a pillanatbaálmomban lassan vetkőzölkibújsz a ruhábóla szomorú hétköznapokbóla rohanásból a veszekedésből

földet ér a melltartó isvégül megállsz előttems mintha ez volna az első pillanat:elfogy a levegő fuldokló ölelések jönnek hallom az erek dobolásátátcsap fölöttem ez a ritmus

s már azt se tudom meghaltamvagy megszülettem

83


80.

utánam is így ragyog az őszahogy most a fényt veri az ablakotmegvillan egy madár szárnyas lebegve landol a falevél

terített szőnyegen lépkedekkörülvesz az elmúlásde: sárga vérvörös óarany és lilaélni akaró virágok színeiamelyek most gyászba öltöztetnek

majd akkor is így zuhog a szépségkiragyog a bánatbóls én visszaszivárgok a földből:megbújok egy szép lányvérvörös rózsájában

82

NAGY ISTVÁN ATTILA

83.

Erzsikében még én is jó voltam:lángra lobbantott áloma titok tiltott csendjeami betakarja az emberthiába menekül nappal és éjszaka

a ráismerés izgalma voltamismeretlen szavak jöttek a számbólfelfedező névszók cselekvő igék

megnevezhetetlen vágyak születtekvégigcikáztak az esti égboltons egyikünk se tudta márlesz-e még ami voltegy kitakart szívűéjszakán

85


82.

szépek voltak az asszonyokmegszerettek aztán eltemetteka síromnál csókokat lihegtek

megvásárolták a következő kosztümötújra szépek voltak és vágyakozókmellükön megcsúszott a fényfeszes hasukon ágyat vetettekamikor szobájukba kúszott a holds álmodoztak az igaz szerelemről

aztán mindennek tegnapi lett az ízenéha az utcán egymásra köszöntünkhogy vagy? futottak továbbvárakoztak a ráncoksáncai mögött

84

NAGY ISTVÁN ATTILA

83.

Erzsikében még én is jó voltam:lángra lobbantott áloma titok tiltott csendjeami betakarja az emberthiába menekül nappal és éjszaka

a ráismerés izgalma voltamismeretlen szavak jöttek a számbólfelfedező névszók cselekvő igék

megnevezhetetlen vágyak születtekvégigcikáztak az esti égboltons egyikünk se tudta márlesz-e még ami voltegy kitakart szívűéjszakán

85


82.

szépek voltak az asszonyokmegszerettek aztán eltemetteka síromnál csókokat lihegtek

megvásárolták a következő kosztümötújra szépek voltak és vágyakozókmellükön megcsúszott a fényfeszes hasukon ágyat vetettekamikor szobájukba kúszott a holds álmodoztak az igaz szerelemről

aztán mindennek tegnapi lett az ízenéha az utcán egymásra köszöntünkhogy vagy? futottak továbbvárakoztak a ráncoksáncai mögött

84

NAGY ISTVÁN ATTILA

85.

ma már nem csak egy fájós foga fésűben maradt hajszálvagy az olvasószemüveg figyelmeztet

megbotlanak a szavaimingerülten kavarognak a mondatokhiányzik a fiatalság legyintő türelme

kinézek az ablakon: hegyeket látokmint kamasz korombanamikor nem volt árnyéka a csendnekcsak az összebújó hallgatásnakaz elsietett csókoknak

mert minden út hozzád vezetettmegkerültem a Földet isIlona

87


84.

szerelem szerelem szerelemkeresem az életema legelső pillanatotamit az álom nekem adott

de egymásra rakódik a sok félelema menekülés a szégyenemde nincsen már ami visszatartanajózanság vagy a hit hatalmacsak foltok az őszülő vadonbana korán érkező sűrű alkonyatban

húzós kökény szárad az ágonkitakart a szívem hiába lángoltelmegyek elmegyekne várjatok

86

NAGY ISTVÁN ATTILA

85.

ma már nem csak egy fájós foga fésűben maradt hajszálvagy az olvasószemüveg figyelmeztet

megbotlanak a szavaimingerülten kavarognak a mondatokhiányzik a fiatalság legyintő türelme

kinézek az ablakon: hegyeket látokmint kamasz korombanamikor nem volt árnyéka a csendnekcsak az összebújó hallgatásnakaz elsietett csókoknak

mert minden út hozzád vezetettmegkerültem a Földet isIlona

87


84.

szerelem szerelem szerelemkeresem az életema legelső pillanatotamit az álom nekem adott

de egymásra rakódik a sok félelema menekülés a szégyenemde nincsen már ami visszatartanajózanság vagy a hit hatalmacsak foltok az őszülő vadonbana korán érkező sűrű alkonyatban

húzós kökény szárad az ágonkitakart a szívem hiába lángoltelmegyek elmegyekne várjatok

86

NAGY ISTVÁN ATTILA

87.

novemberi délután: korán esteledikmaga alá temet az égboltde a csillagok is elbújtak a felhők mögött

megyek egyik szobából a másikbaszeretnék még ébren maradnide lezuhanó szemhéjaim mögöttlassan kialszik a fény

fekszem a küszöböns lassan felkapaszkodom a mélybőlegy varjú károg az ablakpárkányonpedig a hófelhők még csak készülődnekén is fekete ruhába öltözömünneplem önmagamhalálát

89


86.

most még pontos az emlékezetemalig van foszlány ami után kutat az elmemost még őrzöm a nyár lenyomataita csendes őszök romantikus mélabújáta decemberi fázós ujjak hűvösétaz összebújó magára hagyott órákatamikor a lefüggönyözött szobábanhallgattuk a tűzifa pattogásátmiközben átölelt a fájdalmas zene:menni kéne menni kéne

betakartál a hajaddalsuttogtál pedig befalazott kint a télizzott a leheleted:eltűntél az időben

88

NAGY ISTVÁN ATTILA

87.

novemberi délután: korán esteledikmaga alá temet az égboltde a csillagok is elbújtak a felhők mögött

megyek egyik szobából a másikbaszeretnék még ébren maradnide lezuhanó szemhéjaim mögöttlassan kialszik a fény

fekszem a küszöböns lassan felkapaszkodom a mélybőlegy varjú károg az ablakpárkányonpedig a hófelhők még csak készülődnekén is fekete ruhába öltözömünneplem önmagamhalálát

89


86.

most még pontos az emlékezetemalig van foszlány ami után kutat az elmemost még őrzöm a nyár lenyomataita csendes őszök romantikus mélabújáta decemberi fázós ujjak hűvösétaz összebújó magára hagyott órákatamikor a lefüggönyözött szobábanhallgattuk a tűzifa pattogásátmiközben átölelt a fájdalmas zene:menni kéne menni kéne

betakartál a hajaddalsuttogtál pedig befalazott kint a télizzott a leheleted:eltűntél az időben

88

NAGY ISTVÁN ATTILA

89.

nem tudlak megfejteni: szerelemannyi arcod van amennyit a képzeletamennyit semmilyen lázas látomásfutó vagy maradó betegségfélrevert tudatú pillanataiban megrajzolni sem tud

nem akarlak megfejteni: szerelemfolyó vagy amit mindig néztelekamikor rám ereszkedett a sötéts elfutott a könnyű szél is

ilyenkor nem csak a könnyű párafürdette meg a tájataz arcomat elleptea könny is

91


88.

Katit mindenkinél jobban szerettemészrevétlen volt mint a könnyű álomvitt magával át minden határonszerelmével csendesen betakartaz árnyékban állt mint egy óvatos gondolats közben összezárt szájjal izzotthangtalanul akár a nyári napsütés

nem tudtam őt megszólítanicsak hallgattam én is csendbenelfogadtam a némaságátbecéző ujjaittestének szelíd vallomását

kiabálnom kellett volna:én is szeretlek

90

NAGY ISTVÁN ATTILA

89.

nem tudlak megfejteni: szerelemannyi arcod van amennyit a képzeletamennyit semmilyen lázas látomásfutó vagy maradó betegségfélrevert tudatú pillanataiban megrajzolni sem tud

nem akarlak megfejteni: szerelemfolyó vagy amit mindig néztelekamikor rám ereszkedett a sötéts elfutott a könnyű szél is

ilyenkor nem csak a könnyű párafürdette meg a tájataz arcomat elleptea könny is

91


88.

Katit mindenkinél jobban szerettemészrevétlen volt mint a könnyű álomvitt magával át minden határonszerelmével csendesen betakartaz árnyékban állt mint egy óvatos gondolats közben összezárt szájjal izzotthangtalanul akár a nyári napsütés

nem tudtam őt megszólítanicsak hallgattam én is csendbenelfogadtam a némaságátbecéző ujjaittestének szelíd vallomását

kiabálnom kellett volna:én is szeretlek

90

NAGY ISTVÁN ATTILA

91.

magam elé nézeks vonz a szédítő mélységamelynek szélein emlékek ragyognakfeltoluló megelevenedő pillanatokamikor még jó volt élnimert sohasem volt éjszaka csak látomásamelybe bele is halhat az ember

most itt van előttem a mélységérzem a lüktetésétcsábít az öngyilkos zuhanásraamely után csak a remény emeli fel a fejems amikor előre dőlökbehunyt szemmel is magamon érzema mélység tekintetét

93


90.

magamra maradtamvagy észrevétlen kikopott belőlem a világ?

nagy szavak

nem lehet mit kezdeni velükmert a szavak nem csillapítják a lázatnem szüntetik a gyomorremegéstnem hozzák vissza az elkódorolt társatnem takarják be látomássalcsak az ész érvei kopognak:elmúlt vége nincs többé

ezért választom a némaságota jelzők a metaforák nélküli gondolatotelment a kedvesem:kitépte a nyelvemet

92

NAGY ISTVÁN ATTILA

91.

magam elé nézeks vonz a szédítő mélységamelynek szélein emlékek ragyognakfeltoluló megelevenedő pillanatokamikor még jó volt élnimert sohasem volt éjszaka csak látomásamelybe bele is halhat az ember

most itt van előttem a mélységérzem a lüktetésétcsábít az öngyilkos zuhanásraamely után csak a remény emeli fel a fejems amikor előre dőlökbehunyt szemmel is magamon érzema mélység tekintetét

93


90.

magamra maradtamvagy észrevétlen kikopott belőlem a világ?

nagy szavak

nem lehet mit kezdeni velükmert a szavak nem csillapítják a lázatnem szüntetik a gyomorremegéstnem hozzák vissza az elkódorolt társatnem takarják be látomássalcsak az ész érvei kopognak:elmúlt vége nincs többé

ezért választom a némaságota jelzők a metaforák nélküli gondolatotelment a kedvesem:kitépte a nyelvemet

92

NAGY ISTVÁN ATTILA

93.

mellbimbóid: szőlőszemek íze a számbana test és a lélek szüreti vidámságavendégszobák kényelmetlen matracainamikor kizártuk a külvilágots ruhátlanul álltál az ablak elé:glóriába öltözött a tested

fáradt zarándokkéntadakozó kedvedért könyörögtemelhalmoztál ajándékokkalnapokig rajtam maradt a simogatásoda győztes lovas vágtató örömes a titok amelyben megmerültem

tavasz volt meg nyárátázott az ősz – aztán elsodort a téli förgeteg

95


92.

amikor végigzuhantunk az ágyonnem a szavakat kerestükbehunyt szemmel elvonultunka sejtek díszsorfala előttaztán egymás szájába adtuk az igéket –

elbűvölő asszonyom voltál aki tudta: végtelen a vágyamelyik elhalad a sejtek sorfala előttde nem hallja a vezényszavakat

a szobában a bámészkodó függönyöka fény felé forduló virágoktalán felnevettek magukbanamikor berepült az ablakonegy vörös rózsacsokor

94

NAGY ISTVÁN ATTILA

93.

mellbimbóid: szőlőszemek íze a számbana test és a lélek szüreti vidámságavendégszobák kényelmetlen matracainamikor kizártuk a külvilágots ruhátlanul álltál az ablak elé:glóriába öltözött a tested

fáradt zarándokkéntadakozó kedvedért könyörögtemelhalmoztál ajándékokkalnapokig rajtam maradt a simogatásoda győztes lovas vágtató örömes a titok amelyben megmerültem

tavasz volt meg nyárátázott az ősz – aztán elsodort a téli förgeteg

95


92.

amikor végigzuhantunk az ágyonnem a szavakat kerestükbehunyt szemmel elvonultunka sejtek díszsorfala előttaztán egymás szájába adtuk az igéket –

elbűvölő asszonyom voltál aki tudta: végtelen a vágyamelyik elhalad a sejtek sorfala előttde nem hallja a vezényszavakat

a szobában a bámészkodó függönyöka fény felé forduló virágoktalán felnevettek magukbanamikor berepült az ablakonegy vörös rózsacsokor

94

NAGY ISTVÁN ATTILA

95.

a szobában körben a falakonversidézetek: érintésről szerelemrőlvágyakozásról ölelésről

még fel sem ocsúdtamamikor pattanva nyíltak a gomboks áldásra várón előttem térdepelt

hirtelen mint aki azt se tudjatörténik-e mindez vagy csak az álomnagyítja fel a képzeletetlehuppantam a székres nyögve kerestem a réstamelyen megszökhet még az elmede csak tavasz illatú csöndbóklászott a kertben

97


94.

tíz szó közül kiválasztottalakés nem menekülhettem előledkacagtak körben a könyvekamikor vergődni láttak

felfaltál szenvedélyed katlanába dobtálfortyogott az üst egész délutánzászlóid lobogtakén pedig szolgáltamahogy férfi ember tud

mert kellett ez a sok-sok halálmelleidre testedre szomjaztammaga alá temetett a vágysirató énekemetmár te sem hallod

96

NAGY ISTVÁN ATTILA

95.

a szobában körben a falakonversidézetek: érintésről szerelemrőlvágyakozásról ölelésről

még fel sem ocsúdtamamikor pattanva nyíltak a gomboks áldásra várón előttem térdepelt

hirtelen mint aki azt se tudjatörténik-e mindez vagy csak az álomnagyítja fel a képzeletetlehuppantam a székres nyögve kerestem a réstamelyen megszökhet még az elmede csak tavasz illatú csöndbóklászott a kertben

97


94.

tíz szó közül kiválasztottalakés nem menekülhettem előledkacagtak körben a könyvekamikor vergődni láttak

felfaltál szenvedélyed katlanába dobtálfortyogott az üst egész délutánzászlóid lobogtakén pedig szolgáltamahogy férfi ember tud

mert kellett ez a sok-sok halálmelleidre testedre szomjaztammaga alá temetett a vágysirató énekemetmár te sem hallod

96

NAGY ISTVÁN ATTILA

97.

mindig ez az erőtlen bánatszorítja össze a torkomatújra csak az elveszettséga menekülés szégyene

pedig futnék ma is újra veledugyanúgy mint azon a nyáronamikor a szobáig meg se álltunk

csak néztük egymást a sápadt fénybenegy pihe a melledre szálltsiettem de te nem nevettélmegágyaztál magad mellettén azóta sem alszomcsak várom kimeredt szemmelazt a forró délutánt

99


96.

hány év hány nap még az életemamíg testet ölthet bennem az igeamikor a szándék nem hal meg a születéskors visszatérhetek a harc után

a türelem ma még megalázlassan érkezik a csendesek nyugalmalázadó testemet csitítgatoms kezed arcomon ha végigsimíthánykolódik a véremmegfeszül a testem

futnék a habzó tengernekde nem lehet de nem lehetma este is arca bukika képzelet

98

NAGY ISTVÁN ATTILA

97.

mindig ez az erőtlen bánatszorítja össze a torkomatújra csak az elveszettséga menekülés szégyene

pedig futnék ma is újra veledugyanúgy mint azon a nyáronamikor a szobáig meg se álltunk

csak néztük egymást a sápadt fénybenegy pihe a melledre szálltsiettem de te nem nevettélmegágyaztál magad mellettén azóta sem alszomcsak várom kimeredt szemmelazt a forró délutánt

99


96.

hány év hány nap még az életemamíg testet ölthet bennem az igeamikor a szándék nem hal meg a születéskors visszatérhetek a harc után

a türelem ma még megalázlassan érkezik a csendesek nyugalmalázadó testemet csitítgatoms kezed arcomon ha végigsimíthánykolódik a véremmegfeszül a testem

futnék a habzó tengernekde nem lehet de nem lehetma este is arca bukika képzelet

98

NAGY ISTVÁN ATTILA

99.

összeszorítom az ajkaimat:ne gyötörjön úgy a fájdalomlenyelem a kiáltásokat

a sejtek lázadó agóniájátfanyar mosollyal takargatom

egyszer még eltévedszezekben a kusza mondatokbans nem tudod összekapcsolódnak-e a szavakvagy csak kibuknak az ajkak réseinelhalnak mielőtt rájuk találna valakiaki évek óta csavarog az éjszakábankódolt üzenetre várami csak neki szól:elmarad a feltámadás

101


98.

közelebb van a múlt mint a jövőami nemcsak a recsegő csontokerősödő üzenetei miatt reménytelenhanem eltűntek az értékek is

a szavakban megbújó örömökaz összeszorított mellkasok izgalmaiamikor útjára indult a vágys égtünk mint villám sújtotta fenyőfaa csillagfényes éjszakában

de engedtük hogy beborítson a lángmert ezt a tüzet a lélek tápláltate voltál én s én magamban hordtalakpedig mindenki megtagadott

100

NAGY ISTVÁN ATTILA

99.

összeszorítom az ajkaimat:ne gyötörjön úgy a fájdalomlenyelem a kiáltásokat

a sejtek lázadó agóniájátfanyar mosollyal takargatom

egyszer még eltévedszezekben a kusza mondatokbans nem tudod összekapcsolódnak-e a szavakvagy csak kibuknak az ajkak réseinelhalnak mielőtt rájuk találna valakiaki évek óta csavarog az éjszakábankódolt üzenetre várami csak neki szól:elmarad a feltámadás

101


98.

közelebb van a múlt mint a jövőami nemcsak a recsegő csontokerősödő üzenetei miatt reménytelenhanem eltűntek az értékek is

a szavakban megbújó örömökaz összeszorított mellkasok izgalmaiamikor útjára indult a vágys égtünk mint villám sújtotta fenyőfaa csillagfényes éjszakában

de engedtük hogy beborítson a lángmert ezt a tüzet a lélek tápláltate voltál én s én magamban hordtalakpedig mindenki megtagadott

100

NAGY ISTVÁN ATTILA

101.

előttem egy régi fénykép:sétálunk a végtelen térbenamelyben csak az idő fenyeget

felfedező útra indulunkegyütt egymásért önmagunkért

most még távol vannak az ujjainkde hamarosan függöny ereszkedika kicsiny szobárasuhog a fehér lepedős csak feszülő bőröd imádkozikmert nincs már se tér se időcsak száguldás az itt hagyottpillanatban – ne hagyj magamra képzelet

103


100.

távol még de már egyre közelebb – ma Katalin nevétől hangos a naptárpedig némán feküdt mellettemaz ünnepi áhítatbanamikor az ujjbegyek üzeneteit figyeltüks vártuk hogy lefedjék egymást az utakamelyek messziről jöttek

tenyereink kereszteződésébena titokzatos sötét hajlatokbanmegpihentünkmegitattál a könnyeiddelmagadhoz öleltél hogy ne fájjonami most már végképpenelveszett

102

NAGY ISTVÁN ATTILA

101.

előttem egy régi fénykép:sétálunk a végtelen térbenamelyben csak az idő fenyeget

felfedező útra indulunkegyütt egymásért önmagunkért

most még távol vannak az ujjainkde hamarosan függöny ereszkedika kicsiny szobárasuhog a fehér lepedős csak feszülő bőröd imádkozikmert nincs már se tér se időcsak száguldás az itt hagyottpillanatban – ne hagyj magamra képzelet

103


100.

távol még de már egyre közelebb – ma Katalin nevétől hangos a naptárpedig némán feküdt mellettemaz ünnepi áhítatbanamikor az ujjbegyek üzeneteit figyeltüks vártuk hogy lefedjék egymást az utakamelyek messziről jöttek

tenyereink kereszteződésébena titokzatos sötét hajlatokbanmegpihentünkmegitattál a könnyeiddelmagadhoz öleltél hogy ne fájjonami most már végképpenelveszett

102

NAGY ISTVÁN ATTILA

103.

szerelem szerelemte vagy az életemlátomás indulatparázsló szép szavak

szerelem szerelemelhagyott életemelhamvadt szép szavakkitakart indulat

szerelem szerelemlegyél az életemkorbácsolj indulatlázadó szép szavak

megállítsz félelem?lepergett életem?

105


102.

jobb talán elfogadnihogy az elfutó utak fájdalma itt maradszívemet szorítja ezen a magányos éjszakán

a lepréselt pillanatoklassan kihullanak az emlékezetből:valami jó voltmegremegett tőle a hangomhol vagy már te világot felfedezőszerelem?

talán a Dunántúlon vagy a Tisza partjánfaggatod az időt amelyik magára hagyottebben a lombhullató őszbenamikor csak egy eltévedt varjú tollászkodikaz erkély rácsán

104

NAGY ISTVÁN ATTILA

103.

szerelem szerelemte vagy az életemlátomás indulatparázsló szép szavak

szerelem szerelemelhagyott életemelhamvadt szép szavakkitakart indulat

szerelem szerelemlegyél az életemkorbácsolj indulatlázadó szép szavak

megállítsz félelem?lepergett életem?

105


102.

jobb talán elfogadnihogy az elfutó utak fájdalma itt maradszívemet szorítja ezen a magányos éjszakán

a lepréselt pillanatoklassan kihullanak az emlékezetből:valami jó voltmegremegett tőle a hangomhol vagy már te világot felfedezőszerelem?

talán a Dunántúlon vagy a Tisza partjánfaggatod az időt amelyik magára hagyottebben a lombhullató őszbenamikor csak egy eltévedt varjú tollászkodikaz erkély rácsán

104

NAGY ISTVÁN ATTILA

105.

szinte minden nap rajzolgatokabbamaradt vonalak az összegyűrt papíronszavakba gubancolódott betűkszédelgő sorok amelyek sorsukat keresik

fájós ujjakkal tartanám meg a múltatde nem lehet márlassan rám köszönt a decembers nem szökhetnek meg a gondolatok

lehet hogy én sem akaromnem akarom ölembe venni a tavasztelvéreztek bennem a vágyaks az üres ösvényekentöpörödött faleveleketgörget a szél

107


104.

most még messze vagy tőlemde szorgos ujjaim már vetkőztetnekóvatos útra indul a blúzmegadja magát a melltartó kapcsa

hirtelen elfogy a levegőszemem előtt táncolnak a melleidnem tudom megállítani a pillanatot:lehullik rólad a szoknya

kibújsz lassan a külvilágbóls mint aki csak győztes lehetfölém magasodszhimbálódzó testtel vezényelszamíg bele nem fulladoka csendbe

106

NAGY ISTVÁN ATTILA

105.

szinte minden nap rajzolgatokabbamaradt vonalak az összegyűrt papíronszavakba gubancolódott betűkszédelgő sorok amelyek sorsukat keresik

fájós ujjakkal tartanám meg a múltatde nem lehet márlassan rám köszönt a decembers nem szökhetnek meg a gondolatok

lehet hogy én sem akaromnem akarom ölembe venni a tavasztelvéreztek bennem a vágyaks az üres ösvényekentöpörödött faleveleketgörget a szél

107


104.

most még messze vagy tőlemde szorgos ujjaim már vetkőztetnekóvatos útra indul a blúzmegadja magát a melltartó kapcsa

hirtelen elfogy a levegőszemem előtt táncolnak a melleidnem tudom megállítani a pillanatot:lehullik rólad a szoknya

kibújsz lassan a külvilágbóls mint aki csak győztes lehetfölém magasodszhimbálódzó testtel vezényelszamíg bele nem fulladoka csendbe

106

NAGY ISTVÁN ATTILA

107.

várom hogy egyszer megtelekbölcselkedő szeretettels nem dühít amiről már lemaradoknem gyűlölöm a fürgébbet a tetterősetnem tudnék megölni egyetlen létezőt sem

csak nézem az elsuhanó fákata piros tetejű házakatvárom a leereszkedő sötétetamely titkokkal öleli át a kis szobátahol halk zenére dúdolgat a magánys melegítenek a fényképalbumok is –

hullámokra vár a kedvesemnevetésétől sós vízlepi el az arcom

109


106.

valahonnan halk zene szóllassan megkocogtatja az ablakomatvalami lassú éji zene:a botladozó gondolatok fáradt melankóliájamegsimogatja az arcomat felülök az ágyban:hát eljöttél értem?

már feladtam a várakozásthogy egyszer megérinti az ablakotvalami halk éji zenes kerekre nyílt szemmel álmodommert fürge ujjaitokkal veritek a ritmustpedig csendes halált ígértetek:nem mehetek

nem mehetek

108

NAGY ISTVÁN ATTILA

107.

várom hogy egyszer megtelekbölcselkedő szeretettels nem dühít amiről már lemaradoknem gyűlölöm a fürgébbet a tetterősetnem tudnék megölni egyetlen létezőt sem

csak nézem az elsuhanó fákata piros tetejű házakatvárom a leereszkedő sötétetamely titkokkal öleli át a kis szobátahol halk zenére dúdolgat a magánys melegítenek a fényképalbumok is –

hullámokra vár a kedvesemnevetésétől sós vízlepi el az arcom

109


106.

valahonnan halk zene szóllassan megkocogtatja az ablakomatvalami lassú éji zene:a botladozó gondolatok fáradt melankóliájamegsimogatja az arcomat felülök az ágyban:hát eljöttél értem?

már feladtam a várakozásthogy egyszer megérinti az ablakotvalami halk éji zenes kerekre nyílt szemmel álmodommert fürge ujjaitokkal veritek a ritmustpedig csendes halált ígértetek:nem mehetek

nem mehetek

108

NAGY ISTVÁN ATTILA

109.

elmerülök a rengetegbenbizonytalan fény mutatja csak az utatde menni kell előrehív a vágy hiába taszít az útmert fáradt megsemmisülés vármégis elmerülök a rengetegbenegész testemmel nekifeszülöksietek hogy mielőbb oda érjekahonnan nincs többé visszafeléa megérkezés után nincs újrakezdéscsak elapadt tüzű lángolás:simítsd el a ráncaimatazokban bujkál a rettenetnappal és éjszaka

111


108.

talán te tudodtovatűnik társtalanságoms tékozló téblábolássaltik-tak tik-tak tik-taktüntetek el titokzatos tegnapokattalányaimat tégedtengereket tenyerekettávoli tudást tudatlanságottúlkiabálom a turbékoló tegnapokattovatűnő tenmagadattulajdonnevedet tulajdonnevemettik-tak tik-tak tik-taktalán te tudod

az életem se volt a tulajdonom

110

NAGY ISTVÁN ATTILA

109.

elmerülök a rengetegbenbizonytalan fény mutatja csak az utatde menni kell előrehív a vágy hiába taszít az útmert fáradt megsemmisülés vármégis elmerülök a rengetegbenegész testemmel nekifeszülöksietek hogy mielőbb oda érjekahonnan nincs többé visszafeléa megérkezés után nincs újrakezdéscsak elapadt tüzű lángolás:simítsd el a ráncaimatazokban bujkál a rettenetnappal és éjszaka

111


108.

talán te tudodtovatűnik társtalanságoms tékozló téblábolássaltik-tak tik-tak tik-taktüntetek el titokzatos tegnapokattalányaimat tégedtengereket tenyerekettávoli tudást tudatlanságottúlkiabálom a turbékoló tegnapokattovatűnő tenmagadattulajdonnevedet tulajdonnevemettik-tak tik-tak tik-taktalán te tudod

az életem se volt a tulajdonom

110

NAGY ISTVÁN ATTILA

111.

még tízszer veszem kezembe a tollats metaforákkal parolázomszófüzérekbe kapaszkodom

szobámban ül a rettenetpezsgőt isznak a magánnyalmert ünnepel ez a decemberi délutánesőt kavar a viharos szélnem nótát dúdol mint valahaamikor a Tisza fövenyén álldogáltunks néztük egymás szemében a tegnapota kacagással teli éjszakáta reggel ünnepi pillanatait

meg azt hogy nem lehet nevet adniaz elválásnak

113


110.

hova s meddig taszít a képzeletvágyak után vágyakozvamegbámulom a lemenő napot:s azt mondom: csupa vérnem utoljára felparázsló tűzhanem vérbe borult látomás

hiába minden próbálkozás:elveszett amit megtartani igyekeztemnem voltam elég jóvagy csak én nem kellettem

szelek sodorják a tiszta álmokatföldig hajolnak a fákrecsegő gerinccelrám nem vár a küzdelem

112

NAGY ISTVÁN ATTILA

111.

még tízszer veszem kezembe a tollats metaforákkal parolázomszófüzérekbe kapaszkodom

szobámban ül a rettenetpezsgőt isznak a magánnyalmert ünnepel ez a decemberi délutánesőt kavar a viharos szélnem nótát dúdol mint valahaamikor a Tisza fövenyén álldogáltunks néztük egymás szemében a tegnapota kacagással teli éjszakáta reggel ünnepi pillanatait

meg azt hogy nem lehet nevet adniaz elválásnak

113


110.

hova s meddig taszít a képzeletvágyak után vágyakozvamegbámulom a lemenő napot:s azt mondom: csupa vérnem utoljára felparázsló tűzhanem vérbe borult látomás

hiába minden próbálkozás:elveszett amit megtartani igyekeztemnem voltam elég jóvagy csak én nem kellettem

szelek sodorják a tiszta álmokatföldig hajolnak a fákrecsegő gerinccelrám nem vár a küzdelem

112

NAGY ISTVÁN ATTILA

113.

elvérzett a szerelemsebesült pillanatok maradtak a nyomábanlassú sírás a vágy döbbent némasága

elvérzett a szerelemjúliusban született decemberben meghaltévek évszakok köntösébenimádkozott: vége sohase legyenamíg csak a zuhogó vér nem csillapszikvagy medréből ki nem tér

elvérzett a szerelemsebet ejtett rajta a reménytelenségillatos vagy még ma isöledbe hajtanám fejemötvenhat évesen

115


112.

nyakadba csókoltam a vágyats örökös foglyod maradtamódivatúan olykor nevetségesenfelfedező voltam mert testedre vágyakozvamagamat is megismertemnemcsak akartam hanem mertem isegy életre megszeretni

de jaj mostoha a sorsommenekülsz előlem mint aki a szabadságátaz örömét féltis nem nyújtja át többé a virágotsem a sóhajokatmert minek az márha a világ is szétesett

114

NAGY ISTVÁN ATTILA

113.

elvérzett a szerelemsebesült pillanatok maradtak a nyomábanlassú sírás a vágy döbbent némasága

elvérzett a szerelemjúliusban született decemberben meghaltévek évszakok köntösébenimádkozott: vége sohase legyenamíg csak a zuhogó vér nem csillapszikvagy medréből ki nem tér

elvérzett a szerelemsebet ejtett rajta a reménytelenségillatos vagy még ma isöledbe hajtanám fejemötvenhat évesen

115


112.

nyakadba csókoltam a vágyats örökös foglyod maradtamódivatúan olykor nevetségesenfelfedező voltam mert testedre vágyakozvamagamat is megismertemnemcsak akartam hanem mertem isegy életre megszeretni

de jaj mostoha a sorsommenekülsz előlem mint aki a szabadságátaz örömét féltis nem nyújtja át többé a virágotsem a sóhajokatmert minek az márha a világ is szétesett

114

NAGY ISTVÁN ATTILA

115.

kell örülni az örömnekmegkönnyezni a múló vidámságotbelekóstolni a mások sikerébe

szükséges minden úton végighaladniahol számolgatják a derű pillanataits összeverődnek a friss tenyerek

a tengerparton a sirályok fénylő röpte utána katedrálisok ámulásra csábító zugaibana nagy kövek fájdalmaibankell örülni az örömnekha megbicsaklott ez az élets csak a nedves árnyékokba húzódikahonnan a fecske már idejébenelköltözött

117


114.

elköszönök mindattólami vigasz nélkül megvigasztalrám ejti a könnyű felhőkets elsodorja őket a napsütés elől

elköszönök arcodtólcsípőd játékos mozdulataitólhívó és elküldő szavaidtóltested tökéletes muzsikájátólamely karmesterré avatott

elköszönök csöndedtőlnéma alázásaidtóls megállok egy virradatbanamikor elindul a napa sötét felhők mögött

116

NAGY ISTVÁN ATTILA

115.

kell örülni az örömnekmegkönnyezni a múló vidámságotbelekóstolni a mások sikerébe

szükséges minden úton végighaladniahol számolgatják a derű pillanataits összeverődnek a friss tenyerek

a tengerparton a sirályok fénylő röpte utána katedrálisok ámulásra csábító zugaibana nagy kövek fájdalmaibankell örülni az örömnekha megbicsaklott ez az élets csak a nedves árnyékokba húzódikahonnan a fecske már idejébenelköltözött

117


114.

elköszönök mindattólami vigasz nélkül megvigasztalrám ejti a könnyű felhőkets elsodorja őket a napsütés elől

elköszönök arcodtólcsípőd játékos mozdulataitólhívó és elküldő szavaidtóltested tökéletes muzsikájátólamely karmesterré avatott

elköszönök csöndedtőlnéma alázásaidtóls megállok egy virradatbanamikor elindul a napa sötét felhők mögött

116

NAGY ISTVÁN ATTILA

117.

még mindig mentegetlekpedig önzésed lassan elborítfuldoklom alattamint egykor a Tiszában elfogyott a levegős akkor a hosszúra nyúlt pillanatbantudtam már hogy végecsak bosszantott: így lesz meg a halálom

nem akartam küzdeni elleneszámoltam magamban a métereketegyszer hátha földet érekbámultak körülöttem mint most tijátszik csak nevettekde a megdermedt pillanatértnem halok meg mégsem

119


116.

mindig volt még egy esélybátortanul megcsörrenő telefonszomorú suttogása hiány óvatos mondatai

mindig volt még egy esélya névszóké az igéké a tőmondatokéaztán elfelejtettükhogy elárvultak a tenyereink

magunkkal visszük a hangunkata lázas igéket a titokzatos mondatokatmagunkkal visszük az éjszakábas nem akarunk álmodnisem a szerelemről sem a vágyról

túl vagyunk a temetésen

118

NAGY ISTVÁN ATTILA

117.

még mindig mentegetlekpedig önzésed lassan elborítfuldoklom alattamint egykor a Tiszában elfogyott a levegős akkor a hosszúra nyúlt pillanatbantudtam már hogy végecsak bosszantott: így lesz meg a halálom

nem akartam küzdeni elleneszámoltam magamban a métereketegyszer hátha földet érekbámultak körülöttem mint most tijátszik csak nevettekde a megdermedt pillanatértnem halok meg mégsem

119


116.

mindig volt még egy esélybátortanul megcsörrenő telefonszomorú suttogása hiány óvatos mondatai

mindig volt még egy esélya névszóké az igéké a tőmondatokéaztán elfelejtettükhogy elárvultak a tenyereink

magunkkal visszük a hangunkata lázas igéket a titokzatos mondatokatmagunkkal visszük az éjszakábas nem akarunk álmodnisem a szerelemről sem a vágyról

túl vagyunk a temetésen

118

NAGY ISTVÁN ATTILA

119.

habzó víz helyett homokkal telik meg a számkiáltásom is szétfoszlik a levegőbenbennem marad az utolsó lélegzetvételamely még tiltakozás voltvalamilyen öntudatlan lázadás

de nem méregetem már az időtnem tűnődöm ha rám mosolyog valakia nyári napsütésbenki volt s vajon miért zárt szemhéjai aláakarta-e a hangomat hallani

amikor lassan eltűnik a napfénya házak homlokáról istáskámba pakolom a múltamats elindulok hazafelé

121


118.

napokban mérem a hiányomategymásba kapaszkodik a hétfő meg a keddkihúzza magát a szerdaa csütörtök meggyújtja a villanytpénteken nem hallatszik már:pedig annyira hiányzols rohantam volna hozzád szombatonvasárnap nem gyújtottuk mega harmadik gyertyát

ezután már mindig így maradkeresem még a mentségeket:azért maradtál meg talán és nehéz voltannyi a gond maga alá temet a munkade én is tudomnem hallod szerelmes énekem

120

NAGY ISTVÁN ATTILA

119.

habzó víz helyett homokkal telik meg a számkiáltásom is szétfoszlik a levegőbenbennem marad az utolsó lélegzetvételamely még tiltakozás voltvalamilyen öntudatlan lázadás

de nem méregetem már az időtnem tűnődöm ha rám mosolyog valakia nyári napsütésbenki volt s vajon miért zárt szemhéjai aláakarta-e a hangomat hallani

amikor lassan eltűnik a napfénya házak homlokáról istáskámba pakolom a múltamats elindulok hazafelé

121


118.

napokban mérem a hiányomategymásba kapaszkodik a hétfő meg a keddkihúzza magát a szerdaa csütörtök meggyújtja a villanytpénteken nem hallatszik már:pedig annyira hiányzols rohantam volna hozzád szombatonvasárnap nem gyújtottuk mega harmadik gyertyát

ezután már mindig így maradkeresem még a mentségeket:azért maradtál meg talán és nehéz voltannyi a gond maga alá temet a munkade én is tudomnem hallod szerelmes énekem

120

NAGY ISTVÁN ATTILA

A kötet megjelenését támogatták

Nyír-Kartográfia 2000 Földmérő és Térképész Kft., NyíregyházaHungaro Chemicals Kft., NyíregyházaMikó Dániel, Nyíregyháza Megyei Jogú VárosalpolgármestereTeam Will, NyíregyházaVárosi Galéria, NyíregyházaPro Rehabilitáció Kft., Nyíregyháza Oktaéder – 96 Kft., DebrecenSZÜV Nyírség Kft., NyíregyházaTomaplast Kft., NyíregyházaThermo-Market Kft., NyíregyházaNATEX, Nyíregyháza

123


E-mail: [email protected]

120.

ez hát az utolsótávol tőled menekülő szégyenemmelbezáruló lélekkel

csak a napi munka unalma marada fogva tartott látomásoka megzabolázott képzeleta kín és a gyönyörűség

hajnali vágtáim elvadult utakonpihenők a szerelem vánkosánsikoltozó örömök fájdalmai

ne hagyj magamra időtávozz tőlem festett mosolyú tavaszhalott emlék bokája kivillanfehér volt sárga lett aztán fekete

122

NAGY ISTVÁN ATTILA

A kötet megjelenését támogatták

Nyír-Kartográfia 2000 Földmérő és Térképész Kft., NyíregyházaHungaro Chemicals Kft., NyíregyházaMikó Dániel, Nyíregyháza Megyei Jogú VárosalpolgármestereTeam Will, NyíregyházaVárosi Galéria, NyíregyházaPro Rehabilitáció Kft., Nyíregyháza Oktaéder – 96 Kft., DebrecenSZÜV Nyírség Kft., NyíregyházaTomaplast Kft., NyíregyházaThermo-Market Kft., NyíregyházaNATEX, Nyíregyháza

123


E-mail: [email protected]

120.

ez hát az utolsótávol tőled menekülő szégyenemmelbezáruló lélekkel

csak a napi munka unalma marada fogva tartott látomásoka megzabolázott képzeleta kín és a gyönyörűség

hajnali vágtáim elvadult utakonpihenők a szerelem vánkosánsikoltozó örömök fájdalmai

ne hagyj magamra időtávozz tőlem festett mosolyú tavaszhalott emlék bokája kivillanfehér volt sárga lett aztán fekete

122

NAGY ISTVÁN ATTILA

125

Nagy István Attila

A fogva tartott képzelet


124

9634309070ISBN 963 430 907 0

126Nag

y Is

tván

Atti

la

A fo

gva

tarto

tt ké

pzel

et

Megjelent kötetek:

Társadul szegődöm(versek, 1983)Arcok és művek (tanulmányok, kritikák, 1986)Arcod félhomálya (versek, 1991)Gyönyörű álom (novellák, 1991)Szavak foglya (versek, prózai írások, 1993)Századvégi időfutás(publicisztikai írások, 1994)A csoda szomjúsága(válogatott versek, 1995)A szóra bírt mindenség(tanulmányok, 1996)A szerelem szigete (regény, 1996)Érettségi témakörök iro-dalomból (1996)Összezárt szárnyak(versek, 1997)Levelekben az eltűntifjúság (levélgyűjtemény, 1998)Érettségi bankett (novellák, 1999)Kegyelemre ítélve (versek, 2000)Parázsló szavak(versek, 2001)Megrendezett pillanatok(írások a színházról, 2001)Egy lépéssel közelebb(műértelmezések, 2001)

Az ötvenhaton túl, de alétezés utáni csendeninnen, számadásféle eza gyűjtemény.

1947-ben születtemDebrecenben, de úgyhozta a sors, hogy eddi-gi életem több mint fe-lét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében éltemle. Tíz évig a fehérgyar-mati gimnáziumban ta-nítottam, aztán a me-gyei tanács művelődésiosztályára kerültem.Színházi ügyekkel fog-lalkoztam, ezért (is) el-végeztem a Színház- ésFilmművészeti Főisko-lát. Egy rövid ideig aVárosi Televíziót irá-nyítottam, majd isméttanítás következett aSzéchenyi István Köz-gazdasági Szakközépis-kolában.

1989 szeptembere ótaa Kelet-Magyarországszerkesztőségében dol-gozom.

Az írás számomra ajelenlét egyik eszköze,e megmaradt világbanaz igazi társakra valótalálás talán egyetlenlehetősége: térben ésidőben.

Documents

Nagy István Attilamek.oszk.hu/08300/08359/08359.pdf · 10 11 NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET 8. Nem tudok se beszélni, sem írni, eltöredeztek bennem a mondatok,